Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2015. május 7.
Nem csak háziolvasmányokért járnak a könyvtárba
A kezdetnél nincs gond – fogalmazhatjuk meg az olvasási szokásokat illetően, ugyanis a székelyudvarhelyi általános iskolák könyvtárait körbejárva kiderült, a kicsik bőven lekörözik nagyobb diáktársaikat kölcsönzés, kedvszerű olvasás tekintetében. A leszakadókat több helyen is különböző versenyekkel, rendezvényekkel csábítanák vissza a tékákhoz, de az sem baj, ha ezáltal a könyvmolyok körében is tovább erősödik az olvasás szeretete.
Nem panaszkodnak a forgalomra az iskolai tékákban, naponta akár száz diák is megfordul, és külön dicséretes, hogy nem csak a tanórákra vagy a házi feladatok megoldásához szükséges olvasmányokat viszik haza. Tematikus napokkal, kiállításokkal és versenyekkel vonzóvá lehet tenni a tanulók számára az olvasást – véli Dunkler Réka, a Bethlen Gábor Általános Iskola könyvtárosa, hozzátéve, hogy náluk a folyamat könyvragasztó akcióval kezdődött, melynek során a diákok aktívan részt vettek a könyvtárállomány köteteinek javításában. Természetesen az is célja volt a kezdeményezésnek, hogy a tanulók belelapozzanak új, addig ismeretlen kötetekbe és kedvet kapjanak az olvasáshoz.
Bár több mint 18 ezer könyv áll a diákok és pedagógusok rendelkezésére a Bethlen Gábor Általános Iskola könyvtárban, ezek közül sok elfekvő. A könyvtáros a Rukkola elnevezésű internetes közösségi könyvcserélde segítségével bővítette és újította az állományt, ugyanis a honlap segítségével szinte ingyenesen lehet újakra cserélni a könyveket. Továbbá tavaly 367 új könyvet vásárolt az iskola saját költségvetésből, emellett pályázatokból is sikerült kiegészíteni a választékot, az elmúlt évben például mintegy 400 ezer forint értékű összegből egyebek közt kortárs magyar gyermekirodalmi kiadványokkal bővülhetett az állomány.
Teljes könyvtár-rehabilitációt kezdtek el két éve az Orbán Balázs Általános Iskolában: mintegy kétezer elavult, rossz állapotú kiadványt selejteztek ki, majd szakszerűen rendezték át a megmaradt húszezer könyvet. Jelenleg azonban nincs könyvtáros az iskolában, ugyanis több mint hat évvel ezelőtt megszűnt az állás, a feladatokat az intézmény adminisztrátora vette át – magyarázta portálunknak Gábos Anna iskolaigazgató. Ennek ellenére a diákok megszokták, hogy hetente két nap áll rendelkezésükre az olvasmányok kikölcsönzésére. Könyvtáros hiányában a magyar szakos pedagógusok szervezik az olvasást népszerűsítő akciókat, irodalmi rendezvényeket. Az intézmény költségvetéséből nem igazán jut új könyvek beszerzésére, ezért az iskolaalapítványon keresztül vásárolnak újdonságokat. Tavaly majdnem negyven gyermekkönyvvel bővült az állomány, emellett népszerű olvasmányokat is beszereztek, például a Szent Johanna-gimi divatos ifjúságiregény-sorozatot, amelyet az 5–8. osztályosok többsége igényelt. Természetesen adományként is kapnak könyveket, az igazgató viszont elismerte, ily módon rendszerint nem olyan kiadványok érkeznek, amelyekre a diákok vágynak.
A Móra Ferenc Általános Iskola könyvtárállományát 15 400 kötet teszi ki, a tanintézet évente 1500–2000 lejt különít el saját költségvetéséből új könyvekre. Az összeget Barabás Zója könyvtáros többnyire meséskönyvek beszerzésére szánja, ugyanis az iskolában a legbuzgóbb olvasók az elemisták. A könyvtáros szerint az adományokkal együtt évente átlagosan százötven könyvvel bővül az állomány.
A Tompa László Általános Iskola könyvtárállományát az utóbbi években zömmel adományokból bővítették, ugyanis az intézmény költségvetéséből nem különíthettek el összeget új könyvek vásárlására – magyarázta Szász Enikő könyvtáros. Ennek ellenére szerinte mozgalmas az iskolai téka élete, kétszázötven aktív olvasója van, és naponta akár harmincan is megfordulnak a könyvtárban.
A székelyuvarhelyi általános iskolák többségében az elemisták olvasnak legtöbbet. Barabás Zója napi statisztikájából kiderült, hogy az iskolakezdéstől április elejéig mintegy hetvenszer kölcsönöztek ki könyvet a Móra Ferenc Általános Iskola nyolcadikosai, míg a harmadikosok több mint ezerszer vittek haza különböző kiadványokat a tékából. Egyébként a könyvtári rendezvények többsége is a kisiskolásokat szólítja meg. Hasonló a tapasztalat a Tompa László Általános Iskolában is, ahol főként az elemisták látogatják gyakrabban az iskolai tékát, míg az 5–8. osztályosok többnyire a házi feladatokhoz és iskolai projektekhez szükséges könyvekért térnek be a könyvtárba.
Meg lehet szerettetni az olvasást a gyerekekkel, azonban fontos, hogy mindig újdonság legyen számukra, ezzel lehet megragadni a figyelmüket – véli Dunkler Réka könyvtáros, aki szerint mindenképp új ingerekkel kell hatni a gyerekekre, de versenyekkel is lehet ösztönözni őket. A Tompa László-iskola tavaly felújított tékájában az olvasókörök és versenyek mellett például filmeket is vetítenek, a Mórában pedig olvasósarok teszi otthonosabbá a tékát a kisdiákok számára, akik már több éve színes olvasónaplók készítésével vetélkedhetnek. Másokat viszont a mosolygós matricák gyűjtése buzdít böngészésre, a lehúzósokat a könyvtáros havi rendszerességgel a kölcsönzőlapok alapján osztja ki a legszorgosabb olvasóknak.
„Bármit népszerűvé lehet tenni” – véli Dunkler Réka, aki elárulta, hogy a Bethlen Gábor-iskola tékájában a nebulók könyvajánlásokat írhatnak, javasolva társaiknak a legutóbb olvasott könyveket. Ugyanakkor a diákok kívánságlistán jelezhetik, milyen könyveket szeretnének megtalálni a könyvtárban, így pedig könnyebben fel lehet mérni igényeiket. Nemcsak a diákok igényeire, hanem a tanárokéra is figyelnek az Orbán Balázs-iskolában: mintegy két éve kizárólag a tanári karnak alakítottak ki egy kisebb állományt. A pedagógusok kedvük szerint választhatnak olyan szórakoztató irodalmi olvasmányokból, amelyeket egyébként nehezen tudnának megvásárolni maguknak.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2015. május 7.
Filmkockák az RMDSZ huszonöt éves megdicsőüléséről
Aki gondolkodásra, önálló ítélethozatalra képes felnőttként megélte a Ceauşescu-korszakot, az valószínűleg egy életre immunitást biztosító eszmei oltást kapott a kommunizmus ellen. A propaganda és a valóság közötti éles szakadék, a privát életbe belevilágító állam, az értelmiség fájó dilemmája a kényszerű megalkuvás és az egzisztenciális bizonytalanság között, az előírt világnézettől való eltérés brutális megtorlása, az egyéni kezdeményezések visszametszése, a közösségi önszerveződés megakadályozása, az ízléstelen személyi kultusz mind olyan mozzanatok, melyek tragikus emlékként egy életen át végigkísérik azokat, akik mindezeket megélték.
Beépített vagy hithű kommunisták
Amikor a nemzeti autonomista tábor az RMDSZ utódkommunista mivoltáról értekezik, nem árt a distinkció. A minősítés csak egyes elemeiben áll meg. A beszervezés az egyik meghatározó mozzanat. Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel vagy egyenesen kollaboránsai, netán őszinte hívei voltak annak. S mint tudjuk Kövér Lászlótól, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Az exkommunisták nem tudták levetkőzni bolsevik reflexeiket. Elég, ha arra utalunk, miként került szervezeten kívülre minden olyan RMDSZ-es politikus, aki a kommunista rendszerrel való nyílt szembeszegülést választotta, Király Károlytól Szőcs Gézán, Borbély Ernőn, Búzás Lászlón át Tőkés Lászlóig. De nemcsak a kiszorítás ilyen ősbolsevik reflex, hanem a történelemhamisításra való hajlam is. Az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából kiadott 1999-es CD kronológiája megannyi példáját hozta a történelemhamisító igyekezetnek: az RMDSZ minden addigi válságát a Hargita megyei listahamisítástól a Neptun-ügyön át a Nagy Benedek-ügyig. Mi más juthat az ember eszébe, miután végignézi azt az egyórás hőseposzt, amelyet a 25 éves jubileumát ünneplő RMDSZ készíttetett a szövetségnek nevezett párt első negyed évszázadáról?
Az szinte természetes, hogy a megszólalók majdnem egytől egyig az RMDSZ Markó–Takács-féle fősodrából kerülnek ki, mely tandem közel két évtizeden keresztül meghatározta az RMDSZ politika tartalmát és formáját. Készítettem egy pontosnak szánt statisztikát is a filmben megkérdezettek megszólalásairól. A listát Markó vezeti húsz megszólalással, őt követi Takács Csaba tizeneggyel, majd Kelemen Hunor következik hattal, Varga Attila öttel, Tokay György, Varga Gábor és Csiha Tamás hárommal, Márton Árpád, Hajdú Gábor és Kántor Lajos kettővel, végül Béres András, Nagy Benedek, Borbély László és Bíró Rozália eggyel. Érdekes módon kimaradt Verestóy Attila, Frunda György, a főtitkár Kovács Péter. A „másik oldalon” inkább érthető Tamás Sándor, Antal Árpád és Ráduly Róbert mellőzése. Kincses Elődnek, aki közel negyven százalékot ért el 1999-ben Markóval szemben az elnökválasztás alkalmával, a neve sem hangzik el.
Vitatható hitelesség
A korabeli bejátszásokon feltűnik Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila és Toró T. Tibor, valamint többen a felsorolt megszólaltatottak közül. Az RMDSZ egykori főtitkára majd alelnöke, Szőcs Géza, volt szenátora, Király Károly csak említés szinten van jelen, a tiszteletbeli elnök Tőkés Lászlót idézik többször, de vitatható hitelességgel. Csiha Tamás úgy emlékszik, hogy Tőkés László mondta volna, hogy „a brassói kongresszust elvesztettük”, ami nem kizárt, de a volt tiszteletbeli elnök harcostársainak emlékezetében ez a mozzanat nem maradt meg. Egyébként furcsa is lett volna, hogy ilyet mondjon Tőkés László, hiszen ő maga lépett vissza az elnökjelöltségtől, miután a másik tábor – legalábbis a kongresszuson – betartotta a belső egyezséget és megszavazta az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat. Később, pozícióba kerülve azonban sorra rúgták fel a korábbi egyezségeket. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az autonómiaelvű, magyar érdekekre alapozott magyar egység a szentség, amit bizonyára Tőkés László is így gondolt, a román nemzetstratégia szándékainak elvtelen egységes kiszolgálását azonban aligha tekinthetjük szentségnek.
A film lényegében az utóbbi két évtized RMDSZ-propagandájának foglalata. Ismét elhangzik, hogy az egyik út a marosvásárhelyi véres események konfliktusos útja, a másik a parlamenti tárgyalásos, a kormányzati szerepvállalást is megcélzó út. Tokay érvelése –miszerint aki nem látja, hogy a politika a kormányzati szerepvállalásról szól, az ne politizáljon – még a többségi társadalomra sem igaz, hát még egy kisebbségi érdekképviseletre. Ezzel a megközelítéssel ismét horizonton kívülre kerül a törvényes és békés eszközöket igénybe vevő, de politikai konfliktusokat is vállaló stratégia, amely a nyomáskifejtés útján kíván eredményeket elérni. Többen is azt állítják, hogy a magát radikálisnak, kurucnak, autonomistának, nemzetinek nevező tábor nem jelöli meg az utat, amivel az autonómiához kíván elérni. Az sem zavarja a megnyilatkozókat, hogy erről az útról több kötetnyi irodalmat lehetne összeállítani az autonomista szerzők tollából.
Hol van a Frunda-féle autonómia?
A film demagóg összevetésekben bővelkedik: míg 1990-ben egy kétnyelvű feliratból véres összecsapás robbant ki Marosvásárhelyen, addig 2005-ben maga a román kormány nyújtotta be a kulturális autonómiatervezetet. Többszörös csúsztatás ez, hiszen nem a kétnyelvű gyógyszertárfeliratból lett a halálos áldozatokkal is járó konfliktus, hanem román titkosszolgálati manipulációból, amihez az emlékezetes felirat csak ürügy volt. 2005-ben a kisebbségi törvénytervezet a kulturális autonómiának csak a címszavát tartalmazta, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolta beláthatatlan távolba.
A film vége az egységről és az autonómiáról szól. Markó Béla ugyanazt mondja, mint Frunda György sztárszenátor kollegája 2001-ben: az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját sikerült megvalósítani. Markó egy tetszetős felvezetéssel próbálja eladni a politikai sikerpropagandát. Az önálló közösség gondolatával egyetérthetünk, és azzal is, hogy ehhez önálló iskolarendszerre, önálló kulturális életre, a nyelvi és identitásmegőrzési jogok teljes körére van szükség. Azzal viszont már nem, hogy mindezeket az RMDSZ „nagyjából kialakította”. Az önálló iskolarendszer megteremtésétől igen távol vagyunk: még azt is Bukarestben döntik el, hogy kiről lehet magyar iskolát elnevezni... Gyermekeink az átideologizált, meghamisított román történelmet kénytelenek tanulni, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját ne is említsük.
Szép teória az, amit Varga Attila és Varga Gábor kifejtenek a film végén, miszerint az autonómiát csinálni kell. A székely termék védjegye kétségkívül fontos, a létező jogi keretek autonóm cselekvéssel való kitöltése szintén, de az autonómia nem ebből áll, hanem elsősorban önrendelkezés-elvű intézményrendszer, a saját magyar sors alakításának a román állam által elismert jogi kerete, melynek megvalósításához nemhogy közelebb lennénk ma, hanem Románia európai uniós csatlakozása után inkább távolabb kerültünk.
De bármennyire is rosszabb a starthelyzet ma, mint volt negyed évszázada, nincs más utunk, mint amit egykoron, huszonkét esztendeje Brassóban megrajzoltunk: államon belüli állam, saját közösségi akaratunkat becsatornázó intézményrendszer és nyomásgyakorló autonómiaelvű politika. Minden más út közösségünk megsemmisüléséhez vezet.
Borbély Zsolt Attila |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. május 7.
A nagyváradi maszatolás
Még a magyar állami hírügynökség is felfigyelt arra a sajtókampányra, ami a vasárnap Nagyváradon tartandó népszavazást övezi.
város román többségű elöljárósága tetemes mennyiségű közpénzt áldoz arra a propagandára, amelynek célja a szavazati joggal rendelkező lakosok egyharmadának meggyőzése: járuljanak az urnákhoz és hagyják jóvá, hogy a megyeszékhely bekebelezze a szomszédos Váradszentmárton községet, amelyhez Félixfürdő és Püspökfürdő mellett még hat, nagyrészt románok és cigányok lakta falu tartozik.
