Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2011. február 5.
Oktatás – A felsőoktatásban a magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés egyoldalú Tudományos kötet az erdélyi magyar egyetemi oktatásról
Az erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait.
A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul
Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza.
– A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával.
Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség.
Salat Levente: eltolódott az egyensúly
Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének.
– Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat.
Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét.
Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta.
Versengés az állami és a magán tanintézetek között
Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek.
Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta.
Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett.
N. H. D. Szabadság (Kolozsvár)
Az erdélyi magyar felsőoktatás alapvető gondjairól alakult ki beszélgetés csütörtökön este a Magyar Köztársaság Kolozsvári Főkonzulátusán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Felsőoktatási Munkacsoportja által összeállított és az Ábel Kiadónál megjelent, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című tanulmánykötet bemutatóján. Szó esett többek között az oktatás minőségéről, egyensúly-eltolódásról, a magyar egyetemisták választásairól, magán és állami egyetemek, illetve egyetem és közoktatás viszonyáról.
Szilágyi Mátyás magyar főkonzul emlékeztette a jelenlevőket, hogy tavaly már tartottak a nemzetpolitikai szempont szerint fontos könyvbemutatót a konzulátuson, ám idén ez az első ilyen esemény. – Az oktatás, és ezen belül a felsőoktatás az erdélyi magyar kisebbség stratégiai kérdése, és a politikai célrendszerben előkelő helyet foglal el ez a kérdéskör. Jelen esemény célja az, hogy interaktív találkozás, műhelymegbeszélés, egyféle hangos gondolkodás valósuljon meg a téma kapcsán – mondta a konzul, majd méltatta a könyvet, amely szerinte tartalmazza az erdélyi magyar nyelvű felsőoktatás fontos szempontjait.
A magyar egyetemisták egyharmada tanul magyarul
Péntek János, a tanulmánykötet egyik összeállítója emlékezett arra, hogy egy 2008 szeptemberében megrendezett eszmecsere következménye ez a tanulmánykötet, amely nem csak bemutatja az erdélyi magyar felsőoktatást, de ismert magyar tudományos személyiségek – Vizi Szilveszter, Berényi Dénes, Kozma Tamás – bíráló jellegű írásait is tartalmazza.
– A tanulmánykötet összeállítóiként nem vagyunk abban a helyzetben, hogy stratégiákat dolgozzunk ki, hiszen nem rendelkezünk ezek megvalósításához szükséges döntési és költségvetési potenciállal. Ám a közösség és a szakmai tisztesség iránti elkötelezettségünk tetten érhető. Továbbá pártpolitika és ideológiai elfogultság nélkül közelítettük meg a kérdéskört – részletezte Péntek, majd a számadatok viszonylagosságára figyelmeztetett. Ennek alátámasztására azt a példát hozta fel, miszerint örvendetes, hogy az adatok szerint közel 11 ezer egyetemi hallgató tanul magyarul, ám ehhez hozzá kell tenni, hogy a magyar anyanyelvű hallgatók száma meghaladja a 35 ezret, így tehát fiataljaink alig harmada tanul anyanyelvén. A romániai rektorok egyik közelmúltbeli konferenciáján elhangzott, hogy Romániában egymillió egyetemi hallgató van, és akkor a magyar hallgatók 35 ezres lélekszáma messze nincs összhangban a romániai magyarság számarányával.
Az új oktatási törvényről Péntek úgy vélekedett, hogy az új lehetőségeket tartalmaz a romániai magyar felsőoktatás számára. Elszomorító következtetéseket vont le: a romániai felsőoktatásban a magyar hallgatók és oktatók számát tekintve a romániai magyarság alulreprezentált, alulfinanszírozott, a képzés pedig egyoldalú. – Ahhoz, hogy ez megváltozzon, az intézmények jogi, pénzügyi és szakmai stabilizálódására van szükség. Elhangzott az is, hogy a felsőoktatásban észlelt gondok lehetséges „kútfeje” a közoktatás, illetve a nem megfelelő pedagógusképzés. Kolozsvárról hiányzik még egy kollégiumi (bentlakásos) központ, ám ehhez nagyon sok pénzre lenne szükség.
Salat Levente: eltolódott az egyensúly
Salat Levente egyetemi oktató, a kötet másik összeállítója három stratégiai irányvonalra hívta fel a jelenlevők figyelmét: a romániai magyar felsőoktatás kapcsán szükségét látja a létező intézmények helyzete konszolidálásának, a hiányzó román–magyar minőségbiztosítási rendszer kidolgozásának és az önálló magyar egyetem létesítésének.
– Az erdélyi magyar felsőoktatást illetően eltolódott az egyensúly. A legbefolyásosabb szereplő, a román állam intézményei alulteljesítenek, ez a helyzet pedig lépéskényszerbe hozta a magyar államot. Az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, az erdélyi magyarság nem tud erőforrásokat mozgósítani, és sorsa azoktól függ, akik eljárnak nevében. Az egyik legfontosabb feladat az lenne, hogy választ kapjunk arra a kérdésre: mi lesz a hosszú távú következménye ennek az egyensúlyvesztésnek – hangsúlyozta Salat.
Megemlítette azt is, hogy ha az állami egyetemek magyar tagozatainak továbbra is rossz hírét keltik azzal, ahogy az egyetem többségi vezetősége viszonyul a kisebbségekhez, akkor a diákok más magyar nyelvű felsőoktatási intézmények felé fordulnak, és ily módon az erdélyi magyarság fokozatosan feladhatja a román állammal szembeni, az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozó igényét.
Papp Z. Attila szintén a kötet szerkesztőjeként szólalt fel, a statisztikai adatokra alapozva: a 2009-ben érettségizett romániai magyar fiataloknak mindössze fele folytatta tanulmányait valamilyen egyetemen, de közülük is csak azok fele, azaz a maturandusok 25 százaléka tanult magyar nyelven. A legtöbb romániai fiatal Kolozsváron tanul a BBTE-n; a Sapientia EMTE-t a maturandusok 7–8, míg a Partiumi Keresztyén Egyetemet a végzősök 4–5 százaléka választotta.
Versengés az állami és a magán tanintézetek között
Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet igazgatója úgy vélte: legyen közösségi felsőoktatási stratégia, ám azt tartsák be. Gaal György helytörténész felvetette, hogy a felekezeti iskolák az állami tanintézmények rovására erősödnek meg. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a felekezeti iskolákban érettségiző fiatalok pedig – román nyelvtudás hiányában – a magyar nyelven oktató magánegyetemek felé irányulnak. – Ily módon fokozódik az egyensúly-eltolódás az állami egyetemek magyar tagozatai és a magánegyetemek között. Ezért van hát szükség önálló állami magyar nyelvű egyetemre – összegzett a hozzászóló.
Pásztor Gabriella államtanácsos szerint az új oktatási törvény szakítópróbáját nem a nemzeti kisebbségek számára kedvező paragrafusok – a románnyelv speciális tanrend és tankönyv szerinti oktatása, továbbá az ország földrajzának és történelmének az illető nemzeti kisebbségek anyanyelvén való oktatása – jelentették, hanem a felsőoktatásra vonatkozó törvénycikkelyek. – Ami az állami és a magán köz- és felsőoktatási intézmények közti versengést illeti, az az intézmény marad meg, amely megfelel a piac követelményeinek – hangsúlyozta az államtanácsos, akitől azt is megtudtuk: az új oktatási törvény „alfája és omegája” a most kidolgozásra kerülő módszertanok lesznek.
Kötő József parlamenti képviselő az önálló magyar egyetem létrehozásának szükségességére és a romániai magyarságnak a felsőoktatásban való alulreprezentáltságára összpontosított. Arra is figyelmeztetett, hogy a globalizálódó világban fiataljainknak versenyképes felsőfokú oktatásra van szüksége. – A politikum kötelessége törvényes keretet biztosítani ama elgondolásoknak, amelyeket a szakmai háttér jónak talál – mondta.
Végül Lakatos András, az RMDSZ oktatásügyi alelnöke a közoktatás reformjáról, a pedagógusképzés hiányosságairól értekezett.
N. H. D. Szabadság (Kolozsvár)
2011. február 5.
Emlékezet-frissítő
Vártam, hátha valaki megszólal Asztalos Lajosnak a kérdéseket alapvetően pontosan felvető cikke kapcsán (Mit gondolnak rólunk a románok? Szabadság, 2011.január 31.). Amíg el nem felejtődik, megteszem hát én. A Punteáról, a Kolozsvárt készült román nyelvű lapról van szó, amelynek, Asztalos emlékezete szerint, ő volt az egyik kezdeményezője, szorgalmazója, majd szerkesztője, és amely lap 1991 áprilisa és 1993 júliusa között jelent meg, a megyei RMDSZ kiadásában. Nos, ne vitassuk az érdemeket, de tartsuk tiszteletben a tényeket. Különösen, ha (úgy vélem legalábbis) történelmileg is fontos részletekről van szó. Egyébként könnyű lett volna ellenőrizni a véges emlékezetet, ugyanis A Hívó Szó és a Vándor Idő című, másfél hónapja megjelent könyvben megtalálhatók az adatok. A Puntea első száma 1990. február 1-jén jelent meg, a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács kiadványaként (Foaie informativăa Uniunii Maghiarilor Democraţi, Cluj). Annak idején úgy gondoltuk, a románok megszólítása sürgősebb, mint egy magyar nyelvű RMDSZ-hivatalos elindítása (erre 1990. március 17-én került sor, a marosvásárhelyi események előtt közvetlenül). Az Erdélyi Híradó megjelentetését a Szabadság vállalta, mellékletként. A Puntea beköszöntőjét Szilágyi Júlia és Marius Tabacu jegyezte, a szerkesztőbizottság nevében. Nem érdektelen emlékeztetni arra sem, hogy az első Punteában Liviu Petrescu üdvözölte a „híd” („puntea”) építését, majd olyan román személyiségek szólaltak meg – a szerkesztők kérésére – a román–magyar (de románul szóló) kiadványban, mint Adrian Marino, Ion Aluaş, Ioan Popa, Virgil Nemoianu (Washingtonból). (A magyar szerzőket nem sorolom, a május végéig megjelent lapszámokban Asztalos Lajos nevét nem találom.) A Puntea további sorsa nyilván külön tanulmányozást, értelmezést kíván. Ami tény: a józanság jele volt, hogy nem csupán 1991 áprilisában jutott a kolozsvári magyarok eszébe, hogy reális képet kellene kialakítani önmagunkról a félretájékoztatott románokban, hanem tulajdonképpen az ú. forradalom után (közben) minjárt.
Kántor Lajos. Szabadság (Kolozsvár)
Vártam, hátha valaki megszólal Asztalos Lajosnak a kérdéseket alapvetően pontosan felvető cikke kapcsán (Mit gondolnak rólunk a románok? Szabadság, 2011.január 31.). Amíg el nem felejtődik, megteszem hát én. A Punteáról, a Kolozsvárt készült román nyelvű lapról van szó, amelynek, Asztalos emlékezete szerint, ő volt az egyik kezdeményezője, szorgalmazója, majd szerkesztője, és amely lap 1991 áprilisa és 1993 júliusa között jelent meg, a megyei RMDSZ kiadásában. Nos, ne vitassuk az érdemeket, de tartsuk tiszteletben a tényeket. Különösen, ha (úgy vélem legalábbis) történelmileg is fontos részletekről van szó. Egyébként könnyű lett volna ellenőrizni a véges emlékezetet, ugyanis A Hívó Szó és a Vándor Idő című, másfél hónapja megjelent könyvben megtalálhatók az adatok. A Puntea első száma 1990. február 1-jén jelent meg, a Kolozsvári Magyar Demokrata Tanács kiadványaként (Foaie informativăa Uniunii Maghiarilor Democraţi, Cluj). Annak idején úgy gondoltuk, a románok megszólítása sürgősebb, mint egy magyar nyelvű RMDSZ-hivatalos elindítása (erre 1990. március 17-én került sor, a marosvásárhelyi események előtt közvetlenül). Az Erdélyi Híradó megjelentetését a Szabadság vállalta, mellékletként. A Puntea beköszöntőjét Szilágyi Júlia és Marius Tabacu jegyezte, a szerkesztőbizottság nevében. Nem érdektelen emlékeztetni arra sem, hogy az első Punteában Liviu Petrescu üdvözölte a „híd” („puntea”) építését, majd olyan román személyiségek szólaltak meg – a szerkesztők kérésére – a román–magyar (de románul szóló) kiadványban, mint Adrian Marino, Ion Aluaş, Ioan Popa, Virgil Nemoianu (Washingtonból). (A magyar szerzőket nem sorolom, a május végéig megjelent lapszámokban Asztalos Lajos nevét nem találom.) A Puntea további sorsa nyilván külön tanulmányozást, értelmezést kíván. Ami tény: a józanság jele volt, hogy nem csupán 1991 áprilisában jutott a kolozsvári magyarok eszébe, hogy reális képet kellene kialakítani önmagunkról a félretájékoztatott románokban, hanem tulajdonképpen az ú. forradalom után (közben) minjárt.
Kántor Lajos. Szabadság (Kolozsvár)
2011. február 5.
A 75 éves Asztalos Lajost köszöntöttük
Csütörtök este a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) székhelyén barátai, ismerősei, munkatársai köszöntötték a 75. életévét betöltött Asztalos Lajost, a helytörténészt, a nyelvművelőt, a műemlékvédőt, a műfordítót, és nem utolsósorban a kolozsvári magyart, aki hányatott sorsa ellenére autodidakta módon képezte ki magát nagyon hasznos közéleti szereplőnkké.
Méltatásában Péntek János KAB-elnök az ünnepelt sokoldalúságát, társadalmi hasznosságát emelte ki, akinek munkásságára a folyamatosság is jellemző. Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok főszerkesztője Asztalos Lajos magyarságápoló sokoldalúságát hangsúlyozta, aki született pedagógus, bár sosem adatott meg neki, hogy tanítson. A fiatalon megismert kommunista börtön sem tudta letörni, szorgalma, tudásvágya, következetessége hajtotta a sokirányú megismerés felé.
A Szabadság főszerkesztője, Újvári Ildikó, lapunk régi külső munkatársaként köszöntötte Asztalos Lajost, aki Kolozsvár-féltésből példát mutatva „behordott mindent” történelmi, építészeti, helyismereti, nyelvápolói, publicisztikai téren. Értékeinket ma már nem a túlfűtött nacionalizmus, hanem saját nemtörődömségünk, igénytelenségünk veszélyezteti leginkább, főleg ezekkel száll szembe Asztalos Lajos is. (Újdonság: az általa összeállított kolozsvári román–magyar utcanévjegyzék csütörtöktől a Szabadság honlapján olvasható.)
Az ünnepelt csak annyit árult el, hogy mindig igyekezett követni saját érdeklődését, és úgy érzi, még sok a tennivalója. A most tapasztalt elismerés pedig további munkára ösztönzi.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
Csütörtök este a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) székhelyén barátai, ismerősei, munkatársai köszöntötték a 75. életévét betöltött Asztalos Lajost, a helytörténészt, a nyelvművelőt, a műemlékvédőt, a műfordítót, és nem utolsósorban a kolozsvári magyart, aki hányatott sorsa ellenére autodidakta módon képezte ki magát nagyon hasznos közéleti szereplőnkké.
Méltatásában Péntek János KAB-elnök az ünnepelt sokoldalúságát, társadalmi hasznosságát emelte ki, akinek munkásságára a folyamatosság is jellemző. Zsigmond Emese, a Napsugár és a Szivárvány folyóiratok főszerkesztője Asztalos Lajos magyarságápoló sokoldalúságát hangsúlyozta, aki született pedagógus, bár sosem adatott meg neki, hogy tanítson. A fiatalon megismert kommunista börtön sem tudta letörni, szorgalma, tudásvágya, következetessége hajtotta a sokirányú megismerés felé.
A Szabadság főszerkesztője, Újvári Ildikó, lapunk régi külső munkatársaként köszöntötte Asztalos Lajost, aki Kolozsvár-féltésből példát mutatva „behordott mindent” történelmi, építészeti, helyismereti, nyelvápolói, publicisztikai téren. Értékeinket ma már nem a túlfűtött nacionalizmus, hanem saját nemtörődömségünk, igénytelenségünk veszélyezteti leginkább, főleg ezekkel száll szembe Asztalos Lajos is. (Újdonság: az általa összeállított kolozsvári román–magyar utcanévjegyzék csütörtöktől a Szabadság honlapján olvasható.)
Az ünnepelt csak annyit árult el, hogy mindig igyekezett követni saját érdeklődését, és úgy érzi, még sok a tennivalója. A most tapasztalt elismerés pedig további munkára ösztönzi.
Ö. I. B. Szabadság (Kolozsvár)
2011. február 5.
Romániai Magyar Irodalmi Lexikon
Nagy művelődési esemény, igazi kulturális cselekedet volt éppen harminc évvel ezelőtt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon (ROMIL) első kötetének megjelenése. Az akkori, szigorúan ellenőrzött romániai magyar nyilvánosság minden területén lehetett találkozni a könyv fogadtatásával, s természetesen a szabadabb magánszférában is zajlott az eszmecsere és véleménynyilvánítás az elkészült munkáról.
Számos könyvbemutatóra került sor az országban, így Sepsiszentgyörgyön is nagyszámú helybeli és "vidékről" érkezett közönség előtt mutatták be 1982. március 23-án a kötetet a főszerkesztő, Balogh Edgár jelenlétében. A lexikon terve már az 1960-as évek végén felmerült, a szerkesztőbizottság 1968-ban alakult meg, de tizenkét évbe tellett, amíg az első kötet elhagyhatta a nyomdát negyvenezer (!) példányban. Addig az időpontig sem volt akadálytalan a lexikon útja a kiadóig és az olvasóig, hiszen a kommunista hatóságok mindent elkövettek, hogy a Romániában kisebbségben élő magyarság írásbeliségének, kultúrájának teljes körű és hiteles ismereteinek tárházát ne készíthesse el a nagyszámú lexikoni munkaközösség, de az első kötet megjelenését követően magának a munkának a folytatása is már-már lehetetlenné vált. Elkészült ugyan a második kötet 1983-ra, de megjelenése már csak a rendszerváltás után, 1991-ben vált lehetségessé, húszezer példányban szintén a Kriterion Könyvkiadó adta ki. A munka megváltozott körülmények között folytatódott, a harmadik kötet (1994) már Dávid Gyula főszerkesztősége alatt készült el, de a negyedik és ötödik — kettős — kötet megjelenésére (ezeket már az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adta ki a Kriterion, és példányszámuk három-háromezerre zsugorodott!) kétszer nyolc évet kellett várni (2002, illetve 2010), ami oly nagy időbeli lemaradás lexikonnál, hogy feltételezi egy kiegészítő kötet gyors megjelentetését ahhoz, hogy hasznos kézikönyv lehessen. Különben maga az alapító főszerkesztő számolt ezzel a megoldással már az első kötet megjelenése idején, de az ötödik kötetet azzal a gondolattal bocsátotta útjára Dávid Gyula, hogy sokféle meggondolásból el kell tekintenie a pótkötet elkészítésétől, kijelentette, hogy "ennek én semmilyen esélyét nem látom". Azt gondolom, hogy szükség van a kiegészítő kötetre ahhoz, hogy ezt a négy évtizede elkezdett munkát befejezettnek lehessen tekinteni. Huszonkilenc év választja el a ROMIL első kötetének kiadását az utolsóétól. Ha az utolsó kötet munkálatainak lezárása négy-öt évvel ezelőtt be is fejeződött, akkor is több mint huszonöt év romániai magyar irodalmának, illetve írásbeliségének számbavétele, dokumentálása maradt ki az első kötetből. A második kötet megjelenését tizenkilenc év választja el az utolsótól, de minthogy 1983-mal zárult le ennek az anyaggyűjtése és szerkesztése, ez esetben is a második több mint húsz év lemaradást "gyűjtött össze" az utolsó kötethez képest. Tartalmi szempontból tehát az egész szellemi vállalkozás és az elkészült munka egyaránt bevégzetlen. Nyilvánvaló, hogy nem lehet úgynevezett naprakész lexikont szerkeszteni, mert már megjelenésekor az élet túlhaladja mindahányat. A ROMIL esetében viszont az egyes kötetek között — tartalmukat, lefedettségüket illetően — az elfogadhatónál is nagyobb az időbeli lemaradás. A budapesti Akadémiai Kiadó például egy hasonló esetben az időbeli lemaradás áthidalására ugyancsak kiegészítő kötet kiadását vállalta, amikor a Világirodalmi Lexikon tizennyolc kötetes sorozatát kiegészítette. Ez a kiegészítő kötet aztán "behozta" azt a huszonöt éves időbeli lemaradást, ami az első kötet 1970-ben történt megjelenésétől eltelt az utolsó kötet kiadásáig. Ezért gondolom azt, hogy a hazai magyar tudományosság három-négy nemzedékének mérvadó képviselői által vállalt és végzett munkát befejezni kötelesség, még akkor is, ha szemléletében vitatható alapokon készült, illetve ha mentséget lehet is találni az abbahagyására. Kiemelném, hogy ebben a munkában bölcsőhelyünk, Háromszék is megfelelő súllyal van jelen, nemcsak mint szellemföldrajzi hely (bemutatják Erdővidék, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi és művelődési életét, valamint személyi szócikkekben számtalan alkotómunkásságát), hanem mint olyan, amely munkatársakat is adott a lexikonnak például Árvay József, Berde Zoltán, Borbáth Károly, Gazda József, Holló Ernő, Incze László, Kisgyörgy Zoltán, Salamon András, Veress Dániel személyében.
Egy lexikonnal, egy kézikönyvvel szemben támasztott legfőbb igény a megbízható tájékoztatás. Minden más, elméleti vagy értékrendre vonatkozó elv igen fontos lehet egy irodalomtörténeti szintézis megírásakor például, de másodlagosnak minősül egy lexikonnál. Ezért sürgetem a ROMIL esetében a pótkötet mielőbbi elkészítését és kiadását. Ezáltal lehet csak betetőzöttnek tekinteni egy tartalmában és koncepciójában vitatható, de igen nagy, korszakokon átívelő erélyi magyar szellemi vállalkozást.
Borcsa János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagy művelődési esemény, igazi kulturális cselekedet volt éppen harminc évvel ezelőtt a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon (ROMIL) első kötetének megjelenése. Az akkori, szigorúan ellenőrzött romániai magyar nyilvánosság minden területén lehetett találkozni a könyv fogadtatásával, s természetesen a szabadabb magánszférában is zajlott az eszmecsere és véleménynyilvánítás az elkészült munkáról.
Számos könyvbemutatóra került sor az országban, így Sepsiszentgyörgyön is nagyszámú helybeli és "vidékről" érkezett közönség előtt mutatták be 1982. március 23-án a kötetet a főszerkesztő, Balogh Edgár jelenlétében. A lexikon terve már az 1960-as évek végén felmerült, a szerkesztőbizottság 1968-ban alakult meg, de tizenkét évbe tellett, amíg az első kötet elhagyhatta a nyomdát negyvenezer (!) példányban. Addig az időpontig sem volt akadálytalan a lexikon útja a kiadóig és az olvasóig, hiszen a kommunista hatóságok mindent elkövettek, hogy a Romániában kisebbségben élő magyarság írásbeliségének, kultúrájának teljes körű és hiteles ismereteinek tárházát ne készíthesse el a nagyszámú lexikoni munkaközösség, de az első kötet megjelenését követően magának a munkának a folytatása is már-már lehetetlenné vált. Elkészült ugyan a második kötet 1983-ra, de megjelenése már csak a rendszerváltás után, 1991-ben vált lehetségessé, húszezer példányban szintén a Kriterion Könyvkiadó adta ki. A munka megváltozott körülmények között folytatódott, a harmadik kötet (1994) már Dávid Gyula főszerkesztősége alatt készült el, de a negyedik és ötödik — kettős — kötet megjelenésére (ezeket már az Erdélyi Múzeum-Egyesülettel közösen adta ki a Kriterion, és példányszámuk három-háromezerre zsugorodott!) kétszer nyolc évet kellett várni (2002, illetve 2010), ami oly nagy időbeli lemaradás lexikonnál, hogy feltételezi egy kiegészítő kötet gyors megjelentetését ahhoz, hogy hasznos kézikönyv lehessen. Különben maga az alapító főszerkesztő számolt ezzel a megoldással már az első kötet megjelenése idején, de az ötödik kötetet azzal a gondolattal bocsátotta útjára Dávid Gyula, hogy sokféle meggondolásból el kell tekintenie a pótkötet elkészítésétől, kijelentette, hogy "ennek én semmilyen esélyét nem látom". Azt gondolom, hogy szükség van a kiegészítő kötetre ahhoz, hogy ezt a négy évtizede elkezdett munkát befejezettnek lehessen tekinteni. Huszonkilenc év választja el a ROMIL első kötetének kiadását az utolsóétól. Ha az utolsó kötet munkálatainak lezárása négy-öt évvel ezelőtt be is fejeződött, akkor is több mint huszonöt év romániai magyar irodalmának, illetve írásbeliségének számbavétele, dokumentálása maradt ki az első kötetből. A második kötet megjelenését tizenkilenc év választja el az utolsótól, de minthogy 1983-mal zárult le ennek az anyaggyűjtése és szerkesztése, ez esetben is a második több mint húsz év lemaradást "gyűjtött össze" az utolsó kötethez képest. Tartalmi szempontból tehát az egész szellemi vállalkozás és az elkészült munka egyaránt bevégzetlen. Nyilvánvaló, hogy nem lehet úgynevezett naprakész lexikont szerkeszteni, mert már megjelenésekor az élet túlhaladja mindahányat. A ROMIL esetében viszont az egyes kötetek között — tartalmukat, lefedettségüket illetően — az elfogadhatónál is nagyobb az időbeli lemaradás. A budapesti Akadémiai Kiadó például egy hasonló esetben az időbeli lemaradás áthidalására ugyancsak kiegészítő kötet kiadását vállalta, amikor a Világirodalmi Lexikon tizennyolc kötetes sorozatát kiegészítette. Ez a kiegészítő kötet aztán "behozta" azt a huszonöt éves időbeli lemaradást, ami az első kötet 1970-ben történt megjelenésétől eltelt az utolsó kötet kiadásáig. Ezért gondolom azt, hogy a hazai magyar tudományosság három-négy nemzedékének mérvadó képviselői által vállalt és végzett munkát befejezni kötelesség, még akkor is, ha szemléletében vitatható alapokon készült, illetve ha mentséget lehet is találni az abbahagyására. Kiemelném, hogy ebben a munkában bölcsőhelyünk, Háromszék is megfelelő súllyal van jelen, nemcsak mint szellemföldrajzi hely (bemutatják Erdővidék, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy magyar irodalmi és művelődési életét, valamint személyi szócikkekben számtalan alkotómunkásságát), hanem mint olyan, amely munkatársakat is adott a lexikonnak például Árvay József, Berde Zoltán, Borbáth Károly, Gazda József, Holló Ernő, Incze László, Kisgyörgy Zoltán, Salamon András, Veress Dániel személyében.
Egy lexikonnal, egy kézikönyvvel szemben támasztott legfőbb igény a megbízható tájékoztatás. Minden más, elméleti vagy értékrendre vonatkozó elv igen fontos lehet egy irodalomtörténeti szintézis megírásakor például, de másodlagosnak minősül egy lexikonnál. Ezért sürgetem a ROMIL esetében a pótkötet mielőbbi elkészítését és kiadását. Ezáltal lehet csak betetőzöttnek tekinteni egy tartalmában és koncepciójában vitatható, de igen nagy, korszakokon átívelő erélyi magyar szellemi vállalkozást.
Borcsa János. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. február 5.
„Nagyapám fegyverrel jött, én meg pecséttel és tollal”
Sok megható történettel, családi relikviával, évtizedeken keresztül féltve őrzött irattal találkoznak Magyarország csíkszeredai konzulátusának munkatársai az állampolgársági kérelmek átvételekor. Egy hetven évvel ezelőtt készült fénykép most, 2011 februárjának elején emberi sorsokat kapcsolt össze. A csíkszeredai magyar konzulátuson dolgozók munkája nem csak az állampolgársági kérelmekhez szükséges iratok számbavételéből és átvételéből áll. Együttérzésük, odafigyelésük jólesik a kérelmezőknek, az itteni emberek bizalma, szeretete pedig meghatja őket. Elbeszélgetnek az emberekkel, meghallgatják azokat a történeteket, amelyeket ki-ki fontosnak tart magyarságával kapcsolatban, megnézik, lemásolják a ritkaságszámba menő kordokumentumokat. És – ismétlem – gyakran meghatódnak.
Valahogy így történt akkor is, amikor Szabó Ibolya az állampolgársági kérelme mellé egy hetven évvel ezelőtt készült fényképet és egy verset csatolt. A verset a magyar hadsereg bevonulásakor, tízévesen szavalta el. Az egyik magyar katona örömében ölbe kapta a kislányt – ekkor készült a felvétel. Lehet-e a kérvény mellé fényképet és verset csatolni, van-e helye emléknek a száraz iratcsomóban? Ezt kérdezte a kérvényt átvevő hölgy Böhm Dávid konzultól, aki csak rápillantott a képre, és azonnal igennel válaszolt. Később ellenőrzésre hozzá került a dosszié, és akkor már figyelmesebben megnézte a fényképet. A mosolygós katona ismerősnek tűnt.
– A papírok közé ajándéknak odatettem a vers másolatát, bizonyításképp, nehogy kétségbe vonják, van-e bennem magyar vér – meséli Szabó Ibolya. – A hölgy, aki átvette, azonnal odanyújtotta Dávidnak azzal, hogy nézd meg, milyen kincset kaptunk. Ő ránézett a képre, rám kacsintott, összemosolyogtunk. – Az adatlapokat átveszik a kollégák, rengeteg anyakönyvi kivonatot nézünk, olvasunk. Hozzám azzal jöttek oda, hogy Ibi néninek van egy kérése: fényképet is szeretne csatolni. Ez nem szokványos, hiszen egy fotó nem támogató dokumentum – egészíti ki Böhm Dávid konzul. – Mi az adatlapok, dátumok, anyakönyvi kivonatok mögött látjuk az embert, látjuk az életrajzot, amit viszont Budapesten nem látnak. Ott, az állampolgársági hivatalban azt látják, hogy mi az, ami bizonyít. Úgyhogy nagy örömmel tettünk eleget ennek a kérésnek. Amikor mint konzul, megkaptam az egész dokumentációt, akkor néztem meg a képet, olvastam el a verset, és felfedeztem, hogy az úriember a fényképen kísértetiesen hasonlít a nagyapámra, akiről tudtam, hogy itt volt a visszafoglaláskor. Másnap felhívtam édesanyámat, elmondtam, hogy találtam egy képet, valószínűleg az édesapja van rajta, de azért jó lenne bizonyítani. Egy órán belül interneten hat-nyolc fotót küldött, valamint a katonakönyv másolatát, amiben ott áll, hogy nagyapa itt volt Erdélyben abban az időben. Egyértelmű volt tehát, hogy ő van a képen. Akkor hívtam fel Ibi nénit, hogy találkozzunk, beszélgessünk.
Balogh György konzul pedig úgy gondolta, az esetnek sajtónyilvánosságot kell adni, és értesítette a Duna TV-t. Azért, mert Magyarországon nem értik, nem érthetik, hogy az állampolgárság mit jelent az itteni emberek számára.
– Budapestről ezt nem lehet megítélni. Mint minden, ez is át van politizálva, érvelnek mellette, ellene, de a valós értékét nem tudják felmérni az emberek. Mert nem itt vannak, nem ők veszik át a kérelmet, nem látják a könnycseppet az arcokon – mondja Böhm Dávid.
Hogy mennyi minden játszott közre abban, hogy az egykori katona unokája és az egykori kislány megismerje egymást, hosszasan sorolja a fiatal konzul:
– Én egy hónapra jöttem Csíkszeredába, hétfőn megyek haza. Két helyszínen vesszük fel a kérelmeket, Ibi néni pedig oda kapott időpontot, ahol én vagyok, ráadásul két műszakban dolgozunk, délelőtt-délután, hetente váltjuk egymást. Ketten voltunk konzulok, én kaptam meg az ügyet, nem a kolléganő. Ennyi véletlen nincs. Ez Gondviselés.
Ráadásul viszont: Ibi néni fia Pécs mellett él, Dávid édesanyja szintén pécsi. Dávid középiskolás korában járt Székelyföldön, iskolájának a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiummal van kapcsolata, az iskola kórusával Csíkszeredában is szerepeltek. Ibi néni pedig a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett.
Németh József egykori magyar katona, aki ölbe kapta a szépen szavaló kislányt, nem járt többet Erdélyben. Ott volt Felvidék, Erdély visszacsatolásakor, majd a keleti fronton megsebesült. Életét megmentették, hazakerült. Lányának mesélt élményeiről, a három hónapos erdélyi tartózkodásáról, nosztalgiával emlékezett a Hargitára, a hegyekre, az emberekre, arra a szeretetre, amivel itt fogadták őket.
Azt hiszem, érthető, hogy Böhm Dávid konzul, Németh József egykori magyar katona unokája ott szeretne lenni Ibi néni eskütételekor. Mert amint mondja: „Nagyapám fegyverrel jött, én meg pecséttel és tollal. Remélem, hogy ez a bevonulás tartósabb lesz, mint az övé.”
Takács Éva. Hargita Népe (Csíkszereda)
Sok megható történettel, családi relikviával, évtizedeken keresztül féltve őrzött irattal találkoznak Magyarország csíkszeredai konzulátusának munkatársai az állampolgársági kérelmek átvételekor. Egy hetven évvel ezelőtt készült fénykép most, 2011 februárjának elején emberi sorsokat kapcsolt össze. A csíkszeredai magyar konzulátuson dolgozók munkája nem csak az állampolgársági kérelmekhez szükséges iratok számbavételéből és átvételéből áll. Együttérzésük, odafigyelésük jólesik a kérelmezőknek, az itteni emberek bizalma, szeretete pedig meghatja őket. Elbeszélgetnek az emberekkel, meghallgatják azokat a történeteket, amelyeket ki-ki fontosnak tart magyarságával kapcsolatban, megnézik, lemásolják a ritkaságszámba menő kordokumentumokat. És – ismétlem – gyakran meghatódnak.
Valahogy így történt akkor is, amikor Szabó Ibolya az állampolgársági kérelme mellé egy hetven évvel ezelőtt készült fényképet és egy verset csatolt. A verset a magyar hadsereg bevonulásakor, tízévesen szavalta el. Az egyik magyar katona örömében ölbe kapta a kislányt – ekkor készült a felvétel. Lehet-e a kérvény mellé fényképet és verset csatolni, van-e helye emléknek a száraz iratcsomóban? Ezt kérdezte a kérvényt átvevő hölgy Böhm Dávid konzultól, aki csak rápillantott a képre, és azonnal igennel válaszolt. Később ellenőrzésre hozzá került a dosszié, és akkor már figyelmesebben megnézte a fényképet. A mosolygós katona ismerősnek tűnt.
– A papírok közé ajándéknak odatettem a vers másolatát, bizonyításképp, nehogy kétségbe vonják, van-e bennem magyar vér – meséli Szabó Ibolya. – A hölgy, aki átvette, azonnal odanyújtotta Dávidnak azzal, hogy nézd meg, milyen kincset kaptunk. Ő ránézett a képre, rám kacsintott, összemosolyogtunk. – Az adatlapokat átveszik a kollégák, rengeteg anyakönyvi kivonatot nézünk, olvasunk. Hozzám azzal jöttek oda, hogy Ibi néninek van egy kérése: fényképet is szeretne csatolni. Ez nem szokványos, hiszen egy fotó nem támogató dokumentum – egészíti ki Böhm Dávid konzul. – Mi az adatlapok, dátumok, anyakönyvi kivonatok mögött látjuk az embert, látjuk az életrajzot, amit viszont Budapesten nem látnak. Ott, az állampolgársági hivatalban azt látják, hogy mi az, ami bizonyít. Úgyhogy nagy örömmel tettünk eleget ennek a kérésnek. Amikor mint konzul, megkaptam az egész dokumentációt, akkor néztem meg a képet, olvastam el a verset, és felfedeztem, hogy az úriember a fényképen kísértetiesen hasonlít a nagyapámra, akiről tudtam, hogy itt volt a visszafoglaláskor. Másnap felhívtam édesanyámat, elmondtam, hogy találtam egy képet, valószínűleg az édesapja van rajta, de azért jó lenne bizonyítani. Egy órán belül interneten hat-nyolc fotót küldött, valamint a katonakönyv másolatát, amiben ott áll, hogy nagyapa itt volt Erdélyben abban az időben. Egyértelmű volt tehát, hogy ő van a képen. Akkor hívtam fel Ibi nénit, hogy találkozzunk, beszélgessünk.
