România Liberă: Erdély önálló állammá válhat
Románia történelmi régiói közül a legmostohábban Erdéllyel bántak a román politikusok, akik ezáltal az egyik alapvető kötelességüket, a nemzeti egység iránti kötelezettségüket mulasztották el – írta november 29-én, csütörtökön a România Liberă című román napilap.
Románia egyik legnagyobb példányszámú, mérvadó országos napilapja – amely Traian Basescu államfőhöz és az ellenzéki jobboldali szövetséghez áll közel – írást közölt Cristian Campeanu újságíró tollából Ne űzzetek csúfot Erdélyből és a Nagy Egyesülésből! címmel.
A publicista szerint annak ellenére, hogy a román politikusok mostohán bántak Erdéllyel, és csak jövedelemforrásként tekintettek rá, elmulasztva a fejlesztését, Erdély mégis gyorsabban integrálódik az Európai Unióba, mint Románia többi része. A szerző szerint nyilvánvaló különbségek vannak Erdély és a Kárpátokon túli „Regát" között, hiszen az erdélyi városok tisztábbak, az emberek kedvesebbek és udvariasabbak, kevesebb a tolvaj s az életkörülmények is jobbak.
A szerző szerint ennek fő oka, hogy Erdély ma még mindig többet termel, mint „Regát", a román bruttó össztermékhez így nagyobb mértékben járul hozzá, hiszen a külföldi beruházók is szívesebben mennek Erdélybe, mint a Kárpátokon túli megyékbe. A külföldi turisták is inkább Erdélyt keresik fel – teszi hozzá -, amelynek fő hajtóerejét Temesvár, Kolozsvár, Brassó és Szeben képezi.
Szót ejt arról is, hogy gazdasági szempontból a válság is kevésbé érintette Erdélyt mint az ország többi részét. Az erdélyi megyékben folyamatosan kisebb volt a munkanélküliség aránya, kivéve a három székelyföldi megyét, ami a bukaresti kormány a régióra gyakorolt szándékos mellőzése és a helyi RMDSZ kiskirályok hibás vezetésének tudható be a szerző szerint.
Beismeri, hogy az erdélyi szavazatok nélkül Románia nagy valószínűséggel nem az Európai Unió hanem a Független Államok Közösségének tagja lenne.
Campeanu úgy véli, hogy Románia nemzeti ünnepe, december 1-je alkalmából – amikor Erdély elrablását és Nagy-Románia megalakulását ünneplik – a román politikusoknak nem az Európa-ellenes nacionalizmussal kellene „verniük a mellüket", hanem gondoskodniuk kellett volna Erdély infrastruktúrájának fejlesztéséről, hogy teremtsék meg a régió és a Románia többi részei közötti korszerű infrastrukturális összeköttetéseket.
A szerző szerint az igazi hazafias tett az autópályák megépítése és Romániának az európai energiahálózatokhoz való csatlakoztatása kellene hogy legyen, és nem a magyarok és Magyarország ellen „habzó szájjal" indított támadások.
A szerző szerint Románia harmonikus és átgondolt fejlesztési stratégiájának kidolgozása nélkül nagyon hamar eljöhet az az idő, amikor nemcsak a magyarok, hanem az erdélyi románok is arra a következtetésre jutnak, hogy „Órománia" teher Erdély számára, és ez utóbbi nyolcmillió lakossal működőképes európai állammá válhat – olvasható a România Liberában.
Nagyon várjuk ezt a pillanatot!
Brasso.info

Premier: történészek írtak könyvet Marosvásárhely fekete márciusáról
Zsúfolt terem előtt mutatták be szerdán este a marosvásárhelyi Bernády Házban A szabadság terhe – Marosvásárhely, 1990. március 16–21. című kötetet, László Márton és Novák Csaba Zoltán munkáját. A csaknem háromszáz oldalt felölelő munka az első, amelyet történészek írtak a marosvásárhelyi 1990-es fekete márciusának eseményeiről.
Amint a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, Borbély László képviselő elmondta, az akkori véresen tragikus események jól kigondolt forgatókönyv szerint zajlottak.
Spielmann Mihály író, történész, levéltáros kiemelte – a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv az első, amelyet történészek írtak az akkori eseményekről, s a szakma kritériumainak megfelelően kezelték a témát.
Visszaemlékezések, vallomások jelentek már meg, de a szakma eddig „nem szólalt meg” ebben a kérdésben. És nem is sok az a 22 év, ami eltelt az események óta, ha tudjuk, hogy az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeinek, történetének első, történészek általi elemzése a szabadságharc bukása után 40 évvel jelent meg.
„A kortársak, az eseményekben részt vevők, a vásárhelyi magyarok szemszögéből nézve igencsak fontos ez a munka. Ezek a történések belénk vannak kódolva 22 év óta” – vélekedett.
Novák Csaba Zoltán szerint, mint minden munka, ez sem tökéletes. Nem is lehet az, hiszen egy egész sor dokumentumot zároltak, nem lehet hozzájuk férni. Egy későbbi kutatócsoport feladata lesz majd – ha az összes dokumentum hozzáférhetővé válik – kiegészíteni, újraírni a fekete március történetét. Ők most a fellelhető dokumentumok, a szemtanúk elbeszéléseinek, fénykép- és filmdokumentumok felhasználásával próbálták megközelíthetővé, érthetővé tenni az akkori történéseket.
László Márton a felhasznált forrásanyagról, a parlamenti vizsgálóbizottsági jelentésről, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány birtokában levő dokumentumokról, a peranyagról beszélt. Olyan, eddig nem ismert dokumentumok kerültek elő, amelyek méltán válthatnak ki csodálkozással vegyes ellenérzést a mai szemlélőből.
Egy katonasági jelentésben az áll, hogy tiszteket küldtek ki a Görgény völgyébe, hogy csillapítsák le az embereket. „A furcsa az, hogy a ma is ott élő, általunk megkérdezett falusiakból erre senki nem emlékszik” – mondta el. Ha valaki azt várta el tőlük a könyv kapcsán, hogy „most megmondják a tutit”, akkor csalódni fog. A történésznek nem szabad perdöntő bizonyítékok nélkül értékítéleteket, verdiktumokat kimondania. Márpedig ezek a perdöntő bizonyítékok még mindig zár alatt vannak. A könyv sok fotóanyaggal dokumentálja a leírtakat, részletes név-, tárgy- és helységmutatót is tartalmaz.
Bakó Zoltán
Krónika (Kolozsvár)

Egy hajóban a szomszédokkal
Rettegtek egy nagyot közvetlenül az Orbán-kormány megalakulása után a különböző nyugat-európai elemzők, amiért – szerintük – nacionalista, revizionista, a szomszédos országokat lenéző politikai garnitúra rendezkedik be Budapesten, veszélybe sodorva a térség stabilitását.
Ehhez képest ma, két és fél év kormányzás után a szomszédságpolitika hordozza a legkevesebb konfliktusforrást a magyar diplomáciában. Ha nagy visszhangot kiváltó közös fellépésre eddig nem is volt példa, a környező országok megértették a közép-európai szolidaritás fontosságát az Unión belül. A hisztériakeltésben érdekelteknek abban sem volt igazuk, hogy az egyszerűsített honosítás felháborítja a szomszédokat, és uniós riadalmat kelt. Egyetlen ország, Szlovákia tett csupán gyors lépéseket a kettős állampolgárság ellen, saját alkotmányát is figyelmen kívül hagyva.
Magyarország jól mérte fel, hogy jelenlegi gazdasági és politikai súlyával nem asztalcsapkodással tud eredményes lenni a határon túli magyarok gondjait illetően, hanem úgy, ha saját maga próbál kedvező törvényes keretet adni a külhoni magyar közösségeknek. Az áttelepedés nélkül megszerezhető állampolgársággal úgy sikerült a rendszerváltás utáni legfontosabb lépést megtenni az anyaországon kívül élő nemzettársak érdekében, hogy közben egyetlen állammal sem kellett éles konfliktusba kerülni. Az eddig jól működő szomszédságpolitika számára a legnagyobb erőpróbát az idei év jelentette, hiszen Szlovákiában és Szerbiában „izgalmas” eredményekkel zárult választásokat tartottak, az ukrajnai megméretés sem hozott semmi jót, Romániában pedig jövő hétvégén következik a szavazás.
Sokan fogadtak nagy tételben arra, hogy Robert Fico visszatérése újabb hidegháborús állapotot teremt Pozsony és Budapest között. Nem így történt. Ján Slotáék nem tudták átugrani az ötszázalékos parlamenti küszöböt, az abszolút többséget szerző Irány–Szociáldemokrácia pedig most érezte időszerűnek bebizonyítani az Uniónak, hogy elkötelezettsége a szoros európai integráció mellett nem ismer határokat.
A Brüsszel iránti szerelem hangos kinyilvánítása mellett Ficóék számos olyan, a gazdaságot érintő lépést tettek, amelyekkel az Orbán-kormány is élt, a magyar–szlovák határ menti együttműködés zökkenőmentesnek tűnik, elmaradt a nyílt magyarellenes retorika, azaz az új pozsonyi vezetés a vártnál jobban indított. Még akkor is, ha a magyar egyszerűsített honosításra válaszként elfogadott, a kettős állampolgárságot tiltó törvény életben maradt, annak érvényesítése kíméletlenül zajlik, akárcsak Iveta Radicová idején.
Az Unió által szlovák belügynek tartott kérdésben a kelet-európai kis országok afférjai iránt amúgy is látványos érdektelenséget mutató Brüsszel irányából nem várható lényegi lépés. Ezért is lenne hiábavaló és kontraproduktív a kétoldalú tárgyalásokat általánosságban elutasító magyar magatartás. Némileg váratlanul, tucatnyi képviselő pártváltásával májusban elfogyott az a jobbközép kormánytöbbség Romániában, amely nemcsak a Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ koalíciós kormányának adott biztos hátteret, de a magyar–román államközi kapcsolatokat is húsz éve nem tapasztalt bizalmi viszonnyá alakította. Formálisan a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának önállóságát biztosító határozat elutasításán bukott meg Mihai-Răzvan Ungureanu kabinetje, az őt követő Victor Ponta a Szociálliberális Unióval (USL) maga mögött olyan magyarellenes retorikával élt, amely utoljára talán a kilencvenes évek elején dívott Bukarestben. Aztán jött a Nyírő József újratemetése körüli tragikomikus hercehurca, amely végképp padlóra küldte a kétoldalú kapcsolatokat.
Pontától néhány alkalommal személy szerint Orbán Viktor is megkapta a magáét, a szociáldemokrata vezér nem tudja megbocsátani a magyar miniszterelnöknek, hogy baráti viszonyt ápol a balliberálisok ősellenségének számító Traian Băsescuval, és olykor kampányol neki. A román külügyminiszter októberi budapesti látogatása elmozdította ugyan a holtpontról a magyar–román kapcsolatot, uniós keretek között, gazdasági területen folytatódik az együttműködés, de a december 9-ei romániai parlamenti választásokig igazi diplomáciai áttörés nem várható Bukarest viszonylatában.
Májusban Magyarországon, de máshol is hidegleléssel fogadták Vojiszlav Seselj egykori harcostársának, a mostanra jobboldalivá szelídült Tomiszlav Nikolicsnak a választási győzelmét, a belgrádi hatalomváltást. Mint azóta kiderült, az új elnök mindenkinél jobban igyekszik bizonyítani elkötelezettségét az európai integráció iránt, s miután az ő politikai múltjával nehezen támadható nemzeti vonalon, jóval bátrabban képes nyitni korábban tabunak számító kérdésekben is. Nikolics mindenkit meglepett a nemrég Budapesten tett bejelentésével, miszerint a szerbiai magyar és a magyarországi szerb közösség érdekében fejet kell hajtani a második világháború idején történt vajdasági vérengzések áldozatai előtt.
Az Áder János államfővel született közös megállapodás szerint ez a jövő évben meg is történik. A mostani jó kapcsolathoz egyébként hozzájárult az is, hogy Orbán Viktor még a magyarországi választások előtt találkozott az akkor még szintén ellenzéki Nikoliccsal. A magyar–szerb viszonyt egyébként nem zavarta meg a budapesti diplomácia egyik legsikeresebb akciója sem, amikor tavaly a szerb uniós tagjelöltség megvétózásának kilátásba helyezésével sikerült elérni a vajdasági magyarok számára diszkriminatív restitúciós törvény korrigálását.
A Viktor Janukovics nevével fémjelzett ukrán vezetéssel kifejezetten jól indult a magyar kormány kapcsolata, a bizalom akkor illant el, amikor Kijev – vélhetően a helyi oligarchák nyomására – úgy rajzolta át a kárpátaljai választókörzeteket, hogy a magyaroknak ne legyen esélyük egyéni képviselőt juttatni a parlamentbe. Történt mindez Janukovics Orbán Viktornak tett személyes ígérete ellenére. Az már a kárpátaljai magyar belső viszonyok eredménye, hogy az MSZP-vel jó kapcsolatot ápoló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Gajdos István a semmibe vett magyar kérés ellenére elfogadta a hatalom ajánlatát, s a Régiók Pártjának listáján mandátumhoz jutott. A nyílt ígéretszegés nyomán kialakult bizalomvesztés ugyanakkor nem jelenti a Magyarország számára rendkívül fontos gazdasági együttműködés megtorpanását. Nem is jelentheti, hiszen Ukrajna óriási piac, s így kihagyhatatlan lehetőség a magyar áruknak, befektetőknek.
Az Orbán-kormány első évében, amikor mintegy vezényszóra jelentek meg az „aggódó” írások és politikusi nyilatkozatok Nyugat-Európában, kiderült, hogy a negatív történelmi sztereotípiák ellenére Magyarországnak nem okvetlenül közvetlen környezetében kell keresnie rosszakaróit.
Bár számszerű öszszegzés nincs, nagyságrendekkel kevesebb „elemző” cikk, állásfoglalás jelent meg Romániában, Szlovákiában vagy Szerbiában az „Európa-ellenes, populista” Orbán Viktorról, a „fasiszta veszélyről”, mint például Németországban, tátott szájjal csodált nyugati barátunknál. Ezért is van értelme a kelet-közép-európaiak, a volt szocialista államok, az új uniós tagok – nevezze, ki hogy akarja – együttműködésének. A térségben mindannyian tudják, érdeksérelem esetén pillanatok alatt bárkire lecsaphat a gazdasági hatalmak bárdja.
Pataky István
A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese
Krónika (Kolozsvár)

A szabadság terhe – fekete március történészszemmel
László Márton és Novák Csaba Zoltán: A szabadság terhe. Marosvásárhely, 1990. március 16-21. című kötetét mutatták be szerda este Marosvásárhelyen a Bernády Házban. Még mielőtt asztalhoz ültek volna a szerzők és méltatóik, vitát váltott ki a kötet, többen ugyanis azt kifogásolták, hogy nevük kimaradt, illetve nem úgy emlékeztek a 22 évvel ezelőtti eseményekre, ahogy a két történész azt megírta.
Egy hölgy azzal fogadta a Bernády Házba belépő történészeket, hogy „megint olyanok írtak könyvet egy eseményről, akik ott sem voltak”. A két szerző ugyanis fiatal koránál fogva sem lehetett volna az események középpontjában. De talán épp ettől objektív a kötet, hogy nem az emlékezetükre hagyatkoztak, nem azt írták meg, amire visszaemlékeztek, hanem szigorúan ragaszkodtak a dokumentumokhoz, a felkutatott iratokhoz.
Borbély László a Bernády Alapítvány elnökeként szólt a jelenlevőkhöz. Elmondta, évekkel korábban készült egy tizenkét órás film Miholcsa Gyula operatőr közreműködésével az 1990. márciusi eseményekről, azok előzményeiről, illetve következményeiről. Másfél évvel ezelőtt megfogalmazódott a gondolat, hogy egy könyvet is meg kellene jelentetni az akkori eseményekről, úgy, ahogy azt a történészek látják. A két kutatónak másfél év állt a rendelkezésére, hogy iratokat nézzen át, átolvassa az akkori sajtót, megkeresse azokat a személyeket, akik valamilyen szerepet töltöttek be az események szervezésében, vagy folyamatában.
Borbély László nem csak a márciusi eseményeket idézte fel, de azok előzményeire is figyelmeztetett, visszatekintve a szocialista rendszerbe, a kisebbségellenes politikára, az asszimilációs próbálkozásokra. Mint mondta, a történtekre pontos forgatókönyv szerint került sor, nem azok az emberek szervezték, akik Marosvásárhelyre vonultak, ők csupán eszközök voltak mások számára. A következményekről a politikus elmondta, akkoriban nagyon sok család telepedett ki külföldre, többnyire Magyarországra, ami „óriási érvágást jelentett Marosvásárhely számára”, hiszen csökkent a magyarság aránya.  
Sebestyén Spielmann Mihály történész még kéziratos formájában olvasta a kötetet és adott néhány tanácsot a szerzőknek arról, hogy milyen szempontokat vegyenek figyelembe. A könyvbemutatón azokhoz szólt elsőként, akik kifogásolták, hogy a szerzők nem voltak jelen a véres eseményeken.
Mint mondta, a történész iratokból dolgozik, gyűjt, kutat, összehasonlít, mérlegel, ellenőriz. Nem emlékiratot ír, hiszen az emlékek kopnak, megváltoznak az idő múlásával, kevésbé megbízhatóak.  „A marosvásárhelyi 37-es találkozó 35 évet várt arra, amíg jött egy történész, hogy összefoglalja. Ez a könyv 22 évvel ezelőtti események után születik meg, úgy hogy a résztvevői még itt vannak” – mondta.
Méltatásának a Teherlift, avagy a szabadság elviselhetetlen könnyedsége címet adta, amelyben a kötet és annak szerzőit méltatta. Szerinte a két szerző munkája abban is különbözik az eddig megjelentektől, hogy László és Novák történészként az egyedül járható utat, a történészi megközelítést választották, forrásokat faggattak, korabeli filmeket, fényképeket néztek, dokumentum felvételeket hallgattak meg, hivatalos iratokat lapoztak át, kértek és piszkáltak ki, mérlegeltek, a szem- és korona- vagy egyszerű gyalogtanúk vallomásaira voltak kíváncsiak, elutaztak más levéltárakba. Nemzetközi módszertani szakmunkákban kerestek konkordanciákat.
Novák Csaba Zoltán szerint, ha valahol azt írják egy történetre, hogy az igaz történet, ne higgyük el, mert olyan nincs. „Ez sem egy tökéletes mű, hanem egy módszertani munka, egy lépték, amely 22 év távlatából született meg” – jelentette ki. A történész nem tartja elképzelhetetlennek, hogy román nyelven is napvilágot lásson a szöveg, hogy román történész kollegái is forgassák, esetleg saját álláspontjukkal egészítsék ki.
László Márton azt a forrásanyagot ismertette, amelyet előkerestek levéltárakból. Az akkori parlamenti bizottság iratairól, a Bernády Alapítványnál őrzött, még 1990-ben készült visszaemlékezéseket és tanúvallomásokat néztek át, a nagyon vaskos peranyagot, a magyar külügyminisztérium dokumentációját. A sajtót sem hagyták ki, a helyi és az országos újságokat, a tévé felvételeket és sok-sok fényképet.
Maszol.ro