Az Ilie Bolojan nemzeti liberális polgármester nevéhez köthető grandomán akció mögött máig nem tisztázott okok, szándékok, célok húzódnak meg, az elöljáróság képtelen volt koherens indoklással előállni a fúziót illetően. Gazdasági fejlődésről beszélnek, de közben a nyugdíjasoknak nyújtandó kedvezményekkel kampányolnak. A polgármesternek a héten két, egymásra nagyon hasonlító, formailag és tartalmilag is alacsony színvonalú interjúja jelent meg a váradi magyar sajtóban, de gyanítható, hogy az alapszöveget a szerkesztőségek készen kapták, mert konstruált kérdésekre a városgazda ugyanolyan semmitmondó, maszatoló, demagóg válaszokat adott, semmitől és senkitől sem zavartatva. Például ugyanaz az idétlen, Szent László magyar király és Napóleon francia császár közötti párhuzam jelent meg mind az osztrák, mind a román tulajdonú „magyar” lapban. Azaz a magyar lakosság részéről felmerült aggályokat elhessegetve az volt a polgármester lényegi üzenete, hogy egy 75 százalékos román többség azt csinál ebben a városban, amit akar, és ez a normális. Az őshonos, de létszámában tragikusan megcsappant, politikai közösségként könnyen megkerülhető váradi magyarságnak egyetlen teendője van Bolojan szerint: nem követelőzni és nem bosszantani a többséget.
A nagyváradi polgármester az etnikai arányok további felborítását tervezi
A témáról az elmúlt napokban megjelent híradásokat, cikkeket, véleményeket koronázza meg összegzően az Erdélyi Magyar Néppárt nagyváradi szervezetének mai közleménye, amit érdemes hosszabban idézni: „Május 10-én, vasárnap ismét a szavazóurnák elé hívják Nagyvárad polgárait. Ezúttal arról kellene döntenünk, hogy akarjuk-e Nagyvárad és Váradszentmárton közigazgatási egyesítését. A népszavazást kezdeményező városvezetés azzal érvel, hogy a 200 ezres lakosságszám alá zuhant Nagyvárad csupán a környező települések lenyelésével fejleszthető. Meggyőződésünk, hogy a népszavazás kampánya nem egyéb az elmúlt hét esztendő sikertelenségének beismerésénél, nem más, mint annak a ténynek az elismerése, hogy dacára kiváló földrajzi elhelyezkedésének és a határmentiségből fakadó helyzeti előnyének, városunk egyre inkább lemarad, mindinkább távol kerül attól, hogy a megyerendszer közelgő megszüntetése után Kolozsvár és Temesvár mellett régióközponttá váljon. Ki kell mondanunk: Nagyvárad zsugorodása nem csupán gazdasági okokra vezethető vissza! Az elmúlt 25 évben ugyanis a város román lakosságának létszáma 150 ezer fő körül állandósult. Az elszenvedett 30 ezres fogyás egybeesik a helyi magyar közösség által elszenvedett fogyással. Az 1992-ben 75 ezer főt számláló váradi magyarság, dacára a folyamatos sikerkommunikációnak, mára 45 ezer fő alá fogyott. Senki sem tagadhatja, hogy ennek a folyamatnak fő fenntartója a mindenkori városvezetés magyarsággal szembeni töretlenül barátságtalan magatartása.”
A Nagyváradhoz csatolandó települések többnyire románok és cigányok által lakottak
A közlemény a magyarság egyéb jogsérelmeit is tartalmazza: „Hiába a vonatkozó törvények, a hivatalokban lehetetlen a magyar nyelv használata, tíz éve harcolunk utcaneveinkért, de olyan elemi feliratokért is, mint a várost átszelő Sebes-Körös folyó nevének kiírása. Lassan kiszorulunk a peremkerületek általános iskoláiból és nem csupán a gyereklétszám miatt, ezalatt a szakoktatásban alig minden negyedik magyar gyermek tanulhat anyanyelvén. Miközben a város által kultúrára költött összegek kevesebb mint 5%-át kapjuk, miközben a polgármesteri hivatalban a magyar alkalmazottak száma kevesebb mint 4%, folyamatosan azzal alázzák közösségünket, hogy a város napjaként ünnepeltetik velünk az akkor még közel színmagyar Nagyvárad 1944-es elestének napját. Mindezek betetőzése, hogy egyes magyar vezetők cinkossága és titkos alkuja mellett egyelőre nem állhat városunk főterén a városalapító Szent László király szobra annál az egyszerű oknál fogva, hogy magyar király volt. Amekkora veszteség Szeben és Brassó esetében a szászok eltűnése, akkora veszteség Nagyváradnak a magyar közösség gyorsuló fogyása. Éppen ezért jó, ha eszébe vési a város valamennyi vezetője, nélkülünk, a magyar közösség nélkül Nagyváradból nem lesz sem régióközpont, sem a sokat szajkózott európai város.”
A tervezett fúzióról a Néppárt kijelenti: „a megoldás nem a környező települések lenyelése és erőforrásaik, jövőjük felélése, hanem az, hogy a mindenkori városvezetés teremtsen olyan, valóban európai környezetet, hogy a város valamennyi polgára otthon érezhesse magát, hogy teremtő, alkotó erejét szülővárosában kamatoztathassa. Szem előtt kell tartanunk azt is, hogy Váradszentmárton bekebelezése nyomán 25%-ról 22%-ra esik vissza városon belüli arányunk, ami könnyen oda vezethet, hogy a hat év múlva esedékes népszámlálás után már a kevés kisebbségi jogot garantáló 20% sem érjük el Nagyváradon. Továbbá visszautasítjuk azokat a tarthatatlan, fedezet nélküli ígéreteket, melyekkel a szentmártoniakat próbálják rávenni a beolvadásra, hiszen jól látjuk Biharpüspöki esetében, mit jelentett a városhoz csatolás: ahelyett, hogy önálló jövedelmei és a város közelsége miatt a megye talán leggazdagabb községévé vált volna, mára egy, a komoly fejlesztésekből kihagyott, túlszennyezett peremkerületté változott.”
A közlemény felhívással zárul: „Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a városvezetésbe frissen visszakerült magyar politikusok valamilyen ismeretlen oknál fogva nem tartották fontosnak elmondani választóiknak, milyen veszélyekkel jár a népszavazás sikere, éppen ezért kétszerte fontos megismételnünk: az Erdélyi Magyar Néppárt városi szervezete azt tanácsolja Nagyvárad magyar polgárainak, ne vegyenek részt a népszavazáson, mert az csupán így érvényteleníthető. Aki mégis elmegy szavazni, az hozzájárul az érvényességi küszöb eléréséhez és érvényessé teszi a közpénzen folytatott kampány nyomán biztosnak látszó igen szavazatok győzelmét.”
A nyilvánosság különböző terein azt is firtatják sokan, hogy miért hallgat nagyokat a referendumról a magyarság érdekvédelmét és közképviseletét monopolizálni törekvő RMDSZ. Felmerült, hogy a népszavazás hallgatólagos támogatása volt az ára az egyik alpolgármesteri szék visszaszerzésének, de vannak, akik tulipános érdekeltségeket látnak a fúzióhoz köthető telekspekulációkban, infrastrukturális beruházásokban is. A szövetség helyi vezetői ezekben a napokban a Varadinum nevű kulturális kampányrendezvénnyel, a majálisozó etetéssel-itatással és annak a sikerként való beállításával vannak elfoglalva, hogy a város tíz hídjából egyet Szent Lászlóról nevezett el Sf. Ladislaunak az önkormányzat. Nagy megértést mutatva a magyarok problémái iránt – utalt rá Bolojan polgármester.
[R. B. M.]
itthon.ma
2015. május 7.
Lefordítjuk, miről szólt a magyar és a román külügyminiszter találkozója
Mindannyian tudjuk, hogy a diplomáciai találkozók kacifántos nyelvezete miatt szinte lehetetlen kihámozni, valójában miről tárgyaltak a felek. Mi azért megpróbáltuk.
Nagy nap volt a mai, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, illetve Bogdan Aurescu román külügyér egy asztalhoz ültek, rendezni közös dolgai(n)kat. A találkozót megelőzte némi verbális keménykedés a román fél részéről, ami kellőképpen megalapozhatta a hangulatot.
Ami elhangzott a két külügyminiszter esemény utáni sajtótájékoztatóján, meglehetősen lapos volt, mint általában az efféle találkozók hivatalos tálalása. Élve a gyanúperrel, hogy a valóság kissé bonyolultabb a látszatnál, megpróbáljuk dekódolni, értelmezni az elhangzottakat.
Vigyázat: mindez spekuláció! Mi szóltunk.
„Ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.”
Nagy vitáink vannak, amelyek néha túllépnek az ésszerű nézetkülönbségek határain, de sajnos nem beszélhetünk ezekről őszintén a nyilvánosság előtt, elvégre baráti és szövetséges államok vagyunk. A magyar–román kapcsolatok voltak már jobbak is, finoman fogalmazva.
„Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.”
A kisebbségi problémák megoldása terén nem találtunk semmilyen közös nevezőt, az autonómiára, nyelvi jogokra és egyebekre vonatkozó álláspontunk maximálisan eltér. Ilyenkor azt kell mantrázni, hogy európai, európai, európai, abból nagy baj nem lehet.
„Nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől.”
Ez történetesen igaz, mégpedig olyan igazság, amit még egy diplomáciai találkozó után is ki lehet mondani, mert elég általánosan hangzik.
„2011 óta nem ülésezett a magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését.”
Valahogy oldani kell a kvázi-hidegháborús hangulatot, ilyenkor pedig mi a biztos teendő? Hívjunk össze egy bizottságot, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.
„Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is – tette hozzá (Szijjártó).”
Finomutalásképpen jeleznénk a tisztelt egybegyűlt sajtóképviselőknek, hogy nem feledkeztünk ám meg a kisebbségi jogok kérdéséről, még ha a román kolléga szeretné is ezt a látszatot kelteni.
„Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket. Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell – mondta.”
Mi olyannyira nyitottak és érzékenyek vagyunk, hogy csuda. Lám, nemrég még a Velencei Bizottság elnökét is odaszédítettük Kolozsvárra, hogy a jelenlétével legitimálja a román állam kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. Ezt csináljátok utánunk, pajtikáink!
„A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban a román miniszter közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét.”
Értsétek már meg, hogy ez a bizottságosdi csak alibi. Megállapodtunk, hogy tárgyalunk arról, hogy leszögezzük, miről fogunk tárgyalni, majd valamikor.
„A magyar miniszter kiemelte: a kormány feladata és felelőssége, hogy a határon túli magyar közösségeket támogassa céljaik elérése érdekében, és ezt teszi akkor is, amikor az ésszerűség alapján vitatja meg Romániával a kisebbség helyzetét célzó intézkedéseket.”
Kedves kolléga, nem tudom finomabban mondani, hogy az erdélyi magyarok ügye nem belügy. Ha izmozni akartok, hát izmozzunk.
„Bogdan Aurescu ezzel kapcsolatban kijelentette: Románia szerint az autonómia támogatása nem tekinthető az erre vonatkozó európai normák részének, ezért elfogadhatatlan.”
A magyarok bekaphatják.
„Bogdan Aurescu beszélt arról is, hogy szerdán Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, és ő utasítást adott, hogy ezt továbbítsák az illetékes hatóságoknak. Ennek az ügynek nincs politikai vagy etnikai felhangja – közölte.”
Ez egy nagyon is politikai és etnikai ügy, és akként is kezeljük.
„Szijjártó Péter megjegyezte: az ügyben a magyar külügyminisztériumnak nincs hatásköre.”
Ebben az ügyben egyelőre kivárunk, mert nem tudjuk még, mit fogunk csinálni, különben is Orbán miniszterelnök úr mondja ki a végső szót.
„A romániai restitúciós folyamatot illetően a román külügyminiszter elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett.”
Ismételjem meg, mit csináljanak a magyarok?
„Nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között (…) Hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is.”
Végre mondhatunk valami pozitívumot!
„Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca.”
Úgyhogy akár tetszik, akár nem, muszáj lesz kiegyeznünk valahogy, mert a gazdasági érdekeink ezt diktálják.
foter.ro/cikk
2015. május 7.
KÖZLEMÉNY
A prágai székhelyű Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által szervezett budapesti konferenciát a II. világháború európai befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezték meg május 5-6-án. Arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a világháború vége a kommunista diktatúra kiépítésének kezdetét is jelentette térségünkben.
A Magyar Országgyűlés delegációs termében megrendezett konferenciát Gulyás Gergely, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, majd a külföldi és magyar előadók Európa megosztottságának megtervezését, a vasfüggöny kiépítésének módozatait és tragikus következményeit elemezték.
Az második napon Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki a platform védnöki testületének is tagja, beszédében kitért rá: „A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán a „nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista, kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.” Emlékeztetett: „Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről.” Le kell bontani az intolerancia és a félelemből épült hallgatás falát, s akkor remény van rá, hogy a totalitarizmus berlini falai úgy omlanak le, mint egykoron Jerikó falai, zárta szavait Tőkés László.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki egyrészt szervezőként, de az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja vezetőségének tagjaként vett részt a tanácskozáson, felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság eddigi támogatási gyakorlata a nácizmus és a sztálinizmus korszakának kutatását kedvezményezte. „Márpedig ha az Unió hiteles akar lenni, akkor nem tehet úgy, mintha Sztálin halála után a kommunista országokban nem öltek és kínoztak volna meg több ezer embert. Olyan Európát akarunk, amely azonos mércével kezeli a fasizmus és a kommunizmus rémtetteit” – zárta szavait az erdélyi politikus.
A konferencia zárszavaként Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára köszönetét fejezte ki a konferencia megszervezéséért, és biztosította a részvevőket arról, hogy a magyar kormány továbbra is egyformán fontosnak tartja a kommunizmus és a fasizmus rémtetteinek feltárását, éppen ezért a jövőben is partnernek tekintik az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformot.
Ezután került sor a budapesti Duna Palotában a platform idei díjának átadására. A demokrácia melletti kiállásuk és a korrupciót leleplező tevékenységük nyomán egy orosz testvérpárnak, Oleg és Alekszej Navalnijnak ítélték oda a 2015-ös díjat. Mivel egyikük börtönben van, másikuk pedig házi őrizetben, a díjátadón megbízottjuk jelent meg. Az eseményen Göran Lindblad a díjat odaítélő szervezet elnökeként a testvérek merész és bátor kiállását hangsúlyozta, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke pedig azon reményét fejezte ki, hogy Oroszországban felismerik: nem az Európától való elszigetelődés, hanem sokkal inkább a demokrácia és a jogállamiság szabályainak betartása és az unióhoz való közeledés jelentheti a jövőt.
Budapest, 2015. május 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
Mellékeljük Tőkés László felszólalásának szövegét.
Európai Emlékezet és Lelkiismeret Nemzeti Emlékezet Bizottsága Platformja A vasfüggöny – a II. világháború következményei
Nemzetközi konferencia
Budapest, 2015. május 5–6.
Szabadulás a vasfüggöny fogságából
Hat kerek esztendő telt el azóta, hogy az Európai Parlament – egyebek mellett – határozatban mondta ki az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a létrehozását. Húsz évvel a hírhedt Ceauşescu-rezsim bukása után, valamint az ebben az időszakban lejátszódott, többrendbeli kommunista visszarendeződést követően, rendkívüli élményt és megtiszteltetést jelentett számomra, hogy egyik kezdeményezője lehettem annak az európai határozatnak, amely végre a hagyományos „kettős mércével” szakítva, egyértelműen ítéletet mondott a letűnt XX. század mindkét totalitárius rendszere fölött, és megkésve bár, de legalább verbális szinten igazságot szolgáltatott a kommunista diktatúra több milliónyi ártatlan áldozatának.
A történelminek nevezhető európai állásfoglalás egyenes folytatásaképpen, utóbb az így létrejött Európai Platform Védnöki Testületének tagjaként is tovább folytathattam az akkor elkezdett munkát, és közvetlen tanúja lehettem annak, hogy azóta is milyen göröngyös utat kellett bejárnia a Göran Lindblad alapító elnök által vezetett európai intézményünknek. Szinte hihetetlen, hogy negyed századdal a totalitárius vörös hatalom, illetve a berlini fal összeomlása után, lépten-nyomon még mindig falakba ütközünk, vagy legalábbis a régen ledőlt falrendszer eltakarítatlan romjai között kell botorkálnunk…
Éppen ezért, külön is őszinte elismerésemet fejezem ki a platform kellő eszközök hiányában működő, kitartó vezetőinek és lelkes csapatának, hogy a tevékenységüket övező keleti ellenséges vagy nyugati értetlenkedő magatartás ellenére, a megkezdett úton szívósan és következetesen tovább haladnak. Mostani tanácskozásunk is ennek az állhatatos munkának az ékes bizonyítéka és egyik fontos állomása.
