Közösségépítés Kőröspatakon
Sepsikőröspatak első bejegyzett civil szervezete, a Kálnoky Ludmilla Társaság tíz éve alakult. Alapcélkitűzése a helyi közösségi öntudat megerősítése. Programjainkban elsősorban ismeretterjesztő összejövetelek, történelmi, kulturális kegyhelyeink meglátogatása, évfordulós megemlékezések, hagyományőrző tevékenységek szervezése szerepeltek. Sikeresen pályáztunk a székely népi tánccsoport ruházatának bővítésére, működésének anyagi támogatására, a fúvószenekar egyenruháinak beszerzésére, hangszerei skálájának bővítésére. A 2%-os támogatásokból sikerült modern audio-video-berendezést beszerezni, amit közösségi alkalmakkor rendszeresen használunk.
Honismereti kirándulások, a környezetvédelem, a felnőttképzés, a hátrányos helyzetű, tehetséges ifjak megsegítése, tradicionális mesterségek oktatása, bármilyen, a közösségi szellemet erősítő rendezvény megszervezése több nyertes pályázatunk tárgyát képezte. A Communitas Alapítvánnyal, a Háromszéki Közösségi Alapítvánnyal, Kovászna megye Tanácsával és a Bethlen Gábor Alappal alakítottunk ki működőképes partnerségi kapcsolatot.
2016-ot hat megnyert pályázattal ünnepeljük, összesen 17 500 lej értékben. A Bethlen Gábor Alaptól kaptuk a legnagyobb támogatást a Múlt nélkül nincs jövő és a Kőröspataki ifjak lendületben című pályázatainkra. Támogatást kaptunk a Communitástól is Kegyhelyeink üzenete és az Elérhető Székelyföld nevű programjainkra. Kovászna Megye Tanácsa részéről A sérülékeny társadalmi csoportokból származó fiatalok szakmai kompetenciájának fejlesztése című programunk részesült támogatásban.
Ám az elmúlt tíz év egyik legnagyobb sikerélménye, hogy sikerült végre egy lelkes, ütőképes önkéntes csapatot kialakítani. Remélem, még sokan vagyunk, akik úgy gondolják, a közösséget nemcsak személyeskedéssel, megosztással, kihasználással kell szolgálni, hanem hittel, becsülettel, munkával.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bukarest gátolta a feltárást
Véletlen folytán került napvilágra a falfestmény
„Erdővidék legrégebbi temploma a bibarcfalvi református templom” – kezdte előadását Székely Lajos helyi református lelkipásztor a faluban nemrég megtartott honvédtalálkozón. Érdekes információkat is megosztott a Szent László-freskóról.
„A templom északi falán egy falfestmény van, amely igazolja állításomat, valamint azt is, hogy már 1100 éve itt vagyunk, itt élünk ezen a vidéken” – folytatta, hangsúlyozva, hogy a bibarcfalvi templomban található, Szent László királyunk életével kapcsolatos legendát megörökítő falfestmény méreteit tekintve a legnagyobb Székelyföldön: 8x4 méteres.
A tiszteletes elmondta a vendégeknek, hogy a falfestmény évszázadokon át takarva volt, éspedig Kálvin „nyakassága” miatt, aki a reformáció hajnalán elrendelte, hogy a protestánssá lett templomokból minden szentképet ki kell hordani, így a valószínűleg ennek minősülő falfestmény is vakolat alá került, elképzelhetően 1565-ben, amikor Bibarcfalván már evangelizált református pap szolgált.
A napvilágot egy véletlen folytán, 1972-ben látta meg újra. Történt ugyanis, hogy 1972 januárjának második vasárnapján az akkori lelkipásztor, Antal Ferenc arra kérte a presbitériumot, hogy a szószék melletti kályhát helyezzék át a templom ellenkező, déli oldalára, mégpedig – mint humorral megjegyezte – azért, mert ő amúgy is izzad prédikáció közben, nincs szüksége a kályha közelségére. A presbitérium szót is fogadott, és csodák csodája, amikor a kályhacsövet vették ki a falból, a vakolat egy része leomlott, és láthatóvá vált az évszázados freskó.
„Restaurálására hatalmas, 90 ezer gulden értékű holland támogatással került sor” – mesélte Székely tiszteletes, ám, mint hozzáfűzte, a dolgok azért nem mentek olyan simán. Az akkori politikumnak ugyanis szemet szúrt a dolog, és annak rendje-módja szerint, ahogy az megszokott volt a ’70-es években, a nagyok beleütötték az orrukat Bibarcfalva életébe. 1973 májusában egy atyafi érkezett Bukarestből, leállította a restaurálási munkálatokat, mi több, kilátásba helyezte a lelkipásztornak, hogy amennyiben idegeneknek beszélni mer a falfestményről, az számára akár a palástjog elvesztésével is járhat.
„Jómagam is értem azokat az időket, amikor csak úgy tudtuk a falfestményt a hozzánk érkező vendégeknek megmutatni, hogy bevittem őket a templomba, rájuk zártam az ajtót, és közben figyeltem, van-e valaki olyan a templom körül, akitől tartani lehetne, aki esetleg elárulhat minket a hatóságoknak. Ma már szerencsére a bibarcfalvi református templom és annak freskója szabadon megtekinthető, erősítve nemzeti öntudatunkat” – zárta visszaemlékezését a lelkipásztor.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zala és Kovászna kincsei
Érték az, amit a helyiek annak tartanak
Érték az, amit a helyi közösség annak tart – ez az alapelve a Kovászna megyei Értéktár összeállításának. Háromszék Zala megyével közösen nyert pályázatot az értéktár megvalósítására, a pályázat záró konferenciáját múlt pénteken tartották a Kovászna Megyei Művelődési Központban.
– A Kovászna és Zala megye közötti kapcsolat évezredes múltra nyúlik vissza, igazi testvérkapcsolat, közös értékeink is vannak, hiszen az Őrségben a nyugati székelyek, itt, Háromszéken a keleti székelyek védték Magyarország határát – mondta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke úgy fogalmazott: itt, Kovászna megyében és Magyarországon is évtizedek óta folyik egyfajta értékmentés, viszont a hungarikum-törvénnyel megnyílt egy újfajta keretrendszer, amely végre lehetővé teszi, hogy sztenderdek, szabályok alapján, rendszerezve tudjuk nemzeti értékeinket lajstromozni.
Imreh-Marton István, a Kovászna megyei Művelődési Központ igazgatója elmondta: több síkon zajlott a korábbi években az értékmentés Kovászna megyében, például tíz éve sikerült a kúriákat feltérképezni, két éve a népi mesterségeket leltározták fel, összegyűjtötték a megyéhez kötődő történelmi személyiségek munkásságát.
A kisbaconi Bodvaj Egyesület egy taliándörögdi ifjúsági szervezettel partnerségben létrehozta a megye első települési értéktárát.
– Nyolcan utaztunk a Dunántúlra, ahol intenzív tanfolyamon ismerkedtünk a magyar értéktár-rendszerrel és a módszertannal: mit nevezünk értéknek, és hogyan kell gyűjteni. Dr. Horváth Zsolt, a Magyar Hungarikum Bizottság értéktárak kialakításáért felelős koordinátora itt mondta el az értékgyűjtés alaptételét: érték mindaz, amit a helyi közösség annak tart. Ez volt az a kedves mondat, amire azt mondtuk, hogy akkor ezt a munkát mi biztosan nem véthetjük el. Mert eszerint, ha mi a faluban azt mondjuk valamiről, hogy ez érték, akkor ezt senki más nem kérdőjelezheti meg! Innentől már csak az a kérdés, van-e bennünk elég tudás, akarat, lelkesedés, hogy ezt dokumentáljuk – vetette fel Benedek-Huszár Márta.
Volt. Eddig tizenegy települési értéket választottak ki, többek között Benedek Elek szellemi örökségét, a kenyér útja programot stb., amelyekről leírásokat, fotókat, kisfilmeket készítettek.
Szőts P. Zsuzsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ szakelőadója, a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság elnöke ismertette a www.repertorium.ro honlapot.
Kinda István néprajzkutató bemutatta a Hagyományos Székelyföldi Népi Mesterségek – revitalizálás, digitalizálás és népszerűsítés című projektet, majd A kürtőskalács passiója címmel tartott előadást Albert Zoltán, a Nemzetközi Kürtőskalács Szaktestület ügyvezetője.
Varga Erika építész az Engem is érdekel az építészet – Épített örökségünk értékeinek felismerése, felfedezése, tudatosítása gyerekekkel című programot ismertette. A rendezvény a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával valósult meg.
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székely jelképekről Skóciában
Glasgowban, Skócia legnagyobb városában tartott előadást a székely címer alakulásáról a világ minden tájáról összesereglett heraldikusoknak dr. Szekeres Attila István. A címertani munkásságáról Hargita megyében is ismert történész számol be a 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus eseményeiről és dióhéjban összefoglalja előadását.
A székely közösség címerének alakulása annak megjelenésétől addig, amíg a legnagyobb romániai nemzeti kisebbségi közösség, a magyarság autonómiaharcának jelképévé vált (angolul: The evolution of the Szekler community’s coat of arms from the origins until it became the symbol of the Romanian largest minority, the Hungarian community’s autonomy movement.)– ez a barokkos körmondat volt dr. Szekeres Attila István Sepsiszentgyörgyi heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet elnöke által a skóciai Glasgowban rendezett 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadásának címe. A jeles esemény 2016. augusztus 11-én zajlott Skócia legnagyobb városában, Glasgowban. A kongresszuson való részvételét a Communitas Alapítvány támogatta. Az előadó beszámolója szerint a Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszusokat kétévente szervezik meg, mindig máshol, főleg nyugati, gazdag címertani hagyományokkal rendelkező országokban, Glasgow előtt Oslo, Maastricht, Stuttgart, Quebec, St. Andrews, Bruge, Dublin, Besancon, Torinó, Ottawa, Luxemburg adott otthont a rendezvénynek.
Mint írja, a kongresszusokra a szakma jeles, nemzetközi szinten elismert képviselőinek előadásait sorolják be. Megjegyezte, hogy a sorba igen nehéz bekerülni, így óriási megtiszteltetés számára, hogy előadása felkeltette a szervezők érdeklődését és meghívták a rangos szakmai rendezvényre. „Valami olyan érzés, mint amikor egy sportoló kijut az olimpiára” – írta Facebook-bejegyzésében. A nemzetközi kongresszuson való részvételének célját így határozta meg az előadó: a címertani hagyományokban gazdag országok képviselőivel megismertetni a székely címertant, ugyanakkor rávilágítani az erdélyi magyarság jelen helyzetére, amikor Romániában napjainkban is üldözik a székely jelképeket.
A beszámoló szerint a mintegy másfélszáz szakember jelenlétében zajló, ötven előadást tartalmazó kongresszuson a glasgowi Trades Hall dísztermében az egyetlen magyar résztvevő a rendelkezésére bocsátott háromnegyed órában mutatta be a székely jelképek alakulását a kezdetektől napjainkig, amikor a romániai magyar közösség az őt megillető jogokért való harcban egyre gyakrabban lobogtatja az egyre nagyobb számban megjelenő székely zászlókat. Az előadás elismerést aratott a közönség körében, a szakemberek hozzászólásaikban a mai székely zászló ugyanazon hibáit kifogásolták, amit az egyesület elnöke többször hangoztatott: a székely címerben és zászlóban nem csillagnak, hanem napnak kellene lennie, ha már csillagot ábrázoltak, annak nem két sarkon kellene állnia, hanem nyolc sugarával az égtájak felé mutatnia, és azt meg semmiképpen nem értették, a hold miért került kissé alább, mint a „csúnya” (ugly) csillag. Előadás közben Szekeres Attila István elővette az általa a kongresszusra hozott, helyesnek tartott székely zászlót, és bemutatta azt. Előadásában Szekeres Attila István kifejtette, hogy a heraldikai szakirodalom régi és új székely címerről tesz említést. Az elsőt úgy határozzák meg, mint kék mezőben medvefőt, szívet és koronát átszúró kardot tartó, könyökben hajlított, jobbra fordult páncélos kart. Utóbbi sokkal egyszerűbb, kék mezőben jobbról naparc, balról növekvő holdsarló. Emez néhol megszemélyesített, máshol nem. Mint írja, a régi székely címert láthatjuk a bögözi református templom szentélyének egyik gyámkövén, a székelyderzsi unitárius templomvár szentélyének gyámkövén, a székelydályai református templom szentélyboltozatán festve és a Csíkcsobotfalván épült csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom egyik szárnyasoltárának predelláján, valamint egy 1601-es zászlóábrázoláson is. A csíkcsobotfalvi és székelydályai régi székely címerben, valamint a gyalogsági zászlón megjelenik a csillag és a holdsarló mint mellékcímerkép. Ez már átmenetet jelent a székely szimbólumok között. Hodsarlót és csillagot ábrázoló címert találunk a Göröcsfalván épült csíkrákosi plébániatemplomban és a csíkszentmihályi római katolikus templomban is. Az elsőben egy zárókövön, a másikban gyámkövön, valamint csonkított formában a Sepsiszentgyörgyi vártemplom szentélyének egyik gyámkövén (itt csupán a holdsarló mAradt meg).
Az előadó kitért arra, hogy a nap és a hold fokozatosan épült be a hivatalos címerekbe a fejedelemség korában. 1580-tól Báthori Kristóf vajdával kezdődően a fejedelmek családi címerük mellett az erdélyi rendek jelképeit is beiktatták címereikbe. Ezek megjelentek címeres pecsétjeiken, pénzérméiken. Szó esett a „székely nemzet pecsétjéről” is, amelyről Barcsay Ákos fejedelemsége idején, az 1659. május 24.–június 15. között Szászsebesen tartott országgyűlésen határoztak. A III. cikkely rendelkezik a pecsétekről: „bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerént, az erdélyi vármegyéké, a másik, a székelységé a harmadik, a szász natióé, a negyedik az Erdélyhez incorporáltatott Magyarország részéjé. (…) A pecsétek ilyenek legyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insigniájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló irása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való irása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóviz s a kettős kereszt, környűlvaló irása: Sigillum Partium Hungariae Transylvaniae annexarum. (Magyarország Erdélyhez csatolt részeinek pecsétje). Hivatalosan ekkor törvényesítették a székely rendi nemzet jelképeit: a napot és a holdsarlót – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy a három erdélyi rend bélyegzőjét együttesen használták, azokkal hitelesítettek dokumentumokat. (A Partiumé nem készült el, a törökök elfoglalták Nagyváradot.)
Az előadó kitért arra is, hogy a székely nemzet pecsétnyomóját ezüstből készítették. Belsejében barokk kartusba foglalt fektetett ellipszis – lenyomatában –, jobbról megszemélyesített, sugárzó naparc, balról szintén megszemélyesített, szintén sugárzó, növekvő holdsarló. A pecsétnyomó szélén körbefutó vésett körirat: SIGIL. NATIONIS SICULICÆ. LO ERDELIORSZAGÆ HA. A latin szöveg – SIGIL[lum] NATIONIS SICULICÆ – jelentése: a székely nemzet pecsétje. A mellette levő magyar szöveg töredékének kiegészítése a szász nemzet bélyegzőjére került. Azon a latin szöveg – SIGIL. NATIONIS SAXONICÆ – a mellé került magyar felirat a következő: ROM NEMZETBOL AL. Összeolvasva, megfejtve: HÁROM NEMZETBŐL ÁLLÓ ERDÉLYORSZÁGÉ. Ebből is látható, hogy a pecséteket együttes használatra szánták.
Szekeres Attila István kitért a szimbólumok színvilágára is. Rávilágított arra, hogy a székely nemzet címerének mázai a szokásjog alapján alakultak ki, hiszen természetes volt, hogy az égitesteket kék mezőbe helyezzék, s a nap arany-, a hold meg ezüstmázat kapott. A mázakat jó száz évvel később, 1765-ben jelenítették meg abban az adománylevélben, melyben Mária Terézia királynő nagyfejedelemségi rangra emelte Erdélyt. Az 1765. november 2-án kiállított dokumentumban a címert megfestették. A vörös keskeny pólyával vágott pajzs felső, égszínkék mezejében a csíkból növekvő, kiterjesztett szárnyú, jobbra néző fekete sast jobbról arany naparc, balról megszemélyesített ezüst holdsarló övezi, ám ekkor a holdat megfordították, s a szokástól eltérően fogyóként ábrázolták. A címer alsó, arany mezejében hét vörös bástya jelenik meg. A már ismert, 1659-ben meghatározott rendi jelképek alkotják a címert. Napos-holdas pecsétábra jelenik meg számos Székelyföldi településnek a XIX. század közepe táján vagy a XIX. és XX. század fordulóján készült bélyegzőjén, hol címerpajzsban, hol anélkül.
A napot és holdat mint székely jelképpárost tartalmazó Erdély-címert szerkesztették be az osztrák–magyar kiegyezés utáni Magyar Királyság 1874-es, 1896-os és 1915-ös címerébe. Ugyanúgy az első világháborút követően megnagyobbodott Románia 1921-ben törvényesített, Keöpeczi Sebestyén József által alkotott címerébe negyedik mezőként – emlékeztetett az előadó. Hangsúlyozta, hogy a királyságra utaló jegyektől megfosztva, 1992-ben ezt a címert fogadta el a törvényhozás Románia jelképeként. Ezáltal, közvetve bár, de Románia mai címere székely jelképeket is tartalmaz. A törvényhozás visszahelyezte a királyi koronát a sas fejére – az erről szóló 2016/146-os törvény július 19-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben – jegyezte meg.
