Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. október 3.
Örökifjúság kilencven éve
A Trianon utáni önazonossági útkeresés jegyében iparosok és kereskedők alapították 1921-ben, de a város többi foglalkozási rétegeiből származó, közösségben énekelni szeretők és akarók révén azonban már nagyon régen Sepsiszentgyörgy egyik reprezentatív műkedvelő csapatává vált a Kónya Ádám Művelődési Ház keretében tevékenykedő magyar férfidalárda.
A kórus szombaton ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját, amelynek rendezvénysorozata koszorúzással kezdődött a Vártemplom falánál felállított mindenkori dalosok kopjafájánál. A belvárosi református templomban tartott ünnepi műsor kínálatát három meghívott kórus – az uzoni Szivárvány női kar, a péti férfikar és a megyeközponti Cantus Firmus vegyes kar – előadása is színesítette. Az emlékező beszédek során pedig megfogalmazódott az az igény is – talán éppen a jelen lévő Antal Árpád polgármesternek címezve –, hogy századik évfordulóját már egy több száz férőhelyes koncertközpontban ünnepelhesse a férfikórus
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Trianon utáni önazonossági útkeresés jegyében iparosok és kereskedők alapították 1921-ben, de a város többi foglalkozási rétegeiből származó, közösségben énekelni szeretők és akarók révén azonban már nagyon régen Sepsiszentgyörgy egyik reprezentatív műkedvelő csapatává vált a Kónya Ádám Művelődési Ház keretében tevékenykedő magyar férfidalárda.
A kórus szombaton ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját, amelynek rendezvénysorozata koszorúzással kezdődött a Vártemplom falánál felállított mindenkori dalosok kopjafájánál. A belvárosi református templomban tartott ünnepi műsor kínálatát három meghívott kórus – az uzoni Szivárvány női kar, a péti férfikar és a megyeközponti Cantus Firmus vegyes kar – előadása is színesítette. Az emlékező beszédek során pedig megfogalmazódott az az igény is – talán éppen a jelen lévő Antal Árpád polgármesternek címezve –, hogy századik évfordulóját már egy több száz férőhelyes koncertközpontban ünnepelhesse a férfikórus
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 3.
Marosvásárhely: MOGYE-tüntetés helyett október 6-i megemlékezés
Némileg csalódott a marosvásárhelyi magyar politikusokban Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, aki az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös sajtótájékoztatóján értesült a jelenlévők döntéséről, miszerint október 6-án nem szerveznek tüntetést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatáért.
Ádám, aki a sajtóértekezlet közben hívatlanul állított be az RMDSZ Dózsa György utcai székházában, arra szerette volna rávenni a három magyar politikai alakulatot, hogy az október 6-ára bejelentett közös megemlékezést egyben tüntető megmozdulásnak is szánják. Csütörtökön 17 órától, a Székely Vértanúk oszlopánál a három párt az aradi tábornokokra és a vásárhelyi Postaréten kivégzett hősökre kíván emlékezni.
RMDSZ: rendeződnek a dolgok
„Még az autonomista párt is kihátrált az akcióból” – jegyezte meg keserű szájízzel a politikusok sajtótájékoztatója után Ádám Valérián, aki elmondása szerint a leginkább a Tőkés László által fémjelzett alakulatban csalódott.
A politikai vezetőknek nem csak az RMOGYKE kérése, hanem a szervezet két, orvosi ruhába beöltözött tagjának megjelenése sem jött kapóra. Arckifejezéseikből ítélve Ádám a lehető legrosszabbkor és a számukra lehető legkényelmetlenebb kéréssel toppant be.
A RMOGYKE titkára elképzelésében a postaréti gyülekező kiváló alkalom lett volna az orvosi egyetemem uralkodó magyarellenesség ügyében állást foglalni. A közös rendezvény RMDSZ-es szervezői, Benedek István városi elnök valamint Csegzi Sándor alpolgármester meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint október 6-ig rendeződik a MOGYE magyar tagozatának ügye.
„Nincs szükség semmiféle utcai tüntetésre. A magyar tagozat kérdése már meghaladja az egyetem diákságát meg tanári gárdáját, a politikusoknak kell rendezni” – vélekedett Benedek. Csegzi hozzátette: biztos értesülései szerint a kérdést magas szinten, a kormánykoalícióban, az új oktatási törvény szellemében intézik.
A kihátrálással vádolt EMNT utólag egy homályosan megfogalmazott közleményben jelezte, hogy valamelyest mégiscsak felkarolja a RMOGYKE törekvéseit. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének kezdeményezésére az RMDSZ-szel és az MPP-vel közös megemlékezést tart Marosvásárhely magyarsága október 6-án, csütörtökön 17 órakor a Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél. Hirdetjük, hogy Ne legyen vértanú a magyar orvosképzés! Üdvözöljük az RMDSZ és az MPP helyi vezetőinek a döntését, hogy közösen emlékezzünk meg a 13 aradi és a 4 székely vértanúról, így egységet és erőt felmutatva gyűlünk össze és adunk hangot a magyar orvosképzés ellehetetlenítése elleni tiltakozásunknak” – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatban.
Egyedi és egyszeri összefogás
A csütörtökre hirdetett hárompárti összefogás egyedi, azonban egyszeri is. Mindhárom alakulat jelezni szeretné, hogy legalább a történelem és a hősök iránti tiszteletből képes összefogni és egyformán gondolkodni. „Politikailag sok mindenben különbözünk, de közös történelmünk még mindig összeköt. Legalább a megemlékezésen álljunk egymáshoz közelebb” – fejtette ki László György, az MPP megyei elnöke.
A polgári vezető egyébként borúlátónak bizonyult a további együttműködést illetően. Erre Benedek István bejelentése is rászolgált; az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint az októberi megemlékezés utáni héten a szervezet megnevezi saját polgármester-jelöltjét. Egy ilyen lépés kizárná a jövő évi összefogást, ugyanis mind az EMNT, mind az MPP csakis egy közös jelölt támogatását vállalja fel, és nem hajlandó felsorakozni egy, az RMDSZ által nevesített „pártkatona” mögé.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Némileg csalódott a marosvásárhelyi magyar politikusokban Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos és Gyógyszerész Képzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára, aki az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) közös sajtótájékoztatóján értesült a jelenlévők döntéséről, miszerint október 6-án nem szerveznek tüntetést a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatáért.
Ádám, aki a sajtóértekezlet közben hívatlanul állított be az RMDSZ Dózsa György utcai székházában, arra szerette volna rávenni a három magyar politikai alakulatot, hogy az október 6-ára bejelentett közös megemlékezést egyben tüntető megmozdulásnak is szánják. Csütörtökön 17 órától, a Székely Vértanúk oszlopánál a három párt az aradi tábornokokra és a vásárhelyi Postaréten kivégzett hősökre kíván emlékezni.
RMDSZ: rendeződnek a dolgok
„Még az autonomista párt is kihátrált az akcióból” – jegyezte meg keserű szájízzel a politikusok sajtótájékoztatója után Ádám Valérián, aki elmondása szerint a leginkább a Tőkés László által fémjelzett alakulatban csalódott.
A politikai vezetőknek nem csak az RMOGYKE kérése, hanem a szervezet két, orvosi ruhába beöltözött tagjának megjelenése sem jött kapóra. Arckifejezéseikből ítélve Ádám a lehető legrosszabbkor és a számukra lehető legkényelmetlenebb kéréssel toppant be.
A RMOGYKE titkára elképzelésében a postaréti gyülekező kiváló alkalom lett volna az orvosi egyetemem uralkodó magyarellenesség ügyében állást foglalni. A közös rendezvény RMDSZ-es szervezői, Benedek István városi elnök valamint Csegzi Sándor alpolgármester meggyőződésüknek adtak hangot, miszerint október 6-ig rendeződik a MOGYE magyar tagozatának ügye.
„Nincs szükség semmiféle utcai tüntetésre. A magyar tagozat kérdése már meghaladja az egyetem diákságát meg tanári gárdáját, a politikusoknak kell rendezni” – vélekedett Benedek. Csegzi hozzátette: biztos értesülései szerint a kérdést magas szinten, a kormánykoalícióban, az új oktatási törvény szellemében intézik.
A kihátrálással vádolt EMNT utólag egy homályosan megfogalmazott közleményben jelezte, hogy valamelyest mégiscsak felkarolja a RMOGYKE törekvéseit. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének kezdeményezésére az RMDSZ-szel és az MPP-vel közös megemlékezést tart Marosvásárhely magyarsága október 6-án, csütörtökön 17 órakor a Postaréten, a Székely Vértanúk emlékművénél. Hirdetjük, hogy Ne legyen vértanú a magyar orvosképzés! Üdvözöljük az RMDSZ és az MPP helyi vezetőinek a döntését, hogy közösen emlékezzünk meg a 13 aradi és a 4 székely vértanúról, így egységet és erőt felmutatva gyűlünk össze és adunk hangot a magyar orvosképzés ellehetetlenítése elleni tiltakozásunknak” – áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatban.
Egyedi és egyszeri összefogás
A csütörtökre hirdetett hárompárti összefogás egyedi, azonban egyszeri is. Mindhárom alakulat jelezni szeretné, hogy legalább a történelem és a hősök iránti tiszteletből képes összefogni és egyformán gondolkodni. „Politikailag sok mindenben különbözünk, de közös történelmünk még mindig összeköt. Legalább a megemlékezésen álljunk egymáshoz közelebb” – fejtette ki László György, az MPP megyei elnöke.
A polgári vezető egyébként borúlátónak bizonyult a további együttműködést illetően. Erre Benedek István bejelentése is rászolgált; az RMDSZ marosvásárhelyi elnöke szerint az októberi megemlékezés utáni héten a szervezet megnevezi saját polgármester-jelöltjét. Egy ilyen lépés kizárná a jövő évi összefogást, ugyanis mind az EMNT, mind az MPP csakis egy közös jelölt támogatását vállalja fel, és nem hajlandó felsorakozni egy, az RMDSZ által nevesített „pártkatona” mögé.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 3.
Bábszínház-találkozó Szentgyörgyön
Gyerekfőváros lesz egy hétre Sepsiszentgyörgy. A Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezi október 2–9. között.
Egy hét alatt 12 társulat, két egyéni előadó 25 előadást mutat be, a becslések szerint mintegy ezer gyerek tekinti meg az előadásokat, amelyeket délután szakmai megbeszélések követnek. A Romániai Magyar Bábostalálkozót 1999 és 2005 között Kolozsváron szervezték, a nagyszabású rendezvény keretében a romániai magyar bábosok találkozhattak, és képet alkothattak egymás szakmai fejlődéséről. Az erdélyi magyar bábosvilág egyetlen fórumaként működő rendezvény megszűnt, majd 2009-ben a Tamási Áron Színház Bábtagozata vállalta fel és élesztette újjá a kezdeményezést. Nagy Kopeczky Kálmán, a Cimborák társulat művészeti vezetője megfogalmazta, a találkozó célja lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkájának a megismerésére, megmérettetésére, szakmai fejlődésük elősegítésére.
Meghívták a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen induló és mesteriző báb szakos hallgatóit is, akiknek így lehetőségük nyílik a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre. Az előadásokat Sepsiszentgyörgyön, a házigazda bábszínház stúdiótermében, a Tamási Áron Színház nagytermében, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, valamint kézdiszéki, orbaiszéki művelődési házakban mutatják be. A találkozó tegnap a házigazda társulat Ilók és Mihók című produkciójával kezdődött. A 25 előadás között van népmese, bábszínpadra írt kortárs mű, a hagyományos kesztyűs és marionettbábok mellett maszkos játékot is láthatnak a gyerekek és felnőttek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
Gyerekfőváros lesz egy hétre Sepsiszentgyörgy. A Cimborák 3 – Erdélyi Magyar Bábostalálkozót a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, a Jókainé Laborfalvi Róza Alapítvány és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezi október 2–9. között.
Egy hét alatt 12 társulat, két egyéni előadó 25 előadást mutat be, a becslések szerint mintegy ezer gyerek tekinti meg az előadásokat, amelyeket délután szakmai megbeszélések követnek. A Romániai Magyar Bábostalálkozót 1999 és 2005 között Kolozsváron szervezték, a nagyszabású rendezvény keretében a romániai magyar bábosok találkozhattak, és képet alkothattak egymás szakmai fejlődéséről. Az erdélyi magyar bábosvilág egyetlen fórumaként működő rendezvény megszűnt, majd 2009-ben a Tamási Áron Színház Bábtagozata vállalta fel és élesztette újjá a kezdeményezést. Nagy Kopeczky Kálmán, a Cimborák társulat művészeti vezetője megfogalmazta, a találkozó célja lehetőséget kínálni az erdélyi magyar bábosszakmának a tapasztalatcserére, egymás munkájának a megismerésére, megmérettetésére, szakmai fejlődésük elősegítésére.
Meghívták a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen induló és mesteriző báb szakos hallgatóit is, akiknek így lehetőségük nyílik a bemutatkozásra és a tapasztalatszerzésre. Az előadásokat Sepsiszentgyörgyön, a házigazda bábszínház stúdiótermében, a Tamási Áron Színház nagytermében, a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, valamint kézdiszéki, orbaiszéki művelődési házakban mutatják be. A találkozó tegnap a házigazda társulat Ilók és Mihók című produkciójával kezdődött. A 25 előadás között van népmese, bábszínpadra írt kortárs mű, a hagyományos kesztyűs és marionettbábok mellett maszkos játékot is láthatnak a gyerekek és felnőttek.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 3.
Az Aradi Magyar Napok megnyitója
Kiegyenesíteni, amit a történelem összekuszált
Jeles vendégek és számos – nem csak református – érdeklődő jelenlétében zajlott ma délelőtt az arad-belvárosi református templomban, október 6. előestéjén az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitója.
Az istentiszteleten igét hirdetett Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, majd Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket: dr. Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét, a bemutatásra kerülő könyv két szerzőjét, Göncz Józsefet és Bognár Bélát, valamint az aradi Király András oktatási államtitkárt, Horváth Levente alprefektust, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, az RMDSZ Arad megyei elnökét.
Megnyitó beszédében Bognár Levente az Aradi Magyar Napok kapcsán a 13 vértanúra utalt, akikre a napokban emlékezünk, s e felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk. Ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, hangsúlyozta, amelyek majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért.
Dr. Hende Csaba a saját mappáján és az asztalon elhelyezett virágvázán lévő magyar címer látványából kiindulva fogalmazta meg, hogy mi, magyarok, bárhol is élnénk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött, mert mindig voltak, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. A bemutatandó könyvről (amelyhez ő írt előszót) elmondta: képeslapokból rögzíti a mi Aradunkat, pompás épületeket és tisztességes kunyhókat, azt a munkát, amely a várost, az együtt élő nemzetek munkájával, felvirágoztatta. Végül kiemelte: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. Az EU lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést, ami mindannyiunk közös érdeke. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova, most eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat, mondta, és nagyra értékelte e törekvésben az aradi polgármester, a megyei tanács, a román kormány erőfeszítéseit. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat, mondta befejezésként, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált.
Ujj János történész az Arad vármegyénk. Frumosul nostru judeţ Arad. Unser schönes Komitat Arad c. háromnyelvű könyvről beszélt, amelynek szövegét ő fordította román nyelvre. A két soproni szerző egykori képeslapokból összeállított munkájában, vallotta be, több, általa eddig ismeretlen, a régi Aradot ábrázoló képeslapot talált, amelyeket olyan helyeket is megörökítettek, amelyek ma már nem láthatók. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben.
A két szerző a kötet keletkezéstörténetéről szólt. Bognár Béla negyven éve gyűjti a képeslapokat, s pár éve arra gondolt: a ritkaságokat másokkal is meg kellene ismertetni. Ebben talált partnerre Göncz Józsefben, így születtek meg az első kötetek, a Biharországról és Krassó-Szörényről szólók. A harmadikat Aradnak szentelték, a negyedik a temesvári lesz.
Baracsiné Dávid Zsuzsa aradi tiszteletes a magyarországi vendégeknek és Ujj Jánosnak az esemény tiszteletére emlékérmet nyújtott át, amelynek egyik oldalán a református templom látható, a másik oldalán egy ószövetségi idézet van: Mindeddig megsegített minket az Úr.
A rendezvény szónokainak sorát Király András zárta. Felelevenítette az Aradi Magyar Napok kezdetének történetét – 1999, a vértanúk kivégzése 150. évfordulójára rendezték az elsőt, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. Az első rendezvény egybeesett a Szabadság-szobor kiszabadításával. A szónok az istentiszteleti igehirdető és a honvédelmi miniszter egy-egy gondolatához kapcsolódva kifejtette: sokszor az érzelem diktálta, mit kell tenni, s azt az értelem erejével valósították meg. Végül Leiningen tábornokot idézve (a fények lassan kihunynak, csak a csillagok fénye marad), így fejezte be: ezek a csillagok vezéreljenek bennünket az értelem és az érzelem útján.
A Himnusz eléneklése után a szerzők dedikálták könyvüket, a Jelen Házban pedig állófogadásra került sor.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
Kiegyenesíteni, amit a történelem összekuszált
Jeles vendégek és számos – nem csak református – érdeklődő jelenlétében zajlott ma délelőtt az arad-belvárosi református templomban, október 6. előestéjén az Aradi Magyar Napok ünnepélyes megnyitója.
Az istentiszteleten igét hirdetett Kerekes József nagyvárad-rogériuszi lelkipásztor, majd Baracsi Levente aradi lelkész köszöntötte a vendégeket: dr. Hende Csaba magyar honvédelmi minisztert, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Sándor Mátyás bukaresti magyar katonai attasét, a bemutatásra kerülő könyv két szerzőjét, Göncz Józsefet és Bognár Bélát, valamint az aradi Király András oktatási államtitkárt, Horváth Levente alprefektust, Faragó Péter parlamenti képviselőt, Bognár Levente aradi alpolgármestert, az RMDSZ Arad megyei elnökét.
Megnyitó beszédében Bognár Levente az Aradi Magyar Napok kapcsán a 13 vértanúra utalt, akikre a napokban emlékezünk, s e felemelő pillanatokban értékeinket is felmutathatjuk. Ezek adják a lelkierőt ahhoz a harchoz, hangsúlyozta, amelyek majd egy évszázada folytatunk megmaradásunkért.
Dr. Hende Csaba a saját mappáján és az asztalon elhelyezett virágvázán lévő magyar címer látványából kiindulva fogalmazta meg, hogy mi, magyarok, bárhol is élnénk, mind összetartozunk. A vértanúkra utalva kifejtette: áldozatuk ugyan drámai, megrázó és tragikus volt, de nem értelmetlen, mert az ügy, amiért vállalták az életveszélyt és a halált, végül győzött, mert mindig voltak, akik nyomukba léptek, és hűek maradtak az eszméhez. A bemutatandó könyvről (amelyhez ő írt előszót) elmondta: képeslapokból rögzíti a mi Aradunkat, pompás épületeket és tisztességes kunyhókat, azt a munkát, amely a várost, az együtt élő nemzetek munkájával, felvirágoztatta. Végül kiemelte: a jövőnk nem a múltunkból lesz, hanem belőlünk, ha meg is csináljuk azt, amit elterveztünk. Az EU lehetővé teszi az együttműködést, a közös cselekvést, ami mindannyiunk közös érdeke. Hosszú ideig a határokon átnyúló utak nem vezettek sehova, most eljött az idő a változtatásra, sőt a változások közepette vagyunk. Újra kell szőni a kapcsolatokat, mondta, és nagyra értékelte e törekvésben az aradi polgármester, a megyei tanács, a román kormány erőfeszítéseit. A mi nemzedékünknek jutott az a feladat, mondta befejezésként, hogy kiegyenesítsük azt, amit a történelem összekuszált.
Ujj János történész az Arad vármegyénk. Frumosul nostru judeţ Arad. Unser schönes Komitat Arad c. háromnyelvű könyvről beszélt, amelynek szövegét ő fordította román nyelvre. A két soproni szerző egykori képeslapokból összeállított munkájában, vallotta be, több, általa eddig ismeretlen, a régi Aradot ábrázoló képeslapot talált, amelyeket olyan helyeket is megörökítettek, amelyek ma már nem láthatók. De nemcsak Arad, hanem a környék, Borosjenő, Lippa, Apatelek, Berzava, Pécska, Csermő, Tornya, Vinga és sok más helység is szerepel néhány képeslappal a nagyszerű kivitelezésben megjelent kötetben.
A két szerző a kötet keletkezéstörténetéről szólt. Bognár Béla negyven éve gyűjti a képeslapokat, s pár éve arra gondolt: a ritkaságokat másokkal is meg kellene ismertetni. Ebben talált partnerre Göncz Józsefben, így születtek meg az első kötetek, a Biharországról és Krassó-Szörényről szólók. A harmadikat Aradnak szentelték, a negyedik a temesvári lesz.
Baracsiné Dávid Zsuzsa aradi tiszteletes a magyarországi vendégeknek és Ujj Jánosnak az esemény tiszteletére emlékérmet nyújtott át, amelynek egyik oldalán a református templom látható, a másik oldalán egy ószövetségi idézet van: Mindeddig megsegített minket az Úr.
A rendezvény szónokainak sorát Király András zárta. Felelevenítette az Aradi Magyar Napok kezdetének történetét – 1999, a vértanúk kivégzése 150. évfordulójára rendezték az elsőt, mert úgy érezték: Arad magyarságának joga is, kötelessége is megemlékezni október 6-ról. Az első rendezvény egybeesett a Szabadság-szobor kiszabadításával. A szónok az istentiszteleti igehirdető és a honvédelmi miniszter egy-egy gondolatához kapcsolódva kifejtette: sokszor az érzelem diktálta, mit kell tenni, s azt az értelem erejével valósították meg. Végül Leiningen tábornokot idézve (a fények lassan kihunynak, csak a csillagok fénye marad), így fejezte be: ezek a csillagok vezéreljenek bennünket az értelem és az érzelem útján.
A Himnusz eléneklése után a szerzők dedikálták könyvüket, a Jelen Házban pedig állófogadásra került sor.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)
2011. október 4.
Tanulmányok a magyar-román kapcsolattörténetről és identitásról
Megközelítések – Tanulmányok a magyar-román (román-magyar) kapcsolattörténetről és identitásról címmel mutatták be Borsi-Kálmán Béla történész, egyetemi tanár kötetét – amely a Lucidus Kiadó Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában jelent meg – a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Borsi-Kálmán Béla elmondta az MTI-nek, hogy egész életében a magyar-román-francia viszonnyal, a magyar és a román nemzettudat konfliktusos ága-bogaival, kölcsönös összefüggéseivel foglalkozott. A magyar nemzetfogalom tisztázását tartja fontosnak, és elemzi a román történelmi elhallgatásokat is, kutatásait pedig francia „tükörbe" helyezi.
Legújabb kötete három témakört ölel fel: a szerző vizsgálja, hogy a Kossuth-emigráció Havasalföldre került tagjai hogyan látták a román nemzeti törekvéseket, elemzi, hogy mi a különbség a magyar és a román nemzetstratégiai és érdekérvényesítési törekvések között, valamint újragondolja a magyar nemzettipológia új szempontjait.
Borsi-Kálmán Bélát meglepte kutatásai közben, amikor rátalált arra az adatra, hogy a Bánság központjában, Temesváron az 1850-es évekbeli 8-9 százalékról 1910-re a magyarság arányszáma 50 százalék fölé emelkedett. „Kiderült, hogy az emberek számára vonzó volt a civilizálódással egybekötött iparosodás, urbanizáció, és ennek akkora volt a dinamikája, hogy spontán asszimilációs hajlamot váltott ki az ott élő szerbek, németek, zsidók körében, de ez kevésbé hatott a románokra. Ennek hátterében a magyar nemesi típusú társadalomfejlődés rejtett törvényszerűségei állnak" – fejtette ki.
Cholnoky Győző, a kiadó vezetője azt írta a Megközelítések című kötet elé, hogy „a szerző az ELTE egyetemi tanára, a magyar-román kapcsolattörténet legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében a Kossuth-emigráció román társadalomképétől a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásáig, a román-magyar párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig veszi végig a kapcsolatok alakulását."
Az egyik korábbi kötetnek kritikusa pedig kiemelte, hogy a szerző legmarkánsabb és – román-magyar vonatkozásban – legmeglepőbb képessége az empátia. Szinte belebújik a megérteni próbált történeti személyiség bőrébe, újraéli a kort, rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek a szereplőket mozgatják. A szerző nem ítélkezni akar hősei fölött, megérteni akarja őket – írta Bíró Béla. Borsi-Kálmán Béla 1948-ban született a Szatmár megyei Csengerbagoson, 1962-ben, 14 évesen Szinérváraljáról került szüleivel Magyarországra. Az áttelepülés számára nem jelentett teljes szakítást, magával hozta a családi örökséget, a román kulturális értékek, a román nyelv, az észak-erdélyi románság, a máramarosi magyar zsidóság ismeretét, a románok, a zsidók és a svábok iránti empátiát – jegyezte meg.
Középiskoláit a szatmárnémeti kollégiumban kezdte, majd Sárospatakon és a budapesti Eötvös Collegiumban folytatta. Számtalan tanulmányt publikált itthon és külföldön, a Megközelítések a kilencedik kötete, de műfordításokat is készített a román irodalomból. Az Aranycsapat és kapitánya címmel pedig Puskás Ferenc életpályáját írta meg. Diplomáciai szolgálatban volt a magyar nagykövetségen Bukarestben 1990 és 1995 között, majd Párizsban 1999 és 2003 között. Borsi-Kálmán Béla elárulta az MTI-nek, hogy újabb diplomáciai megbízást kapott és Párizsban teljesít majd szolgálatot a magyar nagykövetségen.
MTI
Erdély.ma
Megközelítések – Tanulmányok a magyar-román (román-magyar) kapcsolattörténetről és identitásról címmel mutatták be Borsi-Kálmán Béla történész, egyetemi tanár kötetét – amely a Lucidus Kiadó Kisebbségkutatás Könyvek sorozatában jelent meg – a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Borsi-Kálmán Béla elmondta az MTI-nek, hogy egész életében a magyar-román-francia viszonnyal, a magyar és a román nemzettudat konfliktusos ága-bogaival, kölcsönös összefüggéseivel foglalkozott. A magyar nemzetfogalom tisztázását tartja fontosnak, és elemzi a román történelmi elhallgatásokat is, kutatásait pedig francia „tükörbe" helyezi.
Legújabb kötete három témakört ölel fel: a szerző vizsgálja, hogy a Kossuth-emigráció Havasalföldre került tagjai hogyan látták a román nemzeti törekvéseket, elemzi, hogy mi a különbség a magyar és a román nemzetstratégiai és érdekérvényesítési törekvések között, valamint újragondolja a magyar nemzettipológia új szempontjait.
Borsi-Kálmán Bélát meglepte kutatásai közben, amikor rátalált arra az adatra, hogy a Bánság központjában, Temesváron az 1850-es évekbeli 8-9 százalékról 1910-re a magyarság arányszáma 50 százalék fölé emelkedett. „Kiderült, hogy az emberek számára vonzó volt a civilizálódással egybekötött iparosodás, urbanizáció, és ennek akkora volt a dinamikája, hogy spontán asszimilációs hajlamot váltott ki az ott élő szerbek, németek, zsidók körében, de ez kevésbé hatott a románokra. Ennek hátterében a magyar nemesi típusú társadalomfejlődés rejtett törvényszerűségei állnak" – fejtette ki.
Cholnoky Győző, a kiadó vezetője azt írta a Megközelítések című kötet elé, hogy „a szerző az ELTE egyetemi tanára, a magyar-román kapcsolattörténet legkiválóbb kutatója, tanulmánykötetében a Kossuth-emigráció román társadalomképétől a Trianon előtti román és magyar nemzetpolitika eltéréseinek felkutatásáig, a román-magyar párbeszéd reális feltételeinek elemzéséig veszi végig a kapcsolatok alakulását."
Az egyik korábbi kötetnek kritikusa pedig kiemelte, hogy a szerző legmarkánsabb és – román-magyar vonatkozásban – legmeglepőbb képessége az empátia. Szinte belebújik a megérteni próbált történeti személyiség bőrébe, újraéli a kort, rekonstruálja mindazokat a körülményeket, amelyek a szereplőket mozgatják. A szerző nem ítélkezni akar hősei fölött, megérteni akarja őket – írta Bíró Béla. Borsi-Kálmán Béla 1948-ban született a Szatmár megyei Csengerbagoson, 1962-ben, 14 évesen Szinérváraljáról került szüleivel Magyarországra. Az áttelepülés számára nem jelentett teljes szakítást, magával hozta a családi örökséget, a román kulturális értékek, a román nyelv, az észak-erdélyi románság, a máramarosi magyar zsidóság ismeretét, a románok, a zsidók és a svábok iránti empátiát – jegyezte meg.
Középiskoláit a szatmárnémeti kollégiumban kezdte, majd Sárospatakon és a budapesti Eötvös Collegiumban folytatta. Számtalan tanulmányt publikált itthon és külföldön, a Megközelítések a kilencedik kötete, de műfordításokat is készített a román irodalomból. Az Aranycsapat és kapitánya címmel pedig Puskás Ferenc életpályáját írta meg. Diplomáciai szolgálatban volt a magyar nagykövetségen Bukarestben 1990 és 1995 között, majd Párizsban 1999 és 2003 között. Borsi-Kálmán Béla elárulta az MTI-nek, hogy újabb diplomáciai megbízást kapott és Párizsban teljesít majd szolgálatot a magyar nagykövetségen.
MTI
Erdély.ma
2011. október 4.
Százezerrel kevesebb egyetemista kezdte el a tanévet
Jóval kevesebb diákkal kezdődött el az új egyetemi év tegnap a romániai felsőoktatási intézményekben. Az egyetemek rangsorolása és az idei gyenge érettségi eredmények miatt közel százezerrel kevesebb egyetemista ül be az iskolapadokba, mint az előző években. A 2011/2012-es tanévben az alapképzésben 62 850, mesteri képzésben 35 600, míg doktori képzésben 3500 helyet hirdettek meg. A csökkenés arra készteti az egyetemeket, hogy elgondolkodjanak a minisztérium által ajánlott fúzió gondolatán, amely alapjaiban változtathatja meg a hazai felsőoktatási rendszert. A Temesvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Temesvári Műszaki Egyetem már bejelentette az egyesülést.
A tanévkezdésre írt beszédében Daniel Funeriu oktatási miniszter az idei újdonságokra hívta fel a figyelmet, a felsőoktatási intézmények és az oktatási programok rangsorolását, illetve az egyetemeknek objektív kritériumok alapján való finanszírozását említve. Úgy vélte, az oktatási törvény által biztosított újítások hitelessé teszik a romániai felsőoktatást az Európai Unióban. Arra is kitért, hogy az új egyetemi év a doktorátusra vonatkozóan is újat hoz, a doktori képzést csak a legfelkészültebb tanárok vezethetik, és a legjobb diákok vehetnek részt a programban. A miniszter szerint az új tanév általánosságban is jobban szervezett, mint az előzőek voltak, például a tanárok alkalmazása is átláthatóbb, mint eddig volt.
Kevesebb magyar diák a kincses városban
Kevesebb magyar egyetemista kezdi el az új tanévet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), ez részben a demográfiai csökkenésnek tudható be, ugyanakkor a kormány intézkedése is jelentős szerepet játszott ebben, ugyanis idén korlátozták a tandíjköteles helyek számát – jelentette ki tegnap Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese tanévnyitó beszédében. Hozzáfűzte, ezért idén először fordult elő, hogy a tandíjköteles helyeket mind betöltötték, és nem jutott be mindenki az egyetemre. A rektorhelyettes arra is kitért, hogy a BBTE legnagyobb gondját továbbra is a tanárképzés jelenti: bár az új oktatási törvény megszüntette a régi rossz rendszert, a kormányzat mindeddig nem állt elő életképes megoldási javaslattal, annak ellenére hogy a jogszabály végrehajtási módszertanát tanévkezdésre ígérték az egyetemi oktatóknak. A gondokat sorolva elmondta: a hatályos jogszabályok hiányosságai nem tudnak mit kezdeni a külföldről visszatért hallgatókkal, egyszerűen nem tudják hová beíratni őket, ráadásul a törvényi szabályozás egyedül Romániában nem teszi lehetővé, hogy valaki egyetlen év alatt két év tanulmányait fejezze be.
Az idei tanév újdonságait részletezve a magyar tagozat vezetője elmondta: valamennyi magyar karon megalakultak a tagozatot felváltó önálló magyar intézetek, amelyeknek azonos a jogköre a román intézetekével. „Hogy ez mennyire biztosítja a magyar oktatás stabilitását, az egyelőre kérdéses, mindenki számára új a helyzet. Az egyetem vezetésében továbbra is szavazati kisebbségben vagyunk, ezért bizonyos, hogy továbbra is naponta kell alkudozni a román kollégákkal. Szeretnék két évvel öregebb lenni, hogy lássam, mi történik” – jelentette ki Magyari Tivadar. A rektorhelyettes hozzáfűzte, az idei a választások éve is a BBTE-n, a frissen megalakult magyar intézetek egy része már megválasztotta vezetőit, míg a többiek a hét folyamán teszik meg ezt. Az év végéig megejtik a rektorválasztást is, az egyetem új vezetése azonban ennek ellenére csak március elsejétől lép hivatalba. Andrei Marga jelenlegi rektor nem indulhat a választásokon, míg Magyari Tivadar korábban bejelentette, nem pályázza meg újra a rektorhelyettesi tisztséget.
Külön ünnepély az orvosin
Míg a BBTE-n és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a magyar intézetek létrejöttét „ünnepelték”, az orvosin ezek hiányáról szólt a tanévnyitó rendezvény. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román, illetve magyar tagozata idén először külön tanévnyitó ünnepélyt szervezett. Míg a többségiek a Kultúrpalota nagytermében nyitották meg a tanévet, a magyarok az egyetem egyik amfiteátrumába tömörültek. Ezzel is hangsúlyozni szerették volna a magyar tagozat önállóságának szükségességét. Miután a tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, Nagy Örs rektorhelyettes arra intette a felsőoktatási intézmény magyar diákságát, hogy ne csatlakozzék semmiféle tiltakozó akcióhoz. Ugyanezt a kérést ismételte meg a többi szónok is, hangsúlyozva, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügyét Bukarestben a politikusoknak, és nem a tanári karnak, még kevésbé a diákoknak kell megoldaniuk.
Mint ismeretes, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) az egyetem antidemokratikus chartája ellen – mely nem engedélyezi a magyar intézetek létrejöttét – készül tüntetéseket szervezni. Az egyesület az október 6-i megemlékezést is erre használta volna, arra kérve az ünnepélyt közösen szervező magyar politikai pártokat, hogy az aradi és székely vértanúk előtti főhajtás után a vásárhelyi magyar nyelvű egyetemi oktatás ügyében is foglaljanak állást és szervezzenek utcai megmozdulásokat. A szervezet kezdeményezését mindhárom politikai csoportosulás eredetileg elvetette, utólag az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalás szintjén kijelentette, hogy „ne legyen vértanú a magyar orvosképzés!”.
Több busz lesz Kolozsváron
Az egyetemi év kezdete nemcsak a diákok életében fordulat, a nagy egyetemi városokban is megpezsdül az élet. A kolozsvári közlekedésben tegnap jelentősen érződött, hogy megkezdődött az egyetemi év, Alma Brehariu-Bruja, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője azonban a Krónikának úgy vélekedett, az egyetemi hallgatók visszatérése és a kincses város megsűrűsödött forgalma az elmúlt években sem jelentett különösebb problémát a számukra, így ezúttal sem számítanak nehézségekre. Hozzátette: a rendőrség felkészült a kezdődő egyetemi évre. A Kolozsvári Közszállítási Vállalat (RATUC) szintén felkészült a diákok érkezésére, elmondásuk szerint erre való tekintettel körülbelül 20 százalékkal bővítik a tömegközlekedési eszközök számát. A kincses városban ingyenes, illetve 50 százalékos árengedménnyel válthatnak bérletet egy, két vagy mindegyik vonalra az állami és akkreditált magánegyetemek nappali tagozatán tanuló egyetemi és magiszteri hallgatók, valamint az Euro 26, Isic, Studcard vagy Omnipass kártyával rendelkező egyetemisták. A kedvezmény mértéke az illető intézmény által kiutalt költségvetéstől függ.
A felsőoktatási intézmények 35 évnél fiatalabb doktorandushallgatói fél áron juthatnak hozzá az egy vonalra érvényes bérlethez. A 35-ös vonalon közlekedő autóbuszokat egyébként kerékpár tárolására alkalmas térrel látták el, megkönnyítve így a hallgatók közlekedését.
Kolozsváron egyébként a felsőoktatási intézményekbe iratkozó hallgatók száma csökkent az elmúlt évhez képest: a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Művészeti és Formatervezési Egyetem államilag támogatott és fizetéses helyeire is kevesebben jelentkeztek, mint 2010-ben. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen 600, míg a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemen 400 hely maradt üresen.
Bérletárusító stand a váradi egyetemen
Nagyváradon nem jeleztek túlzott forgalomnövekedést tegnap az állami egyetem tanévkezdése miatt – mondta el lapunknak Muntean Gheorghe, a közlekedésrendészet főfelügyelője. Hozzátette, a nagyváradi rendőrök számára elsősorban az iskolakezdés, nem pedig az egyetemi évkezdet szokott problémát jelenteni, de iskolaidőben úgyis minden hétköznap reggel szolgálatot teljesítenek kollégái az utakon, hiszen ilyenkor mindig nagy a forgalom. A Nagyváradi Egyetemen tegnap több mint 21 ezer hallgató kezdte meg a tanévet, közülük sokan nem váradiak. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) évnyitójára csak a hétvégén kerül sor, de azt már lehet tudni, hogy a mesteriseket nem számítva körülbelül ezerre rúg a diákok száma. A tavalyi akkreditáció óta egyébként már a PKE hallgatói is félárú bérletet kaphatnak a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalattól (OTL) – tájékoztatta a Krónikát Csuzi István igazgató.
Megtudtuk: a hallgatók kényelméért az állami egyetem falain belül külön bérletárusító standot állítanak fel. Az igazgató tudomása szerint bizonyos fakultások jegy függvényében a fennmaradó 50 százalékot is állják a hallgatóknak, akiknek így ingyen jár a bérlet. A Nagyváradi Egyetemre jelenleg csak a 14-es busz jár – csúcsidőben hárompercenként, ám a vállalat tervei szerint ha a Pece-parti új utca készen lesz, ott új járat közlekedhet majd, amely Váradszőllőst köti majd össze az egyetemi negyeddel. A PKE-nél ez a kérdés azért nem tevődik fel, mert a belvárosi magánegyetem közlekedési csomópontban található, minden villamos- és több buszjárat is megfordul a környékén.
Akárcsak Marosvásárhelyen, Csíkszereda forgalmában sem okozott gondot a közszállításban az új egyetemi év megkezdése. Bár a Goscom Rt. által működtetett közszállítási eszközök hét különböző útvonalon közlekednek, általában a Csíkzsögödbe és Csíksomlyóra utazók veszik őket igénybe. A Sapientia EMTE csíkszeredai karain mintegy 2000 diák kezdte meg a tanévet immár harmadik hete, akik főként az egyetemi bentlakásban, illetve a város különböző pontjain laknak, de mint mondják: „Csíkszeredában nincsenek távolságok”, ezért leginkább gyalogosan közlekednek.
Krónika (Kolozsvár)
Jóval kevesebb diákkal kezdődött el az új egyetemi év tegnap a romániai felsőoktatási intézményekben. Az egyetemek rangsorolása és az idei gyenge érettségi eredmények miatt közel százezerrel kevesebb egyetemista ül be az iskolapadokba, mint az előző években. A 2011/2012-es tanévben az alapképzésben 62 850, mesteri képzésben 35 600, míg doktori képzésben 3500 helyet hirdettek meg. A csökkenés arra készteti az egyetemeket, hogy elgondolkodjanak a minisztérium által ajánlott fúzió gondolatán, amely alapjaiban változtathatja meg a hazai felsőoktatási rendszert. A Temesvári Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Temesvári Műszaki Egyetem már bejelentette az egyesülést.
A tanévkezdésre írt beszédében Daniel Funeriu oktatási miniszter az idei újdonságokra hívta fel a figyelmet, a felsőoktatási intézmények és az oktatási programok rangsorolását, illetve az egyetemeknek objektív kritériumok alapján való finanszírozását említve. Úgy vélte, az oktatási törvény által biztosított újítások hitelessé teszik a romániai felsőoktatást az Európai Unióban. Arra is kitért, hogy az új egyetemi év a doktorátusra vonatkozóan is újat hoz, a doktori képzést csak a legfelkészültebb tanárok vezethetik, és a legjobb diákok vehetnek részt a programban. A miniszter szerint az új tanév általánosságban is jobban szervezett, mint az előzőek voltak, például a tanárok alkalmazása is átláthatóbb, mint eddig volt.
Kevesebb magyar diák a kincses városban
Kevesebb magyar egyetemista kezdi el az új tanévet a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE), ez részben a demográfiai csökkenésnek tudható be, ugyanakkor a kormány intézkedése is jelentős szerepet játszott ebben, ugyanis idén korlátozták a tandíjköteles helyek számát – jelentette ki tegnap Magyari Tivadar, a BBTE magyar rektorhelyettese tanévnyitó beszédében. Hozzáfűzte, ezért idén először fordult elő, hogy a tandíjköteles helyeket mind betöltötték, és nem jutott be mindenki az egyetemre. A rektorhelyettes arra is kitért, hogy a BBTE legnagyobb gondját továbbra is a tanárképzés jelenti: bár az új oktatási törvény megszüntette a régi rossz rendszert, a kormányzat mindeddig nem állt elő életképes megoldási javaslattal, annak ellenére hogy a jogszabály végrehajtási módszertanát tanévkezdésre ígérték az egyetemi oktatóknak. A gondokat sorolva elmondta: a hatályos jogszabályok hiányosságai nem tudnak mit kezdeni a külföldről visszatért hallgatókkal, egyszerűen nem tudják hová beíratni őket, ráadásul a törvényi szabályozás egyedül Romániában nem teszi lehetővé, hogy valaki egyetlen év alatt két év tanulmányait fejezze be.
Az idei tanév újdonságait részletezve a magyar tagozat vezetője elmondta: valamennyi magyar karon megalakultak a tagozatot felváltó önálló magyar intézetek, amelyeknek azonos a jogköre a román intézetekével. „Hogy ez mennyire biztosítja a magyar oktatás stabilitását, az egyelőre kérdéses, mindenki számára új a helyzet. Az egyetem vezetésében továbbra is szavazati kisebbségben vagyunk, ezért bizonyos, hogy továbbra is naponta kell alkudozni a román kollégákkal. Szeretnék két évvel öregebb lenni, hogy lássam, mi történik” – jelentette ki Magyari Tivadar. A rektorhelyettes hozzáfűzte, az idei a választások éve is a BBTE-n, a frissen megalakult magyar intézetek egy része már megválasztotta vezetőit, míg a többiek a hét folyamán teszik meg ezt. Az év végéig megejtik a rektorválasztást is, az egyetem új vezetése azonban ennek ellenére csak március elsejétől lép hivatalba. Andrei Marga jelenlegi rektor nem indulhat a választásokon, míg Magyari Tivadar korábban bejelentette, nem pályázza meg újra a rektorhelyettesi tisztséget.
Külön ünnepély az orvosin
Míg a BBTE-n és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a magyar intézetek létrejöttét „ünnepelték”, az orvosin ezek hiányáról szólt a tanévnyitó rendezvény. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román, illetve magyar tagozata idén először külön tanévnyitó ünnepélyt szervezett. Míg a többségiek a Kultúrpalota nagytermében nyitották meg a tanévet, a magyarok az egyetem egyik amfiteátrumába tömörültek. Ezzel is hangsúlyozni szerették volna a magyar tagozat önállóságának szükségességét. Miután a tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet, Nagy Örs rektorhelyettes arra intette a felsőoktatási intézmény magyar diákságát, hogy ne csatlakozzék semmiféle tiltakozó akcióhoz. Ugyanezt a kérést ismételte meg a többi szónok is, hangsúlyozva, hogy a MOGYE magyar tagozatának ügyét Bukarestben a politikusoknak, és nem a tanári karnak, még kevésbé a diákoknak kell megoldaniuk.
Mint ismeretes, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) az egyetem antidemokratikus chartája ellen – mely nem engedélyezi a magyar intézetek létrejöttét – készül tüntetéseket szervezni. Az egyesület az október 6-i megemlékezést is erre használta volna, arra kérve az ünnepélyt közösen szervező magyar politikai pártokat, hogy az aradi és székely vértanúk előtti főhajtás után a vásárhelyi magyar nyelvű egyetemi oktatás ügyében is foglaljanak állást és szervezzenek utcai megmozdulásokat. A szervezet kezdeményezését mindhárom politikai csoportosulás eredetileg elvetette, utólag az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalás szintjén kijelentette, hogy „ne legyen vértanú a magyar orvosképzés!”.
