A választás tétje
Orbán Viktor számos erénye közül az egyik, hogy soha nem illeszkedett be azon politikusok sorába, akiknek politikai mondanivalója a semmit mondásban, a fősodratú politika hivatalos szólamainak ismételgetésében merül ki. Ezt évről évre megtapasztalhatjuk Tusványoson is, ahol a magyar miniszterelnök a világ, Európa és Magyarország jövőjéről szokott beszélni, lényeglátóan, közhelymentesen, a politikai korrektség tabuit sem kímélve.
Idén sem volt ez másként. Orbán Viktor már-már Drábik János vagy Bogár László nyíltságával beszélt a globális háttérhatalom Európa-ellenes mesterkedéséről és annak ellenszeréről, annyi különbséggel, hogy a „globális háttérhatalom” vagy „szervezett magánhatalom” kifejezés helyett a „globális elitek” megjelölést használta. Világossá tette, miként próbálják tönkretenni a fehér keresztény Európát, s helyébe létrehozni egy iszlamizált, kevert fajú kontinenst. Rámutatott a terv végrehajtóinak kilétére, beleértve e terv nyílt hirdetőjét, Soros Györgyöt, s ami a legfontosabb, megjelölte a kiutat is.
A visegrádi négyek együttműködésének szorosabbá válását nevezte – joggal – az eltelt esztendő legfontosabb politikai fejleményének, arról sem hallgatva, hogy a kulturális identitás csak stabil etnikai alappal tartható fenn. Ez evidencia ugyan, de a multikulturálisnak hazudott, valójában a muszlim térhódítást segítő propaganda ezt minden erővel elfedni igyekszik.
Magyarországon, amint azt Orbán Viktor elmondta, az ellenzék hozzáállása ezekhez a sorsunkat alapvetően érintő kérdésekhez más, mint a kormányé, így joggal állította a miniszterelnök, hogy a jövő évi választások tétje hatalmas. Hadd idézzük: „Trianon óta nem álltunk olyan közel ahhoz, hogy a nemzetünk visszanyerje az önbizalmát és az életerejét, mint éppen most. S abban is biztos vagyok, ha megint idegen, globális érdekeket kiszolgáló kormányzata lesz Magyarországnak, akkor ezt a történelmi esélyt nem egy választási ciklusra, hanem megint évtizedekre elveszíthetik a magyarok.”
Mi, erdélyi magyarok is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ez a katasztrófa-forgatókönyv ne váljék valósággá, azzal, hogy regisztráljuk magunkat, részt veszünk a jövő évi voksoláson, s megfelelő helyre húzzuk be a keresztet.
Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mégis végrendelet
„A nép, amelyből vétettem, bizonnyal megél…” (Magyari Lajos)
Zágon felől, hol a bércek fejét gyakran díszíti hókorona, a Kőrösi-domb és a Tölgyes-havas szorításából kibuggyan egy szomjas patak. Ő a híres kovásznai szita- és kalapkötőkért a Köztetőről indulva a kárpáti homokkőbe mélyül, s hogy Kőrös-pataknak mondhassa a világ, alászekerezik; abban mossa lábát – ki tudja, mióta – a vidék dísze, a Hegyláb.
Hanem egy pompás völgynyakban, a Zágon felé vezető út mellett, ahol ha az ember nem ügyelt, egy szentre, szitát köttek a hátára, vagy forgácskalapot nyomtak a fejetetejére, ezerötszázkilencvenegytől nemcsak a pataknak, a szita- és a kalappiacáról ismert kis falunak is tisztán csak Kőrös volt a neve.
S bizony, ahogyan a mai napig békésen elnyeli Kovászna a Kőrös-patakot, a csinos, székely falu neve sem változik meg, ha nem ott mosolyog először Csoma Sándorra a Keleten ébredő nap.
– Nálunk, az Orbai járásban a fiára, aki már fiatalon elhatározta, hogy felkutatja népe őshazáját, az úton a Nagyenyedi Kollégium felé két magyar forintot költött az édesapa; soha egy petákot se azután – suttogják a felszegi, öreg Csoma-diófák. Suttoghatják. Igaz volt.
A szülőház Kőrösön, a Felszegen elenyészett. A nagy szülött, a világhírűvé lett keletkutató Kőrösi Csoma Sándor meg, aki húsz nyelven írt és olvasott, s akit állomáshelyein a művelt világ küldöttei csodálatuk és tiszteletük jeléül gyakran felkerestek, valahol hazájától nagyon messze, a kelet-indiai Dardzsilingben a lámák süket fülébe egy sose hallott, de veretes hangzásával a régmúltat idéző nyelven annakidején végrendelkezett: Én mindenemet otthon őrzöm… – magyarázta elszáradt lehelettel a furcsa idegen, és gyilkos lázálmában is a Nagyút végcélja teljesítésére készült.
Kár, hogy ezernyolcszáznegyvenkettőben a szomorú hírrel egész Háromszéken végig sepert a Nemere: – A halál nagy úr! – vihogta Kelet kóbor szelleme a felszegi, öreg Csoma-diófák fülébe is Kőrösön.
A nagyutas a Nagyhegyen át Lhaszába akart átjutni, de ő, aki bölcsőhelyét kereste a magyarnak, összeroskadt fáradalmai alatt. A locsogó Muhananda egészségtelen, lápos völgyében maláriát kapott, és örökálmát ott alussza a Himalája harmadik legmagasabb csúcsa, a hatalmas Kancsendzönga árnyékában.
De Zágon alól, amerre Mikes óta mutat egy halovány csillag, nem látszik, hogy a Nagyhegyek tövében mindenszentekre gyúlnak-e pislákoló, apró gyertyafények, s hogy ne lehessen még a halálnál nagyobb úr a feledés, bár távol, a vad idegenben emlékoszlop jelzi, hogy ott pihenhet a nagy európai, a kicsi székely-magyar falu felvette maga is a híres szülöttje nevét. Kegyeletből Csomakőrös lett a szülőfalu – mondják –, már több mint egy bő évszázada.
Úgy volt. Három kilométerre Kovásznától indult el Csoma András és Getse Krisztina nagyobbik fia, hogy fülében Orbán Sigmond oskolamester meleg szavaival a Nagyvilág összes veszélyei és akadályai ellenére Ő, a székely-magyar Erdélyből bámulatos nyelvtudósként a tibetológia megalapítója legyen.
– A nép, melyből vétettem, bizonnyal megél… – vallják is egész Székelyföldön a Csoma-diófák ma is, és ott is, ahol meg se lebben soha Kelet szelleme, a Nemere.
A Sóvidéken, pont a Kebeled mellett, ahová likas, nagy követ ejtettek le az ördögök, hogy a lyukon át a csillagképből lássák, mikor fordul szigorúan téliesre az esztendő, egy halandó, aki jó szolga akart lenni, mert elhízott s a még rideg, újabb urakkal tele s teli a végtelenség, az egykori iskolája elé igaz őrnek magát Kőrösi Csoma Sándort állíttatta.
– Magyar vagyok, de európai, s lehetetlen, hogy kincseim sorsa ne gyötörjön! – vallhatta Magyari Lajos szerint az a halhatatlan nyelvőr már százhetvenöt esztendővel ezelőtt a Kis-Küküllő felé igyekvő Korond-patakától messze, Bokharában.
Ezért – akár szomjasan, de vigyázhat még századokon át a csomakőrösi nagy tudós műkőszobra egy jelképes, magyar íróparlamentre – szép reménnyel susogják ma a Sóvidéken is az alszegi, öreg diófák.
Ambrus Lajos / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szerdán kezdődik Erdély legnagyobb hagyományőrző rendezvénye
Egy kis Kurultáj az EMI-táborban
Egyetlen év sem telhet el az EMI-tábor nélkül, így ebben az esztendőben is, a Gyergyói-medencében, Gyergyószentmiklóson szervezi meg zsinórban a tizenharmadik EMI-tábort az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete a Magyar Turán Alapítvány partnerségében.
Erdély legnagyobb nemzeti táborának ad helyet július 26–30. között Gyergyószentmiklós. Az idén az EMI-tábor szervezőcsapata továbberősíti az esemény hagyományőrző jellegét, köszönhetően a Magyar Turán Alapítvány tagjainak támogatásával.
„Évről évre azért szervezzük meg az EMI-tábort, mert egy hiánypótló nemzeti rendezvény az erdélyi magyarság számára. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy valami újat, különlegeset és tartalmasat adhassunk a résztvevőknek. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén Biró András Zsolt és a Turán Alapítvány segítségével belecsempészhettünk egy kicsit a Kurultájból is a programunkba” – mondta Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője. Hozzátette, minden magyar a jelenlétével tudja leginkább támogatni a tábort.
Mint ismeretes, az alapítvány munkatársai a Kurultáj főszervezői is egyben. Az említett szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben törzsi gyűlést jelent, ez pedig a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt – fogalmaznak a Kurultáj szervezői. Ma a Kurultáj-Magyar Törzsi Gyűlés a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényévé nőtte ki magát, amelyet több mint száz, Kárpát-medencei magyar hagyományőrző és civil szervezet részvételével bonyolítanak le.
A tábor programjában, a koncertek, történelmi, kulturális előadások, az ifjúsági programok mellett az idén is nagy hangsúly lesz fektetve a hagyományőrző tevékenységekre, mint a lovasíjászat, jurta bemutató és sok más egyéb különlegesség. A rendezvény teljes programja elérhető az emitabor.hu/erdely internetes oldalon.
(Az Erdélyi Magyar Ifjaksajtóirodája)
A nagyszínpad fellépői: július 26-án, szerdán 20 órától No Sugar, 22-től Alvin és a Mókusok; 27-én, csütörtökön 20-tól Hungarica, 22-től Nevergreen; 28-án, pénteken 20-tól Omen, 22-től Zorall; 29-én, szombaton 20-tól Romantikus Erőszak, 22-től Ossian; 30-án, vasárnap 20-tól Dorothy, 22-től Depresszió.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Horthy Miklóst nem kell rehabilitálni
Folyamatos közéleti vita tárgyát képezi Horthy Miklós személye. A sokak által bűnösnek tartott kormányzó munkásságáról nincs egyetértés a történész szakmában. Raffay Ernő magyarországi történészt, nyugalmazott egyetemi tanárt Horthy Miklós megítéléséről kérdeztük.
– Nemcsak a Ceauşescu-rendszer Romániájában, hanem a kádári Magyarországon is a máig ható Horthy-kép rögzült sok ember gondolkodásában. A közbeszédben gyakran visszaköszön a „fasiszta-Horthy” jelző. Miért kezelte Horthy Miklóst közellenségként a kommunista történetírás?
– Magyarországon a közbeszédben ma is él, nem is kevés ember tudatában a negatív Horthy-kép. Ennek több oka van. Az 1945 után a választásokat elveszítő, azonban a szovjet megszálló hatóságok segítségével, erőszakkal hatalomra került – 1919-es gyökerű, önmagát kommunistának maszkírozó – baloldal a Horthy nevével fémjelzett korszakot megsemmisítendő ellenségének látta. Nem véletlenül, ugyanis 1920–1944 között a szó szoros értelmében üldözték a (csekély létszámú) hazai kommunistát. Sallait és Fürstöt, a két terroristát kivégezték, Rákosit és Vass Zoltánt fejenként 16 év börtönre ítélték. A Horthy-korszakban nemcsak belügyi, hanem szellemi irtóháború is zajlott az osztályharcos kommunizmus ellen. Ennek megfelelően a szovjet Vörös Hadsereg megszállásától (1944–1945) a Moszkvából hazajött (s szinte mindegyik szovjet titkosszolgálatnak dolgozó) kommunisták megkezdték a polgári- és nemzeti erők megsemmisítését és kivonását a (politikai) életből.
Az egész magyar politikai, oktatási- és sajtórendszert úgy alakították át, hogy az gyalázta a Horthy-korszakot. Ez 45 éven keresztül zajlott, és a baloldali (liberális és szocialista) körökben még most is folytatódik. Horthyról kizárólag elfogult, hazugságoktól és ügyes ferdítésektől sem mentes képet alkotnak ma is az állami egyetemeken és a Magyar Tudományos Akadémián.
– A Tanácsköztársaság bukását követően, a Horthy Miklós által vezetett magyar kormány az Antant támogatását élvezte. Az új hatalom mennyire törekedett a jogállamiság kialakítására, illetve az új kormányzó milyen mértékben hunyt szemet az önbíráskodás felett?
– Az 1919-es kommunista rombolás után – megtetézve a román, cseh és szerb megszállás rablásaival (pl. csak a román hadsereg mintegy 30 ezer vagon rabolt holmit vitt ki az országból) – stabilizálni kellett az országot. Elsőként a politikai stabilizációt, majd a gazdaságit (20-as évek), közben pedig (mivel nemcsak a háborút, hanem a békét is elveszítették a magyarok, jórészt a kommunisták és Károlyiék tevékenységének köszönhetően) a lelki stabilizációt kellett végrehajtani. Tény, hogy először volt a vörösterror, s erre adott válasz volt a magyar nemzeti erők visszavágása. Ez utóbbi nem terror volt, hanem a nemzet egészségesen maradt tagjainak/szervezeteinek jogos visszavágása (lásd Prohászka Ottokár püspök álláspontját). Tehát: nem kell vörösterrort bevezetni, és akkor nem lesz „fehérterror”. Horthy szerepe itt kimondottan pozitív: miután ténylegesen kezébe került a hatalom, leállította a durvább üldözéseket, éppen a mielőbbi normalizáció érdekében.
– A két világháború közötti Magyarország trianoni poraiból éledt újjá. Mai szemmel nézve mennyire nevezhető ez a két évtized gazdasági és szociális sikertörténetnek?
– A politikai megerősödés után (amit jórészt gróf Bethlen István hozott létre) a Magyar Királyság európai demokrácia lett, a szó liberális értelmében. Azzal a kivétellel, hogy az országban nem működhetett olyan politikai párt, amely az osztályharcra uszított. Ráadásul Bethlen a 20-as évek közepén jó kompromisszumot kötött a szociáldemokratákkal. A gazdasági konszolidáció a 20-as évek második felére stabilizálta a kapitalista gazdaság működését (a régi iparágak elérték az 1913-as termelékenységi szintet, új pénzt s új iparágakat hoztak létre: elektronikai ipar, vegyipar stb.). A Horthy-korszak teljesen új szociálpolitikát vezetett be: a dolgozók juttatásait az angol szociálpolitika sarkpontjaihoz mérték, de úgy, hogy a különféle juttatások százalékai nagyobbak voltak, mint Angliában. 1927–28-ban létrehozták az OTI-t (Országos Társadalombiztosítási Intézet), amely koordinálta a teljes szociálpolitikát. Az 1927/XXI. törvénycikk a kötelező betegségi- és balesetbiztosítási törvény az ipar és kereskedelem, a közlekedés dolgozóira, a háztartási alkalmazottakra és a különböző hivatalok (közjegyzői, ügyvédi irodák), az orvosi rendelők és a szerkesztőségek munkatárasaira vonatkozott. Eszerint az igényjogosultságot a monarchiabeli 20 hétről 52 hétre (!) emelték, úgy, hogy a táppénz a fizetés 55–75 százalékára nőtt (Angliában ez 18–32 között mozgott). Baleset esetén a dolgozó 60–66 százalékot kapott (Angliában 31–56-ot). 1928-ban az öregségi-, rokkantsági, özvegységi- és árvasági biztosításról szóló törvény hasonló szemlélettel kezelte a dolgozókat. 1920–1930 között országos lakásépítési program indult (nagyon sokan menekültek, természetesen lakás és pénz nélkül a megszállt területekről Magyarországra): 10 év alatt mintegy 290 ezer új ház és lakás épült; ez mintegy 25 százalékos növekedést jelentett. A Horthy-korszakban a százezer lakosra jutó orvosok száma majdnem a duplájára, a kórházi ágyak száma 329-ről 467-re nőtt. Sokáig elmaradt azonban a mezőgazdasági munkások és a munkanélküliek biztosítása, a hitbizományi birtokok felülvizsgálata – tény, hogy a 30-as években ezekre nézve is történtek változtatások. Tehát: a horthysta kormányok komoly szociálpolitikai intézkedéseket hoztak – természetesen olyan arányban, ahogyan egy kirabolt és megcsonkított ország anyagi helyzete engedte.
– A Horthy-korszak egyik fő vezérfonalává vált Trianonban a magyarsággal elkövetett történelmi igazságtalanság jóvátétele, a revíziós politika. Mennyire volt ebben partner a magyar társadalom, a magyar pártok?
- A korszak mindegyik kormányának legfontosabb külpolitikai célja a területi revízió volt: visszavenni azt, ami a miénk. Megszállás alatt lévő magyar népcsoportok területi autonómiája eszébe sem jutott senkinek. Megítélésem szerint most is csak ez volna helyes álláspont. A magyar társadalom és az összes politikai párt egyetértett ezzel: senki nem mondott olyan vicceset – a politikai öngyilkosságot kockáztatva –, hogy mondjuk Kassa vagy Marosvásárhely környéke vívja ki a területi autonómiát: ez ugyanis az akkori felfogás szerint a megszálló ország határait stabilizálta volna. Az akkori magyarok pontosan tudták, hogy – a nagyhatalmi erőviszonyokat kihasználva – nagyobb az esélye a revíziónak, mint a megszálló akármelyik kormánytól, parlamenttől kivívott autonómiának. A Horthy-korszak magyar embere (mind Budapesten, mind Kolozsváron) egyetlen, egységes magyar etnikai és politikai nemzetben gondolkodott.
– Egyes történészek szerint a bécsi döntéssel visszaszerzett utódállamokban levő magyar területek elsősorban a német szövetségesnek köszönhetőek. Horthy mennyire volt Hitler megbízható szövetségese?
– Magyarországon háromféle történész létezik: szocialista (kommunista), liberális és konzervatív. Az első két irányzat (szocialista és liberális) történészei szerint Horthyék Hitlertől kapták vissza a területeket 1938–1941 között. Ez nem felel meg a valóságnak: a magyar kormányok kiváló diplomáciai tevékenységgel, helyenként katonai fenyegetéssel érték el a négyszeres határmódosítást. A részletes bizonyító tények leírására itt nincs tér, ám való igaz, hogy a történelem által akkor felkínált lehetőségeket a magyar kormányok ügyes politizálással és brutális haderőfejlesztéssel ki tudták használni. (Hasonló nagy lehetőségek adódtak volna 1999–2009 között, amikor egyetlen magyar kormány sem ismerte fel az adott lehetőségeket, pedig három utódállamból kettő fölbomlott.) Ami Horthy személyét illeti: 1920 után a Magyar Királyság harapófogóba került: Leninékkel ideológiai különbség, a szomszédos megszálló országokkal területi gondok, s az őket támogató nyugati hatalmakkal pedig ezek támogatása miatt nem lehetett politikai szövetséget kötni. Maradt az egyre erősebb Németország – ott meg az volt a baj, hogy Hitler a román olaj miatt inkább Romániát, mint Magyarországot támogatta. A magyar vezetés a II. bécsi döntés előtt éppen a Románia elleni katonai fenyegetéssel győzte meg Hitlert az erdélyi kérdés rendezéséről.
– A Horthy-korszak sokat vitatott része a kormányzó és a magyar zsidóság viszonya. A kormányzó idején jelentek meg a zsidótörvények, illetve hozzá köthető a vidéki zsidóság egy részének a deportálása. A háború után Horthyt nem állították bíróság elé. Nem volt ellene terhelő bizonyíték, vagy ebben más okok is közrejátszottak?
- – Szerintem Horthy, mint minden normális ember, nem szerette a Tanácsköztársaság gyilkosait, akik között aránytalanul sok volt a zsidó (az első népbiztosok közül 89,5 százalék zsidó, egy részük korábban szabadkőműves). Bethlen gróf tanácsára azonban az ország gazdasági konszolidációjához felhasználta a zsidó kézben lévő nagytőkét. Emiatt eltörölték a numerus clausust, s teret engedtek a hazai zsidó nagytőke további tevékenységének. A háború végén mind az amerikaiak, mind Sztálinék tudták, hogy Horthy nem bűnös, emiatt nem állították bíróság elé. Horthy 1944 kora nyarától sok hazai zsidót mentett meg annak ellenére, hogy politikai, sőt katonai hatóköre csökkent. E megmentett emberek és leszármazottaik 1945 után mind a mai napig sajnos gyalázzák a kormányzót.
– Magyarországon folyamatos viták vannak a szoborállítások ügyében. Miközben Horthynak vagy a hozzá hasonló jobboldali politikusoknak nem lehet szobrot állítani, az ország tele van kommunista múltú emberek szobraival. Mennyire jellemzi ez a kettős mérce a mai magyar történetírást?
– Ma sok magyar azt gondolja, ne bántsuk az egykori áldozatok itt élő leszármazottait, tehát ne állítsunk szobrot Horthynak sem. Aki ugyanis nem akar vagy nem mer szobrot állítani, az kimondatlanul is elfogadja a kormányzó bűnösségét. Ez helytelen álláspont, mivel Horthy a 20. század három legnagyobb magyarjának egyike. A megoldás az lehetne, hogy Horthy szobrot kapna az Országgyűlés előtti téren. Természetesen lovas szobrot. (Egyes Horthyt gúnyoló szegény kollégáimnál néha nem tudom eldönteni, Horthyt utálják-e jobban vagy a lovát.) Ez nem a kormányzó, hanem a szoborállítók számára jelentene megtiszteltetést. A magyarországi történetírás szellemileg katasztrofális helyzetben van: az MTA történészei között kizárólag liberális és szocialista (volt kommunista) történészek vannak. Amíg ők vannak ott (és az állami egyetemeken), addig Horthy megítélése változatlan marad.
– Lehet-e rehabilitálni Horthy Miklóst a maga eredményeivel és bűneivel együtt?
– Ez komoly és fontos kérdés. Nem is rehabilitálni kellene – hiszen őt semmilyen bíróság nem ítélte el, – hanem értelmes politikai, előtte szakmai vitával tisztázni kellene a történelmi szerepét. Sajnos ameddig a magyar történetírás ilyen tragikusan nemzetellenes kezekben van, erre nem sok az esély.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Ma megnyitja kapuit a 13. EMI-tábor
Ma kezdetét veszi a 13. EMI-tábor, a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél. A hétfő délelőtti sajtótájékoztatón Sorbán Attila Örs, az EMI-tábor főszervezője, és Szűcs Péter, a tábor programfelelőse és az EMI alelnöke számolt be a tábor helyzetéről, programjairól. „Az utolsó simításokat végezzük!” – jelentette ki Sorbán Attila Örs, és hozzátette, hogy a tábor idén is színvonalas programokkal érkezik. A főszervező nagy vonalakban ismertette a főbb programpontokat, és felhívta a figyelmet a honlapon megtalálható programlistára, amely elérhető a www.emitabor.hu weboldalon.
„Az EMI-tábor a magyar fiatalok találkozási helye, ahol közösen átbeszéljük a kulturális, történelmi és nemzeti problémákat is. Hisszük, hogy ezek megoldása csak együtt lehetséges. Az EMI elsősorban egy független rendezvény, így idén főként a kizáróan fontos politikai kérdések fognak érvényesülni, a szórakozás és a kikapcsolódás mellett.”– hangsúlyozta az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke.
A politikai előadásokon a meghívott erdélyi magyar közéleti képviselők taglalják az autonómiai törekvéseket, és az erdélyi érdekképviseleti lehetőségeket. Az autonómia kapcsán Kérdezz-felelek Izsák Balázzsal beszélgetésen vehetnek részt az érdeklődők, ahol a fiatalok, és az érdeklődők az önrendelkezés főbb tudnivalóiról hallhatnak. Szent László éve alkalmából Harangozó Imre tart majd előadást a lovagkirályról. A trianoni centenárium kapcsán két 1918-as témájú előadásra is sor kerül, melyet Vincze Gábor és az EMI-tábor életében először előadó Köő Artúr történész tart majd. Idén első alkalommal vesz részt a táborban Bayer Zsolt publicista, aki Trianonról másként címmel ad elő.
A főszervező örömmel jelentette be, hogy idén a Magyar Turán Alapítvány Kurultaj programjai is helyt kapnak a táborban. A Hagyományörző téren ősmagyar kultúrát megelevenítő bemutatók, jurta építés és különféle előadások fogják színesíteni a tábor helyszínét és programpontjait. Mindemellett az Arany Griff rend hozza el a középkor hangulatát, látványos párviadalokkal és bemutatókkal.
Szűcs Péter, a tábor programfelelőse részletezte a várható felhozatalt, és elmondta, hogy a tematikus sátraknál változtatós előadásokra és foglalkozásokra látogathatnak el az érdeklődők: sport, történelem, művészet, kézműves foglalkozások, borkóstolók stb. Az újdonságnak számító EMI-sátorról a következőképpen nyilatkozott a programfelelős: „Az EMI-sátor a Szénás és az Előadósátor közötti átmenet, amely nem csupán komoly témákat taglal, hanem könnyedebb programokkal is várja a táborozókat.” Az EMI-sátorban író-olvasó találkozóra, rovásírás-oktatásra és életformákat bemutató előadásra is sor kerül.
„A Gyerek sátor csapata a koncertek alatt is vállalja a gyerekek felügyeletét”– közölte Sorbán Attila Örs. A sátor izgalmas, változatos programokkal várja a kicsiket, ahol idén először szakképzett óvónők is vigyáznak – az önkéntesek mellett – az apró résztvevőkre.
A sajtótájékoztatón az EMI elnöke közölte, hogy habár idén elmaradtak az elővételes jegyek, az első kétszáz, helyszínen megvásárolt heti jegyhez kedvezményesen lehet hozzájutni. A jegyeket szerda reggel 10 órától lehet megvásárolni a jegyirodánál. A táborba érkezők buszjáratokat is igényelhetnek, amelyek menetrendjét a honlapon lehet majd megtekinteni. A járatok a koncertek után is rendelkezésre állnak.
(Néhány előadás címe: Csép Sándorra, Csíki Sándorra, Strahl Zoltánra, Borbély Imrére és Márton Zoltánra emlékezünk-
- ’56 üzenete a mai fiataloknak - Meghívott: Wittner Mária 1956-os szabadságharcos (Budapest), - 1918 két mítosza és a békediktátumig vezető út - Meghívott: Vincze Gábor történész,
- Milyen is lesz az autonómia? – kérdezz-felelek - Meghívott: Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke,
- Az egyházak szerepe az erdélyi magyarság megmaradása érdekében. Erdély.ma

