KISEBBSÉGBEN: Van még 25 évünk?
A kérdés nem költői. Tárgyilagos, akárcsak a hozzá fűződő elemzések, de amint az oktatásról, oktatáspolitikáról, nevelésről vagy képzésről teszünk említést honi behatároltságunk ugarán, automatikusan válik áthallásossá. Soha nem volt negyedszázadnyi elherdálni való időnk, nem voltak feláldozható nemzedékeink, nincsenek ismételhető pillanatok arcunk évgyűrűin. A „mégis volt” romániai paradoxonja sokrétű, összenő benne éretlenségünk, céltalanságunk, évszázadok porát hordó megannyi nemzeti görcsünk, posztkommunistaságunk, néma cinkosságunk és kiszolgáltatottságunk minden apró állomása. Valószínű, mert ezt érdemeltük. Ennyire voltunk képesek. A tényszerű jelzés azonban, hogy erre az útkeresésre újabb 25 évünk is lesz, már túlmutat minden paradoxonon. Ha a következő 25 évben is csak ennyire leszünk képesek, valószínű, determináltságunk okán, nem is érdemlünk többet. Szándékosan indítottam Dr. Murvai László legújabb kötetének[1] záró alfejezet-címével, ugyanis a rá jellemző alapossággal körbejárt terület, hazai oktatásunk „háza tája” is rendezettebbnek tűnhetne, ha a folyamat végére is vetett volna az elmúlt 25 esztendőben értő tekintetet valaki. Betekintett volna például a nemzeti, egységes és egyéb üresen uniformizáló jelszó mögé, s megtalálta volna azt a rendszer által kilökött fiatalt, aki elméletileg az öntőmintában kapott útravalóval kénytelen hosszabb-rövidebb útján boldogulni. Ha ezáltal ráleltünk volna azokra az alapvető készségekre és szükségletekre, érzelmi és kreatív intelligenciára, amelyek kombinálása által egy ember érvényesülési lehetőségei gyakorlatilag végtelenek az eperültetvényeken túl is, ha felfedeztük volna, hogy a minőséget termelő szakoktatás nem az ördögtől való, s a kék munkaruha már nem feltétlenül a kulákoktól megkülönböztető, teherautók nyitott rakterén jelszavakat üvöltő szocreál valóságot tükrözi, talán maradt volna egy pár évünk a céltudatos elmozdulásra is.
Helyette hálót szőttünk törvényekből, rendeletekből és határozatokból, kövér pókként lebegünk a szélén, magánegyetemeink és olcsó diplomagyáraink legyeinek húsán mentve át aktivista múltunk jólétiségét – tisztelet a 25 esztendő múltán egyre számottevőbb kivételnek. A fiatalok statisztikai adatok, amelyeket legtöbbször arra sem méltatnak, hogy stratégiába szőjék számszerűségüket. Murvai László is kiemeli, hogy az 1995/84-es Tanügyi Törvényt váltó, olyannyira várt 2011/1-es Tanügyi Törvény 365 cikkelyéből 150 cikkely módosult 2014-ig, azaz, a törvény 41 százalékban már nem az, amit a parlament 2011-ben elfogadott. Enyhe vigasz, hogy a kisebbségi oktatásra vonatkozó cikkelyek nem módosultak, csak a keret, amelynek – ugye – elválaszthatatlan részelemei.
Murvai László újabb kötetének minden sora szervesen épül be abba az életműbe, amely tagadhatatlanul és egyedi módon válik a romániai magyar oktatás lelkiismeretévé. A szerzőnek és (mindenkori) minisztériumbeli csapatának köszönhetően részletesen feldolgozott, illetve szakmai szempontból értelmezett adatbázishoz juthatunk hozzá, amely önmagában elég volna egy alapos oktatási reform előkészítéséhez. Természetesen, ha szándékában állna ez bárkinek is. Az oktatási minisztérium kisebbségi ügyekkel megbízott egykori alkalmazottja, irodavezetője, vezérigazgatója, majd államtitkári tanácsosa - a többnyire évente (a sajtóban leközölt, és kötet formájában is) megjelentetett kisebbségi oktatás adattárán keresztül - megkerülhetetlenül hűséges kísérőként gyűjti, elemzi és osztja meg a romániai magyar oktatás szervezésére és minőségére vonatkozó információkat. További köteteiben, a Fekete fehér könyv (1996), a Számok hermeneutikája (2001), a Kulcsok és zárak (2005), a Körkép a romániai magyar oktatásról (2007) című műveiben letisztulnak az „új idők” kulcsszavai, és számok, rendeletek, határozatok, valamint törvénykeretek közé ékelve nyerik el végső formájukat. Azt a formát, amely a romániai magyar oktatás gyűjtőfogalma alatt teljes értékű képet nyújt a vizsgált időszak (1990-2007) minden fontosabb változásáról. A diagnózis – legalábbis a kisebbségi, ezen belül pedig a romániai magyar oktatás kérdéskörét illetően – teljesnek tűnik. A most megjelenő kötettel, amely a 2006-2013 közötti időszakot öleli fel, mindenképpen kiteljesül.
A három, élesen elkülönülő fejezetbe tömörített tanulmánysorozat olyan jövőképet sugall, amely nem ad okot túlzott optimizmusra. Apadó gyermeklétszám, szórványosodás, eredménytelen módszertan, túlzott információ-halmaz, 53,3%-os funkcionális analfabetizmus – és ez csak az utóbbi nyolc év eredményeinek tükrében. Szomorúan tehetjük fel a kérdést: hol marad a holnapi újrakezdéshez szükséges erőt tápláló optimizmus? Hol is maradhatna, ha nem bennünk, ráébredésünkben, a változtathatóságba vetett hitünkben. Az eredmények tükrében átértékelt helyes irány megtalálásában. Ennek az iránynak a követése során a Murvai László munkássága nélkülözhetetlenné válik. Mint egyébként minden olyan tanulmány, amely önismeretünk révén teszi lehetővé önkorrekciónkat, hibáink tudatosítása által gátolja meg azok jövőbeni megismétlését. Csak legyen még sok Murvai Lászlónk…
Klárik Attila
[1] Murvai László: Oktatásunk háza táján: 2006-2013. Magister Kiadó, Csíkszereda, 2014.
maszol.ro

Újra divatba hozni a kultúrát
Felgyorsult kulturális identitástudat-vesztés tapasztalható már a vidéki közösségekben is, ezért vissza kell hozni a „divatba” a kultúrát. Miért fontos a kultúra, mi lehet egy kulturális egyesület célja? A kérdésre Ila Gáborral, a Jobbágytelki Kulturális Egyesület elnökével kerestük a választ.
Leginkább nagyvárosokban figyelhető meg a régóta tartó és erősödő értékvesztési tendencia, példának mondható akár Budapest, akár Bukarest. De van egy társadalmi értékelési probléma is: az, ami régen érték volt, ma már nem az, ami régen egy ember egyéniségét jellemezte – rendes, becsületes – ma már nem számít, csak gazdag legyen. A jelenség gyorsan közeledik a falu felé is – véli Ila Gábor. A kultúra az egyik legfontosabb pillére annak, hogy identitásunkat és magunkat hogyan helyezzük el a világban. És ez az, amit ma az oktatás mellett legkevésbé támogatnak Magyarországon és Romániában is. Értékeink, mint a zene, szokásaink, építkezési hagyományaink határozzák meg kulturális identitásunkat. Ezek elvesztése a globalizációs folyamatok felgyorsulását segíti elő. „Mi megfeszülhetünk a kultúráért, ha a falusi emberek egy része nem hajlandó egy órával előbb vagy később fejni, hogy cserébe elmehessen egy magas színvonalú kulturális eseményre” – fogalmazott Ila Gábor.
Tavaly nagyon keményen dolgozott a Jobbágytelki Kulturális Egyesület, hogy a faluban programokat szervezzenek, és az elnök úgy véli, a Nyárádmente legerősebb kulturális programjai náluk voltak. A nyári szokásos Marosszéki népzene- és néptánctábor után a Bartók-évfordulóhoz kapcsolódóan a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával nagyon sok és színvonalas művészeti eseményt tudtak szervezni. A legjobb néptáncegyüttesek – a Maros Művészegyüttes és a Bekecs – mellett a legjobb népzene és népzenéhez kapcsolódó könnyűzenei előadókat hozták el a faluba, de voltak színházi, néprajzi és népművészeti események is. A Bartók-centenárium előtt és után is igyekeztek kulturális rendezvényekkel előállni, volt színházi előadás, vendégük volt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is, odafigyeltek a népszokásokra, megtartották a nagy- és kisbúcsút és a falutalálkozót is.
Nagyon szeretnének odafigyelni a falusi közösség életben tartására és megerősítésére. A globalizáció nagy nyertes csatája, ha az embert izolálja a családjától, a közösségtől, „egyéneket gyárt”. Jobbágytelkén úgy gondolják, meg kell tartani az embert a közösségben, az értékrendszerben, ezért a tél folyamán kibővítették a kalapkötő céhet, ahová egyre többen eljárnak, egyre jobb a hangulat, és él, működik a közösség. Aki eddig otthon a brazil sorozat előtt kötötte a szalmát, most asszonytársaival együtt dolgozik, énekel, farsangkor bemennek a „maszkurák” is a céhbe, szórakoznak.
Másik terve az elnöknek, hogy könyvklubot hozzon létre, ahol könnyen „emészthető” műfajokat találnak az olvasók, de igény lenne filmklubra is. Ugyanakkor szeretné visszahozni a házasemberek táncát. Amikor „dübörgött” a helyi néptánccsoport, a mostani házasemberek még gyerekek vagy nagyon fiatalok voltak. Ezért szeretné, ha a mostani generáció is színpadra állna, hiszen bármelyik pillanatban Budapestig mehetnének előadni.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Budapesti műhelymunkán a drámatagozatosok
A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskola színészosztályainak és a budapesti Egyetemi Katolikus Kollégium és Gimnázium dráma - média csoportjának diákjai az egy hétig tartó műhelymunkán a nemzeti ünnepekhez való viszonyt elemzik.
A fiatalok a Bethlen Gábor Alap Határtalanul! pályázatán keresztül utaztak most Budapestre, hogy március elseje és hatodika között együtt dolgozhassanak különböző műhelymunkák során. A pályázat fő célja a közel ötven fiatal szakmai tapasztalatcseréje, amely a közös műhelyfoglalkozásokon és a próbákon teljesedik ki – tájékoztat Fazakas Misi, a program egyik szakmai vezetője. Ugyancsak célként fogalmazták a március 15-i ünnep fiatalok szemszögéből való kutatását is. Mint Fazakas Misi fogalmaz, a diákokkal közösen, a művészet eszközeivel keresik arra a választ, hogy mit jelent a tizenhat-tizennyolc éves fiatalok számára napjainkban a nemzeti ünnep. A két iskola diákjai az említett témához kapcsolódó interjúkat készítenek budapesti járókelőkkel, majd az így létrejött anyagot rövid-, és dokumentációs filmekben, valamint „happening-szerű” tevékenységekben dolgozzák fel. A projekt irányítói még Benyhe Bernát és Kipke Ágnes budapesti tanárok, valamint Mucha Oszkár és Beteg Zsuzsa sepsiszentgyörgyi szakemberek.
A Határtalanul program első része különben Sepsiszentgyörgyön zajlott október 19. és 24. között, amikor az ’56-os ünnepségekbe kapcsolódott be a két iskola dráma- és médiacsoportja. A tapasztalatszerzésen kívül a pályázat akkori célja a magyarországi fiatalok bekapcsolása volt a sepsiszentgyörgyi 1956. október 23-i megemlékezés előkészületeibe, megtapasztalva mindazt, hogy a székelyföldieknek mit jelent ez az és hogyan élik meg ezt az eseményt. A két iskola diákjai akkor rövid- és dokumentációs filmeket készítettek az ’56-os esemény kapcsán, továbbá színházi jeleneteket hoztak létre a szabadság, határok és az én fogalmát felhasználva, az alkotások által pedig a tizenhat-tizenhét éves fiatalok szemszögéből mutatták be az akkori történéseket. Mindezt segítették a rendhagyó történelemórák, valamint beszélgetések, hiszen a korábban tizenkét évre elítélt politikai fogoly, id. Bordás Attila elevenítette fel az ’58-as sepsiszentgyörgyi koszorúzás emlékét és annak fájdalmas megtorlását.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

EMNT–SZNT: március 10-én tűzzük ki a székely zászlót!
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös felhívással fordul mindazokhoz, akiknek fontos a 25 évvel ezelőtt kiharcolt szólásszabadság és erdélyi magyar közösségünk önrendelkezésének kivívása.
Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács március 10-re, a Székely Szabadság Napjára tervezett megmozdulását nem engedélyezte a marosvásárhelyi városvezetés. A tiltakozó felvonulás és nagygyűlés célja az lett volna, hogy a korábbi Székely Szabadság Napjához hasonlóan, a feltehetőleg több tízezres tömeg békésen, szabadság- és gyülekezési jogával élve fejezze ki tiltakozását a küszöbön álló romániai régióátszervezés ellen, és kifejezze jogos igényét az autonómia és jelképei szabad használata iránt.
Azzal, hogy a marosvásárhelyi városvezetés rendszerváltozás előtti módszereket alkalmazva betiltotta az SZNT rendezvényét, súlyosan megsértette az erdélyi magyar közösség alapvető demokratikus jogait, s egyértelművé tette: nem partnere egy egyébként békés rendezvény lebonyolításának. Az SZNT vezetősége egyértelművé tette, hogy ilyen körülmények között nem tartja meg a korábbi években a Székely Szabadság Napjaként hagyományossá váló szabadtéri rendezvényét. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács vezetőiként arra kérjük mindazokat, akik számára fontos a szólásszabadság és az autonómia ügye, valamint elítélik a román államhatalom kisebbségekkel szembeni, folyamatos jogsértéseit, hogy március 10-én tűzzék ki otthonukra a székely zászlót, és az esti órákban gyújtsanak gyertyát ablakukban.
Ezzel együtt, aki teheti, március 10-én, vagy az azt megelőző, követő napokban látogasson el a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművéhez, s helyezzen el ott egy szál virágot. Ne legyünk a hatóságok partnerei a jogfosztottság leplezésében! Tiltakozzunk a jogszerűtlen döntés ellen! Március 10-én Erdély-szerte hirdessék a székely lobogók követeléseink jogosságát és időszerűségét! Nagyvárad–Marosvásárhely
Tőkés László,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Izsák Balázs,
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Erdély.ma

Oktatásügyi miniszter: folytonosság szükséges a gyógyszerészképzésben
Sorin Mihai Campeanu oktatásügyi miniszter szerint folytonosságra van szükség a marosvásárhelyi román és magyar gyógyszerészképzésben. A tárcavezető ezt azután jelentette ki, hogy részt vett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának ünnepi ülésén, melyet az intézmény megalakulása 70. évfordulója alkalmából tartottak.
Sorin Mihai Cimpeanu egyben meggyőződését fejezte ki, hogy mind a román, mind pedig a magyar nyelvű gyógyszerészeti szakra tarthatnak nyáron felvételi vizsgát. Úgy vélte, jelenleg az idő szorításában ez csak az egyetem vezetése által javasolt megoldással, a román és a magyar gyógyszerészeti képzés közös akkreditációjával lehetséges. Hozzátette, később be lehet nyújtani egy akkreditációs kérelmet a magyar oktatási programra is. Ennek a dokumentumait azonban az egyetem szenátusának kell elfogadnia.
Korábban az egyetem rektora azt közölte, hogy veszélybe került a magyar gyógyszerészoktatás, hiszen az illetékes szakhatóság csak a román nyelvű képzésre állapított meg beiskolázási számot a következő tanévre.
Leonard Azamfirei rektor az ünnepi ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, a magyar nyelven tanulni vágyó fiatalok érdekeire voltak tekintettel, amikor a gyógyszerészeti szak magyar és román képzésének a közös akkreditációját kérték. Hozzátette, ha a gyógyszerészeti, a fogorvosi és a nővérképző szakon külön akkreditációt kérnének a magyar képzésnek, a magyarul oktatók kis száma miatt az illetékes szakhatóság csak rendkívül alacsony beiskolázási számokat hagyhatna jóvá. A magyar tagozat vezetői beadvánnyal fordultak Sorin Mihai Cimpeanuhoz, melyben a magyar tagozat intézményen belüli hátrányos megkülönböztetéséről tájékoztatták a minisztert, aki december közepe óta vezeti a román oktatásügyi tárcát. Szabó Béla tagozatvezető a szenátusi ülés után a magyar közmédiának elmondta, csütörtökön délelőtt külön is találkoztak a miniszterrel, de csak arra kaptak tőle ígéretet, hogy a beadványukat a minisztérium hivatalosan megválaszolja. Szabó Béla hozzátette, az elmúlt négy évben a magyar oktatók számtalan beadványa közül egyre sem érkezett válasz a minisztériumból.
Szilágyi Tibor, a rektorhelyettesi tisztségből korábban lemondott oktató aggasztónak találta, hogy elvesznek a részletekben, és immár szóba sem kerül, hogy az egyetem négy éve nem alkalmazza az oktatási törvényt, amely átfogó megoldást nyújtana a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésre. A marosvásárhelyi oktatási intézmény megalakulásának a 70. évfordulóját ünneplő szenátusi ülésén utalás sem történt arra, hogy a MOGYE eredetileg magyar tannyelvű intézményként jött létre.
A MOGYE-n a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvos- és gyógyszerészképzést. Ma az egyetem döntéshozó testülete a román oktatók kétharmados többségével működik. A magyar vezetők a magyarokat sújtó belső intézkedések ellen tiltakozván 2014 áprilisában testületileg lemondtak tisztségeikből.
MTI
Erdély.ma