Több busz lesz Kolozsváron
Az egyetemi év kezdete nemcsak a diákok életében fordulat, a nagy egyetemi városokban is megpezsdül az élet. A kolozsvári közlekedésben tegnap jelentősen érződött, hogy megkezdődött az egyetemi év, Alma Brehariu-Bruja, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője azonban a Krónikának úgy vélekedett, az egyetemi hallgatók visszatérése és a kincses város megsűrűsödött forgalma az elmúlt években sem jelentett különösebb problémát a számukra, így ezúttal sem számítanak nehézségekre. Hozzátette: a rendőrség felkészült a kezdődő egyetemi évre. A Kolozsvári Közszállítási Vállalat (RATUC) szintén felkészült a diákok érkezésére, elmondásuk szerint erre való tekintettel körülbelül 20 százalékkal bővítik a tömegközlekedési eszközök számát. A kincses városban ingyenes, illetve 50 százalékos árengedménnyel válthatnak bérletet egy, két vagy mindegyik vonalra az állami és akkreditált magánegyetemek nappali tagozatán tanuló egyetemi és magiszteri hallgatók, valamint az Euro 26, Isic, Studcard vagy Omnipass kártyával rendelkező egyetemisták. A kedvezmény mértéke az illető intézmény által kiutalt költségvetéstől függ.
A felsőoktatási intézmények 35 évnél fiatalabb doktorandushallgatói fél áron juthatnak hozzá az egy vonalra érvényes bérlethez. A 35-ös vonalon közlekedő autóbuszokat egyébként kerékpár tárolására alkalmas térrel látták el, megkönnyítve így a hallgatók közlekedését.
Kolozsváron egyébként a felsőoktatási intézményekbe iratkozó hallgatók száma csökkent az elmúlt évhez képest: a Iuliu Haţieganu Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Művészeti és Formatervezési Egyetem államilag támogatott és fizetéses helyeire is kevesebben jelentkeztek, mint 2010-ben. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen 600, míg a Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetemen 400 hely maradt üresen.
Bérletárusító stand a váradi egyetemen
Nagyváradon nem jeleztek túlzott forgalomnövekedést tegnap az állami egyetem tanévkezdése miatt – mondta el lapunknak Muntean Gheorghe, a közlekedésrendészet főfelügyelője. Hozzátette, a nagyváradi rendőrök számára elsősorban az iskolakezdés, nem pedig az egyetemi évkezdet szokott problémát jelenteni, de iskolaidőben úgyis minden hétköznap reggel szolgálatot teljesítenek kollégái az utakon, hiszen ilyenkor mindig nagy a forgalom. A Nagyváradi Egyetemen tegnap több mint 21 ezer hallgató kezdte meg a tanévet, közülük sokan nem váradiak. A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) évnyitójára csak a hétvégén kerül sor, de azt már lehet tudni, hogy a mesteriseket nem számítva körülbelül ezerre rúg a diákok száma. A tavalyi akkreditáció óta egyébként már a PKE hallgatói is félárú bérletet kaphatnak a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalattól (OTL) – tájékoztatta a Krónikát Csuzi István igazgató.
Megtudtuk: a hallgatók kényelméért az állami egyetem falain belül külön bérletárusító standot állítanak fel. Az igazgató tudomása szerint bizonyos fakultások jegy függvényében a fennmaradó 50 százalékot is állják a hallgatóknak, akiknek így ingyen jár a bérlet. A Nagyváradi Egyetemre jelenleg csak a 14-es busz jár – csúcsidőben hárompercenként, ám a vállalat tervei szerint ha a Pece-parti új utca készen lesz, ott új járat közlekedhet majd, amely Váradszőllőst köti majd össze az egyetemi negyeddel. A PKE-nél ez a kérdés azért nem tevődik fel, mert a belvárosi magánegyetem közlekedési csomópontban található, minden villamos- és több buszjárat is megfordul a környékén.
Akárcsak Marosvásárhelyen, Csíkszereda forgalmában sem okozott gondot a közszállításban az új egyetemi év megkezdése. Bár a Goscom Rt. által működtetett közszállítási eszközök hét különböző útvonalon közlekednek, általában a Csíkzsögödbe és Csíksomlyóra utazók veszik őket igénybe. A Sapientia EMTE csíkszeredai karain mintegy 2000 diák kezdte meg a tanévet immár harmadik hete, akik főként az egyetemi bentlakásban, illetve a város különböző pontjain laknak, de mint mondják: „Csíkszeredában nincsenek távolságok”, ezért leginkább gyalogosan közlekednek.
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 4.
Tanévnyitó a Babeş–Bolyain, kevesebb magyar diákkal
Év végéig lebonyolítják az egyetemen a választásokat
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar oktatási vonala hétfőn tartotta meg a hivatalos tanévnyitót. Magyari Tivadar rektorhelyettes beszédében kitért arra is, hogy a magyar hallgatók száma kis mértékben apadt, de azért egyes szakokon még a tandíjköteles helyek is beteltek. Az egyetemen közel 320 magyar oktató tanít, ám ez a szám még mindig bizonyos mértékű alulreprezentáltságot jelent. A BBTE-n jelenleg 45 000 diák tanul, ebből 6500 magyar – közülük mintegy 1500-an elsőévesek. Mint megtudtuk, a BBTE-n megalakultak a magyar intézetek, és egységessé vált a magyar hallgatók tehetséggondozása is. Magyari a gondokról is szólt: ebbe a kategóriába tartoznak az egyetemen zajló tanárképzés hiányosságai, valamint a növekvő bürokrácia. A hagyományhoz hűen a rektorhelyettes beszédét előadás követte: a Kémia Kar dékánja, Majdik Kornélia győzte meg a jelenlévőket arról, hogy a kémia mindenütt jelen van.
Kevés résztvevővel zajlott hétfőn a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Aula Magnájában a magyar tagozat évnyitója – Magyari Tivadar rektorhelyettes ezt azzal magyarázta, hogy az eseménnyel egyidőben több kari évnyitó is zajlik. A magyar hallgatók száma viszont valóban kevesebb: ha ezelőtt három-négy évvel még megközelítette a 7500-at, idén 6500 körülire csökkent ez a szám. „A hallgatók számának csökkenése egyrészt az első vagy másodévet elvégzett, ám tanulmányaikat megszakító egyetemistáknak tudható be. A felvételinél tapasztalt enyhe, százas nagyságrendű visszaesés a demográfiai mutatók csökkenő alakulásának és az érettségi eredményeknek tudható be. Az egyetemi tanulmányok megszakítása terén a legnagyobb hullám két évvel ezelőtt volt; ám most eme hallgatók nagy része visszatért. Nőtt továbbá a mesteris diákok száma, és az idén többen szerezték meg doktori címüket is. A demográfiai csökkenés ellenére azonban még az idén is előfordult olyan, hogy mind az ingyenes, mind a tandíjköteles helyek beteltek egyes szakokon” – magyarázta Magyari Tivadar. Ami az egyetem magyar oktatóit illeti, ezek aránya eléri a 30 százalékot, ennek ellenére van olyan kar, ahol a magyar oktatók alulreprezentáltak a többséggel szemben, főleg, ami a docenseket és professzorokat illeti. Jelenleg 320 körüli a BBTE magyar oktatóinak száma. Ebben az évben megtörténik a rektorválasztás, ám az egyetem mostani vezetőségének jövő év február 26-án jár le a mandátuma, így az új vezetőség 2012. március 1-jétől kezdheti el tevékenységét – tudtuk meg.
A megvalósításokat illetően Magyari kiemelte: a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) közötti egyeztetéseknek köszönhetően egységessé vált a magyar egyetemi hallgatók tehetséggondozása. „Sikerült megoldani a pár évvel ezelőtt végzett néprajz szakos diákok oklevele körül kialakult helyzetet is, amelyért az egyetem vezetősége volt a felelős” – tette hozzá a rektorhelyettes.
Ami a gondokat illeti, a rektorhelyettes a tanárképzés hiányosságait, a bürokrácia növekedését említette. Megtudtuk: már megalakultak az egyetemen az új oktatási törvény 135. cikkelye által előírt magyar intézetek, ám azt még nem lehet tudni, hogy ezek az egységek mennyire oldják meg a romániai felsőoktatás valós gondjait. Magyari előrelépésként értékelte azt is, hogy az egyetem keretében működő intézetek létrehozták saját szabályzatukat.
Magyari beszéde után Majdik Kornélia egyetemi professzor, a Kémia Kar dékánja tartotta meg előadását Kémia mindenütt címmel. Miután ismertette a kémia tudományának kialakulását, és felsorolta a Nobel-díjat szerzett magyar kémikusok neveit, illetve az egyetem karán alakult Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézet főbb kutatási irányzatait, a dékán zárszóként azt is elmondta, hogy az intézetben október 22-én nyílt napokat tartanak, ahova az óvodástól a nyugdíjasokig mindenkit szeretettel várnak.
A diákok a város kincsei
Szombat délelőtt zajlott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar intézetének a megnyitója. Az ünnepélyt Nagy Ágnes docens nyitotta meg, aki kiemelte: ahhoz, hogy ez a közösség idáig eljuthasson, szükség volt Vincze Mária professzor több mint egy évtizedes munkájára. Az újonnan megalakult intézetben 21 tanár és 10 neves magyarországi vendégtanár dolgozik, valamint több mint 25 gyakorlati szakember tart előadásokat. Az intézet kereteiben három szakkör is működik, amelyek elmélyítik az arra vágyók ismereteit. Nagy Ágnes kiemelte: az elméleti oktatást a gyakorlattal három pilléren keresztül kapcsolja össze az intézet: egyrészt neves szakemberek nemzetgazdasági vagy vállalati kérdéseket és megoldásokat mutatnak be, másrészt szakmai gyakorlat segíti elő a hallgatóknak a gyakorlattal való ismerkedését, végül, de nem utolsó sorban pedig esettanulmány-versenyeken, tudományos diákkonferenciákon vehetnek részt a diákok.
Az intézet- és évnyitó előadást Kopits György amerikai magyar közgazdász tartotta, akinek kutatási területe az állami pénzügyek. Kopits György az USA Pénzügyminisztériumának munkatársa volt, majd 1975-től a Nemzetközi Valutaalapnál dolgozott. 2004-ben tért vissza Magyarországra, 2010-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. Kopits György Gazdaságpolitika és intézmények a pénzpiacokkal szemben címmel tartott előadást. Az előadó következtetésként kiemelte, hogy a piaci várakozásoknak egy szabályalapú makrogazdasági keretrendszer alkalmazásával kell megfelelni. Azt is kihangsúlyozta, hogy a hitelességet nem lehet importálni, és a leghatékonyabb eszköz a várakozások lehorgonyzására a hazai keletkezésű és hazai tulajdonalapú monetáris és fiskális keretrendszer.
Évnyitó a protestáns teológián
Vasárnap délután került sor a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet évnyitó ünnepségére, amelyen Benkő Zonda Tímea evangélikus lelkipásztor tartott áhítatot. Az egybegyűlteket Rezi Elek rektor köszöntötte, aki megnyitó beszédében a vándorlás, az el- és kivándorlás, a külső migráció témáját járta körül. Elmondta, hogy a befogadásra és a befogadtatásra külön fel kell készülni a gyülekezetben is. A 2011–2012-es tanévben 6 évfolyamon összesen 137 diák tanul, ebből 76 az Erdélyi Református Egyházkerületből, 32 a Királyhágómelléki Református Egyházkerületből, továbbá 23 az unitárius és 6 az evangélikus diákok száma. Az első évfolyamra 28 diák felvételizett idén sikeresen, 15 erdélyi, 6 királyhágómelléki, 5 unitárius és 2 evangélikus. A megnyitón került sor az első éves teológusok fogadalomtételére és megáldására is.
Döntő fontosságú lesz az idei tanév
Daniel Funeriu tárcavezető szerint a most elkezdődött tanév az új oktatási törvény által előírt és életbe léptetett újdonságok miatt lesz döntő fontosságú. A törvénykezési újdonságok között a miniszter megemlítette az egyetemi szakok hierarchizálását, a doktorátusi tanulmányok megszervezésének új módját, illetve az egyetemek jövedelmeinek növekedési lehetőségeit. Funeriu elmondta: a doktorátus során kibővül a kutatási rész, illetve a doktorátus státusa sokkal jobb megítélés alá esik. – Csakis a teljesítmény alapján kezdheti el valaki a doktorátusi tanulmányait – ígérte a miniszter, hozzátéve: azok az egyetemek számíthatnak akár 20–30 százalékkal magasabb finanszírozásra, amelyeknek a professzorai kutatási támogatásokat nyertek el. „A minisztérium a pénzt csakis a felsőoktatási intézmények hierarchizálásakor elnyert pozíció alapján osztja majd szét. A kiemelkedő fontosságú kutatást és oktatást lebonyolító egyetemek 20–30 százalékkal több helyet hirdethettek meg a mesterin, és ez azt jelenti, hogy több pénzt is kapnak” – összegzett Funeriu, aki szerint komoly büntetésre számíthatnak azok az egyetemek, amelyek a jóváhagyott beiskolázási számokat nem tartják be.
A 2011/2012-es tanévben közel 600 000 egyetemi hallgató tanul az állami, és 300 000 a magánegyetemeken.
Szabadság (Kolozsvár)
Év végéig lebonyolítják az egyetemen a választásokat
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar oktatási vonala hétfőn tartotta meg a hivatalos tanévnyitót. Magyari Tivadar rektorhelyettes beszédében kitért arra is, hogy a magyar hallgatók száma kis mértékben apadt, de azért egyes szakokon még a tandíjköteles helyek is beteltek. Az egyetemen közel 320 magyar oktató tanít, ám ez a szám még mindig bizonyos mértékű alulreprezentáltságot jelent. A BBTE-n jelenleg 45 000 diák tanul, ebből 6500 magyar – közülük mintegy 1500-an elsőévesek. Mint megtudtuk, a BBTE-n megalakultak a magyar intézetek, és egységessé vált a magyar hallgatók tehetséggondozása is. Magyari a gondokról is szólt: ebbe a kategóriába tartoznak az egyetemen zajló tanárképzés hiányosságai, valamint a növekvő bürokrácia. A hagyományhoz hűen a rektorhelyettes beszédét előadás követte: a Kémia Kar dékánja, Majdik Kornélia győzte meg a jelenlévőket arról, hogy a kémia mindenütt jelen van.
Kevés résztvevővel zajlott hétfőn a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Aula Magnájában a magyar tagozat évnyitója – Magyari Tivadar rektorhelyettes ezt azzal magyarázta, hogy az eseménnyel egyidőben több kari évnyitó is zajlik. A magyar hallgatók száma viszont valóban kevesebb: ha ezelőtt három-négy évvel még megközelítette a 7500-at, idén 6500 körülire csökkent ez a szám. „A hallgatók számának csökkenése egyrészt az első vagy másodévet elvégzett, ám tanulmányaikat megszakító egyetemistáknak tudható be. A felvételinél tapasztalt enyhe, százas nagyságrendű visszaesés a demográfiai mutatók csökkenő alakulásának és az érettségi eredményeknek tudható be. Az egyetemi tanulmányok megszakítása terén a legnagyobb hullám két évvel ezelőtt volt; ám most eme hallgatók nagy része visszatért. Nőtt továbbá a mesteris diákok száma, és az idén többen szerezték meg doktori címüket is. A demográfiai csökkenés ellenére azonban még az idén is előfordult olyan, hogy mind az ingyenes, mind a tandíjköteles helyek beteltek egyes szakokon” – magyarázta Magyari Tivadar. Ami az egyetem magyar oktatóit illeti, ezek aránya eléri a 30 százalékot, ennek ellenére van olyan kar, ahol a magyar oktatók alulreprezentáltak a többséggel szemben, főleg, ami a docenseket és professzorokat illeti. Jelenleg 320 körüli a BBTE magyar oktatóinak száma. Ebben az évben megtörténik a rektorválasztás, ám az egyetem mostani vezetőségének jövő év február 26-án jár le a mandátuma, így az új vezetőség 2012. március 1-jétől kezdheti el tevékenységét – tudtuk meg.
A megvalósításokat illetően Magyari kiemelte: a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI), a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) közötti egyeztetéseknek köszönhetően egységessé vált a magyar egyetemi hallgatók tehetséggondozása. „Sikerült megoldani a pár évvel ezelőtt végzett néprajz szakos diákok oklevele körül kialakult helyzetet is, amelyért az egyetem vezetősége volt a felelős” – tette hozzá a rektorhelyettes.
Ami a gondokat illeti, a rektorhelyettes a tanárképzés hiányosságait, a bürokrácia növekedését említette. Megtudtuk: már megalakultak az egyetemen az új oktatási törvény 135. cikkelye által előírt magyar intézetek, ám azt még nem lehet tudni, hogy ezek az egységek mennyire oldják meg a romániai felsőoktatás valós gondjait. Magyari előrelépésként értékelte azt is, hogy az egyetem keretében működő intézetek létrehozták saját szabályzatukat.
Magyari beszéde után Majdik Kornélia egyetemi professzor, a Kémia Kar dékánja tartotta meg előadását Kémia mindenütt címmel. Miután ismertette a kémia tudományának kialakulását, és felsorolta a Nobel-díjat szerzett magyar kémikusok neveit, illetve az egyetem karán alakult Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézet főbb kutatási irányzatait, a dékán zárszóként azt is elmondta, hogy az intézetben október 22-én nyílt napokat tartanak, ahova az óvodástól a nyugdíjasokig mindenkit szeretettel várnak.
A diákok a város kincsei
Szombat délelőtt zajlott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar magyar intézetének a megnyitója. Az ünnepélyt Nagy Ágnes docens nyitotta meg, aki kiemelte: ahhoz, hogy ez a közösség idáig eljuthasson, szükség volt Vincze Mária professzor több mint egy évtizedes munkájára. Az újonnan megalakult intézetben 21 tanár és 10 neves magyarországi vendégtanár dolgozik, valamint több mint 25 gyakorlati szakember tart előadásokat. Az intézet kereteiben három szakkör is működik, amelyek elmélyítik az arra vágyók ismereteit. Nagy Ágnes kiemelte: az elméleti oktatást a gyakorlattal három pilléren keresztül kapcsolja össze az intézet: egyrészt neves szakemberek nemzetgazdasági vagy vállalati kérdéseket és megoldásokat mutatnak be, másrészt szakmai gyakorlat segíti elő a hallgatóknak a gyakorlattal való ismerkedését, végül, de nem utolsó sorban pedig esettanulmány-versenyeken, tudományos diákkonferenciákon vehetnek részt a diákok.
Az intézet- és évnyitó előadást Kopits György amerikai magyar közgazdász tartotta, akinek kutatási területe az állami pénzügyek. Kopits György az USA Pénzügyminisztériumának munkatársa volt, majd 1975-től a Nemzetközi Valutaalapnál dolgozott. 2004-ben tért vissza Magyarországra, 2010-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjává választotta. Kopits György Gazdaságpolitika és intézmények a pénzpiacokkal szemben címmel tartott előadást. Az előadó következtetésként kiemelte, hogy a piaci várakozásoknak egy szabályalapú makrogazdasági keretrendszer alkalmazásával kell megfelelni. Azt is kihangsúlyozta, hogy a hitelességet nem lehet importálni, és a leghatékonyabb eszköz a várakozások lehorgonyzására a hazai keletkezésű és hazai tulajdonalapú monetáris és fiskális keretrendszer.
Évnyitó a protestáns teológián
Vasárnap délután került sor a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet évnyitó ünnepségére, amelyen Benkő Zonda Tímea evangélikus lelkipásztor tartott áhítatot. Az egybegyűlteket Rezi Elek rektor köszöntötte, aki megnyitó beszédében a vándorlás, az el- és kivándorlás, a külső migráció témáját járta körül. Elmondta, hogy a befogadásra és a befogadtatásra külön fel kell készülni a gyülekezetben is. A 2011–2012-es tanévben 6 évfolyamon összesen 137 diák tanul, ebből 76 az Erdélyi Református Egyházkerületből, 32 a Királyhágómelléki Református Egyházkerületből, továbbá 23 az unitárius és 6 az evangélikus diákok száma. Az első évfolyamra 28 diák felvételizett idén sikeresen, 15 erdélyi, 6 királyhágómelléki, 5 unitárius és 2 evangélikus. A megnyitón került sor az első éves teológusok fogadalomtételére és megáldására is.
Döntő fontosságú lesz az idei tanév
Daniel Funeriu tárcavezető szerint a most elkezdődött tanév az új oktatási törvény által előírt és életbe léptetett újdonságok miatt lesz döntő fontosságú. A törvénykezési újdonságok között a miniszter megemlítette az egyetemi szakok hierarchizálását, a doktorátusi tanulmányok megszervezésének új módját, illetve az egyetemek jövedelmeinek növekedési lehetőségeit. Funeriu elmondta: a doktorátus során kibővül a kutatási rész, illetve a doktorátus státusa sokkal jobb megítélés alá esik. – Csakis a teljesítmény alapján kezdheti el valaki a doktorátusi tanulmányait – ígérte a miniszter, hozzátéve: azok az egyetemek számíthatnak akár 20–30 százalékkal magasabb finanszírozásra, amelyeknek a professzorai kutatási támogatásokat nyertek el. „A minisztérium a pénzt csakis a felsőoktatási intézmények hierarchizálásakor elnyert pozíció alapján osztja majd szét. A kiemelkedő fontosságú kutatást és oktatást lebonyolító egyetemek 20–30 százalékkal több helyet hirdethettek meg a mesterin, és ez azt jelenti, hogy több pénzt is kapnak” – összegzett Funeriu, aki szerint komoly büntetésre számíthatnak azok az egyetemek, amelyek a jóváhagyott beiskolázási számokat nem tartják be.
A 2011/2012-es tanévben közel 600 000 egyetemi hallgató tanul az állami, és 300 000 a magánegyetemeken.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 4.
Megjelent Pipe monográfiája
Szeptember utolsó vasárnapja, Szent Mihály vasárnapja, az unitáriusok számára az őszi hálaadás ünnepe. Ekkor találkoztak a faluból elszármazottak.
A hajdan népes kis falucskát, amelynek írásos emléke hétszázhetvenhét (777!) évre tekint vissza, ma mindössze ötvenen lakják.
Rendhagyó és emlékezetes marad ez az ünnep, mert a kilencvenéves pap bácsink, Adorjáni Rudolf Károly tiszteletes úr letette az úrasztalára e falucska néprajzi, szociológiai és irodalmi értékű monográfiáját. Címe: Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve.
A könyvet a Kriza János Néprajzi Társaság gondozta és adta ki, a Kriza Könyvtár sorozatban. Elismerő, méltató előszót Kriza Ildikó írt, kiemelve, hogy hézagpótló és fontos ez a kötet, melynek anyagát évtizedeken át szorgalmasan gyűjtögette a szerző.
E kis faluközösség életéről, hagyományairól, kultúrájáról, szokásairól, összetartozásáról, hitéről, példamutató lelki tisztaságáról és becsületességéről nem sokat tudott – és ma sem sokat tud – a nagyvilág. A magas dombokkal körbezárt völgykatlanban meghúzódó, "elrejtett" falucskának a maga csodálatos világát sikerült évszázadokon át megőriznie. Régebben talán a boráról, szőlőiről szerzett tudomást a külvilág, de hogy milyen a falu belső élete, hiedelem- és hitvilága, kultúrája, arról kevesebbet tudott a világ. Nem volt "sztárfalu". Nem szerepelt az újságok, lapok címoldalán, nem készültek róla világot bejáró filmek. Az "isten háta mögé" rejtve nem állt érdekében senkinek bemutatni e közösséget. Inkább még jobban elrejtették volna, ha lehet.
Most, a falu életének utolsó 24. órájában, sikerült félrehúzni azt a függönyt, amely eddig eltakarta a világ szeme elől.
Adorjáni tiszteletes végigvezet bennünket, házról házra járva, most már a könyv lapjain. Hatalmas élmény a falu szülöttjeinek, hogy beléphetnek a népes családok tisztaszobájába és megismerhetik a családok belső életét.
Miközben a szerzővel végigjárjuk a 82 házszámot, nagyszerű történetek, legendás esetek, humoros emlékek is előbukkannak az emlékek tárházából és megsimogatják lelkünket, vagy mosolygósra varázsolják egyre szigorodó, vagy kesernyéssé savanyodó arcunkat.
A könyvben helyet kaptak statisztikai kimutatások, szőlőművelési hagyományok, hiedelmek gyűjteménye, a faluval kapcsolatos írások. Így került a könyvbe például a szerzőt felváltó, következő lelkész, Fóris Géza Adatok a pipei unitárius egyházközség életéből (Magvető, 1977.) tanulmánya, Barabás László Farsangi életszínjáték Szásznádason és Pipében című írása és nem utolsósorban, a szintén pipei születésű Burus János Pipe helynevei című helynévanyag- gyűjteménye.
A könyvet régi fényképek, emlékfotók teszik még teljesebbé.
Végezetül pedig e hasábokon is köszönetet mondunk a Kriza Kiadónak ezért a nélkülözhetetlen, nagybecsű könyvért.
Simó Edmund
Népújság (Marosvásárhely)
Szeptember utolsó vasárnapja, Szent Mihály vasárnapja, az unitáriusok számára az őszi hálaadás ünnepe. Ekkor találkoztak a faluból elszármazottak.
A hajdan népes kis falucskát, amelynek írásos emléke hétszázhetvenhét (777!) évre tekint vissza, ma mindössze ötvenen lakják.
Rendhagyó és emlékezetes marad ez az ünnep, mert a kilencvenéves pap bácsink, Adorjáni Rudolf Károly tiszteletes úr letette az úrasztalára e falucska néprajzi, szociológiai és irodalmi értékű monográfiáját. Címe: Pipe, egy Kis-Küküllő menti unitárius falu száz éve.
A könyvet a Kriza János Néprajzi Társaság gondozta és adta ki, a Kriza Könyvtár sorozatban. Elismerő, méltató előszót Kriza Ildikó írt, kiemelve, hogy hézagpótló és fontos ez a kötet, melynek anyagát évtizedeken át szorgalmasan gyűjtögette a szerző.
E kis faluközösség életéről, hagyományairól, kultúrájáról, szokásairól, összetartozásáról, hitéről, példamutató lelki tisztaságáról és becsületességéről nem sokat tudott – és ma sem sokat tud – a nagyvilág. A magas dombokkal körbezárt völgykatlanban meghúzódó, "elrejtett" falucskának a maga csodálatos világát sikerült évszázadokon át megőriznie. Régebben talán a boráról, szőlőiről szerzett tudomást a külvilág, de hogy milyen a falu belső élete, hiedelem- és hitvilága, kultúrája, arról kevesebbet tudott a világ. Nem volt "sztárfalu". Nem szerepelt az újságok, lapok címoldalán, nem készültek róla világot bejáró filmek. Az "isten háta mögé" rejtve nem állt érdekében senkinek bemutatni e közösséget. Inkább még jobban elrejtették volna, ha lehet.
Most, a falu életének utolsó 24. órájában, sikerült félrehúzni azt a függönyt, amely eddig eltakarta a világ szeme elől.
Adorjáni tiszteletes végigvezet bennünket, házról házra járva, most már a könyv lapjain. Hatalmas élmény a falu szülöttjeinek, hogy beléphetnek a népes családok tisztaszobájába és megismerhetik a családok belső életét.
Miközben a szerzővel végigjárjuk a 82 házszámot, nagyszerű történetek, legendás esetek, humoros emlékek is előbukkannak az emlékek tárházából és megsimogatják lelkünket, vagy mosolygósra varázsolják egyre szigorodó, vagy kesernyéssé savanyodó arcunkat.
A könyvben helyet kaptak statisztikai kimutatások, szőlőművelési hagyományok, hiedelmek gyűjteménye, a faluval kapcsolatos írások. Így került a könyvbe például a szerzőt felváltó, következő lelkész, Fóris Géza Adatok a pipei unitárius egyházközség életéből (Magvető, 1977.) tanulmánya, Barabás László Farsangi életszínjáték Szásznádason és Pipében című írása és nem utolsósorban, a szintén pipei születésű Burus János Pipe helynevei című helynévanyag- gyűjteménye.
A könyvet régi fényképek, emlékfotók teszik még teljesebbé.
Végezetül pedig e hasábokon is köszönetet mondunk a Kriza Kiadónak ezért a nélkülözhetetlen, nagybecsű könyvért.
Simó Edmund
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 4.
Erdélyi magyar oktatás 2004-2011 – a beiskolázás kérdéseiről
Miért van szükség a mennyiségi mutatók föltérképezésére, elemzésére? A válasz egyszerű, mert enélkül mindenféle és fajta oktatáspolitikai koncepció a levegőben lóg. A rendszerváltozás után, már-már közhellyé vált, hogy Romániában a népesség alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ez nyilván a tanulók számának alakulására is hatással van. De milyen arányban? Hogyan hat ez a tendencia a magyar vagy a magyarul tanulók arányára? Ezeknek és az ezekhez kapcsolódó kérdéseknek a megválaszolására vállalkozott Murvai László oktatáspolitikai szakértő.
1. Módszertani alapvetés
Tanulmányom két statisztikailag lezárt tanévet ölel fel: a 2004–2005-öst és az utolsó, a 2010–2011-est. Ezt a két tanévet vizsgáltam összehasonlító statisztikai szempontból. Azért választottam ezt az intervallumot, mert 2005-ben már elkészítettem egy tíz évet felölelő periódus elemzését (vesd össze: Beiskolázás az 1994–1995-ös és a 2004– 2005-ös tanévben In: Körkép a romániai magyar oktatásról. Didaktikai és Pedagógiai Kiadó, Bukarest. 107–143). Ha esetleg valakinek kedve támad a kép további árnyalására, a megjelent adatok fölhasználásával könnyen megteheti.
A jelen tanulmányt előző fölmérésem folytatásának szántam. Fölvetődik a kérdés, hogy miért van szükség a mennyiségi mutatók föltérképezésére, elemzésére? A válasz egyszerű, mert enélkül mindenféle és fajta oktatáspolitikai koncepció a levegőben lóg. A rendszerváltozás után, sajnos, már-már közhellyé vált, hogy Romániában a népesség alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ez nyilván a tanulók számának alakulására is hatással van. De vajon milyen arányban? Hogyan hat ez a tendencia a magyar vagy a magyarul tanulók arányára? Ezeknek vagy az ezekhez kapcsolódó kérdéseknek a pontos megválaszolása miatt érdekes egy-egy nagyobb periódus statisztikai szempontok szerint történő leírása.
Most, amikor az új tanügyi törvény alkalmazásának időszakát éljük, ezeknek az elemzéseknek a fontossága még hangsúlyozottabb, mert egyre inkább új oktatási struktúrákban kell godolkodnunk.
Szerkezeti szempontból a tanulmányom nyolc nagyobb fejezetből fog összeállni: (1) a módszertani alapvetésből, (2) az óvodai, (3) az elemi, (4) az V–VIII. osztályos, (5) a részösszefoglaló, (6) a líceumi oktatás, (7) a szakoktatási fejezetből, valamint ( 8) az összefoglalás és következtetések levonásából.
Az elemzés során a legbővebben a beiskolázás kérdéseit fogom fölvázolni, de természetesen utalni fogok az iskolahálózati, valamint a pedagógusellátottság kérdéseire is. Oktatásunk mennyiségi mutatóinak elemzése szempontjából a beiskolázást lehet a legpontosabban körülírni. Az iskolahálózat különben sem annyira releváns, hiszen egy bizonyos iskolába járhat kétszáz gyerek is, de beírhatnak kétezret is. Nálunk létezik egy szubjektív szempont, ami nem kedvez a mennyiségi leírásnak, nevezetesen az, hogy a nyilvántartás szempontjai húsz éve örökösen változnak.
Az 1/2011-es tanügyi törvény előírásai szerint jogi személyiséget csak azok az iskolák kaphatnak, amelyekbe legalább 300 gyerek jár. Kivételt ez alól csak azok a tanegységek jelentenek, amelyek valamelyik nyelvi kisebbség iskoláztatását látják el, és egyediek egy helységben. A jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező iskolák még tovább fogják bonyolítani a nyilvántartást.
A pedagógusok számbavétele is sok bonyodalommal jár, mert pl. egy olyan iskolának, amely I–XII. osztályokkal működik, elvileg, de gyakorlatilag is lehet olyan tanára, aki mind a három oktatási fokon tanít. A nyilvántartásba ez a tanár háromszor is szerepelhet, holott ő csak egy személy. Az állások és a fizikai személyek közötti eltérések is számottevőek, hiszen x tanárnak y iskolában lehet egy 18 órából álló normája, és még taníthat egy másik iskolában 6 órát. A nyilvántartásban ez legtöbbször úgy szerepel, mint egy katedra és két fizikai személy, esetünkben tanár.
Forrásunk az Országos Statisztikai Hivatal (Institutul Naţional de Statistică) vonatkozó adatbázisa, táblázataim összeállításában többnyire ezeket, valamint a megyei tanfelügyelőségek adatait használtam.
Az „erdélyi oktatás” terminológia esetünkben, valamivel szélesebb értelemben, a bákói és a bukaresti magyar nyelvű oktatást is magában foglalja.
2. Az óvodai oktatás
A módszertani elemzésben fölvázolt nehézségek ellenére indítsuk az elemzést azzal, hogy a 2010–2011-es tanévben Romániában 13 544 óvodát tartottunk nyilván. Ebből 1498 önálló tanítási egység volt, a többi pedig más jogi személyiségű iskola vagy óvoda keretében tagozatként működött. Magyar nyelven 1177 óvodában foglalkoztak a gyerekekkel. Azaz a magyar nyelvű óvodai hálózat az ország óvodáinak a 8,6%-a volt. Ezekből az óvodákból 61 rendelkezett önálló jogi személyiséggel, míg a többi tagozatos formában dolgozott.
Az ország óvodáiban 37 353 óvodai pedagógus dolgozott. Ezek 95,6%-ban szakképzettek. Magyar nyelven 2137 óvónő vezetett foglalkozásokat. A szakképesített óvónők aránya megfelel az országos mutatónak.
Amint az a vonatkozó összehasonlító táblázatunkból is ki fog derülni, az óvodások száma összesen 673 736 volt. Ebből 454-en más országból jöttek. Magyar nemzetiségű óvodást 43 978-at tartottunk számon, ami az ország óvodásainak 6,5%-a. Ebből 42 747-en jártak magyar óvodába (6,4%). Számokban kifejezve tehát 1231 magyar gyerek nem járt magyar nyelvű óvodába. A megyei szintre bontott országos adatok ezt a kérdést is tovább részletezik majd.
Ha ezeket az adatokat országos-, valamint megyei lebontásban összevetjük a 2004–2005-ös mutatókkal, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze (1-es számú táblázat):
Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyar nyelven Összlétszám Magyar nyelven
Szám % Szám %
Országosan 644911 41983 6,5 673736 42747 6,4
Arad 12771 837 6,5 14040 884 6,3
Bákó 24355 87 0,3 23164 82 0,3
Beszterce-Naszód 12064 532 4,4 11888 472 4,0
Bihar 19258 4315 22,4 21284 4018 19,0
Brassó 15388 828 5,3 18258 885 4,8
Fehér 12549 544 4,3 12197 438 4,0
Hargita 13452 11135 82,7 13782 11736 85,1
Hunyad 12955 271 2,1 12406 366 3,0
Kolozs 20270 2675 13,1 22321 2895 13,0
Kovászna 8722 6328 72,5 9002 6468 71,9
Krassó-Szörény 9858 18 0,1 9545 13 0,1
Maros 20985 7789 37,1 22141 7982 36,0
Máramaros 17371 518 2,9 17080 429 2,5
Szatmár 13454 3385 25,1 13848 3484 25,1
Szeben 14594 172 1,1 15419 118 0,8
Szilágy 9728 1980 20,3 9175 1851 20,1
Temes 19460 529 2,7 20601 563 2,7
Bukarest – 40 – – 6 –
*Az országos szám minden táblázatban minden romániai megye adatait tartalmazza. Azokról a megyékről, amelyekben nincs magyar nyelvű oktatás, táblázatainkban lemondtunk. Ezért a csillaggal jelzett szám nem rendelkezik statisztikai kulccsal.
Elemezzük az 1-es számú táblázat adatait:
– a) Az országos, illetve a vizsgált megyei arányszámok enyhe emelkedő tendenciát mutatnak a hét esztendővel ezelőtti helyzethez képest. Az országos arányszám több mint 4%-kal magasabb, mint 2004-ben. – b) A magyar óvodába járó gyerekek aránya szintén növekvő tendenciát mutat. Ez majdnem 2%.
A megyékre lebontott mennyiségi változásokat táblázatban rögzítettem (2-es számú táblázat):
Megye 2004–2011 2004–2011
Az óvodások összlétszáma A magyar óvodába járók száma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 28825 0 764 0
Arad 0 -1269 47 0
Bákó 0 -1191 0 -5
Beszterce-Naszód 0 -176 0 -60
Bihar 1926 0 0 -297
Brassó 2870 0 57 0
Fehér 0 -352 0 -106
Hargita 240 0 601 0
Hunyad 0 -549 95 0
Kolozs 2051 0 220 0
Kovászna 280 0 140 0
Krassó-Szörény 87 0 0 -5
Maros 1156 0 193 0
Máramaros 0 -291 0 -89
Szatmár 394 0 0 -54
Szeben 825 0 57 0
Szilágy 0 -554 0 -129
Temes 1141 0 34 0
Bukarest – 23 0
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség 764, azaz ennyivel növekedett a magyar óvodába járók száma a vizsgált időszakban.
Az adatok értékelése:
– a) A vizsgált megyék közül 10-ben nőtt az óvodások száma, míg 7-ben csökkent. Ez összesen 17, mert Bukarestet csak a magyar óvodások szempontjából vizsgáltuk. Jelentősen növekedett az óvodás gyerekek száma Brassó (2870), Kolozs (2051), Maros (1156) és Temes (1141) megyében, míg Arad (1269) és Bákó (1191) megyében több mint ezerrel csökkent. Érdekesek lehetnek ezek az adatok az előkészítő osztályok hálózatának kialakításakor. – b) A magyar óvodába járók száma szintén 10 megyében lett nagyobb, míg nyolcban kisebb. A gyerekek száma Hargita megyében emelkedett a legtöbbet (601), de jelentős növekedést mutat még Kolozs (220) és Maros megye (193). Meg kell említenünk azt is, hogy Bukarestben 23 gyerekkel jártak többen magyar óvodába, mint az első referenciális évben. Jelentősen csökkent viszont a létszám Bihar (297) és Szilágy megyében (129).
– Ahol a vizsgált időszakban kisebb vagy nagyobb lett a gyereklétszám, megyei, illetve magyar vonatkozásban, általában megegyeznek. Arad és Hunyad megyében viszont a megyei összlétszám csökkent, a magyar gyerekek száma ezzel ellentétben nőtt. Hunyad megyében a növekedés számottevő (95 gyerek), ami bizonyára azzal magyarázható, hogy létrejött Déván a bentlakással is rendelkező regionális oktatási központ.
3. Elemi oktatás
– a) A 2010–2011-es tanévben önálló I–IV. osztályos iskolát összesen 46-ot tartottunk számon. I–IV. osztályok még a (4096) I–VIII. osztályos iskolák keretében is működnek. A elemzett tanév elején az ország I–IV. osztályaiba összesen 828 853 tanulót írtak be (ami tartalmazza a speciális oktatásban részesült tanulókat is). Ezeket a gyerekeket közel 45 000 pedagógus tanította. Érdekes megjegyeznünk, hogy az elemi osztályokban tanító pedagógusok 99%-a szakképzett.
– b) A magyar elemi iskolák hálózatára vonatkozó adattal nem rendelkezünk. A magyarul tanuló elemisták száma 46 349. Őket 2437 pedagógus tanította.
Ha ezeket az adatokat megyékre bontjuk, és összehasonlítjuk a 2004–2005-ös adatokkal, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze (3-as számú táblázat): Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyarul tanul Összlétszám* Magyarul tanul
Szám % Szám %
Országosan 962586 50849 5,2 828853 46349 5,5
Arad 20479 881 4,3 17391 739 4,2
Bákó 36445 87 0,2 29470 220 0,7
Beszterce-Naszód 15966 524 3,2 13871 375 2,7
Bihar 27752 6847 24,6 24882 5457 21,9
Brassó 23142 1009 4,3 21339 921 4,3
Fehér 16214 485 2,9 13697 419 3,0
Hargita 15001 12314 82,0 13664 11544 84,4
Hunyad 20660 325 1,5 16109 289 1,7
Kolozs 25275 2811 11,1 22529 2342 10,3
Kovászna 10504 7143 68,0 10011 6978 69,7
Krassó-Szörény 14388 9 0,06 12132 17 0,1
Maros 27156 9304 34,2 25057 8533 34,0
Máramaros 24199 697 2,8 20268 541 2,6
Szatmár 17881 5399 30,1 15438 5099 33,0
Szeben 19122 163 0,8 17218 114 0,6
Szilágy 11768 2378 20,2 10326 2100 20,3
Temes 27904 420 1,5 24065 615 2,5
Bukarest – 53 – – 46 –
Megjegyzések a 3-as táblázathoz:
– a) Az országos összlétszám, a táblázat adatai szerint, hét év alatt 962 586-ról 828 853-ra esett vissza. Ez 133 733 elemistát jelent, ami 13,8%-os csökkenés. A majdnem 134 ezer gyerek, amennyivel az I–IV. osztályos beiskolázás zsugorodott, egy nagyobb város összlakosságának felel meg.
– b) A magyar mutató szintén csökkenő tendenciát jelez: 50 849-ről 46 349-re. Szám szerint 4500 a hiány. Ez 8,8%-os csökkenés. Valamivel több, mint az országos arány fele. Az viszont pozitív vonatkozás, hogy az utolsó statisztikailag lezárt esztendőben a magyarul tanuló elemisták többen voltak, mint a gimnáziumi társaik. Eddig ez az arány fordított volt, ami csökkenő tendenciát jelentett.
A mennyiségi mutatókat részletesen, megyékre bontva, a 4-es táblázatba foglaltam.
Megye 2004–2011 2004–2011
Országos összlétszám* Magyarul tanulók létszáma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 0 -133733 0 -4500
Arad 0 -3088 0 -142
Bákó 0 -6975 133 0
Beszterce-Naszód 0 -2095 0 -149
Bihar 0 -2870 0 -1390
Brassó 0 -1803 0 -88
Fehér 0 -2517 0 -66
Hargita 0 -1337 0 -770
Hunyad 0 -4551 0 -36
Kolozs 0 -2746 0 -469
Kovászna 0 -493 0 -165
Krassó-Szörény 0 -2256 8 0
Maros 0 -2099 0 -771
Máramaros 0 -3931 0 -156
Szatmár 0 -2443 0 -300
Szeben 0 -1904 0 -49
Szilágy 0 -1442 0 -278
Temes 0 -3839 195 0
Bukarest - - 0 -7
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség adja ki a 4500 tanulót, amennyivel a két referenciális idő között a magyarul tanuló elemisták száma csökkent.
– a) A megyénkénti csökkenés mennyisége szerint három kategóriát észlelünk. Az első a 7000 és 4000 között mozog. Ide soroljuk Bákó (6975) és Hunyad megyét (4551). A második kategória határait 3999 és 2000 között vonhatjuk meg. Ide soroljuk a legtöbb magyar oktatást is működtető megyét: Máramaros (3931), Temes (3839), Arad (3088), Bihar (2870), Kolozs (2746), Fehér (2517), Szatmár (2443), Krassó-Szörény (2256), Maros (2099), Beszterce-Naszód (2095). A harmadik csoportba azokat a megyéket soroltuk, amelyekben 2000 és 493 között volt a csökkenési határ. Ide sorolható: Szeben (1904), Brassó (1803), Szilágy (1442), Hargita (1337). Kovászna volt az a megye, amelyben a legkevesebb tanulóval csökkent az elemisták száma a vizsgált periódusban (493).
– b) A magyarul tanuló elemisták száma három megyében növekedett: Temes megyében 195 tanulóval, Bákó megyében 133 tanulóval és Krassó-Szörényben 8 tanulóval. Ezer tanuló fölött csökkent a létszám Bihar megyében (1390). 1000 és 500 között Marost (771) és Hargitát (770) jegyeztük. A többi megyében a csökkenés 500 és 7 között volt a következő sorrendben: Kolozs (469), Szatmár (300), Szilágy (278), Kovászna (165), Máramaros (156), Beszterce-Naszód (149), Arad (142), Brassó (88), Fehér (66), Szeben (49), Hunyad (36), Bukarest (7).
4. Gimnáziumi oktatás (V–VIII. osztály)
A hivatalos statisztikai adatok (INS) a 2010–2011-es tanévre 4096 gimnáziumi tagozattal is működő iskolát jelölnek meg. Azt is a hivatalos adatokból tudjuk, hogy olyan iskola, amely csak V–VIII. osztállyal működött, csak 7 létezett az országban. Vagyis a tulajdonképpeni V–VIII. osztályos iskolák vagy I–VIII. osztállyal vagy I–XII. osztállyal együtt működtek.
