Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cigărean, Adrian
2665 tétel
2013. március 1.
Hírsaláta
FELHÁBORÍTÓ PROVOKÁCIÓ. Az Erdélyi Magyar Televízió Sajtóprés című műsorában Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Farkas István EMT-szerkesztő és Parászka Boróka publicista személyes véleményként, egyértelműen fogalmazta meg az RMDSZ ama álláspontját, miszerint felháborító provokációnak tartják a Székely Vértanúk Napjára Marosvásárhelyre, „az akasztott ember városába” szervezett autonómiatüntetést. Az RMDSZ törekvései szempontjából rendkívül károsnak tartják az úgynevezett Székelyföldre és az úgynevezett székely zászlóra hivatkozó, szimbolikus külsőségekben megnyilvánuló politizálást. A nemzeti kultúra és egység megbontásának tartják a regionális székelyföldi törekvéseket, különutas vezetőivel együtt. Közösségi szándékok manifesztálása helyett további tárgyalásokat javasolnak.
BESÚGÓK, KIK MA IS KÖZTÜNK JÁRNAK. A Ceauşescu-rezsim titkosszolgálatának felépítését és a legismertebb, a közéletben máig jelentős szerepet betöltő besúgók névsorát tette közzé az Adevărul csütörtöki száma. Így ismét szembesülünk azzal, hogy Felix és Mircea néven Dan Voiculescu szorgalmas munkatárs volt, s e státusát több, végleges bírósági döntés is megerősítette. A zenei világ ügyeiről Ducu Bertzi Victoria néven tájékoztatta a szekut, Paula Iacob ügyvéd Gabriela és Ioana fedőnévvel kollégáit és külföldi kapcsolatait volt hivatott megfigyelni, Sorin Roşca Stănescu H15 és Deleanu néven maga jelentkezett a szekuritáténál, mert tudomást szerzett arról, hogy egy arab barátja terrorista akcióra készül más országban, Alex Mihai Stoenescu történész Adrian Gavrilescu néven jelentett, mióta e feladata megszűnt, történelemhamisítással foglalkozik, Gheorghe Nichita, Jászvásár polgármestere nemcsak figyelte, de be is szervezte kollégáit a Securitate külmunkatársaivá. A liberálisok nagy öregje, Mircea Ionescu-Quintus is szolgálta őket, Ioan Ghişe liberális brassói szenátor is. Ion Besoiu ismert színművész a film és a színházak világának volt a megfigyelője, Andrei Marga Horia Mureşan és M. A. néven német ösztöndíjasként szolgálta a Securitatét, s ugyanezt tette Őszentsége Teodosie, Tomis püspöke is – igaz, ő már az ortodox papokat tartotta szemmel. NEM EGYEZKEDTEK. Leszavazta a szenátus mezőgazdasági bizottsága azokat a javaslatokat, amelyeket az RMDSZ terjesztett elő. Tánczos Barna, a szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára egy Facebook-bejegyzésben felháborodásának adva hangot arról ír, hogy a javaslatokat politikai okokból, nem pedig tartalmi, szakmai kifogások alapján utasították el a kormánypárti törvényhozók. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. március 5.
Martonyi: fontos a biztonság
A székelyzászló-botrány kirobbanása óta először találkozott személyesen Martonyi János és Titus Corlăţean, miután a magyar külügyminiszter román kollégája meghívására tegnap kétnapos látogatásra érkezett Bukarestbe. A román fővárosba érkezését követően Martonyi először román kollégájával tárgyalt, a megbeszélés után pedig leszögezte: Románia és Magyarország is érdekelt a partnerség fenntartásában, de vigyázni kell a szóhasználatra. Kifejtette: megegyeztek a román féllel, hogy együttműködésük alapjait meg kell őrizni, és a létező nézeteltéréseket elsősorban egymás között, diplomáciai csatornákon oldják fel.
„Mind a két kormány pontosan tudja azt, hogy alapvetően érdekelt a kapcsolatok és a partnerség fenntartásában. Ami minket illet, a magyar oldalt, mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ez történjék” – mondta a magyar diplomácia vezetője. Martonyi János kiemelte: vigyázni kell a szóhasználatra, mert félreértésekre adhat okot. Elmondta: arra kérte román kollégáját, „legyenek óvatosabbak a politikai nyelvezetüket illetően”, hogy ne teremtsenek olyan légkört Romániában, amely a veszélyeztetettség érzését kelti a romániai magyarokban. „Nekem az a lényeg, hogy itt az emberek hogyan érzik magukat, itt a magyarok otthon érzik-e magukat, biztonságban érzik-e magukat, hogy a jogaikat tiszteletben tarják, vagy esetleg félnek attól, hogy nem ez a helyzet. Ez a legfontosabb kérdés, és az én látogatásomnak az a célja, hogy ebben történjen előrelépés” – magyarázta a magyar külügyminiszter.
Martonyi a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón elmondta: egyetlen magyar politikai erő sem tekinti ellenségnek Romániát, és hozzátette: mindkét ország kormánya érzi, hogy a kisebbségek ügye nem lehet belügy, és nem is közös európai probléma. A kétoldalú viszony kapcsán leszögezte: arra nem a viták jellemzőek, hanem a párbeszéd. Martonyi a székelyzászló-ügy kapcsán kifejtette: ha valaki Romániában ki akarja tűzni a székely zászlót, ő nem ellenzi, hiszen Gyulán és Méhkeréken is kint van a román zászló az önkormányzatok épületein. Titus Corlăţean azonban azt hangoztatta: egy nemzetiség nem sértheti meg az ország törvényeit, amikor önazonosságát kinyilvánítja.
A találkozót követően Titus Corlăţean úgy vélte, egyes mai politikusok hajlamosak felületesen kezelni a román-magyar stratégiai partnerséget, amely mind a két ország, mind a tágabb régió számára pozitív kihatással lehet. Fontos lépésnek nevezte a magyar–román megbékélés szempontjából az 1996-os jószomszédi szerződés aláírását, a státustörvény tárgyalásos rendezését, valamint a stratégiai együttműködésről szóló egyezmény tíz évvel ezelőtti aláírását. A megbékélés fontos lépésének nevezte azt is, amikor Medgyessy Péter 2002. december elsején Budapesten koccintott Adrian Năstase román kormányfővel a román nemzeti ünnep alkalmából, amelyen Erdély elszakítását ünneplik. Corlăţean kitért arra is, hogy Magyarország az első olyan ország, amellyel Románia közös kormányülések megtartásáról állapodott meg, és úgy értékelte, az eddigi négy ülés, amelyen többek között infrastrukturális, távközlési, oktatási és művelődési témákról egyeztettek, rendkívül fontos volt a kétoldalú együttműködés szempontjából.
Martonyi János délután részt vett a bukaresti külügyminisztériumban megrendezett konferencián, amelyet a magyar–román stratégiai partnerségi nyilatkozat aláírásának tizedik évfordulója alkalmából rendeztek. Este az RMDSZ vezetőivel találkozott, majd a Balassi Intézet bukaresti kulturális központjában megnyitotta a Bánffy Miklós-emlékkiállítást.
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 18.
Szabadon engedték Adrian Năstasét
Véget ért a korrupció miatt még júniusban eredetileg két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt exkormányfő, Adrian Năstase börtönbüntetése: a bukaresti törvényszék hétfőn jogerős ítéletben jóváhagyta a 4. kerületi bíróság februári ítéletét, amelyben jó magaviselete és a börtönben folytatott írói tevékenység miatt feltételesen szabadlábra helyezte a politikust. Năstase a szükséges formaságok elintézését követően tapsoló hívei gyűrűjében már este elhagyta a jilavai fegyházat, és hazatért otthonába, előtte azonban egy magánklinikán kivizsgálták.
Az ítéletet követően blogján örvendetesnek nevezte, hogy hazatérhet családjához. „Néhány napig csak arra használom az időt, hogy »belélegezzem« a szabadságot, és további terveimen gondolkodjam” – írta az exminiszterelnök.
A hétfői tárgyalás egyébként kétórás halasztással kezdődött, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályt (DNA) képviselő ügyész jelezte: nem volt ideje áttanulmányozni a volt kormányfő dossziéjához utólag csatolt dokumentumokat. Azon iratról van szó, amely rögzíti, hogy Năstase a legutóbbi tárgyalás óta jó magaviselete miatt további kedvezményt kapott, nevezetesen azt, hogy megnövelték a látogatási órák számát. Amikor egyébként Năstase belépett a tárgyalóterembe, hívei hosszas tapsban törtek ki.
A szünetet követően az ügyész azzal érvelt, hogy az Ilfov megyei Cornetu bíróságán kellett volna tárgyalni az ügyet – ennek a joghatósága alá tartozik a jilavai fegyház -, másrészt pedig úgy vélte, hogy az elítélt nem tett tanúbizonyságot arról, hogy jó útra tért volna. Erre bizonyítékul blogját hozta fel, amelyből kiviláglik, hogy nem tiszteli a törvényt, és nem fogadja el a börtönbüntetésről szóló ítéletet. Az ügyész azt is rendellenességként említette, hogy Năstase ügyiratából kitöröltek bizonyos adatokat. Az exkormányfő viszont rámutatott, hogy bizonyos őrizetesek személyes adatairól van szó. Năstase védőbeszédében egyébként közölte: ő mindig ártatlannak tartotta magát, a DNA érveit pedig a szabadlábra helyezési folyamat ellehetetlenítését célzó időhúzásnak minősítette. Egyúttal arra hivatkozott, hogy Európában általában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik a volt kormányfőket és minisztereket, csupán Ukrajnában és Albániában ítélték letöltendő szabadságvesztésre a volt kormányfőt.
Năstase valószínűleg visszatérhet korábbi pártjába, a Szociáldemokrata Pártba (PSD): Victor Ponta pártelnök-kormányfő arról beszélt, hogy Năstase sokat jelent a párt számára, a legfontosabb, hogy kiszabaduljon, majd ezt követően tárgyal vele a jövőjéről. Ion Iliescu, a párt tiszteletbeli elnöke szerint pedig az exkormámyfőnek a PSD-ben a helye, amint lejár a közügyektől való eltiltásra vonatkozó ítélet hatálya, és hasonlóan nyilatkozott Valeriu Zgonea, a képviselőház elnöke is. Utóbbi emlékeztetett: a párt alapszabálya értelmében Năstase elítélése pillanatában elvesztette párttagságát, jelenleg pedig nem gyakorolhatja állampolgári jogait, ezért a párttörvény előírásai szerint járnak majd el.
Mint arról beszámoltunk, a bukaresti 4. kerületi bíróság még februárban hagyta jóvá Năstase feltételes szabadlábra helyezését, ami ellen az ügyészek akkor fellebbezéssel éltek. A jilavai fegyház illetékes testülete januárban döntött úgy, hogy 45 napot jóváír Năstase börtönbüntetéséből, mivel a börtönben több könyvet és a egy tudományos művet is írt, magatartása pedig példaértékű. Ennek nyomán büntetése egyharmada letöltöttnek tekintendő, ami után kérelmezhette a feltételes szabadlábra helyezést.
Năstasét tavaly június 20-án ítélte jogerősen két év letöltendő szabadságvesztésre a legfelsőbb bíróság egy korrupciós ügy miatt, Năstase azonban aznap este, amikor két rendőr érkezett a lakására, hogy őrizetbe vegye, öngyilkosságot kísérelt meg: megpróbálta főbe lőni magát. Ezt az egyik rendőr megakadályozta, így a golyó csak a nyakát súrolta. A volt kormányfő ellen az volt a vád, hogy 2004-es államfői választási kampánya során törvénytelenül gyűjtött kampánypénzeket. Ez oly módon történt, hogy az építészeti felügyelet által szervezett, A minőség trófeája nevű konferencia résztvevői által befizetett részvételi díj valójában az akkori kormányfő kampánykasszájában landolt.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár),
2013. március 19.
A minta, előttünk
A korrupcióért elítélt volt kormányfő mintaszerű viselkedést tanúsított a börtönben: ezzel érveltek ügyvédjei Adrian Năstase idő előtti szabadlábra helyezéséért.
Előadásokat tartott társainak, tudományos munkásságot folytatott (könyvet írt), és a javulás jeleit mutatta. A vádhatóságot képviselő ügyészek már a megjelent kötet tudományos értékét is megkérdőjelezték, a javulási szándékot pedig egyáltalán nem látták, hiszen Năstase folyamatosan ostorozta, elfogultsággal és indokolatlan rosszindulattal gyanúsította őket, és az igazságszolgáltatás függetlenségét is kétségbe vonta. Elég érdekes, hogy mégis ettől a rendszertől jött a – számára – helyes döntés. Hogy csak feltételesen engedték ki, és hogy 2016-ig nem tölthet be felelős állami tisztséget, illetve politikai téren is mellékvágányra kényszerül (több évig nem választhat, és nem lesz megválasztható), az elég mellékes: formai kérdés egy olyan országban, ahol a lényeget rendre elsikkasztják. Ez esetben azt, hogy mit tekintünk mintának. Az a polgár ugyanis, aki kifizeti az adóit és betartja a törvényeket akkor is, ha ezek ellen tömérdek – jogos és megalapozott – kifogása van, nem a börtönben vár el mintaszerű viselkedést azoktól, akik az országot és ezzel az ő sorsát is irányítják, hanem ott, ahol dolgozniuk kellene. A közhangulatnak is nagyon jót tenne, és határozott előrelépés lenne a civilizált világ irányába, ha politikusaink nem a gyanús ügyletekkel és a törvények kijátszásával mutatnának példát, ha végre nem korrupcióról és plágiumról, hanem tisztességes és felelősségteljes hozzáállásról lennének híresek, és egy kis szerénység sem ártana. Lám, ezt még a vatikáni államfőtől is jó néven veszi a világ – azt pedig sok millió román állampolgár bánja (az itthon küszködők és a kitántorgottak közül is), hogy a Dâmboviţa partján másféle példakép a menő, a félanalfabéta juhásztól a rács mögött is arrogáns volt kormányfőig. Akiről aligha hihető, hogy tájékozatlanságában tévedett, hiszen a nemzetközi jog professzora az egyetemen. És aki korántsem tekinti magát bukott embernek, hanem egy bírói tévedés, illetve az ellenséges politikai erők áldozatának. Sírni és kacagni is lehet azon, ahogy formai hibákat kerestek egymáson az ügyészek és az ügyvédek (jogászok a jog két oldalán), nyelvtani bakikkal dobálózva, mikor sokkal nagyobb mulasztásokról, súlyos etikai hiányosságokról van szó. Az sem kérdés, hogy miképpen térhet vissza pártjába a volt elnök, ha ezt a szabályzat tiltja, de sok híve – köztük utódja, a jelenlegi miniszterelnök – nagyon akarja. Megoldják. A valódi gond az, hogy mi mintaszerű ma Romániában.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. március 20.
Vérengzés Odesszában
Háborús múlt - Florin Iepan filmben szembesíti hazáját a románok által elkövetett népirtással
Létezett egy náci Románia, és ezzel az utókornak szembe kell néznie – véli Florin Iepan, akinek Odessza című filmjét a héten mutatták be a OneWorld elnevezésű bukaresti dokumentumfilm-fesztiválon.
A fiatal rendező műve várhatóan heves vitákat vált ki, hiszen a román társadalom – fél évszázados történelemmisztifikálás eredményeként – vagy tagadja a helyi holokausztot, vagy pedig mentséget keres a zsidók lemészárlásában részt vevő egykori román politikai és katonai vezetőknek. Többnyire azzal mentegetik az Antonescu-rezsimet, hogy ha történtek is atrocitások román területen, azok nem a románok, hanem a „megszálló” (valójában szövetséges) németek számlájára írandók.
Iepan dokumentumfilmjében mindenekelőtt ettől az illúziótól fosztja meg honfitársait: 1941-ben csaknem 23 ezer civilt, többségében zsidót mészárolt le a román hadsereg Odesszában, román fennhatóság alatt álló területen, román parancsra. Háromhavi ostrom után a román hadsereg 1941. október 16-án vonult be Odesszába. Hat nappal később levegőbe röpült a hadparancsnokság épülete, megölve vagy megsebesítve 135 román és német tisztet.
Az épület korábban a szovjet biztonsági szolgálat, az NKVD székhelye volt, vélhetőleg a menekülő szovjetek aknázták alá. Constantin Trestioreanu tábornok azonban a civil lakosságon vett elégtételt. Tucatjával akasztatta fel a „zsidókat és a kommunistákat” az utcán, még mielőtt táviratozott volna feletteseinek. A bukaresti válaszsürgöny után további retorziók következtek. Egy nap alatt mintegy ötezer „zsidót és kommunistát” akasztottak fel vagy lőttek agyon. 24-én Ion Antonescu marsall, román miniszterelnök utasította Nicolae Macici tábornokot, az új parancsnokot, hogy végeztesse ki az összes odesszai zsidót.
Még aznap mintegy 22 ezer zsidót raktárakba zárták, majd ezeket felgyújtották vagy felrobbantották. Aki menekülni próbált, lelőtték. A rendezőt személyes motiváció vezette a dokumentumfilm megalkotásakor. 2006-ban ugyanis saját bevallása szerint elkövette élete legnagyobb hibáját: részt vett a közszolgálati televízió Nagy románok című műsorában. A népszerű BBC-show, a Great Britons mintájára készült műsorban Adrian Cioronu történész, volt külügyminiszter társaságában amellett érvelt, hogy Antonescu marsall neve kerüljön a legnagyobb románok lajstromának az élére. Utólag tudta meg, hogy a 2006-ban még nagyszerű hazafinak és kommunistaellenes harcosnak tartott egykori kormányfő több mint 300 ezer civil, többségében romániai és ukrajnai zsidó és roma haláláért felelős.
– Valójában a náci Németország után a náci Románia felelős a legtöbb zsidó áldozatért – vallja ma Iepan, aki szerint ezzel a ténnyel honfitársainak is szembe kell nézniük. Ezért akarja elmesélni „minden egyes románnak” az odesszai mészárlás egyetlen túlélőjének a történetét. Két éve elvitte Bukarestbe Mihail Zaslavskit, akinek szülei és három testvére elevenen elégett az odesszai barakkokban. A mai aggastyán akkor 16 éves volt. Bukarestben a hivatalosságok és történészek egyszerűen nem vettek tudomást róla. „Majd máskor”, utasította el Emil Constantinescu exállamfő, amikor a rendező bemutatta neki a 86 éves túlélőt, és felvetette: itt volna az alkalom, hogy a román állam nevében bocsánatot kérjen.
Ez szintén szerepel a filmben. Megszólal az alkotásban az utca embere is, aki még csak nem is hallott arról, hogy Antonescu marsallnak köze lett volna Hitlerhez vagy a holokauszthoz. Iepan szerint az odesszai mészárlás nemcsak azért sötét folt Románia múltján, mert a második világháború egyik legnagyobb tömeggyilkossága volt, hanem azért is, mert azóta egyetlen román vezető sem vette magának a fáradságot, hogy az áldozatok emléke előtt tisztelegjen, vagy a múlttal való szembenézést bármilyen módon elősegítse. A rendező szerint már csak az a kérdés: készek-e a románok hetven év távlatából elgondolkodni az Odesszában történteken, miközben a jólét és a tolerancia Európájába igyekeznek?
Szőcs Levente, Bukarest
Népszabadság (Budapest)
2013. március 21.
