Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Brehariu-Bruja, Alma
49514 tétel
2007. augusztus 29.
Várja a beiratkozókat az új tanévre a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium. Szűcs László igazgató elmondta: az előadói gárda viszonylag stabil, és sok a magyarországi tanár is. A diákok választhatnak: olvasószerkesztést, laptördelést, médiamenedzsmentet is. Olyan elméleti tudományokba kaphatnak betekintést, mint: műfajismeret, internetes sajtó, szociológia, jogi, gazdasági ismeretek, médiaetika, sajtótörténet, világkultúra, kommunikációelmélet és, sajtónyelv. A nagyváradi Ady Endre Sajtókollégiumot (AESK) 1994 őszén hozták létre. 2002. augusztusától Szűcs László, az Erdélyi Riport hetilap és a Várad folyóirat főszerkesztője végzi az igazgatói teendőket. Részleteket az intézmény honlapja, a www.aesk.ro tartalmaz. /O. A. M. : Ahol mindenki megtalálja a kedvére valót. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 29./
2007. augusztus 29.
A sepsiszentgyörgyi fotóművészek nyomtatott és virtuális katalógust mutatnak be augusztus 29-án, a Magyar Fotográfia Napján. „Az erre az alkalomra készült, Háromszéki életképek című katalógus több helyi művész utóbbi években készült jelentős munkáját tartalmazza” – tájékoztatott Kovács László Attila, a KépVidék alkotócsoport vezetője. A tárlat anyaga a www.sepsiszentgyorgy.info internetes oldalon is látható. /Kovács Zsolt: Internetes galéria. = Krónika (Kolozsvár), aug. 29./
2007. augusztus 29.
A napokban érkezett haza az a több mint száztagú székelyföldi csapat, amely a Magyarok Székelyföldi Társaságának szervezésében és a Háromszéki Mikes Kelemen Közművelődési Egyesület támogatásával hatnapos zarándoklaton vett részt Törökországban. A zarándoklat csúcseseménye a székely származású Ibrahim Müteferrika – Székely Ábrahám –, az egykori kolozsvári teológus szobrának leleplezése volt Rodostó városközpontjának reprezentatív terén. A hivatalos ünnepségen török és magyar méltóságok jelenléte, a török katonai fúvószenekar tiszteletadása mellett zajlott a szobor avatása. A Mikes-zarándoklaton részt vevők a Rákóczi Múzeum előtt álló, kisborosnyói cserefából Csernátonban faragott székely kaputól magyar és székely zászlókat lengetve vonultak végig Tekirdag régi utcáján, majd a Magyar utca sarkán elvonultak a Bercsényi Miklós nemrég összeroskadt lakóháza előtt, s megtekinthették Mikes egykori házának hűlt helyét, amelynek megsemmisülése az utóbbi évek magyarországi kulturális vezetőinek a lelkén szárad. A török méltóságok Ibrahim Müteferrikának a török nyomdászat és számos, nagy értékű ősnyomtatvány létrehozásában vállalt szerepe mellett a török és székely–magyar kapcsolatok erősítését hangsúlyozták. Beder Tibor, a Magyarok Székelyföldi Társaságának elnöke, a zarándoklat szervezője török nyelven és magyarul méltatta Ibrahim Müteferrika érdemeit, dr. Szabó Árpád kolozsvári unitárius püspök II. Rákóczi Ferenc tolmácsaként betöltött kulturális közvetítő szerepét hangsúlyozta. Rodostóban a Müteferrika-szobrot és Köpe Csaba faragóművész személyében szobrászt is avattak. A nagyméretű – márványtalapzatra állított –,2,5 méteres szobor a nagy teret körülölelő, magas épületek között jól érvényesül. A kisbaconi erdőségek hatalmas tölgyfájából készült a szobor. Ibrahim Müteferrika rodostói szobra, II. Rákóczi Ferenc ülő alakos emlékműve, a háromalakos Mikes-térplasztika, a Rákóczi Múzeum és a Magyar utcai székely kapu mellett az ötödik magyar kötődésű műalkotás, amely a sok-sok segítség mellett nem egy esetben magyar hatósági ellenkezés közepette jött létre. /Sylvester Lajos: Székely Ábrahám szobra Rodostóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./
2007. augusztus 29.
Augusztus 27-én Kolozsváron bemutatták Bíró Vencel /Vértessomló, 1885. aug. 9. – Kolozsvár, 1962. dec. 2./ volt, piarista rendfőnök és történetíró Erdélyi piarista nagyok – kiadatlan életrajzok /Verbum Kiadó, Kolozsvár/ című kötetét, amelyet a budapesti Sas Péter művelődéstörténész szerkesztett. A bemutatón Bíró Vencel életrajzát Sas Péter ismertette. A szerzetes-történész 1885. augusztus 9-én született a Komárom megyei Vértessomlón, a tatai piarista kisgimnáziumba járt. A századfordulón, 1900-ban lépett be a kegyes tanítórendbe. Teológiai és egyetemi tanulmányait Kolozsváron végezte a Kalazantinumban, szaktantárgyként a történelmet és a latin nyelvet tanulta. Tanárai közül nagy hatással volt rá Szádeczky Kardoss Lajos, akinél magyar történelmet és diplomatikát tanult a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetemen. Az ő hatására terelődött figyelme Erdély történelme felé. Bíró Vencel első jelentős szakdolgozata az Erdély külügyi fejlődése a fejedelemség megalakulása korában 1541 – 1571 címet viselte. Tanári pályája a kolozsvári római katolikus főgimnáziumban kezdődött. Jelentős szerepe volt a piarista templom történetének összeállításában, a Szent-Mihály templom restaurálásában is. Jelentős munkát végzett az erdélyi katolicizmus története, valamint intézményei és nagyjai területén. A most bemutatott kötet két piarista tudós szerzetes életrajzát tartalmazza: Dániel Benedek István bölcsész-teológusét és Salzbauer Jánosét, aki a görög nyelv, a földrajz, a történelem, sőt, a számtan és a teológia tudora volt. Olvasható még a kötetben egy Balanyi György és Kolozsvár című tanulmány is. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Bíró Vencel: Erdélyi piarista nagyok. = Szabadság (Kolozsvár), 2007. aug. 29./
2007. augusztus 30.
Jelentős mennyiségű ipari szennyvíz ömlött a Zazar folyóba Máramaros megyében, miután megrepedt az állami Remin bányavállalat egyik zagyszállító vezetéke. A hírügynökségek egybehangzóan arról számoltak be, hogy a baleset során több tíz köbméter, nehézfémeket és ciánt tartalmazó zagy jutott a környezetbe, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter cáfolta, hogy a szabadba került szennyvíz ártalmas lenne az élővilágra. Helyszíni jelentések szerint az állami vállalat munkatársai rendkívül kezdetleges módszerrel próbálták megakadályozni, hogy a mérgező anyag a szabadba jusson, egy ponyvát kötöztek a megrepedt csőre. Octavian Popa, a szakhatósággal párhuzamosan működő területi környezetvédelmi felügyelőség vezetője elismerte, hogy az üzemi vezetékből kifolyt ipari víz olyan mennyiségben tartalmaz réz-, mangán, és cinkionokat, amelyek meghaladják a megengedett értékeket. A magyar állam és a nagybányai székhelyű Transgold Rt. (korábbi Aurul) között jelenleg is zajlik a kártérítési per a 2000 januárjában bekövetkezett tiszai környezeti katasztrófa miatt. Az akkoriban még ausztrál–román tulajdonban lévő bányavállalat meddőhányójából százezer tonna ciántartalmú zagy került a Láposba, majd a Tiszába. A mostani üzemi balesetért felelős Remin bányavállalatnál 2000-ben már történt nehézfémszennyezés, amely akkor jelentős pusztulást okozott a Tisza élővilágában. /Rostás Szabolcs: Ártalmatlan szennyezés? = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./
2007. augusztus 30.
