Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2014. március 21.
A vállalkozók lelkére beszélt Böjte Csaba
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság vállalkozókat hívott össze csütörtök este Székelyudvarhelyen arra a jótékonysági rendezvényre, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes életbölcsességeit, tanulságos és megfontolandó gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.
A csíkszeredai Role együttessel közösen sikerült kizökkenteniük egy kis időre a hallgatóságot a hétköznapokból, az adományokból közel háromezer lej gyűlt össze, amelyet az atya által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak adtak át.
A rendezvényt Tankó László közgazdász nyitotta meg, kiemelve: a felgyorsult élet, az ellentmondások és az értékrend felborulása sokakat késztet arra az elmélkedésre, hogy vajon melyik a jó irány. „Csaba testvér olyan értéket teremtett, amelyből mindannyian merítkezhetünk, és arra kértük, azokra a kérdésekre próbáljon választ adni nekünk, amely mindannyiunkat foglalkoztat és mindannyian keressük rá a választ. Azt tapasztaljuk, hogy nagy a munkanélküliség, mégis nehezen találunk megfelelő munkaerőt, mindannyian ráfogjuk valamire kudarcainkat nap mint nap, szenvedünk a szegénységtől, a krízistől, a környezetünktől” – mondta el röviden a találkozó apropóját Tankó László.
Amint azt már a sajátos humoráról ismert Böjte Csaba atyától megszokhattuk, a legnagyobb természetességgel beszél olyan hétköznapi, ám igen fontos dolgokról, amely boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá teheti életüket. Számos bibliai, és saját életében megtörtént esettel támasztotta alá: az utunkba gördülő akadályok, nehézségek nem minden esetben jelentenek rosszat. Sőt, szükségünk van a küzdelemre, a feladatokkal való megbirkózásra, hiszen ezáltal erősödünk meg. „A súlyemelő kezéből nem veszem ki a súlyt, mert akkor sosem lesz bajnok belőle. A kollégáinkat is meg tudnunk győzni arról, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb, hanem a feladat, amit el kell végeznünk, amit jó elvégezni. Mária is panaszkodhatott volna, hogy nincs ahol megszülje a gyereket, nincs hideg víz, meleg víz, nem megy semerre. De akkor nem lenne ma a mennyek királynő asszonya” – fogalmazott a szerzetes.
A vállalkozók, munkaadók figyelmét arra hívta fel a ferences szerzetes, hogy minden ember értékes, Isten selejtet nem teremt. Tehát ahhoz, hogy az alkalmazott jól teljesítsen munkahelyén, fel kell szabadítani őket a szeretetre, a jóságra és az alkotómunkára. Minden helyzetben kerülni kell a hangoskodást, az erőszakot, a durvaságot, hiszen “még senkit sem szidtak jobbá”, s csakis a másikra való odafigyeléssel lehet kihozni a legjobbat az adott emberből. Azaz mindenkinek szüksége van sikerélményre, mondta Böjte Csaba.
A szórakoztató és tanulságos történeteket követően a közönség örömmel hallgatta a csíkszeredai Role együttes dalait, amelynek tagjai moldvai népdalfeldolgozásokat, illetve József Attila megzenésített verseit adtak elő.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro,
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság vállalkozókat hívott össze csütörtök este Székelyudvarhelyen arra a jótékonysági rendezvényre, ahol Böjte Csaba ferences szerzetes életbölcsességeit, tanulságos és megfontolandó gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel.
A csíkszeredai Role együttessel közösen sikerült kizökkenteniük egy kis időre a hallgatóságot a hétköznapokból, az adományokból közel háromezer lej gyűlt össze, amelyet az atya által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak adtak át.
A rendezvényt Tankó László közgazdász nyitotta meg, kiemelve: a felgyorsult élet, az ellentmondások és az értékrend felborulása sokakat késztet arra az elmélkedésre, hogy vajon melyik a jó irány. „Csaba testvér olyan értéket teremtett, amelyből mindannyian merítkezhetünk, és arra kértük, azokra a kérdésekre próbáljon választ adni nekünk, amely mindannyiunkat foglalkoztat és mindannyian keressük rá a választ. Azt tapasztaljuk, hogy nagy a munkanélküliség, mégis nehezen találunk megfelelő munkaerőt, mindannyian ráfogjuk valamire kudarcainkat nap mint nap, szenvedünk a szegénységtől, a krízistől, a környezetünktől” – mondta el röviden a találkozó apropóját Tankó László.