Turizmusra szakosodott ENSZ-diplomata
Szórványban nem mindig magyar szervezeteknél, intézményeknél bukkan fel egy-egy magyar név, legtöbbször román, vagy nemzetközi szervezeteknél is tevékenykednek talpraesett, okos, lelkes magyar fiatalok.
Saszet Brigitta nevét egy civilszervezetnél fedeztem fel olyan minősítésben, mely mellett nem tudtam elmenni: ENSZ-diplomataként utazik Bukarestbe, hogy ott Aradot képviselve belekóstoljon a parlamenti döntéshozatali szimulációba.
Nem kis dolog, el is gondolkodtatott, hogyan érheti el valaki azt, hogy 26 éves korában egy ilyen felelősségteljes küldetésben legyen része.
Megkerestem Brigit, aki készséggel, kedvesen állt a rendelkezésemre.
– Ki az a Saszet Brigitta? Honnan indult? Mivel foglalkozik?
– Egy fiatal, lelkes, tenni akaró lány, aki változtatni szeretne a világon, amelyben él. Gazdasági profilú egyetemet végeztem, majd üzleti turizmusból és vállalkozói ügyintézésből mesteriztem. Turizmus profilú vállalkozást indítottam öt évvel ezelőtt, amely azóta is igen jól működik, emellett aktívan tevékenykedek az Aradi Mozgalomnál, és egyéb önkéntes munkálatokban is részt veszek.
Tagja vagyok a Vezetőképző Aradi Akadémiának, ez az Aradi Mozgalom egy projektje, mely városunk leendő vezetőgenerációját kívánja kinevelni.
Amire büszke vagyok, hogy Adrian N. Sereş kollégámmal közösen több eseményt szerveztünk, bonyolítottunk le, valamint egy dokumentumfilmet is készítettünk a Hirschl Színház megmentése érdekében.
Már a líceumban részt vettem mindenféle vitákon, szerettem szónokolni, mindig jót akartam tenni környezetemnek, ebből is adódik, hogy szívvel-lélekkel szeretek önkénteskedni. Úgy érzem, hogy eléggé megdolgoztam azért, amit ez idáig sikerült elérnem az életemben, de én is lent kezdtem, lépésről lépésre haladtam az úton. Nem volt könnyű, de a sok-sok elégtétel és a hálás köszönetek kárpótolnak mindenért.
– Mesélj erről a projektről, kinevezésről – ha úgy tetszik…
– Jelenleg egy nagyon érdekes projekt része lehetek: Bukarestben az Emberi Jogi Tanács keretében UNESCO-képviselőként veszek részt egy ENSZ döntéshozatali szimulációban (a fennebb említett Adrian N. Sereş is részt vesz az eseményen – szerk. megj.).
A BISMUN-projekt március 20–25. között zajlik Bukarestben a parlament épületében. Eredetileg egy hosszú angol címe van – BISMUN 2013 – Bucharest International Student Model United Nations – és számos nemzetközi ifjúsági egyesület, szervezet képviselteti magát.
A BISMUN-projekt egy európai döntéshozatali szimuláció, lehetőséget biztosít a világ minden részéről érkező fiatalnak, hogy megismerhessék a döntéshozatal menetét.
– Miért éppen te?
– A jelentkezés online történt, számos jelentkező közül választottak ki. Nagyon megtisztelő és motiváló ez az esély, ami megadatott most nekem, hiszen ebben a projektben a világ minden tájáról lesznek jelen fiatalok, akiknek már tapasztalata van ezen a területen.
– Miről lesz szó Bukarestben?
– Idén az emberiség két óriási problémája lesz terítéken ezen a konferencián: az éghajlati viszonyok változásainak tulajdonítható kivándorlás, valamint az eutanáziához és az öngyilkossághoz való jog.
Nagy erőkkel és minden energiámmal készülök erre a küldetésre. Az UNESCO képviselőjeként óriási felelősséggel és fontossággal bír ez, biztos vagyok benne, hogy sok hasznos tapasztalattal térek majd haza a fővárosból.
Jelenleg nagyon izgatott vagyok az előttem álló esemény miatt, türelmetlenül várom már, hogy megérkezzek és szívjam magamba a rengeteg információt, valamint ismerkedjek, barátkozzak, és igazi diplomatává váljak.
Demény Ágnes
Nyugati Jelen (Arad),
2013. március 26.
Meghallgatás – lehallgatás
Domokos Géza kockázatai címmel készülő könyv egyik fejezetét ismerheti meg itt az olvasó – harmincöt (és harminchét) évvel ezelőtti történeteket. Aki ezt az időszakot nem élte át, nehezen fogja fel, milyen fenyegetettségek, kényszerek közt éltünk. Például itt, Kolozsvárt, Ceauşescu uralmának sötét árnyékában. Domokos Géza pályája és a Kriterion ezalatt, lényegében ezzel szemben ért a csúcsra (amiről a könyv következő fejezetei beszélnek).
A fene sok hivatal Domokos Géza életének Kriterion-korszakában sem kevesbedett. Sőt! 1978 márciusában, a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa együttes plenáris ülésén – amely Nicolae Ceauşescu jelenlétében zajlott – Domokos nem csupán mint a kiadó igazgatója, hanem egyúttal mint a Romániai Írók Szövetségének titkára vett részt. Az Előrében (1978. március 16-án) megjelent lepedőnyi közlemény, abban Géza bő hasábnyi terjedelemben olvasható hozzászólása igen tanulságos,
politikusi-művelődéspolitikusi taktikázásának megértése szempontjából.
Mint minden felszólaló, természetesen ő is azzal kezdi, hogy „pártunk elvei a nemzeti kérdésben helyesek és világosak. Természetes, hogy a szocialista építés egyik vagy másik problémájában többféle konkrét megoldási módozat lehet. Előfordulhat egy adott pillanatban, hogy a gyakorlati megoldások nem felelnek meg teljes egészükben az elfogadott elveknek; nincs kizárva egyes hibák elkövetésének lehetősége sem.” Érdemben aztán az anyanyelv ápolásáról, frissen-megőrzéséről, harmonikus fejlődéséről, illetve az iskola, a sajtó, a könyvek, a könyvkiadás ebben vállalt szerepéről beszél, arról, hogy „fel kell használni a szocialista államunk biztosította összes eszközöket” ennek érdekében. Nyilván a Kriterion pozícióit akarja erősíteni annak leszögezésével, hogy a könyvek – a sajtó, a rádió és a televízió nyelvművelő rovatai mellett – „szerves részét képezik a szocialista, hazafias nevelésnek”. És következik felszólalásának lényege („itt, a párt előtt, közöttünk, román, magyar és német kommunisták között” történő felvetésben): „Nem érezzük szükségét annak, hogy olyan tanácsokat és javaslatokat fogadjunk el, amelyeknek nincs forrásuk a mi valóságunkban, a mi életünkben. A közös történelem tanulságai sokatmondóak ebben a vonatkozásban, és mi nem akarjuk soha elfelejteni ezeket a tanulságokat!” (Erre még jön egy bizalombiztosító vallomás a párt és személyesen Ceauşescu irányában, a sikerekben való hit kifejezése.)
Az 1978. márciusi Előréből részlegesen idézett szöveget olvassuk most párhuzamban az Igevár két fejezetével, a cenzorokat, a „sajtóigazgatóság” dolgozóit – és főnökeit – megidéző hetedikkel, valamint „A feljelentők és piszkos kis szorgoskodásaik” címet kapott tizenkettedikkel. Mindkettőben inkább a nyolcvanas kiadói évek kellemetlenségeiről, szerkesztői-szerzői megpróbáltatásairól kapunk példákat és általános érvényű értékelést; az előző évtized az emlékező (D. G.) szerint még elviselhetőnek látszik. A „vörös plajbásszal vitézkedők”, azaz a könyvek hivatásos cenzorai tekintetében Domokos 2000-ben elnézőbb; le is írja: „a kommunista rendszert, a Ceauşescu-diktatúrát szemrebbenés nélkül kiszolgálók panoptikumának is megvoltak a belső drámái”. Illyés híres versére utalva, a „szem a láncban” igazsága alól természetesen magát sem vonja ki. A Kriteriont körbefogó gyűrű, a cenzorok, aparatcsikok és még inkább a feljelentők együtt jelentették a veszélyt, már a hetvenes évekbeli fenyegetettséget – ami (és ez a nagy szó!) akkor a Kriterion kiadványain még nem (vagy alig) látszott. Ehhez viszont olyan pódiumi megszólalásokra volt szükség, mint amit az idézett Domokos-szöveg példáz, és persze a jó kapcsolatrendszer.
1978-ból több olyan esemény – és érvelési kísérlet – idézhető, amely lényegében közel visz nemcsak Domokos e pódiumi megszólalásához, hanem a romániai helyzet, helyzetünk, az egyre inkább megnyilvánuló román nemzeti-szocializmus, fasisztoid megnyilatkozások jobb megértéséhez, tiltakozó-védekező magatartásunk formáihoz. A Sepsiszentgyörgyön áprilisban megrendezett első nemzetiségi színházi kollokvium s a május közepi, Kolozsvárt, a román Nemzeti Színházban az Írószövetség szervezésében sorra került országos drámairodalmi tanácskozás engem is megszólított, belekeveredtem az események sűrűjébe. Emlékezetem szerint Géza egyiken sem volt jelen, legalábbis nem kapott szerepet bennük, a következmények azonban elértek hozzá. Az összekapcsolódott két történet dokumentumai (nagyobbrészt) megtalálhatók Függőhíd című „közérzetkrónikámban” (Pécs, 1993). Noha az erdélyi olvasó a könyvhöz nemigen juthatott hozzá, nem részletezem a dolgokat, csak „a pódium mögöttiek” érthetővé tételére szorítkozom. Szentgyörgyön vitaindítót tartottam színházaink gondjairól, belefoglalva a közeget, amelyben intézményeink léteznek; és ebből nem tudtam kihagyni az országos fórumokon a nacionalista uszításban élenjáró költő,
a Ceauşescu-politikát legteljesebben kiszolgáló Adrian Păunescu kemény elmarasztalását.
Ott helyben nem lett nyílt botrány a szokatlan fellépésből. Annyi történt, hogy „baráti” ebédre hívott meg a szálloda vendéglőjébe a Kovászna megyei (román nemzetiségű) propagandatitkár és a Szekuritáté csángó származású főnöke, békítő hangnemben igyekeztek meggyőzni „túlzó” megnyilatkozásom időszerűtlenségéről. A botrány egy hónap múlva Kolozsvárt tört ki, az újabb kollokvium első napján; a hivatalos bevezetők elhangzása és egy román író felszólalása után, még az összes hivatalos személyiség (bukaresti írószövetségi emberek és párttartományi elvtársak) jelenlétében újabb, ezúttal színpadról, kortárs román szerző (Mircea Micu) drámájában elhangzott uszítást (Kossuth orgyilkosként szerepeltetését) tettem szóvá – természetesen jól körülbástyázva kritikámat (gondoltam én), mindenekelőtt a drámaíró Marin Sorescu pozitív példájával. Döbbent csend fogadta felszólalásomat, hogy majd a délutáni folytatásban egy kolozsvári román kollégától, Teohar Mihadaştól megkapjam a választ: hogy jövök én hozzá, Kossuth Lajos és Horthy Miklós tisztelője, hogy megmondjam az ő (román színházi) házában, mit szabad és mit nem.
Minthogy a helyszínen a szó szoros értelmében nem kaptam kést a hátamba – a lincshangulatot valamennyien, itt jelen lévő magyar írók éreztük –, elkezdtem levelezni becsületem védelmében, elsősorban az írószövetségi elnököt, George Macovescut szólítva meg leveleimben (Ceauşescu külügyminisztere is volt, ám mégis kultúrember). Az első levelet Macovescunak május 22-én írtam. Ehhez társuló, Korunk-fejléces papíron írt levelemet is megtalálom a Domokos-hagyatékban, május 27-ről:
Kedves Géza,
Küldöm a Macovescunak írt levelem másolatát, bár talán már láttad. (Elküldtem Ghişének is.) Felháborító a cinizmus, hogy Micut küldték a könyvhétre. És ahogy a România literară a hozzászólásokat (főként a Mihadaşét) hozta – de maradt Macovescunál az „etichetare” – în doi. [Kettős megbélyegzés.]
Néhány nap múlva küldöm a pesti akadémiai meghívás román fordítását Macovescunak, a másolatát Neked. Micu után talán én is mehetek Budapestre…
Baráti szeretettel
Kántor Lajos
Az útlevelet (az ajánlást hozzá) megkaptam, részt vehettem (előadással) a Nyugat évfordulójára rendezett tudományos szesszión. Megfordulhattam Bukarestben is, az Írószövetség elnökénél, ő hívott fel magához, normális beszélgetés zajlott köztünk, ráadásul megdicsérte román nyelvtudomásomat. (Kényes helyzetben saját átlagom fölött teljesítettem, ékes román nyelven.) Hat hónap elteltével, november 12-én megírtam harmadik levelemet is Macovescunak, nehezményezve, hogy ígérete ellenére nem kaptam lehetőséget román fórumon a védekezésre, Mihadaş aljas rágalmazása ellen. Hivatkoztam az ügyben romániai magyar írók egyértelműen mellettem álló véleményére, kettő közülük ráadásul az Írószövetség operatív vezetésének a tagja, Sütő András alelnöki, Domokos Géza titkári minőségben. (Sütő ugyancsak megírta a maga tiltakozó levelét Macovescunak; a másolatát elküldte nekem.) Utaltam a két kollokviumhoz kapcsolódó budapesti interjúra is, az Élet és Irodalomból (Zelei Miklóst bízta meg az És szerkesztője a beszélgetés lefolytatásával). S még egy érdekesség: a Macovescunak küldött román nyelvű levél (a harmadik) nem csupán a Domokos-hagyatékban van meg. Egy másolat az én szekus megfigyelési dossziémat is gazdagítja. Sőt, ezen túlmenően, Constantin Ioana tábornok Szekuritáté főinspektor 1978. október 25-i, majd 1979. február 6-i „nótájában” (összefoglaló jelentésében)
részletesen leírja sepsiszentgyörgyi és kolozsvári viselt dolgaimat
(a kollokvium alkalmával), azt, hogy megtámadtan Adrian Păunescut és a drámaíró Mircea Micut, ráadásul pedig interjút adtam az Élet és Irodalomnak. És ezt az interjút háromszor is közvetítette a magyar Szabad Európa Rádió. Ami persze negatív hatást gyakorolt egyes magyar nemzetiségű értelmiségiek körében, és jelentősen hozzájárult a nacionalista érzelmek felszításához. (A második „feljegyzés” két névvel is konkretizálja negatív hatásomat; Nagy Géza egyetemi előadótanár például arról beszélt, hogy ideje volna magasabb beosztásba kerülnöm, mert hátamra veszem a romániai magyar kisebbség sorsát.) A tábornok elvtárs szerint viszont annak jött el az ideje, hogy a pártszervek elé hívjanak, figyelmeztessenek. (Ez még a szelídebb összefoglalók közé tartozik – több mint egy évtized hátra van e téren…)
És még egy szekus papír, 10 oldalon. (Az eredeti, magyar nyelvű telefonlehallgatási irat állítólag csak ötöt tett ki, a néhol nehezen kiolvasható román fordítást lendületes írással megnövelték.) A címben „GOGA” szerepel – Gáll Ernőt, a Korunk főszerkesztőjét, mint megfigyeltet ezen a néven tartották számon –, melléje írták, hogy „Kantor Layos”, vagyis így került be az én dossziémba is. Minden adatot, számot a „címlapról” nem tudok megfejteni, ám több mint biztos, hogy a szerkesztőségi telefonon keresztül értesültek arról, hogy mi történik bent, a főszerkesztői szobában 1976. október 1-jén (? – merthogy látható egy október 4-i dátum is ugyanott). Valószínűleg egy nagyon korai előcenzúra megjegyzéseit tárgyaljuk meg, a szerkesztők (furcsa, ám reálisnak tűnik a leírás, hogy a decemberi, ünnepi – de még nem Ceauşescu-fényképpel kötelező – szám cenzúra utáni alakulásáról van szó, október elején). Suttogva beszélnek a jelenlévők. A beszámoló szerint – ugyanis a román szövegben már kommentárok is olvashatók – R. (Rácz) meglepetésére én nem dühösen veszem tudomásul, hogy kidobták a cikkemet, noha megjegyzem, hogy a „Ban-Bank” klasszikus dráma.
Miért tartozik ide a sok besúgói, lehallgatási stb. fel(le)jegyzés közül éppen ez az október eleji? Mert kiemelt helyet kap benne Domokos Géza érkezése, akit R. és Kantor nagyon melegen üdvözöl. („Soseşte GEZA – primit f. călduros de…”); a „GEZA” fölé utólag írták oda a „Domokos”-t. Az a szövegben eredetileg is látható, hogy mi ketten, azaz hárman „mindjárt más irodákba megyünk át”. Most már csak a Domokoshoz kapcsolódó részekből idézek. Én beszámolok Gézának, hogy a Paulovics-kiállítást (bizonyára a Bánffy-palotában, teszem hozzá a román szöveghez, utólag) nem engedik magyarul is megnyitni. (Ebbe a beszélgetésbe kapcsolódik be az időközben hozzám érkezett „Bela baci” – nyilván Gy. Szabó Béla, a maga tapasztalataival.) „Geza” mindenféléről beszél aztán Rácz-cal, a Kriterionnál készülő kötetéről, aztán „rettenetesen suttogva” az NSZK-ban vagy két hete megjelent cikksorozatról, amely Románia gazdasági problémáit tárgyalja, majd valamit a magyar kisebbségről és arról, hogy Bukarestben találkozott D. R.-vel – D. R. Popescuval –, aki panaszkodott színdarabja gyenge fogadtatása miatt. Domokos Géza közlései továbbra is erősen érdeklik a lehallgatót: két héttel korábbi csíkszeredai látogatására épp csak utalás történik, arról viszont részletes beszámolót kapunk, hogy a bukaresti zsinagógában, a zsidó halottak napján Méliusz verseiből szavaltak, és hogy Rosen rabbinak kitűnő kapcsolatai vannak a „fentiekkel”. Domokos és Rácz folyamatosan beszélgetve távozik a szerkesztőségből, utóbbi a saját kocsiján viszi el Domokost, aki egyenesen a reptérről érkezett a Korunkhoz.
A Kriterion és a Korunk intézményi kapcsolatai tulajdonképpen a nyolcvanas évek legelején válnak bizonyíthatóvá, a ránk irányuló megkülönböztetett figyelem azonban – mint az idézett dokumentum is jelzi – jóval korábbi. (A pódiumokról elhangzó szövegeknél sokkal többet mondanak a mögöttük, a kulisszák mögött történtek. Ezek megismerésében segíthetnek a Szekuritáté ma már nem „szigorúan titkos” iratai.)
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár),
2013. március 26.
Velejéig korrupt a román igazságszolgáltatás?
Romániában olyan magas szintre emelkedett a korrupció, hogy a magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőket is megfertőzte.
