Múltmentés Nagybaconban
Régi korok emlékeinek, tárgyainak, tudásának megörökítésére, továbbadására vállalkozott a nagybaconi Kusztos Vilmos és néhai Benedek József: előbbi egykoron használt tárgyakat, eszközöket gyűjtött össze, hogy a mai gyermekek, fiatalok is megismerjék azokat, utóbbi feljegyzésekben rögzítette a fontosabb eseményeket, történéseket, hogy ne merüljenek feledésbe. Régi szerszámok gyűjteménye
Kusztos Vilmost, a Köpeci Bányavállalat egykori alkalmazottját fiatal korától ismerem. Azóta nyugdíjas, de élénken őrzi minden emlékét, pontosan számon tartja az eseményeket, neveket. Nyugdíjazása után megpróbált visszakapott földjeiből hasznot csikarni, ám teltek az évek, a mezőművelés és a mintaállat tartása is immáron csak emlék számára. Régi, kedvenc foglalkozásával, a díszítő fafaragással, fémtárgyak öntésével, ötvözésével, régiségek gyűjtésével, restaurálásával azonban nem hagyott fel.
– Magángyűjteményem van olyan tárgyakból, amelyekről úgy véltem, hogy hamarosan pusztulni fog még az emlékük is. Arra gondoltam, hogy megmentem a jövő nemzedék számára – mondta. – Azt akarom, hogy a mai gyermekek, fiatalok ismerjék meg a legkülönlegesebb használati eszközöket, szerszámokat, s köztük olyan egyedi darabokat, emléktárgyakat, amelyekből talán éppen egyetlen példány készült, s azt az én gyűjteményem őrzi. Semmi után anyagi javakra nem számítok, hasznos látnivalót szeretnék mutatni erdővidéki, esetleg távolabbról érkező érdeklődőknek. Egyszóval a hagyományőrzés példaadása a célom.
A gyűjteménnyel tele két tágasabb szoba vagy terem, olyanok, hogy azokat bármely pillanatban lakás céljaira is fel lehet használni. Egy harmadik fedett helyiségben a fa- és vastengelyű, kockás-lajtorjás szekereknek, szánoknak, egészvágás ráfos szekereknek, fagerendélyes eketípusoknak, eketaligáknak teremtett helyet a gyűjtő, s a mennyezeti polcokon még ugyanannyi alkatrész vár a majdani esetleges összeszerelésre. Vilmoskának, akit jómagam most úgy szólítok meg, mint fiatal korában, van még egy különleges, szinte hihetetlen tulajdonsága: minden tárgya tiszta és fényes, gondozott, legtöbbje jelenleg is használható állapotban. Hiszi vagy nem hiszi az olvasó, nem engedi meg magának, hogy egy-egy lámpát, hutapoharat, avagy kerámiadarabot belepjen a por! – Jelen pillanatban például van egy működőképes nyomdám – kezdte –, olyan, amit sehol a környéken nem láthat senki, mert vagy már nem használják, vagy pedig ócskavasba került. Itt a nyomda teljes felszerelése, még mutatóban olyan helybeli lapok (Erdővidék, Székely Újság) is, amelyek ezen a gépen készültek. Itt egy 1943-ban gyártott és ma is működő precíz és finom vasesztergapad. Lehetne már teljesen felszerelt vízimalmom is, mert ingyen és bérmentesen felajánlották, de helyszűke miatt le kellett mondanom róla. Hasonlóan jártam egy cséplőgéppel is, mely maholnap valóságos érdekességszámba megy. Itt őrzöm Keresztes Márton bátyám egyik hegedűjét, amit a fia adott nekem megőrzésre. Baconi ezermester volt, kilenc hegedűt készített életében. Jó zenész volt, én még muzsikáltam vele. Még egy lemezlejátszót szeretnék beszerezni, hogy meghallgathassak egy-egy régi számot hanglemezeimről. Most éppen száz van belőlük. Mindenkinek köszönöm az adományokat, el kell mondanom, hogy számos tárgyat saját pénzemen vásároltam meg. Szinte lehetetlen felsorolni, mit őriz Kusztos Vilmos, fényképmellékleteink is csak ízelítőt adhatnak belőle. Glédában állnak a legkülönbözőbb szerszámok, a harcsafűrészek és azokhoz fűrészfogosztó, annyi fényes és kivikszelt kemény szárú csizma, hogy egy tánccsoport férfiembereinek is elegendő lenne, s ehhez egy sorozat suszterszerszám. Hol lehet most ilyent látni, melyik múzeumban? Viharlámpák, függőlámpák egész sora lóg a gerendáról, ezeket követik a különféle mérlegek. A sárgaréz-mérlegtányérok úgy csillognak, mintha teljesen újak lennének. De van ott osztrák–magyar kávépörkölő és korabeli cégtábla is. Műszaki érdeklődésű és néprajzkutató is talál magának itt érdekes tárgyat. Fonókerékből és csörlőből, bardoci bordatípusokból, vetélőből nagy a kínálat, egyik sem hasonlít a másikhoz. Sorakoznak a legkülönbözőbb vaskályhák, juhászfelszerelések, kicsi vékák, egész vékák, köztük egy fatörzsből faragott 1800-ból! Nem hiányoznak a teknők, a vasalók, a rézmozsarak egész sora, cigány kovácsok által készített díszített kézi bárdok, szebbnél szebb kerámiák, köztük nagybaconi és magyarhermányi készítésűek és egy olyan is, amelyen az Anno1795 felirat kandikál ki a fényes mázréteg alól. A baconi ipari kerámia is jelen van, ez helyi jellegzetesség. A XIX. és a XX. század fordulójáról való cserepeket és kupáscserepeket lehet itt látni, egyiken például 1866 az évszám.
Nem kell búsulni a gyűjtemény majdani sorsát. Kusztos Vilmos azt mondta „ha Attila és lányom, az én gyermekeim, megörökölik, értékelni fogják a gyűjtött kincset”. Attiláék jelenleg a tárgyak felcímkézésével, azok megnevezésével, esetleg az évszám és a gyűjtőhely felírásával segítenek. Édesapjuk augusztus 30-ra megnyitót tervezett mindazok számára, akik tanúi szeretnének lenni nagybaconi múltmentésének.
Irkákba rejtett emlékek
A nagybaconi, immár néhai Benedek Józsi bácsi – érdekes, nem gyűjtött tárgyakat, ő irkákba mentette emlékeit – egyszerű falusi ember volt, akit azonban minden érdekelt, és fontosnak tartotta a fontosabb helyi történéseket füzeteibe leírni. Részt vett minden helyi megemlékezésen-eseményen, s az ahhoz kapcsolódó emlékeit-véleményét hangosan is elmondta, felolvasta. Családja és a helyiek nagy részvéttel kísérték ki a temetőbe. Emlékét lányával, Benedek Évával elevenítettük fel. – Édesapám itt, Baconban született 1922-ben. A négy testvér közül ő volt a legnagyobb. A fiútestvére leventekatonaként 1944-ben 19 évesen odaveszett a háborúba. Apámat, aki 30 évig élt özvegyen, én gondoztam, mert testvérem, Ilona kint él Svédországban. Kisbaconi Benedekek vagyunk, de mivel népes a család, a mi megkülönböztető nevünk a „szabó”. Apám részt vett a világháborúban, három és fél évet töltött orosz fogságban. Nem tudom, hogy hol szenvedett, de nem is kell tudnom, mert ami vele történt és amit ő fontosnak tartott, mind-mind leírta irkáiba, amiket én őrzök. 1949 tavaszán jött haza a fogságból, még azután nősült, s én még azután születtem. Több füzetet írt tele: kettőt a kutatásairól és egyben leírta a helyi néphagyományokat. Az az irka, amelyben az életét és a fogsági szenvedéseit-emlékeit írta le, svédországi testvéremnél van. Rettenetesen szerette a régészetet. A kolozsvári Ferenczi Istvánnal és a székelyudvarhelyi Ferenczi Gézával együtt ástak sok-sok helyen, még Dénes Istvánnal is az Almási-barlangban és környékén. Hozzá küldték a budapesti egyetemistákat, akik a vidéket akarták bejárni. Idegenvezetője volt annak, aki a faluval akart ismerkedni. Nagy Balázzsal is ő beszélgetett, azzal, aki írt Háromszékről. Ő volt Janicsek Jenő tanár úr segítsége, amikor kutatta a vidék helyneveit. Apám arcképe Nagybaczoni Molnár Ferenc Tábornokok földje, Erdővidék című, 2008-ban Baróton megjelent kötetében látható, Sepsibaczoni Tókos Csaba barátjának társaságában Budapesten 1995-ben. Józsi bátyánk leányának engedélyével, Rebeka Dóra volt tanítványom többoldalnyi másolatot készített régészeti füzetéből, abból idézünk olvasóinknak: „Régészeti expedíció. Újból a kolozsváriak érkeztek. Ferenczi régész tanár egy csoporttal egypár napot töltött a Rika völgyében, ahol megásták a védelmi vonalnak tekintett Kakas-barázdát. Én egy éjet egy cserefa alatt töltöttem tűz nélkül. Ferencziéket vártam, akik egy traktorral érkeztek Almásról. Szállást csináltam nekik is egy elhagyott épület padlásán. A vékony gerendákra szénát hordtam. Nem mertem lenn az épületben helyet csinálni, féltem a viperakígyóktól, azok szeretik a mészköves meleg helyeket. Jó idő volt, örvendtünk egymásnak, mert voltak tavalyi ismerősök is. Folytattuk az ásatást a Pipások dombján, ott, ahol a tavaly abbahagytuk. Nagyon jól telt, de csak egy hétre tudtam felmenni. Kellett hazajöjjek szénacsinálni. Második utamon fenn találkoztunk a Völgyben. Megnéztük Kozma várát. Nem volt ott semmilyen vár. Nem más az, mint egy erdő borította völgykatlan, a hagyomány szerint ide hozták fel a vargyasi népek az ellenség elől a tatár időkben az állatokat, behajtották, elrejtették a katlanban. Itt, nem mesze egy 120 m hosszú vársánc is látszik. Meg is ástam az ősszel több helyen, de nem találtam edénydarabokat.”
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bezárult a XII. Nagyzerindi nemzetközi képzőművészeti alkotótábor
Negyven éves a helyi képtár
Kettős eseményre telt meg vasárnap délután a nagyzerindi Olosz Lajos Művelődési Ház nagyterme: egyrészt ekkor került sor a tizenkettedik alkalommal megrendezett nemzetközi képzőművészeti alkotótábor záró kiállítására, másrészt ekkor emlékeztek meg ünnepélyesen a helyi képtár megalakulásának 40. évfordulójára is.
A két eseményt nemcsak a helybeliek tisztelték meg jelenlétükkel szép számban, hanem arra „ráharaptak” az írott sajtó és az elektronikus média képviselői is.
Siska-Szabó Hajnalka köszöntő szavai után előbb a helybeli Ibolya táncegyüttes szilágysági tánca teremtett ünnepi hangulatot, majd Simándi Sándor nagyzerindi polgármester jelezte: helyi önkormányzati erőforrásokból, megyei tanácsi támogatással, helybeli magáncégek és magánszemélyek bevonásával mind több támogatást kívánnak nyújtani a művelődési élet fellendítésére, a hagyományok megőrzésére. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök, aradi alpolgármester örömét fejezte ki, hogy Nagyzerinden mind több anyagi jut a szellemiségre, így lehet a mostani esemény is nemcsak a község, hanem a régió és a megye magyarságának az ünnepe is. Kiemelte, hogy még Aradon sincs hasonló, kortárs képzőművészeti gyűjtemény, ám arra is javaslatot tett, hogy érdemes lenne ennek egy különleges státust teremteni, amelynek révén hatékonyabban lehetne értékesíteni a község érdekében.
Ezt követően a képtár megalapítói – Fazekas József ötletgazda, Csanádi János, Csáky Barna, Bondár Ferenc és Szabó József – oklevelet vehettek át „A Nagyzerindi Képzőművészeti gyűjtemény létrehozásáért és a község kulturális életének gazdagításáért”.
A nagy „bölények” közül sorra Fazekas József, Csáky Barna és Csanádi János kapott szót, mindegyikűk más-más megközelítésben emlékezve a negyven évvel ezelőttiekre, illetve az azóta bekövetkezett eseményekre, amelyek közül a legfontosabb az alkotótábor újrateremtése és évenkénti megrendezése.
Fazekas József különben erre az alkalomra az otthonában megőrzött, a képtárral kapcsolatos valamennyi írásbeli dokumentum másolataiból állított össze egy igazi, gondolaébresztő válogatást. Csáky Barna arra hívta figyelmet, hogy – szabadok lévén – éljünk ezzel szellemi értékeink megőrzésében. Csanádi János nem is kevéssé meghatottan ajánlotta: rá kell érezni az élet apró szépségeire, amelyekre igazi ráadás a művészi szépség nyújtotta élmény.
Szekernyés János temesvári műkritikus értékelésében nem kerülhette meg a 40 éves évfordulót, ennek kapcsán viszont beszélt az alkotótáborok és a művésztelepek múltjáról, hagyományairól, a szükségességüket övező vitákról, kitérve ugyanakkor a jelenkori vizuális művészet követelményeire: szemmel és lélekkel látni, modern módszerekkel értelmezni a valóságot! Ami az alkotótáborban – a megadott, a Vissza a jövőbe témakörben – készült alkotásokat illeti, azokat változatos, jó minőségű, jól megkomponált munkáknak minősítette, amelyek kiemelik a dolgok lényegét, és különböző megoldásokkal keltenek feszültséget, sűrűn ihletődve a helyi élményekből.
A jól sikerült, már-már estébe nyúló rendezvényt Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház művészének rövid zenés hangulatos összeállítása zárta, amelynek keretében néhány saját szerzeményt (szövegíró Nótáros Lajos) és nemzetközi slágert adott elő Borsos Pál akkordeon-kíséretével.
A vasárnapi események alkalmából a szervezők két kiadvány is megjelentettek: az egyik a hagyományos katalógus az éppen aktuális alkotótábor résztvevőiről, a másik – 40 éves a Zerindi Galéria címmel, 2014 – egy szép kivitelezésű album, amely nemcsak visszaemlékezéseket tartalmaz a négy évtizeddel ezelőtt történtekre, hanem elképzeléseket is megfogalmaz a jövőt illetően, sőt egy bő válogatást is tartalmaz a képtár gazdag anyagából.
Az ünnepi záró vacsorán, természetesen, nem hiányozhatott a jubileumi torta, s az ígéret a művészek részéről: bármikor örömmel térnek vissza Nagyzerindre!
Kiss Károly
Nyugati Jelen (Arad)

Falakat bont, hidakat épít a Kolozsvári Magyar Napok
Színház, koncertek, kiállítások, előadások, gyerekprogramok
Az augusztus 17. és 24. között már ötödik alkalommal sorra kerülő Kolozsvári Magyar Napok a városnapoknál sokkal nagyobb tömegeket képes megmozgatni, és programkínálata ösztönzőleg hat a kolozsvári önkormányzat szervezte eseményekre – ezt az önkormányzat is elismeri, így kiemelt fontosságúként kezeli a fesztivált, amely ma már a kezdetinél jelentősebb összeggel is támogatja a rendezvényt: a 2011-es két ezer lejhez képest az idén 130 ezret utalt ki a költségvetésből.
A KMN elérte a kezdetekkor megfogalmazott célt: összekovácsolja a kissé széthulló helyi magyarságot, a többségieknek pedig sikerült bemutatni a magyar kultúrát – mondta Gergely Balázs főszervező a tegnapi sajtóértekezleten. A KMN „falakat bont és hidakat épít a kolozsvári román és magyar közösség között” – fűzte hozzá Horváth Anna alpolgármester. Az idei rendezvény román díszvendége Mircea Dinescu költő lesz, a KMN számtalan újdonságot is kínál.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Elhunyt Halasi Erzsébet színművész
Augusztus 12-én elhunyt Halasi Erzsébet színművész, a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának nyugalmazott tagja. 1940. október 5-én született Szegeden, édesapja Halasi Gyula színművész a nagyváradi magyar színjátszás emblematikus alakja volt.
Halasi Erzsébet a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végzett 1961-ben, majd nagyváradi színház szerződtette. Lírai és karakterszerepek hosszú sorát játszotta el. „Azt mondják, hogy a színészmesterséghez szerencse is kell. Bizonyára így van, de csak a tehetséges színész válhat művésszé.
Szabadság (Kolozsvár)

