Gyurcsány megvonná az erdélyiek szavazati jogát
Új, népszavazással megerősített alkotmányra, a kétharmados jogszabályok számának csökkentésére és az alapvető alkotmányos jogok védelmének növelésére van szükség Gyurcsány Ferenc szerint. A DK elnöke megvonná a szavazati jogot azoktól a külhoni magyaroktól, akik nem élnek a csonka hazában – tehát szinte mindegyikünktől.
Az Új Köztársaságért Alapítvány pénteki, a „IV. Magyar Köztársaság közjogi rendszere” című konferenciáján Gyurcsány Ferenc kijelentette: a mostani magyar alaptörvény illegitim, „lényegében egypárti diktátum” – tette hozzá indoklásként. Majd a preambulumra utalva kijelentette: meg kell szüntetni az alaptörvényt ideológiailag megalapozó rendelkezéseket. El kell törölni a kormányozhatóságot akadályozó szabályokat, radikálisan csökkenteni kell a kétharmados törvények számát, el kell távolítani a független intézmények éléről a pártkatonákat, az új alkotmányt pedig népszavazással kell majd megerősíteni – foglalta össze véleményét.
Gyurcsány Ferenc, bár nem tartja tisztességesnek a jelenlegi választási rendszert, de nem ért egyet egy arányos választási rendszer bevezetésével. Arányos választási rendszert az akar, aki vereségre készül, és minimalizálni akarja a vereségét – fogalmazott. A többségi rendszer viszont annak kedvez, aki győzni akar, hisz magában és azt gondolja, hogy stabil többséget tud létrehozni – tette hozzá.
A bukott kormányfő szeretné, ha többen vennének részt a választásokon, ám nagyvonalúan hozzátette, nem kellene bevezetni a kötelező részvételt. Ehelyett azt javasolta, hogy a választásokat hétköznap bonyolítsák le, a résztvevők pedig kapjanak fizetett szabadnapot.
Gyurcsány megvonná a szavazati jogot határon túli magyaroktól
A külföldön élő szavazók kérdéséről beszélve leszögezte, hogy az állampolgárságot senkitől nem lehet elvenni, de a voksolás jogát ahhoz kell kötni, hogy a szavazásra jogosultak valamennyi ideig életvitelszerűen Magyarországon éljenek.
Pesti Srácok; itthon.ma/karpatmedence

Udvarhelyen csírázik a Hagyományok Háza erdélyi hálózata
A magyar folklórhoz kerülhettek közelebb azok, akik a hétvégén a székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartott Hagyományok Háza napokon vettek részt.
A magyar népmesékről, táncokról, kézművességről és népzenéről tanulhatott az a több mint félszáz résztvevő, akik a magyarországi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi rendezvényére regisztráltak. A Hagyományok Háza azért jött létre, mert többen arra a felismerésre jutottunk, ha valamit nem csinálunk, akkor a paraszti, kisközösségi kultúra el fog tűnni – avatta be a jelenlévőket Kelemen László, a magyarországi intézmény főigazgatója. A másik két ráismerés, ami elősegítette az intézmény létrejöttét, az volt, hogy a gyűjteményekből, a „holt” anyagból nehezebb tanulni, mint az élő forrástól, ugyanakkor Kelemen László szerint az intézményi forma a különböző mozgalmakat jobban megőrzi, ezért is akarták megalapítani a Hagyományok Házát.
„Nehéz dolog a huszonegyedik század hajnalán új intézményt alapítani, hiszen már minden van, már mindent kitaláltak, már mindenre van múzeum. Igen ám, de ezek olyanok, mint az egyiptomi szarkofágok, a turisták elcsodálkoznak ott, hogy milyen szép az a kultúra, de nem él ott semmi. Nekünk az volt a dolgunk, hogy azt, ami oly kedves nekünk, továbbéltessük” – magyarázta. Az igazgató szerint kezdettől fogva Kárpát-medencei jellege volt az intézménynek, Udvarhelyre is szeretnének jönni, hiszen szerinte emblematikus hely a táncházmozgalom történetében. Az erdélyi helyzet speciális, itt jóval többen vagyunk magyarok, hatalmas a terület és nagy az örökség, amit őrizni kell, ezért négy helyen, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen és Kolozsváron kezdtük el a hálózatosodást. Távlati cél az erdélyi Hagyományok Háza létrehozása – ismertette az igazgató. A terjeszkedéssel a magyar–magyar kapcsolatokat ápolnák a hajdani Magyarország területén, ugyanakkor a gyűjtéseket folytatnák, illetve a korábbi és helyi gyűjtéseket digitalizálnák és tennék közzé ingyenesen, hogy bárki számára hozzáférhető legyen.
„Az élő hagyomány átadása a harmadik és legfontosabb célunk. Ma már nemcsak szabadidős tevékenységeket tartunk, hanem kétéves felsőfokú végzettséget adó tanfolyamokat is” – hangsúlyozta. A képzéseket akkreditálnák Erdélyben is, és a klasszikus képzések mellett újakat vezetnének be, például a népi gyógyászatot. A főigazgató szerint a tudást nem importálni szeretnék Erdélybe, hanem inkább a helyi tudást akarják meghatározóvá tenni itt. Ezért nem ugyanazokat a tevékenységeket akkreditálták a Romániai Magyar Pedagógusszövetség segítségével. „Mindennek a kiemelt stációja a Hagyományok Háza napok székelyudvarhelyi kiadása, ezért jöttünk el mintegy hetvenen” – tette hozzá. Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere a pénteki megnyitón elmondta, hogy a városvezetés partner, „építő ember” akar lenni a Hagyományok Háza udvarhelyi hálózatának kiépítésében.
Veres Réka / Székelyhon.ro

Biró Gábor újabb kiállítása Udvarhelyen
Biró Gábor székelyudvarhelyi festőművész, restaurátor kiállítása nyílott meg szombaton a székelyudvarhelyi városi könyvtár látvány- és hangzóanyagtárában. A tárlatot Szabó Károly, a könyvtár munkatársa nyitotta meg, az eseményre számos – az alkotó munkásságát követő – műkedvelő látogatott el.
Kilenc képet csodálhatnak meg az érdeklődők, melyek meg is vásárolhatók. A művész 1980-ban végzett a kolozsvári Ioan Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet szakán, egyéni tárlatait nemcsak szülővárosában láthatta már a közönség, hanem Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, sőt a budapesti Parlament Galériában és a győri Városi Képtárban is. A szakirodalom szerint képei expresszív munkák, szürreális kompozíciók, ugyanakkor világa a természethez kötődik, síkok, terek között teremt kapcsolatot és átjárást derűs formavilágával, absztrakt formáival. Bíró Gábort hat éve – alkotói munkája elismeréseként – a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével jutalmazták. A könyvtárban május 5-éig tekinthetik meg képeit az arra járók.
Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

Egy erdélyi könyvbemutató turnéról
A napokban kikerült a nyomdából Frigyesy Ágnes Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők – Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István, Bíró János Antal OFM című könyve, mely alkalomból a kötet szerzője a jövő héten erdélyi könyvbemutató körútra indul. Második erdélyi könyvbemutató körútját augusztusra tervezi.
Takaró Mihály irodalomtörténész a kötet bevezetőjében így ír: „Hiánypótló, egyszersmind friss, eredeti munkát tart az olvasó a kezében. A Szalézi Szent Ferenc-díjas, sokszínű és sokrétű munkát végző újságíró Frigyesy Ágnes arra vállalkozott, hogy a történelmi félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve, három ’istenszolga’ életútját bemutatva példákat tárjon elénk, XXI. századi magyarok elé arról, hogy a hit, a szeretet, a remény örök megtartó erő, mely bátorságot, hűséget, bizodalmat teremhet abban, aki mindvégig, rendületlenül ezekbe kapaszkodik…”
Urbán Erik ferences szerzetes, érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója a kötet ajánló soraiban rámutat: „Sokatmondó a kötet címe is: Az Úr csodásan működik – Erdélyi nagy Tanúságtevők, hiszen e kötetnek nemcsak az a célja, hogy csupán emlékeztessenek egy adott korban, politikai rendszerek viszontagságai között nagyrészt leélt életutakra, hanem az egyes eseményekben felismerjük Isten gondviselését népe iránt, hiszen minden időben megadja azon karizmatikus személyeket, akik elveszítik életüket Istenért és felebarátiakért, így kiteljesítve azt.
A Budapesten élő Frigyesy Ágnes első erdélyi körútjának várható programja:
Május 7., 12 óra, Déva, ferences templom – déli szentmise utáni könyvbemutató
Május 7., 17 óra, Szászváros – Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Központ, ferences kolostor ebédlője – teadélután
Május 8., Gyulafehérvár – papi szeminárium díszterme, 60 kispapnak (zártkörű)
Május 9., 18 óra Székelyudvarhely – Városháza, Szent István díszterem
Május 10., 18 óra Gyergyószárhegy, Művelődési Ház, Cike terem
Május 12., 17 óra, Kovászna – Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ épülete
Május 13., (szervezés alatt) Sepsiszentgyörgy, esetleg Málnás
Május 14., 10.30, Csíksomlyó, kegytemplom – szentmise utáni könyvbemutató
Május 14., 17 óra Csíkszereda, Millenniumi templom – szentmise utáni könyvbemutató
Az első négy nap alkalmain közreműködik Kegye János pánsípművész. http://itthon.ma/kult

Szatmárnémetiben tartja országos találkozóját a Bonus Pastor Alapítvány
Három napon keresztül zajlik Szatmárnémetiben a szenvedélybetegeken segítő Bonus Pastor Alapítvány országos találkozója Szatmárnémetiben. Az alapítvánnyal szoros kapcsolatban álló helyi Új Remény Egyesület szervezésében pénteken indult a rendezvénysorozat, amelyen vasárnapig számos előadáson és csoportbeszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők.
A találkozóval a szenvedélybetegek számára segítséget nyújtó alapítvány és egyesület tevékenységét népszerűsítenék a szervezők, hogy reményt adjanak azok számára, akik a függőségből keresik a kiutat.
A Bonus Pastor Alapítvány 1993 őszén jött létre Horváth Levente lelkipásztor kezdeményezésére. Célja felkarolni azokat az embereket, akik valamilyen szenvedélybetegséggel küzdenek, lehet az alkohol, kábítószer, szerencsejáték vagy akár dohányzás is. Az alapítvány a Maros megyei Magyarózdon megkapott egy kastélyt és egy magtárat, amelyet felújítottak és átalakítottak egy drogterápiás otthonná, ahol bentlakásos terápia alkalmazásával nyújtanak segítséget a rászorulóknak. Eleinte rövid 12 napos terápiákat indítottak, majd a hosszúterápiás kezelések is létrejöttek, ahol hat hónaptól 9 hónapig tartó intenzív foglalkozásokat tartanak 15-20 fős csoportok számára.
A szatmári országos találkozót szervező Új Remény Egyesület 2010-ben jött létre Szatmárnémetiben, és karitatív szervezetként indult – tudtuk meg az egyesület vezetőjétől, Puskás Csabától, aki beszámolt arról is hogy annak idején még nem sejtették, hogy ilyen szoros kapcsolatuk lesz a Bonus Pastor Alapítvánnyal.
„Az egyesületünk elsődleges célja, hogy a rászorulókon és a hátrányos helyzetű embereken segítsen testiekben, lelkiekben. Ez azt jelenti, hogy felkaroljuk a nagycsaládosokat, a perifériára szorultakat, és időközben kialakult a gondolat, hogy mi lenne, ha szenvedélybetegekkel is foglalkoznánk” – idézte fel az egyesület vezetője.
Mint elmondta, az „ihletet” egy barátjának, Gombola Andrásnak köszönheti, aki 2011-ben jött haza Szatmárnémetibe a harmadik hosszúterápiájáról, és kereste azt a közeget, amit otthagyott Magyarózdon. „Hallott az egyesületünkről és megkeresett minket azzal, hogy neki utógondozói csoportra lenne szüksége, mert különben visszaesik. Ez adta az ötletet, hogy akkor miért ne hozhatnánk létre mi is egy utógondozói csoportot, hiszen Erdélyben nyolc nagyvárosban működik hasonló csoport” – mondta Puskás Csaba.
Heti találkozók a Zöld Házban
Szatmárnémetiben 2012 őszén megalakult egy utógondozói csoport, amely a Bonus Pastor Alapítványnak egy kirendeltségeként működik, ahol heti rendszerességgel tartanak csoportfoglalkozásokat, hétfőnként a Kossuth-kertben található Zöld Házban.
„Ez a találkozó nagyszerű alkalom arra, hogy hirdessük magunkat, hogy hirdessük az Új Remény Egyesület munkáján túl a Bonus Pastor Alapítvány nyújtotta lehetőséget, hogy eljusson az emberekhez a hír, az információ, hogy itt vagyunk, jelen vagyunk, dolgozunk. Van esély a szabadulásra. Nem kell beletörődni abba, hogy hozzátartozónk nem találja a kiutat, akár az alkohol, játék vagy a drog fogságából, mert eljöhetnek hozzánk és segítséget kérhetnek. Nagyon fontos ezt tudatosítani, felvilágosítani az embereket, hogy van lehetőség a szabadulásra ebből a függőségből” – mondta Puskás Csaba.
A hét végén előadást tartanak a Bonus Pastor Alapítvány munkatársai, Bartha Éva klinikai szakpszichológus és Horváth Mária szociális munkás. Ezeket csoportos megbeszélések követik, emellett vasárnak több szatmárnémeti templomban mutatják be a Bonus Pastor Alapítvány és az Új Remény Egyesület tevékenységi körét, illetve tanúbizonyságok is elhangzanak majd olyanoktól, akik megszabadultak a függőségtől.
Barakonyi Gergő / maszol.ro

