Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2002. július 9.
"Tizenkilencedik alkalommal szervezik meg a Hazanéző irodalom- és folklórtábort Korondon, a Firtos Művelődési Egylet szervezésében. A részt vevő csapatok Győrből, Biharkeresztesről, Kiskunfélegyházáról, Szovátáról, Csíkszeredából, valamint Felvidékről és Kárpátaljáról érkeznek. A megnyitót júl. 14-én, vasárnap tartják. A megjelentek találkoznak Ráduly János folklórkutatóval, majd részt vesznek a Hazanéző című lap estjén. Lesz irodalmi kirándulás, dr. Faragó József akadémikus tart előadást, majd a fiatalok népdal- és népballada-gyűjtésen vesznek részt a község területén. /Hazanéző Tábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 9./"
2002. július 12.
"Több év eltelt azóta, hogy a szekuritáténak, mint politikai rendőrségnek a leleplezéséről szóló törvény életbe lépett, amióta az érintettek vagy érdekeltek tanulmányozhatják a róluk készített iratcsomókat és jelentéseket. Ion Iliescu államfőnek nincs dossziéja. A hírszerző szolgálat állítólag még az 1990-es évek elején több iratcsomót elégetett, megsemmisített, 10-15 dossziét pedig államtitokként kezel, és azt továbbra is a szekuritáté irattárában őrzik. Nem rendelkezik semmilyen dossziéval Adrian Nastase kormányfő és Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke sem. A politikusok nem tolongtak azért, hogy megtudják szekus dossziéjuk tartalmát. Victor Ciorbea még gondolkozik, hogy kikéri-e, Theodor Stolojan volt miniszterelnököt nem érdekli egy esetleges dosszié létezése, és megelégszik az irattárat tanulmányozó bizottság (CNSAS) róla adott értékelésével, miszerint nem kollaborált a szekuritátéval. A Liberális Párt elnöke, Valeriu Stoica nem akarja megtudni a róla jelentést készítők nevét. Hasonló a magatartása Valeriu Tabaranak, a Nemzeti Egységpárt (PUNR) alelnökének, Constantin Dudu Ionescunak, a Nemzeti Parasztpárt titkárának és Dinu Patriciunak, a Liberális Párt alelnökének is. Petre Roman sem látta a dossziéját, mert az (már) nem létezik. Az egykori miniszterelnök azonban biztos abban, hogy megfigyelték. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint dossziéját alaposan "átfésülték", mivel annak tartalmából egyszerűen nem lehetett kideríteni azoknak a személyeknek a nevét, akik követték és jelentést készítettek róla. A volt Securitate leginkább Corneliu Coposut figyelte, a néhai politikusról 19 kötetnyi jelentést készítettek. A megfigyeltek között van Ion Diaconescu, Constantin Ticu Dumitrescu, Radu Timofte (a hírszerző szolgálat /SRI/ igazgatója, mivel annak idején lánytestvére külföldre szökött), Rodica Stanoiu igazságügyi-miniszter, Ion Caramitru, Smaranda Dobrescu egykori munkaügyi miniszter, sőt, még Adrian Paunescu is, akit a jelentésekben "amerikainak" vagy "szerkesztőnek" becéztek. A lap szerint a szenátor több millió lejre készíttetett másolatot a dossziéjáról. Azok között, akik már áttanulmányozták iratcsomóikat, a lap megemlíti Tőkés László püspököt és Doina Corneát is. /Sok politikust nem érdekel a szekus-dossziéja. A hírszerző szolgálat több iratcsomót államtitokként kezel. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 12./ "
2002. július 19.
"A román parlament külügyi bizottsági küldöttsége júl. 18-án Budapesten találkozott Harrach Péterrel, az Országgyűlés alelnökével, majd Keleti Györggyel (MSZP), a honvédelmi bizottság elnökével. A kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztése mellett a NATO- és az EU-csatlakozás kérdése állt a megbeszélések középpontjában. Kónya Hamar Sándor RMDSZ-es képviselő szerint a kisebbségekkel összefüggő kérdések megoldása elképzelhetetlen a társadalmi, politikai és gazdasági reformok nélkül a régióban. /Román parlamenti küldöttség Budapesten. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./ A magyar felet Németh Zsolt (Fidesz) bizottsági elnök, Rockenbauer Zoltán (Fidesz) alelnök és Tabajdi Csaba (MSZP) képviselte. A találkozón Németh Zsolt felvetette a csíkszeredai főkonzulátus évek óta tervezett megnyitásának ügyét. Mint mondta, Székelyföldön évi félmillió magyar turista fordul meg, és ügyeik intézésében nagy segítséget jelentene a csíkszeredai misszió megnyitása. Radu Podgorean, a román bizottsági elnök szerint Kolozsváron már működik egy magyar főkonzulátus. "Részletesen elemezni kell azokat az érveket, amelyek a csíkszeredai nyitás szükségességét alátámasztják. Az EU-csatlakozás után csökkenni fog a főkonzulátusok jelentősége" - közölte. A felek megállapodtak abban, hogy a két bizottság az ősz folyamán részletes tárgyalásokat folytat Budapesten. /Román küldöttség Budapesten. = Krónika (Kolozsvár), júl. 19./"
2002. július 19.