Balogh György konzul pedig úgy gondolta, az esetnek sajtónyilvánosságot kell adni, és értesítette a Duna TV-t. Azért, mert Magyarországon nem értik, nem érthetik, hogy az állampolgárság mit jelent az itteni emberek számára.
– Budapestről ezt nem lehet megítélni. Mint minden, ez is át van politizálva, érvelnek mellette, ellene, de a valós értékét nem tudják felmérni az emberek. Mert nem itt vannak, nem ők veszik át a kérelmet, nem látják a könnycseppet az arcokon – mondja Böhm Dávid.
Hogy mennyi minden játszott közre abban, hogy az egykori katona unokája és az egykori kislány megismerje egymást, hosszasan sorolja a fiatal konzul:
– Én egy hónapra jöttem Csíkszeredába, hétfőn megyek haza. Két helyszínen vesszük fel a kérelmeket, Ibi néni pedig oda kapott időpontot, ahol én vagyok, ráadásul két műszakban dolgozunk, délelőtt-délután, hetente váltjuk egymást. Ketten voltunk konzulok, én kaptam meg az ügyet, nem a kolléganő. Ennyi véletlen nincs. Ez Gondviselés.
Ráadásul viszont: Ibi néni fia Pécs mellett él, Dávid édesanyja szintén pécsi. Dávid középiskolás korában járt Székelyföldön, iskolájának a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiummal van kapcsolata, az iskola kórusával Csíkszeredában is szerepeltek. Ibi néni pedig a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett.
Németh József egykori magyar katona, aki ölbe kapta a szépen szavaló kislányt, nem járt többet Erdélyben. Ott volt Felvidék, Erdély visszacsatolásakor, majd a keleti fronton megsebesült. Életét megmentették, hazakerült. Lányának mesélt élményeiről, a három hónapos erdélyi tartózkodásáról, nosztalgiával emlékezett a Hargitára, a hegyekre, az emberekre, arra a szeretetre, amivel itt fogadták őket.
Azt hiszem, érthető, hogy Böhm Dávid konzul, Németh József egykori magyar katona unokája ott szeretne lenni Ibi néni eskütételekor. Mert amint mondja: „Nagyapám fegyverrel jött, én meg pecséttel és tollal. Remélem, hogy ez a bevonulás tartósabb lesz, mint az övé.”
Takács Éva. Hargita Népe (Csíkszereda)
2011. február 5.
Tízéves terv a magyar nyelvű oktatás felszámolására
"Különleges fontosságot adtam Románia történelmének és földrajzának, ugyanúgy, mint a román nyelvnek, mivel ez az ország egységes ország kell legyen."
Dr. Constantin Angelescu, 1931
(Folytatás január 29-i lapszámunkból)
Szovátán 1923 szeptemberében nyílik meg az állami román tannyelvű iskola, először bérelt épületben, majd kötelezik a községet egy új iskola építésére. Az iskolaépítéshez minden szovátai családnak, felekezetre való tekintet nélkül, hozzá kellett járulnia. A költségek fedezésére 5 ha községi erdőt adnak el. 1926-ra készült el az Ileana hercegnőről elnevezett iskola (a mai 2-es számú iskola utca felőli épületrésze). Szakadáton az egykori Éltető faüzem épületében állami iskolát hoznak létre.
Az állami iskolákban román nyelvű volt az oktatás. A törvénynek volt ugyan egy olyan kitétele, mely szerint a nemzetiségek lakta falvakban állami iskolákat indítanak az illető nemzetiség nyelvén, de a magyar nyelvű állami oktatás ígérete is sötét kelepcének bizonyult színmagyar falvainkban. Miután sikerült államivá tenni az ingyenes oktatás ígéretével a felekezeti iskolát, hamarosan sort kerítettek ennek román nyelvűvé tételére.
Az Angelescu-féle oktatási törvény I. fejezetének nyolcadik pontjából világosan kiderül, hogy a törvény fő célja a nemzetiségek erőszakos beolvasztása volt: "Azok a román származású állampolgárok, akik elfelejtették anyanyelvüket, kötelesek gyereküket román állami vagy magániskolában taníttatni." A falvainkba kihelyezett román tanítók, miután ígéretekkel meg fenyegetéssel sikerült pár tanulóval beindítaniuk a román állami iskolát, megkezdték az általuk "elmagyarosított románoknak" tartott székelyek gyerekeinek erőszakos, gyakran csendőri segítséggel való átíratását a felekezeti iskolákból. Névelemzések alapján keresték az ősi román családneveket színmagyar falvainkban. Így lett Suciu a Szőcsből, Dumitru a Demeterből stb.
1924-ben Szovátán Passat Gheorghe iskolaigazgató, csendőr kíséretében járva a falut, íratott be az első osztályba 18 tanulót. A következő tanévben a visszarománosítás végett beiskolázottak között: Barabasi, Domocos, Szabo, Lorintz családneveket találunk.
A szovátaiak visszarománosításáért ügyködő kultúrzónás tanítók – a román tannyelvű osztályok beindítása után, utolsó lépésként – a magyar felekezeti iskolák bezáratását tűzték ki fő céljukként. Tanfelügyelői ellenőrzéseken oktatási célokra alkalmatlannak nyilvánították a magyar iskolák épületeit. Iskoláik megmentése szinte erőn felüli intézkedésekre késztette egyházainkat. A századvégen Marosszék egyik legmodernebb iskolájának számító katolikus iskolát új teremmel bővítették a működési engedély megadásáért. A reformátusok lemondanak több évtizedes templomépítési szándékukról és iskola–imaház építésébe kezdenek. 1921. augusztus 21-én szentelik fel az új iskolát és a paplakot. Az építkezések ellenére tovább folyik az iskolák működésének akadályoztatása, szülők, gyerekek zaklatása a kultúrzónás állami tanítók által.
Magyar iskoláink mellett a törvény legfőbb áldozata a magyar tanító volt. Az Angelescu-féle törvény VII. fejezetének 113. pontja szerint tanító csak románul tudó, román állampolgár lehet. Nagy tapasztalatú, kitűnő tanítóinkat megalázó vizsgálatoknak vetették alá. A "vissza-fogadott" magyar tanítók, miután iratokkal bizonyították végzettségüket, a tanfelügyelőségtől kellett román nyelvtudásukat igazoló iratot szerezzenek a kinevezésükhöz. A visszafogadott magyar tanítók, a román nemzetiségűek után, utolsókként kaphattak kinevezést az esetleg megmaradt helyekre. A román államnak tett hűségnyilatkozat, a román nyelvvizsga sem jelentett biztos állást a magyar tanítóknak. Bármikor kidobhatták őket állásukból, ha a tanfelügyelő hiányosságokat észlelt nyelvtudásukban. Védelemre sehonnan sem számíthattak, 1927-re egyetlen magyar tanfelügyelő sem maradt Romániában. Nyári vakáció helyett két hónapos nyelvtanfolyamon kellett részt venniük a nem román származású tanítóknak. A tanfolyam vizsgával zárult. Két sikertelen vizsgát elbocsátás követett. A harmincas évekre a román nyelvűvé tett iskolákban megtűrt pár magyar tanító csak románul szólhatott tanítványaihoz.
Párhuzamosan a magyar nemzetiségűek elbocsátásával, magyarul egy szót sem tudó tanítókat hoztak kiemelt fizetéssel magyar falvainkba. "Azok a tantestületi tagok… akik nem származnak az alábbi megyékből, de elmennek a következő megyékbe: Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Udvarhely, Csík, Háromszék, Maros-Torda, Torda- Aranyos, Hunyad… és vállalják, hogy ténylegesen négy évet szolgálnak ezen megyék iskoláiban, mindaddig, míg ezekben az iskolákban tevékenykednek, 50%-os fizetésemelést kapnak; fokozatokat négyévenként szerezhetnek, az előléptetésre… megszabott időszak egy évvel csökken.
A kultúrzónába menő tanítóknak három hónapi fizetésükkel megegyező kihelyezési pénzt és ehhez járó juttatásokat adnak a házasok esetében, kétfizetésnyi összeget a nem házasoknak.
Az illető megyékben véglegesen letelepedő tanítók fokozatokat 3 évenként szerezhetnek és a rendelkezésre álló földterületekből 10 hektárnyi kolonizálási földet kapnak."
Dr. Constantin Angelescu igen optimista volt törvénye kidolgozásakor. Szerinte tíz év elegendő lett volna a Székelyföld elrománosítására: "A fent elsorolt összes intézkedést csak tíz évig alkalmazzák az elemi oktatásra vonatkozó törvény közzétételétől számítva". Népújság (Marosvásárhely)
"Különleges fontosságot adtam Románia történelmének és földrajzának, ugyanúgy, mint a román nyelvnek, mivel ez az ország egységes ország kell legyen."
Dr. Constantin Angelescu, 1931
(Folytatás január 29-i lapszámunkból)
Szovátán 1923 szeptemberében nyílik meg az állami román tannyelvű iskola, először bérelt épületben, majd kötelezik a községet egy új iskola építésére. Az iskolaépítéshez minden szovátai családnak, felekezetre való tekintet nélkül, hozzá kellett járulnia. A költségek fedezésére 5 ha községi erdőt adnak el. 1926-ra készült el az Ileana hercegnőről elnevezett iskola (a mai 2-es számú iskola utca felőli épületrésze). Szakadáton az egykori Éltető faüzem épületében állami iskolát hoznak létre.
Az állami iskolákban román nyelvű volt az oktatás. A törvénynek volt ugyan egy olyan kitétele, mely szerint a nemzetiségek lakta falvakban állami iskolákat indítanak az illető nemzetiség nyelvén, de a magyar nyelvű állami oktatás ígérete is sötét kelepcének bizonyult színmagyar falvainkban. Miután sikerült államivá tenni az ingyenes oktatás ígéretével a felekezeti iskolát, hamarosan sort kerítettek ennek román nyelvűvé tételére.
Az Angelescu-féle oktatási törvény I. fejezetének nyolcadik pontjából világosan kiderül, hogy a törvény fő célja a nemzetiségek erőszakos beolvasztása volt: "Azok a román származású állampolgárok, akik elfelejtették anyanyelvüket, kötelesek gyereküket román állami vagy magániskolában taníttatni." A falvainkba kihelyezett román tanítók, miután ígéretekkel meg fenyegetéssel sikerült pár tanulóval beindítaniuk a román állami iskolát, megkezdték az általuk "elmagyarosított románoknak" tartott székelyek gyerekeinek erőszakos, gyakran csendőri segítséggel való átíratását a felekezeti iskolákból. Névelemzések alapján keresték az ősi román családneveket színmagyar falvainkban. Így lett Suciu a Szőcsből, Dumitru a Demeterből stb.
1924-ben Szovátán Passat Gheorghe iskolaigazgató, csendőr kíséretében járva a falut, íratott be az első osztályba 18 tanulót. A következő tanévben a visszarománosítás végett beiskolázottak között: Barabasi, Domocos, Szabo, Lorintz családneveket találunk.
A szovátaiak visszarománosításáért ügyködő kultúrzónás tanítók – a román tannyelvű osztályok beindítása után, utolsó lépésként – a magyar felekezeti iskolák bezáratását tűzték ki fő céljukként. Tanfelügyelői ellenőrzéseken oktatási célokra alkalmatlannak nyilvánították a magyar iskolák épületeit. Iskoláik megmentése szinte erőn felüli intézkedésekre késztette egyházainkat. A századvégen Marosszék egyik legmodernebb iskolájának számító katolikus iskolát új teremmel bővítették a működési engedély megadásáért. A reformátusok lemondanak több évtizedes templomépítési szándékukról és iskola–imaház építésébe kezdenek. 1921. augusztus 21-én szentelik fel az új iskolát és a paplakot. Az építkezések ellenére tovább folyik az iskolák működésének akadályoztatása, szülők, gyerekek zaklatása a kultúrzónás állami tanítók által.
Magyar iskoláink mellett a törvény legfőbb áldozata a magyar tanító volt. Az Angelescu-féle törvény VII. fejezetének 113. pontja szerint tanító csak románul tudó, román állampolgár lehet. Nagy tapasztalatú, kitűnő tanítóinkat megalázó vizsgálatoknak vetették alá. A "vissza-fogadott" magyar tanítók, miután iratokkal bizonyították végzettségüket, a tanfelügyelőségtől kellett román nyelvtudásukat igazoló iratot szerezzenek a kinevezésükhöz. A visszafogadott magyar tanítók, a román nemzetiségűek után, utolsókként kaphattak kinevezést az esetleg megmaradt helyekre. A román államnak tett hűségnyilatkozat, a román nyelvvizsga sem jelentett biztos állást a magyar tanítóknak. Bármikor kidobhatták őket állásukból, ha a tanfelügyelő hiányosságokat észlelt nyelvtudásukban. Védelemre sehonnan sem számíthattak, 1927-re egyetlen magyar tanfelügyelő sem maradt Romániában. Nyári vakáció helyett két hónapos nyelvtanfolyamon kellett részt venniük a nem román származású tanítóknak. A tanfolyam vizsgával zárult. Két sikertelen vizsgát elbocsátás követett. A harmincas évekre a román nyelvűvé tett iskolákban megtűrt pár magyar tanító csak románul szólhatott tanítványaihoz.
Párhuzamosan a magyar nemzetiségűek elbocsátásával, magyarul egy szót sem tudó tanítókat hoztak kiemelt fizetéssel magyar falvainkba. "Azok a tantestületi tagok… akik nem származnak az alábbi megyékből, de elmennek a következő megyékbe: Bihar, Szilágy, Szatmár, Máramaros, Udvarhely, Csík, Háromszék, Maros-Torda, Torda- Aranyos, Hunyad… és vállalják, hogy ténylegesen négy évet szolgálnak ezen megyék iskoláiban, mindaddig, míg ezekben az iskolákban tevékenykednek, 50%-os fizetésemelést kapnak; fokozatokat négyévenként szerezhetnek, az előléptetésre… megszabott időszak egy évvel csökken.
A kultúrzónába menő tanítóknak három hónapi fizetésükkel megegyező kihelyezési pénzt és ehhez járó juttatásokat adnak a házasok esetében, kétfizetésnyi összeget a nem házasoknak.
Az illető megyékben véglegesen letelepedő tanítók fokozatokat 3 évenként szerezhetnek és a rendelkezésre álló földterületekből 10 hektárnyi kolonizálási földet kapnak."
Dr. Constantin Angelescu igen optimista volt törvénye kidolgozásakor. Szerinte tíz év elegendő lett volna a Székelyföld elrománosítására: "A fent elsorolt összes intézkedést csak tíz évig alkalmazzák az elemi oktatásra vonatkozó törvény közzétételétől számítva". Népújság (Marosvásárhely)
2011. február 5.
TÁMPONTOK Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai
A KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze.
Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek.
A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek.
A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára.
Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz.
És elszámoltatható – nyomatékosított.
A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket".
Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma.
Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl.
A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.)
A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet.
Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél.
B. D. T. Transindex
A KAB tanulmánykötete szerint 1 millió egyetemista van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is.
Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai címmel adott ki tanulmánykötetet a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) Felsőoktatási Munkacsoportja. Az Ábel kiadónál megjelentetett könyvet – amely egy majdani átfogó felsőoktatási stratégiához kíván támpontokat nyújtani – február 3-án mutatták be Kolozsváron, a Magyar Konzulátus földszinti fogadótermében. 2008-ban, egy KAB által szervezett, az egyetemi vezetők felsőoktatási kerekasztalán merült fel az igény, hogy elemzést kellene készíteni a romániai magyar felsőoktatás helyzetéről – idézte fel Péntek János, a KAB elnöke. Miért nem stratégia, miért csak támpontok? Mert stratégiát a döntéshozónak kell készítenie, akinek forrásai is vannak a szükséges fejlesztések kieszközölésére. A szakértők véleményt mondhatnak, ajánlást tehetnek, tárgyilagosságra törekedve. Az elmúlt években vitathatatlanul történt fejlődés, ám ha holisztikus nézőpontból, a romániai helyzet kontextusában nézzük a számokat, kiderül, hogy a helyzet nem túl fényes, ami a romániai magyar felsőoktatási kínálatot és a romániai magyar diákok részvételi arányát illeti. Egymillió egyetemi hallgató van Romániában, és ebből csupán 39 ezer magyar anyanyelvű; ráadásul csak egyharmaduk tanul anyanyelvén az egyetemen is. A magyar hallgatók és tanárok alulreprezentáltak, a magyar felsőoktatás alulfinanszírozott – állapította meg Péntek János. A képzési kínálat valahogy így néz ki: amiből van, abból túl sok van (rengeteg egymást kioltó vagy gyengítő párhuzamosság létezik, azaz hasonló szakokat indítanak több felsőoktatási intézményben is), amiből meg nincs, abból egyáltalán nincs (pl. agrárképzés teljes hiánya). Ez az önálló magyar állami egyetem hiányának is betudható. Stabilitásra, a szakválaszték bővítésére, a színvonal növelésére, a magyar nyelvű egyetemi képzés egységes minőségbiztosítására, a pedagógusképzés javítására volna égető szükség. A közoktatás színvonalának romlása ugyanis elsősorban ez utóbbival függ össze.
Nem az épület állaga határozza meg a képzés színvonalát, nem az a tény, hogy városon vagy falun, központban van lakótelepen található az iskola, hanem elsősorban a pedagógus maga. Alkalmasak-e, fel vannak-e készítve, és végül: meg vannak-e fizetve munkájukért ma a pedagógusok? Óriási problémák vannak – sorolta Péntek.
A kötetben szerepel Papp Z. Attila és Márton János utánkövetés-kutatása is, amely a valós bejutási adatokból kiindulva azt vizsgálja, a 2009-ben érettségizettek hányan és milyen nyelven tanulnak tovább. Péntek János ennek kapcsán megdöbbenésének adott hangot, hogy a legjobb gimnáziumok gyakorlatából is szinte teljesen hiányzik a végzőseik iskola utáni pályájának követése. Az is régóta orvoslásra váró probléma, hogy nincs egy magyar kollégiumi központ Kolozsváron, abban a városban, ahol a legtöbb magyar diák tanul. Kellene egy 600-700 férőhelyes, elit központ, ahová nemcsak azokat kellene befogadni, akik magyar nyelven tanulnak, hiszen a műszaki és agrárszakokra sok jó képességű magyar diák jár – fejtette ki Péntek.
A diákság egy közös tér híján a központi kocsmákban találkozik, beszélget, szocializálódik; ha most Kolozsváron meg akarnak hirdetni egy vendégelőadást, a legjobb módszer, ha a lokálokban ragasztják ki a plakátot.
Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, házigazda azt hangsúlyozta, a magyar külpolitika számára is rendkívül fontos, hogy egy ilyen stratégiai kérdésben konszenzus alakuljon ki a romániai magyar értelmiség köreiben. A Magyar Állandó Értekezlet illetékes bizottsága a hónap végén ül össze közös stratégiaformálás céljából, ahol bizonyára haszonnal forgathatják a kötetet. Mik a lehetőségek a magyar felsőoktatás fejlesztése előtt, melyek azok az irányok, amelyekben az elkövetkezőkben mindenképp el kell indulni? Salat Levente kutatásvezető szerint konszolidálni kell a meglévő intézményeket, a magyar felsőoktatásnak közös minőségbiztosítási rendszert kell kidolgozni, és számba kell venni az önálló állami magyar egyetem létrehozásához vezető lépéseket. A tanulmánykötet javaslatait a politikai szereplők saját belátásuk szerint hasznosíthatják; érdekessége a kötetnek, hogy a függelékben azok véleménye is helyet kapott, akiket a szerzők felkértek a kézirat bírálatára.
Salat elismételte, hogy stratégiát az készíthet, akinek birtokában van a forrás is a megvalósításhoz.
És elszámoltatható – nyomatékosított.
A romániai magyar diákokat célcsoportnak tekintő felsőoktatási intézmények háromfajta logika mentén dolgoznak: egyeseknek az a célja, hogy a romániai munkaerőpiacon való érvényesülésre készítsék fel a diákokat; másoknak – nem bevallottan – talán az a feladatuk, hogy a magyarországi munkaerőpiacnak biztosítsanak utánpótlást; egyesek meg arra utaznak, hogy végzőseik bárhol a világon boldogulni tudjanak versenyképes tudás birtokában. Várható annak a kérdésnek az egyre markánsabb jelentkezése, hogy - egyesek szerint - a magyar nyelvű oktatást az állami egyetemekről át kell vinni a magánegyetemekre. Ezzel a dilemmával kapcsolatban Salat hangsúlyozta, mekkora felelősség hárul egyfelől a magyar kormány nevében eljárókra, másrészt a magyar tagozatoknak otthont adó román állami egyetemek vezetőségére. Az utóbbiak esetében amennyiben továbbra is rossz hírét lehet kelteni a magyar tagozatnak annak ürügyén, ahogyan azokat az egyetemvezetés kezeli, akkor számolni kell azzal, hogy a körülmények, illetve a közhangulat nyomására előbb a diákok, majd a tanárok, végül pedig a szakok egy része is átsorol fokozatosan a nemzetpolitikai szempontból eszményi megoldásnak tűnő magánegyetemekre – hívta fel a figyelmet. Salat szerint attól lehet tartani: a román és a magyar kormány képviselői "előbb-utóbb felismerik az erdélyi magyarság feje fölött megköthető paktumban rejlő lehetőségeket".
Az elmúlt években már annyi, de annyi stratégia született, és tűnt el a süllyesztőben, hogy egyes szakértők inkább amellett érvelnek, nem is szabad már stratégiát írni, mert a stratégiák alkotóinak, megrendelőinek, esetleges alkalmazóinak különböző érdekei kioltják egymást – mondta Papp Z. Attila szociológus, szerző. Vannak viszont statisztikai tények, mint például a demográfiai csökkenés: már közhely lassan, de attól még igaz, hogy 1990 és 2008 között 40 százalékkal csökkent a magyar anyanyelvű általános iskolások száma.
Ha a kutató meg akarja tudni, hányan tanulnak a magyar diákok közül a felsőoktatásban, kiderül, nincsenek, hiányosak, nehezen elérhetők vagy elérhetetlenek az adatok. Jelenleg például mintegy 11-12 ezer diák tanul magyarul a felsőoktatásban, ez a szám pedig onnan tudható, hogy körbetelefonálta a magyarul is oktató felsőfokú intézmények zömét. Pedig egy részletes kisebbségi oktatásstatisztikai adatszolgáltatás stratégiai fontosságú lenne. Jó lenne hivatalosan és nyilvánosan elérhető módon pontosan tudni, hány magyar egyetemista van, ám sok más kisebbségi oktatásstatisztikai jellemzőt is – vetette föl.
A kutatók az említett utánkövetéses vizsgálatban azt találták, a 2009-ben magyar nyelven végzettek fele került be abban az évben a felsőoktatásba, és ezeknek fele tanul tovább magyar nyelven, ami azt jelenti, egy végzős évfolyam mintegy negyede kerül be a felsőoktatásba. A szerző utalt a közoktatás folyamatos alulteljesítésére: Románia már hagyományosan az utolsók között áll az európai kontinensen a PISA-felmérések szerint, csak Montenegró és Albánia teljesített rosszabbul. Ez ugyanakkor azt is jelenti, a magyar nemzetiségű diákok teljesítménye sem térhet el sokban az országos – európai viszonylatban rendkívüli gyenge – átlagtól. A tanulmánykötetben nemcsak irányokat javasolnak, hanem megfogalmaztak néhány alapelvet is a romániai magyar felsőoktatás fejlesztése kapcsán. Péntek János szerint jó lenne, ha legalább ezek tekintetében konszenzusra lehetne jutni. (Az alapelvek közt szerepel pl. a magyar nyelvű felsőoktatás intézményes kereteinek fenntartása és fejlesztése; az önálló állami magyar egyetem, melynek létrehozása a román állam feladata elsősorban; a fejlesztések alapuljanak előzetes kutatásokon és szaktanácsadásokon; a különböző felsőoktatási intézmények hálózatos együttműködésének szükségessége stb.)
A hozzászólók közül Veres Valér, a Kolozsvári Magyar EgyetEMI Intézet (KMEI) igazgatója elmondta, örül annak, hogy más műhelyek is felfigyeltek a diákkollégium hiányának problémájára. Közölte, a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel (KMDSZ) közösen van egy tervük, egy ifjúsági központ létrehozása Kolozsváron (az elképzelésről bővebben itt írtunk). A felsőoktatási stratégiával kapcsolatban Veres azt emelte ki, legyen stratégia, csak aztán az legyen is betartva, hiszen ha egy előzetes megállapodást a felsőoktatási intézmények egymás között nem tartanak be, az nagyon káros lehet.
Pásztor Gabriella oktatásügyi államtanácsos is felszólalt a hallgatóság soraiból, és az új tanügyi törvény újításairól beszélt. A minisztérium adatai szerint 40 ezren tanulnak magyar diákok a felsőoktatásban, 29 ezren állami, 11 ezren magánegyetemen. 12 ezren tanulnak magyar nyelven. Az új oktatási törvénynek nem a történelem és a földrajz magyarul történő tanítása volt a szakítópróbája, hanem az állami és magánegyetemek, a felsőoktatás, az új szakok akkreditációjának kérdése. Az elkövetkező 8 hónapban 104 módszertant és közel 50 kormányhatározatot kell kidolgozni, hogy ezt a keretet, amit a törvény nyújt, ki lehessen tölteni tartalommal. A különböző szaktárgyak tanárai összeülnek, megfogalmazzák javaslataikat, majd a folyamat végén a minisztérium azt összefésüli – magyarázta. Kötő József parlamenti képviselő, a Képviselőház Oktatási Bizottságának alelnöke is felszólalt, kiemelte, az új törvény új lehetőségeket biztosít a magyarok felsőoktatásban tapasztalható alulreprezentáltságának csökkentésére. Tagozati önállóságot biztosít, és élni kell a lehetőséggel. Fontos, hogy modern, versenyképes, műszaki, tudományos szakok induljanak magyar nyelven, mert a pénzügyi, adminisztratív, didaktikai autonómia lehetővé teszi az új szakok indítását. Ő is hangsúlyozta, elsősorban a komplementaritás elvét kell figyelembe venni az új szakok indításánál, hogy ne legyenek hasonló szakirányú képzések a különböző intézményeknél.
B. D. T. Transindex
2011. február 6.
Folytonosság a MIÉRT-ben
A Szatmárnémetiben megrendezésre került MIÉRT Országos Küldöttgyűlés alkalmával a jelen levő 69 küldött a következő két éves elnöki mandátumra is Bodor Lászlónak, a szervezet eddigi elnökének szavazott bizalmat.
Vasárnap, a Küldöttgyűlés zárónapján tartott sajtótájékoztatón a MIÉRT régi és egyben új elnöke kihangsúlyozta: „Az által, hogy a szervezetünk küldöttei a hétvégén megerősítettek tisztségemben, azoknak az értékeknek a továbbviteléről döntöttek, amelyeket az elmúlt két évben, a MIÉRT elnökeként kifejtett tevékenységem során képviseltem. A jövőre nézve is prioritásaimnak tekintem a MIÉRT tagszervezeteinek a megerősítését, az erdélyi magyar fiatalok hatékony érdekképviseletét, illetve a szervezetnek a társadalomszervezésben és a magyar fiatalok versenyképességének biztosításában játszott kulcsfontosságú szerepét”.
A folytatásban Bodor László a MIÉRT elnökség kibővült struktúrájáról tájékoztatta a sajtó képviselőit, továbbá ismertette a Küldöttgyűlés által elfogadott Markó Attila melletti állásfoglalást, illetve a zárónyilatkozatot. „A Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ-el fenntartott partnerségi viszonyában is a folytonosságra törekszik, melynek értelmében javasolja a területi tanácsoknak és azok kongresszusi küldötteinek, hogy Kelemen Hunor elnökjelöltet támogassák az RMDSZ 10. Kongresszusán” – jelentette be.
Grüman Róbert, a MIÉRT újonnan megválasztott ügyvezető elnöke az elmúlt napok tanácskozásaira és lobbizásaira reflektálva elmondta: „Az idei küldöttgyűlésen egy olyan versenynek voltunk részesei, mely egy demokratikus szervezetnek a javát szolgálja. Az egyeztetéseink során mindvégig azt kerestük, ami összeköt minket és nem azt, ami szétválaszt. Ennek következtében úgy gondolom, hogy a hétvége folyamán lehelyeztük a következő két évre a szervezet alapjait és egy erősebb MIÉRT-el folytathatjuk utunkat”. MIÉRT-közlemény. Erdély.ma
A Szatmárnémetiben megrendezésre került MIÉRT Országos Küldöttgyűlés alkalmával a jelen levő 69 küldött a következő két éves elnöki mandátumra is Bodor Lászlónak, a szervezet eddigi elnökének szavazott bizalmat.
Vasárnap, a Küldöttgyűlés zárónapján tartott sajtótájékoztatón a MIÉRT régi és egyben új elnöke kihangsúlyozta: „Az által, hogy a szervezetünk küldöttei a hétvégén megerősítettek tisztségemben, azoknak az értékeknek a továbbviteléről döntöttek, amelyeket az elmúlt két évben, a MIÉRT elnökeként kifejtett tevékenységem során képviseltem. A jövőre nézve is prioritásaimnak tekintem a MIÉRT tagszervezeteinek a megerősítését, az erdélyi magyar fiatalok hatékony érdekképviseletét, illetve a szervezetnek a társadalomszervezésben és a magyar fiatalok versenyképességének biztosításában játszott kulcsfontosságú szerepét”.
A folytatásban Bodor László a MIÉRT elnökség kibővült struktúrájáról tájékoztatta a sajtó képviselőit, továbbá ismertette a Küldöttgyűlés által elfogadott Markó Attila melletti állásfoglalást, illetve a zárónyilatkozatot. „A Magyar Ifjúsági Értekezlet az RMDSZ-el fenntartott partnerségi viszonyában is a folytonosságra törekszik, melynek értelmében javasolja a területi tanácsoknak és azok kongresszusi küldötteinek, hogy Kelemen Hunor elnökjelöltet támogassák az RMDSZ 10. Kongresszusán” – jelentette be.
Grüman Róbert, a MIÉRT újonnan megválasztott ügyvezető elnöke az elmúlt napok tanácskozásaira és lobbizásaira reflektálva elmondta: „Az idei küldöttgyűlésen egy olyan versenynek voltunk részesei, mely egy demokratikus szervezetnek a javát szolgálja. Az egyeztetéseink során mindvégig azt kerestük, ami összeköt minket és nem azt, ami szétválaszt. Ennek következtében úgy gondolom, hogy a hétvége folyamán lehelyeztük a következő két évre a szervezet alapjait és egy erősebb MIÉRT-el folytathatjuk utunkat”. MIÉRT-közlemény. Erdély.ma
2011. február 6.
„Tudom, munkám nem vész el”
Scheffler János mártír püspök emlékezete
Július 3-án Szatmárnémetiben boldoggá avatják az 1952. december 6-án Jilaván mártírhalált halt Scheffler János püspököt. Az életáldozata óta eltelt közel hatvan év igencsak megritkította azok sorát, akik személyesen ismerhették őt, azokét, akik személyes kapcsolatban voltak vele.
Ebben a kegyelemben részesült dr. Cserháti István nyugalmazott vásárosnaményi plébános, egykori szatmári egyházmegyés pap, akit anyaegyházához való hűségéért, a szatmári katolikus oktatás újraindításához való áldozatos hozzájárulásáért, hatvanéves papi jubileuma alkalmából a szatmári egyházmegye Scheffler János-díjban részesített.
A nyíregyházi papi otthonban készített interjúban Isten szolgája Scheffler János püspökhöz fűződő emlékeiről kérdeztük.
- A neves személyiségekkel való első találkozásunk mély nyomot hagynak emlékezetünkben. Kérem, idézze fel annak körülményeit!
- A szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium növendéke voltam, amikor 1942 tavaszán a szentatya dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári tudományegyetem kánonjogi tanárát kinevezte az újraegyesített szatmári egyházmegye főpásztorává. A szentelési szertartáson a püspöki konviktus kórusának tagjaként vettem részt.
- Kispapjelöltként 1942 karácsonyán ölthettem fel a kék reverendát, és beköltöztem a püspöki szemináriumba.
- Attól kezdve rendszeresen ministrálhattam a főpásztori ünnepi szentmiséken. A püspök úr különös figyelmet fordított a teológusok és kisszeminaristák lelki életére. Rendszeres időközönként beszélgetésre hívott bennünket, amelyek során érdeklődött a családi háttérről, a hivatásunk alakulásáról. Szülőfalum, Túrterebes plébánosa, néhai Barna József a püspök úr baráti köréhez tartozott. Kiváló tanulmányi eredményeim mellett bizonyára az ő kedvező jellemzésének is része volt abban, hogy az érettségit követően magához hivatott és közölte velem, hogy még két jelölttel együtt a budapesti Központi SzEMInáriumba küld, azzal a gondolattal, hogy annak elvégzését követően Rómába mehetek tanulni. Akkor nem gondolhattunk arra, hogy döntésének mily súlyos következményei lesznek életem, papi sorsom alakulására.
- A front, a háborút lezáró békekötés…
- Baljós idők voltak. Budapesten is utolért a háború. Miután a szovjet csapatok elfoglalták a magyar fővárost, eső félévi vizsgáimat követően hazajöttem. Kértem a püspök urat, hogy otthon folytathassam tanulmányaimat. De ő kitartott amellett, hogy visszatérjek, mondván, hogy a háború után is szükség lesz jól képzett papokra. 1947-ben még hazatérhettem, de újból visszaküldött, immár a lázári „zöldhatáron” át. A békekötést követően a határokat lezárták, én pedig kívül rekedtem. A püspök úr annak előtte még ellátogathatott az elszakított területekre, sőt, 1947. június 8-án Mátészalkán pappá szentelhette Zólyom Sándor teológust. Ezen én is jelen lehettem. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Biztató szavai ismételten erőt adtak a folytatáshoz. Az újra létrehozott Csonka–Szatmár egyházmegyét apostoli kormányzóként irányító Barót Mihály vállaji kanonok-plébánost Körösbányáról levélben utasította, hogy bennünket, szatmári egyházmegyés teológusokat felszenteltessen és intézkedjen papi szolgálatunk megkezdéséről. Felszentelésünket követően Tircsi Istvánnak és nekem meleg hangú levelet írt: „Kedves Fiam! Nagyon sajnálom, hogy a kettős esküvőn nem lehetett részem. Azért ez úton kívánok mindkettőtöknek igen sok áldást. Ápoljátok szívetekben az első naptól kezdve a legszentebb szeretetet, és legyen jelszavatok: az én szerelmesem az enyém, és én az övé. Ez az igazi erőforrás az élet küzdelmeihez. Imádkozzatok, hogy hamarosan láthassuk egymást. Ez új munkakörömben is állandóan a család közt élek. Úgy érzem, a szívem összetart bennünket. Nem baj, hogy áthelyeztek. Nagybánya vidékén is aranyat bányásztunk, a Körös völgyében is azt teszem. Az itteni még tisztultabb és salaktalanabb. Jólesik, hogy a közért áldozhatom magamat – egészen a mai modern idők stílusában. Tudom, munkám nem vész el. Nektek, fiataloknak – mindnek — meg azt üzenem: sokat és alaposan tanuljatok. A szakmátokat minden vonalon alaposan sajátítsátok el… 1950. VI. 21. Atyád” Mennyi csodálatos gondolat, mennyi lelki erő, mennyi biztatás, milyen mély hit és hűség, mily emberi nagyság rejlik a lényeget virágnyelven kifejező atyai levélben! Ez volt az ő áldása nekünk. Emlékeimben Scheffler János az egyházmegyéért és híveiért bátran kiálló, ahhoz és a Szentszékhez az áldozatok árán is hű főpásztorként él, aki papjait jó atyaként szerette, akként gondoskodott róluk.
