Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár legújabb könyvében /Transilvania mea (Az én Erdélyem), Polirom Kiadó, Iasi/ részrehajlás nélkül, csak írott forrásokra támaszkodva, azt bizonyítja, hogy Erdély azoké, akik lakják, ahogy őseik is együtt éltek e tájakon. A Barátok és ellenségek című fejezet példákkal mutatja be, románok és magyarok hogyan vélekedtek egymásról a múltban. A román és magyar nemzetkép-kutatásnak hatalmas irodalma van, a szerző állításait Makkai László, Köpeczi Béla, Lucian Boia, Alina Mungiu, Mitu Melinda, Makó Mária, Miskolczy Ambrus, Magyari-Vincze Enikő és mások munkáira alapozza. Bemutatta, hogy a sovinizmus mérge nem erdélyi találmány, hanem jelen van egész Európa múltjában: török és görög, orosz és lengyel, német és francia, angol és ír épp úgy szapulta egymást az idők folyamán, mint román és magyar. A maga idején magyargyűlöletben senki sem múlta felül Alexandru Papiu-Ilariant (Marosvásárhelyen líceum viseli nevét). A mai Vatra Romaneasca egyesület ideológiája alighanem az ő munkáiból ihletődött, ugyanis ilyeneket írt le: igazi román hazafi csak magyarellenes lehet; a magyarok barbárságának az az oka, hogy jövevények Erdélyben, tehát nem európaiak, mint a románok, hanem mongol leszármazottak, míg a románokban tiszta római vér csörgedez. Az 1830-as években, tehát béke idején magyar szerzők műveiben a románok barbár jövevények voltak, akik juhaikkal a Balkán-félszigetről szivárogtak be Erdélybe, hogy itt a magyarok európai civilizációjának jótéteményeiben részesüljenek. Dóczy József 1830-ban egy bécsi tanulmányában megállapította, hogy a vlachok lusták, babonásak, műveletlenek. 1848 tavaszán, amikor a Habsburg-ház ellen szükség volna az erdélyi románok segítségére, Pálffy Albert a Márczius Tizenötödike hasábjain már így lelkesedett a románokért: „Csendes, békés, szelíd, hálás nép... Zöme a hegyekben él, a magyarság iránt semmifajta ellenséges érzelmeket nem táplál.” /Barabás István: Egymásra mutatva. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 8./

Sorin Mitu legújabb könyvét – Transilvania mea (Polirom Kiadó. Iasi) (A mi Erdélyünk) – fél évvel megjelenése után is vihar előtti csend övezi. 1999 őszén Sorin Mitu XII. osztályos történelemkönyvének bűnéül a román nacionalisták azt rótták fel, hogy lábbal tiporja a nemzeti érzelmeket. A valóságban kizárólag levéltári források alapján szertefoszlatta a román nacionalizmus rögeszméit. Végképp felháborította őket, hogy Sorin Mitu a nemzeti kisebbségeket nem jövevényeknek, hanem a románsággal egyenrangú sorstársaknak mutatta be. A lejárató kampányban maga Adrian Nastase, akkor az ellenzéki szocdemek első alelnöke készített vádiratnak beillő szintézist: a Cotidianul 1999. október 18-i számában háborgott a tankönyv ellen: „A tanulók öntudatát beoltja a magyar revizionizmus eszméivel, amelynek célja Erdély autonómiája és a Román Állam megcsonkítása. A fiatal nemzedék nem ismeri a magyar revizionizmus historiográfiai agresszióját, ezért a tankönyv téves eszméi könnyen befolyásolhatják.” Különösen veszélyesnek tartotta a roesleri tézist, miszerint a római uralom alatt és a népvándorlások során a dák nép kihalt, így az Ázsiából érkező honfoglaló magyarok a IX. században üres területre érkeztek, a románok csak azután vándoroltak be a Balkán-félszigetről. Adrian Nastase egyébként 1999. október 11-én Bukarestben, az európai geopolitikai nemzetközi szemináriumon kijelentette: Erdélyben rövidesen súlyos etnikai konfliktusok következnek be. Sorin Mitu történész, kolozsvári egyetemi tanár 1965-ben született. Mitu egyik őse 1628-ban Bethlen Gábor fejedelemtől nemesi oklevelet kapott, elismerésül a hadjáratokban szerzett érdemeiért, mintegy bizonyságául, hogy az erdélyi román családok sorsa egybefonódott a magyarságéval. Sorin Mitu megemlíti, hogy ilyen példák nyomán tudott mentes maradni a nacionalizmustól, de ebben döntő szerepet játszott házassága is Melindával, aki most pályatársa is: Mitu Melinda számos tanulmányt közölt a román-magyar művelődési kölcsönhatásokról. Sorin Mitunak meglepően sok műve jelent meg, például olyan alapvető munkák is, mint az Istoria modernizarii Romaniei (1800-1918); Geneza identitatii nationale la romanii ardeleni; Introducere in istoria Europei moderne stb. Mostani könyvében a szerző köszönetet mondott barátjának, Mihai Razvan Ungureanunak, a Polirom Kiadó Historia sorozata szintén történész szerkesztőjének (jelenleg külügyminiszter), valamint Silviu Lupescu igazgatónak azért, hogy könyve megjelenését lehetővé tették „nem Erdélyben, hanem Moldvában!” – tette hozzá a szerző, talán arra célozva, hogy ilyen könyv Kolozsváron, az ottani román környezetben nem láthatott volna napvilágot. Sorin Mitu már bevezetőjében rögzítette célját, eloszlatni az Erdéllyel kapcsolatos, eddigi rögeszmés ködösítéseket. Utalt Ion Lancranjanra, Stefan Pascura, Ilie Ceausescura, akiknek művei már címükkel is sugallják tartalmukat (Erdély, az ősi román föld), hogy szembeállítsa velük az új történész-nemzedék (Lucian Boia és társai) tárgyilagos szemléletét. Sorin Mitu szertefoszlatja a legismertebb közhelyeket, előítéleteket; ízelítőül csak néhány példa. Erdély története mintha 1918. december 1-jével kezdődne, a román történészek többsége vagy démonizálja mindazt, ami előtte volt, vagy egyszerűen nem vesz tudomást róla. Így történik többek között a kolozsvári egyetemmel. Sorin Mitu ezért külön fejezetet szentelt az egyetem történetének Az itteni felsőoktatás kezdetei 1581-ig nyúlnak vissza, mikor Kincses Kolozsváron (a szerző ezt így, magyarul írja) Báthory István jezsuita intézetet létesített. 1872-ben indult be Kolozsváron a magyar tudományegyetem, amely 1897-től Ferenc József nevét viselte. A román történetírás erről a korszakról nem akar tudomást venni – írta Sorin Mitu -, mintha Kolozsváron a felsőoktatás 1919-ben, a román egyetem megalapításával kezdődött volna. El kell mondani, hogy Kolozsváron létezett a Ferenc József Tudományegyetem, amelynek román utódja csak 1919-ben indult be, és 1927-ben kapta a Regele Ferdinand I nevet. Történetéhez hozzátartozik 1959 is, amikor a kommunista rendszer egyetlen tollvonással egyesítette a Babes és Bolyai egyetemeket, hogy engedményt tegyen a román nacionalizmusnak. Tudomásul kell venni azt is, hogy Románia mint országnév, csak 1833-tól létezik, míg Erdélyt első ízben 1190-ben említik források, írta. Ennek ellenére, némelyek fesztelenül emlegetik Románia első vonatját, első futballcsapatát, első villanyvilágítású városát, noha mindez Ausztria-Magyarország területén létezett. A Monarchia hatása nélkül Erdély ma a török és orosz befolyás nyomán úgy festene, mint Moldávia Köztársaság, azzal a különbséggel, hogy itt a román sovén-nacionalizmus nem az oroszok, hanem a magyarok ellen irányul. A regáti szellem és különösen a kommunista rendszer romboló hatása következtében a mai Erdély tökéletesen hasonult Románia többi részéhez. Sorin Mitu ebből az alapállásból vizsgálta az autonómia, illetve Erdély föderalizációjának „szép illúzióját”. Az előfutárok bemutatása után eljut a teoretikusok mai nemzedékéhez: Alexandru Cristelecan és Sabin Gherman után Molnár Gusztávhoz. A föderalizáció kérdésében Sorin Mitu nem ért egyet Molnár Gusztávval. Szerinte már az elképzelés kiindulópontja téves, miszerint Erdély különbözne Románia többi tartományától, mert ez csak 1918 előtt volt így, ma már Bukarest balkáni szelleme, a felületesség uralja Erdélyt is. A történetírással kapcsolatban Sorin Mitu a Köpeczi Béla nevével fémjelzett, Erdély története című háromkötetes monográfiát (1986) tartja legjobbnak. Ez a monumentális vállalkozás mutatja be legteljesebben és legkiegyensúlyozottabban Erdély román, magyar és szász közösségeinek múltját. /Barabás István: A mi Erdélyünk. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 26./

