Tisztázás csángóügyben
A moldvai magyar oktatási programról adott ki tegnap nyilatkozatot a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) két alapítója, Petrás Mária és Petrás Róbert.
Kezdetnek leszögezik, hogy a moldvai magyar oktatás legnagyobb civil támogatását megteremtő Legyen ön is keresztapa, keresztanya program elindításában Böjte Csaba múlhatatlan érdemeket szerzett, ezt azonban kevesen tudják, rendszerint elhallgatják, sőt, “módszeresen és igaztalanul” ferdítenek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) lemondott vezetősége kisajátította a nemes cél támogatására irányuló programot – állítják az aláírók, akik szerint az AMMOA Csaba testvér szorgalmazására, a “keresztszülők” befizetéseinek ellenőrzött és átlátható felhasználására jött létre. Kuratóriuma évről évre egyre szigorúbb elszámolást követelt meg, a felelősségteljes munkát pedig a kuratóriumi tagok költségtérítés nélkül végzik el. Ezért tartják felháborítónak és elkeserítőnek, hogy “a közpénzekkel tisztességesen elszámolni nem tudó személyek a saját felelősségüket nem vállalva, az AMMOA kuratóriumát kiáltják ki bűnbaknak”. A nyilatkozat szerint a kuratórium a becstelen támadásokkal és hamis állításokkal szemben 2011-ben többször, soron kívül is pénzt utalt át az MCSMSZ-nek, ennek vezetői azonban nem tudták visszaigazolni, hogy a tanári bérekre kért összegeket valóban azok kifizetésére fordították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Böjte Csaba lett a Csíki Magánjavak elnöke
Böjte Csaba ferences rendi szerzetest választották meg a Csíki Magánjavak elnökének a szervezet március 17-i közgyűlésén. A szerzetes elnökké való vasztásában szerepe volt a csíksomlyói szeretetotthon működtetésének is.
Hargita Megye Tanácsának kezdeményezésére a csíkszeredai megyeházán tartották meg a Csíki Magánjavak közgyűlését március 17-én. A megújított kilenctagú igazgatótanács Böjte Csaba ferences rendi szerzetest választotta meg a szervezet elnökének. Hajdu M. Gábor leköszönő elnök javaslatára az új igazgatótanácsba parlamenti képviselőket is beválasztottak. Így a csíki térségből Becze Istvánt, Rafain Zoltánt, Biró Albint, Korodi Attilát és Tánczos Barnát, míg a gyergyói térségből Böjte Csabát, Gál-Pál Lászlót, Szász Mártont és Bányász Józsefet választotta a 84 jelen levő, szavazati joggal rendelkező képviselő az igazgatótanács tagjaivá. A cenzorbizottság tagjai Kedves Imre, Kovács Judit és Nagy István lettek.
Hajdu M. Gábor leköszönő elnök részletesen beszámolt a Csíki Magánjavak igazgatótanácsának a 2007. március 10-i közgyűlés óta eltelt időszakban kifejtett tevékenységéről
– A Csíki Magánjavaknak történelmileg megszolgált, telekkönyvileg bizonyított, a román törvényhozás által 1934-ben és 1946-ban elfogadott törvényekkel elismert joga van a visszaigényelt vagyonára, amelyre sok haszonlesőnek fáj a foga, pedig ennek a vagyonnak a csíki, gyergyói és gyimesi nemzeti közösségünk érdekeit kell szolgálnia. Mint ahogy azt szolgálja a Böjte Csaba áldásos közreműködésével megvalósult csíksomlyói szeretetotthon – hangzott el a beszámolóban. A Csíki Magánjavak az egyetlen ténylegesen visszakapott ingatlanját, a Domokos Pál Péter nevét viselő hajdani gyermekotthont 2008-ban évi egyeurós jelképes díjért adta bérbe a Szent Ferenc Alapítványnak a segítségre szoruló gyerekek középfokú és egyetemi oktatása támogatásának céljából. A Szent István tiszteletére felszentelt csíksomlyói kollégiumban jelenleg száz székelyföldi fiatal él, akik különböző csíkszeredai oktatási intézményekben tanulnak.
Mivel a két évtizeddel ezelőtt újraalakult Csíki Magánjavak nem rendelkezik semmilyen pénzügyi forrással – így nem tudja érdekvédelmét hatékonyan ellátni –, a szervezet leköszönő vezetősége Hargita Megye Tanácsával való intézményes együttműködést javasolt. A csíki, gyergyói és gyimesi közösségek képviselői egyhangúlag megszavazták az együttműködési megállapodásnak a megkötését, amelynek értelmében a megyei tanács a Csíki Magánjavak vagyonának kezelésére egy közösségi fejlesztési társulást (ADI) hoz létre, amelynek alapító tagjai az érintett települések lesznek. Hargita Megye Tanácsa egy nappal korábban, a Gyergyószentmiklóson tartott március 16-i soros havi ülésén bízta meg Borboly Csabát, a megyei tanács elnökét a közösségi társulás megalakításához szükséges lépések megtételével.
Erdély.ma

Szórványaink védelmében (Beszélgetés dr. Bodó Barnával az új stratégiáról)
Szórványstratégia kidolgozására kérte fel a Magyar Állandó Értekezlet dr. Bodó Barna politológust, egyetemi docenst, s a szervezet múltkori tanácskozása, melyet a feltámasztás céljával hívtak össze, el is fogadta a dokumentumot.
A rendkívül alaposan összeállított munka kapcsán erdélyi magyar szórványok kilátásait illető beszélgetésre kértem fel a szerzőt, különös tekintettel arra, hogy a Kisebbségi-szórványkutató műhely vezetőjeként új koncepciót sikerült körvonalaznia a kérdés kezelésére.
Származástudatra csupaszítva
– Közös létélményünk a szórványlét, és összehasonlítási alappal is rendelkezünk, Sepsiszentgyörgyön született, és Temesváron él már évtizedek óta, nekem Kolozsvárról Bukarestbe, majd a Székelyföldre vitt az utam. Riporterként mindketten megtapasztaltuk, a diktatúra idején szórványban élni – minket értelmiségi mivoltunk védelmezett – sokak számára maga volt a reménytelenség, ma viszont ígérkezik némi esély az e léthelyzetbe kerülteknek, hogy megőrizzék önmagukat.
– Egyértelmű, hogy a szórványkérdés demokráciafüggő, csak demokráciában lehet e kérdéseket végiggondolni. Ugyanis a társadalmi elnyomás rendszerei nem önreflexívek. A parancsuralom nem gondolja végig a dolgait. Megfogalmaz bizonyos célokat, s ezek között, valljuk be, lehetségesek olyanok is, melyek szociálisan javítanak a létfeltételeken. Ceauşescu korában kapta meg például első fürdőszobás lakását sok millió ember. Itt, Erdélyben a fürdőszoba persze nem jelentette ugyanazt, mint a moldvaiaknak, nem beszélve a mi polgárosodott városainkról, ahol ez természetes velejáró volt. Az identitás kérdését azonban a diktatúra nem engedte nyilvánosan megfogalmazni. Megtette a Limes-kör vagy a Szőcs Géza köré csoportosulók, de a hétköznapi élet szintjén a tiltás, a tipródás és reménytelenség volt az osztályrészünk. Mi történt a fordulat után? Rájöttünk, hogy identitásunk megélhető. Aztán eltelt még pár év, és rádöbbenhettünk, hogy erre a megélhető, visszanyerhető identitásra sok embernek nincs szüksége. Hogy miért, íme a nagy dilemma, amivel szembe kellett nézni. Azokra, akik elvesztették ama szellemi és érzelmi kötödéseiket, amibe beleszülettek, nem mondhatom egyértelműen, hogy már nem magyarok. Temesváron sokszor találkozom vele, egy szomorú történetem például: évekig jártam egy borpincébe vásárolni, egyszer a mobilom csengett, és az elárusító hölgy, hallva, hogy magyarul válaszolok, megszólal: én is magyar vagyok. Igen ám, de mikor magyarra váltottam a szót, kiderült, nem tud már magyarul. Akkor romlott el a kapcsolatunk, mert ő, noha bevallotta, hogy magyar, attól kezdve szégyellte magát előttem, mivel kifejezni már nem tudta mondanivalóját e nyelven. Inkább máshol vásároltam be, s ha találkoztunk se köszöntem neki, mert nem akartam számára fájdalmas emléket felidézni. Ő tehát vállalta a magyarságát, éppen csak hogy az már nem identitás, hanem inkább származástudat volt. Valamikor elindították egy magyar közösségben... Hogy mikor, milyen körülmények közt változott meg, milyen pályák irányították őt a teljesen új helyzet felé, ezek foglalkoztatnak engem kutatóként a kilencvenes évek közepe óta, könyvet is jelentettem meg róla.
– A kérdéssel ma nemcsak lehet, érdemes is foglalkozni. Térjünk át szórványstratégiája pozitív oldalának felvázolására. Persze, nem előzmény nélküli a munkája, én Vetési Lászlótól olvastam erről korábban.
– Vetési megkerülhetetlen e kérdésben, ő azonban nem tanulmányokat, inkább nagyon jó esszéket írt erről, melyekben a helyzetértékelésnek magas fokára jutott. Az azonban nem tudomány, ezt vele is megbeszéltem, és nincs köztünk véleménykülönbség. Én viszont más szemléletet dolgoztam ki, Vetési ugyanis a maradék közösségek megmentését olyan diskurzusba ágyazza, mely lefegyverez. Ő ezt tévésorozatban is a “maradék juhaim” begyűjtése képpel jelenítette meg, ami nem ad fogódzót arra, hogy ebből a helyzetből kell és érdemes kitörni. Hamis társadalmi pályára viszi a dolgot, ha a maradék elvet érvényesítjük. Szociális vonatkozásban ez mit jelent? Megkérdi János bácsi: nekem nem jár? De igen, felelik, jár, de nem jut. A maradék elv tehát azt jelenti, hogy sok embernek elkelne az ilyen-olyan támogatás, a kérdés csak az, mire van a társadalomnak erőforrása. Ha a szórványt így mutatjuk be, akkor az a klasszikus HHH-meghatározással azonos: a halmozottan hátrányos helyzettel. Szükséges hát szociológiailag és politológiailag is leírni a dolgot, különben olyan csapdába esünk, melyben tehetetlenné válunk. Én valamikor 2004–2005-ben ébredtem rá arra, hogy ebből ki kell törni. A Vetési által összegyűjtött ismeretanyag döbbenetes, nem hiszem, hogy az erdélyi szórványokat nála bárki jobban ismerné.
– Készült összeírás?
– Persze, ő református hallgatókkal a protestáns teológiáról évekig járta a szórványokat, és folyamatosan föltérképezte a közösségeket, a püspökség szórványügyi megbízottjaként végezte e munkát. Az unitáriusok dolgoztak még sokat, a másik két felekezet ilyen irányú tevékenységét nem ismerem annyira. No, de Vetési végezte a legtöbbet terepmunkában, és én ezt diákjaimnak is becsületesen elmondom.
A nemzet határa
– No de miben vált hozzá képest?
– Sólyom László államelnök több kisebbségi tematikájú konferenciát szervezett a Sándor-palotában, és én kettőre is meghívást kaptam. Az egyik a szórvánnyal foglalkozott, és én ezen a konferencián fejtettem ki először meglátásomat, amely szerintem újszerű a kérdéskörben, s amely azt állítja, hogy a szórványt a nemzet határának kell tekinteni. Ha ezt elfogadjuk, két dimenziója van a kérdésnek. Az egyik a nyelvhatáré, s azt kell vizsgálni, hogyan működik ez, milyen hatások érik, hogyan lehet együtt élni a domináns közösséggel. Meg lehet-e ezeket a technikákat tanulni, milyen identitásképletek alakulnak ki? Vannak, sajnos, szomorú tapasztalataim e vonatkozásban, a Bánságba került székelyek sokkal kevésbé bizonyulnak ugyanis védettnek az asszimilációs nyomással szemben, mint az oda 100–200 éve betelepült magya­rok leszármazottai. Ennek oka az, hogy a székely egy olyan területre került, ahol a nemzettudat – Szilágyi N. Sándor meghatározása szerint – diffúz és nem fókuszált. Kolozsváron például a nemzettudatok fókuszáltak, azaz ott az ember abba, “ami vagyok”, dominánsan beleérti azt is, ami “nem vagyok”. “Kivel szemben vagyok az, ami vagyok”. A bánsági identitás viszont diffúz, azaz a “mi nem vagyok” az ottani hagyományok közepette nem jelenik meg, aminek az a magyarázata, hogy a Bánság 200 éve, a török hódoltság utáni betelepítés óta folyamatosan befogadó közösség.
– Kisamerika.
– Nagyon jó kifejezés. Mi Kalotaszegről szoktuk mondani, hogy egykézik. Nos, az egész Bánság egykézik. Tehát ha leállna a bevándorlás, már rég elnéptelenedett volna. Folyamatosan nemhogy befogadja, hanem elvárja a bevándorlókat. Ebből az alapállásból következik, hogy itt a belépővel nem úgy foglalkoznak, hogy “te mi nem vagy”, hanem másképp: “ha itt akarsz maradni, akkor megtanulod, amit én tudok”. Az odakerült székelyek azzal szembesülnek, hogy ott senkit nem érdekel, tud-e ő románul vagy sem. Ha nem tud, legfeljebb nem érvényesül. És akkor átesik a ló másik oldalára, és feladja a maga identitását. Jártam egyszer egy évfolyamtársamnál otthon, és hallottam, amint az apja azt mondta neki: “taie pâinea sus”. Vágja fel a kenyeret – de románul mondta. Döbbenten hallgattam: miért szól a székely a lányához románul? A Bánságban a diffúz identitástudat jellemző módon azt jelenti, hogy megmarad a származástudat. Azaz ő politikailag magyar, arra a pártra szavaz, de kulturálisan már nem tekinthető annak. De nekem foglalkoznom kell vele, mert ha ő magyarnak tartja magát, mi jogon lökném ki a közösségből? Csak azért, mert egy élethelyzetben őt nem segítette senki megmaradni annak, aminek maradhatott volna, ha melléáll egy ezt szolgáló társadalmi struktúra?
– Ezek szerint legalább két stratégiára van szükség az erdélyi szórványügyben, az egyiket a fókuszált nemzettudatú csoportoknak kell szánni.
– Sőt, harmadikra is szükség van, ugyanis van egy speciális eset is, amivel kevesen foglalkoznak. A nagyvárosi szórvány. Brassó, Bukarest például, ahol egyfajta gettósodás zajlik, illetve a közösségi kapcsolatok csorbulása következik be. Egy kistelepülési szórványcsoport másként éli meg a maga különállását, mint a nagyvárosi. Tehát legalább három olyan kérdés, mely egyrészt elméleti feldolgozást kér, másrészt valamilyen társadalmi beavatkozást célzó stratégiai koncepció kialakítását igényli.
Nyelvhatár: a közös nyelv
– Visszatérve: nemzethatár és nyelvhatár. Amikor kisebbségi oldalról közelítek a kérdéséhez, akkor azt nyelvhatárként élem meg. Amikor nemzethatárról beszélek, akkor a kérdést beemelem a magyar nemzeti ügy kontextusába. Ugyanis Közép-Kelet-Európában, de szinte az egész kontinensen sem, a nemzethatárok és az államhatárok nem esnek egybe, szinte mindenik nemzetnek vannak határon túli szórványai. A határon kívül került nemzettárs kérdése közös. Akkor viszont van egy nyelv, amin Közép-Kelet-Európában mindenkivel kommunikálni tudok. A románok számára is fontos a nyelvhatár. Amit utóbb Călin Popescu Tăriceanu pedzett, és a mai kormány nyíltan felvetett: Szerbiában a Timok-völgyé­ben van egy legalább 200 ezres vlah közösség, amely azért nem kapott eddig semmi elismerést, mert korábban nem az Osztrák–Magyar Monarchiában élt, és mások úgy döntöttek helyette, hogy ő nem román. A vajdaságiakat elismerték, őket nem.
– Thesszaloniki mellett is élnek vlah közösségek, és szerte a Balkánon, Albániától Bulgáriáig.
– Tehát közössé tudjuk tenni a kérdést, befelé nyelv-, kifelé nemzethatárról beszélünk. A kérdés politikai relevanciáját az adja, hogy minden nemzetnek kötelessége megvédeni a határait.
– Az országok közti együttműködés egy új területe nyílik meg.
– Igen, ha túllépünk a maradék elven. Vetési, amit tudott, feldolgozott, eljutott egy olyan pontig, ahonnan nem volt továbblépés. Nos, a kérdést be kell emelni az országok közti politikai dialógus kontextusába. Kinek az érdeke a nemzethatárt megvédeni? Az államnak, esetünkben a magyar államnak. Miért? Mert a szórvány nem tűnik el, hanem újratermelődik. Ha Resicabá­nyán felszívódik, akkor Temesvár lesz az, mert a határ oda tolódik át. Ha Temesvárt felszámolódik a magyarság, akkor Arad lesz a végvár. Tehát ha nem akarjuk elfogadni azt, hogy eme, akaratuk ellenére odakerült közösségek eltűnjenek, akkor segítséget kell nyújtanunk nekik a kultúrában, a magyarságban való megmaradáshoz, és ez nemzetileg kezelhető ügy. E szemléletváltással pedig az ügy elvi alapon a román politikába is beemelhető. 200 ezren vannak a románok Ukrajnában, akkor sokfelé a Balkánon, s nemrég a svájci St. Moritzban jártam, ahol rétorománok élnek. Román tudásommal eléggé jól meg tudtam magam értetni velük. Nekem ne mondja senki, hogy ez nem két rokon nép. Csak annyi jogot nyerhetünk el, amennyit ők élveznek!
”Az asszimiláció szórványban a legerősebb olyan sajátos szocializációs és individualizációs folyamat, olyan azonosulás, amikor az egyén nem egyszerűen egy magatartást, értékszempontot, viselkedési kultúrát stb., hanem egy más nemzet érzelmi, értelmi, akarati, kulturális, politikai stb. értékeit interiorizálja (építi be személyiségébe). E folyamat azt jelenti, hogy párhuzamosan eltávolodik a régebbi, személyiségébe beépült, korábbi énjét képező nemzeti azonosságtól. Eltávolodásról van szó, nem teljes szakításról. Az emberi személyiség nem tábla, amelyről a felírt jeleket, formulákat stb. egy szivaccsal egyszerűen le lehetne törölni, és amelyre az érdekeknek, értékeléseknek, értékorientációknak megfelelő nemzeti színezetű, tartalmú tudati, akarati sémákat lehet felírni. A két párhuzamos folyamat, vagyis a disszimiláció, azaz a régi nemzeti identitás “levetkőzése”, és az asszimiláció, vagyis az új értékek átvétele óriási intellektuális teljesítmény, egyesek ezt második születésnek tekintik.”
– Szemléletváltás vezette a stratégia kidolgozásában. Aktuálpolitikai vonatkozásai is lesznek hamarosan, lássuk bár vázlatosan, mit ajánl benne. Pár szót előbb a keretekről.
– A MÁÉRT mellett létrejött egy szórvány szakbizottság két albizottsággal, az egyik a Kárpát-medencei, a másik a nyugati magyar diaszpórával foglalkozik. Végre sikerült elérni, hogy válasszuk szét a kettőt, rengeteget írtam erről. Előzménye az volt, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amelyet Szili Katalin akkor hozott létre, amikor a szoc-lib kormány megszüntette a MÁÉRT-et, és ő akkor nagyon jó érzékkel létrehozta ezt az intézményt. Ez Erdélyben kidolgozott egy szórványstratégiát 2009-ben, ebbe engem nem vontak be, Sesztai Ádám dolgozta ki, és talán megmutatta az anyagot Vetési Lászlónak is. Ezt megkaptam, rengeteg szakmai észrevételem volt, ezeket egy tízoldalas elemzésben megírtam, és elküldtem minden politikai tényezőnek, amely számított. És arra ébredtem, hogy engem hívtak meg a szórványbizottság elnökéül, miután a korábbi kormány által kidolgozott dokumentumról megírtam, én miért nem tudok egyetérteni vele. Nos, meghívtak, és volt hét hónapunk, amíg kidolgoztam a most elfogadott, immár politikai dokumentumot. Nem azt jelenti, hogy kész, a társadalomtudományban soha nincs semmi véglegesen kész, de a létével már számolni kell.
– Azt írja, projekteket nem ajánl, azt majd régiónként és településenként külön kell kidolgozni, de azért közelít a konkrétumokhoz, ötleteket ad és megnevezi, leírja az alap­intézményeket, melyekre a szórvány identitása megőrzé­sében támaszkodhat. Valljuk meg, nagy a magára utaltság a szórványban...
– Az RMDSZ, bár hosszú ideig gyötrődött vele, nem tudta semmire vinni. Viszont a szövetség kapcsán indult el egy fontos kezdeményezés, amit én nagyra értékelek: a székely tömb és szórványok kapcsolatfelvételének szorgalmazása. Hiszen a stratégiának is egyik kitörési lehetősége, hogy a belső anyaországra, a Székelyföldre kell csatlakozni azért, hogy azokat a főleg érzelmi tartalmakat, melyek szükségesek a szórványban való etnikai megmaradáshoz, lehessen megélni, lehessen feltöltődni velük. No de milyen eszközökhöz kell folyamodni? Első, és legfontosabb persze, az iskolarendszer, ezzel nem mondtam semmi újat. Tegnap volt egy beszélgetésem valakivel, aki Segesváron végzett a diktatúra idején, és azt mondja, akkoriban ott egyetlen magyar líceumi osztály létezett. Igen ám, de Farkas Miklós létrehozta a Gaudeamus Alapítványt, és azóta két párhuzamos osztály fut a magyar tagozaton. A második példám Déva. Ott a 80-as évek végé­re teljesen megszűnt volna a magyar iskola. Még én is segítettem temesvári magyar iskolákba elhelyezni az onnan származókat, mert Déván felszámolódóban volt az iskola. És ma ott több gyerek tanul anyanyelvén, mint Temesváron. Ugyanis Böjte Csaba atyának sikerült megállítania és megfordítania a folyamatot. Egy hiteles ember képes volt felépíteni egy olyan intézményt, ahova a szülők bizalommal adják gyerekeiket. És a bomlás tendenciája megállt. Hallom, Szovátán, Szárhegyen és összesen nyolcvan helyen dolgozik a Böjte Csaba-féle alapítvány. Egy rendkívüli intézményhálózat, amiről tényleg csak ámuldozva lehet beszélni. Ekkora hit és szeretet tényleg csak egyházi emberben lehet, hogy ekkorát cselekedjen. Az ember sokszor már racionális magyarázatot nehezen talál arra, hogyan képes ő megmozgatni a helyieket, az embereket és a politikusokat is.
– Az iskola mellett a legérdekesebbnek tervezetében a szórványgondnokságot találtam.
– A gondnokság intézménye a két világháború idején a református egyházban jelent meg. Utána szórványgondnokként eltűnt a névhasználat, de megjelent helyette a szórványlelkész, aki hasonló feladatokat látott el, ma is létezik ilyen hálózat a Királyhágó melletti egyházkerületben. Emellett megemlítem Kemény Bertalan kezdeményezését, aki szerintem érdemei ellenére nagyon kevéssé ismert személyisége a közösségi építkezésnek. Nos, őt azzal bízták meg a kommunizmus idején Magyarországon, hogy a román falurombolás mintájára dolgozza ki a kistelepülések felszámolási stratégiáját. És e helyett ő arra dolgozott ki módszert, hogyan menthetők ezek meg a falugondnoki intézmény segítségével. Abban a szerencsében volt része, hogy jött a rendszerváltás, és beindíthatták a rendszert. Ma Magyarországon több száz faluban működik, sőt, a Nyárád mentén Erdélyben is alkalmazzák. Balázs Sándor lelkész indította el az első falugondnoki szolgálatot, és már szövetség is létezik Erdélyben.
– Önkéntességi alapon?
– Nem, a falugondnokság azt jelenti, hogy azokon a településeken, ahol 200–300 lélek él, és ahol semmi intézmény nincs, se iskola, orvos, pap, posta, nem lehet ruhát, cipőt vásárolni, csak egy kis szatócsbolt működik, ott a falu minden szükségletét a falugondnok rendelkezésére bocsátott kis­busszal elégítik ki. Ő viszi be a gyereket a szomszéd falu iskolájába, ő szállítja a betegeket az orvoshoz vagy be a piacra, tehát ő a falu mindenese. Ennek mintájára javasoltuk szórványgondnoki intézmény létrehozását. Ez pedig már állami feladat. A szórvány ugyanis nem tűnik el, hanem újratermelődik. Nemzetpolitikai feladat tehát a felszívódás megfékezése, megállítása, miként már mondottam. Segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy e közösségek megmaradjanak abban a közösségben, kultúrában, amelybe beleszülettek.
”A szórvány asszimilációra hajlamosító közeg, illetve folyamat, a szórványlét az etnikai térszerkezet okán az egyén számára olyan társadalmi együttlétet, társadalmi kapcsolatokat tesz lehetővé, amikor társas lény mivoltának a megélése nem teljes körű, mert más kultúrájú többségi közegben megszűnik az övéi közötti jelenlét otthonossága, magától értetődő mivolta. (...) a kapcsolatszegénység (...) okán a másság kiiktathatatlan társadalmi (strukturális) nyomásként nyilvánul meg, amire a válasz vállalása tudatosságot feltételez. Vállalás nélkül az egyén kilép vagy kikopik abból a nyelvi-kulturális közegből, amelybe születése által került.” (Szórványstratégia. Vitaanyag. Összeállította dr. Bodó Barna. Szórvány Alapítvány, Temesvár, 2012.)
B. Kovács András
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sikeres volt a Böjte-könyv
Vegyes érzelmekkel jöttek haza az erdélyi könyvkiadók képviselői a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválról. A résztvevők elmondása szerint bár az utóbbi három évben egyre kevesebb a kiállító, s a forgalommal együtt az eladott könyvek száma is csökkent, a jelenlét, az ott szerzett tapasztalatok, ismeretségek, továbbra is fontosak.
„Az érdeklődés megcsappanása a gazdasági válsággal is összefüggésbe hozható, illetve azzal is, hogy sokan az internetet használják olvasásra” – mondta lapunknak Tőzsér József. A Pallas Akadémia igazgatója az ÚMSZ kérdésére úgy értékelte a vasárnap véget érő könyvfesztivált, hogy az erdélyi könyvkiadók számára, ha anyagilag nincs is nagy hozadéka, fontos a jelenlét. „Jó hangulat jellemezte a vásárt, jó volt ott lenni, hiszen könyvkiadók, szerzők és olvasók fontos találkozóhelye” – fogalmazott Tőzsér, akitől megtudtuk azt is, hogy a fesztivál részvételének költségeit egyik erdélyi kiadó sem tudja fedezni az eladott könyvek árából, viszont pályáznak, és remélik, hogy sikerrel, hiszen csak a könyvstand bérlése hatezer lejbe kerül, amihez hozzájön még az út, az ott-tartózkodás és egyéb kiadások költsége is.
A könyvfesztivál alkalmából valamennyi kiadó kedvezménnyel kínálta köteteit, így a Pallas Akadémia Sass Péter A heraldikus című könyvét 12 ezer forintért adta, melyet korábban a boltokban 19-20 ezer forintért kínáltak. Volt is rá vevő, szép számban fogyott, mondta a kiadó igazgatója.
Az erdélyi kiadványok közül a legnagyobb érdeklődést Böjte Csaba legújabb, a Helikon gondozásában megjelent könyve váltotta ki. A ferences testvér közel háromszáz személynek dedikálta könyvét. A Gutenberg kiadónál napvilágot látott Bicsok Zoltán–Orbán Zsolt történészek szerkesztette Isten segedelmével udvaromat megépítettem... Történelmi családok kastélyai Erdélyben című kötet is sikert aratott a vásáron.
Antal Erika. Új Magyar Szó (Bukarest)

