Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. szeptember 12.
SÉRÜLNEK A Kárpát-medenceI MAGYAROK JOGAI
A civil fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy nemzeti jogvédelem nélkül nincs önrendelkezés.
A Kárpát-medencei nemzeti jogvédők fővárosi fórumán a területen élő magyar ügyvédek és jogvédők cseréltek tapasztalatot. Nemzeti jogvédelem nélkül nem megy az önrendelkezés – jutottak konszenzusra a kétnapos szakmai találkozón részt vevő szakemberek. A rendezvényen ott volt Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője, Pákozdi Csaba, a szomszédos államokban élő magyarokért felelős külügyminiszteri biztos munkatársa, valamint Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, jogvédő is. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat által rendezett találkozón a résztvevők rámutattak: a nemzeti jogvédő munka mennyire fontos szerepet játszik az elcsatolt magyar területeken élő magyarok önrendelkezésének kivívása szempontjából, és egyedi jogeseteken keresztül ismertették álláspontjukat. Megfogalmazták: a Kárpát-medenceében élő felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyar nemzeti közösségek tagjainak a nemzetközi egyezményekben is garantált egyéni és közösségi jogai jelentősen sérülnek, ami a fennmAradásukat veszélyezteti és ellenkezik is az európai követelményekkel és normákkal. A jelenlévők hangsúlyozták: sokkal nagyobb erőt kell fordítani az európai normák kikényszerítésére.
Lapunknak Szili Katalin úgy nyilatkozott: azért fogadta el a meghívást, mert civil rendezvényről volt szó, és a feladatához tartozik, hogy a társadalmi, a politikai és a civil szervezetekkel folyamatosan konzultáljon mindarról, ami a konferencián is felmerült. A miniszterelnöki megbízott előadásában szólt arról a kötetről, amelyet Joggal Európában címmel állított össze munkatársaival. Ezzel összefüggésben az autonómia kérdéséről beszélt, valamint összehasonlította a hazai és a nemzetközi szabályozásokat. Azt is elemezte, hogy ebben a témában miként lehet szétválasztani az érzelmi, a jogi és a politikai megközelítést az európai szabályozással kapcsolatban. Kiemelte: az európai népesség 85 százaléka tartozik a többségi társadalomhoz, 10 százalék kisebbség, míg 5 százalék migráns vagy betelepülő. Utóbbiakkal foglalkozik az EU, a kisebbségeket ellenben már az Európa Tanács jogkörébe utalták.
Losonczi Kata
Magyar Idők (Budapest)
A civil fórum résztvevői egyetértettek abban, hogy nemzeti jogvédelem nélkül nincs önrendelkezés.
A Kárpát-medencei nemzeti jogvédők fővárosi fórumán a területen élő magyar ügyvédek és jogvédők cseréltek tapasztalatot. Nemzeti jogvédelem nélkül nem megy az önrendelkezés – jutottak konszenzusra a kétnapos szakmai találkozón részt vevő szakemberek. A rendezvényen ott volt Szili Katalin autonómiaügyi miniszterelnöki megbízott, Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet vezetője, Pákozdi Csaba, a szomszédos államokban élő magyarokért felelős külügyminiszteri biztos munkatársa, valamint Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, jogvédő is. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat által rendezett találkozón a résztvevők rámutattak: a nemzeti jogvédő munka mennyire fontos szerepet játszik az elcsatolt magyar területeken élő magyarok önrendelkezésének kivívása szempontjából, és egyedi jogeseteken keresztül ismertették álláspontjukat. Megfogalmazták: a Kárpát-medenceében élő felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyar nemzeti közösségek tagjainak a nemzetközi egyezményekben is garantált egyéni és közösségi jogai jelentősen sérülnek, ami a fennmAradásukat veszélyezteti és ellenkezik is az európai követelményekkel és normákkal. A jelenlévők hangsúlyozták: sokkal nagyobb erőt kell fordítani az európai normák kikényszerítésére.
Lapunknak Szili Katalin úgy nyilatkozott: azért fogadta el a meghívást, mert civil rendezvényről volt szó, és a feladatához tartozik, hogy a társadalmi, a politikai és a civil szervezetekkel folyamatosan konzultáljon mindarról, ami a konferencián is felmerült. A miniszterelnöki megbízott előadásában szólt arról a kötetről, amelyet Joggal Európában címmel állított össze munkatársaival. Ezzel összefüggésben az autonómia kérdéséről beszélt, valamint összehasonlította a hazai és a nemzetközi szabályozásokat. Azt is elemezte, hogy ebben a témában miként lehet szétválasztani az érzelmi, a jogi és a politikai megközelítést az európai szabályozással kapcsolatban. Kiemelte: az európai népesség 85 százaléka tartozik a többségi társadalomhoz, 10 százalék kisebbség, míg 5 százalék migráns vagy betelepülő. Utóbbiakkal foglalkozik az EU, a kisebbségeket ellenben már az Európa Tanács jogkörébe utalták.
Losonczi Kata
Magyar Idők (Budapest)
2016. szeptember 13.
A kréta körül: Iskolát igazgatott, közösséget épített (Tevékeny nyugdíjas lesz Dimény János)
A negyvenes éveik elejét taposó, illetve az annál fiatalabb erdővidékiek számára Dimény János maga az „igazgató úr”: a Baróti Szabó Dávid Középiskola napokban nyugalomba vonult igazgatója a kilencvenes évek elejétől huszonöt esztendeig állt a tájegység legjelentősebb tanintézménye élén. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy az évek alatt jó tanári közösséget sikerült kovácsolnia, segítségükkel kiemelhette a középszerűségből az erdővidéki alma matert, egykori diákjaik tucatjai nemhogy felsőfokú végzettséget szereztek, de soraikból tudományos kutatók és egyetemi oktatók is kikerültek. A nyugdíjas évek sem telnek majd eseménytelenül, ígérte: a Romániai Magyar Pedagógusszövetség munkájában vállalna továbbra is feladatot, a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítványon belül pedig tehetségápolással foglalkozna.
– Beszélgetésünkre készülve olvastam el az Ezüstgyopár-díj átadása alkalmával volt tanárkollégája, Tatár Zsuzsanna által írt méltatást, amelyben nemcsak Önről, hanem a szintén hosszú ideig tanár-igazgatóként dolgozó édesapjáról és tanítónő édesanyjáról is megemlékezett. Mennyire játszott szerepet a családi példa abban, hogy a pedagógusi pályát választotta? – Szüleim példája annak ellenére nagy hatással volt rám, hogy láttam, a tanárélet nem könnyű. Édesapám a háborúban utásztisztként szolgált, és csak hároméves fogságából hazatérve lett testnevelő-orosz szakos tanár. Alig vette feleségül édesanyámat, s helyezkedett el mindkettejük szülőfalujában, Komollón, máris áthelyezték. 1953-tól Papolcon, majd 1958-tól Ozsdolán laktunk, ahol 1964-ben végeztem el az általános iskolát. Én még gyermekként elhatároztam, hogy magam is testnevelő szakos tanár leszek, és a középiskola után – a Kézdivásárhelyi elméleti líceumban, a mai Nagy Mózes Elméleti Líceumban végeztem – a Marosvásárhelyi tanárképző főiskola frissen indított magyar nyelvű testnevelői szakára felvételiztem.
– Időben is meglehetősen nagy utat járt be, amíg gyermekkori álmát megvalósította. Kérem, elevenítse fel ennek állomásait.
– Nem sikerült a felvételim Marosvásárhelyre – csak utólag tudtam meg, azt a csoportot az ASA labdarúgói számára indították. Nem adtam fel, a szakmában, a nagybaconi általános iskolában helyezkedtem el, ahova időközben áthelyezték a szüleimet. Csak fél évet tanítottam, mert kértem, vigyenek el katonának, majd újból felvételiztem – ez alkalommal Nagyváradon próbálkoztam –, de az őszire „megmAradt” egyetlen helyre nem engem vettek fel. Nagybacon következett ismét, majd egy év múlva, 1971-ben Boda János „elcsalt” Barótra, mondván, taníthatok, mellette látogatás nélkülin elvégezhetem az egyetemet. Ez ideig-óráig megfelelt nekem, de 1973-ban úgy döntöttem, nem hagyom magam, s Bukarestbe felvételiztem – ezúttal sikerrel. Az egyetemen jól éreztem magam, a tanáraim is szerettek, marasztaltak, találnak számomra helyet a testnevelés-módszertani tanszéken, de én haza akartam jönni. Évfolyamelsőként választottam a megye egyetlen helyét, Papolcot. Tetszett volna, mert ott gyermekeskedtem, keresztapám is ott lakott, gyerekük nem volt, engem meg sajátjukként szerettek, fogadtak volna szívesen. Már az is el volt rendezve, hogy Zágonban focizhatok, ám két kollégám kedvéért – mert akkor sem ment egyszerűen a címzetes állások betöltése –, illetve menyasszonyom, a szintén testnevelési egyetemen tanuló Olga miatt végül másként döntöttem. – Néhány esztendő múlva intézményvezető lett: miként történtek akkor a kinevezések? – Szerettem tanítani, 1980-ban felajánlották, legyek pionírparancsnok, elvállaltam, mert így felszabadult egy fél állás, s feleségem is munkához juthatott Nagybaconban, nem kellett naponta ingáznia Kisbaconba és Magyarhermányba. A parancsnokságot letudtam azzal, hogy kirándulni vittem a gyermekeket, ám a tisztséggel együtt járt az aligazgatóság is, azaz kénytelen-kelletlen az adminisztrációs munkában is részt kellett vennem. Négy évvel később azt sem kérdezték, akarom-e, egyszerűen kineveztek igazgatónak.
– Majd 1990 után következett Barót...
– Igen. A változás után szerettem volna a szakmai szempontból legkiválóbb helyre, Székelyudvarhelyre a pedagógiai líceumba kerülni. Úgy véltem, sokat tehetnék azért, hogy a jövő nemzedék tanítóival megszerettessem a testnevelést, és jó alapokat biztosítsak számukra, legyen, amit továbbadniuk. Jó szakmai előéletem volt, ismertek is, minden elő volt készítve, ám – mint oly sokszor az életben – a feleségem szava lett a döntő sorsunk alakulásában. Kis zárójel: 1988-ban elhatároztuk, a zöldhatáron keresztül elhagyjuk az országot. Állás lett volna mindkettőnknek, lakásunk is, a csempésszel el volt minden intézve, elmentünk, s minden kedvezően alakult, csak át kellett volna sétálnunk a határ másik oldalára, mégis visszafordultunk, mert Olga meggondolta magát. Megjegyzem, ezt azóta sem bánom! Szóval, nem mentünk Székelyudvarhelyre sem, mert a feleségemet az általános iskola akkori igazgatója, Süketes János meggyőzte, jobb lesz nekünk Baróton, a szüleinkhez közel.
– Időben már nagyon közel járunk a középiskolai igazgatósághoz. Miként került tisztségbe?
– Iskolakezdésre készültem, a tornateremben tettem-vettem, amikor az egyik kolléga azzal jött, hogy tantestületi gyűlést tartanak, s menjek be. El nem tudtam képzelni, mit akarnak, ezért azt mondtam, semmi közöm az ő gyűlésükhöz, én az általános iskolának vagyok a tanára. Harmadszorra már a hozzám közel álló Barabási Ildikót küldték, aki meggyőzött, menjek csak be, mert ha nem, még sokáig ott tartják őket, s már nagyon unja. Ahogy voltam, egy viseletes trikóban beültem az utolsó padba, s tíz perc múlva arra ébredtem, én vagyok az igazgató. Választás volt, de alig négy-öt ellenszavazatot kaptam, a többiek egyként támogattak.
– Milyen feladatok várták, illetve miként fogott munkához?
– Hat év tapasztalatom volt, de azért teljesen más egy községi iskola igazgatójának lenni. Gondolkodtam is, mi legyen első lépésem. Az aligazgatóval, György Jánossal végigjártuk a tantermeket, számba vettük, mi lenne a legsürgősebb tennivaló, s lévén szeptember 13., készülni kezdtem az évnyitóra. Az esemény reggel kilencre volt meghirdetve, de a „diák urak” csak tizenegy környékén voltak hajlandóak megjelenni. A hivatalos ügyintézésben sokat segített az akkor kerületi tanfelügyelőként tevékenykedő Boda János, magam részéről fő feladatomnak azt tartottam, hogy a kilencvenes évek elején beköszöntő nagy szabadságból visszavetessek, s helyette tanulásra, munkára nógassam az ifjúságot. Sokan úgy érezték, nekik jár az, hogy az iskola területén cigarettázzanak vagy hogy az érettségin könyvből másoljanak – lett is visszhangja a szigorításnak! Szerencsém volt, hogy a régi tanárok helyét a Vargyasi és bardoci iskolákból érkező remek pedagógusok vették át – csak néhányukat említsem: Darvas Annamária, Vass Csilla, Bálint Ünige, Csomor Júlia, Bartha Imre és Kiss Aranka –, akik társak voltak, és sokat tettek azért, hogy hírnevet szerezzünk Erdővidéknek.
– Az Ön személyéhez köthető a középiskola névadása is?
– Nem, a névadás még Nagy Rozália nevéhez fűződik. Én is nagyon örvendek, hogy amikor lehetővé vált, hogy nagyjainkról nevezzük el iskolánkat, Baróti Szabó Dávidra esett elődeim választása. Emlékszem a névadó ünnepségre: szép esemény volt. Az iskola hagyományainak megteremtéséből viszont kivettem a részem. A kilencvenes évek elején csak a nagykorúsítási szertartás különböztetett meg a többi tanodától, nagyon szerettem volna, ha a kör bővül. Ebbe a sorba illeszkedett a tehetséges diákokat jutalmazó Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány létrehozása – ez is elődeim érdeme –, az iskolacsengő átköltöztetése és új köntösbe való illesztése, majd 1993-ban a mi műhelyünkből került ki a zirci III. Béla Gimnázium által adományozott anyagokból készült, Csibi Klára, Lukács Enikő és Barabás Sára keze munkáját dicsérő zászló, és külön története van az 1994-ben felavatott Baróti Szabó Dávid-, illetve Gaál Mózes-szobornak. Iskolánk büszkesége a György Benedek által készített székely kapu és az Erdővidék nagyjainak emléket állító kopjafaerdő is. A végzős osztályok kezdtek el tudós elődeink emlékére egy-egy kopjafát állítani, majd arra kértük őket, ne a számukat bővítsék, hanem kis plaketteket helyezzenek el a már meglévőkön. Az elsőre például az Apáczai Csere János-plakett került, amelyet Jecza Pétertől kaptam ajándékba. Ide sorolnám még a Moyses Mártonunk tiszteletére emelt emlékművet is: fontos, hogy fiataljaink tudjanak arról, kik voltak elődeik, kik azok, akiknek erkölcsi példáját is követhetik.
– Térjünk egy kicsit vissza: szívesen meghallgatnánk a szoborállítás történetét!
– Előbb bazaltból képzeltük el, de senki sem akarta vállalni a bajlódást a kemény kővel. Sikerült végül megnyernünk a szentegyházi Bodó Leventét, aki a feladatot nagy kihívásnak tekintette, s terveivel mi is elégedettek voltunk. A Mikóújfaluból hozott szürke és vörös andezit mintadarabok megfelelőnek bizonyultak, már szinte kezdődött is a munka, de hatott könyvelőnk, Boér Piroska érvelése, mely szerint iskolaudvarra nem való kőből készült alkotás – mégiscsak gyerekek rohangálnak, csintalankodnak –, a szobornak bronzból kell készülnie. Bodó Levente megkönnyebbülten sóhajtott fel, mi pedig nekifogtunk az alapanyag beszerzéséhez. Olyan összefogást azóta sem láttam Baróton és Erdővidéken! Minden tanuló összeszedte az otthon fellelhető, beolvasztásra alkalmas fémhulladékot, segítettek a véndiákok is, egy öreg bányász elárulta, az ötvenes években a Technika-telep modernizálásakor a régi elbontásával nem foglalkoztak, egyszerűen betemették, ott pedig rengeteg volt a réz, úgyhogy nekifogtunk ásni. 516,9 kilogramm fémet szedtünk össze, amiből négyszázat a két szoborhoz használtunk fel, mi adtuk a tejgyár falán elhelyezett Beke-emléktábla anyagát, és még másoknak is segítettünk, sőt, ha jól tudom, még most is akad egy kisebb táblára való – jól gazdálkodtunk tehát. Bodó Levente alkotásai 1994-re készültek el, és igazi ékei iskolánknak.
– Huszonöt év távlatából visszatekintve mi a véleménye, jól döntött-e, amikor a kilencvenes évek elején Baróton mAradt?
– Ha a Pedagógiai Líceumban folytatom a munkámat, talán ma másként, más szemléletmód szerint oktatnák tanítóink a testnevelést, ezáltal pedig valahol hatást gyakoroltam volna nemcsak iskolámra, de akár az egész erdélyi magyarságra is. De sokkal kézzelfoghatóbb az, amit Baróton kollégáimmal közösen elértünk. A kilencvenes évek elején sok tekintetben lenézett iskola volt a miénk, ám ezt mára sikerült megváltoztatnunk. Akkor, a kezdetekkor például nem vettek be a magyar középiskolások matematikai tantárgyversenyébe, s arra kényszerítettek, hogy négy hasonlóan perifériára szorított iskolával külön versenyt hozzunk létre. Ma már nincs, miért lenézniük, mert olyan matematikusok kerülnek ki padjainkból, akik a műszaki egyetemeken és akár külföldön a kutatásban is megállják helyük. Évente legalább négyen-öten mennek az orvosi és gyógyszerészeti egyetemre, fizikusaink és kémikusaink vannak, tanáraink közül sokan itt tanultak, de színészünk, képzőművészünk és irodalmárunk is akad. Örvendek, hogy ezt a munkát végezhettem, s megtiszteltetésnek tartom, hogy Erdővidéket szolgálhattam.
– A nyugdíjas évek csendesek lesznek és pihenéssel telnek, vagy folytatódik az aktív élet, és további feladatokat vállal?
– Szó sincs arról, hogy hátradőlnék. Szeretnék többletmunkát vállalni a Romániai Magyar Pedagógusszövetségben, melynek országos elnökségi tagja is vagyok, illetve a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány tehetséggondozó programját fellendíteni. Sok olyan fiatal van, akik tehetségesek, ám ahhoz, hogy sikeresek legyenek, pártfogás és némi támogatás szükséges – nekik segítenék. – Utódjára, Urák Gyöngyvérre milyen kihívások várnak?
– Örvendek, hogy az aligazgatóasszony vállalta a tisztséget, mert az elmúlt tíz esztendőben, míg helyettesem volt, bizonyította: rátermett és jó szervező. A legnehezebb kihívása az állandó reformmal való megküzdés lesz: az elmúlt huszonöt esztendőben huszonkét miniszter váltotta egymást, s mindegyik meg akarta váltani a világot, reform reformot ért. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ebben a dzsungelben! Meggyőződésem: Urák Gyöngyvérnek van elég ereje és kitartása, hogy sikerüljön mindez.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A negyvenes éveik elejét taposó, illetve az annál fiatalabb erdővidékiek számára Dimény János maga az „igazgató úr”: a Baróti Szabó Dávid Középiskola napokban nyugalomba vonult igazgatója a kilencvenes évek elejétől huszonöt esztendeig állt a tájegység legjelentősebb tanintézménye élén. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy az évek alatt jó tanári közösséget sikerült kovácsolnia, segítségükkel kiemelhette a középszerűségből az erdővidéki alma matert, egykori diákjaik tucatjai nemhogy felsőfokú végzettséget szereztek, de soraikból tudományos kutatók és egyetemi oktatók is kikerültek. A nyugdíjas évek sem telnek majd eseménytelenül, ígérte: a Romániai Magyar Pedagógusszövetség munkájában vállalna továbbra is feladatot, a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítványon belül pedig tehetségápolással foglalkozna.
– Beszélgetésünkre készülve olvastam el az Ezüstgyopár-díj átadása alkalmával volt tanárkollégája, Tatár Zsuzsanna által írt méltatást, amelyben nemcsak Önről, hanem a szintén hosszú ideig tanár-igazgatóként dolgozó édesapjáról és tanítónő édesanyjáról is megemlékezett. Mennyire játszott szerepet a családi példa abban, hogy a pedagógusi pályát választotta? – Szüleim példája annak ellenére nagy hatással volt rám, hogy láttam, a tanárélet nem könnyű. Édesapám a háborúban utásztisztként szolgált, és csak hároméves fogságából hazatérve lett testnevelő-orosz szakos tanár. Alig vette feleségül édesanyámat, s helyezkedett el mindkettejük szülőfalujában, Komollón, máris áthelyezték. 1953-tól Papolcon, majd 1958-tól Ozsdolán laktunk, ahol 1964-ben végeztem el az általános iskolát. Én még gyermekként elhatároztam, hogy magam is testnevelő szakos tanár leszek, és a középiskola után – a Kézdivásárhelyi elméleti líceumban, a mai Nagy Mózes Elméleti Líceumban végeztem – a Marosvásárhelyi tanárképző főiskola frissen indított magyar nyelvű testnevelői szakára felvételiztem.
– Időben is meglehetősen nagy utat járt be, amíg gyermekkori álmát megvalósította. Kérem, elevenítse fel ennek állomásait.
– Nem sikerült a felvételim Marosvásárhelyre – csak utólag tudtam meg, azt a csoportot az ASA labdarúgói számára indították. Nem adtam fel, a szakmában, a nagybaconi általános iskolában helyezkedtem el, ahova időközben áthelyezték a szüleimet. Csak fél évet tanítottam, mert kértem, vigyenek el katonának, majd újból felvételiztem – ez alkalommal Nagyváradon próbálkoztam –, de az őszire „megmAradt” egyetlen helyre nem engem vettek fel. Nagybacon következett ismét, majd egy év múlva, 1971-ben Boda János „elcsalt” Barótra, mondván, taníthatok, mellette látogatás nélkülin elvégezhetem az egyetemet. Ez ideig-óráig megfelelt nekem, de 1973-ban úgy döntöttem, nem hagyom magam, s Bukarestbe felvételiztem – ezúttal sikerrel. Az egyetemen jól éreztem magam, a tanáraim is szerettek, marasztaltak, találnak számomra helyet a testnevelés-módszertani tanszéken, de én haza akartam jönni. Évfolyamelsőként választottam a megye egyetlen helyét, Papolcot. Tetszett volna, mert ott gyermekeskedtem, keresztapám is ott lakott, gyerekük nem volt, engem meg sajátjukként szerettek, fogadtak volna szívesen. Már az is el volt rendezve, hogy Zágonban focizhatok, ám két kollégám kedvéért – mert akkor sem ment egyszerűen a címzetes állások betöltése –, illetve menyasszonyom, a szintén testnevelési egyetemen tanuló Olga miatt végül másként döntöttem. – Néhány esztendő múlva intézményvezető lett: miként történtek akkor a kinevezések? – Szerettem tanítani, 1980-ban felajánlották, legyek pionírparancsnok, elvállaltam, mert így felszabadult egy fél állás, s feleségem is munkához juthatott Nagybaconban, nem kellett naponta ingáznia Kisbaconba és Magyarhermányba. A parancsnokságot letudtam azzal, hogy kirándulni vittem a gyermekeket, ám a tisztséggel együtt járt az aligazgatóság is, azaz kénytelen-kelletlen az adminisztrációs munkában is részt kellett vennem. Négy évvel később azt sem kérdezték, akarom-e, egyszerűen kineveztek igazgatónak.
– Majd 1990 után következett Barót...
– Igen. A változás után szerettem volna a szakmai szempontból legkiválóbb helyre, Székelyudvarhelyre a pedagógiai líceumba kerülni. Úgy véltem, sokat tehetnék azért, hogy a jövő nemzedék tanítóival megszerettessem a testnevelést, és jó alapokat biztosítsak számukra, legyen, amit továbbadniuk. Jó szakmai előéletem volt, ismertek is, minden elő volt készítve, ám – mint oly sokszor az életben – a feleségem szava lett a döntő sorsunk alakulásában. Kis zárójel: 1988-ban elhatároztuk, a zöldhatáron keresztül elhagyjuk az országot. Állás lett volna mindkettőnknek, lakásunk is, a csempésszel el volt minden intézve, elmentünk, s minden kedvezően alakult, csak át kellett volna sétálnunk a határ másik oldalára, mégis visszafordultunk, mert Olga meggondolta magát. Megjegyzem, ezt azóta sem bánom! Szóval, nem mentünk Székelyudvarhelyre sem, mert a feleségemet az általános iskola akkori igazgatója, Süketes János meggyőzte, jobb lesz nekünk Baróton, a szüleinkhez közel.
– Időben már nagyon közel járunk a középiskolai igazgatósághoz. Miként került tisztségbe?
– Iskolakezdésre készültem, a tornateremben tettem-vettem, amikor az egyik kolléga azzal jött, hogy tantestületi gyűlést tartanak, s menjek be. El nem tudtam képzelni, mit akarnak, ezért azt mondtam, semmi közöm az ő gyűlésükhöz, én az általános iskolának vagyok a tanára. Harmadszorra már a hozzám közel álló Barabási Ildikót küldték, aki meggyőzött, menjek csak be, mert ha nem, még sokáig ott tartják őket, s már nagyon unja. Ahogy voltam, egy viseletes trikóban beültem az utolsó padba, s tíz perc múlva arra ébredtem, én vagyok az igazgató. Választás volt, de alig négy-öt ellenszavazatot kaptam, a többiek egyként támogattak.
– Milyen feladatok várták, illetve miként fogott munkához?
– Hat év tapasztalatom volt, de azért teljesen más egy községi iskola igazgatójának lenni. Gondolkodtam is, mi legyen első lépésem. Az aligazgatóval, György Jánossal végigjártuk a tantermeket, számba vettük, mi lenne a legsürgősebb tennivaló, s lévén szeptember 13., készülni kezdtem az évnyitóra. Az esemény reggel kilencre volt meghirdetve, de a „diák urak” csak tizenegy környékén voltak hajlandóak megjelenni. A hivatalos ügyintézésben sokat segített az akkor kerületi tanfelügyelőként tevékenykedő Boda János, magam részéről fő feladatomnak azt tartottam, hogy a kilencvenes évek elején beköszöntő nagy szabadságból visszavetessek, s helyette tanulásra, munkára nógassam az ifjúságot. Sokan úgy érezték, nekik jár az, hogy az iskola területén cigarettázzanak vagy hogy az érettségin könyvből másoljanak – lett is visszhangja a szigorításnak! Szerencsém volt, hogy a régi tanárok helyét a Vargyasi és bardoci iskolákból érkező remek pedagógusok vették át – csak néhányukat említsem: Darvas Annamária, Vass Csilla, Bálint Ünige, Csomor Júlia, Bartha Imre és Kiss Aranka –, akik társak voltak, és sokat tettek azért, hogy hírnevet szerezzünk Erdővidéknek.
– Az Ön személyéhez köthető a középiskola névadása is?
– Nem, a névadás még Nagy Rozália nevéhez fűződik. Én is nagyon örvendek, hogy amikor lehetővé vált, hogy nagyjainkról nevezzük el iskolánkat, Baróti Szabó Dávidra esett elődeim választása. Emlékszem a névadó ünnepségre: szép esemény volt. Az iskola hagyományainak megteremtéséből viszont kivettem a részem. A kilencvenes évek elején csak a nagykorúsítási szertartás különböztetett meg a többi tanodától, nagyon szerettem volna, ha a kör bővül. Ebbe a sorba illeszkedett a tehetséges diákokat jutalmazó Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány létrehozása – ez is elődeim érdeme –, az iskolacsengő átköltöztetése és új köntösbe való illesztése, majd 1993-ban a mi műhelyünkből került ki a zirci III. Béla Gimnázium által adományozott anyagokból készült, Csibi Klára, Lukács Enikő és Barabás Sára keze munkáját dicsérő zászló, és külön története van az 1994-ben felavatott Baróti Szabó Dávid-, illetve Gaál Mózes-szobornak. Iskolánk büszkesége a György Benedek által készített székely kapu és az Erdővidék nagyjainak emléket állító kopjafaerdő is. A végzős osztályok kezdtek el tudós elődeink emlékére egy-egy kopjafát állítani, majd arra kértük őket, ne a számukat bővítsék, hanem kis plaketteket helyezzenek el a már meglévőkön. Az elsőre például az Apáczai Csere János-plakett került, amelyet Jecza Pétertől kaptam ajándékba. Ide sorolnám még a Moyses Mártonunk tiszteletére emelt emlékművet is: fontos, hogy fiataljaink tudjanak arról, kik voltak elődeik, kik azok, akiknek erkölcsi példáját is követhetik.
– Térjünk egy kicsit vissza: szívesen meghallgatnánk a szoborállítás történetét!
– Előbb bazaltból képzeltük el, de senki sem akarta vállalni a bajlódást a kemény kővel. Sikerült végül megnyernünk a szentegyházi Bodó Leventét, aki a feladatot nagy kihívásnak tekintette, s terveivel mi is elégedettek voltunk. A Mikóújfaluból hozott szürke és vörös andezit mintadarabok megfelelőnek bizonyultak, már szinte kezdődött is a munka, de hatott könyvelőnk, Boér Piroska érvelése, mely szerint iskolaudvarra nem való kőből készült alkotás – mégiscsak gyerekek rohangálnak, csintalankodnak –, a szobornak bronzból kell készülnie. Bodó Levente megkönnyebbülten sóhajtott fel, mi pedig nekifogtunk az alapanyag beszerzéséhez. Olyan összefogást azóta sem láttam Baróton és Erdővidéken! Minden tanuló összeszedte az otthon fellelhető, beolvasztásra alkalmas fémhulladékot, segítettek a véndiákok is, egy öreg bányász elárulta, az ötvenes években a Technika-telep modernizálásakor a régi elbontásával nem foglalkoztak, egyszerűen betemették, ott pedig rengeteg volt a réz, úgyhogy nekifogtunk ásni. 516,9 kilogramm fémet szedtünk össze, amiből négyszázat a két szoborhoz használtunk fel, mi adtuk a tejgyár falán elhelyezett Beke-emléktábla anyagát, és még másoknak is segítettünk, sőt, ha jól tudom, még most is akad egy kisebb táblára való – jól gazdálkodtunk tehát. Bodó Levente alkotásai 1994-re készültek el, és igazi ékei iskolánknak.
– Huszonöt év távlatából visszatekintve mi a véleménye, jól döntött-e, amikor a kilencvenes évek elején Baróton mAradt?
– Ha a Pedagógiai Líceumban folytatom a munkámat, talán ma másként, más szemléletmód szerint oktatnák tanítóink a testnevelést, ezáltal pedig valahol hatást gyakoroltam volna nemcsak iskolámra, de akár az egész erdélyi magyarságra is. De sokkal kézzelfoghatóbb az, amit Baróton kollégáimmal közösen elértünk. A kilencvenes évek elején sok tekintetben lenézett iskola volt a miénk, ám ezt mára sikerült megváltoztatnunk. Akkor, a kezdetekkor például nem vettek be a magyar középiskolások matematikai tantárgyversenyébe, s arra kényszerítettek, hogy négy hasonlóan perifériára szorított iskolával külön versenyt hozzunk létre. Ma már nincs, miért lenézniük, mert olyan matematikusok kerülnek ki padjainkból, akik a műszaki egyetemeken és akár külföldön a kutatásban is megállják helyük. Évente legalább négyen-öten mennek az orvosi és gyógyszerészeti egyetemre, fizikusaink és kémikusaink vannak, tanáraink közül sokan itt tanultak, de színészünk, képzőművészünk és irodalmárunk is akad. Örvendek, hogy ezt a munkát végezhettem, s megtiszteltetésnek tartom, hogy Erdővidéket szolgálhattam.
– A nyugdíjas évek csendesek lesznek és pihenéssel telnek, vagy folytatódik az aktív élet, és további feladatokat vállal?
– Szó sincs arról, hogy hátradőlnék. Szeretnék többletmunkát vállalni a Romániai Magyar Pedagógusszövetségben, melynek országos elnökségi tagja is vagyok, illetve a Baróti Szabó Dávid Emlékbizottság és Alapítvány tehetséggondozó programját fellendíteni. Sok olyan fiatal van, akik tehetségesek, ám ahhoz, hogy sikeresek legyenek, pártfogás és némi támogatás szükséges – nekik segítenék. – Utódjára, Urák Gyöngyvérre milyen kihívások várnak?
– Örvendek, hogy az aligazgatóasszony vállalta a tisztséget, mert az elmúlt tíz esztendőben, míg helyettesem volt, bizonyította: rátermett és jó szervező. A legnehezebb kihívása az állandó reformmal való megküzdés lesz: az elmúlt huszonöt esztendőben huszonkét miniszter váltotta egymást, s mindegyik meg akarta váltani a világot, reform reformot ért. Ember legyen a talpán, aki kiigazodik ebben a dzsungelben! Meggyőződésem: Urák Gyöngyvérnek van elég ereje és kitartása, hogy sikerüljön mindez.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 13.
Elhunyt Csoóri Sándor
Életének 87. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze.
Csoóri Sándor a Székesfehérvárhoz közeli Zámolyban, földműves családban született 1930. február 3-án. Az 1941-ben Hóman Bálint kultuszminisztersége idején felállított Országos Tehetségkutató Intéző Bizottság segítségével került Pápára középiskolába, 1950-ben érettségizett a Református Kollégiumban. 1951-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orosz Intézetének (a későbbi Lenin Intézet) orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakára. Tanulmányait tüdőbetegsége miatt már az első évben félbe kellett szakítania, újságíróként kezdett dolgozni. Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be, amikor a Csillag és az Irodalmi Újság egyszerre tizennégy versét tette közzé, amelyeket a társadalmi problémák iránti érzékenység, a Rákosi-korszakot bíráló őszinte hangvétel jellemzett. 1954-ben jelent meg első kötete Felröppen a madár címmel, ugyanebben az évben József Attila-díjat kapott. A politikából egyre inkább kiábrándult, költészetében sajátos módon keveredtek a közéleti és személyes vallomások, kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatásait. Az 1956-os forradalom után egy ideig nem talált munkát, majd tisztviselőként helyezkedett el, 1958-tól szabadfoglalkozású íróként, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgjaként dolgozott. A hatvanas években megfigyelés alatt állt, évekig hallgatásra kényszerült. A szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjeként részt vett az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében. 1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjainak, 1992 óta a Hitel főszerkesztője volt. 1991–2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökeként tevékenykedett, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy létrehozzák „a mozaiknemzetet egyben láttató” Duna Televíziót, amely ápolja és segíti a szomszédos országokban élő magyarok nyelvének és kultúrájának megőrzését.
Életművében jelentős helyet foglal el a szociográfia, esszéiben egyszerre alkalmazza a logikai-fogalmi és a metaforikus megközelítést, nem különíthető el bennük a személyesség és a magyarság sorskérdései iránt érzett felelősség. Összegyűjtött versei A jövő szökevénye címmel 2000-ben láttak napvilágot, 2004-ben válogatott verseinek legújabb gyűjteményét Elkártyázott köpeny címmel publikálta. Nyolcvanadik születésnapjára versei alapján Télvégi Tavaszváró címmel komponált oratorikus „látomást” Szokolay Sándor.
József Attila-díjjal kétszer tüntették ki, 1954 után 1970-ben is. A Kossuth-díjat, amelyet ellenzéki magatartása miatt korábban nem ítéltek neki oda, 1990-ben kapta meg, 2012-ben pedig a Kossuth Nagydíjat vehette át. 1998-ban egyik alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át. Számos más elismerése mellett 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták.
Csoóri Sándor a közösség iránt elkötelezett ember volt, gondolkodása középpontjában pedig a nemzet megmAradása állt – emlékezett az íróra, költőre, a Hitel folyóirat szellemi körének meghatározó személyiségére, főszerkesztőjére Papp Endre, a lap felelős szerkesztője. Felidézte: Csoóri Sándor a Németh László és Juhász Ferenc nevével fémjelzett irodalmi forradalom gyermekének vallotta magát, aki a maga alkotói eszközeivel szállt szembe az 1950-es évek sematizmusával, egyéni önfelszabadítását a nemzet emelkedésével kötve egybe. A magyar irodalom, a magyar költészet és a magyar sors sűrítményének nevezte Csoóri Sándor életművét Ferenczes István Csíkszeredai költő, a Székelyföld irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője. Felidézte: Csoóri Sándor egyike volt azoknak a magyarországi költőknek, közéleti személyiségeknek, akik mindig odafigyeltek a határon túli magyar irodalomra és a magyarság sorskérdéseire. E törődés, odafigyelés példájaként említette, hogy amikor 1987-ben a kommunista politikai rendőrség, a Securitate Bukarestbe hurcolta, Csoóri Sándor tájékoztatta a történtekről egy előadás közönségét a Budapesti Petőfi Csarnokban. Ennek köszönhetően a Szabad Európa Rádió is foglalkozni kezdett az ügyével, és minden bizonnyal a nemzetközi figyelem is hozzájárult ahhoz, hogy nem bántották.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Életének 87. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze.