Puskás Attila írásában rendet akar rakni a használt fogalmak tartalmában. Valamennyi kommunista zsarnokság ősforrása a Szovjetunió volt, illetve a KGB, azaz Állambiztonsági Biztosság. A bolsevista Szovjetunió terrorszervezete – változó nevekkel, de mindig ugyanazzal a céllal – általánosan elismerten messze felülmúlta a CIA-t, a Moszadot mind szervezettségben, mind ügynökeinek tömegbázisában. Természetes, hogy a román Szekuritáté felépítésében a szovjet ,,tanácsadóknak” meghatározó szerepük volt. Ők sohasem bűnhődtek meg elkövetett gyilkos bűneikért: Gheorghe Pintilie (Pantelei Bodnarenko), Alexandru Nicolschi (Boris Grünberg), Vladimir Mazuru (Vladimir Mazurov). Alexandru Draghici volt tábornok, belügyminiszter mondása volt: ,,...a törvényességet úgy értelmezzük, ahogy az nekünk megfelel.” Draghici is ,,ágyban, párnák közt” halt meg Magyarországon, nem adták ki őt a román államnak... A bonyolult szervezés – valamennyi csatlós államban – alig áttekinthető. A román Szekuritáté eleinte a belügy keretében, majd 1952-56 között önálló minisztériumként (Ministerul Securitii Statului) működött, 1956. június 11-től újra a belügyhöz tartozott, önálló ügyosztályként. A Szeku­ritáté fegyveres egységei a kezdeti 30 600-as létszámról az ötvenes évek közepére már 165 000 főre nőttek. Ennek megfelelő az eredményes működéshez szükséges ,,hálózat” is. Később az eredménytelen informátorokat eltávolították, ugyanakkor fokozzák a ,,minőségi” informátorok (tanárok, orvosok, mérnökök, közélelmezési dolgozók, postások, köztisztviselők stb.) beszervezését, ,,információs hálózat” kiépítésére. Fedőnevet nem csupán a besúgók viseltek, hanem a megfigyeltek is. Dossziét nyitottak a jelentések, elemzések részére is. Valamennyi intézmény, gyár, hivatal a besúgók egész hálózatával volt betelepítve, akik felett egy ,,rezidens” állt, aki az ,,irányító tiszttel” tartott állandó kapcsolatot. Mindegyik informátornak külön dossziéja volt. Puskás Attila példának hozta, hogy őt a következő ,,besúgók” figyelték 1989 végéig: Antonescu, Kemény, Chilachi, Kovács Károly, Olteanu, Málnási, Miklós István, Ötvös Géza, Kovács István, Poenaru Ioan, Lemhény Attila stb., valamennyi fedőnév. Ki a ,,besúgó? Karol Sauer­land német történész könyvében (Harminc ezüst – besúgások és árulások, Helikon Kiadó, 2001) nem találta elégségesnek azt a meghatározást, hogy ,,...olyan bejelentés, amit a besúgó önként és alantas szándékkal tesz egy intézménynél, amelytől azt várja el, hogy a besúgottat bűnösnek nyilvánítsa és elítélje”. ,,Denunciáns, aki valamit a felsőbbségnek bejelent.” Azaz – a névtelenségbe rejtőző denunciáns – jogi következményű jelentése egy ,,hatalmi intézményhez” kötődik. Korunkban tömeges jelenséggé vált egyrészt a társadalmi szervezettség összetettsége, bonyolultsága, másrészt az önkényuralmi rendszerek fenntarthatósága miatt. /Puskás Attila: A hálózat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 2./

