„Jelenkorral foglalkozni nagyon nehéz”
Csütörtökön délután az RMDSZ-székházban került sor Bárdi Nándor Közép-európai rendszerváltások és Erdély, valamint Lehoczky Attila A kisebbségek szerepe az 1989-es forradalomban és az azt követő önszerveződésekben. Arad példája előadásaira. A délután folyamán bemutatták az Együtt és külön. Az erdélyi magyarok önszerveződése (1989–1990) című kötetet is, melyben ez a két tanulmány megjelent, és melynek Bárdi Nándor szerkesztője is. A délután házigazdája Bognár Levente, városunk alpolgármestere volt.
Bárdi Nándor elmondta, hogy a kötet szerkesztésekor és összeállításakor olyan szerzőket kerestek, akik saját városukról írnak. 16 várost vontak be a kutatásba, 12 esettanulmányt és összesen 82 interjút készítettek, valamint átvizsgálták az akkori sajtó beszámolóit is. Az alapcél az volt, hogy lokális helyzeteket tárjanak fel, a kutatást tehát nem centrum irányította, hanem helyi szinten történt. A cím pedig arra utal, hogy bár a magyarok külön kezdtek el szerveződni, a kiváltó ok közös volt.
Ha a kutatásban részt vett városokat tipologizálni kellene, akkor 3 osztályba sorolhatnánk őket: magyar többségű, székely városok, kb. fele-fele arányban megoszló (kritikus) és a kisebbségi, de aktív városok. A továbbiakban átfogó képet festett Erdélyről, összehasonlította a városok helyzetét, és szó esett a környező országok politikai helyzetének befolyásoló tényezőiről is.
Lehoczky Attila előre felhívta a figyelmet, hogy kutatásában igyekezett objektív maradni, és a személyes élmények eltérhetnek az általa leírt eseményektől. Jelenkorral foglalkozni nagyon nehéz dolog. Előadását azzal kezdte, hogy elmondta: 1910-ben Arad benne volt a monarchia 10 legfontosabb városában, és 1930-ban még mindig a magyarok voltak többségben. A szocializmus kezdetén elkezdtek nagy számban betelepíteni, és lassan megszűnt az értelmiségi osztály. A színházat elköltöztették Temesvárra, és az itthoni közönség kénytelen volt vendégelőadókat hívni. Minden téren válságos szituáció alakult ki. A helyzet folyamatos romlását figyelembe véve levonhatjuk a következtetést: Arad számára a forradalom a 24. órában érkezett. Ekkor már nem is lehetett sem magyar, sem román közösségről beszélni, inkább csak lakosságról. A tanulmány további részében részletesen leírja a forradalom menetét és a forradalmat követő önszerveződést, valamint a magyar értelmiségi réteg újraéledését.
A tanulmány és a kötet születéséről Lehoczky Attilát kérdeztem meg. – „Valamikor 2010-ben állt össze egy kutatócsoport, melyet a Kolozsvári Kisebbségkutató Intézet szervezett. Erdély 16 nagyvárosából kért fel helyi történészeket, szociológusokat, társadalomtudósokat, hogy a ‘89-es erdélyi, magyar vonatkozású eseményeket, illetve az elitváltást próbálják meg kutatni. […] A tanulmány végső formában ezelőtt néhány hónappal állt össze, korábban számos lektoráláson és javításon ment át valamennyi. Igyekeztünk minél átfogóbb képet adni arról az eseményről, amely 89–90-ben történt az erdélyi magyar közösségekben.”
A tanulmány egy korábbi formáját már közölte a Transindex, de a kötetben megjelent változat hosszabb és bővebb is. „Egy korábbi változatot kértek tőlünk, kutatóktól, hogy adjuk át a Transindexnek publikálás céljából, egy szűkített változatot, amely az ottani szerkesztőség által elgondolt formában került fel a honlapra. Nyilván nem akkora, nincs benne annyi adat, de ott nem is az volt a cél, hogy tudományos eszmefuttatás legyen, hanem hogy a közönség számára érthető, ugyanakkor pontos információkat tartalmazó írások jelenjenek meg. A végső, kötetben publikált alakjukban a tanulmányokat elsősorban a szakma készítette el, figyelembe véve egy sor kritériumot, hogy megfeleljen a tudományos szempontoknak, ugyanakkor próbáltunk olvasmányosak lenni. Nagyon remélem, hogy sikerült, ezt döntse el az olvasóközönség. […] Örülünk a kritikáknak, ezt hangsúlyozom, mert ez a tanulmányainkat jobbá teszi” – egészítette ki az interjút Lehoczky Attila.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Magyar Napok a Zsil völgyében
Maderspach Viktor nyomdokain
Egyedinek számító helytörténeti túra is szerepelt a Hunyad megyei magyar napok programjában. Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke Maderspach Viktor menekülésének nyomdokain szervezett kirándulást, melyen lelkes lupényi magyarok vettek részt. Aligha bánták meg, a hangulat nagyszerű volt, a természetben tett félnapos túra kellemes, s a bányavidéki magyarság egyik kiemelkedő történelmi személyiségét is megismerhették Bodó József tanár előadása révén.
Erdélyt védelmező magyar hazafi
A Zsil-völgyi Iszkornyban született Maderspach Viktor (1875–1941) érdekes személyiség volt. Jóllehet a tizennyolcadik században Ausztriából Erdélybe került nemesi családja német eredetű volt, a Maderspachok erősen magyar érzelmű hazafiak voltak, már az 1848–49-es szabadságharc idején is áldozatot vállaltak Magyarországért és a magyarságért.
Noha a boldog békeidőkben mérnökként tevékenykedett és szenvedélyes vadász volt, híres felmenőihez hasonlóan ízig-vérig magyar hazafi Maderspach Viktor 1916-ban kommandószerű önkéntes csapatot létesített saját költségén a Zsil völgyébe betörő román hadsereg visszaszorítására, illetve a civil lakosság megvédésére a megszállóktól. 1916 augusztusában ugyanis Románia hátba támadta az Osztrák–Magyar Monarchiát, hadserege több helyen betört Erdélybe (ideértve a Zsil völgyét is), mielőtt német segítséggel az osztrák–magyar csapatok kiűzték őket.
Magyar hazafias tevékenysége miatt az impériumváltás után Maderspach Viktor kényelmetlen lett az új román hatóságoknak, akik 1921-ben csapdába akarták ejteni: a román titkosszolgálat emberei magyar tiszteknek adták ki magukat és románellenes összeesküvésbe akarták keverni a Zsil-völgyi magyar arisztokratát. Csakhogy Maderspach felismerte a provokációt, a Siguranţă tisztjeit modoruk és viselkedésük elárulta – ismertette a történteket Bodó tanár úr. Maderspach Viktor jól tudta, hogy a Monarchia tisztjei, akik úriemberek voltak, tudták használni a kést és a villát, nem úgy, mint a román titkosrendőrök. Mivel utóbbiak körülzárták a nemesi villát, Maderspach Viktor menekülni kényszerült. Gyalog, a hegyeken keresztül, hiszen vadászként kitűnően ismerte azokat. Végül sikerült Magyarországra jutnia, ahol a két háború között mérnökként és íróként tevékenykedett. Szeretett Erdélyébe csak 1941-ben térhetett vissza, amikor annak északi része visszakerült az anyaországhoz.
Túra a menekülés nyomdokain
Kereken 94 évvel Maderspach Viktor kalandos menekülése után, a helyi magyarság kirándulva tette meg ugyanazt az utat. A kirándulás az iszkronyi tulipánfától indult, melyet a – Jules Verne-vel is levelező – Maderspach család egyik női tagja hozatott Párizsból 1880-ban, és most is látható az egykori Maderspach-kúria mellett. Hasonló természeti műemlék Erdélyben csak 4 van még (3 Resicabányán, 1 pedig a Vajdahunyad melletti Gyaláron), amint kiderült a Zsil-völgye történelmét jól ismerő Martonossy Imola információiból. Amúgy a petrozsényi nyugdíjas hölgy Maderspach-szakértő, ő tartja a kapcsolatot a nemesi család leszármazottaival.
A menekülés nyomdokain a túrázó csapat Aninószán is megállt, ahol Benekedfi Dávid megszerezte a helyi polgármester támogatását egy Maderspach-emlékház létesítésére a még megmaradt asszonyházban. Vagyis abban a kisebb épületben, ahová Maderspach Viktor édesanyja költözött miután fia megnősült, és családjával a nagy kúriában maradt.
Aninószáról a Vulkán melletti hegyekbe vitt az út, festői tájakon, ahol egy pohárka kisüstivel leöblített szalonnás-vöröshagymás kellemes piknikezés mellett a csoport további érdekes információkat kapott Bodó tanár úrtól. A túra a lupényi RMDSZ-székházban ért véget, ahol Antal Amália, a Barcsay Ákos-díjjal frissen kitüntetett nőszervezeti vezető finom kolozsvári káposztával várta a délutánt együtt tölteni kívánó Zsil-völgyi magyarokat. Nemcsak az elfáradt és megéhező túrázókat, hanem olyanokat is, akik Urikányból, Vulkánból, Petrozsényból és természetesen Lupényból eljöttek a Magyar Napok ezen eseményére.
A szomszédos Petrozsényban is összegyűjt a közösség a Magyar Napok alkalmával, kedden délután verses zenés teadélutánra, csütörtökön pedig Márton Áronról szóló előadásra.
Chirmiciu András
Az 1916-os eseményekről megírta emlékeit A románok nyomában /Stádium, Budapest, 1940/ címmel.
Nyugati Jelen (Arad)

Konfrontációk és kompromisszumok között az RMDSZ
Újrakezdés. Hogyan tovább, RMDSZ? Ezzel a címmel rendezett nyilvános beszélgetést csütörtök este székhelyén a Kolozsvár Társaság politikusokkal. A témáról Buchwald Péter kérdezte László Attila szenátort, Máté András képviselőt, Oláh Emese városi tanácsost, az RMDSZ női szervezetének elnökét és Csoma Botond városi tanácsost, a Szabadelvű Kör RMDSZ-platform elnökét.
Bevezetőjében Buchwald Péter elmondta: a közvélemény-kutatások alapján az RMDSZ 4 százalék alá süllyedt, félő tehát, hogy a jövő évi parlamenti választáson a szövetség nem jut be a törvényhozásba. Mit hibáztunk el? Eluralkodott a politikum iránti közömbösség, sőt ellenszenv? – sorjáznak a kérdések. Huszonöt évvel ezelőtt nagy elvárásokkal indult a magyarság újjászervezése, de nem értük el céljainkat. Az RMDSZ elvesztette a bizalmat, a tagság a szemére veti, hogy miért kötött koalíciót a velünk szemben ellenségesen viselkedő pártokkal. Az erdélyi magyarok közül továbbra is sokan távoznak az országból, a határokon túl sem tudtuk érvényesíteni őshonos kisebbségi jogaink elismerését. Mit lehet most tenni? – vetette fel a moderátor.
Máté András nem értett egyet azzal, hogy újrakezdésre lenne szükség, az elmúlt huszonöt évet nem szabad elfelejteni, mondta. Elismerte azonban, hogy az RMDSZ hozott rossz döntéseket. Tudták, hogy bizonyos helyzetekben kormányon maradni hasznosabb, de az nem hoz szavazatokat a szövetségnek. Jobb kommunikációra, több őszinteségre lett volna szükség. Ha az RMDSZ nem kerül be a parlamentbe, az negatívan fog tovább gyűrűzni megyei és városi szinten is.
Ú. I., Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár)

Közszolgálatiság a mai médiában: anyanyelven, okostelefonról
Amikor a család vagy a szomszédság összeült az egyetlen rádió-, vagy televíziókészülék köré, hogy focimeccset, filmet, híradót vagy más jelentős eseményt hallgasson-nézzen: ez a kép ma már csak történelem. Erről is beszéltek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemem tartott Médiatudományi Konferencián.
Médiafogyasztási szokások
A médiafogyasztás egyre inkább egyedivé válik, ki-ki a saját számítógépén, táblagépén, vagy okostelefonján követi a híreket, a sporteseményeket, vagy azokat a sajtóeseményeket, amelyek a leginkább érdeklik. Kuti Csongor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa A szolgálat, ami ott sem volt című előadásában a médiafogyasztás jövőjéről beszélt, de mint mondta, erről csak úgy lehet szólni, ha ismerjük a jelent, illetve ha tisztában vagyunk a múlttal. A digitális kor és a közszolgálati műsorszolgáltatás problematikáját elemezve az előadó elsősorban a változások sokrétűségét ismertette. Beszélt a média által használt technológiáról, a piaci követelményekről, a fogyasztási magatartásokról, valamint a médiaszabályozásról.
Napjainkban nem annyira a digitális – analóg átállás jelenti a nagyobb változást, mint inkább a szoftver-fejlesztés. A közép-kelet-európai állami rádió- és televíziótársaságoknak olyan kihívásokkal kell szembenézniük, mint például, hogy a 30 évnél fiatalabbak ma már inkább aktív internetezéssel töltenek több időt és nem az aktív televíziózással, míg a középkorúak több időt töltenek a televízió előtt, mint internetezéssel, de azért számukra is az internet a legfontosabb médiafelület. Tíz évvel ezelőtt a BBC és az Apple nagyjából azonos bevételt valósított meg, mára azonban az Apple hússzor nagyobb lett – mutatott rá az előadó, aki szerint a közép-kelet-európai közszolgálati médiumok nem hasonlítanak a BBC-re, annak ellenére, hogy a brit közszolgálati média elvei szolgáltak kiindulópontként az egykori kommunista műsorszolgáltatók átalakításához, a felügyelet és finanszírozás terén a német, vagy a francia megoldásokat tekintették mérvadónak.
Közszolgálatiság és a politika
A közmédiát gyarmatosította a politika – hangsúlyozta Kuti, aki szerint a közszolgálati médiaintézmények elkötelezettek politikailag, kevésbé versenyképesek és strukturálisan hátrányban vannak. A jövő a közszolgálati média számára az lenne a legideálisabb, ha csak a fogyasztóval szemben kellene elszámolnia. A profitorientáltság sokkal rugalmasabbá teszi a kereskedelmi médiát, amely nézettségfüggő, a kisebbségek kiszorulnak a célközönségéből, kevésbé foglalkozik kultúrával, vagy például paralimpiával, környezetvédelmi témákkal, vagyis olyasmivel, ami egy szűkebb réteget érdekel, vagy érint csupán.
Ditrói Zoltán, a Magyar Rádió programszerkesztője is körbejárta a közszolgálatiság témáját, arra a kérdésre keresve a választ, hogy mint hírforrásnak, az online-nak mi a szerepe, a közszolgálati rádió funkciói közül melyeket és hogyan kell online is megjeleníteni. Ugyancsak a közszolgálatiság kérdését járta körül Marius Oltean, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem professzora is, aki a közszolgálati és kereskedelmi rádiók közötti eltéréseket és hasonlóságokat ecsetelte, arról beszélt, hogy míg a rádiók reggeli hallgatottsága nagyobb, délután a televíziók nézettsége emelkedik.
Mérhető paraméterek
A Román Rádiótársaság ötezer munkatársat foglalkoztat, 17 csatornát működtet, hogy a közszolgálatiság kritériumainak eleget tegyen. Szász Attila egyetemi adjunktus, a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének vezetője a közszolgálatiság mérhető paramétereiről értekezett, azokat az általános ismérveket sorolta fel, amelyek a közszolgálati rádiót jellemzik: az egyik legfontosabb tényező az, hogy anyanyelven szól. Minőségi műsorokat közvetít, sokszínű, vagyis olyan témákkal foglalkozik, úgy válogatja össze azokat, hogy a társadalom minden rétegét megszólíthassa. A mérhetőséget pénzben, humánerőforrásban, csatornákban, potenciális hallgatókban és valós hallgatókban lehet kifejezni.
Ma már nem elég rádiónak, vagy televíziónak lenni csupán, ahogy az írott sajtó sem elégedhet meg a nyomtatott termékkel, élni kell az online adta lehetőségekkel: a rádió látható, követhető, a tévé hallgatható, az újság nézhető kell legyen. A Marosvásárhelyi Rádió adását ma már, az adáskabinba felszerelt webkamera segítségével élőben is követhetjük, nézhetjük az interneten. Azon kívül mobiltelefonos applikációval az okostelefonon is hallgathatjuk, illetve a Facebookon lájkolhatjuk a különböző műsorait. A közszolgálatiság elsősorban tartalmi kérdés – vonta le a következtetést Szász Attila.
Antal Erika
maszol.ro

Nem élhetünk rezervátumban!
Szombat délelőtt ünnepélyesen felavatták a Szatmárnémeti Református Gimnázium felújított tetőszerkezetét. Mivel a beruházás közel 96%-át a magyar emberi erőforrások minisztériuma finanszírozta, az ünnepségen Balog Zoltán miniszter is részt vett. Az ünnepségen természeteen Szilágyi Éva igazgatónő fogadta és köszöntötte a vendégeket.
Ötéves kemény munka ért véget azzal, hogy sikerült végre felújítani a Református Gimnázium tetőszerkezetét, emelte ki köszöntőjében Ilonczai Zsombor lelkipásztor, az intézet lelkésze, egyben az ünnepi események műsorvezetője. A beruházást összesen 20 millió forinttal (közel 300.000 lejjel) támogatta a magyar kormány emberi erőforrások minisztériuma.
Annak vezetője, Balog Zoltán, köszöntőbeszédében kiemelte, hogy a tetőt meg kellett ugyan javítani, de az alapokat szerencsére nem, „mert azt lerakták őseink. Nekünk pedig vigyáznunk kell rá, hogy majd átadhassunk az utánunk következőknek", fogalmazott a miniszter.
A politikus felszólított, vigyáznunk kell, az álszabadságban nehogy elveszítsük, amit a diktatúrában sem tudtak elvenni tőlünk. " Ha mi nem ragaszkodunk ahhoz, ami a mienk, akkor ne várjuk, hogy mások kedélyesen nekünk ajándékozzák. Éppen ezért erőseknek kell lennünk, hogy meg tudjuk tartani azt, ami a mienk. És erős Magyarországra van szükségünk úgy gazdasági, mint politikai értelemben. Ha Magyarországnak van gazdasági ereje és tekintélye, akkor tudunk segíteni az elszakított nemzetrészeknek is", jelentette ki Balog Zoltán.
A tárcavezető szerint a Kárpát-medencére egységes magyar kulturális, gazdasági, oktatási térként tekint a kormány. Szatmár fejlődése azonban a térségen belül is példamutató volt, véli Balog. „Annak ellenére, hogy 1990 után Szatmár nem került a főútra, a figyelem nem ide irányult, az itteniek gyorsan léptek és megalapították magyar iskoláikat", mondta.
A politikus ezúttal is bírálta az egyházi javak romániai restitúciójának visszásságait, de biztosított arról, hogy a magyar kormány „mindent megtesz a jövőben is közösségeinkért".
Csűry István, a királyhágómelléki református egyházkerület püspöke kiemelte, ugyan vannak betegségeink, nyomorúságaink, gyengeségeink, de meg akarjuk tartani azt, ami a mienk. Sőt, ennél többet is akarunk: „fundamentumokat akarunk építeni és hátrahagyni", jelentette ki.
Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor örömének adott hangot, hogy az erdélyi magyarság legitim képviselője és a magyar kormány végre ugyanazon az oldalon áll. Megemlékezvén arról, hogy május 9-én kontinens szerte Európa napját ünnepelik, Pataki kijelentette, hogy Európa sokkal tartozik nekünk magyaroknak. „Iskolákat, egyházakat akarunk! Ám ezeket nem múzeumoknak akarjuk, hanem megtölteni élettel. Ehhez kérjük a segítséget."
Kereskényi Gábor parlamenti képviselő elégedetten nyugtázta, hogy a szatmári magyar közösség és a magyar kormány közösségi elképzelései egybeestek, így kerülhetett sor a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum sporttermének megépítésére, a szatmárnémeti Református Gimnázium tetőszerkezetének korszerűsítésére, az új Hám János-szoborra vagy a legnagyobb közösségépítő rendezvényünkre a Partiumi Magyar Napokra támogatására. „Nem élhetünk ugyanakkor rezervátumban! A célunk az kell legyen, hogy a társadalom minden terén számarányunknak megfelelően biztosítani tudjuk azt az erőt, amit megérdemlünk", fejtette ki a képviselő.
Ünnepi beszédet mondott továbbá a szatmári egyházmegye három esperese, Kovács Sándor, Nagy Sándor és Gellén Sándor, majd a Református Gimnázium előadta a Hej páva hej című zenés, énekes árnyjátékát.
Az ünnepi események második részében a vendégek meglátogatták az iskola freskókkal díszített tanári termét, majd az udvaron Balog Zoltán és Csűry István a magyar nemzeti színű szalag elvágásával szimbolikusan felavatta az új tetőszerkezetet. Ezt követően a miniszter rövid megbeszélést folytatott az egyházi vezetőkkel, majd meglátogatta a Láncos-templomot és a mellette álló Rákóczi-szobrot.
Romániai látogatását Nagykárolyban folytatja.
Kocsis Zoltán
szatmar.ro