Szövetkezetek múltban és jelenben – A fellendülés biztosítékai
A kapuit Tusnádon nemrég bezáró szabadegyetem keretében, Szövetkezzünk – gazdák a globális világban címmel került sor arra a beszélgetésre, melynek részvevői az erdélyi szövetkezeti mozgalom múltját és jelenét tekintették át a vidék jövője megalapozásának szándékával. Elsőként dr. Hunyadi Attila Gábor kolozsvári történész, egyetemi tanár osztotta meg a témával kapcsolatos ismereteit. Többek között megtudhattuk, hogy az erdélyi falu gazdasági fellendülését, jólétét és vagyonosodását a szövetkezeti mozgalom biztosította. Ennek kezdetei Magyarországon 1879-re, Erdélyben pedig 1886-ra nyúlnak vissza, azonban nálunk igazi lendületet a Tusnádon 1902-ben megszervezett Székely Kongresszust követően kapott. Ennek eredményeként hamarosan az erdélyi magyarság fele a mezőgazdaság, ipar, kisipar, bankszektor, oktatás és teljes iskolahálózatot területére kiterjedő szövetkezeti rendszer tagja lett. Nem véletlenül, hiszen ez egy olyan szabad társuláson alapuló vállalkozás, mely a közös beszerzés és értékesítés által megnöveli a tagok alkupozícióját, illetve jövedelmét.
Ezt a virágzó szövetkezeti hálózatot 1948-ban Erdélyben is felszámolta a kommunista diktatúra, hatalmas vagyonát pedig államosította. A vidék helyzetét ugyanakkor tovább súlyosbította a megélhetést és fejlődést biztosító magángazdaságok megszűntetése és az emberek úgynevezett termelőszövetkezetekbe történő kényszerítése földjeikkel, a megművelésükhöz szükséges eszközökkel, valamint állatállománnyal együtt. Így telítődött negatív tartalommal a szövetkezet fogalma, ami a társulás és közös cselekvés máig tartó elutasításához, illetve a kisparcellás gazdálkodáshoz való visszatéréshez vezetett.
Ez viszont gazdasági leromlást vont maga után, amiből kilábalást és fellendülést Hunyadi szerint csak a szövetkezeti mozgalom újraindítása hozhat, amint azt világszerte példák sokasága igazolja. A szövetkezet ugyanis lehetővé teszi, hogy a gazdák a piacnak kiszolgáltatott alanyokból azt alakítani képes szereplőkké váljanak. Ezt napjainkban a piaci tényezőkön kívül már világos szabályok is biztosítják. A Szövetkezetek Világszövetsége által Manchesterben 1995-ben jóváhagyott meghatározás szerint például „a szövetkezet olyan személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági, társadalmi és kulturális szükségleteiket és törekvéseiket közös tulajdonú és demokratikusan irányított vállalat útján megvalósítsák.” Ugyanakkor azt is kimondják, hogy a jövedelem bizonyos hányadát közösségfejlesztésre kell fordítani.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Isten legyen a legbiztosabb pont!
2017-ben is változatos programok várták a Keskeny út sátorban az érdeklődőket. Minden nap szentmisével kezdődött, ahol Bilibók Géza, Tódor Attila, Puskás Attila és László Rezső szolgáltak. Július 19-én, szerdán tíz órától A Biblia és reformáció című kiállítás megnyitójára került sor, melyet a reformáció 500. évfordulójának alkalmából állított össze a Magyar Biblia Társulat. A megnyitót egy fesztiválos áhítat követte. Bardócz Csaba, az ikafalvi református gyülekezet lelkésze kötetlen prédikációjában felhívta a figyelmet arra, hogy Isten feltétel nélkül szeret minden embert, valamint, hogy az igaz hit felbecsülhetetlen értékkel bír. Délben Blága Botond és Enikő nagycsaládos házaspár Ásó, kapa, nagyharang, vagy már az anyakönyvvezető közbe kell lépjen?- szerintünk családban élni jó című előadásának lehettünk részesei. A házaspár megtéréstörténetét, bizonyságtételét hallgathattuk meg, emellett, jelenlegi életvitelükről is beszámoltak. Az előadásokkal párhuzamosan párhuzamosan, gyerekfoglalkozások folytak a sátor mellett, azon szülők gyerekei részére, akik a Keskeny utas programon szerettek volna részt venni. A különböző játékok kipróbálása mellett a gyerekek arcfestésben is részesülhettek.
A délután – minden egyes nap – a népszerű Láthatatlan színházé volt, ami lelki támaszt nyújtott a fesztiválozóknak, illetve elgondolkodtató kérdésekkel szembesítette őket. A napot gitáresttel zártuk. Éneklés és beszélgetés mellett, tea és zsíros kenyér várta az arra járókat.
A Tusványos második napjától az áhítatot megelőzően keresztény meditáción vehettek részt az érdeklődők, ami lehetőséget nyújtott arra, hogy a betérők elcsendesedjenek a fesztiválos pörgés közepette és magukba nézzenek a zajos mindennapok futószalagszerű egymásutánjában. Az utána következő délelőtti fesztiválos áhítatot Incze Zsolt György esperes tartotta.
Áhítat után az Önismeret függőség? „Képzelj egy tükröt; gondold, hogy belenézel; hidd el, amit látsz.” (Fodor Ákos) című előadást hallgathattak meg az érdeklődők, melyet Homa Ildikó, kolozsvári pszichológus, szociális testvér tartott. Az előadó kihangsúlyozta az önismeret és az önértékelés fontosságát, de óvva intett attól, hogy önismeret függőségbe essünk. Utat mutatott arra, hogy – hitünket tekintve – mások megismerésére, csak a helyes önértékelés tükrében leszünk képesek.
Csütörtökön a fesztiválos áhítatot Márton Edit tartotta, akinek főként imádsága érintette meg a betérőket. Ruszka Sándor „…ember vagyok és szeretlek, minek is bántottalak?” című előadásában az emberközi kapcsolatokról, azok fontosságáról osztotta meg gondolatait. A nagyon sok saját példával kiszínezett előadásban a kézdivásárhelyi lelkipásztor arról szólt, hogy a párkapcsolatban ne a másik felet akarjuk megváltoztatni, mert az nem fog menni. Az egyetlen akit – esetleg – meg tudunk változtatni az mi vagyunk. A válság pillanatában nem a miért kérdésén, hogy miért csinálom én ezt, vagy azt kell gondolkodni, hanem azon, hogy kiért, mert ez könnyebben elvezet a jó megoldásokhoz. A lelkész azt is megemlítette, hogy ne restelljünk segítséget kérni, amíg még lehet. Az előadás ideje alatt a gyerekeket a különböző játékok, valamint az arcfestés foglalta le.
A pénteki napot Marosán Csaba színművész Luther Asztalánál című formabontó előadása zárta. A színművész egy egyszemélyes előadás keretein belül osztotta meg Luther doktor gondolatait népes hallgatóságával.
Az idei év utolsó Tusványosi napján az Orbán Viktor miniszterelnök előadását megelőzően a Keskeny utas csapat református tagjai az Erdélyi Református Egyházkerület által készítetett több száz „Református magyar vagyok, amíg élek az maradok”, illetve „Isten kegyelméből református” feliratú kalapot osztottunk ki a tűző napon ülő hallgatóságnak. A melegre való tekintettel pillanatok alatt elfogytak a kalapok, és nagyon sokan hálájukat fejezték ki, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából ilyen hasznos ajándéktárgyat kaptak emlékbe, amit azonnal ki is tudtak használni. Mivel a nemzet miniszterelnöke és előadó társai mind reformátusok, ezért a főszínpadra is eljuttatunk egy-egy kalapot a kiemelt előadóknak.
A Keskeny út sátor programja a Bonus Pastor Alapítvány meghívottaival várta szombati vendégeit. Kozma Ferenc, a Bonus Pastor önkéntese moderálta a Balló Géza, Dénes Margit, Kovács Tibor, Kovács Tivadar, Márk János bemutatkozását. Mindegyik meghívott a saját „szabadulása” történetét mesélte el. Öröm volt hallgatni, hogy van szabadulás az alkohol, drog, vagy egyéb szenvedélyek rabságából, amihez az Alapítvány több lehetőséget kínál, úgy mint a kilenc hónapos hosszú terápia Magyarózdon, vagy a kéthetes rövidterápia az ország több településén, több időpontban, illetve a támogató csoportok, amik szintén több településen, heti rendszerességgel zajlanak. Jó volt hallani azt, hogy most már több olyan ember is van, aki a támogató csoport alkalmain való részvételnek köszönhetően megszabadult a káros szenvedélyeitől. A bemutatót követően bezárt a Keskeny út sátor, ami a Tusványoson immár biztos pontnak számít, hiszen ez volt a tizenharmadik alkalom, amikor részt vettünk Erdély legnagyobb fesztiválján, és egy ideje a több tucat programsátor közül a miénk a legrégebb óta folyamatosan, ugyanazon név alatt futó programsátor.
A Keskeny út önkénteseinek ezzel eljött a pihenés ideje, – néhány napig, mert a legtöbben más táborokban tovább dolgoznak. Igazi fesztiválmissziósként a fesztiválon bent lakni és az éjjeli párhuzamos bulik közepette pihenni, majd nappal több, mint tizenkét órát szolgálni embert próbáló feladat. A betérők, a visszatérők, a több éve folyamatosan a Keskeny útra járók hűsége viszont erőt ad a fáradtság és más emberi tényezők leküzdésére. Köszönjük a jó Istennek, hogy ebben az évben is eszközei lehettünk ezen a nem szokványos területen is.
Nagy Csenge, Bardócz Csaba / Erdély.ma

Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918
A Székely Nemzeti Múzeumban 2017. július 28-án, pénteken 18 órától új időszakos kiállítás nyílik Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 címmel. A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiállítása az első világháború mindennapjait, a harcmezőkön és a hátországban élő erdélyi emberek életét idézi meg egy sajátos történeti forrás, a frontról küldött tábori levelek segítségével. A megnyitó alkalmával bemutatásra kerül dr. Pozsony Ferenc Üzenet a frontról – Ferenc tüzér levelei 1914-1918 című kötete is, amely a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kiadásában jelent meg 2016-ban.
A 280, frontról hazaküldött levelet és képeslapot a haza védelme iránt elkötelezett tüzér, az erdélyi Zaboláról származó Pozsony Ferenc (1893-1978) írta. A leveleket a család őrizte meg.
A tudósítások sajátos nyelvezetükkel lefordítják és személyessé teszik a Nagy Háború hétköznapjait és csatáit, és a történelem részesévé teszik a levelek címzettjeit. A távol lévő tüzér kérdései, „otthon járó gondolatai” és aggódása nyomán a családtagok életébe is bepillantást nyerünk.
A családtörténeti adatok megmutatják, hogyan válik Ferenc tüzér „elszenvedőből” a nagyvilágra és a szűkebb hazájára figyelő, hazatérve életét alakítani kívánó személyiséggé. Mindeközben ő maga és az otthon lévők sok szenvedésen és megpróbáltatáson mennek keresztül. A kiállítással „a nagy verekedésnek” a falusi földműves világrendet is végérvényesen megváltoztató szerepét és hatását teszik kézzelfoghatóbbá a látogatók számára.
A kiállítás kurátorai: dr. Bereczki Ibolya (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, főigazgató-helyettes) és dr. Pozsony Ferenc (egyetemi tanár, akadémikus). A megnyitón köszöntőt mond Vargha Mihály igazgató, a tárlatot dr. Bartha Elek egyetemi professzor, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese nyitja meg. Közreműködik a székelytamásfalvi férfikórus. Vezényel ifj. Tusa János.
A tárlat 2017. október 1-ig látogatható.
A kiállítás támogatói: Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság, Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap, OTKA K 115873, Pro Museum Egyesület, Zabola. Erdély.ma

