Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Gazdag programmal várja idén is a kultúra kedvelőit Nagyenyedre a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Marosgombási Református Egyházközség szervezésében. Az első nap – november 9., péntek – témája Áprily Lajos emlékezete. A költő munkásságát Király László és Józsa Miklós nyugalmazott magyartanárok méltatják, Jancsó Miklós és Rekita Rozália kolozsvári színművészek pedig a Magasra száll az ember dallama című versösszeállítással tisztelegnek Áprily Lajos emléke előtt, születésének 125. és halálának 45. évfordulója alkalmából, du. 4 órától a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. November 10-én, szombaton de. 11 órakor Lőrincrévén, a református gyülekezeti teremben Karsai Zsigmond néptáncos-népdalénekes-festőművész emlékkiállítása nyílik meg, beszédet mond dr. Juhász Tamás egyetemi tanár. Este 8 órakor szüreti bál lesz Nagyenyeden a LUK étteremben (Libertăţii u. 9.), muzsikál a Kéknefelejcs együttes, fellép a felvinci néptáncegyüttes. November 11-én, vasárnap Marosgombáson folytatódik a program. Délelőtt 11 órától istentiszteletre várnak mindenkit a helyi református templomba, igét hirdet Sikó Levente lelkipásztor, majd leleplezik Székely Mihály emléktábláját. Méltató beszédet mond dr. Csávossy György író, fellép a Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense együttesének zenekara, Kelemen Ferenc irányításával. Délután 4 órától Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban folytatódik a program: Székely Mihály születésének 100. és halálának 10. évfordulója előtt tisztelgő kiállítást Pópa Tibor helyi református lelkipásztor nyitja meg, Józsa Miklós pedig volt pályatársként Székely Mihály tanári pályáját méltatja.
Szabadság (Kolozsvár)

Könyv azokról, akikre büszkék lehetünk
Még nyomdaszagúan érkezett meg Budapestről A Kárpát-medencei tehetséggondozás jó gyakorlatai című kötet, amelynek szerkesztője Demeter József Bethlen-kollégiumi véndiák. Demeter 1966-ban végzett a BGK tanítóképző tagozatán, jelenleg családjával az anyaországban él és dolgozik. Bevezetőjében többek között a következőket írja: „a kötet célja – amellett, hogy bemutat egy-egy határon túli tehetséggondozó gyakorlatot – az ötletadás és pedagógiai gondolatok (ihlet) ébresztése.” A fiatal szerkesztő – akire volt tanárai és osztályfőnöke nevében is büszkék vagyunk – hozzáteszi: öröm volt számára e színes kötet összeállítása és gondozása. Sajnálja, hogy a Kárpát-medence magyarlakta területei közül csupán Erdély, Felvidék, Kárpátalja és Vajdaság egy kis része szerepel példaként. Célja azonban, hogy továbbépítse a tehetséghálót, és szorosabbra fűzze a kapcsolatokat a központok között.
A Románia – Erdély régió címszó alatt az első részben A magyar tehetség esélyei Erdélyben címmel Péntek János egyetemi tanár írt tanulmányt, amelyből kiderülnek a demográfiai arányok országos és erdélyi adatai, valamint a magyar nyelvű régiók sajátosságai. Kultúra, irodalom és identitás címen az iskolaválasztásról, a tannyelvválasztásról, a közoktatás rendszeréről, színvonaláról és eredményességéről is szó esik.
A második részben, az ún. Terepkönyv-gyakorlatokban a gyakorló pedagógusok találhatnak hasznos praktikákat, amelyeket mintaként felhasználva, kísérletezgetve, próbálkozva saját házuk táján is elindíthatnak valami hasonlót, vagy tökéletesíthetik a már meglévőt. A nagyenyedi részt Dvorácsek Ágoston, a kollégium fizikatanára írta, aki egyben az immár 12 éves, nagy utat bejárt Fenichel Kör egyik megalapítója a kollégiumban. Visszatekintő írásában említést tesz az önképzés évszázados kollégiumi múltjáról, az 1990 utáni időszak önképzőköri tevékenységeinek feléledéséről, az iskolai folyóiratokról (Haladjunk, Lárma, Firkász), az alsó tagozatosok irodalmi köréről, a felsősök Irodalmi kávéházáról, arról, hogy tanulóink először Kunszentmiklóson kóstoltak bele az igazi diáktudományos konferenciák hangulatába (RKTDK). Ekkor már tucatnyi diáktudományos dolgozat keletkezett az iskolában, főként a biológiatanárok támogatásával, és megszülettek az első nagyenyedi díjnyertes dolgozatok is. Tegyük hozzá: az akkor zajló Székelyköri táborok Budapesten az érdeklődő tanulóktól néprajzi, helytörténeti dolgozatokat igényeltek. A dolgozatokat a magyartanárok értékelték. A szerző a továbbiakban jogosan állapítja meg: az első sikereken felbuzdulva rájöttünk, hogy szervezett körülmények közt eredményesebb lesz a tevékenység. 2000. szeptember 27-én így alakult meg a Fenichel Sámuel Önképzőkör, amely azóta nemzetközi tekintélyre tett szert, és erdélyi vonatkozásban az egyik legfejlődőképesebb diáktudományos mozgalommá vált.
A többi Kárpát-medencei régió hasonló szellemű beszámolói is megerősítik az olvasót abban a meggyőződésben, hogy igazi hézagpótló munkát tartunk a kezünkben, amelynek a jövőben biztosan tartalmában táguló, gazdagodó kötetei jelenhetnek meg. A kötet függelékében a különböző régiók diáktudományos tehetséggondozóinak színes fényképe és rövid életrajza teszi még vonzóbbá a tartalmat. A mellékletben pedig, ugyancsak régiónként, emlékképeket találunk a diákok tevékenységeiből. A kötet legnagyobb erénye, hogy mert nemzetben gondolkodni. Gordon Győri János írja összefoglalójában: „mintha egyre inkább megnövekedne a tehetséggondozó (főleg nyári) táborok jelentősége, és még a korábbinál is tovább növekedne az intézményi, helyi, területi, országos nemzetközi és egyéb szintű szaktudományos és integrált, összetett, tudásegészekre építő versenyek szerepe.”
(bakó)
Szabadság (Kolozsvár)

Farkas Wellmann Endre és Szőcs Géza könyvét mutatták be Kolozsváron
Farkas Wellmann Endre L. D. hagyatéka című verseskötetét, valamint Szőcs Géza Carbonaro éjszakái – Egy magyar Ezeregyéjszaka című könyvét ismertették vasárnap este a kolozsvári Bulgakov kávéházban.
„Azzal a gondolattal játszottam el, hogyan nézne ki a mai Európa történelmi, illetve kulturális arculata, amennyiben a Lucius Domitius Ahenobarbus néven született Néró római császár annak idején egy kicsit másképp használja ki azt a kort, amelyben él, ha mondjuk korábban végezteti ki Pál apostolt vagy őmaga tovább él” – vázolta fel lapunknak L. D. hagyatéka című verseskötetének alapgondolatát Farkas Wellmann Endre. Kérdésünkre hozzáfűzte, olyan könyvről van szó, amely Néró egykori római császár feltételezett költői hagyatékát próbálja meg rekonstruálni. Mint részletezte, a kereszténység fő tanítását, a szeretetet vonja kétségbe a kötet.
„Néró alakja nagyon jó lehetőséget kínált arra, hogy ezen gondolataimat versek formájában tolmácsoljam. Előző kötetem utolsó részében már megjelent néhány, a témával kapcsolatos vers. Aztán továbbírtam ezt a ciklust, így született meg a mostani könyv” – nyilatkozta a Krónikának Farkas Wellmann Endre. Mint mondta: a verseket akár egyenként, külön-külön is lehet olvasni, ugyanakkor van egy „laza epikai szál”, amely végig érvényesül a szövegekben, és kontúrt ad Néró történetének.
Szőcs Géza a könyvbemutatón elmondta: a történelmet mindkét kötet olyan valóságként éli meg, amelynek tanulságai, értékei, dinamikája, tudattartalmai „átszülethetnek a mába”. A kötet rövid ismertetője szerint „a Carbonaro éjszakái – Egy magyar Ezeregyéjszaka című könyv valószerű és valószerűtlen történetek különleges válogatása. Felettébb izgalmas és élvezetes olvasmány annak – legyen magyar vagy nem magyar –, aki érteni szeretné a történelmünket mozgató erőket.” A kötetben Bethlen Gábortól Faludy Györgyig számos történelmi személyiség felbukkan, életük egy-egy érdekes momentumával találkozhat az olvasó a rövid történetekben, legyenek ezek valóságosak, vagy elképzeltek. Faludy életéből például azt a momentumot villantja fel a kötet, amikor a Recskről kiszabadult költő a feleségével beszélget.
Szőcs a két kötet közötti párhuzamokat ecsetelve kiemelte: Farkas Wellmann Endre Néró személyét „kortársunkká tette a könyvében”. A szerzők fel is olvastak köteteikből a közönségnek, Szőcs Géza például egy olyan történetet, amelyben az Isztambulból Rodostó felé hajózó II. Rákóczi Ferenc hű embere, Mikes Kelemen lemegy a gályarabok közé, ahol a magyar gályarabok elmondják neki, hogy már nem is akarnak megszökni, mert a hajón enni adnak nekik.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

„Jaj nekünk, ha elveszítjük érdekeink egységes képviseletét!”
Ha a magyarok elveszítik „érdekeik egységes képviseletét”, „jaj lesz nekik” – fejtette ki egy újabb szenátori mandátumra pályázó Markó Béla volt RMDSZ-elnök hétfőn, a Szövetség Maros megyei jelöltjeinek a bemutatásán.
Markó Béla kifejtette, léteznek „olyan értékek, melyek nem változnak”, és olyan fogalmak, melyeket az RMDSZ képviselői 22 éve használnak, mert „fontosak, változatlanok, a romániai magyarok számára örök értéket jelentenek”, és ezek között van „az egység parancsa is”, vagyis a szolidaritásé, amely hozzásegíti a magyarok képviselőit, hogy elérjék célkitűzéseiket.
„22 év alatt több jó dolog valósult meg az RMDSZ konzekvens politikai harca eredményeként, mint ami negatív dolog volt” – tette hozzá.
„Ha eltűnik egy párt, jön a következő. Ha azonban mi elveszítjük érdekeink egységes képviseletét, jaj nekünk. Folyton hallom, hogy az RMDSZ mellett megjelentek más pártok is a versenyben. Irritál ez a kifejezés, autók, versenykerékpárok jutnak eszembe. Nem mondhatom azt, hogy nagyon jó dolgokat jelentenek az RMDSZ mellett megjelent pártok. Egy lyukas kerekű versenybicikliről van szó, melyet Toró vezet, és Tőkés a csomagtartón ül. Majd megjelenik egy másik kerékpár, és a csomagtartón ugyanaz az úr ül. Mi nem vagyunk versenyben egymással, nincs szükségünk versenytárs pártokra” – mondta Markó Béla.
Annak ellenére, hogy ezek a kijelentések „antidemokratikusnak tűnnek”, meg kell érteni, hogy az úgynevezett „versenypártok” csupán egy „pusztító brigádot” alkotnak, mely minden választáson tönkre akarja tenni a magyarok egységét – magyarázta Markó.
„Mi nem vagyunk versenyben egymással. Nincs szükség erre, nem folyik magyar magyar elleni versengés. Egyedül állunk a versenyben (…), a román alakulatokkal versenyzünk, és, ha nem jutunk egyezségre, legyőznek minket. Erről szól a verseny. Egyesek csökkenteni akarják képviseleti esélyeinket, azt akarják, ne legyen képviseletünk Bukarestben. Nem hiszem, hogy tudják, mi következik, ha nem egyesülünk, ha a nép nem megy el szavazni, ha nem küldünk embereket Bukarestbe” – fejtette ki Markó Béla.
A következő mandátumban olyan kérdések megvitatására kerül majd sor, mint, például, az alkotmány módosítása, vagy a területi-adminisztratív átszervezés, amely, „ha nélkülünk megy végbe, akkor ellenünk fog irányulni” – mutatott még rá Markó.
„Dolgunk van tehát, felelősségeink vannak, feladataink vannak. Ezek teljesítéséhez kérünk bizalmat. Komoly kampányt szeretnék, hogy előre tolhassuk e közösség sorsát” – szögezte le Markó Béla.
(Mediafax)
Nyugati Jelen (Arad)

A nemzettudat erősítésére (A székelység története)
Negyvennyolcas indulóval kezdődött és a székely himnusz eléneklésével zárult tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár zsúfolásig telt Gábor Áron Termében A székelység története című könyv bemutatója. A Kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára alcímű könyv Hargita és Kovászna megye tanácsának megbízásából készült, programfelelőse Ferencz Salamon Alpár történelemtanár, volt Hargita megyei főtanfelügyelő, főszerkesztője Hermann Gusztáv Mihály történész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem előadótanára, illusztrátora Gyöngyössy János.
Szerzői mind székelyföldiek, közülük Kádár Gyula történész, a Háromszék külső munkatársa, Sepsiszéki Nagy Balázs néprajzkutató és Sztáncsuj Sándor József régész háromszéki. A kötetből mintegy kétszáz példány fogyott el a bemutató alatt és azt követően. Nagy Balázs rendkívüli könyvbemutatónak nevezte a tegnapit, hiszen, mint fogalmazott, gyerekkorában, sőt, még szülei gyerekkorában sem adatott meg a lehetőség, hogy a székelység történetét tanítsák, tanulják. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke köszöntőbeszédében kiemelte: Székelyföld mi vagyunk, közös alkotásunk, és jövőnket erős és sikeres Székelyföldnek hívják. Rámutatott: Bukarestben már be akarják darálni a székelység történetét bemutató tankönyvet, pedig nem is ismerik tartalmát. Ez mutatja, félnek a Székelyföldtől, s ha ez így van, azt jelenti, jó úton haladunk, mutatott rá az elnök. Jövőteremtő utunk fontos mérföldkövének nevezte a tankönyv megszületését, s kívánta, merjünk továbbmenni ezen az úton, merjünk Székelyföld jövője lenni. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, a székely tankönyv ötlete Háromszékről származott. Kívánta, találkozzanak a marosszéki bemutatón is. Ferencz S. Alpár a könyv mottóját tartotta fontosnak megemlíteni: közösségi múltunkról közösségi jövőnkért. A kiadvány küllemét emelik Gyöngyössy János illusztrációi, így tetszetős a gyerekszemnek, s szívesebben ráharap a kíváncsi elme. Habár közoktatásjogi szempontból nem minősíthető tankönyvnek, olyan információs anyagot tartalmaz, hogy mindig is tankönyv marad. Nem helytörténet, hanem közösségi történelem, nem valaki ellen szól, hanem valakiknek, a székely gyerekeknek, hogy megismerjék közösségük múltját. Hermann Gusztáv Mihály szerint a nagy kérdés az volt, hogyan ötvözzék a székelyek valós történelmét a virtuálissal, azaz a mítoszokkal. Úgy véli, sikerült megtalálni a megfelelő arányt, hogy bátran szembenézhessenek a tudományos körök tagjaival, és az utcán is felemelt fővel járhassanak. A székelység cicomázatlan történelme is van annyira érdekes, tanulságos, hogy a könyvet a siker útjára viszi – mondotta.
Kádár Gyula hangoztatta, a székelység története oktatásának össznépi feladatnak kell lennie. Úgy véli, két év alatt – VI. és VII. osztályban – az anyag elsajátítható, és más tanárok is besegíthetnek, hisz a bevezetőt földrajz-, az olvasmányokkal tarkított részeket magyar szakos tanárok is leadhatják. A könyv a nemzettudat erősítését szolgátja, s erre manapság nagy szükség van.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újra a magyarkakucsiak között jártunk!
Évente általában egyszer, az elszármazottak találkozója alkalmából van alkalmam arra, hogy eljussak Magyarkakucsra, ahol egy maroknyi magyar, egy maroknyi református tesz mindennap valamit annak érdekében, hogy bizonyítsa, hogy szórványban is meglehet maradni magyarnak.
Az elmúlt hét vasárnapján a helybeliek meghívásának eleget téve újra a Sebes Körös völgyi településen jártam. Ünnepre készültek a település reformátusai, hiszen az ünnepi istentisztelet keretében tették le az esküt az egyházközség október 7-én megválasztott presbitériumi tagok. A nem legmegfelelőbb időjárás – zuhogó eső – ellenére, ha nem is telt meg teljesen a templom, de sokan jöttek el, hiszen nemcsak eskütétel volt, de az Úr asztala is megvolt terítve. A Magyarkakucsi Református Egyházközség magyarkakucsi tagjai 102 lelket számlálnak, mindössze 77-en fizetnek egyházfenntartói járulékot. Vannak viszont más településről érkezettek is az egyházközségben, közülük 34-en járulnak hozzá, hogy az egyházközség működőképes legyen. Ezek a hivek Vársonkolyosról, Élesdről, Váradról, Marosvásárhelyről, Örgetegről és Szászfalváról erősítik a gyülekeztet, összesen 47-en. Minderről Barabás Imre az egyházközség főgondnoka tájékoztatott.
Figyelembe véve a fentieket, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem is olyan egyszerű dolog az, hogy az egyházközség normálisan működjön, hogy az Istenháza, a parókia és a gyülekezeti ház olyan szépen rendben legyen téve, hogy sokan megirigyelhetnék.
Igehirdetés
Az ünnepi istentiszteleten az egyházközség parókus lelkésze Szilágyi Gyöngyi hirdette Isten igéjét. Alapigének prédikációjában Ezsdrás Könyve 10 részének, 7-10.ig tartó versét választotta. Prédikációjában kiemelve azt a tényt, hogy sokunkban megingott a hit. „Szeretnénk mi is mai emberek, ha alkalmunk volna találkozni Jézussal, ha ez megtörténne talán több lenne a hitünk is”, – hangzott el. Majd arról szólt, Jézus mielőtt elment volna azt mondta, hogy menjetek Jeruzsálembe, menjetek a templomba ott várjatok rám. Úgy értékelte, hogy az egyháznak szüksége volna, hogy visszatérjünk az alapokhoz és arra, hogy mindenki megértse a templom nemcsak az épületet jelenti, hanem mindent ami a hitet jelenti, mondta többek között az igehirdető.
A továbbiakban az úrvacsorához megterített asztal köré vonult a jelenlévő presbiterek – nyolcan voltak. A tiszteletes Szilágyi Gyöngyi A királyok első könyve 19-ik részének, 4-8 közötti versét idézte: „Ő pedig elment a pusztába egynapi járóföldre (…) szólt Isten igéje. Beszélt arról, hogy a presbiternek akkor is kell tenniük, ha már úgy érzik, hogy nagyon nehéz, mint történt az Illés prófétával is.
Az istentisztelet további részében a jelenlévő presbiterek letették a hivatali esküt, melynek szövegét az egyházközség lelkipásztora olvasta fel a gyülekezet előtt. A választott elöljárók ezt követően a szent vacsora sakramentumában részesültek, hasonlóan a jelenlévő gyülekezeti tagokkal, a meghivott vendégekkel.
A presbiterek névsora
Barabás Imre – tizenöt éve – főgondnok; Faragó Gyula gondnok; Vince Gyula presbiter; Szilágyi Zoltán presbiter (Élesd); Cseri Zoltán új presbiter (Vársonkolyos); Vince Sándor új presbiter; Balajti István (Szászfalva); Szilágyi Levente pótpresbiter (Élesd).
Dérer Ferenc
erdon.ro