Kelemen: az egészségügyi törvény kapcsán az ellenzék versenyt fut kisebbségellenességben
Az ellenzéknek, bár első körben megszavazta, végül túl sok volt a kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása, a civileknek viszont túl kevés. Legalább a kormánypártok nem gondolták meg magukat.
A képviselőház ellenszavazat nélkül fogadta el áprilisban az egészségügyi törvény RMDSZ által kezdeményezett módosítását, amely előírja, hogy azokon a településeken, amelyekben egy kisebbség aránya eléri a 20%-ot vagy az 5000 főt, az egészségügyi és szociális intézményekben kötelező az illető kisebbségi nyelvet beszélő személyzet alkalmazása. Ezt követően azonban ellenzéki képviselők az Alkotmánybírósághoz fordultak a módosítás miatt. Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel a törvénymódosítás menetéről, az ellenzéki pálfordulásról, a kormánypártok hozzáállásáról és a civilek által megfogalmazott kritikáról beszélgettünk A politika belülről legfrissebb kiadásában. A műsort, amelynek Balázsi-Pál Előd, a Transindex felelős szerkesztője a moderátora, vasárnap, április 30-án 17:30-kor közvetíti az Erdélyi Magyar Televízió, hétfőn pedig az Erdély FM-en is meghallgatható. A beszélgetés első része alább olvasható, a második, az RMDSZ kongresszusáról, a női kvótáról, az új szlogenről és a FUEN kongresszusáról szóló részt hétfőn közöljük.
Balázsi-Pál Előd: Az utóbbi hetek egyik nagy témája az egészségügyi törvény módosítása volt. Menjünk végig ezen a folyamaton, és nézzük meg, mi történt, és miért van ilyen felháborodás körülötte. Kezdjük az elején: amikor egy törvénytervezet megszületik, az hogy történik, kik azok, akik dolgoznak rajta, mennyi idő az, amíg elkészül egy módosítási javaslat?
Kelemen Hunor: – Az elmúlt esztendőben volt néhány olyan eset – Nagyváradon egy, Kolozsváron egy másik – egészségügyi intézetekben, kórházakban, klinikákon, amikor románul jól nem beszélő embereket súlyos diszkrimináció ért. A gyakorlat azt mutatta, hogy ez így nem mehet tovább.
Másrészt pedig a Nyelvi Charta, amit Románia ratifikált, a kisebbségek chartája, pontosan előírja azt, hogy milyen területeken kell az anyanyelvhasználatot biztosítani. A Charta ugyan azt mondja, hogy az egészségügyi intézményekben, szociális intézményekben, igazságszolgáltatásban, közigazgatásban, oktatásban, kultúrában az anyanyelvhasználat természetes, de le kell fordítani ezt a mindennapok nyelvére. Ezért tavaly, még a múlt parlamenti ciklusban Kerekes Károly és néhány kollégánk elindította ezt a törvénykezdeményezést, ami azt jelentette, hogy létező törvényekhez olyan módosító javaslatokat iktattunk be, amelyek lehetővé tették azt, hogy az anyanyelvhasználat az egészségügyi rendszerben, illetve a szociális intézményekben biztosított legyen. Mert ez a természetes, ez a normális. Elindult a parlamenti vita, ami ebben az esetben a szenátusban kezdődött, és a képviselőház a döntőház. A parlamenti ciklus végén még csak a szenátusban volt a törvénytervezet, illetve ott hallgatólagosan elfogadták (azaz a rendelkezésre álló idő alatt nem szavaztak róla, ezért átkerült a képviselőházba – szerk.), és az új parlament kezdte el vitatni február végén ezt a törvénytervezetet a képviselőházban, a szociális bizottságban, az egészségügyi bizottságban, a költségvetési bizottságban. A szakbizottságokban, úgy, ahogy kell, végigvitatták. Volt némi halasztás, amíg meg tudtuk győzni a kollégákat, hogy szavazzák meg a román kollégák a bizottságban is. Meg kellett győzni őket, ez nem volt egy egyszerű történet, de meggyőztük, és plenáris ülésen húsvét előtt megszavazta a parlament.
- Mik voltak azok az érvek, amelyekkel meg lehetett győzni a román kollégákat?
– Egyrészt Románia nemzetközi kötelezettségvállalásai, másrészt a gyakorlati élet azt mutatja, hogy erre szükség van, harmadrészt ha van anyanyelvhasználatra alkotmányos előírás, és ez a közigazgatási törvényben a 20 százalékos küszöböt írja elő, akkor ezt így próbáltuk kivetíteni és továbbvinni ezekkel az érvekkel az egészségügyi rendszerben is. Itt még hátravan az igazságszolgáltatás, amire van törvény, de az igazságszolgáltatás rettenetesen menekül, ódzkodik attól, hogy alkalmazza a törvényt. Saját maga, aki a törvényt felügyeli és az igazságot szolgáltatja, nem alkalmazza a törvényt, mindig azzal bújnak ki, hogy nincs elég pénzük fordítóberendezésekre és tolmácsokra. Szóval az érveink racionális érvek voltak. A törvényességet, a jóérzést, a toleranciát, a párbeszédet, a már meglévő jogszabályokat hoztuk szóba, és sikerült meggyőzni a kollégákat, hogy megszavazzák a bizottságban, majd a plenáris ülésen. A frakcióvezetők között volt még egy egyeztetés, amikor kollégáink meggyőzték a liberális frakciót, meggyőzték az USR és a PMP frakcióvezetőit, hogy szavazzák ők is meg. Ezért történt az, hogy a végszavazáson a parlamentben nem volt ellenszavazat, egy-két tartózkodással átment ez a törvénytervezet, és az első pillanatban mi is azt gondoltuk, jóhiszeműen, hogy íme, egy olyan kérdés, egy olyan pillanat, amikor senki nem akar versenyfutást tartani magyarellenességből vagy kisebbségellenességből. Mert ez nem csak a magyarok számára biztosítaná az anyanyelv használatát, hanem más kisebbségeknek is, ugyanis bevittünk egy alternatív küszöböt is. Ez az újdonság az eddigi szabályozásokhoz képest, 5000 fős kisebbség esetében is lehet kérni az anyanyelvhasználatot egy településen. Például Konstanca városában ez lehetővé teszi azt, hogy a tatárok, törökök kérjék az anyanyelvhasználatot, vagy Temesváron akár a szerbek. Az etnikai arányokat nem tudom fejből, de más közösségek számára is lehetővé teszi, hogy az anyanyelvhasználatot a gyakorlatba ültetve kérjék, használják, éljenek vele.
- Valószínűleg mindenki számára meglepetés volt, hogy gyakorlatilag egyöntetűen szavazta meg a képviselőház ezt a törvénytervezetet, utána azonban több frakció is az alkotmánybírósághoz fordult. Mi állhat ennek a hátterében?
– Nehéz egyetlen motivációt keresni. Traian Basescu indította el ezt, azzal, hogy nem lehet elfogadni az alternatív küszöböt, azt, hogy Konstanca városában – ő konstancai – majd a törökök és tatárok is kérhetik, hogy anyanyelvükön beszélhessenek az öregotthonban vagy a sürgősségi klinikán. Kiadta az utasítást a frakciónak, földbe döngölte őket, hogy mért szavazták meg. Ő szenátor, tehát a képviselőházi szavazáson nem vehetett részt, a szenátusi hallgatólagos elfogadáskor pedig még nem volt szenátor, akkor még csak jelölt volt. A lényeg az, hogy utasítást adott a képviselőházi frakciónak, hogy támadják meg az alkotmánybíróságon. Ők ezt az utasítást nagy sebességgel végrehajtották, és megkeresték a liberálisokat és az USR-seket is, hogy írják alá ők is. A liberálisok közül nagyon sokan aláírták, az ideiglenes pártelnök is megrótta a kollégáit, hogy miért szavazták meg egy héttel korábban, másrészt hogy miért nem támadták ők meg, miért kellett nekik Basescuhoz igazodniuk. Ez volt az, amit én versenyfutásnak neveztem a kisebbségellenességben. Az USR-ből is aláírták néhányan, mert legyünk őszinték, ott is vannak jó néhányan nacionalisták. A nacionalisták – nem mondom azt, hogy egyenlő arányban – de terítve vannak a román pártokban mindenhol, és pontosan egy marosvásárhelyi, POL-gyökerekkel rendelkező USR-s is aláírta, hogy példát is tudjak adni.
Éppen a minap volt az együttes ülésen Basescuval egy aprócska szóváltásom. Amikor együttes ülése van a képviselőháznak és a szenátusnak, akkor egymás mellett ültünk, és mondta nevetve, hogy „rám soha ne számítsatok, mert mindig ellenem szavaztatok”. Én meg mondtam neki, hogy ez nem jelenti azt, hogy magyarellenesnek kellene lenni, mert magyarok szavazatával lett kétszer államelnök. Az igaz, hogy én egyszer sem szavaztam rá, de ettől mi még nagyon jól kormányoztunk együtt. Na, ezen egy nagyot kacagott a szokásos módján, de az biztos, hogy minden egyes olyan kérdésben, ahol betehet, be fog tenni ezután is. Látszik, hogy ő egy skorpió, ilyen a természete.
- De ha jól értem, ő nem magyarellenes megfontolásból támadta ezt a törvényt.
– Jó, én nem akarom mentegetni. A lényeg, hogy alkotmánybíróságon megtámadtak egy olyasvalamit, ami nem alkotmányellenes, ami természetes, amit a jóérzés diktál, és ez kisebbségellenes mindenestül. Magyarellenes, cigányellenes, zsidóellenes és így tovább, tatárellenes, törökellenes... Azonkívül eszméletlen butaságokat írtak az alkotmánybírósági keresetben, ha valaki azt elolvassa, szörnyülködhet, hogy milyen mondatokkal lehet az alkotmánybírósághoz fordulni. Én nem hiszem, hogy az alkotmánybíróságon ezzel a törvénnyel bármi probléma történne. Másrészt hozzátenném, hogy hétfőn-kedden gyorsan tájékoztattuk mind a Néppárt elnökét, Joseph Dault, mind a főtitkárt, Antonio Lopez-Isturiz White-ot, mert elfogadhatatlan az, hogy a néppárti kollégáink támadnak meg az alkotmánybíróságon egy olyan törvényt, amely a kisebbségeknek egy plusz lehetőséget teremt meg az anyanyelvhasználatra. Ez nem egy elfogadható gyakorlat, nem elfogadható elv, hogy néppárti kollégát egymást alkotmánybíróságon próbálják meg ellehetetleníteni. A másik dolog, hogy eddig még csak a PSD és a régi PNL támadott meg olyan törvényt, amely a kisebbségeknek anyanyelvhasználatot biztosított. Ez a tanügyi törvény volt, 2011-ben. Ehhez a mostanihoz azonban felsorakozott az ellenzék tokkal-vonóval, Basescu, Raluca Turcan, Nicusor Dan, mind a három ellenzéki pártból. Ezért mondom azt, hogy a tanulságokat is le kell vonni. Ebből egyértelműen arra a tanulságra lehet jutni, hogy a román pártok, függetlenül attól, hogy ideológiailag hol állnak – persze ez is egy bonyolult kérdés, hogy a liberálisok hol állnak ideológiailag – magyarellenessé, kisebbségellenessé válnak. És hogy magunkra számíthatunk, és arra a lehetőségünkre, hogy partnereket szerezzünk ideig-óráig a magyar érdekek mellé.
- Az RMDSZ a választások előtt sokszor hangsúlyozta, hogy szükség lenne arra, hogy ismét visszatérjen a parlamentbe vetett bizalom. Én megvallom, hogy elvesztettem a maradék bizalmamat is abban a pillanatban, amikor azok a képviselők, akik egyik nap megszavaznak egy törvénytervezetet, pár nappal később az alkotmánybíróságon megtámadják ugyanazt. Hogy lehet ezt egyáltalán felfogni, hogy ennyire változzon teljes képviselőcsoportoknak a véleménye pár nap alatt?
– Szinte azt mondhatnám, hogy Romániában ez nem is kellene, hogy meglepetést okozzon, mert ilyen még volt, csak talán nem kapott ekkora nyilvánosságot a magyar médiában, mert nem magyar ügyről volt szó. Talán még lesz ezután is ilyen, nem is ez a kérdés. A kérdés az, hogy a pártvezetők, akik a többséget adják, akik a kormányzáshoz szükséges többséget biztosítják, egy-egy időszakra képesek-e túllépni a mindenféle zsigeri vagy taktikai szempontokból végzett számításaikon, és képesek-e a közösségeket, a közügyeket előtérbe hozni, és úgy kormányozni. Mert amikor az ellenzékről van szó, akkor sajnos azt kell mondanom, hogy sokszor a józan észnek a nyomát sem lehet föllelni a döntéseikben. Mert itt aztán tényleg nem értem, hogy pontosan mi lehetett a problémájuk. Csak azért, mert Băsescu kezdeményezte, a PNL is beszállt, hogy nehogy lemaradjon a kisebbség-ellenességnek nevezett versenyfutásba, és versenyeznek, hogy ki szakítja át elsőként ezt a szalagot. Ez érthetetlen. De gyakorlatilag számomra az a kérdés mindig, és ez, elismerem, egy nagyon pragmatikus megközelítés, hogy azok, akik kormányoznak, azok, akik a többséget biztosítják, képesek-e a józan mérlegelésre, a jó döntések meghozatalára, és képesek-e elkerülni a mindenféle egyéb kicsúszásokat, akár egyik, akár másik oldalon. Képesek-e nem úgy viselkedni, mint a fundamentalisták?
- Az ellenzéki pártok alkotmánybírósághoz való fordulását követően a kormánypártok részéről történt valamilyen változás az ehhez a törvényhez való hozzáállásban? Érezhető volt az, hogy esetleg ők is újragondolnák ezt?
– Nem, abszolút nem. Szóba sem került. Én azóta beszéltem már mindkét pártvezetővel, mindkét házelnökkel, mind Tăriceanuval, mind Dragneával, és ez a kérdés szóba sem került. Ilyen szempontból azt gondolom, hogy ma nem ez, ami őket foglalkoztatja, és azt tudom mondani, hogy ez volt az első próbája az együttműködésünknek, amit tartalommal kell megtölteni a mi szempontunkból, a közösségi érdekek szempontjából. Nyilván ez előrevetíti azt is, hogy körülbelül mire számíthatunk, amikor a közigazgatási és az anyanyelvhasználatra vonatkozó módosításokat tartalmazó törvény a parlament elé kerül. Egy csomó más olyan ügy van, amelyekben vagy megegyezünk, vagy nem egyezünk meg. Van egy téma, amit már hetek óta jegelünk, mert mi nem egyeztünk bele, és, bár nélkülünk is meg tudnák hozni a döntést, nem hozzák meg. Hogy miben nem tudtunk megegyezni? A szenátusban van egy olyan törvénytervezet, hogy az önkormányzatoknál nem szükséges a kétharmados többség akkor, amikor vagyoni jellegű döntésekben határozatokat kell hozni. Mostanig ez szükséges volt, ezt akarják módosítani. Különösen azért, mert a nagyvárosokban nincs kétharmada senkinek, és az EU-s projektekhez nagyon sokszor olyan döntéseket kell hozni, amelyek vagyoni jellegű kérdéseket érintenek, és ezeket nem tudják meghozni, ezért csúsznak az Európai Uniós pályázatok. Mi egy olyan kompromisszumot akarunk, és ezt javasoljuk a jövő héten, hogy csak azokban a kérdésekben kelljen eltekinteni a kétharmadtól, ahol Európai Uniós pályázatról van szó. Mert Székelyföldet leszámítva ez bennünket nagyon sok helyen a partnereinkkel szemben gyengít, a tárgyalási pozícióinkat gyengíti. Mert velünk van kétharmaduk, nélkülünk nincs. Ha nincs szükség kétharmadra, akkor nincsen szükség ránk. Ez egy pragmatikus kérdés, viszont az Európai Uniós projekteket sem lehet emiatt jegelni, elhalasztani, ezért azt fogjuk javasolni, hogy amikor EU-s projektről van szó, akkor legyen megengedett az, hogy a fele plusz egy szavazat elegendő legyen a vagyoni jellegű határozatoknál.
- Az egészségügyi törvény módosítása kapcsán az RMDSZ kicsit úgy járt, mint a nyuszika a viccben, sőt, sokkal rosszabbul, mert miközben az ellenzéki pártoktól kapott egy taslit azért, mert van sapka a fején, egy kolozsvári civil szervezettől, az AGFI-tól meg azért kapott taslit, mert nincs sapka a fején. Ez a szervezet azt mondja, hogy valójában az egészségügyi törvény módosítása nem bővíti a nyelvi jogokat. Mi az RMDSZ álláspontja, másrészt mi a mechanizmus, ami ilyenkor történik, amikor egy ilyen jellegű kritika éri a szervezetet? Hogyan reagál a szervezet erre?
- Örülünk, hogy azért kritizálnak, mert tettünk valamit. Eddig nem volt semmi, azért meg nem kritizáltak. Én különösebben ezzel nem kívánok foglalkozni, minden építő kritikának helye van, engem nem zavar. Eddig ilyen probléma nem merült fel, mert az egészségügyben, a szociális intézményekben az anyanyelvhasználat nem volt lehetséges, illetve a nemzetközi kötelezettségvállalások lefordítása a gyakorlatra nem történt meg. Azokra a kifogásokra, amelyek arra vonatkoznak, hogy nem elég részletes, és nincsenek szankciók, azt tudom mondani, hogy a törvény általában a keretet biztosítja, és nem részletezi. Kormányhatározatokra van szükség, az biztos, minden egyes törvény alkalmazásához. Ugye jogászoknak ezt nem kell különösebben magyarázni, nem kell magyarázni az egyszerű embernek sem, ő tudja, hogy van egy törvény, aztán jönnek kormányhatározatok, amelyek az alkalmazásának a részleteit szabályozzák, és ott kell mindazt majd beírni a kormányhatározatba, ami a törvényes kereteken túli gyakorlati alkalmazásban szükséges. Azt gondolom, hogy ez meg fog történni, de minden építő bírálatot szívesen meghallgatok. Amikor meg csak arról szól, hogy megint nincsen sapkád, nyuszika, akkor arra nem tudok mit mondani. Mi dolgozunk, tesszük, amit tennünk kell, és akkor bíráljanak, amikor tévedünk. Amikor meg hozzá tud tenni valaki valamit ahhoz, amit mi elvégeztünk, azt én nagyon jó néven veszem, bárhonnan jöjjön ez a bírálat, engem nem zavar. A munkamegosztásra egyébként nagyon nagy szükség lenne. A jó értelemben, és a jóhiszeműen végzett munkamegosztásra. Mert valóban, civil szervezetek nagyon sokszor el tudnak végezni olyan munkát is, amit egy politikai szervezet – számtalan okot fel tudok hozni, hogy miért – nem tud elvégezni. Másrészt viszont nem tud elvégezni egy civil szervezet olyan feladatokat, amelyeket egy parlamentben levő politikai szervezet el tud végezni. Ha van egy jóhiszemű, és a közös érdekeket szolgáló munkamegosztás, az az erdélyi magyar embereknek az ügyét segíti, ebben biztos vagyok. Hogy ezt ki lehet-e alakítani, illetve kivel lehet kialakítani, ez egy nagy kérdés.
- Most az alkotmánybíróságnak kell döntenie az egészségügyi törvény módosítása kapcsán. Hogyan történik az alkotmánybíróság döntése, teljesen zártkörű, ők egymás közt eldöntik, hogy mennyire megalapozottak azok az érvek, amelyeket az ellenzéki pártok jelen esetben felsoroltak, vagy esetleg meg is hallgatják a feleket?
– Pontos eljárásokat nem tudok. Ők kijelölnek egy raportőrt, aki elkészíti a jelentést, szakemberekkel is konzultál természetesen, hiszen ott van egy csomó olyan alkotmányjogász, segédbíró, meg mindenféle egyéb szakértő, akikkel ezt végignézik, és egy jelentés alapján vitatkoznak, érvelnek, döntenek. Voltak olyan esetek, amikor meghallgatták a feleket. Például amikor konfliktusról volt szó az intézmények között, államelnöki hivatal és parlament, kormány és parlament, kormány és államelnöki hivatal közt. Nem egyszer volt az, hogy bement Băsescu, bement Johannis, tehát az elmúlt években ez is egy gyakorlat. De az ülések nem nyilvánosak. A döntést az alkotmánybírók meghozzák, és utána nyilvánosságra kerül. De az alkotmánybíróságon nem szokás az, hogy bent ül a média, és az alkotmánybírósági ülést végigköveti. Nem tudom, hogy ki a raportőr, de én biztos vagyok abban, hogy ebben a törvényben alkotmányellenesség nincsen, hogy semmi olyat nem tesz, ami az alkotmány bármelyik cikkelyén túlmutatna. Így különösebben nem foglalkoztatott ez a kérdés, ki fog derülni rövidesen.
- Lehet tudni arról valamit, hogy az államfőnek mi az álláspontja, ugyanis neki is ki kell ezt még hirdetnie?
– Nem tudom, erről őt kell megkérdezni.
.- Kisebbségiként azért nem kellene probléma legyen ez számára. – Ne érjen minket meglepetés, adja az Isten! Transindex.ro