Bizonyára ezért is elég nehéz az iskolahálózat adatait mennyiségi szempontok szerint kezelni. A beírt tanulók száma a speciális oktatásban nyilvántartott gyerekekkel együtt 862 588. A gimnáziumi tagozaton tanító pedagógusok száma 77 445. Az oktatás színvonalának javulását szolgálhatja az a tény, hogy az utolsó statisztikailag lezárt tanévben a gimnáziumban tanító szakképzett pedagógusok számaránya több mint 98%-ra emelkedett.
A magyar V–VIII. osztályos iskolák és tagozatok számát a hivatalos statisztikai adatok nem tartalmazzák. Az V–VIII. osztályokban magyarul 44 430 gyerek tanult, és azokat 3741 pedagógus oktatta. Ha az országos adatokat megyei bontásban és a 2004-2005-ös adatokkal egybevetve prezentáljuk, az alábbi, 5-ös számú táblázatot állíthatjuk össze:
Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyarul tanul Összlétszám* Magyarul tanul
Szám % Szám %
Országosan 1012601 49396 4,87 862588 44430 5,15
Arad 20743 809 3,9 18136 713 3,9
Bákó 37968 70 0,1 31088 251 0,8
Beszterce-Naszód 16533 467 2,8 14398 410 2,8
Bihar 28395 6368 22,4 25373 5177 20,4
Brassó 25694 1163 4,5 19833 840 4,2
Fehér 17581 467 2,6 14968 398 2,6
Hargita 14902 12140 81,4 13659 11460 83,9
Hunyad 23386 318 1,3 18919 237 1,2
Kolozs 28429 3351 11,7 22971 2436 10,6
Kovászna 10142 6993 68,9 9239 6486 70,2
Krassó-Szörény 15525 - - 12678 - -
Maros 25713 8492 33,0 23527 7836 33,3
Máramaros 26404 621 2,3 21711 572 2,6
Szatmár 19462 5218 26,8 15626 4630 29,6
Szeben 20197 110 0,5 16927 94 0,5
Szilágy 12345 2434 19,7 10425 2183 20,9
Temes 30694 337 1,09 25109 566 2,2
Bukarest - 38 - - 141 –
Megjegyzések a táblázat adataival kapcsolatosan:
Míg az országos számok csökkenési százaléka 14,8%, addig a magyarul tanuló gyerekeké csak 10,0%. Nem mintha örülnénk a csökkenő tendenciának, de az értékek mégiscsak kisebbek majdnem 5%-kal. Ez annál is érdekesebb, mivel az 1994–1995 és 2004–2005-ös intervallumban ezen az oktatási fokozaton az országos csökkenés 12,7% volt, míg a magyar 15,7%, azaz 3%-kal nagyobb. . Vagyis a tendencia a most vizsgált időszakban megfordult. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Bákó megyében és Bukarestben az V–VIII. osztályos tanulók száma a második referenciális évre megháromszorozódott.
A két referenciális év között végbement mennyiségi változásokat a szemléletesség kedvéért ismét táblázatban rögzítettem. (6-os számú táblázat)
Megye 2004–2011 2004–2011
Országos összlétszám* A magyarul tanulók létszáma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 0 -150013 0 -4966
Arad 0 -2607 0 -96
Bákó 0 -6880 181 0
Beszterce-Naszód 0 -2135 0 -57
Bihar 0 -3022 0 -1191
Brassó 0 -5861 0 -323
Fehér 0 -2613 0 -69
Hargita 0 -1243 0 -680
Hunyad 0 -4467 0 -81
Kolozs 0 -5458 0 -915
Kovászna 0 -903 0 -507
Krassó-Szörény 0 -2847 - -
Maros 0 -2186 0 -656
Máramaros 0 -4693 0 -49
Szatmár 0 -3836 0 -588
Szeben 0 -3270 0 -16
Szilágy 0 -1920 0 -251
Temes 0 -5585 229 0
Bukarest - 38 103 -
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség adja ki azt a 4966-os hiányt, amennyivel a két referenciális év között a magyarul tanuló V-VIII. osztályosoklét száma csökkent.
Megjegyzések a táblázat mutatóival kapcsolatosan:
– a) Az adatok azt mutatják, hogy az országos trendnek megfelelően, a megyei beiskolázási számok is csökkenő jellegűek. Csak a mennyiségi mutatók eltérőek. Eszerint a megyék általános beiskolázási számai a csökkenés sorrendjében újból három kategóriába sorolhatók:
– 7000 és 5000 között – Bákó (6880), Brassó (5861), Temes (5585), Kolozs (5458), – 4999 és 2000 között – Máramaros (4693), Hunyad (4467), Szatmár (3836), Szeben (3270), Bihar ((3022), Krassó-Szörény (2847), Fehér (2613), Arad (2607), Maros (2186), Beszterce-Naszód (2135), – 1999 és 0 között – Szilágy (1920), Hargita (1243), Kovászna (903)
– b) A magyar osztályokba járók esetében a számok a következőképpen alakulnak:
Növekvő tendenciát mutat Temes (229) és Bákó (181) megye, valamint Bukarest (103) beiskolázása. – Csökken a gimnáziumi tanulók száma 1000 tanuló fölött Bihar megyében (1191). – 999 és 0 között a sorrend a következőképpen alakul: Kolozs (915), Hargita (680), Maros (656), Szatmár (588), Kovászna (507), Brassó (323), Szilágy (251), Arad (96), Hunyad (81), Fehér (69), Beszterce-Naszód (57), Máramaros (49), Szeben (16).
5. Részösszefoglalás
A vizsgált időszakban (2004-2011) a beiskolázási számok a következőképp alakultak:
– Növekedtek az óvodai oktatásban: mind az országos, mind pedig a magyar nyelvű oktatás viszonylatában. Országosan 28 825 gyerek a növekedés, ami 4,4%. A magyar óvodákban is nőtt a gyerekek száma. Itt a növekedés 764 gyerekkel többet jelent, ami 1,8%. Ha megbízhatunk az adatokban, akkor 1989 óta először fordul elő, hogy egy többéves intervallumban az óvodai oktatásban a beiskolázási számaink növekednek.
– A kötelező oktatás (I–VIII. osztály) beiskolázási számai csökkenő tendenciát mutatnak a vizsgált periódusban az országos és a magyar nyelvű oktatásban egyaránt. Az országos beiskolázási számok 28 3746 tanulóval mutatnak kevesebbet a vizsgált periódusban, ami 14,3%-os apadás. A magyarul tanulók esetében a csökkenés ugyanabban az időszakban 9466 tanuló, ami 9,4%-os veszteség.
– De optimisták vagyunk.
Murvai László
Új Magyar Szó (Bukarest)
Miért van szükség a mennyiségi mutatók föltérképezésére, elemzésére? A válasz egyszerű, mert enélkül mindenféle és fajta oktatáspolitikai koncepció a levegőben lóg. A rendszerváltozás után, már-már közhellyé vált, hogy Romániában a népesség alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ez nyilván a tanulók számának alakulására is hatással van. De milyen arányban? Hogyan hat ez a tendencia a magyar vagy a magyarul tanulók arányára? Ezeknek és az ezekhez kapcsolódó kérdéseknek a megválaszolására vállalkozott Murvai László oktatáspolitikai szakértő.
1. Módszertani alapvetés
Tanulmányom két statisztikailag lezárt tanévet ölel fel: a 2004–2005-öst és az utolsó, a 2010–2011-est. Ezt a két tanévet vizsgáltam összehasonlító statisztikai szempontból. Azért választottam ezt az intervallumot, mert 2005-ben már elkészítettem egy tíz évet felölelő periódus elemzését (vesd össze: Beiskolázás az 1994–1995-ös és a 2004– 2005-ös tanévben In: Körkép a romániai magyar oktatásról. Didaktikai és Pedagógiai Kiadó, Bukarest. 107–143). Ha esetleg valakinek kedve támad a kép további árnyalására, a megjelent adatok fölhasználásával könnyen megteheti.
A jelen tanulmányt előző fölmérésem folytatásának szántam. Fölvetődik a kérdés, hogy miért van szükség a mennyiségi mutatók föltérképezésére, elemzésére? A válasz egyszerű, mert enélkül mindenféle és fajta oktatáspolitikai koncepció a levegőben lóg. A rendszerváltozás után, sajnos, már-már közhellyé vált, hogy Romániában a népesség alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ez nyilván a tanulók számának alakulására is hatással van. De vajon milyen arányban? Hogyan hat ez a tendencia a magyar vagy a magyarul tanulók arányára? Ezeknek vagy az ezekhez kapcsolódó kérdéseknek a pontos megválaszolása miatt érdekes egy-egy nagyobb periódus statisztikai szempontok szerint történő leírása.
Most, amikor az új tanügyi törvény alkalmazásának időszakát éljük, ezeknek az elemzéseknek a fontossága még hangsúlyozottabb, mert egyre inkább új oktatási struktúrákban kell godolkodnunk.
Szerkezeti szempontból a tanulmányom nyolc nagyobb fejezetből fog összeállni: (1) a módszertani alapvetésből, (2) az óvodai, (3) az elemi, (4) az V–VIII. osztályos, (5) a részösszefoglaló, (6) a líceumi oktatás, (7) a szakoktatási fejezetből, valamint ( 8) az összefoglalás és következtetések levonásából.
Az elemzés során a legbővebben a beiskolázás kérdéseit fogom fölvázolni, de természetesen utalni fogok az iskolahálózati, valamint a pedagógusellátottság kérdéseire is. Oktatásunk mennyiségi mutatóinak elemzése szempontjából a beiskolázást lehet a legpontosabban körülírni. Az iskolahálózat különben sem annyira releváns, hiszen egy bizonyos iskolába járhat kétszáz gyerek is, de beírhatnak kétezret is. Nálunk létezik egy szubjektív szempont, ami nem kedvez a mennyiségi leírásnak, nevezetesen az, hogy a nyilvántartás szempontjai húsz éve örökösen változnak.
Az 1/2011-es tanügyi törvény előírásai szerint jogi személyiséget csak azok az iskolák kaphatnak, amelyekbe legalább 300 gyerek jár. Kivételt ez alól csak azok a tanegységek jelentenek, amelyek valamelyik nyelvi kisebbség iskoláztatását látják el, és egyediek egy helységben. A jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező iskolák még tovább fogják bonyolítani a nyilvántartást.
A pedagógusok számbavétele is sok bonyodalommal jár, mert pl. egy olyan iskolának, amely I–XII. osztályokkal működik, elvileg, de gyakorlatilag is lehet olyan tanára, aki mind a három oktatási fokon tanít. A nyilvántartásba ez a tanár háromszor is szerepelhet, holott ő csak egy személy. Az állások és a fizikai személyek közötti eltérések is számottevőek, hiszen x tanárnak y iskolában lehet egy 18 órából álló normája, és még taníthat egy másik iskolában 6 órát. A nyilvántartásban ez legtöbbször úgy szerepel, mint egy katedra és két fizikai személy, esetünkben tanár.
Forrásunk az Országos Statisztikai Hivatal (Institutul Naţional de Statistică) vonatkozó adatbázisa, táblázataim összeállításában többnyire ezeket, valamint a megyei tanfelügyelőségek adatait használtam.
Az „erdélyi oktatás” terminológia esetünkben, valamivel szélesebb értelemben, a bákói és a bukaresti magyar nyelvű oktatást is magában foglalja.
2. Az óvodai oktatás
A módszertani elemzésben fölvázolt nehézségek ellenére indítsuk az elemzést azzal, hogy a 2010–2011-es tanévben Romániában 13 544 óvodát tartottunk nyilván. Ebből 1498 önálló tanítási egység volt, a többi pedig más jogi személyiségű iskola vagy óvoda keretében tagozatként működött. Magyar nyelven 1177 óvodában foglalkoztak a gyerekekkel. Azaz a magyar nyelvű óvodai hálózat az ország óvodáinak a 8,6%-a volt. Ezekből az óvodákból 61 rendelkezett önálló jogi személyiséggel, míg a többi tagozatos formában dolgozott.
Az ország óvodáiban 37 353 óvodai pedagógus dolgozott. Ezek 95,6%-ban szakképzettek. Magyar nyelven 2137 óvónő vezetett foglalkozásokat. A szakképesített óvónők aránya megfelel az országos mutatónak.
Amint az a vonatkozó összehasonlító táblázatunkból is ki fog derülni, az óvodások száma összesen 673 736 volt. Ebből 454-en más országból jöttek. Magyar nemzetiségű óvodást 43 978-at tartottunk számon, ami az ország óvodásainak 6,5%-a. Ebből 42 747-en jártak magyar óvodába (6,4%). Számokban kifejezve tehát 1231 magyar gyerek nem járt magyar nyelvű óvodába. A megyei szintre bontott országos adatok ezt a kérdést is tovább részletezik majd.
Ha ezeket az adatokat országos-, valamint megyei lebontásban összevetjük a 2004–2005-ös mutatókkal, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze (1-es számú táblázat):
Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyar nyelven Összlétszám Magyar nyelven
Szám % Szám %
Országosan 644911 41983 6,5 673736 42747 6,4
Arad 12771 837 6,5 14040 884 6,3
Bákó 24355 87 0,3 23164 82 0,3
Beszterce-Naszód 12064 532 4,4 11888 472 4,0
Bihar 19258 4315 22,4 21284 4018 19,0
Brassó 15388 828 5,3 18258 885 4,8
Fehér 12549 544 4,3 12197 438 4,0
Hargita 13452 11135 82,7 13782 11736 85,1
Hunyad 12955 271 2,1 12406 366 3,0
Kolozs 20270 2675 13,1 22321 2895 13,0
Kovászna 8722 6328 72,5 9002 6468 71,9
Krassó-Szörény 9858 18 0,1 9545 13 0,1
Maros 20985 7789 37,1 22141 7982 36,0
Máramaros 17371 518 2,9 17080 429 2,5
Szatmár 13454 3385 25,1 13848 3484 25,1
Szeben 14594 172 1,1 15419 118 0,8
Szilágy 9728 1980 20,3 9175 1851 20,1
Temes 19460 529 2,7 20601 563 2,7
Bukarest – 40 – – 6 –
*Az országos szám minden táblázatban minden romániai megye adatait tartalmazza. Azokról a megyékről, amelyekben nincs magyar nyelvű oktatás, táblázatainkban lemondtunk. Ezért a csillaggal jelzett szám nem rendelkezik statisztikai kulccsal.
Elemezzük az 1-es számú táblázat adatait:
– a) Az országos, illetve a vizsgált megyei arányszámok enyhe emelkedő tendenciát mutatnak a hét esztendővel ezelőtti helyzethez képest. Az országos arányszám több mint 4%-kal magasabb, mint 2004-ben. – b) A magyar óvodába járó gyerekek aránya szintén növekvő tendenciát mutat. Ez majdnem 2%.
A megyékre lebontott mennyiségi változásokat táblázatban rögzítettem (2-es számú táblázat):
Megye 2004–2011 2004–2011
Az óvodások összlétszáma A magyar óvodába járók száma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 28825 0 764 0
Arad 0 -1269 47 0
Bákó 0 -1191 0 -5
Beszterce-Naszód 0 -176 0 -60
Bihar 1926 0 0 -297
Brassó 2870 0 57 0
Fehér 0 -352 0 -106
Hargita 240 0 601 0
Hunyad 0 -549 95 0
Kolozs 2051 0 220 0
Kovászna 280 0 140 0
Krassó-Szörény 87 0 0 -5
Maros 1156 0 193 0
Máramaros 0 -291 0 -89
Szatmár 394 0 0 -54
Szeben 825 0 57 0
Szilágy 0 -554 0 -129
Temes 1141 0 34 0
Bukarest – 23 0
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség 764, azaz ennyivel növekedett a magyar óvodába járók száma a vizsgált időszakban.
Az adatok értékelése:
– a) A vizsgált megyék közül 10-ben nőtt az óvodások száma, míg 7-ben csökkent. Ez összesen 17, mert Bukarestet csak a magyar óvodások szempontjából vizsgáltuk. Jelentősen növekedett az óvodás gyerekek száma Brassó (2870), Kolozs (2051), Maros (1156) és Temes (1141) megyében, míg Arad (1269) és Bákó (1191) megyében több mint ezerrel csökkent. Érdekesek lehetnek ezek az adatok az előkészítő osztályok hálózatának kialakításakor. – b) A magyar óvodába járók száma szintén 10 megyében lett nagyobb, míg nyolcban kisebb. A gyerekek száma Hargita megyében emelkedett a legtöbbet (601), de jelentős növekedést mutat még Kolozs (220) és Maros megye (193). Meg kell említenünk azt is, hogy Bukarestben 23 gyerekkel jártak többen magyar óvodába, mint az első referenciális évben. Jelentősen csökkent viszont a létszám Bihar (297) és Szilágy megyében (129).
– Ahol a vizsgált időszakban kisebb vagy nagyobb lett a gyereklétszám, megyei, illetve magyar vonatkozásban, általában megegyeznek. Arad és Hunyad megyében viszont a megyei összlétszám csökkent, a magyar gyerekek száma ezzel ellentétben nőtt. Hunyad megyében a növekedés számottevő (95 gyerek), ami bizonyára azzal magyarázható, hogy létrejött Déván a bentlakással is rendelkező regionális oktatási központ.
3. Elemi oktatás
– a) A 2010–2011-es tanévben önálló I–IV. osztályos iskolát összesen 46-ot tartottunk számon. I–IV. osztályok még a (4096) I–VIII. osztályos iskolák keretében is működnek. A elemzett tanév elején az ország I–IV. osztályaiba összesen 828 853 tanulót írtak be (ami tartalmazza a speciális oktatásban részesült tanulókat is). Ezeket a gyerekeket közel 45 000 pedagógus tanította. Érdekes megjegyeznünk, hogy az elemi osztályokban tanító pedagógusok 99%-a szakképzett.
– b) A magyar elemi iskolák hálózatára vonatkozó adattal nem rendelkezünk. A magyarul tanuló elemisták száma 46 349. Őket 2437 pedagógus tanította.
Ha ezeket az adatokat megyékre bontjuk, és összehasonlítjuk a 2004–2005-ös adatokkal, az alábbi táblázatot állíthatjuk össze (3-as számú táblázat): Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyarul tanul Összlétszám* Magyarul tanul
Szám % Szám %
Országosan 962586 50849 5,2 828853 46349 5,5
Arad 20479 881 4,3 17391 739 4,2
Bákó 36445 87 0,2 29470 220 0,7
Beszterce-Naszód 15966 524 3,2 13871 375 2,7
Bihar 27752 6847 24,6 24882 5457 21,9
Brassó 23142 1009 4,3 21339 921 4,3
Fehér 16214 485 2,9 13697 419 3,0
Hargita 15001 12314 82,0 13664 11544 84,4
Hunyad 20660 325 1,5 16109 289 1,7
Kolozs 25275 2811 11,1 22529 2342 10,3
Kovászna 10504 7143 68,0 10011 6978 69,7
Krassó-Szörény 14388 9 0,06 12132 17 0,1
Maros 27156 9304 34,2 25057 8533 34,0
Máramaros 24199 697 2,8 20268 541 2,6
Szatmár 17881 5399 30,1 15438 5099 33,0
Szeben 19122 163 0,8 17218 114 0,6
Szilágy 11768 2378 20,2 10326 2100 20,3
Temes 27904 420 1,5 24065 615 2,5
Bukarest – 53 – – 46 –
Megjegyzések a 3-as táblázathoz:
– a) Az országos összlétszám, a táblázat adatai szerint, hét év alatt 962 586-ról 828 853-ra esett vissza. Ez 133 733 elemistát jelent, ami 13,8%-os csökkenés. A majdnem 134 ezer gyerek, amennyivel az I–IV. osztályos beiskolázás zsugorodott, egy nagyobb város összlakosságának felel meg.
– b) A magyar mutató szintén csökkenő tendenciát jelez: 50 849-ről 46 349-re. Szám szerint 4500 a hiány. Ez 8,8%-os csökkenés. Valamivel több, mint az országos arány fele. Az viszont pozitív vonatkozás, hogy az utolsó statisztikailag lezárt esztendőben a magyarul tanuló elemisták többen voltak, mint a gimnáziumi társaik. Eddig ez az arány fordított volt, ami csökkenő tendenciát jelentett.
A mennyiségi mutatókat részletesen, megyékre bontva, a 4-es táblázatba foglaltam.
Megye 2004–2011 2004–2011
Országos összlétszám* Magyarul tanulók létszáma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 0 -133733 0 -4500
Arad 0 -3088 0 -142
Bákó 0 -6975 133 0
Beszterce-Naszód 0 -2095 0 -149
Bihar 0 -2870 0 -1390
Brassó 0 -1803 0 -88
Fehér 0 -2517 0 -66
Hargita 0 -1337 0 -770
Hunyad 0 -4551 0 -36
Kolozs 0 -2746 0 -469
Kovászna 0 -493 0 -165
Krassó-Szörény 0 -2256 8 0
Maros 0 -2099 0 -771
Máramaros 0 -3931 0 -156
Szatmár 0 -2443 0 -300
Szeben 0 -1904 0 -49
Szilágy 0 -1442 0 -278
Temes 0 -3839 195 0
Bukarest - - 0 -7
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség adja ki a 4500 tanulót, amennyivel a két referenciális idő között a magyarul tanuló elemisták száma csökkent.
– a) A megyénkénti csökkenés mennyisége szerint három kategóriát észlelünk. Az első a 7000 és 4000 között mozog. Ide soroljuk Bákó (6975) és Hunyad megyét (4551). A második kategória határait 3999 és 2000 között vonhatjuk meg. Ide soroljuk a legtöbb magyar oktatást is működtető megyét: Máramaros (3931), Temes (3839), Arad (3088), Bihar (2870), Kolozs (2746), Fehér (2517), Szatmár (2443), Krassó-Szörény (2256), Maros (2099), Beszterce-Naszód (2095). A harmadik csoportba azokat a megyéket soroltuk, amelyekben 2000 és 493 között volt a csökkenési határ. Ide sorolható: Szeben (1904), Brassó (1803), Szilágy (1442), Hargita (1337). Kovászna volt az a megye, amelyben a legkevesebb tanulóval csökkent az elemisták száma a vizsgált periódusban (493).
– b) A magyarul tanuló elemisták száma három megyében növekedett: Temes megyében 195 tanulóval, Bákó megyében 133 tanulóval és Krassó-Szörényben 8 tanulóval. Ezer tanuló fölött csökkent a létszám Bihar megyében (1390). 1000 és 500 között Marost (771) és Hargitát (770) jegyeztük. A többi megyében a csökkenés 500 és 7 között volt a következő sorrendben: Kolozs (469), Szatmár (300), Szilágy (278), Kovászna (165), Máramaros (156), Beszterce-Naszód (149), Arad (142), Brassó (88), Fehér (66), Szeben (49), Hunyad (36), Bukarest (7).
4. Gimnáziumi oktatás (V–VIII. osztály)
A hivatalos statisztikai adatok (INS) a 2010–2011-es tanévre 4096 gimnáziumi tagozattal is működő iskolát jelölnek meg. Azt is a hivatalos adatokból tudjuk, hogy olyan iskola, amely csak V–VIII. osztállyal működött, csak 7 létezett az országban. Vagyis a tulajdonképpeni V–VIII. osztályos iskolák vagy I–VIII. osztállyal vagy I–XII. osztállyal együtt működtek.
Bizonyára ezért is elég nehéz az iskolahálózat adatait mennyiségi szempontok szerint kezelni. A beírt tanulók száma a speciális oktatásban nyilvántartott gyerekekkel együtt 862 588. A gimnáziumi tagozaton tanító pedagógusok száma 77 445. Az oktatás színvonalának javulását szolgálhatja az a tény, hogy az utolsó statisztikailag lezárt tanévben a gimnáziumban tanító szakképzett pedagógusok számaránya több mint 98%-ra emelkedett.
A magyar V–VIII. osztályos iskolák és tagozatok számát a hivatalos statisztikai adatok nem tartalmazzák. Az V–VIII. osztályokban magyarul 44 430 gyerek tanult, és azokat 3741 pedagógus oktatta. Ha az országos adatokat megyei bontásban és a 2004-2005-ös adatokkal egybevetve prezentáljuk, az alábbi, 5-ös számú táblázatot állíthatjuk össze:
Megye 2004–2005 2010–2011
Összlétszám* Magyarul tanul Összlétszám* Magyarul tanul
Szám % Szám %
Országosan 1012601 49396 4,87 862588 44430 5,15
Arad 20743 809 3,9 18136 713 3,9
Bákó 37968 70 0,1 31088 251 0,8
Beszterce-Naszód 16533 467 2,8 14398 410 2,8
Bihar 28395 6368 22,4 25373 5177 20,4
Brassó 25694 1163 4,5 19833 840 4,2
Fehér 17581 467 2,6 14968 398 2,6
Hargita 14902 12140 81,4 13659 11460 83,9
Hunyad 23386 318 1,3 18919 237 1,2
Kolozs 28429 3351 11,7 22971 2436 10,6
Kovászna 10142 6993 68,9 9239 6486 70,2
Krassó-Szörény 15525 - - 12678 - -
Maros 25713 8492 33,0 23527 7836 33,3
Máramaros 26404 621 2,3 21711 572 2,6
Szatmár 19462 5218 26,8 15626 4630 29,6
Szeben 20197 110 0,5 16927 94 0,5
Szilágy 12345 2434 19,7 10425 2183 20,9
Temes 30694 337 1,09 25109 566 2,2
Bukarest - 38 - - 141 –
Megjegyzések a táblázat adataival kapcsolatosan:
Míg az országos számok csökkenési százaléka 14,8%, addig a magyarul tanuló gyerekeké csak 10,0%. Nem mintha örülnénk a csökkenő tendenciának, de az értékek mégiscsak kisebbek majdnem 5%-kal. Ez annál is érdekesebb, mivel az 1994–1995 és 2004–2005-ös intervallumban ezen az oktatási fokozaton az országos csökkenés 12,7% volt, míg a magyar 15,7%, azaz 3%-kal nagyobb. . Vagyis a tendencia a most vizsgált időszakban megfordult. Azt is érdemes megjegyezni, hogy Bákó megyében és Bukarestben az V–VIII. osztályos tanulók száma a második referenciális évre megháromszorozódott.
A két referenciális év között végbement mennyiségi változásokat a szemléletesség kedvéért ismét táblázatban rögzítettem. (6-os számú táblázat)
Megye 2004–2011 2004–2011
Országos összlétszám* A magyarul tanulók létszáma**
Növekedés + Csökkenés - Növekedés + Csökkenés -
Országosan 0 -150013 0 -4966
Arad 0 -2607 0 -96
Bákó 0 -6880 181 0
Beszterce-Naszód 0 -2135 0 -57
Bihar 0 -3022 0 -1191
Brassó 0 -5861 0 -323
Fehér 0 -2613 0 -69
Hargita 0 -1243 0 -680
Hunyad 0 -4467 0 -81
Kolozs 0 -5458 0 -915
Kovászna 0 -903 0 -507
Krassó-Szörény 0 -2847 - -
Maros 0 -2186 0 -656
Máramaros 0 -4693 0 -49
Szatmár 0 -3836 0 -588
Szeben 0 -3270 0 -16
Szilágy 0 -1920 0 -251
Temes 0 -5585 229 0
Bukarest - 38 103 -
**A 3-as és a 4-es számú oszlop közötti különbség adja ki azt a 4966-os hiányt, amennyivel a két referenciális év között a magyarul tanuló V-VIII. osztályosoklét száma csökkent.
Megjegyzések a táblázat mutatóival kapcsolatosan:
– a) Az adatok azt mutatják, hogy az országos trendnek megfelelően, a megyei beiskolázási számok is csökkenő jellegűek. Csak a mennyiségi mutatók eltérőek. Eszerint a megyék általános beiskolázási számai a csökkenés sorrendjében újból három kategóriába sorolhatók:
– 7000 és 5000 között – Bákó (6880), Brassó (5861), Temes (5585), Kolozs (5458), – 4999 és 2000 között – Máramaros (4693), Hunyad (4467), Szatmár (3836), Szeben (3270), Bihar ((3022), Krassó-Szörény (2847), Fehér (2613), Arad (2607), Maros (2186), Beszterce-Naszód (2135), – 1999 és 0 között – Szilágy (1920), Hargita (1243), Kovászna (903)
– b) A magyar osztályokba járók esetében a számok a következőképpen alakulnak:
Növekvő tendenciát mutat Temes (229) és Bákó (181) megye, valamint Bukarest (103) beiskolázása. – Csökken a gimnáziumi tanulók száma 1000 tanuló fölött Bihar megyében (1191). – 999 és 0 között a sorrend a következőképpen alakul: Kolozs (915), Hargita (680), Maros (656), Szatmár (588), Kovászna (507), Brassó (323), Szilágy (251), Arad (96), Hunyad (81), Fehér (69), Beszterce-Naszód (57), Máramaros (49), Szeben (16).
5. Részösszefoglalás
A vizsgált időszakban (2004-2011) a beiskolázási számok a következőképp alakultak:
– Növekedtek az óvodai oktatásban: mind az országos, mind pedig a magyar nyelvű oktatás viszonylatában. Országosan 28 825 gyerek a növekedés, ami 4,4%. A magyar óvodákban is nőtt a gyerekek száma. Itt a növekedés 764 gyerekkel többet jelent, ami 1,8%. Ha megbízhatunk az adatokban, akkor 1989 óta először fordul elő, hogy egy többéves intervallumban az óvodai oktatásban a beiskolázási számaink növekednek.
– A kötelező oktatás (I–VIII. osztály) beiskolázási számai csökkenő tendenciát mutatnak a vizsgált periódusban az országos és a magyar nyelvű oktatásban egyaránt. Az országos beiskolázási számok 28 3746 tanulóval mutatnak kevesebbet a vizsgált periódusban, ami 14,3%-os apadás. A magyarul tanulók esetében a csökkenés ugyanabban az időszakban 9466 tanuló, ami 9,4%-os veszteség.
– De optimisták vagyunk.
Murvai László
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 4.
Ötéves a kastélyfesztivál
Dél-erdélyi reneszánsz
Ötödik alkalommal szervezte meg idén a Reneszánsz kastélyfesztivált a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság.
A közel egyhetes, Fehér, Hunyad és Szeben megyéket felölelő program ezúttal is bő választékot nyújtott korabeli muzsikából, táncból, játékból és persze nem maradt el a hagyományos lakoma sem.
A Codex nyitott Nagyenyeden
Nyitó helyszínként, a nagyenyedi református vártemplom szolgált, ahol a csíkszeredai Codex régizene-együttes muzsikája indította a fesztivált. A Kájoni kodexből és Szentgyörgyi kéziratból felcsendülő, élettel telt középkori dallamok pillanatok alatt betöltötték a sok keserűséget, fájdalmat látott öreg templomot és a lelkes közönség szívét. Az öröm, lelkesedés igencsak elfért az ősi falak között, hiszen XIV. században épült templom, s vele együtt Nagyenyed városa számtalanszor elpusztult, de mindig sikerült újraépülnie. – Ezért találkozik oly sok építészeti stílus az újabb restaurálásra váró nagyenyedi vártemplomban – magyarázta templomismertető előadásában Pópa Tibor, nagyenyedi református lelkipásztor, kiemelve a műemléktemplom egyház- és kultúrtörténeti jelentőségét, hiszen itt választják meg Dávid Ferencet, Erdély első református püspökévé, számos országgyűlés és zsinat helyszíne a templom, néhány évig az Erdélyi egyházkerület püspöki székhelye is. Ide tér haza és sajnos itt ítélik el, kergetik halálba a nyomdász és bibliafordító Misztótfalusi Kis Miklóst, itt nevelkedik és szolgál évszázadokkal később Makkai Sándor és még hosszan sorolhatók a vártemplomhoz kötődő történelmi személyiségek, események sora.
Ifjúsági régizene-találkozó
Nem maradt el a tömör helytörténeti előadás a fesztivál következő helyszínén, Marosillyén sem. Itt, a Bethlen Gábor szülőházaként számon tartott Veresbástyában Kónya Mária, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történelemtanára mesélt a nagy fejedelem Hunyad és Fehér megyei kötődéséről, nevelés-politikájáról és arról a gazdag szellemi örökségről, amely ma is belengi a kollégiumot.
Kónya Mária tanárnő azonban nem egymagában érkezett a fejedelem szülőházába. Az utóbbi évben szépen gyarapodott Collegium Gabrielense együttes 22 táncosa is hamarosan színpadra lépett. Korabeli táncaik bemutatását pedig egy másik, szintén ifjakból álló, régizene-együttes, a baróti Gyöngyharmat előadása előzte meg. Közben egy rögtönzött bemutatóra is sor került, a baróti ifjú zenészek muzsikájára, a dévai Renaissance együttes gyermektáncosai járták a középkor francia táncait. – E három, vastapsot elnyerő előadás, a fesztivál keretében megrendezett, Ifjúsági régizene-találkozó keretében jöhetett létre – magyarázták a szervezők. – Az elmúlt évek során ugyanis több helyszínen találkoztunk olyan fiatalokkal, akik nagy örömmel zenélték, táncolták a középkori dallamokat, táncokat, s úgy gondoltuk, hogy fontos lenne számukra találkozni, megismerkedni egymással. Ezért, hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg itt Marosillyén az ifjúsági régizene-találkozót, melyen ezúttal baróti, nagyenyedi és dévai diákok ismerkedhettek egymással.
A fiatalok fellépését idén is hálaadó istentisztelet előzte meg, melyen Marton József, brádi plébános, a XVI. században élt Szalkai László, esztergomi érseket idézve, biztatta szívből való muzsikálásra a fiatalokat, olyanra, amely megnyitja, és Isten felé irányítja a hallgatóság lelkét is.
Magyar ízek reneszánsza
Nem maradt el persze a hagyományos marosillyei lakoma sem. Sőt, a szervezők idén „Magyar ízek reneszánsza” címen civilszervezeteket és kisközösséget kértek fel a magyaros étkek elkészítésére. Így a szokásos egy helyett, idén öt üstben rotyogtak a finomságok: babgulyás, pörkölt, halászlé. A főzőcskézésben részt vállaló Szent Ferenc Alapítvány, END családos mozgalom, 55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat, Segesvári Miklós Pál Egylet és a dévai Renaissance Együttes jóvoltából bőségesen jóllakott a népes vendégsereg.
Ezután következhetett a játék. Hamarosan előkerültek az íjak, gólyalábak, de a komplex stratégiai játékokhoz szokott gyermektársaság legnagyobb örömét a tojástörő és almaevő versenyben lelte.
Fedelta d’amore és Come again!
A fesztivál következő állomásán, a dévai Bethlen-kastély (Magna Curia) előtt, a kolozsvári Passeggio együttes és a budapesti Musica Profana szórakoztatta nagy sikerrel a lelkes közönséget. – Ez az a helyszíne a fesztiválnak, ahol évről évre egyre népesebb a román közönségünk is és ilyenkor nagyszerű alkalom kínálkozik a Bethlen-kastély történetének ismertetésére. Idén dr. Gherghina Boda muzeológust kértük fel a történelmi előadásra, melyben Geszthi Ferenc, Széchy Mária, Bethlen Gábor, a Daniel család mind helyet kapott – nyugtázták a szervezők.
A kolozsvári Passeggio együttes egy páros táncokat bemutató szerelmi történettel indította az estét, Juhász Csilla koreográfiájában.
A budapesti Musica Profana zenészei Come again! címen Közép-Európa XVII–XVIII. századi muzsikáját szólaltatták meg csemballón, furulyán, térdhegedűn.
A térre lopakodó esti félhomály ideális hangulatot teremtett, a szintén Juhász Csilla által koreografált fáklyás középkori táncmulatsághoz, amelyben még egy kis kocsmai verekedés is helyet kapott a népes közönség nagy derültségére.
Nagyszeben, az újabb dél-erdélyi állomás
A fesztivál, Nagyszebenben, a főtéri Habitus galériában zárult, a dévai Renaissance együttes, Bethlen Gábor udvarában című történelmi táncjátékával. Az épített örökségünk népszerűsítését, a dél-erdélyi művelődési élet felpezsdítését felvállaló Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői örömmel nyugtázták, hogy a sok éves Hunyad megyei tevékenység, a gazdagon gyümölcsöző Fehér megyei kapcsolat mellett idén a szebeni közösséggel is sikerült jó együttműködést kialakítani. A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda képviselői lelkesen segítették a fesztivál helyi rendezvényét. Balázs Enikő, történelem tanárnő érdekfeszítő helytörténeti előadással gazdagította az estét, mely egyben a fesztivál záró mozzanata volt. Ez alkalommal mondtak köszönetet a szervezők mindazoknak, akik idén is támogatták a rendezvény létrejöttét, elsősorban a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Kún Kocsárd Egyesületnek valamint a Communitas Alapítványnak és mindazoknak a helyi kisközösségeknek, civilszervezeteknek illetve magánszemélyeknek, akik évről évre egyre lelkesebben kapcsolódnak be az értékőrző és -gyarapító munkába.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
Dél-erdélyi reneszánsz
Ötödik alkalommal szervezte meg idén a Reneszánsz kastélyfesztivált a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság.
A közel egyhetes, Fehér, Hunyad és Szeben megyéket felölelő program ezúttal is bő választékot nyújtott korabeli muzsikából, táncból, játékból és persze nem maradt el a hagyományos lakoma sem.
A Codex nyitott Nagyenyeden
Nyitó helyszínként, a nagyenyedi református vártemplom szolgált, ahol a csíkszeredai Codex régizene-együttes muzsikája indította a fesztivált. A Kájoni kodexből és Szentgyörgyi kéziratból felcsendülő, élettel telt középkori dallamok pillanatok alatt betöltötték a sok keserűséget, fájdalmat látott öreg templomot és a lelkes közönség szívét. Az öröm, lelkesedés igencsak elfért az ősi falak között, hiszen XIV. században épült templom, s vele együtt Nagyenyed városa számtalanszor elpusztult, de mindig sikerült újraépülnie. – Ezért találkozik oly sok építészeti stílus az újabb restaurálásra váró nagyenyedi vártemplomban – magyarázta templomismertető előadásában Pópa Tibor, nagyenyedi református lelkipásztor, kiemelve a műemléktemplom egyház- és kultúrtörténeti jelentőségét, hiszen itt választják meg Dávid Ferencet, Erdély első református püspökévé, számos országgyűlés és zsinat helyszíne a templom, néhány évig az Erdélyi egyházkerület püspöki székhelye is. Ide tér haza és sajnos itt ítélik el, kergetik halálba a nyomdász és bibliafordító Misztótfalusi Kis Miklóst, itt nevelkedik és szolgál évszázadokkal később Makkai Sándor és még hosszan sorolhatók a vártemplomhoz kötődő történelmi személyiségek, események sora.
Ifjúsági régizene-találkozó
Nem maradt el a tömör helytörténeti előadás a fesztivál következő helyszínén, Marosillyén sem. Itt, a Bethlen Gábor szülőházaként számon tartott Veresbástyában Kónya Mária, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történelemtanára mesélt a nagy fejedelem Hunyad és Fehér megyei kötődéséről, nevelés-politikájáról és arról a gazdag szellemi örökségről, amely ma is belengi a kollégiumot.
Kónya Mária tanárnő azonban nem egymagában érkezett a fejedelem szülőházába. Az utóbbi évben szépen gyarapodott Collegium Gabrielense együttes 22 táncosa is hamarosan színpadra lépett. Korabeli táncaik bemutatását pedig egy másik, szintén ifjakból álló, régizene-együttes, a baróti Gyöngyharmat előadása előzte meg. Közben egy rögtönzött bemutatóra is sor került, a baróti ifjú zenészek muzsikájára, a dévai Renaissance együttes gyermektáncosai járták a középkor francia táncait. – E három, vastapsot elnyerő előadás, a fesztivál keretében megrendezett, Ifjúsági régizene-találkozó keretében jöhetett létre – magyarázták a szervezők. – Az elmúlt évek során ugyanis több helyszínen találkoztunk olyan fiatalokkal, akik nagy örömmel zenélték, táncolták a középkori dallamokat, táncokat, s úgy gondoltuk, hogy fontos lenne számukra találkozni, megismerkedni egymással. Ezért, hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg itt Marosillyén az ifjúsági régizene-találkozót, melyen ezúttal baróti, nagyenyedi és dévai diákok ismerkedhettek egymással.
A fiatalok fellépését idén is hálaadó istentisztelet előzte meg, melyen Marton József, brádi plébános, a XVI. században élt Szalkai László, esztergomi érseket idézve, biztatta szívből való muzsikálásra a fiatalokat, olyanra, amely megnyitja, és Isten felé irányítja a hallgatóság lelkét is.
Magyar ízek reneszánsza
Nem maradt el persze a hagyományos marosillyei lakoma sem. Sőt, a szervezők idén „Magyar ízek reneszánsza” címen civilszervezeteket és kisközösséget kértek fel a magyaros étkek elkészítésére. Így a szokásos egy helyett, idén öt üstben rotyogtak a finomságok: babgulyás, pörkölt, halászlé. A főzőcskézésben részt vállaló Szent Ferenc Alapítvány, END családos mozgalom, 55. Kőműves Kelemen Cserkészcsapat, Segesvári Miklós Pál Egylet és a dévai Renaissance Együttes jóvoltából bőségesen jóllakott a népes vendégsereg.
Ezután következhetett a játék. Hamarosan előkerültek az íjak, gólyalábak, de a komplex stratégiai játékokhoz szokott gyermektársaság legnagyobb örömét a tojástörő és almaevő versenyben lelte.
Fedelta d’amore és Come again!
A fesztivál következő állomásán, a dévai Bethlen-kastély (Magna Curia) előtt, a kolozsvári Passeggio együttes és a budapesti Musica Profana szórakoztatta nagy sikerrel a lelkes közönséget. – Ez az a helyszíne a fesztiválnak, ahol évről évre egyre népesebb a román közönségünk is és ilyenkor nagyszerű alkalom kínálkozik a Bethlen-kastély történetének ismertetésére. Idén dr. Gherghina Boda muzeológust kértük fel a történelmi előadásra, melyben Geszthi Ferenc, Széchy Mária, Bethlen Gábor, a Daniel család mind helyet kapott – nyugtázták a szervezők.
A kolozsvári Passeggio együttes egy páros táncokat bemutató szerelmi történettel indította az estét, Juhász Csilla koreográfiájában.
A budapesti Musica Profana zenészei Come again! címen Közép-Európa XVII–XVIII. századi muzsikáját szólaltatták meg csemballón, furulyán, térdhegedűn.
A térre lopakodó esti félhomály ideális hangulatot teremtett, a szintén Juhász Csilla által koreografált fáklyás középkori táncmulatsághoz, amelyben még egy kis kocsmai verekedés is helyet kapott a népes közönség nagy derültségére.
Nagyszeben, az újabb dél-erdélyi állomás
A fesztivál, Nagyszebenben, a főtéri Habitus galériában zárult, a dévai Renaissance együttes, Bethlen Gábor udvarában című történelmi táncjátékával. Az épített örökségünk népszerűsítését, a dél-erdélyi művelődési élet felpezsdítését felvállaló Dél-Erdélyért Kulturális Társaság képviselői örömmel nyugtázták, hogy a sok éves Hunyad megyei tevékenység, a gazdagon gyümölcsöző Fehér megyei kapcsolat mellett idén a szebeni közösséggel is sikerült jó együttműködést kialakítani. A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda képviselői lelkesen segítették a fesztivál helyi rendezvényét. Balázs Enikő, történelem tanárnő érdekfeszítő helytörténeti előadással gazdagította az estét, mely egyben a fesztivál záró mozzanata volt. Ez alkalommal mondtak köszönetet a szervezők mindazoknak, akik idén is támogatták a rendezvény létrejöttét, elsősorban a Bethlen Gábor Alapnak, Kovászna Megye Tanácsának és a Kún Kocsárd Egyesületnek valamint a Communitas Alapítványnak és mindazoknak a helyi kisközösségeknek, civilszervezeteknek illetve magánszemélyeknek, akik évről évre egyre lelkesebben kapcsolódnak be az értékőrző és -gyarapító munkába.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2011. október 4.
Kisebbségi könyvismertetők a kultúraközi térben
Recenzió
Az „új könyvek”, „friss szerzemények” könyvespolcán a legutóbb érkezett művek is több időt kívánnának, mint amennyi dukál. Olyik nem is tegnapi, hanem szinte múlti dejű opusz, egymás mellé kívánkozásuk csupán a recenzens ördögi trükkje által hiteles (valamelyest). De talán megbocsátásra érdemes, ha a könyvek lajstroma nem a kiadói idő, hanem az olvasói találkozás keretébe illeszkedik.
Így is több hely, s még több idő kellene, hogy méltó gazdagsága mindegyik műnek úgy bontakozzon ki az értékelő sorokban, szinte ne is kelljen már végigolvasni őket. De hát ez (köztünk szólva is) lehetetlen, sőt hamis játék lenne, hisz a „méltó” kultúraközi jelentéstér nem is mindig mutatkozik azon frissiben, csupán az idő öblében és lassú mozgásának folyamatában.
