Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2008. szeptember 5.
Traian Basescu „büdös cigányozása” diszkriminatívnak tekinthető, de az államfőre nem rónak ki semmiféle büntetést, mivel a szóban forgó kijelentés magánbeszélgetésen hangzott el, amelyet engedély nélkül hoztak nyilvánosságra. Az igazságszolgáltatási szervek felhívták az államelnök figyelmét arra, hogy ezután óvatosabban fogalmazzon. /Basescu fogalmazzon óvatosabban! = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./
2008. szeptember 5.
Millenniumi évvel ünnepli alapításának ezredik évfordulóját a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye. A püspökség 2008 szeptembere és 2009 szeptembere között egyéves ünnepségsorozattal emlékezik arra, hogy Szent István király az általa alapított tíz püspökség egyikeként létrehozta az erdélyi püspökséget. A püspökség szervezésére 1003 után kerül sor, a befejezését 1009-re teszik. „Az előttünk álló millenniumi év jó alkalom arra, hogy tanúságot tegyünk hitünkről, egyházunkról ebben a több nemzetiséget, kultúrát és vallást felsorakoztató mai Erdélyben” – olvasható a Jakubinyi György érsek és Tamás József segédpüspök által aláírt közleményben. A millenniumi évet szeptember 13-án nyitják meg Csíksomlyón, és 2009. szeptember 29-én, Szent Mihály napján zárják a gyulafehérvári székesegyházban. A fontosabb főesperességi kerületekben is rendeznek millenniumi rendezvényeket, amelyek a főesperesség templomának a búcsúünnepe köré szerveződnek. Kolozsváron Szent Mihály napján kerül sor a kerületi rendezvényre. A millennium alkalmából az egyházmegye számos kiadványt szeretne megjelentetni. Többek között új, négynyelvű brosúra készül a gyulafehérvári székesegyházról, emellett pedig egy multimédiás DVD elkészítését tervezik. Az egyházmegye múltjáról és jelenéről szintén DVD-film készülne. Emellett folyamatban van egy millenniumi évkönyv szerkesztése. /Pap Melinda: Millenniumi év kezdődik. = Krónika (Kolozsvár), szept. 5./
2008. szeptember 5.
Szentmise keretében emlékeznek meg az 1658. szeptember 6-i tatárbetörés 350. évfordulójáról a Gyergyói-medence lakói. A szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálja a Gyergyószárhegy és Gyergyóditró határában lévő Tatárhalomnál. 1658-ban egy több mint 3000 fős tatárhorda tört a Gyergyói-medencére, de a helybéli emberek sikeresen felvették a harcot a túlerővel. A szájhagyomány szerint a többnyire idősekből és asszonyokból álló sereget – a székelyföldi férfinépet ugyanis a nyugati hadszíntéren kötötte le a háború – a gyergyószárhegyi Gábor deák és a gyergyóditrói Puskás Klára irányította. A győztes csata emlékét őrzi a ferences birtokon lévő halom, ahová az elhunyt ellenséget temették. 1908-ban márványobeliszken állítottak írásos emléket a győztes ütközetnek. „Hiszem, hogy a 350 éves példa mindannyiunk számára útmutató. Akár gyermekvédelemben, akár kulturális, gazdasági kérdésekben az lenne jó, ha őseink példájára saját gondjainkat felvállalnánk, és egymásban szövetségeseket keresve, a jó Isten segítségét kérve mi is megoldanánk létünket, közösségeinket veszélyeztető kérdéseket” – fogalmazott meghívójában Csaba testvér. /Jánossy Alíz: Mise a tatárbetörés emlékére. = Krónika (Kolozsvár), szept. 5./
2008. szeptember 5.
Dr. Enyedi István művészeti tanácsadó szerint Szatmár megyében régi adóssága az igazgatóságnak a hagyományőrző egyesületek adatait tartalmazó kiadvány, számos megye már évek óta reklámozza ily módon néptáncegyütteseit és népi zenekarait. Eddig több, mint ötven egyesület szerepel a listájukon. Terveik szerint a kiadvány a megyei hatóságokon kívül eljut az önkormányzatokhoz, de küldenek más megyék hagyományőrző központjainak, sőt – a testvértelepülési kapcsolatok segítségével – külföldre is eljuttatják ezeket. /Portfólió készül a hagyományőrző egyesületekről. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 5./
2008. szeptember 6.