Miből él a hazai magyar sajtó?
A hazai magyar sajtó épp csak éldegél. A politikai-közéleti napilapok példányszáma alacsony, reklámbevételeik – mert a megrendelések a példányszám függvényei – csak kiadásaik töredékét fedezik. Napi gondjait a lapok zöme vagy úgy győzte le, hogy teljes fegyverzetével a pénzt osztogató RMDSZ mellé állt, mi több, annak szócsövévé vált, vagy eladta magát magyarországi tulajdonosnak, ritkább esetben olvasótáborára szorítkozva megpróbált függetlenként megmaradni a piacon (lásd: Háromszék).
Végül is a túlélést a Communitas és a Szülőföld Alap biztosítja, mely egyeseket kisebb, másokat jelentősebb összegekkel támogat. A pénzelosztás mikéntjét általános homály fedi, ezért lehet jégtörőnek tekinteni a Tulipédián (tulipedia.info) a magyarországi sajtótámogatások elosztásáról szóló dokumentumokat. A portál a 2005 és 2010 között Magyarországról Erdélybe juttatott médiatámogatásokat vette górcső alá. Kiderült, hogy ez idő alatt a Szülőföld Alap 724 millió forintot utalt az erdélyi magyar sajtónak, s ennek egyharmadát néhány romániai magyar politikus nevéhez köthető médiacsoport nyerte el, kétharmadát több mint kétszáz pályázó között osztották szét. Maguk a szerzők úgy vélik, hogy e megítélés fölött áll néhány alapítvány. Nem pártérdekek és párttámogatók mentén nyert pályázatokat, hanem szakmai tevékenysége miatt a Jakabffy Elemér Alapítvány, a Korunk Baráti Társaság, a Video Pontes Alapítvány, a Napsugár gyermeklap vagy a Filmtett Egyesület. Nagy pályázatnyerőnek hat egyesületet, alapítványt neveznek a dokumentum összeállítói, ők ugyanis a teljes pályázati összeg több mint ötödét kapták, azaz 137 705 000 forintot. A kolozsvári székhelyű EuroTrans Alapítvány támogatása 43 606 000 forintra rúg. A magyarországi Szülőföld Alap romániai lebonyolító szervezeteként pályáztak, de arról már nem lelhető föl információ, hogy az EuroTrans kinek osztotta tovább a pénzeket. Az RMDSZ-es politikusok közül a Tulipédia Biró Rozália és Seres Dénes nevét köti az alapítványhoz, mindketten kuratóriumi tagok. A Média Index Egyesület működteti a Transindex internetes portált. A szervezet 2005 és 2010 között minden évben kapott támogatást, melynek összege 28 500 000 forint. A kiadóban tulajdonos Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, a portál kiadóigazgatója, Kelemen Attila Ármin pedig az RMDSZ által létrehozott Janovics Jenő Alapítvány által működtetett Erdély TV–Erdély FM projektfelelőse. A Scripta Kiadó Rt. indította újra az egykori Előre, valamint a Romániai Magyar Szó utódjaként  2005-ben a bukaresti székhelyű Új Magyar Szót. Négy évig Verestóy Attila RMDSZ-szenátor tulajdonában volt, ám 2009 májusában a nagyváradi újságírók által alapított Free Press Románia Alapítvány vette át Verestóy tulajdonrészét a Scripta Kiadó Rt.-ben, és négy alkalommal 18 500 000 forint támogatást kapott. A Krónika 2011 decemberében cikkezett arról, hogy a lap megbízott felelős szerkesztője a Távközlési és Informatikai Minisztérium bérlistáján szerepel, és az újság több más alkalmazottja is állami munkaviszony alapján kapja a fizetését. Április 27-én azonban megbukott a jobboldali Ungureanu-kormány, amelyben az RMDSZ is részt vett, és a bukaresti kormányhivatalokból elbocsátották az RMDSZ holdudvarába tartozó alkalmazottak többségét. Az Aranka György Alapítvány célja a Látó irodalmi és művészeti lap megjelenésének biztosítása. Emellett fiatal írókat és költőket támogatnak. A Látó főszerkesztője 1989–2005 között Markó Béla volt. Az alapítványnak az említett időszakban 17 305 000 forint támogatást sikerült szereznie. A Janovics Jenő Alapítvány 2004 áprilisában jött létre az erdélyi magyar köz- és művelődési élet jeles személyiségeinek kezdeményezésére. Az Erdélyi Magyar Televízió projektjének gyakorlati megvalósítása 2008 januárjában kezdődött, a kezdeti beruházás a stúdióhelyiségek kialakítására, illetve a műszaki eszközök, felszerelések beszerzésére irányult, a műsorsugárzás július 1-jén indult el. A Medgyessy-kormány több mint 300 millió forintot utalt át tévéalapításra, de a médiatámogatásról sem maradt le, a Szülőföld Alaptól 16 8000 000 forintot kaptak. Az alapítvány elnöke Nagy Zsolt, de a támogatója, mentora Markó Béla volt szövetségi elnök és Kelemen Hunor jelenlegi elnök is. Az Erdély Televízió négyéves működése alatt bizonyíthatóan az RMDSZ szócsövévé vált. Különben az elmúlt húsz esztendőben az RMDSZ-es politikusok nagy kedvvel fektettek be az írott, de főként az elektronikus médiába. Háromszéken több rádiót működtetnek RMDSZ-es politikusok (igaz, a tulajdonlást hivatalosan nem vállalják, bérbe adták vagy átíratták megbízható embereikre) közpénzekből – városi és községi tanácsok pár száz eurós folyamatos hozzájárulásával, a megyei és városi önkormányzatok reklámjainak kizárólagos közlésével támogatják például anyagilag is a Székely Hírmondót. Kolozsváron Eckstein-Kovács Péter Paprika Rádiója, Marosvásárhelyen Frunda György Gaga Rádiója áll az RMDSZ szolgálatában. Mind az írott, mind az elektronikus média jó befektetés az RMDSZ-politikusoknak, ha sok pénzt nem is hoz, politikai céljaikat igen harsányan és hangosan szolgálja – kicsit a demokrácia, a pluralizmus kárára.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A leghitelesebb mezőségi Interjú Kallós Zoltán néprajzkutatóval
A Kossuth-díjas néprajztudós 86 esztendősen is aktívan kutat, az emlékezetében őrzött hatalmas adat- és élménymennyiségbe bepillantást is nehéz nyújtani. Kallós Zoltánnal Válaszúton beszélgettünk, ahol a nevét viselő alapítvány szórványkollégiumot működtet, és múzeumot tart fenn. – Hogyan lett önből éppen néprajzkutató?
– Református kollégista voltam, és abban az időben a felekezeti iskolákban nagy divatja volt a falujárásnak. Óriási szerencsém volt kiváló magyartanárommal, Nagy Gézával, ugyanakkor mindig bántotta az önérzetemet, hogy Mezőséget sohasem említették, ha magyar népművészetről esett szó. Csak Kalotaszeg, Székelyföld vagy más tájegység jöhetett számításba. Ám amikor egy debreceni cserkészcsapat kívánságára elsőéves gimnazistaként népdalt énekeltem, azt kellett látnom, hogy amit én tudok, azt más nem is ismeri. Azt a feladatot kaptam tanáromtól, hogy írjam össze a falu dalait. Nem volt nehéz, mert itteni szokás szerint minden fiatalnak volt egy füzete, amibe lejegyezte a számára kedves szövegeket. Közben Szabó T. Attila nyelvészeti kutatást végzett a környéken, így Válaszúton is. Nálunk lakott, és ő hívta fel a figyelmem a varrottasokra. Az Ifjú Erdély című református ifjúsági lap pályázatának megnyerése aztán igazán nagy ösztönzést adott, így egyre tudatosabban kezdtem gyűjteni nem csak a szellemi, hanem a tárgyi emlékeket is. – Magyar nyelvterületen ön végezte a legtöbb néprajzi gyűjtést. Nagyjából mennyit is jelent ez? – Az akadémián sem tudják pontosan, hány dallamfelvételem van, de számuk körülbelül tizennégyezerre tehető. Le kellene mindet jegyezni, majd rendszerezni azokat. Nekünk is megvan az összes digitalizálva, és körülbelül hatezer fotót is őrzünk: háromezer színes diát, a többi fekete-fehér. Szeretnénk nyitni egy könyvtárat is, mert rengeteg néprajzi jellegű kiadványunk van. – Már a kommunizmus idején rengeteg folklóranyagot felhalmozott. Hogyan lehetett egyáltalán kutatni és gyűjteni az elnyomó rendszer körülményei között? – Csakis ismerősök, baráti kör és rokonság révén. Mezőségen a rokonság nagyon kiterjedt, és a mezőségi tartja is a rokonságot. A csángóknál az ismerősök segítettek. Segítségemmel a magyarországi kutatók is az én rokonaimhoz és ismerőseimhez fordultak. Andrásfalvi Bertalan néprajzkutató, volt művelődési és közoktatási miniszter is hozzám jött, amikor Lészpeden voltam. Mindeközben Mezőség ismeretlen világ volt számukra. Elkerülték a román nemzetiségi túlsúly miatt. Nem ismerték eléggé dalaikat, illetve táncaikat sem. A lassúakasztóst, a nemzetségek táncát a legkevésbé. Martin György szerint a mezőségi lassú akasztós a legrégebbi magyar páros tánc. Itt nem is a mozgáson van a hangsúly, hanem az éneken. Egy közösségen belül ennél a tánctípusnál egy bizonyos dallamra azt mondják, hogy ez a Kissek tánca vagy – mondjuk – a Ballák tánca. Mezőségen a temetőben is nemzetségenként temetkeznek, a templomban is aszerint ülnek. Összehoztak Kodállyal is, tőle kaptam egy magnót ajándékba, amellyel már minőségi felvételeket lehetett készíteni. Előfordult persze, hogy a kerteken jártunk, mert rendőr volt a faluban. – Balladák könyve című kötete annak idején hatalmas visszhangot keltett, százezresnél is nagyobb példányszámban jelent meg. Lesz folytatása? – Eddig öt kiadást ért meg, kettőt itthon, hármat Magyarországon. Ki szeretnénk viszont adni a Balladák új könyvét CD-vel, anno nyolc kazettával jelent meg. A balladákról sokáig úgy tartották, hogy csak Székelyföldön és a hegyvidéken léteznek. Pedig a mezőségi Visában még most is tudnak Kőműves Kelement énekelni. Jagamas János zenekutató sem hitte, hogy ennyire gazdag a mezőségi anyag, aztán találtunk gyönyörű katonakísérőket és halottkísérőket is. Sőt, Szováton kalákahajtó dallam is élt. Kaláka idején elkezdtek muzsikálni a falu végén, s mentek csujjogtatva: „Ki nem jön a kalákába, / Feküdjön a beteg ágyba!” Érdekes világ a mezőségi. A halottkísérő itt és Gyimesen maradt meg leginkább, csak a gyimesi nem szöveges. A nőtlen legény és hajadon leány menyegzőjét pedig a temetésén ülték meg. Buzában például ilyen szöveg van: „Fehér galamb szállt a házra, / Édesanyám Isten áldja, / Köszönöm, hogy felneveltél, / Most a halálnak engedtél. / Jaj de szépen megyünk mi, / Szép menyasszonyt viszünk mi, / Nem visszük, hogy virágozzék, / De visszük, hogy hervadozzék”. Zeneszóval és csengettyűs ökrökkel kísérték a menetet. De Visán például nemcsak fejfát, hanem lábfát is tesznek. Állítólag ez a régies. – A válaszúti múzeum hatalmas, több mint kétezer darabot számláló gyűjteménnyel büszkélkedhet. Hogyan állt össze ez a hatalmas kincs? – Gyermekkori vágyam volt egy múzeum létrehozása, már a Ceausescu-rendszerben meg akartuk nyitni. A kántori lak épületét választottuk helyszínül, de a szekusok megtudták, és megfenyegették a papot, hogy csakis vallásos témájú tárgyakat állíthat ki. Hozzám pedig a kolozsvári múzeumtól jöttek ki, holott egyébként sehová sem jártak leltárazni. Kijöttek, és mindent felírtak. Megmondtam nekik, hogy inkább meggyújtom, minthogy odaadjam. A csángó anyagot a padlásra rejtettem előlük. – Soha nem sikerült eltántorítania önt a küldetésétől a Szekuritáténak vagy egyéb hatóságoknak? – Soha. Egyszer Bákóban például Domokos Gézával volt szerencsém: kötöttem egy szerződést a Kriterion kiadóval, amelynek értelmében új kötetre gyűjtöttem anyagot, s ezt minden évben megújították. Ez többször jó mentségnek bizonyult. Egy alkalommal Kalagorba mentem. Persze figyeltek. Csütörtöki nap lévén, gondoltam, bemegyek a bákói piacra, mert a csángó asszonyok szőtteseket árultak. Amikor le akartam szállni a buszról, a rendőr az ajtóban állt. Bevitt a buszállomásra, majd a Szekuritátéra. Arra akart rávenni, hogy menjek vissza gyűjteni, mert kíváncsiak voltak, kikkel vannak kapcsolataim. De Feketelakon is keresett a rendőr annak idején, pedig oda rokonokhoz mentem. Buzán eljárást is indítottak ellenem, mert vásároltam valami ikonokat, és azt állították, hogy csaltam, és olcsóbban vettem a valódi áránál. Désen volt a tárgyalás, két asszonyt hamis tanúzásra akartak rábírni, de nem sikerült nekik. Elkobozták az ikonokat, s elküldték a kolozsvári múzeumba felértékelésre: negyed annyi volt az értékük, mint amennyiért vásároltam. Ezt persze nem hozták nyilvánosságra, de én megtudtam. Végül nem is született az ügyben ítélet. De volt olyan, hogy elindultam Válaszútról este, hajnalban beértem Vásárhelyre, ott felszálltam a vonatra, s megérkeztem Gyimesre. Ott este felültem a vonatra, hajnalban megérkeztem a bãlcescui állomásra. Éjjel 3-4-re értem Bogdánfalvára. Kicsit lepihentem, reggel elkészítettem a felvételeket, és utána le is léptem. Vagy voltunk úgy Korniss Péterrel fotózni, hogy mire hírt kapott a rendőr, mi már Gyimesen jártunk. Sok cirkusz volt, nem is jó visszaemlékezni rá. – Mezőség mellett másik szívügye a csángók. Hogyan alakult ki a kötődés? – Ez is kollégista koromra nyúlik vissza, akkor olvastam ugyanis Domokos Pál Péter Moldvai magyarság című kötetét. Ennek ösztönzésére kezdtem olvasni a témában. A katonaságot Románvásárban töltöttem. Tudatosan választottam a települést az északi csángók miatt, rengeteg emberrel ismerkedhettem meg. Minden reggelünk politikai órával kezdődött, ám egyszer megbökött hátulról egy katona, mondván: „Mü es magyarok vagyunk”. Egyikük újfalusi volt, a másik pedig lábnyiki. Miután kizártak az akadémiáról, önként mentem Moldvába tanítani. Akkor még sok magyar iskola volt, hetven alsó tagozatos és két felsős. A magyarországi forradalom után azon a vidéken egyik napról a másikra számolták fel a magyar oktatást, sírva jöttek el a tanítók Moldvából. – Úgy tűnik, a legutóbbi népszámlálás sem szolgál értékelhető eredményekkel a csángókról. Milyennek látja a csángók jövőjét? – Ebben a kérdésben leginkább az RMDSZ-t hibáztatom: közvetlenül a forradalom után kellett volna lépniük, de semmit sem tettek. A legelső szavazáskor Szabófalván még nyolcszázan szavaztak az RMDSZ-re, legutóbb senki. Sokáig tizenkét első osztály indult a Neamt megyéhez tartozó nagyközségben, legutóbb csak kettő. Elmentek a fiatalok külföldre, elvitték magukkal a gyerekeket. A rengeteg pénz, amit a magyar állam a csángóprogramra áldoz, nem hoz eredményt, mert minden a papokon múlik. Azokon a papokon, akik azt prédikálják, hogy halálos vétek a gyerek kezébe magyar ábécét adni. Sajnos az a helyzet, hogy a moldvai csángó, ha tud is magyarul, nem vállalja magyarságát, mert fél. Ezzel szemben az erdélyi, mezőségi magyar akkor is vállalja nemzetiségét, ha nem tud magyarul. Ezért a szórványra kellene összpontosítani, mert itt még van remény. Válaszút másik híres szülötte Wass Albert. Ön hogyan vélekedik a vitatott íróról? – Wass Albert helye az irodalomban szerintem ugyanott van, mint Nyírő Józsefé, aki egyébként a közeli Kidében látott el papi szolgálatot, és jelen volt a keresztelőmön. De van még egy híres válaszúti történelmi személyiség, akiről nem nagyon tudnak. Ezt a vidéket János Zsigmond idejében unitáriusok lakták, egy bizonyos Válaszúti György nevű unitárius prédikátor pedig olyan elismert volt, hogy Dunántúlon is tevékenykedett, Pécsen is volt hitvitája. – Napjainkban a mezőségi táncrendek a táncházak elmaradhatatlan elemei, amiért ugyancsak sokat tett... – Egy közös tanulmányban Bartók és Kodály a magyarok és a szomszéd népek zenéjéről írnak. A mezőségi román népzenéről is értekeznek, hiszen az éppen katonáskodó románoktól gyűjtöttek. Következtetésként megállapítják, hogy a mezőségi román népzenében jelentős a székely hatás. Pedig nem székely, hanem magyar hatásról beszélhetünk, mert a mezőségi magyarokkal érintkeztek. De ahogy már mondtam, a kutatók sokáig elkerülték ezt a vegyes nemzetiségű területet. A negyvenes évektől fogva azonban kezdtek érdeklődni a tájegység iránt, manapság pedig a táncházmozgalom révén minden táncházban az utolsó rend mezőségi. Hogy miért? Mert abban tudják a legjobban kitáncolni magukat.
Kallós Zoltán
1926. március 26-án született a Kolozsvárhoz közeli mezőségi Válaszúton. Kossuth-díjas néprajzkutató és népzenegyűjtő. Tanítói oklevelének megszerzése után felvételt nyert a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolára. Tanítóként dolgozott a kalotaszegi Magyarvistán, a moldvai Lészpeden és a Gyimes völgyében. Mezőségen, Kalotaszegen, Moldvában és Gyimesben gyűjtötte a folklór szinte minden műfaját, különösen az énekes és hangszeres zenét, a népszokásokat és a szokásköltészetet. Népművészeti gyűjtőmunkája is jelentős, a táncházmozgalom egyik életre hívója. Kötetei, írásai és hangzó anyagai mellett jelentős közéleti szerepvállalása is: 1992-ben hozta létre a Kallós Zoltán Alapítványt, mely számos hagyományőrző és közművelődési tevékenység szervezője, szórványkollégiumot is működtető oktatási központ fenntartója, valamint gazdag múzeum és archívum kezelője.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A nagy egyesülés: Trianon előszele
Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa 1918. december 1-jén a románok nemzetgyűlésének színhelyévé vált. Amit ma a románok nemzeti ünnepként ülnek meg, az az erdélyi magyarság számára Trianon előszelét jelentette. Ám az események nem minden előzmény nélkül vették kezdetüket. Az 1918-as nagygyűlés összehívása és az egyesülés kikiáltása nem hirtelen felindulásból elkövetett cselekedet volt. Fontos megemlíteni a románok részéről az egyesülés mellett szóló etnikai érveket. Iorga ezt írta a század elején: „Erdélyben és Magyarországon vad kézzel tépik le a román felírást a román iskolákról.” Ezzel szemben az akkori magyarországi románság jóval nagyobb százalékban tudott írni-olvasni anyanyelvén, mint a romániai. A különféle korabeli sajtótermékek tele voltak az Erdélyben élő románságot ért igazságtalanságokkal. „A román föld nem pusztán a mai Romániából áll. Román föld minden hely, melyen a mai napig nemzetünk többségben lakik, román föld Erdély egész hegyi vára, Máramaros, a Temes vidéke” – írta Iorga a 20. század elején.
A nagygyűlés
A decemberi eseményt hosszas tárgyalások előzték meg, ugyanis nem volt egységes álláspont Erdély sorsát illetően. Az előértekezleten Vasile Goldis az erdélyiek nevében autonómiát javasolt Románián belül, amelynek kereteit egy későbbi időpontban összehívandó alkotmányozó gyűlésnek kellett volna meghatároznia. Ezt azonban a többség elvetette, s a teljes elszakadás mellett döntött. Magyarországon 1918 őszén tudatlan és képzetlen forradalmárok vették kezükbe a hatalmat. A háborús veteránoktól elvették puskáikat, miközben Erdélyben a románoknak fegyvereket osztogattak, nemzetőrséget szerveztek. A gyulafehérvári gyűléssel kapcsolatos döntés november 21-én született meg, a küldöttek sorra járták a megyéket, hogy mozgósítsák a szavazókat. December 1-jén százezernél is több tüntető jelent meg az 1228 küldött támogatására, ahol kikiáltották az egyesülést a Román Királysággal.
Felkészületlen magyarok
Kétségtelen, hogy a románság december 1-jei harcos, ám szervezett fellépése befolyásolta az Erdély sorsával kapcsolatos későbbi nemzetközi döntéseket.
Az első világháború sajnos úgy érte a magyar államot, hogy még szinte semmit sem tett a román irredentizmus ellen. A román propagandahadjárat sikerrel járt, s bár nyilvánvaló, hogy Románia önerőből soha nem lett volna képes más államok területét elszakítani, mégis megteremtette politikai és lelki alapját Nagy-Románia létrehozásának. Ma már azt is tudjuk, hogy a Károlyi-kormány határozatlansága, fejvesztettsége, valamint Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter nem éppen józan ítélőképessége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Erdély elszakadjon Magyarországtól.
Be nem tartott ígéretek
Az egyesülés után két évvel a Keleti Újság a románok szemére hányja saját ígéreteik megszegését: „Nem kell egyenként végigmenni a gyulafehérvári pontokon, hogy az általuk tervbe vett alakulás és a jelenlegi helyzet között tátongó űrre rámutassunk. Teljes nemzeti szabadságot ígérnek azok, önkormányzatot, az anyanyelv szabad használatának jogát, autonóm igazgatást. Helyettük a szupremácia átkos elvének megvalósítását láthatjuk az egész vonalon. Demokratikus kormányzatot, amely helyett szakadatlanul tart a kivételes állapot. Teljes sajtószabadságot, gyülekezési és egyesülési jogot, amelyet csak hírből ismerünk már. Radikális földbirtokreformot, amelyet azonban a többi nemzetek ellen éleztek ki. És mindezt ugyanazok, akik a gyulafehérvári pontokat meghozták, akik hitet tettek mellettük, és kezeseinek vallották magukat.” A felháborodás magyar részről jogos volt, főleg, ha elolvassuk a Gyulafehérvári Kiáltványban tett ígéreteket: „Az új román állam megalakításának alapelveiként a Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: 1. Teljes nemzeti szabadság az összes együtt élő nép számára. Minden nép saját kebeléből való egyének által, saját nyelvén fog élni a közoktatással, közigazgatással és igazságszolgáltatással. Minden nép a hozzátartozó egyének számarányában képviseleti jogot fog kapni a törvényhozásban és az ország kormányzásában. 2. Egyenlő jogosultság és teljes felekezeti szabadság az ország összes felekezetének.” Ezek voltak az ígéretek 1918-ban.
Ha jól belegondolunk, mit sem változott azóta a romániai magyarság helyzete.
Tiltakozó nagygyűlés Kolozsváron
„Jöjjetek el Erdély magyarjai vasárnapra igazságos Mátyás szobra alá, hogy százezer magyar torokkal kiáltsuk ki az egész világnak: mi igazságot és szabadságot akarunk!” – szólította tiltakozásra a magyarokat a korabeli sajtó. Az Ellenzék című lap szerint kétszázezer embert vártak december 18-án Kolozsvár főterére, „hogy hangot adjon huszonhat vármegye magyarsága szavának… Élni akarunk. És szabadságot akarunk. Századokig voltunk Ausztria rabszolgái. Nem akarunk újabb elnyomás alá kerülni. Nem akarunk uralkodni más nemzeten. De nem tűrjük és el nem viseljük, hogy felettünk más nemzet uralkodjon.” Kelet-Magyarország Kolozsváron összesereglett, „különböző vallású és fajú népei” kijelentették: Magyarországgal egyazon közösségben kívánnak élni, s a csonkíthatatlan Magyarország keretén belül követelik minden itt lakó nemzet számára a teljes egyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot. Pár nappal később, december 24-én aromán királyi csapatok megszállták Kolozsvárt…
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Román lap: Románia történelmi régiói közül Erdéllyel bántak legmostohábban a politikusok - Románia történelmi régiói közül a legmostohábban Erdéllyel bántak a román politikusok, akik ezáltal az egyik alapvető kötelességüket, a nemzeti egység iránti kötelezettségüket mulasztották el - írta csütörtökön a Romania Libera című román napilap.
Románia egyik legnagyobb példányszámú, mérvadó országos napilapja - amely Traian Basescu államfőhöz és az ellenzéki jobboldali szövetséghez áll közel - írást közölt Cristian Campeanu újságíró tollából Ne űzzetek csúfot Erdélyből és a Nagy Egyesülésből! címmel.
A publicista szerint annak ellenére, hogy a román politikusok mostohán bántak Erdéllyel, és csak jövedelemforrásként tekintettek rá, elmulasztva a fejlesztését, Erdély mégis gyorsabban integrálódik az Európai Unióba, mint Románia többi része. A szerző szerint nyilvánvaló különbségek vannak Erdély és a Kárpátokon túli "Órománia" között, hiszen az erdélyi városok tisztábbak, az emberek kedvesebbek és udvariasabbak, s az életkörülmények is jobbak.
A szerző szerint ennek fő oka, hogy Erdély ma még mindig többet termel, mint "Órománia", a román bruttó össztermékhez így nagyobb mértékben járul hozzá, hiszen a külföldi beruházók is szívesebben mennek Erdélybe, mint a Kárpátokon túli megyékbe. A külföldi turisták is inkább Erdélyt keresik fel - teszi hozzá -, amelynek fő hajtóerejét Temesvár, Kolozsvár, Brassó és Szeben képezi.
Campeanu úgy véli, hogy Románia nemzeti ünnepe, december 1-je alkalmából - amikor Románia Erdéllyel való egyesülését és Nagy-Románia megalakulását ünneplik - a román politikusoknak nem az Európa-ellenes nacionalizmussal kellene "verniük a mellüket", hanem gondoskodniuk kellett volna Erdély infrastruktúrájának fejlesztéséről, hogy teremtsék meg a régió és a Románia többi részei közötti korszerű infrastrukturális összeköttetéseket.
A szerző szerint az igazi hazafias tett az autópályák megépítése és Romániának az európai energiahálózatokhoz való csatlakoztatása kellene hogy legyen, és nem a magyarok és Magyarország ellen "habzó szájjal" indított támadások.
A szerző szerint Románia harmonikus és átgondolt fejlesztési stratégiájának kidolgozása nélkül eljöhet az az idő, amikor nem a magyarok, hanem az erdélyi románok jutnak arra a következtetésre, hogy "Órománia" teher Erdély számára, és ez utóbbi nyolcmillió lakossal működőképes európai állammá válhat - olvasható a Romania Liberában.
(MTI)

