Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. július 19.
Asztalos a Soros-ellenes kampányról: Orbánnak az ellenzéknél erősebb ellenségre volt szüksége
A Diszkriminációellenes Tanács elnöke nem kerülgette a forró kását: a világháborús antiszemitizmust idéző plakátokról és a Fidesz-RMDSZ kapcsolatról is beszélt a România Liberă lapnak.
Ha Soros valóban képes lenne Románia destabilizálására, az azt jelentené, hogy gyengék a titkosszolgálataink, de ez nyilván nem így van – mondta a România Liberă lapnak adott interjúban Asztalos Csaba. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke arról is beszélt, hogy a romániai és magyarországi Soros-ellenes támadások nem összehasonlíthatóak, mivel a két ország is egészen más, Románia sokkal jobban függ a nagyvállalatoktól, multiktól és a bankoktól, mint Magyarország. Az újságíró felvetésére, hogy a Sorossal kapcsolatban álló szervezeteket ellehetetlenítették Oroszországban, amelynek a példáját Üzbegisztán és Fehéroroszország követte, most pedig Magyarország és talán Románia következhet, a CNCD elnöke elmondta: „Az említett államok mind demokráciadeficitben szenvednek, az emberi jogokat megsértik, nem tartják tiszteletben a szólásszabadságot, a sajtó nem szabad, és lábbal tiporják a kisebbségi jogokat. Ezekben az országokban olyan elemeket népszerűsítenek, amelyek közelebb állnak a totalitárius rendszerhez, mint a demokratikushoz. A civil szervezetek lerohanása azzal magyarázható, hogy ők a demokrácia antitestjei, és így a diktatórikus elhajlások ellenzőivé válnak.” A magyarországi helyzetről beszélve Asztalos úgy vélekedett, „Orbán Viktornak a saját ellenzékénél erősebb ellenségre volt szüksége. Kezdetben a balliberálisok voltak az ellenségei, majd a migránsok, és végül a szerinte őket támogató Soros. Orbán háborúin túl azonban Magyarországon súlyos demokráciadeficit van, az emberi jogok, a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság terén, illetve korrupció is, amint ez az országjelentésekből kitűnik.” A Románia és Magyarország közti különbségek közt említette, hogy Orbán Viktornak sokkal nagyobb a támogatottsága, ugyanis kétharmados többség van a parlamentben, a titkosszolgálatok szerepe teljesen más, illetve Magyarországon parlamenti rendszer van, nem félelnöki, mint Romániában, így nem többpólusú a hatalom, továbbá Orbánnak sikerült gazdasági szuverenitást teremtenie.
"A Soros elleni magyarországi kormányzati kampány a zsidókkal szembeni bizonyos előítéleteket és sztereotípiákat emel ki, és a második világháború idején tapasztalható antiszemitizmusra emlékeztet. Magyarországon is a nacionalizmus megszilárdítása zajlik, akárcsak Romániában a „büszkék vagyunk a románságunkra” jelszó alatt: ellenséget csinálunk a nagyvállalatokból, a multikból, a bankokból és Sorosból. Csakhogy Romániában nehezebb első számú közellenséget gyártani Sorosból, mivel az államfőnek és a kormánynak más a politikai színezete, van egy sokat kritizált, de működő igazságszolgáltatásunk, és más a titkosszolgálatok szerepe” – mondta Asztalos. Az újságíró kérdésére, hogy egy magyarországihoz hasonló romániai kormányzati kampányt büntetne-e a CNCD, az intézmény elnöke azt válaszolta: ő diszkriminatívnek ítélne meg egy ilyen kampányt. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ miért nem hallatja a hangját a magyarországi és romániai Soros-ellenes nyilatkozatok kapcsán, emlékeztetett: Kelemen Hunor állást foglalt ebben a kérdésben. Fontos az erdélyi magyar közösségnek, hogy megőrizze a szólásszabadságát, és hogy legyen független magyar nyelvű sajtója – tette hozzá. „Létezik egyfajta viszony az RMDSZ és a Fidesz között, voltak állásfoglalások a CEU megszüntetése ellen is, de az RMDSZ alapvetően nem akar beleszólni a magyarországi helyzetbe. Másrészt szükség is van egyfajta elhatárolódásra, ugyanis a romániai magyarság egy nemzeti kisebbség, és saját érdekében ragaszkodnia kell a demokratikus elvekhez, hiszen másképp nem tudjuk saját jogainkat érvényesíteni” – fogalmazott Asztalos Csaba. Hozzátette: „az Orbán-kormány rengeteget fordít Erdélyre és a magyar közösségre, az utóbbi hat-hét évben megtízszereződtek a magyarországi befektetések: létrejött egy szociális intézményrendszer, 28 erdélyi óvoda létesítését és sportközpontokat finanszíroz a magyar kormány, illetve szociális támogatásokat is nyújt erdélyieknek. Ez azt mutatja, mennyire sikeres Magyarország nemzetegyesítő stratégiája. De ez nem jelenti azt, hogy az erdélyi magyaroknak nem kellene megőrizniük regionális identitásukat és demokratikus elveiket: egyformán távolságot kell tartaniuk a budapesti és a bukaresti hatalomtól; másképp szólva politikai autonómiára van szükségük” – mondta. „Egy közösség politikai és kulturális képviseletéről van szó, amely nem mond ellent semmilyen elvének. Másként a közösség nehezen tudna viszonyulni ahhoz, ami Budapesten történik, ugyanis az Orbán-kormány rengeteget fordít Erdélyre, többek közt a sajtóra is, hiszen 700 ezer magyar állampolgársággal is rendelkező személy él itt, akik nagyon is érdeklődnek az iránt, mi történik Magyarországon. De milyen elképzeléssel szólítja meg Bukarest ezt a közösséget?” – tette fel a kérdést az interjú végén a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Transindex.ro
A Diszkriminációellenes Tanács elnöke nem kerülgette a forró kását: a világháborús antiszemitizmust idéző plakátokról és a Fidesz-RMDSZ kapcsolatról is beszélt a România Liberă lapnak.
Ha Soros valóban képes lenne Románia destabilizálására, az azt jelentené, hogy gyengék a titkosszolgálataink, de ez nyilván nem így van – mondta a România Liberă lapnak adott interjúban Asztalos Csaba. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnöke arról is beszélt, hogy a romániai és magyarországi Soros-ellenes támadások nem összehasonlíthatóak, mivel a két ország is egészen más, Románia sokkal jobban függ a nagyvállalatoktól, multiktól és a bankoktól, mint Magyarország. Az újságíró felvetésére, hogy a Sorossal kapcsolatban álló szervezeteket ellehetetlenítették Oroszországban, amelynek a példáját Üzbegisztán és Fehéroroszország követte, most pedig Magyarország és talán Románia következhet, a CNCD elnöke elmondta: „Az említett államok mind demokráciadeficitben szenvednek, az emberi jogokat megsértik, nem tartják tiszteletben a szólásszabadságot, a sajtó nem szabad, és lábbal tiporják a kisebbségi jogokat. Ezekben az országokban olyan elemeket népszerűsítenek, amelyek közelebb állnak a totalitárius rendszerhez, mint a demokratikushoz. A civil szervezetek lerohanása azzal magyarázható, hogy ők a demokrácia antitestjei, és így a diktatórikus elhajlások ellenzőivé válnak.” A magyarországi helyzetről beszélve Asztalos úgy vélekedett, „Orbán Viktornak a saját ellenzékénél erősebb ellenségre volt szüksége. Kezdetben a balliberálisok voltak az ellenségei, majd a migránsok, és végül a szerinte őket támogató Soros. Orbán háborúin túl azonban Magyarországon súlyos demokráciadeficit van, az emberi jogok, a sajtószabadság, a gyülekezési szabadság terén, illetve korrupció is, amint ez az országjelentésekből kitűnik.” A Románia és Magyarország közti különbségek közt említette, hogy Orbán Viktornak sokkal nagyobb a támogatottsága, ugyanis kétharmados többség van a parlamentben, a titkosszolgálatok szerepe teljesen más, illetve Magyarországon parlamenti rendszer van, nem félelnöki, mint Romániában, így nem többpólusú a hatalom, továbbá Orbánnak sikerült gazdasági szuverenitást teremtenie.
"A Soros elleni magyarországi kormányzati kampány a zsidókkal szembeni bizonyos előítéleteket és sztereotípiákat emel ki, és a második világháború idején tapasztalható antiszemitizmusra emlékeztet. Magyarországon is a nacionalizmus megszilárdítása zajlik, akárcsak Romániában a „büszkék vagyunk a románságunkra” jelszó alatt: ellenséget csinálunk a nagyvállalatokból, a multikból, a bankokból és Sorosból. Csakhogy Romániában nehezebb első számú közellenséget gyártani Sorosból, mivel az államfőnek és a kormánynak más a politikai színezete, van egy sokat kritizált, de működő igazságszolgáltatásunk, és más a titkosszolgálatok szerepe” – mondta Asztalos. Az újságíró kérdésére, hogy egy magyarországihoz hasonló romániai kormányzati kampányt büntetne-e a CNCD, az intézmény elnöke azt válaszolta: ő diszkriminatívnek ítélne meg egy ilyen kampányt. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ miért nem hallatja a hangját a magyarországi és romániai Soros-ellenes nyilatkozatok kapcsán, emlékeztetett: Kelemen Hunor állást foglalt ebben a kérdésben. Fontos az erdélyi magyar közösségnek, hogy megőrizze a szólásszabadságát, és hogy legyen független magyar nyelvű sajtója – tette hozzá. „Létezik egyfajta viszony az RMDSZ és a Fidesz között, voltak állásfoglalások a CEU megszüntetése ellen is, de az RMDSZ alapvetően nem akar beleszólni a magyarországi helyzetbe. Másrészt szükség is van egyfajta elhatárolódásra, ugyanis a romániai magyarság egy nemzeti kisebbség, és saját érdekében ragaszkodnia kell a demokratikus elvekhez, hiszen másképp nem tudjuk saját jogainkat érvényesíteni” – fogalmazott Asztalos Csaba. Hozzátette: „az Orbán-kormány rengeteget fordít Erdélyre és a magyar közösségre, az utóbbi hat-hét évben megtízszereződtek a magyarországi befektetések: létrejött egy szociális intézményrendszer, 28 erdélyi óvoda létesítését és sportközpontokat finanszíroz a magyar kormány, illetve szociális támogatásokat is nyújt erdélyieknek. Ez azt mutatja, mennyire sikeres Magyarország nemzetegyesítő stratégiája. De ez nem jelenti azt, hogy az erdélyi magyaroknak nem kellene megőrizniük regionális identitásukat és demokratikus elveiket: egyformán távolságot kell tartaniuk a budapesti és a bukaresti hatalomtól; másképp szólva politikai autonómiára van szükségük” – mondta. „Egy közösség politikai és kulturális képviseletéről van szó, amely nem mond ellent semmilyen elvének. Másként a közösség nehezen tudna viszonyulni ahhoz, ami Budapesten történik, ugyanis az Orbán-kormány rengeteget fordít Erdélyre, többek közt a sajtóra is, hiszen 700 ezer magyar állampolgársággal is rendelkező személy él itt, akik nagyon is érdeklődnek az iránt, mi történik Magyarországon. De milyen elképzeléssel szólítja meg Bukarest ezt a közösséget?” – tette fel a kérdést az interjú végén a Diszkriminációellenes Tanács elnöke. Transindex.ro
2017. július 19.
SEMJÉN ZSOLT: MEGVAN AZ EGYMILLIOMODIK ÁLLAMPOLGÁRSÁGI KÉRELEM
Sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése, a napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján.
Tusványosan megkezdődött a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Semjén Zsolt bejelentette, hogy megérkezett az egymilliomodik állampolgársági kérelem
Nemzetpolitikára a 2010-es 9 milliárd forint helyett 90 milliárd forint jut
A következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják a Kárpát-medencei magyarok
Meghosszabbították a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét
A Kárpát-medencében 845 ezer magyar kapott kedvezményes honosítással állampolgárságot, és Magyarország további 120 ezer, a világ különböző országaiban élő diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Semjén Zsolt hozzátette: a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik visszahonosított magyar állampolgár is leteszi az állampolgársági esküt.
Úgy vélte, hogy a nemzetegyesítés megalapozásában – a Tusványos egyik alapítójaként a megnyitón jelen lévő – Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének vitathatatlan érdemei vannak a státustörvény, a magyarigazolványok bevezetésével.
Felidézte, hogy a „2004. december 5-ei nemzetárulás” (a kettős állampolgárságról tartott népszavazás) után az akkori balliberális kormány a súlyos politikai következményekkel szembesülve kompromisszumot ajánlott: elfogadnák az állampolgárság kiterjesztését, ha az nem vonatkozna a szavazati jogra.
Az akkori ellenzék erre nemet mondott, mert „nincs A meg B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
„Nemzetpolitika tekintetében is egyenesben vagyunk, hiszen ha csak az összegeket nézem 2010-ben kilencmilliárd forint volt nemzetpolitikára, most pedig kilencvenmilliárd” – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette: ebbe nem számolja bele azt, hogy most már a nemzetpolitika nemcsak az identitás megőrzésre – az oktatásra, a kultúrára -, hanem a gazdaságra is kiterjed, amelyre további ugyanilyen nagyságrendű összeg jut. „Össznemzeti paradigmában” gondolkodik a kormány, például az anyasági támogatást is kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – magyarázta.
A miniszterelnök-helyettes azt is bejelentette, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Elmondta: a magyar nyelvű sportközvetítések határon túli biztosításának feladatát a tavalyi Tusványoson osztotta rá Orbán Viktor miniszterelnök, és eddig „részsikerekről” tud beszámolni az „Európai Unió bürokráciájával” folytatott harcban.
Azt a digitális területen illetékes uniós biztosnak írt – a közvetítési jogok piackorlátozó, és a nyelvi jogokat sértő jellegét kifogásoló, az angol ligáról hozott precedensértékű uniós bírósági döntésre hivatkozó – levéllel nem sikerült még elérni, hogy az unió módosítsa a szabályozást, de Magyarország ajánlatot tett a szomszédos országoknak, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymás országaiban az anyanyelvi közvetítést.
Egyes országokkal sikerült megállapodni erről, de Románia nem tartozik közéjük.
„Kerül, amibe kerül alapon elindultunk az összes utódállam tenderén és megvettük a közvetítési jogokat” – közölte Tusnádfürdőn Semjén Zsolt. Hozzátette, ez a következő nyári és téli olimpiákra és a magyar válogatott esetleges labdarúgó Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozik.
A közönség soraiból felhangzó tapsra reagálva Semjén Zsolt megjegyezte: az elismerés jelentős része a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) illeti.
IOHANNIS SZÉKELYFÖLDI LÁTOGATÁSA
Semjén Zsolt szerint értékelendő, hogy amikor a román elnök hivatalos látogatást tett Székelyföldön – egyszerre kereste fel Románia két magyar többségű megyéjét, Hargita és Kovászna megyét – állva hallgatta végig a székely himnuszt, és az is fontos, hogy Iohannis elfogadta az ajándékba kapott székely zászlót, amit Románia lobogójával viszonzott, ő maga pedig a „csere” szót használta erre a gesztusra.
A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A román elnök ugyanis csak az etnikai autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, amelyet a magyarság nem is követelt. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia viszont nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt.
Felhívta a figyelmet: a magyarság sosem kért olyan autonómiát, amire nem létezne precedens az Európai Unióban, ugyanakkor nem fogadhatja el, hogy a magyaroknak nem jogosultak azokra a jogokra, amelyekre más uniós állampolgárok igen.
„Ha elfogadnánk azt, hogy léteznek olyan jogok az EU-ban, amelyek más nemzeteknek, nemzetrészeknek jár, a magyarságnak vagy a székelységnek nem jár, akkor azt fogadnánk el, hogy másodrangú uniós polgárok vagyunk, pedig nyilvánvalóan nem így van” – hangoztatta Semjén Zsolt.
Az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumára utalva úgy fogalmazott: ez a magyarságnak „tragikus dátum”, a románságnak pedig öröm, nemzeti identitásuk alapja. Ezzel kapcsolatban azt kérte a románoktól, „tanulmányozzák és fogadják el” a történelmi dokumentumot, mert a magyarok semmi mást nem kérnek tőlük, csak amit száz éve szabad akaratukból megígértek.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója az erdélyi rendezvény szerdai megnyitóján úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. „Figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jegyezte meg az EMNP ügyvezető elnöke.
Tusványost Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte a hivatalos megnyitón. A szabadegyetem másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a Tusványost, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett, amely olyan, azóta megvalósult gondolatok „szerzői jogával” büszkélkedhet, mint a magyarigazolvány, és a kettős állampolgárság.
MTI; Magyar Idők (Budapest)
Sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése, a napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján.
Tusványosan megkezdődött a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor
Semjén Zsolt bejelentette, hogy megérkezett az egymilliomodik állampolgársági kérelem
Nemzetpolitikára a 2010-es 9 milliárd forint helyett 90 milliárd forint jut
A következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják a Kárpát-medencei magyarok
Meghosszabbították a külhoni magyar családi vállalkozások éve program pályázatainak határidejét
A Kárpát-medencében 845 ezer magyar kapott kedvezményes honosítással állampolgárságot, és Magyarország további 120 ezer, a világ különböző országaiban élő diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Semjén Zsolt hozzátette: a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik visszahonosított magyar állampolgár is leteszi az állampolgársági esküt.
Úgy vélte, hogy a nemzetegyesítés megalapozásában – a Tusványos egyik alapítójaként a megnyitón jelen lévő – Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének vitathatatlan érdemei vannak a státustörvény, a magyarigazolványok bevezetésével.
Felidézte, hogy a „2004. december 5-ei nemzetárulás” (a kettős állampolgárságról tartott népszavazás) után az akkori balliberális kormány a súlyos politikai következményekkel szembesülve kompromisszumot ajánlott: elfogadnák az állampolgárság kiterjesztését, ha az nem vonatkozna a szavazati jogra.
Az akkori ellenzék erre nemet mondott, mert „nincs A meg B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van” – mondta a miniszterelnök-helyettes.
„Nemzetpolitika tekintetében is egyenesben vagyunk, hiszen ha csak az összegeket nézem 2010-ben kilencmilliárd forint volt nemzetpolitikára, most pedig kilencvenmilliárd” – mondta Semjén Zsolt. Hozzátette: ebbe nem számolja bele azt, hogy most már a nemzetpolitika nemcsak az identitás megőrzésre – az oktatásra, a kultúrára -, hanem a gazdaságra is kiterjed, amelyre további ugyanilyen nagyságrendű összeg jut. „Össznemzeti paradigmában” gondolkodik a kormány, például az anyasági támogatást is kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – magyarázta.
A miniszterelnök-helyettes azt is bejelentette, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Elmondta: a magyar nyelvű sportközvetítések határon túli biztosításának feladatát a tavalyi Tusványoson osztotta rá Orbán Viktor miniszterelnök, és eddig „részsikerekről” tud beszámolni az „Európai Unió bürokráciájával” folytatott harcban.
Azt a digitális területen illetékes uniós biztosnak írt – a közvetítési jogok piackorlátozó, és a nyelvi jogokat sértő jellegét kifogásoló, az angol ligáról hozott precedensértékű uniós bírósági döntésre hivatkozó – levéllel nem sikerült még elérni, hogy az unió módosítsa a szabályozást, de Magyarország ajánlatot tett a szomszédos országoknak, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymás országaiban az anyanyelvi közvetítést.
Egyes országokkal sikerült megállapodni erről, de Románia nem tartozik közéjük.
„Kerül, amibe kerül alapon elindultunk az összes utódállam tenderén és megvettük a közvetítési jogokat” – közölte Tusnádfürdőn Semjén Zsolt. Hozzátette, ez a következő nyári és téli olimpiákra és a magyar válogatott esetleges labdarúgó Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozik.
A közönség soraiból felhangzó tapsra reagálva Semjén Zsolt megjegyezte: az elismerés jelentős része a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapot (MTVA) illeti.
IOHANNIS SZÉKELYFÖLDI LÁTOGATÁSA
Semjén Zsolt szerint értékelendő, hogy amikor a román elnök hivatalos látogatást tett Székelyföldön – egyszerre kereste fel Románia két magyar többségű megyéjét, Hargita és Kovászna megyét – állva hallgatta végig a székely himnuszt, és az is fontos, hogy Iohannis elfogadta az ajándékba kapott székely zászlót, amit Románia lobogójával viszonzott, ő maga pedig a „csere” szót használta erre a gesztusra.
A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A román elnök ugyanis csak az etnikai autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, amelyet a magyarság nem is követelt. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia viszont nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt.
Felhívta a figyelmet: a magyarság sosem kért olyan autonómiát, amire nem létezne precedens az Európai Unióban, ugyanakkor nem fogadhatja el, hogy a magyaroknak nem jogosultak azokra a jogokra, amelyekre más uniós állampolgárok igen.
„Ha elfogadnánk azt, hogy léteznek olyan jogok az EU-ban, amelyek más nemzeteknek, nemzetrészeknek jár, a magyarságnak vagy a székelységnek nem jár, akkor azt fogadnánk el, hogy másodrangú uniós polgárok vagyunk, pedig nyilvánvalóan nem így van” – hangoztatta Semjén Zsolt.
Az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári román nemzetgyűlés közelgő centenáriumára utalva úgy fogalmazott: ez a magyarságnak „tragikus dátum”, a románságnak pedig öröm, nemzeti identitásuk alapja. Ezzel kapcsolatban azt kérte a románoktól, „tanulmányozzák és fogadják el” a történelmi dokumentumot, mert a magyarok semmi mást nem kérnek tőlük, csak amit száz éve szabad akaratukból megígértek.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója az erdélyi rendezvény szerdai megnyitóján úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. „Figyelembe véve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jegyezte meg az EMNP ügyvezető elnöke.
Tusványost Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte a hivatalos megnyitón. A szabadegyetem másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a Tusványost, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett, amely olyan, azóta megvalósult gondolatok „szerzői jogával” büszkélkedhet, mint a magyarigazolvány, és a kettős állampolgárság.
MTI; Magyar Idők (Budapest)
2017. július 19.
Kárpát-medence-szerte 65-70 új óvoda létesülhet, és 265 óvoda megújulhat a magyar kormány külhoni óvodafejlesztési programjának első ütemében - mondta Grezsa István kormánybiztos a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) panelbeszélgetésén szerdán. Jelezte: szeretnék, ha a program folytatódna.
Kiemelte: a magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, s egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát.
Kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Grezsa István közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.
A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda.
Jelezte: szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására.
Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben.
Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott. Hangsúlyozta: nagyon kell a magyar bölcsőde, óvoda, s ez a program óriási lehetőség.
Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.
Ha a lehetőség biztosított, van magyar nyelvű óvoda, bölcsőde, a családok kétszer is meggondolják, hogy elhagyják-e az adott települést - vélte.
Közölte: náluk két helyen rövid időn belül megkezdődhet az építkezés, s a továbbiak is megvalósulhatnak 2018-ban.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta: kutatást indítottak, az óvodáskorúak demográfiai prognózisai mellett a beiratkozási trendeket is elemzik, s kitérnek az óvodaválasztási attitűdre. Bognár Renáta / MTI
Kiemelte: a magyar anyanyelvű óvodásokat szeretnék a programmal támogatni, s egyúttal az a céljuk, hogy a magyar kisiskolások számát növeljék. A program 60 ezerben jelöli meg a lehetséges érintettek számát.
Kitért az egyházak szerepére is, jelezve: stratégiai partnerek voltak az előkészületek során. Grezsa István közlése szerint a megszólított stratégiai partnerek minden nemzetrésznél nagy volumenű forrásokat megmozgató elképzeléseket fogalmaztak meg.
A kormánybiztos elmondta, első ütemként 17,1 milliárddal indították el az óvodafejlesztési programot. Ennek fele a történelmi egyházak lebonyolításában zajlik, a másik fele világi lebonyolítókat von be a programba. Erdélyé a legnagyobb forrás, amelyet szorosan követ a Felvidék, csak itt közel kétszáz olyan település van, ahol a lakosságszám indokolná, de nincs magyar óvoda.
Jelezte: szeretnék a kormány elé terjeszteni a program folytatását, amely már a tömbmagyar területeket is érinthetné. A stratégiai partnereket felkérték az újabb programelemek kialakítására.
Grezsa István reményét fejezte ki, hogy a program nagyon komoly nemzeti identitást képző erő lesz a jövőben.
Burus-Siklósi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke kiemelte: az óvodák, bölcsődék, és az itt folyó programok megerősítése előrelépést hozhat a magyar iskolákba történő belépés terén is. A bővítések, felújítások mellett fontosnak tartotta a szakmai-módszertani tevékenység megerősítését. Játszóterek, óvodaudvarok mellett oktatási terek kialakítását is javasolták - idézte fel. Hozzátette: a következő napokban el is indulhatnak a különböző fejlesztések.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyház egyházkerületi tanácsosa azt mondta: aki kétségbe vonja egy ilyen program létszükségletét, nem lát tovább a következő napnál. A program gyümölcsét tíz év múlva arathatják le, ez most még "bimbózó" alakban van. A bölcsőde, óvoda az a szint, ahol a gyermek megtanulja magyarul a meséket, tulajdonképpen itt kezdődik az élete - fogalmazott. Hangsúlyozta: nagyon kell a magyar bölcsőde, óvoda, s ez a program óriási lehetőség.
Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa kiemelte: a program segítséget jelenthet az elvándorlás, illetve elrománosodás mérséklésében, megállításában is.
Ha a lehetőség biztosított, van magyar nyelvű óvoda, bölcsőde, a családok kétszer is meggondolják, hogy elhagyják-e az adott települést - vélte.
Közölte: náluk két helyen rövid időn belül megkezdődhet az építkezés, s a továbbiak is megvalósulhatnak 2018-ban.
Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kiemelte: fontos szerepet játszik a Délvidéken is az óvodafejlesztés, ezért nagy elszántsággal fogadták a kezdeményezést. A fejlesztések közül kitért többek között arra, hogy hat óvodai szórványközpontot alakítanak ki, ezek mikrobuszokat is kapnának, s három szórványóvodát támogatnak. Minden településen, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, magyar óvodai sarkokat alakítanak ki, és szeretnének Szabadkán gyakorlóóvodát létrehozni - jelezte a jövőbeni tervekről.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója elmondta: kutatást indítottak, az óvodáskorúak demográfiai prognózisai mellett a beiratkozási trendeket is elemzik, s kitérnek az óvodaválasztási attitűdre. Bognár Renáta / MTI
2017. július 20.
A polgármestereknek a közösségépítésben is szerepet kell vállalniuk (Tusványos)
A Kárpát-medence magyar polgármestereinek a városgazda szerepén túl a közösségépítésben is szerepet kell vállalniuk – fogalmazódott meg tegnap Tusványos önkormányzati tárgyú pódiumbeszélgetésén, amelyen felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, magyarországi és erdélyi polgármesterek, önkormányzati szakemberek beszélgettek munkájukról, országuk önkormányzati rendszerének sajátosságairól.
Amint Őry Péter, a Pozsony központjától mindössze 17 kilométerre fekvő felvidéki Csallóközcsütörtök polgármestere elmondta, a közösségépítés fő mozgatói a település civil szervezetei. Úgy vélte: a polgármester feladata, hogy támogassa a civileket, mert a támogatás sokszorosan megtérül, és sikerélményt ad a közösségnek.
Közösségi vezetőnek láttatta a polgármesteri tisztséget Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere is, aki azonban azt is fontosnak tartotta, hogy a polgármesternek legyen víziója települése jövőjéről, és ne álljon meg, ha azt látja, hogy egyes elképzelései nem felelnek meg a pillanatnyi közhangulatnak. Hozzátette, Sepsiszentgyörgy számos fejlesztéstől elesett volna, ha megkérdezi róluk a város polgárait. Budapest 16. kerületének polgármestere, Kovács Péter úgy vélte: kerületének szolgáltató polgármesteri hivatalra van szüksége, és csak, ha sikerült a kerület lakóinak problémáit megoldani, akkor jöhetnek a lelkiek. A polgármesternek viszont feladat a közösség példaképévé válni. Beszámolója szerint sok időt tölt azzal, hogy böngészi a közösségi hálón jelzett problémákat, és igyekszik megválaszolni azokat. Fejsztámer Róbert, a vajdasági Magyarkanizsa polgármestere viszont időfecsérlésnek látta a közösségi média követését. Mint fogalmazott: ott sok a bírálat, esetenként olyan gondok miatt is, amelyek orvoslása nem tartozik a polgármester hatáskörébe. Szerinte a településen azokat kell támogatni, akik a bírálatokon túl megoldást is javasolnak és tenni is akarnak, a többiek csak elveszik az energiát a fontos dolgok megoldásától. Dobsa István, a kárpátaljai Tiszakeresztúr polgármestere megállapította: amikor kilép az otthonából, már munkában is van. Azt tartotta kihívásnak, hogy sikerüljön leültetni egy asztalhoz azokat az embereket, akik tehetnek a település fejlődéséért. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere a székelyföldi települések, városok együttműködésének megszervezését, kialakítását tartotta kiemelt feladatnak. Úgy vélte: a székely városoknak nem kell versenyezniük egymással, hanem segíteniük kell egymást. A Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott városvezető elmondta, ezért indította el a székelyföldi városok polgármestereinek a találkozóit. A polgármesterek a változó törvényekről is beszéltek. Kiderült: míg Magyarországon az állam az utóbbi években hatásköröket vont el az önkormányzatoktól, Erdélyben a decentralizálás lenne kívánatos. Antal Árpád úgy fogalmazott: az lenne az ideális, ha az önkormányzatoknak sok feladatuk, sok hatáskörük és sok pénzük lenne. Úgy vélte, még akkor is jó hatásköröket átvenni Bukaresttől, ha nem rendelnek pénzt a feladatokhoz. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az önkormányzatok alá rendelt intézmények jobban működnek, mint korábban, a központosított rendszerben. Őry Péter a felvidéki tapasztalatból kiindulva kijelentette: a közigazgatási reformból a kisebbségek mindig rosszul jönnek ki. Szavait az erdélyi és a kárpátaljai polgármesterek is igaznak találták. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Kárpát-medence magyar polgármestereinek a városgazda szerepén túl a közösségépítésben is szerepet kell vállalniuk – fogalmazódott meg tegnap Tusványos önkormányzati tárgyú pódiumbeszélgetésén, amelyen felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, magyarországi és erdélyi polgármesterek, önkormányzati szakemberek beszélgettek munkájukról, országuk önkormányzati rendszerének sajátosságairól.
Amint Őry Péter, a Pozsony központjától mindössze 17 kilométerre fekvő felvidéki Csallóközcsütörtök polgármestere elmondta, a közösségépítés fő mozgatói a település civil szervezetei. Úgy vélte: a polgármester feladata, hogy támogassa a civileket, mert a támogatás sokszorosan megtérül, és sikerélményt ad a közösségnek.
Közösségi vezetőnek láttatta a polgármesteri tisztséget Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere is, aki azonban azt is fontosnak tartotta, hogy a polgármesternek legyen víziója települése jövőjéről, és ne álljon meg, ha azt látja, hogy egyes elképzelései nem felelnek meg a pillanatnyi közhangulatnak. Hozzátette, Sepsiszentgyörgy számos fejlesztéstől elesett volna, ha megkérdezi róluk a város polgárait. Budapest 16. kerületének polgármestere, Kovács Péter úgy vélte: kerületének szolgáltató polgármesteri hivatalra van szüksége, és csak, ha sikerült a kerület lakóinak problémáit megoldani, akkor jöhetnek a lelkiek. A polgármesternek viszont feladat a közösség példaképévé válni. Beszámolója szerint sok időt tölt azzal, hogy böngészi a közösségi hálón jelzett problémákat, és igyekszik megválaszolni azokat. Fejsztámer Róbert, a vajdasági Magyarkanizsa polgármestere viszont időfecsérlésnek látta a közösségi média követését. Mint fogalmazott: ott sok a bírálat, esetenként olyan gondok miatt is, amelyek orvoslása nem tartozik a polgármester hatáskörébe. Szerinte a településen azokat kell támogatni, akik a bírálatokon túl megoldást is javasolnak és tenni is akarnak, a többiek csak elveszik az energiát a fontos dolgok megoldásától. Dobsa István, a kárpátaljai Tiszakeresztúr polgármestere megállapította: amikor kilép az otthonából, már munkában is van. Azt tartotta kihívásnak, hogy sikerüljön leültetni egy asztalhoz azokat az embereket, akik tehetnek a település fejlődéséért. Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere a székelyföldi települések, városok együttműködésének megszervezését, kialakítását tartotta kiemelt feladatnak. Úgy vélte: a székely városoknak nem kell versenyezniük egymással, hanem segíteniük kell egymást. A Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott városvezető elmondta, ezért indította el a székelyföldi városok polgármestereinek a találkozóit. A polgármesterek a változó törvényekről is beszéltek. Kiderült: míg Magyarországon az állam az utóbbi években hatásköröket vont el az önkormányzatoktól, Erdélyben a decentralizálás lenne kívánatos. Antal Árpád úgy fogalmazott: az lenne az ideális, ha az önkormányzatoknak sok feladatuk, sok hatáskörük és sok pénzük lenne. Úgy vélte, még akkor is jó hatásköröket átvenni Bukaresttől, ha nem rendelnek pénzt a feladatokhoz. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az önkormányzatok alá rendelt intézmények jobban működnek, mint korábban, a központosított rendszerben. Őry Péter a felvidéki tapasztalatból kiindulva kijelentette: a közigazgatási reformból a kisebbségek mindig rosszul jönnek ki. Szavait az erdélyi és a kárpátaljai polgármesterek is igaznak találták. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 20.
Diákként az osztályharc idején
A háború utáni zűrzavar, összevisszaság, szegénység, felfordulás közepette indultunk neki a középiskolának. Az évek során sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nemegyszer gonosz erők megpróbáltak letéríteni a helyes útról, de volt lelkierőnk, volt isteni segítség, hogy mindet legyőzzük és megmaradjunk embernek. Visszaemlékezésünkben azt szeretnénk bemutatni – elsősorban a fiatalabb nemzedéknek –, hogy ilyen körülmények között miként tanultunk, mennyi értékes ember került ki sorainkból.
Egyházi iskola a háború után
1945-ben beiratkoztunk a Református Székely Mikó Kollégiumba, és leérettségiztünk az 1. számú Magyar Fiúlíceumban és a 2. számú Leánylíceumban. Akkoriban a nagyok még hordták a gyönyörű vitézkötéses egyenruhát. Nekünk a háború utáni nagy szegénységben ilyenre már nem tellett, de mindenkinek – fiúnak, lánynak – volt diáksapkája, amelyen az ezüst vagy arany sávok mutatták, hogy viselője hányadikos.
Egyházi iskola voltunk. Az óra reggel imádsággal kezdődött, délben imádsággal végződött. Konfirmálhattunk. Három évig minden vasárnap a Mikó előtt sorakoztunk, és énekszóval vonultunk a vártemplomba vagy Szemerjára. Sokan még hordták ilyenkor az egyenruhát. Az emberek kigyűltek az utcára, úgy gyönyörködtek a diákokban. Sokan még könnyet is ejtettek. Az istentiszteletet Becsei Pál és Kiss Árpád vallástanáraink tartották. Aki hiányzott, másnap igazolnia kellett távollétét.
Diáknak délután 5 óra után utcán vagy nyilvános helyen mutatkozni szigorúan tilos volt. A szabály áthágása magaviseleti jegy levonását is eredményezhette. A belső rendről mindössze annyit említenénk, hogy V.-től fölfelé a fiukat uramnak szólították a kisebbek, de a tanárok is, a lányokat kisasszonynak.
Tankönyvek egyáltalán nem léteztek. Diktálás és táblavázlat alapján tanultunk. Ceruzával írtunk. Dolgozatíráskor otthonról kézben vittük a tintásüveget, abba mártogattuk a pennát. A töltőtoll ritkaságszámba ment.
Levél Sztálinnak
Aztán jött 1948, a „tanügyi reform”. Minden a feje tetejére állott. A vallásoktatást egyszerűen törölték a tantárgyak közül, helyére a kötelező orosz nyelv tanítása került. Eltűnt az imádság, tilos lett a konfirmálás. Az iskolába bevonult a politika. A KISZ-től megjelent egy ifjú elvtárs, aki a rajzteremben politikai leckéket tartott. Ott hallottunk először Marxról, Engelsről, Leninről, Sztálinról, októberi forradalomról, kizsákmányolásról, osztályharcról meg más ilyenekről, ami az első éket jelentette sorainkban.
De az egység tovább romlott. A III. gimnáziumi osztályt végzetteket összecsapták a IV. osztályt végzettekkel. Mindenki VIII.-os lett. A negyedikes nagyobbra tartotta magát a harmadikosnál, de egyben frusztráltnak is érezte magát, mert ő a valóságban veszített egy osztályt. Ez a különbség különösebb bajt nem okozott, de azért mindvégig megmaradt. Gyermekek voltunk, ártatlanok, barátok. A hatalom minden eszközt felhasznált, hogy éket verjen közénk, szembeállítson egymással, elvesse az egymás közti gyűlölet magvait. Sikerült mindvégig kitartanunk, emberek maradtunk!
Az osztályokban KISZ-alapszervezeteket hoztak létre. Apránként mindenki KISZ-tag lett, kivéve az osztályellenségnek nyilvánított szülők gyermekeit. Minden tanulónak havonta egy papírra le kellett írnia, hogy milyen „közösségi munkát” végzett abban a hónapban, és azt az osztályszervezőnek be kellett adni. Minden osztályban faliújság volt, arra névsor szerinti sorrendben mindenkinek cikket kellett írnia. Nehéz volt témát találni. Sokan úgy oldották meg, hogy a fali kalendáriumok hátlapján szereplő írást kézírással szépen lemásolták. Decemberben kötelezően levelet kellett írni Sztálin elvtársnak születésnapja alkalmából! Az osztályban egyébként az ő képe is ott függött a falon. Minden osztályban jelszó díszelgett a falon piros papírra fehér betűkkel írva.
A Securitate csápjai
A Securitate csápjai az iskolába is benyúltak. Már voltak köztünk megbízottak, akiknek időnként jelenteniük kellett, ha valami rendelleneset észleltek vagy hallottak. Egy ilyen alak volt az a jóképű, vagány osztálytárs, aki VIII. osztályban egy szép napon megjelent és bemutatkozott Feigl Vladimir néven. Évek múlva a marosvásárhelyi politikai pereken derült ki, hogy ki az a Feigl, és mennyire barátságos volt, amikor a súlyos ítéleteket hozta... XI. osztályban oda fajultak a dolgok, hogy orvosok, kereskedők, módosabb gazdák, iparosok, papok gyermekeit kezdték megbélyegezni, osztályellenségnek, kuláknak nevezni. Több osztálytársunk szüleit meghurcolták, kényszerlakhelyre telepítették. A tanulókat az osztályban kiközösítették, nem szabadott velük szóba állni, őket külön ültették, sőt, KISZ-gyűlésen egyes osztálytársaknak kellett javasolniuk az iskolából való kizárásukat. Őszintén szólva, volt egy-két osztálytárs, aki ezt meggyőződéssel tette, főleg a leányoknál. Nem egy esetben próbálták meggyőzni a tanulót, hogy tagadja meg a szüleit. Sajnos, volt sikeres eset is. Az idő nagy úr! Ezeket mind meg lehet bocsátani, de elfeledni nem!