Bűnhálózat az igazságszolgáltatásban
Nem csak az igazságszolgáltatásban, de a román közvéleményben – elsősorban a sajtóban – is nagy port vert fel két bíró, Viorica Dinu és Antonela Costache előzetes letartóztatása. Mindketten valóságos hálózatot építettek ki bűnözők felmentése érdekében, amelyben bíróktól kezdve bírósági jegyzőkön át egészen az ügyvédekig, más közvetítőkig bezáróan vettek részt igazságszolgáltatási szakemberek. A két ügyvédnek úgymond kész díjszabásaik is voltak a kedvező ítéletek – legtöbbször az előzetes letartóztatás feloldása – meghozataláért. Amennyiben mégis képtelenek voltak más ügyvédeket befolyásolni a bűnözők számára kedvező ítélet elérése céljából, olyankor visszaadták a pénzt a megvesztegetőnek, ezzel mintegy mentesítve magukat a felelősség alól.
Viorica Dinu és Antonela Costache több ügy kapcsán is jelentős csúszópénzeket vett fel. A korrupcióelleni ügyészek kimutatása szerint a két bírót csupán az utóbbi négy hónap során mintegy 800 ezer euróval vesztegették meg: Viorica Dinu 109 ezer eurót kapott és további 345 ezer euróra tettek számára ígéretet, Antonela Costachénak pedig 300 ezer eurót ígértek meg kedvező ítéletek megszületése esetén és 32 ezer eurót vett fel.
Így például 150 ezer eurót ígért nekik Dinel (Staicu) Nuţu szabadlábra helyeztetése érdekében az állami pénzeket lenyúló bűnöző testvére, Marian Staicu, aki, a testvére két ügyvédjének átadott 50-50 ezer euró mellett ugyanennyit fizetett Sorin Vasilescu bírósági jegyzőnek. Dinel (Staicu) Nuţut 2007-ben azzal vádolták meg, hogy több mint 11 millió euróval károsította meg a szászmedgyesi Transgaz vállalatot.
ECRIS: korrupt – ha korruptak használják
A korrupció elleni ügyészek vádirata szerint a két bírónő idén, januárban kísérletet tett Staicu kiszabadítására, az ügyben illetékes ítélőtanács azonban fenntartotta az előzetes letartóztatást. Staicu két ügyvédjének, Ileana Raducannak és Petre Danielnek sikerült azonban 5000 euróval megvesztegetniük Sorin Vasilescu bírósági jegyzőt, aki „elintézte", hogy a dosszié februárban már Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz kerüljön.
A bírósági jegyzőnek valóban nem lehetett könnyű dolga: az ECRIS nevű számítógépes rendszer ugyanis – amennyiben „békén hagyják" – véletlenszerűen jelöli ki a különböző dossziékat elbíráló ítélőtanács bíráit. Azonban nem csak a hackerek, de a bíróságon is szinte mindenki tudja, hogy a rendszer kijátszásának legalább tíz kiskapuja van; ezekről már 2011-ben jelentést készített a Számvevőszék. E kiskapuk egyikét használta ki Sorin Vasilescu. A hiba természetesen nem elsősorban a rendszerben van, mert az eleve nem korrupt – bár a rendszeren is lehetne már javítani – hanem azok felhasználóiban van.
„Möbius, vagy mi a fene"
A két bírónő „nehézsúlyú" volt a pályán, igen komoly ügyek kerültek hozzájuk. Így például ott kellett volna lenniük a korrupció elleni ügyészek Adrian Nastase feltételes szabadon bocsátása elleni fellebbezéséről döntő ítélőtanácsban is – letartóztatásuk miatt azonban erre már nem került sor.
Viorica Dinu foglalkozott Dan Voiculescu ügycsomójával is, amelyben a politikust az Élelmiszeripari Kutatóintézet lenyúlásával vádolják, és hozzá került Sorin Ovidiu Vantu egyik bűnvádi esete is.
A két bírónő neve ott szerepelt Vasile Balint, azaz Sile Camataru szavadon bocsátásnak zavaros ügyében is, miszerint a hírhedett maffiózót nem azért engedték ki büntetése letöltése előtt a börtönből, mert példás magaviseletű fogoly volt és kifestette saját celláját, hanem azért – mert egészségi állapota erősen megrendült. Viorica Dinut és Antonela Costachét az sem zavarta, hogy Sile Camataru „nagybetegen" nyomban elhelyezkedett egy kereskedelmi társaságnál.
Antonela Cosctache volt az, aki letartóztatási parancsot adott ki a guru, Gregorian Bicolaru ellen és tagja volt annak az ítélőtanácsnak, amely a volt kormánytanácsos, a korrupcióval megvádolt Fanel Pavalache ügyében döntött.
A két bírónő érdekelt volt az úgynevezett Mobins-dosszéban is: konkrétan az öt év börtönbüntetésre ítélt Stefan Radulescu ügycsomójáról van szó, akit a Mobins bútorgyár megkárosításáért ítéltek el. (A két bírónőt az igazság kiderítése olyannyira foglalkoztatta, hogy még magának a gyárnak a nevével sem voltak tisztában, Antonela Costache egyebesen „Möbius, vagy mi a fenének" emítette a dossziét).
Továbbá, jókora csúszópénzért felvállalták a bűnüldözők által a Stroe és a Gusti néven emlegetett két dossziét is, amelyet végül is Eduard Gusti és Dan Stroe bűnvádi dossziéja néven sikerült azonosítaniuk.
A hiszékeny bírónők
Ennek ellenére mindketten igen hiszékenyek voltak. A korrupció elleni ügyészekkel folytatott „magánbeszélgetések" kapcsán például elhitték azt, hogy a bukaresti bíróság alumíniummal bélelt, kibádogozott liftjeit nem lehet lehallgatni. Így ügyeiket rendszerint a felvonóban beszélték meg – a korrupció elleni ügyészek legnagyobb örömére, akik itt helyzeték el mikrofonjaikat, és akiknek így sikerül perdöntő bizonyítékokat felvenniük.
Elhitték azt is, hogy a régebbi típusú mobiltelefonok úgyszintén lehallgathatatlanok. Ezért mindketten régi mobiltelefonokon át beszélték meg egymással a megvesztegetés részleteit, a pénzek elosztását, aminek a vádhatóságok még akkor is örvendtek, ha mindez kissé a hang minőségére ment.
Az ügyészeknek így tudomására jutottak a pénzek elosztása körüli manőverek, a két bírónő „etikai kódexe", miszerint a megvesztegetést elfogadó csupán némi kenyeret biztosít magának, és „munkaerkölcse", miszerint „túlságosan hülyék azok a bírók", akik nem akarnak ily módon pénzhez jutni. Mindemellett Antonela Costache, a botrány kitörésekor felhívta személyes varázslónőjét, akit felelősségre vont azért, hogy jóslataiban nem figyelmeztette a korrupció elleni ügyészek akciójára.
A korrupció elleni ügyészek szerint az összegyűjtött anyag – a telefonbeszélgetések hanganyaga mellett fotók, videófelvételek, tanúk vallomása, több feljelentés – megdönthetetlen vádat jelent annak bizonyítására, hogy a két bírónő széles körű hálózatot épített ki az ítéletek meghamisítása céljából, jól kiépített rendszert hozott létre a megvesztegethetőségükért járó összegek begyűjtésére.
Az ügyben, a két bírónő mellett vádlottként szerepel Vasilescu Sorin bírósági jegyző, Raducan Ileana és Petre Daniel Costel ügyvéd, Petre Daniel Costel felesége, aki ellen megvesztegetésben való bűnrészesség miatt indult eljárás, illetve Dinel (Staicu) Nutu testvére, Staicu Marin, megvesztegetés miatt.
A dobogó harmadik helye
A két bírónő rövid idő alatt csinos vagyonra tett szert. Viorica Dinu Bukarestben három lakással, 800 négyzetméteres telekkel rendelkezik. Volkswagen Golf típusú gépkocsija van, ékszereinek értékét 10 ezer euróra teszi.
Antonela Costache a Bukarest melletti Voluntari községben 200 négyzetméteres villával, csaknem 600 négyzetméteres telekkel, Audi TT gépkocsival rendelkezik. Emellett két bankbetéte is van, 132 ezer lejjel, illetve 62 224 euróval.
Antonela Costache egyébként 1400 eurós szőrmekabátot vásárolt magának, de ezzel nem tett túl Dinu Vioricán, aki azzal kérkedett, hogy 3500 eurós kabátja van – igaz, eddig még nem vett fel, mert nagy és súlyos".
Mindeddig az igazságszolgáltatási rendszerben adott legnagyobb megvesztegetés egyébként a Szociáldemokrata Párt volt szenátora, Cătălin Voicu nevéhez fűződik, aki 260 ezer eurót adott Florin Costiniu egykori magas rangú igazságszolgáltatási tisztségviselőnek. A negatív rangsorban Maria David korábbi bírónő következik, aki 200 eurós csúszópénzt kért. A moszani 150 ezer eurós megvesztegetési összeggel Viorica Dinuhoz és Antonela Costachéhoz elfoglalta a dobogó harmadik helyét, amelyen eddig a temesvári táblabíróság volt alelnöke, Nicolae Costantin Serban állt – nyamvadt 50 ezer euróval.
Maszol.ro,
2013. április 11.
Kommunista pribékeket vonnának felelősségre
Ügyészségi feljelentést tesz gyilkossággal és népirtással gyanúsított 35 személy ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) – adták hírül tegnap a román lapok az intézet közleményére hivatkozva.
Az IICCMER az utóbbi hónapokban a kommunista börtönök pribékjeinek azonosítására összpontosította energiáit. 35 olyan személyt azonosítottunk, akik gyilkossággal gyanúsíthatóak – nyilatkozta Andrei Muraru, a kormányzati kutatóintézet igazgatója. Az időskorú, 81 és 99 év közötti gyanúsítottak az intézet szerint 1950 és 1964 között a kommunista elnyomó gépezetben, börtönökben, kényszermunkatáborokban tevékenykedtek. Az IICCMER-nek sikerült személyazonossági adataikat és jelenlegi lakcímüket felkutatnia. Az intézet közlése szerint valamennyiüket szándékos emberöléssel, illetve népirtással gyanúsítják, és a róluk feltárt adatokat a következő hetekben átadják az ügyészségnek. Adriana Niculescu, az IICCMER szóvivője közölte: az intézet nem először tesz feljelentést a kommunista rendszer elnyomó gépezetét működtető és irányító személyek ellen, de még egyetlen ügyben sem emelt vádat az ügyészség az intézet által meggyanúsított személyek ellen. A szóvivő által rendelkezésre bocsátott kimutatásból kiderül, hogy 2006 és 2008 között hat esetben fordult az intézet az ügyészséghez ismert kommunistaellenes ellenállók kínvallatóinak, a Szabad Európa Rádió román szerkesztősége elleni merénylet elkövetőinek, Magyarországra szökött személyek kiskorú testvéreit bántalmazó csíkszeredai börtönőrök bíróság elé állítását kérve, de az ügyészség – többnyire a tettek elévülésére hivatkozva – nem indította el a bűnvádi eljárást.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy).
2013. április 19.
Először beszélt a nyilvánosság előtt a börtönből nemrég szabadult Adrian Năstase
Továbbra is politikai bosszúnak tartja az ellene zajló bírósági eljárást és letöltendő börtönbüntetésre ítélését Adrian Năstase volt miniszterelnök. A korrupció miatt tavaly júniusban szabadságvesztésre ítélt, majd nemrégiben jó magaviselete miatt feltételesen szabadlábra helyezett szociáldemokrata politikus szabadulása óta először adott interjút.
A beszélgetést a kormány egyik fő szócsövének számító Antena 3 hírcsatorna sugározta szerda este.
Năstase közölte: még 2012 decemberében panaszt tett a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróságon, amelyben igazságtalannak nevezi az ellene lefolytatott eljárást. Azt is elmondta, hogy azért nem fordult kegyelmi kérvénnyel Traian Băsescu államfőhöz, mert az megalázkodás, illetve bűnösségének elismerése lett volna. „Egy kegyelmi kérvény számomra olyan megaláztatás lett volna, amelyet semmi esetre sem lettem volna képes vállalni” – jelentette ki Năstase. Álláspontja szerint az Európai Bizottság tavaly nyári kérése, hogy az ügyvivő köztársasági elnök ne adjon egyéni kegyelmet senkinek, „az egész nemzet, az egész ország számára megalázó” volt. Ezzel arra az időszakra utalt, amikor a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) kezdeményezésére a parlament felfüggesztette tisztségéből Traian Băsescut, és fölmerült a lehetőség, hogy az államfői tisztséget ideiglenesen betöltő szenátusi elnök, Crin Antonescu elnöki kegyelemben részesíti Năstasét.
Năstase mindemellett azt is kijelentette, hogy Victor Ponta kormányfő helyében ő is együttműködne Băsescu államfővel. Năstase egyébként díszmeghívottként jelen lesz a Szociáldemokrata Párt hétvégi bukaresti tisztújító kongresszusán, az általa letartóztatásáig betöltött országos választmányi elnöki tisztségre pedig nem írnak ki választást, bár a volt miniszterelnök még több mint három évig nem gyakorolhatja állampolgári jogait.
Az exkormányfő azt is elmondta, hogy tavalyi öngyilkossági kísérlete a lehető legvalóságosabb volt, erre bizonyíték a máig meglevő sebhely. „Az a golyó csak egy milliméterre haladt el a nyaki üterem mellett” – mondta Năstase. Az öngyilkossági kísérlet körülményeiről elmondta: amikor a letartóztatására kiküldött rendőr őrizetbe akarta venni, a bal zsebében már ott volt a revolver. A rendőrnek azt mondta: „Sajnálom, hogy te is belekeveredtél”, mivel attól tartott, hogy a tisztnek baja származhat abból, ha a szeme előtt követ el öngyilkosságot a letartóztatandó személy. Az öngyilkosság azért nem sikerült, mert Năstase csak jobb kézzel tud lőni, és miközben át akarta venni a revolvert bal kezéből a jobba, a rendőrnek volt ideje rávetni magát. A fegyver dulakodás közben sült el, súrolva a politikus nyakát. Közölte: azért akart végezni magával, mert úgy érezte, nem bírja elviselni az ítélettel járó megaláztatást.
Mint ismeretes, Năstasét korrupció miatt ítélte két év szabadságvesztésre tavaly júniusban a legfelsőbb bíróság, miután bebizonyosodott, hogy a 2004-es államfői választások előtti kampányában az Állami Építészeti Felügyelet által szervezett szakmai konferencián összegyűjtött összeget használt fel. Letartóztatásakor öngyilkosságot kísérelt meg, de ezt a kivezényelt rendőrt megakadályozta
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár).
2013. április 25.
Milyennek látszik Washingtonból Románia?
Romániában komoly gondokat okoz a minden szintet átfogó korrupció, az igazságszolgáltatás pedig még mindig politikai befolyás alatt áll – állapítja meg az amerikai külügyminiszter Romániával foglalkozó emberjogi jelentésében.
Politikai nyomás
Romániában a korrupció az intézmények valamennyi szintjén érvényesül, és érinti a román társadalom minden egyes struktúráját. A korrupció tekintetében a jelentés szerzői nem látnak jelentősebb elmozdulást Romániában.
Komoly bírálatok érik a romániai igazságszolgáltatást is, amely még mindig nem nyerte el teljes függetlenségét és jelentős mértékben függ a politikai nyomásgyakorlástól. Emiatt a romániai igazságügy nem egyszer részrehajló. A jelentés szerzői tudomásul vették, hogy az igazságszolgáltatásnak köszönhetően börtönbüntetésre ítélték Románia egyik volt miniszterelnökét – Adrian Năstasét – korrupciós ügyei miatt. Ennek ellenére, komoly fenntartásaik vannak az igazságügyet illetően.
A jelentés kifogásolja a romániai börtönkörülményeket is. A börtönviszonyok rendkívül kemények, nem egy alkalommal nem állnak összhangban a nemzetközi követelményekkel és standardokkal. A rendőrség és a csendőrség több ízben is visszaél hatalmával, erőszakosan lép fel a bebörtönzöttekkel szemben. A rendőri erőszak és túlkapások ellen a hatóságok késleltették az intézkedések meghozatalát, több, ilyen jellegű dosszié esetében pedig felmentették a vádlottakat.
Az erőszakos akcióik sok esetben kiterjednek a roma származású lakosságra is. A szerzők több olyan esetre is kitérnek, amelynek romák voltak az áldozatai, és három esetet is felhoznak arra, hogy a rendőrségi erőszak alkalmazása három roma származású lakos életét követelte.
A dokumentum külön kitér egyébként a romákat hátrányosan érintő megkülönböztetésekre, és szót ejt a szexuális kisebbségeket sújtó hátrányos intézkedésekről is. Az illetékes hatóságok és tényezők legjobb esetben is csak habozó intézkedéseket hoztak mindezeknek a visszaéléseknek a büntetésére.
„Általában” szabad sajtó
A romániai írott és sugárzott sajtót a szerzők „általában szabadnak” ismerik el. Hozzáteszik viszont azt, hogy bár viszonylag független intézményként a sajtó aktív szerepet játszhat az ország életében, nyilvánvaló korlátozások nélkül szabadon véleményt nyilváníthat különféle kérdésekben, számos román médiaterméket politikusok, illetve a politikusokkal szoros kapcsolatot fenntartó személyek tulajdonukban, vagy szigorú ellenőrzés alatt tartanak, ideértve akár helyi, akár az országos szintű írott vagy sugárzott sajtót is.
Azt is hangsúlyozzák, hogy az újságírók bírálatokat fogalmazhatnak meg a kormányhatóságokkal szemben, beleértve a magas rangú tisztségviselőket is. A tájékoztató anyagok, valamint a vezércikkek hangneme azonban gyakorta igen jól tükrözi a tulajdonosok véleményét.
Ugyanakkor kitérnek arra is, hogy a sajtósoknak – akárcsak bizonyos nem kormányzati szervezetek munkatársainak – nem egyszer fenyegetés alatt kell dolgozniuk. A román államfő tisztségéből történt felfüggesztéséről szóló tavaly nyári népszavazás alkalmával például az újságírók több alkalommal is halálos fenyegetést kaptak azonosítatlan forrásoktól. Ezek a fenyegetések mindenképpen aláaknázzák a sajtó függetlenségét – olvasható az amerikai Külügyminisztérium Romániáról szóló jelentésében.
Visszaszolgáltatás, antiszemitizmus
A dokumentum szerzői különös hangsúlyt helyeznek a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának ügyére. Mint hangsúlyozzák, a visszaszolgáltatások üteme továbbra is „rendkívül lassú”, ráadásul a kormány most további egy évvel hosszabbította meg a térítések határidejét. egyszersmind a román kormánynak nem sikerült megfelelő intézkedéseket elfogadnia a görög-katolikus elkobzott javak visszaadásának tekintetében sem.
A jelentés felrója Romániának azt is, hogy csak igen keveset tett a családi erőszak visszaszorítására, általában a nők elleni erőszak ellen. A jelentés kevesli a gyermekkel szembeni visszaélés megfékezésére, a fogyatékkal élők támogatására tett kormányintézkedéseket is.
Nem hiányoznak az antiszemita, rasszista, idegengyűlölő és nacionalista megnyilvánulásokra, akciókra, a sajtóban megjelent ilyen hangvételű anyagokra utaló bíráló megjegyzések sem. Mindezt súlyosbítja az a körülmény, hogy az ilyenfajta anyagok mind gyakrabban látnak napvilágot az interneten is.
Román tárcavezető: nem jellemző
Mircea Dușa védelmi miniszter szerint a washingtoni jelentésben a rendőrséggel és a csendőrséggel szemben felhozott vádak „csupán elszigetelt esetnek” számítanak. Véleményének megfelelően hasonló esetekben az illetékes szervek minden esetben meghozták a törvényben előírt intézkedéseket.
