Adományok a testvértelepülésekről
A testvéri és nemzettársi szeretet szép példáit ismerhették meg a nyárádszeredaiak, ezek is azt bizonyítják, hogy a testvértelepülési kapcsolatok nem csak protokolláris jellegűek lehetnek – véli Tóth Sándor polgármester. Két magyarországi testvértelepülés is példát mutatott arról, hogy komolyan gondolják kapcsolataikat a nyárádszeredaiakkal, és azt másfajta tartalommal is meg kívánják tölteni. A közelmúltban Szerencsről kapott adományként a szeredai református egyházközség egy hőbefújó gázkazánt, így remények szerint a következő télen már ezzel fűtik a főtéri templomot. A berendezés hazaszállítását a polgármester mellett Fábián Ferenc helyi tanácsos és református presbiter vállalta és hathatós segítséget nyújtott. A másik település, Aszód képviselőtestülete egy 7,5 millió forint értékű röntgengépet adományoz Nyárádszeredának. A viszonylag új, 2013-ban gyártott berendezést ezután szállítják Erdélybe, és a város kis kórházában helyezik el – tudtuk meg. A helyi tanács elfogadta az adományt, a kórházigazgatóval pedig már egyeztettek az ügyben. Ez azt is jelenti, hogy a kórház szervezeti felépítésén változtatni fognak, a gyerek- és belgyógyászati részlegek mellett új szakosztályt is létrehoznak, ide pedig röntgenorvost alkalmaznak. A szakmai részt a kórház vezetője, a gazdasági hátteret a városháza rendezi, hogy ez a mindenki számára fontos részleg is mihamarabb beindulhasson. Nyárádszereda elöljárója köszönetet mondott a nagylelkű adományokért Szerencsnek és Aszódnak, és hangsúlyozta: ezek a gesztusok is azt bizonyítják, hogy a testvértelepülési kapcsolatok nemcsak abból állnak, hogy a polgármesterek vagy küldöttségek valamely testvérvárosba utaznak vagy onnan vendégeket fogadnak, s néhány napig jól érzik magukat együtt, hanem más tartalommal is igyekeznek megtölteni azokat. Szerencs és Aszód mellett Nyárádszeredának Simontornyával, Mórral, Hajdúdoroggal, Örkénnyel és Csornával van hivatalos testvérkapcsolata Magyarországon, Zalaegerszeggel egyelőre még baráti szinten áll az egyébként már több éve jól működő kapcsolat.
Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)

Erdély neves építészei egy kötetben
Új művészettörténeti kötettel ismerkedhettek meg az érdeklődők az Erdélyi Múzeum-Egyesület április 11-i könyvbemutatóján. A Maros Megyei Múzeummal karöltve szervezett rendezvényen Bíró Annamária és Kovács Zsolt művészettörténész méltatta az Orbán János szerkesztésében megjelent Fundálók, pallérok, építészek Erdélyben című tanulmánykötetet.
A Maros Megyei Múzeum által 2014 októberében szervezett hasonló című konferencia tanulmányait tömörítő kötet egy hosszú, immár egy évtizede tartó konferencia-sorozat újabb eredménye, amely – Kovács Zsolt szavaival élve – egy új és fiatal erdélyi művészettörténeti iskola munkáját dicséri. A kilenc tanulmányt tartalmazó kötet a B. Nagy Margit-féle művészettörténet-írás irányzatát követi és az Erdélyben a XVII. század óta tevékenykedő neves külföldi vagy hazai építészek életútját és szakmai munkásságát foglalja össze. A kismonográfia-szerű tanulmányok egy-egy neves építész („fundáló”, „pallér”) életútját mutatják be Giovanni M. Visconti, a gyulafehérvári Vauban-féle vár tervezőjétől a neves kolozsvári építész, Pákei Lajos munkásságáig. A többségében erdélyi – kolozsvári és marosvásárhelyi – szerzőgárda gazdag levéltári kutatások alapján nemcsak egy-egy építész életrajzát ismerteti az egyenként 30-40 oldalas nagytanumányokban, hanem azok szakmai munkásságát európai és erdélyi építészettörténet és történelem kontextusában is értelmezi.
A kötetet méltató Kovács Zsolt hangsúlyozta: a kiváló szerkesztői és szervezői munkát végzett Orbán János művészettörténész érdeme, hogy a kötet ilyen formában napvilágot látott. Kiemelte ugyanakkor az Idea könyvkiadó és nyomda csapatának professzionizmusát és a kiadvánz kiváló minőségét is.
Az új művészettörténeti kötet ugyanakkor több erdélyi intézmény – Erdélyi Múzeum-Egyesület, Maros Megyei Múzeum, Entz Géza Alapítvány – közreműködésének az eredménye, és a Maros Megyei Múzeum egyik projektjének, a Marosvásárhely művészettörténeti topográfiáját feldolgozó munkájának is része.
A kötetet bemutató szakemberek elmondták: remélik, hogy a kilenc szerző és a jelenlegi erdélyi művészettörténeti iskola folytatja konferencia-szervező tevékenységét, és azok több, ehhez hasonló minőségű kötetben tudják majd megszólítani a szakmai és a nagyközönséget egyaránt.
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

„A versek már a kezdetektől tanítanak engem”
Költészet-napi beszélgetés Szabó Balázs dalszerző-énekessel
A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert – fogalmazott a János Zsigmond Unitárius Kollégium Atlantisz harangoz versmondó versenye alkalmával bandájával Kolozsvárra látogató Szabó Balázs, amikor a versekkel való kapcsolatáról faggattam. – Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni – tette hozzá a dalszerző énekes, akit már gyerekkorában magával ragadott az irodalom titokzatos világa. Hogy miért érzi ezt fontosnak, hogyan próbálja meg a mindennapok részévé tenni, arról kérdeztük.
– A saját szövegű dalok mellett versfeldolgozásokkal is ki szokott egészülni a koncertprogramotok. Miért tartod fontosnak becsempészni a költészetet a saját szövegek közé? Miért ez a ragaszkodás a versekhez?
– A versek már a kezdetektől tanítanak engem. Az első zenei lépéseimnél is fontosnak tartottam a szöveget. Mikor középiskolásként megírtam az első dalfoszlányaimat, már akkor is sokszor nyúltam versekhez, mert úgy éreztem, hogy a szöveg, a vers legalább olyan messze repít, mint maga a zene. Ez az érzés azóta sem változott. Amikor néhány dalunk után fölcsendül egy-egy megzenésített vers, az mindig egy másfajta elmélyülés a színpadon is, és szeretnénk ezt a fajta mélységet, katarzist megosztani a hallgatósággal is. Néhány éve össze is állítottunk egy – a zenekar hagyományos koncertjeitől teljesen eltérő –, verses műsort, Csöndkabát címmel, amit azóta rengeteg helyre vihettünk magunkkal. A versek mellém, és így aztán mellénk szegődtek az évek során, fontosakká váltak, mert minden zsebben elférnek, és ha csak néhány percünk van írott szót forgatni, akkor egy néhány soros vers elolvasása egy egész napra el tudja kísérni az embert. Ezek olyan ajándékok az élettől, az íróktól, költőktől, amiket nem lehet és nem is szabad a polcon heverve hagyni. Azzal, hogy visszük ezeket a sorokat koncertről koncertre, remélem, valósan segíthetünk azon, hogy a versek ne csak a könyvtárakban legyenek otthon, hanem a mindennapjainkban is.
– Népzenészként, zenészként, rendezőként, bábszínészként elég sok műfajba belekóstoltál már. Mi a közös pont ebben a sokrétűségben, és hogyan tudod megtalálni az egyensúlyt az alkotómunka során?
– Szeretem, hogy néha egyik, néha másik borul rám és nem hagy belefásulni a futásomba ezen a világon. Mindegyik táplálkozik mindegyikből, mindegyik segít helyt állni. A ritmus például ugyanolyan fontos a bábszínházban, mint a zenében, vagy egy népdal ugyanúgy tud a pillanathoz szólni, mint egy éppen kortárs, modern dal – a határokat kicsit mi magunk teremtjük. Bennem ezek a határok akarva akaratlan föloldódnak az adott feladatban, nagyon hasonló érzés hangszerelni egy dalt és megalkotni egy jelenetet egy előadásban. Nem érzem, hogy van egy bábos énem és egy zenész énem, vagy hogy szét kellene választani ezeket a dolgokat, mindkettőhöz álmodozni, ábrándozni, teremteni kell, ami néha sikerül, néha nem. Szóval azt hiszem, hogy a közös pont az egész életem, és ezek a kicsit más történetek ugyanarról a tőről fakadnak.
– Hogyan képzelnél el egy irodalom és költészetmentes párhuzamos dimenziót? Mit jelentenek számodra a versek?
– Valahogy úgy, mint egy sótlan húst, vagy egy színtelen filctollat. Lehet, hogy minden működne és élne ugyanúgy, de semmi nem lenne annyira magas és mély, mint most. Azzal, hogy gondolatainkkal együtt úgymond beléphetünk egy másik ember fejébe, avagy írásaiba, azáltal útitársakká válunk, és olyan dolgokat tapasztalhatunk meg egy fotelből, vagy egy buszmegállóból, amiről álmodni sem mertünk volna. Lemondani erről a kalandról azt hiszem, elég nagy badarság lenne. Ezért is fontos számomra a vers, mert olyan dolgokat mond ki helyettem, amit mindig is tudtam, csak nem gurultak így ki a szavak, képek, pillanatok az én életemben. Vagy épp ellenkezőleg: olyan dologról mesél, ami még soha nem foglalkoztatott, vagy soha nem mertem hinni, hogy létezik.
– Melyik a kedvenc versed és miért?
– Szerencsére sok van és kevés itt a hely, hogy mind felsoroljam. Ha mindenképp ki kell emelnem közülük egyet legalább, akkor azt mondom, hogy az egyik bizonyosan Pilinszky János Apokrif című verse. Minden sora szorongatja az ember torkát, minden soráról eszembe jut még valami, ettől pedig hihetetlen távlatokat nyit, amikor olvasom. Elvisz messze a gyerekkoromba, de kikezdi a jelenemet is, örök érvényű.
– A saját dalaidnak nagyon szuggesztív a szövege, miből merítesz ihletet dalszövegíráskor?
– Mindig váratlan helyről érkezik az ihlet. Nagyon sok dalom egy konkrét vízióról szól, amit néha vagy megálmodom, vagy pusztán ábrándként látni vélek egy padon, vagy egy peronon. A hétköznapok is szoros részei ezeknek a kis történeteknek, az ember fut, hajt, szalad és néha, amikor ki tud pillantani az idő ablakán, akkor megdöbbenve látja, hogy mennyi minden mellett szalad el észrevétlen. Ezekkel a pillanatokkal aztán jó újra foglalkozni egy nyugodt éjszakán, néha dal lesz belőlük, néha csak egy naplójegyzet, vagy éppenséggel ködbe vesznek, de mindenképp foglalkoztatnak. De az is tény, ha az ember sokat olvas, az valahogy jobban rendszerezi a gondolatokat a fejében. Amikor több időm van olvasni, több jegyzet is születik a telefonomban, vagy az íróasztalomon, amiből később esetleg dal is születhet.
– Az elmúlt években sokszor játszottatok Erdélyben is. Látsz-e különbséget az itteni és a magyarországi közönség között?
– Nem érzek más energiákat a színpadon, mert itthon is és otthon is voltak már szívet melengető koncertek és pillanatok. Persze közben mindig tudja az ember, amikor Erdélyben jár, hogy mennyi minden más a hétköznapokban ott, mennyi mindenért máshogy kell küzdeni és ez nyomot hagy az emberekben. Nekem mindig különös, jó bizsergés útnak indulni Erdélybe. Amíg a koncert egy kis ünneppé tud válni és el tudja vinni a hallgatót a hétköznapi bajoktól, addig azt hiszem, így van jól ez a kaland, bárhol bárkinek is muzsikáljunk.
– A költészet napja apropóján mit kívánsz a költészet szerelmeseinek?
– Aki másnak verset ás, maga esik bele…
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Teljes felmentést kérnek Beke Istvánék
Nem tartja kockázatosnak a per folytatását Beke István ügyvédje, aki szerint a bíróság ítélete egyenesen nevetséges. A döntés nem jár jogi következményekkel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomra vonatkozóan.
Nevetségesnek tartja Beke István ügyvédje, Dragoş Cristian Lică, hogy védencét néhány ártalmatlan tűzijátékért, a pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok megsértése miatt ítélték el, ezért mindenképp fellebbezni fognak a legfelsőbb bíróságnál.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi vezetőjének jogi képviselője a Krónikának elmondta, ügyfele ártatlan, és az a céljuk, hogy Bekét valamennyi vád alól felmentsék. Kérdésünkre, hogy nem tartja-e kockázatosnak a fellebbezést, hiszen akár súlyosabb ítélet is születhet az ügyben, az ügyvéd kifejtette, valószínűnek tartja, hogy az ügyészség is fellebbezni fog súlyosabb büntetést kérve, így valójában a védelem nem kockáztat azzal, hogy a per folytatását kéri. „Győzelemnek nevezhető, hogy megszabadultunk a »terrorista« becenévtől, de a védencemet fel kell menteni valamennyi vád alól" – tette hozzá az ügyvéd.
Amint arról beszámoltunk, első fokon felmentette a vádak egy része alól a bukaresti táblabíróság múlt pénteken a HVIM terrorizmussal vádolt székelyföldi aktivistáit, így sem Beke Istvánnak, sem Szőcs Zoltánnak, a HVIM erdélyi vezetőjének nem kell további börtönbüntetést letöltenie, ha az ítélet jogerőre emelkedik. A vádlottakat a pirotechnikai eszközökkel elkövetett bűncselekményekért ítélték 11, illetve 10 hónap és néhány nap letöltendő börtönbüntetésre, éppen annyira, amennyit előzetes letartóztatásban töltöttek, így a kiszabott szabadságvesztést letöltöttnek nyilvánították.
Puskás Bálint nyugalmazott alkotmánybíró megkeresésünkre elmondta, tapasztalata szerint általában akkor hoz hasonló ítéletet a bíróság, ha a vádlottakat ártatlannak találja. „Az ügyészség nem tudta bizonyítani a vádakat, tehát a két férfit a bíróság ártatlannak találta az ellenük felhozott vádakban, de ilyen esetekben nem akarják, hogy az ítélet hivatkozási alapot szolgáltasson arra, hogy kártérítésért beperelhessék a román államot, amiért ártatlanul ültek előzetesben" – mutatott rá Puskás Bálint. Mint mondta, akkor ítélnek valakit pontosan annyi börtönbüntetésre, mint az előzetes letartóztatásban eltöltött idő, ha a vádlott ártatlan.
Arra is kíváncsiak voltunk, milyen jogi következményekkel jár, hogy a bukaresti ítélőtábla a döntésben fasiszta, xenofób és rasszista szervezetnek nevezte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, valamint a Szent László Serege Egyesületet. Puskás Bálint elmondta, ennek nincs semmilyen jogi vagy végrehajtandó hatása. „Az alkotmánybíróság esetében az indoklás is kötelező érvényű, ám a büntetőjogi bíróságoknál nincs hatása, ez egyszerűen csak a bíró véleménye" – részletezte Puskás Bálint. Hozzátette, ahhoz, hogy a HVIM ellen végrehajtható ítéletet fogalmazzon meg a bíróság, a szervezet a per aktív résztvevője kellett volna legyen, vádat kellett volna megfogalmazzon ellene az ügyészség, be kellett volna idézni a képviselőit, ám ez nem történt meg. A témában kíváncsiak voltunk a HVIM erdélyi szóvívőjének a véleményére is, Tóth Bálintot azonban szerda estig nem tudtuk elérni.
Mint ismeretes, Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt azzal vádolta meg a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT), hogy 2015-ben házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhelyen a decemberi elsejei felvonuláson.
Bíró Blanka / Krónika (Kolozsvár)

