„Bert lelkipásztor akarok lenni!”
Holland házaspár tizenöt éve a Pataréten
Sokadik eset: múlt héten ismét a hulladékot szállító kocsi kerekei alá csúszott egy szemetet válogató gyermek a Pataréten. A tizenegy éves kislány életét vesztette. Ahhoz, hogy el tudják temetni, először nyilvántartásba kellett venni, hiszen a telep lakóinak legalább a fele semmiféle hivatalos okmánnyal nem rendelkezik. Így történt meg, hogy gyakorlatilag egyszerre állították ki a születési és a halotti bizonyítványt is. Történik mindez alig 2 kilométerre az európai fővárosi rangra pályázó Kolozsvártól.
A szeméttelep felszámolása, az európai normáknak megfelelő hulladéktároló létrehozása okán a pataréti romák helyzete ismét a helyi önkormányzat napirendjére került. A tragikus eset csupán szomorú adalék: ráirányíthatja a hatóságok figyelmét arra, hogy Patarét nem csupán higiéniai kérdés, ideje lenne valamiféle értelmes megoldást találni az ott élő roma közösség helyzetére. Azok, akik nem közömbösen, vagy elutasítóan viszonyulnak a Patarét-kérdéshez, abban reménykednek, hogy a rosszemlékű Sorin Apostu féle álláspont, miszerint „ha felszámolják a szeméttelepet, elkotródnak a cigányok is”, a múlté. Ez a típusú problémamegoldás nemhogy hatástalan, embertelen, hanem Kolozsvárhoz méltatlan.
E közösség tagjainak szüksége van az önkormányzat támogatására. Ha az illetékes helyi hatóságok továbbra sem vesznek róluk tudomást, semmi esélyük a boldogulásra. Ha ugyanis nincsenek személyi okmányaik, nem tudnak segélyért folyamodni, amelyre különben a törvények szerint jogosultak lennének. Nem tudják őket alkalmazni, nem tudnak ingyenes orvosi ellátásba részesülni, gyermekeiket iskolába íratni. Egy új, integrált szeméttelep létrehozása csak részben jelent munkalehetőséget a szemétválogatást 40 éve kényszerűségből magára vállaló, közel 2000 lelket számláló roma közösség számára, amelynek apraja-nagyja hóban, kánikulában gyakran napi tizenkét órát tölt a hulladékhegyek közt, táplálékuk jelentős része a környező nagyáruházak lejárt termékeiből áll össze.
Minderről Looij Lambertus Johannes, a ProRroma Alapítvány alelnöke beszélt lapunknak. Közismert nevén Bert lelkipásztor Hollandiából jött igét hirdetni Romániába. Bevallása szerint azon vallásos emberek közé tartozik, akik nem csak prédikálnak, hanem cselekednek is. Húsz éve járt először az országban, tizenöt éve került a Patarétre. Feleségével, Margriet asszonnyal gyakorlatilag magukra vállalták ennek a közösségnek minden gondját-baját. Három gyermeket fogadtak örökbe, a két kislány a szamosújvári árvaházból került hozzájuk 9 évesen, a kisfiú, Benny nevelőszüleivel együtt részt vesz a telepen folyó munkálatokban.
– Tizenöt évvel ezelőtt jártunk először Pataréten. Láttuk a nyomort, elkeseredettséget, kérdeztük, miért nem tesz már valaki valamit? Mondták: lehetetlen! Ez volt az a varázsszó, ami mozgásba lendített, ami arra ösztökélt, hogy tegyek valamit ezért a közösségért. Akkor még nem tudtam elképzelni, mihez is fogok kezdeni, ennek ellenére úgy döntöttünk feleségemmel, belevágunk. Mindenekelőtt igyekeztünk a közösség tagjainak a bizalmába férkőzni, ennek hiányában ugyanis nem számíthattuk együttműködésükre, enélkül pedig nem lehet eredményt elérni. Margriet például odaállt melléjük, a hulladékot válogatókkal együtt dolgozott, üveget mosott stb. Nagyon nehéz a kívülről becsöppenőknek megmondani, hogy ezt meg ezt kell tenni, ha nincs meg ez a bizalom, ha nem nyitottak irányunkba.
Apró lépésekkel kezdtük, az elején fogalmunk sem volt, milyen intézmények segítségére lehet számítani. Menet közben derült ki, hogy létezik többek közt egy hollandiai ProRomi Alapítvány, amely a roma közösségek integrációjával foglalkozik, velük együttműködve hoztuk létre romániai változatát, a ProRromá-t, amelynek én vagyok az alelnöke. Elkezdtek innen-onnan támogatások is érkezni, többnyire ezek nagysága határozta meg, hogy milyen terveket tudunk megvalósítani. Szerencsénkre úgy alakult, hogy amikor nagyon kellett valamire pénz, váratlan külső segítség érkezett, rendszerint előkerült a hiányzó összeg.
Nehéz szegényen élni, de még nehezebb szegényen meghalni. Még az elején volt, azokban az években, amikor odakerültünk: pénz híján a család nem tudta eltemetni a hozzátartozót, a tetem ott hevert a barakkban a nyári 40 fokban. A többiek – gyerekek, felnőttek – ott ettek, aludtak mellette. Volt egy kis pénz a számlánkon, amit arra gyűjtöttünk, hogy elmegyünk a gyerekekkel valami finomat enni. Mondtam nekik, hogy sajnálom, de ebből a pénzből inkább kifizetjük a temetést. Nem sokkal később hirtelen arra ébredtünk, hogy a számlánkra egy ismeretlen jóakaró hatalmas összeget utalt. Akkor biztos voltam abban, hogy nekem itt küldetésem van. Hogy nem véletlenül kerültem ide. És lám, hogyha egymásra vigyázunk, a Jóisten is vigyáz ránk.
Ezzel az adománnyal lehetővé vált, hogy az alapítvány megvásárolja azt a pataréti földterületet, ahol jelenleg a roma közösség él, és hogy elkezdjünk építkezni. Már korábban is húztunk fel barakkokat azzal a kockázattal, hogy le fogják bontani. Nem volt mit tenni, nem nézhettem, hogy családok alusznak szabad ég alatt, a gyerekeket megharapják a patkányok.
A barakkokat saját erőnkből építjük fel, eddig 40-et sikerült összehozni. Mindig akadnak alkalmi segítségek, múlt héten például Hawaii-ról érkező fiatalok egy csoportja ásta egész álló nap a sáncot. Nemsokára dél-amerikaiakat várunk. Belgiumból, Hollandiából, Amerikából is sokszor voltak önkéntes csoportok, elsősorban fiatalok.
– Elgondolni is rossz, milyen veszélyeknek, betegségeknek vannak kitéve a kolónián a gyermekek. Kapnak-e segítséget ezen a téren?
– A gyermekeknek nagy az ellenálló képességük. Baj inkább a tüdejükkel van. A faanyagot, amit a szeméttelepen találnak, többnyire építkezésre használják, nem azzal fűtenek, hanem minden mással, ami ég. A tűzre dobott műanyag gyakran mérgező füstöt bocsát ki, ez megviseli őket. A hatóságok szerencsére segítettek annyiban, hogy hetente kétszer orvost küldenek ki, aki megvizsgálja őket, gyógyszert ír fel. Afféle családorvos. Ez persze azt is jelenti, hogy a közösség tagjait ilyenformán nyilvántartásba veszik, hiszen soknak születési bizonyítványa sincs, nemhogy egészségügyi biztosítása. Türelmesen végigjárjuk velük a hivatalokat, igyekszünk megszerezni minden papírt, ez nagyon nehéz feladat, de kitartással, sok kilincseléssel és imával sikerül.
– Komoly sikerélmény az óvoda. Hány gyerekkel tudnak foglalkozni?
– Megdöbbentett, mennyi a piszkos, fertőzött, szerencsétlen gyermek. Először csak lecsutakoltuk őket, aztán igyekeztünk valamennyi táplálékot is biztosítani számukra. Adódott egy épület a környéken, ami valamennyire alkalmasnak tűnt ahhoz, hogy ott gyerekekkel foglalkozzunk. Épp akkor járt arra egy osztrák csapat, az ő – váratlan – anyagi támogatásukkal sikerült meg is venni az épületet.
Jelenleg két csoport működik 14-14 gyerekkel. A telepen körülbelül 200 gyerek van, de egyelőre ennyit tudunk befogadni. Ahogy látom a sok gömbölyödő hasat, ez a szám hamarosan nőni fog. Itt jegyezném meg, hogy tervezünk felnőttképzést is, mert a gyermek Isten áldása, de amikor nem tudod táplálni, ellátni őket, akkor nem szabad többre vállalkozni. Az ész, az ítélőképesség is Isten ajándéka, amit azért adott, hogy használjuk. Ezt kell velük megértetni.
Óvodánk nem részesül állami támogatásban, a hatóságok tudnak rólunk, elismerik munkánkat, de nincs szó arról, hogy fizetett pedagógust küldjenek, aki szakszerűen foglalkozik a gyerekekkel. A feleségem teszi ezt, önkéntesekkel, minden tudásukat, szeretetüket bevetve. Jó munkát végeznek, hiszen vannak pozitív visszajelzések: azok a gyermekek, akik a mi óvodánkból kerülnek ki, megállják a helyüket az első osztályban, sokuk úgy kerül oda, hogy ismeri az ábécét – miközben a szülők legnagyobb része írástudatlan, vagy minimális ismeretekkel rendelkezik. Tavaly 14 ovisból 12 ment elsőbe, ezek közül 9 be is fejezte az első osztályt. A pataréti gyermekek Szamosfalvára járnak iskolába, ahol szerencsére befogadják őket, nincs szó kiközösítésről. Csak a szállításukkal van baj, a gyermekek kicsik, a távolság nagy, nehezen oldható meg kísérgetésük.
Senkit sem köteleztünk arra, hogy jöjjön óvodába, hanem olyan környezetet teremtettünk, hogy a gyermekek kedvtelésből csatlakozzanak. Mindenekelőtt alapvető dolgokra tanítjuk meg: kezet mosni, evés előtt imát mondani, vécépapírt használni, az egymással való viselkedésre, bocsánatot kérni … mindezt az agresszív szülői modellek „csiszolására”. Ezek az intelmek meg is maradnak, visszahatnak a családra, mesélik a szülők, hogy otthon a gyermekek őket is figyelmeztetik a kézmosásra, evés előtti imára.
Nem volt egyszerű megértetni a szülőkkel a tanulás fontosságát, az óvoda hasznát. Ódzkodtak a gyermekeket elengedni az óvodába, mivel akkor nem tudnak segíteni a szemétválogatásban. De végül megértik, hogy ez mennyire fontos. Hónapokig magyaráztuk türelmesen: nem tudnak írni, olvasni, ha bezárják a szeméttelepet, nem lesz mihez kezdeniük. Mi megtanítjuk őket, amire csak lehet, különben nem fognak boldogulni. Megértették, most már várólista van az óvodásoknál.
– Jó vagy rossz a patarétiek szempontjából a szeméttelep felszámolása?
– Nyilván jó döntés, a romák többsége azonban megélhetését veszti el. Lehetetlen, hogy a városban alkalmazzák őket. Remélem, hogy az új szeméttelepen szükség lesz a munkájukra, ez az egyetlen esélyük. Ezzel az életmóddal vannak megszokva, lehetővé kellene tenni számukra, hogy továbbra is szemétválogatással foglalkozzanak. Jó volna, ha hivatalosan is alkalmaznák valamennyit. Ha valaki szállítási céget indít, olyan sofőröket alkalmaz, akinek több éves tapasztalata van. Ez a helyzet itt is. Ezek az emberek 40 éve válogatják Kolozsvár szemetét. Bár nem világos, mennyi is a napi bevételük, úgy saccolom, hogy a családok körülbelül 50 lejt tudnak összehozni. És mert ennek a leírhatatlan nyomornak is vannak fokozatai: a legszegényebbek azok, akiknek nincs lovuk, szekerük se. Hiába gyűjtik össze a kiválogatott szemetet, nem tudják elszállítani, vagy csak részben.
– Mennyire érzi veszélyesnek ezt a helyet? Mennyire úr az erőszak a telepen?
– Még eddig nem loptak el tőlem semmit, meg sem vertek. Nem mondhatom, hogy nem voltak „éles” helyzetek, amikor közbe kellett avatkoznom, mert baltával estek egymásnak. Érdekes módon nagy a szolidaritás közöttük. Amikor a múlt héten a villám belecsapott az egyik férfibe, aki meghalt, szó nélkül összeadták a pénzt a temetésre. Voltam már tanúja olyan jelenetnek is, hogy a kéregetőnek ők hamarabb adtak, mint mások. Képzeljék, a múltkor a cunami áldozatainak gyűjtöttek.
Sajnos a szenzációhajhász sajtó egyáltalán nem segít a romákról alkotott kép árnyalásában, a mentalitásváltásban. Rendszerint azok a hírek kerülnek előtérbe, amelyek negatívak. Nem azt mondom, hogy ezek nem igazak. De elsősorban a negatív hír kerül a sajtóba, a sok kis pozitív élmény, előrelépés, ami valóban nem sajtószenzáció, de amire lehet és érdemes építkezni, az elmarad. Azt biztos megírják, hogy tyúkot lopott. Persze, a lopás elítélendő, senki sem állítja az ellenkezőjét. De tudják, milyen, amikor nyolc gyerek bőg, hogy éhes? Gyakran nincs más megoldás. Márpedig elfajult, buta cigány van bőven, nem nehéz őket pellengérre állítani.
– Életüket végérvényesen Kolozsvárhoz kötötték?
– Nem is olyan régen valamelyik pataréti kisgyereknek tették fel a szokásos kérdést: „mi leszel, ha nagy leszel?” Széles mosollyal mondta: „Bert lelkipásztor akarok lenni!” Ha csak erre gondolok, azt mondom, megérte a Pataréten töltött tizenöt év.
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)

Kampánymentes miniszterelnöki látogatás
Többször is hangsúlyozta Victor Ponta miniszterelnök, hogy nem kampányolni jött Csíkszeredába, hanem pusztán találkozni akart a három székelyföldi megye elöljáróival, vezetőivel. A szombati eseményen sem Borboly Csaba, sem pedig Ráduly Róbert Kálmán nem volt jelen. A Hargita megyei önkormányzat képviselő-testületének elnöke és Csíkszereda polgármestere is pihenőszabadságát tölti.
Július 21-én, szombaton Victor Ponta miniszterelnök csíkszeredai látogatása során törvénytelenül eltávolították Hargita megye hivatalosan elfogadott zászlaját a megyei tanács gyűlésterméből.
A tervezettnél húsz perccel hamarabb érkezett Victor Ponta, aki a hagyományos székely termékek havi vásárán kolbászt és sajtot kóstolt – pálinkával is kínálták, de azt nem fogadta el –, a tömegből érkező „Székelyföld, Autonómia” beszólásra viszont mosolyogva csak annyit válaszolt, nem érti. Politikai tandemtársa, Crin Antonescu ideiglenes államfő nem jött vele. A Székelyhon.ro „hol van Antonescu?” kérdésére azt válaszolta, hogy „ő majd megválasztott államfőként érkezik Csíkszeredába”. Taps a kormányfőnek
Zsúfolásig megtelt a hargitai megyeháza amfiteátruma, a jelenlévők nagy része mégsem polgármester volt, hanem a székely megyék prefektusi hivatalainak alárendeltségébe tartozó intézmények vezetője, illetve alkalmazottja. A miniszterelnököt taps fogadta a teremben.
A kötelező jókívánságok után Victor Ponta elmondta, már a júniusi helyhatósági választások után tervezte ezt a látogatást. „Azért jöttem önökhöz, hogy miniszterelnökként a helyi gondokról érdeklődjek. Nem kampánykörúton vagyok, egyébként sem pályázok semmilyen funkcióra” – húzta alá, majd a jövő vasárnapi referendum kapcsán annyit mondott, az az érdeke, hogy a voksolás „korrekt módon történjen”. Többször is emlékeztette a jelenlévőket, hogy részéről nem létezik diszkrimináció, ő funkciójából adódóan minden párt polgármesterével egyenlő módon tárgyal.
Az őszi parlamenti választások is szóba kerültek, ekkor emlékeztette a jelenlévőket, hogy fontos a magyarság számára képviseletet küldeni a parlamentbe. „Mindig is azt vallottam, hogy ha a kisebbségek kimaradnak a parlamentből, akkor nem tudnak eléggé hatékonyan védekezni a radikalizmus ellen”.
Kérdések A jelen lévő Hargita megyei vezetők többek között azt kérték a kormányfőtől, hogy támogassa a gyergyószentmiklósi műjégpálya felújítását, a megyei és tölgyesi kórházak további modernizációját, illetve a székelykeresztúri Sóskútfürdő teljes rendbetételét. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatával kapcsolatos kérdésre Ponta azt válaszolta, hogy személyes véleménye szerint az egyetem szenátusa rosszul döntött, amikor nem vette figyelembe az egyetem kétnyelvű voltát. Ugyanakkor rögtön hozzátette, a magyar tanárok is hibáztak, amikor a magyar tagozat létrehozását erőltették.
A régióátszervezésről is kérdezték a miniszterelnököt, aki erről úgy nyilatkozott, hogy tartja magát a Szociálliberális Unió nyolcrégiós elképzeléséhez, ám más megvalósításokra is nyitott: „jövő évben mindenképp pontot kell tegyünk erre a kérdésre, mert 2014-től már működniük kell a saját elnökkel és testülettel kormányzott régióknak”. A továbbiakban a közintézmények krónikus emberhiányára is felhívták a kormányfő figyelmét. Az egyórás beszélgetés után Victor Pontát egy, székely termékekből álló csomaggal ajándékozták meg a házigazdák.
Újságírói kérdések
A beszélgetés utáni sajtótájékoztatón a román–magyar viszonyt érintő újságírói kérdésekre válaszolva a miniszterelnök elmondta, lezártnak tekinti a Nyírő-ügyet, meg egyébként is az a cél, hogy „a közép-kelet-európai országok, így Románia és Magyarország is fenntartsák a jó kapcsolatokat”. Hozzátette, örül annak, hogy a helyhatósági választásokon a romániai magyarok nem hagyták magukat Magyarországról befolyásolni. A szomszédos országokkal való viszony kapcsán kiemelte, a keleti országoknak Brüsszelben ugyanolyan esélyeik kell legyenek, mint a fejlett államoknak, nem szabad ezeket a volt kommunista tömb országaiként kezelni.
Kérdésünkre, hogy fog-e találkozni jövő héten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel – aki szombaton Tusnádfürdőn tart előadást –, Ponta nemmel válaszolt, mivel ő abban az időszakban a tervek szerint a londoni nyári olimpiai játékok megnyitóján fog részt venni.
Kitérő választ adott viszont az egyik központi kereskedelmi televízió munkatársának azon kérdésére, hogy fenntartja-e a két évvel ezelőtt Maroshévízen tett kijelentését, miszerint Székelyföld nem létezik. „A politikai nyilatkozatokon túl én jelenleg minden román állampolgár miniszterelnöke vagyok, ezért mindenkiért felelősséggel tartozom”.
A kormányfő Csíkszeredából Nagyszebenbe utazott.
Kozán István
Szekelyhon.ro