Kispolgári csökevény a kicsengetés
Nekünk nem szólt a csengő, mert egyszerűen nem engedélyezték a kicsengetést, mint kispolgári csökevényt. A kicsengetési kártya, maturandus-szalag is annak minősült. Kicsengetési kártyácskákat vékony, zsebnaptár nagyságú kartonra két kiváló művészünk – Ördög Zoltán és Deák Ferenc – festett akvarellel, kék-pirossal, majd mi kézírással írtunk rá egy-egy rövidke idézetet. A bankettet sok huzavona után a tornateremben tarthattuk közösen a lányokkal, alkohol nélkül – és az „osztályellenségek” kiközösítésével.
A XI. osztályban végkép kiéleződött az „osztályharc”, elszabadult a pokol. Fiúkat, lányokat zártak ki végleg az iskolából származásuk miatt. Annyi szerencséjük volt, hogy Brassóban vagy Kolozsváron befejezhették az osztályt, és leérettségizhettek. Az egyetemi felvételin is sokakat elutasítottak Kolozsváron származásuk miatt. Évek múlva tudtak csak bejutni. Volt, aki elment Jászvásárba. Ott nem kérdezték, hogy ki vagy.
Tablót csak bizonyos feltételekkel készíthettünk. Csak KISZ-tagok kerülhettek a tablóra. Az „osztályellenségek”, „kulákok” kimaradtak. Az igazgatón, aligazgatón, két osztályfőnökön kívül a tanárok sem kerültek föl a tablóra. A fényképen jól látszik mindenikünk mellén a KISZ-jelvény. A rajz is politikai tartalommal volt tele. Bal felső sarokban Marx, Engels, Lenin, Sztálin profilja. Lent ipari, mezőgazdasági tartalmú rajz. Középen mozgósító felirat: Mi lenni, tenni, élni akarunk!
A „bosszú”
Ezt viszont szó szerint megvalósítottuk mindannyian. A szégyenfoltot a húszéves találkozónk alkalmával mostuk le. Botos Ferenc kollégánk a tablót kibontotta, a politikusokat fehér festékkel befújtatta, és arra az alapra ráfestette a Hervay Zoltán tervezte és hivatalosan engedélyezett egyszerű piros-kék mikós jelvényt. Alul pedig fölragasztottuk azok képeit, akik kimaradtak az eredetiről. A leányok tablója is elkészült. Paszjár Sándor fényképész reprodukciót is készített róla. Majd bátor fiúk, részegséget színlelve, letépték kedvenceik fényképeit, és a tablót összeszaggatták, ezzel bosszulva meg a kimarasztottakat. A reprodukcióról az 50 éves találkozón megnagyított fénymásolat készült az iskola számára. Találkoztunk 10, 20 és 25 év után. Attól kezdve minden év június utolsó szombatján összeülünk közösen fiúk-lányok.
1972-ben Incze Sándor kollégánknak, aki szemerjai lelkészként dolgozott, támadt egy ötlete. Azt elmondta Petke László volt osztálytársnak, aki a Sugás Áruház aligazgatójaként anyagilag tudott segíteni. A szemerjai temetőben, a fő feljáró mellett volt egy eléggé elhanyagolt sír, amelynek kissé faragott kövén Bora István 1848-as honvédtiszt neve állott. Oda építettek egy kő támfalat, és a sírkő mellé Székelyudvarhelyen faragott kopjafát helyeztek el, amelynek felirata hirdeti, hogy azt az 1952-ben végzett mikós diákok állíttatták. Így már az „ánti világban” meg tudtuk koszorúzni a 48-as sírt március 15-én. Ez is volt a kopjafaállítás eredeti célja. Amikor végeztünk, készíttettünk 149 darab vékony, névvel ellátott rézlemezt. Amikor valaki elhuny, a lemezkéje a beleütött évszámmal fölkerül a kopjafára. A maradék lemezek összeszámolásával tudjuk pontosan, hogy még 59-en élünk, túlnyomó részt leányok. A Szőcs Dani bácsiék „első” kopjafája 1973-as dátumot visel. Valóban ott a várnál első volt. Hosszú évek után úgy döntöttünk, hogy legyen nekünk ott is kopjafánk. Így jelent meg az iker kopjafánk, amit szintén megkoszorúzunk, akárcsak Mikó Imre és Mikes Kelemen szobrát.
Érettségi vizsga egy nap alatt
Az érettségi vizsga is egyedülálló volt. Egy-egy nap lezajlott a román, magyar, matematika írásbeli, majd egyetlen nap alatt az összes többi tantárgyból leszóbeliztünk. Nem őrizte őrség a folyosót, térfigyelő kamera az osztályt. Volt, aki sietett, hamarabb szeretett volna érettségizni, annak lehetősége adódott délutáni plusz órákkal a tizedik tanév alatt tizenegyből is levizsgázni és érettségizni egy évvel hamarabb.
Mivel a fiúk részéről pontos adatok állnak rendelkezésünkre, álljanak itt számadatok. 1945-ben I. A, B, C osztályban indultunk 167-en, 1944-ben indultak 67-en, az az osztály, akikkel a tanügyi reformkor összecsaptak, összesen 234 tanuló. III. A, B-ben voltunk 118-an, IV. A, B-ben 74-en, összesen 192-en. Nem mindenki lett VIII.-os. Sokan elmentek ipart tanulni, szakiskolákba, ott folytatták tanulmányaikat. Így a VIII. A 35, a VIII. B 40, összesen 75 tanulóval indult. A XI. A 39, a XI. B 32, összesen 71 tanulóval abszolvált. Nem volt nagy a lemorzsolódás. A sok viszontagságon átment négy osztályból sok nagyszerű, magas képzettségű szakember került ki: 15 tanár, 11 mérnök, 8 lelkész, 8 orvos, 7 igazgató (ebben benne vannak a tanárok, mérnökök és mások is), 3 művész, 3 író, 2 jogász, 1 közgazdász, 1 színházi rendező, 1 esperes, összesen 60 személy! Munkájukat számos kimagasló siker koronázza: írások, könyvek, tanulmányok, monográfiák, egyetemi dolgozatok, képzőművészeti alkotások, sok tíz eljátszott, rendezett színdarab, számos építkezés itthon és idegenben, kimagasló sporteredmények, magas kitüntetések itthon és Európa-szerte.
Név szerint megemlékezünk Ferenczi Árpád földrajztanárról és Kisgyörgy Olivérről, akinek 3 éves gépészmérnöki tanulmányait szakították félbe. Őket az 56-os magyarországi eseményekből kifolyólag letartóztatták, koholt vádak alapján törvény elé állították. Ferenczi 2 év 4 hónapot kapott a Duna-deltában. Ő alapító tagja volt a Volt Politikai Foglyok Érdekvédelmi Szövetségének. Kisgyörgy 1958-ban haditörvényszék elé került, ahol életfogytiglanra ítélték. 1964-ben általános amnesztiával szabadult. 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökétől A Hazáért és a Szabadságért emlékérmet kapta.
Nem tudjuk, hogy ma vannak-e még ilyen osztályok. Ha sokan el is végzik az egyetemet, nagyon kevés azok száma, akik itthon maradnak. Semmi kifogásunk a külföldre távozás ellen, csak egy kérdés: ha minden tanult ember elmegy, egy-két évtized múlva hova jutunk?
Botos Ferenc ny. tanár,
Incze Sándor ny. esperes,
öregdiákok / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A háború utáni zűrzavar, összevisszaság, szegénység, felfordulás közepette indultunk neki a középiskolának. Az évek során sok nehézséggel kellett megküzdenünk, nemegyszer gonosz erők megpróbáltak letéríteni a helyes útról, de volt lelkierőnk, volt isteni segítség, hogy mindet legyőzzük és megmaradjunk embernek. Visszaemlékezésünkben azt szeretnénk bemutatni – elsősorban a fiatalabb nemzedéknek –, hogy ilyen körülmények között miként tanultunk, mennyi értékes ember került ki sorainkból.
Egyházi iskola a háború után
1945-ben beiratkoztunk a Református Székely Mikó Kollégiumba, és leérettségiztünk az 1. számú Magyar Fiúlíceumban és a 2. számú Leánylíceumban. Akkoriban a nagyok még hordták a gyönyörű vitézkötéses egyenruhát. Nekünk a háború utáni nagy szegénységben ilyenre már nem tellett, de mindenkinek – fiúnak, lánynak – volt diáksapkája, amelyen az ezüst vagy arany sávok mutatták, hogy viselője hányadikos.
Egyházi iskola voltunk. Az óra reggel imádsággal kezdődött, délben imádsággal végződött. Konfirmálhattunk. Három évig minden vasárnap a Mikó előtt sorakoztunk, és énekszóval vonultunk a vártemplomba vagy Szemerjára. Sokan még hordták ilyenkor az egyenruhát. Az emberek kigyűltek az utcára, úgy gyönyörködtek a diákokban. Sokan még könnyet is ejtettek. Az istentiszteletet Becsei Pál és Kiss Árpád vallástanáraink tartották. Aki hiányzott, másnap igazolnia kellett távollétét.
Diáknak délután 5 óra után utcán vagy nyilvános helyen mutatkozni szigorúan tilos volt. A szabály áthágása magaviseleti jegy levonását is eredményezhette. A belső rendről mindössze annyit említenénk, hogy V.-től fölfelé a fiukat uramnak szólították a kisebbek, de a tanárok is, a lányokat kisasszonynak.
Tankönyvek egyáltalán nem léteztek. Diktálás és táblavázlat alapján tanultunk. Ceruzával írtunk. Dolgozatíráskor otthonról kézben vittük a tintásüveget, abba mártogattuk a pennát. A töltőtoll ritkaságszámba ment.
Levél Sztálinnak
Aztán jött 1948, a „tanügyi reform”. Minden a feje tetejére állott. A vallásoktatást egyszerűen törölték a tantárgyak közül, helyére a kötelező orosz nyelv tanítása került. Eltűnt az imádság, tilos lett a konfirmálás. Az iskolába bevonult a politika. A KISZ-től megjelent egy ifjú elvtárs, aki a rajzteremben politikai leckéket tartott. Ott hallottunk először Marxról, Engelsről, Leninről, Sztálinról, októberi forradalomról, kizsákmányolásról, osztályharcról meg más ilyenekről, ami az első éket jelentette sorainkban.
De az egység tovább romlott. A III. gimnáziumi osztályt végzetteket összecsapták a IV. osztályt végzettekkel. Mindenki VIII.-os lett. A negyedikes nagyobbra tartotta magát a harmadikosnál, de egyben frusztráltnak is érezte magát, mert ő a valóságban veszített egy osztályt. Ez a különbség különösebb bajt nem okozott, de azért mindvégig megmaradt. Gyermekek voltunk, ártatlanok, barátok. A hatalom minden eszközt felhasznált, hogy éket verjen közénk, szembeállítson egymással, elvesse az egymás közti gyűlölet magvait. Sikerült mindvégig kitartanunk, emberek maradtunk!
Az osztályokban KISZ-alapszervezeteket hoztak létre. Apránként mindenki KISZ-tag lett, kivéve az osztályellenségnek nyilvánított szülők gyermekeit. Minden tanulónak havonta egy papírra le kellett írnia, hogy milyen „közösségi munkát” végzett abban a hónapban, és azt az osztályszervezőnek be kellett adni. Minden osztályban faliújság volt, arra névsor szerinti sorrendben mindenkinek cikket kellett írnia. Nehéz volt témát találni. Sokan úgy oldották meg, hogy a fali kalendáriumok hátlapján szereplő írást kézírással szépen lemásolták. Decemberben kötelezően levelet kellett írni Sztálin elvtársnak születésnapja alkalmából! Az osztályban egyébként az ő képe is ott függött a falon. Minden osztályban jelszó díszelgett a falon piros papírra fehér betűkkel írva.
A Securitate csápjai
A Securitate csápjai az iskolába is benyúltak. Már voltak köztünk megbízottak, akiknek időnként jelenteniük kellett, ha valami rendelleneset észleltek vagy hallottak. Egy ilyen alak volt az a jóképű, vagány osztálytárs, aki VIII. osztályban egy szép napon megjelent és bemutatkozott Feigl Vladimir néven. Évek múlva a marosvásárhelyi politikai pereken derült ki, hogy ki az a Feigl, és mennyire barátságos volt, amikor a súlyos ítéleteket hozta... XI. osztályban oda fajultak a dolgok, hogy orvosok, kereskedők, módosabb gazdák, iparosok, papok gyermekeit kezdték megbélyegezni, osztályellenségnek, kuláknak nevezni. Több osztálytársunk szüleit meghurcolták, kényszerlakhelyre telepítették. A tanulókat az osztályban kiközösítették, nem szabadott velük szóba állni, őket külön ültették, sőt, KISZ-gyűlésen egyes osztálytársaknak kellett javasolniuk az iskolából való kizárásukat. Őszintén szólva, volt egy-két osztálytárs, aki ezt meggyőződéssel tette, főleg a leányoknál. Nem egy esetben próbálták meggyőzni a tanulót, hogy tagadja meg a szüleit. Sajnos, volt sikeres eset is. Az idő nagy úr! Ezeket mind meg lehet bocsátani, de elfeledni nem!
Kispolgári csökevény a kicsengetés
Nekünk nem szólt a csengő, mert egyszerűen nem engedélyezték a kicsengetést, mint kispolgári csökevényt. A kicsengetési kártya, maturandus-szalag is annak minősült. Kicsengetési kártyácskákat vékony, zsebnaptár nagyságú kartonra két kiváló művészünk – Ördög Zoltán és Deák Ferenc – festett akvarellel, kék-pirossal, majd mi kézírással írtunk rá egy-egy rövidke idézetet. A bankettet sok huzavona után a tornateremben tarthattuk közösen a lányokkal, alkohol nélkül – és az „osztályellenségek” kiközösítésével.
A XI. osztályban végkép kiéleződött az „osztályharc”, elszabadult a pokol. Fiúkat, lányokat zártak ki végleg az iskolából származásuk miatt. Annyi szerencséjük volt, hogy Brassóban vagy Kolozsváron befejezhették az osztályt, és leérettségizhettek. Az egyetemi felvételin is sokakat elutasítottak Kolozsváron származásuk miatt. Évek múlva tudtak csak bejutni. Volt, aki elment Jászvásárba. Ott nem kérdezték, hogy ki vagy.
Tablót csak bizonyos feltételekkel készíthettünk. Csak KISZ-tagok kerülhettek a tablóra. Az „osztályellenségek”, „kulákok” kimaradtak. Az igazgatón, aligazgatón, két osztályfőnökön kívül a tanárok sem kerültek föl a tablóra. A fényképen jól látszik mindenikünk mellén a KISZ-jelvény. A rajz is politikai tartalommal volt tele. Bal felső sarokban Marx, Engels, Lenin, Sztálin profilja. Lent ipari, mezőgazdasági tartalmú rajz. Középen mozgósító felirat: Mi lenni, tenni, élni akarunk!
A „bosszú”
Ezt viszont szó szerint megvalósítottuk mindannyian. A szégyenfoltot a húszéves találkozónk alkalmával mostuk le. Botos Ferenc kollégánk a tablót kibontotta, a politikusokat fehér festékkel befújtatta, és arra az alapra ráfestette a Hervay Zoltán tervezte és hivatalosan engedélyezett egyszerű piros-kék mikós jelvényt. Alul pedig fölragasztottuk azok képeit, akik kimaradtak az eredetiről. A leányok tablója is elkészült. Paszjár Sándor fényképész reprodukciót is készített róla. Majd bátor fiúk, részegséget színlelve, letépték kedvenceik fényképeit, és a tablót összeszaggatták, ezzel bosszulva meg a kimarasztottakat. A reprodukcióról az 50 éves találkozón megnagyított fénymásolat készült az iskola számára. Találkoztunk 10, 20 és 25 év után. Attól kezdve minden év június utolsó szombatján összeülünk közösen fiúk-lányok.
1972-ben Incze Sándor kollégánknak, aki szemerjai lelkészként dolgozott, támadt egy ötlete. Azt elmondta Petke László volt osztálytársnak, aki a Sugás Áruház aligazgatójaként anyagilag tudott segíteni. A szemerjai temetőben, a fő feljáró mellett volt egy eléggé elhanyagolt sír, amelynek kissé faragott kövén Bora István 1848-as honvédtiszt neve állott. Oda építettek egy kő támfalat, és a sírkő mellé Székelyudvarhelyen faragott kopjafát helyeztek el, amelynek felirata hirdeti, hogy azt az 1952-ben végzett mikós diákok állíttatták. Így már az „ánti világban” meg tudtuk koszorúzni a 48-as sírt március 15-én. Ez is volt a kopjafaállítás eredeti célja. Amikor végeztünk, készíttettünk 149 darab vékony, névvel ellátott rézlemezt. Amikor valaki elhuny, a lemezkéje a beleütött évszámmal fölkerül a kopjafára. A maradék lemezek összeszámolásával tudjuk pontosan, hogy még 59-en élünk, túlnyomó részt leányok. A Szőcs Dani bácsiék „első” kopjafája 1973-as dátumot visel. Valóban ott a várnál első volt. Hosszú évek után úgy döntöttünk, hogy legyen nekünk ott is kopjafánk. Így jelent meg az iker kopjafánk, amit szintén megkoszorúzunk, akárcsak Mikó Imre és Mikes Kelemen szobrát.
Érettségi vizsga egy nap alatt
Az érettségi vizsga is egyedülálló volt. Egy-egy nap lezajlott a román, magyar, matematika írásbeli, majd egyetlen nap alatt az összes többi tantárgyból leszóbeliztünk. Nem őrizte őrség a folyosót, térfigyelő kamera az osztályt. Volt, aki sietett, hamarabb szeretett volna érettségizni, annak lehetősége adódott délutáni plusz órákkal a tizedik tanév alatt tizenegyből is levizsgázni és érettségizni egy évvel hamarabb.
Mivel a fiúk részéről pontos adatok állnak rendelkezésünkre, álljanak itt számadatok. 1945-ben I. A, B, C osztályban indultunk 167-en, 1944-ben indultak 67-en, az az osztály, akikkel a tanügyi reformkor összecsaptak, összesen 234 tanuló. III. A, B-ben voltunk 118-an, IV. A, B-ben 74-en, összesen 192-en. Nem mindenki lett VIII.-os. Sokan elmentek ipart tanulni, szakiskolákba, ott folytatták tanulmányaikat. Így a VIII. A 35, a VIII. B 40, összesen 75 tanulóval indult. A XI. A 39, a XI. B 32, összesen 71 tanulóval abszolvált. Nem volt nagy a lemorzsolódás. A sok viszontagságon átment négy osztályból sok nagyszerű, magas képzettségű szakember került ki: 15 tanár, 11 mérnök, 8 lelkész, 8 orvos, 7 igazgató (ebben benne vannak a tanárok, mérnökök és mások is), 3 művész, 3 író, 2 jogász, 1 közgazdász, 1 színházi rendező, 1 esperes, összesen 60 személy! Munkájukat számos kimagasló siker koronázza: írások, könyvek, tanulmányok, monográfiák, egyetemi dolgozatok, képzőművészeti alkotások, sok tíz eljátszott, rendezett színdarab, számos építkezés itthon és idegenben, kimagasló sporteredmények, magas kitüntetések itthon és Európa-szerte.
Név szerint megemlékezünk Ferenczi Árpád földrajztanárról és Kisgyörgy Olivérről, akinek 3 éves gépészmérnöki tanulmányait szakították félbe. Őket az 56-os magyarországi eseményekből kifolyólag letartóztatták, koholt vádak alapján törvény elé állították. Ferenczi 2 év 4 hónapot kapott a Duna-deltában. Ő alapító tagja volt a Volt Politikai Foglyok Érdekvédelmi Szövetségének. Kisgyörgy 1958-ban haditörvényszék elé került, ahol életfogytiglanra ítélték. 1964-ben általános amnesztiával szabadult. 1997-ben a Magyar Köztársaság elnökétől A Hazáért és a Szabadságért emlékérmet kapta.
Nem tudjuk, hogy ma vannak-e még ilyen osztályok. Ha sokan el is végzik az egyetemet, nagyon kevés azok száma, akik itthon maradnak. Semmi kifogásunk a külföldre távozás ellen, csak egy kérdés: ha minden tanult ember elmegy, egy-két évtized múlva hova jutunk?
Botos Ferenc ny. tanár,
Incze Sándor ny. esperes,
öregdiákok / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 20.
Vele megelégszem (2.)
Két héttel ezelőtt szervezték meg Kézdivásárhelyen a 2. CSAKIS Keresztény Családos Fesztivált. A szabadidős programok mellett a részt vevő házaspárok értékes kapcsolatépítő előadásokon vehettek részt. A fesztivál fő előadója Budapestről érkezett, dr. Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus, családterapeuta Vele megelégszem címmel tartott kétnapos előadást. A vele készített interjúnkban is hangsúlyozta, hogy a meglévő társat érdemes megbecsülni, tudatosan megkeresni: mi minden jó van benne, mi minden áldás, ajándék van abban, hogy egymásra találtunk.
– Amikor elkezdődik egy párkapcsolat, egy közös élet, a felek már az első hibákat is felfedezik egymásban. Talán legyintenek rá és azt mondják: „majd csak megváltozik” vagy „talán sikerül megváltoztatni”. Megdöbbentő volt számomra az, amit az előadásban is kiemelt, hogy egy férfira húszéves kora után már nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen hatni.
– Ez így van a nőkkel is egyébként, csak ezt lehet, hogy így nem fogalmaztam meg. Itt egy nagyon fontos dolgot említett. Ha azzal az érzéssel megyek egy párkapcsolatba, hogy a másikban ezt meg ezt nem tudom elfogadni és meg akarom változtatni, akkor a legjobb megállni és nem továbbmenni. A házasság nem átnevelő intézmény, a házasság a másik elfogadása után egy szövetség. Egy érett társválasztásban, egy érett házasságkötésben már tudom, hogy a másiknak mi a gyengéje, vagy mi az, amiben nagyon más, mint én, mi az, amiben nagyon különbözik tőlem, és nekem nagyon nehéz elfogadnom. Azonban, ha a többi adottságára szükségem van, ha szükségem van társa, annak meg kell fizetnem az árát: el kell fogadnom, hogy nem beszélgetős, elfogadom azt is, hogy talán nem társaságkereső, és majd csak feleannyit fogunk társaságba járni, mint ahogyan azt én szeretném. Egy kicsit lemondok, egy kicsit mérsékelem a magam vágyát, ő meg bevállalja, hogy néha azért elmegyünk emberek közé. Ha el tudom fogadni, hogy ő ilyen, és én őt választottam, akkor alázattal és tisztelettel tudomásul kell vennem, hogy ez az ő sajátossága, és ez még ötven évig elkíséri az életünket.
Ha meg akarom változtatni a társamat, annak az az üzenete, hogy ő nekem így nem jó. Ez nagyon tud fájni a páromnak, aki az életét készül összekötni velem, vagy már összekötötte. Egyre-másra kapja az üzenetet, hogy „ebben nem vagy jó, abban nem felelsz meg az elvárásaimnak, és nem vagyok veled megelégedve”. Ez rombolja a szeretetet, védekezésre indítja, sőt, haragra gerjeszti a társat, és nagyon szomorú története lesz ennek a párkapcsolatnak. A társunknak erényei és gyengéi vannak, ezeket szeretettel és türelemmel kell elfogadni. Ez nem lehetetlen, szerencsére elég sok embernek sikerül.
Ebben a nagyon pörgős, rohanó világban, ahol a gyorsulást talán már mi magunk sem vesszük észre, a ritmus a kapcsolatainkra károsan hat. Jó lenne, ha elkezdenénk egy kicsit figyelni arra, hogy a magánéleti kapcsolatainkban próbáljunk lelassítani. Megállni, a másik szemébe nézni, megkérdezni, hogy mi van vele, ezt a fajta egymásra figyelést tudatosabban, lassabban, nyugodtabban tenni. Mindez nem kerül pénzbe, de a napi történéseket lelassítja, kevesebb lesz a feszültség a házaspárok közt, a gyermekek kevésbé lesznek idegesek. Lassítva, türelemmel, odafigyelve.
Lejegyezte: Kertész Tibor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Két héttel ezelőtt szervezték meg Kézdivásárhelyen a 2. CSAKIS Keresztény Családos Fesztivált. A szabadidős programok mellett a részt vevő házaspárok értékes kapcsolatépítő előadásokon vehettek részt. A fesztivál fő előadója Budapestről érkezett, dr. Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus, családterapeuta Vele megelégszem címmel tartott kétnapos előadást. A vele készített interjúnkban is hangsúlyozta, hogy a meglévő társat érdemes megbecsülni, tudatosan megkeresni: mi minden jó van benne, mi minden áldás, ajándék van abban, hogy egymásra találtunk.
– Amikor elkezdődik egy párkapcsolat, egy közös élet, a felek már az első hibákat is felfedezik egymásban. Talán legyintenek rá és azt mondják: „majd csak megváltozik” vagy „talán sikerül megváltoztatni”. Megdöbbentő volt számomra az, amit az előadásban is kiemelt, hogy egy férfira húszéves kora után már nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen hatni.
– Ez így van a nőkkel is egyébként, csak ezt lehet, hogy így nem fogalmaztam meg. Itt egy nagyon fontos dolgot említett. Ha azzal az érzéssel megyek egy párkapcsolatba, hogy a másikban ezt meg ezt nem tudom elfogadni és meg akarom változtatni, akkor a legjobb megállni és nem továbbmenni. A házasság nem átnevelő intézmény, a házasság a másik elfogadása után egy szövetség. Egy érett társválasztásban, egy érett házasságkötésben már tudom, hogy a másiknak mi a gyengéje, vagy mi az, amiben nagyon más, mint én, mi az, amiben nagyon különbözik tőlem, és nekem nagyon nehéz elfogadnom. Azonban, ha a többi adottságára szükségem van, ha szükségem van társa, annak meg kell fizetnem az árát: el kell fogadnom, hogy nem beszélgetős, elfogadom azt is, hogy talán nem társaságkereső, és majd csak feleannyit fogunk társaságba járni, mint ahogyan azt én szeretném. Egy kicsit lemondok, egy kicsit mérsékelem a magam vágyát, ő meg bevállalja, hogy néha azért elmegyünk emberek közé. Ha el tudom fogadni, hogy ő ilyen, és én őt választottam, akkor alázattal és tisztelettel tudomásul kell vennem, hogy ez az ő sajátossága, és ez még ötven évig elkíséri az életünket.
Ha meg akarom változtatni a társamat, annak az az üzenete, hogy ő nekem így nem jó. Ez nagyon tud fájni a páromnak, aki az életét készül összekötni velem, vagy már összekötötte. Egyre-másra kapja az üzenetet, hogy „ebben nem vagy jó, abban nem felelsz meg az elvárásaimnak, és nem vagyok veled megelégedve”. Ez rombolja a szeretetet, védekezésre indítja, sőt, haragra gerjeszti a társat, és nagyon szomorú története lesz ennek a párkapcsolatnak. A társunknak erényei és gyengéi vannak, ezeket szeretettel és türelemmel kell elfogadni. Ez nem lehetetlen, szerencsére elég sok embernek sikerül.
Ebben a nagyon pörgős, rohanó világban, ahol a gyorsulást talán már mi magunk sem vesszük észre, a ritmus a kapcsolatainkra károsan hat. Jó lenne, ha elkezdenénk egy kicsit figyelni arra, hogy a magánéleti kapcsolatainkban próbáljunk lelassítani. Megállni, a másik szemébe nézni, megkérdezni, hogy mi van vele, ezt a fajta egymásra figyelést tudatosabban, lassabban, nyugodtabban tenni. Mindez nem kerül pénzbe, de a napi történéseket lelassítja, kevesebb lesz a feszültség a házaspárok közt, a gyermekek kevésbé lesznek idegesek. Lassítva, türelemmel, odafigyelve.
Lejegyezte: Kertész Tibor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 20.
A bürokrácia és az empátiát nélkülöző törvények csapdájában
Pál atya nem engedi el a gyermekei kezét
Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket.
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)
Pál atya nem engedi el a gyermekei kezét
Miközben az állam feladatát látja el, azaz nehéz sorsú, szétesett családokból származó gyerekeket nevel, a bürokrácia, valamint az állami támogatás megvonása ellehetetleníti a Bakó Béla Pál, azaz Pál atya, ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Erzsébet Társulás munkáját. Bár a saját forrásaikból tíz kiskorút tudnának ellátni, Pál atya képtelen arra, hogy 28 gyermeke közül bármelyikről is lemondjon, ezért minden követ megmozgat annak érdekében, hogy tisztességgel felnevelje a család nélkül maradt gyerekeket.
A ferences lelkület – amid van, oszd meg a szegényekkel – és a keresztény szeretet élteti a Szent Erzsébet Társulás munkáját. Pál atya szívügyének és küldetésének tekinti a nehéz sorsú gyerekek felkarolását, mint mondta, ő azt a feladatot kapta a Jóistentől, hogy gyermekkort teremtsen azoknak a kiskorúaknak, akiknek egyébként ez nem adatott volna meg. Itt megsimogatják őket, ha szomorúak, mesét olvasnak nekik ágyba bújás előtt, és tanulnak velük, ha éppen gondot okoz a másnapi lecke. A teremben, ahol beszélgetünk, sorakoznak az igényes meséskönyvek, és öröm hallgatni, ahogyan Pál atya, akárcsak egy büszke nagyapa, mesél a gyermekeiről. Nem fér kétség ahhoz, hogy igazi családra találnak a hozzá került kiskorúak. Az évek során közel százhúsz gyerek sorsát egyengette. Bár a közel két évtized során, amióta a ferences rendi jótevő gyermeknevelésre adta a fejét, számtalanszor kellett szembenézniük anyagi nehézségekkel, mindig kerültek adakozó kedvű emberek, akik segítettek továbblépni. Ugyanakkor nagyot nyomott a latban az is, hogy mindig számíthattak a Maros Megyei Tanácson keresztül juttatott állami támogatásra. Ettől viszont idén elestek, és a bürokrácia, amibe ütköznek a működéshez szükséges licenc megszerzése során, ellehetetleníti a tevékenységüket. Ha volt hely, jó, ha nem, szorítottak – A Marosvásárhelyen és Marossárpatakon családi típusú otthonokat működtető Szent Erzsébet Társulás 1998 decemberében indult – emlékezik vissza a kezdetekre Pál atya. – Annak idején én mint ferences szerzetes azzal a céllal indítottam el, hogy olyan gyerekeket, fiatalokat fogadjunk be családi típusú házakba, akiket nem fogad be senki, akik nem gyermekhez, nem emberhez méltó körülmények között nevelkednek. Nem árvaházban gondolkodtunk, hanem otthonban, ahol igazi családi légkörben nevelkednek ezek a gyerekek. Vannak közöttük árvák, félárvák és szociálisan árvák, ez utóbbi valójában egy diplomatikusabb kifejezés, mert zavar, amikor egy gyerekről azt mondják, hogy elhagyott. Nem mintha nem fedné a valóságot, csak bántó a gyerekre nézve. Sokáig az otthonok működtetése az állam támogatásával történt, pontosabban a Maros Megyei Tanács támogatásával. 2000-2001-től szerződésben álltunk a Maros Megyei Gyermekvédelmi Igazgatósággal. Voltak ugyan kisebb-nagyobb gondok, de párbeszéddel, megértéssel mindent meg lehetett oldani, úgy érzem, hogy 18 éven keresztül nagyon jól együttműködtünk. Hozzánk azok az esetek kerültek, amelyekre máshol nem sikerült megoldást találni. Telefonáltak a gyermekvédelemtől, hogy van egy problémás esetű gyermek, be tudjuk-e fogadni. És mindig igen volt a válasz. Ha volt hely, jó, ha nem, akkor szorítottunk. Azt sem tudtuk, hogy fiú-e vagy lány-e, fehér vagy fekete, de nem ez számított, hanem az, hogy van egy gyerek, akinek most van szüksége a segítségünkre, akit fel kell karolni, akinek gyermekkort kell biztosítani. Ennek a küldetésnek igyekeztem maximálisan eleget tenni a munkatársaim, valamint nagylelkű, adakozó embereknek a támogatásával. Nagyon sok pozitív tapasztalatom van ezen a téren, hiszen az évek során nemzetiségtől függetlenül, Vatra Dorneitól Bukarestig jöttek az emberek segíteni, és bár állandó támogatónk nincsen, visszatérő annál több, és amikor nehéz helyzetben voltunk, kibillentettek a holtpontról. Most sajnos ezen a téren is változott a helyzet, akikre eddig rendszeresen számíthattunk, tovább már nem tudnak segíteni – jegyezte meg a ferences rendi jótevő. „Kómában” van a társulás
A jelenleg 24, öt és tizenhat év közötti, valamint négy nagykorú gyereket nevelő Pál atyának óriási fejfájást okoz, hogy kötelezik őket a működéshez szükséges licenc megszerzésére. Ennek hiányában nem folytathatják tovább a tevékenységet, és augusztusban nem pá- lyázhatnak támogatásra a megyei tanácsnál. – Olyan helyzetbe kerültünk, hogy meg kell szereznünk a licencet. Már 2015 óta kérik, viszont nekünk 2017 június közepéig akkreditálásunk volt. Mivel ez lejárt, előkészítettük az aktákat, és benyújtottuk a licenckérelmet, hogy tudjunk tovább működni a jelenlegi felállításban. Több alkalommal visszautasítottak, mondván, hogy bizonyos feltételeket nem teljesítettünk, de nem adtak egy listát, hogy tudjuk, pontosan minek is kell eleget tegyünk. A személy, akit ezzel megbíztunk, az internetről tájékozódott arról, hogy általában mire van szükség hasonló helyzetben. 2015-től a tevékenységünk 80 százaléka bürokratikus tevékenység. Képtelenség, hogy mennyire a papírokra koncentrál az állam, a hivatalnokok, a lényeg pedig háttérbe szorul, senki nem a gyerekek javát nézi, hogy van egy otthonuk, hogy meg van oldva az étkeztetésük, ruháztatásuk, és emellett, ha a szükség úgy hozza, külön tanárt fogadunk melléjük, különprogramokra járnak: úszni, gyógytornára, táborokba. Előfordul, hogy egy évben hétszer mennek táborba. Amit lehet, megteszünk értük, és elmondhatom, hogy nyolcvan százalékban sikeres felnőttekké válnak, sokan leérettségiznek, egyesek egyetemre mennek. Nálunk általá- ban 40-45 gyerek szokott lenni, de sajnos ez a szám leapadt 28-ra, mert nincs lehetőségünk többet befogadni, mivel az alkalmazottakat, valamint a közköltséget nem tudnánk fizetni. Érthetetlen, hogy az állam válláról levesszük a terhet, ennek ellenére megölnek bennünket ezekkel a törvényekkel. Azt mondhatjuk, hogy a Szent Erzsébet Társulás jelenleg az intenzív osztályon, kómában van. Olyan ördögi körbe kerültünk, amiből nem tudom, hogyan mászunk ki. A bürokrácia iskolapéldája Az állam megvonta a támogatást, amit a megyén keresztül kaptunk, és amiből az alkalmazottak bérének egy részét biztosítani tudtuk. Viszont ha a licencet meg akarjuk szerezni, a törvény előírja, hogy az alkalmazottak számát növelni kell. Vásárhelyen például egy munkapontnál, az egyik háznál van négy gyerek, és három alkalmazott kell legyen. Továbbá utasítást kaptunk, hogy egy szobában csak két gyerek lehet. Lehet a szoba hétméteres is, de ezt akkor is be kell tartani, hiszen feltétel, hogy a licencet megszerezzük. Továbbá a tűzoltói engedélyek megszerzése során is megnehezedett a dolgunk, hiszen szigorú feltételeket szabtak. Például 63 füstérzékelőt és további hőérzékelőket kellett felszerelni, ami 7 ezer euróba került volna. Addig kerestük a cégeket, amíg találtunk valakit, aki szinte feléért felszerelte. Bár még most is adósságunk van emiatt, eleget tettünk ennek is. Ezenkívül követelték az épületek tűzálló szigetelését, hiába voltak még az épület átvételétől származó aktáink, amelyek bizonyították, hogy erre a típusú faanyagra nem kell tűzálló szigetelés, úgyis el kellett végezzük ezt a beruházást is, ami további 3600 lejbe került. És még mindig nem szereztük meg a tűzoltósági jóváhagyást, mert egy fadarabot, amin elvégezték a tűzálló szigetelést, el kellett küldjünk Kolozsvárra, hogy rábólintsanak, rendben van-e, és az ottani illetékesek három hete nem adnak választ. Ettől függ, hogy a tűzoltóság pecsétjét megkapjuk-e. A feltételek között van, ami logikus elvárás, és az ember ezeknek eleget tesz, ha a bicskája beletörik is, de vannak érthetetlen dolgok is. Például Bukarestből utoljára azért dobták vissza az iratcsomót, mert nem volt feltüntetve a dokumentációban, hogy a sárpataki munkaponton a házak fala kívülről milyen színűre van festve. Nem az számít, hogy olyan feltételek vannak, amelyek a gyerekeknek a kényelmét szolgálják, hogy bent tisztaság van, vagy van meleg víz, hanem, hogy történetesen narancssárga-e vagy zöld a ház külseje. Ezenkívül az épületen átalakításokat kellett végezzünk, mindaz, ami közel két évtizedig jó volt, most már nem felel meg – sorolta az útjukba gördített akadályokat Pál atya. Kicsúsznak az időből Mint rámutatott, az utóbbi időben olyan szociális törvények születtek, amelyek ellehetetlenítik azok hely- zetét, akik ezen a téren tevékenykednek. Miután évekig számíthattak a megyétől érkező anyagi támogatásra, a megváltozott törvénykezés nyomán akárcsak számos nemkormányzati szervezetnek, amelyek a hátrányos helyzetű rétegek megsegítésén munkálkodnak, januártól a Szent Erzsébet Társulásnak is megszűnt a finanszírozási szerződése a gyermekvédelmi igazgatósággal. – Januártól májusig nem kaptunk támogatást, a húsz alkalmazottunkat négy hónapon át nem tudtuk fizetni. Május elején visszamenőleg megkaptuk a négyhavi összeget, de azóta nem számíthatunk az állami támogatásra, mert a licitet, amit meghirdettek, nem nyertük meg. Felfoghatatlan számomra, hogy egy gyerek, egy ember eltartását licitálják, amelyik szervezet, alapítvány kevesebbért vállalja, hogy gondoskodik a gyerekről, annak adják – áll döbbenten a jelenlegi helyzet előtt Pál atya. A megyei önkormányzat augusztusban újabb kiírást hirdet meg, viszont ahhoz, hogy erre pályázhassanak, addig meg kellene szerezniük a licencet. – Ha a hét végéig meg is kapnánk Kolozsvárról a rábólintást, hogy megfelelő a tűz- álló szigetelés, és ennek birtokában elküldenénk Bukarestbe a licencdossziét, az illetékes állami szerv jogi osztálya most szabadságra megy, tehát mire megszerezhetnénk a jóváhagyást, október lesz, és megint elesünk az augusztusi pályázati lehetőségtől, amit a megye hirdet meg. Sajnos a törvény változott ezen a téren is, licenc hiányában a megye sem fogadhatja el a pályázatunkat, nem vehetünk részt a liciten. Valami csoda kell történjen, és ezért imádkozom, mert ha a licitről lemaradunk, arra kényszerülünk, hogy teljes egészében a saját forrásainkból éljünk meg – tette hozzá a gyermekei sorsáért aggódó atya. Melyiket a 28-ból? Az állami támogatás hiányában, kizárólag a saját forrásaikból tíz gyereket tudnak eltartani, viszont jelenleg 28-an nevelkednek náluk. Legrosszabb esetben tizennyolc gyerektől meg kellene válniuk, őket a gyermekvédelmi igazgatóság kellene elhelyezze. Pál atya viszont határozott, minden követ megmozgat annak érdekében hogy az összes gyerek tovább nevelkedhessen nála. Nem csoda, hiszen mindeniket a magáénak érzi. – A legnagyobb gondot az okozza, hogyan válasszam ki, hogy ki menjen és ki maradjon. Úgy érzem, nincs jogom ezt megtenni. Ha egyszer felelősséget vállaltam ezekért a gyerekekért, akkor felelősséggel vigyem őket tovább, ha koldulni megyek, akkor is. Kívülállóként könnyű azt mondani, hogy elviszik a gyereket egy másik alapítványhoz, amely kedvezőbb áron vállalja az ellátásukat, vi- szont nem mindegy a gyereknek, aki már egyszer magára maradt, aztán hozzánk került, és itt nőtt fel nálunk, megszokott egy közösséget, hogy új, számára idegen helyre kerül, tehát ismét kap egy pofont az élettől. Nem lehet csak úgy, a ki ajánl kevesebbet elv alapján cserélgetni a gyerekek életterét, ennek minden fejlődéslélektani elmélet ellentmond. Én mindent megteszek, hogy itt maradhasson nálunk az összes gyerek. Erre kaptam indíttatást, és ennek nem lehet ellenállni, mint ahogy Szent Pál apostol is mondja, Krisztus szeretete sürget minket, ennek nem lehet ellenállni. Ameddig az Úristen ad kegyelmet és erőt, hogy 13 műtét után is tudjam végezni ezt a hivatást, hiába gördítik az utunkba ezeket az akadályokat, megyünk tovább. Ha az alkalmazottak számát le is kell csökkentsük, reménykedem, hogy az Úristen, valamint a jó emberek segítségével fenn tudunk maradni. Vannak, akik tényleg akarnak segí- teni, és ezt hálával elfogadjuk a túl- élés érdekében, de sajnos nem tudják pótolni a kiesett állami támogatást. Havonta a fizetéseket, adókat, épületfenntartást, mindenféle költségeket összeszámolva 11 ezer eurós költségeink vannak. Állataink vannak, gazdálkodunk, és most azon gondolkodunk, hogy saját vállalkozást nyissunk, aminek a bevételéből a Szent Erzsébet Társulás meg tud élni, de sajnos ez nem egyik napról a másikra történik. Saját forrásokat kell keressünk, hogy legalább azok a gyerekek, akiket nevelünk most, itt maradhassanak mind.