A magyar vers ünnepe
Költők találkoztak
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató meghívására válaszolva Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről érkezett fiatal költők tisztelték meg jelenlétükkel kedden a sepsiszentgyörgyi Tein teaházat, hogy a magyar költészet napja alkalmából felolvasóestet tartsanak. Bogdán László személyében ugyanakkor a megyeszékhely, illetve az idősebb korosztály is képviseltette magát a József Attila születésnapján (április 11-én) immár nálunk is hagyományossá vált eseményen.
Az ünnepi estet annak házigazdája a jelenlévő költők bemutatásával indította. Így megtudhattuk, hogy a Székelyudvarhelyen 1985-ben született Bálint Tamás saját bevallása szerint már gyermekkorában kacérkodott az irodalommal, ennek ellenére azonban közgazdaságtant végzett, mert el akarta kerülni, hogy honoráriumért írjon. Eddig megjelent három verseskötete (A pap leánya, birtokostul 2007; Visszaút a fekete folyón 2011; Láv sztori 2015) pedig azt bizonyítja, ez sikerült neki. Mármint a versírás. A sepsiszentgyörgyi illetőségű, és itt 1948-ban világra jött Bogdán Lászlót nem kellett különösebben bemutatni, hiszen neve nemcsak újságíróként, hanem több mint negyven próza- és verskötet szerzőjeként vált ismertté a háromszéki olvasók körében és a magyar nyelvterületen. József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Lapunk vezető szerkesztője, Dimény H. Árpád Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot 1977-ben, és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán diplomázott. Eddig két önálló verseskötete jelent meg: Apatológia (2014); Levelek a szomszéd szobába (2016). Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház és irodalomkritikus némiképp kilóg a sorból, ugyanis születése révén (Arad, 1977) nem tartozik a székely tollforgatók közé, szereplése viszont teljesebbé tette a jelenleg Erdélyben művelt versfaragásról alkotható képet. Annál is inkább, hogy személyében a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökét is üdvözölhettük. Eddig hét verseskötete és egy tanulmánya látott nyomdafestéket.
Serestély Zalán szintén Kézdivásárhelyen született 1988-ban, diplomát pedig a kolozsvári BBTE BTK magyar-finn szakpárosításán szerzett. Jelenleg a BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézetének a munkatársa Kolozsváron. Egy verseskötete jelent meg Feltételes átkelés címmel, 2014-ben.
Első körben a poéták mély érzelmeket, valamint súlyos gondolatokat sűrítő, éppen ezért nehéz fajsúlyú költeményeket olvastak fel anélkül, hogy ez előzetesen megbeszélték volna. Az elhangzásukat követő pillanatnyi döbbenetes csend, majd a felcsattanó taps pedig azt bizonyította, szavaik a közönség soraiban értő fülekre találtak.
A továbbiakban a költészet napjára, az első József Attila-élményükre, a versekhez fűződő viszonyukra, valamint a vers szerepére vonatkozó kérdések hangzottak el a házigazda részéről, melyekre ki-ki a maga módján válaszolt. Bogdán László például egy-egy költeménye megszólaltatásával, Karácsony Zsolt pedig helyben szült verssel. Az ünnepi est további felolvasásokkal ért véget.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Történelmi konkolyvetés
Úgy gondolom, igazságérzetemmel csücsülvén és emlékezvén Európa történelmi szemétdombján, hogy az emberiség sorsában aligha van példátlan eset. Ezekben az órákban, napokban 70 éve, hogy a „csehszlovákiai”, a felvidéki magyarság ottani őshazájából való kitakarítása sem volt példátlan. Amerikában egyszerűen kiirtották az őslakosokat. Csehszlovákia a „győztes hatalmak” közé sorolta önmagát a második világháborús rettenet után. Az ottani, a felvidéki magyarság százezreit telepítették át 1947-ben halálba, Dunába, hogy tiszta legyen a tér, az ország ama része a magyarságtól. Hadd pontosítsak! A háború után három évvel már tárgyalgattak a felvidéki magyartalanításáról. Egyedül a Szovjetunió (megint egy unió!) volt az a győztes hatalom, amely erre rábólintott. És elindult a harc a háború után, ugyanúgy, ahogy Romániában is.
Példát nem a kenguruk, hanem a civilizált emberiség életéből rezzenthetünk föl; hogy meg ne sértenénk ugyebár a Benes-dekrétumot, mely ma is érvényes amott. Át a határon a magyarokat, át hidakon! S átmenekültek bizony tutajon, csónakokon a Dunán az életre-halálra ítélt magyarok – azzal a 30 kilogrammal, amit elhozhattak a házukból, a bennvalóból a cseh meg szlovák sürgetési állapotban. Száztízezer, mások szerint 140 ezer magyar lélek menekült a saját földjéről, házából. Ne hárítanánk mindent a szlovákok, a tótok nyakába: a csehek rabszolgákként fogadták az odatelepített, átrabolt magyarokat, rabmunka-táborokban alkalmazták.
Azt sem feledhetjük ezen az évfordulón, hogy a „győztesek közötti” szlovákok – akár Románia – az elsők között támogatták Hitlert. És 70 esztendő után is szelíden beszélnek lakosságcseréről amott és másutt is, a békés egymás mellett élés érdekében. Hazacserélés volt, hazarablás. Az 1947-ben uralgó Csehszlovákia fűt-fát ígért a Magyarországon békésen élő tótoknak. És azokból csak néhány ezer ment át a Felvidéken „megürült” remek házakba, birtokokra, mint honfoglalók. Zelenyánszki Andrásék el se mozdultak Békéscsabáról, a hazából…
Szó sincs fölhánytorgatásról. Nem egyedi mindaz, amit el kell viselnünk máig e boldog békeidőben. Aki nem emlékeztet, a konkoly sötét vetését terjeszti.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

„Bővültek a nyelvi jogok, és senki nem követett el harakirit” – Kelemen Hunort kérdeztük
Fontos üzenetnek tartja az RMDSZ elnöke, hogy a bukaresti parlament hosszú évek után elfogadott egy nyelvi jogokat bővítő törvényt. Kelemen Hunor a Maszolnak elmondta, a szavazás előtt a kormánypártokkal és az ellenzékkel is egyeztettek a jogszabály támogatásáról. Szerinte megfelelő tárgyalásokkal a közigazgatási törvény módosítására is lehet olyan megoldást találni, amely elfogadnak a román pártok.
Az ellenzéki és a kormánypárti frakciókkal is egyeztetett az RMDSZ, így sikerült elérni, hogy a képviselőház elsöprő többséggel szavazta meg kedden azt a tervezetet, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát – tudtuk meg Kelemen Hunor szövetségi elnöktől.
Mint ismert, a kihirdetés előtt álló jogszabály azokra a településekre vonatkozik, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy a legkevesebb 5000 főt. Az RMDSZ becslései szerint a törvény a romániai magyarok 87 százalékát érinti, és megközelítőleg 330 közigazgatási egységben kell majd alkalmazni.
Kelemen Hunor elmondta, a tervezetről szóló szavazást úgy igyekezett előkészíteni az RMDSZ, hogy meglegyen a parlamenti támogatásához szükséges többség. A szavazást többször is elhalasztották, és az eredmény kedvező lett.
A politikus kiemelte: sok év után ez az első olyan, a nyelvi jogok bővítésére vonatkozó törvénytervezet, amelyet elfogadott a parlament. „E szerint az ellenzék és a kormányoldal ma már nem látja ezt a kérdést egy olyan ügynek, amiért harakirit kell a parlamentben elkövetni ahhoz, hogy megakadályozzák a megszavazását. Ez fontos üzenet” – jelentette ki.
Kelemen Hunor emlékeztetett, hogy Románia ratifikálta ugyan a kisebbségi nyelvek európai chartáját, de van jó néhány olyan terület, ahol az előírásait nem ültették gyakorlatba, az egészségügy pedig az egyik ilyen terület.
"A pluszkiadás nem lehet kifogás"
Kérdésünkre az RMDSZ elnöke elmondta, a kedden elfogadott törvény alkalmazása pluszkiadásokat jelent majd a román államnak, de ezek nem „milliárdos költségek”, amelyeket ne lehetne a büdzsébe foglalni. Ha a parlament a jogszabályt megszavazta, meg kell találni rá a költségvetési megoldást is.
„A kisebbség jogait, akár oktatásról, akár kultúráról beszélünk, anyagi ráfordítással lehet érvényesíteni. Ez a világ legtermészetesebb dolga kell hogy legyen. El kell fogadnia mindenkinek, akár a tankönyvekről, akár a kulturális intézményekről, akár az igazságszolgáltatásról beszélünk” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A politikus emlékeztetett arra, hogy jelenleg az igazságszolgáltatásban nem biztosított az anyanyelvhasználat. Az igazságügyi minisztérium arra hivatkozik, hogy nincs tolmácsuk, nincs szakértőjük. „Ez nem lehet kifogás” – tette hozzá.
Elkészült az újabb tervezet is
Mint ismert, az RMDSZ a nyelvi jogokat bővítő, a közigazgatási törvényt módosító újabb tervezet parlamenti beterjesztésére készül. Ez a jogszabály már elkészült, és Kelemen Hunor tájékoztatása szerint a nyelvhasználati küszöb csökkentésétől és alternatív nyelvhasználati küszöbök bevezetésétől az utcanévtáblák és közlekedési táblák feliratainak szabályozásáig sok mindenre kiterjed.
„Az elmúlt évek gyakorlatából kiderült, hogy a nyelvi jogok alkalmazása félreértésekre vagy félreértelmezhetőségre adott okot. A törvényeket hol így, hol úgy alkalmazták, illetve az igazságszolgáltatatás döntései is eltérőek voltak. A tervezet a nyelvi jogok alkalmazását egyértelműsítené” – mondta a szövetségi elnök. Hozzátette, a húsvéti ünnepek után egyeztetnek róla a kormánypártokkal.
„Nem akarok elkiabálni semmit”
Arra a kérdésünkre, hogy az egészségügyben történő anyanyelvhasználatról szóló törvény elfogadása ad-e okot bizakodásra a koalícióval való tárgyalások előtt, Kelemen Hunor úgy fogalmazott: rég leszokott arról, hogy optimista legyen.
„A kormánykoalícióval való eddig együttműködésünk ilyen tekintetben bizakodásra ad okot, de nem akarok elkiabálni semmit. Azt is látom, hogy a nagyon megosztott ellenzékben ezek a kérdések most nem váltottak ki nacionalista indulatokat. Ha megfelelő módon tárgyalunk, akkor tudunk olyan megoldást találni a közigazgatási törvény módosítására is, ami elfogadható mindenki számára. Ez nem lesz egyszerű” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro

A kolozsvári kórházakban is lesz magyar nyelvű kiszolgálás
kérdezett: Kertész Melinda
2017. április 13. 14:54, utolsó frissítés: 14:54
Az anyanyelven történő egészségügyi ellátásra vonatkozó kerettörvény hatására több magyarul beszélő orvost is alkalmazhatnak. Korodi Attilát kérdeztük.
házként megszavazta a képviselőház kedden azt az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amely garantálja az anyanyelv használatát az egészségügyben és a szociális ellátást biztosító intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt. A törvény részleteiről Korodi Attila képviselőt, az RMDSZ alsóházi frakciójának vezetőjét kérdeztük.
- Kedden fogadtok el az egészségügyben az anyanyelv-használattal foglalkozó törvényt. Milyen lépések vezettek el a törvénytervezet elfogadásáig?
Korodi Attila: – Az elmúlt hetekben politikai egyeztetések sorozatát folytattuk le, nem volt könnyű meggyőzni a parlamenti pártokat a törvény fontosságáról. Kedden a plénumban már biztosnak látszott a tervezet megszavazása, viszont a szakbizottságokban a vitáink bonyolultak voltak. Szerencsére érvényben van a kormánykoalícióval a parlamenti megállapodásunk, ennek köszönhetően tudtuk ezt az anyanyelv-használatra vonatkozó tervezetet napirenden tartani, és a döntés szintjére vinni. De a végső hajrában, a keddi plenáris ülésen már a többi, ellenzéki párt is támogatta, addig viszont nem volt egyértelmű, hogy megszavazzák.
- Melyek voltak a kifogásaik a bizottságokban a kollégáknak?
- A parlamentben még most is ódzkodnak dönteni, lépni olyan ügyekben, amelyek bővítik vagy egyértelműsítik a nemzeti kisebbségek jogait. Ez a hangulat benne van a levegőben, noha az első ülésszak plenáris ülésein nem igazán fejezték ki. Azonban a bizottsági üléseken eléggé erőteljesen megjelennek ezek a vélemények, amelyeket pártvezetői és frakcióvezetői szinteken folytatott egyeztetéseken lehet ellensúlyozni. Most sikerült megszavaztatni ezt a törvényt, amit még az államelnöknek kell ellenjegyeznie. Azt gondolom, hogy az államelnök alá fogja írni ezt a törvényt, mert a parlament egyöntetűen megszavazta.
- Mikor lép érvénybe a törvény, mikor lesz érezhető a hatása?
– Ennek a törvénynek az érvényessége automatikus, viszont kezdődik egy másfajta politikai és érdekérvényesítő küzdelem. Egyfelől a minisztériumi szabályzókban le kell tisztázni, hogy ezt a törvényt hogyan kell működtetni. Megmondom őszintén, hogy itt még sok dolgunk lesz, mert a bukaresti minisztériumok nem arról híresek, hogy önszántukból és önkéntesen, nyitottan kezeljék ezeket a kérdéseket. Másfelől szükség lesz minden egyes helyi önkormányzati struktúra, helyi magyar közösségi politikai vezetés, vagy civil társadalmi csoport fellépésére azért, hogy a helybeli egészségügyi és szociális intézményekben is érvényesíteni lehessen ezt a törvényt. Nagyon komplex folyamat következik, tehát megvan a keret, de ebbe a keretbe be kell vinni a tartalmat. Ez legalább ugyanolyan nehéz lesz, mint amilyen nehéz volt a törvény elfogadtatása itt, a parlamentben.
- Ha egy kicsit gyakorlatiasabb szintre visszük le a kérdést, a tervezet megalkotása előtt felmérték, hogy hány intézményt érintene ez a törvény, ahova akár új orvosi, személyzeti állásokat kell kiírni?
– Őszintén fogalmazok: intézményi szinten, darabszámra nem lehet ezt mérni. Viszont a települések, lényeges helyszínek szempontjából mértük: gondoljunk a Szilágyságra, Kolozs, Arad, Temes, Fehér, Brassó megyére, Bihar megye néhány régiójára, ahol vannak olyan közösségek, ahol a magyarság számaránya nem éri el a 20%-ot. Éppen ezért a törvénybe a 20%-os küszöb mellett beiktattuk – egyébként első alkalommal – az 5000 fős alternatív küszöböt is. Ez azért fontos, mert kizárja annak a lehetőségét, hogy ezt a törvényt valaki ne alkalmazza például Kolozsváron. Kolozsváron a számok, százalékok mögé bújtak nemegyszer, gondoljunk csak a helységnévtábla ügyére. Az 5000 fős küszöb azért fontos, mert ettől kezdve Konstancán is ugyanúgy kell működtetni a törvényt a török-tatár kisebbség esetében, mint Kolozsváron, a magyar közösség esetében. Ennek a törvénynek érvényt szerezni nem lesz feltétlenül konfliktusmentes törekvés, szerintem ellenállásra is lehet számítani, de a törvény számbeli előírásainak megfelelő nemzeti kisebbségek tagjai számára anyanyelven is elérhetővé kell tenni az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat. Ha nem akad minden esetben az illető páciens anyanyelvén beszélő orvos, garantálni kell azt, hogy a beteg megfelelően tudjon értekezni az orvossal, és az intézményes szociális védelmi rendszerben levő személyek is haszonélvezői legyenek ennek a törvénynek.
- Ez a törvény az egészségügyben új állásokat is jelentene, ahova olyan orvosok, szakemberek kerülhetnek, akik beszélnek magyarul, illetve az adott kisebbség nyelvén?
– Én remélem is, hogy jelent. Rengeteg minisztériumi egyeztetésnek kell végbemennie, ahol lemodellezzük a szükséges orvosok és szakemberek számát. A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha fordítókkal próbálnák rendezni az anyanyelven történő kommunikálást, hiszen a törvény szelleme nem erről szól, hanem arról, hogy anyanyelvén is ki kell tudni szolgálni a betegeket, vagy a szociális intézmények szolgáltatásaira szorulókat. Úgyhogy remélem, hogy ez összességében azt is jelenti, hogy magyar orvosok azért is találnak majd állást a vegyes etnikumú vidékeken, mert magyar anyanyelvűek, és ugyanez érvényes a szociális intézményekben dolgozókra is.
- Egy kórház esetében kiválthatja a magyarul beszélő orvos hiányát az, ha az egészségügyi személyzet valamely tagja beszél magyarul, vagy az adott kisebbség nyelvén?
- – Ha a hippokratészi esküt vesszük figyelembe, szélsőséges esetben kiválthatja. Fontos az, hogy egy-egy komplikált orvosi szakágban lehessen anyanyelven értekezni a beteggel. De biztos, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor ezt megpróbálják megspórolni.
- Azt meg lehet becsülni, hogy versenyvizsgákat mikor írhatnak ki az új orvosi helyekre?
– Erről korai beszélni. Most létezik a törvény, van kötelezettség, így országos és helyi szinten kell kidolgozni annak módját, hogy ezeket a rendelkezéseket gyakorlatba ültethessük. Gondoljunk bele, az egyetemi, regionális kórházakat leszámítva, helyi szinten a megyei önkormányzatok az egészségügyi intézmények fenntartói. Ezáltal nagyon komoly szerep hárul az önkormányzati képviseletekre, a helyi szintű párbeszédre, hogy ezt a törvény adta lehetőséget úgy alkalmazzák, hogy az tényleg működjön. Szerintem lesznek erre jó példák, amelyekből kialakulhat egy egységes alkalmazási módszertan.
- Költségvetési kiegészítést kapnak erre a célra az egészségügyi és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok?
– Szerintem erre nem lesz szükség. Nézzük meg, hogy hány kórházban, hány egészségügyi poszt van jelen pillanatban lefedve, legtöbb esetben orvoshiány van. Tehát most arra kell koncentrálni, hogy az orvosok létszámát magyar orvosokkal is növeljék. Az orvosok bérezése hathatósan jó irányba változott, és az új bérezési törvény is legrövidebb távon elsősorban az orvosi béreknek kedvez. Így vonzó lehet az orvosi állások betöltése, és könnyebb lesz eleget tenni az egészségügyi anyanyelvtörvény előírásainak. Transindex.ro