A kapkodós recenzió, avagy a puszta címlajstrom helyett inkább a műveket egyberendező kontextus kapjon helyet, a részkultúrák folyamata, harmóniája és konfliktusaik, ez most itt a cél. A kultúrák közti áthallások, kölcsönhatások vonzzák talán szűkebbre a kört, ide illő művekkel, alkotókkal, továbbgondolandó hatásokkal. Kisebbségkutatás, kulturális sajátságosság, értelmezések és megértések, újraolvasatok és kontextusok tehát a hívószavak, melyek az alábbi válogatást eredményezték. A kapkodó szemléért megbocsátást remélve – merthogy csak töredék tanítások surranhatnak át a közvetítő szándékán is, miképp a művek mélyebb tartományaiban nemegyszer...
Alapítók, közdők, vitatkozók
Mindjárt az első opusz is durva kontrasztot tükröz a kultúraközi (avagy inkább a rokon kultúrák, szomszédos világok közti) miliőből. Címe: Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról... (Balázs Sándor és mtsai szerk., Kolozsvár, 2009, 204 oldal). Méltatlan kontraszt, hogy a durva tetteket, bornírt döntéseket, megfontolatlan kivagyiságokat és strukturális gyalázatot a színek pompázatos világáért felelős „fehér” szóval szokás illetni.
E rejtjelezett üzenet dokumentumokat, kiadatlan, átbeszéletlen, sérelmesnek tekinthető otrombaságokat tartalmaz – kisebbségi környezetben. Közrebocsátója a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, mely testület a magyar universitas ügyét veszi szemügyre az európai univerzumban, az impériumváltások során, az egyetemépítési kísérletek és kudarcok historikumát végigkövetve. A szerkesztőbizottság (Balázs Sándor, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György, Kónya-Hamar Sándor, Somai József) egyfajta mai és történeti értelemben fontossá vált (vagy csak jelen volt) multikulturalitás értékelve alapján ad képet az 1581-ben Báthory István idején alapított első magyar egyetemről, a Mária Terézia által ismét Kolozsvárott telepített karokról, melyek 1872-ben mint újfent megnyitott állami magyar egyetem intézményei karoltak össze, hogy a Ferenc József alatt megizmosodott intézményt azután a román hatóságok 1919-ben ismét bezárhassák.
A háborús idők még olykor kedveztek is, 1946-ban például őrizni is kellett a látszatot, hogy a magyarok egyetemmel bírnak kisebbségi jogaik méltánylása ürügyén, de legott felszámolták a látszatokat 1956-ban, mihelyt az „eseményekkel” szolidáris diákság és tanári kar a „nacionalizmus veszélyét” rejthette magában. A pártállami időkben „népi kezdeményezésre” hallgatva megszüntetett intézmény egy minisztériumi rendelet alapján egyesítésre került, s ha utóbb majd ’89-ben úgy hihette az erdélyi magyarság, hogy a rendszerváltó demokrácia engedi kiteljesedni az önállóságot, tévedett: a kétezres években talpra állott Kezdeményező Bizottság ismét megkapta a vádat, hogy a kétnyelvű feliratokkal többségellenes lázításba és illegális kalandorságba fog.
A kronológia, a dokumentummellékletek, a historikus szigorúsággal követett interpretáció egésze azt sugallja: az egyetem mint intézmény eredendően az ókori szellemi kincsek összegyűjtésének, rendszerezésének, univerzális feltárásának és értelmezésének iskolája volt a 10. században (studium generale néven), s az európai felfogásban az emberi értelembe vetett hit, a megismerő nyitottság és az értelmes gondolkodás rangja eleve hozzátartozott az intézményes tudásátadáshoz. Párizs vagy Bologna, a platóni akadémia vagy épp az erdélyi tudásátadás műhelyei nemcsak universitasok voltak, hanem a tanár és tanítvány protestáns eszmeiségét követő kultuszhelyek, a közös munkára épülő tudás topológiai esélyei. Ehhez már a teológiai és morális fennség többleteként járult a bizánci túltengést ellenpontozó európai szellem követése, az etnikai közösségek harmóniájára törekvés, a nyelvek bűvkörét átölelő tudás és gyakorlat.
A kötet egyes írásainak (összesen tíznek) aprólékos ismertetése egy kisebb tanulmány vagy kiadósabb feljegyzés volna, ezt szívesen hagyom az Olvasóra. Amit a kötet egésze üzen 240 oldalon: a társadalom relatív teljességének viszonylag komplex értelmezésére és megértésére elszánt törekvés kitartó volta. Ezt tanulhatjuk az alapítóktól, a küzdőktől, a vitatkozóktól, kármentőktől, kálváriajáróktól, az erdélyi magyar felsőoktatás egész históriájából, példázatából... Talán nem is először, de (sajnos, vélhetően) nem is utoljára.
Súlyos vétek
Tudás és társadalom elméleti viszonyrendszere, a megfigyelés, megértés, élmény szemantikai probléma-tára ugyanakkor jól láthatóan nemcsak az erdélyi világot vagy a tudástermelő intézmény szekuláris világát jellemzi, de a tudni-nem-érdemes dolgok és a tudottan is kételyekkel körülvehető értelmezések harmóniájának európai vagy még egyetemesebb létfelfogásait szintúgy.
Ugyanez igényt, mintát angolszáz, de elsősorban német és angol típusú kisebbségkorrajzot adja a megannyi össze-nem-hasonlítható módszerrel és szemléletmóddal tárgyalt konferencia-kötet, melyet a kolozsvári Sapientia adott ki 2008. márciusi tudományos találkozójának anyagából. Ez a nemzeteket és kisebbségeket határokon belül, határok alatt és határok fölött is szemügyre vevő szövegválogatás a kisebbségiséget mint uniós kihívásnak és ugyancsak uniós újításnak is szerepet adó tüneményt járja körül.
A Bodó Barna és Tonk Márton szerkesztette kötet (Nations and National Minorities in the European Union. Sapientia – Hungarian University of Transylvania, Cluj-Napoca, 2009, 263 oldal); nyelvek, identitások, kistáji és interetnikus kapcsolatok, kultúraközi játszmák megannyi verzióját vonultatja föl tizenhét szerzői-előadói anyagban, s ha szabad az interkulturális sugallatokra hallgatni, röviden úgy fogalmaznám: uniós félszekkel tálalja azt, amit a kutatók széles köre, diákok és egyetemi oktatók, cigánykutatók és erdélyi politológusok, történészek és nemzetközi jogászok szinte egybehangzóan úgy értelmeznek, mint Európa felkészületlenségét az újonnan csatlakozó országok kisebbségi közösségeinek befogadására.
Csupán néhány névvel jelezve a tematikákat: Bodó Barna nemcsak kutatói és tudományos sorsával, de a Babeş–Bolyai Egyetem historikumával is illusztrálja, milyen befogadáshiány ül még mindig a magyar népességen Kolozsvárott...; Vizi Balázs a regionális és etnikai kisebbségi mozgalmak európai állapotával igazolja a felmerülő kételyeket, Christoph Pan a minoritások uniós játszmáinak esélytelenségeiről értekezik, Vasile Docea egyenesen a történeti értelmezések tüzébe engedi a kisebbségtematikákat, Binder Mátyás hasonló alapon történeti, de a magyarországi cigányságkutatásban már empirikus élmény révén igazolja a képességhiányt, mely a magyar társadalom befogadáshiányos felfogását jellemzi, Nádor Orsolya az egy-, két- és többnyelvűség esélyeit latolgatja az uniós dilemmák közepette, Egyed Péter számára a liberális jogszemlélet és a kisebbségpolitikák sutasága nyújt kritikai felszínt, Szoták Szilvia pedig egy magyar–osztrák kisrégió határdiskurzusaival illusztrálja a közeledés és távolságtartás esélyeit.
A könyv német és angol nyelvű írásai (román összefoglalókkal) éppen a kisebbségi tudásterületek közelségét és egyben távolságtartási stratégiáit jelzik, nemcsak egymástól, hanem az uniós egységesülési játszmák árnyékában is... Olvasata(i) ma már nemcsak a határainkon túli szférákban, hanem a hazai tudományelméleti és interdiszciplináris közegben is kötelező lenne, ha komolyan tudnánk venni a korszakos kihívásait mindezen társadalmi téteknek és játszmáknak. Szinte kézenfekvő, hangsúlyozást sem igénylő, hogy itt a kultúrák közötti kontextus nemcsak határok között, etnikai kontaktuszónák között, korok és körök között, hanem nemzeti, nemzetközi, interkulturális és multinacionális dimenziók között hat, az értelmezés, belátás, elfogadás, kritika és interpretáció annyiféle, ahány európai nézőpontot csak felvesz a gondolkodó egyed.
Súlyos vétek, parttalan kontraszt lenne arra tenni a hangsúlyt, mennyire interdiszciplináris ma már minden belátás, s mennyire nem „valakiknek” van „igaza” vagy tévedése... – hanem éppen ellenkezőleg: minél kevésbé komplex egy etnikumközi vagy kultúrák közötti kölcsönhatás-elemzés, annál kevésbé érvényes bárminő megállapítás róluk mint öntörvényű elemekről. De hisz ezt voltaképpen tudjuk is, csak éppen a megjelenésmódok és mutatkozások sokszínűsége vakít el néha, midőn a komplexitást hangsúlyozva látszólag feledjük az egyedit, vagy fordítva, méltán sokra tartva a másságot, a hasonlóság érdeme halványodik el pillantásunk előtt.
Hasonló kétes komplexitással üzen a Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára szerkesztett kötet is, amely Bodó Barna, Bakk Miklós és Veress Károly szerkesztők jóvoltából Kisebbségben, közösségben címmel (Politeia Egyesület – Bolyai Társaság – Communitas Alapítvány, Kolozsvár, 2008, 400 oldal) jelöli az illúziók, nosztalgikus elvágyódások és misztikus megváltások képzeletvilágán túli cselekvő közösséget, melynek a létige, a hogyanlét módja, a kitartó feladatvállalás tisztessége adja ellenpontját azok számára, akik nem kilépni próbálnak az alkalmazkodás kényszereiből, hanem együtt létezni azokkal.
A tizenhét szerző fölsorolása nem adott lehetőség itt, a tárgyalt tematikák sokszínűsége pedig az ünnepelt iránti elkötelezett kapcsolatot, szellemi örökségvállalást, mintakövetést tükrözi, ezekből néhányat fölidézni viszont mind gyakrabban figyelembe venni volna érdemes: az „identitástudatunk zavarait” már a nyolcvanas években megkomponáló Balázs Sándor filozófiai, történeti, szociológiai, demográfiai, jogi, pszichológiai alapozással él, s az üdvözlő írások is ezekről a tudásterületekről hoznak megvilágosító fényeket.
A romániai tudományosságban kivételes fontosságú iskolát nyitó Dimitrie Gusti szellemét idéző és munkásságát tolmácsoló Balázs Sándor a tisztelgők körétől nem ok nélkül kap filozófiai realitásfogalmakról, angolszász kisebbségfelfogásokról, jogi autonómiákról, iskolai motivációról, multikulturális egyetemépítésről, a román demokrácia rendszerváltás-kori jellemzéséről, nemzetdefiníciókról, politikai aktivizmusról, geopolitikai szinergiáról, nemzeti kisebbségvédelmi gyakorlatról, kétnyelvűségről, uniós jogrendről szóló tanulmányokat... – mindezek éppen a multikulturális kisebbségi létformák, alapjogok és létvalóságok felől nézve taglalják azt az állapotot, amelyben a klasszikus erdélyi kérdés: „lehet, vagy nem lehet” megmaradásra törekedni, nem csupán megerősítő választ nyer, de a nemzetközi (térbeli) és történeti (időbeli) harmóniakeresés példái révén olyan visszaigazolást is, melynek épp az ünnepelt életművében gyökereznek sorskérdései.
S nem azért, mert akár a román tudományosság, akár az interkulturális párhuzamok oly kézenfekvővé teszik (ezért is!), de szinte kézre jön az a kötet, amelyet a 2007-ben rendezett Valorile multiculturalităţii című konferencia anyagából állított össze Brassai László és Victor Sibianu, azonos kötetcímmel, a multikulturalitás értékeit követve és felmutatva (Alteris – Státusz Kiadó, Árkos–Csíkszereda, 2007. 400 oldal).
A konferencia-előadásokat tartalmazó kiadvány az uniós befogadás határpontját tekintve oly kapacitásokkal, készségekkel, nyitottságokkal és zárványokkal foglalkozik, melyek az interetnikus disputákban (Miklósné Zakar Andrea), helyi nyelvjátszmákban (Bodó Barna), szabályozott tudástörténeti terekben (Dorel Marc, Ioan Popa, Rákóczi Zsuzsa, Diana Dumitru), területi identitásokban (Bugovics Zoltán, Minorics Tünde, Ionan Marian Ţiplic, Simon Zoltán, Mazzag Éva, Lavinia Bârlogeanu), és etnikai vagy vallási mezőben (Grosz Irma Emese, Csomortáni Erika, Oláh József, Florentina Harbo, Szász Antónia) keletkeznek.
A szövegválogatás nem óhajt politikai konfrontáció eszközévé válni, de kölcsönös tanulsággá igen, miként is beszélhetők el a politikai, érzelmi, származási és műveltségi közösségek konfliktusai a történő történelem múltjában vagy jelenében. Éppen a multikulturalitás mint érték, a többrétegű identitás mint helyzet, a többnyelvűség mint állapot és esély a meggyőző ezekben a dolgozatokban, melyek egyébiránt egy kivételesen tudományáhítatos kis kollektíva apró szentélyében (Árkoson) zajló nemzetközi konfrerencia előadásai voltak, a hazai (és talán nemzetközi) tudományos közéletben rendkívül ritka gesztussal, mindjárt a regisztrációnál kézbe kapott kötetként, s kiegészítve egy másikkal (ALTERIS – Asociaţia Multiculturală, Anuar, vol. I.), mely hasonlóképp a meghívott előadók írásaiból vett mustrával nyitott azonnal nemzeti és tudásterületi, nyelvi és kultúraközi kölcsönhatások felé.
Az árkosi konferencián lezajló miliő-építés, műhelyszervezés, értelmezési konstrukcióformálás talán rögtön a konferencia közegében még nem annyira, de hosszabb távú hatásában a mélyebb átlátás, az európai párhuzamokra és nemzet- vagy közösség-építési stratégiákra vonzotta a figyelmet, magyar és román cigánykutatás, szubkulturális politikai mozgalmak, kisebbségi kommunikációk, együttélési és határformálási tétek ismertetései révén.
Kisebbség, ha relatív többséggé lesz, vagy ha környezetében a vesztességtudat egyéb külső okok miatt eluralkodik, és helyzetét a mindenkori mennyiségi/demográfiai kontraszt formálja, mindig és mindenhol szükségképpen kell tapasztalnia hajlamok megnyilvánulását a sztereotipizálásban és előítélet-formálásban. A megoldásokról, mintákról és példázatokról számos klasszikus mű forog közkézen, de bizonnyal méltó jelentősége van (vagy lehet) a kortárs felfogásokból, jelenkori interpretációkból származó áttekintéseknek is.
Ezek egyikeként hiánypótló szerepet kap az a kötet, melyet Dranik Réka formált Sztereotípiák és előítéletek címen a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál (BBTE, Kolozsvár, 2008, 177 oldal), hogy tankönyvvé válva a megismerés, a belátás, a reprezentációk, a sztereotípia- és előítéletkutatás története, módszertana, valamint több mint száz évre visszatekintő példatára segítségével a kortárs gondolkodási sémák felé vezesse az érdeklődőt. A cigány, zsidó, magyar, szőke nő és boszorkány-sztereotípiák jókora gyűjteménye a kötet mintegy harmadát adja, megannyi illusztrációval, szövegidézettel, hogy az elméleti eligazító és a kutatásmódszertani zárófejezet közötti összefüggések harmonikussá válhassanak.
A szerző érzékenysége oktatási gyakorlatra vall, vagyis arra a rutinra, amely a környező világban elfoglalt hely, a megszerzett ismeretek és az egyén, illetve csoport viszonyrendszerében kialakult-megerősödött eligazodáskészség alapján határozza meg az előítéletek életvezetési értékké váló funkcióit: ennek alapján megkülönböztet perceptív (megismerési) besorolást, önmeghatározási motiváltságot, a különbözőség előnyéből fakadó és a csoport-hovátartozási gyakorlat szerinti, illetve ideologikus-érdekérvényesítési dominanciát, melyeket ha nem is felment, de árnyaltan helyére tesz és elősegíti a sztereotípiák nem sztereotipikus belátásának megoldásait.
Átmeneti rítusállapot
A tudni érdemes tudások közé tartozik ugyanakkor egy terület, amely éppúgy, mint a „nép művelésének” egyik technológiája, s épp az utóbbi időkben sokkal sikeresebb is, mint a tudományos felöltözködés igénye és értékrendje, vagyis a vásárlás és a korszakunkra jellemző új „aranyláz” legmérvadóbb formája: a fogyasztói magatartás. A versengés, a bőség, a marketing uralma, a társadalmi együttműködési és kizárási formák új hatásmechanizmusai ma már vitathatatlanná teszik, hogy a zsákmányolók egyik, a termelők másik, a kisajátítók harmadik és az újraelosztás új korszakaira jellemző további, jóval „betegesebb” életvilágok ezen felüli sajátos keretéről van szó, mely éppúgy összefügg kultúraközi kapcsolatokkal, hardverrel és szoftverrel, mint életvezetési értékek válságával, kapcsolathiányokkal és kiszolgáltatottságokkal.
Magát a konzumálás jelenséget nemcsak érzékeljük, de a mindennapi lét szinte minden alakzatában és minden jelenségében jelen van maga a fogyasztás, tekintve a sajtót, reklámokat, utcai figyelemfelkeltést, promóciós kínálatot, on-line keresgélést és informális gazdaságot egyaránt sorra vevő rendszerben. A tünemény nemcsak megismerésre, de kulturális értelmezésre szorul (tegyük hozzá, a tudományos elemzést régóta – mondjuk nem tekintve messzebb, mint Simmelig vagy Weberig, Marxig vagy Veblenig – egyformán izgatva), s épp ezért tanításra, megértésre is érdemesíthető.
E célra készült az az egyetemi jegyzet (Gagyi József: Fogyasztói magatartás. Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Scientia kiadó, Kolozsvár, 2009, 192 oldal), melynek a szerző által adott horizontja nem „a szervezetek világának” makrogazdasági, bankpolitikai vagy tőkekonverzációs szintjén definiálható, hanem épp ellenkezőleg, a szerző antropológiai alapállásából fakadó természetes meghatározottsággal: az emberi dimenziók általi behatároltsággal.
A kötet három nagyobb fejezetének (fogyasztás fogalma, elvek és tartalmak; társadalom mint kooperáció és dominancia terepe; mai feltételek, fogyasztási gyakorlatok rendszere) szinte mindegyikét a kulturális antropológia fókuszpontjai között hangsúlyos termelés, felhalmozás, csere, többlet koncepciójára, a Polányi-féle „nagy átalakulás” és archaikus gazdasági-elosztási viszonyok forradalmi átalakulására vezeti át/vissza/tova. Az emberi tevékenységek praktikus és szimbolikus formái, a társadalmi kommunikáció sodrában zajló elosztási és részesedési viszonylatok, valamint a ragadozói létre kárhoztató modern árucikk-birtoklási lázak fajtái és értékelvei olyan jól tagolt rendben mutatkoznak a kötetben, hogy az vaskos nagy műveket pótol – bár ez nem célja, sőt, ezek felé csak terelgetni próbál.
A „nagy értékváltás” időszakának, századunk elejének alapmozgásait rögzítő zárófejezetében ezt a társadalmilag szervezett átmeneti rítusállapotot, a szolgáltatások és fogyasztási felelősségtudatok nagy komplexitás-dilemmáit, valamint a mindennapi életet átszövő kiszolgáltatódás feszültségeit feloldani képes emberi reflexiót akként értékeli, mint (talán egyetlen, csekélyke eséllyel kecsegtető) mérlegelési feltételt, amely az elemzés biztosítékát még nyújtani tudja. E belátások nélkül a tömegtermelésbe sodródó és java produktumát a szolgáltatások végtelen cserehálózatával helyettesítő korszakos kultúra szomorú végóráit lehet csupán nekrológba foglalni. Ha még lesz ki megírja, hiszen az már nem piaci termék, s lesz ki elolvassa vagy átérezze, hisz erre mind kevesebb az esély...
Brassai példája
Hasonlóképp merész, a szerző-gyűjtő-harácsoló-fogyasztó lények természetrajzával kapcsolatos kérdésfelvetéssel él Brassai László is, aki Válasz a kockázati társadalomra: az élet értelmességébe vetett hit című kötetében (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010, 176 oldal) az önazonosság-építés és értelemkeresés alternatíváit veszi sorra rövid eligazító elemzésében.
Az „élhető élet” perspektíváját a rizikó-központú gondolkodás helyett az erőforrás-alapú válaszokban és reflexekben nevezi meg, a védőhatások társadalmi tereit és az élményhatásokra pozitív válaszokat adni képes „elköteleződő személyek” biztató életmintáit véve alapul. A relatíve vékonyka kötet (170 oldal) utolsó harminc oldala a felhasznált szakirodalom jegyzéke, ami nem a tájékozatlanság sepsiszentgyörgyi bizonytalankodását mutatja, hanem épp a magatartástudományok roppant széles viselkedési és értelmezési horizontjának átfogási kísérletét, a lehetséges válaszok keresésének végtelen tartományából kimetszett kört, amely attrakcióra sokszor éppen az erdélyi tudományosság volt képes impozáns példáival az elmúlt néhány évszázadban is.
Brassai a perszonális és közösségi fejlődésfogalmak áramából indul ki, s a huszadik századi pszichológiai paradigmaváltás kérdésén átvezetve az életvezetési kérdések korszakos gondjaiig, vagy a lehetségesen időszerűnek tekinthető válaszokig ívelő problematikát abba a bizalmat sugárzó tartományba kalauzol, amelyben a bontakozó lélek és a társas terében eligazodára képtelenné vált ember talán még meglelheti minimális kapaszkodóit. Persze – s ez a kötet fő vállalása – ehhez éppen azoknak kéne az élet értelmességébe vetett hitet úgymond „kézbe adnia”, akik sokszor maguk sem birtokolják, nem látják át vagy nem kezelik reflexíven a kor kulturális és pszichés sodrásainak gondjait.
Kisebbségek-e a fogyasztók, sztereotípiagyártók, kultúraközi határokon mozgók, európai sodrásokba kerültek, egyetemfenntartó vehemenciák, avagy a mindenkori többséggel interakcióban álló, létfeltételeiket etnicitásuk vagy hozott és gyarapított kultúrájukban védeni próbálók? Nem többségiek-e épp ebben a kulturális interferenciavilágban? Nem a többségben lévőkhöz hasonlóan óvják, tartósítják-e a maguk túlélési esélyeit, s viszik tovább örökségeiket...? A válasz sosem egyértelmű – közelítésmódoktól, belátásoktól függ. Mert valahol, valamiben, valakikkel szemben, valamikor mindenki kisebbségi. Minden többség is kisebbségekből áll. Amíg áll...
A. Gergely András
Új Magyar Szó (Bukarest)
Recenzió
Az „új könyvek”, „friss szerzemények” könyvespolcán a legutóbb érkezett művek is több időt kívánnának, mint amennyi dukál. Olyik nem is tegnapi, hanem szinte múlti dejű opusz, egymás mellé kívánkozásuk csupán a recenzens ördögi trükkje által hiteles (valamelyest). De talán megbocsátásra érdemes, ha a könyvek lajstroma nem a kiadói idő, hanem az olvasói találkozás keretébe illeszkedik.
Így is több hely, s még több idő kellene, hogy méltó gazdagsága mindegyik műnek úgy bontakozzon ki az értékelő sorokban, szinte ne is kelljen már végigolvasni őket. De hát ez (köztünk szólva is) lehetetlen, sőt hamis játék lenne, hisz a „méltó” kultúraközi jelentéstér nem is mindig mutatkozik azon frissiben, csupán az idő öblében és lassú mozgásának folyamatában.
A kapkodós recenzió, avagy a puszta címlajstrom helyett inkább a műveket egyberendező kontextus kapjon helyet, a részkultúrák folyamata, harmóniája és konfliktusaik, ez most itt a cél. A kultúrák közti áthallások, kölcsönhatások vonzzák talán szűkebbre a kört, ide illő művekkel, alkotókkal, továbbgondolandó hatásokkal. Kisebbségkutatás, kulturális sajátságosság, értelmezések és megértések, újraolvasatok és kontextusok tehát a hívószavak, melyek az alábbi válogatást eredményezték. A kapkodó szemléért megbocsátást remélve – merthogy csak töredék tanítások surranhatnak át a közvetítő szándékán is, miképp a művek mélyebb tartományaiban nemegyszer...
Alapítók, közdők, vitatkozók
Mindjárt az első opusz is durva kontrasztot tükröz a kultúraközi (avagy inkább a rokon kultúrák, szomszédos világok közti) miliőből. Címe: Fehér könyv az erdélyi magyar felsőoktatás kálváriájáról... (Balázs Sándor és mtsai szerk., Kolozsvár, 2009, 204 oldal). Méltatlan kontraszt, hogy a durva tetteket, bornírt döntéseket, megfontolatlan kivagyiságokat és strukturális gyalázatot a színek pompázatos világáért felelős „fehér” szóval szokás illetni.
E rejtjelezett üzenet dokumentumokat, kiadatlan, átbeszéletlen, sérelmesnek tekinthető otrombaságokat tartalmaz – kisebbségi környezetben. Közrebocsátója a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete, mely testület a magyar universitas ügyét veszi szemügyre az európai univerzumban, az impériumváltások során, az egyetemépítési kísérletek és kudarcok historikumát végigkövetve. A szerkesztőbizottság (Balázs Sándor, Bodó Barna, Csetri Elek, Gaál György, Kónya-Hamar Sándor, Somai József) egyfajta mai és történeti értelemben fontossá vált (vagy csak jelen volt) multikulturalitás értékelve alapján ad képet az 1581-ben Báthory István idején alapított első magyar egyetemről, a Mária Terézia által ismét Kolozsvárott telepített karokról, melyek 1872-ben mint újfent megnyitott állami magyar egyetem intézményei karoltak össze, hogy a Ferenc József alatt megizmosodott intézményt azután a román hatóságok 1919-ben ismét bezárhassák.
A háborús idők még olykor kedveztek is, 1946-ban például őrizni is kellett a látszatot, hogy a magyarok egyetemmel bírnak kisebbségi jogaik méltánylása ürügyén, de legott felszámolták a látszatokat 1956-ban, mihelyt az „eseményekkel” szolidáris diákság és tanári kar a „nacionalizmus veszélyét” rejthette magában. A pártállami időkben „népi kezdeményezésre” hallgatva megszüntetett intézmény egy minisztériumi rendelet alapján egyesítésre került, s ha utóbb majd ’89-ben úgy hihette az erdélyi magyarság, hogy a rendszerváltó demokrácia engedi kiteljesedni az önállóságot, tévedett: a kétezres években talpra állott Kezdeményező Bizottság ismét megkapta a vádat, hogy a kétnyelvű feliratokkal többségellenes lázításba és illegális kalandorságba fog.
A kronológia, a dokumentummellékletek, a historikus szigorúsággal követett interpretáció egésze azt sugallja: az egyetem mint intézmény eredendően az ókori szellemi kincsek összegyűjtésének, rendszerezésének, univerzális feltárásának és értelmezésének iskolája volt a 10. században (studium generale néven), s az európai felfogásban az emberi értelembe vetett hit, a megismerő nyitottság és az értelmes gondolkodás rangja eleve hozzátartozott az intézményes tudásátadáshoz. Párizs vagy Bologna, a platóni akadémia vagy épp az erdélyi tudásátadás műhelyei nemcsak universitasok voltak, hanem a tanár és tanítvány protestáns eszmeiségét követő kultuszhelyek, a közös munkára épülő tudás topológiai esélyei. Ehhez már a teológiai és morális fennség többleteként járult a bizánci túltengést ellenpontozó európai szellem követése, az etnikai közösségek harmóniájára törekvés, a nyelvek bűvkörét átölelő tudás és gyakorlat.
A kötet egyes írásainak (összesen tíznek) aprólékos ismertetése egy kisebb tanulmány vagy kiadósabb feljegyzés volna, ezt szívesen hagyom az Olvasóra. Amit a kötet egésze üzen 240 oldalon: a társadalom relatív teljességének viszonylag komplex értelmezésére és megértésére elszánt törekvés kitartó volta. Ezt tanulhatjuk az alapítóktól, a küzdőktől, a vitatkozóktól, kármentőktől, kálváriajáróktól, az erdélyi magyar felsőoktatás egész históriájából, példázatából... Talán nem is először, de (sajnos, vélhetően) nem is utoljára.
Súlyos vétek
Tudás és társadalom elméleti viszonyrendszere, a megfigyelés, megértés, élmény szemantikai probléma-tára ugyanakkor jól láthatóan nemcsak az erdélyi világot vagy a tudástermelő intézmény szekuláris világát jellemzi, de a tudni-nem-érdemes dolgok és a tudottan is kételyekkel körülvehető értelmezések harmóniájának európai vagy még egyetemesebb létfelfogásait szintúgy.
Ugyanez igényt, mintát angolszáz, de elsősorban német és angol típusú kisebbségkorrajzot adja a megannyi össze-nem-hasonlítható módszerrel és szemléletmóddal tárgyalt konferencia-kötet, melyet a kolozsvári Sapientia adott ki 2008. márciusi tudományos találkozójának anyagából. Ez a nemzeteket és kisebbségeket határokon belül, határok alatt és határok fölött is szemügyre vevő szövegválogatás a kisebbségiséget mint uniós kihívásnak és ugyancsak uniós újításnak is szerepet adó tüneményt járja körül.
A Bodó Barna és Tonk Márton szerkesztette kötet (Nations and National Minorities in the European Union. Sapientia – Hungarian University of Transylvania, Cluj-Napoca, 2009, 263 oldal); nyelvek, identitások, kistáji és interetnikus kapcsolatok, kultúraközi játszmák megannyi verzióját vonultatja föl tizenhét szerzői-előadói anyagban, s ha szabad az interkulturális sugallatokra hallgatni, röviden úgy fogalmaznám: uniós félszekkel tálalja azt, amit a kutatók széles köre, diákok és egyetemi oktatók, cigánykutatók és erdélyi politológusok, történészek és nemzetközi jogászok szinte egybehangzóan úgy értelmeznek, mint Európa felkészületlenségét az újonnan csatlakozó országok kisebbségi közösségeinek befogadására.
Csupán néhány névvel jelezve a tematikákat: Bodó Barna nemcsak kutatói és tudományos sorsával, de a Babeş–Bolyai Egyetem historikumával is illusztrálja, milyen befogadáshiány ül még mindig a magyar népességen Kolozsvárott...; Vizi Balázs a regionális és etnikai kisebbségi mozgalmak európai állapotával igazolja a felmerülő kételyeket, Christoph Pan a minoritások uniós játszmáinak esélytelenségeiről értekezik, Vasile Docea egyenesen a történeti értelmezések tüzébe engedi a kisebbségtematikákat, Binder Mátyás hasonló alapon történeti, de a magyarországi cigányságkutatásban már empirikus élmény révén igazolja a képességhiányt, mely a magyar társadalom befogadáshiányos felfogását jellemzi, Nádor Orsolya az egy-, két- és többnyelvűség esélyeit latolgatja az uniós dilemmák közepette, Egyed Péter számára a liberális jogszemlélet és a kisebbségpolitikák sutasága nyújt kritikai felszínt, Szoták Szilvia pedig egy magyar–osztrák kisrégió határdiskurzusaival illusztrálja a közeledés és távolságtartás esélyeit.
A könyv német és angol nyelvű írásai (román összefoglalókkal) éppen a kisebbségi tudásterületek közelségét és egyben távolságtartási stratégiáit jelzik, nemcsak egymástól, hanem az uniós egységesülési játszmák árnyékában is... Olvasata(i) ma már nemcsak a határainkon túli szférákban, hanem a hazai tudományelméleti és interdiszciplináris közegben is kötelező lenne, ha komolyan tudnánk venni a korszakos kihívásait mindezen társadalmi téteknek és játszmáknak. Szinte kézenfekvő, hangsúlyozást sem igénylő, hogy itt a kultúrák közötti kontextus nemcsak határok között, etnikai kontaktuszónák között, korok és körök között, hanem nemzeti, nemzetközi, interkulturális és multinacionális dimenziók között hat, az értelmezés, belátás, elfogadás, kritika és interpretáció annyiféle, ahány európai nézőpontot csak felvesz a gondolkodó egyed.
Súlyos vétek, parttalan kontraszt lenne arra tenni a hangsúlyt, mennyire interdiszciplináris ma már minden belátás, s mennyire nem „valakiknek” van „igaza” vagy tévedése... – hanem éppen ellenkezőleg: minél kevésbé komplex egy etnikumközi vagy kultúrák közötti kölcsönhatás-elemzés, annál kevésbé érvényes bárminő megállapítás róluk mint öntörvényű elemekről. De hisz ezt voltaképpen tudjuk is, csak éppen a megjelenésmódok és mutatkozások sokszínűsége vakít el néha, midőn a komplexitást hangsúlyozva látszólag feledjük az egyedit, vagy fordítva, méltán sokra tartva a másságot, a hasonlóság érdeme halványodik el pillantásunk előtt.
Hasonló kétes komplexitással üzen a Balázs Sándor nyolcvanadik születésnapjára szerkesztett kötet is, amely Bodó Barna, Bakk Miklós és Veress Károly szerkesztők jóvoltából Kisebbségben, közösségben címmel (Politeia Egyesület – Bolyai Társaság – Communitas Alapítvány, Kolozsvár, 2008, 400 oldal) jelöli az illúziók, nosztalgikus elvágyódások és misztikus megváltások képzeletvilágán túli cselekvő közösséget, melynek a létige, a hogyanlét módja, a kitartó feladatvállalás tisztessége adja ellenpontját azok számára, akik nem kilépni próbálnak az alkalmazkodás kényszereiből, hanem együtt létezni azokkal.
A tizenhét szerző fölsorolása nem adott lehetőség itt, a tárgyalt tematikák sokszínűsége pedig az ünnepelt iránti elkötelezett kapcsolatot, szellemi örökségvállalást, mintakövetést tükrözi, ezekből néhányat fölidézni viszont mind gyakrabban figyelembe venni volna érdemes: az „identitástudatunk zavarait” már a nyolcvanas években megkomponáló Balázs Sándor filozófiai, történeti, szociológiai, demográfiai, jogi, pszichológiai alapozással él, s az üdvözlő írások is ezekről a tudásterületekről hoznak megvilágosító fényeket.
A romániai tudományosságban kivételes fontosságú iskolát nyitó Dimitrie Gusti szellemét idéző és munkásságát tolmácsoló Balázs Sándor a tisztelgők körétől nem ok nélkül kap filozófiai realitásfogalmakról, angolszász kisebbségfelfogásokról, jogi autonómiákról, iskolai motivációról, multikulturális egyetemépítésről, a román demokrácia rendszerváltás-kori jellemzéséről, nemzetdefiníciókról, politikai aktivizmusról, geopolitikai szinergiáról, nemzeti kisebbségvédelmi gyakorlatról, kétnyelvűségről, uniós jogrendről szóló tanulmányokat... – mindezek éppen a multikulturális kisebbségi létformák, alapjogok és létvalóságok felől nézve taglalják azt az állapotot, amelyben a klasszikus erdélyi kérdés: „lehet, vagy nem lehet” megmaradásra törekedni, nem csupán megerősítő választ nyer, de a nemzetközi (térbeli) és történeti (időbeli) harmóniakeresés példái révén olyan visszaigazolást is, melynek épp az ünnepelt életművében gyökereznek sorskérdései.
S nem azért, mert akár a román tudományosság, akár az interkulturális párhuzamok oly kézenfekvővé teszik (ezért is!), de szinte kézre jön az a kötet, amelyet a 2007-ben rendezett Valorile multiculturalităţii című konferencia anyagából állított össze Brassai László és Victor Sibianu, azonos kötetcímmel, a multikulturalitás értékeit követve és felmutatva (Alteris – Státusz Kiadó, Árkos–Csíkszereda, 2007. 400 oldal).
A konferencia-előadásokat tartalmazó kiadvány az uniós befogadás határpontját tekintve oly kapacitásokkal, készségekkel, nyitottságokkal és zárványokkal foglalkozik, melyek az interetnikus disputákban (Miklósné Zakar Andrea), helyi nyelvjátszmákban (Bodó Barna), szabályozott tudástörténeti terekben (Dorel Marc, Ioan Popa, Rákóczi Zsuzsa, Diana Dumitru), területi identitásokban (Bugovics Zoltán, Minorics Tünde, Ionan Marian Ţiplic, Simon Zoltán, Mazzag Éva, Lavinia Bârlogeanu), és etnikai vagy vallási mezőben (Grosz Irma Emese, Csomortáni Erika, Oláh József, Florentina Harbo, Szász Antónia) keletkeznek.
A szövegválogatás nem óhajt politikai konfrontáció eszközévé válni, de kölcsönös tanulsággá igen, miként is beszélhetők el a politikai, érzelmi, származási és műveltségi közösségek konfliktusai a történő történelem múltjában vagy jelenében. Éppen a multikulturalitás mint érték, a többrétegű identitás mint helyzet, a többnyelvűség mint állapot és esély a meggyőző ezekben a dolgozatokban, melyek egyébiránt egy kivételesen tudományáhítatos kis kollektíva apró szentélyében (Árkoson) zajló nemzetközi konfrerencia előadásai voltak, a hazai (és talán nemzetközi) tudományos közéletben rendkívül ritka gesztussal, mindjárt a regisztrációnál kézbe kapott kötetként, s kiegészítve egy másikkal (ALTERIS – Asociaţia Multiculturală, Anuar, vol. I.), mely hasonlóképp a meghívott előadók írásaiból vett mustrával nyitott azonnal nemzeti és tudásterületi, nyelvi és kultúraközi kölcsönhatások felé.
Az árkosi konferencián lezajló miliő-építés, műhelyszervezés, értelmezési konstrukcióformálás talán rögtön a konferencia közegében még nem annyira, de hosszabb távú hatásában a mélyebb átlátás, az európai párhuzamokra és nemzet- vagy közösség-építési stratégiákra vonzotta a figyelmet, magyar és román cigánykutatás, szubkulturális politikai mozgalmak, kisebbségi kommunikációk, együttélési és határformálási tétek ismertetései révén.
Kisebbség, ha relatív többséggé lesz, vagy ha környezetében a vesztességtudat egyéb külső okok miatt eluralkodik, és helyzetét a mindenkori mennyiségi/demográfiai kontraszt formálja, mindig és mindenhol szükségképpen kell tapasztalnia hajlamok megnyilvánulását a sztereotipizálásban és előítélet-formálásban. A megoldásokról, mintákról és példázatokról számos klasszikus mű forog közkézen, de bizonnyal méltó jelentősége van (vagy lehet) a kortárs felfogásokból, jelenkori interpretációkból származó áttekintéseknek is.
Ezek egyikeként hiánypótló szerepet kap az a kötet, melyet Dranik Réka formált Sztereotípiák és előítéletek címen a Kolozsvári Egyetemi Kiadónál (BBTE, Kolozsvár, 2008, 177 oldal), hogy tankönyvvé válva a megismerés, a belátás, a reprezentációk, a sztereotípia- és előítéletkutatás története, módszertana, valamint több mint száz évre visszatekintő példatára segítségével a kortárs gondolkodási sémák felé vezesse az érdeklődőt. A cigány, zsidó, magyar, szőke nő és boszorkány-sztereotípiák jókora gyűjteménye a kötet mintegy harmadát adja, megannyi illusztrációval, szövegidézettel, hogy az elméleti eligazító és a kutatásmódszertani zárófejezet közötti összefüggések harmonikussá válhassanak.
A szerző érzékenysége oktatási gyakorlatra vall, vagyis arra a rutinra, amely a környező világban elfoglalt hely, a megszerzett ismeretek és az egyén, illetve csoport viszonyrendszerében kialakult-megerősödött eligazodáskészség alapján határozza meg az előítéletek életvezetési értékké váló funkcióit: ennek alapján megkülönböztet perceptív (megismerési) besorolást, önmeghatározási motiváltságot, a különbözőség előnyéből fakadó és a csoport-hovátartozási gyakorlat szerinti, illetve ideologikus-érdekérvényesítési dominanciát, melyeket ha nem is felment, de árnyaltan helyére tesz és elősegíti a sztereotípiák nem sztereotipikus belátásának megoldásait.
Átmeneti rítusállapot
A tudni érdemes tudások közé tartozik ugyanakkor egy terület, amely éppúgy, mint a „nép művelésének” egyik technológiája, s épp az utóbbi időkben sokkal sikeresebb is, mint a tudományos felöltözködés igénye és értékrendje, vagyis a vásárlás és a korszakunkra jellemző új „aranyláz” legmérvadóbb formája: a fogyasztói magatartás. A versengés, a bőség, a marketing uralma, a társadalmi együttműködési és kizárási formák új hatásmechanizmusai ma már vitathatatlanná teszik, hogy a zsákmányolók egyik, a termelők másik, a kisajátítók harmadik és az újraelosztás új korszakaira jellemző további, jóval „betegesebb” életvilágok ezen felüli sajátos keretéről van szó, mely éppúgy összefügg kultúraközi kapcsolatokkal, hardverrel és szoftverrel, mint életvezetési értékek válságával, kapcsolathiányokkal és kiszolgáltatottságokkal.
Magát a konzumálás jelenséget nemcsak érzékeljük, de a mindennapi lét szinte minden alakzatában és minden jelenségében jelen van maga a fogyasztás, tekintve a sajtót, reklámokat, utcai figyelemfelkeltést, promóciós kínálatot, on-line keresgélést és informális gazdaságot egyaránt sorra vevő rendszerben. A tünemény nemcsak megismerésre, de kulturális értelmezésre szorul (tegyük hozzá, a tudományos elemzést régóta – mondjuk nem tekintve messzebb, mint Simmelig vagy Weberig, Marxig vagy Veblenig – egyformán izgatva), s épp ezért tanításra, megértésre is érdemesíthető.
E célra készült az az egyetemi jegyzet (Gagyi József: Fogyasztói magatartás. Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Scientia kiadó, Kolozsvár, 2009, 192 oldal), melynek a szerző által adott horizontja nem „a szervezetek világának” makrogazdasági, bankpolitikai vagy tőkekonverzációs szintjén definiálható, hanem épp ellenkezőleg, a szerző antropológiai alapállásából fakadó természetes meghatározottsággal: az emberi dimenziók általi behatároltsággal.
A kötet három nagyobb fejezetének (fogyasztás fogalma, elvek és tartalmak; társadalom mint kooperáció és dominancia terepe; mai feltételek, fogyasztási gyakorlatok rendszere) szinte mindegyikét a kulturális antropológia fókuszpontjai között hangsúlyos termelés, felhalmozás, csere, többlet koncepciójára, a Polányi-féle „nagy átalakulás” és archaikus gazdasági-elosztási viszonyok forradalmi átalakulására vezeti át/vissza/tova. Az emberi tevékenységek praktikus és szimbolikus formái, a társadalmi kommunikáció sodrában zajló elosztási és részesedési viszonylatok, valamint a ragadozói létre kárhoztató modern árucikk-birtoklási lázak fajtái és értékelvei olyan jól tagolt rendben mutatkoznak a kötetben, hogy az vaskos nagy műveket pótol – bár ez nem célja, sőt, ezek felé csak terelgetni próbál.
A „nagy értékváltás” időszakának, századunk elejének alapmozgásait rögzítő zárófejezetében ezt a társadalmilag szervezett átmeneti rítusállapotot, a szolgáltatások és fogyasztási felelősségtudatok nagy komplexitás-dilemmáit, valamint a mindennapi életet átszövő kiszolgáltatódás feszültségeit feloldani képes emberi reflexiót akként értékeli, mint (talán egyetlen, csekélyke eséllyel kecsegtető) mérlegelési feltételt, amely az elemzés biztosítékát még nyújtani tudja. E belátások nélkül a tömegtermelésbe sodródó és java produktumát a szolgáltatások végtelen cserehálózatával helyettesítő korszakos kultúra szomorú végóráit lehet csupán nekrológba foglalni. Ha még lesz ki megírja, hiszen az már nem piaci termék, s lesz ki elolvassa vagy átérezze, hisz erre mind kevesebb az esély...
Brassai példája
Hasonlóképp merész, a szerző-gyűjtő-harácsoló-fogyasztó lények természetrajzával kapcsolatos kérdésfelvetéssel él Brassai László is, aki Válasz a kockázati társadalomra: az élet értelmességébe vetett hit című kötetében (T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2010, 176 oldal) az önazonosság-építés és értelemkeresés alternatíváit veszi sorra rövid eligazító elemzésében.
