Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Cigărean, Adrian
2665 tétel
2004. június 29.
Magyar–román miniszterelnöki találkozó lesz a jövő héten Erdélyben. Nagyváradon négyszemközti megbeszélést folytat a két kormányfő. Ezután Medgyessy Péter és Adrian Nastase Tusnádfürdőn előadást tartanak a Kárpát-medencei ifjúság és az Európai Unió című nemzetközi diákszemináriumon. Tusnádfürdőn júl. 18-án kezdődik a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amelyen a tervek szerint jelen lesz többek között Orbán Viktor, Németh Zsolt és Deutsch Tamás is. /(k): Orbán Viktor később jön. Újabb Nastase-Medgyessy találkozó. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 29./
2004. július 6.
Júl. 5-én hivatalosan átadták a Székelyhíd–Létavértes közötti átkelőt. Az eseményen részt vett Adrian Nastase román, valamint Medgyessy Péter magyar kormányfő, jelen volt Balázs Péter, az EU magyar biztosa, valamint Jacques Barrott regionális ügyekért felelős EU-biztos. Rész vett az ünnepi eseményen a létavértesi polgármester, Kiss Tiborné, valamint Székelyhíd polgármestere, Gyurcsik Zoltán, akik sokat tettek azért, hogy az átkelő elkészüljön. Mind Medgyessy Péter, mind Adrian Nastase üdvözlőbeszédükben kimagasló eseménynek nevezték a létesítmény megnyitását, amely az első átkelő a két ország között azóta, hogy Magyarország tagja lett az Európai Uniónak. Az ünnepi rendezvény végén a két kormányfő a román oldalon két tölgyfát ültetett el. A felavatás után a két miniszterelnök a nagyváradi Continental Szállóban találkozott az újságírókkal. Rövid ismertetőt tartottak, kérdésekre nem volt lehetőség, ugyanis a román kormányfő váratlanul felállt, és véget vetett a találkozónak. Adrian Nastase elmondta: magyar partnerével arról tárgyaltak, hogy 24 hónap alatt korszerűsíteni fogják az összes határátkelőt egy közösen kidolgozott fejlesztési terv alapján. /Megnyílt a Székelyhíd–Létavértes határátkelő. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 6./ A semmitmondás magasiskolája volt, ahogyan a magyar és a román kormányfő osztotta meg egymással magvas gondolatait a Székelyhíd és Létavértes közötti átkelő átadásán. Medgyessy Péter és Adrian Nastase oly nagy örömmel adta át a román fél miatt egyelőre használhatatlan határátkelőt, hogy a kívülálló azt hihetné: ez a két nép minden gondon túl van, és kéz a kézben menetel Brüsszelig, olvasható a Krónikában. Nagyszalonta és Sarkad között beadványok tucatja ellenére sem nyitották még meg a teherforgalmat. Május elsejétől kizárólag a román–magyar határszakasz egyetlen pontján, a nagylakinál szabad élő állatot és nagyobb mennyiségű állati eredetű terméket, például fagyasztott húst átszállítani. /Rostás Szabolcs: Átverés az átkelőnél. = Krónika (Kolozsvár), júl. 6./
2004. július 7.
Temesváron Daniel Vighi író a vendéglőként működő Pelikán hajó fedélzetén szervezett vitafórumot, amelynek meghívottja volt Victor Ioan Frunza, a Csiky Gergely Színház rendezője. Elhangzott, hogy rosszszándékú, a színművészethez keveset konyító bürokraták akadályozzák az alkotók munkáját. Legutóbb a Csiky Gergely Színházban, a Matei Visnyec: A kommunizmus története elmebetegeknek című, a meghirdetett határidőre el nem készült előadás (rendező Victor Ioan Frunza, díszlettervező Adriana Grand) bemutatója körül történtek olyan rendellenességek, amelyek Demeter András István, a társulat direktora, illetve a díszlettervező, a rendező, a zeneszerező és más alkotók közötti, a színházi életben példátlan pereskedésbe fulladt. Ildikó Jarcsek Zamfirescu színésznőnek is az állásába került az a „bűne", hogy védelmébe vett egy díszlet-elemet és kitartott az elvei mellett. Eddig hét bírósági per volt, amelyeket egytől egyig az alkotók nyerték meg. – Ennek ellenére nem kívánatos személyek lettünk a magyar színháznál – jelentette ki Victor Ioan Frunza rendező. A vitaesten azonban hiányzott a másik érintett fél, Demeter András István színházigazgató és hiányzott a magyar közösség képviselete. /(Pataki Zoltán): A Pelikán hajó – „átvilágították" a temesvári magyar színházat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./
2004. július 8.
