"A múltból táplálkozunk, a jelent átéljük, a jövőt biztosítjuk"
Hatvanéves a Maros Művészegyüttes
Hatvan éve, 1956 őszén alakult az ország egyik legjobb hivatásos néptáncegyüttese, a Maros Művészegyüttes – akkoriban Állami Székely Népi Együttes néven, 134 taggal. Az együttes nevét 1959-ben Állami Ének- és Táncegyüttesre változtatták, 1970-től a marosvásárhelyi filharmónia égisze alatt működött tovább, ugyanezen évtől már Maros Művészegyüttes néven. Az intézmény 1980 májusától vált önállóvá, nevét mindmáig megtartotta. Ahogyan történetének töretlenségét is, hiszen bárhová is tartozott az elmúlt évtizedek alatt, koncepciója mit sem változott: a néptáncot, a népzenét kívánta magas művészi színvonalon népszerűsíteni, a különböző erdélyi régiók és nációk táncait, népszokásait bemutatni, azokat megőrizni és közismertté tenni. Az elmúlt évek alatt mindezek mellett pedig új területekre is merészkedni – a művészegyüttes utóbbi bemutatói között akadt nem egy táncszínházi produkció és rockballada is, az intézménytől megszokott és elvárt magas művészi színvonalon.
Az idei hatvanadik évforduló méltó ok az ünneplésre, és ezen ünneplés nem is maradt el: október 3-a és 9-e között gazdag programú eseménysorozat keretében emlékeznek a kezdetekre, éltetik a jelent és alapozzák meg a jövőt. A rendezvények között megtalálhattuk az együttes tagjai által felkészített, magyar és román műkedvelő népi együttesek produkcióit, találkozást és beszélgetést az együttes egykori, mai és soron következő tagjaival – Novák Ferenc "Tata" Kossuth-díjas koreográfus moderálásával –, illetve azok közös előadását, ősbemutatót, majd végszóként ünnepi gálaestet a Kultúrpalota nagytermében, a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniával közös szervezésben. Mindezekről már korábban hírt adtunk, így csupán egy, de jelentős kérdést intéztünk Barabási Attila Csabához, a Maros Művészegyüttes vezérigazgatójához: túl a nyilvánvaló rendezvényeken, mit jelent számára, illetve az intézmény számára ez az évforduló? Milyen jelentést hordoz, milyen üzenetet rejt a ma és az eljövendő idő nemzedékeinek?
– Nekem elsősorban megtiszteltetés, hogy az együttes hatvanadik évfordulóján én vezethetem az intézményt, hogy a kollégákkal közösen megszervezhettük ezt az évfordulós rendezvényt – megtiszteltetés és hatalmas felelősség. Az együttes 1956-ban alakult ugyan, de a rendszerváltást követően én vagyok az első magyar nyelvű vezérigazgatója, a mostani program pedig gazdagabb, mint az ötvenedik évfordulón szervezett rendezvény-sorozat, amelyben aligazgatóként vettem részt. Büszke vagyok az együttes minden tagjára, büszke vagyok arra, ahogyan hozzájárulnak a népi kultúra terjesztéséhez. És büszke vagyok arra is, hogy nemcsak táncosként állják meg a helyüket, nemcsak a színpadon tevékenykednek, nemcsak az előadásokon láthatjuk őket, hanem oktatással is foglalkoznak. A népszerűsítéshez a színpadon kívül végzett munka is hozzájárul, Maros megyében pedig elég sok fiatal érdeklődik a népzene, a néptánc iránt. Ez a kollégáinknak, a táncosainknak is köszönhető – igen sok helyi műkedvelő együttest irányítanak különböző településeken. Az ezen együttesek előadásaiból álló estünkre idő hiányában csak tíz csoportot hívhattunk meg, holott sokkal többen vannak.
Az oktató és nevelő jellegű tevékenység mellett a Maros Művészegyüttesnek hatalmas múltja van, olyan története, amelyről nem egy, de akár hetven könyvet is lehetne írni. A múlt rendszerben mi voltunk az egyetlen hivatásos népi együttes – ma már szélesedett a kínálat, az országban öt hivatásos magyar tánccsoport létezik, de mi változatlanul az ország élvonalához tartozunk. Ezt a különböző premierek, fesztiválfellépések, vendégjátékok, kritikák és díjak is igazolják. Mindkét tagozatunk, mind a magyar, mind a román nagyon felkészült táncosokból áll, és hatalmas figyelmet fordítunk az utánpótlásra, mert a jövőt nekünk kell magunknak megalapoznunk. Csak akkor fog élni az együttes, ha lesz, aki folytassa a munkát, és úgy tűnik, az utánpótlás-probléma nálunk megoldódott. Az általunk e célból létrehozott Napsugár együttes immár 23 éve létezik, egykori tagjai közül sokan ma nálunk táncolnak. Akik pedig nem, akikből például tanárok, orvosok vagy akár mesteremberek lettek, azok gyerekeiknek adják tovább a népzene és a néptánc szeretetét. A múltból táplálkozunk, a jelent átéljük, a jövőt biztosítjuk. Ez a mottónk, amelynek helyességét az együttes újból felívelt népszerűsége is mutatja. Olyannyira, hogy a vasárnap esedékes gálaestünkre már egy héttel ezelőtt minden jegy elkelt – válaszolta Barabási Attila Csaba vezérigazgató.
Kaáli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

Emlékezés Sütő Andrásra
Szeptember 30-án, halálának 10. évfordulóján kerültek a koszorúk, virágcsokrok az író sírjára. Kevesen voltak a marosvásárhelyi református temetőben a délutáni megemlékezésen, érthető csalódottság hatotta át a Kossuth-díjas alkotó érdemeit, életművét méltató Demeter József lelkész, a Sütő András Baráti Társaság elnökének a szavait. 2006. október 7-én hatalmas tömeg és irodalmunk, szellemi életünk számos kiválósága búcsúzott a Vártemplomban, illetve a sírnál a magyarság e nagyra tartott fiától. Változnak az idők, folyamatos az átértékelődés, egy évtized alatt közönnyé tompulhat a korábbi rajongás, lelkesedés. Vasárnap délelőtt Sütő szülőfalujában, Pusztakamaráson is sor kerül megemlékezésre. Első mozzanatként a helybeli református templomban lesz ünnepi istentisztelet, majd a szülői háznál folytatódik a főhajtás. A történelmi emlékekkel is telített pusztakamarási helyszíneken remélhetőleg népesebb közönség jelenlétében idézik majd fel az író emlékét, mint nyolc nappal ezelőtt Marosvásárhelyen. Mellékletünkben ma Kányádi Sándornak egy olyan versével emlékeztetünk Sütő Andrásra, amely négy évtizeddel korábban akárha a jelen életérzéseit öntötte volna költői képekbe. Népújság (Marosvásárhely)

Fekete Ibolya: „Kelet-Közép-Európában nincsenek unalmas családtörténetek”
Száz százalékban vagy csak 99 százalékban életrajzi film? – kérdezte Jakab-Benke Nándor kritikus, a Filmtett Egyesület tagja Fekete Ibolya rendezőtől az Anyám és más futóbolondok a családból utáni közönségtalálkozón.
98 százalékban, felelte az alkotó, aki egy négygenerációs történetet tár a közönség elé, az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig követve végig a szereplők sorsát. Úgy fonódik össze egyik a másikkal, a huszadik század viszontagságos eseményei és a családtörténet, hogy a produkció közben szórakoztat, lehetőséget teremt a nosztalgiázásra, elgondolkodtat, alkalmanként festői vagy éppen színházi jelenetbe illő képek révén koronázza meg az amúgy is pompás színészi játékot és az izgalmas történetvezetést. A címszereplő, hogy családjával együtt átvészelje a különböző történelmi korokat, szinte egyik pillanatról a másikra dönti el, hogy újból elköltöznek, ez azonban aligha változtatja meg a világhoz való viszonyulásukat: folyamatosan megőrzik jókedvüket, könnyedén néznek szembe a rájuk váró dolgokkal.
– A vasárnapi családi ebédeken általában mindig előjön valamilyen történet. Már nem lehet tudni, hogy Jóskával vagy Pistával esett-e meg, netán a nagybácsival vagy az unokatestvérével, de kétség nem fér ahhoz, hogy volt egy ilyen eset. Ilyen családi anekdotákat raktunk össze egy történetbe – hangsúlyozta Fekete Ibolya. Úgy véli, ami most zajlik, az már nagyon más természetű, másmilyen történelem, emiatt sem tervez folytatást. A film készítésekor főként az vezérelte, hogy emléket állítson a 20. századnak, lehetőleg „gyorsan, amíg még emlékszünk a részletekre”. – Úgy tűnik, már nem fontos számunkra, és nem maradt meg az emlékezetünkben az a furcsa, nagyon gazdag tárgyi és szellemi kultúra, no meg az a mindenféle borzalom, ami vele járt – magyarázta. Ezt próbálja pótolni a film, hasonló alkotások készítéséhez megannyi nyersanyag gyűjthető Közép- és Kelet-Európában – ehhez kapcsolódott a jelenlévőkhöz intézett „felhívás”: „biztatnék mindenkit, hogy menjen haza, és gyorsan kérdezze meg a nagymamát, nagypapát. Ezek a családtörténetek nem nagyon vannak elmesélve, főként azért, mert sok mindenről hosszú évtizedekig nem lehetett beszélni”.
Némiképp életkori sajátosság is, hogy az ember számára 45-50 éves kora körül kezd fontossá válni, „hogy mit cipel a hátizsákban”, olyankor, ha még van rá lehetőség, érdemes a felmenőkhöz fordulnia. Fekete Ibolya megjegyezte: mindenkinek a családtörténete izgalmas, egyébként sincsenek unalmas családtörténetek a közép-kelet-európai térségben. Még amikor nem is tervezte, hogy filmet készít a saját családjuk ügyes-bajos történeteiből, elkezdte lejegyezni az édesanyja által elmondottakat – csak azért, hogy ne felejtse el, hiszen olyan dialógusok voltak ezek, amilyeneket még a legzseniálisabb forgatókönyvírók sem tudnak kitalálni. Amikor eldöntötte, hogy hozzáfog a forgatókönyv megírásához, csak be kellett nyúlni a fiókba. Az édesanyjával gyakran nézegették a családi fotógyűjteményt, amelynek legrégebbi felvétele 1904-ből való. – Ültünk a fotók mellett, kérdezgettem, hogy hol és mikor készültek, kik szerepelnek rajtuk. Nézte az egyiket, és egyszercsak azt mondta: ’39-ben, a csillaghegyi strandon, amikor apád elvesztette a vadonatúj strandtáskát a két sült libacombbal. A fényképekről eszébe jutottak a történetek, elmesélte, és túlnyomórészt ezekből állt össze a film. – Van egy-két epizód, amit máshonnan vettem, olyan is, amit kitaláltam, isten bocsássa meg – mondta.
FERENCZ ZSOLT Szabadság (Kolozsvár),#

Borbély László: a menekültügyi kérdésre globális megoldást kell találni
A menekültkvótáról, az Európai Unió globális szerepének megerősítéséről és a nemzetállamok parlamentjei által alakított közpolitikák fontosságáról tárgyaltak péntek délután Bukarestben a román parlament külügyi és európai uniós bizottságainak elnökei és Federica Mogherini, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke.
„Globális megoldást kell találnunk a menekültügyi-kérdésre, ez nem lehet egy ország, vagy egy kontinens feladata. Emberségesnek és szolidárisnak kell lennünk, azonban mindeközben egy hosszú távú, globális szintű és főleg partnerségre épülő megoldást kell mielőbb gyakorlatba ültetnünk” – fogalmazott Borbély László, az RMDSZ parlamenti képviselője, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke a találkozón.
Ezt követően Borbély László Mogherini főképviselő álláspontjáról érdeklődött a menekültkvótáról. A külügyi és biztonságpolitikai főképviselő elmondta: az Európai Bizottság meghozott egy döntést erre vonatkozóan, és ezt minden tagállamnak be kell tartania, és reményét fejezte ki afelől, hogy az európai kormányok méltónak bizonyulnak arra, hogy európaiak legyenek.
Borbély a beszélgetésen Románia geostratégiai szerepének fontosságát hangsúlyozta: az ország ebből a helyzetéből adódóan nagy fontosságot tulajdonított az Európai Unió külső határainak megvédésére, hiszen ezáltal csökkenteni lehet az Európai Unióba történő illegális bevándorlók számát.
„A nemzeti parlamenteknek rendkívüli szerepük van ebben a témakörben, hiszen ezen parlamentek szabályozzák és körvonalazzák a tagországok közpolitikáit és prioritásait, és az országos prioritások tekintettel kell legyenek a menekültügyi-kérdésre” – mutatott rá Borbély. A beszélgetésen a felek egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak meg kell erősítenie globális szerepét, és ezt csak úgy lehet, amennyiben a tagállamok között egy szorosabb együttműködés alakul ki az állampolgárok védelme érdekében. maszol.ro

Kelemen Hunor nem tudja, hogy tilos lefotózni a szavazócédulát
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének rangsoroló küldöttgyűlésén történteket kommentálva Kelemen Hunor úgy nyilatkozott, nem ütközik törvénybe, ha valaki lefényképezi a szavazócéduláját. Holott ez kihágásnak számít, és pénzbüntetés jár érte.
Az RMDSZ elnöke a Maszolnak adott interjúban kommentálta a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) parlamenti jelöltlistákról hozott döntését, valamint az ezzel kapcsolatban megfogalmazott belső bírálatokat. A politikus kitért arra is, hogy – amint azt a Krónika feltárta – az alakulat Maros megyei rangsoroló küldöttgyűlésén a jelöltek, de főként a szavazni összehívott küldöttek egy részének fényképfelvételt kellett készítenie a szavazócédulájáról. A Krónika érdeklődésére többen is megerősítették: bizonyítékkal kellett szolgálniuk arról, hogy azokat a képviselő- és szenátorjelölteket ikszelték be, akiket felsőbb vezetőik diktáltak.
„Olvastam magam is arról, hogy a küldöttgyűlésen fényképezték a szavazócédulákat. Elvártam volna, hogy erre vagy Brassai Zsombor (megyei RMDSZ-elnök – szerk. megj.) vagy Péter Ferenc (A Maros Megyei Tanács elnöke – szerk. megj.) reagáljon. Egyébként a szavazatok fényképezését egyetlen törvény sem tiltja. A parlamentben a titkos szavazást filmezi az összes televízió” – jelentette ki a portálnak Kelemen Hunor, hozzátéve: alapvetően nem látja súlyos problémának a küldöttgyűlésen történteket, de elvárt volna egy gyors reakciót.
Bár nem egyértelmű, hogy az RMDSZ-elnök pontosan milyen voksolásról beszél (például helyhatósági vagy államfőválasztásról, esetleg egy politikai alakulat belső megmérettetéséről), a hatályos jogszabályok igenis tiltják, hogy valaki lefényképezze a szavazócéduláját. A belügyminisztérium az idei, június 5-én rendezett önkormányzati választás előtt a hasonló esetek elkerülése érdekében felhívást intézett a lakossághoz, miszerint 600-tól ezer lejig terjedő pénzbüntetéssel sújtható, akit tetten érnek, miközben fotót vagy videofelvételt készít a dokumentumról szavazás közben. Ilyen szankcióra egyébként idén is volt példa: a rendőrség 600 lejes bírsággal sújtotta Șerban Huidu televíziós műsorvezetőt amiatt, hogy a nyári megmérettetésen feltöltötte a Facebook-oldalára a saját maga által lefotózott (amúgy szándékosan érvénytelenített) szavazólapot. Ugyanakkor a román Büntetőtörvénykönyv szerint hat hónaptól három évig terjedő letöltendő szabadságvesztéssel sújtható, aki bármilyen eszközzel megakadályozza a szavazati jog szabad gyakorlását. Mivel elvileg az RMDSZ belső rangsoroló küldöttgyűlése is ugyanolyan demokratikus aktusnak tekinthető, mint a helyhatósági vagy parlamenti választás, egyértelmű, hogy a Maros megyei küldöttek egy részét akadályozták szavazati joguk szabad gyakorlásában, amikor pártbeli feletteseik megszabták számukra, kire voksoljanak.
kronika.ro Erdély.ma

Marosszentgyörgy magyarsága ünnepelt
Másodszorra szervezték meg a Marosszentgyörgyi Magyar Közösség Napját. A szombati egész napos rendezvény fő célja az volt, hogy a helybeliek jobban megismerjék egymást, közelebb kerüljön ember az emberhez, de az is, hogy a szentgyörgyieknek bemutassák azokat a szellemi, lelki és anyagi értékeket, amelyeket a helyi magyar emberek hoztak létre, őriztek meg, adtak tovább.
A Marosvásárhely szomszédságában – és nem árnyékában, ezt mindig szereti hangsúlyozni – lévő nagyközség polgármestere, Sófalvi Sándor Szabolcs elmondta: a cél, hogy elsősorban minden marosszentgyörgyi magyar, de más nemzetiségű községbeli lakos is eljöjjön családjával együtt és eltöltsön egy kellemes napot, ismerkedjen falustársaival, a régi ismeretségeket felelevenítse, megerősítse. S közben részese legyen a programoknak, akár úgy, hogy színpadra lép, akár úgy, hogy a színpadon lévők előadásában gyönyörködik. És tekintse meg a hagyományos mesterségek sátrait, vigye vagy küldje el a gyerekét ezekhez, hogy ők is megismerkedjenek az immár lassan a feledés homályába süllyedő mesterségekkel.
„Marosszentgyörgynek több jeles ünnepe van – ezek közül talán a legfontosabb a település névadójának, Szent Györgynek az ünnepe, amit minden évben közösen ünneplünk. De vannak falunapok, vannak romanapok, úgy éreztük, hogy a magyar lakosságnak is kell egy nap, amikor önmagát mutatja meg, s miért ne, önmagát ünnepli. Így került sor a Marosszentgyörgyi Magyar Közösség Napjának megrendezésére tavaly, s ezt folytattuk szombaton. Úgy érzem, sikerült hagyományt teremteni” – mondta el a polgármester, s szavait igencsak megerősítette a katolikus templom udvarán hullámzó tömeg, a színpadról felhangzó zene, a közönség jókedve.
Délelőtt 10 órától a református templomban ökumenikus istentiszteletre került sor. Az Úrasztala előtti kis állványon helyezték el a Szent Korona, a jogar és az országalma hiteles mását. Az istentiszteletet követően a Visegrádi Szent György Lovagrend tagjai felvitték a koronát és koronaékszereket a római katolikus templomba. Előtte azonban még a templom udvarán megálltak, hogy megkoszorúzzák az idén állított Hősök Kövét, a sziklatömböt, amely a mindenkori magyar hősöknek állít emléket.
A koszorúzás után az ünneplő tömeg a katolikus parókia kertjébe vonult, ahova már egy nappal korábban nagy színpadot ácsoltak. A színpad mellett pedig egy lepellel letakart szobor állt magas talapzaton – mintegy meglepetésképpen. Sófalvi polgármester elmondta, a Petőfiről készült mellszobor makettjéről van szó, amelyet a község fog kiönttetni, s jövő év márciusának idusán avatnak fel a község központjában. A szobor alkotója, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész is jelen volt, a polgármesterrel közösen leplezték le a makettet. Magassága másfél méter, és egy ugyanekkora talapzatra kerül majd fel a községközpontban jövő tavasszal az ércszobor.
A színpadon egymást követték az együttesek és dalcsoportok, s mintha az ég is a szentgyörgyiek pártjára állt volna – a délelőtti borongós időt délutánra lágy őszi napsütés váltotta fel. Épp jó volt ez azoknak, akik a kézműves sátrak körül őgyelegtek. Ismerkedhettek a szalmafonással, fafaragással, kosárfonással, sajtkészítéssel, nemezeléssel, kenyérsütéssel, bútorfestéssel.
Az udvar egy másik részében bizalomgerjesztő illatok szálltak fel az üstből, készült a finom sertéshúsos gulyás, amiből mindenki részesülhetett. Egy másik helyen hatalmas nyárson disznó forgott a pirosló parázs fölött, kissé távolabb szőlőprés ontotta az édes mustot, s akinek nem volt türelme kivárni, hogy a hegy leve nemes nedűvé érjen, a tavaly préselt szőlő kristálytiszta borát kóstolhatta.
Másodszorra ünnepelt együtt a szentgyörgyi magyarság, jól érezték magukat, s ez már garancia arra, hogy a közösségi nap hagyománnyá válik.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro

Erdélyi–felvidéki „csúcstalálkozó” volt Nagyváradon
Kettős, kulturális és politikai rendezvény helyszíne volt október 8-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 1937-ben átadott, 2001-ben felújított nagyváradi palotája, amely jelenleg a Sulyok István Egyházi, Oktatási és Művelődési Központnak, illetve a Partiumi Keresztény Egyetemnek is helyet ad.
A református püspöki palotaként is emlegetett belvárosi épület aulájában előbb Felvidéki polifónia címmel kortárs szlovákiai magyar képzőművészek kiállítását nyitották meg, ezt követően Tőkés László és Csáky Pál európai parlamenti képviselők tartottak közéleti fórumot a Bartók-teremben. 
A tárlatnyitóra érkezetteket Sz. Horváth István, a társszervező Partiumi Magyar Művelődési Céh köszöntötte, majd átadta a szót a szlovákiai magyar nemzeti közösség egyik legismertebb vezetőjének, Csáky Pálnak, aki rövid beszédében fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Partiumba elhozott kiállítás megjárta Brüsszelt is, mégpedig azelőtt, hogy Szlovákia átvette volna az Európai Uniós soros elnökségét az év második felére. Ezzel is fel szerették volna hívni Európa figyelmét arra – mondotta a Magyar Közösség Pártjának EP-képviselője –, hogy a Trianonban idegen uralom alá került felvidéki magyarság teljes és pezsgő szellemi életet élve küzd a megmaradásért, valamint hogy államalkotó tényező az EU-tag Szlovákiában. 
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke házigazdaként üdvözölte a közéleti személyiségekből, művészekből, közírókból álló felvidéki küldöttséget, kitérve vázlatosan az erdélyi és felvidéki magyarság közötti történelmi kapcsolatokra és párhuzamokra, méltatva a gyümölcsöket termett egyházi, kulturális és felsőoktatási együttműködést. Miglinczi Éva művészeti író, a kiállítás kurátora személyes hangvételű bevezető után szakmai ismérvek mentén ismertette a 28 alkotóművész munkáiból összeállított tárlatanyagot, majd Kopócs Tibor, a Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesületének elnöke mutatta be röviden az alkotói közösséget és köszönte meg a meghívást e történelmi, szakrális térbe, Szent László király városába. Thurzó Sándor József brácsaművész az alkalomhoz illően felvidéki komponista, Lavotta János (1764–1820) műveiből adott elő kettőt az ünnepélyes tárlatnyitón.
Ezt követően a két európai parlamenti képviselő Ügyünk Európában címet kapott fórumára került sor, amelynek moderátora, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke aktuálpolitikai felvetésekre kért reagálásokat Csáky Páltól és Tőkés Lászlótól. A felvidéki EP-képviselő többrendbeli válaszaiból az a konklúzió volt leszűrhető, hogy mind ő maga, mind az egész szlovákiai magyarság többet várt a negyedszázaddal ezelőtti rendszerváltozástól éppúgy, mint az ország NATO- és EU-csatlakozásától. Sőt, többet vártak a többségi nemzettől is, amellyel együtt élni kénytelenek, de önmaguktól is. „Féloldalasra sikerült minden” – mondotta vallomásszerűn a felvidéki politikus, aki ennek okát és magyarázatát több általa írt könyvben is igyekezett felfedni és megadni. 
Tőkés László a maga során egyetértett képviselőtársa megállapításaival, az erdélyi magyarságra nézve is érvényesnek tartva azokat, bár a romániai helyzet e tekintetben is rosszabb. S noha az elszakadt nemzetrészek közötti szolidaritás példás, és az anyaországgal való kapcsolataik is szép fejlődésen mentek át, a nemzetegyesítés politikája pedig áldott gyümölcsöket termett, mégis: elfáradás mutatkozik az autonómiaküzdelemben, politikailag töredezik a magyarság, elhagyja szülőföldjét a könnyedebb boldogulás reményével – mutatott rá erdélyi képviselőnk, amit a felvidéki vendég azzal toldott meg, hogy a Magyarország határain túl élő magyarok közösségi tudatát változatos terhek erodálják: az asszimilációs nyomástól a demográfiai negatívumokon át a mentális tévelygésekig. És akkor most nyakunkon a migránsválság, a globalizáció legújabb kori vadhajtása – utaltak rá mindketten, elismerve: a magyar politikai képviseletnek szinte semmit sem sikerült elérnie az európai porondon, ami az őshonos nemzeti kisebbségek jogait, törekvéseit, igényeit jelenti, még a régebbi idők súlyos sérelmeit sem rendezték a hatalmasok – lásd a Benes-dekrétumokat vagy az elbitorolt vagyonokat. Jelenleg a petíciók és perek rögös és végeláthatatlan útját járják a közösségi képviselők, szószólók, küldöttek – de feladni sosem szabad „ügyünket Európában”. 
E konklúzió mentén hangzott még el, hogy az erdélyi és felvidéki magyar felsőoktatásért folytatott harc közötti hasonlóságok és különbözőségek tanulságosak, ugyanakkor a magyar nemzetpolitikát úgy kellene alakítani oktatási téren is, hogy a támogatások és könnyítések, csereprogramok és kapunyitások a fiatalok szülőföldön-maradását szolgálják, hiszen minden határon túli magyar intézménynek megtartó hatást kell kifejtenie. itthon.ma

Magyar és román újságírók Dózsa falujáról
Azok számára, akik nem ismerik Dálnokot és a dálnokiakat, iránytű a falu felfedezéséhez, az ott élőknek pedig lehetőség arra, hogy újra felfedezzék a benne rejlő szépségeket, értékes kincseket – magyar és román újságírók kötetbe foglalt látleletet fogalmaztak meg a faluról. A Dálnok felfedezése című könyvet szombaton mutatták be a dálnoki Barabás Miklós Központban.
A kolozsvári Közösségért Alapítvány kuratóriuma újságíró és kommunikációs szakemberei, valamint temesvári és bukaresti kollégáik tavaly októberben az alapítvány által szervezett riporttáborban ismerkedtek Dálnokkal. Felfedezték maguk számára, és a magyarul, valamint románul megjelent (előkészületben az angol nyelvű változat – szerk. megj.) kötetek által minden bizonnyal a helyieknek is kínálnak rácsodálkoznivalót saját értékeikre – hangsúlyozta Gazda Árpád, a Közösségért Alapítvány kuratóriumának elnöke, a kötet egyik szerkesztője, aki András Imre, az alapítvány ügyvezetője és Bartók Ede Ottó polgármester köszöntője után ismertette a kötet megszületésének történetét és rövid tartalmát.
Brînduşa Armanca társszerkesztő tréfásan jegyezte meg, ha a könyvet sokan olvassák itthon és az angol változat segítségével a nagyvilágban, vége Dálnok nyugalmának, mert az emberek majd látni akarják ezt a falut és ideutaznak.
Ruxandra Hurezean A szabadság szele Dózsa falujában című írásában így fogalmaz: „A dálnokiak belevaló, egyenes embereknek tartják magukat, akik nem félnek a nehézségektől, s ha valamit a fejükbe vesznek, azt véghez is viszik.” A szerző ír a falu 2004-es önállósodásáról – amikor levált Maksáról –, a jelenlegi munkás hétköznapokról és a vasárnapi istentiszteletről, végül megjegyzi: „A lelkész tisztában van vele, hogy faluja egyetlen apró darabja a világ kirakójátékának, ahol úgy élnek, mint bárhol máshol. Háborúságban és békében, bőségben és szegénységben. Szeretetben és ellenségeskedésben egyaránt. De élnek.” Minden bizonnyal azzal a szándékkal indítanak a szerkesztők ezzel az írással, mert itt fogalmazódik meg leginkább Dálnok igazi vonzereje: az élni akarás. A kúriák földjét és a kúriák lakóinak meghurcoltatását Andreea Pora dolgozza fel, Veress Lajos és Miklós Béla, a második világháborúban a magyar hadsereg két dálnoki származású parancsnoka történetét Gazda Árpád tanulmányozza, Dózsa György történetét és kivégzésének körülményeit Marius Cosmeanu ismerteti A nap, amikor Isten szabadságra ment című írásában. Mona Dîrţu A másik Dózsa címmel a Dózsa György-kultusz történetét dolgozta fel, hogy a kommunista időkben miként próbálták kommunista hőssé, mintaképpé alakítani.
„Mint bármelyik régi erdélyi települést, Dálnokot a határain és híres szülöttein túl a legendái is jól azonosíthatóvá teszik. Ez nem is történhetett volna másként. Hogyne születtek volna mondák egy olyan településen, amelyet dombok, erdők és a földből minden »előzmény« nélkül előtörő források öveznek?” – fogalmazza meg Liviu Iolu jelenlegi kormányszóvivő a Kincsek, gyógyító források és egyéb csodák című írásában.
Brănduşa Armanca több dálnoki történetet gyűjt egybe Mesék a ház körül címmel, többek között annak az ágyúgolyónak a történetét is, amelyet a Barabás Miklós Központnak otthont adó Gál-kúria mellől ástak ki az épület felújítói, és amely bizonyítottan Gábor Áron ágyúiba találó golyó. A szerző egy interjúban Bánffy Farkast faggatja a kúria felújításáról, és Katica néni receptjeiből is közöl egy csokorra valót. A kötetből természetesen nem marradhat ki Barabás Miklós életútja, munkássága sem, amit Tofán Koós Imola ismertet. A Curtea Veche Kiadónál megjelent kiadvány román nyelven megírt szövegeit Csinta Samu fordította.
A tavalyi riporttábor egy másik termése a Dálnokot és a dálnoki emberek hétköznapjait megörökítő fotósorozat, amelyet Bíró István kolozsvári fotóművész készített, szombaton ezt is bemutatták. Az alkalomból Forró Ferenc, aki 1927-ben született a Gál-kúriában, üknagyapja (Gál Miklós, a kúria építtetője) Barabás Miklós által festett portréjának fotóreprodukcióját és a Gálok családfáját adományozta a kúria jelenlegi tulajdonosának, a Közösségért Alapítványnak.
Dálnokról és a dálnokiakról nem csak a messziről jött újságírók állítják, hogy életképes közösség, bizonyította ezt szombaton a Darkó Jenő Általános Iskola kisdiákjaiból álló Nefelejcs néptánccsoport is, a gyermekek rövid bemutatója pontosan illett mindahhoz, amiről szombaton szó volt a Barabás Miklós Központban.
Fekete Réka
Háromszék Erdély.ma

Aki már a Sapientia indulásánál ott volt – interjú Dávid László rektorral
Szinte napra pontosan 10 éve választotta rektorrá a Sapientia Alapítvány Kuratóriuma Dávid Lászlót. A négy helyszínen is működő felsőoktatási intézmény vezetőjével készített interjúnk során kiderült, milyen nehézségekkel küszködött a kezdetekkor a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, és milyen fejlődéseken ment keresztül az elmúlt években. Az intézményvezető  jövőbeli terveiről is szót ejtett.
– Kinevezésekor két fő célt fogalmazott meg, ezek közül az egyik az intézményi akkreditáció megszerzése volt, amit időközben sikerült is elérni. Gondoljon vissza erre a folyamatra, milyen nehézségekbe ütköztek romániai magyar magánegyetemként, ismerték-e egyáltalán a Sapientiát?
– Nem azt mondom, hogy példa nélküli, mert számos más magánegyetem is elérte ezt rajtunk kívül, de példa nélküli az, hogy egy ekkora egyetem, amelyben az oktatás több mint fele műszaki szakokon történik, megszerezte az egyetemi akkreditációt. Ezen szakok akkreditációja különleges, mert meg kell nézni, hogy hány magánegyetem mert vállalni műszaki oktatást: olyan infrastruktúra és olyan egzakt feltételek kellenek, amelyeket azért nem vállalnak be, mert nem jó üzlet. Ezért is örülök, mert nemcsak létrehoztuk az infrastruktúrát, hanem egy nagyon jó minőségű oktatást valósítottunk meg műszaki területen és máshol is. A Sapientiáról többet-kevesebbet mindenki tudott már az elején, mivel mi tudatosan építettünk kapcsolatokat állami nagy egyetemekkel. Az akkreditáció előtt a hallgatóinknak állami egyetemeken kellett államvizsgázniuk, ezért az volt a feltételünk, hogy elismert egyetemekre vigyük őket, például Bukarestbe, Brassóba és Kolozsvárra. Olyan helyekre mentünk, ahol megismerve azt, hogy hogyan tanít a Sapientia, tisztán láthatták, hogy ahogy és amit tanít az egyetem, az minőségi.
– Mi volt az akkreditáció terén az első lépés?
– Először elnyertük a szakok akkreditációját, ezt követően pedig 2010-ben az ARACIS (Román Felsőfokú Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség) megszavazta az egyetem intézményi akkreditációját, amit csak 2012 derekán szavazott meg a parlament, és iktatta be a Sapientia egyetemet mint akkreditált felsőoktatási intézményt. Az már csak hab a tortán, hogy kiépítettük a mesterképzőket is, az intézményi akkreditációt követően megszereztük 11 mesterképző szak akkreditációját, jelenleg 31 alapképzési és 11 mesterszakkal működik az egyetem. Az idén immár lejárt a 2010-től számított 5 év, ezért újra felmérték az egyetemünket, és megkaptuk az intézményi akkreditációt. Nagyon sok szakunk kiváló minősítéssel ment keresztül a folyamaton, és sok rangos egyetem olyan partnerként fogadja el a Sapientiát, amely felbátorít arra, hogy azt mondjam, jó úton haladunk.
– Az akkreditáció megszerzése mellett a másik fő célkitűzése az egyetem anyagi helyzetének stabilizálása volt. A Sapientia megalakulásakor a magyar állam vállalta a teljes körű finanszírozást, ez azóta is így van, vagy időközben más forrásokra is szükség lett?
– Annak idején, a megválasztásom pillanatában az egyetem finanszírozása enyhén szólva is kétséges volt. A köztudatban az van, hogy 2 milliárd forintot fordít évente a magyar állam az egyetem finanszírozására. Ezt hadd tisztázzuk le: ez az összeg a kezdetek kezdetén sem volt ennyi, hanem durván 1,7-1,8 milliárd forint, ez pedig nem csak a Sapientiára vonatkozott, hanem a Nagyváradon működő Partiumi Keresztény Egyetemre is. Volt olyan időszak, amikor az egyetem támogatása 1 milliárd forint alatti volt, és 20-25 százalék önrészt kértek. Az utóbbi években a támogatás minden esetben valahol 80-90 százalék között van, és az önrész a fennmaradó rész. Időközben számos pluszfeladatot vállaltunk erre a költségvetésre, nyelvi központokat és tanárképzőt indítottunk, mert hiánycikknek számítottak a térségben a magyar anyanyelvű tanárok. Ezt mind úgy vállaltuk, hogy erre külön finanszírozást nem kértünk. Azt még kiemelném, hogy a kezdetek nehézségeit magunk mögött hagyva azzal találtuk szemben magunkat, hogy maga a finanszírozó olyan feltételeket szabott, hogy mennyi önrészt kell behoznia az egyetemnek. A gond nem az volt, hogy ezt előteremtsük, hanem az, hogy az önrészt leszámolták a működési költségből. Ők úgy számították, hogy az önrész a működési költségre vonatkozik, és azt mindenki tudja, hogy ha megpályázunk egy kutatási tervet, akkor azt a kutatást el kell végezni, annak költségei vannak, és az oktatásra nem lehet kutatási pályázatból pénzt átfordítani. Pedig ők úgy számolták, hogy az oktatásból forgassuk be azokat a pénzeket, pontosabban a tanári fizetéseket. Ezt utólag sikerült helyrehozni, ma úgy látom, hogy egy kiszámítható pályán van az egyetem, és olyan fejlesztéseket tudhatunk magunk mögött, amelyek teljes egészében megalapozzák a jó működést. Kolozsváron befejeztük a kar új épületét, Csíkszeredában részlegesen elvégeztük az egyetemi épület külső felújítását. Egy vagyont költöttünk a fűtésre, és megoldottuk a szigeteléseket.  Marosvásárhelyen pedig felépítettünk egy diákkollégiumot, egy részét átadtuk, a másik felének építése még zajlik. Ugyanakkor folyamatban van egy innovációs kutatási ház felépítése, amely megteremti a kapcsolatot az egyetem és a régió ipara között. Többször elmondtam már, hogy akkor leszek elégedett, ha az egyetem választ tud adni azokra a kihívásokra, amelyek ma Székelyföldön vannak, és egy olyan lehetőséget ad a fiataloknak, hogy itthon tudják megteremteni a jövőjüket.
– Mint ismeretes, hamarosan lejár a mandátuma. Milyen formában hagyja az egyetemet, és mit gondol, melyek a következő 10 év nagy kihívásai?
– Egy teljesen tiszta, átlátható működésű egyetemet tudok felmutatni, ennek értelmében a mandátumom végén nagyon könnyen meg lehet fogalmazni a következő célokat is. Nem azzal kell majd bajlódni, hogy egyes hibákat hogyan lehet kijavítani, hanem azon kell gondolkodni, hogy merre fejlődjünk tovább. Az egyértelmű, hogy jelenleg az egyik legnagyobb cél a doktori iskola kiépítése, erre vonatkozóan már megtettük az első lépéseket, és a megfelelő feltételek meg vannak teremtve. A jövő további kihívásait az elkezdett finanszírozások befejezése és az oktatás gyakorlati részének hangsúlyozása jelenti. Nagy eredménynek tekintem továbbá a Sapientia egyetem negyedik helyszínének elindítását is. Agrármérnöki képzést ez idáig magyar nyelven senkinek sem sikerült indítania, pedig voltak próbálkozások. Mi kiépítettünk egy olyan feltételrendszert, és egy olyan tanári kart rendeltünk mellé, amivel megszereztük a működési engedélyt, és immár másodéveseink tanulnak Sepsiszentgyörgyön. Amikor átvettem a Sapientiát, még azok a kérdések is felmerültek, hogy mennyire lesz egységes az egyetem, mennyire fogadja el egyik helyszín a másikat, és egyik legnagyobb eredményemnek azt tartom, hogy a Sapientia egységesen gondolkodott, egységesen tudtunk stratégiát kidolgozni, és a döntéseinket, bár roppant nagy erőfeszítéssel, de nem a többség hozta meg, hanem mindig konszenzusra jutottunk.
– Hogyan emlékszik vissza az elmúlt tíz évre? Mekkora kihívást jelentett a különböző helyszínek összetartása?
– Az életem nagy kihívása és nagy feladata volt, úgy érzem, hogy valahogy mindannyian készülünk egy ilyen feladatra, és bár nem tudatosan, de erre a feladatra én is készültem azzal, hogy viszonylag fiatalon egyetemi pályát választottam, és ott voltam a kezdeteknél. Nemcsak az egyetem rektoraként, hanem a Sapientia indításánál is jelen voltam, ugyanis hozzám fűződik a marosvásárhelyi villamosmérnöki szakok indítása. Nagy kihívást fog jelenteni a jövőre nézve az, hogy azok az oktatók, akikkel elindítottuk az egyetemet, koruknál fogva elérték a nyugdíjas korhatárt, így egyértelműen fiatalítani kell. Ez a folyamat elindult, saját magunknak kell kinevelnünk a jövő oktatóit, hosszú távon a fiataljaink egyetemi körben tartása egy nagyon fontos dolog lesz. Úgy érzem, hogy olyan eredményeket értünk el, amit nem kell szégyellnünk, bár be kell vallanom, hogy ez az időszak sok lemondást igényelt.
– Milyen tervei vannak a jövőre nézve? Nem lesz furcsa, hogy tíz év után életmódot kell váltania?
– A mandátumom ha le is jár, a munkám nem fejeződik be, továbbra is segíteni fogom az egyetemet. Meg kell említenem, hogy a mandátumom első részében teljes egészében egy nem akkreditált egyetem vezetője voltam, így ez a román törvények értelmében megbízott rektori beosztásnak felelt meg. Ez azt jelenti, hogy hivatalosan csak egy mandátumom járt le. Azt a felkérést kaptam, gondoljam meg, hogy tudok-e még egy mandátumot vállalni, most ezt részletesen át kell gondolnom. Mindenképpen szeretnék fiatalítani, oly szinten, hogy az egyetem fiatal oktatóinak kezébe tudjam átadni a stafétabotot, az eddigi viszonylag idősebb vezetést pedig egy sokkal fiatalosabb, dinamikusabb vezetésre formálnám át.
Iszlai Katalin Székelyhon.ro,