Csoóri Sándor a Székesfehérvárhoz közeli Zámolyban, földműves családban született 1930. február 3-án. Az 1941-ben Hóman Bálint kultuszminisztersége idején felállított Országos Tehetségkutató Intéző Bizottság segítségével került Pápára középiskolába, 1950-ben érettségizett a Református Kollégiumban. 1951-ben felvették az Eötvös Loránd Tudományegyetem Orosz Intézetének (a későbbi Lenin Intézet) orosz–történelem–marxizmus és műfordítás szakára. Tanulmányait tüdőbetegsége miatt már az első évben félbe kellett szakítania, újságíróként kezdett dolgozni. Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be, amikor a Csillag és az Irodalmi Újság egyszerre tizennégy versét tette közzé, amelyeket a társadalmi problémák iránti érzékenység, a Rákosi-korszakot bíráló őszinte hangvétel jellemzett. 1954-ben jelent meg első kötete Felröppen a madár címmel, ugyanebben az évben József Attila-díjat kapott. A politikából egyre inkább kiábrándult, költészetében sajátos módon keveredtek a közéleti és személyes vallomások, kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatásait. Az 1956-os forradalom után egy ideig nem talált munkát, majd tisztviselőként helyezkedett el, 1958-tól szabadfoglalkozású íróként, 1968-tól 1988-ig a MAFILM dramaturgjaként dolgozott. A hatvanas években megfigyelés alatt állt, évekig hallgatásra kényszerült. A szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjeként részt vett az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében. 1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjainak, 1992 óta a Hitel főszerkesztője volt. 1991–2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökeként tevékenykedett, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy létrehozzák „a mozaiknemzetet egyben láttató” Duna Televíziót, amely ápolja és segíti a szomszédos országokban élő magyarok nyelvének és kultúrájának megőrzését.
Életművében jelentős helyet foglal el a szociográfia, esszéiben egyszerre alkalmazza a logikai-fogalmi és a metaforikus megközelítést, nem különíthető el bennük a személyesség és a magyarság sorskérdései iránt érzett felelősség. Összegyűjtött versei A jövő szökevénye címmel 2000-ben láttak napvilágot, 2004-ben válogatott verseinek legújabb gyűjteményét Elkártyázott köpeny címmel publikálta. Nyolcvanadik születésnapjára versei alapján Télvégi Tavaszváró címmel komponált oratorikus „látomást” Szokolay Sándor.
József Attila-díjjal kétszer tüntették ki, 1954 után 1970-ben is. A Kossuth-díjat, amelyet ellenzéki magatartása miatt korábban nem ítéltek neki oda, 1990-ben kapta meg, 2012-ben pedig a Kossuth Nagydíjat vehette át. 1998-ban egyik alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. 2000-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át. Számos más elismerése mellett 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták.
Csoóri Sándor a közösség iránt elkötelezett ember volt, gondolkodása középpontjában pedig a nemzet megmAradása állt – emlékezett az íróra, költőre, a Hitel folyóirat szellemi körének meghatározó személyiségére, főszerkesztőjére Papp Endre, a lap felelős szerkesztője. Felidézte: Csoóri Sándor a Németh László és Juhász Ferenc nevével fémjelzett irodalmi forradalom gyermekének vallotta magát, aki a maga alkotói eszközeivel szállt szembe az 1950-es évek sematizmusával, egyéni önfelszabadítását a nemzet emelkedésével kötve egybe. A magyar irodalom, a magyar költészet és a magyar sors sűrítményének nevezte Csoóri Sándor életművét Ferenczes István Csíkszeredai költő, a Székelyföld irodalmi folyóirat nyugalmazott főszerkesztője. Felidézte: Csoóri Sándor egyike volt azoknak a magyarországi költőknek, közéleti személyiségeknek, akik mindig odafigyeltek a határon túli magyar irodalomra és a magyarság sorskérdéseire. E törődés, odafigyelés példájaként említette, hogy amikor 1987-ben a kommunista politikai rendőrség, a Securitate Bukarestbe hurcolta, Csoóri Sándor tájékoztatta a történtekről egy előadás közönségét a Budapesti Petőfi Csarnokban. Ennek köszönhetően a Szabad Európa Rádió is foglalkozni kezdett az ügyével, és minden bizonnyal a nemzetközi figyelem is hozzájárult ahhoz, hogy nem bántották.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 13.
"Hagyományőrzés"
Több mint hárommillió gyermek számára szólalt meg a csengő tegnap, azt viszont még mindig nem lehet pontosan tudni, hány pedagógus tart majd órát a következő időszakban. Ugyanis ebben a tanévben az egyetem előtti oktatásban 220 ezer címzetes tanügyi káder és mintegy 70 ezer helyettesítő tanít. Ezek közül hatezer nem rendelkezik szakképesítéssel, ugyanennyi pedig nyugdíjas. A Tanügyminisztérium adatai szerint még így is közel kétezer poszt mAradt betöltetlen, így a következő hetekben – szokás szerint – "lasszóval" fogják majd a tanárokat. A helyzetet akár hagyományosnak is nevezhetnénk, hiszen évről évre felmerül ez a probléma. Miután a kizárólag képzett és a versenyvizsgán átmenő jegyet elért pedagógusok "elfogynak", akárcsak a képzett helyettesítők és nyugalmazott, de még dolgozni akarók, végül szinte mindegy, hogy kik tanítanak, főképp a kisebb településeken.
Ezek mellett az is hagyományszámba megy, hogy tanévkezdéskor soha nincs megfelelő számú és megfelelő minőségű tankönyv, nincsenek olyan programok, amelyek révén csökkenne a korai iskolaelhagyások száma. A tanügyi szakszervezetek szövetsége törvénymódosítás- tervezetet nyújt be a héten, hogy a tankönyveket egyetlen állami nyomdában nyomtassák, úgy, ahogyan a forradalom előtt.
Ami szintén "hagyomány", hogy a hazai oktatási intézmények közül nagyon sok nem rendelkezik egészségügyi és tűzbiztonsági engedéllyel. A tanügyi szakszervezetek szerint több mint 4.000 iskola nem kapta meg az egészségügyi és tűzbiztonsági engedélyt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet a központi és helyi hatóságok érdektelenségére, arra, hogy iskolák- óvodák százai "működnek" szinte romos állapotban. Tegyük hozzá, sok helyen villany sincs, az illemhely az udvar sarkában található, és időnként még mindig történnek tragikus balesetek a fedetlenül hagyott pöcegödrök környékén...
Aggasztó, hogy a tanulók száma az utóbbi 26 évben több mint négymillióról hárommillió alá csökkent, ami a születések számának csökkenése mellett azt is mutatja, hogy csődöt mondott mindenfajta oktatási, illetve iskolaelhagyási "stratégia".
Újabb gond, hogy versenyvizsgát szerveznek az igazgatói és aligazgatói tisztségek betöltésére, ami azt is jelenti, hogy év közben pedagógusmozgások lesznek, ami szintén többet árt, mint használ az oktatás hatékonyságának.
Szomorú, de ezek a problémák immár hagyományszámba mennek mifelénk, amint az is, hogy tegnap, akárcsak a korábbi években, a politikusok voltak a tanévnyitó főszereplői. Ők természetesen, a hangzatos szólamok mellett, "elfelejtettek" ezekről a gondokról beszélni.
Világos: "hagyományőrző" országban élünk.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
Több mint hárommillió gyermek számára szólalt meg a csengő tegnap, azt viszont még mindig nem lehet pontosan tudni, hány pedagógus tart majd órát a következő időszakban. Ugyanis ebben a tanévben az egyetem előtti oktatásban 220 ezer címzetes tanügyi káder és mintegy 70 ezer helyettesítő tanít. Ezek közül hatezer nem rendelkezik szakképesítéssel, ugyanennyi pedig nyugdíjas. A Tanügyminisztérium adatai szerint még így is közel kétezer poszt mAradt betöltetlen, így a következő hetekben – szokás szerint – "lasszóval" fogják majd a tanárokat. A helyzetet akár hagyományosnak is nevezhetnénk, hiszen évről évre felmerül ez a probléma. Miután a kizárólag képzett és a versenyvizsgán átmenő jegyet elért pedagógusok "elfogynak", akárcsak a képzett helyettesítők és nyugalmazott, de még dolgozni akarók, végül szinte mindegy, hogy kik tanítanak, főképp a kisebb településeken.
Ezek mellett az is hagyományszámba megy, hogy tanévkezdéskor soha nincs megfelelő számú és megfelelő minőségű tankönyv, nincsenek olyan programok, amelyek révén csökkenne a korai iskolaelhagyások száma. A tanügyi szakszervezetek szövetsége törvénymódosítás- tervezetet nyújt be a héten, hogy a tankönyveket egyetlen állami nyomdában nyomtassák, úgy, ahogyan a forradalom előtt.
Ami szintén "hagyomány", hogy a hazai oktatási intézmények közül nagyon sok nem rendelkezik egészségügyi és tűzbiztonsági engedéllyel. A tanügyi szakszervezetek szerint több mint 4.000 iskola nem kapta meg az egészségügyi és tűzbiztonsági engedélyt. Ugyanakkor felhívják a figyelmet a központi és helyi hatóságok érdektelenségére, arra, hogy iskolák- óvodák százai "működnek" szinte romos állapotban. Tegyük hozzá, sok helyen villany sincs, az illemhely az udvar sarkában található, és időnként még mindig történnek tragikus balesetek a fedetlenül hagyott pöcegödrök környékén...
Aggasztó, hogy a tanulók száma az utóbbi 26 évben több mint négymillióról hárommillió alá csökkent, ami a születések számának csökkenése mellett azt is mutatja, hogy csődöt mondott mindenfajta oktatási, illetve iskolaelhagyási "stratégia".
Újabb gond, hogy versenyvizsgát szerveznek az igazgatói és aligazgatói tisztségek betöltésére, ami azt is jelenti, hogy év közben pedagógusmozgások lesznek, ami szintén többet árt, mint használ az oktatás hatékonyságának.
Szomorú, de ezek a problémák immár hagyományszámba mennek mifelénk, amint az is, hogy tegnap, akárcsak a korábbi években, a politikusok voltak a tanévnyitó főszereplői. Ők természetesen, a hangzatos szólamok mellett, "elfelejtettek" ezekről a gondokról beszélni.
Világos: "hagyományőrző" országban élünk.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 13.
200 évvel ezelőtt halt meg Sipos Pál
Kronológiai sorrendben, az első aranyérmes magyar matematikus, Sipos Pál életpályája komoly hatással volt Marosvásárhely, valamint tudománytörténeti múltunk alakulására. A kitűnő matematikus, filozófus és egyházi szónok 1759. október 16-án született Nagyenyeden. Tanulmányait szülővárosának nagy hírű iskolájában, a Bethlen-kollégiumban végezte. Tehetségére és kitűnő felkészültségére a főurak felfigyeltek, és tanulmányainak befejezése után báró Naláczy József fiának nevelője volt a Szászváros melletti Bábolnán. 1783 októberében még rábízták a szászvárosi Református Kollégium irányítását is. Időrendi sorrendben ő volt ennek az iskolának az első rektora. Tanítványai számára egy Szomor-játék című verses színdarabot írt, amelyet a diákok elő is adtak. 1787- ben megvált a szászvárosi kollégiumtól, mivel a koronaőr gróf Teleki József felkérte, hogy három évig fia nevelője legyen Szirákon. Ez Sipos számára szerencsés fordulat volt, mivel nagyrészt ez tette lehetővé számára, hogy külföldi tanulmányútra menjen. A Bécsben székelő erdélyi udvari kancelláriához folyamodott külföldi útlevélért. Kérvénye szerint Nagyenyeden a teológiát is elvégezte, és ehhez iskolája által kiállított bizonyítványát is mellékelte. Az engedély alapján 1791 őszén beiratkozott az Odera menti Frankfurt teológia fakultására. Nem kell megütköznünk azon, hogy a matematikus Sipos a teológia fakultására iratkozott be, ugyanis az 1786 januárjában kiadott rendelet alapján külföldi tanulmányútra lehetőleg csak azokat engedték, akik teológiai képzésre mentek. Frankfurt után Göttingen következett. Itt szerezte összeköttetéseit kora néhány neves tudósával. Ezek között van A.G. Kaestner (1719-1800), aki később Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss matematikaprofesszora a göttingeni egyetemen, valamint J.E. Bode (1747–1826) jeles német csillagász. Velük leveleket is váltott. E két egyetemen kívül Sipos a bécsi főiskolát is felkereste. Bécsi tartózkodása 1797 közepéig tartott. Ezalatt tanulmányai végzésén és tudományos dolgozatok megírásán kívül Teleki Sámuel Ferenc nevű fiának a nevelését is magára vállalta. Tudományos vizsgálatai a frankfurti egyetemi évek időszakára nyúlnak vissza. Ekkor két munkát is írt, melyek közül az egyik matematikai, a másik pedig a filozófus I. Kant (1724–1804) kozmogóniai elméletével kapcsolatos. Ezek kinyomtatása is foglalkoztatta, emiatt az eredetileg latinul írt dolgozatait németre fordítja. Ezek közül a matematikai, amely az ellipszis kerületének a meghatározására vonatkozik, mely annak idején komoly kutatás tárgya volt, sikert ért el. Dávid Lajos, a jeles Bolyai-kutató véleménye szerint: "Ez az első, eredeti, magyar szerzőtől való matematikai értekezés, amely kora szintvonalán áll". Ezt a munkáját a berlini tudományos akadémia 1795-ben aranyéremmel tüntette ki és közleményeiben nyomtatásban is megjelentette. Sipos ezt az aranyérmét, amely az első akadémiai kitüntetés magyar matematikus részére, sárospataki főiskolai tanársága alatt az ottani kollégiumnak ajándékozta.
1797 őszén Sipos visszatér Erdélybe. Egy ideig báró Kemény Simon gyermekei mellett nevelősködött, majd 1798-tól 1805-ig ismét a szászvárosi kollégium rektorprofesszora. Naláczy József és Bánffy László erdélyi főurak óhajára foglalta el megint régebbi állását, akik fiaikat Szászvároson taníttatták. Ez idő alatt kétszer is meghívták a Marosvásárhelyi református kollégium tanszékére, de főúri patrónusai, és lehet, hogy önakaratából is, ezeket nem fogadta el. Patrónusai megígérték neki, ha Szászvároson mArad, akkor hatékonyan közbenjárnak, hogy üresedéskor az igen jól fizetett tordosi parókiai állást ő kapja meg.
Mint nagyon érdekes, és számunkra igen fontos akkori eseményt érdemes itt megemlítenünk. 1803. november 12- én meghalt csernátoni Vajda Sámuel, a Marosvásárhelyi református kollégium filozófia- és matematikaprofesszora. A kollégium kurátorai 1803. november 21-én kelt levelükben jelentették a tanszék megüresedését, és arra kérték a Kolozsváron székelő református főconsistoriumot, hogy új tanár kinevezésével oldja meg a helyzetet. Ennek a jelentésnek kézhezvétele után, 1803. december 11-én a főconsistorium elrendelte, hogy az akkor bevett szokásokhoz híven a püspök, a kollégiumok elöljárói és tanárai tegyenek javaslatot a kinevezendő új professzor személyére. A huszonhárom javaslattevőnek tíz jelölt között oszlott meg az ajánlata. Általában mindenki három személyt javasolt, értékajánlási sorrendben. A legtöbben, szám szerint huszonketten (a hiányzó egy minden bizonnyal Sipos Pál volt), az első helyen Sipos Pált jelölték. Ez érthető is, mivel ő volt ekkor Magyarország legismertebb matematikai szaktekintélye. Most már harmadszor vetődött fel, hogy Sipos Pál szászvárosi állását Marosvásárhelyi tanszékkel cserélje fel. Sipos után a legtöbben Bolyai Farkast ajánlották. A főconsistorium a beérkezett javaslatokból táblázatot állított össze, és az 1804. január 22-én tartott gyűlésén sor került a választásra is. Mivel Sipos korábban már két alkalommal nem fogadta el a Marosvásárhelyi kollégiumba való meghívását, feltételezhető, hogy ezek után a főconsistorium nem akart olyan határozatot hozni, amelyet Sipos esetleg újra visszautasít. Így a második helyen szereplő Bolyai Farkasra esett a választás. Manapság már csak áldani tudjuk a főconsistorium akkori bölcs döntését. Ugyanis érdemes elgondolkozni az alábbi kérdésen: mi lett volna, ha a bevett szokás szerint, a főconsistorium úgy határoz, hogy a legtöbb javaslatot kapott személyt kéri fel az újonnan létesített matematika-fizika-kémia tanszék professzori állásának elfoglalására, és ezt Sipos most már elfogadja, amint azt egy évvel később meg is tette, nem utasítva el a sárospataki kollégium meghívását? Ugyanis ekkor patrónusai gyerekei már befejezték szászvárosi tanulmányaikat, s emiatt már nem gördítettek akadályokat az elmenetele elé. Ebben az esetben a 29 éves Bolyai Farkas, akinek addig még egyetlen tudományos munkája sem jelent meg nyomtatásban, megmAradt volna továbbra is domáldi mezőgazdásznak. Ismert tény, Bolyai Farkas csak akkor kezdett tudományos problémák kutatásával foglalkozni, miután elfoglalta professzori állását. Ugyanis ezt a professzoroktól már akkoriban is elvárták. És vajon mint mezőgazdász is lángra lobbantotta volna-e fiában azt a szikrát, amely végül is az "új, más világ" megteremtéséhez vezetett? – Nem alaptalan dolog tehát feltételezni, hogy az események ilyen alakulása esetén a magyar tudománytörténeti múltat óriási veszteség éri.
Amint már utaltunk rá, Sipos Pál 1805-ben elfogadja a sárospataki kollégium meghívását, ahol 1810- ig tanít, mivel ekkor üresedett meg a megígért tordosi lelkipásztori állás. Az öt évig tartó sárospataki tartózkodása nem múlt el nyomtalanul sem az ő, sem az iskola éle-tében. Az iskola részére ekkor elkészített matematika tanterve nem csak országos viszonylatban a legjobb, hanem európai mértékkel mérve is egyik legkiválóbb volt. Didaktikai elvei, a klasszikus és a modern új részek kiegyensúlyozott ötvözete, valamint az a felfogása, hogy inkább kevesebbet tanítsunk, de azt alaposan, ma is megállják a helyüket. Közben matematikai kutatásait sem hagyta abba, 1807-ben Pozsonyban egy trigonometriai tárgyú latin nyelvű munkája látott napvilágot.
A földrajzi közelség is közrejátszott abban, hogy Sipos 1806 nyarán megismerkedett a vele egyidős Kazinczy Ferenccel (1759–1831). A szépirodalom hozta őket össze. Kazinczy ráadásul élénken érdeklődött Sipos Pál filozófiai munkái iránt, melyek sajnos, a cenzúra miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. Közöttük nagyon szoros barátság alakult ki. Kazinczy valósággal csodálta Sipos szónoki tehetségét.
Élete utolsó hat esztendejét a Szászvárostól csak néhány kilométerre fekvő Tordoson élte le, mint a helység református lelkipásztora. Többször terveztem, hogy ellátogatok Tordosra, amit néhány évvel ezelőtt meg is tettem. Vonzott az a dél-erdélyi táj, ahol Sipos vendégei között olyan emberek fordultak meg, mint Kazinczy Ferenc és Döbrentei Gábor. Tudtam, hogy az eltelt idő miatt keveset találok meg úgy, ahogyan az ezelőtt két évszázaddal volt, a hajdani parókia helyén is a múlt évszázad elején újat építettek, ellenben bizakodást és reménységet sugallt az a tény, hogy most is épségben megvan a XVI. században épült templom. Útbaigazítással sikerült megtalálnom a parókia gondnokát, valamint a presbitert. Segítőkész, kedves emberek. Tudnak magyarul, de érződik, hogy már kissé nehezen beszélik anyanyelvüket. Egyikük szalmakalapja körül meghatottsággal veszem észre a piros-fehér-zöld keskeny kis szalagot. Egy enyhe emelkedő vezet fel a régi, de csodálatos épségben megmAradt templomhoz. Felérve megemlítem, hogy tudtom szerint a templom a XVI. században épült. Igen, igen, feleli az egyik, 1570-ben építették. Kinyitják a máskülönben zárva tartott templomajtót, és örömmel látom, hogy mindenhol példás rend és tisztaság. Megakad a szemem a szószékre felvezető keskeny kis kopott lépcsőn, s akaratlanul is elgondolom, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt Sipos is itt ment fel mindig csodálatos prédikációit megtartani. A szószéktől nem messze, a falon felfedezek egy berámázott emléklapot, amit a Kolozsvári filozófiai társaság helyezett el 2009-ben Sipos Pál születésének negyed évezredes évfordulóján, több mint valószínű Benkő Samu kezdeményezésére.
1816 őszén súlyos tífuszjárvány volt Tordoson és környékén. Döbrentei Gábor így ír erről Kazinczynak: "Itt a Vármegyében nagyon sok a beteg … Sipost szeptember 4- én a hideg elé vevé, de kertjébe még kijött velem, ott szőlőt, szilvát, dinnyét szaggatott, én kértem hozatná ki Szászvárosról közös barátunkat dr. Szegedyt, mert fel nem akará venni baját". Végül is betegen maga ment el Szászvárosra, ahol szeptember 15-én este meghalt. Holttestét Tordosra visszavitték, és a legvalószínűbb, hogy a templomot szegélyező területen temették el.
Weszely Tibor
Népújság (Marosvásárhely)
Kronológiai sorrendben, az első aranyérmes magyar matematikus, Sipos Pál életpályája komoly hatással volt Marosvásárhely, valamint tudománytörténeti múltunk alakulására. A kitűnő matematikus, filozófus és egyházi szónok 1759. október 16-án született Nagyenyeden. Tanulmányait szülővárosának nagy hírű iskolájában, a Bethlen-kollégiumban végezte. Tehetségére és kitűnő felkészültségére a főurak felfigyeltek, és tanulmányainak befejezése után báró Naláczy József fiának nevelője volt a Szászváros melletti Bábolnán. 1783 októberében még rábízták a szászvárosi Református Kollégium irányítását is. Időrendi sorrendben ő volt ennek az iskolának az első rektora. Tanítványai számára egy Szomor-játék című verses színdarabot írt, amelyet a diákok elő is adtak. 1787- ben megvált a szászvárosi kollégiumtól, mivel a koronaőr gróf Teleki József felkérte, hogy három évig fia nevelője legyen Szirákon. Ez Sipos számára szerencsés fordulat volt, mivel nagyrészt ez tette lehetővé számára, hogy külföldi tanulmányútra menjen. A Bécsben székelő erdélyi udvari kancelláriához folyamodott külföldi útlevélért. Kérvénye szerint Nagyenyeden a teológiát is elvégezte, és ehhez iskolája által kiállított bizonyítványát is mellékelte. Az engedély alapján 1791 őszén beiratkozott az Odera menti Frankfurt teológia fakultására. Nem kell megütköznünk azon, hogy a matematikus Sipos a teológia fakultására iratkozott be, ugyanis az 1786 januárjában kiadott rendelet alapján külföldi tanulmányútra lehetőleg csak azokat engedték, akik teológiai képzésre mentek. Frankfurt után Göttingen következett. Itt szerezte összeköttetéseit kora néhány neves tudósával. Ezek között van A.G. Kaestner (1719-1800), aki később Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss matematikaprofesszora a göttingeni egyetemen, valamint J.E. Bode (1747–1826) jeles német csillagász. Velük leveleket is váltott. E két egyetemen kívül Sipos a bécsi főiskolát is felkereste. Bécsi tartózkodása 1797 közepéig tartott. Ezalatt tanulmányai végzésén és tudományos dolgozatok megírásán kívül Teleki Sámuel Ferenc nevű fiának a nevelését is magára vállalta. Tudományos vizsgálatai a frankfurti egyetemi évek időszakára nyúlnak vissza. Ekkor két munkát is írt, melyek közül az egyik matematikai, a másik pedig a filozófus I. Kant (1724–1804) kozmogóniai elméletével kapcsolatos. Ezek kinyomtatása is foglalkoztatta, emiatt az eredetileg latinul írt dolgozatait németre fordítja. Ezek közül a matematikai, amely az ellipszis kerületének a meghatározására vonatkozik, mely annak idején komoly kutatás tárgya volt, sikert ért el. Dávid Lajos, a jeles Bolyai-kutató véleménye szerint: "Ez az első, eredeti, magyar szerzőtől való matematikai értekezés, amely kora szintvonalán áll". Ezt a munkáját a berlini tudományos akadémia 1795-ben aranyéremmel tüntette ki és közleményeiben nyomtatásban is megjelentette. Sipos ezt az aranyérmét, amely az első akadémiai kitüntetés magyar matematikus részére, sárospataki főiskolai tanársága alatt az ottani kollégiumnak ajándékozta.
1797 őszén Sipos visszatér Erdélybe. Egy ideig báró Kemény Simon gyermekei mellett nevelősködött, majd 1798-tól 1805-ig ismét a szászvárosi kollégium rektorprofesszora. Naláczy József és Bánffy László erdélyi főurak óhajára foglalta el megint régebbi állását, akik fiaikat Szászvároson taníttatták. Ez idő alatt kétszer is meghívták a Marosvásárhelyi református kollégium tanszékére, de főúri patrónusai, és lehet, hogy önakaratából is, ezeket nem fogadta el. Patrónusai megígérték neki, ha Szászvároson mArad, akkor hatékonyan közbenjárnak, hogy üresedéskor az igen jól fizetett tordosi parókiai állást ő kapja meg.
Mint nagyon érdekes, és számunkra igen fontos akkori eseményt érdemes itt megemlítenünk. 1803. november 12- én meghalt csernátoni Vajda Sámuel, a Marosvásárhelyi református kollégium filozófia- és matematikaprofesszora. A kollégium kurátorai 1803. november 21-én kelt levelükben jelentették a tanszék megüresedését, és arra kérték a Kolozsváron székelő református főconsistoriumot, hogy új tanár kinevezésével oldja meg a helyzetet. Ennek a jelentésnek kézhezvétele után, 1803. december 11-én a főconsistorium elrendelte, hogy az akkor bevett szokásokhoz híven a püspök, a kollégiumok elöljárói és tanárai tegyenek javaslatot a kinevezendő új professzor személyére. A huszonhárom javaslattevőnek tíz jelölt között oszlott meg az ajánlata. Általában mindenki három személyt javasolt, értékajánlási sorrendben. A legtöbben, szám szerint huszonketten (a hiányzó egy minden bizonnyal Sipos Pál volt), az első helyen Sipos Pált jelölték. Ez érthető is, mivel ő volt ekkor Magyarország legismertebb matematikai szaktekintélye. Most már harmadszor vetődött fel, hogy Sipos Pál szászvárosi állását Marosvásárhelyi tanszékkel cserélje fel. Sipos után a legtöbben Bolyai Farkast ajánlották. A főconsistorium a beérkezett javaslatokból táblázatot állított össze, és az 1804. január 22-én tartott gyűlésén sor került a választásra is. Mivel Sipos korábban már két alkalommal nem fogadta el a Marosvásárhelyi kollégiumba való meghívását, feltételezhető, hogy ezek után a főconsistorium nem akart olyan határozatot hozni, amelyet Sipos esetleg újra visszautasít. Így a második helyen szereplő Bolyai Farkasra esett a választás. Manapság már csak áldani tudjuk a főconsistorium akkori bölcs döntését. Ugyanis érdemes elgondolkozni az alábbi kérdésen: mi lett volna, ha a bevett szokás szerint, a főconsistorium úgy határoz, hogy a legtöbb javaslatot kapott személyt kéri fel az újonnan létesített matematika-fizika-kémia tanszék professzori állásának elfoglalására, és ezt Sipos most már elfogadja, amint azt egy évvel később meg is tette, nem utasítva el a sárospataki kollégium meghívását? Ugyanis ekkor patrónusai gyerekei már befejezték szászvárosi tanulmányaikat, s emiatt már nem gördítettek akadályokat az elmenetele elé. Ebben az esetben a 29 éves Bolyai Farkas, akinek addig még egyetlen tudományos munkája sem jelent meg nyomtatásban, megmAradt volna továbbra is domáldi mezőgazdásznak. Ismert tény, Bolyai Farkas csak akkor kezdett tudományos problémák kutatásával foglalkozni, miután elfoglalta professzori állását. Ugyanis ezt a professzoroktól már akkoriban is elvárták. És vajon mint mezőgazdász is lángra lobbantotta volna-e fiában azt a szikrát, amely végül is az "új, más világ" megteremtéséhez vezetett? – Nem alaptalan dolog tehát feltételezni, hogy az események ilyen alakulása esetén a magyar tudománytörténeti múltat óriási veszteség éri.
Amint már utaltunk rá, Sipos Pál 1805-ben elfogadja a sárospataki kollégium meghívását, ahol 1810- ig tanít, mivel ekkor üresedett meg a megígért tordosi lelkipásztori állás. Az öt évig tartó sárospataki tartózkodása nem múlt el nyomtalanul sem az ő, sem az iskola éle-tében. Az iskola részére ekkor elkészített matematika tanterve nem csak országos viszonylatban a legjobb, hanem európai mértékkel mérve is egyik legkiválóbb volt. Didaktikai elvei, a klasszikus és a modern új részek kiegyensúlyozott ötvözete, valamint az a felfogása, hogy inkább kevesebbet tanítsunk, de azt alaposan, ma is megállják a helyüket. Közben matematikai kutatásait sem hagyta abba, 1807-ben Pozsonyban egy trigonometriai tárgyú latin nyelvű munkája látott napvilágot.
A földrajzi közelség is közrejátszott abban, hogy Sipos 1806 nyarán megismerkedett a vele egyidős Kazinczy Ferenccel (1759–1831). A szépirodalom hozta őket össze. Kazinczy ráadásul élénken érdeklődött Sipos Pál filozófiai munkái iránt, melyek sajnos, a cenzúra miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. Közöttük nagyon szoros barátság alakult ki. Kazinczy valósággal csodálta Sipos szónoki tehetségét.
Élete utolsó hat esztendejét a Szászvárostól csak néhány kilométerre fekvő Tordoson élte le, mint a helység református lelkipásztora. Többször terveztem, hogy ellátogatok Tordosra, amit néhány évvel ezelőtt meg is tettem. Vonzott az a dél-erdélyi táj, ahol Sipos vendégei között olyan emberek fordultak meg, mint Kazinczy Ferenc és Döbrentei Gábor. Tudtam, hogy az eltelt idő miatt keveset találok meg úgy, ahogyan az ezelőtt két évszázaddal volt, a hajdani parókia helyén is a múlt évszázad elején újat építettek, ellenben bizakodást és reménységet sugallt az a tény, hogy most is épségben megvan a XVI. században épült templom. Útbaigazítással sikerült megtalálnom a parókia gondnokát, valamint a presbitert. Segítőkész, kedves emberek. Tudnak magyarul, de érződik, hogy már kissé nehezen beszélik anyanyelvüket. Egyikük szalmakalapja körül meghatottsággal veszem észre a piros-fehér-zöld keskeny kis szalagot. Egy enyhe emelkedő vezet fel a régi, de csodálatos épségben megmAradt templomhoz. Felérve megemlítem, hogy tudtom szerint a templom a XVI. században épült. Igen, igen, feleli az egyik, 1570-ben építették. Kinyitják a máskülönben zárva tartott templomajtót, és örömmel látom, hogy mindenhol példás rend és tisztaság. Megakad a szemem a szószékre felvezető keskeny kis kopott lépcsőn, s akaratlanul is elgondolom, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt Sipos is itt ment fel mindig csodálatos prédikációit megtartani. A szószéktől nem messze, a falon felfedezek egy berámázott emléklapot, amit a Kolozsvári filozófiai társaság helyezett el 2009-ben Sipos Pál születésének negyed évezredes évfordulóján, több mint valószínű Benkő Samu kezdeményezésére.
1816 őszén súlyos tífuszjárvány volt Tordoson és környékén. Döbrentei Gábor így ír erről Kazinczynak: "Itt a Vármegyében nagyon sok a beteg … Sipost szeptember 4- én a hideg elé vevé, de kertjébe még kijött velem, ott szőlőt, szilvát, dinnyét szaggatott, én kértem hozatná ki Szászvárosról közös barátunkat dr. Szegedyt, mert fel nem akará venni baját". Végül is betegen maga ment el Szászvárosra, ahol szeptember 15-én este meghalt. Holttestét Tordosra visszavitték, és a legvalószínűbb, hogy a templomot szegélyező területen temették el.
Weszely Tibor
Népújság (Marosvásárhely)
2016. szeptember 13.
Pécskai iskolanap, 2016
Rangos tanévnyitó, külföldi szereplőkkel
Ha a 2016–2017-es tanév olyanra sikeredne, mint a vasárnapi megnyitó a Pécskai 2-es Számú Általános Iskolában, akkor biztosan minden nagyon rendben lenne.
De hogyhogy vasárnap, kérdezhetné a kedves olvasó, amikor az új tanév csak tegnap, hétfőn kezdődött, hivatalosan, országszerte?
Nos, Pécskán is tegnap mentek először iskolába a magyar nebulók, de már nem „bajlódtak” a tanévnyitási ünnepséggel, minthogy azon már egy nappal korábban túlestek: egyenesen a dolgok sűrűjébe vágtak. Hétfőn ugyanis aligha lett volna alkalmas az idő arra, hogy a szülőket, nagyszülőket, más érdeklődőket összehozzák egy hosszabb lélegzetű (bocsássuk előre: egészen színvonalas) rendezvényre, így hát a vasárnapot választották, eléggé rendkívüli módon.
Bacsilla Eszter iskolaigazgatótól azt kérdeztem: hogy csinálták? A műsor hazai, azaz pécskai résztvevői számára ugyanis a fellépés előtt feltétlenül próbalehetőséget kell biztosítani (hogy a külföldiek hogy csinálják, az legyen az ő titkuk), hisz próba nélkül (talán rosszul tudom?) egy vérbeli profi se vágna bele több hónapos szünet után egy előadásba, hát még egy általános iskolás gyermek. A próbákat tehát még vakációs időkben kellett megejteni. Megtették: Tót Edit, Bella Hajnal Annamária, Nagy Izabella, Simó Attila, Zabán Anikó, Chira Ildikó tanítók, Köles Katalin, Bella Ibolya Rozália tanárok tanítványai tisztességes produkciókkal álltak a „széles nagyközönség” elé, hiszen az iskolanap nyilvános ünnepség volt, amire minden pécskai, úgymond, hivatalos volt.
A rendezők minden eshetőségre felkészültek: a szeptemberi idei nyár előrejelzései dacára jókora sátrat állítottak fel a 2-es (magyar, egykori líceum) iskola udvarán, s mit ad a sors: egy adott pillanatban, úgy délután 6 körül, szemerkélni kezdett (majd szerencsére elállt) az eső. Minthogy azonban a fellépők is fedett színpadon produkálhatták magukat, az iskolanyitó ünnepség sikere pillanatra se került veszélybe.
E sorok írója már kismillió, mindenféle szintű-rangú előadást látott, és, tisztesség ne essék szólván, sokszor csak szolgálati kötelességből számol(t) be az eseményekről. Vasárnap délután azonban, Pécskán, néhányszor, igazi élményben volt része: élvezte – a bemutatók korának megfelelően – a kisiskolások (elemi, I– IV. osztályosok) produkcióit, a felsősök (V–VIII. osztályosok) előadását, de különösen a magyarországi mezőkovácsházai Rezonance fúvósegyüttes, a mezőtúri Mazsorett-csoport, a szarvasi Akrobatikus Rock and Roll csoport fellépését, amelyek némi példával szolgálhatnak ahhoz, hogy hol kezdődik a színvonal.
A kétségtelenül minden szempontból sikeres pécskai tanévnyitó délután „slusszpoénját” a sztárvendég László Attila, a 2011-es Csillag születik győztesének (immár második pécskai) fellépése jelentette. A romániai, k Kézdivásárhelyi születésű, nagyon rokonszenves és tehetséges 19 éves fiatalember, aki jelenleg Magyarországon, zenei intézményben tanul tovább, a jelek szerint majdnem végleg elveszett számunkra, romániai magyarok számára.
Jámbor Béla
Nyugati Jelen (Arad)
Rangos tanévnyitó, külföldi szereplőkkel
Ha a 2016–2017-es tanév olyanra sikeredne, mint a vasárnapi megnyitó a Pécskai 2-es Számú Általános Iskolában, akkor biztosan minden nagyon rendben lenne.
De hogyhogy vasárnap, kérdezhetné a kedves olvasó, amikor az új tanév csak tegnap, hétfőn kezdődött, hivatalosan, országszerte?
