XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó Aradon
Összetartozásunk megélésének szép ünnepe
Amint azt előzetesen közöltük, az AGROMALIM idei programjában szombaton az Aradi Kiállítási Központ B pavilonjában 10 órakor kezdődött a XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó. Annak a prezídiumából Horváth Imre nagygazda, AMMGE-alelnök, programvezető üdvözölte a szép számú egybegyűltet, illetve a vendégeket, dr. Torda Mártát, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Főosztálya, Kárpát-medencei Együttműködések főosztálya osztályvezetőjét, dr. Laczkó András NAK-főtanácsost, dr. habil. Horváth József PhD dékánt, Mikó Józsefné dr. Jónás Edit főiskolai docenst, a helybeliek közül Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, Tánczos Barna szenátort, a Szenátus mezőgazdasági titkárát, Sebestyén Csaba RMGE-országos elnököt és dr. Csősz János PhD egyetemi tanárt.
Ugyanazok a gondok, ugyanazok az igények
Házigazdaként Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, megyei tanácsos üdvözölte a XVII. Magyar–magyar Gazdatalálkozó résztvevőit, kiemelve az érdekvédelmi szövetségnek a magyar gazdatársadalom iránt megnyilvánuló kiemelt figyelmét és törődését, hiszen nemcsak a romániai, de az Arad megyei magyarságnak is közel a fele a mezőgazdaságból él. Éppen ezért szorosan együttműködnek az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületével. Nagyon fontos, hogy az eseményen részt vevő szakemberek szakmai tanácsokkal szolgáljanak. Megköszönte az Arad megyei magyar gazdáknak, amiért a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének a támogatásával, idén XVII. alkalommal szervezték meg a sikeres gazdatalálkozót. Ahhoz, illetve a lakosság érdekében kifejtendő gazdatevékenységhez további sok sikert kívánt.
A továbbiakban Sebestyén Csaba RMGE-országos elnök üdvözölte az egybegyűlteket, majd örömének adott hangot, amiért az eddigi gazdatalálkozókon a mezőgazdaságot érintő komoly témák kerültek terítékre. Mert a Kárpát-medencei magyar gazdáknak ugyanazok a gondjaik, az igényeik, mint hazaiaknak. Éppen ezért nagy szükség lenne egy közös, Kárpát-medencei agrárpolitikára, Magyarország és Románia agrárpolitikájának az összehangolására. A magyar gazdák mindig is a haladás zászlóvivő voltak. Annak a reményének adott hangot, hogy az idei fórum is a haladást fogja szolgálni.
Ezt követően dr. Torda Márta, Földművelésügyi Minisztériumi osztályvezetője üdvözölte a résztvevőket, örömének adva hangot, amiért a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködése egyre inkább elmélyül, gyümölcsözővé válik.
A továbbiakban Horváth Imre, Czernák Ferencnek, a lippai Degré Alajos Olvasókör elnökének adta át a szót, aki miután üdvözölte az egybegyűlteket, illetve tolmácsolta az olvasókör tagjainak a jókívánságait, felhívta a figyelmet az 1956-os magyarországi események 60. évfordulójára, majd mély átéléssel szavalt el egy ’56-hoz kapcsolódó költeményt.
Ezt követően Horváth Imre gratulált Kocsik József AMMGE-elnöknek az Arad Megyei Kereskedelmi Ipar és Agrárkamara vezetőségétől az AGROMALIM nemzetközi kiállítás és vásársorozat szervezésében nyújtott munkájának oklevéllel és plakettel történt elismeréséért. A résztvevőktől a kitüntetett vastapsot kapott.
Hasznos tanácsok, érvek
A szakmai előadások során Horváth Imre elsőként Sebestyén Csaba RMGE-elnököt kérte fel értekezésének a megtartására. Sebestyén részletekre tekintő elemzést tartott a romániai gazdatársadalom helyzetéről. Annak manapság egyik legnagyobb kerékkötője a Cioloş-kormány, amely késlekedik a területalapú, illetve más támogatásoknak a kifizetésével.
Utána Tánczos Barna szenátor, a szenátus mezőgazdasági szakbizottságának a titkára, az RMDSZ felsőházi frakciójának helyettes vezetője, a romániai magyar gazdák általános nehézségei, illetve a szaktanácsadás fontossága témakörben táblára írt grafikonokkal alátámasztva bizonyította jártasságát nemcsak a Székelyföldi, hanem az egész ország gazdatársadalmát érintő kérdésekben. Így igen hasznos tanácsokkal, érvekkel szolgált a termőföld telekkönyvezésének az országos folyamatáról, illetve a tapasztalható hiányosságokról. Ugyanakkor tanácsokkal is szolgált a termőföld átíratásával, telekkönyvezésével kapcsolatos kérdésekre.
Utána dr. Laczkó András, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főtanácsosa tartott érdekfeszítő előadást Köztestületi szolgáltatásokkal a gazdálkodók versenyképességéért címmel, amiben felsorolta a NAK által a cél érdekében felvállalt feladatokat.
A továbbiakban dr. habil Horváth József PhD dékán, a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karának a dékánja ismertette az általa képviselt Egyetemnek a szolgáltatásait, a duális képzés terén elért kiváló eredményeit, majd Mikó Józsefné dr. Jónás Edit főiskolai docens tartott igen érdekes előadást,A teheneknek az istállóban és nem az utcán a helye címmel a tejtermelésben mutatkozó kedvezőtlen fejleményekről és a lehetséges megoldásokról.
Közös értékesítés, pályázati lehetőségek
A kávészünet után dr. Csősz János, a Bánáti Agrártudományi és Állatorvostudományi Egyetem tanára tartott érdekfeszítő előadást a Termelői Értékesítő Szervezetek (TÉSZ-ek) jelentőségéről a gazdaegyesületek fejlődésében, a román mezőgazdasági ágazat viszonyai közepette. Lényege, hogy a gazdák által egyénileg előállított javakat közösen értékesítsék, nagyban növelve a versenyképességüket.
Ezt követően, Bráj Róbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szegedi Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztályának a munkatársa a fűszerpaprika-termesztésben megmutatkozott eredményekről, illetve a kistermelők összefogása miatti hátrányokról beszélt.
A továbbiakban Kranovszky Nagy Andrea, a Magyar Nemzeti Kereskedő Ház Aradi regionális irodavezetője, az MNKH Közép- EUrópai Kereskedelemfejlesztési Hálózat Kft. romániai tevékenységét mutatta be, ismertetve az üzleti, illetve a pályázati lehetőségeket is, kiemelve a 40 év alatti gazdákat támogató pályázatot, amire szeptember 15-ig lehet jelentkezni. Ezt követően magyarra fordította annak a Temes megyei zöldségfeldolgozó vállalkozónak az ajánlatát, akinek a cége évente 2 ezer tonna zöldségfélét dolgoz fel, szerződéses alapon történő felvásárlással, bizonyos mértékű előfinanszírozással.
Utána Gáll-Tamás Mihály, az Aradi Mezőgazdasági Szaktanácsadó Iroda főtanácsosa a romániai magyar gazdák érvényesülési lehetőségeiről értekezett.
A TERAGRO Kft. megbízottja, dr. Pénzes Éva az ökológiai termelésnek a mezőgazdaságra gyakorolt előnyeit ecsetelte, illetve az általa képviselt vállalat termékeit ismertette.
Miután megválasztották a pörkölt elbíráló bizottság tagjait – Tánczos Barna elnök mellett Farkas Viktória és Sebestyén Csaba személyében –, és válaszoltak a jelen lévők által felvetett kérdésekre, véget ért a szakmai konferencia.
Kiállítók között
A vásárcsarnokban kiállítók között nézelődve sok tejterméket, méhészeti és sütőipari terméket, édességeket, kézműves termékeket láthattunk. Az AMMGE standján idén is Csipkár Imre Fazekasvarsándon gazdálkodó fűszerpaprika-termesztő, -feldolgozó termékei mellett a Tulipán Kft. borait, illetve a nagyzerindi Szénási házaspár mézeskalácsait és a feleség hímzéseit kínálták. Amint Schmak András cégtulajdonostól megtudtuk, a Tulipán Kft. standján finom magyarországi borokat, ugyancsak magyar szakácskönyveket, illetve Aradi szuveníreket, apró ajándékokat kínáltak. Csipkár Julianna és a férje, Imre az idei termésről elmondták: mivel fóliasátorban termesztik, az nagyjából minden évben azonos mennyiségű. A minőségre sem lehet panasz, hiszen az őrleményt rendszeresen felvásárolja az évek óta visszajáró klientúra.
A szabadtéri hatalmas szín alatt szervezett állatkiállításon galambokkal, tyúkokkal, rucákkal, nyulakkal, kutyákkal, mangalica sertésekkel, juhokkal, szarvasmarhákkal, lovakkal ismerkedhetett a sok látogató. A szín hűvösében az állatok kiválóan viselték a szeptember eleji meleget. Ugyancsak szabadtéren rengeteg mezőgazdasági gép, berendezés volt megtekinthető.
Pörköltértékelés, kellemes együttlét
Közben a kiállító területen kívül felállított bográcsokban a Majláthfalvi Gazdák őzpörköltet, Khell Levente és Homolka Ervin az újAradi RMDSZ malacpörköltjét, míg a zimándközi Szabó Sándor ugyancsak sertéspörköltet, illetve egy másik bográcsban birkapörköltet főzött.
Tánczos Barna szenátor, zsűrielnök az eredményhirdetés előtt kiemelte a finom pörköltek kiváló ízvilágát, amelyeknek az alapos kóstolgatása után a következő eredmény született: a III. díjat megosztva a majláthfalvi, Nyári Imre vezetésével készült őzpörkölt és a Szabó Sándor sertéspörköltje, II. díjat Szabó Sándor birkapörköltje, míg az I. díjat a Khell–Homolka kettős malacpörköltje vitte el. Különdíjat kapott az újkígyósi Pallér Imre és felesége által készített savanyúdinnye.
Egy csíkfacsárdi, Péter Sándor nevű fiatalembernek leégett a csűrje, ahol állatai, takarmánya, komoly javai pusztultak el, ezért a helyi összefogásról a sajtóból értesülve, Pallér Imre István újkígyósi gazdálkodó úgy döntött, hogy az Arad Megyei Magyar Gazdák segítségével – amelynek maga is tagja –, 50 kiló lucernamagot küld neki, hogy a jövő évi takarmányát biztosíthassa, mert a magyarság túlélésének az összefogás a záloga.
Nem is a pörköltek értékelése, hanem a közös elfogyasztása, a Majláthfalvi Gazdák által kezdeményezett nótázás, a kellemes együttlét, a közös jövőtervezés, összetartozásunk érzésének a megélése volt a legfontosabb. Köszönet érte a szervezőknek, a támogatóknak egyaránt.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

FISZ Karaván Kolozsvári helyszínnel is
Komoly szakmai figyelmet fordított a határon túli magyar irodalmak működésére története során a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), az elmúlt években közös kiadói projektek, konferenciák, kritikai műhelyek, szerzői estek valósultak meg. A FISZ Karavánok célja a megkezdett hagyomány újszerű folytatása: egyszerre, egy időben felolvasó-utakat indítani a Kárpát-medence négy irányába, négy helyszínre (Budapest, Pozsony, Kolozsvár, Újvidék).
A szervezők tájékoztatása szerint a különböző régiók emblematikus szerzői és a FISZ fiatal alkotói ennek jegyében olvasnak fel szeptember 16-án, pénteken, romániai idő szerint este 7 órától, olyan esemény-láncolatot teremtve, amely „mediálisan összegyűjti, egyben szétszórja, egyszersmind kiterjeszti szövegek és alkotók jelenlétét”. Ennek nyomán, az internet nyújtotta kommunikációs lehetőségeket kihasználva hálózati felolvasásban gondolkodnak a szervezők.
Szabadság (Kolozsvár)

Kerítést építenek a román–szerb határon?
Mihamarabbi intézkedéseket sürget a Bukaresti kormány részéről a migránshullám feltartóztatása érdekében a Temes megyei önkormányzat elnöke.
Sorin Grindeanu arra következtet az illegális határátlépéseknek az elmúlt hetekben a román–szerb határon tapasztalható növekedéséből, hogy a közeljövőben fokozott nyomás nehezedik majd a bánsági régióra, ami szerinte megfelelő válaszlépéseket igényel a román hatóságok részéről.
„Jó lenne, ha az illetékesek nem Bukaresti és szebeni fejjel gondolkodnának, miszerint az ország közepén amúgy sem haladnak keresztül a menedékkérők. Minden eshetőségre fel kell készülni, ha figyelembe vesszük, hogy Szerbia irányából szárazföldi úton Temes és Krassó-Szörény megyén keresztül érkezhet migránshullám. Nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy adott esetben a határ menti települések polgármestereivel Bukarest számára nem tetsző döntéseket hozzunk” – nyilatkozta a Pressalert.ro Temesvári hírportálnak a szociáldemokrata (PSD) politikus.
Egyre többen próbálkoznak az illegális határátkeléssel
Grindeanu felhívta a figyelmet, hogy noha a hazai rendvédelmi szervek korábban azt jósolták, Romániát elkerüli a menekültek útvonala, az elmúlt hetekben egyre többen próbálkoznak az illegális határátkeléssel a szerb–román–magyar hármas határ térségében. A 2012-től az idei helyhatósági választásokig képviselői mandátumot betöltő, a Victor Ponta vezette kormányban a távközlési miniszteri tisztséget ellátó önkormányzati vezető közölte, az érintett települések vezetőivel konzultálva arra a következtetésre jutott, hogy a polgármesterek többsége magyar mintára kerítést építene a román–szerb határszakaszon. A tanácselnök a portálnak adott interjúban leszögezte: ezt végső megoldásnak tartja, de egyáltalán nem zárja ki.
Grindeanu állásfoglalása azért is érdekes, mivel Victor Ponta volt kormányfő, a PSD egykori elnöke tavaly „szégyenletes magatartásnak” nevezte, hogy Magyarország kerítést épít déli határán, a Bukaresti külügyminisztérium pedig helytelenítette, amikor a Budapesti kormány bejelentette: adott esetben a Romániával közös határán is drótakadályt emel.
Elvárják, hogy Bukarest tartóztassa fel a menedékkérőket
Darius Postelnicu, a román–szerb határ mentén fekvő Zsombolya polgármestere kedden a Krónikának elmondta, nem kívánja megszabni a Bukaresti kormánynak, hogy milyen módszereket alkalmazzon, de elvárja, hogy tartóztassa fel a menedékkérőket. „Nincs szükségünk migránsokra, amerre jártak eddig, mindent csak feldúltak” – szögezte le a kisváros liberális ( PNL) elöljárója, hozzátéve, kerítésépítésről szóló konkrét információk nem jutottak el hozzá, ő pedig nem egyeztetett ilyesmiről a tanácselnökkel. A polgármestertől megtudtuk, a rendvédelmi szervek körében a határ menti térségben foganatosított átcsoportosítás nyomán Zsombolyán már nem teljesítenek szolgálatot csendőrök, helyi rendőrség pedig nem működik.
Egyelőre nem tartja indokoltnak kerítés felhúzását Radu Asaftei, Nagyszentmiklós alpolgármestere, aki szerint eddig elégséges módszernek bizonyult, hogy egy kétoldalú egyezmény alapján a román hatóságok visszatoloncolják Szerbiába az illegális határátlépőket. A liberális elöljáró lapunknak elmondta, a határ menti városban nem bukkantak fel migránsok, a zöldhatáron átlépő menekülteket pedig eddig sikerrel feltartóztatták a határőrök.
Az elmúlt napokban több mint félszáz határsértőt fogtak el
Románia augusztus közepétől megerősítette délnyugati határainak védelmét, a határrendészet mellett a csendőrség és a rendőrség egységei is bekapcsolódtak a határvédelembe, és munkájukat éjjel-nappal felderítő helikopter segíti. Az intézkedés szükségessége beigazolódott, mivel migránscsoportok azóta naponta próbálnak Románián keresztül Magyarországra átjutni a zöldhatáron. Az elmúlt napokban összesen több mint félszáz határsértőt fogtak a román határőrök, akik immár azzal is szembesülnek, hogy egyre többen veszik az irányt Nyugat-Európába az ENSZ menekültügyi főbiztosságának Temesvári vészhelyzeti tranzitközpontjában elszállásolt menedékkérők közül.
A határőrség országos parancsnokságának tájékoztatása szerint hétfőn este újabb migránscsoportot fogtak el Nagyszentmiklós közelében, a tizenöt határsértő közül nyolcan afgánnak, négyen koszovóinak, ketten pakisztáninak, egy pedig iráninak mondta magát. Kedden ugyanakkor ketten vízbe fulladtak, öten pedig eltűntek, miután Romániába igyekvő menekültek egy csoportjának csónakja felborult a Duna bolgár szakaszán, Vidin térségében.
Az MTI tudósítója a helyszínen kedden azt tapasztalta, hogy megerősítették a szerb–román határ Magyarországhoz közeli szakaszának őrzését, a területet járőrökkel és hőkamerákkal felügyelik a román hatóságok. A térséget egy Óbébán telepített hőkamerával figyelik meg a határrendőrök, a berendezés mintegy 14 kilométeres távolságból észleli a zöldhatár felé közeledők mozgását.
Petre Nicola, a Temes megyei határrendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, a fokozott ellenőrzés bevezetése óta száz határsértőt fogtak el a térségben, egész évben pedig 230, Afrikából, illetve Ázsiából érkezőt tartóztattak föl, főként a hármas határhoz közel eső települések közelében. Nicola hozzátette, a román hatóságok észlelik a jeleit annak, hogy a területen embercsempészek dolgoznak. Az elmúlt időszakban többször sikerült is ilyen csoportokat leleplezni, és eljárást indítani ügyükben.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Egyszerre négy helyszínen olvasnak fel a Fiatal Írók Szövetségének meghívottai
Négy városban, Budapesten, Pozsonyban, Kolozsváron és Újvidéken egy időben zajlik pénteken, romániai idő szerint 19 órától a Fiatal Írók Szövetsége által szervezett FISZ Karaván.
Az eseményen a régiók jeles szerzői és a FISZ fiatal alkotói fognak felolvasni, a különböző helyszínek pedig virtuálisan (egy-egy kivetítőn) kapcsolódnak össze, így mind a négy helyszín közönsége bepillanthat a többi helyszín eseményébe is. A felolvasások a világhálón is követhetők lesznek.
A Fiatal Írók Szövetsége közleményében kitér arra is, hogy eddigi történetük során is komoly szakmai figyelmet fordítottak a határon túli magyar irodalmak működésére.
A Budapesti Kelet Kávézó és Galériában Balázs Imre József, Gál Soma, Kabai Lóránt, Purosz Leonidasz és Szőllőssy Balázs, a Kolozsvári ulgakov Irodalmi Kávéházban André Ferenc, Bajtai András, Hyross Ferenc, Horváth Benji, Kulcsár Árpád és Visky Zsolt, a Pozsonyi Magyar Intézetben Bödecs László, Csehy Zoltán, Korpa Tamás, Szalay Zoltán, Száz Pál és Tőzsér Árpád, az újvidéki Forum Házban pedig Ayhan Gökhan, Bíró Tímea, Fehér Miklós, Izsó Zita, Jódal Kálmán és T. Kiss Tamás olvas fel műveiből.
Krónika (Kolozsvár)

