Elmarasztalta a Ponta-kormányt a Velencei Bizottság
A román sajtó szerint a Velencei Bizottság – az Európa Tanács alkotmányos ügyekben illetékes tanácsadó testülete – valamennyi vitatott kérdésben elmarasztalta a román kormányt a Traian Basescu államfő leváltására irányuló nyári intézkedései miatt.
Az Adevarul című napilap internetes oldalán teljes terjedelmében közölte a Velencei Bizottság jelentését, és megállapította, hogy a román kormány négy nappal ezelőtti közleményében a jelentésnek csupán a számára kedvező megállapításait, ajánlásait idézte és nyugtázta.
A Velencei Bizottság úgy értékelte, sértette az alkotmányos elveket és a jogállamiságot az ombudsman és a két házelnök leváltása, azoknak a sürgősségi kormányrendeleteknek a kibocsátása, amelyek az alkotmánybíróság hatásköreit korlátozták, és amelyek módosították a népszavazás szabályait.
A jogászokból álló bizottság szerint ezek az intézkedések külön-külön és együttesen is problematikusak az alkotmányosság és a jogállamiság szempontjából, és az sem jelent mentséget a nyári döntések meghozói számára, hogy a népszavazáson széles többség támogatta céljukat, az államfő leváltását.
A jelentés időrendi sorrendbe állítva felsorolja a vitatott kormányzati intézkedéseket, rámutat az intézkedések jogállamiságot érintő hiányosságaira, és néhány javaslatot is tesz olyan törvénymódosításokra, amelyek elkerülhetővé teszik a hibák megismétlődését.
A májusban bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott jobbközép Ungureanu-kormány helyébe lépő szociálliberális Ponta-kormány június és augusztus között megannyi intézkedést hozott a politikai ellenfelének tekintett Traian Basescu államfő eltávolításának szándékával.
Intézkedéseit korábban az Európai Bizottság, az EU több döntéshozója és Washington is jogtiprónak minősítette, az államfő pedig puccskísérletként említette.
A Ponta-kormány politikai indíttatásúaknak nevezte a minősítéseket, ezért kérte fel a független szakértőkből álló Velencei Bizottságot a jogi lépések véleményezésére.
erdon.ro

Szolidarizál a magyarországi diáktüntetőkkel a Sapientia és a PKE diákszervezete
Közös nyilatkozatban biztosította a magyarországi hallgatókat támogatásáról nyolc erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és újvidéki magyar hallgatói önkormányzat hétfőn.
„Mi, a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási intézmények hallgatói megdöbbenéssel értesültünk a magyarországi felsőoktatás 2013-as hallgatói keretszámainak erőteljes csökkentéséről, a nagyarányú forráskivonásról, valamint az intézményi autonómiát szűkítő tervekről. A legnagyobb magyarral, Széchenyi Istvánnal egyetértve úgy gondoljuk, hogy a magyarság megmaradása, gyarapodása és jövője a kiművelt emberfők sokaságán múlik, ezért minden tehetséges diáknak biztosítani kell a továbbtanulás lehetőségét, hogy talentumait kibontakoztathassa és tudását később nemzete javára fordíthassa. Azon intézkedések ellen, amelyek ezt akadályozzák, a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek kell felemelnie szavát.
Mi, határon túli magyar egyetemisták és főiskolások tisztában vagyunk azzal, hogy a sikeres és erős anyaország a mi jövőnk egyik zálogát is jelenti. Sikeres és erős országot azonban csak úgy lehetséges építeni, ha a tudás nem válik a legtehetősebbek kiváltságává. Ezért az összmagyarság iránt érzett felelősségünk tudatában, valamint a határokon átnyúló nemzeti szolidaritás jegyében egyértelműen kiállunk céljaitok mellett és messzemenően támogatjuk törekvéseiteket. Az egyetem a Tiétek, a jövőtök a kezetekben van! Küzdjetek érte!” – áll a Vajda Attila (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke), Kovács-Szécsi Attila (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Hallgatói Önkormányzat elnöke), Ferencz István (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat elnöke), Lukács Andor (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Hallgatói Önkormányzat elnöke), Kovács Nándor (Partiumi Keresztény Egyetem Diákszervezete elnöke, Nagyvárad), Valent Ákos (Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzat elnöke, Révkomárom), Nagy Tibor (II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzat elnöke, Beregszász) és Gulácsi Beáta (Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar Hallgatói Önkormányzat elnöke, Szabadka) által aláírt nyilatkozatban.
Megkeresésünkre Vajda Attila hangsúlyozta, azért tartották fontosnak szolidaritásukról biztosítani a magyarországi diáktüntetőket, mivel a mostani egyetemisták a jövő értelmisége, ők fogják meghatározni a magyarság jövőjét határon innen és túl. Ha nem lett volna állami finanszírozású oktatás, nem lenne annyi magyar Nobel-díjas, a magyarok mindig kiemelkedően teljesítettek a különböző tudományterületeken, és fontos, hogy ez a továbbiakban is így maradjon – fejtette ki. A magyarországi diáktüntetők „értünk is küzdenek”, hiszen Erdélyből is sokan tanulnak Magyarországon – tette hozzá.
Azzal kapcsolatban, hogy a magyar kormány a tandíj alól mentesítené azokat a jól tanuló diákokat, akik vállalják, hogy Magyarországon maradnak, kifejtette, nem tartja magát illetékesnek a kommentárra, de különvéleményt fogalmaz meg: úgy gondolja, a magyaroknak ott kell maradniuk, ahol élnek, Magyarország határain belül és kívül is, és fontos, hogy az egyetemek el tudják látni a magyarlakta régiókat olyan szakemberekkel, akik otthon érvényesülnek szakmájukban.
(hírszerk.)
Transindex.ro

Új magyar–magyar képletre van szükség
A Transindex.ro kiadóigazgatója és az Erdély FM projektigazgatója interjúkötetet készített Markó Bélával, felszólalt a Milla tüntetésén. A nagyváradi, ma Kolozsváron és Marosvásárhelyen dolgozó Kelemen Attila Ármin lépten-nyomon megfogalmazza a véleményét a közéleti kérdésekről, kendőzetlenül közli az észrevételeit. Kustán Magyari Attila interjúja.
Nehéz eldönteni, melyik témával indíthatunk, de legyen a Transindex. Nem csupán egy hírportálról van szó, hanem – a maga szerteágazó kínálatával – egy intézményről. Egyetért ebben?
Ha van valaki, aki erre nem tud válaszolni, az én lennék – benne vagyok a közepében. A Transindexszel első vonalban mozgunk, innovatív médiának számítunk, és hogyha az elitet meg kell szólítania valakinek az online vonalon, akkor arra jelenleg mi vagyunk a leginkább képesek. Ez nem azt jelenti, hogy kipipálhatjuk a problémákat, mert rengeteg a dilemmánk. Egy motivált és nagyravágyó csapat működik itt, amelyiknek szembe kell néznie olyan erős, komplex változásokkal, mint amit a közösségi hálók hoztak. Az is dilemma, hogy a következő nemzedéknek mi a véleménye bizonyos dolgokról, a társadalom milyen szegmensét kell megszólítanunk – ma már nem akarunk improvizálni, mint öt-tíz éve, mert más a tét, más a nagyságrend.
Mennyire kihívás fennmaradni, akár egy ismert portálnak is, mint a Transindex?
Ez egy kicsi és nehéz piac, mert nem homogén sem fogyasztási, sem kulturális értelemben. Rengeteg a „zaj” is ezen a piacon, magyarországi szolgáltatók és olyan klónok mellett kell működnünk, akik szemmel tartják a mi mozgásunkat, s megpróbálják a maguk hasznára fordítani. Néhány éve már nem is bíztam az internetben, mert azt gondoltam, ami érdekes számomra, azt már kipróbáltuk, de az utóbbi időben úgy látom, sok az új lehetőség.
Az Erdély FM néhány hónapja új műsorráccsal jelentkezett. Miért érezték a változás szükségét?
Folyamatosan korrigálunk, él, mozog a műsorrácsunk, ezért ennek a változásnak nincs különösebb jelentősége. Az Erdély FM története úgy néz ki az én szempontomból, hogy a kuratórium felkért a megalapítására, arra, hogy vigyünk homokot a sivatagba, Marosvásárhelyen ugyanis működik egy nagy hallgatottságú kereskedelmi rádió, és ott a marosvásárhelyi közszolgálati is. Egy harmadik, egyikre sem hajazó rádiót lőttünk be, tízszázalékosra terveztük, amit meg is haladtunk. Sok jelzés jutott el hozzánk, s azt szűrtük le, hogy a többnyire kedvelt zenei kínálatot még bátrabbá tegyük, hogy amikor egyszer ránk kapcsolnak, már ne jöjjenek le rólunk. Most ebből hozzuk ki a maximumot, egy még komplexebb, szabadságszagúbb zenei kínálatot nyújtunk.
Tanulhat az Erdély FM szerkesztősége a közszolgálati rádióktól?
Szerintem mi azt tanulhatjuk tőlük, hogy milyennek nem szabad lennünk.
Az október 23-i, magyarországi Milla tüntetésen egyedüli erdélyi felszólalóként jelent meg Bajnai Gordon, Kónya Péter, Juhász Péter, Tamás Gáspár Miklós társaságában. Miért vállalta a meghívást?
Abban az értelmezési keretben, ami uralja a romániai magyar vagy magyarországi nyilvánosságot, nem tudom elmondani érthetően és szabatosan a motivációimat. Ebben a keretben politikai-gazdasági érdekcsoportok mentén rabolnak túszokat, száműznek embereket. Sokat dilemmáztam a felszólalásomon, mert nem lehetett jó döntést hozni: ha elmegyek közéjük, akkor hiába mondom el kétszer a beszédemben, hogy csak magamat képviselem, mert lesz egy olyan aurája a szereplésnek, mintha a romániai magyarság nevében beszélnék. Ha pedig visszautasítom a szervezők felkérését, akkor a könnyebb megoldást választom, ahogy sok magyarországi teszi, amikor nem jön el a meghívásainkra. Azt láttam, hogy annyira heterogén a megjelenő csoport, hogy egy olyan erdélyi liberális is, amilyen én vagyok, elfér. Új kezdetet hirdetnek, én is azt szeretnék, így lesz, ami lesz: megjelenhetek.
Erdélyi politikusok, gondolkodók tucatjai mondhattak volna beszédet ezen a tüntetésen, mégsem került erre sor. Miért?
Nem tudom, hogy egyáltalán hívtak-e másokat innen, de azt fontos elmondanom, hogy amikor néhány nap gondolkodási időt kértem, több emberrel is beszélgettem a dilemmámról. Az akadémiai kör azt tanácsolta, mondjak nemet, mert beállok a célkeresztbe; aki üzletember vagy pragmatikus civil volt, az inkább azt mondta, ott kell lennem, szimbolikusan támogatni kell egy új kezdetet.
A beszédében elhangzott a felhívás az új magyar–magyar kezdetre. Mit ért ezen?
A határon átívelő kapcsolatok esetén teljesen új modellre van szükség: borzasztóan nevetséges sztereotípiák működnek, szánalmas színvonalon. A budapestiek nagy részének fogalma sincs arról például, hogy milyen jó kávét iszunk mi Kolozsváron, ez egyrészt őket minősíti, mert bemerevedtek a viszonyok, de mi is túlságosan gyakran mondtuk azt, hogy szükségünk van anyagi támogatásra, ami méltán rettenti el őket. Nem ismerjük egymást, ráadásul privatizálva van a téma, öt-tíz ember a téma lebutításából és kisajátításából él.
Milyen modellre volna szükség?
Ki kellene venni a politikum kezéből a témát, szakmai, civil szintekre hozni, többet találkozni, több közös „bűnt” elkövetni, de amíg a magyarországi mainstream média úgy mutat be minket, ahogy, addig problémák lesznek. Nem szívesen jönnek közénk, mert a szemükben széplelkek vagyunk, pedig ez nem is igaz – szerencsére. A termék már nem az, mint ami a címkén van.
A modernizáció elkötelezett hívének tartják. Hogyan lehet az erdélyi magyar társadalmat ebbe az irányba terelni?
Csapdában vagyunk, mert azt feltételezzük, hogy egy embernek nem lehet többes identitása, szép harmóniában. Ifjonti lelkesedésnek tudom be, hogy azt hittem, a modernizáció megoldás lehet, pedig nem az, ha nem szerves, és valamilyen módon, legalább részben, nem a sajátosságainkból indul ki. Az a fajta intolerancia, ami tíz éve engem is jellemzett a tradíciókkal szemben, butaság volt: azt hittük, hogy a meccset akkor nyerjük meg, ha beengedjük a nyertes képleteket, de közben rájöttünk, hogy így elvesztünk egyebet, a kultúránkról szóló alap metaforáinkat. A nemzeti identitás színes megélése és a különböző vívmányok iránti nyitottság nem ellentétes dolog.
A Markó Bélával készült interjúkötet kolozsvári bemutatóján is felmerült az értelmiségi réteg és a politikum viszonya. Hogyan látja, a két fél közti kapcsolatnak milyennek kell lennie?
Érdemes megjegyezni, hogy a politikát úgyis politikusok kell csinálják, ez egy olyan terület, amihez speciális képesség és tudás kell – egy pompás klasszika-filológus valószínűleg az első körben elbukna. Az értelmiségiek köre, ami nehezen behatárolható csoport, olyan viszonyképletben gondolkodik, amelyik szerint ők ugyan rendben vannak, a politika viszont nem. Ez a gondolkodásmód azért téves, mert a politika annyira oké, amennyire mi kényszerítjük. Hogyha nem foglalunk állást a közéleti kérdésekben, és nem lihegünk a politikusok fülébe – akik egyébként sokkal érzékenyebbek a megjegyzésekre, mint hinnénk –, akkor ne várjuk el, hogy meghallgassanak minket. A politikumnak nem igazán érdekes, hogy gyakran konzultáljon velünk, érvényt kell szereznünk szempontjainknak.
Milyen visszajelzéseket kapott a könyvről?
Sejtettem, hogy az lesz az interpretáció, miszerint egy értelmiségi fogta magát, és készített egy omázs-kötetet egy befolyásos politikusnak. Ez simán belefér, a legfontosabb számomra, hogy szabadnak érezzem magam intellektuálisan. A visszajelzések alapján azt érzem, hogy ez egy fontos kötet lett, erre felfigyelnek, ezt olvassák – Markó is ezeket a tapasztalatokat osztotta meg velem.
gy kolozsvári előadásában arról beszélt, hogy a romániai magyar politikusok miként használták fel a Facebookot a parlamenti választási kampányban. Milyen következtetéseket vont le?
Elsősorban azt, hogy nem értik a Facebook lényegét. Pedig ennek utána lehet olvasni… Azt szeretném, ha többé politikusok nem zavarnának a szabadidőmben, nem akarok több, a nemzethalálról szóló szónoklatot olvasni a közösségi hálón. Nem akarom egy posztban ugyanannak a politikusnak a fejét látni nyolcszor. És nem akarom, hogy félelemkeltésre használják a privát médiámat, a Facebook hírfolyamomat. Ez nem fair.
Viszont pragmatikus.
Inkább azt mondanám, hogy manipulatív. Nem tudom, hogy egyáltalán működnek-e ezek a trükkök. Általában a játszmázás, a zsarolás hatásos tud lenni szülő-gyerek, férj-feleség kapcsolatban, így valószínűleg politikus és szavazó között is.
Ami a két magyar párt viszonyát illeti a kampányban, azt hogyan értékeli?
Deklarált stratégia volt, hogy az RMDSZ nem reagál a Néppártra, de ezt végül nem tudták tartani, pedig nem tett jót nekik. A Néppárt érdekes képződmény számomra: létezik egy olyan szakadék benne, amit szerintem ők házon belül is tematizálnak. Vannak a jól szituált, húszas-harmincas, urbánus srácok, akik nem kaptak esélyt a romániai magyar társadalomtól, de megcsinálták magukat. Õk az EMNP-hez csapódtak, s ha nem is tapasztaltak ahhoz, hogy politikusok legyenek, egy szűk holdudvar számára hitelesek. A másik, párton belüli rész Tőkés és köre, akik gyakorlatilag bármilyen demagógiára hajlandók, ők a Fidesz cinikus politikai franchise-a. Egy fiatalítás nagy dobást jelentene a Néppárt számára, persze ez a párt mesterséges lélegeztetőn él, a konnektor vége pedig Magyarországon van.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Elmarasztalta az I. Ponta-kormányt a Velencei Bizottság
Valamennyi vitatott kérdésben elmarasztalta a román kormányt a Traian Băsescu államfő leváltására irányuló nyári intézkedései miatt az Európa Tanács alkotmányos ügyekben illetékes tanácsadó testülete, a Velencei Bizottság – ismertette az Adevărul napilap.
Az Adevărul internetes oldalán teljes terjedelmében közölte a Velencei Bizottság jelentését, és megállapította: a román kormány négy nappal ezelőtti közleményében a jelentésnek csupán a számára kedvező megállapításait, ajánlásait idézte és nyugtázta. A Velencei Bizottság úgy értékelte, sértette az alkotmányos elveket és a jogállamiságot az ombudsman és a két házelnök leváltása, valamint azoknak a sürgősségi kormányrendeleteknek a kibocsátása, amelyek korlátozták az alkotmánybíróság hatásköreit, és módosították a népszavazás szabályait.
A jogászokból álló bizottság szerint ezek az intézkedések külön-külön és együttesen is problematikusak az alkotmányosság és a jogállamiság szempontjából, és az sem jelent mentséget a nyári döntések meghozói számára, hogy a népszavazáson széles többség támogatta céljukat, az államfő leváltását. A jelentés időrendi sorrendbe állítva felsorolja a vitatott kormányzati intézkedéseket, rámutat ezeknek a jogállamiságot érintő hiányosságaira. Mindemellett a dokumentum néhány javaslatot is tesz olyan törvénymódosításokra, amelyek elkerülhetővé teszik az elkövetett hibák megismétlődését.
Mint ismeretes, a májusban bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatott jobbközép Ungureanu-kormány helyébe lépő szociálliberális Ponta-kormány, június és augusztus között megannyi intézkedést hozott a politikai ellenfelének tekintett Traian Băsescu eltávolításának szándékával. Intézkedéseit korábban az Európai Bizottság, az EU több döntéshozója és Washington is jogtiprónak minősítette, az államfő pedig puccskísérletként említette. A Ponta-kormány a minősítéseket politikai indíttatásúaknak nevezte, ezért kérte fel a független szakértőkből álló Velencei Bizottságot a jogi lépések véleményezésére.
Szabadság (Kolozsvár)