Nos, Pécskán is tegnap mentek először iskolába a magyar nebulók, de már nem „bajlódtak” a tanévnyitási ünnepséggel, minthogy azon már egy nappal korábban túlestek: egyenesen a dolgok sűrűjébe vágtak. Hétfőn ugyanis aligha lett volna alkalmas az idő arra, hogy a szülőket, nagyszülőket, más érdeklődőket összehozzák egy hosszabb lélegzetű (bocsássuk előre: egészen színvonalas) rendezvényre, így hát a vasárnapot választották, eléggé rendkívüli módon.
Bacsilla Eszter iskolaigazgatótól azt kérdeztem: hogy csinálták? A műsor hazai, azaz pécskai résztvevői számára ugyanis a fellépés előtt feltétlenül próbalehetőséget kell biztosítani (hogy a külföldiek hogy csinálják, az legyen az ő titkuk), hisz próba nélkül (talán rosszul tudom?) egy vérbeli profi se vágna bele több hónapos szünet után egy előadásba, hát még egy általános iskolás gyermek. A próbákat tehát még vakációs időkben kellett megejteni. Megtették: Tót Edit, Bella Hajnal Annamária, Nagy Izabella, Simó Attila, Zabán Anikó, Chira Ildikó tanítók, Köles Katalin, Bella Ibolya Rozália tanárok tanítványai tisztességes produkciókkal álltak a „széles nagyközönség” elé, hiszen az iskolanap nyilvános ünnepség volt, amire minden pécskai, úgymond, hivatalos volt.
A rendezők minden eshetőségre felkészültek: a szeptemberi idei nyár előrejelzései dacára jókora sátrat állítottak fel a 2-es (magyar, egykori líceum) iskola udvarán, s mit ad a sors: egy adott pillanatban, úgy délután 6 körül, szemerkélni kezdett (majd szerencsére elállt) az eső. Minthogy azonban a fellépők is fedett színpadon produkálhatták magukat, az iskolanyitó ünnepség sikere pillanatra se került veszélybe.
E sorok írója már kismillió, mindenféle szintű-rangú előadást látott, és, tisztesség ne essék szólván, sokszor csak szolgálati kötelességből számol(t) be az eseményekről. Vasárnap délután azonban, Pécskán, néhányszor, igazi élményben volt része: élvezte – a bemutatók korának megfelelően – a kisiskolások (elemi, I– IV. osztályosok) produkcióit, a felsősök (V–VIII. osztályosok) előadását, de különösen a magyarországi mezőkovácsházai Rezonance fúvósegyüttes, a mezőtúri Mazsorett-csoport, a szarvasi Akrobatikus Rock and Roll csoport fellépését, amelyek némi példával szolgálhatnak ahhoz, hogy hol kezdődik a színvonal.
A kétségtelenül minden szempontból sikeres pécskai tanévnyitó délután „slusszpoénját” a sztárvendég László Attila, a 2011-es Csillag születik győztesének (immár második pécskai) fellépése jelentette. A romániai, k Kézdivásárhelyi születésű, nagyon rokonszenves és tehetséges 19 éves fiatalember, aki jelenleg Magyarországon, zenei intézményben tanul tovább, a jelek szerint majdnem végleg elveszett számunkra, romániai magyarok számára.
Jámbor Béla
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 13.
Tanévnyitó a Gerhardinum növendékei számára
Negyedszázados fennállásához érkezett az iskola
Az eddigi hagyománytól eltérően a Gerhardinum Római Katolikus Líceum tantestülete, valamint a növendékek az iskolai év első napján nem a líceum épületébe, hanem a Temesvári székesegyházba igyekeztek. Ott került sor ugyanis az ünnepélyes tanévnyitóra, valamint az ez alkalomból bemutatott szentmisére.
A templom tágas hajóját megtöltő gyermekeket és az őket kísérő szülőket, valamint a tanárokat, tanítókat elsőként Jakab Ilona igazgató üdvözölte. A tanévnyitón jelen volt Marossy Zoltán, a Temes megyei tanács osztályvezetője és Kiss Ferenc tanfelügyelő.
– Jubileumi tanévnyitó az idei, a Gerhardinum Katolikus Líceum fennállásának 25. évnyitója. Idén 21 osztályban 380 tanuló és óvodás gyermek, valamint 42 tanár, tanító és nevelő kezdi meg az iskolai évet. Kívánom mindannyiuknak, hogy jövő júniusban ugyanitt elégedetten, tudásban gyarapodva és szép élményekkel gazdagodva induljunk szünidőre – mondotta az igazgató. Ezt követően bemutatta az egyes osztályok tanítóit és osztályfőnökeit. A magyar tannyelvű előkészítő, valamint az első osztály tanító nénije Gergely Krisztina és Lőrincz Gyöngyi, a középiskolások osztályfőnökei Balla Tamás, Kapitány Melinda, Nüszl Erzsébet és Bakos Veronika tanárok. Jakab Ilona igazgató ugyanakkor szeretettel üdvözölte Mihalca Márta tanárnőt, aki az idei tanévtől az aligazgatói tisztséget tölti be.
A székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisén a liturgiát celebráló Msgr. Dirschl Johann általános helynök homíliájában hangsúlyozta: ezen a vidéken, az ősi csanádi egyházmegyében elsőként Szent Gellért püspök alapított iskolát, így hálára ad okot, hogy közel ezer év múltán az ő nevét viselő tanintézet, a Gerhardinum immár negyedszázados fennállásához érkezett. Magyar nyelvű szentbeszédében ft. Kocsik Zoltán spirituális arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a növendékek a tanulás által fedezik fel a természete és az őket körülvevő világot.
A természet szépségei azonban továbbvezetik gondolataikat ahhoz, aki mindezt teremtette, vagyis a Jóistenhez. A lelkipásztor ugyanakkor a tanévnyitó alkalmából három nevelőről is megemlékezett: a Szűzanyáról, Jézus édesanyjáról, Szent Gellértről, akit Szent István kért fel fia, Imre herceg tanítására, valamint Kalazanci Szent József kegyesrendi szerzetesről, aki a szegény sorsú gyermekek számára Rómaban megalapította az első ingyenes iskolákat.
A tanévnyitó ünnepélyes perceit követően a Gerhardinum Katolikus Líceumban is csakúgy, mint minden tanintézetben, megkezdődött a közös munka, amely remélhetőleg megannyi pozitív élményt jelent majd tanárnak és növendéknek egyaránt.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)
Negyedszázados fennállásához érkezett az iskola
Az eddigi hagyománytól eltérően a Gerhardinum Római Katolikus Líceum tantestülete, valamint a növendékek az iskolai év első napján nem a líceum épületébe, hanem a Temesvári székesegyházba igyekeztek. Ott került sor ugyanis az ünnepélyes tanévnyitóra, valamint az ez alkalomból bemutatott szentmisére.
A templom tágas hajóját megtöltő gyermekeket és az őket kísérő szülőket, valamint a tanárokat, tanítókat elsőként Jakab Ilona igazgató üdvözölte. A tanévnyitón jelen volt Marossy Zoltán, a Temes megyei tanács osztályvezetője és Kiss Ferenc tanfelügyelő.
– Jubileumi tanévnyitó az idei, a Gerhardinum Katolikus Líceum fennállásának 25. évnyitója. Idén 21 osztályban 380 tanuló és óvodás gyermek, valamint 42 tanár, tanító és nevelő kezdi meg az iskolai évet. Kívánom mindannyiuknak, hogy jövő júniusban ugyanitt elégedetten, tudásban gyarapodva és szép élményekkel gazdagodva induljunk szünidőre – mondotta az igazgató. Ezt követően bemutatta az egyes osztályok tanítóit és osztályfőnökeit. A magyar tannyelvű előkészítő, valamint az első osztály tanító nénije Gergely Krisztina és Lőrincz Gyöngyi, a középiskolások osztályfőnökei Balla Tamás, Kapitány Melinda, Nüszl Erzsébet és Bakos Veronika tanárok. Jakab Ilona igazgató ugyanakkor szeretettel üdvözölte Mihalca Márta tanárnőt, aki az idei tanévtől az aligazgatói tisztséget tölti be.
A székesegyházban bemutatott Veni Sancte szentmisén a liturgiát celebráló Msgr. Dirschl Johann általános helynök homíliájában hangsúlyozta: ezen a vidéken, az ősi csanádi egyházmegyében elsőként Szent Gellért püspök alapított iskolát, így hálára ad okot, hogy közel ezer év múltán az ő nevét viselő tanintézet, a Gerhardinum immár negyedszázados fennállásához érkezett. Magyar nyelvű szentbeszédében ft. Kocsik Zoltán spirituális arra hívta fel az egybegyűltek figyelmét, hogy a növendékek a tanulás által fedezik fel a természete és az őket körülvevő világot.
A természet szépségei azonban továbbvezetik gondolataikat ahhoz, aki mindezt teremtette, vagyis a Jóistenhez. A lelkipásztor ugyanakkor a tanévnyitó alkalmából három nevelőről is megemlékezett: a Szűzanyáról, Jézus édesanyjáról, Szent Gellértről, akit Szent István kért fel fia, Imre herceg tanítására, valamint Kalazanci Szent József kegyesrendi szerzetesről, aki a szegény sorsú gyermekek számára Rómaban megalapította az első ingyenes iskolákat.
A tanévnyitó ünnepélyes perceit követően a Gerhardinum Katolikus Líceumban is csakúgy, mint minden tanintézetben, megkezdődött a közös munka, amely remélhetőleg megannyi pozitív élményt jelent majd tanárnak és növendéknek egyaránt.
Sipos Enikő
Nyugati Jelen (Arad)
2016. szeptember 13.
Élő erdélyi közkincsünket köszöntöttük
Zsúfolásig megtelt péntek délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvényterme, ahol a közgazdász, szakíró, köztiszteletben álló közösségszervező Somai Józsefet köszöntötték 85. születésnapja alkalmából.
A házigazda Barabás János vezető konzul bevezetője után a szót Laczkó Vass Róbert színművész „ceremóniamesteri” minőségében vette át, és Szép András zongorista, zeneszerző társaságában Király László, Orbán János Dénes és Szőcs Géza költeményeinek feldolgozásából összeállított műsort adott elő. Ezután következtek a meglepetések. Bodó Barna politológus, író, a Szórvány Alapítványnak és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke köszöntötte az ünnepeltet, akit erdélyi közkincsnek nevezett példamutató közösségi életműve elismeréseként. Szerinte Somai József a klasszikus erdélyiséget képviselő közéleti, etikus, konzervatív, aktív, megfontolt személyiség, akinek tiszteletére négy barátja (Bodó Barna, Csatlós Pál, Bakk Miklós, Szenkovics Dezső) kezdeményezésére egy kötetet jelentettek meg. A születésnapi meglepetés címe: Civil jóság – civil hatékonyság. Somai József 85 éves; benne az ünnepeltnek az RMDSZ-ben és az RMKT-ban betöltött szervezői tisztsége idejéből származó írásai mellett huszonkét közismert oktató- és kutatómunkája található, amelyek szintén az erdélyi magyar közélethez kapcsolódnak.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
Zsúfolásig megtelt péntek délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvényterme, ahol a közgazdász, szakíró, köztiszteletben álló közösségszervező Somai Józsefet köszöntötték 85. születésnapja alkalmából.
A házigazda Barabás János vezető konzul bevezetője után a szót Laczkó Vass Róbert színművész „ceremóniamesteri” minőségében vette át, és Szép András zongorista, zeneszerző társaságában Király László, Orbán János Dénes és Szőcs Géza költeményeinek feldolgozásából összeállított műsort adott elő. Ezután következtek a meglepetések. Bodó Barna politológus, író, a Szórvány Alapítványnak és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke köszöntötte az ünnepeltet, akit erdélyi közkincsnek nevezett példamutató közösségi életműve elismeréseként. Szerinte Somai József a klasszikus erdélyiséget képviselő közéleti, etikus, konzervatív, aktív, megfontolt személyiség, akinek tiszteletére négy barátja (Bodó Barna, Csatlós Pál, Bakk Miklós, Szenkovics Dezső) kezdeményezésére egy kötetet jelentettek meg. A születésnapi meglepetés címe: Civil jóság – civil hatékonyság. Somai József 85 éves; benne az ünnepeltnek az RMDSZ-ben és az RMKT-ban betöltött szervezői tisztsége idejéből származó írásai mellett huszonkét közismert oktató- és kutatómunkája található, amelyek szintén az erdélyi magyar közélethez kapcsolódnak.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 13.
Fehér megyében is van magyar jövő
„Szórványban magyarként élni, értéket ápolni nem könnyű feladat, viszont az az önzetlen munka, amelyet az RMDSZ Fehér Megyei Szervezete nap mint nap végez, azt üzeni: Fehér megyében is van magyar jövő, de kitartóan kell dolgozni érte. Ahhoz viszont, hogy ez a közösség és Erdély magyarsága is sikeres legyen, a régiók közötti szolidaritásra is szükség van: fel kell ismerni Székelyföldön, hogy egy december 11-i magas választási részvétel az erős Székelyföldi képviselet mellett erős szórványképviseletet is biztosíthat” – fogalmazott felszólalásában Bodor László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke Nagyenyeden, a Fehér Megyei Küldöttek Tanácsának ülésén. A rangsoroláson eldőlt: a Szövetség színeiben Lőrincz Helga, a megyei szervezet elnöke szenátor-, Vincze András, Felvinc volt alpolgármestere pedig képviselőjelöltként indul.
Szabadság (Kolozsvár)
„Szórványban magyarként élni, értéket ápolni nem könnyű feladat, viszont az az önzetlen munka, amelyet az RMDSZ Fehér Megyei Szervezete nap mint nap végez, azt üzeni: Fehér megyében is van magyar jövő, de kitartóan kell dolgozni érte. Ahhoz viszont, hogy ez a közösség és Erdély magyarsága is sikeres legyen, a régiók közötti szolidaritásra is szükség van: fel kell ismerni Székelyföldön, hogy egy december 11-i magas választási részvétel az erős Székelyföldi képviselet mellett erős szórványképviseletet is biztosíthat” – fogalmazott felszólalásában Bodor László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke Nagyenyeden, a Fehér Megyei Küldöttek Tanácsának ülésén. A rangsoroláson eldőlt: a Szövetség színeiben Lőrincz Helga, a megyei szervezet elnöke szenátor-, Vincze András, Felvinc volt alpolgármestere pedig képviselőjelöltként indul.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 13.
Elhunyt Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író
Életének 87. évében vasárnap éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író – közölte a Budapesti Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.
Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál hétfő kora hajnalban. A magyar kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti. „Csoóri Sándor életében a nemzet lelkiismerete volt" – fogalmaz közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Orosz Intézetében tanult. Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be verseivel. 1958-tól szabadfoglalkozású író, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. 1953-54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően, 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Dolgozott a Műszaki Egyetem újságjánál, és 1968-tól húsz éven át a MAFILM dramaturgja volt.
1954-ben és 1970-ben József Attila-díjjal, 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal tüntették ki. 2005 óta a Magyar Írószövetség örökös tagja. Munkásságát 2003-ban Arany János-nagydíjjal, 2004-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2008-ban Prima Primissima Díjjal is elismerték. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára.
Életét a diktatúra ellen folytatott küzdelem határozta meg, ezért a pártállam megfigyelés alá vetette – erről több ezer oldalnyi dokumentum tanúskodik –, szilenciummal sújtotta, az 1950-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért. A szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjeként részt vett az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében.
1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjainak, 1988 és 1993 között a mozgalom elnökségi tagja, 1988-tól 1992-ig a kéthetenként megjelenő Hitel című irodalmi és társadalmi folyóirat szerkesztő bizottságának elnöki tisztségét töltötte be. 1992 óta a Hitel főszerkesztője volt. 1991-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökeként tevékenykedett, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy létrehozzák „a mozaiknemzetet egyben láttató" Duna Televíziót, amely ápolja és segíti a szomszédos országokban élő magyarok nyelvének és kultúrájának megőrzését.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)
Életének 87. évében vasárnap éjszaka meghalt Csoóri Sándor kétszeres Kossuth-díjas költő, író – közölte a Budapesti Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-vel.
Az alkotót hosszan tartó súlyos betegség után érte a halál hétfő kora hajnalban. A magyar kormány Csoóri Sándort saját halottjának tekinti. „Csoóri Sándor életében a nemzet lelkiismerete volt" – fogalmaz közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Csoóri Sándor 1930-ban született Zámolyon, 1950-ben érettségizett a Pápai Református Kollégiumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Orosz Intézetében tanult. Az irodalmi életbe 1953 augusztusában robbant be verseivel. 1958-tól szabadfoglalkozású író, 1968-tól 1988-ig a Mafilm dramaturgja. 1953-54-ben az Irodalmi Újság, ezt követően, 1956-ig az Új Hang munkatársa volt. Dolgozott a Műszaki Egyetem újságjánál, és 1968-tól húsz éven át a MAFILM dramaturgja volt.
1954-ben és 1970-ben József Attila-díjjal, 1981-ben Herder-díjjal, 1984-ben Bibó István-díjjal tüntették ki. 2005 óta a Magyar Írószövetség örökös tagja. Munkásságát 2003-ban Arany János-nagydíjjal, 2004-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2008-ban Prima Primissima Díjjal is elismerték. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) nagydíjával, 2014-ben pedig a Nemzet Művésze díjjal jutalmazták, és ugyanebben az évben lett Budapest díszpolgára.
Életét a diktatúra ellen folytatott küzdelem határozta meg, ezért a pártállam megfigyelés alá vetette – erről több ezer oldalnyi dokumentum tanúskodik –, szilenciummal sújtotta, az 1950-es évek közepétől évtizedeken át nem kaphatott elismerést, díjakat sem munkásságáért. A szellemi és politikai ellenzék egyik vezetőjeként részt vett az 1985-ös monori és az 1987-es lakiteleki tanácskozás előkészítésében.
1987-ben egyike volt a Magyar Demokrata Fórum alapító tagjainak, 1988 és 1993 között a mozgalom elnökségi tagja, 1988-tól 1992-ig a kéthetenként megjelenő Hitel című irodalmi és társadalmi folyóirat szerkesztő bizottságának elnöki tisztségét töltötte be. 1992 óta a Hitel főszerkesztője volt. 1991-2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökeként tevékenykedett, és meghatározó szerepet játszott abban, hogy létrehozzák „a mozaiknemzetet egyben láttató" Duna Televíziót, amely ápolja és segíti a szomszédos országokban élő magyarok nyelvének és kultúrájának megőrzését.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 13.
Érmellék-Muravidék kapcsolat Kiskereki és Szentlászló révén
Vasárnap kora délután testvér-települési megállapodást írt alá Kiskerekiben Nyíri Sándor helyi polgármester és a muravidéki Szécsiszentlászlót képviselő Dóra Lívia, a Helyi Közösségi Tanács elnöke.
A Kiskerekiben tartott II. Betyárfesztivál egyik fénypontja (ha nem a legkiemelkedőbb eseménye) volt a vasárnapi esemény. Az ünnepség a kereki dombtetőről messzire látszó torony alatt kezdődött, a református templomban a helyi gyülekezet tagjai mellett helyet foglaltak a testvér-településekről érkezett vendégek is. A községhez tartozó Asszonyvására lelkésze, Székely István volt az igehirdető, aki a menny és pokol fogalmait elemezte, kifejtve, hogy nem is annyira helyekről, mint állapotokról van szó: Istenhez közeli vagy távoli állapotokról. Hogy ki hol van, azt mindenki maga döntheti el, életkortól függetlenül, de még életében. A szolgálatot Petrucz János helyi lelkész köszönte meg, majd a közösség a községközponti emlékműhöz vonult. A világháborús áldozatok előtt tisztelgő turulmadaras emlékműnél Nyiri Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket, közöttük a testvér-települések küldöttségeit: a magyarországi Naszályról érkezetteket dr.Maszlavér Petra polgármester vezetésével, a Kerekiből Csicsai László polgármester vezette delegációt, az Öcsödről Molnár András alpolgármester vezette küldöttséget, a szlovákiai Hosszúszóról jötteket Novák László vezetésével, illetve a szlovéniai vendégeket, kikről később lesz szó.
Ünnepélyes pillanat
A polgármester elmondta: 1940. szeptember 7-én vonultak be a magyar csapatok Kerekibe, azt követően rukkoltak katonának azok a helyiek, akik odamAradtak a harcokban – e dátumhoz igazították az ünnepséget, tisztelgésként. Az emlékmű előtt Biró Rozália szenátor tartott beszédet, egyebek mellett kiemelve: itt és magyarnak születni egy áldás, a gondok megoldását nem “kívülről” kell várni, a helytállás pedig nehéz időkben is kötelesség, amihez mindig lesz erőnk, csak bizalom, szeretet és egymás iránti tisztelet kell hozzá. Az emlékműre ezt követően koszorúk kerültek, a hivatalosságok mellett néhány áldozat családtagjai is virágcsokrokkal rótták le kegyeletüket. Az ünnepség (mivel a községháza felújítás alatt van) a focipályán felállított rendezvénysátorban folytatódott, itt irt alá újabb testvér-települési szerződést Nyíri Sándor polgármester a muravidéki Szécsiszentlászló képviselőjével. Az elöljáró még az ünnepélyes pillanatok előtt kérdésünkre elmondta: a Betyárfesztivál pályázati feltétele volt a testvér-települési szerződés, ők pedig olyan területben gondolkodtak, ahonnan eddig nem volt ilyen. A községhez tartozó Érkeserű plébánosa, Mihály Balázs által jött létre a kapcsolat, aki egy évig Lendván szolgált. Felvették a kapcsolatot Dóra Líviával, aki funkciója szerint a Helyi Közösségi Tanács elnöke és olyan kedvező fogadtatásban volt része az ötletnek, hogy kereki küldöttség már járt is Szlovéniában.
Hatszáz kilométer
Kérdésünkre Dóra Lívia elmondta: a 28 (!) falut összefogó Moravske Toplice (Alsómarác) községhez tartozik Szécsiszentlászló. A községnek összesen 6500 lakosa van, a magyar határtól mindössze 300 méterre lévő Szentlászlót 170-en lakják, nagytöbbségben reformátusok. Örömmel vállalták a mintegy 600 kilométeres utat, mert Bethlen Gábor fejedelemmel vallják: “Úgy cselekedjünk, hogy megmAradjunk: megmAradjunk magyarokul, őseink nyelvében és vallásában, gyermekeink fényes tekintetében és a szülőföldhöz való ragaszkodásban!” A dokumentum szignálása előtt Nyiri Sándor és Dóra Lívia nagyvonalakban ismertette a hallgatósággal a fentebb leírtakat, majd hivatalossá tették a települések közti kapcsolatot, mely – ahogyan utóbbi fogalmazott – akkor lesz életképes, ha abban a lakosok, a szervezetek és intézmények, a vállalkozások egyaránt részt vesznek. A továbbiakban ebéd következett, miközben a rendezvénysátortól nem messze még javában tartott a Betyárfesztivál focibajnoksága. Ennek eredményéről, illetve a szombaton zajlott eseményekről is beszámolunk egy újabb alkalommal.
Rencz Csaba
erdon.ro
Vasárnap kora délután testvér-települési megállapodást írt alá Kiskerekiben Nyíri Sándor helyi polgármester és a muravidéki Szécsiszentlászlót képviselő Dóra Lívia, a Helyi Közösségi Tanács elnöke.
A Kiskerekiben tartott II. Betyárfesztivál egyik fénypontja (ha nem a legkiemelkedőbb eseménye) volt a vasárnapi esemény. Az ünnepség a kereki dombtetőről messzire látszó torony alatt kezdődött, a református templomban a helyi gyülekezet tagjai mellett helyet foglaltak a testvér-településekről érkezett vendégek is. A községhez tartozó Asszonyvására lelkésze, Székely István volt az igehirdető, aki a menny és pokol fogalmait elemezte, kifejtve, hogy nem is annyira helyekről, mint állapotokról van szó: Istenhez közeli vagy távoli állapotokról. Hogy ki hol van, azt mindenki maga döntheti el, életkortól függetlenül, de még életében. A szolgálatot Petrucz János helyi lelkész köszönte meg, majd a közösség a községközponti emlékműhöz vonult. A világháborús áldozatok előtt tisztelgő turulmadaras emlékműnél Nyiri Sándor polgármester köszöntötte a megjelenteket, közöttük a testvér-települések küldöttségeit: a magyarországi Naszályról érkezetteket dr.Maszlavér Petra polgármester vezetésével, a Kerekiből Csicsai László polgármester vezette delegációt, az Öcsödről Molnár András alpolgármester vezette küldöttséget, a szlovákiai Hosszúszóról jötteket Novák László vezetésével, illetve a szlovéniai vendégeket, kikről később lesz szó.
Ünnepélyes pillanat
A polgármester elmondta: 1940. szeptember 7-én vonultak be a magyar csapatok Kerekibe, azt követően rukkoltak katonának azok a helyiek, akik odamAradtak a harcokban – e dátumhoz igazították az ünnepséget, tisztelgésként. Az emlékmű előtt Biró Rozália szenátor tartott beszédet, egyebek mellett kiemelve: itt és magyarnak születni egy áldás, a gondok megoldását nem “kívülről” kell várni, a helytállás pedig nehéz időkben is kötelesség, amihez mindig lesz erőnk, csak bizalom, szeretet és egymás iránti tisztelet kell hozzá. Az emlékműre ezt követően koszorúk kerültek, a hivatalosságok mellett néhány áldozat családtagjai is virágcsokrokkal rótták le kegyeletüket. Az ünnepség (mivel a községháza felújítás alatt van) a focipályán felállított rendezvénysátorban folytatódott, itt irt alá újabb testvér-települési szerződést Nyíri Sándor polgármester a muravidéki Szécsiszentlászló képviselőjével. Az elöljáró még az ünnepélyes pillanatok előtt kérdésünkre elmondta: a Betyárfesztivál pályázati feltétele volt a testvér-települési szerződés, ők pedig olyan területben gondolkodtak, ahonnan eddig nem volt ilyen. A községhez tartozó Érkeserű plébánosa, Mihály Balázs által jött létre a kapcsolat, aki egy évig Lendván szolgált. Felvették a kapcsolatot Dóra Líviával, aki funkciója szerint a Helyi Közösségi Tanács elnöke és olyan kedvező fogadtatásban volt része az ötletnek, hogy kereki küldöttség már járt is Szlovéniában.
Hatszáz kilométer
Kérdésünkre Dóra Lívia elmondta: a 28 (!) falut összefogó Moravske Toplice (Alsómarác) községhez tartozik Szécsiszentlászló. A községnek összesen 6500 lakosa van, a magyar határtól mindössze 300 méterre lévő Szentlászlót 170-en lakják, nagytöbbségben reformátusok. Örömmel vállalták a mintegy 600 kilométeres utat, mert Bethlen Gábor fejedelemmel vallják: “Úgy cselekedjünk, hogy megmAradjunk: megmAradjunk magyarokul, őseink nyelvében és vallásában, gyermekeink fényes tekintetében és a szülőföldhöz való ragaszkodásban!” A dokumentum szignálása előtt Nyiri Sándor és Dóra Lívia nagyvonalakban ismertette a hallgatósággal a fentebb leírtakat, majd hivatalossá tették a települések közti kapcsolatot, mely – ahogyan utóbbi fogalmazott – akkor lesz életképes, ha abban a lakosok, a szervezetek és intézmények, a vállalkozások egyaránt részt vesznek. A továbbiakban ebéd következett, miközben a rendezvénysátortól nem messze még javában tartott a Betyárfesztivál focibajnoksága. Ennek eredményéről, illetve a szombaton zajlott eseményekről is beszámolunk egy újabb alkalommal.
Rencz Csaba
erdon.ro
2016. szeptember 13.
A román betörés Háromszéki emlékezete
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Románia ünnepi „színjátékkal” is emlékeztetett arra, hogy a román hadsereg száz évvel ezelőtt, az antanttal területszerzés reményében kötött titkos megállapodás alapján 1916. augusztus 27-én betört Erdélybe, annak magyar lakosságát menekülésre kényszerítve. Célja Erdély és az Alföld Tiszáig terjedő részének megszerzése volt.
A hadüzenet pillanatában a Kárpátok szorosain, hágóin – Orsovától a Tölgyesi-hágóig – az előnyomuló románok a legtöbb helyen könnyen, néhol harcok közepette törtek be Erdélybe, így a Barcaságba és Székelyföldre is. Alcsíkba az Úz völgyében, a szomszédos Csobányos-patak mentén, Háromszékre Sósmezőn és onnan az Ojtozi-szoroson át Bereck és Kézdivásárhely felé. Putna völgyéből Ozsdola volt a legközelebbi célpont, a Musa-hágón át a Zernye fűrésztelep, majd Gelence volt az útvonal, Kommandóról Kovászna, majd Kézdivásárhely, illetve Sepsiszentgyörgy felé, a Bodzai-szoroson Magyarbodza, s onnan Nagyborosnyó irányába, a Tömösi-szoroson Brassó felé nyomultak a román csapatok.
A betörést megélők feljegyzései
A betörés és az ezt követő események történelmi leírása közismert, de az azt megélők emlékei, feljegyzései, naplói alapján történő tanulmányozása adatgazdagságuk miatt még ma is újdonságokkal, érdekes részletekkel szerezhetnek meglepetéseket. Elég, ha itt a Székelyföld című folyóirat ez évi augusztusi számával példázódunk, mely teljes anyagát épp az erdélyi betörés eseményeinek szenteli, vagy ha a Sapientia Magyar Tudományegyetem ez alkalommal szervezett kétnyelvű szimpóziumának tárgykörét tanulmányozzuk.
Az alábbiakban a Háromszéki betörés néhány vonatkozását kevésbé vagy egyáltalán nem ismert idézettel próbálom árnyalni, érzékeltetni az olvasóval a történtek lakosságra gyakorolt mélyen megrázó hatását. (Itt jegyezzük meg, hogy a Sepsiszentgyörgyi megszállás napjairól Balázsovits Sándor gyógyszerész naplójából tudhatunk meg érdekes részleteket. A naplóról a Székely Nemzeti Múzeum Acta Siculica című 2011. évi évkönyvében Nagy Szabolcs tollából olvashatunk tanulmányt.)
Dimény Jánosék a legelőn voltak
A világháborúban őrvezetőként szolgáló, rétyi származású Dimény János a hadüzenet napján néhány bajtársával együtt mezőgazdasági munkálatokra kapott szabadságát töltötte otthon. Visszaemlékezéseiben olvashatjuk:
„… Augusztus 27-én vasárnap este édesanyámhoz mentem haza tisztálkodni és látom, hogy egy repülőgép kereng Komolló felett. Ez a repülőgép nekem nagyon gyanús volt, hisz ide a legközelebbi front is nagyon messze volt… Úgy terveztük, reggel megyünk sarjú kaszálni, el is indultam a rétre. Mikor a vizen átmentem, hallok két ágyúdörgést Bodza felől… Alig tíz percet kaszáltam, hát a faluban hirdetnek, hogy kiütött a háború az Osztrák Magyar Monárkia és Románia között és azonnal meneküljön mindenki… Édesanyám sírt, én vigasztaltam, ne sírjanak, mAradjanak idehaza, ne meneküljenek el. Én katona vagyok, nekem menni kell. Nem mAradunk, mindenki készül, mi is megyünk. Akkor éjjel megháltunk az oltszemi réten, az egész falu menekült. Nagy szekértáborok voltak, másnap elértünk a Hatodon keresztül a nagybaczoni méhes kertbe. Az uton tovább menni nem lehetett, az asszonyok sírtak. Édesanya, mi indulunk most vissza. Mikor látták a többiek, egy részük megtért, így a falunak több mint fele visszatért. Mi, akik katonák voltunk, egy kicsit féltünk, hogy nehogy fogságba essünk, de azért a szekereket még hazakisértük. A román katonák már megjárták volt a falut, de kimentek, üres volt a falu. Másnap korán reggel keltünk, s kezdtünk készülődni… este felé indultunk Angyalos felé. A román csapatok előőrsei előttünk haladtak el, egy csapat lándzsás Szentgyörgy felé haladt, egy másik Besenyőtől Angyalos felé tartott... Megvártuk, amíg elhaladtak, aztán indultunk Angyalos, Gidófalva, Körispatak felé. Körispatakon megháltunk, reggel korán a Vadason keresztül Középajtára értünk, innen Mikósvárra, ahol megháltunk. Másnap aztán több falun keresztül Homoródkőhalomba értünk, itt már nagyon sok német és osztrák-magyar csapat volt, akik készültek a román előnyomulást megállítani…”
Sepsiszentgyörgy kiürült
A Budapesten megjelenő Az Est című napilap 1916. szept. 6-i számának beszámolója szerint a mintegy tizenegyezer főt számláló Sepsiszentgyörgyön ötszáznyolcvanhárman mAradtak vissza. A Sepsi Református Egyházmegyéhez tartozó községeket ért károkat összegző esperesi jelentés szerint az egyházmegyéhez tartozó harminckilenc település közül harmincból menekült el a lakosság nagy többsége, hatba a menekülők jó része még a megszállás alatt visszatért, illetve háromból eleve nem menekültek el nagy számban.
Dr. Király Aladár megyei alispán 1917. jan. 20-i jelentésében így emlékezik:
„1916. aug. 28-án fél egy órakor Gábor Péter szolgabíró azzal költött fel lakásomon, hogy a románok betörtek a vármegyénkbe. Azonnal felöltözködtem, feljöttem a vármegyeházához, gondoskodtam arról, hogy... a sepsi járási, a Sepsiszentgyörgy városi tisztviselők készenlétben legyenek és reggel 9 órakor a betörés körülményeire vonatkozóan kérdést intéztem távbeszélőn a helybeli csendőrszárny parancsnoksághoz. Ez a szomorú hír valódiságát megerősítette, és egyben távbeszélőn értésemre adta azt is, hogy a románok több oldalról törtek be a megyébe, hogy a Tatárszoros, a Kisbotán és Musatelepen levő, körülbelül 40-40 főből álló őrségünket az ellenség elfogta, és Bodza-Krasznatelep lángokban áll. Ezen értesítés alapján fél 2 órakor a m. kir. belügyminiszter úrhoz távbeszélőn jelentést tettem és egyben a kormánybiztos úrral is összeköttetést kerestem. A belügyminiszter úr nyomban rendelkezett az államjavak biztonságba helyezésére vonatkozóan, elrendelte a fontosabb közigazgatási iratok, értékek biztosítását és azzal, hogy a kiürítés tekintetében később fog intézkedést kiadni. Kérésemre kilátásba helyezte, hogy a menekülő közönség részére körülbelül 1000 vasúti kocsit fog rendelkezésre bocsátani... S elindult a menekülők áradata… ment a székelység gyalog, kocsin, szekéren a bizonytalan jövő elé, alig alig mentve meg valamit, hátrahagyva minden vagyonát, dús termését, ősi házát, apái temetőjét a martalócoknak. Én augusztus 28-án du. 6 órakor hagytam el Sepsiszentgyörgyöt... Balavásáron útközben sikerült a kormánybiztossággal távbeszélőn összeköttetésbe jutni s így tudtam meg, hogy Békés megyében kell letelepednünk.”
Pusztítottak, raboltak
A jelentéséből azt is megtudjuk, hogy „az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el. Hasonlóan a szövetséges német hadsereg is… Állatállományunk tönkrement. A menekülés alkalmával elszállított állatok elhulltak, vagy olcsón túladtak rajtuk, az itthon mAradtat pedig az ellenség elvitte, leölte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, a hadsereg állandóan requirálja.”
Végh Endre, a Székely Mikó Kollégium rajztanárának feljegyzése a fentiekre rádupláz: „...a termést pusztította és rabolta az ellenség, erőszakkal veszi el szövetségesünk, saját katonaságunk is rabolta, az itthon mAradtak megrabolták az elmenekültek gabonáját, s mikor a menekültek visszatértek, hogy ne kerüljenek az igazságszolgáltatás kezére, a gabonát mázsaszámra a patakba, a folyóba öntötte.”
Az alispán kitér a román katonaság és a helyi románság közötti viszonyra, és a katonák tetteire is: „Az oláh papok és tanítók – 2-3 kivétellel – mindebben előljártak, még a lopások, fosztogatások irányításánál is, mire bizonyíték, hogy az ellopott tárgyak jelentékeny része az oláhok által lakott vidékeken van. A megyénkben lakó oláhság... a bevonuló ellenséget örömmel fogadta, felvirágozta, ünnepelte, sok helyen pedig a bevonulásnál vezette. Részt vett az ellenség által szervezett táncmulatságokon, népünnepélyeken. Rávezette azt polgártársai vagyonára, segédkezett a középületek, gyárak lisztraktárak feltörésénél. Árulkodott az itthon mAradt magyarságra és állandóan rettegésben tartotta azt az ellenséggel való folytonos érintkezésével
A köpeczi honvéd emlékoszlopot meggyalázták, összetörték, s körülötte oláh papok, tanítók jártak körtáncot. Az árapataki, hidvégi, szászmogyorósi és ágostonfalvi hidakat felégették, részben felrobbantották. A kökösi Gábor Áron híd vasszerkezetét felrobbantották, az Ojtoz patakán és a Brassó–Bodzakraszna útvonalon számos hidat megsemmisítettek. Bereckben, Sósmezőn, Rétyen, Kézdivásárhelyen mintegy 200 épületet égettek fel.”