Elkészültek a tervek a Székelyföldön alkalmazandó egységes jelképrendszerről, melyet bemutattak a sepsiszentgyörgyi városházán. Kopacz Attila tervező elmondta, kisebb építményeket csak a megye- és városbejáratokhoz ajánlott elhelyezni, máshol megteszi az ízléses tábla. A tervező szerint Kós Károly motívumait kell felhasználni a határkő gyanánt állítandó építményeknél. Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke végigjárta a megye összes bejáratát, s a határtáblák fényképeit mutatta. Legtöbbjük siralmas. Sok helyen a szocialista időkből származó betonépítmények maradványai, rozsdaette vasszerkezetek ,,jelképezik" a megyét. A tervek szerint a megyebejáratnál Háromszék címere és a székely címer fogadja az érkezőt, a városok, községek bejáratánál pedig a közigazgatási egység címere a székely címerrel párosítva. /Szekeres Attila: Amilyen a porta, olyan a gazda (Egységes jelképrendszer a Székelyföldön) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./
2008. szeptember 6.
Attila király halálának 1555. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepség keretében szeptember 7-én, vasárnap Árpád fejedelem-díjjal tüntetik ki Kubik Anna színművésznőt Alpáron, ahol a legenda szerint hármas koporsóban a Tisza medrébe temették a hunok királyát. A díjat a Magyar Művészetért Alapítvány Kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra alapította 2007-ben, Árpád vezér halálának 1100. évfordulóján. Az Árpád fejedelem-díj kuratóriuma úgy döntött, ebben az évben a díjat Kubik Annán kívül az Aracsi pusztatemplom és a bánsági püspökség, a Háromszék szerkesztősége, Győrfi Sándor, Dunaszerdahely városa, valamint posztumusz Illyés Gyula és Wass Albert kapja meg. A Háromszék szerkesztősége a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében október 23-án tartandó ünnepségen veszi át az Árpád fejedelem-díjat. Ugyanakkor adják át a Bartók Béla-emlékdíjat a csernátoni Haszmann Pál Múzeumnak, a Magyar Művészetért Díjat Ádám Gyula csíkszeredai fotóművésznek és Benedikty (Horváth) Tamás írónak, az 1956-os forradalomról szóló Szuvenír című regény szerzőjének. /Szekeres Attila: Árpád fejedelem-díj. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./
2008. szeptember 6.
A műkedvelő színjátszásnak Székelyudvarhelyen több mint százéves hagyománya van. A városban 1896-ban működött a Színpártoló Egyesület és 1902-ben „színjátszásra alkalmas színkör volt". A város pezsgő kulturális életének színtere az 50-es évek közepétől kezdődően a művelődési ház volt. Itt próbáltak a műkedvelő színjátszók, itt léptek fel a vendégszereplésre érkező kolozsvári, nagyváradi, temesvári, szatmári, marosvásárhelyi és a sepsiszentgyörgyi színházak. A székelyudvarhelyi Népszínház a több mint százesztendős műkedvelő színjátszás hagyományából született meg 1977-ben és működött 1989-ig, amikor a változás szétzilálta a csoportot. 1997-ben a régi népszínházasok kísérletet tettek a hagyományok felélesztésére, és a város szülötte, Tomcsa Sándor előtt tisztelegve megalakult az író nevét viselő Tomcsapat. Ugyanebben az évben, Horváth Károly zeneszerző javaslatát a város önkormányzata döntött: legyen a városnak saját hivatásos színháza. 1998-ban, a gyergyószentmiklósi és csíkszeredai „újszülöttekkel" egyazon évben, az erdélyi hivatásos teátrumok kilencedik kistestvéreként napvilágot látott a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház. 1998. november 6-án Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című kétrészes vígjátékkal első ízben lépett színre a társulat. Az 1999/2000-es, első hivatalos évadban a társulatnak tizenkét főállású színművésze volt, vendégművészeket foglalkoztattak. Nyolc bemutatót tartottak. 2000/2001-ben két anyaországi színházzal és a Csíki Játékszínnel való együttműködésnek köszönhetően kilenc bemutatót láthatott a nagyérdemű. A tízéves születésnapját november hatodikán ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak az anyagi gondok, az évről évre változó társulat ellenére sikerült „felcseperednie". /Lázár Emese: A jubiláló Tomcsa Sándor Színház tíz esztendeje. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./
2008. szeptember 6.
A szülőfaluban, Homoródszentmártonban a család visszakapott kertjében különleges, egyedi szoborpark nyílik a jövő héten. A művész bátyja, Román Elemér monumentális méretűre növesztette Román Viktor tizenkét szobrát és azokat kiállítva a felújított, kibővített épület körüli kétezer négyzetméternyi területen mutatja be. Az alkotóereje teljében Párizsban 1995-ben hirtelen elhunyt szobrász ugyanis a szülőhely, az itteni hagyományok, népi fogantatású egyszerű, ősi formák hatására, ihletésére frissítette föl, újította meg időről időre a nyugati világban is nagyra becsült alkotóművészetét. Román Viktor 1968-as emigrálása után 1981-ben láthatta utoljára szeretett faluját, képletes hazatértére azonban halála után többször is sor kerülhetett, a homoródszentmártoni általános iskola 1996-ban az ő nevét vette fel, 2000-ben az egykori jó barát, Hunyadi László alkotta bronzportré és egy emlékszoba avatása adott erre alkalmat, rá két évre Székely József készítette bronzplaketten is megörökítették. Most pedig a testvér hétesztendei erőfeszítései nyomán kerülnek többszörös nagyságban a közönség elé az alkotások. Román Elemér nem képzőművész, mérnökember, öccse művészetének, elképzeléseinek, törekvéseinek egyik legavatottabb ismerője, szívügye Román Viktor életművének az ápolása, közkinccsé tétele. Ennek köszönhető a felavatandó szoborpark. Román Viktor aránylag kis méretű bronzplasztikáit testvére felnagyította. /N. M. K. : Román Viktor ismét hazatér. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 6./
2008. szeptember 6.
Karácsony Benő (eredeti nevén Klarmann Bernát) 120 éve, 1888. szeptember 7-én született Gyulafehérváron. A polgári foglalkozására nézve kolozsvári ügyvéd elbeszélésekkel, színművekkel, regényekkel volt jelen a két világháború közötti erdélyi magyar irodalomban. 1944-ben Auschwitzben pusztították el. Az 1936-ban megjelent Napos oldal című regénye megjelenése után transzilván pikareszk műként emlegették írását, Felméri Kázmér Tamási Ábelével, Nyírő József Uz Bencéjével rokonítható keserű kópéságait. A megnyugvás ösvényein című könyvének a megjelenését már nem érhette meg, 1946-ban posztumusz kiadásként látott napvilágot Kolozsvárott. Karácsony Benő születésének évfordulója alkalmából a Duna Televízió 60 perces portréfilmmel adózik emlékének. /120 éve született Karácsony Benő. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 6./
2008. szeptember 6.
Dr. Nagy Lajos könyves bemutatkozása a Rétyi Falunapokon páratlan esemény volt. Négy könyve sorakozott az asztalon: Réty monográfiája, Nagyernye monográfiája, az Életünk kórtörténete és az Elfelejtett rétyiek című kötet, amelynek melléklete a Pálinkatan. Egykori orvostanhallgató évfolyamtársak, kollégák, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet 1956–1959 alcímű kötet kapcsán volt politikai foglyok és más érdeklődők töltötték meg a termet. Párját ritkító, hogy a könyvkiadást az önkormányzatok ilyen mértékben támogassák. Réty monográfiájának és az Elfelejtett rétyiek megjelenését a helyi polgármesteri hivatal, Nagyernye monográfiáját az ottani önkormányzat támogatta. Az ugyancsak dr. Nagy Lajos által összehozandó, Komolló monográfiájának a kiadását a megyei önkormányzat is támogatni fogja. Dr. Nagy Lajost négykötetes szerzőként köszöntötték 75. születésnapja alkalmával. /Sylvester Lajos: /Könyves Nagy Lajos rétyi bemutatkozása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./
2008. szeptember 6.
Az anyaország szellemi életének meghatározó egyéniségei voltak azok, akik folyamatosan az utódállamok kisebbségi magyar kultúráját figyelték. Sokatmondó névsort lehetne összeállítani, Görömbei András nevét kiemelve. Mellette és vele együtt többeket is érdemes számon tartani Elek Tibort, akinek erdélyi magyar irodalmi tárgyú tanulmányait és kritikáit erdélyi kiadó jelentette meg /Elek Tibor: Magatartások és formák. Magyar irodalom Erdélyben tegnap és ma. Csíkszereda, Pallas-Akadémia Könyvkiadó, 2008/. Elek Tibor sokoldalú irodalmár, akit kritikusként és irodalomtörténészként csakúgy számon tartanak, mint szerkesztőként és rangos irodalmi-kulturális programok szervezőjeként. Nyíregyházán született 1962-ben, Gyulán él, és a Békéscsabán megjelenő Bárka című irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat főszerkesztője. Elek Tibor új kötetét több mint húsz év terméséből válogatta, legkorábbi írása 1985-ből, legfrissebb 2008-ból származik. Több tanulmányban és kritikában foglalkozott Sütő András, Székely János, Bogdán László, Mózes Attila munkásságával, elemezte Ferenczes István, Markó Béla költészetét, bemutatta Kocsis István drámaírói pályáját, és figyelmet szentelt például Sigmond István, Király László, Szőcs Géza, Vida Gábor egy-egy kötetének. Terjedelmes életműinterjút készített az évek során Lászlóffy Aladárral, Szilágyi Istvánnal, Ferenczes Istvánnal, Bogdán Lászlóval, Mózes Attilával és Orbán János Dénessel. Elek Tibor azonos mércét alkalmaz alkotókra, illetve művekre, tartozzanak azok akár az anyaországi irodalomhoz, akár valamely kisebbségihez. /Borcsa János: A kritikus mércéje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 6./
2008. szeptember 8.
Az MPP azt választotta, ami reális alternatívaként megmaradt a számára: függetlenek támogatását az RMDSZ-szel szemben. A függetlenként induló MPP-jelölteknek szembe kell nézniük azzal a nagy eszköz- és tőkehátránnyal, amibe az RMDSZ-szel versengve kerülnek. Az MPP megpróbálja kívülről végrehajtani az RMDSZ belső ellenzékének feladatát, azaz: befejezni azt a belső „leváltó folyamatot”, amely Verestóy Attila vagy Márton Árpád újbóli jelölésével elakadni látszik. A pártépítésben, az alternatíva dinamikus megjelenítésében lemaradt az MPP. A mostani döntés, hogy nem hívják össze a párt megerősödése szempontjából szükséges kongresszust, annak a jele, hogy a pártbejegyző Szász Jenő pártépítésre nem alkalmas, írta Bakk Miklós. /Bakk Miklós: Felemásságok keresztútja. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./
2008. szeptember 8.
László Attila Kolozs megyei RMDSZ-elnök nyitotta meg szeptember 6-án a küldöttgyűlést, amelynek egyetlen napirendi pontja volt: az RMDSZ-es szenátor- és képviselőjelöltek rangsorolása. Az új mandátumra pályázó Eckstein-Kovács Péter szenátor elmondta: szinte minden tisztséget betöltött már, talán kapus és szövetségi elnök nem volt még az RMDSZ-ben. Szedilek Lenke idén is vállalta a szenátorjelöltséget. A képviselőjelöltek bemutatkozása Boros Jánossal kezdődött. Elmondta: az elmúlt 18 évben ő is számos funkciót töltött be az RMDSZ-ben, képviselő azonban még nem volt, nyolc éves alpolgármestersége alatt bőven volt alkalma tapasztalatot szerezni. Csoma Botond a szociális kérdésekre fektetné a hangsúlyt. A 27 éves jogász végzettségű Czika Tihamértól megkérdezték: tekintettel az egyházról, egyházi oktatásról vallott elmarasztaló véleményére (az erről szóló vitát a Szabadság is közölte), alkalmasnak tartja-e magát arra, hogy a többségében idős, konzervatív kolozsvári magyar szavazótábort meggyőzze, voksoljon rá, voksoljon az RMDSZ-re? Czika kijelentette: az említett vitát lezártnak tekinti. Soha nem állította, hogy az egyházi oktatás nem létjogosult, szerinte kompromisszumos megoldást kell találni az állami és egyházi oktatás között. Máté András Levente képviselő ismertette az elmúlt négy évben kifejtett parlamenti tevékenységét. Mátis Jenő volt képviselő, volt megyei tanácsos programjában kiemelt helyen szerepel a lét- és szociális biztonság megteremtésére, valamint az önálló állami magyar oktatásra vonatkozó javaslatok. Szenczi Bianka az önkormányzati kampányban kifejtett tevékenységét elevenítette fel. A dési Váncsa Pál jelezte: tisztában van azzal, hogy a Dés környékét felölelő választási körzetben nem nagy az esély a képviselői mandátum megszerzéséhez, ennek ellenére vállalja a kampányt. /Székely Kriszta: Kifürkészhetetlen következményei lehetnek az új választási rendszernek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./
2008. szeptember 8.
