Tőkés: az RMDSZ a román mintát követi
A posztkommunista visszarendeződés és a rendszerváltás folytatása között kell választani Romániában a vasárnapi parlamenti voksoláson – jelentette ki Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke, aki szerint az RMDSZ inkább román mintát, az EMNP pedig magyar mintát, a rendszerváltozás mintáját követi. Az európai parlamenti képviselő továbbá botrányosnak nevezte, hogy Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt volt elnöke egy tévéinterjúban az RMDSZ-re való szavazásra buzdított, amivel szerinte a volt pártelnök elárulta az MPP tagjait és választóit.
A posztkommunista visszarendeződés és a rendszerváltás folytatása között kell választani Romániában a vasárnapi parlamenti voksoláson – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke tegnapi marosvásárhelyi sajtóértekezletén. „Két alternatívát látok a kelet-közép-európai politikában.
Az egyik a posztkommunista visszarendeződés útja, amelyet a Ponta–Antonescu-kettős – a kormányzó Szociálliberális Unió két társelnöke – képvisel Romániában, a másik a magyarországi út: itt a 2010-es választásokra, a rendszerváltozás folytatására gondolok. Egyértelmű, hogy az RMDSZ inkább a román mintát, az EMNP pedig inkább a magyar mintát, a rendszerváltozás útját követi” – mondta Tőkés László. Az EP-képviselő szerint a magyarok parlamenti képviseletének nem szabad mindenáron kormányzati pozícióra törekednie: „nyerünk egy tornatermet, de elveszítjük az autonómiát” – érvelt a politikus.
Tőkés László továbbá botrányosnak nevezte, hogy Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) volt elnöke vasárnap este egy tévéinterjúban az RMDSZ-re való szavazásra buzdított, amivel szerinte a volt pártelnök elárulta az MPP tagjait és választóit. „Összenő, ami összetartozik – mondhatnánk Markó Bélára és Szász Jenőre gondolva. Utóbbi az MPP-t és tagjait, valamint szimpatizánsait árulta el, miközben évekig tüzet okádott az RMDSZ-re, amely válaszként folyamatosan gáncsolta” – kommentálta a képviselő Szász Jenőnek az RMDSZ-hez való közeledését.
Ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy az MPP „egészséges tudatú és lelkületű választópolgárai a nemzeti oldalra fognak szavazni”.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője az MPP volt elnökét Dávid Ibolyához, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) egykori elnökéhez hasonlította. „Azért neveztem Dávid Jenőnek, mert ő is ugyanúgy rossz irányba vitte el az MPP-t, mint Dávid az MDF-et” – fogalmazott az európai parlamenti képviselő.
László György, az MPP Maros megyei szervezetének volt elnöke, jelenleg az EMNP képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón elmondta, hosszú távon egyesül majd a két szervezet. „A kampány során a körzetemben az MPP-szervezetek segítettek nekem, egyöntetűen mellém álltak. A 6:3-as alternatív küszöb elérhető cél” – tette hozzá.
Tőkés András, az EMNP egyik Maros megyei szenátorjelöltje hangsúlyozta, eljött az ideje Románia demokratizálódásának. „Egy demokratikusan működő országban mindenkinek ugyanannyi joga van. Nem kell ezeket bárkivel, bármi áron kiügyeskedni” – mondta. Hozzátette, a föderális Románia vonzó lehetne a Moldovai Köztársaság lakói számára is, és felgyorsulna a Romániához való csatlakozás folyamata. „Meggyőződésem, ha Jugoszláviában valós föderalizmus lett volna, akkor az ország még ma is létezne” – fogalmazott Tőkés András.
Krónika (Kolozsvár)

A köpönyegforgató
Minden jel arra mutat, hogy a pluralizmust igénylő erdélyi magyar választók másfél milliós közösségét nem lehet és nem is okos dolog egy karámba terelni, s annak fontosságát majd mindenki elismeri, hogy egyfajta nemzeti minimum mentén az összefogás felette fontos.
Ha annak idején, 2003 februárjában a szatmárnémeti kongresszuson és utána az RMDSZ nem pártként viselkedik, s nem diktátumként diktálja, hogy ki a jó és ki a rossz, ha nem indul be az erőteljes kiszorítósdi, ha Tőkés Lászlót örök szégyenükre nem fosztják meg tiszteletbeli elnöki tisztségétől, hanem az 1990-ben hatalmas lelkesedés közepette megálmodott ernyőszervezetként működött volna tovább, minden bizonnyal akár élesen különálló, de más-más politikai doktrínát valló platformjai kielégítették volna közösségünk pluralizmusra vágyó igényét, s nem került volna sor újabb és újabb pártcsírák kialakulására.
Tőkés László mereven, de eléggé meg nem becsült következetességgel horgadt fel azok ellen az erők ellen, melyek az akkoriban radikálisnak tetsző Reform Tömörülést árulások és kiszorítósdi révén lesöpörték a politikai palettáról, s természetesen támogatta Szász Jenőt, aki 2004-től – talán mert szűk volt a polgármesteri kabát – elsőként próbált az ellenzék élére állni. Szemmel láthatóan már akkoriban volt erre igény a Székelyföldön. Sajnos, Szász is diktatórikus módszerekkel vezette a pártkezdeményét, s ahelyett, hogy felgyorsította volna az erdélyi magyar pluralizmus kialakulását, személyes konfliktusok malmán felőrlődtek az új politikai, nemzeti minimumért küzdő és szövetkezett erők.
Szász Jenő politikai nagyravágyásának egyik látványos kudarca volt a Nyirő-újratemetés, melyet eléggé el nem marasztalható módon olcsó kampány-mocsárba züllesztett (amint később kiderült, alapítványa nevében ő maga rangján alulinak tartotta mind az utolsó órákig hivatalosan kérelmezni az újrahantolást, így csusszanhatott be a viszályszítás résén döntőbíróként maga a friss román hatalom sovén felhangjaival), s teremtett alkalmat az RMDSZ egyik csúcsemberének, Frunda Györgynek, a román nacionalistáknak, valamint a magyar balliberális köröknek Nyirő József szellemi öröksége szinte példa nélküli lejáratására.
Közösségi igény, hogy nemzeti ügyekben összefogás szülessék. Szász néhány hónapja még RMDSZ-es elzárkózás ellenére is a „magyar nemzeti válogatott” indítása mellett tört lándzsát. Most döbbenten halljuk, hogy Budapestről már azt javasolja az erdélyi magyar választóknak, a tulipánra szavazzanak, mert az a biztos befutó.
Sok köpönyegforgatást megértünk már szűkebb pátriánkban, és most, a választások küszöbén ámulva látjuk, hogy a magyar autonómiatörekvések legmegosztóbb székelyföldi vezérét pártja szétzüllesztése után a világmagyarságot egyesíteni, megtartani és erősíteni hivatott hivatal élére buktatták. És miért, miért nem, most Budapestről a pluralizmust lassító, fékező, az eddigi választásokon önmagát is túlgyőző RMDSZ mellett kampányol, átvéve annak hamis érveit is, miszerint aki nem így cselekszik, románokra voksol.
Széthúz az erdélyi magyarság? Csak ha Kaparj, kurta! vezetőit mintázza, s nem keres árván maradt, be nem szennyezett, tiszta lapot, ahová pecsétjét üthetné.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egy malomban őrölők vitája
Civilizált hangú, derűs hangulatú, de súlyos témákat felvető, nem is annyira vita, mint inkább párhuzamos ötletbörze lett a tegnap esti, a Háromszék napilap által szervezett Klárik László–Toró T. Tibor kampányvita: mint az RMDSZ, illetve az EMNP szenátorjelöltjeinek válaszaiból kiderült, sok mindenben egyetértenek, számos azonos síkon futó elképzelésük esetleg a megvalósítás mikéntjében tér el egymástól – ezt olykor-olykor, az egymást sorrendben váltó felszólalásaikkor maguk is elismerték.
Újat, a határozatlan választópolgárokat meggyőző érveket egyik fél sem mutatott fel, az azonban nyilvánvalóvá vált, ha nem is rövid távon, de távlatokban mindkét alakulat (de legalábbis a vitázó partnerek) az erdélyi magyarság ügyéért való összefogásban érdekelt. Választási időszakban a kampányvitáknak akad némi hagyománya Háromszéken, de ha nem is lenne, az ilyesfajta rendezvényekre a szabályok régóta rögzítettek. Ezek ismertetésével nyitotta meg a rendezvényt Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője, a vita moderátora: a két fél kampánystábja sorshúzással döntötte el, melyik szereplő kezdje a felszólalást, mindkettejüknek három perc állt rendelkezésére a kérdésekre válaszolni, majd egy perc a vitapartner által mondottakra reagálni, a következő kérdésnél pedig cserélték a sorrendet. A moderátor kiemelte, a rendezvény nyílt vita jellegű, a közönségnek semmiféle bekapcsolódásra – kérdésfeltevés, véleménynyilvánítás – nem adódik módja, amit egyébként az Orchidea Events rendezvénytermet megtöltők (és sokan hely hiányában be sem juthattak) tiszteletben is tartottak. A bemutatkozást Toró T. Tibor kezdhette, majd a két fél kampánystábja által előre egyeztetett hat kérdésre válaszoltak felváltva. A jelöltek feleleteikkel bizonyították, felkészültek a vitára, többnyire bele is fértek a válaszadásra rendelkezésükre álló három percbe. Partnerük válaszaira reagálásaikat szintén civilizált hangon fogalmazták meg – ami nem jelenti azt, hogy az „odamondás” teljességgel hiányzott volna.
Az első rész lejárta után már élesebbé vált a vita, hiszen következtek az ismeretlen kérdések: legelőbb a két jelölt tett fel egymásnak egy-egy kérdést – amelyekre a válaszokkal egyikük sem bizonyult elégedettnek. Aztán a háromszéki-erdélyi írott és elektronikus média képviselői kérdezhettek egy-egy jelöltet, azt szintén a sorshúzás döntötte el, melyik újságíró melyik vitázót faggathatja. Legvégül pedig az olvasóink által lapunkhoz eljuttatott kérdésekből válogatva mindkét szenátorjelöltet kérdeztük.
A rendezvény záróakkordja egymás megajándékozása – a teremben összegyűltek, ha néha el is nevették magukat az odáig, másfél óra múltán erre a pillanatra már nagyon vártak. S ha a vita során elhangzottakra nem tér ki e tudósítás (annak szerkesztett változatát ugyanis lapunk holnapi számában közöljük), az ajándékozási ceremóniát mindenképp le kell írnunk. Toró T. Tibor az EMNP programját nyújtotta át Klárik Lászlónak, hogy „szabad idejében olvasgassa”, aztán egy csomag következett: kalap van benne, vezette fel Toró, de hogy mi a különlegessége, azt Klárik is csak a fejfedő teljes ismertetése után látta meg. A fekete kalap piros szalagjának csokrába ugyanis egy fényképet illesztettek a néppártosok, Toró ajánlása meg ekképp hangzott: „hogy ezentúl ne ő legyen a bokréta Tamás Sándor kalapján, hanem Tamás Sándor a Klárik Lászlóén”. Harmadik ajándékkal is előrukkolt Toró T. Tibor: egy „alternatív küszöböt” adott át, arra kérve vetélytársát, együtt lépjék át azt – amit egymás kezét fogva meg is tettek. A maga során Klárik László elmondta, kampánystábja azt ajánlotta, megyetérképet ajándékozzon Torónak, de ő úgy döntött, a saját szemerjai kertjében termelt csípős paprikából általa készített esszenciát ad át: részint, mert sok benne a C-vitamin, részint, mert „egy autonomista politikusnak néha nem árt, ha csípős a nyelve”. Klárik feltételhez kötötte ugyanakkor ajándéka átadását: akkor viheti Toró a kis üvegben pirosló paprikakészítményt, ha meg tudja mondani, hol található Sepsiszentgyörgy és Szemerja határa. A választ azonban, ha volt is, elmosta a két félnek gratulálni odasereglő tömeg moraja.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Önéletrajz Név: dr. Hantz Péter
Születési adatok: Kolozsvár, 1974. február 1.
Lakhely: Bázel
Foglalkozás: biofizikus
Munkahely: Friedrich Miescher Orvosbiológiai Kutatóintézet, Idegtudományi program Közéleti tevékenység: Erdélyi Kárpát Egyesület, jegyző Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, elnök Kolozsvári Magyar Diákszövetség, elnök Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, alelnök Bolyai Kezdeményező Bizottság, ügyvivő alelnök Tanulmányok: Genfi Egyetem, PhD elméleti fizikából Eötvös Loránd Tudományegyetem, MSC, fizikus szak, Budapest rövidebb ideig tanulmányokat folytattam a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemen és az Oxfordi Egyetemen
Idegen nyelvek: angol, román, német, francia (alapfok), orosz (alapfok) Politikai hitvallás: 1989 óta - a forradalom tizenöt évesen ért - alig volt olyan időszak, amikor ne tevékenykedtem volna egy civil vagy diákszervezetben. Közéleti munkásságom során elsősorban oktatási és külügyi kérdésekkel foglalkoztam. Ezeken a területeken különösen fontos a szakpolitikusok szerepe. Tapasztalataimat továbbra is szívesen hasznosítanám az erdélyi magyarság érdekeinek érvényesítése, és életszínvonalunk emelése érdekében. Szakpolitikusként a jelenleginél sokkal hatékonyabb oktatási rendszer megvalósításáért fogok síkra szállni. A romániai lakosság a kelet-európai átlaghoz képest is alulképzett. Értékes szakképesítés nélkül illúzió jól fizetett állásokra várni, és az életszínvonalunk sem fog emelkedni. Az építkezést a közoktatás javításában kell kezdeni: sürgősen erőforrásokat rendelnék a kisebb települések egyre gyengébb színvonalú iskolái minőségének emelésére, a hátrányos helyzetű csoportok beiskolázási arányainak növelésére. Külön figyelmet fordítanék egy olyan, délutáni foglalkozásokat és nevelést biztosító intézményrendszer kiépítésére, amely a kallódó gyerekek segítésén túl azoknak is támogatást nyújtana, akiknek a szülei külföldön dolgoznak.
A jelenlegi oktatási rendszerben a szükségesnél kisebb a technikusok és szakmunkások képzésére alkalmas intézmények száma, továbbá a felsőfokú mérnöki és természettudományos képzést is bővíteni kell. Fel fogok lépni a diplomagyárak és a diplomás munkanélkülieket termelő egyetemi szakok visszaszorítása érdekében. Elősegíteném a magas hozzáadott értékű termékeket előállító cégek Kárpát-medencei megtelepedését, amelyek a szakképzésben is szerepet vállalhatnak. A magyar lakosság súlyosan alulreprezentált a felsőfokú végzettséggel rendelkező román állampolgárok körében. Részben ez az oka a Székelyföld relatív elszegényedésének. Célom az állami finanszírozású Bolyai Egyetem újraindításának előmozdítása. A Bolyai Egyetem magába foglalná a BBTE és a MOGYE magyar tagozatait, és egy sepsiszentgyörgyi agrártudományi karral is rendelkezne. A Sapientia Egyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem román állami finanszírozásban is kell részesüljön.
Lépéseket fogok tenni a jelenlegi megalkuvó, a lényeges kérdésekben (Székelyföld területi autonómiája, a magyar nyelv hivatalossá tétele, állami magyar egyetem újraindítása) huszonkét éve egy helyben topogó kisebbségpolitika megváltoztatására. Mivel mindenki nagyon jól tudja, hogy hol szenvedünk hátrányos megkülönböztetést, semmi szükség hivatalokat fenntartani a kérdés vizsgálatára. Az erdélyi magyarság Európa egyik legjelentősebb kisebbsége, de tizedannyi jogunk sincsen, mint a lélekszámban jóval kisebb dél-tiroli németeknek, finnországi svédeknek, macedóniai albánoknak vagy moldvai gagauzoknak. „Kérem szépen”-re még sehol nem adtak kisebbségi jogokat. Az ENSZ-nél, az Európai Parlamentben, az EBESZ-nél és Európa Tanácsnál azzal kellett szembesülnöm, hogy az RMDSZ számos politikusa azt a benyomást kelti, hogy az erdélyi magyarságnak nagyon jó dolga van mind gazdasági, mind pedig kisebbségi jogi szempontból. Amikor az általam vezetett küldöttségek bemutatták a valós helyzetet, botrányok törtek ki. El akarom érni, hogy a komolyabb gazdasági érdekeltséggel rendelkező személyek ne kerülhessenek politikai szervezeteink kulcspozícióiba. A romániai viszonyok ismeretében nyilvánvaló, hogy érdekeltségeik tönkretételével zsarolják őket, és nem az a kérdés, hogy beadják-e a derekukat, hanem az, hogy mikor. Jómagam hat éve, az emlékezetes kolozsvári táblaügy óta külföldön élek: 2006-ban magyar feliratokat helyeztem ki a magát multikulturálisnak feltüntető Babeș-Bolyai Tudományegyetemen, és emiatt viharos körülmények között távoznom kellett egyetemi tanári állásomból és Kolozsvárról is. Több országban is alkalmam volt megismerkedni a magyar diaszpóra életével. Lépéseket tennék annak érdekében, hogy a külföldön élő magyarok által fölhalmozott tapasztalat és kapcsolati tőke hatékonyabban és szervezettebben juthasson el a Kárpát-medencébe. A gyakran informálisan szerveződő magyar közösségek munkájának támogatása, összehangolása a nemzetimázs építése révén is sokszorosan megtérül. Megválasztásom esetén Budapest, Washington és Genf mellett több népszerű egyetemi városban is titkárságot létesítenék. Jelenleg perben állok a román állammal. Ez még néhány évig eltarthat, de a per eredményétől függetlenül szeretnék majd hazaköltözni. Kapcsolatom Erdéllyel élő, közös munkáim vannak otthoni közéleti és tudományos műhelyekkel. Több honlapot is fenntartok, amelyek magyar turisztikai nevezetességeket mutatnak be.
Hantz Péter szenátorjelölt (Románia) sajtótájékoztatót tartott Budapesten, Tőkés László EP-képviselő irodájában.