- Amíg csak tehette… Szelleme, tanításának kisugárzása viszont tovább élt. Miként s miben nyilvánult ez meg?
- Történelme során az 1804-ben megalakult szatmári római katolikus egyházmegye is kialakíthatta azokat a sajátos, rá jellemző vonásokat, amelyek a szétszakítottság ellenre is tovább éltek. Az a tény, hogy a két világháború közt, majd a második után is évtizedekig Csonka–Szatmár néven külön identitásként éltük életünket, már maga is összeforrasztott bennünket. Ezt az összetartozást valóságosan is megpecsételte püspökünk mártírhalála. Elhurcoltatásáról mi is értesültünk. Halálának időpontja sokáig titokban maradt, de annak híre megerősített hivatásunkban, elszántságunkban, erőt adott az egyházellenes intézkedések kivédéséhez, elviseléséhez. Az idők során kialakult, körvonalazódott egy bizonyos szatmári szellem, szatmári lelkiség. Miben nyilvánult az meg? Varga János szabolcsi főesperes ifjú teológusok körében hirdetett pályázatot e sajátos habitus leírására. Kutatásaik, felméréseik egyik legfontosabb következtetése: a szatmári papok testvéri közösségben élnek, a papi közösség volt/lett az ő megtartó erejük. Ennek az éltető forrása volt a mártír püspök emléke, életáldozata.
- Miként ápolhatták azt oly időben, amikor nyilvánosan még a nevét sem ejthették ki?
- Épp az említett szoros papi közösség adott erre lehetőséget és alkalmakat. 1950-ben a csonka–szatmári apostoli kormányzóság három esperesi kerületének papi testülete harminc plébánost és hét káplánt számlált. Mindannyian mélyen fájlaltuk a főpásztor halálát s azon voltunk, hogy emlékét híven ápoljuk. Sorainkban akkor még több olyan plébános működött, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak, kiknek élő emlékeik voltak róla. Egységünk erősítését, az anyaegyházmegyéhez való kötődésünk ébren tartását szolgálta László (Franzen) Károly kéziratban maradt tanulmánya – Adatok a csonka–szatmári egyházmegyéről (1920–1952) –, amely történeti megalapozást, hátteret adott az együvé tartozás eszméjének. (Dokumentumértékű munkája nyomtatásban is megjelent a 2002-es szatmárnémeti római katolikus naptárban.) Az ő buzgólkodása és kezdeményezése révén – Tircsi István és jómagam közreműködésével – szerkesztettük meg 1960-ban a boldoggá avatásáért könyörgő imát, amelyet a debreceni nyomdában sikerült több ezer példányban kinyomtatni a vértanú püspök fényképével és titokban terjeszteni Magyarországon és az anyaegyházmegyében, az alábbi szöveggel: Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy fiad szentséges szíve szerinti papokat neveljen. Te őt püspöki hivatalra is rendelted, hogy téged szerető népednek pásztora legyen. – Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. — Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára és hallgasd meg kéréseinket. Engedd, hogy közbenjárását kérő imádságaink meghallgatása a te atyai szeretetedet és az ő égi dicsőségét hirdessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen! Egyszerű imaszöveg – mondhatjuk ma, de akkor a kommunista rezsim börtönében halálra kínzott főpásztorra emlékezni bizony nem volt kockázatmentes cselekedet.
Emléke ébren tartásának volt egy másik vonulata is: a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából mi, római katolikus papok is elzarándokoltunk oda, amit később rendszeresítettünk, anélkül, hogy azt nagydobra vertük volna. Ennél kisebb léptékű volt ugyan, de egyazon célt – a mártír püspök emlékének ápolását, az ő tanítása szellemében folyó közösségépítést és megtartást – szolgáltak a Tircsi István kezdeményezte, névnapi összejövetelként álcázott decemberi fehérgyarmati emlékmisék, amelyeken az évek során mindinkább fogyóban levő „szatmári papi közösség” tagjai vettek részt.
- Az 1990-es politikai fordulat új irányt szabott Scheffler János püspök kultuszának ápolásának…
- Igen. Valóban lejárt a titkolózások ideje, nyíltan szólhattunk róla. 1990 után az anyaegyházmegye új főpásztora, néhai Reizer Pál kezdeményezte a boldoggá avatást. A magyarországi részeken, immár új egyházkormányzati keretben, a debrecen–nyíregyházi egyházmegyében imáinkkal támogathattuk a kezdeményezést. A fehérgyarmati emlékmiséket sem kellett névnapi összejövetelekkel álcázni. 1997. december 6-án Reizer Pál szatmári és Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök közösen celebrált szentmiséje nem csupán egy szép ünnep volt, tiszteletteljes megemlékezés, hanem azt is jelképezte, hogy a magyarországi egyházmegye is fölvállalta János püspök örökségét, mártíriumának tiszteletét, boldoggá avatásának imáinkkal való kieszközlését. A közös megemlékezés szép példája volt a 2010. május 5-én Mátészalkán, a Szent József-templomban a két egyházmegye népes papi közössége asszisztenciájával, Bosák Nándor püspök által bemutatott szentmiseáldozat. Abban a templomban, amelynek előterében bronz dombormű emlékeztet János püspök utolsó nyilvános jelenlétére, az 1947. június 8-án celebrált papszentelésre. A püspök homíliájában Scheffler János életáldozatának máig ható értékeire hívta fel a figyelmet: amikor boldoggá avatásáért imádkozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk bátorítani, hogy figyeljünk tanítására, a magunk feladatára, arra a külső és belső egységre, amely megerősít bennünket. Feladatunkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha hivatásunkat az egyház iránti hűségben, az egymásért való felelősség jegyében bontakoztatjuk ki, ha azon az úton haladunk, amelyet az ő hűsége, a szeretetből való építkezés, a cenzus ecclesiaticus elve világít meg számunkra.
Imáink meghallgatásra találtak. Ez év július 3-án Szatmárnémetiben nemcsak az anyaegyházmegye, a kiszakított részek, hanem Erdélyben, Magyarországon és a világon szétszórtságban élő magyar katolikusok együtt adnak hálát Istennek a kegyelemért, mely János püspököt a boldogok sorába iktatja. Boldog vagyok, hogy megérhettem a szentatya döntését, s ha jelen lehetek az ünnepen, életem legszebb napja lesz. Hiszem, hogy János püspök égi közbenjárása megújító erővel hat majd az egyházmegye katolikus híveire, bebizonyosodik a keresztényüldözés korában született mondás: a mártírok vére a kereszténység magva. János püspök munkája nem veszett el. Bizalommal fordulhatunk égi közbenjárásáért.
Máriás József. Vasárnap (Kolozsvár)
Scheffler János mártír püspök emlékezete
Július 3-án Szatmárnémetiben boldoggá avatják az 1952. december 6-án Jilaván mártírhalált halt Scheffler János püspököt. Az életáldozata óta eltelt közel hatvan év igencsak megritkította azok sorát, akik személyesen ismerhették őt, azokét, akik személyes kapcsolatban voltak vele.
Ebben a kegyelemben részesült dr. Cserháti István nyugalmazott vásárosnaményi plébános, egykori szatmári egyházmegyés pap, akit anyaegyházához való hűségéért, a szatmári katolikus oktatás újraindításához való áldozatos hozzájárulásáért, hatvanéves papi jubileuma alkalmából a szatmári egyházmegye Scheffler János-díjban részesített.
A nyíregyházi papi otthonban készített interjúban Isten szolgája Scheffler János püspökhöz fűződő emlékeiről kérdeztük.
- A neves személyiségekkel való első találkozásunk mély nyomot hagynak emlékezetünkben. Kérem, idézze fel annak körülményeit!
- A szatmári Királyi Katolikus Főgimnázium növendéke voltam, amikor 1942 tavaszán a szentatya dr. Scheffler Jánost, a kolozsvári tudományegyetem kánonjogi tanárát kinevezte az újraegyesített szatmári egyházmegye főpásztorává. A szentelési szertartáson a püspöki konviktus kórusának tagjaként vettem részt.
- Kispapjelöltként 1942 karácsonyán ölthettem fel a kék reverendát, és beköltöztem a püspöki szemináriumba.
- Attól kezdve rendszeresen ministrálhattam a főpásztori ünnepi szentmiséken. A püspök úr különös figyelmet fordított a teológusok és kisszeminaristák lelki életére. Rendszeres időközönként beszélgetésre hívott bennünket, amelyek során érdeklődött a családi háttérről, a hivatásunk alakulásáról. Szülőfalum, Túrterebes plébánosa, néhai Barna József a püspök úr baráti köréhez tartozott. Kiváló tanulmányi eredményeim mellett bizonyára az ő kedvező jellemzésének is része volt abban, hogy az érettségit követően magához hivatott és közölte velem, hogy még két jelölttel együtt a budapesti Központi SzEMInáriumba küld, azzal a gondolattal, hogy annak elvégzését követően Rómába mehetek tanulni. Akkor nem gondolhattunk arra, hogy döntésének mily súlyos következményei lesznek életem, papi sorsom alakulására.
- A front, a háborút lezáró békekötés…
- Baljós idők voltak. Budapesten is utolért a háború. Miután a szovjet csapatok elfoglalták a magyar fővárost, eső félévi vizsgáimat követően hazajöttem. Kértem a püspök urat, hogy otthon folytathassam tanulmányaimat. De ő kitartott amellett, hogy visszatérjek, mondván, hogy a háború után is szükség lesz jól képzett papokra. 1947-ben még hazatérhettem, de újból visszaküldött, immár a lázári „zöldhatáron” át. A békekötést követően a határokat lezárták, én pedig kívül rekedtem. A püspök úr annak előtte még ellátogathatott az elszakított területekre, sőt, 1947. június 8-án Mátészalkán pappá szentelhette Zólyom Sándor teológust. Ezen én is jelen lehettem. Ez volt az utolsó személyes találkozásunk. Biztató szavai ismételten erőt adtak a folytatáshoz. Az újra létrehozott Csonka–Szatmár egyházmegyét apostoli kormányzóként irányító Barót Mihály vállaji kanonok-plébánost Körösbányáról levélben utasította, hogy bennünket, szatmári egyházmegyés teológusokat felszenteltessen és intézkedjen papi szolgálatunk megkezdéséről. Felszentelésünket követően Tircsi Istvánnak és nekem meleg hangú levelet írt: „Kedves Fiam! Nagyon sajnálom, hogy a kettős esküvőn nem lehetett részem. Azért ez úton kívánok mindkettőtöknek igen sok áldást. Ápoljátok szívetekben az első naptól kezdve a legszentebb szeretetet, és legyen jelszavatok: az én szerelmesem az enyém, és én az övé. Ez az igazi erőforrás az élet küzdelmeihez. Imádkozzatok, hogy hamarosan láthassuk egymást. Ez új munkakörömben is állandóan a család közt élek. Úgy érzem, a szívem összetart bennünket. Nem baj, hogy áthelyeztek. Nagybánya vidékén is aranyat bányásztunk, a Körös völgyében is azt teszem. Az itteni még tisztultabb és salaktalanabb. Jólesik, hogy a közért áldozhatom magamat – egészen a mai modern idők stílusában. Tudom, munkám nem vész el. Nektek, fiataloknak – mindnek — meg azt üzenem: sokat és alaposan tanuljatok. A szakmátokat minden vonalon alaposan sajátítsátok el… 1950. VI. 21. Atyád” Mennyi csodálatos gondolat, mennyi lelki erő, mennyi biztatás, milyen mély hit és hűség, mily emberi nagyság rejlik a lényeget virágnyelven kifejező atyai levélben! Ez volt az ő áldása nekünk. Emlékeimben Scheffler János az egyházmegyéért és híveiért bátran kiálló, ahhoz és a Szentszékhez az áldozatok árán is hű főpásztorként él, aki papjait jó atyaként szerette, akként gondoskodott róluk.
- Amíg csak tehette… Szelleme, tanításának kisugárzása viszont tovább élt. Miként s miben nyilvánult ez meg?
- Történelme során az 1804-ben megalakult szatmári római katolikus egyházmegye is kialakíthatta azokat a sajátos, rá jellemző vonásokat, amelyek a szétszakítottság ellenre is tovább éltek. Az a tény, hogy a két világháború közt, majd a második után is évtizedekig Csonka–Szatmár néven külön identitásként éltük életünket, már maga is összeforrasztott bennünket. Ezt az összetartozást valóságosan is megpecsételte püspökünk mártírhalála. Elhurcoltatásáról mi is értesültünk. Halálának időpontja sokáig titokban maradt, de annak híre megerősített hivatásunkban, elszántságunkban, erőt adott az egyházellenes intézkedések kivédéséhez, elviseléséhez. Az idők során kialakult, körvonalazódott egy bizonyos szatmári szellem, szatmári lelkiség. Miben nyilvánult az meg? Varga János szabolcsi főesperes ifjú teológusok körében hirdetett pályázatot e sajátos habitus leírására. Kutatásaik, felméréseik egyik legfontosabb következtetése: a szatmári papok testvéri közösségben élnek, a papi közösség volt/lett az ő megtartó erejük. Ennek az éltető forrása volt a mártír püspök emléke, életáldozata.
- Miként ápolhatták azt oly időben, amikor nyilvánosan még a nevét sem ejthették ki?
- Épp az említett szoros papi közösség adott erre lehetőséget és alkalmakat. 1950-ben a csonka–szatmári apostoli kormányzóság három esperesi kerületének papi testülete harminc plébánost és hét káplánt számlált. Mindannyian mélyen fájlaltuk a főpásztor halálát s azon voltunk, hogy emlékét híven ápoljuk. Sorainkban akkor még több olyan plébános működött, akik közeli munkatársai, tanítványai voltak, kiknek élő emlékeik voltak róla. Egységünk erősítését, az anyaegyházmegyéhez való kötődésünk ébren tartását szolgálta László (Franzen) Károly kéziratban maradt tanulmánya – Adatok a csonka–szatmári egyházmegyéről (1920–1952) –, amely történeti megalapozást, hátteret adott az együvé tartozás eszméjének. (Dokumentumértékű munkája nyomtatásban is megjelent a 2002-es szatmárnémeti római katolikus naptárban.) Az ő buzgólkodása és kezdeményezése révén – Tircsi István és jómagam közreműködésével – szerkesztettük meg 1960-ban a boldoggá avatásáért könyörgő imát, amelyet a debreceni nyomdában sikerült több ezer példányban kinyomtatni a vértanú püspök fényképével és titokban terjeszteni Magyarországon és az anyaegyházmegyében, az alábbi szöveggel: Mindenható Isten! Jóságos Atyánk! Te szolgádat, János püspököt arra választottad ki, hogy fiad szentséges szíve szerinti papokat neveljen. Te őt püspöki hivatalra is rendelted, hogy téged szerető népednek pásztora legyen. – Örök isteni akaratod szerint úgy rendelkeztél, hogy börtönben szenvedjen és haljon meg. Azt akartad, hogy az egyház iránti hűség és engedelmesség vértanúja legyen. — Tekints érdemeire, életének szentségére, vértanúi halálára és hallgasd meg kéréseinket. Engedd, hogy közbenjárását kérő imádságaink meghallgatása a te atyai szeretetedet és az ő égi dicsőségét hirdessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké. Ámen! Egyszerű imaszöveg – mondhatjuk ma, de akkor a kommunista rezsim börtönében halálra kínzott főpásztorra emlékezni bizony nem volt kockázatmentes cselekedet.
Emléke ébren tartásának volt egy másik vonulata is: a máriapócsi kegykép könnyezésének 300. évfordulója alkalmából mi, római katolikus papok is elzarándokoltunk oda, amit később rendszeresítettünk, anélkül, hogy azt nagydobra vertük volna. Ennél kisebb léptékű volt ugyan, de egyazon célt – a mártír püspök emlékének ápolását, az ő tanítása szellemében folyó közösségépítést és megtartást – szolgáltak a Tircsi István kezdeményezte, névnapi összejövetelként álcázott decemberi fehérgyarmati emlékmisék, amelyeken az évek során mindinkább fogyóban levő „szatmári papi közösség” tagjai vettek részt.
- Az 1990-es politikai fordulat új irányt szabott Scheffler János püspök kultuszának ápolásának…
- Igen. Valóban lejárt a titkolózások ideje, nyíltan szólhattunk róla. 1990 után az anyaegyházmegye új főpásztora, néhai Reizer Pál kezdeményezte a boldoggá avatást. A magyarországi részeken, immár új egyházkormányzati keretben, a debrecen–nyíregyházi egyházmegyében imáinkkal támogathattuk a kezdeményezést. A fehérgyarmati emlékmiséket sem kellett névnapi összejövetelekkel álcázni. 1997. december 6-án Reizer Pál szatmári és Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök közösen celebrált szentmiséje nem csupán egy szép ünnep volt, tiszteletteljes megemlékezés, hanem azt is jelképezte, hogy a magyarországi egyházmegye is fölvállalta János püspök örökségét, mártíriumának tiszteletét, boldoggá avatásának imáinkkal való kieszközlését. A közös megemlékezés szép példája volt a 2010. május 5-én Mátészalkán, a Szent József-templomban a két egyházmegye népes papi közössége asszisztenciájával, Bosák Nándor püspök által bemutatott szentmiseáldozat. Abban a templomban, amelynek előterében bronz dombormű emlékeztet János püspök utolsó nyilvános jelenlétére, az 1947. június 8-án celebrált papszentelésre. A püspök homíliájában Scheffler János életáldozatának máig ható értékeire hívta fel a figyelmet: amikor boldoggá avatásáért imádkozunk, tulajdonképpen magunkat akarjuk bátorítani, hogy figyeljünk tanítására, a magunk feladatára, arra a külső és belső egységre, amely megerősít bennünket. Feladatunkat csak úgy tudjuk teljesíteni, ha hivatásunkat az egyház iránti hűségben, az egymásért való felelősség jegyében bontakoztatjuk ki, ha azon az úton haladunk, amelyet az ő hűsége, a szeretetből való építkezés, a cenzus ecclesiaticus elve világít meg számunkra.
Imáink meghallgatásra találtak. Ez év július 3-án Szatmárnémetiben nemcsak az anyaegyházmegye, a kiszakított részek, hanem Erdélyben, Magyarországon és a világon szétszórtságban élő magyar katolikusok együtt adnak hálát Istennek a kegyelemért, mely János püspököt a boldogok sorába iktatja. Boldog vagyok, hogy megérhettem a szentatya döntését, s ha jelen lehetek az ünnepen, életem legszebb napja lesz. Hiszem, hogy János püspök égi közbenjárása megújító erővel hat majd az egyházmegye katolikus híveire, bebizonyosodik a keresztényüldözés korában született mondás: a mártírok vére a kereszténység magva. János püspök munkája nem veszett el. Bizalommal fordulhatunk égi közbenjárásáért.
Máriás József. Vasárnap (Kolozsvár)
2011. február 7.
Az első kongresszus kérdései
A hónap végén megrendezésre kerülő RMDSZ-kongresszus körüli csatározások, meghirdetett programok, a külső és belső kényszerek a hazai magyar sajtó központi témáját jelentik ezekben a napokban. A kongresszus sok kérdésre kell választ adjon. Ha nem is lehet kétséges, hogy ki nyeri majd el az elnöki széket, attól még rengeteg megválaszolandó kérdés marad.
Múlt héten egy ismerősömmel beszélgettem, aki figyelmembe ajánlotta az első RMDSZ-kongresszus dokumentumait, beszédeit. Elfogadva a tanácsot elolvastam ezeket – érdekes élmény. Az ott (az első kongresszust is Nagyváradon szervezték, akár ezt, a tizediket) felmerülő kérdések egy része most is válaszra vár, a szervezeti kérdések, a világnézeti és a politikai stratégiák különbözőségének egyeztetése, az érdekképviselet és a belső demokrácia, valamint a politikai képviselet gyors döntésképessége közötti ellentét feloldása, az egyes szervezetek súlyának eldöntése, a szórványkérdés, a románokkal és a román médiával aló kapcsolat problémája már akkor tisztán megfogalmazódott. Fontos megjegyezni, hogy az akkori hangulatot a marosvásárhelyi események határozták meg (a rendőrség mellett több száz önkéntes védte a küldötteket). Az akkori és későbbi fejleményeket ismerjük (akkor Domokos Géza lett az elnök, Szőcs Géza a főtitkár, Tőkés László pedig a tiszteletbeli elnök), akkor még képes volt kompromisszumra az erdélyi magyar elit. Azóta a különböző erővonalak képviselői közül mindegyik több hatalmat akart magának, mint amennyit egy szervezeten belül megkaphatott volna, és elkezdődött egy olyan atomizálódás, aminek az eredménye komolyan beárnyékolhatja az erdélyi magyarság jövőképét. Akkor ott az egység jelszavát mindenki komolyan vette, senki számára sem volt kétséges, hogy e nélkül nem lehet.
Az első kongresszuson több felszólaló is felvetette a román médiával való kapcsolattartás problémáját: az akkori tapasztalat igen keserű volt, hiszen a román nyelvű médiumokban a vásárhelyi eseményekről gyalázatosan hazug, de legjobb esetben is részrehajló, sokszor uszító kommentárokkal fűszerezve számoltak be. Ebben a kérdésben azóta bizony alig jutottunk előre: a román sajtó most is kuriózumként beszél a magyarokról, és látni, hogy egyáltalán nem érti, hogy mit akarunk, és miért akarjuk. Az elmúlt húsz évben a román, főként a bukaresti média viszonya a magyar közösséghez csak annyiban változott, hogy most érdektelenebbek, mert nem lehet olyan jó olvasottságot vagy nézettséget generálni az etnikai témákkal. És ez nemcsak a román média problémája, az okokat magunkban is kell keresnünk: nem sikerült „eladjuk” magunkat a román közvéleménynek. Az RMDSZ politikai szervezetként nagyjából igen, írnak róluk, meg is hívják esetenként tévéadásokba, a belső erővonalakról is eléggé pontos képük van. De a közösségünk, az továbbra is fekete foltnak mondható. Pedig rengeteg dolog sikere múlhat azon, hogy megtaláljuk-e a megfelelő hangnemet, amivel a román közvéleményben jelentkezhetünk. Ugyanakkor azokon a módozatokon is el kellene gondolkodni, amelyekkel el lehet érni, hogy ne csak a ránk vonatkozó sztereotípiák érvényesüljenek, hanem az a kép is megjelenjen, amit mi akarunk megmutatni magunkról. Mert semmit nem tudunk elérni a többség ellenére, így a számunkra legfontosabb dolgok (mint például az autonómia) nem valósíthatók meg anélkül, hogy ne formáljuk a saját imázsunkat a román sajtóban. Miként? Erről komolyan el kell gondolkodni. Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)
A hónap végén megrendezésre kerülő RMDSZ-kongresszus körüli csatározások, meghirdetett programok, a külső és belső kényszerek a hazai magyar sajtó központi témáját jelentik ezekben a napokban. A kongresszus sok kérdésre kell választ adjon. Ha nem is lehet kétséges, hogy ki nyeri majd el az elnöki széket, attól még rengeteg megválaszolandó kérdés marad.
Múlt héten egy ismerősömmel beszélgettem, aki figyelmembe ajánlotta az első RMDSZ-kongresszus dokumentumait, beszédeit. Elfogadva a tanácsot elolvastam ezeket – érdekes élmény. Az ott (az első kongresszust is Nagyváradon szervezték, akár ezt, a tizediket) felmerülő kérdések egy része most is válaszra vár, a szervezeti kérdések, a világnézeti és a politikai stratégiák különbözőségének egyeztetése, az érdekképviselet és a belső demokrácia, valamint a politikai képviselet gyors döntésképessége közötti ellentét feloldása, az egyes szervezetek súlyának eldöntése, a szórványkérdés, a románokkal és a román médiával aló kapcsolat problémája már akkor tisztán megfogalmazódott. Fontos megjegyezni, hogy az akkori hangulatot a marosvásárhelyi események határozták meg (a rendőrség mellett több száz önkéntes védte a küldötteket). Az akkori és későbbi fejleményeket ismerjük (akkor Domokos Géza lett az elnök, Szőcs Géza a főtitkár, Tőkés László pedig a tiszteletbeli elnök), akkor még képes volt kompromisszumra az erdélyi magyar elit. Azóta a különböző erővonalak képviselői közül mindegyik több hatalmat akart magának, mint amennyit egy szervezeten belül megkaphatott volna, és elkezdődött egy olyan atomizálódás, aminek az eredménye komolyan beárnyékolhatja az erdélyi magyarság jövőképét. Akkor ott az egység jelszavát mindenki komolyan vette, senki számára sem volt kétséges, hogy e nélkül nem lehet.
Az első kongresszuson több felszólaló is felvetette a román médiával való kapcsolattartás problémáját: az akkori tapasztalat igen keserű volt, hiszen a román nyelvű médiumokban a vásárhelyi eseményekről gyalázatosan hazug, de legjobb esetben is részrehajló, sokszor uszító kommentárokkal fűszerezve számoltak be. Ebben a kérdésben azóta bizony alig jutottunk előre: a román sajtó most is kuriózumként beszél a magyarokról, és látni, hogy egyáltalán nem érti, hogy mit akarunk, és miért akarjuk. Az elmúlt húsz évben a román, főként a bukaresti média viszonya a magyar közösséghez csak annyiban változott, hogy most érdektelenebbek, mert nem lehet olyan jó olvasottságot vagy nézettséget generálni az etnikai témákkal. És ez nemcsak a román média problémája, az okokat magunkban is kell keresnünk: nem sikerült „eladjuk” magunkat a román közvéleménynek. Az RMDSZ politikai szervezetként nagyjából igen, írnak róluk, meg is hívják esetenként tévéadásokba, a belső erővonalakról is eléggé pontos képük van. De a közösségünk, az továbbra is fekete foltnak mondható. Pedig rengeteg dolog sikere múlhat azon, hogy megtaláljuk-e a megfelelő hangnemet, amivel a román közvéleményben jelentkezhetünk. Ugyanakkor azokon a módozatokon is el kellene gondolkodni, amelyekkel el lehet érni, hogy ne csak a ránk vonatkozó sztereotípiák érvényesüljenek, hanem az a kép is megjelenjen, amit mi akarunk megmutatni magunkról. Mert semmit nem tudunk elérni a többség ellenére, így a számunkra legfontosabb dolgok (mint például az autonómia) nem valósíthatók meg anélkül, hogy ne formáljuk a saját imázsunkat a román sajtóban. Miként? Erről komolyan el kell gondolkodni. Isán István Csongor. Hargita Népe (Csíkszereda)
2011. február 7.
Kiszivárgott a Maros megyei RMDSZ zárt TKT-ülésének hangfelvétele
Kiszivárgott egy hangfelvétel, amely a Maros megyei RMDSZ január 27-én, zárt ajtók mögött lezajlott területi küldöttgyűlésén készült, miután a sajtó képviselőit távozásra kérték. A felvételen – amelyet vélhetően az ülés egyik résztvevője készített – hallható, amint Borbély László ügyvezető alelnök, a Területi Küldöttek Tanácsának (TKT) elnöke megnyitja az ülést, majd az RMDSZ-elnökjelöltek röviden ismertetik programjukat, Olosz Gergely kivételével, aki nem volt jelen, és levelet küldött a testületnek. Eckstein-Kovács Péter kifogásolja az gyűlés demokratikus jellegét, mivel az újságírók nem vehetnek részt a tanácskozáson.
Miután a testület egy perces néma csenddel adózik a nemrég elhunyt Szabó Károly RMDSZ-szenátor emlékének, a jelen lévő két elnökjelölt – Eckstein-Kovács Péter és Kelemen Hunor – egyenként tíz percben ismertetik célkitűzéseiket és programjukat.
Hotnews hírportál által közzétett, mintegy száz perces hangfelvétel szerint Borbély László szavazásra bocsátja, hogy az ülés zárt ajtók mögött folyjon, a Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa és az ügyvezető elnökség javaslatára. A 86 küldött közül 73 volt jelen az ülésen, a szavazáson pedig egy ellenszavazattal támogatták, hogy a jelöltek meghallgatása és a tanácskozás zárt ajtók mögött történjen. Sokat jártam az országban, de ilyen még nem volt, hogy a sajtót kirakni, hogy a személyre szóló szavazás ne legyen titkos, ezzel transzparencia, demokrácia köszönő viszonyban nincsen” – kezdi beszédét Eckstein-Kovács Péter.
Eckstein kifejti, változtatni kell az RMDSZ-vezetőség struktúráján, a döntéshozatalba be kell vonni a helyi szervezetek vezetőit és az RMDSZ-es polgármestereket is. Nem támogatja a szervezet túlbürokratizálását, és nem támogatja a politikai alelnöki tisztség létét sem. Egy politikai struktúrában az elnök dönt és ő is kommunikál politikai síkon, egy politikai alelnök gyengíti az elnök pozícióját, fejti ki. Karcsúsítani kell az ügyvezető elnökséget, de nem kell megszüntetni.
Eckstein többek között azt is elmondja: sem Tőkés László, sem Orbán Viktor, sem pedig Traian Băsescu oldalán nem áll. „De elmentem, és beszéltem Tőkéssel, mivel kell a közös akarat ahhoz, hogy 2012-ben ott ott legyünk” – fogalmaz.
Kelemen Hunor beszédében kifejti, tizennégy éve dolgozik az RMDSZ-ben, és tudja, mit kell tenni, hogy 2012-ben és 2016-ban sikerüljön megvalósítani azokat a célkitűzéseket, amelyeket a szövetség követett az alatt a 18 év alatt, amíg Markó Béla állt az élén. Kelemen szerint ő és sokan mások Markótól, a Kárpát-medence legnagyobb magyar politikusától tanulták mindazt, amit tudnak, de hangsúlyozza: ő nem Markó Béla, döntései pedig a saját döntései lesznek, a legszélesebb konzultációk alapján.
Kelemen leszögezi: ha őt választják RMDSZ-elnöknek, Borbély Lászlót javasolja majd politikai alelnöknek, mivel a tapasztalatára, tudására szükség van, de azt is javasolja majd, hogy a területi szervezetek jelen legyenek a szövetség vezető testületeiben.
„Az RMDSZ-nek egyetlenegy szövetségese van, ehhez pedig én a végsőkig ragaszkodom” – szögezi le Kelemen Hunor. Hozzáteszi, ha szükséges, újra kell tárgyalni a koalíciókat, erre ő képes, mivel a román politikai pártokkal jó kapcsolatokat tud építeni és jól tud kommunikálni.
A magyar-magyar kapcsolatokról Kelemen azt mondja: 2012-ig ki kell alakítani egy olyan együttműködést, amely „a parlamentbe jutásunkat nem veszélyezteti”.
„Ezért az EMNT-vel, az EMNT-ből alakuló párttal érdemes tárgyalni, és ahogy meg tudtunk egyezni 2009-ben, ha szükséges, meg tudunk egyezni 2012-ben is. Az MPP-vel én nem látom ebben a pillanatban a lehetőségét, hiszen ővelük egyszer már versenyeztünk, és megnyertük a versenyt 82 százalékkal az önkormányzatokban”.
A magyar kormánnyal is rendezni kell az RMDSZ viszonyát, erre pedig Kelemen Hunor alkalmasnak tartja magát. A kongresszus után ezt a viszonyt rövid időn belül rendezni lehet, teszi hozzá. Ezt követően az egyik TKT-küldött nehezményezi, hogy – mint mondja – túl gyorsan kell dönteni a támogatandó jelöltről, mivel a testületnek nem volt elég ideje áttekinteni a programokat, és több időt kellett volna adni a jelölteknek is terveik ismertetésére. Borbély László szerint az utóbbi másfél hónap az elnökválasztásról van szó az RMDSZ-ben, a jelöltek ismertek, tehát nem igaz, hogy nem lehet dönteni.
Ezt követően Kelemen Atilla, a Marosa megyei RMDSZ elnöke felszólalásában kikéri magának, a szervezet nevében is, „hogy Maros megyében nincs demokrácia”, ahogy azt Eckstein-Kovács Péter állítja.
A pártok belső dolgaikról a sajtó kizárásával döntenek, ezért helyes „ezt a technikai jellegű ülést” zárt ajtók mögött tartani, hangsúlyozza.
„Eckstein-Kovács Péternek számtalan nagyon jó tulajdonsága van, egy bátor, kiállós ember, de azért azt sem tudom szem elől téveszteni, hogy én nem szeretném, ha éppen Băsescu tenne nekünk elnököt” – fogalmaz Kelemen Attila. Hozzáteszi: azt sem szeretné, és ezt a másik jelöltnek is megmondta korábban „hogy valamelyik magyarországi párt gondolná azt, hogy ezentúl az RMDSZ a zsebében lesz, és majd akkor csepegtet valamit nekünk, ha úgy gondolja, hogy megérdemeljük.”
„Mi, az RMDSZ állandó tanácsa, amelyben heten vagyunk, elemeztük ezt a versenyfutást, (…) és a Maros megyei TKT elé terjesztettük javaslatként, hogy a Maros megyei szervezet Kelemen Hunort támogassa” – mondta Kelemen Atilla.
Ezt követően Kelemen Kálmán is sérelmezi, hogy az ülésről kizárták a sajtót. „Nekem ne magyarázza Kelemen Attila, hogy a sajtót nem engedem be. (…)
Akármilyen állandó tanácsi döntés antidemokratikus most, amikor végre verseny van az RMDSZ-ben, és demokratikusan dönthetünk. Akkor miért megyünk Nagyváradra? Azért, hogy valakiknek a véleményét ott mint valami szavazó robotok képviseljük? Véleményekről lehet itt dönteni, de arról, hogy kit támogatok és kit nem, törvényellenes és demokráciaellenes” – fogalmaz Kelemen Kálmán.
Borbély László erre elmondja: a TKT-ülésen arról döntenek, hogy kit támogat a megyei RMDSZ, de ez nem „kötelező mandátum” a kongresszusra.
Felszólal Markó Béla szövetségi elnök is, aki elmondja: az RMDSZ nem volt kötelező, hogy minden megyei szervezetnek ki kell nyilvánítania, hogy melyik jelöltet támogatja, az viszont igen, hogy a jelölteknek meg kell szereznie a minimális támogatottságot. „Az elnököt a kongresszuson választják, február végén, titkos szavazással. És a küldöttek kezét senki sem tudja megfogni, senkinek sincs joga a küldöttek helyett szavazni” – szögezi le. Ezen az ülésen a TKT csak ajánlja, javasolja, sugallja, kéri, hogy a küldöttek hogyan szavazzanak, de nincs szó arról, hogy a küldötteket ilyen vagy olyan szavazásra kényszerítse.
Markó demagógiának nevezi azt a vélekedést, hogy a sajtónak jelen kell lennie minden RMDSZ-döntés meghozatalakor. Ez nem a demokrácia megsértése, mondja Markó. „Már eddig is mennyi minden elhangzott, amit nem szívesen látnánk viszont a sajtóban, nem azért mert nem vállaljuk a véleményünket, de itt tisztán, világosan, sarkosan, néha bántóan elmondjuk egymásnak a véleményünket. A zárt tanácskozásnak ez a lényege, nem a titkolózás, hogy ne arra gondolva beszéljen egyikünk sem, hogy azzal foglalkozzék, hogy ebből holnap az újságban mit lát viszont.