Sóvidéki hagyományőrzők
Idén július 15. és 22. között immár tizennyolcadszor került sor Felsősófalván a Székelyföldi Nemzetközi Tánctábor megszervezésére. “A Felsősófalván élők nagyon jól tudják, hogy létezik ez a tábor – mondja László Csaba táborszervező –, de a falusi ember napközben nem ér rá, esténként, hét végén azonban a helyi felnőtt érdeklődők is megjelennek, nagyon élénken figyelnek, lehetőségeik szerint segítenek is, és büszkék arra, hogy a Sóvidék táncait, népdalait, hangszeres népi muzsikáját itt és innen próbáljuk áttestálni a most felnövő nemzedékekre. Az évek során megszokták ezt a rendezvénysorozatot. Nagyon jó a község vezetésével kialakult kapcsolatunk is, a parajdi önkormányzat az évek során mindent elkövetett, hogy az infrastruktúra kiépüljön, megfelelő termek állnak a rendelkezésünkre a helyi Művelődési Házban és az iskolában. Gyakorlatilag két udvaron, két kapun belül zajlanak a főfoglalkozások – a tánctanítás és maga az esti táncház a kultúrházban –, az iskola termeiben pedig napközben hangszeres oktatást tartunk, ott zuhanyzási lehetőség van, a közeli kertben pedig a vállalkozóbb lelkületűek sátortábora áll, sokan meg a közelben, a falusi vendéglátók jóvoltából rendelkezésére álló vendégszobákban lakhatnak, pihenhetik ki a táborozás és a tánctanulás fáradalmait. Háromszázhúsz a regisztrált vendégek száma, de nem számítjuk közéjük a az Alsó- és Felsősófalváról, Parajdról bejáró „napköziseket”, akik estére hazamennek, nem számoljuk ide a szomszédos településekről betérőket, de biztos, hogy legalább ötszáz ember minden egyes nap megfordul a rendezvényeinken.”
Te nem is vagy sóvidéki! Hogyan kerültél éppen ide, s miért választottad Felsősófalvát a tábor helyszínéül?
Népdal- és néptáncgyűjtőként kerültem a Sóvidékre. Pálpatakán és Fenyőkúton találtunk leginkább élő hagyományokat, szívem szerint ott szerveztem volna mindent, csak oda elég nehéz feljutni és nincsenek megfelelő épületek. Korond azért nem alkalmas, mert igen városias kinézetű, Parajd pedig jobbára a fürdőből és a sóbányához kapcsolódó gyógyturizmusból él. Itt olyan az épített környezet is, hogy tökéletesen illeszkedik a tábor hangulatához, és gyakorlatilag a főút mellett található.
Van egy visszatérő kemény magja a tábornak vagy időnként kicserélődnek az emberek?
Kétségtelen, hogy van egy ilyen 30-40 fős alapcsapat. Sokan azért jönnek, hogy megtanulják a Sóvidék táncait, ők egy idő után elmaradoznak, de visszaküldik az ismerőseiket, a gyermekeiket. Mi nemcsak a Sóvidékkel foglalkozunk, a Kis-Küküllő-mentét, a Vízmelléket, a Dél-Mezőséget is bevonjuk. A tizennyolc esztendő alatt – például – a szászcsávásiak mindössze háromszor hiányoztak, nélkülük nem is tudjuk elképzelni ezt a tábort. Idén ilyen szívünkhöz közelálló most a nagybúni és a balázstelki anyag is.
Siklód nem került még sorra?
Nem. Viszonylag kevesen tudják, hogy ez a falu is a Sóvidékhez tartozik. A közeli Kőrispatak táncrendjét és népzenéjét viszont már sikerült begyűjtenünk és továbbadnunk.
Az igencsak erős néphagyománnyal rendelkező Szék esetében fordul elő az utóbbi években, hogy a helyi táncokat és a népdalokat, a hangszeres muzsikát Kolozsvárról és Budapestről érkező, visszajáró szakemberek honosítják újra. A Sóvidék esetében ez a jelenség megmutatkozott-e az évek során?
Egy modell, hogy a várost utánozza a falu. A Székelyföldön is elmondható, hogy ez így igaz. Mi azonban helybelieknek érezzük magunkat, nem tartjuk nagyvárosi szakembereknek magunkat. Még olyan szinten működhetünk, hogy állandó a kapcsolatunk az élő adatközlőkkel, akiket meghívunk, s a tábor minden napján találkozhatnak vélük a vendégeink is. Benne élünk a közösségben és úgy gondoljuk, hogy egy egészséges modellt teremtünk. Lelkileg hiteles légkört és jó hangulatot.
Köztudott, hogy Pávai István a budapesti Zeneakadémia tanára is sokat gyűjtött a Sóvidéken. Ő részt vesz-e a munkában?
Volt nálunk korábban, tartott előadást, de ma is adósunk, hiszen még nem rendezte kötetbe illetve hanghordozóra az itt gyűjtött anyagát. Tisztességes tudós ember, aki már nem foglalkozik közvetlenül a népműveléssel. Feltételezem, hogy nem tudott még anyagi forrást szerezni ehhez a kiadványhoz, de bízom abban, hogy egy-két éven belül elhozza majd ezt a kiadványt, hiszen pár hónappal ezelőtt járt Székelykeresztúron és Udvarhelyen, bemutatta a Vikár Béla gyűjtése alapján készült kötetét.
Milyen kategóriák vannak a mostani táborban?
Nagyon sok a fiatal, a gyermek. Általában csoportosan érkeztek egy-egy faluból, egy-egy iskolából. Az erdélyiek és a székelyföldiek túlsúlyban vannak. Ezt jó jelnek tartjuk, hiszen azt jelenti, hogy érdeklődnek a saját értékek iránt. Korábban éppen fordítva volt, magasabb volt a külföldiek aránya. Legalább három jól elkülöníthető generáció van jelen: az általános iskolásoké – ők kezdő oktatásban részesülnek –, a fiatal felnőtteké – középiskolások, illetve egyetemisták, akiknek haladó szintű programot szervezünk, több tánccal –, valamit a felnőtteké. Ugyanígy zajlik a hangszeres gyakorlás is, külön termekben, amelyeket a népi muzsikusok tartanak a különböző felkészültségű és tudású diákoknak illetve a felnőtteknek. Megfigyeltem, hogy az első napokban még különálló tábor-részek működnek, de 3-4 nap alatt összekovácsolódik ez a heterogén társaság és a továbbiakban egy jól meghatározható közösségként kezd funkcionálni, szinte már sajnálják az emberek, hogy a végén haza kell menni. Az a jó, hogy a nagyobbak modellálják a kisebbek hozzáállását, egyik generáció eltanulja a másiktól a viselkedés, a közös szórakozás, a tanulás és a kikapcsolódás módját.
Ha mind csak ötödikes gyermekek lennének, akkor sokkal nehezebb lenne átadni az értékeket, így részben önmagától működik az értékátruházás. Esténként pedig megjelennek a mi példaképeink, a még élő népi előadók, akikkel azokra is visszaemlékszünk, akik már csak az általuk hátrahagyott dallamokban és mozdulatokban lehetnek velünk.
Képes-e a népzene arra, hogy visszahasson a manapság divatos elektronikus zenére? Arra gondolok, hogy lehet-e változtatni a városokból, a városi mintákkal érkező muzsikusok ízlésén?
A haladást majdhogynem lehetetlen megfékezni. És a haladás nem mindig helyes irányú a társadalomban. Az elektronikus eszközökkel előállított zene fogyasztóvá zülleszti az embert, készen ad, készen hoz valamit. Ezt a szennyáradatot csakis akkor lehet megállítani, ha az a közösség, amely – például – részt vesz egy mulatságon, képes ráerőlteti a maga elképzelését a zenekarra. Annak idején a cigányt nem azért fogadták, hogy úgy húzza, ahogy ő akarja, hanem úgy muzsikáljon, ahogy szokás abban a közösségben, hogy idomuljon az ott használatos dalokhoz és a tánchoz. Az igazi hangulatot a közösségnek kell megteremtenie. Sokszor megfigyeltem, hogy egy-egy néptánc-találkozón, amikor a sófalvi táborokban nevelkedett fiatalok kerülnek elénk különböző együttesekben, képesek arra, hogy visszaadják az itt eltanult szépet és jót, s ilyenkor a közönség is ráébredhet arra, hogy mit veszíthet el, ha nem figyel arra a belül lakozó saját hangra és a titkos érzékre, amely nélkül talán nem is tudunk teljes értékű életet élni.
Simó Márton
A Felsősófalván 2012. július 15-22. között zajló XVIII. Székelyföldi Tánctábort a román Kulturális és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium, a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa és Parajd Község Polgármesteri Hivatala támogatta.
Szekelyhon.ro

Könyv az erdélyi konglomerátumról
Kántor Lajos Konglomerát (Erdély) című új kötetét a kolozsvári Minerva Művelődési Egyesületben ismerhette meg a közönség, Markó Béla és Demény Péter közreműködésével. A közreműködők Szilágyi Domokos, Gaál Gábor és Szabédi László személyét, valamint a transzilvanizmus fogalmát értelmezték. Az elhangzottakat Kustán Magyari Attila jegyezte le.
A Kossuth kiadó gondozásában megjelent könyv mintegy ötven évet ölel fel, s teszi ezt három közismert személyiség, Szilágyi Domokos, Gaál Gábor, valamint Szabédi László szövegeinek segítségével. Ahogy Poszler György fogalmaz a könyv hátsó borítóján, ez a munka „fiktív szemináriumokat” gyűjtött össze, amely három nagy halott elmélkedéseit tárja fel, fontos létkérdésekről, „a romániai magyar politikatörténet, eszmetörténet, irodalomtörténet égető kérdéseiről.” Markó Béla ennek nyomán igyekezett meghatározni a kötet „sajátos és újszerű” műfaját, kijelentve, hogy egy mindenképpen alapműnek számító esszéregényről, dokumentumregényről beszélhetünk, de a műfajt illető legpontosabb megfogalmazást a könyv alcíme hordozza: Erdély. „Illúziókról, azok elveszítéséről, majd újabb illúziókról szól nemcsak a mű, hanem maga Erdély is”, – jelentette ki. Az egyik tévedésünk, hogy nem tudunk azokról az elődökről, akik korábban már gondolkodtak a térség sorsáról, így Kántor kötete ebben a tekintetben is hathat a felfedezés erejével. Szabédiról beszélt, aki nem csak gondolkodóként, hanem íróként is más utat járt be, nem a manapság előtérben levő „tündérkedő” vonulat, „most Nyirőt olvasnak, illetve Wass Albertet – ez utóbbit sajnos”, – tette hozzá.
Kántor elmondta, a kötet megvalósítását hosszas gondolkodás előzte meg, ugyanakkor egy pillanatig sem titkolta, hogy a három ember munkáiból vett át szövegeket, de a célja nem az volt, hogy az életútjukat felvázolja, hanem a Szabédi ifjúkori naplójában megtalált „konglomerát” fogalmat érzékeltetése. Olyan személyeket állított a középpontba, akik áldozatai voltak egy történelmi folyamatnak, de alakítói is próbáltak lenni. A könyvben gyakran monogramokkal utal a személyekre, sokszor az Sz.-G.-Sz. triót is használva. Sz. azonban nem különbözik sokban Szabéditól, mindössze annyiban, hogy a monogram által erősödik a fikció jelleg, annak ellenére, hogy a szereplők eredeti szövegeivel dolgozott.
Minden aspektusban tökéletes? Más kérdés, hogy például Gaál Gábor vagy Szilágyi Domokos személye mennyire megosztott, és megosztó. Ezzel kapcsolatosan tette fel a kérdést Demény Péter, amelynek aktualitása is van: magyar sajátosság-e elvárni a művészektől, hogy minden szinten és aspektusban tökéletesek legyenek? Demény úgy látta, meglehetősen kétséges alakok kiváló írók, színészek lehetnek, Markó azt válaszolta, hogy „tetszetős lenne egyszer s mindenkorra leszámolni azzal a magyar kulturális beidegződéssel, amely arról szól, hogy nincs fiktív én a versben, hanem az azonos az életrajzi énnel, élet és mű nem választható el egymástól”. Petőfi példáját említette, azzal kiegészítve a gondolatot, hogy akár Balassi Bálint személyéig visszamehetünk, amikor ezt a kérdést kutatjuk. Petőfi esetében az ember és az alkotó egyesítése azt eredményezte, hogy a versei hitelességét a csataéren kellett bizonyítania, ebbe pedig belehalt. A kultúránk tette ezt vele, viszont Petőfi halálával szemben Jókai például hosszú életet élt meg, ami nyilvánvalóan nem negatívumként említendő. A magyar kultúra sajátossága ember és életmű egybeforrása, ezért is jelenthettek olyan méretű traumát azok az életrajzi tények, amelyek az utóbbi években kiderültek nem csak Szilágyi Domokossal, de ebben a térségben több közismert személyiség kapcsolatosan is. Kántor Lajos úgy vélte, minden életnek sok tanulsága és olvasata létezik, hogyha a dossziék elolvasása után embereket kellene leírnia, sokaktól elbúcsúzhatna, így szerinte meg kell tanulni elválasztani a két dolgot. Irodalomtörténetileg soha nem szerette a kánonokat, – mondta, Demény Péter pedig ráerősített: mindig csak sztárok vannak, hiszen a közönség nem tud mindenkire figyelni. Sokakat nem is a moralitásuk miatt tolnak háttérbe, hanem mert egy-egy adott korban éppen másokra illik hivatkozni, viszont fontos megjegyezni, hogy az éppen közismert alkotók nem válnak feltétlenül rossz minőségűvé a státuszuk miatt.
Nemlétező közös Erdély-kép. A beszélgetés következő fonala már Erdélyről és az egységről szólt. Kántor Lajos a könyve címét említette, mivel a konglomerátum éppen azt jelenti, hogy nem lehet egységről beszélni; a Kós Károly és Kuncz Aladár által megfogalmazott transzilvanizmustól pedig teljesen eltér a Szabédi-féle értelmezés, amely éppen azt hangsúlyozza, meglehetősen illúziórombolóan, hogy azoknak az erdélyi magyaroknak az elmélete ez, akik egy országrész elveszítéséből építkeztek. Demény rámutatott, a transzilvanizmus maga is egy egység felé mutat, hiszen éppen azt akarja meghatározni, hogy három nemzet hogyan kreál valami különlegeset ebben a régióban. Kántor két, a könyvében is szereplő idézetet vetett össze: Csíki László „örök egy Erdélyét”, és Lucian Blaga azon írását, amelyen maga is megdöbbent, hiszen úgy szól Erdélyről, hogy a magyarok ittlétét egyáltalán nem említette meg. Maga sem tenné naftalinba a transzilvanizmust, mint fogalmazott, viszont messzemenően elfogadja Szabédi véleményét, aki szerinte egy teljesen reális megközelítésben nyilvánult meg a kérdésről.
Markó Béla a román-magyar közös Erdély-kép kapcsán rámutatott, ilyen nem létezik, bár valaha azt mondták, hogy Erdély a magyar nemzet keletje az ősiség, az eredet tekintetében, míg a románok számára a nyugatot jelenti, az európai értékeket látják benne. Nehéz volna tehát közös nevezőre hozni a két nemzet közti véleménykülönbséget, erre nem is akart kísérletet tenni, de úgy látta, valahol, valamikor bár a magyar közös szemléletet fontos volna meghatározni.
A mai közös Erdély-szemléletbe nem fér bele Tamási Áron és Szabédi László, vagy Székely János és Sütő András, – mondta, mert ezek olyan erdélyi alternatívák, amelyek, ha egységes szemléletet akarunk kialakítani, akkor fölöslegesek. Az egységes szellemiség meghatározása során nem zárhatjuk ki egyikük nevét sem, hanem éppen a közös pontokat kell megtalálnunk bennük. Szabédi racionalizmusa kapcsán úgy vélekedett, az nem a múlt, hanem a jövő ideológiája lehetne, annál is inkább, hogy könnyen megtörténhet, nincs más kiút számunkra.
A beszélgetés záróakkordjaként Demény Péter megjegyezte, számos olyan témát sikerült felvetniük, amelyet a jövőben bizonyítani kell, az az állítása pedig, mely szerint egy könyv csak akkor él, hogyha beszélnek róla, egy találkozóra is alkalmazható.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Ponta látogatása során eltávolították Hargita megye zászlaját
2009. november 25-én döntött Hargita Megye Tanácsa a megyezászlóról, ekkor a tanácsosok többsége a kék mezőben arany sávot, Napot és Holdat tartalmazó lobogót választották a megye zászlajának, amely a székely zászlónak felel meg. „Ezután senki nem vetetheti le, nem büntetheti használatát a székely zászlónak Hargita megyében, mivel a megyei önkormányzati testület elfogadta azt a megye hivatalos lobogójának – jelentette ki akkor Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
Bár a hivatalos zászló 2010. március 15-i ünnepélyes felvonása kapcsán feljelentést tettek az Országos Diszkrimináció Elleni Tanácsnál, annak döntése értelmében a zászló nem jelent diszkriminációt, szabadon használható. Éppen ezért értetlenül áll az eset előtt a megyei tanács elnöke, hogy július 21-én, szombaton Victor Ponta miniszterelnök csíkszeredai látogatása alkalmával a megyeháza gyűléstermeiből eltávolították a megye hivatalosan elfogadott zászlaját.
A megyei tanácselnök hangsúlyozta, hogy tudta és beleegyezése nélkül távolították el a lobogót a gyűlésteremből. Ezúton is felszólítja a zászló eltávolítóját, hogy azt helyezze vissza eredeti helyére. A megyeitanács-elnök foganatosítja azon intézkedést, hogy a megyezászlót úgy rögzítsék a gyűlésteremben, hogy azt onnan ne lehessen eltávolítani, hogy többé ne fordulhasson elő ilyen atrocitás a megye hivatalos jelképével szemben. Borboly meglátása szerint vannak, akik meg akarják mérgezni a jó szándékú együttműködést a magyar–román viszonyban.
Erdély.ma