Frunda: Sokaknak szálka voltam a szemében
Pengeváltás Frunda György és Markó Béla között
A Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén Frunda György, aki a december 9-i választásokon nem jutott be a parlamentbe, hevesen bírálta az RMDSZ-t és a kormányzati részvételt, illetve a koalícióban hozott rossz döntéseket nevezte meg fő oknak azért, hogy az RMDSZ kevesebb szavazatot kapott, mint négy évvel korábban.
– Az utolsó két évben, amikor kormánykoalícióban voltunk, többször hoztunk rossz döntést. Koalícióra léptünk egyezség nélkül, s ennek megvolt a politikai megfontolása. Nem kötöttünk semmiféle egyezséget, s utána a többségi koalíciós párt megszüntetett több mint százezer munkahelyet, 25%- kal vágta le a fizetéseket, 15%-kal a nyugdíjakat, s, miután az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a törvényt, megemelte az áfát – mondta. Az RMDSZ pedig végig ott volt, bár ő többször szorgalmazta a kormányból való kilépést. – Sajnos, sokaknak szálka voltam a szemében, mert nem álltam be a sorba, különvéleményem volt. 2010 derekán, amikor a nyugdíjprobléma volt, ha kilépett volna a kormányból az RMDSZ, sokkal jobban állna, mint most. Az a felirat, amely szerint az RMDSZ-nek erős képviselete van a parlamentben, nem igaz, mint ahogy az alkotmány nemzetállamról szóló kitétele sem igaz. A legkisebb politikai alakulat vagyunk a parlamentben, a legkisebb számú képviselővel és szenátorral 1990- től erre. Ezeket a dolgokat el kell mondani, mert ha nem mondjuk el, és nem találunk orvoslást rá, nemhogy nem jutunk be négy év múlva a parlamentbe, de két év múlva nem lesz európai parlamenti képviselőnk.
Felrótta azt is, hogy rossz a választási törvény, és amikor elfogadták, az RMDSZ akkor is kormányban volt, mint ahogy akkor is, amikor meghúzták a kerületek határait. – Kérdem én, például Maros megyében miért kellett az RMDSZ-nek egy olyan kerület a Nyárád- és Küküllő mentén, ahol a lakosság 85%-a magyar? És Marosvásárhelyhez miért nem csatoltuk oda Ákosfalvát, hogy nagyobb esélyünk legyen? Lehet, hogy a Nyárád- és a Küküllő mentén nem 80 százalékban jutottak volna be a kollégáim, de sokkal több esély lett volna, hogy Vásárhelyről is bejusson, lett volna két szenátorunk, négy képviselőnk. Ezek mind a mi hibáink, ne áltassuk magunkat: képviseletünk van, de nem erős, jelentette ki Frunda György, majd azt kérte: "érjék el, hogy az RMDSZ- nek továbbra is legyen egy küldötte Strasbourgban". Véleménye szerint csakis kormánykoalícióban képzelhető el az RMDSZ jövője, mert ha ellenzékben marad, semmit sem tud tenni a magyar közösségért.
A továbbiakban arról beszélt, hogy bár az RMDSZ akkor is kormányon volt, nem sikerült elfogadtatni a kisebbségi törvényt, véleménye szerint az oktatási törvény sem igazán jó, nyereség, hogy a történelmet és földrajzot anyanyelvükön tanulhatják a magyar gyerekek, de a törvényben vannak alkotmányos problémák. Az élet iróniájának nevezte, hogy éppen a tanügyi törvénybe bukott bele a kormány. – Ha nem nézünk szembe saját hibáinkkal, bajban leszünk, és mi erősítjük a Néppártot, mondta végül Frunda György.
Markó: Nem lehet hányaveti módon szájba vágni a dolgokat
Az érintettség okán replikázott Markó Béla, mivel Frunda György a kormányzati szerepvállalást bírálva utalt arra az időszakra, "amikor a legfőbb felelősséget én képviseltem, például a 2010-es fizetéslevágások meg nyugdíjcsökkenések idején". Kijelentette, az RMDSZ nem kötött semmiféle külön egyezséget és nem valósított semmi jelentős dolgot a kormányban. Enyhén szólva furcsának nevezte Frundának az oktatási törvényről megfogalmazott véleményét. A jelenleg Romániában érvényben levő törvényről az anyanyelvi oktatásra vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatosan azt mondani, hogy nem jók, enyhén szólva furcsa. Az elmúlt huszonvalahány esztendő történetének egyik, ha nem a legfontosabb törvénye. Ne tessék szájba vágni se a történelem- és földrajzoktatást, mert azokat a magyarokat és magyar gyermekeket tetszik szájba vágni, akiknek igenis a bőrén ég az, hogy a történelmet és földrajzot magyarul tanulják-e, a bőrén ég az, hogy a román nyelvet ugyanúgy tanulják-e, mint a román gyerekek vagy más módon, hogy elfogadható a kisebb létszámú osztály a magyarság esetében, mint a románság esetében. Ez fontos dolog. Nem lehet így hányaveti módon szájba csapni a dolgokat. Igenis, annak a kormánykoalíciónak a legfontosabb eredménye az oktatási törvény volt. Hogy milyen jó volt, az is bizonyítja, hogy ebbe buktunk bele. Sok fenntartásom volt a koalíciós partnerekkel szemben, amely le akarta építeni a parlamenti demokráciát és átépíteni elnöki köztársasággá, de ezt az oktatási törvényt együtt csináltuk, és ezt is el kell mondani, replikázott Markó Béla.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

"A múlt a jövő számára példa legyen!"
Bemutatták Marosszentgyörgy magyar nyelvű monográfiáját
"Az évek folyamán több embertől hallottam ezt a javaslatot, igen, meg kellene írni magyar nyelven is községünk monográfiáját, még akkor is, ha ez már megjelent, elég részletesen, különböző kiadásokban, román nyelven. Amikor Nemes Gyula történész megkeresett, és megszületett a monográfia megírásának ötlete, éreztem, egy régi álom válik valóra, nemcsak az enyém, hanem még sok marosszentgyörgyié" – mondja a könyv bevezetőjében Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy újraválasztott polgármestere. A Marosszentgyörgy történetéből című monográfia hétfő esti bemutatóján elhangzott: "egész községünk él, lüktet és benne van" – és bizonyára így is van ez.
A Mentor Kiadó gondozásában megjelent, igényes kivitelezésű kiadvány a szerzője, Nemes Gyula fiatal történész szerint nem falumonográfia, de – bár törekedett a teljességre, állítása szerint ez nem sikerült – nem szakdolgozat és nem is tanulmány, mert nem felel meg ezek szabványainak. "Legyen csak egyszerűen könyv, amely a település székely-magyar lakóiról szól és a magyar elődök mai le- és elszármazottainak íródott elsősorban" – mondotta a szerző. Akárhogy is nevezzük, mindannyiunk számára egy kincset jelent, hiszen e könyvben egész községünk él, lüktet és benne van – fogalmazott a római katolikus plébánia tanácstermében megtartott bemutatón a rendezvényt megnyitó Muresan Kilyén Emma tanárnő.
Sófalvi Szabolcs polgármester a nagyernyei származású szerző munkáját méltatva hangsúlyozta: az igényes, szép szerkesztésű könyv nemcsak jól dokumentált, tartalmas, de olvasmányos is, amiből sokat megtudhatnak Marosszentgyörgyről, főként azok – és sokan vannak –, akik az utóbbi években, évtizedekben a községbe költöztek. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik adatok gyűjtésével, tanulmányok készítésével, szakdolgozatuk felajánlásával szakmailag vagy anyagilag hozzájárultak a könyv megjelenéséhez: a kiadó képviselőinek, egyházi elöljáróknak, pedagógusoknak, történészeknek, levéltárosoknak és nem utolsósorban a helyi tanácsosoknak, hiszen az önkormányzat anyagi támogatása nélkül nem jelenhetett volna meg a kiadvány.
"Mindenki tudni szeretné, mik voltunk, és hogyan lettünk azokká, akikké váltunk. A múlt nem ismerete gyökértelenség érzetét váltja ki, ezért kellenek alapos történeti ismeretek mindenkinek. Marosszentgyörgy története összetett, tipikus példája népünk múltjának. A múlt a jövő számára példa legyen! Ezért is van szükség a monografikus jellegű kiadványokra" – mondta felszólalásában dr. Pál-Antal Sándor történész, akadémikus, dr. László Márton történész pedig a fejlődő, gyarapodó község történetét ismertető könyv különböző fejezeteit mutatta be. Maga a szerző, Nemes Gyula hangsúlyozta, célja a magyar lakók identitástudatának, a település iránti elköteleződésük erősítése volt, majd köszönetet mondott a támogatóknak. A rendezvényt a Szent Cecília lánykórus, a Jubilate Deo dalcsoport, a Kolping család egyesület énekkara és Csiki Andrea szavalata, a hozzászólók beszédei színesítették, a bemutató végén pedig a szerző dedikált. A Marosszentgyörgy történetét bemutató könyvből 800 példányt adtak ki, ebből juttatnak majd könyvtáraknak, levéltáraknak, tiszteletbeli példányt a helyi tanácsosok és a kiadvány támogatói kaptak.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Megállapodást!
Alighanem bölcsnek bizonyult az RMDSZ csúcsvezetése, amikor a kormányalakításról folytatott tárgyalásokat követően az ellenzékbe vonulás mellett döntött.
Számomra ugyan talány, hogy miként válhat a kormánykoalíciós szerepvállalás buktatójává az alkotmány Romániát – a szöveg szerint – nemzetállamként meghatározó első cikkelye, amikor a Szociálliberális Szövetség liberális, illetve konzervatív része eleve kizárta a magyar szövetség kormányzási szerepvállalását. S amikor a nemzetállam mind a megszövegezés, mind a tartalom szintjén 19. századi elavult, ráadásul tartalmatlan fogalom, amelyet a román politikum szereplői is csak akkor vesznek elő, ha olcsó népszerűséghajhász kijelentésre mutatkozik szükségük.
Ámbár üsse kő, lehet, hogy éppen e vitatott cikkely körül kialakult merev álláspontokból húz majd hasznot az RMDSZ. Amellett, hogy a történelmi igazságot tükröző mindenkori álláspontját nem adja fel, abból is, hogy mindenekelőtt: kormányon kívül a szövetség nincs kitéve az ország vezetésével járó erodálódásnak, amelyet a mindenkori s majdani elkerülhetetlen és természetesen népszerűtlen intézkedések csak fokoznak.
Mert a gazdasági előrejelzéseket, s az ebből eredő társadalmi elégedetlenségeket tekintve a most hatalmas fölénnyel nyerő Szociálliberális Szövetség is megnézheti majd a népszerűségi mutatóit, mondjuk fél éven belül. Ugyanakkor ellenzékben az RMDSZ akár vissza is szerezhet valamennyit a korábbi, koalíciós kormányzások alatt óhatatlanul megcsappant bizalmi tőkéből.
Amúgy az alkotmánynak főleg az ország közigazgatási újrafelosztását érintő újraszövegezése, s az ebből eredő tényleges kivitelezés nagyon nagy falatnak ígérkezik, a kérdés csupán az, hogy lesz-e az RMDSZ-nek eszköze, ha úgy tetszik aduja, amellyel megakadályozhat majd egy szlovákiai típusú, a magyarság egyértelmű háttérbe szorítását és szétzilálását célzó szándékot. S akkor ott van még a kisebbségi törvénytervezet.
Nos, ezek azok a kérdések, amelyeket szem előtt tartva ellenzékben sem ártana – a mindkét fél részéről ígért párbeszéd mellett – egy, a 2000 és 2004 közötti Szociáldemokrata Párt–RMDSZ kormányon kívüli együttműködéshez hasonló megállapodás. Hogy ne csak szó legyen, de kontraktu
Benkő Levente
Krónika (Kolozsvár)

Őseink írását tanulják
Udvarhelyen szinte minden korosztályt érdekel a rovásírás. Egész kicsiktől nyugdíjas nagymamákig jó néhány személy van, aki eljár a hétfőnként tartott ingyenes képzésre. A tanfolyamon tanítják az őseink által használt írásjeleket, de emellett érdekes történeteket is hallhatnak a részvevők, és bicskával gyakorolják a fába rovást.
A Székely Pajzs Egyesület kilencedik alkalommal szervezett ingyenes rovásírás-tanfolyamot Rójunk együtt, rójunk fába, rovásírás országába! címmel Székelyudvarhelyen. Jelenleg a november 19-én kezdődött, tízalkalmas tanfolyam felénél tartanak, melynek hétfőnként 17 és 18.30 óra között a Móra Ferenc Általános Iskola ad otthont. Benéztünk a december 17-ei foglalkozásra, melyen a rovásszámok kiolvasását gyakorolták a jelenlévők. Az első emeleti iskolaterem padjaiban ez alkalommal 19-en ültek, a részvevők nagy része felnőtt volt.
Tíz alkalommal találkoznak
Az órát tartó Dénes Csabától megtudtuk, három éve ő maga is az iskolapadban ismerkedett meg ezzel az ősi jelrendszerrel. „Az első három órán a rovásábécét és a jeleket tanultuk meg, majd gyakorlásképpen többféle feladatot oldottunk meg. A harmadik és negyedik alkalommal hangos olvasást és írást gyakoroltunk” – számolt be az oktató az eddigi foglalkozásokról. Minden óra első részében átnézik a felhagyott házi feladatokat, majd az új információk átadása következik, az óra második felében pedig a közös feladatmegoldás.
A tanfolyam további részében a rovásírás rövidítési rendszerével ismerkednek, majd megtanulnak botra is róni. „Újdonságnak számít a botrovás, melyet először idén próbálunk ki, ennek folyamán bicskával rovunk somfabotra” – magyarázta Dénes. Az utolsó előtti találkozáson a tanoncok a rovásemlékekről hallgathatnak meg egy előadást. Kiderült, hogy a tizedik órán egy rövid felmérés is lesz, amit szóbeli értékelés követ majd.
Önszorgalomból járnak órákra
Mint azt már cikkünk elején említettük, a képzésen részt vevők több mint fele felnőtt. Önszorgalomból járnak órákra, elmondásuk szerint érdekli őket az őseink által használt írásmód. Demeter Vilma nyugdíjas varrónő lapunknak elmondta, kíváncsiságból iratkozott be a képzésre: jóval korábban felkeltették érdeklődését a rovásos emlékeink, és amikor megtudta, hogy ingyenes képzés indul, ő is beiratkozott. Balázsi Pálma két gyerekével, Ritával és Tamással együtt jár órákra. Az anyuka úgy véli, sokkal hasznosabb a rovásírással foglalkozni, mint hogy a gyerekek a számítógépezéssel pocsékolják el az időt. Véleménye szerint nem volna rossz dolog, ha az állami oktatás tantervébe is bevennék a rovásírás képzését, de addig is kihasználják a lehetőséget, hogy ingyenes órákra járhatnak, hisz nemcsak a gyerekeket, hanem édesanyjukat is érdekli az írásos emlékek tanulmányozása.
Lesz verseny
Waum Péter, a Székely Pajzs Egyesület elnöke kérdésünkre elmondta, 2008 óta ez a kilencedik tanfolyam, amit az egyesület szervez – idén a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal is támogatta a projektet. A késő ősszel induló csoportba 28-an jelentkeztek, tapasztalata az, hogy a tanfolyam végére körülbelül fele marad meg a részvevőknek. „Nagyon sok az érdeklődő, minden tanfolyamunkra átlagosan 30–35 jelentkező van, de mivel ingyenes, sokan lemorzsolódnak” – fogalmazott Waum. A tanfolyam célja pedig a magyarság eredetének és múltjának megismertetése, melynek szerves részét képezi a rovásírás. Az elnök azt is elárulta, hogy tavasszal rovásírásversenyt is rendeznek Udvarhelyszéken.
Simon Eszter
Székelyhon.ro