Ne várd a májust…
Amióta az eszemet tudom, csupa ünnep volt május első fele nálunk Romániában is. Kezdődött május elsejével, a munka ünnepével, amelyet akkoriban inkább a munkásosztály ünnepének hívtak. Aztán másodikán az ifjúság napja volt, és rá egy hétre, május kilencedikén legalább három évfordulót kellett ünnepelni, emlékeim szerint a következő fontossági sorrendben: a Kommunisták Romániai Pártjának 1921-es megalakulása, Románia függetlenségének kikiáltása 1877-ben és a győzelem napja 1945-ben, amelyet leginkább a Szovjetunió győzelmeként, a Reichstag elfoglalásaként emlegettek, és nem nagyon került szóba a többi szövetséges hatalom.
Folytatni lehetett volna ezt a hosszú majálist tizedikén is, az volt ugyanis azelőtt a nemzeti ünnep, a monarchia napja, mivel 1866-ban ezen a napon érkezett meg Bukarestbe Németországból a dinasztiaalapító Hohenzollern-Sigmaringen Károly. Erről persze gyermekkoromban nem sok szó esett, hiszen akkor már augusztus huszonharmadika volt a legnagyobb román ünnep, az 1944-es úgynevezett fegyveres felkelés, vagyis tulajdonképpen az átállás napja. Amit a románok szinte egyetlen puskalövés nélkül hajtottak végre, csak a fővárosban volt némi csetepaté a meglepett németekkel. Nekünk magyaroknak viszont később, októberben nem sikerült ugyanez.
Joggal tartották ezt a románok történelmük egyik legfontosabb – vagy talán a legfontosabb! – pillanatának, némileg vörösebbre festve a valóságosnál, hiszen mégiscsak a rá néhány évre kipenderített királynak volt ebben a legfőbb érdeme. Ráadásul az elején még nem is a felszabadulás, inkább a felszabadítás napja volt ez. Hamar megtanulhattam én is, talán még kisiskolásként, hogy
ünnepkor felénk semmi sem pontosan az, aminek mondják. Egymásra torlódik pártalakítás, függetlenségi kiáltvány és a fasizmus fölötti győzelem, lehet válogatni tetszésünk szerint. Illetve a hatalom tetszése szerint.
Az ünnep nem az, ami látszik belőle: fehér ing, vörös nyakkendő, mosolygós arcok, főemberek a tribünön, az Internacionálé mindent túlharsogó jóslata, hogy „a győzelem napjai jönnek”, majd hatalmas sertésflekken – fatányéros – három lejért valahol a zöldben. Meg sör is a felnőtteknek, természetesen. Egy pillanatig úgy érezhették sokan, hogy mégis megérte, de számomra bizony csupa szorongás már idestova hat évtizede minden ünnepnap, és nem is hiszem, hogy másképpen lesz ez valaha. Azzal kezdődött talán, hogy november hetedikén évről évre kötelezően felvonultunk szülővároskám, Kézdivásárhely főterén, kicsutakolva, felöltözve annak rendje-módja szerint, és éltettük a nagy októberi szocialista forradalmat.
Novemberben októbert. Tudtuk természetesen, hogy itt a régi pravoszláv naptár és a később Oroszországban is elfogadott európai időszámítás közti különbségről van szó, de akkor is nevetséges volt ez az egész. Csak éppen nevetni nem volt tanácsos rajta. Utólag úgy látom, az oroszok egyébként is szívesen élnek saját idő szerint, hiszen győzelem napja is azért van kettő, mert a német hadvezetésnek a szövetségesekkel aláírt kapitulációja május nyolcadikán, a közép-európai időzónában este tizenegykor lépett érvénybe, de akkor már Moszkvában május kilencedike volt. Így aztán a nyugatiak nyolcadikán, mi pedig kilencedikén ünnepeltünk. Addig, ameddig. Mert lassan-lassan kikopott ez is, meg a novemberi októberezés is, amikor a Ceausescu-rendszer eltávolodott a szovjetektől.
Értetlenséget és ellenkezést váltott ki belőlünk Romániában minden állami ünnep, ami inkább munka volt, mint pihenés, inkább kötelesség, mint jog, hiszen fegyelmezetten fel kellett vonulnunk, nem volt apelláta. Ha rossz idő lesz, nem kell, mondta a tanító néni, és reggel kétségbeesetten próbáltam eldönteni, hogy a csepergés rossz idő-e. Mindig csepergett az ilyen ünnepek reggelén, mindig úgy ébredtem, hogy hátha nem lesz, aztán mégis lett felvonulás. Ezért nem tudok ma sem tiszta szívből kacagni azon az anekdotán, amelyet Marosvásárhelyen a majálishoz szokás kötni, de valószínűleg máshol is megvan a helyi változata, miszerint így plakátolták ki a soros ünnepet hajdanában: ,,Vasárnap a Somostetőn majális lesz. Ha eső nem lesz. Ha lesz, nem lesz.
Ünnepek jöttek, ünnepek mentek, nyolcadika kilencedikén volt, október novemberben, semmi sem úgy volt, ahogy volt.
És főleg: nem volt felhőtlen ünnepünk, mindig ,,csepergett” az ég. Igaz, lett volna nekünk magyaroknak március tizenötödike, de kokárdát tűzni még a felöltő alatt sem lehetett, börtön járt volna azért is. Aztán úgy adódott, hogy 1990-ben, ha jól emlékszem, valamikor ősszel, a román parlamentben mi is véleményt mondhattunk arról, mikor legyen Románia új nemzeti ünnepe. Nincs ebben semmi meglepő errefelé, új rendszer, új szimbólumok, mindig így volt. Szerencsés népnek kell ahhoz lenni, hogy kétszáz év múltán is ugyanaz legyen az ünnep, mondjuk, a Bastille lerombolása.
Mi nem vagyunk ilyen szerencsések. Bár magyarokként, ha képesek lennénk meglátni a jót is, nemcsak a rosszat, összeköthetne minket akár az az elégtétel is, hogy legalább a himnuszunk nem változott már régóta. Én viszont Erdélyben eddig három állami himnuszt ,,fogyasztottam el”, illetve a legutóbbit még hallgatjuk most is türelmesen, úgy kezdődik, hogy: ,,Ébredj, román...” Az is igaz, hogy az ötvenes években az akkori román himnusz, amelyből egyébként nem hiányzott a felszabadító szovjet népre való utalás sem, még magyar fordításban szerepelt az olvasókönyvek első oldalán. Máig nem felejtem el: ,,Áldunk, büszke Románia, szép honi föld”. Hát igen…
Szóval nem francia, nem is amerikai a mi tájainkon a múlt: gyorsan változik, hogy mi a fontos, mi nem. Az új nemzeti ünnepről való szavazáskor is foggal-körömmel próbáltunk ragaszkodni ahhoz a javaslathoz, hogy 1989. december huszonegyedikét, esetleg huszonkettedikét, tehát a diktatúra bukásának évfordulóját válasszuk, mert mindenki magáénak vallhatta volna, senkinek sem volt kétsége, hogy a forradalmakban egyébként nem bővelkedő román történelemnek kiemelkedően fontos momentuma ez. Később már erről is viták voltak – államcsíny versus népfelkelés –, de állítom, ettől függetlenül egy olyan társadalmi szolidaritást lehetett volna ezáltal biztosítani, amely – az én életemben mindenképpen első alkalommal – tényleg ünneppé tett volna egy hivatalos munkaszüneti napot.
Aztán végül is lett ilyen, a karácsony és a húsvét, de ezek vallásos ünnepek. Summa summarum: voltak még hívei a javaslatnak, nem is mi találtuk ki tulajdonképpen, de végül is alulmaradtak, akik erre szavaztak. A parlamenti többség 1918. december elsejét, az Erdély egyesülését kimondó gyulafehérvári román népgyűlés napját nyilvánította nemzeti ünneppé. Azt a napot, amelyet nemhogy nem tudnak ünnepnek tekinteni a Romániában élő magyarok, de a piros-sárga-kék trikolórok csattogása közepette minden évben újraélik a trianoni drámát. Akkor már jobb lett volna meghagyni nemzeti ünnepnek augusztus huszonharmadikát, a németekkel való szembefordulás napját, ami mellesleg Erdély hovatartozása szempontjából is jelentősebb esemény volt, mint a gyulafehérvári népgyűlés.
Ha pedig 1989. december huszonegyedike vagy huszonkettedike lett volna a román nemzeti ünnep, talán ma egy szolidárisabb Romániában élhetnénk.
Így viszont legfeljebb csak arra volt ez a „nemzeti ünnep” alkalom, hogy ünnepi beszéd helyett én magam is szinte minden évben elmondjam a román parlamentben: nekünk ez nem ünnep, minket ez a nap többek közt a románok akkori, máig be nem váltott autonómiaígéreteire emlékeztet, de ennek ellenére tiszteletben tartjuk az érzelmeiket, és cserében mi is elvárjuk ugyanezt. Görcs, szorongás, félelem, harag, meghasonlás, ennyi volt nekünk az, amit mások ünnepnek neveznek. Ilyen volt a március tizenötödike is, igen.
Mert óriási fordulatot jelentett, hogy 1997 tavaszán meggyőztük az akkori román miniszterelnököt, Victor Ciorbeát, akivel egy kormánykoalícióban voltunk már fél esztendeje, intézzen üzenetet a szabadságharc évfordulóján a romániai magyarokhoz, de máig szégyellem a meghökkenésemet, amikor kezembe adta az üzenet fogalmazványát, és nem akartam hinni a szememnek, hogy azzal fejezte be: „kedves magyar honfitársaim, boldog ünnepeket kívánok”. Boldog ünnep? Mitől boldog? Soha nem jutott eszembe, hogy az ünnep valamiféle boldogságról szól. Nekem csak küzdelmet jelentett, kokárdáért, himnuszért, lobogóért, valójában a boldogság jogáért is, de a boldog ünneplésig még nem jutottam el. Victor Ciorbea jobban tudta, mint én, hogy mire való az ünnep.
Akkor megtudtam, vagy megtudhattam volna én is végre valahára, de már késő volt: Magyarországon a politikai pártok évek óta külön-külön utcasarkokon szónokoltak, Petőfit tűzték mind a zászlójukra, de más-más Petőfi volt az, más-más szabadságharc.
Az egyetlen napon, amely arról szól, hogy eleink hajdanában legalább ideig-óráig összefogtak mindannyian, még ezen a napon is hátat fordítanak a mai magyarok egymásnak. Ki kezdte? Ma már szinte mindegy. A kérdés: ki fogja befejezni?
Itt van ez a május nyolc. Vagy kilenc. A győzelem napja. Robert Schumann, egykori francia külügyminiszter 1950-ben május kilencedikét választotta, nyilván nem véletlenül, hogy felhívást tegyen közzé egy európai szén- és acélközösség megalakítására, amit aztán 1951-ben a párizsi szerződés szentesített, és ebből lett az Európai Unió. Ma már Európa-napként ünnepeljük ezt a napot, amikor az európai összefogás gondolata fontosabbnak bizonyult a nemzetállami rögeszméknél, mivel egy közös Európában talán a nemzetek is szabadabban létezhetnek majd, mint saját hübriszükbe zárva. Így lesz-e? Nem tudhatom. De így kellene lennie.
Markó Béla
Népszabadság