A romániai magyar közösség autonómiaharcát zászlajára tűző Székely Nemzeti Tanács 2004. január 17-én Sepsiszentgyörgyön tartott közgyűlésén határozott saját jelképeiről: címerről, zászlóról. A címer kék pajzsban két sarkán álló nyolcágú arany csillag és növekvő ezüst holdsarló látható. A zászló aranysávval vízszintesen vágott fektetett kék téglalap, amelynek felső sávjában az árbóc felől, a heraldikai jobb oldalon egy két sarkán álló nyolcágú arany csillag és egy növekvő ezüst holdsarló látható. A címert a székely közösség címeréből ihletődve, a zászlót 17. század eleji székely hadizászlók mintájára tervezte Kónya Ádám művelődéstörténész. Ezeket a szimbólumokat a 2009. szeptember 5-én Székelyudvarhelyen tartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés Székelyföld jelképeivé nyilvánította – vázolta az előadó a székely jelképek legújabb kori történelmét, mondván, hogy a címert kevésbé, ám a zászlót gyakran használják. Mint mondta, a román hatalom üldözi a székely jelképeket, a székely zászló kitűzéséért bírságokat rónak ki az állam hivatalnokai, ezért a Székelyföldön, de egész Erdélyben is a többségében magyarlakta vidékeken egyre szaporodnak a székely zászlók, ünnepeinken, történelmi megemlékezéseinken és főleg tiltakozó megmozdulásainkon egyre gyakrabban lehet zászlóerdőt látni.
A székely zászlót az állandósult használat hitelesítette, a jelkép a romániai magyarság autonómiatörekvésének szimbólumává vált – zárta a glasgowi 32. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson tartott előadását dr. Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke.
Hargita Népe (Csíkszereda)

Román újságíró: történelem, kultúra és szellemi gyökerek nélküli a Kárpátokon túli román nép
Kultúra, történelem és szellemi gyökerek nélküli népként jellemezte a „hegyeken túli testvéreket” Ștefan Ciocan újságíró a csütörtöki Glasul Hunedoarei lapban megjelent cikkben.
Szembeötlő
Nem ismerjük saját történelmünket, a jóval és rosszal együtt, jelentéktelenebbek is vagyunk, mint ahogy azt gondolni szeretnénk. Ha nincs is amire megemlékezzünk a múltból, legalább reménnyel és büszkeséggel nézhetnénk a jövőnk elé. Le kellene vetkőzzük a kisebbségi komplexusainkat a jelentősebb történelmi hagyománnyal rendelkező nemzetekkel szemben, és a saját jövőnk mellett kellene elkötelezzük magunkat. De képtelenek vagyunk erre, mert híján vagyunk a szellemi gyökereknek. Nem lenne szégyen beismerni, hogy a román nyelv latin betűkkel való írása, az első román nyelvű iskolák alapításának ötlete a Kárpátokon túl is, pont a magyarok által „elnyomott” tartományból, azaz Erdélyből eredeztethető. Megörököltük Erdély zászlaját, melyet büszkén szoktam felvonni. Az erdélyi zászló alatt harcolt Avram Iancu, Horea, Cloșca és Crișan. Ez alatt a zászló alatt elmélkedtek az erdélyi iskola korifeusai. Tulajdonképpen ez az a zászló, amely alatt a modern román nyelv megszületett. Az írott román nyelv.
És ezek ellenére sok Kárpátokon túli román elszakadáspártinak tart, azzal vádolnak, hogy el akarom lopni tőlük Erdélyt, hogy hálátlan vagyok velük szemben, pedig ők átkeltek a Kárpátokon, hogy felszabadítsanak minket a magyarok uralma alól. De nekünk, erdélyieknek, nem áll jogunkban saját történelmünk megismerése, nem áll jogunkban saját történelmi zászlónk használata, mint ahogy hőseinket sem tisztelhetjük. Gondoljuk csak a szebeni Felek szülöttjére, Lázár Györgyre (Gheorghe Lazăr), aki az első Kárpátokon túli román nyelvű iskolákat alapította, és akinek tevékenységéért szintén nem jár köszönet a hegyeken túli „testvéreink” részéről. Legalább az erdélyi iskolára gondolhatnának, mely ápolta a latinitást és a latin betűkkel való írást, mert Erdély zászlaját már csak ezért is tisztelhetnék. De a kisebbségi komplexust, melyet egy történelem nélküli, kultúra nélküli, szellemi gyökerek nélküli nép érez az erdélyiekkel szemben, még a száz éves együttélés sem tudta kigyomlálni.
Az ő szemükben minket felszabadítottak a magyarok alól. Pedig teljesen egyértelmű, hogy Erdélyt meghódították, szellemileg pedig ez a tartomány volt az a bizonyos tojás, melyből a román kultúra és írásosság kikelt. A románság tojása, melyet a magyarok és osztrákok fészkében keltettek.
Ștefan Ciocan
(Glasul Hunedoarei)
itthon.ma//szerintunk

Városnapok Kovásznán
Gőzmozdonnyal való vonatozás a Tündérvölgyben, koncertek, vásár, különböző állandó programok és tárlatmegnyitó – ezekkel a rendezvényekkel várják az érdeklődőket a hétvégén.
A gyulai Erkel Ferenc Ifjúsági Fúvószenekar és Mazsorettcsoport előadását tekinthetik meg az érdeklődők pénteken 16 óra 30 perctől a Kovászna Városnapok nagyszínpadán. A város elöljárója 17 óra 30 perckor nyitja meg hivatalosan a városünnepet, ezt a Kovásznai Tanulók Klubja művészcsoportjainak zenés-táncos összeállítása követi.
A Kádár László Képtárban Kő, papír, olló címen képzőművészeti tárlat megnyitó lesz ugyancsak pénteken. A zenei programokat tekintve a nagyszínpadon 20 órától Dancs Annamari ad elő operett slágereket, fellép a magyarországi Bon-bon együttes, Alex Velea, illetve a helyi PinceBand zenekar.
A sportolás kap főszerepet szombat délelőtt, 9 órától tartják a harmadik Lőrincz Zsigmond-kupát, illetve a minifoci-bajnokságot. A Kőrösi Csoma Sándor középiskola tornatermében sakkversenyt szerveznek. Az Asimcov bográcsos főzőversenyét a sétatéren találhatják meg az érdeklődők. Délelőtt fellép a Recefice néptáncegyüttes, a Pitypang néptáncegyüttes, Gyöngyharmat néptáncegyüttes és a csomakőrösi néptánccsoport is a nagyszínpadon, ugyanitt délután zumba lesz.
Az aranylakodalmasokat a Városi Művelődési Ház nagytermében köszöntik fel 13 órától. Szombat este a nagyszínpadon fellép Kaly és meghívottja, lesz Puya koncert, ahogy a Bagossy Brothers Company és a Background zenekar is produkcióval készül a városnapokra.
Asztalitenisz bajnokságot tartanak vasárnap reggel 9 órától a vajnafalvi sportcsarnokban, míg öregfiúk mérkőzést is láthatnak az érdeklődők a kovásznai futballpályán. A már szokásos, Tündérvölgyben szervezett autóverseny idén sem mArad el, 13 órától szervezik. A nagyszínpadon 18 órától fellép a Retro Roll koncert, a Black Velvet, illetve a tombolahúzást követően a magyarországi Bikini együttes 21 órától.
Állandó programok: kézműves vásár, szoborpark, munkaerőbörze, civil vásár, gyermeksarok és kézműves foglalkozások, ingyenes vércukorszint és vérnyomás-mérés. Kivonatjáratot indítanak a polgármesteri hivatal és a Clermont Hotel között, illetve gőzmozdonnyal is lehet utazni a Tündérvölgybe a Clermont Hotel és a Sikló között. Az idei Kovászna Városnapokat tűzijáték, valamint Sheyla Bonnick Sounds of Boney M koncertje zárja.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Mezítláb ment elsőáldozni, 75 éve papként szolgálja Istent
Szeptember 5-én ünnepli születésnapját az 1918-ban Küküllőkeményfalván anyakönyvezett Bíró János. A ferences szerzetes, rendi nevén Antal, a Gyulafehérvári főegyházmegye legidősebb papja, akit 75 éve szentelt fel Márton Áron püspök. Az idős atya öt évvel ezelőtt szülőfalujában ígéretet tett arra, hogy ha Isten egészséget ad neki, csendben ad majd hálát 75. papi évfordulójáért. Áron püspök születésének 120. évfordulója alkalmával Csíksomlyón meghitt szentmisén vallott arról is, miért érzi egyszerre büntetésnek és áldásnak az ajándék éveket.
„Nem is mertem arra gondolni, hogy egy zsellérember gyermekéből, aki még az elsőáldozáshoz is mezítláb kényszerült járulni, belőlem pap lesz – emlékezik a kezdetekre. Antal atya harminckét éve nyugdíjas, tizennégy éve Csaba testvér mellett szolgál Szászvároson, ezzel segítve, hogy ötezer gyermeknek kenyeret, fedelet, meleget, iskoláztatást adhasson a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója.
„A hetvenedik évforduló után hivatalosan több jubileum nincs a pap életében. Két évvel ezelőtt még egy magyarországi, Gulágot járt pap érte meg ezt az évfordulót – mondta vasárnap Csíksomlyón az Antal atyánál egy évvel fiatalabb Ferencz Ervin atya. – Magunk között acélmisének nevezzük, de agyagmisének mondjuk. Hála Istenek, hogy ezt a nagy időt megérte Antal atya. Európában van-e még egy költő vagy olyan közéleti ember, aki kilencvennyolc évesen könyvek sorát írja és adja ki? Nem tudjuk, hogy miért hagyja itt a Jóisten, de még valami terve van vele.”
Miért mondana hálát?
„Elárulhatnám Antal atya titkát” – jegyezte meg mosolyogva Csaba testvér a kegytemplomban. És elmesélte: három évvel ezelőtt három helyen tört el a lába. Amikor már misézni tudott, megkérdezte öreg paptestvérét: miért mondana hálát? Nem hall, nem lát, nem tud járni. De elmondta a Te Deumot. És elmesélte Csaba testvérnek: karácsonykor nézte a kis Jézus képét. Aztán egyszer csak elkezdett beszélni hozzá: „Tóni, én kétezer éve megbíztam bennetek. Nem tudtam beszélni, járni, mégis bíztam bennetek. Rátok bíztam magamat. Te bízol-e bennem?” Az idős szerzetes sírni kezdett, és újra elmondta a Te Deumot.
„Antal atya nem tud írni, nem mozdulnak az ujjai. A Márton Áron-emlékévre kiadott, Íme az ember című könyvét lediktálta – emlékeztetett Csaba testvér.
„A sok házkutatás, a meghurcoltatás, a fogház, az iskolák államosítása, a szerzetesrendek feloszlatása, a hét évre szóló deportálás, kiutasításom Erdélyből úgy elvette a munkakedvemet, hogy könyvet, tollat alig vettem a kezembe, még a prédikációim vázlatait is elégettem, nehogy meghurcoljanak emiatt is” – összegezte egy korábbi életszakaszát az öt évvel ezelőtt kiadott könyvében Antal atya.
2016. augusztus 28-án a szentmise részvevőitől kérte: „Adjatok nekem tanácsot (…) Nem tudom eldönteni, büntetés-e vagy jutalom a rubinmisét követő öt év. Büntetés, mert ezalatt csak szenvedtem és a kórházat jártam, mégis az elmúlt öt év a leghatékonyabb, a legboldogabb volt az életemben: öt év alatt hét könyvet írtam…” Majd elszavalta a Márton Áron-centenáriumra, azaz húsz évvel ezelőtt írt versét, a Szemben az árral – Áron püspök öröksége címűt, melynek záró sorait ő maga szentelésében is megfogadta főpásztorának: „árral szemben mindenáron”.
Hetvenöt év Istennek
„Bíró Jánost, Antal atyát, 1941 szeptemberében szentelte fel szerzetes pappá Márton Áron püspök Gyulafehérváron – utalt az évfordulóra Böjte Csaba. – Az életének 99. évébe lépő atya Istennek tett ígéretét a nehéz történelmi körülmények közepette is hűségesen megtartotta. Most hálatelt szívvel Csíksomlyón, Mária lábánál mond köszönetet Teremtőjének, amiért őt kiválasztotta és meghívta a szolgálatára.” Csaba testvér úgy érzi, mindannyian megtanulhatjuk a jubiláns „öreg pátriárkától”, miként lehet a gondok, bajok közt vidám ferences jókedvvel a szeretet útján járni. Erre egy következő alkalom szeptember 24-én délután öt órától adódik Szászvároson. „A Szent Erzsébet-plébániatemplomba is szeretettel várjuk a kitartást, hűséget, újrakezdést, Isten- és emberszeretetet hiteles forrásból tanulni akaró testvéreinket Antal atya jubileumi szentmiséjére. Kérve Istent, hogy adjon papi hivatásokat, lehanyatló kezéből legyen, aki átvegye a Szentírást, kelyhet, a szenteltvizet” – mondta könnyeivel küszködve Csaba testvér.
Antal atya máig hallja a szentelése előtt feltett Márton Áron-i kérdés: „Fiam, tudod-e, mire vállalkoztál?”. Élete erre a válasz: a 75 év szolgálati papság. Isten szolgája Márton Árontól tanulta: „Mindannyian adósai vagyunk annak a népnek, amely kiizzadt magából, s ha az idők úgy hozzák, meg kell hoznunk érte bármilyen áldozatot (…) Magyarázattal tartozom honfitársaimnak, hogy szinte fél évszázadig miért szakadt meg a kapcsolatom a szülőfölddel. Két vádat emeltek ellenem: kápolnaépítés és a magyar himnusz eléneklése – írja vallomásában. – Ezzel rám fogták, hogy a szocializmus ádáz ellensége vagyok, és ennek következtében kitiltottak Erdélyből. (…) De a lelkem mindig Erdély fölött lebegett.”
Közel száz év
Bíró János Antal Küküllőkeményfalván született 1918. szeptember 5-én. Az erdélyi Szent Ferenc-rend jóvoltából három diplomát szerzett: tanító, tanár, pap. 1945–49 között a Székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium tanára volt. Az iskola államosítása után Áron püspök megtiltotta, hogy katolikus pap marxista szellemű iskolában tanítson. Erre jött a szerzetesrendek feloszlatása. 1951. augusztus 20-án éjszaka Erdély huszonkét kolostorából összezsúfoltak százhúsz barátot a máriAradnai kolostorba, majd kilenc hónap után negyven-negyven fős létszámmal szétosztották őket Dés, Körösbánya és Esztelnek kolostoraiba. Bíró János Antalt hat és fél évi deportálás után kiutasították Erdélyből, negyvenhét évig szolgálta a Temesvári Egyházmegyét. 2003-ban a szászvárosi Szent Erzsébet Otthonban telepedett le, és templomi teendőket végez. Látva Csaba testvér áldozatos munkáját Antal atya létrehozta a Szent Antal Alapot, hogy a nincstelenség ne akadályozza a fiatalokat tanulmányaik folytatásában.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro

Tomboló nacionálkommunizmus
Újabb szörnyszülöttel gazdagodott a romániai politikai spektrum: Bogdan Diaconu soviniszta, szélsőségesen magyarellenes pártja önálló frakciót hozhat létre a parlamentben, miután több képviselő igazolt át hozzájuk, főként a szociáldemokratáktól, de Traian Băsescu alakulatából is (amely a maga során nemrég kebelezte be Gabriel Oprea vezér nélkül mAradt csapatát).
Az efféle, választói legitimitás nélküli, mesterségesen létrehozott képződmények tündöklése és bukása nem új jelenség mifelénk, miként az sem, hogy gyakorta ezek a zsebpártok lesznek a mérleg nyelve, ők döntik el, hogy a jobb- vagy a baloldal alakíthat-e kormányt. Ilyen volt Dan Voiculescu korrupció miatt elítélt szekus besúgó számos névváltoztatáson átesett alakulata, amely rendszerint a szocialisták nyakán, a mogul médiabirodalmának támogatásával jutott be a törvényhozásba, de amely, ha érdekei úgy kívánták, a jobboldallal is kész volt szövetkezni.
Nem kevésbé gennyes képződmény volt a semmiből előbukkant tábornok, Gabriel Oprea sebtében életre hívott pártja, amellyel megbuktatták az Ungureanu-kormányt, s amely előbb szintén a szocialisták szövetségesi táborában landolt, de már elnöke csillagfosztása előtt előkészítette a menekülő útvonalat a liberálisok irányába, hogy aztán végül az exállamfő, Traian Băsescu Népi Mozgalmában szívódjon fel.
S bár jót egyik említett alakulatról sem mondhatunk – mindkettő burkoltan vagy nyíltan nacionalista, magyarellenes volt, s mindkettő nyílt vagy burkolt titkosszolgálati gyökerekkel, kapcsolatokkal rendelkezett –, ennyire szalonképtelen, ennyire avítt, ócska sovinizmust képviselő, ennyire nyílt magyarellenes szólamokat hangoztató pártocska, mint a Bogdan Diaconué, minden bizonnyal régóta nem tevékenykedett a Bukaresti parlamentben. Elszigetelésére sok esély nincs: az új szörnyszülöttet Románia legnépszerűbb politikusa, Victor Ponta korrupcióért vizsgált, bizonyítottan plagizáló exminiszterelnök is támogatja – egyelőre még kintről, tehát mAradva a szociáldemokraták táborában –, ráadásul a megfelelő médiaháttér is biztosított, miután Sebastian Ghiţă üzletember (?), médiamogul (?), a Realitatea csatorna tulajdonosa is belépett a pártba.
Bogdan Diaconu színre lépésével az elmúlt 26 év alatt amúgy sosem szunnyadó nacionálkommunizmus szelleme újult erőkkel tombolhat a parlamenti választásokra készülő Romániában. Az már szinte mindegy is, hogy milyen eredményt ér majd el, az elmúlt évek tapasztalata alapján bizton állíthatjuk: a nacionalista eszméket hirdető, volt, jelenlegi vagy éppen leendő szekusokat tömörítő csapat mindenképpen ott lesz maajd a parlamentben – ha nem önállóan, hát nevet vagy szövetségest váltva, esetleg a többi alakulatba elvegyülve. Mert a nacionálkommunizmus szelleme Romániában sem el nem vész, sem át nem alakul. Örök.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sárkánydomb és Trikolór? (Átkeresztelnék A Szabadság teret)
Átiratban fordult a Kovászna megyei prefektúra Sepsiszentgyörgy önkormányzatához, melyben több román egyesület felkérésére a városháza álláspontját kérik arról az elképzelésről, hogy a Szabadság térnek a kormányhivatal előtti részét nevezzék át Trikolórnak. Antal Árpád polgármester tegnap a városi képviselő-testület elé terjesztette a felvetést, ám pár visszafogott véleménynyilvánítást követően a többség elutasította a javaslatot.