A tárcavezető szerint a romániai intézmények minden erőfeszítést megtettek azért, hogy megfeleljenek az európai intézmények előtt támasztott követelményeknek. Annyit azonban elismert, hogy az állami intézmények „egyes alkalmazottai” elkövetnek hibákat is, ám véleménye szerint az ilyesfajta bírálatok egyáltalán nem jellemzik a romániai intézmények tevékenységét.
Maszol.ro
2013. május 3.
Tüntetéssel és export-tiltással a székelyföldi erdőkért!
Tíz székelyföldi településen tüntetnek a Schweighofer-beruházás ellen. Gyújts gyertyát a székelyföldi erdőkért! jelszóval tüntetést hirdettek meg a Facebookon a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó óriáscég rétyi beruházását ellenző személyek. Az közösségi oldalon az eseményt létrehozók között Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta elnöke, és Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke is szerepel – írja a transindex.ro.
„Helyszínenként ezer gyertyával tiltakozunk a Rétyre tervezett megafűrésztelep megépítése ellen. A beruházás megvalósulása esetén ezrek munkahelye kerül veszélybe, nem beszélve a környezetrombolásról" – írják a felhívás szerzői. Az összehangolt eseményre május 7-én, kedden este 8 órakor kerül sor, Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban, Kézdivásárhely főterén, Baróton a központi parkolóban, Kovásznán a központi parkolóban, Ozsdola központjában, Rétyen a községháza előtt, Székelyudvarhelyen az Emlékezés parkjában, Csíkszeredában a Szabadság téren, Szentegyházán a korcsolyapályán, Gyergyószentmiklóson pedig a művelődési ház előtt.
A szervezők az újabb települések csatlakozását várják. A Holzindustrie Schweighofer vállalat évente 800 000 köbméter rönkfát dolgozna fel a Rétyre tervezett 70 hektáros fűrésztelepén, amelyet 2014-ben indítana be. A tervezett beruházás összértéke 150 millió euróra rúg. Az osztrák cég szerint a beruházás nyomán 650 új munkahely jöhetne létre Kovászna megyében.
A háromszéki vállalkozók szövetsége export-adót szorgalmaz
A hazai bútoriparnak valós segítséget nyújthatna a kormány terve, hogy időszakosan leállítaná a deszka- és rönkexportot, nyilatkozta Bagoly Miklós. A háromszéki kis és középvállalkozók egyesülete, az Asimcov elnöke, sepsiszentgyörgyi faipari vállalkozó a Sláger Rádiónak kifejtette: nem lehet politikai eszközökkel beleszólni a piacgazdaság alakításába. Bagoly Miklós (fotó) szerint egy új adónem bevezetésével lehetne a deszka és rönkexportot szabályozni.
Mint arról beszámoltunk Liviu Dragnea kormányfő-helyettes bejelentette, hogy a hazai fafeldolgozó ipar támogatásának céljával állítanák le időszakosan a romániai deszka és rönkexportot. Ezzel az intézkedéssel egyetértett Lucia Varga erdészeti miniszter is, aki azonban felhívta a figyelmet, hogy az export időszakos leállításáért az unió kötelezettségszegési eljárást indítana Románia ellen, viszont amíg a per tartana, legalább visszaesne a fakivágás mértéke”.
A román kormány támogatja az intézkedést, hiszen az ország óriási mennyiségű faanyagot exportál, a hazai kereskedők pedig nem tudnak versenybe szállni a külföldi vállalkozókkal a magas árak miatt. „Rendkívül fontos, hogy úgy módosítsuk a jogszabályokat, hogy megvédhessük az erdőket, ezzel egyidőben pedig a hazai fa- és bútoripart is segítsük” – érvelt Liviu Dragnea.
„A famaffia egy munkanapja”
Famaffiának nevezi a székelyföldi erdőirtások felelőseit a Gândul hírportál újságírója, aki Gyergyószéken készített helyszíni riportot. A cikkben nevüket nem vállaló nyilatkozók ugyanis arra panaszkodtak, hogy lopják az erdőikből a fát, a visszaigényelt erdők helyett már csak a letarolt területet kapták vissza, miközben a saját erdőikből nem mernek kivágni fát, „mert azonnal akcióba lendül a famaffia”. Adrian Popescu megvert, megfélemlített vagy éppen becsületsértésért beperelt és elítélt gyergyóiakkal beszélgetett „A famaffia egy munkanapja” című írásában.
A cikk emlékeztet, hogy a Számvevőszék jelentése szerint az 1990 és 2011 közötti időszakban Romániában több mint 366 ezer hektárnyi erdőt döntöttek le, több mint 80 millió köbméter fát törvénytelenül vágtak ki. A famaffia tulajdonképpen érinthetetlen, minden szinten cinkosaik és védelmezőik vannak: a helyi önkormányzatok képviselői, a dekoncentrált hivatalok ellenőrző szervei, ügyészek, bírók, politikusok, miniszterek.
Adrian Popescu szerint Hargita és Kovászna megye a törvénytelen fakitermelés bajnokai, ahol tízezer hektárokon vágták tarra az erdőket, s a famaffiát „a helyi RMDSZ vezetők is patronálták, akik nagyon gyorsan dollár, majd euró- multimilliomosok lettek”. A riporter által megszólaltatott gyergyóiak úgy vélik, jobb nem tetten érni a fatolvajokat, mert képesek „láncfűrésszel elvágni az akadékoskodók torkát”.
www.slagerradio.ro
Erdély.ma
2013. május 3.
Hírsaláta
SZÉKELYFÖLD A TÖRVÉNYTELEN FAKITERMELÉS BAJNOKA. Adrian Popescu, a Gândul újságírója a Gyergyó környéki erdőirtások felelőseit kereste, s nevüket nem vállaló, megvert, megfélemlített vagy éppen becsületsértésért beperelt és elítélt gyergyóiakkal találkozott. Popescu szerint Hargita és Kovászna megye a törvénytelen fakitermelés bajnoka, ahol tízezer hektárokon vágták tarrá az erdőket, s a famaffiát „a helyi RMDSZ-vezetők is patronálták, akik nagyon gyorsan dollár-, majd euró-multimilliomosok lettek”. A nyilatkozók szerint a leleplezések, ellenőrzések ellenére az erdőirtás ugyanúgy folytatódik, csak most már a nehezebben megközelíthető hegyoldalakon. Popescu szerint az engedély nélkül kivágott fát a fűrésztelepeken „törvényesítik”, a fűrészárut már megfelelő kísérőpapírokkal értékesítik az országban vagy külföldön. (Székelyhon)
NINCS BÉKE AZ ORVOSIN. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa leszavazta a magyar tagozat által előterjesztett javaslatokat, semmibe véve az egyetemen kialakult román–magyar feszültséget feloldó tavaly szeptemberi megállapodást. A magyar tagozat képviselői kezdeményezték a magyar nyelv bevezetését a gyakorlati és a magyar tagozathoz tartozó önálló diákcsoportok létrehozását. E kérdések azután kerültek a szenátus elé, hogy korábban az egyetem rektora és igazgatótanácsa nem értett egyet a magyar tagozat akkreditációjához szükséges intézkedésekkel. A mostani szenátusi döntés csak tetézte a korábbi kedvezőtlen intézkedéseket. A tavaszi versenyvizsgák során csak a véletlenen múlt, hogy nem vettek fel magyarul nem tudó oktatókat a magyar tagozathoz. (MTI) A SZÓDAPOR ÉS A ROMÁN NÉPLÉLEK. Július elsejétől tilos a szódabikarbóna használata az élelmiszerekben, s mint köztudott, a Balkánon, tehát Romániában is a nemzeti eledelnek is tekintett mititej puffasztásához ezt használják. Május elsején a szocdemek majálisain nem sütöttek mititejt, s este a hírtelevíziók már a „nemzeti lélek” elpusztításával vádolták az Európai Uniót. Mintha ez a bizonyos lélek a gyomrukban lakozna. (Adevărul) MÉGIS PALAGÁZ. Kiadta az idei első palagáz-feltárási engedélyt a környezetvédelmi minisztérium. Rovana Plumb tárcavezető közlése szerint egy külföldi beruházó végezhet próbafúrásokat Dobrudzsában. A miniszter többször is hangsúlyozta: az engedély kibocsátása nem jelenti azt, hogy megkezdődhet a palagáz-kitermelés is. Szerinte a palagáz feltárása nem jelent veszélyt a környezetre, és a próbafúrások után legalább öt évnek kell eltelnie, hogy a kitermelés elkezdődhessék. A kitermelés ellenzői azt állítják, hogy a felhasznált technológia roppant környezetkárosító, szennyezi a talajvizet és földrengést okoz. Bulgária és Franciaország betiltotta a palagáz-kitermelést, több nyugat-európai ország pedig moratóriumot vezetett be. (Puterea)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. május 7.
Kudor Emese
KÖZÖSSÉGI KÖNYVCSERÉLDE
Rukkola: napi félezer könyv cserél gazdát
Bárki felajánlhatja megunt könyvét, cserébe pedig újat választhat. A rukkolók postai úton, vagy a 120 happont egyikébe küldhetik a csomagokat. Ilyen átadóhely már Székelyudvarhelyen is van.
Egyre több felhasználót vonz a Rukkola, az első magyarországi közösségi könyvcserélde, melynek lényege, hogy bárki felajánlhat saját polcáról pár könyvet, amit szívesen odaadna másnak. A felajánló pontokat gyűjt, amikért cserébe válogathat mások feltöltött könyvei között, melyeket ingyen kap meg.
Az oldal alapszabályai
(Rukkolj olyan könyvet, amit magad is happolnál! A rukkoló állja a költségeket. Mindig postázz, ha azt kérik! Csak annyi könyvet rukkolj, amennyit képes vagy elküldeni postán! Ha happoltál, akkor elsőnek vedd fel a kapcsolatot a rukkolóval! Légy kedves, adj örömöt! Mindig válaszolj az emailekre! Rerukk, rerukk, rerukk! Tedd vissza a könyvet, ha elolvastad! Érezd jól magad! A rukkola nem lóverseny, a rukkoló pedig nem gőzmozdony.)
Az oldal egyedi kifejezésvilággal működik: a rukkolás egy könyv feltöltését jelenti a rendszerbe, a happolás a könyv beszerzése, a passzolás a könyv továbbítása másik felhasználónak, míg a happontok a könyvek leadására és átvételére használható helyek, melyek önkéntes alapon csatlakoznak a kezdeményezéshez.
A könyvek átvétele/átadása személyes átvétellel, postai úton vagy a happontokon keresztül történik a felhasználók közös megegyezése alapján. A csalókat úgy próbálja kiszűrni a rendszer, hogy a felhasználók utólag értékelhetik egymást.
Induló vállalkozásként a Rukkola a Primus Capital Partners és a Metropol Alap a jövőhöz pályázatának díját is elnyerte. Az oldal egyik alapítóját, Kuna Gabriellát kérdeztük.
Honnan jött a Rukkola ötlete? Mikor indult be, ki volt az ötletgazda, hogyan fejlődött idáig a könyvcserélde?
- 2008-ban született az ötlet, amikor Cziczlavicz Péter és Kovács Adrián között Péter blogjának segítségével történt egy könyvcsere, amit ők rögtön tovább is gondoltak, és lefektették az oldal ötletének alapjait. Ezt vettük elő 2012-ben, amikor megkerestek engem, hogy csatlakozzak hozzájuk és valósítsuk meg az ötletet. Fél évig tartott, amíg el tudtuk indítani az oldalt: ötletelés, tervezés, fejlesztés, tesztelés következett. A nyilvánosság számára 2012. július 10-én nyitottuk meg a Rukkolát.
Milyen anyagi forrásokra támaszkodtak induláskor/kezdetekben?
- Saját zsebünkből finanszírozunk mindent a kezdetektől fogva.
Jelenleg hány regisztrált látogatója van az oldalnak?
- Közel húszezren használják most a Rukkolát, és ez a szám napról napra növekszik. A húszezer ember pedig több mint százezer könyvet tett elérhetővé eddig a közösség többi tagjának, happolásra.
Eddig hány könyv cserélt gazdát az adataitok szerint?
- 162 ezer átvett példány felett járunk, amely nagyjából napi 540 átadást jelent (a hétvégéket is beleszámítva, pedig akkor nem járnak a postások). Ha így folytatjuk, akkor a születésnapra elérjük a 200 000 cserét.
Van-e valamilyen toplistátok a legkeresettebb/legrukkoltabb/leghappoltabb könyvekről?
- A legkeresettebb könyvek listáját 706 igényléssel E. L. James A szürke ötven árnyalata című könyve vezeti, Suzanne Collins Az éhezők viadala c. könyvét 682-en, Aimee Bender A citromtorta különös szomorúsága c. könyvét 648-an szeretnék kézbe kapni.
A legrukkoltabb/leghappoltabb toplistát Hugh Laurie vezeti A balek című könyvvel, második Julianne Ward - A Tavene rejtély, harmadik Emily Brontë Üvöltő szelek c. könyve.
Mennyire tekinthető a Rukkola üzleti vállalkozásnak? Honnan származik a bevétele?
- Azon dolgozunk, hogy üzleti vállalkozássá nője ki magát. Jelenleg hirdetésekből származik a bevételünk nagy része, hiszen a felhasználóink nagyon sok időt töltenek az oldalon, és remek oldalletöltési statisztikákat produkálnak. Ezáltal mostanra már önfenntartóvá vált az oldal. A látogatók kell valamit fizessenek, hogy tagjai legyenek a Rukkola közösségének?
- A Rukkola mindenki számára ingyenes. Egy egyszerű Facebook csatlakozással vagy az oldalon történő regisztrációval elérhető bárkinek a csereberélés. A közösségi élet nagy része a facebook oldalunkon zajlik, amit szerencsére ki is használnak a felhasználóink, és beszélgetnek egymással az üzenőfalunkon, nem csak könyvekről és a Rukkoláról, de már jó ismerősökként a mindennapi kis örömeiket, bosszúságaikat is megosztják egymással. Igazán jó látni, hogy milyen élő és valódi közösség fejlődött ki nem egészen egy év alatt, egy online szolgáltatáson keresztül.
Hány alkalmazottal dolgoztok együtt, van központi irodátok, ahova minden nap be szoktatok járni? - Mindhárman főállás mellett a szabadidőnkben toljuk a Rukkola szekerét, nincsenek alkalmazottaink. Viccesen a MagNet Bank által biztosított központi Happontunkat (így hívjuk az átadó-átvevő helyeinket, amelyekből már 120 van, köztük Székelyudvarhelyen is) Rukkola Székháznak hívjuk, de nincs központi irodánk. Mindannyian ülünk a munkahelyünkön, majd éjszaka a számítógépeink előtt, Péter Nagykanizsán, Adrián Szombathelyen, én Budapesten. Földrajzilag izoláltuk magunkat, hogy ne lehessen minket egyetlen támadással megsemmisíteni.
Hogyan lehet földrajzilag betájolni a rukkolókat? Hol mennyi könyvcserélés történik, esetleg hova összpontosulnak a csereberék? Mennyire gyakoriak a határokon átívelő könyvcserélések?
- Mint Magyarországon minden, a könyvcsere is a fővárosban a legnépszerűbb, de a postai kézbesítés lehetősége (amelynek a költségeit mindig a rukkoló, tehát a könyvet adó fél állja) határok nélkülivé tesz minket. A tagjaink nagyon sokszor számolnak be Írországba, Angliába, Németországba továbbított könyvekről és folyamatosnak mondhatjuk a transzfert (a közösség által szervezett szállítást hívjuk így) számos nagyváros - pl. Szolnok, Debrecen, Szeged, Pécs stb. - között és kétheti rendszerességgel érkeznek könyvek Székelyudvarhelyről Budapestre és vissza.
Milyen gyakran fordul elő, hogy valamiért nem jön össze egy könyvcserélés? Általában mi szokott ennek az oka lenni?
- Legtöbbször az az oka a visszavont happolásoknak/rukkolásoknak, hogy a könyv nem az a kiadás, amit a happoló épp keres, vagy nem olyan jó állapotú a könyv, ami a happolónak megfelelne. Ezeket a részleteket a könyvekről a happolás után beszélik meg levélben egymás között a felhasználóink, és ha valamelyik kritériumnak nem felel meg az adott könyv, akkor visszavonják a happolást/rukkolást. De a legtöbb felhasználónkat ilyen apróságok nem zavarják, boldogak, hogy megkaphatják a rég áhított könyvet, ingyen.
Milyen terveitek vannak a közeljövőben az oldal fejlesztését, további terjeszkedést illetően?
- Állandó fejlődésben vagyunk, az egy szem fejlesztőnk azzal kel és fekszik, hogy mit hogyan tegyen még jobbá a Rukkolán. Igyekszünk olyan irányba fejleszteni az oldalt, hogy az a felhasználóinknak még kényelmesebb, még jobban kézre álló legyen, ezért folyamatosan figyeljük a visszajelzéseiket, hogy olyan irányba haladjunk, amiről úgy tűnik, hogy a közösség érdekét szolgálja. Hamarosan érkezik a licit lehetősége, a vándorkönyvek, és még ebben az évben szeretnénk külföld felé is nyitni.
Transindex.ro
2013. május 15.
Tovább erősítenék a kétoldalú kapcsolatokat
Martonyi János külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatok erősítésének fontosságáról tárgyalt Mircea Geoană korábbi román külügyminiszterrel és volt szenátusi elnökkel hétfőn – tudatta a Külügyminisztérium az MTI-vel.
A román politikus, aki 2000 végétől négy éven át töltötte be a külügyminiszteri posztot a szociáldemokrata Adrian Năstase kormányában, a 6. Európa–Ukrajna fórumra érkezett Budapestre.
A tárca közleménye szerint a megbeszélésen tárgyaltak a közvetlen, a társadalom minél szélesebb rétegeinek bevonásával folytatott magyar–román párbeszéd erősítéséről és a regionális együttműködés fejlesztéséről is. Martonyi János megerősítette, Magyarország továbbra is elkötelezett amellett, hogy Románia csatlakozzon a schengeni övezethez.
A felek egyetértettek abban, hogy Martonyi János márciusi bukaresti látogatása hozzájárult egyes nyitott kérdések megoldásához. Mircea Geoană javasolta, hogy a két ország hozzon létre olyan új együttműködési mechanizmust, amely további tartalommal töltené meg a stratégiai partnerség kereteit – írták.
A tárgyalópartnerek megállapították, hogy mindkét ország érdekelt a közös európai jövő alakításában, az EU bővítésében, az uniós együttműködés szorosabbra fogásában, illetve „az európai intézmények és mechanizmusok hitelességének megőrzésében”.
A megbeszélésen Martonyi János utalt arra, hogy az idén Magyarország tölti be a visegrádi csoport (V4, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia), valamint a Közép-európai Kezdeményezés elnöki posztját, ami kiváló alkalmat ad a tágabb értelemben vett regionális együttműködés elmélyítésére. Mircea Geoană ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a Fekete-tenger jelentős kapcsolódási pont lehet Közép-Ázsia felé.
A vasárnap kezdődött, háromnapos budapesti 6. Európa-Ukrajna fórum alkalmat ad arra, hogy ukrán politikusok, parlamenti képviselők, szakértők tájékoztassák külföldi partnereiket országuk helyzetéről, valamint az EU és Ukrajna kapcsolatainak szorosabbra fűzésére tett intézkedésekről.
