Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. augusztus 7.
Együttműködés folytatódó perekkel
Letette a hivatali esküt augusztus 7-én, csütörtökön Petres Sándor, Hargita megye nemrég kinevezett prefektusa. Beiktatásakor azt mondta, továbbra is a megye közösségeinek érdekében kíván dolgozni, de kinevezésével a törvények nem változtak meg.
Ideiglenes kinevezésekről, illetve megbízások megszüntetéséről szólnak azok a kormányhatározatok, amelyeket a beiktatási ceremónia elején Florea Oprea belügyi államtitkár olvasott fel polgármesterek, intézményvezetők, politikusok jelenlétében. Négy ilyen határozatra volt szükség a kormánybiztosi hivatal élén végrehajtott helycseréhez, ezek a volt prefektus, Jean Adrian Andrei és volt helyettese, Petres Sándor korábbi tisztségeikből való felmentéséről, illetve az új megbízatásokról szólnak. A kormányhatározatok szövege szerint mindkét új kinevezés ideiglenes jellegű.
Megfelelt a kihívásoknak
Jean Adrian Andrei megköszönte a közel kétéves kormánybiztosi ténykedéséhez nyújtott támogatást a kormánynak, és úgy értékelte, az általa vezetett intézmény megfelelt a kihívásoknak. Szerinte jó volt az együttműködés a megyei önkormányzattal és a polgármesteri hivatalokkal, és úgy látja, Hargita megyében is be lehet tartani a törvényeket és az alkotmányt nyugodt légkört biztosítva. Egyúttal támogatásáról biztosította Petres Sándort, akit barátjának nevezett.
A közösségért kíván dolgozni
Petres Sándor, aki beköszönő beszédét először román, majd magyar nyelven mondta el, szintén köszönetet mondott mindenkinek két hónapja kezdődött alprefektusi munkájának támogatásáért. Úgy fogalmazott, a korábban a megyei önkormányzat alelnökeként tizennégy év alatt többször is letett esküt is érvényesnek tekinti, amelynek értelmében mindent meg fog tenni Hargita megye közösségeinek javára. Azt mondta, nem volt felkészülve erre a megbízatásra, de reméli, a prefektusi hivatal munkatársainak segítségével tovább tud menni azon az úton, amelyen elindult.
El kellene felejteni az ideiglenességet
Tánczos Barna szenátor, aki szintén jelen volt a beiktatási ünnepségen, fontosnak tartotta megköszönni Jean Adrian Andrei leköszönő prefektus eddigi tevékenységét, amelyet korrektnek és pártatlannak nevezett. Hozzátette, Petres részéről is legalább két évre szóló eredményes együttműködést vár. Antal István parlamenti képviselő úgy vélekedett, fontos, hogy megszűnjön az uszítás és a mesterségesen keltett feszültség. Azt mondta, kissé keserű szájízzel fogadták azt, hogy Maros megyében nem lehetett magyar kormánybiztos, és szerinte el kellene felejteni az ideiglenes szót, természetes kellene legyen az, hogy magyar többségű megyékben a fontos intézményeket a helyi közösség tagjai vezessék.
A törvények nem változtak
A hivatali eskületétel után arról kérdeztük Petres Sándort, hogy folytatódnak-e azok a perek, amelyeket a prefektusi hivatal korábban indított a közigazgatási bíróságon a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott autonómiapárti helyi önkormányzati határozatok érvénytelenítése érdekében. „Habár az intézmény élén változás történt, sem a törvények, sem az intézmény nem változott meg. A továbbiakban is, amennyiben lesz olyan határozat, bármilyen típusú, amely az intézmény szerint nem állja ki a törvényesség próbáját, ennek ügyében a törvények szerint fogunk eljárni” – mondta a prefektus.
Kovács Attila, Székelyhon.ro
Letette a hivatali esküt augusztus 7-én, csütörtökön Petres Sándor, Hargita megye nemrég kinevezett prefektusa. Beiktatásakor azt mondta, továbbra is a megye közösségeinek érdekében kíván dolgozni, de kinevezésével a törvények nem változtak meg.
Ideiglenes kinevezésekről, illetve megbízások megszüntetéséről szólnak azok a kormányhatározatok, amelyeket a beiktatási ceremónia elején Florea Oprea belügyi államtitkár olvasott fel polgármesterek, intézményvezetők, politikusok jelenlétében. Négy ilyen határozatra volt szükség a kormánybiztosi hivatal élén végrehajtott helycseréhez, ezek a volt prefektus, Jean Adrian Andrei és volt helyettese, Petres Sándor korábbi tisztségeikből való felmentéséről, illetve az új megbízatásokról szólnak. A kormányhatározatok szövege szerint mindkét új kinevezés ideiglenes jellegű.
Megfelelt a kihívásoknak
Jean Adrian Andrei megköszönte a közel kétéves kormánybiztosi ténykedéséhez nyújtott támogatást a kormánynak, és úgy értékelte, az általa vezetett intézmény megfelelt a kihívásoknak. Szerinte jó volt az együttműködés a megyei önkormányzattal és a polgármesteri hivatalokkal, és úgy látja, Hargita megyében is be lehet tartani a törvényeket és az alkotmányt nyugodt légkört biztosítva. Egyúttal támogatásáról biztosította Petres Sándort, akit barátjának nevezett.
A közösségért kíván dolgozni
Petres Sándor, aki beköszönő beszédét először román, majd magyar nyelven mondta el, szintén köszönetet mondott mindenkinek két hónapja kezdődött alprefektusi munkájának támogatásáért. Úgy fogalmazott, a korábban a megyei önkormányzat alelnökeként tizennégy év alatt többször is letett esküt is érvényesnek tekinti, amelynek értelmében mindent meg fog tenni Hargita megye közösségeinek javára. Azt mondta, nem volt felkészülve erre a megbízatásra, de reméli, a prefektusi hivatal munkatársainak segítségével tovább tud menni azon az úton, amelyen elindult.
El kellene felejteni az ideiglenességet
Tánczos Barna szenátor, aki szintén jelen volt a beiktatási ünnepségen, fontosnak tartotta megköszönni Jean Adrian Andrei leköszönő prefektus eddigi tevékenységét, amelyet korrektnek és pártatlannak nevezett. Hozzátette, Petres részéről is legalább két évre szóló eredményes együttműködést vár. Antal István parlamenti képviselő úgy vélekedett, fontos, hogy megszűnjön az uszítás és a mesterségesen keltett feszültség. Azt mondta, kissé keserű szájízzel fogadták azt, hogy Maros megyében nem lehetett magyar kormánybiztos, és szerinte el kellene felejteni az ideiglenes szót, természetes kellene legyen az, hogy magyar többségű megyékben a fontos intézményeket a helyi közösség tagjai vezessék.
A törvények nem változtak
A hivatali eskületétel után arról kérdeztük Petres Sándort, hogy folytatódnak-e azok a perek, amelyeket a prefektusi hivatal korábban indított a közigazgatási bíróságon a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott autonómiapárti helyi önkormányzati határozatok érvénytelenítése érdekében. „Habár az intézmény élén változás történt, sem a törvények, sem az intézmény nem változott meg. A továbbiakban is, amennyiben lesz olyan határozat, bármilyen típusú, amely az intézmény szerint nem állja ki a törvényesség próbáját, ennek ügyében a törvények szerint fogunk eljárni” – mondta a prefektus.
Kovács Attila, Székelyhon.ro
2014. augusztus 7.
Elutasította Biró Rozália kinevezését Traian Băsescu, új jelöltet állít az RMDSZ
Traian Băsescu visszautasította a kulturális miniszteri és kormányfőhelyettesi tisztségre jelölt Biró Rozália kinevezését, mégpedig a magyar politikus „alkalmatlanságára” hivatkozva. Az RMDSZ új jelöltet állít.
Csütörtök kora esti sajtótájékoztatóján az államfő közölte, bármikor hajlandó kinevezni az RMDSZ szenátorát a közigazgatási tapasztalatához kapcsolódó posztra – például szállítási vagy régiófejlesztési tárcavezetőnek –, a művelődési minisztérium élére azonban nem.
„Ez esetben a széles körű román nyelvtudás alapvető elvárás. Sokan mondhatják, hogy valamennyien hibázunk, ennek a minisztériumnak az esetében azonban nem engedhető meg hasonló tévedés” – utalt Băsescu arra, hogy Biró egy korábbi rádióinterjúban nem ismerte a román biped (kétlábú) szó jelentését. Az elnök elutasította a költségvetési miniszternek jelölt Claudiu Manda kinevezését is, mondván: a politikus bármely tárca irányítására alkalmatlan.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfő bejelentését követően politikai indíttatásúnak nevezte Băsescu döntését, hozzátéve: a szövetség a következő napokban új személyt javasol kulturális miniszternek és kormányfőhelyettesnek.
„Nem akarom hosszan kommentálni a történteket, mert az államfőnek egyszer jogában áll visszautasítani egy miniszterjelölt kinevezését. Nem értek egyet az indoklásával, véleményem szerint az elnök szigorúan politikai alapon döntött. Meggyőződésem, hogy Biró Rozália nagyon jó miniszter lett volna” – nyilatkozta csütörtökön este az Agerpres hírügynökségnek Kelemen, aki – miután Băsescu még nem ellenjegyezte a lemondását – utódja kinevezéséig még ellátja a tárcavezetői és miniszterelnök-helyettesi teendőket.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, most még nem kíván nyilatkozni az RMDSZ új jelöltjéről, mivel a szövetségen belül „sokan vannak”, akik képesek betölteni a kulturális miniszteri tisztséget.
Különben az RMDSZ Bihar megyei szervezetének sajtóirodája Băsescu bejelentésével egy időben bocsátott ki közleményt. Ebben 14 nagyváradi és Bihar megyei magyar kulturális és civil szervezet vezetője, valamint „kiemelt elismerésnek örvendő személyiség” méltatta Biró Rozália szenátori és alpolgármesteri tevékenységét, helyenként hozsánnaszerű körmondatokban fejtegetve, miért alkalmas a politikus a kulturális minisztérium irányítására.
Székelyhon.ro
Traian Băsescu visszautasította a kulturális miniszteri és kormányfőhelyettesi tisztségre jelölt Biró Rozália kinevezését, mégpedig a magyar politikus „alkalmatlanságára” hivatkozva. Az RMDSZ új jelöltet állít.
Csütörtök kora esti sajtótájékoztatóján az államfő közölte, bármikor hajlandó kinevezni az RMDSZ szenátorát a közigazgatási tapasztalatához kapcsolódó posztra – például szállítási vagy régiófejlesztési tárcavezetőnek –, a művelődési minisztérium élére azonban nem.
„Ez esetben a széles körű román nyelvtudás alapvető elvárás. Sokan mondhatják, hogy valamennyien hibázunk, ennek a minisztériumnak az esetében azonban nem engedhető meg hasonló tévedés” – utalt Băsescu arra, hogy Biró egy korábbi rádióinterjúban nem ismerte a román biped (kétlábú) szó jelentését. Az elnök elutasította a költségvetési miniszternek jelölt Claudiu Manda kinevezését is, mondván: a politikus bármely tárca irányítására alkalmatlan.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az államfő bejelentését követően politikai indíttatásúnak nevezte Băsescu döntését, hozzátéve: a szövetség a következő napokban új személyt javasol kulturális miniszternek és kormányfőhelyettesnek.
„Nem akarom hosszan kommentálni a történteket, mert az államfőnek egyszer jogában áll visszautasítani egy miniszterjelölt kinevezését. Nem értek egyet az indoklásával, véleményem szerint az elnök szigorúan politikai alapon döntött. Meggyőződésem, hogy Biró Rozália nagyon jó miniszter lett volna” – nyilatkozta csütörtökön este az Agerpres hírügynökségnek Kelemen, aki – miután Băsescu még nem ellenjegyezte a lemondását – utódja kinevezéséig még ellátja a tárcavezetői és miniszterelnök-helyettesi teendőket.
Az RMDSZ elnöke hozzátette, most még nem kíván nyilatkozni az RMDSZ új jelöltjéről, mivel a szövetségen belül „sokan vannak”, akik képesek betölteni a kulturális miniszteri tisztséget.
Különben az RMDSZ Bihar megyei szervezetének sajtóirodája Băsescu bejelentésével egy időben bocsátott ki közleményt. Ebben 14 nagyváradi és Bihar megyei magyar kulturális és civil szervezet vezetője, valamint „kiemelt elismerésnek örvendő személyiség” méltatta Biró Rozália szenátori és alpolgármesteri tevékenységét, helyenként hozsánnaszerű körmondatokban fejtegetve, miért alkalmas a politikus a kulturális minisztérium irányítására.
Székelyhon.ro
2014. augusztus 7.
Nemzetpolitika és rock: EMI-tábor
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik. 14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják. Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. augusztus 7.
Még mindig civilizációs gondokkal küzd Románia
Nemzetközi felmérések szerint a civilizált életkörülmények szempontjából Románia igencsak elmarad az Európai Unió országai mögött.
Sok lakás nincs bekapcsolva a csatornahálózatba, tisztító állomások helyett a szennyvizet egyenesen a folyókba engedik, az illemhely sokfelé a kert végében van, számos családban pedig nincs egyetlen kenyérkereső sem. Mindez annál különösebb, mivel az Európai Uniós 2007 és 2014 márciusa között csaknem 14 milliárd eurót folyósított Románia fejlesztésére.
A gazdasági és pénzügyi válság kihatásai
Az Európai Unió 28 tagállama közül 2011-ben Romániában volt a legalacsonyabb a lakosság jövedelmi szintje. Románia nyolc fejlesztési régiója közül hatban a vásárlóerő alig 50 százalékát érte el az európai átlagnak, a Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megyéből álló Nyugati Régióban ez a szint az uniós átlag 50-75 százaléka között mozgott és egyedül Bukarest és Ilfov megyében haladta túl az uniós átlagot. Országos viszonylatban Románia lakosságának vásárlóereje az Európai Unió átlagának alig 54 százaléka. Ezzel Románia az utolsó előtti helyen áll, és csupán Bulgáriát előzi meg, ahol a lakosság vásárlóereje az uniós átlag mindössze 47 százaléka.
A gazdasági és pénzügyi válság 2008 és 2011 között Görögország után Romániát érintette a leginkább. Az ország mind a nyolc fejlesztési régiójának gazdasága jelentősen visszaesett, a Középső, az Észak-Keleti és az Észak-Nyugati Régióban a bruttó nemzeti össztermék több mint 3 százalékkal csökkent.
A válság éveiben a szegénységküszöb alatt tengődök száma uniós szinten 8 százalékról 11 százalékra emelkedett – Romániában ez a szám elérte a 30 százalékot, és ebben a tekintetben is csupán Bulgária került Románia mögé, 44 százalékkal.
Ötven százalék kenyérkereső nélkül
Szinte hihetetlennek tűnik, de a Központi Statisztikai Intézet jelentése szerint Romániában a családok mintegy 50 százalékában nincs egyetlen kenyérkereső sem! A 7,4 millió román család közül 3,6 millió család egyetlen tagja sem dolgozik hivatalosan, 2,21 millió családban pedig egyetlen kenyérkereső van. A statisztikusok kimutatása szerint 2014 áprilisában 4,4 millió hivatalos alkalmazott volt: egynegyedük az állami szektorban dolgozott – derül ki a munkaügyi, valamit a pénzügyi tárca adataiból.
Az Európai Unió legfrissebb jelentése szerint a foglalkoztatottak részarányát tekintve Románia ugyan jobban áll más térségbeli államoknál, ám komoly gondokat jelent az igen alacsonya munkatermelékenység. 2008 és 2012 között Romániában nem növekedet a munkanélküliség, a munkatermelékenység azonban 1,1 százalékkal romlott. Az Eurostat statisztikái szerint 2005 és 2012 között a 20 és 64 év közötti állampolgárok esetében a munkaerő foglalkoztatottsága 63,8 százaléknál állandósult.
A legkevesebb felsővégzettségű
A munkaerőpiac szorosan összefügg az oktatással. Romániában a 25-64 év közöttiek 22 százaléka alacsony felkészültséggel rendelkezik, az ország ilyen tekintetben valahol középen helyezkedik el az uniós tagországok soraiban. Összehasonlításként: a gyengén képezzek részaránya Portugáliában például eléri a 60 százalékot, Bulgáriában a 18, Magyarországon a 17 százalékot, Lettországban, Csehországban és Szlovákiban azonban mindössze 5-8 százalék.
Felsővégzettség tekintetében a helyzet a legrosszabb Romániában: a 25 és 64 év közöttiek alig 15 százaléka sorolható ide. Az országban 2011 és 2013 között a 18 és 24 év közötti lakosság 16 százaléka hagyta félbe tanulmányait.
Illemhely az udvaron
Romániában a lakosság mintegy felének lakása csatornahálózat nélkül van, a lakások több mint felének illemhelye pedig a kertben van. Az Országos Statisztikai Hivatal adatainak megfelelően 2014 júliusában 9 342 000 lakó lakása nem rendelkezett csatornahálózattal. Ez Románia népességének csaknem 47 százalékát jelenti. A lakosság 2,1 százalékának lakása rendelkezik ugyan csatornahálózattal, ezek azonban nincsenek összekötve tisztító berendezésekkel. Városon sokkal jobb a helyzet, itt a lakosság közel 83 százaléka él csatornahálózattal ellátott lakásokban, faluhelyen azonban ez az arány mindössze 4,7 százalék.
1000 négyzetkilométer, másfél kilométer sztráda
Az Európai Bizottság gazdasági, társadalmi és területi kohézióját felmérő hatodik jelentése szerint a helységeket összekötő utak szempontjából Románia szintén a kullogók közé tartozik és a térségben messze elmarad Lengyelországtól, Bulgáriától, Magyarországtól, a balti államoktól. Az autópályák sűrűségének tekintetében Románia az 1000 négyzetkilométerre jutó 1,5 kilométernyi sztrádájával jóval az 1000 négyzetkilométerre eső 35 kilométeres európai átlag mögött van, ezzel 31 európai ország között a 27. helyre kerül. Ezzel a számmal elmarad a kelet-európai országok mögött is, ahol 12,3 kilométer autópálya jut 1000 négyzetkilométerre.
A sztrádák összhossza Románia 239 ezer négyzetkilométeres területén alig 550 kilométer. Bulgária 110 négyzetkilométeres területén 562 kilométer sztrádával rendelkezik. A gyors országúti kapcsolatok hiánya az Európai Unió többi tagországával még inkább visszaveti Romániát a fejlődéstől – állapítják meg uniós gazdasági szakértők.
Bogdán Tibor, maszol.ro
Nemzetközi felmérések szerint a civilizált életkörülmények szempontjából Románia igencsak elmarad az Európai Unió országai mögött.
Sok lakás nincs bekapcsolva a csatornahálózatba, tisztító állomások helyett a szennyvizet egyenesen a folyókba engedik, az illemhely sokfelé a kert végében van, számos családban pedig nincs egyetlen kenyérkereső sem. Mindez annál különösebb, mivel az Európai Uniós 2007 és 2014 márciusa között csaknem 14 milliárd eurót folyósított Románia fejlesztésére.
A gazdasági és pénzügyi válság kihatásai
Az Európai Unió 28 tagállama közül 2011-ben Romániában volt a legalacsonyabb a lakosság jövedelmi szintje. Románia nyolc fejlesztési régiója közül hatban a vásárlóerő alig 50 százalékát érte el az európai átlagnak, a Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megyéből álló Nyugati Régióban ez a szint az uniós átlag 50-75 százaléka között mozgott és egyedül Bukarest és Ilfov megyében haladta túl az uniós átlagot. Országos viszonylatban Románia lakosságának vásárlóereje az Európai Unió átlagának alig 54 százaléka. Ezzel Románia az utolsó előtti helyen áll, és csupán Bulgáriát előzi meg, ahol a lakosság vásárlóereje az uniós átlag mindössze 47 százaléka.
A gazdasági és pénzügyi válság 2008 és 2011 között Görögország után Romániát érintette a leginkább. Az ország mind a nyolc fejlesztési régiójának gazdasága jelentősen visszaesett, a Középső, az Észak-Keleti és az Észak-Nyugati Régióban a bruttó nemzeti össztermék több mint 3 százalékkal csökkent.
A válság éveiben a szegénységküszöb alatt tengődök száma uniós szinten 8 százalékról 11 százalékra emelkedett – Romániában ez a szám elérte a 30 százalékot, és ebben a tekintetben is csupán Bulgária került Románia mögé, 44 százalékkal.
Ötven százalék kenyérkereső nélkül
Szinte hihetetlennek tűnik, de a Központi Statisztikai Intézet jelentése szerint Romániában a családok mintegy 50 százalékában nincs egyetlen kenyérkereső sem! A 7,4 millió román család közül 3,6 millió család egyetlen tagja sem dolgozik hivatalosan, 2,21 millió családban pedig egyetlen kenyérkereső van. A statisztikusok kimutatása szerint 2014 áprilisában 4,4 millió hivatalos alkalmazott volt: egynegyedük az állami szektorban dolgozott – derül ki a munkaügyi, valamit a pénzügyi tárca adataiból.
Az Európai Unió legfrissebb jelentése szerint a foglalkoztatottak részarányát tekintve Románia ugyan jobban áll más térségbeli államoknál, ám komoly gondokat jelent az igen alacsonya munkatermelékenység. 2008 és 2012 között Romániában nem növekedet a munkanélküliség, a munkatermelékenység azonban 1,1 százalékkal romlott. Az Eurostat statisztikái szerint 2005 és 2012 között a 20 és 64 év közötti állampolgárok esetében a munkaerő foglalkoztatottsága 63,8 százaléknál állandósult.
A legkevesebb felsővégzettségű
A munkaerőpiac szorosan összefügg az oktatással. Romániában a 25-64 év közöttiek 22 százaléka alacsony felkészültséggel rendelkezik, az ország ilyen tekintetben valahol középen helyezkedik el az uniós tagországok soraiban. Összehasonlításként: a gyengén képezzek részaránya Portugáliában például eléri a 60 százalékot, Bulgáriában a 18, Magyarországon a 17 százalékot, Lettországban, Csehországban és Szlovákiban azonban mindössze 5-8 százalék.
Felsővégzettség tekintetében a helyzet a legrosszabb Romániában: a 25 és 64 év közöttiek alig 15 százaléka sorolható ide. Az országban 2011 és 2013 között a 18 és 24 év közötti lakosság 16 százaléka hagyta félbe tanulmányait.
Illemhely az udvaron
Romániában a lakosság mintegy felének lakása csatornahálózat nélkül van, a lakások több mint felének illemhelye pedig a kertben van. Az Országos Statisztikai Hivatal adatainak megfelelően 2014 júliusában 9 342 000 lakó lakása nem rendelkezett csatornahálózattal. Ez Románia népességének csaknem 47 százalékát jelenti. A lakosság 2,1 százalékának lakása rendelkezik ugyan csatornahálózattal, ezek azonban nincsenek összekötve tisztító berendezésekkel. Városon sokkal jobb a helyzet, itt a lakosság közel 83 százaléka él csatornahálózattal ellátott lakásokban, faluhelyen azonban ez az arány mindössze 4,7 százalék.
1000 négyzetkilométer, másfél kilométer sztráda
Az Európai Bizottság gazdasági, társadalmi és területi kohézióját felmérő hatodik jelentése szerint a helységeket összekötő utak szempontjából Románia szintén a kullogók közé tartozik és a térségben messze elmarad Lengyelországtól, Bulgáriától, Magyarországtól, a balti államoktól. Az autópályák sűrűségének tekintetében Románia az 1000 négyzetkilométerre jutó 1,5 kilométernyi sztrádájával jóval az 1000 négyzetkilométerre eső 35 kilométeres európai átlag mögött van, ezzel 31 európai ország között a 27. helyre kerül. Ezzel a számmal elmarad a kelet-európai országok mögött is, ahol 12,3 kilométer autópálya jut 1000 négyzetkilométerre.
A sztrádák összhossza Románia 239 ezer négyzetkilométeres területén alig 550 kilométer. Bulgária 110 négyzetkilométeres területén 562 kilométer sztrádával rendelkezik. A gyors országúti kapcsolatok hiánya az Európai Unió többi tagországával még inkább visszaveti Romániát a fejlődéstől – állapítják meg uniós gazdasági szakértők.
Bogdán Tibor, maszol.ro
2014. augusztus 7.
Közlemény
„Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát” – válaszolta José Manuel Barroso elnök nevében Janez Potočnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa egy, a cianidos aranybányászat ellen fellépő nemzetközi memorandum aláíróinak.
Mivel térségünk egyes országaiban – nevezetesen Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában – fokozottan kockázatos és súlyosan mérgező bányászati technológiákkal veszélyeztetnék az ivóvízkészleteket és az élővilágot, a Kárpát-medencei összefogás jegyében született memorandumot Tőkés László EP-képviselő, Zuzana Balážová, Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke terjesztették ez év márciusában a Bizottság elé. A verespataki bányaberuházás kockázatos terve mellett a felvidéki Körmöcbányán és a kárpátaljai Nagymuzsalyon is ciántechnológiát alkalmazó aranybányákat kívánnak megnyitni, illetve újraindítani.
A folyamodvány aláírói tudatosították, hogy a közel félmillió négyzetkilométernyi Kárpát-medencében, mely Európa egyik legnagyobb víztározója, ekként válik európai szintű kérdéssé nagyrégiónk ivóvízkészleteinek mennyisége és minősége. „Mivel a szeizmikus tekintetben aktív Kárpátalja a Tisza folyó fő vízgyűjtő területe, egy esetleges bányaszerencsétlenség vélhetően a 2000-es nagybányai szennyezéshez hasonló katasztrófát eredményezne, mely a csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségnek számít Európában. A körmöcbányai kitermelést a helyi érdekek és az alapvető környezetvédelmi szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával kívánják újraindítani. A bányanyitást ellenző helybéliek az idegenforgalom összeomlásától és a több millió tonna meddő kőzet miatti környezeti katasztrófától tartanak. Ráadásul Körmöcbánya mindössze tíz kilométerre fekszik a Dunába torkolló Garam folyótól, s emiatt számos európai országot fenyeget közvetlenül egy esetleges ciánszennyezés” – fogalmaz a memorandum.
Az aláírók azt hangsúlyozták, hogy az európai polgárok joga – beleértve az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Ukrajna állampolgárait is – a tiszta környezethez és a magántulajdonhoz, illetve a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való. A nagybányai bányaszerencsétlenség pusztításaira emlékeztetve arra figyelmeztettek, hogy a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó európai szabályozások ellenére a hasonló ciánkatasztrófák megelőzésének leghatékonyabb módja mégiscsak a ciántechnológia teljes tilalma volna.
A memorandum szerzői azt is felidézték, hogy 2010. május 5-én az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy 2011. december 31-ig fogadjon el jogszabályt a cianidos bányászati technológia betiltásáról, a Bizottság azonban mindmáig semmilyen jogi lépést nem tett az európai polgárok által közvetlen módon megválasztott Parlament döntésének végrehajtása érekében. Az aláírók azt kérték, hogy José Manuel Barroso elnök szerezzen érvényt az Európai Parlament döntésének, és az Európai Bizottság rendelje el a ciántechnológián alapuló bányászat általános tilalmát az Unió országaiban, hiszen „az egyik legnagyobb víztartalékkal rendelkező térségének biztonságát vétek volna néhány multinacionális cég nyereségvágyának a kielégítése végett veszélybe sodorni – a fatális katasztrófaveszély egyéb lehetséges következményeiről és kihatásairól nem is beszélve”.
A környezetvédelmi biztos semmitmondó, kitérő jellegű válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába. A Bizottság illetékesei évek óta különféle tanulmányokra, uniós irányelvekre és jogszabályokra való bürokratikus hivatkozással hárítják el Tőkés László és képviselőtársai ez üggyel kapcsolatos – igencsak megalapozott és valós – aggodalmait, illetve folyamodványait. Az Európai Parlament hivatkozott döntése nyomán viszont a Bizottságnak sem politikai, sem erkölcsi alapja nincs annak végrehajtását megtagadni, és a felelősséget kizárólagos tagállami hatáskörben tartani.
Erdély, Felvidék és Kárpátalja politikai-önkormányzati képviselőinek a közös fellépése bányászati és környezetvédelmi ügyben példamutató jelentőséggel bír a regionális, illetve európai együttműködés tekintetében, és komoly tanulságot hordoz a tagállami, illetve az uniós kompetenciák viszonylatában.
Nagyvárad, 2014. augusztus 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája, maszol.ro
„Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát” – válaszolta José Manuel Barroso elnök nevében Janez Potočnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa egy, a cianidos aranybányászat ellen fellépő nemzetközi memorandum aláíróinak.
Mivel térségünk egyes országaiban – nevezetesen Romániában, Szlovákiában és Ukrajnában – fokozottan kockázatos és súlyosan mérgező bányászati technológiákkal veszélyeztetnék az ivóvízkészleteket és az élővilágot, a Kárpát-medencei összefogás jegyében született memorandumot Tőkés László EP-képviselő, Zuzana Balážová, Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke terjesztették ez év márciusában a Bizottság elé. A verespataki bányaberuházás kockázatos terve mellett a felvidéki Körmöcbányán és a kárpátaljai Nagymuzsalyon is ciántechnológiát alkalmazó aranybányákat kívánnak megnyitni, illetve újraindítani.