Két határon átívelő megállapodásról is tárgyaltak az elmúlt napokban magyarországi és romániai önkormányzatok képviselői. Békéscsabán a magyar–román közútfejlesztési tükörprojektek megvalósításáról tanácskoztak a határ menti települések önkormányzati vezetői, valamint a két ország útügyi szakemberei. Ismertették az Elek, Lőkösháza és Dombegyház határhoz vezető útszakaszainak tervdokumentációit. Ez a projekt összességében 70 kilométer út fejlesztését tartalmazza. Emellett az útügyi és önkormányzati szakemberek megvitatták a Gyula–Lőkösháza–Dombegyház–Battonya határ menti útszakasz fejlesztésének lehetőségét. /Magyar–román együttműködés. = Krónika (Kolozsvár), aug. 30./
2007. augusztus 30.
Az időszerű politikai eseményeket, az érdekvédelmi szervezet kormányzati tevékenységével és az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos kérdéseket tekintette át augusztus 29-én Markó Béla, az RMDSZ elnöke az erdélyi sajtószervek képviselőivel Marosvásárhelyen tartott megbeszélésen. Markó kifejtette: az RMDSZ nem nézi jó szemmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a napokban benyújtandó bizalmatlansági indítványt, melyet az RMDSZ nem fog megszavazni. /K. O. : Újságírókkal találkozott Markó. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 30./ Markó Béla RMDSZ-elnök elmondta, mi az, amit a szövetség felajánlott Tőkés Lászlónak s a püspököt támogató szervezeteknek: „Az RMDSZ-en kívül is van politikai élet, s partnerként elfogadjuk ezeket a szervezeteket. Nem azt várjuk el, hogy három nap alatt értsünk mindenben egyet”. „Úgy tűnik, Tőkés Lászlóék jelenleg azon vacillálnak, érdemes-e közösködni, vagy sem” – magyarázta Markó. A szövetségi elnök nem érti Tőkés László legutóbbi RMDSZ-ellenes kirohanásait. A püspök ugyanis egy interjúban „az utolsó posztkommunista pártnak” nevezte az RMDSZ-t. Markó emlékeztetett, a szervezet a hazai alakulatok közül elsőként tekintette magára érvényesnek a Temesvári Kiáltvány 8. pontját, amely kizárja a múlt rendszerben vezető szerepet betöltő személyeket a politizálásból. „Domokos Géza háttérbe vonulása ezt példázza” – mondta. „A püspök valószínűleg azért szidott minket, mert érzi, hogy hamarosan megegyezünk, s még el akarta gyorsan mondani a magáét” – jegyezte Markó. /Nemcsak Tőkésékkel konzultál Markó Béla. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./
2007. augusztus 30.
Az önálló erdélyi magyar felsőoktatás érdekében kifejtett tevékenység elismeréseként Báthory-díjakat adtak át a Magyar Tudományos Akadémia budapesti székházában. „Vannak vidékek, ahol a tudományok szabadon fejlődnek. De olyan vidékek is vannak, ahol akadályokat gördítenek ezek fejlődésének útjába“ – hangsúlyozta Szabó T. Attila, a Bolyai Egyetem Barátai Egyesületének főtitkára nyitóbeszédében. „Ilyen nehézségekkel kell szembesülniük mindazoknak, akik Erdélyben magyar iskolát, egyetemet szeretnének létrehozni, és ilyen akadályok lebontásában segítettek azok a személyiségek, akiket itt köszöntünk” – mondta a főtitkár. Az elismeréseket, amelyeket – a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács adományoz, Tőkés László püspök és Hantz Péter, a BKB alelnöke adta át. A díjazottak: Almássy Kornél parlamenti képviselő, Baldauf László, üzletember; Balázs Sándor egyetemi tanár; Csányi Sándor, Közép-kelet-Európa meghatározó bankcsoportjának elnök-vezérigazgatója; Gróf Degenfeld Sándor üzletember; Komlóssy József kisebbségi szakértő; Kónya-Hamar Sándor EP-képviselő; Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke; Göran Lindblad svéd EP-képviselő; Nagy Elek üzletember; Németh Zsolt, a külügyi bizottság elnöke; Schöpflin György politológus; Széles Gábor, a munkaadók szövetségének elnöke, valamint Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke. /Kánya Gyöngyvér: „Akadálybontó” Báthory. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./
2007. augusztus 30.
Cs. Gyimesi Éva előző jegyzeteiben is azt állította: „erdélyi körökben az egyetem fogalma politikafüggően alakult olyanná, hogy az eredetileg benne foglalt tágabb testületből mintegy kizárja a közvetlen tudáskeresők, a diákok társadalmát, a tanári kart pedig – tisztelet a kivételeknek – politikailag színezett szimbolikus térfoglalásra készteti. Ezen a jelképes téren a nemzeti autonómiát oktatási szinten szavatoló, legfontosabbként kanonizált intézményt – az egyetemet – értem”. Erdélyben mindenki egyből egyetemi tanárnak nevezteti magát. Cs. Gyimesi Éva szerint „a tanszemélyzet gyors szaporodásában az igazi elkötelezettség és az ezt mérni hivatott versenyvizsga feltételrendszerének érvényesülése helyett jobbára a státusszimbólum megcélzásának ambíciója és a döntési helyzetben, hatalmon levők preferenciái döntenek. ” Azt azért nem vitatja, „hogy a magyar jelölt bizonyos esetekben etnikai hátrányt szenved”. Ha „lenne önálló magyar egyetemünk, akkor sem tanácsos mellőzni a román kollégákkal történő közvetlen kommunikációt”. A cikkíró szerint az új magyar egyetemi struktúrák „vészesen hasonlítani kezdtek az egykori, diktatúra korabeli intézmény kontraszelektív személyzeti politikájának eredményeire. ” /Cs. Gyimesi Éva: Egyetemi státus. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./
2007. augusztus 30.
Botrányba fulladt a múlt héten Sinaián az Oktatási Minisztérium kisebbségi ügyekkel foglalkozó főosztálya által benyújtott törvénytervezet kisebbségi fejezetét is megvitató tanácskozás. Matekovits Mihály főosztályvezető elmondta, hogy a tanácskozáson jelen levő öt szakszervezet elnökei gorombán lesöpörték az asztalról a javaslatukat, őt magát arról próbálták meggyőzni, hogy román, még akkor is, ha magyarul beszél. Egyetlen szakszervezeti vezető sem vetette fel például azt, hogy ők a Hargita, Kovászna vagy éppen a Maros megyei tanügyi szakszervezet képviseletében több ezer magyar ajkú tagot is képviselnek, akik szintén a történelem és földrajz anyanyelven való oktatását szorgalmazzák. /Mózes Edith: A puding próbája. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2007. augusztus 30.