Tanulságkereső
Az RMDSZ-nek egy-két tanulságot le kellene vonnia, nemcsak szerénynek mondható választási eredményeiből, nemcsak az alakulgató magyar ellenzéki pártok megsemmisítésére igyekvő gyürkőzéseiből, nemcsak abból a feltétlen bizalomból, melyet a román politika iránt táplált, s mely – most bebizonyosodott – fabatkát sem ért, hanem abból a Magyarország-ellenes kampányból is, melyet, az elmúlt hónapokban olyan  nyíltan és kendőzetlenül  folytatott.
Több mint tizennyolc éves kormányzati szerepvállalásukat nem nullázhatja le senki, különösképp, aki még emlékszik, milyen lelkiállapotban élte meg a magyarság az 1989-es fordulatot, mily mélyen, gyökereiben rendült meg önmagába és megmaradása esélyeibe vetett hite. Az RMDSZ kétségtelenül hozzájárult e gyógyulási folyamat beindulásához, s a  különféle kormányokban való részvétel is mindaddig elfogadhatónak volt tekinthető, míg a hatalmi gőg túl nem burjánzott vezetőiben, elhitetvén magukkal is, hogy sorozatos megalkuvásaik nélkül nincs élet  a Székelyföldön, Erdélyben, de még Romániában sem.
Szombaton, az utolsó SZKT-n újból kormányban érezték magukat, s nagy terveket kovácsoltak. Márton Árpád képviselő például „azt a hadviselési taktikát ajánlotta megfontolásra a testületnek, amely során elvágják az ellenfél csapatainak utánpótlását”, azaz a többszínű magyar közéleti gondolkodás lehetőségét is. Markó Béla meg azt üzente: „A magyarországi politikusoknak tudniuk kellene, esélyeket játszanak el azzal, hogy gyengítenek minket. Ha a választási eredményeink mögötti okokról beszélünk: ezek között az is benne van, hogy az elmúlt éveket nem magyarországi hátszéllel politizáltuk végig, hanem egy magyarországi ellenszélben, és ez óriási különbség.” De még mennyire az, s bár nem nehéz innen eldönteni, hogy ki kezdte fújni a passzátszelet, bizonyos, hogy végigdörgölőzték a magyar szocialista kormányuralmat, s öklüket rázták, hogy nemzetegyesítő szándékkal későbbi kormányok már ne avatkozzanak az erdélyi magyarság belügyeibe. Igényt tartva közben pénzre, paripára, fegyverre. Egyébként is az utánpótlás elvágására készülni, személyi vagy csoportsértődésből következetes Magyarország-ellenes hangulatot kelteni Erdélyben, miközben folyamatosan az épp hatalmon lévő bukaresti román kormányoknak gazsulálnak, nagyon visszatetsző dolog. Most Bukarestben eldöntetett, nincs szükség az RMDSZ-re. Kelemen Hunor hétfőn estefelé csak ámult-bámult, s mintha nem is értette volna Pontáékat, hisz még a választások előtt, útban Brüsszel felé a repülőn a régi-új miniszterelnökkel megitták együttműködésükre az áldomást. Aztán másként döntöttek. S miközben teljes képviseletünkre hivatkozva mindannyiunkat beültetnének a szitába, mit Bukarestben pofoznak, nekünk, erdélyi gyalogmagyaroknak is tovább kell néznünk tanulságkeresőbe.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Adalékok az 1870-es népszámláláshoz
A 19. század második felében két népszámlálást tartottak, 1858-ban és 1870-ben. Háromszéken a népszavazás bizottmányi elnöke 1870-ben Mikes Benedek volt. Az Ipari Földművelési és Kereskedelmi Minisztérium levélben kérte Mikes Benedeket, hogy a választásokra kinevezett, legodaadóbban tevékenykedő elnökök névsorát ismertesse Nagy Miklós miniszteri tanácsossal.
,,Az Ipari, Földművelés, és Kereskedelmi Miniszter Ur Nagyméltóságának idei julius 14-én 633. szám alatt kelt intézkedése szerint ohajtása az, hogy azon férfiak kik a népszámlálás fontos munkálata körűl, kiválló tevékenységet fejtettek ki, hazafias érdemeikhez mért kitűntetésben részesűljenek. Ennek kapcsán ezennel bizalmasan arra kérem fel a Méltóságodat miszerint azon egységeket kik a Nemes Törvényhatóság keblében a fenebbi űgyben kűlönös sikerrel, és odaadással működtek ide sietőleg kijelölni, és az esetleg kijelölendők polgári állásáról, s egyébb viszonyaikról, s általában mindazon körűlményekről, melyek kitűntetésűk tekintetéből figyelembe vehető, a lehető legrövidebb idő alatt, tűzetes tudósitását megtenni sziveskedjék. Ezen tudósitásnál nem hagyható figyelmen kivűl Grof Mikes Benedek földbirtokos. Kolozsvár 9 aug. 1870 Nagy Miklós Miniszteri Tanácsos”
,,Háromszékről a következő személyeket javasolták kitüntetésre: Horváth László aljegyző, B. Apor János, a Kézdi Bizottmány elnöke, Geréb János  bizottmányi jegyző, Barabás Sándor Miklósvár Bizottmányi Elnök, Bodor Ferenc Gelence, Könczei Gyula Kézdiszentlélek, Könczei Béla Gidófalva, Takó László Lisznyó, Szinte László Köröspatak. Mikes Benedek Zabola 1870 aug 24-én”
Sepsiszentgyörgyi Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 13 lap.
Az 1858-ban és 1870-ben Háromszéken jegyzett népszámlálási adatok: Sepsiszentkirály 1858-ban 556 személy, 1870-ben 568, Szemerja 700–846, Árkos 1588–1723, Körispatak 1068–1289, Kálnok 671–716, Oltszem 754–723, Zalán 1018–1114, Málnás 709–707, Angyalos 559–642, Bodok 990–1o37, Étfalva 424–466, Fotos 163–156, Gidófalva 862–901, Martonos 345–351, Eresztevény 228–246, Besenyő 468–558, Zoltán 170–148, Bikfalva 1242–1052, Dobolló 1041–1217, Kökös 1064–1078, Aldoboly 1071–1268, Szotyor 435–475, Kilyén 541–543, Uzon 1625–1616, Lisznyó 1006–1097, Szentiván 501–561, Laborfalva 454–520, Feldoboly 661–568, Nagyborosnyó 1236–1443, Kisborosnyó 1087–1150, Bodzaforduló 1300–1527, Egerpatak 655–696, Szacsva 276–348, Magyarós 622–505, Réty (az 1858-as adatok hiányoznak) 1870-ben 873, Komolló 470–458, Altorja 2181–2388, Feltorja 722–806, Szentlélek 3112–3072, Polyán 1692–1818, Bélafalva 773–788, Futásfalva 948–958, Ikafalva 761–762, Almás 1122–1220, Csomortán 614–514, Esztelnek 1128–1093, Kurtapatak 641–583, Lemhény 2819–2781, Nyujtód 1093–1153, Martonos 959–1005, Ozsdola 2230–2711, Felsőcsernáton 1235–1318, Alsócsernáton 2300–2129, Martonfalva 518–501, Hatolyka 518–510, Szentkatolna 1054–1048, Oroszfalu 362–438, Sárfalva 645–632, Szászfalva 433–377, Márkosfalva 843–707, Mátisfalu 186–441, Albis, 941–871, Dálnok 1657–1536, Maksa 810–782, Bita 451–451, Várhely 137–118, Lécfalva 934–906, Hilib 619–640, Haraly 448–489, Gelence 2000–2468, Zabola 2196–2473, Páva 934–918, Kovászna 3621–3582, Imecsfalva 500–507, Petőfalva 364–415, Tamásfalva 414–483, Szörcse 671–666, Telek 647–602, Cofalva 343–358, Körös 657–655, Papolc 1483–1615, Zágon 3621–3927, Szitabodza 1443–1381, Barátos 1017–1024, Páké 729–730, Barot 2076–2231, Bodos 263–492, Sepsibacon 908–1005, Szárazajta 1552–1731, Zalánpatak 327–352, Bölön 2213–2521, Nagyajta 1298–1484, Középajta 1408–1499, Miklósvár 799–870, Köpec 932–1052.
(A falvak után feltüntetett számok: előbb az 1858-as, majd az 1870-es adatok) Sep. Áll. Levéltár Fond 8. 47 dosszié, 2 lap.
Józsa Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Dr. Konsza Sámuel
Tanár, folklórgyűjtő volt, Nagybaconban született 125 évvel ezelőtt (1887–1971). Igazi, régi vágású, tanítványai iránti szeretetét kinyilvánító tanár volt. Vigyázz, jön Samu bácsi, sapkákat le! – figyelmeztettük egymást az utcán.
Én már öregedő, törpe kis emberként emlékszem rá, az internátus, de főleg a menza igazgatójaként, amikor a fagyos telek idején parancsot adott: a szünetben a forró köménymaglevesből vagy tejportejből pótlást lehet tölteni a diáknak! Azon meg mindig csodálkoztam, ha Nagybaconban járt iskolába, most miért nem az ő nevét viseli az iskola, hiszen Elek apó a kisbaconi iskola névadója?! Sepsiszentgyörgyön hunyt el 84 éves korában, szülőfalujában kísértük utolsó útjára, ott alussza örök álmát. Udvarhelyi református kollégista volt, magyar–latin szakos tanári oklevelét Budapesten szerezte (1913). Pályáját a neves szászvárosi Kun Kollégiumban kezdte, 1925-től a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium tanára, a kicsi magyar világban rövid ideig igazgatója, 1948 után pedig nyugdíjas tanára, könyvtárosa volt. Több nyelvjárási tanulmányt írt, 1927-től diákjaival háromszéki néprajzi gyűjtőmozgalmat indított. A Marosvásárhelyen 1957-ben megjelent Háromszéki magyar népköltészet című munkája a hazai magyar folklór gazdag gyűjteménye. Munkásságát a legjelesebb hazai folkloristák méltatták.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az RMDSZ átverte az erdélyi magyarokat
Az RMDSZ jóval a választások előtt titokban lepaktált a szociál-liberális pártszövetséggel (USL), és írásos egyezséget kötött a közös kormányzásról éppen azokkal, akik néhány hónappal korábban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatát, ezzel pedig a teljes erdélyi magyarságot támadva jutottak hatalomra annak a kormánynak a megbuktatásával, amelynek az RMDSZ is tagja volt.
A korábbi hatalmi pozícióikat féltő RMDSZ-vezetők ismét félrevezették az erdélyi magyar közösséget: a választási kampányban úgy kérték a magyarok szavazatait, hogy elhallgatták a rendszeresen nacionalista, magyarellenes magatartást tanúsító szociálliberális pártszövetséggel megkötött titkos megállapodás létét, mi több, ennek az ellenkezőjét állították. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök október végén szó szerint azt mondta: „mi senkivel nem kötünk szövetséget a választások előtt, ugyanúgy, ahogy az elmúlt 23 évben egyszer sem tettük” (Mediafax hírügynökség, október 31.).
Az RMDSZ képmutató módon éppen a „bizalom” jelszóval kampányolt, miközben ő maga hazudott, bebizonyítva, hogy a bizalmat nem tekinti kölcsönösnek, a magyarok szavazatát pedig pusztán eszközként kezeli, amelynek segítségével ismét hatalmi pozícióba kerülhet.
A hazugságot súlyosbítja, hogy az „érdekvédelmi szövetség” vezetője, Kelemen Hunor csak azután ismerte el a – miniszteri bársonyszékekről és még véletlenül sem elvekről vagy megvalósítandó célokról szóló – titkos paktum aláírását, hogy Crin Antonescu, az USL társelnöke beszélt a megállapodásról. Kelemen Hunor MTI-nek adott nyilatkozatából az is kiderül, hogy az RMDSZ több vezető politikusa, parlamenti képviselők, szenátorok, megyei elnökök is tudtak a titokban született egyezségről, de hallgattak róla, becsapva nem csak saját szavazótáborukat, hanem az erdélyi magyarság egészét, amelynek kizárólagos képviselőinek tekintik magukat.
Az Erdélyi Magyar Néppárt sajnálatosnak tartja és elítéli a balkáni politizálásnak ezt a gyakorlatát, amelyet az RMDSZ rendkívül hatékonyan sajátított el Bukarestben. Tisztességes vezetők ilyen helyzetben lemondanak és bocsánatot kérnek azoktól, akik képviselőiknek választották, és azoktól is, akik képviselőinek kikiáltják magukat.
2012. december 19.
Toró T. Tibor, elnök
Erdélyi Magyar Néppárt
Nyugati Jelen (Arad)

Az erdélyi magyar gyermekkultúrát népszerűsíteni kívánó honlap jött létre
Az értékhordozó erdélyi magyar gyermekkultúra népszerűsítése érdekében jött létre a Pimpimpáré.ro honlap, melynek célja a kortárs erdélyi magyar gyermekkultúra szereplőinek bemutatása, alkotásaik, előadásaik, kiadványaik, tevékenységeik minél szélesebb körben történő megismertetése, az irodalom, a művészetek és a tudomány iránti érdeklődés felkeltése, ezáltal az ízlés és értékrend formálása.
A felület létrehozását Hargita Megye Tanácsa támogatta, az adatgyűjtéssel, a tartalmak rendszerezésével, szerkesztésével, az oldallal kapcsolatos ügyintézéssel, kommunikációs feladatokkal a Csíki Anyák Egyesületének önkéntes tagjai foglalkoznak. Az oldal ötletgazdáinak szándéka, hogy hozzásegítsék a rendezvényszervezéssel foglalkozó intézményeket és szervezeteket a gyermekkultúrával kapcsolatos információkhoz. Úgy vélik, hogy a gyermekeknek joguk van a kultúrához, a felnőtt-társadalomnak pedig kötelessége biztosítani számukra e jog érvényesítését.
„Az oldal létrehozását két okból tartottuk szükségesnek: a rendezvényeink kapcsán megtapasztaltuk, hogy a gyermekek számára készült előadásokkal, a nekik szánt programokkal kapcsolatosan sokszor igen nehéz információkhoz jutni” – fejtette ki Albert Homonnai Emőke, a CsAkEgy tagja, a honlappal foglalkozó egyik önkéntes. „A gyermekkultúrával kapcsolatos eseményekről, alkotásokról, lehetőségekről szóló hírek sokszor csak a személyes kapcsolatok, ismeretségek révén terjednek. Nincsen olyan erdélyi fórum, ahol viszonylag egységes keretben, egy helyen kerülne bemutatásra az a nagyon színes kulturális paletta, amely a gyermekek számára készült, illetve az általuk készített alkotásokat és műsorokat magában foglalná. Amennyiben sikerül megfelelő mennyiségű és minőségű tartalommal gazdagítani az oldalt, a rendezvények tervezési fázisában az intézményeknek és szervezeteknek lehetőségük lesz tudatosan és célirányosan válogatni a kínálatból” – fogalmazott Albert Homonnai Emőke.
Mint kifejtette, az eddigi visszajelzések pozitívak, biztatók, sokan hasznosnak tartják a kezdeményezést. Folyamatosan fogadnak a honlap tartalmának bővítéséhez szükséges anyagokat. Számítanak mindazon alkotók, előadók, csoportok, szervezetek jelentkezésére, akik a gyermekek számára szellemi vagy tárgyi értéket hoznak létre, illetve tevékenységükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a kulturális javak a célcsoport számára elérhetővé váljanak. Az oldalra szánt bemutatkozókat az info@pimpimpare.ro e-mail címre várják, ezeket majd a működtetők töltik fel. A saját oldal létrehozása a katalógusban díjmentes.
Péter Beáta
Krónika (Kolozsvár)

Neptun 2.
Sokan nem emlékeznek már rá, miként írta be magát a romániai magyar politikatörténetbe a fekete-tenger-parti üdülőtelep, érdemes hát visszapörgetni az idő kerekét húsz évvel. Az RMDSZ három politikusa – Borbély László, Frunda György és Tokay György – 1993 júniusában a szövetség vezetőségének felhatalmazása nélkül, titkos találkozón vett részt Neptunon az akkori román hatalom képviselőivel.
Az Iliescu-rezsim által tett, azóta is homályba vesző ígéretek fejében Románia számára lehetővé vált, hogy kisebbségbarátnak tűnjön a Nyugat szemében, ennek köszönhetően felvételt nyert az Európa Tanácsba. Az RMDSZ belső ellenzéke árulást kiáltott, a Neptun-gate-nek nevezett paktum pedig az erdélyi magyar politikai szétválás egyik mozgatórugójává vált.
Ha az RMDSZ csúcsvezetői és területi elnökei tudtak a Kelemen Hunor által a román balliberálisokkal a december 9-i választások előtt aláírt egyezségről, akkor a mostani paktum a neptunitól eltérően széles körű konszenzus alapján született a szövetségen belül. Ez esetben viszont nyilvánvaló, hogy az RMDSZ testületileg megvezette a magyarokat, elsősorban a saját választóit. Hiszen a kampányban folyamatosan hangsúlyozták: egyetlen – magyar vagy román – párttal sem kötnek választási szövetséget, kizárólag a magyar közösséggel, továbbá azt sulykolták, a rivális EMNP jelöltjeire leadott szavazatok román honatyákat juttatnak be a bukaresti törvényhozásba.
Miközben alkujukkal – amelyet ezek után sem ártana nyilvánosságra hozni – már a hatalom előszobájában tudták magukat, előre levajazva a posztosztozkodást is. Persze tudjuk, a politikában mindig léteztek egyezségek, háttéralkuk. Csakhogy az RMDSZ úgy paktált le a kampány kellős közepén az USL sokszor nyíltan nacionalista, magyarellenes kirohanásokra vetemedett vezéreivel, hogy nem vallotta be választóinak: voksukat jó előre „zálogba helyezte” román partnereinél.
Ráadásul utóbbiak, elsősorban Crin Antonescu látványosan hátba szúrta, tisztességtelennek nevezte a szövetség vezetőit, akik ezek után kenhetik a hajukra a liberális elnök hosszan tartó ajnározását. Rossz látni, ahogy az RMDSZ egyre mélyebbre süllyed a Dâmboviţa-parti kijáró politizálás dagonyájában.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Évértékelő: kultúra és közösségépítés Gyergyószentmiklóson
„Közösség és kultúra a jövő záloga” – e gondolatot választotta mottójául a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ. Az intézmény igazgatója, Pál Levente kedden tartott évértékelőt.
A Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ öt alkalmazottjával és számos segítővel ötven rendezvénynek volt fő- vagy társszervezője a 2012-es évben, a kultúraszervezés és közösségépítés terén fejtve ki tevékenységet – mondta Pál Levente intézményigazgató, a partnerek között említve Gyergyószentmiklós önkormányzatát, egyházakat, civil szervezeteket, magánszemélyeket, és kiemelve az Ifitéka önkénteseit.
Az idei rendezvények közül külön említette a Világtalálkozót és Csárdásrekordot, mint a legnagyobb szellemi töltetű eseményeket, a Sportnapokat, melyek a sok sportbarát és szervezet hozzáállását tapasztalva folytatásra érdemesek, a Gyilkostói Sokadalmat, amely egyetlen magyar kulturális rendezvénye Gyilkostónak, így méltán tart igényt folytatásra, helyi és megyei önkormányzati támogatására. A művelődési központ rendezvényei közül az igazgató még kiemelte az idén útjára indított Országjárók-Világjárók sorozatot, jelezve, januárban a nyolcadik rész Dél-Kóreába enged betekintést. Sikeresnek ítélte meg a Klasszikus és komolyzenei bérletet; az eddigi előadások több mint 250 néző előtt kerültek sorra, ugyanakkor fontosnak tartja a havi táncházak folytatását is. Ez utóbbi kapcsán elmondta, szeretné, ha a középkorúak is részt vennének az eseményeken, hiszen éppen ők azok, akik sokszor felidézik emlékként az egykori, táncházi hangulatot. Tervek jövőre
„Elkezdett sorozatainkat folytatni szeretnénk, újabbakkal egészítve ki” – közölte Pál Levente. A tervek szerint Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy mellett Gyergyószentmiklós is helyszíne lesz a történelmi előadássorozatnak, ahol magyarországi előadók ismertetik a magyarság útját honfoglalástól a modern korig. Erősítenék a Szent Anna-napok rendezvényét, megtörténhet, hogy az esemény a Kokojza Fesztivállal olvad egybe.
„Fontos fogaskerekévé váltunk a városnak” – foglalta össze Pál Levente a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ jelentőségét, a soron következő eseményről, a városi szilveszterezésről is szólva. Az évbúcsúztató ünnepségnek ugyan még nincsen készen a végleges programja, de már tudni lehet, hogy újra lesz szerencsemalac Len Emil felajánlásaként, melyet ingyenes sorsjeggyel lehet megnyerni. A Borszéki DNS ad koncertet, éjfél előtt ünnepi beszédet mond Mezei János polgármester, újévi áldás hangzik el az egyházak képviselői részéről. Lesz forralt bor, tűzijáték és jókedv – ígérik a szervezők.
Az új évre is van már híre a művelődési központnak: januártól lehet megvásárolni a Világvándor dvd-t, mely az ünnep szellemét idézi meg. Ára 20 lej, a bevételt jótékony célra szánja az intézmény.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Hírsaláta
ELHUNYT MAG PÉTER, a bukaresti televízió és rádió magyar műsorának közkedvelt újságírója. Századunk gyógyíthatatlan betegsége, a rák végzett vele is. Élt 82 esztendőt.
KELL A CIÁN, NEM KELL A CIÁN? Hét elején a fővárosban mintegy ezren tiltakoztak a ciántechnológiájú bányászat engedélyezése és az ellen, hogy a Gold Corporation aranybányát nyisson, Verespatak központjában ugyancsak körülbelül ezren kérték, indítsák be a kitermelést. A beruházás megkezdését kérő Fehér és Hunyad megyeiek azt mondják, a verespataki tervvel újra lesz munkahelyük. Közben a környezetvédelmi minisztérium tegnapi közleményében leszögezte: kizárólag az összes környezetvédelmi előírás betartásával nyithat bányát Verespatakon a Roşia Montana Gold Corporation. (Ziare.com)
NINCS HIÁNY ÖNBIZALOMBAN. A képviselőház jogi bizottságában szeretne tevékenykedni Gigi Becali, a Steaua labdarúgócsapat tulajdonosa. Következő célja, hogy a liberális párt elnöke legyen, míg Crin Antonescu lesz az ország államfője. Becali szerint, ha Antonescu Cotroceni-be megy, és a liberális alakulat Tăriceanu kezére kerül, felveti a por a pártot. „Célom – jelentette ki –, hogy Antonescu elnök legyen, én meg a Nemzeti Liberális Párt elnöke. 2014-ben én írok alá, én csinálom a kormányt. Ez a célom.” Különben az ambiciózus férfiú ipari líceumban érettségizett, pásztorkodásból élt, viselkedni soha nem tanult meg. Most egyebek közt azt is ígéri, hogy megtanul viselkedni. (Puterea)
7HATAR.RO – GAZDÁKNAK. A Csíkszépvízen bejegyzett Agrár Média Egyesület Luca napján indította el Erdély első gazdaportálját, amely a világhálón a 7hatar.ro címen érhető el. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztat majd a 7határ. A laptulajdonosok szerint fontos szempont, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat ingyen.
VÁLASZTÁSI ADOMÁNYOK PÁRTOKNAK. Az Állandó Választási Hatóság szerint a december 9-i parlamenti választások kampányában az SZLSZ több mint 15,5 millió lej, míg a jobboldali pártszövetség 7,7 millió lej támogatást gyűjtött össze. Az RMDSZ összesen 682 235 lej adományt kapott, ebből 112 692 lej jogi, 569 543 lej természetes személyektől származik. A Dan Diaconescu Néppárt 4 162 727 lejt költhetett el a választási kampányban, ebből 124 345 lej jogi, 4 038 382 lej pedig természetes személyektől folyt be. Összesen 28 734 439 lejt adományoztak a politikai pártoknak, szövetségeknek, jelölteknek, ebből 3 258 194 lejt jogi, 25 476 245 lejt természetes személyek adták. (Mediafax)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szép, színes és a miénk – elkészült az első udvarhelyi animációs film
Elkészült az első székelyudvarhelyi animációs film: a Székelyföldi Legendáriumból építkező Likaskő rajzfilmet december 23-án, vasárnap először vetítik le Udvarhelyen a Mesevárosban. A Legendárium-csapat karácsonyra más újdonsággal is előrukkolt, hisz a napokban jelent meg a Tatárittyom és A székely kincsek őrzői játékokat is tartalmazó dupla társasjátékcsomag.
Ígéretéhez híven a Székelyföldi Legendárium csapata már karácsonyra elkészítette a tizenkét részes legendás animációs film első részét. A Likaskő legendáját feldolgozó filmet előbb szombaton, a Kárpát-medencei gyermekkarácsony alkalmával vetítik le a magyar Parlamentben, majd vasárnap bemutatják az udvarhelyi gyerekeknek is. „Nagy erőfeszítéssel dolgoztunk az elmúlt hetekben, viszont a remek csapatnak köszönhetően jó hangulatban, jó ütemben zajlott a munka” – magyarázta Fazakas Szabolcs ötletgazda.
A tíz-tizenkét perces rajzfilmet Tóth Árpád rendezte, a figuráknak udvarhelyi színészek (László Kata, Fincziski Andrea, Tóth Árpád és Barabás Árpád), valamint Baricz Gergő kölcsönzik hangjukat. A Likaskő legendáját Kudelász Nóbel gyúrta át forgatókönyvvé, a zenét Orbán Ferenc írta, a Kónya Attila rajzolta figurákba pedig Kosza Arnold animátor lehelt életet. Nem véletlen, hogy a stáb nagy része udvarhelyi, hisz Fazakas Szabolcs szavaival élve „a Legendárium bölcsője Udvarhely, így a rajzfilmkészítésnek is itt kell zajlania”.
„Egyelőre a nyers változatot vetítjük, hisz a rajzfilm még simításokra szorul. Amint ezt befejeztük, hozzáfogunk a sorozat második részéhez, amely valószínűleg a csíksomlyói legendára alapul majd, hisz terveink szerint ennek bemutatója a jövő évi csíksomlyói búcsún lesz” – újságolta az ötletgazda, aki kifejezetten nagy sikerként éli meg azt, hogy az első részt önerőből, a Székelyföldi Legendárium könyvek eladásából sikerült megvalósítani. „A rajzfilmnek két támogatója volt, illetve online 910 dollárt gyűjtöttünk erre a célra. A baj az, hogy sokan még négy év után sem értik, mit és miért csinálunk. Többen is akadályozni akarták munkánkat, sok rosszindulatú kritikát is kaptunk, mert nem voltunk hajlandók a pénzt és a dicsőséget megosztani olyanokkal, akik önös célokra használták volna a márkanevet. Ezzel szemben székelyföldi fiatal tehetséges emberekkel dolgozunk: húszfős a csapat, de közvetve többen is bekapcsolódtak” – magyarázta.
A napokban jelent meg a Székelyföldi Legendárium társasjátékcsomagja is, mely annyira népszerű, hogy az első néhány tucat példányt már el is kapkodták. Akárcsak a rajzfilm, a társasjáték is Székelyföldön készült. Az ötletgazda ígérete szerint a következő napokban a székelyudvarhelyi könyvesboltokban már kapható lesz.
„Van valami ebben az egészben, ami kitölt egy eddig létező hiányt, valami olyat nyújt a Székelyföldi Legendárium, amire, úgy néz ki, már sokan vártak. Egyébként nagy a nemzetközi érdeklődés is, így az új évben új, többnyelvű honlappal rukkolunk elő, illetve angol nyelven is kiadjuk a Legendárium-kötetet” – avatott be a tervekbe Fazakas Szabolcs. Aki vasárnap lemaradna a rajzfilm első szabadtéri vetítéséről, az karácsony napján pótolhatja mulasztását a székelyudvarhelyi városi parkban.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