Ha nem kérnek, nem kapnak (Helyi fejlesztések országos programja)
Háromszékről összesen 105 pályázatot hagyott jóvá a Regionális Fejlesztési, Közigazgatási és Európai Alapokért Felelős Minisztérium a Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként. Ez összesen 392 millió lej támogatást jelent 2020-ig, amihez hozzájön még a megyei önkormányzat által szintén az emłített tárcával szerződött 45 millió lejes támogatás a Bodzaforduló–Nagyborosnyó megyei út korszerűsítésére. Az összeg országos szinten a legkisebbek közé tartozik – csak a Bukarest közelsége miatt amúgy is fejlett Ilfov megye kapott ennél kevesebbet –, és ugyancsak a rangsor végén áll Hargita megye 507 millió lejjel. Arról érdeklődtünk, Háromszéken milyen fejlesztésekre jutott pénz, miért csak annyi, amennyi, és megszólítottuk azokat a polgármestereket is, akik nem is pályáztak – tehát településük nem is kaphat kormánytámogatást ebben a programban.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a tegnapi megyeinfón ismertette a tavalyi év elején indított Háromszéki Települések Modernizációs Programja egyik pillérének számító Helyi Fejlesztések Országos Programja részeként a megye közigazgatási egységei által elnyert támogatásokat. Az elnök kitért magára a programra is, elmondva: ennek célja a vidék felzárkóztatása, és kidolgozásánál az egyik alapvető érv volt, hogy a megye lakosságának 55 százaléka vidéken él, illetve a városi lakosság 80 százalékát is erős vidéki kötődés jellemzi. „2016 a tervezés éve volt, 2017 a pályázásé, míg a 2020-ig terjedő időszak a megvalósításé lesz” – mondta. A pályázatok túlnyomó többsége az infrastruktúrát célozza, de nem csak e vonatkozásban hoznak fejlődést: az életminőség javulását is szolgálják, munkát jelentenek a vállalkozásoknak, illetve munkalehetőséget az embereknek – fogalmazott. Szintén a modernizációs program kapcsán felidézte: az egy többpillérű elképzelés, mely a településfejlesztési, vidékfejlesztési, a nagyberuházási operatív, illetve a Leader-programok támogatási rendszereire támaszkodik. A megye közigazgatási egységei által sikerrel megpályázott támogatások finanszírozási szerződéseit idén írják alá. Számításaik szerint ezek a szerződések 2020-ig nagyjából 200 millió euró fejlesztést jelentenek Háromszék településeinek és a megyei önkormányzatnak.
A helyi fejlesztések programjára végül Kovászna Megye Tanácsa, a megye öt városa, valamint 35 község nyújtott be támogatási kérést. A jóváhagyott támogatások víz- és csatornarendszer, úthálózat, iskolák és óvodák építésére, polgármesteri hivatalok és orvosi rendelők felújítására használhatók fel. Tamás Sándor úgy értékelte: a támogatásként beérkezett összesen 437 millió lej tisztességes összeg, és lényegesen magasabb, mint amennyi lakosságarányoson jutna a megyének. Az önkormányzati vezető azt is megemlítette: sajnos, öt község – Kézdiszentkereszt, Szentkatolna, Kézdialmás, Nagyajta, Sepsibükszád – egyáltalán nem élt a pályázás lehetőségével. Azt viszont örömmel nyugtázta, hogy az eddig is aktívan pályázó községek – Bodok, Bardoc, Bereck, Réty, Csernáton, Uzon, Zágonbárkány, Esztelnek – ez alkalommal is éltek a lehetősséggel.
Menyi jutott a megyeházának?
A megyei önkormányzat 67 millió lejből valósíthat meg beruházásokat. Ezek közül a legfontosabb – noha értékben nem ez a legjelentősebb – a kommandói iskola új épülete, melyre elnyerték a teljes szükséges összeget, azaz 3,8 millió lejt. Tamás Sándor arról is beszámolt: az adományokból, valamint a megyei önkormányzat hozzájárulásából eddig összegyűlt pénzt a tanintézet felszerelésére és működtetésének biztosítására használják fel. A megyei testület mások mellett a nagyajtai vashíd újraépítésére, a már említett Bodzaforduló–Nagyborosnyó útszakasz (ez a legnagyobb tétel – 45 millió lej), illetve a Maksa–Lécfalva–Cófalva út (22,75 millió lej) korszerűsítésére kap még támogatást. Dobolló, Uzon és Sepsiszentgyörgy az élen
Települési szinten a legtöbb pályázatot, tizenkettőt Dobolló község nyújtotta be, következik Sepsiszentgyörgy tíz, többségében útjavítást célzó finanszírozási kéréssel. A pályázatok értékét tekintve Zágonbárkány és Uzon vezet: mindkét község 30 millió lejt kapott fejlesztésre. Húszmillió lej körüli támogatást nyertek között a városok szerepelnek, így Barót (25,2 millió lej), Kovászna (22,2 millió lej), Sepsiszentgyörgy (20,6 millió lej), Bodzaforduló (19,5 millió lej). Tízmillió lej fölötti támogatásban Dobolló (18,4 millió), Gelence (10,9 millió), Gidófalva (10,7 millió), Kökös (16,3 millió), Lemhény (10,2 millió), Szitabodza (18,3 millió), Torja (11,7 millió), Zabola (14,5 millió) részesül.
Újságírói kérdésre válaszolva Tamás Sándor elmondta: az öt község, amelyek vezetői nem pályáztak, minden bizonnyal a jelenlegi kiírásban nem találtak megfelelő fejlesztési lehetőséget. A megvalósítás esélyeit illeti, Tamás Sándor elmondta: ami biztos, a támogatási szerződéseket aláírták, a pénzügyi háttér megteremtése a kormány feladata. Helyben nekik arra kell odafigyelniük, hogy az eljövendő években össze tudják hangolni a végrehajtás különböző fázisait. Ahol sokat pályáznak
Mivel a helyi önkormányzatoknak kellett pályázniuk, polgármestereket kérdeztünk a tervezett fejlesztésekről, illetve megkerestük azokat az elöljárókat is, akik nem igényeltek támogatást. A baróti helyzetet pénteki, a sepsiszentgyörgyi terveket hétfői lapszámunkban ismertettük, a legaktívabbak közé tartozó önkormányzatok közül Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterénél érdeklődtünk. A sepsiszéki község elöljárója hosszasan ismertette azokat a beruházásokat, melyeket világbanki, uniós, illetve kormányzati forrásokból sikerült megvalósítani. Ami a helyi fejlesztési programot illeti, Uzon öt pályázatot nyújtott be: jelentős részük községi utak javítását, korszerűsítését célozzák. Ezek: az Uzont Lisznyóval és Lisznyópatakkal összekötő 27-es számú, a „régi” sepsimagyarosi útként ismert 16-os számút, a gyér forgalom miatt kerékpárútnak is ideális Uzon–Bikfalva–Lisznyó–Lisznyópatak–Sepsimagyaros–Uzon szakasz, valamint a Szentivánlaborfalvára vezető 16A számú. A nem infrastrukturális pályázatuk a bikfalvi iskola korszerűsítését célozza, ez a beruházás meghaladja a 40 millió lejt. Ráduly István hozzátette: noha kihasználták a kormány biztosította lehetőséget, a tapasztalatuk az, hogy szívesebben folyamodnak uniós támogatásért. Ahol nem kell a pénz
Eltérő indokokat fogalmaztak meg azok az elöljárók, akik nem pályáztak kormányzati támogatásra: kis lélekszámú település nem felel meg a program feltételeinek, településükön elkészült már a csatorna- és vízrendszer, egyesek nem is hisznek abban, hogy egyhamar pénzt biztosít a kormány a jóváhagyott fejlesztésekre.
Bács Márton Csaba, Sepsibükszád polgármestere lapunk érdeklődésére kifejtette: tekintve, hogy a községben már zajlik egy uniós pályázat végrehajtása – óvodaépítés –, illetve több kisebb beruházást saját forrásból is rendeznek, ez alkalommal nem volt kapacitásuk a programhoz csatlakozni. Bihari Edömér, Nagyajta község elöljárója szerint azért nem pályáztak, mivel prioritásként a csatornahálózatot szeretnék megoldani, de inkább a vidékfejlesztési országos programon keresztül, mert azt biztosabbnak ítélik meg. Ami sürgős a község számára: az orvosi rendelő újjáépítése, de a pályázatok leadásának idején nem rendelkeztek megfelelően összeállított tervvel. Molnár István, Kézdialmás polgármestere úgy látja, a meghirdetett kormányprogramból egyhamar nem lesz semmi. Évek hosszú sora telik majd el, mire ebből valami konkrét is lesz – adott hangot borúlátó véleményének, azzal érvelve, hogy tudomása szerint országos szinten minden benyújtott pályázatot jóváhagytak. „Attól függetlenül, hogy most nem pályáztunk, önerőből, a saját költségvetésünkből folytatjuk az aszfaltozást: a tavaly leöntött 1,3 km-es szakasz után idén két kilométerre kerül új aszfaltszőnyeg. A megyei önkormányzattól a csomortáni útra 300 ezer lejt kaptunk, saját költségvetésünkből 950 ezer lejt különítettünk el mellékutcák aszfaltozására, hidak építésére. Máskülönben Kézdialmáson elkészült már a csatornázás és a vízvezetés, amire pályázni szerettünk volna, az a csomortáni szennyvízhálózat és ülepítőállomás lett volna, de kétezer lakos alatti község lévén erre nem volt lehetőség” – ismertette a helyzetet Kézdialmás polgármestere.
Tusa Levente, Szentkatolna polgármestere azt mondta: azért nem igényeltek kormánytámogatást, mert egy pályázatot már benyújtottak az Aquacov Egyesülethez – két helyre pedig nem lehet pályázni. Egyelőre Szentkatolna csatornázására kértek 400 ezer eurót az Aquacovnál. „Hatolyka esetében a községi vízhálózat bővítésére pályáztunk volna, de sajnos, nincs meg a pályázó által kért kétezer lakos, illetve a Szentkatolna és Hatyolyka közötti távolság is több mint három kilométer” – magyarázta.
Hasonlóan nyilatkozott Páll Endre, Kézdiszentkereszt polgármestere: azért nem pályáztak a kormányprogramra, mert a községközpont és Bélafalva csatornázására és ivóvízhálózatának kiépítésére már benyújtották az iratcsomót egy uniós vidékfejlesztési programra, abból remélnek 2,4 millió eurót. „Nem lehet itt is, ott is pályázni, és majd meglátjuk, hol sikerül előbb” – összegzett a kézdiszentkereszti községgazda.
Nagy D. István, Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Anyanyelv és nemzeti jövő
A globalizálódás időszakában, amikor a döntéshozók sokkal inkább az ellenőrizetlen bevándorlóáradat, mintsem a pusztuló közösségi tudat iránt éreznek felelősséget, figyelemre méltó az őshonos kis nemzetek anyanyelvének kérdését feszegetni. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága egy éve tartott, Anyanyelv és nemzeti jövő című fóruma ráadásul ezt nem a veszteségek, hanem a kis nyelvek fennmaradásának stratégiai elemzésével kívánta ismét a közbeszéd témájává tenni. Az előadásokat tartalmazó kötet nemrég látott napvilágot, azonos címmel*.
A kilenc előadást tartalmazó kiadvány anyagai arra az általános kérdésre keresik a választ különböző közép-európai kis létszámú népek és nemzeti közösségek szemszögéből, hogy milyenek lehetnek az általuk beszélt nyelvek jövőbeni esélyei a kulturális globalizáció árnyékában. A magyar, észt és lengyel tudósok, közéleti személyiségek természetesen abból a paradigmából indulnak ki, hogy csakis egy sokszínű és soknyelvű világban érdemes élni, ezért a nyelvromlást, az anyanyelvű kultúrák háttérbe szorulását hatékony nyelvtervezéssel, államilag támogatott nyelvstratégiák kidolgozásával és gyakorlatba ültetésével lehet és kell ellensúlyozni. És itt korántsem csupán a számszerű kisebbségi létből fakadó nyelvvesztés folyamatairól van szó. E tekintetben is figyelemre méltó a kötet első két tanulmánya, amely az észt nyelv stratégiai fejlesztésének folyamatát mutatja be. Észtország alig 1,3 millió lakosából nem egészen egymillióan beszélik az észt nyelvet, és nem kevesebb mint 192 nép él az országban. A történelmi léptékben korántsem régóta önállósult országban intézményes figyelem övezi a nyelv fejlesztését. Bár a lengyel nyelv nagyságrendben aligha hasonlítható az észthez, megőrzése és fejlesztése mégis jelentős odafigyelést igényel. Janusz Banczerowski nyelvészprofesszor megfogalmazását akár kiindulópontnak is tekinthetjük: „A történelemből okulva arra van szükség, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben minden nemzet megtarthatja saját nyelvét, kultúráját, identitását, és amelyben a kultúrák közötti kommunikáció az általános megértést, a biztonságot, a világ rendjét és békéjét szolgálja.”
A Kárpát-medence különböző részein élő közösségek nyelvi kérdéseit több előadó járja körül magyar vonatkozásban. Pomozi Péter nyelvész és néprajzos a nyelvi asszimiláció és disszimiláció kettősében vizsgálja a kérdést, megállapítva, a nyelvromlás és nyelvvesztés nem csupán az elcsatolt területeken (bár itt a leghangsúlyosabb), hanem az anyaországban is tetten érhető, de tudatos tervezéssel a romló folyamatok lassíthatóak, jó esetben megfordíthatóak. Népességstatisztikai adatokkal mutat rá a felvidéki, vajdasági és erdélyi magyarság számának csökkenésére, ám azt is előrevetíti, hogy ez a fogyás, a magyar nyelvet beszélők drasztikus csökkenése megfelelő nyelvstratégiával megállítható, dinamikája fékezhető. Pusztai János nyelvész a finnugor népek és nyelvek helyzetének bemutatásával állít tükröt a magyar nyelv és a magyarság térvesztésének folyamata elé, Hódi Éva és Hódi Sándor pedig a vajdasági nyelvstratégiai törekvéseket mutatja be. Balázs Géza anyaországi nyelvész pedig a magyar nyelvstratégia első húsz évének nem föltétlen pozitív tapasztalatait összegzi. Általánosabb, ám a nyelvi jogok tekintetében sajátos előadás Izsák Balázs Autonómia és identitás című tanulmánya. A Székely Nemzeti Tanács elnöke ugyanis a belső önrendelkezés a nyelvi jogokra is gyakorolt pozitív hatásának szemszögéből vizsgálja a székelyföldi helyzetet. Megállapítja, hogy miközben a trianoni határok legfeljebb kényszerközösségeket hoztak létre „a székelyek nemzeten belüli különállása több évszázados, történelmileg meghatározott, kulturális és identitásbeli valóság. Ez a különállás azonban nem távolítja a székelyeket a nemzet egészétől, ellenkezőleg, olyan erősen köti hozzá, hogy ellenállni képes a románság felől érkező asszimilációs törekvéseknek is”.
Végezetül hadd idézzük Pomozi Péter megállapítását: „Földünknek és a földi kultúrának az értékek képviseletére és védelmére van szüksége, az élet sokszínűsége pedig ugyanúgy alapvető érték, ahogy az emberiség egyetemes kultúrájának nyelvi-kulturális sokszínűsége is.”
Ferencz Csaba
* Anyanyelv és nemzeti jövő – A közép-európai nyelvstratégiai fórum előadásai, Szerkesztette Pomozi Péter, 2017 Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel
„Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (1.)
– Az internetről azt tudtam meg, hogy 2012 óta Magyarországon élsz, és magyar állampolgár vagy.
– Is! Ilyen félig igaz hírek jelennek meg olykor az interneten. Mert senki sem ellenőrzi vagy jár utána a közölt adatoknak. A féligazság nem igazság. Ezzel már hangulat kelthető. Nem mondtam le a román állampolgárságomról.
– Azt is olvasom, hogy Budapesten születtél 1947-ben.
– Ez igaz.
– Onnan származik a magyar állampolgárság?
– Nem. Amikor anyám velem együtt végleg visszajött Aradra, mindenről le kellett mondania, így én is megszűntem magyar állampolgár lenni.
– Mikor történt ez?
– ’50-ben, pár nappal 3 éves születésnapom előtt.
– Miért jött vissza édesanyád?
– Mert elvált apámtól, és itt, Aradon élt idős édesapja. „… örök olvasó voltam”
– Tehát itt jártál óvodába, iskolába.
– A Választó utcában laktunk, Pernyáva és a Belváros határterületén. Óvodától érettségiig román tagozaton jártam/járattak iskolába. Ez anyám döntése volt; nem akarta, hogy röhögjenek a fián, mert nem tud helyesen beszélni románul… Ennek, persze megvolt az ára, mert amit nem kaptam meg az iskolában, azt magamnak kellett, nem kis munkával, mondhatni egyfolytában begyűjtenem. Talán valamennyire sikerült bepótolni azt, ami kimaradt.
– Voltak magyar barátaid?
– Jó volt a kapcsolatom osztálytársaimmal, de én többnyire az iskolában is a magyarokkal barátkoztam. A baráti köröm a párhuzamos osztályokból jött össze.
– Magyar anyanyelvűként nem volt gondod a románnal?
– De igen. Emlékszem, hogy a napköziben a szakácsnéval voltam jóban, mert ő magyar volt. Az elemiben egy ideig szükségem volt korrepetálásra. Így visszatekintve sokat kínlódtam. És ugyan ötödiktől mindig a legjobbak között voltam, nem tudtam azt produkálni, amit a jó képességű osztálytársaim. Az anyanyelvem magyar volt, szinte kizárólag magyar könyveket olvastam, és folyton az foglalkoztatott, hogy helyesen beszéljek és írjak magyarul. Ezzel kapcsolatban még Lőrincze Lajosnak is írtam. Nagyon szerettem olvasni, rendszeresen jártam a városi könyvtárba, ahol akkor még sok minden megvolt a háború előtti kölcsönkönyvtár köteteiből. Faltam a könyveket, még ponyvákat is, de a legbüszkébb arra voltam, hogy elolvastam a százkötetes Jókait.
– Szerettél iskolába járni?
– Veszettül. Vártam az új tankönyveket, bújtam őket. Egyébként én örök olvasó voltam, aki az irodalom mellett szerettem a természettudományokat, de a politikai kérdéseket is.
– Hol végezted a középiskolát?
– A Vegyesben. Akkor ott volt román tagozat is. És sokak mellett, hál’ istennek, tanított Gazsi, Réhon, Amigó, Angele…
– Kedvenc tanáraid?
– Első helyen Gazsi (Kovách Géza)… Annak ellenére, hogy én humán pályán futottam, a reáliák közül a kémiát szerettem nagyon, Réhon Józsefnek köszönhetően. Családi ismerősünk volt Gnandt János is. De tanított Ficzay Dénes is azon a fakultatív kurzuson, amelyet a román tagozat tanulói részére szerveztek, akik a magyar iránt érdeklődtek. Ficzayval nagyon jóban voltunk, de ki nem volt jóban vele?... „Azóta is vágyálmom az ugrás”
– Milyen szakra jártál a Kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen?
– Románia történelme szakot végeztem, románul. Az egyetemen volt egy jó baráti társaságunk: Kása Zoltán, aki később rektorhelyettes lett, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatója, a Kovács-Pálfi geológus-matematikus házaspár, Wanek Ferenc geológus. Amikor nem voltak óráink, egyfolytában az egyetemi könyvtárban ültünk. Sikerült bejutnom a belső katalógushoz, ahova inkább a tanárok jártak be, használhattam a nagy katalógust. Így fértem hozzá olyan munkákhoz, amelyek bár nem voltak tiltottak, de egyáltalán nem voltak ajánlott könyvek. Amikor én az egyetemre kerültem, akkor már egy kicsit lazult az éberség a párt részéről; a román, polgári történetírás dolgait már lehetett forgatni. A magyar vonatkozású könyvek jó része csak a belső katalógusban volt elérhető… Másodévtől elkezdtem a szakdolgozatomon dolgozni, és akkor már Jakó Zsigmond professzorhoz jártam rendszeresen. Ő nagyon nagy hatással volt rám. A nyelvészet iránti érdeklődésemet Szabó T. Attilának köszönhetem, akivel éveken át naponta találkoztam a levéltárban. A nyelvészet azóta is érdekel.
– Tehát jól teltek az egyetemi évek.
– Pazarul!... Az egyetemen nálunk nem tanítottak magyarságtörténelmet, de volt a filológián, oda jártunk néhányan. Ilyen különutas játék volt az is, hogy művészettörténetet hallgattunk, Borghidánál a képzőművészeti főiskolán. A legnagyobb élményt azonban Földes László esztétikai előadásai jelentették. Nagyon érdekes figura volt, brillírozva adott elő, azóta is bennem él mindaz, amit tőle el lehetett lesni, ritka koponya volt… Taposták is eleget ezért… Néhány kollégámmal gyorsíró tanfolyamra is jártam… Idetartozik, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős tanfolyamra, mert úgy éreztem, hogy ugrani, az a csúcs! Miután kijártam a teljes tanfolyamot, s már csak a tényleges ugrás következett volna, be kellett iratkozni az ejtőernyős- klubba. A beiratkozási kérelmet a dékánnak kellett aláírnia. Akkor Ștefan Pascu, a dékán azt mondta, hogy neki nem kell hulla-történész, és nem írta alá. Lehet, hogy később megbánta ezt… Azóta is örök vágyálmom a repülés és az ugrás. „A Iorga Intézet egy több, mint érdekes hely volt”
– Hogy kerültél Bukarestbe a Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetbe?
– Évfolyamelsőként végeztem. Az Utah-i Egyetemre akartak volna elküldeni még másodéves koromban, de hamar meggondolták magukat. Pascuék nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez nem lenne jó húzás részükről… (Így elmaradt az esetleges mormon többnejűség lehetősége!) Miután végig évfolyamelső voltam, a végzéskor reménykedhettem... Volt ugyan egy kutatói állás a kolozsvári intézetben, de jelezték, ha én szeretném elfoglalni, akkor nincs állás, tehát én oda nem kellettem. Viszont kiderült, hogy a bukaresti Iorga Intézetben van egy kutatói állás a nemrégiben létrehozott nemzetiségi osztályon. Akkor jelent meg a színen Demény Lajos, akinek jó kapcsolatai voltak a kolozsváriakkal, főleg Jakóval, és feltétlenül kellett neki egy középkorász, hisz akkor alakult meg a Iorga Intézetben a nemzetiségtörténeti osztály. Találkoztunk Kolozsváron, és felajánlotta, hogy menjek Bukarestbe. Miért ne mennék? – gondoltam. Fel se fogtam, hogy ez mivel jár. Megkérdeztem, mikor jöhetek el onnan? Azt mondta, legalább 5 évet bírjak ki. Végül 19 év lett belőle! Mondhatom, hogy eddigi életem egyharmadát Aradon, egyharmadát Bukarestben és egyharmadát Kolozsváron töltöttem. A hátralevő éveimet pedig valószínűleg Tiszafüreden fogom leélni.
– Milyen volt ez az intézet?
– Ténylegesen egy csodálatos hely volt, ahol nem lenéztek, hanem becsültek magyarságomért. Nekem ott nem kellett engedményeket tennem. A Iorga Intézet rendkívül érdekes hely volt. Nagyon vegyes társaságot találtam, amikor odakerültem. Voltak ott egykori illegalista kommunisták, háború utáni, bukott kommunisták, voltak későbbi kemény aktivisták és bedolgozók is, és odakerültek a ’64 után kiengedett, egykori politikusok közül jó néhányan, meg még egy sor nagyon értékes ember, akikkel szót lehetett érteni. Így kollégája voltam C.C. Giurescunak, Herlea Nicolaénak, Bucșan Constantinnak és másoknak, akik ’45 előtt vagy miniszterek, vagy államtitkárok voltak. Utóbbiak velem, a kisebbségi magyarral olyan nyíltan beszéltek, mint kevesen. Végül is egy követ fújtunk.
– Hogy érezted magad Bukarestben?
– Akkoriban alakult meg „A Hét”, a Kriterion Könyvkiadó, felfutott a román tévében a Magyar Adás Bodor Pállal és a Iorga Intézetben a Nemzetiségtörténeti Osztály. Sokan kerültünk akkor magyarok ezekbe az intézményekbe Kolozsvárról és eleinte gyakran találkoztunk. Nagy élmény volt Bukarest, számunkra egy érdekes, de egészen másmilyen világ. Nagy sikernek számított, hogy újságíró ismerősök révén sikerült szereznem egy belépőt a Központi Bizottság strandjára a Herăstrău-tóra. Tévedés ne essék, a sofőrök meg az ottani személyzet jártak ide, de nagyon jó hely volt, istenieket lehetett ott úszni. (Aradi emlékek!) A magyar kolónia a németek mellett a strand legvégében volt. Ezt „gettónak” nevezték.
– Bukarestben volt lehetőséged magyar nyelvű könyveket olvasni?
– Az otthoni nevelésem és a magyar könyvek tartottak meg magyarnak. Bukarestben egyfolytában könyvtárban ültem, még délutánonként is. Veszettül sokat olvastam. Amit nem kaptam meg az egyetemen magyar történelemből, azt ott pótoltam be. Szerencsémre az intézetbe került az irodalomtörténész, Bitay Árpád könyvtára. Iorga amúgy is, a felesége révén, aki erdélyi volt, törekedett arra, hogy megszerezzen mindent, amit lehetett a magyar szakirodalomból. Ugyanez volt a helyzet az akadémiai könyvtárban. Ott egykor Ioan Bogdan, aki szintén erdélyi volt, gondoskodott nagy alapossággal (!) a magyar történészek műveinek, a nagy sorozatoknak, a szakfolyóiratoknak a beszerzéséről. Tudta, mi az, ami fontos a magyar szakirodalomból. Az Akadémiai Könyvtárban nyugodtan olvashattam Entz Géza egyik fő művét a gyulafehérvári székesegyházról, amit Kolozsváron csak különleges igazgatói engedéllyel használhattam. (1989 után kiderült, hogy három példány is „S”-es minősítésű volt, azaz titkos.) Ugyancsak a bukaresti Akadémiai Könyvtárban olvashattam még a ’70-es években, igaz a III-as teremben, ahol a nem nyilvános/titkosított dolgokat és kéziratokat lehetett olvasni, Bajcsy-Zsilinszky Endrének az 1944-ben Svájcban kiadott könyvét az erdélyi kérdés megoldásáról. Sokat forgattam a két világháború közötti erdélyi magyar sajtót is. Mindezek ellenére én a bukaresti éveimet száműzetésnek tartottam, de amíg ott voltam, nem nyavalyogtam. Egyszerűen tudomásul vettem a helyzetet. Ugyanis Erdélybe, minden próbálkozásom ellenére, nem sikerült visszamennem. Valójában a magyar könyvek mentettek meg és tartották bennem a lelket. Pár évvel Bukarestbe érkezésem után mondta egy kolléga, hogy rosszabbul beszélek románul, mint amikor odakerültem.
– Hol kutathattál?
– Háromhavonta alkalmam volt Erdélybe járni, kutatni. Gyulafehérvár és főleg Kolozsvár volt a stabil program, olykor Szeben vagy Brassó. Ezek az erdélyi utak hoztak mindig egyensúlyba.
– Meddig maradtál Bukarestben?
– ’71-től ’90 májusáig. „… kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni”
– Mikor léptél be a politikába?
– Először a pártba léptem be, nem a politikába. Pártunk és kormányunk meg a szeku törekedett akkoriban már jó képességűeket is beszervezni, nem csak az „abszolút kádereket”. Évfolyamelsőként jó káder is voltam, ugyanis anyám varrónőként kereste a mindennapit. ’68-ban Bodor András, az ókorász professzorunk kérdezte meg, hogy nem akarok-e belépni a pártba. Megkérdeztem két-három közeli, idősebb ismerősömet: mit tegyek? Azt ajánlották, lépjek be, hátha tudok segíteni, ha bent vagyok. Különben azt sem tudtam, mi fán terem a párttagság, nem is tudtam, hogy felfutási lehetőséget nyújt. A párt világa teljesen más volt a civil világgal szemben. Nagyon hamar kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni, nemhogy segíteni. Úgyhogy én is egyike lettem a két és fél millió statisztának.
– Mikről tárgyaltatok a pártgyűléseken?
– Rutinos elvtársak rutingyűléseket tartottak, rutinszerű kérdésekről. Távolról sem volt szó kemény, lényeget érintő vitákról. Közben azért az egyetemen ideológiával próbáltak megtömni minket, hol marxizmus-leninizmussal, hol politikai gazdaságtannal, és hosszú Ceaușescu-szövegeket kellett elolvasnunk; egyik fülünkön be, másikon ki. Eszembe jut az egyetemről egy vicces sztori: az egyik pártgyűlésen napirenden volt, hogy nemigen járnak lövészetre a hallgatók. Az első sorban ott ült az öreg Constantin Daicoviciu, és hozzászólt dörgő hangon: „Hogyhogy nem járnak maguk lövészetre?! Nézzenek ide! Én is lövészeten kaptam ezt az ezüst órát a Monarchia idején”…
– És az intézetben?
– Az intézetben sem volt másképpen. Mindenki unta, senki sem élvezte. Mindenki elhúzott keményen a szakma felé és annak kapcsán fejtette ki elméletét, mondanivalóját. „… tartottak nálam egy ötórás házkutatást”
– Meddig tartott az aranyélet?
– Nem nevezném annak. Bukarest számkivetés volt a számomra. A magyar könyvek és a szakirodalom mentett meg engem. Voltak kellemes élményeim is és 3-4 jó barát, akikkel rendszeresen találkoztam. (Amúgy nincs megnyugtatóbb állapot, mint amikor az embernek csak 25 bani van a zsebében, amiért már semmit se lehetett venni...!) De a fiatalkori élmények talpon tartottak. Az élesedő kisebbség-, de főleg magyarellenesség mind többet foglalkoztatott jó néhányunkat. Ennek egyik végkifejlete volt, hogy ’86-ban nálam egy ötórás házkutatást tartottak.
– Mi volt ennek az oka?
– Többek között az, hogy tagja voltam a Molnár Gusztáv-féle Limes Körnek, amely a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló magyar értelmiség egyik csoportja volt.
– Milyen feladatot vállaltál ebben?
– Még indulás előtt az volt a véleményem, hogy fel kellene mérni, mi a helyzet, legalább a helyzetet próbáljuk elemezni. Ma is az az elvem, hogy csak ezután jöhetünk a nagy programokkal. Ki önálló írással, magam könyvismertetéssel próbáltam tisztázni, miben és hogyan is élünk.
– Milyen következményei voltak a házkutatásnak?
– Kiderült, hogy most már biztosan nem vár rám fényes jövő. Utóbb be is adtuk az áttelepedési kérvényt Magyarországra.
– Elárulták, mit keresnek a lakásodon?
– Megkérdeztem. Azt mondták, hogy légionárius iratok után kutatnak…!? Nagyon sok mindent vittek el, például ’48-as röplapokat, kéziratokat, könyveket, folyóiratokat… Volt még egy bájos történetem evvel a „céggel”. Évente járhattam hivatalosan kiszállásokra, kutatásokra Pestre, néha Pozsonyba. Ez a ’80-as évek elején volt, amikor már félig-meddig nyíltan dúlt a vita a két történetírás között. Kaptam egy csomó olyan kiadványt, amelyek nem voltak éppen szalonképesek, de azokat nem hoztam magammal. Hoztam viszont ártatlan művelődéstörténeti lenyomatokat, szakácskönyveket, gyerekkönyveket. Egy bőröndre valót. El is kobozta a vámos az összest. A bőröndöt nem hagytam ott náluk!
– Könnyen lemondtál róluk?
– Nem mondanám. Voltak jó kapcsolataim, barátok meg jó ismerősök. A románok között is. Az intézetben is elmondtam, mi történt. Mindenki hüledezett. Ők nem tudták, milyen állapotok vannak a nyugati határon. Nagyon jó viszonyban voltam Radu Popával, aki egy kitűnő román régész volt. Ugyanabba az akadémiai csoportba tartoztunk. Rendszeresen jártam hozzá, szakmai dolgokról beszélgettünk, és isteni jó teákat ittunk nála mustárospohárból. Radu Popa rábírt, hogy írjak egy kérvényt, amelyben kérem, hogy adják vissza az elkobzott kiadványokat. Kiderült, hogy az egyik kolléganőjének csapja a szelet az ország fő-fő vámosa… Mindent visszakaptam, beleértve egy olyan tanulmányt is, amely véletlenül a csomagban maradt, és több mint rázós volt, ugyanis megkérdőjelezte a kontinuitást. Tehát meg se nézték a csomagok tartalmát.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad), 2017. júl. 27.
Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel
Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (2.)
„… elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe”
– És akkor jött ’89. Ott, Bukarestben élted meg?
– Igen, ott. Meg a ’77-es földrengést is… 1989. december 21–22-én a feleségemmel három olyan helyen voltunk, ahol negyed órával azután, hogy eljöttünk, kezdtek el lőni. Még 21-én este azt mondtam a feleségemnek: ha azt mondom, hasra, ne töprengjen, hanem tegye! Nem ezért, de csodálatos hangulat volt akkor! Valóban éltük a történelmet. Azóta is emlegetjük ezeket az élményeket. 22-én délután fél négykor Ceaușescu rezidenciáján is jártunk sokakkal együtt.
– Melyek voltak első lépéseid a decemberi események után?
– Folyton az RMDSZ-nél voltam, még a híres marosvásárhelyi események idején is késő éjszakáig. Feleségemmel elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe! Kaptam egy ajánlólevelet Király Károlytól, akinek ezért örök hálával tartozom s akihez Verestóy Attila révén jutottam el. Mivel Kolozsvárt továbbra is zárt városként kezelték, mármint a magyarok számára, 1990 tavaszán az országos RMDSZ kolozsvári ügyvezető titkára lettem. Ez fizetett, adminisztratív állás volt. Akkoriban a Domokos Géza–Szőcs Géza-tandem irányította a Szövetséget.
– Meddig maradtál ebben a tisztségben?
– Megtanultam ott, milyen kell, hogy legyen egy jó ügyvezető, azaz egy jó „titkárnő”. Amikor Kolozsváron a Mátyás-szoborral volt a cirkusz, két órán belül juttattam el Brüsszelbe a teljes beszámolót a történtekről. Akkor sikerült az RMDSZ mellé állítani az erdélyi magyar társadalom legjobbjait. Azután „rendszerváltozásra” került sor az RMDSZ-ben is. Jött Markó Béla és Takács Csaba. Akkor én, aki a régi garnitúrába tartoztam, kezdtem mind lejjebb és lejjebb csúszni. Végül négy gyerekkel kiraktak az RMDSZ-től.
„Létrehoztam a Nemzetépítő Platformot”
– Mit tettél ezután?
– Időközben letettem a tanári véglegesítő vizsgát. Így kerültem a tanügybe. Előtte is óraadó tanár voltam egy gimnáziumban. Úgyhogy volt, hova mennem. Azután egy évig a kolozsvári katolikus líceumnak voltam az igazgatója. És megyei elnöke a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Pártnak. Aztán az RMDSZ-en belül létrehoztam a Nemzetépítő Platformot. Megfogalmaztam akkor, mik a tényleges feltételei a román–magyar partneri viszonynak. Sorra vettem mindent, amit követelhetünk és elvárhatunk... Azóta hét Kolozs megyei líceum és az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium egy-egy diákja részére minden ballagásra eljuttatok egy könyvcsomagot, a legjobb történész és közösségépítő végzős diáknak.
– Mikor kerültél be a román parlamentbe?
– 2000-ben választottak meg képviselőnek. Négy évig tartott a mandátumom; másodszorra már nem hagytak labdába rúgni. Mindent megtettek a mieink, nehogy még egyszer sikerüljön. Próbálták leállítani a platform továbbműködését is.
– Hogy reagáltál te erre?
– Megyei szinten tovább tevékenykedtem az RMDSZ-ben. A pénzügyi megszorítások megszavazása után átkerültem az Erdélyi Magyar Néppártba. Toró Tiborral, Szilágyi Zsolttal azelőtt is egy társaságban voltam, Tőkés Lászlóval is jó volt a viszonyom. Az előző választásokon még képviselőjelölt voltam Kolozsváron a Néppárt színeiben.
– Még politizálsz aktívan?
– Mai napig követem az eseményeket.
– Kiléptél az RMDSZ-ből?
– Nem léptem ki. És ki sem rúgtak.
– Megharagudtál rájuk? Végül is átálltál Tőkésékhez.
– Tanáremberként, szeretek pontosan fogalmazni: ugyanott álltam akkor és ugyanott állok most is, mint a kezdetek kezdetén. Ugyanazokat a célokat szolgálom, ugyanazokat az elveket vallom. Azóta is azt mondom, hogy egység, egység, de nem mindegy, hogy milyen zászló alatt. Azokat a szempontokat, amelyeket megfogalmaztam, én nem adtam fel.
– Véleményed szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak van jövője?
– Jelenleg is tagja vagyok a távolból az EMNP-nek… Mi egy csomó régi reflexet hozunk magunkkal. Van, aki le tudja vetkőzni ezeket, van, aki nem. Ideológiára és politikai gyakorlatra is vonatkozik. Egy biztos, a távházasság sosem működött. És mindenképpen alkalmazkodni kell az új helyzetekhez.
– Diplomatikusan válaszoltál… Miket tartasz politikai pályád sikereinek?
– Nem tudok sikerről beszámolni. Azt mondom, hogy amennyire tőlem tellett, tettem a dolgomat, beleértve az erdélyi magyar egyetem kérdését. Talán nem támogattak eléggé abban, hogy a nyilvánosság elé kerüljön az, amit én a parlamentben elvégeztem. Kétségtelen, hogy egyesek számára kellemetlen és kényelmetlen voltam, de sohasem a magyar érdekek árulója. „A Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni”
– Tudományos munkásságodról mesélnél-e valamit?
– A politika hihetetlenül sokat vett el az időmből. Megtörtént, hogy négy évig semmit sem publikáltam. 1999-ben ledoktoráltam. Közben volt családalapítás, válás, forradalom, politizálás… A 19 bukaresti év alatt rengeteg anyagot gyűjtöttem. Most is vannak olyan témáim, amelyek arra várnak, hogy megírjam őket. Én ténylegesen középkorász vagyok, és intézménytörténettel meg művelődéstörténettel és középkori írástörténettel foglalkoztam. De néha kikukkantottam más korszakok felé is. Például, megírtam, hogy Kossuth Lajos díszpolgára volt Kolozsvárnak; ezt kevesen tudták. Még parlamenti képviselőként sikerült bepillantanom az ötvenes évek politikai pereinek irataiba; Wass Albert népbírósági perével, majd a Márton Áron- és a Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni. Mindig olyasmikről írtam, amikről a románok nem sokat tudtak, amúgy a magyar közvélemény sem sokkal többet.
– Tanítottál is Kolozsváron.
– Igen, eleinte óraadóként, majd egyetemi docensként. Bizánc történetét és magyarságtörténetet adtam elő a Babeş–Bolyai Egyetemen, no meg latin és magyar paleográfiát.
– A három közül melyiket szeretted jobban: a politikát, a kutatást vagy a tanítást?
– A tanítást és a kutatást nem lehet szétválasztani. A politikát azért műveltem, mert viszketett a tenyerem, amikor láttam, hogy nem azt csinálták, amit kéne, és nem úgy csinálták, ahogy kellene. Keményebben kellett volna föllépni. Nem fejjel menni a falnak és főleg nem prédikálok románellenességet, csak azt állítom, hogy sokkal határozottabban kellene kiállni a magunk dolgai mellett, és a románságot szoktatni azzal, amit mi jogosan elvárunk tőlük. Hosszú ideig senki sem beszélt erről… Én a szakmámat szerettem és szeretem most is. 2012-ben, ahogy betöltöttem a 65. évemet, nyugdíjaztak, de óraadóként még megtartottak az Egyetemen, hogy magyarságtörténetet meg paleográfiát tanítsak. Nem tartott ez sokáig; egy nézeteltérés után két lábbal rúgtak ki.
– Azt mondtad egyszer, hogy azért települtél át Tiszafüredre, mert szeretsz fürödni.
– Egyszer ott nyaraltunk, és nagyon megszerettük a Tisza-tót. Valójában egy csomó sikertelenség állt mögöttem, sehol sem kellettem és az sem, amit én képviselek. A Néppárt se nagyon mozgatott engem, egyszer sem kérték ki a véleményemet.
– Történészként van-e ars poeticád?
– Addig nem tudok írni egy témáról, amíg mindent, amit fel lehet hajtani róla, nem használtam fel. Erről az alapvető dologról nem tudok lemondani. És amit rendkívül fontosnak tartok: tisztán, hangfogó nélkül, pártállástól függetlenül beszélni a tényekről. Szerintem, gyakorlatilag a tényszerűség az, ami változatlanul kulcskérdés nálunk az identitástudat szempontjából. Még mindig nem mondunk el mindent, amit el kellene mondanunk múltunkról. Ez rendkívül elszomorító. Rém keveset teszünk azért, hogy erősítsük ezt a magyar identitástudatot, amelyet van és volna mivel táplálnunk. Egy kutatásitéma-katasztert kellene felállítani, hogy a fiatal kollégák tudják, mi mindent kellene kutatni.
– Nemrég előadást tartottál Aradon a Szoboszlay-perről. Készül egy nagyobb munkád?
– Egy kötetet készítek elő, melyben ki szeretném adni Szoboszlay Aladár fennmaradt írásait. Ha ezt sikerül kiadnom, talán meg fog változni a vélemény Szoboszlayról. Ugyanis pokoli, hogy napjainkban mennyire nem ismerik a tényeket, és hogy mennyi téveszme kering róla, szamárságokról nem is beszélve. „A Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam”
– Hogy érzed magad Magyarországon?
– Jól. Azt hiszem, a Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam, de Kolozsvár is hiányzik és Aradra is szívesen jövök.
– Mi köt Aradhoz?
– A fiatalságom, az iskola, az emlékek, a családom. És ezek visszahúznak. Néha elgondolkodom, és felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban jó volt, hogy elmentem? Bár, ki tudja, mi lett volna belőlem, ha itt bekerülök a helyi darálóba?
– Vannak kellemes gyermekkori emlékeid?
– A strand, az iskola, a tanulás, a Kultúrpalota könyvtára és a Választó utcai ház.
– Vannak még barátaid Aradon?
– Nincsenek. Talán Ujj Jánost sorolnám mégis közéjük. Ugyan az aradi magyar politikusok is azt tartották rólam, hogy radikális vagyok, de aradiakként mi csak szót értettünk. Különben nem is vagyok radikális, hanem „csak” nemzeti, de ezt ki is mondom.
– Tiszafüreden vannak barátaid?
– Nincsenek. Szakmai élet ott nem létezik, csak otthon. Pár emberrel tartom a kapcsolatot. Az én barátaim szerte vannak a világban… Új barátságok nehezen köttetnek. Ahhoz együtt kell futni, azonos vagy közeli pályán, hogy lássák az emberek egymást. „A politika kihasználja a történész munkáját”
– Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről?
– Változó korszakban élünk. Keresztény értékrend alkalmazására lenne szükség. Ettől egyre távolabb kerülünk. A magunk útját kellene járnunk, nem nyugati modelleket átvennünk! Testre szabott megoldásokat kellene találnunk!... Két irányzat áll szemben egymással: egy globalizáló és egy nemzeti. A nemzeti vonalon nem értek sem populizmust, sem nacionalizmust, egyszerűen azt, hogy ki-ki követhesse saját érdekeit, mindenki ápolhassa identitását. Hál’ istennek jelenleg Aradon ma is vannak, akik becsülettel képviseljék azt a közös értékrendet, közös nyelvezetet, ami nem csak az anyanyelv(!), és akik képesek felmutatni, hogy ez a város mit képviselt és mit produkált az évszázadok folyamán.
– Egyesek azt állítják, hogy a történelem tanítása, prezentálása szorosan kötődik a pillanatnyi politikához, és függ tőle. Erről mi a véleményed?
– Magamról beszélve, hangsúlyoznám, hogy én sohasem azt mondtam vagy tettem, amit más mondott, hanem azt, amit én hittem és gondoltam. A parlamenti éveim alatt sokkal többet használhattak volna történészként, de mások mindenhez jobban értettek. A történésznek a maga dolgát kell végeznie, függetlenül a politikától, de a történelem ismerete nélkül az eredményes politizálás elképzelhetetlen. A közösség számára a lényegi kérdéseket kell bemutatni mind a történelemből, mind a politika területéről. Jobb helyeken a politika használja a történész munkáját.
– Milyen terveid vannak?
– Még legalább három van, amelyeket meg kellene valósítani, mielőtt eltűnök ebből a világból.
– Éspedig?
– Van egy negyven éve dédelgetett témám Török Bálintról, a doktori disszertációmból a káptalan személyzet teljes listáját szeretném közreadni, ami sajnos kimaradt a könyvemből, és van egy, a magyar írásbeliség történelmével kapcsolatos meglátásom, amelyet ki szeretnék fejteni.
– Mondanál-e valamit családodról?
– Számomra a család a legszentebb dolog, ami létezik, ezen belül is a gyermekek. A gyermeknél szebb és jobb nincs. Sajnos, a politika miatt túl kevés időt töltöttem a családdal. De a lelkiismeretem tiszta, amit lehetett és amire képes voltam, megtettem a családomért. Mondom ezt annak ellenére, hogy állandóan az elveim után futottam.
– Sokat nézed a tévét?
– Végtelenül sokat, mert a politika nem hagy nyugodni. A sorsunk ettől függ.
– Boldog vagy?
– Nem tudom, mi a boldogság. A körülményekhez képest megelégedett ember vagyok, bár egyes kérdések, egyes dolgok most sem hagynak nyugodni. Ha elölről kezdhetném, ugyanazokat az elveket vallanám, ugyanazt tenném, de szeretném eredményesebben. Nem bánom a sok elvesztegetett időt. Az út végén sokkal világosabb, hogy mire nem kellett volna annyi időt fecsérelni. A „Chérchez la femme” rám szabott változata: „Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban, és helyet csinálni magunknak – mármint a magyarságnak – a világban.”
Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad)

