„Nem egy fortyogó katlanon ülök”
„Nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz” – mondja lapunknak adott interjúban Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnökét a közelgő régióvitáról, a Partium–Székelyföld-ellentétekről, a román politikusokkal való párbeszéd lehetőségéről kérdezte Cseke Péter Tamás.
Liviu Dragnea bejelentette, hogy elkezdődött Románia közigazgatási újrafelosztásának közvitája. A kormányfőhelyettes utalt arra, korántsem biztos, hogy nyolc régióra osztják majd az országot, mint ahogy korábban több kormánypárti politikus szorgalmazta. Ezek szerint van esély arra, hogy a szociál–liberálisok mégsem fagyasztják be a jelenlegi fejlesztési régiókat, hanem – mint ahogy az RMDSZ is szeretné – kisebb régiók lesznek?
Valóban, a kormányzó pártszövetség folyamatosan azt kommunikálta eddig, hogy a jelenlegi fejlesztési régiók közigazgatási jogkörökkel való felruházása a szándékuk. Én úgy látom, a háttérben az USL-n belül is vannak olyan kezdeményezések, akár régiónként is eltérő hangok, amelyek szerint a mostani nyolcrégiós felosztás közigazgatásilag nincs rendben. Gyakorlatilag mindenki beismeri, hogy a jelenlegi régiófelosztás egy csőd. Ha közigazgatási jogkörökkel ruházzák fel a mostani fejlesztési régiókat, az hosszú távon megerősíti, sőt súlyosbítja ezt a csődöt. Nem véletlenül mondtam és mondom, hogy egy több mint tízesztendős kudarcot nem szabad szőnyeg alá söpörni, nem szabad megerősíteni, nem szabad elrejteni, nem lehet azt játszani, hogy van egy csődtömegem, abba teszek egy acélvázat, öntök bele egy kis cementet, hogy megkössön. Attól még csőd lesz, nem fog jobban működni. Annak idején a parasztpárti politikusoknak is az volt elsősorban a problémájuk, hogy a Székelyföld nehogy egyetlen régióba kerüljön. A román politikusok ezt a kérdést mindig az etnikai szempontokat előtérbe helyezve közelítették meg. A baj az, hogy az etnikai spirálból nem bírnak kilépni, és számomra ez sokkal mélyebb, sokkal súlyosabb mentalitásbeli problémát vet fel. Ám ha a miniszterelnök-helyettes már képes azt kijelenteni, hogy a nyolc régió nem szentírás, azt mutatja, hogy a kormánypártok kezdenek más felosztáson is gondolkodni. Mi azt mondjuk: sok-sok érv van amellett, hogy egy régió legfeljebb három-négy megyéből álljon.
Az előbbi kérdést azért is tettem fel, mert Csutak István RMDSZ-es szakértő meggyőződéssel állítja: az USL már csak azért is keresztül fogja vinni a nyolcrégiós elképzelését, mert így árthat a legjobban a magyarságnak. Az RMDSZ elnöke nem ennyire borúlátó?
Csutak István álláspontját és az érvelését ismerem, nekem nem Csutak Istvánnal kell vitatkoznom, nem is vitatkozom vele. Azt gondolom, ha egy lehetőségünk van, akkor azon kell lennünk, hogy Románia közigazgatási felosztása ne legyen nyolcrégiós. Akkor még mindig jobb, ha megmaradnak a jelenlegi fejlesztési régiók, ám közigazgatási hatáskörök nélkül. Nekünk egyszer már sikerült megakadályoznunk, hogy a nyolc fejlesztési régió közigazgatási hatásköröket kapjon, amikor Traian Băsescu állt elő ezzel az elképzeléssel, igaz, akkor más helyzetben voltunk.
(„Elképzelhetetlennek tartom a szórvány feladását”
„Nem tudok olyan elképzelést elfogadni, amely a szórvány feladásához vezet, akár a Székelyföld irányában, akár más irányban történne a szórvány feladása” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor az RMDSZ álláspontjáról kérdeztük azzal kapcsolatban, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője a szórványban élő magyarok áttelepítésének gondolatát vetette fel. A szövetségi elnök szerint ez a paradigmaváltás veszélyes a Kárpát-medencei magyarságra. „Jó, ha szembesül azzal a társadalom, hogy vannak, akik másképp képzelik el a szülőföldön maradást. Mi úgy gondoljuk, a szórványt erősíteni kell” – mondta Kelemen, hozzátéve, érdemes vitázni erről a kérdésről, de nem túlságosan hosszú ideig, „mert nem szül jó vért”.)
Mikor véglegesíti elképzeléseit az RMDSZ arról, hogyan kellene kinéznie Románia régióinak?
Négy lépcsőben képzeltük el álláspontunk kialakítását. Már volt Bukarestben egy tanácskozásunk regionális önkormányzati vezetőkkel, szakértőkkel, alapos, statisztikai adatokra alapuló anyagokról. Második lépésként március elsején önkormányzati konferenciát tartunk Kolozsváron, amelyen megvitatjuk ezt a kérdést. Ezután szakértői egyeztetések következnek román és külföldi szakemberek bevonásával, és utolsó lépésként hozunk döntést az RMDSZ politikai testületeiben. Ez a döntés arról fog szólni, mit fogunk fenntartani a parlamentben a közigazgatási átszervezésről szóló vita során, illetve milyen alternatív variánsok lehetségesek.
Az RMDSZ területi szervezetei, a Partiumban, a Székelyföldön már kidolgozták elképzeléseiket a régiós felosztásról. Várhatók-e nagyobb viták a kolozsvári önkormányzati tanácskozáson?
Semmiféle vita nem várható, ugyanis a partiumiak nem akarnak a Székelyföld számára régiót megrajzolni, és a székelyföldiek sem a partiumiak számára régiót megrajzolni. Nincs semmiféle konfliktus közöttük ezen a téren. Van az RMDSZ-en belül egyfajta vita arról, hogy a rendelkezésünkre álló statisztikai adatokból melyek a mérvadóak. Vannak viták közöttünk arról is, hogy egy-egy számot hogyan értelmezzünk, de e viták egy adott régión belül vannak, nem régiók között. A kolozsvári tanácskozáson azt fogjuk kérni, hogy mindegyik régió készítsen több, adatokkal alátámasztott munkaváltozatot. Én ismerem a partiumiak elképzeléseit, ismerem a székelyföldiekét, és ezekben a tervezetekben is van játéktér, lehet mozogni. Ez fontos, mert 70 százalékos parlamenti többséggel állunk szemben, és nem jó, ha egyetlen álláspont mellé lecövekelünk. Képesnek kell lennünk előterjeszteni A, B és C változatot is a régiók megrajzolására. Ám legalább ennyire fontosak az elképzeléseink a régióknak szánt jogkörökről, a régiós testületek megválasztásáról. Ezekről nekünk több változatot kell elkészítenünk.
Lehet, hogy a régiókról nincs Partium–Székelyföld-vita, ám érezni a feszültséget a két régió RMDSZ-es politikusai között. Elhangzik néha egy-egy epés megjegyzés a másik irányában mindkét fél részéről, legutóbb például Mesterházy Attiláék kolozsvári látogatása kapcsán.
Minden szervezeten belül vannak csipkelődések, ellentétek, nem csak az RMDSZ-ben. Régiós vitákban feszültség nem fog megmutatkozni, én arra törekszem, hogy ne is alakulhasson ki. Amikor Traian Băsescu annak idején előállt azzal a kompromisszumnak szánt javaslatával, hogy a két székelyföldi megye alkosson egyetlen kisebb régiót, nem fogadtuk el, mert csak a két megyére vonatkozott, hosszú távon amúgy sem lett volna életképes, és szétszakította volna az erdélyi magyarságot, a Partiumot és a Székelyföldet. Az RMDSZ ernyőszervezet. Az év elején az MSZP vezetőinek kolozsvári látogatását sokan sokféleképpen próbáltak kihasználni, teljesen indokolatlanul. Én azt mondom: az RMDSZ valamennyi magyarországi párttal leül tárgyalni, mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, akinek szándékában van ezt elmondani. Minden évben találkozunk a KDNP-vel, a Fidesszel, az MPSZ-vel, és a továbbiakban is így lesz, ideológiailag az RMDSZ nem köteleződik el sehova.
(„Johannis nem befolyásolja a viszonyt a liberálisokkal”
Kelemen Hunor szerint nincs különösebb jelentősége a kormány kisebbségvédelmi politikája szempontjából annak, hogy Klaus Johannist, a Német Demokrata Fórum elnökét a Nemzeti Liberális Párt második emberévé választották a PNL kongresszusán. A szövetségi elnök „Crin Antonescu és a PNL szempontjából érdekes lépésnek” nevezte a nagyszebeni polgármester belépését a nagypolitikába, azonban ezt nem a kisebbségek irányába tett gesztusnak értelmezi. Úgy véli: az lenne a legnagyobb hiba, ha Románia a kisebbségpolitikáját az olaszok, örmények vagy a szászok szemszögéből közelítené meg. „A nemzetiségi kérdést elsősorban a magyarság szempontjából kell megközelíteni, mert a magyar közösség a valós problémákat és célokat megfogalmazó kisebbség ebben az országban” – jelentette ki. Kelemen gesztusnak inkább azt tartja, hogy Crin Antonescu hosszas mosolyszünet után személyesen hívta meg az RMDSZ elnökét a PNL kongresszusára. „Hónapok óta nem beszélünk, nincs kommunikáció közöttünk. Ezt a gesztust figyelembe kell venni, de nem föltétlenül jelent radikális fordulatot” – jelentette ki a politikus, aki egy székely zászlóval lepte meg liberális meghívóit.)
Tehát nem érzi azt, hogy szövetségi elnökként egy fortyogó katlanon ül?
Egyáltalán nem érzem azt, hogy egy katlanon ülnék, és robbanás előtt állna a katlan. Azt sem érzem, amit mondanak időnként jó szándékú, többnyire tévé elől politizáló elemzők, hogy a szövetségi elnök fejére nőttek az RMDSZ-es kiskirályok. Nincs ilyen, nem nőtt senki a fejemre. Nyilván, én nem vagyok autoriter alkat, ezt azért látni kell.
Mondták önről azt is, hogy „lágy” vezető.
Persze, lehet, hogy sokan így látják, de a kollégák jól tudják, hogy az én habitusom inkább olyan, hogy mindenkit meghallgatok, minden nézetnek megpróbálok helyet teremteni. Van viszont egy határ, amelyen túl nincsen mozgástere senkinek, de ez a határ tág, hisz nem vagyunk párt. Ha párt lennénk, nyilván szűkebb lenne ez a határ.
Visszatérve a régiókra: mennyire nehezíti az RMDSZ helyzetét az ország közigazgatási felosztásáról szóló vitában a székelyzászló-botrány?
Az ilyen feszültségkeltés leszűkíti az amúgy sem túlságosan nagy tárgyalási mozgásterünket, és ez nem szerencsés. A zászlóbotránnyal kapcsolatosan néhány dolgot folyamatosan el kell mondani, mert melléfog a sajtóban még a legjobb szándékú értelmezési kísérlet is. Ez az ügy nem most kezdődött. Tavaly kezdődött, miután az RMDSZ kikerült a kormányból és Codrin Munteanu prefektus elkezdte üldözni a Kovászna megyei polgármestereket a székely zászló használata miatt. Mi ez ellen tavaly már többször felemeltük a hangunkat. Tüntetést is szerveztünk tavaly ősszel a székely zászló, a közösségi szimbólumok használata mellett. A miniszterelnökkel is közöltem, hogy a román–magyar együttélést, a román–magyar viszonyt veszélyezteti, amit Codrin Munteanu művel. A volt prefektus januárban román zászlóval takarta le a Székelyföld feliratú táblát Sepsiszentgyörgyön. Akár provokációnak is tekinthető, hogy a román zászlót a kisegyesülés napjának éjszakáján, hajnalán ismeretlenek összevágták. A vita kirobbanásához az vezetett, hogy az új háromszéki prefektus beiktatásakor kivitték a székely zászlót a megyei önkormányzat díszterméből. Ezt követte Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár reakciója Budapesten. Tehát nem Németh Zsolt reakciója volt az első lépés, csak ez kapott visszhangot, ezt sokan elfelejtik. Mi abban reménykedtünk, hogy ha Codrin Munteanu elkerül a Székelyföldről – ami meg is történt –, akkor visszalépünk a normalitás talajára, erre azonban Németh Zsolt nyilatkozata nem segített rá.
Ezt a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának budapesti ülésén is szóvá tette?
Budapesten azt mondtam: fontos a magyarországiak szolidaritása, fontos az, hogy egymásnak segítsünk. Ám az is fontos, hogy mielőtt a segítség érkezik, szóljanak nekünk időben Budapestről, hogy kapaszkodhassunk meg, mert ügyeinket nekünk kell itt rendezni, rajtunk csattan az ostor. Ha pedig Budapestről segíteni akarnak, jól fel kell mérni, hogyan tegyék: nyilatkozat formájában vagy diplomáciai csatornákon keresztül. Az a jó, hogy fölkorbácsoljuk a kedélyeket és így visszük a közvélemény elé a kérdést, vagy az a jó, ha a budapesti kétharmados parlamenti többség leült tárgyalni a bukaresti kétharmadossal. Fontosnak tartom, hogy ilyen esetben konzultáljanak velünk is.
Több olyan RMDSZ-es képviselővel beszéltem, aki szerint soha nem volt még ilyen „kibeszélős”, éles hangulata a KMKF üléseinek, mint legutóbb Budapesten. Meg tudja ezt erősíteni?
Valóban, az előzőekhez képest ez az ülés feszesebb, élénkebb volt. Jó beszélgetés, még akkor is, hogy ha nem az udvariaskodás jellemezte. Kövér László házelnök részéről megfogalmazódott az a javaslat is, hogy szűkebb körben folyatni kéne, mert sok a kibeszélnivaló.
Még zajlott a KMKF ülése, amikor Kövér László kitűzette a székely zászlót az Országházra. Bukarestben erre előbb hevesen reagáltak, több román politikus javasolta, hogy a parlament foglaljon állást a budapesti lépéssel szemben. Végül nem született állásfoglalás, sőt elhangzott az a javaslat, hogy valamennyi megye zászlaját, így a székely lobogót is helyezzék a bukaresti parlament elé. Megvalósul ön szerint ez a javaslat?
Nem akarom most fölsorolni, mennyi munkánkba, mindennapos erőfeszítésünkbe telt, hogy ezt a székelyzászló-ügyet normális mederbe tereljük. Úgy gondolom, ez sikerült is elérnünk. Sok munkánk van abban, hogy nem született állásfoglalás a parlamentben. Vasárnap délben (február 17-én – szerk. megj.), délután még úgy tűnt, hogy nagy összefogás lesz román oldalon ebben a kérdésben, hétfő reggelre ez már másképpen nézett ki. Ezért is vagyunk ott a parlamentben, hogy a normalitást próbáljuk eredményesen képviselni. Nem tudom, mikor kerülnek ki a megyezászlók a parlament elé, de a javaslatot meg kell próbálni majd gyakorlatba ültetni.
Egy román lapnak adott korábbi interjúban méltatta Victor Ponta miniszterelnöknek a kisebbségi kérdésekhez, a román–magyar viszony alakulásához való hozzáállását. Fenntartja ezt az álláspontját a székelyzászló-ügy után is?
Nem dicsértem Victor Pontát, csak értékeltem a magatartását. Nem vagyok az az ember, aki mindenkiről azt feltételezi, hogy csak rosszat akar. Ha valakivel bizonyos helyzetekben, kérdésekben szót lehet érteni, nyitottságot és jó szándékot vélek benne felfedezni, akkor ezt elismerem, akkor is, ha a döntései nem éppen olyanok, amilyeneket én szerettem volna. Pontának az elmúlt esztendőkben számos olyan kijelentése volt, ami sértette a magyarokat, sértette az RMDSZ-t, ennek jelentős része azonban a választási kampány része volt. Ám mondjon nekem valaki egy olyan politikust, akinek az elmúlt 23 esztendőben nem volt olyan kijelentése, mely a magyarokat ne sértette volna, beleértve Traian Băsescut is. Amióta Ponta miniszterelnök lett, szembesült azzal, hogy a román–magyar viszonnyal valamit kezdeni kell. Felelősségteljesebben próbálja ezt a kérdést megközelíteni. Ezt nem akarom tagadni csak azért, mert Pontának közben vannak olyan kijelentései, melyekkel én magam sem értek egyet. Azzal, ahogy a magyarországi pártokhoz vagy a magyar kormányhoz viszonyult, nem értek egyet. A tanügyi kérdésekben az elmúlt hónapokban korrekt próbált lenni, nyitott volt, én ezt nem akarom letagadni. Ez nem jelenti azt, hogy Ponta megold mindent, mert a kormányfőnek is vannak határai. Ám az erdélyi magyarság képviselőiként mi nem lehetünk érdekeltek abban, hogy elszigeteljük a magyarságot Románián belül, ez semmiféle eredményt nem hoz. Ha valaki párbeszédképes, ha valakinek van egy kis empátiája, nyitottsága felénk, akkor arra oda kell figyelni, keresni kell a párbeszéd lehetőségét.
(„Nem baj, hogy van belső ellenzék Vásárhelyen”
„Az nem baj, ha az RMDSZ-ben van belső ellenzék. Egy demokratikusan működtetett pártban teljesen normális, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak. Soha nem félek a vitáktól, hanem az egyhangúságtól félek, mert az a rossz előjel” – jelentette ki Kelemen Hunor, amikor a marosvásárhelyi RMDSZ helyzetéről kérdeztük. A szövetségi elnök leszögezte, Marosvásárhelyen egyetlen RMDSZ-szervezet van, amely az alapszabály szerint és az SZKT határozatának megfelelően járt el. „Bízom abban, hogy ha a szervezet legitim elnöke, Peti András közösségépítő elképzelései megvalósulnak, a városi szervezet hitele, az új elnök megítélése, a városi szervezet munkájának a megítélése radikálisan meg fog változni a városban” – jelentette ki a politikus. Szerinte Peti Andrásék ellenzéke előbb-utóbb meg fog győződni arról, hogy a jelenlegi városi szervezet már egy más, közösségépítő csapat. „Egy olyan városi szervezettől, amely éveken keresztül rosszul működött, nem is lehet elvárni, hogy egyik napról a másikra minden feszültség nélkül a normális mederbe terelődjenek a dolgok. Én azt tudom mondani azoknak, akik Peti András megválasztásával esetleg elégedetlenek, hogy bízzanak abban az emberben, aki ezt a munkát vállalta. Én bízom abban, hogy a szervezetet életre kelti, lesznek eredményei” – mondta Kelemen.)
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