Úgy gondolom, hogy konferenciánk társszervezőjeként hasonló elismerésre méltó a magyarországi Nemzeti Emlékezet Bizottsága – élén Földváryné Kiss Réka elnök asszonnyal. Velük együtt illesse elismerés a Magyar Kormányt, amelynek hathatós támogatása mind a mostani nemzetközi rendezvény, mind a platform további működése szempontjából meghatározó fontosságú.
A II. világháború befejezésének idei kerek évfordulójáról Oroszország fényes ünnepségekkel emlékezik meg. Hosszú évtizedekig ezen az évfordulón az egész világ is – egyoldalú módon – csak a „győzelem napját” ünnepelte. Ez a kérdés még ma is súlyos mértékben megosztja országainkat és politikusainkat, mind az egykori vasfüggöny mentén, mind kelet-közép-európai régiónkban.
Ennek legfőbb oka pedig éppen Európa előző, közel fél évszázados megosztottsága, melynek örökségeként továbbra is egy virtuális vasfüggöny választja ketté Keletet és Nyugatot, mely ott húzódik emlékezetünkben, évtizedes beidegződéseinkben, nehezen átalakuló történelmi tudatunkban. Tulajdonképpen ezt fogalmazza meg konferenciánk címe: A vasfüggöny – a II. világháború következményei. A kontinensünket hatalmi érdekek és előnyök alapján felosztó jaltai egyezmény hosszú és sötét árnyéka vetül nemcsak a felemás „győzelem” kétes értékű ünnepére, hanem ezzel együtt annak kínkeservesen megszenvedett, korszakos utókorára.
Ezekben az években évforduló évfordulót követ. A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán „a nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.
A történelmi tények ismeretesek. Amiképpen maga Winston Churchill fogalmazott: „vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén”. Ezzel szemben Putyin elnök még ma is „az elmúlt évszázad legnagyobb geopolitikai tragédiájaként” fájlalja a Szovjetunió szétesését. Ezen összefüggésben a szovjet expanziós hagyományokat folytató Oroszország és a demokratikus Európa ukrajnai szembenállása nem mást, mint a megosztó múlt jelenkori továbbélését jelenti.
Csak annyi történt, hogy a vasfüggöny keletebbre költözött. Éppen ezért ma is égetően fontos, hogy az egyesült Európa ne csupán a birodalmi Oroszországgal nézzen farkasszemet, hanem saját totalitárius múltjával is őszintén szembenézzen, és az Európai Parlament hivatkozott határozatát életbe ültetve, a kontinensünket, országainkat, népeinket és társadalmainkat továbbra is megosztó választófalakat végérvényesen lebontsa. Amint maga a dokumentum fogalmaz: az európai integráció – egyenes – válasz a két világháborút és a totalitárius diktatúrákat megszenvedett közös múltunkra. Amennyiben ezt a „választ” nem vagyunk képesek helyesen és hitelesen megadni, az egyesült Európa korszakos béketerve is kudarcra van ítélve – állapíthatjuk meg az idézett határozat értelmében.
„Hogyan épült meg a vasfüggöny?” – fogalmazza meg a kérdést munkacsoportunk témamegjelölése. „Milyen volt az élet a vasfüggöny mögött?” – olvashatjuk a kérdést a másik témakörben.
Ezekre a kérdésekre igazából csak mi, kelet- és közép-európaiak tudunk hiteles választ adni, akik a vasfüggöny mögül évtizedeken át sóvárogva tekintettünk a börtönfal szinonimáját jelentő Berlini fal túloldalán lévő „szabad világra”, és akik a kommunizmus „börtönvilágának” „rab népeiként” nem csupán Európa másik felétől voltunk elrekesztve, hanem saját elnyomó társadalmaink diktatórikus rendszereiben is egy módszeresen kiépített, szövevényes falrendszer labirintusának fogságában éltünk és vergődtünk.
„Vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén. Hogy mögötte mi történik, arról mit sem tudunk” – írta volt Churchill már a legelején. A brit miniszterelnök vélhetően lelkiismeret-furdalásban halt volna meg, ha megéri, hogy újabb nagyhatalmi békerendszerük hová vezetett…
És itt engedjék meg, hogy a konferencia partikuláris megfogalmazása értelmében, kiemelt módon arról a „másodlagos vasfüggönyről” szóljak, amely mindkét világháborút követően a Kárpát-medencei magyarságot sújtotta.
Ma már evidenciának számít, hogy az első világháborút követő párizsi békeszerződések, ezek részeként pedig a trianoni békediktátum igazságtalan határmódosításai sorscsapást jelentettek a féltucatnyi országba szétszakított magyar nemzet számára. A második világháború végeztével a győztes hatalmak – nem tanulva a múltból – még csak megerősítették az előzőleg megvont mesterséges határvonalakat, a nemzetellenes kommunista internacionalizmus kényére-kedvére szolgáltatva ki a Magyarországtól elcsatolt többmilliós magyarságot. Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről. Nálunk, Erdélyben ráadásul a román diktátor ördögi falurombolási terve megsemmisüléssel fenyegette településeinket, egész magyar kultúránkat és közösségünket. Kelet-Közép-Európa egyik legsötétebb nacionálkommunista diktatúrájaként a Ceauşescu-rezsim már korábban keményvalutáért árusította ki német és zsidó kisebbségének százezreit – akkorra pedig elérkezettnek látta az időt, hogy utolsó számottevő kisebbségétől, a kétmilliónyi erdélyi magyar közösségtől is megszabaduljon.
Ezen viszonyok között számunkra, erdélyi magyarok számára az Európát kettéosztó és megnyomorító Vasfüggöny már-már a trianoni határokkal volt egyenlő. Egyebek mellett ezzel is magyarázható, hogy a diktatúra bukásához vezető romániai népfelkelés nem az ország fővárosából, Bukarestből indult, hanem Erdélyben, a soknemzetiségű és sokvallású Temesváron vette kezdetét, éspedig egy kétszeresen kisebbségi, magyar református gyülekezetben. Egy olyan városban, ahol az időközben megváltozott etnikai arányok ellenére többség és kisebbség le tudta győzni a nacionálkommunista uszító propaganda által gerjesztett, kölcsönös bizalmatlanságot, és össze tudott fogni közös ellenségük: az elnyomó és megosztó kommunista diktatúra ellenében. A toleráns „Temesvár szellemét” azóta is közmondásos értelemben szokás emlegetni.
Ez a szellemiség néhány nap leforgása alatt láncreakciószerűen vezetett el a Ceauşescu-rezsim bukásához, szervesen beleilleszkedve a szovjet kommunizmus országonkénti összeomlásának 1989-es láncolatába.
Azt is mondhatjuk, hogy a vasfüggöny részeképpen, illetve a berlini fallal többé-kevésbé egy időben omlottak le a keleti tábor országait egymástól elválasztó, szinte hermetikusan zárt keleti határok, s hogy ennek eredményeképpen a magyar közösségeket egymástól többszörösen elválasztó trianoni határok is – gyakorlatilag – megszűntek.
Ebben a folyamatban rendkívüli jelentőséggel bírt a páneurópai piknik néven ismeretes, 1989. augusztus 19-i határáttörés, amikor is a meggyengült magyar hatóságok hallgatólagos engedelmével, a magyar–osztrák határzárat lebontva, a keletnémet menekültek százai, majd ezrei távozhattak Németországba.
Engedjék meg, hogy befejezésképpen ezt a történelmi pillanatot idézzem, pontosabban azt az üzenetemet, melyet – a szervezők kívánságára – a piknik résztvevőihez azokban a válságos időkben, titokban juttattam el. A félelemből épült „hallgatás falát” áttörve, akkor ezeket írtam: „Nálunk a vasfüggöny helyett falvakat akar lerombolni a téboly: falak helyett falvakat. Hisszük, hogy nem fog sikerülni. Rajtatok is múlik, hogy ne történhessék meg… És akkor nem kell többé féltenünk sem falvaink népét, sem Európa kis népeit és nemzetiségeit, mert minden más berlini mintájú fal Jerikó falai gyanánt fog összedőlni, egy csapásra. És akkor végre mi is ott leszünk az Európai Nagytalálkozón…”
Budapest, 2015. május 6.
Tőkés László
2015. május 8.
Rendet teremteni a rendszertelenségben
Március 3-án életbe lépett a 3-as számú sürgősségi kormányrendelet, amely többek között módosította a 36/1991-es törvény 2. cikkelyét, s ezáltal a közbirtokosságok, az unió 2015-2020-as pályázati kiírási rendszerének megfelelően, nem igényelhetnek földalapú támogatást, illetve olyan igazoló okiratokat kértek, amelyeket lehetetlen volt előteremteni. Az RMDSZ képviseletében Tánczos Barna és dr. Kelemen Atilla törvénymódosító javaslatot nyújtott be, amelyekről a napokban tárgyalt a képviselőház szakbizottsága. Több mint hatórás tárgyalás után sikerült elfogadtatni a javaslatot, ami szerint – a tavalyi rendszernek megfelelően – a közbirtokosságok is igényelhetnek földalapú támogatást. Erről és más aktuális kérdésekről dr. Kelemen Atilla képviselővel beszélgettünk.
– Miért kellett módosítani a jogszabályt?
– A 2015. évi 3-as sz. sürgősségi kormányrendelet alapján a közbirtokosságok nem tudtak lehívni földalapú támogatást, mert olyan igazolásokat kértek a gazdáktól, amelyeket lehetetlen volt előteremteni. A gazdák 2018-ig kötelesek elvégeztetni a területek kataszteri felmérését, illetve kitétel, hogy csak kataszteri igazolás alapján lehet igényelni a földalapú támogatást. Ez lehetetlen, mivel elsősorban Moldvában és Havasalföldön nem volt kataszteri nyilvántartás. Erdélyben is, ahol az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó területeken készültek kataszteri térképek, felmérések, az 1989-es rendszerváltást követő tulajdon-visszaszolgáltatást még nem tisztázták teljes egészében, úgy, hogy itt sem tudja mindenki igazolni telekkönyvvel a földterület tulajdonjogát. Ez a megkötés az ország gazdatársadalmának a 70%-át érintette.
Ezt sikerült a maratoni vitát követően kiiktani a jogszabályból, ugyanakkor azt is elfogadtattuk a kollégákkal, hogy a közbirtokosságok is igényelhessenek támogatást. Sajnos, ilyenkor derül ki, hogy a mezőgazdasági minisztériumban olyanok terjesztenek elő kormányrendeleteket, akiknek fogalmuk sincs arról, miként működnek a közbirtokosságok. Ugyanis lehetetlen, hogy a közbirtokosság gazdatagjai valamilyen kataszteri térkép alapján mutassák fel a birtokukat, mivel a közbirtokosság oszthatatlan vagyon, amiben a tulajdonosnak része van. Hogy konkrétan az őt megillető résztulajdon területe hol található, azt nem lehet tudni. Ez a rendszer jól működött az államosítás előtt is, igaz, leginkább Erdélyben, ezért nem értik a rendszert a bukaresti „szakértők”.
– Tudomásom szerint a kataszteri igazolással tulajdonképpen arra akarják kényszeríteni a gazdákat, hogy dolgozzák meg a földet, és ne azok a földtulajdonosok igényeljék és kapják meg a támogatást, akik csak bérbeadják a szántóföldeket, legelőket, erdőket stb.
– Valóban, az EU két éve bevezette az aktív farmer fogalmát, ami azt jelenti, hogy nem a földtulajdonosnak jár a földalapú támogatás, hanem annak, aki megdolgozza a területet. Az európai rendelkezés célja az volt, hogy ne maradjanak parlagon a földek, és aki megkapja a földalapú támogatást, a mezőgazdaság fejlesztésére, gépvásárlásra, területek feljavítására fordítsa a pénzt. A legelőtörvényt is úgy módosítottuk, hogy a gazda csak akkor kapjon támogatást, ha igazolja, hogy állatokat tart, vagy a lekaszált szénát állattenyésztőnek adja el. Ez érvényes a közbirtokosságokra is.
– Mindazok ellenére, hogy 25 évvel a rendszerváltás után Romániában még mindig nem tisztázott teljes mértékben a földtulajdonjog – ezért nem lehet eleget tenni az unió elvárásainak –, vannak olyanok, akik azt hangoztatják, hogy felül kell vizsgálni a 10–15 évvel ezelőtti tulajdonba helyezési eljárásokat, ami újabb káoszt okozna a mezőgazdaságban.
– Nagy aggodalomra ad okot, hogy politikusok – és nem csak – kétségbe vonják a 10–15 éve visszaszolgáltatott területek tulajdonjogát, és elsősorban a közbirtokosságokat célozzák ezzel. Persze, vannak olyan közbirtokosságok is, ahol a néhány tagú vezetőség felveszi a pénzt, terepjárókra költi, nem arra használja, amire az unió adja. Ezekre is oda kell figyelni. De ott, ahol hagyománya volt ennek a tulajdonformának, jól működnek a közbirtokosságok. Ha viszont oda kerülünk, hogy ismét tanúi lehetünk egyfajta visszaállamosításnak, akkor ez súlyos gazdasági, társadalmi károkat okoz az országban. Sajnos, erre van már próbálkozás, hiszen egyesek megkérdőjelezik az ingatlanok, erdők, földterületek visszaszolgáltatásának jogosságát, olyan esetekben is, amikor már csak birtokba kellene helyezni a tulajdonost. Ezek a lépések súlyosan károsítják a romániai demokratikus rendszert is. Ezért kell nekünk, RMDSZ-politikusoknak is a parlamentben lenni, hogy minden eszközzel megakadályozzuk ezt a fajta visszarendeződést.
– Milyen esély van arra, hogy a szakbizottságban megszavazott módosító javaslatok benne maradjanak a jogszabályban?
– Jövő héten a képviselőház plénumának kell elfogadnia a javaslatot. Tapasztalatom szerint itt nincs ellenvetés, majd következik az államelnöki láttamozás, és akkor megjelenhet a Hivatalos Közlönyben. Remélem legtöbb három héten belül alkalmazható lesz az új jogszabály, és akkor a közbirtokosságok sem maradnak le a pályázási lehetőségről.
– Az utóbbi időben egyre több vitára adott okot a vadkárok rendezése. Többször is írtunk arról, hogy az érvényben levő jogszabály értelmezhetősége miatt sok esetben nem tudták megállapítani, hogy ki a hibás az okozott kárért, ki kell megtérítse az értékét.
– Az új vadászati törvény, amelynek vitája már túljutott a szakbizottságon, részben ezt a kérdést is rendezi. Vaddisznók esetén az új jogszabály nem rendel el tilalmi időszakot a hímivarú (kanok) egyedek elejtésére, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag a kanokat az év bármely napján ki lehet lőni.
Így a vadásztársaságok szervezhetnek hajtást, vagy „kármegelőző” vadászatokat. Persze, azzal is tisztában vagyok, hogy ez is lehetőséget ad a visszaélésre, hiszen ezentúl minden kilőtt állat hímivarú lesz. De ez nagy előrelépés lesz a vadkár megelőzésében. A kárterítések kérdésében más rendszert kellene kidolgozni. Ugyanis, az új rendelkezés szerint, ha a kilövési kvótát a környezetvédelmi minisztérium hagyja jóvá, és egy vadászcsoport mondjuk 80 állat kilövését kéri, de a szaktárca mindössze 40-et hagy jóvá, és az adott területen az állatok kárt okoznak, akkor a minisztérium kell megtérítse a kárt, mert nem adta meg a csoport által kért kvótát. Ha, vadásztársaság nem lövi ki a megadott létszámot, akkor a vadászcsoportot terheli a felelősség. Ezt egy alaposabb kormányrendelettel kellene pontosítani. A képviselőház szakbizottsága a négylépcsős lehetőséget vitte be a törvénybe. A szigorúan védett állatfajok (medve, farkas, hiúz) által okozott kárt az állam kell kifizesse. Azt is el kell viszont ismernünk, hogy a kártérítés nehézkesen megy. A rendszert a környezetvédelmi minisztérium és az erdészeti és vadászati felügyelőség kellene operatívabbá tegye.