Aláírásgyűjtések Erdélyben
A rendszerváltás után az anyaország szellemi életében a balliberális világnézet, a kozmopolitizmus, a nemzetellenesség szinte egyeduralkodó volt. A Kornis Mihály által emlegetett ötezer értelmiségi, akivel szemben nem lehetett politikát csinálni, akik megmondták, hogy ki a náci, és ki a demokrata, hosszú időn keresztül egyszerre rendelkezett hermeneutikai hatalommal (ők határozták meg a szavak értelmét), a politikai tabukijelölés hatalmával és bizony ők húzták meg a szalonképesség határait is.
Ha valaki ezeket a határokat átlépte, nem ritkán országos hajszát is indítottak ellene. Ennek csúcsa volt a Csurka István elleni hajtóvadászat, melynek legemlékezetesebb pillanatában Kerényi Imre, akkor még az SZDSZ szekértolójaként azt javasolta, hogy az írót őrületbe kell kergetni a lelki terror eszközeivel. E társaság, amikor nagyon határozottnak és ellenállhatatlannak akart látszani, nekifogott aláírásokat gyűjteni különböző ügyekben. Hatalmának leáldozása után is megmaradt bennük az önlistázásra való hajlam. Legabszurdabb talán a zámolyi cigányok melletti aláírásgyűjtésük volt.
Erdélyben ismereteim szerint az első „magyar belpolitikai”, „fesztív” aláírásgyűjtésre a Kolozsvári Nyilatkozat elfogadását követően került sor eszmeileg azonos körben. A lényeges különbség az, hogy Erdélyben soha nem voltak ezek az erők meghatározóak, bár tény, hogy sajnálatos módon nő a befolyásuk ahelyett, hogy csökkenne.
A balliberális értelmiség nem tudta elfogadni, hogy az RMDSZ politikáját a továbbiakban elvi síkon az autonómia és a belső önrendelkezés gondolata fogja meghatározni. Kiáltványukban egy sor testetlen és alaptalan vádat fogalmaztak meg az RMDSZ vezetésével szemben, nyilvánvaló módon nem a nyilatkozat elfogadását ellenző, de a csoportnyomás hatására végül megszavazó Domokos Gézát értve ezalatt, hanem a radikális fősodort, akiket Cs.Gyímesi Éva az egyik írásában nevesített is, a Tőkés László, Szőcs Géza, Csapó József, Patrubány Miklós, Borbély Imre ötösfogatra gondolt, de nyilván ide értette mindazokat, akik az autonómiagondolat elfogadtatásában élen jártak az elnökségen és a Küldöttek Országos Tanácsán belül. (Mindenképpen meg kell említeni Toró T. Tibor nevét, aki már akkor elnökségi tag volt, de Kolumbán Gábor volt alelnök is inkább ehhez a csapathoz tartozott.)
A liberálisok szabályos sajtó-össztüzet zúdítottak az autonomistákra, melynek hangulati aláfestését szolgálta az említett aláírásgyűjtő akció. A szöveg populista hangvétele és mondvacsináltsága* a magyarországi Demokratikus Chartát idézte.
Bevezető szövege mintegy összefoglalását adja mindazon gyanúsítgatásnak és vádaskodásnak, amit az akció szereplői tanulmányaikban részletesen kifejtettek: “az RMDSZ vezetőség egy részének”(...) nincs áttekinthető irányvonala, döntéseit rögtönzés jellemzi. Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem támaszkodik a valóság alapos ismeretére, nem veszi figyelembe a romániai magyarok összes rétegeinek és csoportjainak mindennapi érdekeit, nem számol a romániai társadalom politikai éretlenségével. Sőt, inkább úgy tűnik, a közéleti kultúra hiányát arra használja fel, hogy politikai akaratát - akár a társadalom valós érdekeinek rovására - minden áron érvényesítse. Gondjaink egészét átfogó hiteles érdekvédelmet elhanyagolva, a mai vezetés egy része az RMDSZ-t saját homályos politikai ambícióinak eszközévé próbálja tenni. (...) a közelgő kongresszust a vezetőség szóban forgó része nem közös problémáink megvitatására, hanem arra kívánja felhasználni, hogy a maga számára végképp megtisztítsa a terepet mindazoktól, akik útjában állnak átláthatatlan politikai elképzeléseinek.”
Holott a valóság mindennek ellenkezője volt. Akikre ők céloztak, azoknak volt igazán átgondolt és áttekinthető irányvonala, azok folytattak következetes, értékelveken alapuló politikát. Ők álltak két lábbal a földön, ismerték az ellenfelet, indultak ki a realitásból, ők képviselték az erdélyi magyar társadalom valós érdekeit, a kongresszust, pedig, mint azt egyébként a történelem igazolta, nem pozíciószerzésre kívánták felhasználni. Jelöltjük, Tőkés László vissza is lépett, átadva a terepet Markó Bélának, abban bízva, hogy így megteremtik a közös bizalom alapját, s együtt építhetik majd az autonómiát.
Lovas Istvánnak egyik vesszőparipája, hogy mindent meg kellene tenni, amivel az ellenfél megvádol minket. Ezesetben is ez juthat eszünkbe. Lehet, hogy ezt kellett volna tenni: megtisztítani a terepet a román hatalom beépített embereitől, a gyáváktól, a megvásároltaktól az asszimiláltakról. De az autonomisták idealisták voltak, abból indultak ki, hogy a másik oldal emberei is partnerek a közös nemzetépítésben és méltányolják a példás önmegtartóztatást. Nem kellett sokat várni a csalódásra, a labancok már az első Szövetségi Képviselők Tanácsa gyűlésen felrúgták azt a belső egyezséget, miszerint a vezető pozíciók betöltésekor a két szárny hatalmi egyensúlyát fogják figyelembe venni, és saját jelöltjüket ültették a testület elnöki székébe. De nem ez volt a fő probléma, hanem az, hogy nem képviselték az autonómiát, hogy Neptunban besegítettek a román hatalom imázs-ápolásába, hogy támadást indítottak Tőkés László ellen Nagy Benedekkel az élen, hogy nem tették meg az autonómia irányában azokat az önépítő lépéseket, melyek nem ütköztek a román közjogi szabályozásba (nemzeti kataszter, belső választások, autonómia-statútumok).
A nyilatkozatot bő tucatnyian szignálták, köztük Bányai Péter, Cs. Gyimesi Éva, Fey László, Eckstein Kovács Péter és Magyar Nándor László (ők ketten egyébként megszavazták a Kolozsvári Nyilatkozatot!), Szilágyi N. Sándor. Végül nem tudhattuk meg hány aláírást sikerült összegyűjtsenek, a szóbeszéd szerint azért, mert annyira kevés szignó került irományuk alá, hogy kellemetlen lett volna azzal a nyilvánosság elé állni.
Aláírásgyűjtés György Attila ellen és mellette
A magyarországi liberális hisztisek aláírásgyűjtését idézte az az eset is, amikor a magyarországi balliberális oldal bensőséges kapcsolatot ápoló nagyváradi RMDSZ-szervezet meghívta Demszky Gábort előadást tartani s egy helyi aktivista nem férkőzvén közel Demszkyhez, a szervezőt köpte le. 2005-öt írtunk még igen közel volt a 2004-es népszavazás, melynek alkalmával, az MSZP és az SZDSZ a határon kívül élő magyarok ellen uszított. Finoman szólva egyik párt sem volt népszerű akkortájt tájainkon. (Ma sem népszerűek.)
Az ügyben György Attila, jeles székely-csángó író, szerkesztő, publicista írt egy őszinte hangú szöveget a nemzetellenes politika képviselőiről.
György Attila azon ütközött meg joggal, hogy „akad épeszű erdélyi – na jó, partiumi – ember, aki képes meghívni ezt a politikai szellemlovagot, aki úgy érzi, ez hiányzott a mi életünkből igazán.” A köpködéssel kapcsolatban pedig így nyilatkozott: „Nos, a köpködést nem tartom úri gesztusnak, de azért meg kell mondanom, ez esetben kifejezetten érthető, sőt helyeslendő a nagyváradi srác gesztusa, aki leköpte Demszky beszélgetőpartnerét.”
Érdemes lenne a teljes írást újraközölni, de az egyensúlytalanná tenné az elemzést, szorítkozzunk még egy idézetre. „Egyébként meg tanulságos ellátogatni az SZDSZ (– már a puszta szó leírása is némi heveny rosszullétet okoz –) honlapjára. Nem föltétlenül mazochizmusból, hanem azért is, hadd lássuk meg, mennyire tisztelik e derék emberek a másságot, mennyire toleránsak, nyitottak. Van ott egy tanulságos közvélemény-kutatás. E sorok írásakor például, kedd délben, a magyar liberális párt honlapján, úgy tűnik, olvasóinak 91%-a szerint a cigányoknak vérében van a bűnözés, 82% szerint a drogosokat börtönbe kell zárni, 81%-uk határrevíziót szeretne (Istenem, túl szép, hogy igaz legyen!), sőt 21% szerint az asszonyt is nyugodtan lehet verni. Többet nem is szemelgetek innen, ha komolyan gondolná ezt a törpepárt, komolyan mondom, szinte már szimpatikusak lennének. De persze nem, a magyar liberálisokat egyetlen dolog tartja össze, na persze a lopott szajrén kívül: ez pedig a magyarság gyűlölete. Mindennek gyűlölete, ami magyar, ami méltóságteljes, ami szent, ami hagyományos. Ebbe a gyűlöletbe fognak belepusztulni. Előbb-utóbb. Remélem előbb, mint utóbb, mert azért nekünk sincs túl sok időnk.” Kemény szavak, de nehéz velük vitatkozni.
Nem meglepő, hogy az erdélyi balliberálisok elérkezettnek látták az időt egy kis hangulatkeltésre, aláírásgyűjtést indítottak György Attila valamint az írásnak teret adó főszerkesztő, Kozán István ellen.
Válaszképpen, jómagam indítottam egy ellenaláírás-gyűjtést György Attila mellett, részben azért, mert ez így volt korrekt, igazságos, és ez következett György Attilával akkor már tíz éve ápolt barátságunkból, részben azért, mert elfogadhatatlannak tartottam, hogy a történelmi hátterű erdélyi tolerancia-kultúrából egyesek a kozmopolitizmus és a nemzetellenesség szalonképességét vezessék le.
Hadd idézzek ebből is, annak ellenére, hogy az önidézet alapesetben kerülendő: „Nemzet és demokrácia – két elválaszthatatlan fogalom. A klasszikus liberalizmus volt az, mely e kettőnek a történelmi egységét megteremtette. Nem véletlen, hogy sokakban megütközést keltett, amikor a rendszerváltás után a magát liberálisnak mondó párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és annak média-holdudvara egyre több megnyilvánulása ütközött nyilvánvaló módon a nemzeti érdekekbe.
Mert nemzeti érdek a magyarság lelki, szellemi és gazdasági erejének, lélekszámának gyarapítása, a véderő fenntartása és erősítése, a határokon átívelő közös nemzetstratégia megfogalmazása.
Mit tett ehhez képest az SZDSZ és médiabirodalma?
Nevetségessé próbálta tenni azokat, akik már évtizedekkel ezelőtt a mára már aggasztóvá vált népességfogyásról beszéltek. Szabályos hadjáratot indított a magyarság szent jelképei és szimbólumai ellen. A Szent Korona micisapka vagy tökfödő az ő víziójukban, Szent István jobbja „tetemcafat”, a magyarság „bűnös nemzet”, „utolsó csatlós”, a magyar történelem „téves döntések terepe”, a turul „dülledt szemű tojószárnyas”, Jézus „zsidó fattyú” az Árpád ház zászlaja pedig „nyilas” jelkép.
Gazdasági síkon támogatta a magyar nemzeti vagyon elkótyavetyélését, idegen kézbe juttatását.
A katonapolitika területén szellemi elődjéhez, Károlyi Mihályhoz hasonlóan a szinte teljes leszerelést támogatta.
A nemzeti integrációt és a Kárpát-medencei szintű magyar nemzetstratégia megfogalmazását pedig ott torpedózta meg, ahol tudta: előbb az önfeladó alapszerződések megkötését szorgalmazta a határon túli magyar nemzetrészek explicit tiltakozása ellenére, ellene szavazott a státustörvénynek, mely minden hibája ellenére az első olyan jogszabály volt, mely végre jogi kapcsolatot teremtett az idegen uralom alá kényszerített magyarok és az anyaország között, majd szemérmetlenül, gátlástalanul és hazugságot hazugságra halmozva kampányolt a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen. Az SZDSZ, mint párt fokozatosan elvesztette politikai támogatottságát, de időközben sikerült az 1990-ben még teli szájjal mocskolt MSZP-t a maga oldalára állítania és a maga képére formálnia a nemzetellenesség tekintetében.”
Bár a Transindex kiértékelése szerint főként magyarországiak írták alá az idézett szöveget, a helyzet az, hogy erdélyi aláírók is voltak annyian, mint a másik oldalon (köztük nem kevés jeles közéleti szereplő), s mellettük még szép számú anyaországi, úgyhogy amennyiben elfogadjuk a Szabó Dezső-i elvet, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”, akkor ezt a meccset sikerült megnyerni.
Aláírásgyűjtés Erdélyben a CEU mellett
A minap a Soros egyetemmel kapcsolatban kezdett az „akadémiai szféra” aláírásgyűjtésbe. Sajnos a szöveget aláírták olyan oktatók is, akik a nemzeti oldalhoz, konkrétan az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácshoz köthetőek. Nem kívánom őket nevesíteni, mert nem pellengérre állításuk a célom.
Betudom lépésüket a csoportnyomásnak illetve annak, hogy vélhetően nem fogták fel az ügynek a politikai dimenzióját. Nem elképzelhetetlen, hogy a nemzetben gondolkodó oktatók egy része is érzékenyebbé válik szakmaiságnak nevezett kérdésekre. Például arra, hogy a CEU milyen tudományos fokozatokkal bíró oktatókat vonz Budapestre, hogy milyen színvonalas könyvtára van, stb. s azt pedig mellékesnek érzik, ha egyáltalán érzik, hogy ez az intézmény egy kozmopolita libertinus agymosoda.
Az ellene való fellépés pedig bátor gesztus a kormány részéről.
Mint ahogy azt sem érzik tán, hogy felülről nézve ez egy Soros - Orbán meccs, melyben egy nemzetben gondolkodó ember soha nem állhat Soros oldalára. Még akkor sem, ha Erdélyben talán azért is, mert Sorosnak a nemzeti érzést aláaknázó tevékenysége kevésbé ismert, s mert a magyarok esküdt ellensége, Corneliu Vadim Tudor is támadta, a mágnás neve nem cseng annyira rosszul, mint Magyarországon.
Ha csak azt nézzük, hogy Európának a muszlim betolakodókkal való elárasztását teljes mellszélességgel, egyértelmű nyilatkozatok sorozatával és pénzzel támogatja, az éppen elég, hogy felismerjük benne kontinensünk több évezredes kultúrájának esküdt ellenségét. Aligha szükséges hosszan érvelni amellett, hogy az európai kultúra a nemzetek kultúrájának összessége, hogy a nemzeti kultúra volt a táptalaja mindannak a csodának, ami Európában megszületett. Ez ellen irányul a migránstömeg Európába való importálása.
Takaró Mihálynak van egy remek metaforája erre: mennyire nem mindegy, hogy van egy kosár gyümölcsünk vagy egy nagy adag gyümölcsturmixunk. A metaforát tovább lehet gondolni, a gyümölcsöknek a magjából újabb növény sarjad, ami újra gyümölcsöt terem, míg a turmixból nem lesz újabb élet.
Az eset kapcsán érdemes kitérni a Jobbik gyászos szereplésére is. Hadd emeljük ki előre Toroczkai László alelnököt üdítő kivételként, a pártvezetésből az egyedülit, aki az utóbbi időben a hajdani Jobbik értékelvűségének jegyében teszi nyilatkozatait. Ő figyelmeztetett arra is, hogy a Jobbik és a Fidesz testvérharcából a balliberális oldal kerülhet ki nevető harmadikként. Külön értékelendő az is, hogy miközben az elnök, Vona Gábor minden lehetséges alkalommal nekitámad a Fidesznek, a kormánynak és a kormányfőnek, alelnöke egyértelműen méltatta a kormány migránspolitikáját. Toroczkai volt, aki a CEU-ügyben is köntörfalazásmentesen leszögezte, hogy rendszerváltozás csak úgy lehet, ha Soros minden csápját levágjuk, a méregkeverő egyetemét és agymosó médiumait éppúgy, mint a törvénytelen és erőszakos migrációt segítő szervezeteit.”
Mi sem lenne természetesebb, mint az, hogy egy olyan kérdésben, melyben a nemzetépítő erők pozíciója eleve kijelölt, a Jobbik legalább csendben maradjon.
Abban is volt némi cinizmus, hogy a Sapientia-t emlegeti a Jobbik a CEU kapcsán, nehogy a kormány mellé álljon, az viszont, hogy a párt első számú hírportálja kárörvendően tudósítson arról, hogy Orbán vélhetően elszámította magát az ügyben, amikor segítséget remélt Donald Trumptól, annak egyik fő ellenfelével, Soros Györggyel folytatott vitájában, nos, ez azt jelzi, hogy a párt teljesen kifordult önmagából.
Mindezt csak tetézte az, hogy a Jobbik nem szavazta meg a „Lex CEU”-t. Akkor azt hihettük, hogy nincs lejjebb. De mint kiderült, van: a Jobbik beállt a balliberális oldal mellé a szóban forgó törvény alkotmánybíróság elé utasításának ügyében.
Amikor Soros György és Orbán Viktor között az utóbbi a fő ellenség, akkor ez már nem Pongrátz Gergely pártja.
Visszatérve az aláírásgyűjtés és az erdélyi liberálisok témájára: „csapataink harcban állnak”. A korszellem sajnos a talajvesztett, gyökértelen, kozmopolita konzumidiotizmusnak kedvez, de reménykedjünk abban, hogy miként a török hódoltság idején Erdély volt a magyar gondolkodás, a magyar szellem, a magyar kultúra fő átmentési területe, most sem győznek a nemzeti gondolat ellenségei, hogy szorongatott létünkben azok, akik nem adják fel, akik nem engednek az etnosoviniszta nyomásnak, akik megmaradnak magyarnak, azok a nihil közepén, a balliberális kozmopolita propaganda ellenére is a hagyományos értékek, a nemzeti – keresztény gondolatkör hívei és gyarapítói maradnak.
Akár gyűjtik az aláírást a nemzetellenségek Soros mellett, akár nem.
* A mondvacsináltság alatt azt értem, hogy olyasmit követelnek nagy hangon, ami eleve adott vagy olyasmit, ami, bár jól hangzik, de megfosztva pejoratív fogalmazási forma-meghatározottságától, abszurd követeléssé válik. Helyszűke miatt csak pár illusztratív példát idéznék a szövegből: “ha tudod: sorsunk a Te szavadtól is függ, ha nem, akarod, hogy egy szűk kör kisajátítsa a döntés jogát, (...) ha azt akarod, hogy pártod ne legyen Tőled Idegen hatalom (...) ne félj kimondani és aláírásoddal itt igazolni mienkhez hasonló véleményedet!”
Borbély Zsolt Attila / Kapu (Budapest)

Református kollégium az egykori munkásszálló helyén
Fidelitas Református Egyetemi Kollégiumot és szállót avattak Sepsiszentgyörgyön. Az intézmény egyik felében egyetemi bentlakás, a másik felében az azt fenntartó szálló működik.
Az egykori munkásszállót a helyiek „leányblokként” ismerik, az Olt textilgyár tulajdonában volt, kétszáz szövőnőt tudtak ott elszállásolni. A magánosítás után az új belga tulajdonos a leányotthont kiürítette, több mint tíz évig állt üresen, míg a református egyház felújíttatta. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem munkájának segítésére építették a kollégiumot, mondta a megnyitón Kató Béla püspök. Sepsiszentgyörgyöt és egyben a református egyházunkat súlyos veszteség érte, amikor a Székely Mikó Kollégiumot elvették. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem szabad ezt a várost iskolák, intézmények nélkül hagynunk – jelentette ki a püspök. A kollégiumok megtanítják a diákoknak, milyen egy összetartó közösséghez tartozni és értékelni azt, fejtette ki Dávid László, a Sapientia rektora. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette: ez az átadás azt üzeni azoknak, akik gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk. A szocialista realizmus stílusjegyeit viselő épület az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni és tovább erősíteni, mondta Török Áron építész az épület egyik tervezője. Az új intézmény Magyarország Kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Bíró Blanka / Székelyhon.ro

Bloggerpópák
Szilágyi Aladár jegyzete az ortodox egyház virtuális valóságáról.
Bizony, előfordul hátterezés közben, az interneten navigáltomban, hogy el-eltévelygek az eredeti témakörömtől, és számomra idegen, ismeretlen vizek neándereibe bonyolódom. Így történt ez a minap is, amikor azon elménckedtem a Szent László év, illetve a hét végén kezdődő Varadinum ünnepségek apropóján – várostérképpel a képernyőmön –, hogy miként is van ez: a Váradot alapító szentkirály nevét „viselő”, strada Sf. Ladislau sikátor derekából ágazik el (erre a részletre csupán most figyeltem fel!) egy hasonlóan kurta utca, mely Aron Cotruş, a Vasgárda bárdjaként is számontartott költő nevét hordja… Menten kínálkozna a felvetés: miféle (per)verzió tette lehetővé a 90-es évek eleji nagyvonalú utcanév-osztogatások során, hogy a Mihály Arkangyal Légiónak, a legionáriusok Kapitányának, Corneliu Zelea Codreanunak a dicsőségét zengedező poéta a „mi Lászlónk” tőszomszédságába kerülhessen?
A Cotruş-téma mentén elindulva jutottam el egy bennünket körülvevő, bár tőlünk távol álló közeg: az ortodoxia internetes világához. Annak rendje és módja szerint a görögkeletiek papjai és hívei, a hivatalos egyházi portálok mellett megteremtették a maguk kisebb-nagyobb közösségeket átszövő online hálózatát, és kialakult egy főleg pópákból, ritkábban kalugyerekből, néha majkucákból álló blogszerzői mag, amelyik a hozzá tapadó fórumozók, kommentelők seregével együtt tematizálja, terelgeti, befolyásolja az őket érdeklő, érintő kérdéseket.
Ami rögtön szembeötlő, hogy napjaikban, ha nem is skizma értékű szakadás, de sok helyütt nyomon követhető repedés keletkezett a Román Ortodox Egyház, a BOR berkeiben, a 2016 júniusában Krétán megtartott, összortodoxnak kezdeményezett szinódus azon határozata miatt, mely párbeszédet szorgalmaz a többi keresztény felekezettel, az ökumené jegyében. Nos, a román ortodoxia ultrakonzervatív, fundamentalista irányzata hallani sem akar a közeledésről, a megbékéléséről!
A legmaradibb véleményvezérek rablózsinatnak minősítették a krétai találkozót, melyen az oroszok, a bolgárok és a grúzok kivételével 230 püspök vett részt. Az „ördög”, pontosabban: a szabadkőművesek, a zsidók világméretű összeesküvése következményének tartják. A krétai nyilatkozat aláírói – eme bloggerek véleménye szerint – elárulták az ortodox hitet, az eretnekekkel lepaktálva maguk is az eretnekség vétkébe estek. Az ortodoxiát egyetlen igaz hitnek vallók össznépinek szánt mozgalmat indítottak avégett, hogy a krétai határozatot aláíró, tehát annak elveivel egyetértő főpapokat „tiltsák ki”, azaz addig hagyják ki a nevüket a szentmisék alatti megemlékezés (pomenire) alkalmával a fölsorolásból, amíg meg nem bánják vétküket. A „krétai kérdés” nem csak a bloggerpópák között váltott ki kegyes körökben szokatlanul éles hangú vitát, hanem egyházfegyelmi intézkedéseket is eredményezett, több esetben nyílt konfliktusokhoz vezetett az egyházi felsőbbségek nevében fellépő méltóságok, az oldalukon intézkedő csendőrök, és a nekik ellenszegülő rebellis papok, főleg szerzetesek s a hozzájuk csatlakozott hívek között. Egy bukovinai szerzeteskolostor megszentelt falain belül, az oltár, a szentély „birtoklásáért” tettlegességig fajuló dulakodás alakult ki.
Egyebekben nincs ekkora eltérés a „konzervatív” és a „liberális” bloggerpópák között. Mind a két oldalon felkarolták azt a kezdeményezést, hogy indítsanak tiltakozó aláírásgyűjtést a pápa romániai látogatása ellen, hogy folytatódjék a védőoltások kötelező volta elleni tiltakozó akció, egyetértenek a 666-os számjegy malefikus hatását illetően stb., stb.
És Corneliu Zelea Codreanu, a Vasgárda vezérének történelmi megítélésében sem tapasztalható nagy eltérés a két tábor között. Mi több, egyetértőleg szorgalmazzák, hogy a december elsejei nemzeti ünnepek alkalmával helyezzék előtérbe Mihály Arkangyal Légiójának kapitányát. erport.ro