EMNP-tervek: tehénfejés helyett haladást
Folytatta a december 9-i parlamenti választásokra állított itteni jelöltjeinek bemutatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezete.
Fejőstehénként kezelnek több ágazatot is Romániában ahelyett, hogy tervszerűen, logikusan használnák a forrásokat – ezen is változtatna az EMNP, ha bejut a parlamentbe. Többek között ezt mondták kedden azok a honatyajelöltek, akik a bemutatkozó sajtótájékoztatók záró eseményén voltak jelen.
Török Sándor szenátorjelölt a Várad déli részét, valamint Szalonta, Tárkány, Várasfenes térségét is magában foglaló szavazókörzetben indul. Az 56 éves politikus energetikus mérnök alapképzettségű, az EMNT megyei elnöke, a Lorántffy központ vezetője. Kiemelte: szenátorként célja lenne bevinni a köztudatba Románia új területi felosztásának szükségességét. „A világ államainak 60 százaléka föderáció. Ennek jó oka van, így ugyanis minden jobban működik, még anyagilag is. Minden olcsóbb, a megtermelt pénz helyben marad, a korrupció is csökken. Ha ezt Románia is meglépte volna 23 éve, már jelentősen előrébb tartanánk. Sokszor az az érzésünk, Erdélyt nem is akarják fejleszteni, csak fejőstehénnek jó, s ezt meg kell változtatni” – mondta. Hangsúlyozta még: fontosnak tartja az idősek méltó ellátásának kiépítését.
Egyéb tervek
A 46 éves Tóth Zoltán jogász és külker-végzettségű, Szalontán, valamint a környékbeli 12 községben és 31 faluban kijelölt 6-os körzet képviselőjelöltje. Ő is a föderalizáció fontosságát hangsúlyozta, kiemelve, hogy Erdély gazdagabb, mint Románia többi része, mégis innen viszik el a pénzt oda. Hozzátette még: „A legnagyobb magyar pártot nem is érdekli valójában az autonómia, sőt engedtek a magyar ügyekből mindig, hogy kormányzati pozíciókat kapjanak”.
Dr. Balogh Árpád orvos, a 7-es számú körzet képviselőjelöltje az egészségügy szétziláltságát szeretné megszüntetni honatyaként. Az 56 éves jelölt célja törvényjavaslatokkal javítani a rendszeren, kiiktatni belőle a politikát, lebontani a bürokráciát, és helyi szintekre levinni sok döntést. Kifogásolta, hogy az Egészségbiztosítási Pénztár önállóságát soha nem tartják tiszteletben, folyamatosan dézsmálják az ott összegyűlő, 5-6 milliárdnyi befizetéseket. Hangsúlyozta: fontos lenne az egészségügyi alapcsomagot is precízen meghatározni, s a tájékoztatást mindenkinek kiküldeni, évente.
Moldován Lajos 47 éves, teológus végzettségű, az Ady Endre Líceum tanára. Élesd, Belényes, Vaskohsziklás zónájában indul szenátorjelöltként. Ő azt emelte ki, az orvosi ellátást minden faluba be kellene vinni, uniós források bevonásával kiépíteni a víz- és csatornarendszert vidéken, felújítani az úthálózatot. Ideje lenne megoldani az évtizedek óta húzódó, és korrupciótól terhes földügyeket is. Emellett szorgalmazza, hogy a vidék számára hozzanak létre magyar líceumot Belényesben – lehetőleg államit, de ha nem megy, akkor egyházit.
Szeghalmi Örs

erdon.ro

Kárpát-medencei médiaműhelyek találkozója
Kétnapos konferenciát tartanak szerdától Esztergomban a Kárpát-medencei médiaműhelyek munkatársai, a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők.
A november 7-én kezdődő, a Szent Adalbert Konferenciaközpontban tartandó rendezvény célja kötetlen találkozás keretében megteremteni a szakmai tapasztalatcsere és az MTVA műhelyvezetőivel való találkozás lehetőségét.
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója nyitja meg a rendezvényt, majd Barlay Tamás, a Kós Károly Kollégium elnöke köszönti a megjelenteket. A közmédia külhoni stratégiájáról és a pályázati lehetőségekről Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese, a stratégiai és projektiroda igazgatója és Néder Sarolta vezérigazgató-helyettes tart tájékoztatót.
Délután Böjte Csaba ferences szerzetessel találkoznak a résztvevők, majd Czakó Gábor író, publicista tart előadást a magyar nyelv rendszeréről, ezután a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán ismerteti a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló felmérés eredményét.
Csütörtökön ülést tart a Kós Károly Kollégium, utána a résztvevők kötetlen formában találkoznak az MTVA főszerkesztőivel, a külhoni műsorok felelős szerkesztőivel, majd a Parlamentbe látogatnak, ahol fogadja őket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A Kós Károly Kollégium a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete. Feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület figyelemmel kíséri a határon túl élők sokszínű megjelenítését, valamint a külhoniak tájékoztatásának szempontjait.
A testület javaslatokat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcsolatának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát. A Kós Károly Kollégium ugyancsak feladatának tekinti a külhoni médiaműhelyek és a közmédia kapcsolatának erősítését.
A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Televíziót.
rtve.hu

OGY - nemzeti összetartozás bizottság - Hoffmann: kiemelt terület a külhoni oktatásának támogatása- Az oktatási államtitkár kiemelt kormányzati célnak nevezte a külhoni magyarság oktatásának támogatását az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága keddi ülésén.
Hoffmann Rózsa kiemelte az elmúlt időszak intézkedései közül a nyelvvizsga-rendelet elfogadását, amit beszámolója szerint igen pozitívan fogadtak a külhoni magyarok. Ezzel megszűnt az a diszkriminatív állapot, amely szerint a magyar felsőoktatás preferálta azokat, akik horvát, román, szerb vagy ukrán középiskolában érettségiztek.
Az oktatási államtitkár elmondta: húszezer külföldi diák tanul a felsőoktatási intézményekben, és közel 5 ezer a külhoni magyar.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a kormány nemzetstratégiájának megfelelően a külhoni magyarság támogatására fordítható forrásokat kismértékben sikerült növelni idén.
A közoktatás pályázati úton történő támogatására 221 millió forint jutott, 36 millióval több mint előző évben. Hasonló a növekedés az itthoni felsőoktatási intézményekben tanulók ösztöndíj-támogatásában, ez 267 millió forint, ami 50 millió forinttal magasabb mint előző esztendőben. A szülőföldi intézményekben tanulók számára 43 millió forinttal növelték az ilyen jellegű kifizetéseket - jelezte.
A diplomák kölcsönös elismerése területén is elég jól állunk - folytatta Hoffmann Rózsa, hozzátéve: megkönnyíti és gyorsítja a folyamatot, hogy a szomszédos államok közül négy már tagja az uniónak.
Kitért arra, hogy tavaly ősszel járt Ukrajnában, és a tárgyalások eredményeként felgyorsult az ekvivalencia folyamata, de van még tennivaló. Szerbiával összefüggésben elmondta: remélik, hogy a szerb elnök novemberi látogatása szintén meggyorsítja majd a folyamatot.
Potápi Árpád (Fidesz), a testület elnöke az oktatási-nevelési támogatási rendszerrel kapcsolatban kiemelte: bevezetése óta tizenegy év telt el, és egyre több jel utal arra, hogy meg kellene fontolni átalakítását.
Szili Katalin (független), a bizottság alelnöke arról beszélt, hogy a magyar nyelvű szakképzés felkarolása rendkívül fontos lenne. Ennek hiánya segítheti az asszimilációt - állapította meg.
Kalmár Ference (KDNP) azt mondta: az elmúlt időszakban több levél érkezett a komáromi Selye János egyetem esetleges átminősítéséről. Az ügy nincs nyugvóponton, mi jelenleg a helyzet? - kérdezte. Frakciótársa, Stágel Bence a PhD fokozatok honosítását vetette fel, és kitért arra, hogy a folyamat rendszerint nagyon hosszú ideig tart, a költségeket pedig az egyes intézmények eltérően állapítják meg.
Szávay István (Jobbik) azt rótta fel, hiába van a szakmai apparátus részéről erős elhatározás a külhoni magyar oktatás kérdéseiben, ha a magyar külügy ezeket a kérdéseket nem tartja fontosnak. Példaként a Selye akkreditációját említette. A hallgatói szerződések kapcsán jó lenne tudni, a külhoni magyar hallgatók esetében mit szándékoznak tenni. Szintén felvetette az oktatási-nevelési támogatás átalakítását.
Hoffmann Rózsa válaszában kiemelte: az anyagi természetű problémákat ismerik, a megoldás kulcsa azonban nem csak az államtitkárság kezében van. Hozzátette: a honosítási eljárások elég sok munkaórát vesznek igénybe, és ezért vannak ezek a magas összeget.
A Selye János egyetem akkreditációjáról azt mondta, hogy a vegyes bizottság legutóbbi ülésén egyik kiemelt téma volt, és annyit tudtak elérni, a jegyzőkönyvben szerepel, mindkét fél dolgozik azon, hogy az egyetemi akkreditáció megvalósulhasson.
Egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a szakképzésre nagyobb erőket kell koncentrálni, és mint mondta, ismeri az oktatási-nevelési támogatások problémáját. Hoffmann Rózsa ugyanakkor egy egyszer megállapított kedvezmény átalakítását csak a külhoni magyar szervezetekkel együtt látta lehetségesnek. A hallgatói szerződésekről azt mondta: a külhoni magyarok esetében az otthon töltött munka érvényes. Az a szándék, hogy a szülőföldjükön dolgozzanak - jelezte.
(MTI)

Újabb magyarellenes kirohanások a kolozsvári tanács ülésén
A temetőszabályzat helyett a Bob utcai iskola ügye fulladt botrányba
Több szempontból is magyarellenes hangulatkeltés jellemezte a tegnapi kolozsvári tanácsülést, ugyanis várható volt, hogy az ellenzékben visszatetszést vált ki a napirendre tűzött új, jobb és szigorúbb temetőszabályzat. Sőt, a magyarellenességéről ismert egykori kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar is nyílt levelet fogalmazott meg az ügyben, a temető „elmagyarosításától” tartva. A napirendi pontot végül elhalasztották, de ekkor újabb botrány robbant ki: Steluţa Cătăniciu tanácsos indított nyílt támadást a katolikus egyház ellen, amely szerinte nem hagyja játszani a gyermekeket a Bob utcai iskola udvarán. A római katolikus egyház elleni kirohanásairól is ismert liberális párti tanácsos „200 gyermek nevében” kért szót, és arra kereste a választ: az épületet ugyan visszaadták a római katolikus egyháznak, ám ma sem tudja megmagyarázni, hogy a városháza miért nem támadta meg a törvényszéken a visszaszolgáltatási döntést.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Strasbourgban keres vigaszt Csegzi Sándor
A strasbourgi emberjogi bírósághoz készül fordulni Csegzi Sándor, miután a román igazságszolgáltatás elgáncsolta abban a szándékában, hogy függetlenként pályázza meg a parlamenti képviselői tisztséget.
Mint ismeretes, a Maros megyei törvényszék, majd a táblabíróság azzal a formai kifogással utasította el az RMDSZ-ben betöltött tisztségeiről lemondott volt alpolgármestert, hogy az általa leadott támogató aláírások nem felelnek meg a törvény előírásainak. Csegzi egy eredeti példányt és három, közjegyző által hitelesített fénymásolatot mutatott be a választási irodában.
A nyáron Smaranda Enache független polgármesterjelölttől még csak az ívek hitelesítését sem kérték. Négy évvel korábban azonban egy másik Maros megyei független jelöltet, Kincses Elődöt is a volt alpolgármester ívei ellen felhozott kifogással próbálták elutasítani. Akkor a bíróság az ügyvéd-politikusnak adott igazat.
„Ezúttal nem számított a jogprecedens, a bírók ellenem döntöttek. A tárgyalás után azonban sajnálatukat fejezték ki, mondván, hogy azért ilyen kíméletlen a törvény a függetlenekkel szemben, mert így alkották meg a pártpolitikusok” – fejtette ki Csegzi Sándor. Szerinte, ha az igazságszolgáltató szervek méltányosan is ítélkeztek, érveik sántítanak, ugyanis a közjegyzők törvénye tisztán leszögezi, hogy az általuk hitelesített okiratok egyenértékűek az eredeti dokumentumokkal.
Csegzi, aki a kialakult helyzet miatt a továbbiakban is Dorin Florea polgármester tanácsosa marad, a jövőben a választási törvény módosítása mellett fog lobbizni. A négy példányban gyűjtendő aláírásokon kívül teljesen logikátlannak tartja, hogy a független jelöltek csak akkor juthatnak be a törvényhozásba, ha körzetükben úgy nyerik el az első helyet, hogy a szavazatok felét plusz egyet szereznek.
Ezzel szemben a pártpolitikusok esetében teljesen mindegy, hogy az első helyezett milyen arányban diadalmaskodott. Csegzi azt is méltánytalannak tartja, hogy míg a szavazóíveken a pártok sorsolás alapján eldöntött sorrendben jelennek meg, a függetlenek csakis utolsó helyen szerepelhetnek. A választási jelvényhez való jog is csak a politikai alakulatokat vagy szövetségeket illeti meg.
A matematikus és fizikus Csegzi kiszámította, a támogató aláírások beszerzéséhez, ha egy kéttagú családnál tíz percet tölt, egy független jelöltnek napi 34 órára lenne szüksége. Még nehezebb helyzetbe kerül az, aki a parlament felsőházába szeretne bekerülni, az ő esetében ugyanis kétszer annyi aláírásra van szükség.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