Gyergyószéki önkormányzati képviselő-testületet alapított az EMNP
A helyhatósági választásokon mandátumot nyerő önkormányzati képviselők a tagjai annak a testületnek, amelyet szombaton hozott létre az Erdélyi Magyar Néppárt gyergyószéki szervezete.
A Gyergyószéki Önkormányzati Tanács szerepe az lesz, hogy összehangolja a párt helyi önkormányzati képviselőinek munkáját. A testület úgy működik majd, mint egy valódi helyi tanács, véleményezi a települések önkormányzatainak döntéseit, javaslatokat tesz, éppen csak hivatalos döntéseket nem hozhat.
Alakuló ülést tartott szombaton Gyergyószentmiklóson a Gyergyószéki Önkormányzati Tanács. Az EMNP által létrehozott testület tagjai azok a személyek, akik a párt színeiben jutottak be a térség településeinek helyi önkormányzati képviselő-testületeibe, valamint a párt választási listáinak vezetői, ott ahol a párt nem szerzett mandátumokat.
A néppárt Gyergyószéken összesen 11 önkormányzati képviselői tisztséget szerzett, és egy személyt juttatott be Hargita megye önkormányzati képviselő-testületébe. A helyi tanácsok megalakulásakor egy alpolgármestere is lett az EMNP-nek, Gyergyóalfaluban.
A szombati ülésen jelen volt a párt elnöke, Toró T. Tibor is, aki gratulált azoknak, akik mandátumot szereztek, ugyanakkor kifejezte, a néppárt nem lehet teljesen elégedett, hiszen például Gyergyószentmiklóson az EMNP nem lépte át a választási küszöböt, több településen pedig meg sem alakult a párt helyi szervezete, és így részt sem vett a választásokon. Tapasztalatszerzésnek jó volt a júniusi választás – értékelt Toró –, hiszen a párt jelöltjeinek nagy többsége először méretkezett meg, első kampányán van túl, az ellenfelek pedig már profiknak mondhatók, számos választási kampánnyal a hátuk mögött.
Toró kifejtette, hogy ugyan a néppárt Gyergyószéken sehol sem szerzett többséget a helyi tanácsokban, a komolyabb döntésekbe várhatóan nem tud beleszólni majd az egy-két képviselő, de az önkormányzati munka ennek ellenére komoly és fontos feladatot jelent majd az EMNP tanácstagjainak. Az EMNP-nek hallatnia kell a szavát a helyi önkormányzatokban, és a döntésekkel kapcsolatos álláspontját ismertetnie kell a közösséggel. Úgy kell viselkednie, mintha nem csak kettő, hanem 7–8 képviselője lenne az adott településen – fogalmazott Toró T. Tibor.
Virtuális EMNP-frakciókat képzelnek el, amely a hivatalos frakciókhoz hasonlóan megtárgyalja a helyi tanácsok elé beterjesztett határozatokat, támogatja vagy ellenzi ezeket, annak függvényében, hogy ezek jót vagy kevésbé jót hoznának a lakosság számára.
A szombaton megalakult Gyergyószéki Önkormányzati Tanács célja, hogy a Néppárt képviselői egymást segítve, összehangoltan tudják majd végezni munkájukat. Az ülésen négy szakbizottságot hoztak létre. A gazdasági, jogi és beruházásokkal kapcsolatos ügyekkel foglalkozó bizottság elnökévé György Endrét választották, a szociális ügyekért felelős bizottságot Kolcsár András vezeti. Danguly Ervin kapott meghatalmazást a kulturális, oktatási, ifjúsági és sport bizottság élén, a területrendezés, mezőgazdaság, vidékfejlesztés kérdéseiben pedig a Szabó Tibor által vezetett bizottság lesz illetékes. A négy bizottsági elnök a Gyergyószéki Önkormányzati Tanács elnökségében is szerepet tölt be, melynek ötödik tagja Bákai Magdolna, az EMNP gyergyószéki szervezetének elnöke.
Gergely Imre
Erdély.ma

Tusványos 2012., ha mindent akarsz, egyben, azonnal!
Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), a magyarországi Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány, illetve további tizenhat partnerszervezet rendezésében sorra kerülő ötnapos diáktábor idén is gazdag programkínálattal várja az időszerű közéleti témák iránt érdeklődő, tartalmas szórakozásra és minőségi koncertekre vágyó résztvevőket. Tusványos, a világ közepe! mottó jegyében az erdélyi, illetve a kárpát-medencei magyar közélet meghatározó személyiségei – politikusok, civilek, egyházi emberek, akadémikusok, irodalmárok, gazdasági és egészségügyi szakemberek, művészek egyaránt – jelen lesznek 2012. július 24–29. között Tusnádfürdőn.
Erdély.ma

Ha Ponta, akkor plágium – Újabb plagizálással vádolják a miniszterelnököt
Az Oktatási minisztérium alá tartozó Nemzeti Etikai Tanács szóvivője, Gabriela Catană jelezte, hogy értekezletet tartanak, Victor Ponta miniszterelnök újabb plágium-vád ügyében – írja a Hotnews. A Nemzeti Etikai Tanács által kiadott szöveg:
Figyelmükbe ajánlom a következő két dolgozatot, amelyek esetében komoly a plagizálás gyanúja:
D. Coman, V. Ponta: „Felelősség a nemzetközi emberi jogokban" Az Universul Juridic kiadása.
V. Ponta. „A nemzetközi büntetőbíróság". A Lumina Lex kiadása, 2004-ből.
Ez a két dolgozat szó szerinti (másolással átvett) szövegrészeket tartalmaz, megjelölés nélkül, a következő forrásokból:
Grigore Geamanu. „A nemzetközi büntetőjog és nemzetközi bűncselekmények" A Romániai Szocialista Köztársaság Akadémiájának kiadása, 1977
Dumitru Diaconu. „A nemzetközi büntetőbíróság – történelem és valóság". All Beck kiadása, 1999.
Vasile Cretu. „Nemzetközi büntetőjog". Tempus kiadása, 1996.
A 2010-ben kiadott dolgozatban nagyon szembetűnőek azok a szövegrészek, amelyekben Augusto Pinochet, volt chilei diktátor jelenét és jövőjét elemzik. Egyértelműen látszik, hogy a részletek Pinochet 2006-ban bekövetkezett halála előtt keletkezett alkotásokból származnak. A szövegrészek felbukkanása egy 2010-ben kiadott írásban egyértelmű bizonyítéka annak, hogy nemcsak plágiumról van szó, hanem arról is, hogy a két szerző (Coman és Ponta) azért másolta be a nagy terjedelmű szövegrészeket idézés nélkül, hogy elérjék a dolgozat szükséges terjedelmét, vagyis, hogy teljenek az oldalak.
Fontos megemlíteni, hogy a 2004-ben és 2010-ben érvényes jogalkotás (a dolgozatok kiadási adataira) tiszta és egyértelmű előírásokat tartalmaz a kutatás etikájára és erkölcsére nézve. A 206-os törvény 2004-ből tartalmazza a tudományos kutatásban, technológiai fejlesztésben és innovációban betartandó erkölcsi szabályokat, így a 4. cikkely d) betűjénél a plagizálás definíciója:
d) plágium – az ötletek, módszerek, eljárások, technológiák, eredmények vagy szövegrészek elsajátítása és saját alkotásként való feltüntetése plágium, mindegy, hogy ez milyen úton történik.
Ugyanakkor a 2. cikkely 3. bekezdésének n) betűje kimondja, hogy nincs betartva a tudományos tevékenység erkölcse:
d) ugyanazon eredmények ismételt közzététele mint tudományos újdonság
A másolt szövegrészek mindkét dolgozatban jelen vannak, így az eset egy másik cikkely alapján is plágiumnak bizonyul (2. cikkely, (3) bekezdés, e) betű).
Ezen dolgozatok közzétételének idején érvényben lévő törvénykezés kifejezetten tiltja és bünteti ezt a fajta összeférhetetlen magatartást az akadémiai becsületesség alapvető elveivel.
Erdély.ma

Politikusi pálfordulások
Bár tagadta, hogy kampányolna – mint mondotta, azért jött régiónkba, mert miniszterelnökként minden térségre egyformán kell figyelnie –, ugyancsak engedékenynek bizonyult szombaton Csíkszeredában Victor Ponta. Visszatáncolt számos olyan kérdésben, amelyek kapcsán korábban nagyon drasztikus álláspontot fogalmazott meg.
A székely megyék elöljáróival folytatott megbeszélésen tárgyalást, egyeztetést, közös álláspont kialakítását ígérte a regionális újrafelosztás ügyében. Pártja elképzelése szerint közigazgatási hatáskörökkel ruháznák fel a jelenlegi nyolc régiót, egyfajta decentralizációt képzeltek el, regionális tanácsokkal, elnökökkel, amely már-már az autonómiára hasonlíthatna, ha a három magyar megye egyetlen régiót alkotna. Figyelembe veszik az RMDSZ véleményét, mondja most, s bár ő feledtetné, bennünk még él 2010-es maroshévízi kirohanása, amikor a Székelyföldön élő románságot megnyugtatandó harsogta: pártja soha nem fogadja el az etnikai alapú autonómiát Romániában, s azt sem, hogy a románon kívül más nyelv is hivatalossá váljék. „Erdély Románia, de Székelyföld nem Románia, mert olyan, hogy Székelyföld, nem is létezik” – mondotta akkor a jelenleg ugyancsak nagyvonalúnak mutatkozó miniszterelnök. Most, hogy Csíkszeredában felidézték bő két évvel ezelőtti szavait, kitérni próbált, gondokat orvosolni és nem kreálni jött, magyarázta, s a kampányokra hivatkozott, melyek során bizony sok minden elhangzik.
Nem kevésbé látványos pálfordulása a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügyében. Miután a magyar kar létrehozatalát meglovagolva, nacionalista szólamokat hangoztatva megbuktatták az Ungureanu-kormányt, Victor Ponta most azt nyilatkozza, tévedtek, biztosítani kell az önálló magyar tanulmányi vonalat, a magyar oktatók képviseletét a szenátusban, az oktatási törvény által is szavatolt multikulturális jelleget. Óvatosan fogalmaz, a vétséget egyenlő arányban igyekszik az egyetem szenátusára és a magyar közösségre hárítani, amiért két szélsőség felé hajtották az ügyet. Azokban a zűrzavaros napokban folyamatosan szónokoló, uszító politikusokról (elvtársairól, a jelenlegi hatalom birtokosairól), felelősségükről hallgat.
Sűrűn udvarolt Victor Ponta az RMDSZ-nek, egy éve, fél éve még arról szóltak nyilatkozatai, hogy soha nem veszik be kormányukba a magyarok képviseletét, s most lám, egyre több a titkos és nem titkos egyeztetés, felélednek régi barátságok. Mindez bizony tetszik a magyar képviseletnek, kelletik, kínálják magukat, s már sejthető, ha eljő a pillanat, nem is lesz nagy az ára lepaktálásuknak. S bár tagadja, Victor Ponta a magyar választókat megnyerni érkezett szombaton Csíkszeredába. Fülünknek tetsző, lelkünknek is kedves szavakat hallatott, de múltja és jelene is bizonyítja, nem árt óvatosnak lennünk. Kampány van, s maga fogalmazta meg: kampányban sok minden elhangzik, nem kell mindent komolyan venni.
Farkas Réka
3szek.ro
Erdély.ma

Diverziókeltés Mikó-ügyben: a Facebookon „kampányolnak” a restitúció ellenzői
A Facebook közösségi portálon megalakult a Mikó-ügy nevű felhasználó, amelyről a bejelöltek többsége úgy vélte, hogy a buzăui bíróság döntése elleni tiltakozás folytatódik a virtuális térben. Néhány nap alatt azonban kiderült, hogy a felhasználó az ellenvéleményt képviseli: szerinte nem kell kétségbe vonni a bíróság döntését, az iskola az államé kell legyen, de egyházellenes bejegyzéseket is közzétett.
Miközben az erdélyi magyar történelmi egyházak és az RMDSZ közös tiltakozó akciót szervez szeptember elsejére a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében, a restitúció ellenzői a Facebook közösségi portálon próbálják bizonygatni igazukat. A történelmi egyházak, a civil szervezetek és a politikum szeptember elsején közösen szervezi meg az igazság napja mottóval meghirdetett nagyszabású tüntetést a Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítása ellen, az iskolaépület védelmében.
A tiltakozó akció kapcsán az RMDSZ közleményt adott ki, amelyben kifejti: az erdélyi magyar történelmi egyházakkal közösen szorgalmazza, hogy 2012. szeptember 1-je legyen az igazság napja. „A sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy azt igazolja, hogy a magántulajdon és a közösségi vagyon sérthetetlenségének elve 22 évvel a rendszerváltást követően sem érvényesül, mi több, a bíróság döntése a diktatúra legsötétebb intézkedéseit idézi. Tudatában vagyunk annak, hogy a történelmi egyházaink és a magyarság ellen irányuló rendkívül súlyos, igazságtalan bírósági döntésre csupán közös fellépéssel tudjuk felhívni Európa és az egész világ figyelmét. Csak így tudunk továbbra is elkötelezetten küzdeni az igazságszolgáltatásért, egyházaink, mindannyiunk örökségének megvédéséért, a bennünket megillető jogok tiszteletben tartásáért” – olvasható a szövetség közleményében.
Ebben az RMDSZ vezetői arra kérik a sepsiszentgyörgyi és erdélyi magyarokat, hogy szeptember 1-jén a Székely Mikó Kollégium előtt követeljék az igazság, a törvény tiszteletben tartását. Mint ismeretes, Sánta Imre bikfalvi református lelkész már több mint két hete naponta két órát áll az iskola előtt, tiltakozva a visszaállamosítás és a jogtiprás ellen, és egyre többen csatlakoznak hozzá. A lelkész eredetileg egy hónaposra tervezte akcióját, ám úgy döntött, augusztusban is folytatja azt, hogy az egyházak által szervezett megmozdulásig fenntartsa az érdeklődést a Mikó-ügy iránt.
Virtuális diverzió
Eközben a Facebook közösségi portálon megalakult a Mikó-ügy nevű felhasználó, amelyről a bejelöltek többsége úgy vélte, hogy a buzăui bíróság döntése elleni tiltakozás folytatódik a virtuális térben. Néhány nap alatt azonban kiderült, hogy a felhasználó az ellenvéleményt képviseli: szerinte nem kell hogy kétségbe vonni a bíróság döntését, az iskola az államé kell legyen, de egyházellenes bejegyzéseket is közzétett. Ugyancsak Mikó-ügy néven, a stílus alapján valószínű ugyanaz a felhasználó blogot is létrehozott, amely fejlécében így fogalmaz: „Mikó-ügy – érzelmek helyett tények. Gondolkozzunk, mielőtt tüntetünk.”
Egyik bejegyzésben pedig így ír: „Őszintén szólva számomra különös, hogy a véget nem érő benedekleventézés közben senki nem teszi fel a kérdést, vajon mi a fenével érvelhetett a DNA a bíróságon, vajon tényleg rendben voltak-e az egyház papírjai, vajon az a kijelentés, hogy »mindenki tudja«, elegendő érv-e nemcsak Buzăuban, hanem bárhol Európában.(...) Nem tudni viszont, hogy mi a tragédia abban, ha az épület az önkormányzat tulajdonába kerül (attól még simán működhetne benne egy református iskola, sőt).”
A felvetésekre több közéleti személyiség is válaszolt, például Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki hangsúlyozta, bár egyesek úgy vélik, jó kezekben lesz az iskola a város tulajdonában, azonban ha visszaállamosítják a szentgyörgyi ingatlant, precedenst teremtenek, ugyanezt Aradon, Kolozsváron vagy Zilahon is megtehetik, ahol már nincs magyar önkormányzat, amely védené az iskola érdekeit.
Bakk Miklós politológus pedig így ír a Facebook portálon: „Egy – csupán technikai – észrevétel, mely abból a tapasztalatomból ered, hogy hiteles fordító (is) vagyok a Bánságban. Számos okiratot fordítottam, amely a görög katolikus egyházat segítette, hogy ingatlanjait visszaszerezze az ortodox egyháztól. Ezek körében akadt olyan ingatlan, amelyet a görög katolikus egyház nem tudott telekkönyvileg igazolni, csupán annyit, hogy ő építtette a görög katolikus közösség pénzéből, és az építőmestert a görög katolikus pap kérte fel. Ezen régi iratok (eredetiben német, ill. magyar nyelvűek) alapján a visszaszolgáltatást megítélték a görög katolikusok javára. Ha nincs kettős mérce, akkor már az ilyen típusú bizonyítékoknak is lehet perdöntő ereje. Arról nem beszélve, hogy a Mikó esetében számos más bizonyíték is van.”
Markó: arccal kell vállalni az ellenvéleményt
Markó Attila volt államtitkár, a kollégium épületét az egyháznak visszaszolgáltató restitúciós bizottság tagja – akit ezért alapfokon három év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – a Krónikának elmondta: természetesen lehetnek és vannak ellenvélemények az ügyben, azonban elvárnák, hogy a Mikó-ügy felhasználója felfedje arcát, merje vállalni nevét.
„Nem tesz mást, mint névtelenségbe burkolózva a korrupcióellenes ügyészség vádiratát használja, annak a különböző vádpontjai közül szemelget. Valószínű Benedek Leventééktől szerezte meg a vádiratot, és azt használja diverziókeltésre. Másrészt a tulajdonjoggal kapcsolatos felvetéseit, miszerint az iskola soha nem volt a református egyház tulajdona, már 2006-ban cáfolta a brassói táblabíróság, amely kimondta, hogy az ingatlan az egyházé volt” – értékelte a Facebookon közzétett bejegyzéseket Markó Attila.
Hozzátette, mindenkinek joga van antiklerikális nézeteket vallani, de ezeket nem kell összemosni a kollégium visszaállamosítási kísérletével. Egyébként időközben ugyancsak a Facebookon megalakult a Tüntetés a Székely Mikó Kollégiumért csoport is, amelynek közel 4000 tagja van, míg az említett Mikó-ügynek 300 felhasználó ismerőse. Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)

Öttagú bizottság vezeti az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét
Ideiglenesen öttagú bizottság vezeti az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetét – közölte Brassai Zsombor, a szövetség Maros megyei szervezetének ügyvezető alelnöke. Benedek István nem tölti már be a marosvásárhelyi elnöki tisztséget, és Csegzi Sándor sem választmányi elnök, de a tizenhárom körzetnek sincsenek már elnökei, mivel megszűnt a szervezet struktúrája.
A székház ajtaja továbbra is zárva van, a kulcs pedig Benedek Istvánnál van, aki a strukturális átszervezést végző öttagú bizottság tagjaként tartja azt magánál. „Az eddigi marosvásárhelyi szervezet beszüntette a tevékenységét, az ügyfélfogadást a megyei szervezet végzi. Mindezt addig, amíg létrejön az új struktúra, és megtartjuk a megfelelő alakuló üléseket. Hangsúlyozom: entitásként nem szűnt meg az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete, csak a struktúrája, és egyebek mellett az új struktúra kidolgozását is az öttagú bizottság (Brassai Zsombor, Peti András, Csép Andrea, Kelemen Márton, dr. Benedek István – szerk. megj.) végzi. A határidő szeptember 30.” – fogalmazott a megyei ügyvezető alelnök.
Brassai Zsombor elmondta, az átszervezést az indokolja, hogy a 22 éves struktúra nem megfelelő a hatékony mozgósításhoz, ezért a bizottság olyan struktúrát dolgoz ki, amely képes megszólítani a megközelítőleg 58 ezres marosvásárhelyi magyarságot. „Dr. Benedek István nem a szervezet elnöke, Csegzi Sándor nem a választmány elnöke, a körzeteknek sincsenek immár vezetői” – hangsúlyozta Brassai Zsombor.
Hozzátette, már a legutóbbi választmányi ülés sem volt jogerős, mert a testületet felfüggesztették. „Amint feláll az új struktúra, az alapszabály lép érvénybe, vagyis összehívjuk a tagokat, és ők választanak új elnököket. Olyanokat, akik képesek mozgósítani, akik akár kampánycsapatként is tudnak dolgozni” – szögezte le a megyei szervezet ügyvezető alelnöke.
Gáspár Botond
Krónika (Kolozsvár)