Úz-völgyére emlékeztek
Filmvetítés és könyvbemutató Kovásznán
Hétfőn a kovásznai Városi Művelődési Házban, a Fábián Ernő Népfőiskola égisze alatt tartották meg a 70 éve történt című rendezvényt, ahol az Úz-völgyi eseményekre emlékezve filmet vetítettek, valamint Kisgyörgy Tamás, a Charta Kiadó igazgatója bemutatta az általa szerkesztett, T 1224 Úz völgye című könyvet.
A rendezvény megnyitóján Balogh Zoltán református esperes, a Fábián Ernő Népfőiskola programszervezője elégedettségét fejezte ki, amiért olyan sokan eljöttek az eseményre. Balogh kifejtette, bár a népfőiskola nyári szüneten van, fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek az Úz-völgyében történt, 70 évvel ezelőtti ütközetre.
A délutáni esemény első felében filmvetítést tartottak, ahol a szegedi Szín-Tér-Kép stúdió Úz-völgyében készült filmjét tekinthették meg az érdeklődők. A közel negyvenperces filmben elsősorban az ottlakók szólaltak meg, elmondva, miként emlékeznek vissza az 1944-es ütközetre, ugyanakkor az interjúalanyok szót ejtettek a jelenlegi nehézségeikről is, s mindezek mellett az Úz-völgyében létesített vízerőműről is bemutattak néhány képsort a filmben, felhívva a figyelmet a környezetrombolásra, a természet veszélyes kiaknázására.
Ezt követően Kisgyörgy Tamás vette át a szót és mutatta be a T 1224 Úz völgye című könyvét. Elmondta, előtte már sokan foglalkoztak az Úz-völgyi csatákkal, azonban e tanulmányok többsége mindig hadászati szempontból közelítette meg a témát. Kisgyörgy könyve abban tér el másokétól, hogy a szerző sokkal inkább a csatában részt vevő civilek szemszögéből mutatja be az 1944 augusztusában történteket.
Kérdésünkre a szerző elmondta, a könyve egyfajta tisztelgés mindazon elesett civilek előtt, akik kaszát, kapát vagy bárminemű eszközt ragadva küzdöttek a szovjet betörők ellen, és életüket vesztették. A kötetben így nemcsak a történelmi adatok, hanem fényképek és naplóbejegyezések is olvashatóak a történtekről.
A rendezvényen meghívottként jelen voltak dr. Szőts Dániel és Páll Sámuel sepsiszentgyörgyi lakosok, akik részt vettek az 1944-es harcokban. A két Úz-völgyi veterán előadásából kiderült, nem sok esélye volt a magyar csapatoknak a szovjetekkel szemben, mert nem voltak annyira jól felszerelve, mint az előretörő, hatalmas számbeli fölényben lévő ellenség. Elmondták, leginkább első világháborús fegyvereik voltak a honvédeknek, ez pedig nem sokat ért a szovjet harci gépek ellen. Mint felidézték, az akkori reménytelenség láttán a menekülés lett volna a legjobb megoldás a honvédek részéről, de ők mégis kitartottak, mert annyira erős volt a hazaszeretetük, hogy a túlerővel szemben is tartani akarták az ezeréves határt.
Nagy Sz. Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Az űrlap alja
Szemétdombra ítélt történelem
Furcsa „leletre” bukkantak a nagyváradi szeméttelep válogató munkásai pár nappal ezelőtt. A szelektív hulladéktárolók tartalmát vizsgálva ugyanis egy halom régi, zömmel az egykori magyar világból származó okmány bukkant elő egy szeméthalomból. Az 1800-as évek végétől egész az 1980-as évekig datált iratok között akadtak temetkezési engedélyek, születési bizonylatok, orvosi zárójelentések, de mint kiderült, monarchiabeli bírósági jegyzőkönyvek másolatai is lapultak a szemétdombon.
Mint megtudtuk, a szemetet szétválogató munkásoknak feltűnt a sok régi okmány, több ilyenen a magyar királyi pecsét, másokon püspöki pecsét volt látható. A munkások sejtették, talán mégsem a szemétbe való papírhalmazra bukkantak, ezért értesítették a feletteseiket.
Utánanéztünk a történetnek, hogyan lehetséges az, hogy levéltári okmányok a szemétdombon végezzék. A nagyváradi polgármesteri hivatal sajtóosztályán keresztül végül kaptunk is egy „hivatalos” álláspontot arról, hogyan kerülnek tájainkon az évszázados okmányok a kukába. Persze elhangzott az is, elképzelhető, hogy egy magángyűjtemény darabjai landoltak a szemétdombon, azonban ezt a verziót nem találtuk elfogadhatónak. Erre azt a választ kaptuk, az iratcsomó valóban a váradi önkormányzat archívumából került a szemétdombra, ugyanis a hivatal a törvények értelmében száz évig köteles megőrizni okmányokat. Száz esztendő elteltével jegyzőkönyv készül a megsemmisítésre ítélt dokumentumokról. Így történt ez most is, és a polgármesteri hivatal megbízott egy céget (ennek a nevét persze nem sikerült megtudnunk), amely vállalkozott arra, hogy az ilyenkor szokásos megsemmisítési procedúrát végrehajtja. Szabályosan az erre használatos irodai „papírlaskázó” géppel kell megsemmisíteni az erre ítélt okmányokat, azonban ez elmaradt. Mondhatjuk, akár szerencsés véletlen vagy a Gondviselés is szerepet játszott itt, nem csupán az illető titokzatos cég szerződésszegő hanyagsága, ugyanis mint kiderült, könnyen elképzelhető, hogy nem csupán haszontalan másolatok és okmány-mellékletek úszták meg a megsemmisítést. A szemétdombról kihalászott okmánycsomót ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) vezetősége vette magához.
Tegnap Csűry István, a KREK püspöke lapunknak azt nyilatkozta, levéltárosokból álló csapattal nézetik át a szemétdombról megmenekített okmányokat. Akad köztük olyan is, mely nem fontos okmány, de sok olyan van, amit már csak kegyeletből sem lett volna szabad ilyen sorsra juttatni, hiszen a személyes adatvédelmet, a kegyeleti alapszabályokat is figyelembe kellett volna vegye az önkormányzat. A püspök elmondta, számtalan eset volt eddig, amikor a román hatóságok azzal érveltek, azért olyan nehéz az egyházaknak hozzájutniuk a – saját – régi okmányaikhoz (főleg, ha egy-egy restitúciós perről van szó), mert az állami levéltáron kívül senki, még az egyházak sem képesek szabályszerűen és biztonságosan megőrizni a sokszor perdöntő okiratokat.
Csűry püspök úgy véli, már csak azért is átvizsgáltatják és megőrzik a „szemétre ítélt” régi magyar okiratokat, hogy a kegyeleti tiszteletadáson túl demonstrálják a levéltári hatalmasságoknak, hogy a történelmi magyar egyházak képesek megőrizni saját dokumentumaikat. Amúgy külön érdekesség, hogy a kidobált dokumentumok között vannak olyan iratok, amelyek például a premontrei gimnázium tulajdonjogát igazolhatják. Ez azért is bizarr, mert a váradhegyfoki premontrei prépost évek óta (mióta a gimnázium visszaigénylési procedúrája folyik) rengeteg akadályba ütközött, hogy az állami levéltárból kikérhesse azokat a dokumentumokat, amelyekkel igazolni tudja, hogy a fehér szerzetesek híres gimnáziuma kié valójában. Ehhez képest a gimnázium tulajdonviszonyaira utaló dokumentumok a szemétdombon végezték volna, ha a sors másként nem dönt.
Szőke Mária
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Érdemes volt elvállalni
Jó két éven át nem volt magyar alprefektusa Szatmárnak, egy olyan megyének, ahol a lakosság közel 40 százaléka magyar. Hogy mennyire szükség lett volna erre, már csak a demokratikus elvek betartása miatt is, ez az alábbi beszélgetésből is kiderül. ALTFATTER TAMÁS FERENCET az RMDSZ kormányra kerülése után nevezték ki tavasszal, s az azóta eltelt rövid idő alatt is bebizonyosodott, hogy a kormánybiztosi hivatalban is fontos az arányos képviselet. Sike Lajos interjúja.
Mikor kinevezték, kvalitásai közt elsőnek említették szakmaiságát és jó kommunikációs készségét, ami ezen a poszton fölötte fontos. Honnan került a megye házába?
A helyi adók hivatalában dolgoztam, mint főtanácsadó. Ami önmagában is feltételezi, hogy nemcsak jogi, de közgazdasági ismeretekkel is rendelkezem. Szóval két egyetemet végeztem, mert úgy éreztem, hogy szükségem van rá, ha nem akarok egy szintem megrekedni. Kiderült, jól döntöttem, mert alprefektusként is mindkét végzettségem előnyömre válik, természetesen első helyen a jogi ismeretek.
Mi a hatásköre az alprefektusnak, milyen területeket bíztak Önre, egyáltalán meg van ez határozva?
Hogyne. Fontosabb feladataimat a törvény is meghatározza. Először is a megyei földvisszaadó bizottság titkára vagyok, ami a rendszerváltás után huszonöt évvel is elegendő munkát ad. Annyi más mellett az idősek problémája is rám tartozik. Én felelek az útlevél-ügyekért, felügyelem a járművek forgalomba íratását és a gépkocsivezetési engedélyek kiadását.
Nem hivatalos feladatom, de fontos része munkámnak a társadalmi párbeszéd, a különböző egyeztetések, az elvtelen viták és konfliktusok megelőzése. S akkor még nem is soroltam fel mindent, hisz az élet bőségesen ad témát. Például a lakossági meghallgatások, amelyeket hetente tartok. Ezek által hiteles képet kapok a problémákról. Ezért igyekszem mindig pontosan megtartani, s amennyiben lehet, kellő időt szakítani rá, hogy mindenkit meghallgassak. Kilencven százalékban olyan, főleg idősebb magyarok keresnek meg, akik már csak életkoruk és helyzetük miatt sem beszélnek jól románul. Például olyan nagyobb magyar közösségben élnek, ahol csak ritkán használják a román nyelvet. Van, aki meg is mondja, azért jött hozzám, mert velem jobban megérti magát, részletesebben kifejtheti véleményét, előadhatja problémáját. Méltánytalan, sőt megalázó lenne ezeket az idős embereket kioktatni, hogy miért nem tanultak meg románul. Olykor eszembe jut, vajon hányszor kerültek az életben olyan helyzetbe, amikor nem volt lehetőségük anyanyelvükön előadni gondjaikat és sérelmeiket. Ezért is fontos, hogy mindenütt legyen képviseltünk, s ne engedjük, hogy innen is, onnan is kiszorítsanak bennünket...
...miként a városvezetésből. Mert szégyen és gyalázat, hogy a negyvenezer magyart számláló Szatmárnémetinek most sincs magyar alpolgármestere, pedig még a „vatrás” időszakban is volt. De menjünk tovább. A helyi lapokban olvasom, a lakossági meghallgatásokon az egyik fő probléma továbbra is a föld.
Ennek oka elsősorban az, hogy egy évig gyakorlatilag állt az ilyen vitás ügyek rendezése. Ennyi időt kaptak az önkormányzatok, hogy a tényleges helyzet alapján pontos kimutatást és térképet készítsenek a hatáskörükben lévő földek tulajdonosi állapotáról, hogy aztán tisztán lássuk a valós helyzetet: hol van plusz, hol van mínusz. Ez a munka csak nemrég fejeződött be, minek nyomán újraindult a függőben lévő földügyek rendezése. Az elmúlt napokban néhány ügyet már megoldottunk, ami azt bizonyítja, helyes volt az egyéves moratórium. A meghallgatásokon másik gyakori téma ezekben a hetekben a nyugdíjjal kapcsolatos problémák. Pár éve egy törvény hibás értelmezése miatt sokan több nyugdíjat kaptak, mint amennyi járt volna. Most a különbözetet vissza kell fizetniük. Nálunk Szatmár megyében eddig több mint száz ilyen személlyel találkoztunk. Nincs hatáskörünk ahhoz, hogy ezt semmissé nyilvánítsuk, de ahhoz tanácsokat adhatunk hogyan tehetik könnyebbé a visszafizetést. Egyébként, mint tapasztaljuk a kormány is igyekszik elviselhetőbbé tenni az ilyen nyugdíjasok helyzetét. Az RMDSZ javaslatára törvénymódosítás jelent meg, hogy a kisnyugdíjú volt téesz-tagokat mentsék fel a visszatérítés alól.
A prefektúra az önkormányzatoktól is átvállal feladatokat. Mi másnak véljük azt, amikor az önök intézménye a sajtón át hívja fel a lakosság figyelmét, hogy szárazságban ne rakjanak tüzet a határban, a tarlót ne égessék le, mert ezzel károkat okoznak az állat- és növényvilágban. Vagy takarítsák ki az árkot, hogy ott folyjon a víz, ahol folynia kell, ne az úttesten, vagy a gazdák kertjében. Mindez az önkormányzatok feladata volna, amit egyébként szabályoznak a vonatkozó törvények. Nem arról van itt szó, hogy a helyhatóságok nem tesznek eleget az előírásoknak, holott elsősorban az ő érdekük volna, hogy ne legyen tűz vagy árvíz saját területükön?
Felvetése érdekes, de csak részben igaz. Az önkormányzatokkal kapcsolatos megjegyzései többé-kevésbé megfelelnek a valóságnak, vannak települések, melyek vezetői jól ellátják feladataikat, mások kevésbé. A mi esetünkben nem arról van szó, hogy rátelepszünk az önkormányzatokra és hatásköröket vennénk el tőlük. Inkább arról, hogy ezek a területek a prefektúra kompetenciáját is érintik, amennyiben a prefektus a megyei katasztrófavédelem elnöke. Ebből következik: érdekünk, hogy az említett területeken is jól menjek a dolgok, lehetőleg megelőzzük a bajt, ne legyen tűz, árvíz, más szerencsétlenség. Többek között ezt szolgálják a sajtóban közölt felhívásaink is. Próbálunk minden eszközzel hatni a lakosságra.
Meglepő, hogy ezekben a dolgokban milyen nehezen lépünk előre. Az Avasban jártam egy osztrák vendéggel, aki némi iróniával dicsérte, hogy a külföldön keresett pénzből milyen kacsalábon forgó palotákat építenek az itteniek, ám azt sem hagyta szó nélkül, hogy a legtöbb előtt az árkok gondozatlanok és tele vannak szeméttel. Egyszerűen nem értette: miként lehetséges ez? Nem találtunk rá mást választ, mint azt, hogy nyugaton szigorúan megbüntetik, ha nem a kijelölt helyre teszi, mi meg engedékenyek vagyunk. Ezért a derék avasiak külföldön az ottani szokásokhoz, hazájukban pedig az itthoniakhoz igazodnak.
Ez nálunk sem mindenütt így van, a Nagykároly környéki sváb falvakban mindig tiszták az árkok és virágok nyílnak a házak előtt. Úgy látszik, kell egy idő, amíg bizonyos jó szokások tartósan meggyökeresednek. Ám, ha arra gondol: a helyhatóságoknak megvannak a törvényes eszközeik, hogy ezt a folyamatot meggyorsítsák, akkor igaza van. Egyik feladatunk, hogy ezt számon kérjük a helyhatóságoktól. Elvégre a törvényesség minden területen kötelező.
Akkor hadd mondjak mást. Falun lévő szőlőmhöz, Muzsdalytól a rövidebb utat választva úgy szoktam kijárni, hogy a Tálna folyócska pallóján is át kell egyensúlyozzak. Nem ez okoz gondot, hanem az, hogy a Tálna medre gyakran olyan erőteljesen cefreszagú, hogy az ember szinte berúg, mire átér. Szigorú törvények védik az élővizeket mindenféle szennyezéstől, de itt a Tálna és Túr mentén még most sem tartja be minden pálinkafőzős!
A környezetvédelmi hatóság dolga ezt ellenőrizni és számon kérni, de szükség esetén mi is beavatkozhatunk. Ám eddig, tudomásom szerint egyetlen panasz sem érkezett amióta itt vagyok. Ez azzal is magyarázható, hogy a nyár a pálinkafőzésnél is szünet. A sajtón át is bátorítanám a lakosságot, ne legyen elnéző, ha a helyi szervek nem intézkednek, jelentse a prefektúrának az efféle szennyezéseket is, elvégre a folyóvizek tisztasága mindannyiunk érdeke. Az élővizek szándékos szennyezéséért kemény büntetések szabhatók ki. Ha elénk kerülnek ilyen ügyek, nem leszünk elnézőek. Egyébként mind jobban figyelünk a környezetvédelmi törvények betartására is, amit tényekkel is tudunk igazolni. Nem állunk azok mellé, akik elnézőek és engedékenyek, még kevésbé, akik tudatosan rombolják a természetet.
A tavaly súlyos támadások érték az egyik leghatékonyabb természetvédő szervezetet, az Erdélyi Kárpát Egyesületet, mely a megye legnagyobb természetvédelmi övezetének, a Túrmentének a felügyelője. Az ok az volt, hogy az EKE nem adott építési engedélyt védett területre, amit egy időben többen is kértek. A megyei tanács egyik vezetője, nem ismerve a természetvédők jogkörét és a vonatkozó törvényeket, a kérelmezők mellé állt, nyilvánosan elmarasztalva az egyesületet. A vitának a prefektúra vetett véget, amikor a természetvédők mellé állt.
Hallottam az ügyről, bár a részleteket nem ismerem. Ám azt tudom, hogy a természetvédelem területén az is sok vitát okoz, hogy az érintett gazdák nem teszik le időben a védettség kárpótlását igénylő kérvényeket. Mert az állam jelentős kárpótlás fizet azoknak, akiknek földjük van a védett területen és nem változtathatják meg annak rendeltetését. Mondjuk a legelőt vagy kaszálót nem szánthatják fel, hogy búzát vagy kukoricát termesszenek benne. Nem mondhatok mást, mint azt, hogy tessék igényelni a kárpótlást. Ha úgy tetszik, a törvényes utat választani, ne az akadékoskodást és a jelentgetést.
Pár hónap után van már valamilyen sikerélménye, ami nyomán azt mondhatja: ezzel érdemes volt foglalkozni!
Hogyne, jó érzéssel tölt el, hogy több idős embernek nem csak tanácsokat adhattam, de konkrétan is segíthettem régóta húzódó ügyének megoldásában. Legnagyobb elégtétel mégis az volt számomra, hogy felügyeletünk mellett, visszaélések nélkül, sikeresen lebonyolítottuk Szatmár megyében az EP-választásokat. Nekem külön öröm volt, hogy azok, akiknek bizalmából kormánybiztos lehetek, az átlagnál is nagyobb számban szavaztak. Ilyenkor csakugyan átérzem, hogy érdemes volt elvállalni ezt a feladatot.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