Református Gyülekezetközi Találkozó Gyorokon
Egy nyelvet beszélve, egy hitet vallva
Rendhagyó és minden elvárást felülmúló gyülekezetközi találkozóra került sor július 23-án, vasárnap délután a gyoroki református templomban. A reformáció 500. évfordulójának fényében négy Arad megyei református gyülekezet hívei találkoztak: Szentleány, Zimándköz, Lippa és Gyorok egyházközségeinek tagjai. A négy gyülekezet együttvéve mindössze 210 lelket számlál. Ennek ellenére közel 70-en vettek részt e gyülekezetközi találkozón, amely a gyülekezetek élni akarását jelzi.
A 15 órától kezdődött istentiszteleten Vékony Zsolt József, a négy gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, a Bírák könyve 6, 12–16. alapján. Az igehirdetésben elhangzott, hogy Gedeonhoz hasonlóan mi is sokszor csak a magunk dolgával vagyunk elfoglalva és egyre inkább eltávolodunk egymástól és gyülekezetünktől. Mindeközben magányunkról és boldogtalanságunkról panaszkodunk. Isten azonban többet szán nekünk, mint amit mi önmagunk számára el tudunk képzelni. Ő meglátja bennünk azt, akivé lehetünk, ezért fontos, hogy tegyük azt, amire elhívott bennünket. A kisebbségi létből, keserű tapasztalatainkból fakadó panaszkodás helyett inkább Istenre figyelve lenne jó élni a mindennapi életet, betöltve küldetésünket azon a helyen, ahol élünk, szolgálva gyülekezetünk és népünk javára. Az igehirdetés záró- gondolataként a találkozó célja is megfogalmazódott: megerősödni kívánunk abban a hitben, hogy Isten velünk van és abban a tudatban is, hogy mindannyian egy nyelvet beszélve, egy hitet vallva, ugyanahhoz a néphez tartozunk. Az igehirdetést követően a szentleányfalvi énekkar szolgálatára került sor. A 2014 októberétől létező énekkar két gitáréneket és két kánont énekelt. Az utolsó énekbe a jelenlevők is bekapcsolódtak, együtt énekelve a Ne aggodalmaskodjál c. református kánont. Ezenkívül három szavalat is elhangzott a szentleányiak részéről. Mind a három Molnár Károly, volt aradi református lelkész költeménye. Ezután a zimándközi gyülekezetet képviselve, Czank Gizella elszavalta Túrmezei Erzsébet Újévi kérés című versét, majd Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos Olvasókör vezetőjének előadásában elhangzott Kányádi Sándor Az én miatyánkom című költeménye, amely gyönyörűen megfogalmazza a kisebbségben élő és a mindennapi gondokkal küzdő, egyszerű magyar embernek az életérzését. A szavalatok sorát Simó Klára gyoroki gondnok asszony zárta Arany János Fiamnak c. versével. Mindezek után nemzeti imánk eléneklése következett, amelyet a himnusz további szakaszai követtek Czernák Ferenc tolmácsolásában, ezáltal is elmélyítve Kölcsey Ferenc remekművének az üzenetét a jelenlevőkben. Az istentisztelet a 90. zsoltár eléneklésével zárult.
A templom előtti közös csoportkép elkészítése után szeretetvendégségre került sor a régi gyoroki református iskolában. Meglepő módon több baráti kapcsolat elevenedett fel a közös beszélgetések alatt. Régi munkatársak, barátok ismerték meg egymást. A hangulat családiasnak és meghittnek bizonyult. A szeretetvendégség a székely himnusz eléneklésével zárult. Többen könnyes szemmel, hálás szívvel énekelték.
Köszönet illesse elsősorban a gyoroki református gyülekezetet, amiért házigazdája volt e találkozónak, megtéve mindent, hogy az ide eljövők meleg fogadtatásban részesüljenek. Köszönet a szép számban megjelenő szentleányfalvi, zimándközi és lippai gyülekezeteknek, valamint a gyoroki és környékbeli katolikus testvéreknek is, akik velünk együtt ünnepeltek. A közeljövőben e találkozó folytatásában reménykedünk, ezzel is hagyományt teremtve a szórványban élő gyülekezeteink számára.
Vékony Zsolt József
lelkipásztor és Simó Klára
gyoroki gondnokasszony / Nyugati Jelen (Arad)