A CNA nem foglalt állást EMNP-ügyben
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elhárította az illetékességet, és nem foglalt állást az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) panasza ügyében. A párt sérelmezte, hogy a köztelevízió elutasította választási hirdetésének sugárzását.
A médiahatóság keddi ülésén Ion Stavre, a Román Televízió (TVR) választási műsorainak producere azzal érvelt, hogy az EMNP autonóm régiókat és föderális államberendezkedést szorgalmazó hirdetése alkotmánysértő, és ilyen tartalom sugárzásáért a köztévé nem vállalhatja a felelősséget. Az ülés után Cristina Trepcea, a CNA egyik tagja az Agerpres hírügynökségnek azt mondta: "felettébb nemes cselekedet volt a TVR részéről, hogy leállított egy föderalizálásra irányuló felhívást".Turos Lóránd, a CNA magyar tagja az MTI-nek elmondta: kisebbségben maradt az ülésen azzal az álláspontjával, hogy a köztelevízió eljárása cenzúrának minősül. Olyan többségi álláspont alakult ki, hogy a testület semmilyen szerkesztéspolitikát nem írhat elő.
"Annak ellenére, hogy az audiovizuális törvény tiltja a cenzúrát, sajnálatos módon nincs semmiféle szankció. Jogi szempontból tehát akár elfogadható is lehet az az érvelés, hogy mi nem büntethetünk valamit, amire a törvény nem ad eszközt a kezünkbe. Ettől függetlenül javasoltam a büntetést, annak a kockázatával is, hogy egy esetleges fellebbezésnél elveszítjük a pert, mert jelzésértékű lett volna a döntésünk. Ez azért is fontos lett volna, mert a közszolgálati televízióról van szó. Sajnos, a kollégák többsége ezzel nem értett egyet" - magyarázta Turos Lóránd.
Az ülésen az EMNP képviseletében nem jelent meg senki. Mivel a többség azon az állásponton volt, hogy a CNA nem illetékes az ügyben, az ülésvezető alelnök nem rendelt el szavazást - közölte Turos Lóránd.
Korábban egy - a közérdekű nyilvánosság szabadsága felett őrködő - román civil szervezet közleményben ítélte el a román köztelevíziót a választási klip letiltása miatt, és rámutatott, hogy az nem az alkotmányos rend megsértésére uszít, hanem alkotmánymódosítást sürget törvényes eszközökkel. manna.ro/mti
Maszol.ro

Vízválasztó voksoláshoz érkeztünk – Csak az IMF-nek köszönheti túlélését az ország
Románia posztkommunista történelmének egyik legválságosabb időszakának végéhez érkezett. A 2008 telén elkezdődött politikai ciklus egy hosszú ámokfutássá, kormányzóképtelen kabinetek és felelőtlen politikai játszmák által elpazarolt időszakká folyik össze előttünk. Bár a hétvégi parlamenti választások stabil parlamenti többséggel jutalmazhatják meg a jelenleg is kormányzó baloldali pártszövetséget, ám félő hogy a politikai instabilitás tovább húzódik. A Kitekintő kampányfigyelőjének utolsó része az elmúlt négy év történelmét és néhány jövőre vonatkozó forgatókönyvet jár be.
Három miniszterelnök, négy különböző összetételű kormánytöbbség összesen hetvenkilenc miniszterrel, valamint kilencvenhárom olyan honatya, aki legalább egyszer pártkönyvet váltott – így jellemezhető a legutóbbi, 2008. november 30-i parlamenti választások óta eltelt időszak Romániában. Ezek a rekordok azonban nem fedik le teljesen a valóságot, hozzátartozik még a képhez, ugyanis, az elnökválasztási kampánnyal elvesztegetett 2009-es, illetve a köztársasági elnök felfüggesztésével eljátszott 2012-es esztendő is, amely során politikai elit mindennel foglalkozott, csak épp az ország kormányzásával nem. Ugyancsak erre a négy évre esett egy rendkívüli gazdasági válság is, amelyet csak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lélegeztetőgépén csüngve vészelt át az egész társadalom.
A 2008 decemberében felálló Emil Boc vezette jobb-bal nagykoalíció épp csak berendezkedett a kormányhivatalba, amikor a belső feszültségek és a 2009-es elnökválasztási kampány előkészületei szét is robbantották, három hónapra működőképes kormány nélkül hagyva az országot. A jobboldali Traian Băsescu elnöki újraválasztása után a jobboldali Demokrata-Liberális Párt (PDL), a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a baloldalról átcsábított „áruló” képviselők által létrehozott második Boc-kormány egészen 2012 februárjáig bírta, amikor is összeomlott két év gazdasági megszorítás és az utcai megmozdulások súlya alatt.
Helyét a kormánykoalíció élén Mihai Răzvan Ungureanu vette át, aki Románia legrövidebb ideig szolgáló miniszterelnökeként vonult be a történelembe. Pusztán két és fél hónapos országlásának az „árulók” újabb árulása vetett véget. A politikai ingázásra berendezkedett képviselők a választások közeledtével át- illetve visszapártoltak a baloldalon időközben létrejött, nagy népszerűségnek örvendő Szociálliberális Unióhoz (USL). Az új többség Victor Ponta vezérletével új kormányt hívott éltre, amely egész mandátumát az államfő elleni küzdelemre fecsérelte el, közben szétverte a jogállamiság néhány garanciáját és Románia nemzetközi hírnevét egyaránt.
Ilyen előzmények után a romániai társadalom erősen megérett egy stabil és kiszámítható kormányzásra. December 9-én a választók megadhatják ennek előfeltételeit, az viszont már kétséges, hogy a politikum tud-e majd élni ezekkel a feltételekkel. Az elmúlt hetekben több forgatókönyv is napvilágot látott a voksolás utáni időszakkal kapcsolatban, ám egyik sem ad okot túlságos optimizmusra.
Kényszerű együttélés
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a nemzeti liberális és szociáldemokrata pártokból álló USL kényelmesen megnyeri a választásokat. A legutóbbi közvélemény-kutatások hatvan százalék körülire mérték a szövetség támogatottságát. Ilyen körülmények között az államfőnek fel kell kérnie Victor Pontát, hogy alakítson egy újabb kormányt, amely hamar, még az óévben megszerezheti a parlament bizalmát, és leteheti az esküt.
A neheze csak ezután kezdődik, hiszen Traian Băsescu mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a kabinet munkáját és valahogy helyreállítsa saját imázsát. A nyári fiaskóból tanulva az USL nem kockáztathat meg különösebb jogalap és nemzetközi támogatás nélkül egy újabb felfüggesztési hadjáratot, így a két fél folyamatos marakodással újabb két évig emészti majd fel kreatív energiáit, egészen 2014 végéig, amikor az államfőnek lejár a második mandátuma is. Persze az is lehet, hogy a radikálisan államfőellenes szárny felülkerekedik a pártszövetségen belül, és újra megkísérlik Băsescu felfüggesztését. A káosz ebben az esetben még tovább fokozódna.
Elnöki játszmák
A második, szintén valószerű forgatókönyv szerint a köztársasági elnök az USL egyértelmű győzelme ellenére sem nevezi ki Pontát, hanem egy másik szociálliberális vagy független politikust kér fel a kormányalakításra. A kampány során Băsescu többször is kijelentette, hogy nem fogja a plágiummal vádolt miniszterelnököt egy újabb mandátumra javasolni, hiszen szerinte Ponta alkalmatlan erre a pozícióra. Az elnöki hivatal stratégái úgy számolnak, hogy egy másik kormányfőjelölt megnevezése esetén felbomolhat a Szociálliberális Unió, és egy másik, a jobboldalnak kedvezőbb koalíció jöhet létre. Mindazonáltal a balliberális tábor elég összetartónak tűnik ahhoz, hogy kiálljon egy ilyen próbát, és az elnök kellemetlenkedéseire válaszolva – ebben az esetben már szolidabb jogalappal – újfent felfüggessze őt.
Az elemzők többsége az államfő Ponta-ellenes kijelentéseit pusztán kampánynyilatkozatként könyvelte el, szerintük ugyanis ez egy öngyilkos akció lenne. Nemcsak az elnök jelentős nemzetközi támogatottságát nullázná le, de szembe menne a szavazók akaratával is, a létrejövő esetleges elnökbarát kormány pedig ugyanolyan törékeny lenne, mint elődei. Ezt a forgatókönyvet mégsem lehet teljesen kizárni, hiszen Băsescutól nem idegenek az ilyen merész taktikai játszmák.
A fenti forgatókönyvek mellett fontos szempont az is, hogy a szociálliberálisoknak sikerül-e kétharmados győzelmet aratniuk. Amennyiben igen, úgy már jövő nyárra új alkotmány születhet, amely drasztikusan csökkenti az elnök jogköreit, tipikus parlamenti rendszerré nemesítve a mostani félelnöki modellt. A kétharmad birtokában a szociálliberálisok szabadjára engedhetik a civilek által rettegett jogállamellenes indulataikat is, ez pedig a konstans politikai instabilitással együtt végleg kiírhatja Romániát Európából.
Papp Szilárd István
kitekinto.hu
Erdély.ma

Anyu a Minervában, avagy egy családkrónika utóélete
Innen-onnan, sajtóból vagy baráti-családi kapcsolatoknak köszönhetően sokan ismerhették már Fóris Ferenczi Rita sajátos történeteinek részleteit, épp ezért sokan várták is az ezekből kikerekedő könyvet. A beszédes című De Anyu! a Kriterion könyvkiadó idei legkedvesebb kiadványa – értékelte Jakabffy Tamás, a kiadó munkatársa és egyben a könyv szerkesztője a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében megtartott bemutatón, december 4-én.
Csaknem zsúfolásig töltötték a termet az érdeklődők, fiatalok és idősebbek, akik együtt kacagtak a történeteken, amelyeket Fóris Ferenczi Rita olvasott fel a szemre is igen tetszetős, vidám borítóval – Janitsek András munkája – hívogató kötetből. A szerzőt első kötetesnek nevezni túlzás, hiszen pedagógusként és egyetemi docensként elméleti munkák sokaságát publikálta már, jelen könyve azonban ennél jóval többet nyújt: betekintést egy három gyermeket nevelő család hol zűrös-nyűgös, hol laza és oldott, de mindenképpen mozgalmas mindennapjaiba. Teszi ráadásul mindezt sajátos, ironikus és önironikus módon, a legigényesebb magyar irodalmi nyelvet kamaszos szlenggel és vérbő humorral ötvözve. Nem megszépítő ez a humor, hanem a túlélés eszköze – osztotta meg benyomását Jakabffy Tamás a szerzővel beszélgetve. Kiderült: a könyv olyan levelekből született, amelyeket Fóris Ferenczi Rita barátainak írt, egyfajta válaszképpen azok problémáira, azzal a szándékkal, hogy érzékeltesse: gondok mindenütt, minden családban adódnak, és azokat a legjobb egy kis humorba csomagolni. Így a könyv formailag a francia levélregényeket idézi. Munkastílusáról pedig kiderült: a család központi tartózkodási helye a konyha, az asztal sarkán pedig ott hever a laptop. – Amikor három gyermek sertepertél körülöttem, úgysem lehet dolgozni, így inkább lejegyeztem, amiről épp beszéltek vagy történt – idézte fel jegyzetelési technikáit a szerző.
A bemutatón jelen lévő két nagyobb gyermek – Hanna és Gábor – pedig biztosította a közönséget arról, hogy a kötetben szereplő történetek átestek a családi cenzúrán. Zárásként a szerző három részletet olvasott fel a kötetből, a közönség őszinte örömére és derülésére.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)

