Hatósági provokációtól tart Izsák és Szilágyi
Hatósági provokációtól tart Izsák Balázs a székely szabadság napja marosvásárhelyi megemlékezésén. A Székely Nemzeti Tanács elnöke visszautasítja a Maros megyei prefektus azon állítását, miszerint ha rendbontás történik, azért őt terhelné a felelősség.
Kedden délben a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmány Házban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Izsák Balázs sajtótájékoztatót tartott, amelyre meghívta a magyar pártok vezetőit, de csak Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke válaszolt a meghívásra.
Izsák elmondta: tudomásul vette a polgármesteri letiltást, és jogkövető magatartást tanúsítva lemondott a felvonulás és a tiltakozó nagygyűlés megszervezéséről, mert nem szerette volna, ha a méltó megemlékezést, a jogaikat követelő tiltakozást holmi rendbontásra alacsonyították volna a hatóságok. A prefektusnak azt a kijelentését, miszerint ha bármi történik Marosvásárhelyen március 10-én, azért csakis ő tehető felelőssé, visszautasítja. Ugyanis a törvény betartását nem kell bejelenteni. „Mi lenne ha valamennyi román polgártársam naponta bejelentené hivatalosan, hogy tiszteletben tartja a törvényeket?” – fogalmazott az SZNT elnöke.
Izsák Balázs beszámolt arról is, hogy ő délelőtt 11 órakor helyezett el virágot a Székely Vértanúk emlékoszlopánál, s a csendőröknek megköszönte, hogy lefilmezték ebből az alkalmomból.
Szilágyi Zsolt úgy értékelte, hogy emberi jogok sérültek, a szabad gyülekezés és a szabad véleménynyilvánításé. A pártvezér megerősítette azt, amit néhány napja közösen megfogalmaztak: mindenki tegyen gyertyát és székely zászlót ma este az ablakába, ennek nincsen semmilyen akadálya. Szilágyi is, akárcsak Izsák szervezett provokációtól tart, attól, hogy a hatóságok provokálják a méltósággal emlékező tömegeket.
Egyelőre annyit tudunk, hogy délután három órakor a város Marosszentgyörgy felőli bejáratánál, a Székely Vértanúk útja mentén, de a November 7. (1989. december 22.) úton végig csendőrkatonák és rendőrök álltak az út mentén. A Postarét felé négy óra környékén már nagyobb csoportokban érkeztek a megemlékezni akaró vásárhelyiek.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Díj a székely önismeret erősítéséért
Székelyföld jelenének és múltjának kifogástalan szakmaisággal éveken keresztül végzett népszerűsítéséért, a székelyek autonómiaküzdelmének hiteles megismertetéséért, a székely önismeret elmélyítéséért és a székely közösségi tudat megerősítéséért a Székelyföld Stúdió részesült az idei Gábor Áron-díjban, amit hétfő este Marosvásárhelyen vett át az alkotói közösség 12 tagja.
Az ünnepi rendezvénynek ez alkalommal is a Kultúrpalota nagyterme adott otthont, ahol művészi műsor keretében adta át Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke a díjat a Székelyföld Stúdió tizenkét munkatársának. Elhangzott, hogy a díjazott sajtóorgánum nem csak értéket őrző szerepet tölt be Erdélyben, de ugyanakkor értéket is teremt. Az SZNT autonómiastatútuma arról is rendelkezik – mondta Izsák Balázs –, hogy Székelyföld kormánya közszolgálati rádiót és televíziót létesíthet. „Ha holnap megvalósítanánk az autonómiát, a Székelyföld Stúdió lehetne a közszolgálati televíziónk” – hangsúlyozta Izsák, aki Jakab Endrének, a stúdió vezetőjének adta át a díjat, majd a közösség minden tagjának átnyújtotta az oklevelet.
A Székelyföld Stúdió munkatársainak többsége több, mint húsz éve tudósítja a Duna Televíziót – mondta Jakab Endre, köszönetét fejezve ki a díjért, amelynek mérföldkőnek nevezett a stúdió életében, és ígéretet tett, mint Gábor Áron, aki kijelentette, hogy lesz ágyú, hogy mindig lesz egy kamera Székelyföldön, ott ahol olyan események történnek, amelyek előreviszik a magyarságot.
A díjátadást követően Izsák Balázs a székely szabadság napja jelentőségéről beszélt. „Az ünnepnappal kapcsolatban vajon felmerült korábban valakiben az, hogy ezt is üldözni fogják, mint a székely zászlót?” – tette fel a kérdést. Az együvé tartozás és közös akarat fontosságáról is beszélt az SZNT-elnök, hangsúlyozva, hogy a jog útját járva, békével és szeretettel hirdetik, hogy „nép vagyunk, nemzet vagyunk, és elemi jogunk az önrendelkezés”. Üzenetet is megfogalmazott Izsák Balázs: „nem hátrálunk meg, és nem is fogunk soha meghátrálni”, majd hozzátette: „mindent, ami ellenünk van, a javunkra fordítunk”.
A sajtóhírek ellenére a 2016-os és 2017-es marosvásárhelyi autonómiatüntetés nincs betiltva, mondta Izsák, aki arra kérte azokat, akik az idei tiltakozó tüntetéseken szeretnének részt venni, hogy azt a hivatalosan bejelentett öt helyszín valamelyikén tegyék: Baróton, Csíkszeredában, Firtosmartonoson, Kézdivásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Tagadja az etnikai indíttatást a fogyasztóvédelem
Nem etnikai indíttatásból bírságoltak a nem létezőként értékelt székely ízek kapcsán, hanem a lejárt szavatossági idő miatt – hangsúlyozzák a fogyasztóvédelmi hatóságok területi és megyei vezetői, akik az újságárudák ellenőrzéseivel kapcsolatban is nyilatkoztak.
Sorin Susanu, a Brassói Területi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján elmondta, nem etnikai indíttatásból büntettek meg egy székelyudvarhelyi céget február 19-én, hanem a lejárt szavatosságú áruk miatt. Mint ismert, sokan felháborodtak azt követően, hogy az említett vállalkozás kézdivásárhelyi kirendeltségére kiszabott bírság kapcsán Diacon kifogásolta a székely ízek feliratú termékeket. Sorin Susanu ezúttal megerősítette, csupán a lejárt szavatossági idő miatt róttak ki bírságot.
A Brassói Területi Fogyasztóvédelmi Felügyelőség igazgatója ugyanakkor arra is kitért, nem az említett vállalkozás marketing-stratégiáját, szlogenjének megválasztását kifogásolták a nem létezőként értékelt „székely ízek” kapcsán, hiszen munkájukban nem létezik román vagy magyar közösség, csupán fogyasztók. Céljuk pedig épp ezen fogyasztói kör megfelelő informálásának fenntartása úgy, hogy a különböző, nem megfelelő kereskedelmi praktikákat használva ne hibásan vagy hiányosan tüntessék fel a termékkel kapcsolatos információkat a forgalmazók.
Sorin Susanu elemzésekbe is belekezdett: ha megnézzük, akkor a „székely ízek” kifejezés azt jelenti, hogy az adott terméket ebben a régióban, de attól még Romániában készítették. Az említett címkén az kifogásolható, hogy a „székely ízek” felirat nagy betűkkel van írva, míg, az amúgy magyarországi gyártó neve sokkal kisebbekkel. Mindennek ellenére ismét hangsúlyozta Susanu, hogy nem a címkén szereplő információk, hanem a szavatossági idő lejárta miatt bírságoltak. Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője az erre vonatkozó szabályozást is ismertette: a feltüntetett információk abban az esetben szuggerálhatják a piacon levő más termékekhez képest a különbségeket, amennyiben azok valóban speciális tulajdonságokkal rendelkeznek a többihez mérten.
Arra a kérdésre, hogy az esettel kapcsolatban megjelent sajtóanyagokat követően néhány napon belül az újságárudákban folytattak ellenőrzéseket a szakhatóság munkatársai, a területi fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője úgy nyilatkozott: semmilyen kapcsolat nincs a két eset között, sőt, még az említett tematikus ellenőrzésre megszületett döntés is egy korábbi dátumra tehető (azt ezt igazoló okmányt ezúttal nem tudták bemutatni). Ezeket az ellenőrzéseket több zónában is elvégezték, és nem csupán az újságárudákra irányultak, hanem az élelmiszereket, pereceket árusító „bódékra” is. Hozzátette, ezek között olyan is volt, ahol még sosem végeztek ellenőrzéseket működésük óta, illetve hangsúlyozta: itt sem etnikai szempontok alapján róttak ki bírságokat. Mint említette, tizennégy ilyen egységben összesen hétezer lej összegben állapítottak meg büntetéseket Kovászna megyében, ezeket lejárt szavatosságú élelmiszerek, nem megfelelő címkézés és a román nyelvű feliratok, valamint az egységár feltüntetésének hiánya miatt. Ezeken kívül tizenkét rendellenességet találtak és tizenhat figyelmeztetést adtak ki. A tematikus ellenőrzés tovább folytatódik, amíg minden hasonló egység esetében sikerült megvizsgálni, hogy betartják-e, avagy nem a szabályozások által előírtakat – zárta gondolatait Sorin Susanu.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Petícióban sürgetik párbeszédre a kormányt
Párbeszédre szólítják a román kormányt a Székelyföld státuszáról abban a petícióban, amelyet kedden fogadtak el a székely szabadság napja alkalmából rendezett megemlékezéseken, illetve tiltakozó megmozdulásokon.
A többek között Baróton, Csíkszeredában,Firtosmartonoson,Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön felolvasott, a bukaresti kormánynak, parlamentnek és Klaus Johannis államfőnek címzett dokumentum a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a régió önkormányzataival folytatandó egyeztetésre sürgeti a Ponta-kabinetet. Megállapítják, a kormány által tervezett közigazgatási átalakítás folyamata továbbra is rendkívüli aggodalomra ad okot, mivel a Székelyföldnek egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának. A petíció szerint annak ellenére, hogy a székelyföldi önkormányzatok mintegy harmada által elfogadott autonómiapárti határozatokat a prefektusok az igazságszolgáltatás segítségével kívánják érvényteleníteni, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat a tömbmagyar régió önrendelkezése mellett.
Súlyosnak tartja az SZNT által az 1854-es székely vértanúk kivégzésének évfordulóján megfogalmazott dokumentum, hogy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester – az igazságszolgáltatás hallgatólagos közreműködésével – mondvacsinált okokra hivatkozva, jogtalanul korlátozza a gyülekezési- és szólásszabadságot, sértve a követelések érdekében fellépni kívánó állampolgárok alkotmányos jogait. „Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát. Székelyföld autonómiája azt jelenti, hogy történelmi szülőföldjén a székely-magyar többségi kollektivitás joga és tényleges képessége saját felelősségére és saját érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően” – állapítja meg a petíció.
Ebben követelik, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során a Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót az SZNT által kidolgozott jogszabálytervezet alapján. Arra kérik a román kormányt és parlamentet, hogy a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit, és követelik továbbá, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a jelképeket használó személyek és intézmények zaklatását, fenyegetését.
„Tiltakozunk a marosvásárhelyi hatóságok túlkapásai ellen, amellyel alkotmányos jogainkat, a véleménynyilvánítás szabadságát és a gyülekezési jogot sértik meg! Kérjük a jogtalan tiltások kivizsgálását és a törvénytelenül eljárók felelősségre vonását!” – szerepel a Székelyföld számára autonómiát, a székely népnek szabadságot követelő dokumentumban.
Székelyhon.ro

Autonómiát követelt Csíkszereda főterén a tömeg
Hiába ígérte meg Hargita megye prefektusa a Csíkszéki Nemzeti Tanács vezetőjének, hogy átveszi a petíciót, a kedd esti csíkszeredai tiltakozó megmozdulás végén zárva volt a prefektusi hivatal ajtaja. Így a téren összegyűlt, időnként autonómiát követelő jelszavakat kiáltó ezres lélekszámú tömeg keserű szájízzel hagyta el a Szabadság teret. A petíciót szerdán próbálják eljuttatni a prefektusnak.
Autonómiát, autonómiát! – kiáltották többször is a csíkszeredai Szabadság téren összegyűlt csíkiak kedden este, miközben a székely szabadság napja alkalmából rendezett megemlékezésen, illetve tiltakozó megmozduláson annak a petíciónak a szövegét hallgatták, amelyet a rendezvény végén a megmozdulás szervezői a prefektusnak szerettek volna átadni.
„Tiltakozunk Bukarest központosító, a székely népet támadó, a Székelyföld létét minduntalan tagadó politikája ellen! Kijelentjük, hogy Székelyföld volt, van és lesz! A székely csak úgy élhet, ha szabad! Székelyföld csak akkor igazi, ha nemcsak szülőföld, hanem haza is, mert haza csak ott van, ahol jog van!” – jelentette ki az egybegyűltekhez intézett beszédében Veress Dávid, a Székely Nemzeti Tanács csíkszéki elnöke.
A petícióból
Ezt követően a csíkszeredai Szabadság téren Veress Dávid felolvasta a bukaresti kormánynak, a parlamentnek és Klaus Johannis államfőnek címzett petíciót. A dokumentum a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a régió önkormányzataival folytatandó egyeztetésre sürgeti a Ponta-kabinetet. A dokumentumban megállapítják, a kormány által tervezett közigazgatási átalakítás folyamata továbbra is rendkívüli aggodalomra ad okot, mivel a Székelyföldnek egy nagyobb közigazgatási egységbe tagolása ellentmond a közösség akaratának. A petíció szerint annak ellenére, hogy a székelyföldi önkormányzatok mintegy harmada által elfogadott autonómiapárti határozatokat a prefektusok az igazságszolgáltatás segítségével kívánják érvényteleníteni, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat a tömbmagyar régió önrendelkezése mellett.
Székelyhon.ro