Gazdag évad elé néznek a Sepsiszentgyörgyi színházkedvelők
Bőven van miből válogatniuk a Sepsiszentgyörgyi színházkedvelőknek, a városban négy magyar társulat kezd évadot. A Tamási Áron Színház szerda este tartja az első bemutatóját, de az M Stúdió, a Cimborák Bábszínház és az Osonó Színházműhely is várja a közönséget.
Klasszikus és kortárs drámákat egyaránt bemutatnak a Sepsiszentgyörgyi színházak a most kezdődő évadban. A Tamási Áron Színház az új évadban öt bemutatót tervez, az érdeklődők pedig új honlapon érhetik el a társulattal kapcsolatos legfrisseb információkat. A Gyulai Várszínház, a Háromszék Táncegyüttes és a Tamási Áron Színház közös produkciójának, a Sardar Tagirovsky által rendezett Zongotának a Sepsiszentgyörgyi bemutatójára egyébként szerda este 19 órától kerül sor a színház Nagytermében – ez az évad első bemutatója is egyben. Az előadás, ami Tamási Áron Zöld ág című regényének a továbbgondolása, egyfajta emlékállítás és tisztelgés a színház névadója halálának 50. évfordulója alkalmából.
A második előadást Kövesdy István rendezi Igor Bauersima kortárs svájci drámaíró norway.today című szövegéből, amely két fiatal elvágyódását és menekülési kísérletét meséli el. A szilveszteri produkciót, Ray Cooney brit drámaíró Pénz az égből című bohózatát Zakariás Zalán állítja színpadra, amely a pénz hatalmát abszurd, humorral teli helyzetekkel és tévedésre hajlamos szereplőkkel ragadja meg.
Porogi Dorka Bertolt Brecht A városok dzsungelében című rendezésével olyan a kérdéseket vet fel, mint: mire születünk? Hogyan kell élni? Mit tehetünk egyáltalán a világ ellenében, például egy olyan világ ellenében, ahol nap mint nap hajókon összezsúfolódott tömegek fulladnak a tengerbe? Az évad legutolsó előadását Alexandru Dabija rendezi, Harold Pinter Ünnep című darabja alapján. A szöveg hétköznapi beszélgetésekkel indít, amelyekből később rejtett szerelmi viszonyok és a gyűlölködés lehetősége bontakozik ki.
Az új bemutatók mellett továbbra is műsoron mAradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai: a Vízkereszt, vagy amire vágytok és a Liliom, a színház igazgatója Bocsárdi László, az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky és a Jegesmedvék Zakariás Zalán rendezésében. Mindemellett felújításra kerülnek olyan meghatározó előadásaik, mint A csoda és A fösvény Bocsárdi László, Az ezredik éjszaka Zakariás Zalán és a Kaisers TV, Ungarn Porogi Dorka rendezésében. Az új évad produkcióira a Városi Kulturális Szervezőirodában vagy onlie válthatók jegyek és bérletek.
Táncszínházi western az M Stúdiótól
A Sepsiszentgyörgyi M Stúdió mozgásszínház visszatérő és új alkotókkal egyaránt dolgozik. Az évad első bemutatóját Fehér Ferenc rendezi, akinek nevéhez az előző évek két sikeres produkciója, a Kampf és a Személyazonosság kötődik. Fehér Ferenc ezúttal egy rendhagyó táncszínházi westernt állít színpadra, A Jó, a Rossz és a K**va Anyád című előadást, amelyet várhatóan december elején mutatnak be.
Az évad során két rendező is új színt hoz a társulat repertoárjába – fogalmazott közleményében a teátrum –, hiszen először dolgoznak együtt Radu Afrimmal és Bocsárdi Lászlóval. Radu Afrim Andrea Gavriliu koreográfus közreműködésével állítja színpadra a Bácsfalusy Ernőke csodálatos utazásai a garzonban című előadást, amely koprodukcióban készül a Sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színházzal. Bocsárdi László Bezsán Noémi koreográfussal fog színpadra állítani egy produkciót az M Stúdióban.
Bábok és arcok vonzásában
A Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház évadnyitó előadását kedden tartotta a Háromszék Táncstúdióban. Az előadás, A rest legényről című magyar népmese bábszínházi adaptációja. Az előadásban az alkotók az asztali bábjátszás és az árnyjáték technikáját ötvözik, a sajátos képi világ mellett pedig nagy szerepet játszik benne a népies zene. Az alkotók az előadást minden 3 év fölötti nézőnek ajánlják.
„Hogyan lehet valaki teljes értékű tagja a társadalomnak úgy, hogy az ő létigazsága nem egyezik meg az elfogadott szabályokkal és elvárásokkal? Ez a mese, a másság elfogadásáról szól. Jankó a világ szemében rest, mégis egyetlen jó cselekedettel olyan tudás birtokába jut, amivel bármit megtehet. Ő mégsem él vissza ezzel a helyzettel, ettől válik igazi mesehőssé” – olvasható a produkció ajánlójában.
A szintén Sepsiszentgyörgyön működő Osonó Színházműhely Galacon kezdi meg az évadot, ahol a Butterfly Effect ITF Független Színházi Fesztiválon mutatja be az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című produkcióját. A fiatalokat érintő társadalmi és szociális problémákról szóló, Fazakas Misi rendezte dokumentarista előadást eddig három kontinens 22 országának 170 településén mutatták be – közölte a társulat.
Krónika (Kolozsvár)

Csoóri Sándor öröksége
Ha a minap elhunyt Kossuth- és Herder-díjas Csoóri Sándor költészetét, esszéit, filmjeit nem is ismer(het)i minden magyar, szelleme bizonyára minden magyar lakásában jelen van immár több mint két évtizede, lévén hogy kezdeményezője volt a nemzet televíziójának, a Duna Televíziónak. Ennek létrehozásával tulajdonképpen – saját szavait idézve – „a szétszakadt magyar szigetek összecsatolását” lehetett végrehajtani. Csoóri Sándor hagyatéka ma még felmérhetetlen. Ezúttal az írói életmű egy-két vonását emelném ki.
Ha költészetét két szóban kellene jellemeznem, azzal a két fogalommal élnék, amit József Attila használt a magyar nyelv jellemzésére, hogy tudniillik nyelvünk ősi és modern. Költőnk viszont azt is kifejtette egy régen írt kiváló esszéjében (Szántottam gyöpöt, 1966), hogy az ősiséget magában hordó s az ő számára is alapvető költői forrást jelentő népköltészet, mindenekelőtt a népdal szemléleti elemeiben és művészi eljárásaiban mennyire modern.
Hasonlóan vélekedhettek a huszadik századi világirodalom nagyjai közül sokan, akiket Csoóri felmenőinek és szövetségeseinek tekintett. Egyikükre hivatkozva írta a példátlan támadássorozatot kiváltó Nappali hold című esszéjében (1990), hogy „az igazi költészet, az igazi irodalom mindig szembeszegülés az igaztalan élettel, s ugyanakkor a legforróbb vágyakozás is az igazságra.”
Mintegy ezt a gondolatot folytatva vetette papírra írói pályája vége felé azt, amit a költészet feladatának tartott: „Ma a költészet legizgatóbb föladata az, hogy a félrevezetett, a becsapott, a többszörösen is manipulált emberben újra fölébressze természetes ösztöneit és a saját határain is túlmutató képességét. Továbbá, hogy őrizze, védje, gazdagítsa nyelvünket, mert ha holnap és holnapután már nem lesznek nagy költők, a civilizáció aszályos körülményei között elsorvad a nyelv, s a sorvadástól pedig törvényszerűen meghanyatlik a gondolkodásunk.”
A költő részéről Adyra utalóan megfogalmazott intés ez az őrzőkhöz tehát, aki maga is volt egész írói pályája során – gazdagítván ősi és modern nyelvünket, illetve a gondolatszabadság jegyében szolgálva önismeretünket.
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az életek földjéről
Csoóri Sándor emlékére
Csoóri Sándor 60. születésnapjára (1990.) díszalbumot és irodalmi antológiát készítettek Budapesten a magyar költők írásaiból. Soha hasonló könyvet nem láttam, melyben annyi düh, lázadás, annyiszor a halál meg a magyar sors szerepelt volna, mint ezekben.
Csoóri vezéregyéniség volt már nemcsak az irodalmi, hanem a politikai mezsgyén is 1980 óta. A lélek senkiföldjén c. antológia szerzői mind mellette és a nemzet, a haza dolgaiban említették még a nevét is. Közelítsek hozzá idézetekkel ravatala mellett. Ettől nem lesz az díszesebb. Talán könnyebb lesz neki a hazai föld.
Kereszturi Dezső: Okos népek változzanak bár, hívek mAradnak önmagukhoz. De mi lesz veled Magyarország?
Faludy György: És mert nyíltan nem szabad/hirdetni, hogy magyarnak lenni átok:/ foggal s körömmel szaggattad magad.
Tornai József: Elég a hitehagyott szerelmekből, Isten/ malmainak elviselhetetlen nyikorgásából. – Annyi nemzeti elnyomás után és még akkor is abban, Csoóri gyorsíttatta a lassan őrlő malmokat...
Lászlóffy Aladár: No anyanyelv egyetlen iskolája,/ melyet soha, sehol se dics, se önkény/ nem bír lebontani, nem tud bezárni...– L. A. a hazáról hazabeszél, mindenünnét, az erdélyi magyarságért.
Orbán Ottó: Nem a szabadság zápora csíszolta arcunkat, csak a szemcsés idő.
Tandori Dezső: Attól győzzük reménnyel, hogy hátha a reményt is velünk is győzik.
Kiss Benedek: Ím, népünk életrajza, a történelmünk!/ Lásd: a hazám, hazád!
Csiki László: Erdély kiköpött és ál fiai között... Miképp taníthat erkölcsre mégis, ki olyant nem tanulhatott.
Czegő Zoltán: Hulljon vissza rózsaszín talpaid körül mindaz,/ mi bokádig sem ér föl.
Döbrentei Kornél: S a jegyre osztott délibábban stilizált éh.
Ferenczes István: Egy férfi baktat felénk át a Hargitán/ a Duna fojtogató kígyóit/ vonszolva maga után.
Kovács András Ferenc: Feketetói vásár. Csucsa fölé szállt szülőföldünk/ Ady széttépett bibliája.
Csoóri Sándor költészete, publicisztikája, a kommunista kormány parancsára történt kényszerű elhallgattatása is a nemzeti bibliához tartozott. Ma is ott a vonzata. Az erdélyi kortárs költők már akkor is hittek a közös nemzeti ügyben. Fentebb a példa is. Ezért a korabeli idézetek most, itt, az elhallgatásban az igazmondásért. Csurka István gondolatainak szalonképesítése fontos politikai feladat. Sokat tett ezért a Jobbik – igen, a Jobbik, melyre a nagy író sajnos utolsó években igen sok mocskot hordott méltatlan módon –, de tesz ezért a FIDESZ elnöke, illetve az ő szellemi holdudvara is.
Tellér Gyula, Bogár László, Drábik János elemzéseit szakmailag nehéz cáfolni, nem is szoktak velük vitába szállni a balliberális megmondóemberek. Orbán Viktor lenácizása is inkább a nyugati média és egyes nyugati politikusok szokása, Magyarországon a komolyan vétel igényével ilyesmit nem lehet állítani.
Ha hinni lehet a tudósításoknak, a Fidesz szokásos őszi kerti piknikjén Orbán Csurkát idézte: „Csurka István az SZDSZ-ről szólva lehangolóan, de pontosan megragadta a dolgok lényegét: ők nem választást akarnak nyerni, hanem be akarnak ülni a zsűribe. Miként a nihilista elit is megragadta a zsűri pozícióját az európai intézményrendszerben. Ők azok, akik minden értékvitát elvetnek a politikailag korrekt beszédmód hazugsága mögé bújva.”
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Sass Kálmán-szobrot ígért Lezsák Érmihályfalvának
Kárpát-medence-szerte folynak az előkészületek az 56-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának megünneplésére. Az emlékév kapcsán Érmihályfalvára (Bihar m.) érkezett Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke is, aki Sass Kálmán-szobrot ígért a kisvárosnak.
A közéleti személyiség Sass Kálmán ’56-os mártír lelkész egykori templomában osztotta meg az anyaország üzenetét a helybéliekkel, illetve a kerek évforduló kapcsán 1956, te csillag címmel tartott rövid beszédet. Ugyanakkor ígéretet tett egy Sass Kálmán-szoborra is, amelyet a Lakitelki Népfőiskola Alapítványon keresztül (a magyar kormány és az Országgyűlés támogatásával) ajándékozna a helyi gyülekezetnek.
A hét végi eseményen jelen volt az 1958-ban kivégzett lelkipásztor fia, Sass István Huba is, akit édesanyjával és testvéreivel apjuk letartóztatása után hosszú évekre a Baragánba (dél-romániai puszta) deportáltak.
Az Erdélyi Magyar Néppártot Zatykó Gyula országos alelnök képviselte, aki a szervezet nevében üdvözölte az anyaországi politikust, megköszönvén a helyi magyar közösség nevében a nagylelkű felajánlást, kitérve arra is, hogy Sass Kálmánt a román állam mindmáig nem mentette fel a hazaárulás vádja alól, így az elmúlt évtizedekben csak a helyi református gyülekezet ápolhatta méltóképpen emlékét. Koszorúikat a templom falán lévő emléktáblánál helyezték el, majd a Sass Kálmán emlékteremben megtekintették a kivégzett lelkipásztor hagyatékából készült állandó kiállítást is. A vendégek az 56-os mártír temetői emlékoszlopánál is lerótták kegyeletüket.
A város RMDSZ-es elöljárói nem vettek részt az eseményen.
Sütő Éva
itthon.ma//karpatmedence