Menyhárt Borbála / Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 20.
Tusványos 2017: mérföldkövek és biztos pontok a politikai válaszkeresésben
„TUSVÁNYOS, A biztos pont.” mottóval nyílt meg szerdán a Tusnádfürdőn szervezett 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Ennek megfelelően, a megnyitón résztvevő politikai személyiségek és főszervezők gondolatsorai a nemzet- és külpolitikai vonatkoztatási pontokhoz kapcsolódtak.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes elmondta, nemrég jegyezték az egymilliomodik állampolgársági kérelmet. Úgy vélte, elindult egyfajta magyar-román párbeszéd az autonómiaigények elfogadtatása tekintetében, többek között azért, mert Klaus Johannis román államfő keddi hivatalos székelyföldi látogatásán az etnikai alapú autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, nem pedig a regionális jellegűt. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke politikai nagycsaládi találkozónak minősítette Tusványost, amely egyedülálló lehetőséget teremt olyan emberi kapcsolatok kiépítésére, amelyek a közéleti, politikai ügyek alakulását is befolyásolják.
Újabb egymillió magyar állampolgár
Az egymilliomodik magyar állampolgársági kérelem benyújtása folytán a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése mérföldkőhöz érkezett – emelte ki megnyitóbeszédében Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes. Mindmáig 845 ezer magyar kapott a Kárpát-medencében kedvezményes honosítási eljárással állampolgárságot, illetve Magyarország további 120 ezer, világszerte diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Ilyenképpen a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik honosított, és visszahonosított állampolgár is leteheti a magyar állampolgársági esküt. A politikus emlékeztetett, a megnyitón évről évre jelen levő Németh Zsoltnak, a szabadegyetem egyik alapító tagjának vitathatatlan érdemei vannak a nemzetegyesítési folyamat kiteljesítésében, a státustörvény elfogadtatása, a magyarigazolványok bevezetése folytán.
Felidézte, hogy 2004-ben az akkor ellenzékben politizáló mostani kormánypártok nem fogadták el a szavazati joggal nem járó állampolgárság bevezetését a külhoni magyarság számára, mivel úgy vélték, nincs „A avagy B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van”. Elmondta, míg 2010-ben kilenc-, mostanra már kilencvenmilliárd forintot szántak nemzetpolitikára. A kormány „össznemzeti paradigmában” gondolkodik, így például az anyasági támogatást kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – tette hozzá. Magyar közvetítésben az olimpiákat
A miniszterelnök-helyettes megvalósításként számolt be arról, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Emlékeztetett, a tavalyi Tusványoson Orbán Viktor miniszterelnök feladatként szabta ki számára, hogy oldja meg a magyar nyelvű sportközvetítések biztosítását a határon túli magyarok számára is, de jelenleg is tart az uniós bürokráciával folytatott „küzdelem”. Elmondta, személyesen írt levelet a digitális kérdésekben illetékes uniós biztosnak, amelyben többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a geo-kódolt közvetítések piackorlátozóak és sértik a nyelvi jogokat. Mindemellett nem sikerült még elérni azt, hogy az unió módosítsa a szabályozást. Egy másik úton elindulva, Magyarország a szomszédos államoknak ajánlatott tett arra, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymásnak az anyanyelvi közvetítést; egyes országokkal sikerült megállapodni, Romániával viszont nem, így megvették a közvetítési jogokat a következő nyári és téli olimpiákra, a magyar válogatott Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozóan.
Ígéreteket hordozó zászlócsere
Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi látogatását értékelve Semjén Zsolt megállapította: pozitívumnak tekinthető, hogy Johannis hivatalos látogatást tett a Székelyföldön, azaz Hargita és Kovászna megyékben, továbbá, hogy felállva, tisztelettel hallgatta meg a székely himnuszt. A magyar kormányfő-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a román és a székely zászlók sajátos cseréje történt, maga Johannis is a „csere” szót használta, ezáltal tehát elfogadta a székely lobogót. Mindemellett, bár az etnikai alapú autonómiát a román államfő határozottan elutasította, a regionális és önkormányzati jellegű autonómiaformákat nem vetette el, így egyfajta párbeszéd mégiscsak elindult az autonómiaigénylés kapcsán – fejtette ki Semjén Zsolt. Hangsúlyozta, az erdélyi magyarság soha nem kért olyat, amire ne lett volna precedens az Európai Unióban, és vannak uniós államok, ahol működik a személyi elvű, a kulturális, avagy területi alapú autonómiák rendszere.
Tusványos, a sikertörténet
Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte üdvözlő beszédében a szabadegyetemet. A Tusványos másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a rendezvényt, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett. Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán kijelentette: szerinte nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, és ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, remélhető, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor, tekintve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzátette, a szabadegyetem szervezői köre is évről évre egy nagy családként bővül, az itt kialakult kapcsolatok folytán bármilyen közéleti rendezvény szervezésében számíthatnak egymásra. Említést tett arról is, hogy az idei szabadegyetem programjában kiemelt helyet kaptak az évfordulók, így a reformáció 500., a Gyulafehérvári Nyilatkozat 100. évfordulója, és különösen fontos lenne egy határozott jövőkép megfogalmazása. Köszöntő beszédét Király Zoltán kortárs kolozsvári költő „Szeretők” című versét idézve zárta.
Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy – megfelelően kezelt - közéleti, politikai ügyek nincsenek emberi kapcsolatok nélkül, ezeknek kiépítésére pedig egyedülálló lehetőséget biztosít a tusványosi szabadegyetem, amely a nemzetpolitikai törekvések kidolgozásának fontos színtere, egyfajta nemzetpolitikai „búcsújárás”.
„Semper reformanda” a politikai válaszadásban
Megjegyezte, az idén 500. éves reformáció egyik kiemelt üzenete a „Semper reformanda”, a folyamatos visszatérés az alapértékekhez. Ennek az üzenetnek megfelelően, a magyar politikának is „nem-ortodox”, „egyetemes”, ugyanakkor „magyar” válaszokat kell adnia a külpolitikai kihívásokra – állapította meg Németh Zsolt. Megjegyezte, tulajdonképpen Donald Trump amerikai államfő is „kisgazda” programot javasolt Közép-Európának varsói látogatása alkalmával, amelynek alaptengelyeit az Isten, a haza, a család és a szabadság képeznék. A magyar kormány a jelenlegi külpolitikai helyzetre ugyanúgy keresztény és polgári értékekre alapozó válaszokat szándékszik adni; az erős Európa erős nemzetekre épülhet, ezek viszont csak erős régiókra és erős autonómiákra alapozhatnak – hangsúlyozta a politikus.
Németh Zsolt szerint a nemzetpolitikai törekvések fontos „stációja” az is, hogy a külhoni magyar állampolgárok éljenek szavazati jogukkal a jövőre esedékes magyarországi választáson, ennek előfeltétele pedig a sikeres választási regisztráció. Fontos törekvésnek minősítette a FUEN által kezdeményezett Minority Safe Pack-et is, amelynek folytán uniós kisebbségvédelmi rendszer jöhetne létre, ha hét tagállamban összegyűlne egymillió támogató aláírás.
Albert Tibor tusnádfürdői polgármester idén is víg kedéllyel üdvözölte a szabadegyetem résztvevőit, megjegyezve, hogy Tusnádfürdőn „nincs medveveszély, csak a medvék járnak.” Beszámolt arról, hogy a közelmúltban az 1512 lakossal rendelkező kisváros új városházát avatott, amelyen az intézmény neve három nyelven, románul, magyarul és angolul egyaránt szerepel. Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnöke összegezte, idén 28 helyszínen zajlanak a tusványosi előadások, 34 partnerszervezet közreműködésével.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
„TUSVÁNYOS, A biztos pont.” mottóval nyílt meg szerdán a Tusnádfürdőn szervezett 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Ennek megfelelően, a megnyitón résztvevő politikai személyiségek és főszervezők gondolatsorai a nemzet- és külpolitikai vonatkoztatási pontokhoz kapcsolódtak.
Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes elmondta, nemrég jegyezték az egymilliomodik állampolgársági kérelmet. Úgy vélte, elindult egyfajta magyar-román párbeszéd az autonómiaigények elfogadtatása tekintetében, többek között azért, mert Klaus Johannis román államfő keddi hivatalos székelyföldi látogatásán az etnikai alapú autonómiát nyilvánította nem kívánatosnak, nem pedig a regionális jellegűt. Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke politikai nagycsaládi találkozónak minősítette Tusványost, amely egyedülálló lehetőséget teremt olyan emberi kapcsolatok kiépítésére, amelyek a közéleti, politikai ügyek alakulását is befolyásolják.
Újabb egymillió magyar állampolgár
Az egymilliomodik magyar állampolgársági kérelem benyújtása folytán a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése mérföldkőhöz érkezett – emelte ki megnyitóbeszédében Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes. Mindmáig 845 ezer magyar kapott a Kárpát-medencében kedvezményes honosítási eljárással állampolgárságot, illetve Magyarország további 120 ezer, világszerte diaszpórában élő ember magyar állampolgárságát ismerte el. Ilyenképpen a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) novemberi üléséig az egymilliomodik honosított, és visszahonosított állampolgár is leteheti a magyar állampolgársági esküt. A politikus emlékeztetett, a megnyitón évről évre jelen levő Németh Zsoltnak, a szabadegyetem egyik alapító tagjának vitathatatlan érdemei vannak a nemzetegyesítési folyamat kiteljesítésében, a státustörvény elfogadtatása, a magyarigazolványok bevezetése folytán.
Felidézte, hogy 2004-ben az akkor ellenzékben politizáló mostani kormánypártok nem fogadták el a szavazati joggal nem járó állampolgárság bevezetését a külhoni magyarság számára, mivel úgy vélték, nincs „A avagy B-kategóriájú magyar állampolgárság, egy magyar nemzet van”. Elmondta, míg 2010-ben kilenc-, mostanra már kilencvenmilliárd forintot szántak nemzetpolitikára. A kormány „össznemzeti paradigmában” gondolkodik, így például az anyasági támogatást kiterjeszti minden magyar állampolgárra, bárhol éljen a világban – tette hozzá. Magyar közvetítésben az olimpiákat
A miniszterelnök-helyettes megvalósításként számolt be arról, hogy a következő nyári és téli olimpiát magyar nyelvű közvetítéssel láthatják majd a közmédiában a Kárpát-medencei magyarok. Emlékeztetett, a tavalyi Tusványoson Orbán Viktor miniszterelnök feladatként szabta ki számára, hogy oldja meg a magyar nyelvű sportközvetítések biztosítását a határon túli magyarok számára is, de jelenleg is tart az uniós bürokráciával folytatott „küzdelem”. Elmondta, személyesen írt levelet a digitális kérdésekben illetékes uniós biztosnak, amelyben többek között felhívta a figyelmet arra, hogy a geo-kódolt közvetítések piackorlátozóak és sértik a nyelvi jogokat. Mindemellett nem sikerült még elérni azt, hogy az unió módosítsa a szabályozást. Egy másik úton elindulva, Magyarország a szomszédos államoknak ajánlatott tett arra, hogy kölcsönösségi alapon biztosítsák egymásnak az anyanyelvi közvetítést; egyes országokkal sikerült megállapodni, Romániával viszont nem, így megvették a közvetítési jogokat a következő nyári és téli olimpiákra, a magyar válogatott Európa- illetve világbajnoksági szerepléseire vonatkozóan.
Ígéreteket hordozó zászlócsere
Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi látogatását értékelve Semjén Zsolt megállapította: pozitívumnak tekinthető, hogy Johannis hivatalos látogatást tett a Székelyföldön, azaz Hargita és Kovászna megyékben, továbbá, hogy felállva, tisztelettel hallgatta meg a székely himnuszt. A magyar kormányfő-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a román és a székely zászlók sajátos cseréje történt, maga Johannis is a „csere” szót használta, ezáltal tehát elfogadta a székely lobogót. Mindemellett, bár az etnikai alapú autonómiát a román államfő határozottan elutasította, a regionális és önkormányzati jellegű autonómiaformákat nem vetette el, így egyfajta párbeszéd mégiscsak elindult az autonómiaigénylés kapcsán – fejtette ki Semjén Zsolt. Hangsúlyozta, az erdélyi magyarság soha nem kért olyat, amire ne lett volna precedens az Európai Unióban, és vannak uniós államok, ahol működik a személyi elvű, a kulturális, avagy területi alapú autonómiák rendszere.
Tusványos, a sikertörténet
Potápi Árpád János, a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a Kárpát-medence nemzetpolitikai „összegző” táborának, Németh Zsolt pedig egyfajta „politikai nagycsaládi találkozónak” nevezte üdvözlő beszédében a szabadegyetemet. A Tusványos másik alapítója, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke olyan sikertörténetként jellemezte a rendezvényt, amely időtálló értékközösséget, az értelmes vitára mindig nyitott közösségi fórumot teremtett. Klaus Johannis székelyföldi látogatása kapcsán kijelentette: szerinte nem véletlen, hogy az államfő Tusványos hivatalos megnyitója előtt egy nappal látogatott el a régióba, és ez is a szabadegyetem sikereként könyvelhető el. „Bár az államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, remélhető, hogy Klaus Jonannis moderátora lesz a román-magyar párbeszédnek. Ugyanakkor, tekintve, hogy az államfő jelentős erdélyi magyar támogatással nyerhetett választást, többet vártunk volna tőle, mint egy emlékbe hagyott román zászlót” – jelentette ki Toró T. Tibor.
Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hozzátette, a szabadegyetem szervezői köre is évről évre egy nagy családként bővül, az itt kialakult kapcsolatok folytán bármilyen közéleti rendezvény szervezésében számíthatnak egymásra. Említést tett arról is, hogy az idei szabadegyetem programjában kiemelt helyet kaptak az évfordulók, így a reformáció 500., a Gyulafehérvári Nyilatkozat 100. évfordulója, és különösen fontos lenne egy határozott jövőkép megfogalmazása. Köszöntő beszédét Király Zoltán kortárs kolozsvári költő „Szeretők” című versét idézve zárta.
Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy – megfelelően kezelt - közéleti, politikai ügyek nincsenek emberi kapcsolatok nélkül, ezeknek kiépítésére pedig egyedülálló lehetőséget biztosít a tusványosi szabadegyetem, amely a nemzetpolitikai törekvések kidolgozásának fontos színtere, egyfajta nemzetpolitikai „búcsújárás”.
„Semper reformanda” a politikai válaszadásban
Megjegyezte, az idén 500. éves reformáció egyik kiemelt üzenete a „Semper reformanda”, a folyamatos visszatérés az alapértékekhez. Ennek az üzenetnek megfelelően, a magyar politikának is „nem-ortodox”, „egyetemes”, ugyanakkor „magyar” válaszokat kell adnia a külpolitikai kihívásokra – állapította meg Németh Zsolt. Megjegyezte, tulajdonképpen Donald Trump amerikai államfő is „kisgazda” programot javasolt Közép-Európának varsói látogatása alkalmával, amelynek alaptengelyeit az Isten, a haza, a család és a szabadság képeznék. A magyar kormány a jelenlegi külpolitikai helyzetre ugyanúgy keresztény és polgári értékekre alapozó válaszokat szándékszik adni; az erős Európa erős nemzetekre épülhet, ezek viszont csak erős régiókra és erős autonómiákra alapozhatnak – hangsúlyozta a politikus.
Németh Zsolt szerint a nemzetpolitikai törekvések fontos „stációja” az is, hogy a külhoni magyar állampolgárok éljenek szavazati jogukkal a jövőre esedékes magyarországi választáson, ennek előfeltétele pedig a sikeres választási regisztráció. Fontos törekvésnek minősítette a FUEN által kezdeményezett Minority Safe Pack-et is, amelynek folytán uniós kisebbségvédelmi rendszer jöhetne létre, ha hét tagállamban összegyűlne egymillió támogató aláírás.
Albert Tibor tusnádfürdői polgármester idén is víg kedéllyel üdvözölte a szabadegyetem résztvevőit, megjegyezve, hogy Tusnádfürdőn „nincs medveveszély, csak a medvék járnak.” Beszámolt arról, hogy a közelmúltban az 1512 lakossal rendelkező kisváros új városházát avatott, amelyen az intézmény neve három nyelven, románul, magyarul és angolul egyaránt szerepel. Tárnok Mária, a Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumának elnöke összegezte, idén 28 helyszínen zajlanak a tusványosi előadások, 34 partnerszervezet közreműködésével.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 20.
Kapálózás
Akár a fuldokló, úgy kapálózik, illetve fogódzik minden elképzelhető és elképzelhetetlen megoldásba a kormány: kapkod az ötletek után, variál, hogy miből és hogyan teremtsen elő több pénzt, nagyobb bevételt az államkasszába. A szándék, a több pénz beszerzése érthető is, hiszen a megválasztásukat a különféle adókedvezményekkel meg a kormányprogram valóra váltásával (de legalább a valóra váltás szándékával) megháláló intézkedések bizony sokba kerülnek. És hasonlóan sok pénzt emészt fel a dagadt politikai gépezet fenntartása is.
Elég arra gondolni, hogy ettől a hónaptól már bőkezű fizetésemelésért „dolgozzák” ugyanazt a munkát a parlamenti tagok – mert saját helyzetén ugyan ki nem javítana, és mint tudjuk, a politikusok ki is használták döntéshozó helyzetüket már a legelején, ami a saját fizetésük megemelését illeti. Szemfüles sajtósok azt is kiderítették egyébként, hogy mi mindenre szándékozik költeni (feltehetően a jobb munka reményében…) a parlament. Például: az ősszel Bukarestben megrendezésre kerülő NATO-közgyűlésre többek között egymillió eurónál többet fizetnének gépkocsik beszerzésére; a képviselők külföldi repülőútjaira és elszállásolásaira kifizettek szinte kilencszázezer eurót; tisztítószerekre és toalettpapírra is több mint százezer eurót szándékoznak kiadni, és hasonló tétel lenne a kiadásoknál a képviselőháznak szükséges új számítógépek beszerzése; harmincezer eurónál drágábba kerülnek állítólag a kávéfőzők, mikrohullámú sütők, hűtőszekrények és hasonló berendezések, rózsaszínű meg halványkék papírra pedig több mint húszezer eurót fizetnek a képviselőház részére.
De kell majd a több pénz a többi közalkalmazotti béremelésre is, no meg a nagyratörő kormányprogram elképzelésre a minimálbérek tekintetében. Persze, az eltérések óriásiak, mert míg a minimálbér ugye a fizetési lépcső legalja – és nagyon sok magánvállalkozó még a minimálbért is képtelen előteremteni, főleg a folyamatosan kikényszerített nagyobb összeget –, az összes többi fizetés a költségvetésből fedezett hatalmas állami rendszerben ennek a „minimálisnak” a többszöröse. Tehát amikor arról beszélünk, hogy az elkövetkező években mennyire emelkedik a minimálbér a tervek szerint (2000 lej jövőre, 2200 lej 2019-ben, és 2400 lej három év múlva, tehát 2020-ban), akkor arra is kell gondolni, hogy ebből kiindulva arányosan a sokszorosa lesz a fizetése az állami alkalmazottaknak, a ranglétrától függően.
Újvári Idikó / Szabadság (Kolozsvár)
Akár a fuldokló, úgy kapálózik, illetve fogódzik minden elképzelhető és elképzelhetetlen megoldásba a kormány: kapkod az ötletek után, variál, hogy miből és hogyan teremtsen elő több pénzt, nagyobb bevételt az államkasszába. A szándék, a több pénz beszerzése érthető is, hiszen a megválasztásukat a különféle adókedvezményekkel meg a kormányprogram valóra váltásával (de legalább a valóra váltás szándékával) megháláló intézkedések bizony sokba kerülnek. És hasonlóan sok pénzt emészt fel a dagadt politikai gépezet fenntartása is.
Elég arra gondolni, hogy ettől a hónaptól már bőkezű fizetésemelésért „dolgozzák” ugyanazt a munkát a parlamenti tagok – mert saját helyzetén ugyan ki nem javítana, és mint tudjuk, a politikusok ki is használták döntéshozó helyzetüket már a legelején, ami a saját fizetésük megemelését illeti. Szemfüles sajtósok azt is kiderítették egyébként, hogy mi mindenre szándékozik költeni (feltehetően a jobb munka reményében…) a parlament. Például: az ősszel Bukarestben megrendezésre kerülő NATO-közgyűlésre többek között egymillió eurónál többet fizetnének gépkocsik beszerzésére; a képviselők külföldi repülőútjaira és elszállásolásaira kifizettek szinte kilencszázezer eurót; tisztítószerekre és toalettpapírra is több mint százezer eurót szándékoznak kiadni, és hasonló tétel lenne a kiadásoknál a képviselőháznak szükséges új számítógépek beszerzése; harmincezer eurónál drágábba kerülnek állítólag a kávéfőzők, mikrohullámú sütők, hűtőszekrények és hasonló berendezések, rózsaszínű meg halványkék papírra pedig több mint húszezer eurót fizetnek a képviselőház részére.
De kell majd a több pénz a többi közalkalmazotti béremelésre is, no meg a nagyratörő kormányprogram elképzelésre a minimálbérek tekintetében. Persze, az eltérések óriásiak, mert míg a minimálbér ugye a fizetési lépcső legalja – és nagyon sok magánvállalkozó még a minimálbért is képtelen előteremteni, főleg a folyamatosan kikényszerített nagyobb összeget –, az összes többi fizetés a költségvetésből fedezett hatalmas állami rendszerben ennek a „minimálisnak” a többszöröse. Tehát amikor arról beszélünk, hogy az elkövetkező években mennyire emelkedik a minimálbér a tervek szerint (2000 lej jövőre, 2200 lej 2019-ben, és 2400 lej három év múlva, tehát 2020-ban), akkor arra is kell gondolni, hogy ebből kiindulva arányosan a sokszorosa lesz a fizetése az állami alkalmazottaknak, a ranglétrától függően.
Újvári Idikó / Szabadság (Kolozsvár)
2017. július 20.
Tusványos – Washington kisebbségvédő szerepe és a nyugati civilizáció „újraszervezése”
Az együttműködés érdekében felül kell emelkedni a történelmi sérelmeken, fogalmazott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerdán a Tusványos egyik panelbeszélgetésén, amelyen Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője úgy vélekedett, az erdélyi magyarok abban érdekeltek, hogy Washington figyelemmel kövesse Románia kisebbségpolitikáját.
A „Magyarország, Románia, Közép-Európa a Trump-világban I.”: Közép-Európa – a biztos pont egy bizonytalan világban? címmel szervezett beszélgetésen mindkét politikus említést tett Klaus Johannis államfő keddi székelyföldi látogatásáról.
Szilágyi a vizitet elemezve esélyt lát a párbeszéd kialakulására, ugyanakkor egyetért Toró T. Tiborral, az EMNP ügyvezető elnökével abban, hogy az erdélyi magyarság sokkal többet várt a látogatástól. Korodi ezzel szemben úgy véli: az államelnök látogatása során egyértelműen visszaköszönt az a többségi társadalomban kialakult kép, miszerint Romániában a kisebbségi ügyek rendeződtek.
A néppárt közleménye szerint Szilágyi arra is kitért: Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének varsói beszéde is azt mutatja, hogy a globális méreteket öltött politikai korrektség nem mindenható. Az életben ugyanakkor vannak biztos pontok, ilyen „a hit, a család és a szeretet”, amely értékek az EMNP-elnök szerint erősen élnek a közép-kelet-európaiakban. „Épp ezért feladatként ránk vár a nyugati civilizáció újraszervezése” – fogalmazott Szilágyi.
Korodi eközben arról beszélt: az erdélyi magyar közösség szempontjából Magyarország és Románia, illetve Közép-Kelet-Európa helyzetét több dimenzióban kell vizsgálni. „Az első a román többség viszonyulása a magyar közösséghez, a második az EU hozzáállása a kisebbségekhez, a harmadik pedig a mindenkori washingtoni viszonyulás” – idézte a politikust az RMDSZ közleménye.
A Hargita megyei parlamenti képviselő leszögezte: az erdélyi magyaroknak az önazonosságuk megtartásáért folytatott harc során arra is figyelniük kell, hogy a problémákra EU-s és washingtoni viszonyrendszerben találjanak megoldást.
Korodi szerint jelenleg nem világos, hogyan viszonyul a kisebbségi kérdésekhez a Donald Trump nevével fémjelzett adminisztráció, de reményét fejezte ki, hogy az amerikaiak továbbra is figyelemmel követik Románia emberjogi és kisebbségvédelmi politikáját. Krónika (Kolozsvár)
Az együttműködés érdekében felül kell emelkedni a történelmi sérelmeken, fogalmazott Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerdán a Tusványos egyik panelbeszélgetésén, amelyen Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője úgy vélekedett, az erdélyi magyarok abban érdekeltek, hogy Washington figyelemmel kövesse Románia kisebbségpolitikáját.
A „Magyarország, Románia, Közép-Európa a Trump-világban I.”: Közép-Európa – a biztos pont egy bizonytalan világban? címmel szervezett beszélgetésen mindkét politikus említést tett Klaus Johannis államfő keddi székelyföldi látogatásáról.
Szilágyi a vizitet elemezve esélyt lát a párbeszéd kialakulására, ugyanakkor egyetért Toró T. Tiborral, az EMNP ügyvezető elnökével abban, hogy az erdélyi magyarság sokkal többet várt a látogatástól. Korodi ezzel szemben úgy véli: az államelnök látogatása során egyértelműen visszaköszönt az a többségi társadalomban kialakult kép, miszerint Romániában a kisebbségi ügyek rendeződtek.
A néppárt közleménye szerint Szilágyi arra is kitért: Donald Trump, az Egyesült Államok elnökének varsói beszéde is azt mutatja, hogy a globális méreteket öltött politikai korrektség nem mindenható. Az életben ugyanakkor vannak biztos pontok, ilyen „a hit, a család és a szeretet”, amely értékek az EMNP-elnök szerint erősen élnek a közép-kelet-európaiakban. „Épp ezért feladatként ránk vár a nyugati civilizáció újraszervezése” – fogalmazott Szilágyi.
Korodi eközben arról beszélt: az erdélyi magyar közösség szempontjából Magyarország és Románia, illetve Közép-Kelet-Európa helyzetét több dimenzióban kell vizsgálni. „Az első a román többség viszonyulása a magyar közösséghez, a második az EU hozzáállása a kisebbségekhez, a harmadik pedig a mindenkori washingtoni viszonyulás” – idézte a politikust az RMDSZ közleménye.
A Hargita megyei parlamenti képviselő leszögezte: az erdélyi magyaroknak az önazonosságuk megtartásáért folytatott harc során arra is figyelniük kell, hogy a problémákra EU-s és washingtoni viszonyrendszerben találjanak megoldást.
Korodi szerint jelenleg nem világos, hogyan viszonyul a kisebbségi kérdésekhez a Donald Trump nevével fémjelzett adminisztráció, de reményét fejezte ki, hogy az amerikaiak továbbra is figyelemmel követik Románia emberjogi és kisebbségvédelmi politikáját. Krónika (Kolozsvár)
2017. július 20.
A tanügyi gépezet ördögi körei
Csóváljuk a fejünket, vagy rezignáltan nyugtázzuk, hogy lám-lám, idén sem lettek fényesek országszerte az érettségi, kisérettségi eredmények.
Évről évre az derül ki a statisztikákból, hogy mindössze jottányival jobbak, vagy csak egy paraszthajszállal gyengébbek, mint tavaly – de lényegi változás persze nem történik. A diákok teljesítménye, jól tudjuk, számtalan tényező függvénye, ugyanakkor nem lehet mérvadó minden tekintetben.
Többek közt érdemes figyelembe venni, hogy jócskán relativizálható és számos perspektívából nézve kérdéses, hogy az iskolai, számokban kifejezett eredmények mennyiben válnak zálogává a majdani boldogulásnak. Nem beszélve arról, hogy – amint nemrég kiderült – iskolarendszerünk funkcionális analfabétákat termel.
Másrészt, ha úgy vesszük, oktatásunk hatalmas gépezetének kereke ördögi kör, amelyben minden mindennel összefüggve forog. Nem választható el a diákok teljesítménye attól, hogy milyen felkészültségű pedagógustársadalom oktatja őket hosszú éveken keresztül, a tanárok felkészültségét és megfelelőségét befolyásolja a felsőoktatás minősége, de az is, hogy anyagilag és morálisan sem méltányolja Románia a pedagógusi hivatást, amelynek presztízse egyre csökken, és így tovább.
Kiderült, a pedagógusoknak kevesebb mint fele szerzett 7-es vagy annál nagyobb jegyet a múlt héten tartott tanári és tanítói versenyvizsgán, 21 százalékuk pedig 1-es és 5-ös közti osztályzatot kapott. Az egyik főtanfelügyelő jogosan vetette fel, hogy az egyetemek a felelősek ezért, hiszen nem kevés olyan végzettet bocsájtanak útjára, aki mindössze 2-est kap a versenyvizsgán.
Nyilván arra sem lehet mérget venni, hogy a tanárok felkészültségét átfésülni hivatott számonkérés valóban mérvadó szűrő-e, nem tudni, mennyire ellenőrzi híven a lexikális tudást (aminek egyébként vajon de facto maradéktalanul hasznát veszi a tanárjelölt?) és mennyire azt, hogy valakinek valóban van-e pedagógusi vénája, igazi elhivatottsága.
Hiszen amiként más területeken, úgy itt is könnyedén megtörténhet, hogy a megmérettetés esetleges: aki most gyenge jegyet szerzett, attól még a későbbiekben lehet kiváló pedagógus, és fordítva, aki brillírozik lexikális tudás tekintetében, tehetségtelen nevelőnek bizonyulhat, diákgenerációk életét keserítheti meg.
A pedagógus szó a görög paidagogoszból származik, amely a gyermeket vezető felnőttet jelentette. Viszont a mai hazai viszonyok közepette, tanügyi rendszerünk ördögi körében, labirintusában esetleges és viszonylagos tényezők mozgatják, igazgatják a gyermekeket vezetni hivatott pedagógusok szakmai útját.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
Csóváljuk a fejünket, vagy rezignáltan nyugtázzuk, hogy lám-lám, idén sem lettek fényesek országszerte az érettségi, kisérettségi eredmények.
Évről évre az derül ki a statisztikákból, hogy mindössze jottányival jobbak, vagy csak egy paraszthajszállal gyengébbek, mint tavaly – de lényegi változás persze nem történik. A diákok teljesítménye, jól tudjuk, számtalan tényező függvénye, ugyanakkor nem lehet mérvadó minden tekintetben.
Többek közt érdemes figyelembe venni, hogy jócskán relativizálható és számos perspektívából nézve kérdéses, hogy az iskolai, számokban kifejezett eredmények mennyiben válnak zálogává a majdani boldogulásnak. Nem beszélve arról, hogy – amint nemrég kiderült – iskolarendszerünk funkcionális analfabétákat termel.
Másrészt, ha úgy vesszük, oktatásunk hatalmas gépezetének kereke ördögi kör, amelyben minden mindennel összefüggve forog. Nem választható el a diákok teljesítménye attól, hogy milyen felkészültségű pedagógustársadalom oktatja őket hosszú éveken keresztül, a tanárok felkészültségét és megfelelőségét befolyásolja a felsőoktatás minősége, de az is, hogy anyagilag és morálisan sem méltányolja Románia a pedagógusi hivatást, amelynek presztízse egyre csökken, és így tovább.
Kiderült, a pedagógusoknak kevesebb mint fele szerzett 7-es vagy annál nagyobb jegyet a múlt héten tartott tanári és tanítói versenyvizsgán, 21 százalékuk pedig 1-es és 5-ös közti osztályzatot kapott. Az egyik főtanfelügyelő jogosan vetette fel, hogy az egyetemek a felelősek ezért, hiszen nem kevés olyan végzettet bocsájtanak útjára, aki mindössze 2-est kap a versenyvizsgán.
Nyilván arra sem lehet mérget venni, hogy a tanárok felkészültségét átfésülni hivatott számonkérés valóban mérvadó szűrő-e, nem tudni, mennyire ellenőrzi híven a lexikális tudást (aminek egyébként vajon de facto maradéktalanul hasznát veszi a tanárjelölt?) és mennyire azt, hogy valakinek valóban van-e pedagógusi vénája, igazi elhivatottsága.
Hiszen amiként más területeken, úgy itt is könnyedén megtörténhet, hogy a megmérettetés esetleges: aki most gyenge jegyet szerzett, attól még a későbbiekben lehet kiváló pedagógus, és fordítva, aki brillírozik lexikális tudás tekintetében, tehetségtelen nevelőnek bizonyulhat, diákgenerációk életét keserítheti meg.
A pedagógus szó a görög paidagogoszból származik, amely a gyermeket vezető felnőttet jelentette. Viszont a mai hazai viszonyok közepette, tanügyi rendszerünk ördögi körében, labirintusában esetleges és viszonylagos tényezők mozgatják, igazgatják a gyermekeket vezetni hivatott pedagógusok szakmai útját.
Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. július 20.
Tusványos – Hiányfelmérés a romániai magyar oktatásban
A szakmai munkát segítő oktatási háttérintézmények hiányát hangsúlyozták külhoni magyar pedagógus és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) csütörtöki panelbeszélgetésén. Megfogalmazódott: törekedni kell arra, hogy lakóhelytől függetlenül magyar iskolába írassák a szülők a gyermekeket.
Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit.
Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta.
Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt mondta, hogy bármilyen kutatóintézet, stratégia születhet, ha nem lesznek hozzá megfelelő politikai, gazdasági eszközök, nem fog működni. A többségi társadalom sokszor nem abban érdekelt, hogy ez működjön, hanem abban, hogy a kisebbség beolvadjon, asszimilálódjon – mutatott rá. Az a tapasztalata, hogy akkor lehet sikereket elérni, ha Magyarország erős gazdaságilag, politikailag, és fel tud lépni a magyar kisebbség érdekében.
Csáki Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt: több mint negyedszázada tevékenykednek annak érdekében, hogy minél többen magyar iskolát válasszanak.
Legnagyobb sikerük, hogy beiratkozási programjuk már nemcsak Felvidékre terjed ki, hanem érinti Kárpátalja, Erdély, Délvidék egyes részeit is. Felvidéken nemhogy nem csökken, hanem némileg még nő is a magyar iskolába íratott gyerekek száma – mondta. Hozzátette: a fő probléma, hogy kevés a gyermek, illetve ha van, akkor a szülők 10-20 százaléka rosszul dönt az iskolaválasztást illetően. Andrási Benedek brassói lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa szerint a „fő törvény” sokszor nem oktatási, hanem költségvetési területen van. Problémaként jelölte meg, hogy bár gyerekek vannak, iskolák is működnek, de a falvak többek között az iskolabuszprogram hiányosságai miatt kezdenek kiürülni.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai iskolaigazgató a megoldást az önkormányzatiság erősítésében látta. A fejkvótás rendszert átgondolná, és több lehetőséget adna helyben a közoktatás fenntartására, az állam ugyanis nem költ többet a közoktatásra, mint eddig – mutatott rá.
Ahol hátrányos helyzetű közösségek vannak, vagy gazdasági okok miatt nem tudják fenntartani az iskolát, ott avatkozzon be az állam - vetette fel. Elmondta, hogy óriási tanárhiánnyal kell szembenézni, ami a tömb- és a szórványterületeket egyaránt érinti.
A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus gimnázium kétnyelvű molinóját, Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért. kronika.ro
A szakmai munkát segítő oktatási háttérintézmények hiányát hangsúlyozták külhoni magyar pedagógus és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) csütörtöki panelbeszélgetésén. Megfogalmazódott: törekedni kell arra, hogy lakóhelytől függetlenül magyar iskolába írassák a szülők a gyermekeket.
Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit.
Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta.
Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni.
Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora azt mondta, hogy bármilyen kutatóintézet, stratégia születhet, ha nem lesznek hozzá megfelelő politikai, gazdasági eszközök, nem fog működni. A többségi társadalom sokszor nem abban érdekelt, hogy ez működjön, hanem abban, hogy a kisebbség beolvadjon, asszimilálódjon – mutatott rá. Az a tapasztalata, hogy akkor lehet sikereket elérni, ha Magyarország erős gazdaságilag, politikailag, és fel tud lépni a magyar kisebbség érdekében.
Csáki Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára arról beszélt: több mint negyedszázada tevékenykednek annak érdekében, hogy minél többen magyar iskolát válasszanak.
Legnagyobb sikerük, hogy beiratkozási programjuk már nemcsak Felvidékre terjed ki, hanem érinti Kárpátalja, Erdély, Délvidék egyes részeit is. Felvidéken nemhogy nem csökken, hanem némileg még nő is a magyar iskolába íratott gyerekek száma – mondta. Hozzátette: a fő probléma, hogy kevés a gyermek, illetve ha van, akkor a szülők 10-20 százaléka rosszul dönt az iskolaválasztást illetően. Andrási Benedek brassói lelkész, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa szerint a „fő törvény” sokszor nem oktatási, hanem költségvetési területen van. Problémaként jelölte meg, hogy bár gyerekek vannak, iskolák is működnek, de a falvak többek között az iskolabuszprogram hiányosságai miatt kezdenek kiürülni.
