Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2008. április 19.
Szorgalmas levelezésbe kezdett az RMDSZ és az MPP. Markóék és Szászék/Tőkésék a párbeszéd szükségességét, az erdélyi magyar összefogás fontosságát említik. Egyik félnek sem áll érdekében az együttműködés. Mindkét fél saját novemberi sikere fokozására, illetve a másik bukására számít, írta a lap munkatársa. /Chirmiciu András: Levelezés. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./
2008. április 19.
Marosvásárhelyen április 18-án feliratok jelentek meg: „moarte bozgorilor – aici e Romania” /Halál a bozgorokra – hajrá Románia!/, a gyűlöletből fakadó „üzenetet” az illetékesek sietősen lefestették. Ez az eredménye az olyan szervezetek és médiumok uszító ténykedésének, amelyek majd két évtizede a magyarok rágalmazásából élnek. Az effajta „szellemiség” némely politikusoktól sem idegen, hiába lett Románia is annak a nagy európai családnak a tagja, amely nem tűri a soviniszta megnyilvánulásokat. /Több mint választási üzenet: moarte bozgorilor. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 19./
2008. április 19.
Számos erdélyi meghívott részvételével zajlik április 19-én Csíkszeredán vita a székelyföldi térség meghatározó jellemzőiről. A tanácskozás szervezeti-intézményi keretét a Sapientia EMTE Társadalomtudományi Intézete biztosítja. A rendezvényre Csutak István Székek földje – Székelyföld? című, széles körű vitát gerjesztő írása alapján kerül sor. A közel negyven meghívott névsora arra utal, hogy a Székelyföld-vitának csíkszeredai stációján elsősorban az eddigi hozzászólók véleményét óhajtják mederbe fogni és összegezni, a Hogyan tovább? kérdéskörre válaszokat fogalmazni. Csutak István jelezte, amennyiben az egyeztetések ezt lehetővé teszik, a tanácskozáson bejelentik a Székelyföldi Fejlesztési Intézet létrehozását. /Sylvester Lajos: A székelyföldi térség fejlesztéspolitikája. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./
2008. április 19.
Kovács Péter a romániai Nemzeti Ifjúsági Hatóság (ANT) államtitkári rangú elnöke Dániel Csaba kabinetigazgató kíséretében Krassó-Szörény megye székhelyére, Resicabányára látogatott. Ellátogattak a Magyar Művelődési Házba is, ahol megbeszélés folyt az RMDSZ, a helyi Platanus Művelődési Egyesület (PME) és az Új Hullám Ifjúsági Egyesület nehézségeiről, illetve a helyi magyarság problémáiról. Kovács Péter hangsúlyozta azt, hogy az egyházaknak, de különösen a református egyháznak nagyobb odafigyeléssel kell híveiket tájékoztatnia az RMDSZ politikájának támogatásáról. Ismételten felvetődött a megyei könyvtárhoz tartozó Szombati-Szabó István könyvtár siralmas helyzete. /Makay Botond: Kovács Péter Resicabányán. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 19./
2008. április 19.
Egy elsőkönyves román író, Filip Florian regénye jelent meg a Magvetőnél, Karácsonyi Zsolt tolmácsolásában. /Rózsa Mária: A kisujjak hatalma. Filip Florian könyve magyarul. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 19./
2008. április 21.
Ecaterina Andronescu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke, egykori tanügyminiszter, valamint Emil Constantinescu volt államfő kemény bírálatokkal illette Traian Basescu államfőt, a romániai egyetemisták első kongresszusán a felsőoktatás minőségével kapcsolatban tett kijelentései miatt. Az államfő azt állította, hogy az egyetemek „oklevélgyárakká” váltak, és hogy az elmúlt 18 évben semmilyen fejlődés nem történt ezen a téren, egyetlen romániai felsőoktatási intézet sem biztosít európai szintű képzést. Emil Constantinescu kijelentette: egy primitív személy, aki semmilyen képesítéssel nem rendelkezik az egyetemi ügyek megítélésében, érdeminek szánt véleményt fogalmaz meg az ügyben. /Nagy B. István: Basescu: oklevélgyárakká váltak az egyetemek. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 21./
2008. április 21.