Constantin Ticu Dumitrescu nem tartja természetesnek, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) tagjai véleménye radikálisan különbözzön, és a tagok egymás ellen szavazzanak. Dumitrescu szerint tartózkodni a tanácsbeli szavazásokon gyávaságról tanúskodik. Akik így szavaznak, azok a felelősségtől próbálnak szabadulni, állítja a volt politikai fogoly. Csak akkor oldható meg a CNSAS jelenlegi krízise, ha a törvényt egyértelműen és egységesen alkalmazzák. Leszögezte: aki együttműködött a Szekuritátéval, akit beszerveztek, az segített a politikai rendőrségnek, ezért hibás. /Isán István Csongor: Ticu: a tartózkodás gyávaság. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 15./ Constantin Ticu Dumitrescu, CNSAS-tag azzal vádolta Ion Iliescu a volt államfőt, hogy államelnökként szekusokkal vette körül magát, mandátuma ideje alatt pedig a korrupció védnöke volt. Addig nem lehet igazságszolgáltatásról beszélni az országban, ameddig Iliescut nem vonják felelősségre bűnei miatt. Ticu Dumitrescu heves bírálatát a volt államfő nyilatkozata váltotta ki, amelyben azt szorgalmazta, hogy a CNSAS-nek döntéshozatalaiban különbséget kellene tennie azon személyek között, akik anyagi előnyök fejében működtek együtt a volt titkosszolgálatokkal, és azok között, akiket együttműködésre kényszerítettek, mint Corneliu Coposu, Mircea Ionescu-Quintus vagy Alexandru Paleologu. Ticu Dumitrescu istenkáromlásnak nevezte, hogy Iliescu egy kategóriába sorolná Coposut Quintussal. Leszögezte ugyanis: hat éve kutatja a Szekuritáté irattárát, és egyetlen jelentést sem talált, amely Coposu tollából származott volna. Dumitrescu ugyanakkor provokációnak nevezte Iliescu azon kijelentését, miszerint boszorkányüldözésnek nevezte az átvilágítást, amelynek hátterében politikai érdekbefolyást sejt. Ticu Dumitrescu nehezményezte, hogy a titkosszolgálatok még mindig akadályozzák a CNSAS kutatásait. Szerinte politikusok szekusmúltjának valós átvilágítása egyelőre blöff marad, hiszen a hozzájuk eljuttatott 29 politikus dossziéját előzőleg „kipofozták”. /Iliescu ellen Ticu Dumitrescu. = Krónika (Kolozsvár), aug. 15./

Élesen bírálta Calin Popescu Tariceanu miniszterelnököt és az általa vezetett kormányt a Nemzeti Liberális Pártból (NLP) nemrég kizárt Theodor Stolojan. Ő Valeriu Stoica volt NLP-elnökkel, illetve párttagságuktól szintén megfosztott Raluca Turcan, Cristian Boureanu és Radu F. Alexandru képviselőkkel együtt bemutatta a szabadelvű politikai erő fellendítését célul kitűző NLP-n kívüli liberális platformot. /B. T.: NLP-n kívül liberális platform alakult. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./

Marosvásárhelyen nem jegyeztek fel 1956-ban olyan méretű utcai tüntetéseket, mint Temesváron, Kolozsváron vagy Bukarestben, de a hangulat itt is feszült volt. Ennek előzménye egy 25 tagú csoportnak 1956 augusztusában Budapesten és más egyetemi központokban tett egy hónapos tapasztalatcseréje. November elsején, a halottak napján – akárcsak a kolozsváriak a Házsongárdban – a református temetőben gyertyás együttérzési megnyilvánulást kezdeményeztek. A készülődésről tudomást szerezve, maga a Marosvásárhelyen tartózkodó központi bizottsági párttitkár, Fazakas János lépett közbe és lebeszélte őket erről. Így a gyertyás demonstrációból szerény, jelképes akció lett. Egy idősebb hölgyet megkértek, hogy a Bolyaiak sírjára helyezzen egy szalaggal ellátott virágkoszorút, amelyen meggyújtottak mintegy 150 gyertyát. Az egyetemisták sorait szaporították középiskolás bolyaisták is. Az esetről egy november 2-i jelentés tájékoztatta a pártszerveket. A Román Munkáspárt Ellenőrző Bizottságának egy 1957-ben készített jelentése arról tájékoztatott, hogy Marosvásárhelyen a 960 egyetemistából majdnem 200 „provokatív” módon viselkedett a forradalom alatt. Pártbizottsági döntés alapján, 1956 decemberében az egyetemről kizártak három diákot: Vajna Tamást és Vajna Ágnest, valamint Kondráth Gézát, mivel „ellenséges megnyilvánulásaik voltak”. Bugyi Pál, a tartományi néptanács elnöke neheztelt az egyetemistákra, mert: „amikor a magyarországi események voltak, ezek újabb és újabb követelésekkel jöttek.” Az egyetemen egyeseket nemcsak kicsaptak, hanem letartóztattak és súlyos börtönbüntetésekre ítéltek. Így járt Maier Alexandru és Bauer György 1957-ben. /Pál-Antal Sándor: Diákmegmozdulások Marosvásárhelyen 1956 őszén? = Népújság (Marosvásárhely), okt. 19./

Havasalföld és Moldva fejedelemség 1859-es egyesítésére emlékeztek január 24-én országszerte állami szervek. Temesváron a polgármesteren és a prefektuson kívül a megyei tanács képviselője, a rendőrség, a csendőrség és a hadsereg tisztjei helyeztek el koszorúkat Alexandru Ioan Cuza, az egykori fejedelemségeket összecsatoló volt uralkodó emléktáblájánál. Az egykori Trombitás Szálló arról nevezetes, hogy Cuza 1866-os száműzetése során itt éjszakázott utoljára “román földön” – így szerepel a feliraton. /!/ /P. L. Zs. : A román fejedelemségek egyesítésére emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 25./

Alexandru Colpacci rendezőt csalogatná Franciaországból Marosvásárhelyre, a maga megüresedett, versenyvizsgára is bocsátott művészeti aligazgatói helyére Kárp György. Kárp György elmondta, hogy ő ma is színész, mert ha 1994-ben, amikor kinevezték, elvállalta volna, hogy művészeti tanácsadó legyen, akkor a színháznak minden fellépéséért külön kellett volna hogy fizetnie. Kárp hangozatta, hogy ő a színházat hivatásból csinálta, és nem pénzért. Emlékeztetett, hogy a környező színházak művészeti vezetői mind nagy színházi nevek. Tompa Gábor, Czintos, Meleg Vilmos, Szász Enikő, Parászka Miklós, Bocsárdi László és ő. Olyan személyiségben kell gondolkodni, aki méltó a színház múltjához, hagyományaihoz. Szerinte például ilyen Tompa Gábor. Tíz éve hívja rendezni, de még nem jött. Kárp nem tartja megfelelőnek, hogy egy magyar társulat művészeti vezetőjének románul kell versenyvizsgáznia. /Bögözi Attila: Colpacci jön Vásárhelyre? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 16./