A prefektúra kapusa vette át az SZNT petícióját Sepsiszentgyörgyön
Több ezer fős tömeg vett részt a székely szabadság napja alkalmából kedden szervezett tüntetésen Sepsiszentgyörgyön. A Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott petíciót nem sikerült a Kovászna megyei kormányhivatalban iktatni.
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács vezetője, a megemlékezés helyi szervezője beszédében elmondta: tisztán kell látni, és helyesen kell értékelni a magyar közösség ellen irányuló tetteket, valamint tudatosan, elkötelezetten kell cselekedni ezekben az esetekben. Mint magyarázta, nem csupán a betiltott ünnep miatt szervezték meg a tiltakozást a Sepsiszentgyörgyön található Turul-szobor közelében, hanem a különböző, hatósági ellehetetlenítések miatt is.
A Sepsiszéki Székely Tanács elnöke rámutatott arra is, hogy az anyanyelv használatát is korlátozzák, hagyományos termékeiket sem nevezhetik a székelyek székelynek, akadályozzák egyes történelmi egyházak működését, miközben az ortodox egyház számára ingatlanokat ajándékoznak és szolgáltatnak vissza. Gazda Zoltán utalt a Székely Mikó Kollégium ingatlanjának visszaállamosítására is, továbbá a székely és magyar zászlók használata ellen irányuló támadásokra, valamint a magyar himnusz trianoni megemlékezésen való eléneklése miatt kiszabott bírságra. Kifejtette, a román közösség megannyiszor libabőrössé válik az autonómia szó hallatán, és mindegyre próbálják belefojtani a szót a romániai magyar közösségbe. Ezt igazolja az is, hogy 2015-ben a romániai állampolgároknak megtiltják a szabad véleménynyilvánítás és gyülekezés jogát a székely szabadság napján, Marosvásárhelyen.
Kovács István unitárius lelkész, a Székely Nemzeti Tanács képviselője úgy fogalmazott: egy évvel korábban Marosvásárhelyen senki sem hitte, hogy egy év múlva a történelmi események és a jelen történései okozta fájdalom mellett még a kiáltáshoz sincs joga a székelységnek. Hangsúlyozta, ezen nehézségek azonban erőforrásai a romániai magyar közösségnek. Azok tettei, akik Postaréten, az Őrkő alatt és mindenütt, ahol hazáját szerető emberek álmodtak és fájdalmaikkal jövőt teremtettek, csak akkor volt hiábavaló, ha nincs, aki higgye: van tovább. El akarnak szigetelni, külön-külön a közösségeket létrehozni, szétszabdalni Székelyföld régióját, azonban szilárdan ki kell állni, minden körülmények között – zárta gondolatait Kovács István.
Az esemény alkalmával Ferenc Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felolvasta az általukmegfogalmazott petíciót, amelyet a jelenlevők tapsviharral fogadtak el, majd a „Területi autonómiát Székelyföldnek” feliratú banner mögé felsorakozva menetelt a tömeg a Kovászna megyei kormányhivatal épülete elé. Itt adták volna át az SZNT által megfogalmazott petíciót a kormánymegbízott számára – ezt korábban értesítésben is jelezték a prefektúra irányába –, ám a szervezők a helyszínen kellett szembesüljenek azzal, hogy a prefektúra részéről nincs senki, aki átvegye a kiáltványt. A hírre a tömeg a „Székelyföld nem Románia” és a „nyolc órás naplopók” szöveget kezdte skandálni, illetve be-bekiabálták, hogy addig nem távoznak, amíg át nem veszik a petíciót.
Az SZNT helyi és országos képviselői hosszas egyezkedésbe kezdtek a rend jelenlevő őreivel, így végül sikerült átadniuk a petíciót a kormányhivatalban dolgozó kapusnak. Gazda Zoltán kissé gúnyosan jegyezte meg: bár a prefektus nincs itt, mert lejárt a munkaideje, megtisztelve kell érezniük magukat, hogy a kapus, és nem a takarítónő vette át a kiáltványt. Ferencz Csaba ígéretét tette, hogy szerdán visszamennek, és személyesen kérik a petíció iktatását. Az esemény a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult, rendbontás nem történt.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

A zsarnokság ellen tenni kell
Ebben az országban zsarnokság van, jogainkat nap mint nap megtagadják tőlünk. Ha a zsarnokságnak véget akarunk vetni, akkor mindannyiunknak tennünk kell – hangzott el a székely szabadság napja alkalmával szervezett gyergyószentmiklósi tüntetésen.
Ahogy Székelyföld több településén, Gyergyószentmiklóson is közfelkiáltással jelezték az egybegyűltek, hogy a felolvasott petícióban elhangzottakkal, annak mondanivalójával egyetértenek.
A művelődési ház előtti térre Gyergyószék szinte minden településéről érkeztek tüntetők, akik először Fórika Sebestyén szónoklatát hallgathatták meg. Ebben elhangzott, csak a gonosz, önző elméletek képesek embereket gyökereiktől elszakítani, szabadságuktól megfosztani. A jogfosztás azonban nem egy rendkívüli dolog, sajnos nagyon is mindennapos Erdélyben, pedig ez nem volt mindig így. „A székely nemzet évezredek alatt mindig befogadta és befogadja a betelepülő népeket, hiszen otthonhoz, hazához bárhol a világon mindenkinek joga van nyelvtől és nemzetiségtől függetlenül. A tolerancia és összefogás valamikor természetes velejárója volt a mindennapoknak. Ezt bizonyítja a Kárpát-medence nemzetiségi sokszínűsége is” – fogalmazott Fórika.
„Nem érezzük jól magunkat az országban, ahol nap mint nap kellemetlen élményei vannak az embernek, csak azért, mert székely vagy magyar” – jelentette ki Árus Zsolt, a Gyergyószéki SZNT alelnöke. Tanáremberek kerülnek ügyészségre, mert részt vettek egy irodalmi esten – utalt a Nyírő József-megemlékezés vagy a Wass Albert-felolvasás után történtekre. Hozzátette: eközben a fasiszta Noua Dreapta szimpatizánsai szabadon vonulhatnak a város főterén. Őket senki nem háborítja.
„Minket itt elnyomnak. Itt Romániában zsarnokság van. Azért tiltakozunk, mert másodrangú állampolgárként kezelnek, hogy életünkre törnek ebben az országban, olyan közigazgatási átszervezést szerveznek, amely Székelyföld végét jelentené. Jogainkat nap mint nap megtagadják tőlünk” – fogalmazott Árus Zsolt.
Leszögezte: ha a zsarnokságnak véget akarunk vetni, akkor mindannyiunknak tenni kell, nem szabad azoknak a politikusoknak hinni, akik azt sugallják, ne tegyünk semmit, majd ők Bukarestben mindent megoldanak. Szerte a világban, ahol az emberek igazán akarták, kiálltak jogaikért, és idővel elérték, hogy elismerjék azokat. Nem szabad karba tett kézzel várni. Mindenkinek a maga helyén tennie kell, tegyen a célok eléréséért, amennyit lehet. „A bukaresti hatalom abban reménykedik, hogy lankadni fogunk, kifulladunk, elfáradunk. Azonban ha kitartunk, az ország által vállalt kötelezettségek előbb-utóbb azt fogják eredményezni, hogy Székelyföld autonóm lesz” – hangzott el.
A szónoklatok után Tőkés-Bencze Zsuzsanna unitárius lelkész mondott áldást, majd a tüntetést a székely himnusz eléneklése zárta a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar kíséretével. A művelődési ház előtti főút le volt zárva a közlekedés elől, a forgalom így nem zavarta a tüntetés hangulatát. Más szempontból azonban nem lett volna szükség az út lezárására. A parkoló is elég volt a tömeg befogadására. Az eseményen 300-400 személy vett részt.
Gergely Imre
Székelyhon.ro

Je suis Sekler – megemlékezés Budapesten
A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén kedd este, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulóján.
A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról.
A Hősök terén magyar és székely zászlók alatt összegyűlt – a szervezők becslése szerint mintegy ötszáz – megemlékező tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Marosvásárhely polgármestere megtiltotta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) keddre tervezett, az etnikai arányokat megváltoztató román közigazgatási átalakítás ellen tiltakozó megmozdulását, és csak az emlékmű melletti megemlékezést engedélyezte.
Dorin Florea polgármester a felvonulást és a tiltakozó megmozdulást arra hivatkozva tiltotta be, hogy az elmúlt két évben a hatóságok rendbontásokat tapasztaltak, a felvonulás által érintett egyik helyszínre pedig korábban már más rendezvényt engedélyezett.
A budapesti megemlékezésen – a „Magyarok! Veszélyben a székelyek!” feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában, és a hatóságok igyekeznek tönkretenni épített kulturális örökségüket.
Úgy fogalmazott, hogy „Románia a 21. század Európai Uniójának az Iszlám Állama”, mert szerinte döntéseikkel hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánításai és a nemzeti identitáshoz való jog.
Tóth Gy. László politológus pedig arról beszélt, hogy Románia csaknem egy évszázada nem tesz eleget önként vállalt kötelezettségeinek, a gyulafehérvári román nemzetgyűlésen tett ígéreteket ugyanúgy figyelmen kívül hagyja, mint a Párizsban 1919 decemberében aláírt szerződésben foglaltakat.
Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unó illetékesei miért hallgatnak? – kérdezte. Ami jár a katalánoknak, a skótoknak, a svéd és a finn kisebbségeknek, az miért nem jár a palesztinoknak, a kurdoknak és a székelyeknek? – vetette fel. Székelyföld autonómiájának az elismerése nem sértené Románia érdekeit – jelentette ki.
A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a „Je suis Sekler” (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor, majd elénekelték a székely és a magyar himnuszt. A szavalatokkal, énekléssel tagolt rendezvényen a felszólalók közül többen is Székelyföld autonómiájáért álltak ki, és ezzel egyetértő román közéleti szereplőket idéztek. A rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is.
A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak.
Közölték, úgy látják, a román kormány képviselői rendszeresen megszegik a parlament által is ratifikált nemzetközi egyezményeket, amelyeknek pedig irányadóknak kellene lenniük a közigazgatási átszervezés, a székelyek által igényelt sajátos jogállás, valamint a nyelvi jogok gyakorlatba ültetésének a terén.
A szervezők elmondták: egy másik – hasonló tartalmú, a romániai helyzetről szóló tájékoztató – levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldenek majd.
Kedden Romániában és több magyarországi településen, köztük Budapesten, Székesfehérváron, Esztergomban és Szolnokon is tartottak megemlékezéseket a székely vértanúk 1854-es kivégzésének évfordulójára emlékezve, amelyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a székely szabadság napjává nyilvánított.
MTI
Székelyhon.ro

Biró Zsolt ismét „kikosarazta” Szilágyi Zsoltot
Az Erdélyi Magyar Néppárt elnökévé választása óta próbálja egy asztalhoz ültetni Szilágyi Zsolt az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőit a „nemzeti oldal” egységének megvalósítása érdekében, ám ez sehogy sem jön össze neki. Biró Zsolték a napokban újabb meghívót kaptak egy találkozóra, ám nem álltak kötélnek. Szilágyi Zsolt ezen a héten székelyföldi körútra indul. Úgy tudjuk, hogy az EMNP legutóbbi elnökség ülésén született döntés értelmében e körút keretében szeretett volna találkozni az MPP vezetőivel megvitatni az együttműködés formáit. Ezért egy meghívót is küldtek a polgári párt elnökének. Információnkat az EMNP egyik alelnöke, Zatykó Gyula hétfőn meg is erősítette lapunknak. „Elküldtük a meghívót, de a találkozó nem fog összejönni ezen a héten. Azt a szóbeli választ kaptuk: az időpont nem alkalmas arra, hogy a két párt együttes elnökségi ülést tartson” – mondta a politikus.
Az MPP elnöke azonban értésünkre adta: Szilágyi Zsolttal sem ezen a héten, sem a jövő héten, de utána sem kíván egy asztalhoz ülni. „Egy ilyen találkozó nincs napirenden. Nem tervezünk közös elnökségi ülést az EMNP-vel. Ez nem tartozik az MPP prioritásai közé” – mondta a maszol.ro-nak Biró Zsolt.
Emlékeztetett arra, hogy az EMNP tisztújítása után tartott bővített elnökségi ülésen az MPP vezetői megvitatták Szilágyi Zsolték párbeszédre történő felhívását. „Az az álláspont alakult ki, hogy véleményünk szerint a Néppárton belül nem történt meg az a változás, ami a két párt közötti valós párbeszéd alapja lehetett volna” – fogalmazott Biró Zsolt.
Az MPP elnöke ugyanakkor elmondta: napirenden van egy találkozójuk az RMDSZ vezetőivel. „Mi korábban nyilvánvalóvá tettük azt a szándékunkat, hogy az együttműködési megállapodásunk megkötése után egy évvel beszéljük át a közös dolgainkat” – magyarázta, utalva a Kelemen Hunorral tavaly aláírt egyezségre.
Ez már a második elutasítás
Biró Zsolt nem először „kosarazza ki” az EMNP politikusait. Szilágyi Zsolt ugyanis már elnökké választása utáni első sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Szilágyi Zsolt hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy választási szövetségéről kezdene tárgyalásokat az MPP-től. Úgy vélte, a választási szövetség azért lenne jó az erdélyi magyar „nemzeti oldal” számára, mert a bizalmatlanság miatt a két párt fúziója nehezebben megvalósítható.
Az MPP elnöke akkor lapunknak azt nyilatkozta: nem tartja hitelesnek a Néppártnak a párbeszédre vonatkozó javaslatát, amikor olyan személyek részéről hangzik el, akik korábban RMDSZ-es politikusként az RMDSZ-t, MPP-s politikusként az MPP-t árulták el. Azt is elmondta, örül annak, hogy az MPP és az RMDSZ között elindult az együttműködés folyamata. Szerinte ugyanis az erdélyi magyar politikai szervezetek nemzeti kérdésekben együttműködésre vannak ítélve. "Ha most ezt a Néppárt is belátja, akkor ezt csak üdvözölni lehet" - tette hozzá.
Cs. P. T.
maszol.ro

A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a Székely szabadság napi felvonulásokat
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanács Székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón, - amikor is 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban - a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz - írta.
Marosvásárhelyen gyertyás megemlékezésre, több székelyföldi településen tiltakozásra készülnek kedden, a székely vértanúk 1854-es kivégzésének az évfordulóján, amelyet az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Székely szabadság napjává nyilvánított.
A fővárosban a Hősök terén tartanak rendezvényt.
Budapest, (MTI) -