– Az írótábor feladata és felelőssége nagy, mert továbbra is a valódi értékek mellett tör lándzsát, emlékezik és emlékezni tanít, úgy, hogy közben a megújhodás képességét is magában rejti - fogalmazott a Magyar Írószövetség elnöke az augusztus 15-ig tartó, 42. Tokaji Írótábor megnyitóján szerdán.
Szentmártoni János kiemelte: a Tokaji Írótábor "állja a sarat", mert amikor támadások érik vagy le akarják írni, megőrzi méltóságát, és rangjához méltón minden egyes alkalommal újjászervezi önmagát és munkához lát, immáron negyvenkét éve.
Rámutatott: a tábor 2012-ben hirdette meg az Eltiltva és elfelejtve – A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban című tanácskozását, amelynek idén érnek a végére, a 25. évfordulón stílusosan épp a rendszerváltozás időszakát vizsgálva.
A péntekig tartó tanácskozás kétszáznál több résztvevője azon folyamatokat, életműveket, műhelyeket vizsgálja, amelyeket hosszú évtizedekre - Szentmártoni János szavai szerint - a "hallgatás kövei közé falazott a kommunista hatalom."
Az írótábor ez évi címe: "Nagy jövő mögöttünk". "Vajon mit jelenthet esetünkben ez a Kalász László-verssor, amit Jánosi Zoltán kurátortársunk javaslatára az idei tanácskozás főcíméül adtunk? - tette fel a kérdést az írószövetség elnöke.
Szüleink nemzedékének egy olyan álmot, amelyben sokáig nem is mertek hinni, hogy a diktatúra fölött bizony eljár majd az idő, két vállra lehet fektetni, és el lehet kezdeni egy új világ alapjainak a lerakását - válaszolt rá.
"És mit jelenthet a verssor a mi nemzedékünknek, amely a fordulat éveiben csupán kiskamasz korát élte? Hogy ezt az új világot bizony idővel nekünk kellett és kell tovább építenünk, magunk mögött hagyva a jövőből mindazt, ami tévedés volt, abban viszont továbbra is hinni, ami nagy és nemes" - mondta, hozzátéve: 25 évvel a rendszerváltozás után mi sem lehetünk magunkkal maradéktalanul elégedettek, hiszen segédkeztünk számos káros folyamat kibontakozásában, mint például a kultúra szempontjainak kiszorításában a közéletből, az ideológiai lövészárkok tovább mélyítésében, a média globális agymosásában, a valódi értékek megkérdőjelezésében.
Az írótábor résztvevői 2012-ben a háború utáni két évtized jelenségeit elemezték, tavaly a 70-es és 80-as éveket, idén pedig azon szellemi mozgásokra, kulturális és közéleti eseményekre fókuszálnak, amelyek, Szentmártoni János szavai szerint "jelentősen hozzájárultak egy hazug és mérgező korszak felszámolásához, és egy +nagy jövő+ megteremtéséhez, amely akkor is a miénk volt, ha ma már számos hibáját is látjuk."
A Tokaji Írótábor kezdetektől fogva befogadta, hívta a különböző nézeteket valló írókat, közéleti szereplőket, fejtsék ki nézeteiket, ütköztessék őket.
Tokaj évről évre meghatározóan a nemzeti érzelmű és közéleti elkötelezettségű résztvevők gyülekezőhelye volt és az ma is. A hetvenes évektől itt vetődtek fel először olyan megoldatlan
társadalmi kérdések, mint a népességfogyás, a környezetvédelem, a kistelepülések helyzete, a lakótelepi elszigetelődés vagy a határon túli magyarság sorsa, és itt foglalkoztak először a magyar irodalom jelenlétével Európában.
Az írótábor elindítóinak szellemi hátterét a Tokajjal szomszédos Tiszaladány szolgáltatta, amelynek lakói ma is híven őrzik a népi írókkal - Sinka Istvánnal, Somogyi Imrével, Szabó Pállal, Móricz Zsigmonddal, Veres Péterrel - való kapcsolatuk emlékét, és ahová a mostani tábor résztvevői is elzarándokolnak.
MTI

KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA ELŐSZÖR! (AUGUSZTUS 18-22.)
Magyar Napokat szerveznek augusztus 18-22-ig, a rendszerváltás óta először. A történet néhány hónappal ezelőtt kezdődött, amikor Kolozsvár polgármestere többször is közvitát szervezett a városnapokról és a városmárkázásról. Az első körökben sikerül
ét időpontot rögzíteni: májust és októbert.
Mivel sok magyar szemét szúrta az október, mert ekkor „ünneplik” a szovjet csapatok 1944-es bevonulását vagy a román egyetem 1919-es alapítását, külön tanácskozásra adták a fejüket. Ekkor pattant ki az ötlet, hogy legyen a kolozsvári magyaroknak külön városnapjuk, külön időponttal. És lehetőleg akkor, amikor van is mire pezsgőt bontani. A Kolozsvári Magyar Napokat Erdély éves kulturális seregszemléjének szánja a főszervező EMNT és RMDSZ. Az aratásba elképzelhető, hogy be fog zavarni az eseménysorozat jelenlegi időpontja: augusztusban nemcsak a diákok hiányoznak a városból, hanem két évad között ekkor pihenik ki fáradalmaikat a színészek, a filharmónia zenészei. A szervezők ezért nem zárkóztak el attól, hogy a későbbiekben módosítsák a Kolozsvári Magyar Napok dátumát. Gazdag program Az idei program kellemes meglepetéseket tartogat: bemutatkozik Pécs, Európa egyik jelenlegi kulturális fővárosa. Erdélyi és határon túli magyar könyvkiadók hozzák el legújabb köteteiket, filmeket vetítenek éjjel-nappal, múzeumi standokkal, képzőművészeti és plakátkiállításokkal csábítanak. Szintén ekkor szervezik meg a Szent István-napi Néptánctalálkozót. Esténként a Háromszék, a Hot Jazz Band, a Kaláka és a Beatrice húzza a talpalávalót. A koncertekre, kivéve a Beatricét, a Főtéren kerül sor. A rendezvénysorozat színfoltja, hogy augusztus 18-án éri el Kolozsvárt az a biciklitúra, amelyen a kísérők mellett 300 profi bringás teker Budapesttől Csíksomlyóig. A román-magyar kapcsolatokat ápoló szimbolikus túrán a résztvevők találkoznak az államelnökkel vagy az államelnök megbízottjával.
alfahir.hu

Emlék az utókornak: Egy honvéd visszaemlékezései
Családi dokumentumok rendezgetése közben került elő egyik székelyhídi olvasónk üknagyapjának az első világháborúról, illetve az azt követő évekről írt visszaemlékezése, melyet, mint kordokumentumot adunk közre.
Tatai István székelyhídi olvasónktól kaptuk az alább több részben olvasható, megszerkesztett kéziratot, melynek aktualitást ad, hogy nemrégiben volt az első világháború kitörésének 100. évfordulója. A szöveg szerzője olvasónk üknagyapja, Farkas Gábor (1877–1949) építőmester és kőműves, az első világégés részese volt, mint a debreceni 39. gyalogos ezred katonája, és ennek „köszönhetően” bejárta fél Európát, harcolt a piavei fronton, és Doberdónál is, majd szerencsésen hazatért. A visszaemlékezés régi fotók és családi dokumentumok rendezgetése közben került elő. Olvasónk joggal fogalmaz úgy, hogy igazi kincsre bukkant, hiszen a papírra vetett szöveg a hozzá tartozó fotókkal kiegészítve valóságos kordokumentumnak nevezhető: hogyan látta a háborút egy katona a lövészárokból, és hogyan a háború utáni éveket. Hogy valóban így van, arról most győződjenek meg olvasóink is, íme Farkas Gábor visszaemlékezése.
„Engem is besoroztak…”
Születtem 1877. hatódik hó 10-én, Székelyhídon. Édesapám Farkas Gábor (született Székelyhídon), édesanyám Nyéki Erzsébet (született Váncsodon, Magyarországon). Két és fél évig voltam nyomdász tanonc, de láttam, ez a szakma nem nekem való, ezért kőműves tanonc lettem 4 és fél évre. A segédi idő alatt dolgoztam többek közt Nagyváradon, Érkeserűben, Szatmáron, Nagykőrösön, Kecskeméten, Budapesten. Amikor hazatértem, apám látta, hogy megkomolyodtam, és mivel egyedül nem élhettem, hát megnősültem, Hatházi Julianna lett a hites feleségem. Kőműves iparosként építettem az Érmellékem többek között az asszonyvásári leányiskolát, a székelyhídi pala, később papírgyárat, a nagykágyai malmot. Miután kitört a háború, a Duna és a Tisza közét már elfoglalták a szerbek, az oroszok a Kárpátokat, engem is besoroztak, kiképzésre elvitek Jaromérba (Csehországba), 6 heti kiképzésre. Onnan kerültem Königgratzba (középkori magyar neve Királyvárad), ott volt a harctéri kiképzés, akkor voltam 37 éves. Később 4 hétig voltam, 1916. januárjában a doberdói fennsík lövészárkaiban, melyek közönséges árkok voltak, az ellenség felőli oldalon földdel megrakott zsákokkal egy méterrel megmagasítva.
Méterekre az ellenségtől
A zsákok között vaslemez volt, az azokon volt lyukakon dughatta ki a katona a puskája csövét. Az ároktól egy méterre volt a drótakadálynak nevezett tövises drót, de csupán 20 méterre volt az ellenség is. A tisztek pince alakú, kősziklába vájt üregben voltak, onnan osztották parancsaikat. A katonák az említett árkokban kellett legyenek 10 napig és 10 éjszakán át, az ennivalót éjszaka vitték nekik, már amikor lehetett. Csendesebb időben, amikor nem volt támadás, az 500 emberből 15 – 20 halt meg naponta. Éjszakánként, hogy az ellenséget meglessük, világító rakétát kellett kilőnünk, de sok volt a gránát és repesz, ami az emberek életét könnyen kioltotta. Az életüket vesztett bajtársakat a szanitécek hajnalonként szedték össze, és vitték 2 kilométernyi távolságra, ahol koporsó nélkül, saját ruháikban temették el őket. A sebesülteknek a szanitéc gyorssegélyt nyújtott.
Sok magyar nyugszik olasz földben
A 10 keserves nap eltelte után, hajnali időben érkezett el a váltás ideje, a mi, 39. számú ezredünket a 41. számú váltotta. Nagyjából 10 kilométeres távolságban voltak a deszkából épült pihenő barakkok, egybe 100 ember fért be. Ezeket az építményeket az ellenség, leginkább repülőről, rendszeresen szétverte. Ez a barakktábor egy kis falura hasonlított, a katonák még kis templomokat is építettek deszkából. Volt idő körülnézni a környéken. Doberdó éghajlata meleg, megterem a citrom, a narancs, a füge, a babér, a gesztenye, a rozmaring. A talaj köves egyik helyen, a másikon a burján akár 60 centisre is megnő, a kopárságban semmi nem terem. Egy idő után megbetegedtem, legyengültem, ezért kórházba vittek előbb San Daniele-be, ahonnan másfél hónap után Budapestre kerültem 2 hónapra. Átkértem magam Debrecenbe, ahol újabb 4 hónapig lábadoztam, majd áthelyeztek Érmihályfalvára újabb 5 hónapra. Ekkor már Románia is hadban állt, katonái bevonultak Kolozsvárra. nem sokáig voltak ott, a németek és a magyarok visszaverték őket Bukarestig.
Négy nap, négy éjjel
Ez idő tájt már Mihályfalván nem lehetett maradni, vissza kellet menni az ezredhez. Ott, ahol már korábban voltam, az üdülőbe (San Danielle – szerk.megj.) készítettem egy konyhát épülettel együtt, ahol 500 embernek főztek. Innen beosztottak a menetszázadba, 4 nap és 4 éjjel mentünk vonattal, míg az olasz tengerparthoz értünk, Doberdóhoz közel. Ekkor már az olaszokat Coneglián túl, a Piavé partjánál állították meg a magyar és német hadtestek. A tengerparton kiszálltunk, gyalog mentünk Conegliáig. Szép város volt nagyon, gyárak raktárak, vasúti nagy épületek. Az olaszok, mikor visszavonultak, felgyújtották, az állomást szétlőtték, ebben a nagy városban nem maradt 20 családnál több, a többiek elmenekültek. Mi egy kastélyban szálltunk meg, melynek a kertjéből lett az elhunytjaink temetője: a Piavénél meghalt embereinket ott temettük el. Engem, mint mesterembert, beosztottak a temetkezéshez, tiszteknek csináltan koporsót, közlegényeknek keresztet. Itt kevés ideig voltam, újra beteg lettem, kórházba szállítottak, de csak olasz területen, mivel senki beteget az országunkba vissza nem hoztak, ott volt az üdülőnk is, nagyon sok magyar nyugszik az olasz földön.
Nehéz helyzetben
Innen áthelyeztek a divíziós asztalos műhelybe itt már nagyon jó dolgom volt, 10 napra kaptunk 30 olasz lírát, az volt a lénungunk (fizetésünk). A magyarok1908. májusában átkeltek a Piavén, 14 nap és éjjel egyformán tűz alá voltunk véve. Zita királynénk, az olasz király leánya, árulást tett, a folyó vizét előbb elzáratta, majd, mikor felgyűlt, megengedtette – embereink közül sokan az ágyútűzben haltak meg, mások vízbe fúltak. A mieink kimerültek, nehéz helyzetükben feladták a frontot, a hátralevő emberek pedig fellázadtak: 1918. október 10-én reggel egy jeladásra mindenki felvette a holmiját, fegyverét azzal, hogy nem megy senki a frontra, e helyet védje meg a cseh, mi csak Magyarországot védjük, nem kell nekünk az olasz föld.
Következett Székelyhíd, hazaértem
A tisztek, nem bírván a legénységgel, arra hivatkoztak, hogy „fiúk, messze van Magyarország!” Nem baj, megyünk gyalog is, volt a válasz. A honvédek minden magyart összeszedtek, a fegyvert otthagyták, és elmentek. Október 20-án este jött a parancs, hogy a civilektől hozzunk szekeret, jószágot. Összeszedtünk 25 szekeret, megraktuk élelemmel, a szegény emberektől az utolsó jószágokat is elhoztuk, azok nem győzték siratni. Elindultunk, reggel hallottuk a robbanásokat: a mi embereink amit nem tudtak elhozni, azt felgyújtották. Az országútra érve láttuk, hogy mindenfelől jönnek az emberek a frontról, alig fértek, az égen olasz repülők szálltak. Az utolsó olaszországi falunál, a Plocken hágónál jártunk, amikor újabb parancs jött: fegyvert elégetni! Másnap reggelre elértük Ausztria első faluját, Kötschach-Mauthent. A parancs szerint semmihez nem volt szabad nyúlni, aki azt megszegi, egyből hadbíróság elé viszik. Ekkor már nagy hatalmuk volt a civileknek.
Ismét változás
Meneteltünk tovább, majd Maltambergben szálltunk vonatra, ahol 14 nap utazás után a csehek mindent elszedtek, élelmet, felesleg ruhákat. Pécsre érve jött a parancs: le a sapkát, rózsával. Vártak bennünket, húzták, hogy „Kossuth Lajos azt üzente…”, teával és kaláccsal kínáltak. Innen tovább utaztunk Budapestre, Debrecenbe, végül következett Székelyhíd. Hazaértem! Aztán jött ismét a változás, a kommunisták az egész országban Kun Béla és Lenin nevében kormányoztak. Ezek sok embert eltetettek láb alól, Pesten a Dunába lökték, akik ellenük voltak. Kezdett minden hivatal románná alakulni. 1930-ban elmentem Bukarestbe munkára, 3 hét után tovább Dömbovicára, ahol 6 hónapig voltam egy nagy cementgyárban, és 32 ezrest kerestem. Ó-Románia egy része, Brassótól Szinajáig nagyon sziklás sok erdőséggel, sok forrása van, aztán nagy síkság következik. Ugyanabban az évben, november elsején jöttem haza. Decemberben a székelyhídi papírgyárban robbanás történt, négyen meg is haltak.
„Román idő”
Szüleim sírkövét 1931. januárjában készítettem el, február 16-án meghalt feleségem, Hatházi Julianna. Április hónapban újra nősültem, Bóné Juliannát vettem el. Édes fiam, ifj. Farkas Gábor 1932. április 20-án született meg. A népnek 1939-ig tűrhető volt az élete. Ez ideig 2 minisztert is lelőttek, és most már sűrűsödnek a vészjelek: az olaszok elfoglalták Szicíliát, a németek Ausztriát, az oroszok Lengyelország egy részét, és Finnországot 1939. december 1-én. A “román idő” alatt a közigazgatás román volt, 1939-ben készült el Székelyhídon a katolikus kápolnából egy román templom, ami mostanig sincs bepucolva. E napig 21 éve a román uralomnak…
Rencz Csaba
erdon.ro