A székely zászlóval kapcsolatos „érzékenységre” figyelmeztette a Bukaresti külügy az amerikai nagykövetséget
A székely zászlóval kapcsolatos „érzékenységre” figyelmeztette a Bukaresti külügyminisztérium az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetségét szerdán, miután Hans Klemm amerikai nagykövetről olyan fotó jelent meg a román médiában, amelyen egyajándékba kapott székely zászlót tart Kovászna megyei elöljárókkal közösen.
A Bukaresti külügyminisztérium egy szerdán kiadott közleményében elismeri: az Amerikai Egyesült Államok nagykövetének munkaköri leírásába tartozik, hogy helyhatóságokkal konzultálva személyesen tájékozódjék a fogadó ország realitásairól.
„Az ilyen látogatások egyik előfeltétele a létező érzékenységek ismerete és figyelembe vétele. Ezt az álláspontunkat amerikai partnereinkkel is tudattuk a Bukaresti nagykövetséggel folytatott megbeszélés keretében” – olvasható a román külügyi közleményben.
A román hírtelevíziók többsége először úgy értelmezte az erről szóló külügyi közleményt, hogy a tárca bekérette a diplomatát, ezt azonban Ionut Valcu külügyi szóvivő később az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta. „Szó sincs bekéretésről, a miniszternek egyetlen találkozó sem szerepel a programjában” – idézte a hírügynökség a szóvivőt.
A Bukaresti külügy kifejezte meggyőződését: látogatásai alkalmával a nagykövet megismeri a Románia által meghonosított interkulturális modellt, a romániai kisebbségek által élvezett jogokat, amelyek – a kommüniké szerint – mindenben megfelelnek a vonatkozó nemzetközi szabványoknak.
Szerdán a román televíziós és online médiaorgánumok többsége – többnyire elítélő kommentárok kíséretében – tette közzé azt a fotót, amelyen Hans Klemm, az Egyesült Államok romániai nagykövete egy székely zászlót tart a kezében Antal Árpád Sepsiszentgyörgyi polgármester, Kató Béla református püspök és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke társaságában – többnyire kifogásoló kommentárok kíséretében.
A fotót kedden posztolta Facebook-oldalára a Sepsiszentgyörgyi polgármester. A román nyelvű kísérőszöveg szerint Hans Klemm aznapi Háromszéki látogatásakor egy székely zászlót kapott ajándékba vendéglátóitól. A polgármester azt is megjegyzi: a székely zászló mára már annak a tisztelethiánynak a szimbóluma is, amelyet a román hatóságok tanúsítanak a székely közösséggel szemben.
Az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetsége a székelyzászlós fotót kifogásoló sajtókommentárokra reagálva közleményben tudatta: Hans Klemm „Románia egészében az Egyesült Államok nagykövete”, rendszeresen utazik a országban, és a román társadalom különböző csoportjaival találkozik.
„Az Egyesült Államok Románia szövetségeseként és stratégiai partnereként üdvözli és támogatja a romániai demokráciát és Románia erőfeszítéseit, amelyek a demokratikus intézmények megerősítését szolgálják a társadalom valamennyi szegmensének egyenlő és teljes részvétele által” – olvasható az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetségének közleményében.
MTI
Székelyhon.ro

Önkéntes gyűjtőmunkával feltérképezett sírkeresztek
A közel kilencszáz sírban több mint 1900 elhunyt nyugszik a csíkszentmártoni temetőben – derül ki a csíkcsekefalvi Vitos Antal által összeállított tanulmányból, amelyben a helyi temető és templomkert sírfeliratait vette számba.
A csíkszentmártoni temető és templomkert sírfeliratait térképezte fel a csekefalvi Vitos Antal, a begyűjtött adatokat kiadványba foglalta össze, amelyből egy példányt a helyi plébánia rendelkezésére bocsájtott – hívta fel a figyelmünket a rendhagyó munkára Vakaria Béla helyi plébános.
Fellapozva a feljegyzéseket érdekes információkra bukkantunk, így felkerestük a tanulmány készítőjét is. Vitos Antal érdeklődésünkre kifejtette, tavasszal érzett egy belső késztetést arra, hogy összeállítsa a temetőben és templomkertben nyugvó halottak névsorát. Mivel rokkantnyugdíjas, ideje engedte, hogy több hónapon át vizsgálja a kereszteket, feliratokat, sőt szükség esetén a régi kőkereszteket meg is tisztította, hogy kiolvashassa az azokra írtakat. Mint fogalmazott, míg más hívek rendszerint munkával, adományokkal támogatják az egyházközséget, ő egészségi állapota miatt ezt nem teheti meg, így ezzel a munkával próbált segíteni.
Kiemelte azt is, hogy a gyűjtőmunka során jött rá, hogy nem tudja a teljes névsort összeállítani, mivel sok elhunyt neve már, illetve még egyetlen sírfeliraton sem szerepel – így az elkészült névsort részlegesnek tekinti. Az adatok begyűjtéséhez kora tavasszal fogott hozzá és a nyárig járt ki a temetőbe anélkül, hogy testvérén kívül bárki tudott volna elképzeléséről. A hangsúlyt elsősorban a régi sírkeresztek feliratainak megörökítésére helyezte. Látva az érdekesebbnél érdekesebb feliratokat, úgy döntött, hogy témakörökként csoportosítja majd a feliratokat.
Így az írógéppel megírt tanulmányban a régi sírkövek, kripták feliratai mellett bekerültek többek között a különleges, a legrégebbi, a régi papi sírok, a fiatalon elhunyt szülőanyák, a gyermekek, a gyilkosságok áldozatainak emlékére állított kőkeresztek feliratai is.
Vitos Antal továbbá összegyűjtötte a kiolvasható sírfeliratokon szereplő száz ritka családnevet és ötvenöt ritka keresztnevet, a feliratokról megállapítható leghosszabb özvegységekre is rávilágított, amelyek 41–59 év közöttiek voltak. A dolgozatban ugyanakkor külön szerepel az ugyanabban az évben elhunyt 23 házastárs névsora, illetve annak a két házastársnak a neve, akik egy évben születtek és azonos évben haltak meg.
Továbbá azt is megtudhatjuk a feljegyzésekből, hogy a temetőben nyugszik Gergely Péter – a csíki Matuzsálem, aki 1885-ben született és 1988-ban hunyt el, illetve Illés Miklósné Nagy Ilona – aki átélte a XX. századot (1900-ban született, 2000-ben temették el). Mindezek mellett pedig arról a három rekordszámú halottat befogadó sírról is olvashatunk, amelyekben hét-hét halottat helyeztek örök nyugalomra 103, 92 és 79 év alatt.
A tanulmány összeállítójától azt is megtudtuk, hogy vizsgálódása alatt a temetőben és templomkertben összesen 883 megjelölt sírt számolt össze: 603 síremlékkel, 122 kőkereszttel, 122 vaskereszttel, 19 fakereszttel, 12 sírkőlappal, 3 kopjafával és 2 kriptával jelzettet. Ehhez pedig hozzáadódik a jelöletlen sírok száma. A sírfeliratok alapján 1907 halott – 1052 férfi, 855 nő – végső nyughelye a szentmártoni temető. Ehhez is hozzászámolandók azok is, akiknek neve már nem szerepel a sírköveken, illetve akiknek a számláláskor még nem volt feltüntetve.
Bárki elolvashatja
Beszámolója során Vitos Antal többször rávilágított arra, hogy nem szakszerű kutatást végzett, csak saját meglátásai alapján rendezte a begyűjtött információkat. Tette ezt azért is, mert ahogy az évek telnek, egyre nehezebb kiolvasni a feliratokat, a lejegyzett információk azonban fennmAradnak, a következő generációk számára hasznosak lehetnek. A sírhelyek könnyebb felismeréséért részekre osztotta a temetőt, a harangozói lakot, az anyakeresztet, illetve a két kriptát véve viszonyítási pontnak – így a leírtak alapján bárki rátalálhat a bemutatott sírokra – avatott be a Vitos Antal. Hozzátette, amikor az első példányt átadta a helyi plébánosnak, az azt javasolta, tegyék közkincsé. S habár nem ellenzi az ötletet, erre nem tud áldozni, de aki kíváncsi az összeállításra, annak szívesen odaadja a másodpéldányt.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Egy volt SRI-tiszt akarta lejáratni Laura Codruța Kövesit
Őrizetbe vette a szervezett bűnözés és terrorzimus elleni ügyészség (DIICOT) a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) egyik volt magas rangú tisztjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy magán nyomozóiroda segítségével le akarta járatni korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyészét.
A DIICOT szerdai közleménye szerint Daniel Dragomir az a személy, aki Laura Codruța Kövesit kompromittáló adatok megszerzésére bérelte fel az izraeli Black Cube magán nyomozóirodát. A gyanúsított korábban a SRI terrorelhárító részlegének vezetője volt. A DIICOT szerint boszúból akarta lejáratni Kövesit, ugyanis a DNA korábban a bíróság elé állította csúszópénz elfogadásának vádjával.
Az ügyben korábban már bűnvádi eljárás indult három izraeli állampolgár, a Black Cube alkalmazottai ellen. Ketten közülük a román sajtó értesülései szerint volt Moszad-ügynökök: Ron Weiner és David Geclowicz, akiket le is tartóztattak.
A DIICOT szerint Daniel Dragomir azzal bízta meg a Black Cube alkalmazottait, hogy zaklassák és háborgassák a DNA főügyészét és a hozzá közel álló személyeket. Fenyegető telefonhívások és informatikai adathalászás nyomán fel akarták törni Kövesihez közel álló személyek internetes postaládáját, így akartak kompromittáló adatokat gyűjteni a főügyészről.
itthon.ma//erdelyorszag

Köszönjük, Bukarest!
Az amerikai nagykövet nagy port kavart Székelyföldi látogatása több szempontból is jelentős számunkra. Már az figyelemre méltó, hogy két napot a helyszínen tájékozódott helyzetünkről, s bár igazi diplomataként kényes kérdésekben nem foglalt állást, az jelzésértékű, hogy a hatóságok által üldözött székely zászlóval fényképezkedett, és többször kimondta a Romániában tabunak számító Székelyföld nevet.
A diplomata látogatása jogsérelmeink egyfajta leltározására is alkalmat teremtett, és ezek közül alighanem a legdöbbenetesebb az egyházi visszaszolgáltatások ügye. Beigazolódott, amitől oly sokan tartottunk a Mikó-ügy kezdetén: a visszaállamosítás precedensértékűvé vált, az egyházi ingatlanok restitúcióját gyakorlatilag leállították. Kató Béla erdélyi református püspök egészen elképesztő adatot osztott meg: csak a múlt héten a magyar történelmi egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza a Bukaresti restitúciós bizottság. Huszonhat évvel a rendszerváltozás után tehát az amúgy is akadozó folyamat teljes leállításáról kell beszélnünk, a kommunisták által elkobozott ingatlanokat ócska trükkel, a jogállamiság látszatát keltve, szükség esetén az igazságszolgáltatás eszközeit is igénybe véve tartaná meg a maga számára a rabló román állam. A bajt tetézi, hogy igen nehéz küzdeni azzal a módszerrel, amelyet alkalmaznak, éspedig hogy az egyház kéréseit mondvacsinált okokra hivatkozva elvetik, a bíróságokon pedig a restitúciót elrendelőket elítélik – mint Markó Attila esetében történt. Az egyedüli lehetőséget a változásra talán a diplomácia, a külpolitika jelentheti – az amerikai nagykövet Székelyföldi látogatása azért oly fontos, mert alkalmat jelentett rávilágítani a restitúció akadályoztatására és a „példás román kisebbségpolitika” nemzetközi szinten alig ismert árnyoldalaira. Ezt az alkalmat a Székelyföldi önkormányzati vezetők és az egyházi elöljárók igen jó érzékkel használták ki, s ha valami, hát akkor az amerikai, a nyugati nyomásgyakorlás kétségkívül hasznos lehet számunkra. Miként hasznunkra válhat az a román felhördülés is, amely Hans Klemm székely zászlós fotóját követte. Tegnapi közleményében ugyan a Bukaresti külügyi tárca kínosan kerülte „bekéretés” kifejezést – vicces is lenne az, nem is annyira a román–amerikai stratégiai partnerség, inkább az erőviszonyok okán –, azt viszont hangsúlyozta, hogy a nagykövettel folytatott „beszélgetésen” rávilágítottak arra, hogy az „ilyen látogatások” „esetleg létező érzékenységek megértését és figyelembevételét is előfeltételezik”. Hans Klemm így aztán a saját bőrén tapasztalhatta: mind egy szálig igaz, amit a Székelyföldi önkormányzati vezetők mondtak neki a székely jelképek üldözéséről, a román hatalom kettős mércéjéről, a restitúció leállításáról.
Mi pedig köszönetet mondhatunk Bukarestnek, amiért kibillenve a kisebbségek részére minden jogot példaértékűen biztosító mintaállam szerepéből, az amerikai kormány képviselője előtt is kivillantotta foga fehérjét!
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A lelépett ügynök (Egy megfigyelt család /23./)
A nemzeti kommunista diktatúra leáldozásának évében, 1989-ben „Antonescu” informátor olyan vádakat fantáziált rólam, ami meghaladta az eddigi valamennyi rám állított ügynök képzeletvilágát. Az emberi gonoszságnak, az ártani akarásnak aligha lehet határa...
„Antonescu” az U. M. 0110 ügyosztálynak dolgozott. Ez az ügyosztály a Szovjetunió és vele szövetséges országok csehszlovákiai katonai támadása (1968) után létesült Victor Neculicoiu tábornok vezetésével, és a „baráti” szocialista (értsd a Varsói Szerződés) államokban kém- és kémelhárító tevékenységet végzett. Figyelme elsősorban a Szovjetunióra és Magyarországra irányult. Fontos célterülete volt Jugoszlávia és végül az afrikai, ázsiai és dél-amerikai proszovjet országok. Az ügyosztályban 264 tiszt, 8 magas szintű kommunikációs és operatív képesítéssel rendelkező tiszt, 15 altiszt és 17 civil alkalmazott dolgozott. Ez a viszonylag kevés „káderrel”, de hatékonyan dolgozó ügyosztály egyike volt Ceauşescu bizalmatlanságból és üldözési mániából született létesítményeinek. A kommunista diktátor mindig is a Szovjetuniót és Magyarországot tekintette Románia első számú ellenségének. „Antonescu” olyan foglalkozású ügynök volt, aki sport- vagy kulturális tevékenysége révén gyakran „gyanútlanul” megfordulhatott külföldön. Több dokumentum – ezekből közreadok néhány részletet – teszi egyértelművé, hogy elsősorban Magyarországon teljesített megbízatást. Ő jelentette a Securitaténak, hogy jelentős összeget (22 millió forintot) örökölök Magyarországon elhunyt, gyermektelen, jómódú nagybátyám hagyatékaként, amelyet Erdély függetlenségéért harcoló szabadcsapatok romániai beavatkozására akarok fordítani (1. dokumentum) „Antonescu” feladata volt kideríteni e (rém)hír körülményeit itt és Magyarországon (2. dokumentum). Amikor az év vége felé újból ellenőrizni akarták (3. dokumentum) a Securitate számára is egyre valószínűtlenebb információt, kiderült, hogy a (családostul) külföldre távozott „Antonescu” nem tér vissza az országba (4. dokumentum).
De ki lehetett ez az önös céljait az én rovásomra megvalósítani akaró csirkefogó? Csak megközelítő, kizárásos alapon történő feltételezésem van. Az általa adott jelentések 1989 első hónapjaiból valók. Közlésének az ellenőrzésére már az év vége felé került volna sor. Ekkor jöttek rá, hogy az, akit családostul kiengedtek, már nem jön vissza. Az illetőnek hozzám (térben is) közel állónak és megbízhatónak tűnő embernek kellett lennie. Aki szándékosan (vagy csak túlbuzgóságból?) elvetette a sulykot az örökségemmel kapcsolatosan. A 22 millió legalább öt-hat jogosulté volt, persze így is szép összeg. Somogyvári házacskát és telket vettünk belőle testvéreimmel együtt. Egy ismerősömre korlátozódik a gyanúm. Hazajöttekor kerülte a velem való találkozást. Szomorú vagyok inkább, mint haragos, s nem bánnám, ha megkeresne.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Történelmi hiba az EU hallgatása kisebbségi kérdésben
Személyes meggyőződésem, további negyvenmillió európai polgárral együtt, hogy történelmi hiba az a makacsság, amellyel az Európai Unió a szőnyeg alá söpri az európai nemzeti és nyelvi kisebbségek problémáit, hangsúlyozta Winkler Gyula írásbeli hozzászólásában, melyet annak kapcsán nyújtott be, hogy szerdán az Európai Parlament plénuma Strasbourgban az Európai Bizottság elnökének évértékelő beszédét vitatta meg. Az EP-képviselő annak kapcsán fogalmazott eképpen, hogy Jean-Claude Juncker azzal zárta az Unió helyzetéről szóló beszédét, hogy „a történelem nem minket, hanem tévedéseinket fogja számon tartani”.
„Az Európai Unió helyzetéről szóló évértékelő beszédben ezúttal sem hangzott el egyetlen szó sem arról a témáról, amely közvetlenül érint negyven millió európai polgárt. Örvendtem, hogy kimondta: Európa nem lehet olvasztótégely, amely megöli az identitást, viszont a beszédében Jean-Claude Juncker egyetlen utalást sem tett az európai nemzeti és nyelvi kisebbségekre” – emelte ki az írásbeli hozzászólásban Winkler Gyula.
Az EP-képviselő értékelte az évértékelő beszéd kiegyensúlyozottságát, amely a pozitívumokra és az EU előtt álló kihívásokra egyaránt kitért, Jean-Claude Juncker szólt a gazdákhoz éppúgy, mint az európai iparágak képviselőihez, beszélt a digitális gazdaságról, fiatalok esélyeiről, de az idősek gondjairól és a szociális méltányosság szükségességéről is, nemcsak olyan témákat érintve, amelyek az EU kompetenciái, hanem tagállami feladatkörökben levő döntéseket is taglalt.
„Egyetértek azzal, hogy módosítani kell a Lisszaboni Szerződést, hogy legyen egy EU-s külügyminiszter, de ugyanakkor szükség van egy olyan európai biztosra is, akinek hatáskörébe tartoznak a nemzeti és nyelvi kisebbségek problémái. A Bizottság politikai akaratára van szükség ahhoz, hogy megszülessen az uniós nemzeti kisebbségvédelmi keretrendszer” – mutatott rá Winkler Gyula, emlékeztetve, hogy az EU lakosságának 8 százaléka valamely történelmi nemzeti kisebbség és nyelvi közösség tagja, ami negyven millió európai polgárt jelent.
Írásbeli hozzászólásában az EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy ellentmondás tapasztalható a Bizottság elnökének felhívása, amely szerint jobban oda kellene figyelni a polgárokra, és a között, ahogyan a Bizottság elutasította a Minority Safe Pack – kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést, amelyet az RMDSZ indítványozott az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója ( FUEN) tagjaként. „Meg kell hallgatnunk a polgárokat és ezt gyakrabban kell megtennünk, fogalmazott Juncker, ám az RMDSZ és a FUEN által közösen indított Minority Safe Pack polgári kezdeményezést a Bizottság elutasította” – mutatott rá Winkler Gyula.
Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Nyugati Jelen (Arad)