Gyűlésen folytatódik a vásárhelyi RMDSZ-vita
Viharosnak ígérkezik a Maros megyei RMDSZ Területi Képviselők Tanácsának (TKT) csütörtöki ülése, melyen várhatóan a szövetség marosvásárhelyi szervezetének belső ellenzéke is részt vesz Vass Levente vezetésével.
Az orvos-politikus szerdán közleményben szögezte le: az ellenzéki csoportosulás elfogadja a Peti András városi RMDSZ-elnök által felajánlott két vagy három ügyvezető alelnöki tisztséget a szervezet keretében. A TKT 14 tagú kongresszusi küldöttségében ugyanakkor négyen képviselnék a „különítményt". Mindezek ellenére a két fél között még mindig nincs béke, egymásnak a sajtón és a Facebook-on keresztül üzengetnek.
Vita a tisztségek miatt (is)
Vass Levente és csapata eredetileg értelmetlennek tartotta, hogy ügyvezetői alelnöki tisztségeket töltsenek be egy olyan RMDSZ-szervezetben, ahol jelenleg is tizenhat alelnök van. A magát belső ellenzéknek nevező csoportosulás inkább hét kongresszusi mandátumot kért a Marosvásárhelynek leosztott tizennégyből.
Peti András városi RMDSZ-vezető elzárkózására és Brassai Zsombor megyei elnök felvetésére reagálva, miszerint Vassék talán azért utasítják vissza a tisztségeket, mert ügyvezető alelnökként dolgozni is kell, az ellenzék szerdán újrafogalmazta követeléseit. Vass Levente most már négy kongresszusi hellyel is beérné, illetve szívesen vállalná a gazdasági, városfejlesztési, és civil egyházügyi alelnöki tisztségek betöltését.
„Messzemenően elhatárolódunk attól a kijelentésüktől, hogy a 16 alelnöki tisztségükből számunkra felajánlott két helyről azért nem szándékoztunk tárgyalni, mert nem akartunk a munkából részt vállalni" – szögezte le Vass.
Az alelnökök számát kommentálva, Peti András semmiként nem tartotta eltúlzottnak; mint mondotta „a munka mennyisége megkövetel ennyi felelős beosztású személyt", akik egyébként is ingyen és bérmentve végzik feladatukat. „Mi Vass Leventét és embereit is szívesen látjuk, álljanak be közénk és dolgozzanak, hisz mindenkinek helye van az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetében" – tette hozzá Peti.
Kérdésünkre, hogy mi értelme annak az „áldatlan csörtének", mint ahogy Brassai Zsombor nevezte a néhány napja a városi pártvezetés és a belső ellenzék között, a Facebook-on dúló csatát, Koreck Mária alelnök belátta, hogy a Vass Leventével vitába szálló kollégája, Orosz Attila helyenként túl keményen fogalmazott. „Tudom, hogy valamikor volt egy személyes vita is köztük, de amióta Orosz alelnöki tisztséget tölt be, sokat változott a diskurzusa" – vette védelmébe a kommentjeiben időnként valóban kíméletlen Orosz Attilát.
Vass Levente egyébként hálás a világhálón zajló csörtéért. „Meggyőződésem, hogy a nyilvános vitánk nélkül ismét ott lennénk, mint két évvel ezelőtt, amikor antidemokratikus választásokat követően az RMDSZ vezetősége mindent a szőnyeg alá sepert és sikerkommunikált" – vélekedett Vass Levente.
Szintén a közösségi oldalon szólt be a feleknek Kovács Péter, a szövetség főtitkára is, aki rámutatott, hogy tragikomikus állapotok uralkodnak a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezetben. „A belső ellenzék és a belső hatalom a nyilvánosság előtt folyamatosan egymással háborúzik, 2016-ban pedig majd egymásra mutogatnak, amiért újra román polgármestere lett a városnak. Ébresztő, fiúk!!! (Talán) még nem késő!" – írta bejegyezésében az egyébként marosvásárhelyi származású politikus.
Támogatja az összmagyar előválasztást az MPP és az EMNP
Támogatja az összmagyar Maros megyei előválasztást Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, de azt semmiképp sem az RMDSZ kereteiben képzeli el. Biró leszögezte, szerinte „helye és ideje van a versenynek, de helye és ideje van az együttműködésnek is".
A polgári párt elnöke úgy véli, amennyiben az RMDSZ is összmagyar előválasztásokban gondolkodik, az MPP-ben – és talán más politikai és civil szervezetekben is – partnerre lelhet. „Az összmagyar előválasztások gondolatát támogatjuk és annak megszervezésében, lebonyolításában is szerepet vállalunk. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen választást csakis a teljes bizalom, és ennek érdekében a teljes átláthatóság jegyében szervezhető meg" – olvasható az ellenzéki párt által kiadott közleményben.
„A tét nem egyik vagy másik párt listáinak összeállítása, annak mások általi hitelesítése, hanem egy közös, mindenki által vállalható, és a lehető legszélesebb támogatottsággal bíró személy kiválasztása minden olyan településen, ahol a magyarság számaránya ezt követeli" – szögezte le lapunknak Biró Zsolt, hozzátéve, hogy az MPP már 2008-ban, majd 2012-ben is hasonló javaslattal rukkolt elő. „Ezek szerint az idő minket igazol" – sommázott a polgáriak vezetője.
Szintén közös előválasztásokat szorgalmazna az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is – tudtuk meg a Maros megyei szervezet elnökétől, Portik Vilmostól. A néppártiak viszont már azt is komoly előrelépésnek tartják, hogy az RMDSZ egyáltalán állóurnás, nyilvános megmérettetésben gondolkodik, olyanban, amely információik szerint nincs párttagsághoz kötve.
Kérdésünkre, hogy ezek szerint egy EMNP-s akár meg is mérettetne egy efféle előválasztáson, Portik kételyének adott hangot. „Nem hinném, hogy egy tisztségben lévő néppártos benevezne az RMDSZ előválasztásaira, viszont, ha egy olyan személy győzne, akit mi is érdemesnek tartunk támogatni, akkor segíteni fogunk neki. Mi minden olyan kezdeményezést támogatunk, amely a marosvásárhelyi magyarság egységes fellépését tűzi célul. Viszont az összefogásnak csak akkor van esélye, ha választási szövetségben gondolkodunk" – fejtette ki Portik. Ellenkező esetben a néppárt nem zárja ki, hogy saját polgármesterjelöltet állítson Marosvásárhelyen.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Peti András és Vass Levente alkut kötöttek
Elfogadta Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke a magát belső ellenzéki vezetőnek nevező Vass Levente kompromisszumos ajánlatát.
A megállapodás néhány perccel az Erdély FM közéleti műsorának kezdése előtt született, ahol mindketten meghívottak voltak. A megállapodás szerint a Vass vezette csoport elfogadja a három alelnöki tisztséget, bekapcsolódik a helyi RMDSZ munkájába és belátása szerint dönthet arról, hogy soraiból kinek ad át négy helyet abból a 14 küldötti helyből, amely a marosvásárhelyi szervezetet megilleti az RMDSZ április 19-én, Kolozsváron sorra kerülő tisztújító kongresszusán. A megállapodást közösen jelentették be az élő műsorban, ahol Soós Zoltán, RMDSZ városi tanácsos is jelen volt.
A megállapodás vélhetően rendezheti a Vass és Peti között már néhány hete dúló feszültséget, amely azok után került nyilvánosságra, hogy Vass Levente egy sajtóközleményben tudatta: Peti antidemokratikus módszerekkel, a belső ellenzék elnyomásával hatalma konzerválására törekszik. Vass kijelentette, át kell gondolnia a szövetséghez fűződő viszonyát és annak lehetőségét is meglebegtette, hogy csapata saját polgármester-jelöltet indít.
Vass azt mondta, hogy a belső ellenzék "nem lát lehetőséget arra, hogy a jelenlegi helyzetben az RMDSZ mellett felelősségrészt tudjon vállalni olyan közösségi ügyekben, mint amilyen például a jövő évi polgármester-választás".
Vass Levente többek között azt rótta fel Petinek, hogy a nemrég lezajlott három tárgyalás során sem sikerült osztozni a 14 kongresszusi helyen, Peti viszont ezt úgy értelmezte, hogy Vasst csak a tisztségek érdeklik.
Transindex.ro

Tiltakozó megmozdulásra szólítanak
„Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne a marosvásárhelyi polgármester, hanem a felelős székely polgármesterek után igazodjanak” – ezzel a felhívással fordult azon csíki önkormányzatok felé Csíkszereda polgármestere, amelyek még nem fogadtak el a Székelyföld jogállására vonatkozó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által javasolt tanácsi határozattervezetet.
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai kötődésű szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-i székely szabadság napjának fontossága mellett. Az eseménynek az adott „löketet”, hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt, a következő két évre is megtiltotta az SZNT által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját” – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17 óra 30 percre várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet” – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője. Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre.”
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a városi MPP részéről Somay Péter, a városi EMNP részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni”. Kozma István Florin CSTIT-elnök Tusnádfürdőtől Domokosig minden fiatalt vár a tiltakozásra. Tiboldi László EMNT-alelnök arra kéri a csíkiakat, hogy kedden este tegyenek gyertyát az ablakokba. „Korlátozzák a nemzeti jogainkat. Mi vagyunk itthon, élni csak szabadon érdemes, de ezért tenni is kell” – fogalmazott Tiboldi.
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-re hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el Székelyföld jogállására vonatkozó tanácsi határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér.”
Heten a huszonötből Érdemes tudni, hogy a csíki régióban a huszonöt önkormányzat közül eddig a következő önkormányzatok fogadtak el autonómiahatározatot: Csíkszereda, Tusnádfürdő, Csíkpálfalva, Csíkszentdomokos, Csicsó, Gyimesközéplok, Gyimesfelsőlok.
Kozán István
Székelyhon.ro

Együtt tiltakoznak a magyar szervezetek Csíkszeredában
Rendhagyó sajtóeseményt tartottak csütörtökön Csíkszeredában: a romániai magyar pártok, illetve politikai szervezetek képviselői közösen álltak ki a március 10-ei székely szabadság napjának fontossága mellett – adja hírül a kronika.ro-n.
Az eseménynek az adott „löketet", hogy az eredetileg Marosvásárhelyre tervezett felvonulásra Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester nem adott engedélyt. Sőt a következő két évre is megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kezdeményezett felvonulást.
„Aggodalommal tapasztalom, hogy Marosvásárhelyen külön bejáratú törvények vannak, amelyek ellehetetlenítik a székely szabadság napját" – adott hangot véleményének Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, aki örült annak, hogy a tiltakozás mégsem marad el: Gyergyószentmikós és Sepsiszentgyörgy mellett Csíkszeredában is tartanak megmozdulást kedden.
„Március 10-én 17.30-ra várunk mindenkit a csíkszeredai Szabadság téri székely zászlóhoz, ahol emlékeznünk kell a székely vértanúkra. Ugyanakkor tiltakoznunk kell a jogtiprás ellen. Az SZNT ezzel a felszólításával is az autonómia fontosságát hangsúlyozza, és arra kér minden székely önkormányzatot, hogy fogadja el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet" – sorolta Veress Dávid, az SZNT csíkszéki szervezetének vezetője.
Mint fogalmazott, kedden több helyen kell világítótüzet rakni, amelyekkel jelezni lehet, hogy léteznek a székelyek. „Szokásba kell hozni az ébrenlétet, a vigyázzállást. Arra kérek mindenkit, hogy székely zászlóval jöjjenek a Szabadság térre" – fogalmazott.
A csíkszeredai RMDSZ részéről Szőke Domokos, a Magyar Polgári Párt (MPP) részéről Somay Péter, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részéről pedig Tőke Ervin volt jelen a tájékoztatón. Mindannyian hangsúlyozták: jó látni, hogy vannak ügyek, amelyek felülemelkednek a pártérdekeken, mivel „nemzeti ügyben egy irányba kell húzni".
A felszólalások végén Ráduly Róbert a csíkszeredai önkormányzat részéről egy felhívást fogalmazott meg a csíki önkormányzatok felé. „Egyenesedjenek ki, tegyék félre a félelmet, és ne Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester után, hanem a felelős székely polgármesterek felé igazodjanak. Március 10-ére hívjanak össze rendkívüli testületi ülést, és fogadjanak el a Székelyföld jogállására vonatkozó határozattervezetet. Akiknek nincs bátorságuk erre, azok álljanak félre. Mutassák meg, hogy még van székely vér" – mondta a csíkszeredai polgármester.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyébként csütörtökön közleményben jelezte: a törvényes előírásoknak megfelelően, hétfőn benyújtotta a kérvényt a 2016-os és 2017-es március 10-ei marosvásárhelyi felvonulás megszervezésére, a jogszabály által előírt 48 órán belül azonban nem kaptak választ a rendezvények betiltására vonatkozóan.
„Elmondható tehát, hogy semmilyen törvényes akadálya nincs annak, hogy a rendezvényeket megtartsuk, közvetkezésképpen azokat meg is fogjuk rendezni" – szögezte le közleményében az Izsák Balázs SZNT-elnök által aláírt közlemény.
Mint ismeretes, az Agerpres hírügynökség által idézett Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi helyi rendőrség vezetője azt mondta, a következő két évben biztosan nem lesz felvonulás a székely szabadság napján, a tömegmegmozdulások szervezésére vonatkozó kérelmeket vizsgáló városházi bizottság ugyanis negatívan véleményezte azokat – írja a kronika.ro.
Erdély.ma

Emelték a tanárok bérét
A pénzügyminisztérium zárolja azoknak az önkormányzatoknak a számláját, amelyek nem fizetik ki az ingázó pedagógusok utazási költségeit; július 1-jétől a takarítók, kapusok, karbantartók és gépkocsivezetők is számíthatnak fizetésemelésre; a pedagógusok és a kisegítő didaktikai személyzet a márciusi béremelés után szeptemberben kap újabb ötszázalékos emelést, a szakszervezetek 2016-ra és 2017-re újabb tíz-tíz százalékot javasolnak – tájékoztatott Nagy Gábor, a Tanügyiek Szabad Szakszervezetének háromszéki elnöke.
A pedagógusok bérének emelését a kormány és a tanügyi szakszervezetek megállapodása alapján a tavaly decemberben közzétett 83-as sürgősségi kormányrendelet szabályozza, ennek értelmében idén két lépcsőben, márciusban és szeptemberben növekszik fizetésük 5–5 százalékkal. A bérmódosítás Háromszéken 2740 oktatót és 313 laboránst, könyvtárost, könyvelőt, titkárt érint, 761 nem didaktikai alkalmazott ellenben kimarad a fizetésemelésből. A tanügyi szakszervezetek föderációja nemrég arra hívta fel a pénzügyminisztérium figyelmét: annak ellenére, hogy sürgősségi kormányrendelet írja elő az önkormányzatok kötelezettségét, hogy belefoglalják költségvetésükbe az ingázó pedagógusok utazási költségeinek megtérítését, a helyi tanácsok nem mindenike tesz eleget ennek. A szaktárca erre azzal válaszolt, hogy utánanéz, és zárolja azoknak az önkormányzatoknak a számláját, amelyek nem fizetik ki elmaradásaikat – közölte Nagy Gábor. A bizalmi elmondta, Háromszéken legalább kétszáz pedagógus nem kapja meg jelenleg az ingapénzt, de bízik abban, a pénzügyi szaktárca eljárása eredménnyel jár, és az önkormányzatok fizetnek.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az arrogáns hatalmi politizálás buldózerei (Magyar jogküzdelmek és a mártírok)
Már emlékezni sem lehet?
Ne legyünk restek százszor is megismételni: a módszeres betelepítés és magyar üldözés miatt Marosvásárhely román többségűvé vált. Ez nem természetes történelmi fejlődés eredményeképp alakult így. A kommunista diktatúra betelepítési politikájával, akárcsak Erdély más nagyvárosaiban, itt is arra törekedett, hogy felszámolja a város magyar jellegét, az etnikai arányokat megváltoztassa.
Az idegengyűlöletre heccelt bandák 1990 márciusában feldúlták a városközpontot. Ürügyként szolgált, hogy egy gyógyszertár épületére az akkor még magyar többségű városban felkerült a Gyógyszertár felirat. A gyűlöletkampányt valójában a február 10-ei gyertyás felvonulás, az anyanyelvű oktatásért, az anyanyelv használatának jogáért szervezett tüntetések váltották ki. A polgárháborús hangulatban megrongálták az RMDSZ székházát, Sütő András írót fél szemére megvakították. Bár a pogromnak öt magyar áldozata volt, mégis csak magyarok és romák kerültek börtönbe. Óvatos becsléssel 15 ezer magyar hagyta el a várost, melynek egyenes következménye, hogy a város élére a 2002-es választásokon román polgármester került. A szétrebbenni nem tudó Securitate háttérszervezése irányította az etnikai összecsapást, mára ugyanők jelentik be váratlanul: az anyanyelvén tanulni akaró magyar lakosság volt a vétkes. Az őshonos magyarság idősebb nemzedéke, amely gyermekkorában alig hallott román szót – a románok számaránya 1941-ben alig 3,9 százalék volt –, ma már az utcán is félve, halkan beszél magyarul. A kisebbségi sors traumái egyre nyilvánvalóbbak. Ne restelljük újólag is felemlíteni a jelentéktelennek nevezett példákat: 2013-ban pénzbírságot róttak ki a kétnyelvű terméktáblák kihelyezése miatt. Bár – hosszú törvényszéki procedúra után – 2015-ben megsemmisítették az ítéletet, de a kétnyelvűséget a Maros megyei törvényszék továbbra is kihágásnak minősítette, és figyelmeztetésben részesítette Lakó-Péterfi Tündét, amiért 2013-ban az Itthon Vagyunk Egyesület tagjai kétnyelvű terméknévtáblákat osztogattak a piacon. Más aprócska lomról, kétnyelvű feliratokról, zászlók háborújáról most ne is szóljunk. Dorin Florea polgármester megteheti, hogy a nemrég még székely-magyar többségű városban megalázza a magyar lakosságot. Nem engedélyezi a székelyek március 10-ei felvonulását, amely a mártírok emlékművétől indult volna, és a prefektúra előtt, Marosvásárhely főterén nagygyűléssel, petíció átadásával fejeződött volna be. A kezdeményezőket a „románok méltóságát” védő polgármester nemes őszinteséggel legazemberezi, mert a székely mártírokra való emlékezés jegyében tiltakozó felvonulást mernek tervezni a nemzeti elnyomás és a diszkrimináció ellen, s csodálkozik, hogy a szabad székely katonanemzet leszármazottai még mindig nem akarják elfogadni, felfogni, hogy ők szülőföldjükön megtűrtek, csak mert 1920-ban a forgandó nemzetközi politika és nemtörődömség miatt, a nemzeti önrendelkezés elvéből csúfot űzve a nagyhatalmak Romániának ajándékoztak egy túlnyomóan magyar-székely többségű régiót. Az Erdélyben berendezkedő román hatalom már az első pillanattól elvárja az alázatos viselkedést. A polgármesteri tiltás szerint emlékezni még lehet, tiltakozni nem. A legújabb rendőrségi nyilatkozat alapján azonban már emlékezni is tilos. Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség vezetője szerint bűnvádi eljárás indulhat azok ellen, akik arra biztatnak, hogy a székelyek március 10-én minél többen vonuljanak a székely vértanúk emlékművéhez!
Kit érdekel a demokrácia?
S kit érdekel, hogy az idetelepítettek azzal szembesülnek, az őshonos székelység egyenlőséget, anyanyelv-használati jogot követel? Márpedig a röpke 1100 év, amikor e tájat többnyire csak székely-magyarok lakták, nem bizonyít egyebet, mint hogy a hajdani dák-római utódokat vissza kell románosítani – a történelmi igazságtétel szellemében –, mert Marosvásárhely (is) ősi román földön fekszik. A román nacionalistát érthető módon nem érdekli az olyan alapvető jog tiszteletben tartása, mint a véleménynyilvánítás, ha az sérti a román lakosság hamis történész-propagandisták és ceausiszta aktivisták formálta önérzetét, miszerint az ősi román földön jogos a román nyelv és a román politikai elit kizárólagos uralma! „ Nem igaz, hogy a székelyek őshonosak, mert a románok már a dákok korától itt élnek.” Néhány évvel korábban az egyik tévécsatornán hangzott el az a magasröptű kijelentés is, hogy a történelemoktatás nyelvének azért kell a románnak maradnia, mert ha nem, a magyar gyermekekkel elhitetik, hogy Traianus nem volt román. Horribile dictu, még elgondolni is szörnyű! Nos, a hispán generálisból lett császár, akinek katonái hispánok, talán még latinul is gyatrán beszélt, nemhogy románul.
Marosvásárhelyen semmi különös nem történik, csak folytatódik, ami a magyar és német városokban Erdély-szerte már korábban lezajlott. Miért tennének kivételt a székely-magyarok által bitorolt román földön, amelyet Székelyföldnek merészelnek nevezni? Rónai András jeles tudós – Teleki Pál munkatársa – Erdély etnikai összetételét vizsgálva megállapítja, hogy a Romániához csatolt erdélyi területeken 1910-ben a városok lakosságának 62 százaléka volt magyar, 16 százaléka német és 19 százaléka román. Milyen tűrhetetlen dolog az is, hogy 1910-ben az olyan román területen, mint Csík-, Háromszék és Udvarhely megye, a lakosságnak csupán 11,6 százaléka román nemzetiségű. Érthető, hogy miért volt oly erőszakosan sürgető e régiónak, az elmúlt években a székely nacionalisták által kitalált Székelyföldnek Romániához csatolása. Bocsánat, egyesítése!
Félretéve a keserű humort, minden Székelyföldön élő székely-magyarnak meg kell értenie, hogy a hajdani magyar városok és Marosvásárhely magyarságának sorsára juthatunk, ha a régiósítással számarányban (is) kisebbséggé válunk. Ez azt jelenti, hogy helyettünk mások döntenek még arról is, hogy emlékezhetünk-e mártírjainkra, felvonulhatunk-e őseink földjén, formálhatunk-e véleményt saját sorsunkkal kapcsolatban az elődeink alapította településeken.
De félretéve számháborút, mindennapi gyomorforgató történelmi görcsöket, nem élhetné-e a mindennapok kisembere is a maga hétköznapjait és ünnepeit, ha nem rondítanának bele óránként létküzdelmeibe a többségi politika hatalmi buldózerei?!
Kádár Gyul