Romániai választások - Részvételre buzdítanak az erdélyi magyar történelmi egyházak - A decemberi parlamenti választásokon való részvételre buzdítják híveiket az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői a Krónika című napilap csütörtöki számában közölt leveleikben.
Jakubinyi György, az erdélyi római katolikus főegyházmegye érseke körlevelében „minden jóakaratú, nemzetének jövőjéért és egyházának sorsáért felelősséget érző katolikus hívőt” arra buzdít, hogy december 9-én járuljon az urnákhoz. Az érsek szerint ez nemcsak politikai ténykedés, hanem valláserkölcsi kötelesség is.
„Mint mindig, most is azt kérjük kedves híveinktől, hogy menjenek el szavazni, és lelkiismeretük szerint olyan személyekre adják szavazatukat, akikről tudják, hogy egyházunk és népünk érdekeit védik, az egységet ápolják. Olyan jelöltekre, akik már bizonyítottak az elmúlt években, és a sok külső és belső támadás ellenére is hűek maradtak népünkhöz” - hangsúlyozta Jakubinyi György.
A római katolikus érsek arra is felhívta a figyelmet, hogy összefogás nélkül az erdélyi magyar közösség fáradozása eredménytelen, erős parlamenti képviselet nélkül pedig a kisebbség nagy veszélyeknek lenne kitéve.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szintén arra szólította fel a híveket, hogy éljenek az „Isten által adott lehetőséggel”, és merjék irányítani saját sorsukat. „Azzal, hogy elmegyünk a szavazóhelyekre, és választunk a mieink közül, elérhetjük, hogy azok kerüljenek a parlamentbe, akik bennünket képviselnek, ugyanakkor részvételünkkel rontjuk azok esélyét, akik létünket, egységünket és jövendőnket szándékosan vagy csak elvakultan veszélyeztetik” - olvasható a nagyváradi református püspök nyílt levelében.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök csütörtökön az MTI-hez eljuttatott főpásztori üzenetében kifejti, mivel több magyar és román párt is igényt tart a magyar választókra, a romániai magyaroknak az eddigieknél sokkal öntudatosabban kell az urnák elé járulniuk. "Ezért szükséges, hogy részt vegyünk a választáson és támogassuk a leginkább alkalmasnak tűnő magyar jelöltjeinket" - olvasható levélben.
(MTI)

A Szövetség a Közös Célokért Budapesten a parlamentben tanácskozott
A Magyar Országgyűlés épületében, a Nemzeti Összetartozás Bizottság tanácstermében tartotta kibővített elnökségi ülését a Duray Miklós vezette Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás. A nemzetpolitikát alakító politikusokkal, jelentős intézmények vezetőivel találkoztak:
Az immár tizenegy éve jogi személyek társulásába tömörülő felvidéki civil szervezetek képviselőit Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője, Potápi Árpád, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, Szili Katalin, az Autonómia Albizottság elnöke, Csóti György, a FIDESZ képviselője és Szávay István, a Jobbik képviselője köszöntötte.
Répás Zsuzsanna üdvözlő beszédében a magyar kormány és a külhoni magyarság közti kapcsolattartás, intézményes párbeszéd fejlődéséről beszélt, a nemzetpolitika alakulásának lényeges állomásait emelte ki: Antall József emlékezetes bejelentését 1990-ben, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, majd az 1996-ban összehívott magyar-magyar csúcsot és 1999-ben a MÁÉRT életre hívását, a Gyurcsány-kormány idején bekövetkezett népszavazás után a KMKF megalakítását, 2001-ben a státustörvény elfogadását, majd az állampolgársági törvény módosítását, a visszahonosítást, a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítését 2010-ben. A státustörvény elfogadásával is tabukat döntögetett a Fidesz-kormány, és nem volt véletlen, hogy akkor még nem autonómiáról, állampolgárságról, hanem a Velencei Bizottság által utólag is igazolt státustörvénnyel vonták be a magyar jogrendbe a szomszédos államokban élő magyarokat, mondta a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője. Kiemelte, hogy az állampolgárság ügyében Románia törte át a falat, amikor tömegesen adott román állampolgárságot a Moldáviában élő románoknak, ez követendő példa lett a magyar kormány részére. Sikernek tartja, hogy az autonómia fogalmát is sikerült kiemelni a tabuk világából.
Potápi Árpád, a Nemzeti Összetartozás Bizottság, egyben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma Állandó Bizottságának elnöke szimbolikus jelentőségűnek tartotta, hogy a felvidéki civil szervezetek képviselői a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tárgyaló termében gyűltek össze. A bizottság létrehozása 2010. december 23-án egyben azt a fontos üzenetet hordozta, hogy a Magyar Országgyűlés a külhoni magyarsággal való foglalkozást nem külpolitikai feladatnak tartja. A bizottság kihelyezett üléseket tartott eddig Ungváron, Lendván, Nagyszalontán, Komáromban és november 28-án esedékes a bécsi kihelyezett ülésük.
Csóti György, a Fidesz parlamenti képviselője, ismert külügyi szakpolitikus, aki a NÖB és a külügyi bizottságnak is tagja elmondta, a nemzetpolitika speciális belpolitika, aminek van külpolitikai kisugárzása is. Úgy véli, a társulás nagyon találó nevének üzenetét ki kellene sugározni az egész Kárpát-medencébe: a közös célokért szövetségre van szükség. Örömmel számolt be arról, hogy némi bizonytalankodás után az MKP immár teljes jogú és aktív tagja a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak, az önrendelkezést tartja a legfontosabb célnak, ami a szlovákiai magyar közösséget erősítheti. Elmondta, Duray Miklós a SZAKC elnökeként, elméleti tudása, gyakorlati tapasztalatai alapján, sokat tehet azért, hogy az egész Kárpát-medencében szövetség jöjjön létre a közös cél, a nemzet szülőföldön való boldogulása érdekében.
Nagy szeretettel köszöntötte a parlamentben a felvidéki vendégeket Szili Katalin, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának létrehozása idején a Magyar Országgyűlés házelnöke volt. Kiemelte KMKF stratégiai anyagai közül a szórvány-stratégiát és a határ menti térség infrastruktúrájának javítását, a gazdasági kooperációt célzó terveket, ezek kidolgozásában és megvalósításában a SZAKC is segített. Nagyon jelentős lépésnek tartja a NÖB és az Autonómia Albizottság létrehozását, hiszen ez sokáig tabu téma volt. Szili Katalin az albizottság elnökeként támaszkodik arra a kapcsolatrendszerre, amelyet házelnökként, a KMKF állandó bizottsága elnökeként épített ki, Csóti György pedig alelnökként segíti a munkáját. Jó iránynak tartja, hogy a SZAKC a civilszervezetek összefogásával az oktatás, felnőttképzés szervezését, a kis és középvállalkozások segítését, a sokirányú régiófejlesztést tűzte ki célul, mert ez a kisközösségek megtartását szolgálja. Elmondta, hogy a magyar parlament április 12-ét a Felvidéki Kitelepítettek Emléknapjává nyilvánította.
Szávay István a Nemzeti Összetartozás Bizottság működéséről elmondta, örvendetes tény, hogy a kis létszámú, mindössze 12 képviselőből álló bizottságban többször jutnak közös nevezőre a képviselők, mint a többi bizottságban, emellett az autonómia bizottságban kifejtett munka, a civil kapcsolatok építésének szükségességét hangsúlyozta.
A kormány vezető tisztviselője és a parlamenti képviselők után a magyar nemzetpolitikában jelentős szerepet vállaló intézmények, szervezetek képviselői, szakemberek nyújtottak gyakorlati kérdésekről tájékoztatást a felvidéki civil szervezetek képviselőinek.
Dr. Radetzky Jenő miniszteri biztos, egyben a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Wekerle tervről, a magyar gazdaság Kárpát-medencei léptékű növekedési stratégiája és a Kárpát Régió Üzleti Hálózat intézményrendszeréről tartott előadást.
Mihály Erzsébet, a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásfinanszírozásért felelős igazgatója a Bethlen Gábor Alap és Alapkezelő működéséről, pályázati rendszerét mutatta be. Elmondta, hogy a felvidéki civil szervezetek 2012-ben a BGA nyílt pályázatán a pályázatok magas szakmai színvonalának köszönhetően 65 %-ban sikeresek voltak.
A belföldi pályázatok közül kiemelte a Határtalanul programot, amelynek sikeres lebonyolításába felvidéki szervezetek is segítenek. A Szülőföldön magyarul programról, az oktatási-nevelési támogatásokról elmondta, hogy a Kárpát-medencében támogatott mintegy 254 ezer tanuló közül 44-50 ezer a felvidéki tanuló, és úgy véli, az SZMPSZ-szel való együttműködés sikeres, bevált a 2011-től foganatosított új ügyvitel, Felvidéken jelenleg a támogatások 98,57%-át kifizették, az egész Kárpát-medencében itt a legjobb a teljesítési mutató.
A nemzeti jelentőségű intézményekre szánt keretből 500 millió Ft összeg jut Felvidékre, most zajlanak az elszámolások, a beszámolókból arra lehet következtetni, hogy virágzó civil élet folyik a Felvidéken. Csizmadia László, Civil Együttműködési Tanács (CET), a Civil Összefogás, egyben a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) elnöke, a CET működéséről, a NEA pályázati lehetőségeiről számolt be. A civilek legfontosabb küldetése,hogy a nemzet és a közjó érdekében tevékenykedjenek, kiálljanak, ezt szolgálta a Békemenetek szerevezése, amelyek megmutatták, hogy létezik a magyarok lelki közössége, és tömegek készek zarándoklatra a nemzeti ügyekért és közjóért. A CET 2009. december 9-én jött létre, több felvidéki szervezet is tagja, 7 régió magyar közösségeit kívánják összefogni, az információáramlás megszervezése a cél. Emellett a Nemzeti Együttműködési Alap, amely 2012. január 1-jétől működik, szintén lehetőséget nyújt a nem magyarországi magyar szervezetek bevonására, a 6 szakmai kuratóriumból az egyik éppen a Nemzeti Összetartozás Kollégiuma, amelynek pályázati felhívására olyan magyarországi szervezetek pályázhatnak, amelyek a programjukat határon túli magyar szervezettel valósítják meg. A csak magyarországi civil szervezetek működésének támogatására kiírt, most aktuális pályázat esetében is előnyt jelent, ha a pályázó bemutatja, hogy szakmai programjába bevon, konzorcium formájában határon túli magyar szervezetet is., amelyet a szervezetek működési költségének fedezésére szánnak. A szakmai pályázatok kiírása 2013 januárban való, azt reméli, nem ismétlődik meg az a 2012 évi gyakorlat, amikor éppen a nemzeti összetartozás kollégiumhoz érkezett a legkevesebb pályázat. Biztatta a jelenlévő szervezeteket, hogy vegyenek részt a CET munkájában, és magyarországi partnereikkel közösen dolgozzanak ki közös programokat a NEA pályázatára.
Juhász Imre, európai jogi szakjogász, az ELTE tanára, aki egyben a Független Rendészeti Panasztestület elnöke, Országgyűlési biztos arról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy milyen elvek, szakmai tapasztalatok alapján dolgozták ki a Hunnia Baráti Kör nevében a Beneš-dekrétumok ügyében az EP petíciós bizottságához benyújtott petíciót. Igyekeztek megcáfolni azt a szlovákiai és az EB jogi szakértői által hangoztatott érvet, hogy ez jogtörténeti kérdés, amivel nem kell foglalkozni, felhívták a figyelmet a szlovák és a cseh jogrendszer különbségeire. Nem valamennyi Benes-dekrétumra, hanem a kollektív bűnösség elvére épülő 18-20 dekrétumra, és főleg arra irányították rá a figyelmet, hogy 2007-ben a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa határozatban megerősítette ezeket a benesi dekrétumokat. 2012. január 12-én Bagó Zoltán Fideszes EP képviselő segítségével nyújtották be a petíciót, júniusban érkezett a válasz, hogy a bizottság befogadta, tehát érdemi vizsgálat és tárgyalás várható. A szeptember 20-i petíciós bizottsági ülésen Hans Seidel Alida és Juhész Imre ismertette a petíció lényegét, nagyon fontos momentum, hogy Bagó Zoltán, Tabajdi Csaba, Morvay Krisztina és Hankiss Ágnes, különböző politikai pártok magyar képviselői mellett más nemzetiségű – észt, német – képviselők is támogatták a petíciót, egy román képviselő szólt ellene. Olyan döntés született, hogy a petíciós bizottság írásbeli kérdést intéz a szlovák kormányhoz. Ezzel párhuzamosan az EP képviselőiből álló tényfeltáró küldöttség is készül Szlovákiába. Nem várható az ügy gyors lezárásra, de az is eredmény, hogy a petíciós bizottság tovább kell hogy vigye az Európai Bizottság elé. Az elhúzódó eljárás alatt van remény pozitív elmozdulásra a szlovák kormányzati tényezők részéről, fejtette ki Juhász Imre.
Pappné Farkas Klára, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Integrációs Főosztályának főosztályvezető helyettese a Külügyi Hivatal és a főosztály sokrétű tevékenységéről számolt be, a parlamenti delegációk utazásait készítik elő, a nemzetközi kapcsolattartás legkülönbözőbb eszközeivel élnek annak érdekében, hogy a magyar nemzet érdekeinek érvényt szerezzenek,például az ET, a KEK, a V4, EBESZ, IPU kereteiben. Nagyon jelentős nemzetpolitikai eredménynek tartja a Nemzeti Összetartozás Napjának elfogadását, a NÖB létrehozását a Magyar Országgyűlésben és azt, hogy önálló főosztály foglalkozik a nemzeti integrációval. A KMKF állandó bizottsága, plenáris ülése és a munkacsoportok számára is ez a főosztály biztosítja a működéshez szükséges infrastruktúrát, hátteret. Beszámolt a brüsszeli HUNINEU lobbi iroda működéséről, programjairól is.
Bakos István művelődéskutató, a Bethlen Gábor Alapítvány ügyvivő kurátora, a Magyar Örökség-díj Bizottság, az EÖtvös József Collegium Baráti Köre és más anyaországi civil szervezetek vezetőségi tagja rövid tájékoztatót nyújtott a tevékenységről, együttműködési terveiről, különös tekintettel a Felvidékre. Tájékoztatása során elmondta, Duray Miklós elsők közt Janics Kálmánnak közösen kapta meg az 1988-ban alapított Bethlen-díjat, őket számos felvidéki követte,mint Turczell Lajos, Dobos László, Koncsol László, jelentős felvidáki születésű személyiségek, mint Herczeg Géza, Király Tibor, és szlovák írók, hogy Lubomír Feldek, Vojtech Kondrót. Kiemelte a Teleki Pál Érdemérmet, amelyet a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség és a Felvidék.ma hírportál működtetéséért Pogány Erzsébet is megkapott. Kiemelte, hogy a Kairosz könyvkiadó új sorozatot indított, amelynek első kötete Teleki Pálról szól. A jővú évben két nagy évfordulóra összpontosítanak: 400 éve választották fejedelemmé Bethlen Gábort, és 200 éve született EÖtvös József. Az alapítvány pénzbeli jutalomban szeretne részesíteni arra érdemes pedagógusokat is, nem feledkeznek el a határon túli tanítókról sem. Dr. Rubovszky András, a Széchenyi Társaság főtitkára is köszöntötte a parlamentben tanácskozó felvidékieket, beszámolt a Széchenyi Társaság céljairól, Széchenyi István szellemiségének ápolásáról, a tettekben megnyilvánuló hazaszeretet példáiról. Huszonöt évvel ezelőtt, 1987. szeptember 21-én koszorúzták meg először az MTA épülete előtt álló Széchenyi-szobrot, díjat alapítottak, amelyet eddig 4 felvidéki vehetett át, akik – bizonyára nem véletlen – valamennyien részt vesznek a SZAKC munkájában, Cservenka János, Duray Miklós, Hrubík Béla, Dániel Erzsébet, igazi közösségépítő emberek, mondta el Rubovszky András. Felajánlotta, hogy a Széchenyi Társaság intézményes kapcsolatot alakít ki a Szövetség a Közös Célokért társulással.
Gubík László köszönetet mondott a Nemzeti Összetartozás Bizottságnak a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidékiek ügyében megfogalmazott támogató nyilatkozatért, és elmondta, hol tart most a 2011. július 19-étől datálható tortúra. Jelenleg négy fórumon foglalkoznak a diszkriminatív és alkotmányellenes szlovák állampolgársági törvénnyel: a szlovák parlament talaján, az alkotmánybíróságon, az Európai Parlamentben és az Európai Emberi Jogi Bíróságon. Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökével két hete sajtótájékoztatón számoltak be arról, hogy kötelezettségi eljárás indítása érdekében petíciót nyújtottak át Martin Schulznak. A tanácskozást Duray Miklós az MKP delegáltja, a társulás elnöke vezette, részt vettek teljes számban a Szövetség a Közös Célokért tagszervezeteinek képviselő, elnökségének tagjai: Hrubík Béla (a Csemadok képviseletében), Mézes Rudolf (a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke), Pék László (a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke), Csémi Szilárd (a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke), Knirs Imre (az Egy Jobb Komáromért társulás elnöke), Dániel Erzsébet (a párkányi LIMES ANAVUM társulás elnöke), Pásztor István (a királyhelmeci Rákóczi Baráti Köre társulás elnöke).
Jelen voltak a felügyelő bizottság tagjai, Balogh Gábor, a Csemadok részéről és Baranyai Anna, a párkányi LIMES ANAVUM delegáltjaként.
A Szövetség a Közös Célokért társulásba további öt szervezet kérte a felvételét, az elnökség döntése értelmében ezek a szervezetek bekapcsolódnak a társulás munkájába és az elnökség javasolja a 2013 tavaszán esedékes közgyűlésen a teljes jogú tagokká válásuk jóváhagyását. Új tagszervezetekké válnak: Via Nova Ics, a lévai Reviczky Társulás, a hidaskürti Cservenka Alapítvány, az ipolyvarbói Palóc Társaság és a komáromi Kárpátia Sport társulás. Duray Miklós elmondta, a társulás nyitott újabb tagszervezetek befogadására, amelyek jelentkezését a közgyűlésig várják. Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója írásban terjeszetette elő beszámolóját a SZAKC tevékenységéről 2012-ben.
Felvidék.ma