Parlamenti választások - Kelemen Hunor és Toró T. Tibor az esélyekről
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor szerint, ha a vasárnapi romániai parlamenti választáson a magyar részvétel nem marad el a románétól, akkor egy arányos képviselet valósulhat meg. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetője, Toró T. Tibor úgy látja, hogy mindkét magyar párt bejuthat a törvényhozásba.
Ma Kelemen Hunor az M1 egyik műsorában arról beszélt, hogy az az előrejelzés, miszerint a párt 21 képviselői és 9 szenátori helyet szerezhet, akkor hozható, ha a magyar részvétel nem marad el a románétól.
A számok mellett nagyon fontosak az arányok, valószínűleg több szavazatot fognak kapni mint 2008-ban az előrejelzések szerint, de egy magas román részvétel ezt megváltoztathatja - mondta a pártelnök, aki szerint a 21 képviselő és 9 szenátor arányos képviseletet biztosítana.
Szólt arról, a reális részvételi arány valahol 50 százalék körül lesz. Legalább ilyen mértékben, vagy ennél magasabb arányban a magyar embereknek is részt kell venniük ahhoz, hogy "az erős parlamenti képviseletet meg lehessen őrizni" - mutatott rá Kelemen Hunor.
Elmondta, az erdélyi magyarság számára fordulópont lesz a választás, 2013-ban és 2014-ben olyan döntéseket fognak meghozni a románparlamentben, amelyek néhány évtizedre meghatározzák az ország sorsát és azt, hogy milyen lesz az erdélyi magyarságnak.
A jövő évben alkotmánymódosítás lesz, a fejlesztési régiókat újrarajzolják, és ezt követi majd egy közigazgatási reform - közölte.
Kelemen Hunor elmondta, a választási kampányban nem közlednek az álláspontok az Erdélyi Magyar Néppárttal. Arról van vitájuk, hogy az alternatív küszöböt képes-e elérni az EMNP. Kelemen Hunor szerint erre az EMNP nem képes, és úgy fogalmazott: "a matematikát nem lehet felülírni álmokkal".
Ezzel szemben szintén ma Toró T. Tibor Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: szerinte mindkettő magyar pártnak esélye van bejutni a parlamentbe. Az RMDSZ biztosan ott van a parlamentben, ezt bizonyítja az is, hogy már a kormányzásról tárgyalnak - tette hozzá.
Közlése szerint pártja, ha bejut, akkor az autonómiaprogramnak lehet egy hiteles képviselője a bukaresti parlamentben.
Az alig egy éve megalakult EMNP a 2016-os választásokra készül elsősorban és egy középtávú programja van. Egy 22 éves beágyazott szervezettel, az RMDSZ-szel küzdünk most, és azzal, hogy megváltoztassuk a politikáról való gondolkodásmódot - mondta Toró T. Tibor.
Kifejtette: úgy látják, hogy a politika az értékekről, az elvekről, a következetességről szól, és nem arról, amit sokan hisznek, hogy el kell menni Bukarestbe és "pénzekért kell kuncsorogni a minisztériumokban".
A műsorban a pártvezető kérte az erdélyi magyar választókat, használják ki azt, hogy nemcsak szavazni, hanem választani is tudnak, hiszen - mint mondta - először van parlamenti választáskor "magyar-magyar verseny".
Szabadság (Kolozsvár)

Pártosodó egyházak? – RMDSZ-szavazatra buzdít Csűry István református püspök
Rendhagyó módon az RMDSZ jelöltjeire való szavazásra buzdít szerdai közleményében Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) püspöke a vasárnapi választásokon. A felhívás amiatt szokatlan, mert az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői eddig egyetlen politikai párt mellett sem foglaltak konkrétan állást, mozgósító üzeneteikben a szavazók lelkiismeretére bízták, kire ütik a pecsétet, vagy a magyar jelöltekre való szavazásra ösztönöztek. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) sajtószolgálata által aláírt közlemény emlékeztet, hogy kezdettől fogva jónak tartotta a „nemzeti válogatott” létrehozását, de ennek meghiúsulásával egyetért Szász Jenőnek a hasznos szavazatok megbecsülésének elvére való felhívásával.
Csűry István az egyedüli egyházfő, aki nyíltan állást foglal valamelyik párt mellett
Ugyanakkor elutasítja Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, melyek szerint elfogadhatatlan szervilizmust tanúsítana az RMDSZ felé. Kijelentik: a KRE igyekszik betölteni azt a szerepet, amit az „azóta az EMNP-vel egybemosott EMNT teljesen elfelejtett, éspedig: a politikai csatározásokon és pártérdekeken túl, szem előtt tartani az erdélyi magyarság mindenkori érdekeit!”. „A jelen helyzetben – a román pártszövetségek mért arányait tekintve, ugyanakkor szem előtt tartva a magyar érdekképviselet arányos szükségességét, valamint az egyes magyar szavazatok legnagyobb hasznosíthatóságát – felszólítunk minden felelősséget hordozó magyar embert, hogy szavazzon a pillanatnyilag legnagyobb eséllyel pályázó RMDSZ jelöltjeire” – zárul a közlemény.
Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke a napokban olyan listát mutatott be, amelyen azok a református egyházi események szerepelnek 2010 márciusától napjainkig, amelyeken az egyházkerület lelkipásztorai, illetve püspöke együtt szerepel RMDSZ-es pártvezetőkkel, polgármesterekkel és jelöltekkel. A volt püspök ezt a szövetségnek az egyházba való befurakodásaként értékeli, ami szerinte az RMDSZ-re jellemző korrupciót is beszivárogtatja az egyházkerületbe és templomaiba.
A KRE mostani állásfoglalása amiatt is meglepő, mert Csűry István már a múlt héten közzétette felhívását a választások tárgyában. Ebben arra buzdította a híveket, hogy a „gyógyító szamaritánusokat” támogassák voksaikkal, „azokat, akikre számíthattunk, amikor templomot építettünk vagy renováltunk, amikor peres ügyeinkben eligazítást kértünk, amikor az oktatás, a kultúra kérdéseiben eljártak”.
Van, aki a szavazókra bízza
A választásokon való részvételre buzdít körlevelében Pap Géza erdélyi református püspök. Kifejti, a magyar közösség számára, különösen a jelenlegi megosztottságban, elengedhetetlenül fontos lenne a parlamenti képviselet, ezért arra kéri a híveket, tekintsék kötelezőnek a választásokon való megjelenést, és lelkiismeretük szerint szavazzanak. Ezt hangsúlyozza Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke is. Az egyházfő levelében kifejti: mivel a híveknek több párt jelöltjei közül kell választaniuk, „sokkal öntudatosabban kell az urnák elé járulnunk”.
„Minden közösség tudja, hogy kik azok, akik felvállalják önzetlenül a közösség szolgálatát és igyekeznek nem csak meghallgatni gondjainkat, hanem ténylegesen segítségünkre sietni közösségi problémáink megoldásában” – fogalmaz a körlevél. Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök arra kéri híveit, szavazzanak egységesen azokra, „akik a hatalom lázában nem megosztó frázisokkal bomlasztják a nemzetközösséget, hanem akik eddig is tettekkel és rátermettségükkel bizonyították, alkalmasak a nehéz és kritikus politikai helyzetben is nemzetünk ügyét képviselni”.
Korábban Jakubinyi György római katolikus érsek is körlevélben szólította fel a híveket a voksolásra. Arra kéri őket, „lelkiismeretük szerint olyan személyekre adják szavazatukat, akikről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit védik, az egységet ápolják. Olyan jelöltekre, akik már bizonyítottak az elmúlt években, és a sok külső és belső támadás ellenére is hűek maradtak népünkhöz.”
Hatásos egyházi mozgósítás
Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak nagyon nagy a mozgósító ereje, már a kisebbségi helyzetből adódóan is – mondta a Krónika kérdésére Székely István Gergő politológus. Emlékeztetett, ez leginkább a 2007-es európai parlamenti választásokon bizonyosodott be, amikor a református egyház szinte teljes egészében a függetlenként induló Tőkés László mellett foglalt állást.
De Európa számos országára jellemző, hogy az egyházak bizonyos politikai körökhöz állnak közelebb, főleg ahol keresztény-demokrata pártok is szerepelnek a politikai palettán. „Magyarországon például világosan látni, hogy jobboldalú az irányultság, a Fidesz, és annál is hangsúlyosabban a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) irányába tolódik el, a Hit Gyülekezete nevű neoprotestáns mozgalom azonban sokáig az SZDSZ-szel ápolt szoros kapcsolatot” – magyarázta.
Csűry István közleménye kapcsán kifejtette: a hétvégi választások az erdélyi magyarság szempontjából új és érdekes helyzetet teremtettek, hisz korábban csak az RMDSZ jelöltjei pályáztak parlamenti mandátumra, így a történelmi egyházak szerepvállalása is egyértelmű volt. Csűry állásfoglalása egyértelműen az RMDSZ-nek kedvez, mutatott rá Székely, azonban szerinte azt nem lehet megjósolni, hogy pontosan mekkora lesz ennek a hozadéka. Kifejtette: a vallásosság mértéke és a szavazói aktivitás elég erős pozitív összefüggést mutat, így egy ilyen felhívásnak nagy hatása lehet.
Kérdésünkre, hogy Csűry állásfoglalása mennyire lehet precedensértékű a jövőre nézve, a politológus kifejtette: elképzelhető, hogy az egyházak előbb-utóbb állást foglalnak valamelyik politikai alakulat mellett. Példaként Vajdaságot említette, ahol a Nemzeti Tanács megválasztásakor a magyar történelmi egyházak püspökei felkerültek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) által állított Magyar Összefogás nevű listára, amit a többi kisebb magyar párt nehezményezett.
Hangsúlyozta: az, hogy Erdélyben sor kerül-e hasonlóra, valójában attól függ, hogy hosszú távon miként alakul a jelenlegi magyar–magyar verseny, az EMNP mennyire tudja hosszú távra megvetni a lábát a politikai palettán, illetve indulása következtében az RMDSZ hány mandátumot veszít.
Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

KRE: a magyar emberek szavazzanak az RMDSZ-re
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleménye az erdélyi magyarság képviseletéről.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) a kezdetektől állást foglalt abban a tekintetben, hogy mindenképpen szükség van a magyar kisebbség bukaresti képviseletére. Az egyenlő távolság elvének kinyilatkoztatásával, a KRE nem kívánt beleszólni a magyar politikai pártok ez irányú egyeztetésébe. A KRE jónak tartotta a „nemzeti válogatott" létrehozását. Ennek meghiúsulását elsősorban az EMNP és az MPP jobb oldali koalíciójának elmaradásában látja, aminek szinte egyenes következménye volt az, hogy az EMNP, a teljesen más arányt mutató RMDSZ-szel sem tudott megegyezni. Ilyen körülmények között, - továbbra is fenntartva az eredeti álláspontot - ismételten kijelentjük: az erdélyi magyarság parlamenti képviseletére szükség van!
Éppen ezért, egyetértünk Szász Jenőnek, a leendő Nemzetstratégiai Intézet vezetőjének a hasznos szavazatok megbecsülésének elvére való felhívásával. Visszautasítjuk Tőkés László volt püspök azon kijelentéseit, mely szerint a KRE elfogadhatatlan szervilizmust tanúsít az RMDSZ felé. Emlékeztetjük, hogy már az ő püspöksége idején is, a KRE választási állásfoglalásai értékelvűen alkalmazkodtak az adott helyzethez. Így esett meg, hogy volt ahol támogattuk az RMDSZ jelöltjeit, volt ahol nem.
Jelenleg a KRE igyekszik betölteni azt a szerepet, melyet épp a KRE közgyűlésén életre hívott, és azóta az EMNP-vel egybemosott EMNT teljesen elfelejtett, éspedig: a politikai csatározásokon és pártérdekeken túl, szem előtt tartani az erdélyi magyarság mindenkori érdekeit! Kijelentjük: a „nemzeti válogatott" életre-hívásának kudarcáért nem vállalhatunk felelősséget! Az a magyar politikai elit felelőssége, és a megegyezésre képteleneket ott kell keresni! A jelen helyzetben, - a román pártszövetségek mért arányait tekintve, ugyanakkor szem előtt tartva a magyar érdekképviselet arányos szükségességét, valamint az egyes magyar szavazatok legnagyobb hasznosíthatóságát - felszólítunk minden felelősséget hordozó magyar embert, hogy szavazzon a pillanatnyilag legnagyobb eséllyel pályázó RMDSZ jelöltjeire.
A KRE Tájékoztatási Szolgálata
Szatmár.ro

Nem világos
Vasárnapi tévés nyilatkozata óta Szász Jenő korábbi székelyudvarhelyi polgármester, a Magyar Polgári Párt volt elnöke már megkapta a magáét hirtelen politikai pálfordulásáért, most majd Orbán Viktoron a sor, hogy megmagyarázza: miként lehet olyan valakit nemzetstratégiai főmatadorrá avanzsálni, akinek nincs következetes és követhető nemzetpolitikai vonalvezetése. Mert nincs, hiszen 2003-ban még vezető szerepe volt abban, hogy a Reform Tömörülés kiléptetésével kettészakadt az RMDSZ, majd a Magyar Polgári Párt megalapításával megpróbálta kétpólusúvá tenni az erdélyi magyar politikát, ám mivel sokak szerint ki is sajátította a nemzeti oldal képviseletét, az tovább morzsolódott, hogy ma mindenki azt kérdezze: Szász végül is hol áll, a jobb vagy a bal oldalon, mert az RMDSZ mellett korteskedve már nincs egy platformon a Néppárttal, s e kettőhöz mérten az ő MPP-je sehol sincs, hiszen a választásokon nem indul, de akkor meg minek van egyáltalán? Tehát ha a polgári párt hirtelen fölöslegessé vált, alapító elnöke miért nem vezeti vissza az RMDSZ-be? Talán azért nem, mert közben ő maga azt nyilatkozza, hogy december 9-én két rossz közül kell választania az erdélyi magyarságnak, ergo az MPP tagságát, híveit csak nem fogja összeboronálni a rossz RMDSZ-szel! Vagy mégis? Mert az szerinte kevésbé rossz, mint a Néppárt, bár hogy ez utóbbi miért olyan rossz, arra nem adott magyarázatot. Majd csak megvilágosodunk magunktól...
Az ügyben sem ártana több világosság, hogy miért nem jó kiskapunak a 6:3-as parlamenti bejutási küszöb, amit maga az RMDSZ is szorgalmazott 2008-ban, amikor attól félt, hogy az MPP megjelenésével megoszlanak a voksok, s a tulipán nem bukik át az 5 százalékos küszöbön. Akkor jó volt az RMDSZ-nek az alternatív küszöb mint biztosíték, most meg kárhoztatják és nevetségessé próbálják tenni. Pedig még akár jól is foghat...
Ami végképp nem világos: hogyan lehet felemás-furcsa nyilatkozatokkal arra bírni azt a félmillió emberünket, hogy elmenjen szavazni, aki a nyáron erre nem volt hajlandó?
Dénes László
Székelyhon.ro