Sepsiszentgyörgyről vonatokat nem indítottak
Sepsiszentgyörgy megyei főjegyzője, dr. Béldi Pál és dr. Demeter Gyula másodfőjegyző Az Est szerkesztőségének közlésre küldött beszámolójából idézünk: „A váratlanul ért oláh orvtámadás virágzó székely otthonunkat, Sepsiszentgyörgy szintiszta székely várost éjjeli nyugalmából verte fel. A hajnali óráik bizonytalansága után reggel 6 óra tájban vette a közönség a felsőbb helyről jött rendelkezést a kiürítésre vonatkozólag, mely szerint három óra alatt a várost el kell hagynia. Sepsiszentgyörgy város közönségének nagy részét a vármegye székhelyén kereskedők s iparosok teszik ki s központján elhelyezett hivatalok tisztviselői s kultúrintézmények hivatalnokai, s a közönség alig egy negyed része foglalkozik földműveléssel. Ezt előre kell bocsátani azért, mert a kora reggeli órákban a város lakosságának háromnegyed része a vasúti állomásra tolult vonaton remélvén a továbbításukat. Köztudomású, hogy Sepsiszentgyörgyről – még ma is közelebbről nem ismert okból – vonatokat nem indítottak, a közönséget azzal utasították vissza, hogy »ma vonat nem indul«. Elképzelhető a podgyászokkal kihurcolkodott közönség rémülete arra a gondolatra, hogy tengelyen, fuvarokkal kell menekülnie, mikor a fuvarosokra a földművelő lakosságnak magának is szüksége volt, s már elterjedt a híre annak, hogy a fuvarok még a közjavak elszállítására sem voltak elegendők, s hogy a közeli földvári állomásig 1000 koronákat kínáltak egy bérkocsinak. Csak így lehet megérteni, hogy mindenki igyekezett a podgyászt redukálni, s a lakosság legnagyobb része a legszükségesebb ruházatokat is visszahagyta s gyalog indult a nagy útnak, s ha valamit még magával hozott, azt útközben fáradtságtól megtörve dobta el magától. Így magyarázható az út szélén heverő csomagok, utazótáskák s batyuk sokasága. S mintha a sors kétszeresen verte volna székelyeinket, aki útközben elérte a vonatot, a felszálláskor hagyta el csomagjait, hogy a túlzsúfolt vonatokon bár személyének helyet könyörögjön a már a kocsin podgyásszal elhelyezkedet utasok között…”
Meneküljünk, mert jő az ellenség!
Jakab István zajzoni születésű tizedes és katonatársai frontszolgálat közben szereztek tudomást a történtekről. Naplójában 1916. augusztus 28-ról így ír:
„…hogy megérkeztem, bementem a József kaszárnyába, utána összejártam az egész várost, minden meg volt zavarodva az új hírre, hogy az oláhok betörtek Erdélybe, talán épp ezekben az órákban tör be az oláh hadsereg Erdélybe, ezekben az órákban kondult meg a vészharang sokaknak, meneküljünk, mert jő az ellenség, ekkor szedte össze magát az én jó anyám és menekült ő is, ott hagyva mindent mije volt, ugyan nem sokat, hisz szegény asszony özvegy, a gazdaságot el nem lopják, nem ez vitte őt, hanem a magyar érzelme, nem tűrhette az ellenséget és még félt is, mert az a hír járt a nép száján, előre jönnek a muszkák, ezek meg veszedelmes népek visszagondolva a 48-as időkre, miket az öregek meséltek úgy téli estéken.”
1916. szept. 4-i keltezéssel pedig így folytatja:
„...raporton kértem szabadságot Pestre a szülőm után érdeklődni, hír szerint a románok elfoglalták Brassót és vidékét, erősen nyomulnak előre, csupa bocskorban…”
A szintén rétyi Kovács László tizedes 1984-ben írt visszaemlékezésében kitér a hadszíntereken az erdélyi katonák egyre eluralkodó, szülőföldjük felszabadításáért harcolni kívánó követeléseire:
„...más nap jött a bévagonérozás olyan hatalmas szerelvény állt elé, hogy elöl is hátul is két mozdony állt. Irány Erdély, de mikor elindult nem Erdély, hanem az olasz front az irány, megvolt a nagy zavargás puskatussal és gyalogsági csákányokkal mind beverték a vagonok oldalát.
A leibaki (Leibach – ma Ljubljana, Szlovénia fővárosa – J. Á. megj.) állomásnál kiszállt az egész legénység, nem tovább, vissza innen Erdélybe, Isztriát védje meg az osztrák, hangzott a kiabálás, mi Erdélyt kell védjük a románok ellen ….. Jött egy tábornok, tartott egy nagy beszédet, hogy lemegyünk a frontig, ott az ezredet kiegészítik és onnan le fognak vinni Erdélybe, a tisztjeink is rajta voltak, a századunk parancsnoka egy Kézdivásárhelyi Bors nevű főhadnagy aszongya, nem megyünk, a századját sorakoztatta, a sínekre fektette és ő feküdt elöl. Őrnagy úr mehet, mi nem megyünk, itt mAradunk. A tábornok kijött az állomásra, több törzstiszt itt megint nagy buzdító beszédet mondott, Bors főhadnagyot körülfogták, úgy beszéltek neki, míg ö is bele egyezett, az összetört vagonokat kicserélték és ujra bévagonéroztak...”
A megszállás utolsó órái
Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai szeptemberben indították az ellentámadást. Az idegen megszállást előbb a nagyszebeni (szeptember 25–29.), majd a Brassói csata (október 5–7.) pecsételte meg. Kelemenné Zathureczky Berta Sepsiszentgyörgyi író, a háború alatt önkéntes betegápoló, a helyi Vöröskereszt alelnöke naplójában a megszállás utolsó óráit idézi:
„Október 10. Az Olt hídjától Kilyénig van felállítva a visszavonulást fedező román hadsereg. Tűzérségük nincs. A távolban dörögnek a nehéz ágyuk,….. Ebbe beleszól az Olt-menti malomból a városnak irányított román fegyverek kattogása, a huszárkarabélyok ropogása, a vágtató lovak dübörgése. Solymossy kapitány olyan eréllyel, olyan tűzzel vezeti az ő huszárjait, hogy az ellenség tévedésbe jő és több századnak minősíti őket. Erre a „román sasok” szép csendesen elrepülnek a határról.
Október 11. Ma délelőtt megszólalt a harang a katolikus templomban, hírdetve Isten jóságát és kegyelmét….. Dícsőség az Úrnak a magas egekben, ki visszaadott nekünk téged, te áldott Székelyföld!”
József Álmos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 13.
Torja képes albuma
Újabb kiadvány az Aporok szülőfalujáról
Az idei torjai falunapok ünnepélyes megnyitóján a nagyközség elöljárója büszkén jelentette be, hogy a napokban került ki a nyomdából, és már beszerezhető a Torja kistérség képes albumának második, bővített kiadása.
A Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albuma című, 208 oldalasra bővült, több mint 300 fényképet tartalmazó, kifogástalan minőségű kiadvány Bartos Lóránt újságírónak, lapunk munkatársának, dr. Daragus Attilának és Iochom István újságírónak a munkáját dicséri. Gyönyörű fotóinak, illetve a történelmi, építészeti és helytörténeti adatoknak köszönhetően az olvasó megismerkedhet az Aporok szülőfalujának és a település környékének természeti adottságaival, szépségeivel, hagyományaival, kulturális örökségével, emberkéz alkotta vagy természetes, idegenforgalmi kinccsé alakult értékeivel.
A kiadványban újdonságként egyedi fotókon örökítették meg a környék gazdag növény- és állatvilágát, emellett a település gasztronómiai különlegességeit is. Egy fényképsorozat a torjaiak ünnepi ételei mellett bemutatja a hétköznapokon leggyakrabban asztalra kerülő étkeket, böjtös fogásokat is.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Újabb kiadvány az Aporok szülőfalujáról
Az idei torjai falunapok ünnepélyes megnyitóján a nagyközség elöljárója büszkén jelentette be, hogy a napokban került ki a nyomdából, és már beszerezhető a Torja kistérség képes albumának második, bővített kiadása.
A Torja, Bálványos és a Szent Anna-tó képes albuma című, 208 oldalasra bővült, több mint 300 fényképet tartalmazó, kifogástalan minőségű kiadvány Bartos Lóránt újságírónak, lapunk munkatársának, dr. Daragus Attilának és Iochom István újságírónak a munkáját dicséri. Gyönyörű fotóinak, illetve a történelmi, építészeti és helytörténeti adatoknak köszönhetően az olvasó megismerkedhet az Aporok szülőfalujának és a település környékének természeti adottságaival, szépségeivel, hagyományaival, kulturális örökségével, emberkéz alkotta vagy természetes, idegenforgalmi kinccsé alakult értékeivel.
A kiadványban újdonságként egyedi fotókon örökítették meg a környék gazdag növény- és állatvilágát, emellett a település gasztronómiai különlegességeit is. Egy fényképsorozat a torjaiak ünnepi ételei mellett bemutatja a hétköznapokon leggyakrabban asztalra kerülő étkeket, böjtös fogásokat is.
Kertész Tibor
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. szeptember 13.
Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 15. Országos Találkozója
2016. szeptember 9-én tartották a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) 15. országos találkozóját az EGIS Tudományos és Technológiai Központjában.
A MAFITUD-ot 2005-ben alapították az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjai Visegrádon. A rendezvény levezető elnöke dr. Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója volt.
A rendezvényt dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg, aki beszélt arról, hogy mi is az a kreatív tehetség: olyan fiatalok, akik rendkívüli dolgokat találnak ki, és ezt különleges módon valósítják meg. Kiemelte a tehetséggondozás fontosságát, hiszen egy tehetséges fiatal önmagában segítség nélkül nem képes a fejlődésre. Ezután szólt a nemzetközi versenyek fontosságáról és a MISZ által, ezen rendezvényekre delegált fiatalok sikereiről. Külön kiemelte Udvardi Péter és Bálint Karola szereplését.
Elsőként Bálint Karola mutatkozott be, aki a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny III. díjazottja, a 2016. évi ISEF különdíjasa volt. Előadásából megismerhettük az általa kifejlesztett androidos alkalmazást, amellyel intelligens bevásárlólistát készíthetünk, ezzel megkönnyítve a vásárlást egy nagyobb áruházban.
Másodikként Krecht Rudolf, a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjasa mutatkozott be, aki érdekes előadást tartott az általa fejlesztett tűzoltó és életmentő robot fontosságáról, annak termékké formálásáról. Ennek a robotnak a célja, hogy szükség esetén orvosi ellátást is tudjon biztosítani a sebesülteknek.
Ezután Kapui Ákos, a 14. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. díjazottja, a Distinction alapítója következett. Visszaemlékezett az elmúlt 10 év sikereire és kudarcaira, kiemelte a munkája iránt érzett szeretetét. Azonban a legfontosabb, hogy jó környezetben, jó emberekkel dolgozhat együtt. Ahogy ő fogalmazott: „A csapatod a legfőbb terméked!”.
Végül Hild Imre, esetek a sikeres vállalkozók életéből” címmel. A fiatalokat rengeteg hasznos tanáccsal látta el a vállalkozásaik elindítása, életben tartása és sikeressé tétele érdekében. Kiemelte, hogy nem az ötlet a legfontosabb, hanem a megvalósítás, a végrehajtás.-a Startup Kultúra Közösség vezetője tartotta meg előadását „A célravezető vállalkozói szemlélet
A szakmai program után egy büfével egybekötött beszélgetés következett, majd az EGIS Tudományos és Technológiai Központ munkatársai lehetőséget biztosítottak a résztvevőknek, hogy betekintést nyerhessenek a gyógyszerkészítés folyamatába: a fiatalok bejárhatták a kiállítást, használhatták a multimédiás eszközöket és játékos teszteket végezhettek el.
erdon.ro
2016. szeptember 9-én tartották a Magyar Fiatal Tudósok Társasága (MAFITUD) 15. országos találkozóját az EGIS Tudományos és Technológiai Központjában.
A MAFITUD-ot 2005-ben alapították az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny díjazottjai Visegrádon. A rendezvény levezető elnöke dr. Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója volt.
A rendezvényt dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke nyitotta meg, aki beszélt arról, hogy mi is az a kreatív tehetség: olyan fiatalok, akik rendkívüli dolgokat találnak ki, és ezt különleges módon valósítják meg. Kiemelte a tehetséggondozás fontosságát, hiszen egy tehetséges fiatal önmagában segítség nélkül nem képes a fejlődésre. Ezután szólt a nemzetközi versenyek fontosságáról és a MISZ által, ezen rendezvényekre delegált fiatalok sikereiről. Külön kiemelte Udvardi Péter és Bálint Karola szereplését.
Elsőként Bálint Karola mutatkozott be, aki a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny III. díjazottja, a 2016. évi ISEF különdíjasa volt. Előadásából megismerhettük az általa kifejlesztett androidos alkalmazást, amellyel intelligens bevásárlólistát készíthetünk, ezzel megkönnyítve a vásárlást egy nagyobb áruházban.
Másodikként Krecht Rudolf, a 24. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjasa mutatkozott be, aki érdekes előadást tartott az általa fejlesztett tűzoltó és életmentő robot fontosságáról, annak termékké formálásáról. Ennek a robotnak a célja, hogy szükség esetén orvosi ellátást is tudjon biztosítani a sebesülteknek.
Ezután Kapui Ákos, a 14. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. díjazottja, a Distinction alapítója következett. Visszaemlékezett az elmúlt 10 év sikereire és kudarcaira, kiemelte a munkája iránt érzett szeretetét. Azonban a legfontosabb, hogy jó környezetben, jó emberekkel dolgozhat együtt. Ahogy ő fogalmazott: „A csapatod a legfőbb terméked!”.
Végül Hild Imre, esetek a sikeres vállalkozók életéből” címmel. A fiatalokat rengeteg hasznos tanáccsal látta el a vállalkozásaik elindítása, életben tartása és sikeressé tétele érdekében. Kiemelte, hogy nem az ötlet a legfontosabb, hanem a megvalósítás, a végrehajtás.-a Startup Kultúra Közösség vezetője tartotta meg előadását „A célravezető vállalkozói szemlélet
A szakmai program után egy büfével egybekötött beszélgetés következett, majd az EGIS Tudományos és Technológiai Központ munkatársai lehetőséget biztosítottak a résztvevőknek, hogy betekintést nyerhessenek a gyógyszerkészítés folyamatába: a fiatalok bejárhatták a kiállítást, használhatták a multimédiás eszközöket és játékos teszteket végezhettek el.
erdon.ro
2016. szeptember 13.
Közös gondolkodás és cselekvés Háromszéken
Szeptember 12-én, hétfőn Kézdivásárhelyen és Kovásznán mutatkoztak be és számoltak be terveikről az RMDSZ kézdiszéki, valamint Orbaiszék által támogatott képviselő- és szenátorjelöltjei.
Fejér László képviselő ezúttal szenátorjelöltként újrázna, míg ketten – Sütő Mária Rita és Dezső Csongor Attila – szintén képviselői, illetve szenátori listára kerülnek, és aktívan részt vesznek a kijelölt célok teljesítésében. Erdővidék-, Orbai-, és Sepsiszék képviselő-jelöltjeiként Márton Árpád és Könczei Csaba, az ifjúsági szférából pedig Oltean Csongor vállalkozott arra, hogy a Háromszékiek érdekeit képviselje.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy egy megyei csapattal indulnak neki a választásoknak. „Az emberek többsége nem szereti a politikát, de a tapasztalat azt mutatja, ha nem veszünk részt benne, kedvezőtlenül alakulnak a minket érintő ügyek. Nagy fejetlenség van az országban, a bekövetkezni látszó régiósítás pedig csak ront a helyzeten, érintve Kézdivásárhelyt is.”
Sütő Mária Rita fejlesztőpedagógus, a Pro Pectus Egyesület vezetője munkája során többször találkozott szociális kérdésekkel. Fogyatékkal élők számára alakítottak ki támogatói csoportot, tulajdonképpen ez a lépés sarkallta arra, hogy részt vegyen a választások megmérettetésén. „Ezekkel a kérdésekkel, amelyekkel munkám során találkoztam, törvényhozóként sokkal hatékonyabban tudnék cselekedni, mint eddig.”
A négy évig megyei tanácsosként dolgozó Dezső Csongor Attila ügyvéd bevallása szerint szakmája révén rálátást nyer azokra a problémákra, amelyekkel az emberek nap mint nap küszködnek. „Kitartok amellett, hogy az RMDSZ által kitűzött célokat és megvalósításokat véghez vigyem, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az embereket arra ösztönözzük, hogy elmenjenek szavazni. Nem engedhetjük meg, hogy helyettünk döntsenek.”
A szenátori tisztségre jelölt Fejér László Ödönnek sokat köszönhetnek a felsőHáromszéki gazdák, hiszen többek között az ő közbenjárása révén alakult meg a Kézdi Lacto Coop szövetkezet, de a Kézdivásárhelyi Minorita kolostor felújítása, a helyi Böjte Csaba segítő társaság, valamint az ipari park létrehozása is az ő érdeme. „Továbbra is a vállalkozók és gazdák érdekeit szeretném képviselni. Az elmúlt négy évben a parlamentben a hatalomért harcoltak a pártok, amiből nem sok jó alakult ki. Ki merem jelenteni, hogy a legaktívabb, legfegyelmezettebb és legrelevánsabb törvényeket előterjesztő politikai alakulat az RMDSZ volt. Örülök, hogy itt szerezhettem tapasztalatot és dolgozhattam.” A képviselő meglátása szerint tovább kell folytatni a Háromszéki emberekben elindult közgondolkodást, amely eredményekhez vezet.
A Kovásznán tartott sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta: „az elmúlt nyolc évben tisztességes, organikus együttműködés volt a Szövetségen belül a helyi, megyei és országos képviselet között. Továbbra is az egységre törekszünk, fejlesztési és együttműködési kérdésekben egyaránt és az elkövetkezőkben is egyformán kezeljük a megye öt régióját. Nem az a fontos, hogy az adott térségnek van-e ottani lakcímmel rendelkező jelöltje, a legfontosabb a jó ügyek megtalálása és az egészséges együttműködés.” Az elnök hozzátette, szakpolitikai kampányra készülnek Háromszéken, hiszen az emberek azt várják el, hogy kiemelten foglalkozzanak a szociális-, mezőgazdasági-, egészségügyi- és gazdasági-, illetve munkahelyteremtési kérdésekkel.
„Márton Árpád képviselő évek óta bizonyítja rátermettségét a magyar közösség érdekeinek az érvényesítésében, hiszem azt, hogy Könczei Csaba mezőgazdasági szakember tenni tud a gazdák érdekeiért, ugyanakkor Oltean Csongor is sikerre tudná vinni a fiatalok érdekeit a román parlamentben” – fogalmazott Gyerő József, Kovászna polgármestere. Úgy látja, hogy a következő években meg kell találniuk azokat a fiatal, kompetens személyeket a közvetlen közösségükben, akik képviselni tudják a helyiek érdekeit, hiszen ez alkalommal nincs orbaiszéki személy a jelöltek között.
Kis József, az RMDSZ Orbaiszéki Szervezetének elnöke szintén támogatásáról biztosította a jelölteket annak ellenére, hogy Orbaiszéknek a fordulat után nem volt képviselete. Meglátása szerint erre hangsúlyosan oda kell figyelni, hiszen a térség több mint 50 százalékban más pártból tevődik össze. „Szükség van tehát a közös együttműködésre és támogatásra helyi, megyei és országos szinten egyaránt.”
Az Erdővidék, Orbaiszék és Sepsiszék által támogatott Márton Árpád ’90-től dolgozik a parlamentben, a Szövetségen belül elengedhetetlen a munkája. „Megtanultam, hogy hogyan működik a parlament, figyelem, hogy mi hogyan zajlik, milyen törvények érkeznek be. Most már igyekszem csak pár területet követni, hagyván például a pénzügyi kérdéseket a közgazdászoknak, ezért a művelődés terén, emberjogi-, nyelvhasználati- és jogi kérdésekben képviselem elsősorban a Szövetség álláspontját.” Az egyik kitűzött célja, hogy a Charta szerinti anyanyelvhasználatot törvénybe iktassák, az erre vonatkozó törvénytervezeteket már benyújtották, illetve hogy módosítsák az ártatlanság vélelméről szóló törvényeket, mindezt azért, hogy az igazságszolgáltatást ne lehessen politikai leszámolás vagy nemzeti közösségek megfélemlítése céljából használni. A képviselő továbbra is igyekszik jó kapcsolatot ápolni a helyi szervezetekkel, hiszen nincs olyan község, ahol ne nyújtott volna kézzel fogható segítséget az elmúlt években munkája révén.
Könczei Csaba hat éve vezeti a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóságot. „Arra törekszem, hogy a Háromszéki mezőgazdasági termelőknek olyan biztonságot teremtsünk, ahol jókedvvel, biztonságban végezhetik munkájukat. Ezt szeretném folytatni magasabb szinten.” A Sepsiszék, Orbaiszék és Erdővidék képviselői tisztségéért induló szakember meglátása szerint azonos hangsúllyal kell kezelni a nagy lehetőségeket rejtő vidékfejlesztési és mezőgazdasági kérdéseket, és kellőképpen fel kell készülniük a 2020-as támogatási ciklusra. Nem egységes nemzeti vidékfejlesztési tervben, hanem régiókra leosztottakban kell gondolkozni, amely hatékonyabbá teszi a pályázási lehetőségeket is.
Kovászna megyében a fiatalok eddig is nagy szerepet vállaltak a választások idején. Most még hangsúlyosabban hallatják hangjukat az ifjúsági képviselőjelölt, Oltean Csongor által. A Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke szerint az elmúlt 8 évben példaértékű együttműködés zajlott az RMDSZ megyei szervezete és az ifjúsági szervezetek között. „Háromszéken az összefogás, a szakmaiság és a nők mellett a fiatalok is megkapták a helyüket. A következő három hónapban konkrét programcsomag kidolgozásán tevékenykedünk a fiatalokkal, amely hangsúlyosan foglalkozik a szakoktatás kérdésével, valamint a 18. életévüket betöltött árva gyerekek munka-elhelyezési és lakhatási lehetőségeivel, illetve konkrét javaslatokat teszünk a részidős munkaprogramok kialakítására, amely a két éves szülési szabadság után munkába állt anyákra vonatkozna. A hónap folyamán online fórumot hozunk létre, amelyre várjuk a fiatalok javaslatait. Írjuk együtt a fiatalok programját.”
maszol.ro
Szeptember 12-én, hétfőn Kézdivásárhelyen és Kovásznán mutatkoztak be és számoltak be terveikről az RMDSZ kézdiszéki, valamint Orbaiszék által támogatott képviselő- és szenátorjelöltjei.
Fejér László képviselő ezúttal szenátorjelöltként újrázna, míg ketten – Sütő Mária Rita és Dezső Csongor Attila – szintén képviselői, illetve szenátori listára kerülnek, és aktívan részt vesznek a kijelölt célok teljesítésében. Erdővidék-, Orbai-, és Sepsiszék képviselő-jelöltjeiként Márton Árpád és Könczei Csaba, az ifjúsági szférából pedig Oltean Csongor vállalkozott arra, hogy a Háromszékiek érdekeit képviselje.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere azt hangsúlyozta, hogy egy megyei csapattal indulnak neki a választásoknak. „Az emberek többsége nem szereti a politikát, de a tapasztalat azt mutatja, ha nem veszünk részt benne, kedvezőtlenül alakulnak a minket érintő ügyek. Nagy fejetlenség van az országban, a bekövetkezni látszó régiósítás pedig csak ront a helyzeten, érintve Kézdivásárhelyt is.”
Sütő Mária Rita fejlesztőpedagógus, a Pro Pectus Egyesület vezetője munkája során többször találkozott szociális kérdésekkel. Fogyatékkal élők számára alakítottak ki támogatói csoportot, tulajdonképpen ez a lépés sarkallta arra, hogy részt vegyen a választások megmérettetésén. „Ezekkel a kérdésekkel, amelyekkel munkám során találkoztam, törvényhozóként sokkal hatékonyabban tudnék cselekedni, mint eddig.”
A négy évig megyei tanácsosként dolgozó Dezső Csongor Attila ügyvéd bevallása szerint szakmája révén rálátást nyer azokra a problémákra, amelyekkel az emberek nap mint nap küszködnek. „Kitartok amellett, hogy az RMDSZ által kitűzött célokat és megvalósításokat véghez vigyem, ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az embereket arra ösztönözzük, hogy elmenjenek szavazni. Nem engedhetjük meg, hogy helyettünk döntsenek.”
A szenátori tisztségre jelölt Fejér László Ödönnek sokat köszönhetnek a felsőHáromszéki gazdák, hiszen többek között az ő közbenjárása révén alakult meg a Kézdi Lacto Coop szövetkezet, de a Kézdivásárhelyi Minorita kolostor felújítása, a helyi Böjte Csaba segítő társaság, valamint az ipari park létrehozása is az ő érdeme. „Továbbra is a vállalkozók és gazdák érdekeit szeretném képviselni. Az elmúlt négy évben a parlamentben a hatalomért harcoltak a pártok, amiből nem sok jó alakult ki. Ki merem jelenteni, hogy a legaktívabb, legfegyelmezettebb és legrelevánsabb törvényeket előterjesztő politikai alakulat az RMDSZ volt. Örülök, hogy itt szerezhettem tapasztalatot és dolgozhattam.” A képviselő meglátása szerint tovább kell folytatni a Háromszéki emberekben elindult közgondolkodást, amely eredményekhez vezet.
A Kovásznán tartott sajtótájékoztatón Tamás Sándor, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke hangsúlyozta: „az elmúlt nyolc évben tisztességes, organikus együttműködés volt a Szövetségen belül a helyi, megyei és országos képviselet között. Továbbra is az egységre törekszünk, fejlesztési és együttműködési kérdésekben egyaránt és az elkövetkezőkben is egyformán kezeljük a megye öt régióját. Nem az a fontos, hogy az adott térségnek van-e ottani lakcímmel rendelkező jelöltje, a legfontosabb a jó ügyek megtalálása és az egészséges együttműködés.” Az elnök hozzátette, szakpolitikai kampányra készülnek Háromszéken, hiszen az emberek azt várják el, hogy kiemelten foglalkozzanak a szociális-, mezőgazdasági-, egészségügyi- és gazdasági-, illetve munkahelyteremtési kérdésekkel.
„Márton Árpád képviselő évek óta bizonyítja rátermettségét a magyar közösség érdekeinek az érvényesítésében, hiszem azt, hogy Könczei Csaba mezőgazdasági szakember tenni tud a gazdák érdekeiért, ugyanakkor Oltean Csongor is sikerre tudná vinni a fiatalok érdekeit a román parlamentben” – fogalmazott Gyerő József, Kovászna polgármestere. Úgy látja, hogy a következő években meg kell találniuk azokat a fiatal, kompetens személyeket a közvetlen közösségükben, akik képviselni tudják a helyiek érdekeit, hiszen ez alkalommal nincs orbaiszéki személy a jelöltek között.
Kis József, az RMDSZ Orbaiszéki Szervezetének elnöke szintén támogatásáról biztosította a jelölteket annak ellenére, hogy Orbaiszéknek a fordulat után nem volt képviselete. Meglátása szerint erre hangsúlyosan oda kell figyelni, hiszen a térség több mint 50 százalékban más pártból tevődik össze. „Szükség van tehát a közös együttműködésre és támogatásra helyi, megyei és országos szinten egyaránt.”
Az Erdővidék, Orbaiszék és Sepsiszék által támogatott Márton Árpád ’90-től dolgozik a parlamentben, a Szövetségen belül elengedhetetlen a munkája. „Megtanultam, hogy hogyan működik a parlament, figyelem, hogy mi hogyan zajlik, milyen törvények érkeznek be. Most már igyekszem csak pár területet követni, hagyván például a pénzügyi kérdéseket a közgazdászoknak, ezért a művelődés terén, emberjogi-, nyelvhasználati- és jogi kérdésekben képviselem elsősorban a Szövetség álláspontját.” Az egyik kitűzött célja, hogy a Charta szerinti anyanyelvhasználatot törvénybe iktassák, az erre vonatkozó törvénytervezeteket már benyújtották, illetve hogy módosítsák az ártatlanság vélelméről szóló törvényeket, mindezt azért, hogy az igazságszolgáltatást ne lehessen politikai leszámolás vagy nemzeti közösségek megfélemlítése céljából használni. A képviselő továbbra is igyekszik jó kapcsolatot ápolni a helyi szervezetekkel, hiszen nincs olyan község, ahol ne nyújtott volna kézzel fogható segítséget az elmúlt években munkája révén.
Könczei Csaba hat éve vezeti a Kovászna megyei Mezőgazdasági Igazgatóságot. „Arra törekszem, hogy a Háromszéki mezőgazdasági termelőknek olyan biztonságot teremtsünk, ahol jókedvvel, biztonságban végezhetik munkájukat. Ezt szeretném folytatni magasabb szinten.” A Sepsiszék, Orbaiszék és Erdővidék képviselői tisztségéért induló szakember meglátása szerint azonos hangsúllyal kell kezelni a nagy lehetőségeket rejtő vidékfejlesztési és mezőgazdasági kérdéseket, és kellőképpen fel kell készülniük a 2020-as támogatási ciklusra. Nem egységes nemzeti vidékfejlesztési tervben, hanem régiókra leosztottakban kell gondolkozni, amely hatékonyabbá teszi a pályázási lehetőségeket is.
Kovászna megyében a fiatalok eddig is nagy szerepet vállaltak a választások idején. Most még hangsúlyosabban hallatják hangjukat az ifjúsági képviselőjelölt, Oltean Csongor által. A Háromszéki Ifjúsági Tanács elnöke szerint az elmúlt 8 évben példaértékű együttműködés zajlott az RMDSZ megyei szervezete és az ifjúsági szervezetek között. „Háromszéken az összefogás, a szakmaiság és a nők mellett a fiatalok is megkapták a helyüket. A következő három hónapban konkrét programcsomag kidolgozásán tevékenykedünk a fiatalokkal, amely hangsúlyosan foglalkozik a szakoktatás kérdésével, valamint a 18. életévüket betöltött árva gyerekek munka-elhelyezési és lakhatási lehetőségeivel, illetve konkrét javaslatokat teszünk a részidős munkaprogramok kialakítására, amely a két éves szülési szabadság után munkába állt anyákra vonatkozna. A hónap folyamán online fórumot hozunk létre, amelyre várjuk a fiatalok javaslatait. Írjuk együtt a fiatalok programját.”
maszol.ro
2016. szeptember 13.
Alaposan megcsapolja a kivándorlás a bruttó nemzeti terméket
Becslések szerint akár 25 százalékkal, 40 milliárd euróval nagyobb lehetne Románia bruttó hazai terméke, ha 1,5 millió kivándorló itthon dolgozna vagy vállalkozna.
Évről-évre hatalmas veszteségek érik a közép- és kelet-európai országok gazdaságát a népességfogyatkozás miatt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslései szerint a régió államainak a bruttó nemzeti terméke (GDP) átlagosan 7 százalékkal nagyobb lehetne, ha polgáraik nem költöznének tömegével Nyugatra.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint 2015. december 31-én 110 ezer fővel volt kisebb Románia lakossága, mint január 1-én, ami az EU viszonylatában a második legnagyobb csökkenés. A jelenség két fő oka az alacsony születési arányszám és a kivándorlás. A fontosabb tényező az utóbbi, mivel főleg termékeny korban levő emberek keresik külföldön a boldogulást, a kivándorlás tehát negatívan befolyásolja a születési arányszámot.
A lakosság fogyásának számottevő gazdasági következményei vannak. A mintegy 500 eurós havi bruttó átlagbérrel számolva, a gazdaságot minden egyes olyan munkaképes korú személy külföldre távozásával évi 6000 euró kár éri. A lakosság 110 ezer fős csökkenése 660 millió euróval húzza vissza a bruttó hazai terméket (GDP).
A rendszerváltás óta hozzávetőleg 3 millió román állampolgár telepedett le külföldön. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően a kivándorlás ugrásszerűen felerősödött, az utóbbi években azonban mérséklődött. Az Országos Statisztikai Hivatal kimutatásaiból az derül ki, hogy a csúcsot 2007 jelentette, amikor 544 ezren hagyták el az országot. Rá egy évre 304 ezren, 2014-ben pedig már csak 184 ezer volt a gazdasági migránsok száma. Nagyrészt a kivándorlás hatására a román gazdaság krónikus munkaerőhiánnyal küzd, még a viszonylag magas béreket kínáló vállalatok is nehezen találnak szakmunkásokat, mérnököket és informatikusokat.
Egy év alatt 6 milliárd euró
A Ziarul Financiar gazdasági napilap megpróbálta számszerűsíteni a gazdaságot a kivándorlás miatt érő veszteséget. Számításaik szerint, ha a jelenleg külföldön dolgozó román állampolgárok közül 1 millió idehaza helyezkedett volna el, az egy év alatt kb. 6 milliárd euróval növelné a GDP-t. Ha további félmillió emigráns itthon kezdett volna vállalkozásba, az további 25-35 milliárd euró pluszt jelentene a gazdaságnak. A legoptimistább forgatókönyv szerint tehát az ország bruttó hazai terméke akár 25 százalékkal nagyobb lehetne, 160 milliárd helyett 200 milliárd euró.
Az IMF becslései szerint 2030-ig a régiót a kivándorlás miatt érő veszteségek tovább nőnek, 14 év múlva átlagosan a GDP 9 százalékát teszik majd ki. Ennek ellensúlyozására több ország programot indított a külföldön dolgozók, elsősorban a magasan képzettek hazacsábítására. Egy tervezet szerint a román kormány 50 ezer euróval támogatná azokat a hazatelepülőket, akik vállalkozásba akarnak fogni. Lengyelországnak, Lettországnak és Magyarországnak is vannak hasonló jellegű, változóan sikeres próbálkozásai. Az anyaország Gyere haza, fiatal című programjának hatására száznál alig valamivel többen tértek vissza Nyugatról, amiért is leállították.
A gazdag megyék alulpreprezentáltak
A kivándorlásnak a gazdaságra gyakorolt hatása ugyanakkor roppant komplex jelenség. A Lukin Alapítvány nemrég közzétett tanulmánya szerint a külföldön dolgozó román állampolgárok évente mintegy 7 milliárd eurót küldenek haza. Ez a pénz a gazdaságot táplálja úgy, hogy az államnak semmiféle pluszkiadása nincs azokkal, akik megkeresik.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a külföldön munkát vállalók között magas a gazdaságilag gyengén fejlett vidékekről származók aránya, például Botoșani és Vaslui megye felül-, míg például Kolozs és Brassó alulreprezentált. Ha az elmAradott megyék lakói otthon ültek volna, akkor egy részük minden bizonnyal a munkanélküliek sorait gyarapítaná, esetleg feketén vagy minimálbérért dolgozna.
Pengő Zoltán
maszol.ro
Becslések szerint akár 25 százalékkal, 40 milliárd euróval nagyobb lehetne Románia bruttó hazai terméke, ha 1,5 millió kivándorló itthon dolgozna vagy vállalkozna.
Évről-évre hatalmas veszteségek érik a közép- és kelet-európai országok gazdaságát a népességfogyatkozás miatt. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) becslései szerint a régió államainak a bruttó nemzeti terméke (GDP) átlagosan 7 százalékkal nagyobb lehetne, ha polgáraik nem költöznének tömegével Nyugatra.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint 2015. december 31-én 110 ezer fővel volt kisebb Románia lakossága, mint január 1-én, ami az EU viszonylatában a második legnagyobb csökkenés. A jelenség két fő oka az alacsony születési arányszám és a kivándorlás. A fontosabb tényező az utóbbi, mivel főleg termékeny korban levő emberek keresik külföldön a boldogulást, a kivándorlás tehát negatívan befolyásolja a születési arányszámot.
A lakosság fogyásának számottevő gazdasági következményei vannak. A mintegy 500 eurós havi bruttó átlagbérrel számolva, a gazdaságot minden egyes olyan munkaképes korú személy külföldre távozásával évi 6000 euró kár éri. A lakosság 110 ezer fős csökkenése 660 millió euróval húzza vissza a bruttó hazai terméket (GDP).