Magyarságról, megmAradásról
Áll a tavaly óta immár hatvanas éveibe lépett, falstaffi termetű férfiú a terem, a Jelen Ház mintegy harmincöt-negyven fős hallgatósága előtt, és beszél, szépen, érdekesen, s az ingébe tűzött kicsiny mikrofonnak köszönhetően hallhatóan is. Rögtön az fut át rajtam: sokat veszített, aki nem jött el erre az előadásra. Aztán, miközben igyekszem lejegyezni néhány gondolatát, Zörgő professzor Kolozsvári egyetemi pszichológiai előadásai jutnak eszembe a régmúlt időkből. A professzor ugyanis lenyűgözően beszélt, hallgatói szájtátva élvezték előadását, a vizsgára készülő diák azonban szomorúan forgatta jegyzeteit, pláne elsőévesen: hogy is mondta, mit is mondott?
Harangozó Imre „törzsökös magyar földész családban” született a Békés megyei Újkígyóson, s mint a Wikipédián olvasom, gyermekkorától vonzódik a néprajz iránt. Gyűjtőútjai során bejárta az egész Kárpát-medenceét, különösen sok gyűjtőúton vett részt Erdélyben, Moldvában és a Bánságban. Kutató-, feltáró- és gyűjtőmunkájának java részét teszi ki az itt élő nemzettöredék megismerése, megismertetése. „Szenvedélyesen beszél nemzeti kincseinkről, legyen az népzene, népviselet, építészet, képzőművészet, népi vallásosság, vagy maga a nyelv. Szenvedélyesen gyűjti azokat a tárgyi és szellemi műkincseket, melyek máskülönben az enyészet sorsára jutnának”, szól az ismertető, amelynek tartalmát, bizonyára ügyetlenebbül, magam is megfogalmaztam volna.
Ennek a rendkívüli munkának a hozadékát mintegy húsz kisebb-nagyobb kötetben, sok szakcikkben tette közzé. Az 1990-es évek elején, amikor az Arad megyei MáriAradnán találkoztunk egyik gyűjtőútja során, elképedtem, mi mindent tud az akkor még meglehetősen fiatal kutató a templom népi vallásossággal kapcsolatos kincseiről (sokszorosan többet, mint mi, helybeliek), kedden délután, mostani előadásában többek között az fogott meg, hogy mennyire otthon van a Kárpát-medencei magyarság valamennyi élőhelyén, és milyen érdekesen, meggyőzően tudja a hasonlóságokat, közös gyökereket, a lényegi összefüggéseket felfedezni, és láttatni az egymástól ma távol, különböző országokban élő és sok asszimilációs hatásnak kitett magyarság körében.
Harangozó Imre kitágította látókörünket. Azzal kezdte: az apróságok teszik otthonossá a környezetünket, a közösség, amiben felnövünk, amely számtalan kisebb-nagyobb hatásával dönti el, hogy mivé leszünk. A közösséget a közös kommunikációs rendszer – nyelv, egyházi és világi szokások, népviselet stb. – tartja össze, továbbá a közös származás tudata (és itt megemlítette, hogy a magyar tudományosság mintegy másfél száz éve tévúton jár a finnugor eredet hangoztatásával, holott a magyarságban ősidők óta a hun-szkíta eredet él); a harmadik pillér a közös kultusz, vallás, a világról alkotott, a kereszténység előttről megmAradt közös kép. Ha e tartóoszlopok valamelyike ledől, mondta, „mint oldott kéve, széthull nemzetünk”. A közösségi tudat tart meg bennünket – persze, ha van kenyér és megélhetés, ami a szülőföldjén tartja meg az embert.
Az előadó egyébként nagyon sok rendkívül érdekes vonatkozását tárgyalta a profán és szakrális időnek, a népek együttélésének, a „régi atyák” tudásának és sok minden másnak, aminek kifejtésére egy rövid cikk keretében nincs mód, rendkívül érdekes összefüggéseket tárt fel a nem-szakember által észre sem vett jelenségek között. Néhány könyvét azonban az előadó felkínálta a közönségnek, ezek tanulmányozása bizonyára közelebb viszi az olvasót egy kiválóan felkészült néprajzkutató sok évtizedes munkája által feltárt tények interpretálásához.
A sikeres előadást az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad Megyei Szervezete rendezte a Szeretőm, földem, Erdély közösségépítő program keretében. A bevezetőt és zárószót Borbély Zsolt Attila, az Arad Megyei EMNT elnöke tartotta, az előadást bevezető és záró klip Murvai Miklós munkája.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Tábor táborra Válaszúton
A válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány épületei és kertje tanév közben az óvodások, elemisták zsivajától hangos, míg nyáron egymást érik a különböző korosztálynak szóló különféle táborok.
A szórványtábor, június 28-án indult, a szórványban élő alsó tagozatos gyerekek számára. A tábor minden napja mesével kezdődött, amit a sárkány írt a gyerekeknek. A levél tartalmazta az aznapi feladatot, és ha azt teljesítették, leesett a sárkány egy feje. Hét végére a félelmetes ötfejű barátságos királyfivá változott. A tábort királyi bál zárta, minden gyerek az általa készített tárggyal ajándékozta meg a királyfit. A sok ajándékból gyönyörű kiállítás lett, ahol mindenféle természetes anyagból (fa, filc, nemez, bőr) készített tárgy helyet kapott. Lovacska, ostor készült, de vásznat és tányért is festettek a táborozók. Gyöngyből különféle állatfigurák készültek. Üvegfestékkel is megismerkedtek a gyerekek, poharakat dekoráltak, alátét is készült hozzá. A díszítő motívumokat elleshették a múzeumból is, hisz a gazdag néprajzi gyűjtemény megtekintése is a program része volt. Nem telhetett el a hét népdal, néptánc, népi gyermekjátékok tanulása és gyakorlása nélkül, de kirándulás, népdalverseny, vetélkedő, kincskeresés is színesítette a programot. A kisdiákok élményekben gazdagan, magyar identitásukban megerősödve térhettek haza.
FODOR EMŐKE
Szabadság (Kolozsvár)

Magyar kormánytámogatással újulhat meg a szentbenedeki Kornis-kastély
A magyar kormány határon túli örökségvédelmi programjának részeként, három erdélyi magyar civil szervezet segítéségével újulhat meg néhány éven belül a Kolozs megyei Szentbenedeken található Kornis-kastély, a felújítás mikéntjéről jelenleg is folynak a tárgyalások – nyilatkozta a Krónikának Géher Ferenc, a műemlék épület tulajdonosa.
A Mikeháza községhez tartozó Szentbenedeken található műemlék épület múlt héten került a figyelem középpontjába, amikor szerdára virradóra ismeretlenek megpróbálták ellopni a bejárati kapu unikornisszobrait. Tiberiu Zelencz, a község polgármestere arra panaszkodott, hogy a műemlék épület leromlott állapotban van, már életveszélyes. Úgy vélte, a tulajdonosnak be kellene kerítenie birtokát, és figyelmeztetni a látogatókat a rájuk leselkedő veszélyre. Az elöljáró azt a lehetőséget is felvetette, hogy az önkormányzat uniós forrásokra pályázna a kastély rendbetétele érdekében, de ehhez meg kellene egyezniük annak tulajdonosával.
Géher Ferenc a Krónikának elmondta: érzelmi okokból nem áll szándékában eladni a kastélyt, és azt a magyar kormány örökségvédelmi programjának részeként, erdélyi magyar civil szervezetek segítéségével újítaná fel.
Tárgyalnak a felújítási tervről
A Kornis-örökös kifejtette, Pavel Goron volt mikeházi polgármester egyáltalán nem tanúsított érdeklődést a kastély iránt. Elmondta, Tiberiu Zelenczet lehet, hogy érdekli annak sorsa, de ő közben tárgyalt három erdélyi magyar szervezettel, akik hajlandók lennének együttműködni a műemlék megmentése érdekében. A szentbenedeki Kornis-kastély ugyanakkor a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ határon túli örökségvédelmi programjában is szerepel. „A kastély felújítása ott van feladatként a miniszteri, államtitkári asztalon. Sajnos, jelenleg nincs jogom tárgyalni Zelencz úrral, ugyanis harmadik féllel nem tárgyalhatok” – magyarázta Géher Ferenc.
Elmondta, a család határozott kívánsága, hogy a kastély a felújítást követően a magyar közösség céljait szolgálja, függetlenül attól, hogy az szociális, kulturális vagy oktatási jellegű. Mint részletezte, napokon belül tárgyalóasztalhoz ül a magyar kormány megbízottjával és a három erdélyi magyar civil szervezettel, és amint ezekkel megállapodnak, tárgyalni fog a mikeházi önkormányzattal is.
„Úgy gondolom, hogy bármi is lesz a megoldás, a község vezetését semmiből nem lehet kihagyni. Reményeink szerint azért jó néhány embernek munkát fog adni a majdani felújítás és a későbbi üzemeltetés is” – mutatott rá az együttműködés szükségességére Géher Ferenc.
A román hatóságok segítségére is számít
A tulajdonos szerint három épület felújításán gondolkodnak. Az egyik az úgynevezett új kastély, egy oszlopos, timpanonos, ezer négyzetméter alapterületű klasszicista épület, a másik a kaputorony felvonóhíddal, várárokkal, míg a harmadik az úgynevezett keleti bástya, amelyet Zöld bástyának is neveznek. Ha a munkálatok elkezdődnek, három-négy-öt éven belül használhatnák az épületeket, élet költözne a kastélyba, további munkalehetőséget teremtve a környékbeli embereknek.
„Egy biztos: nem akarunk belőle luxusszállodát csinálni, annyi pénz a világon nincs. Sok-sok millió euróba kerülne” – magyarázta Géher. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az épület szerepel a romániai műemlékvédelmi listán. „Azért egy kicsit a tulajdonos is elvárja, hogy a Bukaresti hatóságok segítsék, ha a kastély számukra is hivatalosan műemlék” – magyarázta.
Rámutatott, hogy a magyarországi műemlékvédelmi hivatal évente pénzt ad a magántulajdonban lévő műemlék épületek karbantartására, hiszen az az országnak, a megyének, a városnak is dicsőség. „A műemlékvédelmi hivatal arra van, hogy csináljon is valamit” – szögezte le Géher Ferenc.
Folyamatosak a rongálások
A Kornis-kastély tulajdonosa szerint rengeteg a gond, három hónapja a szamosújvári cserkészek 80 zsák szemetet szedtek össze, és vittek el a területről. Mint részletezte, a problémát az okozza, hogy a falu népe sok éve rendszeresen oda hordja a szemetet a kastély pincéjébe, a várárokba, a kastélyparkba, és úgy látszik, ezt a polgármester sem tudja megakadályozni.
„Hihetetlen, hogy amikor a másfél tonnás unikornist daruval megpróbálták elszállítani, és az egyik lezuhant a várárokba, az olyan volt, mint egy földrengés, és mégsem vette észre senki. Arra kérem a polgármester urat, hogy próbáljon rendet tartani és elérni, hogy fejezzék be azt a gyakorlatot, hogy rendszeresen, tonnaszámra odahordják a szemetet” – reagált a múlt heti rongálásra lapunknak a tulajdonos. Hangsúlyozta, a kastély területe magánterület, ráadásul életveszélyes, ezért azt fontolgatja, hogy körbekeríti a birtokot, amelyen egyébként a falu futballpályája is található, és amelyet a helyiek sok éve ingyen használnak.
Mint részletezte, már két alkalommal – mintegy nyolc éve, illetve három éve – leláncolta a bejáratot egy lakattal, és kifüggesztett tíz-tíz román és angol nyelvű táblát a következő felirattal: „Magánterület. Belépni életveszélyes és tilos”. „Nem fogja elhinni: másnapra ellopták a láncot és az összes táblát!” – számolt be lapunknak Géher Ferenc. Emlékeztetett, hogy a második világháború után a kastély még lakható volt, a műemlék jelenlegi állapotához az azóta is folyamatos szándékos rongálás vezetett. „Most mit csináljak? Mert nagyon nehéz. Ha baleset történik, rádől a fal valakire, nem lehetek hibás. Miért megy be valaki magánterületre?” – adott hangot aggodalmának a tulajdonos.
A kerítést is ellopnák
Géher Ferenc egyébként hétfőn délben kapott hivatalos levelet a mikeházi polgármestertől, amelyben az felszólítja az állagmegóvásra és a terület kitisztításra, erre a Kolozsvári ügyvédje fog válaszolni, mondta lapunknak. Hozzáfűzte, attól tart, hiába keríti körbe a birtokot, a kerítést is el fogják lopni. „Borzasztó nehéz így egyről a kettőre jutni. Reggeltől estig ezen dolgozom, most beszéltem kétszer az ügyvéddel meg a helyi ismerőseimmel, hogy mit lehetne tenni. A két unikornist egy kedves barátom, Léczfalvi István, aki korábban alpolgármester volt Mikeházán, mentette meg, és szállította biztonságos helyre. Majdnem biztosak voltunk benne, hogy másnap éjjel visszajönnek a megkezdett munkát befejezni. Ráadásul igyekszem, hogy tudjuk már valamire használni a kastélyt, de erre figyelmeztető leveleket kapok, hogy én takarítsam ki a környéket, miközben a falu népe teherautó számra hordja oda a szemetet évtizedek óta” – panaszolta a tulajdonos.
Hozzáfűzte, a mikeházi polgármester nem tud addig uniós forrásokra pályázni, amíg a kastély az ő tulajdona, és nem is akarja eladni neki. „Ennek érzelmi oka van, édesanyám fentről figyel” – magyarázta Géher Ferenc, aki édesanyjától, Kornis Gabriellának örökölte az értékes ingatlant.
A kastélytulajdonos szerint ugyanakkor a polgármesternek kötelessége lenne felhívni a község lakóinak figyelmét arra, hogy a kastély területe magánterület, életveszélyes, és be kellene tiltani, hogy ott gyerekek játsszanak, sportoljanak. Pénzbírságot, rendőrségi feljelentést kellene kilátásba helyezni, vélte. „Esetleg közösen is felépíthetjük a kerítést. Ők is vegyenek részt a feladatban!” – javasolta.
Szimbolikus összegért megvennék
A Kornis-kastély állapotával Tiberiu Zelencz polgármester is elégedetlen. „Sajnos a kastély el van hanyagolva, veszélyt jelent a gyerekeinkre, akik oda mennek játszani. Néha igyekszünk embereket küldeni, hogy amennyire lehet, takarítsanak a környéken” – mondta a Krónikának az elöljáró.
Arról is beszámolt, hogy számos értesítést küldött már a Budapesten élő örökösöknek. „Szeretném megtalálni a módját az együttműködésnek, hogy a kastély része lehessen egy országos kulturális projektnek. Ígéretet kaptam a tulajdonostól, hogy eljönnek hozzánk, és megkeresnek, de nem jöttek. A polgármesteri hivatal nem fektethet be a kastély felújításába, mert a törvény nem teszi ezt lehetővé” – magyarázta az elöljáró.
Elmondta, hogy a mikeházi önkormányzat szeretné megvásárolni a műemlék épületet szimbolikus összegér, állami támogatással, hogy aztán uniós forrásokból felújítsák, mivel országos jelentőségű turisztikai látványosság lehetne. „Régi, 16. századi építésű, és parlagon hever, a tulajdonos nem kezd vele semmit. Várom, hogy mit fog tenni, mert szóban és írásban is tájékoztattam. Szeretnék együttműködni, de eddig nem sikerült” – panaszolta lapunknak Tiberiu Zelencz, aki szerint most is jönnek turisták a faluba, de nincs mit látniuk a romos épületen.
Kifejtette, szeretné, ha vonzó turisztikai látványosság lehetne, de ugyanakkor mások a prioritásai. „Három hónapja vettem át a polgármesteri hivatal irányítását, és nincs vezetékes víz, csatornázás, gáz a községben” – sorolta a teendőket a polgármester.
A szentbenedeki Kornis-kastély Erdély egyik legszebb reneszánsz kastélya volt, főépülete 1573 és 1593 között készült, a Kornis család 1600 óta lakott az épületben, a 17–18. században többször kibővítették és átalakították. A kastélyt 1948-ban államosították, 1950–51-ben az épület felét silóvá, másik felét iskolává alakították. Az egykori tulajdonos leszármazottai peres úton visszakapták, de az ingatlan felújítására egyelőre nem sikerült pénzt szerezniük. A kastély 2010 óta szerepel a Kolozs megyei műemlék épületek listáján.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Lehullt a lepel
Ha hallgattál volna, bölcs mAradtál volna – tartja a mondás. A székely zászlóval „pózoló” amerikai nagykövetre zúduló szitokáradatot tapasztalva mégis azt kell mondanunk, jól tették a román politikusok, internetes hozzászólók, továbbá a Bukaresti külügyminisztérium illetékesei, hogy nem hagyták szó nélkül Hans Klemm Sepsiszentgyörgyi gesztusát.
A romániai magyarok jogérvényesítése, törekvéseik nemzetközi szinten történő ismertetése szempontjából kifejezetten hasznos, hogy a többségi társadalom egyáltalán nem fogta vissza magát tegnap, hanem egyértelműen kifejtette az álláspontját arról, miként viszonyul a nemzeti kisebbségekhez és azok jelképeihez. Mert mi is történt az elmúlt két és fél évtized során?
Anyaországa, civil szervezetei, politikai alakulatai és sajtója révén az erdélyi magyarság több-kevesebb intenzitással tájékoztatta az európai és tengerentúli közvéleményt a közösséget ért jogsértésekről, a hátrányos megkülönböztetésekről, amelyeket aztán a hivatalos román ellenpropaganda hatására Nyugaton vagy elhittek, vagy nem, hébe-hóba pedig vagy felszólaltak ellenük, vagy szemet hunytak fölöttük.
Ezúttal azonban a világ első számú hatalmának, az emberi jogok élharcosának számító Egyesült Államok romániai „helytartója” közvetlenül, testközelből megtapasztalhatta, hogy nem beszéltek félre az erdélyi, Székelyföldi politikusok, amikor a magyarok gondjait-bajait sorjázták. Az amerikai nagykövet visszaigazolást kapott arról, hogy a román hatóságok igenis kettős mércét alkalmaznak a helyi szimbólumok használata terén.
A román külügyminisztérium reakciójának hála Bukarest stratégiai partnere, a washingtoni kormány félreérthetetlen szemléltető eszközt kapott arról, miszerint ebben az országban amit szabad a románnak, azt nem szabad a magyarnak is. Csak gratulálni lehet a külügyi tárcának azért, hogy megerősíti az amerikai külügyminisztérium Romániáról szóló legfrissebb emberi jogi jelentésében a székely zászló és egyéb Székelyföldi szimbólumok kriminalizálásáról tett megállapításokat.
Székelyföldről távoztában az amerikai nagykövet még úgy nyilatkozott, hogy kissé „összezavarodott”, mert egymással homlokegyenest ellentétes információkat kapott román és magyar részről. Hát a mostani zászlós hisztéria alaposan hozzájárul Hans Klemm tisztánlátásához.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