– Mondhatni minden esetben a vitát az okozta, hogy nem tudták konkrétan megállapítani, kié a felelősség: a gazdáé vagy a vadásztársaságé.
– A törvényt mindenki az érdeke szerint értelmezte. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a vadon élő állat vándorol, nem ismer vadászterületet, bekerített szántóföldet, sőt, országhatárt sem. Ezért ajánlottuk a már említett négylépcsős megoldást. Az állam felelőssége mellett a vaddisznók hímivarú egyedeinek a megfelelő létszámon tartása a vadásztársaságok felelőssége, azonban a törvény azt is kötelezi, hogy a gazdák is tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy területeiket megvédjék. Ahol sikerült együttműködni a vadásztársaságokkal, ott akár egy hosszabb távú felügyeleti programmal, vagy elektromos kerítések felállításával sikerült csökkenteni a vadkárokat. Ezeket azonban teljesen felszámolni nem lehet, sem nálunk, sem Európa bármely más országában. Igazából ott lesznek gondok, ahol a földtulajdonosok és a vadásztársaságok közötti vita miatt az utóbbiak feladják a területet, elszaporodnak a vadállatok és még nagyobb kárt okoznak...
– Az utóbbi időben gondot okozott a vidéki településeken a termelői engedélyek kibocsátása; úgy tűnik, hogy nem a gyakorlatnak megfelelő jogszabályt hozott a szaktárca.
– A termelői igazolványokat továbbra is a polgármesteri hivatalok adják ki, ahol eddig jól működött a rendszer, ott nincs gond. Az okozta a fennakadást, hogy a gazdák nem vették komolyan, hogy május elsejétől csak termelői igazolvánnyal lehet a piacokon árulni. És ez nemcsak a zöldségtermesztőkre, hanem a tejtermelőkre is vonatkozik. Az újdonság, hogy három példányban kell az értékesítési füzetbeli lapot kitölteni, amiben fel kell tüntetni az eladott termékeket stb. Ennek a célja az, hogy ellenőrzés alatt tartsák a piacot és kizárják a viszonteladókat, akik sok esetben tisztességtelen módszerekkel kényszerítik a termelőket, hogy alacsony áron adják át a termékeiket, amelyeket aztán háromszor annyiért kínálnak a vásárlónak. A jelenség nem csak nálunk létezik, hiszen piaci maffia mindenhol működik, a holland virágkereskedelemtől a belga halpiacokig. Viszont az, hogy a termelőket ilyen bürokratikus lépésekre kényszerítik, nem fogja kiiktatni a piaci viszonteladókat. Szerintem a gyakorlat majd igazolja, hogy ez az intézkedés nem működik, és akkor újabb törvénymódosító javaslatot kell majd kezdemé-nyezünk. Egyelőre májustól érvényes a jogszabály, várjuk meg, mi lesz a vége...
Vajda György
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2015. május 8.
Előkerült az autonómiastatútum
Bő nyolc hónapos szünet után tegnap ismét összeült az RMDSZ és az MPP közös autonómiabizottsága, feladatuk összegezni a szeptemberben nyilvánosságra hozott statútum módosító javaslatait, kidolgozni a végleges változatot – jelentette be tegnap Bíró Zsolt, az MPP elnöke. Hangsúlyozta, ragaszkodnak hozzá, hogy a tervezet elnyerje végső formáját szeptemberig. Fontos, hogy megtalálják a módját, és az új ülésszak kezdetén a parlament elé terjesszék, nem akarják, hogy Székelyföld autonómiája 2016-ban ismét kampánytémává silányuljon.
Végre sikerült kimozdítani a holtpontról az autonómiabizottság munkáját – jelentette be Bíró Zsolt, aki azt is elmondta, eddig az RMDSZ halogatta különböző indokokkal a testület összehívását, nem tartották időszerűnek a témát. Emlékeztetett, az MPP–RMDSZ együttműködés egyik alapfeltétele volt Székelyföld autonómiaügyének felvállalása, úgy értékelték, 25 éves időhúzás után végre érdemben is lépniük kell. Éppen ezért a tegnapi ülésen ragaszkodtak ütemterv kidolgozásához, és elmondták, ha szeptemberig nem készül el végleges változat, és az nem kerül a parlament asztalára, felfüggesztik tevékenységüket ebben a bizottságban. Elviekben a bizottság RMDSZ-es tagjai – Székely István, Antal Árpád és Márton Árpád – egyetértettek az MPP javaslatával, és Bíró Zsolt bízik benne, a politikai akarat nem fogja ezt felülírni az RMDSZ-ben sem.
A tegnapi ülésen a polgáriak ismertették azt a két módosító javaslatot is, melyekről nem hajlandóak lemondani: be kell kerülnie a népszavazás kiírásának, mert ez sok félreértést eloszlat egyebek mellett Székelyföld határai kapcsán is, és felül kell vizsgálni a prefektus jogkörét szabályozó cikkelyt, mert kiderült, a dél-tiroli statútumból átemelt rész olyan jogkörökkel ruházná fel a kormánybiztost (pl. katonaság bevetése), melyek sokak számára elfogadhatatlanok.
A szeptember végén közvitára bocsátott autonómiastatútumhoz több tucatnyi módosító javaslat érkezett, ezeket vették számba, csoportosították a tegnap. Vannak köztük bizarrabbak is, melyek saját bankrendszer kiépítését, saját pénz bevezetését írnák elő, illetve olyan is, amely saját zászló alatt versenyeztetné a székelyföldi sportolókat a nemzetközi versenyeken, olimpiákon. Akadnak azonban oktatással, nyelvhasználattal kapcsolatos konkrétumok is, ezeket megfontolják, és amit alkalmasnak találnak, beillesztik a szövegbe. Javaslatok érkeztek politológusoktól, egyetemi tanároktól, de ismeretlenektől, sőt, név nélkül is – mondta el Bíró Zsolt. A következő időszak feladata lesz alaposan áttanulmányozni ezeket és megszövegezni a tervezetbe iktatható elképzeléseket.
Bíró Zsolt tegnap délelőtt tárgyalt Tamás Sándor megyei RMDSZ-elnökkel is az őszre tervezett nagyméretű autonómia-megmozdulásról. Részleteket továbbra sem árult el, ha végleges lesz a forgatókönyv, akkor közlik, milyen formában, hogyan képzelik el a közösségi akarat nyomatékosnak szánt kifejezését. Kérdésre válaszolva elmondta, Izsák Balázs SZNT-elnök sem az MPP-t, sem az RMDSZ-t nem kereste meg a szintén őszre tervezett lármafa-állítási elképzelésével, de üdvözölnek minden olyan ötletet, amely közelebb vihet Székelyföld autonómiájának megvalósításához.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 8.
Dobre: Az új választási törvény az RMDSZ-nek kedvez Maros megyében
A verseny, a versengés értéket, hitelességet és legitimitást biztosít, a minap megszavazott választási törvény azonban a középszerűséget, a politikai csiki-csukizást promoválja. A Szociáldemokrata Párt (PSD) azért szavazta meg a helyi választási törvényt ebben a formában, hogy a polgármestereket egy fordulóban, a megyei tanácselnököt pedig a tanácsosok válasszák meg maguk között, mert félnek a választóktól, nem merik vállalni az igazi megmérettetést – hangzott el egyebek mellett azon a sajtótájékoztatón, amelyet Ciprian Dobre és Dorin Florea, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei társelnökei tartottak a PNL székházában.
Ciprian Dobre szerint a PNL szerette volna, ha marad a régi szisztéma, vagyis a kétfordulós direkt választás mind a polgármesterek, mind a megyei tanácselnökök esetében, amely nagyobb legitimitást biztosított volna számukra. A PSD azonban, amelynek jelenleg 2000 polgármestere van, arra számít, hogy ezek segítségével megtarthatja fölényét a helyi önkormányzatokban. – A parlamenti választások megnyerése után a PNL-nek kötelessége lesz egy új választási törvénykönyvet kidolgozni, amely magába foglalja az összes olyan választási törvényt, amely az alkotmány 81. cikkelyét tekinti kiindulópontnak, és amely nem ad majd alkalmat politikai kiegyezésekre.
A minap elfogadott választási törvényt ennek ellenére nem támadják meg az Alkotmánybíróságon, mert szorít az idő, és ha nem jelenik meg idejében a Hivatalos Közlönyben, nem lesz alkalmazható a 2016-os helyhatósági választásokon.
Az új választási törvény Maros megye esetében leginkább az RMDSZ-nek és a PSD-nek kedvez, az RMDSZ lesz a legnagyobb esélyes a megyei tanácselnöki tisztség elnyerésére, mert mindig neki volt a legtöbb tanácsosa – jelentette ki Dobre. Florea szerint nem is lenne baj, a probléma az, hogy például az RMDSZ helyi tanácsosai nem a városért akarnak tenni, hanem akadályozzák az önkormányzat munkáját.
Dorin Florea felhívta a politikusok figyelmét, hogy tavaly november 16-a mérföldkő volt Románia történetében. A politikusok nem értik a jobboldal jelentőségét, és tovább folytatják az eddigi "cseles" politizálást. A PSD-nek manipulálható, műveletlen, lefizethető választópolgárokra van szüksége, és ezzel a törvénnyel is félre akarja vezetni a népet.
Újságírói kérdésre Dorin Florea azt válaszolta, hogy még nem döntötte el, indul-e újabb mandátumért. Dobre viszont sajnálja, hogy az új törvény értelmében nem indulhat, mert nagyon sok megkezdett projekt, beruházás van a megyében, amelyeket szeretett volna kivitelezni.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 8.
Várad Erdélynek volt a kapuja
Nagyvárad- Csütörtökön a XXIV. Festum Varadinum keretében a Tanoda Egyesület és a megyei RMDSZ alapította Szacsvay Akadémia egész napos történelmi konferenciát szervezett a városháza dísztermében.
„Várad, Erdély kapuja…” Nagyvárad történelmi szerepe a fejedelemség korában volt a címe annak a rangos történelmi konferenciának, melyet az RMDSZ és a Tanoda Egyesület szervezett közösen a városházán. A rendezvény tulajdonképpen egy tavaly indított sorozat részét képezte, melynek célja, hogy az érdeklődőkkel jobban megismertesse Biharország történelmét, az elhangzott tanulmányokról pedig minden évben egy-egy kiadvány jelenik meg az Europrint jóvoltából, melyhez ingyen juthatnak hozzá a résztvevők.
Az egybegyűlteket köszöntő Huszár István váradi alpolgármester örömének adott hangot, hogy egy ilyen rangos magyar szimpóziumnak lehet helyszíne a Polgármesteri Hivatal díszterme. Komolay Szabolcs debreceni alpolgármester felidézte, hogy a történelem folyamán szomszéd vármegyeközpontként a két város kapcsolatát úgymond egészségesen rivalizálás jellemezte. Úgy fogalmazott: a közös hagyomány összetart bennünket, és fontos ismernünk a gyökereinket, mert aki nincs tisztában a múltjával, az azt se tudhatja, hogy a jelenből hova tart.
Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a konferenciasorozat szakmai komolyságát emelte ki. Bejelentette: készülnek a tanulmánykötetek román nyelvű fordításai, jövőre pedig egy olyan 700 oldalas könyvet szeretnének megjelentetni Várad krónikájáról, melyen nyolc éve dolgozik Kormányos László történelemtanár.
Kiemelkedő szerep
Az idei találkozó másik főszervezője, Oborni Teréz, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa- aki szintén tartott prezentációt Szapolyai János és a váradi béke címmel-, hangsúlyozta: Nagyvárad az évszázadok során örökre beírta nevét a magyarság történetébe, tehát már a középkorban kiemelkedett a térség települései közül, és mint egyházkormányzati, kulturális központ is jelentős szerepet töltött be. A Mohácsot követő zavaros esztendőkben, majd az Erdélyi Fejedelemség korában mindenekelőtt az a nagy horderejű békekötés juthat eszünkbe róla, melynek aláírására 1538. március 24-én itt került sor. A város egyúttal az 1570-re kialakult Erdélyi Fejedelemséghez tartozó magyarországi vármegyék, a Partiumnak nevezett részek fővárosa, az óriási kiterjedésű Bihar vármegye központja, és a térség legnagyobb végvára, az Erdély felé vezető utak védőbástyája és állomása volt évszázadokon át. Ahogy a korabeli többször nevezték: Erdély kapuja…
Az előadók
Gálfi Emőke, a kolozsvári Erdélyi Múzeum-Egyesület tudományos kutatója Izabella királyné várospolitikája: Gyulafehérvár és Várad, Bogdándi Zsolt, szintén az EME tudományos kutatója A váradi hiteleshelyek a 16. század második felében, Mátyás-Rausch Petra, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa A belényesi rézbányászat helye az Erdélyi Fejedelemség ércbányászatában 1571 és 1613 között, Jeney-Tóth Annamária, a Debreceni Egyetem docense Ifjabb Rákóczy György váradi udvartartásának kezdetei (1638-1640-1642), Sudár Balázs, az MTA BTK tudományos főmunkatársa pedig A váradi török tartomány első évei (1660-1665) címmel tartott előadást.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2015. május 8.
Újabb nem az autonómiára
Az etnikai alapú autonómia összeférhetetlen a román alkotmánnyal, támogatása pedig nem része az európai normáknak, ezért elfogadhatatlan – jelentette ki Bogdan Aurescu román külügyminiszter csütörtökön Budapesten azt követően, hogy magyar kollégájával, Szijjártó Péterrel tárgyalt.
A magyar külügyminiszter ugyanakkor leszögezte: a magyar kormány feladata az, hogy támogassa a határon túli magyar közösségeket az általuk kitűzött célok elérésében.
Szijjártó kijelentette: ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket. Kiemelte: Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.
Kifejtette: nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Úgy vélte, Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől, és minél sikeresebbek a szomszédjai, Magyarország is annál sikeresebb lehet.
Emlékeztetett: 2011 óta nem ülésezett a magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését. „Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is” – idézte az MTI Szijjártót.
Kiderült, nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között, igyekeznek javítani azon a helyzeten, hogy jelenleg csak 45 kilométerenként van határátkelő Magyarország és Románia között, továbbá hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is. Szijjártó Péter kitért a két ország gazdasági kapcsolatainak jelentőségére is, kiemelve, Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca.
Aurescu a magyarországi románok kulturális identitásáért aggódik
Egy nappal budapesti látogatása előtt Bogdan Aurescu egy, az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok – szerinte veszélyeztetett – kulturális identitásáért.
Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket.
„Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell” – mondta.
A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét. A román miniszter elmondta, annak, ami a jegyzőkönyvbe bekerül, a két ország és a kisebbségi közösségek érdekeit kell tükröznie, le kell mondani az egyoldalú megközelítésről, a konszenzust kell keresni.
A romániai restitúciós folyamatot illetően Aurescu elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett. „Sok ügy még folyamatban van, és amint tisztázódnak, megszületnek a megfelelő határozatok” – közölte. Szijjártó Péter azt mondta, jó lenne, ha felgyorsulna a visszaszolgáltatási folyamat.
A sajtótájékoztató előtt a két miniszter megállapodást írt alá a magyar–román határon átnyúló optikai hálózati infrastruktúra összekapcsolásáról. Szijjártó később az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt azt mondta: párbeszéd szükséges, a vitákban a megoldás a cél, a magyar kormány pedig semmilyen megoldásba nem megy bele, amely a magyar közösség érdekeivel ellentétes.
Aurescu Tóbiás Józseffel, az ellenzéki MSZP elnökével is találkozott. A megbeszélés után kijelentette: Románia stratégiai partnerének tekinti Magyarországot, hiszen mindkét országnak közös érdekei, céljai vannak az Európai Unión és a NATO-n belül.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 8.