Aláírásokat gyűjt a Néppárt (Államfőválasztás)
Egyes lelkes néppártosok már a bejelentés után, vasárnap elkezdték gyűjteni a Szilágyi Zsolt államfőjelöltségéhez szükséges aláírásokat, a folyamatot azonban kedden indították el teljes erőbedobással, szerda reggelre pedig már Erdély-szerte több ezer, Háromszéken közel száz önkéntes járt házról házra, hogy meglegyen a szükséges 200 ezer kézjegy – jelentette be tegnap sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Benedek Erika, az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki elnöke és Papp Előd országos alelnök. Szilágyi Zsolt reményét fejezte ki: a nemes verseny megmozgatja a magyarokat, és ha többen mennek el voksolni, a magyarságnak nagyobb lesz a beleszólása a döntésekbe.
Papp Előd felidézte: az EMNP már születésekor az autonómia képviseletét tűzte ki célul, azért indítanak jelöltet az államfőválasztáson, hogy ezt képviselje. Szilágyi Zsolt a legjobb jelölt, aki ezt az ügyet felvállalhatja – jelentette ki, hangsúlyozva: indulását támogatja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is. Felmerült az ötlet, hogy Izsák Balázs szálljon versenybe, fel is kérték erre az SZNT elnökét, aki köszönettel, de elutasította az ajánlatot – erről szóló levelét Papp Előd átadta a sajtó képviselőinek.
Az augusztus 8-án kelt levélben Izsák kifejti: fontos és hasznos, hogy egy olyan pillanatban, amikor a román közvélemény egésze az államelnökjelöltre figyel, legyen közöttünk olyan, aki az alkalmat arra használja, hogy a székely autonómia ügyét megértesse a románsággal. Ugyanakkor kifejti: ezt a hivatást nem a Székely Nemzeti Tanács elnökének kell betöltenie. Reményét fejezi ki, hogy megtalálják a megfelelő embert, aki a kampányban megérteti: a globális gazdasági, társadalmi kihívásokon túl Romániának a székely kérdést is meg kell oldania. Azt is felidézi: az elmúlt elnökválasztásokon ezt a kérdést egyik magyar jelölt sem vállalta fel, de az idei év áttörést hozhat, akár két magyar jelölt is esélyt kaphat, hogy egymás érveit erősítve a székelyek ügyének szószólója legyen a kampányban.
Benedek Erika arról számolt be: Háromszéken mindenütt elkezdték gyűjteni az aláírásokat, a fogadtatás kedvező, sokan örülnek annak, hogy az EMNP megteremtette a választás lehetőségét – több olyan visszajelzést is kaptak, hogy az EP-választásokon is indulniuk kellett volna –, Szilágyi Zsolt pedig hitelesen képviseli a székelyföldi autonómia ügyét. Háromszéken legalább 30 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni, önkénteseik falvakon házról házra járnak, városokban a támogatók az EMNT-irodákban, a Demokrácia Központokban is aláírhatják a támogatóíveket, tervezik továbbá standok felállítását is, hogy eljussanak az emberekhez. Nagy kihívás a 200 ezer aláírás összegyűjtése, de nem számolnak azzal a lehetőséggel, hogy ez ne sikerülne – szögezte le újságírói kérdésre a Néppárt háromszéki vezetője. Arra is felhívta a figyelmet: egy személy csak egyetlen jelöltet támogathat aláírásával.
Szilágyi Zsolt megtiszteltetésnek nevezte, hogy Háromszéken jelentik be az aláírásgyűjtés indítását, hiszen a térség az elmúlt időszakban többször is színtere volt az autonómiaharc különböző mozzanatainak, többek között itt alakult az SZNT, itt tartották a székelyek nagy menetelését. Nemes versenyre számítunk, arra, hogy a magyarok legyőzik a közönyt – magyarázta. Reményét fejezte ki, hogy az erdélyi magyarság nyer abból, ha két magyar jelölt is versenybe száll – kettő, több mint egy, két magyar jelöltnek ugyanannyi esélye van bejutni a második fordulóba, mint egynek, jegyezte meg –, hiszen ha többen mennek el szavazni, a magyarság politikai súlya is nagyobb lehet. Ráadásul ezúttal nincs bejutási küszöb, nem lehet ezzel riogatni az embereket, s minthogy az ország egésze egyetlen választókörzet, olyan magyarokat is meg lehet szólítani, akiket önkormányzati vagy parlamenti választásokon kevésbé. Programja tulajdonképpen a Néppárt által 2012 decemberében elfogadott elveken alapszik: megoldásként Románia számára az autonómiát, az ország föderalizálását javasolják a történelmi régiók mentén, sikeres nyugati államok – Svájc, Németország stb. – mintájára. A kampányt arra használná ki, hogy ezeket az elképzeléseket ismertesse, illetve érdemi párbeszédet kezdeményezzen a román elittel, hiszen érdekeink ugyanazok, a központosított, korrupt államigazgatás pedig nem alkalmas az ország vezetésére. Erdélyiségünk nem veszély Romániára nézve, nem nemzetbiztonsági kockázat vagyunk, hanem éppenséggel gazdagítjuk Romániát – magyarázta Szilágyi. Azt is elmondta: az MPP több helyi vezetője jelezte, hogy támogatják, ez megtiszteltetés számára, és jóllehet a párt központi vezetése még nem hozott ilyen döntést, természetesnek veszi, hogy az MPP szavazói az autonomista erők mellé állnak. Azokra az újságírói kérdésekre, amelyek azt firtatták, kit támogathat az EMNP az elnökválasztás második fordulójában, illetve hogy az RMDSZ-szel közösen próbálnak-e majd tárgyalni, a Néppárt képviselői azt mondták, erről majd az első forduló után beszélnek, Szilágyi Zsolt azonban annyit megjegyzett: ők nem fogják Victor Pontát a Nyergestetőre hívni.
Kézdiszéken is gyűjtik az aláírásokat
Augusztus 12-én az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi tagjai, önkéntesei és szimpatizánsai megkezdték az államelnökjelöltjük, Szilágyi Zsolt indulását támogató aláírások gyűjtését – jelentette be Balázs Attila, az EMNP helyi elnöke. A szükséges kétszázezer aláírásból a párt kézdiszéki szervezete tíz-tizenötezer összegyűjtését vállalta. A támogató ívet a megye városaiban a Demokrácia Központokban lehet aláírni, Kézdivásárhelyen a 44. Udvartér 1. szám alatt várják az érdeklődőket. Az elnök arra kéri a lakosságot, hogy bizalommal nyissanak ajtót a Néppárt ifjúsági szervezete, a Minta önkénteseinek, és támogassák aláírásukkal Szilágyi Zsolt indulását. A tervek szerint az aláírásgyűjtést szeptember 20-án fejezik be. (iochom)
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az Apáczai-díj tíz éve
Éppen évtizede annak, hogy a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) egyik országos elnökségi ülésén elfogadták a Tudományos Tanács felállítására vonatkozó előterjesztést, s pályázatot írtak ki az Apáczai-díj elnyerésére. E lépés megtételének szükségességét és hasznosságát ma már senki meg nem kérdőjelezheti, az azóta eltelt tíz év mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a pedagógusok közül nagyon sokan figyelmet érdemlő tudományos munkát is folytatnak szabad idejükben, iskolai kötelezettségeiken túl.
A kérdés akkor úgy merült fel, hogy a tudományos kutatást végző tanítók, tanárok hajlandóak lesznek-e megméretkezni, érdemesnek tartják-e egy-két éves munkájuk gyümölcsét mással is megízleltetni, elbírálás végett mérlegre tenni verejtékes tevékenységük termékét. Valamikor 2002-ben egy elnökségi ülésen magam vetettem fel az ötletet Szovátán, akkor úgy éreztem, nem sok sikerrel. Később, egy újabb ülés alkalmával, az előzőleg tapasztalt tartózkodás dacára, ott helyben, szállodai szobámban összeállítottam a bennem már régóta érlelődő, tíz pontból álló alapszabály-tervezetnek csak jóindulattal nevezhető vázlatát, és segítségül hívtam az éppen jelen lévő dr. Péntek János egyetemi tanárt, egykori egyetemi társamat, aki nálam jóval jártasabb az ilyen köziratok elkészítésében. Elmondtam neki elképzelésemet. Felette hasznosnak és szükségesnek vélte indítványomat, s némi korrigálás után át is nyújtottam a szöveget az RMPSZ vezetőinek. Nem is gondoltam, hogy kisebb átrendezés után ez lesz a Tudományos Tanács alapító okmánya. És ennek alapján készültek el az Apáczai-díj pályázatának részletei. Ezzel ugyancsak engem bíztak meg, s Burus-Siklodi Botond akkori főtitkár, a mai szövetségi elnök javításaival kiegészítve az országos elnökség el is fogadta javaslatunkat. Ebben szögeztük le, hogy már 2004 őszén kiosztjuk az első Apáczai-díjakat. Létrejött a Tudományos Tanács, amelybe minden megyei RMPSZ-szervezet egy-egy olyan pedagógust jelölt, aki szakterületén kiemelkedő tudással rendelkezik, s e testület feladata kiválasztani a beérkezett pályamunkák közül a díjazásra érdemesülőket. A pályázat meghirdetésével azt a célt követtük, hogy jutalmazzuk azokat a közoktatásban dolgozó vagy onnan nyugdíjba vonult pedagógusokat, akik iskolai teendőik mellett vagy nyugdíjba lépésük után sikeres tudományos kutatást végeztek, végeznek, annak eredményeit könyv formájában, folyóiratban, tanulmánykötetben közkinccsé is tették. Ez a kezdeményezés arra is lehetőséget nyújt, hogy felmérjük az erdélyi magyar pedagógusok magas szintű szakmai munkásságát, nyilvántartásba vegyük és népszerűsítsük kollégáink ilyen téren elért megvalósításait, s másokat is erre ösztönözzünk. A díjat kétévente ítéli oda a Tudományos Tanács, pályázni tehát az előző díjátadás utáni két esztendőben megjelent munkákkal lehet, akár többel is. Ebben az évben az októberi elnökségi ülésen adják át az esedékes díjakat, várjuk a pályamunkákat tehát az Rmpsz.ro honlapon megtalálható felhívásban közölteknek megfelelően szeptember 16-ig. Az érdekeltek bővebb felvilágosításért, a pályamunka közvetítéséért megkereshetik a szervezet megyei elnökét. A felhívásban három szakmai területet jelöltünk meg (természettudomány, humán tudományok, pszichopedagógia), de szívesen fogadunk más, kutatói munkát igénylő alkotást is, iskola- és településmonográfiákat, önvallomásokat, pedagógusi pályafelmérőket, helynév- és személynévgyűjteményeket abból kiindulva, hogy sokfelé nem csupán iskoláinkat számolták fel, hanem eltűnőben neveink, s talán ez az utolsó lehetőség, hogy megmentsük a még menthetőt. Számos esetben, sajnos, ez már szinte lehetetlen. És továbbra is fogadjuk a munkafüzeteket, kisegítő didaktikai anyagokat, ezeket viszont nem díjazzuk, de elismerésben részesítjük. Az előző kiírásokon, az eddigi öt alkalommal összesen 18 Apáczai-díjat nyújtottunk át 19 szerzőnek (volt egy szerzőpáros is). Közülük ketten – a brassói Bencze Mihály és a kolozsvári Gaal György Elemér – elnyerték a díj ezüst- és aranyfokozatát is, mellettük négyen még ezüstfokozatosak: Fazakas István, Muhi Sándor, Olosz Ferenc, József Álmos.
Az eltelt tíz esztendő alatt 124 beérkezett pályamunkáról döntött a Tudományos Tanács, volt olyan év, hogy csak két mű érdemelte ki a legrangosabb elismerést, ezzel szemben legutóbb hat Apáczai-díjat ítéltek oda hét kutatónak (egy szerzőpáros). Örvendetes, hogy egyre több fiatalabb korosztályokhoz tartozó pedagógus igyekszik a tudományos kutatás terén is kiemelkedni. Az eddig kiosztott 18 Apáczai-díj megoszlása megyénként így mutat: Hargita 6 díj (7 díjazott), Kovászna 4, Szatmár 4, Kolozs 2, Maros 1, Brassó 1.
Felfigyelhettünk a beküldött munkák tematikájának rendkívüli változatosságára. Ösztönzésként hadd írjam ide a szerzők sokirányú kalandozását: bölcsészet, lélektan, szociológia, irodalomtörténet, esztétika, nyelvészet, történelem, matematika, fizika, hely- és iskolatörténet, falu- és várostörténet, egyháztörténet, néprajz, oktatástörténet, geoökológia, településföldrajz, ipartörténet, turisztika, állat- és növényvilág, tanári életutak, szakszótárak, népi gyógyászat, híres emberek, sport, környezetvédelem, munkafüzetek, segédkönyvek.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy jelenleg ez a legrangosabb díj, amit pedagógusok elnyerhetnek tudományos munkásságukért. Ezt alátámaszthatjuk olyan kutatók nevével is, akik nem csupán hazai, de akár nemzetközi szinten is ismertek, elismertek, s akik fontosnak tartották, hogy pályamunkával-munkákkal jelentkezzenek az RMPSZ pályázatán is: dr. Balázs Lajos, dr. Gaal György Elemér, dr. Muhi Sándor, dr. Vofkori László, József Álmos, dr. Szőcs Géza, dr. Borcsa János, Bencze Mihály, Fazakas István, Olosz Ferenc, Szabó K. Attila, Hochbauer Gyula, dr. Bura László. És ami ugyancsak megemlítendő: a díjazás a magyar iskolák legjelesebb tanulóinak jelenlétében, a Mákvirág-díj átnyújtásakor történik.
PÉTER SÁNDOR,
a Tudományos Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ponta és az "átkozott" magyar szavazatok
Hozzászoktunk, hogy bármi történjék is ebben az országban, egyeseknek mindenről a magyarok jutnak az eszébe. A minap egy "politikai elemző", a sok közül, azt vetette fel, hogy miközben az embereket a Voiculescu- ügy szögezi a tévék elé, vagy ha az nem lenne eléggé "izgalmas", hallgathatnák Basescu fenyegetőzéseit, de – hozzátehetnénk – drukkolhatnak Johannisnak, Monica Macoveinek, esetleg Funarnak az elnökválasztáshoz, tehát, miközben ezekkel a dolgokkal vannak elfoglalva a politikusok, sajtósok, egyszerű tévénézők, észre sem veszik, hogy a miniszterelnök a magyarok szavazataival akarja megnyerni az őszi elnökválasztást. Ami az említett "elemző" szerint túl nagy ár, és teljesen felesleges.
Az egyébként igencsak terjedelmes "elemzés" kissé teveálomszerűre sikeredett, mert belekeverte Tusványost, a magyar kormányfőt, az RMDSZ-t, a Magyar Polgári Pártot, de még a Washington Postot is, amiből aztán egyfajta "zakuszka" keletkezett – most van a szezonja –, aminek a "sava-borsa", azaz a lényege az, hogy szerinte az RMDSZ és az MPP azért szövetkezett, mert minden idők "legveszélyesebb ütközetére készül Románia megkaparintásáért". Ez a veszedelem, gondolom, kitalálták, természetesen az autonómia, ami "lényegében és európai uniós összefüggésben, függetlenséget jelent".
Az "elemző" ennél is tovább megy, és kijelenti: "A magyar etnikumú román politikusok által az őszre előkészített csapás egyebek között "a románok történelmi kultúrájának hiányára alapoz".
Állításait igazolandó felvázolja "a magyar etnikumú román politikusok akcióinak rövid történetét". Eszerint az RMDSZ reméli, hogy a Gyulafehérvári Kiáltvány napirenden tartásával megnyerheti az erdélyi románság támogatását is autonómiaügyben. Csakhogy – világít rá –, 1918-ban "ideiglenes autonómiáról" volt szó az alkotmányozó nemzetgyűlésig, de a közigazgatásban és igazságszolgáltatásban megengedett anyanyelvhasználat is "ideiglenes" volt, és az 1923-as alkotmány megszületésével megszűnt. Fájlalja, hogy erről a történelemkönyvek sem beszélnek.
Hogy mi köze van ezeknek a dolgoknak a Ponta kampányához?
Az, hogy az "elemző" szerint a kormányfő "lábbal tipor mindent néhány szavazatért", és ahelyett, hogy örülne, hogy "nincs magára" Európában – köztudott, hogy Románia belépett a luxemburgi bíróságon levő autonómiaperbe az elutasító EB oldalán –, menesztette a Hargita megyei prefektust, "szabad mozgásteret" biztosítva ezáltal a magyar pártoknak. És mindezt néhány "átkozott" szavazatért.
Nem férne be egy "aktuális" keretébe a további eszmefuttatás, a lényeg az, hogy lehet, sőt kell is barátkozni a székelyföldi magyarokkal, hogy "érezzék itthon magukat" Romániában, de ennyit és nem többet. Mert szerinte a magyar politikusok az autonómián tulajdonképpen a krímihez hasonló függetlenséget értenek. Ergo, az RMDSZ-nek semmi keresnivalója a kormányban, mert elért mindent, ami törvényesen elérhető. Ki kell rúgni, megszüntetni etnikai pártként, iratkozzanak be a PPDD- be vagy a PRM-be.
Sommás eszmefuttatás. Hasonlókkal egyre gyakrabban fogunk találkozni az elkövetkezendőkben.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Heves, riadalmas a nyár
Emlékezgetünk itt-ott az első világháborúra, mert manapság mániánk az évforduló. Állítgatjuk az emlékműveket, szobrokat agyba-főbe, melyek még ki sem hűltek, azonnal jön egy csapat, egy banda, egy párt, és máris döntöget, takarít, rostál. Ez a bennünket, magyarokat különösen megnyomorító első háború is csak annak fáj, aki megszenvedte következményeit mindmáig; aki haszonnal szerkesztette azt a háborút, annak viszen a konyhájára ma is…
Azt írja Ady Endre 1907. szeptember 14-én (Budapesti Napló): „Mi hazudunk egymásnak, és szobrokat állítunk azoknak, akikhez semmi közünk sincs.”
Előző soraiban arról is szól, hogy Vajda Jánosnak egy nagy ember járt ki száz forintot nadrágra, hogy fürdőre mehessen a nagy költő. Ady mindenről írt, hihetetlen mennyiségű publicisztikát. Nagy, igen nagy magyar vállalkozó volt, egy nemzet érdekében.
Én a heves nyárban ballagok egy nagy tudós és fiatal magyar, dr. Somló Bódog nyomában. Tudós egyetemek sietve vették föl tanárnak Nagyváradon, Kolozsváron, Budapesten, jogtörténetet, etikát, jogbölcseletet tanított egyetemen, jogakadémián. Elhihető nagy ígéret volt Somló Bódog, ezért ölelte magához a szabadkőművesek szervezete is, büszkén. Somló is, a szabadkőművesek is tele voltak reformtervekkel, csupa jó szándékkal. És ismét Ady háza elé jutok. Ady Endrét is ugyanígy és ilyen megfontolással kérték föl tagságra, és az akkor (1912) immár megkerülhetetlen költő és politikai gondolkodó belépett a szabadkőművesek szervezetébe.
És a politikai konzervatív feledhetők ki akarták rekeszteni dr. Somló Bódogot az egyetemekről, mondván: egyházellenes. Ady sietett segítségére, többször vette védelmébe a fiatal tudóst. Aki 47 éves korában öngyilkos lett, mert képtelen volt túlélni Trianont, lelkében nem bírta feldolgozni a Magyarország elleni ítéletet. Ítélet volt az egy tisztességes, haladó, építkező ország ellen, mert kellett (ma is kell ám!) a hely másoknak.
Mindenki kért hazánk testéből, és kapott, legtöbbet a románság.
Az első világháborúra emlékezgetek, utcáról utcára, kapuról kapura térve. Heves nyár van, és még mindig tudunk fájni, fájni.
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