Markó Béla elmondta: számára megtisztelő ugyan, hogy felmerül: ki áll hozzá közelebb, vagy távolabb, de – mint mondja – nem ez a lényeg, hanem az, hogy ki képes vezetni a pártot úgy mint Markó, másokkal együtt.
A szövetségi elnök arra kéri a jelenlévőket: ne arra gondoljanak, hogy ki kivel érti meg magát, hanem mindannyian értsék meg egymást az RMDSZ javára.
Markó szerint fontos a kapcsolat a román pártokkal, de az RMDSZ-nek úgy kell koalíciós politikát folytatnia, hogy ne kötelezze el magát véglegesen sem Traian Băsescu, sem a PDL, a PNL vagy a PSD iránt. Fontosnak nevezi ugyanakkor a Magyarországgal való kapcsolatok szorosabbra zárását is. Mint ismeretes, az RMDSZ-elnök-jelöltek közül a szövetség Maros megyei szervezete Kelemen Hunort támogatja. A január 27-i küldöttgyűlésen a művelődési miniszter 53 szavazatot kapott, míg Eckstein-Kovács Péterre 18, Olosz Gergelyre pedig egy személy voksolt. Krónika (Kolozsvár)
Kiszivárgott egy hangfelvétel, amely a Maros megyei RMDSZ január 27-én, zárt ajtók mögött lezajlott területi küldöttgyűlésén készült, miután a sajtó képviselőit távozásra kérték. A felvételen – amelyet vélhetően az ülés egyik résztvevője készített – hallható, amint Borbély László ügyvezető alelnök, a Területi Küldöttek Tanácsának (TKT) elnöke megnyitja az ülést, majd az RMDSZ-elnökjelöltek röviden ismertetik programjukat, Olosz Gergely kivételével, aki nem volt jelen, és levelet küldött a testületnek. Eckstein-Kovács Péter kifogásolja az gyűlés demokratikus jellegét, mivel az újságírók nem vehetnek részt a tanácskozáson.
Miután a testület egy perces néma csenddel adózik a nemrég elhunyt Szabó Károly RMDSZ-szenátor emlékének, a jelen lévő két elnökjelölt – Eckstein-Kovács Péter és Kelemen Hunor – egyenként tíz percben ismertetik célkitűzéseiket és programjukat.
Hotnews hírportál által közzétett, mintegy száz perces hangfelvétel szerint Borbély László szavazásra bocsátja, hogy az ülés zárt ajtók mögött folyjon, a Maros megyei RMDSZ Területi Állandó Tanácsa és az ügyvezető elnökség javaslatára. A 86 küldött közül 73 volt jelen az ülésen, a szavazáson pedig egy ellenszavazattal támogatták, hogy a jelöltek meghallgatása és a tanácskozás zárt ajtók mögött történjen. Sokat jártam az országban, de ilyen még nem volt, hogy a sajtót kirakni, hogy a személyre szóló szavazás ne legyen titkos, ezzel transzparencia, demokrácia köszönő viszonyban nincsen” – kezdi beszédét Eckstein-Kovács Péter.
Eckstein kifejti, változtatni kell az RMDSZ-vezetőség struktúráján, a döntéshozatalba be kell vonni a helyi szervezetek vezetőit és az RMDSZ-es polgármestereket is. Nem támogatja a szervezet túlbürokratizálását, és nem támogatja a politikai alelnöki tisztség létét sem. Egy politikai struktúrában az elnök dönt és ő is kommunikál politikai síkon, egy politikai alelnök gyengíti az elnök pozícióját, fejti ki. Karcsúsítani kell az ügyvezető elnökséget, de nem kell megszüntetni.
Eckstein többek között azt is elmondja: sem Tőkés László, sem Orbán Viktor, sem pedig Traian Băsescu oldalán nem áll. „De elmentem, és beszéltem Tőkéssel, mivel kell a közös akarat ahhoz, hogy 2012-ben ott ott legyünk” – fogalmaz.
Kelemen Hunor beszédében kifejti, tizennégy éve dolgozik az RMDSZ-ben, és tudja, mit kell tenni, hogy 2012-ben és 2016-ban sikerüljön megvalósítani azokat a célkitűzéseket, amelyeket a szövetség követett az alatt a 18 év alatt, amíg Markó Béla állt az élén. Kelemen szerint ő és sokan mások Markótól, a Kárpát-medence legnagyobb magyar politikusától tanulták mindazt, amit tudnak, de hangsúlyozza: ő nem Markó Béla, döntései pedig a saját döntései lesznek, a legszélesebb konzultációk alapján.
Kelemen leszögezi: ha őt választják RMDSZ-elnöknek, Borbély Lászlót javasolja majd politikai alelnöknek, mivel a tapasztalatára, tudására szükség van, de azt is javasolja majd, hogy a területi szervezetek jelen legyenek a szövetség vezető testületeiben.
„Az RMDSZ-nek egyetlenegy szövetségese van, ehhez pedig én a végsőkig ragaszkodom” – szögezi le Kelemen Hunor. Hozzáteszi, ha szükséges, újra kell tárgyalni a koalíciókat, erre ő képes, mivel a román politikai pártokkal jó kapcsolatokat tud építeni és jól tud kommunikálni.
A magyar-magyar kapcsolatokról Kelemen azt mondja: 2012-ig ki kell alakítani egy olyan együttműködést, amely „a parlamentbe jutásunkat nem veszélyezteti”.
„Ezért az EMNT-vel, az EMNT-ből alakuló párttal érdemes tárgyalni, és ahogy meg tudtunk egyezni 2009-ben, ha szükséges, meg tudunk egyezni 2012-ben is. Az MPP-vel én nem látom ebben a pillanatban a lehetőségét, hiszen ővelük egyszer már versenyeztünk, és megnyertük a versenyt 82 százalékkal az önkormányzatokban”.
A magyar kormánnyal is rendezni kell az RMDSZ viszonyát, erre pedig Kelemen Hunor alkalmasnak tartja magát. A kongresszus után ezt a viszonyt rövid időn belül rendezni lehet, teszi hozzá. Ezt követően az egyik TKT-küldött nehezményezi, hogy – mint mondja – túl gyorsan kell dönteni a támogatandó jelöltről, mivel a testületnek nem volt elég ideje áttekinteni a programokat, és több időt kellett volna adni a jelölteknek is terveik ismertetésére. Borbély László szerint az utóbbi másfél hónap az elnökválasztásról van szó az RMDSZ-ben, a jelöltek ismertek, tehát nem igaz, hogy nem lehet dönteni.
Ezt követően Kelemen Atilla, a Marosa megyei RMDSZ elnöke felszólalásában kikéri magának, a szervezet nevében is, „hogy Maros megyében nincs demokrácia”, ahogy azt Eckstein-Kovács Péter állítja.
A pártok belső dolgaikról a sajtó kizárásával döntenek, ezért helyes „ezt a technikai jellegű ülést” zárt ajtók mögött tartani, hangsúlyozza.
„Eckstein-Kovács Péternek számtalan nagyon jó tulajdonsága van, egy bátor, kiállós ember, de azért azt sem tudom szem elől téveszteni, hogy én nem szeretném, ha éppen Băsescu tenne nekünk elnököt” – fogalmaz Kelemen Attila. Hozzáteszi: azt sem szeretné, és ezt a másik jelöltnek is megmondta korábban „hogy valamelyik magyarországi párt gondolná azt, hogy ezentúl az RMDSZ a zsebében lesz, és majd akkor csepegtet valamit nekünk, ha úgy gondolja, hogy megérdemeljük.”
„Mi, az RMDSZ állandó tanácsa, amelyben heten vagyunk, elemeztük ezt a versenyfutást, (…) és a Maros megyei TKT elé terjesztettük javaslatként, hogy a Maros megyei szervezet Kelemen Hunort támogassa” – mondta Kelemen Atilla.
Ezt követően Kelemen Kálmán is sérelmezi, hogy az ülésről kizárták a sajtót. „Nekem ne magyarázza Kelemen Attila, hogy a sajtót nem engedem be. (…)
Akármilyen állandó tanácsi döntés antidemokratikus most, amikor végre verseny van az RMDSZ-ben, és demokratikusan dönthetünk. Akkor miért megyünk Nagyváradra? Azért, hogy valakiknek a véleményét ott mint valami szavazó robotok képviseljük? Véleményekről lehet itt dönteni, de arról, hogy kit támogatok és kit nem, törvényellenes és demokráciaellenes” – fogalmaz Kelemen Kálmán.
Borbély László erre elmondja: a TKT-ülésen arról döntenek, hogy kit támogat a megyei RMDSZ, de ez nem „kötelező mandátum” a kongresszusra.
Felszólal Markó Béla szövetségi elnök is, aki elmondja: az RMDSZ nem volt kötelező, hogy minden megyei szervezetnek ki kell nyilvánítania, hogy melyik jelöltet támogatja, az viszont igen, hogy a jelölteknek meg kell szereznie a minimális támogatottságot. „Az elnököt a kongresszuson választják, február végén, titkos szavazással. És a küldöttek kezét senki sem tudja megfogni, senkinek sincs joga a küldöttek helyett szavazni” – szögezi le. Ezen az ülésen a TKT csak ajánlja, javasolja, sugallja, kéri, hogy a küldöttek hogyan szavazzanak, de nincs szó arról, hogy a küldötteket ilyen vagy olyan szavazásra kényszerítse.
Markó demagógiának nevezi azt a vélekedést, hogy a sajtónak jelen kell lennie minden RMDSZ-döntés meghozatalakor. Ez nem a demokrácia megsértése, mondja Markó. „Már eddig is mennyi minden elhangzott, amit nem szívesen látnánk viszont a sajtóban, nem azért mert nem vállaljuk a véleményünket, de itt tisztán, világosan, sarkosan, néha bántóan elmondjuk egymásnak a véleményünket. A zárt tanácskozásnak ez a lényege, nem a titkolózás, hogy ne arra gondolva beszéljen egyikünk sem, hogy azzal foglalkozzék, hogy ebből holnap az újságban mit lát viszont.
Markó Béla elmondta: számára megtisztelő ugyan, hogy felmerül: ki áll hozzá közelebb, vagy távolabb, de – mint mondja – nem ez a lényeg, hanem az, hogy ki képes vezetni a pártot úgy mint Markó, másokkal együtt.
A szövetségi elnök arra kéri a jelenlévőket: ne arra gondoljanak, hogy ki kivel érti meg magát, hanem mindannyian értsék meg egymást az RMDSZ javára.
Markó szerint fontos a kapcsolat a román pártokkal, de az RMDSZ-nek úgy kell koalíciós politikát folytatnia, hogy ne kötelezze el magát véglegesen sem Traian Băsescu, sem a PDL, a PNL vagy a PSD iránt. Fontosnak nevezi ugyanakkor a Magyarországgal való kapcsolatok szorosabbra zárását is. Mint ismeretes, az RMDSZ-elnök-jelöltek közül a szövetség Maros megyei szervezete Kelemen Hunort támogatja. A január 27-i küldöttgyűlésen a művelődési miniszter 53 szavazatot kapott, míg Eckstein-Kovács Péterre 18, Olosz Gergelyre pedig egy személy voksolt. Krónika (Kolozsvár)
2011. február 7.
Hatalmas az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt
Az elmúlt öt hétben mintegy húszezren kérelmeztek magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítás lehetőségével élve. Wetzel Tamás miniszteri biztos az MR1-Kossuth Rádiónak azt is elmondta, hogy a kérelmezők több mint fele román- és körülbelül a negyede szerb állampolgár. A külhoni magyarok körében továbbra is nagy az érdeklődés. A miniszteri biztos azt ajánlja, hogy üzleti vállalkozások helyett inkább a demokrácia központoktól kérjenek segítséget az érdeklődők.
Öt héttel az egyszerűsített honosítás bevezetése után is hatalmas az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt a külhoni magyarok körében - mondta el a Krónikának Wetzel Tamás miniszteri biztos. Minden normálisan megy, csak jó visszajelzések érkeznek, mindenfelé dicsérik a magyar közigazgatást, hatalmas az érdeklődés, folyamatosan telnek be az időpontok - mondja a szakember. Az elmúlt öt hétben körülbelül húszezren nyújtották be az állampolgársági kérelmet, több mint 50 százalék román, közel 25 százalék pedig szerb állampolgár.
Mint ahogy arról az MR1-Kossuth Rádió az elmúlt héten beszámolt, Erdélyben, Székelyföldön üzleti vállalkozások pénzért segítik az igénylőket az állampolgársági kérelemhez szükséges dosszié összeállításánál, illetve időpont-foglalással. A miniszteri biztos azt mondja, a demokrácia központokban mindenki ingyen megkapja a szakszerű válaszokat kérdéseire, ha pedig egyedi probléma merül fel, keressék meg elektronikus levélben hivatalát, ahol azonnal válaszolnak majd.
Reggel nyolctól este kilencig dolgoznak a konzulátuson
Hallgassa meg Délvidéken az erdélyi demokráciaközpontokhoz hasonlóan az úgynevezett CMH irodák segítik az igénylőket. Kérvények átadásakor gyakran előfordul, hogy a polgárok hiányosan kitöltött dokumentumokkal jelennek meg a konzulátuson, és ez lassítja az ügyintézést. Ezért Vajdaság szerte rendszeresen szerveznek lakossági fórumokat, amelyeken részt vesznek a szabadkai főkonzulátus munkatársai is - mondja Korsós Tamás főkonzul.
Január végétől az a hat információs iroda is a polgárok rendelkezésére áll, amelyekben annakidején a magyar igazolványt kérvényezhették a vajdaságiak. Itt segítséget kaphatnak a kérvények kitöltéséhez. A kihelyezett ügyfélfogadásokat hétfőtől vehetik igénybe a polgárok 16 vajdasági településen.
Csíkszeredában kibővült a konzulátus tevékenysége, ma már bérelt épületben is fogadják az ügyfeleket, nyolc ablaknál két váltásban dolgoznak a konzulátus alkalmazottai reggel 8-tól este 9 óráig. Naponta 100-120 kérelmet továbbítanak. Fennakadás a rendszerben nem volt. Hogy ki, miért igényli? Egy fiatal gyergyószentmiklósi lány például külföldön dolgozik, és tapasztalata szerint nagy az előítélet a román útlevéllel rendelkezőkkel szemben. „Nekem fontos lenne, mert két éve élek Angliában, és látom, hogy a román állampolgárokat nem nézik jó szemmel külföldön.”
A legtöbben azonban érzelmi okokra hivatkoznak. Ez az idős asszony szükségesnek tartotta, hogy a kérelméhez mellékeljen egy verset és egy fényképet. A fotó 1940-ben készült, az ezer éves határnál, az Ojtozi-szorosban, egy magyar katonát és egy tízéves kislányt ábrázol.
Fico törvénye nélkül nagyobb lenne az érdeklődés
Hallgassa meg A Robert Fico kormánya által elfogadott, a kettős állampolgárságot gyakorlatilag kizáró szlovák törvényt nemcsak a kormányzó koalíció akarja módosítani, hanem maga Robert Fico és a koalícióhoz tartozó, de független politikát folytató egyszerű emberek is. Pozsonyban a magyar konzulátus foglalkozik a kérelmek befogadásával.
„Megértem, hogy akik követik a belpolitikai eseményeket, nem sietnek a jelentkezéssel, hiszen kormánykoalíción belül sincs meg a teljes egység, és bármikor visszajöhet az a kormány azzal a szemlélettel, amelyikkel az ellentörvényt hozta” – mondta Farkas Géza konzul.
Amíg nem egyeznek meg, marad a Fico-törvény, tehát a szlovák állampolgárság elveszítése egy másik felvétele esetén. Eddig 25-en mondtak búcsút szlovák állampolgárságuknak, közülük egy lett magyar állampolgár. „Senkit sem beszélünk rá. A hiteles, pontos tájékoztatást fontosnak tartom, de kerülök minden olyan megnyilvánulást, ami toborzásnak minősül.”
Az elmúlt egy hónapban többen is felkeresték a pozsonyi magyar konzulátust. Az internetes hírportálok névtelen felmérései azt mutatják, hogy lenne jelentős érdeklődés, ha nem járna a szlovák elveszítésével.
Kárpátalján az ungvári és a beregszászi magyar konzulátusokon igényelhetik a magyarok az egyszerűsített honosítási eljárást.
Az Ukrajnában élő magyarok helyzetét bonyolítja, hogy az ukrán alkotmány nem ismeri el a kettős állampolgárságot. Politológusok szerint a jelenlegi Janukovics kormány nem fogja üldözni azokat, akiknek lesz magyar útlevelük. MR
Az elmúlt öt hétben mintegy húszezren kérelmeztek magyar állampolgárságot az egyszerűsített honosítás lehetőségével élve. Wetzel Tamás miniszteri biztos az MR1-Kossuth Rádiónak azt is elmondta, hogy a kérelmezők több mint fele román- és körülbelül a negyede szerb állampolgár. A külhoni magyarok körében továbbra is nagy az érdeklődés. A miniszteri biztos azt ajánlja, hogy üzleti vállalkozások helyett inkább a demokrácia központoktól kérjenek segítséget az érdeklődők.
Öt héttel az egyszerűsített honosítás bevezetése után is hatalmas az érdeklődés a magyar állampolgárság iránt a külhoni magyarok körében - mondta el a Krónikának Wetzel Tamás miniszteri biztos. Minden normálisan megy, csak jó visszajelzések érkeznek, mindenfelé dicsérik a magyar közigazgatást, hatalmas az érdeklődés, folyamatosan telnek be az időpontok - mondja a szakember. Az elmúlt öt hétben körülbelül húszezren nyújtották be az állampolgársági kérelmet, több mint 50 százalék román, közel 25 százalék pedig szerb állampolgár.
Mint ahogy arról az MR1-Kossuth Rádió az elmúlt héten beszámolt, Erdélyben, Székelyföldön üzleti vállalkozások pénzért segítik az igénylőket az állampolgársági kérelemhez szükséges dosszié összeállításánál, illetve időpont-foglalással. A miniszteri biztos azt mondja, a demokrácia központokban mindenki ingyen megkapja a szakszerű válaszokat kérdéseire, ha pedig egyedi probléma merül fel, keressék meg elektronikus levélben hivatalát, ahol azonnal válaszolnak majd.
Reggel nyolctól este kilencig dolgoznak a konzulátuson
Hallgassa meg Délvidéken az erdélyi demokráciaközpontokhoz hasonlóan az úgynevezett CMH irodák segítik az igénylőket. Kérvények átadásakor gyakran előfordul, hogy a polgárok hiányosan kitöltött dokumentumokkal jelennek meg a konzulátuson, és ez lassítja az ügyintézést. Ezért Vajdaság szerte rendszeresen szerveznek lakossági fórumokat, amelyeken részt vesznek a szabadkai főkonzulátus munkatársai is - mondja Korsós Tamás főkonzul.
Január végétől az a hat információs iroda is a polgárok rendelkezésére áll, amelyekben annakidején a magyar igazolványt kérvényezhették a vajdaságiak. Itt segítséget kaphatnak a kérvények kitöltéséhez. A kihelyezett ügyfélfogadásokat hétfőtől vehetik igénybe a polgárok 16 vajdasági településen.
Csíkszeredában kibővült a konzulátus tevékenysége, ma már bérelt épületben is fogadják az ügyfeleket, nyolc ablaknál két váltásban dolgoznak a konzulátus alkalmazottai reggel 8-tól este 9 óráig. Naponta 100-120 kérelmet továbbítanak. Fennakadás a rendszerben nem volt. Hogy ki, miért igényli? Egy fiatal gyergyószentmiklósi lány például külföldön dolgozik, és tapasztalata szerint nagy az előítélet a román útlevéllel rendelkezőkkel szemben. „Nekem fontos lenne, mert két éve élek Angliában, és látom, hogy a román állampolgárokat nem nézik jó szemmel külföldön.”
A legtöbben azonban érzelmi okokra hivatkoznak. Ez az idős asszony szükségesnek tartotta, hogy a kérelméhez mellékeljen egy verset és egy fényképet. A fotó 1940-ben készült, az ezer éves határnál, az Ojtozi-szorosban, egy magyar katonát és egy tízéves kislányt ábrázol.
Fico törvénye nélkül nagyobb lenne az érdeklődés
Hallgassa meg A Robert Fico kormánya által elfogadott, a kettős állampolgárságot gyakorlatilag kizáró szlovák törvényt nemcsak a kormányzó koalíció akarja módosítani, hanem maga Robert Fico és a koalícióhoz tartozó, de független politikát folytató egyszerű emberek is. Pozsonyban a magyar konzulátus foglalkozik a kérelmek befogadásával.
„Megértem, hogy akik követik a belpolitikai eseményeket, nem sietnek a jelentkezéssel, hiszen kormánykoalíción belül sincs meg a teljes egység, és bármikor visszajöhet az a kormány azzal a szemlélettel, amelyikkel az ellentörvényt hozta” – mondta Farkas Géza konzul.
Amíg nem egyeznek meg, marad a Fico-törvény, tehát a szlovák állampolgárság elveszítése egy másik felvétele esetén. Eddig 25-en mondtak búcsút szlovák állampolgárságuknak, közülük egy lett magyar állampolgár. „Senkit sem beszélünk rá. A hiteles, pontos tájékoztatást fontosnak tartom, de kerülök minden olyan megnyilvánulást, ami toborzásnak minősül.”
Az elmúlt egy hónapban többen is felkeresték a pozsonyi magyar konzulátust. Az internetes hírportálok névtelen felmérései azt mutatják, hogy lenne jelentős érdeklődés, ha nem járna a szlovák elveszítésével.
Kárpátalján az ungvári és a beregszászi magyar konzulátusokon igényelhetik a magyarok az egyszerűsített honosítási eljárást.
Az Ukrajnában élő magyarok helyzetét bonyolítja, hogy az ukrán alkotmány nem ismeri el a kettős állampolgárságot. Politológusok szerint a jelenlegi Janukovics kormány nem fogja üldözni azokat, akiknek lesz magyar útlevelük. MR
2011. február 7.
Szakemberek: önálló magyar egyetemre van szükség
Csak egy önálló állami magyar egyetem orvosolhatja a magyar nyelvű felsőoktatási rendszer problémáit – vélik a szakemberek. Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről szóló könyv bemutatóján kiderült: csupán a szakok egyharmadán lehet magyarul tanulni, és míg összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban, alig valamivel több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén. A romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól, hangzott el.
Nagyon sok múlik rajtunk a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, az erdélyi magyar pedagógusképzés nagyon gyenge – nyilatkozta a Krónikának Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke. Az egyetemi professzor csütörtök este a KAB Felsőoktatási Munkacsoportja által jegyzett, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című könyvnek kolozsvári bemutatóját követően fejtette ki véleményét az erdélyi magyar oktatásról. A könyvbemutatóval egybekötött műhelybeszélgetésnek a kolozsvári magyar főkonzulátus adott otthont. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja, az est házigazdája felvezető köszöntőbeszédében elmondta: a Csata Zsombor, Márton János, Papp Z. Attila, Salat Levente és Péntek János által írt könyv aktuális magyar nemzetstratégiai célokról szól. A főkonzul ugyanakkor felhívta az eseményre meghívott közéleti szereplők figyelmét, hogy a műhelybeszélgetésen a szakmai kérdések a fontosak, nem a politikai presztízs.
Csalóka adatok
A szerzők közül elsőként a kiadásért felelős Péntek János szólalt fel, aki szerint a kötet azért rendhagyó, mert a rá vonatkozó bírálatokat is tartalmazza, a könyv alcíme: Támpontok egy lehetséges stratégiához. A KAB elnöke előadásában elmondta: az erdélyi magyar felsőoktatás adatai csalókák, mert igaz ugyan, hogy több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén, de összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyar diákok kétharmada román nyelven tanul, ez pedig azért van, mert csak a szakok egyharmadán van magyar nyelvű oktatás, például az agráregyetemeken a tárgyak egy százalékát sem tanítják magyarul. Péntek János szerint azonban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére a felsőoktatásban nagy tartalékok vannak.
Pap Z. Attila ugyanakkor az aggasztó demográfiai adatokról beszélt. Mint mondta, 1990 és 2008 között az általános iskolások száma 40 százalékkal csökkent, míg a gimnáziumban tanulók létszáma stagnált. A gyergyószentmiklósi születésű szociológus szerint nem lehet pontosan tudni, hogy hány romániai magyar tanul egyetemen, a statisztikai adatszolgáltatásokat a nemzetiségi hovatartozást illetően sokat kell még fejleszteni. Hozzáfűzte, a 2000 óta végzett nemzetközi felmérések szerint a romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, hazánk európai szinten a sereghajtók között van, csak Albániát és Montenegrót előzi meg, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól. Salat Levente a lehetséges stratégiai célokról beszélve kifejtette: halaszthatatlan a már létező intézmények konszolidálása, illetve egy közös magyar minőségbiztosítási rendszer létrehozása. Salat ugyanakkor leszögezte, stratégiát csak az készíthet, aki döntési helyzetben van. Mint hangsúlyozta, az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, ugyanis nincs autonómiája, ezért az erdélyi magyarság sorsa azoknak a kezében van, akik eljárnak a nevében.
Nincs helyük a képzett fiataloknak
Péntek János a Krónikának elmondta: finanszírozással sok mindent el lehet érni, de ebben a tekintetben a román állam hozzáállása minősíthetetlen, hiszen jelenleg csak a lehetséges szakképzések egyharmadára kínálnak az egyetemek magyar nyelvű oktatást, a hiányzó szakok létrehozásához új önálló intézményre, magyar állami egyetemre van szükség.
„Erre nincs mit mondani. A jelenlegi gazdasági feltételek olyanok, hogy volt tanítványom, aki külföldön doktorált, most itthon van és nincs munkahelye, jog- és közgazdasági diplomával rendelkezőként munkanélküli” – reagált Péntek János azon kérdésünkre, hogy miként lehet a frissen végzett egyetemistákat meggyőzni arról, hogy itthon maradjanak, mikor például az Egyesült Államokban fizikai munkával a tízszeresét is megkeresik egy hónap alatt annak, amit itthon értelmiségiként kapnának. „A legnagyobb veszteség, hogy a képzett fiataloknak nincs helyük ebben az országban, ez az erdélyi magyar közösség legnagyobb vesztesége is” – nyilatkozta lapunknak a professzor. (Király András: nem lehet kivételezni. A művészeti iskolákat csak akkor fenyegeti a bezárás veszélye, ha nem tudnak minőségi oktatást biztosítani, ugyanis ez az új finanszírozási elvek alapján azt jelenti, hogy a gyerekek elmennek, otthagyják az iskolát – jelentette ki a Krónikának Király András. Az oktatási államtitkár pénteken Kolozsváron részt vett a magyar nyelvű zenei oktatás témájában szervezett tanácskozáson, melyen az RMDSZ szakpolitikusai és az erdélyi művészeti iskolák képviselői jelentek meg. „Ami a művészeti, vagy akár a sportiskolákat illeti, az új tanügyi törvény, akárcsak a régi, megadja a lehetőséget a működtetésükre. A keretszámok ugyanazok lesznek, a művészeti oktatás számára emelt támogatás jár, az anyanyelvű művészeti oktatásra pedig duplájára emelt támogatást kapnak az iskolák. Egyetlen gond van Kolozsváron, tudom, hogy nem tudnak megfelelő számú diákot összeszedni, a törvény szerint itt nem nagyon tudunk kivételt tenni, az osztálylétszámot biztosítani kell” – nyilatkozta Király András)
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)
Csak egy önálló állami magyar egyetem orvosolhatja a magyar nyelvű felsőoktatási rendszer problémáit – vélik a szakemberek. Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről szóló könyv bemutatóján kiderült: csupán a szakok egyharmadán lehet magyarul tanulni, és míg összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban, alig valamivel több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén. A romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól, hangzott el.
Nagyon sok múlik rajtunk a közoktatásban és a felsőoktatásban egyaránt, az erdélyi magyar pedagógusképzés nagyon gyenge – nyilatkozta a Krónikának Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) elnöke. Az egyetemi professzor csütörtök este a KAB Felsőoktatási Munkacsoportja által jegyzett, Az erdélyi magyar felsőoktatás helyzete és kilátásai című könyvnek kolozsvári bemutatóját követően fejtette ki véleményét az erdélyi magyar oktatásról. A könyvbemutatóval egybekötött műhelybeszélgetésnek a kolozsvári magyar főkonzulátus adott otthont. Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja, az est házigazdája felvezető köszöntőbeszédében elmondta: a Csata Zsombor, Márton János, Papp Z. Attila, Salat Levente és Péntek János által írt könyv aktuális magyar nemzetstratégiai célokról szól. A főkonzul ugyanakkor felhívta az eseményre meghívott közéleti szereplők figyelmét, hogy a műhelybeszélgetésen a szakmai kérdések a fontosak, nem a politikai presztízs.
Csalóka adatok
A szerzők közül elsőként a kiadásért felelős Péntek János szólalt fel, aki szerint a kötet azért rendhagyó, mert a rá vonatkozó bírálatokat is tartalmazza, a könyv alcíme: Támpontok egy lehetséges stratégiához. A KAB elnöke előadásában elmondta: az erdélyi magyar felsőoktatás adatai csalókák, mert igaz ugyan, hogy több mint 11 ezer erdélyi magyar diák tanul az anyanyelvén, de összesen 35 ezer magyar fiatal jár egyetemre az országban. Ez azt jelenti, hogy az erdélyi magyar diákok kétharmada román nyelven tanul, ez pedig azért van, mert csak a szakok egyharmadán van magyar nyelvű oktatás, például az agráregyetemeken a tárgyak egy százalékát sem tanítják magyarul. Péntek János szerint azonban a kedvezőtlen demográfiai folyamatok ellenére a felsőoktatásban nagy tartalékok vannak.
Pap Z. Attila ugyanakkor az aggasztó demográfiai adatokról beszélt. Mint mondta, 1990 és 2008 között az általános iskolások száma 40 százalékkal csökkent, míg a gimnáziumban tanulók létszáma stagnált. A gyergyószentmiklósi születésű szociológus szerint nem lehet pontosan tudni, hogy hány romániai magyar tanul egyetemen, a statisztikai adatszolgáltatásokat a nemzetiségi hovatartozást illetően sokat kell még fejleszteni. Hozzáfűzte, a 2000 óta végzett nemzetközi felmérések szerint a romániai közoktatás színvonala nagyon alacsony, hazánk európai szinten a sereghajtók között van, csak Albániát és Montenegrót előzi meg, és az erdélyi magyar diákok eredményei nem térnek el a romániai átlagtól. Salat Levente a lehetséges stratégiai célokról beszélve kifejtette: halaszthatatlan a már létező intézmények konszolidálása, illetve egy közös magyar minőségbiztosítási rendszer létrehozása. Salat ugyanakkor leszögezte, stratégiát csak az készíthet, aki döntési helyzetben van. Mint hangsúlyozta, az erdélyi magyarság nem stratégiaképes szereplő, ugyanis nincs autonómiája, ezért az erdélyi magyarság sorsa azoknak a kezében van, akik eljárnak a nevében.
Nincs helyük a képzett fiataloknak
Péntek János a Krónikának elmondta: finanszírozással sok mindent el lehet érni, de ebben a tekintetben a román állam hozzáállása minősíthetetlen, hiszen jelenleg csak a lehetséges szakképzések egyharmadára kínálnak az egyetemek magyar nyelvű oktatást, a hiányzó szakok létrehozásához új önálló intézményre, magyar állami egyetemre van szükség.
„Erre nincs mit mondani. A jelenlegi gazdasági feltételek olyanok, hogy volt tanítványom, aki külföldön doktorált, most itthon van és nincs munkahelye, jog- és közgazdasági diplomával rendelkezőként munkanélküli” – reagált Péntek János azon kérdésünkre, hogy miként lehet a frissen végzett egyetemistákat meggyőzni arról, hogy itthon maradjanak, mikor például az Egyesült Államokban fizikai munkával a tízszeresét is megkeresik egy hónap alatt annak, amit itthon értelmiségiként kapnának. „A legnagyobb veszteség, hogy a képzett fiataloknak nincs helyük ebben az országban, ez az erdélyi magyar közösség legnagyobb vesztesége is” – nyilatkozta lapunknak a professzor. (Király András: nem lehet kivételezni. A művészeti iskolákat csak akkor fenyegeti a bezárás veszélye, ha nem tudnak minőségi oktatást biztosítani, ugyanis ez az új finanszírozási elvek alapján azt jelenti, hogy a gyerekek elmennek, otthagyják az iskolát – jelentette ki a Krónikának Király András. Az oktatási államtitkár pénteken Kolozsváron részt vett a magyar nyelvű zenei oktatás témájában szervezett tanácskozáson, melyen az RMDSZ szakpolitikusai és az erdélyi művészeti iskolák képviselői jelentek meg. „Ami a művészeti, vagy akár a sportiskolákat illeti, az új tanügyi törvény, akárcsak a régi, megadja a lehetőséget a működtetésükre. A keretszámok ugyanazok lesznek, a művészeti oktatás számára emelt támogatás jár, az anyanyelvű művészeti oktatásra pedig duplájára emelt támogatást kapnak az iskolák. Egyetlen gond van Kolozsváron, tudom, hogy nem tudnak megfelelő számú diákot összeszedni, a törvény szerint itt nem nagyon tudunk kivételt tenni, az osztálylétszámot biztosítani kell” – nyilatkozta Király András)
Kiss-Előd Gergely. Krónika (Kolozsvár)
2011. február 7.
Tőkés László Amerikában – Imareggeli Obama elnökkel
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa illetékes bizottságának meghívására, másfelől az Európai Parlament elnökének megbizatása alapján, illetve annak képviseletében Tőkés László EP-alelnök 2011. február 3-án, Washington városban részt vett az évenként sorra kerülő Nemzeti Imareggelin (National Prayer Breakfast). Az 59. alkalommal megrendezett, kimagasló nemzetközi eseményen és három napig tartó, különféle kísérőrendezvényein közel 140 országból mintegy 3000 személyt láttak vendégül – az amerikai közélet vezető személyiségei mellett az egyes országok diplomáciájának képviselőit, szellemi és vallásilag elkötelezett politikai vezetőit.
Az Egyesült Államok alapító atyáinak vallási örökségére, másfelől az egyes amerikai államok és helyi vezetők imaközösségeinek hagyományára épülő nemzeti imareggeli intézményét 1953-ban Dwight D. Eisenhower elnök alapította. A kongresszusi képviselők és szenátorok által önkéntesen szervezett évi alkalmak mindenkori díszvendége és főtámogatója – pártállástól függetlenül – az Egyesült Államok éppen hivatalban lévő elnöke.
Az eltelt évtizedek folyamán nemzetközivé szélesedett Nemzeti Imareggeli bevallott célkitűzése „Isten szeretetének és az egymás iránti gondoskodásnak közösségét építeni és erősíteni” a népek és országok között, és a fennálló különbözőségeket félretéve, „a barátság szellemében osztozni egymással, imádságban és hálaadásban”. „A názáreti Jézus tanítása, példája és lelkülete szolgál alapjául annak a kapcsolatépítésnek, mely megerősíteni képes a nemzetek nagy családját, és a béke és a jogosság ügyét előbbre viheti” – olvashatjuk a szervezőbizottság meghívójában.
Az imareggelin elmondott záróbeszédében Barack Obama elnök – egyebek mellett – saját életéről és családi múltjáról beszélt, valamint Krisztusban vetett hitéről tett bizonyságot.
Több más, rangos politikai vezetővel egyetemben, az imareggelin Gjorge Ivanov, a Macedón Köztársaság elnöke is részt vett. A rendezvényt követően Tőkés László EP-alelnök Macedónia washingtoni nagykövetségén találkozott az államfővel, az Amerikai Magyar Koalíció elnökének, Maximilian Telekinek a társaságában. A volt jugoszláv köztársaság euro-atlanti elkötelezettségű vezetője országa NATO- és EU-csatlakozása összefüggésében fejtette ki álláspontját. Tőkés László – az Unió bővítésében illetékes EP-alelnökként – támogatásáról biztosította a macedóniai integrációs törekvéseket, külön is kitérve román kollégáinak hasonlóképpen pozitív viszonyulására.