Nehéz sorsú, tehetséges gyermekeket és fiatalokat támogatnak
Ösztöndíjat hirdet a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Székelyföldön élő, iskolai és felsőszintű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok számára.
A program alapját a Székelyföldi Tehetségalap biztosítja, amely a HKA kezdeményezésére jött létre 2015-ben háromszéki vállalkozók és neves közéleti személyiségek adakozásából. Az alapot a HKA kezeli, a pályázati program lebonyolításával viszont a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanácsot bízta meg.
A pályázat célja pénzbeli segítségnyújtás a Hargita, Kovászna vagy Maros megyei lakhelyű, 6–20 éves, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek és fiataloknak, hogy tanulmányaikat zavartalanabbul folytathassák – fogalmaznak a HKA munkatársai. A rendelkezésre álló keretösszeg 60 ezer lej. Az ösztöndíj mértéke ezer lej diákonként, az összeg folyósítása egyszeri banki átutalással történik november-december időszakban.
A pályázati anyagok beküldési határideje október 24-e, az összeállított iratcsomót postán kell eljuttatni. További információk a meghirdetést közzétevő alapítvány honlapján.
Bencze Melinda Székelyhon.ro

Közös gálaműsorral ért véget a 60. évforduló ünnepi sorozata
A megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő Maros Művészegyüttes magyar és román tagozata, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szintén 60 éve létrejött vegyeskara lépett színpadra vasárnap este a Kultúrpalotában, az egyhetes ünnepi sorozat záróakkordjaként.
Megtelt a Kultúrpalota nagyterme, ahol a 60 évvel ezelőtt megalakult Állami Székely Népi Együttesre, a Maros Művészegyüttes elődjére emlékeztek, díjazták az együttes egykori és mai vezetőit, a filharmónia kórusának a karvezetőjét, egykori és jelenlegi koreográfusokat, művészeti irányítókat.
Nagy ünnepre gyűltünk össze – fogalmazott Kilyén Ilka, aki műsorvezető társával, Liviu Pancuval közösen magyar és román nyelven szólította színpadra a fellépőket. Hatvan évvel ezelőtt a népzene és néptánc szolgálatában kezdte el működését az egykori népi együttes, abban az időben az egyetlen hivatásos együttes, amely a magyar folklór mellett a román, a szász és a cigány népi kultúra terjesztését, népszerűsítését is magára vállalta – hangzott el az ünnepi beszédek során.
„Fantasztikus hetünk volt, közel háromezer ember volt kíváncsi ránk, ami azt jelenti, hogy szeretik a Maros Művészegyüttest, sikerül olyan műsorokat színpadra állítanunk, amelyek elnyerik a közönség tetszését” – mondta a Vásárhelyi Hírlapnak Barabási Csaba Attila igazgató, aki a színpadra lépve arra kérte a teremben levőket, hogy egy perc néma csenddel adózzanak azok – táncosok, zenészek, koreográfusok, művészeti vezetők – emlékének, akik már nincsenek az élők körében.
„Hét nap és hét éjjel ünnepeltünk mint a mesében” – fogalmazott Barabási, rámutatva a 60 esztendő jelentőségére, ami alatt „megszületett és felnőtt” az együttes és eljutott oda, ahová az alapító tagjai megálmodták. „Köszönjük mindazoknak, akik vállalták a munkát, azoknak az embereknek, akik sok-sok nehézséggel, ugyanakkor örömmel, lelkesedéssel tették a dolgukat” – mondta az igazgató.
Az Állami Székely Népi Együttes megalakulásakor zenekarral, tánckarral és kórussal is rendelkezett. A vegyeskar 1970-ben kivált az együttesből és a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniához csatlakozott, ami érthető is, hiszen egy szimfonikus zenekar nem működhet kórus nélkül – idézte a történteket magyar és román nyelven Vasile Cazan, a filharmónia igazgatója, a kórus karvezetője, aki erre az alkalomra külön műsort állított össze és a vegyeskarral nyitotta meg az előadás-sorozatot.
Az ünneplőket Péter Ferenc, a Maros megyei önkormányzat elnöke is köszöntötte, hangsúlyozva, hogy mindkét intézmény nagyban hozzájárult Maros megye és annak kultúrájának a népszerűsítéséhez, hírnevének öregbítéséhez határokon innen és túl. „Büszkék vagyunk a multikulturalitásra, ami Maros megyét jellemzi, arra, hogy a Maros Művészegyüttes és a filharmónia sokat tett azért, hogy Románia kulturális térképén előkelő helyet foglaljunk el” – fogalmazott a megyei tanácselnök.
Az ünnepi műsor a román tagozat előadásával folytatódott, majd a magyar tagozat mutatta be az erre az alkalomra készített folklórműsorát, küküllőmenti és mezőségi táncokat. Énekelt Kásler Magda, a zenekart Moldován Horváth István, a tánckart Nagy Levente és Domokos Zsuzsanna vezette.
Antal Erika Székelyhon.ro

A botladozó tigris
Románia Európa tigrise, idén a legnagyobb gazdasági növekedést éri el az unióban – ünnepelték hét közepén a Nemzetközi Valutaalap frissen nyilvánosságra hozott előrejelzéseit, és a számok valóban lenyűgözőek, a fejlődés várhatóan év végéig meghaladhatja az öt százalékot, míg az európai átlag két százalékra becsülhető.
 Mindez nagyszerű, csakhogy mit ér, ha az egyszerű polgárok alig éreznek belőle valamit? Sokatmondó az egy nappal később nyilvánosságra került, immár hazai statisztika, amely szerint a családok jövedelme az első negyedévhez viszonyítva 2,7, a kiadások pedig 4,3 százalékkal csökkentek. Ki érti ezt? Hisz a nagykönyv szerint, ha nő a gazdaság – márpedig a hivatalos adatok szerint ez jó pár éve folyamatos –, akkor annak tükröződnie kell az életszínvonalban is. Még furcsább, hogy miközben a bruttó nemzeti össztermék folyamatosan emelkedik, számos fontos, alulfejlettséget igazoló kimutatásban Románia továbbra is sereghajtó. Utolsó helyen állunk az EU-ban az egy főre eső jövedelem, a gyermekhalandóság, az iskolaelhagyás listáján, de nálunk fogyasztja a lakosság a legkevesebb szappant, fogpasztát, mosószert, itt a legrosszabbak az utak, a legkisebb a kultúra iránti érdeklődés, a lakosság számához arányítva legkevesebb az orvos, a kórházi ágy, az egyetemista. Tény, Románia nagyon mélyről indult, hosszú éveken, évtizedeken át kellene dupláznia a nyugat-európaiak növekedését, hogy valamelyest közelítsen hozzájuk. Van-e erre valós alap, lehetőség? A jelenlegi irány szerint édeskevés, hisz az emelkedés az exportra és fogyasztásra alapozott. Az előbbi ingatag lábakon áll, hisz 40 százalékát a járműipara adja, a Dacia és Ford külföldi befektetői akármikor továbbköltöztethetik gyáraikat, ha máshol kedvezőbb a széljárás. A fogyasztás növekedése szintúgy nem szerencsés, nemcsak azért, mert elbillent az egyensúly, és nagyobb mértékű, mint a gazdaság növekedése, de azért sem, mert elsősorban az importnak kedvez, nem a hazai termelést serkenti. Az állami alkalmazottak bérének emelése, az áfacsökkentés mellé nem társult olyan intézkedés, amely az itthoni termelőket erősítette volna, így az egyensúly rendkívül ingatag, és hamar elbillenhet, ami ma előnynek tűnik, holnap hátránnyá válhat.
Hasonlóan dübörgött a román gazdaság 2006–2007-ben, a világválságot megelőzően, és nagyon mélyre zuhant azt követően, a keserves árat pedig a néppel fizettették meg. Mintha mit sem tanultak volna az ország irányítói, ugyanabba a csapdába sétálnak bele, reménykedve, nem következik újabb nagy nemzetközi összeomlás. Hiába a szép számok, mindaz, ami a román tigris száguldásának tűnik, egyelőre nem több botladozásnál.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Régi zene ritmusára (Olasztelek)
A Danielek egykori hajlékának ebédlőjében többségben vannak a bársonyos-csipkés ruhákba öltözöttek, különleges, a mindennapokban csak ritkán hallható zene szól, a táncolók mozdulatai kimértek és elegánsak, fiatal arcukon őszinte mosoly ül. Nem, nem időutazáson vettünk részt: Olaszteleken jártunk, ahova a Kájoni Consort régizene-együttes a letűnt korok zenéjét művelőket és kedvelőket hívta meg, hogy együtt zenéljenek, együtt örvendjenek, s melegítsék közönségük lelkét.
Péntek délután a baróti művelődési ház kistermében az olaszteleki Cygnini együttes vezetésével reneszánsz táncházban lehetett részt venni: angol és francia táncokat mutattak be, majd azoknak, akik elég tehetséget éreztek magukban, tanítottak is. Szombat délelőtt az időjárás nem tartott a szervezőkkel, ezért a Gaál Mózes Általános Iskola Rózsa utcai épületének udvara helyett egy osztályterembe kényszerültek a játszóház iránt érdeklődök. Azoknak lett igazuk, akik nem hagyták magukat az eső által eltántorítani: a tavalyhoz képest nagyobb létszámú gyermeksereg a kézművesműhelyekben fonott ékszert készíthetett, kifesthették Mátyás király címerét, és megismerkedhettek a kor divatjával is. A régi játékok ismételten beváltak, s élményt szereztek azoknak, akik elég ügyesek voltak ahhoz, hogy az eldobott nemezelt karikái gyorsan botra kerüljenek, labdája célba találjon, s szétverődjön a gondosan felállított dobozpiramis, vagy labdáját botjával könnyen végig tudta vezetni a kijelölt úton.
A Daniel-kastélyban összegyűlt vendégeket a Kájoni Consort Egyesület nevében Gyulai-György Éva köszöntötte. Mint hangsúlyozta, ők – ellentétben a nagyszínpadi koncertekkel és fesztiválokkal – kicsit a meghitt házi muzsikálás nyújtotta örömöket próbálják újra eljuttatni az érdeklődőkhöz. Ehhez kiváló környezetet biztosít a Rácz házaspár által gyönyörűen felújított és évek óta rendelkezésükre bocsátott Daniel-kastély. Az esemény főszervezője úgy fogalmazott, a rendezvénnyel céljuk az volt, hogy a megnyugvásra, a természet közelségére vágyók számára – ahogy Berthold Auerbach német író mondta – zenéjükkel lemossák lelkükről a hétköznapok porát. Az este folyamán fellépett a székelyudvarhelyi Riverenza régizene-együttes, a Cygnini ének- és táncegyüttes, a sepsiszentgyörgyi Gyűszűvirág régizene-együttes és a házigazda Kájoni Consort.
Lőrinczi György marosvásárhelyi lantos előadást tartott arról – és remek játékkal szemléltette azt –, hangszere miért is volt oly sokáig a hangszerek királya. Az est meglepetéseként az együttesek közösen szólaltatták meg a Kájoni-kódexből származó Pajkos táncot, amit a közönség a kiosztott dalszövegnek köszönhetően énekelhetett is, a táncosok pedig játékukkal teljessé tették az élményt.
Hecser László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Köztéri szobor Máriának, az Irgalmas Szűzanyának
Sepsiszentgyörgyön október 8-án, szombaton felavatták az Irgalmasság Szűzanya-szobrot a központi plébánia udvarán. Az irgalmasság évében, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén délelőtt érseki szentmisével kezdődött a szoboravató szertartás. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek celebrálásával, Hajdu János főesperes és a kerületi papság részvételével mutatták be a szentmisét a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban.
A szentbeszédben az érsek kitért a Szent István-i örökségre: Szent István királyunk volt az első, aki felajánlotta népét és országát a Szűzanyának, utána tizenkét nép követte példáját. Majd arra a kérdésre kereste a választ, hogy ki számunkra a Szűzanya. Amikor szobrot állítanak emlékére, köszöntik a Szűzanyát, aki ezer éve oltalmazza népünket és kétezer éve az anyaszentegyházat. A szentmise végén felszólalt Pakó Benedek nyugalmazott kanonok, az Irgalmas Szűzanya-szobor megálmodója, aki röviden elmesélte a kivitelezés történetét. Kifejezte abbéli reményét, hogy a kaszárnyával szemben felállított köztéri szobor addig fog állni, amíg a katolikus egyház visszakapja az államtól azt az épületet, amely az övé volt. Felszólalt még Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Szervezet elnöke és Fejér László háromszéki parlamenti képviselő. Szabó Lajos kanonok, házigazda plébános köszönetet mondott mindenkinek, majd az ünneplő tömeg és az egyházi elöljárók átvonultak felszentelni a plébániakert előtti szobrot, amelynek talapzatán ez áll: „Irgalmasság Édesanyja, Szemeria Védasszonya, Szent Mária, imádkozzál érettünk.” A szentelési szertartás után a magyarországi Nehéz Márta Mirjam szólt a jelenlévőkhöz, aki ezer ajándék könyvet hozott a sepsiszentgyörgyieknek, amelynek címe: Szűzanyám, Tied akarok lenni. Máriával Jézushoz. Az öröm imakönyve. A cserkészek segítségével kiosztottak a jelenlévőknek négyszáz érmet, amelyen a Szűzanya mint a családok védőszentje látható. Az esős idő ellenére az ünnepen és a szertartáson több mint ötszázan vettek részt.
Józsa Zsuzsanna Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyöngykoszorú-találkozó Mezőbándon
A hagyomány arra való, hogy visszavezesse az embert önmagához! E mottó jegyében tizenhárom évi szünet után Mezőbándon újraéledt a Gyöngykoszorú-találkozó mozgalom. A helyi Csipkebogyó tánccsoport és a református egyházközség közös erővel leheltek életet a rendezvénybe, tizenkét néptánccsoportot hívtak meg, s tették a találkozót a népi kultúra ünnepévé, amelynek legfőbb hozadéka az ősi hagyaték éltetése, gyerekek, fiatalok közösséggé kovácsolása a Székely-Mezőségen.
Csillagszemű gyermekekben gyönyörködünk
A találkozó a csoportok felvonulásával kezdődött, majd a református templomban istentiszteletet tartottak, ahol köszöntések hangzottak el. Lukácsi Szilamér, az egyházközség lelkésze hangsúlyozta, öröm, hogy van folytatás, hogy többéves vágyuk teljesült, hiszen tovább vihetik Böjthe Zoltán és Judit munkáját. Mezőbándon ma több mint 50 gyerek kapcsolódott be a néptáncoktatásba, a Csipkebogyó három csoportjába, sok a fiatal, a lelkes szülő, akik fontosnak tartják a hagyomány éltetését. A csoportokat Szabó Éva vezeti fáradtságot nem ismerő buzgalommal. Körülötte egy olyan közösség állt össze, amely összetart, s aminek gyümölcsei ma már nyilvánvalóak. Azon túlmenően, hogy a nagyszámú közönség gyönyörűségére táncolnak, egymástól is tanulhatnak a fiatalok, főként a székely-mezőségi régió táncaiból.
– Azért szerveztük a Gyöngykoszorú- találkozót, hogy felszínre hozzuk az igazgyöngyöket, támogassuk csillagszemű gyermekeinket, csodáljuk a mélyről fakadó rátermettségüket, s együtt örüljünk velük! Mutassuk meg Európának, hogy vannak gyökereink, amiből táplálkozzunk, van élő népi kultúránk, amit nem engedünk megtépázni. Addig vagyunk erősek ezeken a tájakon, amíg gyermekeink táncolnak, szól a szívből jövő népdal! – fogalmazott a lelkész a találkozó megnyitóján.
Köszönet a szülőknek, az édesanyáknak
Kilyén Ilka, Magyar Örökség díjas színművésznő, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke főként a gyerekekhez szólt, hangsúlyozva, mennyire büszkék lehetnek arra, hogy megadatik nekik néptáncot tanulni. Olyan gazdag magyar néptánckincsünk, hogy egy emberélet nem lenne elég valamennyit elsajátítani. Ami a miénk, annak megőrzésére igyekezni kell, hogy az anyanyelv mellett a zenei anyanyelvünket, a mozgáskultúránkat is sajátjának érezze a felnövő nemzedék. Ennek a megtartása, továbbadása az ő feladatuk lesz – fogalmazott az EMKE elnöke, aki köszönetet mondott a szülőknek azért, hogy szép ruhába öltöztetik és elküldik a gyermeket táncolni, és hogy áldozatot hoznak e mozgalom éltetéséért, amelyet Szabó György Pál és Szabó Éva indított el Maros megyében.
Erdély új nemzedékének zászlóvivői
– A magyar népi kultúrában valami olyan hatalmas erő és minőség van, ami újjá tud születni – fogalmazott Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke. – Biztos vagyok abban, hogy ti, fiatalok, akik gyönyörű népviseletet öltöttetek, akik megtanultátok a táncokat, a muzsikát, nem valami gyászmenetbe álltatok be, hanem ti vagytok Erdély új magyar nemzedékének a zászlóvivői. Minden táncotok, fellépésétek legyen az élet nagy öröme! – hangzott a biztatás.
Dr. Vass Levente, az RMDSZ képviselőjelöltje a közösség erős érdekképviseletére hívta fel a figyelmet, akárcsak Böjthe Zoltán, a helyi RMDSZ elnöke, aki a decemberi választásokon való részételre is buzdította a jelenlevőket.
A rendezvény résztvevőit a község elöljárói, Horváth Árpád alpolgármester és Radu Mircea polgármester is köszöntötték.
Tánc, mulatság, jókedv
A tánccsoportok a református közösségi otthon színpadán léptek fel. Bevezetőül Balázsi János, a falu kántora népdalokat énekelt. A színpadon a helyi Csipkebogyó csoportjait, a mezőmadarasi Árvalányhajt, a medgyesi Gyöngyvirág néptánccsoportot, a Csillagfény és a Szivárvány néptánccsoportot, a felfalusi Bíborkát, a szabédi Fürge Lábakat és a mezőbergenyei Kincsásót láthatta a közönség. Népdalt énekelt még Barabás Beatrix.
A fellépések mögött álló rengeteg munkát oklevéllel jutalmazták a szervezők.
Délután mindenki táncházba volt hivatalos, ahol jókedvvel, örömmel táncolhatott.
A helyi közösség, az asszonyok nagyon kitettek magukért, az eseményre nagy adag töltött káposztát főztek. Hat nagy fazékban 1800 töltelék rotyogott, amihez 65 kg húst használtak fel. A táncosok, a vendégek jóízűen falatoztak belőle. Ezenkívül házi sütemény, kalács és egyéb finomságok is kerültek az asztalra, ami ismét a helyiek összefogását, a közért tenni akaró hajlandóságát bizonyítja.
Mezey Sarolta Népújság (Marosvásárhely)