A rendszerváltás óta hozzávetőleg 3 millió román állampolgár telepedett le külföldön. Az Európai Unióhoz való csatlakozást követően a kivándorlás ugrásszerűen felerősödött, az utóbbi években azonban mérséklődött. Az Országos Statisztikai Hivatal kimutatásaiból az derül ki, hogy a csúcsot 2007 jelentette, amikor 544 ezren hagyták el az országot. Rá egy évre 304 ezren, 2014-ben pedig már csak 184 ezer volt a gazdasági migránsok száma. Nagyrészt a kivándorlás hatására a román gazdaság krónikus munkaerőhiánnyal küzd, még a viszonylag magas béreket kínáló vállalatok is nehezen találnak szakmunkásokat, mérnököket és informatikusokat.
Egy év alatt 6 milliárd euró
A Ziarul Financiar gazdasági napilap megpróbálta számszerűsíteni a gazdaságot a kivándorlás miatt érő veszteséget. Számításaik szerint, ha a jelenleg külföldön dolgozó román állampolgárok közül 1 millió idehaza helyezkedett volna el, az egy év alatt kb. 6 milliárd euróval növelné a GDP-t. Ha további félmillió emigráns itthon kezdett volna vállalkozásba, az további 25-35 milliárd euró pluszt jelentene a gazdaságnak. A legoptimistább forgatókönyv szerint tehát az ország bruttó hazai terméke akár 25 százalékkal nagyobb lehetne, 160 milliárd helyett 200 milliárd euró.
Az IMF becslései szerint 2030-ig a régiót a kivándorlás miatt érő veszteségek tovább nőnek, 14 év múlva átlagosan a GDP 9 százalékát teszik majd ki. Ennek ellensúlyozására több ország programot indított a külföldön dolgozók, elsősorban a magasan képzettek hazacsábítására. Egy tervezet szerint a román kormány 50 ezer euróval támogatná azokat a hazatelepülőket, akik vállalkozásba akarnak fogni. Lengyelországnak, Lettországnak és Magyarországnak is vannak hasonló jellegű, változóan sikeres próbálkozásai. Az anyaország Gyere haza, fiatal című programjának hatására száznál alig valamivel többen tértek vissza Nyugatról, amiért is leállították.
A gazdag megyék alulpreprezentáltak
A kivándorlásnak a gazdaságra gyakorolt hatása ugyanakkor roppant komplex jelenség. A Lukin Alapítvány nemrég közzétett tanulmánya szerint a külföldön dolgozó román állampolgárok évente mintegy 7 milliárd eurót küldenek haza. Ez a pénz a gazdaságot táplálja úgy, hogy az államnak semmiféle pluszkiadása nincs azokkal, akik megkeresik.
Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a külföldön munkát vállalók között magas a gazdaságilag gyengén fejlett vidékekről származók aránya, például Botoșani és Vaslui megye felül-, míg például Kolozs és Brassó alulreprezentált. Ha az elmAradott megyék lakói otthon ültek volna, akkor egy részük minden bizonnyal a munkanélküliek sorait gyarapítaná, esetleg feketén vagy minimálbérért dolgozna.
Pengő Zoltán
maszol.ro
2016. szeptember 13.
Toró T. Tibor szakítana Bukaresttel
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte ezt az igényt a magyarországi vezető politikusok sem értik, pedig közös jövőt az erdélyi románokkal lehetne elképzelni. Akikről még nem tudjuk, kik is ők valójában.
A választási kampány előtt készítettünk interjút Toró T. Tiborral, a párt első elnökével, jelenlegi alelnökkel. De nem feltétlenül arra voltunk kíváncsiak, hogy az RMDSZ mellett az EMNP részt vesz-e a választásokon - bár erre is kitértünk - inkább helyzetértékelésre kértük meg a pártvezetőt: mennyire teljesedtek a párt megalapításakor a hozzá fűzött reményei, hol tart most az EMNP és milyen kérdések foglalkoztatják. A párt alapító elnöke az interjúban magánvéleményét fogalmazta meg. - Hol látja ön az Erdélyi Magyar Néppárt helyét és jövőjét az erdélyi magyar politikai erőtérben a parlamenti választásokon túl, vagy attól elvonatkoztatva?
Toró T. Tibor: – A Néppárt megjelenésével tulajdonképpen intézményesített egy 2009 óta létező konfúziót az autonómia-pártiak soraiban. Ez a dátum azért fontos, mert ekkor sikerült – többek között az én munkám eredményeképpen – egyfajta magyar összefogást kialakítani az európai parlamenti választási lista kapcsán: a nemzeti oldal ikonikus alakja, Tőkés László felkerült az RMDSZ-listára. Ez a döntés keltette a meghasonlást az autonomista táborban, amit igazából a mai napig nem tudtunk kiheverni. Ebben a mozzanatban Orbán Viktor is szerepet játszott, hiszen ő is úgy látta akkor, hogy egy olyan összefogást kell az EP-választások kapcsán megalapozni, ami nemcsak erre a választásra vonatkozik, hanem egy hosszú távú stratégiának a szerves része. De ez a stratégia sajnos csak a mi fejünkben létezett. 2009-ben őszintén hittem abban, hogy ez az összefogás a járható út, de az RMDSZ számára az EP-lista kapcsán létrejött összefogás csak egy rövidtávú taktikai lépés volt – ez fél évre rá ki is derült. Minthogy az is, hogy az RMDSZ egy teljesen más irányba megy és nem gondolkodik hosszú távú stratégiában, és az MPP is képtelen erre. Ezért döntöttünk úgy 2010 végén, hogy egy harmadik erőt kell létrehozni. Bejegyeztük az Erdélyi Magyar Néppártot, amelynek elnökeként három éven keresztül az volt a feladatom, hogy nemcsak személyeket, hanem egy brandet építsünk fel.
A Néppárt bejegyzése rossz pillanatban, nehéz körülmények között történt meg, amikor a politikusokba vetett bizalom mélyponton volt – azóta kiderült, hogy van még lejjebb is.
Mára ebből a három pólusú mezőnyből kétpólusú lett, hiszen az MPP beleolvadt az RMDSZ-be, miután meghatározó vezetői magukévá tették azt a gondolkodásmódot, hogy az erdélyi magyar politikai elitnek főleg Bukarestben van keresnivalója. Szerintem a meghatározó törésvonal Bukarest és Erdély között húzódik. Sajnos, ez az alapvető igazság nem mindenki számára evidencia, és mi sem tudjuk érthetővé tenni az emberek számára, hogy az ő életüket befolyásolja.
Ezért nagyon nehéz lényegileg magyar összefogásról beszélni: az EMNP és az RMDSZ-MPP esetében homlokegyenest ellentétes politikai vonalvezetések, gondolkodásmódok, jövőképek ütköznek egymásnak. Úgy gondolom, hogy jelenlegi állapotunkban az összefogás felszínes gondolatára jövőképet nem lehet építeni.
Az RMDSZ-nek két mondanivalója volt a 2016-os önkormányzati kampányban: az egyik az egység és az összefogás, a másik a biztonság kérdése. Mind a kettő ebben a formában hamis, mert igazából nincs magyar összefogás, és a biztonságot sem tudják garantálni a közösségnek. De mindkét kulcsszó egyszerű és közérthető, és használata eddig működött. Hogy meddig működik, nem tudom, de az emberek egyre inkább érzik, hogy az egység, ami minden nemzeti ünnepen kulcsszóként elhangzik, hamis. Ez egy újabb oka annak, hogy az emberek elfordulnak a politikától. A másik ok pedig, hogy rá fognak jönni, hogy ez az RMDSZ által választott út egy zsákutca, semmiféle biztonságot nem tudnak garantálni, és akkor szükség lesz egy pAradigmaváltásra. Abból a retorikából, hogy Bukarestbe kell menni, mert onnan hozzuk a biztonságot, és ott intézzük el a dolgokat, ki kell törni, és ezt a kitörési lehetőséget Erdélyben kell keresgélni.
Számomra a transzilvanizmus lehet az, ami biztosíthatja a kiutat ebből a zsákutcából. A transzilvanizmus nyitást biztosítana azok felé a román emberek felé, akik valami hasonlóban gondolkodnak, románként. Fontos azonban megjegyezni, hogy a megoldást nem egy román-magyar közös szervezet – egy Most-Híd féle vegyespárt – létrehozásában látom.
- Ön szerint ki lehet alakítani egy kritikus tömeget ennek az elképzelésnek a támogatására?
– Nekünk igazából az erdélyi románokkal lehetnek azonos típusú érdekeink, aminek mentén ki lehetne alakítani egy kritikus tömeget. De jelenleg hiányzik a román fél ebből a történetből. Azt hiszem, hogy az erdélyi magyarság részéről lenne hajlandóság a románokkal való együttműködésre. Jelenleg nem csak én, nagyon sokan félnek attól, hogy nincs még megérve a magyar közösség egy ilyen típusú pAradigmaváltásra, arra a nyitásra, ami a transilvanizmust és a politikai együttműködést jelentené az erdélyi románokkal.
Nehezíti az ügyet, hogy nem ismerjük jól az erdélyi románok társadalmi rétegezettségét, nem tudjuk, hogy kik ők, erről nem készültek átfogó kutatások. Én úgy saccolom, hogy az Erdélyben élő mintegy 6 millió román talán fele, mintegy 2-3 millió autentikus erdélyi román, aki Erdélyben gondolkodik. A többiek nyilván, jövevények, ki 100, ki 50, ki 10 évvel ezelőtt érkezett. Az sem egyértelmű, hogy ezek a jövevények mennyire erdélyiesedtek el. Én Temesváron éltem le egy életet, és láttam, hogy a jövevény Temesváriak milyen jó bánsági autonomisták tudnak lenni. Ezért lenne jó megnézni, hogy az erdélyi románok mit akarnak igazából. Az tény, hogy politikailag artikulálódni még nem tudtak. Ennek oka, hogy őket is elsodorta az egységes nemzetállami retorika, de nem biztos, hogy ők nem tudnak politikailag megerősödni valamikor. Ez a kérdés most, hogy ezt a folyamatot segítjük, elébe megyünk, vagy tehetetlenül nézzük és várjuk azt, hogy ők megébredjenek. Most mi ezekkel a dilemmákkal küszködünk, választásoktól függetlenül, de nyilván, választások alkalmával felerősödnek ezek a témák. Ilyenkor van lehetőség inkább helyzetet teremteni, saját kommunikációs dombot építeni, amire felkapaszkodsz és onnan könnyebben irányítod a közbeszédet, vagy leesel róla és nyakadat Szeged.
- Románia két év múlva az egyesülés 100. évfordulóját ünnepli, és várhatóan fel fognak erősödni a nacionalista érzületek. Lehet egyáltalán ilyen kontextusban a transzilvanizmus eszméjét építeni?
– Biztos felerősödik a nacionalizmus, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a transzilvanista gondolkodásmód is fel fog erősödni. Az egységes nemzetállam gondolata minket magyarokat, nyilván zavar – mert végül is a Nagyrománia ellenünk született meg – de ezzel nem vagyunk egyedül. Aki egy kicsit is ismeri az újkori történelmet, az tudhatja, hogy a '23-as alkotmány kukába dobta a regionalizmust, az autonómiákat, az ígéreteket. Azóta, közel 100 éve következetesen építik a maguk egységes nemzetállamát, ami a mi bőrünkre megy. Nekünk egy egységes nemzetállamban közösségként nincs helyünk. Egyénként van helyünk, egyéni életpályára nyílik lehetőség: az emberből lehet miniszter, de akár államelnök is. Viszont mi közösségként szeretnénk megmAradni úgy, hogy a többség felé is közösségként érvényesüljünk. Ez a két törekvés feszül egymásnak, ez áll leginkább útjába autonómia-törekvéseink sikerének.
Úgy érzem, hogy az RMDSZ 25 év alatt eljutott a pragmatizmusnak arra a szintjére, hogy már nem érdekli a közösségi megmAradás. Közösségi retorikával él, de ilyen egyéni életpályákat tűz ki a maga elitje, politikusai számára. Ezt nevezem labanc-attitűdnek. A fogalmat próbálom leíró jelleggel és nem pejoratívan, értékítéletként használni, miszerint a kurucok a jók, és a labancok a rosszak. Ezzel az ellentétpárral a kétfajta érdekérvényesítési filozófiát szeretném illusztrálni. A labanc attitűdben a közösségi tudat kicsit elhomályosul, egyénként épül be a főhatalomba, ott próbálja elfoglalni a pozíciókat és próbál érvényesíteni egy közösségi érdeket úgy, hogy közben a közösségi tudat, bár még megvan, de halványabb. A kuruc attitűd pedig arról szól, hogy a főhatalomtól függetlenül építsük meg a saját várainkat. Ezek lennének az autonómiáink, és Bukarestbe, a parlamentbe, mindig valamilyen céllal megyünk, nemcsak azzal a céllal, hogy a hatalomban benne legyünk. Ahogy telik az idő, a kuruc-labanc törésvonal mentén egyre kevésbé lehetséges az együttműködés. Viszont nem lehetetlen: a magyarság többször átment ilyen helyzeteken, a főhatalomhoz való viszony, mint törésvonal, kettéosztotta a politikai elitet, de soha nem a népet. De a politikai elit annyira erős törésvonal mentén oszlik most ketté, hogy egyre nehezebb ezeket a hidakat elképzelni, nemhogy felépíteni őket.
A választások alkalmával persze mindig előkerül – főleg pragmatikus taktikai megfontolásból – az együttműködés szükségességének kérdése a politikai erők között, de én a fenti okok miatt már egyre kevésbé bízom ebben. Mindig látom a választópolgár előtt népszerű gondolat, az egység hangoztatása mögött az igazi szándékot. Az RMDSZ jelenlegi vezetőinek nem érdeke integrálni a maguk csapatába minket, akik az övékétől majdnem homlokegyenest ellentétes nézeteket vallunk. Rövid távon nincs is erre szüksége, mért is tenné? Csak az egység kedvéért? Ilyen nincs. Nem azt mondom, hogy nem kell megpróbálni, hiszen a központi román nemzetállami nyomás rajtunk van. Örülnék, ha lehetne találni egy-két pontot, amely mentén sikerülne együttműködni, csak az esélyét látom csekélynek.
- Az EMNP miért indulna a választáson?
– Erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy a politikai pártok azért jönnek létre, hogy induljanak a választáson. De ez a válasz pontatlan, egy politikai párt azért jön létre, hogy eszközöket szerezzen céljai megvalósítására. A tisztségek lehetnek ilyen eszközök, hiszen a tisztségekkel hatáskörök járnak, és ezek révén lehet a célokért dolgozni. A jelenleg érvényben levő választási törvény nem kedvez a regionális pártoknak, noha néhány kiskapu van benne.
- Éppen ez lett volna a kérdés lényege: hogy az EMNP nem tudott áttörést elérni szavazatszámban, és gyakorlatilag nincs esélye bejutni a parlamentbe, tehát akkor miért indul?
– Még nem hoztunk döntést, ezért nem tudok hivatalos pártálláspontot megfogalmazni. De több alternatíváról tárgyaltunk. Abban eléggé egyértelmű volt az álláspontunk, hogy a legkényelmesebb, legolcsóbb és legegyszerűbb utat nem választhatjuk, éspedig azt, hogy a lelátóról nézzük, ahogy az RMDSZ az MPP-vel „erősítve” próbálja legyőzni az emberek közönyét és elérni az országosan leadott szavazatok 5%-át. Ezt az utat már csak azért sem szeretnénk választani, mert egy szervezet, amely nincs mozgásban, az meghal.
- Tehát a mozgásban levés szükségessége arra a kényszerpályára helyezné az EMNP-t, hogy induljon a választáson?
– Én nem azt mondom, hogy kényszeríti, azt mondom, hogy mozgásba kell lenni. Tehát az értékeink és a céljaink érdekében valamit tenni kell. Nagyon ritka az a helyzet, amikor a nemcselekvés a legjobb választás. Most sem az. Tehát meg kell találni a cselekvés optimális módját. Az első opció egy nagy magyar koalíció létrehozása. Az is lehetőség, hogy az EMNP önállóan indul saját jelöltlistával. A mi választóink egy része – akik már nem akarnak az RMDSZ-re szavazni és akkor is ide szavaznak, ha tudják, hogy a szavazatuk jó eséllyel nem váltódik mandátumra – ezt el is várja. De azt gondolom, hogy egy párt esetében az nem elegendő ok a választásokon való indulásra, hogy a kemény magjának legyen, akire szavaznia. Ennél már jobb lehetőség, és akár sikeres is lehet olyan formailag független jelöltek támogatása, akik felvállalják a Néppárt céljait. A választási törvény azt mondja, hogy egy megyében független jelölt akkor jut be, ha eléri az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot.
- Ez Kolozs megyében például a szavazatok 10%-a, tehát, ha csak a magyarok szavazataival számolunk, a szavazatok több mint felét el kellene vinni, és megtörténhet, hogy sem a független jelölt, sem az RMDSZ jelöltje nem jut be, az RMDSZ legfeljebb országos visszaosztásból kap mandátumot. Hargita megyében azonban a szavazatok 20%-át kell megszerezni, ami a magyar szavazatok egynegyedét jelentené. Ez nem lehetetlen, négy évvel ezelőtt annyi szavazatot kaptunk, amennyivel a jelenlegi választási rendszer alapján egy embert be lehetne vinni a parlamentbe.
- A független jelöltállításhoz azonban karizmatikus jelölteket kellene találni. Ilyen szempontból van humánerőforrás?
- – Mindenképp kötelező gyakorlat megtalálni a megfelelő jelöltet. Ha független jelöltet támogat az EMNP, akkor annak a jelöltnek kell legyen arca, tartása, mondanivalója.
- Júniusban az EMNP olyan tagjaitól vonta meg a bizalmat, akik egy bizonyos ismertséggel rendelkeztek Erdély-szinten. Itt most elsősorban Portik Vilmosra és Gergely Balázsra gondolok. Ők már nem tagjai az EMNP-nek. Lehetnek ők a független jelöltek?
- – Sajnálom az ilyen eseteket, mert tényleg nem vagyunk túl sokan, és Gergely Balázs vagy Portik Vilmos esetében értékes, kreatív embereket veszítettünk el. Nehezemre is esik beszélni erről, de attól még tény, hogy hozzáállásukkal nem hogy segítették a választási szereplést, hanem olyan károkat okoztak a szervezetnek, amelyet nem lehet következmények nélkül hagyni, pontosan a többiek munkája és erőfeszítései iránti tiszteletből. Gergely Balázs esetében nem az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján való indulás volt az ok, hanem szerepvállalása egyes megyei kampányeseményeken, amely összeférhetetlen volt néppárti tagságával. Portik Vilmos esete más: ő egy sikeres marosvásárhelyi előválasztás után, saját teljesítménye és a csapat sikeres munkája eredményeképpen gyakorlatilag brand lett, és amikor eljött a pillanat, hogy visszafordítsa ezt a közösen megszerzett politikai tőkét, ő nem tette meg, lenullázva az addigi építkezést. Mindazonáltal egyiket sem zártuk ki, hagytunk teret az újrakezdésnek. Nekem ez azért fontos, mert Gergely Balázsra és Portik Vilmosra is úgy tekintek, mint politikai neveltjeimre, rengeteg szellemi energiát fektettem abba, és azt reméltem, hogy ők és a hozzájuk hasonlók lesznek azok, akik továbbviszik azt a munkát, amit én 25 évvel ezelőtt elkezdtem. Most nem így látszik, és ezért szomorú vagyok. Az őszi választási szerepvállalásunk biztosan nem rájuk épül.
- Úgy tudom, hogy egy harmadik alternatíva is felmerül a választásokkal kapcsolatosan. Éspedig az, hogy az EMNP egy másik párttal indul koalícióban.
- Ez a harmadik út. Ezt a transzilvanista értékek mentén lehetne kiépíteni. Ennek az útnak szerintem van jövője, de erre sem mi, sem a román transzilvanista vonal nincs felkészülve. Nem egy Most-Híd típusú vegyes párt létrehozásában látom a megoldást, hanem egy román és egy magyar erdélyi párt koalíciójában, ami azt jelentené, hogy a választáson 8%-ot kellene szerezni. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi szavazatok 20%-át kellene megszerezni.
- Visszakanyarodnék az RMDSZ-szel való egyeztetésre és az együttműködés lehetőségére: a politikai logika alapján valószínűleg ebben az RMDSZ nem lesz érdekelt.
– Attól függ, hogy most mi fontos az RMDSZ-nek. Ha csak az fontos, hogy bejussanak a parlamentbe, akkor felesleges ebben a megoldásban gondolkodni. Az RMDSZ-nek az 5%-os pszichológiai küszöb elérése lehet a tét. A parlamenti jelenlét szempontjából nem tét, hiszen ott van az alternatív küszöb: négy megyében el kell érni a 20%-ot. Az a tény, hogy ezt az alternatív küszöböt az RMDSZ kialkudta, azt jelzi, hogy a román pártoknak szükségük van egy olyan típusú politikai jelenlétre a parlamentben, mint amilyen az RMDSZ. Kell nekik egy „kezelhető” magyar párt, a jobb- és baloldali pártok mellé, egyféle „két és fél pólusú” politikai rendszer, amelyben az RMDSZ lehetséges partner ideológiától függetlenül mindkét fél számára. Ez a terv azonban megbukni látszik, hiszen két-három román kispárt is jó eséllyel túllépheti az 5%-os bejutási küszöböt. Ha az RMDSZ 5% alá megy, akkor parlamenti jelenléte valóban csak a román pártok jóindulatán múlhat a jövőben, hiszen az alternatív küszöböt könnyebb eltörölni, mint az 5%-os bejutási küszöböt megemelni. Éppen ezért az RMDSZ vezetői lehetnének olyan bölcsek, hogy azt mondják: az 5%-ért hozzunk össze egy valós alapokon nyugvó széles összefogást. Ezért tehát nincs teljesen kizárva egy ilyen irányú megállapodás. Az a probléma, hogy amit az MPP-nek felkínáltak, az számunkra nem alternatíva.
- Egy esetleges koalícióban induláskor az alternatív küszöböt már nem lehetne igénybe venni, sőt, egy 8%-os, emelt küszöböt kellene elérni.
– A választási törvény betűje ebből a szempontból egyértelmű, csak a törvény szelleméről vitatkozunk, abban oszlanak meg a vélemények.
- De ha ebben a kérdésben vita van, akkor az RMDSZ inkább azt mondhatja, hogy mennek külön, nem kockáztatnak.
– Így van, ezért nehéz a tárgyalás ebben a kérdésben. Nem is vagyok túl optimista az RMDSZ-szel való tárgyalás tekintetében. Ha lenne valamilyen halvány érdekazonosság abban, hogy hogyan kellene politikai érdekvédelmet folytatni egy kisebbségi társadalomban, Romániában, a 21. század elején, és amely legalább középtávra kivetülne, illetve nemcsak taktikai, konjunkturális és pragmatikus szempontok érvényesülnének, akkor azt mondanám, hogy lenne esélye ennek az együttműködésnek. Jelenleg nem látom ezt. Széttartó, és hatalomtechnikai szempontok uralnak mindent, már nem látok az RMDSZ-ben stratégiai gondolkodást.
- Egy másik ok is nehezíti az EMNP-RMDSZ tárgyalásokat, éspedig az, hogy az RMDSZ mindig azt mondja, hogy az EMNP ellene jött létre.
– Amikor létrejön egy politikai párt egy másik mellett, el lehet mondani azt is, hogy ellene jött létre, de azt is, hogy valaminek az érdekében jött létre. Az EMNP nem azért jött létre, hogy álmatlan éjszakákat okozzon egyes RMDSZ-es vezetőknek. Aki így közelíti meg, az vagy semmit sem ért a politikából, vagy hatalomtechnikai okokból mondja, amit mond. Az EMNP megalakulásakor mi megfogalmaztuk, hogy miért jöttünk létre, milyen űrt, hiányt akarunk betölteni, és melyek a céljaink. Mi autonómiában gondolkodunk és Erdélyben. Az RMDSZ nem ebben gondolkodik, bár ezt soha nem fogja kimondani. Mivel az egészet elfedi az egység- és a biztonságretorika, ezért nehéz egy értelmes vitát folytatni erről. Szerintem az RMDSZ a nemzetállami modellben érdekelt, ahol a Bukaresti főhatalomnak egyrészt a szolgálóleánya, másrészt a kedvezményezettje. Ezért nehéz nekünk közös platformra helyezkedni velük. Mi megszüntetnénk ezt a pAradigmát. Át akarunk térni egy másik pAradigmára, aminek a kulcsszavai a föderalizmus, Erdély autonómiája, a transzilvanizmus, mint érték, az együttműködés az erdélyi románokkal, akik politikailag artikuláltak. Ezekben gondolkodunk mi, a Székelyföldi autonómia és a Partium sajátos jogállása is ebben a rendszerben értelmezhető.
Ezek a célok egyelőre nem érték el a magyar nemzetpolitika ingerküszöbét, ezért nem bírják támogatottságát sem. Még nem jutottunk el oda, hogy erről együtt gondolkodjunk a magyar nemzetpolitika jelenlegi vezetőivel, be vannak szorulva ők is ebbe az RMDSZ által uralt pAradigmába. Nyilván, a magyar kormánynak érdeke, hogy legyen neki egy kapunyitogatója Bukarestben, hiszen olyan időket élünk, amikor a geopolitikai és az európai nagy témák ideiglenesen zárójelbe teszik a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kérdéseket, ezért minden szövetséges fontos. Olyan témák uralják most a nagypolitikát, mint a migránsválság, Közel-Kelet, Ukrajna, energiabiztonság, és az ezekkel kapcsolatos nagyhatalmi játszmák.
- Az európát foglalkoztató migráns-téma kapcsán az EMNP kiadott egy közleményt, amelyben a nemzet megosztásával vádolta a magyar baloldalt, mondva, hogy rátámadt a nemzetre azzal, hogy a kvótaellenes népszavazás ellen kampányol. Mi volt a célja ezzel a közléssel az EMNP-nek? – Annak a közleménynek az volt a kiváltója, hogy a magyarországi ellenzék – jobb- és baloldali – megpróbálja szembeállítani a magyar állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező Kárpát-medencei magyarok és a Magyarországról gazdasági okok miatt elvándoroltak jogállását. Azt akartuk elmondani, hogy álljanak le ezzel a retorikával. Azt gondolom, hogy a Kárpát-medencében egyetértés van a külhoni magyar állampolgárok levélben történő szavazási jogával. Az erdélyi embereknek pedig azt akartuk üzenni, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mert fontos a kérdés.
- Fontos lenne erről egy társadalmi vita keretében beszélni.
– Ennek a társadalmi vitának Magyarországon a megjelenési formája a népszavazás, ami, ha akarjuk, ha nem, átgyűrűzik hozzánk is.
- Viszont ennek a népszavazásnak nincs jogi értelemben vett tétje és következménye, legfennebb egy véleménynyilvánítás, és a kormány nagyon erősen az ellenszenvre, a gyűlölködésre építette fel ezt a kampányt. Ezt ki kell mondani, a kék plakátok a gyűlölet- és félelemkeltésről szólnak.
– Lehet, hogy nem alaptalan ez a félelem. A kampány kétségtelenül olyan hatalomtechnikai elemeket is tartalmaz, amelyek nekem sem rokonszenvesek, primitívnek, bulvárosnak tartom, az én ízlésemtől távol állnak. Ugyanakkor a felvetett kérdés alapvető Európa jövője szempontjából, és ebben szükséges valahogyan részvételre szólítani a magyar választópolgárokat. Ami pedig a külhoni magyarokat illeti, számomra egyértelmű, hogy aki Erdélyből leadja a szavazatát, az nem azért teszi, hogy legyenek vagy ne legyenek kvóták, hanem inkább azért, hogy bizonyítsa az Orbán-kormányt támogatásáról, mert úgy látja, hogy az képviseli leginkább az összmagyar érdeket.
- Ha az EMNP úgy döntene, hogy elindul a december 11-i parlamenti választásokon, milyen eredményre számít?
– Létrehoztunk egy transzilvanista magyar pártot, ebből a szempontból a magunk intézményi munkáját elvégeztük. Megalapoztuk, gyűjtöttünk egy törzsszavazói gárdát, ami 50 ezer szavazat fölött van. Ezek az emberek már eddig se szavaztak, és ezután sem fognak szavazni az RMDSZ-re. Inkább románokra szavaznak, vagy nem szavaznak egyáltalán. Nagyon hibás az a gondolkodásmód, hogy újra lehet építeni a nagy etnikai tömböt, ami 90-ben volt. Annak a tömbnek egy része meghalt, egy másik része elvándorolt, asszimilálódott vagy elfordult a politikától. Az EMNP-nek az a célja, hogy az RMDSZ szavazóbázisa mellett egyben tudja tartani a magyar politikai nemzet ezen részét is, hogy ne morzsolódjon le. Így két – egy nagyobb és egy kisebb – csoportban lehetne tartani a magyar szavazatokat, és nem engedni szétszéledni. A kettőből nem szervezeti szinten, hanem az értelmes stratégiai együttműködés szintjén lehet majd egyet csinálni. Mert erdélyi magyarság csak egy van. Ha ez sikerül, nem dolgoztunk hiába.
Transindex.ro
kérdezett: Kertész Melinda
Szerinte ezt az igényt a magyarországi vezető politikusok sem értik, pedig közös jövőt az erdélyi románokkal lehetne elképzelni. Akikről még nem tudjuk, kik is ők valójában.
A választási kampány előtt készítettünk interjút Toró T. Tiborral, a párt első elnökével, jelenlegi alelnökkel. De nem feltétlenül arra voltunk kíváncsiak, hogy az RMDSZ mellett az EMNP részt vesz-e a választásokon - bár erre is kitértünk - inkább helyzetértékelésre kértük meg a pártvezetőt: mennyire teljesedtek a párt megalapításakor a hozzá fűzött reményei, hol tart most az EMNP és milyen kérdések foglalkoztatják. A párt alapító elnöke az interjúban magánvéleményét fogalmazta meg. - Hol látja ön az Erdélyi Magyar Néppárt helyét és jövőjét az erdélyi magyar politikai erőtérben a parlamenti választásokon túl, vagy attól elvonatkoztatva?
Toró T. Tibor: – A Néppárt megjelenésével tulajdonképpen intézményesített egy 2009 óta létező konfúziót az autonómia-pártiak soraiban. Ez a dátum azért fontos, mert ekkor sikerült – többek között az én munkám eredményeképpen – egyfajta magyar összefogást kialakítani az európai parlamenti választási lista kapcsán: a nemzeti oldal ikonikus alakja, Tőkés László felkerült az RMDSZ-listára. Ez a döntés keltette a meghasonlást az autonomista táborban, amit igazából a mai napig nem tudtunk kiheverni. Ebben a mozzanatban Orbán Viktor is szerepet játszott, hiszen ő is úgy látta akkor, hogy egy olyan összefogást kell az EP-választások kapcsán megalapozni, ami nemcsak erre a választásra vonatkozik, hanem egy hosszú távú stratégiának a szerves része. De ez a stratégia sajnos csak a mi fejünkben létezett. 2009-ben őszintén hittem abban, hogy ez az összefogás a járható út, de az RMDSZ számára az EP-lista kapcsán létrejött összefogás csak egy rövidtávú taktikai lépés volt – ez fél évre rá ki is derült. Minthogy az is, hogy az RMDSZ egy teljesen más irányba megy és nem gondolkodik hosszú távú stratégiában, és az MPP is képtelen erre. Ezért döntöttünk úgy 2010 végén, hogy egy harmadik erőt kell létrehozni. Bejegyeztük az Erdélyi Magyar Néppártot, amelynek elnökeként három éven keresztül az volt a feladatom, hogy nemcsak személyeket, hanem egy brandet építsünk fel.
A Néppárt bejegyzése rossz pillanatban, nehéz körülmények között történt meg, amikor a politikusokba vetett bizalom mélyponton volt – azóta kiderült, hogy van még lejjebb is.
Mára ebből a három pólusú mezőnyből kétpólusú lett, hiszen az MPP beleolvadt az RMDSZ-be, miután meghatározó vezetői magukévá tették azt a gondolkodásmódot, hogy az erdélyi magyar politikai elitnek főleg Bukarestben van keresnivalója. Szerintem a meghatározó törésvonal Bukarest és Erdély között húzódik. Sajnos, ez az alapvető igazság nem mindenki számára evidencia, és mi sem tudjuk érthetővé tenni az emberek számára, hogy az ő életüket befolyásolja.
Ezért nagyon nehéz lényegileg magyar összefogásról beszélni: az EMNP és az RMDSZ-MPP esetében homlokegyenest ellentétes politikai vonalvezetések, gondolkodásmódok, jövőképek ütköznek egymásnak. Úgy gondolom, hogy jelenlegi állapotunkban az összefogás felszínes gondolatára jövőképet nem lehet építeni.
Az RMDSZ-nek két mondanivalója volt a 2016-os önkormányzati kampányban: az egyik az egység és az összefogás, a másik a biztonság kérdése. Mind a kettő ebben a formában hamis, mert igazából nincs magyar összefogás, és a biztonságot sem tudják garantálni a közösségnek. De mindkét kulcsszó egyszerű és közérthető, és használata eddig működött. Hogy meddig működik, nem tudom, de az emberek egyre inkább érzik, hogy az egység, ami minden nemzeti ünnepen kulcsszóként elhangzik, hamis. Ez egy újabb oka annak, hogy az emberek elfordulnak a politikától. A másik ok pedig, hogy rá fognak jönni, hogy ez az RMDSZ által választott út egy zsákutca, semmiféle biztonságot nem tudnak garantálni, és akkor szükség lesz egy pAradigmaváltásra. Abból a retorikából, hogy Bukarestbe kell menni, mert onnan hozzuk a biztonságot, és ott intézzük el a dolgokat, ki kell törni, és ezt a kitörési lehetőséget Erdélyben kell keresgélni.
Számomra a transzilvanizmus lehet az, ami biztosíthatja a kiutat ebből a zsákutcából. A transzilvanizmus nyitást biztosítana azok felé a román emberek felé, akik valami hasonlóban gondolkodnak, románként. Fontos azonban megjegyezni, hogy a megoldást nem egy román-magyar közös szervezet – egy Most-Híd féle vegyespárt – létrehozásában látom.
- Ön szerint ki lehet alakítani egy kritikus tömeget ennek az elképzelésnek a támogatására?
– Nekünk igazából az erdélyi románokkal lehetnek azonos típusú érdekeink, aminek mentén ki lehetne alakítani egy kritikus tömeget. De jelenleg hiányzik a román fél ebből a történetből. Azt hiszem, hogy az erdélyi magyarság részéről lenne hajlandóság a románokkal való együttműködésre. Jelenleg nem csak én, nagyon sokan félnek attól, hogy nincs még megérve a magyar közösség egy ilyen típusú pAradigmaváltásra, arra a nyitásra, ami a transilvanizmust és a politikai együttműködést jelentené az erdélyi románokkal.
Nehezíti az ügyet, hogy nem ismerjük jól az erdélyi románok társadalmi rétegezettségét, nem tudjuk, hogy kik ők, erről nem készültek átfogó kutatások. Én úgy saccolom, hogy az Erdélyben élő mintegy 6 millió román talán fele, mintegy 2-3 millió autentikus erdélyi román, aki Erdélyben gondolkodik. A többiek nyilván, jövevények, ki 100, ki 50, ki 10 évvel ezelőtt érkezett. Az sem egyértelmű, hogy ezek a jövevények mennyire erdélyiesedtek el. Én Temesváron éltem le egy életet, és láttam, hogy a jövevény Temesváriak milyen jó bánsági autonomisták tudnak lenni. Ezért lenne jó megnézni, hogy az erdélyi románok mit akarnak igazából. Az tény, hogy politikailag artikulálódni még nem tudtak. Ennek oka, hogy őket is elsodorta az egységes nemzetállami retorika, de nem biztos, hogy ők nem tudnak politikailag megerősödni valamikor. Ez a kérdés most, hogy ezt a folyamatot segítjük, elébe megyünk, vagy tehetetlenül nézzük és várjuk azt, hogy ők megébredjenek. Most mi ezekkel a dilemmákkal küszködünk, választásoktól függetlenül, de nyilván, választások alkalmával felerősödnek ezek a témák. Ilyenkor van lehetőség inkább helyzetet teremteni, saját kommunikációs dombot építeni, amire felkapaszkodsz és onnan könnyebben irányítod a közbeszédet, vagy leesel róla és nyakadat Szeged.
- Románia két év múlva az egyesülés 100. évfordulóját ünnepli, és várhatóan fel fognak erősödni a nacionalista érzületek. Lehet egyáltalán ilyen kontextusban a transzilvanizmus eszméjét építeni?