Világgá kiáltott sérelmek – A Székely Szabadság Napja Sepsiszentgyörgyön
Fennkölt megemlékezéssel kezdődött és indulatokkal ért véget a székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön. A turulszobornál szabadságvágyának adott hangot a tömeg, a kormánybiztosi hivatalnál pedig a lekezelő semmibevétel ellen tiltakozott, és csak haragos kiabálással érték el, hogy bár a kapus átvegye a miniszterelnöknek címzett petíciót.
Az elmúlt napok történései, a marosvásárhelyi felvonulás tiltása is hozzájárult, hogy több mint kétezren gyűltek össze tegnap a tavaly felavatott turulszobornál. A Székely Nemzeti Tanács volt a toborzó, de nem hiányoztak a magyar pártok vezetői, szót ugyan nem kaptak, de a tömegben jelen volt Tamás Sándor, az RMDSZ megyei elnöke és több politikustársa, az MPP helyi, megyei vezetői, az EMNP képviselői.
Sérelmek sora
„A székely szabadság napján azokra a mártírhősökre emlékezünk, kiknek életét vette az önkény, a jogtipró hatalom” – nyitotta a felszólalások sorát Gazda Zoltán a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke.
Gazda Zoltán felsorolta a többségében háromszéki székely vértanúkat, kik szintén a székelység szabadságáért harcoltak, talán sokkal szervezettebben és elkötelezettebben, miként most mi. „Köztük is megjelentek a beépített gyenge láncszemek, miként köztünk is ott vannak az árulók és a hőzöngőnek látszó provokátorok” – mondotta, hangsúlyozva: mindannyian felelősek vagyunk gyermekeink, unokáink jövőjéért.
Számba vette az erdélyi magyarság sérelmeit, hogy 25 év úgynevezett demokrácia és jogállamiság anyanyelvünk használatának korlátozásához vezetett, nincs önálló egyetemünk és elsorvasztják a meglévő tagozatokat is, hagyományos termékeinket sem nevezhetjük székelynek, akadályozzák a magán- és egyházi tulajdonaink visszaszolgáltatását, újraállamosítják a Székely Mikó Kollégiumot, miközben az ortodox egyháznak ingatlanokat ajándékoznak, hadjáratot indítottak a székely és magyar zászló használata ellen, büntetnek a Himnusz énekléséért, lúdbőrösök Székelyföld autonómiájától, megakadályozták a népszavazást, perelik az önkormányzatokat, melyek határozatot merészelnek ez ügyben hozni. Felidézte a régió gazdasági elsorvasztását, a tervezett közigazgatási átszervezés veszélyeit, és leszögezte, azért gyűltek össze, hogy világgá kiáltsák ezen sérelmeket és mindenki tudtára adják: Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a székelyeknek!
A szeretet legyőzhetetlen
A szeretet hangján szólt az egybegyűltekhez a rendezvény szónoka, Kovács István unitárius lelkész. Ő a turulszobor egy évvel ezelőtti avatóünnepségére emlékezett, ahonnan Marosvásárhelyre indultak az egybegyűltek, és akkor senki nem gondolta volna, hogy esztendő múltával a kiáltáshoz, tiltakozáshoz való jogunkat is elveszik: „ki hitte volna, hogy a szót is, a fájdalmat is belénk akarják szorítani”. Ő is felidézte az egykori székely vértanúkat, a székely ellenállás csodájának ma is felénk sugárzó erejét. „Csak akkor hiábavaló a vér, az áldozat, ha nincs lélek, amelybe belecsöppenjen, ha a fájdalom energiaforrása nem tudja meghajtani a lélek erőműveit, ha nincs, aki továbbvigye az álmot, ha nincs, aki higgye, nem gyűlölni kell másokat, de annyira szeretni a miénket, hogy az erőt adjon sziklaszilárdan állni minden körülmények között”.
Kitért arra is, hogy ez a szeretet szólítja mellénk azokat, kiknek nyiladozik a szemük, hisz egyre többen értik meg, van egy erdélyi értékrend, amely kimondja, szükségünk van egymásra, együtt többek lehetünk. Fognunk kell egymás kezét, hogy semmilyen régiósítási szándék ne tudjon elszakítani, ne sikerüljön elszigetelniük egymástól, ne vehessék el legnagyobb erőnket, a közösséget – mondotta. „Hittel fogunk kiállni, nem gyűlölettel, mindenkivel megosztjuk kenyerünket, hitünket, szeretetünket, de tántoríthatatlanok vagyunk ezen az úton.” „A szeretet felemel, gyűlölni nem tud, de tántoríthatatlan és legyőzhetetlen” – zárta beszédét Kovács István.
Autonómiát Székelyföldnek
A sepsiszentgyörgyi megemlékezésen Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasta fel a román kormánynak (és tájékoztatásképpen Klaus Johannis államelnöknek) címzett petíciót, mely ugyanaznap elhangzott számos székelyföldi és külföldi helyszínen. A dokumentumban leszögezik, „ez a nap nemcsak a székely vértanúkra való közös emlékezés napja, de a jogkövetelésé is Székelyföld jövőjéért, alapvető emberi jogaink gyakorlásáért”.
A székelyföldi önkormányzatok harmada már elfogadta az autonómiapárti határozatot, és annak dacára, hogy a kormánymegbízottak az igazságszolgáltatás segítségével érvényteleníteni kívánják ezeket, egyre több közösség képviselői teszik le voksukat Székelyföld önrendelkezése mellett. A kormánynak nemcsak ezt a tényt kell figyelembe vennie, de nemzetközi kötelezettségvállalásait is – a kiáltvány tételesen felsorolja ezeket –, majd kitér a marosvásárhelyi tiltásra, a gyülekezési és szólásszabadság korlátozására, az állampolgárok alkotmányos jogainak megsértésére. Hangsúlyozza, „Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát”.
A közfelkiáltással elfogadott petícióban követelik: „Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezet alapján!” Tiltakoznak a marosvásárhelyi hatóságok túlkapásai ellen, követelik, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, s végül azt is, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal. Provokáció? A turulszobornál tartott megemlékezés után a kétezres tömeg a városközpontba vonult, a kormányhivatal előtt sorakozott fel. Néhány csendőr őrizte csupán az épületet, ám amikor a küldöttség átadta volna a petíciót, zárt ajtót találtak. Egy egyenruhás közölte, a prefektus munkaideje lejárt, nincs aki átvegye a dokumentumot. Ekkor már érzékelhetővé vált a feszültség a téren, hatalmas fújjogás, kiabálás kezdődött, és felhangzott a Vesszen Trianon jelszó is. A szervezők próbálták csitítani a tömeget, jelezték, hogy másnap átadják a dokumentumot, ám többen vészesen közeledtek már az ajtó felé, félő volt, elszabadulnak az indulatok. Végül az egyenruhás engedte, hogy a kapus átvegye és iktassa a kiáltványt, megígérte, a kormánybiztos másnap reggel nyolckor fogadja a küldöttséget. Ekkor azonban már ez is kevésnek bizonyult. A szervezők lélekjelenléte, a himnuszok eléneklése csitította valamelyest a dühöt, és végül a tömeg forrongva, de rendbontás nélkül eloszlott.
Újabb menetelés
Nem hivatalos felszólalóként, csak újságíróknak nyilatkozva fogalmazta meg legújabb javaslatát Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke tegnap a sepsiszentgyörgyi rendezvényen. Elmondta: felhívást intézett az erdélyi magyar politikai szervezetekhez, és azt javasolta, az év második felében szervezzenek egy, a székelyek nagy meneteléséhez hasonló, a székelység autonómiaigényét felmutató közös demonstrációt. Kifejtette: az utóbbi 25 évben egyszer, a 2013 őszén széles összefogással megrendezett nagy menetelésen sikerült úgy felmutatni a székelység autonómiakövetelését, hogy az mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból Székelyföldre irányította a figyelmet. Úgy vélekedett: ez az összefogás miatt sikerülhetett, éppen ezért félre kell tenni a sértettséget, és közösen kell megszervezni egy hasonló akciót.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Fogytán a türelmünk
Szinte észrevétlenül, másodpercek alatt változott át az addig nyugodt, jó hangulatú megemlékezés és felvonulás türelmetlen, ideges, robbanáshoz kész tüntetéssé tegnap délután Sepsiszentgyörgyön. Igaz, nem magától jött e metamorfózis: kellett hozzá a provokáció, a kormányhivatal képviselőinek lekezelő magatartása, egy olyan fokú hatalmi arrogancia, amitől betelt a pohár.
Mert sok tüntetés zajlott már Sepsiszentgyörgyön, de olyan nem történt még, hogy a kormány képviselője ne akarta volna átvenni a petíciót – olyan fokú semmibe vétele ez a demokratikus véleménynyilvánítás eszközével élő közösségnek, amely érthető módon és teljes joggal ütötte ki a biztosítékot. A sepsiszentgyörgyi prefektúra előtti felfokozott hangulat ugyanakkor nem csupán a tegnap történtek következménye, hanem fokmérője is közösségünk általános hangulatának. Jó ideje immár, hogy semmiféle jóindulatot nem tapasztaltunk a hatalom részéről, jogaink nem bővültek, nyomát sem látjuk annak a törekvésnek, hogy mi is otthon érezzük magunkat Romániában, hogy egyenrangú állampolgárokként viszonyuljanak hozzánk. Mi több, alapvető demokratikus jogaink sérültek az elmúlt időszakban: tiltakoznunk, ünnepelnünk, emlékeznünk sem volt szabad Marosvásárhelyen, semmibe vették gyülekezési jogunkat, korlátozták a véleménynyilvánítás szabadságát, példátlan fenyegetésbe, megfélemlítési kampányba kezdtek a hatóságok. És lám, Sepsiszent-györgyön is szembesülnünk kellett a provokációval, a hatalmi erőfitogtatással, azzal, hogy gátlástalanul érzékeltetik: megtehetik, hogy semmibe vegyenek. A tömeg ideges reakciója ezért jelzés, figyelmeztetés is a hatalom képviselőinek: fogytán a türelmünk, csontig ért immár a kés, több jogfosztást, több megaláztatást nem bírunk elviselni. Ha továbbra is semmibe veszik a székelyföldi közösség jogos követeléseit, ha nem hajlandók a párbeszédre, ha folytatódik a provokáció, a kettős mérce alkalmazása – akkor egyre türelmetlenebb, egyre idegesebb, egyre inkább kiszámíthatatlan reakcióra számíthatnak, mindez pedig beláthatatlan következményekkel járhat.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Budapest támogat
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanács székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére. Több magyarországi településen is tartottak megemlékezéseket tegnap.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tegnapi közleményében kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor is 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta. A székely szabadság napja alkalmából a Székelyföldért Társaság megemlékezést tartott a budapesti Hősök terén tegnap este. A demonstráció résztvevői petíciót fogadtak el, amelyben azt kérték Victor Ponta román miniszterelnöktől, haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat Székelyföld lakóinak legitim képviselőivel a régió közigazgatási státusáról. A budapesti megemlékezésen – a Magyarok! Veszélyben a székelyek! feliratú molinó előtt felállított színpadon – György-Mózes Árpád elnök, a Székelyföldért Társaság elnöke arról beszélt, a székelyek nyílt véleménynyilvánítása tilos Romániában. Tóth Gy. László politológus azt kérdezte, Székelyföldnek miért nem jár területi és kulturális autonómia, az unió illetékesei miért hallgatnak? A Hősök terén a demonstráció résztvevői kék és sárga színű mécsesekből Székelyföld térképét és a Je suis Sekler (Székely vagyok) feliratot rakták ki sötétedéskor. A Hősök terei rendezvényen megjelent Schiffer András, az LMP társelnöke is. A demonstráción felolvasott petícióban egyebek mellett azt írták Victor Pontának: sajnálattal tapasztalják, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után a székelyek jogai továbbra sem biztosítottak. A Jobbik szerint mosolydiplomácia helyett kölcsönösségen alapuló együttműködésre van szükség Romániával, ami azonban elképzelhetetlen a kisebbségi sorba taszított nemzeti közösségeknek, köztük a magyarságnak biztosított széles körű autonómia nélkül. Szávay István, az ellenzéki párt alelnöke erről tegnap Gyöngyösön beszélt, ahol szimpátiatüntetést tartottak a székely autonómia mellett. Szávay István közölte: „a harsogó propaganda ellenére sem hisszük, hogy az erdélyi magyarok problémái a román állam belügyei lennének, és azt sem hisszük, hogy az Európai Unió majd meg fogja oldani a kisebbségi kérdést Közép-Európában”. Szávay úgy fogalmazott, megbukott a ciklusokon átívelő magyar hajbókoló külpolitika, a képmutató mosolydiplomácia. „Megalkuvás nélkül, világosan ki kell fejezni, hogy mit várunk egy olyan országtól, amelyiket elvileg stratégiai partnerünknek tekintünk” – mondta. Bús Árpád Zsolt, a megmozdulást szervező egyik jobbikos önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy március 10. a székely szabadság napja, amely mostanra az autonómiáért folytatott küzdelmek legfontosabb napjává vált. Felelevenítette: 1854-ben ezen a napon végezték ki Marosvásárhelyen a nemzeti önrendelkezést célul kitűző összeesküvés székely mártírjait, és a székelyek számára ez nemcsak a közös emlékezés, hanem az összetartozás napja is. A gyöngyösi demonstráción részt vevő mintegy ötven ember az erre az alkalomra készített harmincméteres székely zászlóval vonult körbe a belvárosban.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyertyás megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél
– Jó atyánk, a megemlékezés pillanatában elhoztuk ide, hőseink emlékművéhez szívünknek hálás kegyeletét, a gyertyák fényét, a virágok pompáját. Szükség van arra, hogy emlékezzünk azokra, akik mártírhalált haltak, mert szerették testvéreiket. Ezt a fényt, ragyogást reánk ragyogtatják, az elmúláson túl is. Hitet adnak, erősítenek minket az összetartozás tudatában – mondta Kecskés Csaba unitárius lelkész tegnap a Székely vértanúk emlékművénél, ahová Kincses Előd felhívására több száz ember ment el egy-egy szál virággal és gyertyával, hogy lerója kegyeletét az 1854. március 10-én a Postaréten kivégzett székely szabadságharcosok emléke előtt.
Az egybegyűltek Petőfi- és Kossuth-nótákat énekeltek, Kecskés Csaba unitárius lelkész vezetésével elmondták a miatyánkot, elénekelték a magyar és a székely himnuszt, majd egy-egy szál virágot helyeztek el, és gyertyát gyújtottak az emlékműnél.
A megemlékezésre szinte több rendőr és csendőr "ügyelt fel", mint ahány résztvevő volt, a rendfenntartó erők, szemmel láthatóan, nagy erőkkel "készültek" az eseményre.
Rendbontás azonban nem történt, az emberek, miután lerótták kegyeletüket, egyenként vagy csoportosan elindultak hazafelé.
A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része
Ugyancsak tegnap, a képviselőház plénumában Márton Árpád képviselő politikai nyilatkozatban hívta fel a figyelmet az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette, hogy a székely szabadság napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát, amelyről úgy vélekedett, nem lehet a demokratikus államrend része.
Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: "Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém meghiúsította a Makk- féle összeesküvést. Tagjait letartóztatatták, résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten és április 29-én Sepsiszentgyörgyön kivégezték."
A képviselő ismertette a marosvásárhelyi Székely vértanúk emlékművének történetét is, amely 1875 óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, és elmondta, hogy Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit.
Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon
A magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága kiáll a Székely Nemzeti Tanácsnak a székely szabadság napja alkalmából szervezett felvonulásai mellett, amelyeknek célja, hogy felhívják a figyelmet Székelyföld autonómiájának kérdésére – fogalmazott az MTI-hez eljuttatott közleményében Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. Kiemelte: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világon. Fontos, hogy ezen a szomorú évfordulón – amikor 1854-ben Marosvásárhelyen kivégezték a három székely vértanút, akik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után is hittek a magyar szabadságban – a világ magyarsága részéről minél többen csatlakozzanak a felvonulásokhoz – írta.
Budapesten a Hősök terén tartottak rendezvényt.
***
A Székely Nemzeti Tanács 2013-ban szervezett először megemlékezést március 10-én, amikor ezt a napot a székely szabadság napjának nevezték el. Ezen a rendezvényen a szervezők szerint harmincezren vettek részt, majd a főtér felé, a prefektúra elé vonultak. Semmiféle rendbontás nem történt. 2014-ben voltak kisebb incidensek, ezért az idén Marosvásárhely polgármestere nem engedélyezte sem a menetelést, sem a prefektúra előtti tüntetést, amellyel a kormány régiósításra vonatkozó tervei ellen tiltakoztak volna a résztvevők. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke nem vállalta fel az esetleges incidensek ódiumát, és sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az idén semmiféle rendezvényre nem kerül sor Marosvásárhelyen. Ellenben, aki akar, egy szál virággal és egy gyertyával elmehet a Székely vértanúk emlékművéhez, hogy lerója kegyeletét a Postaréten kivégzett szabadságharcosok emléke előtt.
Tegnap, az Erdélyi Magyar Néppárt elnökével, Szilágyi Zsolttal tartott közös sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy délelőtt 11 órakor ment ki az emlékműhöz, gyertyát gyújtott, majd megköszönte a csendőröknek, hogy lefilmezték.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