Szabadság (Kolozsvár).
2013. május 18.
47 millió lej a máriaradnai kegytemplom és a ferences kolostor felújítására
„Két év alatt megvalósulhat mindaz, amiről álmodni sem mertünk”
Több mint 47 millió lej értékű európai uniós pályázat keretében újul meg a következő két évben a máriaradnai zarándokhely, a kegytemplom és a ferences kolostor.
A régió legjelentősebb zarándokhelye rendkívül rossz állapotban van: legutóbb száz évvel ezelőtt, 1911-ben végeztek komolyabb felújítási munkálatokat Máriaradnán, amikor a kegytemplom két tornyát 30 méterrel magasították. A „Kulturális turizmus fejlesztése a Nyugati Régióban a Máriaradnai Kegytemplom és Ferences Kolostor felújításával” című pályázat a Temesvári Római Katolikus Püspökség első uniós projektje, amely a következő 25 hónapban valósulhat meg. A felújítási munkálatok kivitelezője a szatmárnémeti Euras Kft.
A máriaradnai ferences kolostor udvarán május 16-án, csütörtökön megtartott projektindító konferencián részt vett excellenciás Roos Martin temesvári megyéspüspök, Ţolea Adrian-Florin Arad megyei alelnök, Bognár Levente aradi alpolgármester, Ovidiu Ganţ parlamenti képviselő, a felújítási munkálatok tervezői és a kivitelezők képviselői. A zarándokhely teljes felújítását és a turisztikai vérkeringésbe való bekapcsolását célzó európai uniós nagyprojekt célkitűzéseit Ft. Laus Nikola püspöki ökonómus ismertette a hallgatósággal. A Nyugati Jelen kérdésére válaszolva – miért húzódik el ennyire a kegytemplom évekkel ezelőtt elkezdett felújítása? – Ft. Reinholz András kanonok, máriaradnai plébános elmondta: 2005-ben hozzáfogott saját erőből, a hívek adományaiból és a temesvári püspökségtől kapott összegekből felújítani a templomot. „Részletekben szerettük volna elvégezni a felújítást, de hamar rájöttünk, hogy az évente összegyűlt 50 000 euró értékű adományokból és a püspökségtől kapott hasonló összegből túl lassan haladunk a munkálatokkal, 100 év kellene hozzá, hogy befejezzük a felújítást. Közben 2006-ban visszakaptuk a volt ferences kolostort és 2007-ben lehetővé vált az európai források megpályázása, ezért azt mondtuk, hogy ezt a lehetőséget ki kell használni. Most azt reméljük, hogy két év alatt megvalósulhat mindaz, amiről 4-5 évvel ezelőtt álmodni sem mertünk!”.
Őexcellenciája Roos Márton megyés püspök a sajtónak elmondta: a pályázatnak köszönhetően azt remélik, hogy évi 30 000-ről évi 60 000-re emelkedik majd a máriaradnai zarándokok száma. Az elsősorban az egyházmegyéből jövő, hűséges zarándokok mellett számítanak a külföldi turisták érdeklődésének növekedésére is. “Máriaradna és Csíksomlyó között nincsen és a jövőben sem lesz semmiféle versengés – nyilatkozta lapunknak a megyéspüspök – míg Csíksomlyóra elsősorban a pünkösdi ünnepek környékén érkeznek nagy számban a zarándokok, addig Máriaradnára egész nyáron folyamatosan jönnek a zarándokcsoportok.”
A máriaradnai kegyhely Arad városa számára is rendkívüli jelentőséggel bír. “Nem beszélhetünk Arad városáról anélkül, hogy a környezetében levő kulturális szellemi örökséget ne említenénk” – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Bognár Levente aradi alpolgármester. „Arad turisztikai vonzáskörét nem csak a város jelenti. Sokan jönnek Magyarországról az aradi Szabadság-szoborhoz, de ide, Máriaradnára is eljönnek, ez hozzátartozik ahhoz a turisztikai útvonalhoz, amelyben mi is gondolkodunk. Máriaradna az egykori Csanádi püspökség, a mai DKMT Eurorégió legfontosabb zarándokhelye, szakrális jelentősége több száz kilométerre kisugárzik, ezért aradi alpolgármesterként és RMDSZ-tisztségviselőként is lobbiztam azért, hogy ez a projekt prioritást kapjon.”
A máriaradnai kegytemplom és a ferences kolostor felújítási projektjéből Ciszter Kálmán aradi építőmérnök is kiveszi a részét, aki több mint négy éve kapcsolódott be a munkába. Ciszter Kálmán szerint a négy évből két esztendő a szakvéleményezéssal, előtanulmányok, tervek elkészítésével telt el, további két év kellett az engedélyek, jóváhagyások megszerzésére, a pályáztatásra, az építő cég kiválasztására. Komoly feladat vár az építőkre: azokat a felújítási munkálatokat, amelyek elvégzését eredetileg 4-4,5 évre tervezték, két év alatt kell elvégezni. “Nagy kihívás a számunkra a tornyok százéves vasbeton szerkezetének a megerősítése földrengés-biztonsági szempontból – mondta Ciszter Kálmán – a kolostor három szárnyának a felújítása, a födém, a fedélszerkezetek megerősítése, de új épületek is épülnek itt a kertben, mint az új információs központ épülete. A teljes homlokzat-felújítás mellett a templom előtti teret is rendezik, parkosítják.” A kegytemplom és a ferences kolostor felújításának terveit aradi és temesvári építészek készítették, Ciszter Kálmán feladata volt a statikai szakvéleményezés elkészítése.
Abban csak reménykedhetünk, hogy a következő két esztendő alatt a Temes megye határát Lippával összekötő, katasztrofális állapotban levő megyei út korszerűsítésével is elkészül az Arad megyei önkormányzat, hogy a bánságiak is tengelytörés nélkül megközelíthessék Máriaradnát.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)
2013. május 27.
Mindannyiunk öröksége a felújított kolostor
Vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és a közösségnek átadta a Kaplonyi kolostor felújított, emeleti részét a látogatható emlékszobákkal, valamint a 2700 darabos könyvtárral. A kolostor minden látogató előtt nyitva áll.
„A kaplonyi ferences monostor részleges felújítása és történelmi emlékhely kialakítása” projekt megvalósításával vasárnap kora délután Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök megáldotta, és átadták a felújított emeleti részt. Örökségmentésről és értékfelmutatásról van szó, hiszen a termek helyet adnak egy értékes egyházművészeti kiállításnak, egy autentikus ferences szobának, egy Károlyi emlékgyűjteménynek, valamint a kolostor könyvtárának is.
Az ünnepségen Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök köszöntötte a jelenlevő Magdó János kolozsvári magyar főkonzult, Adrian Ștef megyei tanács elnököt, Pataki Csaba szenátort, Mosdóczi Vilmos polgármestert, a további vendégeket, és megköszönte mindenkinek a támogatást, segítséget, hiszen közös összefogás eredménye a kolostor mostani állapota. „Ablakot vágtunk a múltba, mellyel betekintést nyerünk a ferencesek egykori életébe” – emelte ki köszöntőjében a püspökatya. A kaplonyi ferences kolostor szellemi örökség, mely megmenekült, és ellátogatva ide most lelkileg töltekezhetünk, építkezhetünk. Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnök beszédében a felújítást méltatta, és örömét fejezte ki, hogy a pályázatban ilyen eredményesen együtt tudtak dolgozni, majd röviden bemutatta a látnivalókat. A felújított kolostor első emeletén helyet kapott egy, az egykori ferences testvérek életének megfelelően berendezett, korhű szoba. A második szobába a Károlyi grófok arcképei, címere és az alapító oklevél kapott helyet. További két szobában a 2700 darabos könyvgyűjteménnyel ismerkedhet a látogató. Adrian Ștef megyei tanács elnök a műemlékek restaurálásának, és az épített örökségek előtérbe helyezésének fontosságát emelte ki.
Az elnök további támogatásáról biztosította a Püspökséget a hasonló projektekben. Magdó János főkonzul kihangsúlyozta az emlékek megőrzésének szükségességét a jövő építésének szempontjából, és örömének adott hangot, hogy élő közösség használja majd a felújított és berendezett termeket. Pataki Csaba szenátor, megszólalásában a kaplonyi kolostor történetét idézte fel, és rámutatott, az idők során mindenkinek tennie kellett azért, hogy a kolostor megmaradjon. Reményét fejezte ki, hogy a jövő generációi is vigyáznak majd örökségükre. A beszédeket követően Nm. Ft Schönberger Jenő püspök megáldotta a felújított termeket, majd a vendégek hosszan sétálva megtekintették azokat, és írtak a vendégkönyvbe.
A kiállítás
A kaplonyi ferences rendház egyházi, történelmi és kultúrtörténeti szempontból eddig is fontos turisztikai célpont volt, ezen jellege pedig a kialakított emlékszobákkal, könyvtárral és kiállítással tovább hangsúlyozódik. Sok látnivaló akad itt a múltat kutató és érteni akaró számára. A rendház emeleti részében kialakított kiállításban kapott helyet a „Szent Antal a gyermek Jézussal” című barokk festmény, amely egyike a kolostor korai berendezéséhez tartozó legkedvesebb kiállított tárgyaknak. Szintén a kiállítás tárgyaként szerepel a „Szeplőtelen fogantatás” szobor. Ugyanitt látható a „Szent Ferenc”-et ábrázoló 19. századvégi festett fafaragás és egy ritkaságszámba menő egyházi jellegű tárgy, az „Arma Christi”-kereszt, amelyen Krisztus szenvedéseinek eszközei láthatóak. A kiállítás leglátványosabb darabja egy gróf Károlyi Anna által 1756-ban adományozott úrmutató.
Szintén a felújított, emeleti részben található egy szerzetesi cella, a Károlyi szoba, és a ferences kolostor könyvtára, mely a kolostor alapításától egészen a 20.századig működött. Kialakulásakor valószínű, hogy az alapító Károlyi Sándor is besegített az első könyvek vásárlásánál. A későbbi possessorbejegyzések alapján fény derül gróf Károlyi Antal könyv adományaira is. Időrendben a legrégebbi könyvek 1722-ből származnak, de nagyon sok származik a Károlyi Ferenc által alapított Károlyi nyomdából is. A ma itt látható könyvtárban közel 2700 könyv és kézirat található, ezek 1900 előtti időszakból származnak. De a könyvtártermen belül látható még az a román stílusú ablak, mely feltehetően a 13. században épült bencés monostor egy megmaradt falrésze. Ez a falrész töredék a rendház felújítása során került napvilágra 2012 őszén, az állagmegőrzési munkák után pedig úgy rendezték köré a könyvtár elemeit, hogy bárki számára megtekinthető legyen
A kaplonyi ferences rendház részleges felújítását Magyarország Külügyminisztériuma támogatta a „Külföldi szervezetek számára külföldi magyar emlékhelyek és emlékek létesítése és felújítása” pályázati kiírás révén. Amint azt Ft. Tímár Asztrik OFM. rendházfőnöktől megtudtuk, a kolostor előzetes egyeztetés alapján mindenki előtt nyitva áll, a kriptával egy időben bárki megtekintheti.
frissujság.ro,
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)
2013. május 29.
Markó Attila frigidnek nevezte Macoveit
Csak néhány óráig volt olvasható Markó Attila sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselő Facebook-oldalán a bejegyzés, amelyben azt a következtetést vonja le a Gigi Becali körül kialakult médiahisztéria apropóján, hogy Monica Macovei EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter frigid. „Csak akkor van orgazmusa, ha rács mögött lát embereket. Kíváncsian várom, milyen arckifejezést ölt majd akkor, amikor az én ügyemben is végleges ítéletet hirdetnek. Meggyőződésem, hogy hevesen dolgozik azon, hogy ugyanazt az élvezetet tükrözhesse” – állt a közben már törölt bejegyzésben.
Markó Attila ugyanazon a közösségi portálon jelezte, hogy személyesen törölte a Macovei asszonyra vonatkozó bejegyzését. „Ha valakit megbántott, elnézést kérek. Azt azonban hozzáteszem, hogy az igazságon nem változtat. Az igazságtalanságon sem... Ha nekem nem hiszik, akkor kérdezzék meg Nagy Zsoltot, vagy Borboly Csabát a pénteki kihallgatás apropóján. Vagy azt a számtalan és névtelen embert, akiknek nem adatott meg a médiafigyelem” – fogalmaz az RMDSZ képviselő.
Később internetes honlapján is visszatért a témára a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt meghurcolt és három éves börtönbüntetésre ítélt honatya. „Ma a Facebook-oldalamon Monica Macovei hozzáállását bíráltam. Élesen, elkeseredetten, mondhatni segélykiáltóan – és sértően. Kifogásoltam, hogy minden mediatizált fickó bebörtönzését követően fóbikusan annak a félelmének ad hangot, miszerint valahol, valakik abban spekulálnak, hogy az illető fickót kegyelemben részesítsék, és kihozzák a dutyiból” – írja.
Markó sérelmezi, hogy az igazságszolgáltatási szervek „teljesítményorientáltak”, „ötéves tervet valósítanak meg”, „az országjelentések kedvéért működnek”. „Minden jel arra mutat, hogy az egykoron kitalált Országos Korrupcióellenes Ügyészség a néhai rettegett politikai rendőrség, a szekuritáte helyét vette át, de immár professzionalizált eszköztárral, modern technikai felszereléssel” – fogalmaz az RMDSZ-es honatya.
Szerinte a korrupcióellenes küzdelem elfajult. Felteszi a kérdést, hogy hallottunk-e még a fülön csípett vámosokról, az energia-maffiáról, az ingatlanpiac manipulátorairól, az erdőtarolókról stb. „Ezzel szemben van egy égbekiáltóan igazságtalan Mikó-ügy, egy magyar minisztert elítélnek, mert kezdeményezett egy kormányhatározatot, miközben felmentik azt az igazságügy-minisztert, aki ugyanazt a határozatot törvényességi szempontból ellenjegyezte, egy magyar megyei tanácselnököt és egy halom más embert azért hívatnak be, mert a felfüggesztett elnök bement a munkahelyének IS otthont adó épületbe – egy rádióinterjúra. Mi lett volna, uram-bocsásd, ha mondjuk pisilni ment volna be oda?” – háborog Markó Attila.
A honatya elismeri, hogy bizonyos értelemben szubjektivitással, elfogultsággal lehetne vádolni, de felteszi a kérdést, hogy mit keres a vádiratában a nemzetiségére való utalás. Markó Attila leszögezi, nincs semmi kifogása Monica Macovei személyével szemben, nem kérte és nem is kérni Adrian Năstase vagy Gigi Becali megkegyelmezését, rehabilitációját.
„De mindenek fölött álljon ott az igazság! A bűnüldözés nem statisztika, nem tervteljesítés. Ha valaki bűnös, fizessen. Ha ártatlan, akkor viszont szálljanak le róla. Ne legyen egy bíró vagy a bíróság represszió, államosítás, megfélemlítés eszköze! Mert sajnos azzá tette a Macovei-féle mentalitás, miszerint mindenki főbenjáró bűnös, csak még nem kapták el… Én azért vállaltam, hogy képviselő legyek, hogy mindig hallassam a hangom, ha igazságtalanságot észlelek. Engem nem azért választottak meg, hogy hallgassak! Nem azért, hogy beletörődjek abba, hogy fejem fölött már rég eldöntötték sorsomat! Nem azért, hogy feladjam elveimet! Rám alapfokon három év letöltendőt róttak ki. Nekem nincs veszíteni valóm!” – írja Markó Attila.
www.slagerradio.ro / maszol.ro
Erdély.ma
2013. július 5.
A kétnyelvű útirányjelző táblák kicseréléséről döntött a csíkszeredai törvényszék
A Hargita Megyei Törvényszék ítélete értelmében Csíkszeredában ki kell cserélni azokat az útjelző közlekedési táblákat, amelyeken előbb magyarul szerepeltek a településnevek.
A Csíkszeredai Városi Tanácsot és Ráduly Róbert Kálmánt, Csíkszereda polgármesterét Adrian Jean Andrei, Hargita megye prefektusa perelte be februárban a kétnyelvű útjelző táblák miatt, amelyeken felül szerepelt a települések magyar megnevezése, alul pedig a román megnevezés.
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a törvényszék megállapította, hogy a táblák feliratozásával a csíkszeredai önkormányzat törvényt sértett, és olyan táblák kihelyezésére kötelezte a hivatalt és a polgármestert, amelyek előbb románul jelölik meg, hogy mely településre vezet az illető út. A törvényszéki döntés egyelőre nem jogerős. A székelyföldi Hargita megye székhelyén, a 38 ezer lakosú Csíkszeredában a lakosság 81,4 százaléka magyar.
MTI
Erdély.ma
2013. július 22.
Hargitai ultimátum zászlóügyben
Továbbra is kettős beszédet folytatnak a román hatóságok a székely zászló használata kapcsán. Miközben a kormány képviselői – legutóbb Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes Bálványosfürdőn – olyan jogszabály elfogadását ígérik, amely lehetővé teszi, hogy a helyi közigazgatási szervek saját zászlót fogadjanak el, és azt az alárendeltségükbe tartozó középületekre kitűzzék, a székelyföldi prefektusok minden eszközzel megpróbálják eltávolíttatni a lobogókat a közintézményekről.
Kovászna megye prefektusához hasonlóan hétfőn a hargitai is a székely lobogók eltávolítására szólított. Adrian Jean Andrei Hargita megyei prefektus tegnap körlevélben szólította fel a megye valamennyi polgármesterét, hogy három napon belül távolítsák el a város- és községházákról "azokat a zászlókat, amelyek nem tartják tiszteletben a hatályos jogszabályok előírásait".
A jogi bükkfanyelven megfogalmazott dokumentum nem nevezi meg ugyan konkrétan, hogy milyen lobogókról van szó, de egyértelműen a számos polgármesteri hivatalra kitűzött székely, illetve magyar zászlókra utal. Adrian Jean Andrei ugyanakkor a csíkszeredai bíróság nemrég hozott ítéletére hivatkozik, amely helyben hagyta a csíkmadarasi polgármesterre a prefektus által kiszabott pénzbüntetést.
Mint ismert, a kormány területi megbízottja februárban "más államok jelképeinek jogtalan használata miatt" négyezer lejes bírsággal sújtotta Bíró László elöljárót, mivel a községházán a román mellett a székely, valamint a címeres magyar zászló is helyet kapott. (Utóbbit a prefektus Magyarország hivatalos zászlajának tekinti, ami azonban nem felel meg a valóságnak, mivel csak a címer nélküli számít hivatalos állami jelképnek).
A polgármester fellebbezését a bíróság elutasította, a pénzbírságot pedig 2500 lejre csökkentette. "A bírósági ítélet nyomán szertefoszlottak a Románia zászlajának és az idegen államok lobogóinak használatát szabályozó törvényes előírások átértelmezését célzó kísérletek" – állapítja meg körlevelében Adrian Jean Andrei.
Július elején Dumitru Marinescu, Kovászna megye prefektusa öt háromszéki polgármestert perelt be azért, mert felszólítása ellenére sem távolították el a polgármesteri hivatalokról a székely zászlót. A prefektusi nyomásgyakorlás ellenére az érintett elöljárók nem távolították el véglegesen az épületek faláról, vagy csak zászlórúdra helyezték át az ősi nap-hold szimbólum-párossal díszített, aranysávos kék zászlót. Miközben a román tisztségviselők folyamatosan arra hivatkoznak, hogy közintézményen tilos elhelyezni a székely zászlót, Liviu Dragnea kormányfőhelyettes nemrég maga is elismerte, hogy jelenleg joghézag van ebben a kérdésben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. július 30.