A prefektúra átirata nem szerepelt a rendkívüli testületi ülés napirendjén, Antal Árpád a végső felvetések között ismertette. Elmondása szerint az önkormányzatnak válaszolnia kell a kormányhivatal megkeresésére, de nem szándékozott egyedül dönteni ebben az ügyben, a testület álláspontjára is kíváncsi. Az átirat szerint több egyesület (egyebek mellett a nyugalmazott katonatisztek, a háborús veteránok, valamint a Mária királynéról elnevezett felekezet) azzal a javaslattal kereste meg a prefektúrát, hogy a Szabadság tér említett részét (amely a Sárkánydombot is magába foglalná) nevezzék át Trikolórnak. Antal Árpád rámutatott: szerinte a Szabadság térnek továbbra is ugyanazt a nevet kellene viselnie.
A polgármesteri ismertetőt követően Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője kifejtette: az elmúlt években már több rendben módosítottak utcaneveket Sepsiszentgyörgyön, kisebb-nagyobb viták, perek is követték ezeket a döntéseket, volt, hogy a tanács ellenállása, volt, hogy a prefektusé bizonyult akadálynak, ez egy hosszú folyamat általában, egy meghatározott eljárás szerint. Tekintve, hogy egy kérésről van szó, az egyesületek javaslatának is ugyanazt az utat kell követnie, mint eddig minden névadásnak, semmiképp nem egyénileg kellene dönteni ebben a kérdésben. A kezdeményezők, amennyiben ragaszkodnak elképzelésükhöz, tegyék meg a szükséges lépést egy javaslat formájában – magyarázta. A néppárti politikus hozzátette: a névvel magával nincs gond – akár valamely részét Sepsiszentgyörgynek el is lehetne így nevezni –, hiszen a kérésben nem szerepel, hogy mely nemzet trikolórjáról van szó, mind a magyar, mind a román népre érvényes, hogy a zászló három szín szerinti tagolású, de „ne a szabadság megkurtítása legyen az ára”. Bálint József felvetésére Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt testületi tagja egy mondatban válaszolt: ha elfogadnák a névváltoztatást, megsértődne a sárkány.
Az RMDSZ-frakció részéről József Álmos, valamint Miklós Zoltán szólalt fel. Előbbi rámutatott: nem tartja elfogadhatónak a felvetést, a tér neve hagyományosan Szabadság, a 19. századi kialakulásától kezdődően. A megnevezésnek ráadásul nincs sem etnikai, nemzeti vonzata, ezért feleslegesnek tartja megváltoztatni. József Álmos emlékeztetett: bármely módosítás egyébként a névadó bizottság hatáskörébe tartozik. Miklós Zoltán keményebb hangot ütött meg, kifejtve: a kormányhivatal előtti kis tér problémáját nem egy átkeresztelés oldja meg, inkább a prefektúra által elgáncsolt városrendezési terv kérdését kellene rendezni. Úgy tűnik, a prefektúrának állandó jelleggel szüksége van forró témákra a tér kapcsán, ahelyett, hogy érdembeli megoldást találna a problémára. A testület három igen szavazattal, 14 nem ellenében utasította el a prefektúra átiratában felvetett elképzelést. A névváltoztatást csak a román pártok három képviselője támogatta.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Budapest támogatja a nemzetiségek erősítését
A magyar kormány a jövőben is fenntartja nemzetiségi és egyházpolitikáját annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő nemzetiségeket – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Békés megyei Battonyán.
Soltész Miklós az új tantermekkel bővült battonyai Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda avatóünnepségén elmondta: az elmúlt hat évben a kormány folyamatosan emelte a nemzetiségeknek nyújtott támogatásokat annak érdekében, hogy erősítse a Magyarországon élő tizenhárom nemzetiséget. A Magyarországon élő nemzetiségek erősítik az országot, ahogyan a más országokban élő magyarság is pozitív hatással van az anyaországra – fogalmazott. Az államtitkár szerint hat éve még nem gondolták, hogy Európát olyan veszedelmek fenyegetik majd, amilyeneket most látni, és a közép-európai nemzetek még inkább egymásra lesznek szorulva. Épp ezért szerinte tisztázni kell a régi sérelmeket, és az együttműködést a barátság jegyében kell folytatni. Soltész Miklós elmondta, a kormány kétmillió forinttal fogja támogatni a battonyai tájház megvásárlását, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumnak – Magyarország egyetlen román nemzetiségi kétnyelvű középiskolájának – pedig hamarosan 35 millió forintos támogatást adnak át. Felidézte: 2010-ben még csak tíz oktatási intézményt tartottak fenn nemzetiségi önkormányzatok, a mostani tanévre pedig már hetven fölé nőtt ez a szám, ami véleménye szerint jelzi a támogatások megfelelő hasznosulását is. Mindenképpen szükség van a helyi és a nemzetiségi önkormányzatok összefogására, és ehhez az állam minden támogatást megad – húzta alá Soltész Miklós.
Kreszta Traján, a magyarországi románok parlamenti szószólója óriási előrelépésnek nevezte a szószólói rendszer bevezetését, amely révén a Magyarországon élő nemzetiségek részt vehetnek az Országgyűlés munkájában. Örömét fejezte ki, hogy az iskolákban emelkedik a tanulók létszáma. Példaként jegyezte meg, hogy a gyulai intézményben az átvételekor 320-an tanultak, most pedig már 420-nál is többen. Néhány helyen már el is kell utasítani jelentkezőket hely hiányában – mondta. Az Országos Román Önkormányzat fenntartásában lévő battonyai iskolát 150 millió forintos költségvetési támogatásból bővítették, mivel egyre több gyerek jelentkezik oda. A 140 diákot oktató iskolát 2008-ban adták át, akkor azonban csak az épület felét, a földszintet használhatták oktatási célokra. Az emeleten most alakították ki a tantermeket. Magyarországon a románoké az egyik legnépesebb nemzetiség. Román nemzetiségi oktatás 14 településen, több mint 1700 gyermek részvételével zajlik.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szeptember 12-én kezdődik az új tanév
Lemondások és kinevezések
Szeptember 12-én kezdődik a tanév – erősítette meg a hírt Somesan Stefan főtanfelügyelő az igazgatókkal tartott keddi megbeszélésen. A megyénkben működő több mint 600 tanintézménybe 88.636 óvodás, alsó és felső tagozatos diákot várnak. Az előkészítő osztályt 4912 kisiskolás kezdi el, 3033-an a román, 1744-en a magyar, 94-en a német, 22-en a roma tagozaton és 19-en a sajátos nevelési igényű diákokat befogadó iskolában.
Az első napokban a tanév előkészítése zajlik. Feldolgozzák a diákok jogait és kötelességeit tartalmazó, újonnan elfogadott szabályzatot a diákoknak és a szülőknek, az iskolaorvosi rendelők szakszemélyzete elvégzi a tanulók egészségügyi ellenőrzését, találkozót szerveznek a rendőrség képviselőjével, véglegesítik az iskolatanácsok összetételét, amelyben polgármesterek, alpolgármesterek nem vehetnek részt.
A prefektúrán bemutatott jelentés szerint a megyénkben működő tanintézmények többsége valamennyi követelményt teljesítve rendelkezik működési engedéllyel, igaz, 68 csak ideiglenessel, de a talált hiányosságok rendezését ígérik. Négy tanintézmény nem kapta meg a közegészségügyi hatóság jóváhagyását, így például a lőrincfalvi óvoda és iskola, amelyek a református egyháznak visszaszolgáltatott épületben működnek, a Segesvár melletti Rora alsó tagozatos iskolája, valamint a héturi óvoda, amelyekben nincsen ivóvíz és mellékhelyiség az épületben. Marosvásárhelyen a Művészeti Líceum és a Bolyai Farkas középiskola épületével kapcsolatosan fogalmaztak meg kifogásokat a közegészségügyi szakemberek, a vidéki iskolák közül Mezőbándon, Nagysármáson, Szászrégenben, Segesváron, Nyárád-gálfalván, Mezőzáhon, Beresztelkén, Sámsondon, Ákosfalván, Bonyhán, Balavásáron stb. a központi iskolához tartozó kisebb települések iskoláiban, óvodáiban jeleztek hiányosságokat az ellenőrzések során.
A pedagógusokkal való ellátottság még nem teljes. Bár a 169 tituláris, tehát hosszabb távra szóló állás betöltésére szervezett versenyvizsgán több mint 600-an vettek részt, a meghirdetett állásoknak csak a 46 százalékát foglalták el, a többit az ötösön fölüli átlagot elért helyettesítőkkel és a hétfőn sorra kerülő újabb tesztvizsgára jelentkező képzett és szakképzetlen helyettesítőkkel töltik be. Hiányszakmának számít a német óvodapedagógus és tanító, a magyar, kémia, fizika, hangszeres zene szakos tanár, a legtöbben pedig a történelem, földrajz, román és magyar óvodapedagógusi, tanítói, román, angol és sporttanári állásokra jelentkeztek.
Az önálló jogi státussal rendelkező tanintézmények élére augusztusban 168 igazgatót és 101 aligazgatót neveztek ki ideiglenesen. A keddi gyűlésen a főtanfelügyelő bejelentette, hogy tíz iskolaigazgató le kell mondjon vezető tisztségéről, mert nincsen meg a felsőfokú végzettsége, öt igazgatót pedig nyugdíjaztak. Somesan Stefan azt is bejelentette, hogy az Egyesülés Főgimnázium két igazgatónője, Andreea Naznean és Maria Motoroga, akik a tanév végén nagy vihart kavartak, arra hivatkozva, hogy az épület tulajdonosa, a Katolikus Státus kiszorítja őket az iskolából, s ezért a főtenfelügyelőt tették felelőssé, beadta a lemondását. Az igazgatói székbe Aurora Stanescu román szakos tanárt nevezték ki, ő jelöli ki az aligazgatót, akivel együtt akar dolgozni.
Kérdésünkre dr. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium vezetője elmondta, hogy reményei szerint meg tudnak egyezni a tantermeket illetően.
Lemondott a tanfelügyelőség mellett működő megyei oktatási erőforrás és tanácsadói központ igazgatója, akinek a helyébe Porkoláb Annamáriát nevezték ki.
A további igazgatói állások betöltésére október 12-én tartják a versenyvizsgát, amelyen azok a pedagógusok vehetnek részt, akik minden feltételnek eleget tesznek – hangzott el többek között a keddi megbeszélésen.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Hazacsábítanák, ösztönöznék a kivándoroltakat
Ötvenezer eurós támogatást kapnának saját vállalkozás indításához a külföldről hazatérő román állampolgárok egy kormányprogram-tervezet szerint, amelyet szeptember első felében bocsátanak közvitára – nyilatkozta Claudiu Vrînceanu, a gazdasági minisztérium államtitkára az Agerpres hírügynökségnek.
A projektet az európai uniós alapokért felelős tárca bonyolítaná le, amely 30 millió eurós költségvetésből gazdálkodna, a finanszírozást pedig EU-s alapokból biztosítanák. A személyenként maximálisan 50 ezer eurós támogatásnak a beruházás költségének 90 százalékát kell fedeznie. Vrînceanu kifejtette: már február óta dolgoznak egy olyan programon, amely azokat a vállalkozókat csábítaná vissza az országba, akik külföldön már tapasztalatot szereztek az üzletvezetés terén.
Az államtitkár elmondása szerint a finanszírozásra sikeresen pályázók számára tanácsadást nyújtanak, és szakmai felkészítőket is fognak tartani. „Fontosnak tartjuk, hogy a pénz mellett tréningekkel is segítsük a vállalkozókat. Elengedhetetlen ugyanakkor, hogy átláthatóan, tisztességesen, őszintén tájékoztassuk az érintetteket a leendő programról, azt vettük ugyanis észre, hogy a külföldre emigrált állampolgárok állami hatóságokba vetett bizalma megrendül. Úgy gondolják, hogy az állam inkább elvenni akar, mint adni” – fogalmazott Claudiu Vrînceanu.
Az államtitkár úgy véli: a hazatérőknek olyan jellegű vállalkozást kellene indítaniuk, amilyen szektorban külföldön dolgoztak. Így például öregotthont kellene nyitnia annak, aki idős emberek gondozásával foglalkozott, az építkezéseknél tevékenykedő polgároknak pedig építőipari cég indításában kellene gondolkodniuk. Vrînceanu hozzátette: támogatásban részesülhetnek azok is, akik tanulmányaikat külföldön végezték, nemcsak azok, akik munkát vállaltak más országban. A pályázati kritériumokat a közvita során beérkező javaslatok alapján dolgozzák ki. A gazdasági minisztérium államtitkára arra is kitért: országos szinten számos olyan program létezik, amelynek keretében európai uniós forrásokból biztosítanak támogatást leendő vállalkozóknak, de ezek létezéséről szerinte kevesen tudnak.
Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

A román sovinizmus feltámadása
Kezdetként szögezzük le: a cím némileg pontatlan, a román sovinizmus ugyanis sohasem halt meg.
Bár az utóbbi néhány évben, a Nagy-Románia Párt parlamentből való kiesését követően valóban nem volt olyan fősodratú képviselője, amely a román nemzeti önazonosság abszolutizálására és az országban élő nem román közösségek – elsősorban a magyarok – elleni uszításra építette volna saját identitását, a nem kevés, szélsőjobb retorikára fogékony szavazó megszólítása érdekében – és egyéb, értelmes politikai és gazdasági program híján – mindegyik párt retorikájában és cselekedeteiben megnyilvánul. A Bogdan Diaconu volt szociáldemokrata képviselő alapította Egyesült Románia Párt (PRU) azonban ismét felvállaltan erre építi politikáját, megpróbálva egy akolba gyűjteni a soviniszta szólamokkal elkábítható szavazókat.
Bár egy ideig úgy tűnt, a PRU nem lesz több a parlamenti küszöb alatt senyvedő, nagyokat mondó bohócpártnál, az utóbbi hetek fejleményei alapján nem kizárható, hogy mégis parlamenti erővé válik. A Szociáldemokrata Párt (PSD) öt volt vagy jelenlegi honatyája is közölte: belépett a pártba, és az is fölmerült, hogy Victor Ponta volt PSD-s kormányfő is a párt tagja, sőt elnöke lehet. Utóbbi kapcsán most az is kiderült, hogy ő maga is bábáskodott a szélsőséges alakulat megszületése fölött, potenciális szövetségest látva a PRU-ban.
Ami, ha valóban igaz, ismét csak megerősíti, hogy Ponta a rendszerváltás utáni időszak egyik leggátlástalanabb és legkártékonyabb politikusa, aki merő, hideg számításból – mivel másképp nemigen valósulhatott volna meg az RMDSZ-szel megkötendő koalíció – inkább új párt létrehozásában segédkezett a magyarokkal kötendő szövetséget ellenző Diaconunak, hogy az gyűjtse össze a PSD számára már túl kényelmetlen, de potenciális szövetségesnek még felhasználható politikusokat, illetve azok szavazóit.
A PRU számára nem is annyira a korrupció gyanúja miatt vizsgált, levitézlett ex PSD-s képviselők jelentik a legfőbb nyereséget, hanem az egyikük, Sebastian Ghiţă üzletember által birtokolt bulvárhírcsatorna, a România TV, amely révén a decemberi parlamenti választások előtti időszakban immár országos szórásban terjeszthetik az uszító propagandát és a hagymázas mélyromán ostobaságokat. Bár van olyan román publicista, aki szerint a PRU valójában a „háttérszervek” (értsd: a titkosszolgálatok) csinálmánya, mi ebben nem foglalnánk állást – mAradjunk annyiban, hogy ebben az országban már semmin sem csodálkoznánk.
Ami tény: ismert politikusok elcsábításával és viszonylag befolyásos, országos médiaháttérrel egy csapásra olyan erővé válhat, amely parlamenti pártként nem csupán a közvéleményt mérgezheti szélsőséges üzeneteivel, hanem a nagypolitikára is befolyással lehet. A közvélemény már csak azért is vevő lehet a nemzetieskedő szólamokra, mert a hivatalos állami szervek is csak fokozták a fogékonyságát – például azzal, amikor Klaus Johannis államfő a PSD magyarellenes felhangokkal tűzdelt, hazug érvei alapján visszavonta Tőkés László állami kitüntetését, vagy amikor a román első világháborús hadba lépés századik évfordulóján, Ausztria–Magyarország hátba támadására emlékezve szánalmas színjáték keretében a hadsereg néhány egysége állami rendezvény keretében jelképesen ismét átlépte a Kárpátokat. (Azt persze már nem idézték fel, hogy alig néhány héten belül az osztrák–magyar és a német haderő közösen Bukarestig kergette vissza a román „vitézeket”, megalázó különbékét kényszerítve a Román Királyságra).
Mindezeken túlmenően a PRU azért is veszélyes, mert megerősödése, illetve a médiában való fokozottabb jelenléte esetén a többi párt úgy érezheti: a szavazóbázisa primitív, nemzetieskedő szólamokra fogékony része megtartása érdekében föl kell vennie vele a versenyt a soviniszta retorika és kezdeményezések terén. Eddigi magatartásuk alapján ettől egyikük sem fog különösebben viszolyogni.
Balogh Levente |
Krónika (Kolozsvár)

Dolgokról, melyekről sokat fogunk hallani
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is részt vett szerda este a filharmóniában az RMDSZ megyei szervezetének rendkívüli tisztújító közgyűlésén. Ezt megelőzően a Russmedia szerkesztőségébe látogatott, ahol exkluzív interjút adott.
– Friss hír, hogy december 11-én lesznek a parlamenti választások. Hogyan kommentálja ezt?