Németh Zsolt örül, hogy Aurescu a párbeszéd híve
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke elismerését fejezte ki Bogdan Aurescu román külügyminiszternek azért, mert felvállalja a magyar–román párbeszédet. A politikus kiemelte azt is, hogy megállapodás született a két ország közötti gázösszeköttetés kétirányúsításáról.
A külügyi bizottság elnöke csütörtökön találkozott a budapesti látogatáson lévő Bogdan Aurescuval. Megbeszélésük után az MTI-nek azt mondta: aggasztó volt, hogy az elmúlt években – különösen mióta baloldali kormánya van Romániának – kifejezetten akadozott a két ország közötti magas szintű párbeszéd.
Ez a látogatás azt jelzi, a román külügyminiszter nyitott arra, hogy folytatódjon ez a párbeszéd a jövőben – mondta, hozzátéve: úgy gondolja, hogy ehhez a köztársasági elnök személyében bekövetkezett változás is jó alapot teremt.
Kitért arra is, hogy a nyitott kérdéseket tárgyalásos úton rendezni lehet, a kisebbségi kérdések ügyében tovább kell folytatni az egyeztetéseket, és ennek a kisebbségi vegyes bizottság megfelelő keretet ad.
Németh Zsolt úgy fogalmazott: látható a csütörtöki tárgyalásból is, hogy Magyarország és Románia „együttműködésre van ítélve” az élet számos részén, de különösen az energiabiztonság kérdésében. Azon a területen Magyarország jóformán „ugyanabban a csónakban hajózik”, mint Románia, és „végtelenek” az együttműködés lehetőségei. Ezért a látogatás legjelentősebb eredményének nevezte, hogy sikerült megállapodnia a két külügyminiszternek a román–magyar gázösszeköttetés kétirányúsításában és az ehhez vezető menetrendben.
Elmondta azt is, hogy meghívta a tusványosi nyári szabadegyetemre Bogdan Aurescut, és bízik benne, hogy a külügyminiszterek „emelni fogják az esemény rangját”.
Ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is csütörtökön Budapesten.
Szijjártó Péter szintén tárgyalt Bogdan Aurescuval, majd a megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.
Bogdan Aurescu hangsúlyozta: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd és a konszenzus, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2015. május 8.
„A magam mentségére”
A Székely Hírmondó napilap 2000. számának megjelenése alkalmából – ahogy ez másutt is bevett és indokolt szokás – a lap joggal kérdezi meg Tisztelt Olvasóit arról, hogy miként értékelik az eddig végzett munkát, s milyen jogos elvárásaik vannak a továbbiakban a szerkesztői–újságírói munkával, ténykedéssel kapcsolatban. Általában tanulságosak és épületesek e körkérdésre adott válaszok, s egyúttal azt is jelzik, hogy kinek a pap, kinek a papné, az ízlések és elvárások sokban eltérnek egymástól. Különbözőek, s igen jól van ez így, hiszen maga az élet oly sokszínű, hogy lap legyen a talpán, mely követni tudja…
Szóval, 2000. lapszám, az mégis kettőezer lapszám, s közben még Hírmondó-könyvtár is, rendszeresen megjelenő kalendáriumok, konyhaművészeti önálló kiadványok stb. stb. S mindezt egy maréknyi lelkes gárda állítja elő, inkább ügyszeretetből, mint számottevő anyagi előnyökért. Mert azok szerények, hiszen minden önerőből teremtetett, s a kis példányszámban megjelenő városi, kézdivásárhelyi hetilapból is így lett megyei, sőt sok tekintetben országos érdekeltségű napilap, piacvezető az erdélyi magyar sajtófelhozatalban, a legmagasabb példányszámban megjelenő. A 2000 lapszám közel húsz esztendő, s én bevallom, büszke és boldog vagyok, hogy a napilappá való átállás első napjától vállaltam a lap szolgálatát, ügyeink kibeszélését, az események napi felleltározását.
A mostani olvasói vélekedések tárházában van egy disszonáns hang, melyet szöveghűen így idéznék: van két-három ember a lapnál, aki „eszement” jegyzeteket ír, a lap többi része olvasható. Nos, a két-három „eszementből” az egyik, vélhetően az első én magam lennék, s ezt azért állíthatom, mert a vélekedő egyetemi tanár, Bíró Béla, több lap főmunkatársa és szorgalmatos jegyzet, sőt tanulmány írója a hátam mögött ezt másoknak élőszóban is állította. S nem csak „eszementséggel” vádol, hanem románellenességgel és antiszemitizmussal is. Zavaros gondolkodással jut el odáig, hogy saját néped jogos önvédelmének fölemlegetése mások engesztelhetetlen ellenségévé tesz. Nos, ez a hazug, vad neoliberális szemlélet a globalizáció mindenek feletti fölényének bizonyítgatása, ehhez semmi közöm, soha nem fogadom el. Én általában elolvasom Bíró Béla írásait, de soha nem minősítem. Tegyék meg mások, ha akarják.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely
2015. május 8.
Egyre növekedik a színvonal
IX. Gyerekszínjátszók Országos Találkozója
Viszontlátásra jövőre! – így köszöntek el egymástól a IX. Gyermekszínjátszók Országos Találkozóján részt vevő diákok és pedagógusok. A kétnapos, versenyjellegű rendezvényen Hargita, Brassó, Kolozs, Maros és Kovászna megyei diákszínjátszók szerepeltek, összesen 280 gyerek.
A seregszemlének a Váradi József Általános Iskola díszterme adott otthont április végén. Szerdán az elemi osztályosok mutatkoztak be (erről már beszámoltunk), csütörtökön a magyarfenesi, szászrégeni, kőrispataki, oroszhegyi, kézdivásárhelyi és illyefalvi gimnazisták léptek színpadra összesen hat előadással. A produkciók nagy része a kamaszokat foglalkoztató témákra épült.
Ebben a korcsoportban a szakmai zsűri idén az első díjat nem osztotta ki. Második helyen a szászrégeniek Bolondos királyság, királyi bolondság című mesejátéka, míg harmadikon a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjai végeztek A nő című produkcióval, valamint az oroszhegyiek az Este van már... hagyományőrző előadással. Dicséretben részesült a magyarfenesi Héjuska csoport Slawomir Mrozek drámája alapján készült Szerenád című előadása, a kőrispatakiak Kis hercege, valamint az illyefalvi Fábián Ernő Könyvtár csoportjának Padok című produkciója. A szászrégeni Csillagösvény mozgásszínpad (Ördögbál) és a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad (Tamási Áron Szép Domokos Anna darabjával) versenyen kívül léptek fel (középiskolások is szerepeltek a darabban), de a zsűri mindkét produkciót különdíjjal jutalmazta.
Nagy-Kopeczky Kálmán, a zsűri elnöke elismerően nyugtázta, hogy évről évre nő az előadások színvonala, a pedagógusok új technikai megoldásokat alkalmaznak.
– Annak örülök leginkább, hogy évről évre viszontlátom az előadásokban a fejlődés mind a témák kidolgozásában, színházivá tételében, mind a mozgásban, alakításban, csapatmunkában. A kis- és nagydiákok olyan természetesen mozognak a színpadon, bújnak más bőrébe, hogy azt csak csodálni lehet. Minden alkalommal sokat tanulok ezektől a gyerekektől. A színjátszó-találkozó varázsa a gyermeki tisztaságban rejlik – mondta.
Péter Kinga tanítónő-főszervező úgy véli, a rendezvény legfontosabb hozadéka, hogy barátságok köttetnek, kapcsolatok alakulnak ki gyerekek és pedagógusok között egyaránt. Ugyancsak fontos, hogy az előadásokat követő szakmai kiértékelőn a tanítók, tanárok nagyon sok hasznos tanácsot kapnak a szakembertől, a zsűri elnökétől.
Annak ellenére, hogy a rangos találkozó szerepel a tanügyminisztérium versenynaptárában, a szervezési költségekre egy banit sem utalt ki a szaktárca, arra hivatkozva, hogy egy országos rendezvénynek legalább tíz megyéből kell résztvevői legyenek. A verseny sajátos jellegéből adódóan ezt a feltételt nem tudják teljesíteni, de lelkes támogatóknak köszönhetően minden évben sikerül tető alá hozni a találkozót.
Némethi Katalin
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2015. május 8.
Van-e erdélyi magyar irodalom?
Van is, meg nincs is. De inkább van. Többek között erről esett szó a Bodor Ádám íróval megejtett közönségtalálkozón Nagyváradon. A szerző végre egyszerűen helyretette ezt a kérdést is – amely amúgy csak látszólag nehéz.
Bodor Ádám prózaíró, Kossuth-, József Attila-, Déry Tibor- és Krúdy Gyula-díjas erdélyi magyar író volt a KéPKEret sorozat következő, májusi estjének vendége. A PKE Magyar Nyelv és Irodalomtudományi tanszékének szervezésében zajló irodalmi, művészeti beszélgetéssorozat idényzáró alkalmának keretében az estek házigazdája, Boka László irodalomtörténész Bodor sikerkönyvei, kultikus regényei és elbeszélései kapcsán kérdezte a szerzőt, akinek műveit eddig mintegy 30 nyelvre fordították le. Az est a kortárs magyar irodalmi folyamatokat, a szépirodalom mai helyzetét és vitapozícióit, díjak körüli polémiákat is taglalta.
Egyszerű
Így például szóba került az is, van-e olyan, hogy erdélyi magyar irodalom. (Érdekes, hogy ez a kérdés újra és újra előjön néha – holott a legegyszerűbb logikával is látható talán, hogy ez nem is valós kérdés, álprobléma. Hiszen egyszerűen értelmezés dolga csupán, és mindkét jelentése egyszerre érvényes, harmadik pedig nem: ha ugyanis földrajzilag értjük, van, ha pedig úgy, hogy stílusát, lelkiségét, attidűdjeit tekintve létezik-e, akkor szintén inkább igen, mint nem, amennyiben pedig úgy, hogy teljesen különálló entitás-e, természtesen nem.) Nos, ennek a kérdésnek a megválaszolása Bodor Ádám számára sem volt nehéz. Mint rávilágított, sokan abból indulnak ki, hogy a nemzet egységes, ezért nincs külön erdélyi magyar irodalom. Csakhogy – jelezte – ezeken a tájakon más a nemzettudat, az identitásnak különféle árnyalatai léteznek, és nálunk is van ilyen. Tehát létezik specifikus erdélyi magyar irodalom, de nem külön a magyartól. Hozzátette: „elismerésekkor pedig épp az illetékes hatalom szokott különbséget tenni, külön erdélyi magyar szerzőknek tartva fenn egy kategóriát”. Más téma kapcsán, de ide is illően elmondta: a kor mindenképp átszivárog az irodalmi szövegekbe is. Ennek ellenére idegesíti, amikor politikai jellegű deklarációkkal találkozik ilyenekben. Amúgy ő maga is idevalósi: innen indult, és 33 éve él Magyarországon. Ennek ellenére még vannak olyan pályatársai, akik úgy tudják, hogy most is itt él. Erdélyi magyar szerzőként, földrajzilag is, ugye… Sok-sok más téma között szóba került aztán még a fordítások helyzete is. Bodor Ádám azt emelte ki, hogy magyarból verset fordítani nagyon nehéz, de prózát sem könnyű. Pedig az ő műveit egy elismert román fordító, Tabacu Marius ülteti át, ezzel együtt sok a nehézség. Maga Bodor is próbálkozott más műveket románul tolmácsolni. Mint elmesélte, egy időben nagyon nehéz anyagi körülmények között élt, és azzal próbáltak rajta segíteni, hogy fordításokat adtak neki. Megbirkózott ugyan velük, mégis egy darabig csinálta csak, mivel rájött, hogy – mint fogalmazott – egyszerűen képtelen rá, azaz magyar művek igazi román tolmácsolására.
Ki ő?
Bodor Ádám 1936. február 22-én, Kolozsvárott született református, felső-középosztálybeli családban. Erdély vallási és kulturális sokszínűsége, a magyar, a szász és a román kultúra szétválaszthatatlan keveredése, s egyszersmind a közeg kelet-európai letargikussága, szegénysége, kiszolgáltatottsága jelentett meghatározó élményt a későbbi író számára, műveiben részint ezt a kettősséget igyekszik megragadni. Kolozsvárott a kommunista hatalomátvétel után más jómódú családokhoz hasonlóan Bodorékra is a nélkülözés évtizedei vártak. 1952-ben magát Bodor Ádámot, a Református Kollégium diákját is letartóztatták államellenes szervezkedésért, közbenjárásra szabadult két év után. Egy évig gyári munkásként dolgozott, majd inkább óvatosságból és kényszerűségből, mintsem mély vallásosságtól indíttatva világi szak helyett a református teológiára iratkozott be – jelzi életrajzában a Digitális Irodalmi Akadémia. 1960-ban végzett, és a kolozsvári egyházkerületi levéltárban alkalmazták, jóformán éhbérért. 1964 és 1968 között egy másoló-fordító irodában dolgozott szülővárosában. Karcolatokat és novellákat 1965-től kezdett publikálni az Utunkban, 1969-ben megjelent első novelláskötete is A tanú címmel, ettől kezdve az első Forrás-nemzedék tagjaként tartják számon. Mivel a hetvenes évek végétől Erdélyben lehetőségei íróként egyre inkább beszűkülni látszottak, és életfeltételei nehezedtek, 1982-ben áttelepült Magyarországra. 1984-től a Magvető szerkesztője lett, és immár Magyarországon írta és jelentette meg egyre népszerűbb műveit.
Szeghalmi Örs


erdon.ro
2015. május 8.
Magyari: a jelenlegi törvény alkalmazására van szükség
Az RMDSZ álláspontja az, hogy a meglévő tanügyi törvényt kell alkalmazni, esetleges minimális javításokkal, és nem újabb törvényt alkotni, ami újabb felesleges kísérletezgetést jelentene – nyilatkozta pénteken az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese.
Magyari Tivadar arra reagált, hogy csütörtökön az oktatási miniszter új jogszabály kidolgozását jelentette be. A főtitkár-helyettes emlékeztetett: az RMDSZ szakértői és politikusai már a tavaly nyártól készenlétben állnak, hogy ha a kormánytöbbség a tanügyi törvény módosítását erőlteti, minden ponton megoldásaink legyenek arra, hogy a magyar közösség érdekeinek megfelelő változat szülessen.
Magyari hangsúlyozta, a 2011-ben elfogadott törvényben az RMDSZ a magyar kisebbség számára egy sor előnyös rendelkezést, számos jó megoldást ért el, és ezzel egy nehéz korszakok zárt le. Viszont ezt a jogszabályt a kormány mindeddig nem tudta, nem is akarta maradéktalanul alkalmazni, nem volt képes a rendszert megújítani, nem volt képes a szükséges gazdasági-pénzügyi feltételeket megteremteni, helyette elbürokratizálta a rendszert, és ennek elszenvedője lett a magyar oktatás is.
„A tanügyi törvény módosítása már megkezdődött azáltal, hogy a kormány toldotta-foldotta, különböző rendeletekkel máris megváltoztatta a törvényt. Ilyen körülmények között a kisebbségi oktatásra kedvező részek is veszélybe kerültek, ám ezeket sikerült megvédeni: amit kivettek belőle estig, azt visszatetettük velük reggelre”– magyarázta az oktatásért felelős főtitkárhelyettes. Hozzátette: az RMDSZ szakértői már két évvel ezelőtt felismerték, hogy a kormánynak ez a hozzáállása előbb-utóbb oda vezet, hogy az eredeti törvényre egy idő után már rá sem lehet ismerni, és a sok toldás-foldás megnehezíti a tanügyben dolgozó munkáját.
Az RMDSZ-nek fel kell készülni
Magyari elmondta, az RMDSZ-nek fel kellett készülnie arra, hogy ha újabb törvénymódosítás lenne, három fő vonalon azonnal legyen megoldásuk. Az első: a korábbi törvényben megszerzett jogok megtartása, helyenként bővítése, pontosabb szövegben való rögzítése, amelyből már nem engednek.