– Biztos felerősödik a nacionalizmus, de ugyanakkor azt gondolom, hogy a transzilvanista gondolkodásmód is fel fog erősödni. Az egységes nemzetállam gondolata minket magyarokat, nyilván zavar – mert végül is a Nagyrománia ellenünk született meg – de ezzel nem vagyunk egyedül. Aki egy kicsit is ismeri az újkori történelmet, az tudhatja, hogy a '23-as alkotmány kukába dobta a regionalizmust, az autonómiákat, az ígéreteket. Azóta, közel 100 éve következetesen építik a maguk egységes nemzetállamát, ami a mi bőrünkre megy. Nekünk egy egységes nemzetállamban közösségként nincs helyünk. Egyénként van helyünk, egyéni életpályára nyílik lehetőség: az emberből lehet miniszter, de akár államelnök is. Viszont mi közösségként szeretnénk megmAradni úgy, hogy a többség felé is közösségként érvényesüljünk. Ez a két törekvés feszül egymásnak, ez áll leginkább útjába autonómia-törekvéseink sikerének.
Úgy érzem, hogy az RMDSZ 25 év alatt eljutott a pragmatizmusnak arra a szintjére, hogy már nem érdekli a közösségi megmAradás. Közösségi retorikával él, de ilyen egyéni életpályákat tűz ki a maga elitje, politikusai számára. Ezt nevezem labanc-attitűdnek. A fogalmat próbálom leíró jelleggel és nem pejoratívan, értékítéletként használni, miszerint a kurucok a jók, és a labancok a rosszak. Ezzel az ellentétpárral a kétfajta érdekérvényesítési filozófiát szeretném illusztrálni. A labanc attitűdben a közösségi tudat kicsit elhomályosul, egyénként épül be a főhatalomba, ott próbálja elfoglalni a pozíciókat és próbál érvényesíteni egy közösségi érdeket úgy, hogy közben a közösségi tudat, bár még megvan, de halványabb. A kuruc attitűd pedig arról szól, hogy a főhatalomtól függetlenül építsük meg a saját várainkat. Ezek lennének az autonómiáink, és Bukarestbe, a parlamentbe, mindig valamilyen céllal megyünk, nemcsak azzal a céllal, hogy a hatalomban benne legyünk. Ahogy telik az idő, a kuruc-labanc törésvonal mentén egyre kevésbé lehetséges az együttműködés. Viszont nem lehetetlen: a magyarság többször átment ilyen helyzeteken, a főhatalomhoz való viszony, mint törésvonal, kettéosztotta a politikai elitet, de soha nem a népet. De a politikai elit annyira erős törésvonal mentén oszlik most ketté, hogy egyre nehezebb ezeket a hidakat elképzelni, nemhogy felépíteni őket.
A választások alkalmával persze mindig előkerül – főleg pragmatikus taktikai megfontolásból – az együttműködés szükségességének kérdése a politikai erők között, de én a fenti okok miatt már egyre kevésbé bízom ebben. Mindig látom a választópolgár előtt népszerű gondolat, az egység hangoztatása mögött az igazi szándékot. Az RMDSZ jelenlegi vezetőinek nem érdeke integrálni a maguk csapatába minket, akik az övékétől majdnem homlokegyenest ellentétes nézeteket vallunk. Rövid távon nincs is erre szüksége, mért is tenné? Csak az egység kedvéért? Ilyen nincs. Nem azt mondom, hogy nem kell megpróbálni, hiszen a központi román nemzetállami nyomás rajtunk van. Örülnék, ha lehetne találni egy-két pontot, amely mentén sikerülne együttműködni, csak az esélyét látom csekélynek.
- Az EMNP miért indulna a választáson?
– Erre a kérdésre a legegyszerűbb válasz az lenne, hogy a politikai pártok azért jönnek létre, hogy induljanak a választáson. De ez a válasz pontatlan, egy politikai párt azért jön létre, hogy eszközöket szerezzen céljai megvalósítására. A tisztségek lehetnek ilyen eszközök, hiszen a tisztségekkel hatáskörök járnak, és ezek révén lehet a célokért dolgozni. A jelenleg érvényben levő választási törvény nem kedvez a regionális pártoknak, noha néhány kiskapu van benne.
- Éppen ez lett volna a kérdés lényege: hogy az EMNP nem tudott áttörést elérni szavazatszámban, és gyakorlatilag nincs esélye bejutni a parlamentbe, tehát akkor miért indul?
– Még nem hoztunk döntést, ezért nem tudok hivatalos pártálláspontot megfogalmazni. De több alternatíváról tárgyaltunk. Abban eléggé egyértelmű volt az álláspontunk, hogy a legkényelmesebb, legolcsóbb és legegyszerűbb utat nem választhatjuk, éspedig azt, hogy a lelátóról nézzük, ahogy az RMDSZ az MPP-vel „erősítve” próbálja legyőzni az emberek közönyét és elérni az országosan leadott szavazatok 5%-át. Ezt az utat már csak azért sem szeretnénk választani, mert egy szervezet, amely nincs mozgásban, az meghal.
- Tehát a mozgásban levés szükségessége arra a kényszerpályára helyezné az EMNP-t, hogy induljon a választáson?
– Én nem azt mondom, hogy kényszeríti, azt mondom, hogy mozgásba kell lenni. Tehát az értékeink és a céljaink érdekében valamit tenni kell. Nagyon ritka az a helyzet, amikor a nemcselekvés a legjobb választás. Most sem az. Tehát meg kell találni a cselekvés optimális módját. Az első opció egy nagy magyar koalíció létrehozása. Az is lehetőség, hogy az EMNP önállóan indul saját jelöltlistával. A mi választóink egy része – akik már nem akarnak az RMDSZ-re szavazni és akkor is ide szavaznak, ha tudják, hogy a szavazatuk jó eséllyel nem váltódik mandátumra – ezt el is várja. De azt gondolom, hogy egy párt esetében az nem elegendő ok a választásokon való indulásra, hogy a kemény magjának legyen, akire szavaznia. Ennél már jobb lehetőség, és akár sikeres is lehet olyan formailag független jelöltek támogatása, akik felvállalják a Néppárt céljait. A választási törvény azt mondja, hogy egy megyében független jelölt akkor jut be, ha eléri az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot.
- Ez Kolozs megyében például a szavazatok 10%-a, tehát, ha csak a magyarok szavazataival számolunk, a szavazatok több mint felét el kellene vinni, és megtörténhet, hogy sem a független jelölt, sem az RMDSZ jelöltje nem jut be, az RMDSZ legfeljebb országos visszaosztásból kap mandátumot. Hargita megyében azonban a szavazatok 20%-át kell megszerezni, ami a magyar szavazatok egynegyedét jelentené. Ez nem lehetetlen, négy évvel ezelőtt annyi szavazatot kaptunk, amennyivel a jelenlegi választási rendszer alapján egy embert be lehetne vinni a parlamentbe.
- A független jelöltállításhoz azonban karizmatikus jelölteket kellene találni. Ilyen szempontból van humánerőforrás?
- – Mindenképp kötelező gyakorlat megtalálni a megfelelő jelöltet. Ha független jelöltet támogat az EMNP, akkor annak a jelöltnek kell legyen arca, tartása, mondanivalója.
- Júniusban az EMNP olyan tagjaitól vonta meg a bizalmat, akik egy bizonyos ismertséggel rendelkeztek Erdély-szinten. Itt most elsősorban Portik Vilmosra és Gergely Balázsra gondolok. Ők már nem tagjai az EMNP-nek. Lehetnek ők a független jelöltek?
- – Sajnálom az ilyen eseteket, mert tényleg nem vagyunk túl sokan, és Gergely Balázs vagy Portik Vilmos esetében értékes, kreatív embereket veszítettünk el. Nehezemre is esik beszélni erről, de attól még tény, hogy hozzáállásukkal nem hogy segítették a választási szereplést, hanem olyan károkat okoztak a szervezetnek, amelyet nem lehet következmények nélkül hagyni, pontosan a többiek munkája és erőfeszítései iránti tiszteletből. Gergely Balázs esetében nem az RMDSZ kolozsvári tanácsosi listáján való indulás volt az ok, hanem szerepvállalása egyes megyei kampányeseményeken, amely összeférhetetlen volt néppárti tagságával. Portik Vilmos esete más: ő egy sikeres marosvásárhelyi előválasztás után, saját teljesítménye és a csapat sikeres munkája eredményeképpen gyakorlatilag brand lett, és amikor eljött a pillanat, hogy visszafordítsa ezt a közösen megszerzett politikai tőkét, ő nem tette meg, lenullázva az addigi építkezést. Mindazonáltal egyiket sem zártuk ki, hagytunk teret az újrakezdésnek. Nekem ez azért fontos, mert Gergely Balázsra és Portik Vilmosra is úgy tekintek, mint politikai neveltjeimre, rengeteg szellemi energiát fektettem abba, és azt reméltem, hogy ők és a hozzájuk hasonlók lesznek azok, akik továbbviszik azt a munkát, amit én 25 évvel ezelőtt elkezdtem. Most nem így látszik, és ezért szomorú vagyok. Az őszi választási szerepvállalásunk biztosan nem rájuk épül.
- Úgy tudom, hogy egy harmadik alternatíva is felmerül a választásokkal kapcsolatosan. Éspedig az, hogy az EMNP egy másik párttal indul koalícióban.
- Ez a harmadik út. Ezt a transzilvanista értékek mentén lehetne kiépíteni. Ennek az útnak szerintem van jövője, de erre sem mi, sem a román transzilvanista vonal nincs felkészülve. Nem egy Most-Híd típusú vegyes párt létrehozásában látom a megoldást, hanem egy román és egy magyar erdélyi párt koalíciójában, ami azt jelentené, hogy a választáson 8%-ot kellene szerezni. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi szavazatok 20%-át kellene megszerezni.
- Visszakanyarodnék az RMDSZ-szel való egyeztetésre és az együttműködés lehetőségére: a politikai logika alapján valószínűleg ebben az RMDSZ nem lesz érdekelt.
– Attól függ, hogy most mi fontos az RMDSZ-nek. Ha csak az fontos, hogy bejussanak a parlamentbe, akkor felesleges ebben a megoldásban gondolkodni. Az RMDSZ-nek az 5%-os pszichológiai küszöb elérése lehet a tét. A parlamenti jelenlét szempontjából nem tét, hiszen ott van az alternatív küszöb: négy megyében el kell érni a 20%-ot. Az a tény, hogy ezt az alternatív küszöböt az RMDSZ kialkudta, azt jelzi, hogy a román pártoknak szükségük van egy olyan típusú politikai jelenlétre a parlamentben, mint amilyen az RMDSZ. Kell nekik egy „kezelhető” magyar párt, a jobb- és baloldali pártok mellé, egyféle „két és fél pólusú” politikai rendszer, amelyben az RMDSZ lehetséges partner ideológiától függetlenül mindkét fél számára. Ez a terv azonban megbukni látszik, hiszen két-három román kispárt is jó eséllyel túllépheti az 5%-os bejutási küszöböt. Ha az RMDSZ 5% alá megy, akkor parlamenti jelenléte valóban csak a román pártok jóindulatán múlhat a jövőben, hiszen az alternatív küszöböt könnyebb eltörölni, mint az 5%-os bejutási küszöböt megemelni. Éppen ezért az RMDSZ vezetői lehetnének olyan bölcsek, hogy azt mondják: az 5%-ért hozzunk össze egy valós alapokon nyugvó széles összefogást. Ezért tehát nincs teljesen kizárva egy ilyen irányú megállapodás. Az a probléma, hogy amit az MPP-nek felkínáltak, az számunkra nem alternatíva.
- Egy esetleges koalícióban induláskor az alternatív küszöböt már nem lehetne igénybe venni, sőt, egy 8%-os, emelt küszöböt kellene elérni.
– A választási törvény betűje ebből a szempontból egyértelmű, csak a törvény szelleméről vitatkozunk, abban oszlanak meg a vélemények.
- De ha ebben a kérdésben vita van, akkor az RMDSZ inkább azt mondhatja, hogy mennek külön, nem kockáztatnak.
– Így van, ezért nehéz a tárgyalás ebben a kérdésben. Nem is vagyok túl optimista az RMDSZ-szel való tárgyalás tekintetében. Ha lenne valamilyen halvány érdekazonosság abban, hogy hogyan kellene politikai érdekvédelmet folytatni egy kisebbségi társadalomban, Romániában, a 21. század elején, és amely legalább középtávra kivetülne, illetve nemcsak taktikai, konjunkturális és pragmatikus szempontok érvényesülnének, akkor azt mondanám, hogy lenne esélye ennek az együttműködésnek. Jelenleg nem látom ezt. Széttartó, és hatalomtechnikai szempontok uralnak mindent, már nem látok az RMDSZ-ben stratégiai gondolkodást.
- Egy másik ok is nehezíti az EMNP-RMDSZ tárgyalásokat, éspedig az, hogy az RMDSZ mindig azt mondja, hogy az EMNP ellene jött létre.
– Amikor létrejön egy politikai párt egy másik mellett, el lehet mondani azt is, hogy ellene jött létre, de azt is, hogy valaminek az érdekében jött létre. Az EMNP nem azért jött létre, hogy álmatlan éjszakákat okozzon egyes RMDSZ-es vezetőknek. Aki így közelíti meg, az vagy semmit sem ért a politikából, vagy hatalomtechnikai okokból mondja, amit mond. Az EMNP megalakulásakor mi megfogalmaztuk, hogy miért jöttünk létre, milyen űrt, hiányt akarunk betölteni, és melyek a céljaink. Mi autonómiában gondolkodunk és Erdélyben. Az RMDSZ nem ebben gondolkodik, bár ezt soha nem fogja kimondani. Mivel az egészet elfedi az egység- és a biztonságretorika, ezért nehéz egy értelmes vitát folytatni erről. Szerintem az RMDSZ a nemzetállami modellben érdekelt, ahol a Bukaresti főhatalomnak egyrészt a szolgálóleánya, másrészt a kedvezményezettje. Ezért nehéz nekünk közös platformra helyezkedni velük. Mi megszüntetnénk ezt a pAradigmát. Át akarunk térni egy másik pAradigmára, aminek a kulcsszavai a föderalizmus, Erdély autonómiája, a transzilvanizmus, mint érték, az együttműködés az erdélyi románokkal, akik politikailag artikuláltak. Ezekben gondolkodunk mi, a Székelyföldi autonómia és a Partium sajátos jogállása is ebben a rendszerben értelmezhető.
Ezek a célok egyelőre nem érték el a magyar nemzetpolitika ingerküszöbét, ezért nem bírják támogatottságát sem. Még nem jutottunk el oda, hogy erről együtt gondolkodjunk a magyar nemzetpolitika jelenlegi vezetőivel, be vannak szorulva ők is ebbe az RMDSZ által uralt pAradigmába. Nyilván, a magyar kormánynak érdeke, hogy legyen neki egy kapunyitogatója Bukarestben, hiszen olyan időket élünk, amikor a geopolitikai és az európai nagy témák ideiglenesen zárójelbe teszik a Kárpát-medencei nemzetpolitikai kérdéseket, ezért minden szövetséges fontos. Olyan témák uralják most a nagypolitikát, mint a migránsválság, Közel-Kelet, Ukrajna, energiabiztonság, és az ezekkel kapcsolatos nagyhatalmi játszmák.
- Az európát foglalkoztató migráns-téma kapcsán az EMNP kiadott egy közleményt, amelyben a nemzet megosztásával vádolta a magyar baloldalt, mondva, hogy rátámadt a nemzetre azzal, hogy a kvótaellenes népszavazás ellen kampányol. Mi volt a célja ezzel a közléssel az EMNP-nek? – Annak a közleménynek az volt a kiváltója, hogy a magyarországi ellenzék – jobb- és baloldali – megpróbálja szembeállítani a magyar állampolgárságú, de magyarországi lakcímmel nem rendelkező Kárpát-medencei magyarok és a Magyarországról gazdasági okok miatt elvándoroltak jogállását. Azt akartuk elmondani, hogy álljanak le ezzel a retorikával. Azt gondolom, hogy a Kárpát-medencében egyetértés van a külhoni magyar állampolgárok levélben történő szavazási jogával. Az erdélyi embereknek pedig azt akartuk üzenni, hogy vegyenek részt a népszavazáson, mert fontos a kérdés.
- Fontos lenne erről egy társadalmi vita keretében beszélni.
– Ennek a társadalmi vitának Magyarországon a megjelenési formája a népszavazás, ami, ha akarjuk, ha nem, átgyűrűzik hozzánk is.
- Viszont ennek a népszavazásnak nincs jogi értelemben vett tétje és következménye, legfennebb egy véleménynyilvánítás, és a kormány nagyon erősen az ellenszenvre, a gyűlölködésre építette fel ezt a kampányt. Ezt ki kell mondani, a kék plakátok a gyűlölet- és félelemkeltésről szólnak.
– Lehet, hogy nem alaptalan ez a félelem. A kampány kétségtelenül olyan hatalomtechnikai elemeket is tartalmaz, amelyek nekem sem rokonszenvesek, primitívnek, bulvárosnak tartom, az én ízlésemtől távol állnak. Ugyanakkor a felvetett kérdés alapvető Európa jövője szempontjából, és ebben szükséges valahogyan részvételre szólítani a magyar választópolgárokat. Ami pedig a külhoni magyarokat illeti, számomra egyértelmű, hogy aki Erdélyből leadja a szavazatát, az nem azért teszi, hogy legyenek vagy ne legyenek kvóták, hanem inkább azért, hogy bizonyítsa az Orbán-kormányt támogatásáról, mert úgy látja, hogy az képviseli leginkább az összmagyar érdeket.
- Ha az EMNP úgy döntene, hogy elindul a december 11-i parlamenti választásokon, milyen eredményre számít?
– Létrehoztunk egy transzilvanista magyar pártot, ebből a szempontból a magunk intézményi munkáját elvégeztük. Megalapoztuk, gyűjtöttünk egy törzsszavazói gárdát, ami 50 ezer szavazat fölött van. Ezek az emberek már eddig se szavaztak, és ezután sem fognak szavazni az RMDSZ-re. Inkább románokra szavaznak, vagy nem szavaznak egyáltalán. Nagyon hibás az a gondolkodásmód, hogy újra lehet építeni a nagy etnikai tömböt, ami 90-ben volt. Annak a tömbnek egy része meghalt, egy másik része elvándorolt, asszimilálódott vagy elfordult a politikától. Az EMNP-nek az a célja, hogy az RMDSZ szavazóbázisa mellett egyben tudja tartani a magyar politikai nemzet ezen részét is, hogy ne morzsolódjon le. Így két – egy nagyobb és egy kisebb – csoportban lehetne tartani a magyar szavazatokat, és nem engedni szétszéledni. A kettőből nem szervezeti szinten, hanem az értelmes stratégiai együttműködés szintjén lehet majd egyet csinálni. Mert erdélyi magyarság csak egy van. Ha ez sikerül, nem dolgoztunk hiába.
Transindex.ro
2016. szeptember 13.
Amiről a románok hallgatnak, de mi is keveset beszélünk
A Glasul Hunedoarei napilapban Stefan Ciocan Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román népről beszél. Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ezzel kapcsolatban néhány tény melyről nagyon kevés szó esik és érthetetlen módon mi is keveset beszélünk róla, de érthető módon a román fáma elhallgatja.
"Forrai Miklós, háportoni nemes volt az első, aki 1564-ben saját pénzén evangéliumi magyarázatokat jelentetett meg román nyelven, amelynek “Talcul Evanghelior” a címe.
János Zsigmond (1559-1571) első erdélyi fejedelem uralkodása alatt vezették be a román ortodox egyházakba a szláv helyett a román nyelvet. Ez nagymértékben hozzájárult a román nemzeti nyelvű irodalom kialakulásához.
A tordai országgyűlésen 1568-ban először mondták ki Európában – és azt hiszem a Földön is – a vallásszabadságot! A katolikus mellett a reformátust, az evangélikust és az unitáriust teljesen egyenrangűnak nyilvánították, a román ortodox vallást pedig tolerálták.
Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomdájában 1570 körül jelent meg az első(!) latinbetűs román nyelvű nyomtatvány, amely Szegedi György Zsoltároskönyvének román fordítása.
Tordási Mihály érsek, karánsebesi és lugosi prédikátorokkal lefordíttatta az Ótestamentumot és a dévai várkapitány Geszti Ferenc pénzbeli támogatásával 1582-ben Szászvárosban kinyomtatta (Paliia dela Orastie).
Bethlen Gábor (1613-1629) Erdély legnagyobb fejedelme, Gyulafehérváron az erdélyi románság számára egy cirillbetűs nyomdát állíttatott föl – a románok 1875-ig cirillbetűket használtak – és szorgalmazta az Új Testamentum románra történő lefordítását.
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630-1648) tovább folytatta e nemes szándékot és 1640 körül a fejedelmi udvar papja Geleji-Katona István ötletére, Csulay György egyházi főfelügyelő költségein román nyelven kiadták a Kálvinista katekizmust.
1648-ban Fogarasi István költségein hasonló témájú fordítások jelentek meg román nyelven.
I. Rákóczi György felesége, Lórántffy Zsuzsanna Fogarason iskolát alapíttatott az erdélyi románság számára, amelyben a tanulók, papjelöltek és papok, természetesen román nyelven (!) tanulhattak.
Az erdélyi románság kultúrtörténetében azonban a legnaggyobb jelentőséggel az ún. Rákóczi-Biblia bír, amely a teljes Új Testamentum román nyelvre történő lefordítása. A munkát 1648-ban fejezték be és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem költségein a Gyulafehérvári nyomdában nyomtatták ki. Ez a román nyelvű Biblia 40(!) évvel előzte meg a Bukarestben kinyomtatott román Bibliát.
Amikor a török 1658-ban Erdélyt dúlta, a Gyulafehérvári nyomdát is megsemmisítette. Erdély utolsó fejedelme Apafi Mihály (1661-1690) azonban ismét helyreállíttatta. Az 1685-89-es évek között kiadott román nyelvű nyomtatványok az ő támogatásának köszönhetik megjelenésüket.
Az első román nyelvű tankönyv, szintén az erdélyi fejedelmek által létrehozott Gyulafehérvári nyomdában jelent meg 1699-ben (Bucovna ce are în sine deprinderea învataturii copiilor la carte).
1918-ban a kb. 2.8 millió magyarországi románnak 2043 iskolája volt. Több, mint az akkori összrománságnak(!) (kb. 7 millió) a Román királyságban."
szek-helyek.ro
A Glasul Hunedoarei napilapban Stefan Ciocan Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román népről beszél. Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ezzel kapcsolatban néhány tény melyről nagyon kevés szó esik és érthetetlen módon mi is keveset beszélünk róla, de érthető módon a román fáma elhallgatja.
"Forrai Miklós, háportoni nemes volt az első, aki 1564-ben saját pénzén evangéliumi magyarázatokat jelentetett meg román nyelven, amelynek “Talcul Evanghelior” a címe.
János Zsigmond (1559-1571) első erdélyi fejedelem uralkodása alatt vezették be a román ortodox egyházakba a szláv helyett a román nyelvet. Ez nagymértékben hozzájárult a román nemzeti nyelvű irodalom kialakulásához.
A tordai országgyűlésen 1568-ban először mondták ki Európában – és azt hiszem a Földön is – a vallásszabadságot! A katolikus mellett a reformátust, az evangélikust és az unitáriust teljesen egyenrangűnak nyilvánították, a román ortodox vallást pedig tolerálták.
Kolozsváron, Heltai Gáspár nyomdájában 1570 körül jelent meg az első(!) latinbetűs román nyelvű nyomtatvány, amely Szegedi György Zsoltároskönyvének román fordítása.
Tordási Mihály érsek, karánsebesi és lugosi prédikátorokkal lefordíttatta az Ótestamentumot és a dévai várkapitány Geszti Ferenc pénzbeli támogatásával 1582-ben Szászvárosban kinyomtatta (Paliia dela Orastie).
Bethlen Gábor (1613-1629) Erdély legnagyobb fejedelme, Gyulafehérváron az erdélyi románság számára egy cirillbetűs nyomdát állíttatott föl – a románok 1875-ig cirillbetűket használtak – és szorgalmazta az Új Testamentum románra történő lefordítását.
I. Rákóczi György erdélyi fejedelem (1630-1648) tovább folytatta e nemes szándékot és 1640 körül a fejedelmi udvar papja Geleji-Katona István ötletére, Csulay György egyházi főfelügyelő költségein román nyelven kiadták a Kálvinista katekizmust.
1648-ban Fogarasi István költségein hasonló témájú fordítások jelentek meg román nyelven.
I. Rákóczi György felesége, Lórántffy Zsuzsanna Fogarason iskolát alapíttatott az erdélyi románság számára, amelyben a tanulók, papjelöltek és papok, természetesen román nyelven (!) tanulhattak.
Az erdélyi románság kultúrtörténetében azonban a legnaggyobb jelentőséggel az ún. Rákóczi-Biblia bír, amely a teljes Új Testamentum román nyelvre történő lefordítása. A munkát 1648-ban fejezték be és I. Rákóczi György erdélyi fejedelem költségein a Gyulafehérvári nyomdában nyomtatták ki. Ez a román nyelvű Biblia 40(!) évvel előzte meg a Bukarestben kinyomtatott román Bibliát.
Amikor a török 1658-ban Erdélyt dúlta, a Gyulafehérvári nyomdát is megsemmisítette. Erdély utolsó fejedelme Apafi Mihály (1661-1690) azonban ismét helyreállíttatta. Az 1685-89-es évek között kiadott román nyelvű nyomtatványok az ő támogatásának köszönhetik megjelenésüket.
Az első román nyelvű tankönyv, szintén az erdélyi fejedelmek által létrehozott Gyulafehérvári nyomdában jelent meg 1699-ben (Bucovna ce are în sine deprinderea învataturii copiilor la carte).
1918-ban a kb. 2.8 millió magyarországi románnak 2043 iskolája volt. Több, mint az akkori összrománságnak(!) (kb. 7 millió) a Román királyságban."
szek-helyek.ro
2016. szeptember 13.
Diákkonferencia Gyergyószentmiklóson
Segíteni a térség egyetemistáit és a frissen végzetteket az elhelyezkedésben – többek között ezt tűzte ki céljául a diákkonferencia megszervezésével a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont.
Míg a Gyergyói Diákkonferencia tavalyi, első kiadásán a szociális munka szakágban hallgathattak, illetve mutathattak be előadásokat a részvevők, az idei rendezvény szélesebb körű lesz: a segítőszakmák, illetve a történelem, társadalomtudományok szakágakban tanuló, frissen végzett vagy már ezekben az ágazatokban tevékenykedő fiatalokat szólít meg. Valamennyi érdeklődőnek adott a lehetőség, hogy előadást mutasson be a konferencián, erre a jelentkezési határidő lejártáig tíz fiatal vállalkozott. Többek között forradalmakról, a migrációról, tanulási stílusokról és gyógypedagógiai témákban értekeznek az alap- és mesteri képzésre járó, illetve frissen végzett egyetemisták – tudtuk meg a szervezőktől. Az előadásokat szakmai bizottság fogja véleményezni, a legszínvonalasabb értekezéseket pedig pénzjutalommal díjazza a térség tudományos kutatóit összefogó Gyergyói Szemle Egyesület. A hallgatók előadásain kívül fiatal kutatók, doktoranduszok értekezései is szerepelnek a konferencia programtervében.
Azon túl, hogy a hallgatók előadói tapasztalatokat szerezhetnek, arra is lehetőségük nyílik, hogy megmutatkozzanak a hallgatóság soraiba meghívást kapó szervezetek, intézmények, vállalkozások vezetői előtt. „Célunk, hogy a helyi intézmények vezetői megismerjék az egyetemistákat, ismerjék meg, hogy milyen témákkal foglalkoznak, miből írják szakdolgozataikat, mit kutatnak, milyen gyakorlati munkát végeztek. Bízunk abban, hogy ezáltal később eszükbe jutnak a fiatalok, amikor egy-egy projektre, részmunkára vagy teljes állásra keresnek munkatársakat. Ugyanakkor, amikor a fiatalok hazajönnek állást keresni, már ismerősként léphetnek be egy-egy adott intézménybe vagy cégvezető irodájába. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az egyetem utáni hazatérés azért is nehéz, mert a fiatalok nem tudnak a lehetséges munkahelyekről, és a cégvezetők sem tudják, hogy kik végeznek, mihez értenek” – foglalta össze a konferencia egyik célját Dániel Botond, a szervező Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont vezetője. A célokról beszélve kiemelte továbbá, hogy a konferencia lehetőséget teremt arra is, hogy a különböző városokban, különböző szakokon tanuló egyetemi hallgatók megismerkedjenek egymással, tudjanak egymás szakmai érdeklődéséről, munkájáról.
A rendezvényre középiskolásokat is várnak a szervezők. Az előadások nézőiként konkrét információkat szerezhetnek az őket foglalkoztató szakmákról, ezáltal könnyebben eldönthetik, hogy egy adott szakma érdekli-e őket.
A konferenciára szeptember 24-én, szombaton 9–17 óra között várják az érdeklődőket a Szent István-plébánia nagytermében.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
Segíteni a térség egyetemistáit és a frissen végzetteket az elhelyezkedésben – többek között ezt tűzte ki céljául a diákkonferencia megszervezésével a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont.
Míg a Gyergyói Diákkonferencia tavalyi, első kiadásán a szociális munka szakágban hallgathattak, illetve mutathattak be előadásokat a részvevők, az idei rendezvény szélesebb körű lesz: a segítőszakmák, illetve a történelem, társadalomtudományok szakágakban tanuló, frissen végzett vagy már ezekben az ágazatokban tevékenykedő fiatalokat szólít meg. Valamennyi érdeklődőnek adott a lehetőség, hogy előadást mutasson be a konferencián, erre a jelentkezési határidő lejártáig tíz fiatal vállalkozott. Többek között forradalmakról, a migrációról, tanulási stílusokról és gyógypedagógiai témákban értekeznek az alap- és mesteri képzésre járó, illetve frissen végzett egyetemisták – tudtuk meg a szervezőktől. Az előadásokat szakmai bizottság fogja véleményezni, a legszínvonalasabb értekezéseket pedig pénzjutalommal díjazza a térség tudományos kutatóit összefogó Gyergyói Szemle Egyesület. A hallgatók előadásain kívül fiatal kutatók, doktoranduszok értekezései is szerepelnek a konferencia programtervében.
Azon túl, hogy a hallgatók előadói tapasztalatokat szerezhetnek, arra is lehetőségük nyílik, hogy megmutatkozzanak a hallgatóság soraiba meghívást kapó szervezetek, intézmények, vállalkozások vezetői előtt. „Célunk, hogy a helyi intézmények vezetői megismerjék az egyetemistákat, ismerjék meg, hogy milyen témákkal foglalkoznak, miből írják szakdolgozataikat, mit kutatnak, milyen gyakorlati munkát végeztek. Bízunk abban, hogy ezáltal később eszükbe jutnak a fiatalok, amikor egy-egy projektre, részmunkára vagy teljes állásra keresnek munkatársakat. Ugyanakkor, amikor a fiatalok hazajönnek állást keresni, már ismerősként léphetnek be egy-egy adott intézménybe vagy cégvezető irodájába. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy az egyetem utáni hazatérés azért is nehéz, mert a fiatalok nem tudnak a lehetséges munkahelyekről, és a cégvezetők sem tudják, hogy kik végeznek, mihez értenek” – foglalta össze a konferencia egyik célját Dániel Botond, a szervező Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont vezetője. A célokról beszélve kiemelte továbbá, hogy a konferencia lehetőséget teremt arra is, hogy a különböző városokban, különböző szakokon tanuló egyetemi hallgatók megismerkedjenek egymással, tudjanak egymás szakmai érdeklődéséről, munkájáról.
A rendezvényre középiskolásokat is várnak a szervezők. Az előadások nézőiként konkrét információkat szerezhetnek az őket foglalkoztató szakmákról, ezáltal könnyebben eldönthetik, hogy egy adott szakma érdekli-e őket.
A konferenciára szeptember 24-én, szombaton 9–17 óra között várják az érdeklődőket a Szent István-plébánia nagytermében.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro
2016. szeptember 13.
Hollande közös európai haderő mellett érvelt Bukarestben
Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén – hangoztatta Francois Hollande francia elnök Bukarestben kedden, miután román kollégájával, Klaus Johannisszal tárgyalt.
A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte: a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, a pozsonyi csúcsértekezleten pedig az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az Európai Unió külső határainak védelmére.
Kifejtette, Franciaországnak van Európában a legnagyobb védelmi költségvetése, de szerinte másoknak is növelniük kell védelmi kiadásaikat, hozzá kell járulniuk Európa védelméhez. Rámutatott, Európa nem azért egyesült, hogy „mindenki megtalálja a közös költségvetésében a kedvére való részt”, hanem azért, mert tagállamainak közös értékei és célkitűzései vannak, ezért az unió biztonságát is együttes erőfeszítéssel kell megteremteniük.
Hollande egy közös európai haderő, illetve közös európai hadiipar kialakítása mellett érvelt Bukarestben, amely képes szavatolni a schengeni övezetben, illetve az unió határain belül élők biztonságát, anélkül, hogy valamilyen külső erő beavatkozására várna.
Klaus Johannis kijelentette, Románia támogatja az európai haderő felállításáról szóló francia-német kezdeményezést, amely szerinte nem konkurenciája vagy helyettesítője lesz a NATO-nak, hanem az észak-atlanti szövetség és az EU tevékenysége közötti „összefonódás”, amely mindkét fél számára előnyös.
Johannis szerint egy rugalmasabb, polgárainak igényeire jobban figyelő, egységét megőrző unióra van szükség. Az emberek jólétet és biztonságot várnak az Európai Uniótól – tette hozzá a román elnök.
A két államfő megállapodott abban, hogy 2018. december 1-je és 2019 júliusa között Franciaország és Románia „kölcsönös kulturális szezonnal” emlékezik meg a modern Románia megalakulásának százéves évfordulójáról, az 1918-as, Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó Gyulafehérvári román nemzetgyűlésről. A francia-román centenáriumi rendezvények egybeesnek a román uniós elnökség (2019 első fele) időszakával – mutatott rá Francois Hollande.
Hozzátette, Romániának latin gyökerei vannak, és frankofon (francia nyelvű) ország, ahol a diákok 20 százaléka első, 80 százaléka pedig második idegen nyelvként tanulja a franciát.
Hollande személyében, akit népes politikus- és üzletember-küldöttség kísért, hosszú ideje először érkezett francia államfő hivatalos állami látogatásra Romániába. Utoljára 2008-ban Nicolas Sarkozy francia elnök tett rövid Bukaresti látogatást, hogy Traian Băsescu akkori román államfővel a két ország stratégiai partnerségéről írjon alá közös nyilatkozatot.
MTI
Székelyhon.ro
Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén – hangoztatta Francois Hollande francia elnök Bukarestben kedden, miután román kollégájával, Klaus Johannisszal tárgyalt.
A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte: a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, a pozsonyi csúcsértekezleten pedig az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az Európai Unió külső határainak védelmére.
Kifejtette, Franciaországnak van Európában a legnagyobb védelmi költségvetése, de szerinte másoknak is növelniük kell védelmi kiadásaikat, hozzá kell járulniuk Európa védelméhez. Rámutatott, Európa nem azért egyesült, hogy „mindenki megtalálja a közös költségvetésében a kedvére való részt”, hanem azért, mert tagállamainak közös értékei és célkitűzései vannak, ezért az unió biztonságát is együttes erőfeszítéssel kell megteremteniük.
Hollande egy közös európai haderő, illetve közös európai hadiipar kialakítása mellett érvelt Bukarestben, amely képes szavatolni a schengeni övezetben, illetve az unió határain belül élők biztonságát, anélkül, hogy valamilyen külső erő beavatkozására várna.
Klaus Johannis kijelentette, Románia támogatja az európai haderő felállításáról szóló francia-német kezdeményezést, amely szerinte nem konkurenciája vagy helyettesítője lesz a NATO-nak, hanem az észak-atlanti szövetség és az EU tevékenysége közötti „összefonódás”, amely mindkét fél számára előnyös.
Johannis szerint egy rugalmasabb, polgárainak igényeire jobban figyelő, egységét megőrző unióra van szükség. Az emberek jólétet és biztonságot várnak az Európai Uniótól – tette hozzá a román elnök.
A két államfő megállapodott abban, hogy 2018. december 1-je és 2019 júliusa között Franciaország és Románia „kölcsönös kulturális szezonnal” emlékezik meg a modern Románia megalakulásának százéves évfordulójáról, az 1918-as, Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó Gyulafehérvári román nemzetgyűlésről. A francia-román centenáriumi rendezvények egybeesnek a román uniós elnökség (2019 első fele) időszakával – mutatott rá Francois Hollande.
Hozzátette, Romániának latin gyökerei vannak, és frankofon (francia nyelvű) ország, ahol a diákok 20 százaléka első, 80 százaléka pedig második idegen nyelvként tanulja a franciát.