A világban erőszak van, a versben béke
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix könyvesbolt 17. alkalommal szervezte meg az Atlantisz harangoz című országos versmondó vetélkedőt. A megmérettetést április 7-én tartották, központi gondolata a béke volt.
Idén az ország tíz megyéjéből és húsz iskolájából 53 líceumi diák jelentkezett, végül 47-en mondták el a verseket. Mint minden alkalommal, a tematikát ezúttal is a rendezők határozták meg. A választás – nem véletlenül – a Béke van a szívemben címet viselte. A szervezők elsősorban azt szerették volna megragadni, hogy a világban körülöttünk zajló békétlen, olykor embertelen, erőszakos eseményekhez és értékválsághoz hogyan lehet úgy viszonyulni, hogy lelki békénkben önazonosak maradjunk. A versenyre ezúttal is két kategóriában – a 9–10. és a 11–12. osztályosok – jelentkezhettek a diákok. Kötelező versként Radnóti Miklós Himnusz a békéről című költeményével kellett készülni. A szabadon választott vers magyar vagy világirodalmi alkotás lehetett, amely a témához illeszkedett.
Az ezredfordulón szervezték meg első alkalommal az Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőt, amelynek szervezője a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Phoenix könyvesbolt volt. Az ötletgazdák Reményik-verscímet választottak a verseny nevéül, amely azért „harangoz” minden évben, hogy a szórványban élő magyar nyelvet fenntartsa és megmentse az elsüllyedéstől. „Tulajdonképpen Magyari Eszter, a Phoenix könyvesbolt tulajdonosa kért meg arra, hogy adjunk helyet egy szavalóversenynek” – emlékszik vissza Solymosi Zsolt, a kollégium jelenlegi aligazgatója, az Atlantisz főszervezője, egyben szíve, lelke és motorja. Ők sem gondolták, hogy 17 év elteltével mekkora múltra tekint majd vissza a verseny. „Azt szerettük volna, ha minden középiskolából eljöhet az a szavaló, akinek fontos, hogy szépen és jól mondjon verset, szeretné egy országos versenyen képviselni iskoláját” – magyarázza az aligazgató. Nem az elitet vagy a kiválasztottakat szólítják meg: a szervezők mindig arra figyelnek, hogy Erdély minden régiójából jelentkezzenek versenyzők, ellentétben azokkal a versenyekkel, ahol feltétlenül azt kell bizonyítani, az egyik jobb a másiknál. Az Atlantisz azért szép, mert a teremben ülő diákok meghallgatják a többi szavalatát is.
„Természetesen nem vagyunk egyformák, mindenki másképp mond verset, de ez nem gond, hiszen egymástól tanulhatnak a gyerekek” – fogalmaz Solymosi Zsolt. A rendezvény sajátossága, hogy verseny után mindenki együtt mondja el a kötelező verset – ettől talán kicsit egy hullámhosszra kerülnek az addig egymással versengő diákok. A kellő színvonal minden évben biztosított, hiszen annak ellenére, hogy a versmondás a középiskolások körében kihalófélben lévő műfaj, minden évben 50–60 jelentkező van. „Az Atlantisz hangulata megkövetel bizonyos színvonalat. Jó látni, hogy egy megváltozott világban, ahol immár a szervezés is közösségi oldalakon történik, és az önkénteseket két perc alatt a helyükre lehet állítani, nem tapasztalom a verseny elsatnyulását, és az őszinte versmondás folytatódik” – véli a főszervező. A verseny tematikája évről évre változik. A szervezők minden alkalommal azt keresik, hogy éppen mi az, ami releváns a világban, és ami miatt vershez kell nyúlni. Voltak esztendők, amikor a szerelem volt a téma, hiszen ez elválaszthatatlan a kamaszkortól, máskor a lázadás. Solymosi szerint az elmúlt időszakban nagymértékben elharapózott az erőszak, a gonoszság a világban, és ezt a tizenéveseknek is fel kell dolgozniuk. A béke megélése és megéneklése talán az ifjú lelkeket is megerősíti, ezért esett az idén erre a választás.
A román oktatási minisztérium hivatalosan elismeri a versenyt: oklevelekkel támogatja, de anyagilag nem. Az utóbbit pályázatok útján szerzik be. A verseny különleges esemény a kollégium életében, hiszen Erdély magyar iskoláinak diákjait hozzák össze a költemények: barátságok szövődnek és élnek tovább.
Az esemény színvonalát emelte Szabó Balázsnak és bandájának koncertje, valamint a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup verses-zenés előadása.
Idén a zsűri elnöke dr. Nagy Éva oktatási minisztériumi kabinetigazgató volt, tagjai pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színis hallgató és Nánó Csaba újságíró.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Sajtó elé állt Benedek Zakariás parlamenti képviselő
Az udvarhelyi polgármesteri hivatalban nyit irodát a szórványvidéket is képviselő Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. Azt ígéri, személyesen is fel fogja keresni az udvarhelyszéki önkormányzatokat, hogy tájékozódjon a problémákról. Eddigi tapasztalatai szerint az utak rendbetétele a legsűrgősebb probléma a régióban. A csütörtöki beszélgetésen arra is kitért, hogy támogatja az udvarhelyi városvezetés törekvéseit.
Jövő hónapban nyitja meg parlamenti képviselői irodáját az udvarhelyi polgármesteri hivatal legfelső emletén Benedek Zakariás, aki kollágájával, Sebestyén Csabával, illetve Verestóy Attila szenátorral osztozik majd a helyiségeken – derült ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Mint mondta, jelenleg is felújítás alatt állnak a termek, azért nem tudott hamarabb beköltözni. Irodája vezetésével Szigeti Marikát bízta meg, aki fogadja a beérkező panaszokat, javaslatokat, és heti egy alkalommal fogadóórát is tart. Ezenkívül havi két alkalommal maga a képviselő is itt lesz, ebből havonta egyszer fogadóórát tart. Benedek hasznosabbnak látja, ha személyesen keresi fel az udvarhelyszéki közösségeket, hiszen ekkor könnyebben megnyílnak az emberek, jobb rálátása lehet a problémákra. Ennek érdekében szívesen részt vesz a vidéken szervezett fórumokon. Eddig Zetelakára, Homoródszentmártonba, Galambfalvára, Felsőboldogfalvára, Máréfalvára és Varságra látogatott el.
A polgármesterekkel találkozva azt tapasztaltam, hogy mindenki szeretné fejleszteni községét, mindenhol négy-öt nagyobb tervről tájékoztattak. Mindannyian pályáznak is megvalósításaik érdekében állami vagy európai uniós pénzekért – fogalmazott. Varságon például eddig 29 kilométeren aszfaltoztak, ami egyötöde az ott lévő utaknak. A polgármester folytatná a korszerűsítést, ugyanakkor megoldaná a közvilágítást, és a vízhálózatot is bővítené. Különösen tetszett a képviselőnek Nagygalambfalván az, hogy a hivatal és a református egyház minden évben tábort rendez a gyerekeknek, és nagyon sok önkéntes vállal részt a munkában. A polgármester egyebek mellett azt tervezi, hogy befejezi az utcák leaszfaltozását – ebben kért segítséget a képviselőtől. Máréfalván a csatornahálózat és a járdák kiépítése élvez prioritást.
Benedek kijelentette, a polgármesterek elvárják a támogatást, hiszen a kampányidőszakban ők is megtettek mindent a jó választási eredményekért. Ennek ő úgy tud eleget tenni, hogy lobbizik a kormányon lévő pártoknál a községi elöljárók által leadott pályázatok finanszírozása érdekében. Fontosnak tartja, hogy minden településről legalább egy pályázat elnyerje a megvalósításhoz szükséges forrást. Eddig háromszor is találkozott az udvarhelyi városvezetéssel Benedek, azt mondja, jó viszonyt ápolnak. Itt is azt látom, hogy akarják fejleszteni a várost, vannak terveik. Emellé pedig mi is odaállunk – fogalmazott. Arra is kitért, hogy pártszínezettől függetlenül támogatják az itteni elképzeléseket. Parlamenti munkájáról A kisebbséggel kapcsolatos problémák megoldását minden RMDSZ-es és MPP-s képviselő felvállalta, ezek mellett mindenki részt vesz valamelyik szakbizottság munkájában – fejtette ki Benedek Zakariás. Ő a szállítással és infrastruktúrával foglalkozó bizottság tagja, amit megfelelőnek tart, hiszen építészként ezen a területen szerzett több tapasztalatot.
Jövőre lesz százéves az 1918-as gyulafehérvári kiáltvány, ezért a képviselő arra számít, hogy megszaporodnak a magyarság jogait sértő törvényjavaslatok. Éppen ezért különösen ébereknek kell lenniük a magyar honatyáknak, akiknek célkitűzésük, hogy betartassák a románsággal a gyulafehérvári szerződésben foglaltakat. Benedek fontosnak tartja a kisebbségi szimbólumok használatát, ezért azt szeretné, ha a magyarságon kívül más nemzetiségek képviselői is hallatnák hangjukat a parlamentben hasonló kérdésekben. A magyarság szempontjából össze sem lehet hasonlítani a szórványban élők és az udvarhelyszékiek helyzetét – jelentette ki Benedek Zakariás. „Udvarhelyszéken nem az a gondjuk a szülőknek, hogy magyar iskolába adják gyereküket, hanem hogy melyikbe. Itt fel sem merül az, hogy egy gyerek teljesen asszimilálódik a román közösségbe. Nálunk teljesen más a helyzet, hiszen ha a gyerek bekerül egy román társaságba, akkor magyarsága fellazulhat. A szórványban mindennapos küzdelmet kell vívni a magyarság megmaradásáért, hiszen az emberek csak a családban és a templomban használják anyanyelvüket” – magyarázta. Hozzátette, Szeben megyében nagyjából száz településen kb. 11 800 magyar él. Ezért különösen fontosnak tartja a magyarság összefogását különböző rendezvények, programok szervezésével.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Indulhat az újszerű szakképzés
A duális képzés március utolsó napjaiban jóváhagyott módszertani útmutatóiról tájékoztatták Sepsiszentgyörgyön a háromszéki szakközépiskolák vezetőit, vállalkozókat és a helyi társadalmi párbeszéd bizottság tagjait.
A megyei tanfelügyelőség és az országos szakképzésfejlesztési központ területi egysége által szervezett tájékoztatón elmondták, a duális képzésben az általános iskola végzősei vehetnek részt, akik három év alatt megszerezhetik a 3-as szakmai minősítést, de lehetőség van a továbbtanulásra, a 4-es és 5-ös szint elérésére is. Azok a vállalkozók, akik szerződést kötnek adott iskola diákjainak gyakorlati szakoktatására, kötelesek a szakiskolás tanulók állami ösztöndíjával azonos összeget juttatni havonta tanítványaiknak, ez jelenleg kétszáz lej, és az iskola képviselőivel azonos arányban vesznek részt a tanintézmény vezetőtanácsában. A cégek április 19-ig jelezhetik, ha részt vennének a duális képzésben, ami a hároméves szakiskolához hasonló, és sokan nem is értik a különbséget a két oktatási forma között, mivel akinek szüksége van szakmunkásra, jelenleg is fogad diákokat gyakorlatra. Popescu Marius szakoktatásért felelős tanfelügyelő lapunknak azt mondta, szerinte a vállalkozókat azzal lehetne érdekeltté tenni, hogy részt vegyenek a duális képzésben, ha valóban maguknak képeznék a munkaerőt, de a törvény szerint nem kötelezhetik a felkészített fiatalokat arra, hogy a rájuk fordított idő, munka és költségek ellenében a képzés után legalább egy-két évig alkalmazottként náluk dolgozzanak. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Széchenyi-dombormű Kovásznán
Az idei Kőrösi Csoma Sándor-napok alkalmával avatták fel a kovásznai művelődési ház homlokzatán a Széchenyi István-domborművet, a kézdivásárhelyi Vetró András szobrász alkotását, Halasy-Nagy Endre budapesti újságíró, kutató adományát.
Az avatóünnepségen Gyerő József polgármester beszédében méltatta Széchenyi Istvánt, a reformkori államférfit. A dombormű leleplezésével Kovászna is kinyilvánítja a legnagyobb magyar iránt táplált tiszteletét, fejet hajtva életműve előtt. „A domborművel emlékezünk a magyar társadalom reformkori szemléletváltásában, megújításában vállalt szerepére, irodalmi, politikai, gazdasági munkásságára” – fejtette ki Gyerő József.
Halasy-Nagy Endre Széchenyi István és Kőrösi Csoma Sándor kapcsolatát elevenítette fel. Kőrösi Csoma Sándor második tibeti útján tartózkodott, amikor 1825-ben Széchenyi a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) segítségével megszavazott számára egy jelentős összeget. Vetró András szobrászművészről elmondta, hogy hasonló alkotásai díszítenek Szlovákiától Németországig, Szlovéniától Magyarországig számos várost. Végezetül felolvasta Széchenyi írását Kőrösi Csoma Sándorról: „Egy szegény, árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt, kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.” Nem példázza semmi jobban tiszteletét iránta, mint az, hogy Kőrösi Csoma Sándor síremlékéről Széchenyi István által megrendelt kép állott íróasztalán, amely 1876-ban ajándékozás útján az MTA tulajdonába került. Az emlékjelt Balogh Zoltán református esperes áldotta meg
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Decentralizációs stratégia
Elfogadta szerdán a kormány az általános decentralizációs stratégiát, ennek előnye, hogy a közszolgáltatások közelebb kerülnek a polgárokhoz – nyilatkozta Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési, közigazgatási és európai alapokért felelős miniszter.
„Az általános decentralizációs stratégia hét területre terjed ki: a mezőgazdaságra, oktatásra, egészségügyre, kultúrára, környezetvédelemre, ifjúságra, sportra és idegenforgalomra. A helyi önkormányzatoknak kizárólagos végrehajtási kompetenciákat biztosítunk. Ami az országos szabályozást és az ellenőrzést illeti, az továbbra is kizárólag a központi hatóságok feladata lesz” – nyilatkozta Shhaideh, aki szerint minden minisztériumnak külön hatástanulmányokat kell készítenie, és legtöbb hét hónap alatt törvényeket kell kidolgoznia a decentralizációra vonatkozóan. Sevil Shhaideh azt is elmondta: a regionalizálás nem szerepel a kormányzat idei napirendjén, mert ahhoz előbb alkotmányt kell módosítani – be kell vezetni a régió fogalmát –, az adminisztratív törvénykönyvet azonban két héten belül a kormány elé terjesztik. Ennek lényege, hogy „egy dokumentum tartalmáért az a köztisztviselő felel, aki a technikai részleteket kidolgozta vagy a törvényességért felel”, a polgármesternek, illetve a megyei tanácselnöknek pedig az a szerepe, hogy az „okirat hitelességét” bizonyítsa.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csecsemőktől kisiskolásokig (Bábszínház a Szent György Napokon)
Már hagyománnyá vált, hogy a Szent György Napok kulturális hete alatt gazdag bábszínházi kínálat várja a legkisebbeket. Idén öt bábtársulat hét előadását lehet megtekinteni, jelen lesz a felvidéki Écsi Gyöngyi, a kolozsvári Puck Bábszínház, a nagyváradi Lilliput Társulat, a brassói Arlechino Bábszínház és a debreceni Vojtina Bábszínház.
Péter Orsolya, a Cimborák Bábszínház vezetője, a programsorozat szervezője szerint ebben az évben már az egész kicsiket, 0–3 év közötti korosztályt is várják előadást nézni, és természetesen lesz nagyobbaknak, iskolásoknak, kiskamaszoknak szóló játékos mese is, de felnőtteknek is jó szívvel ajánlják az előadások egy részét, hiszen a bábszínház nem csak gyerekeknek szóló műfaj.
A Felvidékről érkező Écsi Gyöngyi két előadása a népmesékből táplálkozik, az Élet és halál vize palóc népmesét dolgoz fel, Jankó királyfiról és Tündérszép Ilonáról szól és arról, hogy mennyi bölcs döntést kell hozni ahhoz, hogy az emberfia belekóstolhasson az élet vizébe. A kovácsoltvas díszlet, kendők, kesztyűbábok, maszkok segítségével az ősi magyar mitológiai világképben rajzolódnak ki a mese körvonalai. Az Angyalbárányok című produkciója alig észrevehetően oktató-nevelő jellegű mese, ízes nyelven és fantáziát tornáztató eszközökkel meséli a legkisebb, legszegényebb pásztorlegény történetét. Mindkét produkció háromévesnél nagyobb gyerekeknek ajánlott. Utazók, bohócok, vándorok teremtik meg a kolozsvári Puck Bábszínház Mimorózart című nonverbális bábelőadásának fantáziavilágát, amely Joan Miró képzőművész alkotásaiból és Wolfgang Amadeus Mozart zenéjéből született. A humor, a harmónia és a derű, a játék szabadsága a fő jellemzői ennek az előadásnak, négy év felettieknek ajánlott. A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának Kezeslábas című előadása a legeslegkisebbeknek szól, fontos szerepet kap a látvány, az egyszerű, de látványos díszlet, a színek, a fények, a játék, minden, ami egy kisbaba számára érdekes és izgalmas lehet. Ugyancsak a Lilliput Társulat mutatja be az Égig érő fa című bábelőadást, amely négy év felettiek számára ajánlott. A debreceni Vojtina Bábszínház Tessék engem megmenteni című produkciójával lesz jelen, Paul Maar meséjét klasszikus paravános játékként álmodták színpadra, olyan pergő játékkal, ami élmény lehet kisiskolásoknak, felnőttnek egyaránt. Nyolcéves kortól ajánlott. A brassói Arlechino Bábszínház Metamorphose című produkciójában a tánc, pantomim, tárgyak életre keltésével, szavak nélkül meséli el az újjászületés történetét. A bábelőadásokra a jegyek ára egységesen 7 lej. Jegyfoglalás a 0755 335 400-as (Csüdöm Eszter) vagy a 0267 312 104-es telefonszámokon.
Jegyeket a Városi Kulturális Szervezőirodában vagy online awww.biletmaster.ro honlapon lehet vásárolni. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dogs and Drugs – a kőkemény családi színház (Szent György Napok)
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház az Urbán András által rendezett Dogs and Drugs című produkcióval érkezik a Szent György Napokra.
Kőkemény családi színház ez, érettebb korú kamaszoknak, szüleiknek, jövendőbeli szülőknek ajánlják. A Kosztolányi Dezső Színház előadása, a Dogs And Drugs a legkényelmetlenebb témákat feszegeti. „Kábítószer és függőség, erőszak és családon belüli erőszak, szexuális másság, diszkrimináció… divatosan elcsépelt témák, amelyekért sok pénzt lehet kapni. Amikor mondjuk, a gyermekünk által érintetté válunk, akkor már nem mások életéről beszélünk. Pedig jó volna! Ahogyan az előadás egy felirata mondja: NINCS PARDON. Nincs pardon, élünk, ez van” – írja az előadásról a rendező. A súlyos témák mögött valós történetek, konkrét rendezők, alkotók által megélt, átélt tapasztalatok húzódnak meg. „Rendhagyó módon készítettük az előadást, és három téma köré csoportosítottuk a munkát. Az első a kábítószer, a függőség és minden, amit magával von. A második az erőszak, kiélezve a családon, a kapcsolaton belüli erőszakra. A harmadik a másság, különösképpen a szexuális másság, vagyis a szexuális diszkrimináció. Felkértük Jelena Bogavac belgrádi, Puskás Zoltán újvidéki, és Péter Ferenc szabadkai rendezőt, akik az adott témakörök boncolásához személyes tapasztalataikkal is hozzájárultak. (…) Kezdetben csak a három témakörre koncentráltunk, de azóta más szintre helyeztük, ez ugyanis nem egy tudományos-ismeretterjesztő előadás, hanem teljes mértékben művészi, színházi. Szórakoztató, nagyon modern, kortárs előadást hoztunk létre. Ajánljuk mindenkinek középiskolás kortól, kiváltképp a szülőknek, mert szórakoztató jellege mellett tanulságos is. Ezek a problémák a közvetlen közelünkben is jelen vannak, méghozzá nagyobb mértékben, mint gondolnánk” – fogalmazott Urbán András. Ahogy Herczog Noémi kritikájában írja, szélsőséges érzelmekre, brutalitásra és erőszakra, gyors tempójú jelenetekre, társadalmi szerepvállalásra számíthatunk, de ugyanakkor szemléletében szerencsére van valami kelet-európai esendőség és humor. Trainspotting Szabadkán.
Az előadás 16 év alattiaknak nem ajánlott. Jegyár 30 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 15 lej. Az előadást április 23-án, vasárnap 20 órától játsszák a Tamási Áron Színház nagytermében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hazák a mélyben
A minap elugrottunk a Bözödi-tóhoz. Olyan csodálatos idő volt, amelyet a Fennvaló is motorozásra teremtett. A tavat körülvevő egykori poros földút már a múlté: aszfaltkígyó kanyarog a dombok között, viszi hátán a szájtátani vágyó kirándulót. Felkaptattunk az első emelkedőn, és előbukkant A Tó. Illetve ami maradt még belőle. Bruce Springsteen dalai szóltak a motorkerékpár hangszóróiból, enyhén ironikusan és épp akkor a No Surrender. Vagyis a Nem adom fel. Úgy éreztem, a hindu karma intett be vele mindannyiunknak egy nagyot és fájdalmasat. Nem adom fel – gondolhatták egykor a bözödújfalusiak, de sajnos hiába. Muszáj volt feladniuk. Nem adom fel – gondolhatta volna a tó, ha tudott volna gondolkodni, de hiába. Arrébb csúszott a gát, a vizet hetek óta csapolják belőle. Elő- bukkantak az egykori falu romjai, a házak alapjai, a régi pincék és kutak maradványai, a tisztaszobákhoz, nyárikonyhákhoz vezető betonlépcsők, a portákat őrző kerítések. A rég elpusztult gyümölcsösök csonkjai. Körülöttük a bambuló, röhincsélő kirándulók. És azok, akik a megmaradt romokat is széthordják. Eladják. Akiknek semmi sem szent. A tó medre hol száraz, hol iszapos. Minden visszatér önmagába, csak a rombolás nyomai maradnak meg – egy ideig még láthatjuk őket. Ahol falu volt, oda víztározót erőltetett egy elnyomó hatalom, most a víz tűnik el, és újra felbukkannak a házak. Mint egy miniatűr, régészeti szempontból jelentéktelen, kultúrtörténeti szemszögből annál jelentősebb erdélyi Atlantisz. A nyomaink. Vajon ez történik majd Európával is? Egy új honfoglalás jeleit látjuk mindenütt, egy agresszív, gyilkos támadásokkal megtámogatott letelepedés kezdődött az öreg kontinensen, amelynek vége talán újra az égő Róma és az üdvrivalgó barbár csőcselék képe lesz. Egy lap leszünk a távoli jövő történelemkönyvében, amelyen az áll, hogy ismét elpusztult az európai civilizáció? Hogy vallásháború tört ki az internet, a minden eddiginél fejlettebb technológia, az űrutazások, a tolerancia és a vallásszabadság korában? Olyan, erőszakos és könnyen félreértelmezhető eszmék mentén, amelyek visszarepíthetnek a szellemi kőkorszakba. Megmarad-e a világunk, vagy olyanná válik, mint Bözödújfalu 2017-ben? A falu, amelyen végigsöpört az ár, amelyet elpusztított egy hitetlen, sötét és bunkó diktatúra csak azért, hogy negyed évszázad múltán ismét a felszínre kerülhessen? Ez történik majd a hitünkkel, a keresztény kultúrkörből származó értékrendünkkel is, amelyet vallási meggyőződéstől függetlenül minden jólnevelt európai ember a sajátjának vall? Egy tómeder leszünk, amelyben kirándulók túrják a sarat, és ámulnak azon, hogy milyen jó minőségben öntötték itt valakik egykoron a betont, hiszen a lépcsőkön nem látszik a keserű idők nyoma? Mi leszünk azok a valakik? Fogják-e majd rólunk mondani a késői barbárok, hogy „elpusztítottuk őket, de nézzétek, mennyire minőségi volt az életük”? Nem adom fel – a sors keserű iróniája, de a gát megroppant, és a mindent elöntő víznek távoznia kell. Akkor nem leszünk házak és hazák a mélyben, ha mi sem adjuk fel. Ha kiállunk amellett, ami a miénk. Ha harcolunk érte. Bözödújfalunak volt nagycsütörtöke. Volt nagypénteke. De a húsvét, a feltámadás ideje a dombok közé már nem jöhetett el. Nekünk is volt számos nagycsütörtökünk, nagypéntekünk. Most talán egy újabb golgota előtt állunk. A mi húsvétunk azonban még eljöhet. Az öreg kontinens még feltámadhat. Elfoglalását megakadályozhatja, a béke áldásos korszakát meghosszabbíthatja. Ha teszünk érte. Mi, mindannyian.
Káli Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely)