Újabb regionális öntudaterősítő program: székelyföldi diákigazolvány
Székelyföldi diákigazolvány létrehozását kezdeményezi Zsigmond József, a sepsiszentgyörgyi tanács fiatal tagja, aki szerint a kártya – társadalmi hasznossága mellett – segíti a szolidaritás érzésének és a regionális öntudatnak a kialakítását.
Zsigmond József Tamás Sándor megyetanácselnök és Antal Árpád polgármester jelenlétében mutatta be a kártyát. Mint mondta: a diákigazolványt hétéves kortól 35 éves korig vehető igénybe, amennyiben a kérvényező érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkezik egy, a történelmi Székelyföld területén működő tanintézményben. A háromnyelvű diákigazolvány egy vonalkóddal ellátott kártya, ezért lehetőséget nyújt az egyéni azonosításra, ezenkívül pedig kedvezményekre is feljogosítja gazdáját.
A 14 éven aluli diákok számára a szülő vagy gyám igényelheti az igazolványt, a 14-18 év közötti diákoknak pedig szülői vagy gyám által megírt beleegyezés szükséges a kártya átvételéhez. A felnőttkorú diákoknak csak a hivatalosan megjelölt papírokat kell beszerezniük, felhatalmazás nem szükséges. Az 5-től 100 százalékig terjedő kedvezmények köre a tervek szerint kiterjed a Kovászna, Hargita és Maros megyék területén lévő kulturális intézményekbe való belépéstől a sporton, nyelvtanuláson, szórakozáson (mozi, színház, fesztiválok), szépségápoláson (hajformázás, manikűr, masszázs) keresztül az utazási kedvezményekig.
Antal Árpád arról biztosította a kezdeményezőket, hogy a polgármesteri hivatal, valamint a megyei tanács összes alárendelt intézménye csatlakozni fog az akcióhoz, Tamás Sándor pedig arról beszélt, hogy a diákigazolvány hozzájárul a székelyföldi eszme „társadalmasításához”.
Erdély András
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Testvéreim az urbanizációban!
Esküszöm, nem állt szándékomban búcsúlevelet írni! Tegnap reggel azonban elkövettem azt a végzetes hibát, hogy kinyitottam a hűtőszekrényt, és ellenőriztem a reggeli kávém alapját képező sovány tej szavatossági idejét. Naná, hogy december huszonegyedikén lejár! Profin adagoltam, idáig tartott – ez volt az első gondolatom. A másodikat viszont apokaliptikus mennykövek repesztették ezer darabra: jobb, ha még idejében megiszom az utolsó cseppig! Most itt ülök, szürcsölöm az utolsó előtti kávémat – ez már úgyis a feketeleves –, és annak próbálok utánajárni, hogyan is telepedett ránk ez a világvége-biznisz.
A apokalipszis-jóslatok divatja majdnem egyidős az emberiséggel. Az első emberpár kiebrudalása a paradicsomból jól meg is alapozta folyton dühöngő katasztrófa-tudatunkat: („A földbe térünk mindahányan, s az évek szállnak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” (Villon – Faludy – Haláltánc-ballada)
Mert összeomlik Bábel tornya, tíz csapás szakad Egyiptomra, „langas” koszorúk pusztítják el Szodomát és Gomorrát, és úgy alája penderít az özönvíz Noé bárkájának, hogy Ubara-Tutu fia, Ut-napistim is csak nehezen ússza meg a dolgot! Ami pedig a jövőnket illeti: olvassátok a János-Apokalipszist!
A világvége-jövendölések persze sosem jönnek be igazán. Aki végigrágta magát Frans G. Bengtsson Vikingek c. kétkötetes ópuszán vagy más hasonszőrű munkán, az tudhatja, micsoda sűrű praktikákkal várták a világvégét a Krisztus utáni első ezredfordulón. A vízözön-sláger később is menő volt, ám Toledói Jánosnak nem jött be 1186-ban, a tübingeni Johann Stoflernek sem 1524 februárjában. Hogy megússza a közfelháborodást, Stofler későbbre halasztotta a dolgot, és szegről-végről igaza lett: a saját könyvei csapták agyon, amikor a tudománya rászakadt a dolgozószobájában. De se szeri, se száma a különféle szektavezérek világvégejóslatainak, melyeket azóta is nagy szeretettel várunk, az igazi bajnok azonban mégiscsak Nostradamus, aki szerint a világvége akkor jön el, amikor a Húsvét Márk napjára, az Úrnapja pedig János-napra esik. Eddig tehát Nostradamus óta mindösszesen ötször volt már világvége – legutóbb 1943-ban, és ekkor majdnem be is jött. A következő 2038-ban lenne. Sajnos, közbeszól a maja naptár…
A világvége mindig profitorientált. Előbb voltak a különféle, „csak nálunk” beszerezhető kabalák, amulettek és ómenek, aztán a kegytárgyak, ereklyék és bűnbocsátó cédulák, végül pedig a katasztrófabiznisz. Egy ötvenes éveit taposó amerikai milliomos, Larry Hall amolyan XXI. századi Noé-bárkájába fektet, amelyben akkor is dühöng majd a luxus, amikor sötét és semmi lesznek. A kansasi bunker, ahová a végtelenül high society menekülni készül, 3 méter vastagságú betonfalakkal óvja majd lakóit 50 méter mélyen, speciális ellátórendszereinek köszönhetően ellenáll majd vízözönnek, atomtámadásnak, földrengésnek és járványoknak egyaránt. Az első apartmanokat már meg is vásárolták, a befektető 7 millió dollárt kaszált az üzleten.
De térjünk vissza a mi proletár, decemberi apokalipszisünkre. Van abban is biznisz bőven! A mexikói Xul nevű városkának például óriási profitot jelent a maja naptár vége. A város neve beszédes, annyit jelent szárazon: „a vég”. Lakói valóban a maják örököseinek érzik magukat, szerintük az apokalipszis éppolyan hétköznap, mint a többi, mindössze annyi történik majd, hogy elkezdődik életük hátralevő része. A városban működő spa-hotel azonban berendezkedett a világvége-turizmusra. Ha valaki egy izmos maja masszőrrel szeretné átrelaxálni a szörnyű időket, itt jó pénzért megteheti. Fizetni persze előre kell, az adóbevallás elmarad, ha pedig mégsem, akkor is mindenki jól jár: a vendég, a masszőr, a szállodás.
A guatemalai maja örökösök jóval önérzetesebbek, így érzékenyebbek is a világvége-bizniszre. Guatemala minden második lakosa valamelyik maja népcsoport kései leszármazottja, vezetőik pedig kikérik maguknak, hogy Guatemalavárosban apokalipszis-konferenciát szervez a kulturális tárca, a környéken pedig állami segédlettel egymásra licitálnak rá az egzotikusabbnál egzotikusabb világvége-túrák. Az állítólagos apokalipszis körüli tömeghisztériát egy nép történelmi hagyatékával szembeni tiszteletlenségnek vélik, és kultúrájuk áruba bocsátásának tartják a nagyszabású rendezvényeket. Ha szétnézünk a világban, igazat kell adnuk nekik: még egy ilyen apokalipszis, és helyrebillen a világgazdaság! Az van ugyanis, hogy világszerte megnőtt a kereslet a foszilis gyúanyagok, konzervek és gyertyák iránt, ufóhívők és katasztrófaturisták lepik el a kultikus vagy annak vélt magaslatokat és helyszíneket, az egyszerűen nyugalomra vágyó vagy kevésbé leleményes helybéliek nem kis bosszúságára. Még az erősen ortodox oroszok is olyannyira fölvásárolták a fáklya- és termosz-készleteket Novokuznyeckben, hogy Medvegyevnek magának kellett megszólalnia az ügyben. Kína Csinghaj tartományában politikai színezete lett a dolognak: a Mindenható Isten tagjai nyilvános tereken prédikálják az apokalipszist, amelyből nyilván csak a szekta tagjainak van menekülés, különben is ők hivatottak megtörni „a nagy vörös sárkány” hatalmát. Akinek füle van, hallja meg! A kínai kommunista vezetés hallotta, azonnal országos kampányt indított az apokalipszis ellen – kinek sikerülne másnak, ha nem a kínaiaknak? –, a szekta több száz tagját pedig lesittelték egy időre. Gyanítom: túl fogják élni, és az keserű lesz…
A maja naptárból eredő félelmeket egyébként éppen a maja-kutató régészek cáfolták meg nemrégiben. Guatemala – már megint Guatemala! – Petén nevű tartományában van ugyanis egy hatalmas maja romváros, amelynek szakszerű régészeti feltárása csak néhány évvel ezelőtt kezdődhetett el, a National Geographic jóvoltából. Még mielőtt a majákra hivatkozva véget vethettünk volna a világnak, előkerült idén egy festett kamra, melynek a falaiba karcolt naptár az eddig ismert legrégebbi maja számításokat tartalmazza. Ezek a számítások tulajdonképpen asztronómiai feljegyzések, amelyek a csillagászati eseményekhez viszonyítva segítenek kiszámolni a maja kultusz meghatározó rituáléinak pontos idejét. Nos, az egyik ilyen csillagászati esemény bekövetkeztét 3500-ra datálták, ami jócskán túlmutat a sarki közértben apokalipszis céljából fölvásárolható gyertyákon, fáklyákon és konzerveken. Ezek a számítások másfajta világszemléletet tükröznek, mint amilyen rajtunk hatalmasodik el mostanában: azt jósolják ugyanis, hogy a világ folytatódni fog, és pontosan olyan lesz holnapután is, mint volt tegnapelőtt.
Nálunk viszont az új kormányzati ciklussal mindenképpen beköszönt az apokalipszis. Horderejéhez képest a maja naptár vége könnyen oldható matematikai képlet. És nem hiszem, hogy ez az apokalipszis profitot hoz majd Mădulari, Fundătura, Vărsătura, Jena, Sculeni, Flămânzeni, Gogoşari és Béta–Dobó–Vágás lakóinak, akik a maja világvégével nemigen törődnek, a mi kis hazai apokalipszisünkhöz viszont jó, ha beszerzik előre a gyertyát és a konzerveket!
Biztos, ami biztos: én búcsúzom. Legfeljebb tévedek, és akkor kellemes… pardon, kellemes a lábvíz, mondaná msgr. barátom, Jakab Gábor, tehát Áldott Karácsonyt, hiszen úgyis éppen elkezdődik életünk hátralevő része.
Apokaliptikus szeretettel,
Laczkó Vass Róbert 
Szabadság (Kolozsvár)

www.7hatar.ro – az első erdélyi gazdaportál
011 őszén új kiadvánnyal gazdagodott az erdélyi nyomtatott sajtó piaca: először jelent meg országos agrármagazin. A Gazdaélet azt a rést igyekezett kitölteni, amelyet a szintén országos Erdélyi Gazda, valamint a székelyföldi Székely Gazda hagyott: olvasmányos, de tartalomban jóval gazdagabb, színesebb, ugyanakkor szerteágazóbb tematikájú anyagokkal vonzani egyre több olvasót hónapról hónapra. Mindez maradéktalanul sikerült – a gazdasági háttér azonban nem tette lehetővé, hogy abban a formában középtávon életképes maradjon. A Gazdaéletet megjelentető székelyudvarhelyi kiadó 2012. november 1-jétől megszüntette az agrármagazin további finanszírozását. Mivel a Gazdaéletről az olvasóktól rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, az egykori főszerkesztő és lapigazgató – Daczó Dénes és Mihály László – folytatni akarta az elkezdett célkitűzést, és ezúttal új, teljesen szűz terület meghódítására tesznek próbálkozást: interneten igyekeznek megszólítani a hivatásos vidéki gazdákat, a hobbi-kertészeket és állattartókat, valamint mindenkit, aki a vidék és annak jövője iránt érdeklődik.
Ennek jogi hátterét a december 7-én hivatalosan bejegyzett Agrár Média Egyesület biztosítja, melynek alapító tagjai Daczó Dénes, Macalik Ernő és Mihály László, székhelye pedig Szépvíz község. Az egyesület alapvető célja az első magyar nyelvű gazdaportál elindítása és működtetése. Nem titok: a 7határ című internetes kiadvány a webet használó gazdák nyitóoldalává kíván fejlődni. Az oldal szerkesztői azt szeretnék, ha az olvasó hozzájuthatna azokhoz az információkhoz, amelyeket az erdélyi gazda eddig nem talált meg magyar nyelven. A hírértékű tájékoztatások, riportok, szaktanácsok mellett a mezőgazdasági törvénykezés újdonságairól, a vita alatt álló tervezetekről is tájékoztat majd a 7határ. Az oldal erőssége lehet a Gazdafórum, ahol a gazda a gazdával oszthatja meg gondolatait, tapasztalatait.
Fontos szempont ugyanakkor, hogy – szemben a nyomtatott magazinokkal, amelyek terjesztési akadályokba ütköznek – az oldal tartalma akár minden erdélyi aktív gazdához eljuthat, ingyen. Az új projekt része, hogy a tárfelület nyújtotta technikai lehetőségeket kihasználva új eszközökkel mutassa be a mai erdélyi vidék valóságát. Az írott riportok mellett kép- és videódokumentumok is kísérik majd az anyagokat, vagy éppen önálló tartalomként jelennek meg.
A gazda léte nem a rusztikus múlt egy darabja, hanem az értékteremtő jelen része. A honlapot működtető Agrár Média Egyesület egyik célja ezért az, hogy ennek az értékteremtő gazdálkodásnak az eszméjét tudatosítsa, a még fellelhető élhető életből, megtapasztalásból származó tudást dokumentálja és továbbadja. Az Agrár Média Egyesület további céljai között szerepel még szakmai rendezvények, fórumok szervezése, szakmai kiadványok megjelentetése, valamint aktív szerepvállalás a gazdaélet szervezésében. Az Agrár Média Egyesület rendelkezik az elindításhoz szükséges alaptőkével, amit az alapító tagok tettek ki. Működését a jövőben az önkéntesség mellett pályázati forrásokból, adományokból, illetve a honlap üzemeltetéséből származó bevételekből fogja fedezni. (www.7hatar.ro sajtóanyag)
Szabadság (Kolozsvár)