1854. március 10-re emlékezett Márton Árpád a Parlamentben
A gyülekezési jog korlátozása nem lehet a demokratikus államrend része
Politikai nyilatkozatban hívta fel a Képviselőház plénumában a törvényhozó testület figyelmét kedden, március 10-én Márton Árpád, az RMDSZ parlamenti képviselője az 1854-ben kivégzett székely mártírok emlékére, és szóvá tette azt is, hogy a Székely Szabadság-napján Marosvásárhelyen korlátozták a magyar közösség gyülekezési jogát.
A képviselő felszólalásában emlékezett a székely mártírokra, a gyülekezési jog korlátozásáról pedig úgy vélekedett, ez nem lehet a demokratikus államrend része.
Márton Árpád beszédében ismertette az esemény körülményeit: „Kossuth Lajos megbízásából 1851-ben Makk József titkos katonai mozgalom megalapításába kezdett. A szervezkedés központja Bukarestben volt, Nagy József házában, ezáltal lehetőség adódott arra is, hogy román forradalmárokkal is kapcsolatba lépjenek. A mozgalomba beépült kém, meghiúsította a Makk-féle összeesküvést. Tagjait letartóztatottak és résztvevőit várfogsággal sújtották, szervezőit 1854. március 10-én, a marosvásárhelyi Postaréten, és április 29-én, Sepsiszentgyörgyön kivégezték.”– hangzott el Márton Árpád képviselő felszólalásában.
A háromszéki képviselő a továbbiakban ismertette a marosvásárhelyi Székely Vértanúk Emlékművének történetét is, amely 1875. óta a március 15-i megemlékezések helyszíne, illetve elmondta, Sepsiszentgyörgyön a Lábasház homlokzatán helyezik el az emlékezés koszorúját ezen az ünnepen, ahol Bartalis Ferenc és Váradi József, a Makk-féle összeesküvés kulcsszereplői töltötték életük utolsó óráit.
Nyugati Jelen (Arad)

1848–49, a Csanádi Egyházmegye dokumenetumainak tükrében
Megszokhattuk, hogy – az igen kevés kivételtől eltekintve – magas színvonalú előadásokat hallgathatunk az Aradi Hagyományörző Polgárok Egyesületének a Jelen Házban rendszeresen megszervezett összejövetelein. A kedd esti is ilyen alkalom volt, tudós előadóval (dr. Miklós Péter, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa), remek házigazdával (dr. Borbély Zsolt Attila politológus), az előadások bevezetőjét, zenei aláfestését, színvonalas műsorfüzetét rendszeresen biztosító mindenesével (Murvai Miklós), ezúttal pedig egy kiváló zenésszel, a többlemezes Vesztergám Miklós tárogatóművésszel is (aki „hivatalos” fellépésének első darabjául – már az előadás kezdete előtt is játszott – az 1848 előtt tisztelgő aradi nótát választotta).
Borbély Zsolt Attila, bevezetőként március 10-ről, a székely szabadság napjáról emlékezett meg (1854-ben ezen a napon végeztek ki három székely vértanút a Makk-féle Habsburg-ellenes összeesküvésben Marosvásárhelyen), majd arról beszélt, hogy az elmúlt 25 esztendő – a diktátor bukása utáni kezdeti nagy remények és várakozások után – az illúzióvesztés korszaka a hazai magyar szabadság gondolata tekintetében, és érdekes eszmefuttatást hallottunk arról, hogy a mai liberális kozmopolitizmus, a globalista világhatalom a proletár internacionalizmus folytatója. Az 1848-as 12 pontot sorra véve arra a következtetésre jutott, hogy célkitűzései ma is sok tekintetben aktuálisak.
Miklós Péter (szabadon megtartott, vetített képekkel illusztrált) előadásának kezdetén pár mondatban a magyarság és a Kárpát-medence történetét idézte annak érzékeltetésére, hogy a magyarságot itt a történelem során mindig ellenségek (törökök, németek – osztrákok –, oroszok) szorongatták.
A Temesi bánság 1718–1778 közötti, majd a későbbi, a magyar szabadságharc korabeli történetéről érdekes adatokat tárt fel az előadó. Tisztázta, például (a történelmet csak nagyvonalakban ismerők számára esetleg meglepetésként hatott), hogy a soknemzetiségű Temesi bánság, a „kicsi dunai monarchia” kezdetben nem a magyar állam részeként működött, hanem a császári (főhercegi) család magánbirtokaként szerepelt. Amikor a XVIII. századi, a török kiűzése utáni betelepítése megindult (a török uralom jórészt kipusztította az addigi lakosságot), akkor két fő szempont érvényesült: hogy a betelepítettek katolikusok legyenek (ez volt a Habsburgok vallása), másrészt hogy ne legyenek magyarok. Ugyanakkor a Temesi bánság (a későbbi Torontál, Krassó, Temes, részben más vármegyék területe) amolyan kísérleti modernizációs terepnek is számított, nem azért, hogy az oda telepített soknemzetiségű (ezért a tipikus Habsburg-politika – „Oszd meg és uralkodj” – szellemében egymás ellen is kijátszható – szerk.) lakosság minél jobban éljen, hanem hogy a császári család jövedelmeit minél nagyobb mértékben gyarapítsa.
Az előadó néhány, a XIX. század közepéről származó statisztikai adat ismertetésével is érzékeltette az 1849-es olmützi alkotmány által újra szabályozott Temesi bánság és Szerb vajdaság (egy újságcikk keretében részleteiben nem követhető, változatos) történetét. Hangsúlyosan kitért a Csanádi egyházmegye korabeli római katolikus főpapjainak (a történészként is számontartott Lonovics József és Horváth Mihály, pápai kinevezéssel meg nem erősített püspök) tevékenységére, az 1848-as „egyházszakadásra” (a magyar ellenőrzés alatt álló területet Róka József makói esperes, a császári fennhatóság alatt álló Temest a Habsburg-párti Fábry Ignác püspöki helynök irányította), az egyházmegyei alsópapság (a szentannai Pheiffer József plébános és Hegedűs Pál vezette) nemzeti, azaz anyanyelvi liturgiát, ruhát, a cölibátus eltörlését stb. követelő radikális mozgalmára.
A magam részéről sajnálom, hogy a keddi előadásnak nincs írásos támasza, hisz az előadó szabadon beszélt. (Írásos dokumentumként csak az előadó által 2006-ban Szegeden kiadott, az előadás során többször idézett „A jelen kor vészes napjaiban” című dokumentumkötet elérhető.) Sajnálom ugyanakkor, hogy viszonylag kevés tér jutott (bár szó volt róluk) az 1948–49-es (magyar–román, szerb–román, magyar–szerb stb.) felekezeti és etnikai konfliktusok okainak, hisz ezeket, a XXI. század elején, át kellene beszélni – igaz, nem csak és főleg ismeretterjesztő előadások keretében –, és „tiszta lappal”, minél jobban tisztázott kérdésekkel átlépni egy jó és konfliktusoktól minél mentesebb, a jövőt szem előtt tartó együttélés korszakába.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A csíki fenyőerdők fia
Részlet a Márton Áron erdélyi püspök élete és munkássága címmel megjelenő kötetből
Az új megyéspüspököt 1939. február 12-én a pápa megbízásából Andrea Cassulo nuncius szentelte fel a kolozsvári Szent Mihály-templomban.
Márton Áron a bevett szokáshoz híven, címert és jelmondatot választott. A címert az eddigi legnagyobb magyar heraldikus, Köpeczi Sebestyén József tervezte. A pajzs alakú püspöki címer felett püspöki jelvények. A pajzsmezőt egy Mária-kék szalag két részre osztja. A felső mező jobb sarkában látható betlehemi csillag arra utal, hogy Márton Áron püspöki kinevezését karácsonykor kapta meg. A kék szalag közepén az örök vigíliára utaló Krisztus-monogram, melyet a székely nemzet ősi címeréből kölcsönzött nap és a hold vesz körül. Az alsó mezőben havasok ölelte zöldellő erdei tisztás, amelyből sudár fenyőfa emelkedik a pajzs felső széléig. A címer alatti szalagon jelmondat. A címerkompozíciót rangjelző, három sorban hat-hat (1–2–3) bojtos zöld püspöki kalap veszi körül. Néhány motívum szerepeltetését Márton Áron kívánta XIII. Leó pápa címere alapján. A heraldikus egyes színek együttes alkalmazásával nemzeti jelleget adott az egyházi címernek.
A csíki fenyő szimbóluma az új püspöknek nagyon sokat jelentett, ahhoz erősen ragaszkodott. „Csíki fenyőből készült a bölcsőm, ebből legyen a koporsóm is.” A címer heraldikai érdekességet mutat, melynek egyháztörténeti jelentősége van. A címerpajzs közepén a püspöksüveg és a pásztorbot között érseki körmeneti aranykereszt van. Ilyen motívumot erdélyi püspökelődei nem használtak címerükben. A római katolikus érsekség Bukarestben székelt és nem Gyulafehérváron, ezért Márton Áron sem rendelkezhetett érseki címmel. Köpeczi Sebestyén József csak kihasználta a magyar heraldika egyik sajátosságát, mely alapján az Árpád-házi alapítású püspökségek megyéspüspökei használhatták az érseki keresztet címereikben. Ennek akkor több mint szimbolikus jelentősége volt.
SAS PÉTER
Szabadság (Kolozsvár)

Egy rádió, mely lármafa
Az alkotói szabadságot képviselnék
Közel két hónapja működik, és a sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban kialakított székhelyéről sugároz a világhálón a Lármafa Rádió (www.larmafa.eu).
Hogy miért pont a teaházban szerelték fel a nonprofit, közösségi rádióadó stúdióját, arra a Lármafa megálmodója, a 32 éves Csernátoni Loránd adott magyarázatot.
– Nem titok, hogy más létesítményben nagyon magas lenne a terembér, de ugyanakkor azt szerettük volna, hogy egy olyan forgalmas, látható helyen legyen a „székhelyünk”, ahová könnyen betérnek az emberek egy-egy beszélgetésre. A Teinben mindenki megfordul, így szó szerint mellettünk, a teaház asztalain hever a téma – részletezte az ötletgazda.
A rádióműsorban délelőttönként a megyeközpontban zajló kulturális életről, történésekről tudósítanak, alkalmanként az alkotókkal is spontán beszélgetéseket folytatnak, továbbá igényes muzsikát sugároznak, de számos más érdekes, újszerű tematikus műsorral is jelentkeznek, mint például az Éjjeli Bagoly, de említhetnénk az Így éltünk történelmi magazint is.
– A rádiós szakmában nem vagyunk profik, ám az éppen ebből adódó naivságunknak, lelkesedésünknek köszönhetően olyan műsorok születnek, amelyeket én személy szerint mindig hallani szerettem volna a profi rádióknál – mondta interjúalanyunk.
A Lármafa Egyesület által működtetett rétegrádió – akárcsak az egyesület – az értékalapú alkotói szabadságot képviselné. A kezdeményezők összetartó erőként, közvetlen médiafelületként kezelik a Lármafa Rádiót, ahol az interjúalanyoknak nem kell „sztároknak” lenniük, hogy mikrofon elé ülhessenek, és a műsorvezetők is „adhatják” önmagukat.
Tinca Teddy
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Visszakérik az igazgatóhelyetteseket Hargita megyében
A tizenhárom Hargita megyei tanintézetben megszüntetett igazgatóhelyettesi tisztség visszaállítását kérte egy beadványban az oktatási tárca vezetőjétől nemrég a megye prefektusa és a megyei önkormányzat elnöke.
Mint ismeretes, a Hargita megyei tanfelügyelőség vezetőtanácsa az óvodák, iskolák szervezésére és működésére vonatkozó szabályzat januári életbelépése nyomán állapította meg, hogy az igazgatóhelyettesi tisztségek fenntartására a jogszabályban megfogalmazott feltételeknek több megyebeli iskola nem felel meg, így február 9-étől megszüntették 13 tanintézetben az igazgatóhelyettesi tisztségeket.
Az érintett tanintézetek – köztük a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária Gimnázium, a Venczel József Szakközépiskola és a dánfalvi Petőfi Sándor Szakközépiskola – igazgatói tiltakozásukat fejezték ki a döntés ellen, amely – mint akkor nyilatkozták – ellehetetleníti az iskolák működését. Tiltakozásukat később a több intézményhez eljuttatott beadványukban is megfogalmazták.
A döntés visszavonását kérték
Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója elmondta, beadványuk után Jean Adrian Andrei prefektus magához hívatta az érintett csíkszeredai iskolák vezetőit, és arra kérte őket, fogalmazzanak meg egy tájékoztatást a helyzetről.
Ezt követően Borboly Csabával, a megyei önkormányzat elnökével közösen aláírt beadványban kérte a prefektus Sorin Cîmpeanu oktatási minisztertől, hogy térjenek vissza az igazgatóhelyettesi tisztségek megszüntetésére vonatkozó döntésre, és állítsák vissza az állásokat. Rámutattak, a döntés elégedetlenséget váltott ki a pedagógusok, szülők, polgármesterek, vallási közösségek és szakszervezetek körében is.
A prefektus úgy gondolja, az oktatási törvény bármilyen módosítása csak egy következő tanévtől léphet életbe, ezért a tanfelügyelőség vezetőtanácsának a szabályzat alapján meghozott döntése a 13 aligazgatói tisztség megszüntetéséről „korai volt és vissza kellene térni rá” – idézte az Agerpres a prefektust.
Javaslatokat is megfogalmaztak
A hírügynökség beszámolója szerint a prefektus azt is kérte az oktatási minisztertől, hogy az iskolák működésére vonatkozó szabályzatba vezessenek be kiegészítő kritériumokat, így az igazgatóhelyettesi állás fenntartására való jogosultság megállapításánál vegyék figyelembe, hogy az osztályokban hány diák van, mennyire összetett az egyes iskolák tevékenysége, milyen eredményekkel működnek, és azt is, hogyha műhelyeket is kell működtetniük. Ugyanakkor kérték, hogy a megyebeli speciális helyzetekről a tanfelügyelőség vezetőtanácsa dönthessen.
A prefektus beadványában rámutatott, a szabályzat előírása nyomán igazgatóhelyettes nélkül maradt Hargita megyei iskolák között vannak „nagy hagyományokkal és országos, illetve nemzetközi kiemelkedő eredményekkel rendelkező középiskolák, amelyeket az oktatási tárca kiválósági oklevéllel tüntetett ki, összetett tevékenységű szakközépiskolák, úgy városon, mint vidéken, továbbá kisebbségi oktatási formát működtető és a megyei átlagot meghaladó osztálylétszámmal működő iskolák is”.
Jean Adrian Andrei prefektus kedden lapunknak azt nyilatkozta, várják az oktatási tárca válaszát. Beszélt a miniszterrel, aki azt kérte, tegyenek le egy beadványt a panaszaikkal. Ezt benyújtották, és remélhetőleg minél hamarabb megérkezik a válasz rá – mondta a prefektus.
R. Kiss Edit |
Krónika (Kolozsvár)