Jónak lenni és jót tenni
Boldog Apor Vilmos példája és ereklyéje Marosvásárhelyen
Feledhetetlen hangulatú, megható szentmise keretében emlékeztek meg Boldog Apor Vilmos püspökről, az egyetlen boldoggá avatott székely vértanúról megyeközpontunkban is. Ereklyéjét Pápai Lajos győri megyéspüspök hozta el a csíksomlyói kegytemplomba, s az erdélyi ferencesek több városban mutatják be a híveknek.
A Keresztelő Szent János-plébániatemplomba a mártír püspök vérrel átitatott ingdarabját tartalmazó szép foglalatú ereklye Böjthe Csaba dévai ferences szerzetessel érkezett, s ő tartotta csütörtökön este a szentmisét a templomot megtöltő híveknek, érdeklődőknek. A szerzetest elkísérte derűs tekintetű árváinak és neveltjeinek egy csoportja is.
A szentmise különleges színfoltja volt az egyházmegye legidősebb papjának, a 94 éves Bíró Antalnak, a 70 éve szolgáló rubin misés atyának a Boldog Apor Vilmos életéről és jelentőségéről szóló verse. A rendkívüli szellemi teljesítményt jelentő alkotásban a székely vértanú püspök emberi nagyságát, az erdélyi magyarokat erősítő, serkentő példáját foglalta rímekbe az idős lelkész.
– Megrendítettek az erdélyi népszámlálás adatai, amelyek azt jelzik, hogy nagy a baj az erdélyi magyarsággal, hisz tíz év alatt 12 százalékkal fogyatkoztunk. S mégis, vannak, akik könnyen lemondanak a családról, s gyermekotthonba adják a legkisebbeket, idősotthonban helyezik el az öregeket. Sok sebtől vérző világunkban, társadalmunkban az összefogás helyett egymásra acsarkodó politikai erők küzdenek a hatalomért. Ilyen körülmények között ki tudhat népünknek utat mutatni? – gondolkozott el Böjthe Csaba atya, s fordult a székely vértanú Apor Vilmos püspök felé, hogy példájával arra biztasson, miképpen kellene közösségünket megvédeni a széthullástól.
Miséjében részletesen ismertette a vértanú püspök életét, aki a főnemesi Apor család sarjaként 1892-ben Segesváron született. A hatgyermekes család feje korán elhunyt, s az árvákat az anya nevelte. Apor Vilmos a kalocsai jezsuita kollégiumban tanult, s az anyja kérésére a jogi karra iratkozott be, majd Innsbruckban végezte el a teológiát, s szerezte meg a doktori címet. Az első világháború idején katonavonatokon teljesített szolgálatot, a sebesülteket erősítette, biztatta. A határ menti kicsi településre, Gyulára nevezik ki segédlelkésznek, majd 1918-41 között ugyanott plébános. Nem lázadozik, nem akar máshova menni, szolgálati helyén karolja fel a szegények, a hadiárvák ügyét, eszközöli ki Bukarestben, hogy a háborúban elhurcolt 41 gyulai férfit kiengedjék a jilavai börtönből. 1941-ben nevezik ki győri püspöknek, s ebben a tisztségében is a szegények mellett az igazságtalanul üldözötteket védelmezi. Amikor a második világháború eléri Győrt, menekültek százai találnak a püspökségen menedéket. Nagycsütörtökön, amikor az orosz katonák a pincében levő több mint száz asszonnyal, lánnyal akarnának szórakozni, Vilmos püspök szembeszáll velük. A katonák sorozatot lőnek a plafonba, majd fejét, karját és gyomrát érik a gyilkos golyók. Elszántságát látva meghátrálnak, s rajta kívül sem esik bántódása senkinek. Húsvéthétfőn belehal sérüléseibe. Holtteste a kommunista hatalom idején csak 1986-ban kerülhet méltó helyére, a számára készült vörös márvány szarkofágba. Boldoggá avatása jó évtized múlva, 1997 novemberében teljesedik be a római Szent Péter téren, szentté avatásának folyamata elkezdődött – hangzott el a ferences szerzetes miséjében, aki 2.300 árva és nagyon nehéz anyagi helyzetből kimenekített gyermek számára nyújt menedéket. Ezért hiteles, amit a közösségek, a család, a gyermekek érdekében hirdet, s követendő példaként állítja Boldog Apor Vilmos püspököt, aki a kiszolgáltatott emberek védelmezője volt, s élete árán nyert örök életet, manapság pedig erőt adhat a sokkal csekélyebb áldozatok vállalásához. Böjthe Csaba nem siet és nem türelmetlen. A misét követően volt egy mosolya és jó szava mindenki számára, aki ezt igényelte. A Népújság kérdésére többek között elmondta:
– Nézzék, mi, papok kiöltözünk mint Mikulás, vállaljuk a cölibátust, de nem azért, mert megfizetik, mert elvárják tőlünk. Azért tesszük, mert örömöt jelent, mert jónak lenni és jót tenni igen-igen izgalmas és érdekes dolog.
Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely)

Az összetartozást ünnepelték Erdély- és Magyarország-szerte
Több erdélyi és magyarországi településen is ünnepi rendezvényekkel emlékeztek a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára hétfőn, a nemzeti összetartozás napján.
Hagyományteremtő ünnep. Kolozsváron, a Mikó-kertben elültették a nemzeti összetartozás fáját
Több erdélyi településen is ünnepi rendezvényekkel emlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára tegnap, a nemzeti összetartozás napján. Június 4-ét 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává a Magyar Országgyűlés, kijelentve, az államhatárok által elszakított magyarság minden tagja és közössége részese az egységes magyar nemzetnek.
Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok a választási kampány ellenére tegnap este közösen emlékeztek a trianoni döntésre, a Magyar Polgári Párt az előző évekhez hasonlóan az Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén szervezte meg ünnepségét, amelyre az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt képviselőit is meghívta. Ezt követően a színház előtt kulturális műsort tartottak, melynek főszónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Kolozsváron hagyományteremtő szándékkal tartottak trianoni megemlékezést tegnap délután a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) szervezésében. A résztvevők elültették a Mikó-kertben a nemzeti összetartozás fáját, majd megkoszorúzták Mikó Imre szobrát. Ezt követően dr. Tóth Szilárd egyetemi adjunktus tartott előadást Trianon a mítosz és a valóság között címmel a Heltai Alapítvány székhelyén. A szervezők szerint a rendezvény célja, hogy a különböző nemzedékekben erősödjön az összetartozás érzése. Mint kifejtették, megemlékezésükkel hagyományt szeretnének teremteni, hogy a városban élő magyarság méltóképpen emlékezhessen a trianoni döntésre.
Székelyudvarhelyen Tarlós István, Budapest főpolgármestere volt a meghívottja a rendezvénynek, aki bejelentette: a magyar főváros testvérvárosi kapcsolatot létesítene a székely anyavárossal. A millenniumi emlékoszlop előtt tartott sajtótájékoztatón Tarlós hangsúlyozta: a nemzeti összetartozás napján jött a testvérvárosi szerződés szándéknyilatkozatával Székelyudvarhelyre. Óbudai polgármesterként már a kilencvenes évek elején testvérvárosi szerződést írt alá Csíkszereda elöljáróival. „Húsz évig Budapest főpolgármestere nem tulajdonított jelentőséget a határon túli magyarságnak, ez most megváltozott” – jelentette ki Tarlós. Hozzátette: az iratot Szász Jenőnek, a Magyar Polgári Párt elnökének, polgármesterjelöltnek adja át, mert úgy tartja, ő ért el igazi eredményeket a város fejlesztésében. Szász a „székely anyaváros, a június 10. utáni székely főváros” nevében köszöntötte Tarlóst.
Budapesten is ünnepeltek
Hétfőn reggel Budapesten a nemzeti ünnepeken megszokott külsőségek között katonai tiszteletadással, a közjogi méltóságok jelenlétében a Himnusz hangjaira vonták fel Magyarország nemzeti lobogóját Budapesten. A zászlófelvonáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök. Az ünnepi eseményen a közjogi méltóságokon kívül jelen voltak kormánytagok, több parlamenti párt képviselője és a diplomáciai testület tagjai, valamint kétszáz, a határok mindkét oldaláról érkező gyerek. Az elcsatolt országrészekből érkezett tanulók többsége népviseletbe öltözött, és közvetlenül az országzászló tartóoszlopa mellől, a kizárólag számukra kijelölt helyről kísérhették figyelemmel a zászlófelvonást.
Közös jövő az összetartozás
Délelőtt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az összetartozás napja ifjúsági programjainak megnyitóján azt hangsúlyozta: az összetartozás a közös jövőnk. A kormányfő kereszténydemokrata helyettese kiemelte: a magyar megmaradásnak két feltétele van, a nemzet közjogi egyesítése és a kulturális örökségünk megerősítése. A megemlékezések és a visszatekintések látszólag a múlttal foglalkoznak, de a küldetésük valójában nem az, hogy keseregjenek a múlton, és nem is csak annyi, hogy megismertessék a valódi, hamisítatlan történelmet, hanem az, hogy a magyar megmaradást szolgálják – fogalmazott Semjén Zsolt külhoni és anyaországi diákok előtt. Hozzátette: ez akkor lehetséges, ha mindenkiben benne él az egész magyar történelem, az egész magyar kultúra, „annak a küldetéstudata, hogy meg kell maradni”. Rámutatott: a magyar állam minden eszközt mozgósít annak érdekében, hogy mind a kulturális megerősítéssel, mind a közjogi egyesítés révén a nemzeti örökséget meg lehessen őrizni, mert ez alapvetően nemcsak a múltról szól, hanem ez az összetartozás a közös jövő. Semjén Zsolt megköszönte a külhoni magyaroknak, hogy sokszor nehéz körülmények között is megőrizték magyarságukat.
Áder János államfő közleményben szögezte le: a trianoni döntés egy minden ízében igazságtalan, a vesztes és a győztes népek számára is megalázó helyzetet teremtő békediktátum. Kijelentette, hogy az ebből adódó veszteség és a fájdalom mindörökre a miénk marad, azt is hangsúlyozta, hogy az összetartozás érzése nem táplálkozhat másból, mint az egymásért viselt felelősség felismeréséből és vállalásából. „A múltba csak egy út vezet, az emlékezeté, s a jövőbe is csak egy út visz, az életé” – fogalmazott a köztársasági elnök.
Kövér: a szellemiség fontos
Egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke megemlékező beszédében a parlamentben. A házelnök emlékeztetett arra: csaknem egy évszázada annak, hogy a magyarok elveszítették országuk területének kétharmadát, tízből három magyar ember pedig idegen ország fennhatósága alá került. „A történelmi veszteségek közepette azonban annak történelmi lehetőségét is elnyertük, hogy felismerjük, egy nemzet nagyságát nem országának területe, hanem szellemisége határozza meg” – hangsúlyozta Kövér László, aki az ülésen köszöntötte a határon túlról érkezett közösségek képviselőit is. A politikus szerint pontosan tudnunk kell, mit élt túl a nemzet a történelme során. A mai magyaroknak, akik túlélték a világháborúkkal, bolsevik forradalommal, megszállásokkal, árulásokkal, gázkamrákkal, kommunizmussal terhelt XX. századot, tudniuk kell, hogy napjainkban elsősorban a magyarság szellemi léte a tét – fogalmazott. Hozzátette, a szellemi honvédelem feladata ma, hogy közösségek építésével megőrizze a nemzet szellemi létét. Minden magyar ember felelős minden magyar emberért – zárta parlamenti beszédét Kövér László.
Az Emberi Méltóság Tanácsa jogvédő szervezet a szlovák állampolgársági törvény hatályon kívül helyezésére szólította fel a szlovák kormányt az összetartozás napján. A szervezet – Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke, valamint Berényi József MKP-elnök által is szignált – közleménye rámutat: a szlovák állam saját alkotmányát, az emberjogi egyezményt és uniós jogszabályokat figyelmen kívül hagyva indított harcot a magyar állampolgárságot nyilvánosan felvállaló polgárai ellen.
A nemzeti összetartozásról több rendezvényen is megemlékeztek. Délután fél öt, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontja után elültették az összetartozás almafáit Szarvason, „Kárpát-haza” közepén, valamint külhonban Nagyszelmencen, Kisszelmencen, Marosvásárhelyen, Királyhalmán, Csúzán, Szerdahelyen és Őriszigeten. Este a József Attila Színházban zártkörű díszelőadáson Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabját mutatták be. A nagyközönség októbertől láthatja a darabot.
Az MSZP és a DK nem kért a nemzeti összetartozásból Az MSZP és a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő vezette Demokratikus Koalíció nem vett részt a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett megemlékezésen az Országgyűlés plenáris ülésének elején. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke úgy fogalmazott: pártja elutasítja a kormány képmutatását, hazug és történelmet meghamisító politikáját, amely „a trianoni tragédiát és a Horthy-rendszer iránti nosztalgia felélesztését a nemzeti összetartozás jelszavával, a nemzet megosztására használja fel”. Krónika (Kolozsvár)