Új kollégiumot avattak (Sepsiszentgyörgy)
Amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják a magyar felsőoktatást, és ezt tette most is a református egyház, amikor egyetemi kollégiumot épített – hangsúlyozta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szombaton Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló avatóünnepségén. Az egykori textilgyári leányszállás jelenleg az egyházkerület tulajdona, megvásárlásának és felújításának másfél millió eurós költségeit magyar állami pályázatokból és az egyház saját forrásaiból fedezték.
A köszöntőbeszédek előtt a jelen lévő egyházi és világi elöljárók, építők, tervezők, kivitelezők, támogatók és meghívottak együtt énekelték a 90. zsoltárt. Elsőként Kató Béla szólt az egybegyűltekhez. Azt mondta, ebben az országban csak akkor érezhetjük magunkat biztonságban, ha saját épületeinkben, saját területünkön vagyunk, ezért is fontos az építkezés. Sepsiszentgyörgyöt, a református egyházat súlyos veszteség érte, amikor elvették a Református Székely Mikó Kollégiumot, és ezért a várost, a reformátusokat kárpótolni kell, így ez az új épület kárpótlás a Mikóért – hangsúlyozta az egyházfő. Kiemelte: „Ez az épület nem készülhetett volna el ilyen formában és ilyen minőségben, ha Göncz Attila munkatársaival együtt nem teszi rá az életét. Nem pénzt akart vele keresni elsősorban, hanem alkotni és teremteni szeretett volna.” A kollégium és szálló nevéről Kató Béla elmondta: az egyházkerület 1991-ben jegyeztette be a Fidelitas Kft.-t gazdasági tevékenység céljából, de mindmáig nem működtette, most ellenben szükség van egy cégre, hogy az új létesítményt a törvényeknek megfelelően tudják működtetni, és ez a Fidelitas Kft. lesz. Az egyház az anyaországtól megkapta azt a támogatást, amellyel átalakíthatták az épületet, amelynek ezután önmagát kell eltartania – mondotta. „Nem vagyongyűjtés a célunk, hanem az oktatás, amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, nincs közösség. Ezért mindent megteszünk, hogy a fiatalok jó körülmények között, színvonalas helyen tanulhassanak és szórakozhassanak.” Azt kívánta Sepsiszentgyörgynek, az épületavató váljék hagyománnyá, ezentúl minden Szent György-napon adjanak át egy, a közösség számára fontos új épületet. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora a kollégiumi élet közösségformáló szerepét hangsúlyozta. Úgy véli, a mai világban, amikor az emberek elszigetelődnek egymástól, nagyon fontos, hogy minél korábban erősítsük a fiatalokban a közösséghez tartozás érzését. Nem rejtette véka alá, hogy amikor két évvel ezelőtt a Sapientia sepsiszentgyörgyi épületét avatták, kételyei voltak, hogy az egyetem kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai helyszínei után sikerül-e negyedikként Sepsiszentgyörgyön meggyökereztetni a Sapientiát, de most azt látja, hogy nagyon sokan hisznek ebben, és sokan tesznek is ezért. Megköszönte Kató Bélának, hogy segíti az egyetem fejlődését, és azt mondta: „majdnem minden tálcán jön akkor, ha megérdemeljük, akkor, ha a tanárok és a diákok olyan közösséget építenek, amely a jövő szerves része lesz”. Az épületért köszönetet mondott a református egyháznak Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, és hangsúlyozta: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi tudunk építeni akkor, ha összefogunk”. Azt kívánja, minél többen jöjjenek ide tanulni, és az itt szerzett tudás által legyenek hasznos tagjai a közösségnek.
Megőrizték a kézműves jelleget
Az épület történetét, a felújítás tervezői koncepcióját és az alkalmazott műszaki megoldásokat Török Áron építész tervező ismertette. A leányblokk – ahogy a helyiek nevezték – a textilgyár munkásszállójaként épült 1958–59-ben. A szocreál épületet igen szerény építészeti eszköztárral húzták fel, mégis igen értékes – hangsúlyozta. Tervezése – vélhetően szovjet minta alapján – Marosvásárhelyen történt, a kivitelezést helyi munkaerő végezte helyi építőanyagok felhasználásával, az előregyártott vasbeton födémpallók és szarufák a gyártási pecsétek szerint Nyárádtőn készültek. Török Áron mindezért a Magyar Autonóm Tartomány termékének nevezte az épületet. Kiemelte: a leányblokk nem a településszövet rombolása révén jött létre, hanem illedelmesen áll egy hagyományos városi telken, hagyományos telepítési képlet szerint, előkerttel, beépítési vonallal, oldal- és hátsó kerttel. Tréfásan megjegyezte: az épület, amelyben fénykorában kétszáz szövőnő lakott, örökre ráégett a város férfi lakosainak mentális térképére.
Az épületmentés legfontosabb indítékaként Török Áron leszögezte: az egykori leányszállás „az ipari léptékű előregyártás és igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi, kézműves épületek egyike Sepsiszentgyörgyön. Az építkezés minden fázisában kitapintható a korábbi, kézműves építészeti hagyomány szaktudása és hozzáértése a tervezéstől a legapróbb részletek kivitelezéséig.” Székely mesterek tapogatták végig a házat tetőtől talpig, és ezt a kézműves jelleget szeretnék megőrizni és megmutatni – fogalmazott. „Mondanom sem kell, milyen kilátástalan küzdelem volt ez a majdnem teljesen felszámolt helyi építőanyag-gyártás és egy majdnem kizárólag importra támaszkodó, elsősorban szintetikus anyagokat kínáló építőanyag-forgalmazás mellett. Az is fontos szempont volt, hogy ez a szigorú szerkesztésű ház, amelyben a nyílászárókat leszámítva egyáltalán nem használtak fát, ne puhuljon a felismerhetetlenségig. Ez a megfontolás vezetett a látszóbeton felületek és lakatosszerkezetek előnyben részesítéséhez a tervezés során.” Török Áron hangsúlyozta: városképi eszközökkel is jelezni kívánták az épület átalakulását, ezt szolgálja a monumentális előtető, amely az előkertet városi köztérré hivatott varázsolni, és nyáron kávézó teraszaként is szolgálhat. Ismertette a kivitelező csapatot: a projekt menedzsere, generáltervezője és generálkivitelezője Göncz Attila vállalkozó, műszaki igazgató Király Sándor, építésvezetők Kajcsa Martin és Tusa Álmos, víz-csatorna, fűtés-, szellőzéstervezés és -kivitelezés Göncz Attila, Nicolae Drăgan, Ciprian Bobenchi, elektromos tervezés és kivitelezés Tódor Géza, gyengeáramú rendszerek kivitelezése Kilyén Sándor, szerkezeti beavatkozások – előtető, menekülő-lépcsőház, liftakna, tetőtér beépítése – Bíró Gábor, az asztalosszerkezeteket Incze Attila és Incze Levente, a lakatosszerkezeteket Lukács Oszkár, további asztalosmunkát és az alagsori régi kazánházban kialakított wellnessblokk bútorzatát Bagoly Miklós készítette. Szalagvágás előtt Kántor Csaba püspökhelyettes mondott áldást, és azt kívánta, az épület ne csak földi ház legyen, hanem hajlék, ne csak a tudásszomj, hanem a hit belső ereje is formáljon közösséget benne.
A háromezer négyzetméter felületű épületben huszonegy négyágyas kollégiumi és huszonkét kétágyas szállodai szobát alakítottak ki, mindenik saját fürdőszobával, a bentlakási részen hétszobánként konyhával, étkezővel, a tetőtérben konferenciaterem és szórakozóhelyiség van. Ezen a szinten a betonelemeket fával szelídítették, tizenhat kilométernyi léccel burkolták a hatalmas tetőzetet. Az eredeti téglafalból meghagyott és több helyen kibontott részletek díszítőelemként hatnak. Az épület mögött és az északi oldalon tizenhárom parkoló létesült, amely nemsokára további helyekkel bővül. A Fidelitas református egyetemi kollégium és szálló kulcsrakész, következik személyzet alkalmazása és az épület benépesítése. A különleges építészeti megoldásokkal felújított létesítménnyel nemcsak a Sapientia EMTE nyert, hanem Sepsiszentgyörgy is, mert megmenekült a végső pusztulástól egy fél évszázaddal ezelőtt igényes kivitelezéssel létrehozott épület, a szállodai rész pedig bekapcsolódhat a város turisztikai vérkeringésébe.
Fekete Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bajor Andor-évforduló előtt – az emlékezés jegyében
Idén lenne 90 éves. De sajnos már 26 éve hiányzik közülünk. Pedig micsoda sziporkákat olvashattunk volna tőle ez idő alatt, hiszen az elmúlt 26 is év bőven szolgáltatott volna témát egy-egy Bajor-féle jóízű szatírához. Sajnos, nem így történt.
„Két út áll az emberiség előtt a mi évszázadunkban. Az egyik a hülyeség. A másik az őrület. A kettő szerencsésen kiegészíti egymást.” Az idézet természetesen Bajor Andortól származik, pontosabban a torzóban maradt kisregényéből, Az ezermesterből (Bajor Andor: Az ezermester. A Valdemár-kódex, Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2004). Bajor Andor írásai máig nem veszítettek aktualitásukból, mondatai „csontig hatolnak”, elég, ha a fenti idézetet értelmezzük. Remek szatírái ma is ugyanolyan érvényesek, hiába íródtak 1989 előtt.A szeptemberi 30-i évfordulóig havonta közlünk egy-két Bajor Andor szöveget, özvegye, Bajor Ella engedélyével. Mai lapszámunkban az 1972-ben, a Dacia Kiadónál megjelent Tücsök és bogár című kötetből válogattam két szatírát. (Köllő Katalin)
Bajor Andor:
Miért van törpepapagáj az előszobában?
A megyei kanál-gyártó vállalat, amely mellesleg – a munkaerők jobb fölhasználása végett – nem kanalakat, hanem hamutartókat készít, ellenőrzés előtt a föltámadás határozott jeleit mutatta.
Az ellenőrzés bármilyen gyors, nem lehet gyorsabb, mint a híre. Az emberi őszinteség és a jóság hozzásegíti a vállalatokat és intézményeket, hogy az ellenőrök szándékát kiismerjék.
Vannak barátok, komák, sőt vérrokonok az ellenőrök között is, akik közlik az érdekeltekkel az ellenőrök célját, szokásait, és kedvenc ételük elkészítési módját.
Így az ellenőrök nemcsak példás rendet és lázas munkát észlelnek. De azt is tapasztalhatják, hogy az étkezdében éppen rablópecsenyét sütöttek, enyhén fűszerezve.
A kanálgyártó vállalat kantinjában legalábbis az volt, a főellenőr legnagyobb ámulatára. És nemcsak a vállalat kanalainak kiállítását tekinthették meg, hanem jelen volt az egész föltámadt munkaközösség is, örömtől sugárzó arccal.
Az eltűntek megkerültek, a bénák táncoltak, a vakok az ellenőrök minden mozdulatára bólintottak, az inaszakadtak pedig ágyaikból díszkaput ácsoltak, ahová a tegnapi reszketősök üdvözlő szöveget írtak, arany betűkkel.
Így az ellenőrök hamarosan megállapították, hogy a megyei kanálgyártó vállalat lelkesen fejlődik és nem különbözik a megye többi munkahelyétől.
Legfönnebb a díszkapuhoz használtak a szükségesnél több politúrozott deszkát.
A dolgot nem azért teszem szóvá, mert különös. Vannak ennél különösebb jelenségek is.
Egyszer egy ellenőr megkérdezett: miért van minden igazgatói várószobában törpepapagáj?
A kérdés először meghökkentett; ha nem egy komoly ellenőr teszi föl, úgy a gondolkodás zavarára gyanakodhattam volna.
– Szereti maga a törpepapagájt? – érdeklődtem.
Mire az ellenőr szeme csillogni kezdett.
– Igen! – kiáltotta – nagyon szeretem a törpepapagájt! Nekem is van otthon.
– Íme – mondtam – ezért talál az igazgatói várószobákban törpepapagájt. Ha a halakat szeretné, akváriumot pillanthatna meg, ellenőrzés közben.
– És ha most mennék, akkor is találnék? – érdeklődött.
– Természetesen – mondtam –, mert amíg odajutna, addig szereznének...
Valószínűnek tartom, hogy körútjai során, ellenőrzés közben, mindig ugyanazzal a madárral találkozott. Mert távozása után a madarat átküldték a következő vállalathoz, onnan pedig tovább. A törpepapagáj órákkal előbb érkezett, mint az ellenőr, és pár perccel későbben távozott, de gyorsan, hogy körúton levő szárnyatlan barátját megelőzze.
Az ember ugyanis azt látja, ami van. De az ellenőr gyakran azt látja, amire vágyik.
Lelkiismeretes munkát, mosolyt, udvariasságot, rendet, a törvények betartását.
A törpepapagáj-kedvelő ellenőr mindenütt törpepapagájt talál, de ha a fülesbaglyot szereti, akkor a folyosón reábukkan a fülesbagolyra.
S attól kezdve mindén folyosón ül a számára fülesbagoly, váratlanul és meghatóan.
Mindez nem látomás: mert az ellenőr vágyálma valósággal jelen van. A jövő-menők is látják; ebből tudják, hogy ellenőrzés folyik. Ha eltűnik a fülesbagoly, akkor befejeződött az ellenőrzés. Az ellenőr viszont a fülesbagoly jelenlétéből tudja, hogy rend van.
Nem beszélünk határesetekről, amikor az ellenőr vágyait a vállalat nem fogja fel
Hallottam ilyesmit is: violaszagot permeteztek a termekbe, mert valami híreket összecseréltek.
A kantinban – hibás értesülés alapján – pulykahúst adtak. Az ellenőr egyfolytában tüszkölt, és mikor meglátta a húst, elfogta a pulykaméreg.
– Nekem ezt ne adják be – kiabálta – ne traktáljanak ilyesmivel!
Valószínűleg szilvásgombócot szeretett volna, de nem mondta meg világosan.
A violaszaggal meg a pulykahússal az intézmény mindent elrontott.
Az ellenőr mérgesen vizsgálta a könyveket, és végül valami horribilis hiányt talált.
... Ha a kantinhan szilvásgombócot készítenek, ezt a szerencsétlenséget talán elkerülték volna
--
Kérdések és válaszok
Rokonaim, barátaim sajnos igen kezdetlegesen vannak megszervezve. Az ország különböző helyein laknak, a munka mezejének más-más szögleteiben ásnak, vetnek, gyomlálnak és kaszálnak. Nem ritka az az eset sem, hogy egyik barátom elültet húsz tő salátát a munka mezején, azután jön a másik barátom – és a nemes kezdeményezésről mit sem tudva – a zöld palántákat kigyomlálja...
Ez a lelkes de kissé anarchikus közösség ott tart, hogy tagjai sem ismerik egymást. Mazsola Ernő barátom például nem is sejti, ki lehet a keresztapám nagyobbik fia.
Dudás Daninak fogalma sincs Flótás Flórián létezéséről, holott Flórián nem más, mint: Kucug Balázs sógora!
Ez a kicsi, de annál megfoghatatlanabb közösség viszont év elején – egymástól függetlenül – körlevelekkel keres föl, beszámolókat kér és eredményeim, megvalósításaim, céljaim, autóim, kalandjaim és szőnyegeim felöl érdeklődik.
Az ellentmondó átiratok a legkülönbözőbb kérdéseket tartalmazzák; az egyik rubrika kérdése például az, hogy miért gyűjtök tücsköt és bogarat, míg a másik rubrikába bé kell írnom: miért nem gyűjtök inkább tücsköt és bogarat.
A körlevelek áttanulmányozása után reájöttem, hogy sürgősen egységesítenem kell a kérdéseket, és a válasszal együtt a világ tudomására kell hoznom őket.
Ezért a kapumra kiakasztottam egy táblácskát, hogy a ház „leltár miatt zárva" van, majd hozzákezdtem az immár egységes kérdőív kitöltéséhez.
Az első kérdés –melyet egyik nagynéném tett föl – az iránt érdeklődött; miért nem írok ? Ezt a rubrikát így töltöttem ki: az írásban – írásaim akadályoznak. És ha nem írnék, bizonyára azonnal tudnék írni; legalábbis ez a benyomásom.
A továbbiakban csak a kérdést és a feleletet közlöm – ugyanis nincs időm hosszadalmaskodásra, mert elvállaltam egy absztrakt vers sürgős elolvasását és megfejtését.
2) Mit írok? Ezt-azt; ami van. Néha szatírát is, olyan emberekről, akik a kritikusok véleménye szerint nincsenek, ebben a kigúnyolt egyének is tökéletesen egyetértenek a bírálókkal.
3) Mennyit keresek az írásaimmal évi átlagban?Kilencmillióhatszázhetvenötezer kétszáznegyvennégy és fél polturát. (A számot természetesen kapásból írtam, de egy főkönyvelő tanácsa alapján. Az összeget – a főkönyvelő szerint – a végén lévő félpoltura teszi valószínűvé. Felét ugyanis senkise szokott lódítani).
4) Van-e villája? Eszcájg villám van, tizenegyegész és háromnegyed darab. Lakóvillám nincs: egy kastélyt tartok fönn, egy fél kísértettel, aki nappal novellaíró, éjfélkor pedig nálam kísért, félnormával.
5) Hány öltönye van? A kísértetnek – lévén félnormás – egy fél lepedője van. Nekem húsz egész négytized öltönyöm van, a nálam lévő királyi palástokat nem számítva.
6) Milyen villamos berendezéseket használ? Trolibuszt.
7) Mit olvasott legutoljára? Tojásokat. Húszat adtak, de olvasás után csak tizenkilencnek bizonyult.
8) Meg volt-e vele elégedve? Egyáltalán nem. Emberi mivoltomból kivetkőzve veszekedtem az elárusítóval.
9) Érezte-e, hogy az olvasás révén ön gazdagodik? Sajnos, gazdagabb nem lettem, de közelebb jutottam az igazsághoz.
10) Fogyaszt-e alkoholt? Nem fogyasztom, hanem iszom. De aközben az alkohol nem fogy, mert pillanatok alatt újabb és több üveget raknak a polcokra.
11) Helyesli-e az alkohol fogyasztást ? Nem helyeslem. De az előbbiek után teljességgel lehetetlennek tartom, hogy elfogyjon.
12) Szereti-e a természetet? Igen. Állandóan hangsúlyozom, hogy imádom fölötteseim természetét.
13) Ismeri-e, és elmegy-e oda pihenni? Egyáltalán nem ismerem: számomra ezek a kiszámíthatatlan rejtelmek. Pihenni egy ízben próbáltam a közelben: mégpedig úgy, hogy végigfeküdtem az íróasztalon és elaludtam. Mire bejött az aligazgató, patáliát csapott és azt kiabálta: én még nem tudom, milyen az ő természete.
14) Védi-e ön a ritka növényeket, állatokat, madarakat? Állandóan védem, de hiába. Mert vagy nincs kivel szemben védeni, vagy úgyis kipusztítják a ritka növényeket, állatokat, madarakat. S ha eközben is védem őket, ráadásul eltángálnak.
15) Járt-e ön barlangban? Jártam: a Sanepidnél, a Lakás-karbantartási vállalatnál, a magnetofon javító kisipari szövetkezetnél és absztrakt kép-kiállításon. Az utóbbi barlangban annyira eltévedtem, hogy egy lilára mázgált bádogon át akartam kibújni.
16) Van-e turista fölszerelése? Turista fölszereléseim a következők: turista notesz, turista naptár, turista kávéfőző, turista kávépótló, turista kolbász, turista ágy, turista hálóing, turista tanácsadó elalvás előttre, valamint egy képes levelezőlap (Koppenhágából).
17) Használ-e alpinista kötelet? Használok, ruhaszárításra. Úgy döntöttem, hogy a tízezredik kérdőív kitöltése előtt oldom le a kötelet és használom tragikusabb célokra...
18) Mi volt ön 1961 január másodikán? Elsején – valószínűleg – a korhely leves után is forgott velem a világ. De másodikán már: ember voltam.
19) Mi volt ön 1961 január harmadikán? Szintén ember, de feltehetően egy nappal idősebb.
20) Mi az ön vagyoni állapota ? Tudomásom szerint egy országgal rendelkezem, de ezen a réven, mint ember állampolgár igényt tartok az egész világmindenségre.
21) Ön mivel szórakozik? Kérdőívek pontos és lelkiismeretes kitöltésével szoktam szórakozni, de ez a nemes szenvedély éveim múlásával mindinkább veszít érdekességéből, sőt lassan aláaknázza egészségemet. A végső esetre – a tízezredikre – tartogatom a fönt kifeszített és említett kötelet. Egyébként jelen kérdőív előtt már hétezerötszáznegyvennégy és fél kérdőívet töltöttem ki. Úgy vélem, ennek abbahagyása: a hosszú élet titka. Azt is tudom, hogy ismerőseim, barátaim nálam sokkal hanyagabbul, pontatlanabbul, tévesebben vagy hamisabban szokták elvégezni ezt a műveletet.
A fentiekért az erkölcsi felelősség teljes súlyát vállalja. Bajor Andor, 1968
Szabadság (Kolozsvár)