A magyar ál-baloldal természetrajza
A magát baloldalnak nevező politikai amőba annak köszönheti többek között választói bázisának viszonylagos stabilitását, hogy a választók nagy része a baloldallal a szociális érzékenységet társítja. Miközben a baloldal egy ennél szélesebb politikai-politológiai fogalom, melynek a politikai elit szintjén sokkal inkább meghatározó az eszmei-ideológiai dimenziója.
A baloldal ideológiai síkon gyökereiben internacionalista, azaz nemzetellenes, hagyományellenes, azon belül vallás- és egyházellenes, voluntarista, hisz az állami erőszakban, többre tartja a „társadalommérnökséget” a kipróbált hagyományos intézmények működésénél, a szerves fejlődés helyett a múltat „végképp eltörölni” igyekszik. Mindez éppen úgy áll a liberalizmusra, mely áldott emlékű püspökünk, Márton Áron szerint is megágyazott eszmeileg a bolsevizmusnak, mint szociál-demokráciára, a szociál-liberalizmusra, szocializmusra és kommunizmusra. Az eszmei gyökerek közösek.
Mégis az emberek nagy többsége a „baloldal” kifejezés hallatán a szociális háló sűrű szövésére gondol, az elesettek felemelésére, az esélyegyenlőséget célul kitűzőkre. Miközben ezeket a programpontokat a keresztény szocializmus és a nemzeti szocializmus is zászlajára tűzte. A nemzeti szocializmus szókapcsolat közép-, de lehet, hogy hosszú távon diszkreditálódott azzal, hogy a Harmadik Birodalomban összekapcsolták a rasszizmussal és egy embertelen diktatúrával. Ami nem jelenti azt, hogy ez a politikai program-kapcsolódás szükségképpeni lenne, mint ahogy a katolicizmus sem jelent szükségképpen inkvizíciót s a liberalizmus sem jelent feltétlenül anarchiát. Mi több, a következetes nemzeti alapállás, a gazdasági síkon értelmezett baloldaliságból, a szociális érzékenységből szükségképpen kell valamennyit integrálnia.
A nemzet-centrikus gondolkodásmód ugyanakkor nem szükségképpen irányul bárki más ellen: az erdélyi magyarság megszokhatta, hogy ha egy román politikai erő a nemzet fontosságát hangsúlyozza, akkor az létében támadja közösségünket. Ennek a sajátos román történelemfejlődés az oka, azon belül elsősorban Erdély sikeres elorzása a Magyar Királyságtól. Emellett a nemzeti gondolat szalon-képtelenítésére a baloldal tudatosan törekszik, s előszeretettel, tudatosan mossa össze a nemzeti öncélúságot a sovinizmussal, idegen-ellenességgel, rasszizmussal, antiszemitizimussal, nácizmussal és fasizmussal. Többnyire alaptalanul.
A posztkommunista baloldal a rendszerváltás után lényegében ideológia nélkül maradt. Tellér Gyula, az egyik leglényeglátóbb magyar közgazdász megfogalmazásában „ideológiájuk egyik fele a kapitalista magántulajdonra áthangszerelt szocialista internacionalista hatékonyságideológia. A társadalom többi részére nézve pedig a nyitott társadalom és a másság tisztelete ideológiai zászlaja alatt tovább folytatták az elődcsoportjaik által már a szocializmusban megkezdett támadást a nemzeti öntudat és önbecsülés, az önálló magyar történelemkép, a keresztény alapú közmorál ellen, illetve ezek reprodukciós intézményei és folyamatai ellen.” Mindemellett a magát baloldalnak nevező politikai konglomerátum a világot globalizáló s térségünket gyarmatosító Új Birodalom helyi adminisztrációjaként működik, azaz segédkezik az ország kifosztásában, a pénzszivattyúk működtetésében, hogy Bogár László professzor szóképével éljek, főszerepet vitt a nemzeti vagyon kiárusításában, és mindent képvisel, csak az elesetteket, a bérből és fizetésből élőket nem.
Mindaz, amit eddig leírtam, nem mond semmit az alternatíváról és semmiképpen sem értelmezendő a Fidesz burkolt reklámjának. Ha a Fideszből kivonjuk az Új Birodalom intézményei és politikusai által legtöbbet támadott Orbán Viktort, és helyettesítjük mondjuk valakivel az alvezérek közül, a különbség a globalizáció szempontjából a baloldalhoz képest elenyésző lesz. S a Fidesz Orbán Viktorral az élen is követ el hibákat, amint azt Ángyán professzor feltáró munkája vagy a kulturális finanszírozás keretében a nemzetellenes orgánumok pénzelése is igazolja, hogy most ne beszéljek arról, hogy az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színházban nemzetgyalázó darabokat lehetett bemutatni a 2010-es kétharmados győzelem után.
Visszatérve a „baloldalra”, e társaság most készül egy olcsó trükkel harmadszor is beetetni a magyar választópolgárokat. 2002-ben az esetlen, kommunikáció-képtelen Medgyessyből emberközeli, szerethető figurát csináltak médiaerejükkel és választást nyertek vele. Miután kiderült, hogy ezt nem tudják megismételni, előhúzták a tarsolyból a kiemelkedő színészi és retorikai képességekkel bíró Gyurcsányt, akivel az élen megnyerték a 2006-os választásokat. A nyolcéves szocialista-szabaddemokrata szabadrablás annyira lepusztította az országot, hogy a 2010-es vereség kódolt volt. Ebbe hagyták belefutni a mindenféle karizmának híján való Mesterházyt. Most pedig azt remélik, hogy a beszállítóit a Hajdú Bét vezetőjeként ki nem fizető és ezzel több embert öngyilkosságba kergető korábbi MSZP-s miniszter, majd miniszterelnök Bajnai Gordont külső és belső globalista erőösszefogással sikerül felépíteni 2014-re.
Meglátjuk, hogy a magyar választók hagyják-e magukat ugyanazon politikai bűnszövetkezet által ugyanazzal az olcsó trükkel harmadszor is megtéveszteni.
Borbély Zsolt Attila
Nyugati Jelen (Arad)

Valós és virtuális cégkatalógus
Az OMNIBUS katalóguscsalád 1995 óta áll a székelyföldi lakosság rendelkezésére. A katalógust haszonnal forgathatja bárki, aki valamely termék, szolgáltatás, vállalkozás, intézmény iránt érdeklődik. Gyorsaság és hatékonyság a felhasználásban: ezt a kívánalmat igyekeznek a szerkesztői elgondolásban érvényesíteni. Fontos szempont továbbá, hogy a katalógus fő nyelve a magyar, de odafigyel a kétnyelvűség követelményére is.
Az Omnibus-füzetek szűkebb régióknak, otthoni vagy irodai használatra készülnek. Célközönségük elsősorban Hargita és Kovászna megye lakossága, illetve öt kisebb régió lakossága: Alsó- és Felső-Háromszék, Csíkszék, Gyergyószék és Udvarhelyszék, eszerint állítják össze a két megye vállalkozásainak minél teljesebb jegyzékét. A kiadó felmérései szerint háztartásonként legalább két-három személy naponta használja a katalógusokat, így több mint 40 ezer aktív felhasználóra számíthatnak. Az azonos nevű kiadó sajátos terjesztési stratégiája is segít abban, hogy a kiadvány minél szélesebb körben, minél frissebb változatban eljusson az érdeklődőkhöz – mondta Vass Dénes igazgató. Az előző évben kiadott katalógusokat például ingyen becserélik a legfrissebb kiadásra (ezt november folyamán a Háromszék lapterjesztő trafikjaiban is meg lehet tenni), a hirdetők tiszteletpéldányt kapnak. A terjesztési kör szélesítésére gyakorta célzott szórást is végeznek: iskolák végzős diákjainak, munkanélküliek részére, konferenciák résztvevői számára. Ugyanakkor a katalógus legfrissebb példányai az átutazók által legtöbbet látogatott üzletekben megvásárolhatók. Az adatgyűjtés módszere is sajátos – mondja az igazgató. Nagy hangsúlyt fektetnek a személyes megkeresésekre, az ügynökök bejelentkeznek a vállalatokhoz, intézményekhez, bemutatják a katalógust, és egyeztetik a megjelentetni kívánt adatokat. Azon cégektől, intézményektől, amelyekhez nem jutnak el személyesen, telefonos kampány során kérik be az adatokat, ellenőrizetlen adat nem kerül be az adatbázisba, de arra is lehetőséget kínálnak, hogy a cégvezetők saját vállalkozásuk adatait az omnibus honlapján töltsék fel. Az úgynevezett online jelenlét tavaly szeptembertől vált hangsúlyossá, akkor indították a webes online keresőt, amely elérhető a www.omnibus.ro címen magyar, román, illetve angol nyelven. Kifejlesztettek a kis adatforgalommal bárhol elérhető smartphone-os mobilkeresőt is. Ezzel arra törekszenek, hogy a felhasználó a legegyszerűbben, közvetlenül és azonnal rátaláljon a keresett termékre, szolgáltatásra. A honlap összesíti mind az öt katalógusban szereplő vállalkozások, intézmények, alapítványok és egyesületek adatait. Ezenkívül marosszéki intézmények, vállalkozások adataival is folyamatosan bővítik adattárukat. A webes felületen a felhasználók könnyedén megtalálják a cégek, intézmények, alapítványok és egyesületek elérhetőségeit, elhelyezkedésüket térképes bejelölés segíti, termékismertetőket, akciókról szóló hirdtéseket, bemutatkozó videófilmeket lehet elérni, e-mailen vagy telefonon pedig azonnali kapcsolatot lehet létesíteni. Fontos információkat, fotókat, híreket, beszámolókat a katalóguscsalád facebook-os oldalán is találnak az érdeklődők, a www.facebook.com/katalogus oldalon.
Ferencz Csaba
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lelassulhat a beolvasztás
Nem merem megkondítani a lélekharangot a lélekrabló nemzetállam és a nacionalizmus fölött, de léteznek reménykeltő új fejlemények.
Ady jóslata a nacionalizmus haláláról – milyen szépen mondotta a 20. század legelején: végre lekergeti Európa e lidércet a melléről – bizonyára beteljesedik egyszer, erre azonban azóta is csak várni lehetett és várni kellett. De türelmünk bármilyen kitartó volt is, állandóan a virulens nemzeti elfogultság újabb és újabb fellángolásaival kellett szembesülnünk a múlt század folyamán és az utóbbi húsz évben is. Legutóbb épp a rendszerváltáskor siklatta ki az erdélyi magyarság és románság demokratikus törekvéseit és vetette vissza újabb – ma már elmondhatjuk – évtizedekkel közösségünket ama küzdelmében, melyet egyenjogúságáért folytat. No de újdonságokról szeretnék írni, és azok nem mondvacsináltak. A jobboldali magyar kormányok által az utóbbi évtizedben megfogalmazott elképzelések egésszé látszanak összeállni. Ezek a nemzetépítésben és ezzel a lélekrabló nemzetállamok elleni küzdelemben is új távlatokat nyitnak, számottevően javítva a kisebbségbe szorult magyar nemzetrészek túlélési és önépítési esélyeit. A tizenkilencedik századi fogantatású magyar vagy román vagy francia és egyéb nacionalizmusok pozíciói tovább gyöngülhetnek az unióban. Az unió azzal, hogy a határokat lebontja, tulajdonképpen nagymértékben kihúzza a talajt a lélekrabló többségi nacionalizmusok alól, a beolvasztó technikák jó részének élét elveszi, a nyomásgyakorlás asszimilatív módszereit hatástalanítja, vagy legalábbis meggyengíti. Egy bezárt térben, lezárt határú rendőrállamban, nyilván, könnyebb volt a kisebbségi szervezeteket szétverni, megbénítani, a közösséget elbátortalanítani, egyéneit elszigetelni egymástól, s még kecsegtetni is holmi jutalmakkal, amit csak énjük kicserélése útján érhettek el. A világ nagyot fordult geopolitikailag, a belpolitikában új szelek fújnak, s a régi nemzetépítési beolvasztásos technikák teret veszítenek. Feljött viszont az unión és azon kívüli nemzetrészek közti kapcsolaterősítés új lehetőségeinek a napja, magyar vonatkozásban például egy olyan egységes kulturális tér hozható létre Szentgotthárdtól Marosvásárhelyig és a Székelyföld déli végéiig, Brassótól fel a Felvidékig és le Szabadkáig, mely felülemelkedik a határokon, és nem állítja az új nemzedékek érvényesülésének útjába a régi korlátokat, egy oda és vissza mozgást, kétirányú mobilitást tesz lehetővé a munkaerőpiacon és idővel talán a letelepedésben is. Ilyen körülmények közt a nemzetek világnemzetként való meghatározása, a határokon túlmutató etnikai egységre törekvés, azok mintegy hazahívása – költözködés nélkül, a kapcsolatépítés új eszközei révén megteremtett új hálózat egy merőben más jelenséget szülhet: az egymásba kulcsolódó világnemzetek korát hozhatja el.
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Rendkívüli EMNT-közgyűlés
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) rendkívüli közgyűlést tartott november 6-án, kedden 17 órától a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében.
 Az eseményen jelen volt Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke is, aki az EMNTés az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) viszonyáról beszélt. Sándor Krisztina emlékeztette a jelenlevőket arra, hogy az EMNT döntötte el, hogy egy pártot alapít érdekeinek érvényesítse érdekében. Ezért jött létre 2010 decemberében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Az ügyvezető elnök hangsúlyozta: el kell fogadni azt, hogy kampányidőszakban az EMNP a főszereplő, és az EMNT-nek is be kell kapcsolódnia a kampányba a minél sikeresebb választási szereplés érdekében. Kiemelte, hogy a kampányban az EMNT-nek azokat a magyarokat kell megszólítania, akik számáraz azRMDSZ nem jelent politikai alternatívát. Elárulta továbbá, hogy nagyon fontos lenne az, hogy az EMNP megduplázza az önkormányzati választásokon elért eredményét, akkor ugyanis a párt 46 ezer szavazatot kapott országos szinten.
Autonómia és federáció
A továbbiakban Sándor Krisztina kiemelte, hogy a választási kampányban az EMNPjelszava az Autonómia és föderalizmus. Mint mondta, ennek oka az, hogy a magyar közösségnek ma is elsőrendű politikai kívánsága az autonómia megvalósítása, míg a föderalizáció eszméjével a román szavazókhoz kíván szólni az EMNP. A párt másik fontos üzenete az ún. 6-3-as szabály, mely esélyt biztosít az EMNP-nek arra, hogy bejusson Románia parlamentjébe. A rendkívüli közgyűlésen felszólalt Nagy József Barna az EMNT partiumi régióelnöke is, hangsúlyozva azt, hogy az EMNT-nek vissza kell szereznie a politika rangját, amelyet a politikusok a rendszerváltás óta rendkívüli mértékben csorbítottak. „Amit civilként csináltunk, azt kell a politikába is bevezetni” – szögezte le Nagy József Barna. Török Sándor, az EMNP Bihar megyei elnöke arról beszélt, hogy a románok fogékonyak a föderalizmus gondolatára, ezért nagyon fontos az, hogy mind az EMNP, mind az EMNT megfelelően kommunikálja feléjük azt, hogy mi valójában a föderalizmus. Mint fogalmazott: „mi nem elvenni, hanem visszaadni akarjuk a románoknak Erdélyt”, hozzáfűzve, hogy Erdély románok és magyarok közös otthona, ezt a tényt, minden itt élőnek el kell fogadnia, ugyanakkor a föderalizáció bevezetésével el lehetne érni azt, hogy Erdély ne Bukaresttől függjön, ami az erdélyi románoknak is érdeke. A felszólalók beszédeik végeztével válaszoltak a tagság felvetéseire, megjegyzéseire.
Pap István
erdon.ro,

Bemutatták Markó Béla újabb román és magyar nyelvű szonettkötetét
Markó Béla román és magyar nyelvű újabb szonettkötetét mutatták be kedd este Bukarestben. Az egyhangúság dicsérete/Lauda monotoniei című kötet 57 szonettet tartalmaz, amelyeket egy év alatt írt a szerző – mondta el a bukaresti nemzeti könyvtárban tartott bemutatón maga a költő.
Hozzátette: a szonetteket több mint száz hasonló vers közül válogatták és a kötet egyfajta “érzelmi napló”, hiszen a versek megírásának időpontjaként feltüntetett dátumok valódiak. Kifejtette: nagyon kedveli a szonett kötött formáját, amely ugyan egyhangú, de csodálatos, akárcsak az ismétlődő irodalom, amely mindig a minket körülvevő “kötött” világ értelmére keresi a választ.
Daniel Cristea-Enache, a fiatal román irodalomkritikusok egyik legtehetségesebb képviselője kiemelte, hogy miközben a mai írók és költők többsége megpróbálja átlépni és kitolni a különböző műfajok közötti határokat, Markó Béla szigorúan ragaszkodik a szonettformájához.
Alex Stefanescu irodalomkritikus szerint a kortárs költők és írók zöme megpróbálja széttörni “a formák ünnepélyességét”, de Markó Béla ezt megőrzi azáltal, hogy tiszteletben tartja a szonett sajátos formai szabályait és ritmusát.
A kritikus a szerzőt idézte, aki úgy véli, hogy aki szonetteket ír, óhatatlanul versenyre kel a műfaj nagy mesetereivel, így William Shakespeare-rel is. Stefanescu szerint a romániai magyar költő nem került ki vesztesként ebből a versenyből.
Iren Arsene, a Curtea Veche kiadó egyik tulajdonosa emlékeztetett, hogy két évvel ezelőtt kiadták már Markó Béla A kert erotikája/Erotica gradinii című, első román és magyar nyelvű szonettkötetét. Kiemelte Paul Drumaru fordítói munkájának minőségét.
A Curtea Veche kiadó kiemelt figyelmet szentel a kortárs magyar irodalomnak, Esterházy Péter és Márai Sándor több könyvét is kiadták már.
erdon.ro