Ferencz S. Alpár csíkszeredai iskolaigazgató a megoldást az önkormányzatiság erősítésében látta. A fejkvótás rendszert átgondolná, és több lehetőséget adna helyben a közoktatás fenntartására, az állam ugyanis nem költ többet a közoktatásra, mint eddig – mutatott rá.
Ahol hátrányos helyzetű közösségek vannak, vagy gazdasági okok miatt nem tudják fenntartani az iskolát, ott avatkozzon be az állam - vetette fel. Elmondta, hogy óriási tanárhiánnyal kell szembenézni, ami a tömb- és a szórványterületeket egyaránt érinti.
A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus gimnázium kétnyelvű molinóját, Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért. kronika.ro
2017. július 20.
Identitásukkal fizetnek a csángók a békéért
A Bákótól alig néhány kilométerre fekvő Lujzikalagor Csángóföld mindmáig egyik „legtisztább” települése. A mára több ezres nagyközséggé duzzadt település mintegy 92 százaléka megőrizte ősi, római katolikus vallását. Bár az emberek magyarul beszélnek, a legtöbb helyi hivatalosan mégis románnak vallja magát.
Az Erdélyből vagy az anyaországból érkezőknek már a műútról való letérőtől meglepetést rejteget Lujzikalagor. Azok, akik egy lepusztult, elszigetelt, szegény falura számítanak, ahol népviseletbe öltözött öregek ülnek a poros út menti kunyhóik előtt, csalódniuk kell. Már a falunévtábla előtti szakaszon Lujzikalagor egy virágzó település képét nyújtja. Egymás mellett sorakoznak a szebbnél szebb emeletes házak. Bent a faluban minden harmadik házon látszik, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben épült. Az idegen kapkodja a fejét, miközben azon töpreng, miből tellett ennek „az archaikus népnek” ilyen palotákra. A sikertörténet mögött azonban komoly fizikai munka és sok lelki áldozat rejlik.
A szorgalmas mesteremberek hírében álló kalagoriak már a 90-es évek közepétől külföldön keresik kenyerüket; az elején csak Magyarországra merészkedtek át, aztán egyre távolabb. Legtöbbjük számára hosszú ideig Olaszország biztosította a gyarapodás lehetőségét, mára viszont a kedvelt célállomások odébb kerültek.
A mai fiatalok Nagy Britanniát vagy a skandináv államokat választják. A kívülállóknak nincs honnan tudniuk, hogy számos villa félig vagy teljesen üresen tátong. Jobb esetben a vendégmunkások hazatértek, de a külföldön felnőtt gyermekeik már nem. Rosszabb esetben a teljes család a végleges kitelepülés mellett döntött, és most árulni próbálja a házát.
Munkásokból lett vállalkozók
Gábor Florentin – aki kilenc esztendőt húzott le az olasz csizma szárában – a szerencsésebbek közé tartozik. Felnőtt gyermekei itthon szeretnének boldogulni, így feleségével, lányával és fiával egy fedél alatt lakik. Ma már semmi pénzért nem menne külföldre, meg is engedheti ezt magának, hiszen jó hírnévnek örvendő építkezési vállalkozó. Nem ő keresi a munkát, hanem a munka találja meg őt. Egyetlen gondja van: egyre nehezebben kerít szakembert. Akkora a hiány, hogy újabban a Pruton túli Moldáviából érkezőket kell foglalkoztatnia. Irigykednek is a környékbeli románok, hogy a lujzikalagoriaknak milyen jól megy soruk. „Mük megdolgoztunk a pénzért, nem loptuk azt!” – állítja büszkén az ötven esztendős vállalkozó. Mint meséli, a csángók rosszallói már azt is kitalálták, hogy a magyar kormány pénzeli őket. Legutóbb azt hallotta vissza, hogy „bezzeg ennek a csángó falunak még vendéglője is van”! Florentin büszke a falujára, sőt a vendéglőjére is, amely akkora, mint egy bálterem. Dicsekedhet vele, hiszen ő és a csapata építette. Mint meséli, a bákói románok is a katolikusokkal szeretnek dolgoztatni, mert sokkal megbízhatóbbnak tartják őket, mint saját szakembereiket.
Gábor Florentinnal ellentétben a Veres házaspár nemcsak a falu és a megye határán lépett túl, de gombatenyészetével a teljes moldvai piacot behálózta. A havi húsz tonna gomba előállításán és értékesítésén harminc alkalmazott dolgozik. Pétert és Lilit csak az bántja, hogy a hipermarket-láncok a különböző illetékeikkel teljesen lebőrözik a termelőket. A multinacionális cégek –amelyek üzleteikben csak a polcot biztosítják busás összeg fejében – kétszer annyit nyernek a terméken, mint ők, akik megkínlódnak a gomba előállításával és forgalmazásával. A rövid szavatosság okozta kockázatokról nem is beszélve. „Van, amikor nyáron tonnaszámra dobjuk el a gombát. De nem panaszkodunk, mert megver az Isten; a húsvét előtti nagyböjti időszak előre kárpótol” – mondja Veres Péter.
Megfékezni a megállíthatatlant
Míg az öregek egymás közt csángóul beszélnek, a fiatalabbak románul. Értenek magyarul, de ha nem muszáj, nem erőltetik meg magukat. Őseik nyelve nem csak a templom meg az iskola falai közül szorult ki, az otthonokból is kezd kikopni. Szélmalomharcán keresztül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megpróbál mindent megtenni a megállíthatatlan megállításáért. A nyelvi asszimiláció fékezéséért pedagógusai idestova tíz éve biztosítják a fakultatív magyarórákat.
Petres László 2010 szeptembere óta él és tanít Csángóföldön. A kincses várost és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem katedráját cserélte fel Lujzikalagorra és Ádámék ingyen a rendelkezésére bocsátott családi házára, amelynek egyik szobájába osztálytermet, a másikba pedig az otthonát rendezte be. Hét évvel ezelőtt doktorálni készült, ezért vállalta az egyesztendős kiruccanást. Aztán rájött, hogy az oktatásban nem érdemes egyéves ciklusban gondolkodni, így kitolta háromra. De miként lett a három esztendőből hét? „Moldva-betegség” – vágja rá. Ez idő alatt tájházat hozott létre, focibajnokságot szervezett, mesemondó-találkozókat rendezett, és sok-sok gyereket tanított – vagy legalábbis tanítgatott – anyanyelvén megszólalni. Mindezt kemény ellenszélben tette, ugyanis hol az iskolaigazgató, hol a polgármester, hol valamelyik pap igyekezett keresztbetenni. Kimondottan nagy meccseim nem voltak. De nekem nem is kell kampányolnom a szülőknél, hogy küldjék a gyermekeiket magyarórára. Jönnek azok maguktól; testvér testvért hoz, barát barátot. És így, szép lassan terjed a híre” – mondja a „tanító bácsi”, aki jelenleg is heti két-három alkalommal mintegy félszáz gyerekkel foglalkozik. Ez az iskolaköteles kalagoriak egynegyedét teszi ki, ami lehet sok is, kevés is – nézőpont kérdése. Ha figyelembe vesszük, hogy a faluban már 1844-ben működött magyar tannyelvű iskola, míg a románt rá negyvenkét évre alapították, nagyon kevés. Szintén kevés, ha a második világháború utáni helyzettel vonunk párhuzamot. A településen 1948 és 1955 között nemcsak óvoda és hétosztályos magyar nyelvű általános iskola működött, de bentlakás is létezett, ahová más csángótelepülésekről is érkeztek gyerekek. Sőt az 1954–1955-ös tanévben a román tagozaton is bevezették a magyar nyelv oktatását.
De abban az esetben is kevésnek számít a fakultatív órákra járó nebulók száma, ha azt nézzük, hogy Lujzikalagorban szinte mindenki római katolikus, és a lakosság csaknem 70 százaléka érti és beszéli anyanyelvét. Soknak tűnhet az ötven gyerek, ha a községvezetés, az állami iskola tanügyi káderei és a papság ellenséges hozzáállását vesszük figyelembe. „Nem tiltják, de hittanórán meg-megkérdezik a gyerekektől, hogy tulajdonképpen miért is járnak magyar órára. A papok azt próbálják az itteniekbe sulykolni, hogy az érvényesüléshez a csángóknak jó románoknak kell lenniük” – mondja Petres.
Ilyen körülmények között szinte esélytelen „bevinni” a magyar órákat az iskolába. Valamikor a jelenlegi tanító elődje, Szász Csilla idejében volt rá kísérlet, hogy a szülők aláírást gyűjtöttek. Azonban a polgármester és az igazgató egyenként hívatta be a kérvényezőket, és „kérte fel” őket szignójuk visszavonására.
Gondok az öntudattal
Petres László, a csángók életébe jócskán belekóstolt kívülálló úgy látja, a faluban a továbblépéshez leginkább a nemzeti öntudat hiányzik. „Ha megkérdezed a falu lakóit, minek tartják magukat, azt mondják, elsősorban románoknak. Merthogy Romániában élnek. Másodsorban római katolikusoknak. Csak harmadsorban jön be a nyelvi tényező. Így van akkor is, amikor szavazni kell. A politikában a szociáldemokrata és a liberális párt létezik számukra, az RMDSZ-t és célkitűzéseit nemigen értik. »Mit tud tenni értünk az udéméré?« – szokták kérdezni” – ecseteli a helyzetet az Újtusnádról származó, Kalagorban ragadt pedagógus. Minden egyes szavát alátámasztja Gábor Florentin eszmefuttatása is. A középkorú férfi szülei egymás közt magyarul beszélnek, ő és felesége viszont románul kommunikál. Nagykorú gyermekei jobbára csak az állam nyelvét beszélik, anyanyelvükön legfeljebb tőmondatokat képesek megfogalmazni. Mint mondja, mindig is románul beszéltek a gyerekekkel, hogy ne tegyék ki annak a megaláztatásnak, amiben hajdanán nekik volt részük. „Mük nem tudtunk helyesen oláhul, ezért sokat csúfolódtak velünk Bákóban” – emlékszik vissza a megyeszékhelyen töltött középiskolás éveire. Amikor egy kicsit meredekebb témára, a Székelyföld autonómiájának kérdésére térünk, a családfőnek teljesen elkomolyodik a tekintete. Fejcsóválások közepette fejtegeti, hogy az önrendelkezés esetleges kivívása miért nem tenne jót a csángóságnak. „Így is sokat bozgoroznak münket, azután még jobban támadnának. Nekünk egy dologra van szükségünk: a békére!” – mondja, és érveit, legalábbis a csángóság szemszögéből, szinte lehetetlen nem elfogadni.
Bármennyire is furcsa, a lujzikalagori csángók nemzeti öntudata leginkább az 1989 utáni szabad világban kopott meg. A 19. század végén a falu 1878 lakosából 1802 vallotta magát magyarnak. Ez az arány fél évszázadon keresztül szinte nem is változott: a két világháború között, 1930-ban az 1879 kalagoriból 1800 tartotta magát magyar anyanyelvűnek. Sőt a nemzeti szocializmus tomboló korszakában, 1984-ben a 6329 lakó zöme is magyar anyanyelvűként nyilatkozott a cenzuson. Az arány száznyolcvan fokos változása alig nyolc év múlva, az 1992-es népszámláláson következett be. Ekkor az 5277 megkérdezettből mindössze 27 személyt jegyeztek be csángóként és egyetlen egyet magyarként. A statisztikai adatok azóta sem változtak, a 2002-es népszámlálás öt magyart és kilenc csángót talált a faluban, a legutóbbi 2011-es cenzuson a 3333-ból alig 35 fő vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Mindezt olyan körülmények között, hogy sem bevándorlás, sem lakosságcsere nem történt.
Az identitás formálásában – vagy nevezhetjük így is, átformálásában – a legnagyobb szerepet a Jászvásárból irányított római katolikus egyház játssza. A csángók általában – és a lujzikalagoriak főként – nemcsak hogy istenhívők, de templomjárók is. Nincs olyan roráté, amely Florentin édesapja, a 77 esztendős Gábor János nélkül kezdődne el. Az öreg naponta fél hatkor kel, s ha esik, ha hull, hatkor már ott ül a majdhogynem katedrális méretű templomban. Az Olaszországban töltött kilenc év alatt fia négy olyan vasárnapot számolt össze, amikor valamilyen okból kifolyólag nem jutott el a szentmisére. A jászvásári püspökség újabban csángó papokat kezdett kiküldeni Itáliába, hogy románul szolgálják az ott élő moldvai közösséget. Bizonyos számítások szerint csupán Lujzikalagorból mintegy ezernyolcszázan élnek a csizma különböző részeiben.
Az sem mellékes, hogy a falu több mint száz papot adott az utóbbi fél évszázadban. Közülük több mint nyolcvanan most is szolgálnak – legtöbbjük Moldvában, néhányan Erdélyben, Magyarországon vagy Nyugaton. Csupán a két, egybenőtt falvat, Lujzikalagort és Oszebicet jelentő községben a plébános mellett még öten tevékenykednek. És az utánpótlás sem marad el… „Most is van két hetedik osztályos diákom, akik teológiára szeretnének felvételizni, de még gondolkodnak, hogy Gyulafehérvárra jelentkezzenek-e vagy Jászvásárra, azaz magyar papok legyenek vagy románok” – mondja Petres.
Papi diktatúra
A csángóföldi magyar misézés örök álom marad. Több mint száz évvel ezelőtt Camilli jászvásári püspököt idézve dr. Iosif Petru lelkipásztor a következőket írta a lujzikalagorikanak: „1915. május 6-án néhány öntudatlan lujzikalagori fellebbezőnek válaszolva, akik azt kérték, hogy templomaikban magyarul énekeljenek és prédikáljanak, a püspök így válaszolt: a panaszosok kellene hogy tudják, hogy Romániában a román nép nyelve a román, és nem is lehet más. Tehát átkot követne el saját nemzete ellen az a román állampolgár, aki azt követelné, hogy saját országában egy idegen nyelvet beszéljenek, például a magyart. Most kérdem én Lujzikalagor lakóit, azokat, akik »nem keverednek más nemzetekkel« , akiknek ebben az országban megadatott minden állampolgári és politikai jog, akik ebben az országban születtek és nőttek fel, amelynek kenyerét eszik, mondják meg nekem, magyarok ők, vagy románok? Mert hogyha magyarok, menjenek Magyarországra, ahol a magyar nyelvet beszélik, de ha románok, ahogy valójában azok, akkor meg kellene szégyelljék magukat, hogy nem ismerik hazájuk nyelvét; bizonyíték erre a levél is, amelyet szintén román nyelven írnak.” Bő évszázad elteltével a helyzet mit sem változott. Minden hasonló kérésre a jelenlegi egyházfő, Petru Ghergheli majdhogynem azonos választ szokott adni.
A magyar az ördög nyelve
A Jászvásáron képzett papok nemcsak a liturgia nyelvét határozzák meg, de a csángóság „gyermekszobájába” és „konyhanyelvébe” is jócskán beleszólnak. A templomtorony egyik lépcsőfordulatánál kétoldalas gépelt lista hirdeti, milyen keresztneveket lehet adni a születendő utódoknak. A lehető legtermészetesebb, hogy a lajstrom nem tartalmaz Kevin, Dzsenifer, Lolita, Arnold, Tárzán vagy Vulfia-szerű neveket, azonban hiányzik a Béla, az Eszter, a Hunor, a Réka, meg egyáltalán minden, ami magyar csengésű. Nem is csoda, hisz nem egy olyan lelkész fordult meg a faluban, aki az ördög nyelvének nevezte a magyart vagy éppenséggel azt a jellegzetes csángó nyelvjárást, amit egykoron felmenői is beszéltek, és ő maga is értett. Néha-néha a közösségnek viszont olyan káplánhoz is van szerencséje, aki nem tagadja meg nemzetét, a templom falain kívül hajlandó egy-egy utcasarkon az idősebbekkel magyarul is elcsevegni. Amint kitudódik, hogy magyarbarát, társai beárulják, a püspök meg azon nyomban elhelyezi – állítják a helyiek.
A falu szülöttje, Ádám Valérián Marosvásárhelyen élő és a moldvai csángók jogaiért küzdő orvos az egyik háztetőre mutat: „Ott van az a parabolaantenna, mit ír rajta? Semmit. De látszik, hogy valamikor valamit írt, csakhogy lefestették fehérre.” A lujzikalagori „tányérfestésnek” külön története van; minden a Duna TV segélyakciójával kezdődött. Amikor a 90-es évek közepén a nemzet televíziója úgy döntött, az adó – és más magyar nyelvű csatornák – vételezésére parabola antennákat ajánlott fel ajándékba, az akkor Budapesten tanuló Ádám Valérián negyvenkét tányért „irányított” szülőfalujába. Mindenki örült, és nyomban felszerelte a világra néző szerkentyűt háza tetejére. Sőt a dunások csángóföldi látogatása során kétszázhetvenen be is álltak a tévések baráti körébe. „Amikor egy pár hét után ismét hazalátogattam, azt vettem észre, hogy a tányérok eltűntek a háztetőkről. Kiderült, hogy a plébános megtiltotta a használatukat. Azon a címen szereltette le, hogy azon szexfilmek mennek! Nyilván nem a felnőtt csatornák jelentették a gondot, különben a papok nem kötelezték volna a falubelieket, hogy álljanak ki a dunások baráti köréből. És a ma is imitt-amott még fellelhető tányérokon nyilván, nem a Duna TV neve lenne lekenve” – állapítja meg keserűen a történtek óta orvosi oklevelet szerzett fiatalember.
Vannak kivételek is…
A Bákótól alig néhány kilométerre fekvő Lujzikalagor Csángóföld mindmáig egyik „legtisztább” települése. A mára több ezres nagyközséggé duzzadt település mintegy 92 százaléka megőrizte ősi, római katolikus vallását. Bár az emberek magyarul beszélnek, a legtöbb helyi hivatalosan mégis románnak vallja magát.
Az Erdélyből vagy az anyaországból érkezőknek már a műútról való letérőtől meglepetést rejteget Lujzikalagor. Azok, akik egy lepusztult, elszigetelt, szegény falura számítanak, ahol népviseletbe öltözött öregek ülnek a poros út menti kunyhóik előtt, csalódniuk kell. Már a falunévtábla előtti szakaszon Lujzikalagor egy virágzó település képét nyújtja. Egymás mellett sorakoznak a szebbnél szebb emeletes házak. Bent a faluban minden harmadik házon látszik, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben épült. Az idegen kapkodja a fejét, miközben azon töpreng, miből tellett ennek „az archaikus népnek” ilyen palotákra. A sikertörténet mögött azonban komoly fizikai munka és sok lelki áldozat rejlik.
A szorgalmas mesteremberek hírében álló kalagoriak már a 90-es évek közepétől külföldön keresik kenyerüket; az elején csak Magyarországra merészkedtek át, aztán egyre távolabb. Legtöbbjük számára hosszú ideig Olaszország biztosította a gyarapodás lehetőségét, mára viszont a kedvelt célállomások odébb kerültek.
A mai fiatalok Nagy Britanniát vagy a skandináv államokat választják. A kívülállóknak nincs honnan tudniuk, hogy számos villa félig vagy teljesen üresen tátong. Jobb esetben a vendégmunkások hazatértek, de a külföldön felnőtt gyermekeik már nem. Rosszabb esetben a teljes család a végleges kitelepülés mellett döntött, és most árulni próbálja a házát.
Munkásokból lett vállalkozók
Gábor Florentin – aki kilenc esztendőt húzott le az olasz csizma szárában – a szerencsésebbek közé tartozik. Felnőtt gyermekei itthon szeretnének boldogulni, így feleségével, lányával és fiával egy fedél alatt lakik. Ma már semmi pénzért nem menne külföldre, meg is engedheti ezt magának, hiszen jó hírnévnek örvendő építkezési vállalkozó. Nem ő keresi a munkát, hanem a munka találja meg őt. Egyetlen gondja van: egyre nehezebben kerít szakembert. Akkora a hiány, hogy újabban a Pruton túli Moldáviából érkezőket kell foglalkoztatnia. Irigykednek is a környékbeli románok, hogy a lujzikalagoriaknak milyen jól megy soruk. „Mük megdolgoztunk a pénzért, nem loptuk azt!” – állítja büszkén az ötven esztendős vállalkozó. Mint meséli, a csángók rosszallói már azt is kitalálták, hogy a magyar kormány pénzeli őket. Legutóbb azt hallotta vissza, hogy „bezzeg ennek a csángó falunak még vendéglője is van”! Florentin büszke a falujára, sőt a vendéglőjére is, amely akkora, mint egy bálterem. Dicsekedhet vele, hiszen ő és a csapata építette. Mint meséli, a bákói románok is a katolikusokkal szeretnek dolgoztatni, mert sokkal megbízhatóbbnak tartják őket, mint saját szakembereiket.
Gábor Florentinnal ellentétben a Veres házaspár nemcsak a falu és a megye határán lépett túl, de gombatenyészetével a teljes moldvai piacot behálózta. A havi húsz tonna gomba előállításán és értékesítésén harminc alkalmazott dolgozik. Pétert és Lilit csak az bántja, hogy a hipermarket-láncok a különböző illetékeikkel teljesen lebőrözik a termelőket. A multinacionális cégek –amelyek üzleteikben csak a polcot biztosítják busás összeg fejében – kétszer annyit nyernek a terméken, mint ők, akik megkínlódnak a gomba előállításával és forgalmazásával. A rövid szavatosság okozta kockázatokról nem is beszélve. „Van, amikor nyáron tonnaszámra dobjuk el a gombát. De nem panaszkodunk, mert megver az Isten; a húsvét előtti nagyböjti időszak előre kárpótol” – mondja Veres Péter.
Megfékezni a megállíthatatlant
Míg az öregek egymás közt csángóul beszélnek, a fiatalabbak románul. Értenek magyarul, de ha nem muszáj, nem erőltetik meg magukat. Őseik nyelve nem csak a templom meg az iskola falai közül szorult ki, az otthonokból is kezd kikopni. Szélmalomharcán keresztül a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége megpróbál mindent megtenni a megállíthatatlan megállításáért. A nyelvi asszimiláció fékezéséért pedagógusai idestova tíz éve biztosítják a fakultatív magyarórákat.
Petres László 2010 szeptembere óta él és tanít Csángóföldön. A kincses várost és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem katedráját cserélte fel Lujzikalagorra és Ádámék ingyen a rendelkezésére bocsátott családi házára, amelynek egyik szobájába osztálytermet, a másikba pedig az otthonát rendezte be. Hét évvel ezelőtt doktorálni készült, ezért vállalta az egyesztendős kiruccanást. Aztán rájött, hogy az oktatásban nem érdemes egyéves ciklusban gondolkodni, így kitolta háromra. De miként lett a három esztendőből hét? „Moldva-betegség” – vágja rá. Ez idő alatt tájházat hozott létre, focibajnokságot szervezett, mesemondó-találkozókat rendezett, és sok-sok gyereket tanított – vagy legalábbis tanítgatott – anyanyelvén megszólalni. Mindezt kemény ellenszélben tette, ugyanis hol az iskolaigazgató, hol a polgármester, hol valamelyik pap igyekezett keresztbetenni. Kimondottan nagy meccseim nem voltak. De nekem nem is kell kampányolnom a szülőknél, hogy küldjék a gyermekeiket magyarórára. Jönnek azok maguktól; testvér testvért hoz, barát barátot. És így, szép lassan terjed a híre” – mondja a „tanító bácsi”, aki jelenleg is heti két-három alkalommal mintegy félszáz gyerekkel foglalkozik. Ez az iskolaköteles kalagoriak egynegyedét teszi ki, ami lehet sok is, kevés is – nézőpont kérdése. Ha figyelembe vesszük, hogy a faluban már 1844-ben működött magyar tannyelvű iskola, míg a románt rá negyvenkét évre alapították, nagyon kevés. Szintén kevés, ha a második világháború utáni helyzettel vonunk párhuzamot. A településen 1948 és 1955 között nemcsak óvoda és hétosztályos magyar nyelvű általános iskola működött, de bentlakás is létezett, ahová más csángótelepülésekről is érkeztek gyerekek. Sőt az 1954–1955-ös tanévben a román tagozaton is bevezették a magyar nyelv oktatását.
De abban az esetben is kevésnek számít a fakultatív órákra járó nebulók száma, ha azt nézzük, hogy Lujzikalagorban szinte mindenki római katolikus, és a lakosság csaknem 70 százaléka érti és beszéli anyanyelvét. Soknak tűnhet az ötven gyerek, ha a községvezetés, az állami iskola tanügyi káderei és a papság ellenséges hozzáállását vesszük figyelembe. „Nem tiltják, de hittanórán meg-megkérdezik a gyerekektől, hogy tulajdonképpen miért is járnak magyar órára. A papok azt próbálják az itteniekbe sulykolni, hogy az érvényesüléshez a csángóknak jó románoknak kell lenniük” – mondja Petres.
Ilyen körülmények között szinte esélytelen „bevinni” a magyar órákat az iskolába. Valamikor a jelenlegi tanító elődje, Szász Csilla idejében volt rá kísérlet, hogy a szülők aláírást gyűjtöttek. Azonban a polgármester és az igazgató egyenként hívatta be a kérvényezőket, és „kérte fel” őket szignójuk visszavonására.
Gondok az öntudattal
Petres László, a csángók életébe jócskán belekóstolt kívülálló úgy látja, a faluban a továbblépéshez leginkább a nemzeti öntudat hiányzik. „Ha megkérdezed a falu lakóit, minek tartják magukat, azt mondják, elsősorban románoknak. Merthogy Romániában élnek. Másodsorban római katolikusoknak. Csak harmadsorban jön be a nyelvi tényező. Így van akkor is, amikor szavazni kell. A politikában a szociáldemokrata és a liberális párt létezik számukra, az RMDSZ-t és célkitűzéseit nemigen értik. »Mit tud tenni értünk az udéméré?« – szokták kérdezni” – ecseteli a helyzetet az Újtusnádról származó, Kalagorban ragadt pedagógus. Minden egyes szavát alátámasztja Gábor Florentin eszmefuttatása is. A középkorú férfi szülei egymás közt magyarul beszélnek, ő és felesége viszont románul kommunikál. Nagykorú gyermekei jobbára csak az állam nyelvét beszélik, anyanyelvükön legfeljebb tőmondatokat képesek megfogalmazni. Mint mondja, mindig is románul beszéltek a gyerekekkel, hogy ne tegyék ki annak a megaláztatásnak, amiben hajdanán nekik volt részük. „Mük nem tudtunk helyesen oláhul, ezért sokat csúfolódtak velünk Bákóban” – emlékszik vissza a megyeszékhelyen töltött középiskolás éveire. Amikor egy kicsit meredekebb témára, a Székelyföld autonómiájának kérdésére térünk, a családfőnek teljesen elkomolyodik a tekintete. Fejcsóválások közepette fejtegeti, hogy az önrendelkezés esetleges kivívása miért nem tenne jót a csángóságnak. „Így is sokat bozgoroznak münket, azután még jobban támadnának. Nekünk egy dologra van szükségünk: a békére!” – mondja, és érveit, legalábbis a csángóság szemszögéből, szinte lehetetlen nem elfogadni.
Bármennyire is furcsa, a lujzikalagori csángók nemzeti öntudata leginkább az 1989 utáni szabad világban kopott meg. A 19. század végén a falu 1878 lakosából 1802 vallotta magát magyarnak. Ez az arány fél évszázadon keresztül szinte nem is változott: a két világháború között, 1930-ban az 1879 kalagoriból 1800 tartotta magát magyar anyanyelvűnek. Sőt a nemzeti szocializmus tomboló korszakában, 1984-ben a 6329 lakó zöme is magyar anyanyelvűként nyilatkozott a cenzuson. Az arány száznyolcvan fokos változása alig nyolc év múlva, az 1992-es népszámláláson következett be. Ekkor az 5277 megkérdezettből mindössze 27 személyt jegyeztek be csángóként és egyetlen egyet magyarként. A statisztikai adatok azóta sem változtak, a 2002-es népszámlálás öt magyart és kilenc csángót talált a faluban, a legutóbbi 2011-es cenzuson a 3333-ból alig 35 fő vallotta magát magyar anyanyelvűnek. Mindezt olyan körülmények között, hogy sem bevándorlás, sem lakosságcsere nem történt.
Az identitás formálásában – vagy nevezhetjük így is, átformálásában – a legnagyobb szerepet a Jászvásárból irányított római katolikus egyház játssza. A csángók általában – és a lujzikalagoriak főként – nemcsak hogy istenhívők, de templomjárók is. Nincs olyan roráté, amely Florentin édesapja, a 77 esztendős Gábor János nélkül kezdődne el. Az öreg naponta fél hatkor kel, s ha esik, ha hull, hatkor már ott ül a majdhogynem katedrális méretű templomban. Az Olaszországban töltött kilenc év alatt fia négy olyan vasárnapot számolt össze, amikor valamilyen okból kifolyólag nem jutott el a szentmisére. A jászvásári püspökség újabban csángó papokat kezdett kiküldeni Itáliába, hogy románul szolgálják az ott élő moldvai közösséget. Bizonyos számítások szerint csupán Lujzikalagorból mintegy ezernyolcszázan élnek a csizma különböző részeiben.
Az sem mellékes, hogy a falu több mint száz papot adott az utóbbi fél évszázadban. Közülük több mint nyolcvanan most is szolgálnak – legtöbbjük Moldvában, néhányan Erdélyben, Magyarországon vagy Nyugaton. Csupán a két, egybenőtt falvat, Lujzikalagort és Oszebicet jelentő községben a plébános mellett még öten tevékenykednek. És az utánpótlás sem marad el… „Most is van két hetedik osztályos diákom, akik teológiára szeretnének felvételizni, de még gondolkodnak, hogy Gyulafehérvárra jelentkezzenek-e vagy Jászvásárra, azaz magyar papok legyenek vagy románok” – mondja Petres.
Papi diktatúra
A csángóföldi magyar misézés örök álom marad. Több mint száz évvel ezelőtt Camilli jászvásári püspököt idézve dr. Iosif Petru lelkipásztor a következőket írta a lujzikalagorikanak: „1915. május 6-án néhány öntudatlan lujzikalagori fellebbezőnek válaszolva, akik azt kérték, hogy templomaikban magyarul énekeljenek és prédikáljanak, a püspök így válaszolt: a panaszosok kellene hogy tudják, hogy Romániában a román nép nyelve a román, és nem is lehet más. Tehát átkot követne el saját nemzete ellen az a román állampolgár, aki azt követelné, hogy saját országában egy idegen nyelvet beszéljenek, például a magyart. Most kérdem én Lujzikalagor lakóit, azokat, akik »nem keverednek más nemzetekkel« , akiknek ebben az országban megadatott minden állampolgári és politikai jog, akik ebben az országban születtek és nőttek fel, amelynek kenyerét eszik, mondják meg nekem, magyarok ők, vagy románok? Mert hogyha magyarok, menjenek Magyarországra, ahol a magyar nyelvet beszélik, de ha románok, ahogy valójában azok, akkor meg kellene szégyelljék magukat, hogy nem ismerik hazájuk nyelvét; bizonyíték erre a levél is, amelyet szintén román nyelven írnak.” Bő évszázad elteltével a helyzet mit sem változott. Minden hasonló kérésre a jelenlegi egyházfő, Petru Ghergheli majdhogynem azonos választ szokott adni.
A magyar az ördög nyelve
A Jászvásáron képzett papok nemcsak a liturgia nyelvét határozzák meg, de a csángóság „gyermekszobájába” és „konyhanyelvébe” is jócskán beleszólnak. A templomtorony egyik lépcsőfordulatánál kétoldalas gépelt lista hirdeti, milyen keresztneveket lehet adni a születendő utódoknak. A lehető legtermészetesebb, hogy a lajstrom nem tartalmaz Kevin, Dzsenifer, Lolita, Arnold, Tárzán vagy Vulfia-szerű neveket, azonban hiányzik a Béla, az Eszter, a Hunor, a Réka, meg egyáltalán minden, ami magyar csengésű. Nem is csoda, hisz nem egy olyan lelkész fordult meg a faluban, aki az ördög nyelvének nevezte a magyart vagy éppenséggel azt a jellegzetes csángó nyelvjárást, amit egykoron felmenői is beszéltek, és ő maga is értett. Néha-néha a közösségnek viszont olyan káplánhoz is van szerencséje, aki nem tagadja meg nemzetét, a templom falain kívül hajlandó egy-egy utcasarkon az idősebbekkel magyarul is elcsevegni. Amint kitudódik, hogy magyarbarát, társai beárulják, a püspök meg azon nyomban elhelyezi – állítják a helyiek.
A falu szülöttje, Ádám Valérián Marosvásárhelyen élő és a moldvai csángók jogaiért küzdő orvos az egyik háztetőre mutat: „Ott van az a parabolaantenna, mit ír rajta? Semmit. De látszik, hogy valamikor valamit írt, csakhogy lefestették fehérre.” A lujzikalagori „tányérfestésnek” külön története van; minden a Duna TV segélyakciójával kezdődött. Amikor a 90-es évek közepén a nemzet televíziója úgy döntött, az adó – és más magyar nyelvű csatornák – vételezésére parabola antennákat ajánlott fel ajándékba, az akkor Budapesten tanuló Ádám Valérián negyvenkét tányért „irányított” szülőfalujába. Mindenki örült, és nyomban felszerelte a világra néző szerkentyűt háza tetejére. Sőt a dunások csángóföldi látogatása során kétszázhetvenen be is álltak a tévések baráti körébe. „Amikor egy pár hét után ismét hazalátogattam, azt vettem észre, hogy a tányérok eltűntek a háztetőkről. Kiderült, hogy a plébános megtiltotta a használatukat. Azon a címen szereltette le, hogy azon szexfilmek mennek! Nyilván nem a felnőtt csatornák jelentették a gondot, különben a papok nem kötelezték volna a falubelieket, hogy álljanak ki a dunások baráti köréből. És a ma is imitt-amott még fellelhető tányérokon nyilván, nem a Duna TV neve lenne lekenve” – állapítja meg keserűen a történtek óta orvosi oklevelet szerzett fiatalember.
Vannak kivételek is…
2017. július 20.
Székely múltfeltárás, amikor a külföldiek végzik
A középkori székelyek életét fedik fel azok a külföldi régész egyetemisták és szakemberek, akik július végéig Patakfalva határában, az egykori templom és cinterem területén végeznek ásatásokat. Olyan részleteket derítenek ki így a századokkal ezelőtt élő udvarhelyszékiek életéről, amelyek kimaradtak a krónikákból.
Eddig több mint négyszáz csontváz került elő a Patakfalva határában feltárt szelvényekből, ahol 2014 óta minden nyáron az ArchaeoTek Canada programjára érkezett külföldi diákok és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régészei dolgoznak.
A temető északi szélén Patakfalva, Telekfalva és Sándorfalva közös középkori templomát tárták fel, és a cinteremben eltemetett ősök csontmaradványaiból próbálják minél pontosabban meghatározni, hogy miként éltek századokkal ezelőtt az udvarhelyszékiek. Meglátogattuk az ásatást, ahol éppen öt, egyenként 5x5 méteres szelvényt tártak fel. Ezek közül háromban aktívan dolgoznak.
Középkori templom bukkant elő a föld alól
Az ásatásokat áprilisban kezdték el, valószínűleg augusztus végéig fognak kutatni a megnyitott szelvényekben – magyarázta Nyárádi Zsolt régész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, az ásatások vezetője. A korábbi években sikerült Patakfalva, Telekfalva és Sándorfalva közös templomát feltárni. Az ásatások során kiderült, hogy a 12. század közepén épült az első templom, feltehetően fából. A következő század elején épült fel a kőtemplom, amelynek a hajóját a középkor végéig megtartották, majd a 15. században gótikus építménnyé alakították át, lebontva a szentélyt, keleti irányba kibővítették, és építettek rá egy masszív tornyot. Ennek a sarkánál dolgoztak látogatásunkkor éppen a régész diákok. Felfedeztek egy új épületszárnyat is, amelyet egy következő projekt részeként fognak feltárni, hiszen az több mint tíz köbméter csontanyagot tartalmaz. Nyárádi Zsolt szerint a templomfalak nagyon mélyre nyúlnak, a régészek a négy méterre kellett leássanak. Nyárádi arról is beszámolt, hogy a feltárt falban egy üreg is látható, ami építéstechnikailag is érdekes, hiszen azt jelenti, hogy a kőfalakat úgy építették, hogy masszív gerendákkal erősítették meg, így amíg a habarcs megkötött, tovább tudták építeni az magas tornyot.
A cinterem kerítőfalának egy részét is felfedték. Kiderült számukra, hogy a 14. században feltehetően árokkal vették körül a templomot, ami vélhetőleg a vadállatok ellen nyújtott védelmet. A templomot 1802-ben, egy földrengés után bontották le és építették újjá Patakfalván, hiszen a reformáció után egyházi szempontból elszakadt egymástól a három település.
Hogyan zajlik az ásatás?
Katie Zejdlik, a régészeti ásatáson dolgozó amerikai antropológusok vezetője – aki immár harmadik éve vezeti a patakfalvi ásatásokat – elmondta, hogy már sikerült feltárni a templom belsejében található hantokat, így most a középkori templom északkeleti fala és a cinterem falai közötti sírokat kutatják. A topográfusok jelölik ki az 5x5-ös szelvények helyét, közöttük ötven centi széles tartófalakat hagyva. Ezt követően a székelyudvarhelyi régészek csapata előkészíti a lelőhelyet a külföldi csoport munkálataihoz, ők pedig leásnak a feltárandó rétegig – átlagosan másfél méterre –, ahol a sírok találhatók. Amikor kirajzolódnak a sírfoltok – a szerves anyagoktól sötétebb ott a föld – az Amerikai Egyesült Államokból, Hawaiiból, Kanadából és Ausztráliából érkezett huszonnégy diák és két szakember veszi át a helyszínt.
„Jómagam, valamint Katie Kulhavy szakértők vagyunk az emberi csontvázmaradványok feltárásában, mi irányítjuk a diákok munkáját. Elsőként fémeszközökkel rétegenként eltávolítják a földet a sírokról. Amint elérjük a csontokat, műanyag és bambusz eszközökre, ecsetekre váltunk” – magyarázta az amerikai szakember. A csontok takarítása lassú folyamat, óvatosan és lépésenként végzik a diákok. „Fontos, hogy lassan haladjunk, egyrészt a halottak iránti tiszteletből, és a későbbi elemzések miatt is szeretnénk sérülések nélkül feltárni a csontokat” – fűzte hozzá a professzor. Ha megbizonyosodtak, hogy egy sírról van szó, akkor sírszámmal látják el a helyet, és ezzel párhuzamosan elkészítik az adatlapját is, amit a munka előrehaladtával kiegészítenek. A feltárás után fényképeket készítenek a csontvázakról, és milliméterpapíron is elkészítik a sírrajzot, hogy rögzítsék, pontosan miként találtak rá a maradványokra. Egy egész napba is beletelhet egy csontváz feltérképezése. Ezt követően a rajzokat digitalizálják, végül összesítik a szelvénytérképeket, így egy teljes temetőtérképet állítanak össze. A sírokról a szintadatokat is feljegyzik, hiszen így össze tudják hasonlítani, hogy milyen mélységből kerültek elő. Végül óvatosan kiemelik a csontokat, és papírzacskóba csomagolják, majd eljuttatják a laborba. Ott egy másik csoport megtisztítja, illetve elemzi a feltárt anyagot.