Népdalvetélkedő és díjazás Körösfőn
A hideg idő miatt nem sikerült megállapítanunk, hogy a Riszeg-tetőn kinyílt-e már a riszegvirág, hiszen még a helybeliek is azt nyilatkozták: a hideg, esős időben nem merészkednek fel a tetőre. Az 1989-es rendszerváltás után a helyiek huszonhetedik alkalommal szervezték meg a népdalvetélkedőt, amelyen újból több mint húsz gyermek vett részt.
A körösfői kultúrotthonban szombat délelőtt szemet gyönyörködtető látvány fogadta a zsűrit, Mann Gabriella és Bedő Ágnes zenetanárt: a gyerekek szebbnél-szebb népviseletet öltöttek magukra. Lelkesen fújták a kötelező és a választott népdalokat, és jó érzés volt látni azt, hogy a tavalyi, tavalyelőtti résztvevők újra eljöttek.
Vincze-Minya István református esperes kiáltó szónak nevezte a népdalvetélkedőt, amely a közösség megmaradását bizonyítja. Károly Károly református lelkipásztor arra buzdított: leljük örömünket abban, amit őseinktől kaptunk, így a népdalokban és az éneklésben is.
Második alkalommal osztották ki a Fekete Károly-emlékérmet. Fekete Károly tanító volt az, aki 1956-tól kezdődően népdalvetélkedőt szervezett a Riszeg-tetőn. Lányai, Búzás Fekete Mária és Székely Hajnal egy emlékéremmel őrzik pár évvel ezelőtt elhunyt édesapjuk emlékét. Tavaly az emlékérmet Buzás Pál zongoraművésznek ítélték oda, most pedig Balogh Annuska nyugalmazott zenetanárnak, aki idős kora ellenére dalra fakasztotta a jelenlevőket, és a népdalt fiatalos lendülettel vezényelte le. Ezt követően arra buzdított, hogy lelkesen énekeljék és tanítsák a népdalokat a gyerekeknek, általában a fiataloknak.
A zsűri két-két egyéni és csoportos kategóriában osztott ki díjat. Volt pár különdíj is, de azok a versenyzők sem szomorkodtak, akik nem kaptak díjat: ők egy szépen kidolgozott emléklappal távoztak.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Trianon 100 - Budapest visszautasítja, hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen
MTI - A magyar külgazdasági és külügyminisztérium (KKM) határozottan visszautasít "minden olyan képtelenséget", hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen, még ha az tudományos körökből érkező rágalom formájában jelenik is meg.
Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg a tárcát, hogy a román médiában a magyar kormány "románellenes" propaganda-főosztályaként állították be a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület nevű, fiatal kutatók számára kiírt pályázatán nyert harmincmillió forintos támogatást a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek kiegészítését, összegzését és közzétételét célzó ötéves projektre.
A román sajtóban kedden is tovább gyűrűzött annak "leleplezésnek" a visszhangja, amely Ioan Aurel Pop történésztől származik. A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektora múlt heti előadásában azt állította, hogy Románia Magyarországgal is „információs és kommunikációs háborút visel", Budapest pedig "saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel", miközben a bukaresti kormány által létrehozott Románia Centenáriuma főosztálynak nincs elkülönített költségvetése.
A magyar külügy az MTI érdeklődésére közölte: Magyarország változatlanul bízik abban, hogy az új román kormánnyal a kétoldalú kapcsolatok új lendületet vehetnek, ahogy erről a két külügyminiszter legutóbbi, februári budapesti megbeszélésén is szó volt.
Az MTA Lendület programja egy nyílt, tudományos projekt, amelynek célja a múlt jobb feltárása, megismerése - mutattak rá. Úgy vélték, "sajnálatos, hogy vannak olyan román tudományos körök, melyek ellenérdekeltek a múlt közös, sokszor eltérően értelmezett vagy értékelt folyamatainak feltárásában". Egy ilyen tudományos munka csak közelebb hozhatja a két népet - hangsúlyozták.
Kiemelték: a közös múlt feltárását, az erről zajló tudományos diskurzust a KKM a jövőben is támogatni fogja és eszközeivel segíti a magyar és a román kutatók párbeszédét.
„Intelligens, szegregációs bomba”
Az Evenimentul Zilei és az Adevarul című lap is idézte Cozmin Gusa politikai tanácsadónak egy hétvégi tévéműsorban kifejtett értelmezését, miszerint a Trianon 100 "egy az egész térség destabilizációjához vezető, intelligens, szegregacioista bomba", amelyet szerinte a magyar kormány a román centenáriumi ünnepségek - Erdély és a Román Királyság 1918 december elsején kikiáltott egyesülésének közelgő századik évfordulója - ellensúlyozására hozott létre.
"Akik mindig is Románia ellen cselekedtek, most összeálltak egy jól finanszírozott projektben" - vélekedett az elemző, megjegyezve, hogy Románia első számú vezetői alkalmatlanok arra, hogy "büntessék" a Trianon 100-ért Magyarországot, amely szerinte egy románellenes médiaprojekt.
Közben az Adevarul hasábjain a lap blogrovatának két publicistája, Mircea Morariu és Demény Péter a BBTE rektora által reflektorfénybe hozott témáról vitatkozik. Morariu Trianon 100 című írásában egyebek között hétfőn azt sérelmezte, hogy a magyar történészek Erdély 1920-as Romániának ítéléséről beszélnek, "és eltekintenek attól a ténytől, hogy a régió már 1918-ban a Román Királysághoz csatlakozott".
Demény Péter keddi válaszában leszögezte: a Trianon 100 nem kormányzati intézmény, hanem tudományos kutatókból álló munkacsoport. Szerinte Morariunak és Popnak azt kellene megértenie, hogy a trianoni évforduló kapcsán nem egy focimeccsről van szó, amely után az "igazságát" érvényesítő csapat majd győztesen vonulhat az öltözőbe, a normalitás helyreállításához tárgyilagosságra, és görcsösség nélküli párbeszédre van szükség.
Szabadság (Kolozsvár)

Megújult a Krónika honlapja
A Krónika honlapja május 2-ától új külsővel jelenik meg. Szűk tizenegy hónappal azután hajtottuk végre ezt a formaváltást, hogy nyomtatott napilapunk is kisebb arculatátalakításon ment keresztül.
Akárcsak az akkorinak, a mostani megújulásnak is az a lényege, hogy „szellősebb", látványosabb, áttekinthetőbb legyen a Krónika – ezúttal már az online felület is. Lapcsaládunk hírportáljához, a Székelyhonhoz hasonlóan immár a Krónika, illetve az Erdélyi Napló honlapja is korszerűbb, közismert kifejezéssel: mobilbarát lett, hiszen
az oldal megjelenítését mobileszközökre is optimalizálták. Jól ismert állandó rovatainkat ugyanúgy megtalálja ezentúl is az olvasó, a tartalmat pedig – amely nem feltétlenül a nyomtatott lapban megjelent cikkek tükre – igyekszünk a legérthetőbben, olvasmányosabban, élvezetesebben közzétenni. Ami viszont nem változik, hogy nekünk nem célunk a kattintásvadászat. Továbbra is kerüljük a romániai médiában manapság oly divatos, az olvasóközönség többsége által viszont bosszantónak tartott „csalicímeket", amelyekre rákattintva az olvasó úgy érzi, hogy átverték. Mi egyszerűen tájékoztatni akarunk, de mondhatnánk úgy is: egyszerűen akarunk tájékoztatni. Cikkeinkhez ugyanakkor kizárólag regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá, fűzhetnek kommentárt. Lapcsaládunknak ugyanakkor új oldala is van: a Liget. A legújabb kiadvány a könnyed, de cseppet sem komolytalan témakörök lapja, amelynek hitvallása: emberekről embereknek. A portál szerkesztői hangsúlyozzák: bár tudatában vannak annak, hogy az ilyen kiadványokat többnyire a hölgyek szeretik böngészni, biztosíthatják az urakat, hogy ők is találnak az oldalon nekik szánt olvasnivalót. Köszönjük eddigi hűségüket és figyelmüket, hasznos és kellemes időtöltést kívánunk a megújult Krónika böngészésével!
Rostás Szabolcs / Krónika (Kolozsvár)

Bentlakás és hotel egyben a szentgyörgyi Fidelitas – Református Egyetemi Kollégium és Szálló
A Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi tevékenységének támogatása céljából jött létre a hétvégén felavatott egyetemi kollégium, amelynek egy része szállóként üzemel.
Egyetemi bentlakásként és hotelként is üzemel a Sepsiszentgyörgyön hétvégén felavatott Fidelitas – Református Egyetemi Kollégium és Szálló elnevezésű létesítmény. Az épületben egykor munkásszálló működött, akkor még az Olt textilgyár tulajdonában volt, és mintegy kétszáz szövőnőt tudtak elszállásolni az ingatlanban. A magánosítás után az új belga tulajdonos kiüríttette a helyiek által leányotthonként ismert épületet, amely több mint egy évtizedig üresen állt, majd a református egyház újíttatta fel.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a hétvégi megnyitón elmondta: a kollégiumot a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) tevékenységének támogatására hozták létre.
Kató hangsúlyozta: Sepsiszentgyörgyöt, de a református egyházat is súlyos veszteség érte, „amikor a Székely Mikó Kollégiumot elvették”. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy „nem szabad ezt a várost iskolák, intézmények nélkül hagynunk”.
Dávid László, a Sapientia EMTE rektora úgy értékelt: egy kollégium elsősorban azt tanítja meg a diákoknak, hogy milyen egy összetartó közösséghez tartozni, és értékelni azt. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere köszönetet mondott az önkormányzat és a város polgárai nevében a református egyháznak, amiért újabb, nemzetpolitikai szempontból is fontos intézménnyel gyarapodhatott a város. Kijelentette: ez az átadás azt üzeni azoknak, akik gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk”.
Török Áron építész, a megújult ingatlan egyik tervezője arról beszélt, hogy a szocialista realizmus stílusjegyeit magán viselő épület az ipari léptékű előregyártás és az igénytelen tipizálás hajnalán az utolsó minőségi kézműves ingatlanok egyike volt Sepsiszentgyörgyön, ezt a jelleget igyekeztek megőrizni, és továbberősíteni. Az új intézmény Magyarország kormányának és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően jött létre.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

Felvirradnak a Fehér Megyei Magyar Napok
Első alkalommal szervezik meg a Fehér Megyei Magyar Napokat: a helyi magyarságot összefogni és erősíteni kívánó rendezvénysorozatra június 15. és 18. között kerül sor.
A szervezők közleményéből kiderült: 20 településen, összesen 28 helyszínen tartanak majd eseményeket, ezek mindegyikére ingyenes lesz a belépés, a program ugyanakkor még bővülni fog. A magyar napok központja Nagyenyed lesz, a Bethlen Gábor Kollégium udvarán fog például koncertezni a sztármeghívott, a Republic zenekar június 17-én. Fellép ugyanakkor a nagyenyedi Smic Blues Band, a Hajdina Néptánc együttes Marosludasról és a nagybaconi néptáncegyüttes Kovászna megyéből. Az érdeklődőket emellett kulturális rendezvényekre, sporteseményekre, természetvédelmi akcióra, családi és gyermekeknek szóló programokra várják. A kicsik szabadtéri játszóházba látogathatnak el, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, a kollégium udvarán kézműves házikók és sátrak csábítják az igényes kézimunkák, ékszerek, kerámiák, fajátékok és egyéb kiegészítők kedvelőit. A rendezvénysorozat arra is alkalmat nyújt, hogy a környékről elszármazottak hazalátogathassanak, és közösen ünnepelhessenek. Az ízek szerelmeseinek ajánlják a hagyományos magyar ételeket a gasztronómiai sarokban, a szervezők szerint ugyanakkor a legfinomabb kézműves sör és a híres nagyenyedi borok várják, hogy végigkóstolják őket. „Több száz év alatt magyar és román nemzetiségűek csiszolódtak egymáshoz, és éltek együtt a megyében, viszont kevés olyan fórum és csatorna létezik, amely elősegíti a kultúrák találkozását. Arra törekszünk, hogy a magyar kultúrát olyan formában mutassuk be, hogy elérhető legyen más anyanyelvű érdeklődők számára is” – olvasható a közleményben. A magyar napok jogi lebonyolítója a Dr. Brendus Gyula Egyesület, a szervezésben civil szervezetek, tanintézetek, egyházak, vállalkozók és a helyi társadalom tagjai is segítenek, illetve igénybe veszik az RMDSZ Fehér megyei szervezetének infrastruktúráját. A rendezvénysorozat részletes programja megtalálható a fesztivál Facebook-oldalán. Krónika (Kolozsvár)

Tantárgy
A székelyföldi magyar fiatalok zöme a térségből kilépve szembesül azzal a ténnyel, hogy a román nyelv nem pusztán tantárgy, hanem élő nyelv, emberek használják arra, hogy egymással kommunikáljanak.
Míg a más idegen nyelveket – főleg az egyre szélesebb körben használt angolt vagy a gyakorlati értékkel bíró németet – úgy sajátítják el, hogy értelmét látják, ugyanis gyakorlati, azonnal hasznosítható tudást ad, addig a román nyelv az elvont, archaikus, tájnyelvi irodalmi szövegek nyelve, s ezen a nyelven nem lehet kenyeret vásárolni, számlát fizetni, elmondani az orvosnak, hogy hol fáj, s az a fájdalom milyen jellegű, nem alkalmas a vásárlás lebonyolítására vagy a munkahelyi beszélgetésekre.
A hétvégén ismét terítékre került a téma annak kapcsán, hogy felcsíki kezdeményezésre, a térség romántanárainak összefogásával, a tanfelügyelőség és a helyi közösségek támogatásával tenni kívánnak annak érdekében, hogy jobbak legyenek mifelénk is a jegyek a nyolcadikos záróvizsgákon és az érettségi vizsgákon a román nyelv és irodalom tárgyból.
Ez rendben is van, ugyanis valós segítséget nyújt az idén vizsga előtt állóknak arra, hogy jobban teljesítsenek, magasabb osztályzatot kapjanak, ezáltal pedig esélyük legyen jobb középiskolába nyerni felvételt vagy egyetemen folytatni tanulmányaikat. De mindez csak tüneti kezelés, nem szünteti meg az okot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint egy nemrégiben hallott történet, miszerint a megyeszékhely egyik jobb középiskolájába nagy számban kerülnek be az egyik felcsíki faluban végzett diákok, ugyanis romántanáruk megtanította őket… vizsgázni. Azaz elsajátították a záróvizsga-feladatok szerkezetét, azt, hogy milyen jellegű feladatokat kapnak, azokra milyen szerkezetű válaszokat kell adni, s mindezt gépiesen bemagolják. Látszólag minden rendben: a diákok jól teljesítenek a vizsgán, javul az iskola statisztikája és megítélése. A szépséghiba csupán annyi, hogy az így trenírozott gyermekek már az első félévben lemaradnak társaikhoz képest, tudásuk nem arra szolgált, hogy arra építeni lehessen, csupán az eredményes záróvizsgát és felvételit célozta. A megoldásra a szükség vitte rá a tanárt, s a pillanatnyi sikeren túl nem szolgálja a célt: a román nyelv elsajátítását.
A mostani gyermekek olyan családokban nőttek fel, amelyekben már a szülők is hasonló gondokkal küzdöttek, a román nyelv tanulása nem társult sikerélménnyel, inkább kudarcok sorozata társult hozzá: több tanóra, gyengébb vizsgaeredmények, netán sikertelen vizsga miatt elvesztegetett évek, s mindez megfejelve azzal a felismeréssel, hogy ha az ember kilépik megszokott környezetéből és román többségű közegbe kerül, kudarcok, frusztrációk sorozatával kell szembesülnie a hiányos nyelvismeret miatt.
Ki a hibás, hogy ide jutottunk? Elsősorban a román nyelv oktatásához kapcsolódó uralkodó szemlélet, miszerint az nem lehet idegen nyelv senki számára Romániában. Hibás a nyelvismeretet ránk erőltetni akaró hatalom és román közösségi elvárás. S nem utolsósorban hibásak vagyunk mi magunk is, ugyanis a mi köreinkből származnak azok a tanítók, tanárok, akik nem tudnak túllépni a teljesítménycentrikus központi oktatási szemléleten, nem képesek a tantervtől kissé elrugaszkodni és nem a vizsgákon, hanem a mindennapokban használható tudást adni a diákoknak. S hibásak vagyunk abban is, hogy a tanügyi döntéshozó szervekbe nem tudtunk politikai szervezeteink által olyan személyeket delegálni, akik az elvesztegetett lassan 28 évben érdemben tettek volna valamit az áldatlan állapotok megváltoztatása érdekében. Míg ez nem történik meg, a dicséretes felcsíki kezdeményezés és a hozzá hasonló próbálkozások csak tüneti kezelést jelentenek, de nem szüntetik meg a baj okát. El kell jutnunk oda, hogy a román nyelv ne maradjon meg tantárgynak, hanem váljék hatékony kommunikációs eszközzé.
Sarány István / Hargita Népe (Csíkszereda)