Ponta a régiósításról és a MOGYE ügyéről is beszélt Csíkszeredában
Jövőre meg kell állapodniuk a pártoknak a régiósításról, amely 2014-től léphet hatályba – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök szombaton Csíkszeredában. A kormányfő Maros, Hargita és Kovászna megye helyhatósági képviselőivel találkozott a székelyföldi városban.
A kormányfő arról is beszélt, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) biztosítani kell az önálló magyar tanulmányi vonalat, akárcsak a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), szerinte az egyetem román többségű szenátusa, de a magyar oktatók is hibáztak.
Az eseményt követő sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) szerint a jelenlegi megyéknek meg kell maradniuk, de a már létező nyolc gazdasági fejlesztési régiónak közigazgatási hatáskört kell biztosítani.
Hozzátette: ez egyelőre csak az USL javaslata, de valamennyi pártnak kötelessége, hogy tárgyaljon erről, és a jövő év folyamán jussanak megállapodásra a régiósításról, amely Ponta szerint a „túlságosan központosított” államigazgatást hivatott decentralizálni. Ponta szerint a közigazgatási hatáskörökkel felruházott régióknak közgyűlésük és elnökük lesz, a kormánynak pedig minél több jogosítványt kell adni nekik.
Mint ismeretes, Románia területi közigazgatási átszervezését tavaly nyáron javasolta Traian Băsescu államfő, ő megszüntette volna a jelenlegi megyéket, amelyeket túlságosan kis közigazgatási egységeknek tart. Azt javasolta, hogy a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók határvonalai mentén nyolc óriásmegyét hozzanak létre, ez a terv azonban meghiúsult, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elutasította. Az RMDSZ szerint Hargita, Kovászna és Maros megyének kellene egy közös régiót alkotnia.
Ponta: megoldott a román-magyar feszültség
Ponta a sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva a román-magyar kapcsolatokra is kitért. Mint mondta, „megoldottnak” tekinti a román-magyar viszonyban keletkezett feszültséget, amelyet Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének a romániai helyhatósági választási kampányba való „beavatkozása” okozott. Ponta szerint ezt a feszültséget a június 10-ei „helyhatósági választások Kovászna, Hargita és Maros megyei eredményei” oldották fel, vagyis az, ahogyan az ott élő emberek szavaztak – mondta. Ismét kijelentette, hogy a romániai magyar pártok közül az RMDSZ-t tekinti politikai tárgyalópartnernek.
„Nem vagyok Orbán Viktor”
A helyi közigazgatási vezetőkkel folytatott megbeszélésen Ponta utalt arra is, hogy Brüsszelben az elmúlt napokban párhuzamot vontak Románia és Magyarország között azután, hogy Romániában felfüggesztették hivatalából Traian Băsescu államfőt.
„Európában mostanában mindenki összetéveszt engem Orbán Viktorral, de kérem, tanúsítsák velem és a magyar miniszterelnökkel együtt, hogy nem hasonlítunk. Azt hiszem, hogy önök, akik mindkettőnket ismernek, elismerik, hogy különbözünk, még akkor is, ha a keresztnevünk ugyanaz” – mondta Victor Ponta.
Biztosítani kell a magyar vonalat a MOGYE-n
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) problémájáról szólva a kormányfő azt mondta: annak megoldásához biztosítani kell az önálló magyar tanulmányi vonalat, akárcsak a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE).
A miniszterelnök Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kérdésére válaszolva kijelentette: hibázott az egyetem román többségű szenátusa, amikor nem fogadta el, hogy a MOGYE multikulturális egyetem, de a másik fél is hibát követett el, amikor az önálló magyar kar létrehozását szorgalmazta. „Úgy gondolom, hogy egy karon belül léteznie kell a különálló vonalnak, akárcsak a BBTE-n, a magyar oktatóknak pedig képviselettel is rendelkezniük kell az egyetem szenátusában. Amikor az egyik fél az egyik szélsőség felé tolódott, önök is a másik szélsőség felé hajlottak, ami miatt a legtöbbet az egyetem hallgatói veszítettek” – mondta Ponta a sepsiszentgyörgyi polgármester kérdésére válaszolva.
Rámutatott: őszig, az új tanév kezdetéig meg kell oldani az egyetem problémáját; jelenleg az intézmény szenátusában csak román oktatók vannak, ami Ponta szerint nem helyes. Mint ismeretes, a magyar oktatók a magyar nyelvű oktatás önállósságának megtagadása miatt bojkottálták az egyetemen lezajlott választásokat.
MTI, Hírösszefoglaló
Krónika (Kolozsvár)

Tánc- és huszárfesztivál
Mindenik nemzedék kedvére szórakozhatott a hét végén Marossárpatakon az V. alkalommal megszervezett tánc- és huszárfesztiválon, a szervezők ezúttal is színes, tartalmas programot állítottak össze: volt fogathajtó verseny, fotókiállítás, szoboravató, karaoke a gyerekeknek, és természetesen nem maradhatott el a huszárfelvonulás sem, ami Sárpatak egyik fő jellegzetessége.
Míg manapság egyre több vidéki településen hallani, hogy elmaradnak a jellegzetes szokások, a népünnepélyek, amelyek összetartották az adott közösséget, Sárpatak pozitív példa ezen a téren. Van egy lelkes, helyi értelmiségiekből álló csapat, akik gondoskodnak arról, hogy életben tartsák a hagyományokat: közös nótázásokat, huszárbált, huszárfesztivált szerveznek, olyan rendezvényeket, amelyekre a falu apraja-nagyja hivatalos, így a helybéliek magukénak érzik ezeket. És van egy hasonlóan lelkes faluközösség, amely ma is úgy érzi, a hagyomány érték, amit meg kell őrizni. Berekméri Edmond, egyik főszervező elmondta, a hagyományápolás felkarolása végett hoztak létre egy civil szervezetet Miholcsa József szobrászművésszel és Mózes Sándorral, a helyi iskola igazgatójával. – Munkánkat segíti, hogy nagy az érdeklődés a lakosság részéről, minél távolabb van egy település a várostól, annál inkább életben maradnak a hagyományok. Örülök annak, hogy bármilyen rendezvényt szervezünk, mindig nagy az érdeklődés, az emberek jönnek, kérdezik, miben segíthetnek. Nőszövetségünk tagjaira mindig számíthatunk, a nyolcvanas éveikben járó asszonyoktól a fiatal asszonyokig mindenki odaáll. A polgármesterünk is lelkes, segítőkész – hangsúlyozta.
Fogathajtó verseny… a nosztalgia kedvéért
A kétnapos rendezvénysorozat első mozzanataként pénteken került sor az öregfiúk fogathajtó versenyére. Berekméri Edmond elárulta, egykor Sárpatakon hagyománya volt a fogathajtásnak, itt rendezték meg az első országos versenyeket a ’80-as években, dr. Suba Kálmán és dr. Kelemen Atilla voltak a főszervezők.
– Később a vetélkedők szponzorok hiányában elmaradtak, de idén kicsit nosztalgiázni akartunk, feleleveníteni a hagyományt, ezért Suba Kálmánnal és a méntelep igazgatójával, aki az akadályokat meg a fogatokat biztosította, úgy döntöttünk, hogy újra megszervezzük a versenyt. Kilenc hajtó vett részt, ők mérték össze gyorsaságukat, ügyességüket – számolt be a főszervező. A rendezvény egyik fő mozzanata a huszárok ünnepélyes felvonulása volt, hat huszárcsapat mutatkozott be a Székelyföldről: többek között az udvarhelyszéki, csíkszeredai, havadi, valamint a torboszlói huszárok vonultak fel lóháton, jellegzetes viseletben, majd a sportpályán lovasbemutatókkal kápráztatták el közönségüket. A huszárok mellett felvonult a majdani utánpótlás, a helyi gyerek-lovascsapat is. Berekméri Edmondtól megtudtuk, Vajnár József mérnök, a méntelep volt igazgatója felvállalta, hogy ingyenesen tanít lovagolni sárpataki gyerekeket. 10-12 gyerekkel foglalkozik heti rendszerességgel a kertjében berendezett lovaglópályán.
Újabb alkotással bővült a szoborpark
A szombati istentiszteletet követően került sor Miholcsa József szobrászművész legújabb alkotásának, Szent László király mellszobrának a leleplezésére. A magyar történelem nagy alakjának az életrajzát Nemes Gyula nagyernyei helytörténész ismertette. Az alkotó, Miholcsa József elmondta: – Kissé furcsának tűnhet, hogy az erdélyi fejedelmek sorába bekerül Szent László is, de ha elkezdtük a sort államalapító Szent Istvánunkkal, szükségesnek tartottam, hogy Erdély védőszentje is szerepeljen a parkban. Szent László a székelység és a történészek szemléletében Csaba királyfi reinkarnációja, úgy, ahogy Csaba királyfi is a csillagösvényen jött a székelyek megsegítésére, Szent László a tatárok ellen védte meg a székelységet jelenlétével. Remélem, hogy most is beteljesíti hivatását, és áldását, békéjét és oltalmát népünkre kiterjeszti – fogalmazott a művész, akinek köszönhetően már húsz alkotással büszkélkedhet a marossárpataki történelmi szoborpark. Miholcsa József viccesen megjegyezte: még három alkotással "tartozik": I., II. Apafi, valamint Székely Mózes, az egyedüli székely fejedelem mellszobrával.
A sárpataki közösség képekben
Az avatóünnepség után kiállítás-megnyitóval folytatódott a rendezvénysorozat, Berekméri Edmond fotókiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Nézelődés közben sokan meglepetten fedezték fel önmagukat a fotókon, ugyanis a kiállított kétszáz kép a faluközösség életének emlékezetes mozzanatait örökíti meg. Berekméri Edmond, aki több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ő nem hivatásos fényképész, vidám pillanatképekben elevenítette fel a huszárfesztiválok, közös nótázások, huszárbálok hangulatát.
A gyerekek nagy örömére közben elkezdődött a karaokeshow, ahol a legfiatalabb sárpatakiak csillantották fel zenei tehetségüket, majd délután hagyományőrző tánccsoportok léptek színpadra, este pedig a könnyűzene vette át a főszerepet.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)

Kölcsey színjátszó tábor Kisiratoson
Vastaps a záró-előadáson
Kisiratoson július 9–19. között 6. alkalommal szervezték meg a Kölcsey színjátszó tábor munkálatait. A távolból ékezett résztvevők a községháza mögötti udvarban felvert sátrakban szálltak meg, első héten a próbák is az iskolaudvarban, a tornaterem környékén vagy a kinti parkban zajlottak.
Második héten átköltöztek a tájházba, belakták a területet, ide álmodta meg az előadást a táborszervező-rendező Faragó Zénó színművész. Az Aradról érkezett 10 Kölcsey Diákszínpad-taghoz 2 magyarországi leány is csatlakozott, a kisiratosiakkal együtt, gyakran 33-an is voltak, de a csütörtökön este megtartott táborzáró előadásra is maradtak 30-an. A tábor elején a fiatalok maguk rendeztek kisebb jeleneteket, amelyekhez az ötleteket a falubeleiktől gyűjtötték. Két csapatban indultak útra a faluba, ahol kisebb, érdekes történeteket gyűjtöttek az utca emberétől vagy azoktól, akiket meg tudtak állítani. A begyűlt népi történeteket, babonás szokásokat, legendákat a rendezővel megbeszélték, majd megrendezték saját maguknak. Faragó Zénó egész idő alatt figyelemmel kísérte a munkájukat, besegített a rendezésbe, csiszolt, igazgatott az előadásmódon. A darabnak a szövegét is megpróbálták véglegesíteni, rögzíteni, de ez nem mindig sikerült, ezért az előadás közbeni rögtönzés, improvizáció is feladatul jutott. A lényeget elmondták, de nem mindig ugyanazt a szöveget használták. Betlényi Zsolt és Cristiano Bussoni képzőművészek a toborozás közepéig voltak a csapattal, amelyiknek a tagjaival belső munkát végeztek. Beszélgettek velük, hozzászóltak bizonyos témákhoz, válaszoltak a fiatalok kérdéseire. Gyümölcsökből, kavicsokból, szirmokból, kéznél lévő tárgyakból készítettek egy mandalát a központi parkban lévő fűzfa köré. Kurtai Zsófi fő rendező asszisztensként működött közre, maga szerkesztette azt a leporellót, amelyik a tábor alatt begyűjtött legérdekesebb történeteket, a tábori munkán készült fotókat tartalmazza, illetve a plakátot, de egy póló elkészítése is folyamatban van.
A nyári tábor munkálatait a Communitas Alapítvány 1000 lejjel támogatta, minek jóvoltából bővíteni lehetett a tevékenységet, vendégeket is hívhattak. Az Aradi Kölcsey Egyesület által patronált rendezvényt a kisiratosi Pro-Ki-Dor Kulturális Egyesület is támogatta. A Tájház udvarán, a kiválasztott régiségek, kellékek felhasználásával megtartott, több mint 30 gyermeket és fiatalt felvonultató, dinamikus, rengeteg komikus elemet felhasználó, ötletes jelenetekből álló előadás egy virtuális kocsmában játszódott, ahol megszemélyesítették a közösség ide betérő minden tagját. Közöttük gyakran konfliktusok alakultak ki, a végére azonban az ellentétek elcsitultak, a résztvevők széles jókedvvel, együtt táncoltak. A táborzáró előadást sok helybeli polgár társaságában megtekintette a Kölcsey Egyesület elnöke, Jankó András, a titkára, Berecz Gábor és Ujj Ágnes nyugalmazott magyartanár is Aradról, illetve Kisiratos vezetősége, élen Almási Vince polgármesterrel. Mindnyájan vastapssal jutalmazták a nem mindennapi produkciót.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Erdély 2020 - fejlesztési terv az erdélyi magyarok jólétért
Erdély 2020 címmel ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a hétvégén az RMDSZ gazdaságélénkítő és fejlesztési tervét.
Erdély 2020 címmel ismertette Kelemen Hunor szövetségi elnök és Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a hétvégén az RMDSZ gazdaságélénkítő és fejlesztési tervét. A dokumentum létrehozásáról a szövetség Gazdasági Tanácsa döntött tavaly decemberben. „Ahhoz, hogy mi hatékonyan tudjuk lehívni az uniós forrásokat, pontosan kell tudnunk, hogy az erdélyi embereknek mire van szükségük. Az Erdély 2020 tehát egy olyan terv, amely reális szükségletekre ad megvalósítható válaszokat” – fogalmazott a szövetségi elnök.
„A 2014 és 2020 közötti időszakra nagyon fontos, hogy olyan terve, olyan stratégiája legyen az RMDSZ-nek, amely választ ad a magyar közösség elvárásaira. Azt tapasztaltuk, hogy a gazdasági válság alatt az emberek prioritásai teljes egészében megváltoztak. Első helyen a munkahelyek, második helyen a bérek, nyugdíjak állnak, majd a létbiztonság, a gazdasági és szociális biztonság következik. Ezért mi elkezdtünk egy olyan munkát, amely 2012 második felére egy nagyon komplex és nagyon konkrét cselekvési tervben teljesedik ki, amelyet az országos programba építünk bele” – mondta el Kelemen Hunor. A szövetségi elnök hozzátette, a kormány hamarosan elkezdi a konzultációt a 2014–2020 közötti időszak gazdasági stratégiájának a kidolgozására, ezt 2013-ban kell leadni Brüsszelbe, majd ennek a stratégiának a mentén használja fel Románia az európai uniós forrásokat. „Mi ehhez kívánunk hozzájárulni, ezért az Erdély 2020 nem álmokról szól, hanem a konkrét tervekről. Arról, hogy hány kilométer utat kell építeni, arról, hogy milyen intézményeket, milyen vállalkozásokat kell fejleszteni, hogy az agrárpolitikában milyen beruházásokra és stratégiákra van szükség” – fogalmazott a művelődésügyi miniszter. Hozzátette, az már tudott dolog, hogy 2014 és 2020 között a fejlesztésre szánt összegek 30 százalékban uniós forrásokból, 70 százalékban pedig hazai (települési, megyei és országos) költségvetési forrásokból származnak majd.
Az Erdély 2020 munkacsoportját Winkler Gyula európai parlamenti képviselő koordinálja, aki elmondta, ebben az időszakban az Európai Unió intézményei már a 2014–2020 közötti időszak költségvetésén dolgoznak, most készül az új agrárpolitika, amely számunkra kulcsfontosságú, és most készül az új regionális fejlesztési politika is.
„Ezek a lényeges változások késztették az RMDSZ-t arra, hogy a saját erdélyi magyar, és általánosan erdélyi prioritásokat megfogalmazza és egy olyan gazdasági tervet készítsen, amely az erdélyi magyarok szülőföldön való boldogulását és jólétét eredményezze” – mondta el Winkler Gyula.
Maszol.ro

Egy felmérés politikai tanulságai – Közélet és közérzet Erdélyben
A biztos szavazók túlnyomó többsége, több mint 72 százaléka az RMDSZ-re pecsételne. A másik két magyar politikai alakulat messze lemarad: Az Erdélyi Magyar Néppártra 5,1, a Magyar Polgári Pártra 3,2 százalék voksolna.
Érdekes adatokat tartalmaz a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet Közélet és közérzet Erdélyben címmel készült friss felmérése, amely az erdélyi magyarok legfontosabb gondjait, legégetőbb problémáit vizsgálja, egyebek között választ keresve arra a kérdésre is, hogy miként értékeli ez a közösség a romániai, illetve a romániai magyar politikát, a hazai közéletet, miként vélekedik a diszkriminációról.
RMDSZ: a parlamentben a helye
A felmérés politikai kérdésekkel foglalkozó fejezete fontos tanulságokkal szolgál az RMDSZ számára is, főleg most, a választások évében. Így például kiderül, hogy a romániai magyarok több mint 84 százaléka fontosnak tartja az RMDSZ parlamenti jelenlétét. Mindössze 8,2 százalék vélekedik közömbösen erről, és 2,5 százalék álltja, hogy nem fontos a parlamenti képviselet.
A romániai magyarság közel 59 százaléka a magyar politikusok közül leginkább az RMDSZ elnökében, Kelemen Hunorban bízik meg. Őt követi, nem egészen 49 százalékkal Tőkés László. Érdekes módon a hazai politikában mindinkább elszigetelődő Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke még mindig a magyar lakosság 23 százalékának bizalmát élvezi, nem egészen 2 százalékkal előzve meg a negyedik helyre került Toró T. Tibort, az Erdélyi Magyar Néppárt megbízott elnökét. Kelemen Hunor megbízhatóságára a megkérdezettek több mint 32 százaléka mondott nemet, Tőkés Lászlóban csaknem 50 százaléknak nincs bizalma, Szász Jenő és Toró T. Tibor esetében az elutasítás közel 48, illetve több mint 39 százalékos.
A legismertebb hazai magyar politikusok ranglistáját viszont Tőkés László vezeti 98,4 százalékkal, Kelemen Hunor 7,4 százalékkal marad le mögötte, több mint 20 százalékkal megelőzve a harmadik helyre kerülő Szász Jenőt. A negyedik hely itt is Toróé, 60,1 százalékkal.
Román politikusok: kevés a bizalom
Az országban uralkodó általános közhangulat, a válság természetszerűen befolyásolja a romániai magyarok véleményét is, amely nagyrészt elutasító a román politikusok esetében. Közülük Traian Băsescu a legismertebb, a megkérdezettek 97,3 százaléka hallott róla, ám mindössze 19,8 százalék bízik meg benne, 77,5 százalék pedig nem szavaz neki bizalmat. Ismertség tekintetében az államfőt Emil Boc miniszterelnök követi, csaknem 92 százalékkal, ám a megkérdezettek mindössze 17,2 százaléka bízik meg benne, közel háromnegyede elutasítja őt. Csaknem 82 százalékos ismertségi mutatójával a harmadik helyen áll a Nemzeti Liberális Párt elnöke, Crin Antonescu, így ő a legismertebb ellenzéki politikus, viszont a lakosság alig több, mint 13 százaléka szavaz nekik bizalmat, valamivel több, mint 61 százalék pedig nem. A Szociáldemokrata Párt elnökére, Victor Pontára alig 7,7 százalék mond igent és csaknem 70 százalék a részaránya azoknak, akik nem viseltetnek bizalommal iránta.
Bár a korábbi közvélemény-kutatásokból egyértelműen kitűnik, hogy a lakosság legnagyobb része kiábrándult a hazai politikából, a politikai osztályból, a választásokon mégis viszonylag sokan járulnának az urnákhoz. A mintacsoport több mint 57 százaléka állította, hogy biztosan, 20 százaléka pedig valószínűnek mondta, hogy elmegy voksolni. Azok részaránya, akik valószínűleg távol maradnak, csupán 7 százalékos, ennél viszont többen – közel 13 százalék – szögezték le, hogy egészen biztosan nem mennek szavazni.
Az egységpolitika igazolása
A biztos szavazók túlnyomó többsége, több mint 72 százaléka az RMDSZ-re pecsételne. A másik két magyar politikai alakulat, valamint a román pártok messze elmaradnak ettől a részaránytól. Az Erdélyi Magyar Néppárt 5,1 a Magyar Polgári Pártra 3,2 százalék voksolna. Érdekesen alakultak az RMDSZ kormányzati tevékenységével való elégedettséget jelző mutatók az utóbbi két esztendőben. A teljesen megelégedettek részaránya 2010-ben 2,8 százalékos volt, tavalyra viszont 2,4 százalékra csökkent. A magyar közösség 48,7 százaléka inkább elégedett, mint elégedetlen az RMDSZ kormányzási teljesítményével, ez jelentős emelkedést jelent a 2010. évi 32,6 százalékhoz képest. A 2010. évi 37,5 százalékról tavaly 33 százalékra esett vissza azoknak a részaránya, akik inkább elégedetlennek, mint elégedettnek mondták magukat az RMDSZ kormányzási felelősségvállalásával, aminthogy 12 százalékról 7,8 százalékra csökkent azoké is, akik nagyon elégedetlenek vele. 15 százalékos azok aránya, akik nem tudtak, és 81 százalékos azoké, akik nem akartak válaszolni a kérdésre.
Az RMDSZ egységre törekvő politikáját igazolja a felmérésnek az a fejezetrésze, amely a politikai egység, illetve pluralizmus kérdéskörét vizsgálja. A megkérdezettek csaknem 70 százaléka véli úgy, hogy az erdélyi magyarságot egyetlen politikai szervezetnek kellene képviselnie, ennek ellenkezőjét csupán 19,4 százalék állítja. Az „egységpártiak” részaránya az utóbbi öt évben folyamatosan nőtt, 2006-ban még csak 50 százalékos volt.
Bogdán Tibor
Maszol.ro