Böjte atya: kedves nyolcadikot végzett diákok, várnak benneteket a szakiskolák!
Ballagnak ma a nyolcadikos diákjaink! Ünneplőbe öltözött, virágoktól roskadó szép nap ez a mai! Jól esik nézni a jókedvű, tisztaszemű, nagyra nőtt szép fiatalokat! Gratulálok nekik!! Gyakorlatilag felnőttek, és így a további életutukat lassan a kezükbe veszik. Elindul a nagy csapat minden tagja a maga hódító útján. Dönteniük kell, szakmát, hivatást kell választaniuk. Olyant, amely megtartja itthon, szülőföldünkön, és amelyből nem csak önmagukat, de jövendő családjukat is el tudják tartani.
Egy busznyi nyolcadik osztályt végző fiatallal az elmúlt héten elmentünk néhány vállalkozóhoz, gazdához útbaigazításért, tanácsért. Kíváncsian keltünk útra, hogy lássuk Székelyföldön miből élnek az emberek, mit ajánlanak a felnőttek felemelt fővel, bátran a végzős nyolcadikosainknak.
Utunk végén kielemeztük a látottakat, és most a tapasztalatok alapján, két hírrel szolgálhatunk a nyolcadikot végző, kilencedikbe készülő diákoknak és családjaiknak: egy jó hírrel és egy még jobbal. A jó hír
Az erdélyi mesteremberek, földművesek, vállalkozókkal történt találkozó végén mindenki ugyanazt mondotta: munka van, és a becsületes, jól végzett munka gyümölcsét értékesíteni is lehet. Egy a fontos: legyen, aki tisztességesen elvégzi a munkát! Földműves, kézműves, de a vendéglátó-iparban vállalkozók is mind-mind azt mondták, hogy szükségük van becsületes, szorgalmas fiatalokra. Olyanokra, akik tudnak, de főleg akarnak is dolgozni! Az elején talán szerényebb fizetést adnak, de ha a munkavállalók bizonyítottak, akkor igenis szép keresetet lehet itthon is elérni.
Egy férfi azt mondta, hogy foci van, és a fociból igenis meg lehet élni, csak gólt kell rúgni! Olyan világ van, ahol a lézengő, eredménytelen, lusta játékost biza kifütyülik. Ma nem elég mímelni a munkát, az emberek igényesek minden szempontból, ezért nem vesznek fel akármit, nem esznek meg akármit, nem laknak akármilyen körülmények között, és ezért akármilyen munkáért nem jár a fizetés. Most, hogy lejárt az az idő, hogy mindenkinek kell sikerüljön az érettségije, a mindennapi életben is bizonyítani kell. A munka piacán is meg kell küzdeni „az átmenő jegyért": a megélhetésért. Láttuk, hogy lehet eredményesen dolgozni. A médiában hallható sok nyafogás, panaszkodás ellenére bizony sok embernek ez a mi vidékünkön is látványosan sikerül. A vállalkozók, akik a nullából indultak, mégis nagyon szép gazdaságokat, tanyákat, farmokat, panziókat építettek. Minden faluban sok fiatal állt neki szorgalmasan a mezőgazdaságnak, és jó látni, hogy már van aki saját földjét megművelve, saját állatait húsáruba feldolgozva szép vendéglátóegységet működtet. Szép, tiszta udvarán kürtőskaláccsal fogadhatja a vendégeket, és munkájából eltartja a családját.
Egy idős ember mesélte, hogy ha neki azt mondták volna a kommunizmus alatt, hogy eljön az az idő amikor visszaadják a földeket és azon mindenki azt termelhet amit akar, olyan állatokat tarthat amilyeneket szeretne, nem hitte volna el. De azt már legszebb álmában sem remélte volna, hogy a szorgalmas munkáért nemhogy adót nem vetnek ki rá, hanem még támogatást is fog kapni, melyből jó gépeket, fajállatokat vásárolhat. Igen, ki kell mondani, hogy Erdélyszerte, de különösen Székelyföldön nagyon szép gazdaságok születtek az elmúlt években, és sokan komoly gépparkkal, egészséges állatállománnyal is rendelkeznek, ami feljogosít a reményre.
Jártunk egy olyan fiatal gazda telkén, ahol a szépen felújított ősi ház mellett ott áll a mai kor igényeinek megfelelő épület. Az udvaron a nyírott pázsiton pávák sétálnak, a kert végében két tüzes hátasló, az istállóban meg sok fejőstehén. Leültünk beszélgetni, kint az udvaron, egy szép kis tó partján a filegória alatt. Néztem a gazda három szép kisgyerekét, jókedvű feleségét, és a gyerekekkel együtt meghatottan hallgattuk ennek a negyvenéves fiatalembernek minden egyes szavát, melyből bizalom és büszkeség áradt. Igen, munka van, de Istennek hála a kitartó, átgondolt, becsületes munkának eredménye is van.
Egy másik felcsíki gazda kivitt a birtokára hol hetven tehén legelt, és miután megcsodáltuk a szép modern istállót, fejőházat melyet modern napelemekkel szépen kivilágít és működtet, meghívott kis tanyájára egy pohár borra. Leültünk a tornácra és előttünk ott magaslott a Nagyhagymás hegység, a maga lélegzetelállító szépségében. A tanya mögött a tavaly érettségizett fia a traktorral kaszálta a zöld füvet.
A férfi elmondta, hogy a munka nehéz, nyáron reggeltől estig kell dolgozni, de Istennek hála minden évben csak előre lépett. Sikerül lassan-lassan földeket vásárolni, az állatokat maga becsületesen fel szaporította, és gépeket is beszerezni. Így gyermekeit is meri bátorítani, hogy álljanak melléje mert a szülőföld eltartja őket: ha mi eltartjuk az állatainkat, azok is el fognak tartani minket! Ittuk a bort, és a gazda ugyanazt mondta, amire én is gondoltam: van jövő, van remény itt a hatalmas hegyek között a becsületes, munkát szerető ember számára. Ha nekünk is ugyanazok a jogaink lesznek, mint bárki másnak itt Európában, ha ugyanúgy jár a földalapú támogatás és a többi törvény adta lehetőség, akkor hiszem, hogy a kitartó, becsületes, szorgalmas embereknek tisztességes, szép jövője lesz – itthon, a szülőföldünkön.
Igen kedves fiatalok, szívem minden melegével bátorítlak, hogy merjetek rálépni őseink útjára. Ők itt Erdélyben, Székelyföldön legtöbben az erdőkből, szántóföldekből, állatokból éltek meg. A gazdaember becsületes munkájára épült a kézművesipar, a kereskedelem, a vendéglátás, de még a nagyratörő politikai karrierek is erre alapoztak. Templomainkban értük imádkoztak a papok, az iskoláinkban a becsületes munkások, földművesek, gazdák gyermekeit tanították a tanárok, és a kórházban is őket gyógyították az orvosaink, ápolóink. Ha lesz aki az ő munkájukat továbbvigye, akkor megmarad Székelyföld, lesz Erdély!
Íme a még jobb hír
Megmaradásunk érdekében úgy látom, hogy a tanügy is kész leverni a port a mezőgazdasági, ipari szakiskolákról, és megmaradásunk érdekében újrateremteni ezt a nagyon fontos iskolarendszert. Az elmúlt években sajnos egyetlen szakiskola sem működött Erdélyben, mindenkit a középiskolák hosszú, bonyolult elméleti képzésén keresztül akartak elvezetni az érettségiig.
Németországban a fiatalok 60 százaléka meg sem próbál érettségizni, Romániában erőszakkal mindenkit elvittek a tavaly is az érettségiig és ott a vizsgán sajnos 63 százalék el is bukott. Így gyakorlatilag sajnos ugyanott vagyunk mind a németek, de a mi fiataljaink elvesztegettek néhány évet, és egy keserű kudarccal léphetnek ki a nagybetűs életbe. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ez az erőltetett elméleti képzés mennyibe kerül az államnak, mindannyiunknak.
Több igazgatóval is beszéltem. Úgy tűnik, egyre többen látják be, hogy a diákok nagy részénél a napi 7-8 órás meddő elméleti oktatást fel kell váltsa a gyakorlati tudást adó szakmai képzés. Mindenkinek fel kell mérnie a képességeit, a vágyait és az alapján kell alázattal, bölcsen döntenie, hogy melyik iskolába iratkozzon be. Mindenki felelős a saját maga és a gyermekei jövőjéért, ezért a tanárok, igazgatók, vagy én magam is csak tanácsot adunk. A döntést mindenki maga kell meghozza. Kedves nyolcadikot végzett diákok, a nagyon jó hír az, hogy Csíkszentmártonon, Csíkdánfalván, Gyergyószentmikloson, de Székelykeresztúron és sok más felé is nagyon nagy lelkesedéssel várnak benneteket a szaktudást adó iskolák, hogy felkészítsenek a modern mezőgazdaság, állattartás, gyümölcstermesztés, méhészkedés, fafeldolgozás, vendéglátás, kenyeret, életet jelentő mesterségeire, azoknak akár a művészi szinten való elsajátítására is.
Jó tudni azt is, hogy ezek az iskolák kötelesek már a jólmenő vállalkozókkal szerződéseket kötni, hogy a szakmai gyakorlatokat valóban kint az életben, a vidék legeredményesebb gazdáitól tudjátok elsajátítani. De ugyanígy a vendéglátóiparban munkát keresők számára is indulnak nagyon komoly szakosztályok, ahol a diákok térségünk legjobban menő vállalkozóinál praktizálhatnak, ott nem csak szakmai ismeretekre tehetnek szert, hanem szállást, kosztot is kapnak.
Istennek hála a hegyeinket még mindig bőségesen borítják az erdők, melyekből nagyon sokat visszakaptak a közbirtokosságok. Az erdészet, fakitermelés, fafeldolgozás vidékünkön ősi szép mesterség, azokat akik ezen az úton szeretnének elindulni várja a csíkszeredai, ditrói meg a többi erdészeti, faipari szakiskola. A mai szakiskolákban az a jó, hogy ha a tudásvágy, ambíció fűti a fiatalt, akkor a szakma elsajátítása mellett jelentkezhet akár nappali képzésre is, hogy az érettségit is megszerezhesse. Biztosan lehet tudni, hogy milyen jövő előtt áll az emberiség. Az olcsó hitelek elfogytak, a segélyek, a támogatások megszűnnek. Csak a becsületes munkának van jövője. Biztos vagyok benne, hogy tiszta, megbízható táplálékra mindig is szükség lesz. Ezért a nagyra nőtt, nyolcadikból továbblépni akaró fiataljainkat arra bátorítom, biztatom sok-sok szeretettel, tudatosan, hogy lépjenek őseink jól kitaposott útjára, a becsületes mindennapi gazdálkodás irányba.
Iratkozzanak be Székelyföld megkopott patinájú szakiskoláiba, és ígérjük, hogy megteszünk mindent, hogy ezek az iskolák visszanyerjék megérdemelt jó hírüket, azáltal, hogy olyan tudáshoz segítik hozzá a felnövekvő generációkat, mely képessé teszi őket jó módban, tisztességesen megélni akár a jég hátán is!
Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t. Erdély.ma

Mielőtt elhallgat a magyar szó
Különleges képzelőerőt nem igénylő, de felkavaró játékra hívta a vajdasági Pannónián – ahol a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciójának idei tanácskozása zajlott – a jelen levő anyaországi politikusokat (a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjait) és újságírókat Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője: „Gondolják el, mi történne, ha az anyaországon kívüli régiókból egyik napról a másikra eltűnne a magyar sajtó!”
A jeles kárpátaljai publicista nem hagyta válasz nélkül az előtoluló kérdést. Miközben én is eljátszottam a gondolattal: mi lenne akkor? A kisebbségi politikusok is elégedettebbek lennének egy picit. Lenne, aki azért, mert a médiatámogatást másra fordíthatná, s volna, ki fellélegezne, mert becsukódott a sajtó szeme, s főként szája.
Az olvasók, a nézők, a hallgatók egy része a magyarországi sajtóval vigasztalódna. Nem az enyedi szőlődombok, hanem Tolvai Renáta domborulatai foglalkoztatnák. Nem Csaba testvér helytállása, hanem Tamás atya feltámadása. Nem a MOGYE és az etnikumközi tolerancia, hanem a mogyoródi türelmi zóna. Kiszakadna az erdélyi valóságból, s ha az ő jövőjét nem is, de gyerekeiét mindenképpen Magyarországon képzelné el. Az egységes magyar médiatér megvalósulása amúgy is elősegíti a kivándorlási kedv növekedését: a közös kulturális – sok esetben szubkulturális – közeg megteremtése mellett a Magyarországon kívüli magyar régiókban fölöslegesnek láttatja a többségi nyelv elsajátítását. A kétnyelvűség visszaszorulóban van, a csak magyarul (esetleg angolul) beszélő fiatalok már egyetemi éveiket is, de főként szakmai karrierjüket Magyarországon tervezik.
Az olvasók, a nézők, a hallgatók másik része a többségi médián szocializálódna. Elsősorban a szórványban, ahol a munkahelyen, a szomszédok közt a Happy Hour, a Late Night Show, a Show Pacatos címmel futó román (sic!) műsorok a feltétlenül megtárgyalandó események. A többségi hírtelevíziók elhitetnék velük, hogy a kisebbségi követelés nem jogszerű, hanem zsarolás, s természetesnek tartanák, hogy a kor parancsa a gyors beolvadás.
Ha hirtelen eltűnne a kisebbségi magyar sajtó, lassan, de történelmi léptekkel mérve pillanatok alatt eltűnne a külhoni magyarság is – figyelmeztette a Nemzeti Összetartozás Bizottságának tagjait Kőszeghy Elemér. Aki nyilván ismeri a szavak hatását, értékét, azt is tudja, hogy lehetőleg kerülni kell a közhelyeket, nehogy az olcsó hatásvadászat csapdájába essünk. Ám végül mégis kimondta, hogy a kisebbségi létben a templomon és az iskolán kívül van egy harmadik intézmény, amelyre vigyázni kellene: a sajtó. A kapocs.
Hogy oldja a Reményik-parafrázis negédességét, Kőszeghy Elemér a továbbiakban az anyaország és az apaország támogatásáról, illetve annak hiányáról beszélt. Apaország alatt ő Ukrajnát, én Romániát értettem. Míg az erdélyi magyar sajtó kap is valamelyes támogatást hazai forrásból, amelynek jelentős részét adók címén azonnal vissza is kell fizetnie az adományozó államnak, a kárpátaljai magyar sajtó fityinget sem kap a túl messze fekvő Kijevtől. Ami pedig az anyaországi támogatásokat illeti – anélkül, hogy kétségbe vonnám a kétharmados felhatalmazással rendelkező magyar kormánynak azt a jogát, hogy annak és annyi támogatást nyújtson, akinek és amennyit óhajt, akarom mondani nem szégyell –, egyetértek Kőszeghy Elemérrel. Az anyaországi pályázati lehetőségeknek különösen nagy a szerepük ott, ahol a reklámpiac bevételeiből nem remélhet túl nagy falatot egy-egy szerkesztőség, márpedig kisebbségben, szórványban ez a helyzet. Aránytalanságok jellemezték, jellemzik az anyaországi támogatásokat, s hogy ez erőteljesen torzítja a médiapiac helyzetét. Lojálisabb megközelítésre, kiszámíthatóságra, fenntartható tervezhetőségre kellene törekednie Budapestnek, ha egyszer elfogadja a nemzetmegtartás harmadik pilléreként a sajtót. A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója létrejöttekor arra vállalkozott, hogy feltárja az anyaországon kívüli magyar sajtó helyzetét, megoldásokat ajánl. Mást nem tehet.
Végül szomorúan nyugtázza, amikor itt-ott elhallgat a magyar szó.
Ambrus Attila. Új Magyar Szó (Bukarest)

Teljesült Domokos Pál Péterék álma
Idén is hűen követték a hagyományokat az Ezer Székely Leány Napja szervezői, főleg az imára, a népviseletre, a népdalra, a néptáncra, illetve a népi mesterségekre helyezve a hangsúlyt. Szombaton több mint ezer népviseletes leány, asszony vett részt a Csíkszeredában és Csíksomlyón tartott egész napos rendezvényen.
A népünnepély ezúttal téravató is volt, az összegyűltek, székely ruhások szombaton délelőtt 9 órától közös tánccal vették használatba a felújított Szabadság teret. Szép gesztus volt ez a szervező városi és a megyei önkormányzatok részéről. Sokkal fennköltebb, mégis közvetlenebb volt a hangulat, mintha politikai beszédekkel, illetve szalagvágással került volna sor a tér birtokbavételére.
„Azt gondolom, hogy ennél nem is kell szebb látvány, mint ennyi székely ruhába öltözött leány, hogy a fiataljaink felveszik őseink viseletét. Ez nem is látvány, hanem csoda, amit évről évre a csíkszeredai önkormányzat, a Hargita együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány megszervez nekünk” – mondta a téren Borboly Csaba, a megyei önkormányzat képviselő-testületének elnöke. A Kovászna megyei önkormányzat képviselő-testületének alelnöke, Nagy József is üdvözölte a jelenlévőket, köztük a nagy számban részt vevő háromszékieket, és meghívott mindenkit a hamarosan sorra kerülő Székely Vágtára.
A közös tánc után a szekerek, lovasok és gyalogosok a csíksomlyói kegytemplomhoz vonultak, ahol a szentmisét Böjte Csaba atya celebrálta. A ferences szerzetes a gyermekvállalásra buzdította a fiatalokat. Amint megjegyezte, a szentcsaládnak is könnyebb lett volna Egyiptomban maradni, ahol József mesterségét nagyon megbecsülték. Mégis vállalták a nehézségeket, a gyermekáldást, sőt haza is tértek szülőföldjükre, Heródes országába, pedig ott csak üldöztetésben lehetett részük. Manapság nincs üldöztetés, mégis a karriert vadássza mindenki, általában külföldön és nem szülőföldjén, pedig a szónok szerint itthon is lehet boldogulni. Továbbá, ahogy kiemelte, az élet vállalásánál és gondozásánál nincs szebb és magasztosabb dolog ezen a világon.
A csíksomlyói Hármashalom-oltárnál beigazolódott: teljesült a több mint nyolcvan éve a rendezvényt útjára indító szervezők, a szociális testvérek, illetve Domokos Pál Péter álma. Most már biztosan kimondható, hogy kigyűlt az ezer székely leány, ugyanis a szervezők ezúttal nyilvántartásba vették azokat, akik jelentkeztek az iktatónál. Cserébe a népviseletet felöltők emlékkártyát vihettek haza, amely igazolta, hogy 2012-ben részt vettek a népünnepélyen. Rengetegen jelentkeztek az iktatónál, habár arról volt szó, hogy csak a délutáni órákban veszik nyilvántartásba a személyeket, még este is akadt munka. Ottjártunkkor, este hét óra tájt már 1200 népviseletes lányt, asszonyt és 481 fiút, férfit számoltak.
A települések közül ezúttal Csíkrákosból jöttek – az összlakossághoz viszonyítva – a legtöbben székely ruhában. Pontosan 7,28%-os volt ez az arány, ők vihették haza az esketőszékeket, és lapunk is közülük sorsolta ki az iktatócédulák alapján azt a nőt és férfit, akik egy-egy féléves előfizetést nyertek. Bálint Anitát és András Lászlót a hét folyamán várjuk a szerkesztőségünkbe, hogy iktatókártyájukkal nyereményüket átvegyék.
„Hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk” – ezzel a jeligével indították útjára egykor a népünnepélyt. A megnyitón felszólaló csíkszeredai polgármester, Ráduly Róbert szerint nem elég csak a népviseletet és a népi kultúrát becsben tartani, hanem a népszámláláskor a székelységünket is vállalnunk kell. Az elöljáró szerint, ha nem valljuk magunkat székelyeknek, az autonómia útjába is akadályokat gördítünk.
Nemcsak a mennyiségi mutatók emelték a rendezvény színvonalát, évről évre nehezebb a dolga az eredeti népviseletet vizsgáló zsűrinek. Egyre több értékes népviselet kerül elő, idén lövétei, gyergyóalfalvi, csíkkozmási és szentdomokosi női székely ruhákat díjaztak, többen is elérték az eredeti szőttes anyag, a kézi varrás és az autentikus öltözeti kellékekért járó maximális pontszámot.
Másfelől, ezúttal egy nagyobb Székelyföldet is sikerült „megmozgatni”, a bukovinai székelyeket Kóka Rozália néprajzkutató, mesemondó, a diószénieket meg Petrás Mária képviselte. Ők voltak az idei tiszteletbeli meghívottak.
Kóka Rozália egy kiállításon keresztül tolmácsolta a bukovinai székelyeket ért tragédiát, 1941-ben ugyanis Bácskába telepítették őket. A fotók elindulásuk előtt készültek, a családok a kényszerből elhagyandó szülői ház előtt álltak a masina elé. Később a különböző állomásokon jól fogadták őket az anyaországiak, de vajdasági tartózkodásuk tragédiába fulladt. Az 1944 októberében visszaköltöző szerbek véres merényletekkel, pogrommal menekülésre kényszerítik őket. 1945 márciusában a Völgységben, egy kis, ezerlelkes, németek lakta faluban, Felsőnánán telepítik le őket. Kóka Rozália, aki ízes népi mesékkel is elkápráztatta a csíksomlyói nyeregben a hallgatóságot, honlapunknak elmondta, csíkzsögödi gyökerekkel is rendelkezik. Amúgy a történetek, illetve az általa hordott népviselet is igazolta, hogy a bukovinai székelyekkel közösek kulturális gyökereink.
Petrás Mária szintén a valamikor menekült, elcsángált székelyeket, a diószénieket képviselte. Egyfelől közszemlére tárta kerámiáit, amelyet a csángó szenteknek ajánlott, másfelől a gyönyörű népdalokkal adott ízelítőt ebből a kultúrából. „Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni” – vallja az alkotó.
Különben több népi mester termékét is láthattuk, mint az előző években, megcsodálhattuk a díszkovács, fafaragó, gyöngyfűző termékeit és a szőtteseket, beleértve a népviseleteket, ugyanakkor két népi hangszer készítője is kirakódott. Ezúttal furulyát, fidulát, gardont és kobzát is lehetett szemlélni, vásárolni.
Kitettek magukért a táncosok is, jóformán minden csíki településről érkezett csoport, ugyanakkor a Gyergyói-medence, illetve Udvarhelyszék és Háromszék is képviseltette magát. Eső is esett, de ezt is csak égi áldásként könyvelte el a résztvevők többsége. A műsor másfél órával tolódott ugyan, de a közönség nagy része megvárta a rendezvénysorozatot záró előadást, a Hargita együttes Ördöngösök Füzesen című folklórműsorát.
Különben az identitásőrző népünnepélyt jó példaként is felajánlották, a csíkszentkirályi önkormányzat ugyanis az Ezer Székely Leány Napjára időzítette a testvértelepülésekkel tartott találkozóját. „Immár a harmadik testvértelepülés-találkozót szerveztük meg Csíkszentkirályon. Ennek köszönhetően az anyaországból Berekfürdőről, Zalakomárból, Igarból, továbbá Szlovákiából Krasznahorkáról, illetve Kárpátaljáról Iszapéterfalváról fogadtunk vendégeket. A legutóbbiakkal pénteken írtuk alá a testvértelepülési szerződést. Emellett a martonvásári Villő tánccsoportot is vendégül láttuk, ők fel is léptek a népünnepélyen. Korábban mindig a csíksomlyói pünkösdi búcsúra hívtuk testvértelepüléseinket. Most arra gondoltunk, hogy ne csak az egyházi értékeinket ismerjék meg, hanem a kulturális identitásunkat őrző rendezvényeinkből is ízelítőt kapjanak, ezért a küldöttségeket hintókon kivittük a csíksomlyói nyeregbe. Reméljük, hogy ez a népünnepély példaértékű lesz számukra, és a hagyományőrzés őket is arra fogja ösztönözni, hogy otthon indítsanak el hasonló folyamatokat” ‒ mondta honlapunknak Gál Mária csíkszentkirályi kultúrigazgató.
Szőcs Lóránt
Székelyhon.ro