Adalékok Siter történetéhez
Péntek este a XXIV. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében bemutatták Dukrét Géza: Adalékok Siter történetéhez című könyvét.
A szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság részéről Dovin Irma köszöntötte a sok érdeklődőt a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. A házigazda várad-olaszi református egyházközség képviseletében Veres Kovács Attila lelkipásztor hangsúlyozta: a Lorántffy központ felavatása óta a szakralitás és a kultúra olyan otthona, ahol szívesen látják felekezettől és ideológiai állásponttól függetlenül mindazokat, akik az emberséget szolgálják. Hozzátette: ez az újabb könyvajándék a jövőnek reménységgel tölt el, hogy a Gutenberg-galaxist egyelőre nem kell eltemetni.
Gazdag hagyaték
A Partiumi füzetek sorozat 82. kiadványaként Dukrét Géza tollából megjelent Adalékok Siter történetéhez című könyvet ismertető Kupán Árpád helytörténész azt emelte ki, hogy a jól szerkesztett kötet hitelesen és részletgazdagon mutatja be azokat a történelmi, demográfiai, oktatási, közigazgatási és egészségügyi változásokat, melyek sajnos nem mindig vitték előbbre jobb irányba a falu lakosainak sorsát. Dukrét Géza azonban tanárként, illetve iskolaigazgatóként ember tudott maradni az embertelen viszonyok közepette, sőt neki köszönhetően korszerűbb lett az oktatás, megújult az iskola. Külön kiemelést érdemelnek a könyv azon részei, melyek az általa utolsó pillanatban megmentett gazdag szellemi és tárgyi néprajzi hagyatékot, a különféle szokásokat foglalják össze, valamint az értékes képek, ábrák is, illetve figyelmet érdemel még a református templomról szóló tanulmány, mely Emődi Tamás és Lángi József munkája.
Emlékezés
A kiadó Europrint részéről Derzsi Ákos mondott méltató szavakat, majd Dukrét Géza idézte fel a múltat. Többek közt arra emlékezett vissza, hogy 1965-ben lett kinevezve Siterbe földrajz-biológia tanárnak. 1969-ben kezdett el diákjaival népi eszközöket gyűjteni a faluban, s 1970-ben össze is állt egy kis néprajzi múzeum az egyik osztályteremben, melyet azonban 1971 végén fel kellett számoljon. Hogy ne dobja ki a tárgyakat, inkább hazavitte, s mára ezek száma meghaladja az 1600-at. 1972-től elkezdte szisztematikusan járni a falut, illetve az egész országban gyűjtött. 1984-ben készül el első tanulmánya Az ülőrokka vagy gyalogrokka és a vele kapcsolatos szokások a bihari Siteren címmel. Szintén valamikor a nyolcvanas években a néptanácsok utasítást kaptak, hogy össze kell állítani minden falu történetét. Siterét a szomszédos sitervölgyi iskola történelem szakos igazgatója írta meg, aki azt állította, hogy a református templomot a törökök építették. Ezen felháborodva elhatározta, hogy összeállítja ő a falu történetét. Első lépésként Sámi Mihály helyi lelkésszel beszélt, majd tanulmányozta Bunyitay Vince művét is, illetve történelmi adatokat is gyűjtött.
Még nincs befejezve
1989 után minden megváltozott, könnyebb volt forrásokhoz hozzájutni. 1990-ben a Bihari Naplóban jelent meg a siteri református templomról szóló cikke. 1992 januárjától lapunk sorozatban közölte a Hegyközről addig összeállított dolgozatát. Levéltári kutatás után 2005-ben jelent meg nyomtatásban A Hegyköz történeti monográfiája című kötete. Úgy fogalmazott: „azt gondoltam, hogy Sitert, ahol 23 évet tanítottam, csak a Hegyközbe behelyezve és annak összefüggéseiben lehet alaposabban tanulmányozni. Ezzel párhuzamosan tovább gyűjtöttem az anyagot Siterről. Most már megérett annyira az anyag, hogy külön kötetbe kerüljön, de tisztában vagyok azzal, hogy ez még nincs befejezve. Az utánam jövő kutatónak lesz a feladata, hogy elvégezze ezt a munkát, főleg a 20. század hiányos, mivel nem jutottam a forrásokhoz”.
A rendezvényen közreműködött a Stadler klarinét kvartett, volt vetítés, és az elhangzottakhoz hozzászólt Fechete Erzsébet, aki 1950–1968 között volt a siteri iskola igazgatónője, valamint a lánya, Tunyogi Katalin, aki szintén tanított ott.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Hazahozott misztériumjátékok
Kétszázötven év után érkeztek haza Csíksomlyóra a Szűzanya életéről szóló misztériumjátékok. Az eredeti csíksomlyói ferences iskoladrámák alapján összeállított, magyar nyelvű liturgikus előadásokat gödöllői és piliscsabai előadók a kegytemplomban mutatták be április 26-án, húsvét negyedik vasárnapján.
Amikor meghirdették az 500 éves kegyszobor előtt tisztelgő jubileumi évet, akkor ötletként felmerült: újra elhívják a piliscsabai színtársulatot, hogy bemutassanak egy-egy részletet azokból a kincsekből, amelyek ott lapulnak a csíksomlyói ferences kolostor könyvtárában. „Csíksomlyó nemcsak a hitnek, hanem a kultúrának is az őrzője volt, és ezeket a kincseket közkinccsé kell tenni. Így kelt életre ezen az ünnepen a történelemnek egy kis részlete” – válaszolta kérdésünkre Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója.
Az Angyali üdvözletről, illetve Szűz Mária és Erzsébet találkozásáról szóló, középkori magyar nyelvű misztériumjátékot a gödöllői premontrei Szent Norbert Gimnázium egyházzenészei és a gödöllői Kántorátus tagjai vitték színre.
„Ez a liturgikus játék az angyali üdvözletnek és Mária Erzsébetnél való látogatásának az evangéliumi történetét meséli el. Könnyű gregorián dallamokat fűztünk egymás után, így kerekedett ki egy kis negyedórás misztériumjáték. Egy pici dramatizált mozgással adtuk elő, hogy érthetőbbek legyenek a szerepek” – mondta Kocsis Csaba kórusvezető, gödöllői egyházzenész az előadással kapcsolatosan. A kórusvezető azt is kiemelte: nagy jelentőségű az egész Kárpát-medencei magyarság számára a csíksomlyói kegyhely. Azért is hozzák el ide diákjaikat, hogy ők is átérezzék azt az élményt, ami megtapasztalható ezen a helyszínen, ahogyan az egyházzenei képzésben tanult népi énekek, gregorián tételek, többszólamú darabok, orgonaművek itt „kézzelfogható módon jelennek meg”. A gödöllői középiskolai, ötéves egyházzenés képzés diákjai „ebben a korban a legfogékonyabbak mindenféle lelki élményre” – mondta Kocsis Csaba.
Az előadókat a gödöllői egyházzenei képzés vezetője, Balogh Piusz premontrei perjel is elkísérte, és az előadást megelőzően szentmisét celebrált a kegytemplomban. „A gregorián énekek, valamint azok a népénekek, amelyek a Boldogságos Szűz Máriáról vagy éppen most a húsvét öröméről szólnak, nemes hagyományai az egész Magyarországnak, magyar kincsünknek. Bár háromszáz, ötszáz vagy ezeréves énekekről van szó, ezeknek az éneklése nem ódon dolog, hiszen ifjak és frissek ezek a dalok, és ezt mutatja az is, hogy nem csak öregek, hanem ifjak és minden korosztály ezeket zengi és énekli. S az, hogy magyar nyelven tudunk gregoriánt énekelni, nemes népénekeket zengeni, iskoláinknak, például a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumnak és az egyházzenei képzésének is köszönhető. Tananyagunk, és liturgiai gyakorlatként ezt használjuk és visszük mindenfelé, s lám az egykori régi magyar területeknek az egyik végétől a másikig mindenhol zengeni tud és mindenhol a hitnek a teljességét tudja közvetíteni” – mondta a premontrei perjel.
Az előadás második részében a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészeti és Társadalomtudományi Karának Boldog Özséb Színtársulata tartott előadást. Ők immár a harmadik iskoladrámát „hozták haza” Csíksomlyóra. 2009-ben 18. századi passiójátékot, 2013-ban pedig a csíksomlyói ferences úrnapi játékot mutatták be a kegytemplomban. Ezúttal a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének növendékeivel együtt, az első pünkösd után történteket és a Szűz Mária mennybevételéről szóló liturgikus előadást mutatták be. Ez a misztériumjáték egyetlen a magyar irodalom lelkiség-zenetörténetben, a 18. században egy ferences szerzetes paptanár írta, akinek egyelőre nem tudni a nevét. Az iskoladrámát annak idején Nagyboldogasszony ünnepén mutathatták be a ferences gimnázium diákjai. „Az 1990-es évek közepén Kedves Csaba irodalomtörténész foglalkozott vele. Ő készítette az első leiratát, a kézirat alapján gépelt formát, és abból egy-két versszak kiemelésével gyakorlatilag 99 százalékban, szövegében, dallamaiban, énekeiben az eredeti Csíksomlyói Mária mennybevétele misztériumjátékot hozta haza a Boldog Özséb színtársulat Csíksomlyóra” – mondta Medgyesy S. Norbert, az előadás szövegének összeállítója. Az egyetemi adjunktus szerint a csíksomlyói misztériumjátékoknak az a titkuk, hogy a legmélyebb, legfontosabb teológiai tényeket és üdvtörténeti eseményeket népi módon, hétköznapi módon, de emelkedett stílusban mondja ki. Szent térben, szent időben való szent szövegek ezek, olyan módon, hogy ezt mindenki mind a mai napig megértse. Benne volt a Szentháromság teológiája, a Szűz Mária mennybevételének dogmája, a végén pedig himnikus és litániázó részek foglaltak helyet, amelyek nyelvezete Kájoni János működésére, a 17. századra vezethetők vissza. Az elhangzott énekeket is kivétel nélkül a Csíksomlyón 1676-ban kiadott Kájoni Cantionaléból vettük, és láthatjuk, milyen könnyen megeleveníthetők ezek az ősi szép kincsek: elég hozzá egy orgonakíséret és egy kivetítő, és az egész ünneplő közösség együtt énekelte a szereplőkkel. Izgalmas volt még a darab első jelenete, amikor pünkösd után a tizenkét apostol elmegy a világ tizenkét tájára, felveszi ennek a cikkelyét és közben tizenkét részre osztva elmondja a Credót, a Hiszekegyet, korabeli nyelvezettel. Ennek az előképe Domokos Pál Péter szerint egy dramatikus Credo, amit a 15. században a Kárpátokon túl, Moldvában, a szereti püspök, Nicolas Renato, Vadász Miklós udvarában, az ő iskolájában mutattak be. Ez a dramatikus Credo a középkorból származik, barokk jelmezekkel és barokk nyelvezettel himnikus magasságokban jár, és mind a mai napig érthető” – hangsúlyozta az előadás végén készített interjúban Medgyesy Norbert egyetemi adjunktus. Az elhangzott énekeket Farkas Domokos orgonajátéka kísérte, az előadást pedig Barta Árpád rendezte, a nyelvészeti tanácsadó Huszthy Bálint volt. A Boldogasszony szerepét Kucséberné Farkas Mirtill játszotta.
„Nehéz szavakba foglalni azt, hogy milyen érzés, élmény volt számomra – mondta a főszereplő. – Már évekkel ezelőtt befejeztem az egyetemet, és ebben a színjátszóban is már nagyon sok szép évet töltöttem el, de befejeződött számomra ez a korszak és iskolában tanítok. Kislányom született tavaly, és azt hittem, hogy nekem már nem adatik meg újra visszatérni a színjátszóba. Ennek ellenére megkerestek, és nagyon-nagyon örültem, hogy még egyszer eljuthattam ide. Két évvel ezelőtt jártam itt utoljára, amikor itt, a Szűzanyánál kértem, hogy édesanya lehessek. És ez megadatott egy évvel ezelőtt, úgyhogy ezért is volt nekem nagyon fontos, hogy visszajöhettem, és itt lehetett a kislányom is. Ez különösen nagy töltetet adott nekem ahhoz, hogy átéljem ezt a szerepet.”
A csíkszeredai hívek ezúttal is örömmel és meghatódva fogadták a „hazahozott” iskoladrámákat. Mindkét előadást vastapssal jutalmazta a közönség. Csíksomlyót a magyar nyelvű diákszínjátszás bölcsőjének is tekintik a műfaj szakértői. Az 1980-as években a kegyszobor alatt, elrejtve találták meg a 104 magyar nyelvű középkori iskoladráma szövegét tartalmazó könyvet. Ezeket a misztériumjátékokat több száz évvel ezelőtt a neves csíksomlyói gimnázium tanárai írták, és a diákok egy-egy ünnep keretében mutatták be.
Csúcs Mária
Vasárnap (Kolozsvár)

Közel négyezer csemetét ültettek
Több mint 300 önkéntes vett részt hét végén a Hargitán megrendezett csemeteültetésen. A Tolvajos-tető feletti Zörgésben 3800 lucfenyő csemetét ültettek el.
Péntekre hirdette meg a Hargitafürdőért Egyesület hagyományos tavaszi csemeteültetési akcióját, amelyre több mint háromszázan érkeztek – tudtuk meg Tófalvi Ernő erdésztől, a munkálat vezetőjétől.
„Elsősorban a csíkszeredai József Attila és a csicsói Kájoni János általános iskolák pedagógusait, illetve a Csíkszeredai ISK U10-es korosztályú hokicsapatának edzőit illeti dicséret, hogy elhozták a gyermekeket. Kifáradt, de nagyon boldog gyerekeket láttam a munka végén, akiknek minden bizonnyal egész életre szóló élmény marad 2015. május 8-a. Eljöttek a székelyudvarhelyi siklóernyősök, továbbá a csicsói közbirtokosság tagjai is szép számban részt vettek az ültetésben. Összesen 248 gyermekkel és több mint 50 felnőttel vágtunk neki a Tolvajos-tető felett északra található Zörgés nevű dűlőnek, ahol egy hektárnyi területen – széldöntés miatt, illetve üzemterv alapján kivágott öreg erdő helyére – ültettünk el pontosan 3800 darab fenyőcsemetét" – mondta Tófalvi. A munkálathoz szükséges szerszámokat és csemetéket az Everton és a Silvoplant cégek, illetve a Csicsói Közbirtokosság biztosította.
Amíg zajlott a munka, egy kis csapat hatalmas üstben pityókástokányt készített. A főzést a Gegő család vállalta fel, a Bara-Elv cég krumplit és savanyúságot biztosított, a Príma Pék kenyeret, a Hargita Gyöngye ásványvizet, a felnőtteknek sört az M-Tabac cég hozott. A Juventus Alapítvány almát, a közbirtokosság házi csokoládét osztott a résztvevőknek, a csemeteültetést minden tavasszal támogató Segesvári Mihai Eminescu Alapítvány pedig egy-egy emlékpólót adományozott a résztvevőknek.
Hetedik éve, hogy minden évben csemeteültetést szervezünk – nyilatkozta kérdésünkre Tófalvi Ernő. Tőle tudtuk meg, hogy az elmúlt években – többek között – a Szentegyházához közeli Gyepű-fejében és Tusnád közelében, illetve leégett erdők helyére az Úz-völgyében és a hargitafürdői Kossuth-szikla környéken telepítettek csemetéket. Tófalviék évente többször rendszeresen végigjárják a beültetett területeket, gondozzák a csemetéket, ahol szükséges, pótolják a kiszáradt kis fenyőket. „A gondozás elsősorban a csemeték körüli fű lekaszálásából áll. A lucfenyő kezdetben nagyon lassan nő, kell legalább tíz év, hogy két méter magasra nőjön, majd a gyors növekedés ideje következik, a most elültetett csemetékből száz év múlva lesz erdő" – magyarázta a szakember.
Dobos László
Székelyhon.ro

Autonómiatervezet: szeptember előtt esélytelen
Minél nagyobb támogatottsága kell hogy legyen az autonómiatörvény-tervezetnek, mert gyengítheti az esélyeit, ha miután benyújtják a parlamentbe, a közösségen belül is támadni kezdik – fogalmazta meg pénteki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Márton Árpád.
Az RMDSZ-es parlamenti képviselő – aki tagja a szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös autonómia-munkabizottságának – elmondta, a csütörtöki sepsiszentgyörgyi ülésen az MPP módosító javaslatait és a közvita során beérkezett indítványokat elemezték.
A honatya szerint tartható és racionális a polgári pártiak javaslata, hogy szeptemberig nyújtsák be a tervezetet a parlamentbe. „Azt megelőzően semmiképp nem lehet, mert az RMDSZ-t most el kell indítani a kongresszus utáni új úton, SZKT-dokumentumok születnek, a parlamentben pedig zajlik a választási törvények vitája” – fejtette ki a politikus.
Márton Árpád példákat is sorolt a lakosság részéről beérkezett javaslatok közül, például, hogy a Székelyföldnek közigazgatásilag négy helyett egyetlen központja legyen. Van ugyanakkor, aki a tervezet gazdasági részét nem tartja megalapozottnak, mások az oktatás nyelve kapcsán fogalmaztak meg módosító javaslatokat. Olyan indítványok is beérkeztek, amelyeket nem lehet túl komolyan venni, például a saját pénzre vonatkozókat, hiszen most Románia is az euró bevezetésére készül – mondta Márton Árpád.
A képviselő kifejtette, a közvitára nem tűztek ki határidőt, továbbra is várják a javaslatokat. Mint elhangzott, ezeket a legkönnyebben a szövetség honlapján, az Autonómiastatútum cím alatt kommentekben lehet megtenni – fenntartják ugyan a moderálás jogát, de minden észrevétel célba jut, ígérik.
A tervezetbe ugyanakkor beépítik az Autonómia Tanács dokumentumait is. „Olyan tervezetet nem tudunk készíteni, ami mindenkinek megfelel, de fontos a széleskörű támogatottság, mert a románok részéről támadási felületet nyújt, ha a benyújtása után a magyarok bírálják” – fogalmazta meg Márton Árpád.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro,

Közös felelősségünk az erdők védelme
Az erdőirtások, az erdőmaffia és az osztrák Holzindustrie Schweighofer cég „rétyi fenyővágóhídjának” beindítása ellen tüntettek szombaton délután az ország több mint húsz városában.
A civil kezdeményezésű tiltakozó megmozdulásra a csíkszeredai Szabadság téren is sor került, ahol Benedek Ágnes színésznő fogalmazta meg bíráló szavait az esztelen erdőirtással szemben. „Szeretnénk hinni, hogy az erdővédelem nem szélmalomharc. A nemzetközi természetvédelmi szervezetek és mi, civilek, közösen meg tudjuk akadályozni az őrületet. Mindnyájan felelősek vagyunk a rönkszállító teherautókért az utakon, a kopár hegyoldalakért, felelősek vagyunk, hogy évente több mint hét millió köbméter fát termelnek ki Romániában, hogy óránként nyolc teherautó rakományát dolgozza fel szászsebesi és radóci gyáraiban a hírhedt Schweighofer. Mi is felelősek vagyunk azért, hogy évente további egy millió köbméter fát készül feldolgozni a rétyi faüzem, melyet mind egy szálig exportálnak” – mutatott rá a tüntetés szervezője.
Megítélése szerint tiltakozni kell a Schweighofer ellen, akkor is, ha törvényesen működik. „Jogszabályok, hivatalos engedélyek ellen is lehet tüntetni, csak elég sokan kell lenni hozza, mert a tömeg akarata erősebb mindennél és mindenkinél” – véli Benedek Ágnes. A tüntetők fenyőfát formálva emelték magasba a több nyelvű tiltakozó feliratokat, amelyeken a következő feliratok voltak: „Szigorú erdőtörvényt”, „Az erdő mi vagyunk”, „Viszlát, erdő, szia, árvíz!”, „Többet ér a jövőnk a ti pénzeteknél”, „Ne lopjátok el zöld aranyunkat”.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Megmozdult Sepsiszentgyörgy
Magyar, román, német és angol feliratú táblákat emelt a magasba az erdők védelmében szervezett tüntetés mintegy ezer résztvevője szombat este Sepsiszentgyörgyön a prefektúra előtt, az esemény szónokok által is megfogalmazott legfőbb üzenete pedig az volt: véget kell vetni a felelőtlen, törvénytelen erdőirtásnak, le kell állítani a Réty határában megtelepedett Holzindustrie Schweighofer fűrészüzem működését.
Állítsátok le a Schweighofert!, Ki a maffiával az országból!, Nem ilyen jövőt akartunk!, Állítsátok le Székelyföld letarolását!, Védjük gyermekeink jövőjét!, Ne lopjátok el zöldaranyunkat! – ilyen és ehhez hasonló, több nyelven megfogalmazott feliratokkal üzentek a tüntetők az osztrák nagyvállalatnak, valamint a helyi és az országos döntéshozóknak. A civilek által kezdeményezett eseményen rengeteg fiatal jelent meg, de minden korosztály képviseltette magát, a szervezők felhívását betartva pártjelképeket senki sem hozott magával.
Hans Hedrich, a törvénytelen fakivágás ellen küzdő Neuer Weg Egyesület alelnöke igen kemény szavakkal ostorozta a Holzindustrie Schweighofert. Törvénytelenül épült meg Réty határában a fenyővágóhíd, az osztrák vállalat pedig már működteti is azt, ugyancsak illegálisan, működési engedély hiányában, ráadásul törvénytelenül kivágott, lopott fát is feldolgoznak – sorolta. Nem volt valódi közvita a rétyi fűrészüzemről, Kovászna megye tanácsának elnöke december 24-én, karácsony szombatján állította ki az építkezési engedélyt – idézte fel a civil aktivista, mire hurrogással válaszolt a tömeg –, de egy sor európai előírást is megszegett a környezetvédelmi hivatal a hatástanulmányok kapcsán, emiatt be is perelik az intézményt. A mi erdeinkről van szó, Székelyföld, Erdély, Románia erdeiről, de európai ügy is ez, ezért a zöldek készek az Európai Bizottsághoz fordulni. Hans Hedrich ismertette azokat a jogi lépéseket, amelyeket a Neuer Weg Egyesület a bukaresti székhelyű BankWatch egyesülettel közösen kezdeményezett az ügyben. A bíróság sokáig nem akarta kitűzni a tárgyalás időpontját, közben viszont Réty határában épült a hatalmas fűrészüzem – ebből is egyértelművé vált számukra, hogy az osztrák cég kész tények elé akarja állítani a bírákat. Kitért az erdőtörvényre is, amelyet, mint ismert, az államelnök újraelemzés végett visszaküldött a parlamentnek. A jogszabálynak a piaci részesedést 30 százalékra korlátozó előírása ellentétes a monopóliumra törő osztrák vállalat érdekeivel – magyarázta Hans Hedrich –, ezért a Holzindustrie Scheighofer azt akarja elérni, hogy még a törvény alkalmazása előtt beinduljon rétyi üzeme. Miután törvénytelenül kivágott fát is feldolgoznak, már nem is lehet gazdasági tevékenységnek nevezni mindazt, amit a Schweighofer folytat, sokkal inkább szervezett bűnözésről van szó, amit le kell állítani, fel kell számolni – érvelt Hans Hedrich. Kitért arra is, hogy a tömegben nem látja képviselőinket, vezetőinket: Tamás Sándort, Olosz Gergelyt, Korodi Attilát vagy éppen Mircea Duşát. Majd taps közepette leszögezte: nem hátrálnak meg, a harcot folytatják jogi úton és tiltakozásokkal. A megmozdulás egyik szervezője, a sepsiszentgyörgyi Toró Attila arra kérte a résztvevőket, fogalmazzák meg üzeneteiket a helyi és országos hatóságoknak a helyszínen levő kartonlapokra, ezeket megmutatják majd a világnak és továbbítják az illetékeseknek. Azt is elmondta: amikor szükség lesz rá, újabb tiltakozást szerveznek.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Böjte Csaba felszentelte az Élet útját Szovátán
Még az égből is áldás hullott alá, esett az aranyat érő májusi eső, miközben Böjte Csaba május 2-án, szép ünnepség keretében felszentelte az Élet útja nevű, 18 állomásból álló meditációs utat a Szent Ferenc Alapítvány szovátai Szent József Otthonában.
A kápolna alakú tölgyfa lapokra egy-egy gondolat és kép van vésve a családról, az ismerkedéstől kezdve minden sorsfordító eseményt érintve, ami egy házaspár életében bekövetkezhet. Új és új állomások érintenek meg, attól függően, hogy utunkon éppen hol tartunk: keressük leendő párunkat, szerelmünk a kezdeti lobogását éli, vagy feszültségek vannak köztünk és megértésre vágyunk, vagy a mindennapi hajszában, taposómalomban "a nehéz hűséget" (József Attila) igyekszünk könnyűvé tenni egymás számára, vagy talán özvegyek lettünk, egyedül maradtunk. Éppen várjuk első gyermekünket, vagy próbáljuk az életre nevelni őket, esetleg segítjük őket kirepülni a fészekből, talán gyengülő, betegeskedő szüleinkről kell gondoskodnunk? Mi a jelenlegi feladatunk: az önnevelés, az otthonteremtés, a közösségépítés vagy a válságokkal, nehézségekkel való szembenézés?
Csaba testvér így fogalmazott: "Korunk nagy prófétája, Ferenc pápa legtöbb lelkipásztori munkája a családok megerősítésére irányul. Számára és számunkra is egyértelmű, hogy családok nélkül nincs fenntartható jövő, népünk, egyházunk mint oldott kéve szétfolyik, elenyészik. Az élet apró atomjai, elmúlással dacoló várai a családok, ahol szép és gyönyörűséges vállalni a létet. Családjainkért állítjuk fel a 18 állomásból álló, meditációs célokat szolgáló Élet útját szovátai gyermekvédelmi központunk udvarán.
Az út a Szent József Otthon, a Szűz Mária Otthon és a Gyermek Jézus Ház előtt kanyarog, és hiszem, hogy ha valaki imádságos lelkülettel hosszan járja, akár gyermekeink kezét fogva, ezeket az állomásokat, képes testben és lélekben megerősödni. A családos életre készülők vagy e célt már elértek testi, lelki tisztulását, újjászületését hivatott szolgálni egy kis füzet is, amibe az állomásokhoz A szeretet bölcsője című könyvemből válogattuk a gondolatokat. Az állomások mellett padok vannak, kis virágoskertek, ahol megpihenve megteheted a továbbiéletedhez szükséges pályamódosításokat vagy akár meghozhatod életed alapvető döntéseit teremtő Istened, drága szeretteid, életed nagy feladatai mellett".
Az Élet útja szervesen kapcsolódik Csaba testvér tevékenységébe is, mert ahogy hangsúlyozta: "a legfontosabb a megelőzés, hogy ne hulljanak szét a családok, ne kerüljenek el intézményekbe a gyerekek, ne legyen több szociális árva".
A szentmise után erdélyi és magyarországi házaspárok meséltek arról, hogy családban élni jó: Bakó Marika bemutatta, hogy a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központban milyen programokat szerveznek a családok megerősítéséért. Máté Emília rendkívül őszintén és megindítóan beszélt arról, hogy férjével való kapcsolata hogyan mélyült el, vált boldogabbá a Házashétvége segítségével. Magyarországról érkezett a Radnai és a Ther házaspár a Schönstatt Családok képviseletében, akik megosztották tapasztalataikat, hogy lelkiségük alapítója, Kentenich atya életpéldája, tanítása, a Szűzanyával kötött szeretetszövetség, a mindennapi élet a háziszentélyben, a közösségük által szervezett, házaspárok által tartott lelkigyakorlatok, "családnapok", melyeken gyermekeikkel együtt vehetnek részt, milyen erőforrásként szolgálnak számukra.
Két nagyszerű előadást is hallhattunk: Kádár Annamária a családi életciklusokról, szükségszerű krízisekről és ezek megoldási módjairól mesélt, idézve esküvői meghívójukból: "Egészen egyszerűen azt hiszem, hogy te meg én szeretjük egymást. Földi módra, tökéletlenül". (Bergman). Uzsalyné Pécsi Rita a gyermeknevelésről beszélt: "Akarom a jót és teszem a rosszat" – miért van ez így? Bár újszerű és komoly gondolatokat osztott meg velünk, olyan élvezetes stílusban tette, hogy mondandóját a hallgatóság kacagása kísérte.
Nem új keletű a Házaspárok útja, a Schönstatt Családmozgalom óbudavári központjában létesült az első, azóta ennek mintájára több helyen is épültek hasonló utak. Örvendünk annak, hogy Erdély földjén is gyökeret ereszt és talán tovaterjed ez az út, amire oly nagy szükség van, különösen ma, mikor azt halljuk, látjuk, hogy a házasságok válságban vannak.
Kívánjuk mindannyiunknak, hogy társunkkal beszélgessünk egy jót az úton, kapjunk új lendületet, erőt, bátorságot a mindennapokhoz, friss szemet, hogy jobban tudjuk értékelni azt, akit ajándékba kaptunk egy életre!
Cím: Szent József Otthon, Szováta, Sómező utca 22.
Karikó Éva
Népújság (Marosvásárhely)