Amint azt már a sajátos humoráról ismert Böjte Csaba atyától megszokhattuk, a legnagyobb természetességgel beszél olyan hétköznapi, ám igen fontos dolgokról, amely boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá teheti életüket. Számos bibliai, és saját életében megtörtént esettel támasztotta alá: az utunkba gördülő akadályok, nehézségek nem minden esetben jelentenek rosszat. Sőt, szükségünk van a küzdelemre, a feladatokkal való megbirkózásra, hiszen ezáltal erősödünk meg. „A súlyemelő kezéből nem veszem ki a súlyt, mert akkor sosem lesz bajnok belőle. A kollégáinkat is meg tudnunk győzni arról, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb, hanem a feladat, amit el kell végeznünk, amit jó elvégezni. Mária is panaszkodhatott volna, hogy nincs ahol megszülje a gyereket, nincs hideg víz, meleg víz, nem megy semerre. De akkor nem lenne ma a mennyek királynő asszonya” – fogalmazott a szerzetes.
A vállalkozók, munkaadók figyelmét arra hívta fel a ferences szerzetes, hogy minden ember értékes, Isten selejtet nem teremt. Tehát ahhoz, hogy az alkalmazott jól teljesítsen munkahelyén, fel kell szabadítani őket a szeretetre, a jóságra és az alkotómunkára. Minden helyzetben kerülni kell a hangoskodást, az erőszakot, a durvaságot, hiszen “még senkit sem szidtak jobbá”, s csakis a másikra való odafigyeléssel lehet kihozni a legjobbat az adott emberből. Azaz mindenkinek szüksége van sikerélményre, mondta Böjte Csaba.
A szórakoztató és tanulságos történeteket követően a közönség örömmel hallgatta a csíkszeredai Role együttes dalait, amelynek tagjai moldvai népdalfeldolgozásokat, illetve József Attila megzenésített verseit adtak elő.
Nagyálmos Ildikó
Székelyhon.ro,
2014. március 28.
Biró Zsolt: most ennyit tudtunk elérni
Azon túl, hogy az RMDSZ-szel aláírt együttműködési szerződés fontos lépésnek és kitörési lehetőségnek számít a Magyar Polgári Párt életében, az erdélyi magyar politikai pluralizmust legitimálja – vélekedik a Krónikának adott interjúban Biró Zsolt, az MPP országos elnöke.
– Hosszútávú stratégiai megállapodást írt alá a múlt héten az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. A polgári párt szemszögéből miért volt fontos ezt a lépést megtenni?
– A Magyar Polgári Párt szempontjából mindenképpen előrelépésnek és kitörésnek számít, hiszen a protokollum olyan tételeket tartalmaz, melyek eszközöket biztosítanak céljaink megvalósításához. Láthatóvá teszi az MPP-t és bevonja a közös munkába; itt elsősorban az autonómia-törvénytervezet, valamint az európai parlamenti választási program kidolgozására gondolok.
– A választások előtt az MPP rendszerint egy „nemzeti válogatott felállítását” szokta szorgalmazni. Nem érzi kissé úgy, hogy ehhez képest a polgári fiúk most egy klubcsapat labdaszedőivé szegültek?
– Azért én visszautasítanám ezt a megfogalmazást, hisz a nemzeti válogatott gondolatáról nem mondtunk le, csakhogy adott körülmények között most ennyit tudtunk elérni. Sajnáljuk, hogy az RMDSZ nem tartotta fontosnak egy olyan koalíció létrejöttét, amely véleményünk szerint sokkal nagyobb mozgósító erővel bírt volna, mint a jelenlegi lista. A mostani megállapodás – és ebben minden politikai szervezet egyetért, még az is, amely nem részese az együttműködésnek – a közösség szempontjából is értékelhető, hiszen magyar–magyar egyezségre szükség van.
A szerződés aláírása ugyanakkor nagyon fontos lépés az erdélyi magyar pluralista rendszer hitelesítésében. Az RMDSZ – vagy nevezzem én is klubcsapatnak –, amely eddig egyedül szerette volna uralni a mezőnyt, most azáltal, hogy egy másik magyar alakulattal protokollumot kötött, egyértelműen elismerte, hogy nem egyedüli szereplője az erdélyi magyar közéletnek. Ezzel meg jelentős áttörést értünk el, és egy lépést tettünk egy majdani válogatott felállítása felé.
– Mégis, nem mondtak le túl könnyen az EP-jelöltlista esetleg befutónak számító, oly sokáig áhított harmadik helyéről?