Az „élhető élet” perspektíváját a rizikó-központú gondolkodás helyett az erőforrás-alapú válaszokban és reflexekben nevezi meg, a védőhatások társadalmi tereit és az élményhatásokra pozitív válaszokat adni képes „elköteleződő személyek” biztató életmintáit véve alapul. A relatíve vékonyka kötet (170 oldal) utolsó harminc oldala a felhasznált szakirodalom jegyzéke, ami nem a tájékozatlanság sepsiszentgyörgyi bizonytalankodását mutatja, hanem épp a magatartástudományok roppant széles viselkedési és értelmezési horizontjának átfogási kísérletét, a lehetséges válaszok keresésének végtelen tartományából kimetszett kört, amely attrakcióra sokszor éppen az erdélyi tudományosság volt képes impozáns példáival az elmúlt néhány évszázadban is.
Brassai a perszonális és közösségi fejlődésfogalmak áramából indul ki, s a huszadik századi pszichológiai paradigmaváltás kérdésén átvezetve az életvezetési kérdések korszakos gondjaiig, vagy a lehetségesen időszerűnek tekinthető válaszokig ívelő problematikát abba a bizalmat sugárzó tartományba kalauzol, amelyben a bontakozó lélek és a társas terében eligazodára képtelenné vált ember talán még meglelheti minimális kapaszkodóit. Persze – s ez a kötet fő vállalása – ehhez éppen azoknak kéne az élet értelmességébe vetett hitet úgymond „kézbe adnia”, akik sokszor maguk sem birtokolják, nem látják át vagy nem kezelik reflexíven a kor kulturális és pszichés sodrásainak gondjait.
Kisebbségek-e a fogyasztók, sztereotípiagyártók, kultúraközi határokon mozgók, európai sodrásokba kerültek, egyetemfenntartó vehemenciák, avagy a mindenkori többséggel interakcióban álló, létfeltételeiket etnicitásuk vagy hozott és gyarapított kultúrájukban védeni próbálók? Nem többségiek-e épp ebben a kulturális interferenciavilágban? Nem a többségben lévőkhöz hasonlóan óvják, tartósítják-e a maguk túlélési esélyeit, s viszik tovább örökségeiket...? A válasz sosem egyértelmű – közelítésmódoktól, belátásoktól függ. Mert valahol, valamiben, valakikkel szemben, valamikor mindenki kisebbségi. Minden többség is kisebbségekből áll. Amíg áll...
A. Gergely András
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 5.
MOGYE: Marius Paşcan a magyar tagozatot hibáztatja
A magyar tagozat miatt került a második kategóriába a felsőoktatási intézmények rangsorolásakor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) – mondta tegnap Marius Paşcan Maros megyei prefektus, aki szerint felháborító, hogy a román és a magyar tagozat hétfőn külön tartotta a tanévkezdő ünnepélyt. Marius Paşcan és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester tegnap felvetette a MOGYE, a Művészeti és a Petru Maior Egyetem egyesülésének lehetőségét Marosvásárhelyi Egyetem néven.
Paşcan szerint a magyar tagozat miatt csökken az oktatás színvonala, mivel nincs elegendő szakember. Mint arról beszámoltunk, az egyetem szenátusa pár hete úgy döntött, nem hosszabbítja meg a nyugdíjas óraadó tanárok szerződését – a tizenöt elbocsátott professzorból kilenc magyar nemzetiségű. A kormánymegbízott a marosvásárhelyi egyetemek vezetőivel tartott tegnapi találkozón úgy vélte, a MOGYE román tagozata első kategóriát, míg a magyar utolsót érdemelne. Elmondta, a magyar intézetek miatti tüntetések csak a feszültséget keltik a lakosság körében, ezekkel „fals problémát kreálnak” a kezdeményezők. Ugyanis az új oktatási törvénnyel szigorú követelmények léptek életbe, amelyek az oktatás minőségére összpontosítanak, míg a tiltakozások épp erről terelik el a figyelmet, vélte a prefektus.
Hangsúlyozta, „a szegregáció helyett az egységet” választja, szerinte a pozitív diszkrimináció a multikulturalitás védelmét, a kultúrák közötti versenyt jelenti, de ennek nem „igazságtalanul” kell történnie. A prefektus úgy vélte, a MOGYE-n nem éri sérelem a magyar oktatókat és diákokat, és a tiltakozások hátterében „politikai érdekek” állnak. Marius Paşcan és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester egyébként tegnap felvetette a MOGYE, a Művészeti és a Petru Maior Egyetem egyesülésének lehetőségét Marosvásárhelyi Egyetem néven, úgy vélve, ily módon egy erős felsőoktatási intézmény jönne létre.
Alaptalan magyar panasz?
Alaptalanok a MOGYE magyar tagozatát ért sérelmek – jelentette ki Klara Brânzaniuc, az egyetem rektorhelyettese, aki a felsőoktatási intézményt képviselte a prefektussal való tegnapi találkozón. Az orvosi kar dékánja hangsúlyozta, hogy a MOGYE egy multikulturális intézmény, amit az egyetem chartája is tükröz. Hangsúlyozta, az egyetem ragaszkodik hagyományaihoz, ahhoz hogy az elmúlt 65 évben csak itt volt román és magyar orvosképzés, azonban meg kell érteni, hogy ez különbözik minden másfajta képzéstől. „Olyan jellegzetességei vannak, amelyek mindenkinek fel kell vállalni, és amelyeket ha elveszítünk, mindent elveszítünk” – mondta Klara Brânzaniuc, hozzátéve, nem megalapozottak azok a vádak, melyek szerint sérülne a magyar oktatás, azáltal hogy a magyar nyelvet csak az előadótermekben használhatják a diákok, a gyakorlati órákon nem. A külön tartott tanévnyitó kapcsán kifejtette: meglepte, hogy a magyarok külön tanévnyitót szerveztek, ez egy „atipikus” eset, hiszen az angol nyelven tanulók is a nagy, Kultúrpalotában tartott rendezvényen voltak jelen.
Nagy: nincs visszajelzés
A MOGYE magyar tanárai és diákjai egyébként utolsó jelzésnek szánták a külön tanévnyitót. „Ez volt a magyar tanárok és a diákszövetségi vezetők döntése, amit egyszerűen csak közöltünk a rektorral” – mondta el a Krónikának Nagy Örs, Constantin Copotoiu rektor helyettese. Az intézményvezető nem örült a kezdeményezésnek, de nem is próbálta akadályozni, mint mondta, számára természetesebb lett volna, ha mindannyian a Kultúrpalotában gyűlnek össze. Gesztusukkal a hivatalosan mindmáig nem létező magyar tagozatot ért sérelmekre szerették volna felhívni a figyelmet. „Egyelőre semmiféle visszajelzést nem kaptunk. Senki nem áll ki a magyarok mellett, hogy elmondja, miért nem lehet létrehozni a magyar tagozatot vagy vonalat. Mint ahogy a románoknak sem mondják el, hogy az általuk megszavazott egyetemi charta ezért vagy azért törvénybe ütköző.
Ebben a bizonytalanságban tanárnak és diáknak megcsappan a munkakedve, arról nem is beszélve, hogy így még nehezebb lesz utánpótlást toborozni” – fakadt ki lapunknak Nagy Örs. Ismét nyomatékosította: a magyar tanároknak az a kötelessége, hogy oktassanak, a diákoknak meg, hogy tanuljanak. „Egyetemi szinten valamennyi törvényes lehetőséget kimerítettük. Leülhetünk és sztrájkolhatunk, feszíthetjük a húrt, de azzal nem oldunk meg semmit. Ez minket meghalad, csak a politikum tehet még valamit” – szögezte le a rektorhelyettes. Kérdésünkre, hogy a sok tétovázás után mit vár a politikumtól, megismételte: vagy segítséget, vagy érthető magyarázatot arra, hogy, miért nem alkalmazható az oktatási törvény.
Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
A magyar tagozat miatt került a második kategóriába a felsőoktatási intézmények rangsorolásakor a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) – mondta tegnap Marius Paşcan Maros megyei prefektus, aki szerint felháborító, hogy a román és a magyar tagozat hétfőn külön tartotta a tanévkezdő ünnepélyt. Marius Paşcan és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester tegnap felvetette a MOGYE, a Művészeti és a Petru Maior Egyetem egyesülésének lehetőségét Marosvásárhelyi Egyetem néven.
Paşcan szerint a magyar tagozat miatt csökken az oktatás színvonala, mivel nincs elegendő szakember. Mint arról beszámoltunk, az egyetem szenátusa pár hete úgy döntött, nem hosszabbítja meg a nyugdíjas óraadó tanárok szerződését – a tizenöt elbocsátott professzorból kilenc magyar nemzetiségű. A kormánymegbízott a marosvásárhelyi egyetemek vezetőivel tartott tegnapi találkozón úgy vélte, a MOGYE román tagozata első kategóriát, míg a magyar utolsót érdemelne. Elmondta, a magyar intézetek miatti tüntetések csak a feszültséget keltik a lakosság körében, ezekkel „fals problémát kreálnak” a kezdeményezők. Ugyanis az új oktatási törvénnyel szigorú követelmények léptek életbe, amelyek az oktatás minőségére összpontosítanak, míg a tiltakozások épp erről terelik el a figyelmet, vélte a prefektus.
Hangsúlyozta, „a szegregáció helyett az egységet” választja, szerinte a pozitív diszkrimináció a multikulturalitás védelmét, a kultúrák közötti versenyt jelenti, de ennek nem „igazságtalanul” kell történnie. A prefektus úgy vélte, a MOGYE-n nem éri sérelem a magyar oktatókat és diákokat, és a tiltakozások hátterében „politikai érdekek” állnak. Marius Paşcan és Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester egyébként tegnap felvetette a MOGYE, a Művészeti és a Petru Maior Egyetem egyesülésének lehetőségét Marosvásárhelyi Egyetem néven, úgy vélve, ily módon egy erős felsőoktatási intézmény jönne létre.
Alaptalan magyar panasz?
Alaptalanok a MOGYE magyar tagozatát ért sérelmek – jelentette ki Klara Brânzaniuc, az egyetem rektorhelyettese, aki a felsőoktatási intézményt képviselte a prefektussal való tegnapi találkozón. Az orvosi kar dékánja hangsúlyozta, hogy a MOGYE egy multikulturális intézmény, amit az egyetem chartája is tükröz. Hangsúlyozta, az egyetem ragaszkodik hagyományaihoz, ahhoz hogy az elmúlt 65 évben csak itt volt román és magyar orvosképzés, azonban meg kell érteni, hogy ez különbözik minden másfajta képzéstől. „Olyan jellegzetességei vannak, amelyek mindenkinek fel kell vállalni, és amelyeket ha elveszítünk, mindent elveszítünk” – mondta Klara Brânzaniuc, hozzátéve, nem megalapozottak azok a vádak, melyek szerint sérülne a magyar oktatás, azáltal hogy a magyar nyelvet csak az előadótermekben használhatják a diákok, a gyakorlati órákon nem. A külön tartott tanévnyitó kapcsán kifejtette: meglepte, hogy a magyarok külön tanévnyitót szerveztek, ez egy „atipikus” eset, hiszen az angol nyelven tanulók is a nagy, Kultúrpalotában tartott rendezvényen voltak jelen.
Nagy: nincs visszajelzés
A MOGYE magyar tanárai és diákjai egyébként utolsó jelzésnek szánták a külön tanévnyitót. „Ez volt a magyar tanárok és a diákszövetségi vezetők döntése, amit egyszerűen csak közöltünk a rektorral” – mondta el a Krónikának Nagy Örs, Constantin Copotoiu rektor helyettese. Az intézményvezető nem örült a kezdeményezésnek, de nem is próbálta akadályozni, mint mondta, számára természetesebb lett volna, ha mindannyian a Kultúrpalotában gyűlnek össze. Gesztusukkal a hivatalosan mindmáig nem létező magyar tagozatot ért sérelmekre szerették volna felhívni a figyelmet. „Egyelőre semmiféle visszajelzést nem kaptunk. Senki nem áll ki a magyarok mellett, hogy elmondja, miért nem lehet létrehozni a magyar tagozatot vagy vonalat. Mint ahogy a románoknak sem mondják el, hogy az általuk megszavazott egyetemi charta ezért vagy azért törvénybe ütköző.
Ebben a bizonytalanságban tanárnak és diáknak megcsappan a munkakedve, arról nem is beszélve, hogy így még nehezebb lesz utánpótlást toborozni” – fakadt ki lapunknak Nagy Örs. Ismét nyomatékosította: a magyar tanároknak az a kötelessége, hogy oktassanak, a diákoknak meg, hogy tanuljanak. „Egyetemi szinten valamennyi törvényes lehetőséget kimerítettük. Leülhetünk és sztrájkolhatunk, feszíthetjük a húrt, de azzal nem oldunk meg semmit. Ez minket meghalad, csak a politikum tehet még valamit” – szögezte le a rektorhelyettes. Kérdésünkre, hogy a sok tétovázás után mit vár a politikumtól, megismételte: vagy segítséget, vagy érthető magyarázatot arra, hogy, miért nem alkalmazható az oktatási törvény.
Pap Melinda, Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 5.
Gyanakvás
Ismét ráirányította a figyelmet a könnyített honosítási eljárásra, pontosabban az ezzel kapcsolatban a Magyarországgal szomszédos országokban időnként felbukkanó anomáliákra annak a sepsiszentgyörgyi bírónőnek az esete, aki jelezte: igényelni szeretné a magyar állampolgárságot.
Azazhogy fontolgatja, mivel időközben kiderült: a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács beleegyezése ellenére a háromszéki megyeszékhely városi bíróságának munkatársa attól tart, a mai törvényértelmezés holnapra már hatályát veszítheti. Ennek megfelelően esetleg majd választania kell magyar állampolgársága, illetve hivatása között. Az utódállamok közül Románia viszonyult a legpozitívabban az Orbán-kormány honosítási törvényéhez. Igazság szerint Bukarest nem is tehetett másként, hiszen jó ideje határon túli románok tízezreinek nyújt állampolgárságot egyszerűsített módszerrel – nem véletlenül tekintette alapnak Budapest a román állampolgársági jogszabályt.
Ukrajna alkotmánya szerint az ország állampolgárainak csak egy állampolgársága lehet, de mivel a hatályos törvények nem írják elő az ukrán állampolgárságtól való automatikus megfosztást azok esetében, akik felveszik más országokét, szép számban előfordulnak kettős állampolgárok ott is. Más a helyzet Szlovákiával, ahol a Fico-kormány még tavalyi bukása előtt, kimondottan a magyarok könynyített honosításáról hozott budapesti döntésre reagálva alkotta meg állampolgársági törvényét, amely alapján megvonják a szlovák állampolgárságot azoktól, akik felveszik egy másik országét. Túl azon, hogy a rossz emlékű Fico-kormányt annak idején magyarellenes indíttatás vezérelte, ott munkált benne az a mentalitás is, miszerint a kettős állampolgárok megbízhatatlanok Szlovákia számára, akiket egy másik országhoz fűződő közjogi kapcsolatuk végképp „alkalmatlanná” tesz arra, hogy választott vagy magas beosztású tisztséget töltsenek be államhatalmi szervekben.
Ez a totalitárius rendszereket idéző gondolkodásmód tetten érhető számos román politikusnál is, akik szerint a kettős állampolgárságú magyarok elveszítik Románia iránti lojalitásukat. Viszont bízzunk benne, hogy ezeknek a hangja egyre gyengébb lesz, ellenzékben marad, a romániai törvények nem fordulnak a visszájukra, a szentgyörgyi bírónő pedig az első – de nem utolsó – kettős állampolgár lesz a hazai bírói karban.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
Ismét ráirányította a figyelmet a könnyített honosítási eljárásra, pontosabban az ezzel kapcsolatban a Magyarországgal szomszédos országokban időnként felbukkanó anomáliákra annak a sepsiszentgyörgyi bírónőnek az esete, aki jelezte: igényelni szeretné a magyar állampolgárságot.
Azazhogy fontolgatja, mivel időközben kiderült: a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács beleegyezése ellenére a háromszéki megyeszékhely városi bíróságának munkatársa attól tart, a mai törvényértelmezés holnapra már hatályát veszítheti. Ennek megfelelően esetleg majd választania kell magyar állampolgársága, illetve hivatása között. Az utódállamok közül Románia viszonyult a legpozitívabban az Orbán-kormány honosítási törvényéhez. Igazság szerint Bukarest nem is tehetett másként, hiszen jó ideje határon túli románok tízezreinek nyújt állampolgárságot egyszerűsített módszerrel – nem véletlenül tekintette alapnak Budapest a román állampolgársági jogszabályt.
Ukrajna alkotmánya szerint az ország állampolgárainak csak egy állampolgársága lehet, de mivel a hatályos törvények nem írják elő az ukrán állampolgárságtól való automatikus megfosztást azok esetében, akik felveszik más országokét, szép számban előfordulnak kettős állampolgárok ott is. Más a helyzet Szlovákiával, ahol a Fico-kormány még tavalyi bukása előtt, kimondottan a magyarok könynyített honosításáról hozott budapesti döntésre reagálva alkotta meg állampolgársági törvényét, amely alapján megvonják a szlovák állampolgárságot azoktól, akik felveszik egy másik országét. Túl azon, hogy a rossz emlékű Fico-kormányt annak idején magyarellenes indíttatás vezérelte, ott munkált benne az a mentalitás is, miszerint a kettős állampolgárok megbízhatatlanok Szlovákia számára, akiket egy másik országhoz fűződő közjogi kapcsolatuk végképp „alkalmatlanná” tesz arra, hogy választott vagy magas beosztású tisztséget töltsenek be államhatalmi szervekben.
Ez a totalitárius rendszereket idéző gondolkodásmód tetten érhető számos román politikusnál is, akik szerint a kettős állampolgárságú magyarok elveszítik Románia iránti lojalitásukat. Viszont bízzunk benne, hogy ezeknek a hangja egyre gyengébb lesz, ellenzékben marad, a romániai törvények nem fordulnak a visszájukra, a szentgyörgyi bírónő pedig az első – de nem utolsó – kettős állampolgár lesz a hazai bírói karban.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 5.
Kolozsvár is bemutatkozott a FesztMagyaron
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)
Tíz magyar város – Kassa, Beregszász, Kolozsvár, Arad, Magyarkanizsa, Lendva, Miskolc, Nyíregyháza, Békéscsaba és Székesfehérvár – nevezetességeivel, jellemzőivel, szellemiségével, ízeivel és hagyományaival ismerkedhettek meg mindazok, akik szeptember 16. és 18. között ellátogattak a budapesti Millenárisra: a FesztMagyar elnevezésű rendezvényen a Kárpát-medence csaknem minden jelentősebb régiója képviseltette magát. Kolozsvár természetesen ezúttal sem maradhatott ki a sorból: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főszervezésében, az Erdélyi Kézmíves Céh és a Homo Ludens Alapítvány közreműködésével városunkat is méltóképpen képviselték a rendezvényen, amelyről Vincze László bábszínész, az EMKE munkatársa számolt be lapunknak.
– A FesztMagyar elnevezésű rendezvényt a Millenáris szervezte, a kolozsvári képviseletet az EMKE fogta össze. Meghívtak 10 várost a Kárpát-medencéből, hogy mutassák be saját és a környékük jellegzetességeit. A kezdeti elképzelések végül anyagi lehetőségek hiányában módosultak, így minden város kapott egy pavilont, illetve rendelkezésre állt két kis színpad is, ahol kisebb produkciókat lehetett bemutatni. Velünk tartott a Harmadik zenekar, akik két ízben is muzsikáltak, mi pedig Demeter Ferenc bábszínész kollégámmal – Keljfeljancsi Bábszínházként – kétszer is bemutattuk a Mátyás király és a kolozsvári bíró című darabunkat. De volt még a színpadon népzene, néptánc, bábszínház, klasszikus zene, kamaraszínházi előadás és mesemondók is – részletezte Vincze László, hozzátéve: igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nem is vallottak szégyent. Bár a gasztronómiai rész végül nem valósult meg, a kézműves részleg sok mindenért kárpótolta a résztvevőket – tudtuk meg. – Nagyon szép kézműves kiállítással készültünk, az Erdélyi Kézmíves Céh jóvoltából, amelynek képviselői három mesterrel és számos szemet gyönyörködtető tárggyal érkeztek. Ők hárman mesterségbemutatót is tartottak, de magukkal hozták bemutatásra több kollégájuk termékeit is, és nagyon feldobta a kolozsvári pavilont a színes mezőségi-kalotaszegi viseletek, szőttesek, egyéb tárgyak összeállítása.
Természetesen Kolozsvárról szóló kiadványokat és könyveket is vittünk magukkal. Fogadtunk egy tiszteletbeli kolozsvári borászt is, mivel városunk a filoxéra óta híresen nem borvidék, így Seprődi József barátunk elhozta a Küküllő menti világhírű borait. Ez felülmúlhatatlannak bizonyult a rendezvényen, mindenki a csodájára járt – mesélte a bábszínész.
A kolozsvári pavilon berendezését, felépítését egyébként Guttmann Szabolcs építész álmodta meg. – Előtte ugyancsak vele jártunk a Kolozsvári Magyar Napok szervezőinél, hogy megbeszéljük velük, ilyen kis területen hogyan lehetne minél szemléletesebb kiállítást rendezni, amellyel a rendezvényt is áttekintjük. Bőven vittünk tehát anyagokat a Magyar Napokról, és plazmatévén is folyamatosan mentek bejátszások a rendezvénysorozatról.
A közönségről érdeklődve megtudtuk: a Millenárisnak van egy többé-kevésbé állandó törzsgárdája, ők ezúttal is ott voltak. – Bár nagy konkurenciát jelentett a Nemzeti Vágta, amely jó nagy tömeget vont el, de mégis jó hangulatú rendezvény sikeredett. Nagy egyetértésben és szeretetben töltöttük el a három napot, jó kapcsolatok alakultak ki, a már meglévők továbbfejlődtek. A szervezők egy építész céget bíztak meg azzal, hogy vizuálisan is megfogalmazzák a különböző városok üzeneteit.
Kolozsvár ezúttal az organikus szellemiséget képviselte, hiszen itt fejtette ki tevékenységét Kós Károly, az organikus építészet atyja, és ebbe sok mindent bele lehet vinni, hiszen itt együtt él a múlt a jelennel, és a múltból táplálkozva folyamatos a fejlődés is. Gyakorlatilag ezt volt hivatva üzenni minden, amit elvittünk, és erre utalt a befelé forduló spirált ábrázoló installációnk is, amely nagy népszerűségnek örvendett a gyermekek körében is.
S. B. Á.
Szabadság (Kolozsvár)
2011. október 5.
Egyetemi konzorcium Marosvásárhelyen?
A prefektus a multikulturalitás jegyében szeretné
Marius Pascan prefektus kezdeményezésére tárgyaltak tegnap a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetek vezetői egy esetleges konzorcium létrehozásáról. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Petru Maior Egyetem és a Művészeti Egyetem együttműködéséről lenne szó, Marosvásárhelyi Egyetem néven, amit azonban a MOGYE rektorhelyettese, Nagy Örs professzor nem támogat.
A sajtó képviselői nem vehettek részt azon a több mint kétórás megbeszélésen, amelyen a három szóban forgó felsőoktatási intézet jövőbeni együttműködéséről tárgyaltak. A megbeszélést követően a Petru Maior Egyetem rektora, Liviu Marian nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, a Művészeti Egyetem román nyelvű főintézetének megbízott rektora, Sorin Crisan kijelentette, jó gondolatnak tartja a konzorcium megalakítását – természetesen bizonyos feltételekkel. "Elvi megbeszélést folytattunk az együttműködésről, a következő lépés az kell legyen, hogy az érintett egyetemek vezetősége elemezze ennek a lehetőségeit. A Művészeti Egyetemet a legmagasabb kategóriába sorolták, ami megtisztelő, de kötelez is. Multikulturális egyetem vagyunk, román és magyar főintézetekkel, a szenátusban pedig a charta alapján fele-fele arányban vesznek részt az oktatók és döntenek az egyetem ügyeiről" – mondta. Brânzaniuc Klára, a MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem szenátusának kell döntenie bármilyen, az intézet struktúráját érintő kérdésben, és ez is fog történni.
"Személyesen tájékoztatom a MOGYE rektorát és szenátusát a konzorciummal kapcsolatos javaslatokról, ami három – köztük két multikulturális – egyetemet érint, a döntés majd itt születik meg. Meg kell érteni azonban, hogy nem lehet összehasonlítani egy orvosi egyetemet bármilyen más multikulturális egyetemmel, de ha nem találunk megoldást, mindannyian veszítünk" – tette hozzá, majd a magyar főintézet létesítésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a MOGYE chartatervezetére (a végleges chartát október közepére várják – szerk. megj.) vonatkozó bírálatokat megalapozatlanoknak tartja.
A tárgyaláson meghívottként részt vevő Dorin Florea polgármester szerint egy egyetemi konzorcium létrehozásával az új területi felosztásban felértékelődne Marosvásárhely szerepe, "egy multikulturális egyetemi konzorcium létesítése kötelesség mind a román, mind a magyar polgárokkal szemben" – tette hozzá.
Marius Pascan szerint az egyetemi versenyképesség növelése a cél, és a helyi egyetemek kell együttműködjenek, nem pedig a különböző városok felsőoktatási intézeteivel kell konzorciumot alkotni. "Annak ellenére, hogy három különböző profilú egyetemről van szó, perspektívában ez a megoldás az életképes, ha nem így történik, akkor a Petru Maior Egyetem a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel, a MOGYE a jászvásári vagy a kolozsvári egyetemmel működhet együtt, ezektől kapott ajánlatot. Egy ilyen megoldással a marosvásárhelyi egyetemek befolyása, jelentősége csökkenne" – jelentette ki. Hozzátette: "multikulturális környezet kialakításáért száll síkra", de ehhez "minden érintett jóindulatára szükség van". Újságírói kérdésre kifejtette, ellenzi a szeparatizmust, és elítéli, ami a MOGYE-n történt, ahol a román és a magyar tagozat külön tartotta az évnyitó ünnepséget. Az ilyen "megnyilvánulásokkal" csak a feszültséget keltik a hallgatók között, álproblémákat kreálnak, ami "sokba kerül majd". "Az egységet támogatom, nem a szegregációt. A magyar főintézet miatt sorolták be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet B kategóriába. Ha csak a román tagozat mutatóit vették volna figyelembe, az A kategóriát kapja az egyetem, a magyar tagozat tulajdonképpen a legutolsó, E kategóriát érdemelné, ahogyan jelenleg az emberi erőforrásokkal áll" – jelentette ki Pascan. A Népújság kérdésére, hogy a főintézetek miért működhetnek a Művészeti Egyetem esetében és miért nem a MOGYE-n, illetve nem jó az új tanügyi törvény, amely ezt megengedi, sőt, kötelezővé teszi, a prefektus kifejtette, hogy az orvosképzés és a színészképzés között nagy különbség van, és az orvosoknak érteniük kell a páciensek nyelvén. "Ha a magyarul tanuló hallgató nem ismeri a román szaknyelvet, hogyan tud helyes kórismét felállítani?!" – tette fel a kérdést, majd kérdésünk második felére közölte, "a törvényhez alkalmazkodni kell, ki kell használni, ha számunkra kedvező, ezt az utat kell választani, nem pedig ami számunkra hátrányos".
A Népújság megkeresésére dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese meglepődve jelentette ki, hogy nem volt tudomása a tegnapi megbeszélésről, de múlt héten elvileg már tárgyalt a konzorcium kérdéséről az egyetem szenátusa, és az az álláspont született, hogy semmiféle ilyen típusú együttműködésre vonatkozó gondolatot nem támogatnak. "Csak azonos profilú egyetemekkel képzelünk el konzorciumot, nem pedig olyanokkal, amelyeken más típusú szakoktatás folyik" – közölte a rektorhelyettes.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
A prefektus a multikulturalitás jegyében szeretné
Marius Pascan prefektus kezdeményezésére tárgyaltak tegnap a marosvásárhelyi felsőoktatási intézetek vezetői egy esetleges konzorcium létrehozásáról. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, a Petru Maior Egyetem és a Művészeti Egyetem együttműködéséről lenne szó, Marosvásárhelyi Egyetem néven, amit azonban a MOGYE rektorhelyettese, Nagy Örs professzor nem támogat.
A sajtó képviselői nem vehettek részt azon a több mint kétórás megbeszélésen, amelyen a három szóban forgó felsőoktatási intézet jövőbeni együttműködéséről tárgyaltak. A megbeszélést követően a Petru Maior Egyetem rektora, Liviu Marian nem volt hajlandó nyilatkozni az újságíróknak, a Művészeti Egyetem román nyelvű főintézetének megbízott rektora, Sorin Crisan kijelentette, jó gondolatnak tartja a konzorcium megalakítását – természetesen bizonyos feltételekkel. "Elvi megbeszélést folytattunk az együttműködésről, a következő lépés az kell legyen, hogy az érintett egyetemek vezetősége elemezze ennek a lehetőségeit. A Művészeti Egyetemet a legmagasabb kategóriába sorolták, ami megtisztelő, de kötelez is. Multikulturális egyetem vagyunk, román és magyar főintézetekkel, a szenátusban pedig a charta alapján fele-fele arányban vesznek részt az oktatók és döntenek az egyetem ügyeiről" – mondta. Brânzaniuc Klára, a MOGYE rektorhelyettese szerint az egyetem szenátusának kell döntenie bármilyen, az intézet struktúráját érintő kérdésben, és ez is fog történni.
"Személyesen tájékoztatom a MOGYE rektorát és szenátusát a konzorciummal kapcsolatos javaslatokról, ami három – köztük két multikulturális – egyetemet érint, a döntés majd itt születik meg. Meg kell érteni azonban, hogy nem lehet összehasonlítani egy orvosi egyetemet bármilyen más multikulturális egyetemmel, de ha nem találunk megoldást, mindannyian veszítünk" – tette hozzá, majd a magyar főintézet létesítésére vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a MOGYE chartatervezetére (a végleges chartát október közepére várják – szerk. megj.) vonatkozó bírálatokat megalapozatlanoknak tartja.
A tárgyaláson meghívottként részt vevő Dorin Florea polgármester szerint egy egyetemi konzorcium létrehozásával az új területi felosztásban felértékelődne Marosvásárhely szerepe, "egy multikulturális egyetemi konzorcium létesítése kötelesség mind a román, mind a magyar polgárokkal szemben" – tette hozzá.
Marius Pascan szerint az egyetemi versenyképesség növelése a cél, és a helyi egyetemek kell együttműködjenek, nem pedig a különböző városok felsőoktatási intézeteivel kell konzorciumot alkotni. "Annak ellenére, hogy három különböző profilú egyetemről van szó, perspektívában ez a megoldás az életképes, ha nem így történik, akkor a Petru Maior Egyetem a Babes–Bolyai Tudományegyetemmel, illetve a Kolozsvári Műszaki Egyetemmel, a MOGYE a jászvásári vagy a kolozsvári egyetemmel működhet együtt, ezektől kapott ajánlatot. Egy ilyen megoldással a marosvásárhelyi egyetemek befolyása, jelentősége csökkenne" – jelentette ki. Hozzátette: "multikulturális környezet kialakításáért száll síkra", de ehhez "minden érintett jóindulatára szükség van". Újságírói kérdésre kifejtette, ellenzi a szeparatizmust, és elítéli, ami a MOGYE-n történt, ahol a román és a magyar tagozat külön tartotta az évnyitó ünnepséget. Az ilyen "megnyilvánulásokkal" csak a feszültséget keltik a hallgatók között, álproblémákat kreálnak, ami "sokba kerül majd". "Az egységet támogatom, nem a szegregációt. A magyar főintézet miatt sorolták be az orvosi és gyógyszerészeti egyetemet B kategóriába. Ha csak a román tagozat mutatóit vették volna figyelembe, az A kategóriát kapja az egyetem, a magyar tagozat tulajdonképpen a legutolsó, E kategóriát érdemelné, ahogyan jelenleg az emberi erőforrásokkal áll" – jelentette ki Pascan. A Népújság kérdésére, hogy a főintézetek miért működhetnek a Művészeti Egyetem esetében és miért nem a MOGYE-n, illetve nem jó az új tanügyi törvény, amely ezt megengedi, sőt, kötelezővé teszi, a prefektus kifejtette, hogy az orvosképzés és a színészképzés között nagy különbség van, és az orvosoknak érteniük kell a páciensek nyelvén. "Ha a magyarul tanuló hallgató nem ismeri a román szaknyelvet, hogyan tud helyes kórismét felállítani?!" – tette fel a kérdést, majd kérdésünk második felére közölte, "a törvényhez alkalmazkodni kell, ki kell használni, ha számunkra kedvező, ezt az utat kell választani, nem pedig ami számunkra hátrányos".
A Népújság megkeresésére dr. Nagy Örs professzor, a MOGYE rektorhelyettese meglepődve jelentette ki, hogy nem volt tudomása a tegnapi megbeszélésről, de múlt héten elvileg már tárgyalt a konzorcium kérdéséről az egyetem szenátusa, és az az álláspont született, hogy semmiféle ilyen típusú együttműködésre vonatkozó gondolatot nem támogatnak. "Csak azonos profilú egyetemekkel képzelünk el konzorciumot, nem pedig olyanokkal, amelyeken más típusú szakoktatás folyik" – közölte a rektorhelyettes.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 5.
Négy új kötet a magyar történelemről angol nyelven
(MTI) A magyar és kelet-európai történelem problémáit bemutató négy új angol nyelvű kötet jelent meg a világ legnagyobb szakmai kiadója, az Atlantic Research and Publications gondozásában.
A köteteket kedden mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián.
Romsics Ignác történész, akadémikus, a könyvsorozat főszerkesztője az előzményeket ismertetve elmondta, hogy az Atlantic Studies on Society in Change című sorozatot Király Béla, az 1956-os nemzetőrség Egyesült Államokban letelepedett parancsnoka indította 1977-ben azzal a céllal, hogy a magyar és a kelet-európai történelem különböző problémáiról szakszerű, angol nyelvű, és lehetőleg magyar történészek által írt tájékoztatásban részesüljön a világ szakmai közvéleménye. Ennek érdekében megszervezte, hogy a sorozat köteteit a Columbia University Press könyveivel együtt forgalmazzák, s így a világ minden nagy könyvtárába eljussanak.
A rendszerváltásig több mint 50 kötete jelent meg a sorozatnak. 1990-ben Király Béla hazatelepült Magyarországra, és innen folytatta a sorozat kiadását, továbbra is a Columbiával együttműködve. Napjainkig több mint 140 kötet látott napvilágot. Mivel élete utolsó éveiben gyakrabban betegeskedett, 2008 elején Király Béla és az igazgatótanács akkori elnöke, Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke Romsics Ignácot kérte fel a sorozat főszerkesztői teendőinek ellátására. 2009 elején, Vizi E. Szilveszter lemondása után Király Béla javaslatára a sorozat gazdasági hátterét biztosító alapítvány (Atlantic Research and Publications, Inc.) igazgatótanácsának elnökévé is Romsics Ignácot választották meg. A sorozat utolsó köteteinek a kiadását így már Romsics Ignác irányította, és az ő főszerkesztősége alatt jelent meg az utóbbi négy testes könyv is.
"A négy munka közül kettő Erdély történetével, illetve a román-magyar kapcsolatokkal foglalkozik. A Kovács Kiss Gyöngy által szerkesztett tanulmánykötet az önálló erdélyi fejedelemség korába, vagyis a 16-17. századba kalauzolja az olvasót. A szerzők túlnyomó többsége olyan erdélyi magyar történész, aki nem az esemény-, hanem a modern értelemben felfogott művelődéstörténettel foglalkozik. Így aztán a fejedelmi udvarok ruházkodási és étkezési szokásairól éppúgy olvashatnak az érdeklődők, mint a példásnak tekinthető vallásbékéről, a boszorkányperekről vagy éppen a kolozsvári polgárok mindennapjairól.
L. Balogh Béni, a másik kötet szerzője a román-magyar viszony 1940 és 1944 közötti alakulását vette górcső alá, beleértve a második bécsi döntést is. Mivel a magyar közgyűjtemények releváns dokumentumai mellett az újonnan megnyitott bukaresti levéltárak anyagait is feltárta, munkája több szempontból reveláció. "Meggyőzően és román források alapján bizonyította például, hogy a német-olasz döntőbíráskodást valójában Románia kérte" – magyarázta Romsics Ignác.
Ismertetése szerint a Szarka László által szerkesztett harmadik kötet a szlovák-magyar interetnikus kapcsolatok történetét mutatja be az 1600-as évektől lényegében napjainkig. Szerzői zömmel szlovákiai magyar történészek.
"A negyedik, amelyet valószínűleg a legtöbben vesznek kézbe, egy enciklopédia a határon kívüli magyar kisebbségi csoportok 1920 utáni történetéről. A demográfiai trendek alakulásáról, társadalmi tagozódásukról, iskoláikról és irodalmukról, fontosabb vezetőikről és mindarról, ami egy alapos kézikönyvtől elvárható. A sokszerzős munkát az MTA Kisebbségkutató Intézetének három munkatársa: Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László szerkesztette. Az ilyen típusú tudományos munkák közvetlen politikai haszonnal természetesen nem járnak. Hosszú távon azonban jelentősen alakíthatják a rólunk kialakult külföldi képet. A sorozat folytatása ezért kultúrdiplomáciai szempontból is több mint kívánatos" – összegezte Romsics Ignác akadémikus.
Népújság (Marosvásárhely)
(MTI) A magyar és kelet-európai történelem problémáit bemutató négy új angol nyelvű kötet jelent meg a világ legnagyobb szakmai kiadója, az Atlantic Research and Publications gondozásában.
A köteteket kedden mutatták be a Magyar Tudományos Akadémián.
Romsics Ignác történész, akadémikus, a könyvsorozat főszerkesztője az előzményeket ismertetve elmondta, hogy az Atlantic Studies on Society in Change című sorozatot Király Béla, az 1956-os nemzetőrség Egyesült Államokban letelepedett parancsnoka indította 1977-ben azzal a céllal, hogy a magyar és a kelet-európai történelem különböző problémáiról szakszerű, angol nyelvű, és lehetőleg magyar történészek által írt tájékoztatásban részesüljön a világ szakmai közvéleménye. Ennek érdekében megszervezte, hogy a sorozat köteteit a Columbia University Press könyveivel együtt forgalmazzák, s így a világ minden nagy könyvtárába eljussanak.
A rendszerváltásig több mint 50 kötete jelent meg a sorozatnak. 1990-ben Király Béla hazatelepült Magyarországra, és innen folytatta a sorozat kiadását, továbbra is a Columbiával együttműködve. Napjainkig több mint 140 kötet látott napvilágot. Mivel élete utolsó éveiben gyakrabban betegeskedett, 2008 elején Király Béla és az igazgatótanács akkori elnöke, Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke Romsics Ignácot kérte fel a sorozat főszerkesztői teendőinek ellátására. 2009 elején, Vizi E. Szilveszter lemondása után Király Béla javaslatára a sorozat gazdasági hátterét biztosító alapítvány (Atlantic Research and Publications, Inc.) igazgatótanácsának elnökévé is Romsics Ignácot választották meg. A sorozat utolsó köteteinek a kiadását így már Romsics Ignác irányította, és az ő főszerkesztősége alatt jelent meg az utóbbi négy testes könyv is.
"A négy munka közül kettő Erdély történetével, illetve a román-magyar kapcsolatokkal foglalkozik. A Kovács Kiss Gyöngy által szerkesztett tanulmánykötet az önálló erdélyi fejedelemség korába, vagyis a 16-17. századba kalauzolja az olvasót. A szerzők túlnyomó többsége olyan erdélyi magyar történész, aki nem az esemény-, hanem a modern értelemben felfogott művelődéstörténettel foglalkozik. Így aztán a fejedelmi udvarok ruházkodási és étkezési szokásairól éppúgy olvashatnak az érdeklődők, mint a példásnak tekinthető vallásbékéről, a boszorkányperekről vagy éppen a kolozsvári polgárok mindennapjairól.
L. Balogh Béni, a másik kötet szerzője a román-magyar viszony 1940 és 1944 közötti alakulását vette górcső alá, beleértve a második bécsi döntést is. Mivel a magyar közgyűjtemények releváns dokumentumai mellett az újonnan megnyitott bukaresti levéltárak anyagait is feltárta, munkája több szempontból reveláció. "Meggyőzően és román források alapján bizonyította például, hogy a német-olasz döntőbíráskodást valójában Románia kérte" – magyarázta Romsics Ignác.
Ismertetése szerint a Szarka László által szerkesztett harmadik kötet a szlovák-magyar interetnikus kapcsolatok történetét mutatja be az 1600-as évektől lényegében napjainkig. Szerzői zömmel szlovákiai magyar történészek.
"A negyedik, amelyet valószínűleg a legtöbben vesznek kézbe, egy enciklopédia a határon kívüli magyar kisebbségi csoportok 1920 utáni történetéről. A demográfiai trendek alakulásáról, társadalmi tagozódásukról, iskoláikról és irodalmukról, fontosabb vezetőikről és mindarról, ami egy alapos kézikönyvtől elvárható. A sokszerzős munkát az MTA Kisebbségkutató Intézetének három munkatársa: Bárdi Nándor, Fedinec Csilla és Szarka László szerkesztette. Az ilyen típusú tudományos munkák közvetlen politikai haszonnal természetesen nem járnak. Hosszú távon azonban jelentősen alakíthatják a rólunk kialakult külföldi képet. A sorozat folytatása ezért kultúrdiplomáciai szempontból is több mint kívánatos" – összegezte Romsics Ignác akadémikus.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 5.
Unitárius templomot avatnak szombaton Szovátán
Október 8-án, szombaton Szovátán felavatják az 1999–2011 között felépített unitárius templomot. A templom- és harangavató ünnepség de. 11 órától kezdődik, ahol az egyházi beszédet Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartja. Az érkező vendégeket 10 órától fogadják, majd egy helybeli fiatal képzőművész kiállítását, valamint a templom építésének történetéről készült kisfilmet tekinthetnek meg. Az avatóünnepség keretében az egyházközség történetét Fekete Árpád történész ismerteti, a templomépítésről pedig Orbán Pál egyházközségi gondnok beszél. A templomszentelést kórusfellépés, vers és köszöntőbeszédek egészítik ki, valamint az ilyen rendkívüli alkalmakkor is szokásos úrvacsoraosztás, amelyre Nagy László főjegyző mond előkészítő beszédet.
Népújság (Marosvásárhely)
Október 8-án, szombaton Szovátán felavatják az 1999–2011 között felépített unitárius templomot. A templom- és harangavató ünnepség de. 11 órától kezdődik, ahol az egyházi beszédet Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartja. Az érkező vendégeket 10 órától fogadják, majd egy helybeli fiatal képzőművész kiállítását, valamint a templom építésének történetéről készült kisfilmet tekinthetnek meg. Az avatóünnepség keretében az egyházközség történetét Fekete Árpád történész ismerteti, a templomépítésről pedig Orbán Pál egyházközségi gondnok beszél. A templomszentelést kórusfellépés, vers és köszöntőbeszédek egészítik ki, valamint az ilyen rendkívüli alkalmakkor is szokásos úrvacsoraosztás, amelyre Nagy László főjegyző mond előkészítő beszédet.
Népújság (Marosvásárhely)
2011. október 5.
Könyvbemutató az autonómiáról Dél-Tirolban
2011. szeptember 30-án a dél-tiroli Bozenben mutatták be a Georg Grote és Barbara Siller szerkesztésében megjelent, a dél-tiroli autonómiáról szóló tanulmányokat tartalmazó „Südtirolismen” című tanulmánykötetet. Tőkés László EP-alelnök képviseletében, valamint az autonómiaügy elkötelezett politikusaként Szilágyi Zsolt kabinetfőnök vett részt a jeles eseményen.
A rangos kiadvány annak a konferenciának a szerkesztett anyagát tartalmazza, amelyet 2010 októberében, Dublinban tartottak Európa egyik legsikeresebb önkormányzati rendszeréről, a dél-tiroli autonómiáról. A könyv szerkesztőinek ismertetője után Luis Durnvalder, az autonóm terület kormányzó-tanácsának elnöke kapott szót, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy az autonóm területről szóló tudományos elemzések nagyban segítik az autonómia működtetőit a kormányzás hatékonyabbá tételében. Autonómiájuk egy jól működő, modellértékű rendszer, mindazonáltal még sokat kell dolgozni továbbfejlesztése érdekében.