Haverok, buli, majális
Általános jókedv jellemezte a szombati napot, legalábbis a magyarság köreiben. A délelőttől éjjelig tartó mulatság oka nem más volt, mint az Aradi Magyar Majális, melyet szokáshoz híven a városligeti gokartpályán rendeztek meg. A rendezvény főszervezője az RMDSZ Arad Megyei Szervezete, fő támogatói pedig Arad Polgármesteri Hivatala és az Arad Városi Művelődési Központ.
Miután Bognár Levente, Arad alpolgármestere megnyitotta a majálist, a „reggel” (a programban volt egy kis csúszás, mert a reggel mindenkinek máskor van) tornával kezdődött. Zumbával, pontosabban. Kicsiknek, nagyoknak, időseknek. Lényegében bárki csatlakozhatott, aki úgy érezte, hogy mozogna egy kicsit. De ez csak a bemelegítés volt. A színpadot elfoglalta a Meteor együttes, amely a talpalávalót húzta egész délután, majd megkezdődtek a játékok: gyermek- és családi vetélkedők, kötélhúzás, sörivás, bográcsfőzés, táncbemutató stb.
A torna után rögtön a csoportos/családi vetélkedő kezdődött, ahol szükség volt két 10 év alatti és két 10 év feletti gyerekre (egy fiú és egy lány mindkét korosztályban), egy szülőpárra, valamint egy nagyszülőpárra. Ők felváltva vezettek labdát, futottak ugrókötéllel, és csináltak egyéb, a szervezők által kitalált dolgokat, melyek viccesek, kihívóak és érdekesek voltak a nézők számára is. A csapatok nem egymás ellen küzdöttek, de hogy érdekesebb legyen, két csapat játszott egyszerre. Ami számított, az az idő volt. És a leggyorsabbak a gájiak voltak.
A röplabdában Újarad bizonyult a legjobbnak, ezzel egyfajta revanst véve az előző versenyen elért harmadik helyért. A verseny pedig így folyt tovább. Mindeközben már jócskán főttek a bográcsosok is: a pálya megtelt füsttel és illatokkal, közben a látogatók száma is egyre gyarapodott. A gyerekeknek felállítottak egy akadálypályát, volt kerékpárverseny a nagyobbaknak, kézműves foglalkozás a kisebbeknek, a BÁBIKA játszósátránál.
A majálison jelen volt a Máltai Szeretetszolgálat is. Saját erejükből sütöttek palacsintát és fánkot, szilvalekváros, földiepres, feketeribizlis, fahéjas és cukros ízesítésben. Ezzel próbáltak meg anyagi keretet szerezni az önkéntes munka költségeihez. De aki miccsre, gyorskajára, üdítőre vágyott, az is megtalált mindent a helyszínen – a sörről nem is beszélve.
A bográcsok elkészültek. 3 órakor minden versenyző csapatnak egy-egy tállal a zsűri sátrához kellett járulnia, hogy el tudják dönteni, ki főzte a legjobbat. A városnegyedek közül Gájé volt a legfinomabb, második helyen végzett Újarad, és harmadik lett Mosócz. Az arany fakanalakon kívül járt még egy aranybogrács is, mely a benevezett civil szervezetek között talált gazdára, idén a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatánál.
Ezután volt még kötélhúzás nagyoknak, és sörivó verseny, kizárásos alapon nagyoknak. Úgy tűnik, a gájiak voltak a legerősebbek, és az újaradiak isznak a leggyorsabban. Az igazi izgalmakhoz azonban csak akkor értünk el, amikor az összesített eredményeket olvasták fel. Az idei majális harmadik helyezettje Mosócz lett, második helyen végzett Gáj. Első helyen, immár harmadik éve egyhuzamban, Újarad végzett. A szabályok értelmében a sátor meg is tarthatja a kupát.
A versenyek után ismét a Meteor zenélt a közönségnek, amíg az est sztárjai meg nem érkeztek. A Korál Forever kilenc óra körül kezdett, és rögtön elég sokan gyűltek össze a színpad elé. A nap végére volt, aki teljesen kimerült, akadtak örökmozgók, és voltak ravaszok, akik hazamentek délután pihenni. Az idő szép, a nap jó volt. Lehetett szórakozni. Aki mindenáron kritizálni akarja a rendezvényt, az úgyis talál kifogást, de aki szórakozni jött, az tudott szórakozni.
Gál Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Hunyad Megyei Magyar Napok
Csáky Pál a szórványnak mutatta be a felvidéki magyarságot
Csáky Pál EP-képviselőt, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja egykori elnökét látta vendégül pénteken a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával a dévai magyarság. A szlovákiai magyar író-politikus, aki két alkalommal volt Szlovákia kormányfő-helyettese, EP-s kollégája, Winkler Gyula meghívására érkezett Hunyad megyébe, ahol meglátogatta a vajdahunyadi várat, majd a dévai Téglás iskolában kerekasztal-beszélgetésen ismertette meg a felvidéki magyar kisebbséget.
Közvetlen vonal Pozsony és Kolozsvár között
A határon túli magyar nemzettestek naponta dilemmákkal szembesülnek, sőt, a legmostohább, a kárpátaljai egzisztenciális dilemmákkal. Valamennyi külmagyar közösség odafigyel Budapestre, egymásra viszont nemigen. Pozsony és Kolozsvár között nincs közvetlen vonal, állapította meg bevezetőjében Winkler Gyula, a kapcsolat Budapest közvetítésére szorul. Felvidéki EP-képviselő kollégájának Dévára való meghívása ezen közvetlen kapcsolat létrehozását célozza.
Igenis szükséges a közvetlen kapcsolat, erősítette meg Csáky Pál, mivel kisebbségi helyzetükből kifolyólag a felvidéki és az erdélyi magyarság hasonló sorskérdésekkel szembesülnek, olyanokkal, amelyekkel az anyaországiak viszont nem, ott a nemzeti önazonosság megőrzéséért nem kell napi harcot vívni. Az autonómia olyan intézményi gerinc lenne, amelyre fel lehetne építeni a hosszú távú megmaradás elemeit.
Felvidéki paradoxon
Viszonylagos jóléte ellenére érzelmileg-szellemileg a felvidéki magyarság a leggyengébb a határon túl rekedt magyar nemzetrészek közül, ami Csáky Pál szerint az önálló történelmi hagyomány hiányára és a (cseh)szlovák államnacionalizmus elnyomására vezethető vissza. Míg Erdély például sokáig önálló fejedelemség volt, ahol a magyarság megtanult önállóan boldogulni, Trianonig a Felvidék mindig is Magyarország része volt, a felvidéki magyarság mindig is az összmagyarság részeként, azzal szoros kapcsolatban élt. Másrészt 1945 és 1948 között a felvidéki magyarság óriási elnyomást élt át, amikor a Beneš dekrétumok alapján a csehszlovák állam egyszerűen megfosztotta állampolgárságuktól, elkobozta vagyonukat és teljes méretű kiűzését célozta etnikai tisztogatás keretében. Vagyonukat csak azok tarthatták meg, akik „reszlovakizáltak”, vagyis elismerték, hogy még őseik sem voltak magyarok, hanem elmagyarosított szlovákok, s akik visszatérnek a szláv nemzet keblére. Akik nem voltak hajlandók „reszlovakizálni”, azokat elűzték szülőföldjükről, vagyis olyan 110 ezret az akkori mintegy 700 ezres felvidéki magyarságból, mindenekelőtt a szellemi elitet, mielőtt külső nyomásra a prágai hatalom leállította az etnikai tisztogatást. Mintha mindez nem lett volna elég, Csehszlovákia 1968-as szovjet lerohanása újabb elit-lefejezéssel járt, a Prágai Tavaszként ismert reformirányzatot támogató számos értelmiségit kirúgták állásából és kétkezi fizikai munkára kényszerítették, ismertette a szomorú múltat Csáky Pál.
Noha ekkora csapások – melyeket az író-politikus több kiadványban dolgozott fel – nyilván megviselték, a szellemileg-erkölcsileg erősebb (ámde anyagilag szegényebb) erdélyi magyarsághoz hasonlóan a felvidéki magyarság is élni akar.
Lelkileg egészséges népet lehetetlen összetörni
Nincs mit kendőzni, a magyarság elvesztette a huszadik századot, ami súlyos lelki sebeket ejtett a nemzetben, az anyaországban és a határon túl egyaránt. Ha nem tudjuk kezelni a leesés okait, akkor a folyamatot is nehéz lesz visszafordítani.
Az emberi lélek megbecsüli az igazságot, a hazugságra és hatalmi kényszerre épülő rendszerek mind összeomlottak a kényszer megszűnése után, lásd Jugoszlávia vagy a hatalmas Szovjetunió esetét. Lelkileg egészséges nemzet azonban mindig képes felemelkedni, a lengyel a legjobb példa erre: Trianonnál jóval súlyosabb csapás érte, 1795-ben teljesen felszámolták Lengyelországot és csak 1918-ban alakult újjá, a fasizmusnak és kommunizmusnak is példásan ellenállt, rendszerváltás utáni felemelkedése pedig valós mintapélda, hangsúlyozta Csáky.
EU: önazonossági problémák és jelentős előnyök
Sajnos, Európa súlyos önazonossági problémával szembesül, utalt keserű brüsszeli tapasztalataira a felvidéki magyar politikus. Magyarán Európa lelkileg beteg, szembefordul saját hagyományaival, keresztény gyökereivel, évszázados értékeivel, demográfiai katasztrófát él át, nem igazán tudja, mit is akar. Eközben a bevándorlók egyre nagyobb tömege tisztában van értékeivel: számos nyugati repülőtéren keresztény és muszlim imatermet alakítottak ki, előbbiek azonban kongnak az ürességtől, miközben utóbbiak mindig tele vannak! Németországban például az őshonos lakosság körében 0,9 az egy nőre jutó gyermekek átlagszáma, jóval a szintentartás száma, 2,1 alatt, míg a muzulmán bevándorlók körében 4,2, Brüsszelben pedig néhány éve Mohammed tartósan a leggyakoribb név az újszülött fiúk körében!
Az EU mégis óriási megvalósításnak tekinthető, hiszen létrejötte óta a korábban 20-25 évenkénti pusztító fegyveres összecsapások megszűntek. Nemzeti ellentétek most is vannak, keményen egymásnak is mennek, de nem a csatatéren, hanem Brüsszelben a diplomáciai asztalnál, jegyezte meg Csáky Pál és Winkler Gyula egyaránt. Az EU-s konstrukció eleve olyan mechanizmus, amely a többiek érdekeit is figyelembe veszi, közös – gyakran nehézkes és bürokratikus – megoldásokat keres a korábbi nemzeti önzés helyére, amely akkora pusztítást és keserűséget eredményezett. Hátrányai ellenére az EU érdemei vitathatatlanok, Európa egyszerűen pusztulna, ha valamelyik erősebb nemzet úthengerszerűen igyekezne érvényesíteni saját önző érdekeit a többiek kárára. Az orosz agressziónak kitett Ukrajna drámája bizonyíték, mekkora szükség van ilyen mechanizmusra.
A tervezettnél sokkal hosszabbra húzódó, geopolitikai kitérőkkel is megspékelt eszmecsere után Csáky Pál könyveit dedikálta, miközben a jelenlévők a nőszervezet által készített süteményeket fogyasztották. A könyvek hamar elfogytak, egyeseknek nem is jutott, a felvidéki politikus pedig a lozsádi református templom felújítására létesített alapnak adta át a könyvek értékesítéséből befolyt teljes összeget.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Véget értek a 6. Hunyad Megyei Magyar Napok
Barátok között
A Kárpát-medence szinte minden sarkából érkeztek érdeklődők, előadók az idei Hunyad Megyei Magyar Napokra.
A Déva főterén szombaton megtartott zárórendezvényen Winkler Gyula EP-képviselő köszöntötte mindazokat, akik több száz kilométerről, barátként jöttek el és természetesen azokat is, akik évről évre megszervezik a Hunyad Megyei Magyar Napokat, lehetőséget biztosítva értékeink ápolására és a többségi lakosság felé történő nyitásra. – A jó embereknek sok barátjuk van, és úgy gondolom, hogy a Hunyad megyei magyarság körében igen sok jó ember él, hiszen az idei rendezvénysorozatra is számos barátunk érkezett a Kárpát-medence különböző vidékeiről. Itt köszönthettük körünkben a háromszékieket, a magyarországi testvérvárosaink, testvériskoláink képviselőit Szombathelyről, Várpalotáról, Zsombóról, kolozsvári barátainkat, felvidéki vendégünket, egyszóval sok-sok olyan embert, akik fontosnak tartják a dél-erdélyi magyarság erősítését, támogatását, és akik évről évre szívesen jönnek el velünk együtt ünnepelni itt Dél-Erdélyben – fogalmazott Winkler Gyula EP képviselő.
A sokfelől érkező barátok mindannyian sajátos módon gazdagították az idei Hunyad Megyei Magyar Napokat. – Örömmel látom azt, hogy most már hatodik esztendeje megrendezésre kerülnek a Hunyad Megyei Magyar Napok, melyeket „a mi szemünk is hízlalt”. Idén Zorkóczy Zenóbia előadóművész és Egyed Edit baróti tanítónő érkezett a vidékünkről számos gyermekelőadást tartva az elmúlt héten kisebb-nagyobb Hunyad megyei településeken, és jó néhány egyéb produkciónak vállaltuk fel az anyagi támogatását, azért, hogy minél színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen az itt élő magyarság ünnepe – fogalmazott Demeter László, háromszéki megyei tanácsos, a Székely–Szórvány kapcsolat lelkes támogatója.
Lélekkel fűszerezett ínyenségek
Hasonló szándékkal érkeztek Dévára a zsombóiak, akik immár visszatérő vendégként évről évre több ezer palacsintát sütnek a Hunyad Megyei Magyar Napok alkalmával. – Közel öt esztendeje alakult ki testvériskolai kapcsolat a Zsombói Általános Iskola és dévai oktatási központ között. Azóta rendszeresen részt veszünk egymás ünnepségein. Egy találkozás alkalmával derült fény arra, hogy Zsombón négy esztendeje megdöntöttük a Guiness világrekordot, 18 500 palacsintát sütve meg 24 óra leforgása alatt. Akkor kaptuk a felkérést, hogy kisebb léptékben, de Déván is süssünk palacsintát. És mi örömmel jövünk, hogy a magunk módján hozzájáruljunk az itt élő magyar közösség rendezvénysorának a sikeréhez – fogalmazott Gyuris Zsolt, Zsombó nagyközség polgármestere, aki hattagú csapat élén szorgosan keverte, sütötte a palacsintát. Fogyott is az ízes, lekváros desszert, ami immár a magyar napok egyik jellegzetes ínyencségévé vált.
Természetesen a gulyásfőzés sem maradt el. Idén hat csapat állt a 80-90 literes üstök mellett, és aprította a belevalót: húst, csülköt, kolbászt, zöldséget, pityókát, babot, gombát s keverték bele a titkos fűszereket meg sok-sok jó lelket. – Idén szarvasi barátaink nem tudtak eljönni, ezért az óriásgulyás elmaradt, de így is több száz liternyi magyaros étel (gulyás, bogrács, székelykáposzta) fő az üstökben, úgyhogy lesz miből kóstolni – mondta Kocsis Attila Levente főszervező a koradélutáni órákban, amikor már több tucatnyian sorakoztak az üstök körül türelmetlenül várva, hogy megkóstolhassák az ízletesnek ígérkező főzteket. Röpke félóra alatt ki is ürült valamennyi üst: elsőként az RMDSZ nőszervezetének kolozsvári káposztája fogyott el, de nem kellett kínálni a Téglás Gábor Elméleti Líceum csapatának gombás gulyását, a csernakeresztúriak hagyományos krumplis gulyását, illetve a dévai RMDSZ-választmány babgulyását sem. Vitték jó szívvel a Szent Ferenc Alapítvány bográcsát és a Lengyel család pityókás pörköltjét is. És a szakácsok nagy örömére szinte el sem kellett mosni az üstöket, az utolsó cseppig kitakarították. Ezután persze jól esett egy-egy lekváros palacsinta, illetve a csatószegiek sütötte kürtöskalács.
Néptáncosok és kézművesek
Közben a zene sem hiányzott. Déva régi főterén reggel óta szólt a muzsika, s mire mindenki jóllakott, benépesült a színpad. Ezúttal a csernakeresztúri hagyományőrzők mellett a Szent Ferenc Alapítvány Margaréta csoportja ropta a táncot. – 2013 óta táncolunk itt, Déván. A testvéremmel korábban tagjai voltunk a Nefelejcs néptánccsoportnak. Két éve egy felkérésre hoztuk össze az itteni csapatot Pál Éva nevelővel, s azóta igyekszünk kitartani. Jelenleg csak három párunk van, de sokfelé felléptünk az idei magyar napok alkalmával és sikerült széki, Nyárád menti, Küküllő-vidéki, illetve mezőségi táncokat is bemutatnunk – mondta Roman Cornel téglásbeli diák, a Margaréta tánccsoport vezetője.
Míg a színpadon szólt a muzsika, a téren zajlott a vásár. Idén kevesebb kézműves érkezett, úgy hogy alig győzték az érdeklődők áradatát. Szalma Zsolt kolozsvári üvegművész előtt folytonosan égett a tűz és alakultak a szebbnél szebb üveg díszek, vázák. – Tavaly is itt voltam, és jól éreztem magam. Gyermekek-felnőttek egyaránt érdeklődnek az üveg-tárgyak készítése iránt és úgy jöttem, hogy ezt itt, a helyszínen is bemutathassam, sőt, akinek kedve van hozzá, ki is próbálhassa – mondta Szalma Zsolt. Volt is bőven érdeklődő. Persze nemcsak az üvegfújást próbálgatták, hanem szívesen vásároltak a kész portékából is: a színes üvegékszerekből, illetve egyéb kézműves tárgyakból. A legnagyobb kereslet idén is a pálinkakimérő iránt mutatkozott, úgy tűnik, ez a tüzes víz fogyasztóinak, illetve a cenzor szerepét betöltő feleségeknek egyaránt kedvére való szerszám, hiszen ha az üvegre erősítik, hiába kisebb-nagyobb a pálinkáspohár, pontosan követni lehet, hogy hány deci fogy.
A kézművesek között jelen volt Orbán Ioana is, aki különleges dísztárgyakat készített papírból quilling technikával, illetve a szombathelyi önkormányzat képviseletében Németh Felicia és Horváth Boglárka Brigitta, akik textilfestésre kínáltak lehetőséget. – Immár ötödik esztendeje jövök el a Hunyad Megyei Magyar Napokra. A szombathelyi önkormányzat anyagi támogatásával különböző kézműves-foglalkozásokat tudunk itt lebonyolítani. Eddig volt már nemezelés, tűz-zománc, illetve bőrkarkötőket készítettünk. Idén textiltáskákra festhetnek az érdeklődők egyedi mintákat – mondta Horváth Boglárka, a foglalkozások közti pillanatnyi szünetben. Az érdeklődőkből ugyanis az ő asztaluknál sem volt hiány: szombaton több tucatnyi egyedi textiltáska készült Déva főterén.
A gulyáskóstolók, kézműveskedők között szép számban voltak jelen román ajkúak is. – Évről évre figyelmet fordítunk a többségi lakosság felé történő nyitásra is, a párbeszédre, és örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan nő az érdeklődés nem csupán a magyaros gasztronómiai termékek iránt, hanem a kézműves-foglalkozásokon, néptánc-előadásokon is jelen van a helyi román lakosság, és szívesen ismerkednek értékeinkkel, hagyományainkkal – fogalmazott Kocsis Attila Levente főszervező.
Foci, ami többről szól
Külön mozzanata volt a zárórendezvénynek az elmúlt héten zajlott kosárlabda-, illetve focibajnokság győzteseinek, résztvevőinek a díjazása.
– Idén hat focicsapat és három kosárcsapat vett részt a bajnokságon Szászvárosról, Csernakeresztúrról, illetve természetesen a dévai Keresztesek, a lupényi Barbárock és a kolozsvári Sutyerákok is. Számunkra sokat jelent itt lenni, a Hunyad megyei magyarság körében, látni azokat az embereket, akik a végvárakon őrzik a magyarságtudatot, őrzik önazonosságukat. Jelenlétünkkel szolidaritásunkat kívánjuk érzékeltetni, de minden esztendőben számunkra is lelki feltöltődést hoznak az itt töltött napok. Csapatunk tagjai a kilencvenes években kolozsvári diákok voltak. Ma már csak ketten élünk a kincses városban, de a dévai focitornán minden esztendőben összegyűlünk feltöltődni az együttlét örömével – fogalmazott Koppándi Botond teológiai tanár, a kolozsvári csapat tagja.
Az est fénypontjának a Bojtorján koncert ígérkezett. A Pomázi Zoltán vezetésével megújult magyarországi együttes szintén jó szívvel érkezett a dél-erdélyi magyarság-ünnepre. – Erdélyi fellépéseink helyszíne általában Székelyföldön, Marosvásárhelyen van. Soha nem jártunk még Dél-Erdélyben, de annál nagyobb örömmel jöttünk el most, hogy megismerjük az itt élő embereket és azon leszünk, hogy örömöt szerezzünk nekik dalainkkal – fogalmazott a koncert előtt Pomázi Zoltán. A jó szándék nem maradt viszonzatlanul, a közönség, köztük szászvárosi, Zsil-völgyi, gyulafehérvári, kolozsvári magyarok végigdalolták az ismert Bojtorján-számokat és az együttesnek csak bőséges ráadás után sikerült leszállnia a színpadról. A jó hangulat megteremtésében jelentős szerep jutott Szabó Zolinak is, aki a magyarországi együttes előtt, illetve után ismert slágerekkel szórakoztatta a közönséget, némelyeket még táncra is perdítve. Így a magyar utcabál késő estébe nyúlt Déva főterén, sokak számára téve emlékezetessé a hatodik Hunyad megyei Magyar Napokat is.
A hivatalos zárórendezvényt követően tegnap délelőtt még némi ráadással szolgáltak a magyar közösségek: Brádon helyismereti kirándulást szerveztek a Fehér-Köröshöz, Szászvároson bográcsos finomságra várták a helyieket, Vajdahunyadon pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészei Régi magyar Cabarettelszórakoztatták a közönséget.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Megvédik az erdőket – Félszáz visszaélést tártak fel
Több mint félszáz lehetséges büntetőjogi visszaélést tárt fel a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testülete, amely az állami erdőgazdálkodási hatóságnál (Romsilva) és megyei erdészeti igazgatóságoknál vizsgálódott.
Az ellenőrző testület már az Országos Korrupcióellenes Ügyészséget (DNA) is értesítette az ügyben. Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint a testület a Beszterce-Naszód, Máramaros, Suceava, Neamţ és Mehedinţi megyei igazgatóságon végzett ellenőrzést az állami tulajdonban lévő erdőkben folytatott kitermelés és fakereskedelem kapcsán, míg a Romsilvánál egy 2009-ben, mint kiderült, törvénytelenül elfogadott szabályzat miatt vizsgálódtak.
Az eljárás nyomán szerzett bizonyítékok arra utalnak, hogy az intézmények összesen 52 büntetőjogi kihágást követtek el: többek között okirathamisítást, hamis iratok használatát, hamis tanúvallomást, feljelentés elmulasztását, magánszemélyek és közérdek sérelmére elkövetett hivatali viszszaélést, valamint hivatali mulasztást.
Hatáskörén kívül tevékenykedett a Romsilva
Az ellenőrző hivatal azt is kiderítette, hogy a 2009-es szabályzat elfogadása nem tartozott a Romsilva vezetőtanácsának hatáskörébe, ezt ugyanis kizárólag a mezőgazdasági minisztérium tehette volna meg.
Az előírás az állami tulajdonban lévő erdők kitermelésére vonatkozik: eszerint a licitre jelentkező cégek számára már nem kötelező, hogy hivatalos dokumentumot adjanak le fizetőképességükről, illetve arról, hogy tartoznak-e az államnak, holott ez az előírás szöges ellentétben áll a kormány vonatkozó rendeletével.
„A Romsilva szabályzata gyakorlatilag lehetővé tette, hogy olyan vállalkozások is jelentkezzenek erdőkitermelésre, amelyek nem tudták bizonyítani, hogy rendelkeznek a szükséges anyagi feltételekkel és munkaerővel a tevékenység elvégzésére” – olvasható az ellenőrző testület közleményében.
A miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületének Máramaros megyei akciója a nemrég támadások kereszttüzébe került osztrák Holzindustrie Schweighofer nagyvállalatot is érintette. A jelentés szerint a megyei erdészeti igazgatóság a hatályos törvény több előírását is áthágva kötött adásvételi szerződést a mamutcéggel, ennek nyomán pedig 2,1 millió lejjel károsították meg a Romsilvát.
A miniszter megerősítette az eljárás tényét
A napokban egyébként Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter hivatalosan is megerősítette azt a román sajtó által források alapján közölt hírt, miszerint a szaktárca vizsgálatot kezdeményezett a Schweighofer radóci és szászsebesi üzemeiben.
A miniszter elmondta: valóban az amerikai Environmental Investigation Agency (EIA) környezetvédelmi civil szervezet rejtett kamerás felvételei nyomán rendelte el az ellenőrzést, amelynek célja megállapítani, hogy az osztrák cég hazai gyáraiban törvényesen kitermelt fát dolgoznak-e fel, a radóci üzemnél pedig a légszennyezés mértékét is vizsgálják. Erre reagálva a Holzindustrie Schweighofer közleményben szögezte le, hogy belső kivizsgálást is indítanak az ügyben, ugyanakkor a román állam minden jogszabályát betartják.
A nagyvállalat képviselői a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkoztak: folyamatosan ellenőrzik a tevékenységet, és üdvözlik a gyanúsítgatások miatt kezdeményezett átfogó vizsgálatot, mert így „eloszlathatják a civil szervezetek alaptalan vádjait”, hiszen minden rönk, amit feldolgoznak, hivatalos kísérőlevéllel érkezik a gyárakba.
Többtucatnyi városban tüntettek a civilek
A törvénytelen erdőkitermelés ellen eközben a civilek is felléptek: szombaton többtucatnyi városban szerveztek tüntetést az erdők és fák védelme érdekében, ezzel kapcsolatban Graţiela Gavrilescu úgy nyilatkozott, szeretné, ha minden állampolgár ellenezné az erdőirtást.
Sepsiszentgyörgyön mintegy ezren vettek részt a prefektúra épülete előtt szervezett megmozduláson, a tüntetők pedig egyúttal a Schweighofer Rétyen épülő üzeme ellen is tiltakoztak. A civilek négynyelvű – magyar, román, angol és német – feliratot tartalmazó táblákat emeltek a magasba, amelyeken azt hirdették: „Védjük meg gyermekeink jövőjét, a természetet!”, illetve „Állítsátok le az osztrák favágóhidat!”.
Az egyórás tüntetésen Hans Hedrich, a fogarasi Neuer Weg Egyesület alelnöke ismertette, milyen lépéseket tettek, hogy megakadályozzák az erdőirtást, illetve leállítsák a rétyi favágóhíd beüzemelését. Emlékeztetett: eddig három pert indítottak a gyár építkezési engedélyének felfüggesztéséért, később visszavonásáért.
A környezetvédő úgy véli: Klaus Johannis a Schweighofer lobbija miatt küldte vissza a parlamentbe az új erdőtörvényt, amelyben az államfő az uniós versenyszabályokra hivatkozva éppen azokat a – zöldek által üdvözölt – cikkelyeket kifogásolta, amelyek megakadályoznák, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetet alakíthasson ki a favásárlás során.
„Amennyiben a jogszabály tartalmazná azt az előírást, miszerint egy cég egy fafajtából legfeljebb 30 százalékot vásárolhat fel, az osztrák cég be sem indíthatná a rétyi gyárat, hiszen már rég túllépték az arányt. A nagyvállalat abban bízik, hogy ha még a régi törvény alapján indítják be az üzemet, akkor már később sem lehet leállítani őket” – fogalmazott Hedrich. Hangsúlyozta: a Schweighofer üzletterve arra alapszik, hogy lopott, törvénytelenül kitermelt fát dolgoznak fel, különben nem termelnének nyereséget, a hatalmas kapacitású üzemeiket nem tudnák profittal működtetni.
„A végtelenségig fogunk perelni, más módja nincs annak, hogy gátat szabjunk a korrupt vállalat tevékenységének. Verespatak példáját követjük, ott is azért nem valósult meg a kitermelés, mert a környezetvédő civilek szinte minden pert megnyertek” – tette hozzá a környezetvédő. Toró Attila, a helyi Indigó-csoport vezetője arról számolt be, hogy amennyiben az erdészeti törvényt a 30 százalékos korlátozás nélkül fogadják el, minden héten utcára vonulnak.
Johannis: jogos az aggodalom
Kolozsváron szombaton megbénították a városközpont forgalmát a tüntetők, akik egyebek közt „Ébresztő Románia!” és „Kifelé a Holz-cal az országból!” jelszavakat skandáltak. Csíkszeredában mintegy hetven tüntető gyűlt öszsze a Szabadság téren, köztük volt Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter is.
„Meg kell mutatni, hogy az emberek figyelnek arra, hogy jövő héten mi történik a parlamentben. Az államelnök többé nem tudja visszaküldeni a törvényt, és így lesz egy normális törvényünk, amellyel megállítjuk a felelőtlen gazdasági fejlődést” – fogalmazott Korodi.
Klaus Johannis szombati Facebook-bejegyzésében „legitimnek” nevezte a zöldek, illetve a tüntetők aggodalmát és megígérte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) legközelebbi ülésén napirendjére tűzi az illegális erdőirtások ügyét. „Biztos vagyok benne, hogy nem csak a jelenséget sikerül megállítanunk, hanem az állami intézmények képesek lesznek azonosítani és felelősségre vonni azokat, akik törvénytelenséget követtek el” – fogalmazott az államelnök.
Bíró Blanka, Kőrössy Andrea
Krónika (Kolozsvár)