Calin Popescu Tariceanu kormányfő arról döntött, hogy létrehozzák a romák rabságát tanulmányozó bizottságot, közben riasztó felmérések látnak napvilágot e kisebbségi közösség sanyarú helyzetéről. A romákat továbbra is mérhetetlen szegénység sújtja, jelentős részük analfabéta. Február 20-a a romák rabságból való felszabadításának évfordulóját (A román fejedelemségekben a roma kisebbség tagjai fél évezreden keresztül rabszolgák voltak, a felszabadító okiratot Alexandru Ioan Cuza román fejedelem írta alá 1856. február 20-án, s ezzel megszüntette a középkori rabszolgatartást.) A Nyílt Társadalomért Alapítvány legfrissebb felmérése szerint a hazai roma kisebbség tagjainak közel fele (45 százaléka) elrománosított cigánynak vallja magát, mert csak kismértékben őrizték meg saját kultúrájuk jellegzetességeit. Tizenöt százalékuk teknő- és vaskészítő romának tartja magát, újabb 15 százalékuk pedig olyan hagyományosabb nemzetségek közé sorolja magát, mint például a téglaégetők és üstkészítők. A megkérdezettek 25 százaléka pusztán romának tartja magát. A romák 23 százaléka nem járt iskolába, 27 százalékuk csak az elemit végezte el, 33 százalékuk pedig nyolc osztállyal rendelkezik, azaz csaknem 95 százalékuk nem végzett középiskolát. /B. T. : Romák múltja és jelene. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./

Háromszék megye etnikai összetételét tükröző szervezetet kíván kialakítani a Nemzeti Liberális Pártból kivált új alakulat – jelentette ki ennek vezetője, Alexandru Vrinceanu. A Liberális-Demokrata Párt elsősorban fiatalokat és tenni akaró embereket vár. A párt irányvonalairól, terveiről Vrinceanu konkrétan csak a falun élők gondjainak enyhítését említette célként. /Demeter J. Ildikó: Magyar fiatalokat vár az új párt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 27./

Kossuth Lajos 1842 és 1844 között tárgyalt a későbbi moldvai fejedelemmel Alexandru Ioan Cuzával a csángók hazatelepítéséről. A tervek a forradalom leverése miatt kudarcba fulladtak. Az 1940-es évek elején Teleki Pál is próbálkozott a Moldvában rekedt magyarok kitelepítésével, de végül megelégedett azzal, hogy elkezdhették a bukovinai székelyek átköltöztetését. Később még egy a csángók megmentésére irányuló akció volt, a célállomások Erdély elhagyatott falvai voltak. Tucatnyi család köszönheti Gergely István atya munkásságának, hogy áttelepedhetett Erdélybe. Közülük a családok mintegy fele tudott beilleszkedni, a többiek hazatértek. A rendszerváltás után a moldvai csángómagyarokat újra felfedezték Magyarországon. A csángómagyarság jövőjének alakulása azonban nem a magyar érdekeknek megfelelően történik. Már az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt is Olaszország volt a kitelepülni készülő csángók elsődleges célpontja. Az legnagyobb segítség volt nekik az egyházi közvetítési szerep, papi ajánlólevél értékes volt. A csángóknak jó a hírük más európai országokban, sőt Izraelben is, szívesen alkalmazzák őket. Mintegy nyolcvanezer csángó dolgozik Olaszországban. A migrációról szóló fontosabb konferenciákon mindig jelen van a jászvásári püspök, és a közbenjárására újabb támogatásokra tesznek szert. Jelentős könnyítéseket sikerült elérniük a banki kölcsönök és a lízing területén. Így, egy esztendei munka után a csángók lízingelt autókkal látogatnak haza, két-három évi munka után már lakást vásárolnak azok, akiknek folyamatosan van munkájuk. Nagyon sok csángó abbahagyta az otthoni építkezést, inkább az otthon hagyott gyerekeket is kiviszik Olaszországba. A román papok a nyomukban vannak, hogy a mélyen vallásos csángóknak a lelki igényeit kielégítsék. A papok most azt ajánlják a csángó falvakban a magyar nyelvet mint anyanyelvet kérvényezőknek, hogy mondjanak le erről a lehetőségről az olasz nyelv javára, mert „ez a jövő”. A következő tervük az, hogy olasz nyelven is tartsanak misét. „Ilyen jól előkészített, a csángómagyarság ellen elkövetett szabotázzsal még nem találkozhattunk. Ez egy kitervelt folyamat része, és világosan mutatja, hogy a román nemzeti tudat maximális hatóerővel működik” – írta Csángó Bogdán Tibor. Magyarországon jelenleg egyetlen, a határon túli magyarok támogatására vonatkozó program igyekszik segíteni a szülőföldön való boldogulást, ez a Szülőföld Alap. Nincs, aki propagálja és koordinálja ezt a programot Csángóföldön. /Csángó Bogdán Tibor, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Csángó Koordinációs Irodájának vezetője, a Csángó Tükör című folyóirat főszerkesztője: Kinek kellenek a csángók? = Magyar Hírlap (Budapest), márc. 17.

Nicoale Vacaroiu, a szenátus elnöke, aki ideiglenesen ellátja az államfői teendőket, megnevezte több közeli munkatársát, írta a Cotidianul című lap. Úgy tűnik, hogy a Basescu felfüggesztésére irányuló referendumig hátra levő hónapban egykori kommunista vezetők állnak az ország élén, ugyanis Vacaroiu tanácsosai 1989 előtt is fontos vezetői tisztségeket töltöttek be. Az elnöki kancelláriát vezető Alexandru Stanescu 1983–1989 között miniszterhelyettes volt az iparügyi tárcánál. Ezt követően államtitkár lett, majd a Vacaroiu-kormányban miniszter. A külügyi kérdésekkel foglalkozó Ghiorghi Prisacaru szenátor Románia utolsó kommunista kormányfője volt. /Kísért a múlt a Cotroceni-ben. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./