Tankönyv, kézikönyv, segédanyag? Kapható A székelység története című könyv!
A székelyföldi történészek által írt, az idén ősszel megjelent, illusztrációban gazdag kötetet tankönyvnek szánták. Miután a tanügyminisztérium középiskolai oktatásért felelős államtitkára számára szálka lett a szemben, a szerkesztőbizottság koordinátora, Ferencz S. Alpár azt nyilatkozta, hogy közoktatásjogi szempontból a kiadvány tulajdonképpen nem tankönyv, hanem a választható tantárgyak esetében, illetve szakköri tevékenységeken használható kézikönyv, segédanyag. Hogy micsoda valójában, bízzuk a szakemberekre! Nekünk a lényeg, hogy van, és hogy megvásárolható.
„Egy tankönyv egy adott tudomány, tudományág, illetve egy tudományág részterületének a célzott korosztály (jelen esetben elsődlegesen a VI-VII. osztályos tanulók) értelmi szintjének megfelelő összefoglalója. Ebből következik, hogy szigorúan tudományos (mondjuk ki: akadémiai) alapokon kell állnia, a vitás kérdéseket is ebből a nézőpontból kell megközelítenie. Ugyanakkor, tekintve a célzott csoport életkori sajátosságait, egy székely történelem-tankönyvnek tartalmaznia kell azokat a hagyományokat, mondákat, mítoszokat, amelyeknek történeti hitele ugyan kétes, sőt egyértelműen cáfolható, de élnek a székelység emlékezetében...
A székely történelemben (...) nem csupán a mítoszokat lehet szeretni. A székely történelem önmagában, puszta és cicomázatlan valóságában is szép, és büszkeséggel tölthet el valamennyi székelyt. Csodálatra méltó a székelységnek a keleti végek őrzésében tanúsított kiállása, a társadalmi jellegzetességei és közigazgatási önkormányzata védelmében vállalt áldozata, magyar nyelvének megőrzése, mégpedig tömbben – eltérően az Erdélyben élő többi magyar közösségtől. Büszke lehet a székely egyszerűségében is szép, méltóságot sugárzó népviseletére, egész népi kultúrájára, a házak előtt sorakozó, az európai műveltség és régen volt keleti kultúrák elemeit ötvöző gyönyörű faragott kapukra, ősrégi balladáira. És büszke lehet arra is, hogy az írásbeliség – az írni-olvasni tudás – népi rétegekben való korai elterjedése a Székelyföldön magasabb szintű volt, mint a magyar nyelvterület egyéb részein! Tankönyvünk ezekre is igyekszik felhívni a figyelmet” – áll a kötet előszavában.
Az elmúlt időszakban a könyvet számos székelyföldi helyszínen bemutatták, és mindenhol hatalmas érdeklődés övezte, nemcsak a pedagógusok, szakemberek részéről, hanem a székelyek múltja iránt érdeklődő „civil" olvasók részéről is.
A kötet végén egy fogalomtár és egy, a történelmit tájékozódást segítő időtáblázat is helyet kapott, amelyek lényegesen emelik annak értékét.
Szerzők: Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József; szerkesztői Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt; illusztrálta Gyöngyössy János.
Kovács Csaba P.
A székely történelem-oktatás terén mérföldkőnek számító kötet a Székely Termékek Webáruházában önköltségi áron, 23 lejért vásárolható meg.
Erdély.ma

Házsongárd-ügy: folytatódik a nacionalista hangulatkeltés
Közvitán akarnak nyomást gyakorolni a tanácsra?
Kétségbeesett felhívással fordul a történelmi egyházak, civil szervezetek és Kolozsvár lakossága felé Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, mivel egyes román politikusok választási érdekektől vezérelve a temetőszabályzat ürügyén magyarellenes hangulatot, interetnikus konfliktust gerjesztenek. „Sajnos, úgy tűnik, hogy egyes román pártok számára 2012-ben Kolozsváron a magyar kártya még mindig a többletszavazatok begyűjtésének reményében időről időre elővehető, elfogadható eszköz”, áll az alpolgármesternek a Szabadsághoz eljuttatott levelében. Amint arról lapunk tájékoztatott: kedden, december 4-én 14 órakor, a kolozsvári Városháza üvegtermében nyilvános közvitára kerül sor a temetőszabályzat ügyében. „Arra kérünk minden, a Házsongárd sorsa iránt felelősséget érző személyt és intézményt, hogy jelenlétével támogassa közös ügyünket!”, hangzik el a közleményben.
Horváth Anna a közleményben kifejti: az elmúlt hónapban elkészült Kolozsvár temetőinek működési szabályzata, amely az első európai normáknak megfelelő szabályzat, és amely többek között szavatolja a meg nem váltott műemléksírok lezárását, a törvénytelen sírügyletek, rongálások és viráglopások megállítását, ugyanakkor visszaállítja a sírhelyek negyedfokú rokonsági szintig való adományozhatóságát. Az új szabályzattervezet tulajdonképpen első ízben teremti meg a sírhelyek kiutalásának átlátható rendszerét, tiszta és rendezett, biztonságos környezetet a város valamennyi temetőjében, a kolozsvári lakosok méltóságteljes kegyelethez való jogainak védelmét.
A novemberi tanácsülés napirendjére tűzött temetői szabályzatot a román tanácsosok tiltakozása miatt levették a napirendről és közvitát rendeltek el. Nemrég a polgármesteri hivatal bejelentette: a beérkezett jelzések alapján szükségesnek tartják a nyilvános közvitát. Az RMDSZ attól tart, hogy egyesek ilyen módon próbálnak nyomást gyakorolni a tanácsra a szabályzat elvetése érdekében.
Camelia Rarău, a temetőket felügyelő városházi igazgatóság vezetője a Szabadságnak elmondta: összesen 22 javaslat érkezett az általa vezetett ügyosztályhoz a temetők szabályzatának tervezett módosításához. – Tizenhét javaslat, kifogás, megjegyzés elektronikus postán futott be. Ezenkívül a www.domnuleprimar.ro honlapon keresztül is többen hozzászóltak a tervezethez, négyen személyesen juttatták el hozzánk észrevételeiket – mondta.
– A legtöbb személy tárgyilagos megjegyzést tett, a jelek szerint ezek jól ismerik a hatályos törvényeket, ugyanis cikkelyeket kifogásoltak, illetve jelezték, hogy a tervezet valamely bekezdése ellentmond például a polgárjogi törvénykönyvnek – jegyezte meg. Elmondta: Emil Boc polgármester tájékoztatást kért tőle az eddig beérkezett javaslatokkal, kifogásokkal kapcsolatban.
Csoma Botond, az RMDSZ városi tanácsosa lapunknak kifejtette: az új temetőszabályzat ügyében magyarellenes hangulatkeltés folyik az USL-s tanácsosok részéről. Claudia Anastase például azt nyilatkozta a Foaia Transilvană lapnak, hogy az RMDSZ önkormányzati képviselői a magyar etnikumnak szándékoznak előnyöket szerezni a román polgárok rovására; olyan cikk is megjelent, miszerint az RMDSZ a „Házsongárdot a magyar kisebbség múzeumává szándékszik átalakítani” – emlékeztetett. Hangsúlyozta, a szabályzattervezet elolvasása nyomán bárki meggyőződhet róla, hogy a vádaskodás teljesen alaptalan, a dokumentum nem diszkriminál senkit, egyszerűen a választási kampányban akarják kihasználni a magyar kártyát, mesterségesen szítani a nacionalista hangulatot. – Attól tartunk, hogy kedden pontosan ily módon akarnak nyomást gyakorolni, akadályokat gördíteni a tervezet elfogadása elé – mondta az RMDSZ tanácsosa.
Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója emlékeztetett: a sírok adatai titkosítva vannak, így semmi lehetőség nincs arra, hogy ellenőrizni lehessen például az új sírok, kripták létesítésének körülményeit. Az új szabályzat ezt feloldaná, illetve visszaállítaná a sírhelyeknek a negyedfokú rokonságig való adományozási jogát. Jelenleg csak harmadfokú rokonok kaphatják meg a sírt, ami nagy problémát jelent azoknak a családoknak az esetében, ahol nincsenek egyenes ágú leszármazottak – magyarázta. Hozzátette: mindemellett sírok csak magánszemélyeknek adományozhatók, egyházaknak, intézményeknek egyáltalán nem. Továbbá: jelenleg egy sírkő felújításához is építési engedélyt kell beszerezni, ami folyamatosan hátráltatja a Házsongárd Alapítvány állagmegőrző-, és restauráló munkáját. Megoldandó problémát jelent az is, hogy a temető igazgatóságának egyetlen alkalmazottja sincs, aki magyar nyelvű információkkal szolgálhatna az érdeklődőknek – emelte ki Gergely Erzsébet. Hangsúlyozta, a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság is mozgósít majd a közvitán való részvételre.
K. I. – Z. É.
Szabadság (Kolozsvár)

Nem a mi ünnepünk
Hideg, a borongós téli időjárás nyomja rá bélyegét az immár húsz esztendeje, a rendszerváltás után Románia nemzeti ünnepévé deklarált december elsejére. Morfondírozhatnánk, hogy ünnep-e az ünnep, ha valóban érdekelne, de az erdélyi magyarság több mint két évtizede úgy döntött, számára a magyar történelem legnagyobb veszteségét idéző nap inkább gyászt jelent, hisz Magyarország akkor veszítette el területének és lakosságának kétharmadát, s lett a történelemcsináló nagyhatalmak akaratából egy kifosztott, megcsúfolt ország.
A rendszerváltás után magyar politikusok és civilek nem egy alkalommal szóvá tették, talán jobb lenne, ha az országnagyok olyan nemzeti ünnepet választanának, mely nem elválasztja, hanem összeköti az itt élő népeket, de valójában soha moccanás sem történt ez irányba. Nem csoda, mert akárhogyan is elmélyülünk az államalkotó nemzet történelmében, alig van olyan jeles napjuk, mely nemzeti ünneppé avanzsálható. Talán december 22-e lehetett volna, ha utóbb ki nem derül, azt a forradalmat bizony gyors győzelme után néhány órával a kommunista párt második vonalbeli politikusai és a volt titkosrendőrség hadrendbe állított csapatai ellopták. Az 1918-as úgynevezett nagy egyesülés valóban hatalmas országgyarapodást jelentett a Román Királyságnak, a népköztársaságnak, szocialista köztársaságnak, majd egyszerűen köztársaságnak, de még kilenc évtizedes, meglehetősen agresszív elnyomó-beolvasztó politikájukkal sem tudták úgy magukévá tenni, ahogyan a korabeli döntéshozók és hazai fanarióta eszméken nevelkedett politikusgárdájuk szerette volna. Erdély ma is az ország legfejlettebb régiója, bár alázüllesztéséért igen sokat tettek, ráadásul az itt élők, betelepedettek egy része is hamar a regáti szokásokhoz igazodott, átvéve a nagyromán mentalitást. A szocializmus évei valójában még jobban elmélyítették a „homogenizálás” doktrínáját. Hogy annak ágyát jól megvessék, majdhogynem államvallássá emelték az eredetmítoszt, a dákoromán kontinuitást, melynek bölcsője – természetesen – Erdély volt, s így nemcsak egy igazságtalan történelmi diktátum tette e föld uraivá, hanem a kétezer-ötven évre datált ittlétük is. S bár történelmi nyomot nemigen hagytak e régióban, az csakis azzal magyarázható, hogy évszázadokon, akár évezredeken át megmaradásuk érdekében csöndes túlélésre rendezkedtek be. Városainkat belakták, etnikai tömbjeinket fellazították, sok magyar családot kitelepedésre késztettek, szűkebb pátriánk fejlődését lépten-nyomon akadályozzák, mi több, még ma is fütyülnek törekvéseinkre, mi mégis dolgozzunk tovább, reménykedjünk és maradjunk!
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Törvénytelen a székely lobogó (Dúl a zászlóháború Uzonban)
A Kovászna Megyei Törvényszék úgy döntött, törvénytelen az, hogy az uzoni községházán Románia és az Európai Unió zászlaja mellett a székely lobogót is kitűzték – az ítélet, indoklás nélkül, a törvényszék honlapján jelent meg tegnap. Ráduly István polgármester a Háromszék kérdésére azt nyilatkozta: nem veszi le a zászlót mindaddig, míg végleges és visszavonhatatlan döntés nem születik az ügyben.
A községházán levő székely lobogó levételére júniusban szólította fel Codrin Munteanu prefektus az uzoni polgármestert – feljelentés nyomán. „Annak a Dan Tănasănak a feljelentésére, aki valószínűleg soha nem is járt Uzonban” – mondta Ráduly István. „Ott van a székely zászló immár öt éve, eddig senkit nem zavart, mi itt békességben élünk huszonkét éve, de mondhatnám azt is, 1918 óta, nem ilyen szimbólumokba kellene belekapaszkodniuk, hanem az ország gazdasági fellendítésén kellene ügyködniük. Nekik is megvan a történelmük, nekünk is, nekik is a kultúrájuk, nekünk is, amit előnyként tudnának felhasználni, azt ilyen zászlóháborúkká alakítják” – fűzte hozzá a polgármester. Ráduly István kijelentette, a székely zászló a helyén marad nemcsak addig, míg ő is kézhez kapja a törvényszéki döntés indoklását, hanem azon túl is, mert az természetes, hogy megfellebbezi a bíró ítéletét, és a másodfokon meghozandó, végleges és visszavonhatatlan döntésig – akár a zászló eltávolítása, akár kitűzhetősége lesz eredménye – nem veszi le a községházáról. A polgármester értetlenül fogadta a törvényszéki döntést, elképzelni sem tudja, mire alapozza a bíró ítéletét, hiszen a jelképek használatát szabályozó törvény azt szabja meg, Románia és az Európai Unió zászlaját kötelező kitűzni a közhivatalokra, más államok zászlaját pedig csak kivételes alkalmakkor, de a székely lobogó nem országzászló, az egy közösség jelképe, és mivel a törvény nem szabályozza más jelképek használatát, jogértelmezése szerint tehát minden megengedett, amit a törvény nem tilt. Többek között az uzoni polgármesteri hivatal zászlóhasználata miatt indított per ellen tiltakozva szervezte november 8-án az RMDSZ a prefektúra előtti székely zászlós tüntetést. Codrin Munteanu prefektus az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva arra hivatkozott, hogy a törvény szerint csak törvényesen elfogadott szimbólumokat szabad kitűzni a polgármesteri hivatalokra.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lapszemle: Erdély, a mostohán kezelték
Románia történelmi régiói közül a legmostohábban Erdéllyel bántak a román politikusok, akik ezáltal az egyik alapvető kötelességüket, a nemzeti egység iránti kötelezettségüket mulasztották el – írta csütörtökön a România liberă című napilap.
A Traian Băsescu államfőhöz és az ellenzéki jobboldali szövetséghez közeli lap Cristian Câmpeanu újságíró tollából közölt írást, Ne űzzetek csúfot Erdélyből és a Nagy Egyesülésből! címmel. A publicista szerint annak ellenére, hogy a román politikusok mostohán bántak Erdéllyel, és csak jövedelemforrásként tekintettek rá elmulasztva fejlesztését, Erdély mégis gyorsabban integrálódik az Európai Unióba, mint Románia többi része. A szerző szerint nyilvánvaló különbségek vannak Erdély és a Kárpátokon túli Órománia között, hiszen az erdélyi városok tisztábbak, az emberek kedvesebbek és udvariasabbak, és az életkörülmények is jobbak.
A szerző szerint ennek fő oka, hogy Erdély ma még mindig többet termel, mint Órománia, a külföldi beruházók is szívesebben mennek Erdélybe, mint a Kárpátokon túli megyékbe. A külföldi turisták is inkább Erdélyt keresik fel – teszi hozzá –, amelynek fő hajtóerejét Temesvár, Kolozsvár, Brassó és Szeben képezi.
Câmpeanu úgy véli, hogy Románia nemzeti ünnepe alkalmából a román politikusoknak nem az Európa-ellenes nacionalizmussal kellene „verniük a mellüket”, hanem gondoskodniuk kellett volna Erdély infrastruktúrájának fejlesztéséről, hogy teremtsék meg a régió és a Románia többi részei közötti korszerű infrastrukturális összeköttetéseket. A szerző szerint az igazi hazafias tett az autópályák megépítése és Romániának az európai energiahálózatokhoz való csatlakoztatása kellene legyen, nem a magyarok és Magyarország ellen „habzó szájjal” indított támadások.
A szerző szerint Románia harmonikus és átgondolt fejlesztési stratégiájának kidolgozása nélkül eljöhet az idő, amikor nem a magyarok, hanem az erdélyi románok jutnak arra a következtetésre, hogy a román Ókirályság teher Erdély számára, és hogy az utóbbi nyolcmillió lakossal működőképes európai állammá válhat – olvasható a napilapban.
Szabadság (Kolozsvár)