"Júl. 14-én megnyílt Korondon a Hazanéző irodalmi tábor, melyen magyarországi, felvidéki diákok mellett csíkszeredai és szovátai tanulók is részt vesznek. Ambrus Lajos, a Hazanéző című folyóirat főszerkesztője üdvözölte a fiatalokat, majd a Firtos Művelődési Egylet szavalói, valamint az egylet Antal Ibolya vezette Üvegharang vers- és énekmondó csoportja lépett fel. Júl. 15-én "Korondi napot" tartottak. Ambrus Lajos tartotta a lapbemutatót, Ráduly János néprajzi, népköltészeti gyűjtőmunkájáról szólt; Nagy Pál a székelyudvarhelyi humorista, Tomcsa Sándor pályáját és a szerkesztésében nemrég megjelent kötetét ismertette. Tófalvi Zoltán értékelte többek között a Korond című honismereti tankönyvet, majd a falu népművészetéről, szellemi potenciáljáról ejtett szót. /Hazanéző tábor. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./"
2002. július 21.
"A Szentírás új román nyelvű változatát mutatták be júl. 4-én az ortodox egyház szent szinódusának jubileumi ülésén. Az új román Biblia szövegén több mint egy évtizedig dolgozott a szerkesztő, Bartolomeu Anania, Vad, Felek és Kolozsvár érseke. A Szentírást első ízben Coresi diakónus fordította le román nyelvre, 1582-ben fejezeteket adott ki az Ószövetségből (Palia de la Orastie). 1648-ban Simion Stefan metropolita Gyulafehérváron kiadta az Újszövetség teljes román fordítását. Negyven évvel később, 1688-ban jelent meg román nyelven a teljes Szentírás, a kiadás helyéről elnevezett Bukaresti Biblia. Ugyancsak Bukarestben jelent meg 1914-ben a szent szinódus Bibliája (a fordítást a román ortodox egyház legmagasabb tisztségviselői végezték). 1936-ban adták ki az új fordítást. A Biblia további román ortodox kiadásai a következők: 1938 - Gala Galaction és Radu Vasile fordítása, 1944 - nagyrészt Nicodim pátriárka fordítása püspöksége idejéből, 1968 és 1975 - Iustinian Marina pátriárka idején, 1982 - Iustin Moisescu pátriárka idején. 1988 óta, amikor a Biblia újabb kiadást ért meg, tizenegyszer nyomtatták ki a Szentírást összesen 380 000 példányban. /Új román Biblia. = Vasárnap (Kolozsvár), júl. 21./"
2002. július 23.
"Sógor Csaba református lelkészként lett szenátor, másfél éve. Számára ez azt jelenti, hogy a közösségért igyekezzen mindent megtenni. "Amibe nem sikerült beleszólnom, az a megyei vagy akár az országos nagyhatalmi politika" - jelentette ki. Markó Béla RMDSZ elnök legutóbbi csíkszeredai látogatására sem Ráduly Róbert képviselőt, sem őt nem hívták meg. Annak ellenére, hogy a megye régióiba, útfelújításokra szánt pénzek elosztásáról volt szó, amibe így bele sem tudott szólni. Sógor Csaba emberjogi és a szociális kérdések területén otthonosabban mozog. /K. L.: Sógor Csaba másfél éve. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), júl. 23./"
2002. július 24.
"A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem második napján, júl. 23-án a délelőtti vita során az EU-integráció és vidékfejlesztés kérdéskört járták körül az előadók: Font Sándor, a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselője, helyettes frakcióvezető, Glattfelder Béla, a Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselője, Ráduly Róbert RMDSZ-es parlamenti képviselő, illetve Cristian Boureanu közgazdász, a Nemzeti Liberális Párt ifjúsági szervezetének elnöke. A magyarországi meghívottak saját országuk tapasztalatait osztották meg a résztvevőkkel. Glattfelder Béla az Orbán-kormány által bevezetett Széchenyi-terv folytatásának fontosságát emelte ki. "A Széchenyi-tervet nem szabad szétverni Magyarországon, sőt hasonló nagyívű projekteket más, csatlakozni akaró államokban is el kellene indítani" - jelentette ki. Cristian Boureanu beszélt a közismert hiányosságokról, mint az ágazaton belüli alacsony privatizációs szint, a termőföldek kusza tulajdonviszonya, a törvényes keretek hiányossága, az EU-alapok felhasználását lehetővé tévő országos rendszer hiánya: a SAPARD-program révén elvben 2000-től hozzáférhetővé vált pénzeket tavaly és tavalyelőtt nem lehetett lehívni, így a folyamatot 2003 végéig át kellett ütemezni. Ráduly Róbert a székelyföldi viszonyokat ismertette. A földvisszaszolgáltatás terén az RMDSZ-es polgármesterek nem "teljesítettek" jobban, mint Romániában általában. Ebben a régióban elsősorban az ásványvizek kerülhetnének szóba, mint potenciálisan igen jövedelmező altalajkincsek, de érvényesül a központosító tendencia, miszerint mindent Bukarest tart továbbra is ellenőrzése alatt. /EU-integráció és vidékfejlesztés. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 24./ "
2002. július 27.