A magyar nemeseket sértegeti Marius Paşcan
Bocsánatkérést és egylejes kártérítést követel Marius Paşcantól, Maros megye volt prefektusától Nagy Géza, Kemény János báró unokája. A nemesi család leszármazottja azután fordult a szászrégeni bírósághoz, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) megrovásban részesítette a magyar történelmi családokat rendszeresen sértegető demokrata-liberális párti szenátorjelöltet, de a politikus nem volt hajlandó felhagyni a magyarellenes uszításokkal. A szenátorjelölt most azt állítja, hogy a magyar nemesek a román állam ellenségei voltak.
A CNCD felszólította a volt kormánybiztost, hogy tartózkodjék a diszkriminatív jellegű megnyilvánulásoktól és nyilatkozatoktól. Paşcan – aki prefektusként azzal dicsekedett, hogy a visszaigényelt felsőmarosmenti erdők ügyében több bírósági ítéletet is az állam javára fordított – számos esetben durván támadta az egykori tulajdonosokat. A nyári, helyhatósági választások kampányában a tanácselnöki tisztségre pályázó politikus árulónak nevezte a magyar nemeseket és csalóknak azok leszármazottait. Paşcan ezúttal azt állítja, hogy azok a román állam ellenségei voltak, leszármazottaik pedig képtelenek okiratokkal igazolni tulajdonjogukat.
Nagy Géza egyike azon magyar nemes családok leszármazottjainak, akiket szinte huszonhárom évvel a rendszerváltás után is a mindenkori román hatalom képviselői megaláznak, csalónak és árulónak neveznek.
Hatásos uszítás
A középkorú férfinak mindössze két „bűne” van: a felsőmarosmenti erdőket és legelőket birtokló családok egyikébe született, és mint örökös, nem hajlandó lemondani ősei fenyveseinek a visszaigényléséről. Magyarországról költözött haza, a Kemények valamikori galonyai vadászházába. Évek óta pereskedik a román állammal, mely Marius Paşcan, Maros megye volt prefektusa (portrénkon) révén, a kommunizmus legvadabb éveit idéző módszerrel lendült ellentámadásba.
A nyáron leköszönt kormánymegbízott olyan szórólapokkal töltötte meg a Maros menti román lakosság postaládáit, melyekben azt állítja, hogy a régió – egyébként szinte nem is létező – idegenforgalmát teljesen ellehetetlenítenék a grófok restitúciós igényei. Éppen ezért, dicsekszik az általa aláírt propagandaszövegben Paşcan, még prefektusi minőségében mindent megtett annak érdekében, hogy megfordítsa a román nép ellenségeinek kikiáltott nemesek által indított perek kimenetelét.
„Több jóérzésű román falubeli is mutatta, mi került a postaládájába. Olyan szórólap, amelyen ez az ember, akit nem ismerek, és azt sem hinném, hogy ő ismerne minket, egyszerűen lehazaárulóz. Holott nagyapám, Kemény János soha nem hagyta el Erdélyt, annyira szerette” – sérelmezi Marius Paşcan eljárását Nagy Géza. Mint mondja, a magyarellenességre mindig kapható sajtóban, majd a szórólapokon rágalmazási hadjárat indult ellene.
„A szomszédok közül kettő már szóba sem áll velem. Az egyikkel, mondhatni, addig baráti viszonyban voltam. A Galonya völgyén, amikor kimentem körülnézni nagyapám erdejében, a favágók megtámadtak” – sorolja a legutóbbi kellemetlenségeit Nagy Géza. Szintén a hatalom rosszindulatára vall az is, hogy a Kemények által visszaigényelt, mintegy négyezer hektár erdőből, miután a földosztó bizottság megítélt háromezret, a prefektúra rögtön megtámadta a döntést. Így a leszármazottak a család vagyonának mindössze egy százalékát szerezték vissza. „Én például a mai napig is pénzt adok a tűzifáért. Nagyapám erdejéből hozzák, természetesen számla nélkül” – meséli a groteszkbe illő helyzetet az egykori vadászházban élő férfi.
A CNCD után következhet a bíróság
Mivel Nagy Géza úgy érezte, hogy a kormánymegbízott bemocskolta a Kemény család becsületét – azt próbálta elhitetni a Felsőmarosmente románságával, hogy a bárók és grófok, valamint azok leszármazottai a nép ellenségei lennének –, a báró feljelentette Paşcant az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. Az Asztalos Csaba, Theodora Bertzi, Ioana Cazacu, Haller István és Claudiu Stanciu alkotta vizsgálóbizottság figyelmeztetésben részesítette Paşcant, és felszólította, hogy tartózkodjék a diszkriminatív jellegű megnyilvánulásoktól és nyilatkozatoktól. A lapunk által megkérdezett, demokrata-liberális színekben szenátori tisztségre pályázó politikus azt állítja, hogy ő semmit nem tud sem a CNCD döntéséről, de még csak a feljelentésről sem. Ezt cáfolja viszont az a január 27-én megfogalmazott levél, amelyet ő maga írt az ügy tisztázása végett a bukaresti testületnek.
A diszkriminációellenes tanács július 19-i döntése indoklásában arra hivatkozik, hogy a feljelentett prefektus-politikus üzenete egyben becsületsértő és uszító. Bár közvetlen módon nem támadja a magyarságot, Paşcan bizonyos gondokért-bajokért a grófok és bárók személyében olyan társadalmi réteget tesz felelőssé, amely egyértelműen a magyar közösséghez tartozik.
CNCD álláspontja szerint a volt prefektus úgy állítja be a román többségű Felsőmarosmentét, mint a nemesek és azok leszármazottjainak az áldozatát. „Mivel Marius Paşcan nem fogta vissza magát, és még mindig azzal hivalkodik, hogy a bírósági ítéletek révén ő mentette meg a Felsőmarosmentét a grófok és bárók leszármazottjaitól, úgy döntöttem, beperelem. Hiába kérném azt, hogy szégyellje magát, mert úgysem tenné. Ezért inkább azt szeretném, ha egy hasonló szórólapon bocsánatot kérne és fizetne egy lejt. Ha az előbbit megteszi, az is lehet, hogy az anyagiaktól eltekintenék” – legyint Nagy Géza.
Paşcan hajthatatlan
Lapunk megkeresésére Marius Paşcan nem akarta kommentálni Nagy Géza pereskedési szándékát. Mint mondotta, bírósági idézést még nem kapott, így a keresetet sem láthatta. „Csak azt mondhatom, hogy prefektusként kötelességem volt az állam vagyonát védeni. Jóhiszeműen jártam el, senkit nem rágalmaztam alaptalanul. Most is azt állítom, hogy a nemes családok még a háború előtt kárpótlásban részesültek, leszármazottaiknak nem jár semmi. Ráadásul a legtöbb igénylő nem is tudja bizonyítani, hogy ő maga az örökös” – sorolta a grófok és bárók elleni érveit Paşcan. A jelenleg szenátori tisztségre pályázó politikus hangsúlyozni kívánta: a CNCD döntésétől függetlenül, a Maros menti erdők ügyében hajthatatlan marad.
Nagy Géza viszont reméli, hogy a diszkriminációellenes bizottság után a bíróság is korrektül végzi a dolgát. Mint mondja, képtelen elfogadni, hogy származása miatt ne is kapja vissza a jussát, ráadásul még csúfot is űzzenek belőle.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Márton Áron csodájára várva
„Márton Áron mind a mai napig Románia legmegfigyeltebb embere volt. Senkiről nincs akkora »szekus« anyag, mint róla” – jelentette ki Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora, aki a vasárnap délelőtti szentmisét követően előadást tartott a csíkszeredai kegytemplomban.
Mint részletezte, Márton Áronról összesen 236 kötetnyi anyag van. A bűnvádi iratok két doszsziét tartalmaznak, bennük tizenhét kötet, ami összesen ötezer aktát jelent. A másik ügyirathalmaz tartalmazza a tájékoztató dokumentumokat, ahol ugyancsak két iratcsomó található: az egyikben 174 kötet lelhető fel, ami 55 ezer lap, továbbá 62 kötet a másikban, ami 27 ezer lap.
A Vatikánból hazalátogató egyházjogász előadásában ugyanakkor részletesen kitért a boldoggá és szentté avatás közötti különbségekre. Ez abban áll, hogy a boldoggá avatás során az egyház megengedi az illető tiszteletét egy adott közösség számára, legyen az egyházmegye vagy szerzetesrend, míg a szentté avatás során az egész egyház számára elrendeli hivatalos tiszteletét. A boldoggá avatás gyakorlatilag a szentté avatást megelőző lépés.
Kovács Gergely a továbbiakban ismertette az egyházmegyei szakasz és a szentszéki szakasz lépéseit, amelyeket Márton Áron ügye már megtett. Saját bevallása szerint személyesen ugyan nem találkozott az 1896. augusztus 28-án Csíkszentdomokoson született Márton Áron püspökkel, de a boldoggá avatási eljárás során átfogó kép alakult ki róla benne. „Ha vértanúról van szó, nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, Márton Áron püspök esetében viszont bizonyított csodára is szükség van a boldoggá avatáshoz” – emlékeztetett a posztulátor. Hozzátette: a szentté avatáshoz az szükséges, hogy a boldog közbenjárására, a boldoggá avatás után újabb csoda történjen. Az előadás végén az 1980. szeptember 29-én, 84 éves korában elhunyt nagy püspökért imádkozott az egybesereglett hívők sokasága, azért, hogy Márton Áron püspök tanítása és példája valóban világító jel legyen mindenki számára.
Kovács Gergely 1968-ban született Kézdivásárhelyen, 1987-ben kezdte meg teológiai tanulmányait a gyulafehérvári szemináriumban, majd 1990-ben Rómába küldték tanulmányai folytatására. 1993-ban szentelték pappá, római tanulmányait 1996-ban fejezte be egyházjogi doktorátussal. Egy évig káplánként tevékenykedett Marosvásárhelyen. 1997 augusztusától a Vatikán kultúráért felelős pápai tanácsának szolgálatában áll, amelynek jelenleg irodavezetője, emellett több szentszéki intézmény munkatársa. 2000 júliusától pápai káplán. 2012 februárja óta pedig Márton Áron püspök boldoggá avatási ügyének posztulátora.
Iochom Zsolt
Krónika (Kolozsvár)

Szavazatrablás és magyarellenes pokol
Az érvelés soha nem volt az RMDSZ-fősodor erőssége. Az egykoron egységes és sokszínű RMDSZ-ben a Markó-éra alatt – főleg Frunda György SZKT elnökségének idején – gyakran megtörtént, hogy a megtámadottnak nem adtak lehetőséget a válaszra. Markó Béla rendszeresen elbeszélt az őt bírálók feje fölött. Sok esetben kikerülték a nyílt vitát, akárcsak a minap, amikor Kovács Péter RMDSZ-főtitkár nem vállalta, hogy Szilágyi Zsolttal, az EMNP alelnökével nyilvánosan ütköztessék az erdélyi magyarság jövőjével kapcsolatos meglátásaikat. A vita elkerülésének van egy másik módszere is, amelyet a jeles szociológus, Pokol Béla „nyelvpolitikaként” határoz meg. Bő másfél évtizede megfogalmazott Ideológia és nyelvpolitika című írásában a következőképpen körvonalazta a nyelvpolitika mibenlétét: „E küzdelem lényege, hogy ellentétes politikai erő törekvése ellen nem érveléssel lépnek fel, nem céljainak káros jellegét, esetleg hibás elvi megalapozását mutatják be történelemből vett példákkal illusztrálva.
A törekvésre olyan kifejezést ragasztanak, amely ellenszenves (nevetséges, amorális stb.) a tömegek számára, és ezt terjesztik el a közvéleményben.” Pokol Béla írásaiból egyértelműen kiderül az is, hogy a tudatalatti manipulálására építő kommunikációs eljárások betörése a politikai szférába nem magyar sajátosság, hanem 20. századi jelenség: „Igazán jelentős áttörés a politikai harcokban akkor mehet végbe, ha a mélyebb nyelvi rétegekben húzzák ki a politikai ellenerők kulcsszavai, distinkciói alól a talajt, és új kifejezéseket, új distinkciókat tudnak elterjeszteni helyettük. A konkrét választási küzdelmek ekkor már csak a részleteken változtathatnak. A nyelvpolitikában sikertelen pártot megverik, mielőtt a pástra léphetne.”
A nyelvpolitika különösen akkor igen erős fegyver egy párt kezében, ha az teljes vagy közel teljes médiakontrollal rendelkezik, ha ellenőrzi az elektronikus médiát és a sajtó nagy részét. Magyarországon hosszú ideig erre csak a balliberális oldal volt képes, élt is a lehetőséggel. A nemzeti gondolkodásmódot összemosta a sovinizmussal, rasszizmussal, etnicizmussal, szélsőségességgel, antiszemitizmussal, nácizmussal, fasizmussal. Számtalan példát idézhetnénk, ám a legszemléletesebb Tamás Gáspár Miklós publicisztikája, aki lényegében képtelen volt a nemzetben gondolkodókról akár egy sort is úgy leírni, hogy az előbbi jelzők közül kettőt-hármat – minden alap nélkül – rájuk ne ragasszon. De számos olyan eljárás említhető meg, amikor a vitázó felek nem érvekre támaszkodnak, hanem asszociációkra építve neveznek meg jelenségeket, bélyegeznek meg politikusokat.
Erdélyben sem ismeretlenek ezek a kommunikációs eljárások. Kelemen Hunorék nemrég „szavazatrablással” vádolták meg az EMNP-t. Nyílt színen, érvütköztetés mellett egy ilyen kifejezés használata közröhejbe fulladhatna. Mit ért a demokráciából, a plurális politikai versenyből az, aki a másik pártot „szavazatrablással” vádolja? A szavazat netán nem a szavazóé? El lehet azt egyáltalán rabolni? Hasonlóan vitaképtelen, abszurd szöveg az is, amikor egy magát érdek-képviseleti szövetségnek valló, ám pártként viselkedő szervezet önmagát a képviselt közösséggel azonosítja. Az RMDSZ vezetői mindig is hajlamosak voltak erre, legdurvább megnyilvánulásuk az volt, amikor Frunda György 2007-ben azzal vádolta Tőkés Lászlót, hogy a magyarság ellen indul választási harcba.
Apropó Frunda György: a sztárszenátor legutóbb azzal a sajátos jogértelmezéssel állt a választók elé, hogy a 6 : 3-as küszöb a kisebbségek esetén csak egy pártra vonatkozhat. Talány, hogy miként akarta eladni a választóknak ezt a jogi abszurdumot. Miközben a törvény szabatosan megfogalmazza: az alternatív küszöb valamennyi választáson induló szervezetre vonatkozik. Fontosabb lett a megtévesztés, mint a saját szakmai presztízs? Attól, hogy a jogi szövegek megfogalmazása több esetben eltérő értelmezésekre ad alkalmat, elhitethető az emberekkel egy egyértelmű törvény nem létező homályossága?
De a jobbak között is akad, aki alaptalan állításokra ragadtatja magát. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt állítja, hogy aki városában az EMNP-re szavaz, román jelöltre adja a voksát. Olcsó dolog lenne visszalőni azzal, hogy ennek a fordítottja épp ennyire igaz. Maradjunk annyiban, hogy önmagát komolyan vevő politikus ilyen abszurdumot nem jelenthet ki. Mint ahogy Antal Árpádnak az a kijelentése sem állja meg a helyét, hogy „elszabadul a magyarellenes pokol, ha december 9-e után nem vagyunk erősek”. Efféle riogatást Domokos Gézától, Nagy Benedektől, Tokay Györgytől hallottunk, később mások is üzérkedtek vele, sosem hittem volna, hogy a közéleti kérdésekben alapvetően tisztán látó Antal Árpád is hasonlókhoz folyamodik. Ő ne vette volna észre, hogy a magyarellenesség nem függ a magyar képviselet erősségétől? Ő ne tudná, hogy 1990-ben, amikor a legerősebb képviseletünk volt minden szempontból, akkor dúlt a legnagyobb magyarellenesség az országban? Soha annyi szavazatot nem kapott az RMDSZ, mint abban az évben, egységes volt a magyarság, a szövetséget támogatták az egyházak, a civil társadalom és a sajtó, mégis akkoriban bujtogatták fel leginkább ellenünk a románságot. A magyarellenesség intenzitását a román politikum boszorkánykonyháján határozzák meg. Ha a háttérben tevékenykedő döntéshozók szükségét érzik, előrántják a magyarellenesség kártyáját. Ha pedig attól remélnek stratégiai sikert, hogy engedékenynek mutatkoznak, akkor nem. Visszatérve a nyelvpolitikára: a kampány még meg sem kezdődött, de már lőnek a szövetség kommunikációs ágyúi, ahogy a csövön kifér. Nagy kérdés, hogy mindez miként csapódik majd le a választók körében. Egy hónap múlva megtudjuk.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