Tőkés László köszöntését Szilágyi Zsolt tolmácsolta a könyvbemutatón. Beszéde elején külön is gratulált és köszönetet mondott az erdélyiek jól ismert barátjának, Christoph Pan professzornak, az odahaza legismertebb dél-tiroli autonómia-szakértőnek azért a szolgálati körútért, melyet nemrégen dél-tiroli olaszok és németek az autonómia népszerűsítése céljából Székelyföld több városában és Bukarestben tettek. „Mi is az autonómiáért harcolunk. Megilletődve jöttem ide, mert azt szeretnénk, hogy néhány év múlva Székelyföld is autonóm státussal rendelkezzen, és a székelyföldi, illetve erdélyi román testvéreink éppen úgy belássák és elfogadják az autonómia hasznát és létjogosultságát, mint az itt élő olaszok” – mondotta. A kötet kiváló példája a több tudományágat átfogó elemzéseknek. A dél-tiroli autonómia-modell felmutatása révén ugyanakkor inspiráló hatással van más európai régiók számára. Továbbá azt bizonyítja, hogy az önkormányzás olyan önálló belső erőforrást jelent, melynek felhajtó ereje a további fejlődésnek is kiindulópontja lehet. „Gratulálok a szerzőknek, jó volna ezt a könyvet magyarra és angolra is lefordítani, hogy a megjelenése nyomán elinduló közvitába a mi szakértőink és más nemzetközi elemzők is bekapcsolódhassanak” – zárta méltatását Szilágyi Zsolt.
A Ladin Egység Napja
„Ne add el földedet, ne add el életed!”
Október 1-jén, az Olaszország három különböző tartományában élő ladinok részvételével, a ladin szervezeteket tömörítő Uniun Generala di Ladins dles Dolomites San Martino in Badia településen rendezte meg a Ladin Egység Napját. Az ünnepségre érkező Szilágyi Zsolt meglátogatta a San Martin de Torban nemrég megnyitott kastély-múzeumot, amely a ladinok múltját mutatja be a történelem, a régészet, a kultúra és a sporttörténet dimenzióiban. A síturizmus miatt megdrágult ingatlanárakra és a saját házaikat, földjeiket eladni kényszerülő helyi lakosok gondjaira utalva, a múzeum előtt a következő, kőbe vésett felirat fogadja a látogatót: „Ne add el földedet, ne add el életed!”
A tiroli ladin népcsoport, a németek és az olaszok mellett, az autonóm terület harmadik nemzeti közössége. A más vidékeken is szétszóródva élő, mintegy 31.000-es lélekszámú ladin közösségnek kb. kétharmad része élvezi a dél-tiroli autonómia által biztosított, kulturális önkormányzati jogokat. A szomszédos, Velence központú Belluno olasz tartományban élő ladinok száma viszont, nyelvi-kulturális védelem híján, évről-évre csökken. Éppen ezért ők is Dél-Tirol tartományhoz szeretnének csatlakozni, hogy az autonómia által nyújtott védelemre tegyenek szert.
A ladinok ünnepét megnyitó köszöntőjében Elsa Zardini, a ladin szervezetek szövetségének elnöke a 2007-ben, a Dél-Tirol tartományon kívül élő ladinok által tartott népszavazásról szólt, melynek rendjén a Veneto tartományban élők a közigazgatási határok megváltoztatását kezdeményezték, hogy ők is részesülhessenek a dél-tiroli autonómia nyújtotta védettségben. A ladinok számára anyanyelvi és kulturális identitásuk, őseik öröksége éppen olyan európai értéket jelent, mint bármely más európai nemzet számára – hangsúlyozta a szónok.
Köszöntője elején Szilágyi Zsolt kabinetfőnök Tőkés László EP-alelnök üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek. Mint mondotta, képviselője erdélyi, illetve strasbourgi programjai miatt nem tud jelen lenni, de az európai nemzeti közösségek közötti szolidaritás jegyében nagyon fontosnak tartotta, hogy képviselve legyen ezen a rendezvényen. „Az Európai Unió csak akkor tudja gazdasági teljesítőképességének teljességét, maximumát adni, ha megnyugtatóan rendezi az őshonos nemzeti közösségek helyzetét. Európa csakis akkor lehet sikeres, hogyha a tagállamok polgárai és azok közösségei sikeresek. Isten segítse Önöket továbbra is abban, hogy büszke ladinokként jól érezzék magukat országukban és Európában” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt.
A rendezvényen jelen lévő, a dél-tiroli néppárt színeiben megválasztott Herbert Dorfmann európai parlamenti képviselő a ladin közösség sajátos értékeit méltatta, és azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok európai szintű biztosítása elengedhetetlenül fontos nemzetközi követelmény, végezetre pedig további támogatásáról biztosította őket megmaradásért folytatott küzdelmükben.
A beszédek sorát a ladin szervezetek vezetőinek beszámolói követték. A kulturális záróműsor befejezéseképpen egy alkalmi kórus ladin nyelven énekelte el Európa himnuszát – az Örömódát –, jövőbe vetett hitük bizonyságaképpen.
erdon.ro
2011. szeptember 30-án a dél-tiroli Bozenben mutatták be a Georg Grote és Barbara Siller szerkesztésében megjelent, a dél-tiroli autonómiáról szóló tanulmányokat tartalmazó „Südtirolismen” című tanulmánykötetet. Tőkés László EP-alelnök képviseletében, valamint az autonómiaügy elkötelezett politikusaként Szilágyi Zsolt kabinetfőnök vett részt a jeles eseményen.
A rangos kiadvány annak a konferenciának a szerkesztett anyagát tartalmazza, amelyet 2010 októberében, Dublinban tartottak Európa egyik legsikeresebb önkormányzati rendszeréről, a dél-tiroli autonómiáról. A könyv szerkesztőinek ismertetője után Luis Durnvalder, az autonóm terület kormányzó-tanácsának elnöke kapott szót, aki beszédében azt hangsúlyozta, hogy az autonóm területről szóló tudományos elemzések nagyban segítik az autonómia működtetőit a kormányzás hatékonyabbá tételében. Autonómiájuk egy jól működő, modellértékű rendszer, mindazonáltal még sokat kell dolgozni továbbfejlesztése érdekében.
Tőkés László köszöntését Szilágyi Zsolt tolmácsolta a könyvbemutatón. Beszéde elején külön is gratulált és köszönetet mondott az erdélyiek jól ismert barátjának, Christoph Pan professzornak, az odahaza legismertebb dél-tiroli autonómia-szakértőnek azért a szolgálati körútért, melyet nemrégen dél-tiroli olaszok és németek az autonómia népszerűsítése céljából Székelyföld több városában és Bukarestben tettek. „Mi is az autonómiáért harcolunk. Megilletődve jöttem ide, mert azt szeretnénk, hogy néhány év múlva Székelyföld is autonóm státussal rendelkezzen, és a székelyföldi, illetve erdélyi román testvéreink éppen úgy belássák és elfogadják az autonómia hasznát és létjogosultságát, mint az itt élő olaszok” – mondotta. A kötet kiváló példája a több tudományágat átfogó elemzéseknek. A dél-tiroli autonómia-modell felmutatása révén ugyanakkor inspiráló hatással van más európai régiók számára. Továbbá azt bizonyítja, hogy az önkormányzás olyan önálló belső erőforrást jelent, melynek felhajtó ereje a további fejlődésnek is kiindulópontja lehet. „Gratulálok a szerzőknek, jó volna ezt a könyvet magyarra és angolra is lefordítani, hogy a megjelenése nyomán elinduló közvitába a mi szakértőink és más nemzetközi elemzők is bekapcsolódhassanak” – zárta méltatását Szilágyi Zsolt.
A Ladin Egység Napja
„Ne add el földedet, ne add el életed!”
Október 1-jén, az Olaszország három különböző tartományában élő ladinok részvételével, a ladin szervezeteket tömörítő Uniun Generala di Ladins dles Dolomites San Martino in Badia településen rendezte meg a Ladin Egység Napját. Az ünnepségre érkező Szilágyi Zsolt meglátogatta a San Martin de Torban nemrég megnyitott kastély-múzeumot, amely a ladinok múltját mutatja be a történelem, a régészet, a kultúra és a sporttörténet dimenzióiban. A síturizmus miatt megdrágult ingatlanárakra és a saját házaikat, földjeiket eladni kényszerülő helyi lakosok gondjaira utalva, a múzeum előtt a következő, kőbe vésett felirat fogadja a látogatót: „Ne add el földedet, ne add el életed!”
A tiroli ladin népcsoport, a németek és az olaszok mellett, az autonóm terület harmadik nemzeti közössége. A más vidékeken is szétszóródva élő, mintegy 31.000-es lélekszámú ladin közösségnek kb. kétharmad része élvezi a dél-tiroli autonómia által biztosított, kulturális önkormányzati jogokat. A szomszédos, Velence központú Belluno olasz tartományban élő ladinok száma viszont, nyelvi-kulturális védelem híján, évről-évre csökken. Éppen ezért ők is Dél-Tirol tartományhoz szeretnének csatlakozni, hogy az autonómia által nyújtott védelemre tegyenek szert.
A ladinok ünnepét megnyitó köszöntőjében Elsa Zardini, a ladin szervezetek szövetségének elnöke a 2007-ben, a Dél-Tirol tartományon kívül élő ladinok által tartott népszavazásról szólt, melynek rendjén a Veneto tartományban élők a közigazgatási határok megváltoztatását kezdeményezték, hogy ők is részesülhessenek a dél-tiroli autonómia nyújtotta védettségben. A ladinok számára anyanyelvi és kulturális identitásuk, őseik öröksége éppen olyan európai értéket jelent, mint bármely más európai nemzet számára – hangsúlyozta a szónok.
Köszöntője elején Szilágyi Zsolt kabinetfőnök Tőkés László EP-alelnök üdvözletét tolmácsolta a résztvevőknek. Mint mondotta, képviselője erdélyi, illetve strasbourgi programjai miatt nem tud jelen lenni, de az európai nemzeti közösségek közötti szolidaritás jegyében nagyon fontosnak tartotta, hogy képviselve legyen ezen a rendezvényen. „Az Európai Unió csak akkor tudja gazdasági teljesítőképességének teljességét, maximumát adni, ha megnyugtatóan rendezi az őshonos nemzeti közösségek helyzetét. Európa csakis akkor lehet sikeres, hogyha a tagállamok polgárai és azok közösségei sikeresek. Isten segítse Önöket továbbra is abban, hogy büszke ladinokként jól érezzék magukat országukban és Európában” – zárta beszédét Szilágyi Zsolt.
A rendezvényen jelen lévő, a dél-tiroli néppárt színeiben megválasztott Herbert Dorfmann európai parlamenti képviselő a ladin közösség sajátos értékeit méltatta, és azt hangsúlyozta, hogy a kisebbségi jogok európai szintű biztosítása elengedhetetlenül fontos nemzetközi követelmény, végezetre pedig további támogatásáról biztosította őket megmaradásért folytatott küzdelmükben.
A beszédek sorát a ladin szervezetek vezetőinek beszámolói követték. A kulturális záróműsor befejezéseképpen egy alkalmi kórus ladin nyelven énekelte el Európa himnuszát – az Örömódát –, jövőbe vetett hitük bizonyságaképpen.
erdon.ro
2011. október 5.
Demográfiai folyamatok a Kárpát-medencében
Nagyvárad – Kedd délután az Ady Endre Középiskola egyik termében elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató moduljának második féléve. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője tartott előadást.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg az első félévben a kisebbségi kérdés erdélyi vonatkozásaira fókuszáltak, addig az elkövetkezendő hetekben szélesebb, vagyis Kárpát-medencei kitekintésben vizsgálják a demográfiai folyamatokat.
A meghívott előadó, Kiss Tamás kisebbségkutató bevezetőjében elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére ő is részt vesz egy összehasonlító kutatásban, mely a népesedés aspektusait vizsgálja azokon a Kárpát-medencei területeken (Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja), melyek egykoron Magyarországhoz tartoztak. Burgerlandot, a Muravidéket és Dél-Baranyát azért nem vették számításba, mert például Szlovénia magyar lakosainak száma akkora, mint Csíkszentdomokos népessége. Történelmi visszatekintésben elmondható: 1910-ben, vagyis abban az évben, amikor az utolsó népszámlálás volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, azokon a területen, melyek Trianon után más országokhoz csatoltak, körülbelül 3,3 millió magyar élt: 1,6 millió Erdélyben, több mint 1 millió Felvidéken és Kárpátalján, és 425 ezer a Vajdaságban. A részarányuk nagyjából mindenütt ugyanannyi, vagyis 30 százaléknyi volt az össznépesség körében. A két világháború között Csehszlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a magyarok száma (az arányuk 30 százalékról 16 százalékra esett vissza), a Vajdaságban és Erdélyben sokkal kisebb volt a fogyás. Előbbinek kiváltó okai a migrációs folyamatok, a kettős identitású népesség, a nyelvi asszimiláció és a nemzetiségváltás voltak. A második világégés utáni időszak demográfiailag jobban megviselte Kárpátalját és a Vajdaságot. Mint ismeretes, Magyarország és Csehszlovákia lakosságcserét hajtott végre, Kárpátalján pedig igen bonyolult volt a helyzet: a magyarokat kollektív bűnösnek mondták ki, ezért sokukat elhurcoltak Szibériába, mások pedig nem vállalták az identitásukat. Erdélyben viszonylag kedvezően alakult a helyzet, a Vajdaságban a bácskai hideg napok során ugyan sok magyar legyilkoltak, mégis a ’40-es évek végén nőtt a magyarság részaránya a ’30-as évekhez viszonyítva.
Magyar korstruktúra
Az összkép a ’60-as évek elején változott, amikor Kárpátalján és a Felvidéken a magyar demográfiai mutatók az abszolút számok szintjén kedvezőbben alakultak, mint Erdélyben vagy a Vajdaságban. Míg Jugoszláviában a ’80-as években vált erőteljessé az apadás, a többi három elcsatolt területen a ’60-as és a ’70-es években nőtt a magyar lakosság száma. Erdélyben 1987-1991 között körülbelül 100 ezres nagyságú elvándorlási és menekülthullámról beszélhetünk. 1992-2002 között részben etnikai migráció következett be, melyben a magyarság felülreprezentált volt, 2002 óta azonban inkább a románok vállalnak tömegesen munkát külföldön. A Vajdaságban már a ’70-es években engedélyezték a külföldi munkavállalást, a ’90-es években pedig a szerb menekültek fellazították a tömbmagyarság széleit. Kárpátalján 1990 után bevezették a kishatárforgalmat és az időszakos munkavállalást, melynek legvonzóbb célállomása Magyarország lett. Szlovákiából tanulni mentek Csehországba és Magyarországra, és kisebb mértékű munkaerő-migráció zajlott Ausztria, Németország és Anglia irányába.
Ami napjaink korstruktúráját illeti: a legkedvezőbb a helyzet Szlovákiában és Ukrajnában, a legkedvezőtlenebb pedig a Vajdaságban, ahol előrehaladott az elöregedés. Míg a ’60-as és a ’70-es években a Felvidék és Erdély fej-fej mellett haladt az 1000 főre jutó elhalálozások tekintetében, a ’90-es évektől kezdve tetemes különbség mutatkozik Erdély rovására.
Asszimiláció
Erdélyben 40 százalékos a magyarok dominanciája, ami azt jelenti, hogy Székelyföldön és Észak-Biharban a részarányuk meghaladja a 80 százalékot a különböző településeken. 15 százalékuk többségben (a Partiumban), 35,9 százalékuk kisebbségben (10-50% között vannak jelen egy adott településen), 7,4 százalékuk szórványban él, 1,1 százalékuk pedig ún. szórványban élő egyén, vagyis az adott településen a magyarok száma nem haladja meg a százat. Szlovákiában ugyan a magyarok háromnegyede többségben él, de nem olyan erőteljes a jelenlétük, mint a Székelyföldön, Kassán és Pozsonyban pedig összesen 40 ezer magyar él, vagyis részarányuk nem éri el az 5 százalékot. Kárpátalján a legtöbb magyar domináns területen él, a Vajdaságban viszont kisebbségben vagy szórványban vannak egy-egy településen.
Ugyanakkor Erdélyben a legkevesebb a vegyes házasságok száma, akár nemzetközi összehasonlításban is, Szlovákiában viszont a legelterjedtebb (valószínűleg azért, mert kisebbek a társadalmi különbségek, a „magyarok és a szlovákok évszázadokon keresztül ugyanazon katolikus templomba jártak”).
Kedvező feltételek
Kiss Tamás arról is beszélt, hogy a két utóbbi népszámlálás, vagyis 1991 és 2002 között mindenhol csökkent a magyarság részaránya, mely 16,3 százalékról 14,9 százalékra esett vissza (Erdélyben 20,8 százalékról 19,6 százalékra esett). Az idei népszámláláskor arra számítanak, hogy Szlovákiában 480 ezer, Kárpátalján 147 ezer, a Vajdaságban pedig 240-250 ezer magyart regisztrálnak. Erdélyben adottak a demográfiai feltételek a kedvező népszámlálási adatokhoz, ehhez azonban szükséges, hogy a kampány üzenetei átmenjenek, illetve sok függ attól is, hogy a magyarul beszélő romák minek vallják magukat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Nagyvárad – Kedd délután az Ady Endre Középiskola egyik termében elkezdődött az RMDSZ Bihar megyei szervezete által indított Szacsvay Akadémia kisebbségkutató moduljának második féléve. Kiss Tamás, a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet elemzési és kutatási osztályának vezetője tartott előadást.
A megjelenteket Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: míg az első félévben a kisebbségi kérdés erdélyi vonatkozásaira fókuszáltak, addig az elkövetkezendő hetekben szélesebb, vagyis Kárpát-medencei kitekintésben vizsgálják a demográfiai folyamatokat.
A meghívott előadó, Kiss Tamás kisebbségkutató bevezetőjében elmondta: a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére ő is részt vesz egy összehasonlító kutatásban, mely a népesedés aspektusait vizsgálja azokon a Kárpát-medencei területeken (Erdély, Felvidék, Vajdaság és Kárpátalja), melyek egykoron Magyarországhoz tartoztak. Burgerlandot, a Muravidéket és Dél-Baranyát azért nem vették számításba, mert például Szlovénia magyar lakosainak száma akkora, mint Csíkszentdomokos népessége. Történelmi visszatekintésben elmondható: 1910-ben, vagyis abban az évben, amikor az utolsó népszámlálás volt az Osztrák-Magyar Monarchiában, azokon a területen, melyek Trianon után más országokhoz csatoltak, körülbelül 3,3 millió magyar élt: 1,6 millió Erdélyben, több mint 1 millió Felvidéken és Kárpátalján, és 425 ezer a Vajdaságban. A részarányuk nagyjából mindenütt ugyanannyi, vagyis 30 százaléknyi volt az össznépesség körében. A két világháború között Csehszlovákiában csökkent a legnagyobb mértékben a magyarok száma (az arányuk 30 százalékról 16 százalékra esett vissza), a Vajdaságban és Erdélyben sokkal kisebb volt a fogyás. Előbbinek kiváltó okai a migrációs folyamatok, a kettős identitású népesség, a nyelvi asszimiláció és a nemzetiségváltás voltak. A második világégés utáni időszak demográfiailag jobban megviselte Kárpátalját és a Vajdaságot. Mint ismeretes, Magyarország és Csehszlovákia lakosságcserét hajtott végre, Kárpátalján pedig igen bonyolult volt a helyzet: a magyarokat kollektív bűnösnek mondták ki, ezért sokukat elhurcoltak Szibériába, mások pedig nem vállalták az identitásukat. Erdélyben viszonylag kedvezően alakult a helyzet, a Vajdaságban a bácskai hideg napok során ugyan sok magyar legyilkoltak, mégis a ’40-es évek végén nőtt a magyarság részaránya a ’30-as évekhez viszonyítva.
Magyar korstruktúra
Az összkép a ’60-as évek elején változott, amikor Kárpátalján és a Felvidéken a magyar demográfiai mutatók az abszolút számok szintjén kedvezőbben alakultak, mint Erdélyben vagy a Vajdaságban. Míg Jugoszláviában a ’80-as években vált erőteljessé az apadás, a többi három elcsatolt területen a ’60-as és a ’70-es években nőtt a magyar lakosság száma. Erdélyben 1987-1991 között körülbelül 100 ezres nagyságú elvándorlási és menekülthullámról beszélhetünk. 1992-2002 között részben etnikai migráció következett be, melyben a magyarság felülreprezentált volt, 2002 óta azonban inkább a románok vállalnak tömegesen munkát külföldön. A Vajdaságban már a ’70-es években engedélyezték a külföldi munkavállalást, a ’90-es években pedig a szerb menekültek fellazították a tömbmagyarság széleit. Kárpátalján 1990 után bevezették a kishatárforgalmat és az időszakos munkavállalást, melynek legvonzóbb célállomása Magyarország lett. Szlovákiából tanulni mentek Csehországba és Magyarországra, és kisebb mértékű munkaerő-migráció zajlott Ausztria, Németország és Anglia irányába.
Ami napjaink korstruktúráját illeti: a legkedvezőbb a helyzet Szlovákiában és Ukrajnában, a legkedvezőtlenebb pedig a Vajdaságban, ahol előrehaladott az elöregedés. Míg a ’60-as és a ’70-es években a Felvidék és Erdély fej-fej mellett haladt az 1000 főre jutó elhalálozások tekintetében, a ’90-es évektől kezdve tetemes különbség mutatkozik Erdély rovására.
Asszimiláció
Erdélyben 40 százalékos a magyarok dominanciája, ami azt jelenti, hogy Székelyföldön és Észak-Biharban a részarányuk meghaladja a 80 százalékot a különböző településeken. 15 százalékuk többségben (a Partiumban), 35,9 százalékuk kisebbségben (10-50% között vannak jelen egy adott településen), 7,4 százalékuk szórványban él, 1,1 százalékuk pedig ún. szórványban élő egyén, vagyis az adott településen a magyarok száma nem haladja meg a százat. Szlovákiában ugyan a magyarok háromnegyede többségben él, de nem olyan erőteljes a jelenlétük, mint a Székelyföldön, Kassán és Pozsonyban pedig összesen 40 ezer magyar él, vagyis részarányuk nem éri el az 5 százalékot. Kárpátalján a legtöbb magyar domináns területen él, a Vajdaságban viszont kisebbségben vagy szórványban vannak egy-egy településen.
Ugyanakkor Erdélyben a legkevesebb a vegyes házasságok száma, akár nemzetközi összehasonlításban is, Szlovákiában viszont a legelterjedtebb (valószínűleg azért, mert kisebbek a társadalmi különbségek, a „magyarok és a szlovákok évszázadokon keresztül ugyanazon katolikus templomba jártak”).
Kedvező feltételek
Kiss Tamás arról is beszélt, hogy a két utóbbi népszámlálás, vagyis 1991 és 2002 között mindenhol csökkent a magyarság részaránya, mely 16,3 százalékról 14,9 százalékra esett vissza (Erdélyben 20,8 százalékról 19,6 százalékra esett). Az idei népszámláláskor arra számítanak, hogy Szlovákiában 480 ezer, Kárpátalján 147 ezer, a Vajdaságban pedig 240-250 ezer magyart regisztrálnak. Erdélyben adottak a demográfiai feltételek a kedvező népszámlálási adatokhoz, ehhez azonban szükséges, hogy a kampány üzenetei átmenjenek, illetve sok függ attól is, hogy a magyarul beszélő romák minek vallják magukat.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2011. október 5.
Konferencia Wagner Nándorról és a cunamiról
Kedden délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházkerületi Központ Dísztermében artott előadást Kiss Sándor a Wagner Nándor hagyatékát kezelő Academia Humana Alapítvány elnöke.
A keddi nap folyamán a váradi József Attila szobor és a Wagner Nándor emléktáblájának megkoszorúzása után a szervezők és résztvevők átvonultak a Lorántffy egyházi központba. Itt elsőként Wagner Chio asszony, Wagner Nándor özvegye köszöntötte az egybegyűlteket elmondva, hogy a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok száznegyven éves évfordulója alkalmából látogatott a japán delegáció Wagner Nándor szülővárosába és Magyarországra. Chio asszony bejelentette, hogy az Academia Humana Alapítvány Wagner Nándor Alapítványra változtatta nevét. Majd kifejtette, hogy Wagner Nándor minden művének alapvető üzenete a remény, hozzáfűzte, hogy a Japánt ért hatalmas természeti katasztórfa arra indítja a távolkeleti népet, hogy megtalálják és megtartsák az emberi kapcsolatokat, mert csak a szolidaritás segíthe a közösségeknk a bajban.
Ezt követően Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere köszöntötte Wagner Chio asszonyt, elmondva, hogy Wagner Nándor özvegye példát mutat az önkormányzatnak és mindenkinek arra, hogyan kell kepcsoltokat építeni és ápolni.
Életmentő rendszer
Majd Kiss Sándor alapítványelnök tartott két előadást a megjelenteknek.Először Wagner Nándor munkásságáról beszélt, különös hangsúlyt fektetve a Filozófiai kert című nagyszabású kompozícióra. Megtudtuk, hogy a budapesti alkotás tizennyolc nap alatt épült fel a Gellért hegyen, majd később Tokioban is elkészítették ennek másolatátát kisebb módosításokkal. Elárulta, hogy a nagyszabású alkotás rongálók áldozatává vált, 2007-ben ismeretlenek három szobrot elloptak a kompozícióól, és a tettesek azóta se kerültek kézre. Végezetül a japán cunamiról tartott előadást Kiss Sándor, amelyben nagyon sok ember vesztette életét. Kiss Sándor, aki a cunami idején maga is Japánban tartózkodott, elmondta, hogy Japánban háromévente van cunami, így a japánok szinte már hozzászoktak ehhez a természeti csapáshoz, azonban az idén márciusi cunami talán a legpusztítóbb ilyen jellegű természeti katasztrófa volt a szigetországban.
Megtudtuk azt is, hogy egy számítógépes program segítségével a cunami partot érését megelőző tíz- tizenöt percben értesítették automaikus mobilüzenetek a lakosságot, hogy meneküljenek magasabb övezetekbe: ez a rendszer mintegy ötvenezer ember életét mentette meg.
erdon.ro
Kedden délután a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházkerületi Központ Dísztermében artott előadást Kiss Sándor a Wagner Nándor hagyatékát kezelő Academia Humana Alapítvány elnöke.
A keddi nap folyamán a váradi József Attila szobor és a Wagner Nándor emléktáblájának megkoszorúzása után a szervezők és résztvevők átvonultak a Lorántffy egyházi központba. Itt elsőként Wagner Chio asszony, Wagner Nándor özvegye köszöntötte az egybegyűlteket elmondva, hogy a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok száznegyven éves évfordulója alkalmából látogatott a japán delegáció Wagner Nándor szülővárosába és Magyarországra. Chio asszony bejelentette, hogy az Academia Humana Alapítvány Wagner Nándor Alapítványra változtatta nevét. Majd kifejtette, hogy Wagner Nándor minden művének alapvető üzenete a remény, hozzáfűzte, hogy a Japánt ért hatalmas természeti katasztórfa arra indítja a távolkeleti népet, hogy megtalálják és megtartsák az emberi kapcsolatokat, mert csak a szolidaritás segíthe a közösségeknk a bajban.
Ezt követően Biró Rozália Nagyvárad alpolgármestere köszöntötte Wagner Chio asszonyt, elmondva, hogy Wagner Nándor özvegye példát mutat az önkormányzatnak és mindenkinek arra, hogyan kell kepcsoltokat építeni és ápolni.
Életmentő rendszer
Majd Kiss Sándor alapítványelnök tartott két előadást a megjelenteknek.Először Wagner Nándor munkásságáról beszélt, különös hangsúlyt fektetve a Filozófiai kert című nagyszabású kompozícióra. Megtudtuk, hogy a budapesti alkotás tizennyolc nap alatt épült fel a Gellért hegyen, majd később Tokioban is elkészítették ennek másolatátát kisebb módosításokkal. Elárulta, hogy a nagyszabású alkotás rongálók áldozatává vált, 2007-ben ismeretlenek három szobrot elloptak a kompozícióól, és a tettesek azóta se kerültek kézre. Végezetül a japán cunamiról tartott előadást Kiss Sándor, amelyben nagyon sok ember vesztette életét. Kiss Sándor, aki a cunami idején maga is Japánban tartózkodott, elmondta, hogy Japánban háromévente van cunami, így a japánok szinte már hozzászoktak ehhez a természeti csapáshoz, azonban az idén márciusi cunami talán a legpusztítóbb ilyen jellegű természeti katasztrófa volt a szigetországban.
Megtudtuk azt is, hogy egy számítógépes program segítségével a cunami partot érését megelőző tíz- tizenöt percben értesítették automaikus mobilüzenetek a lakosságot, hogy meneküljenek magasabb övezetekbe: ez a rendszer mintegy ötvenezer ember életét mentette meg.
erdon.ro
2011. október 5.
"Ennyien maradtunk..." - A Bánság eltűnő katolikus emlékeit örökíti meg Czank Gábor makói plébános
Kelemen Zoltán Gergő, az MTI tudósítója írja:
(MTI-PRESS) - Az egykor soknemzetiségű és vallású Bánság eltűnő katolikus emlékeit örökíti meg fényképezőgépével Czank Gábor makói plébános, aki az elmúlt másfél évtizedben csaknem 150 ezer felvételt készített a sváb, magyar és szláv falvak templomairól, házairól, temetőiről.
A Duna, a Tisza, a Maros és a Déli-Kárpátok határolta Bánság 1718-ban szabadult föl a török alól. Néhány esztendővel később elindult a terület újratelepítése: először három hullámban katolikus vallású németek érkeztek ide, majd 1778-tól elindult más nemzetiségek: bolgárok, horvátok, szlovákok, csehek beköltözése is. Új hazát találtak itt az ortodox románok és szerbek, valamint a görög katolikus rutének és ukránok is. Magyarok elsősorban a szegedi kirajzások során települtek a Bánságba, s akadnak olyan falvak is, melyet palócok népesítettek be egykor - beszélt szülőföldje történetéről Czank Gábor, akinek fotográfiáiból a szegedi Kultúrpalotában látható kiállítás.
Mindegyik közösség őrizte saját szokásait, tradícióit, de a több száz éves együttélés elkerülhetetlenné tette ezek összeolvadását. A svábok által tisztelt Nepomuki Szent János, Szent Flórián és Szent Vendel kultuszát átvették más nemzetiséghez tartozók is. Más vidékekhez képest nagyobb számban maradtak meg a püspöki tiltás ellenére az öltöztetős szobrok, melyek vagy a Szűzanyát vagy a Kisjézust ábrázolják.
A magyarpécskai születésű pap elmondta, a Bánság az 1820-30-as évekre kialakult sokszínű világa Trianont követően kezdett felbomlani. A terület néhány torontáli települést leszámítva román és szerb fennhatóság alá került, ám az elvándorlás - a városok polgárosult magyar lakosságát leszámítva - ekkor még nem öltött tömeges méreteket. A második világháborút követően tovább csökkent a nemzetiségek aránya, a közhiedelemmel ellentétben a bánsági németek jelentős hányada azonban nem a Ceausescu-rezsim idején, hanem az 1990-es évek első felében hagyta el otthonát.
Már csak a templom őrzi a község emlékét
1990 őszét követően másfél esztendő alatt csaknem félmillióan költöztek el szülőföldjükről. A Magyarpécskával átellenben, a Maros túlsó partján található faluban, Németszentpéteren a svábok legnagyobb ünnepén, a templombúcsún, Kirchweih-en 1991-ben még tömegek voltak, a következő esztendőre pedig már csak negyven idős asszony maradt - emlékezett vissza gyerekkorára a 2005-ben Szegeden pappá szentelt férfi.
A többi nemzetiség is lassacskán eltűnik a Bánságból, a magyarok elköltözése - ha nem is olyan mértékben még mint Ceausescu idején -, de mai is tart, s a svábokkal ellentétben komoly veszélyt jelent az asszimiláció. Míg a kilencvenes évek elején mindenki felkapta a fejét a templomban, ha egy vegyes hazásságot hirdettek ki, mára már ez általánossá vált. Akadnak olyan falvak is, melyek teljesen elnéptelenedtek. A Temes megyei Bolgártelepen például már csak a templom őrzi az 1930-ban még több mint nyolcszáz lelkes község emlékét. Évente egyszer, a templombúcsú idején tartanak itt misét, ezért a szentek szobrait zsákokba burkolták, hogy megóvják azokat a törött ablakokon berepülő galambok ürülékétől.
Czank Gábor 1997-ben kezdte el fotózni a Bánság szakrális emlékeit: a gót betűs útszéli kereszteket, a templombelsőket, mohával benőtt sírköveket és a homlokzatukon egykori tulajdonosuk nevét őrző parasztbarokk sváb házakat. Mint mondta, a gyűjtőmunka 2004-től - amikor káplánként Békésszentandrásra került - vált tudatossá, ekkor határozta el, hogy az utolsó előtti pillanatban megörökíti az ezerarcú Bánság világát.
Ha egy-egy szabadnapja akadt, nekiindult, és kezében az egykori Csanádi Egyházmegye térképével végigjárta a falvakat. Összesen háromszáz olyan bánsági település van, ahol katolikus templom, kápolna, imaház vagy legalább egy harangláb és temető található. Az 1980-as években még 197 helyen működött plébánia, ma már csupán 91 ilyen település akad. A pap kezdetben nyolc-tíz községbe is eljutott, később azonban már volt olyan túra is, amikor a távolság miatt a hajnali indulás dacára, csupán egy al-dunai falu felkeresésére maradt idő.
A plébános fotográfiáin látható többek között a hatalmas bobdai templom, melyet egykor Csávossy Gyula gróf az esztergomi bazilika pontos másolataként építtetett. Mára eltűntek a katolikusok a faluból, a gyönyörű templom pedig napról napra omladozik. Az elvándorlás miatt gazdátlanná vált Érszeg, Mélynádas és Karácsonyifalva temploma is - ez utóbbi ráadásul az 1991-es bánsági földrengést is megszenvedte. Újjáépítésük szinte reménytelen, a pályázatokon - néhány kivételtől eltekintve - csak az ortodox templomok rekonstrukciójára jut pénz, hívek híján pedig nem is lenne kinek felújítani az épületeket.
Czank Gábor szerint, bár sok faluban már egyáltalán nem élnek svábok, magyarok - ha idősek is - még akadnak, ezért fontos lenne, hogy elinduljon a térségben a tudatos néprajzi gyűjtőmunka. Ha nem így lesz, tíz-tizenöt év alatt a Bánság magyar kultúrkincsének jelentős része, az imák, énekek, balladák örökre feledésbe merülnek.
MTI
Kelemen Zoltán Gergő, az MTI tudósítója írja:
(MTI-PRESS) - Az egykor soknemzetiségű és vallású Bánság eltűnő katolikus emlékeit örökíti meg fényképezőgépével Czank Gábor makói plébános, aki az elmúlt másfél évtizedben csaknem 150 ezer felvételt készített a sváb, magyar és szláv falvak templomairól, házairól, temetőiről.
A Duna, a Tisza, a Maros és a Déli-Kárpátok határolta Bánság 1718-ban szabadult föl a török alól. Néhány esztendővel később elindult a terület újratelepítése: először három hullámban katolikus vallású németek érkeztek ide, majd 1778-tól elindult más nemzetiségek: bolgárok, horvátok, szlovákok, csehek beköltözése is. Új hazát találtak itt az ortodox románok és szerbek, valamint a görög katolikus rutének és ukránok is. Magyarok elsősorban a szegedi kirajzások során települtek a Bánságba, s akadnak olyan falvak is, melyet palócok népesítettek be egykor - beszélt szülőföldje történetéről Czank Gábor, akinek fotográfiáiból a szegedi Kultúrpalotában látható kiállítás.
Mindegyik közösség őrizte saját szokásait, tradícióit, de a több száz éves együttélés elkerülhetetlenné tette ezek összeolvadását. A svábok által tisztelt Nepomuki Szent János, Szent Flórián és Szent Vendel kultuszát átvették más nemzetiséghez tartozók is. Más vidékekhez képest nagyobb számban maradtak meg a püspöki tiltás ellenére az öltöztetős szobrok, melyek vagy a Szűzanyát vagy a Kisjézust ábrázolják.
A magyarpécskai születésű pap elmondta, a Bánság az 1820-30-as évekre kialakult sokszínű világa Trianont követően kezdett felbomlani. A terület néhány torontáli települést leszámítva román és szerb fennhatóság alá került, ám az elvándorlás - a városok polgárosult magyar lakosságát leszámítva - ekkor még nem öltött tömeges méreteket. A második világháborút követően tovább csökkent a nemzetiségek aránya, a közhiedelemmel ellentétben a bánsági németek jelentős hányada azonban nem a Ceausescu-rezsim idején, hanem az 1990-es évek első felében hagyta el otthonát.
Már csak a templom őrzi a község emlékét
1990 őszét követően másfél esztendő alatt csaknem félmillióan költöztek el szülőföldjükről. A Magyarpécskával átellenben, a Maros túlsó partján található faluban, Németszentpéteren a svábok legnagyobb ünnepén, a templombúcsún, Kirchweih-en 1991-ben még tömegek voltak, a következő esztendőre pedig már csak negyven idős asszony maradt - emlékezett vissza gyerekkorára a 2005-ben Szegeden pappá szentelt férfi.
A többi nemzetiség is lassacskán eltűnik a Bánságból, a magyarok elköltözése - ha nem is olyan mértékben még mint Ceausescu idején -, de mai is tart, s a svábokkal ellentétben komoly veszélyt jelent az asszimiláció. Míg a kilencvenes évek elején mindenki felkapta a fejét a templomban, ha egy vegyes hazásságot hirdettek ki, mára már ez általánossá vált. Akadnak olyan falvak is, melyek teljesen elnéptelenedtek. A Temes megyei Bolgártelepen például már csak a templom őrzi az 1930-ban még több mint nyolcszáz lelkes község emlékét. Évente egyszer, a templombúcsú idején tartanak itt misét, ezért a szentek szobrait zsákokba burkolták, hogy megóvják azokat a törött ablakokon berepülő galambok ürülékétől.
Czank Gábor 1997-ben kezdte el fotózni a Bánság szakrális emlékeit: a gót betűs útszéli kereszteket, a templombelsőket, mohával benőtt sírköveket és a homlokzatukon egykori tulajdonosuk nevét őrző parasztbarokk sváb házakat. Mint mondta, a gyűjtőmunka 2004-től - amikor káplánként Békésszentandrásra került - vált tudatossá, ekkor határozta el, hogy az utolsó előtti pillanatban megörökíti az ezerarcú Bánság világát.
Ha egy-egy szabadnapja akadt, nekiindult, és kezében az egykori Csanádi Egyházmegye térképével végigjárta a falvakat. Összesen háromszáz olyan bánsági település van, ahol katolikus templom, kápolna, imaház vagy legalább egy harangláb és temető található. Az 1980-as években még 197 helyen működött plébánia, ma már csupán 91 ilyen település akad. A pap kezdetben nyolc-tíz községbe is eljutott, később azonban már volt olyan túra is, amikor a távolság miatt a hajnali indulás dacára, csupán egy al-dunai falu felkeresésére maradt idő.
A plébános fotográfiáin látható többek között a hatalmas bobdai templom, melyet egykor Csávossy Gyula gróf az esztergomi bazilika pontos másolataként építtetett. Mára eltűntek a katolikusok a faluból, a gyönyörű templom pedig napról napra omladozik. Az elvándorlás miatt gazdátlanná vált Érszeg, Mélynádas és Karácsonyifalva temploma is - ez utóbbi ráadásul az 1991-es bánsági földrengést is megszenvedte. Újjáépítésük szinte reménytelen, a pályázatokon - néhány kivételtől eltekintve - csak az ortodox templomok rekonstrukciójára jut pénz, hívek híján pedig nem is lenne kinek felújítani az épületeket.
Czank Gábor szerint, bár sok faluban már egyáltalán nem élnek svábok, magyarok - ha idősek is - még akadnak, ezért fontos lenne, hogy elinduljon a térségben a tudatos néprajzi gyűjtőmunka. Ha nem így lesz, tíz-tizenöt év alatt a Bánság magyar kultúrkincsének jelentős része, az imák, énekek, balladák örökre feledésbe merülnek.
MTI
2011. október 6.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem története –
A kolozsvári Bolyai Egyetem orvosi kara 1945-ban költözött Marosvásárhelyre, majd 1947-ben (nem kommunista, hanem királyi rendeletre) vált önálló, kizárólag magyar tannyelvű intézetté, mely az évek során jelentős szakmai tekintélyt vívott ki, és a Bolyai Egyetem után az erdélyi magyarság második legfontosabb felsőoktatási intézményévé vált. A román tagozatot 1962-ben Ceausescu telefonutasítására hozták létre, és ettől kezdve a gyakorlati oktatás vegyes csoportokban, román nyelven zajlott. Az elrománosítás a 80-as években igen erőszakossá és brutálissá vált, a rendszerváltás idején az oktatóknak csak egyharmada volt már magyar, míg a hallgatóknál az arány még rosszabb volt.
Az 1989-es változásokat követő eufórikus hangulat azt a remény ébresztette, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen valóban kialakulhat és önállóvá válhat a magyar tagozat. Az 1990 februári-márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom (melynek közvetlen kiváltó okai éppen ezen egyetemi események voltak) ezt a törekvést befagyasztotta, kialakítva egy számunkra előnytelen status quot. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében is fokozódott.
Bár a következő két évtizedben részeredmények néha születtek (pl. a külön beiskolázási számok, vagy a magyar dikok létszámának és részarányának növekedése – ez ma már megközelíti az 50%-ot), az oktatók számaránya tovább romlott (ma már csak 28-29%). A román többség ritkán engedélyezte tehetséges fiatal magyar oktatók felvételét, a ránk kényszerített rendszer a magyar oktatói utánpótlást esetlegessé és véletlenszerűvé tette. Ezzel párhuzamosan csökkent az egyetem presztizse is, az oktatói utánpólás legfontosabb kritériuma a balkáni-bizantin kultúrkörben elterjedt sógor-komasági rendszer lett.
Párhuzamosan a magyar tagozat oktatóinak a „leépítésével” zajlott az egyetem szakmai leépülése is. Bár a közelmúlt eseményeihez tartozna, itt említem meg, hogy egyetemünk általános orvosi és gyógyszerészeti kara a nemrégi besorolásnál B kategóriás minősítést kapott, a fogorvosi kar pedig egyenesen C kategoriás lett. Így fokozatosan elveszítjük a doktori iskolát, kevesebb minisztériumi támogatást kapunk egy diák után, és még az angol tagozaton is limitálták a beiskolázási lehetőségeket. A hat tradicinális romániai orvosi egyetem közül az utolsó helyre kerültünk, sőt a nemrég alapított egyetemek egy része is előttünk van. Pedig egykoron az ország legjobb (és nemcsak orvosi) egyetemei között voltunk számontartva. Ebből a helyzetből intézetünk – belátható időn belül – nem képes önerőből kilábalni, túl nagy a lemaradás. Az egyetlen kiút a négy magyarországi egyetem segítsége lenne, amit ők meg is ígértek (lásd alább), de ennek feltétele az önálló magyar tagozat létrejötte.
A közelmúlt eseményei
Az idén januárban megjelent, új romániai tanügyi törvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemhez és a marosvásárhelyi Művészeti – volt Színművészeti – Egyetemhez hasonlóan) multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére, önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozására (melyek un. departamentumok formájában működnének), hanem azt tételesen elő is írja (135. cikkely). Ezen cikkely kijelentő, és nem feltételes módot használ („se contituie” és nem „se poate constitui”, vagyis „magalakítandó”, nem pedig „megalakítható”). A törvény ugyan a departamentumok számát és megalakítását az egyetemi szenátusra hagyja (123. cikkely), de ugyanezen cikkely előírja azt is, hogy az egyetemi szenátus csak szigorúan a e törvényt betartva cselekedhet.
A tanügyi törvény hatályba lépését (február 8) követően román-magyar vegyes munkacsoport alakult meg, amely az új, ezen törvényhez igazodó egyetemi charta (belső működési szabályzat) kialakításán dolgozott. A román rektorhelyettes volt a román, prof. dr. Szabó Béla (az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese) pedig a magyar küldöttég szószólója.
A több hónapon át zajló tárgyalásokon kompromisszum látszott körvonalazódni, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (a fent említett departamentumok) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, sőt június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz kívánnak tartozni (a hivatalos, erre felszólító irat szerint is azért, mert a 2011-2012-es tanévben már önálló magyar és román departamentumokban folyik majd az oktatás).
Azonban június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozat a jelenlegi állapotában nem felel meg az ARACIS (a román egyetemi akkreditációs bizottság) követelményeinek és ez veszélyeztetné az Egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől (leszavazva saját javaslatát!), és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést nem jelentett az addigi állapothoz képest (sőt, visszalépést – lásd alább). Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely így döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ra újrahívott szenátusi gyűlést sem tisztelték meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú (elméletileg 39, de egy román professzor elhalálozott, és helyét nem töltötték be) egyetemi szenátus 13 magyar tagja távol maradt, és így a kétharmados jelenlétre nem volt lehetőség (ez a jelenlegi egyetemi charta szerint alapkövetelmény, hiányában a szenátus szavazásképtelen), a charta- tervezetet megszavazták (szerintünk így ez is törvénytelen).