"Az 1990. márciusi véres események után a hatalom úgy látta, sürgősen talpra kell állítani a titkosszolgálatot, ez lett a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/. Most pedig júl. 25-én az SRI az országban első ízben (!) terrorista ellenes demonstrációját tartott, éppen Marosvásárhelyen. A bemutatón csak úgy hemzsegtek a nagyromániás, nemzeti egységpárti politikusok, szimpatizánsok. A nagy eseményre Radu Timofte, a SRI országos parancsnoka is leutazott. Az antiterrorista elhárítók büszkén jelentették, hogy az Államvédelmi Tanács és a SRI immár tanfolyamot is szervezett civileknek, amit több központi lap munkatársa is elvégzett. /Máthé Éva: Ha SRI... akkor Marosvásárhely. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 27./"
2002. július 27.
"Júl. 28-án, vasárnap kezdődnek a Nyárádszeredai Vásárnapok, ekkor nyílik meg a marosvásárhelyi Bandi Katalin textil-iparművészeti kiállítása. Az egyik napon a tábortűz mellett találkozhatnak az érdeklődők Ráduly János tanárral, néprajzi gyűjtővel. Megtartják a Nyárád Kistérség és a Nyárád Mente Kisrégió találkozóját is. /b.d.: Nyárádszeredai Vásárnapok. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 27./"
2002. július 27.
"Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Ezek közül több mint 150 ezret a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből, mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban pusztultak el. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen kívül az országban jóformán senki nem beszélt. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció. Az Egyesült Államokban tett látogatásaik során, mind Mircea Geoana külügyminiszter, mind pedig Adrian Nastase kormányfő és Ion Iliescu államelnök számára amerikai tárgyalópartnereik egyértelművé tették, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a fasiszta diktátor kultuszának, illetve a legionárius és újfasiszta mozgalmak újbóli térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Adrian Nastase még Washingtonban megígérte: a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja. Nastase azután beszédében felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszteren túlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök. Radu Ioanid történész, a washingtoni Holokauszt Múzeum Romániából elszármazott igazgatója kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. A Nastase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. A másik sürgősségi kormányrendeletben megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. Az idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek azonnal tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott Romániai Legionárius Mozgalom, amely 1990 után újra aktivizálódott. Serban Suru, a mozgalom elnöke szerint a kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti. Corneliu Vadim Tudor nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja (NRP) is tiltakozott. Tudor közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - mondta Tudor. A felháborodás miatt Nastasénak engedett. Leszögezte, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, csakis a korabeli kormány viseli mindenért a felelősséget". A miniszterelnök hozzátette: az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Theodorescu miniszter is retirált: Ion Antonescu a történelem tragikus hőse volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron. A miniszter azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik". A holokauszttagadók sorába Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai liberális szenátorok is beálltak. Quintus "a Moldvában évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette. Ion Iliescu államfő a NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a jelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak. Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Ion Antonescunak minimum nyolc szobrot állítottak a Regátban: Bukarestben (a Munka téren), Jilaván (a börtön előtti téren), illetve Slobozia, Calarasi, Piatra Neamt (Karácsonykő), Tirgoviste, Bacau (Bákó) és Iasi (Jászvásár) vidéki városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, s azt népes ortodox papküldöttség jelenlétében maga Andrei gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel. A rendeletek értelmében mindezeket el kell távolítani. Elsőként a Karácsonykő városában előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. A kormány azt ígérte, a többi szobor elmozdítása rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. A jászvásári szobrot a helyi hatóságok nagy nehezen, titokban távolították el. Az 1997-ben felállított nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették, a bákói pedig a helyi katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a hatóságok szerint az nem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedte meg, hogy ahhoz hozzányúljanak. Mindezek után Gheorghe Buzatu NRP-képviselő bejelentette: Jászvásáron, Pitestien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga. - Nagyon sok városban, így például Kolozsváron, Nagyváradon és Marosvásárhelyen a szóban forgó utcák még mindig a marsall nevét viselik. Kivételnek számít Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének állásfoglalása, aki elítélte a történteket. Ápr. 27. és máj. 18. között, a FLAS (Frontul de Lupta Anti-Semita - Antiszemita Harci Front) nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Falticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset. Júl. 2-ára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vatra-i zsinagógába, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. A szenátus megszavazta a zsidó közösségi vagyonnak a hitközségek tulajdonába visszajuttattását, de az utcanevek megváltoztatása és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítása nem történt meg. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja kijelentette: "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a holokausztban". A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Razvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg. Jún. 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja Adrian Nastase kormányfőhöz intézett levelében leszögezte: az a tény, hogy egyes utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes a Nastase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőségekkel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ezek után a bukaresti Victoria Kormánypalotában létrehozták Románia korábbi miniszterelnökeinek arcképcsarnokát, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. /Tibori Szabó Zoltán: Románia és a holokauszt Huncutkodó szembenézés a múlttal. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./ "
2002. augusztus 3.