Verestóy Attila is nyílt levelet írt Johannisnak (Pamflet)
politikusok sorába. Az RMDSZ-es szenátor levelében arra kérte Klaus Johannist, hogy halaszthatatlanul emelje fel szavát az erdőirtás ellen. A politikus levelét nem papíron, hanem elektronikus úton küldte el, ezzel is utalva a helyzet súlyosságára.
Verestóy mélységes aggodalmát fejezte ki az utóbbi években tapasztalt hatalmas ütemű erdőpusztítás miatt, és felhívta Johannis figyelmét arra, hogy Románia számára súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel járhat a korlátlan fakitermelés. „Ha ez ilyen ütemben folytatódik, akkor néhány év múlva eltűnik Románia összes erdeje” – húzta meg a vészharangot a politikus. Hozzátette: ha a fákat elpusztítjuk, valószínűleg mi is velük pusztulunk. A székelyföldi politikus szerint megengedhetetlen, hogy egyesek „druzsbával a kezükben Istent játsszanak erdeinkben”.
Verestóy különösen aggasztónak tartja az általa „Románia tüdejének” nevezett székelyföldi erdők sorsát, ahol évente több ezer köbméter fát termelnek ki a legalitás és illegalitás határán egyensúlyozó „fatolvajok”, akik a kivágott fák helyébe nem ültetnek újakat, „zöld utat” adva ezáltal az árvizeknek, az aszályoknak és a légszennyezésnek. A megszállott és elszánt környezetvédő aktivista és politikus tájékoztatta a román államfőt arról, hogy immár huszonöt éve ostromolja az illetékes román hivatalokat, de azok kettős mércét alkalmaznak: míg fellépnek az ország más térségeiben garázdálkodó fatolvajok ellen, a Székelyföldön pusztító „erdőfodrászok” esetében nem teszik ugyanezt. „A tudatos gondtalanságot népirtás céljából követik el, el akarják, venni tőlünk a tiszta levegőt, azt akarják, hogy mindannyian elpusztuljunk a légszennyezés következményei miatt” – fogalmazott felháborodott hangvételű levelében Verestóy.
„Székelyföld lakói már így is túl sokat elszenvedtek. Kétségbeesetten követelem, hogy az Elnök úr mielőbb cselekedjen, mert a jelenlegi helyzet tűrhetetlen. Ismételten kérem, emelje fel szavát az erdőirtások ellen, álljon ki erdeinkért, és hirdesse a környezettudatos élet előnyeit. Ez nemcsak Székelyföld, de az egész ország érdeke is.”
„Legyen Románia a jól kivágott erdők országa” – zárta nyílt levelét Verestóy Attila. A szenátor utóiratként hozzátette: „Ezt a harcot egyedül nem tudom megvívni!”
Kerekes Gyula
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Marad minden a régiben a gyógyszerészeti karon
A MOGYE-ügyben "szőnyeg alá söprik a problémát"
Sorin Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszter és Gigel Paraschiv államtitkár jelenlétében mutatta be tegnap Leonard Azamfirei, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) rektora az egyetemi helyzetértékelőt 2014-re. A MOGYE fakultásainak helyzetét külön-külön értékelte, kitért a gazdasági vonatkozású eredményekre is. A beszámoló végén dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője nyílt levelet adott át a tárcavezetőnek, amelyben kérik a tanügyi törvény betartását a MOGYE-n.
Az egyetem felépítését, az oktatási programokat, a felvételivel, a rezidensvizsgával, az állások betöltöttségével kapcsolatos adatokat, az uniós projekteket ismertette dr. Leonard Azamfirei rektor, aki prezentációja végén sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a román és a magyar egyetemi oktatók között továbbra is feszült a viszony, majd hangsúlyozta, hogy a 88 meghirdetett oktatói állásra benyújtott jelentkezési dosszié közül 20-at nem személyes okok miatt utasítottak el, hanem amiatt, mert nem feleltek meg a vizsgakövetelményeknek. Sorin Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszter sikeresnek minősítette az ismertetett eredményeket, az egyetem pénzügyi stabilitását, a vezetőségnek a hallgatókkal való jó kapcsolatát kiemelt fontosságúnak nevezte. A román-magyar oktatók közötti feszültségekre utalva ezeket az "aspektusokat" fontosnak nevezte, úgy vélte, megfelelő távolságtartással szemlélve a dolgokat, e problémákra nem olyan nehéz megoldást találni, sokkal nehezebb az infrastruktúra-fejlesztést megvalósítani. Kijelentette, meggyőződése, hogy a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Hatóság (ARACIS) a MOGYE fejlődését szem előtt tartó, az egyetem teljes oktatói közösségének akaratát figyelembe vevő döntést hoz majd. Gigel Paraschiv államtitkár szerint a siker kulcsa az egységben és a professzionalizmusban van. A köszöntőbeszédeket követően került sor a MOGYE-emlékplakett átadására, amit Mihai Cîmpeanu oktatásügyi miniszternek a felsőoktatásért tett érdemei elismeréseként adományoztak, majd Leonard Azamfirei rektor a oktatásügyi minisztérium kiválósági oklevelét vette át. A távozó tárcavezetőnek dr. Szabó Béla professzor, a magyar tagozat választott vezetője nyílt levelet adott át.
A sajtónak nyilatkozva dr. Szabó Béla elmondta, a beadványban "a konkrét helyzetre való tekintettel" felkérik a minisztériumot és személyesen az oktatási törvény betartatásáért felelős minisztert, hogy foglaljon állást a gyógyszerészeti kar akkreditációjával kapcsolatosan. "Optimista évi beszámoló hangzott el, ahol úgy jelent meg, hogy a gyógyszerészeti kar akkreditálva van, viszont olyan számokat mutattak be, amelyek alapján nem lehet akkreditálni a kart. Ez nagyon érdekesnek tűnik... Végül volt egy homályos utalás arra, hogy léteznek azok a problémák a magyar oktatásban, amelyeket mindenki ismer. Az elhangzottakat továbbra is úgy tekintjük, mint a problémának a szőnyeg alá söprését. Tegnap délelőtt volt egy rövid tanácskozásunk a miniszter úrral, akinek az álláspontja szerint idén ugyanúgy marad minden, mint eddig, esetleg jövőre majd másképp lesz. Úgy vélem, nem a megoldásra törekednek, hanem ugyanazt a játszmát játsszák, mint az elmúlt négy évben folyamatosan. Pillanatnyilag valami ígéretet kapunk, de semmiféle intézményes garancia nincs ennek betartására, tehát semmiféle konkrétum nincs. A levelünk másik része arról szólt, hogy úgy általában a minisztériumnak legyen egy hivatalos álláspontja az egyetemmel kapcsolatosan a tanügyi törvény betartását illetően, és mellékeltük az összes beadványt, amit az elmúlt négy évben a minisztériumba küldtünk, azonban egyikre sem kaptunk választ. Ma reggel a miniszter szóbeli ígéretet tett arra, hogy írásban fog válaszolni" – jelentette ki a tagozatvezető, aki szerint a szenátusi tagok múlt heti elektronikus szavazásának eredménye alapján a gyógyszerészeti kart illetően a legújabb verzió az, hogy "egyetlen oktatási programot akkreditálnak, ami nyilvánvalóan a román lesz, román és magyar vonalakkal". "Megint kitaláltak egy olyan dolgot, ami nem létezik, hiszen a tanügyi törvény előírja, hogy minden oktatási programot nyelvenként külön kell akkreditálni. Tehát nekünk lesz egy olyan programunk, ami román és magyar is lesz. Már csak azt kellene kérdezzem: a magyarok is tanulnak románul, és a románok is tanulnak magyarul?! A román vonalon volt ellenszavazat még erre a verzióra is, úgyhogy nem elképzelhetetlen, hogy valaki megóvja e határozatot, arra hivatkozva, hogy törvénytelen. Az folyik, ami az elmúlt négy évben: szőnyeg alá söprik a problémát" – tette hozzá dr. Szabó Béla. Ami a gyógyszerészeti karra való felvételi vizsgát illeti, a tagozatvezető szerint "felvételi lesz, csak nem változik semmi". Az évértékelőn elhangzottakra reflektálva dr. Szabó Béla elmondta, hiába van tanügyi törvény, senki nem beszélt arról, hogy a gyógyszerészeti kar esetében be kell tartani. "Sőt, elhangzott egy olyan mondat, ami engem aggaszt: a miniszter úr szerint az ARACIS-szal kell beszélni, hogy úgy kezelje a MOGYE ügyét, hogy az egyetem szükségleteinek megfeleljen. Nem a törvénynek, hanem az egyetem szükségleteinek! Ha azt nézzük, ahogy az egyetem vezetősége viszonyult ehhez a problémához, akkor megint az egyetemi autonómiába elásott patthelyzet lesz évtizedekig" – tette hozzá.
A sajtótájékoztatón részt vevő szaktárcavezető lapunk kérdésire közölte: a minisztérium összességében támogatja a MOGYE problémáinak megoldását, az oktatási programok mindhárom nyelven (románul, magyarul, angolul) kiválóan működnek, de az akkreditáció nem tartozik a szaktárca hatáskörébe. "A gyógyszerészeti kar esetében a felvételi lehetséges lesz, a minisztérium támogatja mind a román, mind a magyar tagozat működését e karon, de a magyar tagozat akkreditációjának feltétele, hogy benyújtsák az akkreditációs dossziét " – tette hozzá.
Dr. Leonard Azamfirei kijelentette, egy új oktatási program akkreditációja hosszadalmas folyamat, a gyógyszerészetin a magyar tagozat esetében pedig be sem nyújthatták az akkreditációs dossziét, mivel azokat bizonyos oktatók nem töltötték ki. Az egyetem vezetése azért továbbította az ARACIS-nak a gyógyszerészeti kar engedélyezési kérelmét, amint az a jelenlegi formájában működik, hogy megszervezhessék a felvételit a gyógyszerészeti karra. Információink szerint egyes oktatók ellen az akkreditációs dosszié nem megfelelő előkészítése miatt fegyelmi eljárás indult, ám eredmény még nincs.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Nem mondtak le Marosvásárhely „visszaszerzéséről"
Zárta sorait a marosvásárhelyi RMDSZ, és úgy tűnik, hogy sikerült megoldani a szervezetben régóta húzódó belső konfliktust. Ez megteremtheti a lehetőséget arra, hogy jövőre megpróbálják ismét „visszaszerezni” a várost – hangzott el a Kelemen Hunor résztvételével tartott lakossági fórumon.
Nemkívánatos kéthónapos folyamatnak tettünk pontot a végére, bebizonyítottuk, hogy a közösség érdekében félre tudunk tenni mindent – válaszolta a sajtó érdeklődésére Peti András, a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke a csütörtök délutáni Területi Képviselők Tanácsának (TKT) ülése után. A Vass Levente nevével fémjelzett „belső ellenzék” három alelnöki tisztséget kap a városi szervezetben, illetve négy kongresszusi küldöttjük lesz. A hírt Vass Levente is megerősítette.
A marosvásárhelyi szervezeten belüli konfliktus a legutóbbi önkormányzati választásokig nyúlik vissza. Ismeretes, hogy az RMDSZ-nek 2012-ben sem sikerült elnyernie a polgármesteri tisztséget. A városi szervezetet időközben feloszlatták, majd újjáalakult, ekkor került az élére Peti András alpolgármester is. Csakhogy egy RMDSZ-es csoportosulás nem ismerte el az új szervezet legitimitását, és egy fajta belső ellenzékeként tevékenykedett tovább. A Vass Levente által vezetett csoportosulás legutóbb tisztségeket és kongresszusi helyeket kért a szervezettől, ám ezt Peti Andrásék egy darabig elutasították.
Évet értékelt Peti András
A TKT-ülést követően a Kultúrpalota kistermében lakossági fórumot tartottak, amelyre meghívták Kelemen Hunor szövetségi elnököt is. Az eseményen jelen voltak és szót kaptak a történelmi egyházak képviselői, a magyar iskolák vezetői, majd a civil szervezetek és a politika iránt érdeklődő civilek szóltak hozzá az elhangzottakhoz.
A média is hozzájárult ahhoz, hogy az egymással szemben álló felek kiegyezzenek – mondta a fórumon Peti András a helyi RMDSZ egy éves tevékenységét kiértékelő beszédében. A szervezet megújulása után két évvel az elnök úgy látja, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tenniük. Az eredmények között az utcanévtáblák és tanintézmények kétnyelvűsítését említette, az új magyar iskolát, illetve azt, hogy segítették a vállalkozókat a hiteltanácsadásban.
„A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását” – fogalmazott Peti. A kudarcok között a városi szervezet elnöke azt emelte ki, hogy nem sikerül megszólítani a marosvásárhelyieket. Két évvel ezelőtt 18 ezer ember maradt melegvíz nélkül, a tiltakozó akción 37 személy vett részt, ahogy a nemrégiben meghirdetett fakivágásokkal kapcsolatos nyilvános vitán csupán egy személy jelent meg.
„A bizalom visszaszerzése a legfontosabb”
Ami a 90-es években volt, nem fog visszatérni – kezdte beszédét Kelemen Hunor. Az RMDSZ szövetségi elnöke azt hangsúlyozta, hogy az embereknek a politikába, a politikusokba vetett bizalmát vissza kell szerezni. Az nem baj, ha vannak viták, ha vannak nézeteltérések – hangsúlyozta, de a közösség bizalmának a visszaszerzése a legfontosabb. Nagy kihívásnak nevezte, hogy képes-e az RMDSZ úgy politizálni, hogy a közösség érezze, érte dolgozik a szövetség.
„2015-ben azt kell megérteni, hogy mi magunknak kell megváltoznunk, az alázatot kell visszahozni, a reális problémákra, közösségi kérdésekre kell hosszú távon jó megoldásokat találni” – mondta Kelemen, hozzátéve, hogy a jövőben esedékes parlamneti választásokon szükség van azokra, akik elfordultak, azokra is, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. A szövetségi elnök szerint nagy tartalékai az RMDSZ-nek a városokban vannak, őket kell megszólítani, hogy eredményesek legyenek az önkormányzati választások.
Kelemen Marosvásárhelyen azt tekintené eredménynek, hogy a helyi magyarok közös erőfeszítéssel „visszaszerezzék a várost” és az RMDSZ erős frakciót létesítsen. Ehhez szerinte megfelelő jelölt kell, olyan személy, akiben a marosvásárhelyi magyarok, illetve a románok egy része is megbízik. A megyét is vissza kell szerezni – hangsúlyozta Kelemen.
A belső ellenzéki csoport akkor jött létre, amikor a két évvel ezelőtt az új városi szervezet alakuló ülésén csak azok vehettek részt, akik regisztráltak, illetve újból beiratkoztak az RMDSZ-be. Az a több mint hatszáz személy, akik nem értettek egyet ezzel, illetve újból iratkoztak volna, de már nem volt rá lehetőségük, az alakuló gyűléssel egy időben egy másik helyszínen gyűltek össze. Azoknak az embereknek jórésze nem iratkozott vissza az RMDSZ-be, de más pártba sem – hangzott el a csütörtök esti fórumon.
Bőven hangzottak el bírálatok
A hozzászólások sorát Papp Mária kezdte, aki 23 évig volt az RMDSZ helyi szervezetének egyik alapembere. Ő a megyei szervezet elnökét bírálta. Ezután Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője, Nagy Géza, az RMDSZ egykori aktivistája, Barabás Miklós, a Kétnyelvű Marosvásárhely szervezet szóvivője kért szót. Barabás azzal minősítette az RMDSZ tevékenységét, hogy összesen négy darab kétnyelvű utcanévtáblát sikerült kihelyeznie, majd feltette a kérdést, mire van szükség ahhoz, hogy a városban a kétnyelvű utcanévtáblák ügye megoldódjon.
Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba, Koreck Mária követték egymást a hozzászólók sorában. Gál Éva azt hangsúlyozta, hogy „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, utalva arra a két évvel ezelőtti esetre, amikor az SZKT-ülésen őt és a csapatát tették felelőssé a marosvásárhelyi helyhatósági választási kudarcért. A fórum végén Brassai Zsombor válaszolt a kérdésekre, leginkább az őt ért vádakra. „Őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez” – fogalmazott. Peti András nem óhajott hozzászólni, majd Kelemen Hunor értékelte a hallottakat és válaszolt az elhangzott kérdésekre, gondolatokra. „Mindenkire szükség van. Andrásra is és Leventére is, a hátországra és a hálózatokra is, amelyekről Gál Éva beszélt, és amelyek két évvel ezelőtt megszűntek” – jelentette ki.
Antal Erika
maszol.ro