„Tőkés László ma is Orbán erdélyi helytartója”
Fél éve jelent meg a Tőkés László magánéletéről szóló, Ne vígy minket a kísértésbe című könyv, amelyből azóta több mint hétezer fogyott el. Bár az EP-képviselő májusban még perrel fenyegetőzött, mindeddig ezt nem tette meg. A szerzőt, Andrassew Ivánt a könyv utóéletéről kérdeztük.
- Fél éve jelent meg a Tőkés Lászlóról írt könyve, a Ne vígy minket a kísértésbe. Mennyi fogyott belőle eddig?
- Nem tudom pontosan, de talán több mint hétezer példány.
- Van-e adat arról, hogy Erdélyben hány példány kelt el?
- Csak azt tudom, hogy Erdélyben 41 napig volt az eladási lista élén. Magyarországon csak két hétig. A könyvet eredetileg azért írtam, mert attól tartottam, hogy Orbán Viktor Tőkés Lászlót nevezi ki köztársasági elnöknek. Mint azóta kiderült, olyan túl sok újdonságot nem tudtam mondani az erdélyi olvasóknak. Szinte egységesen arról számolnak be, hogy ismerték ezeket, sőt - főleg az újságírók - az összegyűjtött dokumentumok többségét is olvasták már. A szememre is vetették, hogy miért én írtam meg. Mert ugye egy erdélyi kollégának kellett volna. Ezzel egyet is értek.
Beváltak a kiadó és a saját számításai a könyv piaci sikere tekintetében?
Nem számoltam én semmivel. Nekem az a dolgom, hogy ha olyan adatok vagy dokumentumok jutnak a birtokomban, amelyek jelentős mértékben befolyásolják egy igen magas rangú választott vezető megítélését, akkor azokat a következmények mérlegelése nélkül nyilvánosságra hozzam. Azt nem tudom, hogy a kiadó mivel számolt.
- Megfogalmazná-e (újra), hogy mi volt a célja a Ne vígy minket a megírásával? Fél év után elmondhatja-e, hogy elérte a célját?
- Mint mondtam, nem akartam, hogy Tőkés László köztársasági elnök legyen. De ha tudtam volna, hogy a könyvem milyen hatással lesz az ő erdélyi megítélésére, akkor is ugyanígy cselekedtem volna. Ha Tőkés úr tönkretétele lett volna a célom, akkor azt nem értem el. Hiszen ma is Orbán erdélyi helytartója, és pontosan úgy viselkedik, mint azelőtt.
- Mitől több ez a könyv, mint dokumentum-gyűjtemény? Mi a „hozzáadott érték”, ami Andrassew Iván nevéhez fűződik?
- A hozzáadott érték talán annyi, hogy hónapokon át kutattam, és megszerkesztettem a könyvet. Ez egy ilyen műfaj.
A Ne vígy minket a kísértésbe megjelenése után kapott hideget is, meleget is a recenziókban. Az egyik bírálat szerint politikai célokat követett a könyv kiadásával, megjelenését a romániai helyhatósági választások tájékára időzítette a kiadó.
Persze, és Kövér László fizetett nekem, hogy megírjam. Vagy az RMDSZ. Az föl se merül, hogy valaki csak úgy ír, összeállít valamit mélységes fölháborodásában. A kiadó a kézirat befejezéséhez időzített. Egyébként az én szempontomból elkéstem, mert mire megjelent, lett új elnökünk. Megjegyzem, ahogy Orbánt ismerem, Áder János akadályoztatása esetén Tőkés úr ismét államfőjelölt lenne.
- Bírálat érte amiatt is, hogy magát az érintettet, Tőkés Lászlót nem szólaltatta meg a könyvben. Erre mi a válasza?
- Eleinte az volt a tervem, hogy megszólaltatom, de aztán, olvasván, amiket például a feleségéről a gyerekeinek írt, elment a kedvem. Teljesen reménytelen lett volna vele olyan interjút készíteni, amelyben halvány remény lehet arra, hogy értelmes, emberi párbeszéd alakulhat ki. Netán valami kis hibát beismer. Másrészt, ha vele beszélgettem volna, akkor köteles lettem volna a feleségével is. Teljesen fölösleges lett volna, hiszen minden benne van a dokumentumokban. Amikor aztán olvastam, hogy a könyvem Tőkés úr pártjának központi bizottsága szerint az erdélyi magyarok elleni támadás volt, megnyugodtam, hogy helyesen döntöttem.
- Tőkésék a könyv megjelenése után perrel fenyegetőztek. Kapott-e már idézést a bíróságra?
- Nem kaptam. Remélem, azért, mert megértette: az interneten föllelhető, vagyis nyilvános, már mások által is ismert és ismertetett dokumentumok kötetbe gyűjtéséért, engem aligha ítélnek el. Viszont a pert már a jobboldali, kormánypárti sajtó sem tudná elhallgatni. {loadpositon szeben}
Maszol.ro

Együttműködési megállapodást kötött a MIÉRT és a KDNP ifjúsági szervezete
Együttműködési megállapodásban formalizálták kapcsolatukat a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) vezetői.
Az IKSZ a magyarországi kormányzó Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) ifjúsági társszervezete.
Az ifjúsági vezetők a megállapodást csütörtökön, Nagyváradon írták alá, majd sajtótájékoztató keretében ismertették az együttműködési keretet és a jövőbeni terveiket a jelenlevőkkel - derül ki a MIÉRT közleményéből.
„Ez a megállapodás egy írásos formáját jelképezi annak a több éve zajló együttműködésnek, amely szervezeteink között létezik. Ennek a dokumentumnak az aláírása révén, a kapcsolat formális alapokra helyezése által arra törekszünk, hogy folytassuk az együttműködést, a megállapodásba foglalt célokat tartalommal töltsük fel és együttes erővel minél több magyar fiatalhoz érjünk el, minél eredményesebben tudjuk megszólítani az ifjúságot” – ismertette Stágel Bence, IKSZ elnök, KDNP-s Országgyűlési képviselő, tolmácsolva Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üzenetét is, aki üdvözölte az új nemzedék együttgondolkodását.
Stágel kifejtette: „Minden politikai pártnak érdeke, hogy megszólítsa a fiatal nemzedéket, az ifjúság szempontjából pedig fontos, hogy minél több fiatal szóljon bele a közéleti kérdésekbe és találja meg azt a pártot, amely az ő meglátásait, érdekeit képviseli. Az ifjúsági szervezetek feladata, hogy becsatornázzák ezeket az igényeket és megteremtsék azokat a fórumokat, amelyek keretén belül az ifjúságnak lehetősége nyílik hallatni a hangját a döntéshozatalban. Az IKSZ a kezdetektől támogatta ezt, melynek jegyében ma, közösen a MIÉRT-el kezdeményezzük, hogy mind a MÁÉRT (Magyar Állandó Értekezlet), mind a KMKF (Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma) gyűlésein a magyar politikai pártok ifjúsági szervezetei képviselőinek lehetősége legyen megbeszéléseket folytatni”. Bodor László, MIÉRT elnöke elmondta, több magyarországi és nemzetközi ifjúsági szervezettel tartják a kapcsolatot, a csütörtöki megállapodás a nyitottság, a szakmaiság és partnerség jegyében született meg. Reményei szerint a jövőben közösen is képviselhetik a magyar fiatalok érdekeit a Kárpát-medencei és az európai színtereken.
A választásokra kitérve Bodor elmondta: „Az önkormányzati választások eredményei alapján kijelenhetjük, hogy a MIÉRT a második legnagyobb magyar érdekképviseleti erő Erdélyben, mely erőt az Erdély összes megyéjéből a parlamenti választásokra nevesített 122 jelöltünk is tovább hangsúlyozza. Számunkra az a prioritás, hogy a fiatalok a szülőföldjükön boldoguljanak, melynek a megvalósításán, a szükséges lehetőségek megteremtése érdekében dolgozunk. Célkitűzéseink között szerepel az ifjúság körében fellelhető munkanélküliség csökkentése, az oktatási rendszer és a munkaerőpiac hatékonyabb összehangolása, valamint egy vállalkozóbarát gazdasági környezet megteremtése a fiatalok számára. A célok megvalósulása érdekében létfontosságú, hogy a fiataloknak minden olyan hazai és nemzetközi fórumra bejárásuk legyen, ahol az ő sorsukat befolyásoló döntések születnek, hisz a mi generációnk az, amely továbbviszi a képviseletet, és ennek jegyében felkérjük a KMKF és a MÁÉRT képviselőit, hogy vegyék figyelembe a MIÉRT és az IKSZ ma megfogalmazott kezdeményezését, közös álláspontját”.
A sajtótájékoztató záró mozzanataként Gaal Gergely, IKSZ elnökhelyettes az együttműködési megállapodás pontjait mutatta be, míg Grüman Róbert, MIÉRT ügyvezető elnök a két szervezet együttműködésének kezdő mozzanatait ismertette a sajtó képviselőivel. (hírszerk.)
Transindex.ro

A puskaportól az erődtemplomig
Gyöngyössy János eredeti szakmáját tekintve vegyészmérnök. A ’80-as években templomerődökről készült rajzait és felméréseit több városban kiállították. Ezek az egyedi értékőrző és értékközvetítő munkák a rendszerváltozás után több ízben könyv formában is napvilágot láttak. Kézzel írott és rajzolt első könyve, a hasonmás-kiadásban többször újranyomott Székely templomerődök című kötet, ma már igazi ritkaságnak számít. Hosszú ideje a “mérnök” urat tartják a székelyföldi erődített templomok és várak, várromok egyik legavatottabb szakértőjének. Szerepet vállalt a közelmúltban bemutatott A székelység története című “alternatív” tankönyv grafikai kivitelezésében. A könyv megjelenése kapcsán a szerkesztőbizottságban végzett munkájáról beszélgettünk, s ha már szóba álltunk, akkor sort kerítettünk az életút korábbi állomásai számbavételére, és szó esett a tervekről is.
Hogyan kerültél be A székelység története című tankönyv szerkesztőbizottságába?
Hermann Guszti barátom, egykori iskolatársamnak jutottam eszébe. Tudniillik kerestek egy illusztrátort a könyvhöz és az ő véleménye szerint több képzőművész neve is felmerült, de ő emlékezett a madártávlati rajzaimra, amelyek korábban megjelentek több könyvben és folyóiratban. Úgy gondolták, hogy ez a stílus lesz a leginkább megfelelő, ez fogja megragadni a gyermekek figyelmét. A tíztagú, történészekből álló szerkesztői gárda is jónak tartotta az ötletet. Tudták, hogy nekem nem kell mindent elmagyarázniuk, a számba rágniuk, hiszen a történelmi ismereteim is nagyjából rendben vannak, s így elég hamar megértettem, hogy mit kell megrajzolnom. Az én legelső feladatom az volt, hogy idézzem fel magamban azt a gyermeket, aki egykor voltam hatodik-hetedik osztályos koromban, mi volt az, ami érdekelt, mi volt az, ami megfogott, ha kinyitottam egy tankönyvet. Ezen az optikán keresztül próbáltam megközelíteni a témát és olyan rajzokat készíteni a szöveg mellé, hogy a gyermekeket a könyv mellett tartsa.
Időben ez milyen hosszú folyamat volt?
Ez bő fél évet, de leginkább háromnegyed évet tartott. Nem volt folytonos a munka, de elég huzamosnak nevezhető, mert időközben egyeztetni kellett, ha Csíkban összeültünk a szerzőkkel. Olyankor mindenki elmondta a maga igényét, hogy mit szeretne és hogyan. Én mindig magammal vittem az addigi vázlatokat és rajzokat, és bemutattam. Általában sikert arattam a szerzői-szerkesztői társaságban. Valamelyik kolléga meg is jegyezte, hogy ezeken a munkákon látszik a szeretet, amellyel készítem, jól tetten érhető az affinitás, az empátia, amely egy-egy ilyen mű elkészültéhez szükséges.
Külön feladat volt a képszövegek megírása is, amikor a teljes képi anyag elkészült – egész komoly feladatsort adott -, de szívesen végeztem ezt is, mert arra gondoltam, hogy a jó illusztrációhoz mellékelt megfelelő szöveg annyit nyom a latban, mint egy vagy másfél oldal a leckéből, mert a gyermeki szem először az illusztrációra tapad. Ha a képet megnézi, akkor biztosan a szöveget is elolvassa alatta, mert az csak egy rövid, egy megfelelően odahelyezett lényeges mondat. Győzködtem a szerzőket, akik ezt megértették, igyekeztünk a képek alatti szövegben plusz információkat adagolni, nem a történelmi személyiség nevét írtuk oda, hanem kerestünk róla egy-egy találó félmondatot, mert az rögzül a gyermek fejében. Részben, a terjedelmi korlátoknak megfelelően érvényesült is ez az elképzelés.
Említetted, hogy visszaemlékeztél arra az időre, amikor magad is hatodik-hetedikes voltál. Viszont, ha megnézzük a könyvben az oldaltükröket, akkor feltűnik, hogy szerkezetében hasonlít a számítógép képernyőjén felbukkanó internetes tartalomhoz, olyan, mintha egy portált látogatnánk. Rovatokat, mögöttes tartalmakat és funkciókat vélünk felfedezni. Érzed ezt a kettőséget?
Igen. Látom. Ezt már a számítógépes tördelőprogrammal dolgozó grafikus adta hozzá a szerkesztőbizottság beleegyezésével. Ez ma már elkerülhetetlen. Hogyha teljesen rám bízták volna a könyv előállítását, én kézzel írtam és rajzoltam volna mindent, mert én a Székely templomerődök című „kézi gyártású” könyvem óta ilyen vagyok, illetve olyan megszállott, hogy szeretem újra és újra átélni azt a kalandot. Egyébként megint lesz ilyen kalligrafikus betűkkel és saját rajzokkal megtöltött könyvem… Az természetes, hogy egy mai tankönyvön érződnie, látszania kell a modern szerkesztési módszereknek.
Elég titokzatos könyv volt egy ideig ez a történelemkönyv. Többször bemutatták, de csak elektronikus változata volt meg pdf-formátumban. Most már kézbe vehető, és elkezdték az iskolákat is feltölteni. Hányadik „rendes” papírkönyv-bemutatónál tartotok?
Az első Csíkszeredában volt. Nagyon meglepett az ünnepélyessége. Igen kellemes emlékeim vannak erről a könyvbemutatóról. Nagyon nagy volt az érdeklődés, meghatott a gyönyörűen éneklő kórus jelenléte, és szépek voltak a huszárok is. Aztán a háromszéki bemutató következett. Szentgyörgyön, a Gábor Áron teremben. Ez nem lepett meg, valami hasonlót vártam tőlük, hiszen a háromszékiekben, ha lehet így mondani, még erősebb a székely tudat és ezt alaposan ki is mutatják. Emlékezetesen jó volt látni, hogy az emberek még az állóhelyeket is mind elfoglalják, sokan be sem férnek az ajtón. Mit mondjak? Ez mind várakozás feletti volt.
Lesznek még közönségtalálkozók a közeljövőben?
Körvonalazódik egy marosszéki bemutató is. Nem ismerem még a dátumokat és a turné állomásait. Nagyon hiányolom viszont az udvarhelyi bemutatkozást. Gondolom, ezt csak akkor érdemes megtartani, ha van a kötetből annyi felszabadítható kereskedelmi példány, hogy kielégíthessük a vásárlói és olvasói igényeket.
Lehet tudni, hogy A székelység története című alternatív tankönyvvel hány hatodikost és hetedikest „szereltek” fel?
Nincsenek pontos információim. Úgy gondolom, hogy mostanra már elég sokan megkaphatták. Nagy adagokban nyomják, de én nem ismerem ezeket az adatokat. Egyébként alternatív tankönyv, tehát nem kötelező. Választható, bár ehhez fogható használható kötet több nincsen a piacon. És az az érzésem, hogy egyelőre nem is lesz.
A helyi fogadtatásról csak jókat hallani. A többségi román sajtó, a bukaresti média azonban teljesen másképp beszél erről a munkáról. Te ezt érzékeled?
Értelmiségi oldalról én még szakmai véleményt nem olvastam. Politikai véleményt viszont naponta hallok. Nagyon sajnálom, hogy ők nem örvendenek ennek. Valószínű, hogy előbb saját magukkal kellene elszámolniuk azzal kapcsolatosan, hogy még mindig művi, mesterségesen kreált történettudományt pártolnak. Ők olyan történelmet szeretnének a mi gyermekeinkkel megismertetni, hogy csak annyit tudjunk meg általa saját magunkról, amennyit ők szeretnének közölni. Sajnos, önmagukat is áltatják bizonyos megkövesedett ál-koncepciókkal és mítoszokkal.
A székelység története című tankönyv bemutatásának állomásairól a közeljövőben még beszámolunk lapjaink hasábjain, illetve itt, a KultúrHonon is.
A székelység története
Kézikönyv és tankönyv az általános iskolák VI. és VII. osztályai (valamint minden érdeklődő) számára.
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, Hargita Megye Tanács, Csíkszereda-Székelyudvarhely, 2012. 200×260 mm, 176 oldal, varrott-ragasztott. Készült Hargita Megye Tanácsa megbízásából. Írták: Ferencz S. Alpár, Forró Albert, Hermann Gusztáv Mihály, Kádár Gyula, Mihály János, Novák Csaba Zoltán, Novák Károly István, Orbán Zsolt, Sepsiszéki Nagy Balázs, Sófalvi András, Sztáncsuj Sándor József. Szerkesztették: Ferencz S. Alpár, Hermann Gusztáv Mihály, Novák Károly István, Orbán Zsolt. Főszerkesztő: Hermann Gusztáv Mihály. Programirányító: Ferencz S. Alpár. Illusztrálta: Gyöngyössy János. A térképeket készítette: Gyöngyössy Katalin, Gyöngyössy János, Péter Izabella, Szász Etelka-Zita. Az előzéklapok térképei Tamás Sándor gyűjteményéből származnak. A “Filmajánló” összeállításában közreműködött: Szabó Károly. Lektorálta: Pál-Antal Sándor, az MTA külső tagja. Korrektúra: Kolumbán Zsuzsanna, P. Buzogány Árpád. ISBN 978-973-0-13074-4
A Gyöngyössy-család nem is székely, “csak” magyar!
Kezdjük talán a családdal. Ti nem is vagytok székelyek, ti magyarok vagytok!
Valóban. Ezt tisztázni kell! Anyai ágon székely vagyok, árvátfalvi és homoródszentmártoni gyökerekkel. Ezt tartom a fontosabb ágnak. Nyilvánvaló, hogy ezzel nem sértem meg édesapámat, aki tulajdonképpen magyar, „bevándorló”, de van egy érdekessége a Gyöngyössy-familiának, mégpedig az, hogy átszármaztak ugyan Magyarországra, de kálnoki Gyöngyössynek írták, írják a nevüket, de ezt a családtörténeti vonatkozást én a mai napig sem tudtam kideríteni.
Mi szerettél volna lenni eredetileg?
Az én pályakezdésem az Egri csillagok elolvasásakor kezdődött. Legalább ötször olvastam el a regényt, de a regénnyel való legelső szembesüléskor körvonalazódott bennem egy kettősség: az egyik a történelem iránti érdeklődés, amit a regény óhatatlanul felkeltett, a másik pedig a puskapor-készítés izgalma. Gárdonyi szépen leírja, hogy milyen arányokban vegyítik. Én hatodikos koromban laboratóriumot állítottam fel, ahol olyan nagy sikerrel dolgoztam, hogy a vadonatúj kabátomat összeégettem, sőt fel is robbantam. A laborral együtt távoznom kellett a házból. Nem küldtek száműzetésbe, de ki kellett takarítanom az anyagokat a szobából. Egyformán hatott rám a vegyészet és a történelem iránti érdeklődés. Ez a két szakma életem során végigkísért, de azért a történelem hatása mindig erősebb volt, még annak ellenére is, hogy a civil szakmám szerint vegyészmérnök vagyok. Bukarestben végeztem a vegyészmérnöki karon. Ezen a szakterületen is voltak sikereim annak idején. Én utoljára a Roseal Rt.-nél dolgoztam a vegyész szakmában, grafit-, azaz műszén-égető kemencéket terveztünk és üzemeltettünk. Az is egy érdekes és izgalmas szakterület. A nyolcvanas években pedig a székelyudvarhelyi Matricagyár mérnöke voltam.
A Pro-Print Könyvkiadónál megjelent (1999) Székely templomerődök című kötet az 1980-ban elkezdett felmérések és kutatások eredményeit összegzi
Egyből hazakerültél, vagy előtte gyakornoki éveket kellett eltöltened a Regátban?
Erdélybe jöhettem. Úgy gondolkodtam, hogy mindegy hová, de közel Udvarhelyhez. Kiskapusra kerültem az ottani „koromgyárba”. Egy évet és egy hetet húztam le a romániai vegyipar legsötétebb bugyrában, onnan 1981 őszén jöttem el. Ekkor már kiváló és élvonalbeli üzem volt a Matricagyár. Mérnökként dolgoztam, majd műhelyvezető lettem. Volt egy vargabetű a pályámban, 1989 nyarán átmentem a kórház laboratóriumába fővegyésznek. Onnan hívtak a Roseal Rt.-hez, amikor megalakult ez a magánvállalkozás, 1991-ben. Szóval voltak kanyarok az életemben, de mindig vigyáztam arra, hogy ne én legyek a vegyészmérnökök közt a legjobb történész, illetve ne legyek a történészként a legjobb vegyész. Igyekeztem szétválasztani ezt a kettős érdeklődést.
A ’80-as évek közepén volt egy olyan időszak, amikor elég gyakran előfordultál történészek, múzeológusok és képzőművészek társaságában. Egy olyan pillanatra emlékszem, hogy mész lefelé a Kossuth Lajos utcán, a múzeum felé, a válladon van egy hatalmas bőrtáska, s az tele van jobbnál jobb rajzokkal. Többnyire vártemplomokról készült rajzok voltak.
Építészekkel is tartottam a kapcsolatot, akiktől eltanultam az építészeti rajzolás, a műemlékfelmérés alapelemeit. Ebbe a szakmai körben valóban a Kossuth utcában „robbantam” be. Odamentem Murányi Jánoshoz, aki akkor muzeológusként dolgozott. Átnézte a rajzokat, s mindjárt hívta is Zepeczáner Jenőt, az akkori igazgatót, hogy felhívja rám a figyelmét. Igen elcsodálkoztak, hogy én miket „maszekolok” a szabadidőmben.
A székelyföldi templomerődök felmérését, leírását és rajzolását választottad szűkebb szakterületként?
Tulajdonképpen negyedikes koromban találkoztam először templomerőddel. Kacán csodálkoztam rá az ottani hatalmas templomra, amikor egy iskolai kirándulás során pár órát vesztegeltünk ott, mert kitörtem az autóbusz ablakát. Én voltam a tettes, de a gyönyörű erődtemplom képe rögzült bennem és feledtette a bűntudatomat. Az első rajz-kiállításom a Matricagyárban volt.
Utána Fülöp Lajos, a székelykeresztúri múzeum akkori igazgatója vállalt fel egy másikat. Ez az egyre ridegebb és egyre sötétedő nyolcvanas évek derekán volt. Kiállítottam a székelyudvarhelyi Művelődési Házban, majd Csíkszeredában az egyik bástyában, tehát a Csíki Székely Múzeumban. 1988-89-re már annyira megfagyott a légkör körülöttünk, hogy semmit nem lehetett kezdeményezni, de rendületlenül dolgoztam tovább, gyűjtöttem az anyagot, hiszen tudtam, hogy előbb-utóbb megváltozik a rendszer, s ebből munkából egy kiadható könyv lesz.
A kilencvenes évek elején-közepén, amikor kinyílott a világ és mindenki kifelé ment az országból, te önkéntes emigrációba vonultál, kiköltöztél Homoródkeményfalvára.
Nem egyből történt. Én is „világgá mentem” egy ideig, utazgattam, Közép- és Nyugat-Európában egyaránt, bepótoltam a lemaradásokat. Beleláttam úgy-ahogy a polgári, fejlett világba, de jelentkezett nálam valami atavisztikus visszavágyódás a vidék felé. Édesapám egyébként a mai napig elemezget engem, mert ő nem vágyott és ma sem vágyik falura, de bennem valami furcsa vágy működik. Én a városnak is szeretem bizonyos arcait, de a nyugalmat azért mindenekelőtt kedvelem. Ezért jobb számomra a vidéki lét.
Itt mire fordítottad az energiáidat?
Először munkahelyet teremtettem magamnak, magunknak, hogy lehessen élni. Ez volt a Czímeres kocsma, amely 2012. október 31-ig működött. Egy hete kényszerültem a bezárására. Lassan létrehoztam magam körül azt a helyet, olyan körülményeket teremtettem, ahol folytathatom azt, amit Udvarhelyen a második szenvedélyemként végeztem. Befejeztem a Székely templomerődök című könyvet. Először a kézzel írott változat hasonmás-kiadása jelent meg, aztán Pesten kiadták az úgynevezett teljes kiadást, képekkel, kiegészített rajzanyaggal és szöveggel. Amikor ez megtörtént, egy pillanatra megálltam és szétnéztem.
Észrevettem, hogy érződik már az új idők hatása, egyre markánsabban jelentkeztek a feltörekvő, pontosabban a feljövő új régész-, történész-nemzedék tagjai. Ez nagy megelégedéssel töltött el. Arra gondoltam, hogy én a nyolcvanas években elvégeztem a magam feladatát, a folytatás immár a fiatalabb és jól képzett fiatalokra vár… Megtaláltam a helyem a faluban is. Láttam a gyönyörű kőházakat. Homoródkeményfalva azért is érdekes, mert a Nagy-Homoród mentének a legfelső, havaslaji települése, s bár itt szerényebbek voltak mindig a körülmények, nagyon sok szép porta maradt meg épségben. Kutattam, felmértem ezeket a házakat, úgyhogy mostanra elég jelentős anyagom gyűlt össze…
Idestova két évtizede élsz a faluban. Milyen változásokat érzékelsz? Most nemcsak az épített, hanem a szellemi örökségre gondolok. Mi van az emberi lelkekben?
Amikor ideköltöztünk és megvásároltunk egy 1873-ban épített nagy kőházat, akkor az itteni mester azt ajánlotta, hogy nyissunk egy hármas ikerablakot a két kicsi ablak helyén, vágjuk egybe a kettőt, hogy jöjjön be sok fény a lakásba. Egy ilyen beavatkozással tönkre lehet tenni az utca összképét! Mi nem tetettünk nagy, utcára néző ablakot –olyant eleget láttunk annak idején a blokkban, olyanon nézelődtünk kifelé –, de ezek „műtétek” még annak ellenére is megtörténtek Keméynfalván, hogy ott voltam és tanácsokat igyekeztem adni. Most nem beszélek az ennél sokkal durvább dolgokról, amikor teljesen idegen anyagokból, a környezettől elütő formájú és méretű lakásokat építenek, amelyeket én legszívesebben behúzatnék a város szélére. Az ilyen házaknak semmi keresnivalójuk nincsen a faluban…
A vállalkozó szellem nem mozdult. A gazdaszellem sem. Amikor hazaköltöztünk – akár így is mondhatom, hiszen a feleségem innen származik –, én azt mondtam, hogy a falu meg fog telni emberekkel. Nemcsak ez a falu, hanem Udvarhelyszéken minden kisebb és félreeső települése úgyszintén, hiszen a sorvadó iparból szívesen visszatérnek majd az emberek. A faluról elszármazottak, illetve azok utódai azonban nem jöttek vissza. Többnyire mindenki túlélte a munkanélküliséget, vagy most is ügyeskedik valami tengő-lengő állapotban, külföldi munkával, valamivel foglalkozik, amiből bizonyos szinten meg tud élni. A visszatérésre számítottam! Erre komolyan alapoztam, de egyáltalán nem igazolódott be a számításom.
Véget ért a kocsmárosi pályafutásod. Milyen civil tevékenységhez fogsz?
Így van. Új polgári foglalkozásom lesz. A könyvkészítés, a rajzolás, a felmérés megmarad.
Visszamész a városba?A vegyiparba?
Nem. Nem fogok, úgy látszik, hogy nem kell visszamennem. A műemlékvédelem területén fogok megbízatást kapni, ami mégiscsak szívemhez közelálló munka. A távlatot nem látom, de a jelek továbblépésre és cselekvésre biztatnak. Itt. Keményfalván.
Simó Márton
Kulturhon.szhblog.ro