"Aug. 2-án az RMDSZ elnökségével egyeztetettek a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetői, miután az utóbbi időben kérdésessé vált az új szakok finanszírozása. Tonk Sándor rektor elutasította a Ziua napilap erdélyi kiadásában a Sapientiával kapcsolatban megjelent vádakat. A magyar állam azoknak a körmére kellene, hogy nézzen, akik a magyar adófizetők pénzét a határon túliak támogatására költik - figyelmeztet tegnapi számának címlapján a Ziua országos napilap erdélyi kiadása. A lap szerint a Sapientia Alapítvány veszteséges ingatlanügyleteket bonyolít le a magyar állam kárára, és luxusszékhelyek vásárlására költi az évi kétmilliárd forintos támogatást. "A Sapientia Egyetemnek a titkosszolgálatokat megszégyenítő titoktartással sikerült fényűző székhelyeket vásárolnia, a magyar kormánytól kapott évi kétmilliárd forintból. Az Erdélyi Magyar Tudományegyetem egy évvel ezelőtt a hírhedt Kurkó János György üzletembertől a piaci érték háromszorosáért vásárolta meg az egyetem csíkszeredai székhelyévé átalakított Hargita Szállót. A Sapientia Alapítvány nemrég újabb székhelyet vásárolt a rektorátus és az adminisztráció számára, Kolozsváron; eközben a nagy költségekre való hivatkozással a román államtól is pénzt követel" - állotta a Ziua. Tonk Sándor rektor komolytalannak tartotta a napilapot, és tájékozatlannak a cikk szerzőit. A Sapientia kuratóriuma mindig csak akkor döntött valamely épület megvásárlásáról, amikor az ingatlanok jogi státusa tisztává vált. A csíkszeredai Hargita Szálló épületét a Bradul Részvénytársaság adta el a Hotel Hargita 2000 Részvénytársaságnak, amelynek részvényeit az üzlet megkötése előtt a Sapientia vásárolta meg. Az ingatlant azért kellett a Hargita Szálló megvásárlására alakult Hotel Hargita 2000-en keresztül megvásárolni, mert ha az alapítvány közvetlenül vásárol, nem igényelhette volna vissza az áfát. A Sapientia 1,95 millió dolláros vételáron jutott az ingatlanhoz; a HTMH igazságügyi értékbecslőkkel végeztette el az épület értékének a felbecsülését. Ők több mint 3 millió dollárban határozták meg az ingatlan értékét. A Sapientia-EMTE új szakjainak finanszírozása kapcsán kialakult vita volt a fő témája az aug. 2-i tanácskozásnak, amelyen az RMDSZ csúcsvezetése, illetve az egyetem vezetősége vett részt. Stratégiai kérdésekről egyeztettek, miután az utóbbi időben felmerült, hogy a HTMH nem vállalná az új szakok pénzbeli támogatását. "Reméljük, nem jutunk el oda, hogy ne indíthassunk be olyan szakokat, amelyekre már megtörtént a felvételi" - mondotta Tonk. /Salamon Márton László: "Alaptalan vádak". RMDSZ-EMTE egyeztetés a finanszírozásról. = Krónika (Kolozsvár), aug. 3./"
2002. augusztus 12.
"Erdélyi felvételizőket is várnak az ősztől induló budapesti Andrássy Gyula Egyetemre. Az akkreditált tanintézet kétéves posztgraduális társadalomtudományi képzést ajánl német nyelven. Az egyetemet azzal a céllal hozták létre, hogy olyan szakembereket képezzen a közép-európai régióban, akik az európai uniós csatlakozás kihívásai közepette is képesek helyt állni a diplomácia, a gazdaság, a közigazgatás, a politika és a kultúra területein. Az egyetem az első tanévében összehasonlító állam- és jogtudomány szakon, nemzetközi gazdasági (és üzleti) kapcsolatok, nemzetközi vállalkozások szakon, valamint Közép-Európa-tanulmányok szakon hirdet kétéves posztgraduális képzést. /Gazda Árpád: Erdélyieket is várnak. Ősztől nyit Budapesten a német tannyelvű egyetem. = Krónika (Kolozsvár), aug. 12./"
2002. augusztus 22.
"Az Agache-per öt elítéltje közül jelenleg a három év börtönbüntetésre ítélt Reiner Antal van a rácsok mögött a csíkszeredai börtönben immár 382 napja. Reiner a hipotónia egy különös válfajában szenved, mely életfontosságú szerveit - például szemét, agyát, veséjét, szívét - visszafordíthatatlanul károsítja, s melynek kezelése a börtönben nem lehetséges. A beteg férfi ügyét elsősorban Katona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke karolta fel, aki Sógor Csaba szenátorral és Ráduly Róbert parlamenti képviselővel együtt több alkalommal is felkereste a börtönben. A megye RMDSZ-es honatyái közül senki nem látogatta meg. Reiner jelenleg embertelen körülmények között él, ötvenen vannak a közös cellában, ketten alszanak egy ágyban. Katona Ádám ez év augusztus 12-én nyílt levelet intézett Ion Iliescu államfőhöz, melyben Reiner Antalnak elnöki kegyelmet kér. Katona Ádám nyílt levelére az elnöki hivatalból egyelőre semmiféle visszajelzés nem érkezett. /Iochom István: Agache-ügy. Reiner Antal a börtönben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./"
2002. augusztus 28.