Sokat hoz a kasszába az RMDSZ-nek a tagoktól, alapítványoktól, szervezetektől származó pénzadomány
Verestóy Attila szenátor a magánszemélyek, míg a szervezetek között a Bernády György Közművelődési Alapítvány, valamint a Mudura Sándor érdekeltségébe tartozó, nagyváradi Lotus Market Rt. és a Plaza Invest Rt. számított az RMDSZ legbőkezűbb adományozójának 2008-ban – derül ki az önmagát erdélyi magyar, közéleti enciklopédiaként meghatározó Tulipédiaportál összeállításából. Romániában a pártfinanszírozásra vonatkozó, 2006/334-es számú törvény szabályozza, hogy a pártkasszákba és kampányra érkező pénzekről a Hivatalos Közlönyben is számot kell adni.
Nem kell nyilvánosságra hozni azoknak az adományozóknak, támogatóknak a nevét, akiknek a támogatása nem éri el az aktuális év bruttó minimálbérének tízszeresét. 2008-ban utóbbiak adománya összesen 1 045 606,41 lej volt. Nyilvánosan is meg kell nevezni viszont azokat, akik a minimálbér tízszeresét meghaladó összeggel támogatnak bármilyen pártot.
Ők összesen 43 201,49 lejt adtak az RMDSZ pártkasszájába. Ezeket a kötelező beszámolókat sokáig a Hivatalos Közlöny olyan mellékleteibe „száműzték”, melyek a nagy nyilvánosság számára alig voltak elérhetők. A Tulipédia nem kevés kutakodással 2008-ig tudta fellelni a teljes listákat, melyeket éves bontásban fel is dolgozott.
A több száz nevet tartalmazó támogatók névsora sokat elárul arról, hogy kik is áldoznak egy-egy párt működésére. Még érdekesebb azoknak a (gazdálkodó) szervezeteknek a listája, melyek az RMDSZ-t támogatják: a legnagyobb adományozók között mind ott vannak azok a cégek, melyeket az RMDSZ-szel „hírbe hoztak” (például a Mudura Sándor birtokában lévő, nagyváradi Lotus Market Rt. vagy a Colomon Antal tulajdonában lévő, margittai Marconst Kft.) mint olyan cégeket, melyek haszonélvezői vagy nyúlványai lehetnek a párt érdekeltségeinek.
Kötelező befizetések
A 2008-as adatok szerint a következő párttagok támogatták az országos bruttó minimálbér tízszeresénél nagyobb összeggel az RMDSZ-t: Sauer András Kálmán (7316 lej), Kovács Attila (5785,49 lej), Birtalan József (5100 lej), Molnár Endre (5000), Becsek Zsuzsa (5000), Becsek László (5000), Bajcsi Ákos (5000), Tánczos Barna (5000). Közel százfős azoknak a természetes személyeknek a listája, akik 10 ezer lejnél többel támogatták az RMDSZ-t. Verestóy Attila szenátor (képünkön) nagyságrendekkel többel, 274 382 lejjel támogatja saját pártját, mint bárki.
Ebben a listában azért érdemes kutakodni, mert bizonyítja, hogy az RMDSZ tisztség- és tisztviselői az alakulatnak köszönhető tisztségeikből származó jövedelmük után kötelesek bizonyos hányadot (többnyire 10 százalékot) a pártkasszába befizetni.
Ezt a kötelezettséget a területi szervezetek alapszabályzataiban is rögzítik, miként például az RMDSZ csíki területi szervezetének alapszabálya, melyben a 11. cikkely 4. pontja rendelkezik így: „A tagszervezetek kötelesek a tagságuknak megfelelő tagdíjból és az önkormányzati képviselőik üléspénzének 10 százalékából és a polgármesterek, alpolgármesterek és az RMDSZ közreműködésével más tisztségre kinevezett személyek bruttó jövedelmének 2 százalékából származó szervezeti hozzájárulások 50 százalékával havonta hozzájárulni a csíki területi szervezet működésének fenntartásához.
A szervezeti hozzájárulást nem fizető választott, kinevezett tisztségviselő újabb tisztségekre nem jelölhető, illetve tőle a bizalom megvonható.” Arról nincs hozzáférhető nyilvántartás, hogy a befizetési kötelezettségeiket mennyire tartják be az RMDSZ-funkcionáriusok. A listában szereplő összegekből viszont nem feltétlenül lehet pontosan kiszámolni az adományozó jövedelmét, hiszen előfordulhat, hogy több támogatást fizet be valaki, mint amennyire kötelezett.
Az sem tisztázott, hogy ez a nyilvántartás az a nyilvántartás-e, azaz előfordulhat, hogy nem a Hivatalos Közlönyben nyilvánosságra hozandó tételként könyvelik el a befizetéseket. De az biztos, általános szabály az RMDSZ-ben, hogy a párt színeiben elnyert tisztségekért járó juttatásokból, jövedelmekből valamennyit vissza kell osztani a pártnak. Verestóyt László Attila követi 95 ezer, Antal István 43 400, Antal István 37 900, Kelemen Hunor 34 800, Eckstein-Kovács Péter 33 480 lejjel.
A Bernádytól a Lotusig
A 2008-as adományozók listájában két, az RMDSZ által létrehozott alapítvány is szerepel: a Bernády György Közművelődési Alapítvány (215 000 lej), valamint a Progress Alapítvány (27 ezer lej). A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A marosvásárhelyi Bernády-alapítvány kuratóriumi elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Vagyonos szervezet a Bernády, hiszen országos viszonylatban csak Verestóy Attila adott több támogatást az RMDSZ-nek. Hogy honnan és hogyan gazdálkodta ki 2008-ban az alapítvány ezt az összeget, az a Bernády honlapjáról nem derül ki, viszont az is igaz, nem kötelezett arra, hogy a nyilvánosság előtt bármivel is elszámoljon. Nem ez a helyzet viszont a Progress Alapítvánnyal.
A szervezet 2008-ban (is) több száz milliós magyarországi közpénzzel gazdálkodott, ő látta el Romániában például a magyar igazolványokkal kapcsolatos, ún. tájékoztatási feladatokat 2011. május 9-éig. Áttekinthető, a nyilvánosság számára is elérhető beszámolókkal vagy elszámolásokkal sosem terhelte a nagyérdeműt az alapítvány, a Tulipédia eddig csak azt tudta kideríteni, hogy körülbelül évi 200 milliós nagyságrendű magyar közpénz érkezhetett a számlájára. Feltehetően ebből juttatott 2008-ban a Progress Alapítvány 27 ezer lejt az RMDSZ-nek. Teljes bizonyossággal viszont csak akkor állítható ez, ha minden kétséget kizáróan bizonyítani lehetne: a Progress Alapítványnak nem volt saját, egyéb bevétele.
Izzasztóbb cég és név a támogatók listájában Mudura Sándor nagyváradi vállalkozó két cége, a Lotus Market Rt. (183 625 lej), valamint a Plaza Invest Rt. (160 ezer lej). Mudura ugyanis így (is) törlesztheti azt, hogy az RMDSZ nagyváradi korifeusai hozzásegítették 2,5 milliárd forintot meghaladó hitelhez, melyet a magyar állami Eximbank nyújtott Medgyessy Péter akkori kormányfő 2002. júliusi, nagyváradi látogatása után. Mudura cégei éveken át támogatják az RMDSZ-t.
Hasonló „kötelezettséget” törleszt a margittai Marconst Kft., melynek viselt dolgaival egy, a Tulipédián is szemlézett, a Bihoreanul hetilapban közölt, tényfeltáró cikk foglalkozik. Ez a cég nyerte különben Bihar megye szinte valamennyi csatornázási beruházását 2009-ben mint kivitelező, az akkori, Borbély László vezette környezetvédelmi minisztérium több mint 60 milliós támogatásából. A jelek szerint busásan megtérül az RMDSZ támogatása.
Szintén ismerősként üdvözölhetjük Molnár Áront, az Azimut Com Kft. képviselőjét, annak a Molnár Antalnak a fiát, aki a korrupcióellenes ügyészség szerint sikeres kísérletet tett Borbély megvesztegetésére. Az RMDSZ-t támogató cégben aláíró fiú és a megvesztegetéssel gyanúsított apa cégnél betöltött tisztségeit nem kell feltárni, a tényekre tekintve biztosan állítható, hogy az apa, a fiú és Borbély miniszter kölcsönösen egyengették egymás útjait.
Biharban mindent vitt a Marconst
Az RMDSZ Bihar megyei gazdasági ügyleteiről nemrég a Bihoreanul nagyváradi napilap közölt átfogó riportot, amelyben polipként, vagyis maffiaszerű bűnszervezetként festi le az alakulatot. A lap a margittai Marconst építkezési vállalat – ezt a céget bízta meg a nagyváradi polgármesteri hivatal nemrég a Fekete Sas Palota felújításával – bemutatása kapcsán emlékeztet arra, hogy idén márciusban Borbély László akkori RMDSZ-es környezetvédelmi miniszter a váradi prefektúrán bejelentette 60,1 millió lej szétosztását 12 megyei csatornázási projekt szétosztására. Még azon a napon aláírták Berettyócsohaj, Érszőllős, Esküllő, Vámosláz, Hegyközcsatár, Margitta, valamint Székelyhíd polgármesteri hivatalaival a finanszírozási szerződéseket.
„Azt csak gyanítani lehetett, hogy miután a pénzeket egy RMDSZ-es miniszter utalta ki, a nyereség is a szövetség kegyeit élvező céghez kellett visszajusson” – jegyezte meg a Bihoreanul, idézve egy neve elhallgatását kérő üzletembert, miszerint már korábban lábra kelt a pletyka az építkezési vállalkozók körében, hogy nincs értelme részt venni a versenytárgyalásokon, mert mindegyiket egy RMDSZ-közeli cég fogja megnyerni. És a szóbeszéd megerősítést nyert, mivel az érintett bihari településeken kiírt versenytárgyalást kivétel nélkül a Marconst nyerte. Berettyócsohajon – ahol az önkormányzat magáncégre bízta a kiírás lebonyolítását, holott rendelkezik saját közbeszerzési szakemberekkel – csak a margittai cég vett részt a versenytárgyaláson, más településeken azonban – az érintettek szerint mondvacsinált ürüggyel – kizárták a konkurenseket a licitről.
Krónika (Kolozsvár)

”László György: „a választók rájöttek, hová vezet az RMDSZ”
[INTERJÚ] Az Erdélyi Magyar Néppártot képviselő László György az RMDSZ politikai alelnökével, Borbély Lászlóval méretkezik meg a nyárád- és küküllőmenti választói kerületben. László György úgy látja, az anyanyelvű óvodai és elemi oktatás kérdésétől a munkahelyteremtésig számos feladat megoldásra vár Maros megyében. „A választók rájöttek, hogy gazdaságilag hova vetette vissza a Székelyföldet a 22 év RMDSZ-es politizálás” – véli a néppárt jelöltje.
–Miért éppen a Maros megyei RMDSZ legerősebb jelöltje ellen indul?
– Tudatosan vállaltam a Nyárád- és a Küküllőmente körzetét. Nem azért, mert az RMDSZ itt indítja a legesélyesebb jelöltjét, hanem azért, mert a Székely Nemzeti Tanács jegyzőjeként a marosszéki régiót kell képviselnem. Meggyőződésem, hogy megrögzött autonomistaként ezt meg is tehetem. Nem úgy, mint egyesek, akik nemrég meglógtak az autonómiastatútum végső szavazásáról.
– Ha tegyük fel megnyeri a Borbély Lászlóval szembeni magyar–magyar versenyt, és az EMNP bejut a parlamentbe, miként tudná hatékonyabban képviselni a magyarságot, mint az RMDSZ politikai alelnöke?
– A jót, amit eddig tett Borbély, kétségtelenül folytatni kell. De én amondója vagyok, hogy a jónál van jobb is. Számos kis, aprónak tűnő, de rendkívül fontos hiányosság van, amit pótolni kell. Elképesztő, hogy milyen életkörülmények vannak a Nyárád- és a Küküllőmentén. Az anyanyelvű óvodai és elemi oktatás kérdésétől a munkahelyteremtésig számos feladat vár ránk. Tovább nem halogathatjuk ezek megoldását, hisz a marosszéki magyarság létkérdéséről van szó. Az imént az autonómiával kapcsolatos szemléletemről beszéltem, nos, úgy érzem, ez is egy olyan pluszhozadék az én esetemben, ami eddig kimaradt Borbély László pályafutásából. Másrészt meggyőződésem, hogy a 2016-es képviselői mandátumom végére én nem rendelkeznék DNA-s dossziékkal.
– Hisz abban, hogy megéri a képviselői mandátuma végét? A papírforma azt mutatja, hogy még a kezdetéig sem jut el.
– Persze, hogy hiszek abban, hogy bejutok én is, a párt is. Utána meg remélem, hogy 2016 nem talál a román parlamentben, mert addig egy föderális Romániánk lesz önálló Erdéllyel és autonóm Székelyfölddel.
– Mint az MPP-ből már kilépett vagy kiléptetett, de az EMNP-be még alig belépett politikus, kitől vár támogatást december 9-én?
– Az, hogy a polgári pártban lemondtam mindkét tisztségemről – a megyei elnöki, illetve a Megyei Szervezetek Egyeztető Fórumának a vezetői funkciójáról –, és beléptem a néppártba, a lehető legjobban bizonyítja, hogy nem vagyok karrierista. Én nem a hatalomra vadászok, de bízom abban, hogy mind az MPP, mind az EMNP, sőt a Székely Nemzeti Tanács marosszéki alapszervezetei támogatni fognak. No meg mindazon lakosok, akik hisznek az autonómiában és a szövetségi Romániában. Azt hiszem, a választópolgárok rájöttek, hogy gazdaságilag hova vetette vissza a Székelyföldet a huszonkét év RMDSZ-es politizálás.
–Ha a Székelyföld egy gazdaságilag elmaradt régió, miért fontos az autonómiája?
– Azért, mert Európa-szerte az önálló közösségek bebizonyították, hogy autonómiájuk megszerzése által talpra tudtak állni. Elég, ha most is kitekintünk Dél-Tirol, Katalónia vagy Baszkföld felé; mindhárom régió könnyebben átvészelte a gazdasági válságot, mint azok az országok, melynek részei. Nekünk miért ne lenne jó, ha adónk nagy részét nem Bukarestbe küldenénk, hanem helyben maradna? Miért nem lenne jó, ha nem a Bukarestben lévő román politikusok döntenének a mi sorsunkról, hanem mi, magunk?
– Visszatérve az ön MPP-s gyökereire és az EMNP-be való hirtelen átigazolására, megkérdezném, hogy a nyáron miért vágtak oly sok mindent egymás fejéhez?
– Nem hinném, hogy tőlem kéne számon kérni mindazt, ami a nyáron történt a marosvásárhelyi helyhatósági választások alkalmával. Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült szövetséget alkotni már akkor, nem is beszélve a hármas koalícióról. Az MPP tagsága jóval a választások előtt megfogalmazta, hogy Erdélyben nem létezhet két külön nemzeti jobboldal. Mi több, a párt megyei vezetősége elsöprő, 12–3-as aránynyal az EMNP által támogatott független jelölt, Smaranda Enache felvállalása mellett döntött. Ezek után jött az országos vezetőség, és felülbírálta a határozatunkat.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

EMNP-s óriásplakátgondok Marosvásárhelyen
Piros, sárga és kék festékkel mázolták össze az Erdélyi Magyar Néppárt marosvásárhelyi jelöltjeinek óriásplakátjait. Közben rendőrségi felszólításra eltávolították a Kossuth Lajos utca nevét tartalmazó táblát a Maros-híd tövéből.
Keddről szerdára virradó éjszaka ismeretlen tettesek megrongálták az EMNP választási óriáshirdetéseit. „A Marosvásárhelyi Helyi Rendőrség vezetője tudomásunkra hozta, hogy hivatalból nyomozást indítottak rongálás miatt. Mi ennek ellenére feljelentést tettünk választási anyag rongálása miatt, illetve a városi rendőrkapitányságon is rongálás és vagyoni kár okozása miatt” – mondta megkeresésünkre Portik Vilmos, az EMNP képviselőjelöltje.
Megjegyezte, a nemrég a Maros-híd tövében elhelyezett Kossuth Lajos utcai óriásplakátjukat el kellett távolítaniuk, mivel a helyi rendőrség vezetője bűnvádi eljárás elindítását helyezte kilátásba. „Az okok között megemlítette a közösség elleni izgatást, hangulatmérgezést, a craiovai bíróság döntésének figyelmen kívül hagyását. Az eltávolított reklámtábla helyébe a csütörtöki nap folyamán újat teszünk, amelynek feliratát meglepetésnek szánjuk” – fogalmazott.
Fancsali Attila
Székelyhon.ro