„A feltárt maradványokban megvizsgáljuk azokat az elváltozásokat, amelyeknek köze lehet a nagyobb történelmi, kulturális változásokhoz, amelyek ezt a környéket érték” – avatott be Katie Zejdlik. Eddig többnyire 14-15. századi csontvázak kerültek felszínre, de egészen a 17. századig átfogják a múltat a feltárt anyagok. Az ásatásokon sok fiatal maradványaira bukkantak, akik a korabeli templomfalak mentén voltak eltemetve, a templomban ugyanakkor sok gyerekcsontvázat is találtak. A szakember hozzátette, nagyon gazdag a leletanyag, hiszen sok sír fedi egymást: régen, amikor már nem volt sírhely, újat ástak, és olykor az is megtörtént, hogy egy másik csontvázat is részlegesen kiásták közben, így olyan csontvázak is vannak, amelyeknek egy része hiányzik. Ami hiányzik a krónikákból „Azért fogtunk hozzá a feltáráshoz, mert egy ma is használatos temetőről van szó, melynek nincs semmilyen védettsége. Noha korábban is lehetett tudni, hogy 1802-ig itt állt a templom, a leletmentő ásatással megelőzzük az új sírok kiásásával keletkezendő pusztítást” – magyarázta Nyárádi Zsolt. „A saját anyagi forrásaink legfeljebb egy-két szelvény feltárását engednék meg, így a csapattal felgyorsul a munka és öt szelvényt dolgozunk fel nyár végéig” – fogalmazott. A feltárás egyébként abban is segít, hogy a múltbéli parasztemberek életmódjáról is többet megtudjanak a történészek. A csontok elemzéséből egyebek mellett kiderül, hogy miként étkeztek, mennyire voltak egészségesek. Patakfalván például skorbutot, azaz súlyos C-vitamin hiányt fedeztek fel több csontváz elemzése során, amiből arra következtettek, hogy sok ideig nem ehettek gyümölcsöket és zöldségeket az ott élő gyerekek és anyák. Az egyik csontváz esetében az izomtapadási felületek alapján azt is megállapították, hogy az illető felnőtt férfi sokat lovagolt, és az aszimmetrikusan megerősödött vállai arra utalnak, hogy vélhetőleg sokat íjászkodott.
Egyedi alkalom a diákok számára
„Nekünk, amerikaiaknak nagyon rövid történelmünk van, és nálunk az ásatásokra vonatkozó jogszabály nagyon bonyolult. Sokszor viszont, például különböző építkezésekkor, utak építésekor mégis kénytelenek kiásni az elhantoltakat, erre pedig gyakorlattal rendelkező, szakképzett emberek kellenek. Hawaiion például nagyon vitatott ez a kérdés, így ott csak akkor végeznek sírásatásokat, ha tényleg nagyon szükséges. Számunkra így nagy megtiszteltetés nemcsak gyakorolni a feltárást, hanem tanulni is Székelyföldről és a székelyekről, hiszen erről nem igazán hallunk az államokban” – közölte Katie Zejdlik.
Elárulta azt is, hogy az elmúlt három év alatt megszerette Udvarhelyszéket, elvarázsolta őt a táj és az emberek szeretete. „No meg az étel. Ha életem végéig minden nap ehetnék töltött káposztát, akkor nagyon boldog lennék” – tette hozzá mókásan. Ashleigh Reagle New Jerseyből származik, jelenleg Észak-Karolinában törvényszéki antropológia szakon folytatja egyetemi tanulmányait, és tanárnője, dr. Zejdlik vonta be a programba. Úgy érzi, hogy az itteni tapasztalat segít eldönteni, hogy az elkövetkezőkben szeretne-e törvényszéki kriminalisztikára szakosodni. Kalven Duncan Missouri államból érkezett Székelyföldre, jelenleg művészettörténetet tanul, az egyházi épületekre szakosodott, és noha a programban inkább ásatásokat végez, úgy érzi, hogy az általános tapasztalat segíteni fogja jövőbeni munkájában. A munkából Kalven főként a feltérképezést és a dokumentációs részt kedveli, míg Ashleigh inkább magát az ásatást. „Nehéz munka, de élvezetes is egyben számunkra” – tette hozzá.
Veres Réka / liget.ro
A középkori székelyek életét fedik fel azok a külföldi régész egyetemisták és szakemberek, akik július végéig Patakfalva határában, az egykori templom és cinterem területén végeznek ásatásokat. Olyan részleteket derítenek ki így a századokkal ezelőtt élő udvarhelyszékiek életéről, amelyek kimaradtak a krónikákból.
Eddig több mint négyszáz csontváz került elő a Patakfalva határában feltárt szelvényekből, ahol 2014 óta minden nyáron az ArchaeoTek Canada programjára érkezett külföldi diákok és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régészei dolgoznak.
A temető északi szélén Patakfalva, Telekfalva és Sándorfalva közös középkori templomát tárták fel, és a cinteremben eltemetett ősök csontmaradványaiból próbálják minél pontosabban meghatározni, hogy miként éltek századokkal ezelőtt az udvarhelyszékiek. Meglátogattuk az ásatást, ahol éppen öt, egyenként 5x5 méteres szelvényt tártak fel. Ezek közül háromban aktívan dolgoznak.
Középkori templom bukkant elő a föld alól
Az ásatásokat áprilisban kezdték el, valószínűleg augusztus végéig fognak kutatni a megnyitott szelvényekben – magyarázta Nyárádi Zsolt régész, a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum munkatársa, az ásatások vezetője. A korábbi években sikerült Patakfalva, Telekfalva és Sándorfalva közös templomát feltárni. Az ásatások során kiderült, hogy a 12. század közepén épült az első templom, feltehetően fából. A következő század elején épült fel a kőtemplom, amelynek a hajóját a középkor végéig megtartották, majd a 15. században gótikus építménnyé alakították át, lebontva a szentélyt, keleti irányba kibővítették, és építettek rá egy masszív tornyot. Ennek a sarkánál dolgoztak látogatásunkkor éppen a régész diákok. Felfedeztek egy új épületszárnyat is, amelyet egy következő projekt részeként fognak feltárni, hiszen az több mint tíz köbméter csontanyagot tartalmaz. Nyárádi Zsolt szerint a templomfalak nagyon mélyre nyúlnak, a régészek a négy méterre kellett leássanak. Nyárádi arról is beszámolt, hogy a feltárt falban egy üreg is látható, ami építéstechnikailag is érdekes, hiszen azt jelenti, hogy a kőfalakat úgy építették, hogy masszív gerendákkal erősítették meg, így amíg a habarcs megkötött, tovább tudták építeni az magas tornyot.
A cinterem kerítőfalának egy részét is felfedték. Kiderült számukra, hogy a 14. században feltehetően árokkal vették körül a templomot, ami vélhetőleg a vadállatok ellen nyújtott védelmet. A templomot 1802-ben, egy földrengés után bontották le és építették újjá Patakfalván, hiszen a reformáció után egyházi szempontból elszakadt egymástól a három település.
Hogyan zajlik az ásatás?
Katie Zejdlik, a régészeti ásatáson dolgozó amerikai antropológusok vezetője – aki immár harmadik éve vezeti a patakfalvi ásatásokat – elmondta, hogy már sikerült feltárni a templom belsejében található hantokat, így most a középkori templom északkeleti fala és a cinterem falai közötti sírokat kutatják. A topográfusok jelölik ki az 5x5-ös szelvények helyét, közöttük ötven centi széles tartófalakat hagyva. Ezt követően a székelyudvarhelyi régészek csapata előkészíti a lelőhelyet a külföldi csoport munkálataihoz, ők pedig leásnak a feltárandó rétegig – átlagosan másfél méterre –, ahol a sírok találhatók. Amikor kirajzolódnak a sírfoltok – a szerves anyagoktól sötétebb ott a föld – az Amerikai Egyesült Államokból, Hawaiiból, Kanadából és Ausztráliából érkezett huszonnégy diák és két szakember veszi át a helyszínt.
„Jómagam, valamint Katie Kulhavy szakértők vagyunk az emberi csontvázmaradványok feltárásában, mi irányítjuk a diákok munkáját. Elsőként fémeszközökkel rétegenként eltávolítják a földet a sírokról. Amint elérjük a csontokat, műanyag és bambusz eszközökre, ecsetekre váltunk” – magyarázta az amerikai szakember. A csontok takarítása lassú folyamat, óvatosan és lépésenként végzik a diákok. „Fontos, hogy lassan haladjunk, egyrészt a halottak iránti tiszteletből, és a későbbi elemzések miatt is szeretnénk sérülések nélkül feltárni a csontokat” – fűzte hozzá a professzor. Ha megbizonyosodtak, hogy egy sírról van szó, akkor sírszámmal látják el a helyet, és ezzel párhuzamosan elkészítik az adatlapját is, amit a munka előrehaladtával kiegészítenek. A feltárás után fényképeket készítenek a csontvázakról, és milliméterpapíron is elkészítik a sírrajzot, hogy rögzítsék, pontosan miként találtak rá a maradványokra. Egy egész napba is beletelhet egy csontváz feltérképezése. Ezt követően a rajzokat digitalizálják, végül összesítik a szelvénytérképeket, így egy teljes temetőtérképet állítanak össze. A sírokról a szintadatokat is feljegyzik, hiszen így össze tudják hasonlítani, hogy milyen mélységből kerültek elő. Végül óvatosan kiemelik a csontokat, és papírzacskóba csomagolják, majd eljuttatják a laborba. Ott egy másik csoport megtisztítja, illetve elemzi a feltárt anyagot.
„A feltárt maradványokban megvizsgáljuk azokat az elváltozásokat, amelyeknek köze lehet a nagyobb történelmi, kulturális változásokhoz, amelyek ezt a környéket érték” – avatott be Katie Zejdlik. Eddig többnyire 14-15. századi csontvázak kerültek felszínre, de egészen a 17. századig átfogják a múltat a feltárt anyagok. Az ásatásokon sok fiatal maradványaira bukkantak, akik a korabeli templomfalak mentén voltak eltemetve, a templomban ugyanakkor sok gyerekcsontvázat is találtak. A szakember hozzátette, nagyon gazdag a leletanyag, hiszen sok sír fedi egymást: régen, amikor már nem volt sírhely, újat ástak, és olykor az is megtörtént, hogy egy másik csontvázat is részlegesen kiásták közben, így olyan csontvázak is vannak, amelyeknek egy része hiányzik. Ami hiányzik a krónikákból „Azért fogtunk hozzá a feltáráshoz, mert egy ma is használatos temetőről van szó, melynek nincs semmilyen védettsége. Noha korábban is lehetett tudni, hogy 1802-ig itt állt a templom, a leletmentő ásatással megelőzzük az új sírok kiásásával keletkezendő pusztítást” – magyarázta Nyárádi Zsolt. „A saját anyagi forrásaink legfeljebb egy-két szelvény feltárását engednék meg, így a csapattal felgyorsul a munka és öt szelvényt dolgozunk fel nyár végéig” – fogalmazott. A feltárás egyébként abban is segít, hogy a múltbéli parasztemberek életmódjáról is többet megtudjanak a történészek. A csontok elemzéséből egyebek mellett kiderül, hogy miként étkeztek, mennyire voltak egészségesek. Patakfalván például skorbutot, azaz súlyos C-vitamin hiányt fedeztek fel több csontváz elemzése során, amiből arra következtettek, hogy sok ideig nem ehettek gyümölcsöket és zöldségeket az ott élő gyerekek és anyák. Az egyik csontváz esetében az izomtapadási felületek alapján azt is megállapították, hogy az illető felnőtt férfi sokat lovagolt, és az aszimmetrikusan megerősödött vállai arra utalnak, hogy vélhetőleg sokat íjászkodott.
Egyedi alkalom a diákok számára
„Nekünk, amerikaiaknak nagyon rövid történelmünk van, és nálunk az ásatásokra vonatkozó jogszabály nagyon bonyolult. Sokszor viszont, például különböző építkezésekkor, utak építésekor mégis kénytelenek kiásni az elhantoltakat, erre pedig gyakorlattal rendelkező, szakképzett emberek kellenek. Hawaiion például nagyon vitatott ez a kérdés, így ott csak akkor végeznek sírásatásokat, ha tényleg nagyon szükséges. Számunkra így nagy megtiszteltetés nemcsak gyakorolni a feltárást, hanem tanulni is Székelyföldről és a székelyekről, hiszen erről nem igazán hallunk az államokban” – közölte Katie Zejdlik.
Elárulta azt is, hogy az elmúlt három év alatt megszerette Udvarhelyszéket, elvarázsolta őt a táj és az emberek szeretete. „No meg az étel. Ha életem végéig minden nap ehetnék töltött káposztát, akkor nagyon boldog lennék” – tette hozzá mókásan. Ashleigh Reagle New Jerseyből származik, jelenleg Észak-Karolinában törvényszéki antropológia szakon folytatja egyetemi tanulmányait, és tanárnője, dr. Zejdlik vonta be a programba. Úgy érzi, hogy az itteni tapasztalat segít eldönteni, hogy az elkövetkezőkben szeretne-e törvényszéki kriminalisztikára szakosodni. Kalven Duncan Missouri államból érkezett Székelyföldre, jelenleg művészettörténetet tanul, az egyházi épületekre szakosodott, és noha a programban inkább ásatásokat végez, úgy érzi, hogy az általános tapasztalat segíteni fogja jövőbeni munkájában. A munkából Kalven főként a feltérképezést és a dokumentációs részt kedveli, míg Ashleigh inkább magát az ásatást. „Nehéz munka, de élvezetes is egyben számunkra” – tette hozzá.
Veres Réka / liget.ro
2017. július 20.
Tusványos: társnemzeti státus illeti meg a külhoni magyar közösségeket
Elszánt akarat és áldozatvállalás, a többségi nemzet elfogadó magatartása, valamint külső kényszerítő politikai erő – ez a három tényező a garancia arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar közösségek megmaradjanak szülőföldjükön – hangzott el az idei Tusványos Külhoni politikai pártok küzdelme az európai gyakorlatnak megfelelő kisebbségi jogok érvényesüléséért című panelbeszélgetésen.
Az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai magyar pártok képviselői a rendszerváltás utáni küzdelmükről a kisebbségi jogok megszerzéséért, valamint az önrendelkezés kivívásáért folytatott harcukról beszéltek.
Az RMDSZ erős mandátumot kapott
A panelbeszélgetés első felszólalója Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője volt, aki a tavalyi decemberi választások óta az RMDSZ által – a Szociáldemokrata Párttal (PSD-ALDE) megkötött együttműködésnek köszönhetően – elért legfontosabb törvénymódosításokat, sikereket és kudarcokat ismertette.
„Az, hogy az erdélyi magyarság államalkotó nemzet legyen, olyan kérdéskör, amellyel a román politikum egyelőre nem akar foglalkozni. Mi parlamenti együttműködés révén próbálunk megoldást találni az olyan dilemmákra, hogy milyen eszközökkel érvényesíthetjük a választási programunkban megfogalmazott célokat. Az együttműködésünk nem kormányzásról szól, de lehetőséget teremt arra, hogy akár krízishelyzetekig menően tárgyaljunk arról, amit el akarunk érni” – vázolta az aktuális helyzetet a frakcióvezető.
Konkrét eredményekről is beszélt: az elmúlt fél évben sikerült elérni, hogy a szociális intézményi rendszer – mint amilyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – zavartalan működését törvényesen garantálják. Az oktatási rendszer megreformálásában nagy előrelépés, hogy a képességfelmérő vizsgán, valamint az érettségin a magyar diákok más elvárásoknak kell majd megfeleljenek, a gyulafehérvári katolikus teológia újra állami támogatásban részesül, ahogy a Protestáns Teológiai Intézetben is támogatják ezentúl a lelkészképzést. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan megalapítják a kisebbségi pedagógusképző intézetet is.
„Vannak azonban olyan stresszhelyzetek, amelyek időnként felkorbácsolják a kedélyeket, ilyen volt nem rég a kormányválság idején a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása a magyar közösség számára, amely a román médiának köszönhetően is magyarellenes, nacionalista, már-már rasszista hangokat erősített fel” – mutatott rá Korodi.
A vajdasági magyarság helyzete a „legrózsaszínebb”
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a magyarság számának csökkenését, az elvándorlást súlyos problémaként említette, ebben a közegben, a magyar politikai közösség feladata, hogy az embereknek szociális biztonságot, jó megélhetési lehetőségeket harcoljon ki. A pártelnök véleménye szerint minden határon túli magyar közösségnek ebben az irányban kell gondolkodnia.
„A többi határon túli magyar közösséggel ellentétben, minket Szerbiában nem állambiztonsági kockázati tényezőként határoznak meg, hanem ma már megbecsült és szerves részei vagyunk a szerb társadalomnak. Ebben annak is nagy szerepe van, hogy mindenki emlékszik arra, hogy a közelmúltban milyen erős konfliktusok voltak, ugyanakkor a Vajdaságban a magyarságon kívül 23 másik nemzeti közösség él, többek között szlovákok, ruszinok, horvátok, románok, bunyevácok stb., akikre szintén vonatkoznak a megszerzett jogok” – ismertette a vajdasági viszonyokat Pásztor István.
„Akié az ország, azé a nyelv”
Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke a szlovák állam létrejöttének magyarságra gyakorolt hatásait ismertette. Szlovákiában a nyelvi jogokat nem közösségi, hanem egyéni jogokként határozzák meg a 90-es évek közepén elfogadott törvényben, amelyet a magyar kisebbség nyomására azóta is „toldoznak-foldoznak”, de még mindig nem sikerült megfelelő verziót elfogadtatni a szlovák parlamentben, ugyanis a többség azt az elvet vallja, hogy akié az ország, azé a nyelv is.
Mint mondta, nagy sikernek könyvelik el, hogy a Nyitrai Egyetemen kétnyelvű ügyvitelszervezői szak indult el alap- és mesterképzésben, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemrég megoldódott közlekedési kétnyelvűséget már területekre is kiterjesszék. Hozzátette, a FUEN által elindított Minority Safe Pack-kezdeményezésben a szlovákiai magyarság is szervesen kivenné a részét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt mondta, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni eufóriában az ukrajnai kisebbségi közösségek számára kedvező törvényjavaslatokat fogalmaztak meg, az autonómia megadásának lehetősége is felmerült. Idővel aztán kiderült, hogy ezek jobbára csak az orosz kisebbséget érintik. Ez azért lehetséges, mert az ország lakosságának csak a fele vallja magát ukránnak, majdnem ugyanennyien orosz identitásúak.
Ukrajnában az alkotmány, valamint több törvény is garantálja a nyelvi jogokat, azonban ezeket a gyakorlatban nem sikerül betartatni. Ráadásul az új parlamentben nyugat-ukrajnai túlsúly alakult ki, amely a nemzeti kisebbségek szempontjából hátrányos törvénymódosítások elfogadását támogatja, ilyen többek között, hogy ezután nem garantálnák, csak biztosítanák a magyar nyelvű oktatást, szigorúan az ugyanolyan arányú ukránoktatás mellett.
A nyomatatott sajtóban köteleznék, hogy ugyanolyan példányszámban jelenjen meg ukránul is a kisebbségi nyelvű kiadvány, míg a rádiókban 50 százalékos ukrán nyelvű adásidőt írnának elő. Javasolják továbbá, hogy az alkotmányban szereplő kitétel, miszerint senkit nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától, kiegészüljön a felfüggesztés lehetőségével. Brenzovics hozzátette, hogy az Európai Tanács, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament figyelmét többszörösen is felhívták a jogsértésekre, azonban nem találnak nyitott fülekre. Mondandóját azzal zárta, hogy Ukrajnában az autonómia kérdése mára teljesen tabuvá vált.
Kovács Boglárka / maszol.ro
Elszánt akarat és áldozatvállalás, a többségi nemzet elfogadó magatartása, valamint külső kényszerítő politikai erő – ez a három tényező a garancia arra, hogy a Magyarországgal szomszédos országokban élő magyar közösségek megmaradjanak szülőföldjükön – hangzott el az idei Tusványos Külhoni politikai pártok küzdelme az európai gyakorlatnak megfelelő kisebbségi jogok érvényesüléséért című panelbeszélgetésen.
Az erdélyi, a vajdasági, a felvidéki és a kárpátaljai magyar pártok képviselői a rendszerváltás utáni küzdelmükről a kisebbségi jogok megszerzéséért, valamint az önrendelkezés kivívásáért folytatott harcukról beszéltek.
Az RMDSZ erős mandátumot kapott
A panelbeszélgetés első felszólalója Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője volt, aki a tavalyi decemberi választások óta az RMDSZ által – a Szociáldemokrata Párttal (PSD-ALDE) megkötött együttműködésnek köszönhetően – elért legfontosabb törvénymódosításokat, sikereket és kudarcokat ismertette.
„Az, hogy az erdélyi magyarság államalkotó nemzet legyen, olyan kérdéskör, amellyel a román politikum egyelőre nem akar foglalkozni. Mi parlamenti együttműködés révén próbálunk megoldást találni az olyan dilemmákra, hogy milyen eszközökkel érvényesíthetjük a választási programunkban megfogalmazott célokat. Az együttműködésünk nem kormányzásról szól, de lehetőséget teremt arra, hogy akár krízishelyzetekig menően tárgyaljunk arról, amit el akarunk érni” – vázolta az aktuális helyzetet a frakcióvezető.
Konkrét eredményekről is beszélt: az elmúlt fél évben sikerült elérni, hogy a szociális intézményi rendszer – mint amilyen a Dévai Szent Ferenc Alapítvány – zavartalan működését törvényesen garantálják. Az oktatási rendszer megreformálásában nagy előrelépés, hogy a képességfelmérő vizsgán, valamint az érettségin a magyar diákok más elvárásoknak kell majd megfeleljenek, a gyulafehérvári katolikus teológia újra állami támogatásban részesül, ahogy a Protestáns Teológiai Intézetben is támogatják ezentúl a lelkészképzést. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan megalapítják a kisebbségi pedagógusképző intézetet is.
„Vannak azonban olyan stresszhelyzetek, amelyek időnként felkorbácsolják a kedélyeket, ilyen volt nem rég a kormányválság idején a március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása a magyar közösség számára, amely a román médiának köszönhetően is magyarellenes, nacionalista, már-már rasszista hangokat erősített fel” – mutatott rá Korodi.
A vajdasági magyarság helyzete a „legrózsaszínebb”
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a magyarság számának csökkenését, az elvándorlást súlyos problémaként említette, ebben a közegben, a magyar politikai közösség feladata, hogy az embereknek szociális biztonságot, jó megélhetési lehetőségeket harcoljon ki. A pártelnök véleménye szerint minden határon túli magyar közösségnek ebben az irányban kell gondolkodnia.
„A többi határon túli magyar közösséggel ellentétben, minket Szerbiában nem állambiztonsági kockázati tényezőként határoznak meg, hanem ma már megbecsült és szerves részei vagyunk a szerb társadalomnak. Ebben annak is nagy szerepe van, hogy mindenki emlékszik arra, hogy a közelmúltban milyen erős konfliktusok voltak, ugyanakkor a Vajdaságban a magyarságon kívül 23 másik nemzeti közösség él, többek között szlovákok, ruszinok, horvátok, románok, bunyevácok stb., akikre szintén vonatkoznak a megszerzett jogok” – ismertette a vajdasági viszonyokat Pásztor István.
„Akié az ország, azé a nyelv”
Menyhárt József, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának elnöke a szlovák állam létrejöttének magyarságra gyakorolt hatásait ismertette. Szlovákiában a nyelvi jogokat nem közösségi, hanem egyéni jogokként határozzák meg a 90-es évek közepén elfogadott törvényben, amelyet a magyar kisebbség nyomására azóta is „toldoznak-foldoznak”, de még mindig nem sikerült megfelelő verziót elfogadtatni a szlovák parlamentben, ugyanis a többség azt az elvet vallja, hogy akié az ország, azé a nyelv is.
Mint mondta, nagy sikernek könyvelik el, hogy a Nyitrai Egyetemen kétnyelvű ügyvitelszervezői szak indult el alap- és mesterképzésben, amellyel hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemrég megoldódott közlekedési kétnyelvűséget már területekre is kiterjesszék. Hozzátette, a FUEN által elindított Minority Safe Pack-kezdeményezésben a szlovákiai magyarság is szervesen kivenné a részét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke azt mondta, hogy a Szovjetunió felbomlása utáni eufóriában az ukrajnai kisebbségi közösségek számára kedvező törvényjavaslatokat fogalmaztak meg, az autonómia megadásának lehetősége is felmerült. Idővel aztán kiderült, hogy ezek jobbára csak az orosz kisebbséget érintik. Ez azért lehetséges, mert az ország lakosságának csak a fele vallja magát ukránnak, majdnem ugyanennyien orosz identitásúak.
Ukrajnában az alkotmány, valamint több törvény is garantálja a nyelvi jogokat, azonban ezeket a gyakorlatban nem sikerül betartatni. Ráadásul az új parlamentben nyugat-ukrajnai túlsúly alakult ki, amely a nemzeti kisebbségek szempontjából hátrányos törvénymódosítások elfogadását támogatja, ilyen többek között, hogy ezután nem garantálnák, csak biztosítanák a magyar nyelvű oktatást, szigorúan az ugyanolyan arányú ukránoktatás mellett.
A nyomatatott sajtóban köteleznék, hogy ugyanolyan példányszámban jelenjen meg ukránul is a kisebbségi nyelvű kiadvány, míg a rádiókban 50 százalékos ukrán nyelvű adásidőt írnának elő. Javasolják továbbá, hogy az alkotmányban szereplő kitétel, miszerint senkit nem lehet megfosztani ukrán állampolgárságától, kiegészüljön a felfüggesztés lehetőségével. Brenzovics hozzátette, hogy az Európai Tanács, az Európai Bizottság, valamint az Európai Parlament figyelmét többszörösen is felhívták a jogsértésekre, azonban nem találnak nyitott fülekre. Mondandóját azzal zárta, hogy Ukrajnában az autonómia kérdése mára teljesen tabuvá vált.
Kovács Boglárka / maszol.ro
2017. július 20.
Porcsalmi Tusványoson: már két tinédzser egy-egy okostelefonnal és szélessávú internet-hozzáféréssel meg tud szorongatni egy polgármestert
Mit várhatunk a 2018-as választásoktól – tömegkommunikáció a gyakorlatban címmel zajlott panelbeszélgetés a 28. Bálványosi nyári szabadegyetemen. A beszélgetésen részt vett Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, kampánystratéga, Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Faragó Csaba, miskolci kampánymenedzser, Baczkó Norbert, a Fidelitas kommunikációs igazgatója.
A panelbeszélgetés első felében a 21. századi kampánykommunikációs módszerekről esett szó. A résztvevők részletesen kitértek a választási kampányok kommunikációs eszközeinek alakulására, fejlődésére. Szó esett ezek fontossági sorrendjéről is.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a tartalom mindent felülíró fontosságára és kommunikációs csatornák felgyorsulására hívta fel a figyelmet.
„Ma már kér tinédzser egy-egy okostelefonnal és szélessávú internet-hozzáféréssel meg tud szorongatni egy polgármestert. Ez a beleszólás szabadsága. A minőségi tartalom értéke felbecsülhetetlen, a felület csupán a tartalom eszköze” – mondta. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az egyszerű, érthető és a lebutított üzenet közötti különbségre. Kifejtette: „az egyszerű kommunikáció nem egyenlő a buta kommunikációval. Ha egyszerűen kommunikálunk, az egyszerű ember megérti, az értelmes ember értékeli.”
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a sebesség változásához kell alkalmazkodni politikai kommunikációban, ha nincs azonnali reakció, elveszti a hír az aktualitását.
A beszélgetés második felében a 2018-as magyarországi országgyűlési választási kampány kihívásairól is szó esett. A választáson minden magyar állampolgár részt vehet, aki előzőleg regisztrált, azaz kérte felvételét a választási névjegyzékbe.
Porcsalmi Bálint kifejtette: az RMDSZ partner a választásokról való tájékoztatásban, elsősorban nem politikai, hanem tájékoztató jellegű kampányt fognak folytatni. Mint mondta, az erdélyi magyarok számára idegen a magyar választási rendszer, de szintén ismeretlen a Magyarországon használatos hivatali nyelvezet.
„Mi, erdélyi magyarok a szavazás napján kezünkbe vesszük a személyi igazolványunkat és elmegyünk szavazni. Nem tudjuk, mi az ügyfélkapu, a regisztráció, ismeretlen a levélben való szavazás. Ha Magyarország Kormánya azt szeretné, hogy minél több erdélyi magyar érvényesen szavazzon, akkor egyszerűbbé – de mindenek előtt érthetőbbé kell tennie a választás mikéntjét, nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a tájékoztatásra. Ebben leszünk mi partnerek. A mi célunk az, hogy annak, aki szeretne élni szavazati jogával, elmagyarázzuk, hogy ezt hogyan tegye. Erről szól a regisztrációs kampány” – mondta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Hidvéghi Balázs az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. „2018-as választás kapcsán együtt kell gondolkodnunk. Köszönjük az RMDSZ eddig támogatását és számítunk rá a továbbiakban is. Fontos, hogy közösen tudunk dönteni a magyarság érdekében” – mondta.
(rmdsz tájékoztató) Transindex.ro
Mit várhatunk a 2018-as választásoktól – tömegkommunikáció a gyakorlatban címmel zajlott panelbeszélgetés a 28. Bálványosi nyári szabadegyetemen. A beszélgetésen részt vett Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke, kampánystratéga, Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, Faragó Csaba, miskolci kampánymenedzser, Baczkó Norbert, a Fidelitas kommunikációs igazgatója.
A panelbeszélgetés első felében a 21. századi kampánykommunikációs módszerekről esett szó. A résztvevők részletesen kitértek a választási kampányok kommunikációs eszközeinek alakulására, fejlődésére. Szó esett ezek fontossági sorrendjéről is.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a tartalom mindent felülíró fontosságára és kommunikációs csatornák felgyorsulására hívta fel a figyelmet.
„Ma már kér tinédzser egy-egy okostelefonnal és szélessávú internet-hozzáféréssel meg tud szorongatni egy polgármestert. Ez a beleszólás szabadsága. A minőségi tartalom értéke felbecsülhetetlen, a felület csupán a tartalom eszköze” – mondta. Ugyanakkor felhívta a figyelmet az egyszerű, érthető és a lebutított üzenet közötti különbségre. Kifejtette: „az egyszerű kommunikáció nem egyenlő a buta kommunikációval. Ha egyszerűen kommunikálunk, az egyszerű ember megérti, az értelmes ember értékeli.”
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a sebesség változásához kell alkalmazkodni politikai kommunikációban, ha nincs azonnali reakció, elveszti a hír az aktualitását.
A beszélgetés második felében a 2018-as magyarországi országgyűlési választási kampány kihívásairól is szó esett. A választáson minden magyar állampolgár részt vehet, aki előzőleg regisztrált, azaz kérte felvételét a választási névjegyzékbe.
Porcsalmi Bálint kifejtette: az RMDSZ partner a választásokról való tájékoztatásban, elsősorban nem politikai, hanem tájékoztató jellegű kampányt fognak folytatni. Mint mondta, az erdélyi magyarok számára idegen a magyar választási rendszer, de szintén ismeretlen a Magyarországon használatos hivatali nyelvezet.
„Mi, erdélyi magyarok a szavazás napján kezünkbe vesszük a személyi igazolványunkat és elmegyünk szavazni. Nem tudjuk, mi az ügyfélkapu, a regisztráció, ismeretlen a levélben való szavazás. Ha Magyarország Kormánya azt szeretné, hogy minél több erdélyi magyar érvényesen szavazzon, akkor egyszerűbbé – de mindenek előtt érthetőbbé kell tennie a választás mikéntjét, nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a tájékoztatásra. Ebben leszünk mi partnerek. A mi célunk az, hogy annak, aki szeretne élni szavazati jogával, elmagyarázzuk, hogy ezt hogyan tegye. Erről szól a regisztrációs kampány” – mondta az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Hidvéghi Balázs az együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet. „2018-as választás kapcsán együtt kell gondolkodnunk. Köszönjük az RMDSZ eddig támogatását és számítunk rá a továbbiakban is. Fontos, hogy közösen tudunk dönteni a magyarság érdekében” – mondta.
(rmdsz tájékoztató) Transindex.ro
2017. július 20.
Gúzsba kötött többnyelvűség - a székelyföldi anyanyelvhasználatról beszélgettek Tusványoson
nyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen, ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni - mondta el Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Gúzsba kötött többnyelvűség című beszélgetés moderátora.
Szerdán 13 órától a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Bánffy Miklós sátrában Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, Magyar Anna, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke, Csongrád Megye Közgyűlésének alelnöke és Zakariás Zoltán, Hargita megyei tanácsos vitatta meg a rendkívül szerteágazó témát.
A megoldás a regionális hivatalos nyelv bevezetése lenne, hangsúlyozta Székely István, aki előbb a törvényes lehetőségekre kérdezett rá, majd arra is, hogy a lakosság hogyan viszonyul az anyanyelvhasználat kérdésére. "Amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól és megpróbál megfelelni a hivatalnok komfortérzetének, nem pedig jogait érvényesítené, addig kérdés, hogy előre lehet-e lépni a nyelvi jogok terén" – fogalmazta meg a kétnyelvűség mindennapos dilemmáit Székely István.
Borboly Csaba vázolta elsőként a helyzetüket, véleménye szerint egyértelmű, hogy figyelmet kell fordítani az anyanyelvhasználatra. "A kétnyelvűség rovására megy a bukaresti politikusok és a központi média által gerjesztett cirkusz, a másik probléma pedig, hogy szűkös az anyagi keret a többnyelvűség biztosítására. Míg sikerül a jogszabály-módosításokat kieszközölni, addig az önkormányzatok kell erre időt, pénzt és energiát fordítsanak. Az intézményeket törekvéseikben nagyban segíteni tudja egy közösségi fejlesztési társulás, ennek létrehozására is szükség van. Követendő példák lehetnek a jó helyi gyakorlatok, mint például, hogy a Hargita megyei román többségű Vasláb község igényelte a magyar nyelvtanfolyamot a rendőrségen és a közigazgatásban dolgozóknak. De az intézmények törekvései mellett a legfontosabb a lakossági igény az anyanyelvhasználatra" – nyilatkozta Borboly.
Teljes mértékben biztosítani kell, amit megenged a törvény, és minél jobban ki kell terjeszteni az anyanyelvhasználatot, mondta hozzászólásában Zakariás Zoltán. Eredményeket jól megszervezett formában lehet elérni a régió szintjén, tette hozzá.
Péter Ferenc a 215-ös közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásainak hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „Maros megye különleges helyzetben van, hiszen a megye egyes térségeiben, mint a Nyárádmente vagy a Küküllőmente, a magyar lakosság többségben él, de vannak szórványközösségeink, és olyan települések is, ahol egyáltalán nem élnek magyarok, így jól látszanak a különbségek, hogy hol hogyan értelmezik a kisebbségi jogokat. Az érvényben levő közigazgatási törvény garantálja a kisebbségek számára az anyanyelv használatát azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A gyakorlat viszont az, hogy azokon a településeken, ahol a magyar közösség többségben él, vagy magyar polgármester, alpolgármester van, ott vannak kétnyelvű utcanévtáblák, ott az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, és az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet, ahol viszont 50 százalék alatti a magyarság aránya, ott már személyzethiányra és egyéb problémákra hivatkozva részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Egyértelművé kell tenni a törvényi előírásokat, hogy ne a jó szándékon múljon, hogy egy-egy intézményben, településen lehetővé teszik-e a kisebbségi nyelvhasználatot” – fogalmazott Péter Ferenc.
"A helyi közigazgatási törvényben benne van az anyanyelvhasználat lehetősége, de a központi közigazgatásra már nem vonatkozik, tehát a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, de a közegészségügyi igazgatósághoz már nem. Rosszhiszemű alkalmazói is vannak a törvénynek, ilyen a prefektúra, számvevőszék. Látjuk azt is, hogy millió feljelentés van ebben a témában is" – mutatott rá Tamás Sándor, aki szélsőséges példákat is elmesélt. A Székely Nemzeti Múzeum Gombanapjára külön román és magyar nyelven készült plakát, a megyei önkormányzat vezetősége fél évet járt a Diszkriminációellenes Tanácshoz, mert egy Călărași megyei állampolgár feljelentette. A megyei önkormányzat három nyelvű fejléces papírja miatt is három évet pereskedtek, először a prefektussal, majd Dan Tănasevel. Négy évig járták a törvényszéket azért is, mert a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgán elvárás volt, hogy a román nyelv mellett ismerje a magyart is. "Egyrészt gond, hogy a jogszabályok nem teljesek, értelmezhetőek. Másrészt az anyanyelvhasználatnál gondot jelent az is, hogy a magyar alkalmazottak nem ismerik tökéletesen sem a román, sem a magyar szaknyelvet. A kétnyelvűség többletköltséget is jelent, anyagi forrás kell rá" – fejtette ki Tamás Sándor, leszögezve: az hozhat megoldást, ha a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lesz Székelyföldön.
Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke, a testület által készített Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentés raportőre, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy nemzetközi szemmel nézve ez a problémahalmaz teljes mértékben elképzelhetetlen. A jelentésbe európai jó és rossz példák is bekerültek, Románia esetében a magyar nyelvhasználat kapcsán az elvi hozzáállás és a gyakorlati életbeültetés között tapasztalható éles különbségeket is belefoglalták. Az elvi elfogadás állami hatáskör, az életbeültetés a helyi és regionális önkormányzatok felelőssége, ehhez viszont hatáskört és anyagi forrást kell biztosítani, hangsúlyozta a raportőr.
(közlemény) Transindex.ro
nyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen, ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni - mondta el Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Gúzsba kötött többnyelvűség című beszélgetés moderátora.
Szerdán 13 órától a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Bánffy Miklós sátrában Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke, Magyar Anna, a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke, Csongrád Megye Közgyűlésének alelnöke és Zakariás Zoltán, Hargita megyei tanácsos vitatta meg a rendkívül szerteágazó témát.
A megoldás a regionális hivatalos nyelv bevezetése lenne, hangsúlyozta Székely István, aki előbb a törvényes lehetőségekre kérdezett rá, majd arra is, hogy a lakosság hogyan viszonyul az anyanyelvhasználat kérdésére. "Amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól és megpróbál megfelelni a hivatalnok komfortérzetének, nem pedig jogait érvényesítené, addig kérdés, hogy előre lehet-e lépni a nyelvi jogok terén" – fogalmazta meg a kétnyelvűség mindennapos dilemmáit Székely István.
Borboly Csaba vázolta elsőként a helyzetüket, véleménye szerint egyértelmű, hogy figyelmet kell fordítani az anyanyelvhasználatra. "A kétnyelvűség rovására megy a bukaresti politikusok és a központi média által gerjesztett cirkusz, a másik probléma pedig, hogy szűkös az anyagi keret a többnyelvűség biztosítására. Míg sikerül a jogszabály-módosításokat kieszközölni, addig az önkormányzatok kell erre időt, pénzt és energiát fordítsanak. Az intézményeket törekvéseikben nagyban segíteni tudja egy közösségi fejlesztési társulás, ennek létrehozására is szükség van. Követendő példák lehetnek a jó helyi gyakorlatok, mint például, hogy a Hargita megyei román többségű Vasláb község igényelte a magyar nyelvtanfolyamot a rendőrségen és a közigazgatásban dolgozóknak. De az intézmények törekvései mellett a legfontosabb a lakossági igény az anyanyelvhasználatra" – nyilatkozta Borboly.