Hollande személyében, akit népes politikus- és üzletember-küldöttség kísért, hosszú ideje először érkezett francia államfő hivatalos állami látogatásra Romániába. Utoljára 2008-ban Nicolas Sarkozy francia elnök tett rövid Bukaresti látogatást, hogy Traian Băsescu akkori román államfővel a két ország stratégiai partnerségéről írjon alá közös nyilatkozatot.
MTI
Székelyhon.ro
2016. szeptember 13.
Lelátót és kollégiumot avattak
Átadták Csíkszeredán a Székelyföld Labdarúgó Akadémia (SZLA) új kollégiumát és lelátóját.
A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának ( EMMI) közleménye idézi Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, aki az ünnepségen hangsúlyozta: a magyar kormány fontosnak tartja "a nemzeti alapokon szerveződő sportegyesületek működését, mert ezek is nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság közösségi és nemzeti identitásának megerősítéséhez, ezért támogatásuk alapvető nemzetpolitikai érdek". Emlékeztetett, hogy a magyar kormány támogatása révén 2013 óta újra van magyar nyelvű labdarúgóedzés Kolozsváron és Marosvásárhelyen.
A hétfőn átadott 1000 fős lelátót és a 220 fő elszállásolására alkalmas kollégiumot az SZLA az úgynevezett "Lelátó, öltöző és kollégium projekt" keretében építtette. A kollégium az akadémia sportolóin kívül a Márton Áron Főgimnázium diákjainak is otthon ad majd.
Szabó Tünde hangsúlyozta továbbá, hogy "a fiatal labdarúgó-korosztály merítési bázisának határon átívelő kiszélesítésével még inkább megadatik annak lehetősége, hogy újabb és újabb tehetségeket nevelhessenek, és támogathassák a kibontakozásukat". A sportért felelős államtitkár az ünnepséget követően szakmai megbeszéléseket folytatott a régió vezetőivel és Hargita megye sportvezetőivel.
Az SZLA széleskörű összefogásnak köszönhetően jött létre: a telket Csíkszereda önkormányzata biztosította, a beruházást a Bethlen Gábor Alapokon keresztül a Nemzetpolitikai Államtitkárság, továbbá a város és magánszponzorok támogat
szatmar.ro
Átadták Csíkszeredán a Székelyföld Labdarúgó Akadémia (SZLA) új kollégiumát és lelátóját.
A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának ( EMMI) közleménye idézi Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, aki az ünnepségen hangsúlyozta: a magyar kormány fontosnak tartja "a nemzeti alapokon szerveződő sportegyesületek működését, mert ezek is nagyban hozzájárulnak a külhoni magyarság közösségi és nemzeti identitásának megerősítéséhez, ezért támogatásuk alapvető nemzetpolitikai érdek". Emlékeztetett, hogy a magyar kormány támogatása révén 2013 óta újra van magyar nyelvű labdarúgóedzés Kolozsváron és Marosvásárhelyen.
A hétfőn átadott 1000 fős lelátót és a 220 fő elszállásolására alkalmas kollégiumot az SZLA az úgynevezett "Lelátó, öltöző és kollégium projekt" keretében építtette. A kollégium az akadémia sportolóin kívül a Márton Áron Főgimnázium diákjainak is otthon ad majd.
Szabó Tünde hangsúlyozta továbbá, hogy "a fiatal labdarúgó-korosztály merítési bázisának határon átívelő kiszélesítésével még inkább megadatik annak lehetősége, hogy újabb és újabb tehetségeket nevelhessenek, és támogathassák a kibontakozásukat". A sportért felelős államtitkár az ünnepséget követően szakmai megbeszéléseket folytatott a régió vezetőivel és Hargita megye sportvezetőivel.
Az SZLA széleskörű összefogásnak köszönhetően jött létre: a telket Csíkszereda önkormányzata biztosította, a beruházást a Bethlen Gábor Alapokon keresztül a Nemzetpolitikai Államtitkárság, továbbá a város és magánszponzorok támogat
szatmar.ro
2016. szeptember 13.
Mozdulat-ország
Domonkos László arra az emberre emlékezik a Magyar Hírlapban megjelent cikkében, aki megírta korunk kis-magyarországi magyarjának eredendő kínját Erdéllyel meg általában az elszakított területekkel kapcsolatban.
Egy ember járt az eszemben a minap, hosszú órákon át, egy ember, akit régóta jól ismertem, és akit magyar költőként tartanak számon elsősorban, holott – egyebek mellett – éppúgy a legújabb kori magyar esszéírás koronázatlan királya, mint – és ezért gondoltam rá nemrég annyit, de annyit – a magyar néphagyomány, ezen belül is dalaink, táncaink páratlan nagyszerűségének talán legelső és legnagyobb hatású feltámasztója is.
A Kányádi Sándor-féle „mozdulat-ország” elnöke ő, s az is mArad az idők végezetéig, amíg csak kalotaszegi, mezőségi, szatmári vagy éppen rábaközi táncokat lejtenek tiszta arcú, üde fiatalok tucatjai Debrecenben és Válaszúton, Szegeden vagy Széken vagy Budapesten a Fáklya klubban, vagy évente áprilisban a sportcsarnokban.
Ez az ember megírta korunk kis-magyarországi magyarjának eredendő kínját Erdéllyel meg általában az elszakított területekkel kapcsolatban (Az elmulasztott utak), megírta az ezeréves lengyel–magyar barátság egyik legmegrendítőbb dokumentumát (Senkid, barátod), elbúcsúztatta a gondolkodó magyarok egyik legnagyobbikát, bizonyos Bibó Istvánt akkor, midőn annak a nevét kimondani sem nagyon volt tanácsos (Láttam arcodat) – és megírta a Nappali holdat, amiért kis híján megkövezték. És volt minden magyarok igazi világszövetségének közfelkiáltással megválasztott elnöke és alapító atya az MDF-ben, midőn görcsbe rándult gyomorral és büszkén felemelt fejjel szorongtunk a Jurta Színház zsúfolt nézőterén.
Nézem a táncolókat itt a Fáklya klubban, és arra gondolok: ez az ember már a hetvenes években azt művelte és arra törekedett, aminek kezdeti – itt-ott ellentmondásos, máskor örömtelien bizonyító erejű – megvalósulási lehetőségeit csak 2010 óta tapasztalhatjuk. És most hagyjuk a régi MDF szárszói, népi-nemzeti, örök-egy szellemét, hagyjuk még a verseket és a nagy esszéket is, pontosabban az utóbbiak közül mAradjunk csak annál és/vagy azoknál, ahol pontosan nyomon követni lehet a népi kultúra jelent és jövőt meghatározó jelentőségének világos, egyértelmű kifejtését. „Az igazi hagyomány sosem a múlt élethű visszaállítására törekszik, hanem arra, hogy elibe álljon annak a pusztulásnak, amit az idő, a feledékenység, a dolgok természetes halála elhoz közénk. (…) a legkonzerválóbb erő nem a pontos lejegyzés, nem a művészi földolgozás, nem a kotta, nem a film, nem a lemez, hanem a stílus idegekbe, sejtekbe való fölszívása. Mert a stílus nemcsak az irodalomban, de az énekben s táncban is azonos az emberrel. Ebben az esetben magával a néppel. (…) Egy nép, amely népi kultúráját ugyanúgy vállalja, akár a múltját, semmivel sincs távolabb Európától, sem az egyetemes értékek világától, mint amelyik nem vállalja. Ellenkezőleg, egyre közelebb lesz.” (Tenger és diólevél)
Hallgatom a mezőségi muzsikát, gyönyörködöm a pörgő-forgó fiatalok sokaságában – igaz, közben erről az emberről sehol egy kép, sehol egy utalás, meg sem említik sehol. (Az utóbbi időben különösen nem.) Azt az embert, aki, hogy ily ódivatúan fogalmazzak, „ideológiailag megalapozta”, kifejtette-taglalta és egy életmű gyémántkemény talapzatán a magyar mennyboltozatra emelte a magyarság eredendő kultúráját, népünk több ezer éves szellemének idegsejtjeit föltárva, meg- és ráérezve, küzdve-harcolva, 1978-ban éppúgy, mint 1990-ben vagy bármikor. „Honnan járják, honnan hozták, / honnan e mozdulat-ország?”, kérdi Kányádi. Ő megmutatta. És hogy hogyan hozták s hogyan járják, azt meg felmutatta. Mozdulat-ország örökös választott köztársasági elnökeként.
Szól a zene, ropják, csak ropják a táncházak éjszakáján, de én most csak erre az emberre gondolok. Csoóri Sándornak hívták.
itthon.ma//szerintunk
Domonkos László arra az emberre emlékezik a Magyar Hírlapban megjelent cikkében, aki megírta korunk kis-magyarországi magyarjának eredendő kínját Erdéllyel meg általában az elszakított területekkel kapcsolatban.
Egy ember járt az eszemben a minap, hosszú órákon át, egy ember, akit régóta jól ismertem, és akit magyar költőként tartanak számon elsősorban, holott – egyebek mellett – éppúgy a legújabb kori magyar esszéírás koronázatlan királya, mint – és ezért gondoltam rá nemrég annyit, de annyit – a magyar néphagyomány, ezen belül is dalaink, táncaink páratlan nagyszerűségének talán legelső és legnagyobb hatású feltámasztója is.
A Kányádi Sándor-féle „mozdulat-ország” elnöke ő, s az is mArad az idők végezetéig, amíg csak kalotaszegi, mezőségi, szatmári vagy éppen rábaközi táncokat lejtenek tiszta arcú, üde fiatalok tucatjai Debrecenben és Válaszúton, Szegeden vagy Széken vagy Budapesten a Fáklya klubban, vagy évente áprilisban a sportcsarnokban.
Ez az ember megírta korunk kis-magyarországi magyarjának eredendő kínját Erdéllyel meg általában az elszakított területekkel kapcsolatban (Az elmulasztott utak), megírta az ezeréves lengyel–magyar barátság egyik legmegrendítőbb dokumentumát (Senkid, barátod), elbúcsúztatta a gondolkodó magyarok egyik legnagyobbikát, bizonyos Bibó Istvánt akkor, midőn annak a nevét kimondani sem nagyon volt tanácsos (Láttam arcodat) – és megírta a Nappali holdat, amiért kis híján megkövezték. És volt minden magyarok igazi világszövetségének közfelkiáltással megválasztott elnöke és alapító atya az MDF-ben, midőn görcsbe rándult gyomorral és büszkén felemelt fejjel szorongtunk a Jurta Színház zsúfolt nézőterén.
Nézem a táncolókat itt a Fáklya klubban, és arra gondolok: ez az ember már a hetvenes években azt művelte és arra törekedett, aminek kezdeti – itt-ott ellentmondásos, máskor örömtelien bizonyító erejű – megvalósulási lehetőségeit csak 2010 óta tapasztalhatjuk. És most hagyjuk a régi MDF szárszói, népi-nemzeti, örök-egy szellemét, hagyjuk még a verseket és a nagy esszéket is, pontosabban az utóbbiak közül mAradjunk csak annál és/vagy azoknál, ahol pontosan nyomon követni lehet a népi kultúra jelent és jövőt meghatározó jelentőségének világos, egyértelmű kifejtését. „Az igazi hagyomány sosem a múlt élethű visszaállítására törekszik, hanem arra, hogy elibe álljon annak a pusztulásnak, amit az idő, a feledékenység, a dolgok természetes halála elhoz közénk. (…) a legkonzerválóbb erő nem a pontos lejegyzés, nem a művészi földolgozás, nem a kotta, nem a film, nem a lemez, hanem a stílus idegekbe, sejtekbe való fölszívása. Mert a stílus nemcsak az irodalomban, de az énekben s táncban is azonos az emberrel. Ebben az esetben magával a néppel. (…) Egy nép, amely népi kultúráját ugyanúgy vállalja, akár a múltját, semmivel sincs távolabb Európától, sem az egyetemes értékek világától, mint amelyik nem vállalja. Ellenkezőleg, egyre közelebb lesz.” (Tenger és diólevél)
Hallgatom a mezőségi muzsikát, gyönyörködöm a pörgő-forgó fiatalok sokaságában – igaz, közben erről az emberről sehol egy kép, sehol egy utalás, meg sem említik sehol. (Az utóbbi időben különösen nem.) Azt az embert, aki, hogy ily ódivatúan fogalmazzak, „ideológiailag megalapozta”, kifejtette-taglalta és egy életmű gyémántkemény talapzatán a magyar mennyboltozatra emelte a magyarság eredendő kultúráját, népünk több ezer éves szellemének idegsejtjeit föltárva, meg- és ráérezve, küzdve-harcolva, 1978-ban éppúgy, mint 1990-ben vagy bármikor. „Honnan járják, honnan hozták, / honnan e mozdulat-ország?”, kérdi Kányádi. Ő megmutatta. És hogy hogyan hozták s hogyan járják, azt meg felmutatta. Mozdulat-ország örökös választott köztársasági elnökeként.
Szól a zene, ropják, csak ropják a táncházak éjszakáján, de én most csak erre az emberre gondolok. Csoóri Sándornak hívták.
itthon.ma//szerintunk
2016. szeptember 13.
Székely panaszáradat az amerikai nagykövetnek
Az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tiszteletben tartása – jelentette ki hétfőn Csíkszeredában Hans Klemm, az Egyesült Államok Bukaresti nagykövete.
A diplomata kétnapos látogatás erejéig érkezett a Székelyföldre, ahol előbb Hargita megyét – Csíkszeredán kívül Székelyudvarhelyet – kereste fel, kedden pedig Sepsiszentgyörgyre utazik. Látogatása során a nagykövet több tucatnyi kötetet tartalmazó ún. Amerikai Könyvespolcot adományozott a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárnak, amely szak- és szépirodalmi művekkel, valamint az angol nyelvtanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkákkal gazdagodott.
A többségében magyarok lakta régióba látogató diplomatát Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke Ráduly Róbert Kálmánnal, a megyeszékhely polgármesterével közösen fogadta a megyeházán. Borboly elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert szerinte egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másrészt úgy vélte, a „fogalmi gumicsont" arra jó csupán, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a hazai közigazgatás bajairól, illetve azok kiküszöbölésének lehetőségeiről. A tanácselnök arra is felhívta a nagykövet figyelmét, miszerint Románia nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy nem fogad el a kisebbségek számára hátrányos területi beosztást.
A romániai szimbólumhasználat kapcsán Borboly elmondta, miközben valamennyi megyének van saját zászlaja, a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít „rosszhiszemű feljelentőknek" arra, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézmények jelképhasználatát, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve. A románoktatás problémájáról szólva úgy vélekedett, azért nem sikerül a Székelyföldi magyar diákok felének az érettségije, mert még mindig nem tanulhatják idegen nyelvként a románt. amely miatt a diákok több mint fele elbukik az érettségin. Borboly felhívta a figyelmet a dekoncentrált intézmények vezetőségében tapasztalható etnikai arányokra, amelyek fordított arányban vannak a megye lakosságáéval.
Ráduly Róbert Kálmán a román állam által a város és a térség esetében alkalmazott gazdasági és anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, ismertetve a nagykövet előtt a Városháza felirat és a városzászló, valamint a székely lobogó kifüggesztése ellen indított pert is. Csíkszereda polgármestere kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, továbbá bírálta a régióátszervezésre vonatkozó Bukaresti elképzeléseket. Ráduly felhívta a figyelmet, hogy a Székelyföldi régiót is felölelő Központi Fejlesztési Régióban csak Brassó és Szeben fejlődött gazdaságilag, statisztikai adatok szerint pedig a vidék és e két nagyváros közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
Hans Klemm a két önkormányzati vezetővel folytatott megbeszélés után elmondta, mandátuma egyik prioritásának tartja Románia régióinak felkeresését, e téren pedig kiemelkedő szerepet kapnak a nemzeti kisebbségek lakta megyék. „Nagykövetként kiemelt szerepet tulajdonítok annak, hogy elősegítsük az Egyesült Államok és Románia biztonságát, a demokráciát, valamint a szabad és erős kormányzást. Mindemellett a Bukaresti nagykövetség és az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tisztelete" – szögezte le a nagykövet, aki a nap folyamán Jean-Adrian Andrei prefektussal is találkozott. A diplomata csalódottságának adott hangot annak kapcsán, hogy Hargita megyében egyetlen amerikai befektető sem telepedett meg, arról biztosította viszont a vendéglátóit, hogy felhívja hazája vállalkozóinak figyelmét a térségre.
Hans Klemm egyébként nem először jár a Székelyföldön, idén januárban ugyanis a Háromszéki Árapatakon roma közösségeket látogatott meg egy civil szervezet meghívására. Akkor Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke tájékoztatta a romániai magyar közösség helyzetéről, felkérve a diplomatát, hogy a védnöksége alatt szervezzenek román-magyar kerekasztal-beszélgetést.
Krónika (Kolozsvár)
Az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tiszteletben tartása – jelentette ki hétfőn Csíkszeredában Hans Klemm, az Egyesült Államok Bukaresti nagykövete.
A diplomata kétnapos látogatás erejéig érkezett a Székelyföldre, ahol előbb Hargita megyét – Csíkszeredán kívül Székelyudvarhelyet – kereste fel, kedden pedig Sepsiszentgyörgyre utazik. Látogatása során a nagykövet több tucatnyi kötetet tartalmazó ún. Amerikai Könyvespolcot adományozott a Csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárnak, amely szak- és szépirodalmi művekkel, valamint az angol nyelvtanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkákkal gazdagodott.
A többségében magyarok lakta régióba látogató diplomatát Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke Ráduly Róbert Kálmánnal, a megyeszékhely polgármesterével közösen fogadta a megyeházán. Borboly elmondta, hibának tartja a regionalizáció fogalom használatát a román politikában, mert szerinte egyfelől alkotmánymódosítás nélkül nincs miről beszélni, másrészt úgy vélte, a „fogalmi gumicsont" arra jó csupán, hogy megakadályozzon minden érdemi szakmai vitát, elemzést, közös gondolkodást a hazai közigazgatás bajairól, illetve azok kiküszöbölésének lehetőségeiről. A tanácselnök arra is felhívta a nagykövet figyelmét, miszerint Románia nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettséget arra, hogy nem fogad el a kisebbségek számára hátrányos területi beosztást.
A romániai szimbólumhasználat kapcsán Borboly elmondta, miközben valamennyi megyének van saját zászlaja, a hazai jogértelmezés lehetőséget biztosít „rosszhiszemű feljelentőknek" arra, hogy a székely megyékben megtámadják a közintézmények jelképhasználatát, és pert nyerjenek, ami által sérül a helyi autonómia elve. A románoktatás problémájáról szólva úgy vélekedett, azért nem sikerül a Székelyföldi magyar diákok felének az érettségije, mert még mindig nem tanulhatják idegen nyelvként a románt. amely miatt a diákok több mint fele elbukik az érettségin. Borboly felhívta a figyelmet a dekoncentrált intézmények vezetőségében tapasztalható etnikai arányokra, amelyek fordított arányban vannak a megye lakosságáéval.
Ráduly Róbert Kálmán a román állam által a város és a térség esetében alkalmazott gazdasági és anyanyelvi téren történő diszkriminációról beszélt, ismertetve a nagykövet előtt a Városháza felirat és a városzászló, valamint a székely lobogó kifüggesztése ellen indított pert is. Csíkszereda polgármestere kitért az anyanyelvhasználat körüli akadályokra, továbbá bírálta a régióátszervezésre vonatkozó Bukaresti elképzeléseket. Ráduly felhívta a figyelmet, hogy a Székelyföldi régiót is felölelő Központi Fejlesztési Régióban csak Brassó és Szeben fejlődött gazdaságilag, statisztikai adatok szerint pedig a vidék és e két nagyváros közti életszínvonalbeli szakadék ma nagyobb, mint az EU-csatlakozás előtt.
Hans Klemm a két önkormányzati vezetővel folytatott megbeszélés után elmondta, mandátuma egyik prioritásának tartja Románia régióinak felkeresését, e téren pedig kiemelkedő szerepet kapnak a nemzeti kisebbségek lakta megyék. „Nagykövetként kiemelt szerepet tulajdonítok annak, hogy elősegítsük az Egyesült Államok és Románia biztonságát, a demokráciát, valamint a szabad és erős kormányzást. Mindemellett a Bukaresti nagykövetség és az Egyesült Államok számára nagyon fontos a kisebbségek tisztelete" – szögezte le a nagykövet, aki a nap folyamán Jean-Adrian Andrei prefektussal is találkozott. A diplomata csalódottságának adott hangot annak kapcsán, hogy Hargita megyében egyetlen amerikai befektető sem telepedett meg, arról biztosította viszont a vendéglátóit, hogy felhívja hazája vállalkozóinak figyelmét a térségre.
Hans Klemm egyébként nem először jár a Székelyföldön, idén januárban ugyanis a Háromszéki Árapatakon roma közösségeket látogatott meg egy civil szervezet meghívására. Akkor Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke tájékoztatta a romániai magyar közösség helyzetéről, felkérve a diplomatát, hogy a védnöksége alatt szervezzenek román-magyar kerekasztal-beszélgetést.
Krónika (Kolozsvár)
2016. szeptember 14.
Ezüst Akadémiát szervez a Sapientia az 50 év fölöttieknek
Idén is elindítja a nagysikerű, 50 év fölöttieknek szóló, Ezüst Akadémia elnevezésű oktatási programját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara – számol be Iszlai Katalin a kronika.ro-n. Az idősebb korosztály tanulni vágyó tagjai már keddtől jelentkezhetnek a felsőoktatási intézmény székhelyén, a beiratkozás szeptember 23-áig zajlik.
Makó Zoltán dékán keddi sajtótájékoztatóján rámutatott: az első Ezüst Akadémiát tavaly szervezték meg, és nem is sejtették, hogy mennyire sikeres lesz a program. „Úgy tűnik, az üzenet, amit megfogalmaztunk, a fiatalokon kívül az idősebb korosztályhoz is eljutott, ezért döntöttünk úgy, hogy idén is elindítjuk az oktatási programot. Az előadók listáját elnézve garantálom, hogy érdekes és színvonalas előadásokra lehet számítani számos témakörben” – fogalmazott Makó.
Tamás Zsuzsánna főtitkár arról számolt be: tavaly, a program elindítása előtt a túlzottan optimista tervek szerint is körülbelül 100 jelentkezőre számítottak, de a beiratkozók száma hamar elérte a 150-160-at, így egy idő után már komoly fejtörést okozott a terembeosztás megszervezése. A később jelentkező érdeklődők így a kis aulában tartott vetítésen követhették az előadásokat.
Az Ezüst Akadémia a 2016/2017-es tanévben októbertől májusig biztosít „minőségi kikapcsolódási és fejlődési lehetőséget” az 50 év fölötti korosztály számára. A program ingyenes. Minden második hét szerdáján tartanak előadásokat az egyetem Csíkszeredai épületében, a szervezők pedig 14, egyenként hatvanperces bemutatóval készülnek, amelyek végén kérdéseket lehet feltenni, illetve a résztvevők megvitatják a felvetett témákat.
A jelentkezési lapokat a felsőoktatási intézmény portaszolgálatánál kell kérni, majd ezeket kitöltve beledobni a bejáratnál elhelyezett gyűjtődobozba, illetve online is be lehet iratkozni. A nagy előadóterembe 180 személy fér be, amennyiben ennél többen jelentkeznek, idén is vetítést tartanak a kis aulában, a teremelosztásnál pedig a jelentkezési sorrendet veszik figyelembe. A program befogadóképessége azonban véges, legtöbb 300 személy vehet részt az Ezüst Akadémián.
Csíki Adél, az egyetem kommunikációért felelős munkatársa tegnap azt is elmondta: tavaly közvélemény-kutatást végeztek, ennek alapján állították össze az idei programot. A szervezőket is meglepte, hogy a válaszadók komolyabb, tudományosabb témákra kíváncsiak, a legidősebb résztvevő, egy 90 éves úr például a csillagászat iránt érdeklődött. Idén így történelmi, biológiai, irodalmi, közéleti, egészségügyi és csillagászati előadásokra várják a jelentkezőket – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
Idén is elindítja a nagysikerű, 50 év fölöttieknek szóló, Ezüst Akadémia elnevezésű oktatási programját a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara – számol be Iszlai Katalin a kronika.ro-n. Az idősebb korosztály tanulni vágyó tagjai már keddtől jelentkezhetnek a felsőoktatási intézmény székhelyén, a beiratkozás szeptember 23-áig zajlik.
Makó Zoltán dékán keddi sajtótájékoztatóján rámutatott: az első Ezüst Akadémiát tavaly szervezték meg, és nem is sejtették, hogy mennyire sikeres lesz a program. „Úgy tűnik, az üzenet, amit megfogalmaztunk, a fiatalokon kívül az idősebb korosztályhoz is eljutott, ezért döntöttünk úgy, hogy idén is elindítjuk az oktatási programot. Az előadók listáját elnézve garantálom, hogy érdekes és színvonalas előadásokra lehet számítani számos témakörben” – fogalmazott Makó.
Tamás Zsuzsánna főtitkár arról számolt be: tavaly, a program elindítása előtt a túlzottan optimista tervek szerint is körülbelül 100 jelentkezőre számítottak, de a beiratkozók száma hamar elérte a 150-160-at, így egy idő után már komoly fejtörést okozott a terembeosztás megszervezése. A később jelentkező érdeklődők így a kis aulában tartott vetítésen követhették az előadásokat.
Az Ezüst Akadémia a 2016/2017-es tanévben októbertől májusig biztosít „minőségi kikapcsolódási és fejlődési lehetőséget” az 50 év fölötti korosztály számára. A program ingyenes. Minden második hét szerdáján tartanak előadásokat az egyetem Csíkszeredai épületében, a szervezők pedig 14, egyenként hatvanperces bemutatóval készülnek, amelyek végén kérdéseket lehet feltenni, illetve a résztvevők megvitatják a felvetett témákat.
A jelentkezési lapokat a felsőoktatási intézmény portaszolgálatánál kell kérni, majd ezeket kitöltve beledobni a bejáratnál elhelyezett gyűjtődobozba, illetve online is be lehet iratkozni. A nagy előadóterembe 180 személy fér be, amennyiben ennél többen jelentkeznek, idén is vetítést tartanak a kis aulában, a teremelosztásnál pedig a jelentkezési sorrendet veszik figyelembe. A program befogadóképessége azonban véges, legtöbb 300 személy vehet részt az Ezüst Akadémián.
Csíki Adél, az egyetem kommunikációért felelős munkatársa tegnap azt is elmondta: tavaly közvélemény-kutatást végeztek, ennek alapján állították össze az idei programot. A szervezőket is meglepte, hogy a válaszadók komolyabb, tudományosabb témákra kíváncsiak, a legidősebb résztvevő, egy 90 éves úr például a csillagászat iránt érdeklődött. Idén így történelmi, biológiai, irodalmi, közéleti, egészségügyi és csillagászati előadásokra várják a jelentkezőket – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. szeptember 14.
Háromszéken tájékozódott az amerikai nagykövet
Tájékozódás, az itteni helyzet jobb megismerése végett érkezett Kovászna és Hargita megyébe Hans Klemm amerikai nagykövet, és bár rendkívül diplomatikusan kitért a kényes kérdések megválaszolása elől, alkalma volt a térség, az itt élők legfontosabb gondjaival szembesülni, és Sepsiszentgyörgyi, szűk félórás sajtótájékoztatója során legalább tízszer kimondta a Székelyföld románok által tagadott nevét angolul: Szeklerland.
Hans Klemm egy nappal korábbi Csíkszeredai látogatására utalva hangsúlyozta, nem csak politikusoktól tájékozódott, alkalma volt egyszerű polgárokkal is beszélni, hogy megértse az itteni kulturális, gazdasági, politikai helyzetet. Sepsiszentgyörgyre reggel tíz órakor érkezett, Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel, Antal Árpád polgármesterrel és Kató Béla református püspökkel találkozott, majd az újságírók kérdéseire válaszolt.
Amerikai álláspont
A táj szépségeit ecsetelő és az itteniek vendégszeretetét méltató szokásos bevezető után Amerika emberi és kisebbségi jogokat, demokráciát támogató álláspontját hangsúlyozta arra a kérdésre válaszolva, hogy az Egyesült Államok támogatja-e az itt élő magyarság népszavazással és százezres tüntetéssel is megerősített területi autonómiaigényét. „Az Egyesült Államok maximálisan támogatja a Székelyföldi emberek jogát, hogy petíciókat nyújtsanak be és tömegtüntetéseken adjanak hangot elégedetlenségüknek a kormánnyal szemben” – mondotta. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ügyében nem foglalt állást, de figyelik a restitúciós folyamatot, felgyorsítását sürgeti – derült ki egy másik kérdésre adott válaszából.
Lapunk kérdésére, mely szerint azt követően, hogy 60 évvel ezelőtt, az ’56-os forradalom során Amerika nem állt ki a szovjet hatalom és kommunizmus ellen fellázadt Magyarország mellett, van-e okuk attól tartani az erdélyi magyaroknak, hogy jogköveteléseik elsikkadnak a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt, Hans Klemm általános választ adott. Maga elé mormolva megjegyezte: „A nagyszerű ’56, érdekes...”, majd az Egyesült Államok prioritásait ismertette: a biztonság és stabilitás, melynek fenntartásában Romániának nagy szerepe van; a demokrácia, beleértve a kisebbségi jogok tiszteletben tartását – itt felsorolt más alapvető jogokat, a vallás- és szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot, a nők jogait, az emberkereskedelem megakadályozását –, és hozzáfűzte, ezek kiteljesítése soha véget nem érő próbálkozás. Harmadikként a gazdasági fejlődést említette, Románia jó mutatóit – bár ez nem jelenti, hogy problémái megoldottak, beleértve a kisebbségi kérdést is – fűzte hozzá –, és reményét fejezte ki, hogy a decemberi választások után is folytatódik a jelenlegi irány, sőt, erőteljesebbé válhat a két ország közötti együttműködés.
Magyar sérelmek
Rövid és keveset mondó sajtótájékoztatója után a nagykövet a „szomszédba” vonult a prefektussal találkozni, magyar vendéglátói pedig összegezték mindazt, amit ők elmondtak neki. Tamás Sándor kiemelte, már bevezetőjében elmondta, nem panaszkodni akarnak, partnert keresnek problémáink megoldására. Ismertették, a NATO- és EU-csatlakozásig valóban bővültek az erdélyi magyarság jogai, ám azt követően próbálják visszafordítani az alkotmányban leszögezetteket és jogszabályokba foglaltakat: visszaállamosítás, decentralizáció zajlik, kettős mércét alkalmaznak a hatóságok. Ez utóbbi alátámasztására képekkel is bemutatták, hogy míg Bukovinában hivatalosságok állnak a térség zászlója alatt, Székelyföldön büntetik a székely zászló önkormányzatok általi használatát. Azt is elmondták, hogy mindaz, amit az erélyi, Székelyföldi magyarság kér, az EU 15 államában működik, külön kiemelték Dél-Tirol példáját, és hangsúlyozták, nem szeretnénk mást, csak, ami máshol is lehetséges. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának akadályozását vetette fel, jövőben ünneplik egyházuk 500 éves fennállásának évfordulóját, ez alatt a fél évezred alatt nagyon fontos volt, hogy ne csak a templomban szolgáljanak, de az oktatást és a diakóniát is támogassák, a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanjaik e célokat szolgálták. Mindaz, ami Romániában jelenleg történik, a vallásszabadság korlátozását jelenti, megértik ugyan a geopolitikai helyzetet, de az Egyesült Államoknak is méltányolnia kellene, hogy az itt élő magyarok mindeddig békés, törvényes eszközökkel követelték azt, ami a jog szerint is megilleti őket. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azzal kezdte beszámolóját, hogy mi, magyarok lojális állampolgárai vagyunk Romániának, mégsem szeretnek bennünket, egyrészt mert mindig kimondjuk az igazságot, másrészt, mert szenvedélyesen szeretjük szülőföldünket, és bár száz éve folyamatosan nyomás alatt tartanak, mégis itt vagyunk. Kitért arra is, hogy úgy érezzük, az Egyesült Államok a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt lemondott arról, hogy az erdélyi magyarság ügyét markánsan képviselje. Az amerikai alapértékekkel egyetértünk, de lehet-e vallásszabadságról beszélni, miközben elveszik az egyház javait? Úgy értelmezik-e a demokráciát Amerikában, mint Bukarestben, hogy három farkas többségi szavazással dönthet a bárány megevéséről (a bárány ez esetben az erdélyi magyarság – pontosított), egyenlőség-e, hogy a Székelyföldi önkormányzatoknak tiltják azt, ami az ország más tájain lehetséges – sorolta a kérdéseket. Kitért a tervezett regionális átszervezésre, hogy olyan elképzelés körvonalazódik, amely az önkormányzatokat is kiveszi a magyarság kezéből, olyan régióba kívánják beolvasztani a Székelyföldi magyar közösséget, ahol nem lesz többségben, így a döntéseket sem befolyásolhatja. „Világosan elmondtuk, vannak olyan ügyek, amelyekben nincs kompromisszum, az itt élők szembeszálltak Ceauşecuval, Băsescuval vagy Dragneával, amikor szét akarták darabolni a régiót, és szembeszállnak bárkivel, akinek hasonló a szándéka” – ismertette tájékoztatójuk lényegét Antal Árpád.
Amerikai Könyvespolc a könyvtárnak
Hans Klemm a prefektussal folytatott tárgyalás után meglátogatta a Magmát és az Erdélyi Művészeti Központot. A Bod Péter Megyei Könyvtárnak átadta az Amerikai Könyvespolc nevű, 128 címből álló, 2593 dollár összértékű könyvadományt, amelyben szak- és szépirodalmi művek (klasszikus és kortárs amerikai irodalom, gyermekirodalom), valamint az angolnyelv-tanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkák találhatóak.
Háromszéki látogatása végén még egy rövid, de kötetlenebb beszélgetésre hívta az újságírókat, mely során meghallgatta egyebek mellett a nyelvi jogok betartásával, a román nyelv oktatásával kapcsolatos észrevételeket. Véleményét szavakban nem fogalmazta meg, de bólogatásai, arca elárulta, nem érti, miért ütközik akadályokba alapvető dolgok biztosítása. Elismerte: aludnia kell még az itt tapasztaltakra, a román és magyar felektől sokszor egymásnak szögesen ellentmondó tájékoztatót kapott, és ahhoz, hogy megértse az itteni helyzetet, meg kell emésztenie mindezt
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Tájékozódás, az itteni helyzet jobb megismerése végett érkezett Kovászna és Hargita megyébe Hans Klemm amerikai nagykövet, és bár rendkívül diplomatikusan kitért a kényes kérdések megválaszolása elől, alkalma volt a térség, az itt élők legfontosabb gondjaival szembesülni, és Sepsiszentgyörgyi, szűk félórás sajtótájékoztatója során legalább tízszer kimondta a Székelyföld románok által tagadott nevét angolul: Szeklerland.
Hans Klemm egy nappal korábbi Csíkszeredai látogatására utalva hangsúlyozta, nem csak politikusoktól tájékozódott, alkalma volt egyszerű polgárokkal is beszélni, hogy megértse az itteni kulturális, gazdasági, politikai helyzetet. Sepsiszentgyörgyre reggel tíz órakor érkezett, Tamás Sándor megyeitanács-elnökkel, Antal Árpád polgármesterrel és Kató Béla református püspökkel találkozott, majd az újságírók kérdéseire válaszolt.
Amerikai álláspont
A táj szépségeit ecsetelő és az itteniek vendégszeretetét méltató szokásos bevezető után Amerika emberi és kisebbségi jogokat, demokráciát támogató álláspontját hangsúlyozta arra a kérdésre válaszolva, hogy az Egyesült Államok támogatja-e az itt élő magyarság népszavazással és százezres tüntetéssel is megerősített területi autonómiaigényét. „Az Egyesült Államok maximálisan támogatja a Székelyföldi emberek jogát, hogy petíciókat nyújtsanak be és tömegtüntetéseken adjanak hangot elégedetlenségüknek a kormánnyal szemben” – mondotta. A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ügyében nem foglalt állást, de figyelik a restitúciós folyamatot, felgyorsítását sürgeti – derült ki egy másik kérdésre adott válaszából.