Február 4-én, pénteken szabad programokkal folytatódott az imareggeli rendezvénysorozat. Erdélyi képviselőnk Fearghas O’Béara, az EP Elnöki Kabinet tanácsosa társaságában First Step Forum (Első Lépés Fórum – FSF) tanácskozásán vett részt, ahol ázsiai politikusokkal és emberi jogi aktivistákkal találkozott.
A FSF ökumenikus szervezet Johan Candelin finn evangélikus lelkipásztor kezdeményezésére 2002-ben jött létre, az emberi jogok és a vallásszabadság védelmére, országos és európai parlamenti képviselők, valamint emberi jogi aktivisták és szakemberek részvételével. Alapító tagjai között találjuk Jerzy Buzek – jelenlegi – EP-elnököt, Eija-Riitta Korhola finn EP-képviselőt, Kjell Magne Bondevik volt norvégiai és Mart Laar volt észtországi miniszterelnököket, David Kilgour volt kanadai államtitkárt, Walbourga-Habsburg Douglas svédországi parlamenti képviselő és Slavi Pachovskit, Bulgária volt amerikai nagykövetét. A szervezet politikamentes – polgári – eszközökkel, a párbeszéd és a közvetítés útján, kormányzati, polgári és egyházi kapcsolatrendszere igénybevétele révén törekszik a konfliktusos helyzetek megoldására, kisebbségi voltukban és vallási hovatartozásuk miatt üldözött személyek és közösségek megsegítésére olyan harmadik világbeli országokban, mint Törökország, Marokkó, Szudán, Pakisztán, Kína és Kuba.
A péntek délelőtt folyamán az FSF testülete általános munkamegbeszélést folytatott, és küszöbön álló feladatait tárgyalta meg. Ezt követően a Sri Lanka-i, a kínai és a pakisztáni helyzettel foglalkozott, a nevezett országok képviselőinek tájékoztatását hallgatva meg. A dél-ázsiai szigetországban, az egykori Ceylonban végbement változásokról Susil Premajayantha kőolajipari miniszter számolt be, határozottan védelmébe véve a diktatórikus rendszer hírében álló országot. Bob Fu kínai polgárjogi aktivista, az 1989-es Tienanmen téri események egykori egyetemista résztvevője különösképpen a kínai keresztények kiemelkedő társadalmi szerepéről, valamint a hatóságok általi üldöztetésekről számolt be. Shahbaz Batthi pakisztáni kisebbségi miniszterrel Tőkés László megelőzően már Brüsszelben is találkozott volt. A muzulmán országok viszonylatában egyedülinek mondható, ilyen magas tisztséget elfoglaló keresztény tisztségviselő – Benazir Bhutto egykori híve – a pakisztáni keresztényekre ránehezedő vallásüldözés fokozódásáról számolt be, melynek eszközéül és ürügyéül az úgynevezett vallásgyalázási törvény (blasphemy law) szolgál. Maga a miniszter is halálos fenyegetettségben élve próbálja egyengetni a vallási türelem és megbékélés útját.
Az általános ismertetőket követően az FSF tagjai kérdéseket intéztek az előadókhoz, majd közös tennivalóikról egyeztettek. A szervezet helyszíni jószolgálati látogatásokat helyezett kilátásba, és az illető kormányok, valamint az EU irányába folytatandó közvetítő munkája ügyében egyeztetett.
Tőkés László alelnök közvetlen hatáskörébe tartozó ügyként emelte ki a keresztény üldözések fokozódásának kérdését, és az áldozatok védelmére és érdekeinek képviseletére vállalkozott az EP szintjén. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a jövőben Catherine Ashton bárónő vezette Külügy Szolgálat konkrét és hatékony valláspolitikájának kialakítására van szükség az EU-ban.
Koradélután Tőkés László alelnök Szapáry György újan kinevezett amerikai nagykövet szíves meghívásának tett eleget, amikor is ellátogatott a magyar nagykövetségre, és a diplomáciai testületnek kötetlen találkozó keretében számolt be az erdélyi magyarság helyzetéről, az új magyar nemzetpolitika előtt álló feladatokról, valamint saját és a magyar képviselők európai parlamenti munkájáról. A hozzászólások rendjén a magyar állampolgárság kiterjesztésének amerikai tapasztalatait is megvitatták, és a nagy horderejű nemzetpolitikai ügy érdekében a határon, illetve az óceánon túli magyarok együttműködésének a kialakításában egyeztek meg – adta hírül Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)
Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa illetékes bizottságának meghívására, másfelől az Európai Parlament elnökének megbizatása alapján, illetve annak képviseletében Tőkés László EP-alelnök 2011. február 3-án, Washington városban részt vett az évenként sorra kerülő Nemzeti Imareggelin (National Prayer Breakfast). Az 59. alkalommal megrendezett, kimagasló nemzetközi eseményen és három napig tartó, különféle kísérőrendezvényein közel 140 országból mintegy 3000 személyt láttak vendégül – az amerikai közélet vezető személyiségei mellett az egyes országok diplomáciájának képviselőit, szellemi és vallásilag elkötelezett politikai vezetőit.
Az Egyesült Államok alapító atyáinak vallási örökségére, másfelől az egyes amerikai államok és helyi vezetők imaközösségeinek hagyományára épülő nemzeti imareggeli intézményét 1953-ban Dwight D. Eisenhower elnök alapította. A kongresszusi képviselők és szenátorok által önkéntesen szervezett évi alkalmak mindenkori díszvendége és főtámogatója – pártállástól függetlenül – az Egyesült Államok éppen hivatalban lévő elnöke.
Az eltelt évtizedek folyamán nemzetközivé szélesedett Nemzeti Imareggeli bevallott célkitűzése „Isten szeretetének és az egymás iránti gondoskodásnak közösségét építeni és erősíteni” a népek és országok között, és a fennálló különbözőségeket félretéve, „a barátság szellemében osztozni egymással, imádságban és hálaadásban”. „A názáreti Jézus tanítása, példája és lelkülete szolgál alapjául annak a kapcsolatépítésnek, mely megerősíteni képes a nemzetek nagy családját, és a béke és a jogosság ügyét előbbre viheti” – olvashatjuk a szervezőbizottság meghívójában.
Az imareggelin elmondott záróbeszédében Barack Obama elnök – egyebek mellett – saját életéről és családi múltjáról beszélt, valamint Krisztusban vetett hitéről tett bizonyságot.
Több más, rangos politikai vezetővel egyetemben, az imareggelin Gjorge Ivanov, a Macedón Köztársaság elnöke is részt vett. A rendezvényt követően Tőkés László EP-alelnök Macedónia washingtoni nagykövetségén találkozott az államfővel, az Amerikai Magyar Koalíció elnökének, Maximilian Telekinek a társaságában. A volt jugoszláv köztársaság euro-atlanti elkötelezettségű vezetője országa NATO- és EU-csatlakozása összefüggésében fejtette ki álláspontját. Tőkés László – az Unió bővítésében illetékes EP-alelnökként – támogatásáról biztosította a macedóniai integrációs törekvéseket, külön is kitérve román kollégáinak hasonlóképpen pozitív viszonyulására.
Február 4-én, pénteken szabad programokkal folytatódott az imareggeli rendezvénysorozat. Erdélyi képviselőnk Fearghas O’Béara, az EP Elnöki Kabinet tanácsosa társaságában First Step Forum (Első Lépés Fórum – FSF) tanácskozásán vett részt, ahol ázsiai politikusokkal és emberi jogi aktivistákkal találkozott.
A FSF ökumenikus szervezet Johan Candelin finn evangélikus lelkipásztor kezdeményezésére 2002-ben jött létre, az emberi jogok és a vallásszabadság védelmére, országos és európai parlamenti képviselők, valamint emberi jogi aktivisták és szakemberek részvételével. Alapító tagjai között találjuk Jerzy Buzek – jelenlegi – EP-elnököt, Eija-Riitta Korhola finn EP-képviselőt, Kjell Magne Bondevik volt norvégiai és Mart Laar volt észtországi miniszterelnököket, David Kilgour volt kanadai államtitkárt, Walbourga-Habsburg Douglas svédországi parlamenti képviselő és Slavi Pachovskit, Bulgária volt amerikai nagykövetét. A szervezet politikamentes – polgári – eszközökkel, a párbeszéd és a közvetítés útján, kormányzati, polgári és egyházi kapcsolatrendszere igénybevétele révén törekszik a konfliktusos helyzetek megoldására, kisebbségi voltukban és vallási hovatartozásuk miatt üldözött személyek és közösségek megsegítésére olyan harmadik világbeli országokban, mint Törökország, Marokkó, Szudán, Pakisztán, Kína és Kuba.
A péntek délelőtt folyamán az FSF testülete általános munkamegbeszélést folytatott, és küszöbön álló feladatait tárgyalta meg. Ezt követően a Sri Lanka-i, a kínai és a pakisztáni helyzettel foglalkozott, a nevezett országok képviselőinek tájékoztatását hallgatva meg. A dél-ázsiai szigetországban, az egykori Ceylonban végbement változásokról Susil Premajayantha kőolajipari miniszter számolt be, határozottan védelmébe véve a diktatórikus rendszer hírében álló országot. Bob Fu kínai polgárjogi aktivista, az 1989-es Tienanmen téri események egykori egyetemista résztvevője különösképpen a kínai keresztények kiemelkedő társadalmi szerepéről, valamint a hatóságok általi üldöztetésekről számolt be. Shahbaz Batthi pakisztáni kisebbségi miniszterrel Tőkés László megelőzően már Brüsszelben is találkozott volt. A muzulmán országok viszonylatában egyedülinek mondható, ilyen magas tisztséget elfoglaló keresztény tisztségviselő – Benazir Bhutto egykori híve – a pakisztáni keresztényekre ránehezedő vallásüldözés fokozódásáról számolt be, melynek eszközéül és ürügyéül az úgynevezett vallásgyalázási törvény (blasphemy law) szolgál. Maga a miniszter is halálos fenyegetettségben élve próbálja egyengetni a vallási türelem és megbékélés útját.
Az általános ismertetőket követően az FSF tagjai kérdéseket intéztek az előadókhoz, majd közös tennivalóikról egyeztettek. A szervezet helyszíni jószolgálati látogatásokat helyezett kilátásba, és az illető kormányok, valamint az EU irányába folytatandó közvetítő munkája ügyében egyeztetett.
Tőkés László alelnök közvetlen hatáskörébe tartozó ügyként emelte ki a keresztény üldözések fokozódásának kérdését, és az áldozatok védelmére és érdekeinek képviseletére vállalkozott az EP szintjén. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a jövőben Catherine Ashton bárónő vezette Külügy Szolgálat konkrét és hatékony valláspolitikájának kialakítására van szükség az EU-ban.
Koradélután Tőkés László alelnök Szapáry György újan kinevezett amerikai nagykövet szíves meghívásának tett eleget, amikor is ellátogatott a magyar nagykövetségre, és a diplomáciai testületnek kötetlen találkozó keretében számolt be az erdélyi magyarság helyzetéről, az új magyar nemzetpolitika előtt álló feladatokról, valamint saját és a magyar képviselők európai parlamenti munkájáról. A hozzászólások rendjén a magyar állampolgárság kiterjesztésének amerikai tapasztalatait is megvitatták, és a nagy horderejű nemzetpolitikai ügy érdekében a határon, illetve az óceánon túli magyarok együttműködésének a kialakításában egyeztek meg – adta hírül Tőkés László EP-alelnök sajtóirodája. Reggeli Újság (Nagyvárad)
2011. február 7.
Esszék, politikai publicisztikák, filozofikus költemény
Hármas könyvbemutatót tartott Kolozsváron pénteken délután a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó: Markó Béla két publicisztika kötetével – Kié itt a tér (válogatott közéleti cikkek, előadások 1991–2009) és Az erdélyi macska (esszék) – illetve Karácsonyi Zsolt: Ússz, Faust, ússz! című verseskötetével a Gaudeamus könyvesboltban ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az est moderátora Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője volt.
Markó közéleti írásait tartalmazó köteteit Tibori Szabó Zoltán újságíró méltatta, az ott elhangzott szöveget lapunk Vélemény oldalán olvashatják. A méltatás után, Kozma Mária kérdésére reflektálva, hogy vajon aki írni kezd, mindenki a saját történetét írja meg tulajdonképpen, a politikus-szerző elmondta: politikai publicisztikában, előadásban, tanulmányban nehezen írhatná az ember a saját életét, de végül mégiscsak erről van szó. – Mindvégig úgy gondoltam, hogy értelmiségi embernek kötelessége a közéletbe beleszólni, nem kötelessége viszont politikussá válni. De ha már azzá vált, akkor kötelessége reflektálni mindarra, ami vele történik. A cselekvés mellett nagy szükség van a reflexióra, különösen olyan dilemmás helyzetekben, amilyeneket végigéltünk az elmúlt húsz évben – mondta Markó Béla, hozzáfűzve, azokat az írásokat próbálta összeválogatni, amelyek a legtisztábban mutatják azt az állandó dilemmát, amelyben az erdélyi, romániai magyar politikusnak léteznie kell.
Az esemény másik meghívottja Karácsonyi Zsolt költő volt, az Ússz, Faust, ússz! című, filozofikus költemény szerzője, aki elmondta: versének története tulajdonképpen ott kezdődik, ahol Christopher Marlowe Doktor Faustus című tragédiája befejeződik. Költeményének hőse magányos ember, aki attól lesz magányos, hogy a lelke kerül veszélybe, ezért szükségszerű a vízbe való menekülése, talán így menekülhet meg a démonoktól.
A beszélgetés végén Kozma Mária felhívta a figyelmet a Pallas Akadémia új kiadványaira, majd dedikálással zárult az est.
KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár)
Hármas könyvbemutatót tartott Kolozsváron pénteken délután a csíkszeredai Pallas Akadémia Könyvkiadó: Markó Béla két publicisztika kötetével – Kié itt a tér (válogatott közéleti cikkek, előadások 1991–2009) és Az erdélyi macska (esszék) – illetve Karácsonyi Zsolt: Ússz, Faust, ússz! című verseskötetével a Gaudeamus könyvesboltban ismerkedhettek meg az érdeklődők. Az est moderátora Kozma Mária, a kiadó főszerkesztője volt.
Markó közéleti írásait tartalmazó köteteit Tibori Szabó Zoltán újságíró méltatta, az ott elhangzott szöveget lapunk Vélemény oldalán olvashatják. A méltatás után, Kozma Mária kérdésére reflektálva, hogy vajon aki írni kezd, mindenki a saját történetét írja meg tulajdonképpen, a politikus-szerző elmondta: politikai publicisztikában, előadásban, tanulmányban nehezen írhatná az ember a saját életét, de végül mégiscsak erről van szó. – Mindvégig úgy gondoltam, hogy értelmiségi embernek kötelessége a közéletbe beleszólni, nem kötelessége viszont politikussá válni. De ha már azzá vált, akkor kötelessége reflektálni mindarra, ami vele történik. A cselekvés mellett nagy szükség van a reflexióra, különösen olyan dilemmás helyzetekben, amilyeneket végigéltünk az elmúlt húsz évben – mondta Markó Béla, hozzáfűzve, azokat az írásokat próbálta összeválogatni, amelyek a legtisztábban mutatják azt az állandó dilemmát, amelyben az erdélyi, romániai magyar politikusnak léteznie kell.
Az esemény másik meghívottja Karácsonyi Zsolt költő volt, az Ússz, Faust, ússz! című, filozofikus költemény szerzője, aki elmondta: versének története tulajdonképpen ott kezdődik, ahol Christopher Marlowe Doktor Faustus című tragédiája befejeződik. Költeményének hőse magányos ember, aki attól lesz magányos, hogy a lelke kerül veszélybe, ezért szükségszerű a vízbe való menekülése, talán így menekülhet meg a démonoktól.
A beszélgetés végén Kozma Mária felhívta a figyelmet a Pallas Akadémia új kiadványaira, majd dedikálással zárult az est.
KÖLLŐ KATALIN. Szabadság (Kolozsvár)
2011. február 7.
Miénk itt a tér
A politikus teljesítményét konkrét eredményekben mérik: törvényekbe foglalt, kihirdetett, hatályos, végrehajtható és hosszú távon, szabadon alkalmazott jogokban, emberséges és demokratikus kötelezettségekben, a politikus által kialkudott, kiügyeskedett vagy éppen kierőszakolt, népének javát szolgáló intézményekben, építményekben, megvalósításokban, s persze az általa képviselt közösség számára megszerzett, adott esetben visszaszerzett javakban, előnyökben. A politikus által létrehozott értékben tehát, amelynek mértékét – bármikor, így a visszacsatolásos ellenőrzések idején, de mérlegkészítéskor nemkülönben – egyedül a politikai vállaláshoz, a célkitűzéshez történő kíméletlen, pontos viszonyítás és kvantifikáció adhatja meg.
Fontosnak tartom ennek az egyébként régről ismert elvnek a hangsúlyozását, mert az elmúlt két évtized magyar politikájában, Erdélyben és Magyarországon is akadtak olyanok, akik ezt igyekeztek elfelejteni, figyelmen kívül hagyni. De azért is szeretnék emlékeztetni rá, mert a Markó Béla politikai publicisztikáját és előadásait magába foglaló legújabb kötete (Kié itt a tér. Válogatott közéleti cikkek, előadások, 1991-2009. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010), továbbá a szerző 1999-ben megjelent könyve (Az erdélyi macska. Szépliteratúrai utazások, 1978–1994. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999) mostani újrakiadásának (Pallas–Akadémia, Csíkszereda, 2010) megértéséhez és elfogulatlan elemzéséhez ezt elengedhetetlennek tartom.
Megszoktuk, hogy a szerző időről időre kötetbe foglalva is átnyújtja nekünk írásait, interjúit és előadásait. Ilyen volt 2000-ben a Mentor Kiadónál napvilágot látott két kötete is (A feledékeny Európa. Beszédek, előadások, interjúk, 1990–1999. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000; Önállóságra ítélve. Beszédek, előadások, interjúk, 1999–2002. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002), hogy az előzmények sorozatát ugyancsak a Pallas–Akadémia két kiadványa (A magyar dilemma. Előadások, tanulmányok, beszédek, interjúk, 2002–2004. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004; A lábujjhegyre állt ország. Markó Bélával beszélget Ágoston Hugó. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006) zárja. Ezek a kiadványok általában az előző könyv megjelenése óta eltelt időszak termését ötvözték kötetté, és engedtek mélyebb, összefüggések és folyamatok tettenérésére is alkalmas bepillantást mindazokba a történésekbe, amelyek végül is az erdélyi magyarság sorsát, a mi sorsunkat és boldogulási esélyeinket határozták meg.
A legújabb kötet, a Kié itt a tér című – kivétel: válogatott írásokat és előadásokat tartalmaz az elmúlt két évtized teljes terméséből. A kötet első szövege egy előadás, amelyet Markó Béla Bécsben tartott 1991-ben, az utolsó pedig egy politikai publicisztika, amelyet a szerző 2009 decemberében a budapesti Élet és Irodalom című lapban közölt. Az első felmerülő kérdés éppen ebből a két évtizednyire nyúló időszakból adódik, és ekképpen hangzik:
milyen szempontok vezérelték a politikus szerzőt,
amikor sok kötetre kiterjedő munkásságából éppen ezeket az írásokat válogatta bele mostani könyvébe, és milyen eredményt remél ettől a válogatástól?
A válasz nem egyszerű. Megleléséhez az embernek figyelmesen el kell olvasnia a kötet valamennyi írását, bele kell merülnie a szinte mindig a múltbeli tapasztalatokból kiinduló politikai fejtegetésbe, érzékelnie kell a diskurzus fő irányait, fel kell frissítenie emlékezetében az egyes időszakok fogalmait és gondolatait, és végig kell kísérnie figyelmével ezek csiszolódását, egészen a folyamat eredményeképpen összefüggő érvrendszerbe történő beépülésükig. Miközben az előadásokat és a publicisztikákat olvassa, a politikai gondolat dinamikáját kell szemmel tartania tehát, anélkül azonban, hogy szem elől tévesztené azokat a támpilléreket – elveket és célkitűzéseket –, amelyek állandókként, cövekekként bukkannak fel újra meg újra a politikus két évtizedes munkásságában. Ilyenek például a szabadság, a szolidaritás, az együttműködés, az emberi és a kollektív jogok, az önrendelkezés, az autonómia és a politikai egység, amelyekről Markó Béla soha nem mondott le. Csupán a legcélravezetőbb eszközök között válogatott, csak a hozzájuk vezető utat fürkészte, mindössze az esélyeket mérlegelte. Dilemmákkal küszködött, mint minden igazi értelmiségi.
Újabb kérdés merül fel, persze: politikus-e Markó Béla, és ha igen, mikor vált azzá? Az egyik lehetséges választ már megfogalmazták, s eszerint az érdekképviseletünket tizennyolc esztendeje vezető Markó Béla a feladat súlya alatt nőtt igazi, vérbeli politikussá. Ez a mostani könyve azonban mást bizonyít, nevezetesen azt, hogy – lásd a kötet első beszédét – a szerző már 1991-ben is politikus volt. Vagy tovább mehetnénk, és kimondhatnánk: már jóval a rendszerváltás előtt is az volt. Ami, természetesen, nem állná meg a helyét. Hacsak össze nem kapcsoljuk mindezeket korábbi megállapításunkkal, és ki nem mondjuk, hogy Markó Béla értelmiségi volt és maradt mind a mai napig. Olyan értelmiségi, akinek a gondolkodása a kihívások hatására alakult ugyan, de aki az értelmiségi létről, értékrendszerről és elvárásokról soha nem mondott le, azokból fikarcnyit sem engedett.
Íróemberhez, költőhöz illő módon birkózott meg azzal a feladattal, amelyet a kelet-közép-európai sors osztott rá. Tudta, hogy miközben az egyetemes értékek skáláján az irodalom a születésről, az örömről, az életről, a szerelemről, a bánatról és a halálról szól, minálunk, a sajátos kisebbségi sors közepette, az irodalmi műnek az identitásról is szólnia kell, s mérlegelnie kell a megmaradás lehetőségeit és esélyeit. Araszolt tehát mindig előre, a kitűzött cél fele, s közben a költő eszközeivel élve, mormolta magában, kóstolgatta, ismételgette és majszolta a szavakat, amelyek közben csiszolódtak, célratörőkké váltak, mégpedig olyanképpen, hogy nem csupán a feladatukat teljesítsék, hanem ráadásul az elért eredmények közül egyet se adjanak fel.
A szerző folyton magyaráz: Bécsben, Párizsban, Washingtonban, Budapesten és Bukarestben, Kolozsváron és Szegeden, Marosvásárhelyen, Bálványoson és Tusnádfürdőn egyaránt. Zavarja a következetlenség, az árulás, a cserbenhagyás, a célkitűzésekről vagy az elvekről történő lemondás. Az elvtelenség különösképpen. Pragmatikusan prioritásokat szorgalmaz tehát, pöröl Bukaresttel és Budapesttel is. Megdöbbenti az a tény, hogy Budapest gyakran jóval intoleránsabb módon viszonyul az általa vezetett szervezethez, mint Bukarest, és nem egy esetben e szervezet gyengítésére játszik. Igazi értelmiségiként, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai függetlenségéért harcol, és azért, hogy az RMDSZ cselekvési egységét megőrizze. A kilencvenes évek elején ugyanis a dél-tiroli németek vezetői, a legfőbb értékként az egység megőrzését kötötték Markó Béla és Takács Csaba lelkére, és saját harminc éves küzdelmükre utalva, türelemre, kitartó és céltudatos munkára biztatták őket.
Nem volt ez új gondolat erdélyi magyar ember számára. A kolozsvári református lelkész László Dezső 1937-ben írt Bomlás vagy egység? című esszéjében rámutatott: „Aki azt hiszi, hogy az ő magyarsága a magyarság, aki azt hiszi, hogy csak úgy lehet valaki magyar, ahogyan ő magyar, az annál inkább ellensége a belső lelki egységnek, minél inkább vádol másokat ennek az egységnek a megbontásával. Ez a megállapítás érvényes mindenkire, akár mágnás, akár proletár, akár protestáns, akár római katolikus az illető. (…) Mert azt ismét világosan kell látnunk, hogy azok a mozgalmak jelentik a kisebbségi magyarság belső egységének megbomlását, amelyek a kisebbségi magyarságot érzékenysége miatt külső célok szolgálatára akarják kihasználni.” (László Dezső: A kisebbség élet ajándékai. Minerva–Szabadság, Kolozsvár, 1997, 112–115. old.)
Napjainkban, amikor a 20. század első felére történő visszatekintés igen divatos, idézhetnénk továbbá Teleki Béla grófot, az Erdélyi Párt 1941–1944 közötti elnökét, aki az Észak-Erdély Magyarországhoz történő csatolását követően, folyamatosan és következetesen az erdélyi politikai különállás, és az anyaországi pártok Erdélyből való kizárása végett politizált. Teleki Béla 1941. június 17-én ismertette a magyar országgyűlésben a Kolozsváron három héttel korábban megalakult Erdélyi Párt programját. Beszédében egyebek mellett kijelentette: „Erdély köztudomásúlag nemzetiségi terület, és, mint tudjuk, a nemzetiségek politikailag egységesek szoktak lenni. Különös fontossága van tehát annak, hogy a nemzetiségekkel szemben politikailag egységes és ne megosztott magyarság álljon. Mi ezt az Erdélyi Párttal láttuk leginkább megvalósíthatónak. (...) Erdély felemelését és az erdélyi magyarság új honfoglalását és a történelmi jóvátételt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha nem politikai pártharcokkal foglalkozunk, hanem építkezünk.” A Wesselényiek Zsibójának utolsó ura pontosan tudta, hogy a magyarországi politikusok, állami és katonai vezetők, tisztség- és tisztviselők nem ismerik az erdélyi helyzetet, sem a kényes nemzetiségi viszonyokat, és bámulatos tapintatlanságokra képesek, éppen ezért igyekezett az észak-erdélyi magyarságot megóvni hatásuktól. Nem rajta múlt, hogy e próbálkozása sikertelen maradt.
Hasonlóképpen kényszerül a hozzánk közelebb álló években Markó Béla is a magyar–magyar viszony visszásságai ellen egyre sűrűbben érvelni, magyar–magyar paktum megkötését szorgalmazza, valamint „a rendelkezésre álló eszközök összehangolt használatát”. Csakhogy nézeteit, miszerint Trianon sebeit nem gyűlölettel és türelmetlenséggel, hanem európai integrációval, együttműködéssel, az európai közös ház tervéhez igazított „vagyon- és térmegosztással” kell és lehet begyógyítani, a szerző véleményével és meglátásaival szembenállók nem veszik figyelembe. Észérveire irányukból érdemleges válasz nem érkezett, érthetővé válik tehát annak oka is, hogy Markó Béla érvrendszerének újbóli és újbóli kifejtésére kényszerül. Valódi debatteurként, olykor visszafogottan, máskor viszont teljes hévvel vitatkozik, és próbálja igazáról a legyőzésében, az ellehetetlenítésében érdekelteket is meggyőzni. Határozottan ismétli a tételt, miszerint a magyar–román viszonyban a közös „virtuális tér” megosztási modelljének „minden bizonnyal a »vagyonközösség« gondolatán kell alapulnia, de a külön – személyi és közigazgatási – autonómiákat is magába kell foglalnia”, mégpedig nem úgy, ahogyan azt a 20. században képzeltük, hanem „másképpen, rugalmasabban, nyitottabban”, ahogyan azt a 21. század megkívánja. Fájdalmas a sejtésem: érvelése, akárcsak a László Dezsőé és a Teleki Béláé hetven évvel ezelőtt, csaknem hiábavaló, annak súlyát kevesen képesek átérezni.
Markó Béla politikusi tevékenységének rövid mérlegeként is értelmezhető ez a mostani kötet. Elemzéseit, meglátásait, jóslatait – kisebbségi jogokról, demokratizálódásról, szervezetépítésről, decentralizációról, uniós betagolódásról, magyar–román és magyar–magyar viszonyról – az idő igazolta, helytállóknak találta.
Az erdélyi magyarság érdekszövetségét az elmúlt tizennyolc évben vezető politikus úgy köszön le, hogy a közösség kezdeti célkitűzései közül maradéktalanul csak kettőt nem sikerült elérnie: az önálló állami finanszírozású egyetem létrehozását és a különböző autonómiaformák törvénybe iktatását.
Tagadhatatlan azonban, hogy e két cél irányába is határozott lépéseket tett, és olyan eredményeket képes felmutatni, amelyekre a továbbiakban építeni lehet. A többi cél, így a szabad anyanyelvhasználat a közigazgatásban és a bíróságokon, a kétnyelvű feliratozás, az anyanyelven történő oktatás óvodától egyetemig, s doktorátustól az egyetem utáni képzésig, kiemelt támogatással egybekötve, a hatalmas föld-, erdő- és ingatlanvagyonok visszaszolgáltatása törvénybe lett iktatva, és ezeket a jogszabályokat ma már alkalmazzák. Nagy lépéseket sikerült közösségünknek tennie Markó Béla vezetése alatt az erdélyi infrastruktúra fejlesztése terén is, az erdélyi magyar közösségek intézményépítése pedig töretlenül haladt ezekben az években. Iskolák, templomok, közösségi házak ezreit újították fel, újakat építettek oda, ahova azokra szükség mutatkozott, és emlékművek egész sorát sikerült restaurálnunk.
Markó Béla szóval, gondolattal és tettekkel magyarázta el nekünk, hogy miénk itt a tér. Teljesítményét utódjainak nehéz lesz felülmúlniuk. Erről is meggyőzött ez a legújabb kötete, mint ahogyan arról nemkülönben, hogy az értelmiségi önreflexió alapján szilárdan álló, megfontolt politikai habitusát, képességeit és tapasztalatát erdélyi magyar közösségünk a jövőben sem nélkülözheti. Eddigi teljesítményéért messzemenő elismerésünk illeti a szerzőt, gondolatainak és tapasztalatainak leírásáért, elmagyarázásáért és közzétételéért a közösség tiszteletteljes köszönetét mindenképpen megérdemli. Kötetét pedig mindenkinek el kell olvasnia, akit az erdélyi magyar politika elmúlt több mint húsz esztendeje és az erdélyi magyar jövő érdekel, ezért is ajánlom jó szívvel.
Elhangzott február 4- én, pénteken, a kolozsvári Gaudeamusban tartott könyvbemutatón.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN. Szabadság (Kolozsvár)
A politikus teljesítményét konkrét eredményekben mérik: törvényekbe foglalt, kihirdetett, hatályos, végrehajtható és hosszú távon, szabadon alkalmazott jogokban, emberséges és demokratikus kötelezettségekben, a politikus által kialkudott, kiügyeskedett vagy éppen kierőszakolt, népének javát szolgáló intézményekben, építményekben, megvalósításokban, s persze az általa képviselt közösség számára megszerzett, adott esetben visszaszerzett javakban, előnyökben. A politikus által létrehozott értékben tehát, amelynek mértékét – bármikor, így a visszacsatolásos ellenőrzések idején, de mérlegkészítéskor nemkülönben – egyedül a politikai vállaláshoz, a célkitűzéshez történő kíméletlen, pontos viszonyítás és kvantifikáció adhatja meg.
Fontosnak tartom ennek az egyébként régről ismert elvnek a hangsúlyozását, mert az elmúlt két évtized magyar politikájában, Erdélyben és Magyarországon is akadtak olyanok, akik ezt igyekeztek elfelejteni, figyelmen kívül hagyni. De azért is szeretnék emlékeztetni rá, mert a Markó Béla politikai publicisztikáját és előadásait magába foglaló legújabb kötete (Kié itt a tér. Válogatott közéleti cikkek, előadások, 1991-2009. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2010), továbbá a szerző 1999-ben megjelent könyve (Az erdélyi macska. Szépliteratúrai utazások, 1978–1994. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999) mostani újrakiadásának (Pallas–Akadémia, Csíkszereda, 2010) megértéséhez és elfogulatlan elemzéséhez ezt elengedhetetlennek tartom.
Megszoktuk, hogy a szerző időről időre kötetbe foglalva is átnyújtja nekünk írásait, interjúit és előadásait. Ilyen volt 2000-ben a Mentor Kiadónál napvilágot látott két kötete is (A feledékeny Európa. Beszédek, előadások, interjúk, 1990–1999. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2000; Önállóságra ítélve. Beszédek, előadások, interjúk, 1999–2002. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002), hogy az előzmények sorozatát ugyancsak a Pallas–Akadémia két kiadványa (A magyar dilemma. Előadások, tanulmányok, beszédek, interjúk, 2002–2004. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2004; A lábujjhegyre állt ország. Markó Bélával beszélget Ágoston Hugó. Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2006) zárja. Ezek a kiadványok általában az előző könyv megjelenése óta eltelt időszak termését ötvözték kötetté, és engedtek mélyebb, összefüggések és folyamatok tettenérésére is alkalmas bepillantást mindazokba a történésekbe, amelyek végül is az erdélyi magyarság sorsát, a mi sorsunkat és boldogulási esélyeinket határozták meg.
A legújabb kötet, a Kié itt a tér című – kivétel: válogatott írásokat és előadásokat tartalmaz az elmúlt két évtized teljes terméséből. A kötet első szövege egy előadás, amelyet Markó Béla Bécsben tartott 1991-ben, az utolsó pedig egy politikai publicisztika, amelyet a szerző 2009 decemberében a budapesti Élet és Irodalom című lapban közölt. Az első felmerülő kérdés éppen ebből a két évtizednyire nyúló időszakból adódik, és ekképpen hangzik:
milyen szempontok vezérelték a politikus szerzőt,
amikor sok kötetre kiterjedő munkásságából éppen ezeket az írásokat válogatta bele mostani könyvébe, és milyen eredményt remél ettől a válogatástól?
A válasz nem egyszerű. Megleléséhez az embernek figyelmesen el kell olvasnia a kötet valamennyi írását, bele kell merülnie a szinte mindig a múltbeli tapasztalatokból kiinduló politikai fejtegetésbe, érzékelnie kell a diskurzus fő irányait, fel kell frissítenie emlékezetében az egyes időszakok fogalmait és gondolatait, és végig kell kísérnie figyelmével ezek csiszolódását, egészen a folyamat eredményeképpen összefüggő érvrendszerbe történő beépülésükig. Miközben az előadásokat és a publicisztikákat olvassa, a politikai gondolat dinamikáját kell szemmel tartania tehát, anélkül azonban, hogy szem elől tévesztené azokat a támpilléreket – elveket és célkitűzéseket –, amelyek állandókként, cövekekként bukkannak fel újra meg újra a politikus két évtizedes munkásságában. Ilyenek például a szabadság, a szolidaritás, az együttműködés, az emberi és a kollektív jogok, az önrendelkezés, az autonómia és a politikai egység, amelyekről Markó Béla soha nem mondott le. Csupán a legcélravezetőbb eszközök között válogatott, csak a hozzájuk vezető utat fürkészte, mindössze az esélyeket mérlegelte. Dilemmákkal küszködött, mint minden igazi értelmiségi.
Újabb kérdés merül fel, persze: politikus-e Markó Béla, és ha igen, mikor vált azzá? Az egyik lehetséges választ már megfogalmazták, s eszerint az érdekképviseletünket tizennyolc esztendeje vezető Markó Béla a feladat súlya alatt nőtt igazi, vérbeli politikussá. Ez a mostani könyve azonban mást bizonyít, nevezetesen azt, hogy – lásd a kötet első beszédét – a szerző már 1991-ben is politikus volt. Vagy tovább mehetnénk, és kimondhatnánk: már jóval a rendszerváltás előtt is az volt. Ami, természetesen, nem állná meg a helyét. Hacsak össze nem kapcsoljuk mindezeket korábbi megállapításunkkal, és ki nem mondjuk, hogy Markó Béla értelmiségi volt és maradt mind a mai napig. Olyan értelmiségi, akinek a gondolkodása a kihívások hatására alakult ugyan, de aki az értelmiségi létről, értékrendszerről és elvárásokról soha nem mondott le, azokból fikarcnyit sem engedett.