– Mindig is amondója voltam: maradjunk a realitásoknál. Az MPP nem egy elvtelen alkut szorgalmazott, amiben csak a saját csoport- vagy pártérdekeit tartotta volna szem előtt. Ennél sokkal fontosabbnak tartjuk a közösségi érdeket. Úgy, ahogy nem magunknak kötöttük az egyezséget, nem magunknak kértük azt a helyet sem. Böjte Csaba ferences atya személyében mi egy olyan civil közéleti szereplőt javasoltunk a listára, aki a teljes erdélyi magyar közösség bizalmát élvezi. Örültünk annak, hogy a szövetség is pozitívan viszonyult a kérdéshez, ám tudomásul kellett vennünk, hogy Csaba testvér – aki egyébként a megállapodást is, a listát is támogatásáról biztosította – nem szándékozik politikai pályára lépni.
– Nemrég még arról beszélt, hogy az erdélyi magyar politikai szerveknek közös autonómiastatútumot kellene kidolgozniuk. Ehhez képest az RMDSZ egy olyan kész tervezetet tett a polgáriak elé, ami nem nyerte el maradéktalanul az ön tetszését.
– Pontosítanom kell: egyrészt mi ezt egy munkaváltozatnak tekintjük, másrészt a Magyar Polgári Pártnak megvan az autonómiatervezete és megvan az autonómiakoncepciója – mind a Székelyföld, mind Erdély tekintetében. Mindez nem újdonság, hisz ezeket az MPP programja is tartalmazza. Mindig is világosan fogalmaztunk: mi a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott autonómiastatútumot tartjuk zsinórmértéknek. Az, hogy az RMDSZ hajlandónak mutatkozik sajátos jogállásról, autonómiáról beszélni, üdvözlendő. Azáltal, hogy a két párt létrehoz egy közös munkacsoportot, szakembereink betekintési lehetőséget kapnak az itt folyó műhelymunkába.
– A betekintési lehetőségeken kívül, a bizottság polgári párti tagjainak lesz-e esélyük arra, hogy észrevételeikkel befolyásolják a statútum alakulását?
– Természetesen, hisz ez a közös munkacsoport felállításának a lényege. Az a célunk, hogy beleszólásunk által az RMDSZ változatát minél közelebb hozzuk az SZNT tervezetéhez.
– A felsoroltakon túl mitől jó a magát jobboldali pártnak tartó MPP-nek az RMDSZ-hez való közeledés és az Erdélyi Magyar Néppárttól való fokozatos eltávolodás? Nem tartanak attól, hogy megmaradt választóik egy részét elveszítik?
– Mi a saját utunkat járjuk. Nem szeretnék mások dolgaival foglalkozni. Az MPP-nek van egy jó programja, vannak komoly célkitűzései, nekünk, a vezetőknek pedig az a feladatunk, hogy ezeket elérjük, megvalósítsuk, és errefelé húzzuk a közösség szekerét. Ehhez próbálunk társakat keresni, és örülünk annak, ha szövetségeseket találunk.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),
Azon túl, hogy az RMDSZ-szel aláírt együttműködési szerződés fontos lépésnek és kitörési lehetőségnek számít a Magyar Polgári Párt életében, az erdélyi magyar politikai pluralizmust legitimálja – vélekedik a Krónikának adott interjúban Biró Zsolt, az MPP országos elnöke.
– Hosszútávú stratégiai megállapodást írt alá a múlt héten az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. A polgári párt szemszögéből miért volt fontos ezt a lépést megtenni?
– A Magyar Polgári Párt szempontjából mindenképpen előrelépésnek és kitörésnek számít, hiszen a protokollum olyan tételeket tartalmaz, melyek eszközöket biztosítanak céljaink megvalósításához. Láthatóvá teszi az MPP-t és bevonja a közös munkába; itt elsősorban az autonómia-törvénytervezet, valamint az európai parlamenti választási program kidolgozására gondolok.
– A választások előtt az MPP rendszerint egy „nemzeti válogatott felállítását” szokta szorgalmazni. Nem érzi kissé úgy, hogy ehhez képest a polgári fiúk most egy klubcsapat labdaszedőivé szegültek?
– Azért én visszautasítanám ezt a megfogalmazást, hisz a nemzeti válogatott gondolatáról nem mondtunk le, csakhogy adott körülmények között most ennyit tudtunk elérni. Sajnáljuk, hogy az RMDSZ nem tartotta fontosnak egy olyan koalíció létrejöttét, amely véleményünk szerint sokkal nagyobb mozgósító erővel bírt volna, mint a jelenlegi lista. A mostani megállapodás – és ebben minden politikai szervezet egyetért, még az is, amely nem részese az együttműködésnek – a közösség szempontjából is értékelhető, hiszen magyar–magyar egyezségre szükség van.