Lapunk kérdésére, mely szerint azt követően, hogy 60 évvel ezelőtt, az ’56-os forradalom során Amerika nem állt ki a szovjet hatalom és kommunizmus ellen fellázadt Magyarország mellett, van-e okuk attól tartani az erdélyi magyaroknak, hogy jogköveteléseik elsikkadnak a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt, Hans Klemm általános választ adott. Maga elé mormolva megjegyezte: „A nagyszerű ’56, érdekes...”, majd az Egyesült Államok prioritásait ismertette: a biztonság és stabilitás, melynek fenntartásában Romániának nagy szerepe van; a demokrácia, beleértve a kisebbségi jogok tiszteletben tartását – itt felsorolt más alapvető jogokat, a vallás- és szólásszabadságot, a gyülekezési szabadságot, a nők jogait, az emberkereskedelem megakadályozását –, és hozzáfűzte, ezek kiteljesítése soha véget nem érő próbálkozás. Harmadikként a gazdasági fejlődést említette, Románia jó mutatóit – bár ez nem jelenti, hogy problémái megoldottak, beleértve a kisebbségi kérdést is – fűzte hozzá –, és reményét fejezte ki, hogy a decemberi választások után is folytatódik a jelenlegi irány, sőt, erőteljesebbé válhat a két ország közötti együttműködés.
Magyar sérelmek
Rövid és keveset mondó sajtótájékoztatója után a nagykövet a „szomszédba” vonult a prefektussal találkozni, magyar vendéglátói pedig összegezték mindazt, amit ők elmondtak neki. Tamás Sándor kiemelte, már bevezetőjében elmondta, nem panaszkodni akarnak, partnert keresnek problémáink megoldására. Ismertették, a NATO- és EU-csatlakozásig valóban bővültek az erdélyi magyarság jogai, ám azt követően próbálják visszafordítani az alkotmányban leszögezetteket és jogszabályokba foglaltakat: visszaállamosítás, decentralizáció zajlik, kettős mércét alkalmaznak a hatóságok. Ez utóbbi alátámasztására képekkel is bemutatták, hogy míg Bukovinában hivatalosságok állnak a térség zászlója alatt, Székelyföldön büntetik a székely zászló önkormányzatok általi használatát. Azt is elmondták, hogy mindaz, amit az erélyi, Székelyföldi magyarság kér, az EU 15 államában működik, külön kiemelték Dél-Tirol példáját, és hangsúlyozták, nem szeretnénk mást, csak, ami máshol is lehetséges. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának akadályozását vetette fel, jövőben ünneplik egyházuk 500 éves fennállásának évfordulóját, ez alatt a fél évezred alatt nagyon fontos volt, hogy ne csak a templomban szolgáljanak, de az oktatást és a diakóniát is támogassák, a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanjaik e célokat szolgálták. Mindaz, ami Romániában jelenleg történik, a vallásszabadság korlátozását jelenti, megértik ugyan a geopolitikai helyzetet, de az Egyesült Államoknak is méltányolnia kellene, hogy az itt élő magyarok mindeddig békés, törvényes eszközökkel követelték azt, ami a jog szerint is megilleti őket. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azzal kezdte beszámolóját, hogy mi, magyarok lojális állampolgárai vagyunk Romániának, mégsem szeretnek bennünket, egyrészt mert mindig kimondjuk az igazságot, másrészt, mert szenvedélyesen szeretjük szülőföldünket, és bár száz éve folyamatosan nyomás alatt tartanak, mégis itt vagyunk. Kitért arra is, hogy úgy érezzük, az Egyesült Államok a Romániával kötött stratégiai partnerség miatt lemondott arról, hogy az erdélyi magyarság ügyét markánsan képviselje. Az amerikai alapértékekkel egyetértünk, de lehet-e vallásszabadságról beszélni, miközben elveszik az egyház javait? Úgy értelmezik-e a demokráciát Amerikában, mint Bukarestben, hogy három farkas többségi szavazással dönthet a bárány megevéséről (a bárány ez esetben az erdélyi magyarság – pontosított), egyenlőség-e, hogy a Székelyföldi önkormányzatoknak tiltják azt, ami az ország más tájain lehetséges – sorolta a kérdéseket. Kitért a tervezett regionális átszervezésre, hogy olyan elképzelés körvonalazódik, amely az önkormányzatokat is kiveszi a magyarság kezéből, olyan régióba kívánják beolvasztani a Székelyföldi magyar közösséget, ahol nem lesz többségben, így a döntéseket sem befolyásolhatja. „Világosan elmondtuk, vannak olyan ügyek, amelyekben nincs kompromisszum, az itt élők szembeszálltak Ceauşecuval, Băsescuval vagy Dragneával, amikor szét akarták darabolni a régiót, és szembeszállnak bárkivel, akinek hasonló a szándéka” – ismertette tájékoztatójuk lényegét Antal Árpád.
Amerikai Könyvespolc a könyvtárnak
Hans Klemm a prefektussal folytatott tárgyalás után meglátogatta a Magmát és az Erdélyi Művészeti Központot. A Bod Péter Megyei Könyvtárnak átadta az Amerikai Könyvespolc nevű, 128 címből álló, 2593 dollár összértékű könyvadományt, amelyben szak- és szépirodalmi művek (klasszikus és kortárs amerikai irodalom, gyermekirodalom), valamint az angolnyelv-tanulás tökéletesítéséhez szükséges módszertani munkák találhatóak.
Háromszéki látogatása végén még egy rövid, de kötetlenebb beszélgetésre hívta az újságírókat, mely során meghallgatta egyebek mellett a nyelvi jogok betartásával, a román nyelv oktatásával kapcsolatos észrevételeket. Véleményét szavakban nem fogalmazta meg, de bólogatásai, arca elárulta, nem érti, miért ütközik akadályokba alapvető dolgok biztosítása. Elismerte: aludnia kell még az itt tapasztaltakra, a román és magyar felektől sokszor egymásnak szögesen ellentmondó tájékoztatót kapott, és ahhoz, hogy megértse az itteni helyzetet, meg kell emésztenie mindezt
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 14.
Számíthatunk Amerikára?
Lesz, amin gondolkodnia az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetének, ha kétnapos Székelyföldi tapasztalatai után valóban megpróbálja megérteni az itt élő magyarság helyzetét. Igaz, csak a táj szépségével kapcsolatosan fogalmazta meg, de nem azzal szembesült, amire számított. A két sajtótalálkozón egyértelműen érzékelhető volt, maga sem érti, számos gond miéer nem orvosolható, mikor oly egyszerű, kézenfekvő lenne a megoldás.
Hans Klemm jó diplomata módjára kényesen ügyelt arra, mit, mennyit mond, többnyire a jól ismert frázisokat ismételgette az amerikai alapértékekről, a demokráciáról, biztonságról, fejlődésről, az alapvető emberi és szabadságjogokról. Kínosan vigyázott, hogy ne foglaljon állást vitás kérdésekben, ne mondjon véleményt még a nyilvánvaló jogsértések ügyében sem – így annál értékesebb volt egy-egy félmondata, gesztusa. Például az, hogy az Egyesült Államok támogatja a Székelyföldiek jogát, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.
Bukaresti kinevezése után alig egy évvel egyértelműen új helyzettel szembesült Székelyföldi látogatása során, hisz mostanáig elsősorban a korrupcióellenes harcot, no meg a két ország katonai együttműködését kellett támogatnia. Hallhatott valamit az erdélyi magyarság gondjairól, és tiszteletre méltó, hogy fontosnak tartotta a helyszínen tájékozódást, no meg az is, hogy nem csak a politikusok, elöljárók véleményére volt kíváncsi. Kétnapos programját úgy állították össze, hogy alkalma legyen „civilekkel” is szót váltani, és mindez egyértelműen tovább árnyalta alakuló véleményét. Mint ahogy személyes látogatásra volt szükség, hogy szembesüljön azzal: lám, e térségben majd mindenki magyarul beszél. Mint mondotta, korábban azt gondolta, hogy legfennebb fele-fele az arány. Hosszú évek óta Hans Klemm az első amerikai nagykövet, aki itt, a helyszínen érdeklődik az erdélyi magyarság gondjairól. Szavaiból is kiderült, nem volt felkészülve arra, ami itt várta, meglepte az elégedetlenség mértéke, a panaszok sokasága és az ezeknek ellentmondó hatósági (prefektusi) tájékoztatás. Időre, no meg jó tanácsadókra lesz szüksége, hogy rendszerezze a szűk két nap alatt felhalmozott élményeket, tisztázza az elhangzottak valóságtartalmát, kialakítsa véleményét, álláspontját. És amikor ezt teszi, talán azt is mérlegeli, hogy egyik fél a megmAradásáért küzdő, örök védekezésre berendezkedett kisebbség, másik pedig a beolvasztását sürgető, elnyomó hatalom. Talán megérti és megérteti feljebbvalóival is, hogy a demokrácia fő védelmezője, az Egyesült Államok stratégiai érdekei miatt nem hagyhatja magára az erdélyi magyarságot a jogaiért való küzdelmében. Mert a térség biztonságának, stabilitásának, fejlődésének ez is épp úgy záloga, mint a Fekete-tenger partjára telepített rakétapajzs.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Lesz, amin gondolkodnia az Egyesült Államok Bukaresti nagykövetének, ha kétnapos Székelyföldi tapasztalatai után valóban megpróbálja megérteni az itt élő magyarság helyzetét. Igaz, csak a táj szépségével kapcsolatosan fogalmazta meg, de nem azzal szembesült, amire számított. A két sajtótalálkozón egyértelműen érzékelhető volt, maga sem érti, számos gond miéer nem orvosolható, mikor oly egyszerű, kézenfekvő lenne a megoldás.
Hans Klemm jó diplomata módjára kényesen ügyelt arra, mit, mennyit mond, többnyire a jól ismert frázisokat ismételgette az amerikai alapértékekről, a demokráciáról, biztonságról, fejlődésről, az alapvető emberi és szabadságjogokról. Kínosan vigyázott, hogy ne foglaljon állást vitás kérdésekben, ne mondjon véleményt még a nyilvánvaló jogsértések ügyében sem – így annál értékesebb volt egy-egy félmondata, gesztusa. Például az, hogy az Egyesült Államok támogatja a Székelyföldiek jogát, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek.
Bukaresti kinevezése után alig egy évvel egyértelműen új helyzettel szembesült Székelyföldi látogatása során, hisz mostanáig elsősorban a korrupcióellenes harcot, no meg a két ország katonai együttműködését kellett támogatnia. Hallhatott valamit az erdélyi magyarság gondjairól, és tiszteletre méltó, hogy fontosnak tartotta a helyszínen tájékozódást, no meg az is, hogy nem csak a politikusok, elöljárók véleményére volt kíváncsi. Kétnapos programját úgy állították össze, hogy alkalma legyen „civilekkel” is szót váltani, és mindez egyértelműen tovább árnyalta alakuló véleményét. Mint ahogy személyes látogatásra volt szükség, hogy szembesüljön azzal: lám, e térségben majd mindenki magyarul beszél. Mint mondotta, korábban azt gondolta, hogy legfennebb fele-fele az arány. Hosszú évek óta Hans Klemm az első amerikai nagykövet, aki itt, a helyszínen érdeklődik az erdélyi magyarság gondjairól. Szavaiból is kiderült, nem volt felkészülve arra, ami itt várta, meglepte az elégedetlenség mértéke, a panaszok sokasága és az ezeknek ellentmondó hatósági (prefektusi) tájékoztatás. Időre, no meg jó tanácsadókra lesz szüksége, hogy rendszerezze a szűk két nap alatt felhalmozott élményeket, tisztázza az elhangzottak valóságtartalmát, kialakítsa véleményét, álláspontját. És amikor ezt teszi, talán azt is mérlegeli, hogy egyik fél a megmAradásáért küzdő, örök védekezésre berendezkedett kisebbség, másik pedig a beolvasztását sürgető, elnyomó hatalom. Talán megérti és megérteti feljebbvalóival is, hogy a demokrácia fő védelmezője, az Egyesült Államok stratégiai érdekei miatt nem hagyhatja magára az erdélyi magyarságot a jogaiért való küzdelmében. Mert a térség biztonságának, stabilitásának, fejlődésének ez is épp úgy záloga, mint a Fekete-tenger partjára telepített rakétapajzs.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 14.
Sorozatban utasítják el a restitúciós kérelmeket (A Mikó-ügy után)
A református egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza az elmúlt héten a Bukaresti restitúciós bizottság – egyebek mellett erről is tájékoztatta Hans Klemm amerikai nagykövetet Kató Béla erdélyi református püspök. Meglátása szerint tudatos és következetes eljárásról van szó, a Mikó-ügy alkalmat teremtett, hogy teljesen leállítsa a Bukaresti testület az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását.
Kató Béla a Háromszék kérdésére elmondta: Sepsiszentgyörgyi, vásárhelyi, Kolozsvári ingatlanok szerepelnek a most elutasítottak listáján, többségében a református kollégiumokhoz tartozó vagyonelemekről van szó, és mindegyik esetében azonos az indoklás. Arra hivatkoznak, hogy a bejegyzett telekkönyvi tulajdonos nem azonos az egyházzal, aki ezt visszakéri. Elmondása szerint kihasználják, hogy a korabeli telekkönyvezési gyakorlat szerint nem magát az egyházat, hanem annak valamelyik alegységét jelölték meg tulajdonosként. Véleménye szerint ez azért is igazságtalan, mert az államosítás során a kommunista állam egyértelműen megjelölte, hogy mely egyháztól vett el egy-egy ingatlant.
Kató Béla elmondta: a folyamat végeérhetetlen, ők fellebbeznek a bizottság döntése ellen, az visszautasítja óvásukat, és nem mArad más út, csak a bírósági eljárás. Megemlítette, hogy a Székely Mikó Kollégium pere Brassóban már elkezdődött, és ugyanígy a Kolozsvári Református Kollégium új részének ügye is, amelynél az az érdekes, hogy annak idején felét visszaadták, a másik feléről pedig azt mondják, hogy nem jogos. (Mint ismert, a Mikó-ügyben született bírósági döntés – visszaállamosítás és Markó Attiláék elítélése – után az egyház újból a restitúciós bizottságnál kérte az iskola visszaszolgáltatását, azonban a testület ezt elutasította, ezért pert indítottak.) A püspök kifejtette: a Bukaresti bizottság mindeddig nem is hozott számukra kedvező döntést, az elutasítások már zsinórban történnek, semmilyen érv, mérlegelés nem áll a döntések mögött, bármilyen dokumentumot bemutathatnak, lesöprik az asztalról, és azokat az eseteket, ahol szó szerint szerepel, hogy az egyházé volt az ingatlan – tehát ezzel az érvvel nem lehet visszadobni –, nem is tárgyalják, más okokra hivatkozva halogatják a döntést. Félő tehát, hogy a Mikó ügyében született ítélet precedenst teremtett, e mögé álltak be, és ilyen módon „rendezik” az összes visszaszolgáltatási igénylést. „Már nem is várunk a restitúciós bizottságtól semmit, mert meg is félemlítették őket, és rá is álltak egy ideológiára” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Kató Béla erdélyi református püspök.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A református egyház tizenkét ingatlanjának visszaszolgáltatását utasította vissza az elmúlt héten a Bukaresti restitúciós bizottság – egyebek mellett erről is tájékoztatta Hans Klemm amerikai nagykövetet Kató Béla erdélyi református püspök. Meglátása szerint tudatos és következetes eljárásról van szó, a Mikó-ügy alkalmat teremtett, hogy teljesen leállítsa a Bukaresti testület az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását.
Kató Béla a Háromszék kérdésére elmondta: Sepsiszentgyörgyi, vásárhelyi, Kolozsvári ingatlanok szerepelnek a most elutasítottak listáján, többségében a református kollégiumokhoz tartozó vagyonelemekről van szó, és mindegyik esetében azonos az indoklás. Arra hivatkoznak, hogy a bejegyzett telekkönyvi tulajdonos nem azonos az egyházzal, aki ezt visszakéri. Elmondása szerint kihasználják, hogy a korabeli telekkönyvezési gyakorlat szerint nem magát az egyházat, hanem annak valamelyik alegységét jelölték meg tulajdonosként. Véleménye szerint ez azért is igazságtalan, mert az államosítás során a kommunista állam egyértelműen megjelölte, hogy mely egyháztól vett el egy-egy ingatlant.
Kató Béla elmondta: a folyamat végeérhetetlen, ők fellebbeznek a bizottság döntése ellen, az visszautasítja óvásukat, és nem mArad más út, csak a bírósági eljárás. Megemlítette, hogy a Székely Mikó Kollégium pere Brassóban már elkezdődött, és ugyanígy a Kolozsvári Református Kollégium új részének ügye is, amelynél az az érdekes, hogy annak idején felét visszaadták, a másik feléről pedig azt mondják, hogy nem jogos. (Mint ismert, a Mikó-ügyben született bírósági döntés – visszaállamosítás és Markó Attiláék elítélése – után az egyház újból a restitúciós bizottságnál kérte az iskola visszaszolgáltatását, azonban a testület ezt elutasította, ezért pert indítottak.) A püspök kifejtette: a Bukaresti bizottság mindeddig nem is hozott számukra kedvező döntést, az elutasítások már zsinórban történnek, semmilyen érv, mérlegelés nem áll a döntések mögött, bármilyen dokumentumot bemutathatnak, lesöprik az asztalról, és azokat az eseteket, ahol szó szerint szerepel, hogy az egyházé volt az ingatlan – tehát ezzel az érvvel nem lehet visszadobni –, nem is tárgyalják, más okokra hivatkozva halogatják a döntést. Félő tehát, hogy a Mikó ügyében született ítélet precedenst teremtett, e mögé álltak be, és ilyen módon „rendezik” az összes visszaszolgáltatási igénylést. „Már nem is várunk a restitúciós bizottságtól semmit, mert meg is félemlítették őket, és rá is álltak egy ideológiára” – fejtette ki lapunk érdeklődésére Kató Béla erdélyi református püspök.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 14.
Aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette (Dr. Benedek Géza-emlékjeleket avattak)
Emlékplakett-avatással, szoborállítással emlékeztek szeptember 13-án Kovásznán dr. Benedek Géza kardiológus főorvos, kórházalapító és igazgató születésének 100. évfordulóján. A kettős ünnepség a Dr. Benedek Géza Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház udvarán, majd a fürdőváros központi parkjában zajlott.
Mindkét eseményen kovásznai és idegenből érkezett orvosok, a megye, a város, a környező települések elöljárói, rengeteg fürdővendég, a helybeliek, szomszéd településekről érkezettek tisztelegtek a kórházalapító emléke előtt. A plakett elhelyezését, a szoborállítást a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kezdeményezte, a műalkotások készítője Vetró András Kézdivásárhelyi képzőművész. Mindkét remekműről Gyerő József polgármester és a Nagy Előd fia, dr. Benedek Csaba húzta le a leplet, majd a kegyelet koszorúit helyezték el. A parkban közreműködött a vajnafalvi református egyházközösség kórusa Gyerő Katalin vezetésével, Barti Lehel szavalattal állt elő. A szívkórházban az emlékplakett avatásán elsőként Joós Ştefan kórházmenedzser szólt a jelenlévőkhöz. Száz éve született dr. Benedek Géza, az ünnep mérföldkő, amikor vissza lehet tekinteni a múltra, de azt is számba lehet venni, mit hagyott ránk, mit kell tovább vinnünk. Az ő személyiségére emlékezünk, álma nélkül valószínűleg ma nincs meg ez a kórház. Példáját követni kell – érvelt a kórházvezető.
Gyerő József polgármester beszédében hangsúlyozta, dr. Benedek Géza meg tudta változtatni a város jövőjét, munkáját nem csak a mai kórház világhíre tükrözi, közvetve hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez, más területeken is nyomot hagyott. A szívkórház a város védjegye lett, emellett a városban a legtöbb munkahelyet adó egység is – húzta alá az elöljáró. Több orvos is szólt az összegyűltekhez, mindannyian személyesen ismerték dr. Benedek Gézát. Dr. Suceveanu Mihaela tőle vette át az igazgatóságot. A kardiológiai rehabilitáció úttörőjének nevezte az ünnepeltet, akinek nevéhez fűződik a világszerte ismert Kovászna-modell kezelési eljárás. Dr. Benedek Csaba – az eltávozott fia – édesapja életútjáról szólt. Az orvosi egyetemet Kolozsváron, Budapesten és Halleban (Németország) végezte. 1955-ben lett belgyógyász szakorvos, később Bukarestben 1959-ben kapott szívgyógyász titulust. 1952-ben került Kovásznára a városi kórház igazgatójaként. 1962-ben feladatul kapta a Tartományi Szívkórház létrehozását. A kezdetben 200 ággyal rendelkező egységet 910 ágyasra bővítette, ahol 54 orvos és majdnem 500 fős személyzet dolgozott – elevenítette fel a történéseket.
Prof. dr. Kikeli Pál „kedves Géza bátyjához” szólt, és a hajdani Marosvásárhelyi kettes klinika orvoskarának nevében mondta: Isten éltessen! Az általa kidolgozott Kovászna-modell – mely lényegében a szív és érrendszeri betegségek kezelésében a Tündérvölgy páratlan természeti forrásainak – levegő, víz, gázak – gyógyító hatását használja ki, sok mozgással kiegészítve – példaértékű hagyaték, de ugyanilyen példaértékű és követendő az ő emberi mivolta. Dr. Tatár Márta 1976-ban diákként került először a Tündérvölgybe, a hely varázsa és dr. Benedek Géza személyisége megfogta, orvosként ottmAradt a szívkórházban – elvenítette fel. A kórházalapító tevékenységének elismerésére 90. születésnapján a megyei tanács Pro Comitate Covasnae-díjjal tüntette ki, a kórház fennállásának 50. évfordulóján róla nevezték el az intézményt, nemrég a Kovászna megyei Értéktárba foglalták a szívkórházat és a Kovászna-modellt – sorolta. Dr. Albert István azt hangsúlyozta, a megye ma is tevékenykedő szívspecialistái mind a szívkórházban kezdték pályájukat, dr. Benedek Géza szellemiségét vitték tovább.
A központi parkban, a leleplezett szobor előtt Tamás Sándor megyeitanács-elnök az előd érdemei mellett a közelmúlt rossz ízű eseményeiről is szólt. Bukaresti irányítással, egy éjszaka alatt, egyetlen tollvonással megváltoztatták a szívkórház elnevezését, meggyalázva dr. Benedek Géza nevét és emlékét. A módosítás eltörléséhez napok alatt harmincezer aláírás gyűlt össze, az összefogás sikert hozott, helyreállt dr. Benedek Géza becsülete – ezzel is helytállásra ösztökélt a kórházalapító. Gazda József kiemelte: kegyhely lett Kovászna központi parkja, Ignácz Rózsa, Fábián Ernő, Gazdáné Olosz Ella emlékművei mellett – akik a kultúrában alkottak nagyot – immár az is szobrot kapott, aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette. Az ünnepségen az orvos szülőfalujából, Baconból is érkezett küldöttség, kétmaréknyi földet – egyiket dr. Benedek sírja mellől – hoztak, a kis zsákocskát a szobor talapzatához helyezték.
Prof. dr. Benedek Imre rokonként, jó ismerősként nevezte „Géza bácsit” a tenni akaró székely megtestesítőjének. Látta, érezte, hogy itt, Kovásznán valami van, víziója volt, és ez bejött neki. Nemcsak gyógyulva mentek el innen a betegek, hanem jól is érezték magukat Kovásznán. „Géza bácsi, nekünk az a feladatunk, hogy nevedet és módszeredet megőrizzük” – jelentette ki a tudós orvos, a módszerrel nemcsak a kezelési eljárásra, hanem dr. Benedek emberségére, szellemiségére is utalva. Hermann Rossner közgazdász, turisztikai szakember kiemelte: dr. Benedek Kovászna hírnevének öregbítésén, az itteni balneoklimatérikus tényezők folyamatos népszerűsítésén dolgozott, minden kapcsolatát kihasználta ennek érdekében. Munkája eredményeképpen nemcsak a szívkórház fejlődött, az egész várost előbbre vitte – mondta a szakember.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Emlékplakett-avatással, szoborállítással emlékeztek szeptember 13-án Kovásznán dr. Benedek Géza kardiológus főorvos, kórházalapító és igazgató születésének 100. évfordulóján. A kettős ünnepség a Dr. Benedek Géza Szív és Érrendszeri Rehabilitációs Kórház udvarán, majd a fürdőváros központi parkjában zajlott.
Mindkét eseményen kovásznai és idegenből érkezett orvosok, a megye, a város, a környező települések elöljárói, rengeteg fürdővendég, a helybeliek, szomszéd településekről érkezettek tisztelegtek a kórházalapító emléke előtt. A plakett elhelyezését, a szoborállítást a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület kezdeményezte, a műalkotások készítője Vetró András Kézdivásárhelyi képzőművész. Mindkét remekműről Gyerő József polgármester és a Nagy Előd fia, dr. Benedek Csaba húzta le a leplet, majd a kegyelet koszorúit helyezték el. A parkban közreműködött a vajnafalvi református egyházközösség kórusa Gyerő Katalin vezetésével, Barti Lehel szavalattal állt elő. A szívkórházban az emlékplakett avatásán elsőként Joós Ştefan kórházmenedzser szólt a jelenlévőkhöz. Száz éve született dr. Benedek Géza, az ünnep mérföldkő, amikor vissza lehet tekinteni a múltra, de azt is számba lehet venni, mit hagyott ránk, mit kell tovább vinnünk. Az ő személyiségére emlékezünk, álma nélkül valószínűleg ma nincs meg ez a kórház. Példáját követni kell – érvelt a kórházvezető.
Gyerő József polgármester beszédében hangsúlyozta, dr. Benedek Géza meg tudta változtatni a város jövőjét, munkáját nem csak a mai kórház világhíre tükrözi, közvetve hozzájárult a város gazdasági fejlődéséhez, más területeken is nyomot hagyott. A szívkórház a város védjegye lett, emellett a városban a legtöbb munkahelyet adó egység is – húzta alá az elöljáró. Több orvos is szólt az összegyűltekhez, mindannyian személyesen ismerték dr. Benedek Gézát. Dr. Suceveanu Mihaela tőle vette át az igazgatóságot. A kardiológiai rehabilitáció úttörőjének nevezte az ünnepeltet, akinek nevéhez fűződik a világszerte ismert Kovászna-modell kezelési eljárás. Dr. Benedek Csaba – az eltávozott fia – édesapja életútjáról szólt. Az orvosi egyetemet Kolozsváron, Budapesten és Halleban (Németország) végezte. 1955-ben lett belgyógyász szakorvos, később Bukarestben 1959-ben kapott szívgyógyász titulust. 1952-ben került Kovásznára a városi kórház igazgatójaként. 1962-ben feladatul kapta a Tartományi Szívkórház létrehozását. A kezdetben 200 ággyal rendelkező egységet 910 ágyasra bővítette, ahol 54 orvos és majdnem 500 fős személyzet dolgozott – elevenítette fel a történéseket.
Prof. dr. Kikeli Pál „kedves Géza bátyjához” szólt, és a hajdani Marosvásárhelyi kettes klinika orvoskarának nevében mondta: Isten éltessen! Az általa kidolgozott Kovászna-modell – mely lényegében a szív és érrendszeri betegségek kezelésében a Tündérvölgy páratlan természeti forrásainak – levegő, víz, gázak – gyógyító hatását használja ki, sok mozgással kiegészítve – példaértékű hagyaték, de ugyanilyen példaértékű és követendő az ő emberi mivolta. Dr. Tatár Márta 1976-ban diákként került először a Tündérvölgybe, a hely varázsa és dr. Benedek Géza személyisége megfogta, orvosként ottmAradt a szívkórházban – elvenítette fel. A kórházalapító tevékenységének elismerésére 90. születésnapján a megyei tanács Pro Comitate Covasnae-díjjal tüntette ki, a kórház fennállásának 50. évfordulóján róla nevezték el az intézményt, nemrég a Kovászna megyei Értéktárba foglalták a szívkórházat és a Kovászna-modellt – sorolta. Dr. Albert István azt hangsúlyozta, a megye ma is tevékenykedő szívspecialistái mind a szívkórházban kezdték pályájukat, dr. Benedek Géza szellemiségét vitték tovább.
A központi parkban, a leleplezett szobor előtt Tamás Sándor megyeitanács-elnök az előd érdemei mellett a közelmúlt rossz ízű eseményeiről is szólt. Bukaresti irányítással, egy éjszaka alatt, egyetlen tollvonással megváltoztatták a szívkórház elnevezését, meggyalázva dr. Benedek Géza nevét és emlékét. A módosítás eltörléséhez napok alatt harmincezer aláírás gyűlt össze, az összefogás sikert hozott, helyreállt dr. Benedek Géza becsülete – ezzel is helytállásra ösztökélt a kórházalapító. Gazda József kiemelte: kegyhely lett Kovászna központi parkja, Ignácz Rózsa, Fábián Ernő, Gazdáné Olosz Ella emlékművei mellett – akik a kultúrában alkottak nagyot – immár az is szobrot kapott, aki Kovásznát a szívbetegek Mekkájává tette. Az ünnepségen az orvos szülőfalujából, Baconból is érkezett küldöttség, kétmaréknyi földet – egyiket dr. Benedek sírja mellől – hoztak, a kis zsákocskát a szobor talapzatához helyezték.
Prof. dr. Benedek Imre rokonként, jó ismerősként nevezte „Géza bácsit” a tenni akaró székely megtestesítőjének. Látta, érezte, hogy itt, Kovásznán valami van, víziója volt, és ez bejött neki. Nemcsak gyógyulva mentek el innen a betegek, hanem jól is érezték magukat Kovásznán. „Géza bácsi, nekünk az a feladatunk, hogy nevedet és módszeredet megőrizzük” – jelentette ki a tudós orvos, a módszerrel nemcsak a kezelési eljárásra, hanem dr. Benedek emberségére, szellemiségére is utalva. Hermann Rossner közgazdász, turisztikai szakember kiemelte: dr. Benedek Kovászna hírnevének öregbítésén, az itteni balneoklimatérikus tényezők folyamatos népszerűsítésén dolgozott, minden kapcsolatát kihasználta ennek érdekében. Munkája eredményeképpen nemcsak a szívkórház fejlődött, az egész várost előbbre vitte – mondta a szakember.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 14.
Közös múlt, közös jövő (Hollande Romániában)
Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén – hangoztatta Francois Hollande francia államelnök tegnap Bukarestben, miután Klaus Iohannis államfővel tárgyalt. Ez alkalommal Klaus Iohannis a legmagasabb román állami kitüntetést – Románia Csillaga Érdemrend a lánccal – adományozta vendégének „a román történelem és kultúra iránt tanúsított megértésért és érdeklődésért”.
A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte: a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, a pozsonyi csúcsértekezleten az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az EU külső határainak védelmére. Hollande egy közös európai haderő, illetve közös európai hadiipar kialakítása mellett érvelt, amely képes szavatolni a schengeni övezetben, illetve az unió határain belül élők biztonságát, anélkül, hogy valamilyen külső erő beavatkozására várna.
Klaus Iohannis kijelentette: Románia támogatja az európai haderő felállításáról szóló francia–német kezdeményezést, amely szerinte nem konkurenciája vagy helyettesítője lesz a NATO-nak, hanem az észak-atlanti szövetség és az EU tevékenysége közötti „összefonódás”, amely mindkét fél számára előnyös. Hozzátette: rugalmasabb, polgárainak igényeire jobban figyelő, egységét megőrző unióra van szükség. Az emberek jólétet és biztonságot várnak az EU-tól. A két államfő megállapodott abban, hogy 2018. december 1-je és 2019 júliusa között Franciaország és Románia „kölcsönös kulturális szezonnal” emlékezik meg a modern Románia megalakulásának százéves évfordulójáról, Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó Gyulafehérvári román nemzetgyűlésről. A francia–román centenáriumi rendezvények egybeesnek a román uniós elnökség (2019 első fele) időszakával. A francia elnök leszögezte: Romániának latin gyökerei vannak, és frankofón ország, ahol a diákok 20 százaléka első, 80 százaléka pedig második idegen nyelvként tanulja a franciát.
Francois Hollande francia csúcstechnológiai beruházásokat is felkeresett: délelőtt a Bukarest melletti Măgurelén járt, ahol az európai uniós támogatással megvalósítandó szuperlézer romániai berendezéseit építi egy 60 millió eurós szerződés alapján a francia Thales űrkutatási és hadiipari óriáscég, délután a Brassó megyei Vidombákra repült, ahol Dacian Cioloş kormányfővel együtt avatta fel az Airbus Helicopters 50 millió eurós beruházásból felépült új üzemét. A francia államfő szerint ezek a beruházások is bizonyítják, hogy Franciaország jövőbe mutató csúcstechnológiákkal járul hozzá Románia fejlődéséhez, nemcsak az olcsó munkaerőt keresi. Hollande személyében csaknem két évtized után először érkezett francia államfő hivatalos állami látogatásra Romániába. Utoljára 2008-ban Nicolas Sarkozy francia elnök tett rövid Bukaresti látogatást, hogy Traian Băsescu akkori román államfővel a két ország stratégiai partnerségéről írjon alá közös nyilatkozatot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Európának új korszakra van szüksége védelmének megszervezése és finanszírozása terén – hangoztatta Francois Hollande francia államelnök tegnap Bukarestben, miután Klaus Iohannis államfővel tárgyalt. Ez alkalommal Klaus Iohannis a legmagasabb román állami kitüntetést – Románia Csillaga Érdemrend a lánccal – adományozta vendégének „a román történelem és kultúra iránt tanúsított megértésért és érdeklődésért”.
A két elnök közös sajtóértekezletén Hollande úgy értékelte: a terrorizmus elleni küzdelem új, közös védelmi rendszert követel az európaiaktól, a pozsonyi csúcsértekezleten az uniós vezetőknek megoldást kell találniuk az EU külső határainak védelmére. Hollande egy közös európai haderő, illetve közös európai hadiipar kialakítása mellett érvelt, amely képes szavatolni a schengeni övezetben, illetve az unió határain belül élők biztonságát, anélkül, hogy valamilyen külső erő beavatkozására várna.
Klaus Iohannis kijelentette: Románia támogatja az európai haderő felállításáról szóló francia–német kezdeményezést, amely szerinte nem konkurenciája vagy helyettesítője lesz a NATO-nak, hanem az észak-atlanti szövetség és az EU tevékenysége közötti „összefonódás”, amely mindkét fél számára előnyös. Hozzátette: rugalmasabb, polgárainak igényeire jobban figyelő, egységét megőrző unióra van szükség. Az emberek jólétet és biztonságot várnak az EU-tól. A két államfő megállapodott abban, hogy 2018. december 1-je és 2019 júliusa között Franciaország és Románia „kölcsönös kulturális szezonnal” emlékezik meg a modern Románia megalakulásának százéves évfordulójáról, Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó Gyulafehérvári román nemzetgyűlésről. A francia–román centenáriumi rendezvények egybeesnek a román uniós elnökség (2019 első fele) időszakával. A francia elnök leszögezte: Romániának latin gyökerei vannak, és frankofón ország, ahol a diákok 20 százaléka első, 80 százaléka pedig második idegen nyelvként tanulja a franciát.
Francois Hollande francia csúcstechnológiai beruházásokat is felkeresett: délelőtt a Bukarest melletti Măgurelén járt, ahol az európai uniós támogatással megvalósítandó szuperlézer romániai berendezéseit építi egy 60 millió eurós szerződés alapján a francia Thales űrkutatási és hadiipari óriáscég, délután a Brassó megyei Vidombákra repült, ahol Dacian Cioloş kormányfővel együtt avatta fel az Airbus Helicopters 50 millió eurós beruházásból felépült új üzemét. A francia államfő szerint ezek a beruházások is bizonyítják, hogy Franciaország jövőbe mutató csúcstechnológiákkal járul hozzá Románia fejlődéséhez, nemcsak az olcsó munkaerőt keresi. Hollande személyében csaknem két évtized után először érkezett francia államfő hivatalos állami látogatásra Romániába. Utoljára 2008-ban Nicolas Sarkozy francia elnök tett rövid Bukaresti látogatást, hogy Traian Băsescu akkori román államfővel a két ország stratégiai partnerségéről írjon alá közös nyilatkozatot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. szeptember 14.
Kitüntetés Kocsik Józsefnek
Az Arad megyei Ipari Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kamara a napokban lezárult AGROMALIM alkalmából a román mezőgazdaság fellendítésében, illetve a jelzett kiállítás és vásár rendszeres megszervezésében kifejtett kiemelkedő munkájáért, emlékplakettet és Érdemoklevelet adományozott az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete elnökének, Kocsik Józsefnek. Az elnök kitüntetéséhez gratulálunk, neki, illetve a gazdaszervezetnek további sikereket kívánunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
Az Arad megyei Ipari Kereskedelmi és Mezőgazdasági Kamara a napokban lezárult AGROMALIM alkalmából a román mezőgazdaság fellendítésében, illetve a jelzett kiállítás és vásár rendszeres megszervezésében kifejtett kiemelkedő munkájáért, emlékplakettet és Érdemoklevelet adományozott az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesülete elnökének, Kocsik Józsefnek. Az elnök kitüntetéséhez gratulálunk, neki, illetve a gazdaszervezetnek további sikereket kívánunk!
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)