Constantin Balaceanu-Stolnici liberális vezető együttműködött a Szekuritátéval, tájékoztatott a Cotidianul című bukaresti napilap. Constantin Balaceanu-Stolnici beismerte, hogy „Laurentiu” név alatt írt jelentéseket. Constantin Balaceanu-Stolnici neurológus, egyetemi tanár a Nemzeti Liberális Párt (PNL) aktív tagja. /Laurentiu” név alatt jelentett a Szekuritáténak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 25./ Az idegspecialista a bukaresti gerontológiai intézethez került osztályvezetőként. A páciensek nagyrészt külföldiek voltak, emiatt az intézetnek szinte szerves részét képezték a Szekuritáté emberei, akik az orvosoktól szereztek információkat. Balaceanu-Stolnici a PNL negyedik „nagy öregje”, akiről kiderült, hogy jelentett a Szekuritáténak. Alexandru Paleologu volt az egyetlen, aki ezt elismerte. Dan Amedeo Lazarescu, Calin-Popescu Tariceanu PNL-elnök mostohaapja volt, akinek szekusmúltjára 2002-ben bekövetkezett halála után derült fény. Mircea Ionescu Quintusról még PNL-elnökként derült ki, hogy együttműködött a Szekuritátéval. /Fall Sándor: Balaceanu-Stolnici jelentett a szekunak. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 25./

Jóformán ki sem állították, máris vandál támadások áldozatává vált Nagyszeben jelképes alapítója, Hermann. Európa egyik idei kulturális fővárosa ennek a szimbolikus figurának a különböző megjelenítésével szeretett volna kedveskedni az odalátogató turistáknak, no meg, feltételezem a saját lakosainak is, amikor kitalálta a „Történelem lépésben. Ismerkedjenek meg Hermannal” elnevezésű projektet. A terv szerint a város alapítóját tíz különböző szoborformában örökítik meg, ebből nyolc már elkészült, mindegyiket más-más korszakra jellemző tulajdonsággal, ruházattal, testtartással. A Petru Alexandru Galai szobrászművész által eddig elkészített nyolc darab „Hermannt” egy hete sincs, hogy Szeben történelmi központjának különböző helyszínein elhelyezték, de ismeretlenek közülük kettőt megcsonkították. Az alapítvány képviselőinek nincs pénzük a szobrok javítására, és csak remélik, hogy a többi Hermann-figura nem jut ilyen sorsra. Ion Caramitru UNITER-elnök a román Színházi Szövetség díjkiosztó gáláján Csíky Andrást, „kitűnő magyar kifejezésű román színésznek” nevezte. /Hermann. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 27./

A Monitorul de Cluj nevű kolozsvári napilap április 17-i számában részletesen beszámolt a nemzeti rockzenét játszó budapesti Kárpátia zenekar április 15-én Kolozsváron tartott koncertéről. Eszerint a rendezvényre magyar lobogókkal érkeztek az együttes helyi rajongói, a buli hemzsegett a Trianon-ellenes bekiabálásoktól, a koncertet olyan erdélyi magyar ifjúsági szervezetek hozták tető alá – az Erdélyi Magyar Ifjakról és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomról van szó –, melyek „tevékenységükkel a román állam egységét hivatottak megbontani”. A tudósító szerint Petrás János, a Kárpátia énekes-basszusgitárosa megjegyezte: „Gheorghe Funar forogna a sírjában, ha tudná, milyen zenekar játszik a kincses városban. ” Petrás nem tudja, hogy Funar él és virul, szenátor, vezető tisztséget tölt be a Nagy-Románia Pártban. A Monitorul de Cluj újságírója megnyugtatott: a buli csetepaték nélkül zajlott le, ami annak köszönhető, hogy a román ifjúság első számú nacionalista szervezete, a Noua Dreapta kolozsvári fiókjának tagjai későn tudták meg, miről is szól a Kárpátia-koncert. Alexandru Santu a Noua Dreapta helyi elnöke elmondta, az ügyet törvényszék elé viszik, mert „amit ezek itt véghezvittek, az tűrhetetlen és alkotmányellenes. ” /Kárpátia-botrány Kolozsváron. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), ápr. 27./

Gazdag életpályát tudhat magának dr. László V. Ferenc zenetörténész, aki a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Édesapja, László Dezső lelkész volt, nagyapja természetrajztudós és ősrégész, az ő apja varga. László Ferenc a Zeneakadémia elvégzése után a nagyszebeni filharmónia fuvolaművésze lett. Első tudományos dolgozata még harmadéves fuvola szakos hallgató korában jelent meg, 1957-ben. 1961 óta rendszeresen jelentek meg zenei publicisztikai írásai, zenetudományi és zenetörténeti kutatómunkát végzett, ez idővel kiszorította a gyakorlati zenélést. Pályája gerince a fúvós kamarazenei irodalom oktatása. 1970-ben Bukarestbe került, az ottani zeneművészeti főiskola kamarazene-tanszéke adjunktusának. Lakást azonban nem kapott, így huszonegy évig két városban élt: családjával Kolozsváron, munkahelye Bukarestben volt. Minden héten két éjszakát vonaton töltött, mivel annyi ideje nem volt, hogy nappal utazzon. Tanárként sem volt egyedül Bukarestben, ott volt Halmos György és Csire József. Dr. László V. Ferencnek a hazatérésért meg kellett küzdenie. Valahányszor rektorváltás volt a kolozsvári zeneakadémián, mindig jelentkezett. Sigismund Toduta rektor kijelentette, édesapja Nagy-Britannia kolozsvári kéme volt /!/, ezért jobb, ha nem Kolozsvárt él. Végül a rendszerváltás utáni első rektor, néhai Alexandru Farcas nem zárkózott el. A sikeres versenyvizsga után 1991-től újra Kolozsváron taníthatott, ahol mindig is szeretett volna. Dr. László V. Ferencet Bartók- és Mozart-kutatóként tartják számon. 1980-ban a Kriterionnál kiadott Tanulmányok és tanúságok alapozta meg Bartók-kutatói hírnevét. A Román Tudományos Akadémia 1980-as zenetudományi nagydíját Bartók-kötetéért neki ítélték. /Nagy-Hintós Diana: Két géniusz markában. Születésnapi beszélgetés László V. Ferenccel. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./

Megnyitotta kapuit a II. Nemzetközi Ifjúsági Alkotótábor Nagyenyeden július 10-én, négy ország 20 ifjú képzőművész-jelöltjével. Balog István a táborvezető-szervező. Az ifjú művészeket Horváth Gyöngyvér grafikus (Kolozsvár), valamint Juga Alexandru (Nagyenyed) segíti. /Horváth László: Nagyenyed. Zajlik a II. Nemzetközi Ifjúsági Alkotótábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