A szerződés aláírása ugyanakkor nagyon fontos lépés az erdélyi magyar pluralista rendszer hitelesítésében. Az RMDSZ – vagy nevezzem én is klubcsapatnak –, amely eddig egyedül szerette volna uralni a mezőnyt, most azáltal, hogy egy másik magyar alakulattal protokollumot kötött, egyértelműen elismerte, hogy nem egyedüli szereplője az erdélyi magyar közéletnek. Ezzel meg jelentős áttörést értünk el, és egy lépést tettünk egy majdani válogatott felállítása felé.
– Mégis, nem mondtak le túl könnyen az EP-jelöltlista esetleg befutónak számító, oly sokáig áhított harmadik helyéről?
– Mindig is amondója voltam: maradjunk a realitásoknál. Az MPP nem egy elvtelen alkut szorgalmazott, amiben csak a saját csoport- vagy pártérdekeit tartotta volna szem előtt. Ennél sokkal fontosabbnak tartjuk a közösségi érdeket. Úgy, ahogy nem magunknak kötöttük az egyezséget, nem magunknak kértük azt a helyet sem. Böjte Csaba ferences atya személyében mi egy olyan civil közéleti szereplőt javasoltunk a listára, aki a teljes erdélyi magyar közösség bizalmát élvezi. Örültünk annak, hogy a szövetség is pozitívan viszonyult a kérdéshez, ám tudomásul kellett vennünk, hogy Csaba testvér – aki egyébként a megállapodást is, a listát is támogatásáról biztosította – nem szándékozik politikai pályára lépni.
– Nemrég még arról beszélt, hogy az erdélyi magyar politikai szerveknek közös autonómiastatútumot kellene kidolgozniuk. Ehhez képest az RMDSZ egy olyan kész tervezetet tett a polgáriak elé, ami nem nyerte el maradéktalanul az ön tetszését.
– Pontosítanom kell: egyrészt mi ezt egy munkaváltozatnak tekintjük, másrészt a Magyar Polgári Pártnak megvan az autonómiatervezete és megvan az autonómiakoncepciója – mind a Székelyföld, mind Erdély tekintetében. Mindez nem újdonság, hisz ezeket az MPP programja is tartalmazza. Mindig is világosan fogalmaztunk: mi a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott autonómiastatútumot tartjuk zsinórmértéknek. Az, hogy az RMDSZ hajlandónak mutatkozik sajátos jogállásról, autonómiáról beszélni, üdvözlendő. Azáltal, hogy a két párt létrehoz egy közös munkacsoportot, szakembereink betekintési lehetőséget kapnak az itt folyó műhelymunkába.
– A betekintési lehetőségeken kívül, a bizottság polgári párti tagjainak lesz-e esélyük arra, hogy észrevételeikkel befolyásolják a statútum alakulását?
– Természetesen, hisz ez a közös munkacsoport felállításának a lényege. Az a célunk, hogy beleszólásunk által az RMDSZ változatát minél közelebb hozzuk az SZNT tervezetéhez.
– A felsoroltakon túl mitől jó a magát jobboldali pártnak tartó MPP-nek az RMDSZ-hez való közeledés és az Erdélyi Magyar Néppárttól való fokozatos eltávolodás? Nem tartanak attól, hogy megmaradt választóik egy részét elveszítik?
– Mi a saját utunkat járjuk. Nem szeretnék mások dolgaival foglalkozni. Az MPP-nek van egy jó programja, vannak komoly célkitűzései, nekünk, a vezetőknek pedig az a feladatunk, hogy ezeket elérjük, megvalósítsuk, és errefelé húzzuk a közösség szekerét. Ehhez próbálunk társakat keresni, és örülünk annak, ha szövetségeseket találunk.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 29.
Székelyudvarhelyen tartja EP-kampányindító rendezvényét az RMDSZ
Erdélyt Európába – magyar érdeket Brüsszelbe címmel 29-én, azaz ma tartja a Szövetség kampányindító rendezvényét.
Az eseménynek a Városi Sportcsarnok (Bányai János utca 1. szám) ad otthont, és 12 órakor kezdődik. „Az Erdélyt Európába – magyar érdeket Brüsszelbe szlogenek égisze alatt zajlik a szombati, nagyszabású kampányindítónk, amelyre ezerötszáz meghívottat várunk, az ország minden szegletéből" – nyilatkozta csütörtökön Kovács Péter főtitkár.
Hozzátette: a rendezvényen jelen lesz a Szövetség országos vezetősége, valamint bemutatkoznak az európai parlamenti képviselőjelöltek is.
A kampányfőnök tájékoztatója szerint a rendezvényen részt vesz és beszédet mond Böjte Csaba atya, valamint egy meglepetés felszólaló is lesz.
Erdély.ma,
Erdélyt Európába – magyar érdeket Brüsszelbe címmel 29-én, azaz ma tartja a Szövetség kampányindító rendezvényét.