A folyamodvány aláírói tudatosították, hogy a közel félmillió négyzetkilométernyi Kárpát-medencében, mely Európa egyik legnagyobb víztározója, ekként válik európai szintű kérdéssé nagyrégiónk ivóvízkészleteinek mennyisége és minősége. „Mivel a szeizmikus tekintetben aktív Kárpátalja a Tisza folyó fő vízgyűjtő területe, egy esetleges bányaszerencsétlenség vélhetően a 2000-es nagybányai szennyezéshez hasonló katasztrófát eredményezne, mely a csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségnek számít Európában. A körmöcbányai kitermelést a helyi érdekek és az alapvető környezetvédelmi szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával kívánják újraindítani. A bányanyitást ellenző helybéliek az idegenforgalom összeomlásától és a több millió tonna meddő kőzet miatti környezeti katasztrófától tartanak. Ráadásul Körmöcbánya mindössze tíz kilométerre fekszik a Dunába torkolló Garam folyótól, s emiatt számos európai országot fenyeget közvetlenül egy esetleges ciánszennyezés” – fogalmaz a memorandum.
Az aláírók azt hangsúlyozták, hogy az európai polgárok joga – beleértve az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Ukrajna állampolgárait is – a tiszta környezethez és a magántulajdonhoz, illetve a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való. A nagybányai bányaszerencsétlenség pusztításaira emlékeztetve arra figyelmeztettek, hogy a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó európai szabályozások ellenére a hasonló ciánkatasztrófák megelőzésének leghatékonyabb módja mégiscsak a ciántechnológia teljes tilalma volna.
A memorandum szerzői azt is felidézték, hogy 2010. május 5-én az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy 2011. december 31-ig fogadjon el jogszabályt a cianidos bányászati technológia betiltásáról, a Bizottság azonban mindmáig semmilyen jogi lépést nem tett az európai polgárok által közvetlen módon megválasztott Parlament döntésének végrehajtása érekében. Az aláírók azt kérték, hogy José Manuel Barroso elnök szerezzen érvényt az Európai Parlament döntésének, és az Európai Bizottság rendelje el a ciántechnológián alapuló bányászat általános tilalmát az Unió országaiban, hiszen „az egyik legnagyobb víztartalékkal rendelkező térségének biztonságát vétek volna néhány multinacionális cég nyereségvágyának a kielégítése végett veszélybe sodorni – a fatális katasztrófaveszély egyéb lehetséges következményeiről és kihatásairól nem is beszélve”.
A környezetvédelmi biztos semmitmondó, kitérő jellegű válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába. A Bizottság illetékesei évek óta különféle tanulmányokra, uniós irányelvekre és jogszabályokra való bürokratikus hivatkozással hárítják el Tőkés László és képviselőtársai ez üggyel kapcsolatos – igencsak megalapozott és valós – aggodalmait, illetve folyamodványait. Az Európai Parlament hivatkozott döntése nyomán viszont a Bizottságnak sem politikai, sem erkölcsi alapja nincs annak végrehajtását megtagadni, és a felelősséget kizárólagos tagállami hatáskörben tartani.
Erdély, Felvidék és Kárpátalja politikai-önkormányzati képviselőinek a közös fellépése bányászati és környezetvédelmi ügyben példamutató jelentőséggel bír a regionális, illetve európai együttműködés tekintetében, és komoly tanulságot hordoz a tagállami, illetve az uniós kompetenciák viszonylatában.
Nagyvárad, 2014. augusztus 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája, maszol.ro
2014. augusztus 7.
Borbély: a politika a kompromisszumról szól
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – Tamási Áron idézettel fogalmazta meg a csütörtökön beiktatott Maros megyei alprefektus, Nagy Zsigmond, hogy fontos számára szülőföldje, fontos Maros megye, és azért fog dolgozni, hogy a törvényességet betartsa, szülőföldjét építse.
A megyei tanács polgármesterekkel, helyi és országos intézményvezetőkkel, politikusokkal zsúfolásig megtöltött nagytermében Vasile Oprea és Nagy Zsigmond csütörtökön délben tette le a hivatali esküt, román nyelven. (A magyar sajtósok közül többen hiányolták, hogy a volt nyárádszeredai jegyző nem tette hozzá a hivatalos szöveg után magyarul is, hogy Isten engem úgy segítsen).
Köszöntő beszédében az új prefektus azt hangsúlyozta, hogy csapatként kívánt együtt dolgozni helyettesével és az intézmény szakembereivel, támogatni fogja a helyi közösségeket, s felügyeli a törvényesség betartását az egész megyében.
Ciprian Dobre megyei tanácselnök gratulált a frissen beiktatott köztisztviselőknek és kifejtette: elvárja, hogy a törvényesség betartása mellett a megye gazdasági fejlesztését szorgalmazzák, hiszen igencsak ráfér ez a szomszédos megyékhez képest lemaradt Maros megyére. „2014-2020 között csaknem nyolcszáz projektet szeretnénk megvalósítani, ehhez kérem az önök támogatását, hogy együtt tudjunk jobb megélhetést, szebb jövőt biztosítani a megye minden lakójának”.
Borbély László parlamenti képviselő kétnyelvű beszédében elismerte, hogy a politikában kompromisszumokat kell kötni, és reményét fejezte, ki, hogy a román prefektus és magyar alprefektus elfogadásához vezető döntés „egészséges kompromisszumnak bizonyul”. Többször hangsúlyozta: a kormány kirendelt képviselőinek meg kell érteniük, hogy a megyében erős román és magyar közösségek vannak, és mindkettőt támogatniuk kell. „Azt kérem önöktől, hogy figyeljenek oda a kétnyelvűség és a nemzeti kisebbségek jogainak betartására, és működjenek együtt a megye polgármestereivel” – mondta.
Simon Virág, Székelyhon.ro
Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne – Tamási Áron idézettel fogalmazta meg a csütörtökön beiktatott Maros megyei alprefektus, Nagy Zsigmond, hogy fontos számára szülőföldje, fontos Maros megye, és azért fog dolgozni, hogy a törvényességet betartsa, szülőföldjét építse.
A megyei tanács polgármesterekkel, helyi és országos intézményvezetőkkel, politikusokkal zsúfolásig megtöltött nagytermében Vasile Oprea és Nagy Zsigmond csütörtökön délben tette le a hivatali esküt, román nyelven. (A magyar sajtósok közül többen hiányolták, hogy a volt nyárádszeredai jegyző nem tette hozzá a hivatalos szöveg után magyarul is, hogy Isten engem úgy segítsen).
Köszöntő beszédében az új prefektus azt hangsúlyozta, hogy csapatként kívánt együtt dolgozni helyettesével és az intézmény szakembereivel, támogatni fogja a helyi közösségeket, s felügyeli a törvényesség betartását az egész megyében.
Ciprian Dobre megyei tanácselnök gratulált a frissen beiktatott köztisztviselőknek és kifejtette: elvárja, hogy a törvényesség betartása mellett a megye gazdasági fejlesztését szorgalmazzák, hiszen igencsak ráfér ez a szomszédos megyékhez képest lemaradt Maros megyére. „2014-2020 között csaknem nyolcszáz projektet szeretnénk megvalósítani, ehhez kérem az önök támogatását, hogy együtt tudjunk jobb megélhetést, szebb jövőt biztosítani a megye minden lakójának”.
Borbély László parlamenti képviselő kétnyelvű beszédében elismerte, hogy a politikában kompromisszumokat kell kötni, és reményét fejezte, ki, hogy a román prefektus és magyar alprefektus elfogadásához vezető döntés „egészséges kompromisszumnak bizonyul”. Többször hangsúlyozta: a kormány kirendelt képviselőinek meg kell érteniük, hogy a megyében erős román és magyar közösségek vannak, és mindkettőt támogatniuk kell. „Azt kérem önöktől, hogy figyeljenek oda a kétnyelvűség és a nemzeti kisebbségek jogainak betartására, és működjenek együtt a megye polgármestereivel” – mondta.
Simon Virág, Székelyhon.ro
2014. augusztus 7.
Mócvidéki magyar örökség
A Kalotaszeg és a Mócvidék határán levő falvakban Máté István református szórványlelkésszel tett látogatásunk meggyőzött: a mócvidéki magyarság eltűnése összetett folyamat, amely ott is a végéhez közeledik, ahol ötven éve még a lakosság fele magyar volt. Közben olyan magyar emberekkel is találkoztam, akik szeretik a mócokat. A múlt begyógyíthatatlannak tűnő sebeire, úgy tűnik, gyógyírt talált a történelem.
Alsójára és Járavize Kalotaszeg délkeleti peremvidéke és egyben a Mócvidékről immár végérvényesen kiszoruló magyar nyelvterület határa is. Verespatakot leszámítva a többi mócvidéki városban – Topánfalván, Abrudbányán, Brádon, Aranyosbányán és Zalatnán – ma már mutatóban is alig akad magyar. Verespatak és Jára története annyiban közös, hogy jó száz évvel ezelőtt a magyarság részaránya az összlakosság fele volt, mára azonban az öt százalékot sem éri el. Az „eredendő bűn”, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc idején elharapódzott mészárlás nemcsak a mócvidéki városokból űzte el a magyarságot, hanem a Mócvidék peremvidékéről is. Ilyen szempontból Alsójára szerencsés kivétel, hiszen a forradalom után itt még talpra tudott állni a magyarság: néhány jeles történelmi magyar családnak köszönhetően a román impériumváltás utáni évtizedekben is jelentős erőt képviselt.
Vigasztalásélmény
Miközben Máté István református szórványlelkésszel araszolgatunk úttalan utakon Járavize felé – ahol parányi gyülekezete várja alkalmi istentiszteletre –, kiderül: az Alsójárával szomszédos községközpont, Járavize négy-öt magyarja Alsójárába jár istentiszteletre. A festői környezetben meghúzódó, erdőkitermelésből élő, 650 lelkes községközpontban mindig is kevés magyar élt, a harmincas évekbeli 40 magyarhoz képest azonban a mostani hat idős ember annyira kevés, hogy a lelkigondozásukat vállaló három felekezet, az unitárius, a római-katolikus és a református egyház lelkészei jó ideje már nem járnak ki a faluba. Ha időnként mégis ellátogat hozzájuk egy-egy lelkész, az ökumenizmus szellemében mind a négy-öt ember összegyűl közös imára és istentiszteletre valamelyikük lakásán.
„Nem tematizálom a szórványhelyzetet, mert amúgy is nyilvánvaló. Igehirdetéseimben, lelkészi munkámban nem szoktam erről szót ejteni, hogy ne keserítsem őket még inkább. Úgy próbálok velük beszélni, mintha minden rendben volna, pedig hát lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy itt már nincs folytatás” – magyarázza a Magyarlétáról beszolgáló lelkész. Szerinte azért is nehéz szórványlelkésznek lenni, mert nincs sikerélménye az embernek. Vigasztalásélményről lehet szó, amikor a hívekkel közösen tartják egymásban a lelket. Az állandó fogyással, az anyagi és lelki gondokkal való szembesülés visszahat a lelkészi munkára, Máté mégis úgy látja, hogy a nagy gyülekezetben való szolgálatához sokszor a szórványgyülekezetből gyűjti az erőt. „Egy aprócska gyülekezet, amely a vesztét érzi, minden egyházi alkalommal sokkal jobban él, mint a nagy gyülekezetek.”
Kocsmából kivert bozgorozó
A házi istentisztelet után megismerkedem a móc tengerben élő néhány magyar emberrel. Kiderül, mindannyian Alsójárából kerültek ide. A Sándor és a Boros család férfitagjai kaptak itt munkát még a hatvanas években az erdőkitermelő vállalatnál, az átlagosnál jobb fizetés és egyéb kedvezmények miatt pedig itt ragadtak. Az őket követő pedagógusfeleségeknek sok választásuk nem volt, mindketten román iskolában tanítottak egész életükben.
Ritkán hallottam magyar embert ilyen szépen beszélni a mócokról, mint őket. Sándor Julianna tanítónő és Boros Ibolya romántanárnő szerint az elmúlt évtizedekben annyi szeretet kaptak ezektől az egyszerű emberektől, hogy az minden egyébért kárpótolta őket. Sándor Ferenc arról mesél, egyszer fordult elő, hogy egy falubelije részegen a kocsmában elkezdte bozgorozni, mire a többi móc az ő védelmében nekiesett a férfinak, s kitették a szűrét. Gyerekeik román iskolába jártak ugyan, de a szülők szerint a családban ma is a magyar az élő nyelv. Boros Ibolya öt unokája rendre érkezik nyári vakációra hozzájuk, az éppen itt tartózkodó kolozsvári kislány, Andi olyan szépen beszél magyarul, mint a nagyanyja. A három lányból az egyik románhoz, a másik szászhoz, a harmadik magyarhoz ment férjhez, a vegyes házasságokból származó gyerekek magyar tudására leginkább mégis a román tengerben élő nagyszülők vigyáznak. „Nincs hová mennünk. Egy időben eljátszottunk a gondolattal, hogy nyugdíjas éveinkre leköltöznénk Alsójárába, de már ott is kihaltak a barátok, ismerősök, rokonok. Hetvenévesen megmaradunk az utolsó magyar mohikánoknak Járavizén” – mondja a 48 éve itt élő Boros Ibolya.
Ortodoxszá lett magyarok
Az abszolút kisebbségi létbe belenyugodott parányi magyar közösséget hátrahagyva indulunk Alsójárába. A 13 faluból álló község központjáról Boldizsár Zeyk Imre tordaszentlászlói nyugalmazott tanár, helytörténész azt írja, hogy még a harmincas években is nagyjából ugyanannyi magyart élt itt, mint román, azaz 900 lélek. Kolozsvár és Torda után Alsójárában alakult meg az 1700-as években Erdély harmadik unitárius gyülekezete, a következő évszázadokban ez maradt a legerősebb helyi történelmi magyar egyház, utána következik a római katolikus és a számbelileg legkisebb református gyülekezet.
A két világháború közötti magyar életerő még a kommunizmus kezdeti évtizedeiben is megmaradt, a szomszédos macskási bányába a hetvenes évek végétől történt masszív moldvai betelepítés azonban teljesen átrendezte a lakosság számarányát. A nyolcvanas évek elején szűnt meg az I-IV. osztályos magyar oktatás, ez pedig megpecsételte az itteni magyarság jövőjét. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint mintegy 90 magyar ember él Alsójárában, az 1800 lelket számláló községközpont lakosságának mintegy 5 százaléka.
A központ három magyar temploma és a lerobbant egykori magyar kúriák azonban más múltról regélnek. Olyan múltról, amelyet a jelek szerint a község mai vezetése szeretne elfelejteni. A református gondnokné, Boros Ibolya szerint a magyar egyházak kérvényeit hosszú évek óta figyelemre sem méltatja a polgármesteri hivatal, pedig nem nagy összeget, 500, legfeljebb 1000 lejt szoktak évi rendszerességgel kérni. Ma már esély sincs arra, hogy magyar képviselő jusson be a helyi önkormányzatba. „Az igazi baj, hogy sok magyar nem vállalja a magyarságát. A fiatalabbak teljesen beolvadtak, vegyes házasságok nyomán átkeresztelkedtek ortodoxnak. Néhány magyart leszámítva teljesen feladtuk a gyökereinket” – panaszkodik. A 42 éves asszony egy vegyeskereskedésben elárusító a központban, s mint mondja, rendszeresen rászól azokra a magyarokra, akik már vele sem akarnak magyarul beszélni.
Hadak útján
Máté István arról beszél, hogy ünnepek idején a 26 tagú helyi református gyülekezetnek valamennyi tagja eljön istentiszteletre, sőt, a más vidékről hazatértekkel együtt még többen is. Aki magyarnak vallja magát, őrzi magyarságát, azokkal van baj, akik rég lemondtak gyökereikről. Pedig valamikor a falu románsága is folyékonyan beszélt magyarul, a vegyes lakosságú falvaknak ez a sajátossága Alsójárára is érvényes volt.
A hetvenes évek elejétől megüresedő papilakban még fiatalon, négy gyerekkel, özvegyen meghúzódó papfeleség, Boros Ilona maga is megjárta a hadak útját. Miután férje 43 évesen hunyt el egy mezőségi faluban, az egyházi felsővezetés jóváhagyásával költözhetett haza szülőfaluja üresen álló papilakába. Az addig több faluban óvónőként dolgozó Boros Ilona a szászfenesi csirkevágóhíd munkásaként nevelte gyerekeit. Mint mondja, azon szerencsés kivételek közé tartozik, akiknek gyerekei itthon vagy a környéken maradtak, és megőrizték magyarságukat. Az öröm így sem felhőtlen, mert egyik unokája házasság révén tért át az ortodox vallásra. Boros Ilona ezt idős fejjel is képtelen elfogadni.
1848 áldozatai
Kívülről szemlélem a történelmi magyar egyházak templomait. A református templomba ugyan bekísérne a felújítás alatt álló papilak lakója, Boros Ilona, de kiderül: a zár nagyon nehezen nyílik, ki kellene cserélni. A lelkész azon gondolkodik, hogy a tágas egyházi porta egyik terméből hozzon össze gyülekezeti házat, azt mégis lehetne télen fűteni, a maroknyi embernek ez jobban megfelelne, mint a sokkal nagyobb közösségre tervezett templom. A szomszédos unitárius templom cintermében még megpillanthatom azt a porló műemléket, amelyet az 1800-as évek végén emelt a helyi magyar közösség az 1848-as móc mészárlások emlékére. A későbbi román hatalom figyelmét valamiért elkerülte, így nem jutott a hasonló magyar műemlékek sorsára. Bordizsár Zeyk Imre adatai alapán az 1849. januári mészárlásnak 60 alsójárai magyar esett áldozatul. A helytörténész szerint Simion Balint verespataki ortodox lelkész „hada” kirabolta a falu magyar részét, a házakat földig égette, és akinek nem sikerült elmenekülnie, lemészárolták. A pusztítás hírére néhány nap múlva megérkező tordai magyar csapatok Balint hátramaradt embereit mészárolták le, és felégették a falu román részét. A szabadságharc utáni években egész Alsójárát újra kellett építeni.
A magyar és a román közösség egymás mellett élése mégis fátylat borított a múltra: a többi mócvidéki településektől eltérően – Alsójára magyar közössége zömében helyben maradt. A három magyar templom és a romokban heverő két főúri kastély – a Kemény bárók és a Teleki grófok öröksége – egy letűnt kor mementói, amelynek cserépdarabjait – akárcsak az egykoron híres alsójárai fazekasság örökségét – immár nincs, aki összerakja.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A Kalotaszeg és a Mócvidék határán levő falvakban Máté István református szórványlelkésszel tett látogatásunk meggyőzött: a mócvidéki magyarság eltűnése összetett folyamat, amely ott is a végéhez közeledik, ahol ötven éve még a lakosság fele magyar volt. Közben olyan magyar emberekkel is találkoztam, akik szeretik a mócokat. A múlt begyógyíthatatlannak tűnő sebeire, úgy tűnik, gyógyírt talált a történelem.
Alsójára és Járavize Kalotaszeg délkeleti peremvidéke és egyben a Mócvidékről immár végérvényesen kiszoruló magyar nyelvterület határa is. Verespatakot leszámítva a többi mócvidéki városban – Topánfalván, Abrudbányán, Brádon, Aranyosbányán és Zalatnán – ma már mutatóban is alig akad magyar. Verespatak és Jára története annyiban közös, hogy jó száz évvel ezelőtt a magyarság részaránya az összlakosság fele volt, mára azonban az öt százalékot sem éri el. Az „eredendő bűn”, az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc idején elharapódzott mészárlás nemcsak a mócvidéki városokból űzte el a magyarságot, hanem a Mócvidék peremvidékéről is. Ilyen szempontból Alsójára szerencsés kivétel, hiszen a forradalom után itt még talpra tudott állni a magyarság: néhány jeles történelmi magyar családnak köszönhetően a román impériumváltás utáni évtizedekben is jelentős erőt képviselt.
Vigasztalásélmény
Miközben Máté István református szórványlelkésszel araszolgatunk úttalan utakon Járavize felé – ahol parányi gyülekezete várja alkalmi istentiszteletre –, kiderül: az Alsójárával szomszédos községközpont, Járavize négy-öt magyarja Alsójárába jár istentiszteletre. A festői környezetben meghúzódó, erdőkitermelésből élő, 650 lelkes községközpontban mindig is kevés magyar élt, a harmincas évekbeli 40 magyarhoz képest azonban a mostani hat idős ember annyira kevés, hogy a lelkigondozásukat vállaló három felekezet, az unitárius, a római-katolikus és a református egyház lelkészei jó ideje már nem járnak ki a faluba. Ha időnként mégis ellátogat hozzájuk egy-egy lelkész, az ökumenizmus szellemében mind a négy-öt ember összegyűl közös imára és istentiszteletre valamelyikük lakásán.
„Nem tematizálom a szórványhelyzetet, mert amúgy is nyilvánvaló. Igehirdetéseimben, lelkészi munkámban nem szoktam erről szót ejteni, hogy ne keserítsem őket még inkább. Úgy próbálok velük beszélni, mintha minden rendben volna, pedig hát lelkünk mélyén mindannyian tudjuk, hogy itt már nincs folytatás” – magyarázza a Magyarlétáról beszolgáló lelkész. Szerinte azért is nehéz szórványlelkésznek lenni, mert nincs sikerélménye az embernek. Vigasztalásélményről lehet szó, amikor a hívekkel közösen tartják egymásban a lelket. Az állandó fogyással, az anyagi és lelki gondokkal való szembesülés visszahat a lelkészi munkára, Máté mégis úgy látja, hogy a nagy gyülekezetben való szolgálatához sokszor a szórványgyülekezetből gyűjti az erőt. „Egy aprócska gyülekezet, amely a vesztét érzi, minden egyházi alkalommal sokkal jobban él, mint a nagy gyülekezetek.”
Kocsmából kivert bozgorozó
A házi istentisztelet után megismerkedem a móc tengerben élő néhány magyar emberrel. Kiderül, mindannyian Alsójárából kerültek ide. A Sándor és a Boros család férfitagjai kaptak itt munkát még a hatvanas években az erdőkitermelő vállalatnál, az átlagosnál jobb fizetés és egyéb kedvezmények miatt pedig itt ragadtak. Az őket követő pedagógusfeleségeknek sok választásuk nem volt, mindketten román iskolában tanítottak egész életükben.
Ritkán hallottam magyar embert ilyen szépen beszélni a mócokról, mint őket. Sándor Julianna tanítónő és Boros Ibolya romántanárnő szerint az elmúlt évtizedekben annyi szeretet kaptak ezektől az egyszerű emberektől, hogy az minden egyébért kárpótolta őket. Sándor Ferenc arról mesél, egyszer fordult elő, hogy egy falubelije részegen a kocsmában elkezdte bozgorozni, mire a többi móc az ő védelmében nekiesett a férfinak, s kitették a szűrét. Gyerekeik román iskolába jártak ugyan, de a szülők szerint a családban ma is a magyar az élő nyelv. Boros Ibolya öt unokája rendre érkezik nyári vakációra hozzájuk, az éppen itt tartózkodó kolozsvári kislány, Andi olyan szépen beszél magyarul, mint a nagyanyja. A három lányból az egyik románhoz, a másik szászhoz, a harmadik magyarhoz ment férjhez, a vegyes házasságokból származó gyerekek magyar tudására leginkább mégis a román tengerben élő nagyszülők vigyáznak. „Nincs hová mennünk. Egy időben eljátszottunk a gondolattal, hogy nyugdíjas éveinkre leköltöznénk Alsójárába, de már ott is kihaltak a barátok, ismerősök, rokonok. Hetvenévesen megmaradunk az utolsó magyar mohikánoknak Járavizén” – mondja a 48 éve itt élő Boros Ibolya.
Ortodoxszá lett magyarok
Az abszolút kisebbségi létbe belenyugodott parányi magyar közösséget hátrahagyva indulunk Alsójárába. A 13 faluból álló község központjáról Boldizsár Zeyk Imre tordaszentlászlói nyugalmazott tanár, helytörténész azt írja, hogy még a harmincas években is nagyjából ugyanannyi magyart élt itt, mint román, azaz 900 lélek. Kolozsvár és Torda után Alsójárában alakult meg az 1700-as években Erdély harmadik unitárius gyülekezete, a következő évszázadokban ez maradt a legerősebb helyi történelmi magyar egyház, utána következik a római katolikus és a számbelileg legkisebb református gyülekezet.
A két világháború közötti magyar életerő még a kommunizmus kezdeti évtizedeiben is megmaradt, a szomszédos macskási bányába a hetvenes évek végétől történt masszív moldvai betelepítés azonban teljesen átrendezte a lakosság számarányát. A nyolcvanas évek elején szűnt meg az I-IV. osztályos magyar oktatás, ez pedig megpecsételte az itteni magyarság jövőjét. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint mintegy 90 magyar ember él Alsójárában, az 1800 lelket számláló községközpont lakosságának mintegy 5 százaléka.
A központ három magyar temploma és a lerobbant egykori magyar kúriák azonban más múltról regélnek. Olyan múltról, amelyet a jelek szerint a község mai vezetése szeretne elfelejteni. A református gondnokné, Boros Ibolya szerint a magyar egyházak kérvényeit hosszú évek óta figyelemre sem méltatja a polgármesteri hivatal, pedig nem nagy összeget, 500, legfeljebb 1000 lejt szoktak évi rendszerességgel kérni. Ma már esély sincs arra, hogy magyar képviselő jusson be a helyi önkormányzatba. „Az igazi baj, hogy sok magyar nem vállalja a magyarságát. A fiatalabbak teljesen beolvadtak, vegyes házasságok nyomán átkeresztelkedtek ortodoxnak. Néhány magyart leszámítva teljesen feladtuk a gyökereinket” – panaszkodik. A 42 éves asszony egy vegyeskereskedésben elárusító a központban, s mint mondja, rendszeresen rászól azokra a magyarokra, akik már vele sem akarnak magyarul beszélni.
Hadak útján
Máté István arról beszél, hogy ünnepek idején a 26 tagú helyi református gyülekezetnek valamennyi tagja eljön istentiszteletre, sőt, a más vidékről hazatértekkel együtt még többen is. Aki magyarnak vallja magát, őrzi magyarságát, azokkal van baj, akik rég lemondtak gyökereikről. Pedig valamikor a falu románsága is folyékonyan beszélt magyarul, a vegyes lakosságú falvaknak ez a sajátossága Alsójárára is érvényes volt.
A hetvenes évek elejétől megüresedő papilakban még fiatalon, négy gyerekkel, özvegyen meghúzódó papfeleség, Boros Ilona maga is megjárta a hadak útját. Miután férje 43 évesen hunyt el egy mezőségi faluban, az egyházi felsővezetés jóváhagyásával költözhetett haza szülőfaluja üresen álló papilakába. Az addig több faluban óvónőként dolgozó Boros Ilona a szászfenesi csirkevágóhíd munkásaként nevelte gyerekeit. Mint mondja, azon szerencsés kivételek közé tartozik, akiknek gyerekei itthon vagy a környéken maradtak, és megőrizték magyarságukat. Az öröm így sem felhőtlen, mert egyik unokája házasság révén tért át az ortodox vallásra. Boros Ilona ezt idős fejjel is képtelen elfogadni.
1848 áldozatai
Kívülről szemlélem a történelmi magyar egyházak templomait. A református templomba ugyan bekísérne a felújítás alatt álló papilak lakója, Boros Ilona, de kiderül: a zár nagyon nehezen nyílik, ki kellene cserélni. A lelkész azon gondolkodik, hogy a tágas egyházi porta egyik terméből hozzon össze gyülekezeti házat, azt mégis lehetne télen fűteni, a maroknyi embernek ez jobban megfelelne, mint a sokkal nagyobb közösségre tervezett templom. A szomszédos unitárius templom cintermében még megpillanthatom azt a porló műemléket, amelyet az 1800-as évek végén emelt a helyi magyar közösség az 1848-as móc mészárlások emlékére. A későbbi román hatalom figyelmét valamiért elkerülte, így nem jutott a hasonló magyar műemlékek sorsára. Bordizsár Zeyk Imre adatai alapán az 1849. januári mészárlásnak 60 alsójárai magyar esett áldozatul. A helytörténész szerint Simion Balint verespataki ortodox lelkész „hada” kirabolta a falu magyar részét, a házakat földig égette, és akinek nem sikerült elmenekülnie, lemészárolták. A pusztítás hírére néhány nap múlva megérkező tordai magyar csapatok Balint hátramaradt embereit mészárolták le, és felégették a falu román részét. A szabadságharc utáni években egész Alsójárát újra kellett építeni.
A magyar és a román közösség egymás mellett élése mégis fátylat borított a múltra: a többi mócvidéki településektől eltérően – Alsójára magyar közössége zömében helyben maradt. A három magyar templom és a romokban heverő két főúri kastély – a Kemény bárók és a Teleki grófok öröksége – egy letűnt kor mementói, amelynek cserépdarabjait – akárcsak az egykoron híres alsójárai fazekasság örökségét – immár nincs, aki összerakja.
Makkay József, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. augusztus 7.
Egy harc, ami a végső lehet
Ha Orbán Viktor követ akart dobni a politika állóvizébe a tusványosi beszéddel, akkor sikerrel járt. Azóta is erről szól a közéleti polémia, a beszéd kapcsán megszólaltak a különböző politikai erők képviselői belföldön és külföldön egyaránt. A New York Times szerkesztőségi vezércikkben követel EU-s szankciókat Magyarország ellen, ami eget verő cinizmus, azok után, hogy a „terror” elleni világszintű háború ürügyén az amerikai kormányzat súlyosan korlátozta az emberi jogokat. Lehallgatnak tetszésük szerint bárkit, drónokról vadásznak terroristaként megbélyegzett emberekre, úgy, hogy velük együtt ártatlanok is meghalnak, hogy Guantanamón ítélet nélkül tartanak fogva és kínoznak embereket, hogy demokráciaexport címszó alatt káoszt és anarchiát idéznek elő országok sorában, hogy most a „Majdan-projektbe” fektetett 5 milliárd dollárról ne szóljunk. De hát ilyen a világ.
