Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. július 28.
IV. Erdélyi Református presbiteri konferencia
Szórványgyülekezetekkel ismerkedtek
Idén az Algyógyi Ifjúsági Központban tartja rendes évi konferenciáját az Erdélyi Református presbiteri szövetség.
– Az immár negyedik alkalommal megrendezésre kerülő konferencia egyben táborozás is, igyekszünk olyan helyszínt választani, ahol az egyhetes program alatt lehetőség nyílik az üdülésre, kötetlen együttlétre, beszélgetésre – fogalmazott Pályi József, a presbiteri szövetség kerületi elnöke.
Algyógy azonban nem csupán üdülő jellegével vonzotta a presbitereket. – Három évig a Balaton partján szerveztük meg a konferenciát, amelyre hivatalos volt az egyházkerület minden presbitériuma. Idén azonban a dél-erdélyi Algyógy mellett döntöttünk, mert úgy gondoltuk, itt betekintést nyerhetünk a szórványgyülekezetek életébe – mondta Pályi József. A konferenciákról ugyanis a szórványgyülekezetek képviselői általában hiányoznak. Idén is a Maros megyei, kolozsvári, Küküllő-menti és erdővidéki egyházmegyék küldték el képviselőiket. A presbiteri szövetség elnöke szerint a szórványvidéken a presbitériumok nehezen tudják ellátni feladataikat, hiszen a gyülekezeti tagok egy-egy nagyobb város, vagy község egész területén szétszórva élnek, ráadásul sokan vegyes családokban, így nehéz a kapcsolattartás. Persze a tömbvidék egyházközségei sem mentesek a mindennapi gondoktól, a megmaradás kérdése itt is az összefogáson, tudatos építkezésen múlik. – Jómagam a marosvásárhelyi alsóvárosi gyülekezet tagja vagyok. A városban tíz gyülekezet van, de szinte minden évben 500-600 egyháztagot kísérünk ki a temetőbe. A fogyás tehát nálunk is rohamos – ismertette a marosvásárhelyi gyülekezetek helyzetét Pályi József. Elmondása szerint azonban a helyzet nem olyan fekete, hiszen a fiatal lelkészcsaládok Erdély-szerte, jó példát mutatva vállalják a nagy családot. Szinte mindenhol három vagy ennél több gyermek születik a lelkipásztorok családjában és ez jó példát jelent a gyülekezetek számára is. Van olyan falu, ahol a helybeliek is megbátorodtak, évről-évre több a keresztelő. S azóta a határban fekvő szántóföldek sem hevernek parlagon. A családfők nekiveselkedtek, dolgozzák a földeket, hogy eltarthassák a családot.
A gyülekezetek megtartásában nagy szerep hárul a presbitériumra is, hangsúlyozták az algyógyi konferencia előadói. Imre István Zoltán, mákófalvi lelkipásztor a dinamikus egyház példáját állította hallgatósága elé, Sipos Szabolcs, szászvárosi lelkész az egyházi élet megszervezéséről beszélt, Veress László marosszentkirályi lelkipásztor a gyülekezetépítésről tartott előadást, a tordai Nagy Albert lelkész pedig a presbiterek egyéni felelősségét taglalta.
Dr. Gudor Kund Botond, gyulafehérvári lelkipásztor az egyházkormányzat és -építkezés témájában tartott előadást a konferencia résztvevőinek és el is kísérte őket Magyarigenbe, Boroskrakkóra, Hegyalja vidékére, hogy betekintést nyerjenek a kihalófélben lévő gyülekezetek megmaradásért folytatott küzdelmébe. Az Algyógyon töltött egy hét alatt a presbiterek meglátogatták a piski arborétumot, a szászvárosi református Kun Kollégiumot és vártemplomot, ellátogattak Dévára, Vajdahunaydra, Gyulafehérvárra, Nagyenyedre és Torockóra is. – Az itt tapasztalt élmények arra buzdítottak mindannyiunkat, hogy ne csak tanácskozzunk, hanem konkrét lépést is tegyünk a kihalóban lévő gyülekezetek megsegítésére. Ezért úgy döntöttünk, javasolni fogjuk az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy tízezer presbiterének, hogy mindenki, megszabott rendszerességgel, egy lejjel támogassa a szórványgyülekezeteket, illetve az elárvult templomok karbantartását – foglalta össze a konferencia döntését Pályi József, az egyházkerületi presbitériumi szövetség elnöke.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Jó döntés meghozatalára biztatta Orbán Viktor a népszavazásra készülő romániai polgárokat
A Traian Basescu leváltásáról kiírt hét végi romániai népszavazásra utalva jó döntés meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton Orbán Viktor.
A miniszterelnök azon a szabadtéri politikai fórumon tartott előadást több mint ezer fős hallgatóság előtt, amelyet a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján rendeztek az erdélyi Tusnádfürdőn.
A miniszterelnök hangsúlyozta, nem avatkozhat bele abba, hogy a bukaresti "bicskázás" után ki marad talpon, és "kit hoznak ki a bálteremből", de aggodalommal tölti el, amit lát. "Arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is. Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést" - jelentette ki a miniszterelnök. Ezzel a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel.
Orbán Viktor és Tőkés László is fehér ingben érkezett a tusványosi fórumra: a jelenlévő újságírók közül sokan ezt is a népszavazással kapcsolatos jelzésként értelmezték. Romániában ugyanis az államfő leváltását ellenzők tábora jelképévé tette a fehér színt, és a népszavazási kampány idején fehér ingben jelentek meg a Basescu államfőt támogató politikai rendezvényeken.
Orbán Viktor egy a gazdasági válság okairól és kezelési lehetőségeiről szóló átfogó előadás során hozta szóba Románia és Magyarország sajátos helyzetét.
Szerinte Közép-Európa sikeresebb volt a válságkezelésben, mint a Nyugat, de Magyarországnak és Romániának most erőfeszítéseket kell tennie, hogy bekerülhessen a Szlovákia, Csehország, Lengyelország alkotta sikerzónába. Orbán Viktor aggodalmát fejezte ki a romániai fejlemények miatt, amelyek szerinte kockára teszik az utóbbi tíz év felzárkózását és a költségvetés rendbetételében elért eredményeket, amelyekért a lakosság hatalmas áldozatot hozott.
Elemzésében a miniszterelnök rámutatott: nincs szó világválságról, csak Amerikában és Európában van baj.
"Ma az európai egység egy olyan nemzetközi programmá vált, amellyel kapcsolatban kritikát megfogalmazni, akárcsak érzékeny kérdéseket feltenni, a kánonon kívüli hangfekvésben beszélni, nem csak illetlenség, hanem retorzióért, sőt kiátkozásért kiáltó tett" - mondta Orbán Viktor. Ezzel szemben a miniszterelnök szerint egyedi megoldásokra van szükség egyedi problémák kezelésében, és az európai nemzetek ellenében az Európai Uniót nem lehet sikerre vinni. Rámutatott, a nemzeti érzés reneszánszát éli Európában és bebizonyosodott, hogy az európai nemzetek nem akarnak összeolvadni egymással.
"A terv az gyümölcskosárra hasonlít inkább, nem pedig egy gyümölcsturmixra, amit brüsszeli bürokraták hoznak létre. Ebből az is következik, hogy a mai európai válságra nincs központi megoldás, a nemzeteknek saját erősfeszítéseik révén, külön-külön kell megoldaniuk a saját problémáikat" - magyarázta a miniszterelnök.
Úgy vélekedett: ez a válság kedvező átrendeződés lehetőségét hordozza Közép-Európa országai számára.
"Ki kell mondanunk, hogy az európai válság lényegében Brüsszel válsága. Brüsszel az elsődleges akadálya annak, hogy nem találjuk a megoldásokat a nemzetgazdasági bajok kezelésére. Brüsszelben azzal töltenek értékes heteket, hogy a csirkeketrecek méretét módosítsák, előírják, hogy a disznóknak játékot kell betenni az ólakba, és a libák lelki állapota fontos európai politikai kérdés, miközben százezrek veszítik el munkahelyüket, omlik össze a pénzünk és érezzük, hogy egyre nehezebb megélni" - mondta a miniszterelnök.
Közép-Európa országainak lépéselőnyét Orbán Viktor annak tulajdonította, hogy nem újabb hitelek felvételével próbálták a válságot kezelni.
"Ez alól csak Magyarország a kivétel, amely a 2008-as válság után radikálisan megnövelte államadósságát és most azért harcolunk, hogy az adóssághegy ne szakadjon ránk, hanem kimászhassunk alóla" - mondta Orbán.
Az eladósodásért Orbán Viktor a baloldalt okolta.
"Ha jönnek a szocialisták, előbb-utóbb összedöntik az országot, és akkor előbb vagy utóbb a jobboldalhoz kell fordulnunk, hogy az hozza rendbe. Aztán ha ráununk a jobboldalra, vagy a jobboldal mindenféle hibákat vét, akkor persze visszamegyünk a baloldalhoz, aki majd megint jól összedönti az országot, és utána megint visszahívjuk a jobboldalt, hogy tegye már rendbe" - mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a válságkezelésre nincs egységes sikerrecept, és ez szerinte nem baj.
"Ez összességében egy intellektuális szabadságot, egy lehetőséget is jelent. Ha bízunk magunkban, megértjük a folyamatokat, amelyekben élünk, képesek vagyunk kidolgozni a megoldásokat, és képesek vagyunk megszervezni magunkat ennek érdekében, akkor az az előnyünk, ami ma a válságkezelésben a nyugatiakkal szemben rendelkezésünkre áll, megmarad, és óriási lépést tettünk a siker irányába" - jelentette ki Orbán Viktor a Tusványoson, a "Magyarország és Közép-Európa megújul" című politikai fórumon.
Baranyi László
MTI

Hírsaláta
SOK BESZÉD, KEVÉS TETT. Traian Băsescu terveinek zöme nem valósult meg: nem sikerült módosítania az alkotmányt, sem átvinnie területi-közigazgatási átszervezését. Ellenben megakadályozta a Johannis-féle többséget, hogy kormányt alakítson, rátelepedett Emil Boc és Ungureanu kormányaira, a tömeges lehallgatásokkal egyfajta rendőrállamot honosított meg, s a feltételezések szerint csalással nyerte meg az előző államelnöki választásokat. Ezek az alkotmánysértései ütöttek vissza, és vezettek el második felfüggesztéséhez – írja az Új Magyar Szó online kiadása.
JÉGRE VITTE A NYUGALMAZOTT KATONA A MINISZTERELNÖKÖT. Victor Ponta a választásokon kapott támogatásért cserébe megígérte egy szakszervezetnek, hogy megszünteti a korrupcióellenes ügyészséget. Legalábbis ez derül ki egy dokumentumból, melyet csütörtökön az Adevărul napilap internetes kiadása közölt. Eszerint a Szociál-Liberális Szövetség vezetői elvi megállapodást írtak alá az Elbocsátott Katonatisztek Szakszervezetével és más civil szervezetekkel az Alkotmánybíróság, az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség, a korrupcióellenes ügyészség és a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács felszámolásáról. Míg Mircea Dogaru ezredes, az elbocsátott katonák szakszervezetének vezetője a HotNewsnak megerősítette: a dokumentum valóban létezik, és az elvi megállapodás valóban tartalmazza a felsorolt intézmények felszámolásáról szóló célkitűzéseket, Ponta tagadta, és azt állította, hogy csak az első oldalt, azaz elvi megállapodásokat tartalmazó részt írta alá. (Manna) SÖTÉT KILÁTÁS. A romániai nyugdíjalap befektetési igazgatója szerint, ha a politikai válság elhúzódik, a lej értéke továbbra is bizonytalan marad, a külföldi befektetők elhagyják Romániát, ami negatívan befolyásolja majd a gazdasági növekedést. (Evenimentul zilei) KÉT TITKOSSZOLGÁLAT LECSATLAKOZOTT. A Legfelsőbb Védelmi Tanács utolsó ülésén, ahol az úgynevezett forródrótok vitája zajlott, és ahol Iulian Fota, Traian Băsescu tanácsosa megakadályozta a Különleges Távközlési Szolgálat főnökének menesztését, a Román Hírszerző Szolgálat és a Külföldi Hírszerző Szolgálat főnöke is ellene szavazott. Ami azt jelenti, hogy két titkosszolgálati főnök is benne van az „államcsínyben”. (Új Magyar Szó online kiadás)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Társadalomalakító egyetemek
Üdvözölte az Erdélyi Magyar Felsőoktatási Tanács megalakulását a Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar vonalának vezetője, s ez lépés lehet az egységes magyar felsőoktatási tér kiépítése felé – mondhatnók, ha egy szusszra szeretnők összefoglalni, ami az intézményi vezetők tusványosi kerekasztalán világosodott meg a hallgatók előtt.
Aáry-Tamás Lajos magyar oktatási ombudsman, moderátor drámai hangütéssel kezdte: milyen hatással lesz a felsőoktatás jövőjére, hogy az európai pénz elfogyott, és fiataljaink jó része külföldre vágyik a szülőföldről? Nos, a sorra következő intézményvezetők számokkal és érvekkel igyekeztek leszerelni az aggodalmakat. Soós Anna, a BBTE rektorhelyettese arra is kitért, hogy intézményükben 76 alap- és 36 mesterképzés magyarul is folyik, de sokan a magyar diákok közül az angol, német, francia vagy román vonalon tanulnak. Nemcsak a magyar diákok arányszáma alacsonyabb az elvárhatónál, még súlyosabb a mesterképzésben mutatkozó alulreprezentáltságunk. A Sapientia, a Partium Egyetem, valamint a BBTE, a marosvásárhelyi orvosi és a színművészeti tagozata alapította felsőoktatási tanácsra véleménye szerint jelentős szerep vár, bár ennek tartalma még kidolgozatlan – derült ki beszámolójából, mely a nagy nyugati és amerikai egyetemek felé való nyitás előnyeit is megkísérelte megcsillantani.
Különösen ellentmondásos a kárpátaljai II. Rákóczy Ferenc Főiskola sorsa: a magyar állam pénzén tartja fenn magát, de a sokszor kedvezőtlen ukrán akkreditációs törvénynek kell megfelelnie, ráadásul a magyar–magyar politikai hullámzásból származó hátrányok is sújtják, ezért legalább eme utóbbitól meg kellene kímélni őt és erdélyi sorstársait – vélte Orosz Ildikó rektor. Dávid László, a Sapientia rektora szerint egy fiatal egyetem sokszor több eséllyel birkózik meg a kihívásokkal, mint a régi. Az egységes magyar felsőoktatási tudásteret egységes értékrenddel kellene megalapozni. Erdélyben a műszaki és természettudományos képzésben még régióspecifikus igények várnak kielégítésre, az agrár-, erdészeti stb. oktatás beindításra vár, s az agyelszívásnak kellene elejét venni a minőségi képzés által, és akkor nem lenne megkérdőjelezhető, hogy betölti-e az egyetem társadalomformáló szerepét. Az előadó szerint a levelező tagozatok létjogosultsága kétes – lásd az óromániai egyetemek székelyföldi expanzióját –, miközben az olyannyira szükséges orvosi képzést szegregációnak állítják be, holott az az oktatási hatékonyság záloga – egyebeket nem említve. A Sapientia EMTE célja felkészíteni az itthoni alkotásra és a régió felemelésére. Hasonló eszménykörben mozog a Partiumi Keresztény Egyetem is, de merőben más demográfiai és szomszédsági viszonyok közt – taglalta János-Szatmári Szabolcs rektor –, amelynek az elvándorlás, a szórványosodás és a vegyes házasságok jellemezte régióban kell megtalálnia a maga helyét. Érdekes, hogy kurzusaik iránt érdeklődés ébredt román anyanyelvű hallgatók körében is, miközben diákságuk zöme számára főleg esélyteremtő intézményként léteznek ott, ahol a nagyváradi állami egyetemen sok magyar a nem anyanyelvi képzést választja. Az asszimiláció fékezése érdekében magyar tanítóképzést indítanak az idén, s igyekeznek romológiai tanulmányok révén is felkészíteni a leendő pedagógusokat, a román államtól pedig elvárnák, hogy e sajátos státusú egyetemeket ne magánintézményeknek tekintse, hanem közösségi intézményeknek ismerje el és vállaljon részt fenntartásukban, miközben a hálózati együttműködés révén Erdélyen belül és Debrecen felé is lát lehetőségeket a diákcsere kiépítésére.
Ezt üdvözölte Pákozdi Csaba a Károlyi Gáspár Református Egyetemtől, aki egyedüliként képviselte az anyaországi felsőoktatást. Márpedig, miként egy hozzászóló szóvá tette, felteendő a kérdés: ha a tízmillió anyaországi számára hetven felsőoktatási intézmény áll rendelkezésre, vajon a másfél milliós erdélyi magyarság mai két egyeteme és a három felemás, önigazgatásában korlátozott állami tagozat kielégítő hálózatot képezhet-e? Amúgy az intézményvezetők nagyobb távlatokban derűlátóak, akár egy konzorcium alakítását is lehetségesnek tartják idővel, s remélik, az aggasztó mai demográfiai folyamatok megfordításához képesek lesznek hozzájárulni pontosan az erdélyi magyar értelmiség kinevelése által. Dávid László leszögezte, az elkövetkező három évben okvetlenül meg kell oldani az orvosképzés függő kérdéseit, el kell indítani az első magyar doktori iskolát, és a hiányzó agrár- stb. szakokkal ki kell bővítenünk az erdélyi kínálatot, mi több, a Kárpát-medencei felsőoktatási tanács megalakítására is szükség lenne. A kerekasztal fonáksága okán meg kell fogalmaznunk: a hazai és anyaországi oktatáspolitikusok távolmaradása remélhetőleg nem a fejlesztési elképzelések és eszközök hiányával vagy az állásfoglalástól való ódzkodással magyarázható.
B. Kovács András