Az eseménynek a Városi Sportcsarnok (Bányai János utca 1. szám) ad otthont, és 12 órakor kezdődik. „Az Erdélyt Európába – magyar érdeket Brüsszelbe szlogenek égisze alatt zajlik a szombati, nagyszabású kampányindítónk, amelyre ezerötszáz meghívottat várunk, az ország minden szegletéből" – nyilatkozta csütörtökön Kovács Péter főtitkár.
Hozzátette: a rendezvényen jelen lesz a Szövetség országos vezetősége, valamint bemutatkoznak az európai parlamenti képviselőjelöltek is.
A kampányfőnök tájékoztatója szerint a rendezvényen részt vesz és beszédet mond Böjte Csaba atya, valamint egy meglepetés felszólaló is lesz.
Erdély.ma,
2014. március 29.
Böjte Csaba: hiszek a kimondott szó erejében, hiszek a bölcs párbeszédben, ezért elmegyek szavazni
Böjte Csaba felszólalásában elmondta: „nagyon fontos, hogy minél több magyar embert küldjünk Brüsszelbe, azért, hogy ők a mi közös hangunkat hallassák. A hitemet szeretném a jelöltek tarisznyáiba tenni, útravalóul” – emelte ki beszédében a ferences szerzetes, majd hozzátette: „politikusainknak párbeszédet kellene folytatniuk még akkor is, hogyha az ellenzékről van szó. Szükség van arra, hogy munkájuk során nyissanak a román vezetők felé is.”
Böjte Csaba felszólalásában rámutatott, hisz a kimondott szó erejében, a bölcs párbeszédben, ezért elmegy szavazni, és mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt a választásokon és támogassa szavazatával azokat, akik vállalják, hogy egyházainkat, népünket képviselik majd a bukaresti, a budapesti, a brüsszeli döntéshozó fórumokon.
„Jézus hitt a párbeszéd erejében. Ha megnézzük az ő életet, azt látjuk, hogy nem a csodáival váltotta meg a világot, hanem az őszinte, tiszta szóval. Mindenkihez volt egy jó szava. Hiszek a párbeszéd erejében, és ezzel a hittel kellene az Uniót is meggyőzni. Mi egykoron egy határok nélküli Európai Unióban hittünk, ahol családjainkkal békésen élhetünk. Adná az Isten, hogy ez meg tudjon valósulni” – hangsúlyozta Böjte atya beszédében.
Közlemény
Erdély.ma,
Böjte Csaba felszólalásában elmondta: „nagyon fontos, hogy minél több magyar embert küldjünk Brüsszelbe, azért, hogy ők a mi közös hangunkat hallassák. A hitemet szeretném a jelöltek tarisznyáiba tenni, útravalóul” – emelte ki beszédében a ferences szerzetes, majd hozzátette: „politikusainknak párbeszédet kellene folytatniuk még akkor is, hogyha az ellenzékről van szó. Szükség van arra, hogy munkájuk során nyissanak a román vezetők felé is.”
Böjte Csaba felszólalásában rámutatott, hisz a kimondott szó erejében, a bölcs párbeszédben, ezért elmegy szavazni, és mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt a választásokon és támogassa szavazatával azokat, akik vállalják, hogy egyházainkat, népünket képviselik majd a bukaresti, a budapesti, a brüsszeli döntéshozó fórumokon.
„Jézus hitt a párbeszéd erejében. Ha megnézzük az ő életet, azt látjuk, hogy nem a csodáival váltotta meg a világot, hanem az őszinte, tiszta szóval. Mindenkihez volt egy jó szava. Hiszek a párbeszéd erejében, és ezzel a hittel kellene az Uniót is meggyőzni. Mi egykoron egy határok nélküli Európai Unióban hittünk, ahol családjainkkal békésen élhetünk. Adná az Isten, hogy ez meg tudjon valósulni” – hangsúlyozta Böjte atya beszédében.
Közlemény
Erdély.ma,
2014. március 31.
Ott kell lennünk Brüsszelben (EP-választási kampányindító)
Székelyudvarhelyen tartotta európai parlamenti (EP) választási kampánynyitóját az RMDSZ. A szombaton a sportcsarnokban tartott rendezvényen Kelemen Hunor szövetségi elnök nyomatékosította, az RMDSZ tovább kívánja folytatni a harcot azért, hogy az Európai Unió (EU) szabályozást fogadjon el az őshonos nemzeti közösségek védelméről.