A vezető román politikai napilapnak tekintett Adevarul, amely egy nappal korábban hírt sem adott Adrian Nastase román és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök nagyváradi találkozójáról, júl. 7-én négyhasábos, fényképes beszámolót közölt a magyar kormányfő és az RMDSZ-elnök Markó Béla tusnádfürdői szerepléséről "az RMDSZ nyári iskolájának első kiadásában". A lap szerint "a magyar és a román kormányfő – az RMDSZ két barátja". A tudósítás címében is kiemelte, hogy "a tusnádfürdői nyári iskolában Markó Béla az RMDSZ-szel rivalizáló pártok veszélyéről panaszkodott a magyar kormányfőnek". A Medgyessy-előadásból kiemelte az Adevarul, hogy a magyar kormányfő a szülőföldön maradásra, a szülőföldjükön történő boldogulásra biztatta a Magyarországot körülvevő országokban élő fiatalokat. Markó Béla tusnádfürdői előadásából a lap azt idézte, hogy az őszi választások alkalmával az erdélyi "Magyar Polgári Szövetség megakadályozhatja az RMDSZ bejutását a parlamentbe". A Cotidianul úgy látta, hogy "a magyar kormányfő az RMDSZ választási korteseként" utazott Erdélybe, ahol "támogatást ígért a Székelyföld autonómiájához". A Curentul című bukaresti napilap idézte Medgyessy Péter tusnádi előadásáról a kettős állampolgárságra vonatkozó kérdésre adott válaszát. Eszerint "mesterséges illúziókeltésről van szó, mert Magyarország nem nyújthat számukra többet, mint amit itt (Erdélyben) elérhetnek". A magyar kormányfő tehát "arra biztatta a magyarokat, hogy maradjanak Erdélyben" – írta a lap. A magyarellenességével kitűnő Cronica Romana című napilap szerint "Medgyessy Péter elítéli a romániai magyar közösségen belüli botrányt" és hangoztatta: "meg kell szűnnie a határon túli magyarok megosztására irányuló bármely kísérletnek". Az ellenzéki Romania Libera is azt emelte ki Medgyessy Péter marosvásárhelyi sajtókonferenciájából, hogy a magyar kormányfő hangsúlyozta: "fontos, hogy a magyarok egységes irányba szavazzanak". A Curierul National Medgyessy közvetít Markó Béla és Tőkés László között címmel számolt be rövid tudósításában a magyar kormányfő "rövid székelyföldi körútjáról". Ennek során az RMDSZ-vezetéssel lezajlott találkozója után a magyar kormányfő hangoztatta: a legközelebbi magyar-magyar találkozóra meg akarja hívni a magyar egyházi vezetőket, köztük Tőkés László püspököt is. Mert nagyon fontos, hogy az erdélyi magyarok "egységesen lépjenek fel a választásokon és egységes irányba szavazzanak". /A román sajtó szerint Medgyessy Péter erdélyi körútja az RMDSZ érdekeit szolgálta. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 8./
2004. július 10.
Adrian Vlad Casunean, az SZDP Kovászna megyei szervezetének elnöke kijelentette, hogy bepereli a megyei RMDSZ-t rágalmazás és etnikai gyűlöletkeltés miatt. Casunean elmondta, a helyhatósági választások második fordulójában szórólapok jelentek meg Sepsiszentgyörgyön, amelyek – állítása szerint – az RMDSZ háromszéki területi szervezetének rendelésére készültek. A papírokra a Kovászna megyei SZDP-elnök, Horia Grama prefektus és Rétyi Ödön kormánypárti polgármesterjelölt arcképét nyomtatták. A szórólapokon megjelent a prefektus és Casunean néhány nyilatkozata is, amelyek szerint elleneznék a földek visszaszolgáltatását, valamint azt, hogy Sepsiszentgyörgy egyik utcáját Petőfi Sándorról nevezzék el. A szórólapok szerint Casunean és Grama azt is kijelentették, hogy a közintézményekből többezer magyar kerül az utcára. A lapok másik oldalán az állt, hogy a magyarok ne szavazzanak Rétyire, aki mögött Casunean és Grama áll. – Casunean szerint míg Bukarestben az RMDSZ "mosolygós és szellemes", addig a fővároson kívül "az igazi arcát mutatja: intoleráns, alávaló, képmutató, sovén és exkluzivista". /SZDP–RMDSZ per Kovásznán. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10./
2004. július 12.
Minisztereket szabadít fel pártmunkára Adrian Nastase miniszterelnök, négy hónappal a törvényhozási és elnökválasztások előtt. A kormányfő közölte, hogy öt miniszteri poszton lesz változás a kormányban. A kormánypártot /PSD/ pedig a rendkívüli pártkongresszusig koordinációs iroda vezeti. Egyebek között erről döntöttek a PSD testületének ülésén. A munkaügyi és társadalmi szolidaritási minisztérium eddigi vezetője, Elena Dumitru helyébe Dan Mircea Popescu szenátort nevezik ki. Az új miniszter a Vacaroiu-kormányban (1992-1996) már vezette ezt a tárcát. Ilie Sarbu eddigi földművelésügyi miniszter helyére Petre Daea jelenlegi államtitkár kerül. Dan Nica kommunikáció és információ- technológiai miniszter helyére Adriana Ticau államtitkár lép. A közigazgatási és belügyminisztérium közigazgatási ügyekkel megbízott (tárca nélküli) minisztere, Gabriel Oprea utódjának Gheorghe Ermacu jelenlegi államtitkárt jelölték. A munkaügyi és társadalmi szolidaritási tárca szakszervezeti kapcsolatokkal megbízott (tárca nélküli) minisztere, Marian Sarbu helyére Bogdan Niculescu Duvazt nevezik ki – közölte a miniszterelnök. A leváltott miniszterek feladata az lesz, hogy a választásokig hátralévő hónapokban minden energiájukat a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) újjászervezésére fordítsák. /Változások a kormányban, a kormánypárt élén. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 12./
2004. július 13.