Egy csapásra lecsökkenhet a nagyváradi magyarok aránya
Útjára indította csütörtökön a Nagyvárad és Váradszentmárton közigazgatási egyesítését népszerűsítő kampányt Ilie Bolojan nagyváradi és Lucian Popuş váradszentmártoni polgármester. Mindkét településen május 10-én szervezik meg az erről szóló népszavazást.
Ha mindkét referendumon érvényes eredmény születik az igen válaszok többségével, akkor 2016. január 1-től az önálló Váradszentmárton eltűnik a térképről, és a községközponthoz tartozó falvakkal (Betfia, Váradcsehi, Rontó és Kardó), valamint a két népszerű fürdőhellyel, Félixfürdővel és a ma Május 1. nevet viselő egykori Püspökfürdővel egyetemben Nagyvárad részévé válik.
A lépésnek azonban lesz egy mellékhatása is. Az egyesülés révén a magyarság számaránya a jelenlegi 25-ről 22 százalékra csökken Nagyváradon. Ezt Ilie Bolojan újságírói kérdésre meg is erősítette a sajtótájékoztatón.
A fejlesztéssel érveltek
A kampány beindításakor elsőként a nagyváradi polgármester érvelt a két település egyesítése mellett, többek között egy európai uniós tanulmányt idézve, amely szerinte a nagyobb városok gyorsabb ütemű fejlődését igazolja. Bolojan szerint elválaszthatatlan Nagyvárad és környező települések fejlődése, mert – bár a megye 163 ezer alkalmazottjából 103 ezer Nagyváradon dolgozik – 25 százalékuk nem itt él.
Lucian Popuş elmondta, hogy Váradszentmárton a 10 363 lakójával és 6 175 hektárnyi területével járul hozzá a város növekedéséhez. A község elöljárója maga is hangsúlyozta: meggyőződése szerint az általa vezetett településnek is szüksége van a fúzióra.
Március 9.–április 15. között tájékoztató kampányt, április 15.–május 8. között pedig mozgósító kampányt tartanak, a két önkormányzat március végén fogadja majd el a vonatkozó határozatokat. Ilie Bolojan egyébként újságírói kérdésre sem árulta el egyelőre ezek költségeit, mint mondta, utólag minden adatot megadnak majd.
A referendum érvényességének feltétele, hogy Nagyváradon legalább 57 ezren megjelenjenek az urnáknál, és legalább 47 500-an igennel szavazzanak. Szentmártonban legalább 2500 szavazóra és 2050 igen szavazatra van szükség ahhoz, hogy a fúzió létrejöhessen. Nagyváradon egyébként 143, Szentmártonban 8 szavazókörzetet alakítanak majd ki.
A nagyváradi polgármester a maszol.ro kérdésére elmondta, hogy ha a referendum érvényes, kezdeményezik az a két település egyesítéséről szóló törvénytervezetet, s ez esetben várhatóan 2016. január 1-től olvad össze Nagyvárad és Szentmárton. Ha pedig most bármilyen okból megbukik a referendum, évekig szóba sem kerülhet a újra a fúzió.
Kételyek
Ilie Bolojan ismertette egy már elkészült felmérés részeredményeit is (ennek teljes értékelését és nyilvános megválaszolását jövő keddre ígérték), amelyek azt mutatják, hogy akadnak kételyek a közigazgatási egybeolvasztással kapcsolatban. Nagyváradon kevesebben tudnak a referendumról, mint Szentmártonban – a megyeszékhelyen a megkérdezettek fele, a községben kétharmaduk –, a városban a jelenléttel lehet probléma, míg a községben az igenek számával.
Az előnyök között például az egységes közszállítást és turisztikai fejlődést említették a kérdezettek. A nagyobb adóktól és illetékektől mind a váradiak, mind a szentmártoniak tartanak, előbbiek azért, mert a büdzséből a községet is akarják majd fejleszteni. A szentmártoniaknak és a falvakban élőknek a jövendőbeli állattartás jelenthet gondot.
Február végén elindult a www.referendumoradea.ro című oldal, melyen a referendumot népszerűsítik, többek között a „Ritkán van esély megváltoztatni a történelmet” és a „Május 10., egyszeri és megismételhetetlen esély Nagyváradnak” szlogenekkel kampányolnak az egyesítés mellett.
Tavaly jelentették be az ötletet
A két elöljáró valamivel több mint egy éve, 2014. február 20-án jelentette be nyilvánosan a két település közigazgatási egyesítésének tervét. A bejelentéskor még tavaly novemberre tervezték a referendumot, a népszavazás megszervezéséről szóló határozatot az RMDSZ-frakció tartózkodása mellett tavaly júniusban hagyta jóvá a váradi önkormányzat.
Tavaly júliusban az RDMSZ-esek nemmel szavaztak a két település egybeolvasztásának stratégiájára, ekkor már 2015. május 10-ét jelölték ki a népszavazások időpontjának. Az idei szervezés azért is előnyösebb, mert időközben lecsökkent a népszavazás érvényességi küszöbe.
Fried Noémi Lujza
maszol.ro

KOCSIS TÜNDE: SZERZETESRENDEK ÉS SZÍNJÁTSZÁS
A Játéktér 2014. őszi számából
Bodó Márta Iskola és színház című könyvéről[1]
Amikor a szerzetesrendekre gondolunk, a színjátszás talán az utolsó dolog, ami eszünkbe jut róluk. Közvetlenül valóban nem jellemző a szerzetesekre, de egyféleképpen mégis életük része lehet(ett) a színjátszás. Felfedezték ugyanis, hogy milyen hálás eszköze a nevelésnek, így szerzetes tanárokként darabszerzők és rendezők kerültek ki soraikból.
Bodó Márta Iskola és színház című kötete a 2007-ben megvédett doktori dolgozata egyik részének szerkesztett változata.[2] A cím és az alcím ‒ Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe ‒ talán a könyv legeredetibb tartalmi részét nem említi, mégpedig azt, hogy milyen mértékű és minőségű volt Erdélyben a katolikus férfi szerzetesrendek által vezetett oktatási intézményekben az iskolai színjátszás, és milyen szerepet töltött be a nevelés területén. E konkrét, kissé szerteágazó, ám mégis egységes kutatást alaposan vezeti fel a kötet első része, amely a nevelés elméletének és gyakorlatának alakulását követi nyomon az ókortól napjainkig, illetve rámutat arra, hogy a keresztény neveléselméletben milyen helyet foglal el a dramatikus gyakorlat.
A kötet erénye, hogy a szerző a (köz)ismert történelmi, neveléstudományi, helytörténeti, irodalomtörténeti, filozófiai stb. adatok és elméletek között olyan ismereteket „csepegtet” el, amelyek érdekesek és újszerűek lehetnek. Ezt közvetlen, a tudományos értekezés normáit tiszteletben tartó, mégis gördülékeny nyelvezeten teszi.
Kíséreljük meg hát, hogy Angi Istvánnak a kötet előszavaként szolgáló összefoglalója után ‒ a kötetből szemelgetve ‒ egy másik összefoglalót is az olvasók elé tárjunk.
Bizonyára újdonságként hat sokunk számára, hogy kik voltak az első pedagógusok. Amikor a rómaiak meghódították Görögországot, sok ezer művelt görög polgárt hurcoltak Rómába rabszolgának. A gazdag római családok drága pénzért megvásárolták és gyermekeik tanáraiként „hasznosították” őket. Ezeket a rabszolgákat nevezték pedagógusoknak ‒ görögül: ’gyermekvezető’. A szegényebb rómaiak csemetéit az iskolákban ugyancsak (felszabadított) görög rabszolgák tanították, s amíg a gyermekek naponta hat órát zsámolyukon ültek kezükben viasztáblácskával, előttük ült a tanító a támlás karosszékben, amit katedrának neveztek. (26.)
A szerző részletesen leírja a történelmi, művelődési korok világképét, s hogy ezekhez hogyan hasonul, ezeket miként „táplálja” a nevelés és a színház.
Már ebben a neveléstörténeti részben találkozunk a három, Erdélyben is jelentős szerzetesrend „nevelésfilozófiájával”.
Loyolai Szent Ignác Jézus Társaságát, az ún. jezsuita rendet missziós céllal hozta létre, de hamar rájött, hogy a messzire küldendő térítő papnövendékeket hatékony eszközökkel nevelni kell, emiatt hangsúlyt fektetett az oktatás kidolgozására. (48.) Szent Ignác szerint a diákoknak tanulmányaik során kell a keresztény értékeket magukba szívniuk. A Ratio Studiorumot, ezt az első, világszerte alkalmazott, alaposan kidolgozott tanítási rendszert első ízben 1586-ban a rend tanügyi szakértői dolgozták ki. Kezdetben a tanítási program az átlag reneszánsz iskolákéhoz hasonlított: a latin ékesszólás fejlesztését hangsúlyozta. „Modern” oktatási programja volt: a diákok aktivizálására törekedett, a kíváncsiság felkeltésére a tananyag tanításának változatos módszertanával. (55.) A hangsúly a humán tárgyakra, a szabad művészetekre és a tudományokra került, a klasszikusok tanulmányozására. Továbbá a kritikus és önálló gondolkodás, a hatásos beszéd, a meggyőző és szép írás is fontos helyet kapott benne, miként a testmozgás, a játék és a szórakoztató feladatok is. (59.) „A Ratio Studiorum előírta a növendékpapok és tanárok dramaturgiai képzését, a színielőadások rendszerességét a rend iskoláiban, megszabta az előadások számát, tisztázta azok körülményeit.” (107.) 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatásának évében a magyar korona fennhatóságához tartozó területen 42 jezsuita intézmény létezett. (61.) Ezekben több mint 8000 diák tanult. A reáltantárgyakat és az idegen nyelveket az iskolai órákon kívül tanították.
A Ferenc-rend a 13. században telepedett le magyar földön, de nem volt tanításra szakosodott rend, csupán a rendtagok képzésére, a hagyományos klerikus műveltség elemeinek elsajátít(tat)ására fektette a hangsúlyt. Latintudás, imák, zsoltárok, liturgikus ismeretek, hitszónoki feladatok – s noha kevesebb hangsúlyt kapott a (zsoltár)éneklés, éppen az erdélyi, csíksomlyói kolostor mégis élen járt Kájoni Jánosnak az éneklés egységesítésére tett törekvései által. Ennek foglalatja a Cantionáléja. (50.) Erdélyben a ferenceseket a történelmi események (mégis) iskolaalapításra késztették. Így a reformáció után alapították csíksomlyói iskolájukat, amely kiemelkedő szerepet töltött be a vidéken. Saját ferences iskolatípusuk, tanrendjük viszont nem volt, az éppen uralkodó iskolatípus mellett kínálták a hitbeli alapismereteket. Az erdélyi ferencesek tanítási módszere is a Ratio Studiorum volt 1751-ig, amikor lett saját tanítási rendjük is, de 1773-ban Mária Terézia tanügyi rendelete, a Ratio Educationis ‒ amely, kötelező lévén, egységesítette az iskolatípusokat – a saját jelleget háttérbe szorította. „A 17. században indult szervezettebb, tudatos formában a ferences oktatás.” Ez a hittudomány és a bölcselet mellett kézimunkát, rendtörténet-ismeretet, orgonálást, gregorián éneklést tanított, és persze a szertartásokra vonatkozó ismereteket. Továbbá német nyelvet. (53.)
A piaristák még az alapító életében, 1642-ben megtelepedtek magyar földön, a felvidéki Podolinban. Az önálló magyar rendtartomány pedig 1717-ben alakult meg. Ebben az évben telepedtek le Erdélyben, Besztercén; 1725-ben Nagykárolyban, 1730-ban Máramarosszigeten, 1741-ben Medgyesen, 1751-ben Szentannán. 1776-ban Mária Terézia megbízásából ők vették át a jezsuiták intézetét. (67.) „José de Calasanz, az előkelő, de elszegényedett aragóniai család sarja hivatását Róma szegénynegyedeit látva ismerte fel.” Ingyen kezdte tanítani a szegényebb családok gyermekeit, sőt, utcán kallódó gyermekeket, kezdetben elsősorban hitbéli ismeretekre – később kegyes iskolának nevezték el az iskoláit, melyek az ingyenes népoktatás elindítói lettek. (63.) Az iskolát adományokból tartották fenn, és az alapismeretek átadása volt a cél: írni, olvasni, számolni tanítottak, és a leglényegesebbre, a hitigazságok átadására törekedtek. A piarista iskolában „minden pedagógiai tevékenység formai elve, alapvető jellege a vallásos, hívő lelkület, a pietas”. (64.) A szegényebbek keveredtek jobb módúakkal, sőt, nemesi származásúakkal is – ez észrevétlenül is szociális gondolkodásra, érzékenységre nevelte az utóbbiakat. Saját használatra kapott tankönyvük volt, ami újdonság volt abban a korban. (66.) A piarista iskolák számára fontos volt, hogy a diákok a matematika és a természettudományok terén is képzettek legyenek.
A szerző egy piarista szerzetes tanár kapcsán kitér egy érdekes jelenségre: a 18. században megfigyelhető „házi színház” gyakorlatára. A piarista történész, irodalmár, drámai párbeszédszerző Bolla Márton házi tanítója volt gróf Bánffy György erdélyi főkormányzó két fiának. A gróf és felesége a Kinderfreund című gyermekfolyóirat magyarra fordításának megrendelői és támogatói. Ebben egy házi használatra szánt színdarab is található. Bár e darabokat inkább olvasásra szánták, de olykor a családnak, ismerősöknek elő is adták őket a gyerekek. Témájukat a mindennapi életből merítették, céljuk az etikai-erkölcsi hatáskeltés volt, a megkívánt viselkedésminták játékos begyakorlását tették lehetővé. Fiú- és lánygyermek egyaránt játszhatott bennük.[3] (76.)
A gazdag forrásanyag, a számos idézet és példa a kutatás szakszerűségét igazolja, amelyek mellett – nem tolakodó módon, de – érezhető a szerző kiállása a keresztény hit és a katolikus iskolák mellett. Továbbá a kötetnek nyilvánvaló szándéka az is, hogy promoválja az iskolai színjátszást számos haszna és szépsége miatt, ily módon nemcsak a múltat sorjáztatja (példaként), hanem a jövőre is hatással kíván lenni.
A kötet második tartalmi egysége a kolozsvári jezsuita (később piarista), a csíksomlyói obszerváns ferences, a kantai minorita gimnáziumok és a gyulafehérvári Majláth-gimnázium vonatkozásában tekinti át az iskolai színjátszásnak az oktatás és nevelés folyamatában betöltött szerepét. (89.) Ezt a képet egészíti ki az iskolai színjátszás vonatkozásában megvizsgált két jelentős, a két világháború között megjelent folyóirat: az Erdélyi Iskola és a Jóbarát.
A protestáns kollégiumok korábban elkezdték a drámajátszást, mint a jezsuiták, ám a jezsuiták által előadott darabok rövid időn belül a legdíszesebb körülmények közt bemutatott játékok lettek. (106.) A témákat a történelemből, a latin és görög klasszikusokból, külföldi missziókból, a szentek életéből és a helyi hagyományokból vették. Többségüket a jezsuita tanárok írták. (107.) Indián tematika is került a hazai fiúk elé, a Dél-Amerikát megjárt jezsuita tanárok jóvoltából. De Afrikából, Indiából, Kínából is sok színpadi történet származott. (108.) A színielőadásokat a retorikai képzés kiegészítéseként fogták fel. Retorikai tankönyvként Cypriano Soarez (1524‒1593) jezsuita retorikáját használták a kolozsvári iskolában is, mely érthető formában dolgozta fel az antik retorika nagyjait. (110.) A jezsuita iskolai színjátszás mennyiségében is jelentős: a magyarországi jezsuitáknál (még mindig csak töredékesen feltárt, de így is) több ezer a színielőadások száma. (115.) S emellett a legjobb európai színdarabtermést is közvetítették az antik szerzőktől a modernekig. (116.) „Illei János jezsuita Tornyos Péter című farsangi témájú komédiája volt az egyike az elsőknek, amelyeket az iskolai előadás keretein kívül, immár hivatásos társulat is előadott.” Érdeme a darabnak ízes, népi fordulatokban bővelkedő magyar nyelve. (156‒157.)
A piarista iskolák előbb és nagyobb mértékben használták az anyanyelvet, mint a jezsuiták, ez pedig a szélesebb körű sikert, befogadást tette lehetővé. (122.) Náluk jellemző volt a hazafias érzület, továbbá szép hagyománya volt a zenei oktatásnak és a kórusvezetésnek. (121.)
Kolozsváron Pállya István volt az első iskolaigazgató 1776-tól 1782-ig, maga is iskoladráma-szerző, és neki is szerepelt darabja az első hivatásos színtársulat(ok) műsorán. Kolozsváron Janovits Jenő 1900-ban ismeretterjesztési és közönségnevelési céllal diákelőadásokat kezdeményezett, és partnerekre akadt a kolozsvári piarista iskola szerzetes tanáraiban. Magyar drámatörténeti előadások című sorozatában 1911‒12-ben 26 magyar színművet nézhettek meg az érdeklődők. A diákoknak a színházi matinékat előadások vezették fel, amelyeket a város neves személyiségei és saját tanáraik tartották. (175.)
Érdekességszámba mehet, hogy a piarista önképzőkör 1901‒02-ben Pázmány Péter nevét vette fel; ekkor volt Kuncz Aladár VII. osztályos diákja a kolozsvári gimnáziumnak, az önképzőkör keretében ő is tevékenykedett. (140.)[4]
A csíksomlyói ferenceseknél is maguk a tanárok írták a misztériumos színdarabokat. Olykor sokan, némely darabban 120−130-an is szerepeltek, és nagy hallgatóság előtt adták elő őket az iskola színháztermében vagy a Kis-Somlyó-hegy oldalán. A Mária-társulat gondoskodott a „Csíksomlyón előadott darabok lejegyzéséről, díszletekről-jelmezekről, tagjai a darabokban szereplő diákok s az ezeket rendező tanárok”. (91.) A vallásos műfajok voltak túlsúlyban: így a (nagypénteki, nagyszombati) passiók, misztériumok és moralitások. A csíksomlyói passiók jellegzetessége: a Máriával kapcsolatos jelenetek nagy száma mellett az apokrif jelenetek sokasága. Szívesen szerepeltettek a darabokban ördögöket és egyéb allegorikus alakokat is, valószínűleg a szórakoztatás céljával, valamint ez a barokk világkép beszüremkedése a passiók szövetébe. Továbbá – nem is annyira meglepő módon – sok bűnös ifjút megjelenítő kép is bekerült az „itteni” passiókba. A versben íródott passiók nem jelenetekre, hanem stációkra tagolódnak, a keresztútjárás tizennégy stációjához hasonlóan, s „minden állomásnál a drámaszöveg előadását megakasztja egy bűnbánati ének közös előadása”. (95.) A passiók hatásosságát mutatja egy szóhagyományban fennmaradt eset, amikor az ifjak annyira megjelenítették a szereplő személyeket, hogy egy nagypénteki előadás alkalmával a felindult nép Pilátust és a keresztre feszítő zsidókat meglincselte. (102.) Pünkösdkor inkább világi témájú vagy hősies történelmi darabokat mutattak be. Összesen 98 dráma maradt meg, ezekből 67 magyar nyelvű.
A kantalai minorita drámák összegyűjtése, kiadása és vizsgálata Kilián István érdeme. (103.) 18. századi magyar szövegekről van szó: 11 vallásos (moralitás, misztériumjáték, passió, dramatizált bibliai história, dialogizált újszövetségi példabeszéd és szentek életéről szóló darab) és 9 profán témájú (világtörténeti dráma, szerelmi, féltékenységi dráma, istenparódia, társadalmi bohózat, szatíra). A minorita iskolák a jellemfejlesztés mellett a közönség nevelését és szórakoztatását is célul tűzték ki. A társadalmi szatírák ugyanis a környék közéletét, közösségi visszásságait figurázzák ki. Ez azért is volt fontos, mert a nem katolikus többségű város más valláson levőket is igyekezett megszólítani. (104‒105.) A minoriták diákjai és iskolai előadásainak nézői is a szegényebb, falusi, kisvárosi rétegből kerültek ki.
A gyulafehérvári Majláth-gimnázium[5] Vörösmarty önképzőkörében is zajlott színjátszás; itt mindvégig elsöprő többségben voltak a vidám, tréfás darabok, jelenetek, monológok, és elenyésző volt köztük a vallásos, erkölcsnemesítő előadások száma. (154.)
Az Erdélyi Iskola című lapot oktatási-népnevelési szándékkal a keresztény pedagógusok iskolai munkájának segítésére és a népművelés támogatására létesítette 1933-ban Márton Áron akkori kolozsvári katolikus pap, egyetemi lelkész és György Lajos egyetemi tanár. Az 1944-ig működő lap évi négy füzetben jelent meg. (160.) Fontosnak tartotta a népi színjáték hagyományának gyűjtését és közlését. De az iskolai színielőadások mikéntjére vonatkozó elméleti cikket is közölt, előadásra ajánlott szövegek, összeállítások, népi darabok mellett. (163.) A szavalókórus divatja már az első szám hasábjain kirajzolódott. Gyakorlati útmutatást kapott a műkedvelőcsoport-vezető, hogy mikor hasznos megoldás a szavalókórus, és szavalókórusra dramatizált, alkalmazott verseket is ajánlottak a lap szerzői. (170.) A II. világháborúig nagyobb divat volt a színdarabok előadása, a 40-es években a versmondás lett hangsúlyosabb és a karének, a zenei számok.
A Jóbarát című, katolikus szellemiségű ifjúsági lap hasábjain az erdélyi (katolikus) iskolák életéről, a cserkészmozgalomról, az Erdély-szerte működő Mária-társulatok[6]tevékenységéről és a diákok szépirodalmi szárnypróbálgatásairól értesülünk. Köztük nem ritka a színielőadás híre, de a színikritika és a színdarabközlés sem. A lap szerkesztősége és kiadóhivatala a kolozsvári Római Katolikus Főgimnáziumban volt, amelyet a piarista rend vezetett.
Hálásak lehetünk a szerzőnek az összegyűjtött anyagok gazdagsága és színessége miatt. Elkelne egy vagy több hasonló kutatás a protestáns iskoladrámák és iskolai színjátszás témájában is, hogy a leírtakat kiegészítve teljesebb képet lássunk az erdélyi iskolai színjátszás múltjáról.
A szerzővel egy helyen nem értünk egyet. Állítása szerint a „bukaresti, zsidó gyökerű Moreno kifejlesztett egy mára elterjedt módszert, amelynek »felfedezése« keresztény keretek közt sokkal korábban megtörtént, csupán a megfelelő népszerűsítést szolgáló eszközei hiányoztak (vagy nem is alkalmazott ilyeneket) ahhoz, hogy a pszicho- és bibliodráma, a drámapedagógia és más »újító« módszerek egy-egy keresztény szerzetes- vagy iskolahálózat nevét viseljék”. (193.) Amit Jakob Levy Moreno megalapozott, ti. a pszichodrámát, az mára egy módszertanilag alaposan kidolgozott terápiás önismereti módszer. A bibliodráma ugyancsak szigorú keretekkel és sajátos módszertannal bíró önismereti csoportfoglalkozás. Hogy mindkettő dramatikus eszközökkel dolgozik, és hogy a bibliodráma bibliai történetek és személyek megjelenítése által „tart tükröt”, az még kevés ahhoz, hogy egymás mellé tegyük e célirányos módszereket a szerzetesek által vezetett iskolai színjátszással. A népszerűsítés tehát nem mérvadó ez ügyben. Ezek a 20. század második felében elterjedt „újító” önismereti módszerek a hatékonyságuk miatt terjedtek el és vívták, illetve vívják ki maguknak a népszerűséget. Ez természetesen semmit sem vesz el a szerzetes iskolákban zajlott színjátszó tevékenységek érdemeiből, a vitathatatlan önismereti és személyiségfejlesztő jellegükből.
Egy – a könyvben talált – idézet parafrazálásával zárjuk a kötet, a szerző, a recenzáló és az olvasó „együttműködését”, maradva azzal a tudattal, hogy a színház a társasjáték egyik legszebb (és tegyük hozzá: legfejlesztőbb) formája…[7] (167.)
[1] Bodó Márta: Iskola és színház. Az iskoladráma neveléstörténeti és pedagógiai szerepe. Verbum Kiadó, Kolozsvár, 2009.
[2] A doktori dolgozat másik részét az Egyház és színház c. kötet tartalmazza (Verbum, Kolozsvár, 2012).
[3] Abban a korban csak a fiúk fellépése dívott. A Ratio Studiorum egyenesen előírta, hogy csak fiúk léphetnek fel, és még a női arcfestés és a női kosztümök is tiltottak voltak. (76.)
[4] Egy másik, talán ma már meglepő adat: Kolozsvár lakossága 1890-ben 81,2%-ban magyar, 1900-ban 85,4, 10,8%-ban román, 3,2%-ban német. „Viszont a nem magyar nyelvűek 95,4%-a beszélt magyarul! A színház nem valami ellenében volt nemzeti, hanem a magyar kultúra ápolása és terjesztése érdekében.” (144.)
[5] Ez maradt a kommunista uralom idején az egyetlen katolikus iskola Erdélyben.
[6] „A Mária-kongregáció a katolikus ifjakat tömörítő ifjúsági szervezet volt, hitbuzgalmi és kulturális-önképzési jelleggel. Minden csoportja foglalkozott alkalmi színielőadással.” (176.)
[7] A pontos idézetből részlet: „A színház mint a társasjáték egyik legszebb formája…” Forrás: R. Hajek Sárának az Erdélyi Iskola 1936. novemberi számában megjelent írása.
Transindex.ro