"Aug. 26-án, immár hagyományosan megemlékező ünnepségekre gyűltek össze az Úz-völgyében csíkiak és a háromszékiek, hogy a világháborúban elesett magyar katonák síremlékénél leróják kegyeletüket. Dr. Szabó József hadtörténész összmagyar temetőnek nevezte a helyet, hisz az ország számos megyéjéből szolgálatot teljesítő katonák estek itt el. Ráduly Róbert parlamenti képviselő emlékeztetett, hogy nem csak a katonák estek itt el, hanem később a település is, hisz az ötvenes-hatvanas években még iskola működött itt. Az ezeréves határként emlegetett hely. A csíkszentmártoni fúvósok katonadalokat fújtak. /Ferencz Imre: Úz-völgye napja. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 28./"
2002. szeptember 5.
"A Görgényi Református Egyházmegye kilenc évvel ezelőtt kezdte el a mezőségi, maros- és görgényvölgyi szórványmagyar településeken élő gyerekek táboroztatását Maroshévíz Bradulra átkeresztelt Bánffy-fürdőjén. A Maros, Beszterce-Naszód és olykor Hargita megyei résztvevőknek alkalmuk nyílik anyanyelvükön tanulni énekelni, írni, olvasni. A táborozó gyermekek román iskolába járnak. Az első szórványtábort Magyarrégenben, majd Szászrégenben tartották, azóta pedig Maroshévízen. Pályázatukra az idei kormányváltás után még csak válasz sem érkezett az Illyés Alapítványtól. /Szucher Ervin: A pap bácsi emlékezteti, hogy magyarok vagyunk. = Krónika (Kolozsvár), szept. 5./"
2002. szeptember 9.
"Az elmúlt hétvégén került sor a Tusnádfürdői Napok megszervezésére. Volt vetélkedő gyermekek számára, folklórműsor, tárlatmegnyitó (a helyi Molnár Elemér grafikusé), tűzijáték, ezt követően pedig reggelig tartó utcabál. A nap fénypontját mindenképp a millenniumi parki szoboravatás jelentette, amelyen jelen volt Sógor Csaba szenátor, Ráduly Róbert képviselő és Romfeld Magdolna, a prefektúra főtitkára: ünnepélyes keretek közt kerültek helyükre Szent István, Bethlen Gábor és Hunyadi János impozáns (az előbbi magassága 3,5 m) faszobrai. Ezeket a tavasz folyamán megszervezett tusnádfürdői szobrásztáborban alkották budapesti művészek, s adományozták a városnak. Szept. 8-án a helybeliek, anyaországi (tabi, budapesti, jánoshalmi) vendégeik és a környékbeliek hagyományaikhoz híven Kisboldogasszony-misés búcsún vettek részt. /Millenniumi szoborpark Tusnádfürdőn. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 9./"
2002. szeptember 18.
"Levélben fordul Kovács László külügyminiszterhez a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnöksége, amelyben kérik egyik csíkszeredai tagtársuk bántalmazásának kivizsgálását és diplomáciai lépésekkel a hasonló esetek előfordulásának megakadályozását. Toroczkai László, a HVIM elnöke budapesti sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy ugyanilyen tartalmú levelet juttattak el Markó Bélának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökének is. Toroczkai László tájékoztatása szerint szept. 12-én este a HVIM csíkszeredai alapszervezetének vezetőit a város főterén civil ruhás, románul beszélő személyek támadták meg. A támadás elől a négy fiatal közül három elfutott, az ott maradó 17 éves T. Gy.-t, a HVIM helyi elnökét pedig az ismeretlenek órákig ütlegelték, miközben a mozgalomhoz fűződő kapcsolatáról faggatták és táskáját átkutatták. A történteket közelről szemlélő rendőrök nem avatkoztak az eseményekbe. Toroczkai László közlése szerint szept. 14-én a román határőrizeti szervek a csengersimai határátkelőnél durván bántak a HVIM elnökségének magyar állampolgárságú tagjaival, akik egy erdélyi találkozóra utaztak. /Csíkszeredai fiatal bántalmazása. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 18./ A Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) közleményében határozottan tiltakozott amiatt, hogy Csíkszereda központjában szept. 12-én délután két "civil ruhás" személy - a belügyminisztérium egységeinek tétlensége mellett - ifjúsági szervezeti vezetőket indokolatlanul bántalmazott és vallatott, majd a vezetőjüknél található személyes és szervezeti iratokat törvényes alapok nélkül elkobozta. A CSTIT felkérte Ráduly Róbert Kálmánt, a Csíki Területi RMDSZ elnökét; Zsombori Vilmost, Hargita Megye Tanácsának elnökét; dr. Csedő Csaba Istvánt, Csíkszereda polgármesterét és Kovács Pétert, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnökét, hogy az eset alapján kezdeményezzenek eljárást a tettesek felelősségre vonása érdekében. /Szüszer-Nagy Róbert: Tiltakozik a CSTIT Verés ideológiai alapon? = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 18./"
2002. szeptember 23.