L. Balogh Béni
KETTŐBE SZAKÍTVA
Magyarok Dél-Erdélyben és Észak-Erdélyben (1940−1944)
1940−1944 között a dél-erdélyi magyarság száma mintegy 40%-kal csökkent, s e nagyarányú térvesztés mind a mai napig érezteti hatását a Temesvár − Arad − Brassó által körülhatárolt térségben.
Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés a trianoni békeszerződés által Romániának ítélt terület 2/5-ét, az ún. Észak-Erdélyt csatolta vissza Magyarországhoz. Dél-Erdély továbbra is Románia része maradt. Az 1941. januári magyar népszámlálás szerint Észak-Erdélyben tekintélyes számú, 1 millió 343 ezer magyar anyanyelvű lakos élt, de még az 1930-as román statisztika is – annak anyanyelvi adatait Észak-Erdélyre kivetítve – egymillió magyart tartott számon. Dél-Erdélyben 1930-ban 473 ezer magyart írtak össze anyanyelv alapján. A természetes népszaporulatot figyelembe véve, 1940 őszén a dél-erdélyi magyarság száma így nem sokkal maradhatott el a félmilliótól. Románia egész területén, tehát a Regátot is ide számítva, a bécsi döntést követően több mint 500 ezer magyar maradt.
Az 1941. áprilisi román népszámlálás idején viszont – a hivatalos statisztika szerint – már csak 363 ezren vallották magukat magyar „etnikai eredetűnek”.
Az észak- és a dél-erdélyi magyarság 1940−1944 közötti sorsának párhuzamba állítása a mára nézve is fontos tanulságokkal járhat. A kérdés sokrétű, hiszen demográfiai, gazdasági, kulturális, érzelmi és mentalitásbeli dimenziói is vannak. Az utóbbinál maradva: eddig még nem született összehasonlító szociológiai tanulmány arról, hogy milyen „szétfejlődést” idézett elő a második bécsi döntés és az azt követő négy év az erdélyi magyar társadalom kollektív mentalitásában.
Észak-Erdély vonatkozásában Gagyi József 1992−1993-ban a székelyeknek, tíz évvel később pedig Osgyáni Gábor a magyar nemzeti identitású gyimesi csángóknak az 1940−1944 közötti időszakhoz kapcsolódó kulturális emlékezetét vizsgálta. Következtetéseik szerint e két térség − és általában véve Észak-Erdély − magyarságának az 1940-es impériumváltás pillanatához kapcsolódó kulturális emlékezete, egységes tudása egyértelműen pozitív színezetű. Dél-Erdélyre vonatkozóan nincsenek hasonló kutatások, de tudjuk: a dél-erdélyi magyarság tömegein mélységes csalódás és elkeseredettség vett erőt a bécsi döntés nyomán, annak hírére, hogy továbbra is Romániához tartoznak. A legtöbben a trianoni katasztrófához hasonló sorscsapásként élték meg az újabb kisebbségi létforma beköszöntét. A döntéssel kapcsolatos érzelmi megnyilvánulások elképesztő polarizációját tapasztalhatjuk az erdélyi magyarok között 1940 őszén. Az észak-erdélyiek ujjongásával szemben álljon itt a dél-erdélyi Nagy Ferenc, tövisi református esperes visszaemlékezésének rövid részlete. „Valami szívet facsaró, görcsös sírásra kényszerítő érzés ömlött el rajtunk, amikor 1940. VIII. 31-én [helyesen: 30-án − L.B.B.] du. a magyar rádió bemondta a döntést és közölte az új határvonalakat. Az az érzésünk volt, hogy a börtönajtó tárva, s rajta tódul ki a 22 évig kínzott milliós sereg, s egyszer hirtelen és könyörtelenül becsukódik a feltárult vaskapu s a bebörtönzöttek 2/5-öd része ott marad továbbra is bezárva!” Szabó József, aki 1940-ben egy aradi rádióbolt tanulójaként a város valamennyi magyarjával együtt nagyon remélte „hazatérését”, évtizedekkel később így emlékezett vissza: amikor a budapesti rádió tudatta a döntést, a Romániában maradt „Aradon volt, aki kidobta a rádiót az ablakon.”
A dél-erdélyi és észak-erdélyi magyarok (feltételezett) mentalitásbeli különbségei − a kérdés kétségtelenül megérdemelne egy alapos kutatást − véleményünk szerint éppen az 1940−1944 közötti, egymástól teljesen eltérő szocializációban és történelmi tapasztalatban, „sorsélményben” gyökereznek. Nem véletlen, hogy a nemzeti öntudatában megerősödött észak-erdélyi magyarság nagyobb önbizalommal és optimizmussal tekintett a jövőbe a román uralom visszatérte után is, mint az óvatosabb magatartást tanúsító dél-erdélyi magyar társadalom, amely a négyéves elnyomatást követően az általános reményvesztettség állapotában volt.
E különbséget példázza az alábbi eset is, amit Csőgör Lajos, a kolozsvári Bolyai Egyetem első rektora írt le. Eszerint Márton Áron gyulafehérvári római-katolikus püspök, aki a bécsi döntést követő időszakot Dél-Erdélyben vészelte át, 1945−1946 fordulóján a következőket mondta Csőgörnek, aki nem értette, miért aggódik a püspök a magyar iskolák jövője miatt éppen akkor, amikor viszonylag kedvező a politikai helyzet. „Csőgör kérem, maga tényleg azt hiszi, hogy az önálló magyar egyetem sokáig megmarad? Magukat megszédítette az a négy év, amit Észak-Erdélyben éltek, és ezért nem látnak elég tisztán. Hogy mit várhatunk a jövőtől, azt csak mi tudjuk, akik Dél-Erdélyben éltünk.”
Az idő a határ mindkét oldalán mintha „összesűrűsödött” volna − csak éppen ellenkező előjellel. Észak-Erdélyben a magyarok felfelé ívelő korszakként élték meg a bécsi döntést követő négy évet, amelyhez képest − paradox módon − az ezt megelőző 22 évnyi, tehát valójában jóval hosszabb ideig tartó román uralom provizóriumnak tűnt számukra. Dél-Erdélyben viszont nem csak a „felszabadulás” katartikus élménye maradt el.
A különleges jogokat élvező német kisebbséggel szembeni leértékelődésük, a hatalomnak való egyre fokozottabb kiszolgáltatottságuk, a nemzetiségük miatt elszenvedett megaláztatásaik, az otthontalanság kínzó érzése traumatizálták a dél-erdélyi magyarok kollektív tudatát, és egyfajta identitásképző tényezővé léptek elő.
Könnyebben felmérhetőek a második bécsi döntést követő négy év demográfiai következményei. A legszembetűnőbb, hogy 1940−1944 között a dél-erdélyi magyarság száma mintegy 40%-kal csökkent,
s e nagyarányú térvesztés mind a mai napig érezteti hatását a Temesvár − Arad − Brassó által körülhatárolt térségben. E csökkenés részbeni magyarázatát a döntés nyomán megindult menekülthullám adja: önként, vagy a román hatóságok által kényszerítve, négy év alatt mintegy 200 ezer dél-erdélyi és „regáti” magyar menekült vagy települt át Romániából az akkori Magyarország területére. A dél-erdélyi magyar települések „kiürülése” − ahogyan Márton Áron fogalmazott 1942-ben − „egészen aggasztó” méreteket öltött. Legtöbben a nagyvárosokból és a Zsil-völgyéből távoztak. Jó részük munkás, napszámos, cseléd volt; sokan közülük csak átmeneti jelleggel, munkaalkalmat keresve telepedtek meg korábban Dél-Erdélyben. A Magyarországra való átköltözés azonban a dél-erdélyi városok tősgyökeres magyar értelmiségi, tisztviselői, iparos- és kereskedőrétegét is megtizedelte. A román kormány súlyosan diszkriminatív, intézményesen románosító politikája ezt nagymértékben elősegítette. A falvak lakóit a menekülés viszonylag kevéssé érintette, közülük leginkább a katonaköteles ifjak távoztak el nagyobb számban.
A magyar exodussal párhuzamosan, ugyanezekben az években a román statisztikák szerint több mint 220 ezer észak-erdélyi román menekült érkezett, akiknek jó részét a dél-erdélyi városokba telepítették a hatóságok. A magyar elvándorlás és a román betelepítés együttesen azt eredményezte, hogy a dél-erdélyi városokban, ahol 1930-ban még csak az összlakosság 40%-át tették ki, 1941-ben a románok 55%-kal már abszolút többséget alkottak, ami 1948-ban 62%-ra emelkedett. Dél-Erdély 73 városából ma 72 román, Nagylak pedig szlovák többségű. Míg Dél-Erdélyben a magyarság nagyarányú térvesztését okozta, addig Észak-Erdélyben éppen ellenkezőleg: a bécsi döntés feltartóztatta a magyarság 1920 óta tartó visszaszorulását. A négyéves magyar uralomnak is köszönhető, hogy 1948-ban Nagybánya és Felsőbánya, 1956-ban Kolozsvár és Zilah, 1966-ban pedig Nagyvárad, Szatmárnémeti és Bánffyhunyad még meg tudta őrizni magyar többségét. 1966-ban Észak-Erdély 30 városából 16-ban még mindig a magyar elem dominált.
Négy év gazdasági mérlegét megvonva, minden veszteség és nyomorgatás ellenére a dél-erdélyi magyarság gazdasági ereje részben megmaradt.
Igaz, pontos adatokat csak 1941-ből ismerünk. A jelentések szerint ebben az évben a dél-erdélyi magyar kis- és középbirtokosok földje, állatállománya, gazdasági fölszerelése még érintetlen volt, a nagyenyedi Kisegítő Takarékpénztár és a volt brassói Népbank köré tömörült magyar pénzintézetek pedig − vagyonukat megtartva − jelentős fejlődést mutattak. Erős volt a gróf Haller István vezette magyar szövetkezeti mozgalom is. 1941-től azonban a dél-erdélyi magyarságra egyre nagyobb nyomás nehezedett, és a román kormányzat a magyarok módszeres anyagi tönkretételét tűzte ki célul. E stratégia részét képezte a magyar iparosok, kereskedők, ügyvédek, orvosok túladóztatása, a különböző önkényesen megállapított bírságok, az ún. újjáépítési vagy visszacsatolási kölcsönök erőszakolása, a gazdasági szabotázs ürügyén indított eljárások, vagy a határ menti ingatlanforgalom korlátozása. A magyar gazdákat a sorozatos termény- és állatrekvirálásokkal próbálták meg tönkretenni. 1942 kora nyarán, az észak-erdélyi románok üldöztetésére hivatkozva, a bukaresti kormányzat a dél-erdélyi magyar falvak kiéheztetését és a magyar tulajdon teljes felszámolását tűzte ki célul. A terv véghezvitele azonban meghiúsult. Budapest közbenjárására ugyanis a német és az olasz kormány különmegbízottakat küldött a dél-erdélyi magyarok és az észak-erdélyi románok panaszainak kivizsgálására, s a román vezetés kénytelen volt meghátrálni. Dél-Erdély gyors, akadálytalan magyartalanításának szándéka illúziónak bizonyult.
Az észak-erdélyi magyarság a háborús körülmények és a számos nehézség ellenére ebben az időszakban gazdaságilag jelentősen megerősödött. Gagyi József székely visszaemlékezői az anyagi vonatkozások tekintetében is pozitívan értékelték a négy évet. Amit leginkább kiemeltek: a román uralom alatt tapasztalt állapotokkal összehasonlítva a magyar adó- és pénzügyi rendszer kiszámítható volt, központilag hathatósan támogatták az egyéni gazdákat, számos szociális intézkedést vezettek be, munkahelyeket teremtettek.
A leglátványosabb gyarapodást az anyanyelvhasználat, az oktatás, a művelődés, a kultúra terén érte el az észak-erdélyi magyarság. A kulturális központjától, Kolozsvártól elszakított dél-erdélyi magyarok szellemi élete viszont összezsugorodott, a cenzúra, az utazási korlátozások, a gyülekezési tilalom pedig teljesen lebénította. Szinte minden társadalmi-kulturális célú összejövetel lehetetlenné vált. Az egyesületek jó részét (hasonlóan az észak-erdélyi román egyesületekhez) a hatóságok feloszlatták, a magyar kaszinók és kultúrházak bezártak, a dalárdák működése szünetelt, színházi előadások, kultúrestek megtartása szóba sem jöhetett. Mindössze a három nagyvárosban, Aradon, Brassóban és Temesváron nyílt némi csekély lehetőség közművelődési munkára, főleg a könyvtárak révén. A magyar szellemi élet folytonosságát elsősorban az írott szó: a megjelent kevés számú könyv, a naptárak és az állandó fenyegetettség állapotában lévő sajtó biztosította.
Összegzésként elmondható, hogy az észak-erdélyi magyarságnak a második bécsi döntéshez fűzött előzetes reményei nagyrészt beváltak az elkövetkező négy év alatt. Igaz, a korabeli magyar közigazgatást rögtön a bevezetését követően igen sokan bírálták Észak-Erdélyben a nemegyszer arrogáns, „lelketlen”, cím- és rangkórságban szenvedő hivatalnokai és a túlburjánzó bürokrácia miatt. Az addig elnyomott magyar kisebbség azonban újra a többségi nemzet része lett saját hazájában, és ennek előnyei hamar megmutatkoztak. Az itt élő magyarság döntő hányada jelentős szellemi-kulturális és anyagi felemelkedésként élte meg a „kicsi magyar világot”. A nem csekély háborús véráldozat ellenére is egy nemzeti öntudatában megerősödött észak-erdélyi magyarság került vissza 1944-et követően a román uralom alá. A Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra viszont a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt 1940. augusztus 30-át követően. Cselekvési lehetőségeit jelentősen behatárolta Ion Antonescu tábornok diktatúrájának szigora, valamint az 1941 júniusától bevezetett háborús rendszabályok. Mindemellett a magyarokat külön is sújtották a központi és helyi román hatóságok diszkriminatív intézkedései, mindennapi életüket pedig szinte elviselhetetlenné tette a lépten-nyomon megnyilvánuló magyarellenes közhangulat. Négy év kisebbségi mérlegét megvonva, egyedüli pozitívumként azt emelhetjük ki, hogy a dél-erdélyi magyarság, ha nagy áldozatok árán is, de túlélte e vészterhes korszakot.
Válogatott irodalom
Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély, 1940−1944. [H. n.], 2011, Jaffa Kiadó. Ablonczy László: „Útonállók leereszkedő ajándéka”. Erdélyi ősz, 1940. Hitel, 2010. 9. sz. Gagyi József: Dokumentumgyűjtemény. Az 1940. augusztus 30-i Bécsi Döntés, a magyar hadsereg bevonulása, a magyar adminisztráció kialakulása a Székelyföldön. Kézirat. Csíkszereda, 1993. Lelőhely: Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár. 625. fond, 1251. sz. L. Balogh Béni: Dél-Erdély − Észak-Erdély. Különbségek, párhuzamok. Limes, 2011. 2. sz. Osgyáni Gábor: „Újra magyarok lettünk”. Gondolatok a „magyar világ” gyimesi emlékeiről. Pro Minoritate, 2003/Tél. Varga E. Árpád: Városodás, vándorlás, nemzetiség. Adatok és szempontok az erdélyi városi térségek etnikai arculatváltásának vizsgálatához. http://www.kia.hu/konyvtar/erdely/varos.htm (Letöltve: 2012. április 9.)
Tranindex.ro
2012.

Orbán: Jó döntés a nem döntés
Nagy román hazafinak nevezte Traian Basescu felfüggesztett román államelnököt a 23. Bálványosi Szabadegyetem zárónapján Orbán Viktor, és – hangsúlyozva, hogy nem kíván beavatkozni Románia belügyeibe – arra kérte a határon túli magyar és román szavazókat, megfontolt döntést hozzanak abban a kérdésben, hogy az államelnök menjen vagy maradjon, „például úgy, hogy nem hoznak döntést”.
A magyar miniszterelnök előadásában – hangsúlyozva, hogy nem kíván beavatkozni Románia belügyeibe – elmondta: aggodalommal tölti el, amit lát. Kiemelte: keleti szomszédunknak eddig sikerült elkerülnie azt a hibát, amibe a nyugat-európai kormányok beleestek, nevezetesen, hogy a gazdasági válságot követően is növelték államadósságukat.
A mostani „bicskázás” – vagyis az a román belpolitikai válság, aminek egyik fejleménye az államelnök eltávolításának szándéka – viszont azzal a veszéllyel fenyeget, hogy ez az előny elvész, és a nemzetpolitikát huszadrangúnak tekintő internacionalista erők zsákmányává válik Románia is – mondta. Ezért azt kívánta a románoknak és a magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést vasárnap. Aztán – mint hozzátette – a várható parlamenti választáson szavazzanak majd úgy, hogy meg tudják védeni az elmúlt években elért eredményeket.
A magyar miniszterelnök a közönség soraiból érkező kérdésre kifejtette, nemzeti kormány vezetőjeként könnyebben egyezségre tud jutni román hazafiakkal, mint internacionalistákkal, mert előbbiek hozzá hasonlóan nemzetük érdekeit képviselik, míg utóbbiaknál nem tudni, „honnan jöttek, milyen nyelven beszéltek a szüleik, és jelent-e ez a kötődés nekik egyáltalán valamit a döntéseik meghozatalakor”. Elmondta, izgatottan várja, hazafias vagy internacionalista kormánya lesz-e Romániának a választások után, mert tapasztalatai szerint előbbiekkel könnyebben szót lehet érteni, mint az utóbbiakkal. „Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek.”
Orbán Viktor beszédében úgy fogalmazott, Romániában az elmúlt tíz, de különösen az elmúlt hét-nyolc év a felzárkózás szempontjából sikeres volt, és az ország óriási lehetőség előtt áll. Nyertese lehet annak az átrendeződési folyamatnak, amelyik a válságot helytelenül kezelő Nyugat-Európával szemben a kelet-közép-európai országok felemelkedését hozhatja. A miniszterelnök beszédében nemcsak a nyugat-európai országok válságkezelését kritizálta, de az EU nevében fellépő Brüsszelét is, mert félve a tömegek politikai aktivitásától a nemzetek együttműködésére épülő európai eszmét kiforgatta, elvek és intézmények mögé bújva eliminálta az emberi felelősséget.
DOMBI MARGIT
Magyar Nemzet

2012. július 29.
Ponta szerint Orbán Viktor beavatkozott a romániai belpolitikába
„Felháborodásának" adott hangot vasárnap Victor Ponta román miniszterelnök azért, mert szerinte Orbán Viktor beavatkozott a romániai belpolitikába azáltal, hogy a romániai magyarokat távolmaradásra szólította fel a Traian Basescu leváltásáról szóló népszavazás előtt.
Ponta erről vasárnap nyilatkozott Bukarestben azt követően, hogy leadta szavazatát. Újságírók előtt Ponta kijelentette: miniszterelnökként kötelességének érzi figyelmeztetni magyar kollégáját, hogy beavatkozott a román belpolitikába, amikor azt tanácsolta a romániai magyaroknak, hogy ne menjenek el szavazni a referendum alkalmából.
Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn kijelentette: „azt kívánom a románoknak is és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést". Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár pedig pénteken az MTI-vel azt közölte: Orbán Viktor és Tőkés László ismételten kiállt Traian Basescu államelnök mellett, ebből következően a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot.
Ponta szerint amint az a részvételi adatokból látható, Hargita és Kovászna megye lakosai Orbán Viktorra hallgatnak. „Mivel Romániában vagyunk, én azt akarom, hogy a románok maguk döntsék el saját sorsukat, és vonatkoztassanak el azoktól a romániai vagy külföldi személyektől, akik rosszat akarnak Romániának" – mondta Ponta. Hozzátette: Románia demokratikus ország marad akkor, ha az emberek szavazhatnak.
A magyarok által többségben lakott Hargita és Kovászna megyében volt a legalacsonyabb a választói részvétel a vasárnapi népszavazáson. A délután öt órai részvételi adatok szerint Hargitában a választók 6,85 százaléka jelent meg az urnáknál. Kovászna megyében a lakosság 12,39 százaléka voksolt.
A két megye ezzel sereghajtó a romániai megyék között. Más, jelentős magyar lakossággal rendelkező erdélyi megyékben is – Szatmár megye (16,52 százalék), Maros megye (18,88 százalék) – alacsony volt a szavazási kedv. A romániai népszavazásnál 50 százalék plusz egy fős az érvényességi küszöb.
MTI
Erdély.ma

2012. július 30.
Érvénytelen a referendum a választási iroda részvételi becslése szerint
Nagy valószínűséggel érvénytelen a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról vasárnap rendezett népszavazás – derült ki a központi választási iroda (BEC) által helyi idő szerint éjfél után közzétett részvételi becslésből.
A BEC szerint urnazárásig a választói névjegyzékben szereplők 45,92 százaléka adta le voksát. A népszavazás érvényességéhez több mint 50 százalékos részvételre lett volna szükség.
A BEC közölte, hogy a részvételi adat becslés, amelynek során 18 242 szavazókörzet közül 2889-ből dolgozták fel az adatokat reprezentatív minta alapján. A felmérés hibahatára plusz-mínusz 3 százalék. Mivel a részvétel több mint 3 százalékkal elmarad az 50 százalékos küszöbtől Traian Basescu felfüggesztett államfő valószínűleg visszatérhet hivatalába.
Az urnazáráskor közzétett különböző exit poll-adatok szerint az urnákhoz járulók 84-88 százaléka szavazott Basescu leváltásra, olyan körülmények között, amikor az őt támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) a referendum bojkottálására kérte híveit.
Traian Basescu úgy nyilatkozott: „a demokrácia fáklyája nem aludt ki, a román állampolgárok elutasították a 256 parlamenti képviselő és szenátor államcsínyét”, és amikor visszatér az elnöki hivatalba, megpróbálja a társadalmi megbékélést előmozdítani.
Crin Antonescu ideiglenes államfő úgy nyilatkozott, hogy várni kell még a referendum végleges eredményére, de a központi választási iroda (BEC) és az eredményt hitelesítő alkotmánybíróság döntéseit mindenképp tiszteletben tartja.
Victor Ponta miniszterelnök arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan államfőnek, akit ötmillió szavazattal választottak meg, és akinek a leváltására több mint nyolcmillió polgár szavazott el kellene gondolkoznia arról: megvan-e még a legitimitása ahhoz, hogy Romániát képviselje.
A legkevesebben a magyarlakta területeken mentek el szavazni: Hargita megyében a választói névjegyzékben szereplők 11,6 százaléka, Kovászna megyében 20,6 százaléka, Szatmár megyében 28,2 százaléka, Maros megyében 34 százaléka járult az urnákhoz.
„A romániai magyarság számára nem volt közvetlen tétje a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazásnak, ezzel magyarázható a magyar választók alacsony részvétele” – jelentette ki az urnazárás után Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Kolozsváron adott sajtónyilatkozatában kifejtette, hogy azért nem volt közvetlen tétje a magyarok számára a népszavazásnak, mert nem volt magyar jelölt.
A politikus elutasította Crin Antonescu ideiglenes államfő nyilatkozatát, amelyben a politikus a romániai magyarokat azzal vádolta, hogy „bojkottálták” a népszavazást.
„Elfogadhatatlan, hogy a magyarokat hibáztassák a referendum miatt, amelynek a végeredményét még nem is lehet tudni” – mondta az RMDSZ elnöke. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ a szavazáson való részvételre buzdította a magyarokat, akiknek azt ajánlotta, szavazzanak saját lelkiismeretük szerint. Kelemen elutasította azt a kijelentést is, miszerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsára maradtak volna otthon a romániai magyarok. Szerinte Orbán felszólításának nem volt hatása, mert más választások alkalmából sem hatottak az erdélyi magyar választókra a magyarországi politikusok nyilatkozatai.
Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint a romániai magyarok alacsony részvételi aránya azt mutatja, hogy ez a közösség inkább Basescu oldalán áll, és nem tud „posztkommunista” politikai erőket támogatni. Nemes szerint az EMNP-nek és a Magyar Polgári Pártnak (MPP) a népszavazásról való távolmaradásra vonatkozó buzdítása is hatott a választókra.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke szerint a székelyek azért nem mentek szavazni, mert nem értettek egyet a népszavazást kezdeményező Szociál-Liberális Szövetség (USL) „törvénytelenségeivel és manipulációjával”. „Nem érthetünk egyet azzal, hogy ezt az országot nem demokratikus és alkotmányellenes eszközökkel irányítsák” – mondta az MPP megyei elnöke. A referendum hivatalos eredményét várhatóan egy-két napon belül teszi közzé a BEC, ezt még az Alkotmánybíróságnak is hitelesítenie kell. Ezek után térhet vissza a felfüggesztett Traian Basesscu államfő az elnöki hivatalba – ha a BEC vasárnap esti részvételi becslés helytállónak bizonyult. MTI