Íróemberhez, költőhöz illő módon birkózott meg azzal a feladattal, amelyet a kelet-közép-európai sors osztott rá. Tudta, hogy miközben az egyetemes értékek skáláján az irodalom a születésről, az örömről, az életről, a szerelemről, a bánatról és a halálról szól, minálunk, a sajátos kisebbségi sors közepette, az irodalmi műnek az identitásról is szólnia kell, s mérlegelnie kell a megmaradás lehetőségeit és esélyeit. Araszolt tehát mindig előre, a kitűzött cél fele, s közben a költő eszközeivel élve, mormolta magában, kóstolgatta, ismételgette és majszolta a szavakat, amelyek közben csiszolódtak, célratörőkké váltak, mégpedig olyanképpen, hogy nem csupán a feladatukat teljesítsék, hanem ráadásul az elért eredmények közül egyet se adjanak fel.
A szerző folyton magyaráz: Bécsben, Párizsban, Washingtonban, Budapesten és Bukarestben, Kolozsváron és Szegeden, Marosvásárhelyen, Bálványoson és Tusnádfürdőn egyaránt. Zavarja a következetlenség, az árulás, a cserbenhagyás, a célkitűzésekről vagy az elvekről történő lemondás. Az elvtelenség különösképpen. Pragmatikusan prioritásokat szorgalmaz tehát, pöröl Bukaresttel és Budapesttel is. Megdöbbenti az a tény, hogy Budapest gyakran jóval intoleránsabb módon viszonyul az általa vezetett szervezethez, mint Bukarest, és nem egy esetben e szervezet gyengítésére játszik. Igazi értelmiségiként, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai függetlenségéért harcol, és azért, hogy az RMDSZ cselekvési egységét megőrizze. A kilencvenes évek elején ugyanis a dél-tiroli németek vezetői, a legfőbb értékként az egység megőrzését kötötték Markó Béla és Takács Csaba lelkére, és saját harminc éves küzdelmükre utalva, türelemre, kitartó és céltudatos munkára biztatták őket.
Nem volt ez új gondolat erdélyi magyar ember számára. A kolozsvári református lelkész László Dezső 1937-ben írt Bomlás vagy egység? című esszéjében rámutatott: „Aki azt hiszi, hogy az ő magyarsága a magyarság, aki azt hiszi, hogy csak úgy lehet valaki magyar, ahogyan ő magyar, az annál inkább ellensége a belső lelki egységnek, minél inkább vádol másokat ennek az egységnek a megbontásával. Ez a megállapítás érvényes mindenkire, akár mágnás, akár proletár, akár protestáns, akár római katolikus az illető. (…) Mert azt ismét világosan kell látnunk, hogy azok a mozgalmak jelentik a kisebbségi magyarság belső egységének megbomlását, amelyek a kisebbségi magyarságot érzékenysége miatt külső célok szolgálatára akarják kihasználni.” (László Dezső: A kisebbség élet ajándékai. Minerva–Szabadság, Kolozsvár, 1997, 112–115. old.)
Napjainkban, amikor a 20. század első felére történő visszatekintés igen divatos, idézhetnénk továbbá Teleki Béla grófot, az Erdélyi Párt 1941–1944 közötti elnökét, aki az Észak-Erdély Magyarországhoz történő csatolását követően, folyamatosan és következetesen az erdélyi politikai különállás, és az anyaországi pártok Erdélyből való kizárása végett politizált. Teleki Béla 1941. június 17-én ismertette a magyar országgyűlésben a Kolozsváron három héttel korábban megalakult Erdélyi Párt programját. Beszédében egyebek mellett kijelentette: „Erdély köztudomásúlag nemzetiségi terület, és, mint tudjuk, a nemzetiségek politikailag egységesek szoktak lenni. Különös fontossága van tehát annak, hogy a nemzetiségekkel szemben politikailag egységes és ne megosztott magyarság álljon. Mi ezt az Erdélyi Párttal láttuk leginkább megvalósíthatónak. (...) Erdély felemelését és az erdélyi magyarság új honfoglalását és a történelmi jóvátételt csak akkor tudjuk megvalósítani, ha nem politikai pártharcokkal foglalkozunk, hanem építkezünk.” A Wesselényiek Zsibójának utolsó ura pontosan tudta, hogy a magyarországi politikusok, állami és katonai vezetők, tisztség- és tisztviselők nem ismerik az erdélyi helyzetet, sem a kényes nemzetiségi viszonyokat, és bámulatos tapintatlanságokra képesek, éppen ezért igyekezett az észak-erdélyi magyarságot megóvni hatásuktól. Nem rajta múlt, hogy e próbálkozása sikertelen maradt.
Hasonlóképpen kényszerül a hozzánk közelebb álló években Markó Béla is a magyar–magyar viszony visszásságai ellen egyre sűrűbben érvelni, magyar–magyar paktum megkötését szorgalmazza, valamint „a rendelkezésre álló eszközök összehangolt használatát”. Csakhogy nézeteit, miszerint Trianon sebeit nem gyűlölettel és türelmetlenséggel, hanem európai integrációval, együttműködéssel, az európai közös ház tervéhez igazított „vagyon- és térmegosztással” kell és lehet begyógyítani, a szerző véleményével és meglátásaival szembenállók nem veszik figyelembe. Észérveire irányukból érdemleges válasz nem érkezett, érthetővé válik tehát annak oka is, hogy Markó Béla érvrendszerének újbóli és újbóli kifejtésére kényszerül. Valódi debatteurként, olykor visszafogottan, máskor viszont teljes hévvel vitatkozik, és próbálja igazáról a legyőzésében, az ellehetetlenítésében érdekelteket is meggyőzni. Határozottan ismétli a tételt, miszerint a magyar–román viszonyban a közös „virtuális tér” megosztási modelljének „minden bizonnyal a »vagyonközösség« gondolatán kell alapulnia, de a külön – személyi és közigazgatási – autonómiákat is magába kell foglalnia”, mégpedig nem úgy, ahogyan azt a 20. században képzeltük, hanem „másképpen, rugalmasabban, nyitottabban”, ahogyan azt a 21. század megkívánja. Fájdalmas a sejtésem: érvelése, akárcsak a László Dezsőé és a Teleki Béláé hetven évvel ezelőtt, csaknem hiábavaló, annak súlyát kevesen képesek átérezni.
Markó Béla politikusi tevékenységének rövid mérlegeként is értelmezhető ez a mostani kötet. Elemzéseit, meglátásait, jóslatait – kisebbségi jogokról, demokratizálódásról, szervezetépítésről, decentralizációról, uniós betagolódásról, magyar–román és magyar–magyar viszonyról – az idő igazolta, helytállóknak találta.
Az erdélyi magyarság érdekszövetségét az elmúlt tizennyolc évben vezető politikus úgy köszön le, hogy a közösség kezdeti célkitűzései közül maradéktalanul csak kettőt nem sikerült elérnie: az önálló állami finanszírozású egyetem létrehozását és a különböző autonómiaformák törvénybe iktatását.
Tagadhatatlan azonban, hogy e két cél irányába is határozott lépéseket tett, és olyan eredményeket képes felmutatni, amelyekre a továbbiakban építeni lehet. A többi cél, így a szabad anyanyelvhasználat a közigazgatásban és a bíróságokon, a kétnyelvű feliratozás, az anyanyelven történő oktatás óvodától egyetemig, s doktorátustól az egyetem utáni képzésig, kiemelt támogatással egybekötve, a hatalmas föld-, erdő- és ingatlanvagyonok visszaszolgáltatása törvénybe lett iktatva, és ezeket a jogszabályokat ma már alkalmazzák. Nagy lépéseket sikerült közösségünknek tennie Markó Béla vezetése alatt az erdélyi infrastruktúra fejlesztése terén is, az erdélyi magyar közösségek intézményépítése pedig töretlenül haladt ezekben az években. Iskolák, templomok, közösségi házak ezreit újították fel, újakat építettek oda, ahova azokra szükség mutatkozott, és emlékművek egész sorát sikerült restaurálnunk.
Markó Béla szóval, gondolattal és tettekkel magyarázta el nekünk, hogy miénk itt a tér. Teljesítményét utódjainak nehéz lesz felülmúlniuk. Erről is meggyőzött ez a legújabb kötete, mint ahogyan arról nemkülönben, hogy az értelmiségi önreflexió alapján szilárdan álló, megfontolt politikai habitusát, képességeit és tapasztalatát erdélyi magyar közösségünk a jövőben sem nélkülözheti. Eddigi teljesítményéért messzemenő elismerésünk illeti a szerzőt, gondolatainak és tapasztalatainak leírásáért, elmagyarázásáért és közzétételéért a közösség tiszteletteljes köszönetét mindenképpen megérdemli. Kötetét pedig mindenkinek el kell olvasnia, akit az erdélyi magyar politika elmúlt több mint húsz esztendeje és az erdélyi magyar jövő érdekel, ezért is ajánlom jó szívvel.
Elhangzott február 4- én, pénteken, a kolozsvári Gaudeamusban tartott könyvbemutatón.
TIBORI SZABÓ ZOLTÁN. Szabadság (Kolozsvár)
2011. február 7.
Bihar üzent Lezsák Sándoréknak
„A delegáció harmincezer nagyváradi és Bihar megyei magyar embernek azt az akaratát tolmácsolta, hogy az RMDSZ is tájékoztasson és tájékoztathasson a honosítási eljárásról” – számolt be lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.
Több mint harmincezer aláírást tartalmazó csomagot adott át a hétvégén a Bihar megyei RMDSZ küldöttsége Lezsák Sándornak, a Magyar Országgyűlés alelnökének Budapesten. „A delegáció harmincezer nagyváradi és Bihar megyei magyar embernek azt az akaratát tolmácsolta, hogy az RMDSZ is tájékoztasson és tájékoztathasson a honosítási eljárásról” – számolt be lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Elmondása szerint a megyében jelenleg több mint félszáz településen szolgáltatnak információkat szakembereik, továbbá az RMDSZ ingyenesen biztosítja a magyar állampolgárságot kérelmezőknek a fordítások és a fényképek elkészítését.
„Minket eddig sem tudtak megakadályozni abban, hogy a honosításhoz szükséges információkkal lássuk el az érdeklődőket. Az aláírások bizonyítják, van arra igény, hogy az RMDSZ tájékoztatást nyújtson. Budapesti látogatásunkkal azt kívántuk üzenni: ha az állampolgársághoz való folyamodás tényleg nemzeti ügy, akkor ne osszák meg a határon túli magyarokat ebben a kérdésben” – mondta Szabó Ödön, utalva arra: a budapesti kormány korábban szerződésben bízta meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot azzal, hogy tájékoztasson a honosítási eljárásról Romániában, ugyanakkor az RMDSZ hasonló kérését elutasította.
A három irattartóba foglalt harmincezer aláírás átvételekor Lezsák Sándor fideszes parlamenti alelnök megjegyezte: „tíz aláírást is komolyan kell venni, nemhogy harmincezer magyar ember akaratát.” Lezsák megköszönte a Bihar megyeiek bizalmát, és megígérte, hogy mivel ez az ügy nemzeti kérdés, tárgyalásai során mindent megtesz, hogy a kettős állampolgárság, illetve a vele kapcsolatos ügyintézés ne okozzon konfliktusokat a határon túli magyarok, sem pedig szervezeteik körében.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)
„A delegáció harmincezer nagyváradi és Bihar megyei magyar embernek azt az akaratát tolmácsolta, hogy az RMDSZ is tájékoztasson és tájékoztathasson a honosítási eljárásról” – számolt be lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke.
Több mint harmincezer aláírást tartalmazó csomagot adott át a hétvégén a Bihar megyei RMDSZ küldöttsége Lezsák Sándornak, a Magyar Országgyűlés alelnökének Budapesten. „A delegáció harmincezer nagyváradi és Bihar megyei magyar embernek azt az akaratát tolmácsolta, hogy az RMDSZ is tájékoztasson és tájékoztathasson a honosítási eljárásról” – számolt be lapunknak Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Elmondása szerint a megyében jelenleg több mint félszáz településen szolgáltatnak információkat szakembereik, továbbá az RMDSZ ingyenesen biztosítja a magyar állampolgárságot kérelmezőknek a fordítások és a fényképek elkészítését.
„Minket eddig sem tudtak megakadályozni abban, hogy a honosításhoz szükséges információkkal lássuk el az érdeklődőket. Az aláírások bizonyítják, van arra igény, hogy az RMDSZ tájékoztatást nyújtson. Budapesti látogatásunkkal azt kívántuk üzenni: ha az állampolgársághoz való folyamodás tényleg nemzeti ügy, akkor ne osszák meg a határon túli magyarokat ebben a kérdésben” – mondta Szabó Ödön, utalva arra: a budapesti kormány korábban szerződésben bízta meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot azzal, hogy tájékoztasson a honosítási eljárásról Romániában, ugyanakkor az RMDSZ hasonló kérését elutasította.
A három irattartóba foglalt harmincezer aláírás átvételekor Lezsák Sándor fideszes parlamenti alelnök megjegyezte: „tíz aláírást is komolyan kell venni, nemhogy harmincezer magyar ember akaratát.” Lezsák megköszönte a Bihar megyeiek bizalmát, és megígérte, hogy mivel ez az ügy nemzeti kérdés, tárgyalásai során mindent megtesz, hogy a kettős állampolgárság, illetve a vele kapcsolatos ügyintézés ne okozzon konfliktusokat a határon túli magyarok, sem pedig szervezeteik körében.
Cs. P. T. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. február 7.
szerk.
Újraválasztották Bodor Lászlót a Miért élére
Az RMDSZ-kongresszusra mindenki másnál több küldöttet delegáló ifjúsági szervezet Kelemen Hunor jelöltségét támogatja.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet a hétvégén, Szatmárnémetiben tartotta tisztújító Országos Küldöttgyűlését. Az elnöki tisztségért a HÁRIT elnöke, Grüman Róbert és a tisztséget az utóbbi két évben betöltő Bodor László indult. A többek között a Félsziget fesztiváligazgatójaként is ismert régi-új elnököt motivációjáról és a küldöttgyűlésen történtekről kérdeztük.
- Miért akartál harmadszor is elnök lenni?
– Másodszor választ a Küldöttgyűlés elnöki tisztségbe, azelőtt társelnöki tisztséget töltöttem be. Elsősorban azért, mert tovább szeretném vinni azokat az értékeket, amelyeket eddig is képviseltem ebben a szervezetben. Másodsorban azt gondolom, hogy van még mit tenni a tagszervezetek környékén, elsősorban a tagszervezetek közti arányosság megőrzése terén.
- Te is úgy jártál, mint Olosz Geri: bár sepsiszentgyörgyi vagy, a háromszéki szervezet nem a te jelöltségedet támogatta. Zavart ez?
– Álljunk meg egy szóra. Itt szó sincs erről a helyzetről, hiszen én 1998-tól Kolozsváron élek, és semmilyen tisztséggel, illetve képviseleti mandátummal nem rendelkezem vagy rendelkeztem a háromszéki szervezetben. Én a Miértbe is területi szervezeti tagság nélkül kerültem be. Ezért teljesen normális számomra, hogy a háromszéki szervezet annak elnökét támogatta a Miért elnöki tisztségbe, és nem olyan valakit, akinek nincs tagsági munkája a HÁRIT-ban.
- Mennyire volt kiélezett ez a párbaj? A „nagyoknál” azt láthatjuk, hogy a túl intenzív versengésnek káros mellékhatásai is lehetnek a szervezetre nézve.
- – Én azt gondolom, hogy a Miért nyert ebből a versenyből. Megbolydult a szervezet, erős lobby folyt, sok vita és egyeztetés, de talán ami a legfontosabb, hogy úgy tudtunk dönteni, hogy a Miért egységesen fog továbbmenni, különösebb mély sebek és sértődések nélkül. Olyan kompromisszumokra van szükség, amelyek a szervezet értékeit helyezik előtérbe, és olyan kézfogásokra, amelyek nem pillanatnyi egyezségeken alapulnak. Én remélem, hogy az RMDSZ-ben is az értékek fontosabbak, mint bármi más, és ugyanilyen bölcs döntést hoz majd a kongresszus. Meggyőződésem, a továbbiakban erős RMDSZ-t akarnak a küldöttek is, hiszen közös érdek, hogy olyan képviselete legyen az erdélyi magyarságnak, aki függetlenül tud dönteni, és egyetlen szövetségese legyen, az erdélyi magyarság.
- Meglátásodban mennyire számít a MIÉRT elnöki tisztsége politikai tisztségnek?
– A Miértnek meglátásomban 3 fontos feladata van: a társadalomszervezés és a közösségépítés, az érdekfeltárás és –érvényesítés, valamint a fiatalok versenyképességének növelése. Ebből kifolyólag a Miért elnöke már nem pusztán politikai tisztség. Ennél egy picivel több:)
- De a Miértnek szervezetként mindenképp van politikai súlya is. Számos küldöttetek lesz az RMDSZ kongresszusán, és arról is döntött a szervezet, hogy melyik RMDSZ-elnökjelöltet támogatja.
– Egyik fontos célunk, hogy a fiatalok érdekeit hatékonya képviseljük, ehhez meg elengedhetetlen a politikai munka. Úgy gondolom, hogy a kongresszusi küldöttségnél sokkal súlyosabb politikai feladata is van a szervezetnek, hiszen az RMDSZ csúcsvezetésében is helye volt és lesz a Miértnek, ezen kívül meg a szovátai ajánlás értelmében 15%-os képviseleti normája van az RMDSZ különböző döntéshozó testületeiben mind országos, mind területi szinten. Viszont úgy, ahogy azt gondolom, hogy a RMDSZ-nek sem csak a politikai képviselet az egyetlen feladata, mint mondjuk egy pártként szerveződő alakulatnak, hanem a társadalom szervezése is fontos jellemzője, úgy a Miértben is nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre. Nos, ezért mondom azt, hogy több mint politikai tisztség. Ami a Miért döntését illeti, mi a küldöttgyűlés előtt úgy határoztunk, hogy nincs szükség arra, hogy a Miért küldöttgyűlésére meghívjuk az RMDSZ elnökjelöltjeit, ugyanis ez a kgy a Miért életének egy soros mozzanata. A Miért minden évben küldöttgyűlést szervez, kétévente meg tisztújítást tart. Nos, nekünk fontos, hogy semmi ne befolyásolja ezeknek a döntéseknek a meghozatalát, és ne nyomja rá a bélyegét. Mi el tudjuk dönteni, hogy mit akarunk, és, ha szükséges, döntéseket is meg tudunk hozni. Ez történt most is: megoldottuk saját feladatainkat, és utána meg döntöttünk. Mi azt javasoljuk, hogy a Miért 56 választott és 11 SZKT-listán mandátumot nyert küldöttje az RMDSZ X. Kongresszusán Kelemen Hunort támogassa.
- Ütközött ellenállásba a Kelemen Hunor támogatásáról szóló határozat elfogadtatása? Mennyire számít ez a döntés kötelező érvényűnek a kongresszusi küldöttek számára?
– A Miért azért tud hatékonyan dolgozni és erős ifjúsági szervezetként viselkedni, mert vannak vélemények és ellenvélemények, de mindig a konszenzus kialakítása vezényel bennünket, illetve ha nincs konszenzus, a többség elve érvényesül. A kongresszuson az elnökválasztás titkos szavazással történik, a Miért küldöttgyűlésének meg az a javaslata, hogy ezen a titkos szavazáson a Miért küldöttjei Kelemen Hunort támogassák.
- A Miért korábbi vezetői ma már fontos politikai tisztségeket töltenek be az RMDSZ-ben. Számíthatunk rá, hogy a te pályád is így folytatódik?
– Érdekes kérdés. Egyelőre nincsenek a korábbi elnökökhöz hasonló politikai törekvéseim, de megtanultam azt, hogy soha ne mondd, hogy soha. A politikában jó nagyon határozott célokat kitűzni, ha meg tisztségekre tör az ember, akkor azokat időben eldönteni, és annak mentén alakítani a tevékenységet. Azt hiszem, hogy az én eddigi tevékenységemből az derül ki, hogy nincsenek előre lefektetett politikai tisztség utáni törekvéseim. Én szeretem, amivel foglalkozom, és egyelőre teljesen jól érzem magam abban a munkakörben és tevékenység-kavalkádban, amelyet kiépítettem.
- De csak nem akarsz ifjúsági vezetőként megöregedni?
– Két év mandátumot kaptam, és ígérem, hogy ezek az utolsó évek ifjúsági mozgalmárként, habár a korom megengedné, hogy tovább tevékenykedjem ifjúsági szervezetekben. Nem szeretném sms-ben részletezni, hogy nagyon sok más tevékenységem van, ahol tovább kamatoztathatom a Miértben szerzett tapasztalatot, anélkül, hogy feltétlenül politikai pályára lépjek. Transindex.ro
Újraválasztották Bodor Lászlót a Miért élére
Az RMDSZ-kongresszusra mindenki másnál több küldöttet delegáló ifjúsági szervezet Kelemen Hunor jelöltségét támogatja.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet a hétvégén, Szatmárnémetiben tartotta tisztújító Országos Küldöttgyűlését. Az elnöki tisztségért a HÁRIT elnöke, Grüman Róbert és a tisztséget az utóbbi két évben betöltő Bodor László indult. A többek között a Félsziget fesztiváligazgatójaként is ismert régi-új elnököt motivációjáról és a küldöttgyűlésen történtekről kérdeztük.
- Miért akartál harmadszor is elnök lenni?
– Másodszor választ a Küldöttgyűlés elnöki tisztségbe, azelőtt társelnöki tisztséget töltöttem be. Elsősorban azért, mert tovább szeretném vinni azokat az értékeket, amelyeket eddig is képviseltem ebben a szervezetben. Másodsorban azt gondolom, hogy van még mit tenni a tagszervezetek környékén, elsősorban a tagszervezetek közti arányosság megőrzése terén.
- Te is úgy jártál, mint Olosz Geri: bár sepsiszentgyörgyi vagy, a háromszéki szervezet nem a te jelöltségedet támogatta. Zavart ez?
– Álljunk meg egy szóra. Itt szó sincs erről a helyzetről, hiszen én 1998-tól Kolozsváron élek, és semmilyen tisztséggel, illetve képviseleti mandátummal nem rendelkezem vagy rendelkeztem a háromszéki szervezetben. Én a Miértbe is területi szervezeti tagság nélkül kerültem be. Ezért teljesen normális számomra, hogy a háromszéki szervezet annak elnökét támogatta a Miért elnöki tisztségbe, és nem olyan valakit, akinek nincs tagsági munkája a HÁRIT-ban.
- Mennyire volt kiélezett ez a párbaj? A „nagyoknál” azt láthatjuk, hogy a túl intenzív versengésnek káros mellékhatásai is lehetnek a szervezetre nézve.
- – Én azt gondolom, hogy a Miért nyert ebből a versenyből. Megbolydult a szervezet, erős lobby folyt, sok vita és egyeztetés, de talán ami a legfontosabb, hogy úgy tudtunk dönteni, hogy a Miért egységesen fog továbbmenni, különösebb mély sebek és sértődések nélkül. Olyan kompromisszumokra van szükség, amelyek a szervezet értékeit helyezik előtérbe, és olyan kézfogásokra, amelyek nem pillanatnyi egyezségeken alapulnak. Én remélem, hogy az RMDSZ-ben is az értékek fontosabbak, mint bármi más, és ugyanilyen bölcs döntést hoz majd a kongresszus. Meggyőződésem, a továbbiakban erős RMDSZ-t akarnak a küldöttek is, hiszen közös érdek, hogy olyan képviselete legyen az erdélyi magyarságnak, aki függetlenül tud dönteni, és egyetlen szövetségese legyen, az erdélyi magyarság.
- Meglátásodban mennyire számít a MIÉRT elnöki tisztsége politikai tisztségnek?
– A Miértnek meglátásomban 3 fontos feladata van: a társadalomszervezés és a közösségépítés, az érdekfeltárás és –érvényesítés, valamint a fiatalok versenyképességének növelése. Ebből kifolyólag a Miért elnöke már nem pusztán politikai tisztség. Ennél egy picivel több:)
- De a Miértnek szervezetként mindenképp van politikai súlya is. Számos küldöttetek lesz az RMDSZ kongresszusán, és arról is döntött a szervezet, hogy melyik RMDSZ-elnökjelöltet támogatja.
– Egyik fontos célunk, hogy a fiatalok érdekeit hatékonya képviseljük, ehhez meg elengedhetetlen a politikai munka. Úgy gondolom, hogy a kongresszusi küldöttségnél sokkal súlyosabb politikai feladata is van a szervezetnek, hiszen az RMDSZ csúcsvezetésében is helye volt és lesz a Miértnek, ezen kívül meg a szovátai ajánlás értelmében 15%-os képviseleti normája van az RMDSZ különböző döntéshozó testületeiben mind országos, mind területi szinten. Viszont úgy, ahogy azt gondolom, hogy a RMDSZ-nek sem csak a politikai képviselet az egyetlen feladata, mint mondjuk egy pártként szerveződő alakulatnak, hanem a társadalom szervezése is fontos jellemzője, úgy a Miértben is nagy hangsúlyt fektetünk a közösségépítésre. Nos, ezért mondom azt, hogy több mint politikai tisztség. Ami a Miért döntését illeti, mi a küldöttgyűlés előtt úgy határoztunk, hogy nincs szükség arra, hogy a Miért küldöttgyűlésére meghívjuk az RMDSZ elnökjelöltjeit, ugyanis ez a kgy a Miért életének egy soros mozzanata. A Miért minden évben küldöttgyűlést szervez, kétévente meg tisztújítást tart. Nos, nekünk fontos, hogy semmi ne befolyásolja ezeknek a döntéseknek a meghozatalát, és ne nyomja rá a bélyegét. Mi el tudjuk dönteni, hogy mit akarunk, és, ha szükséges, döntéseket is meg tudunk hozni. Ez történt most is: megoldottuk saját feladatainkat, és utána meg döntöttünk. Mi azt javasoljuk, hogy a Miért 56 választott és 11 SZKT-listán mandátumot nyert küldöttje az RMDSZ X. Kongresszusán Kelemen Hunort támogassa.
- Ütközött ellenállásba a Kelemen Hunor támogatásáról szóló határozat elfogadtatása? Mennyire számít ez a döntés kötelező érvényűnek a kongresszusi küldöttek számára?
– A Miért azért tud hatékonyan dolgozni és erős ifjúsági szervezetként viselkedni, mert vannak vélemények és ellenvélemények, de mindig a konszenzus kialakítása vezényel bennünket, illetve ha nincs konszenzus, a többség elve érvényesül. A kongresszuson az elnökválasztás titkos szavazással történik, a Miért küldöttgyűlésének meg az a javaslata, hogy ezen a titkos szavazáson a Miért küldöttjei Kelemen Hunort támogassák.
- A Miért korábbi vezetői ma már fontos politikai tisztségeket töltenek be az RMDSZ-ben. Számíthatunk rá, hogy a te pályád is így folytatódik?
– Érdekes kérdés. Egyelőre nincsenek a korábbi elnökökhöz hasonló politikai törekvéseim, de megtanultam azt, hogy soha ne mondd, hogy soha. A politikában jó nagyon határozott célokat kitűzni, ha meg tisztségekre tör az ember, akkor azokat időben eldönteni, és annak mentén alakítani a tevékenységet. Azt hiszem, hogy az én eddigi tevékenységemből az derül ki, hogy nincsenek előre lefektetett politikai tisztség utáni törekvéseim. Én szeretem, amivel foglalkozom, és egyelőre teljesen jól érzem magam abban a munkakörben és tevékenység-kavalkádban, amelyet kiépítettem.
- De csak nem akarsz ifjúsági vezetőként megöregedni?
– Két év mandátumot kaptam, és ígérem, hogy ezek az utolsó évek ifjúsági mozgalmárként, habár a korom megengedné, hogy tovább tevékenykedjem ifjúsági szervezetekben. Nem szeretném sms-ben részletezni, hogy nagyon sok más tevékenységem van, ahol tovább kamatoztathatom a Miértben szerzett tapasztalatot, anélkül, hogy feltétlenül politikai pályára lépjek. Transindex.ro
2011. február 8.
Honvéd, mindhalálig
Ha már azt hiszed fiam, hogy itt az ideje az emlékezésnek és a szólásnak, próbáljuk meg, idézzük fel a huszadik századot.
Nem szabad elhalasztani a lehetőséget: unokáimnak is érezni és tudni kell, hogy miért mondtam mindig, hogy az én korombeliek legboldogabb időszaka az 1940-'44 közötti volt az egész huszadik századból. Györgyfalva Trianon utáni helyzete világosan tükrözi az erdélyi kisebbségi lét minden keservét, nehézségét. Ez nem más mint a náci-román ölelés története.
Tudnotok kell, hogy azzal kezdődött életem, hogy erőszakkal belénk akarták fojtani a magyarságunkat, magyar nyelvünket, ki akarták irtani identitástudatunkat gyökerestől, ágastól. Szerencse, hogy nem ismerték a Bibliából: a megnyesett fa kizöldül, még erősebb lesz. A hosszú advent mégsem hozott ünnepet Györgyfalvára, az új határ, a falu, szélén leválasztott minket a felszabadult Kolozsvárról.
A falu szélére telepített gránicserek még nagyobb szenvedést hoztak a falura: napi rendszerességgel bántalmazták, főleg a fiatalságot. Ajtonba, Tordára kellett gyalogolni, 30 km, mert más piaci lehetőség nem maradt. Ha a gránicserekkel találkoztunk azok útonállóként viselkedtek, megraboltak s szidalmaztak, elvették még a kenyeret is. Román kenyér nem jár minden állampolgárnak.
Így aztán elhagytam szülőfalumat és boldogan lettem Kolozsváron segédmunkás majd honvéd. Egy percig sem kételkedtem abba, hogy a magyar hadseregben a helyem. Ennél szebb álma nem lehetett egy akkori györgyfalvi magyar legénynek.
Amikor a Nyitva van a százados úr ablaka című katonadalt énekeltük mindég haza gondoltam. Sajnos nemsokára négy éves hadifogság következett.
A fogság végén, amikor megkérdeztek hová akarok hazamenni én Györgyfalvát választottam. Nyolc évig nem láttam édesanyám, édesapám, 7 testvérem, amikor megérkeztem nem mertem bemenni a szülőházamba, hogy nehogy valami bajuk legyen a meglepetéstől. Mégse nyalogattam sebeimet, én választottam ezt az utat. Nagyon jól esett amikor megkaptam azt a kis kárpótlóst.
Rövid békés és boldog évek után megint életre kapott, de ezúttal a komcsi-náci hatalom. Az ötvenes években minden termést elraboltak, kiseperték a padlást. A hatvanas éveben a kollektivizáláskor mindenünket elvették, elrabolták. Nem maradt más a hitünkön kívül, köszönet ezért az akkori katolikus és református lelkipásztoroknak és a kitartó tanároknak. Sokaknak érthetetlen, de én, Te is tudod: mi itt még Kádárban és Hruscsovban is reménykedtünk, annyira el voltunk keseredve.
Tudom Fiam, hogy Te is bejártad a keresztutad magyarságodért minden nehézséget legyőztél. Nem sikerült sem a nehéz egyetemi éveid sem a mindennapi kenyérkeresés éveiben megtörni vagy elüldözni a szülőföldről.
Isten malmai lassan őrölnek Fiam! Itt az idő! Legyél legalább Te és kis családod magyar állampolgár, ne halj meg bozgorként Erdélyországban. Kérelmezd azt is, hogy magyar baka lehess, legalább tartalékos. Mi édesanyáddal szurkolunk nektek itt a györgyfalvi békés vadvirágos magyar temetőben. Tóth István, egy magyar honvéd fia
Hozzászóló: Dezsike (2011-02-09 08:32:17)Kedves TOTH ISTVAN Szivhezszolo iras ez a eletunk lenyege a hit segitsegevel leszunk kitarto magyarok.
Ezt kellene lehozni a 168-ora szerkesztoenek nem pedig Eva neni lazito hazugsagait.Isten eltesse sokaig. Erdély.ma
Ha már azt hiszed fiam, hogy itt az ideje az emlékezésnek és a szólásnak, próbáljuk meg, idézzük fel a huszadik századot.
Nem szabad elhalasztani a lehetőséget: unokáimnak is érezni és tudni kell, hogy miért mondtam mindig, hogy az én korombeliek legboldogabb időszaka az 1940-'44 közötti volt az egész huszadik századból. Györgyfalva Trianon utáni helyzete világosan tükrözi az erdélyi kisebbségi lét minden keservét, nehézségét. Ez nem más mint a náci-román ölelés története.
Tudnotok kell, hogy azzal kezdődött életem, hogy erőszakkal belénk akarták fojtani a magyarságunkat, magyar nyelvünket, ki akarták irtani identitástudatunkat gyökerestől, ágastól. Szerencse, hogy nem ismerték a Bibliából: a megnyesett fa kizöldül, még erősebb lesz. A hosszú advent mégsem hozott ünnepet Györgyfalvára, az új határ, a falu, szélén leválasztott minket a felszabadult Kolozsvárról.
A falu szélére telepített gránicserek még nagyobb szenvedést hoztak a falura: napi rendszerességgel bántalmazták, főleg a fiatalságot. Ajtonba, Tordára kellett gyalogolni, 30 km, mert más piaci lehetőség nem maradt. Ha a gránicserekkel találkoztunk azok útonállóként viselkedtek, megraboltak s szidalmaztak, elvették még a kenyeret is. Román kenyér nem jár minden állampolgárnak.
Így aztán elhagytam szülőfalumat és boldogan lettem Kolozsváron segédmunkás majd honvéd. Egy percig sem kételkedtem abba, hogy a magyar hadseregben a helyem. Ennél szebb álma nem lehetett egy akkori györgyfalvi magyar legénynek.
Amikor a Nyitva van a százados úr ablaka című katonadalt énekeltük mindég haza gondoltam. Sajnos nemsokára négy éves hadifogság következett.
A fogság végén, amikor megkérdeztek hová akarok hazamenni én Györgyfalvát választottam. Nyolc évig nem láttam édesanyám, édesapám, 7 testvérem, amikor megérkeztem nem mertem bemenni a szülőházamba, hogy nehogy valami bajuk legyen a meglepetéstől. Mégse nyalogattam sebeimet, én választottam ezt az utat. Nagyon jól esett amikor megkaptam azt a kis kárpótlóst.
Rövid békés és boldog évek után megint életre kapott, de ezúttal a komcsi-náci hatalom. Az ötvenes években minden termést elraboltak, kiseperték a padlást. A hatvanas éveben a kollektivizáláskor mindenünket elvették, elrabolták. Nem maradt más a hitünkön kívül, köszönet ezért az akkori katolikus és református lelkipásztoroknak és a kitartó tanároknak. Sokaknak érthetetlen, de én, Te is tudod: mi itt még Kádárban és Hruscsovban is reménykedtünk, annyira el voltunk keseredve.
Tudom Fiam, hogy Te is bejártad a keresztutad magyarságodért minden nehézséget legyőztél. Nem sikerült sem a nehéz egyetemi éveid sem a mindennapi kenyérkeresés éveiben megtörni vagy elüldözni a szülőföldről.
Isten malmai lassan őrölnek Fiam! Itt az idő! Legyél legalább Te és kis családod magyar állampolgár, ne halj meg bozgorként Erdélyországban. Kérelmezd azt is, hogy magyar baka lehess, legalább tartalékos. Mi édesanyáddal szurkolunk nektek itt a györgyfalvi békés vadvirágos magyar temetőben. Tóth István, egy magyar honvéd fia
Hozzászóló: Dezsike (2011-02-09 08:32:17)Kedves TOTH ISTVAN Szivhezszolo iras ez a eletunk lenyege a hit segitsegevel leszunk kitarto magyarok.