„Lényeglátó” elméletek
Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy tisztában van a kockázatokkal. Külön kiemelendő, hogy a háttérhatalmakra és a Bilderberg-csoportra vonatkozó kérdésre nem a szokásos választ adta – „ugyan kérem, hát ezek összeesküvés-elméletek” –, hanem azt, hogy nem akar a témában nagyon elmélyedni. Minél mélyebbre ereszkedünk ugyanis egy mély kútba, annál inkább megijedünk, s hozzátette: természetes, hogy azoknak az erőknek, amelyek Magyarországon számottevő pozíciókat szereztek meg, nincs ínyükre a kormány magyar szuverenitást erősítő politikája. Egy zárójel erejéig: önmagában az, hogy egy elmélet összeesküvés-elmélet, még semmit nem mond arról, hogy leírja-e a valóságot vagy sem. Mióta a világ világ, a színfalak mögött is zajlottak események, s aki ezeket elemezni kívánta, kénytelen volt „összeesküvés-elméletet” gyártani. Más kérdés, hogy az összeesküvés-elméletek egy részét intellektuálisan nem lehet komolyan venni, vagy mert egzaltált, magukat lényeglátóknak gondoló emberek találták ki őket, vagy mert a háttérhatalom suttogópropagandájától származnak és azt a célt szolgálják, hogy minden összeesküvés-elméletet kompromittáljanak.
Orbán Viktor beszédéből Magyarországon elsősorban az „illiberális demokrácia” kifejezést emelték ki, nem pedig a nemzetépítő államot. Vélhetően az előbbi mentén látták könnyebbnek megindítani az eszmei támadást. Hack Pétertől Tamás Gáspár Miklóson át a korábbi ciklusban Orbán főtanácsadójaként működő Elek Istvánig a bírálók alighanem készakarva értették félre a miniszterelnököt, és magyarázták úgy beszédét, mintha magával a jogállammal, a demokráciával akarna leszámolni, és olyan világot teremteni, mint amilyet az általa sikeresként említett államok, Kína, India, Törökország és Oroszország lakosai élnek meg nap, mint nap. Holott Orbán világosan megfogalmazta, mit ró fel a liberális demokráciának. Hogy e társadalmi rendszer képtelen volt arra, hogy a mindenkori kormányokat a nemzeti érdekek szolgálatára, a nemzeti összetartozás erősítésére kötelezze, hogy nem védte meg a közösségi vagyont, sőt, azt a nemzet önfenntartásához szükséges mérték alá csökkentette, hogy nem védte meg az országot az eladósodástól és a családokat az adósrabszolgaságtól. Mindezeken túl külön passzus szólt az emberi jogokról, a kereszténység és a szabadság értékeinek tiszteletben tartásáról.
Hadüzenet, de minek?
Az általa körvonalazott munkaalapú nemzetépítő államról – amely, ha akarjuk, „illiberális demokráciaként” működik – Orbán nem sokat mondott, de néhány alapelvet leszögezett. Így például azt, hogy a liberalizmus azon elvét, miszerint „mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti” le kell cserélni arra, hogy „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal”. S ezt meg is indokolta: az utóbbi negyed évszázadban a magyar lakosság azt tapasztalhatta, hogy mindig az erősebb mondta meg, kinek a szabadsága sérül. „Folyamatosan azt éreztük, hogy aki gyengébb, azt letapossák. Nem valami elvont igazságosság elve szerint dőlnek el az egymás kölcsönös szabadságának elismeréséből fakadó konfliktusok, hanem az történik, hogy mindig az erősebbnek van igaza. Mindig az erősebb szomszéd mondja meg, hogy hol a kocsibejáró, mindig az erősebb bank mondja meg, hogy mennyi a hitel kamata, ha kell, menet közben változtatja, és sorolhatnám azokat a példákat, amelyek egyébként a kiszolgáltatott, gyenge, másoknál kisebb gazdasági véderővel rendelkező személyeket és családokat folyamatosan életélményként érte az elmúlt húsz esztendőben.” Mindebből sok minden következhet, de az aligha, hogy Orbán Viktor a „fékeknek és egyensúlyoknak” üzent hadat, hogy totális államot akarna építeni.
Igazságtétel
Erdélyben mást kérnek számon Orbán Viktoron. Van, akinek az a problémája, hogy a beszéd nem rólunk, erdélyi magyarokról szólt, holott sokan a magyar miniszterelnöktől várják a megváltást. Ehhez képest a beszéd rólunk is szólt, hiszen a nemzetépítő állam értelemszerűen az egész magyarság érdekeit szolgálja, az egész Kárpát-medencei magyar közösséget szeretné versenyképessé tenni. Másrészt beszéde elején a miniszterelnök utalt a 2004-es népszavazásra, és úgy ítélte meg: az a tény, hogy a határon túli, s ezen belül zömmel az erdélyi magyarok szavazatainak köszönhetően elnyert mandátummal lett meg a kormány kétharmados többsége, egyfajta igazságtételt jelent.
Volt, aki átírta az Orbán beszédet román kontextusra, és azt olvasta ki belőle, hogy egy ilyen beszéd fenyegető a magyarság számára. Nos, a helyzet az, hogy a román politika meghirdetés nélkül nemzetépítő államként működik Erdély román megszállása óta, mi több, nemcsak illiberális, de az emberi jogokat súlyosan sértő államként. Az elnyomó román hatalom meg sem várta, hogy a békeszerződés Romániának ítélje Erdélyt vagy annak egy részét, már feleskette a román államra a magyar elöljáróság arra hajlandó tagjait. Aztán végigrabolta Magyarországot, bevezette a botbüntetést a kollektív megalázás nyilvánvaló szándékával, majd Trianon után alkotmányos szinten rögzítette a homogén egységes nemzetállam koncepcióját egy olyan országban, amelynek területén akkor legalább három, a nemzeti lét teljes vertikumát megszervezni és magát igazgatni képes közösség élt.
Azóta is e célprogram jegyében cselekszik. Sajátos, hogy egy erdélyi magyar tollforgatónak azzal van problémája, hogy a magyar miniszterelnök támogatni, szervezni akarja a magyar közösséget, illetve a magyar államot a magyar érdekek kifejezőjévé és szolgálójává akarja tenni s nem azzal, hogy a román hatalom naponta súlyosan csorbítja az erdélyi magyarság jogait. Mert a tények ezek: Magyarországon Orbán Viktor vezetése alatt nem tudunk arról, hogy az állam részéről jogsérelem érte volna bármely kisebbséget, míg a Ponta-kormány etnosoviniszta kurzusa a Ceauşescu-rendszert idézi a Wass Albert-könyvek elkobzásával, a Wass Albert-szobrok és a székely zászlók elleni hadjárattal, a bíróság politikai célra való használatával és még sorolhatnánk. Képzeljük el, mi lenne, ha Magyarországon a helyi szlovák, román, sváb, zsidó vagy cigány kisebbség valamely tagja által magánterületen felállított szobrot távolítaná el a magyar karhatalom. Vagy rendőrök koboznának el ezen kisebbségek tagjaitól könyveket.
Kinek tálcán, kinek ellenszélben
Egyenként lehetne szétcincálni az Orbán-beszéd bírálóinak állításait, és kimutatni: vagy nem értették meg a beszédet, vagy csúsztatnak, vagy pedig egyszerűen azzal van problémájuk – ami a 19. század óta evidencia –, hogy az európai államok az európai nemzetek első számú érdekérvényesítő eszközei. Az a nemzet, amely ezt nem ismeri fel, nem meri kimondani és nem mer ennek jegyében cselekedni, versenyhátrányba kerül a többivel szemben. Különösen igaz ez egy olyan országra, mint Magyarország, amely több olyan ország szomszédságában él, ahol nemcsak államszervezési elv a nemzetépítés, de Trianon óta rendszeresen és gátlástalanul megsértik az emberi és polgári jogokat.
Amiben természetesen nem szolgálhatnak modellként számunkra, de abban igen, hogy a 2002 és 2010 között a globális főhatalom, a nemzetközi háttérerők helyi adminisztrációjaként működő államból Szabó Dezső szellemében magyar történelmi műhelyt teremtsünk. Amelyben a magyar sorsot magyar kezek igazgatják a magyar érdekeknek megfelelően. Amit a kisantant államoknak a történelem tálcán kínált, azért a magyarságnak meg kell küzdeni belső és külső, közeli és távoli ellenfelekkel. De ezt a harcot meg kell vívni, mi több, ez a legfontosabb harc, amit meg kell vívni. Mert ez a harc nemcsak a versenyképességünkről, hanem kárpát-medencei jelenlétünkről, megmaradásunkról szól.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Ha Orbán Viktor követ akart dobni a politika állóvizébe a tusványosi beszéddel, akkor sikerrel járt. Azóta is erről szól a közéleti polémia, a beszéd kapcsán megszólaltak a különböző politikai erők képviselői belföldön és külföldön egyaránt. A New York Times szerkesztőségi vezércikkben követel EU-s szankciókat Magyarország ellen, ami eget verő cinizmus, azok után, hogy a „terror” elleni világszintű háború ürügyén az amerikai kormányzat súlyosan korlátozta az emberi jogokat. Lehallgatnak tetszésük szerint bárkit, drónokról vadásznak terroristaként megbélyegzett emberekre, úgy, hogy velük együtt ártatlanok is meghalnak, hogy Guantanamón ítélet nélkül tartanak fogva és kínoznak embereket, hogy demokráciaexport címszó alatt káoszt és anarchiát idéznek elő országok sorában, hogy most a „Majdan-projektbe” fektetett 5 milliárd dollárról ne szóljunk. De hát ilyen a világ.
„Lényeglátó” elméletek
Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy tisztában van a kockázatokkal. Külön kiemelendő, hogy a háttérhatalmakra és a Bilderberg-csoportra vonatkozó kérdésre nem a szokásos választ adta – „ugyan kérem, hát ezek összeesküvés-elméletek” –, hanem azt, hogy nem akar a témában nagyon elmélyedni. Minél mélyebbre ereszkedünk ugyanis egy mély kútba, annál inkább megijedünk, s hozzátette: természetes, hogy azoknak az erőknek, amelyek Magyarországon számottevő pozíciókat szereztek meg, nincs ínyükre a kormány magyar szuverenitást erősítő politikája. Egy zárójel erejéig: önmagában az, hogy egy elmélet összeesküvés-elmélet, még semmit nem mond arról, hogy leírja-e a valóságot vagy sem. Mióta a világ világ, a színfalak mögött is zajlottak események, s aki ezeket elemezni kívánta, kénytelen volt „összeesküvés-elméletet” gyártani. Más kérdés, hogy az összeesküvés-elméletek egy részét intellektuálisan nem lehet komolyan venni, vagy mert egzaltált, magukat lényeglátóknak gondoló emberek találták ki őket, vagy mert a háttérhatalom suttogópropagandájától származnak és azt a célt szolgálják, hogy minden összeesküvés-elméletet kompromittáljanak.
Orbán Viktor beszédéből Magyarországon elsősorban az „illiberális demokrácia” kifejezést emelték ki, nem pedig a nemzetépítő államot. Vélhetően az előbbi mentén látták könnyebbnek megindítani az eszmei támadást. Hack Pétertől Tamás Gáspár Miklóson át a korábbi ciklusban Orbán főtanácsadójaként működő Elek Istvánig a bírálók alighanem készakarva értették félre a miniszterelnököt, és magyarázták úgy beszédét, mintha magával a jogállammal, a demokráciával akarna leszámolni, és olyan világot teremteni, mint amilyet az általa sikeresként említett államok, Kína, India, Törökország és Oroszország lakosai élnek meg nap, mint nap. Holott Orbán világosan megfogalmazta, mit ró fel a liberális demokráciának. Hogy e társadalmi rendszer képtelen volt arra, hogy a mindenkori kormányokat a nemzeti érdekek szolgálatára, a nemzeti összetartozás erősítésére kötelezze, hogy nem védte meg a közösségi vagyont, sőt, azt a nemzet önfenntartásához szükséges mérték alá csökkentette, hogy nem védte meg az országot az eladósodástól és a családokat az adósrabszolgaságtól. Mindezeken túl külön passzus szólt az emberi jogokról, a kereszténység és a szabadság értékeinek tiszteletben tartásáról.
Hadüzenet, de minek?
Az általa körvonalazott munkaalapú nemzetépítő államról – amely, ha akarjuk, „illiberális demokráciaként” működik – Orbán nem sokat mondott, de néhány alapelvet leszögezett. Így például azt, hogy a liberalizmus azon elvét, miszerint „mindent szabad megcselekednünk, ami a másik szabadságát nem sérti” le kell cserélni arra, hogy „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal”. S ezt meg is indokolta: az utóbbi negyed évszázadban a magyar lakosság azt tapasztalhatta, hogy mindig az erősebb mondta meg, kinek a szabadsága sérül. „Folyamatosan azt éreztük, hogy aki gyengébb, azt letapossák. Nem valami elvont igazságosság elve szerint dőlnek el az egymás kölcsönös szabadságának elismeréséből fakadó konfliktusok, hanem az történik, hogy mindig az erősebbnek van igaza. Mindig az erősebb szomszéd mondja meg, hogy hol a kocsibejáró, mindig az erősebb bank mondja meg, hogy mennyi a hitel kamata, ha kell, menet közben változtatja, és sorolhatnám azokat a példákat, amelyek egyébként a kiszolgáltatott, gyenge, másoknál kisebb gazdasági véderővel rendelkező személyeket és családokat folyamatosan életélményként érte az elmúlt húsz esztendőben.” Mindebből sok minden következhet, de az aligha, hogy Orbán Viktor a „fékeknek és egyensúlyoknak” üzent hadat, hogy totális államot akarna építeni.
Igazságtétel
Erdélyben mást kérnek számon Orbán Viktoron. Van, akinek az a problémája, hogy a beszéd nem rólunk, erdélyi magyarokról szólt, holott sokan a magyar miniszterelnöktől várják a megváltást. Ehhez képest a beszéd rólunk is szólt, hiszen a nemzetépítő állam értelemszerűen az egész magyarság érdekeit szolgálja, az egész Kárpát-medencei magyar közösséget szeretné versenyképessé tenni. Másrészt beszéde elején a miniszterelnök utalt a 2004-es népszavazásra, és úgy ítélte meg: az a tény, hogy a határon túli, s ezen belül zömmel az erdélyi magyarok szavazatainak köszönhetően elnyert mandátummal lett meg a kormány kétharmados többsége, egyfajta igazságtételt jelent.
Volt, aki átírta az Orbán beszédet román kontextusra, és azt olvasta ki belőle, hogy egy ilyen beszéd fenyegető a magyarság számára. Nos, a helyzet az, hogy a román politika meghirdetés nélkül nemzetépítő államként működik Erdély román megszállása óta, mi több, nemcsak illiberális, de az emberi jogokat súlyosan sértő államként. Az elnyomó román hatalom meg sem várta, hogy a békeszerződés Romániának ítélje Erdélyt vagy annak egy részét, már feleskette a román államra a magyar elöljáróság arra hajlandó tagjait. Aztán végigrabolta Magyarországot, bevezette a botbüntetést a kollektív megalázás nyilvánvaló szándékával, majd Trianon után alkotmányos szinten rögzítette a homogén egységes nemzetállam koncepcióját egy olyan országban, amelynek területén akkor legalább három, a nemzeti lét teljes vertikumát megszervezni és magát igazgatni képes közösség élt.
Azóta is e célprogram jegyében cselekszik. Sajátos, hogy egy erdélyi magyar tollforgatónak azzal van problémája, hogy a magyar miniszterelnök támogatni, szervezni akarja a magyar közösséget, illetve a magyar államot a magyar érdekek kifejezőjévé és szolgálójává akarja tenni s nem azzal, hogy a román hatalom naponta súlyosan csorbítja az erdélyi magyarság jogait. Mert a tények ezek: Magyarországon Orbán Viktor vezetése alatt nem tudunk arról, hogy az állam részéről jogsérelem érte volna bármely kisebbséget, míg a Ponta-kormány etnosoviniszta kurzusa a Ceauşescu-rendszert idézi a Wass Albert-könyvek elkobzásával, a Wass Albert-szobrok és a székely zászlók elleni hadjárattal, a bíróság politikai célra való használatával és még sorolhatnánk. Képzeljük el, mi lenne, ha Magyarországon a helyi szlovák, román, sváb, zsidó vagy cigány kisebbség valamely tagja által magánterületen felállított szobrot távolítaná el a magyar karhatalom. Vagy rendőrök koboznának el ezen kisebbségek tagjaitól könyveket.
Kinek tálcán, kinek ellenszélben
Egyenként lehetne szétcincálni az Orbán-beszéd bírálóinak állításait, és kimutatni: vagy nem értették meg a beszédet, vagy csúsztatnak, vagy pedig egyszerűen azzal van problémájuk – ami a 19. század óta evidencia –, hogy az európai államok az európai nemzetek első számú érdekérvényesítő eszközei. Az a nemzet, amely ezt nem ismeri fel, nem meri kimondani és nem mer ennek jegyében cselekedni, versenyhátrányba kerül a többivel szemben. Különösen igaz ez egy olyan országra, mint Magyarország, amely több olyan ország szomszédságában él, ahol nemcsak államszervezési elv a nemzetépítés, de Trianon óta rendszeresen és gátlástalanul megsértik az emberi és polgári jogokat.
Amiben természetesen nem szolgálhatnak modellként számunkra, de abban igen, hogy a 2002 és 2010 között a globális főhatalom, a nemzetközi háttérerők helyi adminisztrációjaként működő államból Szabó Dezső szellemében magyar történelmi műhelyt teremtsünk. Amelyben a magyar sorsot magyar kezek igazgatják a magyar érdekeknek megfelelően. Amit a kisantant államoknak a történelem tálcán kínált, azért a magyarságnak meg kell küzdeni belső és külső, közeli és távoli ellenfelekkel. De ezt a harcot meg kell vívni, mi több, ez a legfontosabb harc, amit meg kell vívni. Mert ez a harc nemcsak a versenyképességünkről, hanem kárpát-medencei jelenlétünkről, megmaradásunkról szól.
Borbély Zsolt Attila, Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. augusztus 8.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (1.)
A MOGYE eredetileg kadétiskolának épült, itt tanultak az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi tisztjei. Aztán román katonai iskola lett belőle, és bizonyos adatok szerint a második világháború alatt különleges ügynököket, kémeket képeztek itt.
1945-ben gyökeresen megváltozott a jelenleg az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek otthont adó épület sorsa. A város első egyetemét befogadó létesítményt annak idején a cambridge-i kampuszhoz hasonlították a tanárok.
A Központ e heti lapszámában ezt a monumentális épületet mutatjuk be lapunk olvasóinak.
A dombot uraló épület
A Kosárdomb lejtős oldalán, a Szent István út 36., 38. és 40. szám alatti nagy területen épült az iskola főépülete, a tanári lakások két épülete, valamint az iskolához tartozó legénységi épület. A főépület nagy méreteivel uralja a domboldalt.
Keresztes Gyula, a Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében ismerteti, hogy a háromemeletes E alaprajzú épület főhomlokzata ötsíkú, és az épületet magasítja a kiugró egy-, három-, és ötös rizalitokra emelet magas, tört síkú tetőszerkezet.
A szecesszió jelenléte főleg a kiugró rizalitok homlokzatok kiképzésén látható.
A tanári lakások épületei kétemeletesek, a legénységi épület egyemeletes homlokzati kiképzése szintén szecessziós.
A parkok és a tartozéképületek
Az egyetem parkosított területén található a főépületen kívül az egyetemi könyvtár épülete, az adminisztráció épülete, a sportterem épülete; egy épület, amiben jelenleg a pszichiátriai klinika működik, illetve egy, amiben a városi törvényszéki orvoslás. Itt található még a botanikus kert, illetve a dendrológiai park.
A parkban 154 fa- és cserjeféle található, a botanikus kertben pedig mintegy nyolcszáz növényfaj kapott helyet.
Mindezeken kívül az egyetem épületei közé sorolhatók még a bentlakások, amik csak a hatvanas években épültek fel a város pár száz méterrel távolabb eső részében.
A bentlakásnegyed öt épülete közül négyet az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem használ. Közülük kettő leány- és egy fiúbentlakás, de az egyetemhez tartozik a fiatal házasok bentlakása is.
A kezdet és a jelen röviden
A kivitelezési versenytárgyalást, 1907-ben a budapesti Grünwald Testvérek cége nyerte meg, és 1909 október ötödikén, a Cs. és Kir. Katonai Alreáliskola ünnepélyes megnyitója nagyszámú előkelő közönség jelenlétében megtörtént.
Az iskola felsorolt épületeit a városi polgármesteri hivatal építette, saját területére. Az épület az első világháború után az állam tulajdonába került, és ma minden épületében az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem működik.
A birodalom iskolája
Amint azt már részben említettük, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek otthont adó épület eredetileg tehát katonai alreáliskolának épült, amely az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi tisztjeinek képzésének volt hivatott szolgálni.
Lévén, hogy abban az időben, vagyis a húszadik század elején Ferenc József volt Magyarország királya – és a birodalom császára is egyben – császári-királyi iskolának nevezték az intézményt.
A szóban forgó hatalmas épület megépítése kevesebb mint két évet vesz igénybe…
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból kiderül, hogy 1907-ben kezdődtek az építési munkálatok, és 1908. december elseje volt az átadási határidő.
Az 1907-ben aláírt adományozási szerződés értelmében a csaknem száz ezer négyzetméteres területet a város ajánlotta fel, és a telek még abban az évben átkerült a hadügyminisztérium tulajdonába. A terveket Nagyszebenben készítették, lévén, hogy az itt székelő katonai parancsnokság hatáskörébe tartozott az ügy.
Vásárhelyen ennél az épületnél használtak először betont
Ahhoz képest, hogy akkoriban húsz ezer lakost számláló kisváros volt Marosvásárhely, meglehetősen méretesnek számított az épületegyüttes. Ez egyébként a főépület mellett az alábbiakból állt: az altisztek házából, a tisztek házából, a betegszobából, a fogdából, ahová a fegyelmezetlen kadétok kerültek, illetve egy lovardából, amely a jelenlegi sürgősségi kórház helyén terült el.
A város meséi című könyv szerzője egy igencsak figyelemre méltó érdekességről is szól. Ezen érdekesség mögött az rejlik, hogy az építkezéshez a városban ekkor és itt használtak először betont.
Ennek kapcsán szárnyra is keltek különféle mendemondák. Azt mondják például, hogy a hatvanas-hetvenes években az intézmény rektora kapott egy levelet, amelyben egy nyugaton elő személy megkérdi tőle, hogy tudja-e, hogy az építkezésnél használt beton garanciája csak ötven-hatvan évre szól. Ez azonban – mint ahogyan már az idő is bebizonyította – nyilván nem igaz.
Az intézetek helycseréje
Az első világháború után berendezkedett új közigazgatás román katonai iskolává alakította az intézményt. A különféle tanulmányokban megjelentetett adatok szerint a második világháború idején különleges ügynököket, más néven egyfajta kémeket képeztek itt. A negyvenes évek második felében aztán gyökeres változás következett be az épület sorsában: a katonai iskola Gyulafehérvárra költözött, a kolozsvári tudományegyetem magyar orvosi karát pedig áthelyezték Marosvásárhelyre.
A száműzött egyetem
A második világháború alatt Kolozsváron folyta a magyar nyelvű oktatás. Az ugyanott székelő román egyetemet pedig – amelynek orvosi kara is volt – Nagyszebenbe száműzték.
Ugyancsak a már fent említett könyv szerzője említi, hogy a háború alatt támadt konfliktusok, illetve az Észak Erdély elvesztése okozta ellenérzések visszafojtása céljából igyekeztek minél gyorsabban és tapintatosan rendezni ezt a helyzetet.
A Petru Groza vezette kormány a román-magyar megbékélés jegyében 1945. májusában törvénybe foglalta, hogy létesítsenek Kolozsvárott egy magyar tannyelvű felsőfokú tanintézetet bölcsész-, filozófia-, jogi-, politikai gazdasági- és orvosi karral. A törvény életbe léptetésekor azonban újabb feszültségeket szított a helyiségek, illetve a régi egyetem vagyonának elosztása.
A nevét elhagyó egyetem és Petru Groza döntése
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által összegyűjtött és rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból kiderül, hogy 1945. júliusában Petru Groza elnöklete alatt tartottak egy gyűlést, amelyek részt vettek az I. Ferdinánd nevet viselő román egyetem, illetve a Ferenc József nevet elhagyó, egyszerűen csak Kolozsvári Magyar Egyetemnek nevezett intézmény képvizelői is.
Petru Groza egészen váratlan módon oldotta meg a helyzetet. Az ő kezdeményezésére az a döntés született, hogy a magyar egyetem orvosi karát helyezzék Marosvásárhelyre, és a Nagyszebenbe száműzött román intézmény pedig költözzön vissza Kolozsvárra.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ, Erdély.ma
A MOGYE eredetileg kadétiskolának épült, itt tanultak az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi tisztjei. Aztán román katonai iskola lett belőle, és bizonyos adatok szerint a második világháború alatt különleges ügynököket, kémeket képeztek itt.
1945-ben gyökeresen megváltozott a jelenleg az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek otthont adó épület sorsa. A város első egyetemét befogadó létesítményt annak idején a cambridge-i kampuszhoz hasonlították a tanárok.
A Központ e heti lapszámában ezt a monumentális épületet mutatjuk be lapunk olvasóinak.
A dombot uraló épület
A Kosárdomb lejtős oldalán, a Szent István út 36., 38. és 40. szám alatti nagy területen épült az iskola főépülete, a tanári lakások két épülete, valamint az iskolához tartozó legénységi épület. A főépület nagy méreteivel uralja a domboldalt.
Keresztes Gyula, a Marosvásárhely szecessziós épületei című könyvében ismerteti, hogy a háromemeletes E alaprajzú épület főhomlokzata ötsíkú, és az épületet magasítja a kiugró egy-, három-, és ötös rizalitokra emelet magas, tört síkú tetőszerkezet.
A szecesszió jelenléte főleg a kiugró rizalitok homlokzatok kiképzésén látható.
A tanári lakások épületei kétemeletesek, a legénységi épület egyemeletes homlokzati kiképzése szintén szecessziós.
A parkok és a tartozéképületek
Az egyetem parkosított területén található a főépületen kívül az egyetemi könyvtár épülete, az adminisztráció épülete, a sportterem épülete; egy épület, amiben jelenleg a pszichiátriai klinika működik, illetve egy, amiben a városi törvényszéki orvoslás. Itt található még a botanikus kert, illetve a dendrológiai park.
A parkban 154 fa- és cserjeféle található, a botanikus kertben pedig mintegy nyolcszáz növényfaj kapott helyet.
Mindezeken kívül az egyetem épületei közé sorolhatók még a bentlakások, amik csak a hatvanas években épültek fel a város pár száz méterrel távolabb eső részében.
A bentlakásnegyed öt épülete közül négyet az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem használ. Közülük kettő leány- és egy fiúbentlakás, de az egyetemhez tartozik a fiatal házasok bentlakása is.
A kezdet és a jelen röviden
A kivitelezési versenytárgyalást, 1907-ben a budapesti Grünwald Testvérek cége nyerte meg, és 1909 október ötödikén, a Cs. és Kir. Katonai Alreáliskola ünnepélyes megnyitója nagyszámú előkelő közönség jelenlétében megtörtént.
Az iskola felsorolt épületeit a városi polgármesteri hivatal építette, saját területére. Az épület az első világháború után az állam tulajdonába került, és ma minden épületében az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem működik.
A birodalom iskolája
Amint azt már részben említettük, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek otthont adó épület eredetileg tehát katonai alreáliskolának épült, amely az Osztrák-Magyar Monarchia későbbi tisztjeinek képzésének volt hivatott szolgálni.
Lévén, hogy abban az időben, vagyis a húszadik század elején Ferenc József volt Magyarország királya – és a birodalom császára is egyben – császári-királyi iskolának nevezték az intézményt.
A szóban forgó hatalmas épület megépítése kevesebb mint két évet vesz igénybe…
A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból kiderül, hogy 1907-ben kezdődtek az építési munkálatok, és 1908. december elseje volt az átadási határidő.
Az 1907-ben aláírt adományozási szerződés értelmében a csaknem száz ezer négyzetméteres területet a város ajánlotta fel, és a telek még abban az évben átkerült a hadügyminisztérium tulajdonába. A terveket Nagyszebenben készítették, lévén, hogy az itt székelő katonai parancsnokság hatáskörébe tartozott az ügy.
Vásárhelyen ennél az épületnél használtak először betont
Ahhoz képest, hogy akkoriban húsz ezer lakost számláló kisváros volt Marosvásárhely, meglehetősen méretesnek számított az épületegyüttes. Ez egyébként a főépület mellett az alábbiakból állt: az altisztek házából, a tisztek házából, a betegszobából, a fogdából, ahová a fegyelmezetlen kadétok kerültek, illetve egy lovardából, amely a jelenlegi sürgősségi kórház helyén terült el.
A város meséi című könyv szerzője egy igencsak figyelemre méltó érdekességről is szól. Ezen érdekesség mögött az rejlik, hogy az építkezéshez a városban ekkor és itt használtak először betont.
Ennek kapcsán szárnyra is keltek különféle mendemondák. Azt mondják például, hogy a hatvanas-hetvenes években az intézmény rektora kapott egy levelet, amelyben egy nyugaton elő személy megkérdi tőle, hogy tudja-e, hogy az építkezésnél használt beton garanciája csak ötven-hatvan évre szól. Ez azonban – mint ahogyan már az idő is bebizonyította – nyilván nem igaz.
Az intézetek helycseréje
Az első világháború után berendezkedett új közigazgatás román katonai iskolává alakította az intézményt. A különféle tanulmányokban megjelentetett adatok szerint a második világháború idején különleges ügynököket, más néven egyfajta kémeket képeztek itt. A negyvenes évek második felében aztán gyökeres változás következett be az épület sorsában: a katonai iskola Gyulafehérvárra költözött, a kolozsvári tudományegyetem magyar orvosi karát pedig áthelyezték Marosvásárhelyre.