A ló meg a zabla
Nem és nem és sosem fogadom el még föltevésnek sem, hogy a román kormányok, diktatúrák egymás után csak kísérleteznek a Romániához tapasztott magyarság türelmével, immár száz éve. Nem és nem provokáció, állítom. 1916-ban hátulról szúrtak belénk – a hírhedt antant (entente) hatalmi szövetség engedelmével. És azóta is mindenféle politikai szövetség rábólint a magyar nemzetrészek kiirtására az ún. Szlovákiában, Romániában, Ukrajnában stb. És még mindig a leggonoszabb az Európai Unió, melynek örvényeit a világ szeme láttára ganyézza be a román politika.
Nem kísérletezés ez, babám! Most és mindörökké arra törekedtek, hogy gyakorlatba ültessék az ún. román többség megképzelését. Erre ment a történelem-fabrikálás is, és megyen mind a mai napig. Mindez nem bevezetés a Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nevének román hatalmi levakartatásához – több mint száz év után. Nem hergelés, nem türelempróba.
Ez maga a magyar történelmi létünk eltakarításának egyik mozzanata. Egy folyamat része. És megrendezhették az 1989-es román műanyag-forradalmat, egyre megy a játék. Őrizzen az Isten a vádtól, hogy netán visszasírnám bármelyik román parancs- és rendőr- meg szekusuralmat! Ám meg kell említenem, hogy 1969-ben még meg lehetett írnunk és zenében komponálnunk a Székely Mikó Kollégium himnuszát, mely azóta is himnusz. Ceaușescu csak két esztendővel később vett részt Pekingben a Mao Ce Tung-féle kínai politikai „továbbképzésen”...
Azt a himnuszt 1986-ban már megpróbálták Ilie Gabráék a Román Kommunista Párt beintésére lefordítani románra. Szíveskedjenek meggondolni, ma már hol tartunk! A híres magyar intézet nevét kell(ene) levenni a magyar nemzet és magyar nyelv homlokzatáról. Hányan fogunk ott állni a levakarás idején a földön, nézvén mindezt, mikósok és nem mikósok? Hányan?
Egyelőre nem megy. Viszont óhatatlanul arra kell figyelmeztetnem a magyarságot, ami utána és utánunk következik. A magunk megadó türelme végtelen lenne? És mennyi a próbaidő? Teszem föl ezt a kérdést Budapestnek meg Székelyföldnek, ha már odalett Marosvásárhely, annyi magyar nagyváros után. És – rendszerváltások után. Itt a ló ugyanaz, a zabla más csupán.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ajándék a szórványnak
Koncertkörúton a Kájoni Consort
Szeptember 2–4. között a baróti Kájoni Consort régizene-együttes koncertkörúton vett részt Beszterce-Naszód megyében. Nemcsak énekeltek, felejthetetlen élményekkel is gazdagodtak.
Az első pihenőt Szászrégen evangélikus templomában tartották, majd Harinában Erdély legrégebbi román stílusú templomát tekintették meg, Árokalján pedig körbejárták a felújítás alatt álló Bethlen-kastélyt és az arborétumot. Besztercén Plesch Katalin, az EMKE ottani megyei elnöke fogadta őket, és ismertette a város történetét. Szombaton délben, egy sajószentandrási megálló után Sajóudvarhelyen tartották első koncertjüket a település Árpád-kori templomában, melyet Molnár Helén református lelkésznő mutatott be nekik. „Felemelő volt az évszázados templom falai közt énekelni, zenélni a maréknyi magyarságnak, akik igyekeznek megóvni, megőrizni templomukat és anyanyelvüket” – írták beszámolójukban.
Besztercére visszatérve megálltak a somkeréki templomnál, melyben még Dobó István egri várkapitány is megfordult, majd este újabb előadást tartottak a besztercei zsinagógában, egyházi és világi művekkel örvendeztetve meg népes közönségüket. Vasárnap délelőtt Désen, a zsúfolásig telt református templomban koncerteztek, délután pedig a dombok között meghúzódó, cseresznyéjéről híres faluban, Décsén, ugyancsak a református templomban tartották koncertkörútjuk utolsó előadását.
„Számunkra felejthetetlen élményt adott ez a három nap. Örülünk annak, hogy a szórványban élő magyar hallgatóságnak kikapcsolódást, lelki feltöltődést nyújthattunk. Öröm volt megtapasztalni az ottani magyar közösségek tenni akarását, lelkesedését, nemzeti önazonosságuk megőrzése érdekében” – fogalmaztak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Borboly szerint a középosztály eltűnését eredményezné a területrendezési törvény elfogadása
A középosztály eltűnését eredményezné a területrendezési törvénytervezet jóváhagyása - nyilatkozta Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök az Erdély FM-nek csütörtökön annak kapcsán, hogy múlt hónap közepén a kormány közvitára bocsátotta az erre vonatkozó jogszabálytervezetet.
A tervezetet az RMDSZ ellenzi, Borboly Csaba pedig a szövetség Országos Önkormányzati Tanácsa nevében nemrég állásfoglalást tett közzé, amelyben összegzi a szövetségnek a törvénytervezet ellen megfogalmazott kifogásait.
Borboly az Erdély FM-nek hangsúlyozta, hogy a tervezet jóváhagyása ilyen formában azzal járna, hogy a nagyvárosok és vonzáskörzetük fejlődne, míg a vidéki térségek lemAradnának. Továbbá azt is eredményezné, hogy a társadalom gazdagokból és szegényekből állna, eltűnne a középosztály.
„Előbb-utóbb nagyon komoly társadalmi feszültségekhez fog vezetni, hogy a középosztályt szüntetik meg szabályosan ebben az országban. Középosztály nélkül pedig nagyon szegényekre és nagyon gazdagokra fog szakadni a társadalom, és a nagyon szegényekké vált emberek kínjukban fognak olyat tenni, ami nem lesz jó senkinek" - mondta Borboly. Kijelentette, nem területrendezésre van szükség, hanem valós közigazgatási reformra.
„Azzal, hogy ide-oda térképeket rajzolgatunk, mindenféle kaptafára ráhúzott elképzelés mentén próbálja egynéhány politikus elméleti szinten meggyártani a valóságban lehetetlent, az ennek az országnak a fejlődését nem szolgálja. Igazából modernizációra lenne szükség, le kellene bontani ezt a túlzott bürokráciát” - idézi a rádió honlapja a megyei tanácselnököt.
Borboly azt is elmondta, a területrendezés alternatívája a járások létrehozása lehetne. Úgy véli, a területrendezésről szóló törvénytervezet elfogadása mindenképpen a decemberben megalakuló új kormányra hárul majd. (erdély fm)
Transindex.ro

Aláírta az együttműködési megállapodást az RMDSZ és az MPP
Együttműködési megállapodást írt alá az RMDSZ és az MPP a parlamenti választások kapcsán. A megállapodás szerint az MPP két befutó helyet kap az RMDSZ képviselői listáin, Hargita, illetve Kovászna megyében. További öt megyében is lesznek MPP-s politikusok a listákon, nem befutó helyeken. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta a szerződés nyilvános Kolozsvári aláírásakor, lemodellezték a korábbi választások eredményeit figyelembe véve, és az új választási törvény miatti szükséges korrekciókat elvégezve, hogy melyek a befutó helyek, így esélytelen az, hogy az MPP-nek több mint két jelöltje vesz részt a törvényhozásban decembertől.
Elmondta, a megállapodás előzménye az EP-választások előtt kötött megállapodás, amelyet azzal a lehetőséggel írtak alá, hogy továbbviszik az önkormányzati és a parlamenti választásokra. Elhangzott, mind a versenynek, mind az együttműködésnek megvan a maga ideje, az önkormányzati választásokon volt, ahol vállalták a versenyhelyzetet, de most együtt indulnak a parlamenti helyekért.
„A helyi szinten létező töréseket, konfliktusokat figyelembe véve azon kell dolgozni, hogy kialakuljon az együttműködés, és tartalommal tudjuk azt megtölteni. Ha az MPP és az RMDSZ vezetősége kezet fog, nem jelenti azt, hogy például Gyergyóújfaluban is működik az együttműködés” - vázolta az RMDSZ-MPP egyezség kihívásait a szövetségi elnök.
Kelemen Hunor szerint a megállapodás megkötését alátámasztják az időszakosan végzett szociológiai kutatások, fogadóórák, városi konzultációk eredményei is: a magyar emberek jelentős része elvárja, hogy a politikai pártok között legyen együttműködés, ne legyen vita a pártok között.
Ha az emberek ezt igénylik, akkor a parlamenti választások kétségtelenül olyan ügy, ahol fontos a együttműködés, ennek keretét biztosítja a ma aláírt együttműködési megállapodás.
Kérdésünkre, hogy milyen esélyt lát a teljes körű együttműködésre a három erdélyi magyar politikai alakulat között, arra való tekintettel, hogy az EMNP megkereste az RMDSZ-t egy egyeztetés érdekében, Kelemen Hunor elmondta, létezik ennek a beszélgetésnek a létrejöttére nyitás az RMDSZ részéről, ezt már jelezték az EMNP-nek is. Egyébként az EMNP az MPP-t is megkereste ez ügyben. Egyelőre nem találkoztak, az EMNP-nek kellene visszajeleznie az időpont kapcsán. Kelemen elmondta: van szándék a beszélgetésre az RMDSZ részéről, a párbeszédre szükség van, de megállapodásra nem lát esélyt, ha jól értette a Toró T. Tibor által a Transindexnek adott interjújában elmondottakat. Mindenesetre a parlamenti választás kapcsán már nincs lehetőség semmiféle megállapodás megkötésére, a listák zárulnak, kezdődnek a jelölteket támogató aláírásgyűjtések, és hamarosan indul a kampány - mondta.
Biró Zsolt elmondta, a 2014-ben, az EP-választások kapcsán megkötött megállapodás jelentős lépés volt az erdélyi magyar politikában. Ma erősebb az erdélyi magyarok érdekérvényesítő képessége. Az MPP-ben az az álláspont kerekedett felül, hogy a képviseletre szükség van. Felelős politikai alakultként fontos, hogy az MPP is ott legyen a parlamentben. Az MPP nem akarta gyengíteni a magyar képviselet esélyeit, éppen ezért sem 2008-ban, sem 2012-ben nem indultak a parlamenti választásokon. Most ennek a megállapodásnak az eredményeként két MPP-s kerül be a törvényhozásba. Kérdésünkre, hogy a Hargita megyei hellyel kapcsolatosan milyen visszajelzések érkeztek az udvarhelyszékiek részéről, Kelemen Hunor elmondta, az együttműködést az RMDSZ is szokja, és az udvarhelyszékiek egy része furcsállta azt, hogy Biró Zsolt személyében egy marossárpataki illetőségű jelölt indul ezen a képviselői helyen.
Kelemen elmondta, a Szövetségi Állandó Tanács döntött, vannak szövetségi érdekek, amelyek a helyi érdekeket felülírják. Marossárpatak nincs olyan messze Udvarhelyszéktől, hogy Biró Zsolt ne lássa az udvarhelyszéki problémákat. Ezzel együtt az RMDSZ-ben 25 évig a röghöz kötés elve érvényesült. Ezt az elvet követik, de ez egy olyan vita tárgyát képezheti, amelyet érdemes lesz lefolytatni egy adott pillanatban - fogalmazott.
Biró Zsolt elmondta, azzal együtt, hogy Udvarhelyszéken indul, a teljes Erdélyt képviselni szándékozik. „Az MPP két helyet kapott a frakcióban. A feladata az lesz, hogy a teljes erdélyi magyarságot képviselje, Szatmár megyétől Kommandóig, és képviseljék az MPP céljait is” - mondta az MPP elnöke.
(tudósítónktól)
Transindex.ro