A köteles példányokat a kiadó, nyomda, terjesztő (a könyv előállítója) ellenszolgáltatás nélkül juttatja el a törvény által kijelölt általános gyűjtőkörrel működő központi könyvtárakhoz. Már 1531-ben I. Ferenc francia király parancsot adott, hogy valamennyi francia nyomdász kötelessége a király könyvtára számára minden általuk kiadott könyvből beküldeni egy példányt. Romániában a nemzeti könyvtárat csak 1948-ban hozta létre a kommunista művelődéspolitika, addig az akadémiai könyvtárat (Sf. Sava) tekintették az ország írott emlékezetének. Bár 1800 körül már születtek próbálkozások a köteles példány kikényszerítésére, csak 1840-ben sikerült az akkor már öt éve működő iasi-i egyetemi könyvtárnak megszerveznie, hogy a moldvai szerzők többé-kevésbé rendszeresen beküldjék műveiket. Törvénybe ezt csak 1883-ban iktatta a bukaresti parlament. -1780-ban Mária Terézia reformjainak szerves részeként a budai Egyetemi Könyvtárat jelölte meg Magyarországon elsőként, mint a nemzeti nyomtatványtárat, minden, az országban nyomtatott könyvre vonatkozott a törvényi felhatalmazás. Utóbb, 1808-tól a gróf Széchényi Ferenc gyűjteményéből kinövő Nemzeti Könyvtár (OSZK) és a Telekiek gyűjteményéből kialakuló Akadémiai Könyvtár (1826) is rendelkezett ezzel az „előjoggal”. (A külföldön megjelent magyar és magyar vonatkozásúakat, a hungarikákat is gyűjtik.) A kiadók nyűgnek érezték ezt, igyekeztek kibújni alóla, pontatlanul küldözgettek. Nem mindent gyűjtöttek – ritkán kerültek be halotti jelentések, névjegyek, kicsengetési kártyák, apróhirdetmények, képes levelezőlapok, menetrendek, programfüzetek, falragaszok, holott ezek ma már mind pótolhatatlanok. 1990 után a rendszerváltás például azzal járt, hogy erősen fellazult a kiadványok eljuttatásának fegyelme. Még csak 17-18 esztendő telt el, de máris olyan hiányok tátongnak mind a magyar, mind a román köteles példánysorban, melyek kiegészítésére újabb 18 esztendő sem elegendő. /Sebestyén Mihály: Kötelespéldány. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 30./
2007. augusztus 31.
Lassan fél évtizede visszatérő témája az erdélyi civil fórumoknak a támogatáspolitika. Sok bíráló észrevétel hangzott el mind a romániai közpénzekből, mind pedig a magyarországi közpénzekből biztosított támogatások elosztását. Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke felkérte Bodó Barnát, a Magyar Civil Szervezetek Szövetségének (MCSZESZ) elnökét, hogy készítsen elemzést a támogatáspolitika helyzetéről, civil szemmel. Bodó elemzését most nyilvánosságra hozta. Civil szempontból fontos, hogy az elemzés nyilvánosságot kapjon. A támogatáspolitika mind a román, mind a magyar közpénzek elosztását illetően általános válságban van, mert elpolitizált (mindent egyedül az RMDSZ, a román politikai élet egyik versenypártja ellenőriz), s a szervezet érdekeinek megfelelően klientúrát épít. Magánalapítványok jogtalanul kezelnek közpénzeket. Közpénzeket kezelnek Communitas Alapítvány, Iskola Alapítvány, Progress Alapítvány, Janovics Jenő Alapítvány, Eurotrans Alapítvány (a sor nem teljes) – ezeket az RMDSZ nevében, a szövetség által kinevezett személyek hozták létre. Nincs olyan kisebbségi köztestület, amely ellenőrizné a tevékenységüket. Ezt évek óta nehezményezi a civil szféra, az RMDSZ válasza: szükség van a reformra, de nem változik semmi. Nem világosak az elvi szempontok: magyarországi közpénzek felhasználását illetően (elvben nem kaphat román állami intézmény beruházásra magyar közpénzt, a gyakorlatban igen – lásd a dévai iskolaközpontot). Nincs transzparencia – a döntéseket megalapozó értékelési folyamatról nincs információ (nem közlik az elutasított pályázatok névsorát). A fő prioritásokat és szempontokat a pártközpont – RMDSZ Elnöki Hivatal – dönti el, ezért léphetnek fel hatalmas aránytalanságok. Konkrét bírálatra kevesen vállalkoznak, mert anyagilag függnek az RMDSZ-től, illetve mert ezzel kizárják magukat a további támogatásokból. Az eredmény: az RMDSZ minden kisebbségi vagyon kezelőjének tekinti magát. Radikális változtatásra van szükség, a jelzett hibák és jogtalanságok nem oldhatók fel felszínes beavatkozással. A kisebbségi léthelyzet nem teszi lehetővé a nemzeti keretek közötti közintézmények létrehozását, ezért – autonómia hiányában – olyan struktúrákat kell kialakítani, amelyek a közösségi konszenzus és ellenőrzés megvalósítását elősegítik. Közösségi konszenzus szükséges a stratégiai döntésekhez, be kell vonni a kisebbségi társadalom meghatározó tényezőit (miként a Sapientia Alapítvány esetében történt). A szaktestületek összetételét illetően figyelembe kellene venni, hogy politikus ne vehessen részt szaktestületben. /Bodó Barna: Támogatáspolitika és RMDSZ. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./ A szerző politológus, a Magyar Civil Szervezetek Szövetségének (MCSZESZ) elnöke.
2007. augusztus 31.
Nem tehetjük meg, hogy letagadjuk a múltat. Hogy letagadunk hatvan évet, amiből több mint negyvenet egy olyan korban kellett megélni, leélni, amelyben az újságírói hivatás nem jelenthetett egyebet, mint hamis várakozásokról, rózsaszín reményekről festeni álságos képeket. Domokos Géza elismerte, hogy része volt egy gépezetnek, amely sakkban tartotta az embereket, ezzel keresztezte mások sorsát. A történteket nem lehet semmissé tenni. Egy dolog lehetséges: lehajtani a fejet, írta Domokos Géza öt évvel ezelőtt a Romániai Magyar Szóban. Őszinteség. Ez az, amit most, a Romániai Magyar Szó alapításának hatvanadik évfordulóján megjelenő laputód elvár az elődöktől, és végső soron önmagától. „Beálltam, anélkül, hogy valaki kért volna, még csak nem is egy eszme, hanem egy hazug, az embereket manipuláló, megfélemlítő rendszer szolgálatába” – vallotta meg Cseke Gábor volt RMSZ- és Előre-munkatárs is a mostani, 60. „születésnapon” megjelenő évfordulós Színkép-mellékletben. Ők beismerik azt, amit mások tagadnak: önszántukból, kényszer nélkül váltak eszközeivé egy hazug rendszernek. Salamon Márton László főszerkesztő szerint, ha ők ilyen őszinték tudnak lenni, akkor nem tagadják meg őket. Magunk revízióját kell elvégezni, ahogyan Makkai Sándor püspök fogalmazta meg 1931-ben, kritikai nemzetszeretettel, önmagunk, életünk újraértékelésével. /Salamon Márton László: Magunk revíziója. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2007. augusztus 31.
Demeter Judit könyvtáros örömmel olvasta Sebestyén Mihály, a marosvásárhelyi Teleki Téka vezetőjének sorait /Csókoltatom Béfét, ÚMSZ, aug. 28./, mert harmincéves könyvtárosi tapasztalata alapján nem igaz, hogy a könyvtáros belehal az unalomba. Aki szereti a mesterségét, mindig talál valami izgalmas tennivalót. A XXI. században megváltozott a könyvtáros szerepe, tradicionális meg új, modern eszközök segítségével a lehető leggyorsabban kell kiszolgálni az olvasóit. /Demeter Judit: Unatkoznak-e a könyvtárosok nálunk? = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./
2007. augusztus 31.