– Igazából a december 11-e a szinte egyedüli olyan nap, amikor az alkotmányos, illetve a törvényes előírásokat is betartva, meg lehet szervezni az idei parlamenti választást. Mi, amikor a július eleji SZKT-gyűlést megtartottuk, akkor már a december 11-gyel számoltunk, és amikor a jelöltállítás időrendjét rögzítettük, akkor is ebben gondolkodtunk. Nem ért tehát minket meglepetésként ez a bejelentés. Én a múlt héten beszéltem utoljára erről a kérdésről a miniszterelnökkel. Azt mondtam neki: december 11-ét támogatjuk, ugyanis az az igazság, hogy november 30. és december 18. között lehetett volna választásokat szervezni, és utóbbi az utolsó nap, amikor az alkotmány értelmében ez lehetséges. Így is nagyon kitolódik karácsony fele, tehát véleményem szerint a 11-e a legjobb dátum. Mi erre készülünk, és azt gondolom, hogy előbb-utóbb Romániában rendeződnie kell ezen problémának, hogy ne tolódjon mindig kijjebb. Egy adott pillanatban oda jutunk, hogy karácsony este kell szavaznunk… Rendezni kell ezt valamilyen módon, például alkotmánymódosítással.
– Melyek lesznek a prioritásai az RMDSZ-nek a most kezdődő őszi parlamenti ülésszakban?
– A prioritásokról azért nehéz nyilatkoznom, mert szeptember 1-jén kezdődik az őszi parlamenti ülésszak és a frakciókkal kell előbb ezekről beszélni. Egy dolgot azért látni kell: ennek a parlamentnek az utolsó, csonka ülésszakáról van szó. Ez tetszik, nem tetszik, de azt eredményezi, hogy arról is őszintén beszélnünk kell: érdemben valószínűleg csak szeptemberben zajlik majd törvényhozói munka, azt követően azonban már nem. Kezdődik ugyanis a kampányidőszak. Aki nincs befutóhelyen, azért nem fog bejárni, aki pedig igen, az amiatt, mert kampányol. Nagy dolgokra nem számítunk tehát. A kisebbségi törvénytervezetet napirendre szeretnénk tűzni. Nem azért, mert netalán úgy gondolnánk, hogy ezt el is tudjuk fogadtatni, hanem azért, mert ennek egy nagyon pragmatikus megközelítése is van. Ugyanis ha napirendre tudjuk tűzni, és onnan visszaküldik a bizottságba, akkor a következő törvényhozási ciklusban, ami 2016. december 11. után kezdődik, ismét a parlament, a képviselőház portfoliójának a napirendjén mArad. Az a szabály, hogy a négyéves időszak alatt legalább egyszer a parlamentnek a napirendi pontjai közt kell szerepeljen, ahhoz, hogy tovább lehessen vinni. Ha ez nem történik meg, akkor elölről kell kezdeni mindent. Ez egy taktikai szempont, mert mi nem mondtunk le a kulturális autonómiáról. Jó lenne, ha ezt a taktikai lépést meg tudnánk tenni, és így a következő törvényhozási ciklusra átvihető lehetne a tervezet. Vannak még olyan apróságok, melyeket sorolhatnék. A mezőgazdaságot érintve például, a sürgősségi kormányrendelet-módosításkor nekünk nagyon fontos, hogy úgy tudjunk változtatni, hogy a közbirtokosságok és különböző egyesületi formák a jövő évtől a területalapú támogatást megkaphassák, mert most ugye, a jelen pillanatban elég konfúz a helyzet, nem világos a törvénykezés. Ezenkívül vannak még olyan kezdeményezéseink, amelyek akár át is mehetnének a parlamenten, ha szeptemberben lehetséges lesz a munka, de ezt a frakciókkal közösen kell eldöntenünk.
Támogatások
– Valahol azt nyilatkozta nemrég: a racionális érvek mellett érzelmi hozzáadott értékre is szükség van egy választás megnyeréséhez. Hogy érti ezt?
– Választásokat sokféleképpen lehet nyerni, de általában politikai csatát érzelem nélkül nem. Ha a választók valamilyen szempont alapján érzelmileg nem azonosulnak azokkal, akiket megválasztanak, akkor nagyon nehéz a mozgósítás. Az azonosulás többféleképpen valósulhat meg. Nagyon sokszor racionális érvekkel is meggyőzhetőek az emberek, de nagyon sokszor szükséges az is, hogy az érzelmekre lehessen hatni. Ráadásul az is kérdéses, hogy kikre, milyen módon lehet érzelmileg hatni. Mi nyitni fogunk a kampányban az üzeneteik, a programunk révén mindenképpen olyan társadalmi kategóriák irányába, amelyek az elmúlt időben kevesebbet beszéltünk, de foglalkoztatott és foglalkoztat bennünket. Azt hiszem, hogy az egyik nagy kihívása lesz a következő időszaknak, hogy azokkal, akik szegénységben élnek- és sajnos sokan vannak ilyenek- tud-e valamit kezdeni ez az ország. A minimálbérnek az emelését fogjuk javasolni az elkövetkezendő négy esztendőben úgy, hogy 1200 lejről 2000 lejre emelkedjen, és most csak egy példát említettem. A szociális ellátórendszeren is változtatni kell, mert a mostani nem hatékony. A fiataloknak, és nem csupán számukra, indítanánk egy olyan programot, amennyiben erre lehetőségünk nyílik, ami a különböző startupoknak a támogatását jelentené. Tehát legyen egy kormányzati alap, és ebből a különböző startapok, és minden területre, nem csak az IT-re vagy a zöldenergiára gondolok, ahol erre szükség van, a mezőgazdaságtól a vegyiparig, támogatást igényelhetnének öt és tíz éves futamidővel, mely az összeg nagyságrendjétől függne. Ez tulajdonképpen a mi elképzelésünkben azt jelentené, hogy öt vagy tíz év után a beruházó visszaadja az államnak kamatmentesen azt az összeget, amit kapott, így folyamatosan lenne egy forgótőke ebben az alapban. Az alapot folyamatosan életbe lehetne tartani, csak az inflációra kéne tekintettel lenni. Öt vagy tíz év alatt egy-egy vállalkozásnak lehetősége lenne, hogy felnőjön, hogy bizonyítson. Munkahelyekre van szükség, a fiatalok azt kérik, hogy a munkahelyteremtésben, a vállalkozások elindításában kapjanak segítséget, és bebizonyosodott, hogy az ilyen típusú támogatások mindenféleképpen fontosak.
Centenárium
– És mi az, amiről még sokat fogunk beszélni, hallani?
– Sokat fogunk beszélni az elkövetkezendő időszakban akarva-akaratlanul egy centenáriumról, hiszen Románia 2018-ban meg fogja ünnepelni a százéves évfordulóját az egyesülésnek. A kérdés az, hogy száz év után hol vagyunk mi, erdélyi, romániai magyarok ebben az országban. Hol voltunk, és hol leszünk? Milyen perspektíváink vannak, mit gondolunk magunkról? Mit gondol a román állam rólunk, és hogyan viszonyul hozzánk? A 2018-as esztendőben, a százéves évfordulón az 1918-ban tett ígéretekből mi vált be, és mi nem? A román államnak ugyanis teljesítenie kell azokat az ígéreteket a kisebbségek irányába, melyekre a kisebbségek várnak. Azt hiszem, hogy ez az évforduló az az érzelmi plusz is lehet, mellyel megmutathatjuk magunkat a választásokkor. Ez egy lehetőség, mert azok, akik elmennek szavazni, azt is jelzik, hogy ők léteznek, itt vannak.
– A mozgósításban azért az RMDSZ sem jeleskedik…
– Sajnos egy össztársadalmi jelentség a fásultság, a politikától való elfordulás, tehát ez nem csak a magyarokra igaz. Alacsonyabb részvételné gyakorlatilag ugyanazokat a számokat hoztuk, nyilván plusz-mínusz. Visszanyertük Szatmárt, elveszítettük Udvarhelyt, két megyei önkormányzati vezetőnk helyett lett öt. Ilyen szempontból változó a helyzet, a társadalom együtt mozog, románok, magyarok. Nagyon nehezen lehet ezt egyik napról a másikra megoldani. Öntudatos polgárokat kell nevelni, akik részt akarnak venni a közéletben, ha máskor nem, akkor a választásokon, és olyan jelölteket kell találni, akikre felnéznek, akikben megbíznak, akik a közjóért dolgoznak, és akik alázattal a közösség ügyeit intézik. Ma egy általános kiábrándultság tapasztalható a politikából, de ha az elmúlt négy vagy nyolc esztendőt nézzük, akkor gondolom, hogy ez megmagyarázható, érthető. Biztos, hogy kell néhány év ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen. Ha viszont jók a jelöltek, és később bizonyítanak, akkor azt gondolom, hogy vissza lehet állítani a bizalmat. Egy parlamentáris demokráciában az alapvető kérdés a bizalom, akarunk-e valami mást, és ha igen, akkor az mi? Ha erről lemondunk, akkor az nagy baj, és egy kisebbség esetében még nagyobb, mert minél kevesebb a szabadság, a demokrácia, annál több a megszorítás. Az embereknek érezniük kell, hogy az ő problémáikra akarnak választ adni a politikusok, és ezért vállalnak közéleti szerepet. Kétségkívül ezek racionális érvek a mozgósításra, de emellett nekünk természetesen az etnikai ügyeket is vállalniunk kell, mert manapság nem elég azt mondanunk, hogy magyar vagyok ahhoz, hogy rád szavazzanak az emberek.
– Miért tartotta fontosnak azt, hogy jelen legyen az RMDSZ küldöttgyűlésén. Mi a véleménye Cseke Attiláról?
– Ha egy nagy megyei szervezetben tisztújítás zajlik, akkor azt gondolom, hogy ez egy fontos esemény, és ha tehetem, akkor ott vagyok, elmegyek. Bihar megyébe is szívesen jövök. Itt a változás készülődött, érlelődött, és végül megtörtént, Cseke Attila személyében pedig kap egy új elnököt a megyei szervezet, mely változás adhat egy másfajta dinamikát. Megköszönöm Kiss Sándornak az elmúlt sok esztendőt, mert ezzel egymásnak is tartozunk. A Bihar megyei szervezet az ő és a Szabó Ödön idejében nőtt fel oda, ahol most van. Innen kell Attilának továbbvinnie a szervezetet, és bebizonyítania azt, hogy ezt a szinten tartani vagy überelni tudja. Cseke Attila alkalmas erre, és ebben segíteni szeretnék Bihar megyének, és nyilván neki is.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Ima a családért
Mozgalom nemzetünk megmAradásáért!
Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató és felesége, Nagy Erika hisznek benne, hogy van magyar jövő, és hogy hitüket másokban is megerősítsék, a magyarság számbeli gyarapodása érdekében mozgalmat indítottak el, amelynek célja a három- vagy többgyermekes családmodell népszerűsítése.
Honlapjukon (gyarapodomagyarsag.hu) a demográfiai mutatók növelésének fontosságát hangsúlyozzák, ösztönzőleg igyekszenek hatni a magyar nemzet fennmAradásához szükséges gyermekvállalásra. Az összefogás erejében bízva, közvetítőként keresik a családsegítő kapcsolatokat, akár keresztszülők vagy támogatók személyében.
Nagy Balázsék csinódi tanyájuk közelében tavaly szeptemberben szenteltek ökumenikus kápolnát Gyümölcsoltó Boldogasszonynak, ahol idén, augusztus 27-én egyetemes imanapot tartottak, amelynek fő témája a család szentsége volt. Többek közt Böjte Csaba testvér mondott imát a magyar gyermekáldásért, valamint Mária-énekeket énekelt Györfi Erzsébet népdalénekes.
A Mária-úti zarándoklásról készült összefoglalót szeptember 6-án követhetik figyelemmel az M1 csatornán 11.17-től, valamint 17.17-től az ismétlést.
Ilyés András Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Csíki tehetséggondozás
Erdély legkorszerűbb kollégiuma
Százötven középiskolást tudnak elszállásolni Csíkszereda új kollégiumában, amely a Márton Áron Tehetséggondozó Központ nevet veszi fel. A létesítményt a Futball Klub Csíkszereda és a Szent Kereszt-plébánia fogja működtetni.
A magyarországi támogatásból megépített, vadonatúj létesítményt – amelyen már az utolsó simításokat végzik –, illetve az ezzel egyszerre felhúzott sportlelátót a tanév első napján, szeptember 12-én avatják fel. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere rámutatott: a városi labdarúgópálya mellett felépített ingatlan Erdély egyik legkorszerűbb középiskolás kollégiuma lesz.
Az elnevezésről egyébként arra való tekintettel döntöttek, hogy Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága Márton Áron-emlékévnek nyilvánította 2016-ot. Az elöljáró azt is elmondta: a létesítmény 200 férőhelyes, ebből 150-et bocsátanak a diákok rendelkezésére, ötvenet pedig a Székelyföld Labdarúgó Akadémia tagjainak tartanak fenn. A bentlakásban helyet kapó középiskolásoknak étkezést is biztosítanak, ez a szállással együtt havi 400 lejbe kerül. Mindegyik szobában elérhető az internet, Ráduly szerint a feltételek és a körülmények egy háromcsillagos szálloda szintjén állnak.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Rendhagyó módon, a társulat tagjainak jelenlétében tartott sajtótájékoztatót a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, Deák Gyula Levente és művészeti vezetője, Ivácsony László. Ez alkalomból a média képviselői nem csak a terveikről kaptak tájékoztatást, hanem a gondjaikról is, ugyanakkor alkalmuk nyílt meghallgatni a táncosok által megfogalmazott gondolatokat és belepillantani a mindennapjaikba.
Az alacsony fizetések miatt időnként cserélődő tagságra vonatkozóan megtudtuk, az elmúlt évadban csupán egy fiú hagyta el őket. Ez már csak azért is örvendetes dolog, mert sok időbe és energiába kerül egy profi táncos kiképzése. Versenyvizsga nyomán a női kar egy fővel bővült, és erre hamarosan a férfiaknál is sort kerítenek.
Évadnyitó előadásukat, a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta címűt szeptember 6-án 20 órakor, rossz idő esetén másnap ugyanabban az időpontban tartják a város felújított főterén, a belépés ingyenes. Így szeretnének a teljesítményükből ízelítőt nyújtani az előadásaiktól eddig távol mAradó érdeklődőknek.
Színpadra álmodói szerint a darab egy Kárpát-medencei forgós-forgatós táncok világából építkező folklórmű, egy órán át tartó barokkos tánchömpölygés, melyben az alkotók történetelmesélés helyett érzések és benyomások megragadására törekedtek. Ezáltal azonban súlyos kérdések vetődnek fel: hogyan láthatja magát a hagyományos társadalomban felnövő kislány, menyasszony, asszony, és hogyan látják őt a többiek? Van-e boldogság a gyermekkor tiszta világa után, van-e boldogság a szerelem megtalálása után? Mi az, ami az utat megtölti tartalommal, a költő szavát parafrazálva: át tudjuk-e vinni a szerelmet a túlsó partra? Végül, de nem utolsósorban, át tudjuk-e adni értékrendünket a következő generációnak?
Szeptember 14-én 19 órakor a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként kerül sor a Zongota című előadás bemutatójára, mely Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolása, és az író halálának 50. évfordulója alkalmából készült. A tájékoztatón elhangzottak szerint „a Zöld ág minden ember boldogságkereséséről, beteljesülés vágyáról szól, a mindannyiunkban ott élő nosztalgiáról a gyerekkor iránt, az egyszerűbb élet iránt. Zongota völgye Erdélyben van, ahol a természet és a látomás egybefonódik, ahogyan az emberben is együtt él a racionális és irracionális.”
A Mundruc című előadásuk bemutatóját 2017. április-májusára tervezik. Ezen kívül műsoron tartják a Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Böjttől böjtig, valamint Az én mesém című előadásokat, és felújítják A bandát. Október 13–16. között a Háromszék Táncegyüttes szervezésében rendezik meg Sepsiszentgyörgyön az erdélyi hivatásos táncegyüttesek 12. találkozóját, a november 11–13. között zajló 28. népzene- és néptánctalálkozó meghívottja pedig a Duna Művészegyüttes lesz.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Új produkciók a láthatáron
Évadnyitóra készül a Háromszék Táncegyüttes
Rendhagyó módon, a társulat tagjainak jelenlétében tartott sajtótájékoztatót a Háromszék Táncegyüttes igazgatója, Deák Gyula Levente és művészeti vezetője, Ivácsony László. Ez alkalomból a média képviselői nem csak a terveikről kaptak tájékoztatást, hanem a gondjaikról is, ugyanakkor alkalmuk nyílt meghallgatni a táncosok által megfogalmazott gondolatokat és belepillantani a mindennapjaikba.
Az alacsony fizetések miatt időnként cserélődő tagságra vonatkozóan megtudtuk, az elmúlt évadban csupán egy fiú hagyta el őket. Ez már csak azért is örvendetes dolog, mert sok időbe és energiába kerül egy profi táncos kiképzése. Versenyvizsga nyomán a női kar egy fővel bővült, és erre hamarosan a férfiaknál is sort kerítenek.
Évadnyitó előadásukat, a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta címűt szeptember 6-án 20 órakor, rossz idő esetén másnap ugyanabban az időpontban tartják a város felújított főterén, a belépés ingyenes. Így szeretnének a teljesítményükből ízelítőt nyújtani az előadásaiktól eddig távol mAradó érdeklődőknek.
Színpadra álmodói szerint a darab egy Kárpát-medencei forgós-forgatós táncok világából építkező folklórmű, egy órán át tartó barokkos tánchömpölygés, melyben az alkotók történetelmesélés helyett érzések és benyomások megragadására törekedtek. Ezáltal azonban súlyos kérdések vetődnek fel: hogyan láthatja magát a hagyományos társadalomban felnövő kislány, menyasszony, asszony, és hogyan látják őt a többiek? Van-e boldogság a gyermekkor tiszta világa után, van-e boldogság a szerelem megtalálása után? Mi az, ami az utat megtölti tartalommal, a költő szavát parafrazálva: át tudjuk-e vinni a szerelmet a túlsó partra? Végül, de nem utolsósorban, át tudjuk-e adni értékrendünket a következő generációnak?