Eszközöket keresünk annak érdekében, hogy Európa védje is kisebbségeit"
A FUEN pozitív döntést vár Luxemburgtól
Szeptember utolsó napján kisebbségi szemináriumot szerveztek a Bernády Házban. A rendezvényen részt vett Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, aki előadásában európai szemszögből próbálta megközelíteni a nemzeti kisebbségek helyzetét. A tanácskozás szünetében beszélgettünk a témáról.
– A FUEN elnöke szerint az alapok letételekor sem az Európai Unióban, sem Romániában nem sikerült hosszú távon rendezni a kisebbségi kérdést.
– Az Európai Unió esetében azért, mert mindig voltak olyan tagállamok, amelyek a kisebbségeket nem ismerték el, és ily módon nem lehetett konszenzust teremteni a témában, holott a nagy Európában 100 millió, de az EU-ban 60 millió személy tartozik valamelyik etnikai kisebbséghez vagy beszél egy kisebbségi nyelvet. Románia sem tette a dolgát. A legutóbbi lehetőség, a ’89-es fordulat után sem alakult ki egy olyan etnikumközi párbeszéd, amely a közösségek jogos igényeit elfogadtatta volna a közgondolkodással, és emögé nem sikerült egy politikai többséget megteremteni, amelynek támogatásával a magyarság közösségi jogokat és autonómiát nyert volna.
Nos, ha a történelmi pillanatokban nem sikerült meglépni ezeket a szükséges lépéseket, akkor kiigazításokat lehetne most eszközölni, mert amúgy Európa történelmében, a különböző államok esetében a kisebbségi kérdést akkor sikerült látványosan és hosszú távra megoldani, amikor azt valamilyen fegyveres konfliktus előzte meg vagy a világháború utáni helyzetet kívánták rendezni. Dél-Tirolban még a hatvanas években is nagyon kiélezett társadalmi konfliktust jelentett a németek ottani helyzete, illetve a német–dán vitában Dánia mindaddig vétóval fenyegette Nyugat-Németország fölvételét a NATO-ba, amíg nem rendezte a dán kisebbség helyzetét Németország északi részében.
– Azt mondják, ma egy felnőtt Európában élünk, amely belátja, hogy helyre kell igazítani ezeket a dolgokat, és ezt meg is teszi, felismerve, hogy az etnikai kisebbségek minden esetben nagyon erős asszimilációs hatásnak vannak kitéve. Demográfiai értelemben az etnikai közösségek nagyobb arányban öregednek el és fogynak, mint a többségi társadalmak. Tehát olyan intézkedésekre van szükség, amelyekkel ezek a folyamatok megfordíthatók. Mit tehet, mit tesz az európai színtéren a FUEN?
– Tulajdonképpen eszközöket keresünk annak érdekében, hogy Európa védje is kisebbségeit, ne csak elismerje értékként. Ez az európai munka mindig kétirányú. Egyrészt ott van az Európai Unió, amely szőnyeg alá söpörte ezt a kérdést. Csupán értékként ismeri el a kisebbségeket, de elutasította azt az ajánlatot, amit mi a kisebbségi polgári kezdeményezéssel megfogalmaztunk. Illetve ott van az Európa Tanács, ahol vannak eszközök: létezik a kisebbségi keretegyezmény, és ott van a regionális és kisebbségi nyelvek chartája.
– Ezeknek az eszközöknek korlátaik is vannak.
– Valóban így van. A tagállamokon nem kéri számon, hogy teljesítik-e azokat az ajánlásokat, amelyeket a különböző országjelentések kapcsán megfogalmaznak ezek a testületek, illetve még arra sem tudja rákényszeríteni őket, hogy újra felvegyék a monitorozást. Világos, hogy összességében ezek a jó szándékú eszközök megmutatták a korlátaikat, és szükséges arról beszélnünk, hogy miként javíthatunk ezeken. Az Európa Tanácsban, úgy gondolom, elkezdődött egy olyan időszak, amikor értékelik ezeket az eszközöket. Tehát ez a nagy irány, ami Európát illeti. Itthon, ha az 1918-as évfordulóra is gondolunk, akkor az etnikumközi megbékélési charta vagy kisebbségi paktum jelenthetne egy olyan mérföldkövet a román társadalom életében, amelynek teljes értékű részei lennének – hivatalosan is elismerve – a nemzeti kisebbségek, és akkor beszélhetnénk valódi értelemben egy modern államról, amely el tudja fogadni azt, hogy egy nemzeti közösségnek megvannak a saját önálló igazgatásához való jogosítványai, ezeket elfogadja és támogatja.
– Ahogy most kinéz egyre, inkább erősítenék a nemzetállami jelleget…
– Így van. A nemzetállami jelleget erősítenék, és mindent elfelejtenének, ami arra mutat, hogy Románia multikulturális társadalom, amelyben a különböző nemzeti kisebbségek államalkotó tényezők, amelyek teljes értékkel járulnak hozzá a kultúra, a társadalom egészének fejlődéséhez, és ily módon meg kellene becsülni őket. De még van idő igazítani ezen. Lesz még egy fontos momentum, ugyancsak 2018-ban: Románia soros EU-s tanácsi elnöksége, amely Európa figyelmét is rá tudja terelni erre a témára.
– Lát-e e valamilyen megoldást? Mert folyamatosan arról beszélünk, hogy a kisebbség érték, de nem történik semmiféle előrelépés az őshonos kisebbségek védelme terén.
– A legkonkrétabb elem, amit mi tenni tudtunk, az volt, hogy megfogalmaztuk a kisebbségi polgári kezdeményezést 11 intézkedési javaslattal. Azt mondtuk, hogy itt van, letesszük az asztalra, beszéljünk róla.
– Az Európai Bizottság azonban a párbeszédet is elutasította…
– Elutasította, és nem engedte meg az aláírásgyűjtés elindítását. Ezért ezelőtt két héttel a luxemburgi törvényszéken volt végre lehetőségünk arra, hogy az Európai Unió egyik intézményével – a törvényszék is az – hivatalosan fölvethessük a kérdésünket, és arról érdemben tárgyaljunk. Erre még nem volt példa: voltak konferenciák az Európai Parlamentben, ahol néhány képviselő meg egyéb fórumok részt vettek, de ez volt az első, hogy intézményi kapcsolat jött létre a témában. És az is fontos, hogy a tárgyalás során éreztük, a bírák is látják, hogy az Európai Bizottság kellő indoklás nélkül utasította el a javaslatunkat, nem vette figyelembe a kezdeményezés védzáradékát, amely szerint részleteiben is bejegyezhetik a csomagot.
Mi úgy gondoltuk, és ma is ezt gondoljuk, hogy mind a 11 intézkedési javaslatunk beilleszkedik az uniós kompetenciákba. De ha a Bizottság úgy érzi, hogy egy-egy pont mégsem tartozik a kompetenciájába, akkor tekintsen el azoktól, és jegyezzék be csak azt a részt, amely megfelel a Bizottság elvárásainak. Az egyik bíró fel is tette a kérdést, hogy ha valaki egy 100 pontból álló intézkedéscsomagot tett le és abból egy nem illeszkedik a kompetenciákba, akkor elutasítják az egészet, és még rendesen magyarázatot sem adnak rá, hogy miért?
Tehát úgy gondolom, jó esélyünk van arra, hogy valamilyen módon pozitívan záruljon le ez a bírósági szakasz. Ezt követően az indoklás függvényében tudunk majd azon gondolkozni, hogy ezt a csomagot így, ahogy van, még egyszer benyújtsuk- e, elkezdődhet-e az aláírásgyűjtés, vagy valóban kiragadunk egy részt belőle, és azt nyújtjuk be. Hangsúlyozni szeretném, hogy vannak olyan alapvető témák a javaslatunkban, amelyektől nem tudunk eltekinteni: például az identitásra, nyelvre, oktatásra, kultúrára vonatkozó részek, azt gondoljuk, ide tartoznak, és a regionális politikában tett javaslatunk is kompatibilis az uniós kompetenciákkal, hiszen a regionális kohézió erősítését szolgálná, ha a következő támogatások kialakításakor figyelembe vennék, hogy a régiókban nemzeti, etnikai kisebbségek élnek, amelyek legtöbbször elmaradottabb helyzetben vannak a régión belül, és áldoznának arra, hogy ők is fölzárkózzanak egy magasabb szintre.
Minden intézkedésünket nagyon jól meg tudjuk indokolni, az ügyvédeink meg is tették. Látnunk kellett azonban a másik oldalon Románia jogi képviselőjét. Én magam román állampolgárként éreztem rosszul magam, hallgatva azt a nem jogi érvelést, hanem sokkal inkább politikai nyilatkozatot, amit a jogi képviselő megtett. Azt mondta: óva inti az Európai Uniót attól, hogy bármiféle szabályozásnak utat nyisson a nemzeti kisebbségek esetében, mert az beláthatatlan következményekkel járna mind az unióra, mind a tagállamokra nézve.
Szegény Európai Unió, milyen állapotban lehet, ha a koporsóba az utolsó szöget egy kisebbségeknek kedvező szabályozás elfogadása jelentené! Azt gondolom, ezzel Románia újból bebizonyította, hogy nem tud érzelemmentesen viszonyulni a kisebbségi kérdéshez, továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a romániai kisebbségvédelem modellértékű. Annyira az, hogy arról külföld se mondjon véleményt, és főleg ne az Európai Unió legyen az, amely az élére áll egy keretszabályozás kidolgozásának. Úgy vélem egyébként, hogy a Romániában létező egyéni kisebbségi jogokhoz képest semmiféle pluszt nem jelentene, ennek ellenére Románia fél, hogy mi lesz, ha az Európai Unió ezentúl alaposabban odafigyel erre a kérdéskörre.
– Mi lesz a következménye a luxemburgi bíróság döntésének?
– A legoptimistább verzió szerint elkezdődhet az aláírásgyűjtés. Össze kell gyűjteni egymillió aláírást az EU-ban az intézkedési javaslatok támogatására. Utána a Bizottságnak jogalkotási procedúrát kellene indítania, arról újabb közvita lenne. Az volna a lényeg, hogy elinduljon az aláírásgyűjtés, elinduljon egy európai párbeszéd a közbeszédben. Több szó essen erről ne csak nálunk, kisebbségi vidékeken, hanem máshol is.
– Köztudott, hogy az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek. Ez különösen igaz az európai bíróságokra…
– Így van. Mi körülbelül hat hónapon belül várunk döntést.
***
A FUEN 33 európai országból származó mintegy 90 tagszervezetével az őshonos nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok legnagyobb európai ernyőszervezete. 1949-ben alakult meg Párizsban az európai kisebbségek identitásának, nyelvi és kulturális jogainak védelmére. A szervezet résztvevői státusszal rendelkezik az Európa Tanácsban, konzultatív státusszal az ENSZ-ben. Az Európai Parlamenttel együttműködve létrehozta az Európai Párbeszéd Fórumot.
A FUEN legfontosabb projektje a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, amelyet a FUEN, az RMDSZ, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) és az Európai Nemzetek Ifjúsága (YEN) kezdeményezett. A Nem vagy egyedül! Egymillió aláírás a sokszínű Európáért! mottót viselő dokumentum egy sor jogszabályt és intézkedést javasol, amely az európai őshonos nemzeti és etnikai kisebbségek védelmét és érdekeit szolgálja a regionális és kisebbségi nyelvek, kultúra, oktatás, regionális politika, közképviselet, egyenlő bánásmód, audiovizuális és egyéb média, regionális (állami) támogatás területén.
Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely)