Vőfélynek lenni eredeti foglalkozás, bár kihalófélben van már a szakma. Ezt a következtetést vonhatta le az, aki a felső-háromszéki, hagyományt ápoló vőfélyek első ízben megrendezett találkozóján megjelent. Ágoston József, a csernátoni kultúrotthon vezetője és Bara Kádár Imre gelencei vőfély fejében a Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját követően fogalmazódott meg a gondolat, hogy találkozót szervezzenek a kézdiszéki, „régivágású” vőfélyek számára is. Niczuly Ödön csernátoni vőfély mind a 17, Felső-Háromszéken aktívként számon tartott vőfélyt meghívta a találkozóra. Heten objektív okok miatt távol maradtak, de így is tíz, „eskető mesterember” jelent meg a mulatságon. /Bartos Lóránt: Vőfélyek, ha összegyűlnek. = Krónika (Kolozsvár), aug. 31./
2007. augusztus 31.
A Magyar Fotográfia Napja tiszteletére a napokban nyílt meg a margittai Helios Fotóklub tagjainak kiállítása Kolozsváron, a Reményik Sándor Pincegalériában. A klub tagjai immár másodszor állítják ki munkáikat Kolozsváron. Magyarországon nyilvánosan az első „fény-képet”, azaz dagerrotípiát, ahogyan azt akkor nevezték. 1840. augusztus 29-én mutatta be Vállas Antal, az akkori Magyar Tudós Társaság rendes tagja, aki ezen a napon az egybegyűlt társaság előtt „leleplezte” az általa készített két fényképet. Ezt megelőzően a találmány hírét 1839. január 7-én hozták nyilvánosságra Párizsban. /Vas Géza: Magyarországi fotósok Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
2007. szeptember 1.
Ismét csak részleges megállapodás született az RMDSZ és a Tőkés László református püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökét támogató civil szervezetek között a Kolozsváron augusztus 31-én tartott megbeszélésen. Az álláspontok közeledését látszik alátámasztani az a tény, hogy ezúttal az RMDSZ javasolta: Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László foglalják el az első két helyet a november 25-i európai parlamenti jelöltlistán. Az erdélyi magyar egyeztető fórumról elvben megállapodás született, ugyanúgy a támogatási rendszer megreformálásáról is. Az esetleges megállapodásról a végső döntés jövő héten várható. A tárgyalási eredményt Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke, a püspök kampányfőnöke jelentette be. Kelemen Hunor elmondta: megegyeztek abban, hogy létrehozzák az úgynevezett erdélyi magyar kerekasztalt. Az RMDSZ kapott a másik fél részéről egy cselekvési tervet, amelyet tanulmányozni fognak. Ebben Tőkésék konkrét határidőket és törvénykezdeményezési javaslatokat fogalmaztak meg. Ezekről a részletekről a feleknek nem sikerült megállapodniuk, ezért úgy döntöttek, hogy a legkésőbb szeptember 6-án sorra kerülő Markó Béla és Tőkés László közötti újabb találkozón határoznak az esetleges megállapodásról. A cselekvési tervben a Tőkést támogató civil szervezetek kérik: szeptember 7-ig alakuljon meg a fórum. Azt is szorgalmazzák, hogy az SZKT fogadjon el határozatot az SZNT kezdeményezte belső népszavazásról. Emellett az RMDSZ illetékes kormányzati tisztségviselőinek indítványozniuk kellene 2008. február 1-ig a fejlesztési régiók felülvizsgálatát, illetve az önálló székelyföldi, esetleg partiumi fejlesztési régió kialakítását. Az RMDSZ-nek emellett szeptember 2007. szeptember 30-ig kormányhatározatot kellene kezdeményeznie a Babes–Bolyai Tudományegyetem és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar karainak és tanszékeinek létrehozásáról. /Borbély Tamás: Markó és Tőkés befutó helyen az európai parlamenti jelöltlistán? Részleges megállapodás az RMDSZ és a Tőkést támogató szervezetek között. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2007. szeptember 1.
Egynapos értekezletet, „kis Máértet” – tart szeptember 1-jén a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma a szlovákiai Párkányban. Azért jövünk össze – immár rendszeresen – ezen a fórumon, hogy nézeteinket egyeztetve, egységesen tudjuk képviselni a Magyar Köztársaság alkotmányos szervei, politikai pártjai és a magyar társadalom előtt – mondta a fórum idei házigazdája, Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke. Csáky szerint a tanácskozás résztvevői a magyar kormánynak azt a kérést kívánják megfogalmazni, miszerint a schengeni határok életbe lépésével olyan szabályokat fogadjanak el, amelyek nem nehezítik a schengeni rendszeren kívül rekedt s annak határai közé kerülő nemzetrészek közötti kapcsolattartást. Markó Béla, az RMDSZ elnöke szerint a találkozón a magyar-magyar támogatási rendszer és az autonómia kérdése is szóba kerül. Felvetik majd a kettős állampolgárság kérdését is. Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke tájékoztatni kívánja a résztvevőket a Szerbiában, illetve a VMSZ-ben kibontakozó eseményekről. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke levélben fordult a fórum résztvevőihez, és arra kérte őket, támogassák a VMDP kettős állampolgárságra, illetve a perszonális, nem területi magyar autonómia megteremtésére irányuló törekvését. Deák Ernő, a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége elnöke javasolja majd a nyugati szórványok partnerként való kezelésének erősítését. /Ma „kis Máért” Párkányban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2007. szeptember 1.
Augusztus 18–25-e között zajlott a hagyományos Makfalvi Művészeti Tábor. A nemrég létesített Pincegaléria korszerű kiállítóhely, ahol Sándor János faragványai, Kusztos Endre, Károly Zöld Gyöngyi, Nagy Pál, Maszelka János, Suba László és más, olyan művészek alkotásai láthatók, akik rendszeres résztvevői a nyári alkotótáboroknak. A Maros megyei Makfalva a mai erdélyi magyar képzőművészek egyik központjává nőtte ki magát. A millenniumi évforduló tiszteletére a művelődési ház előtt felállították Suba László Dósa-szobrát, idén július 22-én pedig, a település fennállásának ötszázadik évfordulója alkalmából, a templomhoz közeli téren leleplezték ugyanazon művésznek Wesselényi Miklósról készített alkotását. /Ö. I. B. : Makfalva mint alkotói fellegvár. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 1./
2007. szeptember 1.