Volt hadifoglyok visszaemlékezései
A tizenhatodik kötet
Csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban mutatták be Iochom István újságíró, a Háromszék napilap felsőháromszéki munkatársa Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetunióban című új könyvét.
A szép számban megjelent érdeklődőket házigazdaként Hegedűs Ferenc köszöntötte, majd dr. Ambrus Ágnes magyartanár, ny. egyetemi adjunktus, a szerző beszélgetőtársa mutatta be a könyvet. Iochom István tizenhatodik kötete tíz évvel az első, negyven kézdiszéki volt hadifogoly visszaemlékezéseit tartalmazó, Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről című könyv megjelenése után látott napvilágot. A jelenlegi kiadványban eredetileg kizárólag a Nyugaton hadifogságba esett volt magyar honvédkatonák emlékeit tette volna közzé a szerző, azonban, mivel ezekből már nem gyűlt össze egy kötetre való, fele-fele arányban olvashatók Nyugaton, illetve a Szovjetunióban raboskodott egykori hadifoglyok visszaemlékezései.
„A legtöbb egykori hadifogoly átlagéletkora kilencven esztendő. Fő célom az volt, hogy összefogó képet adjak arról, hogy a fogságba került kisemberek hogyan vészelték át a rabság hónapjait, éveit. Ennyi év távlatából nem minden adatközlő emlékezett vissza pontosan a hadifogságban történtekre, van, aki jobban, mások kevésbé tudták elmesélni a velük történteket, de ettől függetlenül azok a visszaemlékezések is helyet kaptak a kötetben.” A legidősebb a 99. életévébe lépő ozsdolai Felcser Miklós, míg a legfiatalabb a 92. esztendős kézdiszentléleki Bara András. Iochom István kifejtette, pár év múlva már nem lehetett volna összehozni ezeket a köteteket, hiszen a tíz éve megjelent első kötet szereplőiből mindössze öten élnek.
Az eseményen jelenlévő Bara András háborús élményeiről mesélt a hallgatóságnak. „Nem vádolom az oroszokat, jók és rosszak egyaránt voltak közöttük is”, summázott az egykori hadifogoly. A szerző magánkiadásában megjelent kötet a kézdivásárhelyi Bandi újságárudában és könyvesboltban, Iochom Ildikónál, továbbá Ozsdolán, a közbirtokosság székhelyén vásárolható meg 25 lejért, ahol a féléve megjelent Az ozsdolai szabó, aki megélt két világháborút – Borbáth József visszaemlékezései című kötet is beszerezhető 23 lejért. Közben előkészületben van Iochom István újabb kiadványa, a Bartos Lóránttal közösen szerkesztett Dálnok képes albuma, melynek megjelenése a dálnoki falunapokra esedékes. „Megvan már a következő könyv témája is, kuláksors Kézdiszéken”, osztotta meg a jelenlévőkkel a szerző.
Daczó Hodor Barna
Élet a csipkésdrót mögött – Volt hadifoglyok visszaemlékezései a szovjet lágerekről /Magánkiadás, Kézdivásárhely, 2007/ Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Interneten is böngészhető a Kogutowicz-féle etnikai térkép
A magyar térképtörténet talán leghíresebb darabja az a hatalmas etnikai térkép, ami a trianoni békeszerződésen lett volna a magyar delegáció csodafegyvere. A magyar térképek önhibájukon kívül csődöt mondtak, a győztesek szempontjai erősebbek voltak a valós nemzetiségi viszonyoknál.
A Bátky Zsigond és Kogutowicz Károly által tervezett térkép eredeti példánya csak a közelmúltban, majdnem száz év után került elő. A térkép digitalizálva, georeferálva most már interneten is böngészhető.
Az anyanyelvi viszonyokat az Iparművészeti Főiskola hallgatói heteken át festették fel a szobányi méretű óriástérképekre. A carte rouge legrészletesebb, 1:200000 arányú változata mindössze 23 példányban készült el. A 45 lapból álló alaptérképet nyomtatták, de a részletes etnikai arányokat jelző körök színei már kézzel kerültek fel. Ez nagyjából 100 000 apró jel kiszínezését jelentette.
Országos léptékben ilyen részletességű és méretarányú anyanyelvi térképet korábban nem csináltak
– mondta az Indexnek Segyevy Dániel.
A geográfusnak nemrég jelent meg könyve a Térképművek Trianon árnyékában címmel. Módszertanilag szerinte a térkép legfőbb újdonsága a népsűrűség és az anyanyelvi viszonyok együttes ábrázolása volt. „Ez az egyik legfontosabb megoldandó kérdése volt akkoriban ezeknek a térképeknek, hiszen egy egyszerű felületszínezés esetén egy sűrűn lakott város színfoltja jóval kisebb, mint a környező, akár más nemzetiségek által lakott vidéké. Ezt látni például Kolozsvárnál, ahol a kisebb magyar színfolt valójában jóval több lakost jelentett, mint a környező román területeket jelző foltok.”
A minden korábbinál részletesebb térkép négy hónapnyi munkával 1918 decemberére készülhetett el, elsősorban azzal a céllal, hogy a magyar szempontból kevésbé hátrányos határok érdekében meggyőzze a külföldi békedelegációkat. Erre azonban nem volt esély: hiába lettek meg vele gyorsan, a Kárpát-medence részletes etnikai térképét valószínűleg be sem mutatták a párizsi béketárgyalásokon.
A térkép egyszerűen túl részletes volt ahhoz, hogy a delegációkban ülő politikusok vegyék az üzenetét, számukra Teleki térképe túl precíz, gigantikus és kevéssé áttekinthető lett volna. Ezt feltehetően a magyar küldöttek is belátták, így a híres carte rouge-t eredetileg ki sem vitték. Teleki csak menet közben, Budapestről szállíttatott ki egyes, a Szeged környéki etnikai viszonyokat tükröző lapokat, bizonyítandó, hogy a magyar álláspontnak komoly tudományos háttere van. A teljes térkép háttéranyagként mégis ott volt Párizsban, de az amerikai delegátusok jóvoltából: az ő szakértőik, mielőtt a békekonferenciára utaztak volna, más térképek mellett ezt is átnézték, és a delegáció pecsétjei szerint el is vitték magukkal Párizsba.
A magyar delegáció Párizsba végül 26 másik térképészeti anyaggal együtt csak a kevésbé részletes, 1:300000 arányú, feleakkora térképet vitte magával. Ezek közül az antant politikusai csak Teleki hires vörös térképét nézték meg Apponyi Albert záróbeszéde közben.
„Apponyi Albert visszaemlékezései szerint az általa bemutatott vörös térképnek hatása lehetett arra, hogy a britek és részben az olaszok megkísérelték újból felvetni egyes határmenti területek, így a Csallóköz hovatartozásának kérdését” – mondja Ablonczy Balázs, az MTA „Lendület” Trianon Munkacsoportját vezető történész. Egy kisebb változatot Teleki a főtárgyaláson is elővett egy kritikus pillanatban. Amikor Lloyd George brit miniszterelnök a határon túlra kerülő magyar népesség nagyságát firtatta, Teleki melléülve mutatta meg a vörös színnel jelölt magyar területeket.
Ha utólag kiderül, hogy Magyarország igényei jogosak, és hogy egész magyar közösségeket úgy adtak át Csehszlovákiának és Erdélynek, mint egy-egy marhacsordát csak azért, mert a konferencia elutasította a magyar ügy megvitatását, azt „nem lesz könnyű megvédeni – idézik Magyarországon szívesen Lloyd George reakcióját; mely, mint tudjuk, hatástalan maradt.
Ahhoz képest, hogy a carte rouge-ről azért szokás tudni, meglepő, hogy a sokkal részletesebb, és utólag nagyobb nemzetközi hatást kiváltó hatalmas térképanyag lelőhelye időközben feledésbe merült. Ha a levéltárban a kezébe is akadt esetleg néha valakinek, valószínűleg nem azonosították be, a címlap ugyanis nem készült el. Amikor Segyevy elhatározta, hogy megkeresi az eredeti térképet, csak egy 1918-as cikkből tudott kiindulni, amiben volt néhány kivágat a térképből. Ezzel járta végig a szóba jöhető magyar térképtárakat, hogy összehasonlítsa a nála lévő ábrával a kikért térképeket. Két hónap után, 2014 nyarán találta meg azt, amit keresett. Időközben szerzett is egy példányt, amit hasonmás-kiadásként szeretne megjelentetni.
Bár ez nem kapott nagy hírverést, a nagyfelbontású carte rouge ma már az Arcanum térképes Mapire oldalán is fent van. A georeferálást végző Bartos-Elekes Zsombornak köszönhetően ez most szabadon böngészhető, és a lehető legpontosabban látszódnak benne az 1910-es, I. világháború előtti nemzetiségi viszonyok. Minden egyes falu, sőt, még a települések külterületeinek az etnikai arányai is pontosan kivehetők. A térkép ezt az úgynevezett pontmódszerrel vizualizálja: a nagyobb körök (az eredeti nyomtatott térképeken ezek 25 mm² -esek) ezer, a tizedakkora kisebbek 100 embert jelölnek, de mivel félkörök is vannak, a térkép 50 fős pontossággal jelenítette meg a Kárpát-medence népességét.
1910-ben Kolozsvár lakosságának 82 százaléka magyar anyanyelvűnek vallotta magát – most a város 15 százaléka magyar. (Abszolút számokban látszólag minimális a változás: akkor 51 ezer, most 49 ezer magyarról van szó, időközben azonban Erdély legnagyobb városa ötször akkora lett.)
A térkép készítői nem véletlenül választották a vöröst a magyarság jelölésére. Az élénk színnel a valóságosnál dominánsabbnak látszik a magyar arány, miközben az Erdély egészében már akkor is többségben lévő románok halványlila színe például árnyékban marad. Ez bevett optikai eljárás volt a korszakban. A térkép tudományosan rendkívül alapos, de közben egyértelműen politikailag motivált is - a szakmaiság és a manipulatív szándék egyszerre igaz rá.
„Én valójában ezeknél a térképeknél azt a nemzetközi kontextust vizsgálom, amelyben a térképek keletkeztek. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi volt a térképszerkesztők, illetve a megrendelők célja, és ez a térképeken miként köszön vissza” – mondja Segyevy Dániel.
Habár az 1918-as magyar térkép politikailag nem ért el semmit, az etnikai viszonyokat megjelenítő módszerét később a románok és a náci Németország térképészei is lemásolták, így valójában jóval nagyobb módszertani hatást fejtett ki külföldön, mint a híres carte rouge. 1940-ben készült például egy olyan német térkép, ami szinte teljesen ugyanúgy néz ki, mint a húsz évvel korábbi magyar, csak itt politikai megfontolásokból nem a magyarok, hanem a németek szerepeltek pirossal. Viszont ennek a térképnek már gyakorlati hatása is volt: a második bécsi döntésnél használták fel a németek Észak-Erdély új határainak meghúzásához.
Index.hu; http://itthon.ma/karpatmedence

Szabadon elvihető olvasnivaló a Teleki Téka bejárata előtt
Három éve Lázok Klára, a marosvásárhelyi Teleki Téka osztályvezetőjének kezdeményezésére működik az úgynevezett Szabadpolc a Teleki Téka bejáratánál, ahol szabadon elvihető könyvek várják az olvasókat, illetve azokat, akik fölöslegessé vált könyveiket szívesen átadnák másoknak.
A Könyv Nemzetközi Napja alkalmából, április 23-tól egy héten keresztül a Szabadpolc az olvasás örömére figyelmeztette a járókelőket, illetve arra a lehetőségre, hogy bárki elvihet a kihelyezett kötetekből, vagy odateheti a saját gyűjteményéből fölöslegessé váltakat. László Lóránt, a Teleki Téka könyvtárosa érdeklődésünkre elmondta, sikeres volt az Olvassunk együtt nevet viselő kezdeményezés, hiszen több száz kötet cserélt gazdát, sokan válogattak a kihelyezett magyar és román nyelvű könyvek közül, illetve tettek újakat azok helyére. Leginkább a szépirodalmi és a történelmi tematikájú művek iránt volt nagy az érdeklődés, de a művészeti albumok, természettudományi kiadványok is új tulajdonosra leltek. László Lóránt elmondta, három éve működtetik a Szabadpolcot, ahová a Teleki Tékába adományként bekerült könyvekből teszik ki azokat, amelyekre a könyvtár nem tart igényt. Leginkább családi örökségekkel szoktak a Tékához fordulni azok, akik nem tudják mit kezdjenek a megörökölt könyvekkel, vagy egy-egy költözés, lakásátalakítás során fölöslegessé vált kiadványokat adományozzák a könyvtárnak. Ezek közül a szakemberek kiválasztják azokat, amelyek a könyvtár számára fontosak, a történelmi-, társadalom-tudományi munkákat, illetve kisebb falusi-, vagy iskolai könyvtáraknak is juttatnak belőlük. Vannak, akik egy-egy címet keresve többször is benyitnak a kapun, hátha szerencséjük lesz, és valaki beviszi a sokat keresett kiadványt, mások találomra keresgélnek a könyvek között. Többnyire a rendszerváltás előtt, a hazai kiadóknál megjelent szépirodalmi műveket lehet megtalálni, világirodalmi vagy magyar klasszikusat, de arra is volt már példa, hogy valaki a Lenin összes művei sorozatot vitte be, amely rövid időn belül tulajdonost is cserélt. A könyvtárba hétfő kivételével hétköznapokon 10 és 13 óra között lehet könyvet bevinni, vagy a kitett könyvek között válogatni.
Antal Erika / Székelyhon.ro

Észak dél mellett!
Avagy délvidéki látlelet a Felvidéknek
Eredj csak, – mondta egy barátom, amikor megtudta, hogy kísérőként dr. Morvai Krisztina egyetemi docens, büntetőjogász, független európai parlamenti képviselő délvidéki monitorozó körútjára készülök – ha a felvidéki magyarság helyzeténél rosszabbat akarsz megismerni, ott megtalálod!
Bár tudomásom volt a korábban sokszor hallott magyarellenes atrocitásokról, a temerini fiúk meghurcoltatásáról, mégis hittem is, meg nem is az intelmeket, hiszen Martoson a VMSz vezetőjétől egészen mást hallottam; megvalósult teljes körű területi és személyi elvű autonómiát, és számunkra vágyálomként ecsetelt jogokat.
Induláskor, mintegy felkészülésként megkaptuk a mai Szerbia területén hatályos jogszabályokat. Gyönyörű dolgokat olvastam. Például azt, hogy ha a magyarok százalékaránya eléri a 15%-ot, akkor a helyi önkormányzati egységeknél, a közigazgatási és a bírósági eljárásban, vagy a közhatalmi szervek előtt a nemzeti kisebbség nyelvének és írásának egyenrangú és kötelező a használata. Ugyanakkor „abban a helyi önkormányzati egységben, amelyben a törvény meghozatalának idején a nemzeti kisebbség nyelve hivatalos használatban van, e nyelv hivatalos használatban marad”, vagyis függetlenül a százalékaránytól használni kell.
Magyar nyomtatványok, ügyintézések, magyarul kiadott jogszabályok, oktatás, médiatér, nemzeti szimbólumok használata, stb. Ami mégis a legjobban megragadott az volt, hogy „a közszolgálatban való munkaviszony-létesítéskor, beleértve a rendőrséget is, figyelembe kell venni a lakosság nemzeti összetételét, a megfelelő képviseleti arányt és a szerv vagy szolgálati működési területén beszélt nyelv ismeretét”. Magyarán; arányos foglalkoztatás és nyelvismeret.
Óbecsére érve örömmel nyugtáztam a városházán lobogó címeres magyar zászló jelenlétét, melyet a délvidéki magyarság saját nemzeti szimbólumaként határozott meg.
Bent a városházán azonban kezdtem magam otthon érezni. Magyarul beszélő hivatalnokra nem akadtunk, ahogyan magyar nyelvű nyomtatványt sem tudtak rendelkezésünkre bocsátani. Az életmentő készülék használatát, vagy a menekülési útvonalakat illetve egyéb veszélyt jelző vagy tiltást feltüntető feliratok sem tájékoztattak magyar nyelven.
Kísérőnk tolmácsolásában a titkárságot vezető hölgytől megtudtuk, hogy éppen testületi ülés van. A szerb polgármester mégis talált ránk időt és lelt maga mellé tolmácsot is. Mosolyogva ígérte meg minden tapasztalt hiányosság felszámolását.
Útban a bíróságra a felvidéki keverékpárt óriásplakátjairól ismerős magyartalanság köszönt rám az „SNS” jelöltjét propagáló VMSz plakátról, imígyen megszólítva: „Aleksandar Vučič a mi jelöltünk Szerbia össz lakosának elnöke lesz”.
Magyar nyomtatványokat, arányos foglalkoztatást, nyelvismeretet, csupán nyomokban találtunk Óbecsén, Zentán, Szabadkán; bíróságon, ügyészségen, a földhivatalban és a rendőrségen is.
Címeres magyar zászlót viszont már nem volt szerencsém sehol sem látni, pedig javarészt a VMSz territóriumán haladtunk keresztül. (Lehet, hogy ezt a jelképet csupán a szerb polgármesterek teszik ki? Talán a felvidéki zászlóval is valamely magyar település szlovák polgármesterénél kellene próbálkoznunk?)
Ott délen jól érzékelhető a „kisemberek” lappangó, suttogó félelme a hatalomtól.
Folyik a lakosság számarányának célirányos megváltoztatása is, részben koszovói, gyakran írástudatlan romák és mohamedánok bevándoroltatásával, letelepítésével kizárólag a nemzeti „kisebbségek” által lakott területeken. Szabadkán például 2008-ban a mohamedánok szent könyvének, a koránnak átnyújtásával és a déli imával nyitották meg az első iszlám vallási létesítményt a Délvidéken; a Muhádzsír dzsámit. Mindemellett pedig a magyar állampolgárságot felvevők tömeges kivándorlása is veszélyezteti a délvidéki magyar közösség megmaradását, felépülését, gyarapodását. Ugyanakkor az ellenzékbe szorult délvidéki magyar pártok és mozgalmak vezetői és tagjai, – hol több, hol kevesebb sikerrel, – szinte minden elérhető fórumon számon kérik az immár ott is érvényes, a lakosság összetételének megváltoztathatatlanságára vonatkozó EU-s jogszabályt. Teszik ezt az olyan látszólagos fejlesztések esetén is, amikor a lakosság igényeinek kielégítése helyett a bevándoroltatott népeknek készülnek új lakóhelyet kialakítani, s ezzel a lakosság összetételének számarányát megváltoztatni.
Minderről, és egyebekről is részletesebben számol be Bozók Antal délvidéki jogász és jogvédő nemrég megjelent A DÉLVIDÉKI/VAJDASÁGI MAGYAROK HELYZETE ÉS JOGAI (Árnyék)jelentés 2017 című könyvében. Alaposan dokumentált „jelentésében” megemlíti a 3 délvidéki közösség magyarjainak kollektív bűnösségét deklaráló törvények hatályon kívül helyezését. Ez a jogi aktus a kollektív bűnösséget csak a „jövőre nézve” szünteti meg, de „jogi értelemben a jogszabály a hatályon kívül helyezése által nem szűnik meg, sőt, továbbra is érvényes marad, csak éppen már nem vált ki joghatásokat”, viszont „az annak alapján létrejött jogviszonyt érintetlenül hagyja”, ezáltal ellehetetlenítve a rehabilitációt, restitúciót és kárpótlást. (Honnan olyan ismerős ez a módszer?)
Az esti fórumokon tenni akaró lelkes emberek jöttek össze, mondták el keserveiket, sikereiket, próbálkozásaikat, kértek tanácsot és fogadták dr. Morvai Krisztina, dr. Gaudi-Nagy Tamás és Mgr. Bozók Antal jogérvényesíthetőségi tapasztalatait, tanácsait, és magyarázatát.
Említést érdemel még a zentai önkormányzat „kórképet tükröző” döntése, mely az arrogáns hatalmi önkény iskolapéldáját írásos határozatban is kiadta. Ebben egy – a kifizetéssel jogszerűen létrejött – bérleti szerződést a közbiztonság, béke és közrend, valamint a közerkölcs megzavarására hivatkozva közigazgatási határozattal szüntette meg, de ennek megnyilvánulását semmilyen eszközzel alá nem támasztotta, megnyilvánulásának mibenlétét nem indokolta.
Apropó, hazaérkezvén az SzK kormányhivatalának egyetlen válaszlevele is megérkezett. Pedig mi az eredeti beadványunkban feltett (481 település törvénysértésére vonatkozó) öt kérdésünk ügyében megvalósított lépéseket, öt különálló levélben tudakoltuk információ kérelmeinkkel. Az SzK magyar nemzetiségű állampolgárai törvényekben garantált jogai korlátozásának és megsértésének a bejelentése és felülvizsgálatának kezdeményezése ügyében egyetlen kérdésünkre sem kaptunk választ, sőt az eddig megtett lépések és a várható eredmény iránti érdeklődésünket elintézték annyival, hogy „az SzK Kormányhivatala foglalkozik beadványukkal, miközben jelenleg az intézési stádiumban van.
Lám, a Kárpát-hazában így kerül jogállásában párhuzamba észak és dél, jogérvényesíthetőségben Felvidék Délvidék mellé. Azt ígérem mégis, és azt üzenem, hogy nem maradunk restek! Már készülnek az egykori levéltárakban majdan kutatható fellebbezések, levelek, nyomok, melyekkel következetesen továbbvisszük jogérvényesítő kezdeményezéseinket emberi és nemzeti méltóságunk helyreállásának szolgálatában itt is, ott is.
Mi lehetne számunkra a délvidéki tapasztalataim tanulsága itt, a Felvidéken? Talán elsősorban az, hogy isten óvjon meg minket a jelenlegi délvidéki autonómiától!
Összességében pedig arra jutottam, hogy nekünk, „túsz” magyaroknak, egymásról tudva és egymást segítve, a tudásból származó bátorság eszközeivel kell tovább folytatnunk küzdelmeinket jogérvényesítésért, önrendelkezésért, emberi méltóságunk megőrzéséért, és gyarapodásunk érdekében.
Elhunyt nemzeti jogvédőnk, dr. Grespik László 2016.11.30-án elhangzott szavaival élve:
„Arra kérek mindenkit, hogy tudatosan tudja, hogy igazunk van, és ne bizonytalankodjon! Attól, hogy egy, száz, vagy ezer ember mond egy igazságot, attól az még nem gyengébb igazság! Az igazság nem megszavazható kérdés! Az nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az igazság mibenlététől függ!
És igazunk van, és köszönöm!“
Polgár Hajnalka / Felvidék.ma