Megmaradni és értéket teremteni a szülőföldön
A Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát gyarapító kilenc személyt tüntetett ki az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. A kitüntetést szeptember 15-én ünnepélyes keretek között nyújtotta át a Csíkszeredai Főkonzulátuson Zsigmond Barna Pál főkonzul, aki a kitüntetettek közösségért végzett példamutató munkáját értékelte az ünnepélyes átadás során.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vehette át prof. dr. Csedő Károly gyógyszerész, gyógynövényszakértő, a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat tagja. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével prof. dr. Sipos Emese egyetemi tanárt, Dénes Mihályt, a Máltai Szeretetszolgálat tagját, Oláh Dénes római katolikus főesperest, Dimény András unitárius lelkészt tüntették ki. A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Asztalos Enikő néprajzkutató, Petry Zalán Endre, a marosvásárhelyi Petry húsipari vállalkozás vezetője és Gábos Endre néptáncos, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa vehette át.
Megyénkből öten részesültek az elismerésben, az ő értékelésükről készült az alábbi összeállítás a Csíkszeredai Főkonzulátustól kapott laudációk alapján.
Dr. Csedő Károly professor emeritus a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának korábbi dékánja, a Farmakognózia és Fitoterápia Tanszék nyugalmazott tanszékvezető professzora, a Román Orvostudományi Akadémia rendes tagja, az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottságának tagja. Igazgatója és szakmai vezetője volt az általa alapított csíkszeredai Kájoni János Gyógynövénykertnek, amely szervesen kapcsolódik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen folyó oktatáshoz.
Dr. Csedő Károly professzor elsőként tárta fel Erdély gyógy- és fűszernövényeit minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt, munkásságának köszönhetően számos gyógynövény tudományos megalapozottsággal vált a mindennapi orvosi gyakorlat részévé; 1953 óta a mai napig is aktív előadója és kutatója a gyógynövényhatástannak és gyógynövényekkel való gyógyításnak. Kutatómunkájának eredményeit számos találmányban, gyógyteában, gyógynövénykivonatokat tartalmazó készítményben fellelhetjük. Tudományos publikációi több mint 300 közleményben és 20 könyvben jelentek meg, doktori tézisét "A romániai gyógyászati paprika hatóanyagainak a vizsgálata" tárgyban írta. Több nemzedéknyi gyógyszerészhallgató oktatása mellett 19-en szereztek PhD-fokozatot tudományos irányítása alatt a gyógynövényhatástan és gyógynövény-terápia témakörében.
Dr. Csedő Károly pályája során több elismerésben is részesült, 2007-ben kiválósági oklevéllel tüntette ki a Román és a Magyar Tudományos Akadémia közös kutatási eredményeiért. 2012-ben pedig az MTA Arany János-életműdíját vehette át. 1999-ben Csíkszereda város díszpolgárává avatták.
Ft. Oláh Dénes a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-egyházközség plébánosa, a Maros-Küküllői főesperesség főesperese 1957. január 31-én született Korondon. 15 éves volt, amikor úgy döntött, hogy a papi hivatást választja. Teológiai tanulmányait 1977 és 1983 között végezte, 1983. június 19-én szentelték pappá. Négy évig a kolozsvári Szent Mihály-templom segédlelkésze. Onnan Alsócsernátonba helyezték át, ahol 1990-ig szolgált. Ezt követte hat kihívásokkal teli év a Zsil völgyében, Petrozsényban. Ott tanulta meg a hálaadás és a közösségteremtés fontosságát.
1996-ban másodjára került vissza Kolozsvárra, ahol a Szent Péter-plébánia plébánosa lett, ahol 13 évig szolgált. 2009-ben helyezték át Marosvásárhelyre, előbb plébánosnak, majd főesperesnek, amely tisztségben 2012-ben öt évre újra megerősítették. 2014 pünkösd szombatján a csíksomlyói búcsú szónoka volt.
Munkájában nagyon fontosnak érzi a lelki élet állandó ápolását. Vallja, hogy lelki háttér nélkül egy pap, de egy hivatalnok élete sem ér semmit. A legnagyobb kihívásnak a magukra maradt öregek, a szétbomlott családok megsegítését tartja. A plébánia tulajdonában lévő Deus Providebit Házban számtalan közösségi rendezvényt szervez. Oláh Dénes mint egyházi író is említésre méltó. A Vasárnap katolikus hetilapban megjelent prédikációi, alkalmi írásai, előadásai, tanulmányai több kötetben jelentek meg. Oláh Dénes papi jelmondata: "Itt vagyok, Uram, engem küldj!" (Iz 6,8). Izajás próféta szavait, vagyis az engedelmességet tartja papi hivatása alapjának.
Dr. Sipos Emese a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Gyógyszerészeti Karának volt dékánhelyettese, egyetemi tanár Marosvásárhelyen született 1966. január 24-én. Egyetemi tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte 1989-ben. 1995-től a MOGYE Gyógyszerészeti Karán tanársegéd, 1998-tól adjunktus, 2004-től docens, majd 2014-től egyetemi tanár. A kar aktív oktatói közül professzori címe jelenleg csak neki van.
A gyógyszerésztudományok doktori fokozatát 2001- ben nyeri el, 2002-től főgyógyszerész. Jelenleg az ipari gyógyszerészet és gyógyszerészeti menedzsment tanszékvezető tanára.
2008-tól a MOGYE Gyógyszerészeti Karának dékánhelyettese és egyben a magyar nyelvű gyógyszerészeti oktatás felelős vezetője egészen 2014 áprilisáig, míg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatát érő sorozatos jogtalanságok miatt – a többi magyar tisztségviselővel együtt – úgy dönt, hogy tiltakozása jeléül lemond erről a tisztségről.
2015-ben a Gyógyszerészeti Kar akkreditációs folyamatában megbízzák a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programjának akkreditálásához szükséges dokumentáció összeállításával. Ezt el is végzi, de amikor az egyetem román vezetősége úgy dönt, hogy a román nyelvű gyógyszerészképzés programja esetében a végleges akkreditációhoz szükséges dokumentációt állít össze, őt viszont azzal a feladattal bízza meg, hogy a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programjának csak az ideiglenes akkreditációs dokumentációját készítse el, a kérést megtagadja azzal az indoklással, hogy nem jogos a két nyelven zajló oktatás ilyen megkülönböztetésű akkreditáltatása. Különösen nem indokolt a magyar nyelvű gyógyszerészképzés ideiglenes akkreditálása, amikor 1948-tól csak magyar nyelvű gyógyszerészképzés indult a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, a román nyelvű képzés csak 1962-től kezdődött.
Ezzel a határozott kiállásával Sipos Emese megakadályozta, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar nyelvű gyógyszerészképzés programja csak ideiglenes akkreditációt kapjon. Ezen feladat megtagadásáért az egyetem román vezetése Sipos Emesét rektori fegyelmi megrovásban részesítette. Ezen büntetésre (és más formai okokra) való hivatkozással az egyetem román vezetői 2016 elején törölték őt a Gyógyszerészeti Kar magyar szenátusi és kari tanácsi jelöltjeinek a listájáról.
Asztalos Enikő néprajzkutató, a volt marosvásárhelyi Népi Egyetem magyar néprajz és népművészet szakának nyugalmazott tanára, a Kolozs megyei Magyarfodorházán született 1939-ben. Gyermekkorát a Mezőségen, ifjúkorát Kalotaszegen töltötte. A középiskoláit Kolozsváron végezte. A Babes–Bolyai Tudományegyetem Filológia Karán magyar nyelv és irodalom szakon szerzett diplomát. Ugyanazon az egyetemen néprajzból I. tanári fokozati vizsgát tett. A Kriza János Néprajzi Társaságnak megalakulásától tagja. Pályafutása alatt hivatalosan 53 évig oktatott, amíg meg nem szűnt az állása.
A hagyománymentést és a népi kultúra legszélesebb körben való megismertetését rendkívül sokoldalú oktatói és közművelődési munkássága bizonyítja. Már gyermekkorában megismerkedett a falusi ember életének minden részével és a folklór minden műfajával. Gyűjtéseiben átfogó képet nyújt annak a falunak az életéről, ahol alapos néprajzi és népköltészeti kutatásokat végzett.
Nagy leleményességgel és szakértelemmel már a diktatúra éveiben iskolai néprajzi múzeumot alapít és szervez, amely nemcsak a magyar közösség számára létfontosságú az identitás megőrzésében, de ezáltal a román és roma tárgyi emlékeket is bemutatja. Munkája során számos díjnyertes gyűjtőcsoportot is szervezett mind tanulókból, mind felnőttekből.
Közművelődési tevékenységének gazdagságát azok a néprajzismertető és - terjesztő előadások is bizonyítják, amelyeket nőszövetségi összejöveteleken, falutalálkozókon, könyvtári eseményeken, népi gyermekjáték-vetélkedőkön fejtett ki. 1993–1998 között a Marosvásárhelyi Rádió néprajzi műsorának állandó, különböző tévéadók néprajzi témájú műsorainak gyakori előadója. 1993-tól a Maros megyei Népújság napilap Erdélyi néprajz című rovatának állandó szerzője, ahol ismeretanyagot és a legfrissebb gyűjtéseit közli.
A Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság számos díjjal és elismeréssel tüntette ki. Munkáiból eddig 12 könyvet adtak ki.
Petry Zalán Endre a Primacom Kft. tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Marosvásárhely és környékének közismert üzletembere, 1978-ban diplomázott sikeresen a bukaresti Közgazdasági Egyetem Kereskedelmi Karán. Lévén egy tősgyökeres marosvásárhelyi mészáros-iparos-kereskedő család sarja, a rendszerváltás utáni esztendőben testvérével és az azóta elhunyt édesapjával megteremtik a Petry húsáruüzem újraalakításának és beindításának feltételeit. Az 1879-ben Petry Zsigmond által alapított létesítmény magánosítása, visszaállítása nem bizonyult könnyű feladatnak, de nem is volt kérdés, hogy ez a cél számára, így hát konokul hitt és dolgozott. Saját tőke felhasználásával megnyitotta az első manufakturális húsfeldolgozót és üzletet. 1996-ban pályázati tőke bevonásával Primacom néven kaput nyitott a ma is üzemelő, modern technikával felszerelt vágóhíd és húsáruüzem. Az áruforgalmazás folytonosságát, valamint a vásárlók egyre növekvő igényét kielégítendő, megfelelő üzletláncot hozott létre Marosvásárhelyen és Székelyföld városaiban. Újabban Kolozsvár is felkerült a Petry-üzletek sorába.
Az igényesen kialakított és barátságos üzletekben alapkövetelmény a kétnyelvűség, valamint a személyzet udvarias és megnyerő viselkedése, amely mindig a cég értékrendjei között szerepelt. A személyzet szakmai ismeretének gyarapítását a közelmúltban létrehozott Petry Akadémia is biztosítja.
A cég megalakulásának 25. évfordulójára Petry Zalán Endre megálmodott és létrehozott egy látványműhelyt és múzeumot. A múzeumban kiállított tárgyak, fényképek ápolják a gazdag és színes mészáros-hagyományokat és Marosvásárhely értékeit. Mindezeket a megvalósításokat az évek során a hivatalos szervek, a kereskedelmi kamara, az önkormányzat, a magyar kormány megfelelő módon értékelte, díjazta. 2016-ban a korábban említett Petry Látványműhely és Múzeum Magyar Termék Nagydíjban részesült, két másik PETRY ZSIGMOND- hentestermékkel együtt.
A Petry vállalkozás elsősorban azért sikeres, mert Petry Zalán Endre személye révén megőrizte a vállalkozás családi jellegét. Legszebb erényei közé tartozik az az ipar- és munkahelyteremtési ambíció, amellyel 250 alkalmazottnak kenyeret biztosít. Nem mellékes, hogy a dolgozók 90%-a magyar nemzetiségű.
Petry Zalán Endre szakmai életével mélyen összefügg hobbija is, ezért évek óta tagja a Kis- Küküllő Borlovagrendnek, valamint az Erdélyi Fehérasztal Lovagrendnek. Kedvenc mondása és életfilozófiája:  "Legnagyobb kaland megmaradni ott, ahol születtünk". Népújság (Marosvásárhely)

Evangélikus hálaünnep és Gulág-megemlékezés
„Ami a hit szilárd alapjára épül, az megmarad”
Nagy nap volt 2016. október 8-a, szombat a temesvári evangélikus-lutheránus gyülekezet életében: a kolozsvári, a brassói és a nagylaki egyházmegyék küldötteivel együtt ünnepelhették a 177 éves temesvári evangélikus templom – Temesvár első protestáns temploma – homlokzata felújításának befejezését. A hálaadó istentiszteleten ft. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke hirdetett igét, a történelmi egyházak, a hazai és határon túli közélet és politikai élet jeles képviselői részvételével. Az ünnepi együttlét méltó alkalom volt a romániai evangélikus egyházat is sújtó kommunista üldöztetésekre, deportálásokra való visszaemlékezésre.
A bensőséges hangulatú hálaadó ünnepség a felújított homlokzatú templom előtti téren kezdődött, evangélikus egyházi vezetők és a történelmi egyházak képviselői, közéleti személyiségek jelenlétében. A felújított templom megáldása és a hálaadó imádság után a résztvevők a Temesvári Filharmónia vonósnégyese zenéjére bevonultak Isten házába. A határon túlról és Erdély minden sarkából érkezett vendégeket Kovács Zsombor, a temesvári evangélikus gyülekezet lelkipásztora köszöntötte.
Az igehirdetés során ft. Adorjáni Dezső Zoltán püspök arról beszélt, hogy a hányatott sorsú, nyelvi, etnikai és kulturális szempontból igen sokszínű, a deportálások, majd a tömeges emigrálások miatt kicsinyre zsugorodott temesvári evangélikus gyülekezet patinás temploma azért maradt meg és újulhatott meg, mert a hit szilárd alapján áll. „Ez a gyülekezet megfogyatkozva bár, de ma is él, és új utakat, új életet keres, és ehhez az Istenbe vetett hit ad erőt, energiát, értelmet, józan észt az újrakezdéshez. A Szentlélektől kapott hit ad reménységet kitartást és bátorságot sokszor a folytatáshoz” – mondta ft. Adorjáni Dezső Zoltán, aki párhuzamot vont a nemrég új köntösbe öltözött Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, az „erdélyi magyarság Oxfordja” és a kicsiny temesvári gyülekezet emberfeletti erőfeszítésével megújult templom sorsa között. „A Bethlen Gábor Kollégium is azért lehetett ilyen hosszú életű, mert a hit szilárd alapjára épült, amely hit Isten megtartó szeretetéből táplálkozott. Az Isten oltalmába vetett erős hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, éltette a generációkat annyi évszázadon át” – mondta a püspök, aki szerint elvilágiasodott társadalmunkban az istenhit kérdése és maga Isten is a közgondolkodás perifériájára szorult, Istennek és az egyháznak pedig csak a kulissza, az enyhén penészes szagú díszlet szerepe juthat, nem pedig az alapé, amelyre egészséges és értelmes jövőt építhetünk.
Az igehirdetés és úrvacsoraosztás után a hálaadó ünnepség dr. Csendes László A pokol kapui nem vettek erőt rajtuk – Egyházak a Gulágok árnyékában című előadásával folytatódott, aki a Szekuritáté Irattárában elvégzett kutatásai eredményét mutatta be a hallgatóságnak. A kommunista hatalom és a titkosrendőrség az 1940-es évek végén, az 1950-es években frontális támadást intézett a romániai evangélikus-lutheránus egyház ellen, először az egyházi vezetőket, majd a lelkészeket is bebörtönözték vagy kényszermunkára vitték a romániai gulágokba, ahonnan nem mindenki szabadult ki élve. A 90 éves, orosz hadifogságból visszatért Ignaz Fischer az orosz lágerekben átélt megrázó, személyes élményeiről számolt be. Az orosz gulág borzalmait túlélő idős férfi élete legboldogabb időszakának nevezte 1949 őszét, amikor megtudta, hogy a karácsonyt végre otthon, a családja és szerettei körében töltheti.
A rendezvény folytatásában ft. Csűry István királyhágómelléki református püspök és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök mondott ünnepi köszöntőket. A szövetségi elnök a transzszilvanizmus XXI. századi aktualitásáról beszélt, majd befejezésül gratulált a temesvári gyülekezetnek a munkához, amit elvégeztek. „Aki templomot felújít, templomot vagy iskolát épít, az egyház intézményét megerősíti, az biztos, hogy a népét nem elhagyni akarja, hanem jövőt tervez a következő nemzedékek számára azon a földön, ahol értéket alkottak a szülei, a nagyszülei és az ősei, ahol értékteremtő munkát végez a mostani nemzedék is” – mondta Kelemen Hunor RMDSZ-elnök. A köszöntők sorát Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese és Mile Lajos kolozsvári főkonzul folytatta, akik megemlékeztek az 1944–45-ben működött temesvári fogolytábor több tízezer magyar és német nemzetiségű halálos áldozatáról és a gyűjtőtáborból az orosz és a romániai gulágokba deportált több százezer emberről. Mile Lajos arról beszélt, hogy a második világháború végén 800 ezer magyart hurcoltak el a Szovjetunióba, úgynevezett „málenkij robotra”, ami akár tíz évig is eltarthatott, és ahonnan 200 ezer magyar soha nem tért vissza. Róluk megemlékezni fájdalmas kötelesség, ezért a 2015-ben elkezdődött Gulág-emlékévet 2017 februárjáig meghosszabbították – mondta Temesváron Mile Lajos kolozsvári főkonzul. A temesvári evangélikus gyülekezetet a templomfelújítás alkalmából köszöntötte Rolf Maruhn temesvári német konzul és a németországi testvérgyülekezet képviselői.
„Régóta gondolkozunk a templomfelújításon – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Kovács Zsombor temesvári evangélikus-lutheránus lelkipásztor –, mert egy adott pillanatban életveszélyessé vált a templomtoronynak a kereszt alatti része. Ezelőtt 5 évvel elkezdtük a munkálatok tervezését, 2012-ben váltottuk ki az építkezési engedélyt. 2014-ben hosszabbítottunk, és kértünk egy újat, mert soha nem volt meg a teljes összegünk a javításra, itt-ott javítgattunk valamit. Végül 2016 októberére Istennek hála sikerült befejeznünk a teljes templomfelújítást. A főtámogatónk az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt, de kiemelném még a romániai Vallásügyi Államtitkárságot, akik szintén nagy összegekkel hozzájárultak a felújításhoz, továbbá megemlíteném a Temes Megyei Tanácsot, ahonnan két ízben is kaptunk támogatást, illetve a saját híveinket, akik maximálisan mellénk álltak és hozzájárultak ehhez a nagy munkához.”
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

Rezidensvizsga – más megoldást kell keresni
A fiatal orvosokat a szakmától elriasztó, idejétmúlt gyakorlatnak nevezte a rezidensvizsgát a Sürgősségi Esetek Országos Felügyelőségének (DSU) vezetője, Raed Arafat, aki részt vett szombaton a Marosvásárhelyen zajló Gyógyszer-gazdaságtani és Egészségügyi Menedzsment Konferencián.
„A rezidensvizsga fölött már eljárt az idő, lassan el kellene kezdeni más megoldást keresni helyette, főleg azokon a területeken, amelyeken szakemberhiány van. Románia az egyetlen ország, amely hat év egyetem után kiszorítja a pályáról a fiatal orvost, ha az nem veszi sikerrel a rezidensvizsgát. Lehet, hogy aznap éppen fájt a feje, nem érezte jól magát, azért nem teljesített jól. De nem kellene elfelejteni, hogy orvosi diplomája van. És akkor jönnek más országok, befizetnek nekik egy-egy nyelvkurzusra, és vizsga nélkül felveszik őket a rezidensképzésre. (...) Évről évre több száz orvost veszítünk el így” – fogalmazott Raed Arafat. Szabadság (Kolozsvár)

Művelt migránspártiak, ébredjetek!
Egyetemet végzett, komoly emberek. Fiatalok, középkorúak és öregek. Családapák, családanyák, elváltak és függetlenek. Politikusok, civilek, mérnökök és hétköznapi emberek. Többnyire gondolkodó személyek. Homo sapiensek.
Olyanok, akik diákokat oktatnak, tudományos kutatással foglalkoznak, alkotnak, vagy újságírói tevékenységet folytatnak. Kiálltak a számukra kiemelkedően fontos közösség, az Európába özönlő, burkainvázióval fenyegető migránsok védelméért. A magyar népszavazáson elsöprő győzelmet arató NEM-ek ellen.
Tudja Isten, hogy mi okból szeretik őket, de szeretik. Nekik fontosabb az iszlám szellemiség Kárpát-medencei térhódítása, mint az európai, keresztény értékrend megtartása. Fontosabb a nyugati civilizációval szembenálló, idegen kultúrákból érkező személyek előjogainak a biztosítása, mint az ittlévők biztonsága, mindennapos nyugalma, civilizált viselkedésmódja. Nekik sokkal többet jelent az éppen ideirányított menekültek betelepítése, mint a mi gyermekeink jövőjének elősegítése. Inkább mellettük állnak ki, ők jelentik számukra a fontosabb problémát, és nem az, amire a népszavazás eredményéből következtetni lehet.
És itt vagyunk mi, a többiek. Másként látjuk ezeket a dolgokat. Nem hiszünk a balliberális eszmékben, nem hiszünk a gyurcsányistáknak. Nem hiszünk Junckernek, nem hiszünk a német kancellárnak. Nem kérünk olyan magyarázkodásból, amely szerint az utóbbi időben meghozott elhibázott döntések nem érnek fel egy történelmi katasztrófával. Nem akarunk a migránsáradat miatt lezárt határokkal élni, nem akarunk idegengyűlöletre, elszigetelődésre, valamint agresszív cselekedetekre és terrorizmusra nevelt személyekkel együtt élni. Élve a szavazati jogunkkal, felléptünk a kényszerbetelepítések ellen.
Bebizonyosodott, hogy a magyar szavazók körében ez a normális – vagy más szóval élve általános, átlagos, természetes, szokványos, egészséges és mértékadó – nézet. Ez ellen lehet agitálni, lehet kampányolni, vagy gyűlöletkeltéssel élni, de az nem más, mint eltérés a normálistól. Még akkor is, ha azt egy szakmailag elismert, művelt ember teszi.
Mi nem tehetünk arról, hogy létrejött Európában, Magyarországon és Erdélyben is a migránspártiak művelt csoportja. Talán ők sem hibásak ezért. A törvény a butaságot nem tiltja. És ha valaki egyetemi, sőt doktori diplomával akarja ezt a mivoltát tetézni, hát Istenem. Még ehhez is megvan a joga. A többieknek viszont, akik nem tartoznak ehhez a csoporthoz, akik diplomával vagy anélkül, de józanul és logikusan gondolkoznak, azoknak komoly felelősségük van abban, hogy ne engedjék hatalomhoz jutni a már említett személyeket. Ha kell szavazással, ha kell felszólalással, ha kell határozott kiállással. Mert a NEM szavazatok elsöprő győzelmet arattak.
Ferencz Zsombor, Marosvásárhely Krónika (Kolozsvár)