Mi állt a Basescu elleni puccskísérlet mögött?
A Ponta-kormány azon kísérletét, hogy megszabaduljon Traian Basescu államfőtől, a román igazságügyi szervek elfoglalásáért zajló küzdelem fényében kell szemlélni. Utóbbiak pedig egyre öntudatosabban lépnek föl, megszorongatva a korábban „érinthetetlennek" vélt politikusok kasztját – írta elemzésében a Neue Zürcher Zeitung.
A nyáron Romániában lezajlott belpolitikai válság láttán megfigyelők tanácstalanul tették föl a kérdést: ugyan miért akar alkotmányos vádemelési eljárást indítani a szociáldemokrata kormányfő és nemzeti-liberális partnere Basescu ellen, amikor jó esélyük van arra, hogy a decemberi parlamenti választások után jóval erősebb demokratikus legitimációval léphetnének föl az államfővel szemben?
A svájci újság tudósítója által megkérdezett politológus, Laura Stefan, a bukaresti Expert Forum munkatársa a Basescu ellen megkísérelt puccsot Adrian Nastase korábbi miniszterelnök tavaszi korrupciós perére és elítélésére vezeti vissza. „Nastase bíróság elé állítása fordulópont volt. A román történelemben először vonták felelősségre a legfelső politikai vezetés egy tagját", ami pánikot váltott ki azokban a körökben, amelyeknek tagjai mindeddig érinthetetlennek vélték magukat. Úgy érezték, ha Nastasét elítélheti a bíróság, akkor bárkit közülük elérhet ez a sors – mondta Stefan a NZZ tudósítójának.
Stefan és más megfigyelők úgy vélik, hogy az elnöki hivatal elleni támadást egyfajta pánikreakció szülte. A kezdeményező pedig nem elsősorban Victor Ponta kormányfő volt, hanem a háttérben működő jelentékeny erők. Ezek azt követelték a májusban hatalomra került szociál-liberális koalíciótól, hogy minél előbb vonja ellenőrzése alá az igazságszolgáltatást. Ennek szervei ugyanis az utóbbi időben egyre inkább független és rettenthetetlen magatartást tanúsítottak.
Az igazságügy reformját célzó első lépéseket 2004-2007 között Monica Macovei miniszter tette meg, a cél az volt, hogy felkészítse Romániát az EU-tagságra. Macovei nevéhez fűződik többek között a politikai korrupció ellen küzdő különleges ügyészség (DNA) létrehozása. Ennek ügyésze, Daniel Morar (megbízatása a napokban járt le) független személyiségnek számított, aki nem volt tekintettel politikai érdekekre. Hasonlóan jó renoméja volt Laura Kövesi főügyésznek, akinek mandátuma ugyancsak októberben járt le.
A két tisztség új betöltőinek személye roppant nagy jelentőségű Románia fejlődése szempontjából. Ettől függ ugyanis az, hogy az igazságszolgáltatás továbbra is független maradhat-e a politikától, erősítve ezáltal a jogállamiságot.
Az új tisztségviselők kinevezése kissé bonyolult: a személyekre az igazságügyi miniszter tesz javaslatot, amelyet a különleges igazságügyi tanácsnak kell ajánlással megtoldva az államfő elé terjesztenie. Utóbbi azután vagy jóváhagyja, vagy elutasítja a jelöltek személyét. Kizártnak tekinthető, hogy a liberális-demokrata párthoz kötődő és a szociál-liberális koalícióval ellenséges viszonyban lévő Basescu jóváhagyjon pártpolitikai hátterű jelölteket.
Ahhoz tehát, hogy az igazságszolgáltatást ellenőrzésük alá vonják, a koalíciós pártoknak előbb meg kellett kísérelniük Basescu „eltakarítását". Számításuk azonban nem vált be – nem utolsósorban azért, mert a jogállamiság védelmében az Európai Unió is sorompóba lépett. A „puccsisták" csak azt érték el, hogy Romániát a nyár óta nagyítóval figyeli a külföld. Az EU nyomásának engedve Ponta kormányfő kénytelen volt visszavonni több olyan kétes intézkedést, amelyek az ő hatalmának kiszélesítését szolgálták volna.
Bár a kormánypártok nem csekély mértékben lejáratták magukat az államfő elleni fellépésük vehemenciájával és a jogállami játékszabályok semmibe vételével, arról szó sincs, hogy a hónapok óta zajló konfliktus a jó és a rossz közötti küzdelem volna. Basescu nem véletlenül számít erősen vitatott személynek a közvélemény szemében. Ő sem riad vissza machiavellisztikus eszközöktől, intrikáktól, miközben a mögötte álló liberális-demokrata tömbön belüli személyi összefonódások semmivel sem kevésbé kíméletlenek és hataloméhesek, mint a másik táborban.
Nem sokan siratták volna Basescut, ha sikerült volna a leváltása. Alighanem a szociál-liberális koalíció arcátlan eljárása elleni tiltakozás hatására, nem pedig az államfő iránt érzett rokonszenv miatt maradtak olyan sokan távol a júliusi népszavazástól, hogy a részvételi arány nem érte el az érvényességhez szükséges szintet. A kommentátorok többsége úgy véli, hogy Romániában ma csak a rossz és a még rosszabb között lehet választani. A felnövekvő fiatal politikusok többsége Laura Stefan szerint még rosszabb, mint elődeik. Az idősebbek – minden morális hibájukkal együtt – legalább értenek a politikához. A fiatalok „szakértelme" viszont többnyire abban merül ki, hogy a régi gárda őket szemelte ki utódjául.
Hogy Basescu mindezek dacára némileg hitelesnek tűnik politológusok szemében, azt az igazságügy erősítését célzó intézkedéseinek köszönheti. Stefan számára sem világosak az államfő indítékai; „talán így akart emlékművet állítani saját személyének" – vélte a politológus. Macovei, aki időközben az Európai Parlament képviselője lett, nem csak negatívumokat lát a nyári politikai vihar „hozadékában". Mint a svájci újságnak nyilatkozta, a politikai korrupció elleni harc intézményei meglepően ellenállóképesnek bizonyultak.
MTI
Erdély.ma