Szeptember 14-én 19 órakor a Tamási Áron Színház, a Gyulai Várszínház és a Háromszék Táncegyüttes közös produkciójaként kerül sor a Zongota című előadás bemutatójára, mely Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolása, és az író halálának 50. évfordulója alkalmából készült. A tájékoztatón elhangzottak szerint „a Zöld ág minden ember boldogságkereséséről, beteljesülés vágyáról szól, a mindannyiunkban ott élő nosztalgiáról a gyerekkor iránt, az egyszerűbb élet iránt. Zongota völgye Erdélyben van, ahol a természet és a látomás egybefonódik, ahogyan az emberben is együtt él a racionális és irracionális.”
A Mundruc című előadásuk bemutatóját 2017. április-májusára tervezik. Ezen kívül műsoron tartják a Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Böjttől böjtig, valamint Az én mesém című előadásokat, és felújítják A bandát. Október 13–16. között a Háromszék Táncegyüttes szervezésében rendezik meg Sepsiszentgyörgyön az erdélyi hivatásos táncegyüttesek 12. találkozóját, a november 11–13. között zajló 28. népzene- és néptánctalálkozó meghívottja pedig a Duna Művészegyüttes lesz.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az 1916-os román betörés történetét ismertették Marosvásárhelyen
Az első világháború és a menekülés centenáriumára szervezett előadássorozat Marosvásárhelyen ért véget, ahol Pál-Antal Sándor, Veres Emese Gyöngyvér és Berekméri Árpád Róbert osztotta meg a témával kapcsolatos kutatásainak eredményét, illetve bemutatták Koszta István és Marossy Géza Az 1916-os erdélyi elégia (székely kálvária) című dokumentumfilmjét is.
Néhány napja Kolozsváron Románia hadba lépésének 100. évfordulóját ünnepelték, pontosan azt, hogy a román hadsereg átlépte a Kárpátokat, a román-magyar határt. A hivatalos, háromnapos emlékkonferencián négyszáz történész vett részt, de senki nem volt közöttük a magyar történészek közül – mutatott rá Pál-Antal Sándor kutató, akadémikus, aki arról beszélt, hogy húsz évvel ezelőtt „kényszerítve” érezte magát, hogy az 1916-os menekülés kérdésével foglalkozzon, tanulmányt is írt a kutatásai eredményeiről, amelyben a Székelyföldi menekülés eseményeit tárta fel, Marosvásárhely szerepét hangsúlyozva az egykori események közepette.
Azt kutatta, hogy Marosvásárhelyről, Csíkszeredából, Gyergyószentmiklósról, Sepsiszentgyörgyről hogyan, milyen útvonalon indult el a magyar lakosság Magyarország felé, hogy biztonságban érezze magát. „Az én családom is érintett volt, az egyik nagybátyám Debrecen mellett született egy szekérben” – mondta a történész, hozzátéve, hogy még nagyon sok a kutatnivaló ezen a téren. „Remélem, egy pár év alatt ezt a menekültkérdést sikerül annyira feldolgozni, hogy ne legyen talány senki számára” – fogalmazott Pál-Antal Sándor.
Budapestet felkészületlenül érte a menekültáradat
Veres Emese Gyöngyvér Budapestről érkezett, Marosvásárhelyi születésű történész, akit a barcasági csángók múltja érdekel, a néprajzi kutatásai során találkozott a menekülés témájával. A hétfalusi és barcasági csángók menekülésének kálváriáját dolgozta fel, levéltárakban, könyvtárakban talált iratok, visszaemlékezések, naplójegyzetek, illetve az idős emberekkel készített interjúk alapján.
Előadásában kitért arra is, hogy a román hadsereg 1916. augusztus 27-én, este 9 órakor átlépte a határt, abban a pillanatban, ahogy Románia bejelentette hadba lépését. Vonattal és szekerekkel indult a lakosság Budapest felé, ahol viszont nem voltak felkészülve a menekültáradatra. „Az egész meneküléstörténetet nem tudnánk ma megírni a korabeli sajtó nélkül” – mondta a történész, rámutatva arra, hogy a szerkesztőségek mindent vállaltak: a tudósítások mellett a segélyakciókról írtak, a családok egyesítésében segítettek, az erdélyi menekültek számára hirdetett állásokról értesítették az érdekelteket.
Kibédet nem támadták le a román katonák
Az első világháború és a ’16-os betörés egyházmegyei vonatkozásairól beszélt Berekméri Árpád Róbert, Maros megyei egyházi levéltáros, aki elsősorban az esperesi vizitációk kiegészítésére készült évi jelentésekből tudott meg sokat, azokban is az Említésre méltó események címet viselő fejezetben, amelyek rövidebb-hosszabb beszámolókat tartalmaznak, adatokat mindarról, amik akkoriban történt az egyházmegyék falvaiban. A menekülés kérdése nagyon jól kirajzolódik a levelezésekből is, amikor egy-egy fronton harcoló katona, vagy az itthon mAradottak közül írja meg valaki az éppen aktuális állapotokat. Kiderül ezekből a forrásokból, hogy melyek voltak azok a legérintettebb települések, ahonnan a lakosság zöme elmenekült, illetve melyek azok, ahová már nem jutott el a román hadsereg. Például Szovátaról és Sóváradról menekültek, de Kibédről már nem, oda csak lövedékekkel „látogattak” a román katonák.
A konferencián szó esett az itthon mAradottak javairól, házaik kifosztásáról is, valamint a megtorlásokról. Brassóban egy román asszonyt egy mozsárért ítéltek el, de akár egy szál virágért is súlyos büntetés járt. Ott a románok fosztották ki a hátramAradott magyarok vagy szászok házait. Viszont Csíkszeredában például a római katolikus Szabó család javait a szintén Csíkszeredai római katolikus Kovácsék vették magukhoz – mutattak rá a történtekre a kutatók.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Hol voltak a székelyek, amikor Románia megtámadta Erdélyt?
kérdezett: Simon Mária Tímea
Habár a nemzetegyesítési kísérlet Bukarest elestével végződött, a háború végén mégis a románoknak állt a zászló. Az 1916-os román betörés utáni eseményekről Nagy Józsefet kérdeztük.
1916 augusztusában Európa már két éve lángokban állt. A nyugati fronton a verduni csatában százezer számra estek el addigra a francia, brit és német katonák, keleten az osztrák-magyar, német és orosz katonák vívták a saját állóháborújukat.
Erdély és Székelyföld lakói csak a besorozott katonák leveleiből ismerték a háború borzalmait, 1916 augusztus végén azonban a háború közvetlenül is megérkezett a térségbe: augusztus 27-én a Román Királyság hadat üzent az Osztrák-Magyar Monarchiának, és a román csapatok közvetlenül a hadüzenet pillanatában átlépték a határt. A román betörést követő hadi eseményekről Nagy József történészt kérdeztük, akitől nemcsak azt tudtuk meg, hogy hol voltak a székelyek a román támadáskor, hanem azt is, hogy miért sikerült az osztrák-magyar és német csapatoknak a kezdeti hét-nyolcszoros román túlerővel szemben a későbbiekben mégis eredményesen fellépni.
A román csapatok augusztus 27-én este megtámadták az Osztrák-Magyar Monarchiát, Románia ezzel belépett az első világháborúba. Mennyire volt felkészülve az osztrák-magyar hadvezetés a támadásra? - A Román Királyi Hadsereg 4 hadseregből állt 1916. augusztusában. Ebből egy hadsereg volt Dobrudzsában, mert Bulgáriával is tisztázatlan volt Románia viszonya. Három hadsereg pedig a Kárpátok vonalára zárkózott fel, Orsovától Bukovináig, közel ötszáz kilométeres szakaszon egyenletesen elosztva. Az Erdély ellen támadó három hadsereg létszáma 380 ezer fő volt, és a hadüzenet pillanatában, 1916. augusztus 27-én este kilenc óra tájban lépték át az erdélyi szorosokban a határt. A határon vámőrség, magyar királyi csendőrség és néhány, augusztusban a különböző hadszínterekről ide irányított alacsony létszámú alakulat volt, aki felvette a román csapatokkal a harcot.
Augusztus 16-tól az Erdélybe irányított alakulatokat egységesen a császári és királyi első hadsereg alá szervezték, amelynek élére a nagyszebeni származású Arz Artúr von Straussenburg vezérezredes került, aki jól ismerte az erdélyi viszonyokat. Augusztus 27-re viszont még csak 34 ezer katona volt Erdélybe irányítva, ez azonban teljességgel elégtelennek bizonyult a támadó román csapatokkal szemben, körülbelül 7-8-szoros túlerőben volt a román hadsereg. Közben az augusztus 27-ét követő hetekben, október elsejéig több hadosztályt sikerült Erdélybe irányítani, de így sem éri el a támadó román hadseregek létszámát, szeptember 19-én is még csak 45 ezer fős a haderő.
Arz tábornok már 1916. augusztusában megpróbált hadműveleti terveket kidolgozni arra az esetre, ha támadnak a románok. Azonban a Monarchia hadvezetése úgy számolt, hogy a román támadás csak szeptemberre várható, addig azonban minél több csapatot igyekeztek Erdélybe küldeni, ezt viszont nem akarták tüntető módon elkövetni, nemcsak a rendkívüli nehézség miatt, hogy nem volt ahonnan csapatokat hozni, de ők sem akarták provokálni Romániát. Az osztrák-magyar hadvezetés, amennyire lehetett, el akarta kerülni a támadást, mert egyszerűen nem volt megfelelő védelmi ereje, hiszen százezer számra emésztette fel az emberanyagot mind a keleti, mind az olasz hadszíntér. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy a hadvezetés nem tartotta ütőképesnek a román hadsereget, és úgy gondolta, hogy egy román támadás egyelőre nem valószínű. Ennek ellenére a nagyszebeni katonai parancsnokság már augusztusban tudta, hogy be fog következni a román támadás, de ez már túl késő volt, hogy elegendő csapat érkezzen Erdélybe.
Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia haderejét lekötötték a keleti és az olasz fronton zajló harcok, emiatt a hátországban az éppen kiképzés alatt álló úgynevezett menetzászlóaljakat irányították Erdélybe, és ezekből szervezték meg az új hadosztályokat. Emellett a Monarchia Németországtól is kért támogató csapatokat, így került Erdélybe a német kilencedik hadsereg. A németek a román csapatok térnyerése után szeptember végén már támadásba lendültek, ők Dél-Erdélyben vették fel a harcot a román csapatokkal szemben, az osztrák-magyar első hadsereg pedig a Keleti Kárpátok szorosain indította meg a támadást.
A román csapatok kezdetben körülbelül egy 100-150 kilométeres sávban nyertek teret Erdélyben, de az előrenyomulásuk lassan haladt, mivel a Kárpátok szorosaiban az utánpótlási vonalaik túlságosan megnyúltak. A román hadsereg felkészültsége és felszereltsége elmAradt a Monarchia és Németország felkészültségéhez képest, és azt is meg kell említeni, hogy a román katonák békebeli tapasztalatokkal indultak a hadjáratba, hiányoztak azok a háborús tapasztalatok, mind a hadvezetés, mind a katonák esetében, amelyeket Németország és a Monarchia szerzett két éven keresztül a különböző hadszíntereken. Egy osztrák-magyar tüzér több ezer lövésen volt már túl, miközben a román tüzérség akkor próbálta ki a lövegeit. Persze problémák akadtak a tüzérség és gyalogság együttműködéséből is, és nem mindig állt a helyzet magaslatán a hadvezetés sem, lassan hozták a parancsokat, és az is előfordult, hogy egymásnak ellentmondó parancsokat osztottak ki. Ezek a problémák összeadódtak, ami hozzájárult a román hadsereg vereségéhez.
Szeptember végére már olyan mennyiségű osztrák-magyar és német katona érkezett Erdélybe, hogy meg tudták indítani az ellentámadást, erre azért tudott sor kerülni, mert a román csapatok az 500 km-es frontszakaszon Bukovinától Orsováig teljesen egyenletesen oszlottak meg, nem volt döntő túlerő egyik szorosban sem, ráadásul nem vágták el az Arad-Gyulafehérvár vasútvonalat sem, ezért az utánpótlások gondtalanul tudtak jönni nyugati irányból a német és az osztrák-magyar csapatok támogatására. Az osztrák-magyar és német támadóékeknek, amelyek kis létszámuk ellenére csoportosultak és bizonyos terepszakaszokon döntő túlerőt hoztak létre, sikerült megvernie a román csapatokat, így jött létre szeptember végén a nagyszebeni csata, október első napjaiban a Brassói csata, amelynek következtében sikerült visszafoglalni a Barcaságot is.
Október 5-e után az osztrák-magyar első hadsereg a Székelyföldi szorosokat foglalta vissza, és a három román hadsereg Erdélyen belül elszakadt egymástól, és kénytelen voltak nagy veszteségeket szenvedve kivonulni a Kárpátok külső peremére, ahonnan indult a támadás. A Székelyföldi szorosokban a román csapatokat már novemberben orosz csapatok váltották fel, Oroszország Románia megsegítésére küldte az orosz kilencedik hadsereget, az Ojtoztól északra levő szorosokban vonult fel és november-decemberben kis híján be is tört újra Székelyföld területére, de az osztrák-magyar csapatoknak végül sikerült elhárítaniuk a támadást.
- Ha a nemzetiségi összetételt nézzük, milyen csapatok harcoltak az erdélyi hadszíntéren az Osztrák-Magyar Monarchia kötelékében? Hol voltak a székelyek?
– A Székelyföldi szorosokban a harcoló csapatok az Osztrák-Magyar Monarchia különböző területeiről meg a hadszínterekről visszahozott csapatok voltak, de nem székely csapatok. A székely gyalogezredek közül egyedül a 82-es Székelyudvarhelyi közös gyalogezredet hozták vissza Galíciából, az összes többi székely alakulat mAradt a galíciai hadszíntéren, hiszen ezek az alakulatok etnikailag vegyesek voltak. Némelyiknek negyven-ötven százalékát alkotta mezőségi vagy dél-erdélyi román legénység, és az osztrák-magyar hadvezetés nem tartotta szerencsésnek azt, hogy az erdélyi román a Román Királyi Hadsereg ellen harcoljon, emiatt ezeket az ezredeket nem szállították haza. De volt olyan is, hogy egyszerűen nem volt, hogy kivonni az adott hadszíntérről, mert akkor ott lett volna probléma. Ezért van az, hogy 1916-17-ben a 82-eseket leszámítva egyetlen székely gyalogezred sincs Erdélyben, és a keleti hadszíntéren maximum levelek formájában értesültek arról, hogy a szülőföldjüket is elérte a háború.
Gyergyóban pozsonyi és Budapesti hadosztályok harcoltak, Csíkban debreceni és kassai hadosztályok, egyes területeken pedig, ha kis létszámban is, de harcoltak erdélyi és bukovinai románok.
- Mit kell tudni a 82-esekről? Tényleg vasszékelyek voltak?
– Amint már említettem, azokat az ezredeket, amelyekben székelyek is szolgáltak nem hozták vissza, vagy azért mert nem tudták kivonni őket a frontról vagy mert etnikailag annyira vegyesek voltak, hogy nem lett volna szerencsés bevetni Románia ellen. A 82-eseket viszont azért is hozták haza, mert majdhogynem fellázadtak, amikor Galíciában meghallották a román hadüzenet hírét, de azt is hozzá kell tenni, hogy az ezrednek a kiürítési területe Csík és Udvarhely vármegyék voltak, amelyek a Gyergyótölgyesi-tölgyesi járást leszámítva gyakorlatilag színmagyar területek voltak, és emiatt az ezred legénységi állománya szinte teljesen magyar volt, csak néhány százaléknyi románság szolgált az ezredben.
Az ezred a Segesvár környéki harcokban kapcsolódott be a harcokba, az első fontos ütközetük a pálosi ütközet volt, ahol egy román seregtestet semmisítettek meg. De ugyancsak ők vettek részt a barcasági harcokban, majd az Erdővidéken is. Később őket az Ojtozi szorosban vetették be, és egészen 1918 tavaszáig itt is harcoltak.
A Monarchia egyik legkitűnőbb ezredéről van szó, sokszor az ezredparancsnokok is versengtek, hogy ki kerülhessen az ezred élére. Persze a saját mítoszuk is visszahatott a háború alatt rájuk, kihívás volt ebben az ezredben szolgálni, számtalanszor ki is tüntették őket. 1918 késő tavaszán, amikor az erdélyi hadszíntér felszámolódott, és megkötötték a békét, akkor őket is átvitték az olasz hadszíntérre.
- A román támadást követően hogyan reagált a lakosság? Voltak-e számottevő atrocitások a román hadsereg részéről?
– Amikor a román csapatok betörtek Erdélybe, akkor nem volt egy konkrét kiürítési terv, csak egy kiürítési rendeletet adtak ki, ami pánikszerű meneküléshez vezetett, ami azt jelentette, hogy mindenki, amit tudott, felpakolt a szekereire, az állataiból, amennyit tudott, magával vitt, és menekült nyugat felé. Meg volt szabva, hogy a megtámadott vármegyék lakói melyik vármegyébe kellett menjenek, például Csík vármegye Maros-Torda vármegyébe kellett menjen, onnan pedig vonatszerelvényekkel igyekeztek az embereket még tovább szállítani. Így kerültek a Csík vármegyeiek a Tiszán-túlra.
Októberben, amikor a történelmi határra sikerült visszaverni a román csapatokat, akkor a civilek is lassan visszajöttek. A román nemzetiségű lakosságból értelemszerűen sokkal kevesebben menekültek el, mint a magyar vagy a szász közösségekből, erről pontos statisztikáink viszont nincsenek, nagyon sok egymásnak ellentmondó információval rendelkezünk.
A bevonuló csapatok – és ez minden korban minden hadseregre jellemző volt – a saját maguk számára az élelmet és a lovaknak a takarmányt kíméletlenül rekvirálták. A lakossággal incidensek akkor fordultak elő, ha ezek megszerzésére konfliktusok alakultak ki a településen visszamAradt lakossággal, továbbá számított a településre bevonuló román katonák fegyelmezettsége, hogy mennyire tudta a parancsnokság a katonákat egyben tartani. Bármiféle megtorlásra a legfelsőbb hadvezetés parancsot nem adott, ami megtorlás történt, nem voltak számos és az adott alakulat kilengésének a számlájára írható. A polgári lakosság körében viszonylag kevés volt az áldozat, ennek ellenére voltak elrettentő események, mint például a gyergyószárhegyi bíró és a hét tanácsos nyilvános kivégzése a lakosság előtt, a sóvidéki kivégzések, de tömeges megtorlásra nem került sor. Ez valószínű azért is így volt, mert a román katonák arra voltak felkészítve, hogy ők Erdély felszabadítására érkeznek, és a román lakosság őket virágcsokorral fogja várni.