Ha jelenünk van, akkor jövőnk is lesz!
Több mint ezerkétszáz székely leány, asszony gyűlt össze Csíksomlyón
– Nem sok látvány vetekszik ezzel a csodával – állapította meg beszédében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke július 7-én a csíkszeredai Szabadság téren, az Ezer Székely Leány Napja rendezvény megnyitóján, látva az összesereglett székely ruhásokat. Hargita Megye Tanácsa Kovászna Megye Tanácsával együtt, idén is társszervezője volt az eseménynek, amelyet Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány rendezett.
– Itt vagyunk: szépek, erősek, fiatalok, gyökereikhez ragaszkodó székely–magyar emberek. A viseletbe öltözött fiatalok látványa hirdeti ezt. S mások is látják-hallják, tapasztalják, hogy itt vagyunk, büszkék vagyunk saját értékeinkre, mindarra, ami minket meghatároz. Mások is látják, hallják, tapasztalják, hogy sok a fiatal, olyan fiatalok, akik ragaszkodnak őseik kultúrájához. A fiatalok léte azt sugallja, hogy jelenünk van, s ha jelenünk van, akkor jövőnk is lesz – mondta Borboly Csaba hangsúlyozva: Hargita Megye Tanácsa felkarolta és saját értékeinek tekinti az ezen a rendezvényen megjelenített értékeket: a fiatalságot, saját történelmi múltunk, kultúránk, hagyományaink megismerését, éltetését és továbbadását, az intézmény számos programja, kezdeményezése irányul ezeknek az értékeknek a megőrzésére, óvására, gyarapítására.
Kovászna Megye Tanácsa részéről Nagy József alelnök köszöntötte az egybegyűlteket, és meghívta őket a következő hét végi Székely Vágtára, Maksára, amely szintén a székely hagyományokat felelevenítő rendezvény.
Az esemény Csíksomlyón szentmisével folytatódott, amelyet Böjte Csaba ferences szerzetes tartott, aki prédikációjában a család, a gyerekvállalás és az itthon-maradás fontosságára helyezte a hangsúlyt. A somlyói Nyeregben több mint 85 kézműves állított fel standot, és több mint ezerkétszáz székely népviseletbe öltözött lányt, asszonyt számoltak össze a szervezők.
Népújság (Marosvásárhely)

Beszámoló a pusztinai magyar oktatási programról - 2011-12-es tanév
Pusztina egy székelyes moldvai csángómagyar település. Az 1764-es madéfalvi veszedelem után alapították őseink. Több más moldvai csángómagyar településhez hasonlóan az 1950-es években Pusztinán is magyar iskola működött. Ezt rendeletre alapították és rendeletre törölték el néhány év után. Utána tilos volt a magyar nyelv tanítását kérni vagy arról beszélni. Az 1989-es fordulat után leginkább nyári foglalkozásokként tanulhatták a település gyermkei a magyar nyelvet, magánházak udvarain. 2000 őszétől indult a most is zajló egységes tanévközi csángómagyar oktatási program. Pusztina település volt ennek az egyik elindítója. Az elején még leginkább hétvégén voltak a foglalkozások. A tanítás helye a családi házunkban volt. Egy hónap alatt 77-re emelkedett a jelentkezett gyermekek száma és nem volt helyünk ekkora létszám befogadására. A gyermekek szüleinek aláírásával kértünk egy termet az iskolában, de nem adták meg. Így két évig továbbra is a házunkban zajlott a tanulás. A foglalkozásokhoz csatlakozott Nyisztor Ilona, aki népénekeket és néptáncot tanított. 2002-ben a Bákó Megyei Tanfelügyelőséggel arra a kompromisszumra jutottunk, hogy a szülők közjegyző előtt hitelesített kérvényeivel elindulhatnak az állami iskolai magyarórák. Az első iskolai csoportban 34 általános iskolai diák volt. Ebben az évben ilyen magyarórák indultak még Klézsén, ahol 17 diákot írattak be a szülők. Attól az évtől kezdve bővült az iskolai magyarórák száma és további településeken is elindultak ezek. Bővült az iskolán kívüli magyar nyelvfoglalkozásokat szervező települések száma is. Közben épültek a foglalkozásoknak helyet adó közösségi házak, így Pusztinán is. Elindult a keresztszülős támogatási rendszer, amely a program támogatási egyik alapját adja és a pályázati támogatást kiegészíti.
A 2011-12-es tanévben Pusztinán 52 tanuló járt az állami iskolai heti 3 magyarórára. Az iskola többi 58 diákja és a 36 óvodás tanuló iskolán kívüli foglalkozásokon tanulta a magyar nyelvet a Pusztinai Magyar Háznál. A 2011-12-es tanévre 12 új kérvény volt a szülők részéről a magyarórákra. Tavaly befejezte a VIII-ik osztályt 5 magyarórás tanulónk, közülük az egyik tanulónk a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceumban tanul tovább, rajz szakon. 7 magyarórás diákunk más iskolákhoz távozott, 2 tanuló szülei visszavonták a kérvényüket, mert nem akarták, hogy a gyerekük korábban keljen reggel a magyarórák miatt, mint a többi tanuló. Sajnos az iskola tanulói összlétszáma nagyon visszaesett az utóbbi években (kevesebb gyerek születik, a szülők magukkal viszik külföldre, stb.). Így, összesen 92 tanulója volt a 2011-12-es tanévben a tavalyi 110 helyett a Pusztinai Általános Iskolának, akik mind egy időben kezdték a tanulást, reggel. Az első-harmadik és hatodik-nyolcadik osztályok összevontan (szimultán osztályokként) működtek. A gyermekek nyelvállapota Pusztinán is rohamosan romlik. Évről évre érezhető a még magyarul beszélő gyermekek korhatárának emelkedése. Jelenleg a szakadás az V. osztályosoknál van, tavaly a IV. osztályosoknál volt és ez így folytatódik. Közülük egy részének könnyű magyarul beszélni, látszik, hogy otthon is gyakorolják ezt, más részének szinte idegennyelvként szól a magyar nyelv a szájából. A nagy többségük úgy nőtt fel, hogy a szüleik csak román nyelven szóltak hozzájuk. Ezt a szülők azzal magyarázzák, hogy a gyermek javát tartják szem előtt azzal, hogy felnőve jobban boldogul az iskolában, melynek tanítási nyelve a román és jobban értik az egyház nyelvét, amely Moldvában még mindig kizárólagosan román. Velük és a náluk kisebbekkel, ahol szintén nagyon gyenge a nyelv állapota, sokat kell gyakorolni a helyes kiejtést, a hangok megfelelő hosszúságát, a hangsúlyt és a beszéd dallamát. Ez olyan szintig megy, hogy az óvodásoknál szinte szavanként kell megtanítani a magyar beszédet. Szerencsére nagy az akaratuk és érződik a szülők biztatása, lelkesítése. Továbbá az is szerencsés, hogy a mai gyermekek sokkal bátrabban szólalnak meg, kérdeznek, mint régebben. Így, ha az elején még hibáson is ejtik a szavakat, de bátran gyakorolják és javítják és napról napra érződik a félzárkózásuk a még csángómagyarul beszélő gyermekekhez. Van olyan óvodás lányunk, aki tavaly még csak olaszul értett, beszélt, és most már lehet vele kommunikálni, sőt alapdolgokban tud felelni is. Ő volt az egyik leglelkesebb kis tanulónk az iskolán kívüli foglalkozásokon. Jó lenne, ha a program magyartanárjai a lehető legtöbb ideig maradhatnának a településen tanítóként. Itt folyamatosan kell építeni a tanulók nyelvtudását úgy, hogy az adott oktató nagyon jól ismeri, hogy mire épít, milyen szintű, és miből áll a tanított diákok nyelvtudása. A meglévő tudásukra kell építeni és azt kell elsősorban megerősíteni. Ugyanakkor a tanított anyagot is jól meg kell választani: lehetőleg olyan dolgokra összpontosítani, amiket a többi iskolai órákon nem kap meg és amire alapozva a nyolcadik osztály befejezése után fel tudja venni a versenyt az osztálytársaival és meg tudja állni a helyét abban a magyar nyelvű középiskolában, ahova jelentkezik.
A 2011-2012-es tanévben az iskolai magyarórákra összesen 50 tanuló járt. A többi iskolai és óvodás tanuló hozzájuk csatlakozott iskolán kívül a Pusztinai Magyar Háznál tartott foglalkozásokon. Ettől a tanévtől kezdve a Pusztinai Általános Iskolában kaptunk egy külön termet a magyarórákra. Ebben a teremben megvolt a szükséges számú asztal és szék, a többiről nekünk kellett gondoskodni. Szondy István és felesége keresztszülőktől szépen varrott asztalterítőket kaptunk az iskolai padjainkra. Ezúton is köszönjük szépen támogatásukat. A terem felszerelését elnapoltuk, mivel az iskola vezetősége arról értesített, hogy a jövő tanévben abban a teremben tervezik az előkészítő osztály elindítását.
Az iskolai magyarórákra járó tanulók négy csoportban tanultak, korosztályonként. Négy tanév kihagyása után, tavalytól újra én tartom az iskolai magyarórákat Pusztinán. Az első iskolai magyarórás éveim után nagy öröm újra tanárként dolgozni abban az iskolában, amelyben én is végeztem a nyolc általános osztályt. Az iskola tanárai közül sokan a volt tanáraim vagy olyan fiatalok, akikkel együtt tanultunk a szülőfalunk iskolájában. A legkisebb iskolai magyarórás csoportban egy elsős és 9 másodikos diákom van. Csak egy elsős tanulóm maradt, mert a többi kisgyerek még maradt egy évet az óvodában, pedig a szülők a tanév előtt iskolába szándékoztak adni őket és megírták a kérvényüket a magyarórához. Az egyetlen elsős diákomnak nem voltak tanulási gondjai. Otthon is beszélnek magyarul a szülők és jó szókinccsel rendelkezik, az órán tanult új szavakat is hamar megjegyezte. A csoporthoz csatlakozott tanév közben egy olyan másodikos kisfiú, aki számara a szülei megírták a következő tanévre a kérvényt. Jegyeket nem kaphatott, de rendszeres óralátogatása segítette őt a csoporttársaihoz való felzárkózásbán. A második csoportban 5 harmadikos és 7 negyedikes tanulóm volt. A nyelvtudásuk nagyjából azonos szinten állt. Jól lehetett velük dolgozni. A harmadik csoportban tanult 11 ötödikes és 6 hetedikes diák. Az csoportot azért alakítottam így, mert a hetedikesek nyelvtudása jó, míg az ötödikeseknél soknak helyes kiejtési gondja volt és egymástól hallva a beszédet tanulnak a legkönnyebben. Tanév végére érezhetőek is voltak az eredmények. A negyedik csoport tanulói a 7 hatodikos és a 4 nyolcadikos voltak. Ez a két osztály összevontan tanul az iskolában, megtanultak együtt dolgozni és egymást segítik a tanulásban való jó boldogulásban. Az alsósoknak délután voltak az óráik, akkor amikor a tanítónőjük befejezte velük az óráit, a felsősöknek a leginkább reggel 7 órától, illetve a harmadik csoportnak a harmadik órája pénteken déltől volt. Az iskola optimális körülményeket biztosított a tanulásra. Még a reggel 7-től kezdődő óráinkon is megfelelően fűtve és világítva volt a tantermünk. Az iskola vezetése és tanárai már nem akadályozzák a gyermekeket az anyanyelvük tanulásában, inkább sokszor biztatták őket erre. Az iskolai magyarórák tanulóival a tanítás során igyekeztünk dolgozni minden olyan didaktikai segédeszközzel, amelyre szükségünk volt a tananyag minél szemléletesebbé tételében és a jobb megértés érdekében. Többek között használtunk feladatlapokat, szemléltető anyagokat, számítógépet, laptopot, fehér és színes krétát. a feladatlapok mellett a következő tankönyveket használtuk a jelen tanévben, melyeket az eddigi évek tapasztalatai alapján választottam és szereztem be minden csoport tudásszintjéhez igazítva:
I.-II. osztály: Lovász Andrea, Tunyogi Katalin: Ábécéskönyv, Studium Könyvkiadó, Kolozsvár, 2006 Herold Gyuláné: Betűvető – első osztályosoknak. Munkafüzet az olvasás, írás, szövegértés fejlesztéséhez, Mozaik Kiadó, Szeged, 2011. Megtanultuk a betűk írását, különös tekintettel a romántól eltérőekre, a betűkhöz tartozó szavakat is megtanultuk, a betűk helyesírását és helyes használatát, a betűkhöz tartozó mondókákat gyakoroltuk és megoldottuk az ezekkel kapcsolatos feladatokat. A tankönyv nagyon jól használható volt és örömmel használták a tanulók. Nagy öröm volt számukra minden új betű felfedezése, elsajátítása. III.-IV. osztály: Sántha Csilla, Harmath Zita: Magyar nyelv. Tankönyv a II. osztály számára, Didaktikai és Pedagógiai Kiadó, Bukarest, 2000. Feldolgoztuk többek között a Szeresd a könyvet!, A könyv, Fecskeiskola című olvasmányokat. Olvastuk és értelmeztük a Hideget is, meleget is és Az okos leány című meséket. Feldolgoztuk a Mátyás király lustái népmondát. A következő verseket tanultuk meg: Kányádi Sándor: Bandukol az őszi nap, Csanádi Imre: Karácsony fája, Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél, Benedek Elek: Megjöttek a fecskék (részlet), Román népballada: Csak tiszta forrásból (Gyűjtötte, fordította Bartók Béla) A nyelvtani részből többek között átvettük a betűket-hangokat, ezek használatát és helyesírását, az ellentétes és rokon értelmű szavakat és a szavak szerkezetét és fajtáját. A tankönyv szövegei a koruknak megfelelő és jó volt, érdekes és hasznos feladatokat tartalmazott. V.-VII. osztály: Kénosi Dénes Ida: Ablak a világra. Magyar olvasókönyv és nyelvi ismeretek a 4. osztály számára, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2006. Ebből átvettük a Bajor Andor: Betűvetés, Tréfás népmese, A kakas, a kutya és a róka, Szántai János: A farkas és a ház, Lévay Erzsébet: Karácsony ajándéka, D. Major Klára: Az alvó óriás, Legközelebbi szomszédunk a hold, Zelk Zoltán: Egy asztal élete olvasmányokat, Lászlóffy Aladár: Olvasás és Lakatos Demeter: Messze ott, hol a nap szentül le verseket, a szabófalvi csángó költő születésének századik évfordulója alkalmából. A nyelvtani részből megtanultuk a névelőt, a főnevet, a melléknevet, a számnevet, a névmást és az igét az igekötővel és megoldottuk az ehhez a témakörökhöz tartozó feladatokat. A negyedik tankönyvet kapták az idén a harmadikos helyett, mert sajnos csak ebből tudtam beszerezni a létszámuknak megfelelő példányszámot. A félévi dolgozatokat december 13-án, illetve május 31-én írtuk meg. VI.-VIII. osztály: Kénosi Dénes Ida: Ablak a világra. Magyar olvasókönyv és nyelvi ismeretek a 3. osztály számára, T3 Kiadó, Sepsiszentgyörgy, 2005. Feldolgoztuk a Bajor Andor: Szeptemberi napfény, A három jó barát, Linda Jennings: A madarak karácsonya, Kis Bitay Éva: Alszik a természet, Krecsmáry László: Hát nem érdekes? és Lakatos Demeter: Messze ott, hol a nap szentül le verseket, a szabófalvi csángó költő születésének századik évfordulója alkalmából. A nyelvtani részből megtanultuk a névelőt, a főnevet, a melléknevet, a számnevet, a névmást és az igét az igekötővel és megoldottuk az ehhez a témakörökhöz tartozó feladatokat. A félévi dolgozatokat december 12-én és május 30-án írtuk meg.