Herta Müller: A múlt feldolgozása évtizedekig eltarthat
Az írónő elmondta: egykori politikai üldözöttként nagyon odafigyel a politikai hírekre, a magyar helyzetről is megfogalmazta véleményét a beszélgetésen.
Politikai kérdések is szerepeltek Herta Müller Nobel-díjas román származású német író pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Az alkotó a Szavak ördögi köre címmel az életét a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban bemutató tárlat záróeseményére érkezett Budapestre és műveiből fog felolvasni.
Az írónő elmondta: egykori politikai üldözöttként nagyon odafigyel a politikai hírekre, de „naiv újságolvasónak" tartja magát.
"Az ember felfigyel, ha a hírekben azokról az országokról van szó, ahol már járt. Akik az irodalom, a művészetek iránt érdeklődnek, szükségképpen a politika iránt is kíváncsiak" – fogalmazott Herta Müller. Az MTI kérdésére elmondta, hogy művei már azelőtt is megjelentek Romániában, hogy 2009-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Ezért – folytatta – neki alapvetően nem a művei fogadtatásával van problémája az egykori hazájában, hanem az „örökös szemrehányással" azzal kapcsolatban, hogy a külföldön élő értelmiség már nem érti az országot, „nincs beleszólási joga" az ország ügyeibe. Herta Müller kiemelte: nem ért egyet azzal, hogy a román értelmiség megszépíti a múltat és túlértékeli az egykori ellenállást, az ellenzék szerepét. Szerinte a Securitate emberei ma is az élet minden területén jelen vannak, a privatizációs eljárások során jelentős vagyonokra tettek szert, és újra politikai hatalomra törnek.
"A mai titkosszolgálat a régi személyi állományának 40 százalékát átvette" – fogalmazott Herta Müller. Megjegyezte, hogy a román értelmiség nem foglalkozik ezzel, amikor az akták megnyíltak, kevesen voltak kíváncsiak a róluk szóló jelentésekre. Arról is beszélt, hogy a múlt feldolgozása évtizedekig eltarthat, és valójában sohasem fog véget érni. Szólt arról, hogy számos területről nem esett szó, ilyen például egyes társadalmi csoportok szerepe a diktatúrában, és a kutatóknak fel kellene dolgozni az orvosok, tanárok, postások, papok szerepét a kommunista elnyomó gépezetben.
Herta Müller Lélegzethinta című művének szerzőtársáról, barátjáról, a 2006-ban elhunyt Oskar Pastiorról 2010-ben kiderült, hogy a román titkosszolgálatnak dolgozott. A Nobel-díjas író elmondta: sokként érte a hír, de aztán utánanéztek a jelentéseinek, és kiderült, hogy Pastior tíz év alatt mindössze hét jelentést írt.
"Ezek a jelentések teljesen jelentéktelenek, és azt mutatják, hogy őt belekényszerítették ebbe, ezért nem tudom elítélni" – fogalmazott az írónő, aki felidézte, hogy a szolgálatok részben a lágerben írt verseivel, részben a homoszexualitásával is zsarolhatták Oskar Pastiort. „Döntenie kellett: aláír vagy börtönbe megy". Herta Müller szerint az egykori ügynökök felett nem szabad elhamarkodottan ítélkezni, egyénileg kell megvizsgálni az egyes eseteket.
A Nobel-díjas író újságírói kérdésre kitért a magyarországi politikai helyzetre is, hangsúlyozva, hogy főként az újságokból és barátaitól tájékozódik.
"Az a benyomásom, hogy autoriter irányba mozdultak el a dolgok. Amit Magyarországról hallok, az tulajdonképpen ijesztő" – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezt sokan furcsállják, hiszen „Magyarországot liberális, nyílt országnak tartották". Herta Müller szerint a nacionalizmus mindig elszigetelődéshez, provincializmushoz vezet.
Az írónő bírálta a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval szembeni „hangulatkeltést", szerinte ezzel a kormány „megosztja a lakosságot és elszigeteli az országot".
Arra a kérdésre, hogy van-e nemzetisége a Nobel-díjnak, Herta Müller azt felelte, hogy bár Romániában született és 43 éves koráig ott is élt, már nem román állampolgár, és nem is románul, hanem német nyelven ír. Elmondta, hogy nem anyanyelve a román – csak tizenévesen kezdte tanulni -, ezért elbizonytalanodik, ha románul kell írnia. „Ez német nyelven nem történik meg velem, de ha németül írok, románul is írok, hiszen annak szóképei itt vannak a fejemben" – magyarázta. „Nemcsak azért írok, mert átéltem a diktatúrát, hiszen valószínűleg enélkül is írtam volna, csak éppen más témákról. Hogy mi lesz a téma, azt nem én keresem, azok birtokolnak engem. Az élet azért fontosabb, mint az írás" – szögezte le.
Herta Müller elmondta, hogy a Nobel-díj érdemben nem, csak a külsőségekben változtatta meg az életét. „Jó ebben, hogy azok a könyveim, amelyek a diktatúrával foglalkoznak, sok vitát keltenek. A diktatorikus országokban a műveimet gyakran szamizdatként olvassák a hivatalos fordítás hiányában. Ez a Nobel-díj nélkül nem történt volna meg" – tette hozzá.
A romániai születésű német író 2009-ben kapta az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Akadémia akkori indoklása szerint az írónő „a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg műveiben az otthontalanság tájképét".
MTI
Erdély.ma

Egy kis visszatekintés
Örömmel olvastam az egyik úriember véleményét lapjukban arról, hogy mennyire passzív az ifjúság érdeklődése a magyar történelem és úgy általában a magyarság sorsa iránt, egészen addig, ameddig a fejtegetés feléig nem értem. Itt egy 180 fokos fordulattal találtam szembe magam. Valahogy úgy éreztem magam, mint régen, amikor jött a fekete autó és a pribékek egészen megnyugtattak, hogy elvtárs, mi érted jöttünk, nem ellened. Az történt ugyanis a szerzővel, hogy a fiatalok kezdeti történelmi hiányosságai miatt már-már kitör és a magyarok legádázabb ellenségeitől vett idézettel kezdi szapulni a magyarságot. Úgy éreztem, mintha a megboldogult SZDSZ, vagy annak hosszú nyelvű csatlósai szólaltak volna meg - jönnek a szarból a mélymagyarok, vagy zsidó kultúra nélkül a magyaroknak csak a fütyülős barackjuk lenne stb. - és céljuk az egész nemzet lejáratása itthon és külföldön egyaránt. Ilyen véleményt akár a románoktól is vehetett volna, ők sem írtak valami hízelgően rólunk (a lovaglástól teljesen karikalábú, makogó, törpe, vad kinézetű hordák stb.). Véleményem szerint azért nem ideális pont egy Habsburgot idézni, mert tudjuk, kik voltak az említett urak. Ezt még fokozza az a tény is, hogy az említett II. Habsburg József (1741-1790), akit Kalapos Királynak is hívtak – ugyanis nem volt megkoronázva - és 1781 után cseh és magyar király – nem az intelligenciájáról volt híres. Autodidakta módszerrel képezte magát, aztán Álmodozások (franciául Réveries) címmel veti papírra elképzeléseit, a reformok alapjául a korlátlan teljhatalmat jelölve meg. A nemzetiségi mozgalmakat Bécs hallgatólagosan támogatta, külön épületrész volt számukra biztosítva, és ide az ún. Controlor folyosón lehetett bejutni. Itt fogadta a Horia, Cloșca és Crișan triót is, és biztatta az 1784-es kegyetlenségekre. Az említett trió mindent támadott, ami nem volt ortodox, és ezen belül is főleg a magyar nemességet. A király a rendfenntartó szerveket nem engedte közbelépni, csak miután már több ezer áldozatot követelt a véres randalírozásuk. A felkelés leverése után csak a 3 főkolompos ellen indult eljárás a király parancsára. Ez röviden a kalapos király, akire hivatkozik a szerző - és ő hihetetlenül igazat ad neki (érdekes kifejezés) - vádol és verbőczyzik. Azt is tudni kell, hogy Werbőczy István (1458-1541) kora egyik legműveltebb egyénisége volt . A magyar és német nyelv mellett tökéletesen elsajátította a latin és görög nyelvet is. Az állami apparátusban különböző magas funkciókat foglalt el és az ő nevéhez fűződik a Hármas Könyv - Tripartitum - című törvénygyűjtemény kiadása 1517-ben, amely a nemesség és a parasztság közti viszonyt igyekszik tisztázni. A bécsi udvarral nem volt különösebben rossz viszonyban, ezért a szultán 1541-ben megmérgeztette. Most, ha kicsit is beletekintünk a magyarok történetébe, akkor egyből látjuk, hogy már több mint ezer éve (most nem veszem figyelembe László Gyula kettős honfoglalás-elméletét) népünk talán a világ egyik legnagyobb ütköző zónájában telepedett meg. Itt találkozik ugyanis két ellentétes civilizáció, az ortodoxia és a kereszténység, és itt kellett helytállni több mint ezer éven keresztül mindenféle idegen segítség nélkül. Persze, ígéretek mindig voltak, de hány Habsburg vagy román király esett el az ellenséggel vívott csatában úgy mint II. Lajos magyar király (1506-1526)? Persze, azt elismerem (erdő száraz fa nélkül), hogy a nemesség körében voltak széthúzások és kisebb-nagyobb kilengések, de nem ez volt a történelem során az általános jellemvonása a magyarságnak, de mivel állandó hadakozásban volt, férfinépségből mindig hiány volt. Bezzeg a betelepedő népeknek nem volt kötelező hadviselés, ami az addigi életkörülményekhez képest Kánaán volt. Így is pl. Lórántffy Zsuzsanna, Rákóczi György (ma terrorista lenne) fejedelem felesége a fogarasi oláhoknak iskolát építtetett „Isten dicsőségére és az oláh nemzetnek épületekre”. Ma melyik moldvai településen nyitnak magyar iskolát megtollasodott román testvéreink? Máskülönben Bécsnek a „legnagyobb magyar” Széchenyi Istvánról sem volt valami jó véleménye, hiszen ő a döblingi börtönben végezte 1860-ban, talán azért, mert azt merte mondani, hogy „vár állott, most kőhalom”. Pedig volt idő, mikor „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”. Tehát az a nemzet, mely 22 fő szentet, 22 fő boldogot, 18 fő tiszteletreméltót avatott, ugyanakkor 1222-ben kiadta az Aranybullát, lényegében az ország alkotmányát - a világon talán csak az angolok előzik meg ebben - az én olvasatomban nem lehet egy söpredék nemzet, sőt büszkeség tölt el, hogy ide tartozom. A szerző gondolatmenetét folytatva, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének az ősbemutatója 1915-ben volt , és zeneileg legtermékenyebb periódusa 1920 után kezdődött, tehát az ő zenéjére már nem nagyon mulathatták el az országot. Sajnos, a legkritikusabb időben Magyarországnak nem volt egy Kemal Atatürkje, de volt egy Károlyi Mihálya, aki a liberálisok teljes befolyása alatt állt, majd Kún (alias Kohn) Béláék politikai prostituáltja lett, ami a hatalmas országvesztés egyik okozója. Abban az időben talán Liszt Ferenc zenéje volt a topon, de az nem feltétlen volt alkalmas nagy mulatozásokra. Kölcsey Ferenc a Himnuszban nem mástól vár segítséget, ő Istenhez esedezik áldásért, ami nem meglepő, hiszen Szent István királyunk Máriának ajánlotta országát. Tehát nem kell ellenségeink alá lovat adni, mert tudok egy nemzetet, amely 2500 éve már hordozza a civilizációt és kultúrát e tájon, minden csatában győzedelmeskedett, az első világháborúban is csak győzelemre emlékeznek (pe aici nu se trece), de arra már nem, hogy August von Machensen a magyar hadsereggel egyetemben úgy megriasztotta, hogy ijedtségükben még a fővárost is Iași-ba költöztették. Erre mondják: Falsa tempore ac spatio vanescunt. Da pace Domine! (A hamisságok idővel semmivé foszlanak. Adj nekik békét, Uram!) Azt is tudjuk, hogy a történelemben, bármennyire is akarják egyesek, nincsen status quo. Románia mai határvonalait az 1947. 02.10-én kötött párizsi békeszerződés szentesíti. Az MNSZ (Magyar Népi Szövetség) élén tevékenykedő Kurkó Gyárfás hathatós hozzájárulásával akkor Észak-Erdélyt Romániához csatolták. Akkor még Kolozsvár (ezért Vadim elvágja a torkomat), Nagyvárad stb. még magyar többségű városok voltak. Azóta egy magyar nemes sem telepített be senkit, de az etnikai összetételt ma meg lehet nézni. Ez a tendencia sajnos, ma is gőzerővel folytatódik, csak Csíkszeredában is nyitott szemmel kell járni. Végül a szerző mondanivalójának befejező részével újra tökéletesen egyetértek, ha egyáltalán ennek van valami jelentősége. Tisztelettel,
Bilibók Károly
Székelyhon.ro

Ma kezdődik az egy hónapig tartó választási kampány
Bemutatkoztak az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti jelöltjei
A politikum számára fontossággal bír a mai nap, hiszen november 9-én hivatalosan is elkezdődik az egy hónapig tartó parlamenti választási kampány. A jelölési iratcsomók benyújtásának határideje október 30-án éjfélkor járt le, és amint az a Kolozs Megyei Választási Iroda (BEJ) adataiból kiderül: a megyében öt politikai párt, két pártszövetség és egy független jelölt méretkezik meg a december 9-i választásokon. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Román Ökológus Párt (PER) kivételével az RMDSZ, az Igaz Románia Szövetség (ADR), a Szociálliberális Szövetség (USL), a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD), valamint a Nagy-Románia Párt (PRM) az összes egyéni választókerületben állított jelöltet. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete tegnap tartott kampánynyitó rendezvényén Máté András Levente elnök bemutatta a szövetség jelöltjeit. Mint fogalmazott, a kampány során szeretne közvetlen kapcsolatot teremteni a választókkal.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Gyulafehérvár magyar múltja, jelene, a jövőjéért
Évtizednyi iskolatörténelem a „kisszeminárium” második évkönyvében
Gyulafehérvár magyar múltja és jelene címmel látott napvilágot nemrég a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum évkönyve. A szó szoros értelmében hiánypótló kiadványról van szó, hiszen szerkesztői és a szerzők nem kevesebb feladatra vállalkoztak, mint az intézmény utóbbi tíz éve (2002–2012) történetének megörökítésére a magyarság és az utókor számára.
Az intézménynek Értesítője jelent meg az 1870-es évektől kezdődően tova az első világháborúig, majd hosszú szünet következett. A kommunizmus bukását követően az a döntés született meg, hogy évtizedenként kiadnak egy összefoglaló kötetet. Eddig egy kötetet adtak ki, a mostani a második.
Köszöntőjében Dr. Gál László igazgató hangsúlyozza; „Számos esetben kellett és kell újraterveznie erdélyi magyar nemzetközösségünknek útirányát az idők folyamán – amennyiben önmaga tehette ezt –, s jelenünkben, nem éppen barátságos viszontagságok közepette azért, hogy megmaradhasson erdélyi – s ezen belül is dél-erdélyi – magyar önazonossági minőségében. Mindez a törekvés hol békésen, hol ádáz küzdelemmel valósult meg – folytonos arányszámbeli apadással, gyengüléssel... (...) Napjainkban sincs ez másként... Az új tanügyi törvény, a szekularizálódó társadalom állandó odafigyelést, állandó »újratervezést« követel azért, hogy óvodától, elemi és gimnáziumi szinteken keresztül, katolikus teológiai líceumi (előszeretettel nevezett kisszemináriumi) tagozatig teljes magyar oktatási palettát képezzen, remélhetőleg a hosszú idejű fennmaradás kezességével... s azért is, hogy ne csak Gyulafehérvár magyar múltja és jelene legyen a témánk, hanem mindenképpen a jövője is!”
A gazdag tartalmú könyvben alaposan dokumentált tanulmányt olvashatunk Máté Pál tollából Gyulafehérvár és környékének történetéről, az erdélyi püspökség megalapításáról, annak intézményeiről, a városnak a fejedelemség központjaként betöltött szerepéről, műemlékeiről és művelődési életéről.
Irodalmi fejezetében – Híres emberek, híres művek – Karácsonyi Benő gyulafehérvári témájú írása, Ferenczy Miklós: Gy. Szabó Béla méltatása (ezt a művész Márton Áron püspökhöz írt levelének fénymásolata egészíti ki); Kovács Mihai az erdélyi irodalom kellőképpen nem ismert és méltatott alakját, Simpf Jánost, a fiatalon elhunyt papköltőt, magyartanárt mutatja be.
Gudor Botond református lelkész, vallás- és történelemtanár értékes tanulmányának témája „Művelődés, társadalom, könyvtár- és akadémiaalapítási törekvések a Gyulafehérvár melletti Hegyalja XVIII. századi történetében.” Sipos Ibolya történelemtanár az írott magyar nyelv kezdeteihez kapcsolódó, a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár kincsei között található Gyulafehérvári Sorok (1310–20) kéziratot elemzi.
Egyház részében a könyv bemutatja a gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyházat (Fülöp Sándor Szabolcs), a városban működő szerzetesrendeket (Chinda Péter), Komáromi Attila jogtanácsos pedig a kommunista hatalom által államosított és jogtalanul elkobzott ingatlanok romániai helyzetét ismerteti.
Kimondottan a rangos iskoláról szóló fejezetben Gál László tanár, igazgató A gyulafehérvári katolikus oktatás a kezdetektől a XVIII. századig címmel közöl értékes tanulmányt; Marton József nagyprépost, egyetemi professzor Vorbuchner Adolf gyulafehérvári püspökre emlékezik; Geréd Vilmos karnagy, tanár a kántorképzésről ír; Bakó Botond diák- és későbbi tanári éveit idézi fel.
A római katolikus kántoriskolából – ez volt a régi hivatalos neve a mai teológiai líceumnak – indultak közül Tamás József segédpüspök, Potyó Ferenc pápai káplán, általános érseki helynök, Szász János kanonok, petrozsényi plébános, s nem utolsósorban Korom Imre-György, az iskola jelenlegi lelki (spirituális) vezetője és hittantanára vall arról, mennyire szívükhöz nőtt és megerősítette őket hivatásukban ez a „kisszeminárium”. Korom Imre-György így fogalmaz: „Köszönöm neked, Gyulafehérvár, valóban Alma Mater – Tápláló Anya voltál és maradsz számomra!”
Nagyon őszinte hangnemű és tanulságos interjú olvasható a kötetben Jakubinyi György érsekkel a főpásztor és a kisszeminárium kapcsolatáról (diákszemmel kérdezett Ilyés Lehel), amelynek sokatmondó címe A bizalom és a szeretet útján a közösség szívébe. Egy másik interjút Tóth Csabával, az érsekség gazdasági vezetőjével Székely Róbert készítette. Tartalmas összeállítással emlékezik meg a kiadvány Gróf Majláth Gusztáv Károlyról, az intézmény névadójáról, a diákok püspökéről. Gazdag képgyűjtemény, képek az iskola életéből, az elöljárók és tanárok s az elmúlt 10 év csoportjainak, osztályainak és végzőseinek névsora emeli a történelmi kordokumentum értékű, visszapillantó évkönyv jelentőségét.
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