In memoriam Janitsek Jenő
Szomorúan búcsúzunk Janitsek Jenőtől, a tanártól és kutatótól, aki hosszú, tevékeny élete során jelentősen gyarapította a nyelvtudományt, nem utolsósorban a magyar névtant.
Tamásné Szabó Csilla az Erdélyi Múzeum-Egyesület kutatója.
(Elhangzott a Házsongárdi temetőben, 2014. augusztus 11-én.
Janitsek Jenő /Kolozsvár, 1920. szept. 1. – 2014 augusztus 5./ több helyneveket tartalmazó könyv szerzője, az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyik újralapítója. A román–magyar–szláv helynevek kölcsönhatásával is foglalkozott.
Szabadság (Kolozsvár)

"A kulturális autonómia tervezetének sincs realitása"
Nem csak a székelyföldi autonómia tervezete, hanem a parlamentbe korábban beterjesztett, kulturális autonómiáról szóló törvény sem állná ki az alkotmányosság próbáját a jelenlegi román alkotmány keretei között – jelentette ki a maszol.ro-nak adott interjúban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, akit a közvitára váró autonómia-statútumról kérdeztünk.
Lezárta munkáját a Székelyföld autonómiatervezetét kidolgozó RMDSZ-MPP szakértői munkacsoport. Biró Zsolt MPP-elnök egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az RMDSZ ígérete szerint augusztus 15-ig nyilvánosságra kerül Székelyföld autonómia-statútumának tervezete. Mikor kezdődhet el a közvita?
Jelenleg még készül a tervezet magyar fordítása, és természetesen szeretnénk minél hamarabb nyilvánosságra hozni a szövegét. Előtte azonban összehívnám az RMDSZ elnökségét. A testület tagjainak egy része szabadságon van, de remélem, augusztus 15-20. között valamikor ülésezni tudunk, és utána nyilvánosságra kerül a szöveg. A tervezet magyar nyelvű változata kapcsán még néhány – elsősorban terminológiai – kérdést tisztázni kell. A jogszabályon dolgozó kollégák románul fogalmazták meg a szöveget, egyrészt mert így kerülhet majd a parlamentbe, másrészt a közvitát románul is le szeretnénk folytatni. Én láttam a fordítást, még kell dolgoznunk egy kicsit rajta.
Hogyan zajlik majd a tervezet közvitája?
A közvita nem abból áll majd csak, hogy közzétesszük az RMDSZ honlapján a szöveget, és várjuk a hozzászólásokat. Mint korábban is jeleztük, szakmai beszélgetéseket, konferenciákat is szerveznénk.
Meglehetős visszhangja volt a múlt hét végi kijelentésének, miszerint a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak. Az EMNT elnöke, Tőkés László az EMNP államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt támogatását kérő szerdai állásfoglalásában megállapította, hogy az RMDSZ az őszi elnökválasztási kampányban ismét csak szavazatvadászatra kívánja használni az autonómiát. Erre mi a válasza?
A SIC Festen tartott előadásomban nem mondtam semmi újat, csupán őszintén beszéltem. Tőkés Lászlóról pedig annyit, hogy nyilván a saját titkárnője, bocsánat, titkára számára kéri a szavazatokat. Hazakiabál a távoli Brüsszelből, és butaságokat beszél. Ez azonban a legkevesebb, hiszen ehhez hozzászoktunk 25 év alatt. Tőkés Lászlónak inkább azt kellett volna megmondania, hogy miként lehet a mostani alkotmányos keretek közé beilleszteni azt a fajta autonómiatervezetet, amelyet még az RMDSZ-ből kikopott EMNP-s politikusok is nagy mértékben helyesnek tartanak. Tervezetünknek nincsen semmiféle propagandisztikus üzenete, ez csak Tőkés László megtévelyedett megközelítésében látszik így. Az RMDSZ tavaly, a módosított alkotmány tervezetének megszövegezésekor benyújtott olyan javaslatokat, amelyek lehetővé tették volna a kulturális autonómia intézményének az alkotmányban való rögzítését, illetve alrégiók létrehozását a közigazgatási régiókon belül. Indítványaink lehetővé tették volna azt is, hogy államalkotó tényezőként ismerjék el a kisebbségi őshonos közösségeket és a romániai nemzeti közösségek használhassák a szimbólumaikat. Ezeket a javaslatainkat az alkotmánybíróság mind alkotmányellenesnek nyilvánította. Ismerve az alkotmánybíróság döntését és indoklását meggyőződésem, hogy sajnos még a parlamentben lévő, kulturális autonómiáról szóló törvénytervezetünk sem állná ki az alkotmányosság próbáját. Ez a területi autonómiáról szóló tervezetről is egyértelműen kimondható. A jelenlegi alkotmány szerint a román állam közigazgatási egységei a falvak, községek, városok, municípiumok és megyék. Ám az autonómia megvalósítása is egy közigazgatási egység létrehozását feltételezi, amit azonban az alkotmány már nem tartalmaz. Ezért mondom azt, hogy új alkotmányra van szüksége Romániának, és az új alaptörvénynek kell megteremtenie az autonómia jogi kereteit. Ez nem propaganda, ez őszinte beszéd. Aki nem ezt mondja, az hazudik, vagy nem ismeri az autonómia román alkotmányjogi akadályait. Vagy mindkettő egyszerre.
Az RMDSZ 1993-ban foglalta be a programjába célkitűzésként az autonómiát. Nem lehetett volna már jóval korábban, évekkel ezelőtt úgy kommunikálni az autonómiáról, hogy „dolgozunk a tervezetén, de a román alkotmány korlátai miatt egyelőre nincs realitása”?
Korábban az alkotmánybíróságnak nem volt olyan döntése, amely egyértelműsítette volna az autonómia alkotmányos akadályait. Az RMDSZ nem csak tavaly, hanem a 2003-as alkotmánymódosításkor is megpróbálkozott az alkotmányos keretek tágításával. De nem volt olyan alkotmánybírósági döntés, amely számomra egyértelműen, meggyőzően azt üzeni, hogy a jelenlegi román alaptörvény foltozgatásával nincs miért foglalkozni. A közösségi jogok bővítésére irányuló valamennyi törekvésünket az alkotmánybíróság a jelenlegi alkotmányhoz viszonyítja és alkotmányellenesnek tartja. És mint mondtam, ez a kulturális, illetve a területi autonómiáról szóló tervezetünkre egyaránt érvényes.
Ha ad absurdum tavaly az alkotmánybíróság elfogadta volna az RMDSZ javaslatait, és most Romániának ezeknek megfelelően módosított alkotmánya lenne, akkor lenne alkotmányjogi akadálya a most közvitára váró autonómiatervezetnek?
Nem lenne. Az RMDSZ javaslatai szerint módosított alkotmány kereteibe ez a tervezet belefér volna. Korábban azon dilemmáztunk, hogy olyan tervezetet készítsünk, amely belekényszeríthető a mostani alkotmány kereteibe, de amelyről mi is tudjuk, hogy számunkra túl kevés. Rájöttünk azonban, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között nem dolgozható ki olyan jogszabály, amely legalább megközelíti azt, amit mi az autonómiáról gondolunk. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy felvázoljuk elképzeléseinket az autonómiáról, és ehhez hozzátesszük, hogy érvényesítésükhöz alkotmánymódosításra van szükség. Ezért a tervezetünket alkotmánymódosító csomaggal együtt terjesztjük a parlament elé. Szerintem jó megoldást választottunk. Egyébként nagyon szívesen meghallgatnám a 25 éve hihetetlenül rugalmasan politizáló Tőkés Lászlónak azokat az érveit is, hogy a mostani alkotmányos keretek közé miként lehet beilleszteni nem csak az RMDSZ tervezetét, hanem az általa képviselt autonómiakoncepciót, amelyet papíron még csak nem is ismerünk.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

A harmadik Élő Erdély diáktábor a Csíki-medencével varázsol el idén
Az Élő Erdély Egyesület 2014. szeptember 1―6. között immár harmadik alkalommal szervezi meg a középiskolás diákoknak szóló táborát. Az idei tábor tematikája a Csíki-medence, az állandó táborhely pedig a csíkcsomortáni Szellő Szálló lesz.
A diáktáborba olyan 14 és 18 év közötti fiatalokat várnak, akik szeretnék megismerni a Csíki-medence jellegzetességeit, építészetét, hagyománykincsét, népművészetét, a tájegységre jellemző hagyományos mesterségeket, a vidék természeti különlegességeit, a csíki ízeket. A változatos programnak része a biciklizés, túrázás, a meghívott szakemberek által tartott előadások, foglalkozások, kézműves tevékenységek, találkozások helyi emberekkel, nótázás, jó hangulat, és sok-sok meglepetésprogram.
A táborozók legfontosabb kellékei, amelyet lehetőség szerint maguknak kell biztosítaniuk: bicikli, biciklis felszerelés (sisak, első és hátsó lámpa, fényvisszaverő mellény), eső és nap elleni felszerelés, váltócipő, benti cipő, és ha van, akkor hangszer, távcső, fényképezőgép. A tábor ideje alatt napi háromszori étkezést biztosítanak. Legtöbbször a szálláshelyen zajlik az étkezés, de előfordul majd, hogy az ebédet azon a településen készítik vagy fogyasztják el, ahol éppen ebédidőben tartózkodnak. A táborhely a csíkcsomortáni Szellő Szálló lesz (Csíkszeredától 7 km-re). A szálláshely 67 fő számára biztosít férőhelyet 23 fürdőszobás szobában. A házhoz 3500 m2-es kert tartozik, melyet átszel az Aracs patak. A kertben, különálló épületben található az étkezésnek, előadásoknak, programoknak is helyt adó közösségi helység
A táborban való részvételi díj 180 RON/fő, ami tartalmazza a szállás, étkezés, a programok és az ajándékcsomag (diáktáboros póló, szakmai anyagok, meglepetés) költségeit. Idén 10 ösztöndíjas helyet biztosítanak a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező jelentkezők számára. Az ösztöndíjas részvételi díj 130 RON/fő, az ösztöndíjas hely igényléséhez a jelentkezési laphoz csatolni kell az utolsó iskolaév tanulmányi átlagának igazolását (ellenőrző könyv, iskolai igazolás stb.). Az ösztöndíjat igénylő jelentkezők közül a 10 legjobb, 9-es fölötti tanulmányi átlaggal rendelkező résztvevő élhet a kedvezményes részvétel lehetőségével.
Jelentkezni augusztus 29-ig lehet a Jelentkezési lap és a Szülői nyilatkozat (a Jelentkezési lap melléklete, amelynek kitöltése a 18 éven aluli jelentkezők számára szükséges) kitöltésével. A kinyomtatott és aláírt dokumentumokat az Élő Erdély Egyesület székhelyén (530170 Miercurea-Ciuc, Aleea Copiilor nr. 5/5, jud. HR, RO) várjuk postán vagy személyesen naponta 10 és 16 óra között. A jelentkezési határidő letelte után visszajelzést küldenek a jelentkezés elbírálásáról és a további tudnivalókról.
Bármilyen kérdéssel, további információval kapcsolatban kereshetők a szervzeőkt az office@eloerdely.ro, a 0740-OFFICE (0740-633 423, Élő Erdély Egyesület irodája, naponta 10–16 óra), ill. a 0745-274 525-es (Vas Réka, táborszervező) elérhetőségeken, vagy az Élő Erdély Egyesület székhelyén.
maszol.ro

Szilágyi Zsolt az erdélyi magyarok igényeit tolmácsolja
Az Erdélyi Magyar Néppárt romániai államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt augusztus 14-én Marosvásárhelyen ismertette: azért vállalta a novemberi megmérettetést, hogy mozgósítsa az erdélyi magyarságot és képviselje igényeiket.
„Marosvásárhely nélkül nincs erdélyi magyar politika, nincs megmaradás, ez egy olyan bástyája az erdélyi magyarságnak, amely nélkül nincs jövő a szülőföldön” – fogalmazott a marosvásárhelyi Klastrom (Mihai Viteazul) utcai honosítási irodában tartott sajtótájékoztatón az EMNP alelnöke és államfőjelöltje, Szilágyi Zsolt, aki már gyerekként megismerkedett a várossal, a víkendteleppel, a bulevárddal, a Somostetővel, később egyetemistaként időzött többször a településen.
A politikus indulását a novemberi megmérettetésen felelősségnek, közösségszolgálatnak nevezte, annál is inkább, mivel 1996 óta – amikor az erdélyi magyarság először állított romániai államfőjelöltet – először fordul elő, hogy két magyar nemzetiségű személy is részt vesz a választásokon. „Ilyenkor lehetőség nyílik intenzív politikai kommunikációra, amikor az erdélyi magyarság elvárásait ismertetni lehet. Mindeddig Székelyföld autonómia-igényét nem sikerült országos szintre emelni, államfői kampányba bevinni, most ezt teszem. 2012 decemberében vázoltuk elképzelésünket Románia átszervezéséről, föderalizálásáról. Kétségtelen, hogy szövetségi államként Erdély és az ország is sikeresebb lenne, a magyarságnak élhetőbb otthona lehetne. Ha Svájc, Ausztria, Németország vagy az Amerikai Egyesült Államok elégedettek a föderális államszerkezettel, akkor valószínűleg Románia is nyerne az átalakítással. Erdély sokkal jobban teljesítene egy szövetségi államban, ahol a német minta alapján az adók, illetékek egyharmada maradna helyben, egyharmada a tartományban és egyharmada menne a szövetségi kasszába. Érvényesülne az aki többet dolgozik, az éljen kicsit jobban elv, és a korrupcióra is hathatós válasz lenne a fiskális föderalizmus” – fogalmazott Szilágyi Zsolt.
Szerinte két magyar jelöltnek is annyi esélye van, mint egy magyar indulónak az államelnök-választásokon, de a kettő több mint egy alapon több szavazatot tudnak megmozgatni, és amennyiben több magyar megy el választani, akkor nő a magyarság szavazati súlya, és kérésére felfigyelnek akár külföldön is. Most nincs 5 százalékos küszöb, az egész ország egyetlen választókerület, tehát tényleg minden szavazat ugyanannyit ér. „Jelöltségem nem egyéni és nem pártügy, hanem azoknak az ügye, akik hisznek abban, hogy Erdély többet érdemel, hisznek Székelyföld autonómiájában, ahol meg lehet maradni magyarnak, és hisznek a jobb életben. Nem valaki ellen, hanem a magyar közösségért indulok” – ismertette a néppárti alelnök, aki elmondta: az elmúlt néhány napban, amióta gyűjtik az aláírásokat, sokan biztosították támogatásukról kézjegyükkel, és a szeptember 23-ai határidő előtt meglesz az induláshoz szükséges 200 ezer aláírás, amelyeket több ezer önkéntes gyűlt.
„Ha nem most, akkor mikor? Ha nem mi, akkor ki?” – mondta az indokról egyik kollegáját idézve Szilágyi, aki Cseh Gábor Maros megyei EMNT-elnök szerint minden idők legjobb államelnök-jelöltje. Szilágyi Zsolt indulását az államfőválasztáson a Klastrom utcai irodában naponta 9 és 17 óra között lehet aláírni, az önkéntesek pedig már utcákon, illetve lakásokon kopogtatva és falvakon is gyűjtik a támogatásokat – ismertette Portik Vilmos megyei Néppárt-elnök.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Gyilkossági kísérlet miatt vették őrizetbe a fő gyanúsítottat
A kézdiszentléleki motoros baleset helyszínén segíteni megálló férfi elleni gyilkossági kísérlet gyanújával egy személyt 24 órás őrizetbe vettek, majd előzetes letartóztatásba helyeztek, három személyt gyanúsítottként hallgatnak ki – tájékoztatta portálunkat Nicoleta Marin rendőrségi szóvivő. A településen jelenleg nyugalom van Balogh Tibor polgármester szerint.
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság négy, 25 és 52 év közötti személyt állított elő szerdán délelőtt, akikről azt feltételezték, hogy a baleset helyszínére segíteni érkező motorost megkéselték. Az áldozatnak a fizikai bántalmazáson túl több, késsel szúrt sebe is van. Az őrizetbe vett 27 éves férfi ellen csütörtökön elrendelték a 30 napos előzetes letartóztatásba vételt.
A szovátai motorosnak az okozott sérülések miatt veszélybe került az élete, ezért az előzetes letartóztatásba helyezett feltételezett elkövető ellen gyilkossági kísérlet gyanújával indul bűnügyi eljárás. A másik három gyanúsított kihallgatása folyamatban van a Kovászna Megyei Törvényszék mellett működő ügyészségen.
A rendőrségi szóvivő beszámolója szerint még nem érkezett meg a közúti balesetben vasárnap elhunyt 37 éves motoros kórbonctani jegyzőkönyve, és csak ez alapján vonhatnak le következtetéseket arra vonatkozóan, hogy a balesetben vesztette-e életét a motoros, vagy pedig a település csak romák lakta részén a helyszínen önbíráskodás áldozatává vált. Utóbbi esetnél újabb bűnügyi iratcsomót állítanak össze. Emellett szakértői vizsgálatot kértek a balesetező motor haladási sebességét illetően is.
Balogh Tibor Kézdiszentlélek polgármestere portálunkkal közölte, hogy az augusztus 10-ei események megosztották a falut. Bár rendbontások és kihágások történtek a 900 fős roma közösséggel bíró községben korábban is, ez az eset feldúlta a teljes falut. Eddig napszámba járt a roma közösség 60-70 százaléka. Jelenleg „mindenki teszi a dolgát, de morognak az emberek” – mutatott rá a polgármester. „Ki kell mondani, mert hiába romázunk, itt a cigányok úgy »el vannak indulva«, hogy nem lehet bírni velük” – mondta, hozzátéve, hogy a szerda délutáni motoros megemlékezésen is részt vett a falu másik fele, és mára már lecsitultak a kedélyek, de félő, hogy bármikor kirobbanhat egy konfliktus.
Szabó Enikő
Székelyhon.ro