Pénzügyi palota: nem adják fel a harcot a katolikusok
A bukaresti legfelsőbb bíróság tavalyi döntésének eleget téve, júniusban kezdik el újratárgyalni Nagyvárad egykori pénzügyi palotájának visszaszolgáltatási ügyét a helyi táblabíróságon, Böcskei László római katolikus megyés püspök pedig nem akarja feladni az évek óta húzódó harcot.
„Nem is annyira az épületet nézem. Ez elvi dolog. Pár éve elindult a restitúció, ahol kisebb nagyobb sikerrel jártunk, és most próbálják ezt visszafordítani. Nekünk továbbra is küzdenünk kell azért, hogy visszakerüljön a tulajdonunkba" – fogalmazott a Krónikának az egyházi elöljáró.
Az irgalmasrendiek ingatlanját – amint arról több ízben is írtunk – 2012-ben kapta vissza a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, ám a megyei önkormányzat megtámadta az illetékes kormánybizottság határozatát, mondván: a belvárosi épület valójában a magyar állam tulajdona volt, amelyet a trianoni döntéssel a román állam csak átvett.
Ezzel szemben az egyházi képviselők kutatásai szerint a rend saját telkén, bankkölcsönből építette a palotát 1890-ben. Az államosítás után sokáig a 2-es számú járóbeteg-rendelő működött benne, de a 2002-ben kezdődött restitúciós procedúra elhúzódása miatt az épület állaga annyira leromlott, hogy az egészségügyi intézmény elköltözött, és azóta használaton kívül áll.
Az egyház álláspontját a helyi bíróság alapfokon, majd másodfokon is megerősítette, ugyanakkor a Bihar Megyei Tanácsot közpénzből képviselő Mircea Ursuţa ügyvédnek sikerült Bukarestben kiharcolnia a perújrafelvételt, a mostanra elkészült indoklás alapján pedig az irgalmasrend jogi személyiségének kivizsgálását is elrendelték.
Böcskei Lászlót nem lepte meg, hogy az önkormányzat mindent elkövet az ügy lezárásának megakadályozásáért, de lapunknak leszögezte: a szerzetesrend egyáltalán nem szűnt meg, a rendszerváltás előtti működését csupán a romániai törvények tiltották.
Rámutatott arra is, hogy az irgalmasrendiek vezetője, a pátergenerális korábban megbízta elődjét azzal, hogy járjon el az ügyben, ezért a katolikus püspökség követelése jogos és kötelesek a végsőkig kitartani mellette. Hozzátette viszont, hogy túl sok új irattal már nem tudnak szolgálni, de az újratárgyalás során megpróbálják még egyértelműbbé tenni igazukat. „A véleményem, hogy ez nem kimondottan jogi kérdés, hanem a katolikus egyházról, kissebségről szól, ezért bármi megtörténhet a perújrafelvétel során" – figyelmeztetett Böcskei László.
Az viszont már biztos, hogy az ingatlan sorsa még legalább egy-két évig bizonytalan marad, addig pedig annak omladozó homlokzatfelújítását sem vállalja senki.
Balog Zoltán: veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken az MTI-nek. Balog Szatmárnémetiből nyilatkozott, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett.
A miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Şteffel, a megyei önkormányzat elnökével. Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik.
„Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján.
„Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. Hozzáfűzte, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”.
Mint beszámoltunk, sajtóinformációk szerint az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a római katolikus egyháznak visszaszolgáltatott vagyonnal kapcsolatban indított példa nélküli vizsgálatot. Az ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Az épületek és telkek – amelyek a vizsgálat tárgyát képezik – a római katolikus püspökség, római katolikus szerzetesrendek és különböző egyesületek birtokába kerültek vissza. Novemberben pedig a ploieşti-i táblabíróság jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő tisztségviselőkre.
Vásárhelyi-Nyemec Réka
Krónika (Kolozsvár)