Ambrus István, a Paprika Rádió munkatársa két barátjával április 19-én éjjel Kolozsváron ment haza, magyarul beszélgettek, három román fiatal váratlanul hátulról rájuk támadt. „Megpróbáltuk védeni magunkat, ahogyan tudtuk, de nem volt sikeres, az elkövetők elrohantak, miközben lebozgoroztak bennünket” – idézte fel a történteket Ambrus István. Egyik társukat a földre teperték, és rugdosni kezdték. „Szerintem olyan emberekről van szó, akik nem először követtek el ilyesmit, az egész kitervelt dolog volt” – mondta Ambrus István. A helyszínre érkezett rendőrök arról tájékoztatták őket, előbb törvényszéki látlelet szükséges ahhoz, hogy nyomozást indítsanak az ügyben. A megvert fiatalok az éjszakát a kórházban töltötték, Ambrus Istvánnak fél arca teljesen elkékült, míg egyik társának kis híján eltörték az orrsövényét. Kolozsváron az elmúlt időszakban nem ez az első eset, hogy magyar fiatalokat bántalmaztak: legutóbb március 15-én vertek össze fényes nappal egy magyar fiatalembert. „Jellemző, hogy négyévenként a választásokat megelőzően gyakoriak Kolozsváron az ilyen aljas, sunyi, aszfalt-huligán megnyilvánulások” – jelentette ki László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke. /P. A. M. : Ismét magyar fiatalokat bántalmaztak. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 21./ Újból megvertek és bozgornak tituláltak magyar fiatalokat Kolozsváron. A törvényszéki orvos az ortodox virágvasárnap ünnepére hivatkozva csak két nappal később, április 21-én állítja ki a látleletet. Az utóbbi időben megsokasodott magyarverések miatt az RMDSZ a hallgatás megtörésére és egységes fellépésre szólítja fel a magyar lakosságot. /Magyarverés kampány előtt. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./
2008. április 21.
Tamás Gáspár Miklós, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapító tagja a tévében kifejtette, elérkezett az időt arra, hogy a magyar liberálisok levonják a pártban kialakult erkölcsi válság konzekvenciát és „bezárják a boltot”. Bíró Béla hosszú évek óta tudja, hogy az SZDSZ azoknak a céloknak a hatékony képviseletére bizonyult alkalmatlannak, amelyek képviseletében egykor megszületett. Az SZDSZ értelmiségi holdudvara elutasította a közösségi jogok igényét. Az autonómia vonatkozásában is csupán az egyén autonómiájának fontosságát hangsúlyozták. Követelték a másság tiszteletét, elutasították a diszkriminációt és a többségi nacionalizmust – Magyarországon. A környező államokban jóval toleránsabbnak bizonyultak ugyanezekkel a törekvésekkel szemben. Bíró szerint a Fidesz mellett a liberálisok váltak annak a kulturkampfnak a fő irányítóivá, amely a jobboldal nemzeti ideológiájával szemben egy nem kevésbé elfogult és egyoldalú „antinacionalista” kizárólagosságot próbált ráerőltetni az ország egészére. /Bíró Béla: Pártkatona vagy állampolgár? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 21./
2008. április 21.