Visszaszereznék a vásárhelyi polgármesteri széket
Ülésezett Marosvásárhelyen az RMDSZ Területi Képviselők Tanácsa, ahol döntés született arról is többek közt, hogy a Vass Levente-vezette belső ellenzék három alelnöki funkcióhoz jut a városi szervezetben és négy kongresszusi mandátumhoz.
A Kultúrpalota kistermében lakossági fórum követte csütörtök este a TKT-ülést, ahol Nagy István műsorvezető szólította sorra színpadra a hozzászólókat. Elsőként Peti András, Marosvásárhely alpolgármestere, az önkormányzat RMDSZ-frakciójának vezetője, a városi szervezet elnöke ismertette azt a tevékenységet, annak eredményeit és kudarcait, amit a szervezet elért az utóbbi egy esztendőben. Arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy az a füzetecske, amit mindenki kézhez kapott, mikor belépett a terembe, csapatának lelkes munkáját, hétköznapjainak eredményét tartalmazza, azt, hogy a vállalt kötelezettségeknek nagy mértékben sikerült eleget tennie. Ahogy a nyomtatványban olvasható: „A választások és aláírásgyűjtések alkalmával ismételten bebizonyosodott, hogy hitelünk töretlen, változatlanul élvezzük a marosvásárhelyi magyar választók támogatását”. Az eredménytelenségek témakörben Peti azt fájlalta a leginkább, hogy a város lakóit egyre nehezebb megszólítani, a közös ügy érdekében mozgósítani. Példaként azt a két évvel ezelőtti esetet hozta fel, amikor Marosvásárhelyen 18 ezer ember maradt meleg víz nélkül, de a tiltakozó akcióra alig jött el 37 személy. Mint ahogy a nemrég meghirdetett, a zöldövezeteket érintő nyilvános vitán is mindössze egyetlen egy személy jelent meg a civil társadalom részéről.
Visszaszerezni a bizalmat
A bizalom visszaszerzésének jelentőségét hangsúlyozta Kelemen Hunor, aki a TKT utáni lakossági fórumon valamennyi hozzászólást meghallgatta, a végén pedig igyekezett minden kérdésre, felvetett problémára választ is adni. A szövetségi elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy vissza kell szerezni az emberek bizalmát, azokét, akik csalódtak a politikában és a politikusokban, akik elfordultak és azokét, akik úgy érzik, hogy a politikusok fordultak el tőlük. Kelemen szerint a városokban, például Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Sepsiszentgyörgyön és másutt vannak a nagy tartalékai az RMDSZ-nek, őket kell mozgósítani, bizalmat gerjeszteni bennük a 2016-os helyhatósági és parlamenti választások sikereinek érdekében. Vissza kell szerezni Marosvásárhely polgármesteri funkcióját, a többségi frakciót az önkormányzatban, valamint a megyét – mondta.
A hozzászólók közül elsőként a történelmi egyházak képviselői osztották meg észrevételeiket: Papp Béni református lelkész, a cserealji egyházközségből, Tekse Árpád a remeteszegi római katolikus egyházközség képviselője, Lőrincz István Ludas utcai református lelkipásztor. Majd Bálint István, a Bolyai Farkas Gimnázium igazgatója, Tamási Zsolt, a Római Katolikus Főgimnázium igazgatója és Csíki Zsolt, a Szász Adalbert Sportiskola igazgatója beszélt az iskola, a magyar nyelvű oktatás jelentőségéről, a tanárok, szülők és diákok alkotta közösségről, az utóbbi időkben elért eredményekről.
„Amilyen a jelölt, olyan a választás”
Az RMDSZ vásárhelyi szervezetének 23 éven át volt az alapembere Papp Mária, aki a lakossági fórum első „civil” hozzászólója volt és aki kemény bírálatot fogalmazott meg a jelenlegi városi és megyei vezetőséggel szemben. Kovács István Dávid, a Demokratikus Marosvásárhelyért civil szervezet vezetője a műemléképületek érdekében tevékenykedik és azokkal kapcsolatos lépésekre hívta fel az alpolgármester figyelmét. Nagy Géza az RMDSZ egykori körzeti elnöke volt, aki szerint a régi, lelkes, aktív tagoktól ma is sokat lehetne tanulni, példát venni egykori hozzáállásukból. Barabás Miklós, a Kétnyelvű Utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil kezdeményezés szószólója arra kérdezett rá, hogy vajon mire van szükség, hogy valóban kétnyelvű utcanévtáblák legyenek a városban, ugyanis az RMDSZ-frakciónak eddig sikerült elérnie, hogy összesen négyet helyezzenek el. Kerekes József, Gál Éva, Csata Edit, Fülöp Levente Csaba és Koreck Mária mondta még el észrevételeit. Gál Éva, akit annak idején a két évvel ezelőtt újjáalajult szervezetbe „nem fogadtak be”, akit azzal vádoltak még az újjáalakulás előtt, hogy ő és az ő csapata tehet a 2012-es helyhatósági választási kudarcról, így fogalmazott: „amilyen a jelölt, olyan a választás eredménye”, szerinte ugyanis, a jelöltnek a személye a legmeghatározóbb, a legdöntőbb tényező egy választásban, a mogósítás az csak csupán ráadás. A magát most is RMDSZ-tagnak tartó Gál Éva a körzetek felszámolásáról is beszélt, arról, hogy azok jól működtek, képesek voltak a közösséget összetartani, mozgósítani.
Véleménynyilvánítás az előválasztásokon
A személyét érintő vádakra, a felmerült kérdésekre Brassai Zsombor, a megyei RMDSZ elnöke válaszolt. Így kezdte: „őszintén sajnálom, hogy kicsit elhamarkodottan, durván fogtunk hozzá az átszervezéshez”, majd hozzátette, hogy valamennyi, a teremben elhangzott érvre és ellenérvre tudna válaszolni, de az nem segítene Marosvásárhely helyzetén. Márpedig, ami nem segít, azzal kevésbé kell foglalkozni, arra kell összpontosítani, ami előremozdítja a várost, annak magyar közösségét. A beolvasás ideje eljött, de a többség azért van itt, mert nem adta fel – fogalmazott Brassai, aki az állóurnás előválasztásokra hívta fel a figyelmet, arra, hogy mindenki mehet és kifejtheti véleményét, jelölhet.
A hozzászólás lehetőségével Peti András nem akart élni, így már csak Kelemen Hunor értékelése maradt, mint a fórum zárómozzanata. A szövetségi elnök szerint jó döntések születtek a TKT-n, a belső ellenzékkel sikerült megegyezésre jutni, hiszen mindenkire szükség van, Peti Andrásra is és Vass Leventére is. Nagyon fontos a hátország, és jó volna, ha a hálózatokat, amelyekről Gál Éva beszélt, vissza lehetne hozni, újra lehetne szervezni – mondta. „Tényleg van helyzet, és kérdés, hogy e helyzettel tud-e élni a marosvásárhelyi és a Maros megyei szervezet? Brassai Zsombor a hibáit beismeri, még akkor is, ha nem egyedül hibázott. Mindannyian tévedünk, a kérdés az, hogy el tudunk-e indulni a jó úton” – elemezte a hallottakat Kelemen.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Szilágyi Zsolt: megerősítettük a stratégiai partnerséget a magyar kormánnyal
Szilágyi Zsolt szerint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetőinek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnél tett csütörtöki budapesti látogatása megerősítette azt a stratégiai partnerséget, amely évek óta összeköti a pártot a magyar kormánnyal.
Szilágyi Zsolt a látogatás kapcsán az MTI-nek elmondta, nem kívánnak versenyezni a többi erdélyi magyar párttal abban, hogy melyikük jobb barátja a Fidesznek és a magyar kormánynak.
„Számunkra elég az a barátság, partnerség, értékközösség és együttdolgozás, amely 25 éve összeköt bennünket, függetlenül attól, hogy a Fidesz vagy a KDNP kormányon van-e vagy sem” – jelentette ki Szilágyi Zsolt. Hozzátette, számukra az a kérdés, hogy miként tudják úgy összekötni a politikájukat a magyarországi partnereikével, hogy az minél eredményesebb legyen.
Az EMNP elnöke fontosnak tartotta, hogy a magyar kormány figyelemmel követi az erdélyi magyarság általuk felvetett nehézségeit. Úgy vélte: destabilizálhatja a román–magyar kapcsolatokat az a tény, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) vezetése és a román kormány nem kívánja alkalmazni a román oktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó paragrafusait. Álláspontja szerint a MOGYE-ügyet nem lehet Románia belügyének tekinteni.
Csütörtökön Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, valamint Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár fogadta Szilágyi Zsoltot az EMNP új elnökét, valamint Zatykó Gyulát és Zakariás Zoltánt a párt alelnökeit.
MTI
Székelyhon.ro

Tavaszváró irodalmi est a SIKER-től
Az újrakezdés, a megújhodás jegyében tartanak ismét felolvasóestet a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal tagjai szombat este a Tein Teaházban. A tavaszváró ünnepi műsor a „Színtiszta harmattal” címet viseli.
Matekovics János Zoltán, a Sepsiszentgyörgyi Irodalmi Kerekasztal (SIKER) vezetője megkeresésünkre elmondta, a tavaszünnep bizonyos keleti népeknél az újév kezdetét jelentette, és mivel az említett évszak első hónapja a március: a három hónappal korábban megszervezett fellépés után ezért választották ezt az időpontot felolvasóestjüknek. Mint magyarázta, az ünnep legfontosabb üzenete az ember harmóniája a természettel, a megújhodás, a szerelem és a termékenység misztikuma, ugyanakkor fontos tényező volt döntésükben az is, hogy éppen a nők napja környékén mutathassák be új műsorukat. Matekovics hozzátette, az életigenlő írásokban különös hangsúlyt kap a szerelem, az odafigyelés és az egymás megbecsülése.
Mint ismeretes, a SIKER első fellépésére még novemberben került sor, céljuk, hogy eseményükkel eljuttassák az élő irodalmat az emberek szívébe. Mint a kezdeményezés vezetője magyarázta, a projektet hosszútávúra tervezték, fellépéseiket továbbra is folytatni fogják. Készül egy gyerekeknek szóló irodalmi est is, ezt leghamarabb június elsején, Gyereknap alkalmával tekinthetik meg a kicsik, ugyanakkor a felnőtteket célzó estéket sem hanyagolnák továbbra sem. Az interaktív előadásokat tehát ezután is folytatják, illetve céljuk különböző tematikus estek és könyvbemutatók megszervezése, valamint szakemberek bevonásával irodalom témakörben szervezett műhelymunkákat is tartanának a közeljövőben. „Sajátos színt akarunk vinni a város kulturális életébe” – zárta gondolatait Matekovics János Zoltán.
A „Színtiszta harmattal” címet viselő irodalmi estre szombaton 19 órától kerül sor a Tein Teaházban, az esemény alkalmával a SIKER két új gitárosa, Miklósi Attila, valamint felesége, Miklósi Olga is bemutatkoznak. Fellépnek továbbá írásaikkal Gyergyai Bea, Kádár Sára Hajnalka, M. Simon Katalin, Matekovics János Zoltán, Sikó Barabási Eszter, Tőkés Hunor és Váradi József.
Bencze Melind
Székelyhon.ro

Március 6.
A kommunista történetírás tankönyveinek kiemelt dátuma volt 1945. március 6. A népi demokrácia első kormányának, a Petru Groza-féle kormánynak a megalakulását jelezte. Nekünk magyaroknak érdekes dátum, magát a kormányfőt is hozzánk közelállónak éreztük, talán a remények, talán a magyarok felé tett gesztusok miatt. A mai tankönyvekben ezt olvasni: a magyarok által is támogatott román baloldal átvette az ország irányítását. Amiről kevesebbet beszéltek akkor a történelemkönyvek, sőt ma sem kedvenc témája a román történetírásnak, az Groza személyi garanciája a szovjet hatalom felé.
Petru Groza – vagy ahogyan a magyar forrásokban szerepel: a Budapesten jogot tanult Gróza Péter – nem véletlenül került a történelem színterére. Olyan embert kellett ugyanis választani, aki elérheti, hogy megszüntessék Észak-Erdélyben a szovjet közigazgatást. Sztálin előtt ki vállalhatott volna felelősséget Erdély „rendjéért és nyugalmáért”, ki más biztosította volna a „nemzetiségek jogait” és természetesen a „front szükségleteit biztosító intézmények működését”, mint egy személyében komoly és megbízható ember, aki ráadásul baloldali elkötelezettségű.
A tekintélyes, nemzetpárti, magyarországi és nyugat-európai egyetemeken tanult Grozát nem kommunista, hanem mélységesen náciellenes meggyőződése és – nem mellesleg – a bukaresti politizálási stílustól való elfordulása vezette a baloldalhoz. Jól tudta ezt a helyszínen, Kolozsváron tartózkodó Visinszkij szovjet külügyi népbiztos és maga Mihai román király is, amikor megegyeztek, hogy ezzel a garanciával kérik a román kormány adminisztrációjának Erdélyre való kiterjesztését, amit addig nem adtak a románok kezére.
Március 13-án Groza ünnepélyesen jelentette be Kolozsváron, másnap minden magyar lap idézte, hogy „a demokratikus Románia minden állampolgárának, így a magyar népnek is szülőanyja lesz”. Úgy tűnik tehát, hogy Groza igen nagy gesztusokat tett a magyarok irányába, és ilyenkor azzal is alátámasztandó az állítás, hogy nem sokra rá létrejött a Bolyai Egyetem, visszaszolgáltatták a Csíki Magánjavakat, és véget vetettek az atrocitásoknak, amit szeptembertől januárig Erdélyben különféle román partizáncsapatok elkövettek.
A valóságban azonban nem ilyen egyszerű a magyarázat, mert Nicolae Rădescu kormánya maga is tett gesztusokat a magyarság felé, gondoljunk csak a Nemzetiségi Minisztériumra, amelyet felállított, vagy a ’45 februárjában elfogadott Nemzetiségi Statútumra, amelyet máig nem hatálytalanítottak. A magyarok jogaival tehát mindenki példálózott, amikor a béketárgyalásosok előtt Erdély státusáról tárgyaltak. A valóságban a kommunista berendezkedés volt a tét, nem a magyarok jogai, tömören tehát így szól az igazság: fűt-fát ígért – ideológiai meggyőződéstől függetlenül – mindenki, csakhogy Erdélyt megszerezzék, abban pedig a magyar kulcsszereplő volt. A Rădescu-kormány bukaresti logikával, a Groza-kormány erdélyi kultúrával és helyismerettel egyezkedett a sztálini szovjet hatalommal.
Hogy ez mennyire igaz, arra felhozhatjuk mindazokat a jogszabályokat, intézményi garanciákat és engedményeket, amit a román hatalom vállalt, és amit rendre igyekeztek elfeledni alkalmas pillanatban. Mert leginkább azt szerették volna akkor is és ma is, ha nem kell velünk számolni. Mintha mi sem változott volna!
Oláh-Gál Elvira
Székelyhon.ro