A száműzött egyetem
A második világháború alatt Kolozsváron folyta a magyar nyelvű oktatás. Az ugyanott székelő román egyetemet pedig – amelynek orvosi kara is volt – Nagyszebenbe száműzték.
Ugyancsak a már fent említett könyv szerzője említi, hogy a háború alatt támadt konfliktusok, illetve az Észak Erdély elvesztése okozta ellenérzések visszafojtása céljából igyekeztek minél gyorsabban és tapintatosan rendezni ezt a helyzetet.
A Petru Groza vezette kormány a román-magyar megbékélés jegyében 1945. májusában törvénybe foglalta, hogy létesítsenek Kolozsvárott egy magyar tannyelvű felsőfokú tanintézetet bölcsész-, filozófia-, jogi-, politikai gazdasági- és orvosi karral. A törvény életbe léptetésekor azonban újabb feszültségeket szított a helyiségek, illetve a régi egyetem vagyonának elosztása.
A nevét elhagyó egyetem és Petru Groza döntése
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által összegyűjtött és rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból kiderül, hogy 1945. júliusában Petru Groza elnöklete alatt tartottak egy gyűlést, amelyek részt vettek az I. Ferdinánd nevet viselő román egyetem, illetve a Ferenc József nevet elhagyó, egyszerűen csak Kolozsvári Magyar Egyetemnek nevezett intézmény képvizelői is.
Petru Groza egészen váratlan módon oldotta meg a helyzetet. Az ő kezdeményezésére az a döntés született, hogy a magyar egyetem orvosi karát helyezzék Marosvásárhelyre, és a Nagyszebenbe száműzött román intézmény pedig költözzön vissza Kolozsvárra.
Nagy-Bodó Szilárd
Nagy-Bodó Tibor
Központ, Erdély.ma
2014. augusztus 8.
Valami megmozdult?
Egyre több önkormányzat fogadja el a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott autonómiapárti határozatot, Háromszéken több község mellett három város is csatlakozott a kezdeményezéshez, legutóbb Sepsiszentgyörgy tanácsa nyilvánította ki ily módon akaratát, az önálló székelyföldi régió melletti elkötelezettségét.
Kétségkívül, az Izsák Balázsék felhívására igennel válaszoló települések listája lehetne hosszabb, de az mégiscsak reménykeltő, hogy az utóbbi hetekben felgyorsulni látszik a folyamat, és az is igen fontos, hogy az RMDSZ hosszas habozás után végre mintha felkarolná az ügyet – a helyi tanácsokban ugyanis a szövetség önkormányzati képviselői vannak többségben. Talán sikerülhet a nemzetközi fórumok figyelmébe került ügyet kivonni a pártpolitikai csatározások színteréből, talán sikerül elérni, hogy az autonómia kérdésében egységesen, erőt felmutatva lépjenek fel a székelyföldi önkormányzatok.
Ha nem halasztanák immár hónapok óta, s nem harangozták volna be ez idáig többször is, azt is reménykeltőnek minősíthetnénk, hogy a hivatalos közlés szerint a következő napokban bemutatják az RMDSZ és az MPP által közösen kidolgozott autonómiastatútumot. Ez ügyben talán még az autonómiapárti határozatok kérdésében tanúsított óvatosságnál is visszafogottabb az RMDSZ, a hosszas halogatás máris jócskán megtépázta Kelemen Hunor tekintélyét, komolyan megkérdőjelezte a szövetség eltökéltségét. Mindezek ellenére mégiscsak mérföldkőnek számítana az autonómiaküzdelemben, ha az RMDSZ teljes mellszélességgel felvállalná a tervezet parlamenti benyújtását, fenntartását. Az pedig a közösségi akarat újabb felmutatása lenne, ha a statútum mögött több százezer erdélyi magyar aláírása állna.
Mindezek alapján úgy tűnik hát, valami mintha megmozdult volna az RMDSZ háza táján, mintha kicsit eltökéltebben viszonyulnának a székelyföldi autonómiatörekvésekhez. Hogy ez a változás valódi-e, vagy csupán az ősszel esedékes államfő-választási kampány előkészítése, az később derül ki. Mindenesetre, eddigi tapasztalataink túl sok reményre nem adnak okot, az RMDSZ számára ugyanis jó ideje csak kampányidőben téma az autonómia, választások után szó sem esik arról.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egyre több önkormányzat fogadja el a Székely Nemzeti Tanács által szorgalmazott autonómiapárti határozatot, Háromszéken több község mellett három város is csatlakozott a kezdeményezéshez, legutóbb Sepsiszentgyörgy tanácsa nyilvánította ki ily módon akaratát, az önálló székelyföldi régió melletti elkötelezettségét.
Kétségkívül, az Izsák Balázsék felhívására igennel válaszoló települések listája lehetne hosszabb, de az mégiscsak reménykeltő, hogy az utóbbi hetekben felgyorsulni látszik a folyamat, és az is igen fontos, hogy az RMDSZ hosszas habozás után végre mintha felkarolná az ügyet – a helyi tanácsokban ugyanis a szövetség önkormányzati képviselői vannak többségben. Talán sikerülhet a nemzetközi fórumok figyelmébe került ügyet kivonni a pártpolitikai csatározások színteréből, talán sikerül elérni, hogy az autonómia kérdésében egységesen, erőt felmutatva lépjenek fel a székelyföldi önkormányzatok.
Ha nem halasztanák immár hónapok óta, s nem harangozták volna be ez idáig többször is, azt is reménykeltőnek minősíthetnénk, hogy a hivatalos közlés szerint a következő napokban bemutatják az RMDSZ és az MPP által közösen kidolgozott autonómiastatútumot. Ez ügyben talán még az autonómiapárti határozatok kérdésében tanúsított óvatosságnál is visszafogottabb az RMDSZ, a hosszas halogatás máris jócskán megtépázta Kelemen Hunor tekintélyét, komolyan megkérdőjelezte a szövetség eltökéltségét. Mindezek ellenére mégiscsak mérföldkőnek számítana az autonómiaküzdelemben, ha az RMDSZ teljes mellszélességgel felvállalná a tervezet parlamenti benyújtását, fenntartását. Az pedig a közösségi akarat újabb felmutatása lenne, ha a statútum mögött több százezer erdélyi magyar aláírása állna.
Mindezek alapján úgy tűnik hát, valami mintha megmozdult volna az RMDSZ háza táján, mintha kicsit eltökéltebben viszonyulnának a székelyföldi autonómiatörekvésekhez. Hogy ez a változás valódi-e, vagy csupán az ősszel esedékes államfő-választási kampány előkészítése, az később derül ki. Mindenesetre, eddigi tapasztalataink túl sok reményre nem adnak okot, az RMDSZ számára ugyanis jó ideje csak kampányidőben téma az autonómia, választások után szó sem esik arról.
Farcádi Botond, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 8.
Románia és a nyelvi jogok
A Bálványos Intézet és a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport az EMNT egyesület égisze alatt Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban.
Helyzetfelmérés címmel indított kutatást, melynek célja a nyelvi jogok érvényesítésének és gyakorlati alkalmazásának vizsgálata a közigazgatás és a közszolgálat területén. A kutatás arra keresi a választ, hogy Románia milyen formában biztosítja – nemzetközi jogi vállalásainak megfelelően – a nyelvi jogokat a magyarul beszélők számára, valamint azt, hogy az ET Miniszteri Tanácsának ajánlásait milyen mértékben sikerült végrehajtania.
A nyelvi jogok érvényesüléséről szóló kutatás három fázisból áll. Első lépéseként minden olyan település polgármesteri hivatalához és minden olyan megye prefektusához és megyei tanácsához levelet juttattak el, amelyekben a magyarok aránya a legutóbbi népszámlálási adatok alapján meghaladta a húsz százalékot. A levélben a nyelvi jogok érvényesítésére vonatkozó közérdekű adatokat kértek a kutatók. A vizsgálat második lépéseként a megcélzott intézmények online kommunikációját vizsgálják meg, majd harmadik lépésként több kiválasztott településen helyszíni vizsgálatot végeznek, amelyben megpróbálnak magyar nyelven olyan tevékenységeket végrehajtani, melyekre a törvény szerint joguk lenne.
Az első eredmények a levelekre adott válaszok beérkezése és a válaszok feldolgozása után szeptember folyamán, a további két kutatási fázis eredményei november végére várhatóak. A kutatócsoport tagjai politológusok, szociológusok és jogászok, a BBTE Politikatudományi Tanszékének és a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok és Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének oktatói. A kutatás támogatója a Bethlen Gábor Alap.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Bálványos Intézet és a Mensura Transylvanica politikai elemzőcsoport az EMNT egyesület égisze alatt Románia és a nyelvi jogok a közigazgatásban.
Helyzetfelmérés címmel indított kutatást, melynek célja a nyelvi jogok érvényesítésének és gyakorlati alkalmazásának vizsgálata a közigazgatás és a közszolgálat területén. A kutatás arra keresi a választ, hogy Románia milyen formában biztosítja – nemzetközi jogi vállalásainak megfelelően – a nyelvi jogokat a magyarul beszélők számára, valamint azt, hogy az ET Miniszteri Tanácsának ajánlásait milyen mértékben sikerült végrehajtania.
A nyelvi jogok érvényesüléséről szóló kutatás három fázisból áll. Első lépéseként minden olyan település polgármesteri hivatalához és minden olyan megye prefektusához és megyei tanácsához levelet juttattak el, amelyekben a magyarok aránya a legutóbbi népszámlálási adatok alapján meghaladta a húsz százalékot. A levélben a nyelvi jogok érvényesítésére vonatkozó közérdekű adatokat kértek a kutatók. A vizsgálat második lépéseként a megcélzott intézmények online kommunikációját vizsgálják meg, majd harmadik lépésként több kiválasztott településen helyszíni vizsgálatot végeznek, amelyben megpróbálnak magyar nyelven olyan tevékenységeket végrehajtani, melyekre a törvény szerint joguk lenne.
Az első eredmények a levelekre adott válaszok beérkezése és a válaszok feldolgozása után szeptember folyamán, a további két kutatási fázis eredményei november végére várhatóak. A kutatócsoport tagjai politológusok, szociológusok és jogászok, a BBTE Politikatudományi Tanszékének és a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok és Nemzetközi Kapcsolatok tanszékének oktatói. A kutatás támogatója a Bethlen Gábor Alap.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 8.
Vasile Oprea és Nagy Zsigmond letette a hivatali esküt
Négy hónappal megbízott alprefektusi kinevezése után, tegnap Vasile Liviu Opreát kormányrendelettel Maros megye prefektusává nevezte ki Victor Ponta miniszterelnök. Ugyancsak kormányrendelettel Nagy Zsigmondot nevezte ki az alprefektusi tisztségbe.
A két tisztségviselő tegnap tette le a hivatali esküt. A beiktatáson részt vett Florea Oprea helyettes államtitkár, aki a hivatalos rendeletek felovasása után a rendeleteket ellenjegyző Gabriel Oprea belügyminiszter üzenetét is tolmácsolta.
Az eseményen jelen volt Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke, Dorin Florea polgármester, Vasile Gliga, a PSD megyei elnöke, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a megyei tanács alelnökei, képviselők, szenátorok, az önkormányzatok képviselői, közintézmények vezetői.
Nagy Zsigmond székfoglaló beszédében hangsúlyozta, hogy a kinevezés megtisztelő, az eskü kötelezi. Normalitást ígért, mert, mint mondta, Vásárhelytől 20 kilométerre született, ismeri ezt a vidéket. A szülőföld szent, dolgozni kell érte, jelentette ki, Tamási Áront idézve, aki szerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Majd Octavian Paler mondására hívta fel a figyelmet, aki azt mondta, a föld az egyetlen hely, ahol paradicsomot lehet építeni. – Nem látom be, miért ne lehetne itt is – zárta szavait Nagy Zsigmond.
Vasile Oprea megköszönte a kinevezést, köszöntötte a megjelent volt prefektusokat, és kijelentette: négy hónap alatt, mióta alprefektusként a főispáni hatáskört töltötte be, alkalma volt megismerni a megye és az emberek problémáit. Elmondta, hogy alprefektusként legfontosabb feladata az európai parlamenti választások megszervezése volt, a következő nagy feladat az elnökválasztás minél jobb megszervezése. Munkáját a transzparencia jegyében az állampolgárok szolgálatában fogja végezni, jelentette ki.
Ciprian Dobre ünnepnek nevezte a napot, mert "mától összeállt a helyi önkormányzat csapata", arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyének a gazdasági lemaradását kell mindenekelőtt behoznia, és reményének adott hangot, hogy a 2014-2020-as időszak fejlesztési projektjei megvalósulnak.
Borbély László a politikát a kompromisszumok művészetének nevezte, rámutatva, hogy ez a kinevezés is kompromisszum eredménye. Maros megye olyan megye, ahol több etnikai közösség él együtt. A két legerősebbnek, a román és a magyar közösségnek együtt kell építenie a megye jövőjét, de oda kell figyelni a kétnyelvűségre, a nemzetiségi jogok tiszteletben tartására. Nagyon fontos az együttműködés, üzente azoknak, akiket a kormány tegnap megbízott.
Vasile Gliga jeles napnak nevezte a tegnapit, mivel a prefektus kinevezése normalitást hoz a megye életébe, de azért is, mert az eseményen az összes fontos politikai alakulat jelen volt. Fogjunk össze, hozzunk minél több európai pénzt a megyébe, mondta a PSD megyei elnöke.
Népújság (Marosvásárhely)
Négy hónappal megbízott alprefektusi kinevezése után, tegnap Vasile Liviu Opreát kormányrendelettel Maros megye prefektusává nevezte ki Victor Ponta miniszterelnök. Ugyancsak kormányrendelettel Nagy Zsigmondot nevezte ki az alprefektusi tisztségbe.
A két tisztségviselő tegnap tette le a hivatali esküt. A beiktatáson részt vett Florea Oprea helyettes államtitkár, aki a hivatalos rendeletek felovasása után a rendeleteket ellenjegyző Gabriel Oprea belügyminiszter üzenetét is tolmácsolta.
Az eseményen jelen volt Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke, Dorin Florea polgármester, Vasile Gliga, a PSD megyei elnöke, Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke, a megyei tanács alelnökei, képviselők, szenátorok, az önkormányzatok képviselői, közintézmények vezetői.
Nagy Zsigmond székfoglaló beszédében hangsúlyozta, hogy a kinevezés megtisztelő, az eskü kötelezi. Normalitást ígért, mert, mint mondta, Vásárhelytől 20 kilométerre született, ismeri ezt a vidéket. A szülőföld szent, dolgozni kell érte, jelentette ki, Tamási Áront idézve, aki szerint azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Majd Octavian Paler mondására hívta fel a figyelmet, aki azt mondta, a föld az egyetlen hely, ahol paradicsomot lehet építeni. – Nem látom be, miért ne lehetne itt is – zárta szavait Nagy Zsigmond.
Vasile Oprea megköszönte a kinevezést, köszöntötte a megjelent volt prefektusokat, és kijelentette: négy hónap alatt, mióta alprefektusként a főispáni hatáskört töltötte be, alkalma volt megismerni a megye és az emberek problémáit. Elmondta, hogy alprefektusként legfontosabb feladata az európai parlamenti választások megszervezése volt, a következő nagy feladat az elnökválasztás minél jobb megszervezése. Munkáját a transzparencia jegyében az állampolgárok szolgálatában fogja végezni, jelentette ki.
Ciprian Dobre ünnepnek nevezte a napot, mert "mától összeállt a helyi önkormányzat csapata", arra hívta fel a figyelmet, hogy a megyének a gazdasági lemaradását kell mindenekelőtt behoznia, és reményének adott hangot, hogy a 2014-2020-as időszak fejlesztési projektjei megvalósulnak.
Borbély László a politikát a kompromisszumok művészetének nevezte, rámutatva, hogy ez a kinevezés is kompromisszum eredménye. Maros megye olyan megye, ahol több etnikai közösség él együtt. A két legerősebbnek, a román és a magyar közösségnek együtt kell építenie a megye jövőjét, de oda kell figyelni a kétnyelvűségre, a nemzetiségi jogok tiszteletben tartására. Nagyon fontos az együttműködés, üzente azoknak, akiket a kormány tegnap megbízott.
Vasile Gliga jeles napnak nevezte a tegnapit, mivel a prefektus kinevezése normalitást hoz a megye életébe, de azért is, mert az eseményen az összes fontos politikai alakulat jelen volt. Fogjunk össze, hozzunk minél több európai pénzt a megyébe, mondta a PSD megyei elnöke.
Népújság (Marosvásárhely)
2014. augusztus 8.
Mikor jutott mindenre időd, kedves Jóska?
Köszöntjük a 75 éves Kötő József színháztörténészt
„Megpróbálva egy mondatban aforisztikusan megfogalmazni – még egyszer mondom, a túl igényes kifejezést, hogy a boldogság titka, nem akarom használni – én azt mondom, hogy az elégtétel, a kiegyensúlyozott, hasznos élet titka az, hogy igénybe vegyenek, te válaszolhass erre az igénybevételre, és ez végül mindkét fél számára hasznos cselekedetben, minőségi munkában és olyan cselekedetsorban kulmináljon, ami közhasznú”.
A fenti idézetrészlet Kötő Józseftől származik, aki egy valamikori Transindexes sorozat körkérdésére válaszolt, a kérdés pedig így szólt: „Mi teszi önt boldoggá?”. Sokáig gondolkodtam azon, hogyan is indítsam el ezt a születésnapi köszöntőfélét. Számos változatot kitaláltam, majd sorra mindegyiket elvetettem, így hát nagy örömmel fedeztem fel ezt a kis eszmefuttatást a „boldogságról”.
Szabadság (Kolozsvár)
Köszöntjük a 75 éves Kötő József színháztörténészt
„Megpróbálva egy mondatban aforisztikusan megfogalmazni – még egyszer mondom, a túl igényes kifejezést, hogy a boldogság titka, nem akarom használni – én azt mondom, hogy az elégtétel, a kiegyensúlyozott, hasznos élet titka az, hogy igénybe vegyenek, te válaszolhass erre az igénybevételre, és ez végül mindkét fél számára hasznos cselekedetben, minőségi munkában és olyan cselekedetsorban kulmináljon, ami közhasznú”.
A fenti idézetrészlet Kötő Józseftől származik, aki egy valamikori Transindexes sorozat körkérdésére válaszolt, a kérdés pedig így szólt: „Mi teszi önt boldoggá?”. Sokáig gondolkodtam azon, hogyan is indítsam el ezt a születésnapi köszöntőfélét. Számos változatot kitaláltam, majd sorra mindegyiket elvetettem, így hát nagy örömmel fedeztem fel ezt a kis eszmefuttatást a „boldogságról”.
Szabadság (Kolozsvár)
2014. augusztus 8.
Brüsszel továbbra is pártolja a ciántechnológiát
Továbbra sem tartja indokoltnak a ciántechnológia betiltását az Európai Bizottság (EB) – derül ki a Janez Potočnik, az EB környezetvédelmi biztosa által a cianidos aranybányászat ellen fellépő nemzetközi memorandum aláíróinak küldött válaszából.
A Kárpát-medencei összefogás jegyében született beadványt idén márciusban Tőkés László európai parlamenti képviselő, Zuzana Balážová, a felvidéki Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) akkori elnöke terjesztette az EU végrehajtó testülete elé.
A kezdeményezést az tette aktuálissá, hogy a verespataki bányaberuházás kockázatos terve mellett a felvidéki Körmöcbányán és a kárpátaljai Nagymuzsalyon is ciántechnológiát alkalmazó aranybányákat kívánnak megnyitni, illetve újraindítani.
A memorandum aláírói szerint az érintett országokban a fokozottan kockázatos és súlyosan mérgező bányászati technológiák veszélyeztetnék az ivóvízkészleteket és az élővilágot. Rámutattak: a közel félmillió négyzetkilométernyi, Európa egyik legnagyobb víztározójának számító Kárpát-medencében európai szintű kérdéssé válik a nagyrégió ivóvízkészleteinek mennyisége és minősége.
„Mivel a szeizmikus tekintetben aktív Kárpátalja a Tisza folyó fő vízgyűjtő területe, egy esetleges bányaszerencsétlenség vélhetően a 2000-es nagybányai szennyezéshez hasonló katasztrófát eredményezne, mely a csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségnek számít Európában. A körmöcbányai kitermelést a helyi érdekek és az alapvető környezetvédelmi szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával kívánják újraindítani. A bányanyitást ellenző helybéliek az idegenforgalom összeomlásától és a több millió tonna meddő kőzet miatti környezeti katasztrófától tartanak. Ráadásul Körmöcbánya mindössze tíz kilométerre fekszik a Dunába torkolló Garam folyótól, s emiatt számos európai országot fenyeget közvetlenül egy esetleges ciánszennyezés" – fogalmaz a memorandum.
Érvelésük szerint az európai polgároknak joguk van a tiszta környezethez és a magántulajdonhoz, a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való, továbbá a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó európai szabályozások ellenére a Nagybányán 2000-ben bekövetkezett ciánkatasztrófához hasonló bányaszerencsétlenség megelőzésének leghatékonyabb módja a ciántechnológia teljes tilalma.
Mint ismeretes, 2010. május 5-én az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely arra szólította fel az EB-t, hogy 2011. december 31-ig fogadjon el jogszabályt a cianidos bányászati technológia betiltásáról. Mivel Brüsszel máig semmilyen jogi lépést nem tett a törvényhozás döntésének végrehajtása érdekében, Tőkésék felkérték José Manuel Barroso EB-elnököt, hogy szerezzen érvényt az EP döntésének, és rendelje el a ciántechnológián alapuló bányászat általános tilalmát az EU tagállamaiban.
„Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát" – válaszolta Barroso nevében Janez Potočnik a memorandum aláíróinak.
Tőkés László csütörtöki közleményében rámutat, a környezetvédelmi biztos „semmitmondó, kitérő jellegű" válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába.
„Az EP döntése nyomán az Európai Bizottságnak sem politikai, sem erkölcsi alapja nincs annak végrehajtását megtagadni, és a felelősséget kizárólagos tagállami hatáskörben tartani" – állapította meg az európai parlamenti képviselő. Tőkés hozzátette: Erdély, Felvidék és Kárpátalja politikai-önkormányzati képviselőinek közös fellépése bányászati és környezetvédelmi ügyben példamutató jelentőséggel bír a regionális, illetve európai együttműködés tekintetében, és komoly tanulságot hordoz a tagállami, illetve az uniós kompetenciák viszonylatában.
Krónika (Kolozsvár)
Továbbra sem tartja indokoltnak a ciántechnológia betiltását az Európai Bizottság (EB) – derül ki a Janez Potočnik, az EB környezetvédelmi biztosa által a cianidos aranybányászat ellen fellépő nemzetközi memorandum aláíróinak küldött válaszából.
A Kárpát-medencei összefogás jegyében született beadványt idén márciusban Tőkés László európai parlamenti képviselő, Zuzana Balážová, a felvidéki Körmöcbánya polgármestere, valamint Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) akkori elnöke terjesztette az EU végrehajtó testülete elé.
A kezdeményezést az tette aktuálissá, hogy a verespataki bányaberuházás kockázatos terve mellett a felvidéki Körmöcbányán és a kárpátaljai Nagymuzsalyon is ciántechnológiát alkalmazó aranybányákat kívánnak megnyitni, illetve újraindítani.
A memorandum aláírói szerint az érintett országokban a fokozottan kockázatos és súlyosan mérgező bányászati technológiák veszélyeztetnék az ivóvízkészleteket és az élővilágot. Rámutattak: a közel félmillió négyzetkilométernyi, Európa egyik legnagyobb víztározójának számító Kárpát-medencében európai szintű kérdéssé válik a nagyrégió ivóvízkészleteinek mennyisége és minősége.
„Mivel a szeizmikus tekintetben aktív Kárpátalja a Tisza folyó fő vízgyűjtő területe, egy esetleges bányaszerencsétlenség vélhetően a 2000-es nagybányai szennyezéshez hasonló katasztrófát eredményezne, mely a csernobili katasztrófa után a legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségnek számít Európában. A körmöcbányai kitermelést a helyi érdekek és az alapvető környezetvédelmi szempontok teljes figyelmen kívül hagyásával kívánják újraindítani. A bányanyitást ellenző helybéliek az idegenforgalom összeomlásától és a több millió tonna meddő kőzet miatti környezeti katasztrófától tartanak. Ráadásul Körmöcbánya mindössze tíz kilométerre fekszik a Dunába torkolló Garam folyótól, s emiatt számos európai országot fenyeget közvetlenül egy esetleges ciánszennyezés" – fogalmaz a memorandum.
Érvelésük szerint az európai polgároknak joguk van a tiszta környezethez és a magántulajdonhoz, a víz- és tájvédelem minden gazdasági érdeknél, rövid távú haszonnál előbbre való, továbbá a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó európai szabályozások ellenére a Nagybányán 2000-ben bekövetkezett ciánkatasztrófához hasonló bányaszerencsétlenség megelőzésének leghatékonyabb módja a ciántechnológia teljes tilalma.
Mint ismeretes, 2010. május 5-én az Európai Parlament elsöprő többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely arra szólította fel az EB-t, hogy 2011. december 31-ig fogadjon el jogszabályt a cianidos bányászati technológia betiltásáról. Mivel Brüsszel máig semmilyen jogi lépést nem tett a törvényhozás döntésének végrehajtása érdekében, Tőkésék felkérték José Manuel Barroso EB-elnököt, hogy szerezzen érvényt az EP döntésének, és rendelje el a ciántechnológián alapuló bányászat általános tilalmát az EU tagállamaiban.
„Jelenleg nem tartjuk indokoltnak a ciánalapú bányászati technológiák általános tilalmára vonatkozó intézkedések meghozatalát" – válaszolta Barroso nevében Janez Potočnik a memorandum aláíróinak.
Tőkés László csütörtöki közleményében rámutat, a környezetvédelmi biztos „semmitmondó, kitérő jellegű" válasza szervesen illeszkedik a ciánalapú bányászati technológia kockázatait lekicsinylő brüsszeli megnyilvánulások sorába.
„Az EP döntése nyomán az Európai Bizottságnak sem politikai, sem erkölcsi alapja nincs annak végrehajtását megtagadni, és a felelősséget kizárólagos tagállami hatáskörben tartani" – állapította meg az európai parlamenti képviselő. Tőkés hozzátette: Erdély, Felvidék és Kárpátalja politikai-önkormányzati képviselőinek közös fellépése bányászati és környezetvédelmi ügyben példamutató jelentőséggel bír a regionális, illetve európai együttműködés tekintetében, és komoly tanulságot hordoz a tagállami, illetve az uniós kompetenciák viszonylatában.
Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 8.
Macovei a székelyföldi románokat félti
Monica Macovei európai parlamenti képviselő szerint Romániában tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait, de ugyanez nem mondható el a székelyföldi románok esetében.
A Demokrata-Liberális Párt (PDL) politikusa csütörtökön az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban az autonómiatörekvések kapcsán úgy vélekedett, a kisebbségek „teljes körű jogokat" élveznek Romániában.
„Bármennyire panaszkodnak az RMDSZ politikusai, ez így van. Hargita és Kovászna megyében azonban nem tartják tiszteletben a románok jogait. Én jártam ott, és tapasztaltam, hogy egy vállalkozó nem alkalmaz valakit, ha román. Erről senki nem beszél" – jelentette ki az államfői tisztséget függetlenként megpályázó volt igazságügy-miniszter.
Macovei elismerte, egy régió függetlenségének szorgalmazása beletartozik a szabad véleménynyilvánításba, ezzel azonban szerinte nem szabad megsérteni másokat.
Krónika (Kolozsvár)
Monica Macovei európai parlamenti képviselő szerint Romániában tiszteletben tartják a nemzeti kisebbségek jogait, de ugyanez nem mondható el a székelyföldi románok esetében.
A Demokrata-Liberális Párt (PDL) politikusa csütörtökön az Adevărul napilap online kiadásának adott interjúban az autonómiatörekvések kapcsán úgy vélekedett, a kisebbségek „teljes körű jogokat" élveznek Romániában.
„Bármennyire panaszkodnak az RMDSZ politikusai, ez így van. Hargita és Kovászna megyében azonban nem tartják tiszteletben a románok jogait. Én jártam ott, és tapasztaltam, hogy egy vállalkozó nem alkalmaz valakit, ha román. Erről senki nem beszél" – jelentette ki az államfői tisztséget függetlenként megpályázó volt igazságügy-miniszter.
Macovei elismerte, egy régió függetlenségének szorgalmazása beletartozik a szabad véleménynyilvánításba, ezzel azonban szerinte nem szabad megsérteni másokat.
Krónika (Kolozsvár)
2014. augusztus 8.
Anna-napi emlékek
Önbizalmat adó emlékezés
1981. július 26., Szent Anna-tó, búcsú. Ez a nap fordulópont az erdélyi magyarság életében, hiszen ekkor, ha csak egy pillanatig is, de felemeltük a fejünket, s nemzetiségi és állampolgári jogaink védelmében szembe fordultunk a zsarnoksággal. Immár negyedik éve, hogy az akkor és ott zajlottak évfordulóján közös főhajtásra és tanácskozásra hívjuk az eseményekhez bármi módon kötődőket, a tó partján álló kápolnához.
És tesszük mindezt az emlékezés, emlékeztetés, illetve hagyományteremtés szándékával, mert úgy érezzük, hogy a Szent Anna-tó és környékének szelleme kötelez, légköréből, kisugárzásából pedig újból és újból erőt meríthetünk a népünk szabadságáért folytatott küzdelemhez.