Hatalmi póker vagy saját jövő?
Románia újra választ. A közvélemény-kutatások szerint ugyan legfeljebb 37 százalék körüli részvétellel, miközben a választójoggal rendelkező polgárok 73 százalékának fogalma sincs, kik is indulnak körzetükben. Ilyen körülmények között dől el, marad-e jelenlegi kényelmes többségi helyzetében a Szociálliberális Unió (USL), netán besöpri a hőn áhított kétharmados többséget, vagy a korábbi kormánypárt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) által fémjelzett választási koalíciónak, az Igaz Románia Szövetségnek (ARD) sikerül megállítania a romániai jobbközép zuhanását. A romániai magyarság számára azonban a történelmi premiernek számító magyar–magyar versenynek van igazi tétje.
Az RMDSZ és az EMNP között kell választania, abban a nem titkolt reményben, hogy utoljára kényszerül ilyesfajta meghasonulásra, noha a kampányfinisbe még be-becsúszott néhány érdesebb megmozdulás. Az RMDSZ az ötszázalékos küszöb teljesítésével készül a parlamentbe, az EMNP-n pedig csak a 6:3-as alternatíva teljesítése segíthet. A néppárti aritmetika szerint minden magyar nyer, ha egy helyett két magyar párt jut a parlamentbe, míg a szövetség retorikája politikaelméleti értekezés szintjére igyekszik silányítani a témát, a romániai magyar közösségre nézve roppant ártalmasnak ítélve az EMNP indulását. A nagy kérdés, hogy ez a többség számára érthetetlen és értelmezhetetlen kettősség, illetve a parlamentből való kiszorulás rémével fenyegető, azsarolás határát súroló RMDSZ-retorika mozgósítóan vagy bénítóan hat a választóra. A pártok hívószavai elvileg segíthetnének az eligazodásban. Az RMDSZ pragmatikus célokat tűz maga és reménybeli választói elé: parlamenti helyeinek megtartását és lehetőleg a kormányzati szerep elérését, ami szerintük a döntésbefolyásolás egyetlen hatékony eszköze. Az EMNP legfontosabb üzenete az autonómia és Románia föderalizálása. Az egyik közép-rövid távú stratégiát feltételez, a másik hosszabb távon igyekszik újragondolni a hazai magyarság életét, sorsát. A szavazói válasz hasonlóan kétosztatú lehet. Aki az „egyszer élünk” elvnek megfelelően tölti napjait, annak prioritáslistáján minden bizonnyal előkelőbb helyen állnak a kétségtelenül fontos út- és átereszépítések. Akinek viszont elege van a hatalmi pókerből, és értékalapú, saját „kezelésű” jövőt álmodik gyermekeinek, unokáinak, talán képes lesz legyőzni a többségi beágyazottság által is aládúcolt korlátait. Végéhez közeledik egy ideg- és ideálölő kampány. Most már túl fogjuk élni, akárcsak a parlamenti választásokat. Hogyan éljük majd tovább közös életünket: ez az igazi nagy kihívás.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Pálfordulások és bumerángok
A politikáról való gondolkodás egyik legveszedelmesebb zsákutcája a relativizálás, az álobjektivitás, az aranyközépút keresése olyan kérdésekben, melyek egyértelműek és vitathatatlanok. Meghatározó emlékem e jelenséggel kapcsán, amikor a Transindex közéleti portál kiadóigazgatója, Kelemen Attila Ármin az Erdélyi Közélet nevű levelezőlistán a román hatalom valamely otromba magyarellenes gesztusa által keltett felháborodás közepette fontosnak tartotta, hogy a listán megjelenjen egy „románpárti hozzászólás” is. Kíváncsi vagyok, hogy ha a holokauszt témáját boncolgatta volna e kis közösség, akkor is fontosnak tartotta volna-e, hogy legyen egy nácipárti hozzászólás is?
Merthogy vannak a történelemben és a közéletben olyan helyzetek, jelenségek, történések, melyeket szilárd értékrendi alapzatról érdemes megítélnünk, léteznek kérdések, melyekre egyértelmű igeneket és nemeket kell mondanunk. Az értékrendek között nehéz rangsort megállapítani, de itt is adja magát néhány kapaszkodó, mint a méltányosság, igazságosság, emberségesség. Az erdélyi magyar közéletre jellemző, hogy valamennyi szereplője azt állítja magáról: célja a képviselt közösség hosszú távú fennmaradása és gyarapodása. Egy agresszív nemzetellenes ideológiai tömörülést leszámítva – amely jól időzítve, ám ritkán hallatja hangját – a politikai képviselet vezető alakjai keresztény, nemzeti konzervatív szemüvegen keresztül azonosítják a társadalmi problémákat, és eme eszmekör válaszait foglalják politikai programjukba. Nem véletlen, hogy a nemzetközi fronton mindhárom erdélyi magyar párt az Európai Néppárt irányába hajlik. Ennek köszönhetően Erdélyben viszonylag könnyen átlátható a politikai jelenségek szövevénye. Erdélyi szemmel csakhamar helyükre kerülnek a politikai hitvallást, értékrendet változtató anyaországi közszereplők. Hiba lenne merőben formális alapon egyenlőségjelet vonni az MSZP-t – nemzeti alapállása következtében – elhagyó, ma Orbán Viktor szellemi holdudvarához tartozó Pozsgay Imre, illetve Debreczeni József között, aki a nemzeti liberális oldalról indult, ma pedig a 2006-os rendőri túlkapásokat tagadó Heller Ágnest előzi balról. Pozsgay nemzeti szempontból jó oldalra állt, Debreczeni pedig eladta lelkét a Gonosznak. Ezt csak az nem meri kimondani, aki szellemileg rest, vagy tudatos megtévesztésre törekszik.
Ugyanígy az sem mindegy, hogy valaki a nemzeti autonomista oldalról áll át a román hatalomnak alájátszó „Neptun-irányzathoz”, mint Kelemen Atilla (csak névrokona a már idézett tollforgatónak), vagy fordítva: felismerve a labancok valós szándékait, a „neptunista” Tokay György oldaláról Tőkés László mellé áll, mint az aradi MPP, majd EMNT egyik vezetője, Murvai Miklós. E tárgykörbe tartozó, szomorú politikai kifakadásnak lehettünk tanúi a minap. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség, majd a Magyar Polgári Párt elnöke, aki 2004-ben még a Népi Akcióval is szövetkezett volna, csak hogy az RMDSZ-nek legyen kihívója a parlamenti választásokon, most úgy vélekedik, a szövetség „a kisebbik rossz” az EMNP-vel szemben. Íme, hova vezet a politikai féltékenység. Persze láttunk már hasonlót. Miután Csurka István eltaktikázta a 2002-es választásokat, párton belül pedig ügynököt kiáltott, mihelyst valaki a viszonyok átláthatóvá tételét vagy az anyagiak felhasználásának ellenőrzését szorgalmazta, tevőlegesen hozzájárult egy másik nemzeti radikális párt, a Jobbik létrejöttéhez. A Jobbik sikerének azonban nem örvendett, mindent megtett, hogy a MIÉP-pel azonos célokért küzdő szervezetet lejárassa, hiteltelenítse. Hasonlóképpen megkérdőjelezhetetlen Szász Jenő szerepe abban, hogy a belső demokráciához és a nemzeti célokhoz egyaránt ragaszkodó autonomisták kénytelenek voltak saját pártot alapítani. Ahelyett azonban, hogy a saját – december 9-i parlamenti választásokon nem induló – pártjával rokon gondolkodású EMNP támogatására szólítaná fel a szavazókat, az RMDSZ-t aposztrofálja „kisebbik rosszként”. E pálfordulás, már a volt pártelnök legmegrögzöttebb híveit is elgondolkodásra késztetheti. Azokat, akiket azzal tévesztett meg az igazságkeresőkkel leszámoló 2010-es kongresszuson, hogy az MPP és az EMNT között az a fő különbség, hogy a nemzeti tanács nyitott az RMDSZ irányába, míg a néppárt hajlíthatatlan és következetes. Olyan pálfordulás ez, ami minden bizonnyal meghaladja a választók ingerküszöbét is, és könnyen lehet, hogy a jövőben bumerángként csap vissza.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kisebbségi jogvédő konferencia - Európa-szerte egyre aktuálisabb a kettős állampolgárság - Egyre nő a kettős állampolgárság aktualitása Európa-szerte, és folyamatosan nő a többes állampolgárok száma is - hangzott el egy csütörtöki budapesti tanácskozáson.
Szabó Marcell, a jövő nemzedékek érdekeinek védelméért felelős ombudsmanhelyettes Az állampolgárság aktuális nemzetközi jogi és Európa-jogi kérdései című konferencián arról beszélt, hogy a külhoni szavazás és a kettős állampolgárság intézménye két külön dolog.
Az ombudsmanhelyettes álláspontja szerint a jogok demokratikus bővítését jelenti a többes állampolgárság ténye és a szavazati jog kiterjesztése.
Kitért arra: a kettős állampolgárság ma már egyre elfogadottabbá válik, és hasonló a helyzet a szavazati jog kérdésével is.
Rámutatott: egy magyar állampolgár kötelezettségei és jogai nem térnek el gazdasági szempontból az unió más állampolgáraiétól, azaz a nemzeti jog gazdasági értelemben vett exkluzív volta megszűnt. A magyar állampolgárok ugyanakkor a magyar politikai közösség részei, aktív és passzív módon részt vesznek a választásokon, és ez az a járulékos elem, amely megkülönbözteti a nemzeti és az uniós állampolgárságot.
Wetzel Tamás egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztos elmondta: példák egész sorát lehet említeni arra, milyen kedvezményeket szerepeltetnek az állampolgársági joggal kapcsolatban Európa-szerte. Kiemelte: Szlovákia - amely bírálja Magyarországot az egyszerűsített honosításért - 1997 és 2005 között a határon túliak közül csaknem tízezer embernek adott szlovák állampolgárságot.
Magyarország is ezt a típusú szabályozást alkalmazza - jegyezte meg a miniszteri biztos.
Egyre több a kettős állampolgár az Európai Unióban, ezért a kérdés aktualitása is egyre nő - mondta előadásában Gyeney Laura, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója.
Kiemelte: több tagállam ugyanakkor a mai napig megköveteli, hogy ha honosítás útján szerez állampolgárságot valaki, a korábbiról mondjon le, de ez az eljárás szerinte nehezen értelmezhető. Alapvető kérdés, hogy ez a gyakorlat az integrációs törekvésekkel miként egyeztethető össze - tette hozzá az egyetemi oktató.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet vezetője a kettős állampolgárság elméleti kérdéseit tekintette át. Téves szemléletnek nevezte, hogy 1989 után jelent volna meg a nacionalizmus, mindig is jelen volt, csak nem lehetett róla beszélni - mondta.
Az intézet vezetője szerint nem 1989 után vált politikai kérdéssé a nemzet meghatározása, hanem mindig is az volt, és a tudomány csak "kullogott utána".
Hangsúlyozta: egyes államok - Magyarország nem tartozik közéjük - nemzeti alapon definiálták magukat a rendszerváltás előtt. Mint rámutatott: az alapszerződések megkötése után válik markánssá a jobb- és baloldal között a különbség ebben a kérdésben, majd újabb állomásként említette a státustörvény megalkotását.
Az új alkotmány már azt rögzíti, hogy Magyarország felelősséget visel a külhoni magyarok iránt - hangsúlyozta, és kitért a szavazati jog kiterjesztésének folyamatára is.
(MTI)

Művészettörténeti konferencia a Magyar Tudomány Napján
A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében először rendeztek művészettörténeti témájú előadásokat felsorakoztató szekciót november 30-án, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Jókai (Napoca) utcai székházának dísztermében. Nyitóbeszédében dr. Sipos Gábor, az EME elnöke kiemelte a konferencia fontosságát, és méltatta a kolozsvári művészettörténeti iskola eredményes működését.
A művészettörténet iránt érdeklődő hallgatóság (köztük számos diák) ízelítőt kaphatott az erdélyi művészet kutatásának legújabb eredményeiből. Az előadók soraiban művészettörténészek mellett a rokon szakmák képviselői, restaurátorok, műemlékes szakemberek is voltak. A négy tömbbe csoportosított előadások kronológiai sorrendben követték egymást a középkortól egészen a XX. század elejéig. Az előadásokon szó esett többek között a középkori somlyóújlaki templom kutatásának legújabb részleteiről (Emődi Tamás), több erdélyi szász templom falképeinek feltárásáról (Kiss Lóránd) – ezek fa bútorzatának vizsgálata alkalmával előkerült igen fontos leletekről külön beszámoló is elhangzott (Mihály Ferenc). De a küküllői református egyházmegye XVIII. századi nemesi textília-adományai (Horváth Iringó), a tordai reformátusok XVI–XVIII. századi templomai (Weisz Attila) és nem utolsósorban a dési ferences templom kegykép-másolatai (Kovács Zsolt) is kiemelkedő témái voltak a szekciónak. Az előadás-sorozatot Murádin Jenő művészettörténész Körösfői-Kriesch Aladár kolozsvári tevékenységéről szóló bemutatása zárta.
A szekció előadásai után Sarkadi Nagy Emese Local Workshops – Foreign Connections. Late medieval altarpieces from Transylvania című (Helyi munkaműhelyek – külföldi kapcsolatok. Késő középkori oltárképek Erdélyben) könyvét Poszler Györgyi művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa értő elemzéssel mutatta be. Beszédében kiemelte, hogy e kötet a téma egyes alapvető kérdéseinek tárgyalása mellett az erdélyi késő középkori oltárok és oltártöredékek első szakszerű katalógusát is tartalmazza. Az erdélyi késő középkori oltárokról a kötet szerzője külön előadást is tartott a szekcióban. Ezt követően a rendezvény házigazdája, Weisz Attila rövid záróbeszédében bemutatta az új szekció létrejöttének okait, körülményeit és célkitűzéseit, megköszönve az Erdélyi Múzeum-Egyesületnek a szervezésben nyújtott önzetlen támogatást.
A művészettörténeti konferencia tartalmas és tanulságos előadásait végighallgatva reméljük, hogy a jövőben is lehetőség adódik a hasonló, építő jellegű szakmai tanácskozásokra, amire az Erdély művészeti öröksége iránt megnőtt érdeklődés, valamint az egyetemi oktatáshoz vagy a különböző szakintézményekhez kötődő kutatások alapján bizton számíthatunk.
Csécs Kinga
Szabadság (Kolozsvár)