Nagyváradi látogatása során interjút készített a lap dr. Törzsök Erikával, a Miniszterelnöki Hivatala Kisebbség- és Nemzetpolitikai Szakállamtitkárságának főigazgatójával. Arra a kérdésre, hogy az erdélyi magyarság számára megoldás-e a területi autonómia, Törzsök kifejtette, Románia és Magyarország EU-tagállam, a schengeni határ néhány év múlva teljesen el fog tűnni, ezért „nem ezeken a kérdéseken kell gondolkozni, mert ez már annyi energiát, időt elvitt, tulajdonképpen minden eredmény nélkül. ”Emlékeztetett, hogy nemrégiben rendeztek Magyarországon egy konferenciát Autonómiáról másképpen címmel. Megvizsgálták a 18 év alatt kidolgozott számtalan autonómiakoncepciót, a területi autonómiát is, de a hozzá vezető utat csak egyetlen helyen látták kidolgozottan. És ez a Vajdaság. Olyan autonómiakoncepcióval jelentek meg, „amely nem kikiáltja az autonómia bármely formáját, hanem ott a nemzeti tanácsok megvalósítása már konkrét területekre vonatkozóan, konkrét forrásokkal és felelősségekkel együtt fogalmazódik meg. Ehhez hasonlót sajnos többet nem láttam” – mondta Törzsök Erika. /Törzsök: a területi autonómia energiapazarlás. = Bihari Napló (Nagyvárad), ápr. 21./
2008. április 21.
Sikeres volt április 19-én a XV. Gyöngykoszorú Erdőcsinádon. A dal, a tánc, a néphagyományok széles körű felújítását célzó mozgalmat Szabó György Pál és Szabó Éva pedagógus-házaspár kezdeményezésére indította 1991-ben az EMKE, és azóta hetvennél több találkozót tartottak, mindet Maros megyében. A népviseleti parádét ezúttal is Miholcsa József sárpataki Mátyás-huszárjai vezették, majd új házigazdaként Bálint Csaba református lelkész köszöntötte a mintegy húsz csoportot. Emlékeztettek Szabó György Pálnak a tizedik találkozón elhangzott szavaira: „Újra visszafoglaljuk édes anyanyelvünket dalban, táncban és népviseletben”. Emléklapot, Bernády-albumot nyújtottak át az együtteseknek, továbbá Molnár Dénes (Erdőcsinádon élő) képzőművésznek, Miholcsa József szobrászművésznek és huszárjainak, végül az Erdőcsinádon született Füzesi Albert marosvásárhelyi táncmesternek, főszervezőnek. /Bölöni Domokos: Dalban, táncban, népviseletben. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./
2008. április 22.
Kolozs megyében RMDSZ és az MPP tárgyalásai eredménytelenül záródtak. Eckstein-Kovács Péter szenátor tárgyalt az RMDSZ megbízásából, elmondta, hogy az MPP-t későn jegyezték be, és mire megegyezés jöhetett volna létre a felek között, az RMDSZ-nél már kialakultak a listák. Sándor Krisztina, az MPP Kolozs megyei szervezetének elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy sem városi, sem megyei szinten nem jött létre közös lista. Kiemelte, hogy az RMDSZ és az MPP Kolozs megyében állt legközelebb a megegyezéshez. Az MPP Kolozs megyében eddig kilenc helyen alakított szervezet. Eckstein-Kovács Péter mindkét szervezet nevében felháborodását fejezte ki amiatt, hogy a hétvégén újabb magyar fiatalokat bántalmaztak Kolozsváron. Emlékeztetett arra, hogy az utóbbi időben több ilyen eset is volt, de az érintettek féltek feljelentést tenni. Szatmár és Bihar megyében zajlanak még tárgyalások az RMDSZ és az MPP helyi szervezetei között. Maros megyében megállapodtak: Marosvásárhelyen az MPP nem indít saját jelöltet, így Borbély László fejlesztési miniszter egyedüli magyarként indulhat Dorin Florea jelenlegi polgármester ellen. A Maros Megyei Tanács elnöki tisztsége kapcsán a feleknek nem sikerült közös nevezőre jutniuk, így az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőke ellen várhatóan Tőkés András is versenybe száll jelöltként az MPP részéről. Bihar megyében kudarccal végződtek a tárgyalások. /P. A. M. : Kevésen múlott a megegyezés Kolozs megyében. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./
2008. április 22.