"A Szövetségi Képviselők Tanácsa szept. 21-i ülésén elfogadta az RMDSZ Ügyvezető Elnökség Oktatási Főosztályának határozatát a romániai magyar oktatással kapcsolatban. Decentralizáció szükséges az oktatás minden vonatkozásában, szélesíteni kell az intézményi autonómiát. Szükség van önálló magyar fakultások, tanszékek létrehozására a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, valamint a marosvásárhelyi Orvosi- és Gyógyszerészeti Egyetemen, új magyar tannyelvű oktatási vonalak kialakítására Marosvásárhelyen (Petru Maior Műszaki Egyetem), Kolozsvárt (Gheorghe Dima Zeneakadémia), magyar tannyelvű csoportokra Kolozsvárt (Műszaki Egyetem, Ion Andreescu Művészeti Akadémia, Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem). Továbbra is fontos prioritás a magyar nyelvű magán (egyházi és alapítványi) felsőoktatási intézmények támogatása, az állami felsőoktatásban működő elitképző programokra, ösztöndíj-támogatásra az oktatói személyzet, valamint a posztgraduális képzést felvállalók számára. - Az RMDSZ parlamenti képviselőcsoportjának kezdeményeznie kell a törvénymódosításokat a tanügyi törvény, a pedagógusok jogállását szabályozó statútum és a helyi közigazgatási törvény esetében. Szükséges, hogy a közoktatásban minden tantárgyat a kisebbségek nyelvén tanítsanak, beleértve a Románia földrajza és a Románok történelme című tantárgyakat is. Sürgető feladat az egyházi jellegű közoktatási intézmények működését szabályozó keretek kidolgozása. Az alapfokú képzést (óvodai és elemi oktatás) lehetőség szerint biztosítani kell minden településen, ha másként nem, akkor a közösség által létrehozott magán jellegű intézményekben. /Szövetségi Képviselők Tanácsa: Határozat. = RMDSZ Tájékoztató, szept. 23. - 2287. sz./"
2002. szeptember 30.
"Titokban üléseztek Snagovon a NATO és a tagjelölt országok titkosszolgálatainak vezetői. Romániának azokat a titkosszolgálati tiszteket, akik részt vettek a "megtorló műveletekben", el kell távolítani - jelentette ki William Maetzer, a NATO titkosszolgálati osztályának igazgatója. Az Észak-atlanti Védelmi Szövetség államainak, illetve a NATO-tagjelölt országoknak titkosszolgálatai a múlt héten Snagovon megbeszéléseket tartottak, ahol a román hírszerző szolgálatok NATO-kompatibilissé válásának folyamatát is elemezték. Maetzer szerint a román illetékeseknek be kell vezetniük a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ feletti parlamenti ellenőrzést, az illetékes minisztériumoknak pedig el kell fogadniuk a NATO-országokban alkalmazott, erre vonatkozó törvénycsomagot. Az SRI jelenleg 60 országgal áll csereinformáció-szolgáltatási viszonyban, a másik román szerezet, a Külföldi Hírszerző Szolgálat pedig 75 más országbeli szakintézménnyel. Radu Timofte, a SRI igazgatója szerint a volt Szekuritáté aktivistáinak kiszűrése a "demokrácia értékeivel szemben kinyilvánított lojalitás" kritériuma alapján megy végbe. /Incze Ferenc: Leplezett találkozás. Snagovon tanácskoztak a titkosszolgálatok. = Krónika (Kolozsvár), szept. 30./"
2002. október 3.
"Bolyai János születésének 200. évfordulója alkalmával okt. 2-án nemzetközi geometriai és topológiai értekezletet szervezett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A résztvevők túlnyomó többsége hazai és magyarországi vendég, de érkeztek érdeklődők Japánból, Portugáliából, Spanyolországból, Franciaországból és az Egyesült Államokból is. A megnyitón felszólalt Andrei Marga, a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora, Kása Zoltán rektor-helyettes, Császár Ákos, a Magyar Tudományos Akadémia, Radu Miron, a Román Tudományos Akadémia tagja. Ugyanakkor Bolyai János életéről szóló kiállítás nyílt meg. /Gálffy Attila: Bolyai János megemlékezés a BBTE-n. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 3./"
2002. október 8.
"Megjelent Emil Constantinescu volt államelnök A rombolás, az építés ideje című visszaemlékezés-kötete, mely meglehetősen nagy vihart kavart politikai körökben. A volt államelnöknek lesújtóan rossz a véleménye többek között Radu Vasileről, Vasile Lupuról, Victor Ciorbeáról, Valerian Stanról, sőt, Ana Blandianáról is. A bukaresti lapok a felsorolt személyiségek viszontválaszát is közlik. Azok meg Constantinescura nézvést nem hízelgőek. /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 8./ "
2002. október 14.
"A közelmúltban Fugyivásárhelyen megrendezett, Milyen a romániai (kisebbségi) magyar keresztények élete? címet viselő nemzetközi konferencián A magyar felekezetek élete a mai Romániában címen előadást tartott dr. Csiha Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke. A kommunizmus visszaszorította az egyházat a templomba. Az 1990-es változás nem hozott meg mindent. Az egyházi javak visszaszolgáltatása is csak most kezdődött meg, az Európai Unió nyomására. Azonban ezek a visszaszolgáltatások nagyon kétarcúak. A kolozsvári református kollégiumot négy éve sürgősségi rendelettel visszaadtak, és most olyan helyzet alakult ki, hogy az egyház fizeti az adót érte, de az épületbe nem léphet be. A két református egyházkerületben csak húsz tanintézményt tudtak létesíteni, noha a kommunizmus előtt több mint ötszáz volt. Az egyikben, az Erdélyi Református Egyházkerületben az elmúlt években 44 új egyházközséget és ugyanennyi szórványt tudtak létrehozni; építettek 220 egyházi épületet, ezek közt 34 templom van. A kitartást és hűséget jelképezi, hogy 80 lelkes gyülekezet is van, amely lelkipásztort tart fenn. A legkisebb gyülekezet, amely templomot épített, 34 tagból áll. A népszámlálás szerint 200 ezerrel csökkent a magyarság száma. Ha Jézus velünk van, megmaradunk, szögezte le. /Tököli Magdolna: A megmaradás nem politika, hanem hit kérdése. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 14./"
2002. október 25.