Az elnök hozzátette, a szövetség a luxemburgi bíróságon keresi igazát az Európai Bizottság (EB) által elutasított polgári kezdeményezése ügyében, de emellett meg akarja erősíteni az európai kisebbségi szolidaritást, és további partnereket keres a közös igazság érvényesítésére. A kampánynyitó nagygyűlés díszvendége, Böjte Csaba ferences szerzetes elmondta: nagyon fontos, hogy minél több magyar embert küldjünk Brüsszelbe, azért, hogy ők a mi közös hangunkat hallassák. A hitemet szeretném a jelöltek tarisznyáiba tenni, útravalóul – emelte ki, majd hozzátette: politikusainknak párbeszédet kellene folytatniuk még akkor is, hogyha az ellenzékről van szó. Szükség van arra, hogy munkájuk során nyissanak a román vezetők felé is. Böjte Csaba rámutatott, hisz a kimondott szó erejében, a bölcs párbeszédben, ezért elmegy szavazni, és mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt a választásokon, és támogassa szavazatával azokat, akik vállalják, hogy egyházainkat, népünket képviselik majd a bukaresti, a budapesti, a brüsszeli döntéshozó fórumokon. Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, a szövetség korábbi elnöke Trianont megemlítve idézte fel, hogy mi történik, ha a magyarság képviselői nincsenek jelen a döntések meghozatalakor, ha nem tudnak hatással lenni Európára. Markó úgy vélte, a közösségnek a közöny, a kishitűség a legveszélyesebb ellenfele. Az RMDSZ jelöltlistáját vezető Winkler Gyula EP-képviselő arról beszélt, hogy a most kezdődő új tervezési időszak Erdély gazdasági fellendítésére, Székelyföld, a Partium, a Bánság modernizációjára is új lehetőségeket nyújt. Meglátása szerint a gazdasági fejlesztés eszközt ad a közösség kezébe, hogy az autonómia alapjait is megerősítse. Sógor Csaba EP-képviselő, a lista második helyezettje elmondta, az elmúlt évek során elvittük Erdélyt Európába, bemutattuk táncainkat, hagyományainkat, értékrendünket, amelyekkel Európát gazdagítjuk. Annak a lobbitevékenységnek köszönhetően, amelyet a szövetség EP-képviselői végeztek Brüsszelben és Strasbourgban, ma már Európában is hallottak és hallanak a Romániában élő magyarokról. Ismerik közösségünket és ismerik azokat a gondokat, amelyekkel küzdünk és amelyeken változtatni szeretnénk – mutatott rá. Vincze Lóránt, az EP-lista harmadik helyezettje kijelentette, a következő mandátum alatt létre kell hozni a nemzeti közösségek védelmét jelentő szabályozást.
Május 25-én közösségünk európai képviseletéről döntünk – mondotta Kelemen Hunor beszédében. Az a közös érdekünk, hogy minél több magyart küldjünk Brüsszelbe. Mert jól tudjuk és nap mint nap tapasztaljuk, hogy a magyarok érdekeiért csak a magyar képviselők küzdenek, értékeinket csak ők viszik el Európába. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben arra törekedtünk, hogy helyet és jogot teremtsünk anyanyelvünknek, a magyar nyelvnek. A mai napig érik támadások szabadságunknak ezt a szeletét, támadják és kifogásolják az anyanyelv használatát, megkérdőjelezik használatának szabadságát. Nekünk Európában is képviselnünk kell az igazunkat, és el kell hoznunk, meg kell szilárdítanunk Romániában azt az európai értéket, amely az anyanyelvhasználat egyenrangúságát hirdeti: el kell hoznunk Dél-Tirolt, és el kell hoznunk Katalóniát. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben azon voltunk, hogy megóvjuk, megmentsük pusztulásra ítélt kulturális értékeinket, mert a kommunista diktatúra halálra ítélte mindazt, ami nem román: halálra ítélte a magyar kultúrát, de nem sikerült kipusztítania. A kultúra nemcsak múlt, hanem jelen és főleg jövő. Ezért mi huszonöt éve egyszerre mentjük múltunk értékeit, és intézmények építésével, fenntartásával az értékteremtést tekintjük egyik feladatunknak. A transzszilvanizmus szellemiségét kell itthon megerősíteni, és ezt kellett és kell felmutatnunk Európában is a politikai képviselet eszközeivel. Európa csak akkor vesz tudomást rólunk, ha jelen vagyunk.