Németh Zsolt fideszes politikus tájékoztatott az idei, most tizennegyedszer megrendezendő Bálványosi – Tusványosi táborról. A Pro Minoritate Alapítvány a kezdetektől a tábor szervezője volt. A Jakabffy Alapítvány és a Reform Alapítvány szintén részt vesz a tábor szervezésében. A román szervezők közül eleinte a Pro Európa Ligával szervezték a tábort. Az elmúlt négy-öt évben már a Román Liberális Párthoz közelálló Horia Rusu Alapítvánnyal szervezik. A tábor az első időszakban Bálványoson kapott helyet, és most már öt-hat éve Tusnádfürdőn rendezik meg. Idén beszállt a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem a társszervezők közé partner státuszban. Andrei Marga személyesen vállalt a tábor felett egyfajta védnökséget. Mindennap lesz egy kiemelt téma délelőttönként, és ezután délutánonként meg öt párhuzamos helyen zajlanak majd a kerek-asztal fórumok. Az idei tábor címe: “Együtt vagy külön utakon”, az alcíme: “Integrációs és nemzeti érdek”. Az integráció és nemzeti érdek lesz a főnap témája, amikor is Orbán Viktor fog fellépni Adrian Severinnel. Adrian Severin a polgári kormány külügyminisztere volt, jelenleg pedig az Európa Tanács delegációjának főtitkárjelöltje. A tavalyi táborban is részt vett, közösen Orbán Viktorral. A táborban Orbán Viktor mellett a Fidesz-vezérkar elég jelentős arányban fölvonul. A kormánypártok részéről is jeleztek részvételi szándékot. Nagy Sándor, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára a gazdasági blokkban fog fellépni. Markó Béla szabadságára hivatkozva lemondta a tábort. Ugyanakkor fontos RMDSZ vezetők és megyei elnökök, mint a Hargita megyei elnök, vagy a Temes megyei elnök, Toró T. Tibor, aki egyébként a Reform Mozgalomnak a vezetője, illetve számos helyi RMDSZ elnök, vezető jelezte részvételét. Természetesen ott lesz Tőkés László püspök, valamint Szabó Árpád unitárius püspök, és jelen lesz Anusca görög katolikus püspök.  Nyugatról is jönnek jó néhányan, így Gahler, az Európai Parlament képviselője, a német CDU politikusa és Christoph Pan, a Dél-Tiroli Néppárt elnöke. – Németh Zsolt megjegyezte, hogy az Európa Tanács elfogadta Andreas Groos svájci szocialista képviselő jelentését és a határozattervezetét az autonómiáról. Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése ezután felhívta az Európa Tanács minden tagállamát, hogy államigazgatási, etnikai, kulturális problémák kezelésére alkalmazzák a területi autonómiának az eszközét. Kevés híradás született erről.– Minden eddigit felülmúló az előzetes jelentkezés, amely több ezres nagyságrendű. (A Gondola internetes újság nyomán) /Bálványostól Tusványosig. Beszélgetés Németh Zsolttal. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), júl. 13./
2004. július 14.
Visszautasították Ion Iliescunak a parlamenti pártokkal beharangozott konzultáció-sorozatra szóló meghívását a liberálisok és demokraták, mivel szemfényvesztésnek tartják az államfő gesztusát. Theodor Stolojan és Traian Basescu, a liberális és a demokrata pártelnökök azzal indokolták a meghívás visszautasítását, hogy semmiféle alkotmányellenes folyamatnak sem akarnak részesei lenni. Júl. 5-én Ion Iliescu hivatalában fogadta a kormánypárt küldöttségét, élén Adrian Nastase pártelnökkel. A helyhatósági választási kudarcok miatt az államfő mindenek előtt Nastaset okolt. A többi párt, az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt nem jelezte, hogy fenntartásai lennének az elnöki meghívással kapcsolatban. /Nem mennek a Cotrocenibe a liberálisok és a demokraták. Tegnap Iliescu az RMDSZ-küldöttséget fogadta hivatalában. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./
2004. július 15.
Júl. 14-én Ion Iliescu államelnök előtt letette az esküt a kormány öt új minisztere. Az elnök kifejtette: a miniszterelnök által javasolt átalakítás "teljes mértékben indokolt volt". Az új miniszterek: Petru Daea (mezőgazdasági), Dan Mircea Popescu (munkaügyi), Adriana Ticau (távközlési), Gheorghe Emacu (a belügyi és közigazgatási miniszter közigazgatási kérdésekkel megbízott tárca nélküli minisztere) és Bogdan Niculescu-Duvaz (a munkaügyi minisztérium szakszervezetekkel megbízott tárca nélküli minisztere). /Letették az esküt az új miniszterek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./
2004. július 15.