A virtuóz hegedűművész
Ruha István ízig-vérig zenész volt. Számára természetes volt az, hogy a hegedűjét, ahova csak lehetett, magával vitte. Szívesen és jó kedvvel játszott.
A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek. Szerette azt, ha a társaság vagy a hallgatósága a hallottaktól el volt ragadtatva.
Közvetlen természetének köszönhette, mindenki szerette. Szerette, mert őszinte volt, és ha megkérték, szívesen játszott. Mindig Ő volt a vezéregyéniség. Hiszen a hegedűből a maximumot tudta kihozni. De ahhoz, hogy ez megtörténjen, állandóan gyakorolt, mert szerinte a gyakorlás, a mű tökéletes tudása az, amely segíti az előadót abban, hogy a zene minél hatékonyabban hasson a közönségre.
Ruha István (Nagykároly, 1931. augusztus 17. – Kolozsvár, 2004. szeptember 28.) romániai magyar hegedűművész, kamarazenész, egyetemi oktató. Pályafutása során volt hangversenymester a Kolozsvári Magyar Operában (1949–1957), első hegedűs (1957–1958) illetve szólista (1958–) a Kolozsvári Filharmóniánál, majd tanár a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián (1963–2003). 1964-ben megalapította a Napoca Vonósnégyest. Tanítványai voltak többek között: Ágoston András, Fátyol Rudolf, ifj. Boros Mátyás, Gátai Tibor, Mirela Capătă. Fiatalkorában szerzett díjak: 1958 – harmadik díj a moszkvai Csajkovszkij-versenyen. 1958 – első díj a bukaresti Enescu-versenyen.1959 – második hely a párizsi Jacques Thibaud – Marguerite Long versenyen. Számos értékes kitűntetést kapott: Érdemes Művész Oklevél (1968), Kultúra Érdemrend (1968), I. Cuza érem (2001), a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj, ami talán az összes díjak közül a legértékesebb.
A hegedűművészet virtuóza
Mirela Capătă Ruha István tanítványa volt, majd, mint a kolozsvári Filharmónia tagja, húsz évig együtt koncertezett a mesterrel. „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” című doktori értekezésében a világhírű hegedűművész életét, művészi pályájának alakulását, kibontakozását mutatja be. A disszertáció anyagának nagy részét két könyvbe foglalta össze, és juttatta el a zenekedvelőkhöz, a nagyközönséghez, tisztelegve, emléket állítva a nagy művésznek. Mindkét könyvet, 2012-ben, a Charmides és Eikon kiadó adta ki.
A téma választását a szerző azzal indokolta, hogy szintetizálni akarta a hazai és a nemzetközi hegedűművészet egyik legkiválóbb képviselőjére vonatkozó adatokat. Ruha bűvkörébe kerülve, kötelességének érezte, hogy megörökítse az utókor számára a zseniális művész munkáját.
A Ruha István művészetével kapcsolatos kutatómunka 5 évig tartott. Hatalmas mennyiségű anyagot halmozott fel, melyet kategorizált, rendszerezett. Az adatok feldolgozása alapján igazolódott az, az állítás, hogy Ruha „fenomén”, a romantikus hegedűművészet utolsó képviselője. Bár pályatársai közül sokan meghaltak, még élnek olyan művészek, akikkel együtt koncertezett. A velük készített 40 interjú, a beszélgetések, a kolozsvári Filharmónia és a Gheorghe Dima Zeneakadémia levéltárában található Ruha művészetére vonatkozó anyagok információs forrást jelentettek. Felhasználta a műsorfüzetek, a koncertek plakátjainak , a művész bejegyzéseivel ellátott zenei partitúrák anyagát is, melyeket rendszerezett. Az orális emlékezés anyagát összevetette, ellenőrizte azok hitelességét azáltal, hogy összehasonlította a levéltári anyagokkal, a különböző könyvekben, lexikonokban megtalálható, Ruha művészetére vonatkozó adatokkal. Forrásanyagot jelentett Selmeczi György által készített, Ruha életére vonatkozó film, melynek operatőre Xantusz Gábor volt. Ruha özvegye is rendelkezésére bocsátotta a családi archívumban levő anyagot, a füzetet.
A könyvei abban különböznek a doktori értekezésétől, hogy sokkal olvasmányosabbak, számtalan epizód utal a művész magánéletére, szokásaira. Ezáltal élet közelbe hozza a nagy művészt.
Ruha István a hegedű szolgálatában
„Ştefan Ruha o viaţă în constelaţia viorii” – című, 324 oldalas könyv fedőlapja Baja Francisc munkája. A könyv hátsó lapján Mirela Capătă Ruha monográfiájával kapcsolatos értékelések olvashatók. Valentina Sandu -Dediu így jellemzi a szerző munkáját: „Az a tény, hogy Ruha tanítványa és munkatársa volt, indokolja a tiszteletet, melyet a romantikus nagy művész iránt tanúsított…Ruhának szerencséje volt, hogy olyan elkötelezett tanítványa és munkatársa volt, aki egy kiváló kötetben örökítette meg emlékét”.
A könyv Előszavában Mirela Capătă bemutatja Ruha István személyiségét. Rendkívüli technikával, gazdag repertoárral rendelkezett. Mindig kezében volt a hegedű, a diákétkezdében, a vonaton is. Másnál nem létezik ilyen tökéletes „ember-hegedű” kapcsolat, mint Ruhánál.
A könyv 3 fejezetből és Dokumentumok, könyvészeti anyagból tevődik össze. „Gyökerek. Iskolai tanulmányok” címmel írt első fejezetben megismerhető a gyermek, a fiatal Ruha egyénisége. Az apja korán észrevette zenei hajlamát, zene iránti érdeklődését. Az örökletes tényezők, a művészi- népzenei környezet, a szülők, befolyásolták a gyermek karrierjének alakulását. Megismerhetjük az elemi, illetve gimnáziumi éveit. 1945 év fontos volt a gyermek Ruha István életében. Nagykárolyban tehetségkutató versenyen vett részt, ahol a szakemberek is felfigyeltek rendkívüli adottságaira.
Kolozsváron folytatja zenei tanulmányait. Tanárai voltak Balogh Ferenc, Zsurka Péter, Kouba Paula. Rendkívül nehéz anyagi körülmények között élt. Sokat éhezett. Balogh Ferenc javaslatára felvették a Kolozsvári Magyar Opera zenekarába. Ruha ezekre az évekre így emlékezett: „Olyan szegény voltam, hogy nem engedhettem meg magamnak, hogy hosszú nadrágot vásároljak. Rónai karmester elvitt egy ruhaüzletbe, tetőtől talpig felöltöztetett.” Az operában Antoniu Ciolan karmester csiszolta stílusát, próbálta megszabadítani a népi muzsikusi szokásoktól.
A II. fejezet „Versenyek, győzelmek” címmel a nagy tehetség kibontakozásának szakaszait mutatja be. Szuggesztíven írja le a nemzetközi zenei fesztiválokra való felkészülés bonyolult, sok munkával járó folyamatát. Ugyanakkor érzékelteti a korszak sajátosságait. Az olvasó felteszi a kérdést, miért olyan jelentős a korszak bemutatása. Sztálin halála utáni évekről van szó, melyet Ilja Ehrenburg az „olvadás” éveinek nevezett, megélénkülnek az országok közötti kapcsolatok. 1953-ban részt vett a Bukarestben szervezett Világifjúsági Találkozón, melyen első díjat nyert. Kolozsvárra hazatérve, sok koncertre kapott meghívást. 1958.-ban Moszkvában tartott Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen III. díjat nyerte. A megnyitó beszédet Dmitrij Sosztakovics tartotta. 22 országból 61 versenyző küzdött a trófeáért. Ugyanabban az évben, 1958-ban, tartották Bukarestben a Nemzetközi Enescu Fesztivált, melyen Ruha István első díjat nyert.
A könyv betekintést nyújt Ruha magánéletére is. A felesége Esztergár Jolán Júlia lemond egyetemi tanulmányairól, és a családnak szenteli az életét. Míg ő a mindennapi, világi problémákkal foglalkozik, férje a művészettel, világot járva.
A III. fejezetben a hangversenyző Ruha karrier alakulásáról írt. A Filharmónia levéltári anyaga, a saját dokumentumai alapján összeállította a hegedűművész tevékenységének kronológiáját. A könyvben, 174 oldalon keresztül, az életrajzi adatok kronológiáját, a Függelékben, a művész hazai és külföldi koncertjeinek jegyzékét, fényképeket találhatjuk.
Ruha István hegedűművész és tanár bűvkörében
„ În cercul magic al violonistului şi profesorului Ştefan Ruha” című, 300 oldalas könyvben nyomon követi a művész pályájának alakulását, hogyan jut el az „empirikus iskolától a kulturált zenéig”. A jegyzetekkel, fényképekkel, művészre vonatkozó dokumentumokkal, a koncertek programjával ellátott könyv nemcsak a hegedűművész életére, hanem a kortársaira vonatkozó adatokat is bemutatja.
A könyv Előszavában Mirela Capătă a mestert „fenoménnek” nevezte, melyet a nemzetközi zenei világ kiváló művészeinek, a művészre vonatkozó adatok alapján fogalmazott meg. „Szerencsésnek nevezi magát, hogy egy levegőt szívott a nagy művésszel, megismerhette előadói és tanári, mentori munkáját”.
Az I. fejezetben Ruha Istvánt, mint tanárt mutatja be.
A hallgatók különböző színtű felkészültséggel rendelkeztek. A mester „atyai” módon viselkedett. A családias hangulat ugyanakkor a tiszteletet is jelentett. Gyakran használta a szemléltetés módszerét. Az volt az elve, hogy a hegedülést, akárcsak a karmesteri munkát el kell „lopni”. Kezébe vette a hegedűt, és élőben mutatta meg, hogyan kell technikailag megoldani a feladatot.
A II. fejezetben Ruha hegedűművészeti és előadói sajátosságairól értekezik. Bemutatja pszichológiai portréját. Az édesapja a kiskorú gyermek sajátos képességeire figyelt fel: az abszolút hallás, a ritmus érzék, zenei érzék. Ezek az adottságok kiegészültek más pszichikai képességekkel, mint az intelligencia, a zenei érzékenység, figyelem összpontosító képesség. Rendkívüli zenei memóriával rendelkezett. A szerző elemezte azokat a lelki jellemzőket, melyek a hegedűművész sikerét eredményezték. Szerinte a kivételes memóriának meghatározó szerepe volt a művész munkájában. Soha nem látta, hogy kotta alapján játszott volna, kivételt képezett a kamarazenekari játéka. A fizikai képessége szerencsésen segítette művészi munkájában. A nagy koncentráló képessége, a fegyelmezett gondolkodása is szerepet játszott a hegedülésnél. Az önkontrollja lehetővé tett, hogy túl lépjen a nehéz helyzeteken. Élményt jelentett számára a hegedülés. Ruha sikerének titkát az érzékenységgel párosult intelligenciában, a kivételes memóriában, spontaneitásban, a kreativitásban látja. Rendkívül hamar megtanulta a zenei alkotást. Mindezek a pszichikai jellemzők következetes munkával, önmagában vetett hittel társultak. A szerző érdekes észrevétele, Ruha függetlenül, hogy Tokió, Párizs vagy más világváros koncert termében, vagy Bukarestben, Nagykároly Kultúrházában lépett fel, ugyanolyan szenvedéllyel játszott. Az alapos felkészülés, a nagy teherbíró képessége segítette, hogy bármilyen, még zavaró körülmények között is hegedüljön.
Példázhatnánk: Fiatal házas volt, mikor a Lakáshivatal kiutalt számukra egy lakást, azaz konyhát. Csak a mosdóban hegedülhetett. Vagy, mivel nem voltak megfelelő körülmények a gyakorlás számára, éjszaka az Operában gyakorolt.
A III. fejezet: Dokumentáció. A hegedűművészt ismerő személyekkel való beszélgetéseket, a hazai és külföldi sajtóban megjelent Ruha koncertjére vonatkozó írásokat tartalmazza. A Ruha monográfiában megfogalmazott következtetéseket két nyelven mutatja be. A gazdag életrajzi és könyvészeti anyagból kitűnik a virtuóz hegedűművész zsenialitása.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Nagy Zsolt fellebbez és kipakol
A visszavonult politikusnak elege lett a hazai igazságszolgáltatásból és a hallgatásból. Megírta, miért ítélték el.
Nagy Zsolt nyílt levélben magyarázza el, konkrétan miért is ítélte el a bíróság, miért tartja ezt igazságtalannak, és milyen veszélyeket érzékel a hazai igazságszolgáltatásban. Ennek ellenére azt ígéri, fellebbezni fog a felfüggesztett börtönbüntetést kiszabó ítélet ellen. Nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük.
Kedves barátaim!
Több mint öt éve várok arra, hogy felébredjek ebből a rossz álomból, amelyben a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) hatalommal való visszaéléssel vádol. Kedden rá kellett ébrednem, hogy a mai romániai valóság minden rémálmot fölülmúl.
Gyanúsítás A DNA azzal vádolt meg engem, hogy hatalommal való visszaélést követtem el azáltal, hogy 2007-ben egy olyan kormányhatározatot kezdeményeztem, amely egy telket az állam közvagyonából annak magánvagyonába helyezett volna át, ezáltal visszamenőlegesen hitelesítve a Román Posta 2005-ben történt társulását.
Tényállás A vád, lényegét tekintve teljesen alaptalan. A szóban forgó telek sohasem volt az állam közvagyona. Ezt minden kétséget kizáróan bizonyítja két elődöm (egy miniszter és egy hatósági elnök) által a Posta nevére kiállított tulajdonlevél és a Posta nevére kiállított telekkönyv. A telek tulajdonként szerepel a Posta leltárában, adót is fizetett érte. Az állam közvagyonáért felelős Pénzügyminisztérium többrendbeli átiratban és a per folyamán tanúvallomásban is megerősíti, hogy a telek soha nem volt közvagyon!
Értelemszerűen a 2007-ben született kormányhatározat nem helyezhette a telket közvagyonból magánvagyonba, merthogy a telek nem volt közvagyon. A per folyamán bemutattuk a telek teljes történetét, amely minden kétséget kizáróan ezt igazolja. Sőt, több olyan végérvényes és visszavonhatatlan bírósági döntést is bemutattunk, amelyek igazolják a Posta tulajdonjogát. Még az ügyészség is tudatában volt ennek, hisz nem követelt anyagi kártérítést.
A Posta által kezdeményezett társulás 2005-ben történt. Egy két évre rá születő kormányhatározat semmiféle hatással nem lehetett erre a döntésre!
Egy kormányhatározat kezdeményezése (vagy láttamozása) nem jár jogi következményekkel. Csak a kormányhatározat kormány általi elfogadása bír jogi erővel, és ez a teljes kormány közös felelőssége! A szóban forgó kormányhatározat ma is érvényben van, senki sem támadta meg, és nem vonták vissza! Minden jogi és józan logikát mellőző, személyre szabott döntés született. A kormányhatározatot a törvényesség szempontjából láttamozó igazságügyi minisztert felmentették – azaz, a kormányhatározat törvényes. Engem viszont, a kormányhatározat kezdeményezőjeként elítélnek hanyagságért! Elfogadhatatlan, ahogy a bíróság a döntés során megváltoztatja a vád besorolását. Az eljárás hivatali visszaélés vádja miatt folyt, az ítélet pedig hivatali hatáskörben elkövetett hanyagságra vonatkozik. Bár ez egy sokkal enyhébb besorolás, mégis problémás: tudomásunkra sem hozták, ez ellen nem védekezhettem!
A bíráknak a tulajdonjoghoz való viszonyulása kísértetiesen hasonlít a Mikó-ügyben tapasztaltakhoz, azaz államosítanak, az állam közvagyonába helyeznek egy olyan ingatlant, amely sohasem volt az!
Álmainkban általában ismétlődő kérdések, történések kísértenek. A kedd esti „ébredésem” óta újra és újra az öt éve visszatérő kérdés tör elő: MIÉRT? Nem értik a bírák a jogi és logikai érveket? Szándékosan akar valaki nekem ártani? Valaki(k)nek szúrom a szemét így, annyi év önkéntesen vállalt visszavonulás után is? A választ nem tudom. Még nem tudom.
Azt tudom viszont, hogy ez az ügy nem itt és nem így ér véget! Igazamért minden szinten harcolni fogok! Ügyvédeim máris iktatták fellebbezési szándékom. És nem fogok hallgatni! Naiv voltam. 2007-ben azért is léptem vissza a politikából, hogy ügyem ne befolyásoljon senkit. Azt gondoltam, ha érveket nyújtunk a bíráknak, akkor azok meghallgatásra találnak. Azt hittem, hogy nem kell a nyilvánosság erejével élnem, hogy el kell kerülni a közvélemény nyomásgyakorlását. Ma már nem tudom így gondolni.
Ébredjünk! Rá kell ébrednünk, hogy a hallgatásunkkal hozzájárulunk ezekhez a történésekhez. Némaságunk nem akadályozza meg az igazságtalanságot. Én vívom a magam harcát! De vajon tudja-e majd mindenki vívni a sajátját, ha ilyen precedensek mentén haladunk tovább?!

Manna.ro

Ez kell a külhoni magyarok gyarapodásához
Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a külhoni magyarok gyarapodásának az etnikai alapon szerveződő pártok jelentik a zálogát.
A helyettes államtitkár az Etnikai pártok Kelet- és Nyugat-Európában címmel pénteken zárult budapesti konferencián kifejtette: a magyar nemzetpolitika szempontjából a magyar állam partnerei az etnikai alapon szerveződő külhoni pártok, a magyar pártok, amelyek szavazóbázisa szinte kizárólag az adott közösség tagjaiból áll, programjukban pedig elsősorban a magyarság érdekeit képviselik.
Répás Zsuzsanna szerint a külhoni magyarok gyarapodásának az etnikai alapon szerveződő pártok a zálogai, ezzel szemben a vegyes pártok a magyar közösség asszimilációját vetítik elő. Hozzátette: meggyőződésük, hogy a külhoni magyar közösségek megfelelő érdekképviselete csak olyan pártok révén lehetséges, amelyek elsődlegesen a magyar közösség boldogulását, gyarapodást tartják szem előtt.
A vegyespártok „az asszimiláció előszobái”
Úgy fogalmazott, hogy a vegyespártok „az asszimiláció előszobái”: a politika hatalmi logikája ugyanis azt eredményezi, hogy előbb vegyespárt van, majd magyar tagozattá degradálódik a magyarság szerepe az adott pártban, végül a folyamat eredményeképp a magyarság érdekképviselete és jelenléte lassan elsorvad.
Az etnikai pártok olyan intézményi keretet képviselnek a külhoni magyarság körében, amelyek érdek-képviseleti és identitáserősítő ereje által a magyar közösség gyarapodást segítik. Ezek a pártok képesek növelni a magyar nemzet súlyát a Kárpát-medencében – szögezte le Répás Zsuzsanna.
Zárszavában felidézte, hogy a Magyar Állandó Értekezlet mint a Kárpát-medence és a világ magyarságának legfontosabb egyeztető fóruma 2010-ben újjáalakult, és tagszervezetei a nemzeti érdekek képviseletére létrejött legitim magyar szervezetek, azaz parlamenti, tartományi, helyi önkormányzati vagy európai parlamenti választásokon mandátumot elnyert tömörülések. Ezek a pártok a nemzeti érdekek képviseletére alakultak – mondta a helyettes államtitkár.
MNO