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek a Tanügyminiszterhez címzett levelükben, felhívva a figyelmet a törvény betűjének szellemiségét megtagadó törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában.
A beadványra válaszként, a Tanügyminiszter (Daniel Funeriu) a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttséget fogadott július elején Kolozsvárott, de ezen találkozó leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében (a miniszter egy szóval sem utalt az új charta- tervezet törvényellenes voltára, és kompromisszumot ajánlott, amit a jelenlevő román vezetők elutasítottak). A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős – és így a Tanügyminiszter közvetlen feletteseként számon tartható – (amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő) magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hivatott szenátusi gyűlést július 22.- re tűzte ki a vezetőség (megelőzte ezt egy formai közvitára bocsájtás – a törvény ugyanis ezt is előírja). Közben az elhunyt szenátusi tag helyére új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették a szenátusban érvényesíteni (tehát újra illegalitás történt).
Ezen gyűlés is jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (pontosabban újabb beszűkítésének) problematikáját a legvégére hagyták. A magyarok is részt vettek ezen gyűlés elején, ameddig (4 órán keresztül) fontos, de a magyar nyelvű oktatással szorosan össze nem függő döntések születtek.
Majd a román rektor kijelentette, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani (!!!). Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, a kutatási eredmények és az előreléptetések kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek!? És ki a felelős a magyar oktatói vonal hiányosságaiért? – nos, ezekre a kérdésekre nem válaszolt...).
A 13 magyar egyetemi szenátusi tag újra kivonult a szavazásról (pontosabban egyikük bent maradt, és nemmel szavazott). De ezen charta-t, amely bizonyos helyeken még visszalépéseket is tartalmaz (eddig a magyar tisztségviselőket a magyar oktatók választották meg, ezentúl – bár számuk változatlan marad – közös szavazás alapján történik, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a román többség a nekik tetsző látszat-magyarokat, magyar anyanyelvű románokat fog ezen tisztségekbe juttatni) nem fogadhatjuk el.
A legfrissebb fejlemény viszont egy pozitív lépés: A négy magyarországi orvosi egyetem (a budapesti, a pécsi, a debreceni és a szegedi) elfogadott egy hétpontos „Támogató Nyilatozatot”, amelyben vállalják, hogy megalakulása esetén, az önálló magyar oktatási egységnek oly mértékű segítséget nyújtanak, hogy az legkésőbb egy éven belül teljesíteni fogja az összes ARACIS kritériumot (és amelyek nagy többségének már e pillanatban – tisztán belső erőkből – is meg tudna felelni). A fenti „Támogató Nyilatozat” Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárnál megtalálható, és már eljuttattuk sok felelős RMDSZ vezetőnek is. Ezen nyilatkozat hatástalanítja az egyetlen, önálló magyar struktúrák elleni szakmai érvet is.
Jelentőség A MOGYE ügye nemzetstratégiai fontossággal bír, ez lévén a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem után a második legnagyobb állami magyar felsőoktatási intézmény Romániában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megfogalmazásában az önálló magyar oktatási vonalak és egységek kialakítása a MOGYE- n „nemzeti minimum”, vagyis az RMDSZ-el és az MPP-vel való bármely esetleges egyezség alapfeltétele. Ugyanebben a szellemben nyilatkozott a jelenlegi, nemzeti budapesti kormány több felelős tagja is.
Az önálló magyar struktúrák megalakulása azonban nemcsak nemzeti, hanem szakmai szempontból is fontos, mert egyetemünkön nagyon „megállt az idő”. Fontos lenne távolodni egy süllyedő hajótól, és egy korszerű oktatási-kutatási-gyógyítási egységet hozni létre.
Megoldások Meglátásunk szerint a helyi (marosvásárhelyi) lehetőségek teljesen kimerültek (hasonlóan a helyi tárgyalópartnereink szavahihetőségéhez). A megoldás csak a politikától jöhet.
Jelenleg a minket kisemmiző, diszkriminatív és a hatályos román tanügyi törvénynek ellentmondó egyetemi Charta- tervezet arra vár, hogy a tanügyminiszter a törvényesség szempontjából véleményezze. Nagyon fontos lenne a politikai nyomás, hogy a tanügyminiszter nyilvánítsa törvényellenesnek (amire a kolozsvári egyeztető tárgyalás során kevés kézséget mutatott) – mert szerintünk az is, és küldje vissza átdolgozásra az egyetemnek. Ezen politikai nyomás lehet direkt a magyar kormánytól a bukaresti kormány irányába, vagy pedig indirekt úton, az RMDSZ irányába. Amúgy az kormányzati felelősséget viselő RMDSZ-nek kötelessége lenne a helyzetet megoldani, és erre – a kormányban vállalt szerepe miatt – eszköze is van.
Ugyanakkor jó lenne egy olyan törvénykiegészítő (vagy a törvény gyakorlati alkalmazását pontosító) tanügyminiszteri rendelet is, mely megalakítja a magyar egységeket (vonal, szekció, departamentumok), vagyis kiveszi ezen intézkedések végrehajtását az egyetemi szenátus kezéből.
Véleményünk szerint ritka történelmi pillanat (lehetőség) adódott, hogy megalakuljanak az önálló magyar oktatási struktúrák a MOGYE-n. Ez hosszabb időre biztosítaná a tervezhető fejlődést, és csak ez lehet hosszabb távon a garanciája a magyar nyelven történő és megfelelő szakmai színvonalú erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzésnek, és végső soron az erdélyi magyar ajkú lakosság egészségügyi ellátásának is.
A MOGYE magyar oktatóinak nevében
Prof. Dr. Brassai Attila, a MOGYE Általános Orvosi Kar tanszékvezető egyetemi tanára
Marosvásárhely, 2011. október 5.
Erdély.ma
A kolozsvári Bolyai Egyetem orvosi kara 1945-ban költözött Marosvásárhelyre, majd 1947-ben (nem kommunista, hanem királyi rendeletre) vált önálló, kizárólag magyar tannyelvű intézetté, mely az évek során jelentős szakmai tekintélyt vívott ki, és a Bolyai Egyetem után az erdélyi magyarság második legfontosabb felsőoktatási intézményévé vált. A román tagozatot 1962-ben Ceausescu telefonutasítására hozták létre, és ettől kezdve a gyakorlati oktatás vegyes csoportokban, román nyelven zajlott. Az elrománosítás a 80-as években igen erőszakossá és brutálissá vált, a rendszerváltás idején az oktatóknak csak egyharmada volt már magyar, míg a hallgatóknál az arány még rosszabb volt.
Az 1989-es változásokat követő eufórikus hangulat azt a remény ébresztette, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen valóban kialakulhat és önállóvá válhat a magyar tagozat. Az 1990 februári-márciusi sikertelen tárgyalásokat és ülősztrájkot követő marosvásárhelyi pogrom (melynek közvetlen kiváltó okai éppen ezen egyetemi események voltak) ezt a törekvést befagyasztotta, kialakítva egy számunkra előnytelen status quot. A csalódás hatalmas méreteket öltött, az elvándorlás az orvostanhallgatók és fiatal orvosok körében is fokozódott.
Bár a következő két évtizedben részeredmények néha születtek (pl. a külön beiskolázási számok, vagy a magyar dikok létszámának és részarányának növekedése – ez ma már megközelíti az 50%-ot), az oktatók számaránya tovább romlott (ma már csak 28-29%). A román többség ritkán engedélyezte tehetséges fiatal magyar oktatók felvételét, a ránk kényszerített rendszer a magyar oktatói utánpótlást esetlegessé és véletlenszerűvé tette. Ezzel párhuzamosan csökkent az egyetem presztizse is, az oktatói utánpólás legfontosabb kritériuma a balkáni-bizantin kultúrkörben elterjedt sógor-komasági rendszer lett.
Párhuzamosan a magyar tagozat oktatóinak a „leépítésével” zajlott az egyetem szakmai leépülése is. Bár a közelmúlt eseményeihez tartozna, itt említem meg, hogy egyetemünk általános orvosi és gyógyszerészeti kara a nemrégi besorolásnál B kategóriás minősítést kapott, a fogorvosi kar pedig egyenesen C kategoriás lett. Így fokozatosan elveszítjük a doktori iskolát, kevesebb minisztériumi támogatást kapunk egy diák után, és még az angol tagozaton is limitálták a beiskolázási lehetőségeket. A hat tradicinális romániai orvosi egyetem közül az utolsó helyre kerültünk, sőt a nemrég alapított egyetemek egy része is előttünk van. Pedig egykoron az ország legjobb (és nemcsak orvosi) egyetemei között voltunk számontartva. Ebből a helyzetből intézetünk – belátható időn belül – nem képes önerőből kilábalni, túl nagy a lemaradás. Az egyetlen kiút a négy magyarországi egyetem segítsége lenne, amit ők meg is ígértek (lásd alább), de ennek feltétele az önálló magyar tagozat létrejötte.
A közelmúlt eseményei
Az idén januárban megjelent, új romániai tanügyi törvény a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemet (a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemhez és a marosvásárhelyi Művészeti – volt Színművészeti – Egyetemhez hasonlóan) multikulturális egyetemként határozza meg, és nemcsak lehetőséget ad a magyar (kisebbségi nyelvű) oktatás kifejlesztésére, önálló tanulmányi vonal vagy tagozat létrehozására (melyek un. departamentumok formájában működnének), hanem azt tételesen elő is írja (135. cikkely). Ezen cikkely kijelentő, és nem feltételes módot használ („se contituie” és nem „se poate constitui”, vagyis „magalakítandó”, nem pedig „megalakítható”). A törvény ugyan a departamentumok számát és megalakítását az egyetemi szenátusra hagyja (123. cikkely), de ugyanezen cikkely előírja azt is, hogy az egyetemi szenátus csak szigorúan a e törvényt betartva cselekedhet.
A tanügyi törvény hatályba lépését (február 8) követően román-magyar vegyes munkacsoport alakult meg, amely az új, ezen törvényhez igazodó egyetemi charta (belső működési szabályzat) kialakításán dolgozott. A román rektorhelyettes volt a román, prof. dr. Szabó Béla (az Általános Orvosi Kar dékánhelyettese) pedig a magyar küldöttég szószólója.
A több hónapon át zajló tárgyalásokon kompromisszum látszott körvonalazódni, az új szervezeti felépítésben létrehozandó különálló román és magyar főtanszékek (a fent említett departamentumok) létrehozásában már-már senki sem kételkedett, sőt június elején a MOGYE oktatóinak opciójukat kellett kifejezniük, hogy melyik tagozathoz kívánnak tartozni (a hivatalos, erre felszólító irat szerint is azért, mert a 2011-2012-es tanévben már önálló magyar és román departamentumokban folyik majd az oktatás).
Azonban június 16-án az Orvosi Kari Tanácsban a román fél – arra hivatkozva, hogy a magyar tagozat a jelenlegi állapotában nem felel meg az ARACIS (a román egyetemi akkreditációs bizottság) követelményeinek és ez veszélyeztetné az Egyetem létét – elállt az addigi tárgyalások megegyezéseitől (leszavazva saját javaslatát!), és olyan chartát javasolt közvitára, amely a magyar tagozat létrehozásának útján semmilyen előrelépést nem jelentett az addigi állapothoz képest (sőt, visszalépést – lásd alább). Az egyetemi szenátus mélységesen csalódott magyar tagjai ezt követően távol maradtak a szenátusi gyűlésről, amely így döntésképtelennek bizonyult, és a június 20-ra újrahívott szenátusi gyűlést sem tisztelték meg jelenlétükkel. Bár a 38 tagú (elméletileg 39, de egy román professzor elhalálozott, és helyét nem töltötték be) egyetemi szenátus 13 magyar tagja távol maradt, és így a kétharmados jelenlétre nem volt lehetőség (ez a jelenlegi egyetemi charta szerint alapkövetelmény, hiányában a szenátus szavazásképtelen), a charta- tervezetet megszavazták (szerintünk így ez is törvénytelen).
A szenátus magyar oktatói időközben sajtónyilatkozatot fogalmaztak meg a történtekről, és a tanügyi törvény betartására irányuló törekvéseikhez támogatást kértek a Tanügyminiszterhez címzett levelükben, felhívva a figyelmet a törvény betűjének szellemiségét megtagadó törvénytelenségekre a MOGYE szenátusában.
A beadványra válaszként, a Tanügyminiszter (Daniel Funeriu) a MOGYE román és magyar vezetőiből álló küldöttséget fogadott július elején Kolozsvárott, de ezen találkozó leginkább a román félt erősítette meg céljai kivitelezésében (a miniszter egy szóval sem utalt az új charta- tervezet törvényellenes voltára, és kompromisszumot ajánlott, amit a jelenlevő román vezetők elutasítottak). A megbeszélésen az RMDSZ képviseltette ugyan magát, de nem a legmagasabb szinten, bár a magyar tagozat tagjai elvárták volna, hogy az oktatási kérdésekért is felelős – és így a Tanügyminiszter közvetlen feletteseként számon tartható – (amúgy hosszú ideig Marosvásárhelyen élő) magyar miniszterelnök-helyettes személyesen vesse be politikai befolyását.
Az új egyetemi charta végleges formájának az elfogadására hivatott szenátusi gyűlést július 22.- re tűzte ki a vezetőség (megelőzte ezt egy formai közvitára bocsájtás – a törvény ugyanis ezt is előírja). Közben az elhunyt szenátusi tag helyére új személyt választott a kari tanács, bár annak mandátumát később elfelejtették a szenátusban érvényesíteni (tehát újra illegalitás történt).
Ezen gyűlés is jól átgondolt forgatókönyv szerint zajlott. Előbb különböző szabályzatok, dokumentumok részletes megvitatására és elfogadására került sor, miközben a lényeget, a charta megvitatását és azon belül a magyar nyelvhasználat és önszerveződés lehetőségeinek (pontosabban újabb beszűkítésének) problematikáját a legvégére hagyták. A magyarok is részt vettek ezen gyűlés elején, ameddig (4 órán keresztül) fontos, de a magyar nyelvű oktatással szorosan össze nem függő döntések születtek.
Majd a román rektor kijelentette, hogy ő és társai egyetértenek a magyar tagozat létrehozásával, de nem lehetséges, mivel a törvényt be kell tartani (!!!). Márpedig a magyar tagozat jelenlegi állapotában nem kapna akkreditációt. (Amikor pártutasításra beindult a román oktatás a MOGYE-n, vajon megfelelt minden akkreditációs feltételnek? És ha van akarat és segítségnyújtás, akkor miért nincs pár évnyi türelem is, mialatt új oktatói állások létesítésével, a magyarországi egyetemek és oktatók szakmai segítségével, a kutatási eredmények és az előreléptetések kibontakoztatásával sikerül majd megfelelni a feltételeknek!? És ki a felelős a magyar oktatói vonal hiányosságaiért? – nos, ezekre a kérdésekre nem válaszolt...).
A 13 magyar egyetemi szenátusi tag újra kivonult a szavazásról (pontosabban egyikük bent maradt, és nemmel szavazott). De ezen charta-t, amely bizonyos helyeken még visszalépéseket is tartalmaz (eddig a magyar tisztségviselőket a magyar oktatók választották meg, ezentúl – bár számuk változatlan marad – közös szavazás alapján történik, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a román többség a nekik tetsző látszat-magyarokat, magyar anyanyelvű románokat fog ezen tisztségekbe juttatni) nem fogadhatjuk el.
A legfrissebb fejlemény viszont egy pozitív lépés: A négy magyarországi orvosi egyetem (a budapesti, a pécsi, a debreceni és a szegedi) elfogadott egy hétpontos „Támogató Nyilatozatot”, amelyben vállalják, hogy megalakulása esetén, az önálló magyar oktatási egységnek oly mértékű segítséget nyújtanak, hogy az legkésőbb egy éven belül teljesíteni fogja az összes ARACIS kritériumot (és amelyek nagy többségének már e pillanatban – tisztán belső erőkből – is meg tudna felelni). A fenti „Támogató Nyilatozat” Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkárnál megtalálható, és már eljuttattuk sok felelős RMDSZ vezetőnek is. Ezen nyilatkozat hatástalanítja az egyetlen, önálló magyar struktúrák elleni szakmai érvet is.
Jelentőség A MOGYE ügye nemzetstratégiai fontossággal bír, ez lévén a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem után a második legnagyobb állami magyar felsőoktatási intézmény Romániában. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megfogalmazásában az önálló magyar oktatási vonalak és egységek kialakítása a MOGYE- n „nemzeti minimum”, vagyis az RMDSZ-el és az MPP-vel való bármely esetleges egyezség alapfeltétele. Ugyanebben a szellemben nyilatkozott a jelenlegi, nemzeti budapesti kormány több felelős tagja is.
Az önálló magyar struktúrák megalakulása azonban nemcsak nemzeti, hanem szakmai szempontból is fontos, mert egyetemünkön nagyon „megállt az idő”. Fontos lenne távolodni egy süllyedő hajótól, és egy korszerű oktatási-kutatási-gyógyítási egységet hozni létre.
Megoldások Meglátásunk szerint a helyi (marosvásárhelyi) lehetőségek teljesen kimerültek (hasonlóan a helyi tárgyalópartnereink szavahihetőségéhez). A megoldás csak a politikától jöhet.
Jelenleg a minket kisemmiző, diszkriminatív és a hatályos román tanügyi törvénynek ellentmondó egyetemi Charta- tervezet arra vár, hogy a tanügyminiszter a törvényesség szempontjából véleményezze. Nagyon fontos lenne a politikai nyomás, hogy a tanügyminiszter nyilvánítsa törvényellenesnek (amire a kolozsvári egyeztető tárgyalás során kevés kézséget mutatott) – mert szerintünk az is, és küldje vissza átdolgozásra az egyetemnek. Ezen politikai nyomás lehet direkt a magyar kormánytól a bukaresti kormány irányába, vagy pedig indirekt úton, az RMDSZ irányába. Amúgy az kormányzati felelősséget viselő RMDSZ-nek kötelessége lenne a helyzetet megoldani, és erre – a kormányban vállalt szerepe miatt – eszköze is van.
Ugyanakkor jó lenne egy olyan törvénykiegészítő (vagy a törvény gyakorlati alkalmazását pontosító) tanügyminiszteri rendelet is, mely megalakítja a magyar egységeket (vonal, szekció, departamentumok), vagyis kiveszi ezen intézkedések végrehajtását az egyetemi szenátus kezéből.
Véleményünk szerint ritka történelmi pillanat (lehetőség) adódott, hogy megalakuljanak az önálló magyar oktatási struktúrák a MOGYE-n. Ez hosszabb időre biztosítaná a tervezhető fejlődést, és csak ez lehet hosszabb távon a garanciája a magyar nyelven történő és megfelelő szakmai színvonalú erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzésnek, és végső soron az erdélyi magyar ajkú lakosság egészségügyi ellátásának is.
A MOGYE magyar oktatóinak nevében
Prof. Dr. Brassai Attila, a MOGYE Általános Orvosi Kar tanszékvezető egyetemi tanára
Marosvásárhely, 2011. október 5.
Erdély.ma
2011. október 6.
Ismét Szonda Szabolcs a könyvtárigazgató
A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére meghirdetett versenyvizsga lezárult, az egyetlen jelölt kitűnő eredményt ért el, tegnaptól ismét Szonda Szabolcs az intézményvezető – jelentette be tegnap Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, megismételve korábbi nyilatkozatait: egy 75 százalékban magyar lakosságú megyében, egy 85 százalékban magyarul olvasó közönség számára olyan igazgatóra van szükség, aki alaposan ismeri a magyar nyelvet és kultúrát.
Szonda Szabolcsot egy feljelentés nyomán indult hároméves pereskedés után kellett leváltani, a bíróság ugyanis igazat adott a külföldön főként nemzetféltéssel foglalkozó Dan Tănasă érvelésének, aki szerint diszkriminatív a magyarnyelv-ismeret megkövetelése Romániában. A könyvtárat a döntés után három hónapig ideiglenes megbízott ügyvezető irányította, a fenntartó megyei tanács pedig új versenyvizsgát írt ki, amelyre egyedül Szonda Szabolcs jelentkezett. Ezúttal a feltételeket úgy fogalmazták meg, hogy a románon kívül két, az Európai Unióban hivatalosan használt nyelvet is ismernie kell a pályázónak, Szonda pedig a magyar és az angol tudását igazolta oklevelekkel. Ezenkívül ötéves menedzseri tervet nyújtott be, amire 9,96-os értékelést kapott, a tegnap délelőtti szóbelin pedig 10-est, így újbóli kinevezése már támadhatatlannak látszik. Terveiről a tegnapi sajtótájékoztatón csak annyit mondott, hogy a könyvtár közösségi tér, és a közösség szolgálatában nem zárkóznak el semmilyen kulturális kezdeményezéstől. Eddigi munkáját – 2008 ősze óta áll az intézmény élén – Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester is méltatta, sok közös programot indítottak el, és további terveik is vannak, nem kell törődni a kutyák ugatásával, a karaván halad. A románoknak saját jelöltjük sem volt, egyszerűen csak meg akarták nehezíteni a magyar közösség helyzetét, mérgezni akarták a román–magyar viszonyt, és talán az sem tudatosult bennük, hogy a legtöbbet Romániának ártanak az ilyen mondvacsinált ügyekkel: csak azt bizonyítják, hogy a kisebbségi jogok nem biztosítottak, a másfél milliós magyarság még mindig másodrendű állampolgár – vélekedett. Sajnos, a kétnyelvűség errefelé még nem természetes, még messze vagyunk attól, hogy az állam a központi költségvetésből támogassa a kisebbségek nyelvhasználatát, mint Dél-Tirolban vagy Finnországban, de olyan megyében, régióban élünk, ahol saját elképzelésünk szerint alakíthatjuk a közéletet, és mi szeretnénk a magyar nyelvet minél szélesebb körben hivatalosítani Székelyföldön – tette hozzá Tamás Sándor, aki azt is elmondta, hogy az ügynek koránt sincs vége: Dan Tănasă és Dan Suciu (utóbbi a baróti polgármester tanácsadója) ellene is büntetőeljárást kezdeményezett, mert állításuk szerint Szonda háromévi fizetésével megkárosította az államot. A kivizsgálás folyamatban, de meghátrálni nem fognak – szögezte le. Kár, hogy a volt prefektus a provokátorok mellé szegődik, kár, hogy a román igazságszolgáltatás semmibe veszi a nemzetközi és hazai jogszabályokat – többek között az Európai Unió kisebbségi jogokra vonatkozó keretegyezményét, de a román könyvtári törvényt is –, és kár, hogy alkotó energiák vesznek el ilyen hadakozásokban, de mindez hiábavaló volt, nem ért célt az ijesztgetés – mondta végül. Szonda Szabolcs költő, író, műfordító 1974-ben született Sepsiszentgyörgyön, a bukaresti hungarológia tanszéken diplomázott, később ott is tanított. Több kötete jelent meg, kulturális lapok, mellékletek szerkesztőjeként is dolgozott.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatói tisztségére meghirdetett versenyvizsga lezárult, az egyetlen jelölt kitűnő eredményt ért el, tegnaptól ismét Szonda Szabolcs az intézményvezető – jelentette be tegnap Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, megismételve korábbi nyilatkozatait: egy 75 százalékban magyar lakosságú megyében, egy 85 százalékban magyarul olvasó közönség számára olyan igazgatóra van szükség, aki alaposan ismeri a magyar nyelvet és kultúrát.
Szonda Szabolcsot egy feljelentés nyomán indult hároméves pereskedés után kellett leváltani, a bíróság ugyanis igazat adott a külföldön főként nemzetféltéssel foglalkozó Dan Tănasă érvelésének, aki szerint diszkriminatív a magyarnyelv-ismeret megkövetelése Romániában. A könyvtárat a döntés után három hónapig ideiglenes megbízott ügyvezető irányította, a fenntartó megyei tanács pedig új versenyvizsgát írt ki, amelyre egyedül Szonda Szabolcs jelentkezett. Ezúttal a feltételeket úgy fogalmazták meg, hogy a románon kívül két, az Európai Unióban hivatalosan használt nyelvet is ismernie kell a pályázónak, Szonda pedig a magyar és az angol tudását igazolta oklevelekkel. Ezenkívül ötéves menedzseri tervet nyújtott be, amire 9,96-os értékelést kapott, a tegnap délelőtti szóbelin pedig 10-est, így újbóli kinevezése már támadhatatlannak látszik. Terveiről a tegnapi sajtótájékoztatón csak annyit mondott, hogy a könyvtár közösségi tér, és a közösség szolgálatában nem zárkóznak el semmilyen kulturális kezdeményezéstől. Eddigi munkáját – 2008 ősze óta áll az intézmény élén – Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester is méltatta, sok közös programot indítottak el, és további terveik is vannak, nem kell törődni a kutyák ugatásával, a karaván halad. A románoknak saját jelöltjük sem volt, egyszerűen csak meg akarták nehezíteni a magyar közösség helyzetét, mérgezni akarták a román–magyar viszonyt, és talán az sem tudatosult bennük, hogy a legtöbbet Romániának ártanak az ilyen mondvacsinált ügyekkel: csak azt bizonyítják, hogy a kisebbségi jogok nem biztosítottak, a másfél milliós magyarság még mindig másodrendű állampolgár – vélekedett. Sajnos, a kétnyelvűség errefelé még nem természetes, még messze vagyunk attól, hogy az állam a központi költségvetésből támogassa a kisebbségek nyelvhasználatát, mint Dél-Tirolban vagy Finnországban, de olyan megyében, régióban élünk, ahol saját elképzelésünk szerint alakíthatjuk a közéletet, és mi szeretnénk a magyar nyelvet minél szélesebb körben hivatalosítani Székelyföldön – tette hozzá Tamás Sándor, aki azt is elmondta, hogy az ügynek koránt sincs vége: Dan Tănasă és Dan Suciu (utóbbi a baróti polgármester tanácsadója) ellene is büntetőeljárást kezdeményezett, mert állításuk szerint Szonda háromévi fizetésével megkárosította az államot. A kivizsgálás folyamatban, de meghátrálni nem fognak – szögezte le. Kár, hogy a volt prefektus a provokátorok mellé szegődik, kár, hogy a román igazságszolgáltatás semmibe veszi a nemzetközi és hazai jogszabályokat – többek között az Európai Unió kisebbségi jogokra vonatkozó keretegyezményét, de a román könyvtári törvényt is –, és kár, hogy alkotó energiák vesznek el ilyen hadakozásokban, de mindez hiábavaló volt, nem ért célt az ijesztgetés – mondta végül. Szonda Szabolcs költő, író, műfordító 1974-ben született Sepsiszentgyörgyön, a bukaresti hungarológia tanszéken diplomázott, később ott is tanított. Több kötete jelent meg, kulturális lapok, mellékletek szerkesztőjeként is dolgozott.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 6.
Az autonómiára is utal a módosító javaslat (Európa Tanács)
Az autonómiára utaló módosító javaslathoz sikerült többségi támogatást szerezniük magyar országgyűlési képviselőknek az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán a nemzeti szuverenitás és az államiság kérdéséről szóló határozathozatal kapcsán.
A keddi strasbourgi ülésnapon napirenden szerepelt az a határozati javaslat, amely arról szólt, hogy miként lehetne tisztázni a nemzetközi jog jelenleg meglehetősen ellentmondásos kérdését, a nemzeti szuverenitás és az államiság elvének egymáshoz való viszonyát. A kiindulópont az volt, hogy a tisztázatlanság folytán számos olyan szakadár tendencia figyelhető meg Európában – legyen szó akár Ciprusról, akár Grúziáról, vagy éppen Koszovóról –, ami veszélyt jelenthet a békére és biztonságra. A nemzetközi jogi tisztázás célja eszerint az lenne, hogy jogszerű kereteket biztosítsanak a nemzeti kisebbségi törekvéseknek, és ezzel megelőzzék a szeparatista irányzatok kezelhetetlenné válását. Az eredeti határozati javaslat azt szorgalmazta, hogy az ilyen jellegű problémák kezelésére az Európa Tanács korábbi, kisebbségvédelmi keretegyezményében foglalt – kisebbségvédelmi jogi szempontból általános megítélés szerint meglehetősen erőtlen – előírások alapján törekedjenek. A KDNP-s Kalmár Ferenc András, valamint a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő azonban kellő számú támogatást szerzett ahhoz a módosító indítványhoz, amely a keretegyezmény előírásaira való utaláson túlmegy, és a különböző autonómiaformákat támogató, a területi autonómia gondolatát sem elvető, 2003-ból származó, 1334-es számú Európa tanácsi határozatra hivatkozik. A szóban forgó határozat – amelynek címe Az autonóm régiók pozitív tapasztalata mint konfliktusmegoldást sugalmazó ihletforrás Európában – annak idején Andreas Gross svájci szocialista képviselő kezdeményezésére született meg, és a határozatra való visszautalás javaslatát most Gross is támogatta. A vitában Kalmár Ferenc András felhívta a figyelmet arra, hogy Európa keleti felében sokkal több megoldatlan probléma jelentkezik, mint nyugaton. Rendezési mintamódszerként megemlítette a dél-tiroli modellt, az orvoslandó gondok között pedig felhívta a figyelmet a határon túli magyarság nehézségeire. A magyar kereszténydemokrata képviselő a legfőbb jogalkotói feladatot abban jelölte meg, hogy az önrendelkezési jog és a nemzeti szuverenitás összeegyeztetése során a gyűlölködést elsimítsák, a feszültséget oldják, a türelmetlenséget türelemmé változtassák. Szabó Vilmos szocialista országgyűlési képviselő a határon túli magyarok helyzetét illetően felhívta a figyelmet az anyanyelv használatának biztosításával összefüggő gondokra, az önigazgatási formák, az autonómia létesítésének akadályozására, illetve a kárpótlások megoldatlanságára. Megjegyezte, hogy a kollektív bűnösség elve sem tűnt még el, és ezzel összefüggésben kitért a Szerbiában éppen most elfogadott kárpótlási törvényre, amely – mint fogalmazott – kifejezetten diszkriminatív, a kollektív bűnösség elvét alkalmazza a magyar kisebbséggel szemben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az autonómiára utaló módosító javaslathoz sikerült többségi támogatást szerezniük magyar országgyűlési képviselőknek az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének őszi ülésszakán a nemzeti szuverenitás és az államiság kérdéséről szóló határozathozatal kapcsán.
A keddi strasbourgi ülésnapon napirenden szerepelt az a határozati javaslat, amely arról szólt, hogy miként lehetne tisztázni a nemzetközi jog jelenleg meglehetősen ellentmondásos kérdését, a nemzeti szuverenitás és az államiság elvének egymáshoz való viszonyát. A kiindulópont az volt, hogy a tisztázatlanság folytán számos olyan szakadár tendencia figyelhető meg Európában – legyen szó akár Ciprusról, akár Grúziáról, vagy éppen Koszovóról –, ami veszélyt jelenthet a békére és biztonságra. A nemzetközi jogi tisztázás célja eszerint az lenne, hogy jogszerű kereteket biztosítsanak a nemzeti kisebbségi törekvéseknek, és ezzel megelőzzék a szeparatista irányzatok kezelhetetlenné válását. Az eredeti határozati javaslat azt szorgalmazta, hogy az ilyen jellegű problémák kezelésére az Európa Tanács korábbi, kisebbségvédelmi keretegyezményében foglalt – kisebbségvédelmi jogi szempontból általános megítélés szerint meglehetősen erőtlen – előírások alapján törekedjenek. A KDNP-s Kalmár Ferenc András, valamint a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő azonban kellő számú támogatást szerzett ahhoz a módosító indítványhoz, amely a keretegyezmény előírásaira való utaláson túlmegy, és a különböző autonómiaformákat támogató, a területi autonómia gondolatát sem elvető, 2003-ból származó, 1334-es számú Európa tanácsi határozatra hivatkozik. A szóban forgó határozat – amelynek címe Az autonóm régiók pozitív tapasztalata mint konfliktusmegoldást sugalmazó ihletforrás Európában – annak idején Andreas Gross svájci szocialista képviselő kezdeményezésére született meg, és a határozatra való visszautalás javaslatát most Gross is támogatta. A vitában Kalmár Ferenc András felhívta a figyelmet arra, hogy Európa keleti felében sokkal több megoldatlan probléma jelentkezik, mint nyugaton. Rendezési mintamódszerként megemlítette a dél-tiroli modellt, az orvoslandó gondok között pedig felhívta a figyelmet a határon túli magyarság nehézségeire. A magyar kereszténydemokrata képviselő a legfőbb jogalkotói feladatot abban jelölte meg, hogy az önrendelkezési jog és a nemzeti szuverenitás összeegyeztetése során a gyűlölködést elsimítsák, a feszültséget oldják, a türelmetlenséget türelemmé változtassák. Szabó Vilmos szocialista országgyűlési képviselő a határon túli magyarok helyzetét illetően felhívta a figyelmet az anyanyelv használatának biztosításával összefüggő gondokra, az önigazgatási formák, az autonómia létesítésének akadályozására, illetve a kárpótlások megoldatlanságára. Megjegyezte, hogy a kollektív bűnösség elve sem tűnt még el, és ezzel összefüggésben kitért a Szerbiában éppen most elfogadott kárpótlási törvényre, amely – mint fogalmazott – kifejezetten diszkriminatív, a kollektív bűnösség elvét alkalmazza a magyar kisebbséggel szemben.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. október 6.
Kötelezővé tették a kétnyelvű nyelvű feliratozást Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő testület arra kötelezi a megyeszékhelyen reklámozó cégeket, hogy a köztéren kihelyezett népszerűsítő anyagaik – hirdető- és reklámtáblák – szövegének felét magyar vagy adott esetben román nyelven jelenítsék meg. A román városatyák nem értettek egyet a szabályozással, szerintük ez ellentétes a piacgazdaság működésével, sérti a vállalkozási szabadságot.
Mădălin Guruianu tanácsos, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke, városi képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, szerinte a tanácshatározat válasz a prefektúra felszólítására, hogy a reklámszövegeken is kötelező a román nyelv használata. Guruianu úgy véli, túlszabályozzák a nyelvhasználatot, hiszen a vállalkozók tudják, milyen célcsoportot akarnak megszólítani, és ezt milyen nyelven akarják megtenni. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, valójában a köztéren levő hirdetőtáblák tulajdonosai számára kötelező érvényű a határozat, ők kell hogy megteremtsék a nyelvi egyensúlyt. „A multikulturalitás költséges, de kifizetődő – ez az elvárás természetes gesztus az önkormányzat részéről” – szögezte le Antal Árpád.
A liberális képviselők azt is kifogásolták, hogy a kötelező kétnyelvűség miatt túlzsúfolt lesz a reklámfelület, például ha egy cégnek angol nyelvű jelmondata van, köteles azt románra és magyarra is lefordítani. Berecki Kinga polgári párti (MPP-s) tanácstag azt javasolta, hogy a lakosság számarányát figyelembe véve, a reklámtáblákon 75 százalék arányban jelenjen meg a magyar szöveg. Berecki Kinga kifejtette, a szabályozás a magyar cégvezetők esetében is szükséges, hiszen ők sem mindig használják a magyar nyelvet, nem elég öntudatosak. A multinacionális cégek sem figyelnek eléggé a regionális jellegzetességekre, ezt helyi szinten kell támogatni – mutatott rá. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette, mivel mindenki ért románul, a vállalkozók gyakran kényelemből hajlamosak csak román nyelven népszerűsíteni a termékeiket. A határozat szerint a kötelező kétnyelvűséget több módon lehet érvényesíteni: a reklámfelület lehet kétnyelvű vagy felváltva magyar és román nyelvű.
A pannók tartalmának lecserélését különben is be kell jelenteni az urbanisztikai bizottságnak, így ellenőrzés alatt tudják tartani, ha egy hétig románul, majd egy hétig magyarul fogalmazzák meg a reklámot. Amint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei prefektúra hivatalos állásfoglalást kért a kormánytól a kétnyelvű táblák alkalmazására vonatkozóan. György Ervin prefektus tegnap a Krónikának elmondta, még nem kaptak választ Bukarestből. A nyár folyamán az alprefektus a magyar nyelv használata ellen indított hadjáratot, többek között a Domo üzletláncot is felszólította, hogy reklámtáblákon ne csak magyarul hirdessen, majd György Ervin körlevélben szólította fel a közintézményeket, hogy használjanak kétnyelvű táblákat. Arról is beszámoltunk korábban, hogy júniusban a kolozsvári városháza megbüntette a helyi RMDSZ-t, mert a szövetség által szervezett, az erdélyi konzultációt hirdető pannója kizárólag magyarul tájékoztatja a polgárokat az akcióról.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
A sepsiszentgyörgyi önkormányzati képviselő testület arra kötelezi a megyeszékhelyen reklámozó cégeket, hogy a köztéren kihelyezett népszerűsítő anyagaik – hirdető- és reklámtáblák – szövegének felét magyar vagy adott esetben román nyelven jelenítsék meg. A román városatyák nem értettek egyet a szabályozással, szerintük ez ellentétes a piacgazdaság működésével, sérti a vállalkozási szabadságot.
Mădălin Guruianu tanácsos, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) sepsiszentgyörgyi elnöke, városi képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján kifejtette, szerinte a tanácshatározat válasz a prefektúra felszólítására, hogy a reklámszövegeken is kötelező a román nyelv használata. Guruianu úgy véli, túlszabályozzák a nyelvhasználatot, hiszen a vállalkozók tudják, milyen célcsoportot akarnak megszólítani, és ezt milyen nyelven akarják megtenni. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere hangsúlyozta, valójában a köztéren levő hirdetőtáblák tulajdonosai számára kötelező érvényű a határozat, ők kell hogy megteremtsék a nyelvi egyensúlyt. „A multikulturalitás költséges, de kifizetődő – ez az elvárás természetes gesztus az önkormányzat részéről” – szögezte le Antal Árpád.
A liberális képviselők azt is kifogásolták, hogy a kötelező kétnyelvűség miatt túlzsúfolt lesz a reklámfelület, például ha egy cégnek angol nyelvű jelmondata van, köteles azt románra és magyarra is lefordítani. Berecki Kinga polgári párti (MPP-s) tanácstag azt javasolta, hogy a lakosság számarányát figyelembe véve, a reklámtáblákon 75 százalék arányban jelenjen meg a magyar szöveg. Berecki Kinga kifejtette, a szabályozás a magyar cégvezetők esetében is szükséges, hiszen ők sem mindig használják a magyar nyelvet, nem elég öntudatosak. A multinacionális cégek sem figyelnek eléggé a regionális jellegzetességekre, ezt helyi szinten kell támogatni – mutatott rá. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette, mivel mindenki ért románul, a vállalkozók gyakran kényelemből hajlamosak csak román nyelven népszerűsíteni a termékeiket. A határozat szerint a kötelező kétnyelvűséget több módon lehet érvényesíteni: a reklámfelület lehet kétnyelvű vagy felváltva magyar és román nyelvű.
A pannók tartalmának lecserélését különben is be kell jelenteni az urbanisztikai bizottságnak, így ellenőrzés alatt tudják tartani, ha egy hétig románul, majd egy hétig magyarul fogalmazzák meg a reklámot. Amint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei prefektúra hivatalos állásfoglalást kért a kormánytól a kétnyelvű táblák alkalmazására vonatkozóan. György Ervin prefektus tegnap a Krónikának elmondta, még nem kaptak választ Bukarestből. A nyár folyamán az alprefektus a magyar nyelv használata ellen indított hadjáratot, többek között a Domo üzletláncot is felszólította, hogy reklámtáblákon ne csak magyarul hirdessen, majd György Ervin körlevélben szólította fel a közintézményeket, hogy használjanak kétnyelvű táblákat. Arról is beszámoltunk korábban, hogy júniusban a kolozsvári városháza megbüntette a helyi RMDSZ-t, mert a szövetség által szervezett, az erdélyi konzultációt hirdető pannója kizárólag magyarul tájékoztatja a polgárokat az akcióról.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2011. október 6.
Köszönik a melengető szavakat
Nagyvárad - A napokban Exc. Tempfli József kiérdemesült megyés püspök a 13 aradi vértanút ábrázoló emlékérmeket kapott a Magyar Honvédségtől és a Történelmi Vitézi Rend is üdvözölte a ny. főpásztort.
Hunyadi László főkapitány levélben mondott köszönetet Exc. Tempfli Józsefnek azokért a szerinte felejthetetlen pillanatokért, melyekkel megajándékozta a Történelmi Vitézi Rend tagjait a váradi, a budapesti és a sümegi személyes találkozások alkalmából. Örömmel idézte fel azokat az alkalmakat, amikor a Székelyföldről hazafelé tartva megálltak a Székesegyházban és a ny. főpásztor a misét követően áldást mondott további utukra, vagy amikor egy erdélyi zarándokútjuk alkalmából a Kanonok soron szinte barátként fogadta őket. Mint üzenetében fogalmaz, szintén örök emlékek maradnak számukra a budapesti Horthy-emlékmisén, a Magyar Koronaőr Egyesület ünnepén és a Szent László Lovagrend éves sümegi ünnepi rendezvényén megvalósult találkozások. „Köszönjük azokat a lelket melengető szavakat, az optimizmust, a jövőbe vetett hit megerősítését, hiszen valóban csak így lehet szembenézni ezzel a világgal”, olvasható a levélben.
A Vitézi Rend a Vitézi tájékoztató legutóbbi számát is továbbította a főpapnak, melyben azösszefogásra buzdító Csíksomlyói hitvallás is megjelent, melynek kezdő sorai a következők: „Hiszem, hogy tud még összefogni e nép,/ Hogy egy teremtő szándék/ Vezérli szívét, kezét. Hiszem, hogy a sötétségből új Hajnal hasad,/ Hogy nem lesz széthúzás,/ S leszünk egy Cél és egy Akarat!”.
A nyugalmazott főpásztort egyéb kellemes meglepetés is érte az elmúlt napokban: a 13 aradi vértanút ábrázoló emlékérmeket kapott a Magyar Honvédségtől, melyeket egy nemzeti színű szalag foglalja keretben, alul egy pecséttel, mely az 1849-es címert tartalmazza és korabeli helyesírással az A M. Honvéd 26. Zászlóally 5. század feliratot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
Nagyvárad - A napokban Exc. Tempfli József kiérdemesült megyés püspök a 13 aradi vértanút ábrázoló emlékérmeket kapott a Magyar Honvédségtől és a Történelmi Vitézi Rend is üdvözölte a ny. főpásztort.
Hunyadi László főkapitány levélben mondott köszönetet Exc. Tempfli Józsefnek azokért a szerinte felejthetetlen pillanatokért, melyekkel megajándékozta a Történelmi Vitézi Rend tagjait a váradi, a budapesti és a sümegi személyes találkozások alkalmából. Örömmel idézte fel azokat az alkalmakat, amikor a Székelyföldről hazafelé tartva megálltak a Székesegyházban és a ny. főpásztor a misét követően áldást mondott további utukra, vagy amikor egy erdélyi zarándokútjuk alkalmából a Kanonok soron szinte barátként fogadta őket. Mint üzenetében fogalmaz, szintén örök emlékek maradnak számukra a budapesti Horthy-emlékmisén, a Magyar Koronaőr Egyesület ünnepén és a Szent László Lovagrend éves sümegi ünnepi rendezvényén megvalósult találkozások. „Köszönjük azokat a lelket melengető szavakat, az optimizmust, a jövőbe vetett hit megerősítését, hiszen valóban csak így lehet szembenézni ezzel a világgal”, olvasható a levélben.
A Vitézi Rend a Vitézi tájékoztató legutóbbi számát is továbbította a főpapnak, melyben azösszefogásra buzdító Csíksomlyói hitvallás is megjelent, melynek kezdő sorai a következők: „Hiszem, hogy tud még összefogni e nép,/ Hogy egy teremtő szándék/ Vezérli szívét, kezét. Hiszem, hogy a sötétségből új Hajnal hasad,/ Hogy nem lesz széthúzás,/ S leszünk egy Cél és egy Akarat!”.
A nyugalmazott főpásztort egyéb kellemes meglepetés is érte az elmúlt napokban: a 13 aradi vértanút ábrázoló emlékérmeket kapott a Magyar Honvédségtől, melyeket egy nemzeti színű szalag foglalja keretben, alul egy pecséttel, mely az 1849-es címert tartalmazza és korabeli helyesírással az A M. Honvéd 26. Zászlóally 5. század feliratot.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2011. október 6.
Ami gyémánt volt, gyémánt marad?
Visszatérhetnek azok az idők, amikor a székelyföldiek is újra elszegődnek a bányákba.
Könyvtárnyi irodalma van a szórványkérdésnek. A szerzők zöme ha járt is, ám sohasem élt szórványban. A zárványosulás megelőzésére felírt recept kötelezően tartalmazza a templomot és az iskolát, de eddig még soha nem találkoztam a törődéssel. Eddig, amíg nem jártam a Zsíl-völgyi magyarok közt.
Az urikányi református templomban a lelkész az evangélium szavait idézi: Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. Abban az időben egy fillér volt két veréb, aki négyet vett, az ötödiket ingyen kapta. Ám Isten azt az egyet is számon tartotta.