Orbán Viktor Tusványoson: „jól döntsenek” Románia polgárai a népszavazáson
„Jó döntés” meghozatalára biztatta Románia polgárait szombaton, Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján rendezett politikai fórumon tartott előadást a több mint ezer fős hallgatóság előtt. A Magyarország és Közép-Európa megújul című fórumon előadást tartott Tőkés László EP-képviselő is, aki szerint a román politikusok közül Băsescu került legközelebb a magyarokhoz. A felfüggesztett államfő az idén nem látogatott el a Tusványosra, mivel a vasárnapi népszavazást megelőző kampánycsendben nem vállalhat nyilvános szereplést.
A tusványosi fórumon, amelynek moderátora Németh Zsolt, a budapesti külügyminisztérium parlamenti államtitkára volt, Orbán Viktor hangsúlyozta, nem avatkozhat bele abba, hogy a bukaresti „bicskázás” után ki marad talpon, és „kit hoznak ki a bálteremből”, de aggodalommal tölti el, amit lát.
„Arra kérném a magyarokat, hogy érezzék át a történelmi helyzet súlyát, és az ezzel kapcsolatos személyes felelősséget is. Azt kívánom a románoknak is, és az itt élő magyaroknak is, hogy jó döntéseket hozzanak, például úgy, hogy nem hoznak döntést” – jelentette ki a miniszterelnök. Ezzel a Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen kiadott péntek esti állásfoglalására utalt, amelyben az erdélyi magyarságot a vasárnap tartandó népszavazáson távolmaradásra szólították fel (lásd: Orbán-Tőkés: az erdélyi magyarság maradjon távol a népszavazástól! Orbán Viktor és Tőkés László ismételten kiállt Traian Băsescu államelnök mellett, a vasárnapi népszavazástól való távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarságot – közölte Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábját vezető helyettes államtitkár az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint Orbán Viktor péntek este Tusnádfürdőn egyeztetett határon túli magyar szervezetek vezetőivel a kormányzás eddig eltelt időszakának nemzetpolitikai eredményeiről és a következő két év tennivalóiról.
A tanácskozáson részt vett a magyar kormány részéről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár, valamint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnőke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Brenzovics László, a KMKSz alelnöke – áll a közleményben.
A közlemény kiemeli: Orbán Viktor külön megbeszélést is folytatott a Fidesz stratégiai partnerével, az EMNP vezetőségével. Megerősítették stratégiai szövetségüket a jövőre nézve. Áttekintették az erdélyi magyarság szempontjából legfontosabb problémákat, és megoldást sürgettek mind a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium, mind a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének ügyében.).
Orbán Viktor és Tőkés László is fehér ingben érkezett a tusványosi fórumra: a jelenlévő újságírók közül sokan ezt is a népszavazással kapcsolatos jelzésként értelmezték. Romániában ugyanis az államfő leváltását ellenzők tábora jelképévé tette a fehér színt, és a népszavazási kampány idején fehér ingben jelentek meg a Băsescu államfőt támogató politikai rendezvényeken.
Orbán: nincs világválság
Orbán Viktor egy a gazdasági válság okairól és kezelési lehetőségeiről szóló átfogó előadás során hozta szóba Románia és Magyarország sajátos helyzetét.
Szerinte Közép-Európa sikeresebb volt a válságkezelésben, mint a Nyugat, de Magyarországnak és Romániának most erőfeszítéseket kell tennie, hogy bekerülhessen a Szlovákia, Csehország, Lengyelország alkotta sikerzónába. Orbán Viktor aggodalmát fejezte ki a romániai fejlemények miatt, amelyek szerinte kockára teszik az utóbbi tíz év felzárkózását és a költségvetés rendbetételében elért eredményeket, amelyekért a lakosság hatalmas áldozatot hozott.
Elemzésében a miniszterelnök rámutatott: nincs szó világválságról, csak Amerikában és Európában van baj.
„Ma az európai egység egy olyan nemzetközi programmá vált, amellyel kapcsolatban kritikát megfogalmazni, akárcsak érzékeny kérdéseket feltenni, a kánonon kívüli hangfekvésben beszélni, nem csak illetlenség, hanem retorzióért, sőt kiátkozásért kiáltó tett” – mondta Orbán Viktor. Ezzel szemben a miniszterelnök szerint egyedi megoldásokra van szükség egyedi problémák kezelésében, és az európai nemzetek ellenében az Európai Uniót nem lehet sikerre vinni. Rámutatott, a nemzeti érzés reneszánszát éli Európában és bebizonyosodott, hogy az európai nemzetek nem akarnak összeolvadni egymással.
„A terv az gyümölcskosárra hasonlít inkább, nem pedig egy gyümölcsturmixra, amit brüsszeli bürokraták hoznak létre. Ebből az is következik, hogy a mai európai válságra nincs központi megoldás, a nemzeteknek saját erősfeszítéseik révén, külön-külön kell megoldaniuk a saját problémáikat” – magyarázta a miniszterelnök.
Úgy vélekedett: ez a válság kedvező átrendeződés lehetőségét hordozza Közép-Európa országai számára.
„Ki kell mondanunk, hogy az európai válság lényegében Brüsszel válsága. Brüsszel az elsődleges akadálya annak, hogy nem találjuk a megoldásokat a nemzetgazdasági bajok kezelésére. Brüsszelben azzal töltenek értékes heteket, hogy a csirkeketrecek méretét módosítsák, előírják, hogy a disznóknak játékot kell betenni az ólakba, és a libák lelki állapota fontos európai politikai kérdés, miközben százezrek veszítik el munkahelyüket, omlik össze a pénzünk és érezzük, hogy egyre nehezebb megélni” – mondta a miniszterelnök.
Közép-Európa országainak lépéselőnyét Orbán Viktor annak tulajdonította, hogy nem újabb hitelek felvételével próbálták a válságot kezelni.
„Ez alól csak Magyarország a kivétel, amely a 2008-as válság után radikálisan megnövelte államadósságát és most azért harcolun
k, hogy az adóssághegy ne szakadjon ránk, hanem kimászhassunk alóla” – mondta Orbán. Az eladósodásért Orbán Viktor a baloldalt okolta. „Ha jönnek a szocialisták, előbb-utóbb összedöntik az országot, és akkor előbb vagy utóbb a jobboldalhoz kell fordulnunk, hogy az hozza rendbe. Aztán ha ráununk a jobboldalra, vagy a jobboldal mindenféle hibákat vét, akkor persze visszamegyünk a baloldalhoz, aki majd megint jól összedönti az országot, és utána megint visszahívjuk a jobboldalt, hogy tegye már rendbe” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor szerint a válságkezelésre nincs egységes sikerrecept, és ez szerinte nem baj. „Ez összességében egy intellektuális szabadságot, egy lehetőséget is jelent. Ha bízunk magunkban, megértjük a folyamatokat, amelyekben élünk, képesek vagyunk kidolgozni a megoldásokat, és képesek vagyunk megszervezni magunkat ennek érdekében, akkor az az előnyünk, ami ma a válságkezelésben a nyugatiakkal szemben rendelkezésünkre áll, megmarad, és óriási lépést tettünk a siker irányába” – jelentette ki Orbán.
Orbán: a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták
Orbán Viktor szerint a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták.
A miniszterelnök a hagyományokhoz híven a hallgatóságból érkező, írásban feltett kérdésekre is. Az új román kormánnyal való együttműködésre vonatkozó kérdésre válaszolva kitért a hazafias és az internacionalista kormányokkal való együttműködés tapasztalataira.
Kijelentette, hogy Traian Băsescu államfőt jó román hazafinak ismerte meg. „Ha jó román hazafival állok szemben, meg fogjuk találni azokat a megoldásokat, amelyek a román és a magyar hazafiaknak is megfelelnek” – jelentette ki. Hozzátette, izgalommal várja, hogy az őszi parlamenti választások után internacionalista vagy hazafias kormány alakul Bukarestben.
Orbán: „jó szerencsét” az erdélyi magyar összefogáshoz
Orbán Viktor elmondta, azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük. „Stratégiai szövetségben vagyunk, és kívánok sikert számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ) szavaztak. Úgy tegye a miniszterelnök a dolgát, hogy a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja” – összegezte a feladatot.
Az erdélyi magyar összefogásra vonatkozó kérdésre azt hangsúlyozta, hogy az összefogáshoz erő kell. Kétségbeesettségből, szétesettségből, töredékpártokból nem jön létre erő. Azért tartotta nehéznek az Erdélyi Magyar Néppárt dolgát, mert egy erős RMDSZ-szel szemben próbál néhány ügyet győzelemre vinni. A Fidesz 1994-es dilemmáját is felidézte. Elmondta, amikor „darabokra zúzták az első magyar polgári kormányt”, a Magyar Szocialista Párt valamennyi korábbi ellenzéki pártot, így a Fideszt is meghívta a kormányba. „Ha akkor igent mondtunk volna, erkölcsileg elbukunk, és esélyünk sincs, hogy az országrontó szocialista kormányokat leváltsuk” – állapította meg. Az elmondottak alapján kívánt „jó szerencsét” az erdélyi pártoknak, hogy eldöntsék: összefognak-e vagy nem.
A hallgatóság és a miniszterelnök párbeszédét moderáló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára összegző szavaiban az autós navigációs eszközök szótárából vett hasonlattal élve elmondta: újratervezésre van szükség, mert új helyzetbe került Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság. Úgy vélte, a Tusványos keretében Tőkés László és Orbán Viktor pár navigáló műholdat azonosított. Az államtitkár Bibó István gondolatát idézve megállapította: a fejődéshez a szabadság és a közösség ügye egy ügy kell, hogy legyen.
Tőkés: a román politikusok közül Băsescu jött legközelebb a magyarokhoz
A román politikusok közül Traian Băsescu felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz – vélekedett előadásában Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).
Tőkés EP-képviselő a nyári olimpiára építő sportpárhuzamot vonva utalt a vasárnapi népszavazásra, amelyen a felfüggesztett államfő leváltásáról kell dönteniük a romániai választóknak. „Le akarják küldeni a pályáról Traian Băsescut. Hát jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu? Adják meg önök a választ” – mondta Tőkés.
Az EMNT elnöke a sportból vett hasonlattal írta le a romániai magyar összefogás esélyeit is. Kijelentette, a csapatszellem a politikában is fontos. Az erdélyi magyar politikai szervezeteknek az Orbán Viktor által 2010-ben meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerében kell összefogniuk. „A pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra” – jelentette ki a volt püspök, majd az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: „politikai megmérettetésre és erdélyi magyar válogatottra van szükség”.
Tőkés László nyomatékosította, „bundázókkal” nem tud egy csapatban játszani, „olyanokkal, akik Bukarestben vajazzák le a mérkőzést, és nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet képviselik az erdélyi magyarság előtt” – fogalmazott Tőkés. Úgy vélte, „a doppingbotrányok”, a „szabálytalanul benevezett játékosok” vezettek a politika beszennyeződéséhez. „Tisztulásra van szükség az erdélyi magyar politikában” – nyomatékosította Tőkés László. Azt is megállapította, az emberek azért fordultak el a politikától, mert a politika fordult el tőlük.
Az EMNT elnöke gazdasági kérdéseket is érintett előadásában. Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert idézve jelentette ki, az a cél, hogy a határon túli magyar vállalkozások is bekapcsolódjanak a magyar gazdaság vérkeringésébe. Azt is megemlítette azonban, hogy elszigetelten nem lehetséges a gazdasági talpra állás; ebben a kérdésben a román és a magyar érdekek egybeesnek.
Tőkés László megemlítette, hogy az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlés autonómiát ígért a magyarságnak, Bukarest azonban gyarmatként tekintett a megszerzett területekre. Utalt arra, hogy a nyugat-európai területi autonómiák gazdasági fellendülést hoztak azokon a területeken, amelyeken bevezették azokat. „Dél-Tirolban nincs munkanélküliség, Katalónia pedig Spanyolország legfejlettebb tartománya” – példázta a volt püspök. „Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiához” – szólt a mellette ülő Orbán Viktorhoz.
MTI, Hírösszefoglaló
Krónika (Kolozsvár)