Több fontos rendezvény egybeesése miatt idén augusztus 6-ra tettük a találkozót. A helyszínre érve, a sokadik alkalom ellenére is némán gyönyörködtünk az elénk táruló látványban, miközben gondolataink emlékek után kutatva szálltak a múlt felé. Első pillantásra úgy érzékeltük, semmi nem változott, hiszen most is sejtelmesen csillogott a tó vize, felületén pedig táncot lejtettek a napsugarak, akárcsak egykoron. Tüzetesebb szemlélődés után azonban ismét be kellett látnunk, hogy a körülötte őrt álló fenyők ugyancsak kinőtték magukat, s a tavat ölébe fogadó kráter peremén kisarjadt bozótosból is erdő cseperedett.
Bár a hétköznapra eső és viszonylag korai időpont miatt sokan jelezték, hogy csak lélekben tudnak velünk lenni, délben mégis csapatnyian összeverődtünk a megadott helyen. Egyesek szereplői, mások résztvevői vagy szemlélői voltak a történteknek, de olyanok is akadtak, akik csak hallottak róla. Szétszórattatásunkra jellemzően, Erdélytől Magyarországon és Svédországon át, az Amerikai Egyesült Államokig és Ausztráliáig érkeztek érdeklődők.
Szigeti János a magyarországi Mezőkövesdről érkezett feleségével és fiával együtt. Annak idején 16 éves gimnazistaként cseppent bele az Anna-napi forrongásba, de azóta is élete meghatározó élményeként tartja számon mindazt, amit akkor itt átélhetett. A székely hegyoldalban lobogó hatalmas magyar zászló látványa, az éj leple alatt elhangzott, öntudatra ébresztő beszédek elhangzása s a közös imádkozás felhajtó ereje elmondása szerint megszabták további léptei irányát, ezért hálás a Gondviselőnek, hogy 33 év elteltével minderre a helyszínen, néhány egykori szereplő jelenlétében emlékezhetett.
A sepsiszentgyörgyi dr. Ütő Gusztáv ezeket mondta: „Az 1981. július 26-án lezajlott magyar zászlós felvonulás a Szent Anna-tó kráterének peremétől a szerpentineken át a kápolnáig a csoda erejével hatott rám, ezért illúzió-világunk eme éjszakáját délibábos jelenségként éltem meg. Az évente megszervezett találkozókat cselekedeteink helyességének vagy tévútra való tévelyedésének egyik fokmérőjeként értékelem. Ugyanakkor az események több szemszögből való elemzése erősíti az önbizalmamat. Igazolja, hogy az elnyomókkal szembeni bátor kiállás erőt ad és nemzetünk megmaradását szolgálja azokkal szemben, akik a vesztünket kívánják.”
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Önbizalmat adó emlékezés
1981. július 26., Szent Anna-tó, búcsú. Ez a nap fordulópont az erdélyi magyarság életében, hiszen ekkor, ha csak egy pillanatig is, de felemeltük a fejünket, s nemzetiségi és állampolgári jogaink védelmében szembe fordultunk a zsarnoksággal. Immár negyedik éve, hogy az akkor és ott zajlottak évfordulóján közös főhajtásra és tanácskozásra hívjuk az eseményekhez bármi módon kötődőket, a tó partján álló kápolnához.
És tesszük mindezt az emlékezés, emlékeztetés, illetve hagyományteremtés szándékával, mert úgy érezzük, hogy a Szent Anna-tó és környékének szelleme kötelez, légköréből, kisugárzásából pedig újból és újból erőt meríthetünk a népünk szabadságáért folytatott küzdelemhez.
Több fontos rendezvény egybeesése miatt idén augusztus 6-ra tettük a találkozót. A helyszínre érve, a sokadik alkalom ellenére is némán gyönyörködtünk az elénk táruló látványban, miközben gondolataink emlékek után kutatva szálltak a múlt felé. Első pillantásra úgy érzékeltük, semmi nem változott, hiszen most is sejtelmesen csillogott a tó vize, felületén pedig táncot lejtettek a napsugarak, akárcsak egykoron. Tüzetesebb szemlélődés után azonban ismét be kellett látnunk, hogy a körülötte őrt álló fenyők ugyancsak kinőtték magukat, s a tavat ölébe fogadó kráter peremén kisarjadt bozótosból is erdő cseperedett.
Bár a hétköznapra eső és viszonylag korai időpont miatt sokan jelezték, hogy csak lélekben tudnak velünk lenni, délben mégis csapatnyian összeverődtünk a megadott helyen. Egyesek szereplői, mások résztvevői vagy szemlélői voltak a történteknek, de olyanok is akadtak, akik csak hallottak róla. Szétszórattatásunkra jellemzően, Erdélytől Magyarországon és Svédországon át, az Amerikai Egyesült Államokig és Ausztráliáig érkeztek érdeklődők.
Szigeti János a magyarországi Mezőkövesdről érkezett feleségével és fiával együtt. Annak idején 16 éves gimnazistaként cseppent bele az Anna-napi forrongásba, de azóta is élete meghatározó élményeként tartja számon mindazt, amit akkor itt átélhetett. A székely hegyoldalban lobogó hatalmas magyar zászló látványa, az éj leple alatt elhangzott, öntudatra ébresztő beszédek elhangzása s a közös imádkozás felhajtó ereje elmondása szerint megszabták további léptei irányát, ezért hálás a Gondviselőnek, hogy 33 év elteltével minderre a helyszínen, néhány egykori szereplő jelenlétében emlékezhetett.
A sepsiszentgyörgyi dr. Ütő Gusztáv ezeket mondta: „Az 1981. július 26-án lezajlott magyar zászlós felvonulás a Szent Anna-tó kráterének peremétől a szerpentineken át a kápolnáig a csoda erejével hatott rám, ezért illúzió-világunk eme éjszakáját délibábos jelenségként éltem meg. Az évente megszervezett találkozókat cselekedeteink helyességének vagy tévútra való tévelyedésének egyik fokmérőjeként értékelem. Ugyanakkor az események több szemszögből való elemzése erősíti az önbizalmamat. Igazolja, hogy az elnyomókkal szembeni bátor kiállás erőt ad és nemzetünk megmaradását szolgálja azokkal szemben, akik a vesztünket kívánják.”
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. augusztus 8.
EGYETEMI HELYEK
Mi akar lenni az erdélyi diák, ha magyar?
A MOGYE általános orvosi szakára jelentkeztek a legtöbben, de mégsem itt volt a legnagyobb túljelentkezés az erdélyi egyetemek magyar szakjai között.
A BBTE most induló gazdasági informatikus szakára volt a legnagyobb a túljelentkezés, ott egy helyre négy diák jutott. A MOGYE-n a fogorvosi szakra lehetett a legnehezebben bejutni, ott szinte háromszoros volt a túljelentkezés. De népszerűek voltak az informatikusi és a kommunikációs képzések is, mind a Sapientián, mind a BBTE-n sokan jelentkeztek rájuk. A részletes összefoglalónkból az is kiderül, hogy hol maradtak még ingyenes helyek az őszi felvételire.
Babeş-Bolyai Tudományegyetem
A különböző kihelyezett tagozataival együtt 67 alapképzési és 37 mesterképzési helyet hirdettek meg. Alapképzésen összesen 1092 ingyenes és 1392 költségtérítéses hely volt. A júliusi felvételi során nagyjából 1400 hallgató jelentkezett a BBTE különböző képzéseire összesen. Az egyetem közlemény szerint az őszi felvételire még 205 ingyenes hely maradt a visszaigazolásokat követően, többek között a történelem, a művészettörténet, a szociológia és az újságírás szakon is lehet még költségtérítéses helyen tanulni.
A legnépszerűbb szak az idén újonnan indult gazdasági informatika volt, ezen nagyjából négyszeres volt a túljelentkezés, igaz, mindössze 10 költségtérítéses helyet hirdettek meg. Utána a kinetoterápia, a kommunikáció és közkapcsolatok, az informatika, a pszichológia, a tanítóképző és a kémia szak következett.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A csíkszeredai karokon 13 alapképzési és 4 mesterképző szakon, 550 és 143 tandíjmentes, költség-hozzájárulásos és teljes tandíjas helyet hirdettek meg. A tandíjmentes helyek közel 70%-át sikerült feltölteni, azonban minden szak esetében maradtak még betöltetlen helyek. A szakok többségében még tandíjmentes helyre is iratkozhatna az őszi felvételi időszakban a diákok. A legtöbben a Gazdaság- és Humántudományok Kar közgazdaság karára jelentkeztek, összesen 31 diák felvételizett oda, de őszire még így is maradt 15 ingyenes hely a szakon.
Csíkszeredában népszerű volt még a Könyvelés és gazdálkodási informatika szak, valamint a Kommunikáció és PR. Amennyiben augusztus folyamán az újonnan induló Génsebészet szak megkapja a működési engedélyt, úgy szeptemberben erre a képzésre is várják az iratkozókat.
Kolozsváron a Sapientia EMTE négy alapképzési és egy mesterképző szakán összesen 145 helyet hirdetett meg, ebből 74 tandíjmentes és 71 költség-hozzájárulásos helyre lehetett iratkozni. Túljelentkezés egyedül a Filmművészet, fotóművészet, média szakon volt, ott a 25 meghirdetett ingyenes és költség-hozzájárulásos helyre 30 felvételiző jelentkezett. Viszont a legtöbben a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakra jelentkeztek: összesen 32 diák. A négy alapképzésre és egy mesteri képzésre 96 iratkozó volt, akik közül 75 vissza is igazolta a helyét.
A szeptember 4-10 közötti őszi felvételire a Filmművészet, fotóművészet, média szakon kívül mindegyiken vannak még helyek. Három alapképzési és egy mesteri szakra lehet beiratkozni, amelyeken 13 tandíjmentes és 56 költség-hozzájárulásos hely van még.
Marosvásárhelyen a nyári felvételire alapképzésen 11 szakon összesen 490 helyet hirdettek meg, ebből 190 tandíjmentes, 220 költség-hozzájárulásos (400 euró) és 80 teljes tandíjas (750 euró) volt. Alapképzésen a legkeresettebb az Informatika szak volt, majd ezt követte a Kommunikáció és közkapcsolatok szak. Mesterképzésen 4 szakon összesen 105 helyet hirdettek meg, ebből 55 tandíjmentes és 50 költség-hozzájárulásos hely volt. Legtöbben a Növényorvos és a Fejlett mechatronikai rendszerek szakokra iratkoztak.
Az őszi felvételire is maradtak még tandíjmentes helyek a marosvásárhelyi Sapientián, legtöbb a Távközlés és mechatronika szakon, de vannak még tandíjmentes helyek a Magyar-Román szakirányú fordító és tolmács szakon is.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
Összesen 4 szakon lehetett magyarul tanulni. Államilag finanszírozott hely az általános orvosin 135 volt, a fogorvosin 35, a gyógyszerészetin 35, míg az egészségügyin 15. A költségtérítéses helyekre a román jelentkezőkkel együtt hirdették meg a felvételit, általános orvosira (összesen 80 hely) és fogorvosi szakra (összesen 30 hely) nem jutott be egyetlen magyar sem, csak a gyógyszerészeti (összesen 80 hely) és asszisztens képzésbe (összesen 70 hely) sikerült néhánynak felvételt nyernie a költségtérítéses helyre.
Általános orvosnak összesen 304 ember jelentkezett, ez iránt a szak iránt érdeklődött a legtöbb ember. A fogorvosi szakra viszont nehezebb volt bejutni, összesen 102 felvételiző jelentkezett az államilag támogatott helyekre, vagyis közel háromszoros volt a túljelentkezés (2,9). Az általános orvosi szak esetében 2,2 volt a túljelentkezési arány, a gyógyszerészetin 2,1, míg az egészségügyi asszisztensin 2,7.
Az őszi felvételire már csak évi 5000 eurós költségű - főként külföldieknek szánt - helyek maradtak, magyarul tudóknak általános orvosin 25, míg a fogorvosin 5. Erről a részletes információkat itt lehet olvasni.
Partiumi Keresztény Egyetem
Alapképzésen 19 szakot hirdettek meg, összesen 595 hellyel, míg mesterképzésen 8 szakra várták a jelentkezőket, összesen 252 helyre. A képzőművészeti képzésük iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, a meghirdetett 35 helyre összesen 41 felvételiző jelentkezett, és ebből 28 helyet foglaltak/foglalhattak el. Az egyetem közlése szerint még a különböző nyelv és irodalom szakok (magyar, román, angol és német - és ezeknek a különböző párosításaik), valamint a közgazdász képzés volt népszerű.
Az őszi felvételin a meghirdetett szakok többségére még van ingyenes hely, költségtérítéses képzésre pedig még mindenik szakon lehet jelentkezni.
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Alapképzésen 5, míg mesterképzésen 6 szakot hirdettek meg, egyenként 12 hellyel. Két új mesterképzési szakon viszont csak őszi felvételi lesz, azokon tehát még egyetlen helyet sem töltöttek be.
Nem meglepő módon színésznek szerettek volna a legtöbben tanulni: a 12 helyre összesen 29 ember jelentkezett, és ebből 9-et vettek fel. Utána az audiovizuális kommunikáció jön, ahová 9-en jelentkeztek, és mindenkit fel is vettek. Mesterképzésen is a színész szak volt a legnépszerűbb, 12 helyre 9-en jelentkeztek.
Ennek köszönhetően az alapképzésen a színész, illetve az audiovizuális kommunikáció szak kivételével még mindenhol vannak ingyenes helyek. A mesterképzésen bábművész, valamint az újonnan induló alkalmazott bábművész és a korszerű zenei koncepció szakon lehet államilag finanszírozott helyeken tanulni.
Transindex.ro
Mi akar lenni az erdélyi diák, ha magyar?
A MOGYE általános orvosi szakára jelentkeztek a legtöbben, de mégsem itt volt a legnagyobb túljelentkezés az erdélyi egyetemek magyar szakjai között.
A BBTE most induló gazdasági informatikus szakára volt a legnagyobb a túljelentkezés, ott egy helyre négy diák jutott. A MOGYE-n a fogorvosi szakra lehetett a legnehezebben bejutni, ott szinte háromszoros volt a túljelentkezés. De népszerűek voltak az informatikusi és a kommunikációs képzések is, mind a Sapientián, mind a BBTE-n sokan jelentkeztek rájuk. A részletes összefoglalónkból az is kiderül, hogy hol maradtak még ingyenes helyek az őszi felvételire.
Babeş-Bolyai Tudományegyetem
A különböző kihelyezett tagozataival együtt 67 alapképzési és 37 mesterképzési helyet hirdettek meg. Alapképzésen összesen 1092 ingyenes és 1392 költségtérítéses hely volt. A júliusi felvételi során nagyjából 1400 hallgató jelentkezett a BBTE különböző képzéseire összesen. Az egyetem közlemény szerint az őszi felvételire még 205 ingyenes hely maradt a visszaigazolásokat követően, többek között a történelem, a művészettörténet, a szociológia és az újságírás szakon is lehet még költségtérítéses helyen tanulni.
A legnépszerűbb szak az idén újonnan indult gazdasági informatika volt, ezen nagyjából négyszeres volt a túljelentkezés, igaz, mindössze 10 költségtérítéses helyet hirdettek meg. Utána a kinetoterápia, a kommunikáció és közkapcsolatok, az informatika, a pszichológia, a tanítóképző és a kémia szak következett.
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A csíkszeredai karokon 13 alapképzési és 4 mesterképző szakon, 550 és 143 tandíjmentes, költség-hozzájárulásos és teljes tandíjas helyet hirdettek meg. A tandíjmentes helyek közel 70%-át sikerült feltölteni, azonban minden szak esetében maradtak még betöltetlen helyek. A szakok többségében még tandíjmentes helyre is iratkozhatna az őszi felvételi időszakban a diákok. A legtöbben a Gazdaság- és Humántudományok Kar közgazdaság karára jelentkeztek, összesen 31 diák felvételizett oda, de őszire még így is maradt 15 ingyenes hely a szakon.
Csíkszeredában népszerű volt még a Könyvelés és gazdálkodási informatika szak, valamint a Kommunikáció és PR. Amennyiben augusztus folyamán az újonnan induló Génsebészet szak megkapja a működési engedélyt, úgy szeptemberben erre a képzésre is várják az iratkozókat.
Kolozsváron a Sapientia EMTE négy alapképzési és egy mesterképző szakán összesen 145 helyet hirdetett meg, ebből 74 tandíjmentes és 71 költség-hozzájárulásos helyre lehetett iratkozni. Túljelentkezés egyedül a Filmművészet, fotóművészet, média szakon volt, ott a 25 meghirdetett ingyenes és költség-hozzájárulásos helyre 30 felvételiző jelentkezett. Viszont a legtöbben a nemzetközi kapcsolatok és európai tanulmányok szakra jelentkeztek: összesen 32 diák. A négy alapképzésre és egy mesteri képzésre 96 iratkozó volt, akik közül 75 vissza is igazolta a helyét.
A szeptember 4-10 közötti őszi felvételire a Filmművészet, fotóművészet, média szakon kívül mindegyiken vannak még helyek. Három alapképzési és egy mesteri szakra lehet beiratkozni, amelyeken 13 tandíjmentes és 56 költség-hozzájárulásos hely van még.
Marosvásárhelyen a nyári felvételire alapképzésen 11 szakon összesen 490 helyet hirdettek meg, ebből 190 tandíjmentes, 220 költség-hozzájárulásos (400 euró) és 80 teljes tandíjas (750 euró) volt. Alapképzésen a legkeresettebb az Informatika szak volt, majd ezt követte a Kommunikáció és közkapcsolatok szak. Mesterképzésen 4 szakon összesen 105 helyet hirdettek meg, ebből 55 tandíjmentes és 50 költség-hozzájárulásos hely volt. Legtöbben a Növényorvos és a Fejlett mechatronikai rendszerek szakokra iratkoztak.
Az őszi felvételire is maradtak még tandíjmentes helyek a marosvásárhelyi Sapientián, legtöbb a Távközlés és mechatronika szakon, de vannak még tandíjmentes helyek a Magyar-Román szakirányú fordító és tolmács szakon is.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem
Összesen 4 szakon lehetett magyarul tanulni. Államilag finanszírozott hely az általános orvosin 135 volt, a fogorvosin 35, a gyógyszerészetin 35, míg az egészségügyin 15. A költségtérítéses helyekre a román jelentkezőkkel együtt hirdették meg a felvételit, általános orvosira (összesen 80 hely) és fogorvosi szakra (összesen 30 hely) nem jutott be egyetlen magyar sem, csak a gyógyszerészeti (összesen 80 hely) és asszisztens képzésbe (összesen 70 hely) sikerült néhánynak felvételt nyernie a költségtérítéses helyre.
Általános orvosnak összesen 304 ember jelentkezett, ez iránt a szak iránt érdeklődött a legtöbb ember. A fogorvosi szakra viszont nehezebb volt bejutni, összesen 102 felvételiző jelentkezett az államilag támogatott helyekre, vagyis közel háromszoros volt a túljelentkezés (2,9). Az általános orvosi szak esetében 2,2 volt a túljelentkezési arány, a gyógyszerészetin 2,1, míg az egészségügyi asszisztensin 2,7.
Az őszi felvételire már csak évi 5000 eurós költségű - főként külföldieknek szánt - helyek maradtak, magyarul tudóknak általános orvosin 25, míg a fogorvosin 5. Erről a részletes információkat itt lehet olvasni.
Partiumi Keresztény Egyetem
Alapképzésen 19 szakot hirdettek meg, összesen 595 hellyel, míg mesterképzésen 8 szakra várták a jelentkezőket, összesen 252 helyre. A képzőművészeti képzésük iránt volt a legnagyobb az érdeklődés, a meghirdetett 35 helyre összesen 41 felvételiző jelentkezett, és ebből 28 helyet foglaltak/foglalhattak el. Az egyetem közlése szerint még a különböző nyelv és irodalom szakok (magyar, román, angol és német - és ezeknek a különböző párosításaik), valamint a közgazdász képzés volt népszerű.
Az őszi felvételin a meghirdetett szakok többségére még van ingyenes hely, költségtérítéses képzésre pedig még mindenik szakon lehet jelentkezni.
Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem
Alapképzésen 5, míg mesterképzésen 6 szakot hirdettek meg, egyenként 12 hellyel. Két új mesterképzési szakon viszont csak őszi felvételi lesz, azokon tehát még egyetlen helyet sem töltöttek be.
Nem meglepő módon színésznek szerettek volna a legtöbben tanulni: a 12 helyre összesen 29 ember jelentkezett, és ebből 9-et vettek fel. Utána az audiovizuális kommunikáció jön, ahová 9-en jelentkeztek, és mindenkit fel is vettek. Mesterképzésen is a színész szak volt a legnépszerűbb, 12 helyre 9-en jelentkeztek.
Ennek köszönhetően az alapképzésen a színész, illetve az audiovizuális kommunikáció szak kivételével még mindenhol vannak ingyenes helyek. A mesterképzésen bábművész, valamint az újonnan induló alkalmazott bábművész és a korszerű zenei koncepció szakon lehet államilag finanszírozott helyeken tanulni.
Transindex.ro
2014. augusztus 8.
Erdélyi gazdasági gondolkodók panteonja
2014-ben a Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadásában jelent meg az „Erdélyi magyar gazdasági gondolkodók panteonja” című könyv.
A rendkívül szép kivitelezésű, 220 oldalas, album nagy erdélyi személyiségeknek a gazdasági életünk alakulásához való hozzájárulását eleveníti fel. 51 személyiség munkásságát rövid ismertetőben mutatja be. A szöveg szerzője Somai József. A szövegrészhez társulnak Dabóczi Géza, neves kolozsvári képzőművész művészrajzai, melyek személyiségre szabott karakterisztikussággal varázsolják az olvasó elé történelmi nagyságainkat. 46 személyiségnek képe látható, 3-nak a családi címere tekintető meg.
Értékeinket kiemelni a történelmi „homályból”
A Somai József által írt Előszó című fejezetben a szerző az erdélyi gazdasági gondolkodás múltjára reflektál. Megállapítja, hogy nem ismerjük a saját gazdaságtörténetünket. A múlt század ’20-as éveiben az erdélyi magyar közgazdászok élmezőnyben voltak. A ’20-as évek után a gazdasági levéltári anyagok feldolgozatlanul hevernek. Ezért szükséges értékeinket kiemelni a történelmi „homályból”. Megfogalmazta e könyv megírásának célját: „Albumunk nem egyszerűen bibliográfiák vagy tanulmányok gyűjteménye, hanem olyan személyek életútjainak és értékeinek tömör emlékkiállítása, akiknek az elméit élénken foglalkoztatták Erdély gondjai és a magyarság sorskérdései, különösen s elsősorban az erdélyi magyar népközösségnek és környezetének életbiztonságához kötődő gazdasági nehézségek.”
Erdélyi magyar gazdasági gondolkodók panteonja
Az albumban bemutatott személyiségek közül egyesek nem közgazdászok, azonban jelentős szerepet játszottak az erdélyi gazdasági életben. Apáczai Csere Jánost (1625-1659) főként jelentős pedagógusnak, írónak tartják. Azonban a Magyar Encyplopaedia című főműve a magyar tudományos nyelv kialakulásához járult hozzá. Könyvének 60%-a gazdasági fogalmakat tartalmaz. Báró Wesselényi Miklós (1796-1850) elsők között szüntette meg a dézsmát. A birtokát képező falvaiban a robot és a dézsma nagy részét elengedte. Felszabadította a parasztjait a jobbágyság alól. Saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat szervezett a korszerű földművelésről. Brassai Sámuel (1797- 1897) a legnagyobb erdélyi magyar polihisztor gazdasági kérdésekkel is foglalkozott. 1842-ben kiadta a Bankismeret című könyvét. Ezt a munkáját 170 év után a Harvardi Egyetem több kiadásban is megjelentette. „ A fiatal kereskedők arany ABC-je” című könyvében gazdasági alapismeretekkel, tanácsokkal látta el az áru és pénzforgalomban ügyködőket. Károlyi Sándor grófot (1831-1906) a magyar szövetkezeti mozgalom atyjának tekintik. Létrehozta a Magyar Gazdaszövetséget. 1898-ban létrehozta a Hangyaszövetkezetet, amely túlélte alapítóját, csak az államosítás után szűnt meg. Balázs Ferenc (1901-1937) a kolozsvári Unitárius Teológiára iratkozott, melyet kitűnő eredménnyel végzett el. Majd angliai tanulmányútra küldték. Két éves meghívást kapott az AEÁ-beli Berkley Teológiai Főiskolára. Hazaérkezése után Mészkő falu lelkésze. Gyakorlatban alkalmazza a világ körüli útján szerzett vidékfejlesztés és szövetkezeti mozgalom terén szerzett tapasztalatait. „Bejárom a kerek világot” című könyvében ismerteti tapasztalatait. Az olvasó a gazdaságtörténet neves közgazdászainak munkásságáról szerezhet értékes információkat. Fóris Lajos (Margitta 1886-Bogota) közgazdász, szakíró a magyar üzleti világban játszott jelentős szerepet. Rövid deviza és banklexikon című könyve a gazdasági élet, a kormánypolitika területén működőknek ad útmutatást.
Betekintést nyerhetünk a Kolozsvári Egyetem életében is.
Berde Áron(1819-1892) 1872-ben az egyetem nemzetgazdasági tanszékén, a pénzügytannak rendes tanára. Az egyetem első rektora volt. Alapkurzusa nemzetgazdaságtan, pénzügyi tantárgyakat adott elő. Gyárfás Elemér(1884-1945) pénzügyi koncepciójának fontos vetülete a pénzforgalom szabályozásával, illetve a vám és az adópolitikával kapcsolatos nézetei. Érdekes Navratil Ákos(1875-1952) élete. Közgazdász, jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Kolozsvári, majd a Budapesti Tudomány egyetemen oktatott a közgazdaságtan és pénzügyszakon tanszékvezető egyetemi tanáraként. A teljesség igénye nélkül, néhány példával próbáltam érzékeltetni azokat a gazdag gazdaságtörténeti bemutatásokat, melyek sokunk számára új adatokat, információkat jelentenek. A szerző tudatosan „gazdasági gondolkodók” fogalmát használja, ami szélesebb terjedelmű, tartalmú, mint a közgazdász kifejezés, bemutatva azt a szellemi hozadékot, amit jelentenek. Az olvasó számára intellektuális élményt jelent a könyv tanulmányozása. Olvasmányos, értékes információkat tartalmaz. Útmutató a gazdasági kérdések iránt érdeklődő fiatalok számára.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro
2014-ben a Romániai Magyar Közgazdász Társaság kiadásában jelent meg az „Erdélyi magyar gazdasági gondolkodók panteonja” című könyv.
A rendkívül szép kivitelezésű, 220 oldalas, album nagy erdélyi személyiségeknek a gazdasági életünk alakulásához való hozzájárulását eleveníti fel. 51 személyiség munkásságát rövid ismertetőben mutatja be. A szöveg szerzője Somai József. A szövegrészhez társulnak Dabóczi Géza, neves kolozsvári képzőművész művészrajzai, melyek személyiségre szabott karakterisztikussággal varázsolják az olvasó elé történelmi nagyságainkat. 46 személyiségnek képe látható, 3-nak a családi címere tekintető meg.
Értékeinket kiemelni a történelmi „homályból”
A Somai József által írt Előszó című fejezetben a szerző az erdélyi gazdasági gondolkodás múltjára reflektál. Megállapítja, hogy nem ismerjük a saját gazdaságtörténetünket. A múlt század ’20-as éveiben az erdélyi magyar közgazdászok élmezőnyben voltak. A ’20-as évek után a gazdasági levéltári anyagok feldolgozatlanul hevernek. Ezért szükséges értékeinket kiemelni a történelmi „homályból”. Megfogalmazta e könyv megírásának célját: „Albumunk nem egyszerűen bibliográfiák vagy tanulmányok gyűjteménye, hanem olyan személyek életútjainak és értékeinek tömör emlékkiállítása, akiknek az elméit élénken foglalkoztatták Erdély gondjai és a magyarság sorskérdései, különösen s elsősorban az erdélyi magyar népközösségnek és környezetének életbiztonságához kötődő gazdasági nehézségek.”
Erdélyi magyar gazdasági gondolkodók panteonja
Az albumban bemutatott személyiségek közül egyesek nem közgazdászok, azonban jelentős szerepet játszottak az erdélyi gazdasági életben. Apáczai Csere Jánost (1625-1659) főként jelentős pedagógusnak, írónak tartják. Azonban a Magyar Encyplopaedia című főműve a magyar tudományos nyelv kialakulásához járult hozzá. Könyvének 60%-a gazdasági fogalmakat tartalmaz. Báró Wesselényi Miklós (1796-1850) elsők között szüntette meg a dézsmát. A birtokát képező falvaiban a robot és a dézsma nagy részét elengedte. Felszabadította a parasztjait a jobbágyság alól. Saját költségén taníttatta őket, tanfolyamokat szervezett a korszerű földművelésről. Brassai Sámuel (1797- 1897) a legnagyobb erdélyi magyar polihisztor gazdasági kérdésekkel is foglalkozott. 1842-ben kiadta a Bankismeret című könyvét. Ezt a munkáját 170 év után a Harvardi Egyetem több kiadásban is megjelentette. „ A fiatal kereskedők arany ABC-je” című könyvében gazdasági alapismeretekkel, tanácsokkal látta el az áru és pénzforgalomban ügyködőket. Károlyi Sándor grófot (1831-1906) a magyar szövetkezeti mozgalom atyjának tekintik. Létrehozta a Magyar Gazdaszövetséget. 1898-ban létrehozta a Hangyaszövetkezetet, amely túlélte alapítóját, csak az államosítás után szűnt meg. Balázs Ferenc (1901-1937) a kolozsvári Unitárius Teológiára iratkozott, melyet kitűnő eredménnyel végzett el. Majd angliai tanulmányútra küldték. Két éves meghívást kapott az AEÁ-beli Berkley Teológiai Főiskolára. Hazaérkezése után Mészkő falu lelkésze. Gyakorlatban alkalmazza a világ körüli útján szerzett vidékfejlesztés és szövetkezeti mozgalom terén szerzett tapasztalatait. „Bejárom a kerek világot” című könyvében ismerteti tapasztalatait. Az olvasó a gazdaságtörténet neves közgazdászainak munkásságáról szerezhet értékes információkat. Fóris Lajos (Margitta 1886-Bogota) közgazdász, szakíró a magyar üzleti világban játszott jelentős szerepet. Rövid deviza és banklexikon című könyve a gazdasági élet, a kormánypolitika területén működőknek ad útmutatást.