„Nem vagyunk vérszomjas emberek”
„Jobb lett volna, ha a marosvásárhelyi autonómiatüntetésen nem jelentek volna meg a Jobbik pártjelvényei” – jelentette ki az Erdélyi Riportnak adott interjúban a Székely Nemzeti Tanács elnöke. IZSÁK BALÁZSt a március 10-i demonstráció tanulságairól Cseke Péter Tamás kérdezte.
Azonkívül, hogy incidensek nélkül ért véget, milyen hozadéka volt a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetésnek?
A legnagyobb hozadéknak azt tartom, hogy a demonstrációval sikerült felhívni a közfigyelmet az autonómiatörekvésre. A huszonhárom éve lappangó félelmet sikerült feloldani Marosvásárhelyen. A tüntetésen az emberek szabadon kifejezhették a véleményüket.
A demonstráció után egy petíciót is átadtak a prefektusnak. A beadványban egyebek mellett területi autonómiát kérnek Székelyföldnek, és felszólítják a kormányt, hogy a közigazgatási átszervezéskor ne tagolja be a székely megyéket román többségű régiókba. Számít-e arra, hogy a kormány válaszol erre a megkeresésre?
A kormány eddig minden egyes beadványunkra válaszolt. Szerintem erre a petícióra is választ fogunk kapni. Ennél fontosabbnak tartanám azonban azt, hogy érdemi párbeszéd induljon meg a központi román hatalom és a székely választottak között.
Tehát a székely autonómiát tárgyalások útján szeretnék elérni?
Mindenképpen a dialógus útján képzeljük el, de nagyon nehéz dialógust lefolytatni egy olyan témáról, amelyet a másik fél szándékosan eljelentéktelenít. A marosvásárhelyi tüntetéssel elértük azonban azt, hogy a székelyföldi autonómia kérdésének súlya legyen, így erről tárgyalni kell. A nemzetközi jog nem védi meg azt, aki önként lemond az igényeiről. Világossá kellett tennünk: mi ragaszkodunk ahhoz, hogy Románia tartsa tiszteletben a helyi autonómia európai chartájában, a regionális és kisebbségi nyelvek európai chartájában és a kisebbségi keretegyezményben vállalt kötelezettségeit. Tehát ne legyen senkinek illúziója, hogy mi lemondunk erről. Nem hagyjuk, hogy olyan közigazgatási régiót alakítsanak ki a Székelyföldön, ahol a magyarság számaránya 30 százalék alá kerül.
A dialógust nevezte az autonómia elérése egyetlen útjának. Nem lett volna hitelesebb az SZNT párbeszédkészsége, ha az autonómiatüntetésen románul is megfogalmazzák az üzeneteiket és nem hangzik el a „Vesszen Trianon!”?
Valószínű, hogy így van. Ez tanulság nekünk a jövőre nézve. Törekedni fogunk erre, sőt megpróbálunk demokratikus gondolkodású román értelmiségieket is megnyerni céljainknak. Egyébként a demonstráció után kaptam olyan információkat, hogy velünk együtt részt vettek a megemlékezésen és velünk együtt vonultak román emberek is.
A tüntetés előtt felkérte a politikai alakulatokat, hagyják otthon a pártjelvényeket. Ehhez képest sok jobbikos zászlót lehetett látni a demonstráción. Nem rontja a székely autonómiatörekvések hitelét, ha egy olyan szélsőséges párt, mint a Jobbik, rátelepszik a demonstrációra?
Jobb lett volna, ha a tüntetésen nincsenek jobbikos zászlók, bár jelenlétük szerintem nem volt szembeötlő. Utólag megnéztem a demonstrációról készült felvételeket, és nem mondanám, hogy markánsan rányomta a bélyegét a rendezvényre a Jobbik jelenléte. Mindenesetre úgy gondolom, nem használ a céljainknak, ha bármilyen szervezet vagy párt a népszerűségét próbálja növelni a rendezvényeinken. Szerintem ez még az illető pártnak sincs hasznára.
Incidensek nem voltak ugyan a tüntetésen, de azért felhördült az utcán vonuló tömeg, amikor egy román zászlót lengetett valaki az egyik tömbház ablakából. Mi történt volna az illetővel, ha az utcán lengeti ezt a zászlót?
Ez egy téves megítélés. Nem volt a tüntetőkben agresszivitás, nem voltak a tömegben vérszomjas emberek, könyörgöm. Sokan a gyerekeikkel jöttek, sok volt az idős magyar ember is. Egyébként a Székely Vértanúk Emlékművére is ki volt téve a román zászló.
Mi történik, ha a kormány mégis keresztülviszi azt a szándékát, hogy a két székely megyét négy román többségű megyével együtt tagolja be egy régióba?
Ezt azt jelentené, hogy Románia megszegi nemzetközi kötelezettségvállalásait. Ez ellen határozottan fel fogunk lépni. Tiltakozni fogunk, akár a polgári engedetlenség eszközével is, ha erőszakot akarnak tenni rajtunk. Ez jelenthet tüntetéseket, útelzárást és adómegtagadást is. Megpróbáljuk megértetni a székelyföldi önkormányzatok tisztségviselőivel, hogy kedvezőtlen döntés esetén meg kell tagadniuk az engedelmességet és az együttműködést a központi hatalommal.
Korábban az RMDSZ is tiltakozó akciókat helyezett kilátásba, ha a kormány „erőszakot tesz” a Székelyföldön. Nem lenne eredményesebb, ha az RMDSZ és az SZNT együttesen lépne fel a kedvezőtlen közigazgatási átszervezés ellen?
Én a tavaly tavasztól keresem a kapcsolatot az RMDSZ-szel. Ez a találkozó különböző okok miatt eddig nem jött létre, elsősorban a választások szóltak közbe. Továbbra is szorgalmazom és szorgalmaztam, hogy tárgyaljunk az együttműködés módjáról, hiszen ez rendkívül fontos. Innen tovább viszont nem rajtunk múlik, hiszen egyeztetni, párbeszédet folytatni egyedül nem lehet, ahhoz legalább két fél kell.
Idén már volt egy találkozója az RMDSZ elnökével, az európai polgári kezdeményezésről tárgyaltak.
Kelemen Hunorral az európai polgári kezdeményezés mellett nagyon sok mindent áttekintettünk, és abban egyeztünk meg, hogy ennek folytatása is lesz.
Az RMDSZ országos vezetői a marosvásárhelyi tüntetésen nem vettek részt. Ezt mivel magyarázza?
A tüntetést megelőző időszakban voltak olyan RMDSZ-es politikusok, akik elbizonytalanodtak, lényegében nem tudták, hogyan kezeljék a demonstrációt. Valószínűleg hibásan ítélik meg az SZNT szerepét az erdélyi magyar közéletben. Hangsúlyoznám, hogy mi nem vagyunk párt, a választásokon nem veszünk részt.
Azért azt nem tagadhatja, hogy az SZNT sokkal közelebb áll az MPP-hez és az EMNP-hez, mint az RMDSZ-hez.
Az RMDSZ-színekben megválasztott polgármesterek, önkormányzati képviselők körében is népszerű a Székely Nemzeti Tanács. De mi nem akarjuk őket irányítani vagy befolyásolni az RMDSZ-szel folytatott egyeztetések megkerülésével. Mi egyeztetést szeretnénk, de mindig meg fogjuk fogalmazni azt, hogy mi a közösségnek az érdeke.
A tüntetés után Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke állásfoglalásában így fogalmazott: március 15-ét kellett volna a március 10-én megfogalmazott „természetes igényekkel” összekapcsolva megünnepelni, és senkinek sincs joga kisajátítani az autonómiát. Mit válaszolna Borbély Lászlónak?
Nem örülök a konfrontatív megközelítésnek, ugyanis az együtt ünneplésnek semmi akadálya nincsen. Március 10. egy olyan lehetőség, olyan rendezvény volt, ahova a Székelyföldről mindenhonnan össze lehet gyűlni, el lehet jönni egyetlenegy helyszínre. Március 15-én az a természetes, és az illik bele a hagyományainkba, hogy mindenki otthon ünnepel. A március 10-én megfogalmazott igényeket, a székely szabadság napjának az üzenetét el lehet vinni március 15-én minden egyes városba, faluba. Öt nap választja el ezt a két rendezvényt, nem hiszem, hogy a március 10-i tüntetés miatt az idén kevesebben mennének el az RMDSZ rendezvényére, mint máskor. Ez nem verseny, hogy hova mennek többen. Március 10-én a székely falvak, városok küldöttei is itt voltak Marosvásárhelyen, és egy egységesen megfogalmazott üzenetet vittek el haza március 15-re. Ez növeli március 15. fényét, súlyát minden településen. Miért baj ez?
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Bennem is megvan a székely konokság
A parlamenti alkotmánymódosító bizottság RMDSZ-es póttagja, Biró Rozália szerint a Szociál–Liberális Szövetség az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti testületre. A szenátort, Nagyvárad korábbi alpolgármesterét a bizottság munkájáról, a románok tűréshatáráról Cseke Péter Tamás kérdezte.
Ha jól tudom, az alkotmánymódosító parlamenti bizottság tagjának jelölték, időközben azonban „lefokozták” póttaggá. Ez hogyan történt?
A bizottság úgy döntött, túl nagy a testület létszáma, és ezt csökkenteni kell. Így Máté András Levente képviselő a bizottság tagja, én pedig az RMDSZ által javasolt póttagja vagyok. Ám a testület szabályzata értelmében a póttagok is részt vehetnek az ülésen, kifejthetik az álláspontjukat a napirenden lévő kérdésekről.
Mi történt eddig az alkotmánymódosító bizottságban?
Eddig öt ülésünk volt, és a legutóbbi volt az első alkalom, amikor talán érdemben kezdett el tárgyalni a bizottság arról, melyek is a feladatai. Az ezt megelőző üléseken csak az kristályosodott ki, hogy megalakul a Cristian Pârvulescu politológus vezette, szakértőkből álló Alkotmányozó Fórum. A gyanúm szerint ezzel a fórummal próbálják kikerülni azt, hogy a parlamenti bizottságban érdemi munka, vita legyen. Ugyanis az előző üléseken ahelyett, hogy érdemben dolgozott volna a bizottság, inkább huzavona folyt. A testület elnöke, Crin Antonescu szenátusi házelnök valahogy megpróbálta az Alkotmányozó Fórumra testálni azokat a szerintem nagyon fontos lehetőségeket, hogy komoly, érdemi vita folyjon az alkotmánymódosításról. Tartok attól, hogy ezt a fórumot paravánként fogják használni. Párhuzamosan terveznek majd közvitákat, ezeknek az eredményeit összesítik és sorrendbe állítják, és azt fogják majd nekünk mondani: az lehet, hogy a parlamenti bizottságnak más a véleménye, de lám, az Alkotmányozó Fórum, azaz a civil szféra, a szakértők ezt másképp látják. Vagyis gyanúm szerint a Szociál–Liberális Szövetség (USL) az Alkotmányozó Fórumban megfogalmazott álláspontokat próbálja majd ráerőltetni a parlamenti bizottságra.
Varga Attila volt RMDSZ-es képviselő is tagja az Alkotmányozó Fórumnak. Ő azt nyilatkozta, hogy a parlamenti bizottság munkája az elsődleges, a honatyák nem kötelesek figyelembe venni a fórum ajánlásait. Ez nem ellentmondás?
Nézze, a parlamenti szakbizottságban is a szociál–liberálisok vannak többségben, és minden bizonnyal az sem véletlen, hogy az USL-hez közel álló Pârvulescu vezeti az Alkotmányozó Fórumot. Bár azt tudnám önnek mondani mondjuk két hónap múlva, hogy a sejtésem nem igazolódott be!
Mi történt a legutóbbi ülésen?
Valamennyi parlamenti párt beterjesztette azokat a témaköröket, területeket az alkotmányból, amelyeket szerinte módosítani kellene. A Demokrata-Liberális Párt például 13, a Dan Diaconescu Néppárt 24, az RMDSZ 27 ilyen témakört javasolt. A javaslatok nem arról szólnak, hogyan módosítanánk az adott témakörhöz tartozó alkotmányos előírásokat, csupán a módosítani kívánt területeket jelölik meg. Mi a felsorolásunkat a Romániát nemzetállamként meghatározó cikkellyel kezdtük, a második javaslatunk a történelmi kisebbségek államalkotó nemzetként való elismerése volt.
Mi lesz a sorsuk ezeknek a javaslatoknak?
A legutóbbi ülésen azt mondta a bizottság egyik, PSD-s alelnöke: a beérkezett témaköröket elemezve megállapíthatjuk – királyi többes volt, ami sértette a fülemet –, hogy vannak olyan felsorolt területek, amelyek nem képezik alkotmánymódosítási vita tárgyát. Nem mondta ugyan ki, de Románia nemzetállami jellegére utalt. Az alkotmány 152. cikkelyére hivatkozott, amely azt a három paragrafust sorolja fel, amelyek nem módosíthatók az alaptörvényben. Egyebek mellett nem lehet hozzányúlni a Románia nemzetállami jellegére vonatkozó cikkelyhez sem. A PSD-s alelnök bejelentését Crin Antonescu bizottsági elnök is azonnal felkarolta. Máté András képviselő kollégám erre úgy reagált: elfogadhatatlan számunkra, hogy bizonyos témákról még csak tárgyalni sem lehet. Hiszen – és ezt már én teszem hozzá, mert Máté András túlságosan is úriember volt ahhoz, hogy ezt elmondja – a bizottságot létrehozó kormányrendelet nem azt írja elő, hogy a parlamenti testület a román alkotmány módosításával foglalkozik, kivéve a 152. cikkelyt. A rendelet szerint a bizottság az alaptörvény egészével foglalkozik, a 152. pedig az egyik paragrafus a sok közül. Valószínűleg a következő ülésen erről komolyabb vita fog kialakulni. Ha ily módon söprik le az asztalról azt a javaslatunkat, hogy tárgyaljunk a nemzetállamiságról, akkor a továbbiakban arról sem lehet vita, hogy államalkotó tényezők-e a kisebbségek, és arról sem, hogy a magyar nyelv hivatalos státust kapjon bizonyos régiókban. Az első csatánk tehát az lesz, hogy elérjük: legalább érvekkel támaszthassuk alá, hogy szerintünk Románia miért nem nemzetállam.
Mi várható a bizottság következő ülésein?
A testület vezetősége összesíti és rendszerezi a beérkezett témajavaslatokat. Sok az átfedés. Több párt is javasolta, hogy az alkotmány korlátozza a sürgősségi kormányrendeletek számát. Az összesítés után ülésenként két-három témakört tárgyal majd a bizottság. Május 15-20. körül elkezdjük az egyes cikkelyek szövegszerű módosításait, a bizottság pedig kétharmados többséggel dönt a végső változatról. Ezzel egy időben megkezdi a közvitát az alkotmánymódosításról az Alkotmányozó Fórum is. A logikus az lenne, hogy a fórum és a parlamenti bizottság munkája párhuzamoson folyjék. Vagyis amikor a bizottság dönt az alkotmány egyes cikkelyeiről, akkor már figyelembe tudja venni a fórumban kialakult álláspontot az adott paragrafusokról.
Ilyen előjelek mellett van-e esély arra, hogy az RMDSZ „kisebbségspecifikus” javaslatait elfogadják?
Ha az USL-t nem tudjuk magunk mellé állítani, akkor erre kevés esélyt látok. Mert annak sem látom esélyét, hogy az USL-t alkotó pártok valamelyikét magunk mellé állítsuk. Én abban reménykedem azonban, hogy az Alkotmányozó Fórumban sikerül a javaslatainkról szóló vitákat szakmai síkra terelni. Az új régiókról szóló vita esetében is ugyanezt szeretnénk elérni. Meg kell nézni például azt, hány európai ország alkotmányában szerepel a nemzetállam meghatározás. Ezt nyilván a bizottságban is meg tudjuk tenni, ha nem születik olyan döntés, hogy a 152. cikkelyre hivatkozva lesöprik az asztalról a javaslatainkat. Ha ez a döntés születik, akkor csak az Alkotmányozó Fórumban zajló vitában reménykedhetünk.
Ön „újonc” a parlamentben. Hogyan történhetett meg, hogy az egyik legfontosabb parlamenti szakbizottságba javasolta az RMDSZ?
Tekintettel arra, hogy nincs jogászunk a szenátusban, és én az emberjogi, kisebbség- és egyházügyi bizottságnak elnöke vagyok, rám gondoltak, mert az alkotmánymódosítás valamennyire rokonterület. Három szakember is segíti a bizottsági elnöki munkámat. Például most éppen azon dolgoznak, hogy összehasonlítják az uniós tagállamok helyzetét a nemzetállamiság vonatkozásában. Kidolgozzák azt az érvrendszert, amellyel talán meg tudjuk győzni a bizottsági kollégákat, hogy ne érzelmek alapján, hanem eszükre hallgatva döntsenek.
Évekig Nagyvárad alpolgármestere volt. Hamar belejött a parlamenti munkába?
Az önkormányzati munkához szoktam, és a parlamentben egy egészen más világba csöppentem. A parlament olyan elméleti döntéseket hoz – törvényeket alkot –, amelyeknek a gyakorlatban óriási jelentőségük van, az önkormányzatok alkalmazzák a törvényeket – és ez lényeges különbség. A parlament más, és három hónap után elmondhatom, érdekes világ.
Az elmúlt hetekben a székelységgel kapcsolatos kérdések borzolják a kedélyeket Romániában. Előbb volt a székely zászló használatának ügye. Milyennek tűnt Nagyváradról a székelyzászló-botrány?
Tudni kell, hogy én csak húsz éve élek Nagyváradon, Marosvásárhelyen születtem. A családom egy része a férjem oldaláról most is a Székelyföldön él. Marosvásárhely a Székelyföld kapuja. Tehát én ilyen vegyes, partiumi-székelyföldi szemszögből tudom szemlélni ezt a kérdést. Bennem is megvan az a konokság, ami a székelyekben: törik, de nem hajlik. Azonban én tizenkét évet dolgoztam a Partiumban alpolgármesterként egy olyan városban, ahol a magyarság kisebbségben él. A székelyföldi kollégáinknak látniuk kell azt, hogy az erő az önkormányzatokban van. Az RMDSZ is azért szorgalmazza a decentralizációt, hogy minél nagyobb erejük legyen az önkormányzatoknak. Ebből kiindulva azt kell mondani: ott, ahol magyar polgármesterünk van, nem biztos, hogy arra van szükség, hogy fennhangon hirdessük azt, ami már úgyis tény. Hiszen a székely zászlók nem most kerültek ki a székelyföldi hivatalokra, hanem évekkel ezelőtt. Úgy hiszem, oda kell figyelni a román közösség tűréshatárára, és ezen a tűréshatáron belül kell cselekednünk. A tűréshatárt olyan ügyekben kell feszegetni, amelyek létkérdések számunkra. A székely zászlót ünnepi alkalmakkor – illetve máskor is, mert a törvény nem tiltja – kitűzhetjük, tehát nem ezzel kell a tűréshatárt feszegetni. Sokkal inkább lehet feszegetni, amikor a közigazgatási átszervezés kerül szóba, hiszen a jelenlegi kormányzati szándék szerint elvennék a hatalmat az önkormányzatoktól. Tehát nekem is nagyszerű érzés lobogtatni a székely zászlót, de nem ez a prioritás most, amikor ellenzékből, kisebbségként nagy horderejű döntéseket kell kivédenünk. Elsősorban az alkotmánymódosításra és az új régiók kialakítására gondolok.
Következett a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés. Egyetértett azzal, hogy a demonstráción az RMDSZ ne vegyen részt?
Egyetértettem. Nem azért, mert nincs szükség tüntetésre. Hanem azokért a tragikus eseményekért, amelyek szintén Marosvásárhelyhez köthetők. Én ezeken a tragikus eseményeken személyesen részt vettem annak idején. Autonómiatüntetések szervezésével iszonyú nagy esélyt adunk annak, hogy olyan indulatok forduljanak egymással szembe, amelyeket aztán nem tudunk megállítani. Ezért az autonómiatüntetést szerintem nem kellett volna március 10-re, és nem kellett volna Marosvásárhelyre szervezni. A demonstrációt Hargita vagy Kovászna megyében kellett volna megtartani. Ezt megelőzően pedig olyan egyeztetésekre lett volna szükség, hogy együtt tudjon tüntetni a magyar közösség.
Hogyan kommentálja azt, hogy székelyföldi RMDSZ-vezetők részt vettek a tüntetésen és a szervezésben is segítettek?
Személyes döntésük volt, én nem örültem neki. Úgy gondolom, hogy ha az RMDSZ-en belüli többség úgy dönt, nem veszünk részt a tüntetésen, akkor azt mindenkinek figyelembe kellene venni. Az más kérdés, hogy az RMDSZ belső fórumain meg kell tudnunk győzni mindenkit a többség igazáról.
Lehet-e Partium–Székelyföld ellentétekről beszélni az RMDSZ-en belül?
Nem, semmiképpen sem. Másságról azonban igen. Mások a két régió prioritásai. Nagyon sokszor elmondtam, hogy egész más eszközeink vannak a Partiumban ugyanazon célok elérésére, mint a Székelyföldön. Mondok egy konkrét példát. Ha Nagyváradon a helyi önkormányzatban pénzt szeretnénk megszavaztatni egy magyar iskola számára, teszem azt, épületfelújításra, akkor azzal a ténnyel nézünk szembe, hogy van huszonegy román nemzetiségű tanácsos, aki inkább a román iskolának adna pénzt, és van hat magyar tanácsos. Ez a Székelyföldön egész másképp néz ki. Ebből következik, hogy a céljaink azonosak, de az eszközeink eltérőek. Nekünk az összes eszköztárat használnunk kell a céljaink elérésére.
Az RMDSZ májusban kongresszust tart. Most a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) elnökét kérdezem: mi a tétje ennek a kongresszusnak?
Számtalan körülmény módosult az utóbbi években. A kongresszus alapvető feladata az, hogy a módosult körülményekhez igazítsa, aktualizálja, átalakítsa programját, esetleg a célkitűzéseit és a célkitűzéseknek megfelelő akcióterveket. Ez a tétje a közelgő RMDSZ-kongresszusnak is. Tudomásul kell vennünk, hogy jelenleg egy óriási politikai többséggel állunk szemben Romániában. Ez szükségessé teszi azt, hogy másként közelítsük meg a céljainkat. A céljaink egyébként nem sokat módosultak. Többet közülük részben vagy teljes egészében megvalósítottunk. A mód, az ütemterv, amely alapján ezeket követni kell, az változhat a kongresszuson.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Mit akar a Határon Túli Magyarok Pártja? – interjú
„Meg sem fordult a fejünkben, hogy mi kerüljünk fel az országos listára, és az önök hátán belovagoljunk a parlamentbe" – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Egri Péter, a nemrégiben alakult Határon Túli Magyarok Pártjának elnöke. Az újdonsült politikust a HTMP hátteréről és terveiről kérdeztük.
Meglehetős gyanakvás fogadta a Határon Túli Magyarok Pártjának megalakulását. Sokakban felmerült a kérdés Erdélyben is: kik állnak a HTMP mögött?
Szeretném, ha nem nevetne a válaszon: senki. Egyszerűen nem akarják nekünk elhinni, hogy tizenegyen összeálltunk, mert azt gondoltuk, hogy egy ilyen típusú pártra szükség van akkor, amikor az alaptörvény biztosítja a határon túliaknak a magyar állampolgárság felvételét és a magyarországi választásokon való részvételét.
Hogyan tennék lehetővé a külhoni magyarok részvételét a magyarországi választásokon?
A HTMP arra nyújt a határon túliaknak lehetőséget, hogy a saját jelöltjeikre szavazzanak, ne a magyarországi nagy pártokra, a Fideszre, az MSZP-re vagy a most alakuló Együtt 2014-re. A magyarországi pártoknak az a feladatuk, hogy a belpolitikában valamilyen értelmes megoldást izzadjanak ki magukból. Nem az a feladatuk, hogy a frakciójukba beültessék a külhoni magyarokat, akik szavazáskor a frakcióvezető utasítására ész nélkül nyomogatják a gombokat az országgyűlésben. Így a külhoni magyarok érdekeit nem lehet önállóan megjeleníteni a magyar parlamentben. Konkrétan arra gondoltunk, hogy ha indulunk a választásokon, akkor az országos listáinkra a határon túli szervezetek javasoljanak, delegáljanak jelölteket. Meg sem fordult a fejünkben, hogy mi kerüljünk fel a listára, és az önök hátán belovagoljunk a parlamentbe. Komolyan gondoltuk azt, hogy a határon túli magyarok szervezeteivel együttműködve, a szervezetek által delegált személyeket vesszük fel a listára. A külhoni magyaroknak olyan személyekre kell szavazniuk, akiket ismernek, akikben megbíznak. Most mi bejelentkeztünk, de a kutya sem ismer minket, miért bíznának meg bennünk?
Kikből áll ez a tizenegy fős kezdeményező csoport?
A kezdeményezők között az egyetemistától nyugdíjasig szinte minden társadalmi csoport képviselve van. Jómagam például nyugdíjas gépészmérnök vagyok. Van közöttünk jogász, szociális munkás, levéltáros, és mindannyian Magyarországon élő, Magyarországon született magyar állampolgárok vagyunk, kilencen budapestiek. Egyikünk sem akar megélhetési politikus lenni, mindegyikünknek van tisztességes foglalkozása.
Önnek van valamilyen politikai múltja?
Nincs, nem foglalkoztam még politikával. Nem is tudom még, hogyan kell politikusként csűrni-csavarni a dolgokat.
Jelenleg hány tagja van a pártnak?
Egyelőre csak mi, az alapítók, tizenegyen. De hát a pártot csak januárban jegyezték be, és mi csak ezekben a napokban léptünk nyilvánosság elé. Meg kell mondanom azonban, hogy nyilvánosságra lépésünk óta többen jelezték már csatlakozási szándékukat, Kárpátaljáról és Erdélyből, illetve olyan Magyarországon élő személyek, akik a határon túlról települtek át. Építkezésünk csak most kezdődik.
Infrastruktúrával hogy állnak? Székházuk van?
Székházunk nincs. A feleségemmel van egy tanácsadó cégünk, ennek van egy irodája, és ebben az irodában van most a párt székhelye.
Ahhoz, hogy a HTMP-t ismertté tudják tenni, pénzre is szükségük van. A párt finanszírozását hogyan képzelik el?
Ez a legnehezebb kérdés. Nagyon egyszerű lenne a válasz, ha valóban állna mögöttünk valaki. Egyelőre magunk finanszírozzuk a pártot, igaz, sok költségünk nem volt. Szeretnénk együttműködni a magyarországi nemzetiségekkel: ukránokkal, ruszinokkal, románokkal, örményekkel. Megállapodást kötnénk a szervezeteikkel, de nem a HTMP finanszírozásáról. Az egyezség a közös munkáról szólna. Arról, hogy miként tudunk együttműködni különböző településeken. Ahhoz ugyanis, hogy országos listát állíthassunk, a magyar törvények szerint huszonhét választókörzetben egyéni jelöltet is kell állítanunk. Itt jönnek képbe azok a nemzetiségek, amelyek nem tudnak egyedül, nemzetiségi jogon képviselőt választani maguknak. Arra is van törvény Magyarországon, hogy a nemzetiségek kedvezményes ágon választhatnak maguknak képviselőt, ehhez azonban létszám kell. A német és a cigány kisebbségen kívül más magyarországi nemzetiségi közösség nem olyan létszámú, hogy képviselőt választhasson. Erre adnánk mi nekik lehetőséget úgy, hogy ők megmondják nekünk, kiket szeretnének bejuttatni a parlamentbe. Ezt azért találtuk ki, mert a magyarországi önkormányzati választások tapasztalata azt mutatja, hogy a hazai nemzetiségekből etnobizniszt lehet csinálni, nemzetiségi ágon pár száz szavazattal városok képviselőtestületébe be lehet kerülni.
Vették-e fel a kapcsolatot a határon túli magyar szervezetekkel?
Kezdeményeztünk már kapcsolatot Vajdaságból a VMSZ-szel, Erdélyből az RMDSZ-szel, a kárpátaljai két magyar szervezettel, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjával és a Híd-Mosttal. Szándékunkban áll a későbbiekben írni levelet Erdélyből az Erdélyi Magyar Néppártnak és a Magyar Polgári Pártnak, és felvesszük a kapcsolatot a horvátországi és a szlovéniai szervezetekkel is.
Volt-e valamilyen visszajelzés?
Igen, három szervezet már visszajelzett. Azt mondták, jónak tartják a kezdeményezésünket, mögé is tudnának állni, de előbb lépjünk a nyilvánosság elé, kérjük fel nyíltan a határon túli szervezeteket a csatlakozásra, és akkor ők erre hivatalosan reagálnak. Tiszteletbe tartom a kérésüket, és egyelőre nem nevezném meg ezeket a szervezeteket.
Tudott-e arról, hogy Szabó Ödön jelenlegi RMDSZ-es képviselő tavaly szintén felvetette a határon túli magyarok pártjának bejegyzését?
Lehet, hogy ezt sem hiszi, de nem tudtunk Szabó Ödön felvetéséről. Akkor gondoltuk ki a pártalapítást, amikor láttuk, hogy megkezdődött a magyar választási kampány, és a pártok elkezdték a külhoni magyarokat „szeletelni". Az ötlet megfogant, s miközben tárgyaltunk róla, szólt az egyik társam, hogy tavaly nyáron Erdélyben elhangzott már a miénkhez hasonló javaslat. Rákerestünk az interneten, és megtudtuk, hogy a nagyváradi Szabó Ödön és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester beszélt erről egy RMDSZ-ülésen. Én egyébként Szabó Ödönnek is csatoltam az RMDSZ elnökéhez írott levelemet, ám egyelőre nem válaszolt.
Bevallottan csapdakérdéssel zárnám: hogyan vélekedik a Fidesz-féle legutóbbi alkotmánymódosításról?
Ez valóban csapdakérdés, mert ha válaszolok, óhatatlanul véleményt kell nyilvánítanom valamelyik magyarországi párt tevékenységéről. Engedje meg, hogy ezt most ne tegyem meg. Azért nem tehetem meg, mert az alapszabályzatunk szerint az összes magyarországi párttal kapcsolatot szeretnénk tartani, és pontosan az érdekérvényesítési képességünk miatt – ez már nincs benne az alapszabályzatban – az éppen aktuális kormányzó erővel konstruktív kapcsolatot akarunk tartani a külhoni magyar érdekek témakörében.
Cseke Péter Tamás
Maszol.ro,

Új kulturális fesztivál Váradon
A Holnap után című, hagyományteremtőnek szánt kulturális fesztivál keretében mutatja be új előadását a Nagyvárad Táncegyüttes. A váradi Szigligeti Színház saját szervezésű fesztiválja április 18-án kezdődik és 21-éig, vasárnapig tart, a táncegyüttes produkcióját a budapesti Novák Péter rendezi.
Előadás „protestdalokra”
A Nagyvárad Táncegyüttes idei második nagyszínpadi előadása a Nagyvárosi bujdosók címet viseli, és Kiss Ferenc azonos című zenei albumán alapul, amelyet maga a játékmester, Novák Péter választott – hangzott el a színház tegnapi sajtótájékoztatóján. A tematikus album 1999-ben jelent meg, és mostanáig nem kapott teljes színpadi feldolgozást. Novák Péter elmondta: a dalok nagy feltűnést keltettek megjelenésükkor, hiszen folkos hangzásukkal, a népdalok virágnyelvét felhasználva igazi protestdalokká váltak, amelyeknek témája egyre érvényesebb. „Az album a modern világban tapasztalható értékvesztésről és az ezzel kapcsolatos drámákról, az emberek közötti kulturális szakadékokról szól, és erre a saját identitás megtalálását, elfogadását adja válaszként” – fejtette ki. Meglátása szerint ugyanis csak úgy lehetünk befogadók, ha ismerjük magunkat és a másikat is, így empatikusan viszonyulunk azokhoz, akik nem olyanok, mint mi. Novák azért ragaszkodik a játékmester megnevezéshez a „rendező” helyett, mert úgy látja, egy táncelőadásban a koreográfusnak épp akkora, ha nem nagyobb, szerepe van, mint a rendezőnek. Koreográfus pedig négy is dolgozott ezen az előadáson, egy autentikus néptáncban járatos és három kortárs táncos. Orza Călin, Baczó Tünde, Bordás Attila és Polgár Emília mind saját hangjukat, stílusukat adták az előadáshoz, amely Novák Péter szerint a táncosok számára is izgalmas kihívást jelentett, hiszen egytől egyig nyitottnak mutatkoztak az újdonságokra, holott az együttes eredetileg néptánckarként alakult. A produkciót egyébként 1,5 millió forinttal támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Hagyományteremtő fesztivál
A Holnap után elnevezésű, először megrendezendő fesztivál a Holnap Irodalmi Társaság nemzedékét követő korok nagyváradi kötődésű, művelődés és kultúra szempontjából kiemelkedően jelentős személyiségeit mutatja be, és a tervek szerint évente szerveznék meg. Az első fesztivál csütörtökön délután ötkor kezdődik Boka László irodalomtörténész előadásával, a színház páholyelőcsarnokában. Este héttől a városi művelődési házban (volt Arlus) kerül sor Gáspárik Attila színművész Emőd Tamás-estjére, amelyet egyfajta irodalmi stand-up comedyként határoznak meg a szervezők. Péntek este Novák Péterrel, Kiss Ferenccel és Dimény Leventével, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatójával vehet részt kerekasztal-beszélgetésen a közönség, amelyet 19 órától a Nagyvárosi bujdosók bemutatója követ a nagyszínpadon. Novák Péter egyébként azt ígéri, a diákbérletes előadások után szívesen marad még beszélgetni az érdeklődő fiatalokkal. Szombaton délután Lászlóffy Zsolt Váradon élő zeneszerző tart interaktív mesterkurzust a színház páholyelőcsarnokában, majd a váradi származású Horváth Károly zeneszerzővel beszélget ugyanott Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója. Este a barátok templomában koncertezik a Varadinum Vonósnégyes, ezután a színházban kerül sor Horváth Károly és vendégei Tűzbeszéd című koncertjére, amelynek díszvendége Bereményi Géza Kossuth-díjas író és rendező. A fesztivál zárónapján, vasárnap Darvay Nagy Adrienne színháztörténész beszélget az idén 60. életévét betöltő, nagyváradi születésű Cseke Péter színművésszel, a kecskeméti Katona József Színház igazgatójával. A kecskemétiek aznap este Páratlan páros című előadásukat mutatják be a váradi közönségnek.
Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár).

Hasznos idióták és kártékony bölcsek
Gazda József a Székelyföld emblematikus személyisége, aki sokat tett életében az erdélyi magyar identitáshatárok fenntartása és ezeknek a határoknak a színvonalas szellemi tartalommal való feltöltése érdekében.
Amikor egy ilyen ember szólal meg valamilyen kérdés kapcsán, akkor a hozzászólásnak alappal van súlya, és ha az állásfoglalás ferdít, az okozott sebek nem indokolatlanul fájnak. A Hasznos idióták... című írást (Háromszék, 2013. április 17.) Gazda József feltehetően az előtt írta, mielőtt megjelent volna a kérdéssel kapcsolatos véleményemet részletesebb formában tükröző interjú, amelyet Cseke Péter Tamás készített, és a Magyar Szó Online, illetve az Erdélyi Riport kiadványokban tett közzé. Álláspontja ugyanis kizárólag egyetlen megállapításra reflektál, amelyet egy MTI-hír alapján a hazai magyar nyilvánosság több fóruma a kontextusból kiragadott formában, többnyire pontatlanul közvetített a hazai magyar olvasóközönség felé. Noha Gazda József reflexiója súlyosan megbélyegző és igazságtalanul torzít, mégis hálásnak kell lennem neki, hogy ürügyet szolgáltatott a következő pontosításokra. Az MTI híranyaga e kritikus részlet tekintetében precíz ugyan, a hazai sajtóanyagok többségének figyelme mégis elsiklik afölött, hogy az inkriminált kijelentésem az etnikai alapú területi autonómiára vonatkozott. Gazda József is nemes egyszerűséggel foglalja össze a dolog szerinte való lényegét: „Salat Levente tett egy bölcs nyilatkozatot, miszerint tizenkét éven belül nem lesz autonómiánk”. Ez a kijelentés egyszerűen nem felel meg a valóságnak, több okra visszavezethetően. Egyfelől úgy gondolom ugyanis, hogy az autonómia számos olyan formájával rendelkezünk már ez idő szerint is, amelyeket vagy nem tudatosítunk, vagy nem tulajdonítunk azoknak kellő jelentőséget: a nyelvi szempontból önálló iskolarendszerünket funkcionális autonómiaként szokták emlegetni a szakirodalomban; az egyházi autonómiák rendszere a személyi elvű autonómiákra példa; a közel 3000 tanácsos és választott vezető, akik az erdélyi magyarságot képviselik a helyi adminisztráció intézményeiben a közigazgatási autonómia fontos letéteményesei; kulturális intézményeink egész sora a kulturális autonómia kis köreiként volna megbecsülhető, de az autonómia sajátos alakzatai a közbirtokosságok is. Többször foglaltam állást nyilvánosan azzal kapcsolatosan is, hogy a romániai törvényes keretek elvileg lehetővé teszik a személyi elvű kulturális autonómia magánjogi változatának a működtetését az egyesületi törvény alapján, és az a tény, hogy ezzel az erdélyi magyarság nem kíván élni, fontos jelzés azt illetően, valójában mekkora az igény az autonómia iránt köreinkben. Az MTI-interjúban azt is mondtam, nem kizárt, hogy a regionalizáció napirenden szereplő kérdése a székelységre nézve valamilyen elfogadható területi-adminisztratív alakzat létrejöttét eredményezze. 2011-ben egy kötetet jelentettem meg a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál, amelyben a politikatudomány autonómiát alátámasztó érveit vettem számba, kimutatva, hogy az etnikai vagy nyelvi alapon megosztott társadalmakban az autonómia szükségessége közvetlenül adódik a demokrácia politikai projektként való fölvállalásából. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az általunk sokat emlegetett, létező autonómiaalakzatokhoz rendszerint göröngyös út vezetett el. Létrejöttük történetében sok múlott a nemzetközi kontextuson, a szereplők bölcsességén és kitartásán, és egyértelmű, hogy nincs recept, ami alapján biztosra vehetően el lehetne jutni az autonómiához. Számolni kell azzal is, hogy a létező autonómiaalakzatok jelentős részét elhúzódó konfliktusokat lezáró megállapodások hozták létre (ezzel a részlettel kapcsolatban többen emlegetik a nemzetközi rezsim „perverz következményeit”, arra utalva, hogy a békés eszközöket alkalmazó kisebbségekre nem figyel oda a nemzetközi közvélemény), illetve azzal, hogy a viszonylag hosszú időn át stabil berendezkedésnek számító katalán autonómia vagy skót devolúció radikalizálódása és elindulása az elszakadás útján nem tesz jó szolgálatot a jelenlegi autonómia-törekvéseknek. Többek között ezekre gondolva állítottam, hogy tájékozatlanságot tükröző, megalapozatlan optimizmusra vall az a vélekedés, miszerint belátható időn belül elképzelhető lenne Erdélyben az etnikai alapú területi autonómia. A Cseke Péter Tamás által készített interjúban azt is kifejtettem: a jelenlegi világhelyzetben elképzelhetetlen, hogy Romániában a román többség akaratától függetlenül vagy annak ellenében jöjjön létre az autonómia bármilyen formája. Az autonómia lényege a hatalommegosztás, amihez politikai akaratra van szükség, az ehhez szükséges feltételek pedig jelenleg nem adottak Romániában, különösen ami a területi alapú etnikai autonómiát illeti. Ez az én véleményem ebben a kérdésben, amely mögött sok munka és szerteágazó tapasztalat van, de álláspontom – természetesen – nem több, mint egyike a lehetséges álláspontoknak. Nagyon hálás lennék, ha valakinek – például Gazda Józsefnek – sikerülne érvekkel bebizonyítania, hogy tévedek, akár abban a formában, hogy premisszáim helytelenek, akár abban az értelemben, hogy a következtetéseim elhibázottak. Sajnálatos adottsága erdélyi magyar közgondolkodásunknak, hogy a sorskérdéseinkkel kapcsolatos vitákban az érvek helyét egyre inkább az olyan minősítgetések veszik át, mint például a „hasznos idióta”. Gazda József csúsztatásának van egy további, a kérdés lényegét kiforgató eleme: álláspontomat, ha közvetve is, az RMDSZ érdekeit kiszolgáló nézetként állítja be. Az autonómia kérdésével kapcsolatos nyilvános állásfoglalásaimban többször próbáltam arra felhívni a figyelmet, hogy a román közgondolkodás főáramára jellemző, az autonómia kérdését zsigerből elutasító magatartás történelmi okok mellett arra is visszavezethető, ahogy az erdélyi magyarság nevében fellépők az elmúlt bő húsz év során az autonómiáért folytatott küzdelmet felfogták, illetve kivitelezték. A történet lényege röviden az, hogy az autonómia kérdését visszatérően rövid távú politikai céloknak rendelték alá, az autonómiaigényt megjelenítő kommunikációt pedig felkészületlen, a kérdéshez alapvetően nem értő szóvivőkre bízták. Többek között ennek is köszönhető, hogy az erdélyi magyarság által követelt autonómia lényegét illetően egymásnak ellentmondó üzenetek jutottak el a román közvéleményhez, amelyek azt eredményezték, hogy a fogalomhoz társított képzetek igen széles szemantikai skálán mozognak, a decentralizációtól kezdve az önkormányzaton át a nemzeti önrendelkezésig. Ahelyett, hogy a kérdést sikerült volna bevinni a közpolitikai viták napirendjébe, azt értük el, hogy a román társadalom egészében egy igen hatékony immunrendszer jött létre, amely rendkívül eredményesen mozgósítja az ellentestjeit valahányszor az autonómia kérdése felbukkan a nyilvánosságban. Ennek az adottságnak a kialakításában az RMDSZ-nek természetesen igen komoly felelősségrésze van, de egyáltalán nem válik az esélyeink javára az sem, hogy egy ideje három politikai szervezet licitálja túl egymást az autonómia kérdésében. És van végül Gazda József állásfoglalásának egy szomorú összetevője is. Mívesen szerkesztett mondataival azt sugallja olvasóinak, hogy a Székelyföld érdekeit árulja el az, aki az erdélyi magyar közgondolkodást jelenleg kényszerpályán tartó illúziókkal próbál leszámolni. A jól felfogott közösségi érdek kétségkívül olyan dolog, aminek tekintetében a kompromisszum nem jöhet szóba. De az adottságokkal nem számoló rögeszmék és a tájékozatlanságra alapozott előítélet fölöttébb kártékony csatlósai a kisebbségi jogharcnak. Gazda Józseftől elvárható volna, hogy felismerje: az újra és újra kivitelezhetetlennek bizonyuló célért folyó küzdelem azt eredményezi: egyre többen látják ma már értelmetlennek az autonómiakérdés feszegetését, az erdélyi magyar közgondolkodás egészére pedig rátelepszik a kollektív kudarcérzet. Az elhibázott, teljesíthetetlennek bizonyuló jövőkép demoralizál, és elveszi az emberek kedvét attól, hogy itt és most elvégezhető feladatokra összpontosítsanak. Magyarán: hogy a csodavárás helyett méltó tartalmat adjanak az autonómia létező vagy rövid távon elérhető formáinak. Nem tudom, valóban vannak-e hasznos idióták, akik a Gazda József által oly találóan megbélyegzett szerepet játsszák el ma a magyar–román relációban, de attól tartok, minden kétséget kizáróan vannak kártékony bölcsek, akik minden erejükkel azon vannak, hogy az erdélyi magyarságot megtartsák az előítéletekkel terhelt jövőképek fogságában. Salat Levente
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gondolatok az Erdélyi Gondolatról
Közvetlenül a rendszerváltás után egy tehetséges brassói fiatalember, Beke Sándor Székelyudvarhelyre költözik, és elhatározza, hogy életét nem csupán a versírásnak, hanem a könyvkiadásnak is szenteli. Lírikus alkata ugyanis jól megfért különleges menedzseri képességeivel. És megszületett az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, amely fennállása óta mintegy 300 könyvet jelentetett meg, többek között a szépirodalom, a nyelv- és irodalomtudomány, az etnográfia, a folklór, a történelem, a filozófia, a szociográfia, a művészettörténet, a biológia tárgyköréből, de memoárok, publicisztikai és esszékötetek is napvilágot láttak az utóbbi két évtizedben. A Székely Útkereső című irodalmi művelődési lapot követően pedig, 2009-ben, immár több mint 200 oldalas terjedelemben megjelent az Erdélyi Toll című irodalmi művelődési folyóirat is.
Dióhéjban ennyi az erdélyi könyvkiadás és sajtótörténet immár szerves részét képező Erdélyi Gondolat Könyvkiadó története. Az Erdélyi Gondolaté, amelynek születésénél ott bábáskodott a felejthetetlen emlékű neves néprajzkutató és író Nagy Olga, aki tudományos tekintélyét latba vetve, önzetlen segítőkészséggel állt Beke Sándor mellé, segített betörni a könyves szakma meglehetősen zárt világába. Úgy is, hogy számtalan kötetét ajánlotta föl kiadásra, de úgy is, hogy olyan jelentős szerzőket sikerült megnyernie az ügynek mint Fodor Sándor, Cseke Péter, Murádin László, Péntek János, Jancsik Pál, Benkő András és a többiek.
A kiadó megalakulásának 20. évfordulóján a főszerkesztő, Beke Sándor a 21. századi erdélyi könyvkiadással, sajtókiadványokkal, irodalommal és könyvterjesztéssel kapcsolatos körkérdésekkel fordult az Erdélyi Gondolat munkatársaihoz, olvasóihoz, megszólaltatva neves írókat, irodalomtörténészeket, nyelvészeket, egyetemi tanárokat, szerkesztőket. Az Erdélyi Toll 2013/1 és 2013/2 számában napvilágot látott válaszok Albert-Lőrincz Márton, Balázs Sándor, Barabás István, Bertha Zoltán, Bölöni Domokos, Brauch Magda, Buksa Éva-Mária, Csire Gabriella, Demeter Attila, Jakobovits Miklós, Málnási Ferenc, P. Buzogány Árpád, Pomogáts Béla, Ráduly János és Sipos Erzsébet véleményét tartalmazzák.
A ‘89 utáni erdélyi magyar sajtó hatását firtató kérdéssel kapcsolatban a válaszok sokaságából Pomogáts Béla egy gondolatát emelném ki: „A Székelyföld a maga különleges történelmi és kulturális, mondhatnám így is: „lelki” hagyományai révén a magyar kulturális közösség meghatározó tényezője. Mondhatnám, ahhoz, hogy a nemzeti kultúra teljes értékű örökösei és gazdái legyünk egy kicsit „székelyeknek” is kell lennünk – Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, sőt Szabadkán, Pozsonyban, és Kassán is. Vagyis vállalnunk kell a Székelyföld hagyományait és kultúráját, ismernünk kell ezt a kultúrát, birtokba kell vennünk egyetemes magyar értékeit, és el kell köteleznünk magunkat fennmaradásának és gazdagodásának, megismerésének és megismertetésének ügye mellett. Mindennek szolgálatában áll, mindezt elősegíti az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, a Székely Útkereső és az Erdélyi Toll.”
S hogy milyen értékeket adott a magyar könyvbarátoknak az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó? Bertha Zoltán szerint „örök érvényű erdélyi sajátosságok tárházát, enciklopédikus tudástárát bővítette elévülhetetlen kincsekkel (s így elévülhetetlen érdemeket is szerezve, sőt halmozva) az utóbbi két évtizedben. A Sütő András által olyannyira messze sugárzó jelképiséggel feldúsított fogalom, a sajátosság méltósága, a genius loci kap általa is markáns, karakteres önkifejeződést. Elég végigtekinteni a számtalan kitűnő művelődéstörténeti, néprajzi-népismereti, helytörténeti, gyermekirodalmi és végtelenül sorolhatnánk, hogy még mi mindenféle műfajba sorolható könyvek seregén, hogy nyilvánvalóvá váljon mindenki előtt: a nemzeti önismeret szép- és szakirodalmának egyik megkerülhetetlenül fontos műhelyteremtő központja, rangos centruma és őrvára épült fel a kiadó által az elmúlt években. A sajátos szellemi értékek minden egyes könyvet külön jellemeznek, de együtt valóban lenyűgözően bizonyítják, hogy éppen olyan területeket is be tudtak világítani, amelyek olykor a figyelem peremére szorultak. A székely népi humor felderítésének például nincs másik olyan gazdája, mint ez a kiadó, ez a vállalkozás.”
A két, egyenként 232 oldalas kiadvány tartalmazza többek között Pomogáts Bélának A helikoni költészet és A helikoni elbeszélő irodalom című tanulmányait, Bertha Zoltán Magyarság és emberség című esszéjét, Nagy Pál írását az egykori Művészetről.
A 190 éve született Madách Imrére Málnási Ferenc, Sipos Domokosra Józsa Miklós emlékezik, a 100 éve született Jékely Zoltánról pedig Ráduly János készített tartalmas összeállítást. Köszönésről, megszólításról, nyelvi illemről értekezik Brauch Magda, és néhány nyelvi babonára, köznyelvi hibára is felhívja a figyelmet.
Különleges irodalmi csemegének számít a Szélrózsa kankalin, Bölöni Domokos összetéveszthetetlenül eredeti, sajátosan kifejező, nyelvi, stílusbeli bravúrokban bővelkedő mondatfolyam-sorozata önmagáról, életéről, környezetéről.
Mindkét kötet szerves részét képezi a szépirodalmi anyagot tartalmazó Múzsa és lant című rovat. Mellyel kapcsolatban csupán annyit: olykor a kevesebb több is lehet. A gyenge verseknek – elvétve bár, de ilyenek is akadnak – semmi keresnivalójuk egy igényes kiadványban. A minőség jegyében történő válogatás szigora a jóindulatú ösztönzés mellett sem elhanyagolható.
Két sikeres évtizedet zárt nemrég az Erdélyi Gondolat, és minden bizonnyal további, még sikeresebb évtizedek várnak a sajátos arcélű, Székelyudvarhely határait rég átlépett könyvkiadóra.
Németh Júlia
Szabadság (Kolozsvár)