Az uniós csatlakozás megteremtette azt a valóságot, amelyet a magyar politikai képviselet jelenít meg: a közös célokért romániai és szlovákiai magyar képviselők együtt harcolnak a magyarországi európai parlamenti képviselőkkel. Ott kell lennünk, nem szabad hiányoznunk Brüsszelből a nyári névsorolvasáskor. Európának védenie kell jogainkat, kötelező szabályozást kell elfogadnia az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben azért harcoltunk, hogy Erdélyben a magyar emberek, a magyar közösség nemzeti identitása biztonságban legyen. Jogegyenlőség, törvény előtti egyenlőség, egyenlő esélyek minden egyén és közösség számára. Ha kellett, a parlamentben tárgyaltunk, ha kellett, az utcára vonultunk. Halkan és hangosan, kormányban vagy ellenzékben, televízióban vagy tereken, de mindig civilizált körülmények között mutattuk meg, hogy képesek vagyunk megharcolni minden magyarért. Most pedig azért dolgozunk, hogy meghallják és megértsék Brüsszelben is az erdélyi magyarok akaratát, hogy nemzetközi törvény erejére emeljük a nemzeti kisebbségi közösségek védelmét.
Brüsszelnek meg kell értenie, hogy nem fordíthat hátat az őshonos kisebbségeknek, nem dughatja fejét a homokba, mert Európa biztonsága és stabilitása, Európa szabadsága azon is múlik, hogy szabadnak érzik-e magukat a nyelvi és etnikai őshonos kisebbségek, biztonságban érzik-e identitásukat vagy sem. A küszöbön álló változás nem történhet meg nélkülünk. Ha az RMDSZ jelöltjei nem jutnak be az EP-be, minden erdélyi magyar képviselő helyét egy román foglalja el. Ha nem leszünk ott, Romániában is meggyengül a politikai súlyunk – itthon nehezebben fogjuk érvényesíteni akaratunkat. Az idei választások tétje tehát túlmutat az európai képviseleten. A május 25-i választásokon a magyarság itthoni képviseletéről, az RMDSZ jövőjéről szavazunk. Huszonöt évvel ezelőtt az RMDSZ azt vállalta, hogy ő lesz az erdélyi magyarok szabadságának őre. Az emberek ma is ezt várják tőlünk: védjük meg jogainkat, és tartsuk egybe közösségünket. Huszonöt év alatt hosszú utat jártunk be együtt és külön-külön is. Minden sikerünk mögött ott áll a mezőségi, a szilágysági, a székelyföldi, a partiumi magyarok másfél milliós, erős közössége. Az RMDSZ sikerei az erdélyi magyarság sikerei. Az ő akaratuk pedig a mi feladatunk. Mert huszonöt éve minden magyar számít. És mi minden magyarra számítunk!
Szekeres Attil
Háromszék (Sepsiszentgyörgy), a
Székelyudvarhelyen tartotta európai parlamenti (EP) választási kampánynyitóját az RMDSZ. A szombaton a sportcsarnokban tartott rendezvényen Kelemen Hunor szövetségi elnök nyomatékosította, az RMDSZ tovább kívánja folytatni a harcot azért, hogy az Európai Unió (EU) szabályozást fogadjon el az őshonos nemzeti közösségek védelméről.
Az elnök hozzátette, a szövetség a luxemburgi bíróságon keresi igazát az Európai Bizottság (EB) által elutasított polgári kezdeményezése ügyében, de emellett meg akarja erősíteni az európai kisebbségi szolidaritást, és további partnereket keres a közös igazság érvényesítésére. A kampánynyitó nagygyűlés díszvendége, Böjte Csaba ferences szerzetes elmondta: nagyon fontos, hogy minél több magyar embert küldjünk Brüsszelbe, azért, hogy ők a mi közös hangunkat hallassák. A hitemet szeretném a jelöltek tarisznyáiba tenni, útravalóul – emelte ki, majd hozzátette: politikusainknak párbeszédet kellene folytatniuk még akkor is, hogyha az ellenzékről van szó. Szükség van arra, hogy munkájuk során nyissanak a román vezetők felé is. Böjte Csaba rámutatott, hisz a kimondott szó erejében, a bölcs párbeszédben, ezért elmegy szavazni, és mindenkit arra biztat, hogy vegyen részt a választásokon, és támogassa szavazatával azokat, akik vállalják, hogy egyházainkat, népünket képviselik majd a bukaresti, a budapesti, a brüsszeli döntéshozó fórumokon. Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, a szövetség korábbi elnöke Trianont megemlítve idézte fel, hogy mi történik, ha a magyarság képviselői nincsenek jelen a döntések meghozatalakor, ha nem tudnak hatással lenni Európára. Markó úgy vélte, a közösségnek a közöny, a kishitűség a legveszélyesebb ellenfele. Az RMDSZ jelöltlistáját vezető Winkler Gyula EP-képviselő arról beszélt, hogy a most kezdődő új tervezési időszak Erdély gazdasági fellendítésére, Székelyföld, a Partium, a Bánság modernizációjára is új lehetőségeket nyújt. Meglátása szerint a gazdasági fejlesztés eszközt ad a közösség kezébe, hogy az autonómia alapjait is megerősítse. Sógor Csaba EP-képviselő, a lista második helyezettje elmondta, az elmúlt évek során elvittük Erdélyt Európába, bemutattuk táncainkat, hagyományainkat, értékrendünket, amelyekkel Európát gazdagítjuk. Annak a lobbitevékenységnek köszönhetően, amelyet a szövetség EP-képviselői végeztek Brüsszelben és Strasbourgban, ma már Európában is hallottak és hallanak a Romániában élő magyarokról. Ismerik közösségünket és ismerik azokat a gondokat, amelyekkel küzdünk és amelyeken változtatni szeretnénk – mutatott rá. Vincze Lóránt, az EP-lista harmadik helyezettje kijelentette, a következő mandátum alatt létre kell hozni a nemzeti közösségek védelmét jelentő szabályozást.