Szalárdi honvédsorsok levelekben
Valós emberi sorsokba enged betekintést Nagy Béla „Isten elhozza az időt” című dokumentumgyűjteményének III. kötete, melyet péntek este mutattak be a Lorántffy Zsuzsanna Központban.
A rendhagyó bemutató során Meleg Vilmos és Molnár Júlia színművészek olvasták fel a legújabb kötet főszereplőinek néhány levelét. Egyikük Kőrösi Ferenc honvéd, akinek fia, Imre el is jött a bemutatóra. De, amint a későbbiek során kiderült, más honvéd-leszármazottak is jelen voltak, egyikük a bemutató során könnyes szemmel számolt be arról, hogy hetven év után tudta meg, édesapja hol van eltemetve.
„Gazdagabbak lettünk”
Amint Szabó Ödön parlamenti képviselő elmondta, nagyon örült, amikor két évvel ezelőtt Nagy Béla felkereste a szalárdi honvédlevelek első kötetének anyagával, ugyanis második világháborús helyzetjelentéseket ismertek ugyan, de így megszerkesztve, magyarázatokkal ellátva és a társadalmi beágyazottságra is rámutatva ezt megelőzően nem vehetett még kézbe az olvasó. Mint megjegyezte, ő maga történészként a XIX. századdal foglalkozik, de erre a periódusra vonatkozóan jóval kevesebb az anyag – nem mintha nem léteznének megélt történetek, de az emberek iskolázottsága más volt, s megfelelő postahálózat sem állt rendelkezésükre. Érdekes összehasonlítani az első és a második világháborús  katonaleveleket is. Bár a megélt történelmi pillanat, a közeli halál tudata mindkét periódusban megjelenik, azonban minőségi különbségek vannak a nyelvezet tekintetében, még akkor is, ha sok második világháborús honvéd esetében e levelek voltak az első értelmiségi megnyilvánulások, mondta Szabó Ödön.
A három kötet egyazon település más-más társadalmi rétege szemszögéből mutatja be a kis közösséget, s túl azon, hogy e levelekben az egykori honvédek nagyon is emberi vonásai is megmutatkoznak, a könyvek nem csupán a levelek száraz ismertetései, hanem magyarázatai, értelmezései is, amelyek által sokkal gazdagabbak lettünk, fogalmazott Szabó Ödön.
Hét levélcsomag
A könyvbemutató második része során Péter I. Zoltán helytörténész beszélgetett a kötetek szerkesztőjével. A beszélgetés során Nagy Béla elmondta: az első két kötet a tordai csata 70. évfordulója jegyében jelent meg, a harmadik pedig ahhoz kapcsolódik, hogy hetvenkét évvel ezelőtt, október 8-án rendelték el a visszavonulást, s ezzel tulajdonképpen véget ért a tordai csata.
A három kötet hét levélcsomagot tartalmaz, s mind a hét érintett Tordán küzdött. Ez nem véletlen, hiszen szalárdiak lévén kivétel nélkül a nagyváradi 25. gyalogezred kötelékében harcoltak, s a tordai csata első pillanatától bevetette őket a német-magyar hadvezetés. A hét honvéd közül négy hősi halált halt a tordai mezőn, három pedig hazajött, egyikük közben hadifogoly is volt. A kötet szerkesztője megjegyezte: bár legtöbbünk tudatában a tordai ütközet veszteségként él, valójában a magyar királyi honvédségnek az egyik legsikeresebb hadművelete volt. Szűkebb családjában négyen vettek részt aktívan a háborúban, nagybátyja sebet is kapott, s a mellette lévő katonát megölte ugyanaz a lövedék, mondta el a három kötet szerkesztője.
Az első, kilencven levélből álló csomagot 1974-ben kapta meg, amikor riportot készíteni ment Szalárdra. A leveleket lemásolta és visszavitte tulajdonosuknak, aki azóta meghalt, a leveleknek pedig nyomuk veszett, csak a másolatok maradtak meg. A második köteg levélre 1980-ban bukkant rá. Évtizedek teltek el, de hitt benne, hogy mindez nem lehet csupán véletlen. Évekkel később gyerekkori ismerőse, hozott három levélcsomagot, s az előző kettőből, valamint ezekből született meg az első két kötet. A harmadik kötet anyagát később kapta meg, az egyik köteget pont a szalárdi könyvbemutatón ajánlották fel. A legújabb kötet főszereplői Kőrösi Ferenc honvéd, aki hazatért a háborúból és Bulz György, akiről kiderül, hogy elkéredzkedett, hogy otthon lehessen, amikor felesége szül, de hamarabb vissza kellett fordulnia a frontra, s gyermekét már sosem láthatta.
A levelekben vörös fonálként húzódik a fiatal apa aggódása családjáért, egy adott pillanatban népköltészetbe megy át. Hihetetlenül érzelemdúsak és egy adott pillanatban finom erotika is megjelenik bennük.
Amint a kötet szerkesztője megfogalmazta: egyféle sorsszerűséget érez abban, ahogyan e három kötet anyaga „megtalálta őt és összeállt”, a nélkül, hogy rokoni szál fűzné magukhoz a levelek íróihoz. „Tudtam, hogy ezekkel nekem, mint abból a faluból rég elszármazott értelmiségi embernek, kezdenem kell valamit. Kezdtem valamit, és ez lett belőle. (…) Úgy érzem, a szülőfalum iránti kötelességemet megtettem” – fogalmazott Nagy Béla, majd köszönetet mondott a Kőrösi és a Bulz családnak a közzétett levelekért, továbbá Voiticsek Ilona és Voiticsek Árpád nyomdászoknak, akik a Litera Print nyomdában „e gyönyörű munkát létrehozták”. Amint Péter I. Zoltán elmondta, köszönet illeti a Bihar Megyei Tanács RMDSZ-frakcióját, az RMDSZ Bihar megyei szervezetét, s Szabó Ödön parlamenti képviselőt is a támogatásért.
Neumann Andrea
Isten elhozza az időt. Honvédlevelek Szalárdra I-III. /Varadinum Script Kiadó, Nagyvárad, 2014, 2016./ A Honvédség Nagyváradi 25. Gyalogezrede kötelékében szolgáló szalárdi katonák leveleiből (összegyűjtötte: Nagy Béla) erdon.ro

Szőcs Petra Csoszogj úgy című rövidfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp fődíját
Szőcs Petra Csoszogj úgy című alkotása nyerte el a  Filmgalopp erdélyi rövidfilmes verseny fődíját – közölték a szervezők vasárnap.
A vasárnap ért véget a 16. Filmtettfeszt erdélyi magyar filmszemle, amelynek keretében második alkalommal rendezték meg a Filmgalopp rövidfilmes versenyt. A fődíjas Csoszogj úgy című kisfilmben egy anya felbérel egy színészt elhunyt férje helyettesítésére, hogy megvigasztalja gyászoló lányukat. A 14 perces alkotás egymillió forintos pénzjutalmat kapott, amelyet idén is a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ajánlott fel.
A szakmai zsűri tagjai Osváth Gábor producer, Hegedűs Bálint forgatókönyvíró, valamint Kárpáti György filmesztéta voltak.
A versenyprogram közönségdíját Püsök Botond Kendeffy című rövidfilmjének ítélték oda a nézők. A 12 perces, történelmi ihletésű, kosztümös film 1833-ban, Erdélyben játszódik. Főszereplője egy szegény származású fiú, aki gróf Kendeffy Ádám támogatásával ösztöndíjat nyer az első magyar viadalintézetbe. A Filmgalopp közönségdíjasa 1000 lej pénzjutalomban részesült a Nobila Casa felajánlása révén.
A rövidfilmes versenymezőnyben idén hét kisjátékfilmet és egy animációs filmet vetítettek. Az alkotásokat a fesztivál valamennyi helyszínén bemutatták. A szekció filmjeire a fesztivál 11 városában – Kolozsváron, Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Nagyszebenben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Besztercén, Zilahon és Szatmárnémetiben – szavazhatott a közönség. Aradon jövő héten láthatják a produkciókat a nézők.
A szervezők hangsúlyozták, hogy az erdélyi magyar filmek versenyével a helyi, fiatal tehetségeket szeretnék alkotásra ösztönözni.
(MTI) erdon.ro

Hosszú tárgyalás lehet
Engedélyeztek egy egészségügyi kivizsgálást 
Pénteken, október 7-én a bukaresti táblabíróságon zajlott az ún. Beke-ügy alapfokú tárgyalása. A szűkszavú kivonat csak arra tér ki, hogy engedélyeztek Beke Istvánnak egy egészségügyi okokból szükséges utat a kovásznai szívkórházba, és nem hagyták jóvá Szőcs Zoltánnak a házi őrizet feloldására vonatkozó kérelmét.
A kivonat szerint október 13-án 11 és 16 óra között Beke Istvánnak engedélyeznek egy, a legrövidebb úton megtehető utat a kovásznai dr. Benedek Géza szívkórházba, hogy ott megvizsgáltassa magát, majd ezt követően azonnal vissza kell térnie otthonába. 
A kivonat második pontjában azt írják, nem hagyták jóvá Szőcs Zoltán azon kérelmét, hogy oldják fel a házi őrizetet, és helyezzék őt hatósági felügyelet alá. Korábban, szeptemberben ezt szintén kérelmezték a védőügyvédek, viszont a keresetüket akkor is elutasították.
Szeptember 23-án a táblabíróság azt is jóváhagyta, hogy október 7-én tanúként hallgassák ki Bîznu Mariant, Hodor Istvánt és Bandi Szabolcsot, Szőcs Csongort és Makó Attilát, illetve a kollaboránsnak nevezett József Sándort később citálják a bírók elé, szintén tanúként. Vélhetően ez utóbbi (József Sándor) álnév, ugyanis az ügyben van egy védett tanú is, akinek kihallgatása valószínű úgy fog történni, hogy a vádlottakkal fogják szembesíteni, így kilétére – egyelőre – nem derül fény. 
Megtudtuk: a bírák csak Bandit, illetve Hodort hallgatták meg, a temesvári Bîznu Marian nem jelent meg, állítólag nem találták meg. Ő annak a petárdás cégnek a tulajdonosa, aki tavaly novemberben jelentkezett, hogy küldi Beke Istvánnak a korábbi petárdás megrendelése elmaradt részét (azokról az airsoftnál használt pukkanókról van szó, amiket még 2014-ben rendeltek meg – szerk). A bíró kérte a tanú előállítását, így november 4-én a másik három tanúval együtt hallgatják ki. A tárgyalás késéssel kezdődött, 11 óra körül, és délután, öt óra után fejezték be.
A két kézdivásárhelyi fiatalember ellen múlt év decembere óta zajlik hatósági eljárás, amikor a karhatalmi erők úgy vélték, hogy robbantani akartak december elsején Kézdivásárhely főterén. Ebből a román média hatalmas ügyet kreált, ami a székelyföldi terrorizmus néven épült be a román köztudatba, és nemcsak a HVIM ellen, hanem a magyarság egésze ellen indult el egy demonizációs folyamat. Tegyük hozzá, hogy miután a két vármegyést kiengedték, illetve házi őrizetbe helyezték, meglehetősen nagy a csend, most nem beszélnek órákat róluk, viszont megjelent róluk egy film, ami kedvezőtlen képet fest róluk és a HVIM-ről általában, erről csütörtöki lapszámunkban számoltunk be. 
Bartos Lóránt Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A magyarnyelv-használatot!
Mit nem véd a fogyasztóvédelem? 
A fogyasztóvédelmi hivatalnak nem hatásköre, hogy a közintézmények betartják-e a magyarnyelv-használatra vonatkozó törvényes előírásokat, és az sem, hogy közintézmény köteles-e kerítéssel körbevenni bármilyen létesítményt – derül ki egy Németországban élő magyar kérdéseire adott válaszokból.
Garai Zoltán sepsiszentgyörgyi, jelenleg Münchenben élő állampolgár a közinformációkhoz való szabad hozzáférést szavatoló 2001/544-es törvény alapján érdeklődött a hivatalnál.
Megtudta, hogy az öt közalkalmazott közül négynek anyanyelve magyar, öt éve nem írtak ki versenyvizsgát, de nincs is betöltetlen állásuk. Az utóbbi öt évben magyar nyelvű audienciát nem tartottak, „de a magyar nyelv használata lehetséges”. Ugyanebben az időszakban mintegy 20 magyar nyelvű reklamációt kaptak, ezekre magyar nyelven válaszoltak.
Kifejtik, az állampolgárok egyetlen alkalommal sem fordultak a hivatalhoz panasszal, hogy a közintézményekben nem biztosítanak magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, de egy későbbi válaszból kiderül: a hivatalnak nincs hatásköre ilyen ügyben eljárni. A fogyasztóvédelmi hivatal hatáskörébe az sem tartozik bele, hogy előírja bármilyen terület kerítéssel történő körbevételét.
Amint ismeretes, a magyarellenes kirohanásairól ismert Mircea Diacon által vezetett intézmény legutóbb óriási összegre megbírságolta a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt, miután egy gyerek a szabadtéri edzőpark használata közben maradandó sérülést szenvedett. Ezt követően merült fel a játszóterek bekerítése, amely – azon kívül, hogy drága, és nem oldja meg a problémát – kétségessé teszi, hogy a létesítmény be tudja-e tölteni eredeti funkcióját. 
(ea) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megidézett múlt
Könyv a román betörés borzalmairól 
Kézdivásárhely után Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében is bemutatták Tóth László újságíró Kézdiszék 1916 írásban és képekben című könyvét, melyben az éppen száz éve megesett román betörés áldozatainak állít emléket.
A kötetet ismertető Tóth-Bartos András véleménye szerint az I. világháború volt a 20. század legtöbb következménnyel járó és változást hozó eseménysorozata. Hiszen nem csak a határokat rajzolta át, hanem a társadalmi viszonyokat is megváltoztatta, hosszú távú hatást gyakorolván a politikai és gazdasági életre egyaránt. Ugyanakkor új hadi stratégiát és technikát hozott, melyek alkalmazása révén bevetésre kerültek többek között a gyorstüzelő ágyúk és automata fegyverek is. Ez viszont az elesettek számának drasztikus megnövekedését vonta maga után.
Ami a tartalmát illeti, a könyv arról a tengernyi megaláztatásról és szenvedésről szól, melyet a védtelenül hagyott Székelyföldre beözönlő román katonák okoztak Felsőháromszék civil lakóinak. A kifosztásuktól és fizikai bántalmazásuktól, a menekülésükön és fogságba hurcolásukon át, a szerencsésebbek hazatéréséig. A borzalmakat pedig azok idézik fel, akik átélték, ezért a kötetben úgy vannak rögzítve, ahogy az érintettek egykoron feljegyezték vagy utódaiknak elmesélték, illetve ahogyan az a korabeli helyi és országos sajtóban megjelent. Mindezt pedig az alispáni jegyzőkönyvekből vett idézetekkel egészítette ki a szerző. „Nem csupán egy közösség sorsát követem, hanem a románok elől menekülő egyénekét, mert ezekből az egyéni sorsokból élethű képet tudunk alkotni az egykor eluralkodott helyzetről” – írja könyve előszavában Tóth.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A civil lakosság is hozzájárult Romániában a zsidók deportálásokhoz
A civil lakosság is hozzájárult az erdélyi zsidók deportálásához - hangzott el hétfőn Marosvásárhelyen. 
Idén is megemlékeztek Marosvásárhelyen, az Izsák Márton szobrászművész alkotta Holokauszt-emlékműnél a romániai deportálásokra. A Maros megyei prefektúra szervezte eseményen a jelenlévők leginkább a marosvásárhelyi eseményeket domborították ki.
Salamon Sámuel mondott káddist (halotti beszédet) azokért, akik a második világháború idején a haláltáborokban, gyűjtő lágerekben, munkaszolgálaton, deportáláskor vesztették életüket. Majd koszorúzás következett, aztán a szónoklatok.
Florea nem bírta ki politizálás nélkül
Lucian Goga prefektus, akárcsak Dorin Florea polgármester arról beszélt, mi vezethetett az 1944-es marosvásárhelyi borzalmakig. Florea úgy fogalmazott, hogy az 1990. márciusi eseményekre gondolva érti, hogy miért deportálták Marosvásárhelyről a zsidó lakosságot.
A polgármester beszédében a harmóniáról, a békés együttélésről beszélt, majd ostorozta azokat a politikusokat, akik nem hajlandók ezt támogatni, akik főleg a választási kampányokban uszítanak.
A civilek felelősségéről is szót kell ejteni
Vasile Șandor történelem tanár ismertette a romániai történténéseket. Elmondta, 1940-41 között 80 ezer romániai zsidó hagyta el az országot, Palesztinába emigrált. Őket már nem követhették otthonmaradt társaik, hiszen 1941-ben több százezer zsidó személyt deportáltak Transznisztriába. A tanár a fiatalok figyelmét szerette volna felhívni az akkori eseményekre, a toleranciára, a másság elfogadására kérte őket - csakhogy alig néhány fiatal lézengett a többnyie idős megemlékezők között.
Dub László, a marosvásárhelyi zsidó hitközség elnöke románul és magyarul fogalmazta meg mondanivalóját, rámutatva arra, hogy az erdélyi deportálásokról beszélnek szívesebben, holott az akkori Romániában már jóval korábban elvégezték a román hatóságok a „tisztogatást”. Gyávaságból, félelemből segédkezett a civil lakosság is, no meg nem utolsósorban kárörömből is – tette hozzá Dub.
Ma a tőlélők közül alig élnek néhányan, azok is elmúltak már 90 évesek, a hóhéraik közül senki nincs már életben. Tehát nincsenek tanúk, de ez mégsem jelentheti azt, hogy megfeledkezhetünk az akkori vészkorszakról – figyelmeztetett Dub László, aki maga is túlélő szülők leszármazottja. Az emlékezés most a következő generációk, a fiatalok feladata, hogy soha többé ne történhessen ahhoz hasonló, ami akkor történt – hangsúlyozta.
Antal Erika maszol.ro