A román csapatok azonban hadimenetben nyomultak előre, rengeteg harci cselekmény is zajlott, a harcok miatt el volt menekülve a lakosság, ez megakadályozta, hogy virágkoszorúkkal és zászlólengetéssel várják a katonákat. Hogy megtudjuk, hogy valóban hogyan élte meg az erdélyi lakosság a román bevonulást, egy komoly társadalmi mélyfúrásra lenne szükség, hiszen rengeteg propagandaanyaggal átszőtt anyag áll a rendelkezésünkre, az egyik ilyen, a másik olyan éllel mutatja be ugyanazokat az eseményeket, az egyik csak a pusztulásra, a másik csak a nemzetegyesítésre emlékszik. Ezért a levéltári forrásokat kellene összevetni, hiszen azt látjuk, hogy Székelyföldön is több olyan mű született, amelyek a román csapatokat fosztogatással vádolják, ezeket a román hadsereg forrásaival kellene összevetni, hogy tisztábban lehessen látni, de ezenkívül vannak az 1917-1918-as kárfelmérő bizottságok jegyzőkönyvei, hitelesen még ezeket sem dolgozta fel senki. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy mind a Székelyföldi, mind a szász falvakban a helyi csőcselék is részt vett a fosztogatásokban, és ez is számottevő, de a kárfelmérő bizottságok, amikor 1917-1918-ban felmérték a lakossági károkat, akkor nem biztos, hogy figyelembe vették, hogy a fosztogatásokat kik is követték el, hiszen ekkor már mindenki mondhatta, hogy a román katonák voltak. Nagyon sok oldala van ennek, ami árnyalttá teszi a teljes képet.
- Említetted, hogy ha kis mértékben is, de harcoltak bukovinai és erdélyi románok a Románia elleni háborúban. Ez az Akasztottak erdejét juttatja az ember eszébe, mennyire volt jellemző a dezertálás a román katonák körében?
– A román szakirodalom sokat foglalkozott a monarchia kötelékében harcoló román nemzetiségű katonák dezertálási kísérleteivel, pontos számadataink azonban nincsenek. Ez viszont azért nem egy nagy létszám, mert az erdélyi ezredek, amelyekben szolgált a románok zöme, mind a keleti hadszíntéren mAradtak. Például a marosvásárhelyi 22. honvéd gyalogezred ötven-ötven százalékban állt gyergyói, udvarhelyi székelyekből és mezőségi, Maros-Tordai, Kolozs vármegyei románokból, és ez az ezred végig Galíciában mAradt, így ők csak hírből hallottak a Romániával való háborúról. A máramarosi 85. gyalogezred 80 százaléka román nemzetiségű volt, de ott vannak a krassó-szörényi, szászvárosi vagy a nagyszebeni ezredek is. Több mint félmillió román katona harcolta végig a monarchia oldalán a háborút. A doberdói fennsíkon, a híres ütközetek helyszínén rengeteg román harcolt a szegedi 20. honvéd gyaloghadosztály kötelékében, és ott a források kiemelik, hogy a nemzetiségek közül a legjobban éppen ők harcoltak.
Elemeztem a 22. marosvásárhelyi gyalogezred levéltári anyagait, és ott egyértelműen látszik, hogy a bomlás 1918-ban kezdődik. A hadműveleti iratokból nem lehet etnikai problémákat találni, egyedül egy olyan forrást találtam, hogy 1916 augusztusában, mikor megkezdődik Romániával a háború, a kolozsvári hadosztály parancsnokság elrendeli, hogy az erdélyi románok levelezését fokozottabban ellenőrizze a cenzúra, hogy a katonák családtagjai miket írnak a háborúról.
Az viszont tény, hogy amíg 1914 őszén a románok románul, a magyarok magyarul teszik le a honvéd esküt Marosvásárhely főterén, és vállvetve együtt mennek a háborúba, 1918 őszén már nemzetiségekre bomolva özönlenek haza a monarchia katonái az olasz frontról. 1914 és 1918 között egy fokozatos változás megy végbe, ameddig felbomlik a monarchia hadserege. A háború kezdetekor még nagyon sok román nemzetiségű hivatásos tiszt szolgál a monarchia kötelékében, akik a birodalomért harcoló, császárhű katonaként mentek harcolni, hiszen a monarchia tisztképző intézeteiben szocializálódtak, ahol nem számított a nemzetiség, mindenki Ferenc József katonája volt. Azonban mikor a hivatásos tisztek elestek, akkor a tartalékos tiszti tanfolyamokról a tartalékos tisztek vették át a helyüket, és ezek a katonák már a hátország viszonyait vitték ki a harctérre az etnikai problémákkal együtt, és így fokozatosan ment végbe a monarchia hadseregének a bomlása. Ennek ellenére valóban voltak olyan román katonák, akik az erdélyi ezredekben szolgáltak, átszöktek a román oldalra, de a pontos számukat a bécsi archívumokból lehetne megtudni.
Transindex.ro

A „SZÉKELY TERRORIZMUS” ÉS A ROMÁN „DEEP STATE”
„Tavaly december 1-jén majd’ minden román tévécsatorna a nap híreként futtatta, hogy Kézdivásárhelyen letartóztattak egy „terroristát”, és lelepleztek egy szélsőséges magyar szervezetet, amely a román nemzeti ünnepre tervezett elkövetni terrorista jellegű támadást. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Kézdivásárhelyi képviselőjéről, Beke Istvánról van szó, aki ellen a román titkosszolgálat, a SRI közreműködésével fogalmazódott meg a „terrorizmus” vádja, lényegében egyetlen kiindulópont, néhány lehallgatott telefonbeszélgetés alapján. Ezekben a mozgalom tagjai arról ötleteltek – olykor csúfondáros felhangokkal, mert sejtették, hogy lehallgatják őket –, milyen hatása lehetne a december elsejei, odavezényelt felvonulókra, ha petárdával felrobbantanának egy szemeteskukát. Újra kirajzolódott a román közvélemény két pólusa, ami a már megszokott – kialakult értelmezői pozícióknak megfelelő – módon nyilvánult meg. Egyrészt megjelent az a többség, amelyet ismét „felháborított” az „úgynevezett” székelyek „arroganciája” és „örökös békétlensége”, „románellenessége”; másrészt megszólalt az a „semleges” és „szkeptikus” véleményformáló csoport, amely a történtekben csupán a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság) és a SRI ( Román Hírszerző Szolgálat) machinációit látja. Utóbbiak óvatosan azt javasolták, várjuk meg a nyomozás eredményét: ha majd az arra jogosultak, azaz a hatóságok megállapítják a „tényeket” a maguk semleges tisztaságában, az majd alkalmas lesz rá, hogy eloszlasson minden gyanút. Csakhogy a későbbi Székelyföldi tüntetések – amelyeket a központi hatóságok egyszerűen negligáltak (a SRI kivételével) – súlyos dologra mutattak rá: a helyi közvélemény (a „HarKov” világa, ahogy a román médiumok Hargita és Kovászna megyét külön, egzotikus társadalomként megnevezik) nem bízik a hatóságok semleges működésében. Az azóta tartó és folytatódó tüntetések, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen ezt az endemikus bizalmatlanságot tükrözik, miközben a román közvélemény mindezt a „terrorizmus támogatásaként” értelmezi …”
Bakk Miklós
Élet és Irodalom

Régi és új előadások a színpadon (Kezdődik a táncévad)
Mindegy, hogy itthon vagy álláson lépnek fel, gyermek vagy felnőttközönségük van, szakmabeliek ülnek-e a nézőtéren, a színpad, az színpad mindenütt, amelynek egyetlen törvénye, hogy mindig ugyanazzal a hozzáállással kell jelen lenni – hangsúlyozták a Sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes tagjai, akik rendhagyó módon részt vettek a társulat évadnyitó sajtótájékoztatóján. Jövő kedden szabadtéri előadással nyit az együttes a város főterén – a felújított Két kezem forgatta, szívem táncoltatta folklórműsorral –, szeptember közepén és áprilisban egy-egy új bemutatóval jelentkeznek.
Azt követően, hogy a tánckar augusztusban nagy sikert aratott Székesfehérváron a XXI. Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztiválon, itthon folytatták a próbákat, készülve a szeptember 14-i bemutatóra. Tamási Áron Zöld ág című regényének továbbgondolásából született a Sardar Tagirovsky rendezte Zongota, amelyet az együttes a Tamási Áron Színházzal és a Gyulai Várszínházzal közösen állít színpadra. A jövő tavaszi bemutató a negyven éve elhunyt magyarvistai Mátyás István Mundruc, a kalotaszegi Nádasmente kiváló táncosának állít emléket Könczei Árpád rendezésében. Októberben a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának, novemberben a XXVIII. Népzene- és Néptánctalálkozónak házigazdája a Sepsiszentgyörgyi együttes, amely műsoron tart néhány korábbi bemutatót is: Szerencsekrajcár, Erdély-menyegző, Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, Az én mesém, és tervezik A banda felújítását is. A társulat programjában két nagyobb turné szerepel: november végén észak-erdélyi és felvidéki helyszíneken, december elején szórványvidéken lépnek közönség elé. Deák Gyula együttesigazgató és Ivácson László művészeti vezető szerint az együttes jó karban van, az új tagok érdekében tavaly indított csapatépítés eredményes, a különböző képzéseknek, egyéni foglalkozásoknak köszönhetően a kezdő fiúk elég jól felzárkóztak, segítik egymást és igazi közösségként dolgoznak. Anyagi okokból nem tudták megtartani a tervezett edzőtábort, a mindennapi munkában is sok minden hiányzik, amire nem jut a költségvetésből, de a két próbaterem padlózatának tavalyi kicserélése után nemrég sikerült átalakítani az előadóterem padlózatát, ami rugalmasabb az előbbinél. Nem ez az egyetlen, amit át kellett alakítaniuk a tánc sajátosságának megfelelően, javítanivaló is bőven akad, sok minden már elromlott vagy már kezdettől rossz volt – ecsetelte az igazgató. Példaként mondta: van ugyan kerekesszékes feljáró, de a lift az öltözőbe vezet, nem az előadóterem előterébe. Nincs tűzvédelmi engedélyük, megszerzéséhez nagyon sok feltételt kellene teljesíteni, ami igen költséges. Deák Gyula kitért a fizetésekre is: tavaly volt egy 10–15 százalékos emelés, majd nőtt a minimálbér, így újból ott vannak, ahol régen, a táncosok éhbérért dolgoznak, mindenki egyformán kap, nem lehet különbséget tenni a tíz-húsz éve alkalmazottak és az újak között. A társulat tagjai jó néven vették, hogy őket is meghívták a sajtótájékoztatóra, bár tehették volna, nem panaszkodtak sem a bérekre, sem a munkakörülményekre, lapunk kérdéseire ellenben szívesen válaszoltak. Elmondták, egyetértenek a műsorpolitikával: számukra a táncszínház kihívás, a folklórműsorok a gyökeret jelentik, ami mindennek az alapja, a gyermekelőadások pedig mindannyiuk szívéhez közel állnak. Sok rendezővel dolgoztak együtt, mindeniküknek más az erőssége: van, aki technikailag nyújt sokat, mások számukra újszerű módszereket hoznak, van rideg és van a társulathoz lelkiekben közel álló rendező – sorolták. Sokan családosok, gyermekeik vannak, nem tudnak megélni a fizetésükből, ezért többen óvodákban, iskolákban tanítanak szabad idejükben, mégsem anyagiakban kívánnak meggazdagodni, hanem lelkiekben, és ezt meg is kapják a munkán keresztül – mondták.
A Háromszék Táncegyüttes a jövő keddi főtéri előadásával azokat is meg kívánja szólítani, akik nem ismerik műsoraikat. Az erdélyi forgatósokat felvonultató Két kezem forgatta, szívem táncoltatta produkció minden korosztályhoz szól, üzenete: értékeink, értékrendünk továbbadása.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bortnyik György fotóművészete kortörténet
Kopacz Attila, az ARTprinter Kiadó vezetője, valamint Bogdán László és Gajzágó Márton egykori kollégák, barátok méltatták Bortnyik György újra kiadott, Változó helyek árnyai című fotóalbumát és a fotós munkásságát azon a szűk körű könyvbemutatón, melyet a Sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglő udvarán tartottak csütörtök délután.
Amint a kiadó vezetője elmondta, tizenkét évvel ezelőtt adták ki először Bortnyik fotóinak egy részét album formájában, akkor kiállítást is tartottak a fotós munkáiból, amivel befejezettnek tekintették ezt a projektet. A történet azonban újrakezdődött: nyolc évvel később egy fiatal társaság vendégeskedett a kiadónál, akik többnyire azt gondolták, hogy 1990 előtt nem is volt élet Sepsiszentgyörgyön, hanem valami sötét ürességben tapogatóztak az emberek. Árnyalni próbálván a 70-es, 80-as éveket, Kopacz Attila elővette Bortnyik korábbi fotóalbumát, amit nézegetvén, többen is szerettek volna megvásárolni. Akkor született meg az újabb kiadás ötlete. Bogdán László megmutatta a jelenlévőknek azt a könyvet, amelyben először jelentek meg Bortnyik György válogatott fotói az egykori Megyei Tükörnél dolgozó költők versei mellett, és arról beszélt, hogy bár a most megjelent fotóalbum inkább dokumentumértékű képeket tartalmaz, számos olyan fotó van a kötetben, melynek értéke túlnő a riport jellegen, és elsősorban esztétikai élményt nyújt a befogadónak. Mint mondta, nagyon sok megrendítő, tragikus portréfotója is van a művésznek, melyek ugyanúgy hordozzák a táj történetét, mint a most kiadott fotók annak a városnak a korképét, mely már csak az idősebbek emlékezetében létezik. Sartre gondolatait idézve kijelentette, nem az egykori megye és város minősíti a fotókat, hanem éppen fordítva. Gajzágó Márton szerint is elképesztő elemi erővel bírnak azok a portrék, amelyeket Bortnyik készített, és a gyerekfotósok között sem találkozott még hozzá foghatóval. Felidézte, hogy Sütő András 75. születésnapján is Bortnyikot kérték fel fotózni, mert nem sokan lettek volna képesek olyan gyorsan dolgozni, hogy a háromnapos esemény végére kötet készüljön a képekből. Mint kiderült, Bortnyik György rendkívül kitartó ember is: három éven keresztül tizenötezer negatívot digitalizált, mely hatalmas munka nélkül talán a most megjelenő kötet sem készülhetett volna el. Bortnyik fotóinak eredeti negatívjait már a Sepsiszentgyörgyi múzeum őrzi igen értékes kortörténeti dokumentumokként.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hogy feledésbe ne merüljön
Amikor halála előtt bő három nappal búcsút vettem Jánostól, kézfogásunk mintha az elmúlt öt évtizedet is életvonalunkra préselte volna. Az övére, amely már-már az örökkévalóságot érintette, az enyémre, amely még mérhető az ember – kinek átkozott, kinek szent – találmányával, az idővel.
Halálba készülő barátom kézfogása ugyanolyan kemény és határozott volt, mint amikor 1966 szeptemberében egy, a kiadását tekintve reménytelennek tetsző, kilenc költő, a Kilencek nevével jegyzett antológia összeállítása kapcsán, amelynek címe az ő verse révén lett Elérhetetlen föld, megismerkedtünk. Kézfogását – a megalkuvást nem ismerő konok céltudatosság véseteként – arcvonásai hitelesítették. Az arca volt eleven névjegye. Az arc, amely mit se változott azóta, hogy egy neki szánt géppuskasorozat 1956 őszén a kezében tartott vizesvödörbe csillagjegyet lyuggatott. Tankokkal legázolt népének csillagjegyét. A víz, amely az élet, a létezés legcsodálatosabb jelképe, a pesti utcakőre ömölve, így változott számára a szomjazott szabadság keresztvizévé. Jánost ez az akkor lelkébe ivódott szabadságvágy vezérelte. Naponta vallott róla: vallomása a munkája volt. Önmagának kikovácsolt minőségelvéből nem engedett. Mindent a legmagasabb szinten igyekezett művelni. A csodát is – amire Nagy László mindnyájunkat int.
Jánost gyermekkora, eszmélkedésének kamaszévei Soroksárhoz kötik ugyan, de örök visszatérő volt Somogy megyébe, Nagyberkibe, ahol 1942 őszén született. A megrendült gyermek mindenkinél fogékonyabb a visszájára fordított világ hétköznapjainak drámáira. Jánosba beléivódtak a magyar falu, a magyar vidék kettős szétverésének pillanatképei. Az 1948 utáni évek pokoli miniatúrái az 1958-at követő kolhozosítás idejében kinagyítódtak. A lerombolásra ítélt stációkkal a Száműzött történetek című novelláskötetében szembesít. „Azért írtam meg őket, hogy ne merüljenek feledésbe” – vallotta egy interjújában.
Napjaink jeles építésze, Petrovits László osztálytársa volt a kisképzőben. Halálhírét hallva úgy emlékezett rá, hogy János az évfolyam kiemelkedő rajztehetségeként állandóan a verseskönyveket bújta. Úgy állt a rajztábla előtt, mintha modellje éppen a költészet volna, amelynek megfejtendő titkát szeretné érzékelhetővé, láthatóvá tenni. A vázlatlapok kötetté, kötetekké álltak össze. A belső tükör című gyűjteményes kötetének első verse, A szénahordás kétsorosa ugyanolyan tökéletes alkotás, mint A nemlét dallama című záróvers.