Európa legyen gyümölcsöskosár, nem pedig gyümölcsturmix”
Orbán Viktor szerint az európai nemzetek reneszánszáról beszélhetünk
Magyarország és Közép-Európa megújul címmel tartotta meg hagyományos előadását a Tusnádfürdőn zajló, 23. Bálványosi Nyáriegyetem és Diáktáborban szombaton délelőtt Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Németh Zsolt által moderált politikai fórumon ugyanakkor Tőkés László a közélet kérdéseiről, a belpolitikai helyzetről, a gazdasági fejlődés és az autonómia összefüggéseiről, a romániai magyar politikai paletta lehetséges alakulásáról értekezett, Orbán Viktor pedig európai összképet nyújtott a gazdasági válságról, és annak hatásairól. A magyar miniszterelnök keményen bírálta az európai uniós politikai intézmények válságkezelő megoldásait. Véleménye szerint Közép-Európa ebben a tekintetben nagyobb sikerrel járt, mint a Nyugat. Mint kifejtette, egyedi problémák egyedi megoldásokat igényelnek, az Európai Uniót pedig az európai nemzetek ellenében nem lehet sikerre vinni.
Idén a hagyományos szombat délelőtti politikai fórumon nem jelent meg a román állam egyetlen magas rangú képviselője sem; Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államfő a vasárnapi referendumot megelőző kampánycsendben ezt nem is tehette volna meg. Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke helyzetképet vázolt előadásában az erdélyi közélet és a belpolitika aktuális kérdéseiről, tárgyalta a gazdaság és az autonómia összefüggéseit, valamint a romániai magyar politikai paletta lehetséges alakulását.
Csak az veszett el végképp, amiről lemondunk
A nemrég bírósági döntéssel visszaállamosított Székely Mikó Kollégium, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyére, (a magyar és angol tagozat létrehozásának jog-, és törvénysértő akadályozására) hivatkozva Tőkés László kijelentette: a két neves reformkori politikus, Wesselényi Miklós és Mikó Imre építő munkássága megfelelő példaként szolgálhat, aziránt „hogy álljunk ki a szabadság, és elorozott tulajdonunk mellett”. Deák Ferencet idézve hangsúlyozta: „csak az veszett el végleg, amiről mi magunk lemondunk”. Felkérte a hallgatóságot, vegyenek részt szeptember elsején, az úgynevezett Igazság Napján a kollégium védelmében tervezett tüntetésen.
Az autonómia gazdasági létkérdés
A gazdasági kérdések vonatkozásában az EP-képviselő megállapította: gazdasági önállóság nélkül Erdély a politikai céljait sem tudja megvalósítani.
Matolcsy György magyar nemzetgazdasági miniszter kijelentésére hivatkozva kiemelte: a második Orbán-kormány kiemelt fontossággal kezeli a határon túli területeknek a magyar gazdaság „vérkeringésébe” való bekapcsolásának kérdését. A nemzetgazdasági minisztérium a Wekerle-tervvel összefüggésben támogatást nyújt az alulról építkező gazdaságfejlesztési stratégiaként létrehozott Mikó Imre Terv megvalósítására, amelyet az EMNT kezdeményezett. A jelenlegi magyar kormány ugyanis a gazdasági önrendelkezés megvalósítására törekszik, magyarázta Tőkés László. A Kárpát-medencei gazdasági övezet stratégiai programja, a Wekerle-terv célja a gazdasági növekedés segítése, a Kárpát-medencei térségen belüli együttműködési lehetőségek kiaknázása, hosszú távon pedig a fenti gazdasági övezet létrehozása.
– Magyaroknak, románoknak egyaránt érdekük egy olyan gazdaságpolitika kezdeményezése, amely a szubszidiaritás, regionalizmus, a szomszédságpolitika terén zajlik, és mindannyiunknak esélyt ad a felemelkedésre – fogalmazott az EP-képviselő.
Mint mondta, a politikusok általában megfeledkeznek arról, hogy az autonómia nem csak egy szép eszme: a működő autonómiák pedig általában kiváló gazdasági eredményeket mutathatnak fel, mint például a munkanélküliséget alig ismerő olaszországi Dél-Tirol, vagy Katalónia, Spanyolország legfejlettebb tartománya. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európában létező területi autonómiák mellett 11 európai országban érvényesül a kulturális autonómia rendszere is.
Tőkés László emlékeztetett: az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés autonómiát ígért az együttlakó népek számára, ezzel szemben Bukarest Trianon után a megszerzett területeken egyfajta gyarmatosítást kezdett, annak ellenére, hogy Erdély a fejlődési folyamatok „vezérhajója” volt. Arcátlan arroganciának nevezte Victor Ponta miniszterelnök kijelentését, miszerint a Székelyföld nem is létezik.
Az autonómia gazdasági létkérdés, a romániai magyarság boldogulásának előfeltétele – szögezte le az EP-képviselő. „Kérjük, keressék meg annak az eszközeit, módszereit, hogy miként tudnának támogatást nyújtani az autonómiatörekvések terén való előrelépéshez” – kérte fel Tőkés László a magyar miniszterelnököt.
„Băsescu került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz”
A pénteken megnyitott nyári olimpiai játékok kapcsán sportpárhuzamot vonva, a vasárnapi referendumra utaló EP-képviselő felvetette a kérdést: „Jobb csapatkapitány a xenofób Crin Antonescu, mint Traian Băsescu, akit le akarnak küldeni a pályáról? A román politikusok közül Traian Băsescu tisztségéből felfüggesztett államfő került a legközelebb az erdélyi magyarokhoz”, állapította meg Tőkés László.
Felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte Magyarország szomszédjaihoz, Szerbiához, Szlovákiához hasonlóan Romániában is a posztkommunista erők előretörésének vagyunk tanúi. Mint fogalmazott, a kommunista típusú kizárólagossággal Románia kizárja magát a Schengen-övezetből is.
A harmincadik olimpia békeüzenetének megfelelően kijelentette: a csapatszellem a politikában is fontos. Ugyanakkor megállapította: „a kommunista pártegység kényszerzubbonya nem illik az erdélyi magyarságra”, és az őszi parlamenti választásokra utalva hozzátette: „politikai megmérettetésre, erdélyi magyar válogatottra van szükség”.
Tőkés úgy vélte, az olimpiai játékok szellemében szabály- és elvszerű, méltányos játékosokra van szükség az egyébként „tisztulást” igénylő politikai pályán is, illetve a játékban a bírónak is függetlennek kell lennie. A romániai magyar politikai alakulatok lehetséges együttműködését illetően nyomatékosította: „bundázókkal” nem tud egy csapatban játszani, olyanokkal, akik „nem az erdélyi magyarságot képviselik Bukarestben, hanem Bukarestet az erdélyi magyarság előtt”. Hallgatósági kérdésre válaszolva megállapította: fontosnak tartja az új összefogást, az egység megteremtését, ennek azonban erőteljes elvi feltételei vannak.
Orbán: radikális és azonnali megoldások szükségesek
Orbán Viktor magyar miniszterelnök átfogó elemzésben tárgyalta a világgazdasági válság európai okait és vonatkozásait, élesen bírálta az Európai Unió (EU) különböző intézményei által a krízis kezelésére nyújtott megoldásokat, illetve néhány gondolatot fogalmazott meg a romániai politikai helyzettel kapcsolatban.
– Megfigyeltem: ha megnyerjük a választásokat, akkor rendszerint az asztal közepén ülök, amikor ellenzékben vagyunk, akkor a szélére szorulok – humorizált a magyar kormányfő.
Közölte: jeles nyugat-európai közgazdászok által, a napokban nyilvánosságra hozott, „brutális egyértelműséggel” megfogalmazott helyzetjelentés szerint a világgazdasági válság európai hatásainak kezelésére radikális és azonnali megoldások szükségesek, ellenkező esetben a kontinens „holdkóros módján a saját vesztébe tántorog”.
Európa elvesztette a realitásérzékét
A magyar kormányfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az EU keretében a kánonon kívüli hangnemben nem lehet beszélni a gazdasági válságra adott megoldásokról. – Úgy gondolom, az Unió sikere a nemzetek sikerében rejlik, nem pedig a nemzetek feletti struktúrákban. Szembe kell nézni az európai nemzetek reneszánszával. A nemzeti érzés megerősödését tapasztalhatjuk a hollandoknál, görögöknél – fogalmazott a miniszterelnök. Szerinte ilyen tekintetben Európa elvesztette a realitásérzékét.
– Az európai nemzetek nem akarnak egybeolvadni egymással. Szerintem Európának gyümölcsöskosárnak, nem pedig gyümölcsturmixnak kell lennie. Nyugaton lengyel vízszerelőket dolgoztatnak, s közben elítélik a bevándorlást. Tény, hogy az aggasztó hírek nem a közép-európai országokból érkeznek, a régió gazdasági szempontból aránylag stabilnak mondható. Amennyiben Nyugaton ezt sem értik meg, az súlyos következményekkel járhat – fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: miközben pénzügyi vonatkozásban a közép-európai államok nem állnak rosszul, Nyugat különböző eszközökkel erőteljes nyomást próbál gyakorolni rájuk.
– Közép-Európa sikeresebbnek bizonyult a válságkezelésben, mint a Nyugat – szögezte le a magyar kormányfő. Véleménye szerint, pontosan megnevezhető néhány személy és pénzintézet, amely a gazdasági válságot okozta. Elítélte az általa személytelen intézményi politizálásnak nevezett brüsszeli ügyvivést. – Egyébként azt halljuk, hogy hibás például Görögország, de azt nem, hogy Brüsszel lenne a vétkes. A bankok ismét sorba állnak az adófizetők pénzéért. Az Unió védi a különböző pénzintézeteket. Továbbra is védik azt az elvet, hogy a piac működésébe nem kell beleszólni, de eltűrik a spekulánsokat – fogalmazott a politikus. Szerinte Nyugat-Európa ördögi körben vergődik, amelyből nem találja a kiutat.
„Ha jönnek a szocialisták, összedöntik az országot”
– Az Európai Unió válsága tulajdonképpen Brüsszel válsága, s a helyzetért Brüsszel az elsődleges felelős. Azzal töltenek el rengeteg időt, hogy játékot kell tenni a disznónak a ketrecbe, és hangoztatják, hogy a liba lelkiállapota fontos kérdés, holott az európai polgárok megélhetésének biztosítására kellene összpontosítaniuk – mondta.
A hallgatóság tetszését váltotta ki Orbán Viktornak az a kijelentése is, hogy míg Nyugat-Európában szinte lényegtelen, hogy a politikai spektrum melyik oldalán álló párt vállalja a kormányzást, Magyarországon sorsdöntő kérdés, hogy ki van hatalmon. – Ha jönnek a szocialisták, összedöntik az országot – jelentette ki.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nyugatiakkal ellentétben, a kelet-európai államok egyre sikeresebbek. – A közép-európai sikerországokhoz akar tartozni Magyarország és Románia is. Jelenleg Magyarországnak erőfeszítéseket kell tennie, hogy ne szakadjon le Közép-Európáról – közölte.
Orbán nem akar konfliktust az RMDSZ-re szavazó magyarokkal
Orbán Viktor a romániai helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott: az utolsó hét-nyolc év sikeres volt az ország számára, ugyanis sikerült kordában tartani az államadósságot, a kormány megfelelő intézkedéseket hozott. – A románok és a szlovákok is meghaladtak bennünket – értékelte. Úgy vélte azonban, a jelenlegi romániai belpolitikai folyamatok nagyon nagy kockázatokkal járnak, s az ország elveszítheti a jelenlegi helyzetét, eddigi eredményeit.
– Lassan ki sem lehet igazodni, hogy mi történik pontosan. Bicskázás zajlik. Románia sorsa egy-két évtizedre eldől. Hasonló pillanat ez most itt, mint Magyarországon 2010-ben – fogalmazott a miniszterelnök.
A hallgatóság kérdéseire válaszolva rámutatott: a nemzetközi kapcsolatokban a hazafiak jobban meg tudnak egyezni egymással, mint az internacionalisták. Hozzátette: Traian Băsescut jó román hazafinak ismerte meg.
Elmondása szerint azért vállalt stratégiai partnerséget Tőkés Lászlóval és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP), mert néhány rendíthetetlenül képviselt cél – mint például az autonómia – szövetséget hozott létre közöttük. „Sikert kívánok számukra, de nem kívánok konfliktusba keveredni azzal a 80 százaléknyi magyarral, akik az RMDSZ-re szavaztak – fejtette ki Orbán Viktor. Mint mondta, az a feladata, hogy „a magyar eszmék irányában való elmozdulást és az itteni magyar egységet is szolgálja”.
Németh Zsolt államtitkár az előadók gondolatait összegezve kijelentette: Európa, Közép-Európa és a határon túli magyarság egyaránt új helyzetbe került. Úgy vélte, Tusványos keretében Orbán Viktor és Tőkés László néhány „navigáló műholdat azonosított”. A politikai fórumot Bibó István gondolatával zárta: „a fejlődéshez a szabadság és a közösség ügyének egynek kell lennie”.
KISS OLIVÉR, ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Ikszes referendum
Nagy valószínűség szerint semmit nem old meg a Traian Băsescu államelnök leváltásáért szervezett referendum. Jóval a népszavazás előtt tudni lehetett már, hogy Băsescu veszít a népszavazáson, hiszen a nép többsége nem bízik benne. A bérek levágásáról szóló, két évvel ezelőtti bejelentése óta kegyvesztetté vált. Már a jópofáskodó, közvetlen stílusa sem menti meg. Az emberek megunták, így most új államfő kellene az aktív választók többségének. Băsescu csakis az elégtelen részvétel miatt térhetne vissza a Cotroceni-palotába. De akár visszatér, akár nem, sajnos nem fog megszűnni a politikai válság, ami egyre aggasztóbb méreteket ölt. A gazdaságra is egyre inkább kihat az áldatlan politikai csatározás, így például a lej árfolyamát már nem lehet visszahozni a válság előtti szintre, ami azt jelenti, hogy a különböző szolgáltatásokért többet fizetünk, akárcsak a hiteligénylők a bankoknak.
A lehetséges változatok közül Băsescunak a Cotrocenibe való visszatérése lehet a legproblémásabb. A népszavazás érvénytelensége esetén, ha a Szociálliberális Szövetség (USL) nem tanúsít önmérsékletet, és meghosszabbítja Băsescu felfüggesztési időszakát, akkor komoly alkotmányossági aggályok merülnek fel. Egy ilyen felelőtlen döntés következményeibe belegondolni is rossz. Amennyiben pedig Băsescu visszatér, az USL-nek nem lesz könnyű beletörődnie a frusztráló helyzetbe. Az államfő számára ugyanis komoly legitimitási gondot teremt a több millió ellenszavazat. Ezt kihasználva, az USL gyaníthatóan folytatni fogja az ádáz belpolitikai háborút a novemberi parlamenti választásokig. Csakhogy az esetleges kétharmados többség megszerzése sem segíthet abban, hogy Ponta és Antonescu megszabaduljon a számukra kibírhatatlan társbérlettől, hiszen Băsescut csak akkor válthatják le, ha ismét megpróbálják felfüggeszteni. Rövid idő alatt azonban egy sikertelen politikai manőver megismétlése botorság lenne. A bűvös kétharmad birtokában, persze lehetősége nyílna az USL-nek módosítani az alkotmányt, és megfosztani az államfőt lényeges hatásköreitől, de ezt csak a következő elnöki mandátumtól lehetne alkalmazni, amikor már amúgy sem Băsescu lesz az ország első embere.
Teljes mértékben azt a lehetőséget sem kell kizárni, hogy Băsescu lemond a parlamenti választások előtt azért, hogy ismét egyidőben legyen a parlamenti és az elnökválasztás. Bár egyelőre elképzelhetetlen, hogy az USL elfogadja az államfő által támasztott feltételt, a 2009-es népszavazás eredményének gyakorlatba ültetését. Vagyis azt, hogy egykamarás parlamentet vezessenek be, és csökkentsék háromszázra a honatyák számát. Az USL ezt az áldozatot ma nem vállalhatja, de ha annyira elmérgesedik a belpolitikai helyzet, hogy a következő négyéves kormányzása sikerét is veszélyeztetve látja, akkor utolsó esetben – a belső konfliktusok vállalásával is – stratégiát válthat, és megnyithatja az utat a teljhatalma felé. Ezt azonban csak akkor teheti meg, ha őszig sikerül kétharmad közelébe tornásznia saját támogatottságát.
A vasárnapi népszavazás utáni másik lehetőség természetesen az, hogy a referendum érvényessége esetén Băsescu kénytelen végleg átadni a Cotroceni-palotát Crin Antonescunak, aki így legtöbb három hónapig látja el az ideiglenes államfői tisztséget. Ebben az esetben várhatóan szeptember elején előrehozott elnökválasztás lesz. De addig is, Băsescu távozása csak akkor lesz gördülékeny politikai szempontból az USL számára, ha a népszavazás nagyvonalakban tisztességesen zajlott le. A referendum előtt ugyanis komoly kérdőjelek merültek fel e tekintetben. Az is előrevetíthető volt, hogy a PDL és Băsescu erőteljes kampányba lendülnek, amelynek során államcsínyt kiáltanak, és megpróbálják bizonyítani, hogy nagyméretű csalás történt a népszavazáson. Céljukat akkor érik el, ha valóban meggyőző bizonyítékokkal állnak elő, ami alaposan megnehezítené az USL dolgát, főleg akkor, ha ennek hatására az Európai Unióban erős jobboldal ismét össztűz alá veszi Pontáékat. Ráadásul a miniszterelnöknek még a plágiumbotránya sincs elvarrva. Ez még előidézhet politikai bizonytalanságot, hiszen a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottságának döntése kétségtelenül széles nemzetközi visszhangra talált, így Ponta további politikai pályafutásában komoly teher lehet még ez a plágiumügy. Szeptemberi elnökválasztás, majd novemberi parlamenti választás ütemterve esetén naivitás azt hinni, hogy a politikai válság véget ér Băsescu távozásával. Év végéig várhatóan nagyüzemben lesz a politikum arzenálja.
Az egyszerű választópolgárok számára az igazán hasznos az lenne, ha a romániai társadalom, így a pártok is megtanulnák az autentikus demokráciát, és elfogadnák akár a társbérlet intézményét is, amit az elnökválasztás és a parlamenti választás 2003-ban történt szétválasztása idézett elő. Persze, sokkal könnyebb lenne kormányoznia egyetlen pártnak, főleg úgy, hogy mindent ő irányít, de megtapasztaltuk már 1989 előtt, hogy ez hova vezet. Most már ideje lenne továbblépni a demokratizálódási folyamatban, és akkor nem kellene időt pazarolni értelmetlen politikai csatározásokra, amelyek a társadalom és az ország valós bajaira még tüneti kezelést sem nyújthatnak.
BORBÉLY TAMÁS

Bartolf Hedvig az új Hargita megyei főtanfelügyelő
Leváltották a Hargita megyei tanfelügyelőség éléről Ferencz S. Alpárt, a tisztséget a tanév végéig Bartolf Hedvig tölti be. A személycserét a tanügyminisztérium rendelte el. Ferencz S. Alpár továbbra is az intézmény alkalmazottja marad, és a decentralizációért és menedzsmentért felelős osztályt vezeti majd, melynek élén eddig Bartolf Hedvig állt. Az új főtanfelügyelő 1998 óta dolgozik a tanfelügyelőségen, 2005–2009 között helyettes főtanfelügyelő volt. Mint arról beszámoltunk, Ferencz Salamon Alpár már korábban bejelentette, nem pályázza meg újra a fő-tanfelügyelői tisztséget. Úgy nyilatkozott, meglátása szerint a jövőben hatékonyabb eredményeket érhet el iskolaigazgatóként vagy tanárként, mint eddig betöltött tisztségében. „Sajnos azt tapasztaltam, hogy az oktatási rendszer hibái és hiányosságai miatt fő-tanfelügyelői minőségben sem volt lehetőségem javítani a problémákon” – magyarázta Ferencz.

2012. július 31.
Helytörténet – Ma Loyolai Szent Ignác jezsuita rendalapító emléknapja
390 éve avatták szentté – 10 éves a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ
Több mint fél évezrede, loyolai baszk nemes családban született Inigo Lopez de Loyola, aki háborúban szerzett súlyos sebesüléséből való hosszadalmas felépülése során, harminc esztendősen tért meg. Új szerzetesközösséget alapított, azt Jézus Társasága néven 1540-ben ismerte el hivatalosan a pápa. A jezsuita rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. Halála után néhány évtizeddel boldoggá, majd szentté avatták. A jezsuiták rendje még alapítója életében jelentősen elterjedt. Kolozsváron ma jezsuita lelkiségi központ is működik. A tíz éve alapított Manréza központ annak a városkának a nevét viseli, ahova Loyolai Szent Ignác egykori gyógyulása után visszavonult, kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult.
Ma van Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság (jezsuiták) megalapítójának ünnepe. Szívéből fakadó, mély életszentségre vallanak a Lelkigyakorlatokban olvasható szavai: „Vedd, Uram és fogadd... mindenemet, Te adtad nekem mindezt; neked, Uram, visszaadom... rendelkezzél mindezzel akaratod szerint! Add nekem szeretetedet és kegyelmedet, mert ez nekem elég.”
Ignác 1491-ben, valószínűleg az esztendő második felében született egy loyolai baszk nemes családban. Érdekes, hogy csak 30 éves korában tért meg, addig, ahogyan önmaga írja: „A világ hiúságainak szolgált.”
1521-ben, Pamplona várának védelmében – amelyet I. Ferenc francia király ostromolt – súlyosan megsebesült, egy ágyúgolyó szétroncsolta a jobb lábát. Gyógyulása kilenc hónapig tartott, megtérése a betegágyán következett be. Nyilvános működése előtt a Monseratthoz közeli Manréza kisvárosba vonult vissza, ahol kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ott kezdte el megírni Lelkigyakorlatos könyvét, amely mindmáig egyik legbensőségesebb ihletője a lelkiségi világirodalomnak.
Inigo Lopez de Loyola előbb Alcalában, majd Salamancában végzett egyetemi tanulmányokat. Társakat gyűjtött maga köré, akikkel lelkigyakorlatot tartott. Az inkvizíció előtt is gyanúba keveredett, börtönbe vetették, tanításának igazolása után azonban szabadlábra helyezték. Bölcseletet tanul Párizsban, folytatja teológiai tanulmányait, s ezzel párhuzamosan betegeket ápol a kórházakban. Pappá szentelése után első szentmiséjét 1538 karácsonyán mutatta be a római Santa Maria Maggiore bazilikában.
A következő esztendőben nagy éhínség ütötte fel a fejét az Örök Városban, és Ignác újra bizonyított: társaival megszervezte a közellátást. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én, Regimini militantis Ecclesiae című okiratával Societas Jezu – Jézus Társasága – néven ismerte el az új szerzetesközösséget. A rend már alapítója életében nagyon gyorsan terjedt, a XVII. században már harminckét tartományban 13 ezer taggal működött. A fáradhatatlan rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták. Loyalai Szent Ignác szerepét joggal tartjuk alapvető fontosságúnak a katolikus megújulás folyamatában.
Célok, eszközök, intrikák
A különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen pápa 1773-ban, úgymond a „béke kedvéért” feloszlatta a jezsuita rendet, amelyet VII. Pius állított vissza 1814-ben. A társaság rosszakarói többek között azt az esetlen vádat eszelték ki, hogy a jezsuiták szerint „a cél szentesíti az eszközöket.” Ez nagyon naiv és hamis fogalmazás. Valójában Loyolai Ignác stílusában mindig a cél volt a fontos, s nem az eszközök. Ezalatt viszont azt értjük, hogy nem a hajlam, a szokás, az emberi szempontok, a kényelem s a világi felfogások számítanak. Még csak az önszeretetnek és nagyravágyásnak azok a magukban jogos szempontjai sem, amelyeket bizonyos fokig az egyházi élet is elismer. A rendnek a lelkek üdvéért és Isten nagyobb dicsőségéért mindent félretenni tudó életvitele tette a Jézus Társaságot naggyá és elismertté.
A társaság napjainkban a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend. 2010 januárjában az összesen 18 266 jezsuita közül 12 887 pap, 2818 a papságra készülő tanuló rendtag, 1589 szerzetes testvér és 972 szerzetes újonc – akik kétéves felkészülésüket töltik a noviciátusban. A jezsuiták közé lépők hosszú (általában 10–12 év) képzési folyamatban vesznek részt, ez magába foglalja a papságra készülők esetében a filozófiai és teológiai tanulmányokat is. Sokan a teológiai licenciátus megszerzése mellett tovább képzik magukat más tudományágakban. Romániában jelenleg huszonegyen – hat nemzet fiai – szolgálják Istent, az Anyaszentegyházat és embertársaikat.
Napjainkban a rend tagjai az öt kontinens 127 országában vannak jelen. Kevesen tudják, hogy a megalapítástól napjainkig több mint ezer jezsuita halt vértanúhalált Japántól Kanadáig, Portugáliától Mexikóig és Ázsiától Afrikáig.
Jezsuiták magyar földön
Magyar földre 1561-ben érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek kérte segítségüket a tridenti zsinat szellemében elindított reformtervének megvalósításához. Szántó István páter kezdeményezésére XIII. Gergely pápa megalapította Rómában a Collegium Hungaricumot.
Az első tizenegy jezsuita 1579. október 20-án érkezett Erdélybe Báthory István fejedelem meghívására, s Kolozsváron telepedtek le, ahol rövidesen megnyitották az első jezsuita iskolát. Ez hamarosan felsőfokú képzéssé alakult át, ami a kolozsvári egyetem kezdetét jelentette. Napjainkban a másként gondolkodók is elismerik a magyar jezsuitáknak a nemzeti nyelv és irodalom, a magyar iskola és tudomány, a művelődés és művészetek terén végzett munkásságának értékét.
Ki merné tagadni Pázmány Péter bíboros zamatos magyar szófűzésének, erőteljes nyelvezetének és eredeti gondolatközlési formáinak az irodalmi magyar nyelv kialakulására gyakorolt döntő hatását? Ki ne ismerné el Szántó István és Vásárhelyi Gergely vitairatainak, Káldi György bibliafordításának, Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költészetének irodalomtörténeti jelentőségét? Ki vonhatná kétségbe Berzeviczy Henrik és Szentmártoni Ignác matematikai, Lippai János botanikai, Szegedi János jogtudományi munkásságát, a világhírű Hell Miksa csillagászati eredményeinek és Sajnovics János nyelvtudományi kutatásainak úttörő jelentőségét a magyar és a világtudomány történetében?
A Jézus Társaság alapítója azt akarta, hogy a rendtagok mindig készen legyenek a küldetésre, ahol az Anyaszentegyháznak és a pápának szüksége van rájuk. Ezért a szokásos három szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság és engedelmesség) mellé egy negyediket is tesznek: a pápának való engedelmességet, hogy rendelkezzen velük, ha valamilyen sajátos szolgálatra választaná ki őket.
Lelki vezetés bárkinek a Manrézában
Kolozsváron tíz éve nyitotta meg kapuit a Manréza Jezsuita Lelkiségi Központ, a Hajnal negyedi Tudor Arghezi utca 2. szám alatt. A lelkigyakorlatok folyamatában tapasztalható meg Isten, akinek akaratát keresve, megtalálva és követve lehet csupán igazi életünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos elsajátítanunk annak a folyamatnak a lépéseit, amelyen keresztül személyesebben megismerhetjük az evangéliumot és Jézus személyét, amelyben felfedezhetjük, hogyan irányítsuk életünket a mai körülmények között, és amely segít gyakorolni magunkat az imában és az önismeretben való életben. Lelkigyakorlatot végezni annyit jelent, mint elkezdeni felfedezni Istent minden emberben és minden dologban, hiszen ez az, ami segít Isten terve szerint használni minden teremtett dolgot.
A megszentelő találkozások helyéről így vall Dr. Ozsváth Judit egyetemi oktató, a Keresztény Szó rovatvezetője: „A Csendet szeretettel örző helyek erőtere megérinti a lelket. Emberi okoskodásainkhoz kijózanító ellentpontként szolgált a Manréza (és a benne élők) áhítatos csendje. A jezsuiták mindent egyben látó, kontemplatív szemléletéért, és az abból forrásozó nyitottságért is hálás lehet minden oda betérő. Szentelő tevékenységük és a másokat is ilyen irányba segítő csendes jelenlétük fel nem becsülhető ajándék a Valóságot darabokra szabdaló, tájékozódásvesztett emberi tudat által kreált illuzió-világban.” Ugyancsak a 10 éves Manréza Lelkiségi Központ által Jezsuiták és az ignáci lelkiség című jubileumi kiadványban olvashatjuk: Amikor elhagyjuk ezt a szent teret egy lelkigyakorlat után, általában azt éljük meg, hogy a jó Isten is ott ballag velünk. Vezet vissza a külső tevékenységek közé, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ő az, aki tevékenykedik bennünk és általunk – írja Takó István egyetemi lelkész. A központ előzetes egyeztetéssel magyarul is szervez lelkigyakorlatokat, lelkinapokat és konferenciákat, hétvégét különböző csoportoknak, valamint sokrétű tevékenységet fiatalok részére.
Közreműködőikkel együtt a kolozsvári jezsuiták július 21. és 25. között megszervezték a Fiatalok Szentignáci Találkozóját melynek keretében megbeszélték a művészetek, a média szerepét életünkben, de sor került közös főzésre és sportolásra is. Július 24-én, délután a Deák Ferenc/Eroilor utcában, este pedig a Cipariu téri görög katolikus templom alagsorában szerveztek lelkesítő táncösszejövetelt.
A jezsuiták helyi közösségének szolgálatán keresztül a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ a szeretet, a párbeszéd, a hit védelme és az igazságosság előmozdításának otthona.
FODOR GYÖRGY