Zárónyilatkozat a kis MÁÉRT párkányi tanácskozásáról. Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának tagszervezetei az MKP meghívására 2007. szeptember 1-jén Párkányban találkoztak. Kölcsönösen tájékoztatták egymást az országaikban élő magyar közösségek helyzetéről, valamint véleményt cseréltek a magyar-magyar kapcsolatokat érintő kérdésekről. A tanácskozáson az alábbi témákban alakult ki egyetértés a résztvevők között: 1. A tanácskozás résztvevői megerősítik a szabadkai, a bécsi és a marosvásárhelyi tanácskozáson elfogadott eddigi határozataikat. 2. A résztvevők üdvözlik Szlovákia, Szlovénia és Magyarország mielőbbi belépését a schengeni övezetbe. Közösen kérik a Magyar Köztársaság kormányát, hogy azon magyar közösségek tagjai számára, amelyek egyelőre nem válnak a rendszer részévé, külön megoldásokat foganatosítson Magyarországgal és az egymással való kapcsolattartás megkönnyítése érdekében. Ebbe beletartozik: – a letelepedés nélküli magyar állampolgárság megszerzése, – a nemzeti vízum megszerzésének jelentős mértékű egyszerűsítése,- az EU jogi normáiból kiinduló kishatárforgalom életbeléptetése Kárpátalja esetében,- az EU tagállamok ide vonatkozó pozitív gyakorlatainak felhasználása. 3. A résztvevők üdvözlik, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlésében nemzetstratégiai dokumentum készül. A résztvevők kívánatosnak tartják, hogy a magyarság nyugati diaszpórája szerves részévé váljon a nemzetstratégiának. A Fórum tagjai felkérik a magyarországi parlamenti pártokat, hogy e témában egyetértés szülessen a végrehajtandó feladatokról. 4. A résztvevők egyeztették nézeteiket a Magyar Köztársaság kormánya által a határon túli magyarok számára biztosított támogatási rendszerrel kapcsolatban. A rendszer működtetését illetően elvárják: a) a Státustörvény maradéktalan végrehajtását, a rendszer működéséhez szükséges feltételek biztosítását, különös tekintettel a kárpát-medencei információs irodahálózat zökkenőmentes működtetésére; b) a pedagógusok szakkönyv-támogatásának a folytatását, a határon túli magyar iskolák oktatás-nevelési támogatásának megőrzését, valamint kibővítését az iskolás kor előtti korosztály számára és a pályázatok meghirdetésének és kifizetésének a tanévhez történő igazítását; c) a súlyos és szülőföldjükön nem ellátható határon túli magyar betegek gyógykezelésének a biztosítását a ma meglévő rendszer keretében; d) hogy Magyarország kormánya és a határon túli magyar szervezetek vezetői közösen döntsenek a költségvetésben szereplő a határon túli magyarokat érintő nemzeti jelentőségű programokra és intézményekre elkülönített teljes összeg felhasználásáról. 5. A találkozó résztvevői elfogadhatatlannak tartják, hogy: a) Romániában magyar politikusokat érdekképviseleti feladataik teljesítése közben etnikai hovatartozásuk miatt koholt vádak alapján meghurcolnak; b) Szerbiában magyar kisebbségek tagjait etnikai hovatartozásuk miatt fenyegessék és bántalmazzák, valamint hogy az Európához felzárkózni kívánó demokratikus kisebbségi intézmények kiépítését és támogatását teljes mértékben mellőzik; c) Szlovákiában a kormány nem biztosítja a Selye János Egyetem működésének elégséges feltételeit, hogy veszélybe került a Szlovák Rádió magyar adásának a léte, illetve az SZK kormánya elutasítja az Európa Tanácsnak a Kisebbségi Jogok Keretegyezményre és a Nyelvi Chartára vonatkozó ajánlásainak a végrehajtását; d) Ukrajnában kisebbségellenes intézkedések történtek az oktatáspolitika területén. A Fórum résztvevői szorgalmazzák a magyar nyelvű érettségizés lehetőségének megőrzését, illetve a magyar iskolák magyar nyelvű tankönyvekkel történő ellátásának folyamatos biztosítását; e) Szlovénia kormánya az ország régióinak kialakítása során figyelmen kívül hagyja a nemzetiségi arányokat. A résztvevők tiltakoznak eme megnyilvánulások ellen, kifejezik szolidaritásukat egymás irányában és kijelentik, hogy minden lehetséges demokratikus fórumon közösen fognak fellépni az ilyen jelenségekkel szemben. 6. A résztvevők kijelentik, hogy ott, ahol számottevő nemzeti kisebbség él, az állami hivatalok és intézmények tisztségeinek betöltése során az adott térség nemzetiségi összetételéből kell kiindulni. Ellenkező esetben súlyosan sérülhetnek az adott kisebbség jogai. 7. A résztvevők hangsúlyozni kívánják, hogy a nemzeti kisebbségek fennmaradása szempontjából elengedhetetlenül fontos a kisebbségi önkormányzati rendszerek (autonómiák) minél teljesebb megvalósulása. Az EU és ET számos országában bevált gyakorlat bizonyítja ennek az igazát. A résztvevők elvárják azon közép-európai országok kormányaitól, ahol magyar nemzeti közösségek léteznek, valamint a nemzetközi szervezetektől és a Magyar Köztársaság alkotmányos intézményeitől is az ilyen jellegű kezdeményezések támogatását. 8. A résztvevők fontosnak tartják, hogy az idei őszi romániai Európa Parlamenti választásokon biztosítva legyen a romániai magyar közösség képviselete. Ezért támogatják a megállapodást a romániai magyar szervezetek között a fenti cél elérése érdekében. 9. A tanácskozás résztvevői fontosnak tartják a Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának rendszeres működtetését. A következő tanácskozást a Horvátországi Magyar Demokratikus Közösség 2008. első félévében Horvátországban Eszéken rendezi. A Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának következő üléséig a titkársági feladatokat az MKP látja el. Párkány, 2007. szeptember 1./Felvidek. ma, szept. 1./
2007. szeptember 3.
Nemzetpolitikai törvény benyújtását tervezi Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) szeptemberi plenáris ülése után. Szili Katalin szerint jó remény van arra, hogy a testület ülésén konszenzus születik az általa készített anyagról, és erre alapozva szakértői, illetve politikai egyeztetés után jövőre elkészülhet a törvényjavaslat is. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára közölte: a kormány nyitott arra, hogy tárgyaljon a javaslatról. Szili Katalint a KMKF tavalyi plenáris ülése kérte fel egy olyan stratégiai vitaanyag kidolgozására, amely áttekinti, hogy az európai integráció milyen, eddig kihasználatlan lehetőségeket rejt a magyar-magyar kapcsolatok további erősítésére és a közös érdekek hatékonyabb érvényesítésére. Ezt a nem nyilvános dokumentumot a KMKF albizottságai és az állandó bizottsága már megvitatták. A nemzetstratégiai törvény célja a kárpát-medencei magyarság egyetértését tükröző jövőkép és stratégiai választások megjelenítése a magyar állam különböző politikái tartalmának és hatásainak alakításában. A dokumentum több konkrét intézkedést is javasol. Ilyen többek között az, hogy a politikai egyeztetés mellett hozzanak létre olyan véleménynyilvánító fórumokat, amelyeken a civilszféra, az egyházak és a fejlesztési együttműködésbe bevont régiók is részt vehetnek. A gyors egyeztetést kívánó ügyek intézése érdekében pedig célszerű megvizsgálni a határon túli magyar közösségek állandó és intézményes budapesti képviseletének létrehozását. A tervezet szerint fontos lenne a magyar közösségek brüsszeli lobbi irodájának létrehozása, a magyar külképviselet egy beosztott diplomatájának munkaköri leírásában a nemzetpolitikai érdekérvényesítéssel kapcsolatos feladatok megjelenítése. Indokolt megvizsgálni egy a Magyarok Világszövetsége korábbi funkcióinál szélesebb skálán működő, köztestületi jogi státussal rendelkező átfogó, állandó képviseleti és kulturális világszervezet létrehozását. A tervezet szerint az Országgyűlésnek ki kell dolgoznia egy dokumentum tervezetét, amely a magyar nemzet hosszú távú jövőképét tartalmazza, egyben kitér a kárpát-medencei magyarság migrációs stratégiájának a kérdésére. Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára hangsúlyozta: a kormány nyitott arra, hogy tárgyaljon a végleges javaslatról. A tervezettel kapcsolatban megjegyezte, semmilyen szempontból nem támogatnák a Magyar Állandó Értekezlet felélesztését. Gémesi Ferenc kérdésesnek tartotta a brüsszeli lobbi iroda létrehozásának ötletét, illetve a magyarok világszervezetéhez hasonló szervezet létrehozását. A határon túli magyar szervezetek budapesti irodájának tervével sem ért egyet. /Nemzetstratégia Szili Katalintól. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 3./
2007. szeptember 3.