"Okt. 27-én lesz 65 éves Ráduly János, a Kibéden élő néprajzkutató, műfordító, költő és rovásírás-szakértő. Nevéhez tíznél több kötet fűződik, népköltészeti tanulmányok, népmesegyűjtések, versek, műfordítások, rovásírás-tanulmányok. Születésnapja alkalmából a székelyudvarhelyi Erdélyi Pegazus Könyvkiadó, mely az Erdélyi Gondolat Kiadó szellemtársa, megjelentette a szerző új verseit A hiányérzet ölében címmel. /(Zs. F.): Ráduly János 65 éves. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 25./"
2002. november 1
"Ráduly János /sz. 1937. okt. 27./ 65 éves. Költő, műfordító, meseíró, néprajzkutató, gyűjtő, tanár. Neve egybeforrt Kibéddel, munkássága, életműve a település életével, kultúrájával. Ráduly Jánost munkahelyén, a kibédi általános iskolában köszöntötték a diákok, szülők és a kollégák. /(bölöni): Ráduly János 65 éves. A vers és a mese megszállottja. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 1/"
2002. november 3.
"Romániában elsőként Nagyváradon alakult meg az Alkalmazottak Katolikus Mozgalma (AKM). Lőrincz Ottó, a váradújvárosi Szent László plébánia kanonok-plébánosa szerint a mozgalom fő célja megegyezik a Szentírás kitételével: "sok az aratnivaló, kevés a munkás". A munkások támogatása a mozgalom fő célja, tevékenységük hatékony védelme a munkáltatókkal, munkaadókkal szemben. Az ünnepi szentmise ökumenikus jellegét mutatta az is, hogy az evangéliumot három nyelven - magyarul, németül és románul - hallhatták a hívek. /Tüzes Bálint: Egyesület a dolgozókért. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 3./"
2002. november 21.
"Nem rendelkezik az államelnök ezután a kormányfő visszahívásának jogával - döntötte el az Alkotmánymódosító Bizottság. Ezután a kettős állampolgárok is jogosultak közméltósági tisztségek betöltésére. Emil Constantinescu 2000-ben "menesztette" tisztségéből Radu Vasile miniszterelnököt, erre a jövőben nem lesz mód, nyilatkozta Varga Attila képviselő, az Alkotmánymódosító Bizottság nov. 20-i ülésén törölte az elnöki hatáskörből ezt a lehetőséget. Ezzel a Romániában fennálló félelnöki rendszert kívánják a parlamenti hatalmi formának alárendelni, melyben az elnöknek csupán protokolláris szerepet tulajdonítanak. A bizottság döntése szerint a kettős állampolgárságú személyeknek ezután lehetőségük adódik közméltósági tisztségek, illetve közhivatali, civil és katonai szerepkörök, állások betöltésére. /Incze Ferenc: Kié a hatalom? Háttérbe szorul az elnöki rendszer. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./"
2002. november 28.
"A Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) a rendszerváltás után fokozatosan megtisztították a Ceausscu-korszak hírhedt politikai rendőrségének tagjaitól, illetve módszereitől - jelentette ki Ion Iliescu államfő, miután Adrian Nastase kormányfővel beszélgetésre hívták a SRI vezetőségét. Mint azt Radu Timofte szolgálati igazgató a sajtónak elmondta, a találkozón a Prága után követendő stratégiát tárgyalták meg, amely főként a titkosított NATO-információk védelmére vonatkozik. "A SRI által feldolgozott információk mintegy nyolcvan százaléka a kormányzati intézmények munkájában szolgál segítségül, ezért rendkívül fontos, hogy a hivatalok nagy figyelmet és fontosságot tulajdonítsanak ezeknek a forrásoknak - fejtette ki Adrian Nastase miniszterelnök. Hozzátette "továbbá részleteibe menően meg kell vizsgálni a SRI működését, életbe kell léptetni azokat a technikákat, amelyeket a NATO megkövetel." /Incze Ferenc: Nincsenek szekusok? = Krónika (Kolozsvár), nov. 28/"
2002. december 3
"Mindössze hatmillió lejt sikerült összegyűjtenie az RMDSZ csíkszeredai szervezetének Reiner Antal megsegítésére. Ráduly Róbert, a szervezet helyi elnöke kijelentette, hogy az eddig összegyűlt hatmillió lejből is egymilliót ő maga adományozott, míg szintén egymillió Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselőtől származik. Reiner Antal az egyetlen, aki börtönben van Aurel Agache milicista halála miatt, akivel az 1989-es decemberi forradalomban végzett a népharag Kézdivásárhelyen. Reiner a csíkszeredai fegyházban tölti büntetését, és 60 millió lejes kártérítést kell fizetnie Agache családjának, ezért az RMDSZ helyi szervezete gyűjtést kezdeményezett a megsegítésére. Ráduly a Mediafaxnak adott nyilatkozatában elmondta, a milicista meggyilkolásával vádolt öt személy pere "nyilvánvalóan politikai természetű volt, hiszen számos ember közül, akik elítélendő cselekedetet hajtottak végre, ötöt juttattak börtönbe, valószínűleg ártatlanokat". A milicista haláláért később öt embert vontak felelősségre a törvény előtt: Orbán Fülöpöt, akit hét év szabadságvesztésre ítéltek, Héjja Dezsőt, aki ez év márciusában kapott kegyelmet, Paizs Ottót, akit négy évre ítéltek, valamint Reiner Antalt és Konrád Jánost, akik három-három évet kaptak, mindannyian halált okozó ütlegelés miatt. /M. I.: Hatmillió lej gyűlt össze Reiner számára. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3/"
2002. december 12.