Látható, hogy az általános iskola ábécéskönyvétől a negyedik osztályosok tankönyvéig az, amivel dolgozni tudunk. A heti három óra ennyi anyag feldolgozására biztosít lehetőséget. Természetesen mindez annak függvényében van, hogy a tanulók nagyon sokszor a nyelvet nem beszélik az általunk szervezett magyar nyelvi foglalkozásokon kívül. Továbbá az is meghatározó tényező, hogy a szülők a gyermekeket attól a tanévtől íratják az iskolai magyarórára, amikor erre elhatározzák magukat. A tanügyi törvény és kiegészítései úgy rendelkeznek, hogy a beiratkozásuktól kezdve az általános iskolás évek végig kell járniuk ezekre a magyarórákra. Azonban mégis van egy-két olyan szülő, amely visszavonja a kérvényét megóvva a gyermeket a magyarórákra járás plusz feladatától vagy a reggeli egy órával korábban történő felkeléstől. Az iskolán kívüli órák hétköznap voltak déltől. Az óvodások naponta jártak, az állami óvodai programjuk után együtt indultak a Magyar Házba. Az iskolán kívüli foglalkozásokban idéntől Rosu Anna pusztinai tanítónő segít. A téli ünnepek alatt sikerült az emeleti tantermet leválasztani, ezáltal a Magyar Házban zajló programok nem zavarják a nyelvi foglalkozásokat, és fordítva. Ugyanakkor a kicsiknek kevesebb lehetőséget biztosít, hogy a foglalkozások alatt elkalandozzon a figyelmük a házban zajló más foglalkozások miatt. Az iskolán kívüli foglalkozások első és legfontosabb célja az iskolai magyarórákra járó gyermekek tudásának elmélyítése, illetve a még az iskolai magyarórákra be nem iratkozott tanulók félzárkóztatása. Ebből kifolyólag az iskolán kívüli órák követik az iskolai tananyagot, azt elmélyítik, rendszerezik, gyakoroltatják, illetve kiegészítik. Az iskolán kívül járó gyermekekkel minden olyan didaktikai segédeszközt használtunk, amivel rendelkeztünk vagy amit be tudtunk szerezni. Ilyenek a tábla, színes papir, nyomtatott vagy fénymásolt feladatlapok, gyurma, gyöngy, festék, stb. A feladatlapok mellett a következő munkatankönyveket használtuk az iskolán kívüli foglalkozásokon:
Óvodások és elsősök: Földvári Erika: Írásvázoló első osztályosoknak. Kisbetűk, Mozaik Kiadó, Szeged, 2011. Gyakoroltuk a vonalvezetést, az írószer tartását és a betűk helyesírását. Cél volt, hogy a kicsik megszokják az írást, az írószer helyes fogását, tartását és megszeressék az írás gyakorlását. Továbbá fontosnak tartottuk, hogy ismerkedjenek a betűk formálásával, hangzásával. II. osztályosok: Írásvázoló első osztályosoknak. Kisbetűk, Mozaik Kiadó, Szeged, 2011. főleg második része (betűk). Kiegészítettük az iskolában tanultakat és azokat gyakoroltuk. III.-IV. osztályosok: Batáné Murányi Erika, Kis Gyuláné, Koncz Antónia, Takács Marianna: Ugróiskola. Kisbetűs írásfüzet, Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2007. Elsősorban a feladatokra helyeztük a hangsúlyt, a szókincsük bővítésére, a beszédre és szépírásra figyeltünk. V.-VIII. osztályosok: Batáné Murányi Erika, Kis Gyuláné, Koncz Antónia, Takács Marianna: Ugróiskola. Olvasókönyv, Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2008. Az olvasmányok mellett a nyelvtani fogalmak és szabályok gyakorlása volt a cél.
A pusztinai gyermekek keresztszüleivel a kapcsolattartást sikerült rendszeressé tenni. A gyermekek leveleznek, rendszeresen küldenek rajzokat, beszélnek, találkoznak velük. Ez a tanároktól folyamatos plusz munkát követel, de kiemelten fontosnak tartjuk. A tanulók levelei adott ünnephez vagy alkalomhoz igazítottak. A rajzaik is ezt követik, ezek szerepe a leírtak kiegészítése, vizuális bemutatása, illetve a gyermek belső világának kivetítése. A levélírás, azok együtt történő kijavítása is a gyermekek nyelvtanulását, gyakorlását szolgálja elsősorban. Emellett a keresztszülők nagyjából kéthetente információkat kapnak az aktuális programjainkról. Újra jelentkezett a településünk „falugazdája”, Muhi András úr is, aki továbbra is vállalta a munkánk segítését, koordinálását. Ugyanakkor elkezdtük a tanulóink fényképes adatbázisának a kiépítését a Magyar Ház tulajdonában lévő fényképezőgéppel. Az elmúlt tanév alatt a gyerekek közel feléről sikerült elkészíteni bemutatkozó képét. Ennek célja, hogy a keresztszülő aktuális képet kapjon a keresztgyerekéről, illetve, hogy egy naptárt, tablót, stb. készítsünk a tanulóinkról.
Az óvodás kisgyerekek naponta vettek részt a magyar nyelvi foglalkozásainkon. Őket minden hétköznap az állami óvodai óráik után vártuk a Magyar Házban a korosztályuk számára szabott játékos feladatokkal, rajzzal, színezéssel, origami és további kézműves foglalkozásokkal. Mivel a nagy részük nem beszél magyarul, ezért az elsődleges szempont a magyar nyelven való minél több kommunikáció, játék és az alapvető dolgok megnevezésének megtanítása, illetve a köszönés, a bemutatkozás, a számolás egytől tízig, a színek felismerése volt. Az első-másodikos diákok ebben a tanévben még a magyar ábécé megtanulásával, az írás-olvasás alapvető szabályainak elsajátításán dolgoztak. Egy nagyon lelkes és szorgalmas csoportról van szó, akikkel nagyon könnyen, jól lehetett dolgozni. Nagyon szeretnek olvasni, írni és sokat tanulnak, ugyanakkor rendszeresen is jártak a foglalkozásokra. A III.-IV. osztályos tanulókkal elsősorban a helyesírásra és olvasásra helyeztük a hangsúlyt. Ezenkívül megtanulták még a Sarkady Sándor: Jön a tél, Weöres Sándor: Olvadás, Itt a fejem... (magyar népköltés), Petőfi Sándor: Fekete kenyér, Nemes Nagy Ágnes: Lila fecske című verseket. A felső tagozatosoknak az iskolában is több órájuk volt, mint az alsósoknak, ezért az iskolai magyarórákra jól és rendszeresen felkészültek, de kevesebben jártak és rendszertelenebbül az iskolán kívüli foglalkozásokra. Velük a játékos, rajzos feladatok mellett nyelvtani és olvasási feladatokon dolgozunk. Továbbá megtanultuk a Petőfi Sándor: Füstbement terv, Matekovics Éva: Lefagy a kezem!, Gazdag Erzsi: Mesebolt, Móricz Zsigmond: A török és a tehenek, Juhász Magda: A hóember király, Petőfi Sándor: Fa leszek, ha..., József Attila: Mama, Lakatos Demeter: Szép a falum, József Attila: Kedves Jocó, Petőfi Sándor: Itt van az ősz című verseket. A továbbtanulók rendszeresen jártak felkészítőre. Ők a nyolcadik osztály befejezése után magyar középiskolában szándékoznak továbbtanulni. A tanévév elején erre a heti egy (szükség esetén több) alkalommal két órában tartott felkészítőre három nyolcadikos tanuló járt. Nyolc tanuló járt rendszeresen ezekre az órákra. A nyolcadikosokhoz hetedikes vagy annál kisebbek is csatlakoztak, akik már most magyar középiskolába készülnek. Ezeken az órákon elsősorban helyesírással, olvasással foglalkoztunk. Átvettük, rendszereztük és elmélyítettük a nyelvtani témaköröket, a helyesírási szabályokat és nem utolsó sorban mindent átbeszéltünk, amit a továbbtanulóknak tudniuk kell, ahhoz, hogy az adott középiskolában becsületesen megállják a helyüket és fel tudják venni a versenyt az osztálytársaikkal. Ezeknek a gyermekeknek a szülei is támogatják őket abban, hogy kitartóak legyenek a magyar továbbtanulás mellett. Ugyanakkor rendszeresen érdeklődnek a gyermekeik haladásáról a magyar nyelv minél jobb élsajátításában. Tisztában vannak azzal is, hogy az iskolai órákon is jól meg kell állniuk a helyüket és jó eredményekkel kell végezzék az általános iskolát, hogy több esélyük legyen abban a középiskolában továbbtanulni, ahol szeretnének. A tanulók szüleinek félévente szülőértekezletet szerveztünk az állami iskolában, ahol tájékoztattuk őket az aktuális ügyekről és megbeszéltük a további teendőket. A szülőértekezlet az adott félév végén van. Az első félév szülőértekezlete december 16-án volt, a második félévé július 15-én. Erre a szülők a gyerekeiken keresztül meghívót kaptak. A szervezett szülőértekezleteinkre minden alkalommal szinte az összes érintett szülő eljött. A gyerekek szülei közül sokan hetente ének és táncpróbákra jártak a Magyar Házba, hogy az őseink gazdag néphagyományát ne felejtsük el és a gyerekeiknek is tovább tudják adni. Ilyenkor a gyermekeiket is elhozták és hangulatos együttlétben dolgoznak, ezáltal kicsit felelevenítve az őseink guzsalyos szokásait. A táncos foglalkozásokat Rosu Anna tanítónéni szervezte. Az első félévtől kezdve igyekeztünk külön is kiemelni a legjobb tanulóinkat és megjutalmazni őket. Az óvodások közül Mátyás Melinda, az alsós tanulóknál László Albert-Dominik és a nagyobbaknál Keszáp Johanna voltak a tanév legszorgalmasabb tanulói. Ők a leginkább a tanulásukkal, szorgalmukkal emelkedtek ki és a magaviseletükkel, de mellettük további közel harminc tanulót jutalmaztunk a tanév során tanúsított szorgalmukért.
A továbbiakban röviden néhány gyermekprogramunk, melynek részesei voltunk az elmúlt tanévben (és amelyekről a honlapunkon is beszámoltunk): Október 8-án, szombaton 55 csíkszeredai általános iskolás és líceumi tanuló gyermek látogatott Pusztinára. Őket Ft. Szecsete Zoltán csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia káplánja, György Imre gyakorlati éves kispap és Ft. László Rezső hargitafürdői plébános kísérte. Nyáron közösen táborozunk a csíkszeredai plébánia szervezésében. November 12-én, szombaton 13 órai kezdettel a II. „Lackó Katalin” Népdalversenyt tartottunk a Pusztinai Magyar Házban. A versenyzők a pusztinai általános iskola tanulói, iskolai és iskolán kívüli magyar anyanyelvi órákra járó gyerekek voltak, ők mérték össze népdaléneklési tudásukat. A kicsiknél Száros Mária-Stefánia, a nagyoknál Készáp Johanna érte el az első helyezést. A Pusztinai Magyar Házban december 4-én szavalóversenyt rendeztünk, melyen 11 alsó, és 17 felső tagozatos pusztinai tanuló vett részt. Minden jelentkező három verssel készült, melyek közül az egyik kötelező volt, a másik kettőt szabadon választva tanulták meg a diákok. Az alsósoknál Kányádi Sándor: Bandukol az őszi nap volt a kötelező vers, a felsősöknél Lakatos Demeter: Messze ott, hol a nap szentül le. A felsősök versválasztása Lakatos Demeter szabófalvi csángó költőre esett a költő születésének századik évfordulója alkalmából. A kicsiknél László Albert-Dominik, a nagyoknál Sztán Mihály lett az első helyezett. December 19-én a Magyar Ház vendége volt Böjte Csaba és az általa vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkatársai. Karácsony szeretet-üzenete mellett együtt érkeztek a karácsonyi ajándékokkal, amit egyaránt örömmel fogadtak a megjelent gyerekek, szülők, nagyszülők. Karácsonyi ünnepség. A program karácsonyi dalokkal indult, amit a nálunk szokás felajánlások követtek. Utána megérkezett a Télapó. Idén is a ház kéményén ereszkedett le és idén sem jött ajándékok nélkül. Türelmesen kikérdezte a gyermekeket az ebben a félévben tanultakról, majd megajándékozta őket. A gyermekek énekeltek, szavaltak vagy mondókát, mesét mondtak neki. A Télapó rendkívül elégedett volt és megígérte, hogyha ilyen ügyesen haladnak, akkor a jövő karácsonykor sem felejti el őket. Nőnap. Március 8-án a pusztinai gyerekek műsort tartottak az anyukáiknak. Minden gyerek mondott verset, a kiscsoportosok mondókákat mondtak és a nagyobbak énekeltek. A műsor végen minden anyuka kapott a gyerekétől egy saját kezűleg gyártott képeslapot és egy kis ajándékot. Csíksomlyói búcsú. Mind minden esztendőben, az idén is Pünkösdkor részt vettünk a csíksomlyói búcsún úgy gyerekek mind felnőttek Gyereknap és orvosi vizsgálat. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „VEDD FEL ÉS LÁSS!” programja lehetőséget teremtett június 1-én, hogy általános orvosi, gyermekgyógyászati, bőrgyógyászati, fogászati és szemészeti vizsgálatokban részesüljünk. Gyermeknap lévén egész napos gyermekprogramok szórakoztatták a gyerekeket míg a vizsgálatokra várakoztak. Pusztinai zeneovi és tanévzáró. Június 18-22. között a pusztinai gyermekek és szülők részt vettek egy hetes játékos foglalkozásokon. A következőkel lehetett ismerkedni: újságírás, diafilm vetítés, kreatív ének, színjátszókör, zeneovi. A záróműsort követte a tanévzáró ünnepségünk. Itt felléptek a év során legkiemelkedőbb teljesítményű gyerekeink, akiket kis ajándékkal jutalmaztuk a „Pusztinai Házért” Egyesület részéről. Gratuláltunk és tapssal jutalmaztuk az iskolai magyarórákra a következő tanévtől beiratkozott 18 új tanulónak. Július 1-7. között Zenetábor volt a Magyar Házban. Következnek a keszthelyi, velencei, kecskeméti és csíkszeredai táboraink, majd a nyári tanítás és óvodai foglalkozások a következő tanév elejéig.
Az oktatási program bizonyította kiemelt fontosságát a településünk életében. Sajnos nálunk otthon, a családokban egyre ritkábban szólnak magyarul a gyermekekhez. Ezért a magyar nyelv gyakorlásának meghatározó tere az iskolai és iskolán kívüli magyarórák. Bilibók Jenő, tanár
2012.07.09.
Pustiana.ro

Ezer Székely Leány Napja: ima és tánc ünnepe
Ha Csíksomlyó, akkor az embereknek a százezreket megmozgató pünkösdi búcsú jut az eszébe. A helyszínhez kötődő jellegzetességek korántsem merülnek ki ennyiben – bizonyította az Ezer Székely Leány Napja elnevezésű rendezvény idei, 81. kiadása is. Lóháton, szekereken, gyalogosan, tömött sorokban vonultak július 7-én a székelyruhások Csíkszeredából Csíksomlyóra megünnepelni az Ezer Székely Leány Napját. Mintegy kétezer népviseletbe öltözött fiatal (ám akadtak szép számmal idősebbek is) gyűlt össze a csíksomlyói Nyeregben, ez a szám viszont csak a regisztrált székelyruhások száma, ennél jóval többen vettek részt a találkozón.
A hagyományőrző rendezvény a tánc, a népzene és az imádság ünnepe. A székely népi hagyományok, a székely identitás megőrzését célzó rendezvényt első ízben 1931-ben tartották Domokos Pál Péter néprajzkutató kezdeményezésére, Stettner Andrea szociális testvér vezetésével. Egyes dokumentumok szerint 1931-ben 1600 népviseletbe öltözött leány gyűlt össze Csíksomlyón. Az első találkozón ugyanis kizárólag lányok vettek részt, a legényeket csak a következő évektől vonták be – tartja Daczó Katalin újságíró, aki dokumentumfilmet is készített a rendezvény történetének kezdeteiről. A Szociális Nővérek Társasága az 1930-as évek első felében ki is bővítette a seregszemlét, azaz nem csak Csíksomlyón tartottak Ezer Székely Leány Napot, hanem több erdélyi városban is. Ezekre a találkozókra az illető településeken szolgáló székely lányokat igyekeztek összegyűjteni, azzal a nem titkolt céllal, hogy ők is őrizzék meg viseletüket, hagyományaikat. Az Ezer Székely Leány Napja – bár legtöbb helyen úgy szerepel, hogy a kommunista rezsim hatására szűnt meg – tulajdonképpen már az 1930-as évek derekán válságba került, 1940. október 8-án viszont újra megszervezték, ekkor kifejezetten Horthy Miklós fogadására öltöztek népviseletbe és vonultak fel Somlyóra a székely ifjak.
A második világháborút követően – a kommunista rezsim évről évre fokozódó szigora következtében – rendre betiltották a vallási és népi hagyományokon alapuló rendezvényeket, köztük az Ezer Székely Leány Napját is. A hazai rendszerváltást követően, 1991-ben László Pál csíkszeredai polgármester kezdeményezésére – a hajdani résztvevők visszaemlékezései alapján – ismét megszervezték a felvonulást, a találkozóra hatalmas tömeg gyűlt össze. 2000-től az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány vette át a szervezés feladatát, az alapítvány elnöke, Boros Károly felcsíki főesperes szerint az 1990-es évek végétől körülbelül 2005-ig elhalványodóban volt a rendezvény. Ezekben az években csak a nevében őrizte a rendezvény a hajdani találkozók lényegét, valójában viszont csak 500-600 népviseletbe öltözött fiatal gyűlt össze Csíksomlyón. A főesperes ennek okát legfőképpen a szervezéshez szükséges anyagi háttér hiányában látja, amelynek következtében 2008-tól át is adták a főszervezői teendőket Csíkszereda önkormányzatának, illetve a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesnek. A rendezvény ez évben is szentmisével kezdődött a kegytemplomban, ahol az idei szónok Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Prédikációjában három útravaló gondolatot fogalmazott meg: bátorította a jelen lévő székely fiatalokat, hogy a szent család példáját követve merjenek házasságot kötni, majd minden mással szemben előnyben részesíteni az életet, a gyermeket, és nem utolsó sorban – szintén a szent család nyomdokain járva – térjenek haza szülőföldjükre. „Hála Istennek béke van Erdélyben, beöltözhetünk viseletünkbe, beállhatunk zászlóink alá, énekelhetjük himnuszainkat, vállalhatjuk értékeinket és nemzeti identitásunkat. Igen, meg lehet maradni Székelyföldön, mondjátok el a külföldön élő fiataloknak, hogy haza lehet jönni, őseink földjén lehet gazdálkodni! Heródes nincs, vissza lehet térni földjeinkre!” – fogalmazott prédikációjában Böjte Csaba atya. A színes viseletkavalkád már önmagában, látványként is maradandó élményt nyújt a találkozón résztvevőknek. Mivel népviseleteink feltérképezése, illetve szakemberek terén rosszabbul állunk, mint például a népzene- vagy néptánckutatásban, a szervezők minden évben belefoglalják a programba a viseletmustrát, bátorítják a résztvevőket, hogy keressék meg, öltsék magukra a régi viseletdarabokat, így lehetőség nyílik azok bemutatására, valamint kiértékelésére is. Az idei találkozóra a lakosság arányához viszonyított legnépesebb résztvevőtáborral Csíkrákos érkezett, így ezt a falut illette meg az a két faragott szék, amely ezután a rákosi templomban az esküvőre érkező ifjú párnak szolgál majd ülőhelyül.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Székelyföldi Legendárium könyv- és térképismertető
Hol volt hol nem volt, a tejúton túl, ott, ahol Csaba királyfi csillagösvénye kezdődik, valahol a Kárpát kanyarban, ahol az itt lakóknak az óriások és az ördögök formálták a hegyeket – völgyeket, és a tündérek fakasztották a patakokat és adtak a föld mélyéből felbugyogó víznek gyógyerőt. De még sárkányok és óriáskígyók is járták e vidéket és őrizték a hegyek barlangjaiba rejtett kincseket. Aztán eljött az idő, amikor az óriások, ördögök, tündérek, sárkányok és óriáskígyók úgy határoztak: átadják ezt a bűvös, mesés földrészt az embereknek. Így lettek e Tündérkert őrzői a székelyek, és azóta is becsülettel őrzik a mesebeli lényektől ajándékba kapott hazájukat. Telt múlt az idő és sokan szemet vetettek erre a kincsekben gazdag tájra, amit a székelyek hősiesen és furfangos cselekkel védelmezték az ellenségtől. Esténként a tűz mellett tündérekről, óriásokról, követ görgető ördögökről, hatalmas sárkányokról és őseik hősies cselekedeteiről meséltek gyermekeiknek és mesélnek ma is. Mondák és legendák ringatják álomba az unokákat, mert bármennyire is hihetetlen, ezek a mesék igazak. Egyszer volt, igaz volt…
A könyv tartalmáról
Óriások és tündérek, sárkányok és szülőföldjüket védő rettenthetetlen hősök népesítik be a könyv lapjain sorakozó legendákat. A kedves Olvasó előtt kibontakozik egy képzeletbeli meseország, a történelmen túli Székelyföld. Olyan történetekkel ismerkedhet meg, amelyek földrajzi helyszínekhez, településekhez kötődnek. Tartalmuk a történelmi valóság és a képzelet sajátos ötvözete. A több mint százötven legendában és mondában őseink mesélnek ünnep- és mindennapjaikról, eljuttatva a mai kor emberéhez küzdelmeik, örömeik varázslatos és egyben tanulságos krónikáját. Célunk, hogy ezt a gazdag örökséget továbbadjuk.
A Legendárium feladata, hogy ezt az örökséget közérthetően, a mai kor követelményeinek megfelelően mutassa be a gyerekeknek, ugyanakkor arra is törekszik, hogy a felnőtteket is visszacsalogassa a mesék, a csodák, az álmodozás világába. Álmodozni pedig mindenki tud és szeret; a kedves Olvasónak csupán az első lépést kell megtenni, és máris rátalál a legendák földjére vezető útra. Olvassák tehát gyerekeiknek, egymásnak ezeket a történeteket, barangoljanak Székelyföld különböző tájegységein, találkozzanak régi idők hőseivel, az őket segítő tündérekkel, óriásokkal, adják át magukat a legendák csodás mesevilágának..
Köszönetet mondunk Kányádi Sándornak, aki rendelkezésünkre bocsátotta a Bánatos királylány kútja című meséjét. Ezzel indul a barangolás a székelyföldi legendák közt, hiszen a legjobb példa arra, hogyan ragadja meg egy kisgyermek képzeletét egy mese, hogyan kel életre egy forrás, miután elmesélték neki annak mondáját. A kisgyermek képzeletében attól kezdve ez nem csupán egy forrás, hanem a forrás, nem csak egy tájkép része, hanem része az ő életének is. Szeretnénk, ha a Legendáriumban szereplő régmúlt események az olvasó életének szerves részeivé válnának.
Megjelent a Székelyföldi Legendárium könyve és térképe. A könyv 156 székelyföldi mondát és legendát tartalaz. A könyv Orbán Balázs, Benedek Elek, Ambrus Lajos és még számos néprajzos gyűjtését veszi alapul. A szövegeket Kudelász Nóbel író fogalmazta át, egy a mai gyermekek által könnyen befogadható és olvasmányos nyelvezetre. Az illusztrációkat Márton Erika képzőművész rajzolta, rajzait Cseke Tímea és János Levente dolgozták fel számítógépes módszerekkel. A könyvet Pálfi Csaba tervezte, a korrektúrát Sebestyén Klára és Dr. Szakács István Péter végezték.
A könyv paraméterei: A4-es formátum, 224 oldal színes illusztrációkkal. A könyvet 10 ezer példányban nyomtatták ki. A könyvet kiegészíti a székely meseországot ábrázoló Székelyföldi Legendárium térkép, melynek méretei 70 x 100 centiméter és minden magyar gyermek szobájának kiváló dísze lehet. A fontosabb székelyföldi településnevek mellett ott vannak a mondák és legendák rajzai. A rajzokat betű és szám kódokkal jelötük, melyek segítségével könnyedén megtalálhatjuk a hozzájuk kapcsolódó történeteket.
A könyv hátoldalán pedig zárszóként pedig Böjte Csaba testvér üzenetét olvashatjuk: „Igazából minden történet arról szól, hogy érdemes jónak, kitartónak, bátornak lenni, mert a jó előbb-utóbb elnyeri a jutalmát. És hogyha ez olyan sokszor bejött, hát akkor miért ne jönne be a mi életünkben is?"
A könyv megrendelhető a www.legendarium.ro honlapon.
Erdély.ma