Egyetlen tárgyalási forduló van még hátra az RMDSZ–EMNT–SZNT választási megállapodásáig, Markó Béla és Tőkés László szeptember 6-án, személyes találkozón dönt majd a megegyezésről. A szervezetek munkacsoportjai negyedszer ültek össze a hét végén Kolozsváron, ahol elvileg végleges formát kapott az a dokumentum, amely az együttműködés feltételeit tartalmazza. Az új elképzelés szerint első helyre Markót jelölnék, Tőkés Lászlónak a másodikat ajánlották fel. A felek megállapodtak az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrehozásáról, és a támogatáspolitika, valamint a választási együttműködés alapelveiről is szó esett. Kelemen Hunor szerint azért halasztották el a válaszadást, mert olyanokat is kértek, amiket nem lehet teljesíteni. Toró T. Tibor azonban úgy gondolja, ha a határidők és garanciák jelentős részét az RMDSZ nem tartja be, az veszélyezteti Tőkés részvételét az RMDSZ listáján Az RMDSZ területi elnökei egyetértettek abban, hogy folytatni kell a Tőkés Lászlót támogató szervezetek képviselőivel való tárgyalásokat, jelezte Markó Béla szövetségi elnök. /Stanik Bence: Markó–Tőkés tandem? = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
2007. szeptember 3.
Azért javasolták, hogy az EP-jelöltlistán Markó Béla és Tőkés László is befutó helyen szerepeljen, hogy jövőre való tekintettel is pozitív üzenetet továbbítsanak a választóknak, magyarázta a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A megállapodás szerint az RMDSZ és az ellenzéki szervezetek képviselői fele-fele arányban alkotják majd a leendő Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF). A kerekasztal feladata lesz annak kivitelezése, miszerint a helyhatósági választásokon a tömbmagyarságban ki-ki saját jelöltlistát indíthat, de ahol az önkormányzati képviseletet a magyar részarány alacsony volta veszélyezteti, a politikai sokszínűséget megjelenítő közös listát indítanak. A tárgyalás az ellenzék biztosítékokat tartalmazó cselekvési tervének vitáján elakadt. „Tőkés Lászlóval nem vagyunk összeveszve, de nem is vagyunk állandó kapcsolatban. A viták nem két személyről szólnak, és nagyon remélem, hogy lesz erdélyi magyar szolidaritási jelöltlista” – fogalmazott Markó Béla. /Benkő Levente: Csúcsra járatott tárgyalás. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./
2007. szeptember 3.
Az RMDSZ és a Tőkés Lászlót támogatói közötti viták a Szövetség kezdetéig nyúlnak vissza. Akkor ugyan még az RMDSZ politikáját megkérdőjelezők nem alakítottak szervezeteket, csak csoportosultak a püspök köré. Simon Judit, a lap főmunkatársa szerint a Fidesz kormányra kerülése után jutottak addig az ellentétek, hogy különböző RMDSZ-en kívüli alakulatok jelentek meg. Az RMDSZ megalakulásakor természetes volt, hogy a temesvári forradalom hőse, Tőkés László legyen a szervezet tiszteletbeli elnöke. 1990-ben Egységben a jövő volt az RMDSZ első kongresszusának jelszava, de Tőkés László és az alelnökké választott Szőcs Géza már akkor radikálisabb politizálást sürgettek. Az RMDSZ II. kongresszusán újraválasztották Domokos Gézát, az elnökségben szép számban helyet kaptak a későbbi úgynevezett radikálisok: Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök, Borbély Imre, Csapó József, Béres András, Patrubány Miklós, Toró T. Tibor, Beder Tibor, Takács Csaba elnökségi tagok. /Az újságíró Tokay Györgyöt is a radikálisok közé sorolta. / A brassói III. kongresszuson Markó Bélát választották meg szövetségi elnöknek. Akkor döntöttek az autonómiastatútumok kidolgozásáról is. Az erdélyi magyar autonómia kérdését azóta folyamatosan felvállalja az RMDSZ – írta Simon Judit. A kongresszus után Markó visszautasította, hogy megválasztásával a „mérsékeltek” kerültek hatalomra. A 90-es évek elején három vezető politikus – Frunda György, Tokay György és Borbély László – a PER meghívására Neptunon tárgyalt nem hivatalosan a román hatalom képviselőivel. Hosszú éveken keresztül, szinte minden RMDSZ-ülésen a tiszteletbeli elnök a „neptunosok megalkuvásáról” beszélt. A Tőkés Lászlóhoz tartozók azt akarták, hogy az RMDSZ mondjon le a kompromisszumos politikáról. A hivatkozás alap az 1992-es Kolozsvári Nyilatkozat néven ismertté vált dokumentum, amelyben az RMDSZ szenátorai, képviselői és tisztségviselői vállalják az autonómia megvalósítását. A Neptun-ügyel kapcsolatban Tőkés László a hatalommal való egyezkedés módját tartotta elhibázottnak. Szerinte a „kis lépések taktikája” legfeljebb jóhiszemű megalkuvás; a román hatalom kis amerikai besegítéssel megtalálta a kedvére való „partnereket” a diszkriminatív politika fenntartására. A Tőkés és Markó közötti viszony egyre feszültebb lett. 1994 után Tőkés László és az SZKT-ban platformokat alkotó – a legnagyobb a Reform Tömörülés – csoportok hevesen támadták a magyarországi szocialista–liberális kormányt, és elvárták, hogy az RMDSZ se tartson fenn jó viszonyt a Horn-kabinettel. 1996-ban Tőkés már azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ kommunista jellegű párt. Markó Béla egy interjúban elmondta: „Tőkés László tiszteletbeli elnök érveiben és ellenem felhozott vádjaiban szem elől tévesztette az RMDSZ egészét és annak sokszínűségét, és az RMDSZ egy bizonyos csoportosulása, illetve szárnya szempontjából közelítette meg a kérdéseket”. 2000-ben tartotta a Reform Tömörülés, az RMDSZ nemzeti liberális platformja harmadik, rendkívüli kongresszusát Székelyudvarhelyen. Kérték az RMDSZ stratégiájának felülvizsgálását a parlamenti választások előtt. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke bátrabb politizálásra ösztönözte az RT-t. Nem sokkal később az RT kivált az RMDSZ-ből, majd csendben kimúlt. Megalakult viszont az Magyar Polgári Szövetség, később létrejött a Székely Nemzeti Tanács /SZNT/. A 2000-es választások után az RMDSZ évente megállapodást kötött a kormánypárttal, a PSD-vel. Az RMDSZ nem szorgalmazta az autonómiát. Ezért Tőkés és támogatói megalkuvást, árulást emlegettek. 2002-ben Tőkés László beperelte az RMDSZ-t a bukaresti bíróságon, mert az RMDSZ vezetősége és az SZKT a kongresszus korábbi elhatározását figyelmen kívül hagyva „elszabotálta a belső választások kiírását”. 2003-ban az RMDSZ szatmárnémeti kongresszusán a püspököt megfosztották az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségétől. Tőkés László a szatmárnémeti Láncos templomban létrehozta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, amely a különböző autonómiaformák elérését tűzte ki céljául, és meghívta az RMDSZ-t mint a politikum képviselőjét, hogy a civil szervezetekkel és egyházakkal együtt vegyen részt a Nemzeti Tanács munkájában. A 2004-es választások előtt Tőkés László az RMDSZ ellen emelt szót. /Simon Judit: RMDSZ-Tőkés: vonzások, taszítások. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
2007. szeptember 3.