Victor Ponta: az 1989 utáni új demokráciákban kiépült egy párhuzamos hatalmi rendszer
Victor Ponta volt kormányfő szerint Romániában és általában az 1989 utáni új demokráciákban a politikai hatalom mellett kiépült egy párhuzamos, államszerű hatalmi rendszer, amely minálunk civil szervezetekből áll, más államokban egyetemekből vagy "másféle struktúrákból". A szociáldemokrata politikus erről a magyarországi M1 aktuális csatornának adott, csütörtök este sugárzott interjúban beszélt, amelyben - idézve egy korábbi nyilatkozatát - arról kérdezték, mekkora befolyással rendelkezik Soros György magyar származású amerikai üzletember a térségben.
Victor Ponta szerint az 1989 utáni új demokráciákban párhuzamos hatalmi rendszerek épültek ki, amelyeknek normális körülmények között nem kellene beavatkozniuk a politikába, mégis bizonyos hatalommal rendelkeznek, és "az emberekbe való befektetésekkel" harcolnak a politikai hatalomért. Romániáról szólva úgy folytatta: a politikusok demokratikus küzdelmén túl megjelentek az úgynevezett civil társadalom képviselői, és "amikor alaposabban megnézed, rájössz, hogy ugyanott képezték őket, és - ha nem is ugyanaz a személy, de - ugyanaz a szervezet pénzeli őket". Szerinte viszont "a politikát a politikusoknak kell csinálniuk", és a politikának mindig átláthatónak kell lennie. Ha valaki politizálás nélkül akar részt venni a politikai döntésekben, az ártalmas a társadalomnak - mondta.
Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a "Soros-féle hálózat" közvetve vagy közvetlenül szerepet játszott a megbuktatásában, a volt miniszterelnök azt felelte: "vannak ilyen jelek". Szavai szerint a nem kormányzati szervezetek azokat a politikusokat támadják, akik szuverén álláspontot képviselnek. "Ez már nem jobb- és baloldal közötti klasszikus politikai küzdelem. Itt azok állnak szemben egymással, akik úgy vélik, a fontos politikai döntéseket előbb nemzeti alapon kell meghozni - és legfeljebb utána európai vagy nemzetközi szinten - és azok a Soros-féle szervezetek által támogatott emberek, akik úgy gondolják, hogy ez nem jó, a döntéseket nemzetközi szinten kell meghozni, és az országnak, a nemzetnek mindössze végre kell azokat hajtani" - fejtette ki álláspontját.
A külföldi egyetemek ügyében elfogadott magyarországi törvénymódosításról a politikus azt mondta: miniszterelnökként minden felsőoktatási intézményt támogatott, függetlenül attól, hogy állami vagy magán-, illetve hogy milyen nyelvű egyetem. Ám minden oktatási intézménynek be kell tartania azt az elvet, hogy nem politizál, vagyis "oktassa az embereket, de ne egy bizonyos politikai irányultságra nevelje őket".
"Úgy gondolom, hogy az a harc is, amelyet Budapesten látunk az illető egyetem körül, ugyanerről szól. Arról, hogy a döntéseket Magyarországon hozzák Magyarország számára, Romániában Románia számára, Franciaországban Franciaország számára, vagy másutt születnek a döntések, és mi csak végrehajtjuk azokat - amivel én sosem fogok egyetérteni" - fejtette ki.
Azzal kapcsolatban, hogy a külföldi egyetemekről szóló magyarországi törvényhez hasonló tervezetet készül beterjeszteni, Victor Ponta úgy nyilatkozott: nem akarja, hogy bármilyen hátrányt szenvedjenek az emberek képzésére irányuló törvényes és alkotmányos feladatukat teljesítő egyetemek. Ezért nincs szó - és soha nem is lesz - a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem betiltásáról, mint azt egyesek hitték - tette világossá. Kell azonban egy olyan törvényhozási módszer - szorgalmazta -, amely leszögezi: az egyetemek oktatási, nem pedig politikai célokat szolgálnak.
"A civil szervezetek, ha politizálni akarnak, alakuljanak párttá, és induljanak a választásokon, ne csak befolyásolni akarják a döntéseket" - mondta a szociáldemokrata politikus, aki azt is sürgette, hogy a nem kormányzati szervek finanszírozási forrásait átláthatóvá, nyilvánossá kell tenni.
Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban úgy fogalmazott: voltak pillanatok, amikor bírálta őt, és volt, amikor együttműködtek a két országnak fontos kérdésekben, de "megértettük: a helyes döntések egy ország számára az adott országban kell szülessenek, nem másutt".
MTI; Szabadság (Kolozsvár)