"A romániai magyarság létszáma csökken. Ez a folyamat nem most kezdődött. A Madéfalvi veszedelemben megtalálható annak a leírása, hogy a székely kutyaszorítóba kerülvén, elcsángált. Az 1848-as forradalom megtorlása idején számtalan magyar vette kezébe a vándorbotot. Rossz emlékeket idéz fel az 1918 utáni tömeges kivándorlások időszaka is. A szülőföld elhagyása a Ceausescu rezsim boszorkányüldözései alatt tetőződött. A frissen végzett diplomásokat itt kellene tartani, segíteni kellene őket, ez az RMDSZ feladata lenne. /Orosz Attila (politológus): Megyünk vagy maradunk...? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 12./ "
2002. december 20.
"Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ Ezüstfenyő-díjat adományoz azoknak a személyeknek, akik kiemelkedő munkát végeztek a jogtalanul elállamosított föld-, erdő- és ingatlantulajdon visszaszerzésében. A következő személyek részesülnek Ezüstfenyő-díjban: Bálint Elemér Imre polgármester, Oroszhegy, Udvarhelyszék; Barabás András polgármester, Nagyajta, Háromszék; Barcsa Márton mezőgazdasági ügyvezető alelnök, Szecseleváros, Brassó megye; Birtalan Ákos parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Bölöni Dávid polgármester, Csernáton, Felső-Háromszék; Burkhardt Árpád alprefektus, Marosvásárhely, Maros megye; Csóka Tibor alprefektus, Zilah, Szilágy megye; Cziszter Kálmán a megyei RMDSZ szervezet alelnöke, Arad megye; Elek Barna volt parlamenti képvislő Marosvásárhely, Maros megye; Eőry László volt megyei tanácsos, Déva, Hunyad megye; Fodor György erdőmérnök Székelyudvarhely, Udvarhelyszék; Garda Dezső parlamenti képviselő Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Gerstmayer József RMDSZ-elnök, Máramarossziget, Történelmi Máramaros; Hajdú Menyhért Gábor volt egészségügy-miniszter, Csíkszereda, Csíkszék; Joó János polgármester Árpástó, Beszterce-Naszód megye; Kelemen Atilla parlamenti képviselő, Marosvásárhely, Maros megye; Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, Nagyvárad,; Köble Csaba prefektúrai főtitkár, Nagyenyed, Fehér megye; Kolumbán László közbirtokossági elnök, Gyergyószentmiklós, Gyergyó terület; Lázár Mária közbirtokossági elnök, Gyergyótölgyes, Gyergyó terület; Lengyel Ferenc, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Márton Árpád parlamenti képviselő, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Náznán Jenő, a Megyei Mezőgazdasági Hivatal igazgatója, Marosvásárhely, Maros megye; Oláh Badi Álmos polgármester, Maksa, Háromszék; Olosz Gergely alprefektus, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Pete István szenátor, Nagyvárad, Bihar megye; Pethő Zsigmond, a Megyei Kataszteri Hivatal igazgatója, Kolozsvár, Kolozs megye; Puskás Bálint szenátor, Sepsiszentgyörgy, Háromszék; Ráduly Róbert parlamenti képviselő, Csíkszereda, Csíkszék; Rafain Zoltán, a Csíki Közbirtokosság Érdekvédelmi Szövetség elnöke, Tusnád, Csíkszék; Rancz Sándor közbirtokossági tanácsadó, Kézdialmás, Felső- Háromszék; Riedl Rudolf alprefektus, Szatmárnémeti, Szatmár megye; Seres Dénes szenátor, Zilah, Szilágy megye; Sztranyiczky Szilárd , a Megyei Kataszteri Hivatal jogtanácsosa, Kolozsvár, Kolozs megye; Tamás Sándor parlamenti képviselő, Kézdivásárhely, Felső-Háromszék; Téglás Lajos alpolgármester, Koltó, Nagybánya terület; Tempfli József megyéspüspök, Nagyvárad, Bihar megye; Verestóy Attila szenátor, Székelyudvarhely, Udvarhelyszék. A díjátadásra dec. 21-én, szombaton, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában az RMDSZ megalakulásának 13. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi rendezvényen kerül sor. /Marosvásárhelyen adják át az RMDSZ Ezüstfenyő-díjait. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 20./"