Betekintést nyerhetünk a Kolozsvári Egyetem életében is.
Berde Áron(1819-1892) 1872-ben az egyetem nemzetgazdasági tanszékén, a pénzügytannak rendes tanára. Az egyetem első rektora volt. Alapkurzusa nemzetgazdaságtan, pénzügyi tantárgyakat adott elő. Gyárfás Elemér(1884-1945) pénzügyi koncepciójának fontos vetülete a pénzforgalom szabályozásával, illetve a vám és az adópolitikával kapcsolatos nézetei. Érdekes Navratil Ákos(1875-1952) élete. Közgazdász, jogtudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Kolozsvári, majd a Budapesti Tudomány egyetemen oktatott a közgazdaságtan és pénzügyszakon tanszékvezető egyetemi tanáraként. A teljesség igénye nélkül, néhány példával próbáltam érzékeltetni azokat a gazdag gazdaságtörténeti bemutatásokat, melyek sokunk számára új adatokat, információkat jelentenek. A szerző tudatosan „gazdasági gondolkodók” fogalmát használja, ami szélesebb terjedelmű, tartalmú, mint a közgazdász kifejezés, bemutatva azt a szellemi hozadékot, amit jelentenek. Az olvasó számára intellektuális élményt jelent a könyv tanulmányozása. Olvasmányos, értékes információkat tartalmaz. Útmutató a gazdasági kérdések iránt érdeklődő fiatalok számára.
Csomafáy Ferenc, erdon.ro
2014. augusztus 8.
Az emlékezés magánterülete
Az egykor kitelepített Bözödújfalu (valamikor Udvarhelyszékhez tartozó település) még élő lakói minden esztendő augusztusának első szombatján találkoznak a tó partján, hogy a nagyvilágba szétszóródott ismerőseikkel, falusfeleikkel találkozhassanak. Megemlékeznek a sokvallású faluról, ahol példás egyetértésben éltek a különböző vallású családok, és bár az idő megszépíti az emlékeket, az egykori lakók évente egyszer élhetik meg az együvé tartozás már szertefoszlatott élményeit.
Idén a valóság fura megnyilvánulásaival találkozhattak az emlékezők. A település Kőrispatak felőli emlékhelyén már korábban eltűnt a jelképes falmaradvány ablaktáblája, mostanra azonban, hogy nemrég leomlott a katolikus templom karcsú tornya, haranglábat emeltek, és tábla jelzi: bözödújfalusi, és nem bözödi tó, ami az egykori falut elborítja.
A kilencvenes évek végén, amikor már alig állt egykori épület a területen, marosvásárhelyi román férfi mesélte el, hogyan kapták el azt a két fiatalt, akik a toronyból el akarták lopni a harangot. Amikor észrevettük, mi történik, mondta az alkalmi halász, odamentünk, elkaptuk őket, a földre tepertük, és báladróttal hátrakötöztük a kezüket, amíg valaki Bözödre szaladt át, a rendőrségre telefonálni. Íme, mostanra nem csupán az eliszaposodott templomterületet szántják a folyami kagylók nyomai, hanem a jelképszerű torony is leomlott, jelezve: az idő könyörtelenül elsöpri a nyomokat. Lakóházakat, templomot. Az oda járó kirándulók, akik harsány zenéjükkel betöltik a valamikori falu fölötti légteret, rég birtokba vették a területet, hangoskodásuk után a szemét, a tó szélébe dobott bűzlő halmaradványok maradnak.
Idén is láthatólag zavarta a víkendezőket a megemlékező egykori (és persze jelenlegi) tulajdonosok jelenléte. Semmi méltóság, semmi emberi együttérzés nem tapasztalható, még bár az egyházi szertartások idejére sem. A csónakázók, a szörfözők, a halászok senki földjének tekintik a terepet, mintha nem izzadt volna senki azokon a földeken, mintha nem termett volna búza, gyümölcs vagy szőlő, amint még láthattuk a kilencvenes évek elején. Mintha nem lenne tulajdonosa minden darab földnek. Két idősebb asszony, akik a katolikus templom – bár még ily csonka – romjait szerették volna közelebbről megnézni, kis csoport kirándulót talált a közelben, éppen puskával célba lövöldöztek a megüresedett sörös dobozokra. Amikor szerényen engedélyt kértek, egy fiatal nő ezt lökte oda nekik: Ez magánterület!
Szóval be lehet skatulyázni az emlékezés tereit is, elvenni az egykori lakosoktól az újbóli vagy utoljára láthatás élményét, még akkor is, amikor egy jelen lévő leszármazott megjegyezte: ő még ilyen szemetes magántulajdont sehol nem látott a nagyvilágban.
Igen, ekkora az egójuk azoknak, akiknek semmi közük ahhoz a földhöz. Sem a település múltjához, sem a legtermészetesebb emberi érzéshez, magatartáshoz. Dübörgő zenés műveletlen újgazdagok, szemetüket maguk után hagyó idegenek földje lesz Erdélynek ez a kis, szinte érdektelen sarka is. De vajon képzelik-e egyáltalán, hogy már a rómaiak is azt vallották: semmi sem idegen tőlük, ami emberi?
A magánélmény, a pénzzel megszerezhető képzelt valóság fertőzi őket. Várhatjuk-e, hogy a temetők fölött illő csöndben gondoljanak egykor élt nemzedékekre? Nem, erre nincs szükség. Bár még az is szebb látvány, ha juhnyáj legel a tájon, mert annak nyomát legalább megemészti a föld…
Így írja felül a jelenlegi valóság a korábbit. Eltörölni azonban sosem lehet.
P. Buzogány Árpád Székelyhon.ro
Az egykor kitelepített Bözödújfalu (valamikor Udvarhelyszékhez tartozó település) még élő lakói minden esztendő augusztusának első szombatján találkoznak a tó partján, hogy a nagyvilágba szétszóródott ismerőseikkel, falusfeleikkel találkozhassanak. Megemlékeznek a sokvallású faluról, ahol példás egyetértésben éltek a különböző vallású családok, és bár az idő megszépíti az emlékeket, az egykori lakók évente egyszer élhetik meg az együvé tartozás már szertefoszlatott élményeit.
Idén a valóság fura megnyilvánulásaival találkozhattak az emlékezők. A település Kőrispatak felőli emlékhelyén már korábban eltűnt a jelképes falmaradvány ablaktáblája, mostanra azonban, hogy nemrég leomlott a katolikus templom karcsú tornya, haranglábat emeltek, és tábla jelzi: bözödújfalusi, és nem bözödi tó, ami az egykori falut elborítja.
A kilencvenes évek végén, amikor már alig állt egykori épület a területen, marosvásárhelyi román férfi mesélte el, hogyan kapták el azt a két fiatalt, akik a toronyból el akarták lopni a harangot. Amikor észrevettük, mi történik, mondta az alkalmi halász, odamentünk, elkaptuk őket, a földre tepertük, és báladróttal hátrakötöztük a kezüket, amíg valaki Bözödre szaladt át, a rendőrségre telefonálni. Íme, mostanra nem csupán az eliszaposodott templomterületet szántják a folyami kagylók nyomai, hanem a jelképszerű torony is leomlott, jelezve: az idő könyörtelenül elsöpri a nyomokat. Lakóházakat, templomot. Az oda járó kirándulók, akik harsány zenéjükkel betöltik a valamikori falu fölötti légteret, rég birtokba vették a területet, hangoskodásuk után a szemét, a tó szélébe dobott bűzlő halmaradványok maradnak.
Idén is láthatólag zavarta a víkendezőket a megemlékező egykori (és persze jelenlegi) tulajdonosok jelenléte. Semmi méltóság, semmi emberi együttérzés nem tapasztalható, még bár az egyházi szertartások idejére sem. A csónakázók, a szörfözők, a halászok senki földjének tekintik a terepet, mintha nem izzadt volna senki azokon a földeken, mintha nem termett volna búza, gyümölcs vagy szőlő, amint még láthattuk a kilencvenes évek elején. Mintha nem lenne tulajdonosa minden darab földnek. Két idősebb asszony, akik a katolikus templom – bár még ily csonka – romjait szerették volna közelebbről megnézni, kis csoport kirándulót talált a közelben, éppen puskával célba lövöldöztek a megüresedett sörös dobozokra. Amikor szerényen engedélyt kértek, egy fiatal nő ezt lökte oda nekik: Ez magánterület!
Szóval be lehet skatulyázni az emlékezés tereit is, elvenni az egykori lakosoktól az újbóli vagy utoljára láthatás élményét, még akkor is, amikor egy jelen lévő leszármazott megjegyezte: ő még ilyen szemetes magántulajdont sehol nem látott a nagyvilágban.
Igen, ekkora az egójuk azoknak, akiknek semmi közük ahhoz a földhöz. Sem a település múltjához, sem a legtermészetesebb emberi érzéshez, magatartáshoz. Dübörgő zenés műveletlen újgazdagok, szemetüket maguk után hagyó idegenek földje lesz Erdélynek ez a kis, szinte érdektelen sarka is. De vajon képzelik-e egyáltalán, hogy már a rómaiak is azt vallották: semmi sem idegen tőlük, ami emberi?
A magánélmény, a pénzzel megszerezhető képzelt valóság fertőzi őket. Várhatjuk-e, hogy a temetők fölött illő csöndben gondoljanak egykor élt nemzedékekre? Nem, erre nincs szükség. Bár még az is szebb látvány, ha juhnyáj legel a tájon, mert annak nyomát legalább megemészti a föld…
Így írja felül a jelenlegi valóság a korábbit. Eltörölni azonban sosem lehet.
P. Buzogány Árpád Székelyhon.ro
2014. augusztus 9.
Tankönyvgubanc
Nem Romániában élnénk, ha egy hónappal az új tanév kezdete előtt arról számolhatnánk be, hogy az előkészületek rendben zajlanak, van a mai kor követelményeinek megfelelő tanterv, és mindenki számára lesz tankönyv.
Az elmúlt huszonnégy évben számos miniszter, politikus keze között elvéreztetett romániai oktatási rendszer továbbra is csúszik lefelé a lejtőn, a szaktárca nagyokos hivatalnokai, a bürokratikus útvesztők pedig csak tetézik a bajt.
A 2011-ben elfogadott agyonajnározott (és sokak által szidott) tanügyi törvényt három esztendő teltével is csak hellyel-közzel alkalmazzák. A jogszabály új tanterveket, tankönyvreformot ígért, a 2013–2018-as időszakban fokozatosan vezették volna be ezeket, ám az elképzelés már első évben megbicsaklott, a tavalyi elsősök könyvek nélkül maradtak, a tanítók pedig munkafüzetekkel, románból fordított tananyaggal igyekeztek pótolni a hiányt. Idén őszre tehát már nemcsak a másodikosok új könyveinek kellett volna elkészülniük, hanem az elsősökének is, ám a minisztérium baklövéssorozatának köszönhetően úgy tűnik, jó esetben év közepe táján kaphatják meg ezek egy részét. A licitet márciusban hirdette meg az oktatási tárca – jó kérdés, miért nem hamarabb – és rögtön kirobbant a botrány, a kiadók kifogásolták és teljesíthetetlennek nevezték a feltételek egy részét, megóvták a döntést, és ezzel újabb hónapok teltek el. Július közepén az új határidőig huszonegy kiadó jelentkezett, a napokban nyilvánosságra hozott eredmény szerint csupán kilenc ajánlat lett befutó, ezek közül egyetlenegy magyar az elsős ábécéskönyvre. Hét tantárgy esetében nincs elfogadott nyomtatott és digitális tananyag. A magyar kisiskolásoknak nem lesz román könyvük, a másodikosoknak magyar sem, s nagy kérdés, mi történik a többi tantárggyal, hisz egymásnak ellentmondó hírek érkeztek az elmúlt évben arról, hogy ezeket románból kell fordítani vagy sem. Tény, sem az elfogadottak, sem az elutasítottak listáján nincs magyar matematika-, vallás- vagy idegennyelv-könyv. A miniszter egy hónappal ezelőtt még azt ígérte, minden elsős, másodikos diák megkapja könyveit szeptember 15-én, most mossa kezeit, akárcsak a magyar államtitkár, Király András, aki sajnálkozik és másra mutogat. A hét-nyolc éves gyermekek pedig az iskolakezdési ajándék, az új tankönyvcsomag helyett legfeljebb ígéreteket vihetnek haza, s a szülők reményt: a rossz kezdet dacára csemetéik mégsem a román oktatási rendszer áldozati nemzedékeinek sorait szaporítják majd. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nem Romániában élnénk, ha egy hónappal az új tanév kezdete előtt arról számolhatnánk be, hogy az előkészületek rendben zajlanak, van a mai kor követelményeinek megfelelő tanterv, és mindenki számára lesz tankönyv.
Az elmúlt huszonnégy évben számos miniszter, politikus keze között elvéreztetett romániai oktatási rendszer továbbra is csúszik lefelé a lejtőn, a szaktárca nagyokos hivatalnokai, a bürokratikus útvesztők pedig csak tetézik a bajt.
A 2011-ben elfogadott agyonajnározott (és sokak által szidott) tanügyi törvényt három esztendő teltével is csak hellyel-közzel alkalmazzák. A jogszabály új tanterveket, tankönyvreformot ígért, a 2013–2018-as időszakban fokozatosan vezették volna be ezeket, ám az elképzelés már első évben megbicsaklott, a tavalyi elsősök könyvek nélkül maradtak, a tanítók pedig munkafüzetekkel, románból fordított tananyaggal igyekeztek pótolni a hiányt. Idén őszre tehát már nemcsak a másodikosok új könyveinek kellett volna elkészülniük, hanem az elsősökének is, ám a minisztérium baklövéssorozatának köszönhetően úgy tűnik, jó esetben év közepe táján kaphatják meg ezek egy részét. A licitet márciusban hirdette meg az oktatási tárca – jó kérdés, miért nem hamarabb – és rögtön kirobbant a botrány, a kiadók kifogásolták és teljesíthetetlennek nevezték a feltételek egy részét, megóvták a döntést, és ezzel újabb hónapok teltek el. Július közepén az új határidőig huszonegy kiadó jelentkezett, a napokban nyilvánosságra hozott eredmény szerint csupán kilenc ajánlat lett befutó, ezek közül egyetlenegy magyar az elsős ábécéskönyvre. Hét tantárgy esetében nincs elfogadott nyomtatott és digitális tananyag. A magyar kisiskolásoknak nem lesz román könyvük, a másodikosoknak magyar sem, s nagy kérdés, mi történik a többi tantárggyal, hisz egymásnak ellentmondó hírek érkeztek az elmúlt évben arról, hogy ezeket románból kell fordítani vagy sem. Tény, sem az elfogadottak, sem az elutasítottak listáján nincs magyar matematika-, vallás- vagy idegennyelv-könyv. A miniszter egy hónappal ezelőtt még azt ígérte, minden elsős, másodikos diák megkapja könyveit szeptember 15-én, most mossa kezeit, akárcsak a magyar államtitkár, Király András, aki sajnálkozik és másra mutogat. A hét-nyolc éves gyermekek pedig az iskolakezdési ajándék, az új tankönyvcsomag helyett legfeljebb ígéreteket vihetnek haza, s a szülők reményt: a rossz kezdet dacára csemetéik mégsem a román oktatási rendszer áldozati nemzedékeinek sorait szaporítják majd. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 9.
Belföldi hírek
Beperelték Pál Árpádot lánya alkalmazásáért
A legfelsőbb bíróság ügyészsége érdekellentét miatt pert indított Pál Árpád volt RMDSZ-es képviselő ellen, aki alkalmazta lányát parlamenti képviselői irodájába.
Pál Árpád, aki a 2008–2012-es parlamenti mandátumban Hargita megyei RMDSZ-es képviselő volt, javasolta lánya alkalmazását parlamenti képviselői irodájába, és jóvá is hagyta a 2008-ban, illetve 2009-ben aláírt munkaszerződéseket. A munkaszerződésekkel lánya 35 221 lejes jövedelemben részesült, melyet a képviselőház büdzséjéből fedeztek – áll az ügyészek vádiratában. Az ügy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszékhez került.
Autonómianap az EMI-táborban
Idén is szerveztek autonómianapot a borzonti EMI-táborban. Árus Zsolt, a tematikus nap szervezője szerint kihívásnak számított, hogy ebben az évben is aktuális kérdések boncolgatására kerüljön sor. Az SZNT állandó bizottságának tagja kifejtette, az autonómia kérdése egyre népszerűbbé vált a rendszerváltás utáni időszakban, ennek eredményeként azonban gyakran különböző szervezetek, illetve politikai pártok saját céljaikra használják fel ezt a kérdéskört. Ennek tudatában szervezték a tábor idei autonómianapját: ma négy témában tartanak előadásokat, melyek főként az elmúlt egy év munkájáról, jövőbeli kilátásokról szólnak, továbbá a nemzetközi kapcsolat kiépítésének eredményeként Baszkföldről, valamint a bretonok által lakott területekről érkezett egy-egy politikus is képviselteti magát. Az EMI-tábor autonómianapjának szervezője úgy fogalmazott: Székelyföld autonómiájának megalakulásához csak idő kell, hiszen már nem az a kérdés, hogy lesz-e vagy nem lesz, hanem az, hogy mikor.
Nincs ebolaveszély
Kicsi a valószínűsége annak, hogy az ebolafertőzés megjelenjen Románia területén, de ha mégis, az egészségügyi hatóság képes azonnal közbelépni – áll a szakminisztérium tegnapi közleményében. Eszerint a minisztérium az Egészségügyi Világszervezet (EVSZ) és az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően megtette a szükséges óvintézkedéseket, miután az EVSZ tegnap elrendelte a világszintű egészségügyi szükségállapotot. Egyébként Tonio Borg, az EB egészségügyi biztosa is úgy nyilatkozott tegnap, hogy „elenyészően alacsony” a valószínűsége a vérláz e típusa elterjedésének Európában. Az ebolavírus az év eleje óta közel ezer ember halálát okozta, az utóbbi négy évtized legsúlyosabb járványaként kezelik. A vírus nem légi úton, hanem a fertőzött vérével, testnedveivel való érintkezés útján terjed, tünetei a láz, fejfájás, gyomormenés, hányinger. Jelenleg nem létezik hitelesített oltás az ebola ellen.
Menekítenek a Gázai övezetből
Tegnap egy ötven tagot számláló, többnyire gyerekekből álló románállampolgár-csoportot telepítettek haza kérésre a Gázai övezetből – jelentette be a külügyi tárca, hangsúlyozva, hogy a román állam hozzájárult nyolc magyar és öt moldovai állampolgár kimenekítéséhez is. A tárca szerint a külügyminisztériumban létrehozott válságstáb folytatta az eljárást a Gázai övezetben levő román állampolgárok támogatására. Ez volt immár a harmadik, a romániai hatóságok által megszervezett kimenekítési akció, mostanra 153-ra emelkedett a Gázai övezetből hazatelepített román állampolgárok száma.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Beperelték Pál Árpádot lánya alkalmazásáért
A legfelsőbb bíróság ügyészsége érdekellentét miatt pert indított Pál Árpád volt RMDSZ-es képviselő ellen, aki alkalmazta lányát parlamenti képviselői irodájába.
Pál Árpád, aki a 2008–2012-es parlamenti mandátumban Hargita megyei RMDSZ-es képviselő volt, javasolta lánya alkalmazását parlamenti képviselői irodájába, és jóvá is hagyta a 2008-ban, illetve 2009-ben aláírt munkaszerződéseket. A munkaszerződésekkel lánya 35 221 lejes jövedelemben részesült, melyet a képviselőház büdzséjéből fedeztek – áll az ügyészek vádiratában. Az ügy a Legfelső Semmítő- és Ítélőszékhez került.
Autonómianap az EMI-táborban
Idén is szerveztek autonómianapot a borzonti EMI-táborban. Árus Zsolt, a tematikus nap szervezője szerint kihívásnak számított, hogy ebben az évben is aktuális kérdések boncolgatására kerüljön sor. Az SZNT állandó bizottságának tagja kifejtette, az autonómia kérdése egyre népszerűbbé vált a rendszerváltás utáni időszakban, ennek eredményeként azonban gyakran különböző szervezetek, illetve politikai pártok saját céljaikra használják fel ezt a kérdéskört. Ennek tudatában szervezték a tábor idei autonómianapját: ma négy témában tartanak előadásokat, melyek főként az elmúlt egy év munkájáról, jövőbeli kilátásokról szólnak, továbbá a nemzetközi kapcsolat kiépítésének eredményeként Baszkföldről, valamint a bretonok által lakott területekről érkezett egy-egy politikus is képviselteti magát. Az EMI-tábor autonómianapjának szervezője úgy fogalmazott: Székelyföld autonómiájának megalakulásához csak idő kell, hiszen már nem az a kérdés, hogy lesz-e vagy nem lesz, hanem az, hogy mikor.
Nincs ebolaveszély
Kicsi a valószínűsége annak, hogy az ebolafertőzés megjelenjen Románia területén, de ha mégis, az egészségügyi hatóság képes azonnal közbelépni – áll a szakminisztérium tegnapi közleményében. Eszerint a minisztérium az Egészségügyi Világszervezet (EVSZ) és az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően megtette a szükséges óvintézkedéseket, miután az EVSZ tegnap elrendelte a világszintű egészségügyi szükségállapotot. Egyébként Tonio Borg, az EB egészségügyi biztosa is úgy nyilatkozott tegnap, hogy „elenyészően alacsony” a valószínűsége a vérláz e típusa elterjedésének Európában. Az ebolavírus az év eleje óta közel ezer ember halálát okozta, az utóbbi négy évtized legsúlyosabb járványaként kezelik. A vírus nem légi úton, hanem a fertőzött vérével, testnedveivel való érintkezés útján terjed, tünetei a láz, fejfájás, gyomormenés, hányinger. Jelenleg nem létezik hitelesített oltás az ebola ellen.
Menekítenek a Gázai övezetből
Tegnap egy ötven tagot számláló, többnyire gyerekekből álló románállampolgár-csoportot telepítettek haza kérésre a Gázai övezetből – jelentette be a külügyi tárca, hangsúlyozva, hogy a román állam hozzájárult nyolc magyar és öt moldovai állampolgár kimenekítéséhez is. A tárca szerint a külügyminisztériumban létrehozott válságstáb folytatta az eljárást a Gázai övezetben levő román állampolgárok támogatására. Ez volt immár a harmadik, a romániai hatóságok által megszervezett kimenekítési akció, mostanra 153-ra emelkedett a Gázai övezetből hazatelepített román állampolgárok száma.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 9.
Tompa László: Válogatott versek (Székely könyvtár)
Egy biztos: Tompa László nem „a székelyharisnyás költő”. Soha nem is volt az, és – jöjjenek bármilyen újabb és újabb értelmezők – reméljük, már soha nem is lesz. Mai költő, ugyanolyan és ugyanúgy mai, mint amennyire az az ő igazi nemzedéke, a múlt század elején, Pesten iskolázott, a modern magyar irodalom hullámverésében, centrumában élő és alkotó több nyugatos kortársa: Kosztolányi, Babits és társaik.
(Jó pár héttel ezelőtt, kedves egykori tanárommal levelezvén, szóba került a sorsa, a költészete, jelentősége. És ez volt a Tanár úr levelének végkonklúziója is Róla. Meg a Tompa-versek önarcképjellege.) Modern magyar költőként indult (németül tudott, németből fordított), és modern magyar költő maradt. Csak sorsa, választott sorsa a peremre, a peremvidékre sodorta, és végig egy kisváros adatott meg neki élete helyszínéül. Vidéken élő, vidékre sodródott, de nem vidéki költő volt ő. Amikor a székely tájról, a székely emberről, a helytállásról, magányosságról, a megmaradásról írt, akkor is csak önmagáról írt, „ezek a versei önarcképek” csupán, és nem olyanszerű szócsövek, amilyeneknek tulajdonították őket a korabeli és későbbi kritikusai. Lapozgatom, olvasgatom a megfakult, kék vászonborítású, halála előtt egy évvel megjelent Versek című összegyűjtött költeményeit, és csak ámulok és bámulok, hogy milyen költemények szorultak a kötet két borítója közé. És nem a középiskolás éveim nagy megmaradás-verseire, helytállás-, emberség-darabjaira, az úgynevezett áthallásosakra gondolok, mint a Lófürösztés, Magányos fenyő, Erdélyi télben, Este egy székely festőnél, Diogenész lámpájával (a Lófürösztés egyébként ebből a válogatásból ki is maradt), amelyeket, mint a változások után a templomos és iskolás típusú verseket, annyit és olyan patetikus hevülettel, szinte kötelező módon mondták, szavalták, zengték ünnepségről ünnepségre. Holott ezekre is gondolhatnék, mert ezek sem rosszak, és semmiképp e kategóriába sorolhatóak. Hanem a nem épp ennyire közösségi témákat érintő, sokkalta finomabb hangzásúnak tűnő opusokra (csak pár darab közülük: Rejtett kincs tudója, Egy új Faust szerenádja, Alkonyat falun, A játékcsináló, Tavaszodás, Zenit, Vers egy téli sétáról, A sötétben jár az óra, Alkonyati eltűnődés, Ének három pogácsáról stb.), amelyek másik (több másik) oldaláról mutatják meg Tompát, az embert és költőt, és ezáltal csak gazdagítják ezt a csak egyoldalúan, mintegy billogként rásütött költőképet. Hogyaszongya: „a bizakodó dac”, „a sorssal való szembefordulás”, „a fájdalomban és a szenvedésben találta meg a…”, „költészete a tömegekben, a népben erjedő fájdalmakat dalolta ki” stb. Nem folytatom, mert értelmetlennek találom. Sok hasonlót lehet olvasni a róla szóló munkákban a megközelíthetetlen sziklavárában élő, magányos fenyőként soha meg nem törő, az időkkel ott is bátran, dacosan szembenéző, akkor is (mindig) helytálló, szinte szoborrá merevített költőről, akinek nehéz léptű, súlyos görgetésű költészete a kősziklák dübörgéséhez hasonlatos. Arról viszont kevesebbet, vagy alig, hogy fontos, ha úgy tetszik: európai rangú költő, egy kisváros nagy formátumú lírikusa (hangsúlyozom: lírikusa), aki a súlyos terhek alatt játékos is, könnyed is tud lenni, s akiről le kell hámoznunk mindazt a sallangot, ami az évtizedek alatt rárakódott, ha szeretni, élvezni szeretnők ezt a különleges, különlegesen jó, nem édeskés, hanem inkább karcosabb, súlyosabb léptű, de nagy költészetet. Érdemes is volna ezt a nyelvet, ezt a szóhasználatot (el egészen az általa használt különleges, ismeretlen szavakig), ezt a Tompa megénekelte embertípust, a peremvidéken élőét, s a mindenféle hozzá tartozó sajátosságokat külön tanulmányban is elemezni, ha divatos volna ez most errefelé egyáltalán. Talán ez is – ahogy mondani szokás újabban – megérne egy misét.
Fekete Vince, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egy biztos: Tompa László nem „a székelyharisnyás költő”. Soha nem is volt az, és – jöjjenek bármilyen újabb és újabb értelmezők – reméljük, már soha nem is lesz. Mai költő, ugyanolyan és ugyanúgy mai, mint amennyire az az ő igazi nemzedéke, a múlt század elején, Pesten iskolázott, a modern magyar irodalom hullámverésében, centrumában élő és alkotó több nyugatos kortársa: Kosztolányi, Babits és társaik.