A kolozsvári egyetem és a CEU
Fosztó László, a Szabadelvű Kör vezetője, a romakutatás nemzetközi hírű kutatója és a CEU (Közép-Európai Egyetem) egykori hallgatójának kezdeményezésére több mint száz neves erdélyi értelmiségi – egyetemi tanárok, kutatók, művészek, írók és újságírók – írták alá azt a nyílt levelet, amelyet Áder János köztársasági elnöknek címeztek. A levélben az erdélyi értelmiségiek kérték az egykori fideszes politikust, hogy ne írja alá a magyar kormány által benyújtott új felsőoktatási törvényt. Bár az aláírók között számos neves, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen oktató professzort találunk, érdekes módon, a nyilatkozathoz sem magánszemélyként, sem intézményi nyilatkozat formájában nem csatlakozott a BBTE Magyar Tagozata. Erdélyi értelmiségiként joggal kérdezzük és számon kérjük: miért?
Köztudott, hogy az elmúlt héten a Lex CEU néven elhíresült új felsőoktatási törvény felrobbantotta mind a magyarországi belpolitikát és közéletet, mind a nemzetközi tudományos világot. A világ legtávolabbi pontjairól érkező, mintegy hetvenezer tiltakozó között találjuk a Soros György által alapított CEU mellett kiálló oxfordi professzorokat, neves Nobel-díjas tudósokat és írókat, a Harvard Egyetem rektorát és megannyi más, a világ tudományosságát meghatározó személyiséget. Az aláírók döntő többsége ugyan magánszemélyként állt ki a CEU mellett, de egy-egy rektor vagy rektorhelyettes jelenléte egy ilyen támogatói listán túlmutat a személyes szimpátián: jelzésértékű, intézményi támogatást is sejtet. Egy rektor ilyen minőségében – különösen, ha aláírásában megnevezi titulusát – egyértelműen az intézményt is képviseli. Az ügyben felszólaló neves magányszemélyek és intézmények sorában találjuk szinte az összes magyarországi egyetem dékánjait, rektori tanácsát, de még a Magyar Tudományos Akadémia elnökét is.
A már említett erdélyi nyílt levél ugyan erőteljesen hangsúlyozza az erdélyi magyar közélet és értelmiség kiállását a CEU mellett, a kolozsvári BBTE magyar tagozatának vezetősége a kínos csendet választotta a véleményem szerint igenis fontos, az erdélyi felsőoktatást, tudományos életet és tágabb értelemben az európai szabad kutatást is veszélyeztető, érintő kérdésben. Sem a BBTE rektori hivatala nem adott ki hivatalos nyilatkozatot az ügyben, sem a magyar tagozat vezetősége – sem magánszemélyként, sem hivatalos, intézetvezetői minőségükben. Csendben maradásuk azért is fölöttébb furcsa – és véleményem szerint elfogadhatatlan –, mivel az Áder Jánosnak írott nyílt levél is egyértelműen kifejti, hogy a BBTE számos hallgatója igazi tudományos kincsesbányaként használta évek óta a CEU könyvtárát és a két intézmény között intenzív szakmai és emberi tőkehálózat alakult ki. Minden, a nemzetközi kutatás élvonalába igyekvő kutató tudja, milyen nehéz Romániában – még a viszonylag nagy könyvtárakkal rendelkező Kolozsváron is – minőségi és világélvonalba illő tudományos kutatást végezni. A társadalomtudományok és humántudományok területén könyvtáraink messze lemaradnak a nemzetközi élvonaltól, fiatal kutatóinknak külföldre kell utazniuk vagy a mélyinternet bugyraiba férkőzniük néhány méregdrága kötetért, tanulmányért vagy folyóiratért. A CEU ilyen szempontból is egy oázisa volt az erdélyi társadalomtudósoknak és humántudományok gyakorlóinak, akik százasával vándoroltak mesteris hallgatókként vagy doktoranduszokként Kolozsvárról a Nádor utcai könyvtárba. A világ vezető 500 egyeteme közzé került BBTE nagyon jól tudja, milyen infrastrukturális lemaradással kell megküzdenie a közép-kelet európai egyetemeknek, amelyeknek hallgatói – bármennyire is tehetségesek legyenek – amikor külföldre kerülnek és a világ legnagyobb nemzetközi fórumain kell megállniuk helyüket – fájdalmasan szembesülnek a hazai kutatás hiányosságaival és pénzügyi limitáltságukkal. A CEU azon kevés egyetem között volt Bécstől Keletre, amelyben ezek a „balkáni” vagy vasfüggönyi problémák eltűntek, hiszen az ott oktató tanári gárda és a könyvtárak a világ élvonalába helyezték az egyetemet és ezáltal az ott tanuló hallgatókat is.
Úgy gondolom, hogy a minőségi oktatásért, az erdélyi magyar hallgatók boldogulásáért és általában véve a közép-kelet európai tudományosság felzárkóztatásáért küzdő BBTE vezetőségének illett volna – vagy illene – kiállni a CEU ügyéért. Függetlenül attól, hogy a Lex CEU mögött milyen magyar bel- vagy külpolitikai stratégiák sejthetőek, egy ilyen rangos, nemzetközi egyetem létének a veszélyeztetése, a nemzetközi és magyar értelmiség ilyen szintű ignorálása egy olyan veszélyes politikai ideológiát sejtet, amely ellen fel kell szólalnia minden vezető intézménynek a mi régiónkban.
A CEU és Soros György alapítványa a 80-as évek végén és a 90-es évek elején az új világ és a reményteljes, a tudósok számára a kapunyitást jelentő lehetőségek kapaszkodójaként robbantak be a Kárpát-medence magyar köztudatába. A BBTE magyar tagozatának vezetői – már csak azért a több száz egykori hallgatójáért is, akik később a CEU-n folytatták tanulmányaikat – határozott véleményt és nyilatkozatot kellene adjanak ebben az ügyben. A CEU nem magyarországi belügy, hanem kolozsvári és tágabb értelemben vett, erdélyi közügy és oktatásügy is. Ideje tehát, tollat ragadni…
T. Szabó Csaba / Szabadság (Kolozsvár)

Brácsától a palástig – nyugdíjazás előtt Dobri Andrással
Hűvös áprilisi koradélután húzódtunk be a négysávos forgalomtól hemzsegő bácsi útról a város első modern építésű temploma elé, a Kerekdombon. A verőfényes mellékutca már-már valószerűtlen csendjéből nyíló parókián Dobri András fogad. Júniusig pásztorolja a kerekdombi reformátusokat, azután a gyülekezet „egyszerű” tagjává szeretne válni.
Beszéltünk-e a kommunista időkben csudamód megépült református templomot kiküszködő, börtönviselt 56-os édesapjáról, akit ő maga csak kilencévesen ismerhetett meg? A templom árnyékáról, amely egyszerre elrejt és féltő gonddal megóv? A nagyon nagy cipőről, amelybe akkor lépett, amikor hétévnyi magyarfodorházi szolgálat után a kerekdombi gyülekezett meghívta: lépjen édesapja örökébe? Csak annyit, amennyit tudnunk kellett ahhoz, hogy egy kicsit megismerjük Dobri Andrást. A lelkipásztort, aki közel negyven éve szolgál. A gyermeket, aki oly nagy tisztelettel adózik édesapjának, hogy emlékét kiadványba szerkesztette születésének századik évfordulóján. A családapát, akinek hat gyermeke és öt unokája van. Az embert, aki most úgy érzi, talán kissé megfáradt, és két évvel a nyugdíjkorhatár előtt átadná helyét a modern kor kihívásaival lendületesen megküzdeni kész fiatalabbaknak.
„Magyarfodorházán igazán megszerettem a pályát”
Brácsát és zongorát tanult, és sokáig úgy gondolta, zenész lesz – bár ma már úgy látja, a konok gyakorláshoz nem volt elég kitartóan szorgalmas. Szomszédjuk, Juhász István professzor egyszer beszélgetés közben felvetette: nem akar-e lelkész lenni, édesapja örökébe lépni? A fiatal Dobri András azután nyaralni ment, és tíznapos tengerparti távolléte alatt az elültetett gondolat megfogant, a vakációzásból már azzal az elhatározással tért haza, hogy felvételizni fog a teológiára. A hír boldogsággal töltötte el lelkész, teológiai tanár édesapját, aki korábban soha nem terelgette fiát a lelkészi pálya felé.
Ifjú papként hét évet szolgált Magyarfodorházán: „Ott igazán megszerettem a pályát, nagyon kedves emberek közé kerültünk” – emlékezik egykori híveire. Az ottani kis gyülekezetről ma is csak szuperlatívuszokban nyilatkozik, látszik, hogy feleségével együtt nagyon szerették ott az életet és nagyon szerették ott őket. „Sírva búcsúztunk el” – idézi fel az 1980-as évek derekán történteket, amikor édesapja nyugdíjazásakor a Kerekdombra meghívták.
Az őket szeretettel fogadó kolozsvári gyülekezet akkor még 2100 főt számlált, ma 900 körüli a lélekszám. „Nagyon sokan elköltöztek, sokan elhunytak, a fiatalabbak elindultak vándorútra, nagyon sokan dolgoznak Angliában most is, az idősebbek a gyermekeik után költöztek” – magyarázza Dobri András.
A legnagyobb kihívás az ifjúsági munka
– Annak idején édesapám indította el az ifjúsági munkát Kolozsváron, a volt püspök, Pap Géza is ide járt ifjúsági órára. Úgy éreztem, hogy ezt a munkát tovább kell vinni. Érdekesebb volt, könnyebb volt nekünk összetartani a fiatalokat akkor, a 80-as évek végén, amikor nem nézték jó szemmel a népesebb találkozókat, nagy igény volt az ifjúságban arra, hogy együtt legyünk, kiránduljunk, találkozzunk, rengeteget sátoroztunk. Később nehezebb lett, megváltozott az élet, eljött a szekularizáció ideje, és nagyon szerteágazó az ifjúság tevékenysége, aminek sok pozitív és sok negatív oldala van. Valamikor több gyermek volt a Kerekdombon, az iskolába a mi gyermekeink jártak. Ahogy apadt a számuk, úgy szűntek meg az osztályok, ma már szétszórtan járnak a gyerekek a város iskoláiba. Csak pár évtizeddel ezelőtt még együtt jártak iskolába, együtt jöttek vallásórára, együtt jöttek konfirmálni, ma már nem ismerik egymást, és a közös kirándulás sem annyira érdekes, mint harminc évvel ezelőtt. Ma ez a nagy kihívás, ilyen körülmények közepette ide vonzani a fiatalokat. Azt kívánom az utódomnak, hogy erre próbáljon fiatalabbként nagy hangsúlyt fektetni – mondja a lelkipásztor.
Ünnepeltek vasárnapja
Dobri András felismerte, hogy másféle módszereket kell alkalmazni a gyülekezet összekovácsolására. Ugyanakkor egy kicsit a hiányzó helybeli iskola közösségteremtő szerepét is igyekeztek pótolni. Farsangot, iskolai évnyitót, évzárót, anyák napi, karácsonyi műsort szerveztek, táborokat a bogártelki gyülekezeti házban. De nemcsak a gyerekeket célozták meg, feleségével együtt azon igyekeztek, hogy közösségi rendezvényeket kínáljanak a híveknek, ahol azok találkozhatnak, beszélgethetnek.
– Minden hónapban van nálunk ünnepeltek vasárnapja, meghívókat küldünk mindazoknak, akiknek születésnapja, névnapja, jelesebb házassági évfordulója van, és istentisztelet után a mi kórusunk énekel vagy másokat hívunk meg, verses-zenés összeállítással kedveskedünk, azután egy kis teázás, süteményezés, beszélgetés következik. Van, akit ez érintett meg, hogy odafigyeltünk rájuk, főként idősebb korban esik ez jól, amikor esetleg már elhullnak az emberek mellől az ismerősök. A kórus is találkozási lehetőség, egy foglalkozás például az egyedül élők számára, nem is az a legfontosabb, hogy kinek milyen hangja van. A Kerekdombnak két kórusa van, a fiatal házasok és fiatalabbak kórusát 2004-ben hozta létre első segédlelkészünk, aki konzervatóriumot végzett. Ezek a kórusok úgy működnek, ha énekelnek, ha szolgálatuk van, így az ünnepek mellett kiszállásokat szervezünk, évente 4-5 Nádas menti kórustalálkozón veszünk részt, amelyek egyikét mi szervezzük. Öt éve minden esztendőben kétnapos kirándulásra megyünk, 40-50-en, de voltunk hetvenen is. Jártunk az ezeréves határnál, voltunk Koltón, Máramaros vidékén stb. Alkalmanként megjelenő 48 oldalas gyülekezeti lapunk célja a távolmaradókat is megérinteni, hogy ők is tudják, mi történik az egyházban.
Mindig nagycsaládban élni
Amikor Kerekdombra jöttek, már három gyermekük volt, Kolozsváron még három született. A nagy család náluk alapadottság: Dobri András édesapjának 6 testvére volt, édesanyjának 9, neki pedig 5.
– Sok vita övezi a katolikus egyházban a cölibátusság jelenségét. A család elvonja a pap figyelmét a hivatásától, vagy gazdagítani tudja-e a református lelkész munkásságát?
– Ahhoz, hogy igazán hitelesen beszéljek házastársak közötti szeretetről, szülő és gyermek kapcsolatáról, mégiscsak könnyebb dolgom van, ha családban élek. A családon belüli egymásra való figyelés, egymással való törődés nekem segítséget nyújt a munkámban is, mert megtanulom, hogy igenis oda kell figyelni mindenkire. Persze, ezt nem tudom mindig egyforma intenzitással megtenni a gyülekezet minden egyes tagjával szemben. Az egyik oka annak, hogy nyugdíjba készülök, hogy a nagy családdal szeretnék többet foglalkozni. A lelkészcsaládokban a hétvége a templom körül telik, a hétköznapokon a gyerekeket foglalta le az iskola, nem volt könnyű közös időt találni. Így születtek meg a péntek esti közös kosarazások, amikor a család immár 21 éve az egykori Brassai tornatermét béreli, és négyes csapatokban dúlnak a kemény mérkőzések. Sokat jelent, hogy jó hangulat van a családunkban. A testvéreimmel minden évben néhány napot a bogártelki házban töltünk, és majdnem egy hetet a gyerekeink családjaival, ilyenkor mindenki úgy intézi, hogy szabad legyen, a lányomék is jönnek Brüsszelből – sorolja, és szinte érezni hangjából a várakozást ezekre a találkozókra. Feleségével munkatársak is: Vilma vezeti az egyházközség könyvelését, és egész sor szervezési feladatot is vállal. Óvó-tanítóképzőt végzett legidősebb lányuk foglalkozik a vallásórás gyerekekkel.
Az egyház, mint szelep
– Hosszú pályája során megingott-e valaha?
– A 89-es fordulat után egyszer egy teológiai professzor azt mondta, az egyháznak úgy kell működnie, mint a szelepeknek, hogy kiengedje a jót, de ne engedje vissza a világból a rosszat. Ezek a szelepek nem mindig működtek jól. A 90-es évek után, amikor Nyugatról jöttek a nagy segélyek, azok elosztásával rengeteg baj volt. Néha nagyon belekeseredtünk, de aztán megedződtünk, ma teljesen másképp tudnám kezelni, de az akkor számunkra is új helyzet volt. Később, 1996-tól kapcsolatunk lett egy holland gyülekezettel, ruhákat hoztak. Soha nem volt gond belőle, szépen csendesen rendezgettük, a ruházásból befolyt pénzt például a kórus kiszállási költségeinek részleges fedezésére fordítottuk. Öröm volt látni, hogy a holland kapcsolatnak áldása volt, és gyülekezeti otthont avathattunk Bogártelkén. Elégtétellel tölt el, hogy híveim tudják: ebben a Jóistenen és a hollandokon kívül nekünk is részünk volt. Jól éreztük magunkat itt – összegezte Dobri András.
A következő időszak a családról szól majd, segítésről az unokákkal, sok olvasnivaló vár bepótolásra, és utazni is szeretnének magyarországi, ausztriai, németországi rokonokhoz, Belgiumba a lányukhoz, holland barátaikhoz... Marad a sport is, lesz színház, opera, meg séták a parkban, a két kutyával. S ha újrakezdené? „Hiszem, hogy erre rendeltettem, hogy lelkipásztor legyek. Tudom, hogy sokkal nehezebb volna, sokkal nehezebb lenne meghozni a döntést, de én ehhez értek.”
Nem akarok elköszönni
– Mit üzenne a gyülekezetének? Milyennek szeretné látni 20 év múlva, 100 év múlva?
– Nem elköszönni akarok innen, gyülekezeti tag akarok maradni. Szeretnék mindkét kórusba járni. Ha utódom tanácsot kér, adok, ha nem, akkor nem szólok bele, mindig a békesség útját keresem...
Tartsák meg a találkozási alkalmakat, a rendezvényeket, kirándulásokat, ünnepléseket, nagyon sok embernek ez nagy összetartó erő. Minden tekintetben maradjon egy vár, az emberek itt mindig megnyugodjanak, megvigasztalódjanak, akár fiatalok, akár idősebbek, mert mindig szükség lesz hátországra. Tegyenek meg mindent azért, hogy tudjanak tartást adni a fiataloknak, nehéz megállni a világban, nagyon lényeges az a pozitívum, amit az intézmények tudnak adni, az iskola, az egyház, a család. Biztos, hogy kell haladni a korral, változások kellenek. Református egyházként gyakran belemerevedünk a magunk teremtette szerkezeteinkbe, pedig érezzük, hogy állandó reformáció kéne, állandóan szükséges lenne megújulni, akkor is, amikor a szekularizáció talán még erőteljesebb lesz. Találjon itt az ember mindig megbékélést, ezt kívánom. Kerekes Edit / Szabadság (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adott át Mile Lajos főkonzul
A magyar állami ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök dr. Bréda Ferencnek, Fari Palkó Ilonának, Lapohos Andrásnak, Péterfy Lajosnak és Székely Zsuzsannának állami kitüntetést adományozott. A magyar köztársasági elnök által odaítélt elismeréseket csütörtök este adta át Mile Lajos kolozsvári magyar főkonzul.
Fari Palkó Ilona óvónő, a nagyenyedi Máltai Szeretetszolgálat alapítója és vezetője példás odaadással végzett óvónői munkája és a rászorulók körében folytatott karitatív tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Dr. Bréda Ferenc, esszéíró, irodalomkritikus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának volt egyetemi adjunktusa, a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör alapító tagja a romániai forradalom után újrainduló kolozsvári kulturális élet fellendítését sokrétű irodalmi, irodalomtörténészi és szerkesztői munkája mellett a fiatal erdélyi alkotók felfedezésével és pályájának egyengetésével is szolgáló tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Péterfy Lajos színművész a magyar nyelv és kultúra megőrzése és népszerűsítése iránt elhivatott művészi pályája, valamint példaértékű közéleti szerepvállalása, különösen az 1989-es temesvári események során a református templom és gyülekezet melletti bátor kiállása elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Lapohos András, a Kolozs megyei Ördöngösfüzesi Általános Iskola nyugalmazott igazgatója, az ördöngösfüzesi Egyházi és Szórványmúzeum, valamint az Állattani Múzeum és a Dokumentum Múzeum alapítója az erdélyi Mezőség népi hagyományainak, szellemi és tárgyi örökségének megőrzését szolgáló értékmenő és közösségszervező tevékenysége elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Székely Zsuzsanna, a Mendola Group vezérigazgatója, a kolozsvári Euréka Egyesület alapító tagja és soros elnöke, az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság alapító tagja, ügyvezető titkára a kolozsvári gazdasági élet meghatározó szereplőjeként az erdélyi magyarság szülőföldön maradását, valamint társadalmi fejlődését és kulturális örökségének megőrzését szolgáló sokrétű támogató tevékenysége elismeréseként Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Rohonyi D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)