Sas Péter: Egy emberből az marad meg, ami az emberek emlékezetében róla megmarad” (1.) Interjú a 90 éves Kiss András nyugalmazott főlevéltárossal
– A Művelődés szerkesztőségének megbízásából kerestem fel András bácsit, hogy 90. születésnapja alkalmából jókívánságaink átadása mellett valamiféle életút-beszélgetést készítsek az ünnepelttel.
– Örömmel teszem meg ezt Neked és a Művelődésnek, amelyik 70. születésnapomon egyedülállóan közölte Jakó Zsigmond megemlékezését rólam, ami meglepetésként ért, és megvallom, jólesett.
– Munkássága, egész életműve Kolozsvárhoz kötődik, talán sokan nem is tudják, hogy a háromnyelvű Bánság szülötte. Honnan és hogyan ágazódnak ama bizonyos meghatározó gyökerek?
– A gyökerek nagyon szétágaznak, ugyanis a Kissek eredetileg háromszékiek. Kis Tamás 1605-ben lófői kiváltságot kapott Bocskai Istvántól, megvan most is a hitelesített másolata. A napóleoni háború idején a székely határőrezredben szolgált. Visszajövet megállapodott a Bánságban, az ígéret földjén. A török kiszorítása után újratelepített területnek sajátos világa volt. Krassó vármegyét magyarrá vált jómódú örmények igazgatták. Magyar nagyon kevés volt, erről a „jó Habsburgok” gondoskodtak. Kis Ferenc dédapám jelentkezett a nemesi vármegyénél, akkor a Jakabffyak viseltek ott különböző tisztségeket. Dédapámat kinevezték vármegyei csendbiztosnak, vagyis commisarius secretariusnak. A lófői oklevelet kihirdették a vármegyei közgyűlésen, mint nemesi oklevelet, ezt Jakabffy István nótárius és Basilius Fogarasi vezették rá az oklevélmásolatra. A csendbiztos Makóról hozott magának feleséget, Farkas Zsuzsannát. Kiss Ferenc nagyapám egy németül beszélő asszonyt vett feleségül, Spang Auréliát (Arankát), pedig megveszekedett 48-as volt. Főhadnagyként szolgált és harcolt Damjanich seregében. Komáromnál megsebesült, a Klapka-féle fegyverletétel alapján nem részesült büntetésben. A vármegyei 48-as Párt alelnöke volt, gyűlölte a Habsburgokat. Gyermekeinek csak az édesanyjukkal volt szabad németül beszélni. Ez a nagyanyám ugyanis nem tudott magyarul. A nagynénémmel lakott, a bánsági építkezés szabályai szerint az udvart a kert felé lezáró lakásban. A falon csupa szakállas férfi arcképe függött. Kérdezgettem nagyanyámat, kik ők? Mindegyikre azt mondta, hogy az „á Kossuth”. Azóta van bennem némi fenntartás Kossuth Lajossal szemben, mert elfoglalta nagyapám helyét. Nagyszüleim közül nagyapáimról már nem tudok ilyen részletesen beszélni, egyiket sem ismertem. Emlékeim szerint anyai nagyanyám, a Bábi töltött be meghatározó szerepet a család életében. Anyai részről az ő nagyszülei aradi svábok, nagyapja vagyonos tőzsér, kereskedő volt. Nagyanyám a család fontos személyisége volt, erélyes, vagyongyarapító, meggyőződéses plebejus szemléletű, szemében nem a cím, hanem a munka és az azzal szerzett vagyon számított. Először anyai nagyapámhoz, Döme Ferenchez ment feleségül, aki zentai fiú volt, hivatására nézve állatorvos. Szülei úgynevezett „zsíros parasztok” voltak. Amikor én már közel álltam a népi mozgalomhoz, reménykedve gondoltam arra, hogy a zentaiak hoznak egy parasztot a családba, de ők „zentai polgárok” voltak, mint itt a hóstátiak.
Nagyanyámat bácskai férje levitte Zentára. Ha vásárra ment, cigánnyal jött vissza, feleségének zenéltetni. Nagyanyám ezt elítélte, mert pénzkidobásnak tartotta, s bár élete végéig szerette, mégis elvált a mulatós férfitól. Visszament a bánsági Facsádra, ahol mostohaanyja a nagyvendéglőt bérelte. Nem akart a szülei nyakán élni, postáskisasszony akart lenni. Közben megismerkedett édesanyám későbbi nevelőapjával, Franz Reibnagl özvegy mészáros mesterrel. Volt annyi bátorsága, hogy a törvényes válást lehetővé tevő 1895-ös polgári anyakönyvvezetés bevezetése előtt élettársi viszonyba lépett vele. Őt nagyon szerettem, becsületes, dolgos ember volt. Alkalmazkodott a kapitány nagyanyámhoz. Őt tekintettem nagyapámnak, ugyanis nagyapáimat én nem ismertem. Kiss Ferenc apai nagyapám 1900-ban meghalt, az anyai, a Döme pedig Zentán élt, és már gyermekkoromban országhatár választott szét bennünket. A szülői házat a nagyméretű szobáival nagyanyámék építtették, persze a Bábi elképzelései szerint. A legnagyobb szobában, az ebédlőben tartották az úrilányoknak a tánciskolát, a műkedvelő előadások próbáit. Már előtte való nap be kellett fűteni, hogy megfelelő meleg legyen.
– Ahol ilyen különleges emberek éltek, ott a lakóhely is különleges lehetett. Ez a megállapítás érvényes András bácsi szülőhelyére, a bánsági Facsádra is?
– A község, Facsád neve csodálatos emlékeket idéz fel bennem. Néhai kedves barátom, Mócsy László édesapja mondta nekem: „Andriska, gyűjtse az emlékeket, mert öregkorára csak ezek maradnak meg”. Ez igaz is, ma szinte vakon és süketen a szép emlékeimből élek. Azt hiszem, minden gyereknek volt egy saját Pál utcája, ami számomra a játszóhelyeinkben, diákkoromban a Begán testesült meg. Facsád járási székhely volt: járásbírósággal, adóhivatallal, főszolgabírósággal, orvosokkal, ügyvédekkel, ami nagy dolognak számított abban az időben. Az úgynevezett központban laktak a tisztviselők, szabadfoglalkozásúak, valamint ott működött a helyi szóhasználat szerinti három aranybánya: a közjegyzői hivatal, az állatorvosi rendelő és a patika. A sváb iparosok jórészt már magyarul beszéltek. Itt mindenki által betartott aranyszabály volt, hogy a gyermekekkel lehetőleg az anyanyelvükön beszéltek. Az utcánkban lakott a Maros menti színromán szűrszabó, Milo bácsi, aki minden találkozáskor megkérdezte: „Hogy vagy, Bandika? Hova mész, Bandika?” Gyermekkoromban Facsád már három részből állott. Eredetileg a Bega által kettészelt település a telekkönyvben Német Facset, illetve Román Facset néven szerepel. A Német Facsetot Központ néven emlegették, a román rész neve pedig Túlahíd volt. A Darányi Ignác-féle mintatelepítéssel a Központtól keletre létrejött a község harmadik része, a magyarok lakta telep. A román rész túlahídi gazdái nyakkendő nélküli „német ruhában” jártak. Sokaknak lakása is polgári jellegű, faragott „altdeutsch” bútorokkal volt berendezve, ősszel, betakarítás után pedig elmentek Herkulesfürdőre, kúrálni magukat. A környezet vegyes volt, elmagyarosodott svábok, zsidók, kevés magyar. A telep volt színmagyar. Sajátos rend uralkodott, jól megértették egymást, nem volt összetűzés, nem házasodtak össze mással, de megbecsülték egymást. A román gazda nem állatorvoshoz, hanem telepes emberekhez ment, akik nagyszerűen értettek a lovakhoz. A telepes legény a kocsi oldalait otthon hagyta, állt a szekéren, tartotta a gyeplőt, szinte repült. A községet a 30-as években tovább színesítették a bukovinai csángók. Az alföldi parasztok nem fogadták be őket, a románokkal laktak. Azt mondták rájuk, hogy akik kistermetű „patkány” lovakkal húzatják a kocsijukat, azok nem kellenek. Édesapámat ebben a községben választották meg jegyzőnek, aki 1940-ig ott is volt, amikor hivatalból áthelyezték az észak-erdélyi részbe, Csíkszenttamásra. Édesanyámnak, a „lúdoktor” leányának a „láncos kutya” Tito idején, zentai származása miatt hetente kellett volna jelentkeznie a rendőrségen. A rendőr szólt neki, hogy úgyis mindennap látja az utcán, ezért eltekintett az előírástól. Ez volt az ottani helyzet.
– András bácsi egész életében meghatározó szerepet játszott a család, egykoron szülei, testvérei, majd felesége, akit haláláig ápolt, s leánya, aki most András bácsit gondozza.
– Változatlanul vallom, hogy a nagy bajoktól megóvó, összetartó közösség a család. Az enyémben voltak ugyan németek is – bár az aradi nagyanyám teljesen elmagyarosodott –, de a Kiss család magyar nemzettudata mindig töretlen maradt. Ezt sugallták a könyvtár, a folyamatosam járatott napilapok és folyóiratok, a falon díszes keretben függő nagyméretű képek: Bem tábornok, Petőfi Sándor tiszti egyenruhában, középen Benczúr Gyula nagy Millennium-képe Ferenc Jóskával (így emlegették) és Erzsébet királynéval. (Vajon mit szólt volna ehhez 48-as nagyapám?) A magyar nemzettudat nem csorbult a németül beszélgetők miatt. Az ünnepi nagy ebédeken három nyelven folyt a társalgás. Nagyanyám magyarul beszélt velünk, a nevelő nagyapámmal németül értekezett a család, én románul, bánsági nyelvjárásban. Önfejű gyerek voltam, engem nem lehetett kijavítani, márpedig ezt valamelyik testvérem megtette, ezért az étkezéseknél nem beszéltem soha többet németül. A család: édesanyám, Döme Margit, aki nagyon szép, kistermetű asszony volt, hat gyermeket szült. A régi szokások szerint a várandósság idején mindentől megkímélték, az anyja etette, túltáplálta, ezért a magzat nagy lett, és szüléskor Istvánkát az orvos darabokban kellett „világra hozza”. Árpádka, a harmadik gyerek az akkor gyakori gyermekbetegséget, tüdőgyulladást kapott, és nem élte túl a krízist, ami a betegség 9. napjára esett. Négy épkézláb gyermek megmaradt. Engem már nem a híres Gruberné, hanem a Vadászné nevű bábaasszony segített a világra. Őt neveztük Gólya néninek. Feri bátyám 11, Margit nővérem 5, Dunci nővérem 6 évvel volt idősebb nálam. Amikor bátyám született, apám diófát ültetett a kertben, nővéreimnek orgonafát oltott. Nekem szerényebb fogadtatásban volt részem. De én kineveztem magaménak a két ágból összefont körtefát és a naspolyafát. Idővel „kisebbségi gyereknek” minősítettem magam, de téved az, aki pszichológiai leckét mondva, frusztrálásról értekezne. Én rangnak éreztem. Nagyon szabadon neveltek bennünket. Egy szabály volt: étkezésről nem lehetett hiányozni, azokon mindig ott kellett lennünk. Pupsinak becézett Feri bátyámnak különleges státusa volt, mert a Zsófia császárnét utánzó nagyanyám, Bábi nevelte születésétől fogva és ő fedezte egyetemi tanulmányai költségeit. Én voltam viszont a család legkisebb, legdédelgetettebb gyermeke. Apai nagynéném viszont engem tekintett a Kiss família igazi képviselőjének a családban. Csak énekszó mellett voltam hajlandó elaludni. Eleinte szegény anyám volt az áldozat, akinek énekelnie kellett. „Üss kettőt a fenekére – tanácsolta a szomszédasszony a kerítésen át –, attól majd elalszik.” Édesanyám szépen énekelt, abszolút hallása volt, utóbb ebből is élt, zongoraleckéket adott. Később a szolgálók énekeltek nekem elalvás előtt. Őket soha nem neveztük cselédnek. Ma is a fülemben csengenek az ő nótáik: „Megdöglött a bíró lova”, „Debrecenbe kéne menni, pulykakakast kéne venni”, meg a háborús nóták, „Ácsi, bácsi, komitácsi, hasába ment a golyó” sorai, dallamai. Azóta nem szeretem a szabadcsapatos orvlövészeket. Lakásunk előszobájában volt egy trimó elnevezésű bútor, tetején porcelán vázaszerűség, a fedelén egy zerge ágaskodott, ott névjegyek voltak. A bútorban több évfolyam 19. századi Ország Világ, Über Land und Meer, ez utóbbiban volt egy sorozat pálcikaember történet, a Pesti Hírlap vagy Napló album alakú mellékletei, köztük az Erzsébet- és Munkácsy-albumok. Ott voltak a hadikölcsön-kötvények, nagyon jó minőségű merített papíron. Milyen gazdagok vagyunk – mondtam. Anyai nagyanyám, a Bábi eladta aradi házát és annak árát hadikölcsön kötvényekbe fektette, mert „mire a falevelek lehullnak” ezek jó gyümölcsöt hoznak. El is úszott az egész. Egész életemben nagyon szerettem a meséket. Benedek Elekkel már nagyon korán megismerkedtem, még amikor felolvastak nekem a könyveiből. Amikor már megismertem a betűket, magam folytattam az olvasást. Felötlenek a címek: Bálványos vár, Mirkó királyfi. Ahogy akkor mondták: Verne Gyula, May Károly, Sebők Zsigmondtól a Mackó úr és Dörmögő Dömötör utazásairól szóló kötetek. Nem tudom, hogy ma ezeket hogyan minősítik, de kedvenceim voltak. A műveket különböző szempontokból lehet minősíteni, az a fontos azonban, hogyan él az olvasóban tovább az író munkája. A családban nem voltak már nagy utazások, mint a Monarchiában, amikor beutazták Magyarországot, s ami számomra a honismeretet jelentette. Emlékezetes maradt számomra az, hogy Dorka meg Zebulon levették kalapjukat egy-egy nevezetes emlékhelyen.
– Gondolom, az előbb említett szolgálók ugyancsak kényeztették a legkisebb gyereket, s újabb élményeket vihettek az életébe.
– A könyvek mellett jól emlékszem a szolgálók meséire, elbeszéléseire. Keresztúri Rózi telepes leány volt. Ő a családja származási helyéről, a csanádpalotai álomvilágról mesélt nekem, miközben reggeliztem. Forgószélről – ami nálunk nem volt – és azt, hogy ott az ángyát a kerítésen túlra röpítette. Mi nem azokat a szavakat használtuk, mint ők. Nem volt ángyunk, legfeljebb tántink. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy Feri, a szabósegéd miért olyan fekete, hogy a szabóasztal mögött csak a szeme fehérje világít? Tudod Bandika, mikor az anyja várandós volt, elnézte magát egy négeren. Facsádot ugyanis az első világháborút követően francia vezénylet alatt álló szenegáli csapatok szállták meg. Más világ volt a bukovinai Zenáé egyedi énekeivel és más volt a bunyai Katié. Bunya egy isten háta mögötti szegény település volt, onnan jöttek ezek a becsületes, tisztességes, dolgos bunyai lányok szolgálni. Katinak az ugyancsak kedves, szelíd nővére egy gazdag mészárosnál szolgált. Ott volt segéd egy módos telepes fiú, akinek a parasztnábob unokáját szánták feleségül. Ez azonban megerőszakolta a Kati nővérét, de nem lehetett szó házasságról. „Bevehetem már az ablakból a két fehér muskátlit” – mondta keservesen az anyja, mert Bunyán az eladó lányok jelképe volt a fehér muskátli.
– Ha még lejjebb ereszkedünk a múlt feneketlennek tűnő kútjába, milyen meghatározó gyermekkori emlékeket meríthetünk ki belőle?
– A séták. Anyám szenvedélyes sétáló volt, elmentünk Túlahídra, a Telepre. Emlékszem a kocsmáros Petrovicsra, aki rác volt – mint Petőfiék –, de magyarnak vallotta magát. A telep egyforma házakból állt, ezekhez gazdaság tartozott, még sétatere is volt. Ők promenádnak mondták, később ott volt a teniszpálya. A klinkertéglás, emeletes épületet, az adóhivatalt palotának hívták. A telepesek dinnyét, dohányt termesztettek. Sétáltunk a dohányföldek mellett, napraforgót csak a kukoricaföldek szélén láttam. Szégyen volt nem zsírral főzni. Az óvoda. A szomszéd gyermekkel, Jóskával, a Deutsch szatócs és gabonakereskedő unokájával jártam óvodába. Ringelinek hívták, ő volt a Ringlijóska. Nem tudom már, milyen óvoda lehetett, de a Telepen volt, és a Krisovánszky-leány volt az első óvónőm. Aztán a központi óvodában egy sötét ruhában járó molett asszony volt az óvó néni. Román óvoda volt, magyar, román, sváb gyerekek együtt játszottunk, mindenki a maga nyelvén énekelt. A telepi magyar elemi iskola már csak kétosztályú volt, az egykor kiváló tanítónővel, a bicsérdista Perepatics kisasszonnyal, aki az én koromban már idegroncs volt. Szüleim a többi központi magyar gyermekkel a központiba írattak. Oda jártunk Ringlijóskával, Gyöngyössy Jánossal (Pancsival), akihez egy hosszú élet barátsága köt. Mi hárman összetartoztunk. Nem tanultunk meg tökéletesen románul, hiszen a román gyerekekkel együtt bánsági kifejezéseket, rengeteg németből elrománosított szót használtunk. Szüleink azonban a zsebükbe nyúltak, heti háromszor magyar és német órára jártunk Lujza nénihez, aki esküt nem tett tanítónő volt, és a magyar tanrendszer szerint oktatott.
– Szinte jelképesnek tekinthető, hogy középiskoláit Lugoson és Temesvárt végezte, Facsádról ezeken a városokon ment keresztül az Erdéllyel összekötő út.
– A négy elemi után mentem a középiskolába. Én akkor már Enyed álomvilágában éltem. Bátyám Szászvároson, majd az enyedi Református Kollégiumban tanult. Amikor az elemiben levelet kellett fogalmaznunk szüleinknek, akkor én mindig Enyedről írtam haza. Apám a negyedik osztály vége felé viszont egyszer azt mondta nekem, ne minduntalan abból a városból írjak, nem biztos, hogy oda megyek. Pedig addig folyton Kónya bácsival – egy ottani tanárral – riogattak, ha helytelenkedtem. Bátyám is azzal fenyegetett, hogy majd a nagy diákok elküldenek canis mergát venni. Apám akkor már tudta, a kormányzat megtiltotta, hogy a köztisztviselők felekezeti iskolába járassák gyerekeiket. Apám tehát a beiratkozás előtt kijelentette, jobb lesz nekem Lugoson, a megyeszékhelyen, mert közelebb maradok hozzájuk. Az állami főgimnázium neve akkor Coriolan Brediceanu Líceum volt. Amikor apám felvitt a felvételire, a szomszéd község jegyzője is velünk volt a fiával, hogy őt is beírassa. Meglátta, hogy a líceum nevelője éppen elagyabugyál egy kisdiákot, mire úgy határoztak, hogy nem az állami internátusba adnak. Így került a látókörükbe a görög katolikus püspökség által működtetett, francia szerzetesek vezette internátus. Apai nagynéném, az Ádi Tánti, ideadta a Kissek 19. századi diákládáját, azzal vittek be a megyei számvevőségi tisztviselő Deutsch bácsi autóján a karánsebesi úton levő internátusba. Mikor apámtól elbúcsúztam, arra kértem, mondja meg a többieknek, hogy nem sírtam, pedig a torkomat szorongatta a sírás. Akkor kezdődött életemnek az a szakasza, amit én később „francia légiónak” neveztem. Amikor én odaérkeztem, a francia szerzetesek közül már csak egy maradt, a Pere Leandre nevű, Assumption-rendbeli szerzetes, akit Mon Pere-nek (Atyámnak) kellett szólítanunk, s ebből aztán Monper lett. Mielőtt Lugosra került, a Közel-Keleten volt misszionárius. Az előírás szerint a bennlakónak két inget és gallért a hozzá való gombokkal kellett magával vinnie. Ezt nyilván egy 20. század eleji francia prospektusból vették át. Kínlódtam is sokat velük a hazai apacsing után. A diákok hivatalos nyelve a francia volt, az első évnegyed végéig használhatták anyanyelvüket francia szavakkal. Az állandó francia nyelvhasználatot Monper úgy biztosította, hogy szünetben a diákok között járkált, s ha meghallott valakit más nyelven beszélni, így szólt hozzá: Vous avez le baton, azaz Tiéd a stafétabot. Ez azt jelentette, hogy a diáknak kellett keresni egy másik nem franciául beszélőt, ha legjobb barátja is volt, hogy átadja neki a botot. Ha nem talált mást, akkor az esti szilencium után büntetésből nem mehetett lefeküdni, hanem 10 sort kellett franciából lefordítania. Második alkalommal meg kellett tanulnia egy francia igét. Ha egymás után harmadszor is nála maradt a bot, a Monper behívta az irodájába, ahol állítólag egy bikacsökkel jól megverte. Jó módszer az állandó francia társalgás biztosítására, de jellemformáló hatása megkérdőjelezhető. A Monper a reggeli ébresztőnél sem volt éppen kíméletes. Reggel fél hatkor bejött a hálószobába, háromszor tapsolt, mindenkinek ki kellett ugrania az ágyból, és egy fohászt kellett mondania. A megérkezésem utáni első reggelen nem hallottam meg a tapsot, ezért a többiek nagy sajnálatára derékszíjával kétszer az arcomra ütött. Riadtan jöttem rá, hogy új környezetbe kerültem. Hetente sorrend szerint kötelező volt a kápolnában kántori teendőket ellátni. A zsidó fiúk felmentést kaptak, így Ringlijóska is. A mise után reggel hatkor visszamentünk reggelizni, majd sorban elindultunk az iskolába. Az internátusban az alsósokat esténként a magasabb osztályban levők hallgatták ki a másnapi leckékből. Önfejű voltam még akkor, és amikor a hetedik osztályos fiú leckeellenőrzés során tenyerest adott, kijelentettem: megkérem az apámat, hogy vegyen ki az internátusból. Ezt megmondták a Monpernek, aki megkérdezett, hogy ez igaz-e. Aradi sváb nagyanyám örökségeként öntudatosan azt válaszoltam, hogy nem azért fizetnek itt, hogy verjenek. Erre más felsős diákot osztott be a csoportunkhoz. Furcsa ember volt. Egyszer kint voltam az udvaron, a Monper pedig festette a be nem fejezett ablakokat. Felajánlottam a segítségemet. Mikor befejeztük a munkát, játékos fény csillogott a szemében. Megköszönte a segítséget és ezt mondta nekem: Vous Bandi. Ma sem tudom, hogy a nevemen szólított, vagy pajkosan banditának nevezett…
Az állami iskola magyar diákjainak külön szigetet jelentettek a vallásórák, amelyeken nem csak hitükben erősítették meg őket, hanem nemzettudatukat is elevenen tartották. Én a Temes partjára, a református parókiára jártam hittanórára. Társaim köztisztviselő és vasutas gyerekek voltak. Oktatónk volt a korán elhunyt Szombati Szabó István, költő lelkész, majd a nagyműveltségű, Oxfordot is megjárt Nemes Elemér. Egy télen, amikor osztálytársaimnak a líceum épületében vallásórájuk volt, kint álltam a folyosón, amikor arra ment órára a katolikus osztálytársaimat oktató minorita szerzetes. Megszólított, hogy ne ácsorogjak a hidegben, hanem menjek be az ő órájukra. Lugoson Pacha püspök elnémetesítő törekvései ellenében a minoriták tartották a lelket magyar híveikben. Sokat foglalkoztak gyermekekkel, télen szánkázni vitték őket, ahova engem is magukkal vittek. Azt is el kell mondanom, hogy a lugosi osztálytársak, a bánsági tanáraink részéről sohasem éreztem soviniszta megnyilvánulást. Ezt csupán francia részről. A román oktatási rendszerben csak az anyanyelvén felnőtt ember taníthatott. Az első osztálytól kötelező francia nyelvet Franciaországból jött tanárok, a francia misszió tagjaiként tanítottak. A reformátusok borítékban vitték a vallásjegyet az osztályfőnöknek, aki éppen hiányzott, a francia tanár helyettesítette. Ez visszadobta a borítékot, hogy ő nem vesz el írást bármely szektától és rovartól (secte ºi insecte). Jó szójáték, de egy tízéves gyerekkel?... Mikor visszajött az osztályfőnököm, Traian Simu megkérdezte, hogy miért nincs hittanból jegyem. Mondtam, hogy mi történt. Erre azt mondta, hadd el, mert bolond. A történelemleckéket az alsós osztályokban Simunál szóról szóra fel kellett mondani. Szerinte erre azért volt szükség, mert ha a bánságiak a maguk nyelvén mondják el a leckét, sosem tanulnak meg jól románul. A 3. osztály vége felé egy nálam idősebb osztálytársam, egy másik nagyobb fiúval vezérkedni kívántak felettünk, és szexuális játékokra akartak kényszeríteni. Én nem voltam hajlandó engedelmeskedni nekik, ezért állandóan zaklattak és terrorizáltak. Erre felfigyelt az ideggyógyásznak készülő bátyám. Szólt otthon, és kivettek az internátusból. A következő évben átírattak a temesvári középiskolába. Akkor már Temesváron lakott Margit nővérem, a férje, Ferencz Antal testnevelő tanár volt ott. Ottlétem alatt náluk is laktam. A Bega partján egy más világ fogadott. A Diaconovich Loga Líceum nagyvonalú iskola volt, jó tanárokkal, az igazgató, Bejan magyar egyetemre járt, a román irodalom oktatásánál párhuzamosan tanított: például a román és a magyar nyelvemlékeket egyszerre ismertette. Schütz bácsi németet tanított, szigorúan rám szólt, amikor feleltetett: Ne svábul! Temesvárt nem volt diszkrimináció. A sportot nagyon komolyan vették, aki nem tudott futballozni vagy úszni, az alacsonyabb rendűnek számított. Akkor komoly bajnokok kerültek ki a városból. Ha játszott a temesvári Ripensia, a mozdonyvezető a buziási vonalon, ahonnan rá lehetett látni a pályára, megállította a vonatot, az utasok kikönyököltek az ablakba, és nézték a fülkéből a játékot. A hittanórákat Debreczeni István tanította, aki Nagyszalontáról került Temesvárra, és neves Arany János kutató volt. Később Bereczki Sándor segédlelkész foglalkozott velünk, külön összejöveteleket szervezett nekünk, amelyeket áthatott Szabó Dezső szelleme.
(Folytatjuk)
Művelődés (Kolozsvár)