„A másik: a törvény nem kisebbségi vonatkozású részeinek alakulására úgy hatni, hogy orvosolni tudjuk az olyan – például a finanszírozással kapcsolatos – problémákat, amelyek a kisebbségi oktatást kétszeresen sújtják; és a harmadik: a törvényben különösen odafigyelni arra, hogy a pedagógusok egyéni, szakmai szabadságát, kreativitását helyezzük előtérbe a mostani agyonszervezett, központilag diktált rendszer helyett” – vázolta a lehetőségeket Magyari Tivadar.
maszol.ro
2015. május 8.
Románia „elrománosodásáról” írt könyvet Lucian Boia történész
Hogyan románosodott el Románia címmel mutatták be csütörtökön este Bukarestben Lucian Boia népszerű román történész legújabb könyvét, amely azt vizsgálja, hogy Trianon óta miként nőtt meg a román etnikumú lakosság számaránya az országban, miközben csökkent a kisebbségeké. A Humanitas kiadó gondozásában megjelent kötetet a kiadó egyik könyvesboltjában mutatták be mintegy kétszáz érdeklődő jelenlétében. Boiának az elmúlt években ez a harmadik olyan kötete, amely Romániáról szól. Az elsőben a román uralkodókról írt, a második magyar nyelven a kolozsvári Koinónia Kiadó gondozásában is megjelent Miért más Románia? címet viseli. Ennek a könyvnek a román kiadása nagy sikernek örvendett. Ezzel kapcsolatban Boia elmondta, hogy nem kereskedelmi megfontolásból választja témáit, ezek foglalkoztatják, és "kiírja" magából.
Az előző két, esszéisztikusabb kötethez képest a mostani nehezebben állt össze - mondta, többet kellett dolgoznia rajta, mivel számos adattal támasztotta alá állításait. Boia a nemzet fogalmáról elmondta, hogy Romániában a politikai nemzettel ellentétben ma is elsősorban etnikai nemzetben gondolkodnak az emberek, és a vallás is fontos szerepet játszik a nemzet meghatározásában.
Kifejtette: a nemzetállamok soha nem azért léteztek, hogy védjék a kisebbségeket, mert elsősorban az a szerepük, hogy erősítsék a többségi nemzetet, és növeljék az állam homogenitását. "A nemzetállam adottságai révén elnyeli a kisebbségeket, és asszimilálja őket" - állapította meg. Hozzátette, Kelet-Közép-Európában színes volt a lakosság etnikai összetétele, a nemzetiségek meglehetősen összekeveredve éltek, így az első világháború után lehetetlen volt úgy meghúzni a határokat, hogy mindenkinek megfeleljenek.
Sikeres homogenizációs törekvés
Megállapította, hogy az elmúlt csaknem egy évszázad alatt Románia vesztett nemzetiségi sokszínűségéből, hiszen az 1930-as romániai népszámlálás szerint a lakosság 72 százaléka volt román, míg 2011-ben már csaknem 90 százaléka. Boia megállapította, hogy a román nemzetállam homogenizációs törekvése sikerrel járt. Hangsúlyozta, ennek ugyanakkor megvoltak az előnyei is, hiszen ma Románia sokkal összeforrottabb és szilárdabb, a különböző történelmi régiókban élő románok közötti különbségek is jelentős mértékben csökkentek.
Rámutatott: a román nemzetállam homogenizációs törekvése egyáltalán nem egyedülálló, hiszen számos európai országban csökkent a nemzeti kisebbségek aránya az elmúlt mintegy száz évben. Úgy vélte, Románia ugyanakkor védte is a kisebbségeit, hiszen például Lengyelország és Csehország ma sokkal homogénebb a lakosság nemzetiségi összetételét tekintve mint Románia, holott a két országban a nemzeti kisebbségek aránya magasabb volt az első világháború után, mint Romániában.
Ugyanakkor elismerte, hogy a németek és a zsidók drasztikus létszámcsökkenése nagy veszteség Románia számára, és ma sokkal jobb lenne, ha létezne ez az egykor 750-750 ezer főt számláló két közösség.
A román történelemírás tabuit feszegető, és emiatt gyakran a román nacionalisták célkeresztjébe kerülő történész megállapította, hogy ez utóbbiak most örülhetnek, hiszen a kötetben leírta, hogy Románia felbomlásának a veszélye az ország határain belül már nem létezik, és a magyarok végérvényesen elvesztették Erdélyt azáltal, hogy számarányuk ebben a történelmi régióban 20 százalék alá csökkent.
maszol/MTI
2015. május 8.
A KMDSZ nem csatlakozik az egyetemfoglaláshoz
A Kolozsvári Magyar Diákszövetség nem határolódik el a Romániai Diákszervezetek Országos Szövetségének (ANOSR) kampányától és az országos megmozdulástól, fontosnak tartja, hogy a diákságot tájékoztassák az ügyről, viszont szervezetileg nem csatlakozik az egyetemfoglalásba - reagált a KMDSZ azt követően, hogy az ANOSR csütörtökön elfoglalta a BBTE pszichológia karának egyik amfiteátrumát.
"Nagyobb problémának tartjuk a felsőoktatásra fordított összköltségvetést, amely Romániában az előírt 6 százalék helyett kevesebb mint 3 százalék. Fontosnak tarjuk, hogy a hallgatókat informálják azokról az egyetemeken zajló eseményekről, amelyek őket érintik. Az egyetemi döntéshozatalban való részvétel fokozottan fontos, a diákképviselőkkel és diákszenátorokkal való közös munkával erősítjük évről évre a diákszervezet bekapcsolódását ebbe a rendszerbe. Egyetértünk a megfogalmazott követelésekkel, következő lépésként pedig egyeztetünk az egyetemi szervekkel és román diákszervezetekkel" - olvasható a KMDSZ közleményében.
Az ANOSR hetek óta tiltakozik amiatt, hogy nem tartják be maradéktalanul az oktatási törvénybe előírtakat. Kérik egyebek mellett bruttó hazai össztermék (GDP) 6 százalékát az oktatásügynek; 25 százalékos szavazatarányt a rektorok és a dékánok megválasztásakor; beleszólást a tanszéki tanácsok munkájába, mivel ott döntenek a tantervekről; diákközpontú oktatást; olyan tananyagot, amely lépést tart a piaci követelményekkel; a diákok jogállásának tiszteletben tartását. Követelik, hogy emeljék meg főként a szociális ösztöndíjak összegét, új és korszerű bentlakásokat, menzákat szeretnének. Az ANOSR, hogy követeléseiknek érvényt szerezzen, áprilisban például japánsztrájkba lépett, majd tüntetést szervezett. Ezt követően a szövetség egyetemfoglalási akcióba kezdett, a csütörtöki kolozsvári egyetemfoglalást egy konstancai, egy temesvári, egy suceavai és egy galaci akció előzte meg. A diákok egyelőre elégedetlenek a szaktárcával folytatott egyeztetésekkel.
Az egyetemfoglalás alatt a diákok az épületben töltötték az éjszakát, Kolozsváron például az előadások alatt a terem hátsó felébe húzódnak/húzódtak - tájékoztat a Mediafax. A hallgatók folyatják az akciót, továbbá utcai tüntetéseket szerveznek.
maszol.ro
2015. május 8.
Szijjártó: Vannak súlyos konfliktusok Romániával
Több kérdésben nem sikerült megállapodni, sőt vannak súlyos konfliktusok is – mondta a romániai magyar kisebbség helyzete kapcsán Szijjártó Péter külügyminiszter, miután Budapesten tárgyalt román kollégájával, Bogdan Aurescuval.
A magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság 2011 óta nem ülésezett, de most megegyeztek abban, hogy mielőbb összehívják a testület ülését – mondta a magyar–román külügyminiszteri találkozó után Szijjártó Péter.
Bogdan Aurescu a találkozó után úgy fogalmazott, hogy 2011 óta semmi nem történt a két országban élő magyar, illetve román kisebbség ügyében.
Bogdan Aurescu megkérte a Külügyminisztériumot, hogy továbbítsa az illetékes magyar hatóságoknak a korrupcióval vádolt volt RMDSZ-képviselő, Markó Attila ellen szerdán kiadott európai elfogatóparancsot. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy büntetőügyről van szó, amelynek nincs semmilyen politikai vagy etnikai felhangja.
Szijjártó közölte, hogy ez hatósági ügy, amelyben a külügyi tárcának nincs hatásköre.
NOL.hu
2015. május 8.
Külhoni Magyar Sajtószolgálat/
SÓGOR CSABA SZERINT A ROMÁNIAI KORRUPCIÓELLENES HARC TÚLKAPÁSAI NEM MARADHATNAK VÁLASZ NÉLKÜL
A romániai korrupcióellenes küzdelem fontossága vitathatatlan, azonban a hatóságok túlkapásai sem maradhatnak válasz nélkül. Gyakran a sajtó a hatóságokat megelőzve ismerteti a vádakat, amelyek később vagy beigazolódnak vagy nem – erről beszélt Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az Európai Bizottság Romániára és Bulgáriára vonatkozó 2014-es jelentése kapcsán, amely május 7-én került az Európai Parlament Állampolgári Jogok Bel- és Igazságügyi Szakbizottság (LIBE) napirendjére. A jelentés, amely az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében a két ország előrehaladását vizsgálja, üdvözli a romániai korrupcióellenes intézmények által elért eredményeket. Mindezek mellett további ajánlásokat fogalmaz meg olyan területeken, mint az igazságszolgáltatás függetlensége, a bírák és a bírósági eljárás tiszteletben tartása, az igazságügyi reform, az igazságszolgáltatás hatékonysága, az ítélkezési gyakorlat következetessége, vagy a feddhetetlenségi szabályok alkalmazása és a korrupció elleni küzdelem. A bizottság képviselője az ülés keretében ugyanakkor hangsúlyozta: az Eurobarométer felmérése szerint Romániában egyértelmű támogatás mutatkozik az európai ellenőrzés folytatása mellett, a korrupció-ellenes fellépést bizalommal fogadja a lakosság.
Sógor Csaba az RMDSZ EP-képviselője hozzászólásában szintén üdvözölte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Románia a korrupcióellenes harc érdekében tesz. Véleménye szerint azonban a romániai korrupcióellenes bűnüldözés során a hatóságok túlkapásai a társadalomban is bizonytalanságot okoznak. „Az előzetes letartóztatások bonyolítása és a médiában való megjelenés kezelése során nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy a bírósági hatékonyság jegyében ne tartsuk be az ártatlanság vélelméhez való általános emberi jogot” – vélekedett az erdélyi képviselő. Az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmust 2007-ben, Románia és Bulgária Európai Unióhoz való csatlakozásakor hozták létre. Megállapodás született, hogy a kulcsfontosságú területeken további erőfeszítésekre van szükség a hiányosságok kezelése érdekében, pl. az igazságügyi reform és a korrupció elleni küzdelem terén. Azóta az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében készült jelentések szemléltették a Románia és Bulgária által elért előrehaladást és arra törekednek, hogy erőfeszítéseik során konkrét ajánlások révén támogassák a román hatóságokat.
kms.mtva.hir
2015. május 8.
NEMZETISÉGI SZÍNHÁZI KOLLOKVIUMOT TARTOTTAK A NEMZETIBEN
A határon túli magyar színjátszás helyzetéről tanácskoztak a Nemzetiségi Színházi Kollokvium résztvevői csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Színházban.
Gergely László, a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, az idén második alkalommal megrendezett fórum szervezője a rendezvényen arról szólt, hogy a nemzetiségi intézményeknek határozottan kell képviselniük érdekeiket a magyar kultúra részeként úgy, hogy közben saját önálló, nemzetiségi kultúrájuk is megmaradjon.
Kiemelte: fontos, hogy olyan utat találjanak, amely lehetővé teszi az intézmények hosszú távú fennmaradását, valamint a saját kultúra továbbadását a jövő nemzedékeinek. Tavaly rendezték meg első alkalommal a kollokviumot, amelyen áttekintették a hazai nemzetiségi színjátszás helyzetét, most pedig a határon túl működő színházak működéséről és arról beszélgettek, hogyan tudják kéepviselni a kisebbségi színházi érdekeket.
Gergely László hozzáfűzte: mindig is kérdés volt, hogy a nemzetiség határon belüli léte és a határon túli magyarság között kell-e, lehet-e egyenlőségjelet húzni, mennyire lehet összehasonlítani, anyaországi helyzetekre rávilágítani. Az elnök azt hangsúlyozta, hogy jövőképre van szükség és a lehetőségek megteremtésére. Mint mondta, lehetővé vált, hogy elfogadják létüket a nmzeti kultúra részeként, a kormányzat is értékeli és megadja a lehetőségét annak, hogy a nemzetiségi színházak olyan szinten vegyenek részt saját sorsuk irányításában, amennyire akarnak és képesek.
Czajlik József, a Kassai Thália Színház igazgató-főrendezője elmondta: utazószínházként működnek, a produkciók 60-70 százaléka megyén kívül zajlik, emellett Magyarországon tavaly 131 előadásuk volt. A társulat létszáma 50 fő, a fenntartó megyétől éves szinten 440 ezer eurót (mintegy 130 millió forintot) kapnak, miközben a bérköltségük 470 ezer euróra rúg, az energiaköltség pedig 40 ezer euró. A hiányt a színháznak kell kitermelnie saját bevételekből és egyéb forrásokból. Sikertörténetnek nevezhető a teátrum működése, hiszen idén már 35 ezer euró nyereséget tudnak elkönyvelni - tette hozzá.
Nőtt a nézőszám és az előadások száma is. Szeretnék azonban, ha újabb "lábat" kapnának a fenntartáshoz - fogalmazott az igazgató. Rámutatott: Kassa megye bőkezű, 24 kulturális intézményt tart el, mivel azonban a Kassai Thália Színház országos jelentőségű intézmény, azért harcolnak, hogy Kassa megyén kívül vagy a központi költségvetésből a minisztérium, vagy más megyék is járuljanak hozzá a működésükhöz, tekintve többek között a magas utazási költségeket. Kitért arra is, hogy a magyar állam 2011-ben 8 millió forint, idén 17 millió forint segítséget nyújt, így tudnak 2015-re végére adósságmentes és nyereséges színház lenni.
Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója a romániai színházi szakmát nagyon szerteágazónak és különbözőnek nevezte. Elmondta, hogy a színház két pilléren áll: félig befogadó színház, félig pedig a saját előadásaikat játsszák, kortárs román ás francia szerzők darabjait.
"Olyan műveket játszunk, amelyeket még sohasem látott a közönség, folyamatosan kutatunk újabb és újabb darabok után" - közölte. Hozzáfűzte: a közönség 15 különböző előadást láthat, négy bérletük van, az évi nézőszám 16 ezer. A színház évente 100 ezer euróból gazdálkodik, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatain az elmúlt három évben nem nyertek. Négy alkalmazottjuk van, a színészeket szerepre szerződtetik. Mint mondta, kialakult egy "kemény állandó társulat", vezető színészük Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház művésze.
Kitért arra is, hogy Magyarországról vígjátékokat vásárolnak, ezért is tartja furcsa helyzetnek, hogy a pénz, amit az aradi önkormányzat ad, visszaforog Magyarországra, hasonlóan a magyarországi művészeknek kifizetett pénzhez. "Nem jön Magyarország felől az a szintű támogatás, amelyet kulturális hozadékként visszaforgatunk" - hangsúlyozta a rendezvényen.
MTI
2015. május 9.
Magyari: a jelenlegi oktatási törvényt kell alkalmazni, nem újat alkotni
Az RMDSZ szerint a jelenlegi oktatási törvényt kellene alkalmaznia a román kormánynak, nincs szükség újabb jogszabályra – jelentette ki Magyari Tivadar, a szövetség oktatási főtitkárhelyettese.