Belső választást tartanak szeptemberben az RMDSZ Csíkszeredai Városi Szervezetében
z RMDSZ Csíki Területi Szervezetének állandó tanácsa múlt heti ülésén hozott döntésének értelmében szeptemberben belső választásokra kerül sor az RMDSZ Csíkszeredai Városi Szervezetében, illetve tisztújítás lesz az RMDSZ Csíkszentimrei Helyi Szervezetében is. A jelenlevők elfogadták a belső választás és a tisztújítás módszertanát is.
Továbbá a TÁT tagok megfogalmaztak egy állásfoglalást is azokkal az eseményekkel kapcsolatosan, amelyek az elmúlt időszakban beárnyékolták a csíki közéletet. Az állásfoglalásban határozottan elhatárolódnak minden agresszióban, tettlegességben megnyilvánuló cselekedettől. A tagok kifejezik az alapvető emberi értékekben való hitüket, és arra biztatnak mindenkit, hogy mindennapi tevékenységüket egymás tiszteletére, megbecsülésére alapozzák.
A TÁT ugyanakkor felkérte Kelemen Hunort, hogy továbbra is töltse be a kulturális miniszteri és a miniszterelnök-helyettesi tisztséget. (közlemény)
Transindex.ro

Kommunisták negyed évszázada és most
A történelemfilozófia egyik kulcskérdése: létezik-e történelmi szükségszerűség, és ha igen, milyen mélységig meghatározottak a társadalmi folyamatok s az azokból következő történelmi események. A véletlenek játéka mennyire befolyásolja a makrofolyamatokat, mennyire volt szükségszerű, hogy Magyarország, de nem kis mértékben a román fennhatóság alatt álló államalakulat is elpazarolja a rendszerváltás által tálcán nyújtott, fantasztikusnak tűnő lehetőséget?
Kérdések és legendák
Sejthető volt, hogy az első választások eredményeként akár a magát jobboldalnak, akár a magát baloldalnak nevező erőcsoport kerül a az ország élére, a globális főhatalom kísérletet tesz rá, hogy szűk pórázra kösse az új elitet. A nemzeti oldalon nagy valószínűséggel még évtizedekig vita lesz abban a kérdésben, hogy Antall József mint küldött ember, mint kívülről vezérelt politikus járult-e hozzá az utóbbi évszázad talán legnagyobb esélypazarlásához? Vagy hitt benne, hogy a nemzetet szolgálja a balliberális mainstream programjának elfogadásával: az előző rendszer által felhalmozott államadósság átvállalását, az esztelen és öncélú privatizációt, a magyar érdekek háttérbe szorítását a „térség stabilitása” érdekében. A módszeres esélyelszalasztással jellemezhető antalli nemzetpolitika legszemléletesebb szarvashibája az volt, hogy Magyarország az első között ismerte el Szlovákia szuverenitását ahelyett, hogy kérte volna az új államalakulat és Magyarország határainak megállapítását az etnikai határvonal mentén. De említhetem azt is, amit amolyan városi legendának hittem – míg Kozma Imre atyától mint szemtanútól nem hallottam szélesebb nyilvánosság előtt –, miszerint a posztkommunista ukrán vezetés felajánlotta Magyarországnak Kárpátalja magyarlakta területeinek visszacsatolását. Ami vagy megvalósulhatott volna, vagy nem, de az Antall–Jeszenszky-páros kísérletet sem tett arra, hogy kihasználja e példátlan történelmi lehetőséget.
Az alapkérdésre biztos választ valószínűleg soha nem kapunk, annyi viszont bizonyos, hogy ha Antall megpróbált volna önálló, magyar érdekű politikát folytatni, akkor sem lett volna meg hozzá a hatalma. Kormányának nem kevés őszinte nemzetszolgáló tagja volt, akik közül sokan súlyos bírálatot mondtak utólag a korszak politikájáról, de akadnak olyanok is, akik ma is hisznek egykori elöljárójuk jó szándékában, és az egykori miniszterelnök kétségtelenül szűk mozgásterére hívják fel a figyelmet. Átörökölt egy Kádár-korban szocializálódott kormányzati apparátust, bírói kart, hadsereget, rendőrséget és titkosrendőrséget. Ezekkel önálló nemzetépítő magyar politikát folytatni kőkemény elszántság mellett is igen nehéz lett volna. Utólag azonban úgy tűnik, hogy a szándék sem volt kőkemény. Vagy azért, mert a kormányfő eleve egy külső hatalmi centrum által megszabott küldetést teljesített, vagy mert őszintén hitte, hogy Magyarországnak primér, minden egyéb szempont előtti érdeke minél mélyebben integrálódni az euroatlanti politikai és katonai megastruktúrákba.
Új vezércsillag
Az elmúlt héten rendezett EMI-tábor egyik, a Kommunisták és szekusok 25 éve és most címet viselő panelje témafelvezetésének egyik legfőbb tézise, hogy a rendszerváltás idején Magyarországon és Romániában egy alapvetően ideológiasemleges, a kommunista tanokat legfeljebb saját kiváltságainak eszmei megalapozása és megvédése céljából hirdető elit uralkodott. Egy technokrata elit, amelyet elsősorban a nomenklatúrareflex tartott össze. (A román kommunista vezetés emberi ösztöneiket el nem veszítő tagjai esetében a félelem is közrejátszhatott, de a kommunizmusban való őszinte hit aligha.) Ez az elit olyan helyzetben volt, hogy az új, demokratikusnak mondott játékszabályok között politikai hatalmát gazdasági hatalomra konvertálhatta, s így a politikában is esélytöbblettel vehetett részt a továbbiakban. A médiahatalom pedig eleve adott volt.
Mikor megszűnt a Moszkvából vezéreltség, mindkét ország „kommunista” „élcsapata” új vezérlő csillag után nézett, s találta azt meg a globális főhatalomban a New York–Washington–London–Brüsszel-tengely mentén. Nem arról van szó, hogy e politikai elitnek ne lettek volna bolsevik reflexei, hogy tagjainak ne lettek volna kommunista nosztalgiái, arról sem, hogy ezen elitnek ne lett volna valamiféle ideológiailag átszínezett értékrendje. Magyarországon az alapvetően baloldali ideológiai töltés, a nemzet- és vallásellenesség, az anyagelvűség, a vidékellenesség, a hagyományokkal szembeni fenntartások, a társadalommérnöki hevület nagyon is megvolt, de ez tökéletesen összeillett a globális világ előkészítőinek szándékaival: a globalizátorok ugyanezeknek az értékeknek üzentek hadat, ugyanezeket roncsolják módszeresen.
A különbség
A román politikai elit viszont mindmáig át van itatva a pánromán soviniszta nacionalizmussal, továbbá nagymértékben támaszkodott az ortodox egyházra, hiszen az mindig is szimbiózisban működött a politikai hatalommal – nemcsak Romániában. De ez nem akadályozta meg a román vezető politikusokat abban, hogy eladósítsák, ezáltal függővé tegyék újra az országot, átvegyék a privatizációs sokkterápia globalista receptúráját. A nacionalista jelszavakra rezonáló román „nemzeti” elit – amely nemzeti ösztöneit és indíttatásait éli ki az erdélyi magyarság nyomorgatásában – politikai színezettől függetlenül lefeküdt a multiknak. Semmit sem tett azért, hogy a fenntartható fejlődés modelljét alkalmazza az általa vezetett országban, hogy a kis- és középvállalkozásokra építsen, hogy minimalizálja a bérrabszolgák számát, minél több értelmes, alkotó egzisztenciát teremtsen. Pedig ez lenne az igazi nemzeti politika. No persze ehhez jobban kell szeretni a hazát, mint a pénztárcánkat, mint a hatalmat, a velejáró kiváltságokat, s mint a langymeleg biztonságot. A két fő román politikai erő egymással van elfoglalva, vélhetően fel sem merül bennük, hogy ujjat húzzanak a globális világhatalommal.
S ez a nagy különbség Magyarország és Románia között. Orbán Viktor történelemfilozófiai szempontból a globális háttérhatalom forgatókönyvében olyan jelenségnek tűnik fel, mint az Öszvér Aszimov Alapítványában. 1993-ig úgy tűnhetett, hogy Orbán is engedelmes kiszolgálója lesz a pusztító világerőnek. Akkortájt észrevehette, hogy miféle játékok folynak a nagyvilágban, és politikájában 180 fokos fordulatot írt le. Szó sincs róla, hogy valamennyi döntése helyeselhető lenne, hogy ne lennének nemzetpolitikai szempontból nehezen magyarázható lépései. De az egyértelmű – már csak a globális főhatalom által uralt fősodratú nemzetközi média támadásaiból ítélve is –, hogy politikájának vektora a magyar mozgástér szélesítése, amagyar szuverenitás erősítése és a globális iga lazításának irányában mutat.
A 21. század politikájában a fő törésvonal a globális főhatalom, és az általa bedarálni, homogenizálni, lakosságmasszává süllyeszteni szándékozott helyi társadalmak között húzódik. Akiknek érdekképviseletét vagy felvállalja a helyi politikai vezetés, vagy klasszikus komprádor reflexekkel a gyarmatosítók, a globalizátorok oldalára áll. Az utódkommunista elitek ebben a kontextusban meglehetősen egységesen viselkednek: a globális főhatalom oldalára állnak, meg sem kísérlik korábbi utópiáik meghirdetését, megvalósítását még kevésbé. Ez a válasz arra, hogy hol, mit képviseltek kommunisták 25 éve, és mit képviselnek most: a saját klikkérdekeiket egy idegen hatalom szolgálatában.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Egyházi szakmunkásképzés: nemcsak hit kérdése
Miközben a Romániában tanuló mintegy 200 ezer nyolcadikos diák 25 százalékának tartanak fenn szakiskolai, szaklíceumi helyeket, a fiatalok kevesebb mint 10 százaléka iratkozik ilyen iskolákba. A két romániai református egyházkerület idén először indít magyar szakiskolai, szaklíceumi oktatást Erdélyben. A magyar állami támogatást élvező kezdeményezés szándéka, hogy minőséget hozzon az erdélyi magyar szakoktatásba.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök jelenlétében avatják fel október 3-án Kolozsváron az új magyar szakiskolát. A magyar állami támogatással felújított és berendezett egyházi épületben induló képzést a Kolozsvári Református Kollégium felügyeli. Üzenetértékűnek tartja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a magyar miniszterelnök személyes jelenlétét a kolozsvári avatón. Szerinte azt jelzi, hogy a magyar kormány számára kiemelt fontosságú az erdélyi magyar szakoktatás újjáélesztése és jövője.
A történet több mint egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az egyház visszakapta egyik kolozsvári épületét, ahol korábban a volt faipari líceum működött. Az épület hasznosítása kapcsán fogalmazódott meg a magyar szakiskolai oktatás ötlete. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes tavaly így nyilatkozott az Erdélyi Naplónak: „Regionális magyar szakiskola és szaklíceum létrehozásáról folynak a tárgyalások, amely nemcsak tőlünk, hanem a környező megyékből is idecsábíthatná a szakmunkásképzésre iratkozó nyolcadikosokat. Ehhez elsősorban a szülői ellenállást kell leküzdeni, meg kell győznünk őket arról, hogy érdemesebb elsajátítani egy piacos szakmát, mint elméleti továbbtanulásra ösztönözni mindenkit.” A tárgyalásokba bekapcsolódtak a történelmi magyar egyházak, a polgármesteri hivatal, a tanfelügyelőség, az RMDSZ és a civil szervezetek.
Egy évvel ezelőtt készült összeállításunkban Kató Béla püspök a minőségi oktatást nevezte meg az új szakiskola beindításának feltételeként. „Ma azt látjuk, hogy a szakiskolai és szaklíceumi képzés Erdély-szerte kényszerből jön létre, a szülők ésa diákok egyelőre kerülik. A döntéshez több kérdésre is megnyugtató választ kell kapnunk: ki az iskola létrehozója, ki lesz a tulajdonosa, és ki lesz a fenntartója? Az egyház csakis színvonalas, megfelelő választékot kínáló szakmai oktatásban vállal partnerséget.”
Közösből egyházi iskola
A kezdetben széles körű összefogással felkarolt magyar szakoktatás megvalósítása végül az egyház „felségterületén” landolt. Miután az elképzelés több hónapon át egy helyben topogott – az iskola indulásának költségeit sem a polgármesteri hivatal, sem a tanfelügyelőség nem állta –, az új magyar szakiskola beindítását az Erdélyi Református Egyházkerület vállalta fel. Nemcsak az épületet biztosította hozzá, hanem az iskola beindításához szükséges anyagi támogatást is kilobbizta a magyar kormánynál. Kató Bélának Orbán Viktor miniszterelnök megígérte: minden lehetséges eszközzel támogatják az erdélyi magyar szakoktatás, szakmunkásképzés újraindítását.
„Laboratóriumi szerepet szánunk a kolozsvári kezdeményezés elindításának – mondta el lapunknak az egyházkerület püspöke. – Ha a modell működőképesnek bizonyul, Erdély más régióiban is kiterjesztjük, új szakiskolákat, szaklíceumokat hozunk létre.” Kató Béla szerint egyházi keretben lehet odafigyelést és felelősségvállalást biztosítani a magyar nyelvű szakoktatás újraindításához. A működésképtelen állami szakképzés csapdájából csak így lehet kijutni. „Az elmúlt 25 évben a szakoktatás sérült a leginkább. A kommunizmusban sem volt tökéletes, hiszen az igazi akkor szűnt meg, amikor kivették a céhek kezéből. De 1990 után a kommunista évek gyakorlatához képest is visszalépés történt.” Ennek fő okát a püspök az egyetemi képzés túlburjánzásában látja, abban, hogy elhitették a fiatalokkal: az igazi megvalósítás az egyetemi diploma. Ezzel párhuzamosan megváltozott a közmegítélés: szakiskolába csak a buták, a semmire sem alkalmasak kerülhettek. Hosszú éveknek kellett eltelniük a keserű felismerésig: több egyetemi diploma birtokában sem lehet munkát találni, ezért sokan szakképzetlenként próbálnak szerencsét a munkaerőpiacon. Vagy frusztrált emberként indulnak Nyugat-Európába epret szedni.
A magyar fiatalok kiúttalanságát szociológiai tanulmányok is igazolják. Egy Kolozs megyei felmérés szerint az évente végző mintegy 600 nyolcadikos magyar diákból 100 kénytelen román nyelvű szakiskolába vagy szaklíceumba iratkozni. További 100 fiatal kényszerből kerül elméleti középiskolákba, mivel nem akar román szakiskolába iratkozni. A nyolcadikat végzett magyar diákok egyharmada eleve lemorzsolódik, ki a román oktatás miatt, ki azért, mert az elméleti líceumbeli tanuláshoz szükséges motiváció híján érettségi diploma nélkül marad.
Mérnökök helyett szakmunkásokat
Az új magyar szakiskola hiánypótló Kolozsváron. Az indulás nehézségei ellenére viszonylag hamar sikerült megfelelő szaktanárokat, mérnököket és mestereket szerződtetni, és kialakult azoknak a cégeknek a köre is, ahol az iskola leendő tanulói gyakorlati oktatáson vehetnek majd részt.
Az indulás előtt álló új iskola iránt akkora az érdeklődés, hogy a kezdetben tervezett két osztály helyett a Református Kollégium három osztályt kért a tanfelügyelőségtől. A gyerekek tömeges jelentkezése ellentmond annak a kolozsvári trendnek, miszerint sok szakiskolai osztály el sem indulhat az érdektelenség miatt. Nem véletlen, hogy a kezdetben minden támogatást megígérő kolozsvári román főtanfelügyelő a siker láttán kezd visszalépni, és azt szorgalmazza, hogy csak két osztály induljon. Kimondatlanul is azokat a román szakiskolai osztályokat félti, amelyek eddig is csak magyar gyerekekkel tudtak elindulni.
Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes szerint ez nem lehet szempont a harmadik szakiskolai osztály jóváhagyásában, a román főtanfelügyelő véleményének ellenére Király András államtitkárral együtt biztosították a kollégiumot és az egyházkerületet, hogy valamennyi beiratkozó gyereknek lesz helye. A romániai erőviszonyok ismeretében Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója egyelőre kivár, hiszen csak szeptemberben dől ela harmadik osztály sorsa. A tervek szerint az egyik osztályban szakács-, a másikban fodrászképzés indulna, de a szintén jelentős beruházást igénylő gáz- és vízszerelés, valamint az elektronikus berendezéseket kezelő szakmunkásképzés mellett is kitartanak.
Hamar kiderült: a román tanügy csak szólamok szintjén támogatja a szakoktatást. A nehézkesen beszerezhető engedélyeken túl az is gondot jelent, hogy nincs pénz a kisegítő személyzet – kapus, takarítónők, nevelők – bérezésére. Bár a sokismeretlenes egyenletként induló kolozsvári magyar szakiskola számos gondját-baját sikerült már orvosolni, jó néhány az indulás pillanatáig fennáll.
Az indulás híre azonban nemcsak a nyolcadikos magyar gyerekeket örvendeztette meg Kolozs megyében, hanem számos vállalkozót is. A Bosch cég nemeszsuki szerelőüzemének vezetősége is figyelemmel kíséri az indulást, hiszen nekik is kell a jól képzett szakmunkás. A szakmunkás-képesítést igénylő legtöbb állásra műszaki egyetemet végzett mérnökök jelentkeztek, olyannyira nincs megfelelő számú szakmunkás Kolozsváron, és akkora a túltermelés a Kolozsvári Műszaki Egyetem mérnöki karain.
Nem válnak inasiskolává
A kolozsvári indulással párhuzamosan a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nagyváradi líceumában, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban is jelentős váltás zajlik. Az eddig kizárólag elméleti osztályokkal működő tanintézmény tavaly került nehéz helyzetbe, amikor 12 gyerekkel indított matematika-informatika osztályt – az alacsony gyereklétszámra hivatkozva – kis híján megszüntette a polgármesteri hivatal.
Az alacsony létszámú nagyváradi magyar osztályok összevonását kezdeményező polgármesteri határozat a református gimnáziumot is válaszút elé állította. Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke lapunknak elmondta: a kényszerhelyzet új lehetőségeket is kínált, hiszen régi vesszőparipája a partiumi magyar szakoktatás megteremtése. Akárcsak más vidékeken, a Bihar megyei román szaklíceumokban az utóbbi években elindított néhány magyar szaklíceumi vagy szakiskolai osztály életképtelennek bizonyult, többségük leépült, a magyar gyerekek nem szívesen iratkoznak ilyen helyre. Csűry István cáfolta azt a közvélekedést, miszerint nincs érdeklődés a szakoktatás iránt. „Egyre több partiumi, határ menti magyar fiatal iratkozik magyarországi szaklíceumba. A nyolcadikat végzett Bihar megyei magyar fiatalok egyik kedvenc iskolája a berettyóújfalui szaklíceum, de máshova is mennek, miután nálunk nincs megfelelő magyar nyelvű képzés.”
Ez a felismerés, illetve a nagyváradi líceummal kapcsolatos történések arra késztették az egyház vezetőségét, hogy a Lorántffyban új képzési formát honosítsanak meg. Nem volt könnyű döntés, hiszen az egyház vezetősége szembe találta magát a tanárok egy részével, akik azzal vádolták az egyházi felső vezetést, hogy inasiskolává akarja alakítani a kollégiumot. „Többször is találkoztam a tanárokkal, hogy elmagyarázzam, és megnyugtassam őket: a tanügyi rendszer átalakulás előtt áll, és nem mellékes, hogy ebbe a folyamatba mi, magyarok elsőként vagy utolsóként kapcsolódunk-e be” – magyarázta a püspök, aki példaként a magyarországi szakoktatás reneszánszát említi.
Nagyváradi egyházi szakoktatás
A reálosztály matematika–informatika szakához közel álló elektronikai–elektrotechnikai osztályt hirdettek meg idéntől a Lorántffy Zsuzsanna Gimnáziumban: a tervek szerint 12. osztályban már a robottechnika területén is jártassá tennék az itt végzőket. Kellemes meglepetésre a helyek hamar beteltek: az addig létszámhiánnyal küzdő reálosztály sikeres projektként induló új magyar szaklíceumi osztállyá vált. „A képzés nagy előnye, hogy egy mesterségről kiállított oklevelet ad a diákoknak, sikeres érettségi vizsga esetén pedig érettségi diplomát is. A mesterség elsajátításáról tanúskodó bizonyítvány azonban érettségi diploma nélkül is érvényes” – magyarázta a püspök.
Minthogy a magyar szakmunkáshiány általános jelenség, Csűry István az egyház szerepét és felelősségét hangsúlyozta. Mivel a magyar nyelvű világi oktatásban továbbra sincs átgondolt stratégia, az egyház a több lábon álló szakmai oktatás alapjainak lerakását tervezi. „Közös felelősségünk ez a magyar gyerekek iránt. Ha lesz világi kezdeményezés a partiumi magyar szakoktatás kiépítésére, üdvözölni fogjuk és támogatjuk. Ha nem, akkor az egyház fogja ezt felvállalni” – fogalmazott Csűry István.
A Partiumban újdonságnakszámító kezdeményezés holland támogatásra is talált. A Holland Pedagógiai Intézet a mindent átfogó felekezeti oktatás híve, segítségükkel sikerült beszerezni a Lorántffy új szaklíceumi osztályának a teljes berendezését, a tanműhelyek és szaklaborok felszerelését.
Útkereső „refik”
Az egészséges felépítésű oktatási rendszerek piramis alakúak. A csúcsot a jól képzett, elit értelmiségi réteg jelenti, a gúla alsó felében található a széles körű szakmunkásképzés. A német nyelvterületen például az iskolás fiatalok 50-60 százaléka jár szakközépiskolába vagy érettségit nem nyújtó szakiskolába. Románia ebből a szempontból is egyedi jelenség Európában: az oktatási piramis a feje tetejére állított, azaz felfelé nyílik szét végzetesen. A rendszer, amely a sikeresen érettségiző diákok számához képest mintegy 150 százaléknyi helyet biztosít a romániai egyetemeken, végzetesen felhígította nemcsak a középiskolai, de az egyetemi oktatást is.
Kató Béla püspök szerint a református kollégiumok hálózatában az egyházi oktatás mindent elért, amit eddig elérhetett, ezért ahol a helyi körülmények megkövetelik, kiegészítő képzést kell kezdeményezni. Az általunk megkeresett egyházi kollégiumok igazgatói szerint mindenekelőtt az emberek mentalitásának megváltoztatására van szükség. „A szülőknek rá kell jönniük, hogy érettségi mellett vagy éppen helyett jó lenne mesterséget tanulni. Igazából csak annak kellene elméleti líceumba iratkoznia, akinek tanulmányi eredményei ezt indokolják” – fogalmazott lapunknak a Marosvásárhelyi Református Kollégiumigazgatója, Benedek Zsolt. A marosvásárhelyi tanár szerint a városban nagy gonddal küszködik mind a magyar, mind a román szakoktatás, rengeteg hely marad betöltetlen. Kollégiumuk a posztliceális képzésben lát fantáziát: az évente 30 diákkal induló egészségügyiasszisztensképzésre kétszeres a túljelentkezés, egész Erdélyből érkeznek ide érettségizett diákok. Az orvosi egyetem tanári gárdája által képzett leendő nővérek a kollégiumban zajló oktatáshoz hasonlóan igen alapos képzést kapnak, ami sokat javít elhelyezkedési esélyeiken is.
A marosvásárhelyi kollégium 80 százalékot meghaladó érettségi eredményéhez képest a jóval gyengébben teljesítő Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium azon kevesek közé tartozik, ahol a szokásos humán és reálosztályok mellett nem alakult ki alternatív képzés. Csurulya Edit igazgatónő szerint a három-négy évvel ezelőtti nagyon gyenge érettségi eredményekhez képest az elmúlt évek javulást hoztak – az idén végzettek érettségi eredménye 20 százalékponttal volt jobb az előző évekénél –, a 69 százalékos eredményt azonban a tavaly-tavalyelőtt elbukott végzősök nagy táborának gyenge teljesítménye 50 százalékra húzta vissza.
Az intézményvezető szerint a szentgyörgyi szakiskolai, szaklíceumi hálózat gyatra minősége miatt kevesen látnak fantáziát újabb képzés indításában. A székelyföldi helyzettel kapcsolatban azonban Kató Béla úgy fogalmazott: a helyi lapokban tömegesen jelennek meg álláshirdetések, miközben nincs szakmunkás. „Vállalkozók panaszkodnak, hogy bármennyit is hirdetik a megüresedő állásokat, alig akad jelentkező. A jól képzett szakmunkásokra való igény ellenére Székelyföldön nincs olyan szakiskolai hálózat, amely ki tudná elégíteni ezt az elvárást.”
Marosvásárhely mellett a kolozsvári kollégiumban is évek óta működik a hároméves nővérképzés, Szatmárnémetiben két éve indították útjára az előkönyvelői szakot. Több kollégiumban megjelent az esti képzés mint középiskolai oktatási forma, Zilahon – Erdélyben abszolút újdonságként – az 1–4., vagy az 5–8. osztályt befejezni akaró felnőttek számára indítottak településekre kihelyezett esti képzést.
A legtöbb kollégium tehát keresi a jelenlegi oktatási keretet kiegészítő lehetőségeket. A szaklíceumi, szakiskolai kezdeményezéseket az egyházi kollégiumokban (is) komoly fenntartások övezik, a kolozsvári és nagyváradi kezdeményezés sikere azonban úttörővé teheti az egyházat a kor követelményeihez jobban alkalmazkodó erdélyi magyar oktatási rendszer megteremtésében.
„Nem véletlenül indította újra a hároméves szakmunkásképzést az oktatási minisztérium, hiszen a rendszerváltás óta eltelt két évtized szakoktatása nem felelt meg a követelményeknek. Természetes, hogy az indulás nehéz, de erről az útról letérni már nem lehet” – mondta az Erdélyi Naplónak Király András, az oktatási minisztérium államtitkára (képünkön). A politikus szerint a gyerekek csak a rossz szakiskolát kerülik, ahol úgy állítanak ki szakmunkásdiplomát, hogy nincs mögötte semmiféle tudás. Szerinte a közeljövőben gyökeresen átalakul a román oktatási rendszer. Arra a kérdésre, hogy milyen presztízse lehet a szakoktatásnak olyan körülmények között, amikor az elméleti líceumok kínálata megegyezik a nyolcadikat végzett gyerekek létszámával, Király elismerte: egyelőre nehéz minisztériumi szinten drasztikusan csökkenteni az elméleti osztályok számát. Jelenleg ugyanis a 200 ezer, nyolcadikat végzett romániai diák – ha sikerrel veszi a képességvizsgát – gond nélkül beiratkozhat valamilyen elméleti líceumba, a mintegy 50 ezer szakiskolai, szaklíceumi hely pedig jórészt betöltetlen marad, vagy nagyon foghíjas osztályok indulnak. A helyzeten csak akkor lehetne gyökeresen változtatni, ha 50 ezerrel csökkentenék az elméleti líceumokban fenntartott helyek számát. Hasonlóan rossz a helyzet a mintegy 10 ezer magyar diák körében is, ahol a szaklíceumi, szakiskolai képzésben résztvevők aránya kevesebb, mint 10 százalék. Ez az arány a jövő tanévtől kényszerből is nőni fog, miután a képességvizsga új rendszerének bevezetésével az eddigi ötös átlag helyett minden tantárgyból kötelezően el kell majd érni az ötös átmenő jegyet. A megoldás azonban nem az, hogy feltöltsék a szakiskolákat a leggyengébb képességű gyerekekkel. Olyan rendszer kialakítása tűnik ésszerűnek, amelyben a közepes képességű gyerekek is opcióként tekintenek a szakoktatásra, a szakmunkásképzésre. „A könnyen megszerezhető egyetemi diploma illúziója hamarosan lecseng. Eddig a több mint száz állami és magánegyetem erős lobbija miatt szorult háttérbe a szakmai oktatás, de a kiépülőben levő új tanügyi rendszer megkerülhetetlenné teszi a szakoktatás teljes átértékelését” – fogalmazott az oktatási államtitkár.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Robbanékony a hangulat Kézdiszentléleken a motoros halála után
A magyar-roma etnikai feszültségek miatt bármilyen kis szikra, egy kocsmai beszólás is elszabadíthatja az indulatokat, és a helyzet ellenőrizhetetlenné válik Kézdiszentléleken – nyilatkozta a maszol.ro-nak Balogh Tibor polgármester a szerda esti motoros megemlékezés után.
Bár a Kovászna megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek korábban tagadta, incidensek zavarták meg szerda este Kézdiszentéleken az elhunyt motorost gyászoló gyertyás megemlékezést. Az amúgy méltóságteljesen megtartott rendezvény végén többen nekirontottak a társuk balesete helyszínéhez közeli portának, és ledöntötték a kerítés egy részét.
Erről a Hírmondó és a Székelyhon egyaránt beszámolt tudósításában, a Pro Tv kereskedelmi csatorna pedig felvételeket is közölt a kerítésrombolásról. Mint ismert, a kézdiszentlélekiek és a gyászoló motorosok haragja a helyi roma közösségére irányul, amelynek egy része el is menekült a háromszéki községből.
Mindennek előzménye, hogy vasárnap Kézdiszentléleken egy 37 éves szovátai motoros vesztette életét azt követően, hogy megpróbált elkerülni egy az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt. A helyiek és a motoros társadalom haragját az váltotta ki, hogy a megsérült kislány rokonsága megvert és megkéselt egy másik motorost, aki segítséget nyújtani állt meg a helyszínen. Sőt az az információ is megjelent, hogy az első motoros nem a baleset következtében vesztette életét, hanem a kislány hozzátartozói lincselték meg.
A Kovászna megyei rendőrkapitányság szerdán közleményben tudatta, hogy előállított négy, 25 és 52 év közötti kézdiszentléleki férfit, akiket gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak. Egyiküket, egy 27 éves férfit csütörtökön 24 órára őrizetbe vették, a másik háromat gyanúsítottként hallgatják ki – írja a Székelyhon. A vasárnapi események három áldozata van jelenleg kórházban. Az elütött kislány, az elhunyt motoros útitársa - egy nő és a megkéselt motoros. Egyikük állapota sem életveszélyes.
„Csak egy szikra, és robban”
Balogh Tibor polgármester szerint nem történt incidens a szerda esti megemlékezésen. „A kerítésrugdosás csak egy utolsó mozzanat volt. Két-három rönköt lerúgtak, annyi volt az egész” – jelentette ki a maszol.ro-nak. Azt viszont megerősítette, hogy pattanásig feszült a légkör a faluban, a helybéli romák megtorlástól tartanak, ezért sokan elmenekültek.
„Most viszonylag csend van a községben. Ám a hangulat olyan, hogy bármilyen kis szikra, egy kisebb konfliktus, mondjuk egy kocsmai beszólás is elszabadíthatja az indulatokat, és a helyzet ellenőrizhetetlenné válik” – mondta a polgármester. A jó hír az, hogy a kézdiszentlélekieknek szükségük van az őszi betakarításhoz a helyi cigány napszámosok munkájára, ezért Balogh Tibor szerint elképzelhető, hogy egy kicsit lecsitulnak a kedélyek.
Az elöljáró hozzátette: polgármesterként nem áll hatalmában lefékezni az indulatokat. „Próbálom, de nehéz. Sajnos ez nem csak Kézdiszentlélek problémája” – tette hozzá.
Cs. P. T.
maszol.ro