Egykori húsvéti népszokások
„Mint néprajzi gyűjtő – írta Harmath Lujza, közismert néprajzos az Erdélyi Kárpát-Egyesület által Kolozsváron kiadott Erdély című szaklapjában 1904-ben – nagy érdeklődéssel kísérem a nép még fennálló szokásait és mindig örömmel jegyzem fel, ha itt-ott a századokat átélt ősi szokásokra bukkanok.
Jólesik látnom, hogy különösen az én kedves székely népem mily szívósan ragaszkodik egyes dolgokban ősi hagyományaihoz. Vannak egyes községek – különösen a forgalomtól távolabb eső vidéken –, ahol ma is úgy öltözködnek, építkeznek és úgy vígadnak, búsulnak mint őseik. A központokhoz közelebb eső falvakban a nyugati kultúra már megkezdte romboló hatását. Az itt élő nép maholnap az ajtófélfa sorsára jut: se künn se benn. Sem paraszt, sem polgár. Valami szerencsétlen existencia, amely saját otthonában nem találja meg önmagát. Az asszonyok nem fonnak, nem szőnek, a férfiak nem faragnak, nem építenek kalákában, mint régen; a gyári árú, a könnyebb hozzájutás kiszorítja a háziipart, ráhagyják magukat egészen a korszellem befolyásának, az édes munkát feláldozzák a kényelemszeretetnek. S így vannak egyéb népies dolgokkal is. Míg a távolabbi falvakban székely házakat látunk, székely felírásos kapukkal, a városok közelében már hiába keressük. Ott már a divat után hajlanak mindenben. Az építkezés, ruházat, szokások, mind átvedlenek »uras« motívumokká. Hamisítatlan dolgokat csak távolabb találunk. Itt van a néprajzi gyűjtők gazdag terrénuma, ahol még – ha sietünk – megtaláljuk a hamisítatlan népélet gyönyörű és eredeti szokásait. Azért nem tartom hiábavaló munkának felkutatni, összegyűjteni és közreadni mindazt, ami a népélettel összefügg, vagyis az őseiktől átöröklött és megtartott szokásokat”.
És ha ez volt a helyzet 1904-ben, ugyanbizony mit találunk még ilyen vonatkozásban az Úrnak 2017-edik esztendejében Erdélynek a forgalomtól közelebb, illetve távolabb eső magyarlakta falvaiban? Azt, amit igencsak nagyritkán felvillantanak a magyar tévéképernyőn, évekkel ennekelőtte készült felvételek alapján, az bizony igen gyakran nem más, mint mesterséges, erőltetett megoldása és bemutatása annak a természetes lélektől, frissességtől, őszinteségtől áradozó egykori falusi népszokásnak, ami immár csupán a legöregebbek halvány emlékezetében él. Aki nem volt aktív részese, élő szem- és fültanúja az egykori falusi életnek, annak rendkívül nehéz beleélnie és azonosítania önmagát a hiteles népi hagyomány jellegzetességével, tartalmával és elhitetni a nézővel játékának eredetiségét, valódiságát.
No, de térjünk vissza eredeti gondolatainkhoz. Különleges szokás volt a Székelyföldön a húsvéti „határkerülés”, a „didergés”, a „hajnalozás”, a „húsvéti fa kitűzése”.
„Húsvét előtt hetekkel készülődik már a fiatalság a határjárásra –írta T. Pálffy Aladár az Erdély című folyóirat 1907-es évfolyamában–, gyűjtik össze a szebbnél szebb lószerszámokat, pisztolyokat, s néha napokig könyörögnek egy-egy szebb lóért, vagy magyar ruháért, hogy minél díszesebben vehessenek részt. 8-10 éves gyerekek már jóelőre gyűjtik a gyutacsot s akinek 700-800 van már, büszkén emlegeti azt. Egy botnak a végére szeget erősítenek, ráhuzzák a kápszlit [kis pukkanó szerkentyű] s így a földhöz sújtva lővöldöznek mint ágyúdörgés közt a mannlicher-recsegés [puskarecsegés]”. S a tulajdonképpeni lővöldözés aztán egész éjszakán át tartott Székelyudvarhely utcáin, majd aztán hajnalban az egész társaság a mezőre vonult, hol egy búzatáblában elrejtett Krisztus-szobrot kellett megtalálniok. És a megtalálónál nem volt aztán boldogabb és büszkébb senki. Őt vették körül a lovasok, mármint „Jézus katonái”, ő volt a nagyszabású kísérőmenet középpontja, aki nagy dérrel-durral, állandó lővöldözések közepette vitte be a szobrot a városba. Ott a templom előtt misét hallgattak, díszsortűzet adtak le majd szétszéledtek.
Határkerülésről, didergésről, hajnalozásról olvashatunk az Ethnographia című folyóirat 1900-as évfolyamában is. Így például húsvét szombatján Szentgerice apraja-nagyja, mintegy 80-100 lélek a falu piacán gyülekezett, hogy a búzavetés dülőjének megkerülését illő módon előkészítse. Ez alkalommal a gyülekezet egy „dullót” (szolgabírót) választott, aki az ítéletet meghozta, egy „falusbírót”, aki a végrehajtó szerepet vitte, két „hütest” (esküdtet), aki a végrehajtónak segédkezett, s végül két „szaglárt” (bűzölőt), kik a címükben jelzett illetlenkedést kellett ellenőrizniük. A választottak alábbi esküt tették: „Esküszünk az egy igaz Istenre, hogy mük a jelen estve a határkerülés alkalmával reánk bízott kötelességünket hűen teljesítjük. Isten münket úgy segéljen. Éljen!”
Indulás előtt a Te benned bíztunk eleitől fogva című zsoltárt énekelték, majd az égre kiáltottak e szavakkal: „Uram Jézus! Őrizd meg a határunkat cserebogártól, sáskától s mindenféle ártalmas féregtől, jégesőtől s mindennemű veszedelmes időktől. Uram Jézus hallgasd meg a mü kérésünket. Ámen!” Ezután a Kiáltásom halld meg Isten című zsoltárt, útközben pedig az Utaid, Uram mutasd meg kezdetű templomi éneket énekelték. A vetések megkerülése körülbelül este 8 órától 12 óráig tartott, melynek lefolyása teljes egészében vallásos színezetű volt. Viszont ennek ellenére, a csoportban akadtak olyan egyének is, akik nem viselték magukat az esemény méltóságához illően, s akik „Dulló uram kigyelmed”, „Esküdt uram kigyelmed” megszólítás helyett „András bá” vagy „Jancsi bá” címmel illették a választottakat. E vétkesek aztán 15-20 botütésben részesültek. Hasonló, sőt még nagyobb büntetésben részesült az, aki levegőt rontott. Az ilyent a „szaglár” „pimpédi” néven jelentette a „dullónak”, aki a levegő fertőzőjét 25-30 botütésben részesítette. A büntetést nem lehetett elkerülni, aki nem vetette alá magát a „dulló uram kigyelme” ítéletének, az fokozott büntetésben részesült. A határkerülés után a csapat a falu utcáján vonult végig világi énekeket énekelve, majd mindenki az otthonába távozott.
Húsvét első napja aztán csendben telt el. A nép a templomba vonult úrvacsorát venni. Templomozás után a lányok és legények a falu piacán labdáztak, illetve „cziczét” futottak. A férfiak hatosban „filkóztak” (kártyáztak), s a vesztesek 8-10 tenyércsapás büntetésben részesültek.
Este a „didergés” vette kezdetét. Ez esetben mindazok gyűltek össze a kiszabott helyen, akik előző éjjel a „határkerülésben” vettek részt. Előre megállapított helyekre mentek dideregni, egyben kigúnyolni mindazokat, akiknek bizonyos hibájukról, vétségükről, rossz szokásukról volt tudomásuk. Így például a teherben maradt lány házánál, pokoli zaj közepette, éles, elferdített, nyávogó hangon eképp szólalt meg: „Aggyan Izsten jú estéit, idezs gazs-uram, azst hallottam, hogy van magának egy megesett semmije. Hozstunk ajándikba egy bücsűt, hogy legyen miben ringássák a rájkót”. A gazda, aki már a nagy zajról tudta miről van szó, vízzel vagy előre elkészített trágyalével, vagy romlott káposztalével öntötte nyakon a szónokot és közelálló társait. Erre futásnak eredve, a mintegy 100 résztvevő elkezdett hangosan dideregni: „bru-u-u-um, brü-ü-ü-üm, bri-i-i-im”. Közben viszont újra megszólalt a szónok: „Na idezs gázsd uram, leöntöttél, jól kifizetted a purdikat, úgy fázsnak, még reszelnek: bru-u-u-um, brü-ü-ü-üm, s ha leöntöttél, már eressz be az üszök farkára, hogy a purdék füttezzenek meg, me ha nem, mingyár megfagynak”. Erre a gazda szótlan kiment, egy pár tojást osztogatott, mire a csapat továbbment. Ahol tolvaj lakott, „tömlöcöt” vittek ajándékba, rossz jegyzőnek segédet, hanyag papnak keresztelni való gyermeket, részeges kántornak pálinkát, bukott embernek váltót, lúdtolvajnak libát kívántak stb. „Szóval ez az ünnepély alkalmul szolgál a népnek arra – állapította meg Varga Lajos, az esemény tudósítója –, hogy ellenszenvét minden bírósági zaklatástól menten bárkivel szemben kifejezze. Sok helyen piros tojás helyett szidalom, kikergetés a bér; de ezt fel sem veszik. A sötétben didergőket, kiknek minden szabad, senki fel nem ismeri, mert ez szokásilag tilos”.
Megtudjuk továbbá, hogy a didergés célja: valakinek a megszégyenítése, no meg a piros tojás szerzés. A didergő seregben 15-60 év közötti férfiak vettek részt, öltözetük hosszú posztóruha, a csizmaszárba cifra ónosnyelű kacrot tettek. A házalás esti 9 órától éjféli 12-ig tartott. A didergés végeztével a „hajnalozás” következett. E mulatságban viszont csak a legények vettek részt, akik muzsikásaikkal és egy cimbalmossal járták végig a lányos házakat és mindenütt egyet táncoltak, miközben a lányoktól rendszerint 20 fillért s egy pár piros tojást kaptak.
A „húsvéti fa” kitűzéséről pedig Gál Sándor az Ethnographia 1895-ös évfolyamában ezeket közölte:
„Minden valamire való lánynak a szeretője, már t.i. ha van, szívbeli kötelességének tartja húsvét szombatjának éjjelén, tehát húsvét virradóra, kedvesének kapujára, kútágasára vagy háza tetejére stb., általában valamely azonnal szembetűnő helyre szép fenyőágat tenni. Nagyon élhetetlen a lányok között az, akinek húsvétkor nem tesznek fenyőágat. Nem mennek ahhoz öntözni, nem hívják azt a táncba, nem veszik figyelembe akinek kapuján vagy háza tetején nem látják meg reggel a virágot. De a legények is sokszor drágán és nagy fáradsággal szerzik meg azt a két-három darab szép fenyőágat, melyet szeretőjük számára szántak. Mert ha nincs a falunak fenyvese, elmennek a negyedik-ötödik falu határába is érette, s ha pénzért vagy egyébért cserébe nem kapják, készek lopni is, de szeretőiket kigúnyoltatni nem engedik. A három-négy darab fenyőág mesterségesen összekötőzve és színes papírszalagokkal, píros tojásokkal feldíszítve, a lányok egész évi büszkeségét képezi. Megtörténik az is néha, hogy – mivel szombaton éjjel elkéstek – talán éppen azon éjjel szerezték és hozták messziről a fenyőágat s nem értek rá feltenni, vagy pedig maguk a legények megrestelték, ha egy-egy jómódú, szép leány szégyenszemre virág nélkül maradt – húsvét első napjának éjjelén tesznek még utólagosan egy-egy lánynak fenyőágat”.
A táncot a falu 2-3 legjobb táncú legénye rendezte. Ez nyáron a csűrben, télen házban zajlott le, amiért minden táncolni szerető fizetéssel tartózott, alku szerint, mely néhány véka csős törökbúzából, egy-egy piculából, illetve nyári kaszáláskor, kapáláskor és aratáskor néhány tenyeres napszámból állott. Harmath Lujza szerint, „ha szép idő van, akkor rendesen a »berekben« táncolnak, hol aztán láncokkal, virágokkal ékesítik fel magukat s így jönnek bé a faluba estére kelve énekszóval, vidáman, amint azt a nép romlatlan ifjúságától várni lehet.”
Hol van az a régi nyár, az énekszóval, vidámsággal telt falusi fiatalság, amelynek annak idején jómagam is szemtanúja voltam?!
Györfi Dénes / Szabadság (Kolozsvár)

Újjászületik a székelyek szimbolikus intézménye
Korszerű, 21. századi, interaktív tevékenységekre is alkalmas létesítménnyé alakítják át a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot, a felújításról szóló pályázat költségvetését elfogadták a Kovászna megyei tanácsosok.
Közel 22 millió lejből újítják fel a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumot: a renoválásról szóló pályázat költségvetéséről is döntöttek a Kovászna megyei tanácsosok a szerdai rendkívüli gyűlésen. Elfogadták a múzeum épületegyüttesének felújításáról szóló európai uniós pályázat költségvetését, amely a kiértékelési és kiválasztási szakasz után kis mértékben módosult.
Kovászna megye a Központi Regionális Ügynökséghez nyújtotta be pályázatát, melyet várhatóan a 2014-2020-as Regionális Operatív Programon keresztül támogatnak. A beruházás során felújítják a múzeum főépületét, a két hajdani múzeumőri lakást, amelyből az egyik jelenleg adminisztratív irodáknak ad helyet, a másik raktárként működik. „Nagyon rossz állapotban van a múzeum épülete, több mint százéves műemléképületről van szó, gond van a tetővel, villanyhálózattal, víz- és csatornarendszerrel, elavult a fűtésrendszer. Erre is fókuszál a pályázat elsősorban, hogy ezeket a nagy problémákat oldjuk meg" – mondta el Vargha Mihály múzeumigazgató.
Ugyanakkor a múzeum parkjában tájépítészeti munkálatokat végeznek el, részlegesen átalakítják a múzeumi látogatói útvonalat is, a kiállításokat elérhetővé teszik a fogyatékkal élők számára. Az elkövetkezőkben nagyobb teret kívánnak biztosítani a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak, interaktív tevékenységekre alkalmas helyiségeket alakítanak ki a múzeum főépülete mögött található adminisztratív épületben, tudtuk meg az igazgatótól.
„Fontos a megyei önkormányzatnak ez a pályázat, hiszen közösségünk számára a Székely Nemzeti Múzeum szimbolikus intézmény. Első lépésben az épület felújítását végezzük el európai forrásokból, majd további beruházásaink célja, hogy 21. századi, modern múzeumi létesítményt alakítsunk ki belőle" – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A pályázat összértéke: 21,8 millió lej, az önrész 2 százalék.
A Székely Nemzeti Múzeum 1875 óta látogatható, a jelentős tudományos intézmény a székelység és a székelyföldi regionális örökség kutatását, bemutatását vállalta fel. A pecsétjében szereplő 1879-es évszám annak az emlékét őrzi, hogy ekkor került a székelység közös tulajdonába. Jelenleg a legnagyobb határon túli magyar közgyűjtemény, egyben Kovászna megye és a Székelyföld egyik fontos turisztikai látványossága. A romániai múzeumi hálózatban regionális besorolású, fenntartója Kovászna Megye Tanácsa. Munkáját segíti a kilencvenes években bejegyzett Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány is.
A Kós Károly által tervezett sepsiszentgyörgyi épületegyüttesben jelenleg könyvtár, természettudományi, régészet-történelem és néprajzi osztály működik. Az intézményhez tartozik ezenkívül a sepsiszentgyörgyi képtár, az erdélyi művészeti központ, valamint a kézdivásárhelyi, a csernátoni, a baróti és a zabolai külső múzeumi egység is. Krónika (Kolozsvár)