Improvizált a statisztikai intézet”
Honnan került elő az 1,2 millió ember, akikkel felduzzasztották a romániai népszámlálás hivatalos eredményét? Hogyan hat ez a hivatalos etnikai arányokra? Cseke Péter Tamás a kolozsvári BBTE docensét, Veres Valér szociológust kérdezte.
A végleges adatokat vizsgálva szembeszökő, hogy Románia népességszáma már nem 19 millió, mint a tavaly közölt előzetes adat, hanem több mint 20 millió. Honnan került elő egy év alatt 1,183 millió ember?
Már az előzetes eredmények közzétételekor lehetett tudni, hogy a 2011-es népszámlálásból sokan kimaradtak, különböző okokból. Azt is lehetett tudni, hogy olyanokat is hozzászámoltak az állandó népességhez, akiket a módszertan szerint elvándoroltként kellett volna nyilvántartásba venni. Most az történt, hogy különböző okokból az állam eldöntötte: ezt a számot meg kellene növelni annyival, hogy az állandó népességszám haladja meg a 20 milliót. Elővettek különböző hivatalos nyilvántartásokat, ezeket összevetették a személyi szám alapján a népszámlálási adatbázissal. Utána az állandó romániai népességhez sorolták azokat, akik benne voltak e nyilvántartásokban, ám a népszámlálási adatbázisban nem.
Milyen nyilvántartásokról van szó?
A legtöbb adatot a D112-es nyilatkozat alapján készült adóhatósági (ANF) nyilvántartásból vették. Ez a társadalombiztosítás és a jövedelemadó befizetésére vonatkozó adatbázis. Innen került elő az előzetes adat szerinti népességszámhoz hozzáadott személyek 65 százaléka. A másik fontos forrás az úgynevezett D70-es nyilatkozat alapján készült adatbázis volt. Ez a szabadfoglalkozásúakat és magánvállalkozói engedéllyel (PFA) rendelkező személyeket összesíti. A pótlás módját leíró statisztikai intézeti közlemény szerint olyanok is szerepelnek ezekben a nyilvántartásokban, akiket nem sikerült ugyan megkeresni a népszámláláskor, ám bizonyítottan Romániában éltek a népszámlálás pillanatában, mert a cenzus időpontja előtt 12 hónapig adót fizettek az országban végzett jövedelemszerző tevékenységért.
Említette, hogy az „állam” döntött a számok felduzzasztásáról. Pontosan kik határozták el, hogy ezt a számot meg kellene növelni?
Nyilván a kormány a statisztikai intézettel karöltve. Hogy a kormányból ki, melyik miniszter, azt pontosan nem tudom. Az is lehet, hogy a statisztikai intézet ötlete volt, a kormány pedig rábólintott.
Mi kifogásolható ebben az eljárásban?
Szakmailag elsősorban az, hogy a népszámlálás eredeti – lekérdezéses – módszertana nem erről szólt. Ez most csak improvizáció. A súlyosabb kifogások legfontosabbika az, hogy a nyilvántartásokból kivett emberekről nagyon kevés adat áll rendelkezésre. Legfeljebb az életkorukat, állandó lakhelyüket ismerjük, de azokat az adatokat már nem, amelyekre a kérdezőbiztos a népszámláláskor rákérdezett. Nem ismerjük az úgynevezett kulturális adataikat, nemzetiségüket, vallásukat, az iskolázottságukat, lakáshelyzetüket. Ha nőről van szó, nem derül ki, hány gyereke van. Ezek fontos adatok, mert segítségükkel rekonstruálni lehet a termékenységet. Ez nehéz helyzetbe állítja a népszámlálási adatokból következtetéseket levonni kívánó szakembereket. Számunkra, a magyar nemzetiségűekre vonatkozó adatok lennének a legérdekesebbek. Ám ennek az 1,183 millió embernek a nemzetiségét sem ismerjük.
Miért volt fontos a számok felduzzasztása?
Két fő okát látom ennek. Az egyik uniós vonatkozású. Románia súlya, mint minden tagállamé, a népességszámtól függ az Európai Unióban. Ez jelentkezik az Európai Parlamentben, a szavazatszámban, befolyásolja a politikai algoritmust az EP szakbizottsági helyeinek elosztásánál. Emellett befolyásolja azt is, hogy mekkora Románia részesedése az EU költségvetéséből. A másik ok pszichológiai: elmondhatják az ország vezetői, hogy a népességszám „mégsem apadt olyan rettentő nagyot”.
És miért van az, hogy egy-két kivételtől eltekintve a román szakma hallgat, nem kifogásolja a statisztikai intézetnek ezt az eljárását?
Mert nagyon kevés demográfus van Romániában.
A hivatalos eredmény szerint a lakosság 6 százalékának nemzetisége ismeretlen. Hogyan hatott a számok felduzzasztása a hivatalos etnikai arányokra?
A nemzetiségi arányokat a megkérdezett lakosságtól kapott adatok alapján számolták ki. Egyébként a megkérdezettek között is voltak, akik nem vallották be a nemzetiségüket, ha jól tudom 54 ezren, érdekes módon a legtöbben Bihar megyében. Önmagában most nem jelent gondot, hogy a lakosság 6 százalékának a nemzetisége ismeretlen. Inkább csak kényelmetlen az adatfeldolgozás szempontjából, mert újszerűen kell foglalkoznunk a népszámlálási adatokkal. Eddig ezeket a számokat majdhogynem szentírásnak tekinthettük statisztikai szempontból, most legfennebb csak jó minőségű felmérésnek.
Ez a szakmának jelent tehát problémát. Nem érintheti negatívan az erdélyi magyar közösséget, hogy a pontos lélekszáma nem ismert?
A közigazgatási törvény alkalmazásakor ez valóban gondot jelenthet. A jogszabály ugyanis csak húsz százalékos etnikai arány felett biztosít különböző nyelvi jogokat a kisebbségi közösségeknek, akár egy megye, akár egy település szintjén. Kérdés, hogy helyi szinten hogyan számolják ki az etnikai arányokat: annak a népességnek az alapján, amelyet népszámláláskor megkérdeztek, vagy a felduzzasztott népességszám alapján? Itt már lehetnek visszaélések. Ha az etnikai arányokat az össznépességre vetítik, akkor azokon a településeken, ahol a magyarok aránya 20-25 százalék között van, könnyen 20 százalék alá csökkenhet ez az arány.
Mit lehet tenni, hogy ez ne fordulhasson elő?
Az érdekképviseletnek kérnie kellene egy kormányhatározatot, amely szerint az etnikai arányokat az ország településein az arról nyilatkozók nemzetisége alapján számolják ki, ha ez az adat valamelyik törvény alkalmazásához szükséges.
A hivatalos népszámlálási adatok szerint a romák aránya 3,1 százalékos Romániában. Ez mennyire reális?
Nyilvánvalóan alulszámlált a roma népesség. Az önbevalláson alapuló adatok velejárója ez a jelenség, és nem csak Romániára jellemző.
Egy hatékony romaintegrációs politikának nem valós adatokra kellene támaszkodnia?
Ebben az esetben meghatározható a deprivált, leszakadt népesség aránya egy adott országban. Ha valaki nem akarja magát valamely nemzeti közösséghez sorolni, akkor nem lehet erőltetni. Egyébként az egymást követő népszámlálásokon folyamatosan növekedett az önmagukat romának valló személyek száma. Ennek egyik oka a természetes szaporulat, ám hozzájárul az is, hogy egyre több roma vállalja fel az identitását. Már nem érzik annyira megbélyegzett közösségnek magukat. Egyébként a román hatóságoknak volt már próbálkozása arra, hogy pontosan felmérjék, hány roma élhet az országban. A „romának minősíthető életmód szerint” élő népességet mérték. Az így kapott adat egymillió fő. Ám vannak olyan romák is, aki nem ilyen életmódot választanak, vagy nem ebbe születnek.
A hivatalos adatok szerint csupán 40 ezer ember (0,2 százalék) ateista vagy nem tartozik egyetlen felekezethez sem. Ez meglepő adat egy szakembernek?
Romániában kulturális hagyomány, hogy az emberek valamilyen felekezethez tartozónak vallják magukat. Ez nem jelenti azt, hogy különösképpen betartanák a vallási előírásokat. Egyes romániai mutatók szerint a vallás befolyása egyenesen kisebb Romániában, mint más országokban.
Már az előzetes eredmények alapján kiolvasható volt a romániai magyar népesség alakulásának trendje. Merre tart most népesedés szempontjából az erdélyi magyar közösség?
Akárcsak Közép-Kelet-Európa más országaiban, Romániában is csökken a népesség, ezen belül az erdélyi magyarok lélekszáma. Románia szintjén a csökkenés a migrációval magyarázható, az erdélyi magyarság szintjén azonban ez az apadás a természetes szaporulat alakulására vezethető vissza. Nagyobb arányban fogyunk természetes okokból, mint az ország. Tíz év alatt 200 ezres fogyásról beszélhetünk, ám a százalékarányunk nem változott, ami azt jelenti, hogy az országos átlagnál nem csökkenünk gyorsabban. A magyarság fogyása elsősorban a szórványban ijesztő. Van olyan megye, ahol 25 százaléka tűnt el tíz év alatt a magyar népességnek. Így ha nem is változik országosan a magyarság aránya, nem dőlhetünk elégedetten hátra.
Hat százaléknak nem ismert a nemzetisége
Az ország lakossága több mint hat százalékának (1 millió 237 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét. Románia állandó lakossága a népszámlálás idején 20,1 millió volt, ebből 1 millió 227 ezer (6,1 százalék) vallotta magát magyarnak. A cenzuson kevesebb mint 19 millió lakos nemzetiségét jegyezték fel: ehhez a számhoz képest a magyarság részaránya 6,5 százalék, alig kisebb, mint a tíz éve regisztrált 6,6. A magyarság két megyében alkot többséget: Hargita megyében a lakosság 82,9 százalékát, Kovászna megyében 71,6 százalékát teszik ki. Jelentős magyar nemzetiségű lakossággal rendelkezik még Maros (36,5 százalék), Szatmár (32,7 százalék), Bihar (24 százalék) és Szilágy (22,4 százalék) megye. Hargita megyében él a legtöbb magyar (257 707 fő), a második legnagyobb magyar lakossággal rendelkező megye Maros (200 858), a harmadik Kovászna (150 468). Ezek után következik Bihar (138 213), Szatmár (112 580), Kolozs (103 457) és Szilágy megye (50 177).
A vallást firtató kérdésre válaszolók 86,5 százaléka (16 millió 307 ezer fő) ortodoxnak, 4,62 százaléka (871 ezer fő) római katolikusnak, 3,19 százaléka (601 ezer fő) reformátusnak vallotta magát, 58 ezren unitáriusnak, 20 ezren evangélikusnak mondták magukat. A magyar történelmi egyházak híveinek aránya néhány tized százalékkal csökkent az utóbbi évtizedben. A magukat izraelitáknak vallók száma tíz év alatt megfeleződött: 6200-ról 3500-ra csökkent Romániában.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Magyar kolónia él a Duna-delta kellős közepén
Talán még a horgászsport erdélyi szerelmesei közül is csak a beavatottabbak tudják, hogy a Duna-delta Szulina ágának jobb partján, Tulcea és Sulina között félúton van egy kis eldugott falu, Gorgova, ahol egy 30 családból álló magyar kolónia él: székelyföldiek, magyarországiak.
Igaz, nem egész évben, mert ősszel mindannyian otthagyják a falut, ám ilyenkor, július végén szinte csak magyar szót hallani az amúgy lipovánok lakta településen. Turistaszezonban megtelnek magyar vendégekkel a székelyudvarhelyiek, csíkszeredaiak, marosvásárhelyiek, budapestiek és bajaiak által épített hétvégi házak, amelyek közül egyik hivatalosan is panzióként működik.
Tulajdonosa udvarhelyi, Szabó Lászlónak hívják, és ő volt az első székely „telepes” Gorgován. Előbb telket vett a faluban, faházikót épített rá, majd a faházikóból korszerű, 19 ágyas panzió lett. Közben pedig elvitte a duna-deltai horgászparadicsom hírét Székelyföldre, majd Magyarországra. Buzdítására az elmúlt tizenöt évben sokan követték példáját: telket vettek a lipovánoktól, majd hétvégi házat építettek rá, ahol családostul a nyarakat töltik, s egy-két szobát kiadnak – szintén magyar – horgászvendégeknek.
„Édesapámmal rendszeresen jártunk le a Duna-deltába a kilencvenes években horgászni, akkor fedeztük fel ezt a csodálatos kis falut. Meguntuk a sátorozást, és 1995-ben úgy döntöttünk, veszünk egy kis telket, építünk egy házikót, legyen ahol megszállnunk” – idézte fel a kezdeteket a maszol.ro-nak Szabó László.
A Székelyudvarhelyen horgászboltot működtető vállalkozó a kilencvenes évek végén döntött úgy, hogy turizmussal is szeretne foglalkozni a Duna-deltában. Ekkor építette panzióját, és ekkor ismert meg egy bajai üzletembert, aki szintén látott fantáziát a magyarországi horgászok deltai nyaraltatásában. „Az udvarhelyi boltomban is meséltem az ügyfeleknek Gorgováról. Eljutott a híre Csíkba, majd Vásárhelyre is. A bajai barátom révén pedig magyarországiak is kezdtek érdeklődni a deltai lehetőségek iránt” – mesélte a panziós.
Mint mondta, a lipovánok eleinte kissé gyanakodva fogadták az egymással furcsa nyelvet beszélő idegeneket. Mára már azonban teljes mértékben befogadta a magyarokat a helyi közösség. Szabó László szerint gyanakvásuk a 2006-os árvíz idején szűnt meg. „Vállvetve védtük akkor a falut. Hordtuk a gátra a homokzsákokat, beleadtunk anyait, apait. Később segélyeket is hoztunk nekik Székelyföldről, Magyarországról” – mondta a magyar kolónia alapítója.
A lipovánok időközben arra is rájöttek: a turizmus számukra is üzlet lehet. Egy részük rendbehozatta házát, s nyaranta szintén fogad vendégeket. „Így van az, hogy ha ilyen tájban, júliusban kimegy az utcára, 95 százalék, hogy magyarul válaszolnak, ha valami iránt érdeklődik. A lipovánok ugyanis szép csendben a nyelvünket is megtanulják” – magyarázta a székelyudvarhelyi vállalkozó.
Szabó László már jó ideje második otthonának érzi Gorgovát. Kedvét most csak az szegi, hogy gyenge az idei turistaszezon. Ennek részben a Duna júniusi áradása az oka, a megemelkedett vízszint miatt ugyanis nem húznak a halak. „Meg aztán nincs is annyi hal már, mint tíz évvel ezelőtt” – tette hozzá. Alapjáratban azonban optimista. „Ezen a hétvégén már jön egy nagyobb vendégcsoport, a víz is lassan visszahúzódik, és augusztusban szerintem már teltházam lesz” – mondta a maszol.ro-nak Szabó László.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Tudományos magyarságfóbia
Megvált egyik munkatársától az akadémia háttérintézménye, az Etnikai Kérdések Európai Tanulmányi Központja, miután a kutató bepanaszolta az intézményt a diszkriminációellenes tanácsnál. A háttérben etnikai ügy áll, ugyanis Cristian Gojinescu a felettese szakmai irányítása alatt megjelentett, magyarokat sértő tanulmányait kifogásolta. A történteknek Cseke Péter Tamás járt utána.
Félrevezető fotó látható a mai napig is a Román Tudományos Akadémia égisze alatt működő Etnikai Kérdések Európai Tanulmányi Központja (CESPE) honlapján (www.cespe.ro). A fényképen heten ülnek körül egy asztalt, láthatóan jó kollegiális hangulatban, mert mindannyian nevetnek vagy mosolyognak. Ők szociológusok, történészek, a tanulmányi központ kutatói. A fotó azért félrevezető, mert az intézményben távolról sem olyan jó hangulat, mint ahogy a felvétel érzékelteti. Ráadásul a fényképen szereplő egyik férfi már áprilistól nem is a CESPE munkatársa: kirúgták, mert bepanaszolta az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a – szavai szerint – „gyűlölködő” felettesét, Radu Baltasiu igazgatót, akinek a szakmai irányítása alatt a központ a magyarokat sértő állításokat tartalmazó tanulmányokat jelentetett meg. A CNCD július 10-án hozott határozatában megállapította: Cristian Gojinescunak igaza van.
Asztalos: sértő volt több állítás A kutató panasza nyomán a testület figyelmeztetésben részesítette a Román Tudományos Akadémiát két tanulmány miatt. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke az Erdélyi Riportnak elmondta: a tanács öt szavazattal egy ellenében döntött úgy, hogy a tanulmányok diszkriminatív és sértő megállapításokat tartalmaznak a magyarságról. Az egyik tanulmány a 2011-ben hatályba lépett román oktatási törvényt elemzi, a másik a Hargita és Kovászna megyei románok helyzetével foglalkozik. A 2010-ben, illetve 2012-ben az akadémia logójával közétett tanulmányoknak Radu Baltasiu, a központ igazgatója volt a szakmai irányítója.
A testület elnöke lapunknak elmondta, Cristian Gojinescu kutató fordult a diszkriminációellenes tanácshoz, mert szerinte a tanulmányokban használt terminológia nem felel meg a tudományos ismérveknek, és sérti a nemzeti kisebbségek jogait, például az anyanyelv használatához való jogot. A CNCD kifogásolta egyebek közt azon megállapításokat, amelyek szerint „a romániai magyar elitek megpróbálják befolyásolni és megszervezni a demográfiai folyamatokat a magyar etnikumúak reprodukciója érdekében”, illetve „a vegyes házasságokban élő magyar nők román gyereket szülnek, akik kiemelt figyelemben részesülnek”. „Ezek a megállapítások hátrányos megkülönböztetésnek minősülnek. A tanács ezért azt ajánlotta az intézetnek, hogy tanulmányaiban ne használjon olyan megállapításokat, amelyek sértik a magyarok méltóságát” – magyarázta Asztalos.
Aki „eladta magát” a magyaroknak Cristian Gojinescu szerint kirúgása egyértelműen összefügg azzal, hogy megkereste panaszával a diszkriminációellenes tanácsot. „A főnököm bosszújának az áldozata vagyok. Nemcsak kirúgott, de azt terjeszti rólam, hogy eladtam magam a magyaroknak” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak.
A kutató elmondta, már múlt év tavaszán jelezte az akadémiának, hogy a CESPE a magyarságot sértő tanulmányokat közölt. Azért érezte szükségét ennek, mert szerinte „a tudományossággal összeférhetetlen” a tudományosnak szánt két munkában használt terminológia. „Úgy éreztem, szégyent hoznak a kutatócsoportunkra ezekez a tanulmányok” – magyarázta. Előbb megpróbálta házon belül intézni az ügyet. „Közvetíteni szerettem volna az akadémia és Radu Baltasiu igazgató között. Többször kihallgatást kértem az akadémia elnökénél is, ám ők elhárítottak, megpróbálták szőnyeg alá söpörni az ügyet” – fogalmazott a kutató.
Az igazgató bosszúintézkedései már tavaly októberben elkezdődtek Gojinescu szerint. Baltasiu eltüntette az intézmény jelenléti naplóját, s utóbb azzal vádolta meg a beosztottját, hogy nem jár rendesen dolgozni. Utána lecserélte a zárat az irodáján, így be sem jutott az íróasztalához, majd megszüntette hozzáférését a hivatali elektronikus postaládájához. „November elején kaptam tőle egy levelet, amelyben figyelmeztet, hogy az utóbbi két évben nem jelentettem meg egyetlen írást sem a CESPE online folyóiratában, az Etnosferában, ezért a központ belső szabályzata és a munkatörvény előírásainak értelében munkajogi szankciókra számíthatok. Hát persze, hogy nem jelentettem meg cikkeket, hiszen az igazgató volt az, aki nem volt hajlandó publikálni az írásaimat” – mondta a kutató, akinek végül Baltasiu a fizetését is levágta: tavaly december óta egy lej bért sem kapott a CESPE-től. Minderről Gojinescu az akadémia vezetőségét is tájékoztatta beadványaiban, minden eredmény nélkül.
„Ezek után januárban eldöntöttem, a diszkriminációellenes tanácshoz fordulok panasszal. Meg akartam tudni, valóban nekem van-e igazam” – idézte fel a történteket. Ekkor már eldurvult a viszonya az igazgatóval: Gojinescu szavai szerint Radu Baltasiu azzal fenyegette meg, hogy kirúgja állásából, ha nem vonja vissza panaszát. A kutató ezek után sem hagyta annyiban, újabb kihallgatást kért az akadémia elnökétől és alelnökétől is. Ezúttal fogadták az intézmény vezetői, meghallgatták panaszát arról, hogy a központ igazgatója már fizetést sem folyósít számára, ám nem történt semmi. „Olyasmiket mondtak, hogy meglátjuk, megnézzük, mit tehetünk. Arra hivatkoztak, hogy most éppen húsvét van, vagy más kifogásokat kerestek. Nem akartak szembesülni a történtekkel” – mesélte lapunknak.
Júniusban Gojinescu a Bukaresti Területi Munkaügyi Felügyelőséghez fordult tisztázni munkajogi helyzetét. Az intézmény azonban tudomására hozta, hogy kirúgták az állásából: Radu Baltasiu április 24-én értesítette a felügyelőséget arról, hogy április elsejei hatállyal a kutató már nem a központ munkatársa. Gojinescu ekkor eldöntötte, hogy a bíróságon keresi igazát. Azt állítja, bizonyítani tudja, hogy igazságtalanul – bosszúból – rúgták ki állásából. „Bizonyítékaim vannak arra, hogy az igazgató lecserélte a zárat az irodámban és eltüntette a jelenléti naplót. Hogyan tudjam igazolni, hogy bejárok dolgozni, ha egyszer nincs napló? Fültanúim vannak emellett arra is, hogy Baltasiu április 8-án megfenyegetett, kirúg az állásomból” – mondta Gojinescu.
A kutató szerint felettesének nem lehetett panasza a szakmai tevékenységére. Több írása is megjelent múlt évben az akadémia által kiadott, a romániai kommunista rendszert elemző tanulmánykötetben, emellett európai folyóiratokban közöl rendszeresen. „Tudta, hogy szakmai alapon nem tud rajtam fogást találni, ezért folyamodott olyan cselszövésekhez, mint a jelenléti napló eltüntetése” – tette hozzá. Mint mondta, ha pert nyer, az akadémia is kínos helyzetbe kerül, amiért hónapokig igyekezett eltitkolni a CESPE-nél történteket.
Mit mond az akadémia elnöke? A diszkriminációellenes hatóság elmarasztaló döntése után Ionel Haiduc, a Román Tudományos Akadémia elnöke vizsgálatot ígért az ügyben. „Tudom, hogy Cristian Gojinescu és Radu Baltasiu jó ideje konfliktusban állnak egymással. Az igazgató azt állítja, hogy a kutató nem jár be dolgozni, nem írja alá a jelenléti naplót. Ezért vizsgálatot rendeltem el. Az igazság valahol középen van, de elképzelhető, hogy bírósági ügy lesz a konfliktusból” – nyilatkozta Haiduc az Adevărul napilapnak. Azt maga az akadémia elnöke is elgondolkoztatónak tartja, hogy Baltasiu nem értesítette az akadémiát Gojinescu elbocsátásáról. A CNCD elmarasztaló döntésével kapcsolatban ugyanakkor leszögezte: a tanulmányi központok írásai nem tartoznak az akadémia hivatalos dokumentumai közé, az akadémiához tartozó valamennyi intézet maga felel azért, amit közöl.
Kiss Tamásékat is belekeverte Baltasiu A kutatót eltávolító igazgatót nem sikerül megszólaltatnia az Erdélyi Riportnak. Válaszok helyett elküldte lapunknak azt a közleményét, amelyet román lapoknak küldött, és amelyeket – állítása szerint – a címzettek nem voltak hajlandóak leközölni. Állásfoglalásában Baltasiu leszögezi: Cristian Gojinescu elbocsátásának semmi köze az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatához. „A munkatörvénykönyv előírásainak megfelelően váltunk meg tőle, mert sorozatosan hiányzott a munkahelyéről. Ha úgy érzi, igazságtalanság érte, forduljon bírósághoz” – közölte Baltasiu.
Az igazgató tájékoztatása szerint az intézmény megfellebbezi a CNCD elmarasztaló határozatát. Arra hivatkozik, hogy a két tanulmányban kifogásolt passzusok tulajdonképpen magyar szerzőktől származnak, mert Csata István és Kiss Tamás Hargita megye demográfiai perspektívái című munkájából vett idézetek. „A CNCD minket szankcionált, holott két magyar kutatót kellett volna büntetnie: Csata Istvánt és Kiss Tamást” – fogalmaz Baltasiu.
Az igazgató által hivatkozott tanulmány letölthető Hargita Megye Tanácsának honlapjáról. Fedőlapján ez szerepel: „Ez kézirat. Ebben a formájában nem idézhető!” Lapunk megkereste Kiss Tamást is az ügyben. A kolozsvári kisebbségkutató intézet munkatársa elmondta, a tanulmányt korábban Hargita megyei önkormányzat megrendelésére írták. „Valóban használtuk a munkánkban az etnikai reprodukció kifejezést, de hát ez bevett fogalom a szakmában. Másfelől a CESPE tanulmányai a kontextusból kiragadva, ferdítően közöltek részleteket tőlünk” – mondta a szociológus.
Baltasiu paramilitáris kiképzőtáborokat vizionál
Cristian Gojinescu felhívta a figyelmünket arra, hogy Radu Baltasiu különböző weboldalakon és blogokon korábban is közölt olyan állításokat, amelyek szerinte bizonyítják, hogy egykori felettesének „van valamilyen baja a magyarokkal. Ezekből idézünk néhányat: „Milyen történészek a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet munkatársai, ha nem képesek összekapcsolni a magyar fasizmust a revizionizmussal és az irredentizmussal, és nem húzzák meg a vészharangot egy Romániával szomszédos EU-tagállam, Magyarország politikusainak kijelentése hallatán?”; „A magyar fiatalok agymosáson mennek keresztül: azt sulykolják beléjük, hogy a magyar egy felsőbbrendű nemzet”; „Az úgynevezett Székelyföld a román államtól idegen államstruktúrákat őriz a Kárpátok szívében, amely hungarista geopolitikai logika szerint alakult ki”; „A magyar elit jelentős része a román államot közvetlen módon destabilizáló technikákat alkalmaz: jó néhány éve magyar paramilitáris kiképző táborokat szerveznek Románia területén magyarországi segítséggel”; „A magyarok azzal vesztegetik az idejüket, hogy olyan térségekre terjesztik ki az identitásukat, amely soha nem volt az övék. Így Európa szívében agresszív, követelőző emberek születnek. Furcsa egy kultúra”.
CESPE: magyar témákról, magyar kutatók nélkül
Honlapja szerint az Etnikai Kérdések Európai Tanulmányi Központja (CESPE) a Román Tudományos Akadémia kutatóintézete, amelyet 1991-ben hoztak létre kormányhatározattal. Az intézet elsősorban a romániai etnikumközi kapcsolatok dinamikáját vizsgálja, s megpróbálja feltérképezni a romániai nemzet kisebbségek, illetve a határon túli románok legfontosabb problémáit. A honlap szerint a CESPE célja aktívan segíteni a Romániában élő etnikai közösségeket kulturális identitásuk megőrzésében. „Szociológiai, antropológiai, demográfiai és etnográfiai vizsgálataink az etnikai közösségeknek az európai átalakulások kontextusában bekövetkezett identitásválságait is nyomon követik” – fogalmaznak a CESPE alapítói. Ahhoz képest, hogy 22 éve tevékenykedő intézményről van szó, a honlapon csak kis számú tanulmány érhető el. A legfrissebb a CNCD által is elmarasztalt jelentés az új oktatási törvényről. Akad néhány sokat ígérő cím: „A romániai nemzeti kisebbségek jogai”; „A magyar kérdés Romániában”; „A román geopolitika és a magyar revizionizmus”; „Az erdélyi magyar kérdés szintézise”; „A románok lakta székelyföldi települések listája”; „A moldovai római katolikusok”. A CESPE felsorolja honlapját azokat a szakembereket, kutatókat, akikkel rendszeresen együttműködnek: nincs közöttük egyetlen magyar sem.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Ágoston Hugó: Merre, MÚRE?
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének szombati, gyergyószárhegyi tisztújító közgyűlésén huszonnégy tag vett részt. (Az összejövetelről lapunk is beszámolt, sajtónk érdekképviseleti szervezetének nevét ha a címben nem is, a hír szövegében eltalálta.)
Borúsabb hajlamúak számára itt ezt az írást be is fejezhetném, hiszen a „huszonnégy” akár válasznak tekinthető a címben feltett kérdésre. Az összehasonlítás kedvéért: amikor bő másfél évtizede alulírottat elnöknek választották, a csíkszeredai megyeháza tapstermében legalább ötször ennyien voltak, s ennek megfelelően nagyságrenddel volt nagyobb a szavazatok száma.
Most a huszonnégy tag ötvenhat szavazati mandátumot hozott, s a váratlan fordulatot a volt elnök, a marosvásárhelyi Karácsonyi Zsigmond leváltása jelentette. Az új elnök egy szatmári születésű, Kolozsváron dolgozó rádiós újságíró, Rácz Éva.
Nem a nosztalgia késztet rá felidézni a MÚRE kezdeteit, korábbi időszakait, a szervezés nehézségeit. Elévülhetetlen érdemeket szerzett a kezdeményező és alapító elnök, a gazdasági újságíró Hecser Zoltán – ő tudta közülünk legjobban a törvényeket, az eljárásokat, a bejegyzéstől az adminisztrációig és a tagtoborzásig minden ilyesmihez értett. Ő tette meg az első döntő lépést, 1990-ben. Utána Kántor Lajos, a Korunk nagy tekintélyű főszerkesztője személyében magas értelmiségi került a szervezet élére; két elnöki mandátuma (1993-1995, 1995-1997) után következett alulírott hetilap-szerkesztő (egy mandátumra, 1997-1999) – alighanem ebben a bő fél évtizedben történt meg a legnagyobb elmozdulás a szakmaiság, a magyarországitól minél kevésbé eltérő, igényes sajtónyelv és -kultúra kialakításának irányában; ekkor kötöttük meg az „alapszerződésünket” testvérszervezetünkkel, a budapesti MÚOSZ-szal (reméljük, érvényben van), nem kis büszkeség számunkra, hogy ennek eredményeképpen, javaslatainkra, Aranytoll-díjban részesültek erdélyiek is (Kántor Lajos és Szász János 1997-ben, Halász Anna 1998-ban, Szőcs István 1999-ben – a sor a következőkkel folytatódott: Kacsir Mária – 2000, Csávossy György, László Ferenc – 2001, Mag Péter – 2002, Ágoston Hugó – 2005, Csép Sándor – 2006, Koczka György – 2008, Makkai János – 2009, Cseke Péter – 2010, Tomcsányiné Jakab Mária – 2012). Az idén januárban sajnálatosan elhunyt kiváló tévés, Csép Sándor ezredfordulós két mandátumát (1999-2001, 2001-2003) minden bizonnyal sajtónknak az írott formától az audiovizuális felé mutató hangsúlyváltása is eredményezte, barátunk emberi és szakmai kvalitásain kívül. Ambrus Attila főszerkesztő (Brassói Lapok), közíró kollégánk elnökké választása 2003-ban meredek fiatalítást jelentett a MÚRE élén, de ő korábban is tagja lévén a vezetőségnek, biztosítani tudta a folytonosságot; további mandátumai idején (2005-2007, 2007-2010) határozott előrelépés történt a rendezvény- és kiadványszervezésben; a vajdasági, kárpátaljai, muravidéki, horvátországi magyar újságíró egyesületek együttműködésének is ő volt a kezdeményezője, megvalósítója. Mi, eddig felsoroltak már örökös tagjai vagyunk a szervezetünknek.
Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő (Népújság) az utóbbi három évben a gazdasági és bizalmi válság ellenére nagy energiabefektetéssel működtetni tudta az egyesületet, ha takaréklángon is. Természetesen nem feledkezhetünk meg az ügyvezető elnökök, a kezdeti hőskorszakban Gáspár Sándor, utána Karácsonyi Zsigmond áldozatos, hatékony munkájáról, sem több vezetőségi tag hozzájárulásáról a huszonhárom év alatt.
Az elnöki utódlások a MÚRE tisztújító közgyűlésein sosem dőltek el elvtelen harcokban, önjelöltek vagy távirányításúak nem győztek; még az ártatlan-fontoskodó lobbizásokra és a demokrácia látszata érdekében kötelességből vállalt esélytelen jelöltségekre is némi meghatódással emlékszem vissza. Remélem, most sem történt másképp.
Rácz Éva, az új elnök – és az első hölgy az egyesület élén! – bizonyítottan jó kommunikátor (ebben mesterfokozattal rendelkező szakember), kormányfőtitkársági, majd minisztériumi tanácsossága kiterjedt kapcsolatrendszert eredményezhetett mind a sajtó, mind más intézmények, civil szervezetek, közületek körében, s ha fontos részt tudott vállalni a román-magyar együttes kormányülések megszervezésében, bizonyára jól szervezi meg majd a MÚRE rendezvényeit is. Személyiségéről és tevékenységéről többet tudhatunk meg egy rokonszenves rádióinterjúból.
Csakhogy... Csakhogy itt és most jóval többről van szó, mint mondjuk arról, hogy ezután a MÚRE közleményei pontosabbak, bátrabbak és színvonalasabbak lesznek!
A legnagyobb gond a tagság megfogyatkozása – miközben újságíróból a mi prérinken is mind több van. A mostaninál volt négyszeresen nagyobb is a MÚRE-tagok száma (és mondanom sem kell, hogy ez nem elsősorban a tagdíj miatt fontos, bár miért ne lenne fontos azért is?), emlékszünk száz résztvevős, tudományos konferenciaszerű vidéki rendezvényekre, jeles meghívottakkal, sokoldalú programmal.
Tudjuk, hogy a piacgazdaság hatásain kívül alaposan bekavart a sajtóéletünkbe is a politika, a kalandor megosztás, a táborozás. Hátha ennek jól érzékelhető csillapodása megkönnyíti Rácz Éva és kis csapatának dolgát új hidak kiépítésében.
Nagy téma az RMDSZ-hez való viszony tisztázása, a vele való nyugodt, kölcsönösen empatikus és segítőkész kapcsolat. Emlékszem, egyszer azt találtam mondani, a MÚRE kész segíteni az RMDSZ-t! Sokan felkapták a fejüket, a külön meghívottként köztünk ülő Markó Béla rögtön megkérdezte, ezt hogyan gondolom – mivel tudná segíteni? Valami olyasmit válaszoltam, hogy objektivitással, elvszerű bírálattal. Szerencsére az utóbbi demokratikus megmérettetések, választások nyomán az RMDSZ visszanyerte nem csak a legitimitását (mert azt pillanatig sem vesztette el), de a tekintélyét is érzékeny és igényes médiánkban; talán múlófélben az idő, amikor kevés figyelemreméltó kivétellel (amilyen például éppen az ÚMSZ is volt!) a rommagyar sajtó – persze kivált a radikális jobboldali – már-már sportot űzött az ócsárlásából.
Persze az RMDSZ-től is elvárható a fokozottabb odafigyelés, annak a felismerése, hogy a sajtót nem uralni kell, persze nem is ajnározni, de mindenképpen erősíteni – ha lehet, minél önösérdek-mentesebben, illetve egy magasabb érdeket: a demokrácia erősítését követve.
Rácz Éva ennek a helyzetnek jó kezelője lehet, félig tréfásan azt mondanám: már azért is, mert a kolozsvári rádió szerkesztőségéből olyan fontos közéleti személyiségek indultak, hozzá hasonlóan, ezen a szép pályán, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök s a legutóbb FUEN-alelnöknek megválasztott Vincze Loránt. (Aki, ha jól emlékszem, már első pályázat-sorozatunkon díjat nyert – tizenkilenc évesen.)
Ha létszámban is, de különösen tartalomban és presztízsben gyarapodni akar, a MÚRE-nak véleményem szerint vissza kell állítania az ügyvezető elnöki tisztséget. Tudom, hogy ez – takarékossági okokból? – az Alapszabályból kimaradt, de a jelenlegi Alapszabályt amúgy is alaposan korszerűsíteni kell, alkalmazni kell az új körülményekhez. (Világháló!) Dolgozhat Kolozsváron az elnök, de a Marosvásárhelyen bejegyzett és működő egyesületnek Marosvásárhelyen kellene hogy legyen egy több-mint-irodavezetője. (Ügyvezető elnök nélkül Kántor Lajos és Csép Sándor sem nagyon boldogultak volna Kolozsvárról.) Tudjuk jól, nem egyszerű adminisztrátorról van szó, ahogyan az eddigiek sem egyszerű adminisztrátorok voltak; és példaként-okulásként megnézhetjük akár az RMDSZ eddigi ügyvezető elnökeinek tevékenységét.
Rácz Éva szép esély előtt áll. Lehet, hogy a siker és a kudarc lehetősége ebben a tisztségben sohasem volt ilyen közel egymáshoz, mint most, de csapatával bebizonyíthatja, hogy a stagnálás nem törvényszerű egy ilyen fontos kisebbségi szervezet életében.
Maszol.ro