Teljes mértékben biztosítani kell, amit megenged a törvény, és minél jobban ki kell terjeszteni az anyanyelvhasználatot, mondta hozzászólásában Zakariás Zoltán. Eredményeket jól megszervezett formában lehet elérni a régió szintjén, tette hozzá.
Péter Ferenc a 215-ös közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásainak hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „Maros megye különleges helyzetben van, hiszen a megye egyes térségeiben, mint a Nyárádmente vagy a Küküllőmente, a magyar lakosság többségben él, de vannak szórványközösségeink, és olyan települések is, ahol egyáltalán nem élnek magyarok, így jól látszanak a különbségek, hogy hol hogyan értelmezik a kisebbségi jogokat. Az érvényben levő közigazgatási törvény garantálja a kisebbségek számára az anyanyelv használatát azokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A gyakorlat viszont az, hogy azokon a településeken, ahol a magyar közösség többségben él, vagy magyar polgármester, alpolgármester van, ott vannak kétnyelvű utcanévtáblák, ott az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, és az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet, ahol viszont 50 százalék alatti a magyarság aránya, ott már személyzethiányra és egyéb problémákra hivatkozva részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Egyértelművé kell tenni a törvényi előírásokat, hogy ne a jó szándékon múljon, hogy egy-egy intézményben, településen lehetővé teszik-e a kisebbségi nyelvhasználatot” – fogalmazott Péter Ferenc.
"A helyi közigazgatási törvényben benne van az anyanyelvhasználat lehetősége, de a központi közigazgatásra már nem vonatkozik, tehát a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, de a közegészségügyi igazgatósághoz már nem. Rosszhiszemű alkalmazói is vannak a törvénynek, ilyen a prefektúra, számvevőszék. Látjuk azt is, hogy millió feljelentés van ebben a témában is" – mutatott rá Tamás Sándor, aki szélsőséges példákat is elmesélt. A Székely Nemzeti Múzeum Gombanapjára külön román és magyar nyelven készült plakát, a megyei önkormányzat vezetősége fél évet járt a Diszkriminációellenes Tanácshoz, mert egy Călărași megyei állampolgár feljelentette. A megyei önkormányzat három nyelvű fejléces papírja miatt is három évet pereskedtek, először a prefektussal, majd Dan Tănasevel. Négy évig járták a törvényszéket azért is, mert a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére kiírt versenyvizsgán elvárás volt, hogy a román nyelv mellett ismerje a magyart is. "Egyrészt gond, hogy a jogszabályok nem teljesek, értelmezhetőek. Másrészt az anyanyelvhasználatnál gondot jelent az is, hogy a magyar alkalmazottak nem ismerik tökéletesen sem a román, sem a magyar szaknyelvet. A kétnyelvűség többletköltséget is jelent, anyagi forrás kell rá" – fejtette ki Tamás Sándor, leszögezve: az hozhat megoldást, ha a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lesz Székelyföldön.
Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke, a testület által készített Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartájában foglalt előírások megvalósításáról szóló jelentés raportőre, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy nemzetközi szemmel nézve ez a problémahalmaz teljes mértékben elképzelhetetlen. A jelentésbe európai jó és rossz példák is bekerültek, Románia esetében a magyar nyelvhasználat kapcsán az elvi hozzáállás és a gyakorlati életbeültetés között tapasztalható éles különbségeket is belefoglalták. Az elvi elfogadás állami hatáskör, az életbeültetés a helyi és regionális önkormányzatok felelőssége, ehhez viszont hatáskört és anyagi forrást kell biztosítani, hangsúlyozta a raportőr.
(közlemény) Transindex.ro
2017. július 20.
Magánterületen álló magyar jelképeket támad Maros megye prefektusa
Magánterületekre akar „behatolni” Maros megye prefektusa, aki most egyházakat, pártszervezeteket és vállalkozókat utasít a kisebbségi szimbólumok eltávolítására úgy, hogy jogerős ítéleteket hagy figyelmen kívül.
Miután az elmúlt hetekben eltávolíttatta a magyarlakta településeken a város- és községházákról a székely, valamint a magyar zászlót, Maros megye prefektusa most a magánterületeken felhúzott kisebbségi jelképek ellen indított hadjáratot, jogászok szerint azonban ezzel átlépi hatáskörét. Lucian Goga kormánymegbízott ezúttal egyházakat, pártszervezeteket, sőt magánvállalkozókat utasított arra, hogy három napon belül távolítsák el székhelyükről a magyar közösségi jelképeket. A prefektust azonban érdekes módon csak a székely és a magyar zászló zavarja, ugyanis egyetlen szállodának sem küldött felszólítást, hogy vonják be az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Törökország vagy Izrael lobogóját.
Az egyház nem a prefektus alárendeltje
Vass Imrét, Makfalva polgármesterét például arra utasította Lucian Goga, hogy a helyi református templom előtt álló rúdról vonják le a székely zászlót. Az elöljáró viszont válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a prefektus által vadászott jelkép az egyház tulajdonában levő területen lobog. „Polgármesterként nem tudok beleszólni, és nem is akarok” – szögezte le lapunknak Vass. A gyülekezet új lelkésze, a 2016 őszén Makfalvára érkezett Gábor Áron Árpád ugyanakkor rámutatott: a zászlórúd és a lobogó a világháborús emlékmű része, amihez az államhatóságnak egyébként sincs semmi köze, hiszen magánterületről van szó. A lelkésznek esze ágában sincs levenni a zászlót annál is inkább, mivel nem ő vonta fel, hanem elődjétől „örökölte”.
Nem számít a jogerős ítélet
Ennél is különösebb, hogy Erdőszentgyörgyön azokat a zászlókat szedetné le a prefektus a szintén egyházi tulajdonban lévő RMDSZ-székházról, amelyek törvényes kihelyezéséről már jogerős ítélet született. A per éppen azért indult, mert a kormánymegbízott 5000 lejes pénzbírságot szabott ki „az úgynevezett székely zászló” és „a minden magyarok zászlajának” kitűzése miatt. A Maros megyei törvényszék azonban tavaly novemberben megállapította, hogy a prefektus hibásan hivatkozott a 2001/1157-es számú kormányrendeletre, hiszen az más országok hivatalos lobogójára vonatkozik, és nem terjeszthető ki önkényesen például a székely zászlóra és a nem hivatalos, címeres piros-fehér-zöld lobogóra. „Van egy végleges, visszavonhatatlan ítélet, amit a prefektus képtelen elfogadni. Ismervén Lucian Gogát, én már tavaly ősszel megjósoltam, hogy újabb kifogást próbál majd találni. Szerintem ismét pereskedni fogunk: döntsön hát a bíróság” – nyilatkozta a Krónikának Csibi Attila polgármester.
Az erdőszentgyörgyi városháza ügyvédje, Menyhárt Gabriella is egyetért azzal, hogy minden bizonnyal újabb bírósági eljárásra fog sor kerülni, ugyanakkor arra is számít, hogy a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă is belép a perbe. Értesüléseink szerint Lucian Goga feljelentés alapján az elektronikai cikkek és tartozékok gyártásával foglalkozó Elektromaros cég tulajdonosait is felszólította arra, hogy székhelyükről távolítsák el a piros-fehér-zöld zászlót. Minden bizonnyal sem a feljelentést tevő személy, sem a kormánymegbízott nem jött rá arra, hogy az épületen nem a magyar, hanem az olasz zászló lobog, különben érthetetlen, miért éppen az olasz tulajdonban lévő vállalkozást szúrták ki, miközben német, holland, svájci, brit, amerikai befektetők tulajdonában lévő cégek háborítatlanul használhatják országuk lobogóját. Az Elektromarosnak továbbított fenyegetés egyébként megtette hatását: a tulajdonos eltávolította Olaszország zászlaját.
Jogászok: mi köze a prefektusnak a magánterülethez?
Jogászok véleménye szerint valós demokráciában a kormány helyi megbízottjának aligha lehet köze a magánterületen lengő zászlókhoz. A szakemberek abban is egyetértenek: a prefektus akciója egyértelműen azt mutatja, hogy Goga nem tartja tiszteletben a jogerős bírósági ítéleteket, holott zászlóügyben két ilyen döntés is született Maros megyében. Az egyiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) képviselve Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd nyerte: az eljárást annak nyomán indították, hogy a megyeszékhely rendőrségének vezetője elrendelte az EMNT Klastrom (Mihai Viteazul) utcai székházára kitűzött székely zászló bevonását.
A marosvásárhelyi törvényszék jogerősen kimondta, hogy a székely lobogó nem minősíthető reklámzászlónak, mint amire hivatkozva a hatóság elrendelte a kisebbségi jelkép eltávolítását. A nagyváradi Menyhárt Gabriella az RMDSZ erdőszentgyörgyi szervezetét képviselte a Lucian Goga által 2016-ban indított zászlóperben. A partiumi jogásznak sikerült bebizonyítania, hogy a prefektusnak nincs jogi alapja beleszólni abba, hogy a magyar érdekképviseleti szervezet magánterületen a román zászló mellett a közösség másik két jelképét, a magyar és a székely lobogót is kitűzte.
A prefektus most is a törvény tiszteletben tartására és a magyar jelképek eltávolítására szólít fel, holott pontosan ő az, aki nem tartja tiszteletben a jogerős ítéletet. Pedig az még ránézve is kötelező” – fogalmazott a Krónikának Menyhárt Gabriella. Az ügyvéd úgy véli: jogállamban mindenképp erős aduásznak kell számítania a néhány hónappal ezelőtt hozott jogerős ítéletnek az esetleges újabb perben. Kincses Előd eközben a zászlótörvény előírásaira hívta fel a figyelmet, a jogszabály ugyanis kifejezetten a román lobogó kitűzési szabályairól rendelkezik, és nem vonatkozik a kifogásolt zászlókra. Jó lenne, ha a prefektus megtanulná azt, amit egy elsőéves jogász is tud: minden szabad, amit a törvény nem tilt” – magyarázta Kincses.
A számos kisebbségi jogvédelmi perben szerepet vállaló ügyvéd hozzátette: kíváncsian várja, hogy a prefektus a villák, panziók, hotelek és szállodaláncok tulajdonosait is felszólítsa más országok hivatalos zászlóinak eltávolítására, hogy a vendéglátók csak a román és az EU-s lobogóval köszönthessék az érkezőket.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
Magánterületekre akar „behatolni” Maros megye prefektusa, aki most egyházakat, pártszervezeteket és vállalkozókat utasít a kisebbségi szimbólumok eltávolítására úgy, hogy jogerős ítéleteket hagy figyelmen kívül.
Miután az elmúlt hetekben eltávolíttatta a magyarlakta településeken a város- és községházákról a székely, valamint a magyar zászlót, Maros megye prefektusa most a magánterületeken felhúzott kisebbségi jelképek ellen indított hadjáratot, jogászok szerint azonban ezzel átlépi hatáskörét. Lucian Goga kormánymegbízott ezúttal egyházakat, pártszervezeteket, sőt magánvállalkozókat utasított arra, hogy három napon belül távolítsák el székhelyükről a magyar közösségi jelképeket. A prefektust azonban érdekes módon csak a székely és a magyar zászló zavarja, ugyanis egyetlen szállodának sem küldött felszólítást, hogy vonják be az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Törökország vagy Izrael lobogóját.
Az egyház nem a prefektus alárendeltje
Vass Imrét, Makfalva polgármesterét például arra utasította Lucian Goga, hogy a helyi református templom előtt álló rúdról vonják le a székely zászlót. Az elöljáró viszont válaszában arra hívta fel a figyelmet, hogy a prefektus által vadászott jelkép az egyház tulajdonában levő területen lobog. „Polgármesterként nem tudok beleszólni, és nem is akarok” – szögezte le lapunknak Vass. A gyülekezet új lelkésze, a 2016 őszén Makfalvára érkezett Gábor Áron Árpád ugyanakkor rámutatott: a zászlórúd és a lobogó a világháborús emlékmű része, amihez az államhatóságnak egyébként sincs semmi köze, hiszen magánterületről van szó. A lelkésznek esze ágában sincs levenni a zászlót annál is inkább, mivel nem ő vonta fel, hanem elődjétől „örökölte”.
Nem számít a jogerős ítélet
Ennél is különösebb, hogy Erdőszentgyörgyön azokat a zászlókat szedetné le a prefektus a szintén egyházi tulajdonban lévő RMDSZ-székházról, amelyek törvényes kihelyezéséről már jogerős ítélet született. A per éppen azért indult, mert a kormánymegbízott 5000 lejes pénzbírságot szabott ki „az úgynevezett székely zászló” és „a minden magyarok zászlajának” kitűzése miatt. A Maros megyei törvényszék azonban tavaly novemberben megállapította, hogy a prefektus hibásan hivatkozott a 2001/1157-es számú kormányrendeletre, hiszen az más országok hivatalos lobogójára vonatkozik, és nem terjeszthető ki önkényesen például a székely zászlóra és a nem hivatalos, címeres piros-fehér-zöld lobogóra. „Van egy végleges, visszavonhatatlan ítélet, amit a prefektus képtelen elfogadni. Ismervén Lucian Gogát, én már tavaly ősszel megjósoltam, hogy újabb kifogást próbál majd találni. Szerintem ismét pereskedni fogunk: döntsön hát a bíróság” – nyilatkozta a Krónikának Csibi Attila polgármester.
Az erdőszentgyörgyi városháza ügyvédje, Menyhárt Gabriella is egyetért azzal, hogy minden bizonnyal újabb bírósági eljárásra fog sor kerülni, ugyanakkor arra is számít, hogy a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă is belép a perbe. Értesüléseink szerint Lucian Goga feljelentés alapján az elektronikai cikkek és tartozékok gyártásával foglalkozó Elektromaros cég tulajdonosait is felszólította arra, hogy székhelyükről távolítsák el a piros-fehér-zöld zászlót. Minden bizonnyal sem a feljelentést tevő személy, sem a kormánymegbízott nem jött rá arra, hogy az épületen nem a magyar, hanem az olasz zászló lobog, különben érthetetlen, miért éppen az olasz tulajdonban lévő vállalkozást szúrták ki, miközben német, holland, svájci, brit, amerikai befektetők tulajdonában lévő cégek háborítatlanul használhatják országuk lobogóját. Az Elektromarosnak továbbított fenyegetés egyébként megtette hatását: a tulajdonos eltávolította Olaszország zászlaját.
Jogászok: mi köze a prefektusnak a magánterülethez?
Jogászok véleménye szerint valós demokráciában a kormány helyi megbízottjának aligha lehet köze a magánterületen lengő zászlókhoz. A szakemberek abban is egyetértenek: a prefektus akciója egyértelműen azt mutatja, hogy Goga nem tartja tiszteletben a jogerős bírósági ítéleteket, holott zászlóügyben két ilyen döntés is született Maros megyében. Az egyiket az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT) képviselve Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd nyerte: az eljárást annak nyomán indították, hogy a megyeszékhely rendőrségének vezetője elrendelte az EMNT Klastrom (Mihai Viteazul) utcai székházára kitűzött székely zászló bevonását.
A marosvásárhelyi törvényszék jogerősen kimondta, hogy a székely lobogó nem minősíthető reklámzászlónak, mint amire hivatkozva a hatóság elrendelte a kisebbségi jelkép eltávolítását. A nagyváradi Menyhárt Gabriella az RMDSZ erdőszentgyörgyi szervezetét képviselte a Lucian Goga által 2016-ban indított zászlóperben. A partiumi jogásznak sikerült bebizonyítania, hogy a prefektusnak nincs jogi alapja beleszólni abba, hogy a magyar érdekképviseleti szervezet magánterületen a román zászló mellett a közösség másik két jelképét, a magyar és a székely lobogót is kitűzte.
A prefektus most is a törvény tiszteletben tartására és a magyar jelképek eltávolítására szólít fel, holott pontosan ő az, aki nem tartja tiszteletben a jogerős ítéletet. Pedig az még ránézve is kötelező” – fogalmazott a Krónikának Menyhárt Gabriella. Az ügyvéd úgy véli: jogállamban mindenképp erős aduásznak kell számítania a néhány hónappal ezelőtt hozott jogerős ítéletnek az esetleges újabb perben. Kincses Előd eközben a zászlótörvény előírásaira hívta fel a figyelmet, a jogszabály ugyanis kifejezetten a román lobogó kitűzési szabályairól rendelkezik, és nem vonatkozik a kifogásolt zászlókra. Jó lenne, ha a prefektus megtanulná azt, amit egy elsőéves jogász is tud: minden szabad, amit a törvény nem tilt” – magyarázta Kincses.
A számos kisebbségi jogvédelmi perben szerepet vállaló ügyvéd hozzátette: kíváncsian várja, hogy a prefektus a villák, panziók, hotelek és szállodaláncok tulajdonosait is felszólítsa más országok hivatalos zászlóinak eltávolítására, hogy a vendéglátók csak a román és az EU-s lobogóval köszönthessék az érkezőket.
kronika.ro; itthon.ma/erdelyorszag
2017. július 20.
Milyenek a mai magyar fiatalok a Kárpát-medencében?
Egy friss felmérés nemcsak a címben szereplő kérdésre ad választ, hanem arra is rávilágít, hogy miben különbözik az erdélyi fiatal a Kárpát-medence más régióiban élőktől.
Az egész világgal folyik a „harc” a magyar fiatal erőforrásért, ezért fontos tisztán látni és tudományos eszközökkel is felmérni a helyzetüket – jelentette ki Balog Zoltán miniszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma) azon a tusványosi kerekasztal-beszélgetésen, amelynek témája az Y és a Z generációk helyzete és a bennük rejlő lehetőségek volt.
A beszélgetés meghívottai voltak Balog Zoltán (miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma), Bauer Béla (ifjúságkutató, szociológus), Dávid László (rektor, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem), Szalai Zoltán (igazgató, Mathias Corvinus Collegium), Veres Valér (szociológus, a Kárpát-medencei fiatalokról készült gyorsjelentés erdélyi kutatója), Zsigmond Barna (alpolgármester, Újpest, határon túli magyar ügyekért felelős igazgató, Fidesz). Moderált Novák Katalin (család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma).
A beszélgetés aktualitását az adta, hogy elkészült az Új Nemzedék Központ felmérése, amely átfogó képet fest a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok családalapítási terveikről, a munkavállalással kapcsolatos megfontolásaikról, magyar nyelvű tanulási lehetőségeikről, nemzeti identitásukról, valamint szabadidős szokásaikról. Egy korábbi felméréssel együtt értékes adatokkal szolgál a fiatalok jövőképéről.
Amint Balog Zoltán is hangsúlyozta, először készült egyidjű nagymintás felmérés a magyarországi és a külhoni fiatalokról, mely lehetővé teszi a régiók közötti különbségek feltérképezését is. A nyolcezer megkérdezett közül mintegy négyezer a határon túli területekről származik. A fiatalok döntő többsége (kétharmada) a Kárpát-medencei magyarságot egységesnek látja, és
egyetért abban, hogy a külhoni magyarok részét képezik a magyar nemzetnek.
Balog Zoltán szerint a fiatalok kapcsán is fontos, hogy elfogadjuk-e az európai demográfiai trendeket, vagy tudunk-e a szembemenni azokkal. Miközben szerte az Európai Unióban csökkenőben van a házasságkötések száma, és 2002 és 2010 között Magyarországon is 27 százalékkal csökkent a frigyre lépők száma, 2011-től sikerült megfordítani a trendet, és 46 százalékos növekedést elérni. Az elmúlt hat évben megduplázták a családtámogatást Magyarországon, de 2018 januárjától a határon túlra is kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvény lehetőségét. „Mi saját erőforrásainkból szeretnénk megújulni, és nem a bevándorlás által” – fogalmazott a miniszter aki szerint a magyar anyanyelvű romák integrálásának kérdését is időszerű lenne átgondolni.
A felmérésből kiderül: a megkérdezett 15 és 29 év közötti fiatalok háromnegyede magyar nemzetiségűnek (is) vallja magát, magyarul érintkezik a közvetlen kapcsolataival és legalább hattizedük magyarul is gondolkodik. Minden második Kárpát-medencei fiatal magyar nyelven is internetezik és néz TV-t. A legtöbb régióban az internetezők száma meghaladta a TV-nézőkét. A külhoni ifjúság legalább fele vallásos – lényegesen többen, mint Magyarországon. A megkérdezett fiatalok
jellemzően kétgyermekes családmodellben gondolkodnak.
A felmérés gyorsjelentését egy kiadvány formájában adták közre a készítők, ennek regionális összefoglalójából megtudhatjuk, hogy az erdélyi válaszadók 45 százaléka elsősorban a magyar közösséghez kötődik, 20 százalék erdélyi magyarnak vallja magát, 8 százalék pedig székelynek. Az erdélyi megkérdezettek 85 százalékának van magyar házastársa vagy partnere.
A négy külhoni régió közül Erdélyben volt a legmagasabb a még oktatásban lévő fiatalok és a tanulmányaikat folytatni szándékozó fiatalok aránya. A megkérdezettek 94 százaléka magyarul beszél a családi körben, 4 százalék vegyesen használja a román és a magyar nyelvet, 1 százalék pedig románul beszél a családtagokkal. foter.ro
Egy friss felmérés nemcsak a címben szereplő kérdésre ad választ, hanem arra is rávilágít, hogy miben különbözik az erdélyi fiatal a Kárpát-medence más régióiban élőktől.
Az egész világgal folyik a „harc” a magyar fiatal erőforrásért, ezért fontos tisztán látni és tudományos eszközökkel is felmérni a helyzetüket – jelentette ki Balog Zoltán miniszter (Emberi Erőforrások Minisztériuma) azon a tusványosi kerekasztal-beszélgetésen, amelynek témája az Y és a Z generációk helyzete és a bennük rejlő lehetőségek volt.
A beszélgetés meghívottai voltak Balog Zoltán (miniszter, Emberi Erőforrások Minisztériuma), Bauer Béla (ifjúságkutató, szociológus), Dávid László (rektor, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem), Szalai Zoltán (igazgató, Mathias Corvinus Collegium), Veres Valér (szociológus, a Kárpát-medencei fiatalokról készült gyorsjelentés erdélyi kutatója), Zsigmond Barna (alpolgármester, Újpest, határon túli magyar ügyekért felelős igazgató, Fidesz). Moderált Novák Katalin (család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma).
A beszélgetés aktualitását az adta, hogy elkészült az Új Nemzedék Központ felmérése, amely átfogó képet fest a Kárpát-medencében élő magyar fiatalok családalapítási terveikről, a munkavállalással kapcsolatos megfontolásaikról, magyar nyelvű tanulási lehetőségeikről, nemzeti identitásukról, valamint szabadidős szokásaikról. Egy korábbi felméréssel együtt értékes adatokkal szolgál a fiatalok jövőképéről.
Amint Balog Zoltán is hangsúlyozta, először készült egyidjű nagymintás felmérés a magyarországi és a külhoni fiatalokról, mely lehetővé teszi a régiók közötti különbségek feltérképezését is. A nyolcezer megkérdezett közül mintegy négyezer a határon túli területekről származik. A fiatalok döntő többsége (kétharmada) a Kárpát-medencei magyarságot egységesnek látja, és
egyetért abban, hogy a külhoni magyarok részét képezik a magyar nemzetnek.
Balog Zoltán szerint a fiatalok kapcsán is fontos, hogy elfogadjuk-e az európai demográfiai trendeket, vagy tudunk-e a szembemenni azokkal. Miközben szerte az Európai Unióban csökkenőben van a házasságkötések száma, és 2002 és 2010 között Magyarországon is 27 százalékkal csökkent a frigyre lépők száma, 2011-től sikerült megfordítani a trendet, és 46 százalékos növekedést elérni. Az elmúlt hat évben megduplázták a családtámogatást Magyarországon, de 2018 januárjától a határon túlra is kiterjesztik az anyasági támogatást és a babakötvény lehetőségét. „Mi saját erőforrásainkból szeretnénk megújulni, és nem a bevándorlás által” – fogalmazott a miniszter aki szerint a magyar anyanyelvű romák integrálásának kérdését is időszerű lenne átgondolni.
A felmérésből kiderül: a megkérdezett 15 és 29 év közötti fiatalok háromnegyede magyar nemzetiségűnek (is) vallja magát, magyarul érintkezik a közvetlen kapcsolataival és legalább hattizedük magyarul is gondolkodik. Minden második Kárpát-medencei fiatal magyar nyelven is internetezik és néz TV-t. A legtöbb régióban az internetezők száma meghaladta a TV-nézőkét. A külhoni ifjúság legalább fele vallásos – lényegesen többen, mint Magyarországon. A megkérdezett fiatalok
jellemzően kétgyermekes családmodellben gondolkodnak.
A felmérés gyorsjelentését egy kiadvány formájában adták közre a készítők, ennek regionális összefoglalójából megtudhatjuk, hogy az erdélyi válaszadók 45 százaléka elsősorban a magyar közösséghez kötődik, 20 százalék erdélyi magyarnak vallja magát, 8 százalék pedig székelynek. Az erdélyi megkérdezettek 85 százalékának van magyar házastársa vagy partnere.
A négy külhoni régió közül Erdélyben volt a legmagasabb a még oktatásban lévő fiatalok és a tanulmányaikat folytatni szándékozó fiatalok aránya. A megkérdezettek 94 százaléka magyarul beszél a családi körben, 4 százalék vegyesen használja a román és a magyar nyelvet, 1 százalék pedig románul beszél a családtagokkal. foter.ro
2017. július 21.
Anyanyelvhasználat: szívesség vagy jog?
Elsősorban az önkormányzati szinten megvalósuló, az intézmények közti kommunikáció során fellépő többnyelvűség, az anyanyelvhasználat kérdését járták körül szerdán Tusványoson a Gúzsba kötött többnyelvűség című beszélgetésen, ahol jogsértésekről is szó esett.
Az előadók egyetértettek abban: maximálisan élni kell a törvény biztosította anyanyelvhasználati joggal, a vonatkozó jogszabályok kétértelműségeit érzékeltetve pedig rámutattak: ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, máshol nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni. Megoldást jelentene, ha a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé válna, és ezt az alaptörvény rögzítené.
A többnyelvűség Erdélyben elsősorban nem Székelyföldön jelent problémát, és bár az alkotmány és közigazgatási törvény is szabályozza, azt tapasztaljuk: ezek egyes rendelkezései nagyon széles értelmezést biztosítanak a nyelvi jogok használata tekintetében – fogalmazott felvezetőjében Székely István moderátor.
Az RMDSZ ügyvezető alelnöke elmondta: a szövetség egy módosító csomagot fogalmazott meg, mely révén próbálják a kétérteműségeket rendezni.
Elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke példázta, hogyan valósul meg a többnyelvűség intézményi szinten, valamint az önkormányzatok közti kommunikációban. Munkacsoportot hoztak létre, hogy az írott anyanyelvhasználat lehetőségét népszerűsítsék, terjesszék, nyomtatványokat fordítottak, ha a polgármesterek románul megfogalmazott levelet intéztek hozzá, ő magyarul válaszolt – mondta, így lassan, de kialakult a gyakorlat: az intézmények közti kommunikáció magyarul történik, és próbálják ugyanezt a lakossággal, más intézményekkel megvalósítani. Úgy értékelte, hátráltatja a többnyelvűség megvalósulását a bukaresti politikusok és a média által gerjesztett cirkusz, de a szűkös anyagi keret is.
Zakariás Zoltán Hargita megyei önkormányzati képviselő hozzászólásában arra összpontosított, hogyan és mennyire használják ki a törvény biztosította lehetőségeket a magyar választottak. Úgy értékelte, utóbbiak feladata a népnevelés is, közös összefogással pedig elérhető, hogy az anyanyelven történő kommunikáció, az anyanyelvi közigazgatási nyelvhasználat egyre jobban elterjedjen. A nyomtatványok egységesítése, kétnyelvűsítése csak első látásra jelent anyagi megterhelést, vélekedett, egy társulás révén, közös befizetéssel ezek a költségek is mérséklődnek. Maros megye különleges helyzetben van, egyes térségeiben többségben él a magyar lakosság, de vannak szórványközösségek és olyan települések is, ahol egyáltalán nem élnek magyarok, így jól érzékelhető, hogy hol és hogyan értelmezik a kisebbségi jogokat – vázolta Péter Ferenc.
Maros Megye Tanácsának elnöke elmondta: a magyar többségű településeken vagy ahol magyar polgármester, alpolgármester van tisztségben, megtalálhatók a kétnyelvű utcanévtáblák, az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet. Ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot, különféle problémákra hivatkozva csupán részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Megoldásként fogalmazta meg a törvényi előírások egyértelműsítését, hogy azokat a különböző intézmények ne értelmezhessék kedvük szerint.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke arra hívta fel a figyelmet: míg a helyi közigazgatási törvény lehetőséget ad az anyanyelvhasználatra, addig ez a központi közigazgatásra már nem vonatkozik. Míg a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, a közegészségügyi igazgatósághoz már nem – mutatott rá, hangsúlyozván: a törvényeknek rosszhiszemű alkalmazói is vannak, ilyen a prefektúra, számvevőszék.
Millió feljelentéssel szembesülnek, mondta, évekig pereskednek, a diszkriminációellenes tanácsot, a korrupcióellenes ügyszséget is járták már ezek következtében. Belső ügyek tekintetében kifejtette: Háromszék önkormányzata dolgozóinak 95 százaléka magyar, a román és magyar szaknyelvet viszont senki sem ismeri tökéletesen – ezt elismerik a munkatársak is. A többnyelvűség többletköltséggel jár, de hiába igényelték, megfelelő anyagi keretet nem biztosítottak rá – mondta.
Megoldást jelentene, ha a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lenne Székelyföldön, illetve azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar közösség aránya meghaladja a húsz százalékot. „Az nem válasz, hogy az alkotmány ezt nem teszi lehetővé. Az alkotmányt és a törvényeket kell az életünk után igazítani, és nem fordítva. Románia belső jogrendjének részei azok a nemzetközi egyezmények, amelyek teljesen világosan javasolják megoldásként a regionális kisebbségi nyelv bevezetését” – összegzett Tamás Sándor.
A kisebbségi nyelvhasználat kapcsán napi szinten felmerülő problémahalmaz egy nyugat-európai számára elképzelhetetlen – reagált az önkormányzati vezetők ismertetőire Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke.
Raportőrként követi a Románia által is ratifikált kisebbségi és regionális nyelvi chartában foglaltak betartását – mondta –, és azt tapasztalja: országunk esetében a magyarnyelv-használat tekintetében komoly az eltérés az elvi hozzáállás, illetve a gyakorlati életbe ültetés között.
Székely István úgy vélte: fontos szempont a lakosság viszonyulása is a nyelvi jogokhoz, hiszen interetnikus környezetben igen gyakori, hogy magyar anyanyelvű kérvényező románul fogalmazott beadványt intéz a hivatalokhoz. Kérdés, elérhető-e bármiféle előrelépés a nyelvi jogok terén, amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól, és nem jogai érvényesítését – tette hozzá.
Demeter Virág Katalin / Háromszék; Erdély.ma
Elsősorban az önkormányzati szinten megvalósuló, az intézmények közti kommunikáció során fellépő többnyelvűség, az anyanyelvhasználat kérdését járták körül szerdán Tusványoson a Gúzsba kötött többnyelvűség című beszélgetésen, ahol jogsértésekről is szó esett.
Az előadók egyetértettek abban: maximálisan élni kell a törvény biztosította anyanyelvhasználati joggal, a vonatkozó jogszabályok kétértelműségeit érzékeltetve pedig rámutattak: ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, máshol nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni. Megoldást jelentene, ha a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé válna, és ezt az alaptörvény rögzítené.
A többnyelvűség Erdélyben elsősorban nem Székelyföldön jelent problémát, és bár az alkotmány és közigazgatási törvény is szabályozza, azt tapasztaljuk: ezek egyes rendelkezései nagyon széles értelmezést biztosítanak a nyelvi jogok használata tekintetében – fogalmazott felvezetőjében Székely István moderátor.
Az RMDSZ ügyvezető alelnöke elmondta: a szövetség egy módosító csomagot fogalmazott meg, mely révén próbálják a kétérteműségeket rendezni.
Elsőként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke példázta, hogyan valósul meg a többnyelvűség intézményi szinten, valamint az önkormányzatok közti kommunikációban. Munkacsoportot hoztak létre, hogy az írott anyanyelvhasználat lehetőségét népszerűsítsék, terjesszék, nyomtatványokat fordítottak, ha a polgármesterek románul megfogalmazott levelet intéztek hozzá, ő magyarul válaszolt – mondta, így lassan, de kialakult a gyakorlat: az intézmények közti kommunikáció magyarul történik, és próbálják ugyanezt a lakossággal, más intézményekkel megvalósítani. Úgy értékelte, hátráltatja a többnyelvűség megvalósulását a bukaresti politikusok és a média által gerjesztett cirkusz, de a szűkös anyagi keret is.
Zakariás Zoltán Hargita megyei önkormányzati képviselő hozzászólásában arra összpontosított, hogyan és mennyire használják ki a törvény biztosította lehetőségeket a magyar választottak. Úgy értékelte, utóbbiak feladata a népnevelés is, közös összefogással pedig elérhető, hogy az anyanyelven történő kommunikáció, az anyanyelvi közigazgatási nyelvhasználat egyre jobban elterjedjen. A nyomtatványok egységesítése, kétnyelvűsítése csak első látásra jelent anyagi megterhelést, vélekedett, egy társulás révén, közös befizetéssel ezek a költségek is mérséklődnek. Maros megye különleges helyzetben van, egyes térségeiben többségben él a magyar lakosság, de vannak szórványközösségek és olyan települések is, ahol egyáltalán nem élnek magyarok, így jól érzékelhető, hogy hol és hogyan értelmezik a kisebbségi jogokat – vázolta Péter Ferenc.
Maros Megye Tanácsának elnöke elmondta: a magyar többségű településeken vagy ahol magyar polgármester, alpolgármester van tisztségben, megtalálhatók a kétnyelvű utcanévtáblák, az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet. Ahol a magyarság aránya nem éri el az 50 százalékot, különféle problémákra hivatkozva csupán részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Megoldásként fogalmazta meg a törvényi előírások egyértelműsítését, hogy azokat a különböző intézmények ne értelmezhessék kedvük szerint.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke arra hívta fel a figyelmet: míg a helyi közigazgatási törvény lehetőséget ad az anyanyelvhasználatra, addig ez a központi közigazgatásra már nem vonatkozik. Míg a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, a közegészségügyi igazgatósághoz már nem – mutatott rá, hangsúlyozván: a törvényeknek rosszhiszemű alkalmazói is vannak, ilyen a prefektúra, számvevőszék.
Millió feljelentéssel szembesülnek, mondta, évekig pereskednek, a diszkriminációellenes tanácsot, a korrupcióellenes ügyszséget is járták már ezek következtében. Belső ügyek tekintetében kifejtette: Háromszék önkormányzata dolgozóinak 95 százaléka magyar, a román és magyar szaknyelvet viszont senki sem ismeri tökéletesen – ezt elismerik a munkatársak is. A többnyelvűség többletköltséggel jár, de hiába igényelték, megfelelő anyagi keretet nem biztosítottak rá – mondta.
Megoldást jelentene, ha a román mellett a magyar is hivatalos nyelv lenne Székelyföldön, illetve azokban a közigazgatási egységekben, ahol a magyar közösség aránya meghaladja a húsz százalékot. „Az nem válasz, hogy az alkotmány ezt nem teszi lehetővé. Az alkotmányt és a törvényeket kell az életünk után igazítani, és nem fordítva. Románia belső jogrendjének részei azok a nemzetközi egyezmények, amelyek teljesen világosan javasolják megoldásként a regionális kisebbségi nyelv bevezetését” – összegzett Tamás Sándor.
A kisebbségi nyelvhasználat kapcsán napi szinten felmerülő problémahalmaz egy nyugat-európai számára elképzelhetetlen – reagált az önkormányzati vezetők ismertetőire Magyar Anna, az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának alelnöke.
Raportőrként követi a Románia által is ratifikált kisebbségi és regionális nyelvi chartában foglaltak betartását – mondta –, és azt tapasztalja: országunk esetében a magyarnyelv-használat tekintetében komoly az eltérés az elvi hozzáállás, illetve a gyakorlati életbe ültetés között.
Székely István úgy vélte: fontos szempont a lakosság viszonyulása is a nyelvi jogokhoz, hiszen interetnikus környezetben igen gyakori, hogy magyar anyanyelvű kérvényező románul fogalmazott beadványt intéz a hivatalokhoz. Kérdés, elérhető-e bármiféle előrelépés a nyelvi jogok terén, amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól, és nem jogai érvényesítését – tette hozzá.
Demeter Virág Katalin / Háromszék; Erdély.ma
2017. július 21.
Művelődés – 2017. júliusi lapszám
„Hosszan sorolhatnék még érveket, hogy miért gondolom úgy, nincs veszve semmi, miért gondolom úgy, hogy igenis többet olvasnak az emberek, mint régen. Sokat bővült a kínálat a (magyar) könyvkiadók is fejlődtek, éppen azért, mert a csúcstechnológiával – televízió, 3D-s mozi, számítógép, stb – kell felvenniük a versenyt; tehát szebbnél szebb könyvek látnak napvilágot. „ – írja A könyv marad című vezércikkében Dimény-Haszman Árpád költő, szerkesztő, az idén immár ötödik alkalommal megrendezésre került, csernátoni kézműves és olvasótábor egyik szervezője.
A Közösség rovatban Dáné Tibor Kálmán idézi fel, hogy a rendszerváltás utáni másfél évtizedben hogyan indult be Erdélyben, sok szempontból Balázs Ferenc nyomdokain, a népfőiskola mozgalom. Az írás az Unitárius Egyház által szervezett Balázs Ferenc Emlékkonferencián 2017 május 26-án elhangzott előadás szerkesztett szövegváltozata.
Az Enciklopédia rovatban Szekernyés János, Temesváron élő bánsági újságíró, helytörténész idézi Bartók Béla nagyszentmiklósi éveit, a nagy magyar zeneszerző életének ehhez a bánsági településhez kötődő mozzanatait.
Az Emlék-lapok rovatban Süli Attila budapesti hadtörténész, korabeli dokumentumokra támaszkodva, idézi a Köpecen született Móricz Sándor ezredes 1848-49-es forradalomban és szabadságharcba vállalt szerepét.
A Galéria rovatban Suba László Tordán élő képzőművész ír az erdélyi szobrászatról és mutat be néhány jeles hazai képzőművészt.
A Könyvesház rovatban Balla Sándor ír Lapohos András: Pro Natura Park Ördöngösfüzesen című, a kolozsvári Grafikolor Kiadónál idén megjelent, kötetéről. A Tudomány rovatban a Marosvásárhelyen élő Jakab Sámuel geológus, egyetemi tanár, földrajzi szakíró emlékezik a 135 évvel ezelőtt született Balogh Ernőre, aki meghatározó személyisége volt az erdélyi magyar természettudományi életnek.
A Szabadidő rovatot Farkas György egyetemi oktató jegyzi, A közel-vagy makrofotózás izgalmai és fortélyai címmel, melyben hasznos tanácsokkal látja el mindazokat, akik hobbiból, kedvteleséből, vagy éppen szakmájuk révén foglalkoznak, főleg a természet világának, „közelebbi” megismerésével.