Napos oldal
Az idei székely szabadság napja igenis felkelt, sőt éppen a tiltásoknak köszönhetően világított rá – még csak derengő, sanda fénnyel – az egyetlen járható útra, arra, amelyen csak együtt lehet előrelépni.
A marosvásárhelyi tiltakozó felvonulás megakadályozása igenis felrázta az erdélyi magyarságot. Kelemen Hunor – talán legfélresikerültebb idei nyilatkozatával – bő egy hete még úgy próbálta érthetetlen módon bagatellizálni a történteket, hogy kijelentette, nem ismeri a kérdést, vele nem konzultált Izsák Balázs, „ez az SZNT-elnök és kollégái, Tőkés László, Szilágyi Zsolt és Toró T. Tibor dolga”.
Hogy ez távolról sem így van, néhány nappal később Ráduly Róbert, Csíkszereda RMDSZ-es polgármestere bizonyította be, aki az SZNT, az EMNP és az MPP képviselőivel közösen jelentette be, hogy együtt tiltakoznak a városban a székely szabadság napján.
A csíkszeredai példát annak az újratervezésnek egyik első, követendő lépéseként lehetne értelmezni, amelyről épp Kelemen Hunor beszélt többször is a közelmúltban. Ide illik Brassai Zsombor Maros megyei RMDSZ-elnök bejelentése is, miszerint májusban pártfüggetlen előválasztás útján nevezik meg azt a marosvásárhelyi polgármesterjelöltet, akit jövőre a teljes magyar közösség támogathat az elöljárói tisztség visszaszerzése érdekében.
Persze mindez csak akkor tekinthető a sokak által várva várt új kezdetnek, ha nem csupán derék magánakcióknak vagyunk tanúi, hanem az RMDSZ felső vezetése is összefogást szorgalmazva, a pártszándékokat a nemzeti érdeknek alárendelve képzeli el az újratervezést.
Ha pedig utóbbi nyilvánvalóvá válik, az ellenzéknek is azonnal változtatnia kell hozzáállásán, és félre kell tennie az afféle kekeckedéseket, hogy elsőként ki invitált kit tárgyalóasztalhoz, ki nem válaszolt a másiknak, s hogy a sajtón keresztül hiába üzengetnek egymásnak.
Merthogy a székely szabadság napjánál is világosabb: a tét óriási. S hacsak egy isteni kéz nem nyúl alá, hogy a grabancuknál fogva egy asztalhoz ültesse a most még egymással kardoskodókat, akkor nem marad más, minthogy alapos önvizsgálatra szólított képviselőink józan eszében, lelkiismeretében bízzunk.
Páva Adorján
Krónika (Kolozsvár)

Fekete március: huszonöt év emlékezete
Ezerkilencszázkilencven fekete márciusa nagyon mélyen az emlékezetembe vésődött. Most, amikor emlékeimet igyekszem kibontani, mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe: a vasszekrénnyel eltorlaszolt ajtóba hasító baltavas látványa, a vérszomjas tömeg ordítozása, a padlásfeljárót elzáró kazán alatti tűzgyújtási kísérletek, a padlásra menekülő 79 személy csendes számbavétele, nevünk jegyzetfüzetbe vésése az esetleges halál árnyékában.
Akkoriban az RMDSZ Maros megyei szervezete Intéző Bizottságának tagja voltam, a Maros megyei ifjúsági szervezet (Madisz) elnöke, az országos Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) elnökségi tagja. „Természetes" hát, hogy belekeveredtem az események sodrába.
Az előzményekhez tartozik, hogy főszervezője, házigazdája voltam a március 17–18-án zajló marosvásárhelyi MISZSZ-kongresszusnak, amely a romániai magyarság 1989 utáni történetének első kongresszusa volt, öt héttel megelőzve az RMDSZ nagyváradi kongresszusát. A szervezés lázában – a már jelentkező baljós előjelek ellenére – nem gondoltunk arra, hogy a MISZSZ marosvásárhelyi kongresszusát beárnyékolják majd az azt megelőző és azt követő tragikus események. A gyülekezés napján került sor a gyógyszertári verekedésre, amelyből a kíváncsiskodó MISZSZ-küldöttek egyike-másika szenvedő alanyként került ki.
Mindez rányomta a bélyegét a kongresszus munkálataira, mindannyiunk közérzetére. Mégis, ki gondolta volna, hogy Sütő András március 17-én reggel írt köszöntőlevele, amely felolvasásra került a megnyitón, talán az utolsó írás volt, amelyet a Herder-díjas író még két szeme birtokában alkotott? Mindannyiszor beleborzongok, ahányszor visszapergetem magamban a kongresszus másnapja, március 19-e eseményeit, az RMDSZ-székház padlására szorulva eltöltött végtelen órák félelmeit és szorongásait.
A tízéves évfordulón egy kis kötet megjelentetésével (Misszesek voltunk, szerkesztette Ábrám Zoltán, Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2000.) felidéztem az elfelejtett MISZSZ-kongresszust, amely fontos volt ugyan a romániai magyarság újkori történetében, az őt követő események miatt a közvélemény mégsem szerzett róla tudomást kellő mértékben. Ez érthető: a kongresszusi beszámolók, méltatások, interjúk helyett sajnos a márciusi véres események kerültek előtérbe. Pedig több mint 250 küldött, számos hazai és külföldi meghívott vett részt a kongresszuson.
„Az előző esti, rossz ómen ellenére a kongresszus megpróbálta a barátság, a türelem, az építkezés szellemében kifejteni munkálatait. Ehhez a hangot a református, katolikus és unitárius egyház három segédlelkészének imája, a cserealji templom kórusának dalai adták meg." (Nagy Miklós, Kund, Népújság, 1990. március 20.)
A megnyitón többek között felszólalt Szőcs Géza költő, akinek az emigrációt követően ez volt az első politikai közszereplése, valamint Smaranda Enache asszony és Emil Iovănescu emberjogi harcos, a budapesti 1988-as tüntetés szervezője. A kor hangulatára jellemző továbbá, hogy kongresszusi állásfoglalásainkban csatlakoztunk a Temesvári kiáltványhoz, nyíltan kiálltunk az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók, valamint a Pro Európa Liga mellett, elítéltük a Vatra Românească szervezet fasisztoid akcióit.
Marosvásárhely fekete márciusáról objektív módon emlékezem, amikor az események sodrában írott naplójegyzeteimből idézek (Pillanat c. ifjúsági lap, kiadja a Madisz Maros megyei szervezete, 4. szám): „Március 19.: Tíz óra: kétezer diák a Vártemplomban. Mennyire összefognak mindannyiunkat a gondolatok: magyarnak maradni, magyarul tanulni. Istentisztelet után felolvasom a MISZSZ nyilatkozatát. Annál nagyobb a rémületem, amikor alig két órával a templomozás után szinte az elvert fotósok feketelistájára kerülök.
[A megyeházával szemben a második emeleti segédlelkészi tömbházlakásból fényképeztem a függöny mögül a Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa Maros megyei alelnöke tisztségét betöltő Kincses Előd lemondatását habzó szájjal követelő tömeget, de észrevettek, és öt-hat személy felrohant a lakásba. Az ütlegeléstől meglepő lélekjelenlétem mentett meg: mivel nem menekülhettem, a filmet villámgyorsan kivettem a gépből, és a filmtekercsnek, mint a düh tárgyának az átnyújtásával és azt követő kézszorítással vártam a meglepett és hirtelen lecsillapodó behatolókat. – szerző megj.]
Rémálom az egész: ordítozás, öklök, üvegek, eltorzult arcok. Hihetetlen. Nem vagyok bátor, de a »forradalom« alatt nyugodtan vegyültem el az emberek közé, csak utólag ütött ki rajtam a veríték, hogy lelőhettek volna. Most, az RMDSZ székházának középkori ostromát átélve viszont kísérget a félelem és iszonyat, hiszen minduntalan a történelmi véres példák jutnak eszembe. Szerencsére a több mint hetven bennrekedő között akadnak ügyes emberek, szerencsére a Fennvaló éppen a padlásfeljáró mellé rendelte azt a kazánt, amely megmenekülésünket szolgálja. Azaz... Sütő Andrást, a toll megszelidítőjét barbár eszközökkel megcsúfították, életére törtek. Remélem, mások is észreveszik a megaláztatásunkat: megveretve, az oldalsó kapun eliszkolva, tolvajok módjára hagyhattuk el saját házunkat.
Március 20.: Sokat írtak erről a borzasztó napról és sokfélét, újdonsággal nemigen tudok szolgálni. Próbáljuk elfeledni ezeket az órákat, gyötrődéseket, a nacionalista uszítás remekműveit. A romokból is próbálunk felépíteni valamit, ami a miénk.
Március 21.: Nehezen gyógyulnak a sebek. Az egykori Székely-Vásárhely, a mai Marosvásárhely sok-sok eseményt megélt az évszázadok alatt, de ilyen gyalázatot keveset. A feldúlt főtér, a rengeteg üvegtörmelék beszél helyettünk. Lépten-nyomon provokátorok, sértő jelszavakat ordítozó csőcselék. Melyik európai kormány tűri meg a kisebbségeinek ilyen fokú rágalmazását?
Március 22.: Megkezdődnek a tárgyalások a két „vétkes" szövetség, a Vatra és az RMDSZ között, bár előzőleg úgy fogalmaztak, hogy a románok és a magyarok képviselői fognak egymással párbeszédet folytatni. Végül sikerül kiizzadni egy közös nyilatkozatot, és ezzel elkerüljük a vésztjóslóan fenyegető katonai szükségállapotot. Az ifjúsági szervezetek egészen hamar megállapodtak a kormánybizottság előtt.
Március 23.: Teljes a zűrzavar: szobáinkat felfeszítették [a Madisz székhelyére máig ismeretlen tettesek betörtek – szerző megj.], a megmaradó holmikat ide-oda elmenekítettük. Az elkövetkező napokban tagságunk egy része gyakorlatba ülteti vágyait: Madisz-találka a Lánchídon. Felettébb elszomorító! Március 23.: Külföldi újságírók áradata. Elsősorban a szenzáció érdekli őket, leginkább az, hogy Európa keleti sarkán újraéledt a középkor. Szegények, honnan tudnák, hogy ki hazudik, és ki mond igazat? Azt a mondást sem ismerik, hogy a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. A százszorosan elferdített valóságot már nem tudjuk feltámasztani, nincsenek szövetségeseink hozzá. A józan észre hivatkozunk csupán, és szüntelenül kérdezünk: vajon miért dobálózott késekkel Sütő András a békésen baltáikra támaszkodó falusi gentlemenekre?"
A fentiekhez mit tehetnék még hozzá?
Marosvásárhely fekete márciusa a magyar történelem, az erdélyi magyarság történetének máig eleven, vérző fejezete. És élő történelem azok számára, akik átélték, akik részt vettek az események forgatagában. Az erdélyi, marosvásárhelyi magyarságnak nagyon mély csalódást és rettenetet jelentett. Még huszonöt év távlatában is felfoghatatlan, hogy a jogaiért békésen kiálló kisebbséget a harmadik évezred fordulóján, békeidőben ilyen barbár erőszakkal megfélemlítheti az államhatalom. Amely a visszarendeződés szolgálatába szegődött.
Marosvásárhely sokat szenvedett 1990 márciusa miatt, de fokozatosan (ha nem is végérvényesen és kitörölhetően) kiheverte a lelki sérüléseket. Napok, hetek alatt helyreállt a rend, évek múltán csökkent a szorongás a városlakókban. De emberöltőnyi idő sem volt elég ahhoz, hogy – mégha jóval kisebb mértékben és burkoltabban is – a román nacionalizmus és a diszkriminatív hatalmi törekvések megszűnjenek. Ma is virulnak, miközben a magyarság térvesztése napról napra érzékelhető.
Huszonöt év eltelt, elérkezett a számítógép és a mobiltelefon, a piacgazdaság világa, javult az erdélyi magyarság élethelyzetének potenciálja. De vajon boldogabbak vagyunk-e, megerősödött-e a belső összhangunk önmagunkkal és a világgal, gyűlölet helyett tudunk-e embertársaink iránti szeretettel feltöltődni?
Ma már nemcsak másokban kell keresni a hibát, hanem egészséges összegzést végezve szükség szerint önkritikusaknak kell lennünk. Fel kell tennünk a további költői kérdéseket: miért fogyunk napról napra (Marosvásárhely magyar lakossága mintegy harmincezer fővel csökkent a rendszerváltás óta), és miért csökken a magyar emberek közötti szolidaritás? Miért nem tudunk olyan értékrendet teremteni a sorainkban, amely legyőzhetné a balkanizmust? Miért vagyunk olyan széthúzók, és amikor hatalmi helyzetbe kerülünk, miért nem értjük meg saját kisebbségeinket? Miért nem tudunk eléggé örülni a mának, miért kívánkozunk máshová, más jövőbe?
Miért, miért, miért? Miért nem tanultunk eleget 1990 fekete márciusából?
dr. Ábrám Zoltán
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Krónika (Kolozsvár)