Bukarestből állították le a székely különvonatot?
Perelni készülnek és akár kártérítést is követelnek a Székelyek nagy menetelésének szervezői a Regiotrans vasúti társaságtól, amiért vasárnap reggel nem indult útnak az a különvonat, amelynek 1500 csíkszéki tüntetőt kellett volna Uzonba és Kökösbe szállítania.
Mint ismert, nyolckocsis szerelvényt a Székely Nemzeti Tanács és az RMDSZ Csík területi szervezete bérelte a Regiotrans társaságtól, amely azonban az indulás előtt váratlanul bejelentette: elromlott a mozdony, így nem tudják elindítani a vonatot.
„Nyakára ült tíz szekus”
A céget és a szervezőket Tánczos Barna szenátor „hozta össze”. A csíkszeredai RMDSZ-es politikus a maszol.ro-nak elmondta: még államtitkári mandátuma alatt ismerte meg a Regiotrans vezérigazgatóját, és eddig csak jó tapasztalatai voltak a vasúttársasággal való együttműködésről. „Most azonban semmilyen magyarázatot nem kaptunk a cégtől arra, hogy mi történhetett vasárnap. A vezérigazgatót napok óta nem tudom elérni telefonon” – mondta lapunknak.
Tánczos tájékoztatása szerint a szervezők már vasárnap közölték a Regiotrans-szal, hogy megszegték a szerződést és visszakérik a pénzt. „Nagy valószínűséggel ebből per lesz, mert nem úgy viselkednek, mint akik tárgyalásos úton szeretnék megoldani ezt a problémát. Ha nem sikerül kiegyezni, akkor kártérítést is kérünk” – jelentette ki a szenátor.
"Bebizonyítottuk azt, hogy együtt bármire képesek vagyunk. Hiába „romlott” el a mozdony, és hiába tűnt úgy néhány pillanatig, hogy most 1500 embernek nem lesz módja eljutni a rendezvényre, végül a részvétel aránya nagyobb volt, mint ahogy az eredetileg lett volna. A rádióban, televízióban hallottak, valamint a Facebookon közölt információk hatására rengetegen siettek a csíkszéki vonatállomásokra, és készségesen segítettek az ott maradt embereken" – írta hétfői közleményében a Csík területi RMDSZ.
A politikus a vasárnapi incidens előzményeiről elmondta: múlt hét csütörtökéig zökkenőmentes volt a kommunikáció a Regiotrans vezetőivel. Még azt is megígérték, hogy mivel nagy igény mutatkozott a különvonatra, megtoldják egy vagonnal. Ezt meg is tették. „Azóta azonban nem tudom elérni a vezérigazgatót. Gondolom, akkor szóltak neki Bukarestből, hogy ez a különvonat nemzetbiztonsági probléma. Sajnálom, mert amúgy a Regiotrans profi magáncég, de ha az igazgató nyakára ül tíz szekus…” – fogalmazott Tánczos.
A szenátor azt is megjegyezte: a Marosfőn „ragadt” vonatnak elől-hátul volt mozdonya, ezért ha ez egyik meghibásodott, a másikkal el lehetett volna indulni. „Valószínűleg kapnak majd egy technikai magyarázatot, hogy ezt miért nem lehet így megoldani” – tette hozzá. A Regiotrans vezérigazgatóját, Florn Hădăreant egyébként a maszol.ro is megpróbálta elérni, munkatársai azonban azt nyilatkozták: házon kívül van.
Küldtek új mozdonyt, de már késő volt
Bors Béla, az RMDSZ Csík területi szervezetének alelnöke a maszol.ro-nak elmondta: a mozdony meghibásodásával kapcsolatosan továbbra is csak annyit tudnak, amit vasárnap közölt velük a vasúttársaság. „Pár méter megtétele után a mozdony leállt, és nem tudták beindítani. Mindössze azt közölték, hogy meghibásodott, semmilyen más tájékoztatást nem kaptunk” – mondta az alelnök.
A politikus tájékoztatása szerint a szerelvény bérléséért már csütörtökön kifizetett összeget azonnal visszaigényelték, mivel nem teljesültek a szerződésbe foglaltak. Bors nem kívánta elárulni az összeget, csupán annyit mondott, hogy fele-fele arányban a Székely Nemzeti Tanáccsal közösen fizették. Vasárnap egyébként a vasúttársaság új mozdonyt indított Brassóból, de nyilvánvaló volt, hogy ez hatalmas késést jelentene. „A brassói mozdony meg is érkezett, de akkor már késő volt” – magyarázta a csíki politikus.
„Romániában végül is bármi megtörténhet” – válaszolta az alelnök arra a kérdésünkre, hogy hihető-e a mozdony meghibásodásáról szóló magyarázat, amelyben egyébként több magyar politikus is kételkedik. Korodi Attila képviselő vasárnap azt mondta: nem hiszi, hogy a vonat késlekedését műszaki hibák okozták, szerinte az „állambiztonsági szervek ügyködése” lehet az incidens hátterében. Hasonló szellemben nyilatkozott a maszol.ro-nak vasárnap este Tamás Sándor háromszéki tanácselnök is.
Lázár Lehel / Cseke Péter Tamás
Maszol.ro

Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”
Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés
Két évtizeddel ezelőtt indult be a négyéves újságíróképzés Kolozsvárt – előbb román és magyar, majd német nyelven. Korábban újságíróképzés csak kétéves formában, valamely alapképzés elvégzése után, a bölcsészkaron működött. Az újságírás nem velünk kezdődött – mutattam rá nemegyszer sajtótörténeti előadásaim során, és remélhetőleg nem is velünk fejeződik be. Így van ez még akkor is, ha jól tudjuk: az újságírás napjainkban korántsem az, mint amilyennek a sajtószabadságot hozó 1989-es változásokat követően elképzeltük. Az újságíróképzés sem. Különben ma már médiaoktatásnak nevezzük, hiszen az elektronikus újságírás mára fölényes túlsúlyba került. A mai médiaoktatóknak ennek tudatában kell felkészíteniük – alapszinten, mesteri és doktori fokon – hallgatóikat, hogy az ötcsatornás médiakommunikációs rendszer működtetői, alakítói, illetve annak továbbépítői lehessenek.
A négyéves alapképzés elindításának huszadik évfordulója alkalomából háromnapos konferencia helyszíne volt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem. A témának szentelt kerekasztal-beszélgetésen azzal kezdtem felszólalásomat: nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az első erdélyi hírlap 230 évvel ezelőtt (1783-ban) látott napvilágot iebenbürger Zeitung címmel, ezt követte (volna) – Bruckenthal báró és Bánffy György kormányzó támogatásával – egy román nyelvű gazdasági lap (Foaie română pentru economie), amelyik akkor csak a bécsi engedély megszerzéséig juthatott el, 1790-ben pedig megjelent az Erdélyi Magyar Hírvivő – ugyancsak a gubernium székhelyén, Nagyszebenben.
Kétéves újságíróképzés a bölcsészkaron
Az 1989-es fordulatot követően újjászerveződött a romániai magyar sajtó intézményrendszere, és amire csak a két világháború közt volt példa: a magyar újságírók is megalakíthatták a maguk önálló szakmai szervezetét. Amelynek vezetősége már indulásakor felismerte, hogy az új helyzetben alapvető fontosságú a szakmai felkészültséggel párosuló szemléletváltás. Azzal fordult tehát a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Filológiai Tanszékéhez, hogy indítsák újra az újságíróképzést. Arra hivatkozhattak, hogy a hatvanas években a magyar nyelv és irodalom szakon választható tantárgy volt a sajtótörténet, a lapszerkesztés, a műfajismeret – Balogh Edgár egyszemélyes műhelyének köszönhetően. A változások után Péntek János frissen kinevezett professzor vált a tanszék vezetőjévé, aki megértő támogatóra talált – a bölcsészkarról Bukarestbe került – Marian Papahagi oktatási és tanügyi miniszterhelyettes személyében, és 1990 őszén a Szabadságban már meg lehetett hirdetni, hogy bármelyik felsőfokú oktatási intézményből bárki jelentkezhet kétéves újságíróképzésre, aki a maga szakterületén az első három évet már elvégezte, illetve amennyiben az egyetemi diploma birtokában is szükségesnek tartja kiegészíteni szakképzését.
Meglepően nagy volt az érdeklődés. Mindjárt az első héten huszonkilencen jelentkeztek. Érdekes módon nem a bölcsészkarról, amint az várható lett volna, hanem például a matematika és fizika szakról, a műegyetemről, a teológiáról, a mezőgazdaság-tudományi főiskoláról... Hétvégekre tettük az előadásokat, szemináriumokat, műhelygyakorlatokat. Így Aranyosgyéresről, Brassóból, Nagyváradról, Tordáról is jelen lehettek azok, akik a sajtótörténet, a kommunikációelmélet, a sajtónyelv, a sajtószociológia, a tömeglélektan, a konfliktuselmélet iránt érdeklődtek, illetve írásgyakorlatot kívántak folytatni.
Nem érdektelen az sem, hogy azóta hányan szereztek közülük nevet maguknak az írott és elektronikus sajtóban, a közéletben, a felsőoktatásban. Bódizs Edit ma is rádiós szerkesztő-riporterként működik, Farkas Réka a Háromszék rovatvezetője, Fekete Vince a Székelyföld című kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese, Kelemen Hunor rádió- és folyóirat-szerkesztőként vált először a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének vezetőségi tagjává, művelődési miniszterré, majd az RMDSZ elnökévé, Szabó Mátyás a Közép-Európai Egyetem Tanterv Fejlesztő Központjának vezetője. Napjainkban az ő példájuk igazolja leginkább azt az axiómát, miszerint egy újságíróból bármi lehet, ha idejekorán abbahagyja az újságírást.
Magyari Tivadar és a Campus – önálló magyar újságíró szak?
Amivel csak arra szeretnék utalni, hogy a leendő újságírónak egyetemi szintű interdiszciplináris és interkulturális szemlélettel kell rendelkeznie. Ha nem is így fogalmazták meg ezt kollégáim a Magyar Újságírók Romániai Egyesületét (MÚRE) 1993 februárjában újjászervező marosvásárhelyi közgyűlésen, a lényeg ez a szemléleti alap volt. Távollétemben választottak be a MÚRE tizenöt tagú igazgatótanácsába. A szakmai oktatási-nevelési bizottság elnökeként azt a közületi felhatalmazást kaptam, hogy a bölcsészkaron működő kétéves újságíróképzést fejlesszük négyéves szakképzéssé. Az első lépés az volt, hogy Kántor Lajos MÚRE-elnökkel és Péntek János professzorral – ma mindketten az MTA tagjai, Péntek János a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke – felkerestük Andrei Marga professzort, a BBTE rektorát, aki arról biztosított bennünket: semmi akadálya, hogy magyar tagozata is legyen az 1993 őszétől induló kolozsvári újságírói szaknak.
Volt. A minisztérium ugyanis nem biztosított külön létszámkeretet a magyar csoport elindításához. A Történelem és Filozófia Kar dékáni hivatala pedig, amelyiknek az újságírói szakoktatás beindítását rektori szinten feladatul adták, teljes „értetlenkedéssel” viszonyult a kérdéshez. Magyari András akkori magyar rektorhelyettesnek kellett közbelépnie. Magyari Tivadar akkori tanársegéd az Erdélyi Napló 1993. szeptember 30-i számában a nyilvánosság elé tárta: tíz nappal a felvételi előtt még azt sem lehetett tudni, hogy milyen nyelven fog zajlani a megmérettetés. A jelentkezőknek rendre azt mondták, hogy magyarul bizonyosan nem. Magyari Tivadar szerencsére résen volt, és arra biztatta a szándékosan elbátortalanítottakat: azért mégiscsak iratkozzanak be. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók diáklapja, a Szabadság heti mellékleteként megjelenő Campus alapító szerkesztőjeként (Balló Áronnal és Horváth Istvánnal együtt) érdekelt volt az utánpótlás nevelésében. A zavart növelte, hogy román tagozatot szervező kollégáink nem akartak osztozni a minisztérium által biztosított negyven helyen, mondván, hogy harcoljuk ki a magunkét. Nem volt könnyű, mert a neptuni politikai egyezkedések során kialkudott háromszáz fős „magyar keretet” a tanárképzés számára tartogatták.
Bár nem az esélyegyenlőség tiszteletben tartásával zajlott az első felvételi, a versenyvizsgára jelentkezett magyar diákok fele mégiscsak bejutott a BBTE-re. Főként az idegen nyelveknek köszönhetően. Később ketten a román tagozatról is átiratkoztak (érdekes módon azok, akik román osztályban végezték a középiskolát), így tizenhárom hallgatóval indulhattunk. Magyari Tivadarnak később is meghatározó szerepe volt az indulásban, hiszen a Szociológiai Tanszéken addigra már kellő gyakorlatra tett szert a tanrend kidolgozásában, később segítségünkre volt annak – a magyar újságíróképzés jogos igényei szerinti – harmonizációjában. P. Dombi Erzsébettel, Albert Júliával, Egyed Emesével, Horváth Istvánnal és másokkal együtt oktatóként is oroszlánrészt vállalt a magyar tagozat működőképességének megteremtésében, jóllehet az első években az egyetem anyagilag nem honorálta ezt a többletmunkát.
Két évvel később az önálló kar létrehozása hosszútávra rendezte/normalizálta a helyzetet. A német tagozat beindítását már eleve ajándékként fogadták mind a román, mind a magyar diákok. Mármint azok, akik kellő német nyelvismerettel rendelkeztek, jártasak voltak a német kultúrában. Miközben bővült az újságírószak felvételi kínálata, a külföldi vendégtanárok jelenléte és a hallgatók németországi szakgyakorlata révén megnőtt a kar külföldi presztízse.
Mindez alighanem összefügg azzal, hogy nekünk elsősorban nem egy adott keret feltöltése volt a célunk, hanem az elhivatottak kiszűrése. Elvégre versenyhelyzetben élünk, s a piacgazdaság törvényei szerint a minőségi lapszerkesztésé a jövő, tehát az utánpótlás-nevelésben sem érvényesíthetünk más szempontot.
Cseke Péter
Szabadság (Kolozsvár)

Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”
Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés
FOLYTATÁS LAPUNK NOVEMBER 16-AI SZÁMÁBÓL
Szakembereket egy félig béna sajtórendszernek?
Csakhogy hiába oktatnánk korszerű értékszemlélettel, ha végzettjeinknek felemás, rosszul működő médiarendszerben kell állást keresniük, állást vállalniuk. Húsz évvel ezelőtt nagyon megszívleltük Mihai Coman professzornak, az 1989 után létesített bukaresti Média- és Kommunikációtudományi Kar dékánjának a szavait, amelyeket Rostás Zoltán bukaresti szociológiaprofesszor rögzített: „Az egyetem feladata nem az, hogy zsenit neveljen. Az egyetem szakembert képez. A mi karunk a mass-media intézményei számára készít fel szakembereket. Persze, az is igaz, hogy a román mass-media még nem igazi intézmény, még nem gazdasági törvények szabályozzák működését, még nincs intézményi öntudata. De az is igaz, hogy egy félig béna sajtórendszer számára mi nem oktathatunk. Mi egy majdan normalizálódó sajtó szakembereit készítjük fel.” (A Hét, 1993. 31.). Ez a sajtórendszer, mint tudjuk, azóta sem normalizálódott. Ami korántsem jogosítja fel az újságíróképzés szakembereit, a mai médiakutatókat, hogy felhagyjanak a „béna rendszer” kritikai ostromával, hogy ne éljenek a „hatalom nélküliek hatalmával”.
Ha kezdetben Mihai Coman professzor betájolására és intézményszervezési tapasztalataira figyeltünk, később a szegedi kollégáinkét sem kerülhettük meg. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán ugyancsak az 1993/94-es tanévtől indult média- és kommunikáció-tudományi szakirány Róka Jolán és Szajbély Mihály professzorok vezetésével. Kezdettől jó kapcsolatokat alakítottunk ki velük. Regionális igényeknek igyekeztek megfelelni ők is, mi is. Az alaptantárgyak is ugyanazok voltak: az általános elméleti stúdiumokkal – médiafilozófia, sajtó- és médiatörténet, kommunikáció-elmélet, szociológia, tömeglélektan, jeltudomány stb. – egyenlő arányban szerepeltek a gyakorlati tárgyak (sajtóműfajok, számítógépes szövegszerkesztés, médiaírás). Legfennebb a tantárgyak évenkénti elosztásában voltak eltérések.
Spectator Sajtóháztól a Zápolya utcáig
Amikor beindítottuk az egyetemi szintű újságíróképzést, a MÚRE vezetőségével egy olyan – civil társadalmi összefogással építendő – kolozsvári sajtóház tető alá hozásában reménykedtünk, amelyik helyet biztosíthat valamennyi kolozsvári magyar szerkesztőségnek, rádió- és tévéstúdiónak, magának a magyar újságíró-egyesületnek, az újságíróképzésnek és a médiakutatásnak egyaránt. Az alapítványi pénzekből megvásárolt Rákóczi úti telekre tervezett ötszintes épületnek végül is csak a mérnöki rajza készült el. De a telken lévő – már akkor renoválásra szoruló – épületben 1993 októberében elkezdhettük az oktatást, majd a szakkönyvtár kialakítását. A bútorzatot egy bécsi alapítvány küldte, írógépekkel és fénymásolóval az Erdélyi Református Egyházkerület püspöksége látott el. A Magyar Televíziótól vágógépet kaptunk, egyébként pedig pályázatok révén szereztük be a televíziós képzéshez szükséges műszaki eszközöket. A budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett Tárkányi János, a BBTE Színház- és Filmművészeti Karának tanszékünkön frissen doktorált tanársegéde vállalta a műhelygyakorlatok irányítását. Az önellátásban odáig jutottunk, hogy a Szabadságban megjelent apróhirdetésünk nyomán jólelkű kolozsváriaktól ágyakat és ágyneműt kaptunk, és így három-négy rászoruló hallgatónak tudtunk szállást biztosítani. Aminek az volt a fölöttébb nagy haszna, hogy „a bentlakók” télvíz idején befűtöttek, eltakarították a havat, könyvtárszolgálatot vállaltak.
A két világháború közötti időszak legjelentősebb magyar publicistájáról, az akkori újságíró-egyesület élén álló Spectatorról (Krenner Miklósról) elnevezett Sajtóház egy évtizedig szolgálta célkitűzéseinket. Addigra az épület állaga annyira megromlott, hogy ki kellett költöznünk belőle. Fél évig az Apáczai-líceum fogadott be. A Politikatudományi és Közigazgatási Kar új székhelyének és modern épületszárnyának a berendezése után már mi is a Zápolya utca végén folytathattuk a munkánkat. Ahol már jól felszerelt, korszerű eszközökkel ellátott stúdió (súgógép, normál felsőkategóriás-, négy középkategóriás és öt amatőrkamera, lámpapark, valamint fejlesztés alatt lévő műszaki vezérlő) várta pénteki napokon hallgatóinkat, terepgyakorlatokon viszont a Xantus Gábor rendező-operatőr segítségével korábban beszerzett műszaki felszereléssel szerezhettek szakmai tapasztalatokat. A közbeeső epizódokról csak annyit: első dékáni működésem idején az 1999/2000-es tanévben Xantus Gábor elképzelései szerint rádiós és tévés műhelyt alakítottunk ki a Piarista rendház („Echinox”-épület) 60-as és 61-es szobájában, mindhárom tagozat számára. Nem sokáig vehettük igénybe. Nem tudni, hogy milyen megfontolásból, az egyetem akkori vezetősége úgy döntött, hogy a Gerilla Rádió rendelkezésére bocsátja az oktatóstúdiót.
Tanulmányút, amikor Budapest még „messze” volt
Fontos része volt az újságíróképzésnek a kéthetes budapesti tanulmányutak megszervezése 1997-től kezdődően. Ezekről egy-két résztvevő minden évben beszámolt a Campus hasábjain. A Minerva Ház archívumában elhelyezett dokumentumok mind a pályázatok szövegét, mind az elszámolások beszámolóit és számláit őrzik. Az 1997. november 12-én megfogalmazott egyik pályázat szerint a tanulmányi út célja „a) a kolozsvári egyetem végzős újságíró szakos hallgatói ismerjék meg a magyar sajtó szerkezetét, működési alapelveit, intézményeit, meghatározó műhelyeit; b) szakdolgozatuk elméleti megalapozása és dokumentációjuk kiegészítése céljából az Országos Szécheényi Könyvtárban, a MÚOSZ könyvtárában, a Parlamenti Könyvtárban, az Eötvös Collegium könyvtárában stb. végezhessenek kutatásokat. Elképzeléseink szerint délelőttönként intézményeket, szerkesztőségeket keresünk fel, a délutánokat könyvtárakban töltjük. Szeretnénk felkeresni a Független Média Központot, a MÚOSZ-t, a Bálint György Újságíró Iskolát, a Magyar Írószövetséget, az Anyanyelvi Konferenciát, a Népszabadság, a Magyar Nemzet, az Európai Utas, a Kortárs, a Magyar Napló szerkesztőségét, az MTI-t, a Duna Tévét, a Magyar Rádiót, a Magyar Televíziót, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kommunikációs Intézetet.” Az 1998. március 12-én kelt beszámolóból az derül ki, hogy a tanulmányút minden tervezett állomásán elidőztünk, és „bárhol jártunk, vendéglátóink figyelmét nem kerülte el: hallgatóink fontos kérdéseket tettek fel számukra; szakmai rátermettségüket éppen azzal bizonyították, hogy tudnak kérdezni.”
Ezeknek a kapcsolatoknak ma is hasznát vesszük, igaz, jóval kisebb anyagi támogatottsággal. Merthogy honnan is kértem én támogatást 1996. november végétől kezdve? A MÚOSZ-tól, az Illyés Alapítványtól, az Anyanyelvi Konferenciától, a Magyar Oktatási Minisztériumtól, a Határon Túli Magyarok Titkárságától, a Népszabadságtól, a Schola Rivulina Alapítványtól. Az így elnyert – jóval egymillió forint fölötti összegek – nagyjából fedezték (az utazás kivételével természetesen) a budapesti tanulmányutak minden költségét, a BKV-bérleteket és a színházjegyeket is beleértve. A Magyar Oktatási Minisztériumnak köszönhető, hogy hallgatóink számos évben a Márton Áron Szakkollégiumban lakhattak, illetve a Budapest Média Intézetben fejleszthették rádiós és tévés alapképzettségüket. Amelyekről az egyetemi tanévzárókon sem restelltek (olykor) önironikus videoklipeket bemutatni.
FOLYTATJUK
Cseke Péter
Szabadság (Kolozsvár)

Évforduló – Az omladozó sajtóháztól a „sárgáig”
Húszéves a kolozsvári magyar újságíróképzés
FOLYTATÁS LAPUNK NOVEMBER 20-AI SZÁMÁBÓL
MEDEA, ME-dok és Minerva egyesület
Az oktatás kereteinek bővítése mellett 2003-tól fokozatosan a szerkezetátalakításra helyeztük a hangsúlyt. A tanrend spektrumbővítése együtt járt azzal, hogy a tényfeltáró újságírás alapkövetelményei a gazdasági, a politikai, a kulturális szakosodásban is érvényre jussanak. A doktori képzés beindítása ugyanakkor elősegítette szakmai egyesületünk, a MEDEA bejegyeztetését, a ME-dok című média- és kommunikációtudományi szakfolyóiratunk elindítását, a tudományos konferenciák rendszeresítését, az elhangzott előadások szövegeinek megjelentetését. Mindez egyre inkább „láthatóvá tette” a kutatás személyi feltételeit. Az intézményesüléshez azonban az is kellett, hogy az egykori államosítással elkobzott vagyonát részben már visszaszerző Minerva Művelődési Egyesület vezetősége 2010 tavaszán otthont adjon a MEDEA-nak (is), amely így – ha már a Spectator Sajtóház renoválása és rendeltetésének megváltoztatása után nem jutott megfelelő térhez – a Jókai utca 16. szám alatt hozzáláthatott a Kolozsvári Kommunikáció- és Médiakutató Intézet megszervezéséhez.
A Spectator Sajtóházban elindított szakkönyvtár-építést a Minerva Archívumban folytattuk és folytatjuk. A gazdag lap- és dokumentumfilm-gyűjtemények mellett jelenleg mintegy két és fél ezer média- és kommunikáció-tudományi kiadvánnyal rendelkezünk, itt őrizzük végzőseink szakdolgozatait, amelyek az újabb évfolyamok felkészítését is szolgálják, mind alap-, mind mesteri, mind doktori szinten. A KMKI égisze alatt megjelenő folyóirat eljut a hazai és külföldi média- és kommunikáció-tudományi tanszékekre (Marosvásárhely, Bukarest, Budapest, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Beregszász, Róma, Nápoly, Padova, Helsinki, Jyväskylä), a kolozsvári Egyetemi Könyvtárba, a budapesti Széchényi Könyvtárba, a budapesti Média- és Kultúratudományi Kutatóközpontba és a Médiakutató szerkesztőségébe, hazai és külföldi újságíró-szervezetekhez.
A frissen alakult intézet célul tűzte ki – egyebek mellett – az erdélyi/romániai magyar írott és elektronikus sajtó adatbázisának megteremtését, az ötcsatornás kommunikációs rendszer működésének vizsgálatát, korszerű médiaelméleten alapuló történetének a megírását.
Mi tette elodázhatatlanná ezt a vállalkozást? Alapvetően az a hiányérzet, hogy az 1918 előtti erdélyi sajtó történetéről éppúgy nincs átfogó szintézisünk, mint a kisebbségi kényszerhelyzetben továbbélő magyar és német sajtó funkcióváltásáról. A magyarországi újságíró-oktatás számára kidolgozott – 1990 óta több kiadást megért – főiskolai tankönyv szerzői eleve nem vállalkoztak az önálló forrásfeltáráson alapuló összegezésre, főként az 1918 utáni kisebbségi magyar sajtó társadalmi és nemzeti szerepét illetően. De nem várható ez a magyar nyelvismerettel nem rendelkező erdélyi román sajtótörténészektől sem.
Egykori diákjaink ma sajtószakemberek
Eddig tizenhat évfolyamunk végzett, mintegy kétszázan szereztek képesítést az újságírói, szerkesztői, sajtószóvivői, sajtómenedzseri, online-szerkesztői, médiakutatói stb. munkakör betöltéséhez. A romániai magyar sajtó rendszerében aligha van olyan szerkesztőség, ahol a végzettjeink ne lennének jelen. Már jócskán vannak köztük főszerkesztők, főszerkesztő-helyettesek, rovatvezetők, rovatszerkesztők, online-szerkesztők, műsorvezetők, maguknak országos nevet szerzett riporterek, minisztériumi tanácsosok. Sokat elmond az általunk bejárt útról az is, hogy egyik 2002-es végzettünket, Rácz Évát nemrég megválasztották a MÚRE elnökének.
Növekvőben azoknak a száma, akik a szerkesztőségi stb. munka mellett mesterképzőn folytatják médiatudományi tanulmányaikat, illetve doktorálnak. Tanszékünkön olyan disszertációk születtek, mint Kommunikációs stratégiák a tömegtájékoztatás korszakában (Kádár Magor, 2006), Cenzúra és propaganda a kommunista Romániában. A romániai magyar nyilvánosság korlátozása a kommunista diktatúra időszakában (Győrffy Gábor, 2007), Szociálpolitikai változások az írott sajtó tükrében – 1990–2008 (Deme Cecília, 2009), Gazdasági és társadalmi kérdések a romániai magyar sajtóban – 1968–1989 (Demeter Csanád, 2009), Az ifjúság jövője és a globalizáció kihívásai. A magyar fiatalok és a média növekvő szerepe (Gábor Kálmán, 2009), Az új kommunikációs eszközök társadalmi hatásának képzete a magyar sajtóban a tizenkilencedik század második felében és a huszadik század elején (Zsugán-Gedeon Hidber Gyula, 2009), A történész és levéltáros Kelemen Lajos publicisztikai tevékenysége (Sas Péter, 2010), Az irodalmi paródia és a parodisztikus beszédmódok helye az 1945 utáni erdélyi magyar sajtóban (Zólya Andrea Csilla, 2010), A romániai magyar politikai kommunikáció nyelvhasználatának változása 1989–2004 között (Kozma Csaba, 2011), A rádiós szövegalkotás és szövegmondás összefüggései. Nyelvhasználati jelenségek a regionális közszolgálati rádióban (László Edit-Zsuzsanna, 2011), A tudományos-fantasztikus filmantológiák elemzése a modern látványtechnika és a filmnarratíva szemszögéből (Tárkányi János, 2013), A harmadik Korunk első évtizedének szerkesztési koncepciói a közéleti témák tükrében. Egy szellemi műhely rendszerváltó tíz éve (Botházi Mária, 2013), A vezérkultusz a cseausiszta diktatúrában. Nicolae Ceauşescu személyi kultuszának tipológiája 1965–1989 (Máté Erzsébet, 2013), Az interaktív digitális multimédiák posztmodern robbanása. Virtuális referenciák és numerikus fikciók a posztmodern kor videojátékaiban (Péter Árpád, 2013), Mesehős-reprezentációk az elemi iskolás gyerekek hétköznapi életében (Kassay Réka, 2013).
Munkánk során a továbbiakban is szeretnénk együttműködni az MTA Irodalomtudományi Intézetével, a Romániai Sajtótörténeti Társasággal, a budapesti Országos Széchényi Könyvtárral, a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárral. Ugyanakkor számítunk a bukaresti, a budapesti (ELTE), a szegedi, a pécsi egyetemek hasonló szerkezetű tanszékeinek esetenkénti támogatására is. Mindenekelőtt sajtótörténeti értékeink digitalizálásában, a világhálón való megjelenítésében.
Cseke Péter
Szabadság (Kolozsvár)

Állásfoglalásban ítélte el egyháza Tőkés Lászlót
Állásfoglalást fogadott el december 6-án, péntek délutáni zárt ülésén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyűlése, amelyben felszólítják Tőkés László volt püspököt, hogy fejezze be "az egyházhoz méltatlan magatartását" – tudta meg lapunk.
Az állásfoglalás előzménye, hogy az európai parlamenti képviselő az utóbbi hónapokban sorozatosan támadta nyilvánosság előtt vagy levelekben Csűry István jelenlegi püspököt állítólagos „RMDSZ-barát” egyházpolitikája miatt. A közgyűlés az esperesi kollégium javaslatára döntött úgy, hogy védelmébe veszi az egyházkerület jelenlegi vezetőjét.
Úgy tudjuk, az állásfoglalást kétharmados szavazattöbbséggel fogadta el a közgyűlés. A dokumentum tartalmát azonban nem kívánták nyilvánosságra hozni a világi sajtóban, várhatóan a Harangszó című egyházi lapban jelenik majd meg.
A közgyűlés első része sajtónyilvánosság előtt zajlott. Értesüléseink szerint a Tőkés Lászlóval kapcsolatos napirendi pont előtt a volt püspökhöz közel álló Antal János egyházkerületi külügyi tanácsos kérte a sajtó kizárását az ülésről. Ezt Antal János péntek este a maszol.ro-nak megerősítette, ám az állásfoglalást nem kívánta kommentálni, és a közgyűlés részleteiről sem kívánt információkkal szolgálni.
Szintén a pénteki közgyűlésen állásfoglalásban ítélte el az egyházkerület, hogy a kormányfő kezdeményezte a Románia Csillaga érdemrend visszavonását Tőkés Lászlótól a kormányfőnek azt a kezdeményezését.
Értesüléseinket péntek este Csűry István püspök is megerősítette. A püspök röviden így foglalta össze a maszol.ro-nak az állásfoglalást: Tőkés Lászlónak a brüsszeli politikai vita a feladata, és kérik, hogy fejezze be az egyházhoz méltatlan magatartást. Csűry István hozzátette: a maga részéről befejezettnek tekinti a levelezést, mely nem szolgálja „sem egyházunk, sem a magyar nemzet, sem erdélyi népünk javát”.
A közgyűlés napirendjén egyébként két, Tőkés László EP-képviselőhöz köthető határozat szerepet, ezek egyike a Románia Csillaga érdemrend visszavonásával kapcsolatos. Csűry István elmondta: fenntartják azt az elvi álláspontjukat, miszerint egy, valamilyen érdemért megkapott kitüntetés nem vonható vissza, és az erről szóló jegyzőkönyvet megküldik az államfőnek és a kormánynak.
Cseke Péter Tamás, Fried Noémi Lujza
maszol.ro

Román igazságügy: a félig üres és a félig tele pohár
Attól függően, hogy a pohár teli vagy üres felét látják, a bukaresti politikusok eltérően értelmezik a román igazságügy helyzetéről szóló brüsszeli értékeléseket. Csak egy valamiben értenek egyet: igazságtalan, hogy a jelentés tartalmát több tagállam összeköti a schengeni csatlakozással. Cseke Péter Tamás összefoglalója.
„Vannak előrelépések, de….” – mintha kaptafára húzták volna, visszatérő módon ez a végkövetkeztetése a román igazságügyi rendszer működéséről szóló brüsszeli értékeléseknek. Ez volt a konklúziója az Európai Bizottság múlt héten nyilvánosságra hozott, sorrendben (a félévenkéntiekkel együtt) tizenharmadik jelentésének is, amely elismer „bizonyos haladást” Romániában, de további lépéseket sürget, különösen az új törvények végrehajtásában (lásd keretes írásunkat). Ugyancsak kaptafára húzható az is, ahogyan a jelentéseket Bukarestben értelmezik: az államfőhöz közel álló, jelenleg ellenzékben lévő politikusok az értékelés negatívumait emelik ki, a pohár üres felét látják, míg a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség vezetői a pozitívumokat hangsúlyozzák. Mindkét tábor egy valamiben azonban egyetért: igazságtalannak tartják, hogy több uniós tagállam a jelentés tartalmától teszi függővé Románia schengeni csatlakozását.
A legfrissebb jelentés fontosabb megállapításai
A múlt héten közzétett CVM-jelentésben az Európai Bizottság megállapította: az utóbbi évben folytatódtak a romániai reformok, komoly aggodalmakat keltenek azonban az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyeztető támadások, akárcsak a politikusoknak a korrupcióellenes harccal szembeni ellenállása. Brüsszel különösképpen a büntető törvénykönyv módosítására tett decemberi kísérletet tartja aggasztónak, amellyel a román törvényhozók megnehezítették volna a korrupt politikusok büntetőjogi felelősségre vonását. A jelentés ugyanakkor egy sor ajánlást is megfogalmaz, a többi között azt, hogy a parlamenti képviselők etikai kódexének tartalmaznia kell egy olyan kitételt, ami arra kötelezi a választottakat, hogy ne próbálják befolyásolni az igazságszolgáltatást. Az CVM-jelentés főbb megállapításai: Románia számos területen komoly előrelépést tud felmutatni; a legfontosabb igazságszolgáltatási intézmények mérlege annak ellenére pozitív, hogy sok esetben nehéz körülmények között működtek; folyatódott a létfontosságú és régóta várt törvények elfogadása, az igazságszolgáltatási szervek és a szaktárca közötti együttműködés is jónak nevezhető; aggasztó, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségét továbbra is támadások érik; a kulcsfontosságú tisztségekbe való kinevezésekkel kapcsolatban megállapították, hogy egyes esetekben átláthatóan, máskor pedig politikai nyomásra történtek. A következő jelentést egy év múlva teszik közzé.
Hogyan látja az RMDSZ? Az „árukapcsolást” igazságtalannak tartja Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő is, aki az Erdélyi Riportnak azt mondta: számára semmilyen meglepetést nem hozott a jelentés. „Akárcsak az eddigiek, ez az értékelés is egyaránt tartalmaz pozitívumokat és negatívumokat” – magyarázta. A politikus elsősorban azt üdvözölte, hogy – amit a jelentést ismertető szóvivő is hangoztatott – Brüsszel továbbra sem lát összefüggést a jelentések tartalma és Románia schengeni csatlakozása között. Ez szerinte azonban „sajnos” nem akadályoz meg egyes tagállamokat abban, hogy mindaddig ne értsenek egyet az ország csatlakozásával, amíg két egymást követő értékelés pozitív eredménnyel nem zárul. „És sajnos ez nem következik be, amíg nem vesszük észre, hogy az alapokkal, azaz az alkotmánnyal van a baj.
Addig, amíg az alkotmány nem biztosítja a hatalmi ágak szétválasztását, addig az alapok rosszak.
Most félelnöki rendszerünk van, és a következő alkotmánymódosítás után félparlamentáris rendszerünk lesz. Egyszer és mindenkorra dűlőre kéne jutni az államfő hatásköreivel kapcsolatban” – mondta Winkler Gyula.
Az RMDSZ parlamenti frakcióiban elterjedt az a nézet, hogy a brüsszeli jelentéseket Monica Macovei volt igazságügyi miniszter, európai parlamenti képviselő „diktálja”, legalábbis a tartalmát befolyásolja. Ezzel kapcsolatban Winkler kérdésünkre megjegyezte: kétségkívül vannak olyan személyek és intézmények, akik és amelyek nagy mértékben befolyásolják a jelentést. „A dokumentumban foglalt konklúziók mindig valakik véleményére épülnek” – jelentette ki. Arra a kérdésünkre, hogy ilyen személy lehetne-e akár Monica Macovei is, Winkler kitérő választ adott. „Nem akarok személyekről beszélni. Monica Macovei nekem kollégám az EP-frakcióban, nem szívesen nyilatkozom bármit is róla” – fogalmazott a politikus.
Hogy jön ide Schengen? Monica Macovei ide vagy oda, Románia és Bulgária schengeni csatlakozásának kérdését lassan már négy éve folyamatosan „elfekteti” az Európai Unió. Az EU belügyminiszteri tanácsa legutóbb tavaly decemberben vitatta meg és döntés nélkül tette ismét félre ezt a napirendi pontot. Tulajdonképpen a kérdést is csupán azért tűzték újból napirendre, mert a belügyi tanács erre a tavaly márciusi ülésén kötelezettséget vállalt. A miniszterek akkor sem tudtak döntésre jutni a Schengen-bővítés ügyében, és csak abban voltak képesek megállapodni, hogy „a tanács az év végéig visszatér a kérdésre azzal a céllal, hogy a kétlépcsős megközelítés alapján meghatározza a további teendőket”. A márciusi hezitálás hátterében mindenekelőtt az állt, hogy a német belügyminiszter jelezte: ha Románia szavazást kérne Schengen-tagságáról, Németország kénytelen lenne nemmel szavazni. Berlinben azzal érveltek, hogy az Európai Bizottság CVM-jelentése szerint túlságosan kiterjedt a korrupció Romániában, aminek biztonsági vonatkozásai is lehetnek Németországra nézve. „Ha a hatóságok megvesztegetése útján valaki román útlevelet szerez, akkor a schengeni tagság esetén ellenőrzés nélkül eljuthat egész Nyugat-Európába, közte Németországba is” – magyarázta a tárcavezető, aki ezért akkor kizárta mind a teljes, mind a részleges schengeni tagságot a két délkelet-európai ország számára. A német állásponttal egyébként a holland belügyminiszter is egyetértett, és kettejük véleménye mostanra sem változott. Hágában újabban már kifejezetten arról beszélnek, hogy csak akkor tartják elképzelhetőnek a Schengen-tagságot a két ország számára, ha egymást követően két bizottsági monitoring-jelentés is pozitív eredménnyel zárul.
Brüsszel korábban többször is hangsúlyozta, hogy nem tekinti a CVM-jelentéseket a Schengen-tagsághoz közvetlenül kapcsolódó dokumentumoknak. Az utóbbi kapcsán a hivatalos bizottsági álláspont változatlanul az, hogy a mindenkori Schengen-tagság technikai kritériumait mindkét ország már jó ideje teljesítette, és ennyiből e kérdésről az Európai Bizottságnak nincs további mondani- vagy vizsgálni valója. Ha azután a tagállamok mégis összekapcsolják a Schengen-jogszabályokhoz közvetlenül nem köthető értékeléseket a Schengen-tagsággal, az már az előbbiek politikai döntését fejezi ki, amit azonban a brüsszeli testület a maga részéről semmilyen formában nem sugallt – hangoztatják nevük mellőzését kérő bizottsági források.
Mi az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus?
Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust (Cooperation and Verification Mechanism – CVM) a román és a bolgár uniós csatlakozáskor hozta létre az Európai Unió kifejezetten a két országra szabva. Az uniós tagállamok ugyanis csak egy utólagos monitoring-rendszer felállításával hagyták jóvá a két állam EU-csatlakozását, mert igazságügyi rendszerük, ha formálisan meg is felelt a taggá válásra, de tényleges működésében még további jelentős reformokra szorul. A munkaerőpiaci korlátozások 2014. január elsejei feloldása után gyakorlatilag ez a mechanizmus az, amely úgymond az EU másodrendű polgáraivá teszi a romániaiakat és a bulgáriaiakat. Az Európai Bizottság konkrét intézkedéseket írt elő a két ország CVM-jében, amelyek teljesülését, és az erőfeszítéseket évente értékeli jelentésekben, illetve féléves közbenső jelentésekben: az igazságszolgáltatás átláthatóságának és hatékonyságának növelését, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség működtetését, a magas szintű korrupció felszámolását, hatékony korrupcióellenes stratégia kidolgozását. A két ország monitorizálása mindaddig tart, amíg a referenciaértékek (benchmarkok) mindegyike nem teljesül. Az Európai Bizottság a jelentéseiben ajánlásokat is megfogalmaz ezek teljesítésére. A jelentések többféle információforrásra támaszkodnak, melyek közül az egyik legfontosabb a román kormányzat. Emellett az Európai Bizottság képviseleti irodája, a tagállamok romániai diplomáciai képviseletei, civil szervezetek, egyesületek és szakértői jelentések szolgáltak adatokkal és elemzésekkel. A szakértői jelentések tervezetét megküldik Romániának az esetleges tárgyi pontatlanságok kijavítása céljából.
Bukarest és Szófia beletörődött Az EU belügyminiszteri tanácsának ülésekor született egy közös bolgár-román nyilatkozat is, amelyben a két Schengen-tagjelölt ismét leszögezi, hogy országuk minden tekintetben készen áll a csatlakozásra, mostantól az EU-partnereken a sor. Ennek előzménye a román sajtóhírek szerint, hogy Victor Ponta kormányfő azt üzente tavaly decemberben az időközben leköszönt Radu Stroe belügyminiszter révén Brüsszelnek: Románia beszünteti a céldátumok kérését, mint ahogy megítélése szerint nincs már több teendője. Vagyis majd az EU jelzi, ha fel kívánja venni Romániát a schengeni térségbe, Bukarest a kérdést leveszi a napirendről.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Fél lábbal az irodalomban
Beszélgetés Éltető Józseffel
– Február 11-én töltötte 70. születésnapját. Keveset tudunk gyermekkoráról: Szászrégenben született és Székelyudvarhelyen járt középiskolába. Meséljen bővebben erről a köztes időszakról.
– Szászrégeni mivoltomat könnyű lenne elvitatni. De nem vitatja senki. Pedagógus szüleim hetven évvel ezelőtt Régenhez közelebb eső mezőségi falvakban tanítottak, s édesanyám, amikor elérkezett annak az ideje, az ottani szülészeten jelentkezett. Érdekes és szívet melengető azonban, hogy életem során ez a Maros menti város hányszor és hányféleképpen adta jelét annak, hogy elfogadott, hogy a magáénak tekint. (Példa: Alaposan eltévedtünk a ’70-es években a Trabanttal Bukarestben. Bizonyára valami közlekedési kihágást is elkövettem a nagy zavarodottságban, úgyhogy mellém húzott a közlekedési rendőr és leintett. Egy pillantás a személyimbe, és a közeg zord szigorát megértő mosoly váltja fel: "Maga régeni? Én is az vagyok! – nyújt kezet. Mondja csak, hová akar menni?"… És szirénázó rendőri felvezetéssel vágunk át a fővároson.) A köztes időszak, amelyet említ, meglehetősen változatos számos körülmény okán. Az egyik az úgynevezett történelem. Háborúban születtem, frontok, hadviselő felek vonultak át csecsemőkoromon, kisgyerekkorom a háború utáni ínséges ocsúdás közepette telt el. Már majdnem iskolaköteles voltam, amikor apám a hadifogságból hazatért. Minden romokban állt, az oktatásügyet újjá kellett építeni. Ritka volt akkortájt a fiatal férfi tanerő. Így aztán apám iskolaigazgatóként kapott egy többé-kevésbé romos kastélyt, hogy csináljon belőle bentlakásos iskolát, s ha ezzel megvolt, kapott egy másikat, ahol kezdhette az egészet elölről. Így aztán az elemi iskolát Székelyföld számos falujában végeztem, míg végül apám tanfelügyelő nem lett Székelyudvarhelyen. Ez nem tartott sokáig, mert már jött is 1956, és az ezt követő tisztogatás során még a tanügyből is eltávolították. Örülhetett, ha pár év után ismét taníthatott egy általános iskolában. Viszont mi megmaradtunk állandó udvarhelyi lakosoknak. Úgyhogy elmondhatom: én tulajdonképpen udvarhelyi vagyok.
– Tudom, hogy semmi köze a magyarrégeni, holtmarosi és a disznajói Éltető családhoz, akik szerepet játszottak Erdély faipari és kereskedelmi fejlődésében, mégis családi nevét, a Wellmannt Éltetőre cserélte; ez írói neve. Miért választotta ezt?
– Érettségi után egy évig Atyhában és Székelyszentkirályon tanítottam. Ebben az esztendőben az Utunk nagyszabású novellapályázatot írt ki, és ezt kritikusi pályázattal kombinálta. A megjelenő pályaművekről kellett véleményt írni. Én, Wellmann József tanító, Hornyák József novellájához szóltam hozzá (soha nem tudta nekem megbocsátani), és pályadíjat nyertem vele. Ez történt tavasszal, ősszel már a kolozsvári egyetem diákjaként Balogh Edgárral volt találkozásom, aki a Korunk szerkesztője is volt. Tetszett neki az írásom. Mondta, hogy most már ütni kell a vasat: hozzak valamit a Korunknak is, de vegyem tudomásul, hogy a szerző neve azt is jelzi, hogy a mű mely kultúrához kíván kapcsolódni. Vagyis: ne ezzel a germán névvel írjam alá, hanem találjak egy magyarul jól hangzó írói nevet (saját példáját is említette). Mondom én ezt Keresztes Dénes barátomnak a kollégiumban, társamnak az udvarhelyi gimnázium néhai Ifjú Alkotók Körében. Felvillan a szeme, mindig tele volt ötletekkel. Azt mondja, itt a lehetőség, hogy olyan nevet válasszunk, amit már Udvarhelyen utca visel, mert hamarosan halálra lehet bosszantani a Gaál Gábor kör többi ugyanonnan elszármazott tagját, hogy rólam már utcát is neveztek el a mi városunkban. Családi házunk Udvarhelyen a Kuvar utcában áll. Akik a székely anyaszékvárost ismerik, tudják, hogy az egykori kaszárnyával szemben egy sziklás magaslat áll, a Kuvar. Az egyik oldalán a szikla nevét viselő utca megy fel, a másik oldalán az Éltető-forrás felé vezető Éltető utca. Nos, mivel a jeles szikla neve túlságosan könnyű labdát adott volna a szándékosan félreolvasóknak, inkább a másik utcára voksoltunk. Egyébként jól szórakoztunk Udvarhely utcaneveit próbálgatva. Mert volt ott például Gatyaszár utca is, amit később Rózsa utcára változtattak. Szóval, ekkor volt éppen az Ifjúmunkásnál a jó emlékezetű Lázár László mellékletéhez beküldve egy novellám, amelyet Lazics el is fogadott. Akkoriban ez jelentette az irodalomba való bebocsáttatást. Sürgősen írtam Lazicsnak, jelezvén, hogy nem a polgári nevemen akarok megjelenni, hanem itt van néhány ötlet, válasszon ő. (Itt néhány udvarhelyi utcanév következett.) Egy hétre rá megjelent az Ifjúmunkás melléklete, benne a novellám, a szerzőt, Éltető Józsefet bemutató rövid szöveggel. És úgy maradt!
– Aránylag fiatalon, 18 évesen bocsátották be az irodalom pitvarába, 1962-ben az Utunkban és az Ifjúmunkásban jelentek meg első versei, ami akkortájt nem volt könnyű dolog. Sokat próbálkozott, amíg a neve felkerült a rotációs gépre?
– Már említettem az udvarhelyi gimnázium irodalmi körét a múlt század hatvanas éveinek elejéről. Volt egy faliújságunk, ott publikáltunk. Itt debütált Farkas Árpád, Magyari Lajos, Molnos Lajos, Balázs András, Cseke Péter és mások. A fiúk zöme fölkerült Kolozsvárra, a bölcsészkarra, s természetesen a Gaál Gábor körbe. A következő évben jöttem volna én, de itt egy esztendő cenzúra következett volna, ama szentkirályi, ha én abba beletörődtem volna. Eszem ágában sem volt a bandától elszakadni, így aztán – egyetlen keresőként a nemzedékből – mecénássá léptem elő. Pályázatot hirdettem, és havonta juttattam a legjobban sikerült vers szerzőjének Kolozsvárra egy-egy kiadós piára való összeget. Emez állandó pályázathoz már nem udvarhelyiek is csatlakoztak (Király László, Apáthy Géza például). Mire az Utunk pályázatán megnyertem az említett díjat, és mire magam is kolozsvári bölcsész lettem, úgy éreztem, hogy fél lábbal már az irodalomban vagyok. Ma is ez a fél lábam van bent.
– Francia–magyar szakos diplomát szerzett a kolozsvári BBE-n, ahol a magyar irodalom legjava megfordult, s mi tagadás, erről a hegemóniáról ma sem mond le a kincses város. Önnek mit jelentett Kolozsvár szellemisége a ’60-as években?
– Fiatalok voltunk, s ez még a sivatagban is privilegizált státusz. Ami lényeges az életünkben, az ott és akkor kezdődött. Ami ott és akkor nem kezdődött el, abból később sem lett semmi érdemleges. A történelmi korszak is viszonylag szerencsés volt. A román pártvezetés óvatosan leszakadni óhajtván a szovjet köldökzsinórról, nyitni kezdett Nyugat felé. Relatív liberalizálódás előzte meg a későbbi maoizmushoz való közeledést. A kolozsvári filológián a francia katedrát Henri Jacquier vezette, és egymást váltották a Párizsból érkezett francia lektorok. A nouveau romanról maga Alain Robble-Grillet tartott előadást a francia szakosoknak. Pár évig a Gaál Gábor kört is hagyták békében működni…
– Egyetemi évei után mindössze két évet tanít Marosvásárhelyen, amikor az Igaz Szó akkori főszerkesztőjének szüksége volt egy karizmatikus szerkesztőre, akit Éltető Józsefnek hívtak – de lehet, hogy másokra is... Mit gondol, miért pont Önre esett a választás, és miért csak 6 évig tartott ez a "lapszerelem"?
– Két irodalmi lapja volt akkoriban az erdélyi magyar közéletnek: az Utunk és az Igaz Szó. A két folyóirat között kimondva-kimondatlanul folyt mindenekben a rivalizálás. Az Utunk pontosan a kolozsvári humán egyetemi karok jelenléte okán határozott előnyben volt a fiatalokkal való kapcsolattartás dolgában az Igaz Szóval szemben. Hajdú Győző nyilván ezen akart javítani a hatvanas évek végén, a hetvenesek elején. Az egyetemekről azokban az években kiröppent nemzedékből sokan helyezkedtek el a frissen létesült megyei lapoknál, valóságos kis szellemi csomópontok keletkeztek Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában. Én Vásárhelyen az Építészeti Szaklíceum és a Tanítóképző tanáraként kéznél voltam. Gondolom, Bajor Andor dicsérő szavain túl ez volt a magyarázata annak, hogy az Igaz Szóhoz hívtak. Mindkét oldalról úgy éreztük akkor, hogy a dolgok a lazulás, a liberalizálódás irányába tartanak. Tehát majd csak jó lesz. A hetvenes évek végére mindkét oldalon megértettük, hogy tévedtünk. Csak különböző módon reagáltunk erre a felismerésre. Hajdú Győző úgy, hogy az egyre hálátlanabb feladatok teljesítését egyre fenyegetőbb főnöki magatartással igyekezett kicsikarni. Én pedig úgy, hogy benyújtottam a lemondásomat közvetlenül az Írószövetség vezetőségének.
– 1969-ben jelent meg az Ismeretlen beszéd c. verseskönyve, amit a Forrás sorozat második vonulatához sorolnak az irodalomtörténészek. Vajon honnan és miért jön ez a térbeni és eszmei megkülönböztetés: első nemzedék, második nemzedék, harmadik nemzedék?
– Az ötvenes évek sztálini ihletésű kultúrpolitikája zsákutcába vitte a keleti tömb országainak irodalmát. A hatvanas években sarkon fordulva kellett keresni a kiutat a romániai magyar irodalomban, s ezt leginkább azok a fiatalok vállalták, akiket a Forrás első nemzedékébe sorolnak. Az őket követő nemzedék már tágabb horizonton pillanthatott szét, amikor utat választott. Így itt már változatosabb a kép: a hagyománytisztelettől az avantgárdihletésig terjed. A harmadik nemzedék már magától értetődően integrálódik a kortárs világirodalom fősodrába. Ha elhisszük, hogy van neki.
– A kötet előszavát Bajor Andor jegyzi, aki – minő érdekes! – vérbeli humorista és prózaszöveg-alkotó, de azokban az években több verseskönyvet ajánlott, szerkesztőként, az olvasóknak. Milyen kapcsolatot ápolt Bajorral, akiről – nem is olyan régen – azt írta egyik esszéjében: "Nekem Bajor Andor bölcs derűje hiányzik."
– Bajor Andor akkoriban annak a kiadónak a szerkesztője volt, amelyik a Forrás sorozatot gondozta. Könyvem szerkesztőjéből lett jó barátom, szívemhez közelálló pártfogóm és később lányom keresztapja. Nagyszerű író volt és nagy műveltségű, mérhetetlenül bölcs ember. Esendő voltában szerette az embert: katolikus volt, nem véletlenül lett a Keresztény Szó alapító főszerkesztője, mihelyst lehetett. Még diák voltam, amikor elém tett két reprodukciót két világhírű festményről. Az egyik Rjepin Rettenetes Iván megöli a fiát című képe, a másik Rembrandt A tékozló fiú visszatér című festménye volt. Ez két világ két civilizáció – mondta. Az embernek el kell döntenie, hogy melyikhez akar tartozni. Ezt egy életre megjegyeztem.
– Későbbi kritikusai azt mondták: "a költői képekről lemondva, franciás, laza szövésű verseiben vall önmagáról és a világról." Úgy gondolja , hogy az ilyen típusú vers több ideig fennmarad az irodalom márványasztalán, vagy jobban tetszik az olvasóknak?
– Az Ismeretlen beszéd keletkezésekor valóban (nyilván szakmai ártalom) a huszadik századi francia irodalom bűvkörében éltem. Jacques Prévert és Francis Jammes a kedvenceim voltak. Ilyen hatások érződnek rajta. Bajor Andor lelkesedett érte, de ő talán túlságosan nagylelkű is volt velem. Az irodalmárok reakcióját érzékeltem. Az olvasókét (nem tudom, hányan lehettek) nem. És mivel a nemzedék legmarkánsabb szerzői egészen másfajta lírát műveltek, egy idő után ez a könyv valamiféle devianciának, jó esetben különös közjátéknak könyveltetett.
– Tíz évvel verskötete megjelenése után, 1979-ben jelent meg Bukarestben, majd rá tíz évre Budapesten A történet a fehér lóról c. regénye, amely 1980-ban a Marosvásárhelyi Írói Egyesület Díját is elnyerte. Miről szól a könyv?
– Egy kisfiúról, aki, miközben egy kiscsikót ápolgatva a halál torkából kimenekít, azzal szembesül, hogy a háború végeztével a világnak ezen a részén mindenki beteg és a halál torkában vergődik. Azon igyekszik, hogy ebből a fenyegetésből az öröklött beteg csikón kívül önmagát is kimenekítse. Ám köztudott, hogy fehér lovak nincsenek. Ez csupán egy fikció.
– 1977-ben a Marosvásárhelyi Állami Bábszínháznál kapott dramaturg állást, és a következő években két bábdarabját is bemutatták: A szedett-vedett haramiákat (1977) és A hóember szívét (1979). Milyen volt Antal Pál rendezővel dolgozni?
– Az alatt a pár esztendő alatt, míg a Bábszínház dramaturgja, majd igazgatója voltam, ha jól számolom, tizenkét bábdarabot írtam, de ezek nagy része azért nem tapad a nevemhez, mert adaptációk, átdolgozások, amelyeket a színház szükségletére készítettem, és a gyermekirodalom szakmai recepciója …hm … esetleges. Bábdarabjaimat még három más színház is játszotta: a nagyváradi, a győri és a szombathelyi. Antal Pállal nagyon szerettem dolgozni, mint mindenkivel, aki szenvedélyesen szerette a szakmáját, a művészetét. Antal Pál intézményteremtő egyéniség volt. Emberi nagyságát mutatja, hogy gyerekként megjárta a halál-táborok poklát, de felnőttként a gyerekek iránti szeretetnek élt. Nem a gyűlöletnek!
– Sütő András naplójában olvastam, hogy egyik nap Önt mint kollégát elküldi Csíkszeredába. Hány évet dolgozott Sütővel, és milyen emlékeket őriz róla?
– Sütő kellemes, barátságos ember volt, jó humorú társalgó, okos, szellemes, közvetlen barátaival, munkatársaival, de másokkal is. Gyakran voltam műveinek korai olvasója (értsd: közreadás előtti), véleményemre is kíváncsi volt, ennek naplójában is nyoma van. Könyvdedikációiban olyan dicséretekkel illet, amelyek dagaszthatnák a keblemet. Lapjához felelős szerkesztőnek ő hívott, s az Erdélyi Figyelő főszerkesztői posztjára szerkesztőbizottsági elnökként ő javasolt, magyarán: hasznos és alkalmatos embernek tartott. De hogy íróként mennyire becsült, azt ma sem tudnám megmondani. Írásomat egyetlenegyszer dicsérte meg, igaz, hogy akkor nagyon, ide se merném írni a hasonlatot, amellyel élt. Egy gyermekvers-sorozatról van szó, amelyet az Új Élet Csípi-csóka rovatába írtam. Csakhogy ezekre a versekre azóta sem találtam kiadót.
– Milyen kapcsolatot ápol egykori barátaival és pályatársaival, akik ma is itt vannak, Erdélyben?
– Úgy emlékszem, Németh László csoportosítja az embereket könnyen és nehezen előhívódó egyéniségekre. Igaza van. Magam azt is tapasztaltam, hogy vannak nehezen és könnyen elhalványuló emlékű egyéniségek is. Egyre világosabbá válik előttem, hogy én a könnyen elhalványuló fajtához tartozom. Egykori pálya- és egyéb társaim emlékezetéből rendkívül hamar eltűntem. Ha az emlékezők lajstromokat (régi szerkesztői szlengben telefonkönyveket) írnak, én azokból régóta kimaradok. Néha eltűnődöm: voltam én egyáltalán? Ilyenkor jönnek a régi tanítványok. Ők akár negyven év távlatából is pontosan emlékeznek, és úgy érzem, sok szeretettel. Tanárként egészen biztos, hogy léteztem.
– Legfőképpen románból fordított magyarra. Mikor és mit? S a francia nyelvtudását sosem kamatoztatta az irodalomban?
– Románból valóban sokat fordítottam. Minden műnemben és majdnem minden műfajban. Fordítottam Marin Sorescut (verseskötet, dráma), Emil Bottát (verseskötet), Banulescut (regény), Bogdan Suceavát (regény), Radu Tuculescut (novella), bábdarabok sokaságát, esszéket, miegymást. De fordítottam franciából is: E. Ionesco, B. Fondane, G. Thines, Norge és mások műveit.
– Díjak, elismerések?
– Íróként a Botta-verseskötet fordításáért kaptam egyesületi díjat. A többi már tanári pályámon érkezett.
Székely Ferenc
Népújság (Marosvásárhely),