Első a román felirat, döntött a bíróság kétnyelvű táblaügyben
Visszautasította a sepsiszentgyörgyi önkormányzat fellebbezését a kétnyelvű feliratok tárgyában a brassói táblabíróság. Az igazságszolgáltatási szerv végleges és megfellebbezhetetlen ítéletében megerősítette a Kovászna megyei törvényszék korábbi döntését, miszerint az állam nyelvén írt szövegnek kell szerepelnie elsőként valamennyi köztéri táblán, a más nyelvű szövegek csak ezután következhetnek.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt Codrin Munteanu Kovászna megyei prefektus perelte be a közigazgatási bíróságon amiatt, hogy nem tartja be a közfeliratozásban az állam hivatalos nyelvének használatára vonatkozó törvényeket. A másodfokú, végleges ítéletben a bíróság arra kötelezi a szentgyörgyi önkormányzatot, hogy cserélje ki a közintézmények székhelyeire kihelyezett táblákat, hogy a román felirat legyen felül. Hasonlóképpen kell eljárni a városban kihelyezett háromnyelvű – magyar, román és angol – turisztikai útmutatók, de az utcanévtáblák esetében is.
A bírósági ítélet szerint az önkormányzatnak a parkolóautomaták és parkolócédulák esetében is a román nyelvet kell megadnia elsőként, és azt is elrendeli, hogy a jövőben minden feliratozás eszerint az elv szerint történjen. A városban ugyanis több közintézményen a magyar felirat szerepel elsőként, és ugyanez érvényes bizonyos utcanévtáblák esetében is. Antal Árpád polgármester korábban ezt azzal indokolta, hogy egy 75 százalékban magyarlakta városban alkalmazkodni kell a nemzetiségi viszonyokhoz, és a magyar feliratnak kell szerepelnie elsőként.
Mint ismeretes, tavaly Kovászna megye alprefektusa, Valentin Ionaşcu a közigazgatási bírósághoz fordult – elmondása szerint a román civil fórumok kérésére –, mert úgy véli, törvénytelen a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal bejáratánál található tábla, mivel azon első helyen szerepel az intézmény magyar megnevezése. Ezt követően Codrin Munteanu prefektus összesen 18 bírósági eljárást kezdeményezett a megyei, illetve a helyi önkormányzatok ellen a székely szimbólumok vagy a magyar nyelvhasználat miatt.
Szerző(k): Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A néppárt Tőkés Lászlóval kampányolt, az RMDSZ értékelt Csíkszéken
A hétvégi parlamenti választások a változás nyitányát jelentik, a következő négy év pedig az áttörés időszaka lesz – jelentette ki csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke, aki kijelentésével a néppártnak a romániai közéletben való szerepére utalt.
Hozzátette: a román alternatíva a visszarendeződés, ennek farvizein halad az RMDSZ, de most a magyar alternatívát, a rendszerváltást kell követni. Tőkés ugyanakkor ismételten leszögezte, hogy eljött a számonkérés ideje, meg kell állapítani, kik a felelősök azért, hogy Románia és a romániai magyarság ide jutott 23 év után.
Szerinte az RMDSZ-nek is megvan ebben a felelőssége a kommunista múltat hordozó emberek, de a mindenáron a kormányzásban való részvétel miatt is. Az EMNP védnöke úgy látja, a Székelyföldön is rossz kezekbe került a vezetés, és nagy tragédia, hogy nem nőtt ki olyan vezetői réteg, akire nyugodt lelkiismerettel lehetne bízni a Székelyföld sorsát. ,,A mi jelöltjeink alternatívát jelentenek, lecserélhetők az eddigi vezetők. Olyan vezetők kellenek, akiktől nem kell félteni a magyar jövőt” – hangsúlyozta.
A sajtótájékoztatón részt vettek a néppárt helyi jelöltjei – Papp Előd csíkszéki szenátorjelölt, Csibi Zoltán alcsíki, valamint Sorbán Attila felcsíki képviselőjelölt – is, akik arra kérték a választópolgárokat, hogy amennyiben változást szeretnének, támogassák őket a szavazatukkal.
Kampánykiértékelő sajtótájékoztatót tartott eközben szintén csütörtökön az RMDSZ két helyi jelöltje, Tánczos Barna szenátor- és Korodi Attila képviselőjelölt. Mint kiemelték, fél éve tudatosan készülnek a vasárnapi parlamenti választásokra, a kampány során pedig Korodi 33, míg Tánczos 49 települést járt végig. „Minden szempontból elegáns és becsületes kampányon vagyunk túl. Tapasztalatom szerint az embereknek szükségük van egy olyan szenátorra, aki nem az újságokból értesül a választók gondjairól, ugyanakkor szükség van egy olyan személyre, aki a polgármesterek gondjait Bukarestben tudja képviselni, és megoldást keresni azokra. Új terület, óriási felelősség és megtiszteltetés lesz majd számomra szenátorként dolgozni” – fogalmazott igencsak derűlátóan a vasárnapi választások utáni feladatairól Tánczos Barna szenátorjelölt.
„Négyéves képviselői munkám nem volt hiábavaló, a következő négy esztendő pedig a Székelyföld, ezen belül Csíkszék és a Kis-Homoród mente gazdasági megerősödéséről fog szólni” – ígérte eközben Korodi.
Kovács Attila, Kozán István
Krónika (Kolozsvár)

A szabadság valóban terhekkel jár
Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
László Márton és Novák Csaba Zoltán marosvásárhelyi fiatal történészek azt a fáradságos és elismerésre méltó feladatot vállalták, hogy a „fekete márciusként” elhíresült, 1990. március 16–21. közötti marosvásárhelyi eseményeket, a pogromszerű etnikai konfliktus előzményeit, kiváltó okait, lefolyását és következményeit kutatták, és egy nemrég megjelent, Marosvásárhelyen is bemutatott kötetbe foglalták. A szerzők – az előszóban tett vallomásuk alapján – az eddigi források alapján összegzés végzésére, az események történeti kontextusba helyezésére, az ok-okozati összefüggések feltárására törekedtek. Munkájukat elsősorban történeti rekonstrukciónak és értelmezésnek szánták.
A kutatók számára elérhető, nem zárolt forrásokat használták fel. A már meglevőket (korábban megjelent publicisztikai jellegű művek, az egykori résztvevők visszaemlékezései, Fehér könyv) újakkal egészítették ki: sajtóban, főleg a helyi napilapokban megjelent írások, a Nemzeti Megmentési Front megyei jegyzőkönyvei, magyarországi külügyminisztériumi iratok. Gazdag „alternatív” forrásanyagnak bizonyult a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány irattárában található iratanyag: az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének iratai (már ami megmaradt, mert a köztudat szerint egyeseket úgy adtak át az államhatóságnak, hogy nem kapták vissza őket), a márciusi eseményeket vizsgáló bizottság dokumentumai, korabeli filmfelvételek, Miholcsa Gyula maratoni dokumentumfilmje.
Az ún. oral history interjúanyaga elsősorban a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkájára épült. A könyv érdeme, hogy még időben megjelentetett, alapos dokumentálódásra alapozó történészi szakmunka. Nem kizárólagos, hiszen az 1990. márciusi események tárgyalásán kívül jelentős teret szentel a kommunizmus alatt tapasztalt kisebbségi megkülönböztetéseknek, az 1989-es rendszerváltás helyi lefolyásának, az átmenet problémáinak és etnicizálódásának (vezetőcserék, Vatra Româneasca, iskolaügy, MOGYE kérdése stb.), a sajtó konfliktusnövelő szerepének, a magyar–román viszony és a nemzetiségi kérdés alapos tanulmányozásának. Miközben az összegzés és a következtetések levonása során részletesen feltárja az etnikai konfliktusok jellemzőit, és nem hallgatja el az eseményeket generáló valós okokat: a Szekuritáte létjogosultságának az igazolása, ezért a hadsereg tudatos cselekedete az egymással szemben álló felek időben történő szét nem választása és az összecsapás kialakulása érdekében, a marosvásárhelyi román elit kompenzáló politikája a térvesztés ellensúlyozására, a sajtó gyűlöletkeltő szerepe, kommunikációs problémák – akár a magyarság félreértelmezhető türelmetlensége, naiv hite a gyors és valós változásokban.
A marosvásárhelyi könyvbemutatón a szerzők szerényen bevallották, hogy a hasonló történészi munkák korántsem lehetnek tökéletesek, és a kiegészítések szükségességére buzdítottak. Sajnos a könyvbemutatót levezető politikus, aki egy személyben alapítványi elnök is, nem adott lehetőséget a hozzászólásoknak. Ezáltal bebizonyítva, hogy az 1990. márciusi marosvásárhelyi események megítélése túlpolitizált (magyar részről is), és sok esetben nem felel meg az egykori átélők, mai visszaemlékezők által tapasztalt valóságnak. A szerzők mentségére szolgál, hogy a magyar és a román politikusok által „kiszélesített csapáson” jártak, és fiatal koruknál fogva meghatározó saját élményekkel nem rendelkeznek. Sokadmagammal együtt állítom: magyar részről a március 16–21-ei események elsősorban a marosvásárhelyi és nem marosvásárhelyi magyar közösségről, a „kisemberekről” szólnak, és csak másodsorban a magyar (csúcs)politikusokról, akik többnyire nem tartózkodtak a városban, vagy nem vettek részt az eseményekben.
Íme néhány fontosabb példa arra, ami kimaradt a könyvből és az eddigi történetírásból. Meg sem említtetik az RMDSZ-székház védelmét irányító Mihály József neve, egyáltalán nincs szó a kitartóan filmező fekete dobozos fiúkról, sőt még a korábbi megveretése miatt bekötött szemű, tízezrek által látott filmesről, az utóbb állítólag Svédországba menekült Farkasról sem. Egyetlen utalás sincs arra, hogy 1990. március 17–18-án sajátos hangulatban éppen Marosvásárhelyen került sor közel négyszáz résztvevővel a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége kongresszusára, amely az újkori erdélyi magyar politikatörténet első kongresszusa volt. Itt olvasták fel Sütő András talán utolsó, még két ép szemmel írt szövegét; itt szólalt fel Kincses Előd, miközben az ifjúsági ház falán „Halál Kincsesre!” felirat éktelenkedett; szerepelt Smaranda Enache és Szőcs Géza, állásfoglalás született a Vatra Româneasca sovén tevékenysége ellen, valamint az ülősztrájkot folytató orvostanhallgatók jogai mellett.
A magyar ifjúságot tömörítő MADISZ-ról alig olvasunk a könyvben, nemcsak emberi történetek és átélések szintjén, hanem még politikai vonatkozásban sem: nem említtetik meg a székhely feldúlása, sőt az sem, hogy a három meghatározó ifjúsági szervezet (MADISZ, ODT, OTV) előremutató közös nyilatkozatot fogalmazott meg, melyben elítélte a márciusi eseményeket. Vajon hol élnek most azok az akkori merész fiatalemberek, Marcel Bolboacă és Traian Marcu, akik merték vállalni a véleményüket?
Személyes átéléseim, a közemlékezet mintha helyenként párhuzamosan zajlana a többnyire politikailag megvilágított leírásokkal. A kötetet forgatva nem élem át újra 1990. március 19-én a zsúfolásig telt Vártemplomban a méltóságteljes tiltakozást, utána pedig a megyeháza előtt Kincses Előd lemondatását követelő román tömeg mögött éljenzésbe kezdő néhány tucatnyi magyar ember bátorságát. (A szinte egymásnak feszülő csoportokat fényképeztem egy harmadik emeleti lakás függönye mögül, amikor lefüleltek, és csupán lélekjelenlétemen múlott, hogy nem vertek meg.) Nem cseng fülemben az alaposan félrevezetett Görgény-völgyiek „Halál Bolyaira!” kurjantása, nem látom magam előtt az RMDSZ-székház emeleti ajtaját elzáró vasszekrény fölé célzott fejszecsapásokat. Nem idézem fel a március huszadikán este, éjjel a megyeházán uralkodó hangulatot, ráadásul a téren meggyújtott tüzeknél melegedő nyárádmentiek, máshonnan érkezettek és helyiek himnuszéneklésének a katarzisára gondolva, csak saját és mások emlékeire alapozhatok.
Most vagy soha? Siker vagy kudarc? Katarzis vagy frusztráltság érzése? – az erdélyi magyarság közel 23 éves újkori történelmének ma is időszerű kérdései. Ki-ki ítélje meg saját maga, miből kaptunk többet.
Köszönet a szerzőknek, hogy az 1989-es rendszerváltást követő, kezdetben eufóriában, később kisebbségi félelemben eltöltött hónapok történetét leírták, és új – korántsem teljes – adatokkal szolgálnak a történetírás számára. Miközben közösen valljuk: a szabadság valóban terhekkel jár.
dr. Ábrám Zoltán
(László Márton, Novák Csaba: A szabadság terhe, Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2012, 286 oldal)
Krónika (Kolozsvár)

Babér és borostyán: kalandozások anyanyelvünk csodálatos világában
A nyelvföldrajzban és nyelvjáráskutatásban is jelentőset alkotó Murádin László kolozsvári nyelvésznek a közelmúltban újabb – sorrendben a tizedik – nyelvművelő kötete jelent meg a nagyváradi Europrint Könyvkiadónál Babér és borostyán címen.
Modern meghatározás szerint: nyelvművelésnek nevezzük az alkalmazott nyelvtudománynak azt az ágát, amely a nyelvhelyesség elvei alapján a nyelvi műveltség terjesztésével igyekszik segíteni a nyelv egészséges fejlődését – olvasható az értelmező szótárban. Több évtizednek kellett eltelnie, amíg ehhez a felismeréshez eljutottak a szakemberek.
Bizonyíték erre Murádin László könyve előszavában olvasható mondatai is: „Én is hittem: a nyelvművelésnek csupán az az egyetlen feladata, hogy féltékenyen őrködjék a nyelv tisztaságán, irtsa a helytelen kifejezéseket és a nyelvtől idegen szavakat (…) Saját írásaimon kellett rájönnöm, hogy az igazi nyelvművelésnek az útja nem itt, hanem az anyanyelvi közműveltség növelésén át vezet. Ha érdekes cikkekkel sikerült felkeltenünk az olvasó figyelmét a nyelvről szóló írások iránt, akkor már ezekben az írásokban megbeszélhetjük a nyelvhasználattal összefüggő nehezebb nyelvtani ismereteket, nyelvi kifogásokat is”.
A több mint öt évtizede nyelvművelő írásokat, nyelvészeti tanulmányokat publikáló Murádin László ezzel a kötetével a szakmai modernizációra való hajlamát/képességét is igazolta, ugyanis mind a magyar, mind az európai nyelvművelés a nyelvi műveltség terjesztése irányába mozdult el. Ezt természetesen heves viták előzték meg, elég ha ezúttal csupán a különféle szemléletmódokra gondolunk: nyelvközpontú (az 1970-es évek), emberközpontú (az 1980-as évek), nemzetközpontú (a rendszerváltozás utáni) nyelvművelésre. A viták csúcsát az jelentette, amikor évekkel ezelőtt Budapesten nyelvészek egy csoportja kijelentette: fölösleges, értelmetlen dolog a nyelvművelés.
Ők a nyelvet szigorúan a tudomány tárgyának fogták fel, megfeledkeztek társadalmi szerepéről, arról, hogy az emberi nyelv elsősorban az érintkezés eszköze. A vitában Murádin László is hallatta szavát. Azt a hitvallását fejtette ki, mely szerint: kisebbségi létben a nyelvművelés társadalmi kérdés. Akkori meglátásai is teljesen összhangban voltak (és vannak) a korszerű magyar nyelvtudomány álláspontjával: a nyelvközösségek életében figyelni kell a meghatározó történelmi eseményekre, a nyelvpolitika és a nyelvállapot változásainak összefüggéseire.
A magyarság esetében nem hagyható figyelmen kívül például a trianoni békeszerződés (a nemzet egyharmada idegen államnyelvek hatása alá került), ennek egyik következménye a kisebbségi helyzetben élő magyarok helyenként  tapasztalható kommunikációs zavarai, melyek akár a nyelvvesztéshez is elvezethetnek. Ha elveszti az egyén a nyelvét, elveszti nemzetiségének lényegét is.
Legfőbb megtartó erőnk, anyanyelvünk csodálatos világába kalauzolja – mintegy 250 cikkében – olvasóit Murádin László azáltal, hogy szavaink titkába nyújt betekintést: egy-egy szó, szólás eredetének, jelentése kialakulásának magyarázatával gyarapítja történelmi, néprajzi, művelődéstörténeti, irodalmi ismereteinket. Erősítheti hovatartozási tudatunkat is. A kolozsvári Szabadságban évtizedek óta heti rendszerességgel megjelenő nyelvművelő rovatának írásaiból állította össze bő 400 oldalnyi kötetét.
Tapasztalatból tudom magam is, számos olyan szava van nyelvünknek, amelyeknek eredete, jelentése különösképpen érdekli embertársainkat. Ilyen például a kötetet indító kétkulacsos szó is, amelyről kiderül, hogy egy 1834-ben bemutatott színdarabból való. (Nagy Ignác Tisztújítás című darabjában egy kétszínű, züllött kortes megyei méltóságra pályázó mindkét jelölttől pénzt fogad el, mindkettő érdekében egyformán buzgólkodik, kezében két kulacsot tart, hol az egyikből iszik, hol a másikból aszerint, mikor melyik jelöltet kell éltetni…) Hasonlóképpen érdekes a vaskalapos szó története is (az elnevezés külföldi egyetemeken járt református teológusokhoz kötődik), de mondhatni a kötet minden, jó stílusérzékről tanúskodó, olvasmányos cikke szórakoztatva gyarapítja anyanyelvi ismereteinket.
Kedvcsinálónak még néhány cím: Csalafinta. Köntörfalaz. Sánta arasz. Se íze, se bűze. Nyakleves. Szamárlétra. Berúg, megrészegedik. Zsibvásár. Rókázik, okádik. Ádámkosztüm. Babér és borostyán. Rövidital, hosszúlépés. Lókötő, csirkefogó, naplopó. Cigány. A kastélytól a putriig. Rá se bagózik. A szerző Kosztolányi Dezső szavaival ajánlja könyvét olvasóinak: „Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak. Ez a küldetésünk – áldjon vagy verjen sors keze –, ez a mi küldetésünk.”
Komoróczy György
(Murádin László: Babér és borostyán, Europrint Könyvkiadó, Nagyvárad, 2012)
Krónika (Kolozsvár)