Nyelvelő háborúk Marosvásárhelyen
Nem telt el egy év azóta, hogy kirobbant Marosvásárhelyen az úgynevezett Látó botrány, amely az ismert erdélyi magyar irodalmi fórum önkormányzati átszervezését (megszüntetését) célozta. Újabb és újabb konfliktusok gyűrűznek a kilencvenes évek óta frontvárosként ismert megyeszékhelyen. Már nem csak egy magyar folyóirat, hanem az egész magyar közösség érintett. Érintettek a helyi iskolák, az itt működő Nemzeti Színház, az építészeti szempontból nemzetközileg is ismert és becsült Kultúrpalota, a szimbolikus, de napi használatban is fontos közterek: Marosvásárhely szinte minden szegletében ott a román-magyar konfliktus. Van, aki szerint nem történik más, mint az, hogy elmérgesedtek az évtizedek óta rendezetlen ügyek, más úgy látja, elsősorban – etnikai szempontoktól szinte függetlenül – csak az érdekérvényesítés, az adminisztráció hibái, a joghézagok jelentkeznek. És van, aki úgy véli, a román és a magyar közösségen belül is átrendeződnek az erővonalak, belső konfliktusokkal küzdenek a románok és a magyarok is, a hatalomváltás folyamata pedig az interetnikus térben gellert kap.
Garázs-ügyek Az események sok szempontból hasonlítanak azokhoz a konfliktusokhoz, amelyek közvetlenül a rendszerváltás után jelentkeztek, párhuzamot mégsem lehet vonni – figyelmeztet a történész, Novák Csaba Zoltán. Akárcsak 1990-ben, a nézeteltérések gócpontja most is az oktatásügy, csakhogy míg majd két és fél évtizede az önálló magyar oktatási rendszer létrehozása volt a kérdés és a feladat, most a meglévő önálló struktúrák mellett a vegyes iskolákban érvényesülő magyar érdekvédelem vált ki vitákat. Magyar érdekvédők (elsősorban az évek óta akciók sorozatát szervező Civil Elkötelezettségi Mozgalom – a CEMO) úgy vélik, hogy a marosvásárhelyi vegyes tannyelvű iskolákban a magyar közösség alulreprezentált, nem érvényesülnek a nyelvi jogok, sem az intézményes nyelvhasználatban (például a közhasznú információkat közvetítő feliratokat), sem az iskolák elnevezését illetően. Egyetlen vegyes tannyelvű iskola sem viseli például magyar személyiség nevét – figyelmeztettek évekkel ezelőtt a felszólalók. A legélesebb vita a belvárosi, nagy hagyományú 2-es számú általános iskola körül alakult ki, amelyet építtetőjéről, Bernády Györgyről szerettek volna elnevezni a magyar kezdeményezők. A kérést hosszú ideig nem teljesítette a városi önkormányzat, széleskörű vita alakult ki, a PSD helyi képviselői például azt javasolták, viselje az intézmény inkább a Ceauşescu-korszakban ismertté vált udvari költő, a rendszerváltás után a nacionalista, szélsőséges román politika által támogatott Adrian Păunescu nevét. Végül, több fordulós tárgyalássorozat után (amelynek során a magát pártfüggetlen, civil szervezetként meghatározó CEMO az RMDSZ-t elégtelen érdekképviselettel is vádolta) végül, az idei tanév végére megszületett a döntés: mégiscsak Bernády György néven működhet tovább a Dózsa György úti intézmény. Hasonló folyamat zajlott a Liviu Rebreanu általános iskolában, ahol a már említett CEMO munkatársai, illetve egy szülői kezdeményező csoport szervezett több tiltakozó akciót a kétnyelvűségért. A júniusi tanévzárón azonban sokakat megdöbbentő incidens alakult ki. A kétnyelvűséget számon kérő feliratokkal felvonuló magyar szülők és a román szülők (akiknek gyerekei román nemzeti kokárdákkal vettek részt az ünnepségen) összeszólalkoztak, sőt dulakodás is kialakult. Néhány nappal a történtek után az iskolát vezető román-magyar igazgató párost új román-magyar vezető-csapat váltotta. Adina Maria Chirilă és Demeter Erdei Zoltán helyébe Gheorghe Nistor és Péterfy Erika lépett. Bár a román-magyar konfliktus itt megoldódni látszott, váratlanul magyar-magyar konfliktus alakult ki: Kerekes Szilárd, az intézmény történelem szakos tanára Illés Ildikó megyei főtanfelügyelő-helyettest nyílt levélben azzal vádolta meg, hogy nem a tanév végi konfliktus miatt döntött a csere mellett, hanem azért, hogy „jelöltjét”, Péterfy Erikát pozícióhoz juttassa. A szülői kezdeményező csoport Illés Ildikó leváltását és olyan főtanfelügyelő-helyettes „kijelölését” kérte az RMDSZ-től (!), aki betartja a nyelvi jogokat. A főtanfelügyelő-helyettes tömören reagált a tiltakozásra, illetve a személyét érintő vádakra. Az év végi vizsgák megszervezésének fontosságára hívta fel a figyelmet. „Nekem más a munkaköri leírásom, én a vizsgákért felelek, azok most a legfontosabbak, nem ez a hisztéria” – nyilatkozta az érintett. A Bernády és a Rebreanu iskolák ügyén túl az egész várost érintette a szintén június végén kirobbant úgynevezett oklevél botrány. A helyi RMDSZ tagszervezet több mint másfél ezer kétnyelvű oklevelet bocsátott ki, egyeztetve több iskola vezetőjével is. A dokumentumokon minden információ szerepelt román és magyar nyelven is. Marius Pascan demokrata-liberális szenátor törvényszegéssel vádolta a tanfelügyelőt és lemondásra szólította fel, mert a politikus úgy tudta, Romániában csak román nyelvű okleveleket lehet kibocsátani. Helytelenül, hiszen nagyon sok hazai intézmény használt két-három nyelvű okiratot, ilyen jellegű törvényi megszorítás nincs. A Maros megyei főtanfelügyelő nem erre, a jogtévesztésre hivatkozva ragaszkodott a hivatalához, hanem úgy érvelt a szenátor felvetésére: a diplomákon nem szerepel sem a tanfelügyelőség, sem az oktatási minisztérium azonosító jele, ezek nem hivatalos okiratok, biztosan „valamilyen garázsban” nyomtatták azokat.
Kultúrpalota-kampf Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat elnöke májusban a következő javaslattal élt: kezdeményezzenek nyilvános vitát a száz éve épült, szecessziós műemléképület, a Kultúrpalota, illetve a közigazgatási palota elnevezéséről. Az önkormányzati javaslat kettős névadást szorgalmazott: a Dandea–Bernády illetve Bartók–Enescu névfelvételt. Ciprian Dobre többször értékelte nyilvánosan a Bernády életművet, a román és a magyar zeneszerző, illetve az impériumváltás utolsó magyar, illetve első román polgármesterének együttszerepeltetése azt jelezte: van önkormányzati koncepció, legalábbis szimbolikus szinten az etnikai megbékélésre. A javaslat heves tiltakozást váltott ki a magyar közösségből. Az EMNP-EMNT nyilatkozatban utasította el a kezdeményezést arra való hivatkozással, hogy az elnevezés „etnikai konfliktust” szülhet, mert mindkét épület a „magyar épített örökség része”. Az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Brassai Zsombor először úgy nyilatkozott a kérdésben: a névadásról valóban közvitán kellene döntsön a város. Utóbb azzal egészítette ki saját nyilatkozatát, hogy „nincs itt az ideje” a névadásnak, mert a város több hasonló jellegű problémája (mint amilyenek az iskolai konfliktusok) megoldatlanok, és csak ezek rendezése után érdemes visszatérni ehhez a kérdéshez. Nem csak a politikai pártok, magánemberek is tiltakozni kezdtek. A helybéli Lakó Péterfi Tünde a polgármesteri hivatal elé állt, hogy az általa készített tiltakozó nyomtatványok kitöltésére, és hivatali iktatására biztassa az arra járókat. Bár az akció mögött nem volt tömeges támogatás, a helyi hatóságok megbírságolták (majd egy nappal később eltörölték a büntetést) a kezdeményezőt. A nyilatkozó civil érdekvédők szerint a polgármesteri hivatal egyértelműen tart az engedetlenségi akcióktól, „nem akarnak cirkuszt”. Az iskolai botrányok, az oklevél-ügy, a névadás-konfliktus a város nagy nyilvánossága előtt zajlott, sokan állást is foglaltak. Kevésbé vált publikussá, de a város kulturális életét lényegében érinti az a beadvány, amelyben három ismert román szakember (Mihai Gingulescu színész, Zeno Fodor teatrológus, fordító, valamint Cristian Ioan rendező) fordult az oklevél ügyben is elhíresült Marius Pascan szenátorhoz. A felszólalók kifogások sorát fogalmazzák meg a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójával, Gáspárik Attilával szemben. Többek között azt nehezményezik, hogy az intézmény kisegítő személyzetének foglalkoztatásában nem érvényesül az „etnikai arányosság”, ezért „sérelmek, frusztrációk” születhetnek. Azt is problémaként rója fel a trió, hogy nem a román társulat megalakulásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte tavaly a marosvásárhelyi Nemzeti Színház, hanem „ötven év multikulturalitás” címmel hirdetett programsorozatot. (Az intézményben, ahol évek óta folyamatosan feliratozzák a román és a magyar előadásokat, ahol a román és a magyar tagozaton kölcsönösen jelen van a repertoárban a román-magyar drámairodalom, egymás mellett függesztették ki Caragiale és Örkény portréját). A hosszas átirat nehezen foglalható össze – kitér a marosvásárhelyi román elit szerepére, jelentőségére, a rendszerváltás előtti és utáni időkre, a márciusi etnikai konfliktusok következményeire – de a hangulatát jól tükrözi az a megjegyzés, hogy az egykori magyar kultuszminiszter (Kelemen Hunor) mindenképp magyar igazgatót akart az intézmény élére, és ilyen pályáztatás révén juthatott pozícióhoz Gáspárik Attila. A beadvány után Marius Pascan interpellációt nyújtott be a szenátusban, amelyben kezdeményezte a magyar és a román tagozat szétválasztását. (Ugyanaz a politikus, aki a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar és román karok szétválasztását ellenezte). Ugyancsak a beadvány hatására vizsgáló bizottságot rendelt ki a Kulturális Minisztérium a marosvásárhelyi színházhoz – a vizsgálat eredményét egyelőre nem tették közzé. (Mellékszál, de fontos adalék, hogy a színházi alkalmazottak etnikai hovatartozását – illegálisan – az a Zeno Fodor firtatja, aki a Smaranda Enache által vezetett Európai Liga vezető tagjaként is ismert.) Itt tart most a történet, amelynek sem az elejét, sem a végét nem könnyű belátni. Székelyföldi minta Novák Csaba Zoltán történész úgy véli, a konfliktusok jelentős része abból ered, hogy a kilencvenes márciusi események után olyan status quo rögzült, amivel a magyar lakosság nem volt elégedett. „A véres konfliktus emléke jegelte ezt az ügyet egy ideig. A magyar közösség szimbolikus térvesztése, esetenként másodrangú polgárrá degradálása nagyon sok intézményben tetten érhető volt. Egyetlen általános iskolában sem kapott teret a magyar közösség szimbolikus módon. Nem is elsősorban a feliratokra gondolok, hanem a nemzeti jeképekre” – nyilatkozta Novák. A történész úgy véli, a két évtizeddel ezelőtti összecsapások után a román érdekképviselet olyannyira megerősödött, hogy megengedhette magának, módszeresen átnevezze az iskolákat, és – szimbolikus értelemben is – megerősödjön a román közösség. A magyar érdekképviselet az utóbbi másfél évtizedben látványosan gyengült, nem csak a polgármesteri széket nyerte több cikluson át Dorin Florea, de a teljes RMDSZ megyei és különösen városi szervezet válságba jutott, olyannyira, hogy az elmúlt hónapokban újra kellett szervezni. Most – figyelmeztet Novák – fordulat van Marosvásárhelyen, amely szerinte a „székelyföldi nemzetesítési folyamatokkal” áll összefüggésben. A marosvásárhelyiek úgy vélik, ha a tömbmagyar székelyföldi településeken sikeres lehet a radikális fellépés, akkor eredményes lehet a vegyes lakosságú Marosvásárhelyen és Maros megyében is. A radikalizálódást erősíti a civil és a politikai szféra átrendeződése, összefonódása. A Civil Elkötelezettségi Mozgalmat képviselő Horváth Kovács Ádám (a Bernády, illetve a Rebreanu iskolák ügyében érintett érdekvédő) megjelenik a Székely Nemzeti Tanács küldöttlistáján is. (Ez a szervezet állt a március tizediki autonómiatüntetés mögött is). A román közösség azonban – véli Novák Zoltán – nem olyan könnyen mobilizálható, mint a kilencvenes évek elején, amikor a román elit mindenáron meg akarta erősíteni (máig meglévő) pozícióit. Most csak lokálisan hatékony a mozgósítás, ezért lehetett botrány a Rebreanuban. A marosvásárhelyi román elit sem egységes: van egy modernizáció- és párbeszéd párti új, progresszív réteg, és egy hatalmát védő, a nacionalizmus klasszikus eszközeit használó régi. Dorin Florea tölti be a kulcsszerepet, a jelenlegi polgármester több mandátumon keresztül is sikeresen versenyzett a magyarok szavazataiért, mára arra is rájött, érdemes legfőbb ellenfelével, az RMDSZ-szel szemben az RMDSZ ellenzékével szövetkeznie. (Idén a tervek szerint részt vesz a Tusványosi nyári egyetemen is). „A politikai ösztöne, és nem az elvei működnek, felismerte, hogy a regionális átalakításról szóló vitákban meg kell őriznie azt a státuszt, amit Marosvásárhely (és a román elit) a kilencvenes évek elején megszerzett. Modernizációs ígéretekkel szólítja meg a magyarokat, ugyanakkor sakkban tartja az RMDSZ-t utóbbi ellenzékével. Eddigi megnyilvánulásai alapján, nem a román-magyar konszenzust keresi, és politikájának következményeiért nagy felelősség terheli Tusvány szervezőit.” – tette hozzá Novák.
Elterelés a minőségről Horváth Kovács Ádám úgy nyilatkozott, elégedett az eddigi eredményekkel. „Mivel a (Liviu Rebereanu iskolai – a szerk.) akció nagy visszhangot kapott, reméljük, hogy a jó példa ragadós lesz, és maximum két éven belül az összes marosvásárhelyi két tannyelvű intézményben maradéktalanul megvalósul a kétnyelvűség. Ehhez további lépések szükségesek. Ilyen lesz a többi tanintézmény elleni feljelentés az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a CEMO részéről” – válaszolta megkeresésünkre az érdekvédő.
Koreck Mária, a szintén kisebbségi jogvédelmet ellátó Divers egyesület képviselője, és a városi RMDSZ szervezet alelnöke azt mondta, hogy a kialakult konfliktusokat jelentős részben magyarázza, hogy a döntéshozó pozícióban lévők, és az érdekvédők sem ismerik mindig maradéktalanul azokat a jogszabályokat, amelyek a vitás kérdéseket szabályozzák. A fenti ügyeket pedig a városvezetés arra használja, hogy elterelje a figyelmet a költségvetési problémákról (például a szociális rendszer alulfinanszírozásáról, a versenysport túl-, a tömegsport alulfinanszírozásáról). A radikálisan fellépő civil szervezetek a kitűzött célok érdekében szinte minden eszközt bevetnek, de nem számolnak a veszteségekkel. Az oklevél ügyben például nem tettek meg minden törvényes lépést azért, hogy a kétnyelvű dokumentumokat jogszerűen használni lehessen. Szinte mindegyik ügyről elmondható: ha a problémákat szakszerűen felmérték volna, s betartják az érdekérvényesítés legális módját, ütemét, akkor nem alakultak volna ki válsághelyzetek. A kialakult krízisekben azonban a legtöbb szereplő improvizál, és ez további problémához vezet.
Gáspárik Attila, a színházi beadvány által elmarasztalt igazgató határozottan úgy fogalmazott, a konfliktusok többsége mögött nem etnikai, sokkal inkább szakmai, emberi nézeteltérések, érdekkonfliktusok vannak. „Most minden könnyen megkóstolható, mert ebben az országban csak úgy működnek a törvények, ha a hatalom támogatja. És most az RMDSZ nincs hatalmon” – vonta le a következtetést Gáspárik Attila, aki nem vitatja: a Szövetség is felelős a kialakult konfliktusokért. A szimbolikus politizálás a „minőségi” politizálás rovására megy, tette hozzá. (Ezt illusztrálja az a tény, hogy miközben a Bernády iskola elnevezése körüli vitára figyelt a város, az intézményben gyakorlatilag zavartalanul zaklatta a diákokat egy azóta elítélt pedofil pedagógus. Ugyancsak ebben az iskolában érkeztek sorozatosan panaszok az ellen a magyar ellen, aki a tanórákon a Székely Nemzeti Tanács volt tagjaként politikai propagandát folytatott, arra is volt példa, hogy fizikailag bántalmazta diákját.)
Forró a nyár Marosvásárhelyen, egyelőre nem tudni, hogyan alakul a politikai széljárás. Konfliktusok keletkeztek, de konfliktusok oldódtak is. Nem érvényesülnek maradéktalanul a magyar nyelvi jogok, de egyre több a pozitív példa, és nem feltétlenül ott, ahol radikalizálódik a magyar érdekvédelem. Most az egyik helyi bank kirendeltségénél jelent meg az automatákon a magyar nyelvű menü – úgy tűnik, a pénznek szaga nincs, de nemzetisége van, és megéri odafigyelni erre. Nő a figyelem – legalábbis a magyar közösség felé. Abban a megyében azonban, ahol az országban a legnagyobb a romák aránya, a romákról, a romák nyelvi jogairól, a romák nem létező intézményeiről, intézményes reprezentációjáról, nagyon is létező nemzeti kultúrájáról nem esik szó. A mélyben így érik egy minden eddiginél élesebb konfliktus, amelyről konszenzusos alapon a román és a magyar közösség is jobbára csak hallgat. Minél némább most a csend, annál kevésbé tudják majd kezelni a bajt a most egymással és magukkal iszapbirkózó felek.
Parászka Boróka
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2013. augusztus 9.
Mi szükség volt erre?
Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Román nyelven megírt cikkében az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke az Orbán Viktor lejáratására alkalmazott balliberális eszköztárt használja. Írását végigkíséri az „Orbán-rezsim" kifejezés, miközben Orbán Viktor nacionalizmusáról, a magyar demokráciadeficitről, a magyar történelem diktatórikus és szélsőséges nézetű személyeinek rehabilitációjáról, a piacgazdaság elveitől való eltávolodásról, valamint a multikra, bankokra és az Európai Unióra terelt magyar népharagról értekezik.
A cikk végén mintegy ráadásként felhívja a figyelmet az Orbán-doktrína aggasztó erdélyi terjedésére. Szerinte az eredetileg magyar–román párbeszéd céljából létrehozott bálványosi (1997-től tusnádfürdői) rendezvény mára az Orbán Viktor és Tőkés László képviselte csoportok monológjává vált, és ezt a magyar miniszterelnök saját politikai céljaira használja. Ezért kapott a rendezvény túlzott figyelmet a közszolgálati médiában, ami kifejezi a FIDESZ-kommunikáció offenzív stratégiáját, és megmutatja, milyen hatalommal rendelkezik a kormánypárt a közmédia felett.