Erdélyi erősítést kap a Nemzeti Színház
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház egyik vezető színésze, Mátray László a Budapesti Nemzeti Színházhoz szerződik át a következő évadtól, ahol vendégművészként már eddig is szerepelt, és a tervek szerint ezután is fontos szerepek várják. Mátray a szentgyörgyi teátrumban vállalt szerepeit is továbbjátssza.
A budapesti Nemzeti Színházhoz szerződött Mátray László színművész. Mátray László a Bocsárdi László vezette sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház tagja volt eddig, de már egy éve vendégszerepel Budapesten a János vitéz című Vidnyánszky-rendezésben, amelyben ő alakítja a címszereplőt, az Isten ostorában Attilát, Zsótér Sándor nemzeti színházbeli rendezésében, a Brand című Ibsen-darabban pedig a Bírót. A Válasz.hu írása szerint Mátray nem szakít anyaszínházával sem, inkább amolyan kétlaki életre rendezkedik be, a fővárosban mindenesetre vendégszereplőből társulati taggá válik.
A Budapesten szervezett sajtótájékoztatón az is kiderült, milyen kihívások várhatják Mátrayt a következő Nemzetis évadban: a tervek szerint szerepet kap a Csehov 6-os számú kórterem című novellája alapján készülő előadásban (rendező: Sardar Tagirovsky), és első helyen említi a szereposztás a Szindbád esetében (a Krúdy-szövegekből Vidnyánszky Attila állít össze előadást).
A Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy míg a tavalyi évadban mintegy 89 ezer nézője volt a teátrumnak, idén ez a szám várhatóan 111 ezer fölé emelkedik. Idén másodszor, 13 ország 20 előadásával rendezték meg a Madách Nemzetközi Színházi Találkozót (MITEM). Az évad végén a társulatból két színész – Tenki Réka és Szatory Dávid – távozik.
A következő évadban a budapesti teátrum hat nagyszínpadi és három stúdió-előadással, valamint egy szabadtéri produkcióval várja a nézőket. (Például Anatolij Vasziljev orosz rendező Törőcsik Marival fog dolgozni a következő évadban. A Hemingway Az öreg halász és a tenger című regénye alapján készülő előadás egyben köszöntés a Nemzet Művészének 80. születésnapja alkalmából.)
Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója nem a Nemzeti épületében, hanem a szoborparkban rendezi meg az 56-os mártírról, Tóth Ilonáról szóló előadását a forradalom évfordulójára.
Krónika (Kolozsvár)

Balog Zoltán: Szatmáron: az erő politikáját kell folytatni
Erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk, a magyar kormány ezért – a szó legjobb értelmében – az erő politikáját akarja folytatni, amikor a határon kívüli nemzetrészekre, az ott élő magyarokra gondol – jelentette ki Balog Zoltán szombaton Szatmárnémetiben.
Az emberi erőforrások minisztere a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban elvégzett beruházás átadásán arról beszélt, hogy ha Magyarországnak van gazdasági ereje és nemzetközi tekintélye, akkor lehet felszólalni azok érdekében, akik „hozzánk tartoznak, akikkel egy nemzetet képezünk, de mégis elválasztanak minket a határok egymástól”.
Szavai szerint Erdélyben és Magyarországon is az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mindazokat az értékeket, amelyeket sikerült megőrizni a diktatúrákban, azt az „álszabadság világában” elveszítjük-e vagy nem. A hamis vonzások sokszor veszélyesebbek, mint a diktatúra, mert míg a diktatúra összetart, addig az álszabadságban, vagy „a globalizáció szelében” elfelejtjük, ami a miénk – figyelmeztetett.
Ezt kell megtanulni a 21. században, ha mi nem ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, mások nem fogják számunkra megőrizni – hangsúlyozta Balog Zoltán, megjegyezve, „itt, ezen a táján a világunknak ingyen semmit nem adnak, még jó szándékból is nagyon keveset.”
Balog Zoltán beszédében kiemelte, hogy a kormány nem adja fel azon törekvését és nemzetstratégiai célját, hogy a Kárpát-medencét a határok ellenére egy egységes magyar nemzeti térnek tekintse, akár az oktatás, a gazdaság, az egészségügy vagy a kultúra területén. „Sokat tettünk ezért az elmúlt huszonöt évben, de egyáltalán nem lehetünk még elégedettek” – jelezte az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán szerint ami például Szatmáron, Révkomáromban, Beregszászon vagy Újvidéken történik az oktatásban, azt egységesen a magyar felsőoktatás ügyének kell tekinteni. Ekkor fogjuk tudni a legjobbat adni fiataljainknak, és ez egyszerre jelenti a nemzetstratégiai céljainknak a megvalósítását és az ő személyes boldogulásukat – fogalmazott.
A miniszter az alapok fontosságát kiemelve elmondta, négy és fél évszázad bizonyítja, hogy az itteni református közösségben is vannak olyanok, akik egyszerre tudják „tartani a kardot és foglalkozni a tudománnyal”. Balog Zoltán beszédében méltatta a református kollégium közösségmegtartó erejét, szavai szerint az intézmény a reformátusság fontos kincse helyi és országos szinten is.
Balog Zoltán beszédét követően ünnepélyesen átadták az iskola kicserélt nyílászáróit, illetve felújított tetőszerkezetét, utóbbi munkálatokat a magyar kormány húszmillió forinttal támogatta. Az eseményen részt vett többek közt Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Utánpótlás az elitnek – Apáczai Csere János-tantárgyverseny Kolozsváron
Különösen kisebbségben nem létezhet közösség saját szellemi elit nélkül – ezzel a megállapítással biztatta tanulásra Mile Lajos kolozsvári főkonzul az Apáczai Csere János magyar nyelv, irodalom és kultúra nemzetközi tantárgyversenyen résztvevő gimnazista diákokat az ünnepélyes megnyitón.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium (JZSUK) dísztermében megtartott rendezvényen Valentin Claudiu Cuibus Kolozs megyei főtanfelügyelő és Dan Codreanu Kolozs megyei alprefektus is köszöntötte a Kárpát-medence különböző szegleteiből a kincses városba érkező diákokat.
Cuibus kifejezte abbéli reményét, hogy szép emlékekkel távoznak Kolozsvárról a résztvevő diákok, míg Dan Codreanu annak örült, hogy a magyar mellett szintén a kincses városban rendezik a francia nemzetközi tantárgyversenyt is.
Mile Lajos főkonzul ugyanakkor kifejtette: amikor helyesen és szabatosan fogalmazunk anyanyelvünkön, akkor önmagunknak és másoknak is segítünk eligazodni a világban. A diplomata a magyar nyelv, irodalom és kultúra ünnepének nevezte az eseményt.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere szerint nem lehet véletlen, hogy a kincses város idén épp az Európai Ifjúsági Fővárosa cím birtokában láthatja vendégül a tantárgyversenyt. Az elöljáró hozzátette, reményei szerint az ifjú generáció idővel visszaszorítja a korunk közbeszédére jellemző felszínességet.
Ömböli Irma Kolozs megyei magyar szakos tanfelügyelő, a tantárgyverseny főszervezője emlékeztetett: erdélyi diákok esetében az írásbeli versenyen elért első vagy második hely kiváltja a magyar írásbeli érettségit, amelyre automatikusan tízest kap a diák.
A hétvégi tantárgyversenyen ugyanakkor szóban is megmérkőztek egymással a magyar irodalmat kedvelő gimnazisták, annak ugyanis első része egy versmondó verseny volt, amely alapjául a 111 vers Kolozsvárról című válogatáskötet szolgált. A szóbeli második része egy csapatverseny, amelyre előre megadott irodalmi művekből készültek a diákok. A csapatok egy rövid szakmai felkészítés után alakultak meg, és öt-tízperces jeleneteket mutattak be a választott művekből.
A főszervező elmondta: a verseny témakörei a kincses városhoz és Kalotaszeghez kapcsolódnak: Mátyás király Kolozsvárhoz köthető mondái mellett Heltai Gáspár Száz fabulája, Kós Károly Varjú nemzetség című regénye, Dsida Jenő és Kányádi Sándor költészete alkotják a tantárgyverseny könyvészetét.
Ömböli Irma kérdésünkre elmondta: a Kárpát-medence magyarlakta területei közül épp Magyarország nem képviselteti magát, ugyanis ott most zajlik az érettségi. Egyébként valamennyi régióból 12 gyerek és egy kísérő tanár vesz részt a rendezvényen.
Solymosi Zsolt, a házigazda JZSUK igazgatóhelyettese a nyitóünnepséget követően elmondta: az immár nyolcadik alkalommal megszervezett tantárgyversenyre Kárpátaljáról, Délvidékről és a Felvidékről egyaránt érkeztek diákok. „Számukra mindez élmény. Külön büszke vagyok rájuk, a délvidéki diákok például elárulták, hogy hajnali kettőkor keltek útra egy szerb sofőrrel, hogy ideérjenek a megnyitóra. Igazi hősöknek tekintem őket, hogy most itt vannak Kolozsváron” – nyilatkozta Solymosi Zsolt.
Az unitárus kollégium aligazgatója ugyanakkor elmondta, a verseny mellett színes programokat is szerveztek a diákseregnek. Így a megnyitót követő ismerkedési est után a Váróterem projekt előadását tekinthették meg, szombaton pedig Bogdán Zsolt érdemes művész Dsida-estjét nézhették meg a versenyzők. Ugyanakkor egy rövid kalotaszegi kirándulás is szerepelt a programban.
Összesen 63 diák vett részt a vetélkedőn, a 7. illetve 8. osztályos tanulóktól egészen a 12. osztályos, végzős gimnazistákig valamennyi korosztály képviseltette magát.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Könyvet hagyományozni a jövőnek
A Varadinum keretében péntek délután a Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében teltház előtt mutatták be Dukrét Géza: Siter, adalékok történetéhez és népismeretéhez című kötetét a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság szervezésében.
Veres Kovács Attila tiszteletes a házigazda egyházközség nevében üdvözölte a jelenlévőket, kifejtve örömét, hogy e helyszínen a szakralitás mellett a kultúrának is otthont adhatnak. Olyan otthont, ahová minden felekezet és mindenféle ideológia, amely az embereket érdekli, elfér egymás mellett. Az pedig, hogy könyvet hagyományoznak a jövőnek, előrevetíti azt a reményüket, hogy az internet elterjedése ellenére a jövőben is fontos lesz a könyv, az olvasás.
A Partiumi füzetek sorozatában 82.-ként megjelent helytörténeti kötetet, mely 300 oldala és gazdag illusztrációi miatt inkább könyv, mint „füzet”, Kupán Árpád történész ismertette. „A kötet nemcsak a siterieket érdeklő és érintő történéseket írja le, hanem felidézi gazdag közös múltunk emlékeit is, amelyből mindnyájan tanulhatunk, levonhatjuk a helyes következtetéseket” – fogalmazott Kupán Árpád, hozzátéve, hogy a történelem az élet tanítómestere. A külalakjában is megnyerő, tartalmas könyvben nem csupán a ma már sajnos községi rangját is elveszítő Árpád-kori település, Siter népi hagyományait, szokásait, foglalkozásait, életmódját ismerhetjük meg, hanem azokat a névtelen, ismeretlen személyeket is, akik mindennek alkotó részesei voltak. Dukrét Géza már évekkel ezelőtt közismertté tette a hegyköz-régió elnevezését, és annak újbóli használatát, amikor megírta és megjelentette a Partiumi füzetek 38. köteteként a Hegyköz című átfogó tartalmú monográfiáját. Új könyvében most még több adattal kibővítve ír e kisrégióról, természeti, földrajzi viszonyairól, gazdasági szerepéről, vallási, egyházi, néprajzi értékeiről. Arányosan és jól tagoltan mutatja be a település történetét alapításától napjainkig, kitérve demográfiai viszonyaira, a gazdasági, oktatási, egészségügyi területen végbement változásokra. Kupán azt kívánta, hogy minél több és értő, érdeklődő asztalára kerüljön ez a kötet.
Derzsi Ákos, a kötet kiadójának (Europrint) vezetője is felszólalt, hangsúlyozva, hogy méltó helyszínen mutathatták be ezt a tartalmas kötetet. „Amikor az ember forgatja ezt a könyvet, akkor az az érzése támad, hogy el kell jutnia a helyszínre”– fogalmazott.
Maga a szerző a kötet összeállításával kapcsolatos személyes élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel, hangsúlyozva, hogy a Ceauşescu korszakban, sőt a ’90-es évek elején sem lehetett helytörténeti kutatással foglalkozni. „Ez a könyv csak egy töredéke annak az adathalmaznak, amit húsz év alatt összegyűjtöttem, többek között a debreceni levéltárból” – mondta.
Az eseményen, mely vetítettképes előadással és dedikálással zárult, közreműködött a Stadler Klarinét Kvartett.
Sükösd T. Krisztina
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Teltház és szép idő az idei majálison
A Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Egyesület a Bihar Megyei Tanács támogatásával szombaton az idén is megszervezte Minden magyar majálisát a vársáncban. A XXIV. Festum Varadinum részét képező rendezvény sztárvendége a magyarországi Neoton együttes volt.
Az előző évektől eltérően az idén végre ideálisak voltak az időjárási körülmények – nem esett az eső, fújt erős szél vagy volt kora tavaszi hideg, ehelyett inkább gyönyörűen sütött a nap –, s ez meg is látszott a rendezvény látogatottságán, hiszen valljuk be, a színes programkavalkád mellett ez is fontos szempont minden szabadtéri összejövetelen. Az egész nap folyamán folyamatosan érkeztek az érdeklődők: voltak akik végig maradtak, míg mások vissza-visszatértek kis megszakításokkal a „tett helyszínére”. Úgy is fogalmazhatnánk: telt ház volt, hiszen egy adott pillanatban a színpadról lenézve a szélrózsa minden irányában együtt ünneplő magyar embertömeget konstatáltunk. Szokás szerint a déli órákban finom és ínycsiklandozó illatok terjengtek, annak bizonyítékául, hogy a Gulyások Királya főzőverseny résztvevői évről-évre jobban teljesítenek. Az idei győztes a várad-velencei RMDSZ-körzet lett. Valamit nagyon tudhat Cservák Miklós és csapata, hiszen ha jól számoljuk, talán már a negyedik alkalom, hogy ők birtokolhatják a vándorserleget és a faszobrocskát. És hogy az ételt még nagyobb étvággyal lehessen fogyasztani, Molnár Júlia színművésznő, Szőcs Lőrincz prímás és Báró Ádám harmonikás jóvoltából jó ebédhez szólt a nóta.
„A vár a miénk”
A délutáni fellépők sorát egy Bihar megyei ifjú tehetség, Mohácsi Brigitta nyitotta. A fiatal hölgy a térségbeli falunapok rendszeres résztvevője, s hogy énektudását sokan értékelték, leginkább azt támasztotta alá: több tucatnyian kértek tőle autogramot és közös szelfit. A nagydarab testőrrel érkező LL Junior és két táncosa frenetikus hangulatot okozott hallgatósága körében: a koncertje után főként a roma kisebbséghez tartozó rajongói hosszú perceken keresztül ostromolták őt aláírás vagy fotó reményében. Az Eurovíziós dalfesztiválon megismert ByeAlex (és zenekara), amellett, hogy szimpatikus volt és sztárallűröktől mentes, fülbemászó akusztikus popzenéjével is kellemes meglepetést okozott. Természetesen nem csupán a Kedvesem csendült fel, hanem más számok is, mint például Az én rózsám, vagy A szívem fekete. A székely származású Baricz Gergő ezután Chris Isaak Wicked Game című szerzeményét is elénekelte, mellyel annak idején feltűnést keltett a tehetségkutató műsorban.
Lendületes, emlékezetes, pörgő koncertet adott az est zárásaképpen (ha a tűzijátékot nem vesszük számításba) a Neoton együttes. Volt csápolás, közös éneklés, csillogó szemű publikum, miközben Csepregi Évának és Végvári Ádámnak köszönhetően a magyar poptörténet olyan slágerei hangzottak el, mint a Szeret vagy nem szeret, a Holnap hajnalig, a Sandokan, a Don Quijote, a Santa Maria, a 220 felett vagy a Kell, hogy várj.
A majálison tombolát is lehetett vásárolni, a befolyt 2000 lejt Huszár István alpolgármester adta át a Védd a gyermekeket Egyesület képviselőjének, a gyűjtés pedig a Városi Kórház gyermekonkológiai részlegének javát szolgálta. A rendezvény végén Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra utalva, hogy a jelenlegi helyszín is rendbe lesz téve, úgy fogalmazott: nem marad más hátra, minthogy beköltözzenek a várba, „visszafoglaljuk, mert a vár a miénk, jól érezzük ott magunkat” – mondta.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Várad a személyiségei által lett naggyá
Vasárnap este a Szigligeti Színházban tartott, díjkiosztással egybekötött ünnepséggel ért véget a XXIV. Festum Varadinum. Értékelő beszédek hangzottak el, majd négy entitás részesült elismerésben a 2014-es, illetve a 2015-ös szervezői munkája miatt.
Koncsek Zita, a főszervező Varadinum Kulturális Alapítvány vezetője záróbeszédében azon reményének adott hangot: a Festum Varadinum eseményein részt vevők jól érezték magukat, és ismét bebizonyosodott, hogy a magyarság képes összefogni is. Kijelentette: bízik benne, hogy erősebbek lettünk, bátrabbak és összetartóbbak ugyanakkor, és a jövő évi jubileumi, vagyis huszonötödik ünnepségsorozat újból alkalmat nyújt majd arra, hogy találkozzunk egymással, és olyan rangos rendezvények részesei lehessünk, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy kölcsönösen megbecsüljük és tiszteljük egymást.
Biró Rozália szenátor, korábbi kuratóriumi elnök szerint annyira a miénk a Festum Varadinum, a váradi, a Bihar megyei és a partiumi magyar közösségé, hogy már szinte elválaszthatatlan tőlünk, minden egyes előadását, összejövetelét a magunkénak érezzük valamilyen módon. Megítélésében visszatekintve az elmúlt huszonnégy év festumjaira, kiemelkedő fontosságúnak bizonyult, hogy a saját értékeinket tudtuk és tudjuk felmutatni általa, és ezt bátran hangoztatnunk kell. Úgy fogalmazott: ha városunk történelmét nézzük, Várad nem attól lett Nagy-várad, mert úgy döntöttek, hogy annak fogják hívni, vagy hozzácsatoltak időnként innen-onnan valamit, hanem attól lett nagy, mert olyan nagyjai voltak, akik olyan közösségi életet folytattak, olyan értékrendet vállaltak fel, és olyan kezdeményezéseket, történéseket tudtak generálni, amelyek következtében Váradból Nagyvárad lett. „Biztos vagyok abban, hogy napjainkban is itt vannak közöttünk azok a nagyok, akikkel együtt írhatunk egy sort a városunk történelmében”- hangsúlyozta, hozzátéve: meggyőződése, hogy tudunk olyan maradandó értékeket teremteni ma is, melyek több évtized múlva is Váradon lényegesek lesznek. „Hiszem azt, hogy van kellő bölcsességünk és elhívatottságunk ahhoz, hogy a következő Festum Varadinumokat is e város magyar közösségéhez méltóan szervezzük és ünnepeljük meg, és töltődjünk fel azzal az erővel, mely szükséges ahhoz, hogy a szürke és dolgos, nehézségekkel teli hétköznapokon is érezzük az ünnepek örömét, szépségét és melegségét”- közölte.
Jövőre jubileumi
Szabó Ödön programkurátor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy gazdag és színes volt az idei Festum kínálata is, ahogy ígérték, méltó előkészülete a jövő évi, 25-ik ünnepségsorozatnak. Azt mondta: annak idején, 1992-ben mert az RMDSZ egy nagyot álmodni közösen a történelmi egyházakkal és a civil szervezetekkel, és ennek beérett a gyümölcse. Felidézte, hogy az 1989-es fordulat utáni első, Várad belvárosában található nagy emléktáblát akkor helyezték ki a Szent László-templom falára, mely azóta is hirdeti talán a Festum Varadinum kezdetét is. Megjegyezte: a jövő évi jubileumi fesztivál egy olyan keretet kell biztosítson, mely méltó kell legyen az elmúlt 25 évhez. „Legyünk büszkék, hiszen Nagyvárad volt az első, az anyaországon kívüli város, ahol a magyar közösség egységesen egy kulturális fesztivál megrendezése mellett döntött. Egyik más település sem indult el korábban azon az úton, hogy a magyar közösségnek egy ilyen jellegű kulturális teret kialakítson”- nyomatékosította.
Az idei esztendőben amellett, hogy a különböző programokról szóló képek, beszámolók nyomon követhetők voltak a Facebookon, újdonságnak számított az is, hogy nem csupán a tavalyi, hanem a 2015-ös rendezvényszervezői munkásságuk miatt is díjazták az intézményeket, entitásokat. Emiatt elismerésben részesült a Várad kulturális folyóirat, a Francisc Hubic Művészeti Iskola fúvószenekara, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD), valamint a Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet (NAMISZ).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Több mint egy emlékkönyv…
Nagyvárad- Vasárnap a Festum Varadinum keretében bemutatták a Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937 reprint kiadását.
Az Ady Endre Emlékmúzeumban vasárnap délután zajlott esemény programfelelőse a házigazda intézmény mellett- melynek vezetője, Imre Zoltán röviden köszöntötte az érdeklődőket-, a Várad kulturális folyóirat és az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia volt. A rendezvény első felében Szűcs László főszerkesztő és Szilágyi Aladár közíró díjazta azokat a szerzőket, akik helyezéseket értek el a Várad folyóirat utóbbi által kezdeményezett, A tudományok kertje címmel meghirdetett pályázatán.
Szabó Ödön, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette: korábban ő maga egy antikváriumban bukkant rá a Fehér Dezső által szerkesztett Biharvármegye-Nagyvárad kultúrtörténete és öregdiákjainak emlékkönyve 1933-1937 című vaskos kötetre, a most megjelentett reprint kiadvány pedig a Varga Gábor és Tavaszi Hajnal tulajdonában levő eredeti példány alapján készült. Egy olyan korszak – a két világháború közötti, harmincas évekbeli Várad- hangulatát, társadalmi, kulturális, gazdasági stb. életét tükrözi vissza, amikor kezdett véget érni a hivatalos cenzúra, de erre ráerősített az öncenzúra. A pontos és hiteles adatok hasznosságán túl a sorok közt is lehet olvasni, azok számára pedig, akik Váradon élnek, vagy valamilyen módon kötődnek a városhoz, kötelező olvasmány kellene legyen, ott kéne legyen a könyvtárukban, beleértve a kutatóműhelyek román nemzetiségű történészeit is.
Magyarok és zsidók
A tárgyalt korszakról a reprint kiadás előszavát jegyző Kormányos László történelemtanár beszélt. Többek közt arra hívta fel a figyelmet: a kötetben Fehér Dezső által leírtak tulajdonképpen tükörképei annak, hogy milyen változásokat hozott Trianon a váradi magyarság és zsidóság életében, hogyan viszonyultak és alkalmazkodtak a kialakult új helyzethez. A kép nem volt annyira negatív a monarchiabeli állapotokhoz képest, mint ahogy azt hangoztatni szokás. Természetesen megváltoztak az etnikai arányok, de a román állam szerepe, illetve a románság pozíciója az intézményi átszervezéseknek betudhatóan általában csak a közszférában erősödött meg, illetve kialakult az addig nem létező román középosztály, és egy sikeres értelmiségi réteg erőteljesen hallatta a hangját. Ennél több azonban nem történt, a gazdasági és egyházi életben, a mecenatúrában, illetve a hagyományos struktúrákban továbbra is meghatározó maradt a magyarság befolyása, így végül is mindkét oldalon torzult társadalmak működtek. Nem szabad megfeledkezni az identitásuk szempontjából válaszúthoz érkezett, jelentős szereppel bíró zsidókról sem, hiszen Erdély területén akkoriban a legnagyobb volt a váradi neológ zsidó közösség, melynek szimpatikus és kiemelkedő közéleti alakja volt Kecskeméti Lipót főrabbi. Jellemző, hogy a zsidók a magyar közösség részének tekintették magukat, a magyarokat támogatták tőkéjükkel és szavazataikkal, erős volt köztük a szimbiózis. Bár a könyvben erről már nem esik szó, tragikus vonása a város 20. századi történelmének, hogy ennek ellenére az említett zsidó származású személyiségek több mint 60 százaléka Auschwitzban halt meg 1944-ben. A könyvbemutató végén az Europrint kiadó és nyomda vezetője, Derzsi Ákos beszélt a nyomtatás érdekes kihívásairól.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Arany János védelme alatt
Mintha mindent, ami 1849-ben és utána romlásba ment, nekik kellene és lehetne helyre hozni, úgy dolgoznak ezek a székelyek. Mi lenne ez, ha nem egy új reformkor? Az erdélyiek semmit nem engedhetnek veszendőbe, mert tudva tudhatják, ami arra jut, tízszer annyi időbe és fáradságba kerül a helyrehozása. Itt van ez az Orbán Balázs, ugyebár. Van, aki azt mondta rá, bent az akadémián, hogy ez az ember vagy táltos, vagy futóbolond. Ölbe vette a Kelet világát addig is, amíg Székelyfölddel egyelőre nem tehette. És most itt van Bálint Gábor, Kelet másik szerelmese, mindmáig az egyetlen ember, aki az összes turáni nyelvet ismeri. Ő egyenesen azt vállalta, míg én itt főtitkárkodom az akadémián, hogy a magyarság teljes ázsiai rokonságát idecitálja, mármint Pestbudára, haza, hogy higgyünk egymásnak, legalább mi, a családon belül.
Arany János így tűnődött egymagában, végtelen türelemmel azok iránt is, akik az akadémiában csak azt akarták látni, hogy a féltehetségükkel ők maguk hogy igyekeznek mennyekbe menni. Ha a vérséget kell keresni, el kell valakinek menni Ázsiába is, a mongolokhoz is, százfelé is, míg egyszer az utcán, teveháton, piacon meglegyinti füledet az ismerős beszéd: mintha magyarul szólna vagy ahhoz hasonlatoson. Ezt és ilyesmit ír az akadémiának, aztán azt is ez a Szentkatolnai Bálint Gábor, hogy éppen most tanult meg csuvasul, cseremiszül, hogy a rokon nyelvjárásokat is együvé tudja habarni, összevetni, mi derül ki mindabból.
Szegény Bálint Gábor, boldogtalan góbé. Amennyit te szenvedsz, mi ahhoz a Jóbé! Ezt írtam vala a kapcsos könyvembe. Ezt is. Mert én már a megvizsgált köveket messzire nem vethetem. De csak nézem ezeket a székelyeket, nézem, látom is, nem csak nézem, ahogy elvállalják egy nemzet sorsát elintézésre, mert nekik az sürgős a vesztes szabadságforradalom vérbefojtása után.
Balázs, az Orbán, s ez a Bálint. Most leve belőle tanár az universzitáson, de a katedra mellett küzdenie kell felfedezései elfogadtatásáért. S mi haszna harminc ázsiai nyelv ismeretének, ha Paul Hunsdorfer, a bécsi tanár parancsolja a tudós Bálint Gábornak s az akadémiának, mi az igaz a mi történelmünkben?! A másik székelynek, Kőrösi Csoma Sándornak dehogy is próbált volna egyetlen angol is utasítgatásokba bocsátkozni! Úgy, de úgy támogatták a tudós Sándort, ahogy most Hunsdorfer–Hunfalvy kiebrudalja Bálintot.
– Valaki jár odakinn, Márton. Eressze be, ha ide akar – szólt a szolgának Arany János, az akadémia elöregedett főtitkára. – Nem szökhetek már én sem egy helyett kettőt.
– Hát ott az ördög, ahol emlegetik, való igaz – fogadta a vendéget az idős költő Arany János.
– Ahol szidnak, én onnét se menekülök, főtitoknok uram, János – ezzel robbant be a csöndbe Szentkatolnai uram, az egyetemi tanár. – Azt a rengeteg ázsiai nyelvet én megtanultam, megdolgoztam vélük s érettük, de egyiken se szidtak még sose.
– Jer ide, Bálint Gábor, ülj mellém egy órácskát délidőben. Éppen véled, meg Orbán Balázzsal, a másik székellyel foglalatoskodtam gondolatban, erre megjelensz a legjobbkor s élve. Tudod-e…
– Annyi mindent nem tudok még, s minél többet igen, egyre nő, amit nem…
– Hányszor gondoltam eddig is arra, be nagyon mennék én veled Ázsiába, de hát engem már senki nem hív, nem viszen, ez a Zichy Jenő gróf se. Hasznomat se vennétek amott.
– A sok nyelv mind szerszám nekem, összehasonlítás, összevetés. De a Toldiért annyi mindent odaadnék, igen én! Ma is csoda annak a magyar nyelvezete, maga a csoda. Az a helyzet, hogy nekünk, magyaroknak még a történeti eredetünköt is eltagadják. Idegenek állítják, hogy a magyarok történetéről biztosat nem lehet tudni. Hát s már aki! Ezeknek a tanát én nyíltan mételytannak nyilvánítom. Sem nyelvészeti, sem történeti megállapításaik fapénzt sem érnek. Kényelmi tekintetből az akadémiai emberek hallani sem akarnak az ázsiai török–tatár fajú népekről. Arról sem, miért tiltja az itthoni bécsi idegenség a vérrokonainkat mitőlünk…
Délutánba hajlott ez a nap is az Úr 1876. esztendejében. Ebédelni mentek csendes kis házba, Arany kedves, tűnődésre alkalmas zugába.
– Hát Orbán Balázs felől valamit, Gábor, hátha… De egyél is, miközben…
Az akadémia még nem is tudta, hogy ott s akkor fogalmazta meg lemondását Arany János.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Budapest aggódik
Leállt a restitúció Romániában
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – mondta Balog Zoltán, a (magyar) emberi erőforrások minisztere pénteken Szatmárnémetiben.
A miniszter Schönberger Jenő helyi római katolikus megyéspüspök meghívására érkezett Szatmár megyébe, ahol egyházi intézményeket látogatott meg, valamint találkozott Eugeniu Avram prefektussal és Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.
Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának a leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amit évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki.
Magyarország úgy véli, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján: „úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be”.
A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak”.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