Ítéletidő tombolt Közép-Erdélyben: haláleset, károk, repülőjáratok késése
Volt dolga a tűzoltóságnak ma délben, Kolozsváron is komoly károkat okozott a vihar: több fa is kidőlt a Nyárfasoron, a Főtéren a Fröhlich-ház tetején (14. szám) a szél feltépte a bádogtetőt, a sikátort lezárták. Komoly viharkárok keletkeztek kedden az Erdélyi-szigethegységben is: több településen mintegy 2500 háztartás maradt villanyáram-ellátás nélkül. Villámcsapás áldozata lett egy ház az Aranyosfő (Scărișoara) községhez tartozó egyik faluban. A szélvihar több fenyőt is kidöntött. A zápor és zivatar komolyabb fennakadást okozott a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren is: a Korfu szigetéről érkező BluAir járatot, valamint a Münchenből leszállni szándékozó, Dolomiti légitársaság repülőgépének leszállását késleltette a nagyidő.
A hétfőről keddre virradóra az Erdélyi-szigethegységben tomboló vihar következtében 2500 háztartás maradt villanyáram-ellátás nélkül. A Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) illetékesei elmondták azt is: a tűzoltókat kedden reggel riasztották, hogy oltsák el a tüzet az aranyosfői háznál, amely villámcsapás miatt gyulladt ki. A környékre nagy erőfeszítésekkel értek el a nehezen megközelíthető Vesești faluba, és elsősorban azt próbálták megelőzni, hogy a lángok a környező házakra is átterjedjenek. A ház teljesen leégett, de személyi sérülés nem történt.
„A környező házak védelmén még dolgoznak. A település nehezen volt megközelíthető az úttestre zuhant fenyők miatt. A házak azon a környéken fából épültek” – fejtette ki a katasztrófavédelem képviselője.
A vihar miatt ugyanakkor az Erdélyi-szigethegységben található Aranyosfő, Lepus (Arieșeni), Girda (Gârda), Feketevölgy (Poiana Vadului), Felsővidra (Avram Iancu), Aranyosszohodol (Sohodol) és Alsóvidra (Vidra) községek 2518 háztartása maradt villanyáram nélkül. A szolgáltató több egysége a helyszínen dolgozott a hiba elhárításán. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a meghibásodást.
A Fehér megyei rendőrség tájékoztatása szerint a megyében egyetlen úton sem akadályozzák a közlekedést a szélviharban kidőlt fák.
Károk a Vivo! közelében és a Monostoron
A vihar miatt nehézkessé vált a közlekedés a Vivo! bevásárlóközpont közelében: az E 60-as főúton levő műanyag sávválasztó és közlekedésirányító szalagkorlátokat az úttestre sodorta a széllökés, a gépkocsik ezeket megkerülve nehezen haladtak.
Ugyanakkor a 14 óra tájt lezúdult csapadék és a felerősödött szél három fát döntött ki a Monostor lakónegyedben. A Nyárfasoron történt incidenssel kapcsolatban a katasztrófavédelem illetékesei azt nyilatkozták: három fa dőlt ki, ennek következtében pedig egy autó megrongálódott. Szerencsére személyi sérülés nem történt.
Több járatot is feltartóztatott a kolozsvári nagyidő
A Korfu szigetéről érkező BluAir járatot, valamint a Münchenből érkező és leszállni szándékozó, a Lufthansa által partnerségben működtetett Air Dolomiti légitársaság repülőgépének leszállását késleltette a kedden délután Kolozsvár fölött kibontakozott nagyidő – láthattuk a repülőgépek mozgását reálidőben követő flightradar24.com weboldalon.
Előbbi 14 óra helyett délután három óra előtt 20 perccel landolt a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtéren, s az említett honlapon található adatok szerint több száz kilométert körözött a kedvezőtlen időjárás miatt, utóbbi is jelentős távolságot adott hozzá az eredeti össztávolsághoz. A gép 31 percet késett.
Az Air Dolomiti járat többször próbálkozott a leszállással. Az előtte landolt Blue Air járat pilótái figyelmeztették: oldalszél veszélyezteti a leszállást. A gépnek hosszú ideig nem sikerült biztonságban leszállnia. Mi több, a landoláshoz való közeledéskor azt kérte az irányítótoronytól: amennyiben utolsó pillanatban meggondolja magát, s nem tud földet érni, kapjon szabad légteret a repülőtér körül a manőver megismétlésére. A gép (más okokból is) összesen közel másfél órát késett.
A felszálló gépeket is akadályozta a nagyidő: a Varsóba igyekvő, a LOT légitársaság gépét például egy órát késleltette az időjárás.
S akkor mi van?
Az utóbbi években több tanulmány készült azzal kapcsolatban, hogyan reagálnak az emberek az időjárási viszonyok okozta viszontagságokra. Míg évtizedekkel ezelőtt sokkal hidegebb volt az idő és hatalmas hótorlaszokat eredményező csapadék hull a földre, körülbelül 35 éve a nyarak váltak extrémebbé: a viharok, záporok és kisebb orkánok megszokottak. Szakemberek szerint az emberek sokkal érzékenyebben reagálnak az ítéletidő okozta esetleges anyagi károkra, a légi- és gépkocsiforgalomban bekövetkezett fennakadásokra.
Az egyik tanulmány szerint a fogyasztói társadalomban, az ügyfelek úgynevezett "felsőbbrendűségében" szocializálódott emberek azt képzelik, hogy a technológia robbanásszerű és látványos fejlődésének köszönhetően minden eszköz az időjárási viszonyoktól függetlenül tökéletesen működik. Mi több, egyek szakemberek szerint az ember szupremáciájának folytonos hangoztatása oda vezetett, hogy a társadalom bizonyos rétegei már azt hiszik: akár télen, akár nyáron a technológiának köszönhetően képesek vagyunk uralni vagy legyőzni az időjárási viszonyokat.
"Sokszor elégedetlenkednek az utasok, hogy késünk vagy más repülőtéren kell leszállnunk. Hiába magyarázzuk nekik, hogy viszontagságos az időjárás, csúszhat a leszállópálya, utolsó pillanatban oldalszél jelentkezhet. Ők csak azt hangoztatják: haza akarunk érni. Magunkban mi azt szoktuk mondani: inkább 100 kilométerrel odébb szállunk majd le, minthogy a temetőbe kerüljenek", nyilatkozta a Szabadságnak a neve elhallgatását kérő pilóta.
Hozzátette: az utasok egyre nyugtalanabbak, türelmetlenebbek, értetlenek és sokszor tájékozatlanok. Azt hiszik: a légitársaság pilótái nem rendelkeznek megfelelő szakképesítéssel vagy bátorsággal ahhoz, hogy viszontagságos körülmények között földre tegyék a gépet, pedig a kapitányok elsősorban az utasok biztonságát és életét tartják szem előtt. Szabadság (Kolozsvár)

Értelmetlen vélemény a megmondóemberek erőszakos világáról
Az erdélyi magyar értelmiség bizonyos körei lassan késznek tekinthetik fő művüket: a gyökértelenítés egyetemes mozgalmát méltán gazdagító világképüket, melyet nem a helyi sajátosságokról mintáznak, hanem épp fordítva: az előre legyártott nagy alkotáshoz igazítják a modellt.
A kétségtelenül rendkívül művelt megmondóembereknek sok-sok éve nem kell mást tenniük, csak kötekedni. Megkérdőjelezni, kiragadni. Fogalmakat, elveket kisajátítani, kijátszani. Általánosítani, félremagyarázni, lejáratni, parttalan vitákat kezdeményezni. Hosszú éveken keresztül nem engedett a modell, de az online média, illetve a közösségi oldalak meghonosodásával minden felgyorsult.
Szomorú, ahogyan most a helyi, valamikor hagyományosnak mondott értékeket védeni szándékozók alájuk játszanak, és válaszolnak, magyaráznak, győzködnek, vitatkoznak. Ugyanis ez a magashegyi terep már az a szintje az öncélú heccelésnek, hergelésnek, ahol minden ellenszegülés értelmetlen, hiszen ott már nem az igazság a fontos. Egyszerűen már nincs levegő, nincs életképes igazság ott, ahol a végletekig vitt, óhatatlanul gyűlöletet szülő és szító okoskodás csak azért feszegeti a jó érzés határait, hogy a szétszekált vitapartner valahogy essen már át rajtuk, és aztán ujjal lehessen mutogatni elfogadhatatlan megnyilvánulásaira.
A totális értelmetlenség előidézésén felbuzdulva a megmondó¬emberek úgy érzik, nyugodtan darabjaira szedhetik ágas-bogas közösségünket anélkül, hogy odafigyelnének, eredetileg melyik rész hova talált. És közben kikérik maguknak: bármikor újra össze tudják rakni modern világképük szerint. Nem számít, ha nem passzolnak a részek: majd enyvként összetartja őket egy örök érvényű elv.
Például a szabadság – a megmondóemberek által leginkább kisajátított eszme. Ez a ránk erőltetett világkép legfontosabb mozzanata: felejtsd el, hogyan neveltek, hová tartozol; légy szabad, légy egyéniség, nyilvánulj meg, mondj véleményt, kötekedj, kérdőjelezz meg mindent – értsd már meg: minden érted van, rajtad kívül minden értelmetlen. S ha pedig a körülötted hömpölygő értelmetlenség rossz néven veszi azt, amit teszel, csak annyit ismételgess: jogod van hozzá. Azok a megmondóemberek lépnek fel most a szabad megnyilvánulás, véleménynyilvánítás védelmezőiként, akik még biza megélték, hogy milyen, amikor valóban nem volt szabad; csak hát ugye a mostani „hősies” kiállás rengeteg lájkot szállít azon fiatalok köréből, akik számára felfoghatatlanok ama sötét idők – kell a reklám az új világképnek. Amelyet immár nemcsak a sajtóban, blogokon, internetes hozzászólások tömkelegében népszerűsítenek: ez a fajta szabad véleménynyilvánítás már többször „testet öltött”.
A Tusványoson bántalmazott tüntető esete ugyanakkor új dimenziókat nyit az erdélyi magyarság túlnyomó többségének értékrendjét mindenáron és minél gyorsabban átírni akarók tábora előtt. Hiszen bebizonyosodott: egy sípoló ember elég ahhoz, hogy performanszával olvasottságban messze lepipálja egy 28 éves hagyománnyal rendelkező közéleti és diákrendezvény számtalan programját, beszélgetését, vitáját. Hogy háttérbe szorítsa a végre egy asztalhoz ülő EMNP és RMDSZ, illetve a magyar kormányt a legmagasabb szinten képviselő vendégek közösségünkről alkotott gondolatait, megmaradásunk, gyarapodásunk érdekében szőtt cselekvési terveit.
Mert természetesen az egész szabadegyetemet és diáktábort megbélyegezték megmondóembereink (akiket túllicitáltak a teljes erdélyi magyarságot lejáratni próbáló anyaországi kollégáik), miután a magányos tüntető szerencsésen megtalálta a tömegben a maga idiótáit, akik erőszakosan próbálták elhallgattatni Orbán Viktor előadása közben.
A forgatókönyv ezúttal rendkívül kedvezően alakult a demonstráló és a mögötte álló mozgalom számára, ám szögezzük le: nagyon veszélyes játékba kezdtek. Az internetes szájkarate poklából az utcára kiszabaduló kötekedés súlyos cselekedet, amelynek megismétlődése beláhatatlan következményekkel járhat. Egyértelmű ugyanis, hogy a gondolat- és értékdiktálók radikalizálódása nem azt a célt szolgálja, hogy megelőzzék vagy orvosolják a bajt, hanem épp hogy előidézzék azt.
A provokáció tényét a szabad véleménynyilvánítás óvó leple alatt ravasz módon eltussoló Facebook-betyárok gyakorlatilag zöld jelzést adnak minden hasonló, konfliktusgerjesztő cselekedetnek. Mert mindig is arra törekedtek, hogy az „idejét múltan” éldegélő közösségből kipiszkálják a kikezdhetőt: 1000-ből az 1-et, a 10-et, a 100-at, akik könnyen átlendíthetők minden határon. Hogy aztán jól felelősségre vonják az 1000-et az áthágás miatt. Őket alapjában véve nem a 999, a 990, a 900 viszonyulása érdekli, hanem az az 1, a 10, a 100. S amikor jó sokan elszégyellik magukat utóbbiak miatt, akkor jöhet a „Na látod, kikkel vállalsz sorsközösséget?! – Inkább felejtsd el, hogyan neveltek, hová tartozol”-féle agymosás.
Az egyre erőszakosabb világképreformmal sajnos sokakban pont az ellenkezőjét érik el: a valóban szükséges gondolkodásmódbeli változásokat is megutáltatják a jobbulásra őszintén törekedőkkel, akiknek biza hányingerük van az agresszív megmondásoktól, az öncélú okoskodásoktól, az ősöktől kapott útravaló, az ebből táplálkozó jelen- és jövőkép folyamatos pocskondiázásától. De hát ez is csak egy értelmetlen vélemény a sok közül.
Páva Adorján / Krónika (Kolozsvár)

Kultúrközponttá varázsolná a válaszúti Bánffy-kastélyt a Kolozs megyei önkormányzat
Önálló kulturális intézményt működtetne a felbecsülhetetlen értékű neoreneszánsz berendezéssel rendelkező válaszúti Bánffy-kastélyban a Kolozs megyei önkormányzat. A szinte biztosra vett uniós támogatásból tavasszal látnának hozzá a műemlék restaurálásához.
Kulturális központként hasznosítaná a Kolozs megyei önkormányzat a válaszúti Bánffy-kastélyt, amennyiben megnyeri a felújításához szükséges uniós támogatást. A beruházás gazdasági-technikai mutatóiról a szerdai ülésen fogadnak el határozatot, nyertes pályázat esetén tavasszal kezdődhetne el a munka, mondta a Krónikának Vákár István. A Kolozs megyei önkormányzat RMDSZ-es alelnöke kifejtette, 99 százalékos az esélye, hogy megnyerik a Regionális Operatív Program (POR) keretében megpályázott mintegy 20 millió lejes vissza nem térítendő támogatást, melyhez a megyei tanács 400 ezer lejt biztosít önrészként. Vákár István szerint a beruházás méretét tekintve ez nem nagy összeg, így biztosra vehető, hogy a munkálat gazdasági és technikai mutatóit tartalmazó határozattervezet – mely elengedhetetlen a projekt megvalósulásához – megkapja a szükséges támogatást. Az alelnök szerint az is a pályázat sikerességére utal, hogy korábban a megyei tanács megfellebbezte a pontozást, és az óvás jogosnak bizonyult.
A határozattervezet szerint az áfával együtt 20,1 millió lejes beruházásból mintegy 19 milliót az Unió biztosítana vissza nem térítendő támogatásként, 393 802 lej lenne a megyei tanács hozzájárulása. A projekt keretében teljesen felújítanák, restaurálnák és konzerválnák a Bánffy-kastélyt, majd turisztikai célpontként és kulturális központként hasznosítanák.
Vákár István elmondta, ha megkapják a támogatást, jövő tavasszal kezdődhetne el a munka, mely két-három évet is eltarthat. Kifejtette, mivel műemlék épületről van szó, nem lesz könnyű kivitelezőt találni, a jelentkezőknek különböző akkreditációkkal kell rendelkezniük, mely feljogosítja őket arra, hogy hozzányúlhassanak a felbecsülhetetlen értékű neoreneszánsz berendezéssel rendelkező ingatlanhoz. A felújítást követően a megyei tanács külön intézményt hozna itt létre, mely a kastély adminisztrációjával foglalkozik, mesélte az RMDSZ-es politikus. Gyakorlatilag külön intézményt építünk rá, mert nem szeretnénk egyik meglévőhöz sem hozzácsatolni” – fogalmazott Vákár, aki szerint a kastély a csúcsai Goga-múzeumhoz hasonlóan önálló entitás lenne.
Látogathatóvá válna a turisták számára, de nemcsak múzeumként, hanem kulturális központként üzemelne, koncert- és kiállítóterem lenne benne, de workshopok, konferenciák helyszínéül is szolgálna, sorolta a lehetőségeket a tágas udvarral és értékes parkkal rendelkező műemlék épület kihasználására az alelnök. Kifejtette, megérett az idő a felújítására, mivel a megyei tanács csupán karbantartási munkálatokat végeztetett az évek óta üresen álló ingatlanon, melynek egyik sarka jelentősen megrepedt.
A Kolozsvártól 26 kilométerre található Válaszút 1405-ben került a Bánffy család birtokába a bonchidai birtok részeként. A család udvarháza már a 18. század második felében állhatott, de az 1848-as forradalomban nagyon megrongálódott, így elkezdték újjáépíteni. A kastély legjelentősebb átépítése Bánffy Ádám nevéhez fűződik: a korábbi épületre emeletet húzott, és kialakította az eklektikus homlokzatokat.
A tulajdonos sokrétű művészi hajlamainak élve létrehozta Erdély egyik leglátványosabb kastélybelső-együttesét. A csarnok földszinti falait tölgy- és kőrisfából készült neoreneszánsz jellegű burkolat borítja, a falak mentén két majolika dombormű található. Az ebédlő szinte egykori pompájában őrződött meg, a gazdag fafaragványok mellett a berendezési tárgyak nagy része is fennmaradt.
Az itt található szekrényt a hozzá járó két székkel tulajdonosa kiállította az 1878-as párizsi világkiállításon.
A terem fő ékessége a zöld mázas cserépkályha, a két oldalfalán található domborművek a vérszerződést, magyar történelmi csatajeleneteket, illetve azt a mozzanatot ábrázolják, amikor Árpád vezér birtokba veszi a magyar földet.
A historizáló válaszúti kastély a bonchidai mellett az egyik legfontosabb műemlék Kolozsvár környékén, értékét növeli, hogy az eredeti gazdag berendezés számos eleme is megőrződött. 1908-ban itt született gróf Wass Albert író, akinek édesanyja Bánffy lány volt. A kommunizmusban államosított épületben 2007-ig kisegítő iskola működött.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Átcsábítják a munkaerőt: Magyarországról toboroznak dolgozókat erdélyi megyékbe
Közösen próbálják megtalálni a módját a magyar–román határ mentén fekvő megyékben a vállalkozók és az önkormányzatok, hogy Magyarország keleti régióiból töltsék be a meghirdetett állásokat. Mivel Arad megye például akut munkaerőhiánnyal küzd, a határ túloldalán viszont magasabb a munkanélküliség, Arad és Békés megyei települések polgármesterei arról készülnek egyeztetni, hogy a dél-alföldi régióból csábítsanak át dolgozókat az aradi és pécskai ipari parkokban működő cégekhez.
Akut munkaerőhiánnyal szembesül a romániai mezőgazdaság és a könnyűipar, a jelenség pedig különösen az ország nyugati megyéiben érhető tetten. Nemrég arról számoltunk be lapunkban, hogy a hazai gazdaszervezetek szerint az ágazatot soha nem tapasztalt mértékű munkaerőhiány sújtja, emiatt az erdélyi és bánsági megyékben számos vállalkozó külföldi – elsősorban magyarországi – szakembereket kénytelen alkalmazni a termelés folytonossága érdekében.
Megtudtuk, hasonló a helyzet a könnyűiparban is, emiatt a magyar–román határ mentén fekvő megyék munkaadói egyre nagyobb számban vetettek szemet a kelet-magyarországi régiók munkavállalóira.
A magyarázat egyszerű: miközben Arad megyében például mindössze kétszázalékos a munkanélküliség, a határ túloldalán, Békés és Csongrád megyében ennél egyaránt magasabb. Arad megyében – ahová Bihar megyéhez hasonlóan most is nagyon sokan járnak át dolgozni a határközeli magyar településekről – jelenleg is mintegy kétezer állás betöltetlen, elsősorban az autóalkatrész- és textilipari gyárakba keresnek munkásokat.
Az ottani ipari parkokban megtelepedett befektetők már így is jelentős számban „importáltak” munkaerőt Románia távolabbi vidékeiről, az alkalmazottak panziókban és bérlakásokban való elszállásolása azonban nem kevés kiadással jár. Hogy a helyi önkormányzatok ne veszítsék el a költségvetésük számára adók és illetékek formájában jelentős bevételt termelő cégeket, a települések vezetői maguk próbálnak megoldást találni a magyarországi munkaerő átcsábítására, utaztatásuk megkönnyítésére.
„Bár az ipari parkjainkban működő gyárak és társaságok nemcsak a környező településekről, hanem az ország számos más megyéiből foglalkoztatnak embereket, még mindig nagy a munkaerőhiány. A legkézenfekvőbb, ha Magyarországról pótoljuk ezt az űrt, ezért az ottani polgármesterekkel közösen próbálunk megoldást találni a munkaerő-áramlásra” – nyilatkozta a Krónikának Antal Péter, a magyar–román határ mentén fekvő Pécska polgármestere.
A 11 ezer lelkes városban a jövő héten éppen ebben a témában ülnek le egyeztetni Arad és Békés megyei települések elöljárói, akik közvetítőszerepet vállaltak a munkaerőhiány enyhítése érdekében. Antal Péter lapunknak elmondta, arról fognak egyeztetni több mint egy tucat magyarországi polgármesterrel, hogy az ottani településekről csábítsanak át dolgozókat a pécskai és aradi cégekhez.
Jelenleg egyébként Battonyáról és környékéről sokan dolgoznak Budapesten, ahonnan hétvégén járnak haza, emiatt a szállással járó költségük magas, akár a munkavállaló, akár a munkaadó fizeti. Viszont ha ezek a dél-alföldi emberek a határ romániai oldalán találnának munkát, az ingázással sokat megspórolhatnak.
„Arról nem beszélve, hogy a fizetések körülbelül egyformák, sőt nálunk fokozatosan emelkednek, így egy-két év múlva el is éri a magyarországi béreket” – állapította meg Pécska polgármestere. A határ menti kisvárosban egyébként négy ipari park működik mintegy félezer céggel (köztük a fémipari vállalkozásoktól a textil- és cipőgyáron át a repülőgép-alkatrész üzemig), ahol 3500 embert foglalkoztatnak, és még ugyanennyien dolgoznak Aradon.
Az aradi illetékesek ugyanakkor a közúti infrastruktúrát is fejleszteni kívánják, hogy gyorsabb és zökkenőmentesebb legyen a magyarországi vendégmunkások ingázása. Hamarosan korszerűsítik például a Pécskát a tornyai határátkelőn keresztül Battonyával összekötő, hét kilométeres megyei utat, ami jelentősen lerövidíti majd az országhatár által elválasztott két város közötti távolságot, ami Nagylak irányában jelenleg huszonöt kilométeres. Ráadásul az útfelújítással a battonyaiak könnyen megközelíthetik Pécskánál a 4-es számú páneurópai folyosóra rácsatlakozó dél-erdélyi autósztrádát; mindezt Magyarországon csak negyven kilométerrel odébb tehetnék meg.
Iustin Cionca, az Arad megyei önkormányzat elnöke közölte, uniós források lehívásával mintegy hatvan kilométernyi, határon átnyúló úthálózatot korszerűsítenek a közeljövőben a régióban a magyar munkavállalók utaztatásának megkönnyítése érdekében.
„Számos, határ menti magyarországi településen nagyon magas a munkanélküliség, mi pedig állást kínálunk ezeknek az embereknek, az itteni befektetőknek szükségük van rájuk” – nyilatkozta a News.ro hírügynökségnek az Arad Megyei Tanács vezetője.
Különben hasonló munkaerő-toborzásra más megyékben is van példa, mivel Bihar és Szatmár megyében is sok magyarországi dolgozót foglalkoztatnak. A nagyváradi ipari parkokban működő cégek például rendszeresen szerveznek állásbörzét a Hajdú-Bihar megyei Biharkeresztesen, a régióból sokan átjárnak dolgozni a bihari megyeszékhelyre.
Rostás Szabolcs