A Híradó rovatban a lap újra közli a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XXIV Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő versenyfelhívását. Erdély.ma
„Hosszan sorolhatnék még érveket, hogy miért gondolom úgy, nincs veszve semmi, miért gondolom úgy, hogy igenis többet olvasnak az emberek, mint régen. Sokat bővült a kínálat a (magyar) könyvkiadók is fejlődtek, éppen azért, mert a csúcstechnológiával – televízió, 3D-s mozi, számítógép, stb – kell felvenniük a versenyt; tehát szebbnél szebb könyvek látnak napvilágot. „ – írja A könyv marad című vezércikkében Dimény-Haszman Árpád költő, szerkesztő, az idén immár ötödik alkalommal megrendezésre került, csernátoni kézműves és olvasótábor egyik szervezője.
A Közösség rovatban Dáné Tibor Kálmán idézi fel, hogy a rendszerváltás utáni másfél évtizedben hogyan indult be Erdélyben, sok szempontból Balázs Ferenc nyomdokain, a népfőiskola mozgalom. Az írás az Unitárius Egyház által szervezett Balázs Ferenc Emlékkonferencián 2017 május 26-án elhangzott előadás szerkesztett szövegváltozata.
Az Enciklopédia rovatban Szekernyés János, Temesváron élő bánsági újságíró, helytörténész idézi Bartók Béla nagyszentmiklósi éveit, a nagy magyar zeneszerző életének ehhez a bánsági településhez kötődő mozzanatait.
Az Emlék-lapok rovatban Süli Attila budapesti hadtörténész, korabeli dokumentumokra támaszkodva, idézi a Köpecen született Móricz Sándor ezredes 1848-49-es forradalomban és szabadságharcba vállalt szerepét.
A Galéria rovatban Suba László Tordán élő képzőművész ír az erdélyi szobrászatról és mutat be néhány jeles hazai képzőművészt.
A Könyvesház rovatban Balla Sándor ír Lapohos András: Pro Natura Park Ördöngösfüzesen című, a kolozsvári Grafikolor Kiadónál idén megjelent, kötetéről. A Tudomány rovatban a Marosvásárhelyen élő Jakab Sámuel geológus, egyetemi tanár, földrajzi szakíró emlékezik a 135 évvel ezelőtt született Balogh Ernőre, aki meghatározó személyisége volt az erdélyi magyar természettudományi életnek.
A Szabadidő rovatot Farkas György egyetemi oktató jegyzi, A közel-vagy makrofotózás izgalmai és fortélyai címmel, melyben hasznos tanácsokkal látja el mindazokat, akik hobbiból, kedvteleséből, vagy éppen szakmájuk révén foglalkoznak, főleg a természet világának, „közelebbi” megismerésével.
A Híradó rovatban a lap újra közli a brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület a XXIV Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedő versenyfelhívását. Erdély.ma
2017. július 21.
Stratégiák vannak, cselekedni kell (Magyar iskolák veszélyben)
Problémafelvető, a magyar oktatás gondjainak egy részét körüljáró, beiskolázási kérdéseket feszegető, legalább évtizedes megoldási lehetőségekre emlékeztető, amolyan, a feladatokat ismétlő fórumbeszélgetést tartottak tegnap a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Kós Károly Sátrában Magyar iskoláink veszélyben – létszám vagy stratégia hiánya? címmel.
A sokat ígérő oktatási panelt Csíky Csengele, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közösségét képviselő, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport vezetője moderálta, aki szerint a romániai oktatási törvény kusza és ellentmondó, meggyőződése, hogy a jogok érvényesítéséért a jelenleginél sokkal nagyobb összefogásra van szükség, és javasolta, hogy a fórum résztvevői fogalmazzanak meg egy közös szándéknyilatkozatot, egyfajta kiáltványt a magyar oktatás helyzetének orvoslása érdekében. A meghívott előadók hol arról panaszkodtak, hogy tömegével készültek oktatási stratégiák, de ezek nem valósultak meg, hol a közép- és hosszú távú terveket hiányolták, egyedül Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke mondta ki nyíltan: tervek, stratégiák bőven vannak, de hiányzik egy egységes koordináció, amiben minden érintett fél felelősséget vállal, és az adott területen meg is teszi a szükséges lépéseket. Csáky Csongor, a magyarországi Rákóczi Szövetség főtitkára arról számolt be, hogy szervezetük programjainak köszönhetően az elmúlt években a Kárpát-medencében növekedett a magyar iskolát választók száma. Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa azt tette szóvá, hogy az oktatási törvény nem az oktatási tartalmakra koncentrál, hanem a költségvetésre, a pénz és nem az oktatás minőségének javítása határozza meg a központi stratégiákat. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, a Temes megyei szórványprogram egyik oszlopos tagja szerint nem egészséges külön tömbmagyar- és külön szórványstratégiában gondolkodni az oktatás terén, mert a szórványban is vannak többségi magyar közösségek és a tömbmagyarságban is szórványhelyzetek. A helyi és kistérségi fórumok, szakmai beszélgetések sokat segíthetnek a problémák megoldásában, olykor a helyi megoldások eredményesebbek a központból javasoltaknál – mondotta. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az RMPSZ stratégiai javaslattevő csoportjának tagja szerint az oktatási minisztérium túl sokat foglalkozik az oktatásra szánt pénzügyi lehetőségekkel és kevésbé az oktatási tartalmakkal. A magyar oktatás fejlesztéséhez politikai akarat és gazdasági eszközök kellenek, ami nem várható el a többségi nemzettől, mert nekik nem az az érdekük, hogy a magyar oktatás fejlődjék – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.
A Kós Károly Sátorban folytatott beszélgetés résztvevői nem tisztázták egyértelműen, hogy stratégiai tervekben vagy cselekvési programokban van-e leginkább hiány, ezért lapunk az RMPSZ elnökét kérte, tisztázza a helyzetet. Burus-Siklódi Botond: „Egy általánosan elfogadott, minden érintett fél részvételével megalkotott közoktatási tanácsra lenne szükség. Mi mutogatunk az oktatáspolitika irányába, az ő retorikájukban pedig egyre gyakrabban megjelenik, hogy ebben a szakma illetékes, de nem látjuk a konkrét együttműködést. Ott van valahol valakinek a fiókjában az új tanügyi törvény, majd egyszer egy hónapig közvitára bocsátják, és akkor mi azt mondjuk, hogy nem volt kellő időnk, hogy megfelelő szinten, megfelelő professzionalizmussal hozzászóljunk. Meg kellene alakítani a közoktatási tanácsot és annak a műhelyeit, munkacsoportjait, amelyek foglalkoznak a finanszírozással, a törvénymódosítás esetleges változásaival, az oktatás tartalmával. Mérföldkőnek neveztük a 2011-es oktatási törvény kisebbségi oktatásról szóló fejezetét, de ebből nem szabad engedni, semmiféle politikai paktumok árán nem szabad ezeknek sérülniük. Félő, hogy ezeknek a kilúgozása előkészülőben van, előrejelzések szerint politikai egyeztetések vagy valamiféle paktumok születnek, de erről nem tájékoztatnak. Egy ilyen tanács működésének az eredménye kellene hogy legyen a kölcsönös informáltság. Ahhoz, hogy úgy érezzük, bevontak a döntésekbe, meg is kellene szólítani minket, de ez nem igazán történik meg. Ha azzal zárunk le minden vitát, ami mindenkit érint, hogy fölösleges a mi szakmai hozadékunk, akkor ez nem hoz eredményt. (…) Az oktatáspolitika hiába mutogat felénk, vagy mi hiába mutogatunk az ő irányukba, ha nincs meg a közös felelősségvállalás, akkor nincs eredmény. Ezt lehetne helyére tenni egy oktatási tanács keretében.”
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Problémafelvető, a magyar oktatás gondjainak egy részét körüljáró, beiskolázási kérdéseket feszegető, legalább évtizedes megoldási lehetőségekre emlékeztető, amolyan, a feladatokat ismétlő fórumbeszélgetést tartottak tegnap a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Kós Károly Sátrában Magyar iskoláink veszélyben – létszám vagy stratégia hiánya? címmel.
A sokat ígérő oktatási panelt Csíky Csengele, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium szülői közösségét képviselő, a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport vezetője moderálta, aki szerint a romániai oktatási törvény kusza és ellentmondó, meggyőződése, hogy a jogok érvényesítéséért a jelenleginél sokkal nagyobb összefogásra van szükség, és javasolta, hogy a fórum résztvevői fogalmazzanak meg egy közös szándéknyilatkozatot, egyfajta kiáltványt a magyar oktatás helyzetének orvoslása érdekében. A meghívott előadók hol arról panaszkodtak, hogy tömegével készültek oktatási stratégiák, de ezek nem valósultak meg, hol a közép- és hosszú távú terveket hiányolták, egyedül Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége elnöke mondta ki nyíltan: tervek, stratégiák bőven vannak, de hiányzik egy egységes koordináció, amiben minden érintett fél felelősséget vállal, és az adott területen meg is teszi a szükséges lépéseket. Csáky Csongor, a magyarországi Rákóczi Szövetség főtitkára arról számolt be, hogy szervezetük programjainak köszönhetően az elmúlt években a Kárpát-medencében növekedett a magyar iskolát választók száma. Andrási Benedek, a Magyar Unitárius Egyház oktatási tanácsosa azt tette szóvá, hogy az oktatási törvény nem az oktatási tartalmakra koncentrál, hanem a költségvetésre, a pénz és nem az oktatás minőségének javítása határozza meg a központi stratégiákat. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója, a Temes megyei szórványprogram egyik oszlopos tagja szerint nem egészséges külön tömbmagyar- és külön szórványstratégiában gondolkodni az oktatás terén, mert a szórványban is vannak többségi magyar közösségek és a tömbmagyarságban is szórványhelyzetek. A helyi és kistérségi fórumok, szakmai beszélgetések sokat segíthetnek a problémák megoldásában, olykor a helyi megoldások eredményesebbek a központból javasoltaknál – mondotta. Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója, az RMPSZ stratégiai javaslattevő csoportjának tagja szerint az oktatási minisztérium túl sokat foglalkozik az oktatásra szánt pénzügyi lehetőségekkel és kevésbé az oktatási tartalmakkal. A magyar oktatás fejlesztéséhez politikai akarat és gazdasági eszközök kellenek, ami nem várható el a többségi nemzettől, mert nekik nem az az érdekük, hogy a magyar oktatás fejlődjék – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.
A Kós Károly Sátorban folytatott beszélgetés résztvevői nem tisztázták egyértelműen, hogy stratégiai tervekben vagy cselekvési programokban van-e leginkább hiány, ezért lapunk az RMPSZ elnökét kérte, tisztázza a helyzetet. Burus-Siklódi Botond: „Egy általánosan elfogadott, minden érintett fél részvételével megalkotott közoktatási tanácsra lenne szükség. Mi mutogatunk az oktatáspolitika irányába, az ő retorikájukban pedig egyre gyakrabban megjelenik, hogy ebben a szakma illetékes, de nem látjuk a konkrét együttműködést. Ott van valahol valakinek a fiókjában az új tanügyi törvény, majd egyszer egy hónapig közvitára bocsátják, és akkor mi azt mondjuk, hogy nem volt kellő időnk, hogy megfelelő szinten, megfelelő professzionalizmussal hozzászóljunk. Meg kellene alakítani a közoktatási tanácsot és annak a műhelyeit, munkacsoportjait, amelyek foglalkoznak a finanszírozással, a törvénymódosítás esetleges változásaival, az oktatás tartalmával. Mérföldkőnek neveztük a 2011-es oktatási törvény kisebbségi oktatásról szóló fejezetét, de ebből nem szabad engedni, semmiféle politikai paktumok árán nem szabad ezeknek sérülniük. Félő, hogy ezeknek a kilúgozása előkészülőben van, előrejelzések szerint politikai egyeztetések vagy valamiféle paktumok születnek, de erről nem tájékoztatnak. Egy ilyen tanács működésének az eredménye kellene hogy legyen a kölcsönös informáltság. Ahhoz, hogy úgy érezzük, bevontak a döntésekbe, meg is kellene szólítani minket, de ez nem igazán történik meg. Ha azzal zárunk le minden vitát, ami mindenkit érint, hogy fölösleges a mi szakmai hozadékunk, akkor ez nem hoz eredményt. (…) Az oktatáspolitika hiába mutogat felénk, vagy mi hiába mutogatunk az ő irányukba, ha nincs meg a közös felelősségvállalás, akkor nincs eredmény. Ezt lehetne helyére tenni egy oktatási tanács keretében.”
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 21.
Emlékkopját állítottak Szőts Dánielnek
Újabb emlékkopjával gazdagodott a kisborosnyói Történelmi Emlékpark. Ezúttal néhai dr. vitéz Szőts Dánielnek, a Vitézi Rend erdélyi törzse oszlopos tagjának állítottak emléket. A tegnap délutáni ünnepségen az elhunyt vitéz társai, rokonok, barátok, a Vitézi Rend eszméivel szimpatizáló polgárok vettek részt. A kopjafát Bartha Árpád faragta.
Székely Róbert lelkipásztor üdvözölte elsőként a jelenlevőket, „vitézeket, nemzetes hölgyeket és urakat, Nagyborosnyó alpolgármesterét, Kanyó Antalt, a vendégeket”. Elmondta, a kopjafa állításának ötlete Damó Gyulától – az emlékpark megálmodójától – származik. A nyugdíjas tanítóval folytatott beszélgetésekből vált számára tisztává a kopjafa állításának háttere: Dani bácsi sokat járt az emlékparkban, emlékfát is ültetett, de a Damó Gyulával tartott baráti viszonya, az egymás iránti tisztelet vezérelte leginkább az ötletgazdát, akinek kezdeményezését a Vitézi Rend erdélyi törzse is felvállalta.
Rövid áhítattal folytatódott a rendezvény, nem mindennapi módon az elhangzott egyházi énekek dallamát Márk Norbert vadászkürtből szólaltatta meg. Damó Gyula beszédében „Dani bátya” jelmondatát idézte: „cselekvésben kell élni és szolgálni nemzetünket”. Ennek szellemében élte életét tiszti főorvosként, a Vitézi Rend tagjaként is. A kopjafa jelzi, hogy földi élete véget ért ugyan, de az emlékezetben továbbra is élni fog – hangoztatta. Székely Zsolt, a Vitézi rend erdélyi törzsének főkapitánya így értékelte dr. Szőts Dániel életútját: a pályát megfutotta, a harcot megharcolta, a hitét megtartotta. 15 millió magyarnak volt testvére, s fájlalta a nemzet fogyását – méltatta az Úz völgyének veteránját. A Vitézi Rend a kopjafa állításával rója le tiszteletét – emelte ki.
Nyáguly Vilmos felelevenítette, tíz évvel ezelőtt járt először a kisborosnyói emlékparkban dr. Szőts Dániel társaságában. Melegedett a szíve, amikor látta, mire képes egy idős ember egy pár száz lelkes faluban. Jeleket állít arra érdemes, a nemzet asztalára valamit letevő embereknek, a magyar történelem sorsdöntő eseményeinek. Dani bácsi és Damó tanító bácsi ezért vált eszményképévé – jelentette ki. Nyilvánosan tett fogadalmat: ezentúl minden Dániel-napon ott lesz az emlékparkban. Mindezek után Búcsú Dániel barátomtól című versét olvasta fel. Az ünnepi beszédeket követően a kopjafa leleplezésére, majd koszorúzására került sor. A Vitézi Rend mellett a Szőts család, Kanyó Antal alpolgármester, az elhunyt ismerősei, barátai helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait.
Az ünnepség végén Ferenc Botond és Tánczos András szavalt. Az áldás után a himnusz hangzott el, először vadászkürtből, majd a résztvevők torkából is.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Újabb emlékkopjával gazdagodott a kisborosnyói Történelmi Emlékpark. Ezúttal néhai dr. vitéz Szőts Dánielnek, a Vitézi Rend erdélyi törzse oszlopos tagjának állítottak emléket. A tegnap délutáni ünnepségen az elhunyt vitéz társai, rokonok, barátok, a Vitézi Rend eszméivel szimpatizáló polgárok vettek részt. A kopjafát Bartha Árpád faragta.
Székely Róbert lelkipásztor üdvözölte elsőként a jelenlevőket, „vitézeket, nemzetes hölgyeket és urakat, Nagyborosnyó alpolgármesterét, Kanyó Antalt, a vendégeket”. Elmondta, a kopjafa állításának ötlete Damó Gyulától – az emlékpark megálmodójától – származik. A nyugdíjas tanítóval folytatott beszélgetésekből vált számára tisztává a kopjafa állításának háttere: Dani bácsi sokat járt az emlékparkban, emlékfát is ültetett, de a Damó Gyulával tartott baráti viszonya, az egymás iránti tisztelet vezérelte leginkább az ötletgazdát, akinek kezdeményezését a Vitézi Rend erdélyi törzse is felvállalta.
Rövid áhítattal folytatódott a rendezvény, nem mindennapi módon az elhangzott egyházi énekek dallamát Márk Norbert vadászkürtből szólaltatta meg. Damó Gyula beszédében „Dani bátya” jelmondatát idézte: „cselekvésben kell élni és szolgálni nemzetünket”. Ennek szellemében élte életét tiszti főorvosként, a Vitézi Rend tagjaként is. A kopjafa jelzi, hogy földi élete véget ért ugyan, de az emlékezetben továbbra is élni fog – hangoztatta. Székely Zsolt, a Vitézi rend erdélyi törzsének főkapitánya így értékelte dr. Szőts Dániel életútját: a pályát megfutotta, a harcot megharcolta, a hitét megtartotta. 15 millió magyarnak volt testvére, s fájlalta a nemzet fogyását – méltatta az Úz völgyének veteránját. A Vitézi Rend a kopjafa állításával rója le tiszteletét – emelte ki.
Nyáguly Vilmos felelevenítette, tíz évvel ezelőtt járt először a kisborosnyói emlékparkban dr. Szőts Dániel társaságában. Melegedett a szíve, amikor látta, mire képes egy idős ember egy pár száz lelkes faluban. Jeleket állít arra érdemes, a nemzet asztalára valamit letevő embereknek, a magyar történelem sorsdöntő eseményeinek. Dani bácsi és Damó tanító bácsi ezért vált eszményképévé – jelentette ki. Nyilvánosan tett fogadalmat: ezentúl minden Dániel-napon ott lesz az emlékparkban. Mindezek után Búcsú Dániel barátomtól című versét olvasta fel. Az ünnepi beszédeket követően a kopjafa leleplezésére, majd koszorúzására került sor. A Vitézi Rend mellett a Szőts család, Kanyó Antal alpolgármester, az elhunyt ismerősei, barátai helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait.
Az ünnepség végén Ferenc Botond és Tánczos András szavalt. Az áldás után a himnusz hangzott el, először vadászkürtből, majd a résztvevők torkából is.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 21.
Az óvoda nemzetmegtartó erő
A gazdaságfejlesztési programoknak akkor van értelme, ha nem ürül ki a Kárpát-medence, ehhez pedig minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy már az óvodától kezdve anyanyelvén tanulhasson – hangsúlyozta Grezsa István kormányzati biztos szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében témájú -beszélgetésén.
A magyar állam 17,1 milliárd forintot költ a külhoni magyar óvodafejlesztési programra az első szakaszban, ami a Kárpát-medencében hatvan-hetven új óvoda építését és 265 meglévő létesítmény felújítását jelenti – ismertette Grezsa István. Az óvodákra figyelést a nemzetpolitikai államtitkárság indította a 2012-ben meghirdetett külhoni magyar óvodák évével, ezt kutatás követte, amelyhez minden elcsatolt nemzetrészen a program stratégiai partnerei biztosítottak forrásanyagot, így készült el a fejlesztési térkép, a megvalósításban egyházi és világi együttműködők segítenek.
A program révén a vegyes házasságú családok gyermekeit is be szeretnék vonzani a magyar óvodákba, mert úgy tartják, ez az első lépés ahhoz, hogy a gyermeket magyar iskolába írassák. Az óvodafejlesztés második szakaszát is tervezik, ebben több mint ezerötszáz helyen kívánnak kialakítani óvodai játszótereket, óvodasarkokat, és lehetőség nyílik, hogy a szórvány után a tömbmagyarságban is támogassák az óvodai hálózatot.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az infrastrukturális fejlesztés mellett a módszertani, szakmai munkában is partnere a programnak, az egyeztetésekbe bevonták a megyei és helyi RMPSZ-szervezeteket, a cél érdekében együttműködnek az önkormányzatokkal és a politikummal – ismertette Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke. Az eddigi tervben 14–15 fejlesztés szerepel, de a szövetséghez érkeztek még igénylések, amelyeknek remélhetőleg a program 2.0 szakaszában sikerül eleget tenni – közölte. Aki kétségbe vonja a porgram hasznát, az nem tekint a jövőbe – hangsúlyozta Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa. Kiemelte, nem minden önkormányzat partner a programban, van, ahol kilencven nap után sem kaptak kézhez egy ingatlanra vonatkozó engedélyt, de például Erdőszentgyörgyön az önkormányzat telket ajánlott fel óvodaépítésre. Nem felekezeti óvodákat, hanem magyar intézményeket építünk – szögezte le. A bürokrácia útvesztőiről beszélt Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa is, aki szerint, ha a szülők látnák, hogy anyanyelvű oktatás szempontjából van jövő gyermekeik számára, talán nem vándorolnának el. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a bánsági pozitív példákról beszélt. Hangsúlyozta, tudatosan építik a magyar iskolahálózatot, vigyáznak arra, hogy egyetlen fejlesztés se oltson ki egy másikat. Ha a szülőben sikerül az óvodában bizalmat kiépíteni a magyar oktatás iránt, ha a vegyes házasságból származó gyermekek is jó nyelvi kompetenciákat szereznek, akkor nagyobb az esélye annak, hogy magyar tannyelvű elemi iskolába viszik gyermekeiket – mondotta.
A vajdasági helyzetet Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vázolta: óvodákat, szórvány óvodaközpontokat építenek, óvodasarkokat hoznak létre, kisbuszokat vásárolnak, Szabadkán gyakorlóóvodát létesítenek, és amióta a program elindult, a helyi közösségekben is megszületett az igény a magyar óvodára, máris vannak kérések, amelyek teljesítését a második szakaszban remélik. Azt mondta, világiak és egyháziak együtt használják ki a lehetőséget, mert mindannyian tudják, hogy az óvoda nemzetmegtartó erő. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az óvodaválasztási szokásokkal kapcsolatos további kutatások fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy minél többet fektetünk be az oktatás alsó szintjén, később annál több térül meg. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója moderátorként azt emelte ki: az óvoda nemcsak épületet, hanem pedagógust, pedagógusi munkát is jelent, és a jövőben ezen a területen is fejleszteni kell.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A gazdaságfejlesztési programoknak akkor van értelme, ha nem ürül ki a Kárpát-medence, ehhez pedig minden gyermeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy már az óvodától kezdve anyanyelvén tanulhasson – hangsúlyozta Grezsa István kormányzati biztos szerdán a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Óvodafejlesztés a Kárpát-medencében témájú -beszélgetésén.
A magyar állam 17,1 milliárd forintot költ a külhoni magyar óvodafejlesztési programra az első szakaszban, ami a Kárpát-medencében hatvan-hetven új óvoda építését és 265 meglévő létesítmény felújítását jelenti – ismertette Grezsa István. Az óvodákra figyelést a nemzetpolitikai államtitkárság indította a 2012-ben meghirdetett külhoni magyar óvodák évével, ezt kutatás követte, amelyhez minden elcsatolt nemzetrészen a program stratégiai partnerei biztosítottak forrásanyagot, így készült el a fejlesztési térkép, a megvalósításban egyházi és világi együttműködők segítenek.
A program révén a vegyes házasságú családok gyermekeit is be szeretnék vonzani a magyar óvodákba, mert úgy tartják, ez az első lépés ahhoz, hogy a gyermeket magyar iskolába írassák. Az óvodafejlesztés második szakaszát is tervezik, ebben több mint ezerötszáz helyen kívánnak kialakítani óvodai játszótereket, óvodasarkokat, és lehetőség nyílik, hogy a szórvány után a tömbmagyarságban is támogassák az óvodai hálózatot.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége az infrastrukturális fejlesztés mellett a módszertani, szakmai munkában is partnere a programnak, az egyeztetésekbe bevonták a megyei és helyi RMPSZ-szervezeteket, a cél érdekében együttműködnek az önkormányzatokkal és a politikummal – ismertette Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke. Az eddigi tervben 14–15 fejlesztés szerepel, de a szövetséghez érkeztek még igénylések, amelyeknek remélhetőleg a program 2.0 szakaszában sikerül eleget tenni – közölte. Aki kétségbe vonja a porgram hasznát, az nem tekint a jövőbe – hangsúlyozta Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület tanácsosa. Kiemelte, nem minden önkormányzat partner a programban, van, ahol kilencven nap után sem kaptak kézhez egy ingatlanra vonatkozó engedélyt, de például Erdőszentgyörgyön az önkormányzat telket ajánlott fel óvodaépítésre. Nem felekezeti óvodákat, hanem magyar intézményeket építünk – szögezte le. A bürokrácia útvesztőiről beszélt Farkas Zsolt, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület közigazgatási tanácsosa is, aki szerint, ha a szülők látnák, hogy anyanyelvű oktatás szempontjából van jövő gyermekeik számára, talán nem vándorolnának el. Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója a bánsági pozitív példákról beszélt. Hangsúlyozta, tudatosan építik a magyar iskolahálózatot, vigyáznak arra, hogy egyetlen fejlesztés se oltson ki egy másikat. Ha a szülőben sikerül az óvodában bizalmat kiépíteni a magyar oktatás iránt, ha a vegyes házasságból származó gyermekek is jó nyelvi kompetenciákat szereznek, akkor nagyobb az esélye annak, hogy magyar tannyelvű elemi iskolába viszik gyermekeiket – mondotta.
A vajdasági helyzetet Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vázolta: óvodákat, szórvány óvodaközpontokat építenek, óvodasarkokat hoznak létre, kisbuszokat vásárolnak, Szabadkán gyakorlóóvodát létesítenek, és amióta a program elindult, a helyi közösségekben is megszületett az igény a magyar óvodára, máris vannak kérések, amelyek teljesítését a második szakaszban remélik. Azt mondta, világiak és egyháziak együtt használják ki a lehetőséget, mert mindannyian tudják, hogy az óvoda nemzetmegtartó erő. Papp Z. Attila, a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének igazgatója az óvodaválasztási szokásokkal kapcsolatos további kutatások fontosságát hangsúlyozta, valamint azt, hogy minél többet fektetünk be az oktatás alsó szintjén, később annál több térül meg. Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója moderátorként azt emelte ki: az óvoda nemcsak épületet, hanem pedagógust, pedagógusi munkát is jelent, és a jövőben ezen a területen is fejleszteni kell.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 21.
A szentírás a legfőbb mérce (Reformáció 500)
A 21. században sem lehet a vallást, a hitet valamiféle „lelki homokozónak” tekinteni, amelyben „eljátszadoznak azok, akiknek ez fontos” – jelentette ki Balog Zoltán Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban az ötszáz éve indult reformációról és Európa szellemi jövőjéről rendezett tegnapi pódiumbeszélgetésen.
Az emberi erőforrások minisztere úgy vélte: a hitnek a Kálvin által megfogalmazott totális igénye nem azt jelenti, hogy intézményesen az egyháznak kell mindent irányítania, hanem azt, hogy mindenben a szentírás tanításai jelentik a mércét. Szerinte a keresztény hit és annak református formája azt mondja, hogy „a főnök feljebb van, feljebb a püspöknél, feljebb a miniszterelnöknél (…), a keresztény hit feljebb van a pártfegyelemnél”. A miniszter szerint törvényhozási következményei vannak annak, hogy a magyar alkotmány az Istenre való hivatkozással kezdődik, és ebben a tekintetben sok még a tennivaló Magyarországon. Mint mondta, a reformáció 500 éves évfordulója alkalom arra is, hogy a vallásszabadságot a világon elsőként meghirdető tordai országgyűlés jövő évi 450. évfordulójára készüljünk. Bejelentette, hogy a magyar kormány támogatásával teljesen megújul a tordai római katolikus templom, amelyben a lelkiismereti szabadságot kihirdették.
Balog Zoltán megjegyezte: 2018-ban, amikor Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyilvánításának a centenáriumát is ünneplik Romániában, azt várják el, hogy a Kárpát-medence országai tartsák tiszteletben a tordai vallásszabadság szellemét és az egyesülést kinyilvánító gyulafehérvári nyilatkozat betűjét. „Ha ötven százaléka megvalósult volna annak, ami ott le van írva, a magyar közösségnek sokkal komolyabb esélyei lennének a túlélésre, a gyarapodásra” – tette hozzá. A miniszter afféle üzemi balesetnek tartotta, hogy ötszáz évvel ezelőtt a reformáció a katolikus egyház szakadásához vezetett, hiszen – mint megjegyezte – a katolikus egyházban is erős megújulási hullámot indított el. Úgy vélte: a kereszténységben az a csodálatos, hogy egyszerre konzervál és reformál, egyszerre megőriz és megújít. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke úgy vélekedett: ma talán Európa sem lenne, ha fél évezrede nem következik be az egyházi reformáció. Az egyházi mozgalom megváltoztatta az emberek gondolkodását, munkához való viszonyulását, és az anyanyelvhasználat egyházi bevezetésével felértékelte az identitás kérdéseit. A püspök szerint a jelen feladata, hogy visszatérjünk a szentírásban rögzített forráshoz, ebből merítve kell újraszervezni az életet. Megemlítette: a reformáció is azért tudott annak idején olyan hatásos lenni, mert az élet minden területén jelentkező kérdésekre választ tudott adni. Úgy vélte, az egyháznak ma is az a feladata, hogy zsinórmértéket adjon. „Ha nem tudunk választ adni az emberek mindennapi kérdéseire, kérdéses a fennmaradásunk” – jelentette ki. A pódiumbeszélgetésen David Campanale brit újságíró szenvedélyes szónoklatban fejtette ki: a hithez, Istenhez ragaszkodó Magyarország és Lengyelország példája Európa egésze számára reménységet ad a jövőre nézve. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A 21. században sem lehet a vallást, a hitet valamiféle „lelki homokozónak” tekinteni, amelyben „eljátszadoznak azok, akiknek ez fontos” – jelentette ki Balog Zoltán Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban az ötszáz éve indult reformációról és Európa szellemi jövőjéről rendezett tegnapi pódiumbeszélgetésen.
Az emberi erőforrások minisztere úgy vélte: a hitnek a Kálvin által megfogalmazott totális igénye nem azt jelenti, hogy intézményesen az egyháznak kell mindent irányítania, hanem azt, hogy mindenben a szentírás tanításai jelentik a mércét. Szerinte a keresztény hit és annak református formája azt mondja, hogy „a főnök feljebb van, feljebb a püspöknél, feljebb a miniszterelnöknél (…), a keresztény hit feljebb van a pártfegyelemnél”. A miniszter szerint törvényhozási következményei vannak annak, hogy a magyar alkotmány az Istenre való hivatkozással kezdődik, és ebben a tekintetben sok még a tennivaló Magyarországon. Mint mondta, a reformáció 500 éves évfordulója alkalom arra is, hogy a vallásszabadságot a világon elsőként meghirdető tordai országgyűlés jövő évi 450. évfordulójára készüljünk. Bejelentette, hogy a magyar kormány támogatásával teljesen megújul a tordai római katolikus templom, amelyben a lelkiismereti szabadságot kihirdették.
Balog Zoltán megjegyezte: 2018-ban, amikor Erdély és Románia egyesülése egyoldalú kinyilvánításának a centenáriumát is ünneplik Romániában, azt várják el, hogy a Kárpát-medence országai tartsák tiszteletben a tordai vallásszabadság szellemét és az egyesülést kinyilvánító gyulafehérvári nyilatkozat betűjét. „Ha ötven százaléka megvalósult volna annak, ami ott le van írva, a magyar közösségnek sokkal komolyabb esélyei lennének a túlélésre, a gyarapodásra” – tette hozzá. A miniszter afféle üzemi balesetnek tartotta, hogy ötszáz évvel ezelőtt a reformáció a katolikus egyház szakadásához vezetett, hiszen – mint megjegyezte – a katolikus egyházban is erős megújulási hullámot indított el. Úgy vélte: a kereszténységben az a csodálatos, hogy egyszerre konzervál és reformál, egyszerre megőriz és megújít. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke úgy vélekedett: ma talán Európa sem lenne, ha fél évezrede nem következik be az egyházi reformáció. Az egyházi mozgalom megváltoztatta az emberek gondolkodását, munkához való viszonyulását, és az anyanyelvhasználat egyházi bevezetésével felértékelte az identitás kérdéseit. A püspök szerint a jelen feladata, hogy visszatérjünk a szentírásban rögzített forráshoz, ebből merítve kell újraszervezni az életet. Megemlítette: a reformáció is azért tudott annak idején olyan hatásos lenni, mert az élet minden területén jelentkező kérdésekre választ tudott adni. Úgy vélte, az egyháznak ma is az a feladata, hogy zsinórmértéket adjon. „Ha nem tudunk választ adni az emberek mindennapi kérdéseire, kérdéses a fennmaradásunk” – jelentette ki. A pódiumbeszélgetésen David Campanale brit újságíró szenvedélyes szónoklatban fejtette ki: a hithez, Istenhez ragaszkodó Magyarország és Lengyelország példája Európa egésze számára reménységet ad a jövőre nézve. MTI; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 21.
Tájházak, magán- és csűrmúzeumok ideje
Magyar sajtótermékeink olvasgatása közben örömmel nyugtázom, hogy az utóbbi években megszaporodtak a magánszorgalmú „kincsgyűjtögetők”. Akik nemcsak régi és külföldi pénzekre hajtanak, hanem főként népi tárgyakra, értékekre.
A földművelés, állattenyésztés, a ház- és az udvartartás, a téli estéken művelt szövés és fonás, egyéb kézimunka kellékei azokról az időkről mesélnek, amikor a rokonság, szomszédság még együtt töltötte estéit. Idősebb vagy fiatalabb leszármazottjaik, örököseik pedig nem hagyják elkallódni őseik szabadságharcban, forradalomban, világháborúban próbált, padlásokon, pincékben, ládákban rejtegetett, rozsdásodásnak induló fegyvereit, öltözeteit, a déd- vagy üknagyapák fogságból küldött szomorú leveleit sem, hanem leporolják, megbecsülik ezeket az időmarta relikviákat.
Még a hetvenes évek legelején szereztem tudomást a bélafalvi csűrmúzeumról és Orbán Lázár bácsiról, aki saját gyűjteményét állította ki saját csűrében. Értékes, egyedi szerszámokat, régi agyagedényeket hagyott maga után, tulipános ládával, teljes esztenai felszereléssel. Vajon, mi lett a sorsa Lazi bácsi hagyatékának, sikerült megmenteni a falunak, vagy Brassóban élő fia a szülői házzal együtt eladta?
Ugyancsak régebb olvastam, hogy magánmúzeum születik Gelencén: Kelemen Botond édesapja, vitéz Kelemen Dénes szomszédságában, 39 évesen fogott gyűjtéshez; ízlésesen berendezett szobáját fényképen láttam. A népművészet iránti tiszteletet a szülői házban szívta magába, hiszen apa és fia székely kapuk és kopjafák faragásával is foglalkozott. Felső-Háromszéken amúgy örvendetesen alakul a kiveszőfélben levő, régi, de hasznos tárgyak utóélete: Kézdivásárhelyen Beke Ernő gyűjteménye egyre nagyobb hírnévre tesz szert, Sárfalván Balázs Barna volt kocsmáros mentette meg az enyészettől – ügyfelei segítségével – szülőfalujának több ezer tárgyát az elmúlt húsz évben. A Szabó Ottó által faragott díszkapu az ő kezdeményezésére került a sárfalvi római katolikus kápolna elé, mert a hagyományőrzést is szívén viseli...
A sort lehetne folytatni, tágabb környezetünkben is vannak még szívderítő példák. A Hargita megyei Székelyszentléleken Balázsi Dénes nyugalmazott tanár 81 évesen is működteti 1977-ben felavatott tájházát. A kallódó értékekre a kincskereső pionírmozgalom hívta fel a figyelmét, és több évtizedes munkája eredményeként közel hétszáz tárgyat gyűjtött be a Felső-Nyikó mente sajátos világából.
Háromszéken talán a zalánpataki Préda Barna tájháza a legújabb magánmúzeum, amelyet bő éve nyitottak meg. Gondolom, azóta újabb értékes „kincsekkel” gyarapodott, és remélem, hogy látogatói is vannak ezeknek az egyedi gyűjteményeknek!
Ferenczy L. Tibor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Magyar sajtótermékeink olvasgatása közben örömmel nyugtázom, hogy az utóbbi években megszaporodtak a magánszorgalmú „kincsgyűjtögetők”. Akik nemcsak régi és külföldi pénzekre hajtanak, hanem főként népi tárgyakra, értékekre.
A földművelés, állattenyésztés, a ház- és az udvartartás, a téli estéken művelt szövés és fonás, egyéb kézimunka kellékei azokról az időkről mesélnek, amikor a rokonság, szomszédság még együtt töltötte estéit. Idősebb vagy fiatalabb leszármazottjaik, örököseik pedig nem hagyják elkallódni őseik szabadságharcban, forradalomban, világháborúban próbált, padlásokon, pincékben, ládákban rejtegetett, rozsdásodásnak induló fegyvereit, öltözeteit, a déd- vagy üknagyapák fogságból küldött szomorú leveleit sem, hanem leporolják, megbecsülik ezeket az időmarta relikviákat.
Még a hetvenes évek legelején szereztem tudomást a bélafalvi csűrmúzeumról és Orbán Lázár bácsiról, aki saját gyűjteményét állította ki saját csűrében. Értékes, egyedi szerszámokat, régi agyagedényeket hagyott maga után, tulipános ládával, teljes esztenai felszereléssel. Vajon, mi lett a sorsa Lazi bácsi hagyatékának, sikerült megmenteni a falunak, vagy Brassóban élő fia a szülői házzal együtt eladta?
Ugyancsak régebb olvastam, hogy magánmúzeum születik Gelencén: Kelemen Botond édesapja, vitéz Kelemen Dénes szomszédságában, 39 évesen fogott gyűjtéshez; ízlésesen berendezett szobáját fényképen láttam. A népművészet iránti tiszteletet a szülői házban szívta magába, hiszen apa és fia székely kapuk és kopjafák faragásával is foglalkozott. Felső-Háromszéken amúgy örvendetesen alakul a kiveszőfélben levő, régi, de hasznos tárgyak utóélete: Kézdivásárhelyen Beke Ernő gyűjteménye egyre nagyobb hírnévre tesz szert, Sárfalván Balázs Barna volt kocsmáros mentette meg az enyészettől – ügyfelei segítségével – szülőfalujának több ezer tárgyát az elmúlt húsz évben. A Szabó Ottó által faragott díszkapu az ő kezdeményezésére került a sárfalvi római katolikus kápolna elé, mert a hagyományőrzést is szívén viseli...
A sort lehetne folytatni, tágabb környezetünkben is vannak még szívderítő példák. A Hargita megyei Székelyszentléleken Balázsi Dénes nyugalmazott tanár 81 évesen is működteti 1977-ben felavatott tájházát. A kallódó értékekre a kincskereső pionírmozgalom hívta fel a figyelmét, és több évtizedes munkája eredményeként közel hétszáz tárgyat gyűjtött be a Felső-Nyikó mente sajátos világából.