Áder János és Kövér László is fogadta a határon túli püspököket
Magyarország számára fontos, hogy a nemzet minden közösségében természetes legyen a magyar szó, legyen az a közösség bárhol a világon – e szavakkal köszöntötte Áder János magyar köztársasági elnök a Sándor-palotában a határon túli egyházi vezetőket szerdán.
A kisebbségi sorban hivatásukat végző egyházi vezetők felelősségét hangsúlyozta köszöntőjében a köztársasági elnök, kiemelve, hogy a kisebbségben élők is osztoznak a terhen. Új értelmet nyert az „ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem”, ha az anyaországon kívül a szószéken magyarul szólal meg valaki – fűzte hozzá az államfő az advent alkalmából tartott rendezvényen.
Áder János, utalva Márton Áron néhai erdélyi püspök szavaira, az egyházi vezetők hitéleten túli feladataira is felhívta a figyelmet azzal együtt, hogy bár a vallásüldöző, a kisebbségek beolvasztására törő diktatúrák kora lejárt, az átalakult világrendben sem könnyű a vallási és nemzeti azonosságát őrző ember dolga. Az egyházaknak továbbra sem csupán a hívő emberek lelkének gondozása a feladata, hanem az azonosságukban fenyegetett közösségek védelme, valamint szociális és oktatási feladatok ellátása is – fűzte hozzá az államfő, kifejezve háláját azért, hogy az egyházak példás igyekezettel tesznek eleget ennek a küldetésnek.
A köztársasági elnök felelevenítette, hogy az adventi találkozók sorát Mádl Ferenc néhai államfő indította el, aki egykor azt mondta: a karácsony emberi, történelmi és természetfeletti mélységét hit nélkül valóban nehéz a maga teljességében felismerni.
A határon túli magyar egyházi vezetők szerdán Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével is találkoztak, aki a díszebéden köszönetet mondott a különböző egyházaknak az elmúlt kilencven évben végzett tevékenységükért. Kövér László adventi köszöntőjében úgy fogalmazott: „az önmagát kereső Európában mi pontosan tudjuk, hogy erőt, önbizalmat meríteni honnan lehet, és honnan érdemes, és hogy ezt minél hitelesebben tudjuk kifejezni, nagy segítséget várunk a történelmi magyar egyházak minden képviselőjétől”.
Krónika (Kolozsvár)

Visszahonosítás Háromszéken (Két éve kezdődött)
A kettős állampolgárságról szóló törvény megszavazása után a honosítás lebonyolítását segítő Demokrácia Központok (DK) létrehozása volt a legnagyobb lépés a nemzetegyesítés gyakorlati kivitelezésében, eredményeképpen két év alatt Háromszéken tizenhétezren, Sepsiszéken tízezren tették le az állampolgársági esküt – hangzott a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ tegnapi születésnapi rendezvényén.
Székelyföld első Demokrácia Központját 2010. december 23-án avatták Sepsiszentgyörgyön az Eves-házban, az ilyen típusú erdélyi irodák megnyitásáról Toró T. Tibor akkori ügyvezető elnök kezdeményezésére döntött az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) októberben ugyanazon a választmányi gyűlésen, amelyen új párt megalapításáról is határoztak. A honosítás 2011 januárjában kezdődött, addig az előkészületek folytak, s míg kezdetben az igénylők ide-oda futkostak a fordításokért, fényképekért, másolatokért, jelenleg a nemrég EMNT-irodának átkeresztelt ügyintéző központokban teljes körű honosítási szolgáltatást nyújtanak, és még a magyar állampolgárságból fakadó okiratok kézbesítésében is segítenek – ismertették tegnap az iroda munkatársai. Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi DK korábbi vezetője méltatta a honosítási okiratok összeállításában segédkező csapat munkáját, akik közül néhányan kezdettől részt vesznek ebben a tevékenységben (köztük Fábián László jelenlegi irodavezető is), egyesek pedig önkéntesként segítenek időnként, és mindannyiuknak emléklappal köszönte meg a kitartást.
Toró T. Tibor emlékeztetett arra, a magyar kormány 2010. november 24-én írta alá az EMNT-vel azt a megállapodást, amely alapján felhatalmazta az erdélyi szervezetet a honosítással kapcsolatos tájékoztatás és ügyintézés lebonyolítására, és ami lehetővé tette, hogy korábban harminc, jelenleg huszonnyolc irodában folytassák ezt a munkát. Elhangzott az is, a közeljövőben tárgyalnak a honosítás egyszerűsítéséről.
A házias hangulatú rendezvényt Fadgyas Edmond gitárkísérettel előadott énekelt versei tették ünnepélyessé.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelent a romániai újságírás enciklopédiája
A romániai sajtótörténeti munkák közt egyedülálló kötetet mutattak be pénteken a kolozsvári egyetemi könyvtárban. Istoria jurnalismului din Romanie in date. Enciklopedia cronogica.
A romániai újságírás történetének adatai. Kronologikus enciklopédia erényei közé tartozik, hogy számba veszi az ország valamennyi településének sajtótermékeit 280 évet átfogva.
A szerző, a Bukarestben oktató egyetemi tanár Marian Petcu több mint száz önkéntessel dolgozott együtt, tanárokkal, kutatókkal, könyvtárosokkal, levéltárosokkal, újságírókkal, és nem utolsósorban egyetemistákkal – Kolozsvárról 13 diák kapcsolódott be, a román nyelvű újságírói szak tanulói. Mintegy a magyar vonalat képviselve Györffy Gábor egyetemi tanár is részt vett a négy éven át tartó munkában.
A bukaresti után a következő könyvbemutatót azért szervezték Kolozsvárra, mert itt született meg a könyv ötlete is – mondta megnyitó beszédében Ilie Rad egyetemi tanár. Marian Petcu egy 2005-ös szimpóziumon tett javaslatára megalakult 2007-ben a Román Sajtótörténészek Társasága, ennek első kongresszusán pedig felvetődött egy összegző kötet szükségessége.
Az A4-es formátumú könyv 1414 oldalával, 18 ezer sajtókiadvány adatait elénk tárva, nem csak a nyomtatott, de az audiovizuális médiára is kiterjesztve a kutatást, ugyanakkor az országban élő többi nemzet, így a magyar, német, bolgár, szerb, orosz sajtóorgánumokat is számba véve 1731-től 2011-ig, monumentális alkotásnak mondható.
Magyar vonatkozású adatok
A sajtótörténetet is oktató Cseke Péter egyetemi tanár a kötet méltatása során elmondta, szerepelnek benne az alapvető magyar vonatkozású adatok. Monoki István nevét említette, aki hasonló bibliográfusi munkát végzett el a két világháború között: az 1919 és 1940 közt Romániában megjelent magyar könyveket listázta. „2007 óta több mint 30 dolgozat született a tanszékünkön sajtótörténeti témában, jelenleg is van előkészületben ilyen” – jelentette be Cseke Péter, tehát a magyar újságíró szakos diákok sem tétlenkednek, ami a sajtótörténeti kutatásokat illeti.
A könyv mindenesetre hiánypótló, nevezhető az újságírók bibliájának is, hiszen mindazok számára, akik újságírással akarnak foglalkozni az országban, nélkülözhetetlen mű ez, a román újságírásról információkat akarnak szerezni – értettek egyet a Gyulafehérvárról érkezett Mircea Popa és Constantin Cubleşan professzorok.
Egy kalendárium volt az első újság?
Utóbbi elmondta, ő maga úgy gondolja, enyhén túlzás az 1731-es kalendáriumot, amelyet egy szerb szerzetes írt, csupán a stílusában felismerhető újságírói jegyek alapján a román sajtótörténet kezdőpontjává tenni, szerinte 1830-tól lehet román sajtóról beszélni Ion Heliade Rădulescu munkássága kapcsán.
A 2000-es években ezzel szemben az a probléma vetődött fel, hogy rengeteg folyóiratszerű kiadványt jelentetnek meg különböző társaságok, például osztályközösségek is, amely lapokat újságokként tartanak számon, be is jegyeznek.
„Az utolsó kommunista projekt”
A szerző beszámolt a munka nehézségeiről és szépségeiről is. „Mondhatni ez az utolsó kommunista projekt” – tréfálkozott Marian Petcu: „rengetegen dolgoztak rajta, anélkül hogy kifizették volna őket” – magyarázta. Főleg önkénteseknek köszönhető ugyanis a könyv létrejötte, bár végül a kultúrminisztérium is támogatta az ügyet 9 ezer euróval.
„Kezdetben naivan azt gondoltam, hogy minden könyvtáros feltérképezte már a településén található kiadványokat, de csalódnom kellett. A megyei könyvtárak alkalmazottainak fele egyenesen visszautasította, hogy részt vegyen ebben a projektben, a kolozsvári egyetemi könyvtár is csak az utolsó száz méterben kapcsolódott be” – emlékezett a szerző a viszontagságos időkre.
Volt olyan periódus, amikor teljesen magára maradt az üggyel, és mindössze néhány buzgó könyvtáros és diák munkája adott erőt a folytatáshoz – vallott Marian Petcu, aki ígéretét betartva, elkészítette a kötetet.
Maszol.ro

Választási figyelő – Erdélyből
Tapasztalatait, olvasmányait az ember egymásra másolja – így alakul (folyamatosan) a Konglomerát. A maga sajátos, mai Erdély-képe, amelyet igyekszik könyvbe foglalni. (Akár kisbetűvel, konglomerátumformában fogalmazva, de nagybetűkel írja be magát az életünkbe.)
Olvasom például Esterházy Péter Esti című könyvét, és teljesen váratlanul a következő mondatokat találom benne, a Pécsre datált 9. fejezetben: „Pakolj össze, és lépj ki az életemből, mondta Esti Kornélnak egy nő itt Pécsett még a múlt században. (Pécsett, jó ez a csett? mert állítólag Kolozsvárra nem jó, azt csak beszépítjük, Kolozsvárt, hogy kapjon egy kis patinát, Erdélyből kizárólag patina kell, patina meg nincs, csak erről, ezekről gyávaságból és a hazugság iránti leküzdhetetlen vágytól hajtva hallgatunk; a valóságos Erdély alig valakit érdekel, beleszámítva az erdélyieket is; álmainkat kergetjük, melyek hol színes szélesvásznúak, hol üresek, hol némák, de még ez utóbbi esetben is magyarra vannak szinkronizálva.)”
Nos, az álmok, álmaink most éppen – persze embere és pártja válogatja –színes szélesvásznúak, de nem némák, sőt nagyon is hangosak, természetesen magyarra „szinkronizálva”.
De mit is jelent ez a szinkronizálás?
Mostanában ritkábban gyakorolt szokásomhoz híven, a bukaresti Dilema veche friss, pontosabban november 22–28-a közti hétre ajánlott számát vásároltam meg, ám hogy ne egyoldalúan tájékozódjam kulturális (?) ügyekben, vettem hozzá egy másik hetilapot is, az Observator culturalt. Egy-egy tehát az állás, a két fő politikai orientációt tekintve – természetesen figyelembe véve, hogy az úgymond kulturális lapok nem sorolhatók be egyértelműen az elkötelezett és így magukat sűrűn lejáratni tudó újságok közé. (Erről a Dilema veche meggondolkodtató cikket közöl – érdemes volna bővebben kitérni rá – a Romania inapoiata című, azaz a „visszamaradt” Romániát körüljáró összeállításban.) Mielőtt megpróbálnék tájékozódni abban-arról, hogy a Basescuékhoz közelebbiek, illetve a Pontáékhoz húzók hogyan látják ezt a szegény országot (amelyben egyesek jócskán meggazdagodtak), ugyancsak szokásomhoz híven az esztéta-filozófus (volt művelődési, majd külügyminiszter) Andrei Plesu publicisztikai rovatánál állok meg. Ő ezúttal a vidám Caragialéról értekezik, a valóságra mindig éhes, dinamikus és játékos klasszikusról, és arra figyelmeztet, hogy a gyógyíthatatlan elsiklásaink, a szteretípiák és a rossz erkölcsök megörökítője mellett lássuk meg a jó kedély íróját is (például a választási időkben különösen emlékezetes Elveszett levél alkotójában – teszem hozzá Plesu okfejtéséhez).
Hát ez a biztatás bátorít fel a Szentgyörgy Pincében, fehérasztal mellett elhangzott bonmot idejegyzéséhez. A gyengécske Mihai Viteazul-szobor elé felépített emelvényen még nem értek véget a szónoklatok a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés keretében (valóban lehetett úgy kétezer ember a téren), amikor lent, a pincében elhangzottak az első ebédrendelések. A pincér közölte, hogy a rendezvény ideje alatt csak ásványvizet, üdítőt vagy alkoholmentes sört lehet az étel mellé rendelni (ezt nyilván utasításba kapták). Ekkor hangzott el a „caragialei” kérdés: – A székelyeknek tehát választaniuk kell az autonómia és az alkohol között?
De vissza, egyelőre legalábbis a két bukaresti hetilaphoz. A Dilema Romania inapoiata súlypontjának egyik újságíró munkatársától azt olvashatjuk, hogy a nem anarchikus és nem kormányozhatatlan, de bizonytalan, félő és zajos Románia a Ceausescu és Ceausescu közti távolságnak valahol a felénél tart. Figyelemre méltó, bár nem túl biztató megállapítás. Ha az Observator culturalban keresünk további vagy másfajta eligazítást, nem sokkal jobb eredményre jutunk. A politikai vezéranyagok egyikét jegyző Bedros Horasangian felteszi a kérdést: vajon normális-e az az ország, ahol végtelenül csak arról van szó, hogy a nagyobb vagy a kisebb rossz között válasszunk? De hol végződik a Nagy Rossz, és hol kezdődik a Kisebbik Rossz? Egyet lapozva pedig, az Observator főszerkesztő-helyettese Basescu elnök önelégültségének a „potenciáljáról” cikkezik…
Egyszerű volna azzal tenni le a két bukaresti lapszámot, hogy ez szerencsére nem a mi dolgunk. Nekünk elég az autonómiaigényünket – amivel tulajdonképpen mind egyetértünk – kinyilvánítani. Akár Mihai Viteazul szentgyörgyi szobra közelében. (Pláne hogy egy ősi történelmi pillanatban a székelyek, egy rosszul politizáló erdélyi magyar fejedelemmel elégedetlenül a román harcos mellé álltak; s a román nemzeti történetírás attól a pillanattól származtatja „a három román fejedelemség” összetartozását.)
A viszonyítási pontok megkülönböztetése azonban nem csupán historiográfiailag fontos. A XIX. században élt medgyesi szász orvos, Daniel G. Scheint magyarra most lefordított (német eredetiben 1833-ban Pesten kinyomtatott), a Székely Nemzeti Múzeum kiadásában 2012-ben hozzáférhetővé tett könyve, Az erdélyi székelyek földje és népe nekünk kellemes olvasmány, hiszen első mondata így hangzik: „Székelyföld az Erdélyi Nagyfejedelemség része, és ennek az országnak a legszélső határától, ahol Moldvát és Oláhországot érinti, Észak- és Nyugat-Erdélyig húzódik, a Szászok földjéig és a Magyarok földjéig.”
1833 és 2012 között nagy idő telt el – és amilyen hasznos a múltat tudatosítani, olyan szükséges a változást tudomásul venni; jóllehet sem Mihai Viteazul vélt igazságának, sem a „Ceausescu és Ceausescu közt” legújabb kori tényeinek elfogadása nem lehet alapállásunk. 2012. december 9-én arról kellene döntenünk, hogy a „Nagy Rossz” és a „Kisebbik Rossz” közül melyiket választjuk – vagy inkább hogy szakítunk a rosszal, amelyből annyi évtizeden át volt részünk. Ez minden román állampolgár dilemmája; olyan dilemma, amelyet elvben nagyon könnyű megválaszolni, csakhogy a „rossz” azonosítása, egy párthoz, egy választási szövetséghez kapcsolása még hosszú szakmai (politológiai) elemzést követően sem könnyű. Leegyszerűsítve a dolgokat, talán így lehet fogalmazni: a győztes, az új (régi?) többség javítson a gazdasági helyzeten, okosan építse az európai kapcsolatokat (netán elérve a bejutást is a Schengen-övezetbe), szakítson a gyűlöletbeszéddel, beleértve a „magyar kártya” folyamatos kijátszásának gyakorlatát. Tegyük hozzá: a közigazgatási (gazdasági) régiók újragondolásában maradjon a realitások talaján – ami országos érdek, nem csupán nekünk, Romániában élő magyaroknak fontos, már-már azt mondanám, élet-halál kérdés.
A magyar képviselet pedig az új parlamentben – vagy éppen a választások után megalakuló kormányban – alapkérdés, a kisszerű érdekeknek (párt- és személyes hiúságoknak) alá kellene, alá kell rendelődniük a közösségi szempontoknak. Ellenzékben eredményesnek lenni: hiú ábránd, önbolondítás. Tegyük hozzá: bármilyen autonómiaigényben, előrehaladásban csak országon belül lehet sikert remélni. Sem Magyarország, sem semmilyen európai intézmény nem képes segíteni a megoldásban.
KÁNTOR LAJOS
*A szerző a Korunk Főszerkesztője.
Népszabadság