A Csiky Gergely Állami Színház szerződéses tagjai /56-an, a színház társulatának 71 százaléka/ nyílt levelükben a következőkre hívták fel a figyelmet. Az igazgatóság eddigi munkájával, munkájának minőségével és “A kommunizmus...” című produkció kapcsán hozott döntéseivel egyetértenek. Nem értenek egyet azonban a rendező Victor Ioan Frunza, a díszlet- és jelmeztervező Adriana Grand és a zeneszerző Cári Tibor azon állításaival, miszerint nem tudják vállalni az általunk is létrehozott előadást. Nem értenek egyet azzal, hogy a díszlet-jelmeztervező különféle táblákkal szaladgáljon előadás közben a játéktérben. /Nyílt levél. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 15./
2004. július 19.
Júl. 18-án, vasárnap este kezdődött a tusnádfürdői kempingben a XV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, amely a magyar-román kapcsolatok egyik állandó informális intézményévé vált. Idén a szabadegyetem témája: Közép-Kelet-Európa az EU bővítése után – Országok, nemzetek, régiók Európája. Szilágyi Zsolt főszervező elmondta: olyan témákat is megvizsgálnak az egyhetes program keretében, mint az autonómia. A bálványosi folyamat olyan vezéralakjai jönnek el, mint például a polgárjogi harcos Smaranda Enache, Tőkés László püspök, Adrian Severin volt külügyminiszter, Emil Constantinescu, Románia volt elnöke, Andrei Marga volt oktatási miniszter. Remélik, hogy ott lesz Tusnádfürdőn Kolozsvár új polgármestere, Emil Boc is. Meghívták Calin Popescu Tariceanu volt iparügyi minisztert, a Liberális Párt alelnökét és a román parasztpárt elnökét, Gheorghe Ciuhandu temesvári polgármestert. Jelen lesz Elmar Brock, az Európai Parlament külügyi bizottságának néppárti elnöke, de Olaszországból, Ausztriából és a tengerentúlról is jönnek előadók. /Megkezdődött a bálványosi nyári szabadegyetem. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 19./
2004. július 21.
Adrian Nastase miniszterelnök az amerikai kormány támogatását kérte a Konstanca–Pancsova–Omisalj–Trieszt kőolajvezeték megépítéséhez. A kormányfő júl. 19-én New York-ban találkozott Spencer Abraham amerikai energiaügyi miniszterrel. Majd részt vett az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma, valamint a romániai Nukleáris Tevékenységet Ellenőrző Bizottság közötti együttműködési megállapodás aláírási ceremóniáján. Nastase júl. 21-én Bush elnökkel találkozik a Fehér Házban. /Konstanca–Trieszt kőolajvezeték. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 21./
2004. július 22.
Idén és 2005-ben Románia az ENSZ Biztonsági Tanácsában foglalhat helyet, 2004. július és 2005. októbere között a BT elnöki tisztét is ellátja. Az Egyesült Államokban látogatáson tartózkodó Adrian Nastase miniszterelnök vezette júl. 20-án a Biztonsági Tanács ülését, amelyen a regionális együttműködésről folyt eszmecsere. Nastase Kofi Annan ENSZ-főtitkárral is találkozott, majd a sajtótájékoztatón Adrian Nastase kijelentette, hogy 95 százalékban felkészült az őszi elnökválasztáson való részvételre, erről azonban az SZDP tagjaival is konzultálni kíván. /Adrian Nastase az ENSZ BT ülésén. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 22./
2004. július 22.
Jelenleg folyik a temesvári Csiky Gergely Állami Színház átvilágítása. Főleg azokat a döntéseket vizsgálják, melyeket Demeter András színházigazgató hozott. Az átvilágítást A kommunizmus története elmebetegeknek című előadás kapcsán az igazgató és Victor Ioan Frunza rendező között kirobbant ellentét előzte meg. A Victor Ioan Frunza által színpadra vitt Matei Visniec-darabot, A kommunizmus története elmebetegeknek című előadás premierje 2003. decemberében lett volna, az előadás azonban még nem volt kész. A bemutatót Demeter András igazgató sürgetésére végül január 31-én tartották meg, az azonban botrányba fulladt. A rendező, Victor Ioan Frunza és Adriana Grand díszlettervező alkotópáros a bemutató előtt nyilvánosan is kifejtette álláspontját: a kellékek, illetve a kosztümök egy része még nem készült el. A vita a helyi román sajtóban nagy teret kapott. A temesvári román értelmiség egy része egyfajta válságkezelő civilfórumot alakított Celula Civica de Criza (CCC) néven, amely nyilatkozatban foglalta össze a történéseket. „A CCC néhány tagja, főleg újságírók, az utóbbi időben Sztálinnak, Ceausescunak tituláltak engem, bennem viszont az ő stílusuk és maga a CCC idézett hasonló emlékeket” – fejtette ki álláspontját Demeter András. A januári botrány után Demeter megrovásban részesítette az előadást bojkottáló személyeket, Balázs Attilát, Adriana Grandot, Victor Ioan Frunzát, illetve Cári Tibort. Az érintettek a megrovások ellen pert indítottak. Valamennyi pert a művészek nyerték, a színházigazgató azonban azt állította, hogy a bíróság elutasította a „megrovottak” fellebbezését. /Bálint B. Eszter, Botházi Mária: „Elmebeteg” színházi történet. = Krónika (Kolozsvár), júl. 22./
2004. július 23.