Nagyszabású tudományos fórum
Szeptember 15-én és 16-án Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen zajlik a Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT) tizenegyedik vándorgyűlése.
Idén Nagyváradon tartja vándorgyűlését – szám szerint a tizennegyediket –a Magyar Regionális Tudományi Társaság (MRTT). „Főként azért érte Nagyváradot ez a megtiszteltetés, mert a tavaly megalakult Partiumi Területi Kutatások Intézetét (PTKI) az idén felvették az MRTT tagszervezetei közé”, mondta csütörtök délelőtt az esemény megkezdése előtt a Bihari Naplónak a házigazda Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a PTKI vezetője. Szilágyi Ferenc hozzátette, hogy több mint száz egyetemi tanár, kutató jött el erre az eseményre, amelyen mintegy kilencven előadás hangzik el. Szilágyi Ferenc kifejtette: „ez az első olyan lehetőségünk, hogy ezeknek a kutatóknak bemutassuk a Partiumot, és meg is tapasztalják, mit jelent Nagyvárad, milyen életérzés partiuminak lenni. Mivel ezek azok az emberek, akik a Kárpát-medencei térben meghatározzák a regionális gondolkodást, ezért számunkra ez az esemény alkalmat jelent arra, hogy fogadják be a Partiumot a Kárpát-medencei nagyrégiók sorába. Tapasztalataim szerint ugyanis bár a Bánságot és Partiumot is elfogadják, de nem tulajdonítanak nagy jelentőséget ezeknek a régióknak. Ezzel a vándorgyűléssel próbáljuk a magyar regionalisták tudományos társaságába bevinni a Partiumot, mint régiót, hogy legyen ott a köztudatban” – fogalmazott Szilágyi Ferenc.
Partiumban, Partiumért
A kétnapos rendezvénysorozat csütörtök délelőtt fél tízkor az MRTT közgyűlésével kezdődött, majd könyvbemutatókkal folytatódott. Maga a vándorgyűlés kora délután vette kezdetét, melynek fő témája a kis-, és középvárosok szerepe a területi fejlődésben. Csütörtökön a délután folyamán hangzottak el a plenáris előadások, este díjkiosztó ünnepségre került sor, majd a házigazdák által szervezett Partium-est következett. A mai nap folyamán tizenkét szekcióban hangzanak el előadások.
A vándorgyűlésről és magáról az MRTT-ről annak elnöke, Rechnitzer János, egyetemi tanár beszélt szerkesztőségünknek, elmondva, hogy „a Magyar Regionális Tudományos Társaság 2003-ban alakult, és célja, hogy a térben zajló társadalmi, gazdasági folyamatokkal foglalkozó szakembereket összefogja, egy olyan keretet teremtsen, amelyben ezek a szakemberek egymással kommunikálnak, és megismerik a legújabb kutatási eredményeket. Az alapító elnöknek, Horváth Gyula professzornak volt egy nagyon szép elve, hogy ezt a társaságot a határon túlra is kiterjesztette, így erdélyi, vajdasági, kárpátaljai, felvidéki tagozataink is vannak. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Partiumi Keresztény Egyetemen megalakult a partiumi kutató központ, és mi segíteni kívánunk a partiumi barátainknak, hogy kutatásaikat jobban tudják integrálni a hazai és nemzetközi folyamatokba”. Az elnök hozzátette: az a tény, hogy az MRTT Nagyváradon tartja vándorgyűlését jelzésértékű ebben a vonatkozásban.
Pap István
erdon.ro