Háromezer lejes büntetés magyargyalázásért
Háromezer lejre bírságolta a Nagyszebeni CSU Atlassib kosárlabdacsapatot és ugyancsak háromezer lejre a Román Kosárlabda Szövetséget az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a román szurkolók magyarellenes magatartása miatt. Az incidensek a Maros Kosárlábda Klub és a CSU Atlassib közötti tavaly márciusi marosvásárhelyi mérkőzésén történtek. A vendégcsapat szurkolói gyalázkodó, a magyarokat sértegető szövegeket skandáltak, illetve molinókat emeltek a magasba a sportcsarnokban.
Mivel az RMDSZ úgy vélte, hogy méltóságában sértették meg az egész magyar közösséget, a diszkriminációellenes tanácshoz fordult, ahol a napokban döntés született az ügyben – számolt be a maszol.ro-nak Koreck Mária, a marosvásárhelyi RMDSZ szociális kérdésekkel foglalkozó alelnöke. Tájékoztatása szerint a szurkolók szervezetét, a nagyszebeni klubot is és az országos kosárlabda szövetséget is bepanaszolták. Elmondta, hogy tudomásuk szerint a vendégcsapat szurkolói szervezetten érkeztek Marosvásárhelyre, és a magyarellenes jelszavakat tartalmazó molinót még érkezésük előtt bejuttatták a sportcsarnokba. „Erre nekünk nincs bizonyítékunk, de minden jel arra mutat, hogy ez a legvalószínűbb” – fogalmazott Koreck Mária. A CNCD vizsgálatot indított az ügyben, a nagyszebeni sportklub és a szakszövetség is tagadtáka vádakat. Utóbbi azzal védekezett, hogy a működési szabályzatuk szerint az ilyen incidensekért a klubok a felelősek. Ennek ellenére a diszkriminációellenes tanács együntetűen jogosnak ítélte az RMDSZ panaszát. Ez azért is fontos Koreck szerint, mert egyöntetű határozatot ritkán hoz a testület. „A tanács elismerte azt, hogy méltóságában érte sérelem a magyar közösséget, ami diszkriminációnak számít a törvény szerint” – magyarázta. A klub a szakszövetség fellebbezhet a bírság ellen, ám Koreck Mária nem hiszi, hogy megtámadnák a CNCD határozatát.
Antal Erika
maszol.ro

Nyílt levél Románia Elnökéhez és Románia Kormányához
A Bihar megyei sajtóban és különösen a nagyváradiban, a megyeszékhelyen, sok év óta folyik a sértő, rágalmazó és hazug, sovén, szélsőséges nacionalista hírek, riportok, cikkek közlése, amelyek faji és etnikai gyűlöletet, ortodox vallási és katolikus-ellenes fundamentalizmust propagálnak, a román állam intézményei pedig (az Elnöki Hivatal, a Kormány, a Prefektúra, a Polgármesteri Hivatal, az Államügyészség, a Rendőrség, a SRI) halogatja és gyakorlatilag megtagadja azt, hogy törvényesen intézkedjék ezeknek a társadalomellenes és demokráciaellenes, mélységesen diszkriminatív valamint az európai szellemmel, értékekkel és az EU-normákkal, a valóságos jogállamisággal szembenálló cselekményeknek a leküzdéséért, jóllehet már 2013-tól kezdve panaszlevelek, petíciók és folyamodványok révén ismételten felhívták rájuk a figyelmet. A Bihoreanul napilap kitűnik az ilyen mocskolódó és aljas támadások tekintetében, állandóan etnikai és vallási gyűlöletre úszít, faji, nyelvi, nemzeti és vallási gyűlöletet szít az állampolgárok között, pedig a városban és a megyében ezer éve élnek magyarok és katolikusok, s a részarányuk jelentős, a lakosság több mint egyharmadát teszik ki, választott vagy kinevezett képviselőik vannak a helyi hatóságoknál, közöttük Nagyvárad egyik alpolgármestere, tiszteletben tartják a kötelezettségeiket, s munkájuk révén, adó- és illetékfizetőként állandóan hozzájárulnak a közös cél eléréséhez, az ország és a régió előrehaladásához, következésképpen ugyanazokkal a szabadságjogokkal, egyenlő emberi és állampolgári jogokkal, személyi és közösségi jogokkal kell hogy rendelkezzenek mint a régió többi lakói, beleértve a többségi románokat, mert állampolgári tekintetben mindannyian egyazon nemzet tagjai, az állam pedig mindannyiuké és megkülönböztetés, kiváltságok vagy kivétel nélkül mindannyiuk számára garantálnia kell az egyenlőséget a jogok terén és a törvények tekintetében. Ezen illusztris lap vitéz tollforgatóinak legutóbbi hőstette egy rövid cikk közlése és egy fényképé, amelyet költői igényű szöveg követett, amelynek akadozó, kezdetleges sorai, kínrímek, ritmus és stílustörések, hogy ne is beszéljünk a viccnek szánt passzusokról, amelyek rendkívül kétes értékűek, de végtelenül agresszívek és sértőek még a román igazságszolgáltatást illetően is, nem csak a magyar etnikumbeliek és a római katolikus hívek vagy a Premontrei Rend szerzetesei számára, akik joggal követelik vissza törvénytelenül elkobozott javaikat; ezek a sajtóanyagok rendkívül alacsony kulturális, intellektuális szintről valamint aljasságról tanúskodnak, ezért nem táplálhatunk illúziókat az őket létrehozó mocskolódó firkászokról, sem pedig pedig az ő gyűlöletüknek és magyarellenes valamint katolicizmus-ellenes propagandájuknak az áldozatául esőkről, akiket teljesen higgadtan, de logikátlanul, korlátlanul és szégyentelenül mocskolnak: “Săli de clasă îmi trebe mie/Sau biserici şi chilie?/Elevi cât de mulţi să fie?/Sau bistarii din chirie? / Avem o lege beton,/Contestăm şi-un Trianon,/Prost nu-i cela ce cerşeste,/Ci acel ce dăruieşte…” (Prózai fordítás: Tanterem kell nekem vagy templom és cella? Hány tanuló legyen? Vagy pénz bérleti díjból? A törvényünk beton, Trinont is kétségbe vonjuk, nem az a hülye, aki koldul, hanem az, aki ad…); „25 évvel a Forradalom után azért törjük magunkat, hogy kielégítsünk mindenféle követelőzőket az összes pozícióban, akik megjelentek, mint eső után a gomba.”;”Három századra is kiterjedhet az általános visszakövetelési folyamat, amilyen szégyenletes visszaszolgáltatási törvényeink vannak. Máris nemcsak a kommunista államosításokat vitatják, hanem Trianont is, és nemsokára az Államnak kártalanítania kell minden vándornépet, aki itt hagyta a sátrait és a bográcsait ezen a tájon. Ami pedig a per áthelyezését illeti, úgy hiszem, az lenne csak vicces, ha Debrecenbe vinnék például át, nem pedig Kolozsvárra, mert Debrecen közelebb van, és könnyebb oda törvényszékre szállítani a kurvákat.” (http://www.bihorel.ro/ce-misto-ar-arata-colegiul-mihai-eminescu-revendicat/) Tekintetbe véve mindent a fentiekből, állhatatosan felkérem az állami hatóságokat arra, hogy ebben a régióban foglalkozzanak többet a többségi lakosság kulturális és intellektuális színvonalának emelésével, hogy a rendelkezésére álló tartalékalapokból minden közintézmény utaljon ki több pénzt nevelésre és kultúrára, intelligens és tisztességes adományok révén gazdagítsa a közkönyvtárakban az értékes és a demokrácia szempontjából hasznos könyvek gyűjteményeit, különösképpen a nemzeti kisebbségekről, nyelvekről, vallásokról szóló művekkel, és fordítson több pénzt az iskolák, a filharmónia, a színházak finanszírozására annak érdekében, hogy inkább a valóságos ismeretszint emelkedjék, hogy inkább a tolerancia és a másik állampolgár iránti tisztelet növekedjék, valamint a különböző nyelvek, fajok, vallások és kultúrák iránti tiszteletet terjesszék a valódi pluralizmus szellemében, mintsem a sovén, xenofób, fundamentalista, etnicista és ortodox ficujkákat, az európai civilizáció ellenségeit, amelyek veszélyt hoznak az igazi demokráciára és a valódi kultúrára. Így, pluralista, demokratikus és toleráns neveléssel sokkal könnyebben előzhető meg és sokkal hatékonyabban küzdhető le Románia arcképének bemocskolása külföldön, sőt, az idegeneknek a románokról alkotott véleménye is megváltoztatható: lemondanának a sablonokról, a sztereotípiákról és az előítéletekről, amivel a külföldre távozott románokat ítélik meg amiatt, hogy közülük egyesekből hiányzik az elemi nevelés, és olyan elemek bujtják fel vagy modellálják őket, mint a Bihoreanul szerzői vagy a mentalitásukat, tetteiket és szavaikat tekintve hasonló román „értelmiségiek”...
Bukarest, 2015. március 2.
Aggodalommal és különleges tisztelettel,
Varga Andrea Tünde
(Megjelent a Contributors.ro-ban 2015. március 3-án. Románból fordította Zs. I.)
maszol.ro,

A ROMÁN TÖRTÉNÉSZ, AKI SZERINT TRIANON NEM VOLT IGAZSÁGOS
Lucian Boia ma a legmenőbb történész nemcsak Romániában, de talán egész Európában. Legújabb könyvében egyszerre megy szembe saját hazája hamis mítoszaival, a két világháború győztesei által diktált múltszemlélettel, meg úgy általában mindennel, amit a történelemről ma gondolunk. És mindezt szakmailag hibátlanul, és kifejezetten jó, olvasmányos stílusban teszi.
A bukaresti történész nem először botránkoztatja meg a hagyományos nemzeti mitológián nevelkedett román olvasóközönséget. Két legbalhésabb munkája, a„Történelem és mítosz a román köztudatban”, és a „Miért más Románia?” magyarul is olvasható. A Cser Kiadó jóvoltából most megjelent „Vesztesek és győztesek"-ben még nagyobb vállalkozásba vágja fejszéjét: feje tetejéről a talpára állítani az egész huszadik századi európai történelmet. És benne persze a magyart és a románt is.
Az előző évszázad naptárilag 1900-ban, de igazából 1914-ben kezdődött, azokkal a szarajevói golyókkal, amelyek nem Ferenc Ferdinánddal és feleségével sok millió emberrel is végeztek – no, meg mindazzal, amit Európa századokon át jelentett. Boia is itt fogja meg a munka végét, helyesen érezve, hogy az első világégéssel kapcsolatban kell először rendet tenni a fejekben.
Ki, mit tudott?
Alapvető tézise, hogy a közfelfogással ellentétben a világháború egyáltalán nem volt elkerülhetetlen, és nem robbanhatott volna ki pusztán csak azért, mert Berlin és Bécs így döntött. Ehhez a többi hadviselő fél akarata is kellett. Mindenki felelős, igaz, nem azonos mértékben. Boia szerint az európai lőporos hordó kanócát két állam gyújtogatta a legszorgalmasabban: Németország és Oroszország. Bizony, bizony, Oroszország, amelyről a szerző találóan jegyzi meg, hogy a történelem ítélőszéke előtt nagy szerencséjük, hogy idő előtt kidőltek a sorból. Mivel '18-ban a háború már nélkülük fejeződött be (ráadásul a végül győztesnek bizonyuló oldalon kezdték) '14-es szerepükre jótékony homály borult. És ez a homály nem oszlik azóta sem. Holott Boia szerint
"A cári birodalom nem ám kis ártatlan országocska volt, ellenkezőleg: a legnagyobb, és egyik legkapzsibb impérium, amelyet a modern történelem ismert.”
Elmarasztalja a német történészeket, amiért 1945 után nemcsak a második, de az első világháború kirobbantásáért is önként vállaltak minden felelősséget. Azt már csak én jegyzem meg, hogy egy ennyire dilettáns vélemény csak a hitleri éra bűneiért máig tartó, szűnni nem akaró permanens bűnbánat fülledt, beteg légkörében válhatott általánosan elfogadottá.
Boia szerint tény, hogy a háború egyik fő kezdeményezője Berlin volt, ám ebben semmi elítélendőt nem lát. Amit a német vezetés akkor, száz esztendeje tudhatott a világról, annak alapján ezt a háborút muszáj volt megvívni, méghozzá minél hamarabb. Mert - és itt jön a kötet talán legfontosabb gondolata! - a múlt szereplőinek döntéseit nem mai tudásunk, hanem a kortársak számára rendelkezésre álló információk alapján kell megítélni. Berlinben '14 nyarán úgy tűnt, a háború rövid és nagyon jó buli lesz. És erre minden okuk meg is volt. Fogalmuk sem lehetett róla, hogy ez a mulatság nagyon véres lesz, és a másnap évtizedekig is eltart majd.
Nem csak a románoknak volt joguk...
Ellenkező előjellel, de ugyanerre remek példa Románia belépése a háborúba. Boia sorra veszi azt, mi mindent vehetett számításba 1916-ban a bukaresti vezetés - és ennek alapján arra jut, hogy őrültség volt megtámadni a Monarchiát. Rövid távon alaposan pofára is estek a románok, a magyar bakák még Bukarestet is megjárták -, ám a történelem végül döbbenetesen kegyes volt hozzájuk. Nem hogy Erdélyt, a Partiumot és a Bánság egy részét sikerült megszerezniük, de Oroszország összeomlását és bolsevizálódását kihasználva még bezsebelték Besszarábiát is. Ezt akár még 1918 nyarán se mondta volna meg előre az égvilágon senki. Mégis ez történt, és így az országot teljesen felkészületlenül, ostoba módon háborúba rántó Ionel Bratinaut ma a legnagyobb román államférfiak közt tartják számon.
És itt jön az, ami minket, magyarokat nyilván a legjobban izgat. Boia szerint a trianoni béke nem csak hatalmas mázli volt Románia számára - de komoly igazságtalanság is Magyarországgal szemben. Illetve leginkább az erdélyiekkel szemben. Nem kevés bátorság kell ahhoz, hogy valaki román történészként belegyalogoljon az 1918. december 1-jei, nemzeti ünneppé emelt, nagybetűs gyulafehárvári Nagy Nemzetgyűlés mítoszának kilencven éven át gondosan ápolt rózsakertjébe. Boia simán megteszi:
"A népakarat befolyástól mentes kinyilvánításának feltételei nem voltak a legjobbak: a román hadsereg épp megszállta Erdélyt. Ami azonban igazán szemet szúr, hogy (...) a gyulafehérvári gyűlés nem helyettesíthette a népszavazást. Elvégre nemcsak a románoknak volt joguk arra, hogy Erdély jövőjéről döntsenek, hanem a tartomány valamennyi lakosának. Az itt élők közel felét végül nem kérdezték meg arról, akar-e vagy sem Romániában élni."
És még rá is tesz egy lapáttal. Boia ugyan úgy véli, hogy ha Erdély népe legalább arról dönthetett volna, hogy teljesen beolvad Romániába, vagy autonómiát élvez, akkor a helyi románok többsége is az önrendelkezés mellett szavazott volna. A nagy nemzeti egység ugyanis hamis mítosz, az erdélyi románok inkább úgy vélték, hogy
"a balkáni Bukaresttel szemben ők képviselték Közép-Európát a román nemzeten belül. Úgy érezték, hogy civilizáltabbak, minden téren jobban teljesítenek a regáti románoknál. (...) A Regátban csupán az elit nyugatiasodott, Erdélyt a nyugati kultúra szelleme sokkal mélyebben és alaposabban átjárta."
Boia hosszasan elmélkedik azon, hogy az erdélyi románok többsége vajon valóban annyira epekedve várta-e a bukaresti "felszabadítást" az "ezeréves magyar elnyomás" alól, mint ahogyan a fősodratú román történetírás a mai napig állítja. Végül aztán ledobja az atombombát a soviniszta nemzeti mítoszra:
"Az éppen létező Románia, illetve az egyenlő nemzetek könfoderációjaként elképzelt Habsburg Monarchia közül az erdélyi románok valószínűleg az utóbbit választották volna. (...) Csakhogy így nem történhetett, a háború végén már csak a Romániával való egyesülés maradt."
Nyilván nem várhatjuk Lucian Boiatól, sem egyetlen román embertől sem, hogy szörnyű átkokat szórjon Trianonra, és az elmúlt gyötrelmes évszázadért mea culpázva tálcán kínálja nekünk vissza Erdélyt. Hiteltelen és gyáva gesztus lenne ez. De egy, valamikor egyszer talán megvalósuló normálisabb levegőjű Kárpát-medencéhez az ilyen bátor gondolatok kövezik ki az utat.
Balogh Gábor
Lucian Boia: Vesztesek és győztesek /Cser Kiadó, Budapest, 2015/
alfahir.hu