Az RMDSZ hírlevelében pénteken idézett politikus arra reagált, hogy Sorin Câmpeanu oktatási miniszter előző nap bejelentette: folyamatban van egy új oktatási törvény kidolgozása.
Magyari Tivadar szerint a jelenlegi oktatási törvény minimális javításokra esetleg rászorul ugyan, de megfelelő. Egy újabb jogszabály újabb felesleges kísérletezgetést jelentene a román oktatási rendszerben – mondta. Kifejtette, hogy az RMDSZ szakértői és politikusai már tavaly nyártól készenlétben állnak, hogy amennyiben a jelenlegi kormánytöbbség erőlteti az oktatási törvény módosítását, a romániai magyarság érdekeinek megfelelő változat szülessen.
Hangsúlyozta, a 2011-ben elfogadott törvényben az RMDSZ a magyar kisebbség számára egy sor előnyös rendelkezést ért el, és ezzel nehéz korszakot zárt le. „Viszont ezt a törvényt a kormány mindeddig nem tudta, nem is akarta maradéktalanul alkalmazni, nem volt képes a rendszert megújítani, a szükséges gazdasági-pénzügyi feltételeket megteremteni, ehelyett elbürokratizálta a rendszert, és ennek elszenvedője lett a magyar oktatás is” – mondta Magyari Tivadar.
Emlékeztetett, hogy a Ponta-kormány a 2011-es törvény számos cikkelyét módosította már, így a kisebbségi oktatást érintő kedvező részek is veszélybe kerültek, de ezeket sikerült megvédeni úgy, hogy „amit kivettek belőle estig, azt visszatetettük velük reggelre”.
Az RMDSZ célja az, mondta, hogy a korábbi törvényben megszerzett kisebbségi oktatási jogokat megtartsa, helyenként bővítése, és pontosabb megfogalmazású szövegben rögzítse őket. Emellett megoldást szorgalmaznak a finanszírozással kapcsolatos problémákra, amelyek a kisebbségi oktatást kétszeresen sújtják. Azt is akarják, hogy a pedagógusok egyéni, szakmai szabadsága és kreativitása kerüljön előtérbe a mostani agyonszervezett, központilag irányított rendszer helyett – magyarázta Magyari Tivadar.
A román oktatási miniszter csütörtöki nyilatkozata szerint az év végéig elkészülhet az új oktatási törvény, amelynek tervezetét még nem hozták nyilvánosságra.
Erdély.ma
2015. május 9.
Tőkés László: már én sem értem Orbánt
Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját – jelentette ki csütörtök este nagyszámú hallgatóság előtt Tőkés László.
A Fidesz európai parlamenti képviselője Borbély Zsolt Attila Negyed évszázad erdélyi magyar politikatörténete: 1989–2014 című könyvének bemutatóján vett részt. A beszélgetésen nagy hangsúlyt kapott a Kárpát-medencei nemzetpolitika helyzete, különös tekintettel a magyarországi intézkedésekre. Tőkés László meglehetősen szkeptikusan beszélt a kérdésről. Szerinte a Trianon óta eltelt időszak felőrölte a magyarság erejét, „olyanok vagyunk, mint egy horogra akadt nagy hal, amit kifogás előtt kifárasztanak”. A jelenlegi kormány nemzetpolitikai lépéseit követhetetlennek, átláthatatlannak tartja Tőkés László. A politikus szerint az egyéb teendők és küzdelmek miatt a miniszterelnöknek nincs kellő ideje arra, hogy a nemzetpolitikával foglalkozzon. Az európai parlamenti képviselő „az erdélyi MSZP”-nek nevezte a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ). Szerinte „több mint különös, hogy a Fidesz is ezt a pártot támogatja”. Tőkés László bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ jelöltjével, Kelemen Hunorral fotózkodott, és őt támogatta a múlt évi választási kampányban, szemben Szilágyi Zsolttal, a Magyar Polgári Párt jelöltjével. A beszélgetésen kiemelt szerepet kapott az a kérdés, hogy a szomszédos országok titkosszolgálatai mennyire épültek be a határon túli magyar pártokba, és mennyire befolyásolják azoknak a politikáját. Borbély Zsolt Attila – aki nagymonográfiát írt az RMDSZ történetéről – példákkal igazolta, hogy szerinte román titkosszolgálati beavatkozás következménye az erdélyi magyar autonómia elodázása. Hozzátette: számtalan eset bizonyítja, hogy az RMDSZ egyes vezetői tudatosan és szándékosan akadályozzák az önrendelkezési törekvéseket, a hangadókat igyekeznek lejáratni, hitelteleníteni.
Raffay Ernő történész – aki az Antall-kormány államtitkáraként a katonai titkosszolgálatokat is felügyelte – elmondta: a mindenkori titkosszolgálatok feladata végrehajtani azt, amit a politikai vezetés elvár tőlük. Az autonómiatörekvések nyilván szemben állnak a román érdekekkel, nem véletlen, hogy az alaptörvény is nemzetállamként definiálja Romániát, így a titkosszolgálatok aktívak a kérdésben. Hozzátette: az ilyen akciók nem új keletűek, az I. világháború előtt gróf Tisza István miniszterelnök is aktívan figyeltette azokat a román politikusokat, akiktől tartott az akkori országvezetés. Gyakori eset volt, hogy a külföldi üdüléseiket is figyelték a magyar titkosszolgálat emberei. Tőkés László arról is beszélt, hogy a román titkosszolgálat az egyházi bomlasztásban is aktívan tevékenykedik. Mint fogalmazott, egykoron a szekus papok népes tábora települt át Magyarországra is, akik továbbra is aktívan szolgálták a megbízóikat. Hozzátette: „az egyházi vonal terén sok mindent már sikerült tisztázni, ismerjük az ügynökök nagy részét, listát is küldtem róluk Bölcskei Gusztáv volt református püspöknek, de nem történt semmi. Egyéb területeken mindössze pár esetben tudtam megakadályozni, hogy zsíros álláshoz jussanak a román titkosszolgálathoz beépített ügynökök a magyar közéletben” – mondta csalódottan Tőkés. Próbáltuk elérni Bölcskei Gusztávot, kérdéseinkre azonban lapzártánkig nem érkezett válasz.
mno.hu / Magyar Nemzet
Erdély.ma
2015. május 9.
Gazdag hagyaték, laza örökösök – A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulatról
A Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társulat (HTRT) tevékenységével, évkönyveivel ismerkedhettek áprilisi találkozójuk alkalmával a dévai Bethlen Gábor Kör tagjai. – A HTRT a kiegyezés utáni időszakban tapasztalt általános társadalmi fellendülés közepette alakult 1880-ban és három évtizedes fennállása alatt olyan kiemelkedő tudományos és közművelő munkát végzett, melynek termése mai napig forrásául szolgál számos kutatásnak illetve alapjául Hunyad megyei kulturális intézményeknek – fogalmazott előadása bevezetésében Barra Árpád, nyugalmazott tanár.
A társulat úttörőként alakult meg Erdélyben, megelőzve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület létrejöttét is. Alapító tagjai soraiban ott találjuk gróf Kuun Gézát, aki az alakulás idején a társulat elnöki tisztét töltötte be, alelnök volt dr. Sólyom Fekete Ferenc, titkár Kun Róbert főreálgimáziumi tanár, múzeumigazgató Téglás Gábor, könyvtáros pedig König Pál. A tagság soraiban továbbá fellelhető Maderspach Viktor, Torma Zsófia, Bornemissza Tivadar és számos más nagy tudós, illetve bőkezű mecénás. Az alakulás idején a társulat 21 tiszteletbeli, 60 alapító-, 159 rendes és 130 póttagot számlált. Ez összesen félezer feletti tagságot jelentett, ami a harminc éves működés alatt többnyire stabil maradt. – A tagság soraiban nem csupán magyar és nem csupán Hunyad megyei személyiségek neveit találjuk. Ott van az például az alapítók között Gheorghe Bariţiu, valamint egy későbbi taglistán fellelhető magának a királynak, I. Ferenc Józsefnek a neve is – említette Barra Árpád.
A társulat fő kutatási területe a régészet volt, később pedig a természettudomány. – Régészet terén rengeteg feltárás fűződik a társulat tagjainak nevéhez, többek közt ők ásták ki Várhelyen a római Dácia tartomány fővárosát Sarmisegetuzát, illetve a Vecel község határában lévő Micia római telepet. Mindkettővel szívesen dicsekednek a mai hatóságok, de sajnos az akkori komoly kutatómunka által felszínre hozott romok karbantartását sem igen képesek megoldani – fogalmazott az előadó. A társulat régészeti munkássága viszont túllépett Hunyad megye határain, Székelyföldön is számos ásatást végeztek. És Torma Zsófia tordosi kutatásában is jelentős szerepe volt a HTRT-nak. A társulat tagsága által kiásott leletek szolgáltak az általuk létrehozott múzeum alapanyagául is. Érdekes adat például, hogy a ma oly szépen berendezett dévai lapidárium első darabjait dr. Sólyom Fekete Ferenc adományozta: három római kori feliratos kő formájában – mutatott a dévai Dák és Róma Civilizáció Múzeum gyűjteményének alapjaira Barra Árpád.
A HTRT régészeti munkássága mellett történelmi és társadalmi téren is tevékenykedett. Ők szervezték meg Hunyad megyében a millenniumi ünnepséget, annak minden szellemi és tárgyi vonatkozásában. Ekkor állították fel többek közt a vaskapui, illetve vulkáni buzogányt. Ezekről az ünnepségekről részletes beszámolók maradtak fenn a társulat évkönyveiben, melyben az összes elhangzó ünnepi felszólalás nyomon követhető.
– A társulat a későbbiekben természettudománnyal is foglalkozott. Itt érdemes megemlíteni Buda Ádám nevét, aki a Retyezát alján fekvő Rea-i birtokán igazi természetrajzi múzeumot alakított ki.
Szintén a HTRT nevéhez fűződik az első jelentős Hunyad megyei könyvtár megalapítása. Rengeteg régi, értékes kiadványt, könyvritkaságot gyűjtöttek össze adományokból, illetve vásároltak fel. Mai napig ezek képezik a dévai múzeum régikönyv-alapját – mondta az előadó.
Számos saját kiadványa is volt a társulatnak, monográfiaszerű kötetek, mint például Téglás Gábor Hunyadvármegyei útikalauza, mely 1903-ban jelent meg, de mai napig forrásanyagul szolgál az érdeklődőknek. A legjelentősebb kiadványok azonban a társulat által rendszeresen megjelentetett évkönyvek, melyekben a HTRT minden rétű tevékenységéről beszámolót találunk. Összesen 23 vagy 24 ilyen évkönyv jelent meg, és valamennyi két részből áll. Az első részben az érintett időszakban végzett kutatások eredményei illetve tudományos előadások szövegei jelennek meg, a második részben pedig a társulat belső életének eseményeiről találunk beszámolót. Ezek is igen érdekes dokumentumok, melyekből nagyszerűen nyomon követhető a múlt századforduló társadalmi életének az alakulása – mondta Barra Árpád, megemlítve továbbá néhány olyan témát, mely a HTRT kutatási területéhez tartozott és melyekről tudományos értekezések olvashatók az évkönyvek lapjain.
Végezetül pedig elmondta: tudomása szerint az évkönyvekből ma már sehol sem lelhető fel teljes sorozat. A megyei múzeum könyvtárában bárki számára hozzáférhetők, tanulmányozhatók az évkönyvek, de a sorozat itt is foghíjas. – Jó lenne a most még itt-ott fellelhető példányokból valamilyen formában összeállítani egy teljes sorozatot, és feldolgozni, széles körben elérhetővé tenni e kötetekben rejlő rengeteg értékes információt – zárta előadását Barra Árpád.
A helytörténeti találkozó a témához fűződő beszélgetéssel folytatódott, majd a jelenlévők leszögezték a következő találkozó időpontját: május 28-án, csütörtökön délután 5 órától a Nyugati Jelen napilap dévai szerkesztőségében kerül sor a májusi helytörténeti előadásra.
Gáspár-Barra Réka
nyugatijelen.com
Erdély.ma
2015. május 9.
Házi őrizetben marad Ráduly és Szőke
Az összes fellebbezést elutasította pénteken a Bukaresti Ítélőtábla a csíkszeredai polgármester és alpolgármester ügyében, így a két elöljáró továbbra is házi őrizetben marad.
Ráduly Róbert Kálmán polgármester, és Szőke Domokos alpolgármester ügyvédjei fellebbezésükben az elöljárók házi őrizetének feloldását kérték, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) viszont a a két városvezető előzetes letartóztatásba való helyezését kérelmezte.
A fellebbezéseket délelőtt tárgyalta az ítélőtábla, de a döntést nem hirdették ki, ez csak késő délután vált ismertté. Mielőtt a két gyanúsított ügyvédjei hivatalos értesítést kaptak volna erről, az Agerpres hírügynökség már közölte a bíróság határozatát.
Kovács Attila
Székelyhon.ro
2015. május 9.
Harmadszor is magyar állampolgár
Sepsibodoki lakásán adták át a magyar állampolgárságot igazoló okiratot Nemes Dénes nyugalmazott unitárius lelkipásztornak, aki még az első világháború előtt, az Osztrák–Magyar Monarchiában született. A most 102 esztendős Dénes bácsi hetvenéves koráig Kálnokon szolgált, de a bodoki leányegyház lelkészi teendőit is ellátta. Elmondása szerint meglepetésként érte, amikor közeli barátja, a sepsiszentgyörgyi Albert Levente bejelentette, hogy elindította számára a honosítási folyamatot. A csíkszeredai konzulátus munkatársai lakásán keresték fel, hogy a szükséges formaságokat megejtsék, tegnap pedig családja és barátja társaságában meghatottan vette át a honosítási okiratot. A matuzsálemi kort megért lelkész hosszú élete során – miközben soha nem hagyta el Erdélyt – négyszer volt kénytelen állampolgárságot cserélni. Az udvarhelyszéki Kadácson született 1913 karácsonyán, Trianon után román állampolgár lett, majd a második bécsi döntést követően a Székelykeresztúr melletti Kedére választották unitárius lelkésznek. 1946-tól nyugdíjazásáig 37 éven át ismét román állampolgárként Kálnokon, illetve Sepsibodokon szolgált. Aki egész életében magyar nyelven szólt a magyarsághoz, székelységhez, és az életét itt élte le, az a megmaradást szolgálta – mondta kérdésünkre Dénes bácsi, aki – bár meglepetésként érte – nagyon örül, hogy ismét visszakapta születésekor kapott állampolgárságát.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 9.
Veszélyben a jogállamiság
A romániai jogállamiságot veszélyezteti az egyházi és közösségi ingatlanok restitúciójának megkérdőjelezése – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Szatmárnémetiben, ahova Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök meghívására érkezett. A magyar miniszter egyházi intézményeket látogatott meg Szatmár megyében, és találkozott Eugeniu Avram prefektussal, valamint Adrian Steffel, a megyei önkormányzat elnökével.
Balog Zoltán elmondta: egyházi beszélgetőpartnerei súlyos aggodalmát tapasztalta azokkal a folyamatokkal kapcsolatban, amelyek az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának leállítását, visszafordítását jelzik. „Úgy gondolják, hogy ez jogállami bizonytalanságot jelent, akadályozza őket abban a munkában, amelyet évekkel ezelőtt elkezdtek. Felhívtam a román hatóságok figyelmét, hogy Budapesten is aggódunk emiatt” – jelentette ki Balog Zoltán. Hozzátette, azt látják, hogy a román hatóságok törvényesen visszaszolgáltatott ingatlanok sorsát próbálják megkérdőjelezni később alkotott szabályok alapján. „Úgy gondoljuk, hogy ez nem felel meg a jogállami követelményeknek. Az egyházak és a magyar intézmények működésének a biztonsága is jogállami kategória, és kérjük, hogy ezt mindenképpen tartsák be” – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter hozzátette, értik, elfogadják, hogy szükség van a korrupció elleni küzdelemre, és fontosnak is tartják azt, „de az nem lehet indok arra, hogy visszacsináljanak olyan egyházi ingatlan-visszaszolgáltatásokat, amelyek törvényesek voltak” – utalt a Székely Mikó Kollégium esetére, illetve arra, hogy március végén a korrupcióellenes ügyészség három Szatmár megyei település, Szatmárnémeti, Hadad és Aranyosmeggyes önkormányzatától kérte el az 1995 és 2013 között a római katolikus püspökségnek, római katolikus szerzetesrendeknek és különböző egyesületeknek visszaszolgáltatott ingatlanokkal kapcsolatos iratokat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 9.