Április 22-e az önkormányzati jelöltek és jelöltlisták leadási határideje, az RMDSZ 21-én kézbesítette a dokumentumokat a helyi, illetve megyei választási irodáknak. Az RMDSZ mindenütt az előválasztásokon kialakult listákat adja le, az egyetlen számottevő módosulás az, hogy Borbély Károly informatikai miniszter visszalépett, s nem pályázza meg a Hunyad megyei tanácselnöki tisztséget. Maros megyében 55 polgármesterjelölt indul az RMDSZ-színekben, és 74 községben érdekelt a tanácsosi listákon – fogalmazott Kelemen Atilla megyei elnök. Háromszéken az RMDSZ jelöltlistáján az első Demeter János jelenlegi tanácselnök, a második Tamás Sándor – aki a megye tanácselnöki tisztségére pályázik –, harmadik helyen Baka Mátyás, a megyei tanács egyik alelnöke szerepel. A megyei tanácsosi listán 38 jelölt neve sorakozik. /Cs. P. T., I. J., L. I. : Jelöltiktatás: ketyegő óra. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./
2008. április 22.
Szovátán a Teleki Oktatási Központ elsődleges tevékenysége a pedagógus-továbbképzés, mégis Szovátán, a Bernády Közművelődési Egylet mellett ezen intézmény jelenti a kulturális életet. Márton Zoltán, a TOK igazgatója elmondta, a szovátai kulturális életben kisebb szerepelt vállalnak. Most a megélhetés az elsődleges problémájuk, kevesebb idő marad a kulturális rendezvényekre. A TOK sok vetélkedőt szervez, például a Bethlen Gábor történelmi vetélkedőt, a Virág környezet- és természetvédelmi vetélkedőt, valamint a vetélkedőkkel egybekötött táborokat. Ilyen a pedagógusok pszichológiaversenye, vagy a középiskolásoknak ajánlott faragótábor. Elemi iskolásoknak szánják az Erdei iskolát, szerveznek matematikai tehetséggondozást is. Idén március 15-én, a Szovátai Székely Tanács segítségével szervezték meg a kisiskolásoknak szánt Székely ifjak és '48 vetélkedőt, ennek hatalmas sikere volt. Pályáznak a vetélkedők rendezésére. A TOK folyosói hagyományosan kiállítófelületté váltak, hamarosan egy Kuti Botond-tárlatot nyitnak. A Kriterion Kiadó minden évben megszervezi Szovátán könyvbemutatóját. A Kriterion és a Pallas-Akadémia könyveit a TOK is árusítja. /Nagy Botond: Vonalkódos versenyfutás? = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 22./
2008. április 22.
Területfejlesztési stratégiák elkészítéséhez nyújt segítséget az a digitális atlasz, mely összesíti Románia régióinak, településeinek legfrissebb gazdasági, szociális, földrajzi mutatóit. A Fenntartható területfejlesztés – tervek és munkaeszközök című konferencián Borbély László miniszter kiemelte, az atlasz leginkább az önkormányzatoknak készült, felhívta a figyelmet arra, hogy fejlesztési stratégiák kidolgozásához elengedhetetlen figyelembe venni az adott terület összes releváns adatát. Az atlasz várhatóan ez év második felében végleges formát ölt, a befektetési intézmények fel tudják mérni, Románia mely régiójába érdemes befektetni. Az atlaszt folyamatosan frissítik. A digitális atlasz adatai szerint a magyarok lakta megyék több szempontból nem jelentik Románia legfejlettebb régióit. Idén az egy alkalmazottra jutó átlagos nettó fizetések Máramaros megyében (796 lej) a legkisebb az egész országban, Hargita megyében 830, Kovászna megyében 895, Maros megyében 981 lej, ezzel szemben Bukarestben 1640 lej. /Oborocea Mónika: Fejlesztés netes térképpel. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./
2008. április 22.
A feljegyzések szerint az első székelyföldi performanszt Sepsiszentgyörgyön Ütő Gusztáv tartotta 1987-ben, fél-nyilvánosan, zárt ajtók mögött. Egy fotókiállítás kapcsán Ütő Gusztáv írt a Háromszék egyik friss számában: a tárlaton az értékek pusztulásába „tétlenül belenyugvó attitűdöt terjesztő végkicsengése van a fényképeknek”. Végkicsengése: kiöregedtünk, elhagyattattunk, gyengék és gyávák vagyunk… Egy nemzetrésznek csak a hiábavalóságot, a lemondást, a menekülést kell vizuálisan bemutatni? – kérdezte Ütő. Vidám, erőt és önbizalmat árasztó képekre van szükség. /Székedi Ferenc: Panaszfal. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./
2008. április 22.
Április 19-én Kézdivásárhelyen ünnepelték meg a helyi 34. számú Gábor Áron Cserkészcsapat fennállásának tizenötödik évfordulóját. A Vigadóban rögtönzött kiállításon, fényképek és különféle tárgyak segítségével mutatták be az elmúlt tizenöt év változatos tevékenységét. A helybeliek mellett gelencei, ozsdolai és kézdialmási cserkészek is részt vettek az eseményen Gaál Sándorral, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnökével együtt. Dr. Kerekes László, a Boldog Özséb-plébániatemplom lelkipásztora, a kézdivásárhelyi cserkészélet főszervezője és vezetője, valamint Vas József gelencei tanár, a Gábor Áron Cserkészcsapat alapítója vetített képes előadás keretében mutatta be az eltelt éveket. /Iochom István: Tizenöt év cserkészet Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 22./
2008. április 22.
A Biolka az Erdélyi Református Egyházkerület által kiadott ingyenes bibliaolvasó kalauzprogram a http://biolka.reformatus.ro weboldalon. Az ötlet kitalálója és fejlesztője, Pap Lőrinc harmadéves informatika szakos hallgató. Az alkalmazás a kiválasztott dátumhoz tartozó bibliaidézetet, annak magyarázatát, a kátét, az aznapi éneket és egy véletlenszerűen kiválasztott aranymondást jelenít meg. A benne található hitvallás és az énekeskönyv református jellegzetesség, de a magyarázat általános. A Biolka egy következő verziójában már hallgathatók lesznek a hitvallások. /Mihály Zsombor: Biolka, a Biblia olvasását segítő alkalmazás. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./
2008. április 22.
Fergeteges taps jutalmazta Huszka Jenő Bob hercegét április 20-án, vasárnap a kolozsvári Magyar Operában. A népszerű operettet három éve láthatta utoljára a város operakedvelő közönsége. Simon Gábor igazgató elmondta, az elkövetkezendőkben a Bob herceg lesz az egyik leggyakrabban műsorra tűzött operett. /Újra színpadon a Bob herceg. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 22./
2008. április 23.
Az RMDSZ leadta területi szervezeteinek az összes jelöltlistát – nyilatkozta Kovács Péter, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. Az MPP bejelentette legfontosabb székelyföldi jelöltjeit. A Hargita Megyei Tanács elnöki tisztségéért Szász Jenő elnök száll versenybe, akinek az RMDSZ-es Borboly Csabával kell megmérkőznie, Kovászna megyében az RMDSZ-es Tamás Sándor parlamenti képviselőnek az MPP-s Kovács István unitárius lelkésszel és Vajda Lajos független magyar jelölttel. Az MPP Maros és Szilágy megyében is indít jelöltet. Előbbiben Tőkés András lesz az RMDSZ-es Lokodi Edit Emőke versenytársa a megyei tanács élére, a szilágysági magyarok szavazataiért pedig az RMDSZ-es Csóka Tibor mellett Papp Lajos, az MPP helyi szervezetének elnöke is küzdeni fog. Székelyföldön minden nagyvárosban állított saját jelöltet az MPP. Csíkszeredában Pap Előd, Kézdivásárhelyen Rácz Károly, Székelyudvarhelyen Orbán Árpád, Gyergyószentmiklóson Mezei János, Székelykeresztúron Farkas Csaba és Sepsiszentgyörgyön Csinta Samu képviseli majd az MPP színeit polgármesterjelöltként. Markó Béla az RMDSZ elnöke elmondta, hogy az RMDSZ a decentralizációra, az erdélyi települések modernizációjára és infrastrukturális fejlesztésére, valamint az autonómiára helyezi a hangsúlyt a választási kampányban. Az RMDSZ és az MPP közötti versenyről elmondta: négy évvel ezelőtt is kemény harcra készültek a felek, csak akkor a MPP nem saját, hanem a Népi Cselekvés listáin szerepelt. Markó szerint sok helyen az MPP listáira olyan emberek kerültek, akik veszítettek az RMDSZ-es előválasztáson. /B. T. : A szórványban is megoszlanak majd a magyar szavaztok. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./ Szász Jenő, az MPP elnöke bejelentette: Székelyudvarhelyen a polgármester-választáson az MPP Orbán Balázst, a Civitas Alapítvány igazgatóját jelöli, Csíkszeredában pedig Papp Elődöt. Csíkszeredában városi tanácsosnak az MPP 24 jelöltet indít, míg a Hargita Megyei Tanácsba egy 35 jelölt nevét tartalmazó listát állítottak. Szász Jenő szerint a demokrácia Székelyföldön 38 napos, mert ennyi ideje sikerült bejegyezni a Magyar Polgári Pártot. /Jelöltlisták: senki többet. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 23./
2008. április 23.
Az RMDSZ Borboly Csabát, az MPP Szász Jenőt indítja a Hargita megyei tanács elnöki tisztségéért. Borboly Csaba nyújtotta be a Hargita megyei önkormányzati 38 jelöltet tartalmazó RMDSZ listáját, kifejtette, a jelöltlistán felkészült, tenni akaró emberek vannak, akik jobb életet szeretnének biztosítani a közösség számára, amelyben élnek. Szász Jenő MPP-elnök bejelentette, hogy indul a választáson Hargita megye tanácsa elnöki tisztségéért, állandó kapcsolatot kíván fenntartani a megye román közösséggel is. Ismertették az MPP Hargita megyei tanácsosi jelöltlistát, az első helyeken Szász Jenő, Sebestyén Csaba, Beder Tibor, Árus Zsolt, Thamó Csaba, Papp Kincses Emese és Vajna Imre neve olvasható. Bemutatták a párt csíkszeredai jelöltjeit is. A polgármesteri székért Papp Előd száll versenybe, a tanácsosi lista első helyein pedig Szondy Zoltán, Papp Előd, Soós Szabó Klára, Szikszay László és Bíró Dénes szerepel. Gyergyószentmiklóson az RMDSZ és az MPP polgármesterjelöltjei mellett három független jelölt is ringbe száll. Kontesveller József, tisztségben lévő RMDSZ-es alpolgármester bejelentette, függetlenként indul az önkormányzati választáson. /Éjfélkor lejárt a jelöltállítási határidő. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 23./
2008. április 23.
Április 22-én Dávid Csaba, az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöke és Gál Éva ügyvezető alelnök benyújtotta a Borbély László polgármesterjelölt és a városi tanácsosjelöltek nevét tartalmazó listákat. A tanácsosi listán 29 név szerepel. /Mózes Edith: Helyhatósági választások 2008. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 23./
2008. április 23.
Nyilvánosságra hozta a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei tanácsi listáját. A megyei önkormányzati versenyben teljes, 38 nevet tartalmazó névsorral száll versenybe az MPP, a tanácselnöki tisztségre Kovács István unitárius lelkész pályázik. A megyei tanácsban a jelöltek listáját Fazakas Tibor közgazdász-vállalkozó vezeti, őt követi Fekete Károly állatorvos, Gazda József író, tanár, Fülöp Csaba orvos, Szilágyi Sándor Róbert mérnök-vállalkozó, Tulit Attila tankönyvszerkesztő, Kulcsár Terza József jogász, Benedek Eszter fogorvos, Bartha Sándor mérnök-vállalkozó, Csog Ignác vállalkozó, Bándi Imre tanár, Nagy András gyógyszerész, Furu-Székely Imola jogász, Benedek Barna vadgazdálkodási mérnök és Máthé István szerszámlakatos. Sepsiszentgyörgy városban az önkormányzati helyekért 27 fős listával száll versenybe az MPP. Polgármesterjelölt Csinta Samu, a tanácstagok névsorát Gazda Zoltán vezeti. /Farkas Réka: Leadta jelöltlistáit az MPP. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 23./
2008. április 23.