Fejezetek az „új világ” kapcsolattörténetéből
Interjúsorozat a román–magyar kérdést felvállaló, erdélyi civil szervezetek vezetőivel
Magyarok és románok között mind intézményi, mind társadalmi szinten olyan sikeres együttműködések jöttek létre, amelyekre mint a jövőbe vetett bizalmunk építőköveire lehetne tekinteni. Ugyanakkor, a beszélgetésekből kirajzolódik egy ezzel ellentétes irányú folyamat is, ami elsősorban a politikai szféra közömbösségében testesül meg. Az interjúsorozatban a magyar–román megbékélést felvállaló legfontosabb erdélyi civil szervezetek közül kerestem fel három intézetvezetőt, Smaranda Enachét, a marosvásárhelyi Pro Europa Liga képviseletében, Koreck Máriát a szintén vásárhelyi Divers Egyesülettől és Ádám Gábort, a kolozsvári Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontjától. A sorozat harmadik, itt olvasható fejezete Ádám Gáborral, a kolozsvári szervezet igazgatójával készített beszélgetés.
– Az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja immár csaknem évtizedes múltat tudhat magáénak. Milyen körülmények között és milyen célokat megfogalmazva született a kezdeményezés?
– A szervezetet 2000 januárjában jegyezte be alapítóként egyrészt a Romániai Nyílt Társadalom Alapítvány, másrészt Salat Levente magánszemélyként. Nehéz pillanatban született meg ez az intézmény. A Nyílt Társadalom Alapítvány fő finanszírozója, alapítója, Soros György és a romániai alapítvány vezető tanácsa úgy gondolták, hogy nem érdemes tovább fenntartani az intézményt abban a formában, ahogy az 1990 és 2000 között működött. Ekkor született az a mentőötlet, hogy a fiókszervezetek helyébe jegyezzenek be önálló alapítványokat, amelyek egy-egy adott témakörben folytatják a tevékenységet, és amelyek más támogatókat is megpróbálnak bevonni. Kolozsváron két ilyen alapítvány született: az egyik a Roma Központ, amely kizárólag cigány/roma témákkal foglalkozik és a másik az Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja. Ez utóbbi azt tűzte ki céljául, hogy a társadalomban annyira hiányzó interetnikus párbeszédet szorgalmazza, a két vagy akár több kultúra találkozási felületeit próbálja gazdagítani olyan tevékenységek által, amelyek a későbbiekben a közpolitikákat is befolyásolhatják. A közigazgatással, rendőrségi intézménnyel vagy helyi közösségekkel együtt dolgozva próbáljuk az etnikumközi párbeszédet előmozdítani.
De nem csak a magyar–román kapcsolatokról van szó. Itt van a roma/cigány kérdés is, amely Erdélyben is rendkívül releváns és egyre nagyobb kihívások elé helyezi a társadalmat. Románia szintjén ez elég sarkalatos probléma, akár a diszkrimináció szempontjából közelítjük meg, akár szociális, vagy épp az igazságszolgáltatás szempontjából.
A különböző közösségek igazságszolgáltató rendszerei komoly ellentmondásba, konfliktusba kerülhetnek egymással, ha csak arra gondolunk, hogy egyrészt van a romániai igazságszolgáltatási rendszer, ugyanakkor egyes helyeken még él az a kimondatlan érték a roma közösségek szintjén, hogy a megélhetés érdekében nem-romáktól eltulajdonítani, vagy kéregetni nem bűn, nem elítélendő dolog. Másrészt pedig ezeknek a közösségeknek léteznek saját, évszázados hagyománnyal rendelkező igazságszolgáltató egységei, az ún. „stabor”-ok, vagyis az öregek tanácsai. Kérdés, hogy lehet-e, érdemes-e integrálni ezt egy országos rendszerbe? Külpolitikai szempontból is nehéz kérdés, mert a többség felháborodottan – hogy ez indokolt vagy sem, az egy másik dolog – állapítja meg, hogy a Franciaországban, Olaszországban tartózkodó romák/cigányok alapján alakul az ország imázsa. Mindez a magyar közösség szempontjából sem elhanyagolható. Szociológiai kutatások azt mutatják, hogy létezik egy körülbelül százezer lélekszámot kitevő, elsősorban erdélyi roma/cigány közösség, amely vagy anyanyelvi szinten vagy második nyelvként beszéli a magyart. Ennek jó része, körülbelül 20–30 százaléka kettős életmódot folytat: Magyarországra megy át idénymunkára mezőgazdaságban, építészetben stb. … de szülőföldjének Erdélyt, Romániát tekinti, és ha a tavaszi, nyári hónapokban kimegy dolgozni, amikor van munka a számára, ősszel, a téli hónapokban hazajön, kétlaki életmódot folytat. Erre a magyarul vagy magyarul is beszélő romák/cigányok közösségére eddig sem a kulturális/politikai képviseleti fórumunk, sem a civil szervezetek igazából nem figyeltek oda, pedig ezzel érdemes volna komolyabban foglalkozni.
GYŐRI TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

Nyomot hagyni
Lehet-e nagyobb öröme egy pedagógus-házaspárnak, mint az, hogy valahol egy mezőségi településen közel fél évszázad után is szeretettel emlékeznek rájuk? Lehet-e nagyobb meglepetést szerezni az évek során nagyszülővé vált tanítványnak, mint hogy a bajban levő iskolán, ahol már az unokái tanulnak, régen elköltözött volt tanítója- tanára akar segíteni? S a szándék nemcsak gondolatban fogalmazódik meg, hanem tetté is válik.
Túl a nyugdíjkorhatáron, a Marosvásárhelyen élő Konrád házaspárt néhány éve az a szándék vezérli, hogy nyomot hagyjanak azokon a településeken, ahol életük során tanítottak. Többet annál, mint ami hivatásuk gyakorlása, a művelődési élet irányítása közben gyermek- és felnőttszívekben megmaradt, s amit Konrád Béla utolsó munkahelyén, Mezőpanitban a falu tartalmas monográfiájának megírásával hagyott. Pedagógusi nyugdíjukból anyagi segítséget ajánlottak fel az Arad megyei falunak, ahol a ’40-es évek végén tanítottak, s amelynek lakói önerőből református templomot építenek. Mivel pályakezdésük helyszínén, a felsőtóvidéki falvakban, Katonában és Gyekén nincsen már magyar iskola, Böjthe atya árváira gondoltak. S amikor arról értesültek, hogy volt munkahelyükön segítségre van szükség, azonnal felajánlották a támogatásukat.
"Alulírott, Konrád Ibolya és Konrád Béla tanügyi nyugdíjasok, akik az 1952–1966-os években Nagysármáson fejtették ki tevékenységüket, s szeretettel és hálával emlékeznek ezekre az évekre…, tudomásul véve az elszórványosodás veszélyét s a törekvést egy alapítvány létrehozására, amely támogatná, hogy szomszédos települések szórványban élő gyermekeit a sármási iskolába begyűjtsék, felajánlunk ezer eurót erre a nemes célra. Ezzel szeretnénk kifejezni együttérzésünket és szeretetünket volt tanítványaink, azok szülei és volt munkatársaink iránt, akik még életben vannak…"– idéztük az adománylevél néhány sorát.
A Konrád család gesztusa nyomán a válasz sem késett. Ahogy a beszámolóból kiderül, 2012. november 4-én rendkívüli, ünnepélyes találkozást tartottak Nagysármáson, amelyen az egykori magyar nyelvű nyolcosztályos általános iskola volt tanulói Konrád Ibolya tanítónőt és Konrád Béla tanárt köszöntötték. A 47 év után megrendezett lélekemelő találkozás főszervezői az 1961-65 között végzett öregdiákok, az elsők, akik nyolc osztályt jártak. Ezt a korosztályt Konrád Ibolya tanítónő I-IV.-ben tanította, majd V-VIII.-ban négy éven át Konrád Béla volt az osztályfőnökük. Beszédes adat, hogy a találkozót szervező osztály a ’60-as években 40 tanulóból állt.
A találkozásra az indítékot az a sajnálatos helyzet adta, hogy a 2012/13-as iskolai év kezdetén a sármási iskola magyar tagozata az elszórványosodás olyan jeleit mutatta, amely egyes osztályok puszta létét fenyegette. A kialakult helyzetet sem a helybeliek, sem a két volt tanügyi káder nem nézhette tétlenül, és sikerült gyors és hatékony megoldást találni a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány segítségével, akik nagy tapasztalattal rendelkezve autóbuszt biztosítottak, hogy a környékbeli szórványfalvakból, ahol megszűnt már a magyar oktatás, Sármásra szállítsák a gyermekeket – olvasható a beszámolóban.
A találkozón részt vevő mintegy 30 személynek, köztük három nyugalmazott pedagógusnak, akik helybeli lakosok, felejthetetlen élményben volt részük. Az öregdiákok nevében Szász Teréz üdvözölte két volt tanítójukat és nevelőjüket, akiket 47 év után láttak viszont.
"Habár sokan elköltöztek közülünk…, mi, akik itt maradtunk ezen a kicsi magyarságszigeten, megőriztük nyelvünket, kultúránkat és magyarságtudatunkat, s erre neveltük családunk tagjait is, mivel az iskolában kapott példamutatás arra ösztönzött, hogy bármilyen nehéz helyzetben emberek maradjunk. Köszönjük, hogy nem felejtettek el, köszönjük a jó Istennek, hogy megtartotta Önöket, s főleg a segítségüket annyi év után, köszönjük az örömöt, amely a mai napot bearanyozta, s a csodálatos eseményt, amelynek nem volt még példája Nagysármáson" – hangzott el a díszes papírtekercsre írt köszöntőbeszédben.
Az estébe nyúló kötetlen és lelkes eszmecsere minden résztvevő számára felejthetetlen emlék marad, s feltöltődést jelentett a jövőbe vetett hit, remény és szeretet jegyében – írja a 84 éves Konrád Béla, aki köszönetet mond a szervezőknek, különösképpen Nemes Katalinnak és Lukács Melindának.
A nyugalmazott pedagógus-házaspár tartása, segítő szándéka nem egyedülálló. Ők még ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amelyik küldetésnek, hivatásnak érezte a választott szakmát, annak ellenére, hogy az ötvenes-hatvanas években, amikor a kommunista ideológia szőtte át az oktatásügyet, nem volt könnyű úgy tanítani, ahogy szíve szerint egy jól képezett pedagógus elképzelte. Pályafutásuk krónikáját hallgatva, amely a rövid Arad megyei kitérőt leszámítva az 1952-ben létrehozott Nagysármás rajonban kezdődött, elgondolkozhatunk azon, hogy egy fél évszázad alatt milyen mértékben apad a mezőségi magyarság.
A radnóti születésű Konrád Béláné Csiki Ibolya Katonán, a két tanerős iskolában egyedül két váltásban 30-40 magyar gyermeket tanított, Konrád Bélának az egytanerős gyekei iskolában 20 tanítványa volt. Ezeken a településeken ma már nyoma sincs a magyar oktatásnak, s Sármáson, ahol 40-es létszámú osztályt tanítottak, ma csak a környékbeli gyerekekkel lehetett megmenteni a minimális, 12 tanulóból összeálló első osztályt. Ezért tartják annyira fontosnak, hogy ami három lelkes sármási tanítónő, Györfi Apollónia, Vajda Erzsébet és Tamás-Lukács Melinda szervezőmunkája, tanító- és tanártársaik segítsége s a Kallós Alapítvány felbecsülhetetlen támogatása nyomán elkezdődött, eredményes legyen. Az elképzelt szórványkollégium lehetővé tenné, hogy azok a gyermekek, akiknek a szülei is már alig beszélik a magyar nyelvet, s olyan környezetbe születtek, ahol nem hallanak magyar szót, anyanyelvükön tanuljanak. A munka rendkívüli nehézségek, sok akadály elhárítása nyomán elkezdődött, de folytatni kell. Bár eddig is akadtak támogatók, az elképzelt nagysármási szórványközpont tervezésére, kivitelezésére, berendezésére, a gyerekek utaztatási, étkeztetési, a velük való délutáni foglalkozásokkal kapcsolatos költségek fedezésére minden segítséget szívesen fogadnak a továbbiakban is.
Bodolai Gyöngyi
A Kallós Zoltán Alapítvány elérhetőségei:
Kolozsváron, tel/fax.: 0264/598-813
Válaszúton, tel/fax.: 0264/262-623
Népújság (Marosvásárhely)