Végigolvastam a cikket és nem értettem: mi szükség volt erre? Miért érez egy bukaresti magyar ellenállhatatlan vonzódást aziránt, hogy üres lózungokkal támadja Magyarország miniszterelnökét? Kórustaggá válni hiába – nem az értelmes emberekre jellemző vonás. A politikai karrier szempontjából Asztalos cikke kétségtelenül hozhat némi babérokat a konyhára. Nem csak azért, mert – egyik kommentelője fogalmazásával élve – „a román nacionalisták megtapsolják" érte, hanem mert a nemzetközi trendőrök is megdicsérhetik, mivel befolyásos köreikben divatossá vált Orbán Viktorral riogatni. Tartalmát tekintve a cikk egy értelmiségi mázba bújtatott okfejtés, melynek nyomán értelemszerűen felmerül a kérdés: vajon a nagyváradi találkának köszönheti-e a létrejöttét?
Orbán Viktor és a szekuláris trendőrség
Alapértékek tekintetében Orbán Viktor példaértékű politikát folytat Európában. Élve a kétharmad adta történelmi lehetőséggel, megmentette Magyarországot a csődtől, és az új alkotmány bevezetésével végrehajtotta az 1989. óta halogatott rendszerváltást. Ezzel viszont elkerülhetetlenül belenyúlt az opportunizmus darázsfészkébe, amit sajnos Brüsszelben ma nem díjaznak. A balliberális támadások egyik oka az elvesztett privilégiumok mindenáron való visszaszerzése, és a megújulásra való képtelenségük.
Egy másik ok a szekuláris intolerancia – egy elitista attitűd, mely lenézi a népet mint a tudatlanság és a maradi vallásosság primitív megtestesítőjét. Ha egy erdélyi elolvassa azokat a „konkrétumokat", melyekkel ez a szekuláris szemléletű baloldali tábor igazolni véli a magyar kormányt elítélő riogatásait, meghívhatja őket egy kis összehasonlító-terápiára a hétköznapi Romániába (ami ugye, nem az irodák Romániája). A hipochondria ugyanis csak zárt egyének esetében gyógyíthatatlan.
„A politikailag korrekt erkölcs és erény védelmezőit zavarja, hogy Budapesten egy nemzeti kormány van hatalmon" – mondja Reinhardt Olt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban. Hasonló véleményen van Marion Smith, aki a tekintélyes National Review-ben egyenesen liberális keresztes háborúról ír. Rupert Scholtz német alkotmányjogász, egykori szövetségi miniszter szerint pedig „aki a magyar Alkotmányból Európa-ellenes nacionalizmust akar kiolvasni, az vagy nem olvasta a szöveget, vagy szándékosan félreértelmezi". A jogászprofesszor képtelenségnek nevezte azokat a vádakat, miszerint Orbán Viktor önkényuralmi államot hozna létre vagy a szélsőjobb irányába tartana. „Ha Orbán diktatórikusan akarna kormányozni, soha nem hozott volna ilyen Alkotmányt" – mondta. Tegyük hozzá Klaus von Dohnanyi német szociáldemokrata politikus véleményét is, aki „tiszta hülyeség"-nek nevezte azt, hogy Magyarországon sérült volna a demokrácia.
Az ügyvéd lelkiismerete
Helyhiány miatt a piacgazdaság elveitől való eltérés témájával most nem foglalkozom. Megjegyzem, ítélkező nyilatkozatok előtt meg kellene érteni ezeket az elveket. Multikra, bankokra és Európai Unióra terelt népharag? A magyar kormányfő tusványosi előadásában részletesen kifejtette gazdaságpolitikai stratégiájának fő vonalait. Elmondta és megindokolta azt, amiért nem hajtott térdet egyes monopolhelyzetbe került energiaszolgáltatók és pozícióikkal mohón visszaélő bankok előtt. És ott vannak a multicégekkel évek óta folyamatosan kötött stratégiai megállapodások is, melyeket a miniszterelnök kezdeményezett, e vállalatok igényei szerint alakítva az oktatást, és méltatva azok teljesítményét s hozzájárulását a magyar gazdasághoz.
Miként egyeztethető össze ez a hozzáállás a „rájuk irányított népharag"-gal? Ami pedig a bankokat illeti, a százezreket sújtó devizahitelek mibenlétét megismerve lehetetlen az azokban részt vevő bankokat úgy védeni, hogy közben az ügyvéd lelkiismerete is ébren maradjon.
Európában sokan egyetértenek a klasszikus európai értékekért kiálló Orbán Viktor kritikájával, mellyel a hatáskörüket túllépő EU-bürokratákat illeti. Ám ez a kritika konstruktív és valóságfelfedő, nem haragcélpont jellegű. Jellemző, hogy a szekuláris trendőrök nem értik a különbséget. Az pedig, hogy arroganciájuk nem tűri a kritikát, nem a miniszterelnök hibája. Számukra az EU szent és sérthetetlen, mindenek fölött álló intézmény. Ezért aki alapvető félrecsúszásait kritizálni merészeli, szemükben ellenséges érzületet szít ellene.
Tusványos 24.
Hogy Asztalos Csaba járt-e Tusványoson vagy sem, nem tudom. Ő maga nem tesz említést erről, részemről meg csak annyit mondhatok, hogy ott voltam, de nem láttam őt. A 24. rendezvényen 23 nagysátorban zajlottak az igen sokszínű előadások. A találkozóra eljöttek Londonból, Helsinkiből, Rómából, Barcelonából és Budapestről, az erdélyi helységekről nem is beszélve.
Hogy Viorel Hrebenciuc, Mihai Răzvan Ungureanu és az UDMR (az RMDSZ bukaresti elöljárói) miért nem fogadták el a meghívást, nem tudom. Talán mert nem az UDMR szervezte, és Bukarest távolabb van Tusványostól, mint London vagy Helsinki. Az RMDSZ egyes képviselői viszont megtisztelték jelenlétükkel a rendezvényt. Jómagam is érdeklődve hallgattam Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnökének okfejtését, és sajnálom, hogy nem volt időm Horváth Anna kolozsvári alpolgármester előadására elmenni. A szombati beszédnél pedig jelen volt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke is, akik – túllépve a pártpolitikai törpeségeken – meghallgatták a miniszterelnök világos előadását a magyar helyzetről, annak okairól és nemzetpolitikájának lényegéről.
A magyarországi és erdélyi kezdeményezők következetességének köszönhetően Tusványos szépen kinőtte magát. Olyan gondolatserkentő rendezvénnyé vált, melyre szükség és igény van a Kárpát-medencében. A magyarságproblémák közös megbeszélését és a magyar–román–európai párbeszédet szolgáló szabadegyetemtől azonban a magyar baloldal távol tartotta magát. Nem akarván „komplikálódni" a külhoniakkal, inkább pezsgőt bontott 2002 december elsején (Kempinski Szálló, Medgyessy Péter, Adrian Năstase, Göncz Árpád, Kovács László, Verestóy Attila, Kelemen Atilla), és agresszív kampányt folytatott a kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-ei népszavazás előtt az erdélyi magyarság ellen. A magyar állampolgárság megadását követően viszont kénytelen volt „komplikálódni". Így jött létre Mesterházy Attila szimbolikus bocsánatkérése Kolozsváron, és a bocsánatkérést mellőző Bajnai–Kelemen-találka Nagyváradon. És akkor jöhet a kérdés: melyik politikai oldal szűkíti pártpolitikai keretek közé a magyar nemzetpolitikát?
A homokóra kiürült
24 év... Ideje, hogy a „mi majd..." feliratú internacionalista felhőben utazgató UDMR visszatérjen a földre és visszaváltozzon RMDSZ-szé. De ez csak Erdélyben lehetséges, a magyar nemzet iránti szeretetben és az Úr előtti alázatban, a képviseletek közti konstruktív párbeszéd által. Mert a felhő útja illúzió, az örök csalódások sugárútja. Nekünk pedig erre se szükségünk, se időnk. A bizalom homokórája 24 év alatt kiürült, és már csak annyit mutat, hogy Erdély itt van, Bukarest meg ott.
Lőrinczi Loránd
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 13.
Dávid Gyulát köszöntjük 85. születésnapján
Ma ünnepli 85. születésnapját Dávid Gyula irodalomtörténész, író, szerkesztő, műfordító. E nyolc és fél évtized rendkívül gazdag és sokoldalú, olykor az ember tűrőképességét meghaladó nehézségektől és megpróbáltatásoktól tarkított életpályán ível át. Gyula bácsi azonban semmilyen körülmények között, a történelem és a sors nehéz kihívásai ellenére sem alkudott meg, mindvégig meg tudta őrizni hitét és példaértékű emberi tartását.
Dávid Gyula 1928. augusztus 13-án született Árapatakon (Háromszék vármegye). Elemi iskoláit szülőfalujában kezdte, majd 1938-tól Székelyudvarhelyen folytatta. 1947-ben ugyanott érettségizett a Református Kollégiumban. 1951-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar szakos tanári diplomát, de 1951 februárjától már az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében dolgozott. 1953–1956 között a Bolyai Tudományegyetemen, a 19. század magyar irodalma szakcsoportból ösztöndíjas aspiráns, 1956–57-ben tanársegéd.
Az 1956-os magyar forradalommal való szolidaritásának kinyilvánítása és a halottak napi Házsongárdi temetői tüntetés kezdeményezése vádjával 1957-ben 7 év börtönre ítélik. Szabadulása után, 1964–1965-ben szakképzetlen munkásként dolgozik a kolozsvári Városgazdálkodási Vállalatnál egy víz- és gázszerelő csoportban. Miután visszakapja közlési jogát, 1965 őszétől szellemi szabadfoglalkozású, az Utunk, Korunk, Igaz Szó állandó külső munkatársa. Közben újrakezdi – ekkor már – doktorátusi tanulmányait, s 1974-ben megvédi Tolnai Lajos írói pályájának marosvásárhelyi korszakáról írott disszertációját. Ekkor már 1970-től a Kriterion Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének munkatársa, egészen 1992-ben történt nyugdíjazásáig.
1990–1991-ben az RMDSZ Kolozs megyei bizottságának keretében, 1991-től az újra létrehozott EMKE országos elnökeként vállal közösségépítő munkát. 1992-ben a Magyarok Világszövetsége ideiglenes elnökségében, romániai képviselőként részt vesz az MVSZ II. Világkongresszusának és új vezető testülete megválasztásának előkészítésében. Közben 1992-ben, azzal az elképzeléssel, hogy egy új könyvkiadó alapításával megfelelő feltételeket teremtenek a Kriterion privatizálására, létrehozzák Kolozsvárt a Polis Könyvkiadót, amelynek ma is szerkesztője.
Első cikkét az Utunk közölte 1949-ben. Fontosabb önálló kötetei: Jókai (kismonográfia, 1971), Petőfi Erdélyben (Mikó Imrével, 1972), Tolnai Lajos Marosvásárhelyen,1868–1884. (monográfia, 1974), Találkozások (összehasonlító irodalomtörténeti és román-magyar kapcsolattörténeti tanulmányok, 1976), A romániai magyar irodalom története (tankönyv a 12. osztály számára, Marosi Péterrel és Szász Jánossal, 1977), Erdélyi irodalom – világirodalom (tanulmányok, 2000), Írók, művek, műhelyek Erdélyben (tanulmányok, előadások, 2003).
Fordításában jelent meg Traian Şelmaru Riport az új Kínáról (Fáskerthy Györggyel, 1953), B. Şt. Delavrancea Novellák és elbeszélések (Tanulók Könyvtára, 1956), Şt. Bănulescu Férfipróbák telén (novellák, 1968), Al. Şahighian Az aranysisak (regény, 1968), Adrian Marino Bevezetés az irodalomkritikába (Kántor Lajossal, 1979), Slavici A világ, amelyben éltem (Téka, 1980), Titu Maiorescu: Irodalmi tanulmányok (Téka, 1985) c. műve, Romulus Cioflec Örvényben című regénye.
Szerkesztője, majd a 3. kötettől főszerkesztője a Romániai magyar irodalmi lexikonnak (1980–2010), szerkesztésében készült el az 1956 Erdélyben. Politikai elítéltek életrajzi adattára (2006) c. kézikönyv.
1990-ben szerkesztette a Román Sajtófigyelő című kézi sokszorosítású periodikát, az Erdélyi Múzeum-Egyesület újraalakulásától néhány éven át az Erdélyi Tudományos Füzetek c. sorozatot.
Szabadság (Kolozsvár)
2013. augusztus 27.
A nemzetpolitikai államtitkárság továbbra sem ad ki információkat az állampolgárságot kérelmezőről
A nemzetpolitikai államtitkárság sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azokat a romániai portálon megjelent információkat, amelyek szerint a magyar állampolgárságot kérelmezők között szerepel egy volt román miniszter és a Szatmár megyei tanács elnöke is. Jelezték: a kérelmezőkről nem adnak ki adatokat.
Az Új Magyar Szó online hétfőn arról írt, hogy tizenkétezer máramarosi és avasi román nyújtott be kérvényt a magyar állampolgárság megszerzésére egy erdélyi portál, a transilvaniareporter.ro riportere szerint. A kérvényezők között szerepel a volt szállításügyi miniszter, Ovidiu Silaghi és a Szatmár megyei tanács elnöke, Adrian Stef is.
A nemzetpolitikai államtitkárság kedden az MTI kérdésére azt közölte: sajnálatos módon egyes médiumok átvették a maszol.ro internetes oldal által kritikátlanul hivatkozott egyik román internetes oldal, a transilvaniareporter.ro egyik bejegyzését, amelyben a szerző a magyar állampolgársági eljárással kapcsolatban valótlan állításokat tesz.
Kiemelték: az egyszerűsített honosítási eljárás lehetővé teszi, hogy az, akinek magyar felmenői vannak, tud magyarul, a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban, illetve honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére. Ha az említett Ovidiu Silaghi vagy Adrian Stef megfelel az említett kritériumoknak, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére – rögzítették.
Hozzátették: a nevezettek kérelmezését nem tudják megerősíteni, sem cáfolni, tekintettel arra, hogy semmilyen adatot nem adnak ki a kérelmezőkről.
A cikk azon állítása, amely szerint "az elutasításban az szerepel, hogy három hónap elteltével, ha időközben megtanulnak magyarul a kérvényezők, újra kérhetik az állampolgárságot, egyszerűsített eljárásban", szintén nem felel meg a valóságnak, mivel az elutasításról szóló értesítő levél záradéka csak azt tartalmazza, hogy a "törvényi feltételek teljesítése esetén a kérelmét megismételheti". Vélhetően a szerző egyetlen elutasító határozatot sem látott – jegyezték meg.
MTI
2013. augusztus 28.
Honosított dákok
Megugrott a könnyített honosítás iránti érdeklődés a partiumi románság körében: az elmúlt hónapokban összesen tizenkétezer máramarosi és avasi polgár igényelt magyar állampolgárságot – számolt be nemrég a Transilvania Reporter című regionális napilap bombasztikus címmel megspékelve beszámolóját: „Magyar állampolgárok akarnak lenni a szabad dákok leszármazottai".
Hupka Félix, a nagybányai demokráciaközpont vezetője a lapnak elmondta, az igénylők zöme Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában vállalna munkát, ahol magyar állampolgárként nincs szükségük vízumra. A kérvényezők közül eddig csak harmincat utasítottak el amiatt, hogy az igénylő nem beszélt magyarul.
A lap megszólaltatott egy kanadai emigrálását tervező máramarosi román férfit is, aki szerint egyszerű teljesíteni az állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltételeket, mivel „az eskü szövegét meg lehet tanulni, mint egy verset, a magyar állampolgárságú felmenőt pedig egyszerű bizonyítani, mert mindenkinek van elmagyarosított nagyszülője".
Az „elmagyarosításba" most ne menjünk bele, mert az ugyanolyan vitává terebélyesedne, hogy ki volt itt Erdélyben először. Az viszont tény, hogy honosított magyar lett többek között Ovidiu Silaghi (vélhetően valamelyik Szilágyi őse szenvedett el erőszakos magyarosítást) szatmárnémeti liberális parlamenti képviselő és a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef is.
A honosultakról sem a magyar hatóságok, sem az erdélyi demokráciaközpontok nem szolgáltatnak ki adatokat, információkat Bukarestnek. Viszont valaki igazán Titus Corlăţean külügyminiszter orra alá dughatná a Transilvania Reporter fent idézett cikkét. És akkor talán megértené, miért kérették be nemrég a magyar Külügyminisztériumba a román nagykövetet, tiltakozva egyebek mellett Corlăţean ama kijelentése miatt, miszerint a magyar állampolgársági törvény etnikai alapú.
Mert hogy nem így van, az a napnál is világosabb. Mint ahogy az is nyilvánvaló: Bukarest jobban tenné, ha a honosítási gyakorlat vegzálása helyett az állampolgárok tömeges kivándorlásának okaival foglalkozna, amelyek szintén nem etnikai alapúak, de egyformán sújtanak románt és magyar
Megugrott a könnyített honosítás iránti érdeklődés a partiumi románság körében: az elmúlt hónapokban összesen tizenkétezer máramarosi és avasi polgár igényelt magyar állampolgárságot – számolt be nemrég a Transilvania Reporter című regionális napilap bombasztikus címmel megspékelve beszámolóját: „Magyar állampolgárok akarnak lenni a szabad dákok leszármazottai".
Hupka Félix, a nagybányai demokráciaközpont vezetője a lapnak elmondta, az igénylők zöme Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és Kanadában vállalna munkát, ahol magyar állampolgárként nincs szükségük vízumra. A kérvényezők közül eddig csak harmincat utasítottak el amiatt, hogy az igénylő nem beszélt magyarul.
A lap megszólaltatott egy kanadai emigrálását tervező máramarosi román férfit is, aki szerint egyszerű teljesíteni az állampolgárság megszerzéséhez szükséges feltételeket, mivel „az eskü szövegét meg lehet tanulni, mint egy verset, a magyar állampolgárságú felmenőt pedig egyszerű bizonyítani, mert mindenkinek van elmagyarosított nagyszülője".
Az „elmagyarosításba" most ne menjünk bele, mert az ugyanolyan vitává terebélyesedne, hogy ki volt itt Erdélyben először. Az viszont tény, hogy honosított magyar lett többek között Ovidiu Silaghi (vélhetően valamelyik Szilágyi őse szenvedett el erőszakos magyarosítást) szatmárnémeti liberális parlamenti képviselő és a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef is.
A honosultakról sem a magyar hatóságok, sem az erdélyi demokráciaközpontok nem szolgáltatnak ki adatokat, információkat Bukarestnek. Viszont valaki igazán Titus Corlăţean külügyminiszter orra alá dughatná a Transilvania Reporter fent idézett cikkét. És akkor talán megértené, miért kérették be nemrég a magyar Külügyminisztériumba a román nagykövetet, tiltakozva egyebek mellett Corlăţean ama kijelentése miatt, miszerint a magyar állampolgársági törvény etnikai alapú.