Háromszéken talán a zalánpataki Préda Barna tájháza a legújabb magánmúzeum, amelyet bő éve nyitottak meg. Gondolom, azóta újabb értékes „kincsekkel” gyarapodott, és remélem, hogy látogatói is vannak ezeknek az egyedi gyűjteményeknek!
Ferenczy L. Tibor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. július 21.
Tusványosi kerekasztal-beszélgetések Kevés a gyerek, nő az elvándorlás
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első napján a honosítási sikertörténet mellett az erdélyi magyarság elvándorlásáról, az óvodafejlesztésekről és a medveveszély elhárításáról is tartottak panelbeszélgetést. Csütörtökön délelőtt az anyanyelvi oktatás és a megélhetési politizálás került terítékre. Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit. Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta. Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni. Kitért arra is: a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak. Jogi tanácsadó iroda működtetése megoldást jelenthetne – jegyezte meg. (A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus líceum kétnyelvű molinóját Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért.) Egymillió állampolgársági kérelem A napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerdán. Elmondta: ezzel sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése. Az első nap panelbeszélgetései között szó volt arról is, hogy változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket. Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető tanácsadója elmondta: a Népesedéstudományi Kutatóintézet és intézetük közös felmérésben vizsgálta a Magyarországra történő áttelepülést. A Kárpát-medencében az elmúlt száz évben kimutathatóak a migrációs folyamatok, és ez független a politikai viszonyoktól. Hozzátette: ha ez a folyamat nem indult volna el, akkor a magyarországi népesség 10 évvel korábban csökkent volna 10 millió alá. Klaus Iohannis román államfő kedden tett székelyföldi látogatása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette, hogy korrektnek és pozitívnak tartja azt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója a megnyitón úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Iohannis moderátora lesz a román–magyar párbeszédnek. A többnyelvűség gúzsba kötve Anyanyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni – Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Gúzsba kötött többnyelvűség című, szerdai beszélgetés moderátoraként már indításkor rávilágított a romániai közigazgatási törvény kétértelműségére. A megoldás a regionális hivatalos nyelv bevezetése lenne, hangsúlyozta Székely István, aki előbb a törvényes lehetőségekre kérdezett rá, majd arra is, hogy a lakosság hogyan viszonyul az anyanyelvhasználat kérdéséhez. „Amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól és megpróbál megfelelni a hivatalnok komfortérzetének, nem pedig jogait érvényesítené, addig kérdés, hogy előre lehet-e lépni a nyelvi jogok terén” – fogalmazta meg a kétnyelvűség mindennapos dilemmáit Székely István. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a 215-ös közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásainak hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „A gyakorlat az, hogy azokon a településeken, ahol a magyar közösség többségben él, vagy magyar polgármester, alpolgármester van, ott vannak kétnyelvű utcanévtáblák, ott az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, és az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet, ahol viszont 50 százalék alatti a magyarság aránya, ott már személyzethiányra és egyéb problémákra hivatkozva részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Egyértelművé kell tenni a törvényi előírásokat, hogy ne a jó szándékon múljon, hogy egy-egy intézményben, településen lehetővé teszik-e a kisebbségi nyelvhasználatot” – fogalmazott Péter Ferenc. „A helyi közigazgatási törvényben benne van az anyanyelvhasználat lehetősége, de a központi közigazgatásra már nem vonatkozik, tehát a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, de a közegészségügyi igazgatósághoz már nem. Rosszhiszemű alkalmazói is vannak a törvénynek, ilyen a prefektúra, a számvevőszék. Látjuk azt is, hogy millió feljelentés van ebben a témában is” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az államból élés karrierje A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz – állapították meg szerdán A román politika – a szervezett káosz iskolapéldája című tusványosi pódiumbeszélgetésre meghívott politológusok. Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében megállapította: a román politika átvette ugyan az európai politikai modelleket, de ezeket egyfajta formaként használta, hiányzott mögüle a társadalmi tartalom. Székely István politológus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke kifejtette: 2006 óta Romániában többnyire politikai társbérlet van a parlamenti többség és a vele szemben álló államfő között. Az egyébként parlamenti köztársaságként működő Romániában a közvetlenül választott államfőnek a titkosszolgálatok területén vannak igazából komoly jogosítványai. Székely azt valószínűsítette, hogy Romániában az egyre nagyobb költségvetéssel és személyi állománnyal rendelkező titkosszolgálatok aktivizálása az elnöki hatalom megteremtését és stabilizálását segíti, ebbe pedig szerinte a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is becsatornázták, amely a szolgálatoktól kapott információk alapján indít eljárásokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy Klaus Iohannis államfő csak megörökölte a „rendszert”, vagy ő maga ennek a rendszernek terméke. Székely István Gergő politológus, a Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a román pártrendszer bemutatásakor megállapította: Romániában a pártok többnyire klientúra (és nem programatikus) alapon működnek. Ezért van az, hogy Romániában mindenki mindenkivel koalícióképes, a parlamentben gyakori jelenség a pártváltás, a koalíciókötés logikája pedig többnyire azt a szempontot követi, hogy az aktuális legerősebb párt ellen szövetkezik a második-harmadik. Az előadó szerint 1996 óta az RMDSZ is a forráselosztásban való részvételre alapozta legitimációs stratégiáját, de a magyar polgármesterek ügyészségi meghurcolása nyomán egyre kevésbé vonzó az érdekképviselet számára ez a modell, és az is látható, hogy az RMDSZ ma már ódzkodik a kormányzati szerepvállalástól. (Hírösszefoglaló) Népújság (Marosvásárhely)
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) első napján a honosítási sikertörténet mellett az erdélyi magyarság elvándorlásáról, az óvodafejlesztésekről és a medveveszély elhárításáról is tartottak panelbeszélgetést. Csütörtökön délelőtt az anyanyelvi oktatás és a megélhetési politizálás került terítékre. Burus-Siklódi Botond, a 25 éves Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke hiányérzetének adott hangot amiatt, hogy jelen pillanatig nincs meg az a háttérintézmény-rendszer, amely segíthetné a szakmai munkát. A legtöbb félreértés, párhuzamosság a koordináció hiányából ered – mondta, hozzátéve, hogy szükségesnek tartja egy közoktatási tanács létrehozását, amelyben az oktatáspolitika, az oktatásirányítás és a civil szervezetek egyaránt képviseltetnék magukat. Szintén hiányolta a szülőkkel való együttműködés országos szervezeti kereteit. Megjegyezte: 160 ezer magyar gyermekkel foglalkozik jelenleg mintegy 10-12 ezer pedagógus. A problémák között említette még az alacsony gyermekszámot, valamint az asszimilációt és a migrációt.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Líceum igazgatója egy oktatáskutató intézet hiányát tette szóvá, s azt, hogy nincsenek együttműködési keretek, fórumok. Fő kérdés, hogy kié a döntés, kié a felelősség – mutatott rá. Hozzátette: az elmúlt években született egy szakmai anyag, amely számos konkrét javaslatot tartalmaz, de nem történt előrelépés. Kell a létszám és a stratégia is – hangsúlyozta. Erdei Ildikó jónak nevezte a Rákóczi Szövetség oktatási kezdeményezéseit, amelyek szerinte átvehetők a tömbmagyarság esetében is. Feltételként jelölte meg, hogy legyenek jó pedagógusok, szerinte az ő anyagi-erkölcsi státusukat is meg kellene erősíteni. Kitért arra is: a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye megmutatta, hogy mennyire kiszolgáltatott helyzetben vannak. Jogi tanácsadó iroda működtetése megoldást jelenthetne – jegyezte meg. (A panelbeszélgetésen elhelyezték a marosvásárhelyi katolikus líceum kétnyelvű molinóját Ne játsszanak a gyermekeink sorsával! felirattal, jelezve: az érintettek tovább harcolnak az iskoláért.) Egymillió állampolgársági kérelem A napokban adták be az egymilliomodik állampolgársági kérelmet – jelentette be Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szerdán. Elmondta: ezzel sarokkövéhez érkezett a magyar nemzet 2010-ben elkezdődött közjogi egyesítése. Az első nap panelbeszélgetései között szó volt arról is, hogy változó intenzitással és célországokkal, de folyamatos az erdélyi magyarság kivándorlása, s az utóbbi időben fokozottan érinti a szórványterületeket. Péti Márton, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezető tanácsadója elmondta: a Népesedéstudományi Kutatóintézet és intézetük közös felmérésben vizsgálta a Magyarországra történő áttelepülést. A Kárpát-medencében az elmúlt száz évben kimutathatóak a migrációs folyamatok, és ez független a politikai viszonyoktól. Hozzátette: ha ez a folyamat nem indult volna el, akkor a magyarországi népesség 10 évvel korábban csökkent volna 10 millió alá. Klaus Iohannis román államfő kedden tett székelyföldi látogatása kapcsán Semjén Zsolt kijelentette, hogy korrektnek és pozitívnak tartja azt. A miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, hogy elindult egyfajta párbeszéd az autonómia elfogadtatása tekintetében. A Iohannis által is támogathatónak nevezett regionális autonómia nagyon közel áll ahhoz a területi autonómiához, amelyet Székelyföld számára kérnek a székelyek – mutatott rá Semjén Zsolt. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöke, a Tusványos egyik alapítója a megnyitón úgy vélekedett: bár a román államfő nyilatkozatai túl sok optimizmusra nem adnak okot, megteremtődhet annak reménye, hogy Klaus Iohannis moderátora lesz a román–magyar párbeszédnek. A többnyelvűség gúzsba kötve Anyanyelvhasználat terén tulajdonképpen ex lex állapot van, hiszen ami megvalósítható Kovászna és Hargita megyében, az már Maros megyében sem működik maradéktalanul, a többi megyékben nem is sikerül ezeket a jogokat kikényszeríteni – Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke a Gúzsba kötött többnyelvűség című, szerdai beszélgetés moderátoraként már indításkor rávilágított a romániai közigazgatási törvény kétértelműségére. A megoldás a regionális hivatalos nyelv bevezetése lenne, hangsúlyozta Székely István, aki előbb a törvényes lehetőségekre kérdezett rá, majd arra is, hogy a lakosság hogyan viszonyul az anyanyelvhasználat kérdéséhez. „Amíg a lakosság úgy érzi, hogy szívességet vár el a hivataltól és megpróbál megfelelni a hivatalnok komfortérzetének, nem pedig jogait érvényesítené, addig kérdés, hogy előre lehet-e lépni a nyelvi jogok terén” – fogalmazta meg a kétnyelvűség mindennapos dilemmáit Székely István. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a 215-ös közigazgatási törvény kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó előírásainak hiányosságaira hívta fel a figyelmet. „A gyakorlat az, hogy azokon a településeken, ahol a magyar közösség többségben él, vagy magyar polgármester, alpolgármester van, ott vannak kétnyelvű utcanévtáblák, ott az önkormányzatok magyar nyelven tartják a tanácsülést, és az intézmény külső és belső kommunikációjában is használják a magyar nyelvet, ahol viszont 50 százalék alatti a magyarság aránya, ott már személyzethiányra és egyéb problémákra hivatkozva részlegesen vagy egyáltalán nem alkalmazzák a kisebbségi nyelvhasználatot. Egyértelművé kell tenni a törvényi előírásokat, hogy ne a jó szándékon múljon, hogy egy-egy intézményben, településen lehetővé teszik-e a kisebbségi nyelvhasználatot” – fogalmazott Péter Ferenc. „A helyi közigazgatási törvényben benne van az anyanyelvhasználat lehetősége, de a központi közigazgatásra már nem vonatkozik, tehát a helyi tanácshoz lehet magyarul fordulni, de a közegészségügyi igazgatósághoz már nem. Rosszhiszemű alkalmazói is vannak a törvénynek, ilyen a prefektúra, a számvevőszék. Látjuk azt is, hogy millió feljelentés van ebben a témában is” – mutatott rá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az államból élés karrierje A román politika az idők folyamán többnyire az államból élés karrierjét jelentette, aminek nem sok köze van a pártok nevében szereplő ideológiákhoz – állapították meg szerdán A román politika – a szervezett káosz iskolapéldája című tusványosi pódiumbeszélgetésre meghívott politológusok. Bakk Miklós politológus, a Sapientia EMTE oktatója másfél évszázados történelmi visszatekintésében megállapította: a román politika átvette ugyan az európai politikai modelleket, de ezeket egyfajta formaként használta, hiányzott mögüle a társadalmi tartalom. Székely István politológus, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető alelnöke kifejtette: 2006 óta Romániában többnyire politikai társbérlet van a parlamenti többség és a vele szemben álló államfő között. Az egyébként parlamenti köztársaságként működő Romániában a közvetlenül választott államfőnek a titkosszolgálatok területén vannak igazából komoly jogosítványai. Székely azt valószínűsítette, hogy Romániában az egyre nagyobb költségvetéssel és személyi állománnyal rendelkező titkosszolgálatok aktivizálása az elnöki hatalom megteremtését és stabilizálását segíti, ebbe pedig szerinte a korrupcióellenes ügyészséget (DNA) is becsatornázták, amely a szolgálatoktól kapott információk alapján indít eljárásokat. Szerinte a kérdés csak az, hogy Klaus Iohannis államfő csak megörökölte a „rendszert”, vagy ő maga ennek a rendszernek terméke. Székely István Gergő politológus, a Kolozsváron működő Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa a román pártrendszer bemutatásakor megállapította: Romániában a pártok többnyire klientúra (és nem programatikus) alapon működnek. Ezért van az, hogy Romániában mindenki mindenkivel koalícióképes, a parlamentben gyakori jelenség a pártváltás, a koalíciókötés logikája pedig többnyire azt a szempontot követi, hogy az aktuális legerősebb párt ellen szövetkezik a második-harmadik. Az előadó szerint 1996 óta az RMDSZ is a forráselosztásban való részvételre alapozta legitimációs stratégiáját, de a magyar polgármesterek ügyészségi meghurcolása nyomán egyre kevésbé vonzó az érdekképviselet számára ez a modell, és az is látható, hogy az RMDSZ ma már ódzkodik a kormányzati szerepvállalástól. (Hírösszefoglaló) Népújság (Marosvásárhely)
2017. július 21.
Hadrafoghatóság
Talán a cikk megírásának idején még csak közelgő, napjainkban részben már lezajlott, részben Romániában még folyamatban lévő nagyszabású NATO-hadgyakorlat, meg a Patriot légelhárító rakéták vásárlásának szándéka ihlette a Ziarul Financiar szerkesztőségét arra, hogy – a Global Firepower nemzetközi szervezet adatait felhasználva – cikket közöljenek a romániai haderő jelenlegi állapotáról, létszámáról, felszereltségéről, hadrafoghatóságáról.
Az ilyen adatok jórészt legalábbis, bizalmasaknak, sőt titkosaknak számítanak, az egyes országok – hacsak nem elrettentési szándékkal – nemigen beszélnek hasonlókról, s ha igen, nyilván (a lehetőségek szerint) ködösítenek. Azt senki nem hangoztatja szívesen, hogy egy ellenséges támadás esetén netalán kiszolgáltatott lenne.
Lássuk a számokat, amelyek hitelességéért természetesen nem vállalhatunk felelősséget.
Románia ezek szerint a 44. helyen áll a világ katonai hatalmainak sorában a maga 75 ezres aktív (a tartalékosokkal együtt 155 ezres) katonai személyzetével. (Lengyelországnak 120 ezer, Magyarországnak 20 ezer azonnal hadra fogható katonája van. Háború esetén, óvjon bennünket jó sorsunk tőle, nyilván hatalmasan megnő a mozgósíthatók száma.) Az Egyesült Államok 2,5 milliós haderejével az élen áll, bár nehezen elképzelhető, hogy az óriási lakosságú Kína (amelynek „hivatalosan” valamivel kisebb létszámú a hadserege) számbelileg mögötte állna.
Az említett Global Firepower egyébként többek között az ENSZ és a CIA publikus adataira támaszkodott – de garantálja-e bármi is a közzétett adatok hitelességét? Magánvéleményem szerint semmi.
Romániának az említett szervezet szerint összesen 134 repülőgépe van, közülük 31 harci gép, 78 szállító, 26 támadó, a flottához még 68 helikopter és 26 gyakorló gép tartozik. Nincs viszont támadásra alkalmas harci helikopterünk (Lengyelország 26 ilyen készülékkel rendelkezik). A szárazföldi erők tekintetében 827 tankot és 1456 páncélozott járművet, 413 ágyút és 188 rakétavetőt használhatnánk. A tengeri erők tekintetében, a Global Firepower szerint gyengén állunk: a 48 hajónk Törökország hasonló erőinek csupán negyede. Nemzeti flottánkban csupán három fregatt, 7 korvett, 20 cirkálóhajó és 5 aknaelhárító szerepel. Tengeralattjárónk, repülőgép-hordozó anyahajónk, mint ahogy bombázó repülőgépünk sincs.
Az említett eszközök harci erejéről, hatékonyságáról nem esik szó, pedig az éles helyzetben döntő súllyal eshet a latba.
Azt viszont tudjuk: van szövetségesünk, a NATO, s benne az USA, amelynek, a szerződés értelmében, kötelessége fellépni és védelmet nyújtani egy esetleges katonai konfliktusban.
Ne érjünk meg egy olyan helyzetet, amelyben annyi-amennyi haderőnket harcra fogni, szövetségeseinket pedig beavatkozásra kellene kényszeríteni. Nyugati Jelen (Arad)
Talán a cikk megírásának idején még csak közelgő, napjainkban részben már lezajlott, részben Romániában még folyamatban lévő nagyszabású NATO-hadgyakorlat, meg a Patriot légelhárító rakéták vásárlásának szándéka ihlette a Ziarul Financiar szerkesztőségét arra, hogy – a Global Firepower nemzetközi szervezet adatait felhasználva – cikket közöljenek a romániai haderő jelenlegi állapotáról, létszámáról, felszereltségéről, hadrafoghatóságáról.
Az ilyen adatok jórészt legalábbis, bizalmasaknak, sőt titkosaknak számítanak, az egyes országok – hacsak nem elrettentési szándékkal – nemigen beszélnek hasonlókról, s ha igen, nyilván (a lehetőségek szerint) ködösítenek. Azt senki nem hangoztatja szívesen, hogy egy ellenséges támadás esetén netalán kiszolgáltatott lenne.
Lássuk a számokat, amelyek hitelességéért természetesen nem vállalhatunk felelősséget.
Románia ezek szerint a 44. helyen áll a világ katonai hatalmainak sorában a maga 75 ezres aktív (a tartalékosokkal együtt 155 ezres) katonai személyzetével. (Lengyelországnak 120 ezer, Magyarországnak 20 ezer azonnal hadra fogható katonája van. Háború esetén, óvjon bennünket jó sorsunk tőle, nyilván hatalmasan megnő a mozgósíthatók száma.) Az Egyesült Államok 2,5 milliós haderejével az élen áll, bár nehezen elképzelhető, hogy az óriási lakosságú Kína (amelynek „hivatalosan” valamivel kisebb létszámú a hadserege) számbelileg mögötte állna.
Az említett Global Firepower egyébként többek között az ENSZ és a CIA publikus adataira támaszkodott – de garantálja-e bármi is a közzétett adatok hitelességét? Magánvéleményem szerint semmi.
Romániának az említett szervezet szerint összesen 134 repülőgépe van, közülük 31 harci gép, 78 szállító, 26 támadó, a flottához még 68 helikopter és 26 gyakorló gép tartozik. Nincs viszont támadásra alkalmas harci helikopterünk (Lengyelország 26 ilyen készülékkel rendelkezik). A szárazföldi erők tekintetében 827 tankot és 1456 páncélozott járművet, 413 ágyút és 188 rakétavetőt használhatnánk. A tengeri erők tekintetében, a Global Firepower szerint gyengén állunk: a 48 hajónk Törökország hasonló erőinek csupán negyede. Nemzeti flottánkban csupán három fregatt, 7 korvett, 20 cirkálóhajó és 5 aknaelhárító szerepel. Tengeralattjárónk, repülőgép-hordozó anyahajónk, mint ahogy bombázó repülőgépünk sincs.
Az említett eszközök harci erejéről, hatékonyságáról nem esik szó, pedig az éles helyzetben döntő súllyal eshet a latba.
Azt viszont tudjuk: van szövetségesünk, a NATO, s benne az USA, amelynek, a szerződés értelmében, kötelessége fellépni és védelmet nyújtani egy esetleges katonai konfliktusban.
Ne érjünk meg egy olyan helyzetet, amelyben annyi-amennyi haderőnket harcra fogni, szövetségeseinket pedig beavatkozásra kellene kényszeríteni. Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 21.
Fejlődhet a magyar vidék – nemcsak jár, de jut is!
A Vidékfejlesztési Minisztérium július 19-én közzétette azoknak az önkormányzati pályázatoknak a listáját, amelyek támogatást nyertek a Nemzeti Vidékfejlesztési Program második, idén tavaszi kiírásán.
A magyar vezetésű önkormányzatok is sikeresen pályáztak, az alábbi fejlesztési tervekkel: Kisiratos 5 831 558 lejt kap utcáinak az aszfaltozására,
Vinga a szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító állomásának kapacitását bővítheti 11 314 334 lej értékben, akárcsak Kisjenő 9 096 644 értékben,
Nagyiratoson ugyancsak utcákat aszfaltoznak 5 180 939 lejből, Simonyifalva, Vadász, Bélzerénd és Tőzmicske hasonló célra kért támogatást és kapott is 6 398 199 lejt,
Pécskán 4 299 779 lejből teljes egészében – a pincétől a padlásig – felújul a 2. Számú Általános Iskola főépülete, tornaterme és a Kör épülete, az udvaron pedig sportpályák lesznek és garázs az iskolabusznak, Peregen a helyiek számára ugyancsak az utcák aszfaltozása volt elsődleges, erre kapnak 6 598 821 lejt,
Nagyzerénden és Feketegyarmaton az ivóvíz- és szennyvízhálózatot bővíthetik 12 534 679 lejből, Sofronyán és Szentpálon utcákat aszfaltoznak, erre 5 515 882 lej áll majd az önkormányzat rendelkezésére, Nagyszintye község pedig három pályázatára is kapott támogatást: 6 836 156 lejt Nagyszintyén, Ágyán és Szapáryligeten szennyvízvezeték és víztisztító állomás építésére, valamint a vízvezeték-hálózat bővítésére, 879 136 lejt a szapáryligeti óvoda felújítására és 395 576 lejt a község közvilágításának modernizálására.
Mindent összevetve, a megye magyar közösségének igencsak fontos beruházások 82 437 295 lejnyi támogatáshoz jutnak. Ez az Arad megyének jutott 645 millió lej össztámogatásnak kb. 13 százaléka, ami jóval meghaladja a magyar lakosság arányát. Ez a siker közös, mert önkormányzatainknak és az RMDSZ politikai képviseletének összehangolt munkája a forrása. Az ilyen eredmények a bizonyságai annak, hogy az RMDSZ – és ezen belül az RMDSZ Arad Megyei Szervezete – képes megszolgálni azt a bizalmat, amit a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások alkalmával kapott Arad megye magyarságától. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)
A Vidékfejlesztési Minisztérium július 19-én közzétette azoknak az önkormányzati pályázatoknak a listáját, amelyek támogatást nyertek a Nemzeti Vidékfejlesztési Program második, idén tavaszi kiírásán.
A magyar vezetésű önkormányzatok is sikeresen pályáztak, az alábbi fejlesztési tervekkel: Kisiratos 5 831 558 lejt kap utcáinak az aszfaltozására,
Vinga a szennyvízhálózatot és a szennyvíztisztító állomásának kapacitását bővítheti 11 314 334 lej értékben, akárcsak Kisjenő 9 096 644 értékben,
Nagyiratoson ugyancsak utcákat aszfaltoznak 5 180 939 lejből, Simonyifalva, Vadász, Bélzerénd és Tőzmicske hasonló célra kért támogatást és kapott is 6 398 199 lejt,
Pécskán 4 299 779 lejből teljes egészében – a pincétől a padlásig – felújul a 2. Számú Általános Iskola főépülete, tornaterme és a Kör épülete, az udvaron pedig sportpályák lesznek és garázs az iskolabusznak, Peregen a helyiek számára ugyancsak az utcák aszfaltozása volt elsődleges, erre kapnak 6 598 821 lejt,
Nagyzerénden és Feketegyarmaton az ivóvíz- és szennyvízhálózatot bővíthetik 12 534 679 lejből, Sofronyán és Szentpálon utcákat aszfaltoznak, erre 5 515 882 lej áll majd az önkormányzat rendelkezésére, Nagyszintye község pedig három pályázatára is kapott támogatást: 6 836 156 lejt Nagyszintyén, Ágyán és Szapáryligeten szennyvízvezeték és víztisztító állomás építésére, valamint a vízvezeték-hálózat bővítésére, 879 136 lejt a szapáryligeti óvoda felújítására és 395 576 lejt a község közvilágításának modernizálására.
Mindent összevetve, a megye magyar közösségének igencsak fontos beruházások 82 437 295 lejnyi támogatáshoz jutnak. Ez az Arad megyének jutott 645 millió lej össztámogatásnak kb. 13 százaléka, ami jóval meghaladja a magyar lakosság arányát. Ez a siker közös, mert önkormányzatainknak és az RMDSZ politikai képviseletének összehangolt munkája a forrása. Az ilyen eredmények a bizonyságai annak, hogy az RMDSZ – és ezen belül az RMDSZ Arad Megyei Szervezete – képes megszolgálni azt a bizalmat, amit a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások alkalmával kapott Arad megye magyarságától. Az RMDSZ Arad Megyei Szervezete; Nyugati Jelen (Arad)
2017. július 21.
„Európa feladata már nem a nyugati kultúra terjesztése, hanem védelme”
Az Európa felé irányuló, immár három éve zajló tömeges bevándorlás várható következményeiről, a migráció európai uniós megítéléséről, a magyar bevándorlás- és biztonságpolitika meghatározó elemeiről, azok létjogosultságáról esett szó a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szervezett csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyen többek között Bakondi György, magyar miniszterelnöki megbízott és Georg Spöttle közismert biztonságpolitikai szakértő is részt vett.
A tusványosi panelbeszélgetést moderáló Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője vitaindítóként beszámolt arról, hogy az intézmény megrendelésére tíz országra kiterjedő – még nem publikált – közvélemény-kutatás készült, amelynek egyik lényeges eredménye az volt, hogy míg Németországban és Ausztriában tíz emberből hatan nem ellenzik a migrációt, a kelet-, közép- és dél-európai államokban nagyjából ugyanilyen arányban elutasítják azt.
Migrációs útvonalak három irányba
A tömeges migrációs áradat, amely 2015-ben több mint 400 ezer embert mozgatott meg, jelenleg három fő irányban halad, és továbbra is mindegyiknek a célpontja Európa – hangsúlyozta Bakondi György. Mint mondta, a legaktívabb a tengeren keresztül vezető, Líbia–Olaszország útvonal, ahol a tavalyi adatokhoz képest hatvan százalékos növekedés tapasztalható. Ebből az irányból legnagyobbrészt fekete-afrikaiak jönnek, akik immár másfél milliónál többen vannak Líbiában – tette hozzá. – Az Európai Unió azt fontolgatja, hogy megtiltja a gumicsónakok eladását Líbiának, de ennél azért hathatósabb megoldásokra lenne szükség – jegyezte meg enyhe iróniával Bakondi György. Mint mondta, miközben valamennyi európai nemzetállam védekezni kezdett, akár a kiutasítások gyorsítása, akár a titkosszolgálatok erősítése, vagy egyéb módozatok által, az EU kötelezettségszegési eljárások indítását tartotta célszerűnek azon tagállamok irányába, akik fékezni próbálták a törvénytelen bevándorlást.
A migráció másik, Marokkóból Spanyolországba vezető iránya nemrég alakult ki, ezen jelenleg tízezres nagyságrendekben érkeznek a bevándorlók, a harmadik pedig a Balkánról Magyarország felé vezető útvonal – részletezte a szakértő. A magyar kormány továbbra sem fogadja el a javaslatot, hogy az Európába érkezett bevándorlókat kvótarendszer alapján ossza szét egy központi, uniós bevándorlási hivatal, illetve migrációs politikája sem változott az elmúlt három évben. Bár a különféle diplomáciai csatornákon és egyéb utakon Magyarország törekszik a migráció problémáját illető uniós álláspont megváltoztatására, a hangsúlyt továbbra is a határvédelem hatékonyágának biztosítására helyezi – mondta Bakondi György.
Európai jogszabályokban jártasak a bevándorlók
„Intelligens” kerítésrendszerünk van, amelyen úgynevezett tranzitzónák, azaz kapuk vannak, ahol a magukat regisztrálni kívánó bevándorlók bejöhetnek, és elkezdődhet az uniós elvárásoknak megfelelő eljárások lebonyolítása – magyarázta a panelbeszélgetésen részt vevő Juhász Tünde, a magyar kormány Csongrád megyei megbízottja. Kiemelte, a magyar hatóságok határozottan visszautasítják a kritikákat, miszerint a határkerítésnél nem bánnak megfelelően a bevándorlókkal. A megfelelő orvosi ellátás mellett szociális munkások, pedagógusok sora dolgozik azon, hogy a tranzitövezetben a túlbürokratizált uniós eljárások lebonyolítására várakozó embereknek megfelelő körülményeket és elfoglaltságot biztosítsanak – hangsúlyozta Juhász Tünde. Elmondta, a bevándorlók többsége csodálatraméltó jártassággal rendelkezik az európai jogszabályokat illetően, és különféle leleményes metódusokkal próbálják ezt a jogrendet a maguk javára fordítani.
Politikailag is szerveződhet a muszlim közösség
A bevándorlás kapcsán rengeteg nyitott kérdés van – hangsúlyozta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő: ilyen például az is, hogy honnan szereznek a nyomorúsággal, szegénységgel küzdő szubszaharai államokból érkező migránsok nyolc-tízezer eurót az embercsempészek kifizetésére.
– Afrika egy hatalmas válsággóc, ahol hatalmas tömegek várnak arra, hogy útra induljanak, ugyanakkor a líbiai politikai rendszer összeomlásával megnyílt a kapu az afrikai áradat előtt. Sok helyen nincs elegendő mennyiségű ivóvíz, nincs élelem és rablóbandák jelentek meg, akik a keveset is elveszik az emberektől – emelte ki Herencsár Lajos biztonságpolitikai szakértő, aki egy évet dolgozott az ENSZ keretében Szudánban, továbbá Afganisztánban, és hosszabb ideig élt Líbiában is. Úgy vélte, 2015-ben a bevándorlók hulláma az Európai Uniót meglepetésként érte. Magyarország ekkor egyértelműen jelezte, hogy az áradat hatalmas veszélyt jelent, és a Schengen-szerződésben foglaltaknak megfelelően vállalkozott rá, hogy határainál megállítsa. Az uniós döntéshozó rendszerekben hosszadalmas folyamatok indultak meg, de mára bebizonyosodott, hogy ezek a mechanizmusok alkalmatlanok a problémák megoldására – tette hozzá. Herencsár Lajos szerint le kell szűrnünk a tanulságot, hogy Európa feladata immár nem a nyugati kultúra terjesztése, hanem annak védelme. – Ha az EU nem lesz képes döntéshozó szervezetként a megújulásra, nagyon borús jövő várható, hiszen a már kialakult törésvonalak erősödni fognak. Mindemellett, ha létszámban gyarapodik Európában a muszlim közösség, várhatóan politikai alapon is szerveződni fognak, tehát az sem kizárt, hogy a jövőben az európai törvényhozásokban is jelentős szerephez jutnak.
Európa kívánatos hely
Németh Szilárd, a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke szerint tudomásul kell venni, hogy Európa a – különböző okokból érkező – bevándorlók számára kívánatos hely, és számbeli növekedésükkel egyre inkább csökken az általános közbiztonság, valamint a szubjektív biztonságérzet is. Hangsúlyozta, a klímaváltozás által kiváltott, és a gazdasági migráció eredményes megfékezése érdekében a kiváltó okokat, így a lakosságot gyötrő rablóbandákat, vagy az éhínséget az adott helyszínen kell felszámolni.
A panelbeszélgetésen jelen volt Szabó István, a Budapest Airport biztonsági igazgatója is, aki elmondta, a repülőtéren a Nyugat-Európában megszokott eljárással ellentétben nem külső biztonsági szervezetek emberei tevékenykednek, hanem a reptér maga választja ki és alkalmazza a biztonságiakat, ezáltal a rendszer könnyebben és gyorsabban áttekinthető, ellenőrizhető, és bízik abban, hogy a légikikötő a hatóságok támogatásával továbbra is „biztos pont” marad.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)
Az Európa felé irányuló, immár három éve zajló tömeges bevándorlás várható következményeiről, a migráció európai uniós megítéléséről, a magyar bevándorlás- és biztonságpolitika meghatározó elemeiről, azok létjogosultságáról esett szó a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szervezett csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyen többek között Bakondi György, magyar miniszterelnöki megbízott és Georg Spöttle közismert biztonságpolitikai szakértő is részt vett.
A tusványosi panelbeszélgetést moderáló Fodor Csaba, a Nézőpont Intézet ügyvezetője vitaindítóként beszámolt arról, hogy az intézmény megrendelésére tíz országra kiterjedő – még nem publikált – közvélemény-kutatás készült, amelynek egyik lényeges eredménye az volt, hogy míg Németországban és Ausztriában tíz emberből hatan nem ellenzik a migrációt, a kelet-, közép- és dél-európai államokban nagyjából ugyanilyen arányban elutasítják azt.
Migrációs útvonalak három irányba
A tömeges migrációs áradat, amely 2015-ben több mint 400 ezer embert mozgatott meg, jelenleg három fő irányban halad, és továbbra is mindegyiknek a célpontja Európa – hangsúlyozta Bakondi György. Mint mondta, a legaktívabb a tengeren keresztül vezető, Líbia–Olaszország útvonal, ahol a tavalyi adatokhoz képest hatvan százalékos növekedés tapasztalható. Ebből az irányból legnagyobbrészt fekete-afrikaiak jönnek, akik immár másfél milliónál többen vannak Líbiában – tette hozzá. – Az Európai Unió azt fontolgatja, hogy megtiltja a gumicsónakok eladását Líbiának, de ennél azért hathatósabb megoldásokra lenne szükség – jegyezte meg enyhe iróniával Bakondi György. Mint mondta, miközben valamennyi európai nemzetállam védekezni kezdett, akár a kiutasítások gyorsítása, akár a titkosszolgálatok erősítése, vagy egyéb módozatok által, az EU kötelezettségszegési eljárások indítását tartotta célszerűnek azon tagállamok irányába, akik fékezni próbálták a törvénytelen bevándorlást.
A migráció másik, Marokkóból Spanyolországba vezető iránya nemrég alakult ki, ezen jelenleg tízezres nagyságrendekben érkeznek a bevándorlók, a harmadik pedig a Balkánról Magyarország felé vezető útvonal – részletezte a szakértő. A magyar kormány továbbra sem fogadja el a javaslatot, hogy az Európába érkezett bevándorlókat kvótarendszer alapján ossza szét egy központi, uniós bevándorlási hivatal, illetve migrációs politikája sem változott az elmúlt három évben. Bár a különféle diplomáciai csatornákon és egyéb utakon Magyarország törekszik a migráció problémáját illető uniós álláspont megváltoztatására, a hangsúlyt továbbra is a határvédelem hatékonyágának biztosítására helyezi – mondta Bakondi György.
Európai jogszabályokban jártasak a bevándorlók
„Intelligens” kerítésrendszerünk van, amelyen úgynevezett tranzitzónák, azaz kapuk vannak, ahol a magukat regisztrálni kívánó bevándorlók bejöhetnek, és elkezdődhet az uniós elvárásoknak megfelelő eljárások lebonyolítása – magyarázta a panelbeszélgetésen részt vevő Juhász Tünde, a magyar kormány Csongrád megyei megbízottja. Kiemelte, a magyar hatóságok határozottan visszautasítják a kritikákat, miszerint a határkerítésnél nem bánnak megfelelően a bevándorlókkal. A megfelelő orvosi ellátás mellett szociális munkások, pedagógusok sora dolgozik azon, hogy a tranzitövezetben a túlbürokratizált uniós eljárások lebonyolítására várakozó embereknek megfelelő körülményeket és elfoglaltságot biztosítsanak – hangsúlyozta Juhász Tünde. Elmondta, a bevándorlók többsége csodálatraméltó jártassággal rendelkezik az európai jogszabályokat illetően, és különféle leleményes metódusokkal próbálják ezt a jogrendet a maguk javára fordítani.
Politikailag is szerveződhet a muszlim közösség
A bevándorlás kapcsán rengeteg nyitott kérdés van – hangsúlyozta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő: ilyen például az is, hogy honnan szereznek a nyomorúsággal, szegénységgel küzdő szubszaharai államokból érkező migránsok nyolc-tízezer eurót az embercsempészek kifizetésére.
– Afrika egy hatalmas válsággóc, ahol hatalmas tömegek várnak arra, hogy útra induljanak, ugyanakkor a líbiai politikai rendszer összeomlásával megnyílt a kapu az afrikai áradat előtt. Sok helyen nincs elegendő mennyiségű ivóvíz, nincs élelem és rablóbandák jelentek meg, akik a keveset is elveszik az emberektől – emelte ki Herencsár Lajos biztonságpolitikai szakértő, aki egy évet dolgozott az ENSZ keretében Szudánban, továbbá Afganisztánban, és hosszabb ideig élt Líbiában is. Úgy vélte, 2015-ben a bevándorlók hulláma az Európai Uniót meglepetésként érte. Magyarország ekkor egyértelműen jelezte, hogy az áradat hatalmas veszélyt jelent, és a Schengen-szerződésben foglaltaknak megfelelően vállalkozott rá, hogy határainál megállítsa. Az uniós döntéshozó rendszerekben hosszadalmas folyamatok indultak meg, de mára bebizonyosodott, hogy ezek a mechanizmusok alkalmatlanok a problémák megoldására – tette hozzá. Herencsár Lajos szerint le kell szűrnünk a tanulságot, hogy Európa feladata immár nem a nyugati kultúra terjesztése, hanem annak védelme. – Ha az EU nem lesz képes döntéshozó szervezetként a megújulásra, nagyon borús jövő várható, hiszen a már kialakult törésvonalak erősödni fognak. Mindemellett, ha létszámban gyarapodik Európában a muszlim közösség, várhatóan politikai alapon is szerveződni fognak, tehát az sem kizárt, hogy a jövőben az európai törvényhozásokban is jelentős szerephez jutnak.
Európa kívánatos hely
Németh Szilárd, a magyar Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke szerint tudomásul kell venni, hogy Európa a – különböző okokból érkező – bevándorlók számára kívánatos hely, és számbeli növekedésükkel egyre inkább csökken az általános közbiztonság, valamint a szubjektív biztonságérzet is. Hangsúlyozta, a klímaváltozás által kiváltott, és a gazdasági migráció eredményes megfékezése érdekében a kiváltó okokat, így a lakosságot gyötrő rablóbandákat, vagy az éhínséget az adott helyszínen kell felszámolni.
A panelbeszélgetésen jelen volt Szabó István, a Budapest Airport biztonsági igazgatója is, aki elmondta, a repülőtéren a Nyugat-Európában megszokott eljárással ellentétben nem külső biztonsági szervezetek emberei tevékenykednek, hanem a reptér maga választja ki és alkalmazza a biztonságiakat, ezáltal a rendszer könnyebben és gyorsabban áttekinthető, ellenőrizhető, és bízik abban, hogy a légikikötő a hatóságok támogatásával továbbra is „biztos pont” marad.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)