Könyvet hoznak a világvándorok
Három, gyergyószentmiklósi gyökerekkel rendelkező személy jóvoltából míves könyvben jelentek meg a századforduló Gyergyószentmiklósának pillanatképei. Az ünnepélyes könyvbemutatóra július 25-én 17 órától a Korona Tükörtermében kerül sor.
Korabeli fotográfiák és egykori tárgyakból készült kollázsok színesítik azt a kötetet, mely Gyergyószentmiklós múltjába csalogatja olvasóját. Szerzője az itt született, de immár húsz éve Magyarországon élő Madaras Csaba, a könyvkiadást a budapesti Nemere-Print Kiadó vállalta, melynek ügyvezető igazgatója szintén elszármazott, Gál Levente. Egy harmadik, gyergyói gyökerekkel rendelkező személy is közreműködött: a kötet ajánlását írta és a bemutatón méltatni fogja Bartos Éva, az Országos Széchényi Könyvtár nyugdíjazott igazgatója.
Gyergyó-Szent-Miklós – Pillanatok címet viseli a kemény borítós, hatvan oldalas kiadvány, mely – a szerző szerint – a múlt hangulatát hozza vissza, magával ragad oly módon, hogy közben nem szakszavak tömkelegét sulykolja a fejekbe. A rövid, közérthető leírás mellett a képek uralják az oldalakat, így mindenki nyelvén szólnak, ahhoz is, aki visszavágyik, ahhoz is, aki egyszer látta és örökre megszerette Gyergyószentmiklóst.
„Régóta szerettem volna szülővárosomról egy formabontó könyvet megjelentetni, felvillantani a századforduló Gyergyószentmiklósát, s amint hírt kaptam a Világvándor szervezéséről, ez ösztönzést adott, alkalmat szolgáltatott a kiadásra” – mondja a kötet szerzője, Madaras Csaba, aki a kiadványban saját gyűjteménye elemeit teszi ily módon közkinccsé, hozza haza mindenki számára.
Az épületek szerelmese illő helyszínt választott az eseményhez: a Korona Tükörtermébe várja az érdeklődőket szerdán 17 órától könyvbemutatóra. A kötet ára 75 lej, a helyszínen megvásárolható.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro

Számvetés félidőben
Hogyan lehetünk sikeres nemzet?
Mintegy keretbe foglalja a magyar kormány nemzetpolitikájának félidejét két választás: a 2010-es szlovákiai parlamenti és az idei romániai önkormányzati. Ezek szükségképpen más és más feltételek között zajlottak, de egy vonás közös volt bennük: a Budapest részéről megfogalmazódó egyértelmű preferencia az egyes magyar szervezeteket illetően. Az akaratérvényesítés totális kudarca talán elgondolkodásra készteti a nemzetpolitika alakítóit. Ám addig is, amíg ez megtörténik, érdemes mindannyiunknak, magyarországi és külhoni magyaroknak (lám-lám, ehhez a terminushoz magam is ragaszkodtam 2006-tól kezdve, és talán bevetté válik) számvetést készíteni arról, hogyan lehetne kiszabadítani a magyar ügyet a pártpolitika fogságából, és a jövőre nézve a realitásokkal számot vető, egyfajta „közös minimumot” magában foglaló koncepciót megfogalmazni.
A mára kialakult helyzetet ugyanis nem pusztán szakmai vagy diplomáciai ügyetlenkedéseknek, személyes ellen- és rokonszenveknek vagy valamely idegen erők mesterkedésének tudhatjuk be, hanem a rossz valóságértelmezésen alapuló és a kihívásokra hamis válaszokat adó politikának. Az elhúzódó gazdasági válság és a nyomában járó, a demokrácia alapintézményeivel és alapértékeivel is gyakran vitába gabalyodó térségbeli politika közegében Magyarország abban segíthetné a magyar közösségeket, hogy intézményeik és az önazonosságot megtartó programjaik bővüljenek, megtarthassák vagy növelhessék az őket megillető helyet szülőföldjük politikai életében az országos szinttől a helyiig, használhassák kormányzati-politikai tapasztalatukat, befolyásukat Magyarország és szomszédjai együttműködésének előmozdításában. De ma annak lehetünk tanúi, hogy Budapest mindent a hozzá való politikai lojalitás mérlegén mér. Ez alapjaiban rendíti meg a magyar közösségeket, és a kívülről nyíltan támogatott pártok felhasználásával szétveri az oly fontos belső szolidaritást, aminek eredményeképpen gyengülnek a közösségek érdekérvényesítő lehetőségei. A realitásokat figyelmen kívül hagyó politika nem számol azzal, hogy a külhoni magyar közösségek belsőleg tagolt és sokszínű entitások, amelyek tagjai a sorsfordító történelmi események okán ma a magyarországitól eltérő politikai mezőben élnek. Éppen ezért érdekeik és terveik nem föltétlenül esnek egybe a magyarországi, illetve az adott országbeli pártok céljaival, politikájával.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja – a közösségek politikai alárendelése
A politikai nyilatkozatok és a magyarországi támogatásokban manifesztálódó gyakorlat valójában ellehetetleníti a deklaráció szintjén kiemelt célnak mondott autonómiát. A magyar közösségek önrendelkezése nemcsak a lakóhely szerinti állam által biztosított jogok vonatkozásában kell hogy fontos hivatkozás legyen, de a magyar–magyar viszonyban is. Úgy nem épülhet ugyanis autonómia, ha közben a közösség szuverenitása, az a joga, hogy saját belátása szerint válassza meg képviselőit – éppen a budapesti politikai akarat révén – csorbát szenved.
A különböző államokban élő magyarság közjogi egyesítésének minduntalan hangoztatott ígérete egy régmúlt, de ma már életre nem kelthető térségbeli politikai konstrukció hamis illúziója. Nem a revízió vágyában tartom felelősnek a mai magyar kormánypolitikusokat, sokkal inkább abban, hogy visszaélnek a külhonban élő magyarok érzelmeivel, és olyan képzetet keltnek, mintha hatalmukban állna visszafordítani a történelmet és egy csapással orvosolni az elszenvedett sérelmeket. Ennek az illúziónak azonban óriási ára van.
A „magyarság közjogi egyesítésének” programja együtt jár a magyarországi politikumnak, annak szokásrendszerének és technikáinak külhoni exportjával, a magyar politikai életre jellemző végzetes és végtelenül káros megosztottság alapvetéssé tételével, a külhoni magyar szervezetek, pártok táborokba sorolásával és ennek alapján történő kezelésével. Mindennek betetőzése a külhonban élő magyar állampolgároknak a választójog – egyébként felemás és az állampolgári egyenlőséggel ellentétes konstrukcióban történő – „odaajándékozása”. A cél nyilvánvalóan az, hogy a magyar közösségeket mintegy kiszakítsák annak az államnak a politikai közegéből, ahol élnek, és részesévé tegyék a magyarországinak. De miért is? Mert Budapesten dől el, hogy melyik partiumi város mellett épül repülőtér, vagy mikor lesz autópálya-fejlesztés Dél-Szlovákiában, vagy az, hogy mikor épül meg a szennyvíztisztító Beregszászon? És még csak nem is ez a legkiáltóbb ellenmondás. A valódi veszélye ennek a koncepciónak, hogy a magyarországi belpolitikának rendeli alá a magyar–magyar kapcsolatokat, és arra kényszeríti a jelenlegi kormánnyal lojális szervezeteket, hogy feladva saját autonómiájukat, osztozzanak a mai kormánypártok politikai sorsában – nemcsak a győzelemben, de szükségképpen a vereségben is. Miközben ezeknek a szervezeteknek az a hivatása, hogy az őket megválasztókat képviseljék a magyar–magyar kapcsolatrendszerben és odahaza, ami ezzel a szerepkijelöléssel és annak elfogadásával lehetetlenné válik. Ez a helyzet a külhoni magyarok számára váratlan módon új típusú problémát is eredményezett: megjelent a szülőhely szerinti állammal szembeni lojalitásválság, ami elbizonytalanítja a magyar közösség tagjait, csökkenti közéleti szerepvállalásukat, választási hajlandóságukat és a többség-kisebbség viszonyrendszerében olyan kérdéseket nyit meg, amelyek rendezése, lezárása újból komoly energiákat követel a közösségektől és az egyes személyektől egyaránt.
Mielőtt összemosódnának egyes fogalmak, tisztázzunk egy kardinális kérdést: a magyar állampolgárság külhoni magyarok általi megszerezhetősége még nem kellett volna hogy automatikusan elvezessen a „közjogi nemzetegyesítésnek” mondott programhoz. Az 1990-es évek óta meglévő – a néha gyengének és hiányosnak értékelt, de mégis hivatkozásul szolgáló alapszerződések létrehozását segítő – politikai konszenzus, amelynek lényege a realitások belátásán alapuló kulturális nemzet koncepció volt, szemben a Trianon előtt közjogi-politikai értelemben is fennállott, de vissza már nem hozható konstrukcióval, 2010-ben felmondásra került. Az állampolgársági törvény 2005-ös módosításával valójában minden akadály elhárult azok elől, akik magyar állampolgárokká akartak válni, és egyben vállalták az azzal járó kötelezettségeket is. A 2010-es törvénymódosítás az állampolgárság letelepedés nélküli megszerzésének lehetőségét megteremtve nem csupán felborította az állampolgári jogok és kötelezettségek kényes egyensúlyát, de utat nyitott a magyar–magyar kapcsolatok totális átpolitizálása felé. Ezt akkor is érdemes rögzíteni, ha a magyar állampolgárságot megszerzők ezt a helyzetet – érthető módon – érzelmi és nem politikai szempontokból közelítik meg. De nekik is látniuk kell, hogy akaratuk ellenére egy belpolitikai játszma részeseivé lettek.
Kétségtelen, hogy ez a helyzet nem egyik napról a másikra alakult így. Előjeleit már láthattuk az 1998. és 2002. közötti ciklusban, de az akkori választásokat követően még sokan azt gondolhatták, hogy a „kisiklás” helyrehozható, és a magyar–magyar viszony a pártpolitikától távol tartható. Gyorsan csalódniuk kellett a reménykedőknek. A Magyar Állandó Értekezlet működésének a magyarországi legnagyobb ellenzéki párt általi paralizálása és napi érdekek szerinti felhasználása természetesen nem lett volna megvalósítható külhoni szövetségesek nélkül, de a valódi felelőse ennek a helyzetnek mégiscsak az a politikai erő volt, amely a külhoniakat képviselő szereplőket mindenáron be kívánta terelni a maga táborába. Elegendő mindehhez végiglapozni a MÁÉRT 2002–2006. közötti jegyzőkönyveit és állásfoglalásait, visszaemlékezni a késhegyre menő vitákra, hogy milyen deklarációt mely szervezet és miért írt vagy nem írt alá. Vagy csak felidézni azt a már-már anekdotikus történetet, amikor az egyik külhoni magyar szervezet vezetője egy kérdés kapcsán minden skrupulus nélkül kijelentette: megvárják, mit mond a Fidesz képviselője, és majd ők is úgy szavaznak.
És itt érdemes egy kis kitérőt tenni. Mindig is azt az álláspontot vallottam, hogy tiszteletben kell tartani a külhoni magyar szervezetek politikai önmeghatározását és azt, hogy melyik nagy európai politikai irányhoz, pártcsaládhoz tartoznak – lévén ez része az ő autonómiájuknak. Még akkor is, ha mást gondolnak Magyarország belső történéseiről, a magyar kormány belpolitikájáról. És azt is természetesnek gondolom, hogy a magyarországi politikai pártok kapcsolatot tartanak a külhoni magyarság szervezeteivel, de azt már nem, ha a pártpolitikai szimpátia szerepet kap az állam nemzetpolitikai gyakorlatában. Az, hogy a budapesti kormányzó erőknek és a magyar szervezeteknek az élet berendezéséről vallott politikai-ideológiai preferenciái egybeesnek-e, nem tükröződhet a nemzetpolitikában, a magyar–magyar viszonyban, mert abban a keretben nem pártpolitikusok, hanem egyszerűen „csak” magyarok vagyunk.
A „közjogi nemzetegyesítés” koncepciójának hozadékai közül kettővel foglalkoznék itt, az etnikai vagy nem etnikai pártok kérdésével és a magyarlakta régiók számára is fontos térségfejlesztéssel, mert mindkettő jól mutatja ennek a koncepciónak a veszélyeit és az eredménytelenségét is.
A két évvel ezelőtti szlovákiai választás óta kommunikációs elemből elvinek mondott jelentőségűvé lépett elő – bár néha mintha elcsöndesedne – az az álvita, amely az etnikai kontra nem etnikai (ún. vegyes) pártokról szól. Érdemes látni, hogy ez kezdetben jó eszköznek tűnhetett a magyar kormánynak vagy kormánypárt(ok)nak lojálisan alárendelődni nem akaró külhoni magyar szervezetek megbélyegzésére. De ha részletesen megvizsgáljuk a magyar pártok, politikai szervezetek programját, abban természetszerűleg együtt szerepelnek a magyar identitás megőrzésére vonatkozó (ha úgy tetszik, kizárólagosan etnikai) és a közösségnek az adott állam többségi nemzetével, politikai szereplőivel való viszonyára, a magyarok által is lakott régiók fejlesztésére, az adott állam jövőjére vonatkozó (ha úgy tetszik, nem kizárólagosan etnikai) kérdések. Az elmúlt két évtized térségbeli fejleményei azt mutatják, hogy akkor tud sikeres lenni egy magyar szervezet, ha a saját állama realitásaiból indul ki, ott keres és talál szövetségeseket a magyar közösséget védő és fejlődését célul kitűző programja végrehajtásához. Ez ugye csak nem nemzetellenes politika? Budapestről önkényesen kategóriákba sorolni és elvenni az erkölcsi jogot a magyarság képviseletére azoktól, akik ezt célul tűzik, és akiket erre meg is választanak – ez valóban elvezethet a magyar képviselet szétzilálódásához az adott országokban, és akkor majd lehet azon merengeni, jó ötlet volt-e a magyar–magyar viszonyt ezzel az újabb álvitával megterhelni.
Térségünk államainak uniós tagságával olyan források nyíltak meg az itt élők előtt, amelyek megszerzésére korábban a magyarországi támogatásokból vagy a nemzeti költségvetéseikből esély sem volt. Ezt a lehetőséget felhasználva, a magyar kormány 2006-tól arra törekedett, hogy a szomszédos országokkal olyan közös fejlesztésekben állapodjon meg, amelyek az ott élő magyar közösségeket is szolgálják, közösségi megerősödésüket, gazdasági-szociális céljaik elérését segítsék. Látszólag 2010 után is folytatódott ez a koncepció, a „Varratmentes Európa” és az „Egymás felé forduló régiók” program helyett a hangzatos „Kárpát-medencei Gazdasági Övezet” elnevezéssel, de immár alapvetően más percepcióval. Annak elhitetése, hogy – akár külhoni szakértőket is bevonva – Budapesten eldöntik, milyen fejlesztések induljanak a térségben, és azt majd az érintett államok ellenvetés nélkül végrehajtják, annak teljes meg nem értéséről tanúskodik, hogy a Kárpát-medencében együttműködés nélkül semmilyen fejlesztés nem képzelhető el. Mindezek okán nem tartom meglepőnek, hogy ez a projekt az elképzeléseket, szándékokat bemutató prezentációknál nem jutott tovább. Pedig a rendelkezésre álló források ésszerű és koncepciózus felhasználása nélkül a magyarság modernizációja, európai léptékű versenyképessége csak elképzelés marad.
A magyar politikai osztálynak éppen ezért tudnia kell, hogy a „magyarság közjogi egyesítésének” programját elfogadva nem jóvátesz valamely történelmi sérelmet, hanem hamis illúziókat keltve a külhoni magyarság önállóságának megtörését és a magyarországi politikai rendszerbe történő bedarálását támogatja. Ennek a politikának a jegyében a más országokkal, népekkel fenntartott kapcsolatokon továbbra is ott uralkodik majd a térségbeli magyar szupremácia bizalmatlanságot keltő gondolatvilága.
Új egyezség” – átléphetőek-e a mentális határok?
A félidős értékeléssel nem kerülhető meg azoknak a feladatoknak a számbavétele – még ha nem is egy részletes program bemutatásának igényével –, amelyek megoldása elengedhetetlen a magyar–magyar viszonyrendszernek a realitásokkal számot vető újrarendezéséhez.
A legfontosabb közös feladat a bizalom helyreállítása Magyarország és a külhoni közösségek között, és egy politikai kötőerővel bíró új egyezség létrehozása. Ez az új nemzeti egyezség alapozhatja meg a történelmi realitásokat számba vevő, az együttműködésre és a kölcsönös felelősségvállalásra, a pártpolitika-mentességre és az egyenlő közelség elvére építő, a magyar közösségek differenciált helyzetére figyelő nemzetpolitikát. Mindehhez az eddigi beidegződésekből, a politikai szatócskodásból, a személyes ellen- és rokonszenvekből épült, talán túlságosan is megszilárdult mentális határok átlépésére van szükség. Az új egyezség ugyanis önkorlátozást igényel, elsősorban a magyarországi pártok részéről, de bizonyos értelemben a külhoniaktól is.
Talán könnyebb vállalni a „kölcsönös be nem avatkozást” az egyes szervezetek és politikai erők belső életébe, ha minden szereplő biztos lehet benne, hogy a politikai megállapodás hosszú távú stabilitást hoz a magyar–magyar viszonyban. Ennek a stabilitásnak az alapja a közös történelmi múlt, a közös nyelv, a bennünket összekötő szálak sokasága és a közösen elképzelt jövő, amely ma már senki által el nem vitatott jog. Lehet, hogy túl sok a vélt vagy valós sérelem, amit a szereplők egymásnak okoztak, és éppen ezért nem könnyű vállalni az önkorlátozást. Lehet, hogy egyes szereplők azt gondolják, ha a politikai helyzet kényszere úgy hozza, szavakban majd mindent elvállalnak, de a gyakorlatban nem kívánnak elszakadni a „jól bevált” modellektől. Éppen ezért nem lehetetlen, hogy az új egyezség megszületése nem történik majd gyorsan, de addig is érdemes számításba venni, hogy minden önáltatással, cselvetéssel, az önkorlátozás és a racionalitás kijátszásával töltött idő a nemzet közös jövőjéből vesz el.
A „közjogi nemzetegyesítésnek” a történelmi igazságtalanságokat egy csapással helyrehozónak ígért, de valójában megvalósíthatatlan (és talán a sejtetett módon megvalósítani sem kívánt) programját hátrahagyva mi, magyarok nem veszítünk semmit. Sem a magyar–magyar viszonyban, sem az egyes közösségek vagy egyének vonatkozásában. Ugyanúgy közös marad a múltunk és a jövőnk, a nyelvünk és a kultúránk. Senki sem áll neki felfejteni az együttműködés sokszínű szövetét. És még csak annak lehetősége sem vész el, hogy véleménye legyen bárhol bármely magyarnak a magyarországi eseményekről, a mindenkori magyar kormányról és politikáról. A visszatérés a kulturális nemzet európai logikájú és léptékű koncepciójához egyszerre ad lehetőséget a magyar közösségek fejlődését szolgáló elképzelésekhez és járulhat hozzá a bizalom fenntartásához a szomszéd népekkel. A konfrontáció helyett a kooperáció politikája újrateremthetné a térségben hazánk külhoni közösségek által is joggal kívánatosnak tartott erkölcsi erejét és tekintélyét.
Nyilvánvaló botorság lenne figyelmen kívül hagyni azt, hogy a nemzetpolitika nem légüres térben valósul meg, a magyar közösségek helyzetére alapvető hatást gyakorolnak az egyes térségbeli államok belpolitikai történései és nem utolsósorban Európa jövőjének alakulása. Mivel itt elsősorban a magyar–magyar kapcsolatok újrarendezésének belső követelményeit szerettem volna összefoglalni, csak vázlatosan térnék ki a külső tényezőkre. Bármennyire is felesleges ismételgetésnek tűnhet, de azért mégiscsak mondjuk el magunknak: a Kárpát-medencei magyarság kilencven százaléka egy politikai-gazdasági-kulturális térség, az Európai Unió polgára, immár nem választanak el bennünket fizikai értelemben határok, mint ahogyan ez évtizedeken keresztül volt. Az uniós tagság – de már annak ígérete is – komoly civilizációs változásokat indított el a térségünkben, és ennek is köszönhetően a magyar közösségeknek nem elhanyagolható eredményeket sikerült elérniük, kiharcolniuk. Ez óriási pozitív változás a húsz évvel ezelőtti állapothoz képest – nem is beszélve a kilencven évvel ezelőttiről. A kapcsolatrendszer kereteinek minőségi megváltozása – más formában ugyan, de – érvényes a Nyugat-Európában vagy Európán kívül élő magyarságra is.
Igaz, hogy a közel negyedik éve tartó válság közege kedvez az antidemokratikus és a nacionalista ötletekkel operáló politikai szereplőknek, és a kisebbségi jogkorlátozás támogatóinak a hangja időnként erősebbnek tűnhet. Mégis arra kell törekednünk, hogy megtaláljuk azokat, akik a szomszédos országok többségi nemzeteiben a jogkiterjesztést tartják követendő politikának, közben világosan, határozottan érvelnünk kell a kisebbségi jogok és a már elért eredmények megőrzése és továbbfejlesztése mellett. Másra nem hárítható felelősségünk, hogy a saját jövőjét nem könnyű körülmények között újragondoló Európai Unió tagjaként Magyarországnak legyen elég ereje, tehetsége és elfogadottsága ahhoz, hogy a magyar közösségeket is alapvetően érintő kérdéseket napirenden tartsa és megszervezze azokhoz az értő európai hallgatóságot. Nem könnyű, de más járható út nemigen akad.
Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy amíg nincs egyetértés a nemzetpolitikának a pártpolitikából történő kiszabadításáról, addig nem lehet hatékonyan működő szakpolitikákat megvalósítani, mert folyton zsákutcába jutnánk. Éppen ezért nem szólnék most intézményi kérdésekről és a mikromenedzsmentről, amelyről oly sokan és oly sokat írtak és nyilatkoztak már, de megemlítenék néhány koncepcionális jellegű kérdést, amely szorosan összefügg az előbbiekben vázolt „új egyezségről” írottakkal.
A magyar–magyar viszonyrendszer kiszámíthatóságának és egyértelműségének megteremtése mellett legalább ekkora jelentőséggel bír az egyes magyar közösségek – differenciált módon történő – konszolidálódásának elősegítése, elsősorban az önazonosságot szolgáló intézmények és programok stabilizálása révén. A konszolidáció azonban nem járhat egy pillanatnyi állapot hosszú távú befagyasztásával, sokkal inkább kiindulási pontnak kell lennie a magyar közösségek modernizációjához és versenyképességének erősítéséhez, elsősorban az oktatás, a tehetséggondozás és a szakképzés területén. Stratégiai szemlélettel, a kölcsönös érdekeltség fenntartása mellett kell összehangolni a szomszédos államokkal a magyarok által is lakott régiók fejlesztését, építve azokra az eredményekre és tapasztalatokra, amelyek 2005 óta halmozódnak ezen a területen.
Lehetővé kell tenni valamennyi külhoni magyar legitim szereplőnek, hogy részese legyen a magyar–magyar együttműködésnek, azt szem előtt tartva, hogy a szervezetek legitimitásukat a saját közösségüktől, választóiktól nyerik és nem valamely magyarországi politikai központtól kapják. Meg kell találni az egyensúlyt a különböző felhatalmazású külhoni szereplők igényei között, egyértelművé téve a stratégiai és a gyakorlati döntések meghozatalának rendszerét és ebben a politikai és a szakmai nézetek képviseletének helyét és formáit.
Az alkotmányos és közéleti szerepeknek megfelelően meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a releváns magyarországi politikai és szakmai tényezők helyet kapjanak a nemzetpolitika intézményrendszerében, de világossá kell tenni a feladatok és hatáskörök elhatárolását, a döntésekért viselt felelősséget. A mindenkori magyar kormány esetében nem lehet elvitatni a jogot arra, hogy a nemzetpolitika kormányzati intézményrendszerét, a támogatási rendszer struktúráját kialakítsa és működtesse, de szigorú szabályokat kell alkotni annak nyilvánosságára és ellenőrizhetőségére vonatkozóan. És nem elhanyagolható az az igény sem, hogy korrekt, részrehajlástól mentes, partneri viszony álljon fenn a mindenkori magyar kormány és a külhoni magyar szervezetek között.
Ugyancsak meghatározó jelentőségű a realitásokkal számot vető stratégiaalkotás kérdése, amely egyrészt kellően érzékeny kell hogy legyen az egyes magyar közösségek differenciált helyzetére, így építenie kell az ilyen közösségekben született koncepciókra, ágazati stratégiákra, másrészt kormányzati oldalról arra is erőfeszítéseket kell tennie, hogy kevesebb látványosság mellett, nagyobb hatékonysággal kerüljön sor a nemzetpolitikai célkitűzések koordinált megvalósítására. Talán az is elérhető, hogy az 1990 óta a nemzetpolitika területén felhalmozott intézményi és szakmai tapasztalatok – természetesen ésszerű szelekció mellett – felhasználásra kerülnek, és az egyes kormányzati ciklusok értékei, eredményei egymást erősíteni fogják, így elkerülve a felesleges és időrabló kísérletezéseket és segítendő a stabilitáshoz szükséges szakpolitikai minimum megtalálását.
Egyeseknek mindaz, amit leírtam, már túl sok is lehet, mások meg hiányolhatnak számos kérdést. Ahogyan valóban fontos lenne szólni például arról, hogy hogyan tartható fenn a külhoni magyar közösségek szervezeti egysége a politikai-világnézeti sokszínűség mellett, vagy arról, hogy miképpen egyeztethető össze az önmegvalósítás közösségen, szülőföldön kívüli jogos egyéni igénye és a szülőföldön maradás programja, de akár arról is, hogy miért nem szerencsés összekeverni a szomszédságpolitikát az egyes európai pártcsaládokhoz kötődő politikai szimpátiával, és miért félrevezető minden fejleményt eszerint megítélni. És a bölcsebbek azt is hozzátehetik, hogy sok minden a megvalósításon és a napi ügymeneten múlhat. De legalább ennyi mindenképp szükséges ahhoz, hogy ne a múltbéli, gyakran fájdalmas eseményeket akarjuk most újrajátszani, hanem végre cselekvő, sikeres és a maga teljesítményével elégedett nemzet lehessünk. Gémesi Ferenc
---------------------
A szerző 2006. és 2010. között a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának szakállamtitkára volt
Szabadság (Kolozsvár)