Mert hogy nem így van, az a napnál is világosabb. Mint ahogy az is nyilvánvaló: Bukarest jobban tenné, ha a honosítási gyakorlat vegzálása helyett az állampolgárok tömeges kivándorlásának okaival foglalkozna, amelyek szintén nem etnikai alapúak, de egyformán sújtanak románt és magyart.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2013. augusztus 28.
Állampolgárság: tízből két kérvényező román
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmárnémeti demokrácia központjához rendszeresen fordulnak román emberek segítségért a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges iratcsomó összeállításához. „Átlagban tíz kérvényezőből kettő román nemzetiségű” – tájékoztatta lapunkat az iroda munkatársa, Nagy István.
A demokrácia központot azért kerestük meg, mert a transilvaniareporter.ro portál korábban arról írt: a Szatmár megyei Avasságból és Máramaros megyéből összesen tizenkétezer román kérvényezte eddig a magyar állampolgárságot.
Nagy István elmondta, sok olyan román ember keresi meg őket, aki meglepően jól beszél magyarul – ők rendszerint vegyes házasságban élnek –, de olyanok is, akik nem beszélik a nyelvet. „Utóbbiakat emlékeztetjük arra, hogy az igénylés egyik feltételeként társalgási szinten tudniuk kell magyarul. A másik feltétel, hogy valamelyik felmenőjük magyar állampolgár legyen. Ez utóbbi feltételt rendszerint könnyen teljesítik” – magyarázta.
Adrian Ștef büszke arra, hogy félig magyar. A Szatmár megyei tanács elnöke cáfolta a maszol.ro-nak a transilvanireporter.ro-nak azt az információját, hogy kérvényezte a magyar állampolgárságot. A portál arról írt, hogy Adrian Ștef mellett egy másik szatmári politikus, Ovidiu Silaghi volt miniszter is benyújtotta igénylését. „Édesanyám nagyváradi magyar református, és büszke vagyok arra, hogy félig magyar vagyok. Ha valóban kérvényeztem volna a magyar állampolgárságot, akkor nem titkolnám el, mert nem tartanám szégyellni való információnak” – jelentette ki Adrian Ștef kedden a maszol.ro-nak. Nagy István ezzel kapcsolatban azt mondta: a megyei tanácselnök „egészen biztosan” nem fordult a szatmárnémeti demokrácia központhoz segítségért. „Szóbeszéd szintjén mi is hallottuk már, hogy Adrian Ștef magyar állampolgár. Az egyik helyi televíziónak pedig volt felvétele is arról, hogy Ovidiu Silaghi volt miniszter egy határ menti településen tette le az állampolgári esküt” – magyarázta az iroda munkatársa.
Az iroda nem tagadja meg a segítséget azoktól sem, akik nem tudnak magyarul, Nagy István szerint azért nem, mert nem a demokrácia központ munkatársainak a dolga tesztelni a nyelvtudást. Mint mondta, az iratcsomót amúgy is a kérvényezőnek személyesen kell benyújtania valamelyik magyarországi járásközpont – Fehérgyarmat, Csenger, Nyíregyháza – jegyzőjénél vagy kormányablakánál. „Amikor átveszi tőle az iratcsomót, a magyarországi hivatalnok részletesen kikérdezi a kérvényezőt. Könnyen kiszűri azt, aki nem tud magyarul” – részletezte.
Nagy szerint a magyarországi hivatalnok sem tagadhatja meg a kérést, ha az állampolgárság igénylőjének nyelvtudásával gond van. „Azonban a kérvényre feltünteti, hogy az illető teljesíti vagy sem a nyelvtudásra vonatkozó feltételt. Budapesten mérlegelik, hogy elfogadják-e az igénylést, vagy sem. Jöttek már hozzánk olyan románok, akiknek elutasították az iratcsomóját” – magyarázta az iroda munkatársa.
A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-nek sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azokat az információkat, amelyek szerint a magyar állampolgárságot kérelmezők között szerepel egy volt román miniszter és a Szatmár megyei tanács elnöke is. Kiemelték: az egyszerűsített honosítási eljárás lehetővé teszi, hogy az, akinek magyar felmenői vannak, tud magyarul, a magyar jog szerint büntetlen előéletű és büntetőeljárás nincs ellene folyamatban, illetve honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére. Ha az említett Ovidiu Silaghi vagy Adrian Ștef megfelel az említett kritériumoknak, jogosult a magyar állampolgárság megszerzésére – rögzítették. Hozzátették: a nevezettek kérelmezését nem tudják megerősíteni, sem cáfolni, tekintettel arra, hogy semmilyen adatot nem adnak ki a kérelmezőkről.
Maszol.ro
2013. augusztus 29.
EMNT: Nem jegyzik a kérvényezők adatait (Magyar állampolgárság)
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) irodáiban nem veszik jegyzékbe a kérvényezők adatait – közölte tegnap a szervezet sajtószolgálata. Az elmúlt időszakban néhány romániai sajtóorgánum arról cikkezett, hogy több mint tízezer román kérvényezte a magyar állampolgárságot az EMNT szatmári és máramarosi irodáiban, elsősorban a külföldi könnyebb munkavállalás céljából. Az EMNT szerint számtalan téves, illetve légből kapott információ került nyilvánosságra.
Az EMNT irodahálózatának az a célja, hogy naprakész információkkal segítse az egyszerűsített honosítási eljárás iránt érdeklődőket iratcsomójuk összeállításában, továbbá közvetítői szerepet töltsön be Magyarország illetékes hatóságai és a honosítási kérelmet benyújtók között. „Irodáinkban nem tartjuk nyilván, hogy kinek a honosítási kérvényét hagyták jóvá a magyar hatóságok. Ennél az egyszerű és egyértelmű oknál fogva a nevezett hírportál (Transilvaniareporter.ro) hazudik, amikor EMNT-s forrást jelöl meg arra vonatkozóan, hogy Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke és Ovidiu Silaghi volt miniszter is kérvényezte volna a magyar állampolgárságot” – olvasható az EMNT közleményében, cáfolva, hogy ilyen jellegű információkat szolgáltattak volna ki a hírportál szerkesztőjének. A dokumentum megemlíti: a magyar kormány nemzetpolitikai államtitkársága is jelezte, hogy nem szolgáltathat ki semmilyen információt az állampolgárságért folyamodók, így a két román politikus létező vagy nem létező honosítási kérelméről sem. Az EMNT nem vezet nyilvántartást a magyar állampolgárságot kérelmezők nemzetiségére vonatkozóan sem, így az az információ sem tőlünk származik, hogy „négyezer avasi” és „nyolcezer máramarosi” román nemzetiségű személy nyújtotta volna be honosítási kérelmét az illetékes hivatalokhoz – olvasható az EMNT-közleményben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2013. augusztus 29.
Hupka Félix: ferdít a sajtó a magyar állampolgárság ügyében
Kifogásolta a lapunkhoz csütörtökön eljuttatott állásfoglalásában Hupka Félix, a nagybányai demokrácia központ irodavezetője, hogy korábban több sajtóorgánum – köztük cikkében a maszol.ro is – olyasmit adott a szájába, amit soha nem nyilatkozott.
Tájékoztatása szerint a romániai, illetve a magyarországi sajtó egy része „óvatlanul és ellenőrizetlenül vette át” a Máramaros és Szatmár megyékben élők által igényelt egyszerűsített honosítással kapcsolatos információkat, amelyeket korábban a transilvaniareporter.ro közölt. A portál egyebek mellett azt írta, hogy két Szatmár megyei politikus – Adrian Ștef és Ovidiu Silaghi – is igényelt magyar állampolgárságot.
„Az említett hírportál munkatársának adott nyilatkozatomat elferdítették és manipulálták” – szögezte le Hupka, aki szerint nem felel meg a valóságnak, hogy a maszol.ro munkatársa megpróbálta volna nyilatkozatra bírni.
Mint ismert, lapunk a transilvaniareporter.ro cikkét idézve számolt be arról, hogy több ezer Máramaros és Szatmár megyében élő román nemzetiségű személy kérvényezett magyar állampolgárságot, köztük a két említett politikus is. Írásunkban nem állítottuk azt, hogy ezeket az információkat Hupka Félix szolgáltatta volna ki a portálnak.
Lapunk munkatársa hétfőn valóban megpróbálta telefonon nyilatkoztatni a demokrácia központ nagybányai irodavezetőjét, ám nem sikerült őt elérnünk. Kollégánk aznapi híváslistáját készséggel Hupka Félix rendelkezésére bocsátjuk.
A maszol.ro kedden megkereste ugyanebben az ügyben a szatmárnémeti demokrácia központot. Az iroda munkatársa, Nagy István megerősítette, hogy valóban sok román nemzetiségű személy fordul hozzájuk segítségért állampolgárság-ügyben. Elmondta azt is, hogy Adrian Ștef és Ovidiu Silaghi nem fordult meg az irodájukban.
Maszol.ro
2013. szeptember 8.
Aradi Nyilatkozat – a falurombolás elleni egyházi tiltakozás 25. évfordulóján –
„Hát nem lesz már valaki ebben az országban, aki golyót ereszt ennek a hazaárulónak a fejébe?” – A Ştefan cel Mare hetilap két évvel ezelőtti cikkének ez a kérdése juthat eszünkbe annak a lejárató- és gyűlöletkampánynak a láttán, amely az utóbbi időben bontakozott ki személyem ellen. Mondanom sem kell, hogy ennek a fegyveres erőszakra való nyílt uszításnak mind a mai napig nincs törvényes következménye, s a bűnüldöző szervek törvényes feljelentésünk benyújtása és többszöri megkeresésünk ellenére sem engednek szabad utat az igazságszolgáltatásnak.
Szintén peres eljárás kezdeményezésére adott okot Victor Ponta miniszterelnök azon alaptalan vádaskodása, amely szerint Tőkés László „románellenes érdekek képviselője”, és „Románia instabilitásában érdekelt személyek pénzelik, akik azt kívánják, hogy Romániát minden oldalról támadják”.
Július–augusztusban aztán az ország többi főméltósága – élükön Traian Băsescu államfővel és a Szenátus elnökével, Crin Antonescuval –, valamint a pártsajtó egy emberként lett részese a magyar-, illetve Tőkés-ellenes uszítókampánynak. Victor Ponta büntetőjogi eljárás kezdeményezését helyezte kilátásba, az ország elnöke a román állampolgársághoz való jogomat kérdőjelezte meg, a Szociál-Liberális Szövetség (USL) társelnöke pedig a Románia Csillaga kitüntetésem visszavonását indítványozta. Továbbá a Külügyminisztérium is rám támadt, valamint a román titkosszolgálatok olyan levitézlett vezető emberei, mint Nicolae Ulieru (Román Hírszerző Szolgálat – SRI) és Ioan Talpeş (Külföldi Hírszerző Szolgálat – SIE). Ez utóbbiak régóta tisztázott „titkosszolgálati múltammal” rágalmaztak meg.
Több mint egy hónapja a román sajtó is az ellenem felhozott olyan válogatott vádaskodásoktól hangos, amelyek alkotmány- és románellenesség, szélsőséges nacionalizmus és irredentizmus, az etnikumközi béke és az európai értékek megsértése (stb.) miatt marasztaltak el.
Mivel érdemeltem ki, hogy a nacionalista-posztkommunista média céltáblájaként a román politikai élet szinte minden szereplője számára a bűnbak én legyek – s mindez azzal tetőzzön, hogy Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök, valamint Corina Creţu szocialista EP-képviselő és hozzá csatlakozó „elvtársai” fellépésének „köszönhetően” most már hivatalos formában is meginduljon az eljárás magas állami kitüntetésem elvétele céljából?!
A nyilvánvaló ok és magyarázat a 2013. július 27-én, a Tusnádfürdői Nyári Táborban elhangzott javaslatom, hogy osztrák–olasz mintára Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet a romániai – erdélyi – magyarság esetében, jogaink szavatolása érdekében. Az olaszországi Dél-Tirolban élő osztrák közösség autonómiáját garantáló, jól bevált európai modell emlegetése váratlan és mértéktelen haragot váltott ki a román politikai vezetőkben. Válaszreakcióként ők az ország alkotmányának megsértése, illetve Románia nemzetállami egységének és területi épségének a veszélyeztetése címén követelik a fejemet, továbbá a régóta használatos magyar kártyát kijátszva, a román nemzeti érzelmek gerjesztésében egymást túllicitálva folytatják uszító hadjáratukat ellenem – voltaképpen közvetett, de nyilvánvaló módon az egész kisebbségi magyarság ellen. Ez az összehangolt támadássorozat – a jelek szerint – azzal teljesedik ki, hogy az 1989-es temesvári forradalmi érdemeimért nekem ítélt Románia Csillaga érdemrend visszavonásával akarnak példát statuálni, saját politikai érdekből, illetve az önrendelkezési jogait egyre erőteljesebben követelő magyar közösség megleckéztetése és megfélemlítése céljából.
Az Európai Unió Alapjogi Chartája szerint mindnyájunkat megillet az emberi méltóság (1. cikk), a személyi sérthetetlenséghez való jog (3. cikk) és a véleménynyilvánítás szabadsága (11. cikk). Ennek alapján a lehető leghatározottabban visszautasítom emberi méltóságom durva megsértését, politikai – és EP-képviselői – véleményem kinyilvánításának fenyegető korlátozását, valamint a közvetlenül személyemet érintő (ad personam), és egyúttal nyílt uszításnak minősülő, verbális agressziót.
Egykori temesvári lelkipásztorként ezúton is kinyilvánítom, hogy annak idején, életünk kockáztatásával nem érdemekért és kitüntetésért, hanem meggyőződésből szálltunk szembe a Ceauşescu-diktatúrával. Húsz év elteltével kapott magas kitüntetésem valamennyi temesvári hős és ellenálló érdemeinek az elismerését jelentette. Minekutána Temesvártól „ellopták a forradalmat”, 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend bizonyos fokig igazságot szolgáltatott a „mártír városnak”. Amennyiben most visszaveszik az érdemrendet, ez megint csak Temesvár forradalmi múltjának a semmibe vételét jelentené. Továbbá a jelenleg végbemenő kommunista típusú visszarendeződésnek lenne újabb bizonyítéka.
Az 1989-ben elkezdődött demokratikus rendszerváltozásnak szerves része a kisebbségi rendszerváltozás, amihez hozzá tartozik az erdélyi magyarok kollektív jogainak a biztosítása. Ezzel szemben jogaink lépten-nyomon bekövetkező korlátozása, a ránk erőltetett – diszkriminatív jellegű – mesterséges területi átrendezés terve, valamint az, hogy a magyarságot minduntalan elmarasztalják autonómia-követeléseinek a hangoztatása miatt az említett követelmény ignorálására, nem pedig az erre irányuló törekvés valóra vál(t)ására utal. Az előbbiekben bemutatott lejárató- és uszító kampánynak, valamint kitüntetésem visszavonásának mögöttes szándéka a magyarellenes diszkrimináció fenntartása, kitűzött céljaink elérésének a megakadályozása. A „dekorációm” megvonásának propagandisztikus forgatókönyve erről az álságos politikai háttérről hivatott elvonni a nyilvánosság figyelmét.
A Románia Csillagának személyemtől való – esetleges – megvonása nyilvánvaló módon diszkriminatív, magyarellenes cselekedet lenne. (Erre vall egyébként, hogy a korrupció vádjával elítélt Adrian Năstase szocialista exminiszterelnöktől nem vették el kitüntetését.) Az ellenem felhozott, szavaimat elferdítő, vádak és kitalált rágalmak természetük szerint mind etnikai jellegűek. Más megfogalmazásban: azért aláznak meg emberségemben, azért hangzik el ellenem ismételten ádáz gyűlöletbeszéd, valós érdemeimtől azért akarnak megfosztani, mert magyar vagyok, és – mint a jó román a románsága mellett – a magyarságomért kiállok.
A temesvári népfelkelés egyik legszebb és legigazabb üzenete az, hogy 1989 „szabadító karácsonyán”, a diktatúra ellenében, illetve a szabadság védelmében vállvetve, egymással karöltve léptek fel románok és magyarok. A város mintegy tíz nemzetiségének és vallásfelekezetének ezt a kölcsönös szolidaritáson alapuló összefogását nevezzük Temesvár szellemének.
A közel negyedszázada, változó intenzitással jelentkező posztkommunista restauráció – egyebek mellett – ezt a szellemiséget igyekszik tönkretenni, Verespatak természetes környezetéhez hasonlóan társadalmi és humán környezetünket is lerombolni igyekezvén.
A kommunizmus visszahúzó örökségének terheitől szabadulva új, második rendszerváltozásra van szükség. „Románia Csillaga” ezt a helyes irányt mutatja. Hisz amint magának a történelmi érdemrendnek a latin felirata hirdeti: In fide salus (A hitben van a szabadulás). Eladósodott, a csőd szélén álló, erkölcsi válságban lévő országunknak, társadalmunknak hitre és szabadulásra van szüksége.
Az érdemrendet – ha akarják – elvehetik tőlem. De: a szabadító Krisztusba vetett hitünktől senki sem foszthat meg, 1989 sorsfordító eseményei közepette is ez a hit vezérelt bennünket…
Arad, 2013. szeptember 7.
Tőkés László

Erdon.ro
2013. szeptember 9.
Tőkés: azért aláznak meg, mert magyar vagyok
Tőkés László Európai Parlamenti képviselő az erdélyi magyar közösség megfélemlítésének szándékát látja abban, hogy a bukaresti politikai vezetők meg akarják őt fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől – derült ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének szombaton szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatából.
„Az ellenem felhozott, szavaimat elferdítő vádak és kitalált rágalmak természetük szerint mind etnikai jellegűek. Azért aláznak meg emberségemben, azért hangzik el ellenem ismételten ádáz gyűlöletbeszéd, valós érdemeimtől azért akarnak megfosztani, mert magyar vagyok, és – mint a jó román a románsága mellett – a magyarságomért kiállok" – fogalmazott Tőkés, emlékeztetve: több román politikus indítványozta, hogy vonják vissza tőle román állami kitüntetését, amelyet az 1989-es romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért kapott 2009-ben. Az EP-képviselőt azzal vádolják, hogy megkérdőjelezte Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam jellegét, amikor azt javasolta: Magyarország vállaljon „védhatalmi" szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy azt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Egykori temesvári lelkipásztorként Tőkés kinyilvánította, hogy 1989-ben élete kockáztatásával nem érdemekért és kitüntetésért, hanem meggyőződésből szállt szembe a Ceauşescu-diktatúrával, húsz év elteltével kapott kitüntetése pedig valamennyi temesvári hős és ellenálló érdemeinek az elismerését jelentette.
„Minekutána Temesvártól „ellopták a forradalmat", 2009-ben a Románia Csillaga érdemrend bizonyos fokig igazságot szolgáltatott a mártír városnak. Amennyiben most visszaveszik az érdemrendet, ez megint csak Temesvár forradalmi múltjának a semmibe vételét jelentené, továbbá a jelenleg végbemenő kommunista típusú visszarendeződésnek lenne újabb bizonyítéka" – állapította meg az EMNT elnöke.
Szerinte az érdemrend visszavonásával példát akarnak statuálni, saját politikai érdekből, illetve az önrendelkezési jogait egyre erőteljesebben követelő magyar közösség megleckéztetése és megfélemlítése céljából. Tőkés szerint a román politikusok kezdeményezésének etnikai indíttatására vall, hogy a korrupció vádjával börtönbüntetésre elítélt Adrian Năstase szociáldemokrata exminiszterelnöktől nem vették el a kitüntetést.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)