Az impériumváltás évei Háromszéken 3. (Dokumentum)
(1918–1920) A közigazgatásban való berendezkedés után a gazdasági szupremácia megszerzése, a magyar állami és felekezeti oktatás romba döntése, valamint a magyar egyházak ellehetetlenítése következett.
Gazdasági téren a román hatóságok első nagy visszhangot keltő intézkedésére 1920-ban került sor, amikor a domborzat változatosságára, illetve a volt állami méntelep épületeinek kihasználhatóságára hivatkozva ezer hold földet sajátítottak ki katonai gyakorlótér kialakítása végett, ezzel lehetetlenné téve körülbelül 600 szentgyörgyi és árkosi kisgazda megélhetését. Az ügy végül csak 1924-ben nyert némi megoldást – újabb ezer hold föld kisajátítása által kárpótolták az árkosi és szentgyörgyi gazdákat – báró Szentkereszty Béla, az Országos Magyar Párt háromszéki elnöke és Sándor József sepsi járási képviselő közbenjárására.
Elég nagy feltűnést keltett az a tranzakció is, mely révén a trianoni békeszerződés aláírása után néhány nappal egy francia érdekeltségű konzorcium tízmillió koronáért megszerezte a köpeci kőszénbányák összes részvényét, melyek addig az erdélyi Kereskedelmi és Hitelbank tulajdonában voltak. A korona és lej párhuzamos használata, illetve a pénzbeváltás számos esetben elégedetlenségre adott okot. A lakosságnak és a kereskedőknek különösen a román megszállást követő időszakban jelentett gondot a lej használata, elfogadása, hiszen a pénzintézetek nem szívesen váltották be a román pénzt, ugyanakkor a különböző közlekedési megszorítások miatt a lej esetleges használata román területeken szinte lehetetlen volt. Háromszéken a korona végleges beváltására 1920 szeptemberétől került sor. Minisztertanácsi határozat értelmében a bankjegyeket 1:2 arányban váltották be, azaz minden két koronáért egy lejt adtak.
A Kormányzótanács időszakában ugyan megtörténtek az első lépések az állami iskolák elrománosítására, de a felekezeti oktatásban az 1919/15673-as rendelet lehetővé tette az egyházak számára, hogy új iskolákat létesítsenek, sőt, még azt is előírta, hogy „ahol nélkülözhető állami iskolai helyiségek és felszerelések találhatók, azok átengedtessenek a felekezeti iskola céljaira”. Ennek következtében a református és az unitárius egyháznak sikerült megdupláznia az elemi iskolák számát. 1920-tól kezdve már a felekezeti oktatásban is megszülettek az első megszorító intézkedések. 1920 novemberében a közoktatásügyi minisztérium táviratban utasította a tankerületi felügyelőket és igazgatókat, hogy a felekezeti iskolák tanerőit kötelezzék a román állam iránti eskü letételére, azokat pedig, akik nem hajlandóak eskütételre, függesszék fel állásukból. Ugyanakkor megkezdődött a felekezeti iskolák államosítása is. Háromszéken az első ilyen esetek közé tartozik a nagyajtai felekezeti iskola körül kirobbant botrány. 1920 őszén a hatóságok a 120 tanulóval rendelkező református elemi iskolának nem engedélyezték, hogy a korábbi tanévben használt épületet ismét bérbe vegye. Megjegyzendő, hogy az említett községbe az állami elemi iskolába egyetlen tanuló sem iratkozott be (SZN, 1920. okt. 16.).
A hatóságok túlkapásai a különböző egyházi és világi rendezvények megtiltásában vagy feloszlatásában, a gyakori vizsgálatokban, letartóztatásokban nyilvánultak meg. A vidéki papság tagjai, akik a román megszállást követően a falusi közösségek első számú vezetői lettek, gyakran váltak megtorló intézkedések áldozatává. A román hadsereg elleni izgatás vádja miatt 1919-ben letartóztatták és börtönbe zárták Volloncs Miklós maksai, Balogh Ignác szárazpataki, Bene István aldobolyi, Mircse Ferenc teleki, Egerházy Lajos torjai, Székely Kelemen sepsikőröspataki plébánost, lelkészt. (Mikes Imre: i. m., 205., The Religious Minorities in Transylvania. A vallási kisebbségek Erdélyben, Magyar Kisebbség, 1925, 13. sz., 508.).
Nagy feltűnést keltett az a letartóztatás-sorozat, amelyet Sidney B. Schow amerikai unitárius lelkész 1920. június 12–13-ai látogatása után hajtott végre a sepsiszentgyörgyi rendőrség. Az eseményre rányomta bélyegét, hogy az Amerikai Unitárius Szövetség küldöttsége a trianoni békeszerződés aláírását követő napokban látogatott Sepsiszentgyörgyre. A felfokozott lelkiállapotban lévő lakosság az Előpatak felőli úton díszkapuval várta az amerikai vendégeket, majd a rendezvényeken többször elénekelte a Himnuszt és a Szózatot. A Székely Mikó Kollégium tornatermében megtartott bankett után a rendőrség több embert letartóztatott, és összesen 170 lakos ellen indított eljárást államellenes bűncselekmény miatt (SzN, 1920. jún. 14., 24).
Közismert, hogy a román megszállást követő két évben az erdélyi magyarság nem kapcsolódott be a politikai életbe. A magyar vezetők tudatában voltak, hogy fontos közéleti és gazdasági pozíciókat veszítenek el, de a politikai passzivitás révén, akárcsak a hűségeskü megtagadásával, a magyar békedelegáció pozícióját próbálták támogatni. Így a magyarság sem az 1919 novemberében, sem az 1920 júniusában megrendezett választásokon nem vett részt tömegesen. A meghirdetett passzivitás ellenére az 1920-as választásokon az Averescu tábornok vezette Néppártnak Háromszéken már voltak magyar szenátorjelöltjei Fekete András és Morvay Endre személyében.
A trianoni békeszerződés aláírása után egyre nagyobb igény jelentkezett a politikai életben való részvételre, a szervezkedésre. Az első komolyabb próbálkozásra 1920. október 8-án került sor, amikor Bernády György a még hivatalban lévő Kovásznai Gábor alpolgármester segítségével egy értekezletet hívott össze Sepsiszentgyörgyön, ahol a magyarság politikai aktivitását sürgette. A résztvevők azonban elzárkóztak Bernády indítványa elől, és azt javasolták, a kolozsvári magyar vezetőkkel együttműködve indítsa meg a szervezkedést. Néhány nappal később Bernády György hasonló értekezletet kezdeményezett Kézdivásárhelyen is, azonban itt is kudarcot könyvelhetett el, annál is inkább, mert az értekezleten Fekete András néppárti képviselő társaságában jelent meg. Báró Szentkereszty Béla, volt főispán és országgyűlési képviselő A marosvásárhelyi szervezkedéshez című írásában – amely a Székely Nép október 9-ei számában jelent meg – elhamarkodottnak és egységbontónak tartotta Bernády György kezdeményezését, és kijelentette, hogy a szervezkedés élén ,,olyanoknak kell állni, akik a magyarság osztatlan bizalmát bírják”. A nagy befolyással rendelkező Szentkereszty, de a háromszéki közvélemény is inkább a Kolozsváron szervezkedő Grandpierre Emil, báró Jósika Samu, Ugron István köré felzárkózó, néhány hónappal később a Magyar Szövetséget létrehozó csoportot támogatta.
MÁR ISTVÁN
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Plugor Sándor 75 (1940. március 4.–1999. február 20.)
Művészet nincs hit nélkül
Művészet nincs hit nélkül. Gépgyártás lehet, de művészet nem. Ezért nem is lehet mintát, modellt adni a művésznek, csak azt, amit hite szerint kiválaszt. Az átlag-művészkedőktől, akik valahogy csak kifejezik magukat, az különbözteti meg a művészt, hogy míg azoknak minden energiája kimerül abban, hogy kifejezzék magukat, a művész felelősséggel is tartozik a saját rendszerének kialakításában...
Az én grafikám a vonal tudatos vagy spontán ,,kilengése”, játék is természetesen, vonal-ötlet (színhangulat). A parasztrajzoknál spontán játék volt, mert annyira tudtam, igaz, amit megrajzolok, hogy egyáltalán igazam van, hogy csak a spontán rögzítésre volt szükség. A ,,nőim” például már tudatosan megszerkesztett vonaljátékok, nem is hihetek bennük annyira. Megmaradnak az esztétika síkján. Csakhogy a képzőművészet nem csak színpad, hát befelé is játszom... És az a csodálatos, ha új hangot tudok kijátszani... Végül is csak a spontán rendszer tudatos irányításáról van szó, azért művész az ember. De nem mesterség ez: hogy tudom, ki mit festett, rajzolt, és abból vagy annak ellenére megcsinálom a magamét. Ésszel, munkával, számítással stb... És nem érdekes, hogy ki mit mond. Aki valamelyes szintet elért, az nagyon tudatosan (még ha nem is fogalmazza meg szavakban) cselekszi azt, amit csinál, és érzi, igazsága mélyről jön és elvitathatatlan. Mert jó tudni, amit végzek, az jó. Én vállalom munkáimat. Hogyne vállalnám? Úgy dolgozom, hogy amit kiadok a kezemből, az csakis jó legyen. Az rám tartozik, hogy egy-egy munkát meddig csiszolok – addig az enyém: ha kiadtam a kezemből, eleresztem, már megy a maga útján, mint a papírcsónak a vízen. Viszi a víz...
Plugor Sándor
Plugor Sándor erdélyi művész olyan feltételek között él és alkot, amelyek az azonosulást nemzeti kultúrájával mindennapos, egzisztenciális érvényű választássá teszik; ahol nem az magyar, aki annak született, hanem csak az, aki magyarnak megmarad; választás dolga az, ami kényelmesebb szemléletünk számára adottságnak tűnik. S talán – csak feltevésként kockáztatom meg – ez a szellemi közeg is magyarázza a múzsák tágan értelmezett testvérisége mellett, Plugor Sándor fentebb szerénységnek nevezett ragaszkodását nevekhez és művekhez. Hiszen, mint mondtam, grafikái szokványosabb, általános címekkel is önmagukat jelentenék. De Plugor Sándor Erdélyben él, ahol ,,anyanyelve” csak az irodalomnak van, s a képek alá írt címek, a hozzájuk társított művek ilyenformán rejtett vallomások is: a grafika ,,nemzetközi” formanyelve, történelem előtti eszperantója általuk nyilvánítja ki önként vállalt identitását. Ezért is van szüksége e ,,néma költészetnek” arra, hogy tolmácsul fogadja a szóló művészetet, s vele emlékeztessen nevelőjére és ihletőjére, az anyanyelvre, mely a világtól különbözésünk záloga, s az egyetlen híd is, melyen a világ megismerése felé indulhatunk. Így erdélyi, magyar és egyetemes. Mert ennek a három jelzőnek csakis így, együtt van értelme és rangja.
Láng Gusztáv (1985)
Plugor Sándor öregjeiben az élés végeredményét és egyfajta totalitását keresi, e munkák nem is igen tartanak rokonságot a könnyed zsánerrajzokkal, ereje, eleganciája és fűtöttsége van vonalainak, őket gondolati-szellemi szférába emeli. Szemhez-szívhez szóló grafikája (olajfestményein is a grafikai elem az uralkodó!) éppen ezért egyszerre hagyományos és korszerű; mert ölbe ejtett kezet rajzolni, s néhány arcvonással élettörténetet – az élést rajzolja, sosem annak képletét. Tusa, grafitja szinte csak simogatja, bűvölgeti a világot, míg legbizalmasabb és legsejtelmesebb kontúrjai felsejlenek; nem rögzít, az ő finom és határozott vonalai bármikor odébb lebbenhetnek, alakjainak gesztusai, arcvonásai elevenen élik létüket.
Hadd sarkallja hát őt is a jó szándék: vajha támogatásával a lét valamicskével örökkévalóbb lehetne.
Farkas Árpád (1985)
Plugor Sándor sok-sok cölöp-embert rajzolt, cövek-embert festett. Mert hősöket akart. Szegény hősiesség? A legolcsóbb modus – vízzel főző vivendi? Bizony, aki menekül, fix pontokat akar, csak aki a bizonyosság helyén áll, lenghet ki vígan, mint az inga. Igen, nála a konstruktív, erős rajz ugyancsak cölöp. Az emlékezet cölöpépítménye. És cölöp (fix pont!) az öregség. Cölöp a hősiesség. A halál. Imádság. Akár egy bajuszos is. A szem vágása. Az arccsont. Elvégre csak a nemrég múltak traktoros tablói, plakátjai üzentek hadat minden antropológiának. Etnikai tabula rasát akartak volna parancsolón. Művészek, sírrablók, politikusok... Főbe lőni az antropológiát! Az antropoid lényt. A gyilkos ostobák... Nem fogták fel vagy nem akarták hinni, hogy a nonfiguratív nem azonos a non-antropoiddal, hiszen emberszabású lehet mindegyik! Ha már tárgyát az ember választja ki és önnön keretébe vonja. Plugor küzd az antropológia jogfosztása ellen. A sokféle antropoidnak kér jogot. Jogot a saját vonásokhoz. Jogot arcainkhoz. Az etnikum arcához. A művész rehabilitálja az élőlények technikától, füsttől, terrortól eltorzított arcát.
Páskándi Géza (1988)
Az időről, amiként azt mérjük, és ahogy a hirtelen vonulását megéljük, sokan írtak már helyénvaló, bölcs gondolatokat. Mégis az jut eszembe, hogy az időnek ez az osztott természete és ez a fojtó belső kettőssége az, amivel legelőször hozzád fordulhatnék. Tizenöt évnél is több eltelt már, amióta elmentél közülünk. És mintha néhány napja lett volna, hogy itthon láttalak! Mintha csak a tegnap oldalán járna a veled közösen megélt pillanat; és mégis milyen hosszú ugyanez az idő nélküled! Azután egy ilyen kerek évforduló kapcsán (látod, hova előre szaladtunk: Plugor 75), eszembe jut, hogy csak az adhatna teljes méltóságot és tényleges hangulatot a Te ünnepednek, ha itt ülnél közöttünk. És örömmel vennéd, hogy ne feszélyezzen ennyi felhajtás, ahogy körberohangálnak az unokáid. Ez lenne a mi időnk tényleges értelmezési lehetősége, miközben belső hümmögéssel megállapíthatnánk, ha a mért idő ugyan óráról órára múlik, ám közben az életünk telik, teljesedik, irányba tart. De hát a személyes szempontok közül is mennyit említhetnénk! Ha ezeket nem is sorolom most fel, legalább azt hadd panaszolom el Neked, hogy a legszebb rajzok, a mindent kiemelő fátyollebbentő tus, a köteg ecset, a megakadt prés, az egész műhely itt vár téged, minden papírod itt simul, a toll, a hidegtű úgy vannak elrendezve, ahogy te szeretted: erőd teljében, váratlanul hagytad hátra a munkádat. Noha, nem csonkán, bevégezetlenül, mégis valahol a delelőn, annál a magaslatnál, ahol egy műhely gazdájára már úgy tekintenek, mint mesterre, és e műhely ismerői valamennyien tudják, ha megrajzolható tanácsért valakihez fordulni lehet, az te vagy. Közben még az a szempont is itt van, hogy a mogorva mesterekkel, a látogatást állandó felzavarásként megélő tudósokkal szemben a te ajtód mindig nyitva állt, és lelked egészével tudtál találkozni mindenkivel. Rajzvonásaid mellett a szerethető emberi vonásaidat is meg kellene ünnepelnünk! Megnemesítetted a környezeted, megerősítetted szép szakmád becsületét, és, ami külön laudációra érdemes, tiszta forrásként Kököst, a falut választottad mintának, így rajzoltad meg a lehetséges legmagasabb fokon a székely ember vágyait, sorsának nehézségeit és szent reményeit.
Plugor Magor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékek otthona: tegnapi színház
Mottó: Ez az élet nem is olyan rossz, csak már nagyon rossz a híre. (Tomcsa Sándor: Műtét)
Nagy Pál Emlékek otthona: tegnapi színház* című kötete az 1960-as évek végétől 2010-ig írt színházi tárgyú cikkek válogatott gyűjteménye – olvassuk a kiadó tájékoztatójában. – A kötet első része a szocialista kultúrpolitika rossz emlékű körülményei között megfogant színházi (műsorpolitikai, rendezői, színészi) csúcsteljesítmények, illetőleg színházéleti "fordulópontok" szemléje. A második rész kifejezetten a marosvásárhelyi színházra koncentrál, a legemlékezetesebb színházi produkciókra reflektáló, napi- és hetilapok keretei közé beférő beszámolók, értékelések, kritikák. A harmadik rész a különböző sajtótermékekben nyomdafestéket látott interjúkat öleli fel.
Az Előszóban így emlékezik a szerző: "Hogyan kezdődött a színikritika ingoványos- bozótos, ugyanakkor vonzó területén való kalandozásom? Azokban a messze tovatűnt időkben, amikor a Székely Színház fénykorát élte Marosvásárhelyen, nemigen hiányoztam a sűrűn sorra kerülő premierekről, sőt egy-egy próbára is bemerészkedtem a Kultúrpalotába, ahol Tompa Miklós szakszerű irányításával készült az előadás. Így találkozhattam a színpadi művészet születésének változatos csodáival – és műhelytitkaival is. Akkoriban valódi élmények bő forrása volt számunkra a jeles művészekben bővelkedő vásárhelyi magyar színház. Ami vele és körülötte történt, mindennapi beszédtémaként keringett a legszélesebb társadalmi körökben, a vendéglői asztalok mellett éppúgy, mint a szerkesztőségekben. Ebben a légkörben jómagam is ösztönzést éreztem, hogy véleményt formáljak a látottakról-hallottakról, s ezt a sajtónyilvánosság elé tárjam. A vállalkozás kockázataival kezdetben nemigen törődtem. Az ide vonatkozó családi aggodalmakat sem vettem komolyan. Történt ugyanis egy alkalommal – még a kezdetek idején –, hogy édesanyám, miután épp egy ilyen cikkecskét olvashatott a helyi napilapban, megjegyezte: – Jaj, édes fiam, hagyd abba az ilyesmivel való foglalkozást, mert tönkretesznek a színészek!
Mit mondjak? A színésznők, akiket cikkeimben később is gyakran emlegettem, nem okoztak nekem soha különösebb bajokat. Legfennebb megüzenték olykor, ha nem csak dicsérő jelzőkkel szóltam valamelyik alakításukról, szerintük hova is menjek... Mindez azonban vele járt a mesterséggel.
Észrevehetően Vásárhely-centrikus ez a könyvecske; az itteni magyar színházat ismertem leginkább, ennek a nézőterén érezhettem magamat valóban otthon. Persze, ellátogattam másfelé is egy-egy bemutatóra, megnéztem a vendégjátékokat is – amennyire a körülmények megengedték. Meg kell azonban vallanom: emlékezetemben igazi színházként mindmáig a vásárhelyi él legelevenebben..."
A Szó és látvány című első rész mintegy három évtizedes (1965 és 1996 közötti) korszakot fog át: rövid jegyzetek, színházpolitikai, repertóriumi reflexiók sorjáznak. Nagy Pál Marosvásárhely szerelmese, érthető, hogy a város színháza is a szíve csücske. Ezt mondja róla: "Semmiképpen sem túlzás: Marosvásárhely, ez a sok tekintetben híres-nevezetes erdélyi város az egyetemes magyar színházi kultúra jelentős centruma. Volt itt annak idején, nem is olyan régen, egy rangos Székely Színház – míg ennek a nevét és szellemiségét el nem tüntette a fokozatosan és fondorlatosan felerősödő nacionalista türelmetlenség, a másság tagadásában fogant manipuláció. A Bernády György által építtetett Kultúrpalota színpadán, ezek között a "lekaparhatatlan" emlékeket őrző falak között Kemény Jánosék, Tompa Miklósék vezetésével indult el útjára s hódított magának lelkes közönséget mindjárt a második világháború után az a felejthetetlen művészgárda, amelynek kiemelkedő egyéniségei – Kovács György, Kőszegi Margit, Szabó Ernő, Delly Ferenc, Andrási Márton, hogy csak néhány nevet említsek az élvonalból – ma már színháztörténetünk legszebb lapjain foglalnak helyet. És a nagy nemzedék nyomában – voltaképp velük együtt – lépett színre aztán a kiemelkedően tehetséges Lohinszky Loránd, Csorba András, Tanai Bella, Erdős Irma, Tarr László, Szamossy Kornélia és társaik csapata, akiket új és újabb nemzedékek követtek a Köteles Sámuel utcai, Szentgyörgyi Istvánról elnevezett főiskola kifutópályájáról.
Mindez már történelem. Továbbépíthető hagyomány. Gazdag örökség, amit joggal nevezhetünk a magunkénak." (Hallgatni: önámítás, 1990)
A Vásárhelyi színpad című második részben (1962 és 1998 között keletkezett) különböző színházi bemutatókat méltató kritikák, elemzések kaptak helyet, többek között Tolsztoj, Csehov, Bertolt Brecht, Madách Imre, Csiky Gergely, Molnár Ferenc, Örkény István, Tamási Áron, Szabó Lajos, Tomcsa Sándor, Sütő András, Méhes György, Kocsis István műveinek előadásairól. Utóbbi kapcsán ezt olvassuk: "Leginkább azzal mérhető az alakítás értéke, hogy e sokrétűen dúsított vallomás közvetítése rendjén mit és mennyit tudunk meg magunkról, illetve: milyen intenzitással jut kifejezésre – a színész színpadi verziójában – Kocsis szenvedélyes etikai eszménykereső nyugtalansága. A Bolyai János estéje voltaképpen egyetlen kérdés köré épített, változataiban szerteágazó és folytonosan egymást metsző, néhány csomóponton összekuszálódó, majd ismét szétbomló válaszhálózat felfeszítése: mi ezen a földön az értékes élet kritériuma? Azaz: hogyan valósíthatja meg önmagát az ember maradéktalanul – anélkül hogy engedményeket tenne egyik vagy másik irányban? Azaz: lehetséges-e a tiszta eszmény szolgálata? Kocsis Bolyai Jánosa hol az apjához, hol a Gausshoz, hol az Asszonyhoz való viszony tükrében néz szembe újból meg újból önmagával, életútja fordulataival, s egyéniségének lényegét nem annyira a megtalálásban, mint inkább a keresésében véljük teljesnek, jelkép értékűnek. Kereső-töprengő, vívódó-lobogó humántelítettsége révén válik kortársunkká, szellemi partnerünkké. Pontosabban: ilyenné válását teheti érzékelhetővé estéről estére az előadó, aki megformálására vállalkozott." (Kocsis István: Bolyai János estéje, 1971)
A vásárhelyi színjátszás nagyasszonyát ekképp méltatja: "Amikor Kőszegi Margitnak tapsolt a marosvásárhelyi közönség, úgy érzem, egyben a nagybetűvel írandó színháznak tapsolt – nosztalgiákon, emlékkeresésen túli beleéléssel. Ama színművészeti hivatástudat előtt hajtott fejet, amelyet nálunk – többek között – Kőszegi Margit testesít meg, kortársak és utódok számára követendő példaként. A ’szavak megszólaltatóját’ köszöntötte Sütő András hozzá intézett meleg hangú soraiban, művészetét ’mécsesszolgálatnak’ nevezve. Aligha volna lehetséges ennél pontosabban megfogalmazni: mit jelent Kőszegi Margit – s mit jelent a színház – az értelem és az érzelem kincseit kereső, az igaz és szép emberi eszmények iránt lelkesedő mai ember életében. (Kőszegi Margit előadóestje, 1975)
A Beszélgetések zárja a válogatást, ebben szólal meg Csorba András ("Csakis a realista örökségre építhetünk", 1970), Tompa Miklós ("A színházat választottam", 1975 és 1995), Szabó Lajos ("A jövő sokoldalú színészt kíván", 1976), Sinka Károly ("A vígjáték az én igazi világom", 1980), Kovács Ferenc ("Kortárs dráma nélkül elképzelhetetlen a kortárs színjátszás, 1980), Székely János ("A dráma: valamely felismert igazság metaforája", 1982).
Tompa Miklós ars poeticája ma is megszívlelhető: "Én azt vallom, hogy a művészet – szolgálat. Színésznek, rendezőnek, tanárnak, igazgatónak, kritikusnak egyaránt fel kell tennie a kérdést: kit szolgálok mindennapi munkámmal?... Nem tudom soha elfogadni a dekadens, idegbajos irodalmat, a túlzottan patologikus, egyedi, nem általánosítható esetek színpadi ábrázolását, sem az olyan irodalmi, művészeti törekvéseket, amelyek a pesszimizmus, a kétségbeesés, a reménytelenség hirdetői voltak..."
Szabó Lajos szavait is illik újra és újra átgondolnia, akinek szívügye a színház: "A színészoktatás világviszonylatban olyan művész kialakítására törekszik, aki művésze a szónak, tökéletes beszédtechnikával, képzett hanggal és fejlett testkultúrával rendelkezik. Ebben a tekintetben világviszonylatban egységes a színészképzés célja. De – úgy véljük – a legárnyaltabb formanyelv is csak a tiszta eszmei mondanivaló hordozásával válhat tökéletessé. S mi elsősorban ennek a ’sajátosságnak’ az érvényesítését tekintjük feladatunknak."
Szűkszavú Székely János-interjú zárja a kis könyvet. Ebben is találunk érvényes megjegyezni valót: "Sok sikeres drámai művet ismerek, amelyekben a szerzői világkép csak közvetve érvényesül: csak a cselekményben működő (azt mozgató-kormányzó) törvények hordozzák. Én arra törekszem, hogy drámába foglalt történeteimnek ezen fölül még külön értelme, metaforikus jelentése is legyen. A dráma: valamely felismert igazság metaforája. A drámaíró legfontosabb képessége eszerint az, hogy már magában a valóságban (a történelemben) meg tudja látni a metaforikus érvényű, jelentéses drámai helyzeteket. Akinek ez a képesség nem adatott meg, az legfeljebb dialogizált esszéket, sztorikat írhat, nem pedig drámát. A valóság kínálta drámai szituáció tapasztalatom szerint annyira megkönnyíti az író munkáját, hogy szinte semmi egyébbel nem kell törődnie. Egyszerűen hagynia kell, hogy a helyzet beszéljen magáért (kibeszélje magát), s ebből automatikusan kialakulnak például a jellemek is."
A 93. évét taposó Jánosházy György költő, műfordító, szerkesztő nemrégi sajnálatos távoztával a folyóirat- és könyvszerkesztő, irodalomtörténész, kritikus, a "csak 91 éves" Nagy Pál az erdélyi irodalmárok doyenjenje. Munkájának termését jobbára begyűjtötte, az utóbbi két évtizedben folyamatosan jelentek meg az általa szerkesztett- gondozott és a saját könyvei. A színházas kötet kéziratával bizony előszobázni is kényszerült. A Kriterion érdeme, hogy felkarolta, és végre az olvasó asztalára helyezte ezt a dokumentumértékű válogatást.
*Kriterion könyvkiadó – Kolozsvár, 2014. Szerkesztette Jakabffy Tamás, a borítót Matei László tervezte
Bölöni Domokos
Népújság (Marosvásárhely)