Németh Zsolt: a székelységnek gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik – jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Németh Zsolt a Kós Károly által tervezett százéves múzeumépületben a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt avatott fel, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban. Az avatással párhuzamosan megnyitották a Bánffy Miklós életútját bemutató vándorkiállítást, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezett. Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. „Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani" – jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. „Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma" – fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy „22 évvel a Ceausescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik" – utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra. Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia – a belpolitikai feszültségek csillapodásával – hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. „Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén" – fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel. MTI
Erdély.ma

Elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere
Hatvannégy éves korában súlyos betegség után június 24-én, kedden elhunyt Boros János, Kolozsvár volt alpolgármestere. Boros János halálhírét a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tudatta az MTI-vel. A Kelemen Hunor RMDSZ-elnök által jegyzett részvétnyilvánítás szerint Boros János az RMDSZ alapító tagja volt.
Boros János előbb a kolozsvári műszaki egyetemen szerzett oklevelet, majd a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Intézetben vett részt hitoktatói képzésen. 1997 és 1999 között az RMDSZ Kolozs megyei szervezetét vezette, 2000 és 2008 között Kolozsvár alpolgármestere volt, a szélsőségesen nacionalista Gheorghe Funar polgármestersége idején képviselte a város magyarságának érdekeit a polgármesteri hivatalban.
„Boros János úgy töltötte élete jelentős részét, hogy mindvégig élvezte a kolozsvári magyar közösség bizalmát, közvetlensége, egyenes és őszinte jelleme révén mindenki bizalommal fordult hozzá, akár a városházán, akár az utcán találkozva vele" – áll a Kelemen Hunor által jegyzett részvétnyilvánításban. Boros Jánosnak idén májusban Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyújtotta át a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. MTI
Boros János /Kolozsvár, 1948. jan. 24. - Kolozsvár, 2012. július 24./
Erdély.ma

Megtöbbszöröződött Kisadorján lakossága
Vasárnap falutalálkozót tartottak a Nyárádmente legapróbb településén, Kisadorjánban, amelynek monográfiáját is bemutatták ebből az alkalomból. Néhány órára ötszörösére növekedett a falu lélekszáma, s bár senki nem hitte volna, hogy egyszer ismét megtelhet a templom, ez a csoda megtörtént a hétvégén.
A falu maroknyi lakóját, a hazatérőket és vendégeket Csécs Márton marosvásárhelyi segédlelkész köszöntötte az unitárius templomban, és a zsidók babiloni fogságának példázatával kifejtette: az itteniek többségének is idegenben van az otthona, de visszavágyik oda, ahol először érezte a virág, fű, föld illatát, a nap melegét, hallgatta a táncoló bárányok bégetését és mindent, ami az otthont jelenti. A hazatérők a templomban most egy pillanatra tekintetükkel végigsimogatják a roskadzó falakat, a csillagos mennyezetet, míg az átkarolja őket, mint anya a gyermekét.
A történelem azon van, hogy felszámoljon egy magyarlakta közösséget, de ha az nem adja fel, hanem álmodik, remél, akkor nem halhat ki. Bár egy világ már letűnt, azért szabad ismét álmodni. Nemcsak a falu határa termékeny, hanem fiai, leányai lelke is, és példák egész sora mutatja, hogy aki kitart, amellett ott van Isten is, hiába kárrog az elmúlást jelző varjúhad. Habár huszonhét év alatt harminckét családfő halt meg, a faluban még van élet, gyermekhang, a határban olyan értékek vannak, amelyek idecsalogatják a turistákat. Kívülállóként a szolgálatot végző lelkész kifejtette azon reményét, hogy a kisadorjániak meghallják a templomi csend szavát, nem adják fel, és a mostani esemény is jó alkalom az egymással és Istennel való találkozásra, az álmodozásra és az élethez szükséges erő keresésére.
Kismonográfia a faluról
A hétvégi falutalákozó megálmodója és kivitelezője, a Marosvásárhelyen élő Kisadorjáni Szilágyi Domokos könyvbe foglalta a település múltját. Az Itt születtem, ez a hazám című munkát László Márton történész méltatta. A nyolcvanhat éves szerző néhány éve hazatérve olyan élményeket élt át, amelyek arra késztették, hogy elkészítse a falu kismonográfiáját. Ebből megtudhatjuk, hogy a falu már a 12. században létrejött és az Adorján nemzetség ősi fészke volt. De a falu íratlan szabályairól, hagyományairól, egyházi és közösségi életéről, gazdálkodásáról, egykori zenekaráról és a kommunizmus időszakáról egyaránt ízelítőt kapunk. Az anyagot rengeteg fotó illusztrálja, olyan, mint „egy jóalbum”. Azt is megtudjuk belőle, hogyan hallgatták az egyetlen rádióban a lakosok 1940-ben, hogy falujukat a bécsi döntés nyomán Magyarországhoz csatolták, azt is, hogyan készültek a magyar honvédek fogadására, amelyre Nyárádszeredában került sor. Amikor 1944-ben a német hadsereg visszavonult, adorjáni katonák is jelen voltak Nyárádszeredában a Nyárád-híd felrobbantásánál. A falu fénykora a 20. század elejére tehető, még 1941-ben is 140 fő volt a lakossága, ám 1977-ben 103, 1992-ben 68, 2009-ben pedig csupán 20 (!) lakosa volt a Farkasok, Tőkések, Szilágyiak, Adorjániak egykoron virágzó falujának, amelyet Erdély gyümölcsöskertjének is tartottak.
Ajándék a szülőfalunak
Beszédében Szilágyi Domokos elmondta: 1991 után másodszor szervezték meg a falutalálkozót a barátság, a rokoni kapcsolatok ápolása és a szülőföld szeretetének éreztetése céljából. „Együvé tartozunk, egyek vagyunk” – véli az elszármazott szerző, aki a hétvégi ünnepséget és a monográfiát köszönetnek és búcsúzásnak szánta, mert úgy érzi, az idő eltelt, és a „kaszás” körülötte sündörög. Ezért minden kisadorjáninak és azoknak, akik e faluhoz kötődőnek tartják magukat, egy-egy ajándék példányt nyújtott át.
„Legyen a feltámadás napja”
Hegedűs Tivadar szentháromsági-kisadorjáni lelkész, házigazda elárulta: az ünnepség megszerveszésére alig tíz napjuk volt, ennek ellenére további találkozók megrendezésére buzdított, amelyek szebbé, tartalmasabbá teszik e közösség napjait. Úgy véli, a hazatérők új erőt, szemléletet is hoznak magukkal, ezért ezek a találkozók a párbeszéd, emlékezés mellett a tervezés, a falu feltámadásának első napjai is lehetnek.
A templomi ünnepség után a közösség a helyi világháborús hősök emlékművéhez vonult, ahol koszorúzásra, főhajtásra került sor. Sándor Szilárd volt helyi lelkész szerint minden név egy érzés, de ezeket nemcsak kőbe, hanem szívünk hústábláira is fell kell vésni, mint a szeretet parancsait. Biztos talajon állunk, mert múltunk gyökereivel szívjuk magunkba a hitet és a jövőre tekintünk, és amikor ezen a helyen megállunk, a hősök, a múlt és jövő előtt adózunk, amellyel kitüntetett minket az Isten – fejtette ki a lelkész. Ezután Kossuth-nótákat és a himnuszokat énekelték el, Simon Boglárka többször is szavalt az ünnepség során, ugyanígy Fekete Izabella is.
Az ünnepség végén mindenkit Farkas Erzsébet portájára hívtak ebédre, de a faluban további két helyen is asztalt terítettek a hazatérőknek és vendégeknek az adorjániak.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Németh Zsolt: gyarapodni kell lélekszámban, vagyonban és jogban
A székelységnek gyarapodnia kell lélekszámban, lélekben, jogban, vagyonban és olyan politikai struktúrákban, amelyek az összetartozást és az önkormányzást erősíthetik - jelentette ki a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Németh Zsolt a Kós Károly által tervezett százéves múzeumépületben a székelyek legenda szerinti vezérét, Csaba királyfit ábrázoló tíz négyzetméteres üvegfestményt avatott fel, amelyet Kós Károly legközelebbi munkatársa, gróf Bánffy Miklós író, művész, polihisztor, Magyarország egykori külügyminisztere tervezett 1933-ban. Az avatással párhuzamosan megnyitották a Bánffy Miklós életútját bemutató vándorkiállítást, melyet az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet szervezett.
Az államtitkár szerint a kor feladata, hogy a zsugorodó közösség gyarapodó nemzetté váljon. „Ma gyárakkal, vállalkozásokkal, családalapítással, gyermekek világra hozásával és színvonalas magyar iskolákban való taníttatásával kell a szülőföldet megtartani” - jelentette ki.
Németh Zsolt ünnepi beszédében elmondta, Bánffy Miklós sorsa ugyanolyan hányattatott volt, mint amilyent az üvegfestményen látható Csaba királyfi alakja sugall. Hozzátette, másodlagos kérdés, hogy valóban létezett-e a székelyek vezére. „Csaba királyfi a székelység magyarságon belüli önálló identitásának a szimbóluma” - fogalmazott Németh Zsolt.
Az államtitkár hozzátette, ma is vannak, akik félelemben próbálják tartani a székelységet. Aggályosnak tartotta, hogy „22 évvel a Ceaușescu-diktatúra után is első fokon letöltendő börtönbüntetésre lehet ítélni valakit azért, mert a jogszabályi keretek között a népétől elorozott közösségi intézmény és szimbólum visszajuttatásáért dolgozik” - utalt az államtitkár a Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását megsemmisítő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határozatra.
Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy Románia - a belpolitikai feszültségek csillapodásával - hamarosan képes lesz visszatérni a nyugati jogállami fejlődésnek arra az útjára, amelyen az utóbbi évek során eredményesen haladt előre. „Ezáltal képes lesz biztosítani a feltételeket ahhoz, hogy a székelység saját jövője felől nyugodt lehessen a szülőföldjén” - fogalmazott az államtitkár.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója arról beszélt, illőnek tartották, hogy az üvegfestmény felavatása alkalmából annak tervezőjét, Bánffy Miklós alakját is kiállításban mutassák be. A művészetekben és a politikában is jeleskedő erdélyi arisztokrata alakját Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója elevenítette fel.
Krónika (Kolozsvár)