Tusványos – Tudatos tervezés és lehetőségek a szórványban
Tusványos második napján az érdeklődni vágyók egy előadáson vehettek részt, amelynek főszereplői olyan kiemelkedő személyek, akik szórványban folytatták és folytatják tevékenységüket: Gergely István Tiszti, Batizán Attila és Kolozsvári Tibor.
Gergely István az előadás címét némileg módosította: Prófétai szórványlelkiség, mivel a Biblia szerint a próféták a szórványban teljesítették szolgálatukat. Ehhez elhivatottság szükségeltetik. Tiszti kihangsúlyozta annak fontosságát, hogy a prófétaság felkentségből áll. Az emberek feladataként jelölte meg az önmaguk megismerését, amelyet nem csupán a személyre, hanem a közösségre is vonatkoztat.
Batizán Attila Vajdahunyad közelében volt lelkész, ahol testközelből élhette át a szórványban való létezés nehézségeit és örömeit. Úgy véli, hogy vannak köztünk olyanok, akit Isten arra hivatott el, hogy szórványban legyenek őrállók. Elmondta, hogy tulajdonképpen mindannyian őrállók vagyunk, tehát feladatunk az, hogy világítsunk, világítsuk meg magunk és mások előtt az utat. Véleménye szerint a megmaradás Isten kegyelme, és nem az őrállók érdeme. Bevallotta, hogy a hat évig való szórványban élése alatt több elismerést és szeretetet kapott, mint az itteni áskálódó tömegben. Sokszor még abból a szeretetből táplálkozik, amit ott kapott a gyülekezettől.
Kolozsvári Tibor, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársa, beszámolt a Csaba testvér által kiépített hálózatról, amelyben több mint kétezer gyerek találja meg a kapaszkodót az élethez. Kihangsúlyozta, hogy gyerekotthonaikban a hangulat rendkívül családias, gyerekbarát, ugyanakkor a gyerekeket becsületes munkára és fegyelemre is nevelik.
Mindhárom meghívott folyamatosan dolgozik azon gyerekek jólétén, akik nem kaphatják meg azt a biztonságot és szeretetet, melyre a családban egy gyereknek szüksége van. Elmondásuk szerint munkájuk nem hiábavaló, képesek felvenni a közömbösség ellen a harcot.
Bodó Réka
Erdély.ma

Tusványos – A pedagógus ne csak oktasson, hanem neveljen is!
A pedagógus megütheti-e a gyereket, milyen kihatással van a gyerekre családi, illetve társadalmi környezete, hogyan mit, vagy kit és miért utánoznak a gyerekek? A Tusványoson csütörtök délután gyereknevelési kérdéskörben folytatott beszélgetést Aáry-Tamás Lajos (oktatási jogok biztosa, Magyarország), Szent-Imrey Tamás (pszichológus), Schanda Tamás (közoktatási osztályvezető, Educatio Társadalmi Szolgáltato Nonprofit Kft.) és Kolozsvári Tibor (Böjte Csaba testvér tusnádfürdői gyermekotthonának vezetője).
Kolozsvári Tibor szerint a gyermekben meglévő óriási lehetőségeket, nevelhetőséget, értéket kell meglátnunk, és ezeket kiaknáznunk. A gyerekeket arra kell nevelni, hogy egy társadalmi rendszerbe be tudjanak illeszkedni és ebben képesek legyenek az önálló és helyes döntéshozatalra. A gyerekek folyamatosan arra keresik a választ, hogy kik is ők. A felnőttnek kötelessége, hogy a gyerek mellett álljon és támogassa őt, így sikeresebb jövő elé nézhetnek. Kihangsúlyozta a tudatos tervezésnek, szabályok felállításának fontosságát. Elmondása szerint, ha „Budapestre szeretnék menni, nem Bukarest fele indulok”, a célok elérése érdekében hozzuk meg a megfelelő döntéseket és állítjuk fel a szabályokat. A fizikai bántalmazást nem tartja célravezetőnek, Csaba testvért idézve „a gyereket nem lehet jobbá pofozni”, de kihangsúlyozta a következetesség és szigor fontosságát. A tusnádfürdői gyermekotthon vezetője beszámolt arról is, hogy egy lakrészben 8-10 gyerekek lakik, akiknek meg kell tanulniuk, hogy türelemmel viseltessenek egymás iránt, így fenntartva maguk között a családias légkört. Megosztotta a hallgatósággal, hogy a nagyobb gyerekek ösztönösen gondoskodnak a kisebb társaikról.
Szent-Imrey Tamás pszichológus elmondta, hogy a gyerekek nagyrészt utánzás által tanulnak a felnőttektől, ez az utánzás számukra a túlélés záloga. Minden gyerek mintákat követve építi fel önmagát. Probléma abban az esetben lép fel, amikor a szülői minta nem megfelelő, ugyanis a gyerek nem tud különbséget tenni a jó és a rossz minta között, ezért az általa látott mintát követi, legyen az bármilyen. Követik, mivel domináns bennük a megfelelési kényszer. Ugyanakkor a megfelelő minta sokszor nem elegendő, mivel a szülők egyre kevesebb időt fordítanak arra, hogy értékes időt töltsenek csemetéikkel.
Schanda Tamás közoktatási osztályvezető véleménye szerint nem az iskolának kell nevelnie a diákokat, hanem a pedagógusnak, mivel a nevelés értékválasztással jár, ezt pedig egy intézmény nem teheti meg, csupán egy személy. Azonban kihangsúlyozta azt is, hogy ez alól némiképpen kivételt képeznek az egyházi iskolák, mivel ott maga az intézmény is bizonyos értékeket képvisel. Elmondása szerint a család és az iskola kötelessége, hogy céljaikat össze tudják egyeztetni, vagyis a családnak ugyanúgy kell a nevelés mellett oktatnia, mint ahogy az iskolának az oktatás mellett nevelnie is.
Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa Magyarországról úgy vélekedett, hogy a rendszerváltás óta nem tekintjük az oktatókat profiknak a munkájukban, ez nagy kihatással van minden szinten, hiszen az, hogy már a szülő sem tekinti munkatársnak a nevelésben a pedagógust, illetve szakmai téren nem ismeri el tudását, kihat a gyerekre. Mivel a szülő nem tartja értékesnek a tanárt, így a gyerek átveszi a mintát, így ő sem fogja tisztelni pedagógusait. Ugyanakkor kiemelte annak fontosságát, hogy a pedagógus saját munkáját utólag korrigálni nem tudja, így az „itt és most"-ban kell megfelelően teljesítenie.
Mind a négy meghívott arra a kérdésre, hogy jónak tartják-e a Magyarországon elfogadott törvényt, miszerint az iskolaidőben utcán tartózkodó diákot a rendőr visszakíséri az intézménybe, egyöntetűen azt felelték, hogy helyes, kihangsúlyozva azt, hogy nem ez a probléma, ez csupán a problémának egy következménye, hiszen „az iskola nem büntetés”.
Gyarmati Tünde
Erdély.ma

A magyarok kenyeréhez 25 tonna búza a Kárpát-medencéből
Eddig már 25 tonna búzát ajánlottak fel a Kárpát-medence településeiről a magyarok kenyeréhez, erről Korinek László ötletgazda számolt be a pécsi városházán tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Korinek László emlékeztetett rá: tavaly, a nemzet kenyere elnevezéssel Pécsen elindított jótékonysági akció keretében magyar és határon túli magyarok lakta településekről tíz tonna búza érkezett Baranyába. A gabona összeöntése és megőrlése után az alapanyagból sütötték meg a nemzet kenyerét, az azt jelképező négyezer cipót és a lisztből visszajuttattak a küldő településeknek is. A maradék mintegy hat tonnányi lisztet pedig a Böjte Csaba vezette Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára juttatták el. A kezdeményezés eredeti elnevezését – a nemzet kenyerét – névegyezés miatt magyarok kenyerére változtatták idén.
Az ötletgazda azt mondta, hogy a program sikerrel folytatódik, ugyanis augusztus elejéig már 25 tonna búzát ajánlottak fel a teljes Kárpát-medencéből, a szállítmányozási és sütőipari vállalkozások segítségével pedig anyagi ellenszolgáltatás nélkül valósulhat meg a teljes akció.
A gabona összeöntése augusztus 18-án a mohácsi Szent Miklós Vízimalomban történik, ezután a Duna-parti városban és Szigetváron őrlik lisztté a búzát. Egy pécsi pékség süti majd ki az öt nagy kenyeret, valamint a magyarok kenyerét jelképező nyolcezer kis cipót, amelyekhez adomány ellenében lehet hozzájutni augusztus 20-án Pécsen, a Szent István téren. A befolyt összegből a Pécsi Jótékony Nőegylet a Nekem nincs ebédem program keretében rászoruló gyerekek számára biztosítja az iskolai étkeztetést.
Budapesten Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a magyarok lisztjéből Pécsen sütött kenyeret áldja meg augusztus 20-án.
A liszt nagy részét – a mostani számítások szerint tizenöt tonnát – ezúttal is a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz szállítják, hogy 2300 árvának süssenek belőle kenyeret.
A sajtótájékoztatón jelen lévő Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester kiemelte: a tavalyihoz hasonlóan Pécs ismét jelentős szerepet szeretne játszani az állami ünnepen. Emellett örömét fejezte ki, hogy Böjte Csaba részt vesz a pécsi ünnepi programokon.
Népújság (Marosvásárhely)

Megkezdődött a Magyarok VIII. világkongresszusa
Egész napos plenáris üléssel megkezdődött a Magyarok VIII. világkongresszusa csütörtökön Budapesten; a rendezvényen Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) elnöke tájékoztatást ad a szervezet helyzetéről és ismerteti a kongresszus céljait.
A szervezet sajtószolgálatának tájékoztatása szerint az eseményen Rácz Sándor, az 1956-os budapesti központi munkástanács elnöke, a szövetség tiszteletbeli elnöke köszönti a résztvevőket.
Ezt követően Patrubány Miklós beszámol a négy évvel ezelőtti világkongresszus határozatainak végrehajtásáról, tájékoztatást ad az MVSZ helyzetéről és ismerteti a mostani világkongresszus céljait. Délután előadás hangzik el a többi között a magyarországi cigányság helyzetéről, az együttélés lehetséges formáiról, Böjte Csaba ferences szerzetes Népjólét - kereszténység - magyarság címmel tart előadást.
Az augusztus 20-ig tartó és a fővárosi mellett ópusztaszeri helyszínen zajló kongresszus programjában szerepel továbbá demográfiai és orvoskonferencia, több kulturális téma, magyar őstörténeti konferencia, kerekasztal-beszélgetés a székely-magyar rovásírásról. Szó lesz még Petőfi Sándor költő és Teleki Pál egykori miniszterelnök halálának körülményeiről is.
MTI

Átadták a Külhoni Magyarságért Díjat
Az idén kilenc határon túli magyar szervezet és személyiség kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adott át az augusztus 20-i állami ünnepen hétfőn, a Parlament Delegációs termében. Erdélyből a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Magyar Ifjúsági Tanács és a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség részesült elismerésben.
Semjén Zsolt ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy a díjazottak az egyetemes magyarság megmaradását szolgálják, tevékenységük példaként szolgál. Munkájukat a magyarság mellett az egész emberiség érdekében végzik.
„Nekünk, magyarországi politikusoknak példát adnak magyarságból és megmaradni akarásból” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. A kormányfő által odaítélt Külhoni Magyarságért Díjat 1995-ben hozták létre a Kisebbségekért Díj tagozataként, a Hazai Kisebbségekért Díj mellett.
A Külhoni Magyarságért Díjat a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági önszerveződésben kiemelkedő tevékenységet végző személyek és szervezetek kaphatják.
A hétfői ünnepségen a horvátországi Csúzán működő Csárdás Ifjúsági Tánccsoport nevében Fica János elnök vette át a kitüntetést azért a szerepért, amelyet a tánccsoport a drávaszögi néptánchagyomány felelevenítése, ápolása és a horvátországi magyarság közösségi életében játszik.
A jelenleg mintegy 2300 árva nevelésével és oktatásával foglalkozó Dévai Szent Ferenc Alapítvány nevében az alapító Böjte Csaba édesanyja, Böjte Julianna vette át az elismerést.
Gulácsy Lajos református püspök, a kárpátaljai magyarság fennmaradása, a református egyházközösség vallási, karitatív és oktatási életének szervezéséért kapta meg a díjat.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) kisiskolásoknak szóló folyóirata, az ötezer példányban megjelenő Irka című gyermeklapnak odaítélt díjat Punykó Mária főszerkesztő vette át. Az egyetlen kárpátaljai gyermeklap évente átlagosan öt alkalommal jelenik meg.
Karna Margit délvidéki színművész öt évtizedes munkásságáért kapta meg a díjat. Karna Margit 1988-as nyugdíjba vonulásáig a szabadkai Népszínház meghatározó egyénisége volt, a „szép beszéd királynőjeként” is emlegették.
Az 1868-ban megalakult legrégebbi vajdasági magyar kultúregyesület, a Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ a magyar kultúra, a zene, a tánc és az ének hagyományainak ápolásért részesült a díjban, amelyet az intézmény alelnöke, Valka Károly vett át.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) kitüntetését Bozsó Imre Lehel elnök vette át a romániai magyar ifjúsági szervezeteket összefogó ernyőszervezet nevében.
A 22 éve, 1990 januárjában megalakult Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség, az erdélyi városban tanuló magyar hallgatók érdekvédelmi szervezete. Célja az önálló magyar orvosképzés elérése is Marosvásárhelyen. A szövetség nevében Hlavathy Katalin elnök vette át a díjat.
Posztumusz kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat Szénássy Zoltán, a 86 éves korában tavaly elhunyt révkomáromi gimnáziumi tanár, helytörténész. Az elismerést ifj. Szénássy Zoltán vette át.
Az ünnepségen részt vett Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke. A határon túli magyar politikusok közül Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Berényi József, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke vett részt a díjátadón.
MTI
Krónika (Kolozsvár)

Böjte Csaba: higgyétek, jószándék vezet!
A szeretet vonz, a gyűlölet taszít és szegényebbé tesz! Bukarestben a hatalom erős emberei marakodnak, egymásról, rólunk erdélyi magyarokról is meggondolatlanul rosszakat mondanak, a törvényeket önkényesen, kicsinyes, rövidtávú érdekeik alapján változtatják, nem adják meg a jogainkat sőt, újabban elveszik még az iskolánkat is.
Marosvásárhelyen 2012 telén nem akart egyebet az erdélyi magyarság, mint szabadon, szeretettel, kis önállósággal tanulni, képezni a fiataljainkat, hogy ennek az országnak még több és jól képzett orvosa legyen. Sajnos ezt a kérésünket nem hallgatták meg, sőt az ellenzéki politikusok e jogos kérést felhasználva, az ország számára oly szükséges belső békét is képesek voltak felrúgni. Ennek a gyűlölködésnek óriási ára van, naponta esik a fizetőeszköz, a lej az euróhoz képest. Naponta többet adunk az üzemanyagért, a kenyérért, mindenért! Így az élet napról napra nehezebb! A fiatalok elvándorolnak, és a magukra maradó idősek e szép országban lassan koldusbotra jutnak.
Nem volt elég a marosvásárhelyi orvosi egyetem körül kialakult áldatlan állapot, hanem Sepsiszentgyörgyön is ugyancsak a magyar oktatást érte nagyon alattomos támadás! Most fájdalmunkkal, szomorúságunkkal a békeszerető emberekhez fordulunk és tőlük segítséget kérünk! Egyetlen dolgot akarunk: segítsetek békében, szeretetben élni, tanulni, dolgozni itt Románia határain belül! Mi Magyarnak születtünk, és a ti testvéreitek is vagyunk!
Nem értjük, hogy most mikor évről évre az érettségin halomra buknak a diákok, az ország oktatási szakpolitikusai miért nem kérnek bölcsen az egyházaktól, a civil rétegtől segítséget a gyerekek nevelésében, oktatásában? Most ezen a téren minden szorgos kézre, jó szándékra szükség van!! Tiszta szívvel mondjuk, hogy mi segíteni szeretnénk, hogy a dolgok jobban menjenek ebben az országban!! Döbbenetes látni, hogy a legfelső vezetők a sorozatos kudarcokért csak a gyerekeket, szülőket, a becsülettel dolgozó tanárokat okolják, mindenki rossz, csak arra nem mernek gondolni, hogy ők kellene az összefogás, a bizalom, az eredményes munkához oly szükséges nyugalom hordozói legyenek az iskoláinkban, a társadalomban! Az ő bátorító, biztató jelenlétük mind a malter a téglát foghatná egybe a sok jó szándékú emberi kezdeményezést ebben az országban, és tehetné sikeressé a sok sok ember erőfeszítését.
Eljátszom a gondolattal, – amennyiben holnap arra virradna a világ, hogy egymás vállára borulva, sírva bocsánatot kérve fogadják a parlamentben a politikusaink, hogy testvéri szeretettel viszik világunkat becsületes munkával tovább, – mi is történne? Estére hiszem, hogy munka nélkül is gazdagabbak lennénk mindannyian és nem csak lélekben! Azt a nyereséget, amelyik békéből, összefogásból születne egyetlen nap alatt, a közgazdászok estére nagyon konkrét milliárdokban ki tudnák fejezni! Emelkedne az ország fizetőeszközének az árfolyama, csökkenne az adósság, a befektetők magukat és vagyonukat biztonságba érezvén, bátrabban kötnének üzleteket, vállalkozásaikat fejlesztenék, munkahelyek születnének és az ország könnyebben, olcsóbban kapná meg az oly szükséges hiteleket. Sajnos jelenleg csak a marakodás, gyűlölködésből fakadó értékvesztést tudják kiszámítani a közgazdászok. Nagyon szeretnék Bukarestben a parlament mellett egy hatalmas kijelző táblát, mely percről percre mutatná, hogy mennyibe kerül ez az áldatlan marakodás, gyűlölködés, az egyszerű állampolgárok kérlelhetetlen elutasítása!
Tisztelt politikus urak! A jó hangulat, a bizalom, a szeretet gazdagabbá tesz kicsit és nagyot, titeket, bennünket, mindenkit egyaránt! Mi, erdélyi magyarok oly rég bizonyítjuk, hogy itt akarunk maradni a szülőföldünkön! Itt szeretnénk képezni magunkat, hogy becsületes munkával összefogva minden jóakaratú emberrel egy sikeres országot építsünk. Szeretnénk gyermekeinket szépen nevelni, ezt a szép földet tündérkertté tenni, egy olyan országgá, hol kicsinek és nagynak egyaránt öröm minden egyes Isten adta áldott nap!
Ezért, mind minden más erdélyi magyar, ma, szeptember elsején, az Igazság napján, én is imádkozom tiszta szívvel Romániáért, önökért, azért, hogy a szeretet, a bizalom mellett döntsenek és jogtalanul ne vegyék vissza iskoláinkat, ne zárják be azokat az embereket, kik ennek az országnak jóhiszeműleg dolgoztak!!! Istentől bölcsességet kérek az állam vezetői számára, hogy ne lökjék el gyűlölettel, ravasz politikai számítgatásokból a szorgalmas munkás kezet mely segíteni akar e szép országnak a továbbépítésében. Arra kérem a döntéshozókat, hogy ne utálják ki az országból azokat a fiatalokat akik anyanyelvükön tanulni akarnak, hogy mint orvosok, mérnökök vagy egyszerű kézműves emberek alkossanak, dolgozzanak azért, hogy szebb legyen közös hazánk. Anyanyelvünkön, akarunk tanulni, mert a tudás mit anyanyelvünkön megszerezhetünk, teljesebb, és így sikeresebbé, eredményesebbé teheti munkánkat, és ugyanakkor ezt az államot is melynek állampolgárai vagyunk!
Mire várunk? Egy csodálatos jövő van előttünk, ha bizalommal egymás kezét megfogjuk! Kezdjük el egymást tiszta szívvel szeretni!!
Böjte Csaba OFM
www.magnificat.ro
Erdély.ma

Orotva: kevés a gyermek, bezárt a tilalmasi iskola
A Ditró községhez tartozó Orotván tizenegy kisdiák számára vált nehezebbé az iskolatáska társaikénál az új tanévben. Nem a tanfelszerelés, hanem a tanodáig és az onnan hazavezető út okozza a plusz megterhelést.
Orotván alig több, mint 90 óvodás és 1-8. osztályos gyerek van, közülük 19-en az összevont II-IV. osztályba járnak.
A vonatkozó előírások szerint legkevesebb tizenkét tanulóval lehet elindítani az összevont csoportokkal működő osztályokat, ennyi kisdiák idén nem gyűlt össze Orotva Tilalmasnak nevezett részében. Igaz, mindössze egy gyereken múlt, de hiányában eldőlt az évtizedek óta működő tilalmasi iskola sorsa: bezárt. Az épület nem ürült ki teljesen, hisz az óvodai csoportokra nem vonatkozik a tizenkettes létszámú szabály, így a falurész legkisebbjei, összesen tízen, továbbra is itt járhatnak óvodába.
A kevés gyermek miatt mindig összevont csoportokkal működött a tilalmasi iskola, idéntől, az előkészítő osztályosokat is az a tanító kellett volna tanítsa, aki az egy-négyeseket, az előírások szerint pedig öt csoport összevont oktatása nem megengedett – magyarázta Puskás Olga tanítónő. Elmondta, a központi iskolában is összevont csoportokkal működik az oktatás, itt viszont külön tanító foglakozik az előkészítősökkel, elsősökkel és harmadikosokkal, és külön tanító a másodikosokkal és negyedikesekkel. Az előkészítő osztályba Tilalmasból egy gyerek jött, a többi tíz társa nagyobb nála. „Kétségtelen, hogy nehézséget jelent a gyerekeknek, hogy nem a lakhelyükhöz közeli iskolába járnak, a szülők is jelezték aggodalmukat, viszont némi előny is származik a kialakult helyzetből: a gyermekek nem maradnak felügyelet nélkül 16 óráig, míg megérkezik az autóbusz, amivel hazamehetnek, Böjte atya délutáni foglalkoztatójában, az iskola egyik termében tanulhatnak, készülhetnek másnapra. Ennek nagyon örülnek a szülők, mivel előnyt jelent olyan szempontból, hogy legalább a házi feladat elkészítése nem marad késő délutánra, és persze tanulnak is” – mondta a tanítónő. Hozzátette, a szülők abban is reménykednek, hogy a távolságot kárpótolni fogja az, hogy a gyerekekre több ideje jut a tanítónak, mint jutott volna a tilalmasi iskolában, ahol egyszerre négy, különböző korosztályú gyermeket tanított eddig egyetlen pedagógus.
A kialakult helyzetben Ditró község önkormányzata is próbál segítséget nyújtani, a navétázni kényszerült gyerekek számára biztosítja az autóbuszjegyek árát, ami havonta közel 300 lejt jelent – közölte megkeresésünkre Puskás Elemér polgármester.
A tanítók is nehézségekkel küszködnek
Nehézséget nem csak a gyermekeknek, szülőknek, de az összevont osztályokat tanító pedagógusoknak is tartogat az új tanév, főként azoknak, akik osztályában előkészítősök is vannak. Puskás Olga véleménye szerint óriási leleményesség kell ahhoz, hogy az órák zavartalan menetét kialakítsa egy ilyen helyzetben lévő tanító. „35 percnél többet nem lehet lekötni az előkészítő osztályos gyermeket. Kérdés tehát, hogy a szünet hogyan oldható meg egy olyan osztályban, ahol a kicsiken kívül elsősök és harmadikosok is vannak. A piciket nem lehet felügyelet nélkül szünetre küldeni, egyetlen tanító hogyan felügyelje őket úgy, hogy közben a többi gyereket tanítsa?” – teszi fel az egyelőre megválaszolhatatlan kérdést a pedagógus.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro.