Ars Hungarica a szórványért
A sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus fellépésével kezdődött szerda este Nagyszebenben az immár hetedik alkalommal megszervezett, Ars Hungarica elnevezésű magyar kulturális fesztivál. Az erdélyi multikulturalitás egyik fellegvárának tekinthető városban és környékén négy napon át zajlanak az önazonosság erősítését szolgáló, közművelődési események.
Az „újratöltött” barokk jegyében igyekszik idén megmozgatni a 2500 fő körülire tehető nagyszebeni magyarságot a 2005-ben alakult Híd – Szebeni Magyarok Egyesülete. Az Ars Hungarica programjai ily módon illeszkednek a Sibiu 2012 – Baroc Update elnevezésű fősodorhoz, amelynek jegyében Nagyszeben valamennyi idei kulturális megmozdulása zajlott. Ez a városi önkormányzat tevőleges részvételét is feltételezi, amit Serfőző Levente főszervező, a Híd-egyesület elnöke is megerősített. „A tízezer euró körüli költségvetés tekintélyes részét az önkormányzat által kiírt pályázatok révén teremtettük elő, de az irántunk megnyilvánuló érdeklődés örvendetes fokozódását jelzi, hogy idén kiemelt támogatóként üdvözölhettük Magyarország kolozsvári főkonzulátusát is” – mondta Serfőző.
Bitay Levente kolozsvári konzul hangsúlyozta: az anyaország számára kiemelt fontosságú minden olyan rendezvény, amely a szórványmagyarság megmaradását célozza. Ezért jövőre még hangsúlyosabb szerepet kíván vállalni a főkonzulátus az Ars Hungarica megszervezésében, de hasonló szándékokat fogalmazott meg a Magyar Turizmus Zrt. kolozsvári kirendeltségének vezetője, Soós Júlia is.
Hogy mit lehet tető alá hozni alig több mint tízezer euróból? A jelek szerint sok mindent, ha a szervezők lelkes önkéntesekre és megfelelő partnerekre találnak. Ilyen partnerségnek köszönhetően tapsolhatott a közönség a nyitóhangversenyen a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórusnak, amelynek szebeni fellépését a Kovászna megyei tanács tette lehetővé a Hunyad, Fehér és Szeben megyére fókuszáló szórványprogramja keretében. Mivel a szebeni és a környékbeli magyarság tekintélyes része vegyes etnikumú családban él, a szervezők igyekeztek olyan programot összeállítani, ami egyszerre ad okot nemzeti büszkeségre, illetve alkalmas a magyar kultúra népszerűsítésére. A kolozsvári Flauto Dolce együttes, a magyarországi Ciráda zenekar, a barokk jegyében pedig a Codex régizene-együttes táncház követte koncertje remek szórakozási lehetőséget jelentenek, a színvonalas népi kultúrát pedig a csíkmadarasi zenekar és Koós Éva közös fellépése képviseli. A nagyszebeni filharmónia Thália Termében, az Atrium kávéházban, a Habitus Galériában, illetve szebeni és vízaknai szakrális helyszíneken zajló programok többsége ingyenes. „Az Ars Hungarica beágyazódott a szebeni magyarság tudatába, igény van rá, egyre fokozódó érdeklődés nyilvánul meg iránta – fogalmazott Serfőző Levente. – Tudatában vagyunk annak, hogy küldetést teljesítünk, hiszen egy nem egészen kétszázaléknyi kisebbség megtartása érdekében minden apróság fontos, még egy olyan toleráns városban is, mint Nagyszeben.” Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)

A pusztákból a nagyvilágba hallatszott szava
„Szólni tudó más nyelveken is, / hű európaiként / mondandói miatt figyelemre, / bólintásra becsült más népek előtt is: / nem léphet föl oly ünnepi polcra, / nem kaphat koszorút / oly ragyogót, amelyet szaporán lesietve ne hozzád / vinne, ne lábaid elé / tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló / ajkad, fölnevelő / édesanyám.”
1970-ben írja Illyés Gyula (Sárszentlőrinc–Felsőrácegrespuszta, 1902. november 2.–Budapest, 1983. április 15.) Koszorú című versét, melynek fent idézett zárósorában még egy lépést tesz előre a gyakori használat miatt már szinte észre sem vett, vallomásos értékű anyanyelv szavunk metaforikus megnevezéséig, fölnevelő édesanyámnak mondva lényegévé vált munkaeszközét, a nyelvet. Hódolata annál is értékesebb, mert nem kényszerhelyzetben teszi, nem kisebbségben élve azonosítja a Szentírással, mint Reményik vagy az akkor még a visszaút nélkülinek tudott emigrációban Márai vagy Faludy, hanem a mindenki által értett és beszélt nyelv otthonos melegéből.
Amit viszont csak akkor érzünk, ha valamiért hűlni kezd ez a meleg. Akár a levegőt is csak akkor, ha már fogyóban – addig, amíg a hiánya meg nem fojt. Akárcsak a mélyszegénység, ahonnan Illyés indult, helyesebben, ahonnan kiemelkedett: a dunántúli Rácegrespusztán, uradalmi cselédek gyermekeként született. „Vidéken születtem és nevelkedtem, de a falvak életéről sokáig alig tudtam többet, mintha városban pillantottam volna meg a napvilágot. A parasztok lelkivilágát jó ideig csak hallomásból ismertem. Pusztán születtem, és ott is laktam serdülő kamasz koromig. Puszta magyarul nemcsak azt a regényesen szabad, tengervégtelenség legelőt jelenti, amelyen Petőfi méneseinek körme dobog, a dunántúli magyar nyelven ezt egyáltalán nem jelenti, abból az egyszerű okból, mert ott ilyenek nincsenek. A Dunántúl a nagybirtokok közepén épült, s néha egész faluszámba menő cselédlakások, istállók, fészerek és magtárak együttesét jelenti, amelyet azért nem lehet tanyának nevezni, mert a tanyán csak egy-két család él, ezeken meg néha száz-kétszáz is.”
Nagy merészségnek tűnhet az Illyéséhez hasonló, gazdagon áradó életműhöz egyetlenszavas kulcsot keresni, de úgy érzem, vele kapcsolatban mégsem nehéz azt megtalálni, ami nem is annyira az Illyés-művek hétpecsétes zárjait, hanem szerzőjük egész gondolat- és érzelemvilágát azonnal kitárja. Ez a varázsszó: Petőfi. Az 1936-ban megjelent, irodalmi szociográfiaként definiált Puszták népe című művének idézett kezdő soraiban is feltűnik, de – mondhatnám: természetesen – nem hiányozhat a ma már irodalmi csemegének számító Oroszország című, 1934-es útijegyzetek egyik legtorokszorítóbb epizódjából sem. „Az Arzenálba nem könnyű bejutni. Másfél óráig is folyik a telefonálás ide-oda, míg az engedélyt nagynehezen megkapjuk. Az Arzenálban hadianyagot őriznek, minden kapualjban fegyveresek állnak. Vorobjov őrnagy kalauzol bennünket. A régi hadizsákmányok ódon hatalmas épületben vannak, melynek széles vörösmárvány feljáróján gépkocsival és lóháton is lehet közlekedni. Öt-hat termet is megtöltenek a zászlók. Vannak itt kifakult svéd lobogók, lófarkos török zászlók, primitív kirgiz és tatár harci jelek, pogány hadi istenek, melyeket az észak-szibériai törzsektől zsákmányoltak. Itt vannak a lengyel felkelések lobogói és amott, az ablak mellett sorban: a piros-fehér-zöld színűek... Nem győzhettem le meghatottságomat, mikor óvatosan felemelem őket, leverem öregesen zörgő selymükről a port. KIRÁLYÉRT, HAZÁÉRT, SZABADSÁGÉRT, olvasom, ahogy az elsőt végigterítjük a földön. Nemzeti színűre van festve a nyél is, tetején még ott vannak a szalagok, melyeket a búcsúzó lányok rákötöttek. MEZŐKÖVESD LELKES NEMZETŐREINEK – hirdeti a másik. Súlyos, vastag selyemből készült ez is, szélén a dús bojt gondos kézimunka. Sokáig tapogatom, aztán csak úgy tartom a tenyeremben, gondolataim messze járnak. Furcsa találkozás! Szegény zászlók, milyen utat jártak meg, míg idejutottak. Ide, ebbe a dohos, félhomályos terembe a csencsenc és arjél fétisek közé. Ha hozzájuk érsz, sóhajtásul sűrű port eresztenek. A következőn együgyű, kéz hímezte címer és körülötte: MINDENT A HAZÁÉRT ÉS KIRÁLYÉRT 1848.22.T.C.
A következőt viaszosvászon burokból húzzuk elő. Lyukas, össze-visszatépett, közepén a címer alatt egyetlen szó áll: »UNIO«. Nem nézzük végig valamennyit. Kibotorkálunk a diadaljelek temetőjéből, melyek mindegyikének megszerzése ezer és ezer ember életébe került. Visszapillantok azokra, melyek körül egykor a mi kis szabadságunk lelkes katonái indultak rohamra a szörnyű polip, az abszolutizmus ellen. Ott van tán közöttük, amely alatt Petőfi indult utolsó útjára, az a fakult selyem, amelyet életénél is többre tartott. Soványan, dideregve állnak ott egymáshoz szorulva, sorsüldözött testvérek az idegenben. Lehetnek vagy húszan. Legtöbbje tetején egyszerű aranyozott fagömb fénylik.”
Ekkortájt, az oroszországi út után közvetlenül kapja a francia írószövetségtől a felkérést, hogy írjon egy könyvet Petőfiről, ismerkedjék meg vele behatóbban a francia olvasó. Megírja a Petőfi Sándor című könyvét, ami regénynek semmiképpen sem nevezhető, hisz nem fikció, kis- vagy nagymonográfiának sem, mert nem száraz adathalmaz – leginkább talán oknyomozó lírai riportkötetnek mondanám, végső soron pedig még a thriller sem volna túlzás ezzel a szöveggel kapcsolatban, mert tudjuk, hogyne tudnánk, hogy a főszereplő meghalt, de a szerző olyan mennyiségű szeretetet áraszt felé, hogy végig reménykedhetünk: hátha mégse... A 20-as évek elején Párizsban kiépített francia kapcsolatnak nemcsak a Petőfi-könyv a jeles fegyverténye, hanem egy újabb, még szörnyűbb háború után, amikor már nemcsak harci zászlókat gyűjtött a győztes sereg, hanem egész országokat akart mindenestül lenyelni, s amikor 1956-ban néhány napra visszatérni látszott „a mi kis szabadságunk”, nem utolsósorban Illyés francia írói kapcsolatainak köszönhetően maradtak börtönben, de életben a meghurcolt írók. Illyés megírta híres ikonversét, az Egy mondat a zsarnokságról címen áradó vádirattirádát, aminek egyik „mellékhatása” Albert Camus tragikus esszéje, A magyarok vére lett. Ma már alig van olyan, aki ne tudná, hogy „ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van...”, ha esetleg nem is társítja azonnal az Illyés nevéhez. Ahogy a hortobágyi pásztorok is népdalként énekelték Petőfi egy-egy szerelmes versét. És hogy is hiányozhatna Petőfi a másik nagy referenciaverséből, a kultúrhazát újrafogalmazó Haza, a magasban című költeményből: „Már meg is osztom, ha elmondom, / milyen e biztos, titkos otthon. / Dörmögj, testvér, egy sor Petőfit, / köréd varázskör teremtődik. // Ha új tatárhad, ha kufárhad / özönli el a tiszta tájat, / ha útaink megcsavarodnak, / mint giliszta, ha rátapodnak: // te mondd magadban, behunyt szemmel, / csak mondd a szókat, miktől egyszer / futó homokok, népek, házak / Magyarországgá összeálltak. // Dühöngő folyók kezeskedtek, / konok bércek – ezt ne felejtsed, / ha megyünk büszke szájjal vissza, / mint várainkba, titkainkba. // Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet, / nem ölhet, mi csak ölne minket, / mormolj magadra varázsinget, / kiáltsd az éjbe Berzsenyinket.”
A Koszorú anyanyelvről szóló, himnikus soraiban hű európainak nevezi magát, több mint egy emberöltővel ezelőttről mutatva meg az európaiság igazi arcát: ha a saját nyelvünkkel, kultúránkkal nem foglalkozunk, nem várhatjuk el másoktól sem a velünk való törődést, illetve a mi aggodalmunk mások iránt önmagunk elhanyagolása miatt azonnal álságossá fog válni. Illyés mindezt nem harsányan kiabálva, nem mellveregetve, hőzöngve mondta el, szava mégis elhallatszott a pusztákból a nagyvilágba. Mi volt a titka? Talán éppen az őszintesége, a hiteles hangereje. Az egyszerűsége, érthetősége. Ahogy például a megjelenésekor olyan nagy vihart kavart „ötágú síp”-gondolatát is kimondta: „A magyar irodalom ötágú síp, összehangolatlan. Eléri még vajon a mi nemzedékünk, hogy egy jó munka mind e nemcsak külön-külön, de más és másként is szóló sípot egyszer ismét összehangolja, illetve az eldugulástól megmenti? A közelmúlt esztendei a föladat nehezülésére vallanak. Nézzük meg egy azonos mondandónak kifejeződését – a vers ezt különös élességgel mutatja – Kassán, Kolozsvárt, Szabadkán, Dél-Amerikában, és szemmel látjuk, hogy a különben gazdagító távolság hogy szegényíthet, közös mérce híján.” A közös mérce még mindig hiányzik, de a feladat mintha könnyebben megoldhatónak látszana. A 110 éve született Illyés Gyula és nemzedéke ennek már nem örvendhet köztünk élő klasszikusként, csak az örök dicsőség fényénél gyönyörködhetnek a lassan-lassan alakuló eredményben.
Molnár Judit
Krónika (Kolozsvár)

Vigyázz, kész, rajt!
Hivatalosan ma kezdődik a december 9-i romániai parlamenti választások kampánya, ami már hetek, sőt hónapok óta zajlik, és leginkább akkor erősödött fel, amikor kiderült, hogy – többségi vonatkozásban – mégsem akkora a kormányzó balliberális pártszövetség előnye az ellenzékben lévőkkel szemben, mint amekkora a Ponta-Antonescu tandem arca. Nyerő helyzetben lévőnek azért hiszi magát mégis az USL-nek becézett koalíció, mert a versenytársak részben gyengék, részben pedig kormányzásra alkalmatlanok. Elemzők szerint ha nyer is és kormányt is alakít majd az USL, kétséges, hogy jövő tavaszig megmarad a kutya-macska barátság a szociáldemokraták és a nemzeti liberálisok között. Jó balkáni szokás szerint akár a népakarat megcsúfolása is bekövetkezhet újfent a parlamentben dívó átülések és hatalmi viszonyváltozások révén, sőt előrehozott választásokkal is számolni kell majd.
De addig is: eldördült a startpisztoly, következhet a választási kampányban nálunk megszokott adok-kapok, mocskolódás, eget verő hazudozás, lefizetés és hamis ígérgetés. Tiszta és tisztességes népszavazást Romániában még soha nem rendeztek, a legutóbbi referendum alatt és után egyenesen a harmadik világban érezhettük magunkat, nem az Európai Unióban, de a kisebb-nagyobb csalások és átverések ugyanúgy hozzátartoznak a társadalmi-politikai összképhez mifelénk, mint a korrupció, ami nélkül az ország lehet, hogy nem is működne. (Mert valamiképpen csak működik, külső támogatással és belső összjátékkal.)
Ami a kampány kisebbségi vonatkozását illeti, egyszerre számíthatunk normális és abnormális jelenségekre. Normálisnak, európai léptékűnek és mindenképpen demokratikusnak tűnik a legnagyobb romániai nemzetiségi közösségen belüli többpártrendszer, a magyar-magyar versengés, még akkor is, ha a közösség képviseletét és érdekvédelmét két évtizede kisajátító RMDSZ veszélyesnek állítja be a versenytársak megjelenését a politikai porondon, mondván: a magyarok voksainak megoszlása zsugoríthatja a bukaresti törvényhozásban (és esetleg a kormányzásban) a magyar részvétel súlyát (és esélyét). A végül egyedüli versenytársként elinduló Erdélyi Magyar Néppárt épp ellenkezően érvel: az alternatíva megjelenése több szavazót szólíthat az urnákhoz, mint eddig, ugyanis évről évre nő azoknak a száma, akik nem mennek el szavazni vagy nem akarnak a megfonnyadt-színevesztett tulipánra pecsételni. Ideális esetben akár mindkét párt bejuthat a parlamentbe, de egyik mindenképpen be fog, mivel a sokat szidott választási szisztéma biztosítja ezt – amúgy a pártoknak kedvezően és a független jelölteket súlyosan diszkriminálva.
Abnormális jelenségként máris tetten érhető saját házunk táján, hogy miközben mindegyik magyar alakulat a választásokon való részvételre buzdít és csak magyar jelöltek támogatására szólít, az RMDSZ – ígérete és magabiztossága ellenére – agresszív és negatív kampányba fogott, ami az elklikkesedett pártvezetés félelmeiről árulkodik. A (köz)pénz, paripa, fegyver viszont náluk van, kérdés, hogy az EMNP elvszerűsége és visszafogottsága elég lesz-e az üdvösséghez. A választópolgár ugyanis – s ez már többször bebizonyosodott – majd mindig összetéveszti a szerénységet a gyengeséggel.
Dénes László
Székelyhon.ro