Tanári vizsgabukta a véglegesítőn
A pedagógusok több mint 62 százaléka vette sikeresen az idei véglegesítő vizsgát, elérve az átmenő, hetes osztályzatot, így a próbákon megjelent közel 5500 pályakezdőből mintegy 3400-an lettek a tanügyi rendszer végleges alkalmazottai. A Krónika által megkérdezett illetékesek eltérően vélekednek a pedagógusok teljesítményéről, van, aki úgy gondolja, hogy az eredmények az érettségihez hasonlóan a vizsgázók valós tudását tükrözik, ezzel szemben olyan vélemény is akad, amely szerint éppen a tanügyi rendszer hiányosságai miatt az elért osztályzatok nem relevánsak és mérvadóak.
Felkészültek?A pályakezdő pedagógusok 62 százaléka szerepelt sikeresen a véglegesítő vizsgán
A fellebbezések elbírálása előtti eredményeket hétfőn hozta nyilvánosságra az oktatási minisztérium, az elégedetlen tanárok és tanítók tegnap nyújthatták be az óvásokat, a végső jegyeket ma függesztik ki. A megmérettetés a tanári pálya első fontosabb lépése, a jogszabályok szerint a pedagógusoknak az egyetem elvégzése után öt éven belül le kell tenniük a véglegesítő vizsgát, amely feltétele a további fokozati próbáknak.
Ferencz S. Alpár: kizárólag a gyakorlat számít
Nem látja kétségbeejtőnek a helyzetet Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő, aki a Krónikának úgy nyilatkozott, öt év áll a pályakezdő pedagógus rendelkezésére, hogy letegye a véglegesítő vizsgát, így az idén megbukott tanárok jövőre felkészültebben vehetnek részt a megmérettetésen. „Úgy gondolom, hogy a jelenség, az eredmények semmiképpen nem hasonlíthatók az érettségi vizsgán tapasztaltakhoz” – vélekedett a főtanfelügyelő.
Ferencz S. Alpár ugyanakkor hozzátette, egy fontos párhuzam vonható a két próbatétel között: az oktatási rendszer hibái miatt óriási szakadék van a pedagógusok által a tanárképzés során elsajátított és a versenyvizsgán kért anyag között. „Emellett fontos megjegyezni, hogy a tanárképzés során a leendő oktatók nem magát a tanítási tevékenységet sajátítják el, ez csakis többéves gyakorlattal lehetséges” – magyarázta a megkérdezett.
Mint mondta, éppen ezért nem tartja relevánsnak a mostani vizsga eredményeit, egy pedagógust ugyanis kizárólag az adott tanintézetben nyújtott teljesítménye alapján lehet megítélni. Hargita megyében, a Csíkszeredában tartott vizsgán részt vevő 140 pedagógusnak mintegy fele vette sikeresen a kamerák előtt zajló próbákat. A Hargita megyei főtanfelügyelő lapunknak elmondta, közel 40-en 5-ös és 7-es közötti osztályzattal buktak meg, többségük pedig minden bizonnyal óvást nyújtott be, ezek elbírálása után így valószínűleg módosulnak az eredmények. Ötös alatti jegyet egyébként a vizsgázók 20 százaléka szerzett.
Motivációhiány a tanügyben is?
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő ezzel szemben a Krónikának úgy nyilatkozott, a videokamerával szigorúan felügyelt vizsga eredménye a tanárok reális tudását tükrözi, a gyenge teljesítmény miatt pedig csakis a pedagógusokat terheli a felelősség. A főtanfelügyelő szerint elsősorban az a meglepő, hogy a tanárok közel egyötöde ötösnél gyengébb minősítést kapott.
„A tanár karrierépítésének fontos állomása ez a próbatétel, amely tulajdonképpen megerősíti pedagógusi képesítését. A pályázóknak nagyon komolyan kellene venniük ezt a megmérettetést, úgy gondolom azonban, hogy ez egyáltalán nem így történt, a tanárok inkább arra számítottak, hogy ha idén nem sikerül, majd megpróbálják jövőben” – vélekedett Keresztély Irma. Kovászna megyében a pedagógusok 53 százalékának sikerült a vizsgája a fellebbezések elbírálása előtti eredmények szerint.
A véglegesítőre 106 tanár iratkozott be, 99-en jelentek meg az írásbeli próbákon, közülük pedig 53-an kaptak a sikeres vizsgához szükséges, hetesnél jobb jegyet. Keresztély Irma kifejtette, az 53 százalékos eredmény azt igazolja, hogy a pedagógusok helyzete a diákokéhoz hasonló: mindkét esetben a vizsgázók fele ért el sikereket. „Míg a diákok esetében a gyerek, a szülő és a tanár együttes felelősségét lehet vizsgálni, a pedagógusoknak saját maguknak kell vállalniuk a kudarcot” – szögezte le a főtanfelügyelő. Hozzátette, az egész társadalomra jellemző motivációhiány mutatkozik meg a tanügyben is, a diákok és a tanárok egy részének nincs jövőképe, nem tesznek semmit azért, hogy biztonságos jövőt építsenek maguknak.
Bihar: jobb eredmények az országos átlagnál
Meghaladja az országos átmenési arányt a Bihar megyében sikeresen vizsgázók aránya, itt összesen 245 tanár jelentkezett a véglegesítő vizsgára, közülük 230-an jelentek meg, a vizsgázók közül pedig 168-nak, azaz 73 százalékuknak sikerült hetesen felüli jegyet elérnie – tette közzé a megyei tanfelügyelőség. Legtöbben egyébként 7-es és 8-as között teljesítettek, de három tízes osztályzat is volt.
A székelyföldi térségekhez hasonló az átmenési arány Maros megyében is, ahol a vizsgákon megjelent 192 pályakezdőből 99-en vették sikeresen a megmérettetéseket, ez az érintettek 51,8 százalékát jelenti. Ötösnél kisebb osztályzatot 43 pedagógus szerzett. 54 százalékos átmenési arányt jegyeztek Szatmár megyében, a próbákon megjelent 123 tanárból 67-en írtak hetesnél nagyobb osztályzatú dolgozatokat. Maros megyéhez hasonlóan Szatmár megyében sem sikerült senkinek maximális, 10-es jegyet szereznie, a legalacsonyabb, 1,25-ös osztályzatot pedig egy matematika szakos tanár kapta.
Beszterce-Naszód megyében valamivel sikeresebben szerepeltek a tudásukat bizonyítani kívánó pályakezdők, ugyanis a vizsgázók 60 százaléka szerzett átmenő, hetesnél nagyobb osztályzatot. Krassó-Szörény megyében a tanároknak kevesebb mint fele, mindössze 47 százaléka vizsgázott sikeresen. Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

Több mint száz fiatal szerző a visegrádi írótáborban
A tábor Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
„Nem is első, nem is nemzetközi” – köszöntötte viccesen a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád a szervezet által mégis első nemzetközi irodalmi táborként Visegrádon megszervezett rendezvény résztvevőit múlt szerdán. A 15. születésnapját ünneplő FISZ vasárnap lezárult 12. tábora olyan tekintetben valóban nemzetközi volt, hogy Kárpát-medence-szerte igyekezett összegyűjteni a fiatal alkotókat, biztosítva ezzel a közvetlen eszmecserét, a délelőtti műhelygyakorlatokon a pályakezdők szakmai kibontakozását, a délutánonként sorra kerülő folyóirat-ismertetők, illetve irodalmi szervezetek, csoportok bemutatkozói pedig az anyaországi és külhoni irodalmi törekvések és írók ismerkedését, közeledését voltak hivatottak elősegíteni.
A műhelyfoglalkozásokra nagyon sok gimnazista is ellátogatott, a prózaműhely N. Tóth Anikó író, irodalomtörténész vezetésével várta az érdeklődőket, a lírát Németh Zoltán költő, író, irodalomtörténész oktatta, míg a kritika, illetve műfordítás rejtelmeibe Orcsik Roland költő, műfordító vezette be a fiatalokat.
Eljutni az olvasókhoz
A rendezvénysorozat keretében az idén tízéves Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) vezetőivel, László Noémi elnökkel, Király Zoltán ügyvezető elnökkel, valamint Karácsonyi Zsolt elnökségi taggal Vincze Ferenc beszélgetett. Király Zoltán elmondta: az E-MIL megalakulása előtt az azóta tagokká választott írók Bukarestben magyarnak, Budapesten viszont románnak számítottak, így mindenképpen szükség volt egy szervezetre, amely az ő ügyükkel foglalkozik, őket képviseli.
A mintegy 150 tagot számláló szervezetbe egyébként bárki beléphet, aki magát erdélyi magyar írónak tartja, és megjelent legalább egy kötete. Az olvasóhoz való eljutás nehézségeiről is szó esett, amint elhangzott, a szervezet tagjainak könyvei főként az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában jelennek meg, a kötetek terjesztése azonban nemhogy Magyarországon, még Erdélyben is nehézségekbe ütközik, azért az E-MIL különösen hálás a FISZ-könyvek kiadóinak, illetve a Ráció Kiadónak, amelyekkel a partnerségben megjelent könyvek már a magyarországi piacra is eljuthatnak. A rendezvényen egyébként a kolozsvári Bretter György Irodalmi Kör is képviseltette magát.
A „felderítő” író
Pénteken Szilágyi István kolozsvári íróval is találkozhattak a táborlakók. Molnár Gábor Tamás kérdéseire a József Attila- és Kossuth-díjas író elmondta, átlagos munkanapjai nincsenek, olykor hosszú ideig nem is ír. Mint mondta, mindig irigyelte az olyan írókat, akik betartják a napi penzumot, és minden nap pontos időben az íróasztalhoz ülnek, ő maga olykor csodálkozik rajta, miként gyűlnek össze a tekintélyes kéziratkupacok.
Négy novelláskötet és négy regény az eddigi termés, jelenleg az ötödik nagyregényen dolgozik, kiadója munkatársainak kérdéseire pedig viccesen úgy szokott válaszolni: „Lehet, hogy ti megéritek, hogy ez a könyv befejeződjön, én már nem biztos.” Mint mondta: olyasmit nem ír le, amit tud, az írás számára nyomozás, maga is írás közben ért meg bizonyos dolgokat. Példaként a Kő hull apadó kútba című regény főhősét, Szendy Ilkát hozta fel, akinek esete nemcsak íróként, de jogászvégzettsége okán is foglalkoztatta.
„Arra voltam kíváncsi, mi történik azzal a bűnössel, akit az igazságszolgáltatás nem ér utol, tette titokban marad” – fogalmazta meg az író, hozzátéve, hogy egyúttal feladatának érezte annak a pusztuló, lassan feledésbe merülő világnak az ábrázolását is, amelyet ő maga jól ismert. A 15. születésnapját ünneplő FISZ egykori elnökei, illetve régebbi tagjai arról beszélgettek, miért volt szükség a szervezetre.
L. Simon László alapító elnök például elmondta: a kilencvenes évek közepén több fiatal alkotó is volt, akik nem érezték jól magukat az adott szervezeti közegben, akkoriban a József Attila Kör nem képviselte minden fiatal író érdekeit, határon túli szerzők például be sem léphettek, többek között ezért is szükség volt a FISZ létrehozására.
Szombat este Spiró György volt a fő meghívott, aki Varga Betti kérdéseire válaszolva elmondta: sosem akart közéleti szereplő lenni, már középiskolás korában eldöntötte, hogy drámaíró lesz, és valóban csak írni akart. Magát saját szavával „színészíróként” határozza meg, azaz sok íróval ellentétben nem saját magát írja bele újra és újra a könyveibe, hanem szeret különféle karakterek bőrébe bújni, és megérteni őket. Mint mondta, az írás így számára remek móka és a legizgalmasabb dolog.
Fogság című nagysikerű regényével kapcsolatban elmondta: szerinte előbb-utóbb az irodalmi kánon ifjúsági regényként fogja emlegetni, ezt pedig onnan gondolja, hogy sok középiskolás is élvezettel el tudja olvasni. A mogyoróhegyi kempingben zajló programok esténként a táborlakók felolvasásaival, majd bulival zárultak. Az első nemzetközi FISZ-táborban összesen mintegy 120 ember vett részt.
Varga László, Visegrád
Krónika (Kolozsvár)

A Sapientián beteltek a tandíjas helyek, az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemre kevés a jelentkező
Most már bevallom, kicsit kétkedve hallgattam, amikor dr. Székely Gyula professzor, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Műszaki és Humántudományok Karának dékánja magabiztosan kijelentette, hogy a felvételi eredményeit a múlt évben sem befolyásolta az a tény, hogy a diákok fele sem tette le sikeresen az érettségi vizsgát. Ezért az idén sem tartanak attól, hogy nem lesz elég hallgatójuk. Amint a dossziék alapján történő felvételi vizsga eredményeiből kiderült, a dékánnak igaza volt.
A marosvásárhelyi karon a számítógépes művelettervezés és gyártásirányítás szak kivételével (ahova 9 hallgatót vettek fel) minden tandíjmentes hely betelt, sőt néhány szakon nemcsak a tandíj-hozzájárulásos, hanem a nagyobb költséggel járó tandíjas helyekre is magas általánossal vették fel a jelentkezőket.
A legnépszerűbb az idén is a kommunikáció és közkapcsolatok szak volt, ahol 15 tandíjmentes, 15 tandíj-hozzájárulásos és 10 tandíjas helyet töltöttek be nyolcason felüli pontszámmal, s 33 diák nem jutott be egyik képzési formára sem. Népszerű volt az egészségügyi szakpolitikák és szolgáltatások szak is, ahol a 15 tandíjmentes hely mellett a 35 tandíj- hozzájárulásos hely is betelt.
A fordító szakon szintén magas általánost értek el a jelentkezők, a román-magyar szakon 7 tandíjmentes és 3 tandíjas helyet töltöttek be, nagyon népszerű volt az angol-magyar fordító szak, ahol a 6 (tandíjmentes) és 24 (tandíjas) helyre 8.05 volt az utolsó általános, a német-magyar szakra 10 hallgatót (7 tandíjmentes és 3 tandíjas) vettek fel.
Az automatika és alkalmazott informatika szakon 20 (tandíjmentes) és 5 (tandíj- hozzájárulásos) hely telt be, az informatika szakon 25 (tandíjmentes) és 9 (tandíj- hozzájárulásos) helyre jutottak be magas általánossal. A számítástechnika szakon 20 (tandíjmentes) és 8 (tandíj- hozzájárulásos), a mechatronika szakon 20-2, a távközlés szakon 15 (tandíjmentes) helyet töltöttek be. A kertészmérnöki szakon 15 (tandíjmentes), 21 (tandíj-hozzájárulásos) és 6 (tandíjas) helyet töltöttek be, a tájépítészeten 5 (tandíjmentes), 10 (tandíj-hozzájárulásos) és 14 (tandíjas) helyre jutottak be a jelentkezők.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, ahol tegnap kezdődött a felvételi vizsga, a színművészeti és a rendezői szakon van nagyobb túljelentkezés. A Művészeti Kar színművészet alapképzésére a 11 tandíjmentes és egy költségtérítéses helyre 23-an jelentkeztek, a rendezői szakon levő 7 helyre 13-an. A látványtervezői szak 7+2 helyére 5-en, az audiovizuális kommunikáció-multimédia szak 7+5 helyére 12-en, a teatrológia szak 7+5 helyére 5-en, a zenepedagógia szak 7+5 helyére 9-en vizsgáznak. A magiszteri képzésre meghirdetett helyekre valamivel kevesebben jelentkeztek, mint amennyi helyet meghirdetett az egyetem.
Az idén sem lesz a korábbi évekre jellemző versengés az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem. A szerdán kezdődő felvételi vizsgán az Általános Orvosi Kar 135 magyar tannyelvű helyére 231-en pályáznak, a Fogorvosi Karon meghirdetett 35 helyre 53-an, a Gyógyszerészeti Kar 35 helyére mindössze 44-en. A gyógyszerészet nem népszerű a román jelentkezők körében sem, az általános orvosira és a fogorvosira viszont háromszoros a túljelentkezés. A magyar tannyelvű egészségügyi asszisztensi szakra alig több mint kétszeres a túljelentkezés. A csak román nyelvű szakok közül a fizioterápia és a fogtechnikusi szakon van túljelentkezés, a táplálkozástudomány szak 50 helyére csak 29- en iratkoztak fel, a sporttanári szakon meghirdetett 40 helyre pedig mindössze 11 jelentkező van.
A felvételi vizsgát az orvosi és gyógyszerészeti szakokon 25-én tartják, a többi szakon 27-én.
(b.)
Népújság (Marosvásárhely)

Értetlenség a Tokaji Írótábor felhívása körül
Közleményben foglal állást az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi  Intézetének Intézeti Tanácsa a Tokaji Írótábor 2012-es felhívása kapcsán. Mint kiderül, a tanács meglehetős értetlenséggel fogadta a Tokaji Írótábor 2012-es felhívását, amelyben négy írószervezet a jelenlegi magyar irodalmi kánonok radikális revíziójára szólít fel, s indoklásában szakmailag tarthatatlan vélelmezésekkel illeti a rendszerváltás utáni irodalmi intézmények és a szakmai közélet szereplőinek jelentős hányadát.
„Intézetünk elfogadhatatlannak tartja a felhívás előítéletekkel és kifejtetlen célzásokkal teli általános ítéleteit, s hangsúlyozza: a hajdani, represszióra épülő szocialista kultúrpolitika hiteles bírálata nem mehet végbe ugyanazokkal az eszközökkel, amelyek a bírált rendszernek voltak a sajátjai. Elítélése nem egyszerűsödhet sem az elmúlt fél évszázadban keletkezett kulturális értékek egységes elvetésére, sem a kánonok utólagos megbélyegzésére, sem pedig a jelenlegi, egyáltalán nem homogén intézményrendszer gyanúba keverésére. Minthogy az irodalmi írás nem ideológiai rendszerek lenyomata, Intézetünk károsnak ítél minden olyan szándékot, amely az irodalmi kánonok alakulásának politikai befolyásolására s különösen a kánonok egységesítésére irányul.
Mivel minden kánon folyamatos mozgásban van, és amíg van irodalom, ez a mozgás feltartóztathatatlan, a kánonok körüli vita és párbeszéd természetes velejárója, nélkülözhetetlen része az irodalmi folyamatoknak. De úgy véljük, a vita ilyen eszközökkel történő kiélezése nem szolgálja a magyar irodalmi kultúra ügyét, hanem a kultúrától kifejezetten idegen tartományokba tereli a párbeszédet. Közös érdeke minden ép szakmai érzékkel rendelkező irodalmi köztudatnak, hogy ne csak azt lássa be, miért indokolt újra meg újra megvitatnunk az örökölt kánonok kérdéseit, hanem azt is, hogy e vitának csak higgadt körülmények között és tárgyilagos szakszerűség mellett van értelme”, áll a közleményben.
A 40. Tokaji Írótábort augusztus 15. és 17. között rendezik meg, és amint az a tábor honlapján olvasható, az idei tanácskozás Eltiltva és elfelejtve – A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban címen többek közt azokkal az írókkal foglalkozik, akiket – mint fogalmaznak – a hatalom kihagyott a magyar irodalom történetéből.
„Az irodalom és a politikai hatalom viszonya – a diktatúrák és az ideológiai egyeduralom idején – az alkotói sorsokat, irodalmi pályákat, a frissen formálódó és a már lezárt életművek helyzetét végzetesen befolyásolta. A szabad szellem állami ellenőrzésének, cenzurális csonkításának történelmi korszakonként változtak a módszerei. A szakmai szervezetek és az autonóm irodalmi orgánumok felszámolásától az ’ellenséges’ vagy ’reakciós szemléletű’ szerzők betiltásától, elüldözésétől, bebörtönzésétől a klasszikus irodalmi alkotások ideológiai alapon történő cenzúrázásáig, a fiatal tehetségek kontraszelektálásáig, a kortárs alkotók hamis hierarchiájának kialakításáig, később a nyilvánosság, a szakmai befogadás zsilipjeinek a ’tiltott, tűrt, támogatott’ minősítések jegyében történő mozgatásáig számtalan eszköz állt a hatalom rendelkezésére, hogy létrehozza az általa teljes mértékben uralt és irányított irodalmi életet. Ez a következetes irányítás határozta meg az irodalomközvetítő rendszerek: az oktatás, a könyvtár, a rádió, a filmgyártás, majd a televízió által reprezentált kánont, amely számos értéket is magában foglalt ugyan, de a különböző politikai időszakokban – például 1945–49, 1950–56, 1957–61 – könyörtelenül kiiktatta a köztudatból a vele azonosulni nem képes, nem hajlandó alkotókat és életműveiket. Így törölték a 2. világháborút követő évtizedek magyar irodalmából például Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Hamvas Béla, Ignácz Rózsa, Kodolányi János, Kós Károly, Márai Sándor, Mécs László, Nyirő József, Reményik Sándor, Tormay Cecile, Várkonyi Nándor, Wass Albert és más kiváló írók, irodalmárok nevét. Műveiket kitalicskázták a könyvtárakból és bezúzták, arcképüket, fényképeiket kiretusálták a dokumentumokból, létüket kihagyták a magyar irodalom történetéből” – olvasható a 40. Tokaji Írótábor felhívásában.
A bevezető összegzése pedig ekként hangzik: „A 40. Tokaji Írótábor azért idézi meg azokat a történelmi pillanatokat, amikor a diktatúra a megtorlás, a tiltás, a korlátozás rendszerét létrehozta, illetve amikor az ízlésbeli és ideológiai eszmecserét akadályozó gyanakvás és megosztottság túléli korát, hogy felhívja a figyelmet a jelen kétarcúságára, egyszersmind ösztönözze egy előítéletekkel teli, értékzavaros korszak örökségének felmérését és felszámolását”.
Népújság (Marosvásárhely)