Adrian Nastase kormányfő júl. 22-én találkozott George Bush amerikai elnökkel Washingtonban. Az Egyesült Államok és Románia stratégiai partnerségének megerősítéséről, a terrorellenes nemzetközi hadjáratról, a romániai reformokról és befektetési lehetőségekről, illetve az idei választásokról beszéltek. Romániának több olyan légi fel- és leszállópályája, valamint fekete-tengeri haditengerészeti kikötője van, ahonnan csapásmérési távolságra van Irak és Közép-Ázsia, és a stratégiai partnerség keretében felajánlhatja használatukat az Egyesült Államoknak, jelezte Nastase. /Stratégiai partnerség és csillagok. Terrorizmusról, befektetésről, elnökválasztásról tárgyalt Bush és Nastase. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ A megbeszélésen szó esett a nemzetközi örökbefogadásról is. A megbeszélések előtt tüntetők várták a román kormányfőt, és Nastase szemére hányták, hogy nem tartotta be a NATO-csatlakozás előtt tett, erre vonatkozó ígéretét, így nem adja meg egy jobb élet esélyét a román árvaházakban tengődő gyermekeknek. A Bushsal folytatott megbeszéléseken Nastase kijelentette: Románia azt fontolgatja, hogy a vonatkozó jogszabály módosításával lehetővé teszi súlyosan beteg román gyermekek külföldi örökbefogadását. – Hevesen bírálták román ellenzéki politikusok Adrian Nastasét, amiért amerikai látogatása során jelentette be: kész indulni az elnökválasztásokon. /Cs. P. T.: Támaszpont és örökbefogadás. = Krónika (Kolozsvár), júl. 23./
2004. július 23.
Románia azt fontolgatja, hogy a vonatkozó jogszabály módosításával lehetővé teszi súlyosan beteg román gyermekek külföldi örökbefogadását – közölte Adrian Nastase kormányfő júl. 22-én Washingtonban. A törvényhozás múlt hónapban fogadott el egy jogszabályt, amely megtiltotta román gyermekek külföldre történő örökbeadását. Erre a lépésre az Európai Unió (EU) megfogalmazta aggodalmak késztették Bukarestet. /Különleges esetek. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 23./
2004. július 27.
Júl. 26-án az együttműködés eddigi eredményeit és a további teendőket tekintette át Bukarestben Markó Béla, az RMDSZ és Adrian Nastase, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Markó Béla elmondta: egyetértettek abban, hogy mindent meg kell tenni az e két szervezet között született együttműködési megállapodás teljesítéséért. A PSD és az RMDSZ márc. 9-én írta alá a 2004-es együttműködési megállapodást. Az idei egyezségben az általános elvi kitételek megegyeznek az előző éviben rögzített keretekkel, például ami a törvényjavaslatok kapcsán a parlamentben történő előzetes egyeztetést vagy a kormánypárttal való rendszeres találkozók tervezését illeti. Az újdonságot az jelenti, hogy jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a szociális kérdésekre. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen létrehozandó önálló magyar karok sorsa még mindig rendezetlen. /Átfogó elemzés készül. = Krónika (Kolozsvár), júl. 27./
2004. július 28.
Adrian Nastase miniszterelnök Oroszországba látogatott, megbeszélést tartott Mihail Fradkov kormányfővel. A román-orosz alapszerződés érvénybe lépésének pillanatától elmondható, hogy a Moszkva és Bukarest közötti viszony végre normalizálódott, a két ország közötti kapcsolatok új szakaszba, a fejlődés, a kiteljesedés fázisába léptek, nyilatkozott Adrian Nastase. A vizit alkalmával Nastase és orosz kollégája, Mihail Fradkov kormányfő kicserélte a Románia és az Orosz Föderáció közötti politikai szerződés ratifikációs dokumentumait, ezzel a szerződés gyakorlatilag is életbe lépett. A két ország közötti kereskedelmi forgalom alig 2 milliárd dollárt ért el, amiből a román export 52 millió dollár volt, az import pedig 1,92 milliárd. /Életbe lépett a román-orosz alapszerződés. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok felélénkítését tervezik. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 28./
2004. július 29.