KISEBBSÉGBEN: Gondolatok a moldvai csángók nemzeti identitásáról
Kik vagytok, csángók? Kik vagytok? Csángók?
Bár a hetvenes években annak a kérdésnek a megválaszolása is problémát okozhatott egy egyetemre felvételiző diáknak, hogy milyen nyelven beszélnek a székelyek,[1] mintha a csángókkal ma sem tudna mit kezdeni a mindenkori magyar közgondolkodás – akár a trianoni Magyarországon, akár a Székelyföldön. Írásomban a csángók identitásával kapcsolatos kutatások, tanulmányok megállapításai alapján igyekszem néhány szempontot, gondolatot megfogalmazni a „csángókérdésről”.
Elcsángált magyarok vagy csángósított románok?
A csángók eredetére többféle elmélet született. A legvalószínűbb és a magyar tudományos közmegegyezés szerinti változat arról szól, hogy a Moldvában élő, csángó névvel illetett népcsoportok ősei a Kárpátok másik oldaláról (tehát nyugatról) áttelepült, magyarul beszélő emberek voltak, ám az idők folyamán kultúrájukra, nyelvükre és szokásaikra hatással volt az őket (falvaikat) körülvevő román közeg. Egy másik, a román közgondolkodásban szinte kizárólagossá vált teória szerint viszont a csángók elmagyarosodott románok (a legelterjedtebb nézet szerint még a Kárpátokon innen – részint „természetes” módon, részint kényszer hatására – elmagyarosodtak, de sokat megőriztek román szokásaikból, majd – talán épp a magyar elnyomást el nem bírván viselni – települtek át Moldvába).
Alapvetően négy különböző népcsoportot illetünk a csángó megjelöléssel. Egyrészt a Brassó környékén, a Barcaságban élő, ún. „hétfalusi” csángókat. Ők székely származásúak, a 14. században szegődtek a brassói szászok jobbágyaivá, lutheránus hitre tértek, de nyelvüket és hagyományaikat megtartották. Másrészt a történelmi Csík vármegye keleti részén, a Tatros völgyében élnek a gyimesi csángók, akik a korábban Moldvába menekült, illetve az Erdélyben maradt székelyektől eredeztethetők. Ők többségükben a 18. század óta élnek ezen a területen. Dévai csángók alatt is egy székely néptöredéket értünk, mely csoport tagjai az 1880-as években Bukovinából települtek Déva vidékére. Ők magukat csángónak vallják (míg más bukovinai székely csoportok a székely megjelölést alkalmazzák magukra, a csángó „besorolást” pedig elvetik). Végül a legnagyobb csángó népcsoportot a moldvai csángók jelentik.[2]
Lükő Gábor nyomán a néprajztudomány a moldvai csángókon belül további három csoportot különböztet meg: az északi csángókat (Románvásártól északra élnek, többségük nyelvileg mostanra elrománosodott); a déli csángókat (Bákótól délre), valamint a legnagyobb csoportot, a székely eredetű székelyes csángókat (ők a Tatros, a Tázló és a Szeret folyók valamint mellékpatakjaik völgyeiben élnek).[3]
A moldvai magyarok létezését még a hivatalos, nacionalista román statisztika sem tudta teljesen eltagadni (bár mint említettem, őket is román eredetűnek igyekezett beállítani). Az 1930-as román adatok szerint akkor csaknem huszonnégyezer magyar anyanyelvű ember élt Moldvában, ebből valamivel több, mint húszezer volt – szerintük – magyar nemzetiségű.[4] Ezek nyilvánvalóan erősen kozmetikázott adatok voltak, ám a kommunizmus, majd nacionálkommunizmus időszakában még az erőszakos asszimilációnál is sikeresebbnek bizonyultak a statisztikusok a csángómagyarok „eltüntetésében”.
A második világháborút követő években – amikor például a Kárpátokon innen magyar autonóm tartomány alakulhatott – a moldvai csángóság életében is bíztató szakasz következett. A csángókat a román állami vezetés részéről is a magyar nemzetiség részének kezdték tekinteni, az iskolákban magyar nyelvű tagozatok indultak, és a toleráns hozzáállás iránti reményt táplálta, hogy Bákóban magyar nyelvű tanítóképző létesülhetett. A templomokban sem volt ritka a magyar szó. A magyarok érdekvédelmi és politikai szervezete, a Magyar Népi Szövetség a csángó falvakban irodát is nyithatott. Ám pár év elteltével annál kiábrándítóbb lett a folytatás. Az l950-es évek közepétől erőszakos asszimilációs intézkedések kezdődtek. Valamennyi magyar iskolát és óvodát bezárták, de még a templomokban is tilos volt az „ördög nyelvén” beszélni. A magyar öntudatú csángókat üldözték, s nemcsak a magyarországi, de az erdélyi magyarokkal való kapcsolattartásukat is büntették.[5]
Az asszimiláció és üldözés nem múlt el nyomtalanul: az 1950-es években a Magyar Népi Szövetség becslései szerint 60 ezer volt a moldvai magyarok lélekszáma, azonban a hivatalos összeírás ekkor alig több mint 17 ezer magyarról szólt (1956). 1966-ban 8 ezer 300-ra, 1977-ben 4 ezer 200-ra, míg 1992-ben összesen 2165-re tették a moldvai magyarság létszámát,[6] ami nyilvánvaló képtelenség.
A moldvai csángók ügyében is új fejleményeket hozott a rendszerváltás. Ők is érdekvédelmi szervezeteket alakítottak, magyar nyelvű újság alapítását és magyar nyelvű vallásgyakorlás, oktatás lehetőségét kezdeményezték. Ezen a téren ugyanakkor meg kell küzdeniük az állami és helyi szervek, illetve papság elutasító magatartásával.[7]
Ma már a határok átjárhatók, a tudományos módszerek finomodtak, elvileg mindenkihez egyenként be lehet kopogtatni, és meg lehet vizsgálni, milyen nyelven ért vagy beszél, s meg lehet kérdezni tőle, milyen nyelvi, etnikai, illetve nemzeti közösséghez tartozónak érzi magát. Mégis – továbbra is – a legnagyobb vitát kiváltó kérdés, hogy hányan is vannak a – magyarul beszélő, illetve a magyart anyanyelvként használó – csángók. A csángó-vita igazi (nem tudományos!) tétje ugyanis mind magyar, mind román részről ez: ők magyarul beszélnek-e egyáltalán, és ők magyarok-e egyáltalán. Szinte általános magyar vélemény szerint teljesen egyértelmű, hogy – hacsak nem történt teljes nyelvváltás – a magyar nyelv egy archaikus formájáról, illetve dialektusáról van szó (akkor is, ha ez keveredik például a modern kor román nyelvből átvett kifejezéskészletével).
Nincs ugyanakkor teljes konszenzus e tekintetben a magyar nyelvészek között. A „nem románul beszélő” csángók nyelvét a magyar nyelvészek döntő többsége magyar nyelvi rendszerként kezeli ugyan, de mindenekelőtt Sándor Klára szakmai álláspontja szerint a csángó nem magyar nyelvjárás, hanem önálló nyelv. Ha ez a vélemény általánosan elfogadottá válna, a magyar (irodalmi) nyelv csángók körében történő oktatásának jog- és célszerűsége is megkérdőjeleződhetne.[8]
A román többségi álláspont szerint külön kell választani a nyelvet és az identitást, így például ha valaki magyarul beszél, még nem feltétlenül magyar; aki csángó, és nem románul szólal meg, még nem feltétlenül magyarul beszél. Első hallásra ennél is megdöbbentőbb számunkra, hogy amint látni fogjuk, a csángók többsége – legalábbis látszólag – mintha a románok álláspontját osztaná ebben a kérdésben.
Tánczos Vilmos néprajzkutató 1994 és 96 között végzett kutatása szerint Moldvában – 83 településen – mintegy 60 ezerre tehető azon katolikus csángók száma, akik valamilyen mértékben ismerték, beszélték a magyar valamely tájnyelvi változatát, de az (álláspontja szerint magyar származású) katolikus csángók többsége, mintegy 180 000 személy nyelvileg teljesen elrománosodott. Az azóta eltelt másfél—két évtizedben a helyzet – nem túl meglepő módon – csak romlott. A moldvai csángók lélekszáma − Gyimesbükk és a nagyobbrészt bukovinai Szucsáva megye katolikusai nélkül − a 2002-es népszámlálás szerint 232 ezer fő volt. Tánczos Vilmos 2008 és 2010 között végzett újabb kutatásai szerint a feltételezhetően magyar eredetű katolikus csángó népesség említett létszámából mindössze 21 százalék, azaz már csak 48 ezer 700 fő beszéli valamilyen szinten a helyi magyar tájnyelvet. Ezek közül anyanyelvi szinten 26 ezer fő (11%), míg „második nyelvként” 22 ezer 700 ember (10%) beszél magyarul Moldvában. Ha ezt kiegészítjük az asszimiláció előrehaladott fokára eljutott, már csak passzív nyelvismerettel rendelkezőkkel (15 ezer fő, 6%), akkor azt kapjuk, hogy nyelvileg teljesen elrománosodott a csángók csaknem háromnegyede (73 százalék), ami több mint 168 ezer személyt jelent.[9]
A 2011-es román népszámlálás persze nem tükrözi ezt a helyzetet, a hivatalos statisztika szerint a legtöbb magyar Bákó megyében él, itt 0,7 százalék a magyarság aránya (4200 fő) és 0,1 százalék a csángóké (829 lélek),[10] ami bár valamivel több, mint amit korábban „mértek”, de nyilván messze van az igazságtól.
Csángó identitás – csángók identitása
A történelmi-földrajzi-kulturális különbözőség miatt kijelenthető, hogy egységes csángó identitás nem létezik, pontosabban: az általunk csángónak nevezett / gondolt (minősített?) személyeknek nincs egységes (etnikai, nyelvi, társadalmi stb.) csoporttudata. Voltaképpen, amikor a csángókérdést magyar szemmel vizsgáljuk, és azokat vesszük számba, akik – meggyőződésünk szerint – magyar nemzeti, nyelvi, kulturális gyökerekkel rendelkeznek, a római katolikus vallást mint jellemzőt hívjuk segítségül. Azaz: (magyar származású) csángó az, aki római katolikus vallású, míg a (román eredetű) román népesség a görögkeleti (ortodox) hitet vallja.
Külföldről (nem Romániából) nézve a kérdés korántsem egyszerű. Ezt mutatja a román—magyar csángóvita európai tanácsi „lezárása”, amely természetesen nem tett véglegesen pontot az ügy végére, különösen mivel egyik fél (román és magyar) sem lehetett maradéktalanul elégedett az ET 2001-ben elfogadott jelentésével, illetve ajánlásával, hiszen a dokumentum sem magyarnak, sem románnak „nem mondta ki” a csángókat. Az ET-ajánlás a következőket tartalmazta:
1. Biztosítani kell az anyanyelven történő oktatás lehetőségét a román alkotmánynak és az oktatási törvénynek megfelelően. Ezzel párhuzamosan osztálytermeket kell biztosítani a helyi oktatási intézményekben, valamint a falvakban a csángó nyelvet oktató tanárokat fizetésben kell részesíteni.
2. A csángó szülőket tájékoztatni kell a román oktatási törvényről és felvilágosítást adni részükre a nyelvekre vonatkozó rendelkezések alkalmazásának módjairól.
3. Lehetőséget kell nyújtani ahhoz, hogy a csángó falvak templomaiban a római katolikus szertartásokat csángó nyelven tarthassák, valamint tegyék lehetővé a csángók részére, hogy a vallásos énekeket saját anyanyelvükön énekeljék.
4. Valamennyi csángó szervezet kapjon hivatalos elismerést és támogatást. Különös figyelmet kell fordítani a csángó kisebbség szabályszerű összeírására a következő hivatalos népszámlálás alkalmával.
5. Fejleszteni szükséges a modern tömegkommunikációs eszközökhöz való hozzájutást. A csángó szervezeteket részesítsék pénzügyi támogatásban a rendelkezésre álló alapok mértékében, hogy segítséget kapjanak saját identitásuk aktív kifejezéséhez (különös tekintettel egyhavonta megjelenő folyóiratra, illetve egy helyi rádióállomás működtetésére).
6. Speciális programokat kell kidolgozni a csángó kultúra támogatása érdekében, a kisebbségek megismerését és tiszteletben tartását célzó programok keretében. Nemzetközi tanácskozásokra és szakértői találkozókra van szükség a csángók kultúrájának tanulmányozása érdekében.
7. Tájékoztatási kampányt kell indítani Romániában, amely bemutatja a csángó kultúrát, valamint a többség és a kisebbségek közötti együttműködés előnyeit.
8. Megfelelő leírást kell készíteni a csángók nyelvi és néprajzi sajátosságairól.
9. Szükséges a térség gazdasági megújulásának elősegítése, például kis- és középvállalkozások létesítésével a csángó falvakban.[11]
A csángókkal foglalkozó (magyar) szakirodalomban alapvető álláspont, hogy a moldvai csángó népcsoportnál a 19. századi értelemben vett polgári nemzetté válás folyamata nem történt meg. Bár az sem állítható, hogy a csángónak nevezett népcsoport minden tagjára jellemző a prenacionális közösségi identitás (hiszen az évszázadok alatt azért hozzájuk is eljuthatott a román, illetve magyar nemzeti gondolat), a többségükre ez ímindenképpen igaznak mondható.[12]
A moldvai csángó ember közösségi identitásának első számú és legfontosabb eleme a római katolikus hit. (Mi magunk is elsősorban a római katolikusok száma alapján tudunk a magyar eredetű népességre következtetni.) Ebben az identitásértelmezésben a vallás a csángókat meg is különbözteti az általuk ma is oláhoknak nevezett népességtől, akik tehát ortodox vallásúak. Itt jön az újabb probléma: az identitás második eleme ugyanis az államhoz tartozás. Azt minden csángó tudja, hogy jelenleg Románia területén él, vagyis állampolgársága tekintetében román. A román szó tehát – ebben az értelemben – az államhoz (mint nagy, jogokkal és kötelezettséggel járó közösséghez) tartozást jelöli, és ilyen szempontból – prenacionális felfogásban – nem azonos az (etnikai, kulturális, vallási identitástartalmat hordozó) oláh megjelöléssel. Mindezt „tetézi” a román nacionalista felfogásban „nevelt” helyi római katolikus papság által másfél évszázada terjesztett hibás etimológia. E szerint a „romano catolic” („római katolikus”) és a „român catolic” (román katolikus) gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Ez utóbbi „érv” általános érvénnyel határozza meg a csángók identitását. „Romániában élek, egyszersmind román katolikus vagyok” – ilyen egyszerűen is összefoglalható a moldvai csángók jelentős részének önazonosság-tudata még akkor is, ha – mint láthatjuk – ők ezt máshogy értelmezik, mint mi.[13]
Ide kapcsolódik a (lehetséges) csángó identitást vizsgáló Simon Boglárka megállapítása: „Bár vallási hovatartozásuk a csoportszolidaritás legerősebb komponensét jelenti, ez nem kapcsolódik össze az etnikai határképzés nyelvi vonatkozásaival, amely a kettős elhatárolódás és kettős azonosulás pólusai között ingadozik, s legfőbb lényegét e köztesség (a mindkét helyre, de sehova sem tartozás) felismerése képezi, illetve annak a folyamatos tudatosítása, hogy kétnyelvűségük kettős nyelvi hátránnyal jár együtt – habár románul és magyarul is tudnak, egyik nyelvet sem beszelik olyan jól, ahogyan azt (szerintük) a valódi románok és magyarok teszik.”[14] A kutató a Bákó megyei település, Frumósza (Frumoasa) „csángó” lakosságát vizsgálta – a faluban egyaránt élnek katolikus csángók és ortodox románok, és arányuk is kiegyensúlyozott.
Az itt szerzett tapasztalatokat persze nem lehet teljes egészében „rávetíteni” sem a kizárólag magyar nyelvű lakossággal rendelkező csángó falvakban élők, sem pedig a már más településen élő, románul beszélő katolikus vallású emberek önazonosság-tudatára, mégis sokat elmond a csángók identitás-dilemmájáról. A román elemekkel kevert csángó nyelvhasználat ugyanis nyelvi kisebbrendűséget eredményezhet a standard magyar nyelvet beszélőkkel (vagy akár a székelyekkel) szemben (ami miatt velük a kommunikációs probléma kiküszöbölésére vagy a kigúnyolás elkerülésére eleve románul beszélnek), miközben helyi szinten is évtizedeken át érezhető volt a nyomás mind egyházi, mind állami és helyhatsági részről a (nyelvi) románosítás irányába. Ám mivel nyelvi kisebbrendűség a románokkal szemben is felmerülhetett, miközben a közösségen kívüli moldvai érvényesülés útja a román nyelv elsajátítása volt, lehetséges túlélési stratégiaként jelentkezhetett a nyelvváltás: az egymás között „csángóul” beszélő szülők gyermekeikhez románul szóltak, s ők az iskolában is értelemszerűen románul tanultak. Ha „el is hallották” szüleiktől a csángó(magyar) nyelvet, ha valamilyen szinten maguktól el is sajátították azt, anyanyelvüknek már a román számított. Persze a rendszerváltás után, s különösen az elmúlt egy-másfél évtizedben ellentétes előjelű folyamat is megindult (erről a későbbiekben részletesen is szólok), Simon Boglárka szerint a frumószai katolikusok „csángóságának” lényegét „egy köztes, kevert, »se nem román, se nem magyar« identitás jelenti, amely a saját csoport és a »mások« interakciói során” alakul, illetve változik”.[15] Általában is elmondhatjuk, hogy ha az identitásválasztást az „anyanyelvi tudatra” szűkítenénk, akkor sem jutunk előrébb a csángók identitásának meghatározásához. Biztosan létezik magyar, román és csángó anyanyelvi tudat is az általunk csángónak nevezett népességen belül[16], de a kettős vagy többes nyelvi identitás (magyar—román—csángó különböző kombinációi) sem valóságtól elrugaszkodott lehetőséget jelentenek.
Ha a nyelvi szempontokon túl a csángók tágabban értelmezett (etnikai) identitását vizsgáljuk, és a lehetséges „csángó identitással” kezdjük, akkor sem feltétlenül ugyanazt érti mindenki alatta. Egyrészt a csángó identitás létezhet