Könyvespolc – A politika élveboncolása
Hadd kezdjem az erdélyi magyar közéletben immár közröhej tárgyává vált sztorival. Nagyváradi újságíró kolléga tárta fel a blogján, hogy az RMDSZ egyik parlamenti képviselője alaposan leteremtette, amiért az EMNP reklámgolyóstollával jegyzetelt egy, a politikus által elnökölt rendezvényen.
Túl azon, hogy az égadta világon senkinek, még egy politikusnak sincs köze ahhoz, egy tollforgató milyen márkájú, színű, feliratú íróeszközt használ szakmája gyakorlása közben, az affér hűen tükrözi, mi mindent megengednek maguknak bizonyos közszereplők.
A fenti történet attól abszurd, hogy valós, hiszen első olvasatra azt hihetnénk: ilyesmi csak egy író fantáziájának szüleménye lehet. Ilyen formában pedig nem is keltene akkora megdöbbenést.
És akkor térjünk a lényegre. A bihari „pixes" affértól eltérően Székely Ervin Bársonyszék és aszfaltja attól eredeti és naturalista, hogy pontosan akként mutatja be a politika árnyékos oldalát, tárja elénk a kulisszatitkokat, ahogy azokat tulajdonképpen valamennyien elképzeljük. Mármint mindazok, akik az elmúlt két és fél évtizedben a közélet iránt érdeklődő polgárként követték a közép-kelet-európai, ezen belül is elsősorban a romániai politika alakulását.
De hát végeredményben ki lehet alkalmasabb – és hitelesebb – lerántani a leplet a hatalom megszerzésének, megőrzésének és gyakorlásának praktikáiról, mint egy írói vénával megáldott egykori politikus? A pályáját jogtanácsosként kezdő, a nyolcvanas években és a rendszerváltást követően újságíróként tevékenykedő Székely Ervin tizenhat éven keresztül aktívan politizált, ebből három mandátumon át az RMDSZ parlamenti képviselőjeként, négy évig az egészségügyi minisztérium államtitkáraként. Igazi bennfentes tehát, aki cselekvő aktorként vette ki részét a romániai átalakulásból.
Pályája során sok mindent látott, hallott, átélt, ennek köszönhetően politikai regényében korhű képet fest a romániai – pardon, a tranzíciai viszonyokról. Regénytrilógiája legújabb kötetének története egy képzelt országban, Tranzíciában játszódik ugyan, ám ez nagyon is valóságos régió, amely a térség számos államához hasonlóan ugyanolyan posztkommunista gondokkal szembesül.
De az ország, a szereplők, a nevek csupán az irodalmi műfaj jellegéből adódóan fiktívek: mivel a regényben felbukkanó politikusok jelentős részét nem a szerző „találta ki", hanem a valóságból származnak, túlnyomó többségük „eredetije" hamar felismerhető, akárcsak a sztorik java része.
Nagy tételben mernénk fogadni rá, kiről mintázta például Rézműves Boldizsár, a Saját Érdekek Pártja (SÉP) Füzes megyei szervezete elnökének alakját, akinek jól menő vállalkozóként a politikára azért van szüksége, hogy védelmet biztosítson maga és 18 kft.-je számára, amelyekhez hasonlóan a párt megyei szervezetét is profitorientált módon irányítja. (Persze alulírottnak azért is könnyű, mivel a szerzőhöz hasonlóan nagyszalontai lévén otthonosan mozog az ízes bihari tájszólás nyelvi tárházában). Ismerős arc ugyanakkor a titkosszolgálatok támogatásával államfővé választott, mandátumának „aktív és kezdeményező" elnökként nekiveselkedő Galád Flórián, és még sokan mások a felsorakoztatott politikustípusok közül.
A Bársonyszék és aszfaltban nyomon követett két karriertörténet révén olyan magatartásmodellek, politikai eszköztárak sorakoznak fel, amelyek lemeztelenítik előttünk a saját hatalma bebetonozására törekvő politikai elitet. A diktatúra idején szocializálódott, képviselői mandátuma elvesztése után pártjában kegyvesztetté vált Porta Sándort politikai alapon kinevezik ugyan színházigazgatónak, ám menedzseri és erkölcsi kvalitások híján bukása elkerülhetetlen.
„Politikusként ugyanis arra szocializálódott, hogy ő – aki közösségi felhatalmazást kapott – csalhatatlan. Sohasem téved, ha pedig mégis azzal vádolják, az csakis hamis vád lehet, amelyet azért terjesztenek, hogy meghiúsítsák az ő magasztos politikai céljait" – kapunk jellemzést Portáról, aki emiatt képtelen korrekciót végrehajtani életvitelében. Bársonyszékből az aszfaltra kerül.
A másik karrier a Grigore Tăutué, a szorgalmas és tehetséges fiatalemberé, aki hamar túlteszi magát morális és politikai fenntartásain, s egy gátlástalan, diktatúrát kiépítő politikai erő szolgálatába lép, miközben a hírszerzésnek is dolgozik. Aki kezdetben még idegenkedve tapasztalja, hogy egy pártban a döntéseket egy szűk körű, informális csoport hozza, amely rendszerint személyes szimpátiák, érdekközösségek alapján alakul. Később azonban már egyáltalán nem zavarja, hogy ez tulajdonképpen a melegágya a korrupciónak, így elég csak néhány befolyásos embert megkenni, és megszületnek a megfelelő politikai döntések.
Tranzícia közéletének alakítói képtelenek négy évnél hosszabb távon gondolkodni, hiszen mivel ennyi a mandátum, őket ennyi érdekli. Ez idő alatt a kormányon lévők arra koncentrálnak, hogy ott is maradjanak, az ellenzékiek pedig azon igyekeznek, hogy visszamásszanak a bársonyszékbe. Ilyen körülmények között teljesen mellékes, milyen szempontok alapján történik a politikai garnitúra szelekciója – azaz kiből lesz pártelnök, miniszter vagy kormányfő –, hiszen „a rendszer előbb-utóbb valamennyit bedarálja".
Könyve kolozsvári bemutatóján a szerző bevallotta, előző regényéhez, A feljelentéshez (Könyvmester Kiadó, Nagyvárad, 2011) hasonlóan a Bársonyszék és aszfalt esetében is azt érezte, hogy nem ő írja, hanem a regény diktál, ő fogja a ceruzáját. (Ezzel kapcsolatban annyit jegyeznénk meg, hogy néhol talán nem ártott volna visszafogni az „öntörvényű" pennát, konkrétan a szexuális aktusok élethű visszaadására gondolunk. Bár megtörténhet, hogy csak mi vagyunk az átlagosnál prűdebbek).
Bármennyire is fiktív Székely legújabb politikai regénye, a hazai valóságból merített szereplők és történetek révén mégiscsak a romániai – román és magyar – közélet alakulásának hű lenyomata. Olyan tükör, amelyben a jelenkor politikusainak túlnyomó többsége magára ismerhet. És bizony akár okulhatna is belőle.
Rostás Szabolcs |
Székely Ervin: Bársonyszék és aszfalt, Riport Kiadó, Nagyvárad, 2014
Krónika (Kolozsvár)

Ellenzik az erdélyi magyar gazdák a GMO beáramlását
Beláthatatlan következményekkel járhat az Európai Unió Tanácsának az a döntése, amely lehetővé teszi, hogy minden uniós tagállam maga döntse el, hogy engedélyezi-e a területén a genetikailag módosított organizmusok (GMO) termesztését – hívta fel a figyelmet a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE).
Az érdekvédelmi szervezet közleményben jelezte: veszélyesnek tartja a génmódosított növények termesztését nemcsak a fogyasztókra nézve, hanem a biodiverzitás szempontjából is, ezért az egyesület arra kér minden termelőt, aki felelősen gondolkodik saját maga és a közösség egészségéről, a romániai és főleg erdélyi vidék jövőjéről, hogy gátolja meg a génszennyezés minden formáját.
Bár egészségkárosító hatásuk nem bizonyított, a génmódosítás eredményeképpen a növények olyan méreganyagokat termelnek, amelyek megölik a gombákat és az élősködőket, így minden normális emberben felvetődik a kérdés, hogy ha megeszi a GMO-ból készült terméket, akkor az számára nem ártalmas-e – olvasható az RMGE közleményében.
A gazdaszervezet továbbá rámutatott: a romániai nagytermelők érdekeit védő Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligája (LAPAR) már közleményt adott ki, amelyben egyértelművé tette, azonnal megkezdik a nyomásgyakorlást a kormányra, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy Románia az elsők között engedélyezze a GMO-k termesztését az egész ország területén.
A gazdaszervezet vezetője, Sebestyén Csaba munkatársunknak elmondta, attól tart, hogy a termesztés engedélyezésével a génmódosított növények kiszorítanák az őshonos, illetve nálunk hagyományosan használt fajtákat, ami különösen negatív hatást eredményezne a székelyföldi régióban, ahol hagyományos termelést folytatnak a gazdák. „Amikor megjelennek a génmódosított növények, már nem lehet versenyképesen hagyományos növényeket termeszteni" – fogalmazott a szakember, kifejtve, hogy a GMO-k esetében a vetőmag és a termesztés is olcsóbb.
A hétfőn elfogadott jogszabály az engedélyezési eljárást nem változtatja meg, de minden tagállamnak lehetőséget ad arra, hogy betilthassák GMO-k termesztését saját területükön. Hivatkozhatnak például környezetvédelmi szempontokra, várostervezési igényekre, társadalmi és gazdasági hatásokra, más termékek szennyezésére, vagy agrárpolitikai célokra. A tagállamok egyes konkrét növényfajtákat, vagy egyes tulajdonságot hordozó növényeket is betilthatnak.
Míg a magyar kormány szerint a génmódosított szervezetektől való mentesség fenntartása nemzetstratégiai érdeknek számít, Románia továbbra sem tiltja a génmanipulált növények termesztését.
A mezőgazdasági minisztérium korábban azzal indokolta álláspontját, hogy a biotechnológiával kifejlesztett termények nemcsak 40–60 százalékkal olcsóbbak „természetes" társaiknál, de a kártevőkkel szemben is ellenállóbbak, így nem szükséges további vegyszerek, illetve műtrágya alkalmazása.
Gyergyai Csaba, Széchely István
Krónika (Kolozsvár)

Könyvvásár ma estig a PE-en
Ma este 10 óráig látogatható még a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem földszinti aulájában immár hagyományossá vált könyvvásár, melyet a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem mellett működő Quintus Antikvárium rendezett be, ismét három napra (hétfőtől szerdáig). Az ezresével mérhető könyvkínáltban rendkívül kedvezményes áron mindenki megtalálhatja az irodalmi ízlésének, avagy szakirányultságának megfelelő köteteket, kiadványokat.
Tegnap dél körül figyeltük kis időre az érdeklődők változó forgalmát, miközben Baghy Istvánnal, a könyvvásár vezetőjével beszélgettünk, ami mindig nagy élmény, hiszen István valóságos polihisztor módjára igazítja el vevőit lelkesen, ihletetten és nagy szakértelemmel, bármilyen témakörben. Mint kiemelte, ezúttal is sok kötetet adományoztak a PKE könyvtárának. Az eddigi tapasztalatokkal kapcsolatban elmondta, törzsvásárlóik továbbra is megvannak, köztük az egyetem tanárai, diákjai, valamint több visszatérő olvasó is megkeresi a vásárt, de sok a „csak” nézelődő is. Októberben voltak könyvvásárral utoljára Nagyváradon, ami nem véletlen, hiszen az egyetemi év kezdetén mindig sok a friss olvasó, ami mindig reményt keltő. Ha minden jól megy, akkor még idén májusban (immár 20. alkalommal) ismét visszatérnek Váradra színes és tartalmas könyvkínálatukkal.
A könyvvásár kifüggesztett Gárdonyi-mottója: „A könyvre kidobott pénz látszólag eldobott pénz… Mint a vetőmag…”. Sokan a fiatal generációból már csak a rövid információt keresik, szakirányultan, nincs már sok türelem az olvasáshoz – mesélte Baghy, azonban hozzátette, az ég felé növekvő fáknak is szükségük van rá, hogy az alattuk fekvő avarból táplálkozzanak. Így ajánlotta szimbolikusan mindenki számára, a kortárs áramlatok sodrában elődeink irodalmának türelmes és alapos megismerését és megbecsülését.
Tóth Gábor
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Marosvásárhely elveszett
Igen, bármekkora csapást is jelent ez számunkra, bármennyire nehezünkre is esik, be kell ismernünk: Marosvásárhely elveszett. Mikor, hogyan és miért veszett el a magyar jogokért való küzdelemben frontvárosnak számító Marosvásárhely?
Az biztos, az 1989-es politikai változáskor, azaz a gengszterváltáskor – szinte azt írtam: Lepsénynél – még megvolt – legalábbis a remény. Annak reménye, hogy egyszer – akkor azt hittük: hamarosan, belátható időn belül – egyenrangú polgárként élhet itt a magyar. Hogy lesznek jogaink, hogy visszaadják nekünk mindazt, amit a nacionálkommunista éra alatt jogban, tulajdonban, reményben elvettek tőlünk. A magyar közösségtől.
Annak dacára, hogy a decemberi „forradalmi lendület” által az utca kövezetére sodort iratok között volt, amely azt bizonyítja, miként szándékozta a bukott rezsim, elsősorban Kárpátokon túli területekről betelepítendő románokkal megváltoztatni, a románság javára átbillenteni az etnikai arányokat, mi mégis reménykedtünk.
Akkor mégis, mikor és hogyan is veszett el Marosvásárhely? Talán megegyezhetünk abban, hogy egy, az első világháborút követő impériumváltással kezdődött folyamat eredményeként jutottunk el idáig. A pontot, ahonnan visszafordíthatatlanul elindultunk a lejtőn, a központilag generált és levezényelt márciusi magyarellenes pogromot követő, a becslések szerint 15 ezer embert érintő tömeges kivándorlás jelentette. Lássuk be: az utcán nyertünk ugyan, de azt követően a különböző titkos tárgyalóasztaloknál veszítettünk. Ekkora veszteség egy vásárhelyinél jelentősebb számú közösséget is alapjaiban rengetne meg.
Ne feledjük: akkoriban épp azok mentek el, akikben megvolt a bátorság, önbizalom – a kellő tudással és felkészültséggel társulva – ahhoz, hogy országot váltva is helytálljanak az életben. S akik feltételezhetően mostanra értek be a közösségi szerepvállalásra. Ők azok, akik a leginkább hiányoznak ma Vásárhelyről. Pótlásukra – annak ellenére, hogy hallottunk jelentős tisztségeket betöltő politikust is kidolgozandó Marosvásárhely-stratégiáról hadoválni – nem került sor. A jelenlegi állás szerint már nem is fog.
A folyamat következő stációjaként mindenképpen a polgármesteri szék elvesztését kell tekintenünk. 2000-ben fordult elő először, hogy választott román polgármester került Marosvásárhely élére. Hogy ez mennyiben tudható be a helyi politikusok bénázásának – alig több, mint másfélszáz szavazaton múlott, de az RMDSZ vezérkara nem tartotta érdemesnek megóvni, újraszámlálást követelni –, s mennyiben a megváltozott etnikai arányoknak, nos, az pontosan nem tudható.
Szintén az ezredfordulóra tehető az etnikai arányok átfordulása, a román lakosság többségbe kerülése is. A 2002-es népszámlálási adatok szerint a 150 041 lelket kitevő összlakosságból 75 533-an (50,34%) románok, 70 108-an (46,73%) magyarok. Ez az arány azóta is folyamatosan romlik, ami károsan befolyásolja a helyi magyarok önbizalmát, önértékelését.
Csak súlyosbítja a helyzetet a hibát hibára – sokak szerint árulást árulásra – halmozó helyi politika. A 2000-es választásoktól eltelt másfél évtized alatt folyamatos kudarcélményeknek kitett magyar lakosság mára egy reménytelen, fásult, hitehagyott, vert tömeg benyomását kelti. Ilyenné tették a politikusai, akik vereségről vereségre bukdácsolva – az RMDSZ polgármesterjelöltje háromszor maradt alul a jelenlegi városvezetővel szemben –, különböző bukaresti céloknak alávetve, önös érdekeket követve sorsára hagyták a mára másodrendű állampolgári státusukba belenyugodni látszó helyi magyarságot.
Az ami a MOGYE-n folyó magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés körül folyik, a város magyar jellegének már nem is körmönfont módon, hanem primitív erőszakossággal történő felszámolása, a magyar kultúrának a város köztereiről való kiszorítása stb. megannyi bizonyíték arra, hogy Marosvásárhely – magyar szempontból tekintve – elveszett.
A Székely Nemzeti Tanács 2013-as hagyományteremtő székely szabadság napi rendezvénye után még felhorgadt a város magyar lakóiban a büszkeség, az önbecsülés, de a tény, hogy a remek kezdés után, a folyamat megszakadni látszik – idén már nem volt elég akarat és elszántság szembenézni a polgármesteri tiltással, hatalmi packázással –, nos mindez csak tovább rontotta a közhangulatot, fokozza a fásultságot.
A felsoroltak, azt hiszem, kellően bizonyítják a címbéli állítást, hogy Marosvásárhely bizony elveszett. És ezt bárki láthatja, aki hajlandó őszintén szembenézni a valósággal.
Szentgyörgyi László
PolgárPortál
Erdély.ma