Emlékképek a 25 éves Erdélyi Naplóról
Negyedszázaddal ezelőtt, 1991 szeptemberében jelent meg először az Erdélyi Napló hetilap. A romániai magyar lappiac legnagyobb, ötvenezres példányszámú hetilapja a kommunista visszarendeződés elleni harc zászlóshajója lett. A kezdetekre emlékezünk.
Már virradt, mire kiálltuk a többórás sort a borsi határátkelőnél, és elindultunk Nagyréde felé. Négyen ültünk az 1300-as Daciában: Nagy Laci, Tompa Zé, Benke és én. Nem nagyon beszéltünk egymással. Kora hajnalban indultunk Nagyváradról, el-elbóbiskoltunk a reggeli napsütésben, csak akkor kaptuk fel a fejünket, amikor az autórádióban elkezdődött a Reggeli Krónika, benne a hírek Moszkvából. 1991. augusztus 23-at írtunk, három nap telt el a moszkvai puccs óta. Feszülten figyeltük a fejleményeket, aggódtunk, nálunk is bekövetkezhet a kommunista visszarendeződés. Félelmünk nem volt alaptalan, hiszen Marosvásárhely fekete márciusa, a Szekuritáté újbóli megalakulása, mondhatni rehabilitálása után, lépten-nyomon erre utaló jelekbe botlottunk. Úgy éreztük, a romániai magyar sajtó legnagyobb és legprogresszívebb lapkiadójává fejlődött Bihari Napló „felrobbantását” is az új szeku szervezte, ezért szűntek meg lapjaink, ezért kerültünk utcára mi is. Ezért indított, mondvacsinált vádak alapján eljárást ellenem a régi Milíciától semmiben sem különböző rendőrség… És ezért lettünk állástalan újságírók, akik ezzel az utazással változtatni akartak sorsukon…
Azért is izgulhattunk a fejlemények miatt, mert nem tudtuk kiszámítani, miként befolyásolja a puccs az éppen széteső szovjet-piacról profitáló, nagyrédei Sámson Holding kft. helyzetét és tulajdonosának adakozókedvét.
Hogy mi közünk volt nekünk ehhez? Hát nem kevesebb, mint az, hogy az Erdélyi Napló elindításához szükséges pénzért mentünk Nagyrédére. Ugyanis Zalatnay István, az Antall-kormány határon túli magyarokért felelős államtitkára (jelenleg a Budapesti Erdélyi Gyülekezet lelkésze) azért irányított bennünket a jótékony célokat támogató Sámsonhoz, mert fontosnak tartotta kezdeményezésünket, és mert segíteni próbált, hogy mielőbb talpra álljunk a bennünket ért méltánytalan helyzetből.
Nagyrédén síri hangulat fogadott, nem csoda, hiszen a zavaros viszonyok miatt hatalmas összegek ragadhattak a szovjet partnereknél. De mivel nem küldtek el bennünket, reménykedtünk, hogy mégiscsak megkapjuk a megígért támogatást. Egész nap tűkön ültünk, estefelé adták át. A két és fél millió forint szinte kitöltötte az akkor divatos, fémkeretes, fekete műbőr „diplomata táska” belsejét. Mint a maffiafilmekben, kattantak a táska fémcsatjai, és elindultunk hazafelé. Már csak azon aggódtunk, miként jutunk át a határon vele. Másnap megkönnyebbülve tettük be az összeget a kiadó pénztárába, reklámbevétel előlegeként könyveltük el. Bár senki sem kérte, a lap megjelenése után értékét le is hirdettük becsülettel.
Indulás a malteros ládákról
A Kanonok Sor stadion felőli végén lévő épületrészben a szanaszét heverő malteros ládákra tett deszkákon ültünk, az Erdélyi Napló alakuló összejövetelén. Nem emlékszem pontosan, ki volt ott, csak arra, hogy már ősziesen bágyadt volt az augusztusvégi napsütés, és olyan csipikés volt a hangulat: „szomorúak voltunk és boldogok”. Szomorúak, mert még mindig nem hevertük ki a bennünket ért méltánytalanságokat, és boldogok, mert éreztük, hogy ismét lehetőséghez jutottunk. A szerkesztőség alapító tagjainak névsorát az első szám impresszumából idézem: Tompa Z. Mihály (főszerkesztő-helyettes), Dénes László (olvasószerkesztő), Némethy László (szerkesztőségi titkár), Bagi László, Bartos Csilla, Benke Péter, Bércesi Tünde, Csapó József, Kállai László, Legmann Ronald, Simon Judit, Szőke Mária, Tófalvi Zoltán, Vajnovszki Kázmér szerkesztők.
Olyan volt ez a gyűlés, mint egy demonstráció: itt vagyunk, élünk, lapot fogunk csinálni és nem akárhol, hanem a Kanonok Soron. Még a Bihari Napló Kiadó vezérigazgatójaként indítottam el a 25. szám alatti épületrész átvételét és felújítását. Hosszú egyeztetés után, a katolikus püspökség gazdasági ügyeinek adminisztrátora, Matos atya, azzal a feltétellel adta bérbe, ha a jelenlegi bérlőket „kitesszük” és felújítjuk az állagát. Lehet, azt hitte, nem tudjuk teljesíteni a feltételeket, így mégsem lesz „sajtófészek” az a hely, amely éppen az újságíró Ady Endre Egy kis séta című cikke miatt vált hírhedtté a magyar kultúra történetében. Egyik feltételt sem volt könnyű teljesíteni, hiszen a megyei rendőrség útlevélosztályát, a Kőrös Vidéki Múzeum restauráló műhelyét kellett „kitennem”. A sajtónyilvánossággal zsaroltam meg az intézményvezetőket, hol szépen, hol csúnyán, egyszer majdnem tettlegességig fajult viták után elértem, hogy végül kiköltöztek. A felújítás augusztus végére még nem fejeződött be, így az első lapszámokat a Bémer téri lakásom nappalijában készítettük. Néhány hét múlva költöztünk be a szerkesztőségi szobákba, nekem a romos fészerekkel tarkított belső udvarra néző iroda jutott, az első emeleten. Négy évig ez volt az otthonom.
A siker titka
Nem is olyan rég már marketing-kommunikációs tanácsadóként unottan ültem az irodámban, éppen a megújuló energiatermelési projekteken dolgoztam, de igazából csak arra tudtam gondolni, mit válaszolok, ha nemsokára megjön a volt kolléga és kérdéseket tesz fel a pályámról. Biztosan megkérdezi, mi volt az Erdélyi Napló népszerűségének, piaci sikereinek a titka, hogyan tudott éveken át ötvenezres példányszámban megjelenni, gazdaságilag független, politikai befolyás nélkül fennmAradni?
Nézek ki az ablakon az ipari tájra, próbálok visszaemlékezni. Lassan ráhangolódom huszonöt évvel ezelőtti énemre, nehezen élesednek azok az értékek, amelyekben akkor hittem. Feljegyeztem őket, nehogy ismét a feledés homályába vesszenek.
Az Erdélyi Napló sikerét mindenekelőtt az alapító csapat konok elhatározása alapozta meg, ez a társaság úgy érezte, hogy a visszarendeződő viszonyok között, az egykori kollégák árulása ellenére sem hagyja magát félreállítani, elhallgattatni. Az első szám Újra itt van című, beköszöntő szerkesztőségi vezércikkében azt írtam, ez a kis csapat, a háttérből irányított egymásra uszítás, a mesterségesen szított gyanakvás légkörén felülemelkedve is hisz egymásban, a gazdaságilag független, szabad sajtó ügyében és a visszarendeződés viszonyai között vállalja a hatalmi represszió kockázatát és létbizonytalanságot. Igen, komolyan vettük a sajtószabadságot. Ma már megmosolyognivalóan patetikusnak hangzik, de akkor ez volt az életérzésünk. Úgy érzem, ez az attitűd mindvégig megmAradt a csapatban, ez érezhetően meghatározta a lap koncepcióját, a szerkesztőség értékrendjét. Tehát a titok első nyitja, az érdektelen lapcsinálás őszinte, tisztességes szándékában keresendő.
A tisztességes szándék azonban nem lett volna elég, ha nem sikerül egy olyan lapkoncepciót kialakítani, amely magas szakmai színvonalon kielégíti a korszak romániai magyar társadalmának érdeklődését. A lap szerkezete, tematikai és földrajzi egyensúlya, műfaji felépítése, nyelvezete, őszinte, a dolgokat nevén-nevező kommunikációja hitelessé tette tartalmát az olvasó szemében. Meghatározó szerepet töltött be ezeknek a szakmai értékeknek a megvalósításában Dénes László, Mihálka Zoltán lapszerkesztő és Adonyi Nagy Mária olvasószerkesztő műveltsége, szakmai tudása. Bércesi Tünde, később Kinde Annamária, Indig Ottó, T. Szabó Edit, Barabás Zoltán szakmai alázattal végzett szerkesztői munkája. A fáradtságot nem ismerő utazó riporterek, Tófalvi Zoltán, Simon Judit, Szőke Mária, Marián Antal, Sorbán Attila sokszor szenzációs interjúi, riportjai. És a hosszabb-rövidebb időre csatlakozó jó nevű munkatársak: Ágoston Hugó, Ferenczes István, molnár Gusztáv, Zudor János, Ferencz Zsuzsanna, Ágopcsa Marianna, Szekernyés János, Boros Ernő, Klacsmányi Sándor, Krilek Sándor, Mirk László, Tarr Károly, Ujj János, Váradi Mária, Magyari Tivadar és még sorolhatnám a neveket.
A lap 1992 januárjától, pályázaton nyert McIntosh rendszeren, a romániai magyar sajtóban elsőként, Romániában másodikként vezette be a számítógépes szövegszerkesztést, tördelést és nyomdai előkészítést. Telegdi Gyula rendszergazda ezzel beírta nevét az egyelőre senki által nem vezetett, romániai magyar sajtó történetébe.
Sikerült tehát a lap mellé állítani a romániai magyar sajtó színe-javát, de ez is kevés lett volna, ha nem sikerül a már ismertetett módon szerzett kezdőtőkére alapozva, kialakítani egy olyan gazdasági hátteret, reklám és terjesztési tevékenységet, amely életben tartotta a vállalkozást. A romániai magyar sajtóban egyedülálló módon, az Erdélyi Napló hosszú távú és nagy értékű szerződéseket kötött Budapesti reklámügynökségekkel, így a hirdetési felület értékesítéséből származó bevétel nyereséges működést biztosított. A kiadó saját lapterjesztő hálózata – Nagy László koncepciója alapján – minden magyarlakta településre eljuttatta a lapot, anélkül nem érhette volna el a rekordpéldányszámokat.
A kiadó helyzete egy-két év alatt megszilárdult, így a réteglapok kiadását is fel tudta vállalni. Mindenekelőtt a Kelet-Nyugat kiadását Horváth Andor szerkesztésében, a Molnár Anikó alapította Szemfüles című gyermeklapot, új kiadványként beindította a Média című sajtószemle hetilapot és a Cápa szabadidő magazint, de megpróbálkozott a gazdaságilag bajba jutott Fiatal Fórum és a Családi Tükör megmentésével is.
A lelátóról nézve
Budapest, Bem rakpart, Szőcs Géza főhadiszállása. Gyakran megfordultam ott, hiszen egy ideig az Erdélyi Napló Budapesti képviselete is ott működött. De 1995 tavaszán, egy havas, csatakos kora tavaszi napon nem reklámügyekben nyomtam le a kilincset, hanem azért, hogy felajánljam Gézának, vegye át a kiadó többségi tulajdonát és vállalja magára a kiadó működtetésének felelősségét.
1995 elején kiderült ugyanis, nem lehet minden lapot megmenteni, sőt az Erdélyi Napló túlélésének esélyei is egyre többször szóba kerültek. Az egyre nézettebb Duna Televízió lassan, de biztosan elvonta az olvasókat, felére csökkentve a lap ötvenezres példányszámát. A bajt csak tetőzte, hogy a kiadó gazdasági hátterét biztosító reklámbevételek is egyre apadtak, mint utóbb kiderült, azért is, mert jórészük magánzsebekben kötött ki. Új alapokra kellett helyezni tehát a működést. Olyan megoldást kerestem, amely biztosítja a kiadó értékrendjének megtartását és politikamentes gazdasági függetlenségét. Szőcs Gézára gondoltam, amikor úgy véltem, olyan piacismerettel és kapcsolatrendszerrel rendelkező személyt kell bevonni, aki képes lesz új reklámszerződésekkel, egyéb források feltárásával biztosítani a lap függetlenségét.
Géza kötélnek állt, és ezzel elkezdődött az Erdélyi Napló új korszaka.
Nemsokára elváltak útjaink. Az én utam az Ady Endre Sajtókollégium, majd az Erdélyi Magyar Ki Kicsoda felé vette az irányt, később a Krónika, az Erdélyi Riport, az Új Magyar Szó szerkesztőségében próbáltam érvényesíteni azt az etikai és szakmai modellt, amivel az Erdélyi Naplótól eljöttem. Most pedig a lelátóról figyelem, mi történik a pályán.
Többek között azt látom, az Erdélyi Napló nem sokat változott, immár 25 éve, hétről hétre megjelenve éli viszontagságos életét, örömmel fedezem fel néha, hogy az első évek értékeit is tovább viszi.
Köszönet mindazoknak, akik segítették, hogy megérje, megünnepelhesse negyedszázados születésnapját!
Laptörténet Az 1991. szeptember 5-én indult Erdélyi Napló hetilap a rendszerváltás után alakult első országos terjesztésű magyar újság volt, amely 1990-ben rövid ideig napilapként is megjelent, az erdélyi terjesztés megoldatlansága miatt azonban kiadását felfüggesztették. A lap kiadóvállalatát, az Analóg Kft-t 1995 őszén váltotta a kolozsvári székhelyű Erdélyi Híradó. Stanik Istvánt követően a lap új főszerkesztője Szőcs Géza, helyettese pedig Sorbán Attila lett. Ezt követően a hetilap újabb főszerkesztőjévé az Erdélyi Napló korábbi munkatársát, Barabás Zoltánt nevezték ki. A kolozsvári székhelyű kiadóvállalatot 1997 januárjától a Nagyváradi Erdélyi Sajtóház Kft. váltotta, és a lap vezetőségében is személycserék történtek. A főszerkesztői teendőkkel Gazda Árpádot, a lap korábbi temesvári munkatársát bízták meg. 1997 végén tőle vette át a stafétabotot Dénes László, aki előzőleg a lap főszerkesztő-helyetteseként dolgozott. A lap életében 2004 decemberében állt be újabb változás, amikor a szerkesztőség Kolozsvárra költözött: a lap menedzseri és főszerkesztői teendőit Makkay József vette át, a lapot a Kalauz Kft. adta ki. 2009 augusztusa és 2010 szeptembere között az Erdélyi Napló megjelenése szünetelt.
2010 augusztusától a lap új tulajdonosa a Magyar Nemzet Lapkiadó Kft., 2012-től pedig az Erdélyi Napló tagja lett az Udvarhelyi Híradó Kft. által kiadott lapcsoportnak. A lap főszerkesztői teendőit 2012 áprilisától Csinta Samu vette át, távozása után pedig 2015 októberétől Makkay József lett a lap felelős szerkesztője.
Stanik István
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márton Áronnak nem kell reklám
A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani – mondja Lázár Csilla, a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetője. A népszerűsítés, illetve a hiteles források feltárása a 2016-os Márton Áron Emlékév fő célkitűzései között szerepel.
– A Márton Áron Emlékév keretében nemrég Csíkszentdomokoson Márton Áron-konferenciát szerveztetek. Milyen hozadéka volt a konferenciának, derültek-e ki új adatok a püspökről? Melyik a legkevésbé feltárt része a Márton Áron életműnek, honnan lehet újdonságerejű eredményekre várni?
– A domokosi konferencia – ellentétben a legtöbb szakmai, történészi konferenciával – meglehetősen széles réteget szólít meg, idén is 200 körül volt a résztvevők száma. A közönség soraiban szép számban ülnek olyanok is, akik valószínűleg nem olvasnak történészi szaklapokat, tanulmányköteteket, de a Márton Áron püspök iránti tisztelet kíváncsivá teszi őket a 20. századi történeti, egyháztörténeti kutatás eredményei iránt. Éppen ezért nem csupán a szűk szakmai körökben is újdonságnak számító előadásokat iktatjuk be a konferenciára. Ezzel együtt is idén is voltak újszerű témák, újszerű megközelítések. Seres Attila a fiatal Márton Áron és egy Kolozsvári lengyel diplomata közötti baráti kapcsolat dokumentumait ismertette. Olyan témából adott ízelítőt, amelynek még sok feltáratlan részlete van: Márton Áron szerepe a harmincas évekbeli Kolozsváron. Ugyanezen korszakot kutatja a konferencia fiatal előadója, Izsák Anikó is, aki nagyon alaposan áttanulmányozta a korszak katolikus sajtóját, és ennek alapján térképezte fel Márton Áron kapcsolatát a korabeli katolikus értelmiségi elittel. Szintén ehhez a korszakhoz kapcsolódott részben Marton József előadása is, megvilágítva Márton Áron viszonyulását a korszak eszmeáramlataihoz, illetve Ozsváth Judit összehasonlító előadása Domokos Pál Péter és Márton Áron népnevelő törekvéseiről.
– Vannak-e vitás pontok a szakemberek között Márton Áron életét és munkásságát illetően? Melyek a fehér foltok, vagy melyek azok, amelyeknek kutatása egyelőre akadályokba ütközik? Gondolok itt például a püspök és a Szekuritáté „kapcsolatára”.
– Természetesen vannak eltérő interpretációk, ha kifejezett viták nem alakultak ki ezúttal. Az említett Izsák Anikó felvetése a különböző felekezetű értelmiségiek együttműködésének alacsony fokáról, sőt néhol konfliktusáról például újszerű volt. Ha nem is konkrétan a püspök megítélését, de a korszak értelmezését tekintve egyenest provokatívnak tekinthető Virt László előadása, melyben Mindszenty József bíboros, hercegprímás és Márton Áron püspök mint egyházuk sorsa iránt felelős vezetők hatalommal szemben tanúsított magatartását vetette össze, egyértelműen Márton Áron magatartását jelölve meg vállalhatónak. Tanulmánya – akár a legtöbb előadóé – a Székelyföld kulturális folyóirat októberi számában fog megjelenni. A Szekuritáté levéltárában található Márton Áronra vonatkozó megfigyelési anyag idén nem került szóba a konferencián, de ennek kutatása természetesen sok újdonsággal szolgál még, nemcsak a püspök életét, egyházkormányzati, kisebbségvédelmi módszereit tekintve, de a (kommunista) hatalom működési elveit és gyakorlatát illetően is.
– Márton Áron megfigyelési anyagából szerettetek volna kiadni egy részt. Szakemberhiány vagy az anyagiak akadályozták meg ennek a kiadását? Mit gondolsz, a dokumentumértéken túl milyen hozadéka lehet egy ilyen forráskiadásnak?
– Talán az időhiány volt ezúttal a legnagyobb akadály. Az „alapember”, aki ezen az anyagon dolgozik, Denisa Bodeanu, Bukaresti történész. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező években a kiadásra is sor kerül, de ehhez feltétlen szükség lesz az erdélyi magyar történészek aktívabb közreműködésére is. Denisa Bodeanu ugyan már átolvasta és rendszerezte a 77 000 oldalnyi kötetet, és közölt is ezzel kapcsolatban rövidebb tanulmányokat. A teljes anyag kiadása természetesen sem nem lehetséges (terjedelmi okokból), sem nem szükséges. Viszont a közérdeklődésre számot tartható dokumentumok száma is több ezerre rúg, ezeknek a lábjegyzetelése, szerkesztése, beszedése, fordítása rendkívül időigényes. A korszak megértésén túl egy ilyen dokumentumgyűjtemény, illetve az ebből kirajzolódó viszonyrendszerek, magatartások nemcsak a kommunista múlttal szembesítenek, de az örök emberi – s eképpen ma is tapasztalható – gyengeségekkel és erényekkel is.
– Az elmúlt pár hónapban minden nagyobb és különböző típusú erdélyi rendezvényen belebotlottam a Márton Áron-plakátkiállításba. Mennyire mérhető ennek a kiállításnak a hatása, sikere, kaptatok-e visszajelzést a kiállítás kapcsán?
– Ez egy plakátkiállítás, semmi több. A figyelem felkeltését célozza. Azért is volt jelen – ahogy fogalmaztál – „nagyobb” rendezvényeken. A népes fesztiválok közönségének soraiban kétségkívül sokan voltak, akik addig szinte semmit vagy alig hallottak Márton Áronról. Viszonylag rövid összegzőkkel, idézetekkel, és – ahogy plakátokon dukál – sok képpel próbáltuk felhívni a figyelmet a püspökre. Nekem csak „sokan nézték” jellegű visszajelzéseim vannak barátoktól. Kétségtelen, hogy idén például a sajtóban sokfelé lehetett találkozni Márton Áron nevével, de hogy ez az emlékév melyik rendezvényének vagy milyen más jelenségnek a következménye, azt én nem tudom megmondani.
– A Márton Áron Emlékév kapcsán szoboravatásra, vándorkiállításra, ifjúsági táborra, kétnyelvű kötetre, konferenciára s megannyi egyéb programra került sor. Mi volt az elsődleges célotok ezeknek a kultikus mozzanatoknak a megszervezésével: szélesebb körben ismertté tenni az erdélyi püspök személyiségét, hogy legyen egy hely – pl. Márton Áron szobra –, amely szimbolikus a Székelyföldi emberek számára?
– A Csíkszeredai szoborállításban semmi érdemem, annak célját az állíttatók több helyen többször megfogalmazták. A többi eseménynek közös célja valóban az, hogy többekhez eljusson a püspöknek – nem is a neve, hanem – az üzenete. A domokosi múzeumot is azért hoztuk létre hat éve, mert úgy láttuk, Márton Árontól nemcsak tanulni lehet, de élvezet is tőle tanulni. Hiteles, humánus, emberközeli, írásai igényesek és olvasmányosak, karaktere imponáló, kortársai által sokszor megkérdőjelezett döntéseit a történelem igazolta. Amikor felajánlották, hogy vándortárlatot készítenek az általunk szerkesztett anyagból, természetesen örvendtünk, hogy azokhoz is eljut a „lecke”, akik maguk nem jutnak el Domokosra. A társadalomtudományi diáktábort azért szerveztük, mert – már egy tavaly, az emlékévet megelőzően szervezett diákvetélkedő során – úgy tapasztaltuk, hogy a fiatalokban megvan az érdeklődés, de elég kevés alkalom van arra, hogy támpontokat kapjanak a huszadik század második felének értelmezéséhez. Az angol és olasz nyelvű Márton Áron-életrajz, amely szintén az idén jelent meg, Virt Lászó tollából, Mons. Kovács Gergely szerkesztésében, régóta aktuális volt: végre a világegyház számára is felmutatható Márton Áron püspök példája.
Idén ötödik alkalommal szerveztünk konferenciát Domokoson. Ez – plakátkiállítással, táborral, külföldi kiadványokkal ellentétben – nem tágítani, hanem mélyíteni szeretné a Márton Áron-tiszteletet. Ahogyan idén a posztulátor előadásában meg is fogalmazta, a kultusz önmagában nem lehet cél, Márton Áron nem piaci termék, nem kell neki reklám. Nekünk kell az, hogy általa jobban megértsük magunkat. A személyes megértést, megélést hivatottak segíteni a konferencia előadásai és az ünnepi megemlékezés is.
– A domokosi emberek hogyan kezelik Márton Áron kultuszát, mennyire tudatosodott bennük különleges helyzetük?
– Úgy látom, akik a kilencvenes évek elején a faluban az első emlékműveket állították, intézményeket elnevezték (természetesen Márton Áronról), azok mintha jobban bíztak volna abban, hogy Márton Áron – mint nemrég még élő példa vagy mint a falu számára egyedi érték – „hasznosulni” tud Csíkszentdomokos mai lakói számára. Az utánuk következő generációnak már nem volt személyes találkozása a püspökkel, és a napi hajsza mellett ideje sem mAradt, hogy akár írott, akár szóbeli forrásokból tájékozódjon arról, miért is volt olyan „nagy ember” az, akit a főtéri szobor ábrázol. Részben a konferenciáknak és a kultusz sokasodó megnyilvánulásainak köszönhetően változóban a helyzet. Én főként a legfiatalabb, tizen-huszonéves generációban bízom – akik közül tucatnyian évek óta részt vesznek a konferencia lebonyolításában –, hogy felismeri: nem azért gyújtanak lámpát, hogy a véka alá rejtsék.
– A Márton Áron Múzeum vezetőjeként, melyek voltak számodra a legkedvesebb projektek az emlékévből?
– A tábor és az olasz, illetve angol nyelvű életrajz. Végzettségem szerint tanárnak kéne lennem, azért a tábor. Egy ilyen táborba a legérdeklődőbb fiatalok jönnek, ilyen szempontból jutalom is velük dolgozni. Az idegen nyelvű kiadványok meg azért kellettek, mert Márton Áron történelmi, egyháztörténeti szerepe nem csak a magyar nyelvterületen belül tarthat számot érdeklődésre, ennek ellenére méltatlanul kevéssé ismert külföldön. Most végre van mit kezébe adni a külföldi történészeknek, egyházi személyeknek.
– A boldoggá avatási folyamat érdekében a programok folytatódnak. Merre és hogyan építitek tovább a Márton Áron-kultuszt? Vagy innen már épül magától?
– Nem a boldoggá avatási eljárás az elsődleges szempont. A kultusz épül magától, de sokszor sajátos, a püspök személyiségével nehezen összeegyeztethető megnyilvánulásai is adódnak. A domokosi konferenciának pedig nő a felelőssége: olyan előadókat, történészeket szólaltatni meg, akik hiteles forrásokat tárnak fel. A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Márton Áron püspök élete a 20. század története
A Márton Áron Emlékév indulását a 2015 karácsonyát megelőző napokban jelentette be hivatalosan a nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Potápi Árpád János. Az államtitkárság keretében létrehozott Márton Áron Emlékév Programbizottság elnökét, Gaal Gergelyt a Kárpát-medencei rendezvényekről kérdeztük.
– Hogyan született meg az egész Kárpát-medenceére kiterjedő emlékév ötlete?
– Márton Áron püspök a 20. századi történelem egyik kiemelkedő személyisége, akit példaként állíthatunk magunk elé. Erdélyben, elsősorban a Székelyföldön ma is jól ismerik a nevét, Magyarországon azonban kevésbé. A kommunista diktatúra idején nem volt lehetőség megismerni, megismertetni tevékenységét, holott egy olyan gazdag életműről van szó, amelyet be kell mutatni a magyarság számára. Születésének 120. évfordulója erre kiváló alkalomnak kínálkozott.
– Az emlékév egyházi és világi rendezvényeket egyaránt felsorakoztat. Hogyan sikerült ezt a kettősséget ötvözni?
– A rendezvénynek eleve két fővédnöke van, egy egyházi és egy világi méltóság: Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség érseke és Áder János, Magyarország államelnöke. Márton Áron lelkészi pályáján, közösségi munkavállalásán keresztül gyakorlatilag az egész huszadik század történelmét, a nemzeti és a nemzetközi szocialista diktatúrák igazi arcát is bemutatjuk. A fiatalok szerencsére nem tapasztalhatták meg a néhány évtizeddel ezelőtti kommunista diktatúra elnyomó állami gépezetét, ezért is tartjuk fontosnak minderről részletesen beszélni Kárpát-medence-szerte.
– Folyamatosan hívják önöket kerekasztal-beszélgetésekre, előadásokra, kültéri és a beltéri kiállításaik bemutatására. Mennyire sikerül a fiatalabb nemzedékeket is megszólítani?
– A történelem iránt eleve sok fiatal érdeklődik. A programsorozatot úgy találtuk ki és építettük fel – illetve olyan pályázatokkal egészítettük ki –, hogy a fiatalabb nemzedékeket is megszólítsuk. Márton Áron életét átszőtte a 20. század. 1916-ban Doberdónál harcolt, és megsebesült az 1. világháborúban. Átélte a trianoni országcsonkítást, a két világháború közötti időszakot és a diktatúrák igazságtalanságait. A legnehezebb időszakokban is bátran felemelte szavát az elnyomottak védelmében. Úgy gondoljuk, hogy élete a mai fiatalok számára is példamutató és érdekes lehet. Az öt év börtönnel, tíz év házi őrizettel és egy egész életen át tartó megfigyeléssel sújtott püspökről készült 77 ezer oldalnyi Szekuritáté-dokumentum is jól jelzi, hogy Románia talán legmegfigyeltebb személye volt. Ezt a hatalmas életművet nemcsak tudományos konferenciák és beszélgetések keretében mutatjuk be, hanem ifjúsági táborok szintjén is közel hozzuk a fiatalabb nemzedékekhez.
– Fiataloknak kiírt pályázatokat említett. Mekkora ezek iránt az érdeklődés?
– Elindítottunk egy olyan vetélkedőt, amin kizárólag okostelefonon keresztül lehet részt venni. A fotó- és videopályázat címe: Legyél te is példakép. Arra szeretnénk ösztönözni a fiatalokat, hogy Márton Áron példáját követve ők is váljanak környezetük példaképévé, és keressenek az életükben egy-egy kiemelkedő dolgot, amit velünk is megoszthatnak.
A szintén fiataloknak szóló másik téma a közösségépítés. Márton Áronnak az életét a Szent Mártontól átvett szállóigévé vált mondata határozta meg: Non recuso laborem, azaz nem futamodom meg a munkától. Élete azt bizonyítja, hogy soha nem ijedt meg a feladatoktól, mindig igyekezett azokat megoldani. Azt szeretnénk, ha ebben a két témában a fiatalok Márton Áronra, mint példaképükre tekintenének.
– Erdélyen kívül eddig hova jutottak el a vándorkiállítás darabjai és a Márton Áron Emlékév többi tematikus rendezvénye?
– A Kárpát-medence számos településén megfordultunk az elmúlt hónapokban. A Márton Áron életét bemutató kültéri és beltéri kiállítás darabjait Bécstől Krakkón át Csomakörösig nagyon sok helyen láthatta a közönség. A kiállítás anyagát eddig angolra és lengyelre fordítottuk le, de hamarosan más nyelveken is elérhető lesz. Ma már annyi a megkeresés az egész Kárpát-medenceéből, hogy a kiállítás darabjai párhuzamosan sok településen és helyi közösségben megtekinthetőek. Programunkba bevontuk a Nemzetpolitikai Államtitkárság másik kezdeményezésének, a Kőrösi Csoma Sándor programnak a fiataljait is. A magyar kormány évente száz fiatalt küld ki különböző helyekre közösségépítés céljából. Szeptember 29-én, Márton Áron elhalálozásának évfordulójára a Gyulafehérvári Érsekség a teljes Kárpát-medenceéből zarándoklattal egybekötött egész napos konferenciát szervez Gyulafehérváron, év végén pedig Budapesten szeretnénk méltó rendezvénnyel zárni az emlékévet. A közbeeső időszakban még sok helyre elvisszük a kiállítás anyagát.
– Milyen mértékben sikerül megszólítani a nem magyar közösségeket? Márton Áront ma mennyire ismerik Európában?
– A nemzetközi ismertség terén még bőven van tennivaló. Ennek érdekében az emlékév elindításakor fölvettük a kapcsolatot Kovács Gergely posztulátorral, aki Márton Áron boldoggá avatásának ügyét képviseli a Vatikánban. Vele is egyeztetve végezzük programjainkat. Az emlékév keretében adtuk ki Márton Áron életrajzát olasz és angol nyelven egy olyan olaszországi kiadón keresztül, amelyik a szentté avatásra váró személyiségek életrajzát gondozza. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy életét és munkásságát azok is megismerjék, akik ebben az ügyben döntést hoznak.
Az emlékév születése
A Márton Áron Emlékév ötlete tavaly tavasszal született meg egy baráti beszélgetésen. A kalotaszentkirályi származású, jelenleg Budapesten élő, de az egész Kárpát-medenceét becserkésző Okos Márton hívta fel Gaál Gergely figyelmét a 120 éves évfordulóra. Az ötletet támogatók keresése követte, így találtak felkarolásra Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár személyében. Lapunk kérdésére Okos Márton elmondta: a történet a protestáns többségű Kalotaszeghez is kapcsolódik, ugyanis Magyarókerekéről származik az 1919-ben született néhai Keresztes Sándor, a Kereszténydemokrata Néppárt (KNDP) alapító elnöke, az Antall-kormány vatikáni nagykövete. Keresztes Sándor a nyolcvanas évek végén, a Budapesten megalakult Márton Áron Társaság elnöke lett. A politikus halálát követően kezdeményezte Okos, hogy Keresztes Sándornak szülőfalujában állítsanak emléktáblát. 2014. október 5-én az emléktáblát Semjén Zsolt, a KDNP elnöke leplezte le a család és a gyülekezet jelenlétében.
A magyar kormány 2015 tavaszán jelentette be a Szent Márton Emlékévet. Ennek mentén született meg az ötlet, hogy a Szent Márton Emlékév mellett 2016 legyen a Márton Áron Emlékév.
Makkay József |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyar állami kitüntetéseket adtak át a Csíkszeredai főkonzulátuson
Kilenc személynek nyújtottak át kitüntetést csütörtök délután Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep alkalmából ismerték el a kitüntetettek munkáját.
„Mind a kilenc kitüntetett önzetlenül gyarapította Székelyföld szellemi és lelki gazdagságát. Talán hétköznapi munkájuk során, illetve a nehézségek közepette nem is érezték, hogy milyen sokat tesznek, de közösségük, amelyet híven szolgáltak, felfigyelt kiemelkedő és példamutató tevékenységükre” – fogalmazott az ünnepélyes átadón Zsigmond Barna Pál főkonzul. Hangsúlyozta, Székelyföldnek minél több, a kitüntetettekhez hasonló értékorientált, a közösség egészét szolgáló személyiségre van szüksége. A mai fiataloknak azt üzente, hogy keressék fel ezeket az embereket, beszélgessenek velük és tanulják meg, hogy hogyan lehet felelős életet élni.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést vehetett át Csedő Károly gyógyszerész, gyógynövényszakértő, Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést Puskás Bálint Zoltán volt alkotmánybíró, a Máltai Szeretetszolgálat tagja, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Sipos Emese egyetemi tanár, Dénes Mihály, a Máltai Szeretetszolgálat tagja, Oláh Dénes főesperes és Dimény András unitárius lelkész, Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést Asztalos Enikő néprajzkutató, Petry Zalán Endre, illetve Gábos Endre néptáncos, koreográfus, népdalénekes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes szólótáncosa.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Mindenkinek többet kellene tudnia a románok Székelyföldi betöréséről
A román királyi hadsereg Székelyföldi betörésének századik évfordulója alkalmából rendezett közös előadást szerdán este a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal és a Székelyföld folyóirat. Az esten történészek ismertették az 1916-os eseményeket, ugyanakkor kiemelték egy olyan átfogó kutatómunka szükségességét, melyben részt vennének az akkori szembenálló felek utódállamainak történészei. Az előadás alatt a vetítővásznon magángyűjteményből származó képeslapok hozták közelebb a frontvonal mögötti élethelyzeteket.
A megemlékezésen Nagy József és Mihály János történészek sajnálatosnak tartották, hogy a századik évfordulóra sem a Székelyföldi sem pedig az akkori szembenálló felek utódállamainak történészei nem végeztek átfogó kutatómunkát. „Ha a meglevő Székelyföldi szubjektív forrásokat nézzük, nem alkothatunk tiszta képet az akkori valóságról, fontos lenne a román, valamint a német források vizsgálata is, amivel elkerülhetővé válna a kollektív ítélkezés. Az alapkutatások nem történtek meg, ezért az sem köztudott, hogy nem csupán a román katonák fosztogattak, hanem kisebb mértékben ugyan, de a helyi csőcselék is” – fogalmazott Nagy József.
A források ellentmondásosak, többségük szerint a román hadsereg bizonyos helyeken már a hadüzenet átadása előtt átlépte a határt. Azonban óvatosan kell kezelni a jobbára helyi lelkészek által lejegyzett események időpontjait, mivel sok esetben az értelmiségiek már előzőleg elhagyták otthonukat, majd a hadsereg elvonulása után visszatérve az otthon mAradtak visszaemlékezései alapján írták meg a feljegyzéseket – hangzott el az előadáson.
A forrásanyagok feldolgozásánál a kutatóknak jó szűrőként szolgálnak az anyakönyvi bejegyzések, amelyek segítenek az áldozatok számának meghatározásában. Ugyanakkor nagyon sok tábori levelezőlap, kézirat, fénykép mAradt fenn kisebb egyházi, illetve magángyűjteményekben.
A történészek fontosnak tartják egy közös kutatócsoport felállítását, ugyanakkor úgy vélik, hiába történik előrelépés szakmai körökben, ha a kutatások eredményei nem kerülnek be az iskolai történelemkönyvekbe, a közemberhez nem jutnak el a történelmi ismeretek. A történész akkor válik hitelessé, ha mindegyik felet megszólaltatja és mindkét igazságot bemutatja, másképp „berekedünk a székelység által átélt szenvedéstörténetbe” – hangsúlyozták, hozzáfűzve, hogy volna lehetőség egy román–magyar közös kutatásra, azonban hiányzik a szakmai háttér összeállításához szükséges finanszírozás.
A magyar és román kutatók szükségesnek tartanák a német, valamint orosz történetek vizsgálását is, hiszen csak így kaphatunk tisztább, hitelesebb képet az akkori eseményekről. „A háború alatt az egyszerű embernek meg kellett tanulnia gyűlölni az ellenséget: kulturált ember másképp képtelen ölni. Az ellenség démonizálásával igazolja tettét a visszaemlékező katona” – magyarázta Nagy József történész. Addig, amíg a második világháborúról jóval gazdagabb szakirodalom áll rendelkezésünkre, az első világháború háttértörténetéről alig tudunk valamit, annak ellenére, hogy az emberi veszteségek sokkal nagyobbak voltak – zárta az előadást a történész.
Tematikus lapszám
A Székelyföld folyóirat a román királyi hadsereg száz évvel ezelőtti betörésére emlékezik az augusztusi lapszámban. „Nem igazán szoktunk tematikus számokat kiadni, azonban úgy gondoltuk, hogy ez az esemény megér egy lapszámot” – mondta Lövétei Lázár László főszerkesztő. Eredeti források, saját kutatások és visszaemlékezések alapján hat szerzőtől közöl tanulmányt az akkori eseményekről és azok következményeiről.
Dósa Ildikó |
Székelyhon.ro