Ellentmondások közepette zajlott április 22-én a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) ülése, amelyen többek között az önkormányzati választásokon induló jelöltek átvilágításáról tárgyaltak. Mircea Dinescu egy órával az ülés kezdete után elhagyta a termet, mert a testület „a ködben lebeg”, a tagoknak fogalmuk sincs arról, mi az eljárás, és milyen jogosítványaik vannak. Az alkotmánybíróság januárban az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította a CNSAS működését, így az elveszítette a jogot, hogy megállapítsa a vizsgált személyekről: együttműködtek-e a kommunista titkosrendőrséggel vagy sem. Ehelyett csupán továbbítja a dossziékat az illetékes bírósághoz, amely ítéletet hozhat. Dinescu szerint szándékosan korlátozták a testület jogkörét éppen a választások előtt. Marius Oprea történész szerint a CNSAS nem a rendelet hiányosságai, hanem saját vezetőinek alkalmatlansága miatt nem működőképes. Constantin Ticu-Dumitrescu, a CNSAS másik tagja elmondta, a testület valószínűleg képtelen lesz az összes önkormányzati jelöltet átvilágítani, a Központi Választási Irodához még nem érkezett meg az összes lista. /Balogh Levente: Mircea Dinescu: ködbe vész a CNSAS működése. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./
2008. április 23.
Az Európai Bizottsághoz fordult április 22-én Sógor Csaba és Winkler Gyula EP-képviselő a kolozsvári magyarverések ügyében. Az RMDSZ-es politikusok levelükben a nacionalizmus újabb romániai térhódítására hívták fel a figyelmet. „Fennáll a veszély, hogy újból előretör a Kárpát-medencében az ultranacionalizmus. Az uszító és bántalmazó magatartás provokációt jelent a kisebbségek és mindazok számára, akik a békés együttélés folytatásában érdekeltek” – olvasható levelükben. A nacionalizmus felerősödése miatti aggodalmát fejezte ki Markó Béla RMDSZ-elnök is. /Az EB-hez fordultak a magyarverések ügyében. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./
2008. április 23.
A felvételizőknek segítséget nyújt az OMDSZ (Országos Magyar Diákszövetség) Egyetemi kalauz kiadványa, amit minden évben frissített változatban megjelentetnek. Ebben a könyvecskében a magyar magán-, egyházi- és alapítványi intézményekről, a magyar tannyelvet is használó állami egyetemekről, valamint a nagyobb egyetemi központokban lévő román állami egyetemekről van információt, tartalmazz a 2007–2008-as tanév felvételi adatait, a 2008–2009-es év beiskolázási adatait, a felvételikkel kapcsolatos információkat, valamint az egyetem által biztosított ösztöndíjakat és bentlakás-lehetőségeket is. Ennek a tájékoztató könyvnek a népszerűsítéséért az OMDSZ körutat is szervezett, április 16–25-e között. A körút Kolozsváron kezdődött a Sapientia EMTE épületében. /Tötszegi Orsolya: Országos úton az Egyetemi Kalauz. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./
2008. április 23.
A magyar parlamentben 56-ot nyilasok randalírozásával behelyettesítő képviselő ülhet, olyan, aki újabban már Katyn borzalmát is tagadná. Amint a kommunizmus gaztettei és az örökösök folytonossága kerül szóba, minden elhalkul. Andrzej Wajda Katyn filmje nagy segítség lehet az egyensúly helyreállításában. /Szász István Tas: Katyn margója. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 23./ A cikkben szereplő 56-ot nyilasok randalírozásával behelyettesítő Havas Szófia MSZP-s képviselő.