Felhívták Szijjártó Pétert Romániából
Bogdan Aurescu román külügyminiszter felhívta telefonon csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy személyesen is szót emeljen egy budapesti tüntetés miatt, amelyen Romániát „az Európai Unió Iszlám Államának" nevezték – közölték Bukarestben.
A román külügyminisztérium korábban sajtónyilatkozatban utasította el György-Mózes Árpádnak, a Székelyföldért Társaság elnökének idézett kijelentését, amely a székely szabadság napján, kedden rendezett budapesti tüntetésen hangzott el. György-Mózes Árpád azzal indokolta kijelentését, hogy szerinte a román hatóságok hetente fejeznek le olyan alapvető demokratikus jogokat, mint a gyülekezési, a szabad véleménynyilvánítási és a nemzeti identitáshoz való jog.
A román külügyminiszter kifejezte reményét, hogy Magyarország nemzeti ünnepének március 15-i megünneplése vagy az 1990-es (március 19-20.) marosvásárhelyi események 25. évfordulója nem szolgáltat alkalmat arra, hogy a magyar tisztségviselők a két ország közti alapszerződést, illetve a román alkotmányt sértő kijelentéseket tegyenek.
A Székely szabadság napjával kapcsolatban Gál Kinga Fideszes EP-képviselő, az Európai Parlament kisebbségi munkacsoportjának társelnöke közölte, hogy a testület mai ülésén megtárgyalták az ügyet, és mivel úgy vélték, hogy a marosvásárhelyi felvonulás betiltása sérti a gyülekezési jogot, az Európai Bizottsághoz fordulnak.
MTI, index.hu
Erdély.ma

Csángók – A csángók a román nemzetállamban
A csángók történelmi vesszőfutása nemhogy nem ért véget a 18. században, a román nemzetállam megszületése csak rontott helyzetükön. Az asszimiláció mégis a 20. században vált igazán brutálissá: a katolikus egyház és a román állam egyesült erővel igyekezett végleg elrománosítani a csángókat. A moldvai csángók történetének legelső szakasza, és a kezdeti, szerencsés évszázadok áttekintése után – a rövid „újévi különkiadás” előtt – a 18. század végénél fejeztük be a csángók történetének rövid összefoglalását. Pontosabban azzal, hogy erről a korszakról, amikor Moldvát az isztambuli görög tisztviselők, a fanarióták közül kikerülő fejedelmek irányították, a csángók vonatkozásában keveset tudunk. A 19. századból már több adatunk van a csángók történetéről, de sok jót, hasonlóan a megelőző két évszázadhoz, ez a korszak sem tartogatott számukra.
A román állam megalakulásától 1920-ig
1821-ben a román vajdaságokban fölkelés robbant ki a törökök ellen, s bár a fölkelést leverték, a fanarióták korszakának mégis vége szakadt. 1821-től kezdve a Porta ismét a helyi előkelőségek közül nevezte ki a fejedelmeket, s a török függőség más vonatkozásokban is jelentősen gyengült: a török hatalom a fejedelmek kinevezésén kívül tulajdonképpen csak az adófizetésre korlátozódott. A két vajdaság, Havasalföld és Moldva egyesülésének első fázisa az volt, hogy 1831-ben mindkét fejedelemségben elfogadták az ún. Szervezeti Szabályzatot, amely később csaknem három évtizeden át közös alkotmányukként működött. 1859-ben mindkét fejedelemségben Alexandru Ioan Cuzát választották uralkodónak, ő egyesítette Havasalföldet és Moldvát Románia néven. Cuza polgári reformokat vezetett be: véghez vitte a jobbágyfelszabadítást, szekularizálta az ortodox kolostorok vagyonát, kötelezővé tette a közoktatást. Ebben az időben, 1860-ban, illetve 1864-ben alapították a jászvásári és a bukaresti egyetemet. 1878-ban a törökök végül elismerték Románia függetlenségét, 1881-ben pedig Románia királysággá alakult.
Cuza reformjai próbáltak ugyan segíteni az ország gazdasági helyzetén, fejlődni kezdett az ipar és a külkereskedelem, és megszűnt a jobbágyság, de a földbirtok túlnyomó része nagybirtokosok kezén maradt. Így a parasztok kénytelenek voltak bérelni földjüket, s ez csak jogi szempontból különbözött a korábbi jobbágyrendszertől, tényleges változások sem a mezőgazdaság szerkezetében, sem az emberek életkörülményeiben nem történtek.
Ezek a történeti események és gazdasági következményeik csaknem azonos mértékben érintették a csángókat és Moldva más népeit. Kulturális következményeik azonban nem. A 19. század elején Európa számos országában lezajlott nemzetté válási folyamat az „egy ország – egy nemzet” eszme jegyében többnyire a korábbinál rosszabbra fordította az országon belül élő nemzeti kisebbségek sorsát. Ez történt a csángókkal is: a 16. század két rövid periódusát kivéve, amikor Nyúzó István (1551–1552), illetve Rettenetes János (1572–1574) volt a vajda, a 19. század előttről nincs adatunk arra, hogy a moldvai állam üldözte volna a területén élő magyarokat, akkor sem, amikor korábbi (a 14–16. századig tartó) befolyásuk megszűnt. A 19. században kezdődött az a nyílt asszimilációs politika, amely napjainkra csaknem teljesen beolvasztotta a románságba a csángókat, s melynek legfőbb végrehajtója – meglehetősen sajátos módon – mindvégig a katolikus egyház volt. Erre érdemes lesz egy későbbi írásban bővebben visszatérnünk.
Az asszimiláció azonban más területeken is érvényesült. A 19. század végén épült ki Romániában az elemi iskolák hálózata, ennek megszervezésekor szóba sem került, hogy a csángók anyanyelvükön tanulhassanak. Az iskolákba román, lehetőleg ortodox vallású tanítókat helyeztek, s mivel a gyerekek nem tudtak románul, a „tanulás” kínkeservesen ment. Ezért vagy nem jártak iskolába, vagy tanítójuk tanult meg magyarul – de ha ez kiderült, az ilyen tanítót állásából elhelyezték. A csángókat a homogenitásra törekvő román állam megpróbálta módszeresen „eltüntetni” azzal, hogy románként kezelte őket. Ezt az elvet követve torzították el az 1930-as népszámlálási adatokat annak érdekében, hogy a moldvai katolikusok minél nagyobb számban legyenek román nemzetiségűként kimutatva. A népességnyilvántartás szintén asszimilációs eszközzé vált: a csángó neveket vagy a román fonetikának megfelelően írták át, vagy lefordították románra, esetleg új, „román hangzású” névvel helyettesítették. 1857-ben hiába választották képviselővé a szabófalvi Rab Jánost, arra való hivatkozással, hogy nem ortodox, nem kerülhetett a nemzetgyűlésbe. A „nem ortodox keresztény” megjelölés Moldvában elsősorban a csángókra vonatkozott: ekkor a magyar és a katolikus Moldvában már jó ideje azonos jelentésű.
Nagy-Románia megalakulásától Ceauşescuig
Románia életében a következő legjelentősebb változás Nagy-Románia megalakulása volt. A Magyarországot sokkoló trianoni döntés, ahogyan Mikecs László fogalmazott, „a csángók sorsának nagy pillanata” lehetett volna. Egy országba került Erdély és Moldva, megszűntek a határok az egykori és a moldvai haza között, oldódhatott volna az elszigeteltség, és elképzelhető lett volna, hogy az erdélyi magyarság a csángók jogaiért is elkezd harcolni.
Mindez azonban nem következett, nem következhetett be. A magyar revíziótól való egyre erősödő félelemben a román államnak éppen elég gondja volt az erdélyi magyarsággal, nem akart még Moldvában is magyarokat látni. Nemcsak őshonosnak számító lakosságot, hanem kutatókat, érdeklődőket sem: a Moldvában gyűjtő néprajzosokat sokszor titulálták revizionista kémnek. Veress Sándor 1930-ban egész Moldvára kiterjedő bukaresti engedéllyel gyűjtött népdalokat, de hivatalos papírjai ellenére folyamatosan letartóztatástól tartott. Lükő Gábor elsősorban a román népélet tanulmányozására utazott Moldvába, de 1933-as útja alkalmával revíziós propagandistának bélyegezték és kiutasították az országból. Az erdélyi, tehát román állampolgár Domokos Pál Péternek az 1930-as években álruhában kellett Moldvát járnia, a szintén erdélyi Mikecs László pedig már egyáltalán nem tudott terepre menni. Baumgartner Sándor, a jászvásári teológia tanára látta azt a csendőröknek szóló utasítást, amelynek megfelelően minden kíváncsiskodó magyart ki kell utasítani a csángó falvakból. A csángók asszimilálása továbbra is elsősorban a katolikus egyház hathatós közreműködésével zajlott, sőt, még a korábbinál is erőteljesebben és kíméletlenebbül.
A második világháború után az új román államban sem vált a csángók élete könnyebbé. Mivel kevés volt a szétosztható birtok, a földreform az etnikailag vegyes területen többnyire a kisebbségi csoportok kárára zajlott: a csángók jogok földigénye többször nem teljesült.
Ugyanakkor viszont Petru Groza miniszterelnöksége idején megvalósulni látszott az, amiben Mikecs László korábban reménykedett: az erdélyi magyarságot képviselő Magyar Népi Szövetség a moldvai magyarság érdekeinek képviseletét is megkísérelte fölvállalni. 1947 őszén magyar iskolákat kezdtek szervezni, az oktatás néhány hónappal később indult. A Román Kommunista Párt két okból is támogatta a MNSZ kezdeményezését: egyrészt úgy gondolták, hogy az írástudás terjesztésével a csángókat ki lehet vonni a katolikus egyház befolyása alól, másrészt úgy vélték, hogy az iskolákon keresztül hatékonyabb propagandamunkát végezhetnek. 1953-ig mintegy 40 magyar tannyelvű iskola és óvoda működött rövidebb-hosszabb ideig, körülbelül 120 pedagógussal. A moldvai pedagógushiány megszüntetése érdekében 1951–1952-ben nyolchónapos székelykeresztúri gyorstanfolyamra iskoláztak be 25 csángó fiatalt, de mire megkapták a diplomájukat, addigra jórészt megszűntek a magyar iskolák.
Nagy igény nem mutatkozott rájuk: a szülők ugyanis nem szívesen íratták be gyerekeiket ezekbe az iskolákba. Az épületek sokszor alkalmatlanok voltak a tanításra, gondot jelentett fűtésük, nem volt elegendő tankönyv. Az erdélyi tanítók egy része száműzetésnek érezte Moldvába helyezését, sokan képesítetlenül kerültek oda. Egy részük nem tudott románul, és ezt a falusiak nem nézték jó szemmel; voltak, akiknek erkölcseire, magatartására panaszkodtak. Másrészt az iskolákat a Népi Szövetség kezdeményezte, ez az emberek tudatában szorosan kapcsolódott az új rendhez, az új ideológiához, ezzel együtt a kommunista ateizmushoz. A mélyen vallásos csángók nem voltak hajlandók gyerekeiket a szerintük istentagadó tanítók kezére adni. Ebben nagy szerepük volt papjaiknak, akik a magyart egyszerűen „az ördög nyelvének” kiáltották ki. Éppen ezért a szülőket rendszeresen meg kellett győzni arról, hogy nem kerülnek pokolra azért, mert gyermeküket magyar iskolába íratták.
A Népi Szövetség más módon is igyekezett kapcsolatot teremteni a moldvai magyarokkal. A moldvai falvakban is sorra alakultak szervezetei, 1948-ban például jelentős segítséget nyújtott ahhoz, hogy a csángók részt vegyenek a csíksomlyói pünkösdi búcsún. Az iskolákat aztán végül mégsem az érdektelenség és ellenségesség miatt zárták be, hanem a Sztálin halála után megváltozott román kisebbségpolitika miatt. Az 1953/54-es tanév elején néhány kivétellel Moldva valamennyi magyar tannyelvű iskoláját megszüntették, és 1953-ban „feloszlatta magát” a Népi Szövetség is. Az 1950-es évek közepén átmenetileg enyhült az asszimiláció szorítása, és 1956-ban elkezdték töredékesen újraszervezni a magyar oktatást. 1959-ben azonban végérvényesen megszüntették a moldvai magyar tannyelvű oktatást.
Csángósors a Kárpátok Géniusza uralkodásának idején
Románia már az 1950-es évek közepén önálló, „nemzeti utat” követett a „szocializmus építésében”, s a nemzeti ideológia Ceaușescu uralomra jutásával méginkább fölerősödött. A csángók anyanyelvének sorsa ezzel még az 1930-as években tapasztaltaknál is rosszabb lett. A változatlanul erős egyházi elnyomás ugyanilyen erőteljes állami elnyomással egészült ki. Továbbra is alkalmazták a népszámlálások manipulálását: az 1948-as cenzus például Moldvában mindössze 6600 magyart mutatott ki, noha ez volt az az időszak, amikor egymás után nyitották a magyar tannyelvű iskolákat. Ugyanezt a technikát alkalmazták az 1977-es és az 1992-es népszámláláskor is.
Az 1950-es évek közepét megelőzően az erdélyi kutatók széles körű etnográfiai gyűjtést folytattak Moldvában. Ezek eredményeinek publikálására azonban, néhány kivételtől eltekintve, már nem volt mód. Az 1960-as, 1970-es években a csángókról szóló napi- és hetilapcikkek elsősorban azzal foglalkoztak, hogy milyen nagy mértékben „modernizálódik” Bákó és Románvásár vidéke. Az 1980-as években már gyakorlatilag nem jelenhetett meg csángókkal kapcsolatos tudományos publikáció, viszont a román tudomány hivatalos ideológiájává vált Dumitru Mărtinaș nézete a csángók eredetéről (1985). E szerint a csángók valójában elmagyarosított románok, éppen ezért minél előbb vissza kell kapniuk „eredeti” nemzetiségüket és nyelvüket, a románt.
A csángókat igyekeztek hermetikusan elzárni Erdélytől. A csíksomlyói búcsúra utazókat megverték, megfélemlítették. Volt, akit azért figyeltettek és zaklattak folyamatosan, mert Erdélyben táncház-találkozókon vett részt; egy öreg deákot (vallási vezetőt) kémkedéssel vádoltak meg, s a házkutatás után a Securitate az idős ember magyar lakodalmas verseket tartalmazó füzetét és 19. századi magyar énekeskönyvét vitte magával. Kallós Zoltánt koncepciós perben elítélték, az akkori bukaresti magyar nagykövet szerint egyértelműen politikai motivációból, különösen csángó kutatásai zavarták a hatalmat. Kallóst a nyugati emberi jogi szervezetek és a média tiltakozására végül kiengedték, de az 1980-as években tovább erősödött a magyarországi és erdélyi kutatók, látogatók addig is gyakorolt zaklatása, akár bántalmazása. A romániai fordulatot megelőző évekre Moldva lényegében bezárult a magyarok előtt.
Politikai képviseletről, anyanyelvi oktatásról ilyen körülmények között szó sem lehetett. 1945 és 1989 között mindössze egyszer, 1973-ban jutott el a hivatalos magyar diplomácia Bákó néhány falvába. A bukaresti magyar nagykövetség három munkatársának beszámolója nyomán a nagykövet ugyan ijesztőnek ítélte az asszimiláció erőszakosságát, mégis úgy vélte, hogy a csángókkal kapcsolatban semmiféle kérdést nem kívánatos hivatalosan fölvetni a román államnak. A magyarországi és az erdélyi ellenzéki csoportok tettek néhány kísérletet arra, hogy fölhívják a pápa és a világ figyelmét a csángók jogfosztottságára, de próbálkozásaik nem keltettek visszhangot. A csángókat tehát még azok a kisebbségi jogok sem illették meg soha, amelyeket a szocialista Románia többi kisebbsége úgy-ahogy megkapott.
Szakirodalom Mărtinaş, Dumitru: Originea ceangăilor din Moldova. 1985. Mikecs László: Csángók. 1989 Szász Zoltán. A románok története. 1991. Vincze Gábor: Asszimiláció vagy kivándorlás? 2004.
Sándor Klára nyest.hu
Erdély.ma