Kolozsvári táblaügy: kompromisszumos megoldás a latin felirat
A legfontosabb, hogy a kolozsvári helységnévtáblákra a város magyar megnevezése is kikerül, a latin feliratra pedig kompromisszumos megoldásként kell tekinteni a BBTE Magyar Történeti Intézetének igazgatója szerint.
Kompromisszumos megoldásként fog kikerülni a kolozsvári háromnyelvű helységnévtáblák fölé a latin felirat, ugyanis csak így lehetett elejét venni annak, hogy a polgármesteri hivatal folytassa a jogi vitát – nyilatkozta a Krónikának Nagy Róbert Miklós, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Történeti Intézetének igazgatója.
A szakember arról is beszámolt: Emil Boc polgármester nem konzultált a felsőoktatási intézmény magyar történelemtanáraival a többnyelvű helységnévtáblákról, de az egyeztetéseken részt vevő, az Ovidiu Ghitta, a Történelem és Filozófia Kar dékánja által vezetett bizottság informálisan tájékoztatta őket a megbeszélésekről. Közölték, hogy amennyiben az egyetem szakértői nem írják alá a latin szöveggel kiegészített táblákra vonatkozó javaslatot, a polgármesteri hivatal fellebbez a többnyelvűséget kötelező bírósági ítélet ellen.
„Tudom, hogy mi nem pontosan ezt akartuk, nem ez volt a kifejezett célja a Minority Rights Egyesületnek és a kolozsvári magyarság jó részének, de ahhoz, hogy egyáltalán kikerülhessen a magyar Kolozsvár megnevezés, így kellett eljárni” – magyarázta Nagy Róbert Miklós. Az intézetigazgató rámutatott: olyan országban élünk, ahol egy jó ügyvéddel évekig el lehet nyújtani egy pert, minden bizonnyal ez történt volna, ha nem támogatják a döntést.
A polgármesteri hivatal Ovidiu Ghitta dékánnal, valamint Mihai Bărbulescu és Radu Ardevan ókorszakértő professzorral egyeztetett az ügyben. Emil Boc bejelentése szerint a megbeszélések nyomán arra jutottak, hogy a város román, magyar és német megnevezését tartalmazó helységnévtábla fölé a „Municipium Aelium Napocense ab Imperatore Hadriano Conditum (117–138)” latin szöveget tartalmazó táblát helyeznek ki, utalva ezzel arra, hogy a mai Románia területén Kolozsvár volt az első város, amelyet a rómaiak, azaz Hadrianus császár municípiumi rangra emelt.
„Kétségtelen, hogy 700 éve, amióta szabad királyi városnak nyilvánították, van jogfolytonossága Kolozsvárnak. Kompromisszumos megoldásként megfelel, hogy a többnyelvű feliratozásba belefoglalják a Napoca nevet, mint Kolozsvár területén egykor létező, municípiumi rangú római települést. A legfontosabb végső soron az, hogy a magyar megnevezést is tüntessék fel” – hangsúlyozta Nagy Róbert Miklós. A szakember egyúttal emlékeztetett: tavaly, a kincses város szabad királyi várossá nyilvánításának 700. évfordulóján a BBTE történelem tanszéke nagyszabású várostörténeti konferenciát szervezett, amelyen a magyar történészek mellett román, sőt németországi szakemberek is részt vettek.
Kiss Előd-Gergely / Krónika (Kolozsvár)

Ponta az M1-nek a „Soros-féle hálózatról”, a Sapientiáról
Victor Ponta volt román kormányfő szerint hazájában és általában az 1989 utáni új demokráciákban a politikai hatalom mellett kiépült egy párhuzamos, államszerű hatalmi rendszer, amely Romániában civil szervezetekből áll, más államokban egyetemekből vagy „másféle struktúrákból".
A szociáldemokrata politikus erről az M1 aktuális csatornának adott, csütörtök este sugárzott interjúban beszélt, amelyben – idézve egy korábbi nyilatkozatát – arról kérdezték, mekkora befolyással rendelkezik Soros György magyar származású amerikai üzletember a térségben.
Victor Ponta szerint az 1989 utáni új demokráciákban párhuzamos hatalmi rendszerek épültek ki, amelyeknek normális körülmények között nem kellene beavatkozniuk a politikába, mégis bizonyos hatalommal rendelkeznek, és „az emberekbe való befektetésekkel" harcolnak a politikai hatalomért. Romániáról szólva úgy folytatta: a politikusok demokratikus küzdelmén túl megjelentek az úgynevezett civil társadalom képviselői, és „amikor alaposabban megnézed, rájössz, hogy ugyanott képezték őket, és – ha nem is ugyanaz a személy, de – ugyanaz a szervezet pénzeli őket”.
Szerinte viszont „a politikát a politikusoknak kell csinálniuk”, és a politikának mindig átláthatónak kell lennie. Ha valaki politizálás nélkül akar részt venni a politikai döntésekben, az ártalmas a társadalomnak – mondta. Arra a felvetésre, hogy egyesek szerint a „Soros-féle hálózat” közvetve vagy közvetlenül szerepet játszott a megbuktatásában, a volt román miniszterelnök azt felelte: „vannak ilyen jelek”.
Szavai szerint a nem kormányzati szervezetek azokat a politikusokat támadják, akik szuverén álláspontot képviselnek. „Ez már nem jobb- és baloldal közötti klasszikus politikai küzdelem. Itt azok állnak szemben egymással, akik úgy vélik, a fontos politikai döntéseket előbb nemzeti alapon kell meghozni – és legfeljebb utána európai vagy nemzetközi szinten – és azok a Soros-féle szervezetek által támogatott emberek, akik úgy gondolják, hogy ez nem jó, a döntéseket nemzetközi szinten kell meghozni, és az országnak, a nemzetnek mindössze végre kell azokat hajtani” – fejtette ki álláspontját.
A külföldi egyetemek ügyében elfogadott magyarországi törvénymódosításról a politikus azt mondta: miniszterelnökként minden felsőoktatási intézményt támogatott, függetlenül attól, hogy állami vagy magán-, illetve hogy milyen nyelvű egyetem. Ám minden oktatási intézménynek be kell tartania azt az elvet, hogy nem politizál, vagyis „oktassa az embereket, de ne egy bizonyos politikai irányultságra nevelje őket". „Úgy gondolom, hogy az a harc is, amelyet Budapesten látunk az illető egyetem körül, ugyanerről szól. Arról, hogy a döntéseket Magyarországon hozzák Magyarország számára, Romániában Románia számára, Franciaországban Franciaország számára, vagy másutt születnek a döntések, és mi csak végrehajtjuk azokat - amivel én sosem fogok egyetérteni” – fejtette ki.
Azzal kapcsolatban, hogy a külföldi egyetemekről szóló magyarországi törvényhez hasonló tervezetet készül beterjeszteni, Victor Ponta úgy nyilatkozott: nem akarja, hogy bármilyen hátrányt szenvedjenek az emberek képzésére irányuló törvényes és alkotmányos feladatukat teljesítő egyetemek. Ezért nincs szó – és soha nem is lesz – a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem betiltásáról, mint azt egyesek hitték – tette világossá.
Kell azonban egy olyan törvényhozási módszer „ szorgalmazta –, amely leszögezi: az egyetemek oktatási, nem pedig politikai célokat szolgálnak. „A civil szervezetek, ha politizálni akarnak, alakuljanak párttá, és induljanak a választásokon, ne csak befolyásolni akarják a döntéseket” – mondta a szociáldemokrata politikus, aki azt is sürgette, hogy a nem kormányzati szervek finanszírozási forrásait átláthatóvá, nyilvánossá kell tenni. Orbán Viktor miniszterelnökkel kapcsolatban úgy fogalmazott: voltak pillanatok, amikor bírálta őt, és volt, amikor együttműködtek a két országnak fontos kérdésekben, de "megértettük: a helyes döntések egy ország számára az adott országban kell szülessenek, nem másutt".
MTI; Krónika (Kolozsvár)

Péterfy Lajos kitüntetése és méltatása
A magyar nemzeti ünnep alkalmából Áder János köztársasági elnök több jeles erdélyi személyiségnek adományozott állami kitüntetést ez évben is, közülük egyeseknek csak április 13-án volt alkalmuk átvenni elismeréseiket, a kolozsvári magyar főkonzulátus szervezte ünnepségen. Bréda Ferencnek, Fari Palkó Ilonának, Lapohos Andrásnak, Péterfy Lajosnak és Székely Zsuzsannának csütörtök este adta át a kitüntetéseket Mile Lajos főkonzul.
A negyed évszázada Nagyváradon lakó Péterfy Lajos színművész a magyar nyelv és kultúra megőrzése és népszerűsítése iránt elhivatott művészi pályája, valamint példaértékű közéleti szerepvállalása, különösen az 1989-es temesvári események során a református templom és gyülekezet melletti bátor kiállása elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.
Laudációját Tőkés László európai parlamenti képviselő, volt temesvári lelkipásztor, majd királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke mondta el, aki egyebek mellett kifejtette: a 81. életévébe lépett Szentgyörgyi István-díjas színművész, a temesvári Csiky Gergely Színház örökös tagja alkalmi méltatása nem törekedhet a teljességre, nem életrajz és nem monografikus pályakép. Csupán jelezni és töredékesen felvillantani lehet azt ilyenkor, ami életében és művészi szolgálatában számontartásra és felmutatásra érdemes. „Péterfy Lajos életútjának és művészi pályájának legfőbb állomásai magukért beszélnek. Nagyszebenből indult. Marosvásárhelyen sajátította el szakmája titkait és tudását. Thália papjaként Sepsiszentgyörgy, Brassó, Temesvár, Kolozsvár, Nagyvárad játékszínein szolgálta közönségét és közösségét. Erdélyi művész a javából, aki házas- és művésztársával, a szintén kitűnő Gáll Annamáriával együtt a kisebbségi megkötözöttségek között kibontakozott erdélyi színművészet hőskorában a színjátszást – mondhatni – szakrális szolgálatnak tekintette” – mondotta a méltató, aki felidézte az egykori temesvári művészházaspár színházi, egyházi és közéleti szerepvállalásait.
Tőkés László a kitüntetett egykori és mai harcostárs méltatását így zárta: „Évtizedek után úgy ítélem, hogy Péterfy Lajos győzte szerepeit, győzte válaszokkal, tehetséggel, hittel, tudással, emberséggel, erővel és kitartással. Ha kellett, látszólag saját kárára is, de mindig ama krisztusi »keskeny utat«, a magyar »egyenes utat» választotta. Ezért ütik ma a Magyar Érdemrend erdélyi lovagjává.”
Erdélyi EP-képviselőnk ezekkel a szavakkal gratulált a kitüntetetteknek: „Fogadják őszinte elismerésünket és jókívánságainkat, akik a mai napon rendkívüli érdemeik elismeréseképpen nemzeti közösségünk megbecsülésében részesülnek!”
Nagyvárad, 2017. április 14.
Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája; erdon.ro

„Kivásárolták az emberek alól a földet”
A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium felkérésére tanyafelmérési projekt kezdődött Bihar megyében, ennek eddigi eredményeiről és a jövőre vonatkozó elképzelésekről számoltak be a szerdai sajtótájékoztatón.
Amint dr. Szilágyi Ferenc, az érmihályfalvi Érintő Egyesület elnöke elmondta, Magyarországon már megtörtént a tanyák állapotának felmérése, s most határ menti partiumi területekre vonatkozó, összehasonlításra alkalmas értékeket keresnek – azaz szeretnék tudni, mi történt az elmúlt száz év során az itteni tanyákkal. Ennek megvalósítása érdekében az egyesület együttműködik az Érmelléki Gazdák Egyesületével, valamint a Partiumi Területi Kutatások Intézetével.
Adatbázis
Egyrészt egy primer kutatásról van szó, melynek során helyi szakemberek gyűjtenek adatokat, illetve egy szekunder kutatásról, melynek során a romániai, 2010 évi agrárfelmérés adatait használják fel. Február folyamán el is kezdődött a munka a szatmári és a bihari érmelléki területeken, valamint a bihari Hegyközön. Kétezer kérdőívet kell kitölteniük, olyan objektumokat vizsgálnak meg, melyekről egyelőre nem tudni, hogy igazából tanyák-e vagy sem, s ezek egy adatbázis részét képezik majd.
Magyarországra egyébként jellemző volt a tanyasi élet, a lakosság egy ötöde ilyen településeken élt, kérdés, hogy miután a határok szétválasztották a területeket, nálunk hogyan fejlődtek tovább az egykori tanyák.
Szétvált sorsok
A hazai felmérés készítésében közreműködőket azonban az agrárszektor helyzete is érdekelte, ezért a kérdőíveket kiegészítették az erre vonatkozó kérdésekkel. Egymás mellé szeretnék helyezni a 2010 évi felmérés eredményeit a tényleges helyzettel, ezért a növénytermesztés és állattenyésztés profiljára, a szórványtelepülések állapotára, a zöld-energia felhasználására vonatkozó kérdésekkel egészítették ki az űrlapokat.
A projektre, mely jövő ősszel kell záruljon, a magyar kormánytól négymillió forintot kaptak. Egyelőre a kutatások Érmelléken zajlanak, de hamarosan kiterjesztik Szilágy megyére, valamint Szatmár északi részére és Dél-Biharra. Amire az eddigiek során fény derült, mondta el dr. Szilágyi Ferenc, az az elfarmosodás, vagyis „az agrárnépesség és a földek sorsa szétvált, kivásárolták az emberek alól a földet, a jó földekről eltűntek a tanyák, valójában ezek már szinte csak ott léteznek, ahol a talajminőség gyenge” – fejtette ki dr. Szilágyi Ferenc. Ez egyébként Magyarországra is jellemző, tette hozzá.
Káros folyamat
Csomortányi István, az Érmelléki Gazdák Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta: általános trend, hogy megszűnnek a családi vállalkozásokként működő gazdaságok, ehelyett több ezer hektáron gazdálkodó agrárvállalatok jönnek létre. „Ezt nagyon káros folyamatnak tartjuk, hiszen a vidék megtartó ereje mindig az egyéni gazdálkodók által hatott” – fogalmazta meg. Mindezek miatt egy olyan általános, Erdélyre és Partiumra vonatkozó vidékfejlesztési és mezőgazdasági stratégiát szeretnének megalkotni, amelynek a célja az egyéni gazdálkodások fejlesztése, s ennek következményeként a falvak lakosságmegtartó erejének a növelése.
Szeretnének életre hívni egy olyan termelői és értékesítési szövetkezet-hálózatot, ami biztosítja azt, hogy a gazdálkodáshoz szükséges alapanyagot olcsón lehessen megvásárolni, a terményeket pedig minél jobb áron adhassák el. Ehhez viszont egy általános rálátásra van szükségük, ezért fontos a tanulmány. Nem a földek összevonásáról lenne szó, hangsúlyozta ki, hanem arról, hogy első sorban a magyarok lakta településeken segítséget nyújtsanak a gazdáknak a vásárlásban és eladásban. Jelenleg dolgoznak ezen a stratégián.
Dr. Szilágyi Ferenc egyúttal arról is beszámolt: tervezik az Érmellék frissített térképének kiadását, ennek nagy jelentősége van a régiómarketing szempontjából. Legutóbb hat éve jelent meg ilyen térkép.
Érmellék, mint márka
Egyúttal szeretnék az érmelléki termékeket mint márkanevet és termékcsoportot megjeleníteni, mondta el Csomortányi István, s ennek részeként egyre sűrűbben szeretnének kistermelői vásárokat szervezni - céljuk az, hogy havi rendszerességgel jelentkezzen az Érmelléki Termékek Vására - ilyen volt például a múltheti vásár, melyet a rogériuszi Magnólia-téren szerveztek, de ezt megelőzően is voltak hasonló jellegű rendezvényeik. itthon.ma/erdelyorszag