2008. április 23.
Az Aradi Kamaraszínház és a marosvásárhelyi Yorick Stúdiószínház közös produkciója, a Virágot Algernonnak minden tekintetben siker. Daniel Keyes regényét Nagy István és Kulcsár-Székely Attila alkalmazta színpadra, az előbbi rendezte, az utóbbi játszotta. /Jámbor Gyula: Aradi Kamaraszínház. Miért kell virág Algernonnak? = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 23./
2008. április 24.
Csíkszeredában Bokor Márton független polgármesterjelölt indulása ellen két óvást nyújtottak be, Szakács Ildikó magánszemélyként, Kelemen Hunor ügyvezető elnök az RMDSZ nevében fellebbezett a volt megyei kórházigazgató, jelenleg a közegészségügyi hatóság (ANSP) Hargita megyei kirendeltségének a vezetője indulása ellen. Lépésüket azzal indokolták, hogy vezető tisztségben levő közalkalmazott nem indulhat a választásokon, a bíróság azonban elutasította az óvást. A közegészségügyi hatóság vezetőjéhez hasonló helyzetben van Weil Gyula, az RMDSZ gyergyószentmiklósi polgármesterjelöltje, aki Hargita megyei fogyasztóvédelmi hatóság vezetője. Indulása ellen nem nyújtottak be óvást. Csíkszereda polgármesteri székéért hét személy mérkőzik meg. Ráduly Róbert Kálmán jelenlegi elöljárón kívül a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben Papp Előd volt alpolgármester, a szociáldemokrata Andrei Jean Adrian, a liberális Adrian Panescu, a demokrata-liberális Zudor Ferenc, valamint két független, Bokor Márton és Tamás Sándor József városi tanácsos. Nem indulhat függetlenként a Hargita megyei tanácselnöki székért Borbély Ernő, miután a megyei választási központ elutasította jelöltségét. A független jelölt ugyanis 1236 támogató aláírást tartalmazó iratcsomóval jelentkezett, ez jóval kevesebb, mint a törvény által előírt 2709./Kettős mérce. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 24./
2008. április 24.
Rendezvénysorozattal ünnepelte a könyvtárosok napját a Maros Megyei Könyvtár: kiállításmegnyitók, könyvbemutatók követték egymást. A Teleki Tékában bemutatták a könyvtár által megjelentetett, A Maros megyében kiadott könyvek, albumok, térképek bibliográfiája 2001-2005 című kötetet, melyet Fülöp Mária könyvtáros ismertetett. A könyv Maros megye kiadványainak bibliográfiája. A most megjelent kötetből, illetve a sorozat korábbi kiadványaiból kiderül, a három kötetben folyamatosan majdnem megduplázódtak a címek, a legutóbbi 2700 újonnan megjelent kiadvány címét tartalmazza. Ezeknek harminckét százaléka szépirodalmi könyv 887 kötettel, a második helyen a technikai- és orvostudomány áll. A megyében jelenleg 102 kiadó van. A Teleki Tékában megnyílt a 450 éves a Református Kollégium című könyvkiállítás. /Nagy Botond: Könyvünnep a könyvtárosnapon. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 24./
2008. április 25.
A hatalmat átvenni készülő jobboldali római kormány több leendő tagja – Franco Frattini külügyminiszter- és Roberto Maroni belügyminiszter-jelölt – kijelentették: újra kellene tárgyalni az uniós állampolgárok szabad mozgását szavatoló EU-s irányelvet, mert ez lehetővé teszi a „bűnözők szabad mozgását” is. Újabb gyilkosság borzolja a kedélyeket Itáliában, melynek elkövetője romániai bevándorló. Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnök úgy véli, a románellenes kijelentések az olaszországi választások „utóhangjai. /Cs. P. T. : Bukarest hűti Rómát. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 25./