Román lapok szerint Adrian Moisoiu, a Nagy-Románia Párt parlamenti képviselője egy jún. 22-ével datált értesítést kapott a Legfelsőbb Semmítőszéktől, amelyben azt közlik a képviselővel, hogy a kivizsgálás nyomán megállapítást nyert, miszerint Wass Albert nem tekinthető háborús bűnösnek. A közlemény nyomán dúl-fúl a marosvásárhelyi Hősök Kultusza Egyesület, amely közleményt hozott nyilvánosságra ezzel kapcsolatban. Ebben név szerint is felsorolja azoknak a román, zsidó és magyar áldozatoknak a nevét, akik szerintük a Wass Albert által a magyar katonáknak adott kivégzési parancsok következtében veszítették életüket. Az egyesület felszólította a Legfelsőbb Semmítőszéket, hogy vizsgálja felül azt a közleményt, amit a képviselőhöz juttattak el, és másítsa meg véleményét a Wass Albert-üggyel kapcsolatban. /A Wass Albert-ügy újabb bonyodalmai. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 29./
2004. július 30.
Júl. 28-án találkozott Salzburgban öt délkelet-európai állam kormányfője. A házigazda Wolfgang Schüssel osztrák kancellár mellett a tanácskozáson részt vett Fatos Nano albán, Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár, Hari Kosztov macedón, Milo Djukanovics montenegrói és Adrian Nastase román miniszterelnök. Szerbia és Horvátország az utolsó pillanatban lemondta a részvételt. Erhard Busek, a Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény osztrák koordinátora úgy vélekedett, hogy az EU prioritása Délkelet-Európa, más irány nincs. – A Délkelet-európai Stabilitási Egyezményt 1999-ben alapították az EU kezdeményezésére. Célja a szóban forgó országok demokráciájának erősítése, a konfliktushelyzetek békés kezelésének, a térség gazdasági fejlődésének és a külföldi befektetők megnyerésének a támogatása. /Délkelet-európai kormányfők találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 30./
2004. július 30.
Nyílt levelet intézett Adrian Nastase miniszterelnök Orbán Viktor magyar exminiszterelnökhöz annak a tusványosi nyári táborban tett kijelentései, illetve sajtónyilatkozatai kapcsán. „Kiábrándultan hallgattam az Ön kijelentését, miszerint Romániában nincsenek normális etnikai kapcsolatok. Ez a megállapítás nem esik egybe sem az itt élő nemzetiségek, sem az európai partnerek véleményével”. Nastase szerint Orbán Viktor hangneme felháborító volt a román miniszterelnök számára. Hozzátette: elfogadhatatlan, hogy a romániai magyarság vagy bármely más kisebbség a szomszédos országokban politikai viták tárgyát képezze, és politikai ambíciók szolgálatába álljon. /Adrian Nastase elmarasztaló nyílt levele Orbán Viktorhoz. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 30./
2004. július 31.
Adrian Nastase kormányfő Orbán Viktor volt magyar miniszterelnökhöz írt nyílt levele a nyugalomra vágyó nyugati fülnek akár kedves is lehet, hiszen Nastase az etnikumok közötti példás megértés hattyúdalát küldi világgá. Magyarhonból a kormánypárti kórus ugyanazt mondja, mint román elvtársai. A hangnem és a mondanivaló megegyezik, amit a magyar kormány illetékesei mondanak, azt RMDSZ-berkekből lehet hallani újra. A proletár internacionalizmus korában például Kádár János és Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtársak Marosvásárhely főterén mély egyetértésben elhatározták, hogy a romániai magyarság teljes egészében Románia belügye kell hogy legyen. Most újra megismétlődött a forgatókönyv: a román kormány nagy megelégedésére ismét visszautalták az ügyet kizárólagos hatáskörükbe. Kovács László külügyminiszter vagy Bársony András államtitkár a többség akaratának rendelik alá „itteni boldogulásunkat”, írta Makkay József cikkében. Orbán Viktor beszéde után meglepő az RMDSZ egyes vezetőinek elhatárolódó nyilatkozata és meglepő a magyar kormánypártok egymást túllicitáló ítélethozatala, amely felhatalmazva bukaresti elvbarátaikat, hogy nyugodtan haladjanak a nemzetiségi politika eddigi útján. /Makkay József: Autonómiáról ellenszélben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 31./
2004. augusztus 2.
Markó Béla, az RMDSZ csak a választások után tart elképzelhetőnek egy esetleges együttműködést a liberális-demokrata szövetséggel (PNL–PD). Az RMDSZ egyelőre várja a kormánypárttal tartandó aug. 24-i találkozót, amikor a szociáldemokratákkal kötött megállapodást értékelik. Markó sérelmezi, hogy a PNL-PD többször is „a magyarok érdekeivel ellentétes” álláspontot képviselt a nemzetiségi kérdésekben. Theodor Stolojan, a PNL–PD társelnöke „természetesnek” nevezte a kormánypárt és a Nagy-Románia Párt (PRM) közeledését. Stolojan szerint „a hatalomért folytatott kétségbeesett küzdelem” közben Adrian Nastase kormányfő kész feláldozni az ország érdekeit, jelesül az európai integrációt, szövetségre lépve a szélsőséges PRM-vel. „Azt tapasztalom, hogy újjáalakul az 1993–1994 közötti vörös négyszög. A PSD már nem érdekelt az RMDSZ-szel történő együttműködésben, mert a szövetség túl kicsi eredményeket ér majd el a választásokon, ami nem biztosítja a jelenlegi kormánypárt hatalomra kerülését”, értékelte Stolojan. A liberális-demokrata szövetség vezetői, Theodor Stolojan és Traian Basescu júl. 21-ére megbeszéléseket terveztek Markó Béla RMDSZ-elnökkel az esetleges együttműködésről, azonban a találkozó végül elmaradt. /Cseke Péter Tamás: Stolojan nyitott az RMDSZ felé. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./
2004. augusztus 2.