Dísztárgyakat is rejtő, avar kori sírokat tártak fel a napokban a Kolozs megyei Zsuk mellett. Alexandru Diaconescu, a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem és archeológia szakának tanára szerint a lelet az első bizonyíték arra, hogy a 8–9. századi temetkezési helyet szláv–román eredetű keresztények használták, akik már a magyar honfoglalás előtti időkben ezeken a területeken éltek. A hírt az Evenimentul Zilei napilap közölte, és a megszólaltatott Diaconescu professzor tájékoztatója alapján azt a következtetést vonta le, hogy „végre megdőlt az a tézis, mely szerint a magyarok előbb éltek a térségben, mint a románok”. A zsuki ásatásokat irányító régész azonban a Krónikának cáfolta, hogy ilyesmit nyilatkozott volna a bukaresti riporternek. „Érdekes bizonyítékokra bukkantunk, az eredményeket azonban aprólékos laboratóriumi vizsgálatok elvégzése után hozzuk nyilvánosságra. Több mint 80 csontvázat találtunk, melyek a korabeli keresztény temetkezési szokások szerint nyugat–kelet irányban vannak tájolva, ugyanott 8. századra jellemző fülbevalókat is kiástunk” – összegezte az eddigi munkálatok konkrétumait a BBTE professzora. /A zsuki ásatásokban bíznak a románok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./

„Mindegyik előadásunkat kortárs színházi nyelven igyekszünk megfogalmazni. Manapság már nem a címek a döntő fontosságúak, hanem a színpadra állítás módja” – mondta az új évadterv kapcsán Bocsárdi László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója. Az október 5-én kezdődő évadot a műfaji változatosság jellemzi. Az első bemutató Friedrich Dürrenmatt A csendestárs című tragikomédiája Zakariás Zalán rendezésében. Az évad további előadásai: John Steinbeck regényeiből készül a George és Lennie című „drámai játék”, Barabás Olga rendezésében; Ion Luca Caragiale Karnebál című komédiája, amelyet Alexandru Dabija visz színre; Kellér Dezső, Paul Schönthan és Franz Schönthan A szabin nők elrablása című zenés vígjátéka, Keresztes Attila rendezésében. Stúdió-előadás készül Witold Gombrowicz Yvonne, burgundi hercegnő című groteszk komédiájából, Bocsárdi László rendezésében, továbbá lesz három egyéni műsor is: Visky András Júliáját Ruszuly Éva, az Émile Ajar Előttem az élet című regénye nyomán készülő Momót Magyarosi Imola, Salinger Zabhegyezőjének adaptációját pedig Kolcsár József adja elő. A társulat a következő hónapokban Brüsszelben vendégszerepel a tavalyi nagy sikerű előadással, A nyugati világ bajnokával, továbbá részt vesz a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színházi Fesztiválon. A bábtagozat Tamási Áron-meséből készülő előadás, a Tűzálló Pál premierjére várja a gyerekeket. /Rostás-Péter Emese: Kortárs nyelven. = Krónika (Kolozsvár), szept. 20./

Felix Edmundovics Dzerzsinszkijt Lenin kinevezte a Cseka (később GPU, NKVD KGB) alapító elnökének, 1919-től belügyminiszternek, majd a szovjet népgazdaság fellendítését bízta rá. A Cseka páratlan kegyetlenséggel számolt le az osztályellenségnek kikiáltott orosz arisztokráciával, egyházzal, üzleti élettel, a kolhozosítást ellenző kulákokkal, a cári hadsereg tisztjeivel. Az elszabadult terror Lenin első forradalmi vívmánya volt, ennek eszköze pedig Dzerzsinszkij. Romániában a bukaresti Politikai Kiadó 1959-ben megjelentette válogatott műveit. A Cseka tanítványaiból 1944 után Romániának is jutott. Az újonc Securitate élére Sztálin Moszkvában képzett verőlegényeket exportált, de a látszat kedvéért romános hangzású nevekkel. Így lett Borisz Grünbergből Alexandru Nicolski, Pantelei Bodnarenkoból Gheorghe Pintilie, Szergej Nikonovból Sergiu Nicolau stb., valamennyien belügyi tábornokok, akiknek nevéhez Fóris István pártfőtitkár és édesanyja meggyilkolása, a Duna-csatorna, a Delta tömegsírjai, a politikai börtönök, kényszerlakhelyek fűződnek. Az 1990 után megnyílt romániai titkos levéltárak kutatói kimutatták, hogy Sztálin haláláig a Securitate főtisztjeinek káderlapjain az alapfoglalkozásnál villanyszerelő, asztalos, géplakatos, szabó szerepelt, öt tábornoknak pedig középiskolai végzettsége sem volt. Nemzetiségi megoszlás szerint 38 volt román, 15 zsidó, 3 magyar, két ukrán, egy-egy cseh és örmény. Borisz Jelcin Moszkva főpolgármesterként kezdeményezte Dzerzsinszkij szobrának eltüntetését. /Barabás István: Az élet fonákja. Emlékes terror. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 3./

Több RMDSZ-es tanácsos is egyértelmű hamisítványnak nevezte azt a dokumentumot, amely aláírásukkal kering az interneten. A hiányos angolsággal írt, az Európai Néppárthoz (EPP) címzett levél állítólagos szerzői többnyire önkormányzati tanácsosok. A megszólítás nélküli, nem protokoll-szerűen megírt, csupán egy RMDSZ-logóval ellátott dokumentumon, Magyarosi Erzsébet, Szabó Árpád, Veress Ádám, Kerekes Sándor, Székely István, Bunta Levente, Beder Tibor, Pállfy Domokos, Sófalvi László, Borbély Ernő, Szabó Ödön, Sárközi Alexandru, Derer Ferenc aláírása szerepel. A levél szerint segítséget kérnek az EPP-től, hogy ne engedje Orbán Viktort, az alakulat alelnökét és Gál Kinga EPP-képviselőt, hogy tovább támogassa a „szekusbesúgó Tőkés László püspök választási kampányát”. Az állásfoglalás szerint azért fordultak ebben a formában az Európai Néppárthoz, mivel az RMDSZ vezetése nem mert valós képet bemutatni a romániai magyarság helyzetéről, nem volt bátorságuk megelőzni az európai választások kudarcát, ezért úgy érzik, hogy kötelességük figyelmeztetni az erdélyi magyarság közelgő politikai szétszakadására. Sófalvi László, székelyudvarhelyi területi RMDSZ-elnök szerint a dokumentum és a rajta szereplő aláírások durva hamisítás. „Nem szövegeztem, nem írtam alá, és nem küldtem ilyesmit sehová” – mondta felháborodottan Sófalvi. Szabó Ödön Bihar megyei tanácsos kijelentette, amint megtudja, ki tette ezt, de bepereli az illetőt. Borbély Ernő Hargita megyei tanácsos is hamisítványnak tartja a levelet. /Székely Zita: Hamisított RMDSZ-levél kering az interneten. = Krónika (Kolozsvár), nov. 19./