Magyar iskolák csaptak össze Marosvásárhelyen
Harminckét erdélyi és egy magyarországi közpiskolából 280 tanuló érkezett a hétvégén Marosvásárhelyre, hogy részt vegyen a tizedik alkalommal megrendezett magyar tannyelvű középiskolák országos tantárgyversenyén . Az eseménynek, mint minden évben, ez alkalommal is a Bolyai Farkas Elméleti Líceum adott otthont. A hivatalos megnyitót, ahogy később a díjkiosztó ünnepséget is az iskola dísztermében tartották, ahol Bálint István iskolaigazgató, Markó Béla szenátor, a tantárgyverseny védnöke, Gagyi József egyetemi tanár, a verseny elnöke, Ștefan Someșan főtanfelügyelő, Jeszenszky Attila szülőbizottsági elnök, valamint Bakos Levente a helyi önkormányzat képviselője köszöntötte a diákokat és tanárokat, hangsúlyozva a megmérettetés fontosságát, azt, hogy a tehetséggel megáldott diákok anyanyelvükön mérhetik össze tudásukat.
A biológiából, földrajzból, informatikából, társadalomtudományokból, történelemből, kémiaából és fizikából versenyző gimnazisták Szilágysomlyóról, Margittáról, Gyergyószentmiklósról, Kolozsvárról, Nyárádszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Nagyváradról, Nagykárolyból, Segesvárról, Csíkszeredából, Szovátáról, Székelykeresztúrról, Dicsőszentmártonból, Székelyudvarhelyről, Kézdivásárhelyről, Nagyváradról, Szászrégenből, Brassóból, Barótról, Szatmárnémetiből, Korondról érkeztek, ráadásul idén először egy budapesti tanintézmény is képviseltette magát: az Óbudai Árpád Gimnázium. A vetélkedőt olyan tantárgyakból szervezik évről évre, amelyek hiányoznak az országos olimpiászokról, ahol a magyar diákok anyanyelvükön versenyezhetnek. Ilyen például a Nyárády Erasmus Gyula Biológia Tantárgyversenyen a növény- és állatbiológia, az anatómia és élettan (orvosi biológia) vetélkedőn, a Teleki Sámuel Országos Középiskolai Földrajzversenyen az általános természetföldrajz-, valamint humánföldrajz vetélkedő.
A Kalkulusz Országos Informatika Tantárgyverseny programozói versenyén az első három díjazott felvételi nélkül bejuthat a Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok marosvásárhelyi karára, az alábbi szakokra: informatika, mechatronika, számítástechnika, automatika és alkalmazott informatika, távközlés, számítógépes művelettervező és gyártásirányítás szakra. A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Matematika és Informatika karán számít bele a felvételi jegybe. A Historia Nostra Történelmi Vetélkedő díjazott XI. és XII. osztályos diákjai a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Történelem Karára nyernek felvételit. A végső eredmények szerint a Bolyai Farkas Elméleti Gimnázium tanulói teljesítettek a legjobban, a legtöbb pontszámot ők érték el. A többi iskola sem maradt szégyenben, szorosan felzárkózott a szervezők-vendéglátók mögé. Antal Erika
maszol.ro

Újabb esély a magyaroknak?
A magyar pártok vezetői úgy vélik, kedvez a magyar közösségnek az új választási törvény, amely szerint egy fordulóban választják a polgármestereket. Elismerik, néhol együttműködés szükséges a sikerhez, de ennek módja továbbra is kérdéses.
Esélyt jelent a magyar közösségnek, hogy a parlament által múlt héten elfogadott, új helyi választási törvény szerint továbbra is egy fordulóban, egyszerű többséggel választják meg a polgármestereket, vélik az erdélyi magyar pártok vezetői. A magyar politikusok abban is egyetértenek, hogy vannak települések, ahol össze kell fogni, ám az együttműködés mikéntje még nem körvonalazódik.
Mint arról beszámoltunk, a képviselőház múlt héten fogadta el az új önkormányzati választási törvényt, amely akkor lép érvénybe, amikor azt az államfő kihirdeti. A jogszabály szerint a polgármestereket egy fordulóban, egyszerű többséggel választják meg, a megmérettetésen pedig az Unió bármely polgára indulhat, ha rendelkezik állandó romániai lakhellyel. A megyei tanácselnököket azonban az eddigi gyakorlattól eltérően a tanács választja, nem voksol rájuk közvetlenül a lakosság.
Borbély László képviselő, aki az RMDSZ áprilisi kongresszusáig a szövetség politikai alelnöke volt, a Krónikának kifejtette: ebben a helyzetben egyértelmű a szövetség felelőssége, hisz 90 százalékban ennek képviselői vannak az önkormányzatokban.
Borbély kifejtette, ez a törvény továbbra is lehetőséget nyújt az RMDSZ-nek, hiszen ha mások nem fognak össze a szövetség ellen, jó eséllyel győzhet a jelöltjük. „Például Marosvásárhelyen, ahol ha lenne két erős román jelölt, nagy eséllyel méretkezne meg a magyar közösség képviselője, de Szászrégenben, Szatmárnémetiben is vissza lehetne szerezni a polgármesteri tisztséget, valamint Nagyváradon és máshol is lenne esélye a magyarságnak” – mondta a politikus.
Meglátása szerint a magyar győzelem érdekében összefogásról is lehet szó, de szerinte kérdés, hogy a pártok olvasatában ez mit jelent. Marosvásárhelyen például sikerült olyan hangulatot kialakítani, hogy mindenki elfogadja a játékszabályokat, mutatott rá a Maros megyei honatya.
„Nem lehet az, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) soha semmit nem fogad el tőlünk, állandóan bírálnak, majd utána azt akarják, hogy fogjunk össze. A Magyar Polgári Párttal (MPP) az utóbbi időben kialakult egy normális kapcsolat, úgy néz ki, velük össze tudunk fogni. Ideje, hogy az EMNP is más módon viszonyuljon hozzánk, és akkor tárgyalhatunk” – szögezte le Borbély.
Biró Zsolt, az MPP elnöke szerint is valós esélyt jelent a magyarságnak az egyfordulós polgármester-választás, hiszen az olyan településeken, ahol a magyarság aránya 50 százalék alatti, két fordulóban általában etnikai alapon dől el a választás. Ebben a rendszerben sokkal nagyobb az esélye a magyar közösségnek, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, de számtalan olyan településen, ahol 30 százalék feletti a magyarság aránya, vélte.
Hangsúlyozta, a polgáriak arra az álláspontra helyezkedtek, hogy fontosnak tartják az együttműködést a 2016-os választásokon. Rámutatott, a helyhatósági választásokon is vannak települések, ahol célszerű összefogni, hiszen másként nincs esélye a magyar közösségnek.
„Meg kell vizsgálni minden várost, falut, és mindenütt, ahol ezen múlhat, hogy magyar polgármester legyen, kötelező érvényűnek tekintjük az összefogást. Csak a nemzeti érdeket szem előtt tartva lehet felelősen politizálni” – fogalmazott Biró Zsolt.
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke ezzel szemben úgy véli, hogy ez egyszerre politikai és választástechnikai kérdés, szerinte olyan választási stratégiát kell találni, amely minél több magyar polgármestert juttat tisztségbe, illetve minél több magyar önkormányzati képviselőt eredményez.
Az EMNP-elnök leszögezte, részükről eddig sem volt akadálya annak, hogy leüljenek tárgyalni, de úgy vélte, egy évvel a választások előtt még korai lenne állást foglalni az ügyben. „Meg kell nézni, mi a legjobb a közösségnek, hiszen minden helyzet más. De ez még a jövő zenéje” – mondta el portálunknak Szilágyi Zsolt.
Számos buktatója van a jogszabálynak
Lehetnek buktatói az új választási rendszer technikai megoldásainak, hívta fel a figyelmet Márton Árpád. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi képviselője rámutatott, az új jogszabály szerint informatizálni kell a rendszert, a választói névjegyzéket adatbázisban hozzák létre, amit lebontanak településekre és szavazókörzetekre. Ezentúl már nem papíron, hanem interneten lehet megnézni, hogy ki melyik körzethez tartozik, az internet pedig még sokak számára nem hozzáférhető, mutatott rá. Mint mondta, szavazáskor minden választópolgár bemutatja személyi igazolványát, ezt a bizottság tagjai leolvasóval azonosítják, az adatok pedig bekerülnek a központi adatbázisba; ezzel kiszűrhető, hogy kétszer szavazzon valaki. „Azt sem nehéz előre látni, hogy a rendszer összeomlik, akárcsak az egészségügyi kártya esetében, az utóbbit másodpercenként 9 ezren próbálták használni, amikor lefagyott. A választások napján az országban 40 ezer szavazókörzetben ennél többen próbálják majd meg egy időben elérni az adatbázist” – mutatott rá a képviselő.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro