Don-kanyar: A háború igazi arca
Nagyvárad- Szombat délután a Városi Művelődési Ház dísztermében Nyugtasson a Donnak zúgása… címmel a hatvannyolc évvel ezelőtt történtekre emlékezett a nagyváradi Pro Liberta Partium Egyesület.
Szombat délután a Városi Művelődési Házban a második világháborúban a Don-kanyarban harcolt 2. magyar hadsereg emlékére szervezett ún. három az egyben típusú rendezvényt a váradi Pro Liberta Partium Egyesület, annak kapcsán, hogy hatvannyolc évvel ezelőtt, 1943. január 12-13-án zajlott le a fordulatot hozó szovjet áttörés. A kultúrotthon dísztermébe belépő érdeklődőket halk zene fogadta és Kecse Attila gyűjtő jóvoltából egy néhány órás kiállítás, mely korabeli dokumentumokat, különböző tárgyakat, harci eszközöket, kitüntetéseket, levelezőlapokat, fényképeket stb. mutatott be.
Az egybegyűlteket Szabó József János magyarországi hadtörténész, egyetemi oktató köszöntötte. Leszögezte: az előadása után bemutatott dokumentumjátéknak ő csupán az összeállítója, hiszen a történetet maga az élet, a Don-kanyarban harcoló, szenvedő és elesett katonák írták. Csoóri Sándort idézve arra hívta fel a figyelmet: a történészek kiássák a hadtörténeti dokumentumokat és megrajzolják a háború valódi arcát, azonban a harcoknak létezik egy igazi arca is, mely az idegrendszer pusztulását, az emberek szenvedését és a gyilkos tekinteteket jelenti.
A szakember megitélésében a vizsgált történelmi időszakot több szempont alapján lehet megközelíteni. Egyrészt 1941-ben az akkori magyarországi politikai döntéshozók egy érdekes döntést hoztak azzal, hogy “egy akrobata mutatvánnyal” hadat üzentek a Szovjetuniónak, s ennek folyományaként 1942 nyarán 207 ezer magyar katonát küldtek a Don-kanyarba. Ezzel szimbolikusan aláírták több mint 100 ezer magyar férfinak a halálos ítéletét is. A döntés szerinte azért volt értelmetlen, mert az országok általában akkor szoktak hadat üzenni egy másik államnak, ha területi követeléseik vannak (ami jelen esetben nem állt fenn), illetve az a magyarázat sem meggyőző, hogy ha nem ezt teszik, akkor a németek hamarább megszállták volna Magyarországot, mert a történelemben nem értelmezhetőek a ha… kezdetű mondatok.
Nehezen értelmezhető
A hadtörténész álláspontja szerint azért volt butaság Németország mellé állni, mert eleve látni lehetett, hogy veszíteni fog, hiszen még ha le is győzte volna a Szovjetuniót, az Egyesült Államokkal és Angliával nem bírt volna. Ezenkivül pedig a nagyhatalmak mindig a saját érdekeiket nézik, így külpolitikailag nehezen értelmezhető, hogy a magyar vezetés miért gondolta úgy, hogy a döntésért cserébe a németek jószándékúak vagy hálásak lesznek, és odaadják Magyarországnak Dél-Erdélyt vagy egyéb területeket.
Szabó József János ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: a 2. magyar hadsereg tagjai törvénytisztelő polgárként teljesítették a feladatukat, és nem szabad ánblokk lefasisztázniőket. Nem is tehettek mást, hiszen megszegték volna a katonai esküjüket, ha például átállnak. Szerencsétlenségükre azonban Oroszországban előre nem látott körülmények fogadták őket, ráadásul a németek sem úgy bántak velük, ahogy a szövetségeseikkel illett volna, így mindezek az ismert történelmi tényekhez vezettek.
Dokumentumjáték
Az előadás után a Meleg Vilmos által rendezett Nyugtasson a Donnak zúgása… című dokumentumjátékot tekintették meg a jelenlevők. A színházi ősbemutatón oratórium és párbeszéd jellegű korabeli szövegrészek csendültek fel (Halasi Erzsébet, F. Márton Erzsébet, ifj. Kovács Levente és Meleg Vilmos szereplésével), melyeket Molnár Júlia által elénekelt Karády-számok szakítottak félbe. A különleges engedéllyel megszerzett és kivetített képek kuriózumnak számítottak, mert a budapesti Hadtörténeti Intézet tulajdonát képezik, és korábban még nem voltak publikálva. A színművészek játéka, a megvilágítás és a kellékek (mécsesek, katonai zubbony, sisak, kereszt) meggyőzően és hitelesen tükrözték vissza a tragikus eseményeket.
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ro

Egy író aki nem rabja senkinek és semminek
Nagyvárad – Az idei év első nagyváradi Törzsasztal est vendége Láng Zsolt romániai magyar író volt.
Az író-olvasó találkozóra a nagyváradi Ady Endre Liceum könyvtárában került sor pénteken este, ahol szokás szerint Kőrössi P. József író, könyvkiadó faggatta a meghívott vendéget. Bevezetőjében Kőrössi elmondta, hogy Láng Zsolt Szatmárnémetiben született, mérnöknek tanult, de érdeklődése nagyon hamar az irodalom felé fordult. A szerző 1990-től a Látó szépirodalmi folyóirat szerkesztője, azóta él Marosvásárhelyen. Munkásságát többek között Déry- és József Attila-díjjal, és a Román Írószövetség Díjával ismerték el. A bemutatatás után megjelent a kevés számú törzsközönség előtt maga az író, aki először szatmárnémeti gyermekkoráról és fiatalságáról beszélt. Szülővárosáról Láng Zsolt elmondta: „Szatmár egy álmodó város, ahonnan száz éve mindenki csak elmegy. Végülis én is egy disszidens vagyok” – utalt arra, hogy noha az országot nem, de szülővárosát ő is elhagyta, amikor Marosvásárhelyre költözött.
Egy szabad író
A beszélgetés során megtudtuk, hogyan beszélte le őt az érettségin Láng Gusztáv arról, hogy a bölcsészkarra jelentkezzen, és hogy ezek után iratozott be a mérnöki szakra. Majd az olvasókhoz való viszonyulásáról elárulta, hogy tíz általa ismert személynek ír, számára az a fontos, hogy az a tíz ember olvassa a műveit, és az ún. olvasótábor nem foglalkotatja, sőt, mint fogalmazott „ha tudnám, hogy harmincezer ember olvassa a könyveimet, az megijesztene.” A két beszélgetőtárs felidézte a JAK-táborokat, amelyeknek Láng Zsolt rendszeres látogatója vol, majd a DAD ösztöndíj is szóba került, melynek keretében Láng Zsolt egy évet töltött családjával Berlinben. Ennek az egy évnek a tapasztalatairól írta meg Láng Zsolt Berlin év című könyvét, majd haztérése után ennek pandantját, az Itthonév című könyvet. Berlini élményei kapcsán Láng Zsolt kiemelte: „Berlin egy nagyszerű hely, ahol az ember érzi a szabadságot.” A beszélgetés során később is szóba került a szabadság, melyről Láng Zsolt kifejtette: „az az ember szabad, aki nem rabja senkinek, és én is ügyelek arra, hogy ne legyek rabja senkinek és semminek.”
Hitelesség és szenvedély
Az esten Kőrössi P. József emlékeztetett arra, hogy sok kritikus szerint Láng Zsolt történelmi tárgyú könyvei tulajdonképpen nem is történelmi regények. Ezekre az elképzelésekre reagálva Láng Zsolt hangsúlyozta: „én irodalmat írok, nem történelmet.” Ezt követően hangsúlyozta hogy számára nem a történelmi hűség a legfontosabb, már csak azért sem, mert az szerinte amúgy is megvalósíthatatlan, hanem az, ahogy a történelmi tényből irodalmi tény lesz. Szó esett a különös varázslényeket felsorakoztató bestiárium tetralógiájáról is, amely kapcsán Láng Zsolt kifejtette, hogy akkor tudja hitelessé tenni ezeket az állatokat, ha hiteles történetbe helyezi őket. A szabadság és a hitelesség összefüggésében Láng Zsolt elmondta: „Mindent az tud hitelesíteni, ha seznvedélyesen csinálod, mert a szenvedély nem manipulálható. A szenvedélyes ember megközelíthetetlen.” Az est végén a két beszélgetőtárs a Látó folyóiratról, annak nehéz anyagi helyzetéről beszélt. A Törzsasztal ezúttal is dedikálással zárult.
Pap István
erdon.ro

EMNT: „Ez nem autonómia”
Megkezdődött az egyeztetés a romániai magyarság számára engedményeket tartalmazó tanügyi reform gyakorlati alkalmazásáról a román kormánykoalíció tagja, az RMDSZ kezdeményezésére. A törvényt ugyanakkor bírálja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács – írta internetes oldalán hétfőn az Új Magyar Szó.
A bukaresti napilap beszámolója szerint a romániai kisebbségeknek, köztük a magyarságnak az eddigiekhez képest kedvező változásokat hozó romániai tanügyi reform hatékony alkalmazása érdekében cselekvési ütemtervet fogadott el hétvégi tanácskozásán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöksége. A tervek szerint a magyar oktatásért felelős tisztségviselők, a miniszterelnök-helyettesi hivatal és az oktatási minisztérium oktatásért felelős szakemberei, a megyei tanfelügyelőségek magyar nemzetiségű tanfelügyelői, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének képviselője, valamint az RMDSZ oktatásügyi kérdésekkel foglalkozó szenátorai január 20-án egyeztetnek a feladatokról Brassóban.
Ezt követően – az ütemtervnek megfelelően – Marosvásárhelyen tárgyalnak a megyék, megyei jogú városok, a városok magyar önkormányzati vezetői és a magyar iskolaigazgatók a reform feltételeiről és következményeiről. A román alkotmánybíróság által január 4-én alkotmányosnak talált törvény értelmében a kisebbségi oktatásban részt vevő diákok minden tantárgyat anyanyelven tanulhatnak a román nyelv és irodalom kivételével. Ezeket külön tanterv szerint és külön tankönyvekből oktathatják a kisebbségi gyerekeknek.
A jogszabály szerint a kisebbségi gyerekeket oktató pedagógusoknak ismerniük kell az adott nyelvet. Az egyetemi oktatásban a nemzeti kisebbségek számára biztosított az anyanyelvű képzés alapszinten, a mesteri és a doktori képzésben, valamint a továbbképzésben is. Az új oktatási törvényt ugyanakkor bírálja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), mivel az nem a kisebbségi oktatás autonómiáját szabályozza, csupán a tanügyi rendszert decentralizálja, illetve bizonyos nyelvi és oktatási jogokat ad – jelentette ki Toró T. Tibor az EMNT hét végi választmányi ülésén. „Értékeljük, hogy létrejött az oktatási törvény, bár ebben a formájában 10-15 évvel ezelőtt is megszülethetett volna. Le kell szögezni, hogy ez a törvény nem járul hozzá a kisebbségi oktatás autonómiájához, csak a zömében magyarok lakta vidékek tanintézményei kapnak nagyobb szabadságot: ez nem autonómia” – idézte az Új Magyar Szó az EMNT ügyvezető elnökét. MTI, Erdély.ma

Mélyrepülés
Még nem zárult le a jelentkezések határideje, bő egy hónap még az RMDSZ kongresszusáig, el sem kezdődött a valódi kampány, de máris igen erős ellentétek ütköztek ki az amúgy rendkívül egységesnek, összetartónak hitt szövetségben.
A pilóta távozni készül, úgy tűnik, menet közben rázkódik a gép, és közben folyik a dilemmázás, ki vegye át az irányítást: segédpilótája, aki eddig is figyelte munkáját, tőle tanulta a mesterség csínját-bínját, vagy esetleg az utastérben tartózkodók közül valaki, akinek szintén van jogosítványa az égi manőverekhez, de megtörténhet, más utat választ, módosít a stíluson, esetleg kockáztat is kicsit a gyorsabb célba érésért. Szóba kerül egy harmadik gépvezető is, akinek tapasztalatait, tudását, jó szándékát kérdőjelezik meg, s akit a fegyelmezett, biztos repüléshez szokott legénység a pilótafülke közelébe sem akar engedni. Folyik a lökdösődés, élesedik a vita.
Találó volt a HKT-n is elhangzott hasonlat az irányításra váró repülővel és a pilótaülés megkaparintásáért hadakozó gépvezetőkkel. Kiderült az is, bár minden verseny alapkövetelménye lenne az esélyegyenlőség, ebben az esetben ez bizony hibádzik. A hivatalosan is megjelölt utód élvezi a teljes támogatást, rendelkezésére áll az RMDSZ apparátusa, egyengetik útját, minden szavát közvetítik a hivatalos hírcsatornák, a másik kettőnek azonban hatalmas erőfeszítéseket kell tennie, hogy eljuttassa információit a közvéleményhez, no meg azokhoz, akik szavaznak majd a kongresszuson. Nehezen megmagyarázható az is, a demokrácia melyik szabálya alapján vonták meg az induláshoz szükséges támogatást a háromszéki jelölttől. Kinek miért jó akadályozni versenybe szállását? Nem bíznak a csúcsvezetés által kiszemelt meggyőző erejében, a kongresszusi küldöttek tisztánlátásában? Nem hiszik, hogy az RMDSZ-szervezetek delegátusai képesek a legmegfelelőbbet kiválasztani?
Sok mocsok felszínre került az elmúlt napokban, pedig még igencsak az elején járunk a kampánynak. Volt nyomásgyakorlás, megfélemlítés, megkezdődött a pénztárcákban, bankszámlákon kotorászó vádaskodás, a hálószobába kukkolás, a magánélet kifürkészése. Nem nyíltan, titokban, alattomos eszközökkel kiszivárogtatva az egyiket vagy másikat vádló, sértő értesüléseket. Egymásnak feszülnek immár azok is, akik még hűek maradtak az RMDSZ-hez, szekértáborok körvonalazódnak egyre élesebben. S mindemellett előtűnnek azok a demokratikusnak cseppet sem nevezhető gyakorlatok, amelyeket eddig elsősorban a külső ellenfelekkel szemben használtak a szövetség vezetői.
Rázkódik hát a gép, egyre veszélyesebben, elkezdődött a mélyrepülés, s félő, mire elérkezünk a február végi kongresszushoz, nemcsak a pilótajelöltek becsülete, tekintélye nyirbálódik rojtosra, de maga a jármű is széteshet, vagy olyan mélyre süllyed, ahonnan már nem tudja felemelni, pályára állítani a frissen megválasztott elnök, legyen bármilyen tapasztalt irányító vagy jól kiképzett segédpilóta. Farkas Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Júliusig bejegyzik az Erdélyi Magyar Néppártot?
Az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozása, a honosítási folyamat, a népszámlálás és az oktatási törvény volt az Erdélyi Magyar Nemzet Tanács (EMNT) választmányi ülésének a fő témája szombaton Kolozsváron. Az EMNT küldöttgyűlése korábban úgy döntött, hogy elősegíti az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozását, ezúttal kijelölték a feladattal megbízott 9 tagú kezdeményező testületet: Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, László János székelyföldi régióelnök, Gergely Balázs, közép-erdélyi régióelnök, Orbán Mihály partiumi régióelnök, Papp Előd alelnök, Zatykó Gyula, a Bihar megyei EMNT egyik vezetője, Tőkés András, a Maros megyei szervezet tagja, Szilágyi Zsolt alelnök, Borbély Zsolt Attila, az EMNT jegyzője.
A választmány ütemtervvel is ellátta a kezdeményező testületet. Toró szerint az EMNT célja, hogy az első félévben jegyezzék be az Erdélyi Magyar Néppártot, teljesítsék az ehhez szükséges törvény által előírt feltételeket, amelyek az ügyvezető elnök szerint nem túl barátságosak, megnehezítik egy regionális és nemzeti jellegű párt bejegyzését. A törvény szerint ugyanis 18 megyében és a fővárosban kell legkevesebb 700 aláírást összegyűjteni, összesen pedig legkevesebb 25 ezer támogató aláírást kell benyújtani. Toró T. Tibor szerint ez azonban nem lehetetlen feladat.
A választmány foglalkozott a népszámlálás kérdésével is. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta, hogy minden ország életében fontos a népszámlálás, még fontosabb egy kisebbségi sorsban élő nemzeti közösség számára. Az EMNT választmánya szakmunkacsoport létrehozásáról döntött, ennek a vezetésével Demeter Szilárdot, Tőkés László EP-képviselő irodájának a kommunikációs és kreatív igazgatóját bízta meg. A választmány egyetértett abban, hogy a népszámlálást nem szabad pártpolitikai csatározások témájává tenni, ezért kezdeményezik a kapcsolatot az RMDSZ-szel. Toró hangsúlyozta, hogy az RMDSZ mellett mindazokat be kell vonni, akik valamilyen módon cselekvően hozzá tudnak járulni ehhez a munkához, például a történelmi egyházak és a civil szervezetek és mindazok, akik valamilyen szervezeti hálóval rendelkeznek Erdélyben.
Külön napirendi pontként beszéltek a választmányi ülésen az egyszerűsített honosításról is. Toró elmondta: az, hogy minél több Kárpát-medencei magyar kérjen magyar állampolgárságot, legalább olyan fontos stratégiai fontosságú ügy, mint a népszámlálás kérdése. Az EMNT ügyvezető alelnöke szerint sajnálatos, hogy az RMDSZ úgy érzi, kimaradt valamiből, és ezért próbál meg ebbe a folyamatba belépni, holott nincs erről szó, mert ebből a folyamatból mindenki kiveheti a részét és hozzáteheti a magáét. Helyenként rosszindulatú, helyenként túlbuzgó cselekedetekkel akadályozzák a Demokrácia Központok munkáját. Toró tájékoztatott arról, hogy a Demokrácia Központok munkatársai folyamatos és pontos képzésben részesülnek. Az ügyvezető elnök ugyanakkor bejelentette, hogy a könnyített honosítási eljárás ügyében hivatalos állásfoglalást fog kérni az RMDSZ országos vezetőségétől, felkérve az RMDSZ kongresszusát, hogy fogalmazzon meg világos álláspontot, mert enélkül Toró szerint hiteltelenné válnak. Ha az állásfoglalás megszületik, akkor együtt tud működni a két szervezet ebben a kérdésben.
Az oktatási törvény kapcsán elhangzott: kétségkívül vannak pozitív hozadékai, bizonyos tekintetben lehet a törvényt előrelépésnek is tekinteni. Toró T. Tibor szerint a közoktatási törvény több pozitívumot tartalmaz, mint a felsőoktatási része a törvénynek. Szerinte ez a jogszabály nem a kisebbségek oktatási autonómiáját szabályozza, hanem nyelvi és oktatási jogokat és bizonyos kedvezményes bánásmódot fogalmaz meg a kisebbségek nyelvén történő oktatásban, illetve elvégez bizonyos decentralizációs döntéseket, amelyek régóta váratnak magukra. A nyelvi jogok oldaláról megközelítve a közoktatási törvényt kifogásolható, hogy nem egyenrangú a kisebbségek nyelve a többségi nyelvvel az oktatási intézmények esetében, erre példaként hozta fel Toró, hogy még ha magyar intézményben is tanul a diák, akkor is minden okmányt románul kap.
A törvény legszomorúbb része a felekezeti oktatásra vonatkozik az ügyvezető elnök szerint. A rendelkezés ugyanis a felekezeti oktatást egy kalap alá veszi a magánoktatással, ennek egyenes következménye pedig az, hogy a magánoktatásra érvényes minden szabály a felekezeti oktatásra is érvényes.
Toró T. Tibor szerint a törvény bevezetésével lezárult az állami magyar egyetem létrehozásának lehetősége, ez ugyanis nem szerepel a rendelkezésben. Jelenleg három módon tanulhatnak a kisebbségek anyanyelvükön a felsőoktatásban: bizonyos felsőoktatási intézményekben lehet karokat létrehozni, multikulturális egyetemeken lehet magyar vonalon tanulni, illetve bármely intézményben csoportokat lehet létrehozni. A finanszírozásról is szót ejtett az EMNT ügyvezető elnöke, aki megemlítette, hogy két évvel ezelőtt a magyar–román együttes kormányülésen szándéknyilatkozatot írtak alá arról, hogy paritásos alapon hogyan fogják támogatni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet és a Partiumi Keresztyén Egyetemet. Azóta a Partiumi Keresztyén Egyetemet akkreditálták, a Sapientia akkreditációját pedig csak a parlamentben kell elfogadják, azonban a törvény szerint magánegyetemek nem kaphatnak állami támogatást.
Kiss Gábor. Szabadság (Kolozsvár)

Toró: Az év közepéig bejegyezhetik az Erdélyi Magyar Néppártot
A következő három hónapban összegyűjtik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges 25 ezer támogató aláírást, az új párt hivatalos törvényszéki bejegyzése pedig az év közepéig megtörténhet – közölte Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke.
Toró T. Tibor sajtótájékoztatón elmondta, az EMNT vezetése szombaton kijelölt egy kilenc tagú bizottságot, amely koordinálja majd a támogató aláírások összegyűjtését, és összeállítja a szükséges dokumentációt, hogy a Bukaresti Törvényszéken benyújthassák az EMNP hivatalos bejegyzési kérelmét.
Az EMNT ügyvezető elnöke úgy becsülte, hogy a következő három hónapban sikerül összegyűjteni a pártbejegyzéshez szükséges 25 ezer támogató aláírást. Az aláírásokat a törvényes előírások szerint az ország 18 megyéjéből és Bukarestből kell majd összegyűjteni.
Toró azt is elmondta, hogy minden bizonnyal lesznek majd kifogásemelések az EMNP bejegyzése ellen, és egyéb akadályoztatásra is számítanak. „Ha jól dolgozunk, mindezek hiábavalóak lesznek. Abból indulunk ki, hogy Románia jogállam és ha teljesítjük a törvényes feltételeket, akkor az új pártot be lehet majd jegyezni” – fogalmazott.
Az új párt bejegyzése után elkezdődik a felkészülés a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra, és kidolgozzák az EMNP választási stratégiáit is, amelyek Toró szerint differenciáltan kezelik majd a székelyföldi, az Erdély más részein élő, de az Erdélyen kívüli magyar közösségek helyzetét.
Toró kifejtette: párbeszédet kell folytatni az RMDSZ-szel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) is az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretében, hogy – mint mondta – az erdélyi magyarságnak minél nagyobb képviselete legyen a parlamentben és az önkormányzatokban is”.
„Közös érdekeinket és célkitűzéseinket csak együtt tudjuk megvalósítani. Remélem, hogy az RMDSZ új elnökével ésszerű párbeszédet tudunk majd folytatni”, mondta Toró T. Tibor, aki ennek kapcsán elmondta, attól függetlenül, hogy ki lesz az RMDSZ elnöke, párbeszédet kell majd folytatnia az EMNP-vel. Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: impertinens az RMDSZ
Szavazatokat akar vásárolni az RMDSZ azáltal, hogy ingyen fordítja le az érdeklődőknek a könnyített honosításhoz szükséges okmányokat – véli Tőkés László. Répás Zsuzsanna emlékeztetett: a magyar állam az EMNT-vel állapodott meg az együttműködésről.
Mérhetetlen impertinencia az RMDSZ részéről, hogy megkérdőjelezi az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a magyar kormány közt létrejött szerződést, amelynek alapján az EMNT demokrácia-központjaiban kérhetnek hiteles információt a magyar állampolgárságot igénylő erdélyiek – jelentette ki a Krónika kérdésére Nagyváradon Tőkés László, az EMNT elnöke.
Mint arról beszámoltunk, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet ingyen kívánja a dokumentumok fordítását elvégeztetni, illetve az igényléshez szükséges fotókat elkészíttetni, s a szervezet ügyvezetője, Szabó Ödön korábban lapunknak azt nyilatkozta, hogy a demokrácia-központ hálózatának költségeiből az összes erdélyi magyar dokumentumait le lehetne fordíttatni. Tőkés László szerint az RMDSZ szavazatszerzésre használja fel az ügyet. „Már odáig mentek, hogy pénzért akarják megvásárolni a szavazókat” – fogalmazott.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár, a Magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának vezetője a pénteken, a váradi demokrácia-központban megtartott sajtótájékoztatón kérdésünkre azt válaszolta, a magyar állam a procedúrát ingyenessé tette, a járulékos költségeket pedig nem szabad összekeverni a központok létével. Kijelentette: örült, amikor Tőkés László fölajánlotta segítségét az ügyben, hiszen az egyszerűsített honosítási folyamat talán a legbonyolultabb államigazgatási feladat.
„Ezért nem tartom fair dolognak, hogy a demokrácia-központok költségeit és egyéb igényeit összekapcsolja ezzel a folyamattal” – vélekedett. Aláhúzta: mind a központok, mind a magyar államigazgatás ingyen végzi a honosítással kapcsolatos munkáját, és ingyen biztosított képzést az itt dolgozók számára. Ugyanakkor emlékeztetett: a magyar kormány megállapodást írt alá az EMNT-vel a segítségnyújtásról, és leszögezte: azokban a dossziékban, amelyeket itt állítanak össze, már semmi hiba nem lehet.
Tőkés László hozzátette: Szabó Ödön kijelentése azért is sántít, mert a demokrácia-központok nem elsősorban azért jöttek létre, hogy az állampolgársági procedúrában segítsenek, ám most ezt az ügyet is felvállalták. Tőkés ugyanakkor felvetette: az EMNT-nek levelet kellene intéznie az RMDSZ vezetőségéhez, hogy a viszonyokat tisztázza
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Beszédtől tettig – és vissza
Az amerikai tragédia, a Gabrielle Giffords demokrata képviselőnő elleni tucsoni merénylet újra felvetette a gyűlöletbeszéd hatásainak kérdését. Sarah Palin, a Republikánus Párt ostobaságáról és konzervatív radikalizmusáról elhíresült volt alelnökjelöltje, egykori alaszkai kormányzó nem tagadhatta, hogy korábban félreérthetetlen felbujtó és fenyegető beszédeket mondott, s a rendkívüli kiélezett választási kampányban célkeresztekkel jelölt meg egyes demokrata irányítás alatt álló választókörzeteket, ám azt tagadta, hogy mindezek között és a szörnyű bűncselekmény között bárminemű kapcsolat létezne.
Az amerikai tragédia, a Gabrielle Giffords demokrata képviselőnő elleni tucsoni merénylet újra felvetette a gyűlöletbeszéd hatásainak kérdését. Sarah Palin, a Republikánus Párt ostobaságáról és konzervatív radikalizmusáról elhíresült volt alelnökjelöltje, egykori alaszkai kormányzó nem tagadhatta, hogy korábban félreérthetetlen felbujtó és fenyegető beszédeket mondott, s a rendkívüli kiélezett választási kampányban célkeresztekkel jelölt meg egyes demokrata irányítás alatt álló választókörzeteket, ám azt tagadta, hogy mindezek között és a szörnyű bűncselekmény között bárminemű kapcsolat létezne.
A közvetlen kapcsolat kimutatása már módszertani aggályok miatt is problematikus, ám az kétségtelenül – statisztikailag is – megfigyelhető, hogy populizmussal, kendőzetlen fenyegetésekkel, alattomos célzásokkal, csupán látszólag összetartozó információk összerakásával a megtévesztett, racionális támpontok nélküli, esetleg beteg idegrendszerű vagy módosult tudatállapotú embereket könnyű fanatizálni, szélsőséges tettekbe belehajszolni.
Érdekes, meg-megújuló vita zajlik, bár a reflektorfényektől távol, a román eszmei életben is a közbeszédről. Mérvadó értelmiségiek tekintik idejétmúltnak, hamisnak és álságosnak – történelmi vetületben is – a „politikai korrektség” erőltetését. Legutóbb például a legionárius vezér, Corneliu Zelea Codreanu magasztalását a tévében eltűrő népszerű műsorvezetőnő adott alkalmat nyílt levelek, többé-kevésbé pártos és részrehajló vélemények ütköztetésére.
Amikor hasonló viták a „színtiszta” politikai porondon történnek, ahol föl sem merül az egyenlő távolságtartás igénye, hiszen doktrínák, ideológiák, célok és eszközök csapnak össze, dőre dolog lenne elvárni akár azt, hogy a felek meggyőzzék egymást, akár azt, hogy önmérsékletet tanúsítsanak. Ma már az sem várható el, hogy legalább kerüljék a kettős mérce alkalmazását.
„Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!”, mondják és ennek jegyében tesznek; a hatalom aktuális birtokosa vidáman jupiterkedve követi el mindazokat a hibákat, amiket a másik korábban, amikor ő volt a többség élén, elkövetett, tetézi is frusztráció-járulékkal és hozzáadott bosszútöbblettel. Nem tűr ellenvéleményt, aki ellenvéleményt fogalmaz meg, abból lesz – ahogyan korábban fasisztának minősítették – most kommunista, balliberális lakáj... stb. (A többit lásd szájtépően Bayer Zsoltnál, szerényebb kifejező eszközökkel, de bolsevik indulattal kifejezve Tőkés Lászlónál.) A baj nem ezek hatása; a baj nem az éppen aktuális hatalom egyes tagjainak beszéde és tettei. A baj az inkompetencia és a kontraszelekció szemérmetlen diadalmenete minden téren, az új Magyarországon. És a legnagyobb baj az, hogy ezzel a beszédmóddal és ezzel a színvonallal kétharmados „forradalmat” lehetett csinálni, és lehet azt kérlelhetetlenül a jövőre zúdítani.
Ágoston Hugó. Új Magyar Szó (Bukarest)

Mennyit ér egy filozófus?
Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott.
Fogas kérdés, mert nehéz megbecsülni, hogy mondjuk Kant vagy Rousseau mennyiben járultak hozzá Európa gondolkodásának elfordításához. És egy-egy közülük mennyire eredeti, vagy csak áll az elődei vállán, illetve mérhető-e valamivel a hatás, amit kortársaira, követőire kisugárzott.
Jut eszembe mindez annak kapcsán, hogy Magyarországon a közérdeklődésnek a középpontjába került a Filozófiai Intézet. Kezdődött még a tavalu tavasszal/ nyáron azzal, hogy az új kormány új igazgatót állított az intézet élére, aki rendcsinálásba fogott. Fölmérte a munkatársak munkásságát, s vagy tucatnyi embert el akart küldeni, kit csak úgy, kit nyugdíjba. Aláírásgyűjtés kezdődött a tekintélyek megmentése céljából, ami átgyűrűzött a határon, mert Tamás Gáspár Miklós is az érintettek között volt. Becsületsértésig menő értelmiségi vita alakult ki folyóiratokban és hetilapokban (gyakorlatilag az előző országvezetés mellett elkötelezett tojásfejűek és az újak mellett besorakozó íróasztal-koptatók között).
Most itt az újabb botrány. Az elszámoltatási kormánybiztos, akinek mindeddig szemléltük a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon levadászására irányuló meddő erőfeszítéseit, elkezdett kisebb vadakat becserkészni, s megtalálta a liberálisok szellemi bázisának számító Filozófiai Intézetet. Amelynek munkatársai még 2005 táján különböző tudományos pályázatokon 50-70 milliókat nyertek. Természetesen az akkori kormány kulturális minisztere, Magyar Bálint regnálása alatt. És a vádak: nem feleltek meg a pályázatok a kiírás feltételeinek, korábban megírt műveket suhintottak el újként, és milliókat vágtak zsebre a nemzetközi hírhedettségű tudósok.
Megvárhatnánk a vizsgálat eredményeit, de felesleges. Nincsenek kétségeink, kis hazánkban akire rászállnak egy vizsgálattal, azt elmeszelik, csak keresni kell, mindenütt lehet találni elszámolási hibát, szabálysértést. A fájdalmas csupán az – ha valaki etikai, filozófiai szempontból nézi az eseményeket –, hogy az igazság kiderülésére a legcsekélyebb esély sincs. Fölsorakozik jóelőre a kétféle érdek (igazság, politikai oldal, világnézet, elkötelezettség – szabadon fölcserélhető szavak), és amelyiknél a hatalom, az odacsap a másiknak.
A vita össznépivé kezd válni, s markánsan megjelenik a jómunkásemberek álláspontja, miszerint ebbe’ a gazdasági helyzetbe’ egyáltalán szüksége van-e az országnak filozófusokra? Meg szoktam ilyenkor kérdezni, hogy könyvelőkre, adóhivatalnokokra, zenetanárokra, alkotmánybírákra, rendőrökre, műkörömépítőkre (a sor végtelenül folytatható) van-e szüksége egy egészséges társadalomnak?
Krebsz János. Új Magyar Szó (Bukarest)

Ászok tánca
Anno a Román Kommunista Párt kongresszusai előtt már hetekkel túlcsordultak az újságokban a különböző helyi szervezetek, vállalatok, mifenék szövegei, hogy támogatják Nicolae Ceauşescu elvtárs újraválasztását blabla ésatöbbi. Nem volt ellenjelölt, de bizti azért kellett, mert izgult szegény.
Most naponta olvasom, hogy az RMDSZ-szervezetek sorban jelentik be előre, a február végi kongresszus előtt, hogy Kelemen Hunor megválasztását támogatják. Most két ellenjelölt is van, csak tudnám, ki izgul jobban: Markó, hogy politikájának folytatója legyen az utódja, vagy Kelemen Hunort szeretnék megfosztani az álmatlan éjszakáktól.
Nem értem, mi haszna ennek a bejelentősdinek, ami az idősebb generációk hátán szerintem igencsak borzolja a szőrszálakat. Ha a kongresszust azért (is) kell összehívni, hogy új elnököt válasszon az RMDSZ, akkor miért nem ott dől el, a programbeszédek elhangzása után, ki örökli Markó székét? A megyei küldötteknek elég idejük lenne eldönteni, hogy egységesen szavaznak valakire, vagy mindenki saját belátása szerint dönt. Ha pedig előre tudni, ki lesz az új elnök, akkor minek kongresszus, hisz annak sava-borsa az elnökválasztás? Nem lenne olcsóbb egy belső, internetes szavazást szervezni? Vagy küldje be futárpostával minden megyei szervezet a borítékját a névvel. Vagy ne küldjön semmit, elég, ha a választmányi ülésen helyben, egyemberként megtapsolják kiszemeltjüket. Az pedig elolvassa a másnapi újságban, aztán ha lefutottak a gyűlések, helyet cserél Markó Bélával.
Szóval, nekem furcsa ez a módszer, emlékezetem szerint akkor sem volt ilyen, amikor két jelölt is indult a tisztségért. Azért hívták össze a kongresszust most (is), hogy a küldöttek OTT szavazzanak, döntsenek.
Szerintem az első ilyen túlbuzgóságra Markó vagy Kelemen vagy akárki a hájlájfból leszólhatott volna a megyei szervezeteknek, hogy gyerekek, már ne röhögtessük magunkat, legalább kifele ropjuk végig a tangót, ahogy kell, szorosan egymáshoz simulva. Persze, sejtem én, startból le akarták törni Eckstein vagy Olosz szarvát, nehogy azt képzeljék, egyáltalán letehetik a lasztit a tizenegyes pontra. Jobb előre biztosra menni, megkenni minden kenyeret vajjal, nehogy a meglepetések kongresszusa legyen az idei.
Kár, mert ezek nélkül is Kelemen Hunornak volt-van a legnagyobb esélye, Eckstein későn rajtolt, és az elmúlt években elásta magát a Szövetségben, Olosz pedig még ennyire sem aktivált, hangját sem hallatta.
Hát, akkor javaslom, legalább mi, kakasülőn táborozók játékból kezdjünk el izgulni, vajon ki lesz az RMDSZ új elnöke?
Mert majd március 1-jétől az új elnök számára vége a játéknak, és ha véletlenül bármit eljátszik, arra rámegy inge, gatyája.
Irházi János. Nyugati Jelen (Arad)

Egységes Kárpát-medencei gazdasági övezetről egyeztettek a MÁÉRT-en
A közös Kárpát-medencei közlekedés és vasútfejlesztés, a szakképzés és a most induló Széchenyi terv lehetőségei szerepeltek többek között az újjáalakult Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) gazdasági és önkormányzati szakbizottsága keddi budapesti ülésének napirendjén. Becsey Zsolt a szakbizottság elnöke, a nemzetgazdasági tárca államtitkára az ülés után újságíróknak elmondta: abban maradtak, hogy a magyar külgazdaság-politika készülő koncepciójához a határon túli magyar szervezetek is hozzászólnak majd. A közeljövőben minden résztvevő meghatározza azokat a konkrét gazdaságfejlesztési prioritásokat, amelyek a vállalkozások versenyképességének erősítését segítheti – tette hozzá.
Kifejtette: egyértelművé vált, hogy a gazdasági összefogásnak egy egységes Kárpát-medencei gazdasági övezet koncepcióján kell alapulnia. Ez része a kormányprogramnak is – emlékeztetett. Ennek a térségnek nagyobb gazdasági integrációra van szüksége, hogy kellő erőt, innovációt tudjon felmutatni, hogy az unióban és a világpiacon sikerrel vehessük fel a kiélezett küzdelmet – tette hozzá.
A cél ugyanakkor az, hogy mindenki megmaradjon, és gazdasági téren is boldoguljon ott, ahol született – fogalmazott az államtitkár.
Becsey Zsolt a konkrét témákról elmondta, hogy az ülésen ismertették a Széchenyi terv hét nagy prioritását, megtárgyalták, hogy a tervnek a Kárpát-medencei határokon átnyúló gazdasági együttműködés, és a közlekedés fejlesztése nagyon komoly részét képezi. A közös Kárpát-medencei közlekedés és vasútfejlesztés kérdésében egyetértettek az együttes fellépés szükségességében – mondta. Kitért arra is, hogy minden fél érdekelt egy szélesebb szakképzési struktúra megvalósításában, hogy a beruházók a lehető legtöbb munkaerővel számolhassanak a Kárpát-medencében.
A konkrét javaslatok ismeretében a szakbizottság várhatóan május-június folyamán ül össze ismét. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár felidézte, hogy az újjáalakult MÁÉRT-hez kapcsolódva négy szakbizottság felállításáról döntöttek. Az oktatási és kulturális szakbizottság hétfőn tartott ülést, s a héten még összeül a külügyi és jogi szakbizottság. Répás Zsuzsanna elmondása szerint január végén tanácskozik a Kárpát-medencei szórványalbizottság, s várhatóan márciusban ülésezik a diaszpóra albizottság. (MTI-fidesz.hu) Erdely. ma

Taposott út
Elpárolgott a demokrácia az RMDSZ-ből. Centralizált, kézi vezérlésű, s ahogyan Tőkés László találóan fogalmazott: arrogáns párttá vált. Teheti, hisz Románia demokráciahiányban szenved, s a párt, melynek szekerére jó esztendeje fölkapaszkodtak, ugyanezekkel a módszerekkel terelgeti az országot.
Roppant érdekes ellenben, talán esettanulmányt is megérne, hogyan változott át Markó Béla, az egykor nyitott, demokratikus értékeket képviselő értelmiségiből erős kezű, ellentmondást nem tűrő pártvezérré, s miként rendelte alá a szövetséget az üzleti életben sikeres társai érdekeinek. S vált az RMDSZ is, akárcsak a román pártok zöme, a nagy kombinátorok és a mindenbe belenyugvók gyülekezetévé. Egy kis lázadás, mint amilyen most az Olosz Gergelyé, belefér a pakliba. És Édler András ugyancsak háromszéki parlamenti képviselő ama kifakadása is, miszerint az édesapának a saját édes fiát kell pártfogolnia, nem a szomszédét. Tudja, hisz valamikor a parlamenti választások előestéjén a szövetség, a jelenlegi helyi nagyok, a megyeitanács-elnök, a polgármester valóban ,,édesapaként" viselkedett velük, megürült képviselői helyüket azonnal felajánlották a ,,fiúknak", s mellé paripát, fegyvert. A pénzt ők hozták. És letehetjük a nagyesküt, a nagy szülői szeretetet jól körülírható gazdasági érdek kísérte. Mit is kottyintott el a HKT zűrzavarában egy felső-háromszéki polgármester: ,,Mi akkor (ti. a parlamenti választásokkor) nem kértük, de megkaptuk Olosz urat, akkor most támogassuk is." Néhányan támogatták, többen nem, de az kiderült, a lokálpatriotizmus nagy dolgokra képes, kár, hogy a minőség kigyöngyözésére nem. De ama édleri filozófia, miszerint mindenáron a mi kutyánk kölykét kell támogatni, még viccnek is rossz. (Jut eszembe: Markó Béla is az volt.) Most, hogy Markó menni készül, megsűrűsödött a levegő az RMDSZ-ben, és hirtelen mindenki a változás szükségességéről beszél. Kelemen a megreformált folytonosságot, Eckstein-Kovács a további parlamenti jelenlétet, Olosz közösséghez való visszafordulását tartja fontosnak. Csakhogy eddig is ott voltak a hatalom közelében, és vajmi keveset tettek a szövetséget eluraló fülledtség, tekintélyelvűség, arrogancia, kivagyiság ellen. A választás előtt mindenki reformot, változást, újat, jobbat ígér. És győz az, akinek győznie kell, és halad a jól kitaposott úton tovább.
Simó Erzsébet. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népszámlálások Romániában
Romániában az utóbbi hatvan évben hat népszámlálást tartottak, átlagosan tehát tíz évenként egyet. 1948. után 1956-ban és 1966-ban került sor hasonló akcióra, majd 11 éves szünet után rendezték meg az utolsó, „szocialista népszámlálást”, amelyet tizenöt éves szünet követett, egészen 1992-ig. A legutóbbi felmérést 2002-ben tartották, most pedig, kilenc éves szünet után, idén lesz ismét népszámlálás.
Az egymást követő romániai népszámlálásokból egyértelműen kiderült a trend: míg az ország összlakossága 1948-tól egészen 2002-ig folyamatosan nőtt, és csupán a 2002. évi felmérés alkalmával jeleztek 1 130 000-es csökkenést – ennek ellenére, a hatvan év összességében több mint 5 800 000-es volt a létszámgyarapodás – addig a magyar lakosság száma és részaránya folyamatosan csökkent az utóbbi hat évtized alatt.
Szétnyíló demográfiai olló
A 2002. évi népszámlálás adatainak megfelelően a 21,6 millió lakosú Romániában 19,4 millió román mellett 1,43 millió magyar él – vagyis 6,6 százalékos részaránnyal ez az etnikum az ország legnagyobb nemzeti kisebbsége. A harmadik helyen, 535 ezer fővel a roma lakosság áll, az alig 60 ezerre apadt német közösséget 61 ezres létszámával már az ukrán lakosság is felülmúlja.
A sorrendben az oroszok/lipovánok következnek, 35,7 ezer lakossal, őket követik a törökök 32,5 ezer, a tatárok 24,1 ezer, a szerbek 22,5 ezer, a szlovákok 17,1 ezer, a bolgárok 8 ezer, a horvátok 6,8 ezer, a görögök 6,4 ezer fővel. Az egykoron népes romániai zsidóság létszáma 5,7 ezerre apadt, és már csak a cseheket, a lengyeleket, az olaszokat, az örményeket, valamint az 1,2 ezres csángó lakosságot – és a 2,2 ezer fős kínai közösséget előzi meg.
A magyar lakosság részarányának folyamatos csökkenése, Erdélyben mérhető le leginkább. Itt 1956-ban például a lakosság 65 százaléka volt román, a magyaroké pedig meghaladta a 25 százalékot. 2002-re viszont az arány 74,7:19,6-ra módosult – természetesen a román lakosság javára. Mindez elsősorban Ceauşescu iparosításnak álcázott elrománosító politikájával magyarázható.
Így 1956 és 1977 között az erdélyi román lakosság részaránya 4,4 százalékkal nőtt, a magyaroké 2,5 százalékkal csökkent, 1977 és 1992 között a románság létszámgyarapodása 4,2, a magyarok létszámcsökkenése pedig 1,8 százalékos volt. A rá következő évtizedben már a román lakosság alig 1,1 százalékkal nőtt, igaz, a magyar lakosság még mindig 1,2 százalékkal apadt .
Sokatmondó szakmai megoszlás
Érdekes módon, a legutóbbi népszámlálás alkalmával 1 443 970 személy vallotta magát magyar anyanyelvűnek, 12 ezerrel többen, mint magyar nemzetiségűnek. Ezzel a magyar anyanyelvűek részaránya 0,06 százalékkal meghaladja a magyar nemzetiségűekét.
Vallási szempontból az önmagát államvallásnak tekintő ortodox egyház hívei vannak egyértelműen túlsúlyban, számuk 18,1 millió, ami 86,7 százalékos részaránynak felel meg. A második legnagyobb romániai egyház a római katolikus, 4,7 százalékot jelentő 1 millió hívővel, majd a reformátusok következnek 701 ezer, a pünkösdisták 324 ezer, a görög-katolikusok 191 ezer és a baptisták 126 ezer hívővel. A többi egyház 100 ezer fő alatt van. Emellett felekezeten kívülinek tartotta magát 12,8 ezer fő, ateistának vallotta magát 8600 személy.
Érdekes – és egyben sokatmondó – a román és a magyar közösség szakmai szempontból történő megosztása. Így például a törvényhozók, az igazgatási, érdekképviseleti, gazdasági, politikai vezetők kategóriájában a magas 3,8 százalékával a magyar közösség mélyen alulképviselt.
A középvezetők (technikusok, mesterek) szintjén azonban 9,7 százalékos jelenléte messze meghaladja lakossági részarányát, akárcsak 8,2 százalékos jelenléte az értelmiségi és tudományos foglalkozások esetében, vagy 8,5 százalékos részvétele a szolgáltatási, kereskedelmi tevékenységekben. A csúcsot a magyar közösség azonban a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, halászati foglalkozásoknál tartja 22,3 százalékkal, de a kézművesek, szakképzett munkások 20,3 százaléka is soraiból kerül ki.
A „fegyveres szervek foglalkozásai” kategóriában viszont mindössze 0,4 százalékkal van jelen. 4,3 százalékával azonban örvendetes módon „alulképviselt” a munkanélküliek sorában is. Mindez jól jelzi, hogy a romániai magyarság létszámbeli fogyatkozása ellenére képzettség, szakmai színvonal, érvényesülés tekintetében helyt áll a nem könnyű romániai viszonyok közepette.
Népszámlálás – 2011
Az Országos Statisztikai Intézet elnöke, Vergil Voineagu közlése szerint az idei népszámlálást minden bizonnyal októberben kezdik el. A folyamat két hetet vesz majd igénybe, ez idő alatt a lakosság lélekszáma mellett felmérik a lakásviszonyokat is. Az akció idei megrendezése egyébként valamennyi uniós tagország számára kötelező, Brüsszel ugyanis pontos képet kíván alkotni az unió, ezen belül pedig a tagországok teljes lakosságáról.
A mostani népszámlálás alkalmával valamennyi, romániai lakhellyel rendelkező román állampolgárt számba vesznek, függetlenül attól, hogy az akció pillanatában az országban tartózkodik-e vagy sem. A felmérés kiterjed a romániai lakhellyel rendelkező nem román állampolgárokra, az ország területén tartózkodó egyéb személyekre – menekültekre, menedékjogot vagy állampolgárságot kérőkre, üzleti vagy személyes ügyben érkezett külföldiekre is. Vizsgálják majd a lakossági elöregedés folyamatát, a belső és más országokba irányuló elvándorlást, az oktatási szintet.
Bogdán Tibor. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kulturális hét Szatmáron
Erdélyszerte ünneplik január 22-én Magyar Kultúra Napját. Szatmáron nem csupán egy napot, hanem egy hetet szentelnek erre, és nem csupán a helyi, hanem az egész kárpát-medencei magyar kultúrát próbálják megmutatni ezen a héten.
„Számunkra sokkal többet jelent a magyar kultúra, semhogy évente csak egy nap emlékezzünk rá. Ezért már korábban úgy határoztunk: egy nap helyett legalább egy hetet szánunk rá, méghozzá úgy, hogy igyekszünk az egész Kárpát-medencei magyar kultúrát megjeleníteni. S ezzel is kifejezni, hogy mindnyájan az egy magyar nemzethez tartozunk, miként ezt heti megemlékezési programunk címe kifejezi!” – mondta el az Új Magyar Szónak Tóth-Pál Miklós színművész, a szatmári Ady Endre Társaság elnöke, az Egycsillagú égbolt címet viselő egyhetes rendezvénysorozat főszervezője.
Az elnök külön kiemelte, hogy a társszervezők – a CulturArt, a Harag György Társulat és a filharmónia – mellett a programhoz igen jelentős támogatást kapnak a református és katolikus egyháztól, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumtól és a többi magyar iskolától is. „Ez a tény önmagában is arra utal, hogy Szatmárnémetiben az egész magyarság fontosnak tartja a rangosabb megemlékezést és erőteljesebb odafigyelést a magyar kultúra egészére” – hangsúlyozta Tóth-Pál Miklós.
A megnyitó január 22-én, szombat este lesz, a budapesti Madárdal együttes Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? című előadásukkal lépnek fel a színházban. Vasárnap ugyanott gyermekkoncerttel jelentkezik a Madárdal. Vasárnap este a filharmónia nagyterme várja azokat, akik Szvorák Katalin műsorát szeretnék meghallgatni.
Hétfőn Méhes Kati és Nagy Antal énekműsorát a Szárazfa együttes kíséri a színház stúdió-termében. Kedden ugyanitt Laczkó Tekla lép fel önálló előadással. A továbbiakban fellépnek a tasnádi Teletinik, a társszervező Harag György Társulat, a budapesti Misztrál együttes, s végül január 29-én, szombaton a felvidéki Rock Színház zárja a rendezvénysorozatot.
Az emlékezés a szatmáriaknak már a múlt vasárnap megkezdődött. A helyi Kölcsey Kör elnöke, Muzsnay Árpád vezetésével többen részt vettek a Himnusz költőjének nyughelyén, Szatmárcsekén tartott Kárpát-medencei ünnepségen, ahol a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjainak nagyobb csoportja is jelen volt.
Közönségtalálkozó-körúton vesz részt Kányádi Sándor
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándor költővel szervez közönségtalálkozó-körutat A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ.
Holnap 18 órától a Székelyudvarhelyi Művelődési Házban, csütörtökön 10 órától a kovásznai központi református templomban, 18 órától pedig Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban, pénteken 17 órától Baróton, az unitárius templomban, és végül a szombaton 17 órától a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban lép fel Kányádi.
Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest)

A demokrácia és a „központ”
Még nem halt ki az a nemzedék, amelyik tudja, hogy a „demokratikus centralizmus” a kommunista párt(ok) hatalomgyakorlatának alapelve volt. Persze, az egykori párttag ehhez másképpen viszonyulhat, mint az, akinek megadatott, hogy ne kelljen párttagnak lennie. Ez utóbbi pozícióból, és némi társadalomtudományi rálátással próbálok most röviden beszélni erről, csupán a szervezési és működési alapelvről, és az olvasó részéről tévedés lenne minden olyan vélekedés, hogy valakiket sértegetni akarok.
Nos, a demokratikus centralizmusból, emlékszünk talán, az következett, hogy az egyszerű párttag nem vethetett fel a „köz” működésére vonatkozó ötleteket csak úgy, a maga „józan paraszti eszével”, sőt még kérdést se nagyon tehetett fel a pártgyűlés keretében, se a társainak, se a prezídiumban ülő főelvtársaknak. Lehet, hogy az illegalitás idején még létezett a belső demokrácia, erről nem tudok beszámolni. De az általam ismert párt körében a nyilvános kommunikáció teljesen egyirányú, rendszerint felülről lefelé célzott beszédforma lett az egyre keményedő diktatúrában.
A pártállam-állampárt centralizmusa miatt a tagok még pártgyűléseken kívül sem nagyon merték vitatni a központból származó felvetéseket, vagyis inkább „direktívákat”, útmutatásokat. Mennél „értékesebbek” voltak az útmutatások, annál kevésbé merészelhettek beleszólni. Az ötéves terveket sem lehetett valóságosan megvitatni az egyes vállalatoknál a kollégák között, nekik naponta kuss volt, „csupán” a végrehajtás volt a dolguk, vagyis a kemény hajsza, hogy „teljesítsenek”, hiszen a beépült szolgálatos fülek éberen őrködtek azon, hogy alulról felfelé, de még horizontálisan se működjék a szó- avagy írásbeli érintkezés az emberek között. Minél elvtársabb volt valaki, annál inkább kerülnie kellett az emberi kommunikációt.
A „demokratikus centralizmus” fenntartásának elengedhetetlen része volt az elmeőrség (nálunk a Szekuritáté), amely a kimondott, sőt a ki nem mondott gondolatokon is éberen őrködött. A tagelvtárs és családja, szűkebb és tágabb környezete csakis a centrumból fújó szélnyomásnak engedhetett. A személyes lelkiismeretének, ami feltehetőleg a párttagok túlnyomó részének „Lepsénynél még megvolt”, aligha… Ha mégis az utóbbi, belső hangocska félénk suttogására merészelt figyelni az ember, jaj lehetett neki és kapcsolt részeinek is, mint tudjuk...
A „központ” tehát valójában arra ügyelt fel, hogy még véletlenül se legyen alulról induló, vagy legalább horizontális szintű kommunikáció a társadalomban, vagyis, hogy semmilyen formában ne jelenjék meg a szólás- és véleményszabadság, ami az européer liberális demokrata felfogás szerint még pártokon belül is alapvető emberi jog.
Valójában a fenti – az egykori gyakorlatra alapozó – megállapításokat már megelőzhette volna a nyelvi, fogalmi elemzés, amit a szakember és egyáltalán minden önálló fejjel gondolkodó értelmiségi is megejthetett bármikor anélkül, hogy tagja lett volna a kommunista pártnak.
Az ettől eltérő, valóban demokratikus természetű csoportosulásoknak evidens, hogy nem lehet uralkodóvá emelt centruma, és kizárják, avagy korlátozzák azt az érintkezési formát is, amit az előbb egyirányú, felülről lefelé ható (antidemokratikus) kommunikációnak neveztem. A demokratikus csoportosulásban párbeszéd szokott lenni, horizontálisan is többirányú kommunikáció, amelynek folyamatában minden egyes személy egy-egy időre centrumává lehet a közösségnek, akire odafigyelnek. Ám a demokratikus viszony feltételezi, hogy az illető birtokában van az önkorlátozás képességének is, nem kíván hatalmat gyakorolni a szóval, vagyis nem erőlteti másokra véleményét, hanem nyitott arra, hogy mindenki véleményét meghallgatva, figyelembe is vegye azokat, nem a puszta számbeli fölényből eredő, egyoldalú határozatra, hanem a konszenzusra törekedjék.
Ennek tudatában megjegyezhetné most bárki, hogy mi szükség volt a fenti bevezetőre, amikor a „demokratikus centralizmus” fogalmilag eleve fából vaskarika, vagyis logikai paradoxon!
A külhoniak honosításával foglalkozó irodák elnevezése is önellentmondást rejt magában, felismerjük, ha közelebbről vesszük szemügyre ezt a szókapcsolatot. Lehet, hogy részemről ez szakmai ártalom, ugyanis a nyelvész érzékeny a szóhasználatra, mert tapasztalatai szerint a helytelenül összefűzött szavakban olykor súlyos fogalomzavarok juthatnak kifejezésre, amelyek félrevezetik a kommunikációt. Ez az elnevezés – „demokrácia központ” – ugyan csak ártatlan szószerkezetnek látszik, nem egész mondat, de nekem a „demokratikus centralizmust” és óhatatlanul Babitsnak azt a megállapítását juttatja eszembe, hogy: „A rossz mondaton át rossz gondolatra látni”. A helytelen elnevezés is éppen úgy eltájolhatja az embert, ahogyan a rosszul megfogalmazott mondat.
És nem csupán a demokrácia és a központ fennebb kifejtett kapcsolatának nyelvhasználati csapdáját foglalja magában, hanem konkrétan, az így elnevezett irodáknak itt és most, az erdélyi, a romániai társadalmi és szövegkörnyezetben gyakorolt funkcióját tekintve is problematikus.
Romániában ugyanis, ha olykor lassan, döcögve, csikorgó zökkenőkkel, de mégis, ma működő demokrácia van, ami az egyes emberekre lebontva azt jelenti: minden személy és egyesület tehet föl kérdéseket, vitatkozhat és tiltakozhat az összes hivatalokkal avagy hivataloknál szóban, írásban, interneten stb., sőt a hatalom képviselőivel szemben is. Hogy ne menjek messze, a szenátori irodáink, polgármesteri hivatalaink, bíróságaink, anyanyelvű sajtóorgánumaink stb. nem kis részben is ezért vannak: ellensúlyt, féket képviselnek a hatalom centralizáló hajlamú gyakorlásában.
A hatalom országos és helyi képviselői pedig – többségükben, úgy tűnik – manapság adnak arra, hogy európaiaknak tekintsük őket, mert EU-tagok vagyunk és a schengeni határok tágítását is egyhangúlag óhajtjuk, tehát – ennek megfelelően – a hatalom nem büntet, hanem igyekszik jobbára civilizáltan reagálni a polgári szólásszabadság megnyilvánulásaira.
Mi több, Romániában egy ideje már, ha lassan is, de folyik az intézmények decentralizálása, vagyis a túlközpontosított államhatalom lebontása, hogy ne egyetlen (teszem azt: minisztériumi) központban összpontosuljon az irányításuk (például a kórházaké), hanem többé-kevésbé autonóm módon működjenek, a szubszidiaritás elvének megfelelően. Ezt az elvet már a római katolikus egyház Második Vatikáni Zsinatának fejezetei is megfogalmazták, jómagam onnan kezdtem tanulni, kissé talán megkésve, de még a múlt század hetvenes éveiben. Magyarán ez azt jelenti, hogy magam döntök – értékrendemnek megfelelően – a sorsom alakulása felől, közügyekben pedig – alulról kezdve – az adott helyi vagy intézményi közösség, egyesület, települési önkormányzat, megyei tanács, az elképzelhető regionális közösségi önkormányzat és így tovább, önrendelkezik. Ez az emberi minőséggel eleve nekünk adatott jogunk. A döntési jogkörök tehát már egészen lent, az alsóbb szinteken érvényesülhetnek a demokráciával együtt járó „központtalanságnak”, decentralizációnak megfelelően. Például a városi önkormányzat eldöntheti, hogy az államnak fizetett adóból visszaosztott önrészt mire fordítja, mibe fekteti be, milyen uniós pályázatokkal egészíti ki, és az egyetem szenátusa is határozhat, milyen fejlesztésre fordítja a büdzsét, vagy a versenyvizsga bizottságok azt, hogy ki a legalkalmasabb az adott tanszéken meghirdetett oktatói állás betöltésére… Akik a kommunista központosított pártállamban még csupán kiszolgáltatott alattvalóknak számítottak, most magukra vehetik a döntési jogköröket, ami persze egyszersmind terheket is jelent, mert nagy-nagy felelősségtudatot is követel.
Az önállósodás mindennapi magán- és közgondjait, zökkenőit, válságait pedig nem spórolhatja meg senki, ez személyes jog lett, helyettünk mások nem gyakorolhatják, valamely „legújabb” párt sem, legkevésbé az állam bácsi. A szubszidiaritással élni nem más, mint maga az autonómia gyakorlása, nap mint nap. Cselekvési irányok, feladatok, alternatívák közt mérlegelni, másokkal meg-megütközni, olykor kompromisszumot is kötve, felelősen dönteni, és a közösen hozott döntéseket – például egy település gazdasági, szociális stb. kérdéseire vonatkozólag – közösen végrehajtani.
Sajnálok minden tömbmagyar környezetben létező önkormányzatot, amelyik felülről, avagy kívülről, valamely „centrumból” várja az autonómiát, és a húsz év alatt még nem jutott el addig, hogy az öngondoskodás felelősségét vállalva rájöjjön: immár az ő kezében van, amire vágyik. Joga van álmodni, tervezni, költségvetést készíteni, befektetni, pályázni, és a tervet a legapróbb napi cselekvéstől, a kivitelezési munkától a végelszámolásig, gondosan végrehajtani. Ha pedig ezt még nem próbálgatta, mert lehet, hogy csak többszöri próbálkozással érhette volna el, s nem akart erőfeszítést tenni, elmarasztalható a mulasztás vétségében, és ha a választott képviselők hanyagsága merül fel, akkor az adott közösség számon is kérheti.
Nos, a „demokrácia központ” elnevezés olyan ügyintézés céljából, mint a honosítási eljárás lefolytatása, mindenekelőtt anakronisztikus a hazai demokratizálódás húsz éve elindult, és természetesen irgalmatlanul nehézkes folyamatában. Vagyis: történelmietlen. Logikailag indokolatlan. Mondhatnám, provokatív fogalomkapcsolatként hat a hatalommegosztás fent vázolt, szüntelenül érzékelhető, leírható itthoni kontextusában.
Elnézést kérve az ügyintéző intézmény ártatlan, fiatal személyzetétől, akik benne oly szorgalmasan és odaadóan dolgoznak, mint ahogy azt a sajtóból tudni lehet, ez az elnevezés tetszelgő nyelvi pózolásként hat. Mintha nem vett volna tudomást a számunkra teljesen ismeretlen névadó, elnevező, avagy írnok arról, hogy egy már létező demokratikus közegbe telepíti ezeket a központokat. Felülről lefelé, mint a diktatúrában. És kívülről befelé, ami példátlan. Antidemokratikus.
Avagy a névadó nem tanulta még, mi az, hogy tárgyi önellentmondás?
GYIMESI ÉVA. Szabadság (Kolozsvár)

Az EMNT Bihar megyei szervezetének közleménye a honosítás tárgyában
Az elmúlt hetekben több szervezet is elkezdett tájékoztatókat tartani a magyar állampolgárság könnyített megszerzésének lehetőségéről. Az egyik szervezet, jelesül a Bihar megyei RMDSZ tájékoztatóján - immár sokadszor -, téves információk kerültek nyilvánosságra. A hibáktól, félrevezető adatoktól hemzsegő tájékoztató füzet mellett az RMDSZ megyei szervezete a mai napig nyilatkozik, tájékoztat, annak ellenére, hogy ma sem ismerik az állampolgárság könnyített megszerzésének követelményeit (azt nem tételezzük fel, hogy szándékosan vezetik félre a Bihar megyei polgárokat).
Egyik utolsó tájékoztatójukon elhangzott. „Ezen a héten újabb könnyítést vezetett be a magyar állam, miszerint a magyar állampolgárságért folyamodóknak csak a saját maguk anyakönyvi iratait kell hivatalos magyar fordítással beadniuk, a felmenők iratait nem kell lefordíttatni.”
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Demokrácia Központjainak vezetői napi kapcsolatban vannak az állampolgársági törvény kidolgozójával, Wetzel Tamás miniszteri biztossal. Telefonon nyilatkozva a nagyváradi Demokrácia Központ vezetőinek, a miniszteri biztos elmondta, erről szó sincs. A továbbiakban, csakúgy, mint eddig, szükség van minden felmenő román nyelvű iratának magyar nyelvre való fordítására, amit Romániában hiteles fordító (a romániai igazságügyi minisztérium honlapján megtalálható a névlista) végezhet.
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke a fentiek ismeretében ne nyilatkozza azt, hogy „az RMDSZ tökéletes információkkal rendelkezik a magyar állampolgárság megszerzésének ügyében”. Nagy pártvezéri szónoklatok helyett ereszkedjenek le a kormányon lévő pártjuk által megnyomorított magyarokhoz és ne megszorításokkal, ne félrebeszéléssel, hazugsággal, ne az elmúlt nyolc év nemzetellenes kampányát folytatva, hanem hiteles tájékoztatással szolgálják magyar közösségünket.
A Bihar megyei RMDSZ megrekedt azon a szinten, amit Gyurcsánnyal együtt képviseltek, amikor a határon innen, egyedül a Bihar megyei szervezet fogadta a miniszterelnököt. Azt a miniszterelnököt, aki már több ízben megtagadta a határon túli magyarokat, legutóbb akkor, amikor nemmel szavazott az állampolgárság könnyített megszerzésének lehetőségére.
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke legutóbb azt nyilatkozta, „engem nem zavar, ha más is tájékoztat”. Amikor gyilkosoknak nevezte, azokat, akik a magyar nemzeti kormánnyal való megállapodásuk szerint segítenek, akkor miért zavarta az, ha más is tájékoztat, irodát kíván nyitni.
Felkérünk mindenkit, aki a magyar állampolgárságot szeretné igényelni, hogy ne tántorítsa el a Bihar megyei RMDSZ tolakodó, félrevezető kampánya. Aki az RMDSZ-szel fordíttat, fényképet készíttet, annak is csak ajánlani tudjuk, keresse fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei Demokrácia Központjait, hogy azokkal nézesse át az iratcsomóját, akik erre felhatalmazást kaptak a magyar kormánytól.
A magyar állampolgárság ügye közös nemzeti ügyünk, bármilyen segítség, amit ezzel kapcsolatban nyújthatunk, nem lehet más, csakis szolgálat.
Nagyvárad, 2010. január 16.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöksége. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Padányi Gulyás Béla : „Vallomás egy elsüllyedt világról”
A Tisza-táj különös módon követte Padányi Gulyás Béla életét, aki a Rákosi terror börtönvilágából szabadul meg az emigráció körülményei között és ragad tollat, hogy genfi magányában írásaiban visszaemlékezzen máramarosszigeti gyermekkorára. „Ha visszatekintek a múltba, az állandóság és biztonság verőfényében látom a várost, amely ott feküdt az ország északkeleti határmegyéjében, a Tisza és az Iza összefolyásánál.
Megyeszékhely volt Máramarossziget.” Szerinte az Árpádok korában egyetlen összefüggő ősrengeteg lehetett ez a terület, áthághatatlan védővonal, amelynek csak határvédő magyar őrségek lehettek egyedüli lakosai.
Máramaros mint vármegye, ennek a vidéknek adminisztratív központja, merőben különbözött a Monarchia többi vármegyéitől. Itt nem voltak tekintélyes földesurak, itt szerény tisztviselői életet éltek a megyei urak. A legtekintélyesebb családok: Szaplonczayak, Szöllősyek, Técsői-Móriczok, Váradyak, Szilágyiak, a ruténekből nemesített Kricsfalussyak, Krüzselyek, a románokból rangosított viski Hánkák és nemes Jurkák. A Visó völgyének leggazdagabb embere Pap Simon volt. Ami a megye szellemi életét érzékeli, az a következőkben foglalható össze Padányi szerint: Máramarossziget „városiasabb” volt, mint a nála jóval gazdagabb alföldi városok. Kultúrára igényesebb, magyarságára féltékenyebb. Lakói hittek abban, hogy itt a távoli végeken valami missziót kell teljesíteniük. Erdélyi fejedelmek korából öröklött tradíció volt ez.
Szellemi végvárnak alapította itt Apafi Mihály fejedelem a református líceumot. Mint diák, a református líceum bejáratánál találkoztam ezzel a jelmondattal. „Deo, litteris et humanitati sacrum” Az író megjegyzi, hogy ez a jelmondat sokáig elkísérte az élet útján. A református líceumban a klasszikus humanizmus légköre honolt.
Padányi kihangsúlyozza, hogy milyen fontos szerepet töltött be a „Szilágyi István” Irodalmi Kör. Rendezvényeiket a vármegye dísztermében tartották, ahol még Mikszáth Kálmán is szerepelt néhány művének ismertetésével. A máramarosi képviselőség lett volna utolsó mandátuma, ha váratlan halála ebben nem akadályozza meg.
Ugyancsak itt olvasta fel novelláit Surányi Miklós, aki később neves írói pályát futott be. Padányi a máramarosi hétköznapokat is leírta, így többek között megemlékezik a Korona-szállóban muzsikáló Arany Feriről, híres cigányprímásról, aki a Vigadóban rendezett bálokon zenéjével szórakoztatta a máramarosszigeti polgárokat.
Padányi Gulyás Béla művében „Vallomás egy elsüllyedt világról” az öreg Monarchiát úgy jellemzi máramarosszigeti szempontok figyelembe vételével: „Lehet, hogy viharos volt a politika Budapesten, izgalmas dolgok történtek Bécsben, de Máramaros olyan messze volt onnan, hogy „városiasabb” volt, mint a nála jóval gazdagabb alföldi városok. Kultúrára igényesebb, magyarságára féltékenyebb. Lakói hittek abban, hogy itt a távoli végeken valami missziót kell teljesíteniük. Erdélyi fejedelmek korából öröklött tradíció volt ez.
A bécsi polgár tudta, hogy a császár mindennap pontosan hajnali négy órakor felkel: éppen így a máramarosszigeti polgár az óráját igazíthatta volna ahhoz, hogy Szabó Sándor alispán pontosan délben átballag a Piac-téren a Kis Pipa vendéglőbe, ahol Kricsfalussy polgármesterrel sörözni szokott. Kerek egész volt ez a világ, örökké tartó biztonság érzése honolt a városban. Semmi se fenyegetett idegizgalmat okozó változásával.
Ez a békés világ, amelyben Padányi Gulyás Béla élt a társadalmat itt a Tisza mentén nem osztotta nemzetiségek, vallási különbségek szerint, mindenkit embernek értékel. „Az én gyermekkoromban már élő tanúja sem volt a szabadságharc küzdelmes korának, legendás történelmi emlékké változott, akárcsak a honfoglalás, az aranybulla, vagy a Rákóczi felkelés. Még Petőfi „Talpra magyar”-ja is csak valami ünnepélyes, vasárnapias hangulattá vált. Ebben a korban a biztonság érzetét keltette az egész Osztrák-Magyar Monarchia. Napokig lehetett vonaton utazni anélkül, hogy bárkinek okmánnyal-útlevéllel kellett volna igazolnia kicsoda és mit akar? Egy arany húszkoronásnak állandóbb érvénye volt, mint egy megingathatatlan mértani szabálynak.
Padányi Gulyás Béla 1903. december 2-án született, elhunyt 1988. december 23-án Genfben. Művét „Vallomás egy elsüllyedt világról” 1975-ben adta ki a müncheni Molnár nyomda az Aurora könyvek sorozatában.
Mazalik Alfréd
(Gutinmelléki Friss Újság) maramarossziget.info

HOME JOGOK
A Tőkés paradoxon
Tőkés mondanivalója formailag: Orbán szendvics balliberálisozó töltelékkel. Már nem érzékeli, hogy a szólásszabadság morális, a médiatörvény szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai.
Tőkés László közleményben foglal állást a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban. A közlemény eszméi szöveg szerinti sorrendben:
1) Orbán Viktor pozitív méltatása, a balliberálisok negatív méltatása 2) azoknak a rommagyar újságíróknak és szakembereknek a negatív minősítése, akik kritikus hangot fogalmaztak meg a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban 3) beszámoló a brüsszeli liberálisok magyar médiatörvény tematikájú közmeghallgatásáról, illetve az azt követő román néppárti delegációs ülésről, amelyen Tőkés László is megszólalt – ez a leghosszabb rész 4) a Fidesz biztosítása afelől, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Fidesz álláspontját tartja fenn 5) Orbán Viktor rövid pozitív méltatása
A textust Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája szignálta és néhány napja lett közzétéve. A teljes szöveg egyébként itt olvasható el.
A motívumok visszacsengenek. Ami miatt mégis figyelemre méltónak látom az anyagot, az a tematika.
Tőkés László egy olyan médiatörvény mellett kötelezi el magát, amely kiterjeszti a kontrollt és centralizál, mindez egy olyan konjunktúrában, ahol egy párt koncentrálja a hatalmat. Ez persze még nem hozza a szólásszabadság likvidálását, de jelentősen megnehezítheti azok dolgát, akik például kis médiákat próbálnak működtetni, és nem a kormányzó pártok ízlése szerint. Az újságírók ilyenkor elkezdik cenzúrázni magukat – máris számos példát tudnék felhozni erre. Mert nem mindenki rendelkezik a temesvári pap, Tőkés László habitusával, aki azt teszi, amit helyesnek vél, függetlenül a következményektől.
Nem tudom, van-e olyan élő magyar, aki egy személyben annyira sikeresen járult volna hozzá a szólásszabadság kereteinek tágításához, mint éppen Tőkés László. És itt nem csak a temesvári eseményekre gondolok. Sokkal inkább a szuverén emberre, aki garantálni tudta, hogy ne hűljön ki a rommagyar közélet.
Ha minden újságíró olyan lenne, mint Tőkés László, valósággal dúlna a demokrácia és a szólásszabadság. De nem mindenki olyan, mint Tőkés László, és pont ezért jó egy olyan keretrendszert fenntartani, amiben az újságírók legalább az államtól nem rettegnek.
Márpedig Tőkés itt egy olyan gépezet mellett kötelezte el magát, ami korlátoz, nem pedig szabadabbá tesz. És ez nem balliberális-konzervatív kérdés – néha az az érzésem, hogy a manifeszt liberálisok a legzártabb emberek. Ez itt nem a Pannon Gyűrűk Ura esete konzervatív tündékkel és balliberális orkokkal (vagy fordítva). Ez arról szól, hogy Tőkés itt azok ellen az eszmék ellen fordul, amiknek kiteljesítéséhez ő maga is hozzájárul.
Miért ennyire kritikátlan Tőkés egy olyan magyarországi intézkedéssel szemben, aminek szelleme annyira nem tőkésiánus? A válasz Orbán Viktor zsenijében keresendő.
Orbán és Tőkés kapcsolata megtévesztő. A felületes szemlélő számára ez amolyan Picasso-Matisse barátság – kölcsönösen inspiratív, műhely jellegű, segít abban, hogy megőrizzék, sőt, kiteljesítsék identitásukat, és ez valamilyen különleges belső dinamikájú, olykor ellentmondásos lojalitást hoz létre. Nem nagyon látni ilyen barátságokat a politikában. Merthogy nem lehetségesek, így ez sem az a kapcsolat.
Hogy Orbán mekkora politikus – és ezen most pszichológust is értek– nagyon jól illusztrálja az, ahogy bedarálta Tőkést, ahogy kikapcsolta Tőkés különvéleményét, ahogy rávette, hogy önszorgalomból pártpropaganda penzumokat teljesítsen, amikor a magyarországi belpolitikai helyzet ezt kéri. Orbán egy olyan spirálba zárta Tőkést, amiből nincs kilépés, és amibe annak idején a Securitate sem tudta befeszíteni. Túl sok az Orbán Viktorozás Tőkés szövegeiben, ez nem baráti, szellemi társi kapcsolatra utal, hanem
főnök-beosztott viszonyra.
Tőkés médiatörvényes állásfoglalása is Orbánnal kezdődik, és Orbánnal végződik. Mi ez a kettős bebiztosítás? Mit köszön meg ebben a szövegben is Tőkés Orbánnak?
Tőkés mondanivalója formailag: Orbán szendvics balliberálisozó töltelékkel. Kiszámítható. Tőkés már nem érzékeli, hogy a szólásszabadság, ha tetszik, morális, a médiatörvény pedig szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai. De Tőkés számára már csak egy magyarázó elv létezik: a balliberális nemzetellenes összeesküvés univerzális elve.
Egy rögeszmékbe zárt ember lenne az, aki annak idején szabaddá tett bennünket? Mennyi rossz kellett történjen ezzel az emberrel ahhoz, hogy ennyire meghasonuljon. Azt szoktuk mondani Tőkésről, hogy legalább következetes abban, amit mond. Csakhogy nem attól vagy következetes, hogy ugyanazokat a szavakat használod, mert a szavak jelentése változik. Ha egykor Tőkés szavai a propaganda ellen lettek megfogalmazva, most egy másmilyen, de szintén propagandaszerű szövetet díszítenek. Tőkés
nem attól konzekvens, hogy posztkommunistázik,
hanem attól, ha a szólásszabadság mellett foglal állást, függetlenül a következményektől – mint egykor. Végül térjünk vissza a képviselő sajtóirodájának textusához, az Orbán szendvicshez – az első részben Orbán prófétikus, a záró részben Orbán kiemelkedő történelmi hős. Valahol középen pedig ott lehet Orbán Viktor kulcsa Tőkés László szívéhez. Idézem: „Theodor Stolojan elnök érdeklődésére Tőkés László alelnök keresetlen egyszerűséggel mutatott rá a mesterségesen gerjesztett médiabotrány valódi hátterére”. „Keresetlen egyszerűséggel” – ilyennek látja magát Tőkés, és szereti azt, amit lát.
Kelemen Attila Ármin. Transindex

Száz éve született a legnagyobb magyar régész
Születésének 100. évfordulója alkalmával László Gyulára emlékeztek Kőhalmon. A legismertebb magyar régész ebben az erdélyi kisvárosban született. A tiszteletére rendezett ünnepélyen szülőházának falán emléktáblát avattak.
Kőhalmot német telepesek alapították, a szászok emelték híres várát, amely ma romos állapotban is a város egyik jelképének számít. A szászok a XX. században elmenekültek Romániából, a településnek ma kevesebb mint hatezer lakója van, egyötöde magyar.
100 évvel ezelőtt Kőhalom egyik házában született László Gyula, aki a magyar régészet egyik legsikeresebb művelője volt. Ifjúkorában még azt tervezte, hogy festőművész lesz, hiszen kiváló rajz- és megfigyelő készséggel rendelkezett, grafikái és festményei nem mindennapi tehetségről árulkodnak. Elvégezte a képzőművészeti főiskolát, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett, és eldöntötte, hogy régészként fog dolgozni.
Szegedi László református lelkész, az emlékünnepség kezdeményezője nagyra értékeli László életművét. A lelkész Reményik Sándort idézve adott hangot bizakodásának,hogy a szórványban élő kőhalmi magyarság a jövőben is tud majd értékeket teremteni.
Murádin Jenő művészettörténész László Gyula kolozsvári éveit idézte fel, aki 1940-től oktatott a kincses város egyetemén, abban az időszakban jelent meg egyik legfontosabb munkája: A honfoglaló magyar nép élete is. A régész számos új módszert vezetett be, gyakorlatilag tudományának egyik megújítója volt. Felismerte a néprajz és a régészet kapcsolódási pontjait. Szabadidejében sem pihent, lelkesen részt vállalt az erdélyi magyarság kulturális életében. Igazi lokálpatrióta volt, akit a kommunista román hatalom nem tűrt volna meg az egyetemen, ezért 1949-ben Budapestre költözött. Kezdetben a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott, majd tanárként archeológusok nemzedékeit képezte és szorgalmasan kutatott és írt.
Nevéhez fűződik a sok vitát kiváltó kettős honfoglalás elmélete is: László Gyula úgy vélte, az Árpád-kort megelőzően már volt jelentős, magyarul beszélő népesség a Kárpát-medencében. A legendás szerénységéről is közismert professzor önmagát a szegény emberek régészeként határozta meg, ő leginkább a letűnt mindennapok történéseit próbálta rekonstruálni. László Zoltán édesapja egyik legfontosabb jellemvonásának a humorát tartja.
László Gyula emlékét több tanintézmény őrzi a Kárpát-medencében, most már Kőhalomban, a szülőháza falán is emléktábla hirdeti a tudományos munka értékét. Az épület egyébként ma a rendőrség székhelye, még néhány évvel ezelőtt is lehetetlen gondolatnak tűnt volna az emléktábla elhelyezése,a XXI. században azonban a magyar tudóst már nem tekinti a román állam ellenségének.
Duna TV

A demokrácia a középpontban
Válasz Gyimesi Évának
Demeter Szilárd (jelen esetben: az egyik ötletgazda)
Gyimesi Évát örömmel olvasom (és ha elfogad vitapartnerként, bocsátkozok vele párbeszédbe), hiszen van bátorsága megidézni az 1989 előtti életgyakorlatai(n)kat. Ritka erény. Annál is érthetetlenebb részéről az azóta eltelt több mint két évtized óvatos apologetikája.
Elöljáróban én is leszögeznék egy dolgot: ez az írás nem az RMDSZ ellenében született, tehát ahol szó lesz az érdekképviseletről/pártról, azért történik, mert „szabadulásunk” hosszú évei során monopóliumot épített ki rengeteg területen, magyarán – nemigen lehet másra mutogatni.
Gyimesi Éva majdhogynem ideális (szöveg)környezetet skiccel, „Romániában ugyanis, ha olykor lassan, döcögve, csikorgó zökkenőkkel, de mégis, ma működő demokrácia van, ami az egyes emberekre lebontva azt jelenti: minden személy és egyesület tehet föl kérdéseket, vitatkozhat és tiltakozhat az összes hivatalokkal avagy hivataloknál szóban, írásban, interneten stb., sőt a hatalom képviselőivel szemben is. Hogy ne menjek messze, a szenátori irodáink, polgármesteri hivatalaink, bíróságaink, anyanyelvű sajtóorgánumaink stb. nem kis részben is ezért vannak: ellensúlyt, féket képviselnek a hatalom centralizáló hajlamú gyakorlásában.”, írja.
Formailag akár igaza is lehet a Tanárnőnek, bár a legfontosabbak, az anyanyelvű sajtóorgánumaink tabuéltetési szokásait nézve aligha lehet tényleges ellensúlyként számítani rájuk. Ezzel természetesen nem a magyar nyelvű médián szeretném elverni a port – érthető módon, amíg a politikumtól egzisztenciálisan függenek (a közpénzek szétosztása, vagy a tulajdonosi kör miatt), nem fogunk példának okáért a politikusaink vagyonosodásáról oknyomozó írásokat olvasni. Ellentétben a román sajtóval, ahonnan valódi gyöngyszemeket lehet kimazsolázni; ám az sem véletlen, hogy a „tiszta” Romániáért alakult civil szövetség arra panaszkodik, hogy Románia korrupciós térképén Hargita és Kovászna megyék fehér foltnak számítanak.
Félreértés ne essék: nem azt állítom, hogy korlátozva lenne a szólásszabadságunk. (Sőt, az alternatív nyilvánosságot tekintve tobzódunk a korlátlan szólás- és véleményszabadságban.) Hanem – amint arra médiaszociológusok is rámutattak – vannak tabutémáink, valamint túlélési technikaként gyakoroljuk az öncenzúrát. Mert a regnáló hatalom (magyar vonatkozásban jelenleg országos szinten egy párt) visszaüthet, és vissza is üt, lásd a támogatáspolitikai összegek alakulását az ún. szocialista-liberális magyar kormányzat alatt, amikor is az elvtársak laza csuklómozdulattal áttolták a pénzt (és a felelősséget), esetünkben az RMDSZ-nek, amely formáció potentátjai ezen privilegizált helyzetükkel vissza is éltek – a „Markó Béla veszi a kicsi piros ceruzáját” életkép több főszerkesztő rémálmaiban visszatérő elem lehetett.
A közpénzek átpolitizálásához, a klientúra-építéshez pedig a véleményformálók csendben asszisztáltak, mi több, cselekvően is hozzájárultak akkor, amikor éltek a vertikális kapcsolódás (értsd: mindenkinek van a kuratóriumokban egy politikusa) demokráciaidegen gyakorlatával. És tudom, hogy erős a megfogalmazás, de odáig jutottunk, hogy jobb sorsra érdemes művészeink, tudósaink, papjaink beejtőernyőzött fél analfabéta politikusok előszobáiban pitiznek egy kis alamizsnáért.
Ami viszont a mostanában divatszóvá nemesedett decentralizációt illeti, e témában még ennél is ellentmondásosabb a helyzet: jelen pillanatban a kormányzati gazdaságpolitika a központi költségvetés lyukait foldozgatja önálló mozgástér nélkül, IMF-direktíváknak kényszeresen megfelelve vesz el minél több pénzt az állampolgároktól és az önkormányzatoktól. Erre valóban lehetne válasz az önkormányzatok öngondoskodása, ha létezne erre politikai akarat és szakmai felkészültség. (Jelzésértékű, hogy az RMDSZ-ben most jutottak el odáig, hogy érdemi változásként ez évi kongresszusuktól remélik a regionális szervezetek létrehozását.)
Gyimesi Éva helyzetértékelését kevés fenntartással magam is osztom: „Sajnálok minden tömbmagyar környezetben létező önkormányzatot – írja a Tanárnő –, amelyik felülről, avagy kívülről, valamely »centrumból« várja az autonómiát, és a húsz év alatt még nem jutott el addig, hogy az öngondoskodás felelősségét vállalva rájöjjön: immár az ő kezében van, amire vágyik. Joga van álmodni, tervezni, költségvetést készíteni, befektetni, pályázni, és a tervet a legapróbb napi cselekvéstől, a kivitelezési munkától a végelszámolásig, gondosan végrehajtani. Ha pedig ezt még nem próbálgatta, mert lehet, hogy csak többszöri próbálkozással érhette volna el, s nem akart erőfeszítést tenni, elmarasztalható a mulasztás vétségében, és ha a választott képviselők hanyagsága merül fel, akkor az adott közösség számon is kérheti.”
Ezzel szemben – a húszévnyi politizálásunknak megfelelően – általánosabban bevett gyakorlat, hogy városi és megyei elöljáróink Bukarestbe ingáznak (akár különalkukat kötve) annak érdekében, hogy valami pluszforrást kijárjanak településeiknek. És valahol megértem őket: a politikai realitás azt mutatja (amint fentebb érintettem), hogy a pénzeszközök jelentős része fölött még mindig Bukarest diszponál. Mégpedig diszkriminatív módon: kimutatható, hogy az elmúlt húsz évben, arányaiban és összegszerűen is sokkal kevesebb pénz jutott például Székelyföld fejlesztésére. Egyesek még egy „etnikai szorzót” is valószínűsítenek, tehát arról beszélnek, hogy a magyarlakta vidékeknek juttatott X összeg esetében, automatikusan annak többszöröse megy románok lakta régióknak ugyanabból a keretből és ugyanarra a célra – tényszerűen ezt nem ellenőriztem, de a központosított nemzetállam logikájába belefér.
Vagyis lehetséges, hogy a kijárásos politizálás az egyetlen módja annak, hogy a romániai nagypolitikában valamifajta eredményeket érjünk el – de az is igaz, hogy azért nem tudjuk bizonyítani az ellenkezőjét, mert 1996-tól kezdődően az RMDSZ még csak kísérletet sem tett az alternatíva felvillantására.
És akkor nem is beszéltünk még közösségünk politikai szocializációjáról. Az egységdemagógia, az „alanyi jogon ott kell lennünk” pártpolitikai programja, a kampányjelszavak szintjén kifulladó stratégiák, illetve az érdemi, összehangolt és következetesen képviselt szakpolitikák hiánya, a hosszú távon érdekeink ellen ható megalkuvások (leginkább fájó példája a Petőfi-Schiller „multikulturális” egyetem belengetése) éppen olyan kiszolgáltatott helyzetbe juttattak bennünket, mint ahonnan szabadulni reméltünk 1989 decemberében.
Kis kitérő: az RMDSZ antidemokratikus irányvétele érdekes módon a politikai szótárunk beszűkülésével is járt, manapság a képviseleti demokrácia és a többpártiság fogalma az erdélyi magyar közösség lexikájában majdhogynem értelmezhetetlen, ráadásul folyamatosan összetévesztjük az eszközöket a célokkal.
Ami ellenben lényeges különbség, hogy most saját (?) választottjaink döntenek rólunk nélkülünk – és anélkül, hogy bármikor bármiért felelősséget kellene vállalniuk. Az érdekvédelmi szervezet döntéshozatalának központosítása, a sokszínűség bedarálása, a kritikai hozzáállás kiszorítása egy versenypárt életében érthető változások; ám kérdés, hogy az erdélyi magyar közösségnek országos szinten, távlatilag erre van-e szüksége. Szűk egyéves ellenzékiségének ideje alatt Markó Béla is eltöprengett az általa „etnikai paktumként” nevesített alternatíva lehetőségén, ám az újbóli kormányzati szerepvállalás hamar elfeledtette ezt az izgalmas gondolatkísérletet. Márpedig manapság tényleg a bőrünkön érezhetjük: ez egy kudarcos történet és opció volt.
Amikor tehát mi a demokráciaközpontok hálózatának felállításán kezdtünk gondolkodni (bő egy évvel ezelőtt), akkor abból a tapasztalati tényből indultunk ki, hogy erdélyi közösségünk esetében a demokráciadeficitünknél csak a tudásdeficitünk a nagyobb.
Éppen ezért az alapkoncepcióban egy – csúnya, ám élő szóval – multifunkcionális szolgáltatóközpont hálózatot írtunk le, és erre szereztünk elvi támogatást jóval azelőtt, hogy az anyaországi állampolgársági törvény módosítását elfogadták volna. Vagyis az RMDSZ-es körökből érkező vádakkal ellentétben: a honosítási fejlesztésekre a magyarországi költségvetésben elkülönített 830 millió forintból egy fillér sem jutott a demokráciaközpontokat létrehozó és fenntartó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak, a honosításban nyújtott segítség többletvállalás, amit valóban lelkesen és elkötelezetten végeznek – ingyen – a munkatársaink.
A demokráciaközpontok hálózatának többek között a tudásbevitel, az önkormányzati monitoring, valamint a többirányú információáramoltatás a feladata. Szándékaink szerint irodáink regionális, és ha lehetséges, kisrégiós központokként látnák el a feladataikat, nagyfokú autonómiával, rugalmasan viszonyulva a helyi sajátosságokhoz.
Eszközök és nem öncélok. Nem fogják levenni a helyi közösségek vállairól a gondokat, viszont hozzásegítik az adott közösségeket ahhoz, hogy saját problémáikat egyáltalán megfogalmazhassák, a megoldáshoz eszközöket, tudást és gyakorlati útmutatást találjanak.
Röviden: az élhető demokrácia és az öngondoskodás generálói.
Kiváló tisztelettel,
Demeter Szilárd. Szabadság (Kolozsvár)

A Mátyás-szoborcsoport és felavatása
Egy lehetséges interpretációs keret
Kolozsvár Főterén pár hete teljes fényében pompázik a restaurált Mátyás-szoborcsoport. Míg korábban arról folytak az aggódó találgatások, sikerül-e befejezni sikeresen a munkát, most újabb indokot „talált” „az izgalomra” „a kolozsvári magyar közösség”: mikor lesz a hivatalos „átadás”? Mindez egy kis „félelem” után, hogy nehogy december elsején történjék. Természetesen – mint mindég a Főtér esetében – a kérdés jelenleg sem a Mátyás-szoborcsoportról szól, bár mindenki arról beszél.
Ugyanis a kérdés – mint megint az elmúlt húsz évben– elsősorban politikai kérdés, és a politikai viszonyrendszerben érdemes azt értelmezni. Felfogásomban minden, ami közéleti problémákat érint, az politikai jellegű kérdés. A továbbiakban vessünk egy pillantást mindezekre (a teljesség igénye nélkül, csupán egy lehetséges interpretációs keret kedvéért).
A történelmi kontextus. A pillanatnyi történelmi kontextusban a jelek szerint a Mátyás-szoborcsoport ügye nem képezi interetnikus viszonyrendszer részét. A poszt-funari időszakban a román többség elfogadta tényként, hogy Kolozsvár Főtere a történelmi Főtér (és nem az Avram Iancu tér), miközben a román nyilvános diskurzusokban azt egyre inkább deetnicizálta (ha már a szimbolikus térfoglalásnak nevezett küzdelmet a funari oldal végső soron elveszítette és/vagy feladta). Mindezt vélemény-kutatások egész sora támasztja alá. Ennek egyik nyilvánvaló jele volt az, hogy a restaurálás felelősségét a Polgármesteri Hivatal a magyar alpolgármester feladatkörébe utalta, mint technikai kérdés.
Az elmúlt évek lenyomata következtében a magyar közösség számottevő részében továbbra is természetszerűen jelen van az etnikai elem (ezt a médiadiskurzusok tartalomelemzéséből és mérésekből tudjuk), amit csak kiemel(t) a magyar kormány által nyújtott támogatás (többek között).
A politikai jelleg. Az átadás kétségtelenül politikai jellegű esemény. Ott politikusok vesznek részt, beszédeket mondanak, a közösség helyéről és szerepéről esik majd szó, Mátyás példájának árnyékában. Közösségi kérdésről szólva, nem is lehet másképpen. Sőt, így szokás! A mindenkori erdélyi magyar politikum számára a restaurálás kétségtelenül siker – bár inkább a normalitás jele kellene hogy legyen. 1994-ben a kolozsváriak jó része (etnikumtól függetlenül) a szobrot okkal féltette. Ma nem csak szépen áll, hanem a funari tábla sincsen rajta! Emellett egyetlen okos politikus sem mehet el érzéketlenül (különösen azért, mert ez nem ment könnyen, mint ahogy a feliratok kérdése sem halad könnyen. Így jogos az is, hogy akik tetemes szerepet vállaltak mindebben, azok egy átadás alkalmával azt meg is jelenítsék).
A belmagyar kérdés. Továbbá – és ez teljesen újszerű elem – a Mátyás-szoborcsoport ügye pillanatnyilag nem a román–magyar, hanem a magyar–magyar belviszonyban nyer igazi politikai töltetet. Ki nem mondottan ugyan, de az RMDSZ és a majdani Tőkés párt közötti kapcsolat, valamint az RMDSZ-utódlás és a magyar kormány közötti bonyolult négyoldalú viszonyrendszer mentén bomlik ki mindez. Az átadás körüli „vita” jó mutató a kapcsolatok tekintetében.
Hiszen a Főtér és a Mátyás-szobor olyan erős szimbólumok, amelyek legitimációs alap forrásai is, tehát komoly politikai tőkét és érveket adó objektumok, amelyek erős jelentéseket hordoznak nem csupán a kolozsvári, de az egész erdélyi magyarság körében. Úgy gondolom, hogy az „átadás-ügy” (bár azt senki sem vallja be, hogy ügy lenne) az erdélyi magyar összekuszálódó politikai viszonyok tükörképe, „kicsiben”, de hatalmas tétekkel. És amíg ezek a viszonyok nem kristályosodnak ki (kiemelten az RMDSZ–Fidesz kapcsolatára gondolok), addig az átadás is függőben marad(hat). Mindezt az RMDSZ-utódlás pedig csak tovább bonyolítja, hiszen a Fidesz könnyen akadályozhatja az átadást – az egyik finanszírozót képviseli, de valójában a maga érdekét érvényesíti, mert nem akar szimbolikus tőkét szolgálni az RMDSZ-nek, legalábbis most nem (inkább a Tőkés pártba „ruházna be” a jelek szerint).
Az alapkérdés: kell-e avatás, ha kell, akkor milyen?
Véleményem szerint a kérdés jogos. A szobor nem új, de facto leleplezni nem lehet. Egy „rendes” leleplezés nem szolgálta a román fél érdekeit (itt kizárólag a polgármesterre és pártjára gondolok), így a szobor a technikai átvétel után azonnal látható volt. Véleményem szerint a spontán átvétellel elvehető a kérdés politikai éle, és „összmagyar” lehetne a pártpolitikai helyett.
Ha a közösség szimbolikusan átveszi – vagyis magáénak érzi, ott szemlézi, gyakran a Főtéren tartózkodik –, akkor proaktív kommunikatív cselekvésével egyben azt is megüzeni a politikai osztálynak, hogy létezik, van: akikre oda kell figyelni.
PÉTER LÁSZLÓ. Szabadság (Kolozsvár)

MÁÉRT-szakbizottságok
Kárpát-medencei közös vasútfejlesztés
(MTI) – A Kárpát-medencei közös közlekedés- és vasútfejlesztés, a szakképzés és a most induló Széchenyi terv lehetőségei szerepeltek többek között az újjáalakult Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) gazdasági és önkormányzati szakbizottsága keddi budapesti ülésének napirendjén.
Becsey Zsolt, a szakbizottság elnöke, a nemzetgazdasági tárca államtitkára az ülés után újságíróknak elmondta: abban maradtak, hogy a magyar külgazdaság-politika készülő koncepciójához a határon túli magyar szervezetek is hozzászólnak majd. A közeljövőben minden résztvevő meghatározza azokat a konkrét gazdaságfejlesztési prioritásokat, amelyek a vállalkozások versenyképességének erősítését segíthetik – tette hozzá.
Kifejtette: egyértelművé vált, hogy a gazdasági összefogásnak egy egységes Kárpát-medencei gazdasági övezet koncepcióján kell alapulnia. Ez része a kormányprogramnak is – emlékeztetett. Ennek a térségnek nagyobb gazdasági integrációra van szüksége, hogy kellő erőt, innovációt tudjon felmutatni, hogy az unióban és a világpiacon sikerrel vehessük fel a kiélezett küzdelmet – tette hozzá.
A cél ugyanakkor az, hogy mindenki megmaradjon, és gazdasági téren is boldoguljon ott, ahol született – fogalmazott az államtitkár.
Becsey Zsolt a konkrét témákról elmondta, hogy az ülésen ismertették a Széchenyi terv hét nagy prioritását, megtárgyalták, hogy a tervnek a Kárpát-medencei határokon átnyúló gazdasági együttműködés, és a közlekedés fejlesztése nagyon komoly részét képezi.
A Kárpát-medencei közös közlekedés- és vasútfejlesztés kérdésében egyetértettek az együttes fellépés szükségességében – mondta. Kitért arra is, hogy minden fél érdekelt egy szélesebb szakképzési struktúra megvalósításában, hogy a beruházók a lehető legtöbb munkaerővel számolhassanak a Kárpát-medencében.
A konkrét javaslatok ismeretében a szakbizottság várhatóan május-június folyamán ül össze ismét. Népújság (Marosvásárhely)

EBESZ-főbiztos: a kisebbségeknek ismerniük kell az államnyelvet
A kisebbségek tagjainak el kell sajátítaniuk az államnyelvet, hogy beilleszkedhessenek a társadalomba – jelentette ki kedden Bukarestben a kétnapos romániai látogatáson tartózkodó Knut Vollebaek. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa azt követően mondta ezt, hogy Korodi Attilával, a képviselőház külügyi bizottságának RMDSZ-es elnökével tárgyalt az új oktatási törvényről, amely lehetővé teszi a kisebbségi diákok számára, hogy különleges tankönyvekből, gyakorlatilag idegen nyelvként tanulják a románt.
Tárgyaltunk az oktatási törvényről, amely érdekes jogszabály. Még nem tanulmányoztam, de ez is megtörténik. Úgy tűnik, olyan törvényről van szó, amely bővíti a kisebbségek lehetőségeit. Számunkra fontos az anyanyelv használatának joga. Ugyanakkor figyelemmel követjük a hivatalos nyelv elsajátítására vonatkozó előírásokra, mivel annak érdekében, hogy a kisebbségek beilleszkedhessenek a társadalomba, ismerniük kell az államnyelvet” – vélte Vollebaek.
„Jól látjuk ezt a jelenséget azon országokban, amelyekben tevékenykedünk, és érzékeljük a veszélyt azon országokban, ahol elszigetelten él egy kisebbségi közösség, és nem beszéli az állam nyelvét” – tette hozzá a főbiztos. Szerinte azért fontos az államnyelv elsajátítása, hogy a kisebbségek tagjai zavartalanul választhassák a politikusi pályafutást, választhatók legyenek, vagy munkát találjanak a közszférában.
Korodi Attila elmondta, a tárgyalás során kiderült: Vollebaek fokozottan érdeklődik a román nyelv tanítására vonatkozó romániai
tantervi változások tapasztalatai iránt, főként Szlovákia kapcsán, mivel ott is a romániaihoz hasonló vita zajlik az államnyelv kisebbségi iskolákban történő oktatásáról. Korodi szerint a Romániában szerzett tapasztalatokat a szlovákiai szakértőknek is továbbítani kell, hogy ott is hasonló tantervet alakíthassanak ki.
Korodi is egyetértett azzal, hogy az államnyelv ismerete bizonyos helyzetekben fontos a kisebbségiek számára. „De annak fényében oktassák, hogy olyan gyerekek is vannak, akik olyan közegből jönnek, ahol szinte sosem használják a román nyelvet, így az oktatás elején ifegen nyelvként kell tanítani. Az ebből származó tapasztalatokat aztán meg lehet osztani a főbiztossal, hogy más, régióbeli országokban is bemutathassa” – mutatott rá Korodi.
„Ha a tantervben az államnyelv elsajátítása is a kisebbségek igényei szerint zajlik, akkor esély van arra, hogy a fiatalok jobban beilleszkedjenek a romániai társadalomba. Romániában a 80-as évekig léteztek különleges románnyelv-tankönyvek a kisebbségi iskolákban, így a testvéremnek például nagyobb esélye volt elsajátítani a román nyelvet, mint nekem, mivel én a román diákokéval azonos tankönyvből tanultam románul. Ennek nyomán saját elhatározásból kellett tovább tanulnom, hogy bepótoljam azokat a dolggokat, amelyeket az iskolában nem tanulhattam meg” – ecsetelte a képviselő.
Vollebaek találkozott Mircea Geoană szenátusi elnökkel is, aki a megbeszélést követően elmondta, felkérte a főbiztost, készíttessen jelentést arról, milyen mértékben biztosítja az oktatási törvény kisebbségek jogát anyanyelvük, valamint az államnyelv elsajátítására. Ő is azt hangsúlyozta, hogy a magyar és más kisebbségekhez tartozó fiatalok számára fontos a román nyelv elsajátítása. Geoană emellett arra is felkérte a főbiztost, hogy szenteljen több figyelmet az Ukrajnában és Szerbiában élő románok ügyének. („Keményebbek leszünk, például nem fizetünk gyermekpénzt azoknak, akik nem küldik iskolába a gyermeküket. Eddig nagyon rugalmasak voltunk, de tennünk kell valamit” - mondta kedden Traian Băsescu államfő Knut Vollebaek EBESZ-főbiztosnak a Romániában élő romák témájában. Băsescu már a találkozó kezdetén leszögezte: a „legkényesebb” kérdés a romák ügye. „Európai szinten sem értik, hogy milyen mély ez a probléma, de vállaljuk a felelősséget polgárainkért. Nem akarjuk európai problémává tenni, de ugyanakkor szükség van az európai szintű együttműködésre” – nyilatkozta Traian Băsescu. Kifejtette, a romakérdés megoldásában minden javaslatot szívesen látnak.)
Balogh Levente. Krónika (Kolozsvár)

Félretájékoztatott az RMDSZ: a honosításhoz mégis kell a felmenők román nyelvű okiratainak fordítása
Félretájékoztatta az RMDSZ Bihar megyei szervezete a magyar állampolgárságot igénylőket, amikor egy közleményben úgy fogalmazott, hogy a kérés benyújtásához nincs szükség a felmenők iratainak fordítására. Wetzel Tamás, a kettős állampolgársággal kapcsolatos feladatok végrehajtásáért felelős miniszteri biztos azonban tegnap a Krónika megkeresésére leszögezte: a magyar állampolgárság igénylésekor minden idegen nyelven íródott dokumentumhoz hiteles fordítást kell mellékelni.
Az RMDSZ Bihar megyei szervezete – amely különösen agresszívan próbálja fölvenni a versenyt a tájékoztatásra a magyar kormány által hivatalosan felkért EMNT demokrácia-központjaival a honosításról szóló informálás terén – múlt héten saját irodai dolgozói számára szervezett képzést a könnyített honosítással kapcsolatos kérdésekről.
A fórumon a debreceni önkormányzat anyakönyvi hivatalának két dolgozója tájékoztatta a résztvevőket egyebek közt arról, hogy az állampolgárság igénylésekor csak a saját személyes iratokról kell fordítást mellékelni, a felmenőkéről már nem. A közlemény vagy annak kivonata a helyi sajtóban is megjelent.
„Egy, a kérelmezőknek nagyon fontos könnyítésről is beszámoltak a debreceni szakértők. Ezen a héten újabb könnyítést vezetett be a magyar állam, miszerint a magyar állampolgárságért folyamodóknak csak a saját maguk anyakönyvi iratait kell hivatalos magyar fordítással beadniuk, a felmenők iratait nem kell lefordíttatni. Ezt Debrecenben már így alkalmazzák” – szerepel a közleményben. Az EMNT Nagyváradon is demokrácia-központot működtető Bihar megyei szervezete ennek nyomán úgy reagált a tájékoztatásra, mondván: félretájékoztat a szövetség.
Zatykó Gyula regionális koordinátor lapunknak elmondta: amint észrevette a hibát, azonnal felvette a kapcsolatot Wetzel Tamás miniszteri biztossal, hogy tisztázza az ügyet, és megtudta, nem igaz, hogy nincs szükség a fordításra.
A probléma gyökere az, hogy az RMDSZ most nincs olyan pozícióban, hogy felső vezetőt tudjon meghívni. Ők alkalmazottakat tudnak elérni, például egy anyakönyvi hivatal vezetőjét. Az, ahogyan ők értelmezik a törvényt, nem minden esetben helyes. Mi viszont olyan helyzetben vagyunk, hogy tudunk a törvény alkotóival értekezni, emiatt vagyunk jobban informálva” – jelentette ki Zatykó.
A koordinátor hangsúlyozta: a téves információ egyik nagy veszélye az, hogy ha Debrecenben fordítás nélkül el is veszik az igazoló okiratot, fennáll a veszélye, hogy az elbíráláskor Budapestről visszaküldik azt. Leszögezte: az EMNT nem akarja, hogy az állampolgárság ügyéből pártcsatározás váljék, de azt elvárja, hogy az RMDSZ lássa be, hogy az EMNT-nek vannak birtokában a leghitelesebb információk.
Kell a fordítás!
Lapunk a debreceni anyakönyvi hivatal vezetőjét, Sinaliné Veres Erzsébetet is megkereste az ügyben. A szakember azt mondta, neki és kollégáinak a bevándorlási hivatal illetékesei tanították így az ügymenetet, de megígérte, hogy a mai nap folyamán újra megérdeklődik a dolgot. Addig is a debreceni anyakönyvi hivatal nem kéri a fordításokat. Wetzel Tamás ehhez képest megkeresésünkre határozottan kijelentette: minden idegen nyelvű okiratot le kell fordíttatni, és a másolattal együtt benyújtani, hiszen a bevándorlási hivatalokban nem beszélnek minden olyan nyelvet, amelyeken a személyes okmányok íródhattak, illetve nem tudhatják minden egyes külföldi helységnév magyar megfelelőjét, különösképpen akkor, ha az okmányok nem is latin, hanem – például Kárpátalja esetében – cirill betűkkel íródtak.
A miniszteri biztos megígérte: mivel folyamatos munkakapcsolatban van az összes ezzel foglalkozó szervvel, mihamarabb tisztázni fogják az ügyet, abban pedig biztos, hogy a tévedés csak félreértésnek tudható be. Wetzel Tamás azt mondja, azoknak az ügyét, akiknek mostanáig fordítás nélkül vették el dossziéikat Debrecenben, külön-külön megvizsgálják majd a központi elbírálásnál.
Nem törvényes, de jó?
Tegnap a Bihar megyei RMDSZ újabb közleményt adott ki, melyben elismeri, hogy a fordítások szükségtelenségéről nem született döntés, de kijelenti: így kellene eljárni. „A debreceni önkormányzat Anyakönyvi Hivatalának csoportvezetője, Sinaliné Veres Erzsébet bizonyára ezen nemes cél és a törvény szellemének megfelelően, az anyaországi hatóságoktól kapott információk alapján tájékoztatott Nagyváradon. Nyilván az elmúlt hetek tapasztalata egyértelműbbé tette, hogy a dokumentumok fordítása az egyik legnagyobb akadály a magyar állampolgárság megszerzésében.
Ezért, ha eddig hivatalosan nem is született meg ez a döntés, csak az eltérő jogértelmezés és gyakorlat ad módot a debreceni önkormányzat csoportvezetője által említett könnyítésre (miszerint nem szükséges lefordíttatni a felmenők anyakönyvi iratait), úgy értékeljük, szükség van ezen cívisvárosi értelmezés teljes anyaországi kiszélesítésére. Arra kérünk tehát mindenkit, hogy szorgalmazza és támogassa a további könnyítések általánossá tételét azért, hogy minél több erdélyi magyar rendelkezhessen anyaországi állampolgársággal is” – szól a közlemény.
Újabb határon túli partnerek
Az egyszerűsített honosítás lebonyolításához kapcsolódó együttműködési megállapodást kötött a magyar Külügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint szerbiai, horvátországi és szlovéniai magyar szervezetek képviselői tegnap Budapesten.
„A határon túli magyarság számára az állampolgárság igénylésének lehetősége a szabadság kiteljesedésének a pillanata, a rendszerváltozás most érkezett el a kisebbségi magyarsághoz” – mondta Németh Zsolt külügyi államtitkár az aláírás után. Németh köszönetet mondott a civilek segítségéért is, felidézve Tőkés László kezdeményezését az egyszerűsített honosítási eljárásban.
„Most már a magyar állam a határon túli magyaroknak is az állama, (...) ahogy a nemzet mindazok közössége, akik magyarnak érzik magukat, az állam mindazok közössége, akik magyar állampolgárok” – mondta az államtitkár. Németh Zsolt értékelése szerint az egyszerűsített eljárás lebonyolításában a külügyi konzuli szolgálat jelesre vizsgázott, a visszajelzések szerint gördülékenyen, problémamentesen zajlik az állampolgársági folyamat.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár nagyváradi demokrácia-központban tett látogatását felidézve azt mondta, ezekben az irodákban nagyon nagy segítséget kapnak az emberek. Segítenek az igényléshez összeállítani a dossziékat, ellenőrzik a papírokat, dokumentumokat, s így jelentősen rövidülhet az ügyintézés a konzulátusokon. Wetzel Tamás honosításért felelős miniszteri biztos elmondta, most hetente fut be annyi kérelem, mint korábban egy év alatt.
Nagy Orsolya. Krónika (Kolozsvár)

Székelyföldi körúton Kányádi Sándor
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Erdélyben és a Partiumban is számos kulturális rendezvénnyel ünneplik a Magyar Kultúra Napját, január 22-ét, sok helyen napokig tart a programsorozat. Nagyváradon és Székelyudvarhelyen például már hétfőn megkezdődött az ünnepi programok sora. A háromszékiek a Magyar Kultúra Napja alkalmából Kányádi Sándor költővel találkozhatnak, Liszt Ferenc zeneszerzőről hallgathatnak előadást, koncerteken vehetnek részt.
Magyar Köztársaság Sepsiszentgyörgyi Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ a kortárs magyar irodalom egyik legismertebb szerzőjével, Kányádi Sándorral szervez közönségtalálkozó körutat.
A népszerű költő szerdán Székelyudvarhelyen, csütörtökön Kovásznán és Kézdivásárhelyen, pénteken Baróton, majd szombaton Sepsiszentgyörgyön találkozik olvasóival. A rendezvényt a Magyar Írószövetség támogatja. Sepsiszentgyörgyön pénteken a színház nagytermében a Rétyi Fúvószenekar koncertezik, a színház kamaratermében pedig a Próba Után Lacikánál Borozunk nevű zenekar mutatja be a Kovács András Ferenc megzenésített verseiből összeállított lírai koncertjét. A sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban vasárnap a 200 éve született Liszt Ferencre emlékeznek.
A zeneszerző Via Crucis című művéről tart előadást Valádi Enikő zenetanár, majd hallható lesz a teljes kompozíció a Snaps Vocal Band és Horváth Zoltán orgonaművész előadásában. A Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében január 22-én a csíkszeredai Nagy István Művészeti Gimnázium aulájában Ruralia hungarica címmel komolyzenei kocertre kerül sor, többek között Bartók Béla-, Dohnányi Ernő-, Hubay Jenő- és Joseph Haydn-művek csendülnek fel. A Szeben megyei Vízaknán pedig vasárnap a Református Gyülekezeti Otthonban Székely panoráma címmel nyílik fotókiállítás a Hargita Megyei Kulturális Központ csíkszentdomokosi fotótáborának anyagából.
A Csíki Játékszín immár másodszor várja ingyenes felolvasó-színházi előadással közönségét. Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján kortárs magyar drámát olvasott fel a társulat, ezúttal pedig szombaton 18 órai kezdettel a József Attila- és Kossuth-díjas Janikovszky Éva műveiből olvasnak fel a színház művészei, majd Cári Tibor szerzeményeiből kerül sor egy minikoncertre, a zeneszerző és Veress Albert előadásában. Az újabb ingyenes fellépést követően az évad folyamán még egy alkalommal várják díjmentesen a közönséget a színház művészei, a Magyar Költészet Napján.
Kolozsváron a lutheránus egyház és az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) is szervez programokat a kultúra napján. A lutheránus templomban tegnap kiállítást nyitottak meg, szombaton pedig ökumenikus istentiszteletre és operagálára kerül sor a Kolozsvári Magyar Opera művészeinek közreműködésével.
A szombati istentiszteletet követően többek között Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Lukács Tamás országgyűlési képviselő mond beszédet. Az EME szervezésében Szegedy-Maszák Mihály, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem tanára tart előadást Babits Mihály nemzetfölfogása és neoklasszicizmusa címmel szombaton 11 órától a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának székházában, délután négytől pedig a társaság székházában az EME debütdíjának átadására kerül sor. Krónika (Kolozsvár)

Közös imádságos együttlét
Nagyvárad – Kedd este a nagyváradi unitárius templomban tartották a Keresztény Egység Imahete 2011 rendezvény soron következő alkalmát. Ének-zenés összeállítással is dicsérték az Urat.
A közös imádságos együttlét alkalmából Buzogány Csoma István unitárius lelkipásztor köszöntötte a testvéregyházak képviselőit és a megjelent híveket, az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv II. részének 37-től 47-ig terjedő igeversei alapján, mely az első, jeruzsálemi gyülekezet megalakulásáról szól. Szószéki beszédében arra hívta fel a figyelmet: hálát kell adnunk a gondviselő Istennek azért, mert megáldott bennünket az összetartózás érzésével, csodájával. Egyazon szeretetközösség részei vagyunk mindannyian, mely nem arról szól, hogy fehér vagy fekete, kint vagy bent, enyém vagy tiéd, hanem az együttlétről. Ahogyan az otthonainkban jóérzés tölt el bennünket, amikor közösen fogyasztjuk el a családi ebédet, úgy az egyház is terített asztallal vár és étellel kinál minket Isten házában, hogy megérezhessük a közös kenyértörés és fohász szelídségét, melegségét, ízét és zamatát. Isten ugyanis az egyetlen erő és hatalom, mely újraformálhat bennünket, ezért helyet kell biztosítsunk számára a lelkünk templomában. Együtt, mert így könnyebb, mert közösen bátrabbak és erősebbek vagyunk, mondta a tiszteletes.
Virgil Bercea görög katolikus püspök úgy vélte: amikor a templomban együtt vagyunk, újra gyermeki izgalommal és őszinteséggel állunk Isten színe elé. Amikor pedig együtt imádkozunk, túllépünk a nyelvi és a felekezeti különbségeken, s a szeretet, jóság, megértés és megbocsátás lesz rajtunk úrrá.
Tanúságtevő gyülekezet
Böcskei László római katolikus megyés püspök azt tanácsolta: az első keresztény gyülekezet életéhez próbáljuk igazítani a mi hétköznapjainkat is, hogy átélhessük, megtapasztalhassuk az egység erejét, kötelékét. Ne térjünk le az egymás felé vezető útról, hanem tárjuk ki a szívünket, s fogadjuk el azt, amit Isten ajándékozni akar nekünk egymásban. Első lépésként közelítsünk embertársaink felé, fedezzük fel bennük Isten ajándékát. Akarjunk a jeruzsálemiekhez hasonlóan mi is tanúságtevő közösség lenni, mert nagy szükség van erre napjainkban is.
Csűry István királyhágómelléki református püspök az egyháza nevében kijelentette: jövőnket az apostolok tudományára kell helyezni, mert az igazi tudás Istennél van. Mindezt bizonyítja az is, hogy az évszázadok folyamán számos rendszer, világkép és fizikai törvény megdőlt és összeomlott, viszont az egyház kétezer éve él. Amíg tehát erre a tökéletes igazságra törekszük- melyről tudjuk, hogy kinél van-, addig nincs baj. Erről kell tehát tanúbizonyságot tenni, ezt kell hirdetni mindenkinek, hangsúlyozta az egyházfő.
A magyarul elhangzottakat Ráksi Lajos várad-réti református segédlelkész fordította le román nyelvre. Közreműködött a Benczédi-házaspár, Mónika (zongora) és Hunor (ének), valamint Soós Anna (zongora).
Ciucur Losonczi Antonius. erdon.ma

Miért késlekednek?
A megújuláshoz az kell, hogy jól meghatározott művészi célt állítsanak a társulat elé.
„A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, és azon belül a Tompa Miklós társulat az elmúlt tizenöt-húsz év folyamán egyre súlyosabb válságba került, morális és művészi szempontból egyaránt. Ha tényleg meg akarunk menteni valamennyit hajdani hírnevéből, végre meg kellene hozni azokat a döntéseket, amelyekre szükség van – komolyabban és hozzáértőbben, több professzionalizmussal, mint amilyeneknek az eddigi ilyen irányú törekvések bizonyultak.”– véli Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója.
„És ezt szigorúan szakmai kritériumok, a szakmai etika szem előtt tartásával kell megtenni, félresöpörve minden mást, ami nem a színház sajátja vagy sajátossága, aminek nincs köze a művészethez, a színpadi alkotómunkához, aminek ez az intézmény és épület kizárólagos otthona kellene hogy legyen” – véli Kövesdy István, a Tompa Miklós Társulat művészeti igazgatója. Szerinte a válságból kivezető út: „a gyökeres megújítás TELJES folyamata.”
A Tompa Miklós centenárium alkalmával rendezett megbeszélésen sok minden felmerült, elhangzott sok panasz, adminisztratív gond, műszaki nehézség, hiányosság, de magáról, az immár húsz éve halogatott „gyökeres megújításról”/megújulásról kevés szó esett. Elmondták, hogy mit kellene elrendeznie a minisztériumnak s mit a helyi hatóságoknak, sok naiv elvárást hallhattunk.
A minisztériumnak megvan a maga dolga, egy színház adminisztrálása az azzal megbízottak feladata; nem végzi el, és nem is kell hogy elvégezze helyettük senki. Eddig az önállóság hiányáról, az önálló cselekvés lehetőségének a korlátozásáról, illetve korlátozottságáról panaszkodtak, most mégis a mennyből várják a mannát, visszasírják a régi időket? Vagy azt szeretnék, ha a megyei, illetve a városi tanácsosok megszállnák a színházat, és – üsd, vágd! – aprítanák a művészetet, osztanák ott naphosszat a semmit? Ez hiányzik a megújuláshoz?
A megújuláshoz az kell, hogy jól meghatározott művészi célt állítsanak a társulat elé, s kiválasszák a megvalósításához szükséges embereket: színészeket, rendezőket, díszlettervezőket, dramaturgokat stb. Úgy, ahogy azt a nemrég ünnepelt marosvásárhelyi színházteremtő, Tompa Miklós tette, aki a maga korában a nagy művészi célhoz megnyerte Erdély legjobb magyar színészeit, akik maguk is azt várták, hogy végre csináljanak valami igazat, jelentőset, valami egyedülállót, művészileg mérhetőt. És ne mondja senki, hogy akkoriban jobb idők jártak a művészet, a színház számára; hogy a 40-es évek végén és az 50-es években ideális körülmények voltak...
De Tompa Miklós hajlandó volt égni, mint a két végén meggyújtott gyertya: a próbákon s a színpadon kérlelhetetlen igényességgel építette a realista színjátszás nagy momentumait, a közéletben pedig kijárt, kiravaszkodott, kiügyeskedett mindent, amire a társulatnak szüksége volt. Ha kellett, készen vitte a miniszterhez, a kormányfőhöz a gondra a megoldást, nem azt várta, hogy ők találják ki, mert azt várhatta volna az idők végezetéig... Gondoljunk csak arra, hogyan rántotta bele Petru Grozát a Székely Színház államosításába és implicite a finanszírozásába. Ha megvan a nagy cél, és megvan, aki harcoljon érte, akkor menet közben, előbb-utóbb az eszközök is előkerülnek. De ha az előző kettő nincs meg? Ez a gond Vásárhelyen, immár legalább húsz éve.
Amikor Kövesdy István fiatal – és markáns tehetségű – rendező ezelőtt pár évvel, pályázat révén, elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának vezetői tisztségét, reménykedtem abban, hogy előbb-utóbb meglesz a cél is, amelynek távlatában erős művészi gárda verbuválódik, és teljesítménye révén újra egyik legjobb színházunk lesz a vásárhelyi.
Kövesdy fel is villantott egy célt: nagyobb teret biztosítani a jelenkori drámának, mindenekelőtt a hazai magyar dramaturgiának! Ezt bemutatók jelzik, meg egy hosszabb lejáratú projekt, amely olvasószínházi előadások sorát nyitotta meg. És jól tájékozódott, mert a közönség is szereti, s meglehet, hogy várja is e művek megszólalását. Arra kérném Kövesdyt, hogy legyen bátrabb, álljon ki teljes erővel elképzelései mellett, tegye azokat az egész társulat törekvésévé.
Mert ha ő nem teszi, mástól hiába várja.
Zsehránszky István. Új Magyar Szó (Bukarest)

A szólás és a szabadság
Egyfajta válasz Kelemen Attila Árminnak
Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan.
Sokáig méláztam Kelemen Attila Ármin szövege fölött, mert a belőle kiolvasható pozitív Tőkés-kép – bevallom – kissé kibillentett egyensúlyomból, így a reflexszerű randomválaszt céltalannak éreztem. (A gondolkodásra alig késztető anyagokat szerencsére abban a Bukarestben szerkesztett, és talán nyomtatott formában még megjelenő napilapban közlik vetésforgószerűen, amelynek internetes látogatottsága a traffic.ro kimutatása szerint – kérem, a szerkesztők ne vegyék ezt nyalásnak – minimum tízszer kisebb a Transindexszénél, tehát nem érdemes sok energiát feccölni beléjük.)
Kelemen szövege annál is inkább elgondolkodtatott, mert bár szerintem sem a médiatörvényről, sem pedig Tőkés Lászlóról nem szól érdemben, de rajtuk keresztül rátapint arra, ami a leginkább zavaró a magyarországi médiatörvény körüli hisztériában.
Az alapvető kérdés, hogy kicsoda és pontosan mit is véd?
Még mielőtt óva intenénk Angliát, gyorsan vessünk egy pillantást az alapképletre: Magyarországon demokratikus választások eredményeképpen a két cikluson át regnáló hatalmi elitet partvonalra küldték a tisztelt szavazópolgárok, egyben kétharmados felhatalmazást adtak a Fidesz-KDNP szövetségnek (volt más lehetőség is: az, hogy az LMP és a Jobbik képtelenek voltak nagyobb számban meggyőzni az anyamagyarokat, talán nem a Fidesz hibája). És az Orbán Viktor demokratikusan választott miniszterelnök által vezetett kormány, illetve az őket támogató parlamenti frakció tagjai élnek is ezzel a felhatalmazással, saját elképzeléseik mentén formálják Magyarországot – az lenne a fura, ha nem ezt csinálnák.
Ez politikai tény, és a lehetősége bele van kódolva a képviseleti demokráciába, legalábbis én sehol nem olvastam olyasfajta korlátozást, ami a kétharmados többséget tiltaná. Azt viszont, hogy hogyan él ezzel a felhatalmazással a kormánypárt, leginkább a választók jogosultak megítélni, akik pedig nem hömpölyögnek az utcákon, hogy hupsz, tévedtünk, Orbán Viktor monnyon le. Sőt.
Továbbá: ha az ellenzék képtelen arra, hogy hiteles alternatívát mutasson fel, márpedig a magyarországi ellenzék nagyon halvány teljesítményt nyújt, vagyis legyünk őszinték: értékelhetetlent, akkor bocs, de nem látom a bármilyen fogantatású és irányú demokratikus változtatás lehetőségét. Igaz, van még az Európai Unió, mint feltételezett/vállalt érték- és érdekközösség, amely viszont a közelmúltban számtalanszor példáját adta annak, hogy jogértelmezése kissé konfúz, tolómércével dolgozik, és hogy fogalmunk sincs, melyek azok az alapvető európai értékek, vagy hogy mit is értünk a kínkeservesen nevesített közös értékeken. Hogy nem pont ugyanazt, az eléggé valószínűnek tűnik, éppen ezért kételkedve fogadok minden européer iránymutatást. Ebbe a mátrixba illeszkedne a független sajtó,
mint a hatalom negyedik ága, vagy hogyan is szól ez az urban legend. (Zárójel: különösen vicces a sajtószabadság féltése az erdélyi tollnokok esetében, hiszen nálunk lassan húsz éve a túlélés záloga az öncenzúra, ha nem igyenöst a közpénzek fölött egyeduralkodó érdekvédelmi szervezet szervilis kiszolgálása.) A média termék és eszköz, beazonosítható érdekcsoportok, jobb esetben értékközösségek eszköze, és ezt jó észben tartani akkor, amikor az alapvető emberi jogok utolsó védváraként próbálják eladni nekünk.
A magyarországi törvényalkotók ebbe a mítoszba tenyereltek bele. Az eddig formálisan és tessék-lássék szabályozott médiavilág (bizony-bizony: gumiszabályok!) azzal szembesült, hogy a hatalma nem korlátlan. Meglehetősen sokkoló lehet ez az érzés, ám innen egy lépésből az öncenzúráig eljutni eléggé egydimenziós világképet feltételez. Minden apró részletet most nem zongoráznék végig (ráment két éjszakám, amíg elolvastam a törvényt, az értelmezéseket, a kifogásokat és ellenvéleményeket), a tartalmi kifogásokat (már akinek egyáltalán voltak) rendre cáfolja a médiahatóság, amelynek a működéséről még semmi gyakorlati tapasztalatunk sincs, de zsigerből megelőlegezzük, hogy Orbán Viktor vasökleként fog lesújtani mindazokra, akik hümmögni merészelnek a kormányzati politikák kapcsán. Pfuj.
És általában azok a „véleményformálók” inszinuálják ezt a helyzetet, akik saját hitelességük lenullázásáért rengeteget dolgoztak a ballib kormányzatok idején, megírták az őszödi apologetikát, és akik megkérdőjelezték a demokratikus jogállam eszméjét akkor, amikor hallgattak/védelmére keltek a volt hatalomnak, amikor az éppen az alapvető emberi jogokat vette semmibe karhatalmi erők segítségével.
Kelemen Attila Ármin azt állítja, hogy: „a szólásszabadság, ha tetszik, morális, a médiatörvény pedig szakmai kérdés, egyik sem elsősorban politikai.” Amennyiben elfogadjuk ezt az álláspontot, akkor a szólásszabadság militáns védelmezőinek morális álláspontját is vizsgálnunk kell,
és itt futunk bele abba a kérdésbe, ami engem a leginkább zavar.
Konrád György a Népszabadságban közölt hétfői írásában „az egykori földalatti sajtó hőseit” is nevesíti (a névsor: Haraszti Miklós, Rajk László, Demszky Gábor, Magyar Bálint és Hodosán Róza), mint akik az európai intézményekhez intéztek tiltakozó felhívást. „Az 1989 előtti közép-európai demokratikus ellenzék” fentebb felsorolt tagjainak gyakorló politikusai egyvalamit végzetesen elrontottak: 1989 után kiegyeztek a kommunista nómenklatúra újratöltött tagjaival, illetve azok szellemi örököseivel. Akkor, amikor erre a paktumra a hatalom akarásán és az önérdeken kívül semmilyen más erő, megfontolás nem kényszerítette őket. Az ún. szabad és demokratikus jogállamban. Volt más választási lehetőségük, de ők inkább együtt kormányoztak Horn Gyulával, Medgyessy Péterrel, Gyurcsány Ferenccel, és kormányzásuk nem volt sikertörténet – tehát még az eredményeik sem igazolják vissza a korábbi elveikkel ellentétes lépéseiket.
Itt már régen nem a szólásszabadságról van szó. A szólásszabadságot Konrád György és társai nap mind nap megélik, amikor véleményeiket szabadon közlik.
Itt arról van szó, hogy az 1989-előtti rezsim örökösei és a velük kiegyező, legyen, liberálisok elkúrták, az istenadta nép pedig hazaküldte őket. Ezt nem akarják megérteni.
2010 áprilisától nem az ő narratívájuk érvényesül. Az ő történetük dicstelenül ért véget, és gondolom, cseppet sem vigasztalja őket az, hogy ezért a legtöbbet ők maguk tették.
Szabadságukban áll szólni, kérdés, hogy ki hisz még nekik.
Orbán Viktor pedig rendszert változtat, ebben saját döntése alapján partnere Tőkés László. Hogy a rendszerváltoztatás iránya és mértéke helyes-e, azt néhány év múlva fogjuk megtudni – de hogy a miniszterelnöknek demokratikus felhatalmazása van rá, az aligha kétséges.
Demeter Szilárd Tőkés László sajtófőnöke. Transindex

Nyilatkozat Romániának és Bulgáriának a övezethez való csatlakozása tárgyában
Az európai integráció folyamatában kiemelkedő jelentősége van az egy adott térségre alkalmazott belügyi és igazságügyi együttműködésnek. Ennek jegyében alakulhatott ki az a schengeni térség, amelyben az európai polgárok mindennapi utazásaik során élvezhetik a szabad közlekedés előnyeit.
Az európai integrációnak folytatódnia kell a Nyugat-Balkán irányába. Horvátország csatlakozási tárgyalásainak lezárása, Szerbia európai vérkeringésbe való bekapcsolása, a csatlakozási tárgyalások megkezdése Macedóniával (FYROM) ugyanolyan, a térségünket érintő európai jelentőségű ügyek, mint Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása. Nem regionális, hanem kimondottan európai jelentőségű ügyekként kell kezelnünk ezeket.
A magyar uniós elnökség megkezdésével egy időben Románia és Bulgária schengeni csatlakozása is kézzelfogható közelségbe került. Sajnálatos, hogy néhány uniós ország ellenkezése halasztani látszik felvételünket.
Minekutána Románia az előző években a követelmény-csomag technikai feltételeinek teljesítésére eredményesen felkészült, a schengeni övezethez való csatlakozás nagyban növelhetné az európai intézmények iránti szimpátiát mindenekelőtt azért, mert ez az emberek mindennapi életében hozna változást. A belföldi és európai gazdasági válság, a növekvő euroszkepticizmus közepette az Unió belső kohéziójának ez irányú megerősítése és kiterjesztése ténylegesen európai jelentőséggel bírna.
Románia polgárainak érdekében szorgalmazzuk, hogy induljon újra a tartalmi párbeszéd a német és a francia külügyminisztérium vezetőivel. Ugyanakkor indítványozzuk, hogy az Európai Parlamentben dolgozó romániai képviselők együttes fellépéssel próbálják előremozdítani Románia schengeni csatlakozásának ügyét.
Meggyőződésünk, hogy – Orbán Viktor miniszterelnök, soros EU-elnök nyilatkozatának értelmében – a magyar Elnökség hatékonyan elő fogja mozdítani országunk mielőbbi befogadását.
Strasbourg, 2011. január 19.
Tőkés László
EP-alelnök. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Replika
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete közleményben reagált tegnap az RMDSZ kedden este megszületett, lapzártánk után kézhez kapott fenti közleményre. Eszerint: „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei szervezete véget kíván vetni az egyszerűsített honosítási törvény alkalmazása kapcsán a megyében napok óta zajló, méltatlan vitának. Felelőtlenségnek tartjuk, hogy az RMDSZ az általa kérelmezett, a fordítással kapcsolatos eljárási javaslatokat, amelyek amúgy minden szakszerűséget nélkülöznek, eleve úgy kezelte , mintha már érvénybe lépett eljárási módosítások lennének. Jelen pillanatban az eljárás megköveteli minden nem magyar nyelvű okmány magyarra való fordítását. Erről dr. Wetzel Tamás miniszteri biztos, az egyszerűsített honosítási törvény kidolgozója tájékoztatott bennünket. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szakképzett ügyintézői mindvégig ennek megfelelően jártak el. Ezután is arra kérjük az igénylőket, hogy fordíttassák le magyarra valamennyi nem magyar nyelvű dokumentumukat. Iratcsomójuk átnézését vállaljuk a Demokrácia Központokban. Az RMDSZ megalapozatlan és felelőtlen nyilatkozatai, a téves tájékoztatás miatt magyar emberek százai veszíthetnek időt az ügyintézésben, hiszen a magyar fordítást nélkülöző kérelmezők jobb esetben is okiratpótlási felszólítást fognak kapni az elkövetkezendőkben. A vitát lezártnak tekintjük.” Reggeli Újság (Nagyvárad)