Ifjúsági szervezet alakult Kisperegen
Felrázni a közművelődési életet
Krepelka Beatrix, a közelmúltban megalakult Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezetnek az elnöke, a helybeli kultúrotthonban megtartott bál előtt, nyilvános helyen első ízben ismertette az ifjúság elképzeléseit. 
Az utána következett bálon ünnepelték a hivatalosan bejegyzett szervezetnek a megalakulását. Amint érdeklődésünkre elmondta, Kisperegen ifjúsági szervezet létrehozására már voltak kísérletek, de mindannyiszor félbe szakadtak. A Balogh Krisztina, Nagy Izabella, Wuchbti Kinga, Szabó Tamás, Rostás Aranka, Rostás Norbert és jómaga által alapított szervezet székhelyül megkapta az óvoda volt épületét, amelyiknek a helyiségeit kitakarították, kicsinosították, hogy megtarthassák a Mikulás alkalmával tervezett névadó bulit, amit a Mikulás-várás előzött meg. A fiatalok közreműködésével ugyanis, december 6-án, csütörtökön az óvodásoknak és a kisiskolásoknak szerveztek délutáni foglalkozást. A Mikulás-váráson részt vett 44 gyermeknek érdekes programot szerveztek, egyik fiatal öltözött be az ajándékokat hozó Mikulásnak. Másnap, pénteken este a kisperegi ifjakkal batyubál-szerű bulit szerveztek, ahol gépzenére több mint 60-an mulattak, együtt ünnepelték az ifjúsági szervezet megalakulását. Beatrix Nagyperegen lakik, de többet tartózkodik Kisperegen, ráadásul a férje sem ellenzi a közösségi munkát, maga is aktívan bekapcsolódik.
Távlati tervekről szólva, fontosnak tartotta megemlíteni: fel akarják kissé rázni a helybeli közművelődési életet, kitölteni a fiatalok szabadidejét. Néptáncegyüttes létrehozását tervezik, aminek a megvalósulására alkalmasnak ígérkezik a közelgő tél, amikor a fiataloknak is több idejük van. A nagyperegi fiatalokkal együtt, lehetőleg együtt kívánják megalakítani, multikulturálisra tervezik, vagyis a községben élő magyarok mellett a németek, a csehek, a szlovákok néptáncait is szeretnék megtanulni előadni. Olyan tánccsoportot akarnak létrehozni, amelyikkel bárhol, bármikor megjelenhetnek, felléphetnek a kisperegi asszonykórussal együtt, amelyik működik, csak ritkán adódik alkalom a szereplésre. A jövő nyárra tervezett kisperegi, majd a nagyperegi falunapokon már meg akarják mutatni, mire képesek – mondta el érdeklődésünkre a Kisperegi Magyar Ifjúsági Szervezet elnöke.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A délvidéki lecke
A megboldogult jugoszláv föderalizmus légkörében felnőtt vajdasági magyarok alaposan feladták a leckét az utódállamok egyenjogúságra törekvő kisebbségeinek.
A délvidéki negyedmilliós népcsoport saját vezetői rátermettségének és annak köszönhetően, hogy az uniós csatlakozásra ácsingózó Szerbia jó bizonyítványt kívánt kiállítani magáról, olyan eredményt tud felmutatni a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi magyar népcsoportoknak, amely számukra is sok bajukra lehetne ír, mégpedig egy még szerény kezdeteinél tartó, de már működő személyi autonómiaformát.
Az, aminek becikkelyezéséről, törvénybe iktatásáról egyelőre hallani sem akarnak a szlovák, ukrán vagy román politikai elit tagjai, azt a Bácskában már nemcsak elültették, de kezdi meghozni első gyümölcseit, már fékezőleg hat az elvándorlásra és az asszimilációra, már belső hálózatát hozza létre a magyar kulturális intézményeknek, és egy önigazgató csúcsszerv oltalma alá vonja az anyanyelvű oktatás rendszerét az elemitől a felsőoktatásig, és a további kibontakozás útjait keresi. Nemcsak a magyar társadalom összetett egységben való szemlélete szilárdult ott meg, hanem azon túlmenően  olyan érdekvédelmi mechanizmus is kialakult, mely törvényes kollektív jogai megsértése esetén azok törvényszéki és hatósági védelmének sikeres ellátására is képes. Nemzetünk vajdasági része tehát élére került a Kárpát-medencei autonómiaküzdelmeknek, bizonyos értelemben példát mutat valamennyiünknek. Külön kiemelendő ennek kapcsán az, ahogy a Szabadkán – milyen jelképes csengésű név! – székelő Magyar Nemzeti Tanács felépítése is arra vall, nem rendelik alá szűk pártszempontoknak. Az MNT egy plurális pártstruktúra fölötti szervként testesíti meg az egységtörekvéseket, kis magyar parlamentként működik, benne a politikai monopólium kizárt. Emlékezzünk csak: magyar népi kataszter összeírására, belső magyar választásokra készült valamikor a kilencvenes évek közepén az erdélyi magyarság is – íme, akik már rendelkeznek reális kulturális autonómiával, azt pontosan ezek révén alkották meg. Batsányit parafrazálva: érdemes lesz ezentúl vigyázó szemünket Szabadkára vetnünk!
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Európai bírósághoz fordul Antal Árpád (Nyelvháború Sepsiszentgyörgyön)
A brassói táblabíróság végleges és visszavonhatatlan ítéletében erősítette meg az első fokon hozott döntést, miszerint a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnak le kell cserélnie az összes olyan táblát, amelyen a magyar nyelvű feliratok szerepelnek a román nyelvű előtt. Antal Árpád polgármester a Háromszéknek elmondta, akkor lepődött volna meg, ha másként dönt a bíróság, s bár az indoklást nem ismeri még, nem hagyhatja annyiban: valószínűleg az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordul.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt Codrin Munteanu prefektus „a civil szférából kapott észrevételek nyomán” jelentette fel a többnyelvű feliratozási gyakorlata miatt, alapszinten pert nyert, ezt a városháza megfellebbezte, most a brassói táblabíróság kimondta: bármely köztéri táblán, legyen az turisztikai vagy közlekedési eligazító, a közintézményeken, utcanévtáblákon, de még a parkolóautomaták használati utasításán, illetve a parkolócédulákon található szövegeken is a feliratozások sorrendjében elsőként az állam hivatalos nyelvének kell szerepelnie, csak azt követően a magyar, és az elkövetkezőkben is ezt a sorrendet kell betartani bármiféle feliratozás, közérdekű információ megjelenítése esetében.
Antal Árpád megkeresésünkre elmondta, egyértelműen látszik, hogy a román igazságszolgáltatás nem tartja szem előtt a Románia által aláírt, a román kormány által ratifikált nemzetközi egyezményeket, jelen esetben a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartáját. Hozzáfűzte: ügyvédekkel is konzultál, s amennyiben arra lehetőség van, az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fordul ebben az ügyben. A román bíróságokon alkalmazott kettős mérce is tetten érhető, mert például Marosvásárhelyen, ahol kötelező lenne a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése, Dorin Florea polgármesternek haja szála sem görbült amiatt, hogy ezt úgy oldotta meg: Piaţa Trandafirilor tér. Antal Árpád elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar nyelv az Európai Unióban hivatalos nyelv, szülőföldjén viszont nem. Amennyiben a közeljövőben alkotmánymódosításra kerül sor Romániában, ezt a kérdést rendezni kell, alkotmányba foglalni: a magyar regionális hivatalos nyelv – fűzte hozzá.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kilopták a szemünket
Az elmúlt két évtizedben az országban elkövetett tizenöt legnagyobb lopást-csalást szedték  csokorba a bukaresti újságírók.
 A Hidroelectrica tönkretételével a cég egymilliárd eurót veszített. Az Oltchim vegyipari kombinátot a Videanu–Roibu–Boureanu-csoport sodorta a tönk szélére. Megcsapolták az európai pénzeket, köztük a Posdru-alapot, ez ügyben Ioan Botiş volt munkaügyi miniszter neve forog közszájon. Hatalmas pénzösszegeket vágtak zsebre a Cristina Trăilă vezette ANRMAP (Közbeszerzéseket Szabályozó és Felügyelő Országos Hatóság) körül zsongó üzletemberek és politikusok. A Román Kulturális Intézet, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet és a köztelevízió is szórta a pénzt, a korábban jövedelmező Román Posta 2009–2011 között 485 millió veszteséget „termelt”. A Daniel Funeriu vezette tanügyminisztériumban 50 millió lejnek vertek a fenekére az előkészítő osztályok felszerelése örvén. A Sorin Blejnar vezette adóhivatal takargatta a benzinmaffiát, a vámhivatalok korrupciós ügyleteit, míg a Lucian Duţă vezette egészségbiztosító 190 millió lej értékű clawback-adót nem szedett be, szétzilálta magát a biztosítópénztárat. A mezőgazdasági minisztérium Állami Földalapjánál 375 millió lejes hiányt, míg az ipari minisztériumban többmilliós törvénytelen kiadást fedeztek fel. A kőszéntársaság is tetemes adósságokat halmozott fel, és sokan el nem végzett munka után hatalmas munkabért számoltak el. Kiderült, ami eddig sem volt titok, hogy politikai hovatartozás szerint osztották a pénzt az infrastruktúra fejlesztésére, ez esetben négymilliárd eurót megközelítő összegről van szó. Hamis dokumentumok alapján vettek fel kiszállási pénzeket és napidíjakat a Külhoni Románok Intézetében, az autópálya-építések körüli hatalmas zűrzavar és az e célra lehívott európai pénzek elcsalása is felbecsülhetetlen károkat okozott.
Pénzügyi szakértők szerint 2009–2011 között az ország egyévi költségvetésének megfelelő összeget loptak el.
(simó)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főhajtás 1956 erdélyi mártírjai előtt (8.)
Bólogatójánosok a Nagy Nemzetgyűlésben
Balaskó Vilmos emlékirata az egyetlen olyan dokumentum a börtön-irodalomból, amelyből hitelesen megismerhetjük, rekonstruálhatjuk a romániai siralomházakat. Nincs méltó társa sem a román, sem a német nyelvű börtön-visszaemlékezések körében.
Értékét növeli, hogy 1983-ban, teljes megvakulása előtt – mely a börtönben elszenvedett kínzások miatt következett be – négy vaskos füzetbe jegyezte be börtönemlékeit. Pontosan tudta: ha véletlenül házkutatást tartanak nála – amire minden esélye megvolt –, végrehajtják az alapfokon kiszabott halálos ítéletet, amelyet nemzetközi hírnevű szobrászművész bátyja, Balaskó Nándor közbenjárására változtattak életfogytiglani kényszermunkára.
Az emlékezet emberileg nagyon is érthető kihagyásait tetten érhetjük abban az ENSZ-memorandum-rekonstrukcióban, amelyet dr. Dobai István az 1990-es évek elején állított össze. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárában általam megtalált ENSZ-memorandum feszes, világos vonalvezetésű, logikájú tanulmány. Minden során érződik egy harminchárom éves, alkotóképessége teljében lévő nemzetközi jogász problémaérzékenysége, a megoldást sürgető igyekezete.
A Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tíz személyt 1958. május 30-án a temesvári Május 1. munkásklub nagytermében a Kolozsvári III. Hadtest Katonai Törvényszéke 1958/719-es számú határozata alapján halálra és teljes személyi vagyonuk elkobzására ítéltek. A fellebbezési procedúra után az alapfokon hozott halálos ítéletet a Román Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Katonai Kollégiuma az 1958. július 24-i, 1958/206-os számú végleges döntésével helyben-hagyta. A Legfelsőbb Törvényszék Katonai Kollégiuma a tíz halálra ítélt ügyében formálisan 1958. július 25-én fellebbezési kérelemmel fordult az ország törvényhozó szervéhez, a Nagy Nemzetgyűléshez, ahol akkor 44 magyar anyanyelvű képviselő bólogatójánosként minden előterjesztést gondolkodás nélkül megszavazott. A Nagy Nemzetgyűlés elnöksége 1958. augusztus 22-én egyhangú döntéssel a halálbüntetés megváltoztatására irányuló kérést, kéréseket visszautasította. A tíz halálra ítéltet 1958. szeptember 1-jén éjszaka 23 és 24 óra között a Securitate temesvári börtönében kivégezték. Mégpedig úgy, hogy az emberi méltóság legutolsó lehetőségétől is megfosztották őket: nem nézhettek szembe hóhéraikkal! A szemüket bekötötték, arccal a fal felé, háttal állították a kivégző- osztagnak, majd agyonlőtték őket. A módszer nagyon emlékeztet a szovjet NKVD által a több mint húszezer lengyel katonatiszt és értelmiségi ellen a katyni erdőben 1940 tavaszán végrehajtott mészárláshoz. Azzal a különbséggel, hogy a katyni mészárlás áldozatainak földi maradványait részben a háború idején, majd a későbbi feltárások során megtalálták, miközben a romániai politikai kivégzettek hozzátartozói ma sem tudják emberhez méltóan eltemetni szeretteiket. Több mint fél évszázada kéréseikkel hiába ostromolják Románia Központi Büntetés-végrehajtási Intézetének parancsnokságát, mindig elutasító vagy semmitmondó válaszokat kapnak. Holott a kivégzési jegyzőkönyvek szerint a holttesteket a halál beálltának megállapítása után átadták az illetékes börtönparancsnokságnak, mely a tetemeket eltemette, elkapartatta. Ennek pedig valamilyen nyilvántartásban nyoma kell hogy legyen! Sajnos a húsz éve folytatott kutatás során ilyen dokumentumra nem bukkantunk. A kivégzési jegyzőkönyvek minden kétséget kizáróan eloszlattak olyan, a hozzátartozók, túlélők körében is elterjedt legendákat, hogy a Szoboszlai-csoport halálraítéltjeit az aradi, esetleg a jilavai börtönben végezték ki. Az aradi helyszín ellen a legfontosabb érv: az aradi börtönnek nem volt kivégzési, azaz pallosjoga. Ez csak azokat a börtönöket illette meg, ahol hadbíróság, katonai törvényszék működött. A Kolozsvári Katonai Törvényszék kivégzőhelye a szamosújvári börtön volt.
Az 1958. szeptember 1-jén a Securitate temesvári börtönében krisztusi korban kivégzett Szoboszlai Aladár az 1955. novemberi genfi konferencia hatásában reménykedett, hitte, hogy a hidegháború után enyhülés áll be, hogy Közép- és Délkelet-Európában – azaz: a szovjet blokkban is – változások következnek. Ebben a hitében dolgozta ki a keresztény ideológián, a politikai pluralizmuson, a többpártrendszer bevezetésén alapuló Keresztény Dolgozók Pártjának néhány kitételében ma is alkalmazható programját. Az angol Munkáspárt (Labour Party) programját vette mintaként, de elképzeléseiben nagyban befolyásolták a 19. század végétől kiadott pápai enciklikák, valamint az Actio Catholica mozgalom alapelvei.
Bár a Keresztény Demokrata Párt programjának „célországa” Magyarország – fizetőeszközként is a magyar forintot jelölte meg –, Confederatio című dolgozatában tételesen is megfogalmazta: „Gyakorlat igazán akkor lesz belőle, ha a KDP romániai pártja s magyarországi pártja mindkét helyen egy időben kormányra jut.” Az 1955-re datált pártprogram XXIV., Külpolitikánk című alfejezetében az egyik legfontosabb célkitűzést is megjelölte: „Pártunk távolabbi törekvése a Dunai Konfederációs Állam, amennyiben szomszédaink velünk azonosan gondolkodnak. Támogatjuk az Egyesült Európa gondolatát.”
(folytatjuk)
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)