Az ügyészség fellebbezett
Amint várható volt, a Szervezett Bűnözés- és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészei – akik a Beke István és Szőcs Zoltán elleni kirakatper utolsó tárgyalásán súlyos börtönbüntetést kértek a két vádlottra –, elégedetlenek lévén az alapfokú ítélettel, éltek fellebbezési jogukkal, és április 12-én és 13-án iktatták a bukaresti táblabíróságon kérésüket.
Dragoş Cristian Lică, Beke István brassói védőügyvédje szintén ismertette: ők is fellebbeznek, hiszen Bekét és társát néhány ártalmatlan petárdáért, a pirotechnikai eszközökre vonatkozó szabályok megsértése miatt ítélték el, de ügyfele ártatlan, és a fellebbezéssel az a céljuk, hogy védencét valamennyi vád alól felmentsék. A nem jogerős ítélet kihirdetése után felmerült a kérdés, hogy nem kockázatos-e fellebbezni, nehogy a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken súlyosabb ítélet szülessen, de ha már a vád megtette ezt a lépést, semmit nem kockáztatnak a vármegyések, ha fellebbeznek.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jelenések könyve – Gy. Szabó Béla fába vésett látomásai egy albumban
Fametszet kiállítás júniusban a Refo500-on
Gy. Szabó Béla Jelenések könyve fametszet-sorozatát készülnek kiadni a Reformáció 500. évfordulója alkalmából, de nemcsak albumkiadást tervez a képzőművész hagyatékát gondozó Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, hanem az eredeti fametszet-lenyomatokat az Erdélyi Református Egyházkerületnek adományozná ez alkalomból. Az Apokalipszis című albumban található fametszeteket nem fűzve, hanem külön lapokként rendezik albumba a kötet gondozói. – Azért döntöttünk így, mert azt reméljük, hogy a lelkészek szívesen használják majd saját gyűjteményük kiegészítésére az album tartalmát – mesélte Ferenczy, aki a képzőművész egykori műtermében fogadott bennünket. Gy. Szabó Béla alkotásai – grafikák, pasztellek, olajfestmények – köszöntek vissza ránk a falakról, ecsetek, vésők sokasága, tanulmányrajzok gyűjteménye mind-mind a szenvedélyesen alkotó művész emlékét idézik egykori otthonában. Aki oda belép, önkéntelenül is úgy érzi, a városközpont egyik rejtett kincsesládájára bukkant.
– Júniusban rendkívüli közgyűlést szerveznek a Farkas utcai templomban, ezen a református és evangélikus lelkészeket együtt szentelik fel, amire még nem volt példa a történelem során. Ekkor a templom kerengőjében állítanák ki a Jelenések könyve sorozatot. Annak kevés esélyét látom, hogy addig az album is megjelenik, de legkésőbb a Kolozsvári Magyar Napokig kiadják a kötetet – részletezte a terveket Ferenczy Miklós nyugalmazott lelkész, majd lankadatlan lelkesedéssel tárlatvezetésbe kezd az emlékszobában
Erdei tánc, háromezer óra
– Az első nagyméretű dúca a Fáramászó volt. Ez annak apropóján született, hogy egy 1932-ben szervezett kiállításán találkozott Kós Károllyal, aki azt kérdezte tőle: fiatalember, miért nem mászik fára? A fára mászást persze nem szó szerint értette, hanem arról faggatta, miért nem készít fametszeteket – mesélte Gy. Szabó Béla első nagyméretű fametszetének történetét Ferenczy. Számos közismert személyiség látta el kézjegyével a róla készült fametszeteket. Dedikált neki verset Kányádi Sándor, Dsida Jenő is, de őriznek dedikált portrémetszetet Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Szabédi Lászlóról, Bara Margitról, Terényi Edéről, Szabó T. Attiláról, Nagy Istvánról.
– A fametszet dúcokat mindig körtefából készítette. A vésőit csináltatta, és egy-egy vésőt egy egész este fent, hogy a metszéshez megfelelő éle legyen. Nagyon jó szerszámokra volt szüksége, mert például az alkotásain megjelenő fénysugarakat nem vonalzóval, hanem szabad kézzel, egy határozott kézmozdulattal metszette ki – árult el részleteket az alkotómunka folyamatáról Ferenczy Miklós, és közben mosolyogva azt is elmesélte, hogy gyakran állt modellt Gy. Szabó Bélának figurális rajzokhoz. – Általában 40-50 lenyomat készült egy metszetről. De ott van például az Erdei tánc című fametszet, amelyből azért nincs sok, mert nagyméretű alkotás volt, és papírhiány akadályozta nagyszámú lenyomatának készítését. Később aztán ez a papírhiány is megoldódott, mert japán papírt szerzett be. Az erdei tánc témájának kidolgozásán összesen háromezer órát dolgozott. Az első metszetet megsemmisítette, aztán később újrametszette ugyanezt a témát és az első elképzelésnek csak bizonyos elemeire fektet hangsúlyt. Az első metszeten szereplő sok táncosból csak három táncospárt helyez előtérbe, és az alkotáson látható gyereknek is fontos szerepet tulajdonít, de az első változaton jól látható zenészek már háttérbe szorulnak a második verzión – mesélt az egyik különlegesebb nagyméretű fametszetről.
Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg
– Gy. Szabó Bélát kisgyerekként ismertem meg 1955-56-ban Nyárádszentbenedeken, ahol nagyapám lévita tanítóként dolgozott, és Gy. Szabó sokat járt oda dolgozni, rajzolni. Sok metszete készült a Nyárádmentén, vonzotta az ottani szép táj, érdekes emberi arcok – mesélt kérdésünkre a képzőművésszel való kapcsolatáról a hagyatékgondozó. – Később kisgyerekként Kolozsvárra kerültem, nagynéném Ferenczy Júlia festőművész három testvért nevelt, Imrét, aki hegedűművészként, Istvánt, aki csellistaként, tanárként tevékenykedik, és engem, aki nyomdokaiba léptem az elődeimnek olyan értelemben, hogy a felmenőim a 17. századig visszamenőleg papi, tanítói családból származtak. Júlia nénémnek köszönhetően, aki valamikor Fuhrmann Károly felesége volt, olyan környezetben nőttem fel a Farkas utcában, ahol ragyogó embereket ismertem meg. Többek között Kós Károlyt, Kelemen Lajost vagy Szabó T. Attilát. Magával ragadott ez a környezet, mert ugyan lelkész lettem, de a képzőművészethez mindig is kötődtem – mesélt a gyerekkori emlékeiről, amelyeknek egyik meghatározó szereplője volt Gy. Szabó Béla is.
– Talán ez az első alkalom, hogy elmesélem: gyerekként jól rajzoltam. Júlia néném biztatott, Gy. Szabó Béla pedig fel is ajánlotta, hogy oktat, de az ő tehetségük láttán visszakoztam. Ettől függetlenül mindig fogékony voltam a zene, a képzőművészetek iránt, és az életem szerves részeként tekintek ezekre a művészeti ágakra. Ez az oka annak is, hogy lelkészként több galériát is sikerült beindítani: az esperesi hivatalban működött Gy. Szabó Galériát, amely 130 kiállítás helyszíne volt; ottani lelkészségem idején felépült a Pata utcai gyülekezeti ház, amely Fehér galériaként ma is működik. Emellett a Gy. Szabó Béla hagyatékból halála után kétszáznál több képet kereteztünk be, amit 110 kiállításon mutattunk meg a nagyközönségnek – mesélt képzőművészeti missziójáról a lelkész.
A Jelenések könyve sorozatát már a 80-as években a Pata utcában és a Vártemplomban is kiállították. – Ezt a sorozatot jobbára gyülekezetekben mutatjuk be, mert tematikailag érdekes, de az üzenetéhez csak akkor kerülhet kicsit közelebb az alkotást szemlélő, ha tanulmányozza a Bibliát. Számos hazai és magyarországi gyülekezethez sikerült eljuttatni ezt az üzenetet az évek során, és 2008-ban, a Biblia évében a brüsszeli Európai Parlamentben is látható volt a 22 fametszet – mondta el a sorozatról.
– Azért fontos számomra Gy. Szabó és a hagyatéka, mert kisgyerekként, diákként, fiatal házasként mindig segített és támogatott. Mindig azt mondtam, hogy ha csak annyit kaptam volna tőle, akkor is igazán hálás lehetek, de ennél sokkal többet kaptam, hiszen neki köszönhetően nagyszerű embereket ismertem meg, ezáltal pedig lélekben gazdagodhattam. Ennek a hagyatéknak az őrzése számomra misszió, amely arra sarkall, hogy alkotásainak üzenetét, szépségét minél több emberrel megosszam – beszélt a kettejük közötti kapcsolat meghatározó jellegéről. – A legfrissebb élményem magyarlétai, ahol ugyan nem Gy. Szabó Béla képeit, hanem Olajos Istvánnak, egy 29 évesen elhunyt képzőművésznek az ő tulajdonában álló alkotásait állítottuk ki, aki egyike volt a Barabás Miklós Céh alapítóinak. Életében soha nem szerveztek neki tárlatot, halála után találtam rá a hagyatékban, egy külön albumban negyven munkájára, amit bekereteztem és paszpartukat készítettem hozzá. Így sikerül halála után több helyszínen is bemutatni az alkotásait. A létai gyülekezeti teremben négy egyszerű asszony csodálta éppen a képeket. Odaértemkor afelől érdeklődtek, hogy mennyi ideig maradhat ott a kiállítás, mert nagyon tetszettek nekik képek. Akkor is úgy értékeltem, hogy ha csak ennek a négy embernek sikerült örömet okozni a képek bemutatásával, már akkor is megérte megszervezni a kiállítást, oda is juttatni az alkotás örömének lenyomataiból – fogalmazott a „misszionárius”.iá
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

Békeüzenetet hirdetett Atlantisz harangja
A versek világában rejlő békesziget nyugalmára vágyott minden diák és pedagógus, aki az elmúlt hétvégén részt vett a tizenhetedik alkalommal szervezett Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőn, az idei tematikát ugyanis a Béke van szívemben címmel határozták meg a szervezők. A János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix Könyvház által szervezett vetélkedőre ezúttal 47 versmondó sereglett össze az ország különböző településeiről, hogy Radnóti Miklós Himnusz a békéről és szabadon választott, magyar vagy világirodalmi alkotással, témához illeszkedő modern vagy posztmodern verssel, versrészlettel kerüljön közelebb belső békéje megteremtéséhez.
Daróczi Klarissza, többszörös Atlantiszos díjazott versmondása, Ferenczi Enikő unitárius lelkész, mentálhigiénikus áhítata és az Ercsey-Ravasz Ferenc által vezényelt Péterffy Gyula kórus ajándékdalai hangoltak rá az idei versenyre az esemény megnyitóján. – A versmondóversenyre érkezett diákok együtt megtapasztalhatják a lélek szépségét, amelyet a költők a verssorokba préseltek. Közösen átélhetik a versmondás lélekerősítő óráit – fogalmazott beszédében Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök, aki arra szólította fel a résztvevőket, hogy maradjanak mindig hűséges harangozói anyanyelvüknek. Nagy Éva a kisebbségi oktatásért, a parlamenti és a szociális partnerekkel való kapcsolatért felelős államtitkár kabinetjének igazgatója a közelgő virágvasárnapi sokszínűség, a társainkra való odafigyelés, a hit, remény, szeretet jegyében köszöntötte a résztvevőket. – Itt és most az a cél, hogy kezet nyújtsunk egymásnak, jobban megismerjük egymást a vers sajátos világában, amelynek ti vagytok a főszereplői – mutatott rá megnyitóbeszédében. A kabinetigazgató ezúttal a zsűrielnöki feladatot is ellátta, a bírálóbizottság tagjaiként pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színművészetis hallgató és Nánó Csaba szerkesztő segítették.
Szabó Balázs és bandája három éve járt utoljára a szavalóversenyen, akkor nemcsak zenészként, hanem versmondóként és zsűritagként is bemutatkozott a résztvevőknek. Ezúttal csak a péntek esti fergeteges koncert „felelősének” nevezték ki a szervezők, nem véletlenül, hiszen az igencsak erőteljes szövegű dalok mellett felcsendültek a magyar költészet gyöngyszemei is sajátos dallamvilág kíséretében.
A tulajdonképpeni megmérettetés szombaton várt a versenyzőkre, és bár pénteken este Szabó Balázs már megkapta a neki kijáró „fődíjat”, azért szombatra is jutott az elismerésekből. 9-10. osztályos kategóriában a szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumból érkező Balogh Ádám vihette haza az első díjat, a Marosvásárhelyi Református Kollégiumból érkező Bakó Gabriellának járt a második díj, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Grebur Krisztinának pedig a harmadik díj. Dicséretet érdemelt a Segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumből Varga Gergő, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Nagy Kincső, és a JZSUK-s Dimény Kristóf. Különdíjat kapott a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceumból Kopándi-Benczédi Gusztáv, a Kolozsvári Református Kollégium tanulója, Farkas Júlia, a nagyváradi Iosif Vulcan Főgimnáziumból Naphegyi-Boldis Zsuzsanna és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból Deák Gellért-Gedeon.
A 11-12. osztályosok közül a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceumból érkező Barti Lehel-András nyerte el az első helyezést, a házigazda JZSUK diákja, Bogdán Farkas második díjban részesült, a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskola diákja, Pál Emil András pedig harmadik díjat kapott. Dicséretben részesült a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumból Mészáros Cynthia, a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból Oláh Csilla és a Báthory István Elméleti Liceumból Varga Péter. Különdíjat érdemelt a Kolozsvári Református Kollégiumból Fekete Hanga, a Brassai Sámuel Elmáleti Liceumból Szallós Kis Csaba, az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumból Józsa Tamás és a segesvári Mircea Eliade Főgimnáziumból János Kinga.
A felajánlott különdíjakért köszönet illeti a Kriterion, Polis Könyvkiadókat, a Művelődést, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítványt, Vitéz Magyari Esztert, Pop Erzsébetet és Simon Kamillt, valamint Nánó Csabát.
Az idei rendezvényt a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup Száll a világ című Weöres Sándor verses-zenés előadása zárta.
Dézsi Ildikó / Szabadság (Kolozsvár)

RMDSZ: bővíteni kellene a decentralizálandó területek számát
Az RMDSZ minden olyan kezdeményezést üdvözöl és támogatni fog, amellyel bármilyen színezetű kormány központi vagy akár régiós szintről hatásköröket és intézményeket utal át önkormányzati szintre – jelentette ki Cseke Attila RMDSZ-es szenátor.
A szövetség felsőházi frakciójának vezetője arra reagált, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormány a héten elfogadta az általános decentralizációs stratégiát.
A Bihar megyei szenátor úgy értékelte, a stratégia kidolgozása egy fontos első lépés, ugyanakkor ez csak az elveket határozza meg, amelyek mentén a kormány a decentralizációt megvalósítaná. Cseke Attila a dokumentum tartalmáról elmondta, az RMDSZ álláspontja szerint a benne foglalt területek sorát bővíteni kellene, hiszen ez csak hét területet, a mezőgazdaságot, az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát, az ifjúságot, a környezetvédelmet és az idegenforgalmat érinti.
„Kimaradt például a decentralizációs stratégiából a munkaügy. Fontos lenne, hogy a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek a megyei önkormányzatokhoz tartozzanak. Egyre nagyobb a munkaerőhiány, és a tendencia várhatóan a következő években is megmarad, ilyen körülmények között fontos lenne, hogy a munkaerő-elhelyező ügynökségek helyi és megyei stratégiák alapján olyan képzéseket szervezzenek, amelyek elvégzése révén a munkanélküli személyek, immár szakemberekként el is tudnak helyezkedni" − idézte az RMDSZ hírlevele Cseke Attilát. A szenátusi frakcióvezető hangsúlyozta, az általános decentralizációs stratégia bemutatása jó kezdet, de RMDSZ a konkrét tetteket várja a kormánytól, a szakminiszterektől.
Cseke Attila elmondta, bár a régiósítás egyelőre nem lehetséges, mert ehhez alkotmánymódosításra van szükség, köztudott, hogy az elmúlt években egyes szakterületeken „fű alatti régiósítás" ment végbe. „Tavaly, a szakértői kormány idején is történt ilyen: a megyei pénzügyi igazgatóságok elveszítették azon hatáskörüket, hogy a megyében működő közepes vállalkozások adóügyeivel foglalkozhassanak, ezért ma például egy Maros megyei vállalkozónak Brassóba kell mennie, egy Szatmár vagy Bihar megyei vállalkozó Kolozsváron intézi adóügyeit. Az átszervezés előtt minden közepes vállalkozásnak saját megyéjében kellett ügyeit intéznie. Az elmúlt évek régiósítási terveit nem támogatja az RMDSZ, amit viszont a kormány ma is megtehet, hogy a decentralizációs törvények kidolgozásával összekötve, az említett fű alatti régiósításokat megszünteti és visszahelyezi a régiósított hatóságokat megyei szintre" − nyilatkozta a Bihar megyei szenátor.
A politikus szerint a magyar közösség érdeke is az, mint minden közösségé Romániában, hogy ő maga dönthessen a legfontosabb kérdésekről. „Ha ez megvalósul, a választott vezetőin keresztül a közösség bele is tud szólni ezeknek a hatóságoknak a működési rendszerébe, az általuk nyújtott szolgáltatások minőségébe. Mint tapasztaljuk, a központosított rendszerben a beleszólási lehetőség nagyon alacsony vagy sok esetben teljesen kizárt" – állapította meg a szenátor. Krónika (Kolozsvár)