Az újságírók felelősségére gondolok. No meg arra, amit egy petrozsényi irodalom szakos tanárnő – jogosan – felrótt nekünk, a Fehér holló szórványtársaság tagjainak: húsz éve senki nem érdeklődött a Zsíl-völgyi magyarok iránt, s amikor írtak róluk, akkor a bányászjárásokkal egyidőben keletkezett sztereotípiákat ismételgették: vadak, követelőzőek. Pedig ők csak az odafigyelést szomjazzák. Azt, hogy írjon róluk az újság, szóljon a rádió, mindennapi életüket mutassa be a televízió. Adjon hírt arról, amit ők a katolikus plébánia közelében felállított kopjafára rávésettek: „Létünk bizonysága: vagyunk! ” Az erdélyi magyar újságíró gyakran – egyre gyakrabban – kérdezi a környezetében élőktől, önmagától: érdemes-e róni a sorokat? Megnyugtató válasz nem érkezik. Nem, mert ott van elrejtve a hegyek között, a Páring és a Kisretyezát határolta völgyben, ahol a vájárok tudják, ha nem írnak róluk, az olyan, mintha nem is léteznének.
Azt meg ők nem tudták volna soha meg az eljuttatott írott szó nélkül, hogy néhány száz mérföldre tőlük valaki szenvedett miattuk. Érettük. (A történetet korábban megírtam magam is, ám ide csak kevés újság jár. Miért venné valaki azt a lapot, amely általában róla nem szól?) A nyomtatott betű erejében már kevésbé kételkedve, elmesélem, ha már szóba került a bányászok 1977-es lázadása, hogy a könyv valós hatalmát a kommunista állambiztonság emberei bezzeg ismerték.
Ők nem dilemmázgattak sokáig Vörösmarty sorain, hogy ment-e a könyvek által előbbre a világ. Azonnal a könyvet postán szolgálat vezetőjének, Tőzsér Józsefnek a nyakába próbálták varrni, hogy ő szervezte meg, Csíkszeredából, az 1977-es Zsil-völgyi bányászlázadást, mert előzetesen több tíz példányban elküldte Petrozsénybe a lázító manifesztumot: Jókai Mór Fekete gyémántok című regényét. És varrtak Tőzsér József nyakába fél év börtönt. Amit le is kellett volna töltenie, ha nem lett volna a könyveknek barátja a Központi Bizottságban. Fazakas Jánosnak hívták...
Megdöbbennek ennek a régi történetnek a hallatán a lupényiak. Meghatódnak. Akárcsak én nyomtatott szó iránti hűségük láttán.
Az idők változnak. Ma már szinte senki sem hiszi, hogy a nyomtatott szó megtartó erő. Csak itt, a Zsíl-völgyében. Ahol azt is hiszik, hogy nem a szórványnak juttatott morzsa, alamizsna, a segélyek függvénye a megmaradás. A szórványnak önmagát kell megóvnia a pusztulástól, mondja vendéglátónk, Benedekfi Dávid. Erős bástyájuk lehet a kisebbségben élőknek a nyomtatott szó, és erős váruk lehet egy szórványközpont – mondja Benedekfi.
Valójában nem az épület, nem a számítógép, hanem az a munka, amelyet innen koordinálva végezni lehet. Hazán kívül házra is szüksége van, nem csupán az embernek, hanem a közösségnek is. S ez a szórvány ház lehetne a központja a lupényiek, urikányiak, vulkányiak, lónyaiak, petrozsényiek összehangolt tevékenységének, hogy a több ezer magyart számláló közösség ne csupán túlélje a bányászat nehéz évtizedeit, hanem értékteremtő maradjon. Ők hisznek a Hunyad megyei prefektusnak, aki szerint kétszáz évre való szenet rejtenek mélyükben itt a hegyek. Visszatérhetnek azok az idők, amikor a székelyföldiek is újra elszegődnek a bányákba, s ismét kinyitnak az iskolák és megtelnek a templomok.
A szórványközpont gondolatát pedig érdemes lenne felkarolni máshol is, ám csak akkor, ha működtetői ugyanúgy gondolkodnak, mint a Zsíl-völgyeik: a kitartó, célirányos és alázatos munka a fontos, nem a falak, a számítógépek és a meleg székek.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)
Visszatérhetnek azok az idők, amikor a székelyföldiek is újra elszegődnek a bányákba.
Könyvtárnyi irodalma van a szórványkérdésnek. A szerzők zöme ha járt is, ám sohasem élt szórványban. A zárványosulás megelőzésére felírt recept kötelezően tartalmazza a templomot és az iskolát, de eddig még soha nem találkoztam a törődéssel. Eddig, amíg nem jártam a Zsíl-völgyi magyarok közt.
Az urikányi református templomban a lelkész az evangélium szavait idézi: Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? És egy sincs azok közül Istennél elfelejtve. Abban az időben egy fillér volt két veréb, aki négyet vett, az ötödiket ingyen kapta. Ám Isten azt az egyet is számon tartotta.
Az újságírók felelősségére gondolok. No meg arra, amit egy petrozsényi irodalom szakos tanárnő – jogosan – felrótt nekünk, a Fehér holló szórványtársaság tagjainak: húsz éve senki nem érdeklődött a Zsíl-völgyi magyarok iránt, s amikor írtak róluk, akkor a bányászjárásokkal egyidőben keletkezett sztereotípiákat ismételgették: vadak, követelőzőek. Pedig ők csak az odafigyelést szomjazzák. Azt, hogy írjon róluk az újság, szóljon a rádió, mindennapi életüket mutassa be a televízió. Adjon hírt arról, amit ők a katolikus plébánia közelében felállított kopjafára rávésettek: „Létünk bizonysága: vagyunk! ” Az erdélyi magyar újságíró gyakran – egyre gyakrabban – kérdezi a környezetében élőktől, önmagától: érdemes-e róni a sorokat? Megnyugtató válasz nem érkezik. Nem, mert ott van elrejtve a hegyek között, a Páring és a Kisretyezát határolta völgyben, ahol a vájárok tudják, ha nem írnak róluk, az olyan, mintha nem is léteznének.
Azt meg ők nem tudták volna soha meg az eljuttatott írott szó nélkül, hogy néhány száz mérföldre tőlük valaki szenvedett miattuk. Érettük. (A történetet korábban megírtam magam is, ám ide csak kevés újság jár. Miért venné valaki azt a lapot, amely általában róla nem szól?) A nyomtatott betű erejében már kevésbé kételkedve, elmesélem, ha már szóba került a bányászok 1977-es lázadása, hogy a könyv valós hatalmát a kommunista állambiztonság emberei bezzeg ismerték.
Ők nem dilemmázgattak sokáig Vörösmarty sorain, hogy ment-e a könyvek által előbbre a világ. Azonnal a könyvet postán szolgálat vezetőjének, Tőzsér Józsefnek a nyakába próbálták varrni, hogy ő szervezte meg, Csíkszeredából, az 1977-es Zsil-völgyi bányászlázadást, mert előzetesen több tíz példányban elküldte Petrozsénybe a lázító manifesztumot: Jókai Mór Fekete gyémántok című regényét. És varrtak Tőzsér József nyakába fél év börtönt. Amit le is kellett volna töltenie, ha nem lett volna a könyveknek barátja a Központi Bizottságban. Fazakas Jánosnak hívták...
Megdöbbennek ennek a régi történetnek a hallatán a lupényiak. Meghatódnak. Akárcsak én nyomtatott szó iránti hűségük láttán.
Az idők változnak. Ma már szinte senki sem hiszi, hogy a nyomtatott szó megtartó erő. Csak itt, a Zsíl-völgyében. Ahol azt is hiszik, hogy nem a szórványnak juttatott morzsa, alamizsna, a segélyek függvénye a megmaradás. A szórványnak önmagát kell megóvnia a pusztulástól, mondja vendéglátónk, Benedekfi Dávid. Erős bástyájuk lehet a kisebbségben élőknek a nyomtatott szó, és erős váruk lehet egy szórványközpont – mondja Benedekfi.
Valójában nem az épület, nem a számítógép, hanem az a munka, amelyet innen koordinálva végezni lehet. Hazán kívül házra is szüksége van, nem csupán az embernek, hanem a közösségnek is. S ez a szórvány ház lehetne a központja a lupényiek, urikányiak, vulkányiak, lónyaiak, petrozsényiek összehangolt tevékenységének, hogy a több ezer magyart számláló közösség ne csupán túlélje a bányászat nehéz évtizedeit, hanem értékteremtő maradjon. Ők hisznek a Hunyad megyei prefektusnak, aki szerint kétszáz évre való szenet rejtenek mélyükben itt a hegyek. Visszatérhetnek azok az idők, amikor a székelyföldiek is újra elszegődnek a bányákba, s ismét kinyitnak az iskolák és megtelnek a templomok.
A szórványközpont gondolatát pedig érdemes lenne felkarolni máshol is, ám csak akkor, ha működtetői ugyanúgy gondolkodnak, mint a Zsíl-völgyeik: a kitartó, célirányos és alázatos munka a fontos, nem a falak, a számítógépek és a meleg székek.
Ambrus Attila
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 6.
„A kormány komolyan veszi a privatizációt” – Borbély Károly gazdasági államtitkár szerint a külföldi befektetők pozitívan ítélik meg Romániát
A kelet-közép-európai befektetési térképen pozitívan ítélik meg Romániát a külföldi beruházók, akik számára egyértelműen hetven százalékban az energiaszektor a legnépszerűbb – fejtette ki a lapunknak adott interjúban Borbély Károly gazdasági államtitkár.
Az államtitkár úr legutóbb Skóciában járt, ahol több külföldi befektetőcsoporttal is találkozott, illetve folytatott kétoldalú megbeszéléseket.
– Egy befektetési konferencián vettem részt Edinburgh-ban, Alex Salmond skót miniszterelnök meghívására, aki a megújuló energiaforrásokat érintő komoly programot indított el. A több mint négyszáz meghívottat számláló konferencián Romániát mint befektetési környezetet mutattam be, hangsúlyozva, a kormány prioritásai közé tartozik a külföldi beruházók jelenléte. A fórumon meggyőződhettem arról, hogy a külföldi befektetők a kelet-közép-európai befektetési térképen pozitívan ítélik meg Romániát.
Az utóbbi napok történései nem egészen ezt mutatják, inkább rácáfolnak erre – gondolok itt a Nokia kivonulására Nemeszsukról, vagy arra, hogy a finn légitársaság felfüggesztette bukaresti járatait, miközben Horvátországba menetrend szerinti járatot indít.
– Nézze, ez a Nokia-ügy szerintem fel van fújva.
Úgy érti, hogy a média túllihegi?
– Nemcsak a média, szerintem a kormány is. Túl nagy fontosságot tulajdonított neki, miközben a mostani Nokia már nem az, amelyik 2008-ban Nemeszsukra költözött, már nem világelsők. Persze, ez kétségkívül negatív fejlemény az ország gazdasági életében, szomorú, hogy kétezer ember munkanélküli lesz. De erről nem Románia tehet, hanem a finn cég, amelynek az utóbbi időben enyhén szólva megomlott a befektetési stratégiája. Annak ellenére, hogy tavaly az ország második exportőre volt a Nokia, szerintem nem kell annyira elkeseredni, ettől még nem fog megomolni Románia gazdasága.
Azzal együtt, hogy az ügy fel van fújva, gondolom a kormány le fogja vonni belőle a tanulságot.
– A román kormány nem tud forgalmat generálni egy magáncégnek, akármilyen nagy is legyen az. Az állam feladata, hogy kedvező lehetőséget teremt az országban folytatandó gazdasági tevékenységhez, ipari parkot létesít, utat épít, elektronikai hálózatot. Ezt meg tudja tenni és meg is teszi. Románia befektetőbarát ország – a térségben a harmadik helyen áll.
Tavaly Lengyelország, 7,3, Csehország 5, Románia pedig 2 milliárd eurót vonzott külföldről. Most mindenütt csökkenési tendencia van, de ez az arány 2008-ban 10 milliárd euró volt. A kormánynak tehát nincs milyen tanulságot levonnia – ez egy szerencsétlen eset, sajnáljuk, hogy a Nokiának csökkent a forgalma, de mi nem tudjuk azt befolyásolni.
Melyik az a gazdasági szektor, amely iránt leginkább érdeklődnek a külföldi vállalkozók?
– A gazdasági minisztérium „védnöksége” alatt Romániába befektető külföldi vállalkozók között egyértelműen az energiaszektor a legnépszerűbb. A beruházók mintegy hetven százaléka ebben az ágazatban látja a potenciált.
És kiknek a célpontja Románia? Például Magyarország mennyire használja ki az erdélyi potenciálokat?
– Magyarország szerintem elszalasztotta a nagy lehetőséget. Államtitkári kinevezésem előtt a magyar kormány befektetési irodáját vezettem, az erdélyi beruházásokért feleltem. Az elvártnál sokkal kisebbek lettek a megvalósítások, ami azért is furcsa, mert Ausztria, Németország és Hollandia rengeteg céget hozott.
A világ melyik táján legaktívabb a román gazdasági jelenlét?
– Mindenképp az Európai Unióban, ahová az export 72 százaléka irányul. Ez egyébként azt bizonyítja, hogy a román üzletemberek prioritásnak tekintik az uniós üzleti szférát. Nagy külföldi tőkemozgásról azonban nem beszélhetünk – tavaly 32 milliárd eurót tett ki a román export. Ugyanakkor tudatában vagyunk, hogy Kína, Brazília, Oroszország fontos piacok, ebbe az irányba kell terjeszkedni – éppen ezért próbálunk változtatni a hazai vállalkozók hozzáállásán. Itt egyébként a nagy baj a kis- és közepes vállalkozásokkal van. A nagyok terjeszkednek nélkülünk is.
A román kormánynak milyen stratégiája van a hazai befektetők külföldi terjeszkedésére?
– A termékek külföldi piacokon való bemutatását konkrét programmal támogatja a kormány, ez konkrétan a kiállításokon és üzletember-találkozókon való részvételt jelenti. Ezt megelőzően az exporttanács az ország kiviteli stratégiájának függvényében felvázolja a következő év prioritásait, azt, hogy milyen ágazatokra kell koncentrálni, illetve kiválasztjuk azokat a világkiállításokat, amelyeken fontosnak tartjuk a román jelenlétet.
Utóbbira idén 36 millió lejt szánt a kormány, amelyből az egyes kiállításokon való részvétel ötven százalékát fedezi. Főként azokat a cégeket támogatjuk, amelyek az EU-n kívül terjeszkednének, az unión belül ugyanis viszonylag könnyű az üzletkötés.
Mi zajlik az állami kézben levő nagyvállalatok portáján? Tervezi-e hosszabb távon a gazdasági minisztérium ezen cégek részvénycsomagjainak börzére vitelét?
– A kormány komolyan gondolja a privatizációs folyamatokat – a jövőben folytatni fogjuk a Petrom börzére vitelét, ezenkívül a Transelectrica és Transgaz részvényeivel már ebben a hónapban ismét börzén leszünk. Jövőben pedig a Romgazzal is „tőzsdézni” fogunk. Ezenkívül igyekszünk visszafogni a tevékenységét a nagy adósságokat felhalmozó állami cégeknek, és amint van rájuk érdeklődő, ezeket is privatizáljuk.
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)
A kelet-közép-európai befektetési térképen pozitívan ítélik meg Romániát a külföldi beruházók, akik számára egyértelműen hetven százalékban az energiaszektor a legnépszerűbb – fejtette ki a lapunknak adott interjúban Borbély Károly gazdasági államtitkár.
Az államtitkár úr legutóbb Skóciában járt, ahol több külföldi befektetőcsoporttal is találkozott, illetve folytatott kétoldalú megbeszéléseket.
– Egy befektetési konferencián vettem részt Edinburgh-ban, Alex Salmond skót miniszterelnök meghívására, aki a megújuló energiaforrásokat érintő komoly programot indított el. A több mint négyszáz meghívottat számláló konferencián Romániát mint befektetési környezetet mutattam be, hangsúlyozva, a kormány prioritásai közé tartozik a külföldi beruházók jelenléte. A fórumon meggyőződhettem arról, hogy a külföldi befektetők a kelet-közép-európai befektetési térképen pozitívan ítélik meg Romániát.
Az utóbbi napok történései nem egészen ezt mutatják, inkább rácáfolnak erre – gondolok itt a Nokia kivonulására Nemeszsukról, vagy arra, hogy a finn légitársaság felfüggesztette bukaresti járatait, miközben Horvátországba menetrend szerinti járatot indít.
– Nézze, ez a Nokia-ügy szerintem fel van fújva.
Úgy érti, hogy a média túllihegi?
– Nemcsak a média, szerintem a kormány is. Túl nagy fontosságot tulajdonított neki, miközben a mostani Nokia már nem az, amelyik 2008-ban Nemeszsukra költözött, már nem világelsők. Persze, ez kétségkívül negatív fejlemény az ország gazdasági életében, szomorú, hogy kétezer ember munkanélküli lesz. De erről nem Románia tehet, hanem a finn cég, amelynek az utóbbi időben enyhén szólva megomlott a befektetési stratégiája. Annak ellenére, hogy tavaly az ország második exportőre volt a Nokia, szerintem nem kell annyira elkeseredni, ettől még nem fog megomolni Románia gazdasága.
Azzal együtt, hogy az ügy fel van fújva, gondolom a kormány le fogja vonni belőle a tanulságot.
– A román kormány nem tud forgalmat generálni egy magáncégnek, akármilyen nagy is legyen az. Az állam feladata, hogy kedvező lehetőséget teremt az országban folytatandó gazdasági tevékenységhez, ipari parkot létesít, utat épít, elektronikai hálózatot. Ezt meg tudja tenni és meg is teszi. Románia befektetőbarát ország – a térségben a harmadik helyen áll.
Tavaly Lengyelország, 7,3, Csehország 5, Románia pedig 2 milliárd eurót vonzott külföldről. Most mindenütt csökkenési tendencia van, de ez az arány 2008-ban 10 milliárd euró volt. A kormánynak tehát nincs milyen tanulságot levonnia – ez egy szerencsétlen eset, sajnáljuk, hogy a Nokiának csökkent a forgalma, de mi nem tudjuk azt befolyásolni.
Melyik az a gazdasági szektor, amely iránt leginkább érdeklődnek a külföldi vállalkozók?
– A gazdasági minisztérium „védnöksége” alatt Romániába befektető külföldi vállalkozók között egyértelműen az energiaszektor a legnépszerűbb. A beruházók mintegy hetven százaléka ebben az ágazatban látja a potenciált.
És kiknek a célpontja Románia? Például Magyarország mennyire használja ki az erdélyi potenciálokat?
– Magyarország szerintem elszalasztotta a nagy lehetőséget. Államtitkári kinevezésem előtt a magyar kormány befektetési irodáját vezettem, az erdélyi beruházásokért feleltem. Az elvártnál sokkal kisebbek lettek a megvalósítások, ami azért is furcsa, mert Ausztria, Németország és Hollandia rengeteg céget hozott.
A világ melyik táján legaktívabb a román gazdasági jelenlét?
– Mindenképp az Európai Unióban, ahová az export 72 százaléka irányul. Ez egyébként azt bizonyítja, hogy a román üzletemberek prioritásnak tekintik az uniós üzleti szférát. Nagy külföldi tőkemozgásról azonban nem beszélhetünk – tavaly 32 milliárd eurót tett ki a román export. Ugyanakkor tudatában vagyunk, hogy Kína, Brazília, Oroszország fontos piacok, ebbe az irányba kell terjeszkedni – éppen ezért próbálunk változtatni a hazai vállalkozók hozzáállásán. Itt egyébként a nagy baj a kis- és közepes vállalkozásokkal van. A nagyok terjeszkednek nélkülünk is.
A román kormánynak milyen stratégiája van a hazai befektetők külföldi terjeszkedésére?
– A termékek külföldi piacokon való bemutatását konkrét programmal támogatja a kormány, ez konkrétan a kiállításokon és üzletember-találkozókon való részvételt jelenti. Ezt megelőzően az exporttanács az ország kiviteli stratégiájának függvényében felvázolja a következő év prioritásait, azt, hogy milyen ágazatokra kell koncentrálni, illetve kiválasztjuk azokat a világkiállításokat, amelyeken fontosnak tartjuk a román jelenlétet.
Utóbbira idén 36 millió lejt szánt a kormány, amelyből az egyes kiállításokon való részvétel ötven százalékát fedezi. Főként azokat a cégeket támogatjuk, amelyek az EU-n kívül terjeszkednének, az unión belül ugyanis viszonylag könnyű az üzletkötés.
Mi zajlik az állami kézben levő nagyvállalatok portáján? Tervezi-e hosszabb távon a gazdasági minisztérium ezen cégek részvénycsomagjainak börzére vitelét?
– A kormány komolyan gondolja a privatizációs folyamatokat – a jövőben folytatni fogjuk a Petrom börzére vitelét, ezenkívül a Transelectrica és Transgaz részvényeivel már ebben a hónapban ismét börzén leszünk. Jövőben pedig a Romgazzal is „tőzsdézni” fogunk. Ezenkívül igyekszünk visszafogni a tevékenységét a nagy adósságokat felhalmozó állami cégeknek, és amint van rájuk érdeklődő, ezeket is privatizáljuk.
Farkas István
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. október 7.
Vallás és politika: Csíksomlyó Unesco pályázata
A Csíksomlyói Unesco pályázat újra felszínre hozta a kérdést, hogy érdemes vagy nem kompromisszumot kötni az erdélyi magyaroknak egy számukra fontos kérdésben. Ezzel gyakorlatilag az RMDSZ eddigi politikája kérdőjeleződik meg. Az erdélyi magyarok,székelyek úgy gondolják, hogy a minden áron megfelelni akarás egy tévút ami csak önfeladáshoz vezet eredmények nélkül.
Az Országos Szellemi Örökség Bizottság, amely a Román Kulturális Minisztérium része vallási fesztiválként akarja felterjeszteni a Csíksomlyói búcsút. Szerintük az Unesco hamarább elismeri így mint katolikus búcsúként. A ferencesek akik meg az elején meg mellette voltak ma már ellene vannak mert félnek, hogy a felterjesztés mely kiemeli a búcsú pogány elemeit is - napimádás - őket szorítja majd ki onnan és a búcsú eredeti vallási és összetartó jellegét változtatja meg.
A Gyulafehérvári Római Katolikus érsekség ugyanakkor a védelemre helyezi a hangsúlyt amelyet az Unesco adhat a rendezvénynek de megpróbál diplomatikus lenni a ferencesek es az RMDSZ-s felterjesztők vitájában. Szerintük jó, hogy jelölik de az sem tragédia ha nem. A Gyulafehérvári Római Katolikus érsekség hivatalos honlapján semmi sem észlelhető a vitából. Itt az ellenző ferences szerzetesek részéről csak a régi - a felterjesztés pozitív értékelése található amit a Hargita Népe szeptember 14-en közölt.
Utazzon el Csíksomlyóra!
P. Péter Arthur házfőnök a hír kapcsán úgy fogalmazott, „nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Románia kormánya és a román parlament jóváhagyta, hogy a kulturális minisztérium felterjesztheti az UNESCO-nak a kérést, amelynek értelmében Csíksomlyó a világörökség részévé válhat. Csíksomlyó 2005 óta tagja az Európai Máriás Hálónak, vagyis néhány éve már része az európai vallási életnek, bekerült a római katolikus egyház nemzetközi köztudatába, illő tehát, hogy jelen legyen Európa és a világ kulturális-társadalmi tudatában, hiszen e két irányvonal Csíksomlyón a századok során egybefonódott. Reméljük, hogy ez a kezdeményezés hitünkben és nemzeti öntudatunkban ismét megerősít”.
Ennek ellenére a feszültség kitapintható. Ez különösen kényes a Kelemen Hunor vezette kulturális tárca részére mert az Unesco az érintett közösségek és intézmények támogatását is kéri. A ferencesek ,amint arra az Erdély ma online napilap október 4.-i „A ferenceseket átverték" száma is utal, kifejtették nem értenek egyet azzal hogy „ napimádás, a táltosok és a bóvliárusok is Unesco védelemben részesüljenek."
Habár Kelemen Hunor kétoldalú megbeszélést ajánlott a ferenceseknek, erre azonban még ezidáig nem került sor. A ferences szerzetesek úgy érzik hogy süketek párbeszéde zajlik amelyben ők nem számítanak. Róluk, helyettük és nélkülük döntenek egy olyan kérdésben ami számukra nagyon fontos. A ferences szerzetesek 1352 óta vannak jelen Csíksomlyón és 1444-ben IV. Jenő pápa a szerzetesrendnek nyújtott segítségért ad búcsúkiváltságot. 1567-es János Zsigmond erdélyi fejedelem unitárius fejedelem feletti katolikus győzelem után és ennek megünneplése révén válik Csíksomlyó pünkösdi búcsú székely zarándokhelye. 1989 után pedig az addig lokális székely és csángó zarándoklat átalakul összmagyar búcsúhelyé annak minden előnyeivel és amint az Unesco felterjesztés kapcsán nyilvánvaló vált problémáival együtt.
Az Unesco felterjesztés körüli huzavona jól jelez néhány fontos változást is az erdélyi magyar közösségen belül. Egy átalakulás zajlik most amelyben a közösség eddig az RMDSZ iránt rendkívül lojális Római Katolikus Egyházon belül is sokan megkérdőjelezik az Európai intézmények és a román kormányok felé mindenáron kompromisszumokra irányuló politika eredményességét vagy jogosságát. Szlafkai Loránd
kitekinto.hu
Erdély.ma
A Csíksomlyói Unesco pályázat újra felszínre hozta a kérdést, hogy érdemes vagy nem kompromisszumot kötni az erdélyi magyaroknak egy számukra fontos kérdésben. Ezzel gyakorlatilag az RMDSZ eddigi politikája kérdőjeleződik meg. Az erdélyi magyarok,székelyek úgy gondolják, hogy a minden áron megfelelni akarás egy tévút ami csak önfeladáshoz vezet eredmények nélkül.
Az Országos Szellemi Örökség Bizottság, amely a Román Kulturális Minisztérium része vallási fesztiválként akarja felterjeszteni a Csíksomlyói búcsút. Szerintük az Unesco hamarább elismeri így mint katolikus búcsúként. A ferencesek akik meg az elején meg mellette voltak ma már ellene vannak mert félnek, hogy a felterjesztés mely kiemeli a búcsú pogány elemeit is - napimádás - őket szorítja majd ki onnan és a búcsú eredeti vallási és összetartó jellegét változtatja meg.
A Gyulafehérvári Római Katolikus érsekség ugyanakkor a védelemre helyezi a hangsúlyt amelyet az Unesco adhat a rendezvénynek de megpróbál diplomatikus lenni a ferencesek es az RMDSZ-s felterjesztők vitájában. Szerintük jó, hogy jelölik de az sem tragédia ha nem. A Gyulafehérvári Római Katolikus érsekség hivatalos honlapján semmi sem észlelhető a vitából. Itt az ellenző ferences szerzetesek részéről csak a régi - a felterjesztés pozitív értékelése található amit a Hargita Népe szeptember 14-en közölt.
Utazzon el Csíksomlyóra!
P. Péter Arthur házfőnök a hír kapcsán úgy fogalmazott, „nagy megtiszteltetés számunkra, hogy Románia kormánya és a román parlament jóváhagyta, hogy a kulturális minisztérium felterjesztheti az UNESCO-nak a kérést, amelynek értelmében Csíksomlyó a világörökség részévé válhat. Csíksomlyó 2005 óta tagja az Európai Máriás Hálónak, vagyis néhány éve már része az európai vallási életnek, bekerült a római katolikus egyház nemzetközi köztudatába, illő tehát, hogy jelen legyen Európa és a világ kulturális-társadalmi tudatában, hiszen e két irányvonal Csíksomlyón a századok során egybefonódott. Reméljük, hogy ez a kezdeményezés hitünkben és nemzeti öntudatunkban ismét megerősít”.
Ennek ellenére a feszültség kitapintható. Ez különösen kényes a Kelemen Hunor vezette kulturális tárca részére mert az Unesco az érintett közösségek és intézmények támogatását is kéri. A ferencesek ,amint arra az Erdély ma online napilap október 4.-i „A ferenceseket átverték" száma is utal, kifejtették nem értenek egyet azzal hogy „ napimádás, a táltosok és a bóvliárusok is Unesco védelemben részesüljenek."
Habár Kelemen Hunor kétoldalú megbeszélést ajánlott a ferenceseknek, erre azonban még ezidáig nem került sor. A ferences szerzetesek úgy érzik hogy süketek párbeszéde zajlik amelyben ők nem számítanak. Róluk, helyettük és nélkülük döntenek egy olyan kérdésben ami számukra nagyon fontos. A ferences szerzetesek 1352 óta vannak jelen Csíksomlyón és 1444-ben IV. Jenő pápa a szerzetesrendnek nyújtott segítségért ad búcsúkiváltságot. 1567-es János Zsigmond erdélyi fejedelem unitárius fejedelem feletti katolikus győzelem után és ennek megünneplése révén válik Csíksomlyó pünkösdi búcsú székely zarándokhelye. 1989 után pedig az addig lokális székely és csángó zarándoklat átalakul összmagyar búcsúhelyé annak minden előnyeivel és amint az Unesco felterjesztés kapcsán nyilvánvaló vált problémáival együtt.
Az Unesco felterjesztés körüli huzavona jól jelez néhány fontos változást is az erdélyi magyar közösségen belül. Egy átalakulás zajlik most amelyben a közösség eddig az RMDSZ iránt rendkívül lojális Római Katolikus Egyházon belül is sokan megkérdőjelezik az Európai intézmények és a román kormányok felé mindenáron kompromisszumokra irányuló politika eredményességét vagy jogosságát. Szlafkai Loránd
kitekinto.hu
Erdély.ma
2011. október 7.
Böjte atya: Gondolatok az államcsődről!
Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, – és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, – mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol békétlenség van!" Szent Ferenc Tanárokkal, közéleti személyekkel beszéltem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekről. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, – és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, – mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet szereplőit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: „Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?" Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvű, vidám szemmel nézve, legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel fenyeget. Meglepett, hogy mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam mondani, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk. „Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön!" – jön kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsőd lehet, – próbáltam mondani. „Kit érdekel? Azért kapják a fizetést, – mondja egy főiskolát végzett személy, – hogy nekünk is fizetést adjanak!"
Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet és szinte minden internetes oldalon vitákról, tüntetésekről, fenyegetőzésekről olvashatok. Jön a fűtésszámla és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, mondja egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekből, egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is. Nézem a megbojdult világot és nem értem, hogy okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni és emiatt államcsődöt jelent be?
Tavasszal Argentínában voltam, és egy asztaltársaságot megkérdeztem, hogy az egyszerű emberek számára mit is jelentett az államcsőd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adóságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csődbe van. Persze ettől az élet nem állt meg, a nap másnap is felkelt. Addig egy USD, egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesoért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át. A bankokban lévő pénzeket az állam befagyasztotta, és most 10 év után talán kis részletekben kezdik kiadni az embereknek a megtakarításokat. Persze az emberek lázadoztak, hatalmas megmozdulások voltak.
Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt mondta, hogy: „a hatalom mindent megtett!" Mire a felesége csak annyit mondott, hogy: „elég durván tette azt, amit tett". Kíváncsian rákérdeztem, hogy mégis mit tett a hatalom durván? „Hát – jött a kitérő válasz – mikor mentem reggel a munkába, biza itt is – ott is le volt takarva 10 – 20 halott az út szélén". Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden 5 -10 ház előtt egy őrbódé áll, az emberek fizetik az őrt, ki azonnal telefonál ha gyanús alakok jelennek meg az utcán, és akkor nem egy – két rendőr jön, hanem egy állig felfegyverzett különítmény.
Az elszegényedett emberek mit csinálhatnak? Elmentünk a nyomornegyedbe is. Én azt hittem, hogy mindent tudok a szegénységről. Elvittek egy homokbányába, melyből a vizet leszívatták és ahol most is zakatolnak a szalézi szerzetesek által működtetett szivattyúk, mert másképp újból bányató lenne a kisvárosnyi ember otthonából. Ebben a nyomornegyedben most 45 – 50 ezer ember él, utcák, házszámok, papírok nélkül. Bementünk néhány bódéba, igaz, hogy Buenos Airesben a higanyszál nem megy 0 fok alá télen sem, de szinte sehol nem láttam ajtót, ablakot, a földön raklapok voltak, és alatta folyt a nagyon zavaros kinézetű víz. Tizenévesek szopogatták a külföldre eladott finomított kábítószer után visszamaradó kokain malátát, mely nem csak elmezavart, de halált is hoz számukra. Néztem a parttalan nyomort és megkérdeztem a kedves nővérektől, hogy e nagyvárosban körülbelül hány ilyen nyomornegyed van? Velük volt egy jól informált, szociológiát tanító egyetemi tanárnő is, aki bennünket felvilágosított, hogy körülbelül még 200 ilyen negyed van a fővárosban és annak közvetlen környékén. Argentínának jelenleg olyan elnöke van, aki ezelőtt 15 évvel, az őserdőben fegyverrel a kezében gerillaharcot vívott a gazdagok ellen. Félve megkérdeztem, hogy milyen elképzeléseik vannak a kormánynak a nyomor felszámolására? „Sajnos – jött a szomorú válasz, – nincsenek tervek, elképzelések ilyen sok tönkrement család felemelésére." Egy szerzetes paptól hallottam, – bár nem jön, hogy elhiggyem – mikor a nyomornegyedben az emberek elkezdenek hangoskodni, akkor fegyveres dzsipekkel behajtanak álarcos emberek, és akiket elöl – hátul kapnak, azokat lelövik. Kegyetlen az élet!
Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik legnagyobb országában. Persze lehet azt mondani, hogy mi a civilizált világ központjában, Európában élünk, és mindez nálunk nem történhet meg. Adná az Isten, hogy valóban így legyen. De sajnos, ha a világháborúkra gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy a hatalomért, a pénzért ennél szörnyebb dolgokat is követtek el már Európa földjén az emberek.
Angol vendégekkel beszéltem a tegnap. Az elmúlt hetekben szinte megmagyarázhatatlan elementáris erővel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyűlölet, az erőszak. Tizenéves fiatalok, olyanok kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy előkelő egyetemeken taníttassák őket, kimentek és bandákba verődve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki sem érti, hogy honnan van ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nő a feszültség, akkor egyszerűen, ahol a legvékonyabb a hálózatban a vezető a biztosítéktáblában, ott elolvad és megszakad az áramfolyás. Sajnos mi felnőttek játszunk a gyűlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy ez a sok feszültség, mely betölti otthonainkat, intézményeinket, és ez szörnyű következményekkel jár, járhat.
Mi a megoldás? Ha tűz van, nem szabad olajat önteni a lángokra! Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak, bízzunk bennük! Kapcsoljuk ki a televíziót és szépen menjünk el dolgozni. Nagydiákjainkat elvittük egy – egy napra napszámba krumplit szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt, egy napi munkáért annyi krumplit kaptunk, mennyit egész télen egy fiatal elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdőt tisztítani.
Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amellyel egy 20 fős otthont a télen ki lehet fűteni. Persze lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk kell, hogy egy ingatag lélekvesztőben hánykódunk a tengeren, és ha egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónakunk, ingatag civilizációnk összedől, és sokunkat maga alá fog temetni.
Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni, békés nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha eltudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!
Istem adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket elviseljük, és csendes szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait megoldjuk!
Légy velünk az éjszakában Istenünk!
Szeretettel, Csaba t.
Erdély.ma
Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, – és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, – mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, hogy békét vigyek oda, hol békétlenség van!" Szent Ferenc Tanárokkal, közéleti személyekkel beszéltem az elmúlt napokban politikáról, gazdasági kérdésekről. Ami meglepett, az a hatalmas feszültség, harag, elkeseredettség, – és ha nem lennék ferences szerzetes, akkor talán azt is kimondanám, hogy gyűlölet, – mely újból és újból felcsapott a beszélgetés során. Szidták a politikai csoportosulásokat, a bankokat, a gazdasági élet szereplőit, az iskolarendszert, az egyházat, mindenkit. A beszélgetés újból és újból ugyanabba a témába torkolt: „Kevés a pénz! Meg egyáltalán mit gondol a kormány, ennyi fizetésből meg lehet élni?" Én próbáltam jópofa lenni és viccel elütni az élét a durva beszédnek. A székely ember régebb is kikacagta a feléje tornyosuló gondokat, és jókedvű, vidám szemmel nézve, legtöbbször kiderült, hogy nem is annyira megoldhatatlanul félelmetes az a fojtogató gond, mely elnyeléssel fenyeget. Meglepett, hogy mennyire nem vették a lapot, nagyon mélyen ül az emberekben a feszültség és a harag. Próbáltam mondani, hogy az állam csak azt oszthatja szét, amit mi termelünk. „Ha nincs elég pénz, kérjenek kölcsön!" – jön kapásból a válasz. Ennél több kölcsön már könnyen Görögország nyomdokába viheti a mi országunkat is, itt is államcsőd lehet, – próbáltam mondani. „Kit érdekel? Azért kapják a fizetést, – mondja egy főiskolát végzett személy, – hogy nekünk is fizetést adjanak!"
Hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet és szinte minden internetes oldalon vitákról, tüntetésekről, fenyegetőzésekről olvashatok. Jön a fűtésszámla és vele az utóbbi húsz év legnagyobb sztrájkja, mondja egy elkeseredett ember. Nézem a híreket, az indulatokat, és látom, hogy sokan készek politikai érdekekből, egy kis fizetésemelésért szétverni akár saját hazájukat is. Nézem a megbojdult világot és nem értem, hogy okos szónokok miért nem magyarázzák el érthetően, hogy mit jelent, ha egy állam eladósodik, és mivel jár, ha már állampapírjait nem tudja a piacon értékesíteni és emiatt államcsődöt jelent be?
Tavasszal Argentínában voltam, és egy asztaltársaságot megkérdeztem, hogy az egyszerű emberek számára mit is jelentett az államcsőd? Tudtam, hogy az argentin kormányok folyamatosan átgondolatlanul kölcsönöket vettek fel, végül 2000-ben már nem tudtak több hitelt felvenni, senki nem akart Argentin állampapírokat vásárolni. Az állam nem tudta kiadni a fizetéseket, nem tudták kiegyenlíteni a költségeket, törleszteni az adóságokat. Ezért elismerték, hogy az állam csődbe van. Persze ettől az élet nem állt meg, a nap másnap is felkelt. Addig egy USD, egy Argentin peso volt, de másnap már csak négy pesoért adtak egy dollárt. Így az emberek nem fizetésük 25%-át vesztették el, hanem egyik napról a másikra mindenüknek 75%-át. A bankokban lévő pénzeket az állam befagyasztotta, és most 10 év után talán kis részletekben kezdik kiadni az embereknek a megtakarításokat. Persze az emberek lázadoztak, hatalmas megmozdulások voltak.
Megkérdeztem azt is, hogy a kormány mit tett? Az egyik férfi azt mondta, hogy: „a hatalom mindent megtett!" Mire a felesége csak annyit mondott, hogy: „elég durván tette azt, amit tett". Kíváncsian rákérdeztem, hogy mégis mit tett a hatalom durván? „Hát – jött a kitérő válasz – mikor mentem reggel a munkába, biza itt is – ott is le volt takarva 10 – 20 halott az út szélén". Az élet nem áll meg! Eltelt 10 év, és most minden 5 -10 ház előtt egy őrbódé áll, az emberek fizetik az őrt, ki azonnal telefonál ha gyanús alakok jelennek meg az utcán, és akkor nem egy – két rendőr jön, hanem egy állig felfegyverzett különítmény.
Az elszegényedett emberek mit csinálhatnak? Elmentünk a nyomornegyedbe is. Én azt hittem, hogy mindent tudok a szegénységről. Elvittek egy homokbányába, melyből a vizet leszívatták és ahol most is zakatolnak a szalézi szerzetesek által működtetett szivattyúk, mert másképp újból bányató lenne a kisvárosnyi ember otthonából. Ebben a nyomornegyedben most 45 – 50 ezer ember él, utcák, házszámok, papírok nélkül. Bementünk néhány bódéba, igaz, hogy Buenos Airesben a higanyszál nem megy 0 fok alá télen sem, de szinte sehol nem láttam ajtót, ablakot, a földön raklapok voltak, és alatta folyt a nagyon zavaros kinézetű víz. Tizenévesek szopogatták a külföldre eladott finomított kábítószer után visszamaradó kokain malátát, mely nem csak elmezavart, de halált is hoz számukra. Néztem a parttalan nyomort és megkérdeztem a kedves nővérektől, hogy e nagyvárosban körülbelül hány ilyen nyomornegyed van? Velük volt egy jól informált, szociológiát tanító egyetemi tanárnő is, aki bennünket felvilágosított, hogy körülbelül még 200 ilyen negyed van a fővárosban és annak közvetlen környékén. Argentínának jelenleg olyan elnöke van, aki ezelőtt 15 évvel, az őserdőben fegyverrel a kezében gerillaharcot vívott a gazdagok ellen. Félve megkérdeztem, hogy milyen elképzeléseik vannak a kormánynak a nyomor felszámolására? „Sajnos – jött a szomorú válasz, – nincsenek tervek, elképzelések ilyen sok tönkrement család felemelésére." Egy szerzetes paptól hallottam, – bár nem jön, hogy elhiggyem – mikor a nyomornegyedben az emberek elkezdenek hangoskodni, akkor fegyveres dzsipekkel behajtanak álarcos emberek, és akiket elöl – hátul kapnak, azokat lelövik. Kegyetlen az élet!
Ez történt, ez van Argentínában, a világ egyik legnagyobb országában. Persze lehet azt mondani, hogy mi a civilizált világ központjában, Európában élünk, és mindez nálunk nem történhet meg. Adná az Isten, hogy valóban így legyen. De sajnos, ha a világháborúkra gondolok, akkor azt kell mondanom, hogy a hatalomért, a pénzért ennél szörnyebb dolgokat is követtek el már Európa földjén az emberek.
Angol vendégekkel beszéltem a tegnap. Az elmúlt hetekben szinte megmagyarázhatatlan elementáris erővel tört fel Londonban és sok más angol nagyvárosban a gyűlölet, az erőszak. Tizenéves fiatalok, olyanok kiknek szülei nagy pénzeket fizetnek, hogy előkelő egyetemeken taníttassák őket, kimentek és bandákba verődve törtek, zúztak, raboltak, gyújtogattak. Senki sem érti, hogy honnan van ez a hatalmas feszültség a fiatalságban? A gyermek, a fiatal olyan a családban, mint a kiolvadó biztosíték a házban. Ha nő a feszültség, akkor egyszerűen, ahol a legvékonyabb a hálózatban a vezető a biztosítéktáblában, ott elolvad és megszakad az áramfolyás. Sajnos mi felnőttek játszunk a gyűlölettel, a haraggal, de gyermekeink, fiataljaink szívén is keresztülmegy ez a sok feszültség, mely betölti otthonainkat, intézményeinket, és ez szörnyű következményekkel jár, járhat.
Mi a megoldás? Ha tűz van, nem szabad olajat önteni a lángokra! Választottunk egy kormányt, hagyjuk, hogy dolgozzanak, bízzunk bennük! Kapcsoljuk ki a televíziót és szépen menjünk el dolgozni. Nagydiákjainkat elvittük egy – egy napra napszámba krumplit szedni. Egy napi munkabérük egy nagy zsák szép krumpli volt, egy napi munkáért annyi krumplit kaptunk, mennyit egész télen egy fiatal elfogyaszt. A nyári vakációban elmentünk 20 diákkal erdőt tisztítani.
Egy heti munkánk után annyi fát kaptunk, amellyel egy 20 fős otthont a télen ki lehet fűteni. Persze lehet veszekedni, háborogni, de tudnunk kell, hogy egy ingatag lélekvesztőben hánykódunk a tengeren, és ha egymásnak esve rúgkapálunk, akkor könnyen felborul a csónakunk, ingatag civilizációnk összedől, és sokunkat maga alá fog temetni.
Meg kell nyugtatnunk magunkat és egymást, ha pánikolva, kapkodva vezetjük az autónkat, rángatva a kormányt, szinte borítékolni lehet a balesetet. Nincs olyan baj, mit ne lehetne nagyobbá tenni az ideges indulatokkal, de nincs olyan nagy gond, mit ne lehetne gyógyítani, mérsékelni, békés nyugodt döntésekkel. Rajtunk múlik, hogy az elmúlt húsz év felelőtlen költekezése milyen következményekkel jár. Én nagyon szeretném, ha eltudnánk kerülni a társadalmunk alapját jelentő gazdasági élet összeomlását, mert az anarchiánál rosszabb semmi sincsen!
Istem adj békét az emberek szívébe, add, hogy a nehézségeket elviseljük, és csendes szorgalmas munkánkkal kis világunk gondjait megoldjuk!
Légy velünk az éjszakában Istenünk!
Szeretettel, Csaba t.
Erdély.ma