Mag Péter emlékére
Ma már inkább csak az idősebbek emlékeznek rá, pedig volt vagy másfél év a hazai magyar rádiózás történetében, és éppen a decemberi fordulat után, amikor Erdély-szerte sok helyütt megállt az élet, soha nem politizáló falusiak is hazaballagtak a mezőről, mert eljött a három óra, és nekik muszáj volt Mag Pétert (Kécsa, Temes megye, 1931. október 29.– 2012. december 18., Bukarest) meghallgatniuk.
Pedig akkorra már bőven volt konkurencia, egyszeriben szabad lett az írott sajtó és szabad az elektronikus média is. Szomjaztak az emberek a szabad szóra, indultak az adások egymás után, a rádióban mégis csak egyedül Mag Péterből lett – sajnos csak rövid időre – fogalom és márka. Keserűen, keményen, kíméletlenül szólt, szinte harsogott, nem is annyira a közelmúltról, ehhez már nem kelletett civil kurázsi, de főként az éppen regnáló hatalmasok nap mint nap viselt dolgairól. Pedig nem kibicként, a lelátók jótékony anonimitásából kiabált be a pályára, hogy „szemüveget a bírónak”, hanem végig az oroszlán barlangjából, az Iliescu–Roman-rezsim közszolgálati, akkor még inkább csak állami rádiójának a stúdiójából.
Mag Péterből csak úgy ömlött a hosszú évek alatt felgyűlt tehetetlen düh és keserűség. Volt is minek felgyűlnie, hiszen rádiós volt ő korábban is, neki kellett Kondukátorék minden abnormális szövegét hivatalból beolvasnia. Restelkedett is érte éppen eleget, nem csoda, hogy az önemésztő keserűsége, mihelyt szabad utat kapott, parttalanul áradt ki belőle, s ez az erő, ez a szenvedélyesség hallgatói ezreit is magával ragadhatta. Pedig 1971-ben, amikor megismertem, még nagyon kedélyes, sőt vidám fickónak tűnt, noha szókimondásaiért már addigra is gyakran megbukfenceztették.
„Üdvözlöm, fiatal senki” – fogadott reggelenként a Brassói Lapok szerkesztőségében, ahová magyar szakos bölcsészhallgatóként nyári gyakorlatra bejelentkeztem. De amire a gyakorlóból munkakönyves gyakornokká avanzsáltam, Mag Péterrel már csak tévénézőként a képernyő előtt találkozhattam. Bodor Pálnak sikerült őt Bukarestbe csábítania. Péter bátyámmal aztán csak nagyböjtös nyolcvanas éveink első felében futottam néha össze, a sanyarú korra eléggé jellemző körülmények között.
Akkoriban az országos lapnak voltam vidéki, ipargazdasági tudósítója, néhanapján behívtak Bukarestbe, s miután szolgálati dolgaimat a szerkben rendeztem, rohantam egyenesen a televízióhoz, a Dorobanţi piac közelébe, ahol órák hosszát álltam sorba egy kis szalonnáért, húsért, vajért, kávéért, felvágottért. Amikor az értékes zsákmánynyal gyakran már éjfél felé Brassóba hazaérkeztem, otthon mint egy Mikulást úgy fogadtak, sok mindent elnézett a feleségem érte, karácsonyi főzőcskéje előtt pedig különösen. Nos, ebben a fagyoskodó sorban találkoztam többször is Mag Péterrel, akinek a hajdani jókedve addigra már jócskán alábbhagyott, legfeljebb egy-egy viccben csillant meg újra. Egyébként elég stílusosan, mert a legtöbb így kezdődött: „Kérdés a jereváni rádióhoz...”
December elején, amikor a „televíziós forradalomra” emlékeznek, a történelmi helyszín nekem mindig a közös sorban állások emlékeit hozza elő. Decemberben évről évre felidéztem Péter bátyánkat, anekdotáit, zömök alakjához annyira illő öblös hanghordozását. A személyes talákozást viszont, a bukaresti utat évről évre halogattam, és most már végleg is lemondhatok róla, soha nem fogok már Péter bátyánkkal sorban állva tiltott vicceken elkuncogni… Hajdani dörgedelmes hangja végleg elcsendesedett az éter hullámain, s még mellékelt arcképét is a csak többszörös nekifutásra sikerült  a világhálóról elővarázsolnom. 
Krajnik-Nagy Károly
Krónika (Kolozsvár)

Ki volt Tatrangi Dávid?
Jókai Mór A jövő század regénye című művét 1872–74-ben írta, miután többször is meglátogatta Erdélyt. A történet 1952-ben kezdődik, és 2000-ben ér véget, főhőse a székely Tatrangi Dávid, aki a regény végén légjáróival menti meg a Kárpát-medence népét.
A kommunista magyar kultúrpolitika meggátolta, hogy Jókainak ezt a regényét a magyar olvasók új kiadásban olvashassák. Mindez szándékosan történt, hiszen e regényben Jókai minden társadalmi utópiája ellenére megjósolta a huszadik századnak azokat a borzalmait is, melyeket az ateista-kommunista Oroszország idézett elő Magyarország megtámadásával, saját népének kiirtásával.
Itt említhető akár Boszniának Szerbia által történt bekebelezése vagy a szerb–magyar háború is. Magyarország talán ma is legnépszerűbb, európai hírű írója jósként is bevált, s ráadásul utópiájával Orwellt is megelőzte, noha a mű sokkal inkább Jules Verne munkásságával rokon.
Magyarok a legszélső határszélen
Jókai a következőket írja: „Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen.
És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenekfelett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.
Földjét a székely el nem pazarolja, kopár hegyoldalait a bánáti kanahán-iszapért be nem cseréli; rablót, zsiványbandát a székely nép maga közt meg nem tűr soha; becsületszava erősebb, mint a pecsétes írás; a nyegle szavára nem hallgat; mindenét, amire szükség van, maga állítja elő, öltönyének (pedig szép viselete van) minden darabját otthon készíti el: idegenre nem szorul. Azzal, amije van, maga kereskedik, messze földre elmegy becsületes nyereségért, s még a királyon is tud nyerni; zsidó, görög közötte meg nem él; minden férfi katonának volt nevelve egykor úgy, hogy a nők mívelték a földet… Akkora darab földön, amekkorán Magyarország akármiféle népfajából nem tudna megélni több kétszázezernél, a székely fajnak félmilliónyi ivadéka él.
És tisztességesen él. A székelyt nem látod, hogy koldulni jöjjön Magyarországra, székely koldust éppen úgy nem látsz idegen ajtó előtt, mint zsidó koldust. A székelyt nem látod se rongyosan, se mezítláb. Pedig egyik falu kapuja a másikéhoz egy hajításnyira van. Minden falu be van kerítve, s kapun kell bemenni. S azok nem szétszórt rongyos házikókból állnak, hanem tisztán tartott fasoros utcákból, minők a németek lakhelyei.
A 19. században már a székely nép száma a nyolcszázezer lelket meghaladta. Ha a székely faj itt volna Magyarország közepén, azóta benépesítette volna az egész országot; ha a főváros közelében volna, kezében volna az egész magyar ipar és kereskedelem. És minő szép faj! Annyi szép, szabályos, jellemzetes arcot nem látni sehol a kerek földön, mint a székelyeknél.”
Ha ma megkérdezem székely barátaimat, elmondják, hogy Erdély az elmúlt 90 évben elbalkanizálódott, a székely falvakban megjelentek az idegen kocsmák, és bizony egyre több a kevert vérű ember. De még mindig elegendő ősi erő, becsület, önérzet van, hogy megálljt parancsoljon a további süllyedésnek. Még sok kis Tatrangi Dávid van a ma már az egész Földön szétszórtságban élő székelység között, hogy elkezdje az ősi múltra és hitre épülő jövőt építeni. Elindítsa az egész magyarságot azon az úton, hogy küzdjön, munkálkodjék, tanuljon, és hátrányaiból is előnyt kovácsolva az igazságosság, kölcsönösség, méltányosság jegyében legyen a Kárpát-medence a tudásból eredő megértés, a megértésből fakadó szeretet hazája.
A nemzettudat szintje
Kiről is mintázta Jókai Tatrangi Dávidot? A Tatrangi családnévként is ismert volt a Barcaságon. Az uzoni nép emlékezetében élénken él a Tömösi-szorost élete árán védelmező lelkészük, Sükösd Sámuel hősi emléke, Tatrangi György „gyalogkatona” fia (született 1797. október 3.), az 1848–49-es szabadságharc résztvevője. Tatrangi Sándor és neje, Benke Juliánna 1857-ben végrendeletileg vagyonukat iskolaépítésre adományozták.
Ennek az iskolának a mai utódja a Tatrangi Sándor Általános Iskola Uzonban. Tatrangi Pál András (Tatrang, 1886. szeptember 25. – Brassó, 1971. december 21.) költő, novellista családneve felvett családnév, akár csak a Zajzoni Rab Istváné. Tatrangi János 1731–1759 között Szemerja-Sepsiszentgyörgy református lelkésze volt, Tatrangi József pedig 1760– 1767 között Gidófalván református lelkész. Torján is ismert a Tatrangi családnév. Neves írónk, Jókai Mór Martin Lajos (Buda, 1827. augusztus 30. – Kolozsvár, 1897. március 4.) matematikusról, feltalálóról, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjáról (képünkön) mintázta a jövő magyarságmintaképét.
A Ferenc József Tudományegyetem tanáraként Magyarországon ő volt az első, aki a repülőgép, illetve a kormányozható léghajó elméletével foglalkozott. Elsőként javasolta a csűrőfelületek használatát a repülőgép kormányzásánál. Konstruált egy helikopterszerű, kerékpármeghajtással működő szerkezetet, amely hat méter magasra emelkedett. A modell ma a kolozsvári történeti múzeumban található. Külföldről több ajánlatot kapott szabadalmának megvásárlására, de magyar hazafiként nem volt hajlandó találmányát idegen országnak eladni. A jelképes hat méter felemelkedés a magyarság tudati szintjének a megemelését jelenti. Ez a tudatosodási folyamat tényleg megmentheti a Kárpát-medencét.
Egy másik kérdés az, hogy Jókai honnan vette, és miért pont a Tatrangi nevet adta főhősének? Jókai 1853-ban meglátogatta Belső-Erdélyt és a Székelyföldet, és 1884-ben Országgyűlési képviselőként Sepsiszentgyörgyre és környékére utazott, mindkét alkalommal a Barcaságot is érintve. Jókai Brassót először 1853. május 25-én, majd 1884. április 22-én látogatta meg, nyilván Hétfalut se hagyta ki. 1853-ban Zajzoni Rab István – a Honterus-gimnázium érettségi előtt álló diákjaként – a Csukás-hegységben bujdosott a brassói szász terror elől. Költőnk Jókait a következő verssel köszöntötte: „Téged, kit halhatatlanság / Fennhordoz szárnyain, / Üdvözölünk, honfiú, ezerszer körünkben! / Kit kísérnek az istenek / Babéros útjain, / Helyt adunk buzgóan elvérző keblünkben! / Rabok vagyunk és fia én / A rabság népének, / De boldog ily napon, újul az életünk, / S a kínos lánc tágulni kezd, / Egy honfi fényének / Ha kevés ideig üdvében élhetünk. /Oh, mit szabad, mit adhatunk / Ha tőlünk távozol, / Hogy eszedből soha ne múljon emlékünk? / Te szív! Egy könnyet s szent fohászt, / Mit mélyen hordozol, / Áldozz a honfinak, ez egy szabad nékünk.”
Zajzoni életében megjelent három könyvében nem szerepel ez a vers. Nincs kizárva az a lehetőség, hogy Zajzoni diákként találkozott Jókaival. Diákkorában két kéziratos kötetnyi verset írt, ebből szavalt iskolástársainak és a körútjain. Mindkét kötet elveszett. Az egyik kötet Olosz Katalin segítségével került elő 1996-ban a kolozsvári egyetemi könyvtárból, és ebben található a még nem publikált fenti vers. Zajzoni másik kéziratos kötete még nem került elő. Az 1848–49-es forradalom után Zajzoni írásaiban mindig tiltakozott az ellen, hogy az osztrák terror hatására a magyar társadalom külföldi, számunkra semmitmondó írók műveit olvastassa, ahelyett, hogy a hazai írók munkáit részesítse előnyben, többek közt a Jókai könyveit. Arany János mellet Jókai is szerette és tisztelte Zajzoni verseit és személyét.
Elkallódott levelek
Jókai beavatott, az ősi magyar táltosok tudásával megáldott író volt. Barcaságon jártakor megismerkedett a hétfalusi csángóság történetével, írásaiban ő említi először a női boricát, ami azóta kihalt, csak a férfiváltozata maradt meg. A hétfalusi csángóságot a székelység egyik legősibb ágának tekintette, és főhősének pont innen választotta a Tatrangi nevet, mert Jókai tudta e név ősi eredetét. Útleírásában így vall: „Felső-Fehér vármegyének egyik beszögellő kerületében, amint az ember a bodzai szorost elhagyja, vagy egyikén az óriási bérceken keresztülvezető gyalogösvényeknek megkerüli a mély utat, meglátszik a Tatráng völgye.
Körös-körül mély lilaszínbe borult hegyek, melyek hátterében fehéren tűnik elő a Kapri-előhegy egettartó orma, tündökölve a korán leesett hótól; a köddel fátyolozott völgyben négy-öt falu tűnik elő fehér házaival, mik kékes füstöt bocsátanak föl a zöld fák közül; a Tatráng vize ezüstkéken csavarog a csendes falvak alatt, itt-ott, amíg a hegyek közül kijut zuhatagokat képezve, melyek habfehér ködöt mutatnak a távolból, a felhők oly alant járnak a völgyben, hogy néha majd ezt, majd amazt a tárgyat takarják el a hegycsúcson álló szemei elől aranyos fátyoltestükkel; ott látszik Hosszúfalu, messze elnyúlt utcájával, Zajzonfalva, kis templomának hegyes bádogfedele messze elragyog, ahogy a nap rásüt, Tatráng, éppen a vízparton, melyre ott magas fa dobogóhíd van építve, s meszsze, igen messze belátszanak nagy sötéten, ködösen Brassó falai, s akkor még jó karban lévő fellegvárának kékes körrajzai. Alant a völgy fenekén van egy szétszórt falu, Bodola.
A házak lent, a templom magasabban épült, s átellenben a helységgel látszik valami kis lovagvár, széles tornyokkal, nyugat felé eső bástyája meredek sziklára van épülve, honnan éppen a házak tetejére eshetik le az ember egypár száz ölnyi magasból.” Dávid Gyula kutatásaiból megtudjuk, hogy a családi hagyomány szerint Tatrangon és Zajzonban is megfordult Jókai. Erről állítólag ő maga is mesélt Istók János csángó szobrászművészünknek, aki a szobrát készítette. Úgy tudjuk, hogy Jókai-levelek is voltak a hétfalusi csángó ismerősöknél, ezek a történelmünk viharában elkallódtak. Érdekelne, hogy kik voltak Jókai ezen csángó ismerősei. Sajnos erre még nem tudunk válaszolni, de hátha a jövőben előkerülnek ezek a hiányzó adatok is.
Tatrang mint bölcső
Több írásomban foglalkoztam már a Tatrang név eredetével, lássunk egy kis ízelítőt belőle. A barcasági csángók őstörténetének megértésében a legfontosabb a Tatrang név értelmezése. A barcasági Tatrang egyben falu, folyó és völgy szent névazonossága, egy nép ideális élettere, bölcsője. Tatrang és Tatrangi családnévként is ismert. Üzbegisztánban szintén található egy Targan (Tatrang), ami egy egész hegyoldal és településrész. Tatrangol alakban található folyó Afganisztánban. A negyedik Tatrang Ujgurhonban található, a mai Kína területén. Ha a magyar ősnyelv szerint vizsgáljuk a Tatrang (Thatrang, Tathranl) nevet, akkor azonnal szembetűnik a Tatra + ng szóösszetétel.
Az utolsó szórész -ng = nagy jelentéséből: Tátra-nagy jelentést adhatunk neki mai hangalakkal. Most már csak az a kérdés, hogy mit jelent a Tatra fogalomrész. Mivel nem tűnik ki, hogy a nagy szórész mire vonatkozik, vagyis az alanya, fel kell tételeznünk, hogy az első szórészben van elrejtve. Ha tovább etimologizáljuk, akkor a Tat-rang felbontáshoz jutunk. Ismét a második szórész ismerős, mégpedig ra-ng formában, amiből egyértelmű, hogy a Rá Napisten és a nagy szavak összetételéből képződött, így a Rá-nagy = Nagy-Napisten szolgálata az, ami rangot jelent az életben.
Már csak a Tat szórészt kell megfejtenünk az eredményhez. Mégis melyik ősi szavunkkal vethető össze ez a szórész: Tátos, Táltos, vagyis egy ősi papi fogalommal. Ebből kiindulva csakis vallási eredetű fogalommal állhatunk szembe. De ha ómagyarul gondolunk e fogalmunkra, azonnal a tát = kitátja a száját, vagyis a papi igehirdetésére. De átvitt értelemben a kitát megfelel a magas helyeken és hegycsúcsokon az égiekhez, közvetlen a napistenhez imádkozó ókori pap szájához, amit kitát annak érdekében (tátott szájú), hogy a Nap fénye beleszálljon az ő lelkébe, és amit majd közvetít az igehirdetéskor a hívőivel.
Nos innen érthetjük meg a Tártra-hegység fogalomképződését. De hasonló eredetűek a kitárul, kinyit, tárt kapuval vár stb. fogalomtársításaink. Ide kapcsolódik a tata, azt a kort megért nagyapa, aki élettapasztalata által bölccsé vált. Erdélyben még ismert a tanor fogalma, a kerek templom kitárt (nyitott) kapujával, mint ahogy az ilyen templomokban tanított a tanár (táltos). A Tátra-hegység a napistenhez kitát, kitáruló vagyis nyitó fogalomértelmezésből eredt ősi szóképzésünk. Hiszen az ősi templomok mindig magas helyekre épültek. Valahogy a napistenhez tartozás terméke a folyó vagy völgy, de akár mint helységnévként a Tatrang fogalma (Tátrához tartozó). Lehet, hogy a Tátra-hegység lakói is ugyanazon népek lettek volna? Még létezne az égi nő értelme is.
Még a That vagy a Tath forma mutat azonosságot az egyiptomi Tót = Thóth mint tudós pap szóképzéssel. Összefoglalva Tatrang jelentése: Nagy napistenhez-tátó (nyitó) hely. A négy ismert Tatrang (több is lehetett) a Tatrang főtáltosok, beavatott magyar papi kaszt megnevezése és szálláshelye, mágusközpontja volt, melyekre jellemző volt a folyó, a völgy, és a szakrális épület, ami köré kialakult a település és a jövő. Tatraing rovó táltos volt: „Kaltes asszony szekerén újabb égiek érkeztek, és Úr városának közelében leszálltak a tengerre. Nemsokára Oánész kiúszott a partra.
Felsőteste emberre hasonlított, míg alul hal teste volt. Az emberek először féltek tőle, de ő fénylő ékszerekkel kedveskedett nekik. Erre Úr népének fiai kenyeret és húst vittek cserébe, amelyet szívesen elfogadott. Később társai is követték, és még csillogóbb ékszereket hoztak a nádhajók kikötőibe.” (5. Arvisura, Tatraing rovása Kr. e. 3965–3947.) Tatrang főtáltos volt Ujguriában (Turfán, és Karaul vidék) i.e. 146-ban (más források szerint i.e. 216-ban), és az ő testvére volt Karaul kán, akinek szintén táltosi szerepe volt. Tatrang a már említett Vu-Ti császártól egy szakrális köntöst kapott, amit az év négy időszakában a sorra kerülő ünnepeken, szertartásokon használt. A köntösön látható az oltalmazó égi sátor, amely átöleli a napot és a holdat.
A köntös maradványát és másolatát ma is őrzi Karaul (Horváth János, meghalt 2009. december 18-án) magyarországi megőrző tokmak táltos, az aranykopjások fővezére, aki a fenti állításokat 2009. augusztus 24-én Buzsák-Tatárváron a cikk írójának személyesen megerősítette. Karaul kán a Loknor (Turfán, Ujguria) vidék őrvonalai mentén Tatrang (Tátrang) főtáltossal őrtornyokat, őrvártákat építettek, melyek a híradáson kívül a környék éjszakai ügyeletét is biztosította. A brassói Warte-hegy (Honvéd), szintén egy ilyen őrvár, őrvárta, szemben a Cenk mágusközponttal.
Tatrang és Karaul családjából származik a tüskehajú Dzserep, a leghűségesebb aranykopjás. Tatrang főtáltos őrvonala és mágusközpontja a Tátra-hegységben is megtalálható, a Tátra ezek szerint a Tatrang névből ered, hatalmasat, főt, fontosat jelent. A Tátra, a Barcaság és a Kárpát-medence több helységében található Hétforrás, ami különleges energiaközpont, gyógyítóhely. Tatrang főtáltos szerepköréhez a gyógyítás is hozzátartozott. Tatrang főtáltos a regös, a gyógyító, a révülő, a csatabűvölő (garabonciás), a baksa (tanuló, segítő) sámánok, valamint a rimalányok (táltoslányok) képzésével is foglalkozott.
Mindezek ismeretében most már érthető, hogy miért adta Jókai főhősének a Tatrangi családnevet. Hétfalusi csángóként köszönjük Jókainak, hogy ennyire szeretett minket, és bízott bennünk. Az utókor hálájának az lenne a legszebb jele, ha minden csángó és székely család megvásárolná, és el is olvasná Jókai összes könyvét. 
Bencze Mihály
Krónika (Kolozsvár)