Nem indul bűnvádi eljárás a februárban megtartott Wass Albert-felolvasómaraton szervezői és résztvevői ellen – döntött a Legfelsőbb Semmítőszéki Ügyészség. A főügyészi indoklás szerint Wass Albertet sem emberiségellenes bűncselekmények, sem pedig háborús bűnök elkövetésével nem ítélték el. Adrian Moisoiu Maros megyei PRM-képviselő és Gheorghe Funar akkori kolozsvári polgármester ugyanis bűnvádi feljelentést tett a felolvasómaraton két védnöke, Vekov Károly és Makkai Gergely képviselő, valamint a rendezvény szervezői ellen. A nagy-romániások érvelése szerint a maratonban aktív szerepet vállalók a háborús bűnösként elítélt Wass Albert kultuszát ápolták, ezt pedig tiltják a hatályos törvények. Wass Albert rehabilitációjának, illetve perújrafelvételének ügye továbbra is napirenden levő kérdés marad. Az Erdélyi Magyar Ifjak és a Kárpátok Népe Egyesület azért szervezte meg idén februárban a 24 órás felolvasómaratont, hogy ezzel is népszerűsítse Wass Albert munkásságát, elősegítse a rehabilitálás folyamatát, és elérje a Wass-műveknek a tantervbe való felvételét. /Lukács János: Vétlen maratonszervezők. = Krónika (Kolozsvár), aug. 2./
2004. augusztus 9.
Az SZDP-nek a parlamenti választási listáin egy diaszpórából származó, kettős állampolgárságú jelöltje is lesz, jelentette ki aug. 7-én a húsz ország román közösségének képviselőivel tartott mangaliai találkozón Adrian Nastase miniszterelnök, az SZDP elnöke. Adrian Nastase kifejtette, javaslata az alkotmány módosításán alapul, ami lehetővé teszi a kettős állampolgárok számára, hogy romániai közjogi méltósági tisztségeket foglaljanak el. Az SZDP elnöke reméli, hogy más alakulatok is követik pártja példáját. /Tanácskozás a határon túli románok képviselőivel. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 9./
2004. augusztus 9.
A Magyar Polgári Szövetség vezetőtanácsa közleményében az Európai Unió és a nemzetközi közvélemény számára is figyelmeztető jelzésként értékelte a Vajdaságban és Transznisztriában a közelmúltban felerősödött kisebbségellenes atrocitásokat és intézkedéseket. "Együtt érzünk és szolidarizálunk az emberi méltóságukban, nemzeti önbecsülésükben megsértett vajdasági magyarokkal és transznisztriai románokkal, és felszólítjuk a budapesti, valamint bukaresti kormányokat, hogy határozottan álljanak ki nemzettársaik védelmében" – áll a közleményben. "Aggodalommal tapasztaljuk, hogy Orbán Viktornak a Bálványosi Szabadegyetem zárónapján elhangzott beszédét mind a romániai, mind a magyarországi kormánypártok rosszindulatúan félremagyarázzák, mondanivalóját elferdítik, nyílt és világos üzenetét szándékosan félreértelmezik. Adrian Nastase mellett Markó Béla és Frunda György is látványosan elhatárolódtak Orbán Viktornak az erdélyi magyarság autonómia törekvéseit támogató, méltató és bíztató szavaitól. Ezzel a tettével az RMDSZ vezetése továbbra is a román hatalom paktumpolitikáját segíti az erdélyi magyar nemzeti közösség jogos autonómia igényével szemben, ami beláthatatlan károkat okoz közösségünknek. Az őszi parlamenti választásokra készülve, a Magyar Polgári Szövetség a készülő választási törvényt demokrácia- és kisebbségellenesnek tekinti, melynek segítségével a kormánypárt és az RMDSZ újból meg akarja fosztani Románia polgárait a választás szabadságától. Felkérjük a romániai demokratikus politikai erőket, valamint civil szervezeteket, hogy határozottan lépjenek fel a készülő antidemokratikus választási törvény ellen, amely a demokratikus értékeket, a pluralizmust megkérdőjelezve, veszélybe sodorja Románia mindannyiunk által szorgalmazott 2007-es EU-s csatlakozását. Ugyanakkor megismételjük a Magyar Polgári Szövetség ajánlatát az RMDSZ-szel közösen megszervezendő összmagyar előválasztásokra vonatkozóan, mert ez teremt egyedüli lehetőséget arra, hogy az őszi választásokat követően az erdélyi magyarság valós parlamenti képviselettel rendelkezzen" – áll a Magyar Polgári Szövetség vezetőtanácsának közleményében. /A vajdasági magyarokkal szolidarizál az MPSZ. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 9./
2004. augusztus 13.