Autonómia sokrétű megközelítésben
Elismert szakemberek szemszögéből boncolgatja az autonómia kérdéskörét Borbély Tamás újságírónak, lapunk munkatársának a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent Van-e élet az autonómia után? című interjúkötete, amelyet tegnap este mutattak be a kolozsvári Koffer Kávéházban.
Benkő Levente újságíró a kötet ötletének megszületéséről, kiadásának nehézségeiről, magáról a munkafolyamatról, és a közben letisztázódott autonómia-szemléletéről kérdezte a szerzőt. – A tizenegy interjúból álló kötet sokkal inkább építő szempontokat fogalmaz meg, kérdéseket vet fel. Kiegyensúlyozottnak érzem olyan értelemben, hogy kritikákat, kételyeket összegez, de közben kiáll amellett is, hogy az önrendelkezés hasznos közigazgatási forma lehet egy kisebbség integrálódása szempontjából – hangsúlyozta a szerző. Hozzátette: az a benyomás erősödött meg benne, hogy a civil szféra sokat tud tenni az autonómia néhány elemének érvényesítéséért.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)

Újabb hiánypótló köteteket mutattak be
Néhány nap leforgása alatt immár másodszor tartott könyvbemutatót a szovátai Bernády Közművelődési Egylet, a Teleki Oktatási Központ és a Sóvidék kulturális folyóirat.
Ezúttal Szolláth Hunor helytörténész két újabb munkáját ismerhette meg a fürdővárosi olvasóközönség Józsa András előadásában, ám nem teljesen új művekről, inkább folytatásról beszélhetünk. Szolláth bő egy évvel ezelőtt mutatta be helytörténeti tanulmányai és képeslapgyűjteménye első köteteit, a napokban „piacra dobott” kötetek ezek folytatása. A kiadványokat a helyi Siklódi Zsolt nyomdájában készítették, és kivitelezés szempontjából igazi remekműnek tartja a szerző. A fogadtatás nagyon jó volt, olyan személy is volt a bemutatón, aki húsz példányt vásárolt az egyenként 15 lejes könyvekből.
A Szovátai történetek II. tulajdonképpen az első kötettel megfogalmazott célt követi, azaz a történészek „szakbarbár” szövegei helyett olvasható, élvezhető, „emészthető” olvasmányokat nyújtsanak, közérthető nyelven és a teljesség igénye nélkül. Mivel Szováta monográfiája nem kapható, az érdeklődők nemigazán olvashatnak ilyen jellegű, a fürdőtelepre vonatkozó írásokat, ezért – amint az első kötet példázza – a mű helytörténeti „tankönyvként” foroghat közkézen. A szerző óhaja, hogy lassan minden szovátai lakásba eljussanak ezek a kiadványok, hogy az emberek megismerjék a település múltját.
A most kiadott második kötet 68 oldalon 22 szemelvényt sorakoztat fel, amelyek közt a helyi református és római katolikus egyházak történetéből, a világháborús eseményekről, helyi sajtókrónikából, fürdőtörténetből kapunk ízelítőt. Egy név nélküli szerző 1881-es leírásából megismerhetjük a Veress József által alapított akkori Alsó-Fürdő állapotát és hiányosságait, majd a Sófalvi Illyés Lajos által megteremtett Felső-Fürdő (tulajdonképpen a mai telep elődje) fejlődését, sőt az itteni tavakban megmártózó neves személyiségek is felsorakoznak benne: 1905-től már ismert magyar írók, költők, művészek látogatták a sós tavakat. Míg Ady Endre 1915 nyarán csupán néhány órát töltött a vízben, addig Bernády György 1930–38 között nagyon sok időt töltött Szovátán, de a környező erdőkben megfordult vadászni Horthy Miklós testvére, Jenő is, és az sem merült feledésbe, hogy a vadászatra tartva gróf Teleki Ádám a rossz erdei úton a szekérről leesett. Az első világháború után számos ismert román személyiség is vendége volt a fürdőtelepnek, mint Iuliu Maniu politikus, Miron Cristea ortodox patriárka. 1922-től kezdődően a román királyi család, jelesül Mária királyné is előszeretettel látogatott gyakran Szovátára, itt tartózkodása pillanatait számos korabeli fénykép és képeslap megörökítette.
Az Üdvözlet Szovátáról! című album tavalyelőtt megjelent első kötete az első világháború előtti Szovátát ábrázoló képeslapgyűjtemény kivonata, míg a nemrég napvilágot látott második kötet a két világháborút követő időszakba nyújt visszatekintést. Ebben a korban rendre tűntek el a magyar képeslapkiadók, helyükbe román kiadók jelentek meg, s hatalmas volt a minőségi romlás – mondta el a szerző, aki csaknem három éve foglalkozik szovátai képeslapok gyűjtésével, elemzésével és feldolgozásával. Eddig mintegy kétezer darabot sikerült összegyűjteni és megvásárolni. Kérdésünkre Szolláth elárulta: következő kötetében a „kis magyar világ” korabeli képeslapokkal foglalkozik majd, és néhány év múlva talán számíthatunk egy komolyabb elemző munkára, katalógusra is.
Megjelent a Sóvidék újabb száma
Bár megszületett az ötlet, hogy Szováta monográfiáját át kellene gondolni és ki kellene bővíteni, egyelőre csak a bibliográfia összeállítása történt meg, és keresik a különböző témák szerzőit. Ezért egyelőre abban maradtak a kezdeményezők, hogy az eddigi két helytörténeti konferencia tanulmányait kiadják, és ezeket később majd a monográfiában is felhasználják. Nemrégiben megjelent a Sóvidék kulturális és tudományos folyóirat hatodik évfolyamának második száma. Ebben novellák, versek, félpercesek és haikuk mellett Kuti Dénes szovátai képzőművészt, mint a Magyar Művészeti Akadémia tagját is megismerhetjük, olvashatunk Márton Zoltán (Dönci) haláláról, de szovátai helynevekkel is ismerkedhetünk. Fekete Árpád diákéveire emlékszik, de olvashatunk forrásközlést arról is, hogy hogyan használták a Sófalvi Illyés Lajostól kapott ingyen fürdési jogot a helyi reformátusok.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Ismét megrongálták a SIC-pannót
Ismeretlen elkövetők kék festékkel öntötték le a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt található SIC – Terra Siculorum feliratú pannót. Nem ez az első eset, hogy meggyalázzák a táblát, az ügyben ezúttal feljelentést tesznek.
Alig két hónapja festették fel a „Fuk you” gyalázkodó szöveget a SIC pannót tartó utánfutóra, szombatról vasárnapra virradó éjszaka ismét megrongálták a táblát Sepsiszentgyörgy központjában. Az ezúttal kék festékkel leöntött pannót ábrázoló képet vasárnap délután többen is megosztották a közösségi oldalakon, sokan felháborodva vették tudomásul az esetet, és zéró toleranciát mutattak az ügyben.
Tamás Sándor, Kovászna Megyei Tanácsának elnöke úgy fogalmazott: „mélyen megdöbbentette a helyi magyar közösséget az etnikai indíttatásból elkövetett vandalizmus, a székely szimbólum meggyalázása”. Hozzáfűzte: feljelentést tesznek az elkövetők ellen, hogy felelhessenek minősíthetetlen tettükért. Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki ügyvezető elnöke megkeresésünkre elmondta, nem áll szándékukban találgatni és nyomozgatni a tettesek kilétét illetően, ezért tesznek feljelentést. Arra a kérdésre, hogy mi történik a megrongált táblával, kifejtette: amennyiben az összefestékezett felületet le lehet takarítani, akkor letisztítják, ha viszont nem, akkor valószínűsíthetően kicserélik.
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sepsiszentgyörgyi szervezetének tagjai is felháborodtak a tábla megrongálása miatt. Mint fogalmaznak, az időzítés nem lehet véletlen, hiszen közeledik a március 10-i Székely Szabadság Napja, és világos üzenettel bír a SIC tábla meggyalázásnak időzítése: az esemény bejelentése után, de még március 10-e előtt történt. A mozgalom tagjai hozzáteszik: „tudjuk, hogy a román nacionalista köröknek nagyon nem tetszenek a székelység autonómiatörekvései, illetve két nappal ezelőtt a Noua Dreapta szélsőségesen magyargyűlölő szervezet kolozsvári elnöke egy olyan javaslatot is tett, hogy Sepsiszentgyörgy legyen Románia új fővárosa”. Az esetet követően a HVIM tagjai ismételten felszólítják az erdélyi magyarokat arra, hogy vegyenek részt a március 10-ére szervezett tüntetéseken.
Mint ismeretes már több atrocitás is érte a SIC pannót. A több, mint két éve kikerült táblát korábban Codrin Munteanu volt Kovászna megyei kormánymegbízott kérésére takarták el több ízben is román zászlóval. A SIC – Terra Siculorum reklámpannót készítő céget is zaklatta a prefektus és a pénzügyi ellenőrző intézmények, ezt követően az utánfutót beszerzési áron vásárolta meg Kovászna Megye Tanácsa a vállalkozástól. A táblát hosszabb időre elvitték az Erzsébet parkból, december közepén került ismét vissza a helyére, majd január közepén trágár szövegeget festettek fel az utánfutóra, helytelenül. A román kisegyesülés ünnepe előtt Sebastian Cucu, jelenlegi Kovászna megyei prefektus is a SIC-pannó eltávolítását kérte.Tamás Sándor akkor úgy nyilatkozott: a molinó marad, hiszen azt nem valaki miatt vagy valaki ellen tették ki, hanem azért, hogy a székelység nemzeti identitását érvényesítse.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Szülőföldön magyarul: keddtől igényelhető a támogatás
Március 10-től igényelhetők a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott támogatások: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közzétette a program 2014–2015-ös tanévre szóló felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatás, illetve a hallgatói támogatás igénylésére – adja hírül R. Kiss Edit a kronika.ro-n.
A magyar kormány által a határon túli magyar nyelvű oktatásban részt vevők támogatására működtetett programban április 24-ig lehet benyújtani az igényléseket.
A program romániai lebonyolítója továbbra is a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A szervezet elnöke, Burus-Siklódi Botond hétfőn Csíkszeredában sajtótájékoztatón közölte, ebben az évben a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatás értéke 17 200 forintnak megfelelő lej, a hallgatói támogatásé pedig továbbra is 2800 forintnak megfelelő lej.
Mint ismeretes, korábban 22 400 forintnak megfelelő lejnyi nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatást hirdettek meg, de mivel a túlzottdeficit-eljárás elkerülése érdekében csökkentették a magyarországi kormányzati kiadásokat, az elmúlt két évben 17 200 forintnak megfelelő támogatást, 235 lejt fizettek. Idén már eleve erre az összegre hirdették meg az igénylési lehetőséget, ez az, ami biztosan kifizethető – közölte az RMPSZ elnöke.
Az eddig használt, saját fejlesztésű program helyett ettől az évtől a romániai igénylések feldolgozását is a magyarországi nemzeti informatikai rendszer keretében végzik – jelentette be Burus-Siklódi Botond. Közölte, felkészültek az új helyzetre, és mivel ebben a programban időigényesebb lesz az adatfeldolgozás, erre a munkára 43 új munkatársat alkalmaznak.
A nemrég elhunyt Márton Zoltán helyett Bartolf Hedvig korábbi Hargita megyei főtanfelügyelő végzi ezentúl az RMPSZ részéről a Szülőföldön magyarul program irányítását. Bartolf leszögezte, kérik, hogy minden jogosult igényelje a támogatást, hiszen kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget.
Az RMPSZ már el is juttatta területi szervezeteihez a Szülőföldön magyarul program támogatásainak igényléséhez szükséges iratcsomagokat, ezt már osztják is az iskolákban. A csomagok válaszborítékban űrlapot, kitöltési útmutatót tartalmaznak. Burus-Siklódi ugyanakkor a határidő betartására szólította fel az igénylőket, az informatikai program ugyanis nem teszi lehetővé az április 24. utáni postai bélyegzővel feladott igénylések elfogadását – írja a kronika.ro.
Erdély.ma