Apró meglepetések kivételével a várakozásoknak megfelelően zajlottak az RMDSZ-jelöltek rangsoroló küldöttgyűlései. Háromszéken a két szenátori tisztségért heten szálltak versenybe, a legtöbb szavazatot a kézdivásárhelyi Bokor Tibor iskolaigazgató kapta, míg Albert Álmos alsó-háromszéki területi elnök a második helyen végzett. A kézdivásárhelyi Németh Csaba szenátor, aki tíz éve tölti be a tisztséget, csupán a hatodik helyet kaphatta meg a listán. Képviselőnek tízen jelentkeztek, a küldöttek szavazata alapján az első helyen Olosz Gergely végzett, második lett Márton Árpád. Kialakult az RMDSZ Hargita megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek rangsora is. A képviselőjelöltek közül Korodi Attila lett az első, Kelemen Hunor a második helyen végzett, a szövetség ügyvezető elnökét a rangsorban Antal István követi. Hargita megye 1. szenátori körzetében Gyerkó László indulhat, míg a 2. szenátori körzetben Verestóy Attila lesz az RMDSZ jelöltje. Az RMDSZ Kolozs megyei szervezete szintén megtartotta rangsoroló küldöttgyűlését. Az RMDSZ Szatmár megyei jelöltjei: a szenátorjelöltek közül Gunthner Tibornak sikerült a legtöbb szavazatot megszereznie, őt Szabó Károly követi a listán. A képviselőjelöltek versenyében Erdei Doloczki Istvánnak szavaztak a legtöbben bizalmat, a listán Kovács Máté következik. Bónis István, Béres István, Kádár Miklós, Kovács Richárd, Valdman István, Vicsai János és Vida Noémi képviselik az RMDSZ-t a novemberi parlamenti választásokon Máramaros megye hét képviselői körzetében. Capusan Edit és Kökényesdi Mihály a megye egy-egy szenátori körzetében indulnak. Az RMDSZ Beszterce-Naszód megyei szervezete jóváhagyta Décsei Attila, Antal Attila, Szilágyi Zsolt és Székely Emese Beszterce-Naszód négy képviselői körzetében való indulását. A megye két szenátori körzetében Kocsis András és Toók Melinda lesznek a szövetség jelöltjei. Az RMDSZ Hunyad megyei képviselő-jelöltjei: Borbély Károly, majd sorrendben Máté Márta, Kacsó Roland, Fülöp Béla, Ferenczi István, Benedekfi Dávid és Burján Gergely. A szenátorjelöltek listáján dr. Bende Barna, dr. András József és Veress Ödön szerepel. /Gyergyai Csaba: Papírforma szerint. = Krónika (Kolozsvár), szept. 8./
2008. szeptember 8.
Gyergyószentmiklóson szeptember 7-én megemlékeztek a székesfehérvári Szent István magyar királyi 3. pótezred itt elhunyt 159 honvédjéről. A megemlékezés a város önkormányzatának támogatásával, Portik Csaba vállalkozó és Virág Zsolt kapcsolattartó szorgalmazására jött létre idén, amikor először vettek részt küldöttek a székesfehérvári önkormányzat, illetve az ottani Honvédség és Társadalom Baráti Kör részéről. Idén májusban a Honvédség és Társadalom Baráti Kör emlékkövet helyezett el a Gac-oldalban a már meglévő emlékmű szomszédságában, jelezve köszönetüket mindazon felszegi asszonyoknak, akik a hajdani nehéz idők ellenére is saját halottjaikként tisztelték a tömegsírokban örök álmukat pihenőket. /Bajna György: Főhajtás a Gac-oldalban. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 8./
2008. szeptember 9.
Megalakult a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) határon túli magyarság szekciója, a grémium elnökéül Kovács Kálmánt választották – jelentette be Szent-Iványi István, a párt külügyi kabinetjének vezetője. A szekció célja, hogy az SZDSZ külpolitikájában markáns, hangsúlyos szerepet kapjon a határon túli magyarsággal való foglalkozás. Kovács Kálmán kiemelte: pártja szakítani szeretne a túlságosan racionális határon túli politikával, amely nélkülözi a kulturális értékeket. Mint mondta, az SZDSZ határon túli politikája továbbra is az önrendelkezésre és a szabadságjogokra épít. A határon túli magyarság önrendelkezési igényével az SZDSZ egyetért. /SZDSZ: határon túli szekció alakul. = Krónika (Kolozsvár), szept. 9./ Emlékeztető: 2004-ben a 168 Óra hetilap 38-as számában Eörsi Mátyás SZDSZ-s képviselő így nyilatkozott: „Mert miért adna a Románia magyar állampolgároknak területi autonómiát? Adnánk mi területi autonómiát az itt élő kínai textilkereskedőknek?”
2008. szeptember 9.
Két Arad megyei településről is közvetlen átjárás lesz Magyarországra legkésőbb három éven belül. Kisiratos Dombegyháza felé szeretne határátkelőt nyitni, Almási Vince kisiratosi polgármester szerint a túlsó oldalon elkészült a projekt, most már a román félnek kell lépnie, az államközi egyezmény szerint legkésőbb 2011-ig meglesz az út. Amennyiben 2011 márciusától Románia is tagja lesz a schengeni térségnek, már szükség sem lesz határállomásra, csak az útra. Erre alapozva lát neki a Mezőhegyesre és Battonyára vezető kisperegi műút építésének jövőre a kisperegi községi önkormányzat. A pénzt európai uniós pályázatból teremtik elő, a román kormánytól pedig a Nagylak felé vezető 10 kilométeres út aszfaltozására remélnek támogatást. /Pataky Lehel Zsolt: Kisiratos, Kispereg: kis határ, nagy lépések. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./
2008. szeptember 9.
Szeptember 5-én zárult Setétpatakon a HERMÉSZ-tábor. A Babes–Bolyai Tudományegyetem irodalomtudományi és módszertani tanszéke, a Baróti Szabó Dávid Középiskola magyar nyelv és irodalom katedrája és a baróti Boralt Közművelődési Egyesület által szervezett ötnapos szakmai képzés Művészetolvasás – a hermeneutikai szemlélet érvényesíthetősége az irodalom (művészet) oktatásában témakörben zajlott. Az egyetem tanára, dr. Orbán Gyöngyi jelezte, a tábor egyik célja volt, hogy az egyetemen tanítókat, egyetemistákat, középiskolai tanárokat és középiskolai tanulókat közelebb hozzák egymáshoz. Az előadások a szépirodalom mellett színházi, zenei, képzőművészeti témákat is érintettek. Kékesi Keresztes Lujza baróti tanárnő, a tábor egyik főszervezőjének elmondása szerint azért foglalkoztak ezekkel a területekkel is, mert úgy vélik, a diákságot tudatos és igényes olvasóvá kell nevelni. /Hecser László: Közelebb hozni az irodalmat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 9./
2008. szeptember 9.
Az elmúlt napokban zajlott Déván az a régészeti konferencia, melyen bemutatták a dévai vár felújítását megelőző régészeti feltárás eredményeit. A rendezvényen részt vett Szabó Bálint, a kolozsvári műszaki egyetem építészeti professzora, aki a vár tartószerkezetét tanulmányozó, újratervező csoportnak a vezetője. Elmondta, hogy építészeti szempontból sok újdonságot hozott a feltárás, olyannyira, hogy teljesen át kell tervezni az eredeti felújítási koncepciót. Azt eddig is tudták, hogy e vár a kora középkorban épült, így a XIII. századi falak feltárása nem jelentett túl nagy meglepetést. Azonban a várról fennmaradt dokumentumokhoz képest rendkívül sok elem került felszínre. A kora középkori lakótornyot, sőt úgy tűnik a várbeli ciszternát is sikerült kiásni. A feltárást vezető brassói régésznő, dr. Daniela Marcu említést tett dák leletekről, de nagyon óvatosan fogalmazott. Nincs bizonyíték arra, hogy itt e helyen dákok illetve rómaiak éltek volna. A környékbeli hegyeken voltak dákok, de hogy a várhegyen lett volna állandó lakóhelyük, még korai lenne nyilatkozni. Egy-egy itt talált edényt, pénzérmét későbbi korok emberei is idehozhattak. /Gáspár-Barra Réka: Egészen újratervezik. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 9./
2008. szeptember 9.
Mintegy 14 éve működik a kolozsvári Erdélyi Híradó Könyvkiadó, célja ma is a pályakezdő nemzedék, a fiatal irodalom támogatása, fejtette ki Orbán János Dénes költő, prózaíró, a kiadó szerkesztője és igazgatója. Orbán János Dénes 1994 őszén került a könyvkiadóhoz tanácsadói és szerkesztői minőségben, ekkor javasolta az Előretolt Helyőrség folyóirat indítását. 1995 januárjában indult el a folyóirat, a nagy sikerre való tekintettel a könyvsorozat beindítását is javasolta. 1998-ban Orbánt igazgatóvá léptették elő. Leginkább első vagy második kötetes alkotók könyveit adják ki. A kilencvenes évek közepén történt az irodalom berkeiben a generációváltás, egy lázadó, harsány hang jelent meg, az Előretolt Helyőrség-nemzedék. Orbán szerint a merész hangnemet azóta sem sikerült senkinek überelni. Mostanában líraibb hangvételű darabok születnek, Orbán János Dénes nem örül ennek, szerinte az irodalom úgy érdekes, ha folytonosan lázadások és forradalmak zajlanak. Idei első kötetes szerzőik: Jancsó Noémi, Varga Borbála, Varga Melinda. Második kötetet Ármos Lóránd, Pethő Loránd közölt náluk, valamint Farkas Wellmann Endre Válogatott és új versek című kötete is napvilágot fog látni. /Varga Melinda: A nonkonformizmus margója. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 9./
2008. szeptember 10.
Érthetőek az erdélyi közúti szállítók budapesti konkurensükkel kapcsolatos aggodalmai. Ha egy hosszú évek alatt kiépített rendszert egyszer csak felbolygat egy kívülről jött piaci szereplő, amely kedvezőbb ajánlatokkal kecsegteti az ügyfeleket, természetes, hogy a rendszer haszonélvezői hadakoznak a status quo felborítója ellen. Más kérdés, hogy ez a fellépés mennyire illeszkedik a kulturált piaci magatartás és a szabad verseny szabályaiba. Az, hogy az új versenytársat lépten-nyomon pocskondiázzák, sőt a magyar rendszámú gépkocsik áthaladását megakadályozó útblokádokkal fenyegetőznek, már jócskán túllépi ezeket a kereteket. A konfliktus nemzeti síkra terelése eltereli a figyelmet a lényegről. Arról, hogy az ügy legfontosabb szereplői, az utasok szép számban választják a „betolakodót” az „erős hazai” helyett. /Balogh Levente: Erős hazai? = Krónika (Kolozsvár), szept. 10./
2008. szeptember 10.
Bíró Béla azt állította, hogy a választási küzdelemben az MSZP és a Fidesz egyaránt a választók megtévesztésével próbálta megszerezni a győzelmet. A sorozatos megszorítások után a társadalom elvesztette bizalmát választottjaiban. Az MSZP és az SZDSZ vakon hisz abban, hogy a Fidesz hatalomra jutása nemzeti tragédia volna. Annak ellenére is, hogy a tények ennek ellentmondani látszottak. A Fidesz korábbi kormányzása sem gazdaságilag, sem szociálisan nem bizonyult katasztrofálisabbnak, mint az azt megelőző MSZP–SZDSZ-koalícióé. Az egyetlen demokratikus megoldás az előrehozott választás lenne, azonban erre az MSZP nem hajlandó. Közben az ország tovább süllyedhet a kilátástalanságba. /Bíró Béla: Önbeteljesítő jóslatok. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 10./
2008. szeptember 10.
Romániában és a magyar nyelvterületen is egyedülálló honlap létrehozását és az internetes jegyfoglalás bevezetését tervezi a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, tájékoztatott Bodó Ottó, az intézmény kommunikációs igazgatója. Az erdélyi színházak legtöbbje csupán az intézményt érintő legfontosabb információkat – például az aktuális évad előadásainak időpontját, rövid ismertetőjét, a társulat lajstromát – teszi közzé honlapján, Sepsiszentgyörgyön olyan internetes adatbázis létrehozásán dolgoznak, amely színháztörténeti kutatásra is alkalmas lesz. A Tamási Áron Színház új honlapján közzéteszi az intézmény hatvan évadának teljes történetét, a játszott előadások hiánytalan repertoárját és a szereposztását. Minden előadásról több fotó is felkerül a honlapra, ami azt jelenti, hogy több ezer színháztörténeti dokumentumfelvételt gyűjtenek össze. Az új színházi portál október 1-jétől lesz működőképes, de az indulást követően is folyamatosan zajlik majd az adatok feltöltése. Az adatbázis feltöltése hosszadalmas munka, hiszen az 1995 előtti anyagok csak nyomtatott formában léteznek. Az új honlap www.tamasitheatre.ro címe változatlan marad. /Bíró Blanka: Virtuális színháztörténelem. = Krónika (Kolozsvár), szept. 10./
2008. szeptember 10.
Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban szeptember 10-én bemutatják a Nagy Imre-per anyagát tartalmazó DVD-t. A DVD-n a fél évszázaddal ezelőtti per valamennyi tárgyalási napjának jelenleg hozzáférhető hangfelvételei, iratai megtalálhatók – mondta Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese. A 70 órányi hanganyag mellett több száz oldalnyi eredeti dokumentum, továbbá mintegy másfél száz oldalon négy történész tanulmánya is felkerült az adathordozóra. A Nagy Imre-per első szakaszában az 1958. február 5–6-i tárgyalásokon a vádlottakat hallgatták meg, majd félbeszakadt az eljárás. Szilágyi József ügyét elkülönítették és áprilisban több tárgyalást követően halálra ítélték, majd 24-én kivégezték. Június 9-én folytatódott a bírósági eljárás, de ekkor már nem volt a vádlottak között Szilágyi Józsefen túl az 1957 decemberében elhunyt Losonczy Géza sem. A forráskiadvány tudományos igényű, egységes egészében tartalmazza az eljárás fellelhető dokumentumait. /Bemutatják a Nagy Imre-per anyagát tartalmazó DVD-t. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 10./
2008. szeptember 11.
A jelenlegi megvalósítások mellett – folyamatos konzultációk, megoldáskeresés, közös álláspontok kialakítása révén – több kulcsfontosságú területen kell szorosabbá fűzni a magyar–román együttműködést – jelentette sajtótájékoztatóján Markó Béla, az RMDSZ elnöke. Fontos együttműködési terület a környezetvédelem, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, az önkormányzati tevékenység és a regionális fejlesztés, az oktatás-, illetve a kisebbségpolitika. /Szorosabb együttműködést szorgalmaz Markó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 11./
2008. szeptember 11.
Írásban is találkozót kezdeményezett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Markó Béla RMDSZ-elnökkel a november 30-i romániai parlamenti választásokkal kapcsolatban, javasolva, hogy szeptember 12-én a Budapesten zajló Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának keretében találjanak alkalmat a beszélgetésre. Tőkés László azt is indítványozta, hogy ugyanaznap este a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában együtt jelenjenek meg, és folytassanak nyilvános beszélgetést az őszi parlamenti megmérettetés tárgyában. A református püspök pontosította a Krónika szeptember 9-i számában megjelent nyilatkozatát, és elmondta: a Markó Bélával folytatott telefonbeszélgetése során nem újabb tárgyalásokat kezdeményezett a választási együttműködésről, hanem jelezte, a budapesti tanácskozás alkalmával „jó volna elbeszélgetni” a megmérettetésről. A cikk nyomán Markó Béla, az RMDSZ elnöke az Új Magyar Szó című napilapban cáfolta, hogy Tőkés László azzal a szándékkal kereste meg, hogy újabb tárgyalásokat kezdeményezzen a választási együttműködésről. Markó ugyanakkor megerősítette, hogy találkozni fognak a KMKF alkalmával. /Rostás Szabolcs: Tőkés tévébe hívja Markót. = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./
2008. szeptember 11.
A lap munkatársa, Balta János interjút készített Tőkés Lászlóval, Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével. Tőkés László kifejtette, nem lehet leegyszerűsíteni a helyek számára e kérdést, hanem arról van szó, hogy az RMDSZ elfogadja-e végre a demokratikus pluralizmus játékszabályait? Az MPP közel százezer szavazatot nyert a helyhatósági választásokon. Az a fontos, „hogy összefogjuk az erőinket” – hangsúlyozta Tőkés László. Meg kell alakítani az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot, hogy megkössék az egyezséget különböző részletkérdésekben. Például a helyi, az országos és az európai képviselet dolgában, az anyagiak elosztásának a kérdésében vagy az autonómia, esetleg az egyetem ügyében. A magyarság bizalma megcsappant. Figyelmeztető a tavaly novemberi részvétel, ami csak egy kicsit volt jobb a román részvételnél. Brüsszelben háttérbe szorul az itthoni politikai viszonyrendszer. Ott kiemelkednek a közös ügyek. Így történhet meg, hogy a szocialista Tabajdi Csaba, a fideszes Gál Kinga és az SZDSZ-es Szentiványi István egységesen tud harcolni a határon túli magyar érdekekért. Az autonómia, a közösségi jogok, az össz-magyar Kárpát-medencei ügyekben sikerül egységesen megnyilvánulniuk. /Balta János: Nem égették fel a hidat. Megegyezni a nemzet javára. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./
2008. szeptember 11.
Sikertelenül végződtek az RMDSZ–MPP tárgyalások a választási együttműködésről. Az MPP bejelentette: független jelölteket indít a parlamenti választásokon, ugyanakkor azt sem tartotta kizártnak, hogy helyenként az RMDSZ jelöltjeit támogassa. Az RMDSZ-t nem fenyegeti annak a veszélye, hogy kiszorul a parlamentből, ezért nem engedett egy jottányit sem az MPP-nek tett ajánlatából a tárgyalások alkalmával. /Székely Kriszta: Függetlenül. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./
2008. szeptember 11.
További fogyásuk mérséklése céljából elengedhetetlen a Kárpát-medencei és a nyugati magyar szórványok szükségleteinek feltérképezése – áll abban a zárónyilatkozatban, amelyet a szórványmagyarság képviselői fogalmaztak meg a burgenlandi Felsőpulyán megrendezett tanácskozáson szeptember 7-én. Mintegy háromszázan (25 országból) érkeztek az újabb szórványkonferenciára, amelyen a diaszpórában élő magyarság fennmaradási esélyeit latolgatták, és az asszimiláció veszélyére figyelmeztettek. Duray Miklósnak, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja alelnökének kezdeményezésére rövidesen megalakulhat a szórványtanács, amelynek célja, hogy programokat indítson a külföldön élő magyar közösségek számára. A tervet gátolhatja Gyurcsány Ferenc kormányfő bejelentése, miszerint kormányzati szinten is szórványtanácsot hoznak létre. Hornyik Miklós író, irodalomkritikus a szórványosodást nevezte a délvidéki magyarság legnagyobb gondjának. /Pataky István: Veszélyben a szórványban élő kisebbségek. = Magyar Nemzet (Budapest), szept. 11./
2008. szeptember 11.
Kézdivásárhelyen a Nagy Mózes által 328 évvel ezelőtt alapított kantai alma mater harminchat osztályterme és számtalan melléképülete már szűknek bizonyul, ezért sürgős bővítésre, átépítésre szorul. A kézdivásárhelyi tanácsülésen a városatyák elfogadták a bővítésről szóló határozatot. /Iochom István Iskolabővítés a Kantában. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 11./