Elutasítják Pontáék vagdalkozását az erdélyi magyar politikusok
Miközben Băsescu bejelentette, a Cotroceni-palotába visszatérve első számú feladatának tekinti a megbékélés megteremtését a hazai társadalom körében, a balliberális hatalom nem hajlandó együttműködni az államfővel. A Krónika által megszólaltatott erdélyi magyar politikusok visszautasították a kormánypárti politikusok vádját, akik a romániai magyarokat kiáltották ki bűnbaknak a referendum kudarcáért. Antal Árpád, Eckstein-Kovács Péter, Korodi Attila, Máté András, Őri-Pákay Franciska, Szabó Ödön, Toró T. Tibor és Tőkés László a referendumról.
Nem passzivitást jelentett a távolmaradás az erdélyi magyarok részéről, hanem világos állásfoglalást a Traian Băsescu államfő menesztése, illetve a Ponta- és Antonescu-féle, államcsínyszámba menő referendum ellen – jelentette ki tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László európai parlamenti képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke kifejtette: ha összeszámoljuk a távol maradó 54 százalékot a nemmel szavazók 11 százalékával, kiderül, hogy Románia szavazópolgárainak 65 százaléka fejezte ki így vagy úgy nemtetszését a népszavazással és az elnök leváltásával kapcsolatban.
Tőkés megjegyezte, a népszavazáson láthatóan nemcsak a magyarok, hanem egész Erdély lakossága általában másképp szavazott, mint az ország többi része. Szerinte a térkép az RMDSZ helyhatósági választási eredményeinek is ellentmond, hiszen míg a szövetség a referendumon való részvételre buzdította a magyar választókat, azok nem hallgattak rá, pedig az önkormányzati választáson nagy számban tették le voksukat a szövetség mellett.
Tőkés László szerint mindez azt mutatja, hogy míg az önkormányzati képviseletről van szó, az erdélyi magyarság függ az RMDSZ-től, viszont ha elvi kérdésben kell döntenie, a magyarok nem hagyják magukat félrevezetni „az opportunista pártpropaganda” által. Tőkés úgy vélte, az RMDSZ-nek önvizsgálatot kell tartania, mert nem volt tisztességes a referendum legitimálására buzdítania. Kijelentette azt is, hogy Orbán Viktor a Tusványoson nem Románia belügyeibe avatkozott bele, amikor távolmaradásra szólított fel, hanem az Európai Unió és ezen belül az Európai Néppárt érdekei mellett szállt síkra, amiért köszönet jár neki. Tőkés elítélte Victor Ponta nyilatkozatait, amelyekben kollektív módon teszi bűnössé az erdélyi magyar közösséget a referendum bukásáért.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a Krónikának úgy nyilatkozott, elégtételt jelent számára, hogy az erdélyi magyar közösség jelentős része egyetértett alakulata álláspontjával, és nem vett részt a vasárnapi referendumon. „Természetesen nem szeretném, ha bárki is úgy értelmezné, mindezt a néppárt javára írom, inkább arról van szó, hogy a magyar közösség bölcsen viselkedett, támogatta azt az elgondolást, amelyet az EMNP is a magáénak vallott” – fogalmazott Toró.
Hangsúlyozta, a legfontosabb, hogy a hétvégi népszavazás nyomán az erdélyi magyarságnak sikerült politikai közösségként, politikai nemzetrészként megfogalmaznia magát, megmutatva erejét a többségnek. „Nem Traian Băsescu mellett, hanem a jogállam védelmében állt ki a magyarság, leckét adva ezzel az ország román nemzetiségű társadalmának. Jóval többről volt itt szó Băsescu menesztésénél: a tét elsősorban az volt, sikerül-e megfékezni azt a minden józan észt, jóérzést és szokásjogot mellőző gátlástalanságot, amellyel a szociálliberálisok az utóbbi időben próbáltak minél nagyobb hatalomra szert tenni.
Úgy gondolom, ezt a gátlástalanságot Băsescu helyre tudja majd tenni, vagy legalábbis képes lesz ellensúlyozni úgy, hogy az az egész ország és a magyarság érdekeit is szolgálja” – magyarázta lapunknak az EMNP elnöke. Szerinte az RMDSZ a referendumot megelőzően tisztességtelen üzenetet közvetített a választópolgároknak azzal, hogy mindenkit részvételre buzdított. A Magyar Polgári Párt szerint a Székelyföldön és a magyarlakta vidékek lakói távolmaradásukkal tüntettek a román kormánypártok politikája ellen. Az MPP elnökségének tegnapi közleménye megállapítja: a referendum ismételten bebizonyította, hogy az erdélyi magyar közösség képes eldönteni országos kérdéseket is.
Megmarad a politikai instabilitás
Bár a magyarok túlnyomó többsége nem ment el szavazni, Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke szerint mégis a szövetség tanácsát fogadták meg. „Az RMDSZ arra buzdította a szavazópolgárokat, hogy lelkiismeretük szerint foglaljanak állást, és valójában az otthon maradással is ezt tették” – hangzott a politikus helyzetértékelése. Szabó szerint az érvénytelen népszavazás nyomán a továbbiakban is megmarad a politikai instabilitás Romániában. „Milyen legitimitása van egy olyan kormányfőnek, aki felfüggeszti az elnököt, de a leváltáshoz szükséges többséget nem tudja összehozni? És milyen legitimitása van egy olyan államelnöknek, akit hét és fél millió állampolgár le akar váltani?” – tette fel a kérdést a nagyváradi politikus.
Felhívta a figyelmet: a népszavazáson jóval többen voksoltak Băsescu ellen, mint ahányan a helyhatósági választáson a kormányzó Szociálliberális Szövetségre (USL), ami azt eredményezheti, hogy az őszi parlamenti megmérettetésen a pártszövetség 70-80 százalékos többséget szerez. Szabó megjegyezte: igaz, hogy a legtöbb magyar inkább távol maradt, de akik mégis elmentek szavazni, szerinte az elnök leváltására voksoltak.
„Békeidőben mi kell hogy legyünk a mérleg nyelve, háborús időkben viszont nem” – értékelte a referendum végkimenetelét Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ városi elnöke kifejtette, az USL vezetőinek nem kellene a magyarságra hárítaniuk az államfő leváltására irányuló népszavazás kudarcát. „Úgy tűnik, az USL vezetői nem értették meg az erdélyi magyarság üzenetét, azt, hogy aki belénk rúg, ne számítson ránk. A referendum tanulsága az kellene hogy legyen a román politikum számára, hogy politikai értelemben visszaüt, ha a magyarokat megbántják” – szögezte le lapunknak Antal.
A politikus elmondta, az erdélyi megyékben mindenütt alacsonyabb volt a részvétel, mint az ország más térségeiben, ez azt igazolja, hogy az erdélyieket – magyarokat és románokat – nem lehet magyarellenes, nacionalista retorikával mozgósítani, inkább az ország fejlesztése, a demokrácia szavatolása érdekli őket. „Băsescuval szövetségben viharos volt a kormányzás, de mégis létezett egyfajta román–magyar társadalmi párbeszéd, az USL azonban egy magyarellenes bizalmatlansági indítvánnyal buktatta meg a kormányt” – mondta Antal Árpád.
A polgármester kifejtette, az erdélyi magyarok nem érezték, hogy róluk szól ez a népszavazás, de bizonyíthatóan nagyobb számban járulnak az urnák elé, ha saját jelöltjeikre vagy szervezetükre szavazhatnak. Felvetésünkre, miszerint a magyarok nem hallgattak az RMDSZ-re, és a szövetség üzenete ellenére sem mentek el szavazni, Antal Árpád közölte, az RMDSZ 23 éve folyamatosan azt mondja, hogy a szavazati jog demokratikus érték, amellyel élni kell, márpedig ezzel ment volna szembe, ha távolmaradásra buzdít. Hozzátette, a szövetség nem szervezett semmilyen kampányt, nem mozgósított, és egyik irányban sem próbálta befolyásolni az erdélyi magyarságot.
„Nem buzdítottunk, csak ajánlottunk”
„Fontos különbséget tenni a buzdítás és az ajánlás között, az RMDSZ ugyanis nem buzdított a referendumon való részvételre, csak ajánlotta azt” – válaszolta a magyarság alacsony részvételét firtató kérdésünkre Máté András képviselő. A szövetség Kolozs megyei elnöke szerint az erdélyi magyarság azért nem ment el szavazni, mert egyik fél sem felel meg számára. Kérdésünkre, mi a véleménye arról, hogy a magyarok távolmaradása miatt Horea Uioreanu, Kolozs Megye Tanácsának liberális elnöke újra akarja tárgyalni a koalíciós szerződést az RMDSZ-szel, Máté úgy nyilatkozott: az ő megállapodása az USL-lel nem a referendumról szól.
„Szerintem a referendum miatt Uioreanu kikészült a fáradtságtól és a stressztől, idegességében ragadtatta magát ilyen kijelentésekre” – vélte az RMDSZ-es politikus. Eckstein-Kovács Péter szabadelvű RMDSZ-es politikus, az államfő volt tanácsadója lapunknak úgy vélekedett: a referendum kudarca „eleve kódolva volt”, hiszen nyári hónapban esély sem volt arra, hogy érvényes legyen. Szerinte aggodalomra ad okot, hogy Romániának olyan politikai elitje van, amelynek tagjai valamennyien „sárosak” valamiben: Pontának ott a plágiumügye, Crin Antonescu néhány hét után kénytelen kiköltözni a Cotroceni-palotából, továbbá Băsescunak sincs mivel dicsekednie, hiszen rengetegen szavaztak a menesztése mellett. A magyarok alacsony részvételi arányát a politikus úgy kommentálta: természetes, hogy a magyarok a két rossz közül a „szénacsinálást” választották.
Korodi Attila Hargita megyei parlamenti képviselő szerint az RMDSZ elemzései már korábban jelezték, hogy a Székelyföldön nagy lesz a távolmaradás, hogy az erdélyi magyarok Băsescu–Antonescu-konfrontációnak és nem a saját ügyüknek tekintik a referendumot. Éppen ezért a közöny nem Orbán Viktor tusványosi állásfoglalásának tulajdonítható. A politikus a Krónikának elmondta, az eredmény arra utal, hogy egy bukaresti politikusnak sok munkát kell befektetnie, sok bizonyítékot kell felsorakoztatnia ahhoz, hogy megszerezze a magyarok bizalmát. Szerinte a magyarok nem akartak két olyan, egymásnak feszülő román politikai alakulat közül választani, melyek képviselői sok esetben megalapozatlan vádakkal és felesleges bírálattal sújtották a közösséget.
„Szatmár megyében nem jelentheti ki senki egyértelműen, hogy a magyarság hozzáállása miatt volt alacsony a részvétel” – nyilatkozta lapunknak Őri-Pákay Franciska, az RMDSZ megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Szerinte, ha figyelmesen megvizsgáljuk a községekre vagy településekre lebontott részvételi adatokat, látható, hogy nem a többségében magyarlakta településeken volt a legalacsonyabb a részvétel.

Németh Zsolt: nem érdemes az erdélyi magyarok ellen kormányozni
A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a magyar-román kapcsolatok szempontjából döntő kérdés az emberi jogoknak – beleértve az erdélyi magyarság emberi jogainak – a tiszteletben tartása.
Németh Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, az erdélyi magyarság távolmaradása a hétvégi népszavazástól nem választható el az elmúlt hónapokban jellemző politikai irányvonaltól, „a megfélemlítési politikára utaló eseményektől”. Példaként említette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének ügyét, illetve a Székely Mikó református kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatot.
Úgy fogalmazott: „Lehetséges az erdélyi magyarok ellen kormányozni, de nem érdemes, erről szólt a hétvégi népszavazás.”
Ez a magatartás visszaigazolta a Tőkés László nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt állásfoglalását – jegyezte meg a külügyi államtitkár.
Kitért arra is, hogy az viszony, amely az elmúlt években Traian Băsescu román államelnök és Orbán Viktor miniszterelnök, valamint a Fidesz és román testvérpártja között kialakult, nagyon fontos tényezője volt a román-magyar jószomszédi és szövetségesi kapcsolatoknak.
A népszavazás végeredménye biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy ez a kapcsolat a román államelnökkel folytatódjon, és hasonló módon befolyásolja a jószomszédi kapcsolatokat - állapította meg.
Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a népszavazási kampány és a lebonyolítás megfelelt a jogállamiság kritériumainak.
Németh Zsolt kiemelte: amennyiben erősödik a belpolitikai stabilitás Romániában, kialakul az „együttműködés légköre”, és a román kormány részese marad a közép-európai együttműködésnek, továbbá tiszteletben tartja az alapvető emberi jogokat, folytatódhat a két országnak az elmúlt időszakot jellemző együttműködése.
Hangsúlyozta: a szolidaritásra nagyon nagy szüksége van a régiónak miközben fontos stratégiai kérdések dőlnek el, például az uniós költségvetéssel, a kohéziós politikával kapcsolatban, vagy mezőgazdasági, energiabiztonsági kérdésekben.
A külügyi államtitkár rámutatott: az erdélyi magyarok alapvető jogainak a tiszteletben tartása meghatározó módon formálja az elkövetkező időszakban a román és a közép-európai kapcsolatrendszert is.
Utalva az őszi romániai parlamenti választásokra, hozzátette: ezt követően az együttműködésnek a bukaresti kormánnyal a fenti három szempont alapján kell kialakulnia. A magyar kormány nyitott az együttműködésre, függetlenül a román kormány összetételétől.
Mint mondta, az erdélyi magyar közösségnek alapvető érdeke, hogy részt vegyen a parlamenti választásokon.
„Nem látok semmilyen olyan okot, ami azt támaszthatná alá, hogy egy parlamenti vagy önkormányzati választáson (...) a magyarok ne vegyenek részt” – jelentette ki Németh Zsolt, aki hangsúlyozta, az erdélyi magyar közösségnek csak az lehet a célja, hogy megerősítse saját érdekképviseletét. A magyar kormány ennek érdekében lép fel – tette hozzá.

Băsescu megköszönte (Ponta az államfőt és Orbán Viktort támadja)
Traian Băsescu tisztségbe való visszatérését jelzik a vasárnapi népszavazás hivatalos részeredményei – az államfő ennek kapcsán a magyar közösségnek is köszönetet mondott. Victor Ponta miniszterelnök szerint azonban a kormányzó Szociál-Liberális Szövetségnek (SZLSZ) most az a dolga, hogy „megvédje” a választókat Băsescutól.
„Băsescu politikai szempontból meghalt. Egy olyan ember, akit ötmillió szavazattal választottak meg, nem mondhatja azt, hogy legitim, miután nyolcmillióan szavaztak leváltására” – nyilatkozta tegnap Victor Ponta miniszterelnök, aki úgy értékelte: a népszavazás jelentős mértékben mozgósította a választókat, és ezt rendkívüli eredménynek minősítette. Traian Băsescu viszont úgy vélekedett, hogy „erősebb”, mint valaha, és külön köszönetet mondott a magyar választóknak, amiért távolmaradásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a referendum érvénytelen legyen. A hivatalába visszatérni szándékozó, felfüggesztett államelnök tegnap kijelentette: a Szociál-Liberális Szövetségnek meg kell értenie, hogy elég rosszat tett már Romániának, és be kell lépnie „a normális kormányok” sorába. Arra kérte az SZLSZ-t: vessen véget az állami intézmények ellen vívott háborúnak, rámutatva, hogy azokat nem szabad a pártoknak alárendelni. Băsescu kijelentette: az állam intézményei előtt kell felelniük azoknak, akik kezdeményezték a meghiúsult államcsínyt, és szerinte Románia óriási károkat szenvedett el a befektetések, pénzügyek és a nemzetközi megítélés vonatkozásában az államcsíny nyomán. Úgy értékelte, a társadalmat ideológiai, szociális és gazdasági törésvonalak osztják meg, s mint mondta, ezek felszámolása lesz a legfontosabb feladata, amikor visszatér az elnöki hivatalba. Továbbá Románia megromlott külföldi megítélését is újjáépítené. Victor Ponta kormányfő tegnap felszólította Traian Băsescu felfüggesztett államfőt: azonnal hagyjon fel az „államcsínyről” szóló felelőtlen nyilatkozatokkal. Bebizonyosodott, és itthon meg külföldön is minden jóhiszemű ember számára világos, hogy a referendumot helyesen szervezték meg, tükrözi azoknak az akaratát, akik részt vettek azon – mondta a kormányfő, hozzáfűzve: „azt akarom, hogy Traian Băsescu és a demokrata-liberálisok megértsék, az államcsínyeket nem a nép szavazata, a parlament vagy az alkotmánybíróság határozatai által valósítják meg”. Ugyanakkor nyilvánosan figyelmeztette Traian Băsescut: törvényes és alkotmányos eszközök léteznek arra, hogy a szavazati jogukkal élő állampolgárok védelmet élvezzenek túlkapásai ellen. A miniszterelnök rámutatott: nem lehet figyelmen kívül hagyni az államelnök ellen voksoló románok üzenetét, és úgy vélte, Băsescu csupán önmagát képviseli, esetleg Orbán Viktor magyar kormányfőt. Kijelentette: levonta a tanulságokat a Romániát az elmúlt hetekben sújtó politikai válságból, illetve abból, ahogyan az Európai Unió elmarasztalta a Traian Băsescu államelnök leváltására irányuló eljárások módszereit.