Külföldi munkavállalás: mintha négy év alatt kihalt volna három megye lakossága
A 2011. évi népszámlálás alkalmával a hivatalos statisztikák szerint 727 ezer román állampolgár tartózkodott egy évnél hosszabb időn át külföldön. Számuk a népszámlálást követő időszakban, 2015-ig további 700 ezerrel gyarapodott. Négy év alatt leforgása alatt Hargita, Kovászna és Szilágy megye teljes lakosságának megfelelő számú román állampolgár távozott külföldre munkavállalás vagy letelepedés céljából, és ez csak a hivatalos adat. A megyék 2012 és 2015 között becslések szerint átlagosan lakosságuk 3,5 százalékát veszítették el a külföldön munkát vállalók miatt.
A romániai hivatalos adatok azonban távolról sem fedik le a valóságot. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2015-re időszerűsített migrációs adatai szerint a múlt évben 3,4 millió román állampolgár élt külföldön. A világszervezet adatait a célországoktól kapott kimutatásokra alapozta. Így például az olaszországi Országos Statisztikai Intézet adatai szerint az országban 969 ezer román állampolgár élt. Persze, ez az adat sem pontos, hiszen számos be nem jelentett feketemunkás is dolgozik az országban, így az olaszországi románok száma mindenképpen meghaladja az egymilliót.
Római statisztikusok adatai szerint egyébként az országban 2014 végén több mint ötmillió külföldi állampolgár telepedett le hosszabb vagy rövidebb időre – ez az ötmillió Olaszország lakosságának 8,2 százalékát jelenti, miközben 2003-ben ez az arányszám mindössze három százalékos volt.
A migrációs térképen az első nagy változás 2007-ben következett be, amikor Románia az Európai Unió tagja lett. Ebben az évben az Olaszországban élő románok száma csaknem megkétszereződött, 342 ezerről több mint 625 ezerre emelkedett, 2014-ben pedig – nem hivatalosan – meghaladta az egymilliót.
Az illetékes olaszországi hatóságok felmérése szerint az országban élő idegen állampolgárok esetében a román vendégmunkások csaknem valamennyi olasz tartomány esetében többségben vannak, három tartomány kivételével, ebből kettőben az albánok, egyben pedig az ukránok alkotják a „kisebbségi többséget”.
A spanyol Munka- és Migrációügyi Minisztérium adatai szerint az országban 842 ezer román él, ám elismerik, hogy valójában a román állampolgárok száma itt is megközelíti az egymilliót.
Erdélyben Kolozs megye vesztette el a legtöbb lakóját
Romániában nincs olyan megye, ahonnan ne távoztak volna tízezres nagyságrendben külföldi munkavállalásra a lakosok. Becslések szerint a megyék 2012 és 2015 között átlagosan lakosságuk 3,5 százalékát veszítették el a külföldön munkát vállalók miatt. Az erdélyi megyék közül Kolozs megye vezet: hivatalosan több mint 196 ezer alkalmazottja van, a külföldön dolgozók száma pedig megközelíti a 48 ezret.
Kolozs megyét Brassó megye követi: a 157 ezer alkalmazottat nyilván tartó megyében csaknem 46 ezren próbálnak szerencsét a határokon túl. A dobogó harmadik fokát a 209 alkalmazottal és 44 ezer külföldön munkát vállaló személlyel rendelkező Temes megye foglalja el. Bihar megyében 150 ezer foglalkoztatottat és közel 33 ezer külföldre távozott vendégmunkást tartanak nyilván, Máramaros megyében pedig a foglalkoztatottak és a külföldre távozók száma csaknem 92 ezer illetve 30 ezer.
A székelyföldi megyék esetében Kovászna megyéből csaknem 13 ezer lakos dolgozik a határokon túl, miközben a foglalkoztatottak száma valamivel több mint 45 ezer. Hargita megyében több mint 14 ezer vendégmunkás távozott külföldre, az alkalmazottak száma pedig csaknem 60 ezer. Maros megyében majdnem 119 ezer alkalmazottat és 31 ezer külföldön munkát vállaló személyt tartanak nyilván.
A több mint kétmillió lakossal rendelkező Bukarestből csupán az elmúlt négy évben 63 ezer személy távozott külföldre. Miközben országos szinten, a külföldi országok adataira támaszkodva könnyebb nyilvántartani a romániai vendégmunkásokat, addig a megyék esetében ez meglehetősen nehéz. A fogadó államok ugyanis csak a munkavállalók országát tüntetik fel, a megyéket természetesen nem. Így a statisztikusok voltaképpen csak nagyjából képesek felmérni a határokon túl szerencsét próbálók számát.
Veszteség az országnak
A Munka- és Társadalomvédelmi Országos Tudományos Kutató Intézet főtitkára, a közgazdasági tudományok doktora, Cătălin Ghinăraru szerint minden külföldön boldogulni kívánó román állampolgár veszteséget jelent az országnak, hiszen immár nem járul hozzá a bruttó nemzeti össztermék képzéséhez, tudásának, felkészültségének pedig más ország gazdaságai látják hasznát.
Ugyanakkor viszont fel kell mérni Románia reális helyzetét, lehetőségeit is: a román gazdaság jelenleg képtelen megfelelő számú munkahelyet teremteni, sőt, nem csupán a szakképzetlen, vagy közepes felkészültséggel rendelkező, de a magas szintű szakmai felkészültséggel rendelkező 20 és 64 év közötti munkaerőt sem képes teljes mértékben foglalkoztatni – véli a főtitkár.
Ennek ellenére a romániai vállalatok mégis munkaerőhiánnyal rendelkeznek, mivel az általuk felkínált bérek viszonylag alacsonyak. Az alacsony bérektől, a nehéz munkakörülményektől menekülő román munkaerő tehát külföldön igyekszik boldogulni, és számításait nagyrészt meg is találja, hazatelepülésére tehát jó ideig nincs semmilyen lehetőség. maszol.ro

A MÚRE-t aggasztja a Népszabadság megjelenésének felfüggesztése
Aggodalomra ad okot minden olyan történés, amely az újságírókat korlátozza tevékenységükben, véleményük elmondásában – olvasható a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének a Népszabadság megjelenésének felfüggesztéséről kiadott állásfoglalásában.
A közlemény szerint a MÚRE Igazgatótanácsa aggodalommal fogadja azt a hírt, miszerint felfüggesztették a legnagyobb példányszámú országos magyar politikai napilap megjelenését. „Az újságíró hivatás egészére nézve méltatlannak találjuk azt az eljárást, ahogyan a tulajdonosi döntést a munkatársak tudomására hozták, megakadályozva kollégáinkat napi alkotó munkájuk végzésében” – írják.
A MÚRE szerint aggodalomra ad okot minden olyan történés, amely az újságírókat korlátozza tevékenységükben, véleményük elmondásában. „Ugyanúgy aggódunk minden olyan sajtófórum megszüntetése miatt, amelyek hagyományosan jelentős közösséget szolgálnak. Meggyőződésünk, hogy a médiának nem lehet kizárólagos célja a profitszerzés, az újságírók munkája ennél összetettebb és más mércével is kell mérni” – fogalmaz az állásfoglalás. maszol.ro