Aug. 12-én Gerhard Schröder kancellár Mezőcsánba látogatott, apja sírját kereste fel. A látogatás, amelyen Adrian Nastase miniszterelnök is részt vett, egy órát tartott. /Kiss Olivér: Mezőcsán hasznot húzhat Schröder látogatásából. Adrian Nastase is elkísérte a német vendéget. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 13./
2004. augusztus 16.
Orbán Viktor saját kampánycéljaira használja fel a romániai magyarságot – fejtette ki Adrian Nastase miniszterelnök a bukaresti közszolgálati rádió aug. 14-i hírműsorának adott nyilatkozatában. A rádió riportere a volt magyar miniszterelnöknek, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnökének a közelmúltban Romániában tett megnyilatkozásairól kérdezte a bukaresti kormány álláspontját. Nastase kifejtette: az oly annyira "légiesített" határok miatt Orbán Viktor nem vette észre, hogy kilépett Magyarországról, és belépett Romániába, azt hitte, hogy Romániában is folytathatja választási kampányát. Nastase leszögezte: a romániai magyarokkal és az RMDSZ képviselőivel együtt Bukarest elutasítja, hogy Orbán a romániai magyarok és románok rovására folytasson kicsinyes politikai játékokat. A miniszterelnök megállapította, hogy az RMDSZ és a román kormány közötti rendkívül hasznos együttműködés tette lehetővé a bejutást a NATO-ba, adott támogatást az európai uniós csatlakozáshoz, a vízummentesség bevezetéséhez. /Adrian Nastase ismét bírálja Orbán Viktort. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2004. augusztus 16.
Titus Corlateanu, a kormánypárt, az SZDP szóvivője cáfolta Rovana Plumb, az SZDP koordinációs bizottsága Kovászna megyéért felelős tagjának kijelentését, miszerint pártja nem zárkózna el egy SZDP–Nagy-Románia Párt–RMDSZ szövetségtől a választások után. Az "ötletet" az RMDSZ és az NRP is elutasította. Adrian Vlad Casunean, a Kovászna megyei SZDP elnöke egy héttel korábban szintén megemlítette a három párt együttműködési lehetőségét. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke nem zárta ki az SZDP-vel való további együttműködést, de elképzelhetetlennek tartja, hogy az RMDSZ olyan koalícióban vegyen részt, amelynek az NRP is a tagja. A Mediafax szerint Kovászna megyében a legutóbbi népszámlálás alkalmával 51000 személy vallotta magát románnak, közülük mintegy 28000-en rendelkeznek szavazójoggal. Ezek a szavazatok 2000-ben legalább nyolc párt között oszlottak meg, az SZDP pedig a szavazatok újraelosztása után jutott egy képviselői helyhez. /Sz. K.: Nincs szó semmiféle RMDSZ–NRP–SZDP szövetségről. Az érintettek cáfolják Rovana Plumb kijelentéseit. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
2004. augusztus 17.
Románia, Magyarország és Szlovákia tizennégy Szentkirály nevű településéről érkezett mintegy 400 személy részvételével tartották meg aug. 15-én Marosszentkirályon a Szentkirályok 9. találkozóját. Évről évre az államalapító Szent István királyról elnevezett más-más Kárpát-medencei település látta vendégül a többi település küldötteit. Most elsőként Marosszentkirály volt a vendéglátó. A rendezvényen beszédet mondott Markó Béla RMDSZ-elnök és Borbély László képviselő is. "Szent István király üzenete a magyaroknak és mindenkinek: egy ország csak akkor erős, ha tiszteletben tart minden hagyományt és minden kultúrát" – mondta az RMDSZ elnöke. /Szentkirályok találkozója. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 16./ Még el sem kezdődött Marosszentkirályon a hasonló nevű, kárpát-medencei települések küldöttségeinek a találkozója, máris támadták a marosvásárhelyi román lapok és a közszolgálati rádió. A Nagy-Románia Párt Maros megyei szervezetének sajtótájékoztatóján az NRP két helyi hangadója: Dumitru Pop szenátor és Adrian Moisoiu parlamenti képviselő bejelentette: bojkottálni fogják a szentkirályi találkozót, mivel a rendezvényre szóló meghívó színei a piros, a fehér és a zöld, és mivel a meghívón a Szent István koronájáról származó ferde kereszt látható. A nagy-romániások azt is kilátásba helyezték, hogy a Számvevőszéknél is feljelentik a szentkirályi önkormányzati vezetőket, amiért közpénzt használtak fel egy magánkezdeményezésből született rendezvény lebonyolítására. – A Szent Király Szövetség nyolc éve él. 1996-ban Csíkszentkirályon azoknak a településeknek a vezetői, amelyek nevében szerepelt a szent király kifejezés, létrehozták a Szent Király Szövetséget, ennek jelenleg 21 tagja van – Magyarországról, Romániából, Ukrajnából és Szlovákiából. Ezek közül az idén 15 volt jelen Marosszentkirályon. /Máthé Éva: Ünnepelt a Szent Király Szövetség. A Nagy-Románia Párt heves támadást intézett a rendezvény ellen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17./