Titus Corlatean: sértik az alapszerződést a magyar fél autonómiapárti nyilatkozatai
Titus Corlatean román külügyminiszter a magyar-román alapszerződés megsértésének minősítette a magyarországi döntéshozóknak az etnikai autonómiát támogató nyilatkozatait – közölte a Mediafax hírügynökség. A román diplomácia vezetője egy előző napi székelyföldi rendezvényen, a külhoni románságnak szervezett Marosfői Nyári Egyetemen fejtette ki álláspontját a székely autonómiaigényről.
„A magyarországi döntéshozóknak a kollektív jogokat, vagy az etnikai alapú területi autonómiát szorgalmazó nyilatkozatai, amelyeket nem egyszer román területen fogalmaznak meg, gyakorlatilag megkérdőjelezik a Románia és Magyarország közötti alapszerződés érvényességét, ami nagyon súlyos, vagy éppenséggel a szerződés megsértését jelenthetik" – jelentette ki a román diplomácia vezetője.
MTI, Erdély.ma

Román külügy: van, ami nem tartozik Magyarországra
Románia saját állampolgáraihoz fűződő viszonya nem tartozik Magyarországra – szögezte le a román külügyminisztérium szóvivője pénteken, egy a tárca honlapján közzétett nyilatkozatban.
A kommüniké megismételte azt a Titus Corlatean román külügyminiszter által is kifejtett álláspontot, miszerint az 1996-ban aláírt alapszerződés nem jogosítja fel Magyarországot, hogy etnikai alapú területi autonómiát vagy kollektív jogokat követeljen a kisebbségek számára. „Ezt Magyarország is elfogadta. Az autonómia csak ebben a vonatkozásban tekinthető kétoldalú ügynek. Következésképpen azt sugalljuk a magyar félnek: olvassa el figyelmesen az alapszerződést és tartsa be rendelkezéseit" – fogalmaz a román külügyi közlemény.
Előzőleg Nagy Anna, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szóvivője leszögezte: az autonómia kérdése nem sérti a magyar-román alapszerződést, hiszen éppen ez a dokumentum emeli a kisebbségi ügyeket a kétoldalú kérdések közé.
MTI, Erdély.ma

In memoriam Miklós János (1949-2014)
Megdöbbenve értesültem róla, hogy a Fekete Körös völgyi magyarság egyik kiemelkedő egyénisége, a Belényesben élő Miklós János neves festőművész, tanár, grafikus 2014.augusztus 15-én, pénteken elhunyt.
Itthon ülök a számítógépem előtt, és csak nehezen tudom leírni ezeket a sorokat, hiszen a Belényesi medencében élők közül ő volt a legközelebbi barátom. Soha nem mentem úgy arra a vidékre, hogy ne kerestem volna fel, sőt nagyon sokszor előfordult, hogy odaérkezésem után arra kértem, hogy együtt keressük fel azt a települést, ahová éppen el akartam jutni. A legtöbb esetben autóbusszal érkeztem Belényesre, onnan tovább már az ő kocsijával folytattuk utunkat. Legutóbb Diófáson voltunk együtt, hogy az ott élő magyarokról írjak, azóta is tervezgettük, hogy a közeli Vaskoh városába is elmegyünk, hogy egy riport erejéig írjak a városban élő magyarok mindennapjairól. „Elmegyünk együtt, elkísérlek, hisz én ismerek több ott élő magyar embert, csak egy kicsit gyógyuljak fel”, mondta, amikor általában havonta felhívtam telefonon, és érdeklődtem egészségügyi állapota felől. Ez az út már nem jöhet össze, hiszen a jó barát Miklós János hosszú, de türelemmel viselt betegség után elhunyt.
Miklós János tanár, festőművész, grafikus 1949. május 11-én született Biharpüspökiben, de mindig is a Fekete-Körös völgyét tekintette szülőföldjének. Az elmúlt évben egy vele készült interjúmban mondta a következőket: „Én mindig is ezt a vidéket tartottam szűkebb hazámnak, ha történetesen nem is itt, hanem Biharpüspökiben születtem. Édesapám vasutas volt, éppen ott volt a szolgálati helye, ott születtem, de mindig vállaltam, hogy Fekete-Körös vidéki vagyok”, jelentette ki.
Egyetemi tanulmányait a Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola Rajz szakán végezte 1975-ben, 2004-ben a Nagyváradi Egyetem Képzőművészeti Szakának Festészeti tagozatán másoddiplomázott. A festészet mellett pedagógusként hosszú éveken át tanította rajzra a belényesi diákokat, egy ideig az Általános Iskola aligazgatói tisztségét is betöltötte.
Festményei, grafikái Európa számos gyűjtőjénél megtalálhatók, de múzeumokban is fellelhető több alkotása. 2013-ban a Bihar megyei RMDSZ által alapított Zsisku János szórványdíjat Miklós János festőművész kapta meg.
Miklós János temetésére augusztus 17-én vasárnap 14 órai kezdettel kerül sor a belényesi református temetőben.
Nyugodj békében Miklós János, emlékedet egy életen át megőrizzük!
Dérer Ferenc
Gyászjelentés
„Amikor már nagyon fájt minden, csendben átölelt az Isten.” Szomorú szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették, tisztelték, ismerték, hogy MIKLÓS JÁNOS festőművész, grafikus, a Belényesi „N. Popoviciu” Általános Iskola nyugalmazott tanára 2014 augusztus15-én 65 éves korában, türelemmel viselt betegségben elhunyt. Temetése 2014 augusztus 17-én, 14 órakor lesz, a belényesi Református temetőben. A gyászoló család.
Erdély.ma