Szent Anna-ház – otthon hatvan fiatalnak
A terv megvalósult – kevéssel iskolakezdés után teljesen elkészült a gyergyószentmiklósi Szent Anna bentlakó otthon épülete. Ha sikerül berendezni az új szárnyat is, a ház hatvan rászoruló fiatal számára nyújt majd otthont, biztonságot.
A Gyilkostó úton lévő ingatlant, az egykori szülészet épületét romjaiból újíttatta fel a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, s bár a teljes renoválással csak mostanra készültek el, a ház első részét már egy éve lakják a környékbeli településekről érkezett középiskolások. Ők mindannyian a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított gyermekvédelmi hálózat valamely intézményéből „nőttek ki”. „Százhúsz kilométeres körzetből jöttek ide gyerekek. Többségük az alapítvány szárhegyi otthonából érkezett, a többiek távolabbi településekről, Csaba testvér napközis foglalkoztatóiból. Árvák vagy hátrányos szociális helyzetű családok gyermekei. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány a bentlakás biztosításával próbálja segíteni őket, hogy nyolcadik osztály befejeztével ne hagyják abba az iskolát, tudják folytatni tanulmányaikat” – tájékoztatott László Andrea, a Szent Anna otthon nevelőnője. Az életre nevelik a fiatalokat
Jelenleg tizennyolc fiatal lakik a bentlakásban, középiskolába, szakiskolába járnak. A kötelező tantárgyakon túl az életre is felkészülnek; az otthonban emberséget, szeretetet, egymásra figyelést tanulnak. „Esténként összeülünk, beszélgetünk, énekelünk. Felolvasunk a bibliából, megbeszéljük, hogy ki hogyan értelmezi. Célunk, hogy szeretetre, emberségre neveljük a fiatalokat. Önállósodásukat segítjük, és itt megtanulhatják a ház körüli munkák mibenlétét is. Arra is hangsúlyt fektetünk, hogy rájöjjenek: az adományba kapott dolgok többé, értékesebbé válnak, ha mi is hozzátesszük részünket” – magyarázta a nevelőnő. Mint mondta, ebben a szellemben veszi ki részét minden bentlakó azokból a munkákból, melyek elősegítik az otthon önellátóvá válását.
Többször volt példa arra, hogy termények betakarítására felajánlást kaptak. Nem csak a begyűjtést végzik el, de a télirevaló eltevéséből is kiveszik részüket a fiatalok. Idén a pityókát napszámos munkával szerezték be, almát, szilvát szüreteltek, fenyőtobozt gyűjtöttek és kukoricát is szedtek nemrég. A járulékként kapott gyümölcsből lekvárt, szirupot készítettek, a szemes pedig a gazdaság szárnyasainak szolgál táplálékként. „Száz csirkét, három sertést tartunk. Próbáljuk önellátóvá tenni a bentlakást, de még segítségre van szükségünk. Anyagi támogatást kapunk a Szent Ferenc Alapítványtól, állandó magyarországi és helyi támogatóink is vannak, de igyekszünk elérni, hogy megálljunk saját lábunkon” – szögezte le a házvezetést férjével és édesanyja segítségével ellátó nevelőnő. Elkészült a ház, bővülhet lakóinak száma
Iskolakezdés után nem sokkal fejeződött be a munkálat a bentlakás épületében, az új szárny földszintjén és emeleti részén összesen tizennégy szobát és tíz, zuhanyzófülkével felszerelt fürdőszobát alakítottak ki. A munkálatokat a németországi Renovabis Alapítvány pénzadományából sikerült kivitelezni – közölte László Andrea. Az új rész elkészültével hatvan személy befogadására vált alkalmassá az épület, a már várólistán lévő diákok fognak elsőkként beköltözni.
„Ez a ház a benne lakó gyerekeknek otthont jelent. Itt mindenkit olyannak fogadunk el, amilyen, mindannyian szeretetre, gondoskodásra találnak. Ha majd kikerülnek innen, az ajtók nem záródnak be mögöttük, nehézségeikkel, gondjaikkal, bánatukkal bármikor visszajöhetnek, de szívesen fogadjuk őket akkor is, ha örömüket, sikerélményeiket kívánják megosztani velünk” – tolmácsolja és osztja Csaba testvér gondolatait László Andrea.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról - Naponta kap majd tájékoztatást a magyar diaszpóra Magyarországról, hogy szervezeteik hozzá tudjanak járulni az országkép javításához a világban - jelentette ki Révész Máriusz kedden a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) szórvány-diaszpóra munkacsoportjának ülésén történteket ismertető sajtótájékoztatóján.
A Fideszes politikus, aki az ülés társelnökeként nyilatkozott, elmondta, hogy a diaszpóra szervezetei azt kérték, hogy az eddiginél gyorsabb és pontosabb információkkal lássák el őket, hogy - mint fogalmazott - "segíteni tudjanak a Magyarországról kialakult kép kedvező változásához a nagyvilágban".
Az MTI kérdésére válaszolva Révész Máriusz elmondta, hogy napi tájékoztatás feladatát Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vállalta magára.
A munkacsoport ülésén arról is tárgyaltak, hogy a középiskolások csereprogramjába olyan külföldön élő gyerekeket is minél nagyobb számban vonjanak be és hozzanak Magyarországra részképzésben tanulni, akiknek felmenőik magyarok, de magyarul még nem beszélnek.
A Kárpát-medencében szórványban élő magyarság helyzetével is foglalkozott a KMKF szórvány-diaszpóra munkacsoportja. Megállapították, hogy néhány kivételtől eltekintve a népszámlálások adatai alapján továbbra is a létszámfogyás jellemzi ezeket a közösségeket. Pozitív példák ennek ellenére vannak, például Szlovákiában és Romániában, ahol a magyar többségű települések, megyék folyamatosan tartják a kapcsolatot, és segítik a szórványban élőket.
Böjte Csaba ferences szerzetes pedig a dél-erdélyi szórvány helyzetéről számolt be, például Szászvárosról, ahol létszámában gyarapodik a közösség - mondta el Révész Máriusz az ülés után.
(MTI)

Cigánygyerekek ferences rendi árvaházban
Pál atya a gondviselésben bízik
Marosvásárhelytől 15 kilométerre, Marossárpatakon működik a Szent Erzsébet Társulás otthona árván maradt gyerekek számára. A környék egyetlen magyar római katolikus árvaháza a szűkös állami támogatás és a munkájukat nehezítő gyerekjogvédelmi törvény ellenére stabil intézménnyé nőtte ki magát.
Takaros falusi porta képét mutatja a marossárpataki gyerekotthon. Az egymás mellett sorakozó épületek rendre készültek el, annak függvényében, hogy mikor mennyi pénzből gazdálkodhatott az árvaházat fenntartó alapítvány. A régi udvarházak stílusának megfelelően az épületegyüttes jókora udvart fog körül, ami a délután folyamán és hétvégeken gyerekzsivajtól hangos. Több mint harminc, zömmel cigány származású gyerek állandó otthona a marossárpataki épületegyüttes, ahol a legfiatalabb négy éves, a legidősebb pedig huszonegy.
Mire Pál atyával megérkezünk, a helyi iskolából kezdenek hazaszállingózni a gyerekek. Kisebb elemista csoport – az oktató irányításával – az udvar mélyén felállított ponyva hűvösében készíti házi feladatát. A frissen érkezők ebédelni mennek, aztán a házirend szerint rájuk is sor kerül. Amint Pál atyát meglátják, körbefogják a gyerekek, mindenik a maga mondandójával. Van, aki a jó jegyet adja tudtára, egy kislány viszont arról panaszkodik, hogy a vallástanárként dolgozó ortodox lelkész hármast adott. Pál atya már szokva van a gyereksereggel, hol örül, hol aggodalmaskodik, vagy éppen az oktatót utasítja, hogy holnap menjen be az iskolába, és ismét szóljon, hogy hiába román nevű Alexandra, ő nem ortodox, hanem római katolikus, így a lelkésznek nincs joga őt osztályozni. Felém fordulva mondja, hogy a néhány román nevű, ám magyarul beszélő gyerekkel folyton baja van a vallásoktatónak: képtelen elfogadni, hogy nem minden román nevű gyerek ortodox…
Ketten egy szobában
Amíg Pál atya magára ölti a ferences rendi szerzetesek ruháját, a kis kápolnában nézelődöm: itt tart heti rendszerességgel misét gyerekeknek és felnőtteknek, és itt kerül sor a gyerekekkel folytatott lelki beszélgetésekre is. Körbejárjuk az épületszárnyak hálószobáit. A kétágyas szobákba olyan gyerekek kerülnek, akik kedvelik egymást. Az egyik ágy mellett lábprotézisszerű járóalkalmatosságot látok. Megtudom, súlyos testi és lelki fogyatékkal élőket nem tudnak fogadni, van azonban néhány kevésbé súlyos eset, aki már jól beilleszkedett a közösségbe. Minden szoba tiszta és rendezett, ám az egyik különösen az. Mint kiderül, a 18 éves Kinga lakik itt, akire nem csak ő, hanem az alkalmazottak is büszkék. Ha a kislány beleegyezik, a lelkész szerint ő lesz az első, akit alkalmazni fognak fizetéssel az árvaházban, hiszen mindent szívesen vállal. Kinga története éppolyan szomorú és fájdalmas, mint az idekerülő legtöbb gyereké. Héderfáján született és nőtt fel három testvérével, mígnem egyik napról a másikra szétesett a család. Gyerekszerető és -nevelő szülő számára talán fel sem fogható a kislány története: szülei otthagyták őket, megszöktek otthonról. A tizenéves kislány hamar megérezte a helyzet súlyosságát, így maga próbált kisebb testvéreiről gondoskodni. Erdei gyümölcsöket szedett, kéregetett, mígnem egy hideg téli estén az arra járó polgármesternek feltűnt, hogy a házban mozgás van, de az ablakok be vannak fagyva. Riadóztatta a marosvásárhelyi gyerekvédelmi igazgatóságot, akik új otthont kerestek a magukra maradt gyerekeknek.
Román nevű gyerek románul beszéljen!
Pál atya nem szívesen beszél a gyerekjogvédelmi központtal történő együttműködésről. A törvény értelmében kötelező kapcsolatban állnak egymással. Ennek lényege, hogy az állam minden gyerek után napi 8 lej 30 bani kosztpénzt fizet, illetve havi 97 lej „gyerek-kihelyezési juttatást”. Ám csak abban az esetben, ha a gyereklétszám belefér a megyei intézmény büdzséjébe. Pál atya negyven gyerekéből csak 33-nak jut támogatás, mert ennyire van pénz. Az állami segély a teljes költségeknek mindössze egyharmadát fedezi, a többit adományokból kell előteremteni. A lelkész szerint a gyerekjogvédelmi törvény a legsötétebb kommunista bürokráciát idézi. Egyik cikkelye kimondja, hogy román nevű gyerek csak román iskolába járhat, más nemzetiségű gyerekekről viszont nem rendelkezik. A Szent Erzsébet Társuláshoz kerülő gyerekek az otthonban magyarul beszélnek, de az alapítvány tiszteletben tartja vallásukat és származásukat. A román nevük miatt kötelezően román osztályba íratott gyerekek – gyengébb nyelvtudásuk miatt – könnyen a pedagógusok célpontjaivá válnak. Az otthonban, családias légkörben nevelkedő cigánygyerekeknek számos hátránnyal kell megküzdeniük. Ők a „megjegyzett” gyerekek, az árvaháziak. Ezt csak „súlyosbítja” cigány származásuk. Ha csintalanok, a tanár a fejükhöz vágja, hogy titeket mire tanít a pap? Az otthon néhány lakója halmozottan hátrányos helyzetbe szorul, amiért román nevű cigánygyerekként magyarul beszél… A gyerekvédelmi igazgatóságnak azonban nagy szüksége van az otthonokat működtető alapítványokra. Amikor bejelentés nyomán egy kiskorú hozzájuk kerül, előbb körbetelefonálják a gyerekotthonokat működtető magánalapítványokat, hogy nem vállalja-e valaki. Csak végső esetben marad állami gondozásban a gyerek. Becslések szerint az alapítványi kihelyezés költségeihez képest az állami gondozás ötször többe kerül.
Cégadományok: Az 1998-ban létrehozott, marosvásárhelyi székhelyű Szent Erzsébet Társulást az erdélyi ferences rend vezetőinek jóváhagyásával alapította Pál atya. A gyerekek fogadására Marosvásárhelyen három családi típusú ház jött létre, Marossárpatakon pedig elkészült az alapítvány épületegyüttese. Összesen 40 gyerek számára vannak kialakítva az otthonok. A 16 alkalmazott bére, illetve a fenntartási költségek nem kis fejfájást okoznak az alapítvány vezetőjének, Bakó Bélának, Ferenc-rendi nevén Pál atyának. Úgy fogalmaz: ezt a gondviselésbe vetett hit nélkül nem lehet vállalni. Gyerekei soha nem éheztek, mindig volt rajtuk rendes ruha, az épületekben van meleg víz, télen pedig fűtés. Intézményüket egy angliai és egy magyarországi alapítvány támogatja, de több vállalkozó is segít. Marosvásárhelyi éttermek a nagyobb rendezvényekről megmaradó ételt ingyenesen áthozzák, cégek gyűjtenek alkalmazottaiktól pénzt, mások ruhát, kenyeret, élelmiszereket adományoznak. Szűkösen, de minden hónapban kijön a számítás, az alkalmazottak bére két hétnél többet soha nem késik. Van olyan kolozsvári cég, melynek alkalmazottjai felváltva utaznak hétvégenként Marossárpatakra, hogy az otthonban, illetve az otthon melletti kis farmon segédkezzenek.
Szent Ferenc nyomdokain
Erdélyben két árvaházi intézmény működik a római katolikus egyház keretében: Déván a Böjte Csaba által alapított Szent Ferenc Alapítvány, Marosvásárhelyen pedig Bakó Béla Szent Erzsébet Társulása. Mindkettőt ferences rendi szerzetesek alapították. Nem véletlen, hogy Böjte Csaba csíkszeredai káplánja Pál atya volt, ő készítette fel a teológiára. Hogy jobban megértsem e „vállalkozás” lelki mozgatórugóit, a marosvásárhelyi alapítvány Ady utcai székhelyén vendéglátóm, Bakó Béla a kezdetekről mesél. Gyerekkorában, a tehetős marossárpataki gazdaportán ismerte meg az adakozás lelkületét. A faluban gazdag családnak számítottak, szüleinek sok földje volt, sok napszámos forgolódott a portán. Szüleitől látta, hogy aki rászorult, annak segítettek. Gyerekként ismerte meg a cigány–magyar együttélés hétköznapjait, hozzájuk is több cigánycsalád bedolgozott. Olyanok is dolgoztak a portán, akiknek a dédapja is a Bakó család munkása volt. „Ha anyámhoz eljött a cigányasszony, mert nem volt mit főznie a gyermekeinek, kihozott a kamrából egy csontot, és kettévágta. Azt mondta: felét főzze meg, a másik felét megfőzzük mi!” Az otthon kapott útravaló végigkísérte a teológián, ahol eldöntötte, amint lehetősége nyílik, beáll a ferences szerzetesek közé. Erre a rendszerváltás után kerülhetett sor. Az egyszerűség, szegénység, tisztaság és engedelmesség jegyeit hirdető egyházi rendben találta meg az elhivatásának leginkább megfelelő életpályát. Marosvásárhelyi lelkészként 1994-ben előbb szegénykonyhát indított, majd 1998-ban árvaházat alapított. Pál atya tisztában van azzal, hogy cigánygyerekekkel nehezebb foglalkozni, de meggyőződése, hogy amit munkatársaival nyújtani tud, az előbb-utóbb hatással lesz az otthon lakóinak mindennapjaira. A gyerekek szakmát tanulnak, az idén pedig már két egyetemista is kikerült a gyerekotthonból. Az intézetben való tartózkodásnak nincs felső korhatára, a fiatalokat azonban előbb-utóbb sikerül útra bocsátani. Munkahelyeket keres számukra, mindenkinek esélyt ad a boldoguláshoz. Az otthonba jórészt Maros megyei településekről kerülnek a „szociálisan árva” gyerekek, akiknek az esetek többségében ugyan élnek a szülei, ám gyerekeiket nem keresik. Igazi apjuk így Pál atya lett, őrá hallgatnak, és őrá néznek fel.
Pál atya
Bakó Béla 1954. július 23-án született Marossárpatakon. Szászrégenben érettségizett, 1975 és 1981 között pedig a Gyulafehérvári Római Katolikus Teológia Karon tanult. 1981 és ’84 között csíkszeredai káplán, két évig brádi plébános, 1986-1990 között anyai nagyszüleinek falujában, Orotván plébános. 1990-ben kéri felvételét a ferences rendbe, 1991-ben tesz fogadalmat Csíksomlyón. Marosvásárhelyre helyezik az Ady utcai Szent Imre plébániára. Több évig helyi börtönlelkészként is dolgozik. 1994-ben elindítja Marosvásárhely első szegénykonyháját, 1998-tól az általa alapított Szent Erzsébet Társulás elnöke. Tizennégy évet szolgált Marosvásárhelyen. 2005-ben Csíksomlyóra, majd két év múlva Dévára helyezik. Idéntől a kolozsvári Ferenc-rendi templom munkatársa. Kolozsvár, Marosvásárhely és Marossárpatak között ingázik folyamatosan.
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Megmaradunk!?
Én is olvasom az okos, precíz kimutatásokat, hogy az elmúlt években itt is, ott is mennyivel fogyott a mi drága népünk, és hogy a statisztikák fényében mire számíthatunk. Természetesen én is ki tudom számolni, hogy ha havonta leesik tíz cserép a házamról, akkor mikor fog elfogyni az összes cserép és rám roskadni a ház.
Az is logikus, és ki is lehet számolni, hogy ha ezer méterről ötvennel nekem jön az autó, akkor hány másodperc múlva fog elütni... csak az nem logikus, hogy akkor miért nem ugrok félre, miért nem igazítom meg a cserepeket az otthonomon, miért várjuk némán, passzívan a sorsunk beteljesedését?
Egy statikusan gondolkodó világban élünk, a legtöbb ember abból indul ki, hogy ilyen a világ, ez van, ezt kell elfogadni. Mostanában újból és újból felcsendül bennem egy régi, Kájoni János által gyűjtött csíksomlyói dal refrénje: „ha nincs kenyér, keresünk!" Igen, mi keresztények a mi Urunktól, Istenünktől azt halljuk: „Keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek", „bármit kértek az én nevemben, azt megkapjátok"... Igen, Isten változó, növekvő, kibontakozó világot teremtett, és mi ennek a folyamatosan születő világnak vagyunk a gyermekei. Nem statikus, fáradt gondolkodásnak kellene vezetnie bennünket, hanem egy dinamikus, bátor, cselekvő, keresztény lelkületnek, a mi Urunk, Istenünk szellemének. Isten ránk bízta a teremtő erőt, merem-e azt használni hittel, reménnyel? Szépnek látom Isten adta drága szülőföldemet? Azt, ami érték nekem, örömmel meg merem-e osztani gyermekeimmel?
Egy kedves vállalkozó itt Székelyföldön 15 év alatt egy kis csodát teremtett, van panziója, sípályája és főleg sok-sok vendége. Egy nap szomorúan felhívott, hogy nagyra nőtt fia összepakolt és elment Amerikába... Leültünk beszélgetni, és én őszintén megkérdeztem: „Mit gondolsz, amit itt 15 év alatt megálmodtál, felépítettél, más országban el tudtad volna érni?
Saját szájával mondta ki, hogy nem. Hát akkor miért kell nap mind nap azt mondani, hogy itt Erdélyben nem lehet eredményesen dolgozni, meg nem is érdemes, mert úgyis minden hiába, meg stb., stb. Ha a gyerekeid nap mint nap csak azt hallják, hogy nehéz, hogy nem éri meg, akkor miért ne mennének el a mi „rossz" világunkból?? Barátom némán hallgatott, láttam, hogy érti azt, amiről beszélünk. Végül is a problémák folyamatos felemlegetésével ő űzte el magától, szépen fejlődő vállalkozásától a gyermekét. Így igaz, de gond egy szál sincs – mondtam neki – most neked kell vissza is édesgetned a fiadat!
Ha felhívod, ha írsz neki, mindig mondd el, hogy mennyi vendég volt, hogy ma hányan lovagoltak és hogy mennyi állatot tudtál értékesíteni a saját tehéncsordádból. Nem kell bölcselkedni, valótlan dolgokkal hencegni, csak az igazat mondd ki, de azt újból és újból örömmel mondd el, mert a te örömödnek, bizakodásodnak teremtő ereje van! Használt a gyógymód, a fiatal ember mint szakács hazajött és vezeti apja konyháját.
Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagynunk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást, és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúráznunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében! Miért sírunk? Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból?
A félelem, a szorongás, még ha irreális is, mindenképp kifejti a maga pusztító hatását. Hogy mennyire így van, elmondok egy kísérletet: A tudósok vettek száz egeret, ötvenet beraktak egy kísérleti terembe, a másik ötvenet egy ugyanolyan terembe zárták. Arra voltak kíváncsiak, hogy a félelem, a szorongás, a stressz mit fog eredményezni az egereknél? Éppen ezért az egyik megfigyelés alatt álló terembe beraktak egy ketrecbe zárt macskát.
Így bezárva a macska nem bánthatta az egereket, de a szaga érződött, közben nyávogott, morgott félelmetesen és a kis parányi állatokra ez az irreális félelem is hatással volt. Abban a teremben, hol nem volt cica, az élet szépen ment a maga medrében, sok-sok kis egérke született, a párok gondoskodtak a parányi utódokról, vígan fejlődött az egérpopuláció.
A másik teremben, hol a cica a ketrecben biztosította a stresszt, a félelmet, bár egyetlen egeret sem tudott bántani, az egerek nem hoztak kellő mennyiségű utódot, sőt sokszor a megszületett utódokat is megették, és azok a kis egerek, amelyek életben maradtak, sokkal gyengébben fejlődtek, betegesebbek voltak, sőt mindenféle deviancia gyakrabban fordult elő náluk, pl. több volt itt a saját neme iránt vonzó egyed... Igen, a félelem, a szorongás, még az irreális, alaptalan félelem is öl, pusztít, hogy megfojtsa az áldozatát! Ezt a gonosz lélek is jól tudja, ezért lengi be világunkat ez a hatalmas nyugtalanság, félelem!! A gonosz mindig, de mindig a pánikol a szentírásban, ócsárolja a jó Isten által szeretettel teremtett világot. Jézus Krisztus mindig, de mindig vigasztal, biztat, bátorít! Azt kéri újból és újból, hogy ne féljünk, hanem bízzunk benne!
Végezetül szeretnék elmondani egy jó hírt! Erdélyben tavaly télen a hideg miatt egy héttel meghosszabbították a téli vakációt, és mi szépen csendben pihentünk a nagy hó alatt. Érdekes, a kollégáim családjaiban toronymagasan a szeptemberi hónapban született a legtöbb kisbaba. Igen, a csend, a nyugalom, a béke meghozta a maga gyümölcsét. Szerintem ebben a mai gazdasági, társadalmi hullámverésben is, ha magunkban, környezetünkben békés nyugalmat tudnánk teremteni, akkor Isten áldása kiáradna ránk és megmaradnánk. Ha hitetlenül a gonosz lélekre figyelünk, akkor a félelem, a szorongás, a legtöbbször felesleges pánik, alaptalan stressz összemorzsolja a szívünket is, de a népünket is.
Böjte Csaba t.
Erdély.ma

Hitélet – Virtuális templomok – a gyülekezetről, a közösségért
Megszületett a Kalotaszegi Református Egyházmegye honlapja
Húsz évvel ezelőtt még nem is hallottunk róla, ám két évtized alatt a világháló elképesztő gyorsasággal a mindennapi életünk szerves részévé vált. Olyannyira, hogy mára a társadalom konzervatívabbként – tehát az újra kevésbé fogékonyként – észlelt-érzékelt intézményei, jelenségei is megteremtették a maguk virtuális világszeletét. Az egyházak sem maradtak távol a világhálótól: egyházi portálok tömkelege született, vallásos rádiók működnek szerte a világon, apácák blogot vezetnek. Erdélyben sincs ez másképp. Most a Kalotaszegi Református Egyházmegye honlapját üdvözölhetjük Virtuáliában.
Ma már az intézmények hasznos információkkal, tartalmakkal állnak az érdeklődők rendelkezésére a világhálón is, így például a Királyhágómelléki és az Erdélyi Református Egyházkerületnek (ERE) is külön honlapja van. Most az ERE részét képező Kalotaszegi Református Egyházmegye önálló honlapja is elkészült, legjobb tudásunk szerint az ERE 17 egyházmegyéje közül elsőként. A nyitólapon a kalotaszegi református templomok építészeti és művészettörténeti kincseit-érdekességeit ábrázoló mozgóképek sora üdvözli a látogatót.
– 2008-ban készült el az egyházmegye első honlapja, még régi technológiával, az döcögősen kb. egy évig működött, majd az ingyenes tárhely fizetőssé válásakor végleg megszűnt – beszélt a kezdetekről a honlap készítője, Hover Zsolt, Magyargyerőmonostor lelkipásztora, a kalotaszegi egyházmegye sajtószóvivője. – Egyházmegyénk vezetője, Vincze Minya István esperes a nyáron kezdeményezte egy új honlap elkészítését, így láttunk hát hozzá a megvalósításhoz. A kalotaszegieme.ro a kapcsolattartás kiváló eszköze, közli az egyházmegyét alkotó többtucatnyi egyházközség lelkipásztorainak elérhetőségét, ugyanakkor közéleti is szeretne lenni. Átfogóbban tükrözné a kalotaszegi kálvinisták világát, ám kitekintene a többi vallásra is – mondta az első honlap óta újságírói tanulmányait is elvégző Hover Zsolt.
A kalotaszegi egyházmegye honlapján színes híreket is találunk, itt például olvashatjuk Böjte atya gondolatait, de vallási hírt Kínából is. Az egyházmegye 32 temploma szerepel a lajstromban, egyelőre néhány fényképpel és a lelkipásztorok nevével, elérhetőségével, de a tervek szerint az adott gyülekezet aktuális helyzetét ismertető leírást is közölnének majd, néhány történelmi adattal együtt. A napi áhítat egy-egy igét kínál, a tervek szerint idővel ezt is az egyházmegye lelkészei szolgáltatnák.
Római katolikus, evangélikus, unitárius, református internetes felületek, ifjúsági egyházi szervezetek honlapjai mellett külön kategóriát képeznek a világhálón az egyházközségek – egy-egy település egy templomának, gyülekezetének – virtuális oldalai. Egy falu esetében ez többnyire a gyülekezet lelkipásztorának kezdeményezésére történik. Az ilyen honlapok száma, bár egyre nő, még nem számottevő. A kalotaszegi egyházmegyében is akad néhány, ezeknek a címét is megtaláljuk a honlapon. Az egyik legújabb a bánffyhunyadi református gyülekezet honlapja, amelyet az idén nyáron beiktatott Kiss-Cserey Tibor helybeli lelkipásztor hozott létre.
Az áttekinthető honlap igényes tálalásban gazdag és naprakész tartalommal készteti visszatérésre az olvasókat, akik közül sokan aligha gondolták volna, hogy ilyen pezsgő és szerteágazó egyházi élet zajlik Kalotaszeg egyetlen városában. Hasznos hírek a gyülekezeti-közösségi életről, beszámolók és fényképek az eseményekről, emellett a templomot is bemutatja a banffyparokia.hu címen böngészhető honlap. Magyarbikal, Magyargyerőmonostor, Nádasdaróc mellé így zárkózott fel most a virtuális térben Bánffyhunyad is, de minden bizonnyal korántsem zárja a kalotaszegi sort.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)

Kárpát-medencei médiaműhelyek találkozója
Kétnapos konferenciát tartanak szerdától Esztergomban a Kárpát-medencei médiaműhelyek munkatársai, a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők.
A november 7-én kezdődő, a Szent Adalbert Konferenciaközpontban tartandó rendezvény célja kötetlen találkozás keretében megteremteni a szakmai tapasztalatcsere és az MTVA műhelyvezetőivel való találkozás lehetőségét.
Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója nyitja meg a rendezvényt, majd Barlay Tamás, a Kós Károly Kollégium elnöke köszönti a megjelenteket. A közmédia külhoni stratégiájáról és a pályázati lehetőségekről Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgató-helyettese, a stratégiai és projektiroda igazgatója és Néder Sarolta vezérigazgató-helyettes tart tájékoztatót.
Délután Böjte Csaba ferences szerzetessel találkoznak a résztvevők, majd Czakó Gábor író, publicista tart előadást a magyar nyelv rendszeréről, ezután a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán ismerteti a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló felmérés eredményét.
Csütörtökön ülést tart a Kós Károly Kollégium, utána a résztvevők kötetlen formában találkoznak az MTVA főszerkesztőivel, a külhoni műsorok felelős szerkesztőivel, majd a Parlamentbe látogatnak, ahol fogadja őket Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
A Kós Károly Kollégium a közmédia külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testülete. Feladata a külhoni magyarsággal foglalkozó műsorok és hírügynökségi tartalmak elemzése. A testület figyelemmel kíséri a határon túl élők sokszínű megjelenítését, valamint a külhoniak tájékoztatásának szempontjait.
A testület javaslatokat tehet és véleményezheti a közmédia műsorpolitikájának egészét, de az egyes műsorokat is. Tagjainak célja a külhoni és az anyaországi magyarság kapcsolatának erősítése, ehhez javaslatokkal látják el a közmédiát. A Kós Károly Kollégium ugyancsak feladatának tekinti a külhoni médiaműhelyek és a közmédia kapcsolatának erősítését.
A tizenegy tagú testület elnöke Barlay Tamás, az MTVA vallási, kisebbségi és határon túli főszerkesztője, titkára pedig Havasi János, az MTVA kabinetvezető-helyettese, határon túli különmegbízottja. A testületben hét tag a külhoni magyarságot képviseli, három az MTVA-t, egy pedig a Duna Televíziót.
rtve.hu

A sajtó is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásában
A sajtó is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásában erről is szó volt a Kárpát-medencei médiaműhelyek Esztergomban szerdán megkezdődött kétnapos találkozóján, amelyen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők vesznek részt.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője erdélyi magyar példák alapján arról beszélt, a médiának is biztatnia kell a nézőket, hallgatókat és olvasókat, hogy nehéz körülmények között is meg tudják őrizni az emberi méltóságukat, bízzanak magukban és merjenek jó cselekedetekre vállalkozni.
„Miért lennénk kicsinyhitűek, miért ne bátorítanánk egymást, miért ne sikerülne nekünk egymásban hitet támasztani? Jó szóval bárkit jobbá lehet tenni" – mondta Böjte Csaba.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló előadásában ismertette az általában létszámcsökkenést mutató népesedési adatokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alapos felkészítéssel, jó oktatási és közösségszervező programok indításával, valamint összefogással meg kell próbálni változtatni a negatív folyamatokat. Mindezekre a sajtó is fel tudja hívni a külhoni magyar közönség figyelmét tette hozzá.
Fontosnak nevezte, hogy minél több külhoni magyar gyermeket próbáljanak bevonni a magyar nyelvű oktatás-nevelésbe, elsősorban az oktatás színvonalának növelésével érdekeltté téve a szülőket, gyerekeket.
MTI
Erdély.ma

Kárpát-medencei médiaműhelyek – A sajtó is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásában – A sajtó is segíthet a magyar közösségek szellemi gyarapodásában – erről is szó volt a Kárpát-medencei médiaműhelyek Esztergomban szerdán megkezdődött kétnapos találkozóján, amelyen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA) rendszeresen kapcsolatban álló külhoni tudósítók és televíziós műsorkészítők vesznek részt.
Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője erdélyi magyar példák alapján arról beszélt, a médiának is biztatnia kell a nézőket, hallgatókat és olvasókat, hogy nehéz körülmények között is meg tudják őrizni az emberi méltóságukat, bízzanak magukban és merjenek jó cselekedetekre vállalkozni.
"Miért lennénk kicsinyhitűek, miért ne bátorítanánk egymást, miért ne sikerülne nekünk egymásban hitet támasztani? Jó szóval bárkit jobbá lehet tenni" – mondta Böjte Csaba.
Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a Kárpát-medence magyarságának aktuális állapotáról szóló előadásában ismertette az általában létszámcsökkenést mutató népesedési adatokat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alapos felkészítéssel, jó oktatási és közösségszervező programok indításával, valamint összefogással meg kell próbálni változtatni a negatív folyamatokat. Mindezekre a sajtó is fel tudja hívni a külhoni magyar közönség figyelmét – tette hozzá.
Fontosnak nevezte, hogy minél több külhoni magyar gyermeket próbáljanak bevonni a magyar nyelvű oktatás-nevelésbe, elsősorban az oktatás színvonalának növelésével érdekeltté téve a szülőket, gyerekeket.
(MTI)

Nemzeti önvédelem
November 14-én, szerdán véget ért a VIII. Harkányi Szabadegyetem, melynek egyik programpontja volt a Duray Miklós, Balog Zoltán és Koltay Gábor részvételével tartott kerekasztal-beszélgetés.
A több napon át tartó rendezvénysorozat a főszervező Bereczky Ildikó helyi református lelkész szerint a konzervatív keresztény értékek mentén hiánypótló, ismeretterjesztő, gondolkodtatni szándékozó, nemzeti öntudatra ébresztő, az embereket a maguk környezetében cselekvésre indító, közösségépítő mozgalom kíván lenni. Az idei rendezvényt többek közt olyan  neves személyiségek tisztelték meg jelenlétükkel, mint Böjte Csaba, Tőkéczki László, Andrásfalvy Bertalan és Czakó Gábor.
A szombati napon nagy érdeklődés mellett került sor a Nemzeti Önvédelem címet viselő kerekasztal beszélgetésre, amelyen Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, Koltay Gábor filmrendező és a felvidéki magyarság legismertebb képviselője Duray Miklós politikus vett részt.  A beszélgetés során a hit, a kultúra és a politika szempontjából közelítették meg az előadók a legfontosabb nemzeti sorskérdéseket, amelyek között kiemelt figyelmet kapott a határon túli magyarság helyzete.
Duray Miklós a felvidéki magyarság problémáival kapcsolatban elmondta, a legnagyobb gond, hogy az ottani magyarság életébe a félelmet próbálják belekódolni. Ez pedig a jogsértéseknél is nagyobb társadalmi hatásokat vált ki.  A magyar kérdés megoldása –véleménye szerint - a Kárpát-medencében ott kezdődhet vagy futhat zátonyra, hogy ezt a problémát miként kezeljük. A jövővel kapcsolatban azt tartja az egyik legfontosabb feladatnak, hogy „a következő sokszor négy évben a magyar kormányok lelki értelemben ne magyarországi kormányok, hanem magyar kormányok legyenek, mert csak így van remény a nemzet megtartására”. Balog Zoltán a kormány eddigi nemzetpolitikai döntései közül kiemelte a kettős állampolgárság megadását, amely lépés a nemzet határokon felüli újraegyesítéséhez járult hozzá. A miniszter kitért a következő két év legfontosabb kérdéseire is. Lényeges dolognak tartja, hogy a gazdasági és ideológiai küzdelemben elért eredményeket a saját közös teljesítményünknek kell tekinteni. Reménye szerint egyre többen felismerik, hogy a Kormány mindennapi életet érintő lépései egy magasabb rendű cél érdekében történnek.
Koltay Gábor szerint a nemzeti sorskérdésekben a lakosság teljes egészének egyet kellene értenie, de ma Magyarországon sajnos nincs olyan nemzeti sorskérdés, amelyben sokmilliós egységet lehetne teremteni. Egy széteső, széthúzó közösség pedig nem tudja hatékonyan megfogalmazni céljait és gondolatait. A Balázs Béla- és Magyar Örökség-díjas rendező a siker egyik kulcsát a helyes múlttudat kialakításában látja.
A beszélgetés után a jelenlevők megtekintették Koltay Gábor: A szabadság ára című - Duray Miklósról szóló -  portréfilmjét, amellyel kapcsolatban Balog Zoltán a főszereplőre utalva úgy fogalmazott „ keresztény és nemzeti értékek csak akkor léteznek, ha vannak olyan emberek, akik megtestesítik őket”.
Felvidék.ma

Böjte Csaba: gondolatok a pénzről és a bankárokról!
Minap egy társasággal találkoztam, akik nagyon vehemensen szidták a bankár világot, mely ugye „nyakunkra hozta ezt a nagy gazdasági krízist"!! Megkérdezték, hogy én mit is szólok ehhez a kérdéshez. Egy darabig hümmögtem, de aztán időt kértem és megígértem, hogy majd hozzá szólok ehhez a kérdéshez egy kis elmélkedés után.
Kezembe vettem a szentírást és arra próbáltam ráfigyelni, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus mit tanít a pénzzel, a bankvilággal kapcsolatosan.
Néhány szentírási rész ötlött különösebben is a szemembe:
Jézus a talentumát elásó embernek azt mondja, hogy: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!" Mt 25. Ezek szerint a Mesternek nincs baja a bankárokkal, sem magával a pénzzel, sem az anyagi világgal. Végül is Isten teremtette az anyagi világot, még az aranyat is mely bolygónkon is megtalálható, bár tudjuk ugyancsak Jézus Krisztustól, hogy: „Bizony, nagyon nehéz az Isten országába jutni azoknak, akik a vagyonban bíznak! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába." Mk 10,17-30
Jézus nem haragszik a pénzzel foglalkozó emberekre, még azokat sem kerüli akik csalnak. Betegnek kell az orvos! Csodálatos a Zakeusos történet: „Ezután Jerikóba ért (Jézus) és áthaladt rajta. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki fővámszedő volt. Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus, de kis termetű lévén, nem láthatta a sokaságtól. Ezért előre futott és felmászott egy vadfügefára, hogy lássa őt, mert arra kellett elmennie. Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: „Zakeus, szállj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom." Ekkor sietve leszállt, és örömmel befogadta. Akik ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, és így szóltak: „Bűnös embernél szállt meg." Zakeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." Lk.19.1-8
Többször is elolvastam az egész részt, de Jézus nem kéri sehol ettől az embertől, hogy változtassa meg a munkahelyét, hagyjon fel a mesterségével.. Egyszerűen csak annyit mond Jézus a megtért vámosnak: „Boldogság költözött ma ebbe a házba!"
Jézus maga is elfogadta a pénzt, sőt az apostolok missziós csapatának még pénztárosa is volt: „Mivel Júdás kezelte a pénzt, némelyek azt gondolták, hogy Jézus megbízta: „Vedd meg, amire az ünnepen szükségünk lesz." Vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek." Jn 13.
Krisztus nem azt akarja, hogy pusztítsuk el a bankárokat a bankjaikkal együtt, hanem azt szeretné, hogy ők is – akárcsak mindenki más – , az anyagi világot bátran használják, de ne legyenek annak rabjai. Isten nem azt akarja, hogy valakik ellen háborúzzunk, hanem csak azt, hogy a szeretet, a jóság útján járva szabadon kövessük Őt. A pénz az csak eszköz, és ezt is akárcsak bármilyen más eszközt, lehet jóra is használni, de általa lehet hatalmas bukásba is sodródni.
Szent Ferenc szellemében én azt tartom, hogy a pénz az ördög ganaja és éppen ezért ha adnak nekem belőle arra is használom amire való: Szépen elterítem a „földön", igen elterítem hogy egy egy gyermek, vagy életet szolgáló intézmény jobban fejlődjön, haladjon, bontakozzon ki. Úgy gondolom, hogy akkor van baj ha elkezdjük gyűjtögetni, halmozni, és az általa képviselt hatalommal megpróbálunk visszaélni. Ha valaki a sílécen száguldva nagyot esik és összetöri magát, nem a sízéssel van baj, hanem azzal az emberrel aki tudás, tapasztalat, óvatosság nélkül egy olyan sípályára merészkedett, hol magában és másokban kárt tett. Fontosnak látom ezeket a gondolatokat megosztani, hogy ne nyissunk a gyűlöletnek, a haragnak egy új frontot, és hogy egyes bankárok nyilvánvaló bűne miatt ne ítéljük el a pénzvilág minden szereplőjét.
Kisebb testvéri szeretettel,
Csaba testvér
www.magnificat.ro
Erdély.ma