Merre tovább, MOGYE?
Bár rendelkezésre állt szinkrontolmács, felkészült vitapartnerek és népes közönség, nem érkeztek meg Tusványosra a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) román szószólói. Így a magyarok, jelesül Brassai Attila orvosprofesszor és Hlavathy Katalin, a magyar diákszövetség elnöke vázolta az egyetem múltját, ismertette a jelenlegi helyzetet és a jövőről való elképzeléseiket.
A politikai megoldások lehetősége kimerült, jogi úton kell rendezni a kérdést – fogalmazta meg Kincses Előd ügyvéd, Hantz Péter pedig bizakodónak mutatkozott, úgy értékelte, a román vezetők plágiumbotrányai kapcsán olyan nemzetközi nyomásgyakorlás érhető el, amely engedményekre kényszeríti majd az oktatási tárcát.
A marosvásárhelyi egyetem történetét Zakariás Zoltán néppárti önkormányzati képviselő, orvos vázolta röviden, majd Brassai Attila professzor beszélt a tavaly megkezdett harcukról, amely az új tanügyi törvény megjelenése után indult, de még messze nem fejeződhetett be. Sajnálatosnak nevezte, hogy nem jöttek el a román meghívottak, „Nagyon fontos lenne megtudni, mi támasztja alá álláspontjukat, miért képviselik ezt a furcsa, nehezen érthető, demokráciaellenes hozzáállást” – mondta. A magyar oktatók jelentős többsége igen egységesen kiállt az önálló magyar főtanszék létrehozatala mellett, csak hat kollégájuk csatlakozott a román állásponthoz, másokat sem lefizetéssel, sem fenyegetéssel nem tudtak eltántorítani a magyar ügy mellől – mondotta. Az ügynek erkölcsi vonzata is van, hisz Európában minden jelentős kisebbség rendelkezik önálló felsőoktatási rendszerrel, amelybe a többség nem szól bele, ez megilleti hát az erdélyi magyarságot is – fogalmazott Brassai professzor, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy a tanügyi törvény kijelentő, nem pedig feltételes módban rendelkezik a magyar főtanszék létrehozataláról. Aggódva szólt a MOGYE visszaminősítéséről, ennek következményeiről, kiemelte, az önálló magyar karnak nem kellene tanárhiánnyal küszködnie, jeles magyarországi egyetemek ajánlottak segítséget szakemberek és felszerelések terén egyaránt, így akkreditációs gond sem lehet – magyarázta. Hlavathy Katalin pedig a diákok szemszögéből vázolta a helyzetet: „Nem az a gond, hogy románul is kell tanulni, hanem az, hogy nem tanulhatunk magyarul rendesen” – fogalmazott. Soós-Szabó Klára, a Hargita Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke azokat a félelmeket igyekezett eloszlatni, hogy a magyarul tanuló orvosok nem tudnak majd szót érteni román betegeikkel. Szilágyi Zsolt, az EMNP országos alelnöke, az előadáson részt vevő nagyszámú MOGYE-s diák és a közvélemény figyelmét is felhívta: nem szabad magukra hagyni a harcban a Brassai Attilához hasonló, egy-egy ügyet következetesen képviselőket. Emlékeztetett, Hantz Pétert és Kovács Lehelt eltávolították a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről, mert cserbenhagyta őket a politikum is, de kollégáik sem álltak ki mellettük, és ennek nem szabad megismétlődnie. A román hatalom számára fontos megakadályozni a MOGYE magyar karának létrejöttét, ez nagy szolgálatot tenne asszimilációs munkájukban, hisz a szülők, főleg szórványban, könnyebben adják román óvodába gyermeküket, ha nem biztosított minden szinten, még egyetemen is a magyar oktatás lehetősége számukra – fejtette ki Szilágyi Zsolt.
Kincses Előd a következő jogi lépésekről beszélt, ha nem születik kedvező döntés alapfokon, folytatják a harcot, s igyekeznek mindenképpen elérni, hogy a következő tárgyalást más megyébe helyezzék. Hantz Péter a plágiumbotrányokról beszélt, ő ásta ki, leplezte le s küldte el az illetékes fórumokra a MOGYE-t vezető román professzorok vétkét bizonyító dokumentumokat, érlelődik a botrány, készítik a nemzetközi terepet is, és a román szakbizottságoknak, minisztériumnak előbb-utóbb színt kell vallania. Románia nem jogállam, nekünk itteni bíróságon igazunk nem lesz – vélekedett, éppen ezért meggyőződése, csak nemzetközi nyomásra érhető el eredmény.
Farkas Réka

2012. augusztus 1.
Hosszú távú hatásai is vannak a pedagógusi versenyvizsgának
Csütörtökön zajlanak a pedagógusi versenyvizsgák írásbeli próbái, a meghirdetett állásokra összességében túljelentkezés van, ám egyes szaktanári helyekre nincsenek jelentkezők. A Hargita Megyei Tanfelügyelőségnél megfogalmazott vélekedések érdekes összefüggésekre világítanak rá a jelenlegi vizsgarendszerrel, a helyeket elnyerő pedagógusok alkalmasságával, illetve a tanárutánpótlással kapcsolatban.
Összesen 386 pedagógusi állásra vizsgázhatnak a tanárok csütörtökön Hargita megyében, ezek közül 96 végleges, míg 290 helyettesítői állás. A megmérettetés 45 központban zajlik, köztük vannak olyanok is – főként vidékiek –, ahol más tanintézményekben megüresedett helyekre is lehet vizsgázni. A versenyvizsgára 595 pedagógus iratkozott fel, a túljelentkezés ellenére mégis vannak olyan szakok, amelyek esetében kevesebb a jelentkező, mint a betöltendő állás. Különös módon éppen a magyartanári állásokra van a szükségesnél kevesebb jelentkező, de hasonló a helyzet a matematika-, fizika- és kémiatanári helyek esetében is, noha utóbbiak a megye egyes részein hiányszaknak számítanak, máshol viszont túljelentkezés van ezekre is – tudtuk meg Waczel Ferenctől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humánerőforrásért felelős tanfelügyelőjétől, aki hozzáfűzte azt is, hogy korábban az egyetemeken is túljelentkezés volt ezeken a szakokon, mostanra viszont ez megváltozott.
A tanfelügyelő véleménye szerint a jövőbeni tanárutánpótlás szempontjából nagy jelentősége van annak, hogy a mostani versenyvizsgák után milyen pedagógusok foglalják el az oktatói állásokat. „Egy nem megfelelő tanár egy adott szaktantárgyat megutáltathat egy egész generációval, de meg is szerettetheti azt. Ez utóbbi lenne az ideális” – magyarázza a szakember. Székelyudvarhelyen jelenleg túljelentkezés van a fizika-, kémiatanári állásokra, de Csíkszeredában például a szükségesnél kevesebben jelentkeztek ezekre. Ennek a jelenségnek az az oka, hogy Székelyudvarhelyen régen nagyon jó, karizmatikus tanárok oktattak ezeken a szakokon, és nekik köszönhetőn sok diákjuk is hasonló pályát választott – foglalta össze az okokat az előző tanári generáció főtanfelügyelőivel folytatott beszélgetés alapján Waczel Ferenc.
Ugyanakkor azt is elmondta, ahhoz, hogy valaki jó pedagógus legyen, nem elég a magas szakmai tudás, sok más olyan tényezőre is szükség van még, ami nem mérhető. Noha a leendő pedagógusoknak vizsgabizottság jelenlétében kell órát tartaniuk, az erre kapott minősítés csak 25 százalékban járul hozzá a versenyvizsga átlagához. Azt, hogy kik kapják meg a pedagógusi állásokat, a csütörtöki, tudás alapú írásbeli vizsga dönti el. A végleges állásokat azok foglalhatják el, akik a csütörtöki vizsgán legalább hetes osztályzatot érnek el, a katedrák kiosztása a vizsgajegyek csökkenő sorrendjében történik – közölte a tanfelügyelő.
Újdonságnak számít, hogy idén már az iskolák szervezték meg a versenyvizsgákat, amelyek az érettségihez, kisérettségihez hasonlóan szintén kamerákkal megfigyelt megmérettetések – mondta el Bartolf Hedvig Hargita megyei főtanfelügyelő, hozzáfűzve, hogy minden szükséges előkészületet megtettek, és szerdán a vizsgabizottságok elnökeinek, valamint az informatikusoknak az eligazítása is megtörtént. Az oktatási tárca korábbi terveit nemrég módosították, így a vizsgatételeket mégsem a helyi vizsgaközpontokban állították össze, és a dolgozatokat is az országos vizsgaközpontokban javítják majd – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől. Egyébként, mint azt Bartolf Hedvig elmondta, Hargita megye egyike azon megyéknek, ahol a legtöbb vizsgaközpont van.
A versenyvizsgák eredményeit augusztus 7-én függesztik ki, majd az esetleges óvások – amelyeket a tanfelügyelőségen kell benyújtani – kivizsgálása után, augusztus 10-én közlik a végleges eredményeket. Ezek alapján augusztus 13-án kezdődik a végleges állások elosztása, a helyettesítőké pedig augusztus 16-án.
Széchely István
szekelyhon.ro

Nem biztosított vidéken az alapvető egészségügyi ellátás
Erdély-szerte gondot jelent a vidéki fogászati rendelők hiánya, mivel ezek kereskedelmi egységekként működnek, a szakmai szervezetek nem kényszeríthetik a fogorvosokat, hogy falun rendeljenek, így a fogfájós betegek kénytelenek városon kezeltetni magukat. Számos vidéki községben a háziorvosi ellátás sem megoldott, míg városon az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot. A hatóságok az önkormányzatok segítségével próbálják kezelni a problémát.
Nagy gondok Szilágy megyében
Nincs fogászati rendelő 24 Szilágy megyei községben, a megye 57 közigazgatási egysége közül 14-ben gyógyszertár sem működik, és hatban háziorvos sincs – hívta fel a figyelmet Ligia Marincaş, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a prefektúra illetékes bizottságának legutóbbi ülésén. Hozzátette, hogy a megye háziorvosainak alig több, mint fele rendel vidéken, a 117 szakemberből csupán 62 él falun, és a gyógyszertárak zöme is városon található: a 61-ből 35.
A fogorvosi rendelők esetében még szembetűnőbb az aránytalanság: a megyében működő 125 rendelőből 88 városon van, csupán 39 fogorvos vállalta a vidéki munkát. Oana Ciobanu prefektusi szóvivő elmondta: Filonaş Chiş prefektus a következő találkozóra a megyei közegészségügyi igazgatóság, a megyei egészségbiztosítási pénztár, az orvosok, fogorvosok és gyógyszerészek képviselőit is meghívta. Közösen keresnek majd megoldást arra, hogy biztosítsák a megfelelő egészségügyi ellátást a vidéki településeken, és odavonzzák a szakembereket.
Közegészségügy helyett kereskedelem
A fogorvosi tevékenységet nem szabályozza törvény, mint az orvosi ellátást, ezért fordulhat elő, hogy a kisebb községekben egyáltalán nincs fogorvosi rendelő – véli Szabó Ödön Bihar megyei önkormányzati képviselő. Elmondása szerint a Bihar megyében is több helyen megfigyelhető hiány oka elsősorban az, hogy a fogorvosi ellátás valójában nem közegészségügyi, hanem kereskedelmi tevékenységnek számít, így érthető, hogy egy fogorvos nem nyit olyan településen rendelőt, ahol nem számíthat nagy bevételre. Azt egyébként, hogy tagjai hol tevékenykednek, a megyei fogorvoskamara sem szabályozza.
A Bihar megyei települések jó részében azonban még így is van fogorvosi rendelő, elsősorban ott, ahol a polgármester fontosnak tartja, hogy a község vagy kisváros területén fogorvosi ellátást is kapjanak a lakosok. Székelyhídon és Érmihályfalván például van fogorvosi rendelő, amely elég nagy ahhoz, hogy a környékbeli kistelepülések lakóit is kiszolgálja. De van olyan község is, például Örvénd, ahol Sorbán Levente polgármester tudatosan törekedett arra, hogy orvos, gyógyszertár és fogorvos is legyen – utóbbi heti néhány alkalommal várja a betegeket a rendelőben.
Az önkormányzat is sokat tehet
Maros megye egyik legnagyobb községében, Mezőpanitban az önkormányzat bocsátotta a fogorvosok rendelkezésére a rendelőt, melyet a szakemberek saját költségükön szereltek fel. A korszerű gépekkel két orvos dolgozik, így biztosított a reggeltől estig tartó folyamatos szolgálat. „A községbeliek rendkívül elégedettek a Panitba kijáró két fogorvossal, akik, ha kell, sokszor este tízig is dolgoznak. Arról nem is beszélve, hogy időnként az időseket, iskolakezdéskor pedig a gyerekeket ingyen vizsgálják meg” – dicsérte a mezőségi községközpont két fogorvosát Bartha Mihály polgármester.
Más a helyzet a megye legkisebb községében, a mindössze nyolcszáz fős Székelyvéckén, ahol nincs és nem is volt fogorvosi rendelő. Az önkormányzat egyszer nekirugaszkodott egy rendelő kialakításának, de az elöljárók hamarosan letettek tervükről. „Az a gond, hogy nálunk még ivóvíz sincs az orvosi rendelőben, ilyenkor, kánikulában pedig a kutak szinte teljesen kiszáradtak. Másrészt egy ilyen kis község nem is tudna eltartani egy szakembert” – sorolta a rendelőnyitás ellen szóló okokat a település polgármestere. Fekete Pál azonban hozzátette, hogy ha csak húzásról van szó, a Marosvásárhelyen dolgozó fogorvos felesége bárkinek szívesen és házhoz menve meg szokta oldani a gondját.
Ugyanakkor elmondta, a legközelebbi rendelő a mindössze tíz kilométerre fekvő Gyulakután van, ahová aszfaltozott út vezet.
Kolozs megyében a magyar többségű, illetve vezetésű községeknek nem okoz különösebb gondot a fogorvosi rendelők hiánya. Póka András György, Kalotaszentkirály polgármestere érdeklődésünkre elmondta, bár a községben nincs fogorvosi rendelő, ez nem jelent különösebb gondot, hisz alig hat kilométer választja el őket Bánffyhunyadtól. Hozzáfűzte, a megye legtöbb, magyar vezetésű településére is jellemző, hogy viszonylag közel vannak egy-egy nagyobb városhoz.
Nem lehet kényszeríteni az orvosokat
A városokhoz kötődik a fogorvosi ellátás Kovászna megyében is, tudtuk meg Ágoston Lászlótól, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetőjétől. Elmondta, a fogorvosi rendelők mintegy 75- 78 százaléka, azaz 54 rendelő a városokban van, és csupán15 falvakon, hat fogorvos pedig vidékre is kijár rendelni. A rendszer magánkézben van, egy fogászati rendelő berendezése pedig hatalmas befektetés, ha nincs elég beteg, akkor ráfizetéses lehet a vállalkozás, részletezte az igazgató. Így nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy falvakon nyissanak rendelőt.
Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke szerint arra összpontosítanak, hogy a kisebb falvakban is biztosítsák az alapvető egészségügyi ellátást. Ennek érdekében tárgyalnak a polgármesterekkel, hogy közösen találjanak megoldást erre, mert míg a községközpontokban viszonylag zavartalan az ellátás, a kisebb településekre nem jutnak el az orvosok.
Nem biztosított a háziorvosi ügyelet sem
Míg falvakon a rendelőket hiányolják, a városokban az állandó ügyelet biztosítása okoz gondot – hívta fel a figyelmet Ágoston László. Kovászna megyében például továbbra is csak Baróton van állandó háziorvosi ügyelet, a többi városban az alapellátást végző orvosok nem vállalják a szolgáltatást. Baróton jó eredményekkel működik, hét-nyolc orvos biztosítja hétköznapokon, délutántól másnap reggelig és hétvégeken a 24 órás szolgálatot. Ez az ellátás opcionális, nem lehet kényszeríteni az orvosokat, hogy vállalják, mondta az igazgató, aki több ízben is tárgyalt a háziorvosokkal, próbálta meggyőzni őket, hogy beindítsák az ügyeleti vonalat, de nem járt sikerrel.
Ennek ellenére még próbálkoznak ennek biztosításával. A háromszéki háziorvosok többször is kifejtették: fenntartásaik vannak az állandó ügyelettel szemben, szerintük például szükségtelen a délutáni ellátás, hiszen a háziorvosok többsége két váltásban, délelőtt és délután is dolgozik. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy rengeteg idős és túlterhelt orvos dolgozik a rendszerben, ha kötelezővé teszik az ügyeletet, megtizedelhetik azok számát. Emellett elvárják, hogy megfelelő infrastruktúrát biztosítsanak az ügyeleti központban, hiszen ha nincs lehetőség a különböző vizsgálatok, beavatkozások elvégzésére, továbbra is a sürgősségre mennek a betegek, ahol elvégzik a laboratóriumi vagy a röntgenvizsgálatokat, infúzióra kötik a rászorulókat.
András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, szükség lenne az állandó háziorvosi ügyelet bevezetésére, mert ennek hiányában főleg hétvégén a betegek minden problémával a sürgősségre mennek. Abban bízunk, hogy az új egészségügyi törvény megoldja ezt, és valamennyire tehermentesíti a sürgősségi ellátást, mondta. A sepsiszentgyörgyi kórház sürgősségén hét közben napi 60-80 beteg fordul meg, a hétvégeken a számuk eléri a 120-at.
Késnek a sürgősségi fogászatok
Valószínűleg idén sem indul be a sürgősségi fogászati ellátás Sepsiszentgyörgyön. András Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója lapunknak elmondta, vállalták, hogy az építés alatt levő új sürgősségi osztályon fogorvosi rendelőt is működtetnek majd. A kórház biztosítja a rendelőt, a fogyóanyagot és a felszerelést, ám ehhez meg kell épülnie az új sürgősségnek.
A hat éve felújítás alatt álló egészségügyi intézmény vezetősége az idén eldöntötte, hogy mivel a rendelkezésükre álló földszinti 300 négyzetméteren nem tudnak korszerű sürgősséget kialakítani, ezért hozzátoldanak még egy 500 négyzetméteres könnyűszerkezetű épületet. Erre megkapták a kórházat működtető megyei önkormányzat jóváhagyását, a tervek is elkészültek, jelenleg a finanszírozási forrásokat keresik. András Nagy Róbert elmondta, egyeztettek a megyei fogorvosi kamarával, és azt az ígéretet kapták, hogy ha meglesz a helyiség, az orvosok ingyen is elvállalják az ügyeletet.
A biztosító ugyanis elenyésző összeget tud adni a fogászati kezelések térítésére, a háromszéki fogorvosoknak csak mintegy harmada kötött szerződést, de a rendelkezésükre bocsátott keret így is csak néhány beavatkozás finanszírozására elég. A fogfájós beteg úgy juthat ingyenes fogászati ellátáshoz, ha elmegy a biztosítóhoz, és ellenőrzi, melyik rendelőnek vagy fogorvosnak van szerződése a biztosítóval. Ha szerencséje van, akkor a kiválasztott fogorvos még nem merítette ki a rendelkezésére álló keretet, és térítésmentesen elvégzi a beavatkozást. Erre viszont egyre ritkábban van esély, így marad a fizetéses rendszer, magyarázta az igazgató.
Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely, Nagy Orsolya, Pap Melinda, Szucher Ervin

MOGYE: tiltakozó levelet küldenek Bukarestbe a szülők és a diákok
„A rektor tudtunkra adta, hogy amennyiben elégedetlenségünknek adunk hangot, és cirkuszolni próbálunk, a szenátus biztos elveti a pluszhelyek megítélését” – számolt be Ádám Valérián, az RMOGYKE titkára. Megítélésében a rektori utasítás ellenére sem szabad szó nélkül hagyni a magyar tagozatot ért újabb pofoncsapást.
„A vezetőség és a román kollégák számára évekkel ezelőtt még a lehető legtermészetesebbnek tűnt, hogy a fizetéses helyeket akkor is ötven-ötven százalékos arányban kell elosztani a magyar és román diákok között, ha az utóbbiak lényegesen gyengébben teljesítenek a felvételin. Amióta változott a helyzet, és a román jelentkezők érnek el jobb eredményeket, a vezetők teljesen megfeledkeztek a fele-fele arány elvéről, és azt mondják, a vizsgán elért jegy számít” – háborog a MOGYE vezetősége által alkalmazott igazságtalanság miatt Brassai Attila professzor.
Mint megírtuk, nem vesznek fel magyar diákokat a tandíjköteles helyekre a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE). A jelenlegi állás szerint a magát multikulturálisnak tartó egyetemen az ősztől szinte kétszer annyi román diák kezdheti el a tanulmányait, mint magyar.
A tavaly az RMDSZ közbelépésére az oktatási minisztérium még megtoldotta negyvennel a fizetéses helyek számát, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) elnöke azonban az idén már nem hisz egy hasonló megoldás kivitelezhetőségében. Szerinte egyetlenegy megoldás a vonal alatt maradt, de bejutó jegyet szerző diákok és szüleik bukaresti tiltakozása lenne.
Ugyanezt javasolja Ádám Valérián is, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára is. Az egyetem egykori diákja már találkozott is a szülőkkel és a felvételizőkkel, akikkel a rektor elé álltak.
Leonard Azamfirei azt ígérte, megpróbál megoldást találni, azonban arra kérte az érintetteket, ne gerjesszenek botrányt. „A rektor tudtunkra adta, hogy amennyiben elégedetlenségünknek adunk hangot, és cirkuszolni próbálunk, a szenátus biztos elveti a pluszhelyek megítélését” – számolt be a találkozóról Ádám Valérián. Megítélésében a rektori utasítás ellenére sem szabad szó nélkül hagyni a magyar tagozatot ért újabb pofoncsapást.
„A hétvégéig levelet juttatunk el Azamfirei rektor úrnak, az RMDSZ, illetve a tanügyminisztérium vezetőinek. Ha törvény nem is, de a multikulturalitás elve arra kötelezné a MOGYE-t, hogy fele-fele arányban ossza el mind az államilag támogatott, mind a fizetésköteles helyeket” – vélekedett Ádám.
Szerinte a fizetéses rendszer ösztönzően hat minden egyes diákra, arra is, aki ingyenes helyre jutott be. „Ha nem lennének a fizetéses helyek, és nem lehetne ösztöndíjas helyről fizetésesre visszaesni, a diákság elkényelmesedne. Így egy egészséges versenyhelyzet alakul ki. Másrészt a fizetéses helyek eltűnésével szűkül a magyar nyelvű oktatás, kevesebb tanárra lesz szükség, ha meg kevesebb a tanár, nehezen lehet majd az oktatás fejlesztéséről beszélni” – vázolta az ördögi kört az RMOGYKE titkára.
Lapunknak nem sikerült elérnie sem a magyar tagozat választott vezetőjét, sem a román többségű szenátus által kijelöltet. Egy, neve elhallgatását kérő tanár azonban elmondta, hogy a magyar diák azért nem jó az egyetem vezetőségének, mert az is csak ugyanannyit fizetne, mint a román társa. „A magyar diák csak az államilag támogatott helyen szimpatikus, mert ott másfélszeres a fejkvótája. Magyarán: másfélszer annyi pénzt kap az egyetem egy magyar diák után, mint amennyi jár a román után. Ez a pénz meg befolyik a közösbe, onnan meg sejthető, miként osztják szét” – magyarázta lapunknak a MOGYE egyik professzora.
Szucher Ervin