Oláh Jánostól búcsúzva itt legyen merszünk kimondani, hogy a mai magyar próza, a mai magyar költészet egyik legrangosabb képviselője. Emellett megmentette és élvonalba emelte a kimúlásra ítélt Magyar Napló című havilapot, amelynek szerkesztőségét könyvkiadóvá bővítette – a legkedvezőtlenebb széljárásban. Már betegségével küzdve megalapította az Irodalmi Magazint, amelyet negyedévenként lerakandó értékpilléreknek remélt. Könyvesboltot nyitott és konferenciákat szervezett a népi irodalom újraértelmezésének szükségességére, értékeinek tudatosítására. Vállalta a küzdelmet, vallva, hogy az esélytelenségben is helyt kell állni. Dzsúdósként a válogatottságig vitte, s e sportág éveken át kenyérkeresetet biztosító edzőjeként több fiatalt segített az élvonalba. Tudatában annak, hogy milyen szent műalkotás a család, feleségével, Mezey Katalinnal, akivel költőként, a magyar irodalom mindeneseként is társak voltak, azt naponta oltalmazták, formálták, tették a megszokottságot száműzően harmonikussá. Példájuk bizonyára nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyermekeik, Jani (Lackfi János), Kati és Matyi is művészek lettek. János a múlt tavasszal remélte, hogy megéli júniusban várt dédunokája megszületését. Hét unokája után – Istennek köszönhetően – megélte a második dédunoka világra jöttét is…
Az Elérhetetlen földben megjelent Kiáltvány című versének harmadik szakasza csupa kérdésekből áll: ,,Ki tud az ébredéssel egybeforrni? / Vagy a zavart keltő halál lépteivel egyenlő minden óra, / perc? Előre, hátra az idő legkisebb és legnagyobb egységei ugyanabba a feledésbe térnek? / Emlékezés nélkül meg lehet-e mAradni?”
Bíztam abban, János, hogy az Általad feltett kérdéseken együtt tűnődhetünk a badacsonyőrsi diófa alatt. Bízom abban, ha ott már nem is, majd ott, ahol vársz ránk, igen. Addig is Isten Veled.
KOVÁCS ISTVÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 25. (Részletek /25.)
A Bukaresti magyarság két világháború közti kulturális és vallásos életének legkiemelkedőbb alakja Nagy Sándor. Hittől fűtve és kötelessége tudatában vállalta a rá váró sziszifuszi munkát. Sokkal kevesebbet sikerült elérnie, mint amennyit szeretett volna, tervei között szerepelt egy középiskola, öt külvárosi iskola, bentlakások, egy színház, magyarbarát román lap, román–magyar baráti társaság, mezőgazdasági iskola a moldvai csángók számára, a 14 egykori osztrák–magyar konzulátus átalakítása Collegium Hungaricummá stb.
Szerette volna mindenki számára érthetően megírni a romániai magyar diaszpóra történetét, hogy erősítse a magyarságtudatot s elnyerje a románok szimpátiáját. A Koós Ferenc Kör tudományos osztályai nagyon gazdag dokumentációs anyagot gyűjtöttek össze, ennek egy része az Egyházi Újságban látott napvilágot. Hittestvérei azonban időszerűtlennek találták ötleteit, azt mondták, hogy ezzel csak még jobban maga ellen ingerli a románokat, amúgy is ,,ma kérni sem szabad senkitől semmit, még jóakaratot sem”.
Nagy azonosította az asszimiláció okait, azonban természetesen nem állt módjában megállítani a folyamatot a mostoha történelmi helyzetben, ahol a magyarellenesség az egyik legjobb ugródeszka volt a fényes politikai karrierhez. A helyzetet bonyolította, hogy még a jóakaratú románok sem értették pontosan a kisebbség fogalmát, ugyanis meg voltak győződve, hogy aki nem román, az idegen. Úgy vélte, a román totalitarizmus az egységes román nemzetállam és az ortodox vallás felsőbbrendűségének dogmájából táplálkozott. Ha egy román kételkedett Románia nemzetállami mivoltában, azt árulónak tartották, de ha ugyanezt olyan valaki állította, aki ráadásul nem is volt román, azonnal irredentának, kommunistának, összeesküvőnek nevezték. Románnak igazából csak a román nemzetiségűt tartották, más mindenki idegen volt, mindennap hallgathatta, ,,hogy nem lehet megengedni és megbocsátani, hogy az én országomban egy idegen jobban éljen nálam”. Még az alkotmányba is belefoglalták, hogy az ortodox vallás az uralkodó vallás, és az elv, miszerint csak az ortodox az igazi keresztény, minden más felekezet visszautasításához és az ortodoxia felsőbbrendűségének tudatához vezetett. Innen eredt az ortodoxia presztízse és asszimiláló ereje is. Az állítással, miszerint csak ortodox lehet „jó” román, Nae Ionescu egyetemi professzor is egyetértett, aki a két világháború közötti nagy filozófusgeneráció képviselőjeként a vasgárdista mozgalomban is részt vállalt. Aki átkeresztelkedett az ortodox vallásra, ,,egy csapásra megszűnik kisebbséginek, idegennek, gyanúsnak lenni”, állapította meg Nagy Sándor, úgyhogy ,,a mi népünk ebbe a vásárba előbb-utóbb mind belemegy”, aminek az ára a nemzeti öntudat feladása lesz.
Furcsa dolognak tartotta azt is, hogy a románok többet tudtak a buddhizmusról vagy az iszlámról, mint más keresztény vallásokról, például a reformátusról. Amikor megpróbálta felvázolni a román nép pszichológiai portéját, összeférhetetlennek találta az ortodox keresztényi erkölcsöt némely románok erkölcstelen magatartásával és agresszív nacionalizmusával. Adottságaik mellett olyan hibáikat is feljegyezte, amelyeket mind a mai napig megtalálunk. A barátságos és joviális románok megélhetésüket a kiirthatatlan baksisra, csúszópénzre építették, ez számukra a világ legtermészetesebb dolga volt, akárcsak a forma és tartalom közti hatalmas szakadék. A közvagyon meglopására is találtak mentséget: ,,a közösségtől elvenni, az államot megkárosítani nem bűn, ha az a nemzet nagy családjában mArad”.
Miután Budapestre menekült, Nagy Sándort a Református Egyetemes Konvent a diaszpóra ügyeiért felelős titkárnak nevezte ki. 1944 decemberében Nyugatra telepedett, ahol a diaszpóra református gyülekezeteinek megszervezésével foglalkozott; 1946–1951 között kiadta a Harangszót, a világháború utáni első magyar nyelvű nyugati lapot. 1952-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol Clevelandben egykori Bukaresti paptársával, Szigethy Bélával közösen szerkesztették a számkivetésben élő református magyarok lapját. Ott halt meg 1954-ben leukémiában. Az 1941. április 6-i romániai népszámlálás eléggé különös számadatokkal szolgált. Bukarest lakossága 992 536 fő volt; a románok részaránya jelentősen megnőtt, és elérte a 81,35 százalékot, azaz a 807 425 főt, ami a román állam sikeres asszimilációs tevékenységét is tükrözi. A városban 17 971 magyar, 25 836 német és 141 304 más nemzetiségű vagy a nemzetiségéről nem nyilatkozó személy mAradt. Az ekkor összeírt magyarok száma magasnak tűnik az 1930-ban számlált 24 052 főhöz képest, hisz köztudott, tömegesen távoztak a bécsi döntés után.
A háború egyébként is sok kárt tett a megfogyatkozott és megrémített Bukaresti magyarok javaiban. Az 1944. április 4-i bombázáskor három találat szétrombolt a Sf. Voievozi utcai iskola három épületéből kettőt. Szerencsére a tanítás már két héttel korábban befejeződött, így emberéletben nem esett kár. Egy másik bomba a Petru Poni utcai katolikus leányotthon épületét találta el. A Giulești úti Kálvin temetőben egy légelhárító egységet állítottak fel, ezért a kápolna épületét több találat érte. A városnak ezen a részén a bombázásoknak olyan sok áldozata volt, hogy egy részüket a Kálvin temetőben kellett eltemetni (amiért a temetőt egy ideig Április 4. temetőnek hívták)... A két világháború közti időszak volt a legkeservesebb a romániai magyarok számára, a megváltozott történelmi körülmények közt kétségbeesett erőfeszítésekkel próbáltak kisebbségként túlélni. A parlamentben, akárhányszor a kisebbségi jogok tiszteletben tartását kérte a Magyar Párt, azonnal irredentizmussal vádolták. Iorgának is ez volt a kedvenc vádja, aki azt szerette volna, ha a magyarok „lelkesen” csatlakoznak a Gyulafehérvári nyilatkozathoz és Erdély elszakításához. Feltétlen lojalitást várt el Titulescu miniszterelnök is, aki például 1935-ben revizionizmussal vádolta Bethlen Györgyöt, a Magyar Párt elnökét, és kijelentette, hogy a románok készen álltak volna megadni az egyenlő jogokat a magyaroknak, ha a magyarok hajlandóak lettek volna elismerni és nem feledni, hogy ők is román állampolgárok; ugyanakkor románoknak kell érezniük magukat, hisz Nagy-Magyarország már nem létezik, és nem lesz soha többé. II. Károly 1936-os, a Daily Telegraph-nak adott párizsi nyilatkozatában árnyaltabban fogalmaz a romániai magyar kisebbség helyzetéről. Romániában a magyarok jogait tiszteletben tartják, és a magyarok többsége lojális a román állammal szemben, állította a király, de nem várhatjuk el, hogy minden magyar elégedett legyen az eredményekkel, hiszen fáj nekik az elveszített terület...
A parlament sorra elutasította a magyarok kéréseit, nem voltak hajlandóak bizottságot létrehozni a kisebbségek kéréseinek elemzésére, jóváhagyni a kisebbségi felekezeti iskolák állami támogatását, eltörölni a román földrajzi nevek kötelező használatát a sajtóban, vagy visszavonni a numerus valachicus törvényt.
(folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

19. Élőnyelvi Konferencia
Nemzetközi nyelvészeti konferencia helyszíne lesz Marosvásárhely. Szeptember 7. és 9. között rendezi a Sapientia EMTE Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke (Marosvásárhely), a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszéke (Kolozsvár), illetve a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet (Kolozsvár) a 19. Élőnyelvi Konferenciát.
A napjainkban tapasztalható mobilitás, a tömegkommunikációs eszközök elterjedése, az internet térnyerése következtében a területileg, földrajzilag értelmezhető nyelvváltozatok határai újabb átalakulás, átrendeződés folyamatában vannak. Továbbra is aktuális a beszélők saját, illetve mások nyelvjárásával szembeni attitűdjeinek a kérdése, valamint a nem sztenderd nyelvváltozatok helyzete és szerepe az oktatásban.
A 19. Élőnyelvi Konferencia a következő témák köré szerveződik: a magyar nyelvjáráskutatás a 21. században: hagyomány és innováció; nyelvváltozatok a 21. században: változó dialektusok, regionális köznyelvek, egységesülés és szétfejlődés; adatgyűjtési módszertan: hagyományos modellek, újítás és lehetőségek; nyelvjárások és nyelvek határán: nyelvjáráskutatás és kontaktológia; nyelvjárások és kisebbségi nyelvhasználat; nyelvjárások és nyelvi tervezés kisebbségi és többségi helyzetben; nyelvjárások és nyelvi attitűdök; nyelvjárások az oktatásban.
A konferencia plenáris előadói: Dennis R. Preston (Oklahoma State University), aki New Trends in Perceptual Dialectology; Borbély Anna ( MTA, Nyelvtudományi Intézet), aki Fenntartható kétnyelvűség; Bodó Csanád (ELTE BTK), aki Mediatizált nyelvjárások címmel tart előadást. A különböző szekciókban, illetve műhelyekben a kontinens számos országából érkező nyelvészek mutatják be kutatásaik eredményeit.
A konferencia – a csütörtök reggeli plenáris előadást leszámítva – magyar nyelvű.
A 19. Élőnyelvi Konferencia részletes programja: http://www.ms.sapientia.ro/data/PROGRAMABSZTRAKTOKaug16(1).pdf
Népújság (Marosvásárhely)

A 2016-2017-es színházi évad küszöbén
Beszélgetés Keresztes Attila rendezővel, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatójával
– A múlt idénynek van-e olyan tanulsága, tapasztalata, amit fel lehetett használni, be lehetett építeni a most kezdődő évadba?
– Igen. Személyes tapasztalatom a lehetőség és ennek a felelőssége. Tizenöt éve vagyok művészeti igazgató, Kolozsváron, Szatmáron dolgoztam, az eltelt négy évben pedig Vásárhelyen, s művészeti vezetőként azt éltem itt meg, pontosabban az volt rám nagy hatással, hogy micsoda lehetőség rejlik ebben a társulatban, illetve ebben a városban.
– Milyen szempontból?
– A nyitás szempontjából. Minden hely más és más, de itt valóban azt tapasztaltam, hogy hihetetlen nyitottság van a városban. És ezt, meglátásom szerint, tovább lehet bővíteni, feszegetni jó értelemben vett provokációkkal, ami a színházművészetet illeti, mert van rá vevő, érzékeny közeg.
– Vagyis ez az évad is a nyitottság jegyében zajlik?
– Egyértelmű. Harag György mondta annak idején, hogy a színház legfontosabb feladata a folyamatos megújulás. Ebbe természetesen beletartozik az a művészi elv, az az irány is, amit a színház tűz maga elé, de a szüntelen megújulás olyan elvárás, amely minden egyes alkotóra külön is vonatkozik. Ez a négyéves mandátum, amit mi augusztus 5-én zártunk, jól sikerült. Szépek az eredményeink saját közegünkben, a városban is. Elég, ha most csak annyit említek, hogy emelkednek a nézőszámok, élővé sikerült tenni a színházat. De szakmai szempontból is sikerekről beszélhetünk. Figyelnek ránk, fesztiválokon díjaznak, érezzük, hogy értékel minket a színházi szakma.
– A teljes társulat fogékony a megújulásra?
– Igen. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy az utóbbi öt, tíz évben kicserélődött a társulat. Generációváltás történt. Fiatal embereket pedig könnyebb berángatni egy újszerű folyamatba. Változott a felkészültségük. Nagyon erős, jó a csapatunk. Mindannyian figyelnek egymásra.
– Azért olyan hangokat is hallani a városban, hogy olykor hiányoznak a nagy tapasztalatú, idősebb színészek, bizonyos szerepeket ők természetesebb módon tudnának megoldani. Az új évad darabjaiban is lesznek olyan színpadi alakok, akiket ők tudnának a leghitelesebben életre kelteni. Hiányukat képes feledtetni a jelenlegi gárda?
– Feltétlenül. Az évadot alapvetően a társulatra építjük a rendezőkkel. Az én színházcsinálási elvem az, hogy rendezőket keresek meg, jól gondolkodó, jó ízlésű alkotókat, és a címeket utána együtt rakjuk össze, egyeztetjük a mi kívánságainkat azzal, amit ők akarnak mondani. Így áll össze az évadterv. Természetes, hogy a rendelkezésünkre álló színészeket is figyelembe veszi.
– Olyan rendezőkre is számítanak, akikkel hosszabb ideje eredményes az együttműködés, új nevekkel is találkozni fogunk.
– Nyilvánvaló, hogy ha egy társulat jól tudott dolgozni egy rendezővel, akkor ezt érdemes folytatni, hiszen egyre jobb munkák kerülnek ki a keze alól. Egymásra hangolódnak, értik egymás gondolkodásmódját. Ezért is alapozunk olyan visszatérőkre, mint Mohácsi János, Radu Afrim vagy Theodor Cristian Popescu. És vannak újak is. Mint minden évben, az idén is készítünk egy nagy zenés produkciót. Musicalt, nagyoperettet, amilyen a My Fair Lady, a Mágnás Miska volt és a még futó Csárdáskirálynő. Ebben az évadban a szilveszteri bemutatónk a Chicago, ami a musicalirodalom egyik gyöngyszeme. Nagy táncos, dzsesszes, szatirikus, ironikus társadalomkritika, beleértve az amerikai média hatalmát is. Ismert darab.
– És nagy kihívás egy drámai színháznak. Sokan látták a filmes változatát, vásárhelyi színpadon is előadták.
– Az nekünk csak jót tesz, hiszen annál többen jönnek el majd megnézni. Különben nagy kihívás volt a My Fair Lady is, nem beszélve a Csárdáskirálynőről, amely majdnem opera. Az igényességre ebben az esetben is nagyon ügyeltem. Komoly alkotókra, kiváló közreműködőkre alapoztunk. A Chicagót Juronics Tamás fogja rendezni és koreografálni. Ő a szegedi kortárs balett vezetője, és tényleg világhírű előadásokat hoznak ott létre. A személye garancia lehet, illetve az a munka is, amit mi itt már elkezdtünk és be fogunk fektetni ebbe az előadásba.
– Egy kicsit előre ugrottunk. Mivel kezdődik az évad?
– Az Olbrin Joachim csodálatos utazásával. Ennek a próbafolyamata már a múlt évadban elkezdődött. Mezei Kinga rendezi. Színész, rendező és író Szabadkáról. Sok előadást úgy rendezett, hogy ő maga írta. Egy Hamvas Béla-meséből íródott a szövegkönyv. Szép, lírai, filozofikus, elgondolkodtató játék. Arról szól, egy mondatban, hogy mit nevezünk életnek. A bemutató szeptember 16-án lesz, Hamvas most először szólal meg a vásárhelyi színpadon. Készülünk egy újabb Radu Afrim-előadással is. Nagyon szépen egymásra találtak a társulattal. Már Az ördög próbája is jó előadás volt, majd A nyugalom az utóbbi tíz év emblematikus előadásává vált.
– Díjözönt hozott.
– És ez még folytatódik. Szeptember 21-én megyünk Budapestre. A Színikritikusok díjára jelölték négy kategóriában a produkciót. Örülnék, ha a jelöléseket díjakra váltanák. Jó pillanatban született, sikeres munka volt. Ezt folytatnánk most. Az ördög próbájánál Radu a társulattal kitalált egy történetet, azt felöltöztették, s abból lett az előadás. Nem volt még munkacíme sem, ezért úgy hirdettük meg, hogy meglepetés- előadás. A tavaly már előre tudtuk, mi lesz, de akkor is úgy hirdettük. Ezért ugyanígy folytatjuk a sorozatot, Meglepetés-előadás 3. címmel készül nagyszínpadra, és ennél is írnak egy darabot a munkafolyamat során. A témája: egy tömbház a 70-es években. Néhányan még emlékszünk, hogy mik történtek akkoriban. Humor és dráma, tragédia egyaránt lesz benne. Izgalmas munka, a színészek is szeretik, mert az improvizációs készségüket is megmozgatja. A maguk kis világát is hozzátehetik, és ezekből mindig szép dolgok születnek.