Ezt kellene lehozni a 168-ora szerkesztoenek nem pedig Eva neni lazito hazugsagait.Isten eltesse sokaig. Erdély.ma
2011. február 8.
Markó-doktrína, a bolond kotlós és a megveszekedett oroszlán
Különösebb megrázkódtatást senkinek sem okozhat a Maros Megyei Küldöttek Tanácsának megbeszéléséről készített, nyilvánosságra került hangfelvétel. Hogy demokráciahiánnyal küzd a szövetség, s igyekszik döntéseit a lehető legszűkebb közben, a sajtó kizárásával meghozni, eddig is tudtuk, s az is biztos, az e fajta viselkedés őket minősíti.
Bajosabb, hogy így választóikat és híveiket is megfosztják a tájékozódás jogától. És jelzi, hogy a Maros megyeiek, akik választást választás után veszítettek, akik feladták Marosvásárhelyt, de akik a jelenlegi vezérkar révén az RMDSZ csúcsvezetését adják, jobban szeretnek saját zsírjukban sülni-főni, egymás közt legénykedni, mint a demokrácia alapszabályait tiszteletben tartani. Hogy ki készítette a hangfelvételt, s miért épp a Hotnews-nek — Băsescu szócsövének — juttatta el, talány. Ha belső ember tette, azt kell gondolnunk, hogy bomladozik a szövetség kemény magjának egysége, ha valamelyik titkosszolgálat vetemedett egy kisebbségi politikai párt lehallgatására, annak a hatalomnak a romlottságát jelzi, mellyel Markóék sorsukat összekötötték. A hanganyag — ha eget-földet rengető újdonságokat nem is tartalmaz, néhány pillanat erejéig felvillantja, bizony-bizony, meztelen a király. Lehangoló Markó elégedettsége és ama elvárása, miszerint a Markó-doktrínának (eddig nem tudtuk, hogy ilyen is létezik) tovább kell élnie. Viccölődése, miszerint lehetnek RMDSZ-vezetők, kiket az asszony irányít, de íme egy utódjelölt, kinek nincs felesége, nem biztos, hogy Kelemen Hunor malmára hajtja a vizet. A román sajtó felkapta a fejét az elnök úr állítására, miszerint nem fogadtak örök hűséget Băsescunak. Számunkra nem meglepetés, hisz akkor a Markó-doktrína része az is, hogy mindig a győztessel kell összefeküdni. Jó, hogy Kelemen Hunor többször elmondta, hátha végre megértjük: ő nem Markó Béla. Meglehet, de úgy néz ki, s programja is, a bejelentett nyitás ellenére, a szövetség eddigi politikájának folytatását jelzi, s az a tény, hogy főtitkárnak (milyen rosszul cseng) a szövetség politikacsinálóinak egyikét, Borbély Lászlót nevezné ki. És meggyőződtünk arról, hogy ez a negyvenes férfiú tökéletesen elsajátította a menő politikusok alaptulajdonságát, a hízelgés tudományát: Markót a Kárpát-medence legjelentősebb politikusának nevezte. Hogy ezt ki, milyen ismérvek, kutatások alapján állapította meg, arról szó nem esik.
Eckstein most is, mint más alkalmakkal, függetlenségét hangsúlyozta, nyitottságát emelte ki, s mert a sajtó kizárása felháborította, kis demokratikus leckét is tartott a jelen lévőknek. Bebizonyosodott, nehéz szabadulnia ama vádtól, miszerint — jelen állása okán — akár az államfő trójai falova is lehet. Olosz Gergely más elfoglaltságaira hivatkozva csak programját küldte el Marosvásárhelyre, vitát nem generált igaz, de egyetlen képviselő szavazatát mégis elnyerte. Tanulságos Kelemen Attila Maros megyei RMDSZ-es nagyágyú értekezése a sajtó fölöslegességéről, s elszólása, hogy heten a vezetőségből már eldöntötték, Kelement támogatják. Érdemeit kiemelendő, elmondta, hogy párton belül, mint egy bolond kotló, azon kívül, mint megveszekedett oroszlán védi az RMDSZ-t.
Tessék mondani, ez használ?
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Különösebb megrázkódtatást senkinek sem okozhat a Maros Megyei Küldöttek Tanácsának megbeszéléséről készített, nyilvánosságra került hangfelvétel. Hogy demokráciahiánnyal küzd a szövetség, s igyekszik döntéseit a lehető legszűkebb közben, a sajtó kizárásával meghozni, eddig is tudtuk, s az is biztos, az e fajta viselkedés őket minősíti.
Bajosabb, hogy így választóikat és híveiket is megfosztják a tájékozódás jogától. És jelzi, hogy a Maros megyeiek, akik választást választás után veszítettek, akik feladták Marosvásárhelyt, de akik a jelenlegi vezérkar révén az RMDSZ csúcsvezetését adják, jobban szeretnek saját zsírjukban sülni-főni, egymás közt legénykedni, mint a demokrácia alapszabályait tiszteletben tartani. Hogy ki készítette a hangfelvételt, s miért épp a Hotnews-nek — Băsescu szócsövének — juttatta el, talány. Ha belső ember tette, azt kell gondolnunk, hogy bomladozik a szövetség kemény magjának egysége, ha valamelyik titkosszolgálat vetemedett egy kisebbségi politikai párt lehallgatására, annak a hatalomnak a romlottságát jelzi, mellyel Markóék sorsukat összekötötték. A hanganyag — ha eget-földet rengető újdonságokat nem is tartalmaz, néhány pillanat erejéig felvillantja, bizony-bizony, meztelen a király. Lehangoló Markó elégedettsége és ama elvárása, miszerint a Markó-doktrínának (eddig nem tudtuk, hogy ilyen is létezik) tovább kell élnie. Viccölődése, miszerint lehetnek RMDSZ-vezetők, kiket az asszony irányít, de íme egy utódjelölt, kinek nincs felesége, nem biztos, hogy Kelemen Hunor malmára hajtja a vizet. A román sajtó felkapta a fejét az elnök úr állítására, miszerint nem fogadtak örök hűséget Băsescunak. Számunkra nem meglepetés, hisz akkor a Markó-doktrína része az is, hogy mindig a győztessel kell összefeküdni. Jó, hogy Kelemen Hunor többször elmondta, hátha végre megértjük: ő nem Markó Béla. Meglehet, de úgy néz ki, s programja is, a bejelentett nyitás ellenére, a szövetség eddigi politikájának folytatását jelzi, s az a tény, hogy főtitkárnak (milyen rosszul cseng) a szövetség politikacsinálóinak egyikét, Borbély Lászlót nevezné ki. És meggyőződtünk arról, hogy ez a negyvenes férfiú tökéletesen elsajátította a menő politikusok alaptulajdonságát, a hízelgés tudományát: Markót a Kárpát-medence legjelentősebb politikusának nevezte. Hogy ezt ki, milyen ismérvek, kutatások alapján állapította meg, arról szó nem esik.
Eckstein most is, mint más alkalmakkal, függetlenségét hangsúlyozta, nyitottságát emelte ki, s mert a sajtó kizárása felháborította, kis demokratikus leckét is tartott a jelen lévőknek. Bebizonyosodott, nehéz szabadulnia ama vádtól, miszerint — jelen állása okán — akár az államfő trójai falova is lehet. Olosz Gergely más elfoglaltságaira hivatkozva csak programját küldte el Marosvásárhelyre, vitát nem generált igaz, de egyetlen képviselő szavazatát mégis elnyerte. Tanulságos Kelemen Attila Maros megyei RMDSZ-es nagyágyú értekezése a sajtó fölöslegességéről, s elszólása, hogy heten a vezetőségből már eldöntötték, Kelement támogatják. Érdemeit kiemelendő, elmondta, hogy párton belül, mint egy bolond kotló, azon kívül, mint megveszekedett oroszlán védi az RMDSZ-t.
Tessék mondani, ez használ?
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. február 8.
Őszödi csepegés az RMDSZ-csapból?
A Maros megyei RMDSZ január 27-i zárt üléséről kiszivárogtatott hangfelvétel összefoglalója jól érzékelteti, a hírcímnek elsősorban annyi köze van Őszödhöz, hogy az ott történtekhez hasonlóan valaki(k) a zárt RMDSZ-ülés hangfelvételét kilopták, és szétkürtölték a sajtóban. Különbség viszont hogy a hírhedt őszödi beszéd állítólag nem a párt lejáratásának szándékával fogalmazódott meg és hangzott el, míg a marosvásárhelyi „zárt ülés", éppen az Őszöddel való összefüggésbe hozatala miatt, az RMDSZ lejáratását célozza.
Ezzel kapcsolatosan a legkeményebben Eckstein-Kovács Péter fogalmazott, aki a személyre szóló titkos szavazás mellőzését s az újságírók kitessékelését az átláthatóság megcsúfolásának és a demokrácia súlyos sérülésének minősítette.
Figyelemre méltó Eckstein-Kovács Péternek az a kitétele is, hogy sem Tőkés László, sem Orbán Viktor, sem pedig Traian Băsescu oldalán nem áll, de elment és beszélt Tőkéssel, „mivel kell a közös akarat ahhoz, hogy 2012-ben ott legyünk".
A szövegidézések közben ne ejtsük el azt a politikai szálat, hogy Eckstein-Kovács is a tulipán jelképével száll választási ringbe, és a Tőkés képviselte EMNT-vel keresi a közös koalíciós választási partnerséget, hiszen tudja, hogy e nélkül végveszélybe kerülhet a romániai magyar parlamenti képviselet. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy a Szász Jenő képviselte MPP pedig az RMDSZ ellenében keresi az EMNT-vel, illetve az alakulófélben lévő Erdélyi Magyar Polgári Párttal a választási szövetséget. Az sem mellékes viszont, hogy nem ezt az utat választja több MPP-s területi szervezet, amely hajlandó szövetségre lépni az RMDSZ-szel. Eckstein „politikai dörzsöltségére" vall az is, hogy a sajtó zárt ülésről való eltávolításának demokráciaellenességét abban a nemzetközi politikai közegben erősíti föl, amikor a magyar „sajtóalkotmányt" a sajtónyilvánosság és a sajtószabadság vélt korlátozása miatt orkánszerű támadás éri. A Tőkés–Orbán–Băsescu triótól való távolságtartás kinyilatkoztatása az államelnöki tanácsadói szerep jelentőségét minimalizálja, amire Kelemen Attilától meg is kapja a „szúrós" választ: nem szeretné, ha Băsescu tenne „nekünk elnököt", de azt sem szeretné, „hogy valamelyik magyarországi párt gondolná azt, ezentúl az RMDSZ a zsebében lesz, és majd akkor csepegtet nekünk, ha úgy gondolja, hogy megérdemeljük". Ezt a passzust Kelemen Attila mestervágásnak szánja Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelölt felé is, aki programja egyik alappillérének tartja a Fidesszel való termékeny együttműködést, akárcsak Tőkés László és köre. Kelemen Attila és Markó Béla a „politikai külvilág" számára nem éppen rokonszenvesen erőlködik a sajtó képviselőinek indokolt távol tartásáért.
A különvélemények marosvásárhelyi ütköztetése tartalmában nem, csak technikájában emlékeztet Balatonőszödre. A vélemények alapján viszont világos, hogy a magyar szövetségeknek, pártoknak és a civil szférának, valamint az egyházaknak népszámlálási és választási egyezségre kell lépniük, másképp oda jutunk, mint a balatonőszödi titkos tanácskozás pártja.
Egyébként megérdemelten.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Maros megyei RMDSZ január 27-i zárt üléséről kiszivárogtatott hangfelvétel összefoglalója jól érzékelteti, a hírcímnek elsősorban annyi köze van Őszödhöz, hogy az ott történtekhez hasonlóan valaki(k) a zárt RMDSZ-ülés hangfelvételét kilopták, és szétkürtölték a sajtóban. Különbség viszont hogy a hírhedt őszödi beszéd állítólag nem a párt lejáratásának szándékával fogalmazódott meg és hangzott el, míg a marosvásárhelyi „zárt ülés", éppen az Őszöddel való összefüggésbe hozatala miatt, az RMDSZ lejáratását célozza.
Ezzel kapcsolatosan a legkeményebben Eckstein-Kovács Péter fogalmazott, aki a személyre szóló titkos szavazás mellőzését s az újságírók kitessékelését az átláthatóság megcsúfolásának és a demokrácia súlyos sérülésének minősítette.
Figyelemre méltó Eckstein-Kovács Péternek az a kitétele is, hogy sem Tőkés László, sem Orbán Viktor, sem pedig Traian Băsescu oldalán nem áll, de elment és beszélt Tőkéssel, „mivel kell a közös akarat ahhoz, hogy 2012-ben ott legyünk".
A szövegidézések közben ne ejtsük el azt a politikai szálat, hogy Eckstein-Kovács is a tulipán jelképével száll választási ringbe, és a Tőkés képviselte EMNT-vel keresi a közös koalíciós választási partnerséget, hiszen tudja, hogy e nélkül végveszélybe kerülhet a romániai magyar parlamenti képviselet. Nem mellékesen jegyzem meg, hogy a Szász Jenő képviselte MPP pedig az RMDSZ ellenében keresi az EMNT-vel, illetve az alakulófélben lévő Erdélyi Magyar Polgári Párttal a választási szövetséget. Az sem mellékes viszont, hogy nem ezt az utat választja több MPP-s területi szervezet, amely hajlandó szövetségre lépni az RMDSZ-szel. Eckstein „politikai dörzsöltségére" vall az is, hogy a sajtó zárt ülésről való eltávolításának demokráciaellenességét abban a nemzetközi politikai közegben erősíti föl, amikor a magyar „sajtóalkotmányt" a sajtónyilvánosság és a sajtószabadság vélt korlátozása miatt orkánszerű támadás éri. A Tőkés–Orbán–Băsescu triótól való távolságtartás kinyilatkoztatása az államelnöki tanácsadói szerep jelentőségét minimalizálja, amire Kelemen Attilától meg is kapja a „szúrós" választ: nem szeretné, ha Băsescu tenne „nekünk elnököt", de azt sem szeretné, „hogy valamelyik magyarországi párt gondolná azt, ezentúl az RMDSZ a zsebében lesz, és majd akkor csepegtet nekünk, ha úgy gondolja, hogy megérdemeljük". Ezt a passzust Kelemen Attila mestervágásnak szánja Olosz Gergely RMDSZ-elnökjelölt felé is, aki programja egyik alappillérének tartja a Fidesszel való termékeny együttműködést, akárcsak Tőkés László és köre. Kelemen Attila és Markó Béla a „politikai külvilág" számára nem éppen rokonszenvesen erőlködik a sajtó képviselőinek indokolt távol tartásáért.
A különvélemények marosvásárhelyi ütköztetése tartalmában nem, csak technikájában emlékeztet Balatonőszödre. A vélemények alapján viszont világos, hogy a magyar szövetségeknek, pártoknak és a civil szférának, valamint az egyházaknak népszámlálási és választási egyezségre kell lépniük, másképp oda jutunk, mint a balatonőszödi titkos tanácskozás pártja.
Egyébként megérdemelten.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. február 8.
Magánlevelekkel az autonómiáért (Mozgósít a Székely Nemzeti Tanács)
Levélben kéri Székelyföld autonómiáját Băsescu elnöktől a Székely Nemzeti Tanács. A kezdeményező gyergyószéki alelnök, Árus Zsolt azt szeretné, ha ki-ki maga fogalmazná meg igényét, és azt küldené el az államfőnek, de a szervezet irodáiban létezik egy magyar nyelven megfogalmazott szabványlevél is, amelyet bárki aláírhat, aki egyetért a tartalmával. Ebben azt kéri az SZNT, hogy Băsescu kezdeményezzen tárgyalásokat a térség képviselőivel az autonómia gyakorlati megvalósulása érdekében.
,,Az elmúlt húsz év bebizonyította, nem igaz az az állítás, hogy csendben kell lenni otthon, és a politikusok majd Bukarestben mindent elintéznek. ,,Az látszik, hogy, ha a közösséget nem tudjuk mozgósítani, az embereket nem tudjuk bevonni ebbe a mozgalomba, akkor nem tudunk eredményeket elérni" — nyilatkozta a politikus, aki reméli, hogy sokan ragadnak majd tollat a közös cél érdekében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Levélben kéri Székelyföld autonómiáját Băsescu elnöktől a Székely Nemzeti Tanács. A kezdeményező gyergyószéki alelnök, Árus Zsolt azt szeretné, ha ki-ki maga fogalmazná meg igényét, és azt küldené el az államfőnek, de a szervezet irodáiban létezik egy magyar nyelven megfogalmazott szabványlevél is, amelyet bárki aláírhat, aki egyetért a tartalmával. Ebben azt kéri az SZNT, hogy Băsescu kezdeményezzen tárgyalásokat a térség képviselőivel az autonómia gyakorlati megvalósulása érdekében.
,,Az elmúlt húsz év bebizonyította, nem igaz az az állítás, hogy csendben kell lenni otthon, és a politikusok majd Bukarestben mindent elintéznek. ,,Az látszik, hogy, ha a közösséget nem tudjuk mozgósítani, az embereket nem tudjuk bevonni ebbe a mozgalomba, akkor nem tudunk eredményeket elérni" — nyilatkozta a politikus, aki reméli, hogy sokan ragadnak majd tollat a közös cél érdekében. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. február 8.
Marosvásárhelyen a polgármesteri hivatalhoz fordultak a tanintézmények kétnyelvű feliratozásának ügyében
Valós kétnyelvűséget kér a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az iskolák feliratozása ügyében a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Úgy tudják, az önkormányzat tervei szerint a homlokzatokon csak az iskola, gimnázium kifejezések szerepelnének magyarul.
Valós kétnyelvűséget kér a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az iskolák feliratozása ügyében a helyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A civil szervezet hivatalos forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a szülők és a civil szféra nyomására a marosvásárhelyi önkormányzat ugyan tervezi a tanintézetek elnevezésének kétnyelvű megjelenítését, azonban a homlokzatokon csak az iskola, gimnázium kifejezések szerepelnének magyarul. A civil szervezet szerint ez az eljárás kísértetiesen hasonlít a marosvásárhelyi utcanevek „kétnyelvű” megjelenítéséhez, valamint a nemrég „álkétnyelvűvé” átalakított Unirea/Egyesülés Főgimnázium homlokzati táblájához.
Fordítsanak le minden szót!
A CEMO közleményében emlékeztet, hogy a kétnyelvű iskolai feliratozást a tíz évvel ezelőtt életbe léptetett helyi közigazgatási törvény is szabályozza. Ezért a szervezet képviselői tegnap folyamodványt küldtek a város polgármesteréhez és alpolgármestereihez, amelyben kérik, hogy az iskolák kétnyelvű feliratozását illető határozattervezet megtárgyalásakor, valamint ennek életbeléptetésében tartsák tiszteletben a magyar közösség nyelvi jogait, és az iskolák magyar nyelvű homlokzati táblái tükrözzék a valós kétnyelvűséget. A civil szervezet emellett azt is kéri, hogy az iskolákra kihelyezendő magyar nyelvű homlokzati táblákon megjelenített információk legyenek azonosak a román nyelvű táblák feliratozásával, és ez alól csak a névadó személyiségek neve képezzen kivételt.
Tájékoztatás csak románul
Marosvásárhelyen a kétnyelvű iskolatáblák „kálváriája” tavaly januárig nyúlik vissza, amikor szülők egy csoportja azzal a kéréssel fordult a civil szervezethez, hogy segítsenek nekik gyerekeik nyelvi jogainak érvényesítésében. Gyermekeik ugyan kétnyelvű iskolák magyar tagozatára jártak, azonban az iskolákban minden tájékoztatás, feliratozás egynyelvű, figyelmen kívül hagyva a magyar közösség nyelvi jogait, amelyeket hatályban levő törvények és nemzetközi egyezmények szabályoznak. Ennek következtében a város négy általános iskolájában (Dacia, Európa, Liviu Rebreanu, valamint a 2-es Számú Általános Iskola) több száz szülő aláírásával ellátott kétnyelvűséget igénylő petíciókat nyújtottak be. „A kéréseket követően az érintett intézmények kitérő válaszokat adtak, az iskolák nyelvhasználatát illetően semminemű változás nem történt, ennek következtében a szülők úgy döntöttek, hogy egy újabb kérelmet nyújtanak be az iskolák igazgatóságaira” – írja közleményében a szervezet. Tájékoztatásuk szerint azonban a második levélre küldött válaszok nem sokban tértek el az első körben megfogalmazott elzárkózó és elhárító hangnemű dokumentumoktól.
A kétnyelvűséget illető kérelmekkel szembeni elzárkózást látva a CEMO tavaly novemberben panaszlevelet nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, a testület azonban még nem tárgyalta az ügyet. Krónika (Kolozsvár)
Valós kétnyelvűséget kér a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az iskolák feliratozása ügyében a Civil Elkötelezettség Mozgalom. Úgy tudják, az önkormányzat tervei szerint a homlokzatokon csak az iskola, gimnázium kifejezések szerepelnének magyarul.
Valós kétnyelvűséget kér a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól az iskolák feliratozása ügyében a helyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A civil szervezet hivatalos forrásra hivatkozva azt állítja, hogy a szülők és a civil szféra nyomására a marosvásárhelyi önkormányzat ugyan tervezi a tanintézetek elnevezésének kétnyelvű megjelenítését, azonban a homlokzatokon csak az iskola, gimnázium kifejezések szerepelnének magyarul. A civil szervezet szerint ez az eljárás kísértetiesen hasonlít a marosvásárhelyi utcanevek „kétnyelvű” megjelenítéséhez, valamint a nemrég „álkétnyelvűvé” átalakított Unirea/Egyesülés Főgimnázium homlokzati táblájához.
Fordítsanak le minden szót!
A CEMO közleményében emlékeztet, hogy a kétnyelvű iskolai feliratozást a tíz évvel ezelőtt életbe léptetett helyi közigazgatási törvény is szabályozza. Ezért a szervezet képviselői tegnap folyamodványt küldtek a város polgármesteréhez és alpolgármestereihez, amelyben kérik, hogy az iskolák kétnyelvű feliratozását illető határozattervezet megtárgyalásakor, valamint ennek életbeléptetésében tartsák tiszteletben a magyar közösség nyelvi jogait, és az iskolák magyar nyelvű homlokzati táblái tükrözzék a valós kétnyelvűséget. A civil szervezet emellett azt is kéri, hogy az iskolákra kihelyezendő magyar nyelvű homlokzati táblákon megjelenített információk legyenek azonosak a román nyelvű táblák feliratozásával, és ez alól csak a névadó személyiségek neve képezzen kivételt.
Tájékoztatás csak románul
Marosvásárhelyen a kétnyelvű iskolatáblák „kálváriája” tavaly januárig nyúlik vissza, amikor szülők egy csoportja azzal a kéréssel fordult a civil szervezethez, hogy segítsenek nekik gyerekeik nyelvi jogainak érvényesítésében. Gyermekeik ugyan kétnyelvű iskolák magyar tagozatára jártak, azonban az iskolákban minden tájékoztatás, feliratozás egynyelvű, figyelmen kívül hagyva a magyar közösség nyelvi jogait, amelyeket hatályban levő törvények és nemzetközi egyezmények szabályoznak. Ennek következtében a város négy általános iskolájában (Dacia, Európa, Liviu Rebreanu, valamint a 2-es Számú Általános Iskola) több száz szülő aláírásával ellátott kétnyelvűséget igénylő petíciókat nyújtottak be. „A kéréseket követően az érintett intézmények kitérő válaszokat adtak, az iskolák nyelvhasználatát illetően semminemű változás nem történt, ennek következtében a szülők úgy döntöttek, hogy egy újabb kérelmet nyújtanak be az iskolák igazgatóságaira” – írja közleményében a szervezet. Tájékoztatásuk szerint azonban a második levélre küldött válaszok nem sokban tértek el az első körben megfogalmazott elzárkózó és elhárító hangnemű dokumentumoktól.
A kétnyelvűséget illető kérelmekkel szembeni elzárkózást látva a CEMO tavaly novemberben panaszlevelet nyújtott be az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, a testület azonban még nem tárgyalta az ügyet. Krónika (Kolozsvár)
2011. február 8.
Egyezség a kisebbségi törvény elfogadásáról
A kisebbségi törvény elfogadása is bekerül a koalíciós partnerek közti egyezménybe, amelyet legtöbb két héten belül aláírnak a felek, nyilatkozta Gheorghe Flutur, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) központi vezetőségének ülése után. A politikus kifejtette: a szóban forgó jogszabály prioritásaik között szerepel, de nem tudott pontos dátumot mondani azzal kapcsolatban, hogy ennek elfogadására mikor is kerül sor. Flutur szerint „a román állam fejlesztési prioritásairól” van szó, amely egyenlő mértékben felkelti az összes koalíciós partner figyelmét. A PD-L alelnöke szerint a két héten belül aláírandó protokollum tartalmazza az állam korszerűsítési és gazdasági jellegű alapelveit. A politikus arra is emlékeztetett, hogy a következő választásokon a párt nem köt koalíciót senkivel. Szabadság (Kolozsvár)
A kisebbségi törvény elfogadása is bekerül a koalíciós partnerek közti egyezménybe, amelyet legtöbb két héten belül aláírnak a felek, nyilatkozta Gheorghe Flutur, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) központi vezetőségének ülése után. A politikus kifejtette: a szóban forgó jogszabály prioritásaik között szerepel, de nem tudott pontos dátumot mondani azzal kapcsolatban, hogy ennek elfogadására mikor is kerül sor. Flutur szerint „a román állam fejlesztési prioritásairól” van szó, amely egyenlő mértékben felkelti az összes koalíciós partner figyelmét. A PD-L alelnöke szerint a két héten belül aláírandó protokollum tartalmazza az állam korszerűsítési és gazdasági jellegű alapelveit. A politikus arra is emlékeztetett, hogy a következő választásokon a párt nem köt koalíciót senkivel. Szabadság (Kolozsvár)
2011. február 8.
Máté Imrére emlékeznek
Bihar megye – Máté Imre helyi költőre (1936. február 14. – 1989. december 8.) emlékeznek a jövő héten Érmihályfalván, születése 75. évfordulója alkalmából.
Kovács Zoltán polgármester a kedden tartott képviselő-testületi ülésen bejelentette: az önkormányzat szobrot szándékszik állítani a költőnek a Széchenyi téri parkban. Mindezt nem közpénzből, hanem közadakozásból, mely történhet készpénzzel, illetve a szobor előállításához szükséges bronz gyűjtésével. Hétfőn, február 14-én, születésének 75. évfordulóján, délután 16 órakor koszorúzásra kerül sor a szülői ház falán elhelyezett emléktáblánál, majd 16.30 órakor a téren ünnepélyesen megjelölik a helyet, ahol majdan a szobor fog állni. A hét végén, február 19-én, szombaton kerül sor a kisiskolásoknak szervezett, már hagyományos Máté Imre szavalóversenyre. A szervezők minden eseményre várják az érdeklődőket. erdon.ro
Bihar megye – Máté Imre helyi költőre (1936. február 14. – 1989. december 8.) emlékeznek a jövő héten Érmihályfalván, születése 75. évfordulója alkalmából.
Kovács Zoltán polgármester a kedden tartott képviselő-testületi ülésen bejelentette: az önkormányzat szobrot szándékszik állítani a költőnek a Széchenyi téri parkban. Mindezt nem közpénzből, hanem közadakozásból, mely történhet készpénzzel, illetve a szobor előállításához szükséges bronz gyűjtésével. Hétfőn, február 14-én, születésének 75. évfordulóján, délután 16 órakor koszorúzásra kerül sor a szülői ház falán elhelyezett emléktáblánál, majd 16.30 órakor a téren ünnepélyesen megjelölik a helyet, ahol majdan a szobor fog állni. A hét végén, február 19-én, szombaton kerül sor a kisiskolásoknak szervezett, már hagyományos Máté Imre szavalóversenyre. A szervezők minden eseményre várják az érdeklődőket. erdon.ro
2011. február 8.
Tiszavirág a csillagösvényen
Csírázik már az internetes, génmódosítatlan magyar világkataszter, és az lesz majd az igazi világszövetség.
Olvasom, hogy a múlt héten a Magyarok Világszövetségének elnöke díszoklevéllel tüntette ki az egyik székelyföldi város polgármesterét a szegedi székelykapu-állításért.
De hát azt is olvastam, amikor a múlt nyáron a szegedi panelházak lakói kisebb-nagyobb csoportokban tiltakoztak azért, hogy közvetlen szomszédságukban, a síkság egyetlen mesterséges dombján ne legyenek székely kapuk, mert elveszik a gyermekek szánkózóhelyét, és a leírt mondatok jórészét alighanem a magyarországi vagy kárpát-medencei magyar politikai alakulatok egyike sem tűzné ki a nemzet egységének egyre növekvő virtuális faliújságára.
A „leggyönyörűbb” megfogalmazások a „prolik kontra lófők” témakörben láttak napvilágot, de a nyomdafestéket tűrők közül ez sem mindennapi: „Elkészült a világ legkülönlegesebb felvonója a világ legkisebb dombján! Attrakció! Ráadásul fából! Ide fognak járni az osztrákok meg az olaszok, mert ilyen még a világon nem volt! Szeged az ország leginnovatívabb városa!”
Pedig az ott felállított székely kapuk szépek. Mívesek. Motívumkincsükön, elkészítésük minden apró részletén látszik, hogy a székely adófizetők pénzén megfizetett székely faragómesterek beleadtak apait-anyait.
Csakhogy a székely kapuk úgy találnak az ott sorjázó panelházakhoz mint mondjuk a Louvre-üvegpiramisa a csernátoni falumúzeum udvarára.
A székely kapukat ugyanis egykoron azért állították a székelyföldi házak mellé, hogy mindenekelőtt kapuk legyenek: alattuk ki és be lehessen járni az udvarra. Hogy békét kínáljanak a bejövőnek és áldást a kimenőnek. Amikor ezeket a székely kapukat ott állítják helyre, ahol roskadoznak, akkor megbecsülik a múltat. Akkor is ugyanúgy tesznek, amikor új vagy felújított falusi házak mellé állítanak új székely kapukat.
De amikor a kapu alapfunkcióját figyelembe nem vevő, más helyszíneken azon versenyeznek, hogy ki állít nagyobbat, szélesebbet, díszesebbet, galambdúcosabbat, nemzetieskedő giccsfaragásokkal jobban telezsúfoltat, ilyen meg amolyan vegyszerekkel jobban lekezeltet, olyan építményt vagy építmény-sorozatokat, amelyek alatt-mellett jobban lehet szónokolni és a kamerák előtt díszelegni, akkor a székely kapukat közönséges díszletté alacsonyítják le és éppen az oly sokat kárhoztatott globalizáció oltárán áldozzák fel.
És nem a kapu az egyetlen. Miközben egyre többet beszélnek a hagyományos termékekről, a kolbász mindinkább csak akkor érdekes, ha legalább száz méteres, a feltekert túrós puliszka, ha eléri a fél kilométert, a kürtöskalács, ha vetekszik egy még le nem bontott gyárkémény hosszával, a töltött káposzta pedig, ha olyannyira eredeti, hogy vadrózsalevélből készül és a növény bogyójával, valamint fenyőtűkkel töltik meg, a szabadultság utolsó pillanatán túl is emlékeztetve fogyasztóját a nagyszerű székelyföldi élményekre. Mert csak így lehet bekerülni a Rekordok Könyvébe. Mert csak így jönnek a turisták.
Csak hát a turisták a tavaly a gazdasági élet egy százalékában jöttek a Székelyföldre. Szegediek pedig alig. Elegük volt talán a székely kapukból? Netán a kölcsönösség jegyében pisztrángból készített szegedi halászlével kellett volna várni őket?
Szegeden januárban elég nagy hó esett és a szegediek újból kezdték piszkálgatni a székely kapukat. A nemzetegyesítés magyar kormánya pedig a Magyarok Világszövetségét, hogy miképpen is szerezte meg azt a budapesti székházat, amelynek a bérleményeiből él. És hogy egyáltalán mi dolga a világon, hiszen csírázik már az internetes, génmódosítatlan magyar világkataszter, és az lesz majd az igazi világszövetség, akkor pedig a réginek nem jut sem díszoklevélre járó pénz, sem dolmányra való posztó.
És megint ki kell találni valami pótcselekvést. Érdemes ide jönni, minták vannak bőven a Székelyföldön. Készen álló magyar közigazgatási űrlapok használata helyett űrlapkészítő buzgalom. Munkahelyek helyett munkahelyteremtő stratégia. Csatornázás helyett a közpénzek felszín alatti csatornázása. Turisták helyett turistautak festése, erdőmentés helyett a hegyimentők erősítése. Segíteni kell mindazokon, akik tiszavirágot gyűjtenek a csillagösvényen...
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)
Csírázik már az internetes, génmódosítatlan magyar világkataszter, és az lesz majd az igazi világszövetség.
Olvasom, hogy a múlt héten a Magyarok Világszövetségének elnöke díszoklevéllel tüntette ki az egyik székelyföldi város polgármesterét a szegedi székelykapu-állításért.
De hát azt is olvastam, amikor a múlt nyáron a szegedi panelházak lakói kisebb-nagyobb csoportokban tiltakoztak azért, hogy közvetlen szomszédságukban, a síkság egyetlen mesterséges dombján ne legyenek székely kapuk, mert elveszik a gyermekek szánkózóhelyét, és a leírt mondatok jórészét alighanem a magyarországi vagy kárpát-medencei magyar politikai alakulatok egyike sem tűzné ki a nemzet egységének egyre növekvő virtuális faliújságára.
A „leggyönyörűbb” megfogalmazások a „prolik kontra lófők” témakörben láttak napvilágot, de a nyomdafestéket tűrők közül ez sem mindennapi: „Elkészült a világ legkülönlegesebb felvonója a világ legkisebb dombján! Attrakció! Ráadásul fából! Ide fognak járni az osztrákok meg az olaszok, mert ilyen még a világon nem volt! Szeged az ország leginnovatívabb városa!”
Pedig az ott felállított székely kapuk szépek. Mívesek. Motívumkincsükön, elkészítésük minden apró részletén látszik, hogy a székely adófizetők pénzén megfizetett székely faragómesterek beleadtak apait-anyait.
Csakhogy a székely kapuk úgy találnak az ott sorjázó panelházakhoz mint mondjuk a Louvre-üvegpiramisa a csernátoni falumúzeum udvarára.
A székely kapukat ugyanis egykoron azért állították a székelyföldi házak mellé, hogy mindenekelőtt kapuk legyenek: alattuk ki és be lehessen járni az udvarra. Hogy békét kínáljanak a bejövőnek és áldást a kimenőnek. Amikor ezeket a székely kapukat ott állítják helyre, ahol roskadoznak, akkor megbecsülik a múltat. Akkor is ugyanúgy tesznek, amikor új vagy felújított falusi házak mellé állítanak új székely kapukat.
De amikor a kapu alapfunkcióját figyelembe nem vevő, más helyszíneken azon versenyeznek, hogy ki állít nagyobbat, szélesebbet, díszesebbet, galambdúcosabbat, nemzetieskedő giccsfaragásokkal jobban telezsúfoltat, ilyen meg amolyan vegyszerekkel jobban lekezeltet, olyan építményt vagy építmény-sorozatokat, amelyek alatt-mellett jobban lehet szónokolni és a kamerák előtt díszelegni, akkor a székely kapukat közönséges díszletté alacsonyítják le és éppen az oly sokat kárhoztatott globalizáció oltárán áldozzák fel.
És nem a kapu az egyetlen. Miközben egyre többet beszélnek a hagyományos termékekről, a kolbász mindinkább csak akkor érdekes, ha legalább száz méteres, a feltekert túrós puliszka, ha eléri a fél kilométert, a kürtöskalács, ha vetekszik egy még le nem bontott gyárkémény hosszával, a töltött káposzta pedig, ha olyannyira eredeti, hogy vadrózsalevélből készül és a növény bogyójával, valamint fenyőtűkkel töltik meg, a szabadultság utolsó pillanatán túl is emlékeztetve fogyasztóját a nagyszerű székelyföldi élményekre. Mert csak így lehet bekerülni a Rekordok Könyvébe. Mert csak így jönnek a turisták.