Zenetábor gyerekotthonok összefogásával
Az eredeti tervtől eltérően csak részben tartották a székelyhídi strandon a helyi és a szentjobbi gyerekotthonok közös zenetáborát, ám a vártál jóval nagyobb volt az érdeklődés. Várhatóan jövőre is megrendezik.
A szentjobbi Szent István Szociális Központ és a székelyhídi Gyermek Jézus Otthon furulyatábort szervezett július 17. és 21 között utóbbi intézmény szabadidő-központjában (a székelyhídi strandon). Az egyik napon felkerestük a táborozókat, és mint megtudtuk, az előzetes tervvel ellentétben nem a strand volt a “főhadiszállás”, hanem a gyerekotthonban. A részletekről a gyerekekre az egyik medence szélén felügyelő Kertész Magda, közismerten Szerafina nővér elmondta, hogy ez volt az első nagyobb méretű közös program a két intézmény között. Eredetileg 30 gyerekre tervezték a tábort, 50-en lettek végül, Szentjobbról 20-an, Székelyhídről 15-en, voltak a “külsősök”, vagyis a naponta bejáró napközisek, az ugyancsak a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyimesbükki (Bákó megye) Vigasztaló Szentlélek otthonból is társultak gyerekek, de jöttek a helyi római katolikus templom “vonzáskörzetéből” is. Nagyon örültek ennek az érdeklődésnek, tudtuk meg, sőt, úgy alakult, hogy még furulya is volt éppen ötven.
Kellemes környezetben
Kérdésünkre Szerafina nővér kifejtette: “A tábor arról szólna, hogy megszerettessük a gyerekekkel magát a zenélést, a furulyázást. A kisebbekkel pár hangot érintő gyerekdalokat kezdtünk tanulni (Süss fel nap, Zsipp-zsupp…), a nagyobbakkal már például a Pál, Kata, Péter, vagy a Tekeredik a kígyó is szóba jöhetett.” A programot ő fogta össze, főleg a nagyoknak tartva foglalkozást, segítségére volt két korábbi diákja, Franciska (szentjobbi lakos) és Sergiu (a szentjobbi otthonból). Hozzátette: “Ez az első alkalom, főleg otthonokban lakó gyerekek számára kigondolva, hogy tudjanak ismerkedni egymással. Kihasználtuk, hogy a strand a székelyhídi otthonhoz tartozik, itt nagyszerűen meg lehet tartani a szabadidős foglalkozásokat. Délelőtt egy óra, délután egy óra furulyázás, ez a fő tevékenység, ezen kívül volt kézműves foglalkozás, csoportos játékok. A legkisebb résztvevő 5 éves, a legnagyobb 17-18 éves volt. A strandolás napi 1 – 1,5 óra, ennyit láttunk jónak. Első nap minden gyerekkel a strandon voltunk, itt tartottunk mindent, ám láttuk, hogy zavartuk a vendégeket, de nekünk sem volt jó, mert a gyerekek nem figyeltek, a stand jobban vonzotta őket. Így a foglalkozásokat az otthon udvarán tartjuk, ahol nagyon kellemes a környezet.” Azt is megtudtuk, hogy vásároltak még furulyákat, akik a tábor végén a legszebb produkciókat bemutatták, a legtöbbet tanulták, azok kaptak egyet-egyet ajándékba. A költségek fedezését a Communitas Alapítvány mellett a váradi vincés nővérek, és a 2 otthon maga vállalta.
Jövőre is megtartják
A tábor “hozadéka”, hogy a székelyhídi gyerekeknek akár hetente is tartanak ilyen zeneórákat (ahogyan Szentjobbon is teszik), de az érdeklődés arra enged következtetni, hogy a tábort jövőre is megtartják. “Nem számítottunk ekkor érdeklődésre, ám bebizonyosodott, hogy a gyerekek igénylik a népdalt, a zenélést manapság is, amikor a tv, tablet, telefon, az internet körül forog minden. Ezek a foglalkozások kivonják őket ebből a körből, adunk nekik valami mást, amit láthatóan szeretnek”, fogalmazott Szerafina nővér.
Rencz Csaba / erdon.ro

Ötödik kiadását zárta a csernátoni olvasótábor
Otthon a szövegvilágokban
Július 19. és 23. között ötödszörre szervezett olvasó- és kézművestábort a csernátoni Haszmann Pál Múzeum és a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár 5–8. osztályos, Kovászna megyei diákoknak. A múzeumban lezajlott rendezvényen résztvevő diákok a két intézmény által meghirdetett, Azért vagyunk a világon, hogy… című, Tamási Áron életművére alapozó vetélkedőn érdemelték ki a jutalomtáborozást.
A tábornak idén is partnere volt a Magyar Olvasástársaság, amelynek alelnöke, Gombos Péter kaposvári egyetemi tanár, író, a kortárs gyermek- és ifjúsági irodalom kutatója vezette az olvasótábori tevékenységeket, Tolnai Mária, szintén kaposvári drámapedagógus, egyetemi tanár, valamint Gombosné Szabó Sára könyvtáros, a Kaposvári Egyetemi Könyvtár munkatársa közreműködésével. A kézműves-foglalkozásokat a házigazda múzeum munkatársai, D. Haszmann Orsolya (nemezelés) és Haszmann Gabriella (bútorfestés) biztosították a résztvevőknek, hozzájuk csatlakoztak meghívottként a tábor második felében a pécsi Míves Mag Műhely tagjai, Bedő Anikó (agyagozás), Beke Lívia (csuhéfonás) és Minorics Tünde, aki a reformáció 500. évfordulója és a vonatkozó idei emlékév alkalmából készült, baranyai kazettás templommennyezeteket ábrázoló szabadtéri kiállítást mutatta be, interaktív alkotó játékok (színezők, puzzle stb.) révén is. Az immár hagyományossá vált tábori lappal kapcsolatos munkában Dimény H. Árpád, a Székely Hírmondó napilap vezető szerkesztője adott eligazítást és feladatokat a diákoknak. A tábornyitót követő játékos csapatépítő foglalkozást Müller Henrietta, a Kreatúra-táborok szervezője vezette. Az összehangolási tevékenységeket Szonda Szabolcs, a társszervező könyvtár igazgatója látta el, ő volt az író-olvasó találkozók meghívottjainak egyik beszélgetőtársa is.
A tábori napok első felében, Szövegek, világok, szövegvilágok címmel zajló olvasótábori munka során a diákok többek között Béres Tamás, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Örkény István egyes írásait, illetve a Halotti beszéd és könyörgés szövegét értelmezték, részben dramatizálva azokat, illetve a mai gyermek- és ifjúsági irodalmi vonulatba illeszkedő, magyar és külhoni szerzők által írt könyveket választottak tábori olvasmányként, és élményszerűen mutatták be a tábor végén.
Szerdától szombatig, a délutáni–esti órákban meghívottak érkeztek a táborba, egyfajta összművészeti „körkapcsolás” részeként: Bajka-Barabás Réka nagyszebeni pantomimművész, László Noémi kolozsvári költő, műfordító és Lupescu Kata tizenöt éves kolozsvári író, a Kalózlány. Végső kezdet című, nemrég megjelent kalandregény szerzője.
Fellépett a tizenhét éve egyetemista zenekarként alakult Fűszál együttes is – Fejős Gabriella (hegedű, ének), Lakatos Sándor (gitár, ének), Kisgyörgy Tamás (perkúció, ritmushangszerek), Bíró Attila (basszusgitár), Keresztes Szabolcs (ütőshangszerek) és Nagy Endre (gitár, ének) – Ady Endre, Bözödi György, József Attila, Weöres Sándor és más szerzők megzenésített költeményeivel örvendeztetve meg nemcsak a táborlakókat, hanem a múzeumudvarra szép számban érkezett közönséget.
A rendezvény létrejöttét, fő támogatóként, pályázati úton, a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap segítette, támogatóként pedig a sepsiszentgyörgyi Bertis Kft., valamint a bukaresti Valvis Holding járult hozzá ahhoz, hogy a táborlakók jól érezzék magukat.
Sz. SZ. / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzeti érték lehet a Kovászna-módszer
Javaslatokat várnak
Kilenc értéket terjesztett fel a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Magyar Értéktárba, ebből hatot fogadott el a bizottság.
Mint ismeretes, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság javaslatára Kőrösi Csoma Sándor életműve, a kürtőskalács, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Kórházban használt komplex rehabilitációs módszerek, a kilyéni unitárius templom és falképei, Bikfalva épített öröksége és a Csomád–Bálványos természetvédelmi terület a Szent Anna-tóval került be az Erdélyi Magyar Értéktárba.
– Fontos rendszert alkotnak az értéktárak, közösségépítő, identitáserősítő kezdeményezésnek tartjuk, és büszkék vagyunk arra, hogy vannak olyan értékeink, amelyeknek a nemzeti értéktárban a helyük – fogalmazott ennek kapcsán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
– Kőrösi Csoma Sándor térségünk legnagyobb szülötte, sőt az egész magyarság egyik kimagasló egyénisége, akinek életművét számon tartja az egyetemes tudomány. A Csomád–Bálványos természetvédelmi terület Románia egyik leggazdagabb és legváltozatosabb természetvédelmi területe, amely mind földtani, mind biológiai szempontból elbűvöli az odalátogatót, míg a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház és a Kovásznai Komplex Rehabilitációs Módszer Európában egyedülálló módon ötvözi a helyi természetes gyógytényezőket (mofetta, szénsavas ásványvizek) az általános szakmai irányelveknek megfelelő rehabilitációs kezelést – ismertette a nemzeti értéktárba felterjesztett háromszéki értékeket Szőts Papp Zsuzsa, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság elnöke.
Az értéktár bizottság várja a háromszékiek javaslatát a www.repertorium.ro honlapon keresztül. A Kovászna Megyei Értéktárban jelenleg 16 érték szerepel. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Országos Helyi Fejlesztési Program: tucatnyi székely község nem kért támogatást
Valamennyi Hargita és Kovászna megyei infrastruktúra-fejlesztési pályázatot elfogadta az illetékes minisztérium, ám abszolút értékeben – Ilfovot leszámítva – így is a két székelyföldi megye kapta országosan a legkevesebb pénzt. Az összeg tán nagyobb is lehetett volna, de 17 székelyföldi önkormányzat nem kért támogatást.
Az Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keretében a két székely megyéből benyújtott valamennyi pályázat megkapja az igényelt támogatást. Hargita megyéből 139 pályázat érkezett a fejlesztési minisztériumhoz, ezekre összesen 507 millió lejt utalnak majd ki. Kovászna megyéből 105 pályázatot nyújtottak be az önkormányzatok. A megyei tanács által kiadott tájékoztató szerint Háromszéknek 437 millió lej jut.
A székely megyéknek juttatott pénzösszeg valószínűleg nagyobb is lehetne, ám Háromszékről öt, Hargita megyéből pedig tucatnyi önkormányzat nem vette a fáradtságot, hogy akár egyetlen pályázatot is benyújtson. A pozitív példa Dobolló, a háromszéki községnek 12 pályázatra sikerült támogatást szereznie. Élen jár Csíkszereda és Sepiszentgyörgy is: mindkét megyeszékhelynek egyenként 10 projektét támogatják. Erdélyben egyetlen olyan település van még, ahonnan ennyi sikeres pályázat érkezett, a Bihar megyei Élesd városa. Maros megyéből 171 pályázatot támogatnak a PNDL keretében, 737,5 millió lej értékben.
Korábban a román sajtó alapján tévesen írtuk azt, hogy lakosságarányosan Hargita és Kovászna megye kapta a legkevesebbet helyi fejlesztésekre. A penzcsinalok.ro kiszámolta, hogy Kovászna megye a kormányzati alapból kapott, egy főre jutó pénzek alapján a 19. helyen, Hargita megye a 23. helyen áll az országos listán.
A regionális fejlesztési minisztérium összesen 30 milliárd lejt oszthat szét infrastrukturális fejlesztésekre: utak korszerűsítésére, víz- és csatornahálózat kiépítésére vagy modernizálására, oktatási-, egészségügyi-, illetve közigazgatási intézmények építésére, felújítására. A projekteket 2020 végéig kell kivitelezniük az önkormányzatoknak.
A legtöbb pénzt Suceava megye kapja
A pénzből 2017. és 2020. között országosan összesen 9500 projektet finanszíroznak, közöttük 2500 bölcsödét és óvodát, 2000 iskolát valamint egyéb létesítményeket. A legtöbb pénzt Suceava megye kapja, közel 929 millió lejben,vagyis 206, 3 millió euróban részesül. A moldovai megye települései 254 beruházás megvalósítására nyújtottak be projekteket. Az összeg egy részét, csaknem 47 milliárd lejt a Văleni-Stănișoara-Iesle út felújítására fordítják.
A második helyen, 883 millió lejjel – 196,2 millió euróval – Krassó-Szörény megye áll, ahol a tervek szerint 181 fejlesztést valósítanak meg. Az összegből több mint 46 millió lejt utcák és járdák felújítására fordítanak, Măgura, Bocșa Montana, Vasiov, Bocsa Română és Neuwerk településeken.
Krassó-Szörény megyében a legutóbbi helyhatósági választások alkalmával a két nagy párt, a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok megosztották egymás között a tisztségeket. A szociáldemokraták megszerezték a megyei tanácselnöki tisztséget, míg a nemzeti liberálisok soraiból került ki Resicabánya polgármestere.
882 millió lejjel még dobogós lett a szociáldemokraták által uralt Vaslui megye, ahol 256 pályázat kap támogatást. Az összegből 33,5 millió lejt a Băcani-Băltățeni-Cepești-Radăești-Coroiești-Bogdănița-Schitu megyei út felújítására költenek.
A negyedik helyet Liviu Dragnea pártelnök megyéje, Teleorman megye foglalja el, amely 170 projektre kapjaa a számára kiutalt 875,6 millió lejt. Ebből 32 milliót a megyei tanács kap a Rădoiesti-Săceni megyei út felújítására. A megyeszékhely, Alexandria polgármestere egyébként a harmadik mandátumát szociáldemokrata Victor Drăgușin, de a megyei tanácsot is a szociáldemokraták uralják.
Mehedinți megye 849 millió lejt kap a 174 projektjére, ebből 41,2 millió lejt szintén megyei útfelújításra fordítanak. A megye maga is a szociáldemokraták kezében van, Turnu Severin polgármestere, valamint a megyei tanácstagok többsége ennek a pártnak színeit képviseli.
De jelentős pénzekben részesül a Kárpátokon túli Botoșani megye (847,8 millió lej), Iași megye (831 millió lej), Bacău megye (827 millió lej), Olt megye (823 millió lej), valamint Dolj és Ialomița megye (813-813 millió lej).
Erdélyben Szilágyság áll az élen
A kormány a legszűkmarkúbb az erdélyi megyékkel szemben volt. Brassó megye például csak 587 millió lejt kapott a 112 projektjére. Ebből a pénzből 41,2 millió lejt Fundáta és Sernye falu úthálózatának felújítására fordítanak. A megyében egyébként a nemzeti liberálisok szerezték meg a megyei tanácselnöki és Brassó polgármesteri tisztségét.
Szeben megye 557 millió lejben részesül, ebből 109 projektjüket kell majd megvalósítaniuk. Közel 100 milliárd lejt ebben a megyében is megyei utak felújítására fordítanak, pontosabban a Pókafalva-Alamor-Széptelek közötti utat teszik majd járhatóbbá. A megyei tanácsot tekintve a nemzeti liberálisok vannak túlsúlyban, Nagyszeben polgármesteri tisztségét pedig a Romániai Németek Demokratikus Fórumának képviselője tölti be.
Erdélyből Szilágynak sikerült a legtöbb pénzt lehívnia, 767 millió lejt. A legaktívabb két magyar többségű község, Szilágyperecsen és Varsolc volt, mindkettő hat sikeres pályázattal büszkélkedhet. Temes 751 millió lejt kap a program keretében, Bihar pedig 750 milliót. Erdélyből, Hargita és Kovászna mellett Kolozsba, Fehérbe, Aradba és Szatmárba kerül még kevés pénz, 670 és 625 millió lej közötti összegek.
Országos szinten a legkevesebb pénz, 374 millió lej, az amúgy igen fejlett Ilfov megyének jutott.
Pengő Zoltán, Bogdán Tibor / maszol.ro