Nagy Koppány Zsolt: Költőnek lenni rock’n roll, prózát írni pepecselés
Nagy Koppány Zsolt prózaíróval, műfordítóval, szerkesztővel beszélgetett László Noémi az Álljunk meg egy szóra című rendezvénysorozat áprilisi eseményén. Az udvarhelyi születésű író a 2000-es évek elején, Kolozsváron kezdte pályáját, ahonnan Budapestre költözött.
Nagy Koppány Zsolt első könyve 2000-ben jelent meg Arról, hogy milyen nehéz címmel az Erdélyi Híradó–Előretolt Helyőrség gondozásában Kolozsváron. László Noémi kérdésére az író kifejtette, miért is nehéz az irodalmi érvényesülés, majd számos humoros történettel alá is támasztotta kijelentését: elmesélte, hogyan vásárolja fel saját köteteit különböző könyvesboltokban, majd bukik le mindig a kasszánál, avagy hogyan tévesztette őt össze a „híres-neves kolozsvári főszerkesztő” Dragomán Györggyel. Emiatt kapta a kötet ezt a címet, amelyről az író is bevallotta, nem a legsikeresebb választás volt, de kifejezi, mennyire aggályos ember, leírja megfelelési kényszerét. A kötet kapcsán Nagy Koppány Zsolt felelevenítette, milyen volt a 2000-es évek elején Kolozsvár, és hogyan teltek mindennapjai az Erdélyi Híradó sétatéri szerkesztőségében, hogyan aludt Szőcs Géza kötetein, valamint azt is, hogy milyen számítógépes játékokat játszódtak.
László Noémi Berszán Istvánt idézve elmondta: a fiatalok mostanában ismét felfedezték a verset, és inkább verseket írnak, nem prózát. Ezzel kapcsolatban arról kérdezte Nagy Koppány Zsoltot: szerinte mit könnyebb kezdőként írni, verset vagy prózát? „Költőnek lenni rock’n roll, míg prózát írni pepecselés” – fejtette ki az író álláspontját a kérdésről. Elmondta, gyermekkorában ő is verseket írt, ám kamaszként áttért a prózára, azóta is ebben a műnemben alkot, így nem tudja, kezdőként mi az egyszerűbb. Viszont kifejtette, a prózaírás frusztráló, hisz egy vers két sorban, néhány szóban megalkot egy teljes világot, míg a prózának ugyanerre többszáz oldalban van csak lehetősége. Az író elmesélte, egyszer ő is költőnek érezhette magát, amikor a Kalligram közölte Családi pör című versét, amelyet a Viperával támadt kliensre a strici című Indexes cikk ihletett, a felező tizenkettesekben írt verset fel is olvasta a beszélgetésen. Kiderült, novellát már csak határidőre tud írni, regényeket nyomás alatt, vagy Székelyudvarhelyen, apja orvosi rendelőjében.
Nagy Koppány Zsolt az est folyamán bevallotta, szereti magát is beleírni a regényeibe, saját frusztrációja miatt. – Elég fontos szerepük van a saját figuráimnak is a könyvekben, azért, hogy elébemehessek a kritikáknak. A nagy megfelelési kényszeremben meg akarom előzni azt, hogy más szidalmazhassa a könyveket. Ezért én létrehozok mindig egy szereplőt, aki hasonlít hozzám, ő mondja ki a legdurvább véleményeket a könyvről, én meg jót röhögök a markomba, hogy kitoltam a kritikusokkal – fűzte hozzá az író.
A meghívott bevallota, Térey Jánosnak köszönhető, hogy ő, mint erdélyi író a Magvető Kiadóhoz került. Térey jóindulatának tulajdonítható az ő irodalmi szocializációja, hiszen ő mutatta be Sárközy Bencének is, aki akkor a Magvető egyik szerkesztője volt. Mint elmondta, neki mutatta be a Jozefát néhány részletét. A Jozefát úr, avagy a regénykedés című, az Alexandra kiadónál megjelent kötete mintájára, a Nagyapám tudott repülni című novelláskötetet is két ciklusra osztotta. Ez volt az első könyve, amely a Magvető gondozásában jelent meg, a kötetet be is válogatták a Magvető novellárium sorozatba, ennek célja a novella irodalmi köztudatba való visszahozása volt.
A beszélgetés végén Nagy Koppány Zsolt mesélt a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél betöltött mentori szerepéről. Az író szerint a tehetséggondozó indulatokat, viharokat kavart, amelyeknek egy része valósak, kiemelte azonban, nem szabad elfeledni azt sem, hogy pályakezdőket is támadnak ezáltal, olyanokat, akik első alkalommal találkoznak az irodalmi élettel, ez pedig ugyancsak kérdéses erkölcsi szempontból. Az író szerint nem erkölcstelen amit csinál, hiszen szövegekkel foglalkozik. Ugyanezt belátta a Magvető kiadó is, és képesek külöbséget tenni a szépíró Nagy Koppány Zsolt és a mentor között.
Az est zárásaként levetítették Személyi figyelő című novellájából készült, azonos című rövidfilmet, Lakatos Róbert és Bálint Arthur rendezésében.
Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)

Sem büntetések, sem ellenőrzések nem térítenek le az autonómia útjáról
Az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal csalás elleni ügyosztálya az elmúlt hetekben ismét ellenőrizte a Siculitas Egyesületet és a vele együttműködő Sepsireform Egyesület pénzügyi ügyvitelét. Előbbinek a vezetője Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, az utóbbinak pedig Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke. Székelyföld határkivilágítása után, amelynek mindkét egyesület szervezője volt 2015-ben, hasonló pénzügyi ellenőrzést végzett ugyanaz a hatósági szerv.
Akkor a Siculitas Egyesületet 10 000 lejes büntetéssel sújtották, amelyet utólag a bíróság eltörölt. A Siculitas Egyesület ellen lefolytatott első vizsgálat 2013. március 10-ét, a Székely Szabadság Napját követően zajlott, amikor az ellenőrző szerv a maros megyei Pénzügyőrség volt. Sem akkor, sem most, az elmúlt hetekben a kiterjedt és alapos pénzügyi vizsgálat a két egyesület ügyvitelében nem talált hibát, amit a kibocsátott jegyzőkönyvek is tanúsítanak. A Siculitas Egyesületnek két másik ügye is van folyamatban a március tizedikei tüntetésekkel kapcsolatban. A 2014-es március tizedikei tüntetés alkalmával kirótt csendőrségi büntetéssel kapcsolatos keresetet érdemi tárgyalás nélkül utasította vissza a bíróság, és a 12 000 lejes büntetést a Siculitas Egyesület bankszámláján lefoglalták. Ebben a kérdésben az egyesület a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordul. Másodfokon várható a bírósági ítélet a 2016-ban, ezúttal Izsák Balázsra kirótt 4 000 lejes csendőrségi büntetés ügyében, szintén a Székely Szabadság Napjával kapcsolatban.
Ugyanakkor nyolcvan önkéntes nevére állítottak ki büntető jegyzőkönyvet, amelyek mindenikét a törvényszék érvénytelenített. Mindez arra enged következtetni, hogy Székelyföld autonómiájáért demokratikus, békés, mindvégig teljes nyíltsággal, a nyilvánosság előtt cselekvő igyekezetünk immár nem csupán politikai akadályokba ütközik, hanem hatósági úton is el kívánják lehetetleníteni. A büntetések, az évente elrendelt ellenőrzések nem fognak letéríteni a demokratikus, törvényeknek teljes mértékben megfelelő útról, és a székelység autonómia igényéről sem mondunk le.
Sajtóközlemény
Erdély.ma

Románellenességgel vádolják a magyar kormányt
A magyar kormány „románellenes” propaganda-főosztályaként állították be a bukaresti médiában a magyarországi Trianon 100 nevű kutatócsoportot, amely a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület nevű, fiatal kutatók számára kiírt pályázatán nyert harmincmillió forintos támogatást a békeszerződéssel kapcsolatos ismeretek kiegészítését, összegzését és közzétételét célzó ötéves projektre. A magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium határozottan visszautasít „minden olyan képtelenséget”, hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen, még ha az tudományos körökből érkező rágalom formájában jelenik is meg.
A román sajtóban tegnap is tovább gyűrűzött annak a „leleplezésnek” a visszhangja, amelyet Ioan Aurel Pop történész, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) tett egy múlt heti rendezvényen, amelyen a Román Akadémia újonnan létrehozott – főleg Oroszországgal foglalkozó – „Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Laboratóriuma” (LARICS) mutatkozott be. A kolozsvári rektor előadásában azt állította, hogy Románia „egy másik szomszédjával, Magyarországgal is információs és kommunikációs háborút visel”, Budapest pedig „saját költségvetéssel rendelkező állami főosztályt hozott létre Trianon 100 elnevezéssel”, miközben a bukaresti kormány által létrehozott Románia Centenáriuma főosztálynak nincs elkülönített költségvetése.
Az Evenimentul zilei és az Adevărul lap is idézte Cozmin Guşă politikai tanácsadónak egy hétvégi tévéműsorban kifejtett értelmezését, miszerint a Trianon 100 „egy, az egész térség destabilizációjához vezető, intelligens, szegregacionista bomba”, amelyet szerinte a magyar kormány a román centenáriumi ünnepségek – Erdély és a Román Királyság 1918. december elsején kikiáltott egyesülésének közelgő századik évfordulója – ellensúlyozására hozott létre. „Akik mindig is Románia ellen cselekedtek, most összeálltak egy jól finanszírozott projektben” – vélekedett az elemző, megjegyezve, hogy Románia első számú vezetői alkalmatlanok arra, hogy „büntessék” a Trianon 100-ért Magyarországot, amely szerinte egy románellenes médiaprojekt. Közben az Adevărul hasábjain a lap blogrovatának két publicistája, Mircea Morariu és Demény Péter, a BBTE rektora által reflektorfénybe hozott témáról vitatkozik. Morariu Trianon 100 című írásában egyebek között hétfőn azt sérelmezte, hogy a magyar történészek Erdély 1920-as Romániának ítéléséről beszélnek, „és eltekintenek attól a ténytől, hogy a régió már 1918-ban a Román Királysághoz csatlakozott”. Demény Péter tegnapi válaszában leszögezte: a Trianon 100 nem kormányzati intézmény, hanem tudományos kutatókból álló munkacsoport. Szerinte Morariunak és Popnak azt kellene megértenie, hogy a trianoni évforduló kapcsán nem egy focimeccsről van szó, amely után az „igazságát” érvényesítő csapat majd győztesen vonulhat az öltözőbe, a normalitás helyreállításához tárgyilagosságra és görcsösség nélküli párbeszédre van szükség. A magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) határozottan visszautasít „minden olyan képtelenséget”, hogy Magyarország propagandaháborút folytatna Románia ellen, még ha az tudományos körökből érkező rágalom formájában jelenik is meg. A KKM tegnap közölte: Magyarország változatlanul bízik abban, hogy az új román kormánnyal a kétoldalú kapcsolatok új lendületet vehetnek, ahogy erről a két külügyminiszter legutóbbi, februári budapesti megbeszélésén is szó volt. Az MTA Lendület programja egy nyílt, tudományos projekt, amelynek célja a múlt jobb feltárása, megismerése – mutattak rá. Úgy vélték, „sajnálatos, hogy vannak olyan román tudományos körök, melyek ellenérdekeltek a múlt közös, sokszor eltérően értelmezett vagy értékelt folyamatainak feltárásában”. Egy ilyen tudományos munka csak közelebb hozhatja a két népet – hangsúlyozták. Ablonczy Balázs történész, az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport vezetője az mta.hu-n tegnap megjelent nyilatkozata szerint a 22 kutató részvételével létrejött munkaközösség nem kormányzati intézmény, hanem kizárólagosan tudományos célok mentén, a nyilvánosság előtt működő kezdeményezés. Az MTA BTK Történettudományi Intézete keretében 2016-ban létrejött csoport céljai között szerepel román, szlovák, szerb és nyugat-európai kutatók bevonása a multidiszciplináris kutatásokba – tette hozzá. A csoport eddigi működése során workshopokat, konferenciákat szervezett, levéltári kutatásokat koordinált, forráskiadványokat és monográfiákat készített elő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Többen szültek külföldön
Tavaly először fordult elő, hogy több román gyermek született külföldön, mint Romániában – jelentette ki tegnap Andreea Pastarnac, a határon túli románokért felelős miniszter.
A politikus az ifjúság napja alkalmából szervezett konferencián vett részt, ahol az általa vezetett szaktárca feladatairól beszélt. A tárcavezető az Eurostat adataira hivatkozva kijelentette, tavaly először fordult elő, hogy a román állampolgárságú anyák több gyermeket szültek külföldön, mint Romániában. A miniszter szerint Románia határain kívül 4,4 millió román állampolgár él, és ez számos kérdőjelet vet fel arra vonatkozóan, hogy miként viszonyulnak a román állampolgárok a mobilitáshoz, hogyan képzelik el jövőjüket. Hangsúlyozta: az általa vezetett minisztériumnak az egyik fő feladata az anyanyelvű oktatás, amely jelenleg számos külföldi országban nincs biztosítva, ezért a külföldre kivitt és az ott született gyerekek nagy többsége nem tanulja meg anyanyelvét, a románt. Közölte, a minisztérium kampányt indított, amelynek során minél több nyomtatott és elektronikus tankönyvet, táblagépeket próbálnak juttatni a külföldön élő román közösségeknek a hivatalosan elismert, valamint az önkéntesek által végzett nem hivatalos román nyelvoktatás biztosítása érdekében.
A miniszter nem közölt konkrét adatokat arról, hogy hány gyermek született külföldön és hány az országban. A statisztikai intézet kimutatása szerint tavaly 189 783 gyermek született Romániában. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Heti értékelő Faragó Péter parlamenti képviselővel
Az Alkotmánybírósági döntése a jogállamiság próbaköve
Faragó Péter RMDSZ Arad megyei elnökkel, parlamenti képviselővel a legutóbbi politikai értékelőnkön azt vitattuk, hogy a Képviselőház döntéshozó szervként, szinte egyhangúlag elfogadta azt az RMDSZ-es törvénytervezetet, miszerint az egészségügyi és szociális intézményekben a nemzeti kisebbségek nyelvén beszélő személyt is alkalmazni kell olyan helyeken, ahol a jelzett kisebbség számarány eléri a 20%-ot. Néhány nap múlva ugyanazok, akik megszavazták a törvénytervezetet, az Alkotmánybíróságon támadták azt meg.
– Képviselő úr mi a véleménye e kétszínű megnyilvánulásról?
– Nagyon fontos törvényt fogadott el a Képviselőház, amely jóváhagyta a kezdeményezésünket, miszerint az állami egészségügyi és szociális egységben, ahol egy-egy kisebbség számaránya eléri a 20%-ot, illetve nagyvárosban eléri az 5 ezer főt, ott a kisebbségiek hivatalosan használhassák az anyanyelvüket is. A törvénynek 2018. január 1-jétől kellene életbe lépnie. Nagyon fontos lenne, hiszen az elmúlt esztendőkben számos negatív példa került, amikor a jelzett intézményekben magyar nemzetiségű embereket diszkrimináltak. Ennek a megszüntetését is célozza a törvénytervezet. A szakbizottságokban, illetve a Képviselőház plénumában is mindenki megértette, elfogadta az RMDSZ érvelését, ezért szinte egyhangúlag fogadta el döntő testületként a Képviselőház. Éppen ezért, megdöbbenve értesültünk pár nap múlva, hogy Traian Băsescu pártjának a képviselői aláírásokat gyűjtenek annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróságon megtámadhassák a törvényt. Az alkotmánybírósági megkeresést a Népi Mozgalom Pártja (PMP) tagjai írták alá, de legnagyobb meglepetésünkre, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakciója, de néhány Románia Megmentésének az Egységpártja (USR) honatya is aláírta. Nem tudjuk megérteni, hogyan lehetséges: ha valaki megszavaz egy törvénytervezetet, néhány nap múlva, ugyanannak a megsemmisítését kérvényezi? Heteken, hónapokon keresztül lehetősége lett volna felhozni az aggályait, a véleményét, ha nem ért vele egyet. Az Alkotmánybíróság május 10-én tárgyalja a beadványukat. Mindennek tudatában azt is elmondhatjuk: nem biztos, hogy rosszul jött az övön aluli ütés, hiszen általa képet kaphatunk a jogállamiságról; lesz egy alkotmánybírósági döntés a Romániában élő nemzeti kisebbségek nyelvhasználatával kapcsolatban. Ha ugyanis a fellebbezés, netalán elfogadásra kerül, azt jelenti: hatalmas problémák vannak ma a román jogállamisággal és a kisebbségi nyelvhasználattal. Ha viszont az Alkotmánybíróság elutasítja a megkeresést, bebizonyosodik: az út, amin járunk, az jó. A magunk elé tűzött célok helyesek, tervezhetjük a további lépéseinket, elképzeléseinket a romániai anyanyelvhasználat terén. Megvannak a terveink, az elképzeléseink, melyek szerint, a következő időszakban tovább kívánunk lépni az adminisztrációban történő, kisebbségi anyanyelvhasználat bővítése terén.
– Ha az Alkotmánybíróság mégis helyt ad az ellenzéki megkeresésének, az RMDSZ a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordul-e?
– Ez még nem volt téma, hiszen a dolog még elég friss, ezért frakciónként még nem beszéltünk a továbblépésről, de ha mégis helyt adna az óvásnak, vagyis megtiltanák a kisebbségeknek az anyanyelvhasználatot, az hatalmas pofon lenne a román jogállamiságnak. Annál is inkább, mert nagyon sokszor élet-halál kérdése, hogy a beteg pontosan elmondhassa panaszait, illetve pontosan megértse a neki, az orvos által felírt kezelést, a gyógyulási módot.
– Mi a véleménye a magas rangú önkormányzati tisztségviselők javadalmazásának a megemeléséről?
– Úgy gondoljuk, hogy nagyon fontos az önkormányzatok polgármestereinek, alpolgármestereinek, illetve a megyei tanácsok elnökeinek és alelnökeinek a 30%-os fizetésemelése. Ők hatalmas felelősséget vállaltak magukra, amikor a közösségek vezetését elvállalták, ezért a munkájukat kissé javuló bérezési feltételek mellett végezhetik. El kell mondani, hogy egy polgármester vagy alpolgármester fizetése egyáltalán nem versenyképes, ezért nem szabad elvitatni a jogot: ha elvállalt egy közösségi tisztséget, akkor egy méltányosabb javadalmazásban részesülhessen. Biztos vagyok abban: ha méltányosabb fizetést kapnak, háttérbe szorul a korrupciós kísértés. Abban is biztos vagyok, hogy méltányosabb bérezés mellett a jövőben felkészültebb, rátermettebb, több tudással rendelkező személyek kerülhetnek az önkormányzatok élére.
– Köszönöm szépen a tájékoztatót.
– Én köszönöm a lehetőséget.
Balta János / Nyugati Jelen (Arad)