Csak hát a turisták a tavaly a gazdasági élet egy százalékában jöttek a Székelyföldre. Szegediek pedig alig. Elegük volt talán a székely kapukból? Netán a kölcsönösség jegyében pisztrángból készített szegedi halászlével kellett volna várni őket?
Szegeden januárban elég nagy hó esett és a szegediek újból kezdték piszkálgatni a székely kapukat. A nemzetegyesítés magyar kormánya pedig a Magyarok Világszövetségét, hogy miképpen is szerezte meg azt a budapesti székházat, amelynek a bérleményeiből él. És hogy egyáltalán mi dolga a világon, hiszen csírázik már az internetes, génmódosítatlan magyar világkataszter, és az lesz majd az igazi világszövetség, akkor pedig a réginek nem jut sem díszoklevélre járó pénz, sem dolmányra való posztó.
És megint ki kell találni valami pótcselekvést. Érdemes ide jönni, minták vannak bőven a Székelyföldön. Készen álló magyar közigazgatási űrlapok használata helyett űrlapkészítő buzgalom. Munkahelyek helyett munkahelyteremtő stratégia. Csatornázás helyett a közpénzek felszín alatti csatornázása. Turisták helyett turistautak festése, erdőmentés helyett a hegyimentők erősítése. Segíteni kell mindazokon, akik tiszavirágot gyűjtenek a csillagösvényen...
Székedi Ferenc. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. február 8.
„Rajtunk múlik, hogy a tanügyi törvény mennyire lesz jó”
Konzultációk folynak, munkacsoportok alakulnak a tanügyi törvény tartalommal való megtöltésére. Lakatos András, az RMDSZ oktatási alelnöke válaszol.
Gyanítható, hogy nem lesz egyszerű az oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó részeinek az alkalmazása. Hol állnak a munkában? Lakatos András: – Az új oktatási törvény február 9-én lép életbe. Tudni kell, hogy ez egy kerettörvény, tehát csak irányvonalat szab meg. A következő 8 hónapban körülbelül 150 jogszabályt kell elfogadni. A törvény konkrét alkalmazásának a folyamata 3-4 évet vesz majd igénybe.
- A 150 jogszabályt kormányrendeletekkel módosítják majd?
– Körülbelül ötvenet módosítanak kormányrendeletekkel, a fennmaradó száz rendelkezés a módszertani eljárásokban eredményez változásokat. Ezeket a szaktárca a szakmával, a megyei tanfelügyelőségekkel együtt dolgozza ki. Nekünk azon programok megszerkesztése a feladatunk, melyek a törvény értelmében kisebbségi hatáskörbe kerültek.
Pénteken az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén 25 zenetanárral találkoztunk: megalakultak azok a munkacsoportok, melyek a különböző nevelési szinteken a különféle jellegű oktatási intézmények területén összeállítják a zeneoktatás tantervét a magyar zenei hagyományoknak megfelelően. A zene nagyon fontos szegmense az oktatásunknak, az identitástudatunk ápolásának, megőrzésének. Korábban a gyakorlatban a román szakemberek által kidolgozott tantervet kellett alkalmazni. 2002 óta létezik egy magyar iskolák számára kidolgozott tanterv, melyet azonban vagy alkalmaztak, vagy nem. A törvény most nagyon egyértelmű: a zeneoktatás területén az egész nevelési cikluson keresztül sajátos tantervet kell készítsenek azok a kisebbségek, akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel.
- A földrajz és történelem-oktatás módszertanával, tankönyvekkel kapcsolatban van-e valamilyen előrelépés?
– Hetek óta egy ütemterven dolgozunk, hogy meghatározzuk, melyek a legsürgősebb lépések. A történelmet és földrajzot a második félévtől már magyarul lehetne tanítani. Csakhogy nincsenek meg az ehhez szükséges tankönyvek, így ez mind a tanárnak, mind a diáknak problémát jelent majd. A 2011-2012-es tanévtől, tehát szeptembertől szeretnénk, ha már a magyar nyelvű történelem és földrajz tankönyvekből lehetne tanulni. Nyilván ezek a még érvényben levő román programok szerint megírt tankönyvek. A lefordítandó tankönyveket a tanügyi tárca egy kutatása alapján választottuk ki, mely során felmérték, melyek a legnépszerűbb, legelterjedtebb tankönyvek a magyar diákok körében a magyar tagozatokon. Az eredmény az, hogy a Corint kiadó nyolcadikos, illetve tizenkettedikes földrajzkönyveit fogjuk lefordíttatni. Történelemből a nyolcadikosok számára a Humanitas tankönyvét, a tizenkettedikesek számára pedig a Corintét fordítjuk le. A nyolcadikos könyveket 10 700 példányban nyomtatjuk ki: a nyomtatási költségek 350 ezer lejt tesznek ki, ezt a számlát a tanügyi tárca állja. A tizenkettedikes tankönyvek példányszáma 2500 lesz, nyomtatásukat az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és a Communitas Alapítvány finanszírozza. Mindkét osztály könyveit a Nemzeti Tankönyvkiadó fogja kiadni.
- Eddig úgy tűnik, a román nyelv tanítása kapcsán lesz a legtöbb teendő...
– Évekkel ezelőtt, 2007-2008 folyamán a tanfelügyelőséggel és a pedagógus szövetséggel együttműködve kidolgoztunk egy sajátos, magyar diákok igényeihez igazodó programot, az elemitől a líceumig. A programot a Balázs Lajos professzor úr által koordinált csapat készítette, és jelenleg Bukarestben van. Ez lesz a kiinduló alap, azonban át kell dolgozni, mert még a régi rendszer, a háromszor négy éves ciklusok szerint volt tervezve. Meg kell várni, hogy elkészüljön a nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, kiderüljön, melyik tárgyat hány órában tanítjuk, és csak utána jön az analitikus és tantárgyi tantervek kidolgozása. Ez is egy nagyon nagy feladat, továbbá a magyar nyelv és irodalomra, valamint a romániai magyarság történelmére vonatkozó programokat is a mi szakembereinknek kell összeállítaniuk. RMDSZ-vonalon elindítottunk egy sor konzultációt ez ügyben: Brassóban a megyei tanfelügyelőkkel találkoztunk, jövő héten pedig a Felsőoktatási Tanács keretein belül az egyetemek vezetőivel találkozunk. Tárgyalásokra kerül sor majd az egyházak vezetőivel is.
- Az eddigi konzultációk alapján hogyan néz ki, miben lesz más a román nyelv tanítása az eddigiekhez képest?
– Célunk az, hogy a diákjaink minél könnyebben megtanulhassák az alkalmazható, napi szinten beszélt román nyelvet. Sokkal jobban igazodik majd a magyar nyelv jellegzetességeihez, és sokkal gyermek- és életközpontúbb lesz. Nem regionalizmusokra, különféle nyelvjárásban megfogalmazott szövegekre fog épülni. Hogy ez milyen lesz, és mennyire lesz sikeres, végső soron tőlünk függ. Ez egyébként az egész törvényre érvényes: hogy ez a törvény mennyire lesz jó, elfogadható, az rajtunk, a szakembereken múlik. Ez egy lehetőség amivel kell tudnunk élni. A törvény keretjellege azért jó, mert mozgásteret biztosít, amellett, hogy megszabja az általános irányvonalat. Stabilitást mutat, ugyanakkor lehetőséget ad a menetközi kiigazításokra. Nagyobb felelősséget ró mindannyiunkra.
- Lesz tervek szerint valamilyen különbség a román nyelvtanítás módszerében mondjuk a kolozsvári gyermek számára, aki azért találkozgat a román nyelvvel, valószínűleg beszéli is valamilyen szinten, illetve egy székelyföldi diák számára, akinek teljesen idegen nyelvként kell ezt megtanítani?
– A tantervben minden nevelési szintre meg vannak határozva a követelmények, hogy az adott ciklus végén mi kérhető számon az adott gyermektől. Emellett felsorolja azokat a témaköröket, amelyek mentén ezt a tudást el lehet érni. Az már a pedagógus szabadsága, hogy ezekkel a lehetőségekkel hogyan fog élni. A törvényben az is nagyon jó, hogy az órák 75 százaléka vonatkozik a törzsanyagra, ismeretek közlésére, begyakorlására, ellenőrzésére. A fennmaradó 25 százalékban a pedagógus maga döntheti el, hogy mihez kezd. Tiszta magyar környezetben a pedagógusnak arra van lehetősége, hogy tovább gyakoroltassa a diákokat. Ott, ahol a gyermekek nagyrészt román környezetben vannak, és a nyelvtanulás nem okoz gondot, a tanár nyithat az irodalmi nyelv fele, bővítheti a szókincset. A kulcsfigura itt a pedagógus.
S. Z. Transindex.ro
Konzultációk folynak, munkacsoportok alakulnak a tanügyi törvény tartalommal való megtöltésére. Lakatos András, az RMDSZ oktatási alelnöke válaszol.
Gyanítható, hogy nem lesz egyszerű az oktatási törvény kisebbségekre vonatkozó részeinek az alkalmazása. Hol állnak a munkában? Lakatos András: – Az új oktatási törvény február 9-én lép életbe. Tudni kell, hogy ez egy kerettörvény, tehát csak irányvonalat szab meg. A következő 8 hónapban körülbelül 150 jogszabályt kell elfogadni. A törvény konkrét alkalmazásának a folyamata 3-4 évet vesz majd igénybe.
- A 150 jogszabályt kormányrendeletekkel módosítják majd?
– Körülbelül ötvenet módosítanak kormányrendeletekkel, a fennmaradó száz rendelkezés a módszertani eljárásokban eredményez változásokat. Ezeket a szaktárca a szakmával, a megyei tanfelügyelőségekkel együtt dolgozza ki. Nekünk azon programok megszerkesztése a feladatunk, melyek a törvény értelmében kisebbségi hatáskörbe kerültek.
Pénteken az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén 25 zenetanárral találkoztunk: megalakultak azok a munkacsoportok, melyek a különböző nevelési szinteken a különféle jellegű oktatási intézmények területén összeállítják a zeneoktatás tantervét a magyar zenei hagyományoknak megfelelően. A zene nagyon fontos szegmense az oktatásunknak, az identitástudatunk ápolásának, megőrzésének. Korábban a gyakorlatban a román szakemberek által kidolgozott tantervet kellett alkalmazni. 2002 óta létezik egy magyar iskolák számára kidolgozott tanterv, melyet azonban vagy alkalmaztak, vagy nem. A törvény most nagyon egyértelmű: a zeneoktatás területén az egész nevelési cikluson keresztül sajátos tantervet kell készítsenek azok a kisebbségek, akik élni akarnak ezzel a lehetőséggel.
- A földrajz és történelem-oktatás módszertanával, tankönyvekkel kapcsolatban van-e valamilyen előrelépés?
– Hetek óta egy ütemterven dolgozunk, hogy meghatározzuk, melyek a legsürgősebb lépések. A történelmet és földrajzot a második félévtől már magyarul lehetne tanítani. Csakhogy nincsenek meg az ehhez szükséges tankönyvek, így ez mind a tanárnak, mind a diáknak problémát jelent majd. A 2011-2012-es tanévtől, tehát szeptembertől szeretnénk, ha már a magyar nyelvű történelem és földrajz tankönyvekből lehetne tanulni. Nyilván ezek a még érvényben levő román programok szerint megírt tankönyvek. A lefordítandó tankönyveket a tanügyi tárca egy kutatása alapján választottuk ki, mely során felmérték, melyek a legnépszerűbb, legelterjedtebb tankönyvek a magyar diákok körében a magyar tagozatokon. Az eredmény az, hogy a Corint kiadó nyolcadikos, illetve tizenkettedikes földrajzkönyveit fogjuk lefordíttatni. Történelemből a nyolcadikosok számára a Humanitas tankönyvét, a tizenkettedikesek számára pedig a Corintét fordítjuk le. A nyolcadikos könyveket 10 700 példányban nyomtatjuk ki: a nyomtatási költségek 350 ezer lejt tesznek ki, ezt a számlát a tanügyi tárca állja. A tizenkettedikes tankönyvek példányszáma 2500 lesz, nyomtatásukat az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és a Communitas Alapítvány finanszírozza. Mindkét osztály könyveit a Nemzeti Tankönyvkiadó fogja kiadni.
- Eddig úgy tűnik, a román nyelv tanítása kapcsán lesz a legtöbb teendő...
– Évekkel ezelőtt, 2007-2008 folyamán a tanfelügyelőséggel és a pedagógus szövetséggel együttműködve kidolgoztunk egy sajátos, magyar diákok igényeihez igazodó programot, az elemitől a líceumig. A programot a Balázs Lajos professzor úr által koordinált csapat készítette, és jelenleg Bukarestben van. Ez lesz a kiinduló alap, azonban át kell dolgozni, mert még a régi rendszer, a háromszor négy éves ciklusok szerint volt tervezve. Meg kell várni, hogy elkészüljön a nemzeti alaptanterv, a kerettantervek, kiderüljön, melyik tárgyat hány órában tanítjuk, és csak utána jön az analitikus és tantárgyi tantervek kidolgozása. Ez is egy nagyon nagy feladat, továbbá a magyar nyelv és irodalomra, valamint a romániai magyarság történelmére vonatkozó programokat is a mi szakembereinknek kell összeállítaniuk. RMDSZ-vonalon elindítottunk egy sor konzultációt ez ügyben: Brassóban a megyei tanfelügyelőkkel találkoztunk, jövő héten pedig a Felsőoktatási Tanács keretein belül az egyetemek vezetőivel találkozunk. Tárgyalásokra kerül sor majd az egyházak vezetőivel is.
- Az eddigi konzultációk alapján hogyan néz ki, miben lesz más a román nyelv tanítása az eddigiekhez képest?
– Célunk az, hogy a diákjaink minél könnyebben megtanulhassák az alkalmazható, napi szinten beszélt román nyelvet. Sokkal jobban igazodik majd a magyar nyelv jellegzetességeihez, és sokkal gyermek- és életközpontúbb lesz. Nem regionalizmusokra, különféle nyelvjárásban megfogalmazott szövegekre fog épülni. Hogy ez milyen lesz, és mennyire lesz sikeres, végső soron tőlünk függ. Ez egyébként az egész törvényre érvényes: hogy ez a törvény mennyire lesz jó, elfogadható, az rajtunk, a szakembereken múlik. Ez egy lehetőség amivel kell tudnunk élni. A törvény keretjellege azért jó, mert mozgásteret biztosít, amellett, hogy megszabja az általános irányvonalat. Stabilitást mutat, ugyanakkor lehetőséget ad a menetközi kiigazításokra. Nagyobb felelősséget ró mindannyiunkra.
- Lesz tervek szerint valamilyen különbség a román nyelvtanítás módszerében mondjuk a kolozsvári gyermek számára, aki azért találkozgat a román nyelvvel, valószínűleg beszéli is valamilyen szinten, illetve egy székelyföldi diák számára, akinek teljesen idegen nyelvként kell ezt megtanítani?
– A tantervben minden nevelési szintre meg vannak határozva a követelmények, hogy az adott ciklus végén mi kérhető számon az adott gyermektől. Emellett felsorolja azokat a témaköröket, amelyek mentén ezt a tudást el lehet érni. Az már a pedagógus szabadsága, hogy ezekkel a lehetőségekkel hogyan fog élni. A törvényben az is nagyon jó, hogy az órák 75 százaléka vonatkozik a törzsanyagra, ismeretek közlésére, begyakorlására, ellenőrzésére. A fennmaradó 25 százalékban a pedagógus maga döntheti el, hogy mihez kezd. Tiszta magyar környezetben a pedagógusnak arra van lehetősége, hogy tovább gyakoroltassa a diákokat. Ott, ahol a gyermekek nagyrészt román környezetben vannak, és a nyelvtanulás nem okoz gondot, a tanár nyithat az irodalmi nyelv fele, bővítheti a szókincset. A kulcsfigura itt a pedagógus.
S. Z. Transindex.ro
2011. február 9.
Pillanatképek a sötét korszakból – Szécsi Antal könyvének bemutatója
Szécsi Antal Meglesett élet – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről című könyvével ismerkedhetett meg a nagyérdemű február 8-án, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében tartott könyvbemutatón. (Dr. Borbáth Károly 1931. január 13-án született az erdővidéki Vargyason. Az elemi iskolát Vargyason járta, majd középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron végezte. Egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán kezdte Kolozsváron, majd a II. évfolyamtól a Victor Babeş Tudományegyetemen folytatta, és itt is fejezte be 1954-ben, kitűnő eredménnyel. 1954–1958 között Leningrádban volt doktorképzőn, és megszerezte a doktori címet a történelemtudományokban. 1958–1968 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem lektora volt, majd 1977-ig a nagyenyedi dokumentációs könyvtárat vezette. Itt egyre nagyobb nyomás nehezedett rá a Securitate részéről. Az 1977–1978-as tanévben általános iskolai tanár volt Torockószentgyörgyön. 1978. szeptember 1-jétől tragikus haláláig (1980. április 20.) szülőfalujában, Vargyason tanított az V–VIII. osztályokban.)
Dr. Borbáth Károly életének fontosabb állomásait Fábián Lajos ismertette, aki érdekes, keserűen humoros részleteket is kiemelt a könyvből. Megtudtuk, Szécsi 502 oldalt dolgozott fel a kötetben, melyhez a történészről készült több mint 200 oldalas lehallgatási anyag fontosabb részleteit is csatolta. „A könyvben lépten-nyomon olvasható, hogy a Securitate (Állambiztonsági Igazgatóság) nacionalista, soviniszta és irredenta törekvéseket akar rávarrni Borbáthra” – magyarázta Fábián, majd a szerző szavait idézte: „Ez a három szó uralja a megfigyelési anyagot, de szerintem egyik sem volt jellemző dr. Borbáth Károlyra. Nem volt „mellveregető magyar”, sem romángyűlölő, még kevésbé revizionista. A dokumentumokon alapuló történelmi igazságért küzdött”. A könyvbemutatón megjelent közönség a Borbáth Károllyal készült utolsó interjút is hallhatta, melyet 1975 szeptemberében a marosvásárhelyi rádió Megy a magnó vándorútra című műsorában sugároztak.
A továbbiakban Szécsi elmondta, Vargyassal, a falu lakosaival szembeni kötelességének érezte a könyv megírását. „Nagyon kötődök Vargyashoz, Erdővidék egyik legszebb falvához, ez a település pedagógiai pályámnak is egy fontos állomása” – fűzte hozzá a szerző. Nem csupán emlékeztetőnek, hanem a „sötét korszakot” idéző kordokumentumnak nevezte a Meglesett életet Szécsi, mely a 2008-ban kiadott, szintén Borbáth életét dokumentáló kötet folytatása, kiegészítése. Megtudtuk, a könyv első bemutatója idén január 18-án, Borbáth Károly születésének 80. évfordulója alkalmából Vargyason volt, a róla elnevezett iskolában. „Vargyason emléke még most is él. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettem, kollégája lehettem” – mondta el a könyv szerzője, aki Borbáth Vargyasra helyezésének idejében a helyi iskola igazgatója volt. A „Bărbănţan” fedőnévvel ellátott történészről ezekben az években is számos jelentés született, a szerző bevallása szerint barátját próbálta megóvni ezen kellemetlenségektől. „Borbáth ideje nagy részét a tanáriban töltötte, a község és az iskola monográfiáján is dolgozott. Számos kirándulást szervezett, a diákokkal ellátogattunk a környező falvakba, egy alkalommal még négynapos erdélyi túrán is voltunk. Minden ilyen kiszállásra részletes helytörténeti munkákat készített, így a diákok ismerték azon falvak történetét, amelyeken áthaladtunk” – mesélte Szécsi.
A könyvben a fedőnevekbe burkolózó kollaboránsok jelentéseiből néhol kitűnik: a besúgó valamilyen körülmények folytán elvállalta az együttműködést az Állambiztonsági Igazgatósággal, viszont csak pozitívan írt Borbáthról. „Voltak felismerhető jelentések, ahol a körülményekből adódóan kiderült a besúgó kiléte, viszont ezen személyek identitásának feltárása nem állt, nem áll szándékomban, mivel a kutatásra azzal a feltétellel kaptam jóváhagyást, hogy az így megszerzett információt nem használom személyek elleni támadásra” – magyarázta a szerző. Végezetül a közönség kérdésére Szécsi elárulta, ő maga is kíváncsi volt, ki jelentett ellene, ezért saját iratait is kérvényezte: „Mindenki maga dönti el, hogy kíváncsi-e a róla szóló jelentésekre. Nagyon remélem, eljön az az idő, amikor lehull a lepel a fedőnevek mögé burkolózó besúgók arcáról, de akkor már nem az érintettek, hanem utódaik fognak szenvedni.” A Meglesett élet megjelenésének apropójára Egyed Ákos levelet írt a szerzőnek, melyből egy részletet ki is emelt Szécsi: „Megdöbbentő, hogy mennyire félt a rendszer a történelmi események feltárásától”.
Kovács Eszter
Szécsi Antal: Meglesett élet – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2011/ Székelyhon.ro
Szécsi Antal Meglesett élet – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről című könyvével ismerkedhetett meg a nagyérdemű február 8-án, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont előadótermében tartott könyvbemutatón. (Dr. Borbáth Károly 1931. január 13-án született az erdővidéki Vargyason. Az elemi iskolát Vargyason járta, majd középiskolai tanulmányait Székelykeresztúron végezte. Egyetemi tanulmányait a Bolyai Tudományegyetem történelem-filozófia szakán kezdte Kolozsváron, majd a II. évfolyamtól a Victor Babeş Tudományegyetemen folytatta, és itt is fejezte be 1954-ben, kitűnő eredménnyel. 1954–1958 között Leningrádban volt doktorképzőn, és megszerezte a doktori címet a történelemtudományokban. 1958–1968 között a Babeş–Bolyai Tudományegyetem lektora volt, majd 1977-ig a nagyenyedi dokumentációs könyvtárat vezette. Itt egyre nagyobb nyomás nehezedett rá a Securitate részéről. Az 1977–1978-as tanévben általános iskolai tanár volt Torockószentgyörgyön. 1978. szeptember 1-jétől tragikus haláláig (1980. április 20.) szülőfalujában, Vargyason tanított az V–VIII. osztályokban.)
Dr. Borbáth Károly életének fontosabb állomásait Fábián Lajos ismertette, aki érdekes, keserűen humoros részleteket is kiemelt a könyvből. Megtudtuk, Szécsi 502 oldalt dolgozott fel a kötetben, melyhez a történészről készült több mint 200 oldalas lehallgatási anyag fontosabb részleteit is csatolta. „A könyvben lépten-nyomon olvasható, hogy a Securitate (Állambiztonsági Igazgatóság) nacionalista, soviniszta és irredenta törekvéseket akar rávarrni Borbáthra” – magyarázta Fábián, majd a szerző szavait idézte: „Ez a három szó uralja a megfigyelési anyagot, de szerintem egyik sem volt jellemző dr. Borbáth Károlyra. Nem volt „mellveregető magyar”, sem romángyűlölő, még kevésbé revizionista. A dokumentumokon alapuló történelmi igazságért küzdött”. A könyvbemutatón megjelent közönség a Borbáth Károllyal készült utolsó interjút is hallhatta, melyet 1975 szeptemberében a marosvásárhelyi rádió Megy a magnó vándorútra című műsorában sugároztak.
A továbbiakban Szécsi elmondta, Vargyassal, a falu lakosaival szembeni kötelességének érezte a könyv megírását. „Nagyon kötődök Vargyashoz, Erdővidék egyik legszebb falvához, ez a település pedagógiai pályámnak is egy fontos állomása” – fűzte hozzá a szerző. Nem csupán emlékeztetőnek, hanem a „sötét korszakot” idéző kordokumentumnak nevezte a Meglesett életet Szécsi, mely a 2008-ban kiadott, szintén Borbáth életét dokumentáló kötet folytatása, kiegészítése. Megtudtuk, a könyv első bemutatója idén január 18-án, Borbáth Károly születésének 80. évfordulója alkalmából Vargyason volt, a róla elnevezett iskolában. „Vargyason emléke még most is él. Rendkívül hálás vagyok a sorsnak, hogy ismerhettem, kollégája lehettem” – mondta el a könyv szerzője, aki Borbáth Vargyasra helyezésének idejében a helyi iskola igazgatója volt. A „Bărbănţan” fedőnévvel ellátott történészről ezekben az években is számos jelentés született, a szerző bevallása szerint barátját próbálta megóvni ezen kellemetlenségektől. „Borbáth ideje nagy részét a tanáriban töltötte, a község és az iskola monográfiáján is dolgozott. Számos kirándulást szervezett, a diákokkal ellátogattunk a környező falvakba, egy alkalommal még négynapos erdélyi túrán is voltunk. Minden ilyen kiszállásra részletes helytörténeti munkákat készített, így a diákok ismerték azon falvak történetét, amelyeken áthaladtunk” – mesélte Szécsi.
A könyvben a fedőnevekbe burkolózó kollaboránsok jelentéseiből néhol kitűnik: a besúgó valamilyen körülmények folytán elvállalta az együttműködést az Állambiztonsági Igazgatósággal, viszont csak pozitívan írt Borbáthról. „Voltak felismerhető jelentések, ahol a körülményekből adódóan kiderült a besúgó kiléte, viszont ezen személyek identitásának feltárása nem állt, nem áll szándékomban, mivel a kutatásra azzal a feltétellel kaptam jóváhagyást, hogy az így megszerzett információt nem használom személyek elleni támadásra” – magyarázta a szerző. Végezetül a közönség kérdésére Szécsi elárulta, ő maga is kíváncsi volt, ki jelentett ellene, ezért saját iratait is kérvényezte: „Mindenki maga dönti el, hogy kíváncsi-e a róla szóló jelentésekre. Nagyon remélem, eljön az az idő, amikor lehull a lepel a fedőnevek mögé burkolózó besúgók arcáról, de akkor már nem az érintettek, hanem utódaik fognak szenvedni.” A Meglesett élet megjelenésének apropójára Egyed Ákos levelet írt a szerzőnek, melyből egy részletet ki is emelt Szécsi: „Megdöbbentő, hogy mennyire félt a rendszer a történelmi események feltárásától”.
Kovács Eszter
Szécsi Antal: Meglesett élet – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2011/ Székelyhon.ro
2011. február 9.
A Mikó ügye a parlamentben
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében folyó hatósági eljárás kapcsán a jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának máig megoldatlan kérdésére reflektált tegnap napirend előtti felszólalásában Márton Árpád képviselő.
Emlékeztetett: a 90-es évek elején az akkori főállamügyész megsemmisítési keresetet nyújtott be a visszaszolgáltatási döntések ellen, az egykori tulajdonosok így az európai bíróságokhoz fordultak, és valamennyi pert megnyerték. Az azóta elfogadott törvények ellenére a visszaszolgáltatási folyamatot vagy igazságügyi, vagy adminisztratív, vagy politikai úton fékezik, és most, amikor leginkább szükség volna a felgyorsítására, egy évekkel ezelőtti feljelentés alapján a korrupcióellenes hatóság vádat emel az iskola visszaszolgáltatását lehetővé tevő bizottság tagjai ellen, akik semmi mást nem tettek, minthogy alkalmazták a törvény előírásait. Az RMDSZ politikusa figyelmeztetett: ez lényegében nem más, mint egy újabb lépés az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok újraállamosítása felé. Bár a politikumnak semmilyen módon nem szabad beavatkoznia a büntetőjogi eljárás procedúrájába, valamennyi alkotmányos eszközt fel kell használnia az igazságügy működésének helyreállítása érdekében — fejtette ki Márton, és olyan törvények elfogadását szorgalmazta, amelyek lehetővé teszik azoknak a bíróknak a felelősségre vonását, akiknek döntései miatt Romániára büntetést róttak ki. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében folyó hatósági eljárás kapcsán a jogtalanul elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának máig megoldatlan kérdésére reflektált tegnap napirend előtti felszólalásában Márton Árpád képviselő.
Emlékeztetett: a 90-es évek elején az akkori főállamügyész megsemmisítési keresetet nyújtott be a visszaszolgáltatási döntések ellen, az egykori tulajdonosok így az európai bíróságokhoz fordultak, és valamennyi pert megnyerték. Az azóta elfogadott törvények ellenére a visszaszolgáltatási folyamatot vagy igazságügyi, vagy adminisztratív, vagy politikai úton fékezik, és most, amikor leginkább szükség volna a felgyorsítására, egy évekkel ezelőtti feljelentés alapján a korrupcióellenes hatóság vádat emel az iskola visszaszolgáltatását lehetővé tevő bizottság tagjai ellen, akik semmi mást nem tettek, minthogy alkalmazták a törvény előírásait. Az RMDSZ politikusa figyelmeztetett: ez lényegében nem más, mint egy újabb lépés az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok újraállamosítása felé. Bár a politikumnak semmilyen módon nem szabad beavatkoznia a büntetőjogi eljárás procedúrájába, valamennyi alkotmányos eszközt fel kell használnia az igazságügy működésének helyreállítása érdekében — fejtette ki Márton, és olyan törvények elfogadását szorgalmazta, amelyek lehetővé teszik azoknak a bíróknak a felelősségre vonását, akiknek döntései miatt Romániára büntetést róttak ki. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2011. február 9.
Sepsiszentgyörgyi Mikó-ügy: diverzió a szülői levél?
Diverziónak tartják az érintettek azt a levelet, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében Kacsó Árpádtól érkezett szerkesztőségünkbe. A „Székely Mikóban tanulók szülei” nevében megfogalmazott levél írója felelősségre vonja Antal Árpád polgármestert, amiért „a városkasszát és a város adófizetőit károsítja meg nem kevés összeggel, amikor a református püspökség vezetőinek bőre szabott zsebét béleli puhára rendszeresen a Mikóért fizetett haszonbérért”.
„Választott elöljárónk nem a közösség érdekeit védi, hanem a református püspökség pénzügyeit támogatja a mi rovásunkra” – olvasható a levélben.
Antal Árpád polgármester megkeresésünkre elmondta, nagy valószínűséggel diverzió a szülők nevében megfogalmazott levél, de ennek ellenére válaszol a vádakra. Rámutatott, az önkormányzat 2008-tól kezdődően 12 évig nem fizet bért a Székely Mikó Kollégium épületének használatáért az Erdélyi Református Egyháznak. A város ugyanis a Regionális Operatív Programnál pályázott, 11,2 millió lejt hívnak le a másfél évszázados tanoda épületének korszerűsítésére, a munkálatok folyamatban vannak, és a befektetésért cserébe 12 esztendeig nem fizetnek bért. Az elöljáró hangsúlyozta, a visszaszolgáltatásról rendelkező törvény értelmében a javakat annak adják vissza, akitől elvették, az államosítás során a református egyházat nevezték meg az iskolaépület tulajdonosaként, így az ingatlant ennek kell visszaszolgáltatni, ez pedig nem értelmezés kérdése.
Biró Béla, a Székely Mikó Kollégium igazgatója a Krónikának elmondta, az iskola 45 tagú szülői választmányában nincs Kacsó Árpád nevű személy, a tanintézetben több mint ezer diák tanul, de nem emlékszik ilyen nevű szülőre. Az igazgató szerint a tanintézetben nem foglalkoznak a visszaszolgáltatás körül kialakult botránnyal.
Mint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség két sepsiszentgyörgyi család bűnvádi feljelentése alapján vádat emelt a Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaszolgáltató bizottság tagjai ellen. A panaszt tevő két család megvásárolta az egykori tanári lakásokat, amelyekre szintén igényt tart a református egyház. (Márton Árpád: akadályozzák a restitúciót. Az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának máig megoldatlan kérdésére hívta fel a figyelmet tegnapi parlamenti felszólalásában Márton Árpád képviselő. Az RMDSZ-es honatya a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult ügy kapcsán elmondta: a restitúciós folyamatot igazságügyi, adminisztratív vagy politikai úton fékezik. A Mikó-kollégium kapcsán lényegében nem történik más, mint egy újabb lépés az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok újraállamosítása felé, figyelmeztetett a képviselő, aki szerint a politikumnak valamennyi alkotmányos eszközt fel kell használnia az igazságügy működésének helyreállítása érdekében. „Úgy vélem, időszerű volna olyan törvényjavaslatok elfogadása, amelyek lehetőséget adnak az államnak arra, hogy azon bírákat és ügyészeket felelősségre vonja, akiknek döntései miatt Romániára büntetést róttak ki” – hangsúlyozta a honatya.)
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)
Diverziónak tartják az érintettek azt a levelet, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében Kacsó Árpádtól érkezett szerkesztőségünkbe. A „Székely Mikóban tanulók szülei” nevében megfogalmazott levél írója felelősségre vonja Antal Árpád polgármestert, amiért „a városkasszát és a város adófizetőit károsítja meg nem kevés összeggel, amikor a református püspökség vezetőinek bőre szabott zsebét béleli puhára rendszeresen a Mikóért fizetett haszonbérért”.
„Választott elöljárónk nem a közösség érdekeit védi, hanem a református püspökség pénzügyeit támogatja a mi rovásunkra” – olvasható a levélben.
Antal Árpád polgármester megkeresésünkre elmondta, nagy valószínűséggel diverzió a szülők nevében megfogalmazott levél, de ennek ellenére válaszol a vádakra. Rámutatott, az önkormányzat 2008-tól kezdődően 12 évig nem fizet bért a Székely Mikó Kollégium épületének használatáért az Erdélyi Református Egyháznak. A város ugyanis a Regionális Operatív Programnál pályázott, 11,2 millió lejt hívnak le a másfél évszázados tanoda épületének korszerűsítésére, a munkálatok folyamatban vannak, és a befektetésért cserébe 12 esztendeig nem fizetnek bért. Az elöljáró hangsúlyozta, a visszaszolgáltatásról rendelkező törvény értelmében a javakat annak adják vissza, akitől elvették, az államosítás során a református egyházat nevezték meg az iskolaépület tulajdonosaként, így az ingatlant ennek kell visszaszolgáltatni, ez pedig nem értelmezés kérdése.
Biró Béla, a Székely Mikó Kollégium igazgatója a Krónikának elmondta, az iskola 45 tagú szülői választmányában nincs Kacsó Árpád nevű személy, a tanintézetben több mint ezer diák tanul, de nem emlékszik ilyen nevű szülőre. Az igazgató szerint a tanintézetben nem foglalkoznak a visszaszolgáltatás körül kialakult botránnyal.
Mint arról beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészség két sepsiszentgyörgyi család bűnvádi feljelentése alapján vádat emelt a Székely Mikó Kollégiumot a református egyháznak visszaszolgáltató bizottság tagjai ellen. A panaszt tevő két család megvásárolta az egykori tanári lakásokat, amelyekre szintén igényt tart a református egyház. (Márton Árpád: akadályozzák a restitúciót. Az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának máig megoldatlan kérdésére hívta fel a figyelmet tegnapi parlamenti felszólalásában Márton Árpád képviselő. Az RMDSZ-es honatya a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium körül kialakult ügy kapcsán elmondta: a restitúciós folyamatot igazságügyi, adminisztratív vagy politikai úton fékezik. A Mikó-kollégium kapcsán lényegében nem történik más, mint egy újabb lépés az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok újraállamosítása felé, figyelmeztetett a képviselő, aki szerint a politikumnak valamennyi alkotmányos eszközt fel kell használnia az igazságügy működésének helyreállítása érdekében. „Úgy vélem, időszerű volna olyan törvényjavaslatok elfogadása, amelyek lehetőséget adnak az államnak arra, hogy azon bírákat és ügyészeket felelősségre vonja, akiknek döntései miatt Romániára büntetést róttak ki” – hangsúlyozta a honatya.)
Bíró Blanka. Krónika (Kolozsvár)