Irodalmi emléktúrákat szorgalmaztak a radnaborbereki Reményik-megemlékezésen. Emlékszobát alapítottak a tiszteletére, mesélte Gegő Sándor nyugalmazott bányatisztviselő, aki saját otthonában létesített Reményik-kiállítást. A Gegő család a kétszáz lelkes Beszterce-Naszód megyei bányászfaluban néhány éve megvásárolta azt a kis ingatlant, amelyről Reményik Sándor 1921-ben Az utolsó ház című versét írta. Radnaborbereken Gegőék panzióvá fejlesztették a nagyobbik épületet, továbbá a Reményik által megörökített havasi faházban saját költségen és a magyarországi Kráter Műhely Egyesület támogatásával vendégfogadásra is alkalmas emlékházikót hoztak létre. Ezt avatták fel szeptember 1-jén az óradnai Reményik Sándor Római Katolikus Művelődési és Kultúrotthon, valamint a Kráter Műhely Egyesület szervezésében. Tölgyfatábla hirdeti a kis ház falán, hogy Reményik Sándor Radnaborbereken alkotta a Vadvizek zúgása versciklusát, a szobában Reményik-relikviák, ezek között kézirat- és levélmásolatok, valamint fényképek láthatók. A költő ritkaságszámba menő, 1924-ben megjelent, A műhelyből című verseskötetét Németh László lánya, Németh Ágnes adta át az emlékszoba alapítóinak. E kötet értékét növeli, hogy a Reményik költészetéről tanulmányt író Németh László ceruzával írt bejegyzéseit tartalmazza. Reményik Sándor felfedezéséről beszélt előadásában Turcsány Péter író, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, valamint Dávid Gyula irodalomtörténész is. Dávid Gyula kiemelte: a Trianon utáni nagy erdélyi költőtriász – Áprily Lajos, Reményik Sándor és Tompa László – tagjai közül egyedül Reményik költészetéből hiányzik a tájleírás, ugyanis az ő figyelmét nem a festői látvány, hanem a hely lelke kötötte le. Szabó Csaba televíziós szerkesztő, a Világhírnév című portál tulajdonosa azt szorgalmazta: irodalmi turizmust kell indítani, Reményik-, Áprily- és Kós-túrákat kell szervezni ahhoz, hogy az érdeklődők, főleg a fiatalok a korabeli alkotások születésének helyszínein ismerkedjenek az erdélyi magyar irodalommal. /Benkő Levente: Emlékszoba az „utolsó házban”. = Krónika (Kolozsvár), szept. 3./
2007. szeptember 3.
Hatvan éve van Bukarestben magyar napilap: 1947. szeptember 1-jén alapították meg a Romániai Magyar Szót. Ebben az időben eldőlt: a trianoni határokat nem fogják kiigazítani. A magyaroknak (a határok mindkét oldalán) el kellett fogadniuk, hogy a nemzet jelentős része kisebbségbe szorult. A hatvan év eseményei: kitelepítések, lázadások, börtön, diktatúra, beolvasztási kísérletek. Ezeket az eseményeket követi végig az ÚMSZ évfordulós sorozata, bemutatva a kor dokumentumait. A dokumentumok Varga Andrea történésznek köszönhetők. A Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével 1946. április 9-18-a között Moszkvában járt magyar kormánydelegáció Sztálinnal és Molotovval folytatott tárgyalása a párizsi béketárgyalásokat megelőző legfontosabb magyar külpolitikai kezdeményezése. A látogatás célja az volt, hogy a magyar kormány megszerezze a szovjet vezetők támogatását a magyar békecélokhoz. Azonban a moszkvai tárgyalások valójában a Magyar Kommunista Párt és a szovjet vezetés által közösen megrendezett politikai színjáték részét képezték. A kommunisták, a többi politikai párthoz hasonlóan, kizárólag belpolitikai ügyekkel voltak elfoglalva. Az MKP tudta, hogy a döntő szó a szovjetekké lesz. Az MKP 1946. január közepén offenzívát indított a választásokon nyertes Kisgazdapárt meggyengítésére, illetve a kommunista párt gazdasági és hatalmi pozíciójának megerősítésére. Követeléseiknek tömegmozgalmak szervezésével, majd pedig a Baloldali Blokk létrehozásával adtak nyomatékot. Rákosi Mátyás, az MKP vezetője tapogatózó tárgyalásokba kezdett Moszkvával annak kiderítésére, vajon a szovjet vezetők hajlandók lennének-e bizonyos magyar területi követelések támogatására. A szovjetek beleegyeztek abba, hogy a béke-előkészítéssel és a különböző gazdasági problémákkal kapcsolatos kérdések megbeszélésére magyar kormánydelegáció utazzon Moszkvába. Rákosi még a területi igények támogatására is ígéretet kapott, ezt azonban a szovjet vezetés nem vette komolyan. A magyar kormány, a Minisztertanács 1946. április 8-i rendkívüli ülésén értesült arról, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök vezetésével kormánydelegáció indul a szovjet fővárosba; ez azt jelenti, hogy a végleges engedély Moszkvából csak április 7-én vagy 8-án reggel érkezett meg. A delegáció útja –kormányszinten, illetve diplomáciai úton nem volt előkészítve. Gyöngyösi János külügyminiszter a béke-előkészítéssel kapcsolatban két fő problémát kívánt Moszkvában a szovjet vezetőkkel megbeszélni; az egyik, hogy a csehszlovák kormánynak a szlovákiai magyarokkal szembeni politikája miatt a területi kérdést lényegében Csehszlovákia veti fel, a másik pedig a magyar-román határ Magyarország javára történő módosításának kérdése. A szovjetek fényes fogadást rendeztek, mindent elkövettek, hogy a magyar politikusok úgy érezzék, két egyenrangú állam vezetőinek tárgyalásairól van szó. A szovjetek a magyar kormánydelegáció moszkvai tárgyalása idején biztosították a román kormányt, hogy a Szovjetunió védelmezni fogja a fennálló magyar-román határt. A magyar kormányküldöttség április 18-án történt hazaérkezése és a Külügyminiszterek Tanácsának május 7-i párizsi döntése közötti időszakban a magyar politikai életben reménykedő hangulat alakult ki a Romániával szembeni területi igények tekintetében. Nagy Ferenc, Gyöngyösi János külügyminiszter bizakodóan nyilatkoztak a kormánydelegáció útjának sikerességét és a Romániával szembeni területi igény érvényesítésének lehetőségét illetően. Rákosi nagy beszédet tartott Békéscsabán, kifejtette, hogy a magyar kormányküldöttség moszkvai útja a legteljesebb sikerrel járt, és kiemelte, hogy a delegáció a magyar békecélokhoz megnyerte a Szovjetunió jóindulatát. Mindezek után a Külügyminiszterek Tanácsa május 7-i ülésének határozata, amely szerint a békeszerződésben Magyarország és Románia között az 1939-ben fennállott határokat kell rögzíteni, hideg zuhanyként érte a magyar közvéleményt. Nagy Ferenc ezután azt hangoztatta, ez nem végleges döntés, a békeértekezleten lesz még lehetőség a kérdés újratárgyalására. A Szabadság közölte Gyöngyösi János külügyminiszter feljegyzését az 1946. április 10-i moszkvai tárgyalásról. Gyöngyösi külügyminiszter előadta a tervezetet: annyi románt csatolnának Magyarországhoz, amennyi magyar Erdély területén marad. Ez lenne a biztosítéka annak, hogy a két ország a maga nemzetiségi kisebbségét egyenjogúságban fogja részesíteni. Erdély nyugati határán 22000 km2 területet jelölnének ki, lakosainak száma kb. másfél millió. Ezen a területen kb. 900 000 román lenne és Erdélyben még mindig 180 000-rel több magyar, vagyis 1080 000. Ha ebben rendszerben sem tudna a két nemzet megegyezni, akkor lakosságcserével ezen területen az egész erdélyi magyarságot el lehetne helyezni. A tervet Sztálin érdeklődéssel hallgatta, majd közölte, hogy még megfontolják a dolgot, és hogy még találkozni fognak. /Isán István Csongor: Az RMSZ alapításának körülményei. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./
2007. szeptember 4.