Kiszorítósdi szociálliberális módra
A Szociál-Liberális Szövetség bomlásának eredményeként a liberálisok kiszorultak a hatalomból, Victor Ponta szociáldemokratái nélkülük is kormányozni tudnak. Boda József elemző szerint legalább az ellenzék erős lesz. Cseke Péter Tamás arról írt, mi vezetett ide.
A sajtósoknak lassan meg kell tanulniuk, hogy USL helyett USD-kormányt írjanak a Ponta-kabinet szinonimájaként. Az egyetlen betű cseréje azonban nagy váltást, a liberálisok ellenzékbe vonulását jelenti. Bár erről az Erdélyi Riport lapzártájáig nem született hivatalos döntés, az államfő eltávolítására 2012-ben létrejött, majd a választásokon hetven százalékos támogatottságú Szociál-Liberális Szövetség (USL) gyakorlatilag felbomlott. Helyette a fele plusz egy mandátumos többséggel rendelkező Szociáldemokrata Szövetség (USD) maradt hatalmon Romániában. Ez utóbbi koalíció az USL eddigi alakulataiból áll, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nélkül.
Antonescu végig gyanakvó volt Az USL felbomlása hosszú folyamat eredménye. 2013 nyarán kezdődött, amikor a PNL elnöke, Crin Antonescu rájöhetett arra, hogy nem ő lesz a pártszövetség államfőjelöltje az idei novemberi elnökválasztáson, annak ellenére, hogy ezt a pártszövetség alapító okiratában is rögzítették. Bár Victor Ponta szociáldemokrata kormányfő ezt folyamatosan tagadta, az USL legerősebb pártjában erősödtek azok a hangok, amelyek szerint Traian Băsescu mandátuma után a PSD-nek saját emberét kell költöztetnie a Cotroceni-palotába. Erre az igényre ráerősítettek a felmérések, amelyek szerint Ponta népszerűségben konstans módon megelőzi Antonescut. A PNL elnöke gyanakvóvá, idegessé vált, s megindultak részéről azok a támadások, amelyek belülről feszíteni kezdték az USL-t. Belekötött a kormányfő és az államfő „békés egymás mellett élési szerződésébe”, a Ponta és Băsescu közötti alkuba a főügyészek kinevezésével kapcsolatban, ellenezte a szociáldemokraták által javasolt Verespatak-törvényt, kifogásolta a decentralizációs tervezet előírásait, végül az ellenzék mellé állt az amnesztiatörvény és a Btk. módosítása kérdésében. Közben fokozatosan eltávolodott, majd megszabadult az első fokon börtönre ítélt Dan Voiculescu üzletember-médiamágnás Konzervatív Pártjától, amely a PNL szövetségese volt az USL megalakulásakor.
Az RMDSZ már nem támogatja az alkotmánymódosítást
Az alkotmánybíróság a hatályos alaptörvénybe ütközőnek minősítette a parlamenti különbizottság által kidolgozott alkotmánymódosító tervezet 26 pontját, közöttük a magyarságnak fontos változtatásokat, amelyeket az RMDSZ javasolt. A normakontroll során a testület megállapította, hogy a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe (alrégiókba) szerveződésére vonatkozó módosítási javaslatok túlmutatnak az alkotmánymódosítás határain, ezért elfogadásukkal a parlament sértené az alaptörvényt. A döntést azzal indokolták, hogy a javaslatok ellentmondanak az alaptörvény első cikkelyével, mely szerint Románia egységes nemzetállam. A döntést kommentálva Kelemen Hunor szövetségi elnök közölte, az RMDSZ ilyen körülmények között nem támogatja az alaptörvény módosítását. Fenntartja: 2014-ben sem lesz alkotmánymódosítás. „Nem látom, hogyan lehetne olyan kérdéseket ma a parlamenti bizottságban rendezni, amelyeket az alkotmánybíróság kifogásolt” – jelentette ki.
Új szövetség A szakítást az a döntés gyorsíthatta fel, hogy a PSD és a PNL külön induljon a közelgő EP-választásokon. Pedig ez már nem ígért újabb feszültséget, hiszen a döntést konszenzussal hozták meg a felek, s Victor Ponta ígéretet tett Antonescunak arra, hogy az USL ismét meg fogja őt erősíteni az államfőjelölti minőségében. Ez azonban már nem történt meg. A PNL elnöke váratlan húzással megvonta a bizalmat a fontosabb minisztereitől. Előbb Radu Stroe belügyminisztert mondatta le, majd Daniel Chiţoiu pénzügyminiszter és Andrei Gerea gazdasági tárcavezetőnek kellett leköszönnie. Mindannyiukat azzal vádolta, hogy jó ideje nem a liberálisokat, hanem a szociáldemokratákat képviselik a kabinetben. „Szeretnénk végre igazán kormányon lenni” – indokolta a döntését. Ezzel egy időben a PSD az USL két kis pártjával, a Konzervatív Párttal (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR) közösen létrehozta a Szociáldemokrata Szövetséget (USD). Victor Ponta közölte, hogy az USD az EP-választásokon közös jelölteket indít, s döntöttek is a sorrendjükről.
Johannis, a válóok A valódi törést az USL-ben a PNL miniszterjelöltjeinek bejelentése hozta. Crin Antonescu ugyanis váratlanul Klaus Johannist javasolta belügyminiszternek Radu Stroe helyére, és közölte pártjának azon igényét, hogy a nagyszebeni polgármester kormányfőhelyettes is legyen. Ezt a posztot a liberálisok részéről korábban Daniel Chiţoiu töltötte be a Ponta-kabinetben. A PNL igényével csak az volt a bökkenő, hogy jogi értelemben kormányátalakítást is jelent, azaz a parlamentnek is bele kell egyeznie, hogy ezentúl ne a pénzügyi tárca vezetője, hanem a belügyminiszter legyen a kormányfő egyik helyettese. Még ez sem lett volna gond, azonban Ponta váratlanul közölte: ha már úgyis a parlamenthez kell fordulni Klaus Johannis miatt, ejtsenek meg egy szélesebb kormányátalakítást, és a PC is kapjon egy miniszterelnök-helyettesi posztot. Ez az elképzelés a PNL ellenkezésén megbukott.
Crin Antonescu kimondta: nem tűri, hogy „egy zsebpártot” a liberálisokkal egy szintre emeljenek a kormányban.
Ráadásul az USD feloszlatását és teljesíthetetlen gazdasági intézkedéseket kért Pontától, amire nemleges választ kapott. Ultimátum ultimátumot követett, legutóbb Crin Antonescu a miniszterelnöknek azt üzente: döntse el, hogy USD-kormányt vagy USL-kormány akar. Február 24-ig adott határidőt Victor Pontának arra, hogy egyezzen bele a PNL által javasolt kormányátalakításba. „Ha Ponta az illegitim USD-kormány mellett döntött, követelni fogjuk a lemondását” – jelentette ki Antonescu. A választ még a határidő lejárta előtt megkapta: a kormányfő nem mond le, az USD-t nem oszlatják fel, s a liberálisok által üresen hagyott miniszteri posztokra kinevezett ideiglenes tárcavezetők a törvény által előírt 45 napig tisztségben maradnak. „Hátha addig a liberálisok meggondolják magukat” – mondta Victor Ponta, aki szerint nyilvánvaló, hogy Antonescu ellenzékből szeretne államfői mandátumhoz jutni.
Kelemen: Nem tárgyalunk kormányra lépésről
A RMDSZ nem tárgyalt az esetleges kormányra lépésről Victor Pontával – jelentette ki Kelemen Hunor kolozsvári sajtótájékoztatóján. A politikus újságírói kérdésre elmondta, fel sem vetődött a szövetség kormányra lépésének a kérdése, ez a Szövetségi Állandó Tanács szombati ülésén sem volt napirenden. Az elnök cáfolta a román sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint a kormányra lépésről tárgyalnak. Kelemen Hunor hangsúlyozta, Romániában a Szociálliberális Szövetség (USL) kormányoz, még ha a szövetséget alkotó pártok „veszekednek is egymással”. A koalíciót alkotó pártok „családi viszályaiba” az RMDSZ nem kíván beleszólni.
„Jót tesz az erős ellenzék”Boda József politikai elemző is úgy látja, hogy a szociáldemokratákat és a liberálisokat elsősorban a közelgő elnökválasztás távolította el egymástól. Szerinte mindkét félnek érdeke az USL szakadása, miután az alkotmánybírósági normakontroll során kiderült (lásd keretes írásunkat), hogy lehetetlen az alaptörvény módosítása. Emiatt a következő államfő hatásköre sem változik – megőrzi például döntő szerepét a kormányfő kinevezésében – és ez jelentősen megnöveli a novemberi elnökválasztás tétjét. „Az új államfőnek ugyanakkora hatalma lesz, mint most Băsescunak. Most már a PSD tényleg nem engedheti meg magának, hogy az ország legerősebb pártjaként átengedje másnak az elnöki széket” – mondta az elemző, utalva arra, hogy az USL államfőjelöltje hivatalosan még mindig Antonescu. Az új helyzetben a liberális pártelnök a jobboldal jelöltje lesz Boda szerint novemberben, és a második fordulóba kerülve begyűjtheti a többi jobboldali jelölt – Cătălin Predoiu és Mihai Răzvan Ungureanu – szavazóinak támogatását is. „Tehát erős ellenfele lesz a baloldal jelöltjének” – magyarázta Boda. Az elemző meglátása: az USL szakadásával a pártszövetség összes eddigi nagy célkitűzése megbukik, az alkotmány módosítása mellett a decentralizáció és a választójogi reform is. Pontának azonban az lesz a legnagyobb gondja, hogyan fogja a kormányzáshoz szükséges parlamenti többséget biztosítani? „Ez a többség most nagyon törékeny lesz, ha az RMDSZ nem lép kormányra. Márpedig Kelemen Hunorék nem fognak kormányra lépni, legfeljebb egyes kérdésekben a parlamentből támogatják majd Pontáékat, és nem írnak alá bizalmatlansági indítványt” – jósolja Boda. Az elemző örvendetes fejleménynek nevezte, hogy a hetven százalékos támogatottságú pártszövetség felbomlásával végre erős ellenzéke lesz a kormánynak. Emlékeztetett arra, hogy az USL hatalmával visszaélve Európa szélére sodorta az országot, feszegetve a jogállamiság határait.
„Jól fog most egy erős fék az országban. Pontának ugyanis néha elképesztő totalitárius hajlamai vannak” – fogalmazott Boda József.
A liberálisok nélküli kormánynak valóban erős ellenzéke lesz. Az USD-nek a Képviselőházban a kisebbségek frakciójával együtt 206 szavazata van, az ellenzéknek (PNL, Demokrata Liberális Párt, Dan Diaconescu Néppárt és RMDSZ) 198. A szenátusban az USD már kisebbségben van: 84 szavazat 86 ellenében. Ez azt jelenti, hogy az immár harmadik Ponta-kormányt bizalmatlansági indítvánnyal nem lehet megbuktatni.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Velünk hosszabb ideig bírná ez a kormány
MARKÓ BÉLA a Szövetségi Képviselők Tanácsának marosvásárhelyi ülésén arról beszélt, hogy az „az ördög nem küldte el az ügyvédjét” Marosvásárhelyre, ezért nem volt, aki felmérgesítse. A volt szövetségi elnököt a találkozó után Cseke Péter Tamás kérdezte.
A Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén felszólaló politikusok szinte kivétel nélkül támogatták az RMDSZ kormányra lépését. Felszólalásában meg is jegyezte: nem tudott felmérgelődni, mert ezúttal „az ördög nem küldte el az ügyvédjét” az SZKT ülésére. Miért nem volt jelen az ördög az ülésen?
Meg kell mondanom, hogy tapasztalataim szerint ennyire egyöntetű vélemény nem nagyon volt az RMDSZ-ben az eddigi kormányzati szerepvállalásaink előtt. Persze mindennek van egy hosszú története. 1996-ban léptünk először kormányra, történelmileg is előzménytelenül, és ezt éles viták előzték meg. A kormányzati munkánk idején is újból és újból felvetették egyesek, hogy ki kellene lépni a kormányból. Később is voltak ezzel kapcsolatos ellenvélemények, viták. Az SZKT-ülést megelőző napokban az RMDSZ-ben arról már nem volt vita, hogy számunkra fontos eszköz a kormányzás, hiszen ez már több alkalommal is bebizonyosodott. Viszont a sajtóban megjelent egynémely állásfoglalás alapján magam is arra gondoltam, hogy lesznek, akik megkérdőjelezik a kormányzati szerepvállalás pillanatát, azt, hogy a szociáldemokratákkal kell-e együtt kormányozni. Ám az elmúlt két évben, amíg az RMDSZ ellenzékben volt, nagyon sok ütést kapott a magyar közösség: az anyanyelvi oktatási hálózatunkban állandó gondok voltak, Székelyföldön folyamatos volt a cirkusz a közösségi szimbólumok használata miatt, pozitív fejleményeket az infrastrukturális beruházások terén szintén nem nagyon láttak önkormányzataink. Ezért gondolom, hogy ennek következtében konszenzus alakult ki: a kormányzást meg kell próbálni. Aztán hogy hogyan alakul, a későbbiekben meglátjuk.
Az SZKT-ülésen nem hangzott el, hogy milyen konkrét feltételekhez kötné az RMDSZ a kormányzást, csak általánosságok kerültek szóba. Miért?
Nem szívesen előlegezzük meg azt, hogy miben nem lennénk hajlandók engedni. Ez taktikai szempontból nem biztos, hogy hasznos. Volt olyan időszak, amikor egy kormánykoalíciós tárgyalás előtt tartott SZKT-ülésen még az is felmerült, hogy a testület állítson össze egy feltétellistát. Akkor én magam mondtam – azóta is emlegetik –, hogy
a piacon a kofa sem mondja meg előre, meddig hajlandó lealkudni a liba árából.
Mindenesetre azt gondolom, hogy nem elég az általános reform kérdéseiben egyezségre jutni, garanciákat kell kapnunk arra is, hogy nem folytatódnak a magyarellenes intézkedések, éppen ellenkezőleg, ezen a területen is tudunk előrelépni. A sajátos, közösségi jogok tekintetében is kellenek bizonyos garanciák.
Mennyire tart hosszú életűnek egy RMDSZ–USD-kormányt? Kibírja-e a 2016-os parlamenti választásokig?
Velünk hosszabb ideig bírná ki ez a kormány, mint nélkülünk. Általában az RMDSZ-nek sikerült bizonyos egyensúlyt, stabilitást kikényszeríteni azokban a kormányokban, amelyekben benne volt. A legrövidebb életű kormányzásunk is majdnem három évet tartott: 2009 végén léptünk be a Boc-kormányba, és ez a kormány 2012 tavaszán bukott meg. Időközben persze változtak a miniszterelnökök és változott a kormány összetétele is, de mi tartósan ott voltunk. Én nem hiszem azt, amit egyesek mondanak, hogy az őszi államelnök-választás kormányváltást is jelent majd. Ezt semmi sem indokolná, a parlament összetétele ugyanis nem változik. Annak ellenére, hogy nálunk az elnöki hatáskörök erősek, bárki is lesz az államfő, személye nem von maga után automatikusan kormányváltást.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Kitüntetéseket adtak át a nemzeti ünnep alkalmából
Kitüntetéseket adtak át tegnap este nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a kolozsvári magyar főkonzulátus által rendezett fogadáson.
A City Plaza Hotel báltermében Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntötte az egybegyűlteket, az ünnepi beszédek után pedig Bába Iván államtitkár átadta az Áder János, Magyarország Köztársasági elnöke által adományozott díjakat. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést Cseke Péter, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára, író, publicista és Kovács Sándor kolozs-dobokai római katolikus főesperes-plébános kapta, előbbi a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen belül a magyar karok létrehozásában és működtetésében szerzett érdemei, utóbbi pedig az erdélyi katolikus közösség lelki életének gondozása, valamint az erdélyi magyarok nemzettudatának ápolása érdekében végzett munkájának elismeréseként. További kitüntetésekről a Kultúra oldalon olvashatnak.
HÁROMSZÉKI ESZTER
Szabadság (Kolozsvár),

Szilágyi Istvánt és Orbán János Dénest is kitüntették
Több erdélyi személyiséget is magyar állami kitüntetéssel jutalmaztak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének évfordulója alkalmából.
A magyar nemzeti ünnepet, március 15-ét megelőző napon, pénteken a magyar parlament kupolatermében számos elismerést osztottak ki. Áder János köztársasági elnök többek között Szilágyi István kolozsvári írónak, a Helikon című folyóirat alapító-főszerkesztőjének adományozta idén a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetést.
A Kő hull apadó kútba, a Hollóidő és az Agancsbozót című regények szerzője, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a kortárs magyar prózairodalom legnagyobb értékei közé tartozó nagy sikerű műveiért, valamint szerkesztői tevékenysége elismeréseként vehette át a rangos díjat.
Egy másik kolozsvári alkotó, Orbán János Dénes is elismerésben részesült, ő Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vehette át ugyancsak pénteken a Magyarország babérkoszorúja díjat költői és írói tevékenységéért, valamint az erdélyi magyar irodalmi életben betöltött irodalmi szervezői szerepe elismeréseként. A székelyudvarhelyi születésű Barabás Botond, aki a szolnoki Szigligeti Színház színésze, Jászai Mari-díjat vehetett át.
Szombat este Kolozsváron Cseke Péter, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanára, író, publicista, illetve Kovács Sándor kolozs-dobokai római katolikus főesperes-plébános kapta meg a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést. Az Áder János által adományozott díjakat Bába Iván államtitkár adta át.
Idén sem a Kossuth-, sem a József Attila-díjasok között nem volt erdélyi. A Kossuth-nagydíjat idén Jókai Anna író kapta a magyar prózairodalom területén létrehozott életművéért. Húsz művész vehetett át a Kossuth-díjat, 19 tudós pedig Széchenyi-díjat kapott.
Kossuth-díjat mások mellett Hámori Ildikó és Mácsai Pál színművész, Kovács Kati előadóművész, valamint Baráti Kristóf hegedűművész vehetett át. A Széchenyi-nagydíjat idén John Lukacs történészprofesszor kapta, a magyar történeti gondolkodást megújító tevékenysége és életműve elismeréseként.
Széchenyi-díjat vehetett át mások mellett Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója is a totális diktatúrák múltjának hazai és nemzetközi feltárásában végzett tevékenységéért. Az elismeréseket Áder János Orbán Viktor kormányfő és Kövér László házelnök társaságában nyújtotta át pénteken.
Krónika (Kolozsvár),