Nagyvárad: nem érdekli a megyei tanácsot, hogy bizonyíthatóan egyházi tulajdon a pénzügyi palota
Hiába kerültek elő újabb bizonyítékok a nagyváradi pénzügyi palota tulajdonjogának ügyében, a Bihar megyei önkormányzati testület nem vette azokat figyelembe. Amint arról beszámoltunk, a palotát nemrég a római katolikus püspökségnek ítélte az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról döntő hatóság, ám az önkormányzat bírósági úton próbálja megváltoztatni ezt a határozatot, és saját tulajdonába venni az ingatlant.
Úgy véli ugyanis, hogy az nem volt az egyház, hanem a magyar állam tulajdona, amelyet a trianoni döntéssel a román állam átvett.
Radu Ţîrle, a megyei tanács leköszönt elnöke még 2009-ben rendelt egy szaktanulmányt az épület jogi helyzetéről – tájékoztatta a Krónikát Szabó Ödön RMDSZ-es tanácsos, a jogi bizottság elnöke. A tanulmány elkészült, és a megyei testület a palota visszaszerzéséért indított per szeptemberi tárgyalásán szeretné azt be is mutatni. Időközben azonban a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség kutatója a Bihar Megyei Levéltárban bizonyítékot talált arra, hogy a román állam az 1920-as évek elején bérleti díjat fizetett az épülettulajdonos irgalmas rendnek – a palota tehát biztosan a rend tulajdonában volt, és ezt az állam is elismerte.
Az újonnan előkerült bizonyítékok miatt Szabó Ödön azt kérte, hogy a szaktanulmány elfogadását halasszák el az augusztusi ülésre, hogy addig minden tanácsos elolvashassa a friss dokumentumokat, ám a testület nem napolta el a határozatot, és elfogadta a hiányos tanulmányt. Szabó Ödön egyébként lapunknak azt mondta, biztos benne, hogy a bíróság a katolikus püspökség javára fog majd dönteni, hiszen a bizonyítékok egyértelműen mellette szólnak.
A nagyváradi pénzügyi palota 1890-ben épült, a római katolikus püspökség kutatásai szerint az irgalmas rend építtette saját telkén, bankkölcsönből. Az államosítás után sokáig a 2-es számú poliklinika működött benne. A visszaszolgáltatási procedúra elhúzódása miatt aztán a palotán sem az önkormányzat, sem az egyház nem végezhetett felújítást, így végül annyira rossz állapotba került, hogy a kórház elköltözött onnan, s ma is üresen áll.
Nagy Orsolya

Ponta doktori címének visszavonását kérik
Országszerte 44 egyetemi oktató (köztük 28-an a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemről) nyílt levelet intézett Victor Ponta kormányfőnek és Ecaterina Andronescu tanügyminiszternek. A levél szerint nem fér kétség ahhoz, hogy a Victor Ponta kormányfő által 2003-ban megvédett doktori disszertáció plágium, az oktatási minisztérium pedig nyomást gyakorolt az ügyet vizsgáló oktatókra. Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter például rendelettel átszervezte az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsot (CNATDCU) és személyesen elment a testület ülésére, hogy megakadályozza annak döntéshozatalát a Ponta-ügyben. A levél aláírói ugyanakkor támogatásukról biztosítják a Bukaresti Tudományegyetemet, amennyiben az Victor Ponta doktori címének visszavonását indítványozza.
„Az etikai bizottság által meghozott döntés, amely szerint Ponta nem követett el plágiumot, nem szavahihető, mivel olyan testület hozta, amelynek összetételét részlegesen módosították, ugyanakkor alá van rendelve a tanügyminisztériumnak, azaz a kormánynak”, fogalmaz a levél. „A politikum durva beavatkozása a tudományos kutatásba a romániai tanügybe vetett bizalom megingását hozhatja magával. Ponta kormányfőnek az ügyben tanúsított magatartása pedig nem csak a romániai demokráciát gyengíti, hanem tantestületünk méltóságát sérti” – olvashatjuk a dokumentumban. Az aláírók között két magyar nevet is találunk: Bakk Miklósét és Király Istvánét, mindketten a Babeş–Bolyai Tudományegyetem docensei. Bakk Miklós lapunknak elmondta: az interneten szerzett tudomást erről a nyílt levélről, majd felvette a kapcsolatot a kezdeményezőkkel, és mivel egyetértett a dokumentummal, aláírta. – Nem biztos, hogy a nyílt levélnek lesz valami haszna, ám úgy vélem: nagyon fontos, hogy a szakmai és a civil társadalom ellenőrző szerepet töltsön be – nyilatkozta.

2012. augusztus 2.
Akkreditálták a Székely Nemzeti Múzeumot
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum az első ilyen romániai magyar intézményként megkapta a kulturális minisztérium által akkreditált múzeumi státust.
„A 137 éve alapított közgyűjtemény ezzel a lépéssel igazolta, hogy szívós munkával a nyugati mintára kidolgozott legújabb szabályozások szerint is országos rangú kulturális intézménnyé emelkedhet” – áll a Székely Nemzeti Múzeum közleményében.
Az intézmény szerint az országos szinten regisztrált közel 800 múzeumi egység közül mindeddig csupán ötven szerezte meg ezt az igazolást, noha a 2003-ban hatályba lépett múzeumi törvény értelmében a romániai múzeumok és közgyűjtemények működtetése ezek akkreditálásához kötött.
Egy múzeum minisztériumi akkreditációja azt jelenti, hogy magas szinten ellenőrzött és igazolt módon teljesíti mindazokat az előírásokat és elvárásokat, amelyek egy intézménnyel szemben támasztottak: biztosítja a gyűjtemények védelmét és állagmegőrzését, bővítését, szakszerű feldolgozását kiállítások és publikációk által, minőségi kulturális szolgáltatásokat nyújt a szakmának és a nagyközönségnek, jövőbe mutató múzeumi menedzsmenttel rendelkezik, mindezeket pedig ellenőrizhető és mérhető módon igazolnia kell – közölte a sepsiszentgyörgyi múzeum.
A Székely Nemzeti Múzeum 160 oldalnyi dokumentációt küldött idén februárban a kulturális minisztérium múzeumi bizottságához, a dossziéban pedig a sepsiszentgyörgyi székhely és az ahhoz tartozó külső egységek elmúlt három évben végzett munkájának eredményeit és a következő öt év terveit sorakoztatta fel.
A minisztérium szakértőkből álló bizottsága meggyőzésében nagyot nyomott a latban, hogy a gyűjtemények elektronikus nyilvántartása és feldolgozottsága az országos mezőnyben is az elsők között van; szakemberei magasan képzettek, többen akkreditált szakértői státusúak; az intézmény kiadói munkássága kiemelkedő – legrangosabb éves szakmai fóruma, az Acta Siculica múzeumi évkönyv például már 2010-től akkreditált folyóirat; valamint az intézmény ígéretes középtávú fejlesztési stratégiát követ – közölte a múzeum.
„A Székely Nemzeti Múzeum a magas presztízst jelentő akkreditáció megszerzésével köszöni meg fenntartójának, Kovászna Megye Tanácsának és mindenkori támogatóinak a segítséget és bizalmat, melynek köszönhetően e székely közgyűjtemény a Kárpát-medence egyre elismertebb kulturális intézményévé növi ki magát” – írják.

NEM RÓZSÁS CRIN ANTONESCU HELYZETE, hisz azt ígérte, visszavonul a politikából, ha Băsescu visszatér. Valószínűleg, nem tartja be ígéretét, és a vereség után visszakullog a pártelnöki irodába. De ott sem lesz nyugalma, mert a Nemzeti Liberális Párt forrong. A régi és súlyos személyiségekből álló, Andrei Chiliman vezette csoportosulás egyre erélyesebben hallatja szavát az Antonescu-féle autoriter magatartással szemben. A nyílt konfliktus elkerülhetetlen, pártszakadás vagy Antonescu félreállítása lehet a következménye. (Ziare.com)
A MINISZTERELNÖKNEK SEM KÖNNYŰ. A népszavazás kudarca mellett a plágiumbotrány is rontja megítélését, és szembe kell néznie a gazdasági válság, az aszály okozta elkerülhetetlen áremelkedések következményeivel. És nem számíthat senkire, az európai kancelláriák szimpátiájára, a pénzvilág támogatására főleg nem. Ezek a hatások óhatatlanul meggyengítik pozícióját a Szociáldemokrata Párton belül, de az sem kizárt, hogy benne találják meg a bűnbakot. Ha nem közelednének a választások, Victor Ponta aligha élné túl pártelnökként ezeket a kudarcokat, de így sem biztos, hogy túléli. Amennyiben a közvélemény-kutatások eredményei nagyobb arányú népszerűségvesztést jeleznek, Ponta a süllyesztőbe kerül. Ha ez bekövetkezik, nem kétséges, hogy a sikeres főpolgármester, Sorin Oprescu veszi át helyét. (Ziare.com) NEM VITÁS: PLAGIZÁLT. Victor Ponta miniszterelnök kétségtelenül plagizált, az ügyével foglalkozó testületek munkájába pedig durván beavatkozott a politika – állítja több romániai egyetemi oktató, a miniszterelnökhöz és Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez intézett nyílt levelében. Az aláírók tiltakoznak az ellen, hogy – állításuk szerint – az oktatási minisztérium nyomást gyakorolt az említett testületekben dolgozó oktatókra. A nyílt levelet eddig 44 romániai, illetve külföldön dolgozó román egyetemi oktató és tudományos kutató írta alá. (Hírhatár) JÖVŐTŐL DIFFERENCIÁLT ÉRETTSÉGI. Stelian Fedorca oktatásügyi államtitkár a hét végén bejelentette: a 2013-as tanévben differenciált érettségit tartanak. Az eddigi megbeszélések alapján két-három típusú felmérés lesz. Azok a diákok, akik ősszel kezdik a XII. osztályt, év elején tudni fogják, hogy milyen követelményeknek kell majd eleget tenniük az érettségin. (Ziare.com) VÉGRE INFORMATIZÁLJÁK A VÁLASZTÁSI ADATOKAT. Az Állandó Választási Hatóság közbeszerzési eljárással kiválasztotta azt a céget, amelytől 1 973 550 lejért megvásárolja a választási adatok informatikai feldolgozását és archiválását biztosító szoftvert. A hatóság új eljárást vezet be a választási listák kezelésében: a dokumentumok szállítása értékszállításra kiképzett szállítóeszközökkel történik majd, és a számítógépes adatbevitelt videokamerák előtt végzik. A választási dokumentumokat a Központi Választási Iroda átadja az Állandó Választási Hatóságnak, ahol 60 nap alatt megtörténik az adatok ellenőrzése. Ez a folyamat a kettős szavazás kiszűrését is lehetővé teszi. (Hírhatár)

„Állambácsitól” nem várhatunk megváltást
Beszélgetés dr. Neményi Ágnes faluszociológussal
A megélhetés lehetősége az erdélyi falvakban a rendszerváltás óta tovább csökkent. A kevés kivétel a szabályt erősíti: gazdálkodásból nehéz megélni, az alternatívát jelentő szolgáltatások még gyerekcipőben járnak. Van-e lehetőség arra, hogy az erdélyi falu vonzó és gazdaságilag virágzó település legyen? – erről beszélgettünk dr. Neményi Ágnes faluszociológus egyetemi előadótanárral. – Több mint négy évtizede foglalkozik faluszociológiával, jó ismeri az erdélyi falu gondjait. Huszonhárom évvel a rendszerváltás után mennyire súlyosak ezek? – A romániai falu minden téren elmaradott, helyenként középkori állapotok uralkodnak. A szocialista szövetkezeti rendszer egyik napról a másikra összeomlott, helyette létrejött közel négymillió önellátó kisgazdaság, amelyek sajnos nem biztosítanak megélhetést. Bizalom híján nem épülhet ki szövetkezeti hálózat, összefogás nélkül nem lehet kilépni ebből az ördögi körből. Ma nagyon nehéz megélni a falvakban, a legtöbben máshol keresnek boldogulást. Persze vannak kivételek is – a sikeres falvak –, ahol beindult a gazdasági élet, munkahelyek jöttek létre, egyelőre azonban kevés az ilyen kistelepülés.
– Mi kell ahhoz, hogy megyénként ne csak három-négy ilyen faluról beszélhessünk?
– Egy érdekes nemzetközi kutatási projekt romániai résztvevőjeként azt mondanám, hogy olyan kulcsemberek kellenek, akik kovászt jelenthetnének egy-egy faluközösség számára. Nyolc európai uniós ország felsőoktatási intézményeinek – közöttük a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem – összefogásával kétéves, angol nyelvű mesteri képzéshez dolgoztunk ki programot. Aki ezt elvégzi, faluanimátori oklevelet kap, ez egy új európai mesterség. – Mennyire hasonlít ez a rendszerváltás utáni Magyarországon bevezetett falugondnoki álláshoz?
– Az új foglalkozásnak valamelyest előzménye a falugondnoki állás, amely nem csak Magyarországon, hanem több más európai országban is működik. Azonban többet is jelent ennél. A magyar kezdeményezést jól ismerem, szociológusként több magyarországi faluban tanulmányozhattam működését. Az elmúlt években Erdélyben is felbukkant, főleg székelyföldi településeken, ahol a helyi önkormányzatoknak sikerült megoldaniuk a finanszírozást, de olyan is van, ahol ez civil szervezetek hatáskörébe tartozik. Az erdélyi tisztség azonban eltér a magyarországi és a nyugat-európai falugondnoki munkakörtől: nálunk rendszerint szociális ügyekkel foglalkozik a falugondnok.
– Miben különbözik az önök projektje az eddigi európai falugondnoki képzéstől? – Az új képzés lényege, hogy a helyi sajátosságok felhasználásával európai dimenzióba emelje a közös gondok feltárását és a kiútkeresést. A nyolc egyetem az elmúlt három évben Európa különböző országaiban – többek közt nálunk, Kolozsváron is – szervezett szakmai találkozókat, ahol a programban részt vevő országok falvainak sajátos helyzetét elemeztük. Ezek a gondok többé-kevésbé hasonlítanak, így a kiútkeresés is közös erővel történik.
– Mi a közös a mai európai falvakban? – A falvak általában elmaradottabbak, mint a város, sok falu nem rendelkezik a szükséges infrastruktúrával. Falun szinte mindenhol nehezebb a megélhetés, kiszolgáltatottabbak az emberek. A közös helyzetfelmérés alapján olyan felkészült szakemberekre van szükség, akik helyi fejlesztési stratégiák kidolgozására képesek. Igaz, valamennyi országnak megvannak a jellegzetes problémái, ami jelentősen megnehezíti munkánkat, ám eddigi felméréseink azt igazolják, hogy ezeket a gondokat helyi összefogással, konzultációval, projektek készítésével részben vagy teljesen orvosolni lehetne.
– Egy ilyen „varázsszakmától” mindenki sokat vár. Beválthatja a hozzá fűzött remények? – A több helyen működő európai falugondnoki állás többnyire bebizonyította létjogosultságát. Mi azonban ennél többet ajánlunk. Az új szakma széleskörű tájékozódást feltételez: az animátornak ismernie kell a falusi életmód, a falusi életvitel, a falun élő ember legtöbb gondját-baját. Értenie kell a mezőgazdasághoz, a vállalkozások létrehozásához és működéséhez, szociális kérdésekhez, de a legfontosabb, hogy képes legyen segíteni az embereket abban, hogy közösséggé szerveződve maguk találják meg azokat a gazdasági, társadalmi, szociális lehetőségeket, amelyek révén változtatásra, felemelkedésre van esélyük.
– Az első szakképzett faluanimátorok két év múlva kezdhetik el munkájukat Európa országaiban. Van-e erre fogadókészség a politikum részéről? – Országonként változó a helyzet. Ahol van előzménye a faluanimátori munkának, ott várják a folytatást. Románia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol a faluval csak politikai beszédek szintjén foglalkoztak az elmúlt 23 év kormányzatai. Ez vezetett oda, hogy a romániai falu ma a legelmaradottabb az Unióban. Érzékelhető azonban pozitív változás is, az utóbbi években ugyanis sok helyen elkezdődött az infrastruktúra kiépítése, főleg uniós pénzekből. A fejlődés azonban nagyon lassú, kevés a helyi hozzáértő, azaz hiányzik az igazi falugondnok. Bőven lesz tehát munkája Erdélyben is egy képzett faluanimátornak: reményeim szerint a jó szakemberek alkalmazásához a romániai közigazgatás is megtalálja a forrásokat. – Mennyire fogadja el a faluközösség a máshonnan érkező „megmentőt”? – A falugazdásznak nem feltétlenül idegenként kell érkeznie a faluközösségbe. Nemrégiben Máramarosszigeten többen kérdezték: miért nem a falu elöljáróit – a polgármestert vagy az alpolgármestert – képezzük ki? Természetesen ők is lehetnek animátorok, a lehetőség mindenki előtt nyitva áll, aki vonzalmat érez a szakma iránt. Tapasztalatom szerint az emberek befogadónak bizonyulnak, ha azt látják, hogy közös érdek a falugondnok sikeressége. Tisztában vannak vele, hogy segítség nélkül rengeteg információtól vannak elzárva, nem tudnak pályázni, nem képesek kihasználni lehetőségeiket. Márpedig pályázni csak akkor érdemes, ha tisztában vagyunk azzal, mit szeretnénk elérni, és ehhez milyen lehetőségeink vannak. Falvaink nagy gondja, hogy az ott lakók nincsenek tisztában lehetőségeikkel, a helyi erőforrásokkal. A jól képzett faluanimátor a helyi erőforrások mozgósításában segíthet a legtöbbet. Irányításával a helybeliek képesek lesznek elindulni egy-egy fejlesztési stratégia mentén. Képzett faluanimátor nélkül is megtörtént ez már néhány erdélyi faluban, olyan lelkes szervezőknek köszönhetően, akik ráéreztek a kitörés lehetőségeire. – A legtöbb falu földhözragadt gondokkal-bajokkal küzd. Az apró parcellás mezőgazdaságból lehetetlen megélni, minden beruházáshoz pénz kell, az emberek pedig szegények... Nem ördögi ez a kör azok számára, akik a helyi nincstelenségből keresik a kitörés lehetőségeit?
– Általános tapasztalat, hogy a napi gondokba belefáradt közösség nem ismeri fel lehetőségeit. Mindig kell egy olyan ember, aki felrázza a falut, aki ráirányítja a figyelmet a valós lehetőségekre, amelyek mellett legtöbbször úgy megyünk el, hogy észre sem vesszük azokat. Nem egy példa bizonyítja, hogy a helyi szervező csodát művelhet a faluközösséggel. A faluturizmusból például ma már több faluközösség is megél. Hasonlóan fontos a helyi hagyományokban, a helyi kézművességben rejlő lehetőségek kiaknázása vagy a mezőgazdasági termékek feldolgozása. Kincs van alattunk, csak nem vesszük észre. Jönnie kell valakinek, aki megkaparja a földet, hogy ráébredjünk: itt van a közösség nagy lehetősége.
– Ha ön faluanimátorként kezdené pályáját, mit mondana az embereknek? – Először is elmagyaráznám, hogy felejtsük el „állambácsit”, tőle ugyanis nem várhatunk megváltást. Ezt a tévhitet végre minden közösségben el kéne oszlatni, helyette pedig felszabadítani a helyi közösség alkotóerejét. Arra próbálnám rávenni az embereket, hogy olyasmihez kezdjenek, amivel eddig nem foglalkoztak. Általában a faluturizmust is két-három gazda kezdte el településenként, majd újabb kettő-három próbálkozott meg az iparággal, mígnem az egész falu rájött, hogy működik a dolog. A közösség önbizalmát csak ilyen módon lehet erősíteni. – Októbertől hirdetik az új mesteri képzést. Hogyan zajlik az oktatás? – A képzés teljes egészében online rendszerben, interneten történik. Gyakorlatilag bárki bekapcsolódhat, akinek elfogadják a jelentkezését. Bármilyen egyetemi diplomával rendelkező, angolul jól beszélő személy kérheti a felvételét, aki elhivatottságot érez a falugondnoki, az animátori hivatásra. Az így megszerzett diploma Európa valamennyi országában érvényes, a diákok a két év során teljes rálátást kapnak az európai falufejlesztési lehetőségekre.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