– Előttünk a műsorterv. Futtában olvasva is sejteti, találkozhatunk még rendhagyó dolgokkal a következő hónapokban. Mi a Stresszfaktor 15?
– Volt már olyan próbálkozásunk az undergroundban, a Twilike, amellyel a fiatalokat igyekeztünk megszólítani. Azokat, akik még az iskolapadokban ülnek, és készülnek erre az életre, amiről aztán nem szűnnek meg beszélni. Ezzel próbálkozunk most is. A színházban vannak tinédzser önkéntesek. Ők összeálltak és létrehoztak egy MANOSZOK nevű csoportot. Minden hétvégén van velük színházi foglalkozás, a színészeink irányításával végeznek drámai gyakorlatokat. És a rendező, Csáki Csilla, aki Németországból jött haza, elhozta a Stresszfaktor 15 című darabot, amely a középiskola utolsó időszakáról, az egyetemre készülés periódusáról szól. A kérdéseket felvető játszó személyek nem színészek, hanem ők maguk, azok az önkéntesek, akik saját korosztályukat és persze a szüleiket szembesítik a problémáikkal. A premier szeptember 23-án lesz.
– Az Underground teremben. És a Kisteremben mikor mire számíthatunk?
– December 4-én Rares Budileanu színrevitelében láthatunk egy változatot A botcsinálta doktor című Moliere-komédiából. A sokak által ismert történet mArad, de Székely Csaba újraírja, maivá igazítja a maga stílusában, kellő humorral, kellő iróniával, öniróniával. Budileanu a színház román társulatának a színésze, rendezője. Az előadás tervezett címe: Doktor S. Ugyancsak a Kisteremben készül január 11-i dátummal az az előadás, amelyet a fiatal Adi Iclenzan rendez, és magyar nyelvű ősbemutató lesz. A szerző norvég, Jon Fosse, a dráma címe: Szép. Románul olvastuk, most fordítják magyarra. Ibsen, Bergman északi világa elevenedik meg benne, a kommunikáció képtelenségével is szembesít. Közben a szereplők ebben a válságos világban keresik a szépet, idézik meg a tökéletesnek vélt múltat, a távoli jövőt.
– Keresztes Attila pedig a Machbethtel szembesül. Shakespeare-t rendezni mindig, mindenkinek nagy erőpróba.
– Igen, nagytermi stúdiótérben rendezem. Vagy tíz éve kerülgetem ezt a problémát. Valószínűleg mindnyájunkban benne van az a vágy, hogy valami nagyot akarunk alkotni, létrehozni, de mint ebben a nagy drámában is, felmerülhet az, hogy milyen áron, és megbírjuk-e azt, amit felvállaltunk. Lélektanilag rendkívül összetett a darab, van benne sok minden, boszorkányság, tévhit, hit, szerelem, csalódás… Hihetetlen, fantasztikus anyag, véres dráma. Tényleg kihívás. Márciusra terveztük a bemutatót.
– Kemény dió az utána következő másik nagytermi feladat, a Dürrenmatt-darab színrevitele is.
– Májusban kerül színpadra Az öreg hölgy látogatása. Mohácsi János rendezi. Csodálatos, ahogy ők hárman, a Mohácsi testvérek, együtt dolgoznak, és összehangolják a rendezést, dramaturgiát és a díszletet. Külön örülök ennek a kapcsolatnak, amelyet sikerült kialakítanunk velük.
– Ennek a tragikus komédiának is
volt már Marosvásárhelyi színpadi változata, nem kevesen lehetnek, akik emlékeznek rá.
– Nem is volt olyan nagyon régen. De van egy olyan vélemény, hogy egy darabot tízévente lehet elővenni. Az idő teltével változik a valóság, és pontosan az az érdekes egy ilyen előadásban, hogy felmutassa, mi történt azóta. Minden város egyfajta Güllen, és minden várost gülleniek laknak, vagyis lényegében magunk elé is tükröt tarthatunk ezzel a Dürrenmatt-színművel.
– Kilenc bemutató készül ebben az évadban, kistermi előadás az is, amelyről még nem beszéltünk.
– Timur Vermes regényéből született a Nézd, ki van itt! című darab 2011-ben. Izgalmas dramatizálás. Film is készült a könyvből. Theodor Cristian Popescu rendezi. A sztori szerint Hitler 57 évesen felébred egy udvaron Németországban, és rácsodálkozik arra, amit talál, kancellárnővel, migránsokkal, homoszexuálisokkal, egyebekkel, amik a mai világban ellentétesek az ő elveivel, elvárásaival. De az is felmerül a szatírában, hogy vajon lezártuk-e mindazt magunkban, amit a hitlerizmus hirdetett, megtörténhet-e még egyszer mindaz, ami akkor kivetkőztette magából az emberiséget. Komikus helyzetek adódnak, nevetünk is rajtuk, de valahol mélyen ott motoszkál a nézőben a borzalom tudata.
– Személy szerint a művészeti igazgató mit vár, mit remél ettől az évadtól?
– Igényes elmélyülést. A színház megannyi más dologgal együtt sokat változott, ahhoz képest is például, ahogy én szocializálódtam a színházban. Ma már kezdi kinőni magát valamiféle tudománnyá. Miközben egy végtelenül egyszerű gyakorlat. Szakma. Ezt a kétféle dolgot kell összebarátkoztatni. Millió elv, színjátszási mód létezik. Az információ nagyon könnyen eljut hozzánk, azonnal tudjuk, hogy tegnap Berlinben milyen bemutató volt, különféle jelenségeket hamar megkívánnak az emberek. De néha nehéz a dolgunk. Megkérdőjeleződhet az, hogy tudunk-e kommunikálni a saját nézőinkkel. Ők nem foglalkoznak éjjel- nappal színházzal. Ők bejönnek, megnéznek valamit, és az vagy szól hozzájuk, vagy nem. A színházi társulatnak, a miénknek is azt az utat, módot kellene valahogy megtalálnia, hogy mindazt, amit fölszedett a színháztudományból, a legőszintébb, a legegyszerűbb eszközökkel formálja meg a színpadon. Úgy, hogy az utcáról bejövő ember, felkészültségétől, kulturális hátterétől függetlenül érezze, a színpadról közvetlenül őt szólították meg. Jó lenne tudni, hogy az új évaddal is közelebb kerülünk ehhez az elváráshoz.
Akkor hát kívánjunk mindkét félnek mAradandó élményeket, emlékezetes, szép színházi esteket!
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Százarcú Mezőmadaras
A falut a földgolyón sokfelé ismertté tevő mezőmadarasi meteorit hírnevét aligha lehet túlszárnyalni, helyi kezdeményezés pláne nem vetekedhet a kozmikus vendég 164 évvel ezelőtti érkezésének visszhangjával, az egykori űresemény emléke azonban mára már meglehetősen elhalványult a köztudatban, a mai Mezőmadaras életét jobban befolyásolhatja, élénkítheti, gazdagíthatja egy olyan emberfüggő, földi kezdeményezés, mint a képzőművészeti alkotótábor, amely immár 15. alkalommal gyűjtötte egybe a község hívó szavára szellempezsdítő jelenléttel, értékteremtő igyekezettel válaszoló képzőművészeket. Többségük visszatérő táborlakó, de újabbak is mindegyre jönnek a különböző honi központokból, az anyaországból, a Kárpát-medence távolabbi tájairól, hiszen jó híre van a Czirjék Lajos és lelkes támogatói, munkatársai szervezte művésztelepnek, mind szélesebb körben terjed a híre, hogy ihlető itt a környezet, alkotásra serkent a hely szelleme, megörökítésre érdemesek a hagyományok és kiváló a hangulat. Persze a tevékeny együttlét gyümölcse is egyre több ízzel, zamattal telítődik, a tábori termés folyamatosan gazdagodik. Nem csak a helybeliek örülhetnek neki, más települések művészetkedvelői is belekóstolhatnak. A Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor önállóan, vagy a Maros-Mezőségi Művésztelep más hasonló alkotóközösségeivel együtt Marosvásárhelyen rendszeresen bemutatkozik, és volt kiállításuk Kolozsváron, Segesváron, Szamosújváron, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Szászrégenben, Székelyudvarhelyen is. A következő hónapokban Nagykároly és Szatmárnémeti közönsége ismerkedhet a műgyűjteménnyel, amely érdemes lenne arra, hogy a községben létesítendő állandó kiállítás, falumúzeum is népszerűsítse. Ez növelhetné az érdeklődést Mezőmadaras iránt, még vonzóbbá tehetné a Székely Mezőség e biztatóan fejlődő, sajátosságait nemzedékeken át őrző, jellegzetes faluját. Értékes és változatos a művésztelep kollekciója. Csupán az utóbbi fél évtizedben közel félszáz festő, grafikus, szobrász, fotóművész dolgozott itt. A katalógus is érzékelteti, hogy a látványteremtésben mindenik igyekszik a saját útját járni, a maga szemléletét érvényesíteni, ehhez pedig kellő választékot nyújt a történelmi telítettségű, titkait olykor rejtegető, de a felfedezés izgalmát is felkínáló környezet. Megkapó és lírai hangulatot kelt a táj szépsége. Milyennek látta Berde Mária a Mezőség című lélekpendítő versében? "Domb- óceán fölött a szél sustorog/ Az ében éji ágyból kelő tájra,/ Kicseng a tanyák hajnaltrombitája:/ Harsánykemény, vidor kakastorok" – olvashatjuk a kezdő sorokban. Biztos, hogy a hajnal e varázsos hangulatát is megtapasztalta már egyik-másik táborlakó. Vagy a nyár más napszakai ámították el. Esetleg egy hajdanvolt történés, valamilyen mezőségi legenda, egy kuruc–labanc összecsapás, valamelyik vásárostetői híres sokadalom, netán egy ’48-as hős emléke, vagy a jelenvalóság, napjaink realitásai, emberei indítják el bennük az alkotás szikráját. Kiállításuk és ez az újabb bemutatkozó füzet is meggyőzően tanúsítja: megérdemlik, hogy figyeljünk rájuk.
* Előszó a katalógusból
Nagy Miklós Kund
Népújság (Marosvásárhely)

Láthatáron a huszonötödik
Jövőre jubilál a makfalvi Nagy Pál Képzőművészeti Alkotótábor. Augusztus 28-án a helyi művelődési házban nyílt kiállítással a XXIV. táborozás ért véget. Ez a megye legrégebbi nyári művésztelepe, az alkotókat 1979-ben hívták össze először a Maka vára alatti nagyközségbe. Akkor az oda igyekvő Nagy Pálék tragikus balesete szakította félbe a kezdeményezés szépen eltervezett kibontakozását, és az ilyenszerű szervezkedéseket keményen ellenző hatalom is megtette a magáét, a tábor igazán csak a rendszerváltás után válhatott azzá, aminek a tervezői elképzelték, de a művésztelep az eltelt közel negyedszázadban valóban a település és a Makfalvát övező kisrégió egyik legismertebb megvalósításává vált. Főnixsorsú, hiszen úgy alakult, hogy mindegyre elveszítette nagy lendülettel és hivatástudattal tevékenykedő működtetőit, ami miatt léte többször is veszélybe került, de mindig akadtak olyanok, akik az ügy mellé álljanak, és valamivel gazdagítsák azt, amit elődeik elkezdtek. Évről évre gyarapodott a tábor, a nyaranta kapunyitó makfalvi műgyűjtemény pedig folyamatosan bővíti bemutatandó értékeit. A Wesselényi Művelődési Egylet a főszervező, Fülöp Irén nyugalmazott tanárnő, aki az indulástól szíve-lelke volt az ügynek, a fiatalokat is bevonta a szervezésbe, Péterfi Levente alelnök fáradhatatlan a tábori teendőkben. Ők ketten már a 25. összejövetelre gondolnak, kiadványban is szeretnék felmutatni mindazt, amit művészeti vonatkozásban sikerült létrehozniuk.
Az idei alkotó együttlét is eredményes volt. Már előtte rendbe tették a makfalvi kollekció válogatott anyagát felvonultató Pincegalériát. Nyitva a Kusztos Endre-emlékszoba is. A Nagy Pál Alkotótábor pedig munkára serkentő, ihlető környezetet teremtett a meghívásra jelenlétével válaszoló 18 művésznek. A mindenkit saját példájával ösztönző festő, grafikus, a vitalitásával fiatalabb kollégáit is megfertőző Kusztos Endre, a tábor meghatározó személyisége személyesen már nem lehetett jelen, de szelleme, közismert igényessége mindvégig éreztette hatását. A természet, a szülőföld vonzásában, a modern világ, az életmód változásával eltűnőben levő ősi értékek megörökítésének a jegyében dolgoztak a festők, grafikusok, szobrászok, népművészek, akik úgy érzik, ilyen vonatkozásban még sok feladat vár rájuk a továbbiakban. A tárlatnyitón erről társai nevében is szép hitvallást tett Sz. Kovács Géza. Ő Segesvárról tér vissza minden augusztusban Makfalvára. Mások Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Tordán, Kolozsváron, Komáromban, Debrecenben, Székelykeresztúron, a község szűkebb környezetében éltetik magukban a tábori élményeket, és dolgozzák fel később a vázlataikat. A többség törzsvendég, rokoni, baráti, lelki kapcsok kötik őket Makfalvához. Érthető, hogy a kiállított munkákból szétsugárzó érzelmi töltet is megérinti a nézőket. A táj, a Küküllő mente látványvilága, a népélet jellegzetességei, a helyi népművészet, az emberi karakterek általában a primer élmények kivetüléseként jelennek meg a falakon, talapzatokon, de biztos, hogy az itt megfordulók később feldolgozandó, elmélyültebb, áttételesebb alkotásaiban is testet öltenek majd. Talán a népművészet masszívabb jelentkezése is egy olyan sajátosság, amivel a makfalvi tábort felruházhatjuk. Ez is olyan vonás, ami vonzó színekkel, formákkal, ízekkel telíti az idei termést, akárcsak az előzőeket is. A mostani kínálat Bálint Zsigmond, Doszlop Lídia, Joó Dénes, Kádár-Dombi Péter, Kalló László, Károly-Zöld Gyöngyi, Kedei Zoltán, ifj. Kovács Árpád, Kováts Mátyus Erzsébet, Láng Eszter, Molnár Krisztina, Nagy Dalma, Orbán Irén, Réthi Botond, Sándor János, Suba László, Sz. Kovács Géza, Vass Mária munkáiból állt össze tetszetős, derűs mozaikká. (nk)
Népújság (Marosvásárhely)

A szakminiszter előtt a Vécsey-kastély ügye - Sárközújlak megmentené az épületet
A Szatmár megyei Tanács elnöke Radu Bud prefektus társaságában a héten Bukarestben tartózkodott, ahol több államtitkár mellett Elisabeta Lipa miniszter-asszonnyal is találkozott. A sportért felelős tárca vezetőjével többek között a sárközújlaki Vécsey-kastély ügyében is tárgyalt.
A hatalmas angol kert által körülvett kastélyt 1760 és 1764 között Vécsey István tábornok építtette.
A barokk kastélynak eredetileg két emelete volt, de 1823-ban a felső emelet a tűz martalékává vált, s az újraépítés során az épület egyemeletesre zsugorodott. Parkja 81 hektáron terült el, de évszázados fái közül mára kevés mAradt, az építkezés során sokat kivágtak közülük. A tetőzeten lévő ereszcsatorna rézből készült, sárkányfej végződéssel, amelyet kígyók tartanak a magasba. A hiedelem szerint ez azért történt, hogy ezek a szörnyek a továbbiakban majd távol tartsák a gonosz szellemeket a kastélytól.
Utóbbi, azaz a gonosz szellemek távol tartása sajnos nem sikerült! A kastély a XX. század végéig fiú ágon öröklődött, majd amikor 1898-ban Vécsey Paulina házasságra lép Sztáray Sándorral, a kastély Sztáray birtok lesz. A kommunista invázió elől elmenekülő utolsó tulajdonosok után a kastélyban működött árvaház és ifjúsági, iskolai tábor is. A kommunizmus bukását követően az épület 2000-ben magára mAradt. Üresen állva hirdeti azóta is régi idők dicsőségét, miközben állaga egyre csak romlik.
Sztáray Mihály visszaigénylési kísérlete évekkel korábban sikertelenül zárult, így a kastély tulajdonjoga a helyi önkormányzatra és a megyei tanácsra szállt. Igen ám, de használati jogát továbbra is a megyei ifjúsági-és sportigazgatóság, azaz annak ernyőintézménye, az sportminisztérium birtokolja.
Pataki és Bud ezért találkozott a héten Elisabeta Lipa sportminiszterrel, arra kérve a korábbi ötszörös olimpiai bajnok kajakost, terjesszen elő egy kormányrendeletet, amely az önkormányzatra ruházná a kastély használati jogát is. A szaktárcának ugyanis kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy a sárközi kastélynak visszaadja régi pompáját. Az önkormányzatnak - amint azt Piricsi Artúr polgármester többször is elmondta - szándékában áll rehabilitálni a kisváros ékkövét, csakhogy a jelenlegi tulajdonjogi viszonyok közepette erre nem pályázhat. A restaurálási költségek pedig elérhetik a 4-5 millió eurót is...
„Nem csak Sárközújlak, de Szatmár számára fontos lenne, ha a Vécsey-kastélyt az önkormányzat adminisztrálhatná, hisz nem csak a város, de az egész megye egyik ékköve lehetne", indokolta az ügy fontosságát Pataki Csaba.
Piricsi Artúr, Sárközújlak polgármestere sohasem rejtette véka alá: számtalan elképzelése van a kastély felhasználásával kapcsolatban: konferencia-termektől idős-otthonon keresztül múzeumig sok mindent el tudna képzelni. Csak rendelkezne végre az épületről az önkormányzat. Amíg még nem késő....
szatmar.ro