AZ UDVARHELYI KÚTMÉRGEZÉS TITKA
TUSVÁNYOSI PROVOKÁCIÓ: EDDIG EZ VOLT A LEGSZÁNALMASABB KORMÁNYELLENES TILTAKOZÁS
Az ellenzéki pártok és a média feszülten leste, milyen konc jut számára az idei Tusványoson. Milyen fincsi is volt az illiberalizmus toposza 2015-ben, hónapokig lehetett csámcsogni rajta. Netán Németh Zsolt ismét idéz egy szakállas góbé viccből és akkor napokig lehet szajkózni, hogy a Fidesz mennyire nem polkorrekt, mondjon le!
Az idén ‒ számukra sajnálatos módon ‒ a miniszterelnök tusványosi beszédébe nem igazán lehetett oly módon belekötni, hogy az szavazatokat hozzon nekik. Nem maradt más hátra, mint fölnagyítani azt a tragikus, katasztrofális és a nemzethalált előrevetítő, apokaliptikus incidenst, miszerint a több ezer ember közül egyedüliként tiltakozó hölgyet egy tahó a hajánál fogva a földre rántotta, majd pedig a biztonságiak kivezették a táborból. Azaz a biztonságiak úgy jártak el a rendbontóval szemben, ahogy az minden fesztiválon szokás.
Azóta ez a főtéma a függetlendemokratikusellenzéki sajtóban. Az i-re a pontot természetesen megint Gyurcsány tette fel: „a magyarokat mindig ott éri támadás, ahol ő megfordul – legyen az a Kossuth tér vagy Tusnádfürdő” ‒ jelentette ki a volt miniszterelnök. Szemrebbenés nélkül, persze, mintha nem az ő nevéhez fűződnének a 2006. őszi véres események.
Ha ugyanilyen intenzitással tiltakoznának, valahányszor a migránsok megerőszakolnak egy-egy európai nőt, akkor már közelebb állnánk a migránskérdés megoldásához. De nem, az más, az természetes, az a migránsok európai integrációjának (nemi) szerves része.
Azon sem csodálkoznék, ha holnapután valamelyik külföldi orgánumban már úgy jelenne meg a hír, hogy a magyar miniszterelnök, hallva a tiltakozó hölgyet, abbahagyta beszédét, fölállt, megkontyolta és megrugdosta ellenzékét, majd dolga végeztével visszatért az emelvényre és folytatta Európa- és világellenes beszédét.
Nem értem ugyanis, hogy miért hibás a miniszterelnök meg a kormánypárt azért, mert egy tahó belekapott egy másik tahó hajába, és miért nem a rendőrség dolga mindez, amennyiben a sértett fél feljelentést tesz fizikai bántalmazásért.
Azt persze értem, miért kell ebből sajtóhisztit csinálni: azért, mert nincs más téma, azért, mert minden idők legszánalmasabb magyar ellenzékének nemhogy egy épkézláb programja, valamiféle víziója, de még a legminimálisabb fantáziája sincs. Mutasd meg az aktivistádat, és megmondom, ki vagy.
Vagy inkább ne mutasd meg! Én ugyanis az Index és a HVG videósa helyében, amilyen hamar csak lehet, töröltem volna az ominózus felvételt, nehogy a világ szeme elé kerüljön ez a szégyen. Mert a videó első momentumaiban kiderül, hogy van egy tahó, aki megrántja az amúgy is magát földhöz vágni akaró aktivista loboncát, de amit aztán láthatunk ‒ a Monty Python Repülő Cirkuszába illő kabaré ‒, nem vet valami pozitív fényt a civil aktivistákra.
Ugyanis a huzavonában a földön fekvő hölgy rámutat a kezében lévő colás ernyőre, majd a következő párbeszéd zajlik le: Aktivista hölgy: – Látják… Ezt a magyar állam csinálta, hogy Udvarhelyen megmérgezte a kutakat… Igen… A magyar állam… Néni: – Igen? És hányan haltak meg belé? Hányan? Aktivista hölgy: – Még nem haltak meg, de hányan fognak!
A megboldogult régi időkben azokat, akik szerint az állam kutakat mérgez, az elmegyógyintézet vette kezelésbe. Manapság a civil szervezetek.
De hadd kövessük az épületes beszélgetést, mely a tábor területéről való eltávolítás után zajlott le, és melynek során a riporter kétségbeesetten próbálja az értelem medre felé terelni a diskurzust, miközben a főszereplő megfogalmazza „ars civilicáját” és megcsillogtatja csodás mentális és retorikai képességeit: Riporter: – Mi a bajod Orbán Viktorral? Aktivista hölgy: – Elsősorban a paksi szerződést nem kell titkosítani, mert ő a vevő, ugye… Remélem, Orbán-koncert után visszajöhetek, me’ azé’ az előadások érdekelnek, főleg a Sipos Zolié… (Megj.: Az Átlátszó Erdély munkatársa, aki a diktatórikus tusványosi szabadegyetemen a tényfeltáró újságírásról értekezhetett.) Akkor tönkretesz mindent, ezzel kezdve, a costa (?) colával, majd mindjárt meg is mutatom… Riporter: – Te erdélyi magyar vagy? (Megj.: Mintha a kiejtésből nem érződne…) Aktivista hölgy: – Igen… Riporter: – Honnan jöttél? Aktivista hölgy: – Lövétei vagyok. Jelenleg Budapesten élek. Riporter: – És a paksi szerződéssel van problémád? Aktivista hölgy: – Azzal, helló… Riporter: – Itt nagyon komolyan megrángatták a hajadat… Aktivista hölgy: – Igen… Római-part… A Dagályt is hogy tönkretették… Semmit… Semmit se… Riporter: – Szóval nagyon komolyan megrángatták a hajadat. Mit szólsz te ehhez? Aktivista hölgy: – El akarták venni… Istenem… Riporter: – Nem baj, hogy így megvertek? Aktivista hölgy: – De most erről… Hadd ne kelljen mondjam az egyértelműt… Vagyis hát tényleg… Csak egyértelmű dolgokat mondanék… Melyikkel kezdjem? Na tehát… Ugye… Már korábban is talán megbeszélték az MVM-nél, hogy majd itt csinálnak ilyen zölderőműveket, és akkor azokat majd az MVM talán átveszi vagy ilyesmi, gondolom, miután a haverok leszedték róla a busás hasznot… Hát nem szedték le a busás hasznot, mert valami történt és nagyon gyorsan átvette az MVM, hogy gondolom, hogy lenyelje… Hogy lenyelje a helyi vállalkozó haver… Riporter: – Egy kicsit zaklatott vagy most? Aktivista hölgy: – Nem… Hogy a helyi vállalkozó haver veszteségeit ő le tudja nyelni, merthogy, gondolom, változott a helyzet, és nem lett túlságosan népszerű azzal, hogy itt tönkretette az Úz völgyét… Meg ilyenek… És akkor persze nyilván politikai támogatást is csak ő kap… Lénárd László… (Megj.: Vajon a Pécsi Akadémiai Bizottság elnökére gondol? Vagy a Metallica Hungarica alapítójára? Esetleg Lénárd Andrásra, az Igazi Csíki Sör tulajdonosára?) Riporter: – Egyedül jöttél? Aktivista hölgy: – Egyedül voltam, igen… Hát meghirdettem Facebookon, de… Szóval nagyon sok negatív válasz érkezett, hogy miért jössz ide, nem is fogsz idejönni, nánáná… Riporter: – Eleve az volt a cél, hogy fütyülsz, majd… Aktivista hölgy: – Hát az is, igen… Hát sok cél volt… De na (felkacag)… Ez valósult meg…
Itt hirtelen vége szakad az Index videójának, bár sokan kíváncsiak lettünk volna a folytatásra, én személy szerint különösen a costa cola és az udvarhelyi kútmérgezések titkára.
Arra, hogy Orbán Viktor személyesen lopózott kútról kútra a csillagösvényes székely ég alatt, vagy pedig a Fidelitast bízta meg a székelyek megmérgezésével? Netán elégedetlen volt azzal, hogy az erdélyieknek csupán a 96 százaléka szavazott rá 2014-ben?
Ha az ellenzék és civil aktivistái folytatják ezt a szellemi magasrepülést, úgy lehet, ez az arány még nőni fog. (Megj.: Mindössze 4 százalékot javított a Fidesz 2014-hez képest ‒ írja majd a függetlendemokratikusellenzéki sajtó.)
Orbán János Dénes / Magyar Idők

Ételelméletek az 5. Avantâge esztétikatáborban
Augusztus 7. és 12. között Sepsiszentgyörgyön újra megszervezik az Avantâge esztétikatábort. A Kónya Ádám Művelődési Ház és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala támogatásával megvalósuló szakmai rendezvénysorozat témája idén az ételelméletek. Az egyhetes tábor során hazai és magyarországi filozófusok, esztéták, egyetemi oktatók tartanak majd előadásokat és szemináriumokat. A szervezők negyven résztvevő számára tudnak szállást és ellátást biztosítani, azok számára, akik ezt igénylik, a táborban való részvétel 150 lejbe kerül. Akik nem igénylik, azok számára ingyenes. A szervezők főként bölcsész szakos egyetemisták részvételére számítanak, de a tábor minden érdeklődő számára nyitott. A regisztrációval kapcsolatos tudnivalók a tábor Facebook-eseményén érhetők el: https://www.facebook.com/events/136691743551719/
Az étel mindig is foglalkoztatta a tudományokat, és ezen belül a filozófiát is. Az idei tábor témája a food theories (ételelméletek) hagyományosan azzal foglalkozik, hogy mit jelent az étel (metafizika), honnan tudjuk, hogy valami étel (episztemológia), hogy mit ehetünk meg (etika), hogy hogyan jön létre, miképpen dolgozzuk fel és milyen formában terjesztjük az ételt (politikai). A tábor egyik részét a zártkörűbb, elmélyültebb délelőtti szemináriumok alkotják, amelyeket Darida Veronika (ELTE BTK, Budapest), Szigeti Attila (BBTE, Kolozsvár) és Nemes Z. Márió (ELTE BTK, Budapest) egyetemi oktatók tartanak minden hétköznap délelőtt. A második részét a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben zajló délutáni előadások képezik, amelyek a tábor állandó résztvevői mellett minden érdeklődő számára nyitottak.
A szemináriumok különböző területeken felmerülő étel-elméletekkel, -értelmezésekkel és -reprezentációkkal foglalkoznak. Darida Veronika szemináriumán arról lesz szó, hogy hogyan jelenik meg a keleti és a nyugati színpadokon az ételfogyasztás, a hét folyamán a színpadi kannibalizmustól eljutunk egészen az eucharisztia színpadáig. Szigeti Attila szemináriumán a globális ételmennyiség illetve élelmiszer-ellátás paradoxonával indítunk a kapitalista gazdaság kontexusában, amelynek elsődleges célja nem a használati javak (jelen esetben: az étel) létrehozása, hanem a profit, a többletérték vég nélküli növelése. Nemes Z. Márió szemináriuma során az étkezés, bekebelezés, fogyasztás kulturális metaforáit vizsgáljuk majd az irodalom és a vizuális kultúra területén.
Az előadások közül Seregi Tamás (ELTE BTK, Budapest) Táplálkozásfilozófia, Ligetfalvi Gergely (Universität Wien – Institut für Kunstgeschichte, Bécs) Eat Art és konyhamávészet és Sepsi László (ELTE, Budapest) Tömegfilm és kannibalizmus című előadásait emelnénk ki. Seregi Tamás előadása a XX. század táplálkozásfilozófiai fogalmaival, az úgynevezett táplálkozás-metaforikával foglalkozik, Ligetfalvi Gergely előadásán Daniel Spoerri művészetével és az eat art fogalmával ismerkedhetünk, Sepsi László előadásán pedig a kannibalizmus amerikai tömegfilmekben való ábázolása kerül terítékre. Az előadásokat nyílt vita és beszélgetés követi.
A Közösségi részvétel évének jegyében a szervezők a tábor témáját igyekeznek közelebb hozni a széles közönséghez és a helyi vendéglátóipari, illetve élelemforgalmazó vállalkozásokhoz is. Így sor kerül majd parki piknikezésre, kerekasztalbeszélgetésre és a konyhaművészettel kapcsolatos előadásra is.
Az Avantâge partnerei: MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótér, Köntés Kávézó, Andrei Mureșanu Színház. Erdély.ma

Filmgyártásról élesben (Filmtett-tábor Árkoson)
2003 és 2016 után idén újra Árkoson, az Európai Tanulmányi Központban tartják a filmkészítés folyamatával ismerkedő Kárpát-medencei fiatalokat vendégül látó 16. Filmtett-alkotótábort, amely során a fiatal forgatókönyvíró-redezők, rendezőasszisztensek, operatőrök, segédoperatőrök, vágók, hangmesterek, gyártásvezetők, animációs filmkészítők és színészek nemzetközi hírű szakemberek segítségével mélyíthetik el ismereteiket a filmkészítés különböző területein. A július 17-étől máig zajló rendezvény során négy kisjátékfilm és hat animációs rövidfilm készült, amelyek hivatalos bemutatója a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén lesz.
A szervezők közleménye szerint a táborban zajló képzés kiegészítheti az egyetemi oktatást, hisz Romániában nem tanított filmes szakmákkal is megismerkedhetnek itt a résztvevők (szkriptes, hangmester, gyártásvezető stb.), az intenzív tizenegy nap alatt pedig általában olyan barátságok és alkotói kapcsolatok alakulnak ki, amelyek később is gyümölcsözőek lehetnek a táborlakók és szakmai vezetőik számára. A tábor csoportos szerkezetű, a rendezőcsoport vezetője idén Pálfi György (Taxidermia), a színészcsoporté Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya (Ernelláék Farkaséknál), a rendezőasszisztenseké Páll Zsolt (Szabadesés), az operatőröké Tóth Zsolt (A vizsga) és Bántó Csaba (Ernelláék Farkaséknál), a vágóké Lemhényi Réka (Final Cut: Hölgyeim és Uraim!, De ce eu?), a hangmestereké Várhegyi Rudolf (Szerdai gyerek) és Székely Tamás (Saul fia, Testről és lélekről).
Zágoni Bálint, a tábor egyik szervezője lapunk érdeklődésére elmondta: mindenki számára nyitott ez a tábor, aki ki szeretné próbálni magát a filmes szakmában, de mivel általában nagyon sok a jelentkező, előválogatókat tartanak, amelyeken többnyire azok jutnak túl, akiknek már van filmes tapasztalatuk. Mint kifejtette, bizonyos értelemben a határok feszegetése zajlik a táborban, hisz normális körülmények között 2–3 hónapot szokott igénybe venni az a sok munka, amit itt tizenegy nap alatt, minimális költségvetésből végeznek, de ez szerencsére nem szokott látszani az elkészült filmek színvonalán. Árkos több szempontból is szerencsés hely a rendezvény megszervezésére – mondta Zágoni Bálint –: egyrészt, mert el tudja szállásolni a mintegy hetven főből álló stábot, másrészt, mert közel esik Sepsiszentgyörgyhöz, ahol viszonylag könnyű kellékeket, díszletet beszerezni, és városi forgatásra alkalmas helyszíneket találni, ezenkívül pedig az is szempont, hogy ez a térség nem támaszt nyelvi nehézségeket a résztvevők számára. A tábor céljai között az erdélyi magyar filmes képzés segítését és a film iránt érdeklődő tehetséges fiatalok támogatását emelte ki Zágoni Balázs, rámutatva, hogy az összejövetelek történetének másfél évtizede alatt elég sokat változott az erdélyi filmes szakma, de meggyőződése, hogy még mindig van, amit tanulniuk itt a fiataloknak, és az is kecsegtető lehet számukra, hogy sok elismert filmes alkotó karrierjének ez a rendezvény volt a kiindulópontja. Az első napokban forgatókönyv-fejlesztés zajlik, a szövegen dolgoznak a mentorok segítségével, megbeszélik a teendőket, előkészítik a forgatáshoz szükséges feltételeket, és csak ezután következik a forgatás, amely csupán két-három napot vesz igénybe. Vácz Péter animációs filmrendező tavaly az animációs részleg vezetőjeként volt jelen a táborban, idén pedig az élő filmes csoportban első kisjátékfilmjét forgatja. Mint mondta, amikor tavaly látta, hogy pár nap alatt milyen eredményeket lehet elérni ebben a táborban, eldöntötte, hogy idén ő is megpróbálkozik a rendezéssel. „Mivel általában képekben gondolkodom, így szoktam történeteket mesélni, nagyon nehéz volt a forgatást megelőző beszélgetések során szavakkal, mondatokkal, látatlanban felépítenem a film világát – fogalmazott a fiatal rendező –, éppen ezért nagyszerű élmény volt számomra, amikor végre elkezdődött a gyakorlati munka.” Ideális esetben az is szempont kellene hogy legyen a forgatókönyvírásnál, hogy milyen helyszínen készül majd a film, ő azonban nem gondolt Árkos adottságaira, filmje egy hotelszobában játszódik – tette hozzá mosolyogva.
A pozsonyi származású, jelenleg Budapesten élő Szemet Luca a gyártásvezető csoport tagjaként vesz részt a táborban. Lapunknak elmondta, kettős izgalom ez számára, mert imádja a filmeket és a hasonló jellegű csapatmunkát, és először jár Erdélyben, ami ugyancsak fantasztikus élmény. Előbb átbeszélik a gyártás feladatait, majd következik a kellékbeszerzés, helyszínválasztás, egyeztetések, kérvények, engedélyek kérése és a forgatás, utána pedig a kellékek visszaadása, köszönetek, plakátkészítés, költségvetés – sorolta tennivalóit. Mint mondta, alig van alvás a táborban, és amikor végre pihenhet az ember, álmában újraéli a forgatást.
Nagy B. Sándor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jogi segítség a magyar oktatásnak
Októbertől kezdve először részesülnek diákalapú, úgynevezett fejkvótás állami támogatásban azon történelmi magyar egyházaink lelkészképzői, amelyek nem állami rendszerben szervezik az oktatást: az erre vonatkozó, az RMDSZ által kidolgozott törvény megjelent a Hivatalos Közlönyben. Ugyanakkor egy másik törvénymódosítás is megjelent, amely a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyének rendezésében nyújthat segítséget.
A szövetség hírlevele szerint a kormánykoalíciót alkotó pártokkal kötött parlamenti megállapodás eredménye, hogy a kezdeményezést egyhangúan fogadták el a képviselőház és a szenátus döntőhozó fórumai. Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, a szövetség oktatásügyi szakembere elmondta: az RMDSZ a történelmi magyar egyházak képviselőivel közösen dolgozta ki a törvénykezdeményezést az elmúlt évben, amelyet a parlamenti procedúrák miatt idén újból iktatni kellett. A törvény a következő egyetemi év kezdetétől érvényes, ez a mi értelmezésünkben azt jelenti, hogy október 1-jétől már alkalmazni kell – írja a közlemény.
Szabó Ödön kiemelte, hogy a Hivatalos Közlönyben megjelent az RMDSZ egy másik fontos módosító javaslata is, amely előírja, hogy amennyiben egy településen különböző okokból nincs elfogadott iskolahálózat, az oktatási minisztérium rendelettel előírhatja ezt. „Azért volt fontos bevinni egy ilyen jellegű módosítást a tanügyi törvénybe, mert sok esetben, mint például Marosvásárhelyen, rosszindulatból vagy gondatlanságból nem hagyták jóvá az iskolahálózatot, így az különböző nehézségekhez vezetett, hiszen a szakminisztériumnak nem volt semmilyen jogi eszköze, amellyel megoldja a helyzetet. Javaslatunkban azt kértük, hogy amennyiben helyi szinten nem hagyják jóvá az iskolahálózatot, a szakminisztérium rendelettel tudja ezt szabályozni. Így elkerülhetőek az olyan eseteket, mint amelyek Marosvásárhelyen alakultak ki” – összegzett a képviselő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Forró nap a MOGYE-n
Egyetemi felvételik
Szerdán délelőtt tíz órától tartották a felvételi vizsgát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem három karának kilenc szakjára. A beiratkozási számok alapján a magyar tagozaton a fogorvosi szakon jelentkeztek egy helyre a legtöbben, a gyógyszerészeti karon a felvételizők alig haladták meg a meghirdetett helyek számát. A korábbi évekhez hasonlóan a román nyelvű képzés sokkal több hallgatót vonzott, ugyanis az ország elismert orvosi egyetemeinek a többségén két tantárgyból kell továbbra is felvételi vizsgát tenni, míg Marosvásárhelyen választani lehetett a biológia és a kémia között. Magas számukkal arányosan valószínűleg több lesz a jó átlag, ezért a magyar felvételizőknek csekély esélyük van arra, hogy tandíjas helyre bejussanak.
A tét már a magyar tagozaton sem akkora, mint valamikor, a szülők, hozzátartozók idegessége azonban továbbra sem változott. Tíz óra után nem hiányzott az egyetem elől a rendőri felügyelet, parkolóhelyet lehetetlenség volt találni, a szülők tömegesen álltak, vagy a kerítés betontalapzatán próbáltak megpihenni, ami rendkívül kínos lehetett három órán át. Talán nem ártana valamilyen civilizált megoldást keresve kijelölni egy helyszínt, ahol a hozzátartozók várakozhatnak, különösen azok, akik más településekről érkeztek. Volt olyan szülő, aki nagy reményekkel kísérte el másodszorra a gyermekét, aki a múlt évi vizsgán az elsők között esett ki.
A diákok szerint a tesztvizsgát a „beugratós”, egymáshoz közel álló, hasonló válaszok nehezítették. A helyes megoldásokat már a kora délutáni órákban feltették az egyetem honlapjára, és lapzárta után eredményt is hirdettek tegnap, amire holnap lapszámunkban visszatérünk.
Eredmények a Sapientián
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karán alapképzésen 12 szakot hirdettek meg, ezekre július 11–17-e között lehetett benyújtani a felvételi dossziét. Idén több szakon írásbeli vizsga is volt. A felvételi eredményeket közzétették a marosvásárhelyi kar székhelyén és honlapján, a felvételt nyert diákoknak ezen a héten július 29-ig, szombatig kell elfoglalniuk helyeiket. Az egyes diákok visszalépésével felszabaduló helyeket újraosztják, és a végleges eredményeket hétfőn függesztik ki – tájékoztattak a Sapientia marosvásárhelyi karának titkárságán.
A mesterképzésre jelentkezők négy szakból választhattak, számukra július 11–15. között zajlott a beiratkozási időszak. A felvételt nyert diákok szintén szombatig foglalhatják el helyüket.
A második rangsorolás után bekerülők jövő héten hétfőtől szerdáig iratkozhatnak be az egyetemre. Aki nem foglalja el helyét ebben az időszakban, azt kiiktatják a felvételi jegyzékből. A betöltetlenül maradt helyekre szeptember 7–9. között zajlik a dossziévizsga.
Az újraosztás előtti eredmények szerint alapképzésen informatika és számítástechnika szakon minden hely betelt, mechatronika szakon még három tandíjas hely maradt. A tandíjmentes helyek az automatika és alkalmazott informatika, fordító és tolmács, kommunikáció és közkapcsolatok, közegészségügyi szolgáltatások és szakpolitikák, illetve a kertészmérnöki és a tájépítészet szakon is beteltek, tandíjas helyekre viszont szeptemberben még lehet jelentkezni. A legtöbb hely – 7 tandíjmentes, 15 költség-hozzájárulásos és 13 tandíjas – a távközlés szakon maradt. Szintén maradtak betöltetlen helyek a négy mesterképzőn is, erről – akárcsak az alapképzésen meghirdetett szakok helyzetéről – a Sapientia marosvásárhelyi karának honlapján lehet tájékozódni.
Megmérettetések hete a Művészeti Egyetemen
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen július 24-én, hétfőn kezdődött és 29-éig, szombatig tart a felvételi vizsgák időszaka. A Magyar Művészeti Karon alapképzésen színművészet, mozgásművészet, teatrológia, audiovizuális kommunikáció, forgatókönyv- és reklámírás, média, illetve zene szakra nyerhetnek felvételt a diákok, valamennyi szakon hét állami és öt költségtérítéses helyet hirdettek meg.
Szintén ezen a héten zajlik a felvételi a magiszteri képzésekre, ahol minden képzés esetében – színművészet, alkalmazott bábművészet, teatrológia, művelődésszervezés, korszerű zenei koncepciók, drámaírás – öt állami és hét költségtérítéses helyért lehet versenybe szállni. Amennyiben a tanügyminisztérium jóváhagyja, szeptemberben a művészetek és új média, illetve a zenés színészmesterség nevű magiszteri képzésre is szerveznek felvételit. Színészdoktori képzésre szintén szeptemberben zajlik majd felvételi, erre egy-egy tandíjmentes ösztöndíjas, illetve ösztöndíj nélküli helyet és nyolc tandíjas helyet hirdettek meg.
További lehetőségek
A marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemre július 12–20. között nyújthatták be felvételi dossziéjukat a „gólyajelöltek”. A felvételt nyert diákok névsorát július 21-én függesztették ki, nekik legkésőbb ma kell elfoglalniuk helyüket. 28-án, pénteken a végső felvételi eredményeket is közzéteszi a tanintézmény. A betöltetlenül maradt helyekre július 31. – szeptember 14. között lehet beiratkozni. A fellebbezések előtti eredményeket szeptember 15-én, a végső eredményeket 22-én függesztik ki.
A Dimitrie Cantemir Egyetemen július 10. – augusztus 28., illetve szeptember 9–29. között zajlik a beiratkozási időszak. Az egyetem kínálatáról, illetve a beiratkozás módjáról bővebb tájékoztatást a www.cantemir.ro/admitere honlapon találhatnak az érdeklődők.
NAGY SZÉKELY ILDIKÓ, BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Egyházi szolgálattevők Gegesben
Nyáron zajossá válik a kis település
A nyári vakáció idejére benépesül a gegesi Barátság Háza és annak udvara, gyermekcsoportok veszik birtokba többnyire egyházi nyári táborok alkalmával. Egyébként nem olcsó dolog egy nyári táborozás vidéki környezetben sem, de itt jutányosan kapnak helyet a rendezvények.
Múlt héten harminc gyermek táborozott a gegesi Barátság Házában, néhány kivétellel Gyulakuta község településeiről érkeztek. A Szivárvány tábort már évek óta megszervezi Tőkés Ildikó tanárnő a küküllőmenti gyerekeknek, neve az itt zajló programok és résztvevők sokszínűségét jelzi, a változatos tevékenységek pedig lehetőséget nyújtanak arra, hogy mindenki azt élje meg, amit szeret – tudtuk meg Tőkés Attila gegesi református lelkipásztortól.
Játék, tanulás, kirándulás – nyári élmények
Az idei ötnapos táborban számos tevékenység várt a gyerekekre, akik a napi étkezések, takarítások, pihenések idejét leszámítva délelőtt és délután órákon át szórakozhattak és dolgozhattak, hagyományőrző tevékenységek, kézműves-foglalkozások, sportprogramok, játékok, vetélkedők, kirándulások, éneklés, zenélés várt rájuk. Emellett a reformáció ötszázadik évfordulójáról is sokat tanulhattak, kisfilmet láthattak egy 500 kilométeres svájci kerékpártúráról, a reformátorokról hallottak már az első napon is. Második nap a rovásírást gyakorolták, őseink vadászfegyverét, az íjat próbálták ki, meglátogatták a helyi iskolamúzeumot és Gegesi Kis József Kossuth-huszárhadnagy sírját. A harmadik nap a sporté volt, senki nem maradhatott ki a tollaslabda-, foci-, asztalitenisz-, korongjáték-vetélkedőkből, ezekben a küzdelmekben az volt a lényeg, hogy egymásra figyeljenek, észrevegyék segítségre szoruló társaikat és segítsenek nekik. A tábor negyedik napján a kézművesség volt a téma, üvegre festettek, gipszből készítettek képtartókat, a tiszteletes terepjáróval vitte körbe őket a határban, este tábortüzet raktak, énekeltek. A tábor utolsó napján, pénteken mindenki egy kicsit szomorúan ébredt, de a vizes lufi játék csakhamar felvidította a társaságot, közösen énekeltek, valamint egy rögtönzött koncertet is meghallgattak.
Sokan használják a házat
A helyszínt többnyire egyházi csoportok használják, ezen a héten például a sövényfalvi gyülekezet gyermekei vették birtokukba az ingatlant. A Fazakas Csaba lelkész által szervezett táborozás célja a vakációs nyári bibliahét, amikor a KOEN alapítvány által kidolgozott program szerint zajlanak a foglalkozások, de szabadidőben a faluval és látványosságaival is megismerkednek a gyerekek.
A nyár folyamán a gyülekezet vendége volt egy holland csoport, egy másik augusztusban érkezik, de itt ver tanyát egy cserkészcsapat is, továbbá Batizán Attila szentgericei református lelkész is ide hozza táborba gyülekezete ifjait. Az egykori felekezeti iskola pedagógusai számára emelt épületet államosították, az egyház 2008-ban kapta vissza, 2011-ben holland segítséggel felújították, azóta táboroknak, gyülekezeti alkalmaknak és különféle rendezvényeknek ad helyet, barátságok szövődnek itt.
Amúgy egyheti nyári táborozásnak eléggé borsos ára van, ezzel szemben a gegesi jóval olcsóbb lehetőséget jelent, hiszen csak önköltségi árat fizetnek a résztvevők. Ezért is jönnek sokan ide – tette hozzá Tőkés Attila, aki szolgálatnak is érzi azt, hogy az egyházközség ilyen feltételek mellett fogad vendégeket. „Nem az a cél, hogy profitot hozzon, hanem hogy lehetőséget teremtsen minél több csoportnak” – jegyezte meg a lelkész az épület rendeltetése kapcsán. Azt is elmondta: ilyenkor a kétszáz lelket számláló falu megtelik élettel, gyermekzsivaj tölti be a máskor csendes utcákat, és jó ezt látni-hallani.
GLIGOR RÓBERT LÁSZLÓ / Népújság (Marosvásárhely)