Izsák Balázs a célpont (Tanúként hallgatja ki a rendőrség a vármegyéseket)
Domokos Rajmond, a megyei rendőrség bűnügyi kivizsgáló osztályának tisztje sorra hívatja a kézdivásárhelyi rendőrségre és tanúként hallgatja ki a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom azon tagjait, akik egy évvel ezelőtt részt vettek Marosvásárhelyen a székely szabadság napján szervezett rendezvényen.
A tanúk kihallgatása a 2014/P/3876-os bűnügyi iratcsomó kapcsán zajlik, ebben Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét gyűlöletre és megkülönböztetésre való bujtogatással vádolják. A tanúkat azért hallgatják ki – áll az egyik jegyzőkönyvben –, hogy bebizonyítsák: „2014. március 10-én Izsák Balázs a hatóságok által nem engedélyezett tüntetést szervezett Marosvásárhelyen, ahol olyan jelmondatok is elhangzottak, melyek a román állam, annak állampolgárai és az alkotmány elleni támadásnak minősíthetők. Habár a megemlékezést a hatóságok csak egy bizonyos helyen, a Székely vértanúk emlékművénél engedélyezték, Izsák Balázs arra buzdította a jelen levő mintegy négyezer személyt, hogy vonuljanak végig Marosvásárhely utcáin. A felvonuló tömeg szidalmazta és szóbeli támadást intézett Románia alkotmányos rendje ellen, illetve erőszakos cselekedeteket hajtott végre a karhatalmi erők ellen. Az egész megmozdulás ideje alatt Izsák Balázs nyilvánosan is kiállt Székelyföld területi autonómiája mellett.”A vármegyések, habár sok mindenben nem értenek egyet az SZNT elnökével, tudomásunk szerint nem vallottak Izsák Balázs ellen.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Állásfoglalás
A rendfenntartás fontos kihívás egy polgári társadalomban, de a demokrácia is legalább ekkora értékkel bír. Megítélésünk szerint a március 10-i rendezvény körüli eltúlzott hatósági fellépés illetéktelenül korlátozta a demokráciából nyert szabadságjogokat, illetve egészségtelen közhangulatot teremtett Marosvásárhelyen. Nem tartjuk jogszerűnek, sem elegánsnak, és tisztességesnek sem a gyülekezési jog akadályozását, a véleménynyilvánítás feltartóztatását és a karhatalmi túlkapás gyanúját ébresztő fokozott rendőri készültséget, melyet az illetékes hatóságok tanúsítottak. Akarva-akaratlanul mégiscsak a magyar közösséggel szembeni sértésként tudjuk értelmezni a közfelháborodást kiváltó történteket.
De nem csak a magyarok közösségét érinti negatívan, hanem közvetve, az eltúlzott intézkedés, a rendfenntartó hatóságok iránti bizalmat is alaposan kompromittálja. A több száz rendőr, csendőr jelenléte bizalmatlanságot sugall, melynek természetes következménye a kölcsönös bizalmatlanság. Márpedig egy egészséges polgári demokráciában rendkívül fontos, hogy a rendfenntartók iránt erősödjön a társadalom bizalma. Az elmúlt napokban visszatért a 25 évvel ezelőtt uralkodó rendőrállam egészségtelen szelleme, ami a többnemzetiségű Marosvásárhelyen rossz benyomást kelt, és a harmonikus együttélést egyáltalán nem segíti.
A fekete március nyomasztó megbélyegzettségében élő marosvásárhelyi társadalomban vigyázni kell a magyar–román viszonyra! A hatóságok akárhogy is magyarázzák a riadókészültséget, a történtek a magyar közösségre nézve mégiscsak megalázónak bizonyulnak. Nem vitathatja el senki a magyaroktól a véleménynyilvánítás jogát és a történelmi megemlékezések lehetőségét! Tisztelettel felkérjük az illetékeseket, hogy a jövőben felelősségük tudatában ne engedjék megismétlődni a tegnapi túlkapást.
Ezúton kérjük fel a marosvásárhelyieket, és mindazokat, akikben visszatetszést váltottak ki a tegnap történtek, hogy vasárnap, március 15-én bizonyítsuk be, hogy méltóképpen tudjuk történelmi örökségünket tisztelni, a békés együttélés kultúráját a 21. századi demokrácia szellemében felmutatni, és a közösség erejének hangot adni. Vasárnap Marosvásárhelyen is, a megye több településén is nagyszabású ünnepségekre kerül sor, melyekre ezúton is meghívjuk mindazokat, akiknek fontos 1848–49 szabadságharcának, európai szabadságeszményének üzenete. Emlékezzünk és ünnepeljünk méltósággal együtt!
Kelt 2015. március 11-én, Marosvásárhelyt
Az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöksége
Népújság (Marosvásárhely)

Előtérben a digitális műveltség
Új Média Konferencia
A Facebookon történő önmegjelenítésről és barátkozási szokásokról, a képek önreprezentációs formaként való használatáról, a netkonstrukciókról, a világhálón termelődő társadalmi tőke hatékonyságáról esik szó többek között a március 20–21-én nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Új Média Konferencián.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának Alkalmazott Társadalomtudományok Tanszéke ezúttal A digitális műveltség szerepe a mindennapi életben címmel szervezi meg az ülésszakot, amelynek hagyományosan a koronkai campus ad otthont. A részletekről a tegnapi sajtótájékoztatón számoltak be az illetékesek: dr. Tőkés Gyöngyvér tanszékvezető, a konferencia főszervezője, dr. Gagyi József docens és dr. Fülöp Otília adjunktus.
A konferencián a digitális műveltségnek az élet számtalan területén betöltött szerepét járják körbe az előadók, nem csak a fiatalok, hanem minden generáció, illetve társadalmi réteg szemszögéből közelítve meg a jelenséget. Tőkés Gyöngyvér a sajtótájékoztatón előrevetítette, hogy ez a műveltség nem csak a felnőtt és idős, de a fiatal nemzedék körében sem egységes, ez utóbbi korcsoporton belül is nagy különbségek észlelhetők az infokommunikációs lehetőségek kihasználásában. Fülöp Otília arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi médiacsatornákon zajló kommunikáció során a felhasználók gyakran szakítják félbe képi jelekkel a szöveget. Ilyenkor a felhasználó egy meglévő készletből válogat, bár az az illúziója, hogy ő irányítja a kommunikációt. Gagyi József a virtuális térben kialakuló kapcsolatokról, illetve a neten termelődő társadalmi tőkéről szólt.
Az idei konferencia újdonsága, hogy ezúttal díszelőadók is tartanak értekezéseket. A plenáris üléseken Rab Árpád, a magyarországi Információs Társadalom és Trendkutató Intézet igazgatója a digitális kultúra működési mechanizmusaira, illetve az új tudásszerzési modellekre irányítja a figyelmet. Anca Velicu, a bukaresti Román Akadémia Szociológiai Intézetének kutatója a hazai helyzetet mutatja be, többek között a romániai gyerekek digitális műveltségéről beszél, és két nemzetközi projektet is ismertet. Vincze Hanna Orsolya, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem tanára a hírek terjedéséről értekezik. A negyedik előadás, amelyet dr. Fehér Katalin, a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatója tart, igazi kuriózumnak számít az új médiakonferenciák történetében, ugyanis Thaiföldről, videokonferenciás összeköttetésben hallgatható majd meg. A díszelőadások angol nyelven hangzanak el március 20-án délelőtt 10 órától 13.20-ig. A szekcióelőadások 14.30-kor kezdődnek. Az érdeklődők három szekcióban hallgathatnak majd meg izgalmas értekezéseket, a tizedik születésnapját tavaly ünnepelt Facebook jelenségét járják körbe, a netkonstrukciókat, illetve a vizualitás témakörét boncolgatják az előadók. Szintén pénteken folyóirat-bemutatókra is sor kerül, Rab Árpád az Információs Társadalom, Gagyi József az ACTA Universitatis-Sapientia Com- municatio (Marosvásárhely–Csíkszereda) kiadványt ismerteti. A konferencia második napján, szombaton újabb izgalmas eszmefuttatások hangzanak el, Kádár Magor a romániai önkormányzatok online kommunikációjáról, Nistor Laura a környezetvédők internetes jelenlétéről értekezik, Veszelszki Ágnes a Trollfoci közösségi oldalát elemzi, Péter Árpád a videojátékok társadalmi szerepének, megítélésnek változásairól, Makkai Júlia a popkult regényben fellelhető Erdély- reprezentációról, Zsigmond István és Mecal Özcinar a törökországi kommunikációs politikákról, a digitális kapitalizmusról beszél.
A sajtótájékoztatón felmerült a kérdés, hogy mi a magyarázata annak, hogy felmérések szerint a romániai lakosság jelentős százaléka nem internetezik. Dr. Tőkés Gyöngyvér a hozzáférési gondok mellett egy kognitív gát meglétével magyarázta a jelenséget. A vidéki lakosság 70 százaléka nem látja a virtuális jelenlét hasznát, illetve nem rendelkezik olyan referenciacsoportokkal, amelyek elvárnák tőle, hogy kapcsolatban álljon a virtuális világgal A romániai közigazgatásba, ügyintézésbe szintén nincs beleivódva az internet-használat, így az embereknek hétköznapi ügyeiket a fizikai valóságban kell elintézniük – tette hozzá a szociológus, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok is nagyrészt játékokra, szórakozásra használják az internetet. Gagyi József arra világított rá, hogy a vidéki közösségekben még mindig a hagyományos kapcsolatoké a főszerep, ha például valaki repülőjegyet szeretne interneten foglalni, az online világban jártasabb szomszédtól kér segítséget, ahelyett hogy ő maga is megtanulná használni a virtualitásba nyíló kulcsokat.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)