Remember – 150 év aradi magyar sajtó
Augusztus 4-én ünnepli az aradi magyar sajtó fennállásának 151. évfordulóját. A PRO PRESENS Alapítvány által szervezett és az Aradi Polgármesteri Hivatal által támogatott esemény magját a Remember – 150 év aradi magyar sajtó című konferencia adja.
A rendezvény alkalmából jelenik meg a hasonló című 2011–2012-es sajtó évkönyv, melyek mind a résztvevők/meghívottak, ingyenesen kapnak meg, de jut belőlük a Nyugati Jelen olvasóinak is, akik azt a Jelen Könyvesboltban igényelhetik.
A rendezvény által szeretnénk megteremteni az alkalmat, hogy újságírók, írók, a kultúra jeles személyiségei találkozhassanak, megvitathassák az aradi magyar újságírás múltját, jelenét és jövőjét.
Nyugati Jelen (Arad)

Dr. Muntean Tibor: „Mindig a múlthoz hasonlítom a jelent”
– Életkor?
– 36 éves vagyok.
– Indulás. A családi háttér mivel járult hozzá ahhoz, hogy ma a tudományotok doktora?
– Aradon születtem, édesanyám német, édesapám félig magyar félig román származású. Én mindig is magyarnak tartottam magam. Szerencsémre jó és szerető családban nőttem fel. Szüleim kitartása és nevelése sokat segített nekem és a testvéremnek is abban, hogy mindketten ledoktoráljunk. Mindezekhez még hozzátehetném, hogy az öcsémmel folytatott parázs „viták” a kémia, illetve történelemtudomány hasznáról az emberiség fejlődésében sokat segítettek abban, hogy logikusan tudjak érvelni azokkal szemben, akik számára a történelem nem több mint dátumokkal megtűzdelt „Piroska és a farkas”.
– Mit köszönhet óvónőinek, tanítóinak, általános, és középiskolai tanárainak?
– Talán a legtöbbet Gyurkócza Aranka tanító néninek köszönhetem, aki nemcsak írni és olvasni tanított meg, hanem elindított azon úton, melynek macskaköveit most is taposom. Szerencsém volt, mert Arad legjobb történelem tanárai/tanárnői oktattak – az általános iskolában Komádi Sándor és Olasz Angéla, a középiskolában Ujj János. Ő, osztályfőnökként megmutatta, mit jelent valóban embernek, magyar embernek lenni, történelemtanárként megtanított tudományosan gondolkodni és rendet rakott a fejemben kavargó adathalmazban.
– Az egyetem, mely ottani tanárai terelték arra a szakterületre, amelyen kikötött?
– Amikor az egyetemre kerültem még nem tudtam pontosan mivel is fogok foglalkozni, kedvencem az ókori kelet, pontosabban Mezopotámia története volt. Harmadéven, nagyrészt Csucsuja István történész-professzornak köszönhetően nyergeltem át a jelenkorra, és ezen belül elsősorban Közép- és Kelet-Európa történetére.
– Miért azt a témát választotta doktori téziséül, amelyiket?
– Az aradi kisebbségek életét tanulmányoztam a két világháború közötti időszakban. Mindig is érdekeltek a civilizációk közötti kapcsolatok – egyik kedvenc könyvem Arnold J. Toynbee: „Tanulmány a történelemről” című munkája –, de Csucsuja István bizonyította be számomra, hogy itt helyben is, a sumér–akkád kölcsönhatások boncolgatásánál érdekesebb kérdések várnak megoldásra.
– Mi újat adott eddig a művelt tudományának, és milyen kifutást jósol témaválasztásának?
– Nehéz erre a kérdésre egyszerűen felelni, ha szofista módon fogalmaznák, azt mondhatnám, hogy a semminél többet, de a valaminél kevesebbet. Dolgozatomban megpróbáltam felvázolni, hogyan is alkalmazkodtak az aradi kisebbségek az 1920 után megváltozott viszonyokhoz, milyen döntéseket hoztak, mi állt e döntések hátterében, illetve milyen mértékben sikerült felmérniük és kiaknázniuk gazdasági, társadalmi és kulturális lehetőségeiket. Mint általában történni szokott, menet közben jöttem rá, hogy a téma sokkal több lehetőséget rejt magában, sokkal több kérdést vett fel, mint gondoltam. Kénytelen voltam az első 300 oldal után lezárni a dolgozatomat, mert abban biztos voltam, hogy tanáraim nem igazán értékelték volna, ha egy a „Háború és békéhez” hasonló volumenű munkán kell átrágniuk magukat. Az mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy azok a kisebbségek voltak „sikeresek”, amelyek romantikus képzelgéseket és pártideológiákat mellőzve felmértek gazdasági, társadalmi, kulturális erőforrásaikat/lehetőségeiket, és ezek ismeretében határozták meg céljaikat.
– Milyen szakmai, tudományos és emberi pályaívet képzel ma magának?
– Jelen pillanatban már „sínen vagyok”, így inkább csak folytatni szeretném mindazt, amit elkezdtem, bár természetesen jobban örülnék, ha több időm jutna kedvenc történelmi problémáim boncolgatására.
– A doktorin kívül mi az, amit fontosnak tart eddigi tevékenységéből.
– A legfontosabbnak azt tartom, hogy nemcsak szobatudósként, hanem tanárként is megálltam a helyem, illetve, hogy már a kollegáim sorában üdvözölhetem volt tanítványaimat.
– Milyennek ítéli romániai, erdélyi magyar közéleti érzékenységét?
– Természetesen kötelességemnek érzem, hogy nyomon kövessem az aktuális politikai-társadalmi történéseket, de mivel abba a súlyos, történészi betegségbe szenvedek, hogy mindig a múlthoz hasonlítom a jelent, ott keresek követendő példákat, inkább nem veszek részt aktívan a közéletben.
Nagy István
Nyugati Jelen (Arad)

Nyári beszélgetés Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárral
Idén nyáron örvendetesen gyakoriak a kárpát-medencei találkozók, melyeken Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is részt vesz. Az aktuális témákról nyilatkozott a Felvidék.ma hírportálnak.
A kárpátaljai Felsőszinevér után Gombaszögön majd Jászón találkozhattak a kárpát-medencei magyarság képviselői. Milyennek találta az eddigi összejöveteleket? Nagyon örülök annak, hogy most már elterjedt, hogy különféle táborokban, rendezvényeken tudunk találkozni a kárpát-medencei fiatalsággal. Ezek a táborok nemcsak azért fontosak, mert ott nagyon jó, színvonalas előadások vannak a politika, közélet, tudományok területéről, hanem alapvetően ezek találkozási pontot jelentenek a fiataloknak, ahol egymással megismerkedhetnek, barátságok szövődhetnek. Gyakorlatilag így szövődik az a háló is, amit mi nemzeti összetartozásnak, nemzeti egységnek nevezünk.
A múlt hétvégén a Jászón a Kapocs Tábor vendége volt. Hogy érezte magát, mely kérdések foglalkozatták leginkább a résztvevőket?
Nagyon jó hangulatú tábor volt. Örültem, hogy ott együtt lehettem, nemcsak felvidéki, hanem a Kárpát-medence minden részéről érkező fiatalokkal. Jászón az általános nemzetpolitikáról volt szó. Azt mondtam el, hogy milyen fontos volt, hogy a 2010-es kormányváltás után teljesen újjászervezzük a nemzetpolitikát. A kormányzati szerkezetben teljesen új helyre került a nemzetpolitika, olyan rangra emelkedett, mint bármelyik más kormányzati terület. A legfontosabb törvényekkel, amelyeket azóta hoztunk, mind szimbolikusan, mint gyakorlati életben is kifejezzük, hogy teljesen új alapokra helyeztük a nemzetpolitikát. S az azóta megszületett alaptörvény is bizonyítja a kormánynak az eltökéltségét, a felelősségviselését a külhoni magyar közösségek iránt.
A héten Erdélyben rendezik a Bálványosi Szabadegyetemet, melyen július 26-án Magyarnak lenni jó! címmel kerül sor Önnel és több előadóval kerekasztal beszélgetésre. Mit vár a tusnádfürdői találkozótól? Tusnádfürdő azt gondolom, hogy 23. éve az egész kárpát-medencei magyarság jelentős találkozóhelye. A közélet, a tudomány, a művészet minden területét felölelő előadások vannak, mindenki meg tudja itt találni a maga számára, ami a saját érdeklődési köréhez a legközelebb áll. Lesz külön fórum is, amely az egyszerűsített honosításról szól. Megbeszéljük majd, hogy hogyan vált a magyarországi nemzetpolitika sarokkövévé a kettős állampolgárság kérdése, az eddigi tapasztalatokról is beszélünk, hiszen nem lankad, továbbra is töretlen az érdeklődés. Már két éve zajlik a honosítás, 300 000 körül van azoknak a száma, akik kérték a magyar állampolgárságot. Ez egy olyan fontos, szimbolikus, de gyakorlati következményekkel is járó kapocs, amely ki tudjuk fejezni az összetartozásunkat.
Feltételezhető, hogy a nemzetpolitikai államtitkárságnak az okozza a legtöbb gondot, hogy az elmúlt évhez képest csökkent a határon túli magyarságnak szánt támogatási összeg a magyar költségvetésben. Várható-e, hogy év végéig javul még a mérleg? Én azt tudom mondani, hogy nem csökkent az összeg. Ha a költségvetésben kisebb számot lát, akkor az azért van, mert minden támogatás azon a szinten maradt, amennyi volt. A mostani gazdasági helyzet nem teszi azt lehetővé, hogy növelni tudjuk a támogatási összegeket. Ugyanannyi támogatás áll rendelkezésre határon túli célra, mint korábban, s megpróbáltuk strukturáltabbá tenni a támogatásokat.
Ezt a kérdést megbeszéltük a tavaly novemberben a Máért ülésén, hogy az ilyen eseti jellegű támogatási típusokról áthelyezzük a hangsúlyt a kiszámítható, hosszabb távra nyújtott olyan jellegű támogatásokra, amely lehetővé teszi az intézményeknek a megbízható hosszútávú működését. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert a külhoni magyar közösségek megmaradása szempontjából fontos, hogy legyenek olyan intézmények, amely a magyarságot az adott közösségen belül a legjobban szolgálni. Ezért kértük a határon túli szervezeteket, hogy mindenki nyújtson be javaslatokat az ún. nemzeti jelentőségű intézmények körére, amelynek a keretét duplájára tudtuk növelni, már 56 intézmény van ebben a körben. Azt szeretnénk, ha az így kiszámíthatóan kapott támogatás meg tudná erősíteni ezeket az intézményeket.
A Bethlen Gábor Alap idén csak egy pályázatot írt ki, és a pályázatok elbírálása után mi is közzétettük az eredményeket. Nagyon sokan reagáltak meglepődve arra, hogy a Felvidék.ma hírportál nem kapott támogatást a nyílt pályázaton. Megalakulása óta a Felvidék.ma portálra a fenntartó benyújtja a pályázatát a szlovákiai kisebbségi kultúrára szánt pályázatra is, minden évben elutasítja a szlovák kormányzat a támogatást, tehát nekünk egyedül a magyarországi forrás marad. Van még remény a támogatásra?
A Felvidék.ma egyedi támogatási kereten belül kap támogatást. Akik nem kapnak egyedi kérelemre támogatást, azoknak szól a nyílt pályázat, mert igyekszünk támogatáshoz juttatni minden fontos intézményt, fórumot.
Hogy tapasztalja, milyen a fogadtatása annak, hogy már második éve Felvidéken is a szülők kapják a támogatást közvetlenül. Mi úgy látjuk, hogy a kifizetés körüli bizonytalanság, a késlekedés miatt sokan úgy látják, a korábbi megoldás, amikor a szülői közösség kapta meg a támogatási összeget, rugalmasabban működött... Mi okozza a késlekedést? Mikor várható, hogy megérkezik a szülők folyószámlájára a támogatási összeg?
Az oktatás-nevelési támogatás gyakorlatilag normatíva. Ez azt jelenti, hogy aki megfelel a kiírásnak, megkapja a támogatást, s amennyiben ebben a sorban hiány tapasztalható, akkor azt a kormány kipótolja. Ezt a támogatást pontosan nem lehet megbecsülni, de az előirányzott összeget, úgy ahogyan tavaly és tavalyelőtt, idén is ki fogja pótolni a kormány. Én nem látok a kifizetések körül késedelmet vagy bizonytalanságot, hiszen sokkal megbízhatóbb rendszert állítottunk fel. Az OTP bankon keresztül kapja mindenki a támogatást. Tavaly is, amikor az új rendszer kiépítése zajlott, még akkor sem volt csúszás a támogatások kifizetésében az azt megelőző évhez képest. Én úgy értesültem a Bethlen Gábor Alap vezetőitől, hogy a nyár folyamán megkezdődnek ezek a kifizetések.
Az MKP ősszel kongresszusra készül, alapszabály módosító és tisztújító kongresszust is tart a párt. Ön a felvidéki útjain milyen tapasztalatokat szerzett, milyennek látja a párt támogatottságát? Tapasztalja-e Ön is, hogy a Most-Híd vegyespárt iránt mintha megbocsájtóbb lenne a közhangulat most, mint volt közvetlenül a választások után?
Azt látni kell, hogy két politikai erő vetélkedik a magyar szavazatokért a Felvidéken. A parlamenti választásokon az MKP-nak nem sikerült bejutni a parlamentbe, de azt megelőző önkormányzati választások egyértelműen azt mutatták, hogy az önkormányzatokban nagyon szép eredményt tudott elérni az MKP. Tehát a beágyazottsága, az a társadalmi bázis, amire tudnak támaszkodni, az erős. Én nagyon remélem, hogy ezt a bázist meg tudják őrizni, tovább tudják fejleszteni. Nagyon fontos, hogy jelen legyenek minden településen, a felvidéki magyarság életében, s tudják képviselni az ott élő magyarok érdekeit.
Egy személyes kérdés, ha megengedi. Lesz-e alkalma a nyáron pihenni is, mik a tervei? Túl hosszú szabadságom nem lesz az idén, az biztos. Valószínűleg a Balatonhoz fogok menni...
Felvidék.ma

Ezredesek országa
A demokratikus úton, de hihetetlen gyorsasággal megbuktatott Băsescu-rendszer az ország gazdasági és politikai életét behálózó és átszövő korrupció ellen meghirdetett keresztesháborúval Abszurdisztánra szabadította a korrupciót.
De voltak a Băsescu nevével fémjelzett korszaknak egyéb, Caragiale szarkasztikus tollára méltó sajátosságai is, az egyik föltétlenül a magát szívesen államfőnek nevező elnök és legfelsőbb hadúr vonzódása katonai rangokhoz és előléptetésekhez.
Uralma évei alatt több tisztet léptetett elő tábornokká, mint elődei összesen, beleértve a királyt, s a kommunista diktátorokat: Dejt, Ceauşescut, vagy nagy elődjét, az „eredeti demokrácia” atyját, Ion Iliescut. Számottevően nőtt tehát a román tábornoki kar létszáma, ami békeidőben nem semmi, de az csak az utóbbi hetekben derült ki, hogy vélt vagy valós érdemekért Băsescu államfő szívesen ajándékozott katonai rangokat civileknek is, politikusoknak, sajtómunkásoknak, így akarván lojálissá tenni őket. Hihetetlen mértékben felduzzadt a román ezredesek létszáma, elmondható Kányádi Sándorral, hogy nemcsak Brazíliában van annyi ezredes, mint Romániában költő, hanem nálunk is, sőt, a botcsinálta ezredesek száma meg is haladja a Romániánál sokszorosan nagyobb brazíliai ezredesek létszámát.
Így lett ezredes az új kedvenc, a több mint két hónapig kormányfőként szolgáló és Băsescut kiszolgáló Mihai Răzvan Ungureanu. Hogy Monica Macoveit, a Ceauşescu-rendszer egykori ügyészét jutalmazták-e katonai ranggal, nem tudni, de a sajtómunkások közül a legújabban hevesen Băsescu-párti Robert Turcescu is ezredes lett, elérve a maximumot, amit Abszurdisztánban újságíró egyáltalán elérhet. Hogy az elnök másik híve, a tántoríthatatlan bértollnok és tévéguru Ion Cristoiu kapott-e katonai rangot, kérdéses, de őt legalábbis vezérezredessé kellett volna soron kívül előléptetni. De hagyjuk őt, koncentráljunk a kitűnő Turcescura, akinek délceg alakján valószínű jobban állna a hófehér tengerésztiszti díszegyenruha, de legjobb tudomásunk szerint Traian Băsescu, az egykori hajóskapitány azért mértéket tartott, és admirálisokat, ellentengernagyokat, hajóstiszteket egyelőre nem nevezett ki, és most már nem is fog, hiszen várhatja a népszavazást. Az ideiglenes államfőről, Crin Antonescuról sok minden elmondható, de az, hogy különösebben militáns lenne, hogy elbűvölnék a katonai rangok – nem. Így ő aligha fogja híveit – számuk akár égen a csillag, vagy fűszál a réten, s egyre nő – katonai rangokkal jutalmazni. Hogy azután mit szólnak az igazi katonák a civilek ezredesi rangjaihoz, elképzelhető. Rossz viccnek tartják. Mint ahogyan az is, s mutatja, milyen világot álmodott nekünk a fáradhatatlan Traian Băsescu. De elmúlik-e egyáltalán?
Bogdán László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)