Japán sztrájkba léptek december 15-étől a forradalmi megemlékezések befejezéséig a Temesvár 1989-es szellemiségét éltető Timisoara Társaság tagjai. A fehér karszalag viselői a román politikai osztály erkölcstelen magatartása, az átvilágítási törvény elfogadásának halogatása ellen tiltakoznak. A forradalom kitörésének 18. évfordulója előestéjén mutatták be Temesváron Alexandru Solomon Cold waves (Hideg hullámok) című dokumentumfilmjét. A film nagy tapsot aratott a rendszerváltás után is aktív, a kommunista pártaktivistáknak, a szekusoknak és besúgóiknak a közéletből való eltávolítását követelő temesvári civil társadalom képviselői körében. /(P. Z.): Tiltakozik és gyászol Temesvár. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 17./

Október hatodika nem ünnep! A halált nem lehet ünnepelni! Mégis ünnepnek lehet nevezni. Az aradi tizenhárom tábornok az utódok üdvéért vállalta a mártíriumot. Ezen a gyásznapon nem látni szomorúságot az arcokon! Mindenkit a kegyelet indított ide a Maros-partra. A tiltások korszakában nem hangzottak el itt beszédek, de a némán ölelkező tekintetek többet mondtak, mint a legszebb szónoklatok írta Csép Sándor. Az “Aradi tizenhárom” szoborcsoportja 80 évvel ezelőtti szétverése után újra áll. Szomszédságában felépült a Jelen Ház, az aradi magyar kultúra egyik redivivusza... És közeleg október 23-a. Pár nap múlva, november 4-én újabb nemzeti gyász emléke szakad reánk. Hosszú a kivégzettek és súlyos börtönre ítéltek névsora. Szoboszlay Aladár, báró Huszár József, báró Bánffy István, Ábrahám Árpád, dr. Fantanaru Alexandru, Orbán Károly, dr. Kónya István Béla, Tamás Imre, Tamás Dezső, Lukács István József, Ferencz Béla (Ervin atya)... El lehet hagyni ezt a földet? Ezt a földet, amelyet hazává és otthonná szentel annyi nemes áldozat? /Csép Sándor: Év végi merengő. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 18./

A román–moldáv viszonyban a mélypont akkor volt, amikor a 2001-es nézeteltérések kiújultak. A román–moldáv politikai alapszerződésről és a határegyezményről szóló tárgyalások 2001-ben álltak le. A Moldovai Köztársaság ugyanis a moldáv nyelvről és moldáv identitásról szóló passzusokat szeretett volna belevenni a szerződésbe. 2005-től Traian Basescu elnök személye által érdemi és intézményes közeledés ment végbe, de úgy tűnik, ez sem volt elegendő. Az utóbbi pár hónapban a moldáv intézmények terület-visszafoglalási szándékkal vádolták meg Romániát, és Filip Teodorescu, Románia moldovai nagykövete kijelentése, miszerint az 1947-es párizsi békeszerződés idejétmúlt és meghaladott, a Vladimir Voronyint támogató Vasile Statit arra a nyilatkozatra késztette, hogy „a két ország háborúban áll egymással”. A román külügyminisztérium mindössze „barátságtalan” lépésnek ítélte a két román diplomata moldvai kitoloncolását, és nem áll el attól a szándékától, hogy Moldovai Köztársaságot továbbra is támogassa. Romániában a moldovai diákok számára fenntartott egyetemi helyek és ösztöndíjak száma növekedett. Miután 2007. augusztusában a moldáv főügyészség Alexandru Rus konzult korrupcióval vádolta meg, az államelnök azt mondta, ez volt az utolsó provokáció, amit Románia eltűr, és kemény válaszlépéseket ígért. Augusztus 25-én azonban a Szuverén Moldova kormánybarát napilap bizonyítékokat is bemutatott a kérdéses vízumkorrupció ügyében, és a román hangvétel ismét barátságosabbá vált. Elemzők szerint a mostani moldáv elhidegülés nem más, mint Vladimir Voronyin elnök 2009-re szóló választási kampányának szerves része. A Kommunista Párt nem áll túl jól a közvélemény-kutatásokban, ezért a Voronyin elnök vezette párt az orosz ajkú lakosság irányába próbál nyitni. /Fazekas Zoltán: Román–moldáv közelharc. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 20./

„Székelyföld mindig is román föld volt és lesz” feliratú plakátok bukkantak fel Kolozsvár forgalmasabb utcáinak hirdető oszlopain, az Új Igazság Fórum (FND) indítványára. A FND kolozsvári vezetője, Alexandru Santu közölte, rendelkeztek a polgármesteri hivatal engedélyével. Hozzátette: országszerte indítanak hasonló ellenkampányt, amelyet egy bukaresti pro-Szerbia tüntetéssel zárnak majd. Raimonda Boian, a polgármesteri hivatal szóvivője szerint azonban a plakátolásra nem volt engedély, így rövid időn belül eltüntetik a kiragasztott plakátokat. /Autonómia-ellenes plakátok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./