A túlkapásokra figyelmeztetett Sógor
A korrupcióellenes küzdelem fontossága vitathatatlan, azonban a hatóságok túlkapásai sem maradhatnak válasz nélkül – hívta fel a figyelmet Sógor Csaba EP-képviselő az Állampolgári Jogok Bel- és Igazságügyi Szakbizottságában, ahol az Európai Bizottság Romániára és Bulgáriára vonatkozó 2014-es jelentését mutatták be.
A jelentés üdvözli a romániai korrupcióellenes intézmények által elért eredményeket, de további ajánlásokat fogalmaz meg olyan területeken, mint az igazságszolgáltatás függetlensége, a bírák és a bírósági eljárás tiszteletben tartása, az igazságügyi reform, az igazságszolgáltatás hatékonysága, az ítélkezési gyakorlat következetessége vagy a feddhetetlenségi szabályok alkalmazása és a korrupció elleni küzdelem. Sógor Csaba hozzászólásában üdvözölte a korrupcióellenes harc érdekében tett erőfeszítéseket, de arra is figyelmeztetett, hogy a korrupcióellenes bűnüldözés során a hatóságok túlkapásai a társadalomban is bizonytalanságot okoznak. „Az előzetes letartóztatások bonyolítása és a médiában való megjelenés kezelése során nem szabad abba a csapdába esnünk, hogy a bírósági hatékonyság jegyében ne tartsuk be az ártatlanság vélelméhez való általános emberi jogot” – jelentette ki a képviselő.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 9.
Miről szólt a magyar és a román külügyminiszter találkozója
Mindannyian tudjuk, hogy a diplomáciai találkozók kacifántos nyelvezete miatt szinte lehetetlen kihámozni, valójában miről tárgyaltak a felek. Mi azért megpróbáltuk.
Nagy nap volt a mai (csütörtöki – szerk. megj.), Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, illetve Bogdan Aurescu román külügyér egy asztalhoz ült rendezni közös dolgai(n)kat. A találkozót megelőzte némi verbális keménykedés a román fél részéről, ami kellőképpen megalapozhatta a hangulatot.
Ami elhangzott a két külügyminiszter esemény utáni sajtótájékoztatóján, meglehetősen lapos volt, mint általában az efféle találkozók hivatalos tálalása. Élve a gyanúperrel, hogy a valóság kissé bonyolultabb a látszatnál, megpróbáljuk dekódolni, értelmezni az elhangzottakat. „Ésszerű együttműködésre van szükség Magyarország és Románia között, a vitákat ésszerű mederben kell tartani, hogy meg lehessen oldani őket – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.”
Nagy vitáink vannak, amelyek néha túllépnek az ésszerű nézetkülönbségek határain, de sajnos nem beszélhetünk ezekről őszintén a nyilvánosság előtt, elvégre baráti és szövetséges államok vagyunk. A magyar–román kapcsolatok voltak már jobbak is, finoman fogalmazva.
„Magyarország elkötelezett amellett, hogy a kisebbségekkel kapcsolatos vitákat európai módon, az európai értékeknek megfelelően kell rendezni, európai megoldást kell találni rájuk.” A kisebbségi problémák megoldása terén nem találtunk semmilyen közös nevezőt, az autonómiára, nyelvi jogokra és egyebekre vonatkozó álláspontunk maximálisan eltér. Ilyenkor azt kell mantrázni, hogy európai, európai, európai, abból nagy baj nem lehet.
„Nem szabad véka alá rejteni, hogy vannak nehéz kérdések a kétoldalú kapcsolatokban. Közép-Európában a szomszédos országok viszonya sok érzékeny kérdéssel párosul, de egymásra vannak utalva, a sikereik függnek egymás sikerétől.”
Ez történetesen igaz, mégpedig olyan igazság, amit még egy diplomáciai találkozó után is ki lehet mondani, mert elég általánosan hangzik.
„2011 óta nem ülésezett a magyar–román kisebbségügyi vegyes bizottság, de most megállapodtak abban, hogy a társelnökök folytatják az elkezdett munkát a legfontosabb kérdések egyeztetéséről, és mihamarabb összehívják a bizottság ülését.”
Valahogy oldani kell a kvázi hidegháborús hangulatot, ilyenkor pedig mi a biztos teendő? Hívjunk össze egy bizottságot, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.
„Magyarországnak fontos a határon túli magyar nemzeti közösség és a Magyarországon élő román közösség is – tette hozzá (Szijjártó).”
Finom utalásképpen jeleznénk a tisztelt egybegyűlt sajtóképviselőknek, hogy nem feledkeztünk ám meg a kisebbségi jogok kérdéséről, még ha a román kolléga szeretné is ezt a látszatot kelteni. „Bogdan Aurescu kiemelte: a kétoldalú kapcsolatokban a legfontosabb a párbeszéd, pragmatikus módon kell megbeszélni a nézeteltéréseket. Az érzékeny kérdésekre megoldást kell találni, valamint újabb együttműködési lehetőségeket kell keresni. A kisebbségek ügyének rendezéséhez is nyitottság kell – mondta.”
Mi olyannyira nyitottak és érzékenyek vagyunk, hogy csuda. Lám, nemrég még a Velencei Bizottság elnökét is odaszédítettük Kolozsvárra, hogy jelenlétével legitimálja a román állam kisebbségekkel kapcsolatos politikáját. Ezt csináljátok utánunk, pajtikáink!
„A kisebbségügyi vegyes bizottsággal kapcsolatban a román miniszter közölte: eddig nem sikerült véglegesíteni a jegyzőkönyv szövegét.”
Értsétek már meg, hogy ez a bizottságosdi csak alibi. Megállapodtunk, hogy tárgyalunk arról, hogy leszögezzük, miről fogunk tárgyalni, majd valamikor.
„A magyar miniszter kiemelte: a kormány feladata és felelőssége, hogy a határon túli magyar közösségeket támogassa céljaik elérése érdekében, és ezt teszi akkor is, amikor az ésszerűség alapján vitatja meg Romániával a kisebbség helyzetét célzó intézkedéseket.”
Kedves kolléga, nem tudom finomabban mondani, hogy az erdélyi magyarok ügye nem belügy. Ha izmozni akartok, hát izmozzunk.
„Bogdan Aurescu ezzel kapcsolatban kijelentette: Románia szerint az autonómia támogatása nem tekinthető az erre vonatkozó európai normák részének, ezért elfogadhatatlan.” A magyarok bekaphatják.
„Bogdan Aurescu beszélt arról is, hogy szerdán Markó Attila ellen európai elfogatóparancsot adtak ki, és ő utasítást adott, hogy ezt továbbítsák az illetékes hatóságoknak. Ennek az ügynek nincs politikai vagy etnikai felhangja – közölte.”
Ez egy nagyon is politikai és etnikai ügy, és akként is kezeljük.
„Szijjártó Péter megjegyezte: az ügyben a magyar külügyminisztériumnak nincs hatásköre.” Ebben az ügyben egyelőre kivárunk, mert nem tudjuk még, mit fogunk csinálni, különben is Orbán miniszterelnök úr mondja ki a végső szót.
„A romániai restitúciós folyamatot illetően a román külügyminiszter elmondta: átfogó jogszabálycsomag rendelkezik a kérdésről, amely nagyon összetett.”
Ismételjem meg, mit csináljanak a magyarok?
„Nyáron megteremtik a gyorsforgalmi összeköttetést a két ország között. (…) Hamarosan összekötik a két ország villamosenergia-hálózatát. Nemsokára összekötik Magyarország és Románia gázvezetékeit is.”
Végre mondhatunk valami pozitívumot!
„Románia Magyarország harmadik legfontosabb exportpiaca.”
Úgyhogy akár tetszik, akár nem, muszáj lesz kiegyeznünk valahogy, mert a gazdasági érdekeink ezt diktálják.
Papp Attila Zsolt (Foter.ro)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. május 9.
Fény és árnyék
Szécsi András festményeiből nyitottak emlékkiállítást a fenti címmel Budapesten, az Erdély Művészetéért Alapítvány Falk Miksa utcai E-Galériájában. Nem kerek évforduló szolgáltatta az alkalmat a tárlatnyitóra, a művész 1934. február 15-én született és 1991. október 20-án hunyt el. Amint a galéria vezetője, Kulcsár Edit elmondta, a Magyar Nemzeti Galériában nyílt Sors és jelkép kiállításhoz kapcsolódva kívánták Szécsi művészi hagyatékát felfrissíteni a budapesti művészetkedvelők körében. Jól tették. Az a város, ahol a festő évtizedeken át a képzőművészeti élet egyik meghatározó egyénisége volt, Marosvásárhely is megfeledkezni látszik róla. Neve ritkán kerül szóba, festményei nem kerülnek közönség elé, életművét nem összegzi szakkiadvány vagy népszerűsítő album. Sajnos ezt nem csak az ő esetében kell elmondanunk, más lezárult életművek is kikopnak a köztudatból.
Budapesten a tárlatnyitón Páskándiné Sebők Anna kultúrtörténész méltatta Szécsi András művészetét, Ilyés Szabó Anna énekei rímeltek a kiállított művek hangulatára. Többségükben a Székelyföldet "szécsisen" megörökítő, drámai erejű, a táj lényegét, lelki karakterét jelképpé nemesítő alkotásokkal találkozhattak ismét az érdeklődők. A meghívó újraközölte Sütő András A keserű szemű festőcímű szép írását a közel két és fél évtizede eltávozott alkotóról és festményeiről. Ennek az utolsó sorait idézve érzékeltethetjük a leginkább, milyen képekkel találkozhatnak azok, akik ellátogatnak az E-Galériába.
"Ez a világ nem Kánaán, még csak nem is Tamási Ábel-replikáinak csillagszórós hangulatú játéktere. A hargitai kunyhó súlyos, bazaltos hátterében nem havasi rigók, pintyek énekes hangulata, hanem inkább a száműzetésé leselkedik. Mi végett vajon? Holmi világfájdalmas érzésbe kívánna hajszolni bennünket a festő? Itt-ott hasadó réseken egy fényesebb világ küldi üzenetét. Szécsi lombtalan vagy jórészt lombjahullott festői világa – csupasz, görcsös, vonagló törzsek mély gyökerű kapaszkodása –, homályba fullasztott ege, sóbányaleheletű erdőrengetege épp arra késztet, hogy néhol kopját ültetve, másutt eget hasogatva, magunk világítsuk ki az ablakainkat."
Legalább jövőre Vásárhely is felmutathatna egy ilyen kiállítást.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. május 9.
XX. Bánsági Magyar Napok
Makovecz-kiállítás nyílt az Új Ezredév Református Központban
A temesvári Új Ezredév Református Központban a 80 esztendeje született világhírű építész, Makovecz Imre életművét bemutató, „...összekötni az eget és a földet...” című kiállítás megnyitójával rajtolt május 7-én, csütörtökön a XX. Bánsági Magyar Napok rendezvénysorozat. A Makovecz Imre tervezte, sajnos még befejezetlen épületegyüttesben megrendezett nyitóeseményen részt vett Répás Zsuzsanna, a Magyar Művészeti Akadémia Nemzetközi és Határon Túli Főosztályának főosztályvezetője, Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész, a MMA külső tagja, Müller Csaba, a temesvári Makovecz-projekt főépítésze, valamint a temesvári építésztársadalom markáns képviselői.
A központ konferenciatermét zsúfolásig megtöltő közönséget, a jeles vendégeket Szász Enikő, az immár huszadik alkalommal megtartott rendezvénysorozat főszervezője köszöntötte. Répás Zsuzsanna MMA főosztályvezető rendezvénynyitó beszédében hangsúlyozta: mindig szívesen látogatja meg a szórványban élő magyar közösségeket, mert szerinte a tömbben, az anyaországban élő magyaroknak nagyon sok a tanulnivalójuk a szórványban élő magyaroktól. „Itt tudjuk megtanulni, hogyan kell megküzdeni a magyarságunkért, megbecsülni és ápolni értékeinket.” – mondta Répás Zsuzsanna, kiemelve: a XX. alkalommal megrendezésre kerülő Bánsági Magyar Napok jó alkalom arra, hogy megmutassuk önmagunknak és a velünk együtt élő más nemzetiségűeknek azokat az értékeket, amelyeket a magyarság alkotott.
Répás Zsuzsanna tolmácsolta Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnökének köszöntő levelét, aki „értékmentő és értékteremtő eseménynek” nevezi a két évtizede évenként ismétlődő májusi fesztivált, a Bánsági Magyar Napokat. Fekete György nagyra értékeli, hogy a Temesvár lakosságának alig 5%-át jelentő magyar közösségnek évről évre sikerül megmutatnia a régiónak, az össznemzetnek és a nagyvilágnak nemzeti kultúránk regionális értékeit, megmutatni a bánsági régiót, amely ugyan földrajzilag és történelmileg egységet alkot, ám részei ma három országban találhatók. „A szervezők számba vették e térség magyar jelképeit, épületeket, házakat, templomokat, de színházat, irodalmat, képzőművészetet is. Olyan értékmentés és értékteremtés ez, amely megerősíti a magyarság öntudatát és identitástudatát, de nemcsak a térségben élőkét, hanem az összmagyarságét is!” – fogalmaz a temesváriaknak küldött üzenetében Fekete György MMA-elnök.
Az „...összekötni az eget és a földet...” című kiállítás megnyitója alkalmából Csernyus Lőrinc, a legendás építész közvetlen munkatársa tartott vetítettképes előadást Makovecz Imre életművéről és építészi pályafutásának fontosabb állomásairól. A tanítvány nagy-nagy szeretettel beszélt mestere építőművészetéről, amely Bartók Béla, Puskás Öcsi és Rubik Ernő mellett a négy leghíresebb XX. századi magyar közé emelte Makovecz Imrét. Az építész legfontosabb feladata „összekötni az eget és a földet”, ez volt Makovecz Imre hitvallása, ennek a feladatnak a megoldására törekedett építészeti eszközökkel. Makoveczről mondta egyik csodálója, hogy bármit tervezett, közösségi házat, családi házat, fürdőt vagy kutyaólat, akkor is templom lett belőle, mondta Csernyus Lőrinc. Az izgalmas előadás végén láthattuk Dárdai István csodálatos filmjét a krisztinavárosi templom egy elképzelt megépítéséről. A Feltámadás temploma Makovecz főműve lesz, ha valóban megépül.
A 30%-ban elkészült temesvári Makovecz-projekt, az Új Ezredév Református Központ építésének jelenlegi helyzetéről Gazda István lelkipásztor és Müller Csaba főépítész számoltak be az egybegyűlteknek, akik bejárhatták az organikus építészet temesvári gyöngyszemének elkészült épületszárnyait és megtekinthették „az összekötni az eget és a földet” című kiállítást. „Az Új Ezredév Református Központ tereit megtöltő kiállítással és az építész életművét bemutató előadással szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az épületegyüttes legnagyobb és legfontosabb eleme, a templom, források hiányában félbemaradt. Felépítése, befejezése halaszthatatlan ahhoz, hogy a kultúrközpont rendeltetésének megfelelően tudjon működni, elláthassa közösségépítő feladatát.” – nyilatkozta Szász Enikő, a Bánsági Magyar Napok főszervezője, aki elégedetten nyugtázta, hogy a Városháza képviselői, vezető temesvári építészek, építészhallgatók is szép számmal részt vettek az eseményen.
A látványos Makovecz-kiállítás a következő egy hónapban ingyenesen látogatható az Új Ezredév Református Központban.
Nyugati Jelen (Arad)