„Problémás” miniszterek a Ponta-kormányban
Az Európai Unió egyik legnépesebb kormánya Victor Ponta második kabinetje – amelyben jó néhány bűnvádi dosszié, egyéb botrányok főszereplői, pártvándorok is helyet kaptak Amint azonban a viselt dolgaiból is kitűnik, Romániában manapság nem is lehet feddhetetlen politikus találni.
Kamarillafőnök, terrorista...
Gabriel Oprea tárca nélküli – ám mégis a nemzetvédelemmel és a belügyekkel foglalkozó – miniszterelnök-helyettes fontos szerepet töltött be az utóbbi időben a romániai politikai életben, amivel ki is vívta Traian Băsescu államfőtől az „Adrian Năstase személyi kamarillájának főnöke" címet. Korábban a Szociáldemokrata Pártból kivált, függetlenné váló parlamenti képviselők vezetője volt, akik megalkották a haladók politikusok parlamenti frakcióját.
Ez aztán átalakult, kezdetben az Emil Boc kormányát támogató Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű politikai tömörüléssé. Bocék bukását követően a párt átállt a Szociál-Liberális Szövetséghez, amelyet a december 9-i parlamenti választásokon támogatott, most pedig egyesült a szociál-liberálisokkal. „Năstase kamarillafőnökét" 2010-ben maga Traian Băsescu államfő tüntette ki.
A kabinet másik miniszterelnök-helyettese, a közigazgatásáért és regionális fejlesztésért felelős a szociáldemokraták főtitkára, Liviu Dragnea. Őt a korrupcióellenes ügyészség (DNA) nemrégiben azzal vádolta meg, hogy a Traian Băsescu államfő sorsáról döntő népszavazás alkalmával többtízezer embert „mozgósított" a referendum sikere érdekében. Ehhez felhasználta pártfőtitkári befolyását és tekintélyét, mozgósítva a polgármestereket a szükséges szavazók összeszedésére.
Dragnea más ügyekben is vétkes. Az Európai Bizottság egy kivizsgálása során megállapította: súlyos rendellenességek történtek két útkarbantartási program esetében is, amelyekre a Teleorman megyei tanács „házi cége", a Liviu Dragnea által ellenőrzött Tel Drum Rt. szerződött le. Traian Basescu államfő egyébként Liviu Dragneát gyakran „terroristaként" emlegette.
Trafóügy, svéd kenőpénz
A Közlekedési Minisztérium vezetője, Relu Fenechiu ellen bűnvádi per indult be: a minisztert azzal vádolják, hogy 2002 és 2005 között újnak álcázott régi transzformátorokat adott el állami vállalatoknak. 2006-ben összeállított dossziéját jó ideig „megsétáltatták" a Korrupcióelleni Igazgatóság útvesztőjében, idén nyáron azonban immár átkerült az igazságszolgáltatáshoz.
A „trafó-dosszié" mellett azonban Fenechiu neve negyvenhat korrupciós és az állammal törvénytelenül megkötött ügycsomóban is szerepel.
A távközlési miniszter immár „régi kormánytag". Dan Nica ugyancsak ezt a tárcát töltötte be 2001-2004 között a Năstase-kormányban, 2009-ben a belügyhöz került a Boc-kabinet idejében, az első Ponta-kormányban – akárcsak most – megintcsak a távközléssel foglalkozott.
Hosszas minisztersége alatt nem hiányoztak a botrányok sem. Neve felmerült a Román Posta kapcsán kitört botrányban: szolgálati visszaélés gyanújával vádolják, a posta egyik területének illetéktelen eladása miatt. Emellett azzal is vádolják, hogy a belügyminisztérium egyébként is oly sok vitát kavart 0215. számú katonai egységét – a román nyelven elhíresült „negyed hármast" – pártérdekek szolgálatába állította.
Legfrissebb botránya a „svéd kenőpénz" néven ismertté vált skandallum, amely az egységes sürgősségi hívószám, a 112-es miatt robbant ki. Svédországban az Ericsson cég azzal vádolta meg a vállalat romániai vezetőjét, Thomas Lundint, hogy az ügy kapcsán 7 millió dollárt sajátított el. Svéd újságírók most dokumentumokkal bizonyították – közöttük van Lundin vallomása is – miszerint az ügyben érintett volt Dan Nica is. Újabb miniszteri tárcájának megszerzésében Dan Nicát az sem zavarta meg, hogy vezetésével októberben a távközlési tárca népes küldöttség, közpénzeken, kiadós sétát tett Qatarban.
A 16 éves besúgó
Eléggé kétes hírű üzletember lett az oktatási minisztérium vezetője. Mihnea Costoiu eddig még valamennyi cégét csődbe juttatta és felszámolta. Általában privatizált állami cégeket vásárolt meg, a piaci értéknél jóval olcsóbb áron. Emiatt több bűnvádi dosszié is indult ellene, őt magát azonban mindegyikben ártatlanná minősítették, jóllehet több embere is büntetést kapott. Kapcsolata a politikai élettel 2001-ből származik, amikor is Ecaterina Andronescu, akkori tanügyminiszter megtette az irányítása alatt álló tárca főtitkárává. Politikai pályafutása alatt mindvégig Andronescu embereként ismerték.
Costoiu a Securitate besúgója is volt. A Securitate Levéltárát Átvilágító Országos Tanács adatai szerint Iulian fedőnéven 16 éves korában szervezték be – a forradalomig azonban senki nem adott fel Ceauşescu titkos rendőrségének, ezért „káderlapja" ilyen szempontból voltaképpen tiszta.
A belügyminiszteri tisztséget megszerző Radu Stroének több afférja is volt Traian Băsescu államfővel. A legvisszhangosabb botrány az volt, amikor – a kormányfőtitkári tisztséget átvette – Traian Băsescu egy cetlit mutatott fel neki, amitől a politikus szemmel láthatóan zavarba jött.
A sajtó később kiderítette: a cédulácskán Traian Băsescu emlékeztette őt arra az ígéretére, hogy a nemzetbiztonsági törvényre vonatkozó adatok titkosak maradnak mindaddig, ameddig a politikusok azt meg nem vitatják. A jogszabály azonban mégis a sajtóhoz került – éppen Stroénak köszönhetően. A szociáldemokrata Ioan Rus egyébként korábban „másodosztályú szélhámosocskának" nevezte.
Szex és múzeum
A kulturális minisztérium élére kinevezett Daniel Barbu maga sem „problémamentes" miniszter. Az Európai Bizottság csaláselleni hivatala, az OLAF figyelmeztetésére idén ősszel a kormány kivizsgálást végzett a 2000 óta zajló Tempus nevű Phare-program kapcsán, amelynek irányítója Daniel Barbu volt. Az ellenőrzés megállapította: a 200 ezer eurós program menedzselésében komoly hibák mutatkoztak meg, Barbunak például nem sikerült bebizonyítania, hogy Bukarestben valóban versenyt hirdettek volna meg a programnak megfelelően, így a 200 ezer euró sorsa is bizonytalanná vált. Egyetemi tanárként szerelmi kapcsolatba került egyik diákjával is, amiről az alkotmánybíróság bírója számolt be a Facebook oldalán.
A mezőgazdasági tárca élén megmaradt Daniel Constantin, aki a Konzervatív Párt alapító elnöke, Dan Voiculescu embere. Politikai pályafutása akkor futott fel, amikor Voiculescu formálisan kivonult a politikai életből. Politikai megfigyelők szerint Daniel Constantin teljes mértékben Voiculescu emberének tekinthető már csak azért is, mert 295 ezer euróval tartozik „főnökének". Nyilvánvaló, hogy Voiculescu azért neveztette ki e tárca élére, mert kiterjedt földügyletei is voltak, amelyek miatt a korrupcióelleni ügyészek figyelmének homlokterébe került.
Szexbotrány „hőse" volt az ifjúsági és sportminisztert – megfelelőbb személyt nem is lehetett volna a tárca élére találni. Nicolae Bănicioiu neve ott szerepelt a „prostituáltakat a VIP-eknek" néven ismertté vált bűnvádi dossziéban. A könnyűvérű lányokra éhes Bănicioiu a hölgyek szolgáltatását afféle alanyi jognak érezte, emiatt nem is fizetett értük – amint azt az egyik tanú elmondotta.
A hangzatos nevű Nemzeti Érdekű Beruházások Terveinek Minisztériumát vezetője Dan Şova. Ügyvédi cége, a Şova is Társai, az Adóhivatal adatai szerint hosszú éveken át törvénytelen úton, a közbeszerzési eljárás megkerülésével állami szerződésekben részesült, amelyek együttes értéke meghaladja az egymillió eurót.
Dan Şova tagadta a romániai holokausztot is, amiért pártbeli főnöke, Victor Ponta állami pénzen a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumba utaztatta, némi történelmet tanulni.
Maszol.ro,