Markó Béla–Tőkés László kettős az EU-s lista élén? Markó neve meglepőnek tűnhet. Az utóbbi idők fejleményei tükrében azonban mégsem: Takács Csaba visszavonult az ügyvezető elnöki tisztségéből, Borbély László elvesztette az RMDSZ-en belüli választást a marosvásárhelyi polgármesteri jelöltségért, Verestóy Attiláról szinte semmi hír a népszavazás hatalmas politikai öngólja óta, írta a lap munkatársa. A régi gárda fölött eljárt az idő. Gyökeres változások nélkül az erdélyi magyarság politikai képviselete forog kockán. Lényegtelen, hogy az ellenzék nyomására vagy az RMDSZ belső megfontolásából született: az EU-parlamentnél elegánsabb ajánlatot nem is lehetne elképzelni Markó Béla számára! /Chirmiciu András: Áttörés? = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./
2007. szeptember 4.
Újra hallat magáról Kiss Kálmánék különböző néven jelentkező alakulata. A Romániai Székelyek Szövetsége úgy véli, hogy az RMDSZ „hegemóniát teremtett” és „szennyezi a közvéleményt” azzal, hogy felajánlotta a második helyet az EP-listáján Tőkés László püspöknek, bár nem biztos, hogy ez befutó hely lesz. A Romániai Székelyek Szövetsége felhívást intézett a parlamenti pártokhoz, hogy az új választási rendszert bevezető törvény megszavazásakor „többé ne engedje meg nem demokratikus kedvezmények beszivárogtatását” azon paragrafusok közé, amelyek a kisebbségek parlamenti és helyi választásokon való részvételéről szólnak. A szövetség azt állítja, hogy léteznek érdekkörök az RMDSZ-en belül, amelyek mesterségesen fenntartották maguknak a jogot, hogy az erdélyi magyarságot képviseljék, bár a támogatottság 50 százalék alá csökkent. Kiss Kálmán, a Romániai Székelyek Szövetségének elnöke azt állítja, hogy Markó Béla alakulata azt a második helyet ajánlotta fel Tőkés László református püspöknek, a „legmegbecsültebb és legnépszerűbb magyarnak”, az EP-listáján, amelyet „még elméletileg” sem lehet biztos befutó helynek tekinteni. /Újra előbukkant Kiss Kálmánék alakulata. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 4./; Előzmény: Kiss Kálmán volt már a Nagy-Románia Párt képviselőjelöltje is, mert a Nagy-Románia Pártot (PRM) tartotta az egyetlen, a székelység gondjait felvállaló hazai politikai alakulatnak. /Szucher Ervin: PRM-re szavazó „nagyromán” székelyek? = Krónika (Kolozsvár), 2004. nov. 5./
2007. szeptember 4.
Az RMDSZ felső vezetőségének nincs ínyére Csegzi Sándor alpolgármester marosvásárhelyi polgármester-jelöltsége. A Maros megyei szervezet elnöke, Kelemen Atilla korábban tett kijelentésére, miszerint a Maros megyei RMDSZ-nek nincs marosvásárhelyi polgármesterjelöltje, Markó Béla választ adott: ”A városi szervezetnek van jelöltje, ez jelenleg Csegzi Sándor. A választásokig szinte egy év van hátra, addig sok minden történhet. Nem hinném, hogy a jelenlegi állapoton ne lehetne módosítani. A felső vezetés semmiképpen nem kíván beleszólni a dolgokba, de jó lenne mielőbb egy közvélemény-kutatást rendelni. ” Markó Béla a június 22-i választmányi döntés vesztesének, Borbély Lászlónak az érdemeit igyekezett kidomborítani. Szerinte az RMDSZ minisztere már bebizonyította, hogy kiváló ügykezelő, és ha kell, erélyesen is fel tud lépni olyan populista ellenféllel szemben is, mint a város jelenlegi elöljárója, Dorin Florea. Markó hozzátette: mindez nem jelenti azt, hogy Csegzit alkalmatlannak tartaná. Borbély László két hónappal korábban még azt nyilatkozta, hogy a polgármester-jelöltség számára lezárt fejezet. Most azonban vállalja jelölést. A Krónika kérdésére, hogy az RMDSZ miért nem tulajdonít ugyanilyen nagy jelentőséget a 2004-ben megrendelt közvélemény-kutatásnak, Markó Béla közölte, nem emlékszik semmiféle közvélemény-kutatásra. Valójában a 2004-es helyhatósági választások előtt egy sokáig titokban tartott, de a Krónika által felfedezett közvélemény-kutatás eredményei egyértelművé tették, hogy az RMDSZ akkori jelöltjének, Kelemen Atillának semmi esélye nincs Dorin Florea ellenében. A megkérdezett vásárhelyi magyarok közel egyharmada Floreára voksolt volna Kelemen Atillával, az RMDSZ jelöltjével szemben. Ennek a felmérésnek a létezését az RMDSZ egyik vezetője, Nagy Zsolt letagadta, azonban másnap Borbély László egy interjújában rácáfolt kollégájára. Markó most úgy nyilatkozott, mintha a felmérés nem létezett volna. Csegzi Sándor szerint bárki is lenne az RMDSZ marosvásárhelyi jelöltje, sokat segítene rajta a magyar összefogás, különben egy „ilyen fele-fele arányú városban vesztett ügyünk van” – vélekedett a jelenlegi alpolgármester. Csegzi ellen gazdasági vonatkozású támadás is indult. Nagy István, a nyárádtői Ipari Park Rt. igazgatója azzal vádolta az alpolgármestert, hogy a Nokia telekommunikációs vállalat Csegzi elszólása miatt nem telepedett Marosvásárhely mellé. A finnek ugyanis kikötötték, ne hozzák nyilvánosságra az érdeklődésüket. Csegzi Sándor ezt megszegte, ezért a finnek a Kolozsvár melletti Zsukot választották. Csegzi ezt nevetségesnek tartotta. A finn vállalat kommunikációs menedzsere, Simai Anna is cáfolta Nagy István állítását. /Szucher Ervin: Mégis indulna Borbély. = Krónika (Kolozsvár), szept. 4./
2007. szeptember 4.
Az árkosi Európai Tanulmányok Központjában dr. Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács elnöke köszöntötte azokat, akik megtervezték, kivitelezték vagy támogatták a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának lebonyolítását. A családias összejövetelen megyei tanácsi képviselők, polgármesterek, a rendezvény támogatói, a sajtó képviselői vettek részt. Demeter János a díszoklevelek, emléklapok és a tanácstagok számára átadott millenniumi kiadvány, a Háromszék vármegye reprint kiadású kötetének átadása közben kiemelte Damokos Csaba formatervező és Zakariás Attila műépítész alkotó munkáját, Imreh-Marton Istvánnak, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatójának és csapatának a tevékenységét. A Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának mérlege egyértelműen pozitív. A hatalmas érdeklődés, a páratlan mértékű jelenlét, az egész térséget átfogó rendezvényözön olyan lelki, kulturális és történelmi dimenziójúvá bővítette a találkozót, amilyenre összességében 1940 óta aligha volt példa, állapíthatta meg Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: A tűz nem alhat ki (Díszoklevelek átadása Árkoson). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 4./