Kelemen Hunor: mindig birkózás van a parlamenti helyekért
A kvótanépszavazás erdélyi vonatkozásairól, az RMDSZ jelöltlistájáról, a helyi szervezetek elégedetlenségeiről és a választási érdektelenségről beszélgettünk A politika belülről műsorban.
- A magyarországi kvótanépszavazás a választókorú erdélyi magyaroknak mintegy 15-20 százalékát érinti közvetlenül – ennyien szerepelnek a választói névjegyzékben, tehát ennyien élhettek a szavazati jogukkal. Körülbelül a felük, mintegy 60-70 ezer személy élt ezzel a jogával. Ezeknek a számoknak a tükrében nem érzi úgy, hogy túldimenzionált volt a kvótanépszavazás tematizálása Erdélyben? 
- Ennyien gondolták úgy, hogy élni fognak a szavazati jogukkal, és mindig annak van igaza, aki elmegy szavazni, hiszen aki nem megy el, annak a véleményét nem ismeri senki. Aki elmegy, annak a véleményét ismerjük, akár egy politikai szavazásról van szó, akár egy referendumról. Ennél tovább én nem szoktam a választásokat és a szavazásokat kommentálni. Én azt tartom jónak, ha a szavazati jogát használja az ember, és él vele mindannyiszor, amikor erre szükség van, de természetesen ez egy személyes opció. 
Akinek nincs magyar állampolgársága, azt nem szabad ebbe beleszámolni, mert nem szabad a vadkörtét összekeverni a naranccsal. 
- A választókorú erdélyi magyarok 15-20 százaléka szavazhatott, ehhez képest hetekig csak erről szólt a közélet.
- Nyilván az tud erre a kérdésre válaszolni, aki fölnagyítja és ezt tematizálta. Én, amikor megkérdeztek, akkor véleményt mondtam, és az én véleményem ezzel kapcsolatban nem változott, vagyis, hogy a szavazati joggal élni kell. Nyilván a politikai elemzőknek a dolga eldönteni, hogy ez a szám sok volt vagy kevés. Én ezt nem akarnám túlkommentálni és felnagyítani, de minimalizálni sem ennek a jelentőségét. 
- Hamarosan azonban lesz egy választás, amely minden választókorú erdélyi magyart érint: a december 11-i parlamenti választások. Összeállt az RMDSZ végleges jelöltlistája a befutónak számító helyekre, és kívülről úgy tűnt, hogy elég nagy birkózás volt ezekért a helyekért.  - Minden alkalommal az van, legalábbis 1997-től, amióta jobban belelátok, vagy 2000-től különösen, amikor én is részt vettem egy előválasztáson, amikor a csíki régió két befutó helyéért kilencen – ha szabad így mondani – birkóztunk az előválasztáson. Mindig verseny volt valamelyik régióban, nem mindig egyforma verseny, de az a jó, hogy van verseny. És az a jó, ha egy versenyt követő helyzetet úgy lehet kezelni, hogy azok, akik nem kerültek befutó helyre, nem nyertek választást, továbbra is a csapat tagjai maradnak és a csapattal együtt dolgoznak. Ez nem mindig sikerül, de ilyen a politika, ilyen a verseny, akár a belső versenyről, akár a külső versenyről beszélünk, én nem tartom ezt egy katasztrófának, nem látom bajnak. 
Azt viszont én is látom, hogy a sok évi állapotokhoz képest ma nagyon nehezen lehetett jelölteket találni, mert mi az országban mindenütt jelölteket fogunk állítani. Több mint 200 ezer aláírást összegyűjtöttünk és mind a 41 megyében, illetve a külföldi választókerületekben is jelölteket fogunk állítani: ez azt jelenti, hogy Brăilán, Suceaván és Iaşi-ban is lesznek jelöltjeink. Eddig sokkal könnyebb volt jelölteket találni ezekre a nem befutó helyekre. Itt tulajdonképpen arról van szó, hogy aki ezt vállalja, az segíti a szövetséget, hogy legyen még erősebb a képviselet, azáltal, hogy ott is gyűlnek szavazatok. Tudja mindenki, hogy nem lesz ott képviselő belőle, de hozzájárulását adja a politikai választáshoz. Most nagyon nehéz embereket találni erre, mert a politikai osztálynak, a parlamentnek, a pártoknak a megítélése megromlott egyrészt, másrészt mondhatják azt, hogy mi segíteni akarunk, de miért hoztok olyan helyzetbe, hogy az életünket kitárjuk, és utána pedig halljuk, hogy ilyen vagy olyan megjegyzésekkel illetnek. Mert az természetes, hogy annak, aki bejut az önkormányzati testületbe, vagy bejut a parlamentbe, a vagyonnyilatkozata, az összeférhetetlenségi és mindenféle állapota a nagyközönség előtt, nyitott könyvként ott álljon, olvasható legyen, viszont annak a kérdése, aki nem szerez mandátumot, jogos. Ez a két oka annak, hogy sokkal nehezebben találunk jelölteket, ezt el kell készséggel ismerni, nem kell úgy tenni, mintha ez nem egy valós helyzet lenne. Én a belső versenyt Erdélyben a befutó helyekért nem tartom problémásnak, és fontosnak tartom, hogy van ilyen. 
- A SZÁT több esetben is átírta a helyi döntéseket. Miért volt erre szükség?
- Figyelembe kell venni a szövetség érdekeit, és nekem, mint az RMDSZ elnökének az a feladatom, hogy mindenekelőtt a közös érdeket, a szövetségi érdeket vegyem figyelembe, és ez felülírja időnként a partikuláris, helyi érdekeket. A közös érdeket kell figyelembe venni, és ebben a pillanatban három szempontot tudok mondani: az egyik, hogy évek óta azt mondják a választóink, hogy fogjatok össze a parlamenti választásokon, ne vitatkozzatok, nem az érdekel bennünket, hogy hogy tudtok ti, politikusok egymással vitatkozni, hanem, hogy a közösség dolgaira, a közös ügyekre találtok-e közös válaszokat. Ezt nevezik ők összefogásnak, nem mondják meg, hogy hogyan kell, hogyan akarják, ennek a technikai részleteivel nem foglalkoznak, de az empirikus tapasztalati tények és a kutatások is azt mutatják, és erre valamilyen választ kell nekünk adni. Mert nem elég azt mondani, hogy persze, persze, összefogunk, de a gyakorlatban nem valósítjuk meg. 2014-ben elindítottuk ezt az összefogást, és az aki velünk együtt akart dolgozni, annak lehetősége volt, hogy ezt az összefogást erősítse. A Magyar Polgári Párt erre vállalkozott, nekik sem volt könnyű, és nekünk is nagyon nehéz volt túllépni sok-sok esztendőn és sok helyzetből adódó konfliktuson és egyéb más ügyeken. És az az igazság, hogy sem a csíkszentdomokosi kultúrotthonban és sem a karcfalvi sarki kocsmában még olyan vitát nem hallottam a helyi közösségben, hogy egykulcsos legyen az adó vagy többkulcsos adórendszert akarnak, ez egy ideológiai vita lenne, de nem az ideológia osztja meg az embereket. Így aztán elindultunk az összefogás mentén, és elérkeztünk 2016-ba, amikor gyakorlatba kell ültetni ezt, és ez parlamenti helyeket is jelent, és azt gondolom, hogy nekünk a társadalmi elvárásra adott válaszunk a legfontosabb.  A másik, ami legalább ennyire fontos, hogy a belső szolidaritást erősíteni kell, mert el lehet mondani, hogy Marosvásárhely vagy Maros megye nélkül nincs meg az öt százalék, el lehet mondani, hogy Udvarhely vagy a Partium nélkül nincs meg az öt százalék, hiszen egyik a másik nélkül ma már nem életképes politikai értelemben, vesztes lesz, ha nincs meg a belső szolidaritás. Ugyanígy a szórvány nélkül sincsen öt százalék. 2012-ben volt 52 ezer szavazat, amely olyan megyékből jött, ahonnan nem sikerült képviselőt küldeni a parlamentbe az elmúlt években, de ezek a szavazatok mindig a kosárba mennek. Én azt mondtam, hogy a belső szolidaritást is erősíteni kell, mert ezek mindannyiunk érdekeit képviselik, nem egy partikuláris érdeket elégítenek ki, és azt mondtuk, hogy 27 év után eljött az ideje annak, hogy egy szórványképviselőt biztos befutó helyen kell jelölni, és ezt Hargita megye vállalta. 
Hargita megyének sem volt ez könnyű, hiszen két ilyen újítás volt 2016-ban, vagy ha nem is újítás, de mindenképp más döntést hoztunk, mint amihez hozzá volt eddig szokva a szervezet. A szövetség szervezeti kultúrája az volt, hogy alulról építkezik, alulról jön a döntés, azt mindenki elfogadja, és abba nem szól senki bele. A külső kritikusaink azt mondják, hogy ez nem jó, hisz így időnként sérül a nagy érdek, most meg azt hangoztatják, hogy miért nyúltunk bele. Ez a két vonat nem ártana, ha összeütközne a fejekben, és ebből valamiféle megvilágosodás születhetne.  Ezt a két érdeket említeném, a másik egy szakmai típusú szempont. A frakcióknak le kell tudniuk fedni minden szakbizottságot a szenátusban és a képviselőházban egyaránt, ez a szenátusban sokkal nehezebb, ugyanis ott kevesebb ember van, és mindenkinek két szakbizottságot kell vállalni. Nos, nem mindegy, hogy kit küldesz be a szenátus oktatási bizottságába, hiszen a szenátus oktatási kérdésekben döntőház. Mert mindannyian jártunk iskolába, néhányan egyetemre is, van több diplománk, de ez nem jelenti azt, hogy az oktatási kérdésekhez értünk. Nem mindegy, hogy kit küldesz a jogi és a közigazgatási bizottságokba, de lehetne sorolni az összes bizottságot, ezt is figyelembe kell venni. Egy nagy frakciónál, ahol ül 70-80 vagy 100 ember, ez nem probléma, de egy kis frakciónál, ahol van 18-20 ember, a szenátusban 9 ember kell lefödje a szakbizottságokat, ez óriási kihívás. Ezért előzetesen konzultáltam a megyei szervezetekkel, és megkértem őket, hogy ha tudjátok, akkor alakítsátok úgy a jelöltlistát, hogy szükségünk van ilyen és olyan típusú emberekre, és az esetek többségében a kollégák megértőek voltak, és értették azt a közös érdeket, amely bennünket vezérelt, és ilyen döntéseket hoztak. 
Minden jelöltállítást, jobbról vagy balról, felülről vagy alulról ér bírálat, ezt tudtuk, ez nem lepett meg bennünket, én azt hiszem, hogy jó döntéseket hoztunk a közösség és a közjó érdekében. 
- A SZÁT második körben úgy döntött, az MPP-elnök Biró Zsolt végül Maros megyében indul képviselőként, és a szenátusi listába is beleszóltak. Miért? 
- Maros megye ebben az esztendőben egy teljesen atipikus eset, mert mindenki a régi szenátorok és képviselők közül visszavonult, de nem volt előkészítve ez a visszavonulás. Nyilván ezt elsősorban nekik maguknak kellett volna előkészíteni és az utolsó száz méteren volt egy elég nagy fokú kapkodás. A Maros megyei helyzetet ismerve tudtam, hogy előállhat ilyen feszültség, és azt gondolom, hogy a lehetséges változatok közül még mindig a legjobb módon oldotta meg ezt a szervezet.  Az én javaslatom valóban az volt, hogy a Magyar Polgári Párt jelöltjét Maros megye adja. Az elmúlt két esztendőben Maros megye az együttműködésből példát mutatott, összmagyar előválasztást szerveztünk a polgármesteri választás előtt, ebben mindenki részt vett és nem hallottam egy Maros megyei kollégát sem, aki ezt kifogásolta volna. Maros megyében a megyei önkormányzati választáson indult a Magyar Polgári Párt, nem volt verseny, mint ahogy volt Hargita és Kovászna megyében. Kolozs megyében sem volt, ez a két megye az együttműködést kipróbálta, működtette, és mindkét megyében bejutott egy-egy MPP-s jelölt a megyei önkormányzatba. 2012 és 2016 között Maros megyében volt 13 képviselőnk, az együttműködésnek köszönhetően most van 15. Kolozs megyében volt eddig öt, most, hogy az MPP az RMDSZ listáján indult, van hét. Mindkét esetben a hetedik és a tizenötödik jelölt az MPP jelöltje. És lehet azt mondani, hogy nem az összefogás miatt van több képviselőnk, de a tények azt mutatják, hogy ott, ahol együttműködtünk, több képviselőnk van, és azt gondolom, hogy ott, ahol megvan az ilyen együttműködésnek a gyakorlata, ott kell ezt erősíteni, és az elmúlt két esztendőben Maros megyéből más hangot nem hallottam, csak azt, hogy össze kell fogni. 
A szenátusi listával is voltak mindenféle kifogások. Akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy a Magyar Polgári Párt a Maros megyei harmadik helyet megkapja, akkor felmerült a lehetőség, hogy azt, akit harmadik helyre soroltak a képviselői listán, vigyék át a szenátusi lista második helyére. Én azt gondolom, hogy ez megint csak egy olyan döntés, amely a közös döntésünk volt, és ez egy elfogadható és jó döntés. 
- Három szervezet is elégedetlenkedik, egyrészt Udvarhelyszéken volt egy felhördülés, amikor első körben az a döntés született, hogy Biró Zsoltot az ottani helyen indítsa az RMDSZ, Maros megyében is voltak zúgolódások a lista átalakítása után, majd Bukarestben is. Hogyan lehet ezeket kezelni? 
- Párbeszéddel, nyugodtan, higgadtan, és amellett érvelve, hogy ezek a döntések a közös ügyet szolgálják. És lehet, hogy egy-egy partikuláris érdeket, sokszor egy-egy személy érdekeit sérthetik, de a közös ügyet szolgálják. 
- Az MPP esetében hatványozottan igaz, hogy konfliktusok vannak az országos és a helyi vezetés között. Sikerül majd mozgósítani az MPP-nek azokat a szervezeteit is, amelyek nincsenek jó viszonyban a központi vezetéssel? 
- Nem ismerem a belső viszonyaikat annyira, hogy én ezt taglalni tudjam, azt gondolom, hogy nekik is, és nekünk is a mozgósítást a legjobb tudásunk szerint, a legjobb szándéktól vezérelve kell végeznünk. Bízom abban, hogy több szavazat lesz, mintha nem együtt indultunk volna, és azt is tudom, hogy az adófizető polgárok nem tárgyak, nem szabad így nézni, hogy annyi szavazat ott volt, és az egy az egyben áttehető ide, mint ahogy az sem igaz, hogy a szavazókat egy az egyben össze lehet pakolni. Ilyen nincsen, és én azt gondolom, hogy az együttműködésnek és a közös ügy szolgálatának a lehetősége és a megvalósítása többeket mozgósíthat, mintha vita, feszültség és konfliktus lenne. 
- Nemcsak a magyar pártokat tartja lázban a közelgő választás, hanem a román politikum egészét is. Itt is elég sok változás történt, elég ha csak arra gondolunk, hogy Vasile Blagának le kellett mondania a PNL társelnöki tisztségéről, vagy ha arra gondolunk, hogy Klaus Johannis államfő egyre többet udvarol Dacian Cioloş miniszterelnöknek. Mi lehet Johannis fejében, amikor arról próbálja győzködni a miniszterelnököt, hogy jó lenne, ha részt venne a választásokon? 
- Bizonyára, hogy az az igény, vagy az az elképzelés vezérli, hogy legyen egy olyan lehetséges miniszterelnök-jelölt, akiről azt gondolja, hogy az ország kormányzását el tudja látni. De nem tudom, nem beszéltem Johannisszal, így nem szeretnék spekulálni. 
Számomra nem az a kérdés, hogy ki kinek mennyit udvarol, egyik vagy másik román párt hogy próbálja felkészíteni a szervezetét a választásra. Azt gondolom, hogy számunkra az a legnagyobb tét, hogy a választások után a politikai döntések visszakerülnek vagy sem a parlamentbe. Az a tét, hogy a politikai döntéseket a pártok és a parlament hozzák meg, vagy valahol egy nem egészen látható helyen születnek majd a döntések. A parlament vissza tudja szerezni az őt megillető helyét, akár a törvényhozásról beszélünk, mert ma a törvényhozásról beszélni nem biztos, hogy szabad és érdemes, hiszen nagyon sokszor kaotikus, és sürgősségi kormányrendeletek vitája és a populistábbnál populistább törvénytervezetek elutasítása történik. Hogy a végrehajtást ellenőrzi-e a parlament vagy sem, hogy be tudja-e ezt a funkcióját tölteni, mert ma nem ellenőrzi. Azért a parlamentáris demokráciában mégiscsak a parlamentnek kell ellenőriznie a végrehajtást és az erőszakszervezeteket. És az is tét, hogy a harmadik funkcióját, a reprezentativitást, a képviseletet el tudja-e látni. Ha ezeket nem tudja, akkor jogállamról és parlamentáris demokráciáról csak nagy fenntartásokkal beszélhetünk..  Ez az igazi nagy tét, mert 2017-től kezdődően, tetszik vagy nem tetszik, lesznek olyan változások, amelyek alapvetően meghatározzák Románia hosszú távú társadalmi folyamatait, és lesz egy centenárium, lesz egy európai uniós soros elnökség, és ezek mind olyan döntéseket feltételeznek, amelyekből ki lehet ugyan maradni, de ha rossz döntéseket hoznak, akkor ezt nem lehet mindennap újragondolni, megváltoztatni. Teljesen átírható mindaz, ami az elmúlt huszonhat esztendőben történt.  Én azt szoktam mondani, hogy az első negyedszázad után jelennek meg a tünetei annak a betegségnek, amellyel minden új demokratikus berendezkedés szembesül. És Romániában ez tapasztalható, mert akárhogy nézzük, Romániában az elmúlt szűk száz esztendőben nem volt még huszonöt esztendő úgy, hogy folyamatosan parlamentáris demokráciáról beszéljünk. Mert 1918-tól 1938-ig volt egy szűk húsz esztendő, amiben negyven kormány váltotta egymást, valódi parlamentáris demokráciáról abban az időszakban nem lehet beszélni, utána jött a királyi diktatúra, a második világháború, majd a kommunista diktatúra. Egy társadalom életében huszonöt esztendő nagyon kevés ahhoz, hogy az értékek megszilárduljanak, hogy a demokratikus berendezkedés működjön, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere működjön. Igazából ez a kérdés, hogy milyen irányba fogja a következő parlament az országot irányítani, ott születnek a döntések vagy sem. 
- A közvélemény kutatások szerint nagyon kevesen, a jogosultak kevesebb mint egyharmada akar élni a szavazati jogával. Mit lehet ezzel tenni? 
- Egyszer az okait kell megérteni, hiszen ez nem egy romániai sajátosság, sajnos így van a térségben mindenhol. Az elmúlt huszonhat évben az emberek sok mindenből kiábrándultak és sok mindenben csalódtak. Egy hatalmas düh van az emberekben. Nyilván, ha azt nézzük, hogy hogyan éltünk 89 előtt, akkor a változás óriási, de ha azt nézzük, hogy milyen elvárásokkal indultunk neki a demokráciának, akkor kevés: mindenki azt gondolta, hogy ha nem is a bajor, de legalább a burgenlandi életszínvonalra sikerül feltornázni magunkat, és ez nem sikerült. A politikusok gyakran többet ígértek, mint amit meg lehetett valósítani, és az emberek csalódtak. Ehhez hozzá kell adni még egy gazdasági válságot és néhány korrupciós ügyet, amelyet láttak az emberek, és kell látni azt a leszakadó társadalmi réteget, amely jelentős mifelénk is, nemcsak Közép-kelet-Európa más államaiban.  Ha ezeket az okokat látjuk és értjük, és a politikusok ezt elismerik, és alázattal odafigyelünk, szolgálunk, mert ez a politika, a politikusoknak a közjót kell akarniuk, akkor azt gondolom, hogy előbb-utóbb ebből a hullámvölgyből ki lehet kerülni, de nem egyik napról a másikra.  A magyar részvétel az önkormányzati részvételhez hasonlóan alakulhat, nem hiszem, hogy sokkal fölé lehetne vinni, de természetesen meg kell próbálni. Hogy milyen lesz a romániai részvétel, ebben a pillanatban valóban alacsonynak ígérkezik, de megint csak azt tudom mondani: aki elmegy szavazni, az dönt arról, hogy milyen lesz a politikai osztály. 
- Hogyan módosul a törvényhozás dinamikája, ha többszereplős lesz a parlament? 
- Nem tudom, hogy hány szereplős lesz, ebben a pillanatban ezt nem lehet megmondani. Az biztos, hogy a két nagy párt, a PSD és a PNL ott lesz, sőt biztos, hogy ott lesz az RMDSZ is. A PSD-nek az az érdeke, hogy az ALDE ott legyen, a PNL-nek, hogy az USR ott legyen. Azt látni kell, hogy a Dan Nicusor vezette USR-nek még nem sikerült összegyűjteni az országos induláshoz a szükséges aláírásokat. Másrészt azt gondolom, hogy a PMP nem fog bejutni, ott lesz a határon, de nem fog bejutni.  Sok mandátum kerül majd visszaosztásra, és ez kiegyenlítheti a versenyt. Én nem vagyok politikai elemző, nekem a célom, hogy az RMDSZ az erdélyi magyarságnak az arányos képviseletet biztosítsa. Utána meg azt gondolom, hogy elboldogulunk. Az önkormányzati választások előtt is eltemettek bennünket, jobbról is, balról is, aztán kiderült, hogy azzal az eredménnyel, amit elértünk, képesek voltunk úgy tárgyalni, hogy az önkormányzati képviseletünk megerősödött. Szóval bármit lehet mondani, de hogy az öt kevesebb, mint a kettő, azt elég nehéz mondani. 
- Az alternatív küszöbnek köszönhetően az RMDSZ mindenképpen bejut. Ilyen körülmények közt nincs akkor jelentősége az öt százalékos küszöb elérésének. Mennyire lesz hangsúlyos az öt százalékos küszöb emlegetése a kampányban? 
- Nem ezzel fogunk kampányolni, nem ez az üzenet, mert az erdélyi magyar embereknek a problémáira kell választ adni. Nyilván fontos, hogy az öt százalékot átlépjük, hogy az arányos képviseletet biztosítsuk, ezért szegmentált üzeneteink lesznek egyrészt, másrészt az erdélyi identitásnak, a transzilván értékeknek az előtérbe helyezése meg fogja határozni a kampányunkat és a politikai programunkat. 
De ismétlem: szegmentált üzeneteink lesznek, mert nem elég ma már azt mondani, hogy a magyar embernek a magyar pártra kell szavazni. Kell tudni valamit mondani a fiataloknak, a vállalkozóknak. Az erdélyi magyarok 49 százaléka ötezer lakosúnál kisebb településen él, tehát gyakorlatilag vidéki típusú választókkal kell nekünk valamilyen értelemben elfogadtatni azt, hogy szükség van a parlamentáris típusú berendezkedésre, s még mindig ott van legalább 15 százalék, azok az erdélyi magyar választók, akik 25 ezer lakosnál kisebb településeken élnek, tehát Keresztúrtól Kézdivásárhelyig, Gyergyószentmiklósig, Nagyszalontáig. Ezt is figyelembe kell venni, illetve azt is, hogy nagyon sokan mezőgazdaságból élnek, és hogy felnőtt egy olyan nemzedék, amelynek a szocializációja teljes egészében ’89 után történt, amelynek a viszonyítási alapja teljesen más, neki nincsen semmilyen közvetlen tapasztalata a diktatúra utolsó éveiről. 
- Ha már a különböző településtípusok szóba jöttek, van a Ciolos-kormánynak egy fontos dokumentuma, amelyet a napokban fogadott el a kormány, ez a területfejlesztési stratégia. Melyek azok a pontok, amelyeken gondok lehetnek ezzel a stratégiával? 
- Még mi sem láttuk a dokumentumot. Ez a technokrata kormány bájossága, hogy elfogad bármit anélkül, hogy a parlamenttel konzultálna. A parlamenti pártok nem látták, csak hallottak róla, ami bekerül a kormányülésre, arról lila gőze sincs senkinek. Hogyha abból indulunk ki, ami fel volt téve a minisztérium honlapjára, akkor az számunkra elfogadhatatlan, és nem fogjuk megszavazni, és ha lehetőségünk lesz változtatni, akkor meg fogjuk változtatni. 
Ugyanis a statisztikai hivatalból kivett adatokra épített reform elfogadhatatlan, nem veszi figyelembe a földrajzi, a történelmi, a társadalmi hagyományokat. Lehet azt mondani, hogy ötezer lakos alatt nem lehet közigazgatási egység, de akkor jó lenne, ha a statisztikai hivatalból vagy a minisztériumból valaki autóba ülne, és elmenne megnézni az udvarhelyszéki, a máramarosi vagy a szilágysági településszerkezeteket. Nem lehet úgy kezelni a társadalmat, hogy a statisztikai hivatalból kiveszem az adatokat, és körzővel és vonalzóval meghúzom a vonalat. De valaki megnézte, hogy például Udvarhelyszéken egy ötezer lakosú közigazgatási egység mekkora földrajzi területet fog felölelni?  Ezért is fontos, hogy politikai kormány legyen, amelyiknek van többsége és ellenzéke, és nem azért, mert így illik, hanem mert másképp nem működhet a parlamentáris demokrácia.  Ez a parlament már semmiképp nem fog dönteni erről a kérdésről, de másról sem, mert azt kell látni, hogy azok, akik nem lesznek befutó helyen, azok nem járnak már a parlamentbe. Azok pedig, akik befutó helyen lesznek, rövidesen elkezdik a kampányt. Ettől a parlamenttől már nem kell várni semmit, ez már a mandátuma végénél tart, néhány hét múlva lejár a mandátuma, alapvető stratégiai kérdésekben biztos nem fog dönteni. Transindex.ro 

Kultúrateremtő események a Székelyföld Napokon
Hargita, Kovászna és Maros megye tanácsa szervezésében hetedik alkalommal tartják meg október 12–23. között a Székelyföld Napokat. A szervezők célja, hogy e történelmi-kulturális régió, a maga sajátos értékeivel szélesebb körben ismert legyen.
A megyei önkormányzatokhoz csatlakozva művelődési, művészeti intézmények és civil szervezetek ajánlanak programokat a Székelyföld Napok keretében szerdától kezdődően.
„Közösen bebizonyítottuk szűkebb és tágabb környezetünknek, hogy a hagyományokhoz való ragaszkodás, az élő népi kultúra dacára a Székelyföld nem skanzen, nem múzeumi környezet, amelyben népviseletbe bújt emberek énekelnek és táncolnak, s közben góbéságokat mondanak, hanem az itt élők saját értékeiket ismerve és éltetve a vidéket az egyetemes kulturális körforgásba bekapcsoló, mindenhol érthető elismerést kiváltó értékeket teremtenek (…) Rendezvényeink között előkelő helyet kapnak a kultúrateremtő események s mindaz, ami hozzájuk kapcsolódik. A szervezést, lebonyolítást pedig együtt munkálkodva végezzük, mert csak így lehet hatékony és célravezető a munka. Ezáltal is a Székelyföld láthatóbbá tételén fáradozunk, s osztozunk a jól végzett munka örömében” – írják a rendezvénysorozat honlapján a szervezők.
Események Csíkszéken
A rendezvénysorozat keretében mutatják be október 13-án 17 órától Halász Péter néprajzkutató a moldvai magyarsággal foglalkozó néprajzi, tudománytörténeti írásokat tartalmazó Cserefának füstje hozta ki könnyvemet... című kötetét a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban. 
Október 16-án a csíksomlyói kegytemplomban 11 órától a Száztagú Székely Férfikórus előadását lehet megtekinteni.
Október 17-én 18 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Párkapcsolati nehézségek címmel nyitott előadást tartanak a párválasztásról, a párkapcsolati nehézségekről, megoldási lehetőségekről, kompromisszumokról.
Székelyföldi Dokumentumfilm Szemle
A Székelyföld Napok keretében tartják a III. Székelyföldi Dokumentumfilm Szemlét is, amelynek célja  kapcsolatot teremteni az alkotók és a közönség között, esélyt adni a személyes találkozásra. A szemlén székelyföldi témájú dokumentumfilmeket vetítenek helyi partnerek közreműködésével Kovászna, Hargita és Maros megye több településén, helyi művelődési házakban, múzeumokban, könyvtárakban, iskolákban, klubokban, kávézókban, galériákban, esetenként a film készítőinek jelenlétében. Közösségi élményt kovácsolva a filmvetítésből, a szemle a figyelem középpontjába hozza a székelyföldi filmes alkotókat, műhelyeket
Zenés mesejátékkal örvendezteti meg a közönséget a Csíki Kamarazenekar, a Georgius Kamarazenekar, Bon-bon matiné október 18-án 10 órától és október 19-én 18 órától a Szakszervezetek Művelődési Házában. A Tuba Tóbiás című gyermekhangversenyre nem csak gyerekeket várnak a szervezők. Szintén október 18-án 18 órától a Székelyföld Galériában bemutatják a Székelyföld folyóirat októberi számát.
Október 20-án 11 órától az Ismerjük meg értékeinket elnevezésű, a Hargita megyei iskolák csapatai számára szervezett honismereti vetélkedő döntőjét tartják a Kájoni János Megyei Könyvtárban. Ugyancsak 20-án a Megyeháza Galériában Színes világ címmel nyílik kiállítás 16 órától. Szintén ezen a napon 18 órától a Székelyföld Galériában átadják a Székelyföld folyóirat 2016-os díjait.
Október 21-én délelőtt 10 órától a Csíki Játékszín előtti téren játékos, ismeretterjesztő programon lehet részt venni, melynek címe: Ismerd meg a Csíki-havasok élővilágát és értékes öreg fáit!  Ugyancsak 21-én délelőtt 10 órától tartják az V. CSÁSZ Kupa minifoci-bajnokságot Székelyföld gyermekvédelmi központjai számára az Ilyés Róbert műfüves labdarúgópályán.
Október 21-én 14 órától Csíkszereda legszebb fáit lehet feltérképezni a Pogány-havas Kistérségi Társulás munkatársaival, indulás a Csíki Játékszín előtti térről. 16 órától a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében Menni vagy maradni? Címmel fókuszcsoportos beszélgetést tartanak a fiatalok jövőképéről. A részvételhez előzetes jelentkezés szükséges a 0266-310322-es telefonszámon.  18 órától a Csíki Csobbanóban a búvárok tartanak bemutatót. 19 órától a Csíki Moziban Az ember, aki fákat ültetett című filmet vetítik.
Október 22-én a csíkmindszenti multifunkcionális sportcsarnokban a Hargita Megyei Kulturális Központ mindszenti fotótáborának anyagából nyílik kiállítás 16 órától. Szintén a Székelyföld Napok programjában találjuk az október 23-án Csíkszentléleken 10 órától kezdődő Idősek Napja rendezvényt.
Péter Beáta Székelyhon.ro