Szent László király újból legyőzte a kun vezért
A Gerhardinum Római Katolikus Líceum udvara a legjobb „fakultatívos” gyerekek zajától volt hangos a múlt héten, akik a Tanulj meg írni-olvasni magyarul játékosan című jutalomtáborban fejleszthették magyar nyelvtudásukat. A július 21-én megtartott táborzáró ünnepségen a gyerekek színdarab formájában bemutatták Szent László király életét és a legismertebb Szent László-legendát, a magyar lányt elrabló kun vitéz legyőzését.
A Temes megyei fakultatív magyar oktatásban részt vevő gyermekek második alkalommal megszervezett magyar nyelvtáborának záróünnepségén részt vett Marossy Zoltán, a Temes Megyei Tanács osztályvezetője, Jakab Ilona, a házigazda oktatási intézmény igazgatója, valamint Kocsik Zoltán spirituális, a gyerekekkel foglalkozó szaktanárok és oktatók. A megye elszórványosodott magyarlakta településeiről – Buziásfürdő, Csák, Csene, Facsád, Gyertyámos, Máriafölde, Pusztakeresztúr, Újvár, Varjas – érkezett V–VIII. osztályos gyerekek óriási lelkesedéssel mutatták be felfrissített és szépen gyarapított magyar nyelvtudásukról tanúskodó műsorukat. A csapatokba szerveződött gyerkőcök – Oroszlánok, Gerhard és Tamás Állatkertje – beszámoltak a játékos tevékenységek eredményeiről, magyar népdalokat énekeltek, nyelvtanuló játékokat játszottak, verseket és nyelvtörő mondókákat adtak elő, végül a Szent László-év alkalmából színdarab formájában bemutatták a lovagkirály életét és legendáit, köztük a magyar leányt elrabló kun vezér legyőzését. Az előadásra általuk készített, Szent László- korabeli jelmezeket öltöttek a gyerekek, nem hiányoztak a csatajelenetekhez szükséges kardok, pajzsok, sisakok és egyéb harci eszközök. Az ünnepség végén a nyelvtanuló tábor valamennyi résztvevője oklevelet és ajándékot kapott a szervezőktől.
„A tábor öt napja alatt nagyon sokrétű tevékenység zajlott a Gerhardinum Líceumban – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kocsik Zoltán spirituális –, délelőttönként inkább elméleti nyelvtanulás zajlott három szakoktatóval, akik a magyar nyelvtant játékos formában gyakorolták a gyerekekkel, igyekeztek a nyelvi kompetenciákat fejleszteni. A délutánok kreatívabb műhelymunkával teltek, volt kézművesműhely, táncműhely, játékműhely, sportműhely, játékos nyelvtanulás és nyelvhasználat. Reggel és délben egy kis lelki impulzust is adtunk a gyermekeknek. Az idei tábornak a témája Szent László király volt, próbáltuk a nagy király alakját, tetteit, legendáit közelebb hozni a gyermekekhez. A legtöbb gyermeknek hiányosak a magyar történelmi ismereteik, de nyitottak voltak a Szent László életével kapcsolatos ismeretekre, a legendáit szépen megjegyezték. El is játszottunk három Szent László-legendát: Szent László harca a kun vitézzel, Szent László füve és Szent László vizet fakaszt. A zárórendezvényen kis színdarab formájában el tudtuk játszani Szent László életét”. Kocsik Zoltán tisztelendő úr azt is elmondta: a fakultatív magyar oktatásban részt vevő gyermekek többsége otthon többé-kevésbé beszéli a nyelvet, a passzív nyelvtudásuk megvan, de idegenek előtt nem mernek megszólalni magyarul. Sokan az 1–4. osztályt magyarul végezték el, de utána román iskolába kerültek és sem románul, sem magyarul nem tudnak rendesen, a románt még nem tanulták meg, a magyart már kezdik felejteni. Ilyen helyzetekben érdemes identitáserősítő tevékenységeket végezni a gyermekekkel. „Érdekes, hogy akik nem beszélnek magyarul vagy törik a magyart, azok is azt mondják, hogy magyarok is vagyunk. Sok vegyes családból való gyermek vett részt a táborban, akik azt mondják, hogy két identitással rendelkeznek, van egy anyanyelvük meg apanyelvük, de egyik sem tagadta meg a magyarságát!” – mondta Kocsik Zoltán spirituális.
A Temes megyei fakultatív magyar nyelvoktatás kezdeményezője Marossy Zoltán volt alprefektus, aki szerint a nyelvtábor célja megmutatni a gyermekeknek, hogy van magyar közösségi élet is Temes megyében. „Ez a második Gerhardinum-nyelvtáborunk, Tanulj meg írni, olvasni magyarul játékosan címmel, ahol olyan V–VIII. osztályos gyermekek vesznek részt, akik fakultatív oktatásban tanulják a magyar nyelvet. Azok a gyerekek vannak itt a táborban, oktatóik javaslatára, akik a legjobban beszélik a nyelvünket. Itt egy hétig magyarul kell beszélni, a két nagy egyház, a római katolikus és a református egyház lelkészei, a Gerhardium Líceum magyar oktatói foglalkoznak velük és a belvárosi református ificsapata is mellénk állt. A csapat nagyon jól összekovácsolódott, oktatókkal és önkéntesekkel együtt 15-en vagyunk. Az anyagi támogatást a Generația Tânără România Egyesület közvetítette a számunkra, tavaly amerikai szponzorunk is volt, reméljük jövőre is lesz!” – nyilatkozta lapunknak Marossy Zoltán.
Pataki Zoltán / Nyugati Jelen (Arad)

Elmehet külföldre nyaralni Horváth Anna?
A Legfelső Bíróság mai döntésén múlik, hogy Kolozsvár márciusban lemondott alpolgármestere elmehet-e külföldre nyaralni vagy sem. A tudomásunkra jutott információk szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) megfellebbezte a Kolozs Megyei Ítélőtábla által július 14-én hozott ítéletet, amely jóváhagyta Horváth Anna azon kérését, hogy augusztus végétől szeptember elejéig külföldre utazhasson.
„Igen fura dolog történt, ugyanis a július közepén Kolozsváron zajlott nyilvános tárgyalás alkalmával a DNA ügyészének nem volt semmiféle ellenvetése azzal kapcsolatban, hogy kértem a külföldi nyaralás lehetőségét. Számomra értelmezhetetlen a jogállam keretei között hogy az ügyet kezelő - elvben teljesen szuverén - ügyészen kívül még ki az, akinek ilyen nyilvánvaló beleszólása, sőt, döntési jogköre van ilyen részletekbe menően is.” – nyilatkozta lapuknak Horváth Anna.
Amint arról lapunk július 15-i számában beszámoltunk, szokatlan ítéletet hozott a Kolozs Megyei Ítélőtábla: a DNA kolozsvári területi kirendeltségének kérésére a bíró újabb 60 nappal meghosszabbította a hatósági felügyeletet Kolozsvár volt alpolgármestere ellen, de engedélyezte azt, hogy Horváth Anna néhány napra elhagyhassa az ország területét.
A Kolozs Megyei Ítélőtábla honlapján szereplő információk szerint megállapították a DNA ügyésze által kért hatósági felügyelet újabb 60 nappal történő meghosszabbításának törvényességét és megalapozottságát. Ugyanakkor a bíró jóváhagyta, hogy augusztus 29-szeptember 9. időszakban Horváth Anna elhagyhassa Románia területét, és a Balatonon tölthesse pihenőszabadságát.
Megtudtuk: Erdély fővárosának volt RMDSZ-es polgármester-helyettese megfellebbezte a bírói felügyelet újabb 60 nappal történő meghosszabbítását, amelyről a Legfelső Bíróság szintén ma dönt. Ezzel kapcsolatban korábban Horváth Anna a Szabadságnak azt nyilatkozta: méltánytalannak tartja, hogy egyetlen konkrét indok megjelölése nélkül ismét meghosszabbították a most már kilennc hónapja tartó hatósági felügyeletet. Ez azzal jár, hogy a volt tisztségviselő nem gyakorolhatja az alpolgármesteri jogkörrel járó feladatokat (egyébként márciusban amúgyis lemondott), semmilyen formában nem veheti fel a kapcsolatot a DNA által nevesített és az ügyben érintett személyekkel, illetve nem hagyhatja el az ország területét.
Horváth Anna a lapuknak elmondta: a meghosszabbított tiltás akadályozza mind politikai, mind önkormányzati munkájában. Többek között Antal Gézával, az RMDSZ kolozsvári szervezetének ügyvezető elnökével nem tarthatja a kapcsolatot, bár erre a megyeszékhely magyarságának érdekvédeleme biztosítása érdekében feltétlenül szükség lenne. Ugyanakkor az ügyészek tiltása miatt nem érintkezhet Antal Annamáriával sem, aki Oláh Emese jelenlegi alpolgármester közvetlen munkatársa, jóllehet önkormányzati ügyekben egyeztetnie kell Emil Boc magyar helyettesével.
Elemzők szerint érthetetlen, miért fellebbezett a magyarországi nyaralás jóváhagyása mellett döntő bírói ítélet ellen a DNA, holott a tárgyaláson az intézmény ügyészének nem volt semmiféle ellenevetése az intézkedés engedélyezése ellen.
Kiss Olivér / Szabadság (Kolozsvár)

Románia kilenc élelmiszer minőségében talált eltérést
Románia laboratóriumi vizsgálatok alapján kilenc termék esetében talált eltérést a Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott azonos termékek összevetése következtében - jelentették be ma a hazai hatóságok.
A mezőgazdasági minisztérium vezetősége ma tartott sajtótájékoztatót, amelyen ismertette a Nyugat-Európában és Romániában forgalmazott azonos élelmiszerek összevetésének eredményeit.
Közölték, 29 megvizsgált élelmiszer közül kilenc esetében találtak eltéréseket az összetételt illetően.
Petre Daea mezőgazdasági miniszter elmondta, a kormány kérni fogja az Európai Bizottságot, mielőbb alakítson ki egy átlátható, egységes szabályozást az Európai Unióban, amely lehetővé teszi a hasonló ellenőrzéseket. Szabadság (Kolozsvár)

Több mint kétszázezer gyermeket nem oltottak be kanyaró ellen
Összesen 224 202, 9 hónap és 9 év közötti romániai gyermek nincs beoltva kanyaró ellen – derül ki a bukaresti egészségügyi minisztérium által közzétett jelentésből. Gond az is, hogy nem létezik tartalékkészlet oltóanyagból járványok esetére.
A kimutatás szerint a beoltatlanok közül 30 706 gyermek 9 és 11 hónap közötti, közülük 25 026-an be vannak jelentve háziorvosnál, 5 680-an viszont nincsenek. Továbbá 194 496 gyermek 1-9 éves, 155 727-nek van háziorvosa, 37 769-nek nincs. A jelentés értelmében a belügyminisztériummal közösen indított kampány keretében valamennyi megyében létesítettek egy, a megyei tanács, a helyi önkormányzatok és a megyei egészségügyi igazgatóságok képviselőiből álló bizottságot. A testületet a prefektus irányítja, és feladata gyakorlatba ültetni a kanyarójárvány további terjedését gátló intézkedéstervet.
A bizottságok országszerte 2 277 olyan települést azonosítottak, ahol fennáll a kanyaró-gócpontok kialakulásának kockázata; többnyire romák lakta településekről van szó, amelyekben nincsenek háziorvosok. Ezeken a településeken oltási központokat létesítenek. Országszerte 964 ilyen központ alakul, amelyekben 1 929 orvos és 2 080 egészségügyi asszisztens lát el szolgálatot. A szaktárca által közzétett dokumentum az országos oltási program keretében beadott vakcinákkal kapcsolatos beszerzésekre is kitér. Eszerint a B típusú hepatitis ellen védő oltóanyagból (a születést követő 48-72 órában adják be) 180 ezer dózisra van szükség évente. Ezt a vakcinát 27 682 csecsemő nem kapta meg 2017. június 30-áig. A BCG oltásból szintén 180 ezerre van szükség évente, ezt 12 156 csecsemő nem kapta meg június végéig. A hatkomponensű oltóanyagból (2, 4, illetve 11 hónapos korban adják be) 540 ezer dózisra van szükség egy évben, a múlt hónap végéig 87 330 csecsemő nem kapta meg ezt. A 6 éves korban beadandó, négykomponensű vakcinából 190 ezerre van szükség évente, és június végéig 116 261 gyermek beoltása maradt el. A minisztériumnak az Agerpres hírügynökség által ismertetett jelentése rávilágít az országos oltási program néhány gyenge pontjára is. Ezek közé sorolja, hogy nem létezik tartalékkészlet járványok esetére, és hogy nem különítenek el költségvetést a sürgősségi esetekben való közbelépésre, hogy nincs ilyen helyzetekre felkészített személyzet, sem egységes eljárás, amely ilyenkor alkalmazandó.
Gyergyai Csaba / Krónika (Kolozsvár)