Nagyszabású ünnepségek a Székelyföldön a román nemzeti ünnepen
Mircea Dusa román belügyminiszter szerint sértik a románságot azok a választási plakátok, amelyek autonómiát követelnek Erdélynek és föderális államberendezkedést sürgetnek Romániában – közölte szombaton az Agerpres hírügynökség, a politikus Csíkszeredában elhangzott beszédét idézve. A románság nemzeti ünnepe alkalmából december 1-jén, szombaton a Székelyföldön is nagyszabású ünnepségeket rendeztek a román hatóságok. Az utóbbi két évtizedben először rendeztek – haditechnikát is felvonultató – katonai parádét Csíkszeredában, amelyre az Agerpres szerint háromezer ember volt kíváncsi.
Az ünnepségen részt vevő Mircea Dusa belügyminiszter, Hargita megyei parlamenti képviselő azt mondta, az alkotmány nemzetállamként határozza meg Romániát és akik bekerülnek a román parlamentbe, erre az alkotmányra esküsznek fel. A miniszter úgy vélekedett: sértő a románságra nézve az, hogy a nemzeti ünnep előtt szövetségi államot és autonómiát hirdető plakátok jelentek meg Maros, Hargita és Kovászna megyében. A politikus ezzel az Erdélyi Magyar Néppárt választási hirdetéseire utalt, amelyeket több erdélyi városban eltávolíttattak a helyi hatóságok, arra hivatkozva, hogy a feliratok alkotmányellenesek.
Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul szobornál rendezett szabadtéri ünnepséget a Kovászna megyei prefektusi hivatal december elseje alkalmából. A szervezők egy nagyméretű román nemzeti zászlóval takarták el azt a SIC Terra Siculorum feliratú – a Székelyföld latin nevét hirdető – táblát, amelyet a magyar közösség választott vezetői helyeztek ki egy hónapja a prefektusi hivatal előtt.
Az Agerpres hírügynökség szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselői idén is távol maradtak a sepsiszentgyörgyi december 1-jei ünnepségektől. Antal Árpád polgármester néhány nappal korábban azt üzente a szervezőknek, hogy majd akkor vesz részt a román nemzeti ünnepen, ha Románia megadja a magyaroknak az 1918-as gyulafehérvári kiáltványban megígért autonómiát – tette hozzá az Agerpres.
Az erdélyi románság 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári nemzetgyűlésen fogadott el kiáltványt Erdély és a Román Királyság egyesüléséről, amelyben az Erdély területén élő más nemzeteknek önrendelkezést ígért. December 1-je 1990 óta Románia nemzeti ünnepe.
MTI
Erdély.ma

20 éves késéssel
Kolozsváron elhelyezték azt a háromnyelvű (román, magyar és német) táblát, melyet eredetileg 1992.-ben szerettek volna elhelyezni az Egyetemiek Házának déli oldalán.
Jelezvén, hogy Kolozsvár, színház szerető közössége a magyar nyelvterület első állandó Kőszínházának felépítője volt.
Az 2012. évi INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színházi Fesztiváljának talán egyik legfontosabb mozzanata, ami történelmet ír, leleplezték a 20 évvel ezelőtt elkészült fekete márvány- táblát.
Amint a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor, az eseményt méltató beszédében elmondta: „Azért gyűltünk össze, hogy emlékezzünk múltunk felé fordulva. Húsz évvel ezelőtt szerettük volna ezt az emléktáblát elhelyezni”. Az akkori a város vezetősége nem nézte jó szemmel az anyanyelvűséget, sem a többnyelvűséget, és megakadályozta az eseményt méltató tábla elhelyezését. Most úgy tűnik, a történelem kereke, mely előre halad, visszazökken abba a vágásba, mely a mostani európai gondolkodást tükrözi.
A színházban a hagyomány eléggé megfoghatatlan fogalom. A gyakorlatban nem igazán tapasztalhatjuk, nem igazán térhetünk ki azokra a jelentős színházi eseményekre, melyek az előadással elmúlnak.
Ha fellapozzuk a Kolozsvári Magyar Színház történetét, azok a kiemelkedő egyéniségek, alkotók maradtak fenn az emlékezésben, amelyek koruknak megfelelve, tudtak alkotni. Nem a múltba, hanem a jövőbe néztek- mondta Tompa Gábor.
Kótsi Patkó János, Egressy Gábor, E. Kovács Gyula, Janovics Jenő, valamint Harag György. Olyan elemeket fedeztek fel a kolozsvári színjátszásban, amely a korszerű színházi gondolkodást tükrözte. Legyen az felzárkózás a kortársi európai és világi szokásokhoz.
Megköszönte Starmüller Gézának az emléktábla elkészítését, Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaságnak, hogy az elhelyezéshez szükséges dokumentációt a színház rendelkezésére bocsátotta.
Az emléktáblát Tompa Gábor dr. Kötő Józseffel, a színház volt irodalmi titkárával, igazgatójával, jelenleg parlamenti képviselővel együtt, leplezte le.
Koszorút helyezett el a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Erdélyi Közművelődési Egyesület nevében Dáné Tibor Kálmán, valamint a városi és megyei RMDSZ képviselői, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Sípos Gábor, az EME elnöke. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Magdó János főkonzul koszorúzott.
Ez év december 17.-én ünnepelhetjük a hivatásos magyar színjátszás 220.-ik éves évfordulóját, itt a Farkas utcában.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

Katonai erődemonstráció Székelyföldön a nemzeti ünnepen
Mircea Duşa belügyminiszter szerint sértik a románságot azok a választási plakátok, amelyek autonómiát követelnek Erdélynek és föderális államberendezkedést sürgetnek Romániában - közölte szombaton az Agerpres hírügynökség, a politikus Csíkszeredában elhangzott beszédét idézve.
A románság nemzeti ünnepe alkalmából szombaton a Székelyföldön is nagyszabású ünnepségeket rendeztek a hatóságok. Az utóbbi két évtizedben először rendeztek - haditechnikát is felvonultató - katonai parádét Csíkszeredában, amelyre az Agerpres szerint háromezer ember volt kíváncsi.
Az ünnepségen részt vevő Mircea Duşa belügyminiszter, Hargita megyei parlamenti képviselő azt mondta, az alkotmány nemzetállamként határozza meg Romániát és akik bekerülnek a román parlamentbe, erre az alkotmányra esküsznek fel.
A miniszter úgy vélekedett: sértő a románságra nézve az, hogy a nemzeti ünnep előtt szövetségi államot és autonómiát hirdető plakátok jelentek meg Maros, Hargita és Kovászna megyében. A politikus ezzel az Erdélyi Magyar Néppárt választási hirdetéseire utalt, amelyeket több erdélyi városban eltávolíttattak a helyi hatóságok, arra hivatkozva, hogy a feliratok alkotmányellenesek.
Amint arról korábban beszámoltunk, Sepsiszentgyörgyön hatalmas román trikolórral takarták le a román nemzeti ünnepen Sepsiszentgyörgyön a „SIC – Terra Siculorum" feliratú táblát.
Az erdélyi románság 1918. december 1-jén a Gyulafehérvári nemzetgyűlésen fogadott el kiáltványt Erdély és a Román Királyság egyesüléséről, amelyben az Erdély területén élő más nemzeteknek önrendelkezést ígért. December 1-je 1990 óta Románia nemzeti ünnepe.
Maszol.ro

Ökumenikus Kárpát-medencei találkozót tartottak Hajdúdorogon
Hajdúdorog adott otthont szombaton az idén negyedik alkalommal megrendezett Kárpát-medencei ökumenikus nagytalálkozónak, amelyen világi és egyházi méltóságok a határon túli magyar közösségek megmaradásáért és az összmagyar összefogásért emeltek szót.
Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a hajdúdorogi székesegyházban úgy fogalmazott: "ma azért sír Mária, mert nincs együtt az, ami összetartozik, nincs együtt az, ami egymásnak van teremtve". Szavai szerint az advent egymáshoz vezeti azt, ami összetartozik. Ma sok esetben nincs együtt a fiú az apával, a politikus a választópolgárral, az állam az állampolgárral, az EU Magyarországgal, magyar a magyarral, ember az emberrel és ember a teremtőjével - hangoztatta Balog Zoltán.
Megítélése szerint nincsenek együtt a generációk sem, valamint "a férfiak és nők sem úgy, ahogy egymásnak teremtette őket az Isten". A miniszter megköszönte Tőkés Lászlónak és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspöknek, hogy 2009-ben "elindították ezt az imahadjáratot. Mert ma hadjáratot kell folytatnunk (...) az összetartozásért." Egymásra találás nélkül nem lesz jó iskola, felzárkózás, kultúra és jó nemzet sem a Kárpát-medencében - mondta Balog Zoltán a székesegyházat zsúfolásig megtöltő vendégeknek és híveknek.
Tőkés László néppárti európai parlamenti képviselő és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egyaránt a romániai magyarok nemzetiségi jogaiért szállt síkra, kiemelve az anyanyelv használatához fűződő elidegeníthetetlen jogot. Toró T. Tibor szerint nem a szlovákok, a románok vagy más népek a magyarság ellenségei, hanem a központosított többségi nemzetállamok létrehozására irányuló törekvések, amelyekkel csorbítják a kisebbségek jogait.
A politikus kijelentette: a Kárpát-medencei magyarság gyarapodásához és tartalmas jövőjének biztosításához egyetlen megoldás, "jogunk, célunk, eszközünk és jövőképünk a közösségi autonómia". Az autonómia megítélése eszköz és jövőkép a magukat önkormányozni képes Kárpát-medencei magyar régióknak. Az autonómiáért folytatott "szabadságharcot" - hívta fel a figyelmet - békés és demokratikus eszközökkel kell megvívni. Ehhez a harchoz egységre buzdította az anyaországi és határon túli politikusokat, egyházakat és civil szervezeteket is, illetve reményét fejezte ki, hogy a romániai választások után két párt is képviselni fogja a magyarságot a bukaresti törvényhozásban. Az alkonyati istentisztelettel kezdődött találkozón felszólaltak hazai és határon túli egyházi méltóságok, majd a Himnusz eléneklésével zárult a találkozó.
MTI
Bumm.sk

Dzsidzsi, a Frunda
A sima modorú, européeri szerepben tetszelgő Frunda György sok vihart látott, dörzsölt politikus. Nevezhetnénk ravasz játékosnak is, már ami a politikai játszmákat illeti. Tagadhatatlan, Frunda kiválóan blöfföl. Idén nyáron például sikerült elhitetnie a vásárhelyi magyar szavazópolgárok zömével, hogy a város polgármestere szeretne lenni. Pedig esze ágában sem volt. Mint ahogyan korábban Kelemen Atillának és Borbély Lászlónak sem. De mind úgy tettek, mint akiknek leghőbb vágya, élete célja a nagy Bernády György örökébe lépni.
Frundáról köztudomású, hogy az Európa Tanácsban rá osztott szerepkört meg szeretné tartani, méghozzá mindenáron. De ezt csak „román képviselőként” érheti el. Ahhoz pedig indulnia kell az itthoni parlamenti választásokon. Nos, ez volt az az érzékeny pont, ahol fogást talált rajta a pártvezetőség, amikor röviddel a nyári helyhatósági választások előtt rávette – némi kényszer, némi zsarolás által –, hogy elfogadja a vásárhelyi polgármesterjelöltséget. A szóbeszéd szerint Markóék választás elé állították: vagy vállalja a kihívó szerepét a magasan esélyes Dorin Floreával szemben, vagy lemondhat az újabb parlamenti mandátumról. Frunda pedig vállalta, különben az RMDSZ most nem őt indította volna...
Frunda Románia egyik legtapasztaltabb politikusa, aki az utóbbi években sok esetben pártja hivatalos politikai irányvonalától némileg eltérő utakra tévedt. Különvéleményt nyilvánított számos témában, igaz, ha szavazásra került a sor, akkor hűséges pártkatonaként mindig úgy voksolt, ahogyan azt elvárta tőle a Markó-Borbély-Verestóy direktórium.
Dzsidzsink a posztkommunista utódpárttal, a PSD-vel való együttműködés feltétlen híve, annak legnagyobb hangú szorgalmazója. Azt állítják róla – s talán maga is úgy hiszi –, hogy számíthat a román szavazópolgárok voksára is. Tény, hogy tévészerepléseivel sok román néző szimpátiáját elnyerhette, de ugyanakkor sok magyar ellenszenvét vonta magára. Amit nyert a réven, elvesztette a vámon. Mert a román szimpátia sosem jelent tulipánra ütött pecsétet. RMDSZ-es jelöltként csakis magyar voksokra számíthat, de ezekből neki ma már nagyon kevés jut.
Mit róhatnak fel neki a nemzetársaink? Hát a Neptun-ügyet, a külhoni magyarok állampolgárságáról megfogalmazott elutasító véleményét, az autonómia ügyében kifejtett ellentmondásos, sokak számára elfogadhatatlan álláspontját, a korrupcióellenes kormányzati lépések nyílt ellenzését, Nyírő József lefasisztázását stb. Hogy csak a politikai megnyilvánulásait hozzuk fel...
Szentgyörgyi László
(A szerző a Központ című marosvásárhelyi hetilap főszerkesztője)
Székelyhon.ro

Tőkés László: Gyöngyösi Márton jelent nemzetbiztonsági kockázatot - Tőkés László szerint nem a zsidó származású emberek, hanem az őket listázni kívánó Gyöngyösi Márton jobbikos Országgyűlési képviselő jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarország számára.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke vasárnap keltezett nyilatkozatában provokációnak minősítette Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő nagy vihart kavart kijelentéseit.
"Megítélésünk szerint a jobbikos Országgyűlési képviselő antiszemita megnyilatkozása nyílt provokációt jelent nem csupán zsidó polgártársaink és – az egyébként nemzetközi bírálatok és támadások kereszttüzében álló – Magyarország, hanem hasonló módon a határon túlra szakadt, legfőképpen pedig a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok ellen is" - vélte az európai parlamenti képviselő.
Az EMNT elnöke nem tartotta kizártnak, hogy Gyöngyösi Márton a határokon túlra kiterjesztett honosítás intézményét célozta lejáratni. "Romániában élő magyar polgártársaim közösségében külön is kikérjük a határon túl élő magyar állampolgárok iránti kollektív bizalmatlanság – közvetett – kinyilvánítását" - fogalmazott Tőkés László.
Hozzátette, jogosnak ítéli viszont a kettős átvilágítás alkalmazását azok esetében, akik a múltban nyilvánvaló módon kollaboránsai voltak a hírhedt Securitaténak, és akik közül sokan áttelepültek Magyarországra.
(MTI)

Román trikolórral takarták le a Terra Siculorum táblát Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul-szobornál rendezett szabadtéri ünnepséget a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal december elseje alkalmából.
A szervezők egy nagyméretű román nemzeti zászlóval takarták el azt a SIC Terra Siculorum feliratú táblát, amelyet a magyar közösség választott vezetői helyeztek ki egy hónapja a prefektusi hivatal előtt. Az RMDSZ tisztségviselői idén is távol maradtak a sepsiszentgyörgyi december elsejei ünnepségektől. Antal Árpád polgármester néhány nappal korábban azt üzente a szervezőknek, hogy majd akkor vesz részt a román nemzeti ünnepen, ha Románia megadja a magyaroknak az 1918-as gyulafehérvári kiáltványban megígért autonómiát.
MTI
Erdély.ma

Kire szavazhatnak a moldvai magyarok?
Hogy mik nem fordulnak meg az ember fejében! Ahelyett, hogy eszeveszetten készülne és készítene választásokra – de nem, inkább azt mondom, a szavazásokra. Mert most és itt, de másutt is, a magyarnak s a magyarságnak egyre kevesebb a választási lehetősége. Mentségünkre hozzuk föl, hogy Romániából beszélünk. Sapienti sat. Aki itt meg amott gondolkodik, annak ennyi elegendő. Anyaországunkban, ahová bizony nem kommunista tanulmányi ösztöndíjjal menekültem át 1988 lobogó tavaszán, ott egyre inkább az idegen banktőke dirigál. Már ahogy engedheti a mostani és nemzeti kormány. A kisebbségek pedig az abroszról lerázott morzsát csipegetik. Már az a 99.99%, amely sosem fért a húsos fazék mellé.
És eszembe jut a csángók szavazati lehetősége ott benn, Moldvában. Nem véletlen. Csak számomra is furcsa: vajon szavazhatnak-e valamelyik erdélyi magyar párt derék embereire? Most, ahogy jegyzem, ismét természetesnek tűnik a magam kérdése: vajon? Van-e lehetőségük magyart választani? Vagy amott, a Szeret mentén ez is felsőbb és román parancsra megy, mint a római katolikus templomokban a román nyelvű ima és az iskolai oktatás román nyelven? Szaladok a képtelennek is tűnhető kérdés nyomán. Vajon Európában küzdött-e valaha ennyit egy-egy néprész, mint a moldvai föld népe, a csángó-magyar, hogy a szó, az ima megmaradna anyanyelvükön az ajkakon? Az írek pár évtizede erővel tanulják vissza a nyomokban még megmaradt ősi nyelvüket.
Kovács István budapesti írástudó a ’70-es években felkereste a csángó-magyarokat. Hazamenve maga is szorongással mondotta el Weöres Sándor csodálatos költőnknek: „A csángók ma már csak suttogva szólnak magyarul”. És most képzelem a nagy költő arcát, amint mondja, mert ezt mondotta: „Attól tartok, hogy ők még mindig suttogni fogják ezt a nyelvet, amikor itt már rég nem beszélik.” És ezt tudós magyar mondta. Ezért borzongat meg mindig, ha erre a válaszra gondolok. És ez nem Lészpeden hangzott el, hanem Magyarországon, ahol ugyancsak szavaz a tömeg, ám alig választ. A csángóknak üzenném át a Kárpátokon a 20. század egyik legnagyobb magyar írójának, költőjének a bizalmát a gyanakvás fővárosából. Kire is szavazhatnak a csángók? Czegő Zoltán
Székely Hírmondó
Erdély.ma