Ellopott forradalom
Az 1989-es romániai forradalom a kelet-európai rendszerváltozások között a legvéresebb volt. Az ország diktátorát, Nicolae Ceauşescut és feleségét, Elena Ceauşescut elűzték és kivégezték. Ezer ember fizetett életével a szabadságért, mégis úgy érezzük, valami nem volt rendben körülötte.
Ion Caramitruék, a bukaresti események akkori irányítói évek múltán, amikor a december 21–22-i emlékeiket csokorba gyűjtötték, azt állították, hogy a decemberi román forradalom valóban csak hat órát tartott, utána amolyan államcsínnyé alakultak a történések, a régi hatalom második vonalának emberei és a mindig éber és bevetésre kész szekusok magukhoz ragadták a hatalmat meg az események irányítását. Meglehet az is, hogy valójában a világpolitikát uraló nagyhatalmak buktatták meg a Ceauşescu-rezsimet, mégis, ha e nap eseményeit huszonhárom éves távlatból felidézzük, a szabadság édes érzése legyint meg. A végtelen, százezres tömeg erejére emlékszünk Temesvár után Bukarest, Brassó, más nagyvárosok vagy Sepsiszentgyörgy utcáin, a pártszékház előtt álló kiskatonákra, kik fegyvereiket lábhoz eresztették, jelezve, a hadsereg a nép mellé állt. S elevenen él mindenkiben, aki akkor felnőtt fejjel élte át az eseményeket, az emberek féktelen öröme, a büszkeség is, hisz az egész világ tudta: a forradalom szikrája egy magyar ember, Tőkés László temesvári református lelkész volt. Aztán jórészt ezzel az örömmel és büszkeséggel maradtunk, mert az elmúlt több mint két évtized során kiderült, a román társadalom rosszul él visszanyert szabadságával. Hol a jobb-, hol a baloldal kerekedett felül, és vezette hosszabb-rövidebb ideig az országot, de csak a vak nem látta, valamennyiüknek saját boldogulásuk és vagyonosodásuk a céljuk, s két évtized és három esztendő után is csak annyira jutottak, hogy országunkat ma is az Európai Unió egyik legszegényebb államaként tartják számon. Románia megszabadult ugyan a diktátortól, de máig birkózik a pluralista államberendezkedés és a kapitalizmus kőkemény törvényeivel. Sokan rosszabbul élnek, nagyobb bizonytalanságban, mint korábban, de szabadságban. Szabad véleményt nyilvánítaniuk, szabad kiabálniuk, szabad éhezniük, szabad az újgazdagok gátlástalan pénzszerzési akaratának áldozataivá válniuk, szabad szegénynek lenniük, vagy mértéktelen luxusban élniük, szabad féktelen nacionalista érzelmeiket világgá kiáltaniuk, szabad jobb élet reményében külföldre távozniuk. S mi, magyarok sem vagyunk szabadabbak a többségi nemzetnél. Vezetőink ugyanúgy becsaptak, megloptak, félrevezettek, korrupciógyanúba keveredtek, meggazdagodtak, ráadásul az 1989 decemberében a szabadság jegyében megalakult RMDSZ kisajátította a hazai magyar politizálást, elvert maga mellől mindenkit, aki másként gondolkodott. Mi sem voltunk, vagyunk képesek, hogy a nyakunkra ült, kétes múltú és jövőjű, bábként mozgatott, a megalkuvás nagymestereivé vált vezetőinktől megszabaduljunk. Pedig úgymond szabadok vagyunk, amit ha az igazságba és erkölcsbe vetett hittel élnénk, sikerülne emberhez méltóbbá tenni, megújítani saját kis világunkat.
Simó Erzsébet
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A pálosok Erdélyben
Szerda este Kézdivásárhelyen a Boldog Özséb-plébániatemplomban a Kerekes László plébános és Pakó Benedek ny. kanonok által celebrált szentmisét követően Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes, a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia plébánosa nemrég megjelent, A pálosok Erdélyben, a Partiumban, a Bánságban és Kárpátalján című könyvét vetített képes előadáson mutatta be.
A csíkszeredai esperesnek rendszeresen jelennek meg publikációi, több tanulmánykötet és könyv társszerzője, 2011-ben adták ki A csíksomlyói pünkösdi búcsú eredettörténete című könyvét. Darvas-Kozma József beszélt a pálos rend szerepéről életében, ismertette kutatómunkájának eredményeit és új könyvének tartalmát. „A világ hit-erkölcsi és gazdasági válságában a magyarság megtalálhatja a kiutat. Ezt nekünk a pálos rend mutatja, melynek életelve naponta megélhető, s az nem más, mint az önvizsgálat, az imádság és a kétkezi munka Isten segedelmével”– emelte ki az előadó.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szabó Lajos újrafelfedezése1
Szabó Lajos drámaíró, egyetemi tanár, színháztörténész három legsikerültebb drámáját (Viharlámpás, Mentség, Hűség) tartalmazza az a kötet, amely a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem gondozásában jelent meg Szabó Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából. A bevezetőt, jegyzeteket, gazdag bibliográfiát és Szabó Lajosról készült portréfotókat tartalmazó kötet szerkesztője Lázok János. Mai összeállításunkban a kötet előszavából közlünk részleteket, köszönettel tartozunk Lázok János színháztörténésznek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta.
Szabó Lajos indulását döntően a kolozsvári egyetemi évek, majd egy ezt követő budapesti színházvezetői-rendezői utóképzés (1939–1941) határozta meg. Ez utóbbi alapján lett 1941 nyarán az újjászervezett Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatósági és művészeti titkára. A színház mellett 1941–1944 között egy államilag finanszírozott színitanoda is megkezdte működését Kolozsváron. A színház szakemberi gárdájából összeálló tanári karban Szabó Lajos színház- és drámatörténetet tanított itt 1941 decemberétől 1944 júniusáig. A háborús események kaotikus kavargásában, 1944. október elején, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként ő volt az, aki a budapesti kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. Feltételezésem szerint Szabó Lajosnak ez a rendkívül kockázatos kiállása később döntő módon határozta meg vezetői kiválasztását.
1946–1954 között Kolozsváron az ekkor formálódó, többször átszervezett romániai magyar felsőfokú színészképzés oktatója, majd az 1950-ben Kolozsváron létrehozott főiskola, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanulmányi igazgatója lett. 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol az eredeti nevét változatlanul megtartó színészképző főiskola rektora 1976 júniusában történt leváltásáig, illetve tanszékvezető tanára nyugdíjazásáig (1977. július 1.).
A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának ez a három évtizede meghatározta a romániai magyar színészoktatást, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra.
SZABÓ LAJOS: Viharlámpás
(részlet az 1943 őszén bemutatott dráma utolsó felvonásából)
Kenderes, Pista, Berta
PISTA: (kívül) Nincs a temetőn, itthon lesz! Igazi jó ember. Nekem kitűnő barátom. De a szegény nép bajával is törődik. Menjünk csak bé!
BERTA: Nem ismerem a járást.
PISTA: (belép) Akkor utánam! Ismerem én a házak táját. (észreveszi Kenderest.) Adjon Isten, ami nincs!
KENDERES: (egykedvűen) Adjon Isten.
PISTA: Most szél volna a legjobb.
KENDERES: A levél után jöttél? Nincs meg!
PISTA: Elérkezik holnap is.
BERTA: (előlép, elegáns, fővárosi külsejű) Jóestét, Kenderes úr!
KENDERES: (megfordul, tájékozatlan)
PISTA: Nem ismeri? Berta! Berde Berta. Kicsi Mózsinak az anyja! Most jött Bukarestből, hogy gyertyát gyújtson a Mózsi sírján.
BERTA: Nem ismer? Én jól emlékszem magára. Még leányka voltam, de emlékszem: mindig itthon töltötte a nyarat. Igaz, rég nem láttam. Az utóbbi időben ritkán járt haza. Csak most tudtam meg, hogy maga írta azokat a szigorú leveleket. Azért is jöttem, hogy megköszönjem őket.
KENDERES: Nem érdemelnek köszönetet, nem voltak elég szigorúak.
BERTA: Bizony, eléggé megszidott bennük.
KENDERES: És mégis csak a halottak napja hozta haza, hogy néhány gyertyával megbékítse lelkiismeretét?
PISTA: (kalapját ölébe tartja, tele gyertyákkal, kivesz egyet belőle, s mutatja) De szép gyertyát hozott. Ilyen nem volt a temetőn. Kár, hogy a többi elégett. Azért volna ilyenkor legjobb a szél. Hogy nem tudja valaki felakasztani magát, hogy fújjon a szél, s oltaná ki mind a gyertyákat. Mennyit szedhetnék össze! De így is gyűjtöttem télire. Lesz, amivel világítsak magamnak.
KENDERES: Az ég úgyis megvonta tőled.
PISTA: Mégis én világítok az egész falunak. Csak az én viharlámpáim s a csillagok égnek reggelig.
KENDERES: (Bertához) Későn jött. Hiába hívtuk.
BERTA: Nem jöhettem. Nem engedtek ki a szerződésből.
KENDERES: Bár szerződés sem tilthatja, hogy anyai szívéből egy darabocska szeretetet gyermekének juttasson. Fiacskája valószínű akkor is lehunyta volna a szemét, de mosolyogva aludt volna el. S ez a mosoly kellett volna mindnyájunk szomorúságának, de nem született meg.
BERTA: Nem jöhettem. Szerződésünk szigorú. Be kell tartani. Főnököm félti a lokál jó hírnevét. Kenderes úr tudja, hol dolgozom. Megért. Sokan vagyunk ezen a pályán is. Nem könnyű kereset. Sajnálom a fiam, de hát mit csináljak?…
PISTA: Kicsi gyermek, kicsi bú!
BERTA: (cigarettát vesz elő, rágyújt) Parancsol? Egyiptomi!
KENDERES: Köszönöm, elhagytam.
PISTA: Én füstölök.
BERTA: (megkínálja)
PISTA: (szívja) Ez igen! Príma. Még a vége is arany!
BERTA: Szeretném meghálálni Kenderes úr szívességét. Gyönyörű ezüsttárca maradt zálogban nálam, ha elkísér… magának adom.
KENDERES: Ne haragudjék, késő az idő. Várom anyámat a temetőről.
PISTA: Helyettesítem én, Kenderes úr! Én vagyok az adjutánsa!
BERTA: (Kendereshez) Elítél…
KENDERES: Az én őseim a földet túrták. Nincs bennem bírói vér. Nem ítélkezhetem. Én is bűnhődöm, de most alázattal hordom büntetésemet.
BERTA: Ki tartja számon a mi vétkünket?
KENDERES: Jaj nekünk tékozlóknak, ha megtérünk, sincs, ki megbocsájtson.
BERTA: Mi lehet a maga bűne?
PISTA: Az, hogy jó ember.
KENDERES: Elbitangoltam! Mint maga, mint Pista! Maga a Bulandra-bárba. Pista a háborúba, én a világosság után mentem önként. És erről az útról nincs visszatérés. Magát egy kicsi sír köti csupán ehhez a faluhoz. Ha most elmegy, hazatér-e még valaha? Pista se jött haza. A legendáshírű vitézből csak egy őrült dobos jár a faluban, akiről a gyermekek is azt mondják, hogy bolond. Az én bűnöm se kisebb. Elszakadtam gyökereimtől, s elgyengülten hullottam haza parlag életünkbe. Így találkozunk most, megtérő, de megbocsájtásra nem váró tékozlók, halottak napján.
A debütáló drámaíró: Viharlámpás, 1943
Szabó Lajos nyolc drámája közül hat sikeresen kiállotta az erdélyi magyar színpadok próbáját. A korabeli kritikai fogadtatás szinte egyhangúan visszaigazolta e művek értékét, játszhatóságát, ám e drámáknak csupán fele jutott el a könyvkiadás vagy a folyóiratközlés nyilvánosságáig. Szabó Lajos magától értetődő, jelleméből adódó puritánsággal szorította háttérbe alkotói-szerzői ambícióit, amikor művei kiadásáról vagy előadásáról volt szó. Születésének centenáriumán – az intézményalapítói és -vezetői munkásságát megörökítő emléktábla mellett – három legsikerültebb drámájának egy kötetben való megjelentetését gondoltuk a hozzá leginkább méltó tiszteletadásnak.
Szabó Lajos első, bemutatkozó színpadi műve a két világháború közötti erdélyi magyar kisebbségi lét tapasztalatainak művészi összegezése, s e törekvésében e dráma joggal tekinthető egy számba nem vett „hozzászólásnak” a Makkai Sándor nyílt levele kapcsán kibontakozott 1937-es „Nem lehet”-vitához. A dráma és az előadás kritikai fogadtatásában Nagy Elek írása hangsúlyozza leginkább a debütáló drámaíró művének ezt a vonatkozását. A szerző (későbbi írói nevén Méhes György) egy történelmi korszak összegezésének merész szándékát méltatja a Viharlámpásban, nem titkolva e vállalkozás alkotói kockázatát, (túl)hangsúlyozva az ebből adódó dramaturgiai hibákat: „túlságosan erősek még a benyomások, túlságosan élénkek a színek ahhoz, hogy az íróban meglehessen az alkotáshoz szükséges tisztánlátás, nyugalom és mértéktartás. Szabó Lajos arra vállalkozott, hogy a kisebbségi életformát és az erdélyi román–magyar viszonyt mutassa be színpadi alkotás tükrében. Nem csodálkozhatunk, hogy ezekkel a majdnem lebírhatatlanul nehéz feladatokkal nem tudott megbirkózni […] a dráma nem tud az utolsó felvonásban kiteljesedni és megoldásban feloldódni, mert a viharlámpás-szimbólum nincsen eléggé kidolgozva ahhoz, hogy a közönséget meggyőzze, s ellensúlyozza az ellenfél diadalát” (Nagy Elek, Termés, 1943, őszi kötet, 145–146.)
A végjáték értelmezése azonban véleményem szerint ennél jóval árnyaltabb megközelítést igényel, ugyanis – amint azt már jeleztem – csak az expozíció babatemető játékával együtt, a cselekményt intonáló és lezáró keretjátékként elemezhető teljes komplexitásában. A babái sorsa fölött istenítéletet játszó Mihályka itt, a dráma utolsó jelenetében a házi tűzhely parazsával akar tüzet gyújtani babái sírjánál, mert halottak napi világítást akar játszani, a felnőttek módján. A nyitó jelenetben a főszereplő csupán szemlélője a morbid játéknak, itt azonban – a gyermeket a tűz bajhozó fenyegetésétől megvédve, mintegy összegezve saját életének tanulságait – fényadó és fényhozó áldásának titkát bízza rá s a következő nemzedékre:
„KENDERES: Pusztít a tűz. Meggyúlhat a ház, az egész falu, s te is beleéghetsz babáid miatt. (Eltapossa a ledobott tüzet.) Tűz! Világosság! Hogy meg kell bűnhődni értetek! […] Azért te ne félj, Mihályka! Hagyd el a játéktemetődet! Cserében neked hagyom a fiatal gyümölcsöst. De aztán tanulj! Fogadj szót a tanító néninek! Tanulj! Tanuljatok sokan, nagyon sokan, gyújtsatok viharlámpásokat, hozzatok világosságot sötét falvainknak. Én elbuktam, de nektek győznetek kell!” (I. felv. 9. jelenet)
A „viharlámpás” oxymoron olyan kiemelt – a címbe és a dráma utolsó sorába is kiugratott – képi metafora, amelynek jelentése kulcs a mű egészének értelmezéséhez. E címadó metaforában a debütáló drámaíró érzékeny realitásérzéke működik, amikor az intézményesített kulturális elnyomás elemi erejű túlsúlyával arányaiban – és esélyeiben – teljesen hitelesen állítja szembe a kisebbségi védekezést, s annak egyetlen eszközét: az önművelés, a tanulás létparancsát és az ebből mindig megújulni képes reményt. (Vö. Reményik Sándor közismert versének gondolatmenetével, amelyet sajnálatosan elfed és elkoptat a felelőtlen agyonidézés: „Ha minden jussunkból kivettetünk: / Egy Iskola lesz egész életünk, / S mindenki mindenkinek tanítója.”)
Nagy Elek fentebb jelzett értetlensége nem elszigetelt jelensége a dráma kritikai fogadtatásának. Néhány kritikus például a valósághűséget kéri számon azokon a jeleneteken, amelyekben a rendező (aki különben a szerzővel azonos), expresszionista megoldásokkal vagy jelképes tartalmakkal stilizálja a szereplők karakterét vagy viszonyrendszerét: „szinte hihetetlen, hogy a népi származású író ilyen beállítást adjon annak a népnek, amelyből származik ugyan, de amelyet ezek szerint nem ismerhet” – kommentálja az Esti Hírlap kritikusa a viharjelenet expresszionista megoldásait (1943. nov. 11.), és hasonló értetlenség tapasztalható a bibliai példázatok és alakok jelképvilágát idéző jelenetek kapcsán is. A bukaresti bártáncosnőben, aki csak halottak napján tud hazatérni otthon hagyott gyermeke sírjához, kis műveltséggel és némi beleérzéssel talán felfedezhető lett volna a megesett asszony és a jézusi megbocsájtás története. Ez talán azért is fontos lett volna, mivel a szerző nem véletlenül teremt analógiát a táncosnő és a főszereplő helyzete között, búcsúzásuk végszavaiban.
Szabó Lajos tragikumfelfogásának lényegéhez, a túlhajtott erény Kemény Zsigmond-i kérdésköréhez értünk ezzel a dialógussal, mely szerint a népi származású értelmiségi vétlen vétke éppen kiváló (KI-VÁLÓ) volta, mely értelemszerű kiszakadást jelent az otthonos paraszti világból. A visszatérő saját meghasonlott lelkiismeretének terhét viseli az eltékozolt otthontudatért, amelynek csupán illúzióját adhatja vissza a gyertyavilágos emlékezés.
A személyes sors kudarcának ezt a nyomott hangulatát paradox módon a halál előérzetétől diktált hagyakozás oldja fel: a főhős családi örökségét, fiatal gyümölcsösét nem a betelt temető bővítésére – tehát nem a halál térfoglalásának céljára akarja felajánlani, hanem kisiskolások továbbtanulásának a költségeire. A személyes sors tragikumán túltekintő rezignált optimizmusban – az én olvasatom szerint – egyfajta válaszkísérlet érzékelhető Makkai Sándor nyílt levelének legsúlyosabb kitételére, amely egybecseng Molter Károly kevésbé ismert, nagyjából ebben az időszakban megfogalmazott paradox aforizmájával: „Nem lehet, természetesen, de ahogy lehet, folytatjuk életünket” .
*
A dráma szövegének rekonstruálása a Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentációs könyvtárában őrzött egyetlen rendezői példány alapján történt. A 94 oldalas fűzött kiadvány jelzete 3739/1943., második oldalán ceruzabeírással az olvasópróba napja: [1943] október 9., az első oldal jobb felső sarkában a bemutató napja, szintén ceruzával: 1943. november 10.
A Viharlámpás rendezői példányának külön értéke, hogy a drámát a szerző állította színre, tehát a szövegkönyv Szabó Lajos szöveghúzásait és rendezői utasításait tartalmazza. A húzások esetén külön jelzés nélkül érvényesítettem a szerzői szöveget felülíró rendezői módosításokat. Nem jeleztem a nyilvánvaló elírások és gépelési hibák javítását sem. A mai magyar helyesírás szabályai szerint írtam át azokat a szavakat, amelyeket a mű keletkezése idején ettől eltérő helyesírással írtak.
A kötetünkben megjelenő dráma a Viharlámpás első kiadása – szövegét az 1943-as színrevitel rendezői példánya alapján véglegesítettem; ez tehát az eredeti szerzői változathoz képest származtatott, módosított szöveg.
Lázok János
1 Lázok János: Szabó Lajos újrafelfedezése (részlet az előszóból). In: Szabó Lajos: Hűség. Három dráma. Vál., szerk., előszó , jegyz. L. J. UArtPress, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója, 2012, pp. 7–54.,
2 Salat-Zakariás Erzsébetnek ezúton mondok köszönetet önzetlen segítségéért.
Szabadság (Kolozsvár)

Falu a világ végén
Homoródszentlászló csupán 13 kilométerre fekszik Székelyudvarhelytől, mégis a világ végén van, hiszen zsáktelepülés lévén csak az megy oda, akinek dolga van arrafelé. Bár az utat feljavították, ilyenkor, télidőben nehézkesen lehet megközelíteni. Busz évtizedek óta nem jár ki a településre, üzlet sincs a faluban. Nagy erőfeszítések árán kerül mindennap az asztalra a kenyér annak a huszonhat lakosnak, aki a faluban él.
A jeges út ide-oda dobálja az autót, s bár megszórták homokkal, annyit ér, mint döglött lovon a patkó. Az emelkedőn kaptatva megpillantok egy idős embert, aki óvatosan baktat a hóban. Segítő szándékkal állok meg.
„Jaj, nem kellett volna megálljon, most nem tud elindulni” – mondja az idős ember, ám látszólag mégis örül, hogy nem kell tovább gyalogosan egyensúlyoznia a jeges úton. Kérdem, merre jár. Azt mondja, átsétált a miklósfalvi boltba, kenyérért. „Most már mindent lehet kapni, megszoktam, hogy hetente kétszer átgyalogolok, s megveszem, amire szükségünk van” – mondja Mihály bácsi.
„Busz sose járt ki a faluba, de nincs is miért. Csupán egy nő jár be dolgozni Ócfalvára, a többiek mind nyugdíjasok. Régebben mi is bejártunk a városba dolgozni, olyan is volt, aki kvártélyt fogadott, mások meg ingáztak” – emlékszik az idős férfi, majd arról beszél, hogy a miklósfalvi boltokban – mert kettő is van – mindenféle óhaját teljesítik az embernek, bármit meg lehet vásárolni. Ami pedig nincs, azt meg lehet rendelni. „Hétfőn és pénteken van a kenyérnap Miklósfalván. Mi már úgy megszoktuk a „lemenést, visszajövést”, nekünk ez egyfajta kiruccanás.”
Mások meg szekérrel közlekednek. „A faluban hat egyes fogat van, azokon a napokon, amikor kenyér érkezik a szomszédos településre, befogják a lovat, felülnek hárman-négyen, s megveszik, ami kell. Ha valami eszünkbe jut, akkor átmegyünk, s megvesszük. Most is fel lehetett iratkozni kalácsra, mindig megkérdezik, hogy mire van szükségünk, és megrendelik. Csak utána kell menni. Dúsgazdagok az üzletek, mindent lehet kapni” – mondja Mihály bácsi, majd megpihenteti tekintetét a fehér tájon. „Régebben, amikor munkába jártunk, csak Udvarhelyen lehetett kenyeret kapni, s ott is csak feketét. Mondhat bárki bármit, egyforma elven a nép sosem volt, s nem is lesz. Most mégis sokkal szabadabbak az emberek, mint a múlt rendszerben” – mondja. S a nyugdíjból megélnek? – kérdezem. „Elég kell legyen, amennyi van. Az emberek gyarlók, mert nem akarják megérteni, hogy ennél nehezebb világ már volt. Én 1937-ben születtem, ’46-ban értem a szárazságot, s ’47-ben a szükséget. Egyesek Aradról hozták a lisztet, de nem pénzért adták, hanem ékszerért. Abban az időben nem hoztak a hollandusok ruhát, nem kaptunk segélyeket. Háború után sógorom cipész volt, s a nagy bőrtáskákból varrta meg a cipőket. A megrendelő addig ült a cipész mellett, amíg az kiszabta. Ha maradt egy szíjdarab, azt is hazavitte. Nem dúskáltak se a ruhaneműben, sem az élelemben. ’43-ban édesapám meghalt, ötéves gyermek voltam akkor. Itt volt mellettünk az iskola, s édesanyám a hátán vitt át, mert posztó sosonom volt. A tanító deszkát rakott le, hogy hátra tudjunk menni a vécére, s ne sározzuk össze a lábunkat. Mikor vége volt a tanításnak, édesanyám jött, és a hátán hazavitt. Hiába mondom ezeket a mostani gyerekeknek, mert nem is hiszik el. Ne adja az Isten, hogy ismét bekövetkezzen ez a nélkülözés, mert nincsenek hozzászokva a mai emberek. Nem értik, hogy örülni kellene a kevésnek is” – magyarázza az életigazságokat Mihály bácsi. A szunnyadó falu
Időközben megérkezünk. A falura ráült a csend, mozdulatlanságba burkolóztak a házak. Az utcán egy lélek sem jár, csupán egy-egy ház kéményének füstje ad hírt az életről. A régi iskola épületének ablakain ki-be jár a szél, szemközt a paplak is beletörődött a magányba. Kicsit lennebb, a hídnál, a régi üzlet is romokban. Bepillantok egy kisutcába. „Ott bent egy özvegyasszony lakik, most halt meg a fia” – mutat egy omladozó házra Mihály bácsi.
Szentlászló idős lakói beérik azzal, amijük van. A ház melletti kiskertben megtermesztik az otthonra szükséges zöldségféléket, a határba semmit nem lehet vetni a vadak miatt. „A zab sem marad meg, a medve beleül, s leeszi az egészet. Többször bejött a faluba is. A gyümölcsfákat is mind tönkretette, összetörte az ágait. Itt termelni nem lehet semmit. Ezt most már az egész megye tudja, de nincs mit tenni” – csóválja a fejét az idős férfi.
Van-e orvosi ellátás a faluban? – érdeklődöm. „Kányádban van orvosunk. A felcsernők kijárnak, vérnyomást mérnek, hoznak gyógyszert, ha szükség van rá. Ha pedig átmegyünk Kányádba, hat kilométer a távolság, nagyon kedvesen fogadnak.”
A régi üzlet épülete a helyiek adományozásából épült. „A rendszerváltáskor el akarták árverezni, s emiatt nem lehetett. A mostani polgármesterünk fel akarta javíttatni, de Csíkban kötik a kereket, hogy az állam tulajdonába ment át. Pedig jó lett volna feljavítani, mert nincs egy olyan terem, ahová össze tudnánk gyűlni.”
Homoródszentlászló 14. század elején épített Szent László-templomához kolostor is tartozott. Ezt a 16. században újjáépítették, de 1815-ben egy vihar ledöntötte. Mai református temploma 1929-ben épült. A falunak 1910-ben 207, 1992-ben 39 magyar lakosa volt. Ma mindössze 26-an lakják. A református templomot felújították, Ócfalváról jár ki a lelkipásztor istentiszteletet tartani. „Nyáron a templomban, téli időszakban pedig Kóbori Dénesnél tartják az istentiszteleteket. Három katolikus család is van, de most már nincs olyan nézeteltérés a felekezetek között, mint évtizedekkel ezelőtt.”
„Nem csinálunk nagy dolgot az ünnepből”
„Az utóbbi időben fenyőfaágat díszítünk csak, kötünk rá almát, szaloncukrot, de már csak a szimbólum végett. Mégis, ha bemegy az ember az ajtón, s ránéz erre a fenyőágra, ünnepi hangulata lesz, eszébe jut a szent ünnep. De mi már nagy dolgot nem csinálunk se az ünnepből, se a szerelemből.” Szentlászlóra is eljutott a hír, hogy ismét világvége lesz. Mihály bácsi szerint ez be is következik egyszer mindenkinek. „A világhírű fizikustól, Teller Edétől kérdezték, hogy van-e Isten. Ő azt válaszolta, hogy aki hisz benne, annak van. Aki nem bízik, annak meg nincs, s nem is lesz. Én is így vagyok valahogy a világvégével.”
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro

Ismét magyar állampolgár lett a 92 éves Ervin atya
92 évesen kapta meg a magyar állampolgárságot a gyergyószárhegyi ferences kolostor házfőnöke, Ferencz Ervin atya.
A securitate börtöneit is megjárt szerzetes már több mint 70 éve szolgálja a ferences rendet, életútjának elismeréseként a Magyar Köztársaság tiszti keresztrendjével is kitüntették.
Az eskütételi ceremónia után Magyarország csíkszeredai főkonzulja ajándékkal lepte meg a szerzetest, aki szerint a magyar állampolgárság nagy megtiszteltetés, de ugyanakkor felelősséget is jelent számára.
Zsigmond Barna Pál főkonzul szerint Ervin atya helyállása példakép kell legyen minden magyar számára. Ervin atya azt vallja: az első állampolgárságot az édesanyjától, a másodikat a nagyhatalmaktól, a harmadikat pedig az anyaországtól kapta.
Duna Tv
Erdély.ma

A közigazgatás átszervezésével kezdte meg tevékenységét az új kormány
A központi közigazgatás átszervezéséről fogadott el sürgősségi rendeletet szombaton első ülésén az új román kormány.
Victor Ponta szociálliberális kormánya péntek este lépett hivatalba, miután a parlament nagy többséggel bizalmat szavazott a kabinetnek, amelynek tagjai letették a hivatali esküt Traian Basescu államfő előtt.
A 20-ról 27 tagúra bővült román kormány szombati ülésén az egyes minisztériumok hatáskörét tisztázták: ezt tartalmazza a kormány szerkezetének módosításáról szóló jogszabály.
Victor Ponta az ülés után bejelentette, hogy kormánya a Nemzetközi Valutaalap küldöttségének január 7-re várható érkezéséig az új kormánystruktúrának megfelelően összeállítja a 2013-as költségvetés tervezetét, amelyet az ország hitelezőivel folytatott egyeztetés után január közepén terjesztenek a parlament elé.
A változások közül Ponta kiemelte, hogy a megyei kormánybiztosi hivatalok, az úgynevezett prefektúrák a belügyminisztériumtól a miniszterelnöki hivatalhoz kerültek. A prefektusok hatásköre is változni fog a regionális átszervezés során – tette hozzá a miniszterelnök. Ponta szerint 2013-ban még a parlament tavaszi ülésszaka idején be kell fejezni a közigazgatási régiók megalakítását, ami alkotmánymódosítást is feltételez.
Egy másik fontos változás az, hogy az Országos Útügyi Vállalat (CNADR) a közlekedési tárcától a nagy infrastrukturális beruházásokért felelős tárca nélküli miniszterhez került. Az országutakat és autópályákat kezelő CNADR-ről azonban rövidesen leválasztják az autópályákat és valójában csak a sztrádaépítési beruházások maradnak Dan Sova tárca nélküli miniszter hatáskörében: az országutak a megalakítandó közigazgatási régiók hatáskörébe kerülnek majd – magyarázta a román kormányfő. Victor Ponta szerint a miniszterek számának növelése nem eredményez majd több alkalmazottat a központi közigazgatásban. Az államtitkárok kinevezéséről a karácsonyi ünnepek után dönt a bukaresti kormány.
MTI
Erdély.ma

Nyílt levél a leleplezetthez
Drága Édesapám!
Székelyudvarhelyi származású férjemet egyemista korában meghurcolták a román hatóságok „nacionalista és sovén megnyilvánulások” miatt (szurkolt a magyar fociválogatottnak). A rektor táviratot küldött a szüleinek, hogy azonnal utazzanak Kolozsvárra a fiukkal kapcsolatosan felmerült problémák miatt. A távirattal egyidejűleg hazatelefonált a férjem, hogy a rossz hír ne érje váratlanul a szüleit. Apósom rémülten kérdezte – tanulmányi lemaradásra gyanakodva – hogy mi történt. Valami magyar-ügy miatt – válaszolta a férjem, mert akkoriban nem volt tanácsos ilyen dolgokat telefonon részletezni. Apósom megkönnyebbülten sóhajtott: Ja, már azt hittem, hogy valami baj van! – célozva így arra, hogy a becitálások mennyire általánosak voltak azokban a felejthetetlen években.
Ja, már azt hittem, hogy valami baj van, mondom most én is neked a „leleplezéseddel” kapcsolatosan. Hiszen előbb-utóbb a legtöbbünkről kiderítik, hogy behívták, aláírt, „jelentett”. Furamód most leginkább a halott vagy a halállal farkasszemet néző, nyolcvan év körülieken van a sor. Csak hálásak lehetünk a nagylelkű leleplezőnek, hogy bár megmagyarázhatatlan módon három évig hallgatott az információval, mégsem a sírba nyúlt utánad, s megadta ezenmód azt a lehetőséget neked, hogy válaszolhass, s lehetővé tette, hogy a legtöbben, akik ismernek téged, s még emlékeznek azoknak az időknek a poklára, változatlan bizalmukról bíztosíthassanak. Nem kétlem, hogy ha élne, szegény tisztalelkű, bodzavirágszedő barátod, aki hozzád szaladt mentőkért telefonálni, mikor a kislányát súlyos baleset érte a csúszdán, az elsők között lett volna ezek között.
Beismeréssel tartozom neked, hiszen én voltam, ha nem is valós oka, de mindenképpen ürügye annak, hogy téged annak idején a Securitate behívott, s vallomást kellett tenned. Ideje, hogy te is, Édesanyám is végre megismerjétek annak az ominózus szilveszternek a történetét, amit később nagy eredményességgel használtak fel a román állambiztonsági szervek a kolozsvári magyar értelmiség két generációjának kiterjedt betörésére és megfélemlítésére.
Ötödmagunkkal, a szemérmesen „háztartásbelinek” nevezett, munkanélküli Édesanyámmal, veled, a nálam négy évvel fiatalabb húgommal és (a súlyosan) beteg nagymamámmal laktunk a 49 négyzetméteres, átjárószobás Donáth úti tömbházlakásban. Az adott körülmények között nehezen tudtad a két, olykor három műszakban végzett munkádat végezni, hiszen a szerkesztőségi állás mellett nyomdai korrektúrát is vállaltál, miközben a Napsugárban, Szivárványban közölt gyermekverseid tiszteletdíjával is próbáltad a családot létminimumon lebegtetni. Gimnazista voltam, amikor a mi lakásunk közelében – alig felfogható szerencseként – lehetőségünk volt átmenetileg használni egy külön garzonlakást, ami egy ideig megkönnyítette az életünket: te nyugodtabban végezhetted ott a munkád. Kikunyeráltam tőletek azt, hogy végre, életemben először, én is rendezhessek ott egy bulit: egy szilveszteri mulatságot. Ennek a szilveszternek a története az erdélyi magyar értelmiség súlyos sorsának példája és keresztmetszete: az alig húsz ember közül (már nem emlékszem pontosan, hányan voltunk) már hárman vetettek véget önként az életüknek, a többiek pedig – tanárok, orvosok, tudósok, papi méltóságok – Magyarországon, vagy szerte a nagyvilágban élnek, közülünk alig maradt valaki Erdélyben. Különös pikantériája annak a szilveszteri éjszakának, hogy az egyik meghívott – egy korábbi osztálytárs, akiről később a saját anyja mesélte el nekem, hogy a mi családunkra „ráállították” – abban az időszakban, amikor tilos volt külföldieket elszállásolni, egy tősgyökeres anyaországi fiúval bukkant fel, akinek aztán fontos szerep jutott az események sorozatában. A másik szereplőjéről az estnek – azóta rég Magyarországon él –, később kiderült, hogy a román hadsereg egy magasrangú, magyar anyanyelvű tisztjének a gyermeke volt, s aki később a fülem hallatára telefonon élőszóban „tájékoztatott” rólunk, mikor a kihallgatásaim egyikén bizonyításképpen az egyik tiszt felhívta, s a becenevén szólította.
Be kell neked – így, annyi év távlatából – vallanom, hogy ráadásul én, mint házigazda nem is voltam éjjel háromnegyed egy és kb. negyed három között otthon, mivel találkám volt a város távoli részén, a Horea úton. Tehát lemaradtam a hagyományos egy órai magyar éjfélről, amikor az otthon maradottak a román állam elleni halálos bűnként a recsegő táskarádión meghallgatták a magyar himnuszt. Mire hazaértem, a buli már bomlófélben volt, egyesek már hazamentek, nemsokára a többiek is szétszéledtek. Rákövetkező nyáron jött az egyetemi felvételi, amikor legtöbbünk, az erős konkurencia ellenére bejutott az egyetemre. Nemhiába neveltek úgy mindannyiunkat, hogy ha helyt akarunk állni, akkor kétszer olyan felkészülteknek kell lennünk, mint azok, akikkel konkurálunk. Ezután kezdtek bennünket behívogatni, ránk ijeszteni, esetünkkel példát statuálni a kolozsvári fakultásokon.
Az én meghurcoltatásom úgy kezdődött, hogy két öltönyös férfi megjelent a lakásunkon és elkérte azt a levelet, amit egy héttel korábban kaptam Magyarországról, a korábban számomra ismeretlen, de a szilveszteri bulin váratlanul megjelent anyaországi fiatalembertől. A levél a legvaskosabb provokáció volt rajzokkal: egy sírkereszttel, Niku Csau felirattal, egy katonával akinek a rangjelzésén Ion Spion volt olvasható és egyéb ehhez hasonló faragatlan badarsággal (valószínűleg megvan a Securitate archívumában), amelyek közül egyetlen is elég lett volna akkor ahhoz, hogy az embert az egyetemről vagy az állásából kirúgják. Ha tizenkilenc évesen az akkori körülmények között annyi eszem lett volna, tudhattam volna, hogy provokáció, s azonnal be kellett volna szolgáltatnom a levelet a rendőrségnek. De nem volt, így tehát elrejtettem a levelet, amennyire tudtam és senkinek sem szóltam róla. De a belügyesek egyenesen azt a levelet kérték, vagy ha nem, bíztattak, hát megkeresik ők, házkutatási engedélyük van. Így hát elővettem. Máig talány, hogyan lehetett egy magyarországi állampolgárt rávenni arra, hogy egy ilyen levelet küldjön (vagy postázzon) nekem. Évtizedekkel később ez az ember, sikeres kutató, Stockholmban járt előadást tartani az itteni magyaroknak. Az előadásra nem mentem el, de az üdvözletét továbbították nekem. Azóta is rosszul vagyok, ha rágondolok.
Szóval bevittek több alkalommal, kikérdeztek. Akkor fordult elő életemben először, s remélem utoljára, ott a Securitate Traian utcai épületében, hogy hangos kattogásra figyeltem fel, mikor egyedül hagytak egy szobában, hogy „szálljak magamba”, s írjam le a szilveszter történetét. Aztán rájöttem: saját szívverésem volt. Leggyakrabban fenyegettek. Legfőképpen azzal, hogy téged, aki már korábban is politikai elítélt voltál, kitesznek az állásodból, mint ahogy valószínűleg téged is azzal, hogy majd engem tesznek ki az egyetemről. Emlékszem a rettenetes szorongásra, hogy mit írhatnék a vallomásomba, amivel a legkevesebb bajt szerezzek másnak, csak már engedjenek el, csak már mehessek haza. Máskor csak jelentéktelen, apró részletek – viselt ruhák, ételek, italok – leírására bíztattak, amelyeket nagy megkönnyebbüléssel vetettem papírra, nem gondolva arra, hogy erre hivatkoznak majd a vallatók a többi áldozatnak, hogy mindent, még ilyen apróságokat is tudnak rólunk. Legjobb emlékezetem szerint a sok kihallgatás alatt két emberről írtam olyat, amiért elmarasztalhatták őket: egyikük költőtársam volt a Varázslataink antológiában, alig ismertem, s aki korábban egy alkalommal olyan fesztelenül szidta a rendszert, ahogy óvatosságból vagy félelemből akkor soha senki, hogy ne okozzon bajt magának, s másoknak. Másikukkal, ismert kolozsvári művésszel sok évvel később Stockholmban találkoztam. Elmondtam neki, hogy a Securitatén rosszat írtam róla. Komolyan rám nézett, s csendesen azt mondta: mindenkit hívtak. Haláláig aztán sokszor találkoztunk, egymást meglátogattuk, soha nem beszéltünk többet a Securitatéról. Emlékszem, hogy a kihallgatások után milyen elkeseredett dühöt éreztem minden izgága iránt, aki nyilvánosan megjegyzéseket tett a rendszerre, politizált, hogy ezzel milyen kényelmetlen helyzetbe hozza azokat, akiket akaratuk ellenére be-bevitt a Securitate „feleltetésre”.
A kihallgatások katarzisaként aztán megvádoltak „nacionalista és sovén megnyilvánulások” miatt (ez típusfogalom volt a koncepciós zaklatásokra). Összehívták az egyetemi közgyűlést egy vizsgaszesszióban, ami már önmagában is törvénysértésnek számított. A gyűlésen megjelent az egyetem vezetősége, az összes diák, valamint a Securitate velem foglalkozó két tisztje. Felolvasták a bűnömet, hogy míg látszólag jó tanuló, közvetlen, kedves kollega vagyok, az évfolyamtársak háta mögött államellenes felforgatással foglalkozom. Néhány szerencsétlen megfélemlített és „megdolgozott” magyar évfolyamtársam tiltakozását fejezte ki az ellen, hogy olyan bomlasztó elemek társaságában tanuljon tovább, mint én vagyok. Ekkor következett be az a bizonyos deus ex machina, az isteni beavatkozás, amire senki nem számított: néhány román nemzetiségű kollegám felszólalt, s megkérdezte, hogy konkrétan mik is azok a megnyilvánulások, amikkel engem vádolnak? Mivel erre konkrét válasz nem nagyon volt, szavazás alá vetették, hogy kizárjanak-e engem az egyetemről. A többség a legnagyobb meglepetésre felmentett, amitől a karhatalom jelen levő emberei nagyon dühösek lettek, s még egyszer, szabálysértő módon, ugyanazon a gyűlésen újraszavaztatták az esetem, a második szavazás alkalmával a kizárás alternatívájának nem a felmentésem, hanem a kirúgást megelőző legnagyobb fegyelmit, az összes jogomtól (ösztöndíj, jogosítvány megszerzése stb.) való megfosztást terjesztve elő, amit aztán meg is kaptam, s aminek a visszavonását soha nem kérvényeztem.
De visszatérve rád, s még egy, a szilveszterezők szülei közül korábban „leleplezett” apára (a többi szülő tudomásom szerint mindezidáig – szerencséjükre – nem lelt leleplezőre): ne haragudj, ne haragudjatok, hogy miattam, miattunk meghurcoltak nemcsak akkor, de most is. Eljött az ideje minderről beszélni.
Most, a „leleplezésed” kapcsán nagyon sok mindent megértettem: hogy miért döntöttetek az emigráció mellett ti, akik mindig úgy neveltetek, hogy a talpalatnyi földet, amin állunk, soha ne adjuk fel önként. Megértettem azt, hogy miért fagyott beléd a szó, s miért fordítottad figyelmed és tehetséged inkább a szerkesztés irányába, ahelyett, hogy írtál volna. Belém is belém fagyott akkor a szó. Írni csak tiszta szívvel, őszintén lehet. Megértem most azt is – amiért korábban erősen nehezteltem rátok –, hogy miért nem igényeltétek soha a nektek járó kártérítést a politikai büntetésben eltöltött évek miatt, hogy miért nem kértétek soha a romániai munkaéveitekért nektek járó nyugdíjat: mert azoktól többet semmit, se rosszat, se jót, soha.
Ismétlem, most már megértek nagyon sok mindent, s köszönöm neked s Édesanyámnak, hogy azoknak a szörnyűségeknek ellenére, a kolozsvári vizsgálati fogság, a szamosújvári börtön, a kapnikbányai ólomfejtés, a misleai női börtön, a munkaszolgálat, házkutatások, kihallgatások, zaklatások után úgy, és olyannak neveltetek, amilyen lettem. Soha nem engedtek titeket külföldre, nem futotta nektek autóra vagy személyi tulajdonú lakásra, viszont tettétek, amit lehetett, otthon is, a fenyegetettség közepette is, s ha a torkotokra forrasztotta is a megaláztatás a szót, külföldre csak akkor szöktetek, amikor „megpecsételt” múltatokkal újra elindult a kényszerítések új hulláma. Szakadatlanul dolgoztatok, létrehoztatok halhatatlan gyermekverseket, Kriterion Kiskalauz könyvsorozatot, Korunk-füzeteket, Bolyai-díjat (hogy aztán később a Korunk történetének megírásakor meg se említsenek), Gombáskönyvet, majd Stockholmban Peregrinus klubot, s a magyar emigráció történetében a leghosszabb terjedelmű irodalmi vállalkozást: az Erdélyi Könyv Egylet húszkötetes sorozatát, nem a magatok munkáiból, hanem az otthon maradottakéból, s később a szerte a világba szóródott magyarok munkáiból. Tettétek mindezt egyetértésben, hittel, szeretetben, egyetlen fabatka fizetség nélkül, postai alkalmazottként, könyvtárosként, majd nyugdíjasan. Mit mondhatok? A víz elfolyik, a kő megmarad.
Vannak a „feddhetetlenek”: a volt jó káderek, akikről, ugye, soha semmi elmarasztalható nem derül ki, a kiszolgáltatottak fölött ítélkezők, bármilyen román politikai párt szövetségesei, akik hetedíziglen tudták bizonyítani párthűségüket, hogy államvédelmi szempontból fontos egyetemekre bejussanak a Ceauşescu-rendszer idején, a saját fontosságuk illúziójától mámorosak, akik személyes vagy politikai érdekből gereblyézgetik el, világítják át, adagolják a múlt szennyes rendszerének kétes dokumentumait, akik apró, de szapora lépésekben többet ártottak az erdélyi magyarságnak, mint a Trianon óta 1989 decemberéig eltelt évek összesen. És vannak a „leleplezett” „ügynökök”: a szegény testileg-lelkileg elgyötört Szilágyi Domokos, az 1956-ért hosszú börtönévekre elítélt Varró János, a súlyosan meghurcolt Kallós Zoltán, Gálfy Zoltán teológiai tanár, Szőcs István és még sokan-sokan mások, akiket elvittek, fenyegettek, kényszerítettek, akikkel aláírattak. Édesapám, nem keveredtél rossz társaságba.
Stockholm, 2012. december 14-én
Bereczky-Veress Biborka
Szabadság (Kolozsvár)