Trianon 100 – avagy egy élő szindrómáról
A Magyar Tudományos Akadémia jól ismert kutatási programja, a Lendület-projektek keretében kaptak lehetőséget Ablonczy Balázs történész és kollégái, hogy öt éven át kutassák a békeszerződés századik évfordulója alkalmával a magyar kollektív mentalitásban traumaként élő és aktuálpolitikai kérdésekben még mindig jelen levő Trianon körülményeit és következményeit. Hogy mennyire kényes témáról van szó, azt jelzi Ioan Aurel Pop történésznek, akadémikusnak, a BBTE rektorának elmarasztaló nyilatkozata is, aki a román történetírást és nemzettudatot féltve reagált a Trianon 100 elnevezésű magyarországi projektre.
Az elmúlt hónapokban megszaporodott Pop-féle nacionalista megnyilvánulásokon már aligha kell meglepődnünk: ő a Román Akadémia tagja, ennélfogva érthető, hogy a vezető politikai párt ideológiáját kell követnie és a hagyományos román történetírás beidegződéseit kell ismételgetnie. Különösen most, az 1918-as egyesülés centenáriuma előtt. A román nemzet egységét már-már paranoid módon féltő, Erdély történetét újraíró és a Batthyanaeum sorsát megpecsételő püspöki testamentum egyik fordítójaként a magyar közvéleményt megbotránkoztató történész az Ablonczy-féle projektről elképesztő hangnemben nyilatkozott. Azzal vádolta a történészeket és az azt támogató magyar kormányt, hogy a projekthez tartozó angol és külföldi közleményekben Romániát „fiatal nemzetként” akarják ábrázolni, Iancu de Hunedoara személyét „elmagyarosítják” Jánosra, szándékukban áll rontani Románia hírnevét külföldön, és meggyalázzák a román kormány által hivatalosan támogatott 1918–2018-as centenáriumi ünnepségsorozatot.
A román sajtóban – nem tudni mi okból – úgy fogalmaztak, hogy Magyarországon külön bizottság („departament”) jött létre Trianon kutatására, ami tévedés. A Trianon 100 nevű Lendület kutatócsoport egy, a Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott kiválósági projekt-sorozat egyikeként indult el, tehát nem egy bizottságról, tanszékről, „mozgalomról” vagy állami programról van szó, hanem egy tudományos kutatócsoportról, amely az European Research Council (ERC) nagy projektjeinek modelljét követve jött létre 2016-ban az MTA égisze alatt. A projektről az MTA BTK Történettudományi Intézetének honlapján az alábbi leírást találjuk: „A Trianon 100 Lendület Kutatócsoport Trianon 100 év után: kontextus, lokalitás, régió című pályázata azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a legfrissebb történeti tudást, új tudást teremtve és a meglévőt mozgósítva rávilágítson a trianoni békeszerződés új oldalaira, megvilágítsa a döntés megszületésének egyes, eddig árnyékban hagyott vagy esetleg félreinterpretált oldalait és a 100. évfordulóra készülve olyan új, friss és érvényes műveket publikáljon, amelyekkel a szélesebb magyar közvélemény számára is orientációs pontot jelenthetnek”.
Aki ismeri Ablonczy Balázs munkásságát, tudhatja, hogy a Ioan Aurel Pop-féle szélsőjobboldali vádak és uszítás minden alapot nélkülöz. A 42 éves, de 150 közölt munkával rendelkező fiatal történész művei a történettudomány Marc Bloch-féle ápolásának és művelésének mintapéldája: forrásokra alapul és európai kontextusba helyezi a magyar történelem 20. századi eseményeit. Bizonyos művei, így legutóbbi Keletre magyar! A magyar turanizmus története című kötete vagy a Trianon-legendák című 2010-es munkája is jól jelzi: távol áll attól, hogy Trianont szubjektív módon, nacionalista propagandaként kutassa.
A Lendület-projektek európai rangú, nemzetközi kutatási eredményeken alapuló tanulmányokat igényelnek, így Ablonczyék munkája meglehetősen nehéz lesz. Egyrészt céljukként tűzték ki a magyar nagyközönség szakszerű tájékoztatását, másrészt a nemzetközi tudományos világgal és a környező országok szakértőivel való együttműködést is. Ioan Aurel Pop nyilatkozata egyrészt az akadémikusi fairplay és a tudományos munkát nem tisztelő reakció volt, amely sajnos jól mutatja a két ország közötti feszültségeket. A nagy egyesülés és Trianon centenáriuma két olyan esemény lesz, amely az amúgy is megtépázott román–magyar kapcsolatoknak valószínűleg súlyosan fog ártani, és sajnos még távolabb tolja annak a lehetőségét, hogy a román és magyar történetírás közös nevezőre jusson, és az ún. Trianon-szindrómát helyre hozza, hiszen ez a mindennapokban valójában már réges rég begyó¬gyult hegként tátong Közép-Kelet-Európa kollektív köztudatában. Reméljük, hogy mindennek ellenére a Trianon 100 nevű projekt egy lépéssel közelebb viszi a régió lakóit egy objektív, távolságtartó történelem-képhez, amelyben Trianon és következményei történelmi távlatként, nem pedig élő sebként fogja 101. esztendejét megérni.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

A Költészet Tavasza Zilahon
Május 4-6. között kerül sor Zilahon a Költészet Tavasza elnevezésű rendezvényre, amelynek szervezői a Szilágy Megyei Tanács, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség, a Magyar Versmondók Egyesülete és az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
A nemzetközi találkozót a hagyomány szerint az ezredforduló óta minden évben megszervezik, a résztvevők kétnyelvű antológiában mutatkoznak be, ezúttal tíz román, tíz magyar költő verseit jelentette meg a sorozatot gondozó Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, és a hozzátartozó Caiete Silvane folyóirat, illetve könyvkiadója.
A régióban egyedülálló kiadványból az elmúlt években jelent meg már román, magyar és német nyelvű kötet is, de volt példa olyanra is, amely angol, roma nyelvű lírikus alkotást is tartalmazott.
Május 4-én, csütörtökön délelőtt rendhagyó irodalomórákkal indul a rendezvény (10 óra: Gheorghe Șincai Pedagógiai Líceum; 11 óra: Silvania Főgimnázium; 11 óra: Zilahi Református Wesselényi Kollégium). Délután, 16 órától román-magyar irodalmi kerekasztal-beszélgetés, 18 órától román és magyar írók és költők találkozója . (résztvevők: Visky András, Ioan Groșan, Lakatos Mihály, Halmosi Sándor, Daniel Săuca, téma: Fordítás: mesterség és empátia. Moderátor: Demény Péter
Helyszín: Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, Zilah -Európai párbeszédek terem).
Május 5-én, pénteken 9 órától tartják a Költészet Tavasza magyar nyelvű vers- és prózamondó vetélkedőt, 17 órától Csóka László magyarországi festőművész kiállítását nyitják meg, továbbá bemutatja könyvét Thököly Vajk Ráncok a reményhez címmel, és a XVII. Költészet Tavasza kétnyelvű versantológia bemutatására is ekkor kerül sor. A napot román és magyar költők felolvasóestje zárja, közreműködik a Poéták Zenekar (Budapest). Helyszín: Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ).
Május 6-án, szombaton 9 órától román nyelvű versmondó vetélkedő zárja a Költészet Tavaszát (Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ).
A 2017-dik évi antológia szerzői romániai román és magyar, illetve magyarországi költők. A román fordítások Dósa Andrei, illetve Kocsis Franciska, a magyar fordítások Demény Péter, Lövétei Lázár László és Halmosi Sándor munkái. A XVII. Költészet Tavasza kétnyelvű versantológia ingyenes kiadvány, a helyszínen lehet igényelni. Szabadság (Kolozsvár)

Fejtörést okoz a korszerű technológia a pedagógusok számára
A Csíkszeredában és a környező településeken tanító pedagógusok nagy része úgy véli: nem tud lépést tartani a korszerű technológiával. A diákok e téren szerzett tapasztalatai ugyanakkor a pedagógusi szerepkör megváltozásával is járnak a Sapientia oktatója és hallgatója által végzett kutatás szerint.
A csíkszéki pedagógusok többsége elmaradottnak érzi magát diákjaival szemben a korszerű digitális eszközök, technológia használata terén – többek között ez derült ki a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) csíkszeredai oktatója, Bíró A. Zoltán, valamint Páll Zelinda magiszteri hallgató által tavaly készített tanulmányból. A szakértők mintegy félszáz Csíkszeredában, valamint a környező települések általános, illetve középiskoláiban tanító pedagógussal készítettek interjút. Az oktatók életkor szerinti megoszlása vegyes volt, elsősorban pedig arra kellett választ adniuk, hogy milyen mértékben vonják be a digitális technológiát a tanítási folyamatba. A kutatók kíváncsiak voltak például arra, hogy használják-e a tanórákon az internetet, hogyan vélekednek a diákokról mint „digitális bennszülöttekről”, ilyen szempontból mi a véleményük az oktatási rendszerről, illetve milyen mértékben érzik magukat „digitális bevándorlónak”. Gyors megoldást nyújt az internet A tanulmányból kiderült, hogy egyetlen pedagógus sem zárkózik el teljes mértékben az online információszerzés alkalmazásától. Az oktatók egy része szerint a digitális technológia bevonása nagyobb interaktivitást eredményez, és sokat segíthet a nyelvtanulásban is. Többen megemlítették: az okostelefonok használata alkalmas a tanórán felmerülő problémák gyors megoldására, például kifejezések lefordítására, és váratlan helyzetre is az internet jelenthet megoldást. Olyan pedagógus is van, aki használja a diákok által kedvelt Facebookot, illetve tagja a tanulók által létrehozott közösségimédia-csoportoknak, ahol akár az aznapi tananyagot is megbeszélhetik. A pedagógusok egy része ugyanakkor szeretne még fejlődni, mert úgy érzi, utol kell érnie tanítványait, és érdekesebbé teheti a tananyagokat az iskolások számára, ha azokat az általuk kedvelt eszközökkel tanítja. A fiatalok nem célszerűen használják az okoseszközöket A kutatásban részt vevő oktatók arról is beszéltek, hogy szerintük a mai gyerekek kevésbé tudnak lelkesedni az új dolgok, a tanulás iránt, mert leköti őket a technológia. Mivel hozzászoktak a gyors információszerzéshez, órán a figyelmük könnyen másfelé terelődik. A pedagógusok úgy vélik: a fiatalok kiválóan, viszont nem célszerűen használják okoseszközeiket, például nem tudnak szöveget szerkeszteni és értelmezni, viszont filmeket, zenét vagy játékokat letölteni annál egyszerűbben. Fontos szempont az is, hogy az online kommunikációban használt rövidítéseket az oktatási nyelvezetbe is belekeverik, ezért nem alakul ki egyfajta igényesség a saját anyanyelvükkel szemben. A tanulmányból az is kiderült, hogy a tanárok szerint a közoktatási rendszer átfogó reformjára lenne szükség, a mai kor elvárásainak ugyanis már nem tud megfelelni, például nem használja ki, hogy a gyerekek értenek a számítógéphez. Problémás az is, hogy sok iskolában egyszerűen nincs internet-hozzáférés, illetve a költségvetés nem elég a korszerű eszközök beszerzésére. Olyan tanintézetek is vannak viszont, ahol rendelkezésre állnak a modern készülékek, de a pedagógusok nem tudják használni ezeket. Néhány oktató ugyanakkor úgy véli, a tananyag leadása mellett nincs elég idő arra, hogy még a technológiai újításokkal is foglalkozzanak. Nem tudnak lépést tartani a korral A tanulmány utolsó témakörének elemzéséből az tűnik ki, hogy a pedagógusok nagy része úgy gondolja, nem tud lépést tartani a korral. Mások véleménye szerint már nem a tanár az információ egyetlen birtokosa, mint régen, akit a gyerekek tiszteltek tudásáért. Vannak azonban olyan pedagógusok is, akik a házi feladatot az interneten keresztül küldik el a gyermekeknek. A kutatók szerint a viszonyulások mögött három magatartási modell húzódik meg. Első az úgynevezett distanciatermelés, azaz a pedagógusok azon meglátása, miszerint a digitális világ nem az ő területük, ezért távol tartják magukat tőle, maradnak a számukra hagyományos oktatási módszerek mellett. A második a pedagógusi szerep autoritásával kapcsolatos kételyek, feltevődik ugyanis a kérdés, hogy tulajdonképpen ki tanít kicsodát? Ennek kapcsán felvetődik a hagyományos pedagógusi szerepről való lemondás kérdése. A harmadik viszonyulási mód az egyéni kezdeményezéseket és megoldásokat helyezi előtérbe, tehát akkor is tenni kell valamit, ha a személyes képességek, tudás nem elegendő, illetve az intézményi feltételek nem megfelelőek. Krónika (Kolozsvár)

Ismét csokorba szedte az ActiveWatch a magyarellenes kilengéseket
MTI - Folytatódtak tavaly a magyar közösség szólásszabadságának korlátozására irányuló hatósági próbálkozások, amelyek időnként sikerrel is jártak – állapította meg az ActiveWatch bukaresti civil szervezet a romániai sajtószabadságról szerdán közzétett legfrissebb jelentésében.
A százoldalas dokumentumban háromoldalas fejezetet szentelnek a magyar közösségnek. A jelentésben felidézik: Romániában tavaly is folytatódott a székely jelképek üldözése, a Székelyföldnek autonómiát követelő tüntetők hatósági megfélemlítése, a kolozsvári polgármesteri hivatal pedig támogatásmegvonással büntette a többnyelvű feliratozás bevezetéséért ellene pert indító Muszáj-Musai civil szervezetet. Az ActiveWatch felemlegeti azt is, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt egy „rosszul fordított kijelentéséért" fosztotta meg Klaus Johannis államfő román állami érdemrendjétől. A jelentés szerint az előző évekhez hasonlóan a magyar közösségtől az elmúlt évben is arra hivatkozva próbálták elvitatni a szabad véleménynyilvánítás jogát, hogy az alkotmány egységes és oszthatatlan nemzetállamként határozza meg Románát. Bár az utóbbi évben nem próbálták meg betiltani a Székelyföldnek autonómiát követelő rendezvényeket, újabb, „kifejezetten a magyar kisebbség ellen irányuló törvénytervezetek" jelentek meg, a magyarság jogaiért síkra szálló aktivistáknak pedig az ActiveWatch szerint a román hatóságok megfélemlítésével kellett szembenéznie. A jelentés kitér arra, hogy bár a Székely szabadság napján szervezett, Székelyföldnek autonómiát követelő tavalyi marosvásárhelyi tüntetés a csendőrség szóvivője szerint is „incidensek nélkül" zárult, a csendőrség utólag mégis több mint nyolcvan résztvevőre szabott ki bírságot, a szóvivő pedig az MTI-nek nyilatkozva elismerte: korábban nem volt példa arra, hogy egy megmozdulás ilyen sok résztvevőjét megbírságolják. A román médiafigyelő szervezet szerint a magyar közösség nyelvi jogokra és területi autonómiára irányuló politikai célkitűzéseit az állam és a sajtó egy része is megbélyegzi, és ezzel megakadályozza, hogy azokról közvita bontakozzon ki. A román törvényeket többször rosszhiszeműen alkalmazzák a hatóságok, amivel a magyar jelképek használatát még a magánszférában is korlátozzák – olvasható a jelentésben. Az ActiveWatch tavalyi jelentéséhez hasonlóan most is azt javasolta a hatóságoknak, hogy kezdjenek valós párbeszédet a magyar közösséggel minden őt érintő kérdésről a közös megoldások kidolgozása, az etnikai feszültségek megelőzése érdekében. A szervezet a sajtót arra figyelmezteti: ellenőrizzenek le a magyar közösséggel kapcsolatos minden információt, akkor is, ha „hivatalos" forrásból származnak, és magyar ügyekben mindig kérjék ki a közösség egy képviselőjének álláspontját is. A szervezet jelentése beszámolt arról is, hogy a (román közszolgálati rádió által működtetett) Rador.ro portál egyik cikke szerint egyes – korábban a Maszol.ro portálon publikáló – romániai magyar újságírók politikai nyomásgyakorlásra panaszkodtak a lapjukat egyik alapítványán keresztül pénzelő RMDSZ, illetve közvetve a magyar kormánypárt, a Fidesz részéről. A Rador publicistája a cenzúra megnyilvánulásaként értékelte azt is, hogy az RMDSZ Progress Alapítványa az alacsony olvasottságra hivatkozva felfüggesztette az Erdélyi Riport című online hetilap megjelenését. kronika.ro