(Jó pár héttel ezelőtt, kedves egykori tanárommal levelezvén, szóba került a sorsa, a költészete, jelentősége. És ez volt a Tanár úr levelének végkonklúziója is Róla. Meg a Tompa-versek önarcképjellege.) Modern magyar költőként indult (németül tudott, németből fordított), és modern magyar költő maradt. Csak sorsa, választott sorsa a peremre, a peremvidékre sodorta, és végig egy kisváros adatott meg neki élete helyszínéül. Vidéken élő, vidékre sodródott, de nem vidéki költő volt ő. Amikor a székely tájról, a székely emberről, a helytállásról, magányosságról, a megmaradásról írt, akkor is csak önmagáról írt, „ezek a versei önarcképek” csupán, és nem olyanszerű szócsövek, amilyeneknek tulajdonították őket a korabeli és későbbi kritikusai. Lapozgatom, olvasgatom a megfakult, kék vászonborítású, halála előtt egy évvel megjelent Versek című összegyűjtött költeményeit, és csak ámulok és bámulok, hogy milyen költemények szorultak a kötet két borítója közé. És nem a középiskolás éveim nagy megmaradás-verseire, helytállás-, emberség-darabjaira, az úgynevezett áthallásosakra gondolok, mint a Lófürösztés, Magányos fenyő, Erdélyi télben, Este egy székely festőnél, Diogenész lámpájával (a Lófürösztés egyébként ebből a válogatásból ki is maradt), amelyeket, mint a változások után a templomos és iskolás típusú verseket, annyit és olyan patetikus hevülettel, szinte kötelező módon mondták, szavalták, zengték ünnepségről ünnepségre. Holott ezekre is gondolhatnék, mert ezek sem rosszak, és semmiképp e kategóriába sorolhatóak. Hanem a nem épp ennyire közösségi témákat érintő, sokkalta finomabb hangzásúnak tűnő opusokra (csak pár darab közülük: Rejtett kincs tudója, Egy új Faust szerenádja, Alkonyat falun, A játékcsináló, Tavaszodás, Zenit, Vers egy téli sétáról, A sötétben jár az óra, Alkonyati eltűnődés, Ének három pogácsáról stb.), amelyek másik (több másik) oldaláról mutatják meg Tompát, az embert és költőt, és ezáltal csak gazdagítják ezt a csak egyoldalúan, mintegy billogként rásütött költőképet. Hogyaszongya: „a bizakodó dac”, „a sorssal való szembefordulás”, „a fájdalomban és a szenvedésben találta meg a…”, „költészete a tömegekben, a népben erjedő fájdalmakat dalolta ki” stb. Nem folytatom, mert értelmetlennek találom. Sok hasonlót lehet olvasni a róla szóló munkákban a megközelíthetetlen sziklavárában élő, magányos fenyőként soha meg nem törő, az időkkel ott is bátran, dacosan szembenéző, akkor is (mindig) helytálló, szinte szoborrá merevített költőről, akinek nehéz léptű, súlyos görgetésű költészete a kősziklák dübörgéséhez hasonlatos. Arról viszont kevesebbet, vagy alig, hogy fontos, ha úgy tetszik: európai rangú költő, egy kisváros nagy formátumú lírikusa (hangsúlyozom: lírikusa), aki a súlyos terhek alatt játékos is, könnyed is tud lenni, s akiről le kell hámoznunk mindazt a sallangot, ami az évtizedek alatt rárakódott, ha szeretni, élvezni szeretnők ezt a különleges, különlegesen jó, nem édeskés, hanem inkább karcosabb, súlyosabb léptű, de nagy költészetet. Érdemes is volna ezt a nyelvet, ezt a szóhasználatot (el egészen az általa használt különleges, ismeretlen szavakig), ezt a Tompa megénekelte embertípust, a peremvidéken élőét, s a mindenféle hozzá tartozó sajátosságokat külön tanulmányban is elemezni, ha divatos volna ez most errefelé egyáltalán. Talán ez is – ahogy mondani szokás újabban – megérne egy misét.
Fekete Vince, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 9.
Színházsátor Kolozsváron
Színházsátorral és előadásokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt ilyen gazdag programkínálattal.
Augusztus 21. és 24. között egyebek mellett gyermekprogramok és felolvasószínház várja az érdeklődőket a Farkas utcai Színházsátorban. A legkisebbek számára meseterasz, mesejáték-verseny, valamint az Óz, a nagy varázsló című mesemusical szereplőivel való találkozás is szerepel a programban. A felnőtteket a felolvasó-színházi alkalmak mellett batyus partival és szalontánctanulással várják a társulat tagjai. A Színházsátorban lehetőség nyílik a színészekkel való személyes találkozásra, de megtalálhatók a színház régi és új kiadványai is. A Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában a színház több előadása is szerepel. Az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal tekinthető meg, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás is látható. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadást rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon láthatja majd a közönség. A kolozsvári színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadását, valamint a Béres László által rendezett Lola Blau című produkciót nézheti meg a közönség. A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítása lesz látható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Színházsátorral és előadásokkal készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Kolozsvári Magyar Napokra, amelyen először vesz részt ilyen gazdag programkínálattal.
Augusztus 21. és 24. között egyebek mellett gyermekprogramok és felolvasószínház várja az érdeklődőket a Farkas utcai Színházsátorban. A legkisebbek számára meseterasz, mesejáték-verseny, valamint az Óz, a nagy varázsló című mesemusical szereplőivel való találkozás is szerepel a programban. A felnőtteket a felolvasó-színházi alkalmak mellett batyus partival és szalontánctanulással várják a társulat tagjai. A Színházsátorban lehetőség nyílik a színészekkel való személyes találkozásra, de megtalálhatók a színház régi és új kiadványai is. A Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában a színház több előadása is szerepel. Az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi két alkalommal tekinthető meg, a Máté Angi Mamó című regénye alapján készült Csipke című előadás is látható. A június végén bemutatott Serena in X-tremis című koncertelőadást rendhagyó helyszínen, a Farkas utcai színpadon láthatja majd a közönség. A kolozsvári színház több előadást is vendégül lát a rendezvénysorozat ideje alatt, így a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Rekviem egy házért című előadását, valamint a Béres László által rendezett Lola Blau című produkciót nézheti meg a közönség. A színház előcsarnokában Fodor István csíkszeredai fotóművész Székelyföld madártávlatból című kiállítása lesz látható.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 9.
A román visszavonulás – Sepsiszentgyörgy az első világháború idején (6.)
A támadó román haderő kezdetben nagy erőfölényben volt – idézzük Pomogáts Béla hadtörténészekre hivatkozó idevágó tanulmányát. – Szeptemberben elfoglalták Brassót, a Székelyföld egy részét – a magyar lakosság fejvesztetten menekült –, továbbá a jelentékeny ipari központot, Petrozsényt, és csak több hónappal a támadás után sikerült az osztrák–magyar haderőnek a helyzetet konszolidálnia, majd ellentámadásba mennie. A hadtörténetírók szerint különösen a Nagyszebennél és Brassónál kibontakozó ütközeteknek volt katonai értelemben történelmi jelentőségük – mindkét ütközetben a magyar honvédségnek jutott a küzdelmet eldöntő feladat. Mindazonáltal több hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Monarchia hadserege megfelelő ütőképességgel vegye fel a küzdelmet – végül is a beérkező német seregtesteknek kellett a románokat kiverniük.
Szentgyörgy visszafoglalása
A román csapatok visszavonulása 1916. október 5–8. között történt. Az elvonulás első felvonása október 5-re tehető, amikor a román zászlókat leszedték a középületekről, és eltávozott a rendőrkapitány. A következő nap ágyúlövések hallatszottak, miközben a katonai parancsnokok és Alemann polgármester sietősen távozott. Október 7-én nagyszámú ellenséges katona vonult át a városon. Egy nap múlva, október 8-án hét tagból álló német dragonyos járőr érkezett ide, s a szövetségesek zászlóit kitűzték. Nyomban ezután Solymosi százados vezetésével 46 huszár vonult be, ekkor azonban még Sepsiszentgyörgyön román csapatok is tartózkodtak. A kialakult utcai harc következtében egy honvéd életét vesztette, akit ideiglenesen a református temető egyik kriptájában helyeztek el, hogy majd a békekötés után ünnepélyes külsőségek mellett helyezzék örök nyugalomra. A huszárok a felső sétatéren a bokrok mellett sorakoztak fel. Ezalatt a városba észak felől csendőrök is érkeztek, utcai harc fejlődött ki. A románok gépfegyverrel lőtték a várost, majd déli irányba visszahúzódtak. Később a közös huszárezred másik félszázada is megérkezett Bánffy hadnagy vezetésével, de dolguk már nem akadt, a város több ellenséget már nem látott. Hat nappal a románok kivonulása után Bálint Dénes polgármester is hazaérkezett, nemsokára a tisztviselők jó része követte őt. Ezután elkezdődött a közigazgatás helyreállítása, melynek elsőrendű feladata továbbra is a háború kiszolgálása volt.
A menekültek hazatérnek
A belügyminiszter 1916. október 9-i rendeletével utasította az alispánt, járási főszolgabírákat, városi polgármestereket, hogy a hadi helyzet kedvező alakulása következtében megteremtődtek a hazatérés feltételei. Ennek értelmében Háromszék vármegyei elöljárók október 10-én vasútra ültek és 17-én Sepsiszentgyörgyre érkeztek. A végleg Békés megyében letelepedni kívánó, mintegy 30 ezernyi Háromszék megyei székelység ügyeinek intézését, érdekeik képviseletét dr. Béldi Pál főjegyző, egy-egy szolgabíró és megfelelő segélyszemélyzet látta el. Dr. Demeter Gyula másodfőjegyző a kormánybiztosságnál intézte a Békés megyében maradó székelyek ügyeit. Az alispán hazaérkezése után a magántulajdon sérthetetlenségének helyreállítása érdekében a rögtönítélő bíráskodás megszervezését szorgalmazta. A közjogi természetű bűncselekmények kiderítése céljából a brassói székhelyű hírszerző irodától egy különítmény kirendelését kérte. Az őszi mezőgazdasági munkálatok megszervezését elnapolhatatlan teendőjének tartotta, mert az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el, akárcsak a szövetséges német hadsereg. Az elmenekültek kenyér és vetőmag nélkül maradtak. Az állatállomány nagy része elpusztult. Meneküléskor a jószág betegségek miatt elhullott, vagy értékén alul szabadultak meg a takarmány nélkül maradt állatoktól. Az itthon maradt állományt az ellenség elvitte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, vagy ami még megmaradt, azt a hadsereg állandóan rekvirálja.
A rögtönítélő bíráskodást október 18-án vezették be, és felhívták a figyelmet, hogy akinél idegen holmi maradt, azonnal szolgáltassa vissza a hatóságokhoz. Ennek alapján az elhordott tárgyak egy része visszakerült, de sokat a következményektől tartva megsemmisítettek a fosztogatók. A városban maradt gabonából az ellenség jelentős mennyiséget magával vitt. A kicsépeletlen gabonát nem pakolták fel, ez azonban a lakosság szükségleteinek fedezésére elégtelennek bizonyult. A cséplés lebonyolítására a városnak négy cséplőgép állt rendelkezésére, de fennakadást okozott az összekötőszíjak hiánya.
Az őszi vetésnél nagy volt az elmaradás, ami főként a fogatok hiányával magyarázható. Az idő is téliesre fordult, és kilátás sem mutatkozott a munkálatok elvégzésére. A város ló- és szarvasmarha-állománya a menekülés előtt 700 darabra volt tehető. Ebből a menekülők csordában vagy fogatokkal elvittek 650-et. Az itthon maradt jószágból az ellenség mintegy húszat vitt magával.
Szemrehányás a miniszterelnöknek
A háború utolsó két évében (1917–18) az addig is súlyos közellátási zavarok tovább fokozódtak. Évek óta elhúzódott a kárpótlás folyósítása, a nagyszámú katonaság miatt romlott a gazdasági helyzet, a nagytömegű hadifogoly ittléte feszültségeket okozott, a közegészségügyi és közbiztonsági hiányosságok pedig már csak tetőzték a bajokat.
A Független Székelység című sepsiszentgyörgyi ellenzéki lap 1917. július 22-i számában azon kesergett, hogy a román betörés után egy évvel még mindig nem kártalanították a tízezrekre szakadt nyomort és a megszállás okozta károkat.
Háromszék vármegye 1918 júniusában beadvánnyal fordult a miniszterelnökhöz, miszerint 1916-ban senki sem figyelmeztette a vármegye közönségét a közelgő veszélyre, sőt, ha valaki erről beszélt, azt rémhírterjesztéssel vádolták. Jellemző, hogy még a közvetlen támadás előtt is azt nyilatkozta Tisza István miniszterelnök a parlamentben: baráti a viszony Romániával. Ezért érte teljesen készületlenül a lakosságot a támadás, és kellett órákon belül menekülnie.
(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A támadó román haderő kezdetben nagy erőfölényben volt – idézzük Pomogáts Béla hadtörténészekre hivatkozó idevágó tanulmányát. – Szeptemberben elfoglalták Brassót, a Székelyföld egy részét – a magyar lakosság fejvesztetten menekült –, továbbá a jelentékeny ipari központot, Petrozsényt, és csak több hónappal a támadás után sikerült az osztrák–magyar haderőnek a helyzetet konszolidálnia, majd ellentámadásba mennie. A hadtörténetírók szerint különösen a Nagyszebennél és Brassónál kibontakozó ütközeteknek volt katonai értelemben történelmi jelentőségük – mindkét ütközetben a magyar honvédségnek jutott a küzdelmet eldöntő feladat. Mindazonáltal több hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Monarchia hadserege megfelelő ütőképességgel vegye fel a küzdelmet – végül is a beérkező német seregtesteknek kellett a románokat kiverniük.
Szentgyörgy visszafoglalása
A román csapatok visszavonulása 1916. október 5–8. között történt. Az elvonulás első felvonása október 5-re tehető, amikor a román zászlókat leszedték a középületekről, és eltávozott a rendőrkapitány. A következő nap ágyúlövések hallatszottak, miközben a katonai parancsnokok és Alemann polgármester sietősen távozott. Október 7-én nagyszámú ellenséges katona vonult át a városon. Egy nap múlva, október 8-án hét tagból álló német dragonyos járőr érkezett ide, s a szövetségesek zászlóit kitűzték. Nyomban ezután Solymosi százados vezetésével 46 huszár vonult be, ekkor azonban még Sepsiszentgyörgyön román csapatok is tartózkodtak. A kialakult utcai harc következtében egy honvéd életét vesztette, akit ideiglenesen a református temető egyik kriptájában helyeztek el, hogy majd a békekötés után ünnepélyes külsőségek mellett helyezzék örök nyugalomra. A huszárok a felső sétatéren a bokrok mellett sorakoztak fel. Ezalatt a városba észak felől csendőrök is érkeztek, utcai harc fejlődött ki. A románok gépfegyverrel lőtték a várost, majd déli irányba visszahúzódtak. Később a közös huszárezred másik félszázada is megérkezett Bánffy hadnagy vezetésével, de dolguk már nem akadt, a város több ellenséget már nem látott. Hat nappal a románok kivonulása után Bálint Dénes polgármester is hazaérkezett, nemsokára a tisztviselők jó része követte őt. Ezután elkezdődött a közigazgatás helyreállítása, melynek elsőrendű feladata továbbra is a háború kiszolgálása volt.
A menekültek hazatérnek
A belügyminiszter 1916. október 9-i rendeletével utasította az alispánt, járási főszolgabírákat, városi polgármestereket, hogy a hadi helyzet kedvező alakulása következtében megteremtődtek a hazatérés feltételei. Ennek értelmében Háromszék vármegyei elöljárók október 10-én vasútra ültek és 17-én Sepsiszentgyörgyre érkeztek. A végleg Békés megyében letelepedni kívánó, mintegy 30 ezernyi Háromszék megyei székelység ügyeinek intézését, érdekeik képviseletét dr. Béldi Pál főjegyző, egy-egy szolgabíró és megfelelő segélyszemélyzet látta el. Dr. Demeter Gyula másodfőjegyző a kormánybiztosságnál intézte a Békés megyében maradó székelyek ügyeit. Az alispán hazaérkezése után a magántulajdon sérthetetlenségének helyreállítása érdekében a rögtönítélő bíráskodás megszervezését szorgalmazta. A közjogi természetű bűncselekmények kiderítése céljából a brassói székhelyű hírszerző irodától egy különítmény kirendelését kérte. Az őszi mezőgazdasági munkálatok megszervezését elnapolhatatlan teendőjének tartotta, mert az ellenség nagy mennyiségű gabonát élt fel és vitt el, akárcsak a szövetséges német hadsereg. Az elmenekültek kenyér és vetőmag nélkül maradtak. Az állatállomány nagy része elpusztult. Meneküléskor a jószág betegségek miatt elhullott, vagy értékén alul szabadultak meg a takarmány nélkül maradt állatoktól. Az itthon maradt állományt az ellenség elvitte, elfogyasztotta, a csőcselék ellopta, vagy ami még megmaradt, azt a hadsereg állandóan rekvirálja.
A rögtönítélő bíráskodást október 18-án vezették be, és felhívták a figyelmet, hogy akinél idegen holmi maradt, azonnal szolgáltassa vissza a hatóságokhoz. Ennek alapján az elhordott tárgyak egy része visszakerült, de sokat a következményektől tartva megsemmisítettek a fosztogatók. A városban maradt gabonából az ellenség jelentős mennyiséget magával vitt. A kicsépeletlen gabonát nem pakolták fel, ez azonban a lakosság szükségleteinek fedezésére elégtelennek bizonyult. A cséplés lebonyolítására a városnak négy cséplőgép állt rendelkezésére, de fennakadást okozott az összekötőszíjak hiánya.
Az őszi vetésnél nagy volt az elmaradás, ami főként a fogatok hiányával magyarázható. Az idő is téliesre fordult, és kilátás sem mutatkozott a munkálatok elvégzésére. A város ló- és szarvasmarha-állománya a menekülés előtt 700 darabra volt tehető. Ebből a menekülők csordában vagy fogatokkal elvittek 650-et. Az itthon maradt jószágból az ellenség mintegy húszat vitt magával.
Szemrehányás a miniszterelnöknek
A háború utolsó két évében (1917–18) az addig is súlyos közellátási zavarok tovább fokozódtak. Évek óta elhúzódott a kárpótlás folyósítása, a nagyszámú katonaság miatt romlott a gazdasági helyzet, a nagytömegű hadifogoly ittléte feszültségeket okozott, a közegészségügyi és közbiztonsági hiányosságok pedig már csak tetőzték a bajokat.
A Független Székelység című sepsiszentgyörgyi ellenzéki lap 1917. július 22-i számában azon kesergett, hogy a román betörés után egy évvel még mindig nem kártalanították a tízezrekre szakadt nyomort és a megszállás okozta károkat.
Háromszék vármegye 1918 júniusában beadvánnyal fordult a miniszterelnökhöz, miszerint 1916-ban senki sem figyelmeztette a vármegye közönségét a közelgő veszélyre, sőt, ha valaki erről beszélt, azt rémhírterjesztéssel vádolták. Jellemző, hogy még a közvetlen támadás előtt is azt nyilatkozta Tisza István miniszterelnök a parlamentben: baráti a viszony Romániával. Ezért érte teljesen készületlenül a lakosságot a támadás, és kellett órákon belül menekülnie.
(folytatjuk)
Cserey Zoltán, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 9.
Civil gondnokokat képez ki a Szórvány Alapítvány
A temesvári Szórvány Alapítvány, az Integratio Alapítvánnyal partnerségben, civil gondnokok képzését elősegítő programot indít, a soknemzetiségű vidéki közösségek fejlesztése érdekében. Az 54 000 euró értékű Civil gondnokpályázatot a Norvég Civil Támogatási Alap 45 000 euróval támogatja.
A projektindító sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: a pályázat alapgondolata a sok helyen nem létező interetnikus kommunikáció elősegítése olyan településeken, ahol több nemzeti közösség él együtt. A pályázat 69 Temes és Arad megyei települést céloz meg, ahol legalább két nemzeti közösség él együtt, ezek közül az egyik a roma közösség. Ezek a közösségek kétszeresen hátrányos helyzetűek: falusi környezetben élnek és valamelyik kisebbséghez tartoznak. A 69 település közül végül kiválasztanak hatot, ahonnan 3 fős csapatok (összesen 18 személy) civil gondnok képzésen vesz részt. A civil gondnok és csapata feladata lesz a helyi közösségi igények, megoldásra váró problémák feltérképezése, közösségi és ezen belül gyermek- és ifjúsági programok megszervezése. „Az ideális az lenne, ha ezekbe a háromfős csapatokba több nemzeti közösséget képviselő személyek kerülnének be, de ez nem biztos, hogy így lesz, a fontos az, hogy a civil gondnokok felleltározzák a helyi problémákat és keressék a megoldásokat, közösségfejlesztő programokat szervezzenek” – mondta dr. Bodó Barna.
A projekt kezdeti szakaszában kiküldik a 69 település helyi hatóságainak a pályázatban való részvétel feltételeit tartalmazó felhívásokat. Valamennyi településről háromfős csapatok (egy településről akár több csapat) jelentkezését várják. A projekt iránt érdeklődő települések/csapatok közül kiválasztják ki azt a 6 települést, ahonnan összesen 18 személy vesz majd részt a képzésekben. A csapatvezetőknek egy évre szóló szerződéses munkaviszonyt biztosít a Szórvány Alapítvány. A pályázat iránt érdeklődő személyek az alábbi elérhetőségeken vehetik fel a kapcsolatot a Szórvány Alapítvánnyal: telefon/fax 0356 446516, e-mail: diasporatm@rdstm.ro.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
A temesvári Szórvány Alapítvány, az Integratio Alapítvánnyal partnerségben, civil gondnokok képzését elősegítő programot indít, a soknemzetiségű vidéki közösségek fejlesztése érdekében. Az 54 000 euró értékű Civil gondnokpályázatot a Norvég Civil Támogatási Alap 45 000 euróval támogatja.
A projektindító sajtótájékoztatón dr. Bodó Barna, a Szórvány Alapítvány elnöke elmondta: a pályázat alapgondolata a sok helyen nem létező interetnikus kommunikáció elősegítése olyan településeken, ahol több nemzeti közösség él együtt. A pályázat 69 Temes és Arad megyei települést céloz meg, ahol legalább két nemzeti közösség él együtt, ezek közül az egyik a roma közösség. Ezek a közösségek kétszeresen hátrányos helyzetűek: falusi környezetben élnek és valamelyik kisebbséghez tartoznak. A 69 település közül végül kiválasztanak hatot, ahonnan 3 fős csapatok (összesen 18 személy) civil gondnok képzésen vesz részt. A civil gondnok és csapata feladata lesz a helyi közösségi igények, megoldásra váró problémák feltérképezése, közösségi és ezen belül gyermek- és ifjúsági programok megszervezése. „Az ideális az lenne, ha ezekbe a háromfős csapatokba több nemzeti közösséget képviselő személyek kerülnének be, de ez nem biztos, hogy így lesz, a fontos az, hogy a civil gondnokok felleltározzák a helyi problémákat és keressék a megoldásokat, közösségfejlesztő programokat szervezzenek” – mondta dr. Bodó Barna.
A projekt kezdeti szakaszában kiküldik a 69 település helyi hatóságainak a pályázatban való részvétel feltételeit tartalmazó felhívásokat. Valamennyi településről háromfős csapatok (egy településről akár több csapat) jelentkezését várják. A projekt iránt érdeklődő települések/csapatok közül kiválasztják ki azt a 6 települést, ahonnan összesen 18 személy vesz majd részt a képzésekben. A csapatvezetőknek egy évre szóló szerződéses munkaviszonyt biztosít a Szórvány Alapítvány. A pályázat iránt érdeklődő személyek az alábbi elérhetőségeken vehetik fel a kapcsolatot a Szórvány Alapítvánnyal: telefon/fax 0356 446516, e-mail: diasporatm@rdstm.ro.
Pataki Zoltán, Nyugati Jelen (Arad)
2014. augusztus 10.
Kelemen Hunor: nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak
Kisebbségvédelemről és autonómiáról beszélt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetemen, Csomakőrösön. Kelemen Hunor elmondta: „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség.”
Csomakőrösön, az augusztus 7-10. között a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) által megszervezett SIC Feszten fiatal egyetemistáknak és középiskolás diákoknak beszélt Kelemen Hunor arról, hogy hallgatóságának kevés közvetlen tapasztalata van arról, amit kommunista diktatúrának nevezünk. „Mi egy olyan országban születtünk, amelyben létezett a törekvés arra, hogy felszámoljanak mindent, ami nem román. Ez vonatkozott minden nemzeti kisebbségre, amely Románia területén él és élt: eladták a szászokat pénzért Németországnak, a zsidókat Izraelnek, és erre a sorsra jutott volna a legnépesebb nemzeti kisebbség, a magyarság is. Éppen ezért állandó téma a kisebbségvédelem: mi azért maradtunk itt, mert a szülőföldünk számunkra a legfontosabb hely” – mondta felvezetőjében a miniszterelnök-helyettes.
Az elkészült autonómia-statútum kapcsán kifejtette, az RMDSZ-nek az volt az elképzelése, hogy a kulturális és a regionális autonómiával magasabb szintre emelje a kisebbségvédelmet, hogy megőrizhessék az erdélyi magyarok nemzeti identitását. Hangsúlyozta: számolni kell a román társadalom fenntartásaival és meg kell győzni arról, hogy „közösségünk törekvései nem ellenük irányulnak: nem olyat kérünk, amit valakitől el kell venni”. Leszögezte: az autonómia nem csodaszer, hanem egy olyan intézményrendszer, olyan eszköz, amellyel élni kell, és ami a magyarság számára többletfelelősséget jelent. Azt is kiemelte, hogy a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak. „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség” – fogalmazott a Szövetség elnöke.
Az államelnök-jelöltséggel kapcsolatos kérdésekre válaszolva rámutatott: a jelöltállítás önbecsülés kérdése a magyarok számára, Romániában nem változott meg olyan mértékben a mentalitás, hogy magyar embert válasszanak elnöknek. De fontos a jelöltállítás, mert ebben az időszakban egész Románia figyel, és szélesebb körben bemutathatók az erdélyi magyar közösség törekvései, érdekei, ráadásul a román politikusok, pártok között jelenleg egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna – mondta Kelemen Hunor.
Antal Árpád úgy véli: „Bárhová megyünk, bárhol keressünk is jobb életet, mindig lesz tíz másik ország, amelyben jobban élnek, mint ott, ahol éppen vagyunk. Fontos szempont a szülőföld iránti ragaszkodás. Tartsátok szem előtt, hogy olyan helyen éljetek, ahol van tiszta levegő, ahol egészséges ételeket lehet fogyasztani. Éljetek olyan helyen, ami a tietek, amelyet olyanná alakíthattok, amilyenné szeretnétek, ahol boldogok tudtok lenni és érvényesültök” – szögezte le.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro
Kisebbségvédelemről és autonómiáról beszélt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a SIC Feszt Székelyföldi Szabadegyetemen, Csomakőrösön. Kelemen Hunor elmondta: „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség.”
Csomakőrösön, az augusztus 7-10. között a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) által megszervezett SIC Feszten fiatal egyetemistáknak és középiskolás diákoknak beszélt Kelemen Hunor arról, hogy hallgatóságának kevés közvetlen tapasztalata van arról, amit kommunista diktatúrának nevezünk. „Mi egy olyan országban születtünk, amelyben létezett a törekvés arra, hogy felszámoljanak mindent, ami nem román. Ez vonatkozott minden nemzeti kisebbségre, amely Románia területén él és élt: eladták a szászokat pénzért Németországnak, a zsidókat Izraelnek, és erre a sorsra jutott volna a legnépesebb nemzeti kisebbség, a magyarság is. Éppen ezért állandó téma a kisebbségvédelem: mi azért maradtunk itt, mert a szülőföldünk számunkra a legfontosabb hely” – mondta felvezetőjében a miniszterelnök-helyettes.
Az elkészült autonómia-statútum kapcsán kifejtette, az RMDSZ-nek az volt az elképzelése, hogy a kulturális és a regionális autonómiával magasabb szintre emelje a kisebbségvédelmet, hogy megőrizhessék az erdélyi magyarok nemzeti identitását. Hangsúlyozta: számolni kell a román társadalom fenntartásaival és meg kell győzni arról, hogy „közösségünk törekvései nem ellenük irányulnak: nem olyat kérünk, amit valakitől el kell venni”. Leszögezte: az autonómia nem csodaszer, hanem egy olyan intézményrendszer, olyan eszköz, amellyel élni kell, és ami a magyarság számára többletfelelősséget jelent. Azt is kiemelte, hogy a mai alkotmányos keretek között nincs realitása az elkészült autonómia-statútumnak. „Úgy vagyunk tisztességesek, ha kimondjuk: ahhoz az autonómia-modellhez, amiről mi beszélünk, új alkotmányra van szükség” – fogalmazott a Szövetség elnöke.
Az államelnök-jelöltséggel kapcsolatos kérdésekre válaszolva rámutatott: a jelöltállítás önbecsülés kérdése a magyarok számára, Romániában nem változott meg olyan mértékben a mentalitás, hogy magyar embert válasszanak elnöknek. De fontos a jelöltállítás, mert ebben az időszakban egész Románia figyel, és szélesebb körben bemutathatók az erdélyi magyar közösség törekvései, érdekei, ráadásul a román politikusok, pártok között jelenleg egy sincs, amely az erdélyi magyarok specifikus kérdéseire megfelelő választ adna – mondta Kelemen Hunor.
Antal Árpád úgy véli: „Bárhová megyünk, bárhol keressünk is jobb életet, mindig lesz tíz másik ország, amelyben jobban élnek, mint ott, ahol éppen vagyunk. Fontos szempont a szülőföld iránti ragaszkodás. Tartsátok szem előtt, hogy olyan helyen éljetek, ahol van tiszta levegő, ahol egészséges ételeket lehet fogyasztani. Éljetek olyan helyen, ami a tietek, amelyet olyanná alakíthattok, amilyenné szeretnétek, ahol boldogok tudtok lenni és érvényesültök” – szögezte le.
Szabó Enikő, Székelyhon.ro
2014. augusztus 10.
Felvételi
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara őszi felvételit hirdet a kolozsvári tagozat képzéseire
Alapképzés
A kar hittantanár és vallástudomány szakon nyújt egyetemi diplomát (12 ingyenes hely). Azok a hallgatók, akik ezek mellett más szakot is szeretnének végezni, magánösztöndíjat igényelhetnek. A szociális munka iránt érdeklődők választhatnak a két előbbi képzés közül, és magánösztöndíjjal elvégezhetik a teljes szociális munkás képzést.
Mesterképzés
Teológia– kultúra– társadalom, illetve Pasztorális tanácsadás (fizetéses helyek).
Iratkozás: szeptember 8–13., 9–14 óra között. További információk a kar honlapján: http://rocateo.ubbcluj.ro. Érdeklődni lehet telefonon: 0748-659284.