2012. augusztus 3.
Matrózok Erdélyből
Nem sikerült a törvényeket és az alkotmányos rendet semmibe vevő román balliberális hatalom terve, hogy népi felhatalmazást kapjon a legrettegettebb politikai ellenfél, a jobbközép politikát képviselő Traian Băsescu államfő jogtalan eltávolításához.
Bár a szavazók egy tekintélyes hányada – mintegy negyven százaléka – fontosabbnak tartotta a korábbi megszorítások miatt büntetni Băsescut, mint kiállni a demokratikus értékek, a jogállam mellett, a többség távol maradt az urnáktól, s ezáltal érvénytelenítette az elnök leváltását célzó népszavazást.
Ez pedig óriási bukás a Victor Ponta miniszterelnök vezette kormánynak, hiszen az első, 2007-es próbálkozás után immár másodszor törik bele a szociáldemokraták és liberálisok bicskája a gyűlölt ellenség kiiktatásába. Pedig most minden a kezükben volt ahhoz, hogy sikerre vigyék tervüket. A parlamenti mesterkedések révén hatalomra jutott Pontáék azonban elszámították magukat, az Európai Néppártban befolyásosnak számító Băsescunak épp oly rövid idő alatt sikerült fellármáznia a brüsszeli döntéshozókat a bukaresti jogsértések miatt, mint amilyen gyorsan az Unió baloldali térfeléről estek neki korábban a kétharmados lakossági felhatalmazást nyert magyar kormánynak.
Brüsszel nyomására Ponta meghátrált, elfogadta az alkotmánybíróság döntését a referendum érvényességét ötvenszázalékos részvételhez kötő törvény hatályosságát illetően, a forró vasárnap is a voksolás bojkottálására szólító Băsescunak kedvezett, így tulajdonképpen nem történt meglepetés a romániai népszavazáson. Még úgy sem, hogy a balliberálisok a törvényhozásban mutatott gátlástalanságukat a szavazás szervezésébe átmentve igyekeztek a legkülönbözőbb ügyeskedésekkel, csalásokkal duzzasztani a lakosság részvételi számadatait.
Ez irányú törekvéseik elsősorban az ország déli részén s részben Moldvában voltak sikeresek. Erdélyben megértették a jobbközép demokraták üzenetét, a szavazási kedv jóval visszafogottabbnak bizonyult, megbízható hátországot biztosítva az egykori hajóskapitánynak. A magyarok élen jártak a távolmaradásban, dorgálást is kaptak emiatt Victor Pontától, aki Orbán Viktort sem kímélte nyilatkozataiban.
A balliberálisok mellett az RMDSZ sem örült Hargita és Kovászna megye negatív rekordot produkáló szavazói részvételének, hiszen a Kelemen Hunor vezette párt voksolásra buzdított, ezzel közvetett módon támogatva Băsescu ellenfeleit. Az erdélyi magyarok tüntető távolmaradását lehet ugyan az érdektelenséggel magyarázni – ezt teszi az RMDSZ –, de az éppúgy értelmezhető az államfő, s főleg a jogállamiság melletti kiállásként is.
A bukaresti hogyan továbbal kapcsolatban csak annyi biztos, hogy a politikai instabilitás és éles szembenállás folytatódik – legalább őszig, amikor parlamenti választásokat tartanak. A népszavazás érvénytelensége miatt tovább csökkenhet Victor Ponta népszerűsége, amelyet már eddig is alaposan megtépáztak az uniós bírálatok, s a mindenféle következmény nélkül maradt plagizálás.
De a szociáldemokraták koalíciós partnerénél, a liberálisoknál sem jobb a helyzet. Vezetőjük, Crin Antonescu például merészen azt ígérte, kiszáll a politikai életből, ha nem veszik sikerrel a referendumot. Mindettől függetlenül továbbra is a balliberális szövetség a nagy esélyese az őszi megméretésnek, az ellenzékbe szorult demokraták viszont lélegzethez juthatnak a mostani sikerrel, s újult erővel láthatnak neki egy szélesebb összefogásra épülő jobbközép unió megteremtéséhez, amely imázsában és üzeneteiben egyaránt feledtetné a korábbi kormányzás IMF által vezényelt nadrágszíjszorító tevékenységét.
Pataky István
A szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese

Charta és alkotmány
Mint már beszámoltunk, a felvételi vizsga lejártával évzáró kiértékelőt tartott szerdán Azamfirei Leonard professzor. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora az elmúlt hónapok eseményeiről és az egyetem szervezési és működési szabályzata körüli igazságügyi határozatokról számolt be.
A román tagozaton több volt a jelentkező
A felvételi vizsgát nem befolyásolták az egyetemen zajló viták és a gyenge érettségi eredmények sem – nyugtázta a rektor, aki elmondta, hogy különféle módon igyekeztek népszerűsíteni az intézményt. Meglepetésünkre a meghirdetett 960 (440 tandíjmentes és 520 tandíjköteles) helyre 1325-en jelentkeztek.
– A viták után arra számítottunk, hogy kisebb lesz a román felvételizők száma, mivel a környéken több egyetem is működik. Ennek ellenére sokan érkeztek az ország más megyéiből is, ami azt jelzi, hogy a MOGYE iránti érdeklődés nem csökkent.
A sajtótájékoztatót megelőzően többen is elégedetlenségüket fejezték ki, hogy a tandíjmentes helyekre jók a magyar hallgatók, mert több támogatást kap utánuk az egyetem, a tandíjas helyekre viszont csak a román jelentkezőket vették fel.
Ezekre válaszolva a rektor arra hivatkozott, hogy a vonatkozó kormányhatározatban a szakminisztérium csak a tandíjmentes helyek számát tünteti fel. A 440 hely arányos elosztásáról a szenátus döntött. Arra azonban semmilyen törvényes előírás nem kényszerítheti az egyetemet, hogy a tandíjas helyekre is fele-fele arányban vegyenek fel román és magyar hallgatókat, miközben az előbbiek jobb eredményt értek el – szögezte le. A román tagozaton magasabb volt a jelentkezők száma és átlagosan egy jeggyel volt nagyobb az utolsó bejutó diák eredménye, ami a rektor véleménye szerint már eleve a pozitív diszkriminációt bizonyítja a magyar hallgatók irányában.
Azamfirei Leonard kifejtette, hogy a múlt évihez képest miért voltak kisebbek a felvételi jegyek. Míg a tavaly minden kérdést a 100 feladatot tartalmazó tesztkönyvből adtak, a felvételizők közül sokan nem a tananyagot, hanem csupán a válaszokat tanulták meg. Az idén a 100-ból 25 kérdést a vizsga előtti napon állítottak össze, ami természetes eredményekhez vezetett. Az angol szakra ősszel tartják a felvételi vizsgát.
– Azt mondják, hogy a román hallgatók azért jöttek nagyobb számban a MOGYE-re, mivel könnyebb volt a felvételi vizsga, mint például az A kategóriás kolozsvári egyetemen, ahol két tantárgyból, biológiából és kémiából kellett vizsgázni, míg Marosvásárhelyen választani lehetett a két tantárgy között.
– Minden egyetem a saját stratégiája szerint dolgozik. Ha mindkét tantárgy szerepel, körülményesebb lett volna a felvételi vizsga. Marosvásárhelyen tovább bonyolítja a helyzetet, hogy meg kell találnunk azt a tankönyvet, amelynek létezik a magyar nyelvű fordítása is. Véleményen szerint nagyon tisztességes vizsga volt. Szóba jöhet, hogy a jövő évben bevezetjük mind a két tantárgyat, de amíg nincsenek pontos előírások, nem érdemes kísérletezni a hallgatókkal. Az sem kizárt, hogy jövőre megváltozik a közoktatási törvény, és mindent újra kell kezdeni.
A továbbiakban Azamfirei professzor beszámolt arról is, hogy szeptember 17-én, a második érettségi vizsga után pótfelvételit szerveznek a gyógyszerészeti, a gyógyszerész-asszisztensi, az egészségügyi asszisztensi valamint a táplálkozástan-dietetika és a sport szakon üresen maradt tandíjas helyek betöltésére.
Három állás a magyar oktatóknak
Szeptemberben 43 oktatói állásra (legtöbb az adjunktusi) versenyvizsgát tartanak. Az előlépésre elsősorban az egyetem jelenlegi oktatóinak van lehetősége, de kívülről is lehet jelentkezni. Az üres állások betöltése azért fontos, mert a jövő tavaszra várják a egyetemi oktatás minőségéért felelős ügynökség, az ARACIS látogatását, amely külön- külön újravizsgálja a román, a magyar és az angol nyelvű oktatás helyzetét, a táplálkozástan és a fizioterápia szakon pedig az akkreditálást szeretnék elérni. Egyetemi szinten az állások 70 százaléka van betöltve, ami megfelel az előírásoknak – mondta a rektor. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy valójában több oktatóra lenne szükség, de a törvény szerint az alkalmazások száma nem haladhatja meg az utolsó évben megürült helyek számát. Ahhoz, hogy folyamatosan megtartsák a szakmai előrelépés lehetőségét, nem lehet minden tisztséget betölteni.
– Rektor úr, a magyar tagozaton 70 üres állást emlegetnek. Meg tudná mondani, hogy a 43-ból hány szól a magyar tagozatra? Az egyetem honlapján olvasható adatok szerint ugyanis mindössze háromról van szó.
– A 43 állásra szabadon lehet iratkozni. Minden katedrától azt kértük, hogy közöljék az üres helyek számát. Amelyiktől választ kaptunk, a kért állásokat meghirdettük. A tanársegédi állásoknál nem számít, hogy román vagy magyar a jelentkező, de a fertőző betegségek szakon vagy az intenzív terápián két-két adjunktusi állást hirdettünk meg. Arra kértem a magyar oktatókat, hogy vegyenek részt az egyetem vezetésében, a tanév kezdetén ki kell jelöljük a magyar prorektort s a dékán-helyetteseket is.
Minden betöltetlen állást meghirdetünk, ha lesznek jelentkezők, akik eleget tesznek a feltételeknek. A tavaszi ellenőrzéskor az ARACIS valószínűleg az oktatókkal való lefedettség alapján fog dönteni. Eddig egyetemi szinten számoltak, az új törvény szerint külön-külön határozzák meg a helyek számát minden tanítási nyelven, figyelembe véve az oktatók és a hallgatók arányát. A szeptemberi vizsga után világosabban fogunk látni, s reméljük, hogy novemberben és decemberben újabb versenyvizsgát is meghirdethetünk.
Ősszel szervezik meg a diplomavizsgát minden szakon, a mesteri dolgozatok megvédését, a mesterképzésre és a doktori iskolába való felvételit. Az idéntől a fizioterápia szakkal bővül a mesterképzés, ami jelenleg a táplálkozástan, egészségügyi menedzsment és a gyógyszerellenőrzés szakokon működik.
Feltételek nélkül hagyták jóvá a chartát
A továbbiakban "a törvényes rendelkezések útvesztőiben" igazította el a résztvevőket a rektor.
– A magyar tagozat létrehozására vonatkozó 2012. évi 230-as kormányhatározatot május 4- én felfüggesztette a Fellebbviteli Bíróság, amely döntés ellen az Ungureanu-kormány fellebbezett, majd a Ponta-kormány visszavonta a rendeletet, amiről néhány hete kapott írásbeli értesítést az egyetem. A tárgyalást pedig nem decemberre, hanem 2013 áprilisára tűzték ki.
Az egyetem szenátusa által 2011. december 7-én jóváhagyott szervezési és működési szabályzattal kapcsolatosan két per indult. A másodikban május 11-én hozott döntést a Fellebbviteli Bíróság. Ebben törvényesnek minősítette a chartát, és arra kötelezte az oktatásügyi minisztériumot, hogy 2012 januárjában feltétel nélkül hagyja jóvá azt. Attól kedve a szabályzatot semmilyen tekintetben nem módosítottuk. Június 22-én az oktatásügyi tárca elküldte a charta törvényességét igazoló jóváhagyást, amely nem szab semmilyen feltételt az egyetemnek – jelentette ki a rektor. Mindezek alapján a 2011 decemberében elfogadott charta szerint működött és működik a MOGYE – tette hozzá. Mivel azóta történtek jogszabályi változások, ősszel áttekintik és módosítani fogják a szabályzatot.
A kérdésre, hogy mikor fejeződik be a charta körüli vita, a rektor azt válaszolta, hogy megalakult a chartavizsgáló bizottság, és az egyetem minden tanára javaslatokat tehet a MOGYE honlapján, majd a szenátus dönti el, hogy milyen pontokban fognak változtatásokat eszközölni. Ezek közé tartozik a rektorhelyettesek feladatkörének a meghatározása, megváltozott a 65. évüket betöltött egyetemi tanárok nyugdíjazására vonatkozó törvény – sorolta a példákat.
– Az egyetemi chartában szó sem esik a magyar oktatási vonalról, ami ily módon hivatalosan nem is létezik. Mi erről a véleménye? – kérdeztük a rektort.
– Az igazságügyi szervek azt az állításunkat vették figyelembe, hogy a chartának nem kell kötelező módon minden részletet tartalmaznia az egyetem működéséről. Az első cikkely leszögezi, hogy három nyelven folyik az oktatás, s szerepel a vezető tisztségek leosztása is. Márciusban a szenátus határozatot hozott, hogy az egyetemen van magyar oktatási vonal, amit az idei felvételi vizsga lebonyolítása és a jövő évi tevékenység megszervezése is igazol. Amikor egy igazságügyi szerv eldönti, hogy a chartában minden benne van, ami a törvényesség szempontjából szükséges, mi, akik amatőrök vagyunk a jogi ügyekben, az igazságügyi szervekre kell hallgassunk, vagy törvényes úton támadhatjuk meg, amit határoztak – felelte a rektor, majd a klinikavezetők és az egyetemi intézményvezetők összeférhetetlenségéről szóló véleményét kifejtve bezárta az újságírókkal való találkozót.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

MOGYE: a magyar oktatók nem hagyják magukat
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar oktatói nem fogadják el az egyetem rektorának azon döntését, miszerint az ősz folyamán módosítanák a MOGYE chartáját, de nem hoznának létre magyar tanulmányi vonalat, csupán technikai kiigazításokat eszközölnének.
Az intézményvezető korábban leszögezte: nem a magyar fél vagy a bukott kormány nyomására változtatna az egyetem alapokmányán, hanem újabb megnevezések és szakmai terminusok jelentek meg, ezeket szeretnék előbb tisztázni, majd a chartába foglalni.
„Szó sincs arról, hogy ebbe belenyugodnánk. Amikor Azamfireit kinevezték rektornak, akkor még az előző kormány, az előző tanügyminiszter feltételesen fogadta el a chartát, tehát mindenképp bele kell kerüljön az, hogy a magyar vonalat, illetve a fakultást létrehozzák. Ha most ebből a fakultás le is maradt, de a magyar kar létezését azt előírja" – nyilatkozta a maszol.ro-nak Szilágyi Tibor, a MOGYE professzora, aki szerint a döntés nem úgy működik, hogy „akarjuk, vagy nem akarjuk".
„Itt nincs alternatíva. Persze az utóbbi politikai események után itt bármire lehet számítani" – fogalmazott az oktetó. Hozzátette: augusztusban az illetékesek nagy része szabadságon van, nincs akivel leülni tárgyalni, a charta-módosító javaslatokat a hónap végéig kérték, tehát valamikor szeptemberben tervezik ezek leadását és a tárgyalások újrakezdését.
Hangsúlyozta: szó sincs arról, hogy az egyetem magyar tanári közössége beletörődne a helyzetbe és azt mondaná, hogy ez így marad, így van jól.
Akarnak-e segíteni?
„Azt, hogy a MOGYÉ-n nincsenek rendjén a dolgok, megoldatlan a helyzet, azt maga az oktatási miniszter, Andronescu is tudja, tehát tennie kell valamit, ahogy Ponta miniszterelnök is tudatában van annak, hogy a dolgok rosszul állnak, hiszen Csíkszeredában kijelentette, hogy ez itt nincs megoldva, hogy a szenátus hibázott" – mutatott rá Szilágyi.
Megjegyezte: a gondokat minden esetre ismerik, az hogy meg is akarják oldani, az már más kérdés.
Margára a multikulturalitás támogatójaként számítanak
A professzor Andrei Marga külügyminiszterre hivatkozva elmondta: számítanak az elöljáró közbenjárására, hiszen a multikulturális egyetem fogalmának ő a megalapítója.
„Az egész világon azáltal lett elismert, hogy ezt a multikulturalitást bevezette, és Kolozsváron működik is, ami nálunk, a MOGYÉ-n van, annak az égvilágon semmi köze nincs a multikulturalitáshoz" – vélekedett Szilágyi.
Mint kifejtette: van magyar nyelvű oktatás, de nem úgy, ahogy azt egy multikulturális egyetem feltételezi.
„A törvény ha egy kicsit sántít is, de egy bizonyos fokú saját szervezési keretet biztosít, és ez az, amiről szó sincs. A román vezetőség skizofrén állapotban van, mert hát oktatás az van, de Isten őrizz, hogy bármikor is szerevezési formáról beszéljünk" – magyarázta a professzor.
Hozzátette: ilyen fokú bizonytalanság mellett, ami jelenleg van, a charta ügyében nem lehet konkrét menetrendre számítani.
„Tovább fogunk küzdeni. Az biztos, hogy a charta-módosításba megpróbálunk beleszólni, mert ugyan a saját működési szabályzatunkat elutasították, de vannak konstruktív javaslatok és bizonyos elvi tisztázandó dolgok, amit akárki ki is tudunk javítani benne" – közölte a professzor.
Kiemelte: szó sincs arról, hogy lezáródott volna az ügy, remélik, hogy az oktatás, úgy ahogy eddig is zavartalanul fog működni.
maszol.ro

2012. augusztus 4.
Csíkszeredai városnapok – Nagy az érdeklődés a kézművestermékek iránt
Nagy a sürgés-forgás a csíkszeredai központi park sétányain megnyitott kézművesvásáron. Válság ide, vagy oda az árusok nem panaszkodnak, az igazi kézműves-termékekre van kereslet. A parkban szorgoskodó kézművesek, a régi mesterségek varázsa lenyűgöző, már csak a nem mindennapi látványért is megéri arra sétálni.
Népszerű városnapi rendezvény a csíkszeredai központi park kézművesutcája. Többek között hagyományos és népviseleti ruhadarabokat, szőtteseket, kerámiatermékeket, fából készült faragványokat, kovácsoltvas tárgyakat, és természetes anyagból készített ékszereket kínálnak a vásárosok. A bolt sokaknak jól megy, mint többen mesélték, az igazi kézműves termékekre van kereslet. Van, aki nem csak elad, hanem oktat is, a helyszínen mutatja be, hogy az asztalon sorjázó termékek tényleg saját gyártmányúak. Odébb gyűl a forgács, a háromszéki kádárok óriási fakádat gyártanak.
Székely ezermestertől származó, házi készítésű miniatűr szövőszéken a park lombjai alatt születik a szőttes. A kovácsoltvas dísztárgyak is reneszánszukat élik, a felhozatal is ennek megfelelően évről évre bővül. Nagy István Gábor a tájképfestő ecsetet váltogatja az üllővel, ráverő kalapáccsal.
Peng az üllő, csattog az osztováta, forog a korong, szorgalmas kezek alakítják nemeztárgyakká a gyapjút a park sétányain. A színes forgatag, a nyíltszínen dolgozó kézművesek szorgoskodása már magáért a látványért is megér egy kiadós sétát a parkban.
Hompoth Loránd
csikitvonline.ro

Magyarverés Nagyváradon
Nagyváradon két romániai magyar fiatalt bántalmaztak azért, mert magyarul beszéltek – írta pénteken a nagyváradi Erdon.ro hírportál. Az incidens csütörtökre virradóra történt, amikor a két bántalmazott három román nemzetiségű társával együtt kosárlabdázott a várad-rogériuszi református templom mögötti sportpályán. Éjfél körül felbukkant egy tizenkét fős társaság – írta a portál –, de először úgy tűnt, hogy rövid szóváltás után továbbállnak. Amikor azonban a társaság leghangosabb tagja meghallotta a két magyar fiatalt anyanyelvükön beszélni, visszafordult, és kötekedni kezdett velük – állítják a bántalmazottak. A portál szerint kényszerítette őket arra, hogy mondják el a román himnuszt, ugyanakkor többször megrúgta, illetve megütötte őket egy fémből készült golfütővel. A két bántalmazott fiatal négy napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a törvényszéki orvostani jelentés szerint. A rendőrségen felolvasták a bántalmazottak számára a másik fél nyilatkozatát is. Ebben a támadók azt állították, hogy a magyarok voltak tizenöten, és ők csak öten, a golfütő is a magyaroké volt, és csak azért került hozzájuk, mert elvették tőlük, amikor a magyarok szerintük rájuk támadtak – olvasható az erdon.ro hírportálon.