Nem tükrözi a történelmi valóságot az egykori neves csombordi mezőgazdasági szakközépiskola szóló román nyelvű A fost odata o scoala Liceul Alexandru Borza című kiadvány, amely azt sugallja, hogy az iskola eredetétől fogva román tanintézmény volt. Az 1996-ban megjelent Volt egyszer egy iskola című magyar nyelvű kiadvány hűen mutatja be az iskola történetét alapításától egészen 1995-ig, benne a volt tanulók és tanárok vallottak a csombordi szellemiségről. 1935-ben alakult meg, mint téli mezőgazdasági iskola, amely a református egyház igazgatása alá tartozott, és az akkori főgondnok Dr. Szász Pál ügyelte fel a működését. A román nyelvű kiadványban olyan tanárok írásai szerepelnek, akiket a volt csombordi magyar tanárok nem is ismernek. A román könyvet Fülöp Istvánnak nem mutatták meg, és nem egyeztettek vele, csak a kész kötetet kapta kézhez. Az iskolát kezdetétől fogva Alexandru Borzanak nevezi a kiadvány, ez hamísítás, mivel a tanintézmény csak 1994-től viseli ezt a nevet, mi több, a neves román botanikusnak semmi köze nem volt a csombordi iskolához. A román kiadvány a neves magyar tanárokat nem említi, így Veress Istvánt sem, aki két évi igazgatói tevékenysége után a kolozsvári Agrártudományi Egyetem professzora lett. Csak névleg szerepel a román nyelvű kiadványban Mezei Sándor aki 33 évig igazgatta az iskolát. Szász Józsefet, aki 400 szőlőfajtából álló fajgyűjteményt létesített, a könyv meg sem említi. A csombordi iskolaközpontban 1963-ig csak magyar nyelven folyt a tanítás. /Szakács Bálint: Volt egyszer egy iskola. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 6./

Egyre nehezebb lett az élet, emlékezett Katona Szabó István, 1952. január 28-án bejelentették a pénzbeváltást, csak egyéneknek váltottak be pénzt személyre szólóan, egy kisebb összegig, 1000 lejig 100 lejért 1 lejt adtak, aztán emelték a beváltási arányt, de nagyobb összegnél már 400 régi lejért számítottak 1 új lejt. Az átváltást január 31-ig be kellett fejezni. Nagy tömegek pénze elúszott. A sajtó tele volt olyan híradásokkal, hogyan akarták kijátszani egyesek a pénzbeváltást. Szóba kerültek a spekuláns áru rejtegetők, élelmiszert felhalmozók. Március elején megjelent a pártvezetés hivatalos közleménye, mely a januári pénzreformot bírálta és Luka pénzügyminiszter felelősségét állapította meg. Luka mindezt önbírálattal elfogadta. Azt lehetett gondolni, hogy ezzel megússza az egészet. Felmentették Iacob Alexandru pénzügyi államtitkárt, aki nem volt más mint a Kolozsváron 1945-ben nagyhatalmú pártpotentát, Jakab Sándor. Tamás Gáspár volt a kolozsvári Magyar Színház igazgatóságának várományosa. Jeles színészek panaszolták el, milyen állapotokat teremtett opportunista túlbuzgóságával Marosi Péter, aki már harmadik éve igazgatta a színházat. Tamás Gáspár nem szerette a kiugrott református papból lett színigazgató kritikust. /Katona Szabó István: A felszámolások folytatódnak. Részlet A nagy hazugságok kora című önéletírásból. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 16./

Erdélyi előadók részvételével tanácskoznak Budapesten a reneszánszról és Hunyadi Mátyás koráról tizenkét ország szakértői. Május 20-án kezdődött a Mátyás király – Magyarország a reneszánsz hajnalán című hatnapos nemzetközi konferencia. „E rendezvény, Hunyadi Mátyás 1458-as trónra lépésének ünneplése kapcsán, Európának egy olyan korszakával foglalkozik, amely üzenetet hordoz a mai, 21. századi Európa számára is – mondta megnyitóbeszédében Hudecz Ferenc, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora. Május 21-én többek között Rüsz-Fogarasi Enikő, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem docense tart előadást Mátyás király és a Suki család címmel. A Suki család a középkor folyamán elég jelentős volt Kolozs vármegyében, belekerültek az 1467-es nemesi lázadásba, s kivégezték Suki Mihályt, az áruló pohárnokot. Az előadók között a Babes–Bolyai Tudományegyetemről Radu Lupescu a vajdahunyadi vár jelentőségéről, Alexandru Simon Corvin Mátyás és az Oszmán Birodalom Nagyváradtól (1474) Szabácsig (1476) címmel tart előadást. A Bukaresti Egyetemről Nicolae Constantinescu Mátyás királyról, István vajdáról, Moldva fejedelméről és Vladról, Havasalföld uralkodójáról fog beszélni. Felszólal még Kovács András, Ovidiu Muresan és Ioan Aurel Pop, illetve a Román Akadémia Régészeti és Történeti Intézetétől Adrian Andrei Rusu. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Mátyástól Tepesig. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

Már büntetéseket is kiszabhat a Feddhetetlenségi Ügynökség /ANI/, és banki információkhoz is hozzáférhet. Az ANI a jövőben a hírszerző szolgálattal is együtt szeretne működni, hogy átláthassa a magas rangú tisztségviselők külföldi vagyonát. „Még sok a tennivaló. Most természetesen eredményeket várnak el tőlünk” – mondta első sajtótájékoztatóján Alexandru Catalin Macovei új ANI-elnök. A 300 ezer vagyonnyilatkozat közül, melyeket tisztségviselőknek kellett leadniuk július 15-ig, mindössze 90 ezer jutott el a vizsgáló szervek asztalára. Az ilyen ügyeknél az ANI már büntetéseket is kiszabhat – 100 és 500 lej között. „Az ügynökség a vizsgált személy vagyoni helyzetét ellenőrzi. Ha a gyanú beigazolódik, a bíróság akár el is kobozhatja a be nem vallott javakat” – tette hozzá az ANI-elnök. /Mihály László: Bekeményítő „feddhetetlenek” = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 22./

Mátyás király kolozsvári szülőházán elhelyezett román feliratú tábla kegyeletsértő, ugyanakkor ízléstelennek és nevetséges. Egy jóérzésű román ember, Alexandru Iorga a Puntea című lapban, 1993-ban, Mathias Rex címmel megjelent írásában megállapította: „mind Bukarestben, mind Kolozsváron, de máshol is vannak emberek a parlamenttől a városházáig, akik nem tudják mit tegyenek, mit eszeljenek ki, hogy megzavarják a csendet és a lelkek békéjét. Egyének, akik azt gondolják, hogy sárgaságot kapnak, ha nem valósítják meg nálunk is a Bosznia–Hercegovina szörnyűségeit, amihez az első lépést már megtették Marosvásárhelyen. Ha csend van, ők idegesek lesznek... ” /Nagy Ernő: Levélbontó. Meddig olvashatunk téves feliratú táblákat? = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./