Szélsőségesek szezonja
Előzmény nélküli módon lépett fel a román kormány a Jobbik és a szélsőséges magyarországi párthoz kapcsolódó szervezetek erdélyi jelenléte ellen. Cseke Péter Tamás a lépés jogszerűségének és politikai indítékainak nézett utána.
Szinte minden márciusban, a magyar nemzeti ünnep tájékán a rendszerváltás óta feléled a nacionalista retorika, előtérbe kerül a román-magyar viszony Romániában. Így történt ez idén is, csakhogy az előző évektől eltérő kontextusban: a hónap elején kormányra került az RMDSZ, illetve napok vannak hátra a magyarországi, és hetek az európai parlamenti választásokig. E helyzettől eredően vagy sem, a román kormány olyat lépett, mint eddig soha: március 15. előestéjén megtiltották több magyar állampolgárnak, hogy Romániába utazzanak. Ugyanakkor a belügyminisztérium közölte: a szervezett bűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) az alkotmányos rend elleni cselekmények gyanújával büntetőjogi eljárást indított olyan személyek ellen, akik a Jobbikot népszerűsítették Romániában.
Vona jelenléte volt a gyújtózsinór A bejelentés előzménye a március 10-i Székely Szabadság Napja nevű megemlékezés és – engedély nélküli – felvonulás volt, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) szervezett Marosvásárhelyen. Az amúgy mindvégig békés – bár vesszen Trianon skandálásokkal tarkított – demonstráció incidensekkel zárult: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagjai csendőrökkel dulakodtak, európai uniós zászlót égettek, állítólag kardok is előkerültek. Tény, hogy a román média a „magyarországi szélsőséges csoportok” randalírozására helyezte a hangsúlyt. A román lapok és hírtelevíziók hangsúlyozták, hogy a rendezvényen Vona Gábor, a Jobbik elnöke, valamint a HVIM és a „Magyarországon betiltott Magyar Gárda” több képviselője is jelen volt, utóbbiakat téve felelőssé a csendőrökkel való dulakodásért. Ugyan Vásárhelyen nem magyarországi csoportok, hanem a HVIM erdélyi tagjai randalíroztak, Vona Gábor marosvásárhelyi jelenléte elegendő volt arra, hogy a román politikusok figyelme a Jobbikra irányuljon. Elsőként Traian Băsescu szólalt meg, aki 11-én este a radikális magyarországi párt romániai tevékenységének betiltását követelte a parlamenttől és a kormánytól. Victor Ponta miniszterelnök erre úgy reagált: az Európai Unióban nem lehet kitiltani egy politikai szervezetet valamely tagállamból, ám bizonyos személyeket igen. A kormányfő bejelentését követte a belügyminisztériumi közlés, miszerint kitiltanak az országból több olyan magyar állampolgárt, akik a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Romániában. Neveket nem közöltek. Azt azonban igen, hogy Vona ellen büntetőjogi eljárás is indul. Az indoklás szerint „alaposan gyanítható, hogy 2013-2014-ben a Jobbikot népszerűsítő több romániai rendezvényen revizionista, szeparatista, az alkotmányos rend elleni nyilatkozatok hangzottak el”. A vádhatóság a Btk. 397. cikkelyére hivatkozik, amely az alkotmányos rend megdöntésre irányuló, a nemzetbiztonságot veszélyeztető erőszakos cselekményekért tíztől húsz évig terjedő börtönbüntetést ír elő. A román politikusok közben Budapestnek is üzentek. Băsescu a román alkotmány tiszteletben tartására szólította fel a Romániába látogató magyar politikusokat, kilátásba helyezve, hogy kiutasítják azokat, akik az alaptörvényt sértő kijelentéseket tesznek. Titus Corlăţean külügyminiszter arról beszélt: a magyar honosítási törvény romániai hallgatólagos elfogadásának tulajdonítható, hogy „egyes szélsőséges magyarországi pártok Erdélyben folytatnak választási kampányt”.
Budapest és a Jobbik csak később reagál
A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy politikusait kitiltották Romániából, mivel e lépésre semmilyen okot nem adtak. Pál Gábor sajtófőnök elmondta, értetlenül állnak a román fél lépése előtt, hiszen tagjaik nem tettek olyan lépést, vagy követtek el bármilyen bűncselekményt, ami hasonló reakciókat tenne szükségessé. Hangsúlyozta: a Vona Gábor pártelnök által Orbán Viktor kormányfőnél szorgalmazott miniszterelnök-jelölti vita előtt nem kíván foglalkozni a kérdéssel. A magyar kormány úgy reagált: megvizsgálják, hogy az uniós alapjog, illetve a román törvények mennyire indokolják, illetve nem, hogy a román hatóságok több magyar állampolgár beutazását megtiltották – tájékoztatott a Külügyminisztérium sajtófőnöke. Kaleta Gábor elmondta, a magyar fél csak azt követően tud érdemben reagálni a döntésre, ha tudja, kiket és milyen indokok alapján tiltottak ki Romániából. Vona Gábor kitiltása bejelentése előtt nyílt levet írt a román miniszterelnöknek és az államfőnek. Ebben kifejti: a politikusokat vagy félretájékoztatták, vagy egy „alacsony színvonalú magyarellenes politikai játékot játszanak”. Felidézte: kitiltása indoklásául a Székely Szabadság Napján tanúsított szélsőséges viselkedését hozták fel. Levelében emlékeztet: ő annyit tett, hogy csendben és békésen felvonult Marosvásárhelyen. Felveti: mi lesz a rendezvényen résztvevő több ezer emberrel, a belga, katalán és baszk vezetőkkel, akik gyújtó hangú beszédeket is mondtak?
„Szélsőségesség-importra nincs szükség” Az Erdélyi Riport által kérdezett két RMDSZ-es jogász-politikus, Eckstein-Kovács Péter és Frunda György egyaránt úgy véli: nem lehet egy pártot vagy párttagokat kitiltani az országból, viszont egyes személyeket igen, vagyis a kormány jogszerűen járt el az – egyelőre névtelen – magyar állampolgárokkal szemben. „A szabad helyváltoztatás joga EU-s alapjog, meg kell indokolni, ha egy vagy több személyt nemkívánatosnak nyilvánítanak, meghatározott időre, egy adott országban. Erre van precedens, EU-konform lépés. Ha van rá okuk, akkor nyugodtan megléphetik a román hatóságok” – magyarázta Eckstein. A kitiltást a belügyminisztérium kezdeményezi, az államfő javaslata alapján, a döntést a bukaresti táblabíróság hozza meg. Azt viszont nehezményezi az államfő egykori tanácsosa, hogy a román hatóságok szemet hunynak a román szélsőséges szervezek, például a Noua Dreapta tevékenysége fölött. „A román hatóságok feladata a hazai szélsőségesek kezelése. Ám szélsőségesség-importra nincs szükség. Itt gondolok a Magyar Gárdára – melyet a magyar hatóságok törvényen kívül helyeztek, a HVIM-re és a Jobbikra, még akkor is, ha parlamenti párt” – mondta Eckstein.
Nyolc erdélyi szervezet, elenyésző támogatottság
A Jobbik Magyarországért Mozgalom négy éve van jelen többé-kevésbé szervezett formában Romániában. Egyik volt EP-képviselőjük, Szegedi Csanád már a 2010-es választások után irodát nyitott Marosvásárhelyen, a könnyített honosítás bevezetése után pedig aktív tagtoborzásba kezdtek nemzetpolitikai kabinetjük vezetője, Szávay István vezényletével. Jelenleg nyolc erdélyi megyében vannak – nem bejegyzett – tagszervezeteik, ahogy ők fogalmaznak, szimpatizáns-csoportjaik. Támogatottságuk Erdélyben elenyésző Kiss Tamás szerint. Ez azonban nem tudatosul bennük – mondja a szociológus. „Ahányszor Vona Gábor vagy Szávay István eljön Erdélybe, olyanokat lát maga körül, akik támogatják a Jobbikot, ezért azt gondolják, a közvélemény-kutatások meg vannak hamisítva” – magyarázta Kiss. Szerinte ilyen szempontból párhuzamba lehet állítani a Jobbikot az Erdélyi Magyar Néppárttal. „Annak idején az EMNP politikusai őszintén nem hitték, hogy valósak közvélemény-kutatásaink eredményei. A kolozsvári értelmiségi körökben például sokkal mélyebb politikai megosztottságot láttak annál, amit a felmérések mutattak. Ez eltorzította a percepciójukat” – mondja a szociológus.
„A Noua Dreapta is félelmetes” Frunda György szerint a kormány lépésének háttere, hogy a román politikusok úgy érzik, egyes magyarországi kollégáik túl hangosak Erdélyben. „Ezt nekik le kellett reagálni, a választók ezt elvárják tőlük. Közrejátszik ebben a magyarországi választás és az EP-választás közeledése is” – mondta a volt szenátor, Ponta miniszterelnök személyes tanácsadója. A jogász-politikus mindazonáltal nem érti, miért kellene Vona Gábort bűnvádi felelősségre vonni. „Nem vagyok Jobbik-szimpatizáns, de március 10-én Vona Gábor, azon kívül, hogy részt vett a tüntetésen, nem követett el semmi törvényelleneset” – magyarázta. Felvetésünkre elmondta: a revizionista eszmék terjesztése nem bűncselekmény. „Ha én most kiírom nagy betűkkel, hogy föderális Európát akarok, akkor Románia szuverenitása ellen cselekszem. Ezért elítélnek?” – kérdezi Frunda, aki szerint a „Vesszen Trianon!” és az „Erdélyt vissza!” jelszavak skandálása miatt sem lehet valakit Romániában elítélni. „Amíg nem cselekszem semmit, csupán nyilatkozom, akkor nem követek el bűncselekményt” – fogalmazott. Szerinte ilyen alapon Moldova Köztársaságból ki lehetne tiltani a román államfőt, mert nem egyszer mondta, hogy egyesíteni szeretné a két országot. Frunda egyetért Eckstein-Kováccsal abban, hogy a Noua Dreapta sem jobb vagy rosszabb a Magyar Gárdánál. „Az Új Jobboldalt kétszer láttam Marosvásárhelyen, félelmetes a magatartásuk. Azt üvöltik, hogy magyarok, takarodjatok az országból” – mondta az Erdélyi Riportnak. Frunda kérdésünkre elmondta, a miniszterelnök konzultált vele ezekről a kérdésekről. „Ám nem szeretnék erről beszélni, nem lenne korrekt, tanácsadóként ezeket a beszélgetéseket bizalmasan kell kezelnem. De azt elmondhatom, Victor Ponta nem sovén, nem magyarellenes. Elég nyitott, európai felfogású” – fogalmazott a volt szenátor.
Ez rosszul jön az RMDSZ-nek Kiss Tamás szociológus szerint a magyarellenes retorika felerősödéséhez nem csak a magyarországi szélsőségesek romániai jelenléte járult hozzá. Emlékeztetett arra, hogy az ellenzékben töltött utóbbi két évben az RMDSZ a Szociáldemokrata Párt számára a „cserejátékos” szerepét töltötte be, és a politikai szereplők egy részét zavarta, hogy az RMDSZ mindvégig alternatív lehetőség volt egy kormánytöbbség létrehozására. „A Konzervatív Pártra, a Nemzeti Liberális Pártra és az utóbbi időben a Traian Băsescuhoz köthető alakulatokra volt jellemző ez a retorika” – magyarázta az Erdélyi Riportnak. A kolozsvári kisebbségkutató intézet munkatársa felhívta a figyelmet Victor Ponta nyilatkozatára, amelyben kormányra invitálta az RMDSZ-t. „Többek között azzal indokolta az RMDSZ kormányra hívását, hogy a magyar közösségnek, illetve magának az RMDSZ-nek a radikalizálódását megelőzze. Ez jól beillik a szakirodalomban kontrollkooptációnak nevezett modellbe. Beemeled a kormányra a domináns kisebbséget azért, hogy kontrolláld ezeket a folyamatokat” – fogalmazott a szociológus. Kérdésünkre, hogy az utóbbi napok eseményei miként hatnak a frissen kormányra lépett RMDSZ-re, a szociológus úgy látja: „a szövetségnek ezek a helyzetek mindig rosszul jönnek”. Az RMDSZ-nek sohasem kedvez, amikor az ellenfeleit román politikai szereplők magyar szélsőségesség miatt támadják. „Az RMDSZ-nek továbbra is az a feladata, hogy az erdélyi magyar társadalomnak minél teljesebb vertikumát lefedje. A Jobbik támogatottsága elenyésző az erdélyi magyar közösségen belül, de ez nem azt jelenti, hogy az erdélyi magyar közösség tagjai lelkesen támogatnának olyan intézkedéseket, hogy valakiket magyar szélsőségesség miatt felelősségre vonnak. Ha az RMDSZ-nek ebben állást kell foglalni, abból csak rosszul jöhet ki. Márpedig állást kell foglalnia, de csak rossz és még rosszabb variáns mellett tud dönteni” – jelentette ki.
Az Új Jobboldal célja Nagy-Románia
Míg a Jobbik Nagy-Magyarország, a 2000-ben létrehozott az Új Jobboldal (Noua Dreapta) Nagy-Románia visszaállításának híve. A román szélsőjobboldali szervezet a két világháború között működő Vasgárda szellemi örökösének tekinti magát. Militáns soviniszta és erősen vallásos román ortodox nézeteket vall. Ellenzik a homoszexualitást, az abortuszt, a globalizációt, az Európai Uniót, a NATO-t, a vallási csoportokat az ortodox egyházon kívül, a romániai magyar kisebbség autonómiáját, továbbá az amerikai kultúrát, a manele zenét és a Valentin-napot. A Noua Dreaptă kultuszt épített ki a Vasgárda valamikori vezetője, Corneliu Zelea Codreanu köré, akit „Căpitanul” (a Kapitány) néven emlegetnek.
2006 tavaszán a rendőrség több tucat Noua Dreaptă tagot letartóztatott, akik erőszakkal próbálták megakadályozni a bukaresti GayFest parádét. Legutóbb március 15-re Kolozsvárra Avram Iancu emlékmenetet hirdetettek, amelyet a magyar ünnepi megemlékezéssekkel egy időben tartottak. Többek közt abbéli büszkeségükre hívták fel a figyelmet, hogy románok, román földön élnek, s rendszeresen visszatértek arra, hogy Kovászna és Hargita megyék szintén román területnek számítanak. Azt is skandálták: ők mind Avram Iancu-k.
Kelemen: a Jobbik árthat Az RMDSZ a magyar állampolgárok kitiltására vonatkozó bejelentésre lapzártánkig nem reagált, a Jobbik itteni működésének tiltására vonatkozó államfői felvetésre azonban igen. Kelemen Hunor a maszol.ro-nak a párt betiltását járhatatlan, Vona Gábor kitiltását járható útnak nevezte. Szerinte elsősorban a társadalomban kellene tudatosítani, hogy elfogadhatatlanok a 21. században a Jobbikéhoz hasonló politikai üzenetek. Kelemen Hunor emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ-nek nincs intézményes kapcsolata egyetlen szélsőjobboldali párttal sem. „A Jobbik erdélyi tevékenysége kárt okozhat az erdélyi magyarságnak. Mindenféle szélsőséges politikai tevékenység csak kárt okoz a mindennapi életben, a jövőtervezésben, az etnikumközi kapcsolatok tekintetében. A Jobbik az erdélyi léthez soha nem tett hozzá, nincs mit hozzátennie” – szögezte le a szövetségi elnök.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Régi és új arcok a második vonalban
Fiatalok és technokraták is kerültek a Szövetségi Állandó Tanács által államtitkári posztra javasolt személyek névsorába. Cseke Péter Tamás a harmadik Ponta-kormány „második vonalának” RMDSZ-es tisztségviselőit számolta össze.
A román koalíciós pártokkal kötött megállapodás értelmében tizennégy államtitkárral, két prefektussal és öt alprefektussal lesz jelen az RMDSZ a harmadik Ponta-kormány „második vonalában”. Tizenhárom államtitkár vagy államtitkárjelölt, illetve egy prefektus és két alprefektus-jelölt neve már ismert, kinevezésük is folyamatban van. Hacsak nem lesznek meglepetések.
A vásárhelyi tüntetés „közbeszólt”
Egy kellemetlen meglepetés máris adódott. A RMDSZ-nek Brassó és Maros megyében ígért prefektusi tisztséget a Szociáldemokrata Párt (PSD). Míg a Brassó megyei magyar kormánymegbízott, Römer Ambrus Attila (a megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség eddigi igazgatója) már le is tette az esküt, a Maros megyei magyar prefektus kinevezése késik. Ennek oka, hogy korábbi ígérete ellenére a miniszterelnök meghosszabbította Corneliu Grosu április elsején lejáró mandátumát. Victor Ponta felkérte az eddigi prefektust, továbbra is lássa el hivatalát, mert a magyarországi országgyűlési választások alatt „nagyon sok provokációnak teszik ki a régiót”. Kovács Péter főtitkártól megtudtuk, az RMDSZ nem tett le arról, hogy a Maros megyei kormányhivatal élére magyar prefektus kerüljön. Ennek érdekében a magyar prefektusok és alprefektusok kinevezéséről folyatják a tárgyalásokat a PSD-vel. Az egyezség szerint az RMDSZ Szatmár, Temes, Bihar, Szilágy és Hargita megyében javasolhat alprefektusokat. Szatmár megyében Altfatter Tamás (az adóhivatal vezető beosztású tisztségviselője), Temes megyében Marossy Zoltán (korábbi alprefektus) a jelölt. A további három megyében még nem nevesítettek.
„Nincs világos stratégia az egészségügyben”
A román egészségügy legnagyobb gondja, hogy az elmúlt 25 év alatt több minisztert fogyasztott el a rendszer, mint ahány év telt el – fogalmaz kinevezése előtt lapunknak adott interjújában VASS LEVENTE.
Cseke Attila és Ritli László mandátuma alatt is dolgozott már tanácsosként a minisztériumban, ismeri az ottani tevékenységet. Milyen szakterülettel foglalkozna szívesen?
Minden területen van tennivaló. Leginkább az egészségügy menedzselésével, a rendszer működtetésével, az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos területtel foglalkoznék. A gyógyszerkassza felügyeletével, a parlamenttel való kapcsolattartással kevésbé. Ám ahová helyeznek, ott fogom végezni a dolgomat.
Több órás interjú tárgya lehetne, de tudna-e röviden válaszolni arra a kérdésre, hogy mi most a legnagyobb baj a román egészségüggyel?
A legnagyobb probléma az, hogy az elmúlt 25 év alatt több minisztert fogyasztott el a rendszer, mint ahány év telt el. Nincs egy világos, évekre szóló koncepció, vagy legalább egy váz, amelyet valamennyi miniszter követ. Tehát hosszú távú stratégiát kellene kidolgozni.
Nem tart az önre váró feladatoktól a hazai egészségügy számtalan gondja miatt?
Annak ellenére, hogy a rendszer nagyon nehéz helyzetben van, sőt sokkal nehezebb helyzetben, mint az RMDSZ-es miniszterek mandátuma alatt, úgy vélem, ettől a minisztériumtól az RMDSZ-nek nem kell megfutamodnia. Ha nem is miniszteri, de államtitkári tisztségből a változásokat elő kell segíteni. Közre kell működnünk legalább egy középtávú stratégia kidolgozásában a rendszer átalakítására.
Jelölése azért volt némileg meglepő, mert a marosvásárhelyi RMDSZ körüli konfliktusok egyik főszereplője volt. Sokan úgy gondolhatták, hogy az RMDSZ felső vezetésében csökkent a Vass Leventébe vetett „politikai bizalom”. Ezt hogyan látja?
Engem az RMDSZ platformjai javasoltak erre a tisztségre. Nekem az RMDSZ felső vezetésével, személyesen Kelemen Hunorral semmilyen konfliktusom nem volt az elmúlt években. Mindig azt éreztem, hogy ahogy lehetett, kompromisszumos megoldásokat előtérbe helyezve, támogatást és segítséget kaptam. Ugyanezt éreztem most is. A bizalom bizonyítéka, hogy a Szövetségi Állandó Tanács engem jelölt a tisztségre.
Voltak ellenjelöltjei?
Igen, egy Maros és egy Bihar megyei ellenjelöltem is. Számomra megtisztelő, hogy a SZÁT engem választott. Ez egyébként azt jelzi, hogy az RMDSZ-en belül lehet más véleményeket megfogalmazni – lásd az én álláspontomat az elmúlt két-három év marosvásárhelyi történéseivel kapcsolatban –, ezért nem zárnak ki a szervezetből, hanem ahol lehet, alám nyúlnak. Ma is eltérő állásponton vagyunk a vásárhelyi szervezetben a jelenlegi RMDSZ-vezetéssel. Nagyon sok rúgást kaptam az elmúlt években a helyi RMDSZ-től. A SZÁT valószínűleg azt látta, hogy engem nem a bosszúvágy hajt, hanem a munka érdekel.
Fiatalok és technokraták is
Az RMDSZ-nek lapzártánkig három kinevezett államtitkára volt a Ponta-kormányban. Kettőt az előző kabinettől örökölt: Király András oktatási államtitkárt és Laczikó Enikőt, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetőjét. Az új tisztségviselők közül Nagy Péter Tamás mezőgazdasági államtitkár volt az első, aki elfoglalhatta hivatalát. Ő korábban az Állatnemesítési és Szaporítási Országos Ügynökség vezérigazgató-helyettese volt.
A Szövetségi Álladó Tanács további tíz jelöltet nevesített. Hegedüs Csillát javasolta a kulturális államtitkári tisztségre. Az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese korábban Kelemen Hunor tanácsosa volt a szövetségi elnök előző miniszteri mandátuma alatt. Pénzügyi államtitkárnak György Attilát, a Bukaresti Közgazdasági Egyetem dékánhelyettesét jelölte a SZÁT. A szakembert a Romániai Magyar Közgazdász Társaság javasolta a tisztségre.
Vízügyekért felelős államtitkár a nagyváradi Pásztor Sándor, a Körös-vidéki Regionális Vízügyi Igazgatóság eddigi vezetője lesz. Energiaügyi államtitkár a Hunyad megyei RMDSZ javaslatára Borbély Károly, aki egy előző RMDSZ-es részvételű kormányban már töltött be hasonló tisztséget. Egészségügyi államtitkári tisztségre a marosvásárhelyi Vass Leventét javasolták (lásd interjúnkat), aki korábban dolgozott már Cseke Attila, illetve Ritli László volt RMDSZ-es egészségügyi miniszterek kabinetjében. Szállításügyi államtitkárnak István Zoltánt, a kézdivásárhelyi RMDSZ elnökét, helyi tanácsost jelölték. Esetében összeférhetetlenség áll fenn, ezért lemond önkormányzati mandátumáról. Az európai alapok minisztériumának Szávics Petra lesz az egyik államtitkára (lásd interjúnkat). A kolozsvári szakember az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa. A Környezetvédelmi Őrség helyettes vezetője Szép Róbert fiatal szakpolitikus, a Hargita megyei környezetvédelmi ügynökség munkatársa lesz. Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség élére Nagy Zoltán, Kelemen Hunor szövetségi elnök kabinetfőnöke kerül, aki korábban szintén vezette ezt az intézményt. A köztisztviselők ügynökségét Birtalan József, a Hargita megyei önkormányzat alelnöke vezeti majd. Birtalan is irányította már korábban ezt az intézményt. Esetében is összeférhetetlenség áll fenn, ő megyei tanácsosi mandátumáról mond le. A munkaügyi tárca államtitkári tisztségére lapzártánk után nevesítetnek jelöltet, a korábban megkeresett, e pozícióban tapasztalatokkal rendelkező Derzsi Ákos nem élt a felkéréssel.
„Már készülnek az operatív programok tervezetei”
Az Európai Bizottsággal kötött megállapodásokkal foglalkozna legszívesebben az európai alapok minisztériumának új államtitkára. SZÁVICS PETRA kinevezése előtt nyilatkozott a Riportnak
Milyen területtel szeretne foglalkozni leginkább?
Engem elsősorban az Európai Bizottsággal kötött partneri megállapodások, az uniós alapok 2014-2020-as időszakra szóló programja érdekel.
Mikor köti meg Románia a következő uniós költségvetési időszak operatív programjairól szóló szerződést Brüsszellel?
Románia ezekben a hetekben készíti elő az uniós alapokról szóló partnerségi megállapodást (partnership agreement) az EU-val. Ennek a mellékletei a különböző operatív programok. Bukarest februárban benyújtotta tervezete második, javított változatát az Európai Bizottságnak, a napokban megjelent a minisztérium honlapján a tervezet újabb változata is. Folyamatos az egyeztetés erről Brüsszellel. Időközben nyilvánosságra került a regionális operatív program tervezete is. Nehéz megmondani, mikor véglegesül a megállapodás szövege.
Jól tudom, hogy Brüsszel már kétszer is visszautasította a román tervezetet?
Nem tudom, pontosan hogyan zajlottak az egyeztetések a minisztérium és az Európai Bizottság között. Azt tudom, hogy tavaly októberben küldték el a tervezet első változatát Brüsszelbe. Ezt egyeztetés követte. Az Európai Bizottság decemberben elküldte válaszát, amelyben ajánlásokat fogalmazott meg. Ezek bekerültek a tervezet új változatába, ez jutott el februárban Brüsszelbe. Tehát hosszas a folyamat, amelynek a végén megszületik a megállapodás.
Nem beszélhetünk késésről?
Attól függ, honnan nézzük. A programozási időszak már 2014. január elsejével megkezdődött. Figyelembe véve azonban, hogy a partnerségi megállapodások és az operatív programok alapját képező uniós rendeleteket csak tavaly decemberben fogadták el, nem mondhatjuk, hogy óriási késében vagyunk. A tagállamoknak szeptemberig kell beterjeszteniük az operatív programok tervezeteit, és ezekre újabb ajánlásokat fogalmazhat meg az Európai Bizottság. A román dokumentumok készülgettek már a tavaly is, de addig egyiket sem lehetett véglegesíteni, amíg az úgynevezett programozási rendeletek meg nem jelentek.
Milyen munkakörben dolgozik az Észak-Nyugati Regionális Fejlesztési Ügynökségnél?
Az ügynökség stratégiai fejlesztési osztályán dolgozom, azelőtt a Duna-stratégia romániai koordinátora voltam. Még korábban a román-magyar határ menti együttműködési program közös szakmai titkárságát vezettem.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