Kortárs irodalom a kávéházban
Murányi Sándor Olivér Székelyudvarhelyi irodalmi estjein az előző évadban tizenkét neves szerző fordult meg. A találkozókat megszervező írót a következő évad meghívottjairól faggattuk.
Murányinál a meghívandó szerzők tekintetében nincs műfaji megkötöttség, mint fogalmaz: „műfaj a szépirodalom”. Amit jelenleg tudni lehet, hogy márciusban Bodor Ádám érkezik Székelyudvarhelyre.
„A Kossuth-díjas írónak egyedül Udvarhelyen van éves megszakításokkal tartott beszélgetéssorozata” – mondta Murányi, hozzátéve, hogy idén már hatodik alkalommal jön Bodor Udvarhelyre. Román írókat is megkeresett, akiket idénre vár, hiszen „az irodalom elsősorban nem magyar vagy román, hanem literatúra, és a népek barátságát is szolgálnia kell”.
Filip Floriant – aki már volt Székelyudvarhelyen – és Mircea Cărtărescut is érdemes olvasni a közeljövőben, hiszen ők is meghívást kaptak, ugyanakkor tárgyalások folynak még Röhrig Gézával és Krasznahorkai Lászlóval, de Murányi nagyon várja Erdélybe Nádas Pétert is. Arra a kérdésünkre, hogy tervez-e külföldi írókkal író-olvasó találkozót szervezni, azt a választ kaptuk, hogy „Igen, tájékozódom még az ügyben. Herta Müller Nobel-díjas íróra gondoltam, azon az alapon, hogy mindenki akkora, amekkorák az ébrenléti álmai.”
A minőség az a kritérium, ami alapján Murányi felkeresi azokat a szerzőket, akiket Székelyudvarhelyre invitál kötetbemutatóra vagy beszélgetésre, ebben az olvasók is segítenek neki.
„Az irodalom szubjektív, de akkor is létezik a kánon, a közösen elfogadott nívó” – szögezte le. Általában úgy zajlik a szervezés, hogy „megbeszéljük a fellépővel az időpontot, majd indul az utazás, szállás leszervezése, plakát és sajtóértesítő készítése. Újságírók, fotósok, operatőrök, szálloda- és kávézótulajdonosok segítenek abban, hogy Udvarhely másfél óra erejéig az összmagyar irodalmi világ fontos helyszínévé váljon” – meséli.
Az estek helyszíne rendszerint a G. Café, amely ilyenkor irodalmi kávéházzá alakul, ahol oldottabb hangulatban találkozhat az olvasó a szerzővel, és személyes beszélgetésre is sor kerülhet. Murányitól azt is megtudtuk, hogy a G. Café vezetősége hajlandó áldozni a kultúráért, azaz kifizetik a vendégek fellépti díjait.
Murányi nem szeret különbséget tenni a fellépők között, azonban az elmúlt évre visszagondolva nagy öröm volt számára, hogy márciusban Bodor Ádám – akit az egyik legnagyobb élő magyar írónak tart – itt beszélgetett először nyilvánosan Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával. „Ez olyan esemény volt, ami a Budapesti irodalmi közvéleményt is érintette” – fogalmazott.
Mint mondta, az események leszervezésekor leginkább az időpontok egyeztetése okoz nehézséget, hogy az íróknak, költőknek és az olvasóknak is megfeleljen. „Betoppanó író nincs, mert hónapokkal előre rögzítjük az időpontot. Azt szeretem, ha én kereshetem őket” – mondta arra a kérdésünkre, hogy hány író kereste fel azzal, hogy szívesen jönne Udvarhelyre.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro

Folytatják az építkezést a Bors–Berettyószéplak-sztrádán
Hároméves szünet után a héten végre elkezdtek építkezni az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszán: Sorin Buşe közlekedésügyi miniszter felszólítása nyomán a kivitelezéssel megbízott spanyol Corsan–Corviam Construction konzorcium a Bors–Berettyószéplak-szakaszhoz irányította munkagépeit – számol be Kőrössy Andrea a kronika.ro-n.
A Digi24 hírtelevízió helyszínre látogató riportere rámutatott: több tucatnyi munkagép és teherautó van már az építőtelepen, tegnap pedig a munkások is megérkeztek, akik előbb ellenőrizték az eddig megvalósított részek műszaki állapotát, majd nekiláttak a tevékenységnek.
A szemmel látható fejlemények ellenére a sztráda nyomvonala melletti települések elöljárói borúlátóak. Vincze Nándor, a Nagyváradtól mintegy 50 kilométerre található Tóti falu polgármestere például úgy fogalmazott: ő már nem hisz abban, hogy az autópálya valaha is elkészül. Az elöljáró elpanaszolta: nagyon sok potenciális beruházó indítana vállalkozást a környéken, de amikor szembesülnek az infrastruktúrával, azonnal hátat fordítanak.
Az építőtelepen pénteken Cătălin Homor, az Országos Közút- és Autópálya-kezelő Társaság (CNADNR) igazgatója végez helyszíni szemlét, amelynek során eldönti, hogy a spanyol konzorcium kielégítő munkát végez-e.
A munkának egyébként annak nyomán láttak neki, hogy Sorin Buşe tárcavezető szeptember elején azt nyilatkozta: ha két héten belül nem folytatják az építkezést, szerződést bontanak a kivitelezővel – írja a kronika.ro.

Erdély.ma