Miért tanuljunk vallástudományt?
v Mert a vallás olyan kérdésekre keres választ, amelyek minden kor emberét foglalkoztatják – az élet értelméről és céljáról, a boldogság eléréséről, a szenvedés miértjéről, végső soron arról, aki mindezeken túl rejtőzik.
v Mert ma a világban a vallás aktuális téma: a vallásos meggyőződések nevében az emberek másokat szolgálnak vagy megölnek, építenek vagy háborút indítanak, élnek vagy meghalnak.
v Mert a vallástudomány a vallásos jelenséget, a világ vallásait vizsgálat alá veszi, és megtanít gondolkodni.
v Mert a kereszténység, a zsidóság, az iszlám, a keleti vallások, az új vallási mozgalmak ismerete elengedhetetlen nagyon sok szakmában. A vallástudomány kiváló segítség (leendő) tanároknak, újságíróknak, szociológusoknak, jogászoknak, szociális munkásoknak, pszichológusoknak, politikusoknak és politológusoknak, irodalmároknak, művészettörténészeknek, a közigazgatásban dolgozóknak.
v Mert más szakot is elvégezhetsz magánösztöndíjjal.
v Mert a végzettek elhelyezkedhetnek az oktatásban, kulturális, szociális vagy közigazgatási intézményekben.
Várunk a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karára!
Vasárnap (Kolozsvár)
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara őszi felvételit hirdet a kolozsvári tagozat képzéseire
Alapképzés
A kar hittantanár és vallástudomány szakon nyújt egyetemi diplomát (12 ingyenes hely). Azok a hallgatók, akik ezek mellett más szakot is szeretnének végezni, magánösztöndíjat igényelhetnek. A szociális munka iránt érdeklődők választhatnak a két előbbi képzés közül, és magánösztöndíjjal elvégezhetik a teljes szociális munkás képzést.
Mesterképzés
Teológia– kultúra– társadalom, illetve Pasztorális tanácsadás (fizetéses helyek).
Iratkozás: szeptember 8–13., 9–14 óra között. További információk a kar honlapján: http://rocateo.ubbcluj.ro. Érdeklődni lehet telefonon: 0748-659284.
Miért tanuljunk vallástudományt?
v Mert a vallás olyan kérdésekre keres választ, amelyek minden kor emberét foglalkoztatják – az élet értelméről és céljáról, a boldogság eléréséről, a szenvedés miértjéről, végső soron arról, aki mindezeken túl rejtőzik.
v Mert ma a világban a vallás aktuális téma: a vallásos meggyőződések nevében az emberek másokat szolgálnak vagy megölnek, építenek vagy háborút indítanak, élnek vagy meghalnak.
v Mert a vallástudomány a vallásos jelenséget, a világ vallásait vizsgálat alá veszi, és megtanít gondolkodni.
v Mert a kereszténység, a zsidóság, az iszlám, a keleti vallások, az új vallási mozgalmak ismerete elengedhetetlen nagyon sok szakmában. A vallástudomány kiváló segítség (leendő) tanároknak, újságíróknak, szociológusoknak, jogászoknak, szociális munkásoknak, pszichológusoknak, politikusoknak és politológusoknak, irodalmároknak, művészettörténészeknek, a közigazgatásban dolgozóknak.
v Mert más szakot is elvégezhetsz magánösztöndíjjal.
v Mert a végzettek elhelyezkedhetnek az oktatásban, kulturális, szociális vagy közigazgatási intézményekben.
Várunk a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karára!
Vasárnap (Kolozsvár)
2014. augusztus 10.
Szőcs István: Az irodalom emlékezete – és a történelemé (I.)
Ódor László (Élni idegenben… c.*) tanulmánya elején kiemelt figyelmeztetés: „A kétlaki ember számára a különbözőségek elsősorban nyelvben jelentkeznek, de alapjában kulturális elkülönülésről… van szó…, s egy emberben, egy szellemi térben óhatatlan konfrontálódásról…” „Hogy lehet ez ellen védekezni?” – kérdi Ódor. – „Kizárólag és folytonosan a tényleges és szellemi s ezzel nyelvi igényes kettősség vállalásával ezt a kétnyelvű, kétkultúrájú állapotot nevezzük »koordinált kétnyelvűségnek«… Ami persze nem lehet egyszerű vállalás… Svéd útjáról beszámolva Illyés Gyula említ meg egy ott élő magyart, aki mindkét nyelven a kultúrában – a magyarban és a svédben – jártas volt s e kettősséget vállalta. Ez a svédországi ötvenhatos magyar mondta neki, hogy a nyelveket meg lehet tanulni, de a csönd, egy-egy nyelv csöndje nem feledhető s meg sem tanulható igazából.”
Itt azonban két hatalmas gübbenőbe is beleesünk. Vegyük elébb a kisebbiket, az illyésgyulást. Aki csak egy kicsit is otthonos Kosztolányi versesköteteiben, most azonnal a Stockholm címűre kénytelen gondolni.
A Számadás (1935) c. kötet egy kis útirajz-sorozatot tartalmaz a vége felé, köztük több is svédországi városokról ihletődik. A Stockholm így szól:
Dalol a gőzfűtés, lángok lobognak, A porcukorban kis aranykanál van, s valami titkos gyermekkori emlék bujkál a barna és langyos homályban, Ott kinn sötét eső zuhog. Családi és idegen nekem e régi kép. Arany-ősz konttyal bólognak köröttem a bóbítás, kedves svéd nénikék. Az ingaóra lassan üt. Teázunk s amíg ropogtatom velük a kékszem, az őszi ködből, mint egy nyári égbolt, tekint reám sok nyájas-enyhe kék szem. Hallgatnak ők is, én is hallgatok, de csendjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok, s ők svédül.
Illyés Gyula már hivatalból is a legjobb Kosztolányi szakértők közé volna sorolható, hiszen legalább fél tucat kötetet rendezett sajtó alá Kosztolányi hátrahagyott írásaiból. Miért kell hát egy névtelen ötvenhatos svédországi emigránsnak ajándékozni a költemény ragyogó csattanóját? Sajátságos, ez is ahhoz a lelki jelenség-csoporthoz tartozik, amely meghatározza a nyelvcsere-jelenségét és a nyelv-váltók mentalitását: mindég látszani, a felszínen, a fennforgók körében nyüzsögni, a fontosak kórusában – tercelni! A társadalmi elismertség fontosabb, mint bármi más! És sajnos, éppen ezért az Ódor által áhított s ajánlott koordinált kétnyelvűség létrejöttének lehetősége többnyire illúzió!
A svédországi ötvenhatos (és későbbi) magyar emigráció tömegeiből mindössze két-három százaléknyi „folytatja” a „magyarnak-levést”, holott még sokáig élénk magyar nyelvű szellemi élet tenyészett egész Skandinávia földjén! Sokat és sok felszíneset írtak már arról, hogy a múlt század eleji magyar emigrációkban mért élt tovább a magyarsághoz tartozás tudata? Ám mindez nem magyarázható csak az ottani viszonyokkal.
A saját nyelvhez való viszonyulás egyes népeknél látványosan különbözik. A nyelvében él a nemzet elve, amely minket oly tragikusan sújt, több etnikumnál vagy népnél ismeretlen! Elég a keltákat felemlegetni: Írországtól, Nagy-Britániától Belgiumon át, a „gall” Franciaországon át, a Duna mentén Bajorország, északabbra Csehország (Boémia) – mind kelta! Az áramlat körülöleli a Kárpát-medencét Galicia, délen meg Moesia által; s valahol a Fekete-tenger partjai körül (északon? – délen?) elenyészik. Vagy talán éppen onnét indult? És ez a tengernyi nép, amely annyi régészeti-történelmi nyomot hagyott hátra, egy adott pillanatban egyszer csak másképpen kezd beszélni: angolul, franciául, németül, csehül, ukránul és így tovább! És csak néhány „kiöntés”, tócsa maradt nyelvükből, mint Wells, vagy Bretány. Ennek ellenére népi karakterüket, egyéniségüket szívósan őrizték; az ír, a skót megmaradt írnek, skótnak, a maga s a környezete szemében – évszázadokig! Érdekes, hogy nem is mindenütt lehetett szükséges a beolvadás: egyes folkloristák véleménye szerint az avasi románság pl. kelta eredetű, de senki és semmi nem kényszeríthette őket odafent Szatmárban, hogy éppen románokká és ne magyarokká vagy ukránokká váljanak… Másrészt a spanyolországi bászkok háromezerévnyi el- és kiszakítottságban is megőrizhették anyanyelvüket. (Érdekes, hogy a Kárpát-medencén belül nem alakult kelta állam, holott kívülről körülvették a kelta formációk. Esetleges behatolásukat egy-egy helynév őrzi, pl. a Galac, nem csak a moldvai, hanem a Beszterce-vidéki is; nyelvünkben talán csak a pitvar őrzi hatásukat. „Négy”-et jelent, a ház megtoldott ereszét tartó négy oszlopot; ugyanúgy, mint az iráni eredetű „csárda” szóban!)
Na és akkor vegyük a székelyeket: valaha, zárt közösségeikben szigorúan őrizték nyelvük épségét; idézhetnénk megint Székely Istvánt a XVI. századból, aki egyáltalán a szép magyar nyelv példájának, mintájának a székelyt tekinti! (Holott külön székely nyelvjárás nem is létezik, szék-ek szerint öt, (esetleg hat) más magyar tájnyelvre ismerhetünk egyenként rá benne. Van viszont külön, „saját” székely stílus, modor, mentalitás – erről legközelebb… Székely csoportok kirajzásai, vagy egyéni kitelepedések román vidékekre már a XIX. században megkezdődtek, de az első világháború után tömegessé váltak. Az ember feltételezte volna, hogy ezek erősítették az itt-ott már meglévő magyar szórványokat. Megdöbbentő módon azonban ennek – majdnemhogy az ellenkezője történt!
Néhány példa személyes tapasztalataimból: Bukarest egyik régi kertváros jellegű negyedében, ahol az ötvenes években több mint két évig tanyáztam, a harmadik emeleten lakott egy Şuteu nevű öregedő cipész. Amikor felkerestem egy javításra szoruló szandállal, közölte, hogy eredetileg Sütőnek hívták, de már több mint 30 éve Bukarestben él, és elfelejtett teljesen magyarul; arra kért, időnként keressem meg és szóljak hozzá magyarul, hadd lássa, mire emlékszik még! (30 év során magyar templomba nem járt, magyar könyv, újság sem járt a kezében.) A másodikon, velem egy lakásban, ugyancsak ötvenen felüli zsidó házaspár, a férfi tisztviselő, zsidó mivoltukat öntudatosan kultiválták, de a lakásban Nagy István, Szolnai, Ziffer festmények, és Pallas Nagy Lexikona, teljes sorozat, a férfi viszont dzsentri módjára öltözködött és viselkedett. (E típusból még több is dolgozott bukaresti magyar szerkesztőségekben, nemcsak szerkesztő, de korrektor vagy könyvelő minőségben is.) Az alagsorban lakó házmester, eredetileg vízszerelő, temesvári sváb, ő is, felesége is a román s a német mellett kitűnően beszéltek magyarul, sőt Bukarestben felnőtt fiúk is, aki pedig egy ottani luxus-iskolába járt! A mögöttünk lévő telekről nyári éjszakánként a dohányvirág költői-filozofikus illata lengte be a szomszédos kis utcákat; ott egy „hangsúlyozottan székely” cenzor lakott, lánya most Svájcban takarítónő. Aztán ahogy lassanként megismerkedtem a várossal, elhűlve tapasztaltam, hogy az ottani magyarok közül hétfalusi csángók, s váradiak, bánságiak, még kolozsváriak és brassóiak is, többnyire jobban állnak magyar nyelvismeret- és használat dolgában, mint a betelepült székelyek! Vajon miért?
* Ódor László, – Élni idegenben – ahogy egy nyelvész-diplomata látja. Oslo, Magyar Nagykövetség, 2014. április 13.
(Folytatása következő számunkban)
Helikon (Kolozsvár)
Ódor László (Élni idegenben… c.*) tanulmánya elején kiemelt figyelmeztetés: „A kétlaki ember számára a különbözőségek elsősorban nyelvben jelentkeznek, de alapjában kulturális elkülönülésről… van szó…, s egy emberben, egy szellemi térben óhatatlan konfrontálódásról…” „Hogy lehet ez ellen védekezni?” – kérdi Ódor. – „Kizárólag és folytonosan a tényleges és szellemi s ezzel nyelvi igényes kettősség vállalásával ezt a kétnyelvű, kétkultúrájú állapotot nevezzük »koordinált kétnyelvűségnek«… Ami persze nem lehet egyszerű vállalás… Svéd útjáról beszámolva Illyés Gyula említ meg egy ott élő magyart, aki mindkét nyelven a kultúrában – a magyarban és a svédben – jártas volt s e kettősséget vállalta. Ez a svédországi ötvenhatos magyar mondta neki, hogy a nyelveket meg lehet tanulni, de a csönd, egy-egy nyelv csöndje nem feledhető s meg sem tanulható igazából.”
Itt azonban két hatalmas gübbenőbe is beleesünk. Vegyük elébb a kisebbiket, az illyésgyulást. Aki csak egy kicsit is otthonos Kosztolányi versesköteteiben, most azonnal a Stockholm címűre kénytelen gondolni.
A Számadás (1935) c. kötet egy kis útirajz-sorozatot tartalmaz a vége felé, köztük több is svédországi városokról ihletődik. A Stockholm így szól:
Dalol a gőzfűtés, lángok lobognak, A porcukorban kis aranykanál van, s valami titkos gyermekkori emlék bujkál a barna és langyos homályban, Ott kinn sötét eső zuhog. Családi és idegen nekem e régi kép. Arany-ősz konttyal bólognak köröttem a bóbítás, kedves svéd nénikék. Az ingaóra lassan üt. Teázunk s amíg ropogtatom velük a kékszem, az őszi ködből, mint egy nyári égbolt, tekint reám sok nyájas-enyhe kék szem. Hallgatnak ők is, én is hallgatok, de csendjeink nem érnek össze végül, mivelhogy én magyarul hallgatok, s ők svédül.
Illyés Gyula már hivatalból is a legjobb Kosztolányi szakértők közé volna sorolható, hiszen legalább fél tucat kötetet rendezett sajtó alá Kosztolányi hátrahagyott írásaiból. Miért kell hát egy névtelen ötvenhatos svédországi emigránsnak ajándékozni a költemény ragyogó csattanóját? Sajátságos, ez is ahhoz a lelki jelenség-csoporthoz tartozik, amely meghatározza a nyelvcsere-jelenségét és a nyelv-váltók mentalitását: mindég látszani, a felszínen, a fennforgók körében nyüzsögni, a fontosak kórusában – tercelni! A társadalmi elismertség fontosabb, mint bármi más! És sajnos, éppen ezért az Ódor által áhított s ajánlott koordinált kétnyelvűség létrejöttének lehetősége többnyire illúzió!
A svédországi ötvenhatos (és későbbi) magyar emigráció tömegeiből mindössze két-három százaléknyi „folytatja” a „magyarnak-levést”, holott még sokáig élénk magyar nyelvű szellemi élet tenyészett egész Skandinávia földjén! Sokat és sok felszíneset írtak már arról, hogy a múlt század eleji magyar emigrációkban mért élt tovább a magyarsághoz tartozás tudata? Ám mindez nem magyarázható csak az ottani viszonyokkal.
A saját nyelvhez való viszonyulás egyes népeknél látványosan különbözik. A nyelvében él a nemzet elve, amely minket oly tragikusan sújt, több etnikumnál vagy népnél ismeretlen! Elég a keltákat felemlegetni: Írországtól, Nagy-Britániától Belgiumon át, a „gall” Franciaországon át, a Duna mentén Bajorország, északabbra Csehország (Boémia) – mind kelta! Az áramlat körülöleli a Kárpát-medencét Galicia, délen meg Moesia által; s valahol a Fekete-tenger partjai körül (északon? – délen?) elenyészik. Vagy talán éppen onnét indult? És ez a tengernyi nép, amely annyi régészeti-történelmi nyomot hagyott hátra, egy adott pillanatban egyszer csak másképpen kezd beszélni: angolul, franciául, németül, csehül, ukránul és így tovább! És csak néhány „kiöntés”, tócsa maradt nyelvükből, mint Wells, vagy Bretány. Ennek ellenére népi karakterüket, egyéniségüket szívósan őrizték; az ír, a skót megmaradt írnek, skótnak, a maga s a környezete szemében – évszázadokig! Érdekes, hogy nem is mindenütt lehetett szükséges a beolvadás: egyes folkloristák véleménye szerint az avasi románság pl. kelta eredetű, de senki és semmi nem kényszeríthette őket odafent Szatmárban, hogy éppen románokká és ne magyarokká vagy ukránokká váljanak… Másrészt a spanyolországi bászkok háromezerévnyi el- és kiszakítottságban is megőrizhették anyanyelvüket. (Érdekes, hogy a Kárpát-medencén belül nem alakult kelta állam, holott kívülről körülvették a kelta formációk. Esetleges behatolásukat egy-egy helynév őrzi, pl. a Galac, nem csak a moldvai, hanem a Beszterce-vidéki is; nyelvünkben talán csak a pitvar őrzi hatásukat. „Négy”-et jelent, a ház megtoldott ereszét tartó négy oszlopot; ugyanúgy, mint az iráni eredetű „csárda” szóban!)
Na és akkor vegyük a székelyeket: valaha, zárt közösségeikben szigorúan őrizték nyelvük épségét; idézhetnénk megint Székely Istvánt a XVI. századból, aki egyáltalán a szép magyar nyelv példájának, mintájának a székelyt tekinti! (Holott külön székely nyelvjárás nem is létezik, szék-ek szerint öt, (esetleg hat) más magyar tájnyelvre ismerhetünk egyenként rá benne. Van viszont külön, „saját” székely stílus, modor, mentalitás – erről legközelebb… Székely csoportok kirajzásai, vagy egyéni kitelepedések román vidékekre már a XIX. században megkezdődtek, de az első világháború után tömegessé váltak. Az ember feltételezte volna, hogy ezek erősítették az itt-ott már meglévő magyar szórványokat. Megdöbbentő módon azonban ennek – majdnemhogy az ellenkezője történt!
Néhány példa személyes tapasztalataimból: Bukarest egyik régi kertváros jellegű negyedében, ahol az ötvenes években több mint két évig tanyáztam, a harmadik emeleten lakott egy Şuteu nevű öregedő cipész. Amikor felkerestem egy javításra szoruló szandállal, közölte, hogy eredetileg Sütőnek hívták, de már több mint 30 éve Bukarestben él, és elfelejtett teljesen magyarul; arra kért, időnként keressem meg és szóljak hozzá magyarul, hadd lássa, mire emlékszik még! (30 év során magyar templomba nem járt, magyar könyv, újság sem járt a kezében.) A másodikon, velem egy lakásban, ugyancsak ötvenen felüli zsidó házaspár, a férfi tisztviselő, zsidó mivoltukat öntudatosan kultiválták, de a lakásban Nagy István, Szolnai, Ziffer festmények, és Pallas Nagy Lexikona, teljes sorozat, a férfi viszont dzsentri módjára öltözködött és viselkedett. (E típusból még több is dolgozott bukaresti magyar szerkesztőségekben, nemcsak szerkesztő, de korrektor vagy könyvelő minőségben is.) Az alagsorban lakó házmester, eredetileg vízszerelő, temesvári sváb, ő is, felesége is a román s a német mellett kitűnően beszéltek magyarul, sőt Bukarestben felnőtt fiúk is, aki pedig egy ottani luxus-iskolába járt! A mögöttünk lévő telekről nyári éjszakánként a dohányvirág költői-filozofikus illata lengte be a szomszédos kis utcákat; ott egy „hangsúlyozottan székely” cenzor lakott, lánya most Svájcban takarítónő. Aztán ahogy lassanként megismerkedtem a várossal, elhűlve tapasztaltam, hogy az ottani magyarok közül hétfalusi csángók, s váradiak, bánságiak, még kolozsváriak és brassóiak is, többnyire jobban állnak magyar nyelvismeret- és használat dolgában, mint a betelepült székelyek! Vajon miért?
* Ódor László, – Élni idegenben – ahogy egy nyelvész-diplomata látja. Oslo, Magyar Nagykövetség, 2014. április 13.
(Folytatása következő számunkban)
Helikon (Kolozsvár)
2014. augusztus 11.
Szoborháború alakul ki Nagykárolyban?
Még az is megtörténhet, hogy szoborháború alakul ki Nagykárolyban. A helyi tanács foglalkozik az európai uniós támogatás révén megújuló Főutca egyik terével. Egész pontosan két különböző szoboralkotást is szívesen látnának a hajdani Deák-téren, a későbbi Ion C. Brătianu-téren: az egykori román politikusnak, illetőleg Szent Flóriánnak.
Már a legutóbbi tanácsülésen is heves szóváltás és veszekedés alakult ki annak kapcsán, hogy két új mellszobrot állítana fel Nagykárolyban a Nemzeti Liberális Párt helyi szervezete, mégpedig Ferdinánd román király mellszobrát a kastélykert egy kiemelt helyére képzelik el, míg vele szemben Ion C. Brătianu egykori miniszterelnököt az egykoron róla elnevezett téren látnák szívesen. A június tanácskozás alkalmával a városvezetőség jelezte, hogy a román katonai emlékmű melletti teret tartaná a királyi mellszobor számára megfelelőnek, illőnek.
Nemrégiben beszámoltunk arról is, hogy egy helyi vállalkozó nagylelkűségének köszönhetően ismét közterületre kerülhetne a Szent Flórián-szobor.
A tanácsban „legnagyobb szava" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának van, hiszen a 19 fős tagságból 11-en a tulipános listán szereztek mandátumot. Poósz Szabolcsot, a frakció vezetőjét, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének alelnökét faggattuk mindezek kapcsán. Elmondta, hogy még nem dőlt el véglegesen, milyen álláspontot képvisel majd a csoport. Ő maga a tűzoltók védőszentjének köztéri alkotása mellett fog érvelni. Mint indoklás gyanánt kifejtette: Szent Flórián köztéri alkotása nagykárolyi sajátosság, ellenben a politikusembernek nem sok köze volt ehhez a városhoz. Hírportálunk felvetésére elmondta, hogy sajnos nem tartja kizártnak azt, hogy egyfajta szoborháború alakuljon ki önös pártérdekek mentén.
Sérelmezi ennek kapcsán azt, hogy egy bizonyos kör kizárólag olyan alkotásokat szorgalmaz, amelyek jelképességükben nem a város egészének a lakosságához szólnak. Mint mondta, mások is újraállíthatnának több köztéri alkotást. Meglátása szerint eleve szerencsésebb lenne, ha politikusok helyett például írók, művészemberek mellszobrai kerülnének ki a városba. Vagy például szenteké.
nagykaroly.szatmar.ro, Erdély.ma
Még az is megtörténhet, hogy szoborháború alakul ki Nagykárolyban. A helyi tanács foglalkozik az európai uniós támogatás révén megújuló Főutca egyik terével. Egész pontosan két különböző szoboralkotást is szívesen látnának a hajdani Deák-téren, a későbbi Ion C. Brătianu-téren: az egykori román politikusnak, illetőleg Szent Flóriánnak.
Már a legutóbbi tanácsülésen is heves szóváltás és veszekedés alakult ki annak kapcsán, hogy két új mellszobrot állítana fel Nagykárolyban a Nemzeti Liberális Párt helyi szervezete, mégpedig Ferdinánd román király mellszobrát a kastélykert egy kiemelt helyére képzelik el, míg vele szemben Ion C. Brătianu egykori miniszterelnököt az egykoron róla elnevezett téren látnák szívesen. A június tanácskozás alkalmával a városvezetőség jelezte, hogy a román katonai emlékmű melletti teret tartaná a királyi mellszobor számára megfelelőnek, illőnek.
Nemrégiben beszámoltunk arról is, hogy egy helyi vállalkozó nagylelkűségének köszönhetően ismét közterületre kerülhetne a Szent Flórián-szobor.
A tanácsban „legnagyobb szava" a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának van, hiszen a 19 fős tagságból 11-en a tulipános listán szereztek mandátumot. Poósz Szabolcsot, a frakció vezetőjét, az RMDSZ nagykárolyi szervezetének alelnökét faggattuk mindezek kapcsán. Elmondta, hogy még nem dőlt el véglegesen, milyen álláspontot képvisel majd a csoport. Ő maga a tűzoltók védőszentjének köztéri alkotása mellett fog érvelni. Mint indoklás gyanánt kifejtette: Szent Flórián köztéri alkotása nagykárolyi sajátosság, ellenben a politikusembernek nem sok köze volt ehhez a városhoz. Hírportálunk felvetésére elmondta, hogy sajnos nem tartja kizártnak azt, hogy egyfajta szoborháború alakuljon ki önös pártérdekek mentén.
Sérelmezi ennek kapcsán azt, hogy egy bizonyos kör kizárólag olyan alkotásokat szorgalmaz, amelyek jelképességükben nem a város egészének a lakosságához szólnak. Mint mondta, mások is újraállíthatnának több köztéri alkotást. Meglátása szerint eleve szerencsésebb lenne, ha politikusok helyett például írók, művészemberek mellszobrai kerülnének ki a városba. Vagy például szenteké.
nagykaroly.szatmar.ro, Erdély.ma
2014. augusztus 11.
Új mesteri szakok a színin
A nyár folyamán történt sikeres akkreditációk eredményeképpen két innovatív mesteri szakra hirdet felvételit a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szeptemberben. A Korszerű zenei koncepciók és Alkalmazott bábművészet magiszteri szakokra szeptember 8-13. között lehet beiratkozni, a felvételi szeptember 15-18. között zajlik.
Korszerű zenei koncepciók néven indul átfogó mesteri szintű képzés, amely magyar nyelven kínál továbbtanulási lehetőséget azok számára, akik zenetanári alapképesítéssel rendelkeznek. A pedagógiai felkészülést az egyetem tanárképző intézete biztosítja, amely ugyancsak 2014 őszétől a Korszerű zenei koncepciók mesterivel párhuzamosan kínál képzési lehetőséget. A mesterképzésre elsősorban olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik a tanári pályán kívánnak előrehaladni, de azokat is, akik a zenekritikában, kutatásban látnak izgalmas lehetőséget, vagy a kórusvezetés-szervezés vonz.
Az Alkalmazott bábművészet szakra olyan alapképzést végzett jelentkezőket várnak, akik érdeklődnek a bábművészet iránt, de a kétéves képzés alatt elsősorban más szakterületeken való felhasználását szeretnék kipróbálni: pedagógiai, pszichológiai, terápiás-gyógyászati, reklámipari célokra. A hallgatóknak alkalmuk nyílik megismerni a bábművészet eredetét, műfaji és esztétikai sajátosságait, hatásmechanizmusait, hogy a későbbiekben módszerként szakszerűen alkalmazhassák mind az oktatásban, mind egyéb határterületeken.
Bővebb információkat az egyetem honlapján találhatnak az érdeklődők.
Szász Cs. Emese
Kiegészítés:
A Művészeti Egyetem honlapján az egyetemről:
A Művészeti Egyetem jelenleg alapfokon színész-, bábszínész, rendező, mozgásművészet, színháztudomány, zenepedagógia, audiovizuális kommunikáció-multimédia – és látványtervezés szakokon biztosít képzést, színművészet, bábművészet, művelődésszervezés (impresszárió), drámaírás szakokon pedig magiszteri fokozatú oktatást. Az Egyetem keretében működik színház szakterületen doktori képzés is.
Az Egyetem mindezek mellett előadás-művészeti intézmény is, rendelkezik színházi (Stúdió Színház) és bábszínházi (Stúdió 2.1) előadótermekkel, melyekben a hallgatók és művész tanárok lépnek fel professzionális színházi évadok keretében.
Székelyhon.ro
A nyár folyamán történt sikeres akkreditációk eredményeképpen két innovatív mesteri szakra hirdet felvételit a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szeptemberben. A Korszerű zenei koncepciók és Alkalmazott bábművészet magiszteri szakokra szeptember 8-13. között lehet beiratkozni, a felvételi szeptember 15-18. között zajlik.
Korszerű zenei koncepciók néven indul átfogó mesteri szintű képzés, amely magyar nyelven kínál továbbtanulási lehetőséget azok számára, akik zenetanári alapképesítéssel rendelkeznek. A pedagógiai felkészülést az egyetem tanárképző intézete biztosítja, amely ugyancsak 2014 őszétől a Korszerű zenei koncepciók mesterivel párhuzamosan kínál képzési lehetőséget. A mesterképzésre elsősorban olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik a tanári pályán kívánnak előrehaladni, de azokat is, akik a zenekritikában, kutatásban látnak izgalmas lehetőséget, vagy a kórusvezetés-szervezés vonz.
Az Alkalmazott bábművészet szakra olyan alapképzést végzett jelentkezőket várnak, akik érdeklődnek a bábművészet iránt, de a kétéves képzés alatt elsősorban más szakterületeken való felhasználását szeretnék kipróbálni: pedagógiai, pszichológiai, terápiás-gyógyászati, reklámipari célokra. A hallgatóknak alkalmuk nyílik megismerni a bábművészet eredetét, műfaji és esztétikai sajátosságait, hatásmechanizmusait, hogy a későbbiekben módszerként szakszerűen alkalmazhassák mind az oktatásban, mind egyéb határterületeken.
Bővebb információkat az egyetem honlapján találhatnak az érdeklődők.
Szász Cs. Emese
Kiegészítés:
A Művészeti Egyetem honlapján az egyetemről:
A Művészeti Egyetem jelenleg alapfokon színész-, bábszínész, rendező, mozgásművészet, színháztudomány, zenepedagógia, audiovizuális kommunikáció-multimédia – és látványtervezés szakokon biztosít képzést, színművészet, bábművészet, művelődésszervezés (impresszárió), drámaírás szakokon pedig magiszteri fokozatú oktatást. Az Egyetem keretében működik színház szakterületen doktori képzés is.
Az Egyetem mindezek mellett előadás-művészeti intézmény is, rendelkezik színházi (Stúdió Színház) és bábszínházi (Stúdió 2.1) előadótermekkel, melyekben a hallgatók és művész tanárok lépnek fel professzionális színházi évadok keretében.
Székelyhon.ro