Teret kap a gyűlölet
A március közepén ismét előtérbe kerülő székely autonómiaigény meghaladja a társadalom ingerküszöbét, ez okozza a szociológusok szerint a magyar nemzeti ünnep tájékán a román nacionalizmus újjáéledését. A gond az, hogy ez a szélsőség újratermelődik. Cseke Péter Tamás és Kustán Magyari Attila írása.
Elfeledettnek tűnt román nacionalista szervezetet támasztott fel és újból magyarellenes indulatokat gerjesztett a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés és a március 15-i nemzeti ünnep az országban. A négy szélsőségesnek ítélt magyar állampolgár kormány általi kitiltása Romániából mintha vezényszó lett volna: tüntetést szervezett Marosvásárhelyen a Vatra Româneasca, kétnyelvű helységnévtáblákat mázoltak be több erdélyi megyében, a magyarokat gyalázták a Bukaresti Steaua csapat szurkolói, továbbá újból nemzeti hős lett egy háromszéki román fiatalból, aki trikolórral pózolt az ünneplők közelében március 15-én. Az indulatokat – akárcsak az elmúlt évek márciusaiban – ismét a román sajtó gerjeszti, elsősorban a hírtelevíziók. A jelenséget pedig nem képes ellensúlyozni az a néhány román közéleti személyiség vagy magyarbarát blogger, akik – elsősorban a közösségi médián keresztül – toleranciára szólítják nemzettársaikat. A szociológusok szerint a jelenség elsősorban azért aggasztó, mert a nacionalizmus újratermelődik a román társadalomban.
Reaktivált Vatra Româneasca A román nacionalizmus fellángolása akár a március 10-i autonómiatüntetésre adott válaszreakciónak is tekinthető. Tény, hogy a marosvásárhelyi demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képtelen volt megszabadulni a szélsőséges elemektől. A csendőrökkel dulakodó, uniós zászlót égető és „Vesszen Trianon!”-t skandáló hatvannégy vármegyés magyar fiatalokról készült képek és tudósítások bejárták a román sajtót. Olaj volt a tűzre, hogy rá öt napra a magyarok lakta nagyobb településeken idén is megünnepelték március 15-ét. Ez már meghaladta a román nacionalista szervezetek ingerküszöbét. A szélsőjobbos Noua Dreapta éppen a magyar nemzeti ünnepen tartott – incidensek nélkül záruló – demonstrációt „a haza védelmében”, rá négy napra pedig a Vatra Româneasca Szövetség tüntetett Marosvásárhelyen. Az utóbbi szervezet éppen 25 éve, Marosvásárhely fekete márciusa előtt alakult meg. Március 19-i demonstrációjukat össze is kötötték a tragédiába torkolló román-magyar összecsapások gyászos évfordulójával. Az eltelt negyedszázad azonban érezhetően megkoptatta a Vatra tekintélyét: alig 350-en – jobbára idős román emberek – vettek részt a demonstráción, amelyet a közigazgatásbeli magyar nyelvhasználat és a székely jelképek kifüggesztése elleni tiltakozásul hirdettek meg. A résztvevők a kormányba belépett RMDSZ „aberráns” követelései ellen tüntettek. Azt is követelték a miniszterelnöktől, hogy ne nevezzen ki RMDSZ-es prefektust a Maros megyei kormányhivatal élére. A román nemzeti színű sálat és kokárdát viselő tüntetők az Avram Iancu szobor előtti járdán, rendfenntartók gyűrűjében, zászlókat lengetve gyülekeztek, és „A román nyelv az egyedüli úr” feliratú transzparenst emeltek a magasba. Florin Oproiescu, az UVR elnöke beszédében azt hangsúlyozta: az ország hivatalos nyelve a román, Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, zászlaja pedig a piros-sárga-kék. Hozzátette: ők nem a magyarok ellen tüntetnek, hanem a szélsőséges megnyilvánulások, a szeparatizmus ellen. Ilie Șandru, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke úgy vélekedett, az RMDSZ szélsőséges szervezet, amelynek Románia szétdarabolása a célja.
A beszédek alatt többször a „Hargita, Kovászna: román föld”, és „Székelyföld nem létezik” rigmusokat skandálta a tömeg, Victor Ponta miniszterelnök lemondását követelve, amiért bevette a magyar érdekképviseletet kormányába. A demonstráción petíciót fogadtak el, amelyben az UVR az alkotmány és a törvényesség érvényesítését kéri, valamint azt, hogy tiltsák meg a román föld idegeneknek való eladását. A demonstráción Gheorghe Funar, a Nagy-Románia Párt elnöke is részt vett. Ugyanazon a napon hat személy gyűlt össze a Közigazgatási palota előtt Szatmárnémetiben, s szintén magyarellenes szlogeneket skandáltak. Azt hangoztatták, hogy Erdély soha nem volt Magyarország része, és a romániai magyarságnak túl széleskörűek a jogai.
Helységnévtáblákat mázoltak be A magyarellenes indulatokat kétnyelvű helységnévtáblák is bánták Maros és Szatmár megyében. Március 16-án éjjel ismeretlenek festékkel fújták le Ákosfalván, Göcsön és Székelyvaján a magyar feliratokat. „Sajnálatos, hogy visszatértünk a kétezres évek elejére, de úgy gondolom, ez többé nem fog nálunk sem és máshol sem megismétlődni” – mondta az ügy kapcsán Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere. A községháza átiratban jelezte az útügynek, hogy mielőbb cseréljék ki az elcsúfított táblákat és a rendőrségen ismeretlen elkövető ellen feljelentést tettek. Szatmár megyében 18-án délután négy magyar település helységnévtábláját festették le: Batiz, Gombáspuszta, Sárközújlak és Avasújváros határában. A négy táblát másnap reggelre az elöljárók letakaríttatták, Sárközújlak alpolgármestere, Szabó Ignác saját kezűleg tisztította le a festéktől a táblát. Szabó Elek, Egri község polgármestere feljelentést készül tenni ismeretlen tettesek ellen. Kereskényi Gábor RMDSZ-es parlamenti képviselő azt mondta: „Hasonló esetek eddig nem voltak jellemzőek Szatmár megye közösségére. Úgy gondolom, inkább a március 15-i megemlékezésen tapasztalt békés együttélés jellemzi Szatmárt. Meggyőződésem, hogy néhány, szellemileg visszamaradott egyén követte el, mindez nem jelenti azt, hogy mentesülniük kell a felelősségrevonás alól. Erre azért is szükség van, hogy a hasonló eseteket megakadályozzuk és a békés együttélést ne veszélyeztessük” – fogalmazott a szatmárnémeti RMDSZ elnöke.
Bírságok a tüntetés szervezőinek
Megbírságolták a március 10-i marosvásárhelyi autonómiatüntetés szervezőit és egyes résztvevőit: 11 kihágásért összesen 36 ezer lej értékben szabtak ki bírságot. Izsák Balázsra, a demonstrációt szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökére 12 ezer lejes bírságot szabtak ki a gyülekezési törvény három különböző cikkelyének megsértésére hivatkozva. Izsák elmondta: a bírság legnagyobb, 8000 lejes tételét a be nem jelentett vagy betiltott rendezvény megtartásáért kapták, holott a menetelés betiltásáról nem született hivatalos közigazgatási határozat. További háromezer lejes bírságot szabtak ki arra hivatkozva, hogy a szervezők nem tették meg a szükséges intézkedéseket az incidensek megelőzésére, és további ezer lejt az úttest elfoglalásáért – tette hozzá. Az SZNT elnöke közölte, hogy az intézkedést megalapozatlannak tartja és közigazgatási bíróságtól fogja kérni a szervezőkre kirótt bírság megsemmisítését. A hivatalos személy elleni erőszakot egytől öt évig, a veszélyes eszközök birtoklását (jelen esetben egy hagyományőrző kard) fél évtől két évig, a robbanószer birtoklását (jelen esetben petárda) kettőtől hét évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja az új büntetőtörvénykönyv. Mint ismert, a Székely vértanúk emlékművénél március 10-én rendezett autonómiatüntetés végén a résztvevők – a polgármester tiltása ellenére – Marosvásárhely főterére vonultak, néhányan a csendőrökkel dulakodtak.
„Takarodjatok az országból!” A magyarellenes indulatok újra begyűrűztek a stadionokba is. A Hivatásos Labdarúgó Liga fegyelmi bizottsága összesen 50 ezer lej bírsággal sújtotta a Bukaresti Steauát, amelynek szurkolói két egymást követő bajnoki mérkőzésen magyarellenes szólamokat („Takarodjatok az országból!”) skandáltak. A klubot 30 ezer lejre büntették, miután drukkerei a Medgyesi Gaz Metan elleni bajnokin gyalázták a magyarokat, a bíró félbe is szakította a játékot. Ugyanez történt az ezt megelőző fordulóban, a kolozsvári CFR stadionjában, a játékvezető a Fellegváron is kénytelen volt félbeszakítani a mérkőzést. A kolozsvári incidens miatt a bukaresti klub 20 ezer lejes bírságot kapott. Gino Iorgulescu, a Hivatásos Labdarúgó Liga elnöke felhívást intézett a szurkolókhoz, hogy tartózkodjanak az ilyen megnyilvánulásoktól, mert az általa vezetett intézményt és a román klubokat az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) is megbüntetheti. „Belföldön meg lehet ezt úszni bírsággal vagy eltiltással, de arra ébredhetünk, hogy az UEFA és a FIFA is közbelép, és akkor nagyobb meglepetésekre számíthatunk" – mondta Iorgulescu. Justin Ștefan, a liga főtitkára közölte, hogy a legutóbbi fordulóban három találkozón is „a romániai magyar nemzeti kisebbség elleni” szólamokat skandáltak.
Román hős: a trikolóros fiú
Lázadoztak március 15-én a székelyföldi románok is. Legalábbis így értelmezte a román sajtó annak a tizenévesnek az esetét, aki trikolórral pózolt Sepsiszentgyörgyön, majd a fényképet kiposztolta Facebook-oldalára. A történtek után a fiú fenyegető üzeneteket kapott, amelyek miatt feljelentést tett a rendőrségen. Kovászna megye rendőrparancsnoka, Ion Popa közölte, elkezdik a nyomozást az ügyben, beazonosítják azokat a kommentelőket, akik megfenyegették a román trikolórral pózoló kiskorút. Tény, hogy a fiúból napokon belül nemzeti hős lett a román médiában, akárcsak a kovásznai diáklányból, aki egy éve román nemzeti színű fejpántot viselve ment iskolába a magyar nemzeti ünnepen.
Megtalálni magunkban Mândruţát A nacionalista indulatok feléledése ellen mindössze néhány ismertebb román publicista emelt szót. Közéjük tartozik Lucian Mândruţa televíziós személyiség, aki Facebook-oldalán jókívánságokat fogalmazott meg a magyar nemzeti ünnepen. És közéjük tartozik Sever Miu „Olahus”, a MaghiaRomânia blog alapítója is, aki ezekben a napokban több írásában is fékezni próbálta az indulatokat. Sever Miu az Erdélyi Riportnak elmondta, akkor lehet hatékony a tolerancia tudatosítása a román közvéleményben, ha az összes román és magyar állampolgár „megtalálja önmagában a Mândruţat”, tehát a kritikus álláspontot a politikával és a médiával szemben, pontosabban az etnikai kérdésekben való félrevezetésükkel szemben. Az interetnikus frusztrációk szerinte személyes frusztrációk következményei, ha pedig nem egyezünk ki saját „démonainkkal”, mindig a „másikban”, a tőlünk eltérőben fogjuk őket viszontlátni, legyen szó világnézeti, etnikai vagy szociális kérdésekről. Sever Miu úgy véli, hosszas folyamat a tolerencia tudatosítása, mert az egymásnak okozott sebek is évszázadok alatt mélyültek el. Szerinte az elmúlt húsz évben sokat fejlődött a magyarok és románok közti viszony. Egyrészt közel sincsenek olyan botrányok, mint a marosvásárhelyi fekete március, másrészt az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy az RMDSZ kormányon is lehet, és ha elégedetlenek a koalícióval, akkor annak elsősorban nem etnikai okai vannak, hanem rájöttek, hogy a Szövetség politikusai sem különböznek román társaiktól. „Sokan közülük falaznak a korruptaknak, vagy maguk is korruptak, illetve azt a látszatot keltik, hogy a mézesbödönre fenik a foguk” – magyarázta. Miu szerint fölényben vannak ugyan a sovén megnyilvánulások, de sok román felszólal a tolerancia jegyében, azért, hogy árnyaltabban tekintsenek a magyarokra, és két magyar közt is különbséget tudjanak tenni: azaz el lehessen választani a szélsőséges jobbikost vagy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagját az átlagmagyartól, illetve a politikust az egyszerű székely embertől. Mint mondta, a kilencvenes években is léteztek ezek a hangok, de nem váltak hallhatóvá. „Az internet, a Facebook nem csak az elképesztő méreteket öltő nyomorúsággal szembesít minket, de sok pozitív elképzeléssel is, és segít abban, hogy ezek az emberek egymásra találjanak. Ahogyan ez például a MaghiaRomânia esetén is történt” – jelentette ki a blogger.
Újratermelődik a nacionalizmus
Veres Valér, a kolozsvári BBTE szociológiai intézetének vezetője szerint a magyar közösség autonómigénye az, ami rendszeresen kiveri a biztosítékot a román többségi társadalomban. „A románok a magyarság bizonyos célkitűzéseivel szemben nagyobb ellenszenvet éreznek. Az autonómiaigény például sokkal jobban ingerli őket, mint a magyar állampolgárság igénylése – magyarázta az Erdélyi Riportnak egy 2013-as közvéleménykutatásra hivatkozva. – Ha tehát egy ilyen ügy érdekében szerveznek felvonulást a magyarok, akkor azt nagyon sok román negatív megnyilvánulásnak tekinti, úgy gondolják, ez ellenük irányul”. A szociológus szerint sokkal több kommunikációra volna szükség annak érdekében, hogy ezeket az akciókat elfogadják. Kérdésünkre, hogy növekszik-e a magyarellenesség, vagy csak rövidtávú fellángolásokról van szó, Veres Valér elmondta: egy 2008-ban végzett, az ifjúságot érintő országos szintű kutatás magas magyarellenességet mutatott ki a románok körében, ami azt jelenti, újratermelődik a nacionalizmus a román társadalomban. „Nehéz kitalálni, merre alakul a tendencia. Az persze igaz, hogy a fiatalok világképe ideologikusan alakul, bizonyos eszmék megismerése által, és a mindennapi tapasztalatok által át nem szűrve. A tapasztalatok később jelentkeznek, akkor pedig általában árnyalják a véleményeket, és ez látszik is Erdélyben, ahol a felnőtt népesség esetében megfigyelhető, hogy toleránsabb, ellentétben Románia más régióinak lakóival” – mondta Veres. A szociológus a magyarországi kampánnyal magyarázza azt, hogy a román kormány drasztikus intézkedéssel négy magyar állampolgárt kitiltott Romániából. Mint mondta, az Erdélyben is jelenlévő Jobbik is részese a magyarországi kampányban, másrészt a marosvásárhelyi felvonuláskor incidensekre is sor került, amelyek meghaladhattak egy olyan szimbolikus ingerküszöböt, amelyre eddig nem volt példa. „A marosvásárhelyi autonómiatüntetésen ugyanakkor sértő és provokatív
megszólalások is elhangzottak, és ha a tömeg heterogén is volt, ezek az aspektusok felnagyítódtak a román közönség előtt, a nacionalista pártok, mozgalmak, vagy éppen polgárok reagáltak erre” – magyarázta. Veres szerint az RMDSZ kormányra lépése jó hatással van a román-magyar viszonyra. Ennek a magyarázata, hogy a magyar népesség azonosul azzal a politikai szervezettel, amely kormányra kerül, ilyenkor az együttműködést vallják a magukénak, megértik, hogy együtt lehet dolgozni a román féllel, meg lehet oldani a problémákat. „A román népesség esetében összetettebb jelenségről van szó, nem könnyű kitalálni, mit jelent számukra az RMDSZ kormányra lépése, mert más tényezők is hozzájárulnak a megítéléshez” – tette hozzá.
Erdélyi Riport (Nagyvárad),

De mi történt a Határon Túli Magyarok Pártjával?
Nagy reményekkel jelentette be Magyarországon bírósági bejegyzését szinte kereken egy évvel ezelőtt a Határon Túli Magyarok Pártja (HTMP). Politikusai időközben alig hallattak magukról, országos listát sem tudtak állítani a hétvégi országgyűlési választásokon.
A határon túli magyarok budapesti parlamenti képviseletét felvállaló HTMP honlapja jelenleg nem működik, Facebook-oldala is alig frissül. Az egyik legfrissebb hír február 14-i a közösségi oldalon. Arról szól, hogy az alapító pártelnök, Egri Péter lemond a tisztségéről és kilép a pártból.
A HTMP-ről a magyar média sem cikkezett sokat. Az internetes hírcserkészés során kiderül, hogy a párt nevéhez kisebb botrányok fűződnek. Így például a hódmezővásárhelyi választási bizottság feljelentése alapján nyomozás indult, mert bűncselekmény gyanúja merült fel a HTMP színeiben induló Dávid Ferenc Balázs ajánlóívei miatt. Amúgy jelölt a szükséges 500 helyett mindössze 446 ajánlást mutatott be, és nem is indulhat a választásokon.
Egy másik hír szerint a HTMP „rekorder” volt Bács-Kiskun megye 1-es és 2-es választókerületében a bírságok tekintetében. A párt a 120-120 ívvel mindkét kerületben háromnegyed órás késéssel számolt el, így összesen több mint 12 millió forintra büntették. A független jelöltek, illetve a képviselőjelöltet állító szervezetek ugyanis az igényelt számú ajánlóívet határidőre kötelesek voltak átadni a választási irodának. Ahány ajánlóívvel nem tudtak elszámolni, annyiszor 50750 forint volt a bírság.
Az már a pozitív hírek kategóriájába tartozik, hogy a Nemzeti Választási Bizottság sorsolása alapján a HTMP került volna az első helyre az országos szavazócédulákon. A párt azonban végül fel se kerül a listára, mert nem tudott 27 egyéni jelöltet állítani Budapesten és kilenc megyében.
Egri Péter alapító pártelnök pedig éppen azért mondott le, mert úgy érezte, hogy a HTMP nem tudja teljesíteni küldetését, a határon túliak parlamenti képviseletét. „Azért léptem ki a pártból, mert rájöttem, hogy akkor se érnénk el a választási küszöböt, ha az összes regisztrált külhoni magyar ránk szavazna” – magyarázta a maszol.ro-nak az egy évig politizáló gépészmérnök.
Egri nem bánta meg
Egri elmondta, ilyen körülmények között nem is látta értelmét a jelöltállításnak. „Úgy éreztem, becsapjuk azokat, akiket képviselni szerettünk volna” – jelentette ki. Ám ezt kollégái másképp látták. „Többen távoztak velem együtt a pártból, de jöttek újak, akik ragaszkodtak a jelöltállításhoz. Sok sikert azonban nem értek el” – tette hozzá a HTMP alapítója.
Egri Péter kijelentette, nem bánta meg, hogy egy évet a párt szolgálatában állt. „Megnyugvással vettem tudomásul, hogy ugyan a határon túlról sokan kérték a magyar állampolgárságot, de nem azért, hogy a magyar parlamenti választásokba bekapcsolódjanak. És ezt teljesen természetes” – jelentette ki.
A HTMP jelenlegi elnökét, Nagy Ágota orosházi képviselőjét egyelőre nem tudtuk elérni.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro,

Erdélyben szeretik Orbánt – de miért ennyire?
A kisebbségi lét paradoxona az, hogy az erdélyi magyar közösség elutasítja a magyarországi baloldali pártokat, miközben problémáinak megoldása baloldali politikát igényel. Székely István politológust a a magyarországi választási eredményekről, Orbán Viktor hatalmas erdélyi támogatottságáról kérdeztük.
A Fidesznek újra akár kétharmados többsége lehet a budapesti országgyűlésben. Mennyire lepte meg ez az eredmény?
Ha azt vesszük, hogy az öt nagy magyarországi közvélemény-kutató mindegyike fölényes Fidesz-győzelmet jósolt, az eredmény nem volt meglepetés. A Fidesz 44 százaléka a felmérések által jósolt sávok alsó határán van, tehát alapvetően jól becsülték az adatokat. Ami számomra érdekes, az a Jobbik húsz százalék fölötti eredménye. Ezt sokan nem várták, Vona Gáborékat alulbecsülték a közvélemény-kutatók. Az is igaz, hogy az utolsó két felmérés egy nagyon világos Jobbik-offenzívát mutatott. Ez két dologgal kapcsolatos. Az egyik az, hogy a jelenlegi baloldali koalíció ebben a formájában 2010-nek a megismétlése volt. A másik, hogy a Jobbik stílust váltott, a szélsőséges retorikát visszavéve „cukikampányba” kezdett. Ezzel a stílusváltással a jelek szerint többletszavazatokat tudott begyűjteni. Engem a számokon túl az lepett meg, hogy ennek a Fidesz által átépített Magyarországnak nem jelent meg az alternatívája. Ez azért érdekes, mert ugyan ezt a rendszerátalakítást az ellenzéki pártok folyamatosan megkérdőjelezték, ám a választási kampányban nem tudtak semmi újat ajánlani. Kérdés, hogy ez most mit jelent: beállt ez a Fidesz-rendszer és már csak fazonigazítást akar rajta az ellenzék?
Ez a magyarázat a baloldal gyenge eredményére?
Nem föltétlenül. Szerintem a baloldalon nem ment végig az a váltás, amelyen Magyarországot kivéve Kelet-Európa összes baloldali pártja keresztülment. A rendszerváltás előtti éveket, a Kádár-korszakot lezáró időszakot nem lehet sem a Ceausescu- vagy a Honnecker-korszakot lezáró időszakkal összehasonlítani. A magyar társadalomban él egy fajta nosztalgia, egy fajta élhető Magyarország kép, és ez megakadályozta azt, hogy az MSZP átalakuljon egy klasszikus értelemben vett szociáldemokrata párttá. Ám amit Mesterházy Attila pártelnök nem tudott megoldani a legutóbbi kongresszuson, azt – úgy tűnik – a jelöltlista összeállításakor megoldotta. Ha az MSZP-t a parlamenti frakció által meghatározott pártként határozzuk meg, akkor ez már nem a szocialista párt, amely tegnapelőtt még volt Magyarországon. Ez az MSZP lehet, hogy össze tudja szedni magát, már csak azért is, mert az EP-választásokon külön indulnak.
Az MSZP alelnökéhez, Simon Gáborhoz fűződő korrupciós botrány mennyire befolyásolta a szocialisták eredményeit?
Kétségtelenül befolyásolta. Ám sokat mond, hogy a felmérések szerint a magyarországiak az MSZP-t tartják a legkorruptabb pártnak. Tehát a Simon-botrány egy fajta visszaigazolása volt a pártról alkotott képnek. Választási kampányban egy ilyen botrány sok szavazatot elvisz, de nem gondolom azt, hogy meghatározta a választások kimenetelét.
A határon túliak levélszavazatainak 95 százalékát a Fidesz kapta. Tudjuk, hogy szeretik Orbán Viktort az erdélyiek, de mi az oka annak, hogy ennyire népszerű?
Az Erdélyben végzett felmérések 90 százalékosra becsülték a Fidesz támogatottságát. Ezért a levészavazatok megoszlása sem meglepetés. Az okokat én abban látom, hogy az erdélyi magyarokat egy fajta strukturális konzervativizmus jellemzi. Ez azt jelenti, hogy a társadalmi-történelmi helyzet, amiben vagyunk, nagy mértékben meghatározza a politikai közgondolkodásunkat. A kisebbségi identitás megőrzése, kisebbségi kultúra ápolása eleve egy konzervatív ideológia irányába mutat. Nem a forradalmi változás, hanem a hagyományok ápolása, továbbadása a tét az erdélyi magyar közösségben. Ez az egyik tétel. A másik tétel az egyházakhoz való viszonyulás kérdése. Ha ugyanis a klasszikus bal-jobb ideológiai felállást nézzük, akkor meghatározó az egyházakhoz, szakszervezetekhez való viszony. Nálunk az egyházak nem egyszerűen hitéleti kérdést jelentenek, mert többletfunkciókat látnak el az erdélyi magyar közösség társadalmi életében. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ez az egyedüli államtól független intézményrendszer, amely – leszámítva bizonyos régiókat és a katolikus egyházat – etnikai elkülönül az ország többségi lakosságától. A harmadik tétel a 89 előtti korszak megítélése. Köztudott, hogy a rendszerváltás előtt a romániai magyar közösségnek kettős elnyomásban volt része. A mindenkit érintő rossz életviszonyok, a szabadságjogok hiánya mellett volt egy etnikai dimenziója is az elnyomásnak. Ezt a helyzetet az erdélyi magyarok elutasítják azokkal a pártokkal együtt, amelyek ezzel az elnyomó rendszerrel valamiféle folytonosságot vállalnak. Tehát elutasítják a magyarországi baloldali pártokat, annak ellenére, hogy az erdélyi magyarok problémáinak döntő többsége baloldali politikát igényel. De ismét hangsúlyozom: a klasszikus baloldal-jobboldal sémában nem lehet már gondolkodni.
Az erdélyi magyarok elutasítják a Jobbikot is. Ez meglepetés?
Sokan valóban nagyobb támogatottságot jósoltak a Jobbiknak Erdélyben. Ám az általam ismert közvélemény-kutatásokban is jobban állt az MSZP Vona Gáboréknál. Mindenesetre világosan látszik az, hogy a Jobbik által a kisebbségi helyzetre felkínált alternatíva nem járható út. Ezzel azért az erdélyiek 99 százaléka egyetért.
Az RMDSZ főtitkár-helyetteseként Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, a háromszéki Tamás Sándorral és Antal Árpáddal együtt részt vett vasárnap este a Fidesz eredményváró rendezvényén. Mi ennek a politikai üzenete?
Jómagam 90 óta mindegyik eredményvárón ott vagyok. Tamás Sándor is ott volt az elmúlt három-négyen. Itt csak az volt az újdonság, hogy az RMDSZ elnöke egy magyarországi párt eredményváróján megjelent. Ugyanakkor ez volt az első alkalom is, amikor egy magyarországi párt meghívta a határon túli politikai szervezetek elnökeit az eredményvárójára. Azt kell mondanom, hogy a határon túli magyar vezetők mind ott voltak a Fidesz eredményváróján.
Cseke Péter Tamás. maszol.ro

Szigetek, szórványok, zárványok
Szórványról – másként. Ez az alaphangja a Korunk újabb szórványszámának. (Az 1989 után megújult folyóirat 1991 novemberében hívta fel először nagyobb nyomatékkal szórványgondjainkra a figyelmet.) Mi indokolja a roppant bonyolult témakör újszerű megközelítését? Bodó Barna politológus és egyetemi oktató a 2011-es romániai népszámlálás riasztó adataiból indul ki: miközben a tömbben élő magyarság demográfiai mutatói javulnak vagy stagnálnak, a szórványnak minősülő megyékben a magyarok lélek- és arányszáma drasztikusan csökken. Ezekről a kérdésekről nemcsak beszélni kell. "Nemzetstratégiai lépésekre van szükség – érvel a tanulmány szerzője –, a szándéktól el kellene jutni olyan közpolitikai programok megfogalmazásáig, amelyek mögött egyrészt világosan azonosítható a (kisebbségi-nemzeti) közösségi szerepvállalás, másrészt a megvalósulás feltételei is biztosítottak."
Nem siratni kell a szórványt – ez csendül ki az elméleti-módszertani jellegű tanulmányokból (Bodó Barna, Vetési László, Péntek János, Csete Örs) és a helyszínfelmérő helyzetképekből, Bakó Botond, Balázs-Bécsi Gyöngyi, Balázs-Bécsi Attila, Ambrus Attila, Szilágyi Aladár, Dáné Tibor Kálmán, B. Kovács András, László Erdei Edit, Oláh-Gál Elvira írásaiból egyaránt –, hanem stratégiateremtéssel és gyakorlati építőmunkával gátat vetni a szigetek szórványosodásának, a szórványok elzárványosodásának. Maga az újabb szakirodalom is immár az összmagyar szórványprogram kidolgozásának folyamatáról tanúskodik, felelősségteljes építőmunkára ösztönöz. Ezért is kerülhetett a Korunk júniusi számának fókuszpontjába a határokon átívelő szórványmentés.
A Százéves éjszaka képeire (Iancu Laura versei), Az elmúlás megragadására (Széman Emese Rózsa) és A Kárpát- medence magyar fiataljaira (Péter Árpád) egyaránt figyel a szerkesztőség.
Cseke Péter. Népújság (Marosvásárhely)

Léleképítők
„Hagyd a politikát, építkezz"... Bárcsak ma is megszívlelnénk Móricz Zsigmond hajdani, a Kelet Népe című folyóiratban közzétett programadó mondatát. Mert van ám izgalmasabb és éltetőbb foglalatosság, mint közpénzen, fő műsoridőben egymást mardosó, roggyant vagy épp túlmozgásos pártpolitikusok terméketlen magánszámaira pazarolni az időnket, az ilyen-olyan oldali csatlós sajtó szellemi leépítő tevékenységétől kísérve.
Egy nép vagy nemzet lelki egészségének egyik fokmérője, hogy mennyire tartja elevenen a közösségében termett pozitív példák emlékét. Nem bús-borongós múltba révedésről vagy az agyonkozmetikázott mesetörténelem világáról van itt szó, hanem olyan kezdeményezésekről, amelyek a valóság terheivel és akadályaival számoló, de ezek ellenére is cselekedni kész, értékeikkel tisztában lévő, a szabadságuk mellett felelősségtudatukkal is élő embereknek köszönhetők. Merítsünk most az egyébként inkább pusztító XX. században is felfakadt tiszta források egyikéből.
„Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!" Ez az 1930-as évektől bontakozó KALOT-mozgalom híres, bár bizonnyal egyre kevesebbek által ismert négyes jelmondata, melynek megfelelően az agrárifjúságot összefogó közösségek szervezete az önhibájukon kívül, társadalmi vagy anyagi okok miatt erős hátránnyal induló fiatalok erkölcsi, műveltségi és gazdasági felemelését tekintette fő feladatának. (Tegyük hozzá: a beteg nacionalizmussal, a náci és a bolsevik ideológiával egyaránt szemben állva.) Tevékenységének egyik gyümölcse a népfőiskolák egész sora, melyeket „a dánok Széchenyije", Nikolaj Grundtvig evangélikus lelkész – később püspök – példája nyomán hoztak létre Magyarországon. A második bécsi döntést követően a KALOT működése Észak-Erdélyre is kiterjedt, és Teleki Pál miniszterelnök szándékával összhangban csakhamar megkezdte működését a Csíksomlyói Székely Népfőiskola.
Az elméleti és gyakorlati oktatást-nevelést – a hitbéli vagy gazdasági ismeretektől az egészségügyi vagy épp (nép)művészeti tudásig – egyaránt biztosító erdélyi intézmény története a szakirodalomban eddig csak az említés szintjén jelent meg, ráadásul tévesztésekkel terhelten. Ezért is szánta rá magát Cseke Péter kolozsvári egyetemi tanár, hogy pótolja a hiányt: így született meg az a kis kötet, amelyben az ő tanulmánya mellett Burus János csíkszeredai tanár által gyűjtött és gondozott emlékezések és dokumentumok is megjelentek.
A könyvben olvashatunk nagynevű és kevésbé ismert személyiségekről, akik egymást segítve végezték el a léleképítés munkájának nekik jutó részét. A szerzők többek közt felidézik a KALOT atyja, Kerkai Jenő jezsuita, az iskola létrehozását vállaló igazgató, Magyar Ferenc (az Új Ember későbbi főszerkesztője), a somlyói ház tervezésével megbízott Kós Károly, a népi faragókat tanító Szervátiusz Jenő vagy a néptánckincs gyűjtőjeként és oktatójaként egyaránt maradandót alkotó Molnár István alakját, de felbukkannak a népfőiskolák ügyét – esetenként csak elméletben – támogató népi írók is.
Bepillantást nyerhetünk abba is, hogy a népfőiskola mit jelentett azok számára, akik gyarapodó életükhöz kaptak korábban nem is remélt segítséget általa. Fájdalmas tény, hogy a világháború és a kommunista diktatúra rombolása miatt a faluvezetésre, közművelődés-szervezésre felkészítő és a népi alkotótehetségek kibontakozását egyaránt támogató intézmény története megszakadt, ahogy míves épületét sem sikerült befejezni. Tanulságok sorát tárja elénk e kis könyv. Tanuljunk hát belőle.
(Cseke Péter – Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola, Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013) Új Ember (Budapest)

"Fiatal fa a hegyen..."
Tompa Lászlóról képekben
Pünkösdhétfő délutánján a Vártemplom gótikus termében idézték meg a fél évszázada eltávozott Tompa László alakját az idei első marosvásárhelyi helikoni együttlét szervezői.
– Az utókor nem méltó az életműhöz, nem szentelnek neki elég figyelmet – hangsúlyozta H. Szabó Gyula, a Helikon – Kemény János Alapítvány elnöke az emlékműsor elején, majd a költői pálya azon mozzanatát elevenítette fel, amikor is 1929-ben Tompa László megkapta az Erdélyi Helikon harmincezer lejes nagydíját. Az alapítvány elnöke abból a Tamási- levélből olvasott fel, amely a díj odaítéléséről döntő bizottság vitáját körvonalazza, és amely a székelyek nagy írója, Makkai Sándor állásfoglalását is idézi: "Meg-mondom őszintén, hogy én azt szerettem volna, hogy Áprily Lajos drámája kapja a díjat. Ez a könyv azonban még nem jelent meg. Ami Tompa Lászlót illeti, teljes szívvel és meggyőződéssel állok mellette. Én voltam az első, aki annak idején felhívtam rá a figyelmet, s azóta is állandóan azt látom, hogy ő az, akit Erdélyben lírának kell elfogadnunk".
A továbbiakban Cseke Péter irodalomtörténész hét képben villantotta fel "az udvarhelyi csillagtalan ég alatt" élő magányos lírikus élettöredékeit. Kuncz Aladár udvarhelyi kézfogása, Szabó Dezső udvarhelyi tavasza és Tompa László "bezárt lelke", Kuncz gyönyörű Tompa-verse, Tamási az Árpád utcában, Székely gazda a Székely Közélet szerkesztőségében, 56-os Tamási- köszöntő a vásárhelyi Kultúrpalotában, A goethei korban lévő költő köszöntése – ezek a pillanatképek határozták meg az emlékekben, háttérinformációkban gazdag előadás ritmusát. A kapcsolatrendszerek hálójában – elsősorban Kuncz Aladár, Szabó Dezső, Tamási alakjának megidézésével – színesedett a hallgatóság számára is a költő portréja, akinek 1923-ban megjelent Éjszaki szél című verseskötetéről Szabó Dezső így vélekedett: "Tompa László igazán nagy költő. Ez a kötete még nem ad egyenletes és egységes képet róla. (…) De igazán saját versei már (…), egy sötét hangú, mélyen emberi költészetet ígérnek". Tompa és Tamási korántsem felhőtlenül induló, később őszinte, mély barátsággá alakuló kapcsolatára többször is visszatért az előadó, Tamási Árpád utcai látogatása, majd az 1947 márciusában a Magyar Rádióban elhangzott műsor kapcsán, melyben Tamási Dsidát és az erdélyi költőtriászt, Áprilyt, Reményiket és Tompa Lászlót mutatta be. "Ott keleten, az európai végeken, szilárd és különös jelkép Tompa László, aki ma is magányosan él a székely anyavárosban. (...) Verse és ő maga komorságot, erőt és helytállást hirdet. Talán ő az új idők Julianus barátja, ki nemcsak folyton izzó magyar lélekkel ajándékozott meg minket, hanem olyan versekkel is, amelyek sohasem fognak lehullani a magyar sors és a magyar költészet mennyezetéről" – mondta barátjáról Tamási.
A goethei korban lévő költő megidézésekor Cseke Péter kiemelte, hogy míg a hatvanadik születésnapján harminc, a hetvenediken már csak öt írás jelent meg Tompa Lászlóról.
– 1978-ban jelent meg a Kriterion első szintézise a költőről, amelyet én is nagy haszonnal forgattam. De nagy szükség van újabb értelmezésekre is – jegyezte meg az előadó, majd örömét fejezte ki, amiért egykori tanítványa, Fekete Vince a Székely Könyvtár sorozat 23., válogatott Tompa-verseket tartalmazó könyvében magára vállalja ezt a feladatot: "Egy biztos: Tompa László nem »a székelyharisnyás költő«. (…) …európai rangú költő, egy kisváros nagyformátumú lírikusa (hangsúlyozom: lírikusa), aki a súlyos terhek alatt játékos is, könnyed is tud lenni, s akiről le kell hámoznunk mindazt a sallangot, ami az évtizedek alatt rárakódott, ha szeretni, élvezni szeretnők ezt a különleges, különlegesen jó, nem édeskés, hanem inkább karcosabb, súlyosabb léptű, de nagy költészetet".
Az emlékműsort Győrffy András színművész szavalatai színesítették. Többek között a Fiatal fa a hegyen című alkotás is elhangzott, amelyet Kuncz Aladár egykor gyönyörűnek nevezett. "Fény ütközik ki gallyai hegyén –/ Oh, bár lennék e fiatal fa: én!/ Feledve mindent, mi kedvetlenít,/ Szívhatnám a föld áldott nedveit./ S duzzadva tőlük, minden hajnalon,/ A szabad ürbe nyúlna száz karom."
Nagy Székely Ildikó. Népújság (Marosvásárhely)