A prefektus, a zászló és a székelyek
A háromszéki magyarok szemszögéből szinte teljesen mindegy, éppen ki a szolgalelkű prefektus. Popica, Marinescu, avagy Munteanu ugyanazon nemzetállami nézet képviselője, jószerével minden magyar vonatkozású intézkedés örökös kerékkötője.
Nem újdonság: a példaértékűen rosszul működtetett állami felépítményben már maga a prefektusi intézmény szükségessége is legalább kérdéses, ám e sajátos, székelyföldi helyzetben egyenesen fejlődésellenes. Mert miközben az állam legfőbb megyei képviselője következetesen a székely zászló és a magyar szó ellen csatázik, nem marad ideje az egész itt élő közösség jövőjét érintő kérdésekkel foglalkozni. Hiszen úgy tűnik, számukra fel sem tevődnek azok a kérdések, amelyek a gazdaságfejlesztés, a munkanélküliség mérséklése, az egészségügy és oktatás, s végül, de nem utolsósorban a megyét is érzékenyen érintő romagondok során jelentkeznek. Szinte az összes kormányképviselőnk legfőbb érdeme, hogy támadnak mindent, ami az itt élő magyarok számára fontos. A székely zászló elleni hadjáratban pártkatonánk – feljelentői segédlettel – most éppen Kovásznára pillantott, s észrevette, hogy Ignácz Rózsa, Gazdáné Olosz Ella és Erkel Ferenc szobrairól hiányzik a román felirat. Borzalmas mulasztás, melynek kapcsán művészettörténészek vélhetően szívesen nyújtanának felvilágosítást prefektusunknak, ám a kovásznai önkormányzat áthidaló megoldást javasolva úgy döntött, segít a probléma megoldásában, s az említett műalkotások mellé helyezett felirattal tájékoztatja a román nyelvű érdeklődőket is. Ez azért is gesztusértékű, mert amennyiben a kormánymegbízott is hasonló megértéssel viszonyulna a magyar közösség gondjaihoz, bizonyosan nem járnánk egy helyben.
De nincs pihenés, nincs megnyugvás: a kabinet rendíthetetlen őre folytatja a jogszabályok védelmezését, s megtámadja a háromszéki települések tanácsai által hozott autonómiahatározatokat is. Illúziónk ne legyen: prefektusunk minden magyar vonatkozású intézkedést meg fog támadni, legalábbis erre utal az a politikai hagyomány, amely a nemzetállami kizárólagosságból táplálkozik. Valahogyan e szemléleten kellene változtatni, s ebben kellene szövetségeseket keresni. Mert a mindenkori prefektusok Székelyföldhöz való viszonyulásának tekintetében az RMDSZ kormányzati szerepvállalása nem oszt és nem szoroz: a szövetség prefektusi székecskékért folytatott alkudozásai helyett talán jobban tenné, ha partnereket keresne azért, hogy közös erővel egy korszerűbb, kevésbé központosított államszerkezetért dolgozzanak, így mások mellett megszüntethető lenne a prefektusi intézmény is. Hiszen a kormánymegbízotthoz kapcsolódó problémakörben a jelek szerint minden más megoldás csak tüneti kezelés, mely szerencsés esetben akár el is húzódhat, csak éppen a betegen nem segít.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Autonómiatervezet alkotmánymódosítással
Alkotmánymódosító csomaggal együtt fogja a bukaresti parlament elé terjeszteni az RMDSZ a székelyföldi autonómia tervezetét, amelyet a magyar fordítás elkészülte és az RMDSZ elnökségi ülése után bocsátanak közvitára – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Hozzátette: nemcsak a székelyföldi autonómia tervezete, hanem a parlamentbe korábban beterjesztett, kulturális autonómiáról szóló kisebbségi kerettörvény sem állná ki az alkotmányosság próbáját a jelenlegi román alkotmány keretei között. Kelemen Hunor butaságnak nevezte és elutasította Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke következtetését, miszerint – alkotmányos realitás híján – az RMDSZ így csak „szavazatvadászatra kívánja használni az autonómiát”. Elmondta: az RMDSZ már korábbi alkotmánymódosító javaslatait is úgy fogalmazta meg, hogy azok megteremtsék a székelyföldi (területi), illetve a kulturális autonómia alkotmányos feltételeit. Miután ezeket a javaslatokat az alkotmánybíróság elutasította, Kelemen Hunor szerint világossá vált, hogy nem a jelenlegi alaptörvény foltozgatására, hanem új alkotmányra van szükség Romániában. Elismerte: korábban felmerült egy olyan autonómiatervezet elkészítésének lehetősége, amely belekényszeríthető a mostani alkotmány kereteibe. „Rájöttünk azonban, hogy a jelenlegi alkotmányos keretek között nem dolgozható ki olyan jogszabály, amely legalább megközelíti azt, amit mi az autonómiáról gondolunk. Ezért azt a megoldást választottuk, hogy felvázoljuk elképzeléseinket az autonómiáról, és ehhez hozzátesszük, hogy érvényesítésükhöz alkotmánymódosításra van szükség” – összegezett. A székelyföldi autonómiatervezetet románul szövegezték az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt szakértői, a magyar nyelvű változatnál néhány terminológiai kérdést kell még tisztázni – mondotta a politikus. Hozzátette: az RMDSZ elnöksége augusztus 5–20. között ülhet össze, és ezt követően kerülhet nyilvánosságra a tervezet.
A statútum kidolgozását eredetileg tavaly decemberre ígérte az RMDSZ.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lovasok Székelyföldért
Szombat déltől vasárnap hajnalig, 15 óra alatt 168 kilométert tesz meg Háromszéken az a 68 lovas, aki részt vesz a Székely Lovasok Székelyföldért lovas váltóban. A staféta a csíkcsicsói Csodaszarvas Egyesület vezetője, Lutz Levente ötlete.
Indulási pontja Csíkcsicsó volt, háromszéki utolsó állomáshelye Kézdiszentlélek, onnan tér vissza. A váltó célja körbejárni Székelyföld etnikai határait, egyúttal összefogni a székelyföldi lovas- – és magyar érzelmű – társadalmat. Az előrejelzések szerint a Székely Vágta után ez lesz Székelyföld második legnagyobb lovas megmozdulása.
A váltó szakaszait nappal kettő, éjjel három lovas teljesíti. Az egyik lovas székely zászló mintájú tarisznyát visz, benne GPS-készülékkel, mely az útvonalat, az egyéb adatokat rögzíti. A másik lovas székely zászlóval vonul, az éjjelente harmadiknak bekacsolódó lovas biztonsági szerepet vállal. Sötétedés után fáklyafénynél folytatják útjukat.
A váltó háromszéki szervezője, Jakab Kevend István érdeklődésünkre elmondta, nem sikerül valójában körbejárni Székelyföld etnikai határait. Ez többek között némely települések lovastársadalmának hiányával magyarázható. Az is közrejátszik, hogy a biztonságot nem kockáztatják a teljes területi lefedéssel – ezért nem érinti a staféta Kézdivásárhelyt. Orbaiszéken sem tudták a pontos határok vonalát tartani, nem jutnak el Zágonba, Kommandóra, Kovásznára – pedig ezen települések közelében húzták meg egykor Magyarország határát. Objektív okok miatt marad ki az útvonalból Maros megye is. A lovas stafétát minden évben meg szeretnék szervezni, jövőre úgy tervezik az útvonalat, hogy az valóban egybevethető legyen Székelyföld tulajdonképpeni határaival. A stafétát több településen ünnepélyes keretek között fogadják, civil szervezetek, magánszemélyek mellett a helyi önkormányzatok, a megyeháza is hozzájárul az esemény sikeréhez, Tamás Sándor megyeitanács-elnök is végiglovagolja az egyik szakaszt.
A váltó a következő időpontokban érinti a megye településeit: 12.45 Vargyas, 13.30 Barót vargyasi bejárata, 14.45 Szárazajta, 17.20 Árkos (a központban), 18.10 Sepsiszentgyörgy (a Kovács vendéglőnél), 19.20 Kökös (a Gábor Áron-emlékműnél), 21.50 Szörcse, 22.40 Székelypetőfalva, 23.10 Imecsfalva, 23.40 Gelence. Éjfélkor Hilibben lesznek, negyedóra múlva Ozsdolán, 1.30-kor Nyujtódon, kettőkor Alsólemhényben, 2.30-kor Kézdialmáson, 2.50-kor Esztelneken, 3.25-kor Bélafalván, 3.50-kor Kézdiszentkereszten vonulnak át. 4.30-kor Szentléleken jelennek meg, innen Torjára lovagolnak, ahol a csíki lovasok veszik át a tarisznyát és a székely zászlót, mely visszaér Csíkcsicsóba.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Különös békeszerződés – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején (7.)
„A Monarchia és Németország 1917. december 9-én Focşani-ban fegyverszünetet, majd 1918. május 7-én Bukarestben békeszerződést kötött Romániával. Ez a szerződés, mondhatni, a világtörténelem legenyhébb békefeltételeire épült: a Monarchia egészen keskeny sávban kapott határkiigazítást a Kárpátokban, egyszerűen avégett, hogy a román tüzérség ne tudjon a hegygerinc nyugati, illetve északi oldaláról támadóállást elfoglalni. A megszerzett területen különben alig élt számottevő lakosság, így Erdély etnikai képe nem változott meg. A békeszerződés értelmében a román hadsereg megtarthatta teljes fegyverzetét. Ezekkel a fegyverekkel vonult be Erdélybe néhány hónappal később, a Monarchia hadseregének összeomlása után.” (Pomogáts Béla: Ember az embertelenségben)
Belső hadszíntér
A hirtelen rázúduló veszedelem következtében a vármegye lakossága fokozott mértékben károsodott. A helyzetet tovább rontotta, hogy mire az emberek visszatérhettek otthonaikba, a szövetséges katonákat találták ott, akik a maradék tartalékaikat is felélték vagy rekvirálták. Készült egy másik, a miniszterelnökhöz küldött felirat is, amelyben a kárpótlás elmaradását sérelmezték, a legfőbb vezetést figyelmeztették, hogy a vármegye lakossága kárpótlás nélkül már nem bírhat ki még egy telet. A kialakult siralmas állapotokról dr. Török Andor alispán 1918 májusában számolt be, hogy a megye már 20 hónapja belső hadműveleti területnek számít, emiatt a postai, távíró szolgálat szünetelt, de rendkívüli nehézségekbe ütközött a szállítás is. 1917-ben katasztrofálisan rossz termés volt. A hiányt csak az Alföldről lehetett volna pótolni, de a szállítási fennakadások következtében ez csak nagy nehézségek árán sikerülhetett. Gyakorlatilag élelmiszerhiány alakult ki. 1917. október 4-én a városi képviselő-testület megállapította, hogy a közélelmezés a háborús viszonyok között a hatóság legnehezebb feladata. Szükségessé vált a jegyrendszer általánosítása. A lakosság ellátásával kapcsolatos súlyos fennakadások kötelezővé tették a közélelmezési ügyosztály felállítását. Az élelmiszerhiány ugyanakkor lehetőséget kínált némelyek számára, hogy uzsoraáron értékesítsék eltitkolt készleteiket. 1917 márciusában a kenyérnek fogyasztási igazolvány nélküli forgalmazásáért Apor Jánost a rendőrség 150, Voloncs Mihálynét 75 koronával büntette. Tejdrágítás miatt Juga Józsefnét 60 koronával bírságolták. A cukornak jegy nélküli árusításáért Kozma Lajosnét 60 koronával, szalonnadrágítás vétségéért Pál Lajost 75 koronával büntették. A hatóságok számára az 1917-es év kiemelkedő fontosságú feladatát jelentette a román megszállás elől Kelet-Magyarországra menekültek hazatelepítésének megszervezése. A türelmetlenebbek a román visszavonulás után mindjárt hazaindultak ugyanolyan módon, ahogy azt fél évvel korábban tették, szekereik és lovaik segítségével. 1917 február elején a belügyminisztérium megállapodott a központi vasúti igazgatósággal, hogy a sok ezerre tehető menekült számára naponta két-két szerelvényt biztosítson. Jó hírként nyugtázták, hogy az Udvarhely, Brassó és Háromszék vármegyei hazatérőket már útnak is indították.
1917. október elején Sepsiszentgyörgy felszabadításának első évfordulóját a katolikus és református templomban is istentiszteleten ünnepelték meg.
A meglévő súlyos gondok mellett más természetű, aggodalomra okot adó jelenség is izgatta a hatóságokat. Alispáni jelentés szerint kormányértesülésekből tudható volt, hogy orosz fogságban lévő magyarok körében a forradalmi ideológiát elsajátítók száma igen magas, és várni lehetett az ilyen személyek tömeges hazatérését. A főszolgabírák figyelmébe ajánlotta, hogy készüljenek fel erre, és jelentsék az estleges baloldali agitációt körzetükben. Sepsiszentgyörgyre ugyanakkor nagyobb számú hadifoglyot irányítottak. Két okból is elrendelték a hazatérő rokkant katonák ideiglenes elkülönítését: a járványfertőzések miatt, másrészt a „szellemi mételytől”, a különböző forradalmi, főleg bolsevik eszméktől való fertőzöttségük okán. Közben a szegénység egyre nagyobb méreteket öltött, ezt csak fokozták az általánossá váló rekvirálások. A szarvasmarhákat rendszeresen potom áron eltulajdonították a gazdáktól. A Székely Nép 1918. január 16-án írta: „Ha ezt a brutális eljárást be nem szüntetik, rövidesen összeomlik a székely gazdasági élet. Követeljük, hogy azonnal vessenek véget ennek a rekvirálásnak, amely az ellenséges betörés kárát megismétli.” 1918 februárjában az hír járta Sepsiszentgyörgyön, hogy a rekvirálás mindenre kiterjed, most már nemcsak élelmiszert, hanem még a fehérneműt is elviszik. A hírek arról is szóltak, hogy mindent visznek a hatóságok, még a létfenntartáshoz szükséges élelmet is. Más alkalommal azzal riogatták az embereket, hogy a lakosság teljes burgonyakészletét elkobozzák, még a vetőmagot is.
Új román invázió
1918. november 11-én dr. Török Andor alispán a bonyolult katonai, politikai és nemzetbiztonsági helyzetről tartott közgyűlési beszámolót. Újabb román invázió valószínűségét említette, miközben Magyarországon kitört a forradalom, ami a háború befejezését vonta maga után Magyarország számára. Az új hatalom az államiságot más alapokra helyezte. A kormányzást az Országos Nemzeti Tanács ragadta magához. Mindenütt megalakultak ennek a helyi szervei, így történt Háromszék vármegyében is. Az alispán hangsúlyozta, hogy nincs fontosabb teendő, mint a közrend, köznyugalom, a személyi és vagyonbiztonság helyreállítása. Az ellenséges betörés esetén senki sem kötelezett távozásra, aki csak teheti, maradjon helyben, mert ezzel javait jobban védheti. Véleménye szerint: „Mivel már nem vagyunk hadviselő felek, az idegen csapatok csak bevonulnának hozzánk, és mi az egész világ nemzetközi oltalmába ajánlanánk magunkat.” 1918. november 2-án a városi tanács polgárai számára hirdetést bocsátott ki arról, hogy a független, szabad és önálló Magyarország kormánya a nemzeti tanács elvei alapján Károlyi Mihály vezetésével megalakult. A városi tanács sürgönyileg köszöntötte az új miniszterelnököt. 1918. november 14-én belügyminisztériumi távirat értesítette a törvényhatóságot az idegen megszállás közeli bekövetkezéséről. Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete kimondta, hogy a városi hatóságok idegen csapatok általi megszállás esetén helyükön maradnak, munkájukat tovább folytatják, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a megszálló csapatok jóakaratát a lakosság részére megnyerjék. Időközben Ojtozban és Bereckben román katonák jelentek meg. 1918. december 14-én pedig már a megszállás tényéről tett jelentést a polgármester. Dumitru Tigoianu százados parancsnoksága alatt mintegy 120 főből álló katonaság érkezett a városba. Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy a megszállás már nem rövid lejáratú kalandnak minősült, mint korábban, hanem immár a győztes hatalmak diktálták a vesztesek számára kötelező békefeltételeket. Ez pedig Magyarország területe kétharmadának, ezzel együtt Erdély elvesztéséhez is vezetett.
Vége
Cserey Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)