Május 25-én közösségünk európai képviseletéről döntünk – mondotta Kelemen Hunor beszédében. Az a közös érdekünk, hogy minél több magyart küldjünk Brüsszelbe. Mert jól tudjuk és nap mint nap tapasztaljuk, hogy a magyarok érdekeiért csak a magyar képviselők küzdenek, értékeinket csak ők viszik el Európába. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben arra törekedtünk, hogy helyet és jogot teremtsünk anyanyelvünknek, a magyar nyelvnek. A mai napig érik támadások szabadságunknak ezt a szeletét, támadják és kifogásolják az anyanyelv használatát, megkérdőjelezik használatának szabadságát. Nekünk Európában is képviselnünk kell az igazunkat, és el kell hoznunk, meg kell szilárdítanunk Romániában azt az európai értéket, amely az anyanyelvhasználat egyenrangúságát hirdeti: el kell hoznunk Dél-Tirolt, és el kell hoznunk Katalóniát. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben azon voltunk, hogy megóvjuk, megmentsük pusztulásra ítélt kulturális értékeinket, mert a kommunista diktatúra halálra ítélte mindazt, ami nem román: halálra ítélte a magyar kultúrát, de nem sikerült kipusztítania. A kultúra nemcsak múlt, hanem jelen és főleg jövő. Ezért mi huszonöt éve egyszerre mentjük múltunk értékeit, és intézmények építésével, fenntartásával az értékteremtést tekintjük egyik feladatunknak. A transzszilvanizmus szellemiségét kell itthon megerősíteni, és ezt kellett és kell felmutatnunk Európában is a politikai képviselet eszközeivel. Európa csak akkor vesz tudomást rólunk, ha jelen vagyunk.
Az uniós csatlakozás megteremtette azt a valóságot, amelyet a magyar politikai képviselet jelenít meg: a közös célokért romániai és szlovákiai magyar képviselők együtt harcolnak a magyarországi európai parlamenti képviselőkkel. Ott kell lennünk, nem szabad hiányoznunk Brüsszelből a nyári névsorolvasáskor. Európának védenie kell jogainkat, kötelező szabályozást kell elfogadnia az őshonos nemzeti kisebbségek védelmére. Mi itthon az elmúlt huszonöt évben azért harcoltunk, hogy Erdélyben a magyar emberek, a magyar közösség nemzeti identitása biztonságban legyen. Jogegyenlőség, törvény előtti egyenlőség, egyenlő esélyek minden egyén és közösség számára. Ha kellett, a parlamentben tárgyaltunk, ha kellett, az utcára vonultunk. Halkan és hangosan, kormányban vagy ellenzékben, televízióban vagy tereken, de mindig civilizált körülmények között mutattuk meg, hogy képesek vagyunk megharcolni minden magyarért. Most pedig azért dolgozunk, hogy meghallják és megértsék Brüsszelben is az erdélyi magyarok akaratát, hogy nemzetközi törvény erejére emeljük a nemzeti kisebbségi közösségek védelmét.
Brüsszelnek meg kell értenie, hogy nem fordíthat hátat az őshonos kisebbségeknek, nem dughatja fejét a homokba, mert Európa biztonsága és stabilitása, Európa szabadsága azon is múlik, hogy szabadnak érzik-e magukat a nyelvi és etnikai őshonos kisebbségek, biztonságban érzik-e identitásukat vagy sem. A küszöbön álló változás nem történhet meg nélkülünk. Ha az RMDSZ jelöltjei nem jutnak be az EP-be, minden erdélyi magyar képviselő helyét egy román foglalja el. Ha nem leszünk ott, Romániában is meggyengül a politikai súlyunk – itthon nehezebben fogjuk érvényesíteni akaratunkat. Az idei választások tétje tehát túlmutat az európai képviseleten. A május 25-i választásokon a magyarság itthoni képviseletéről, az RMDSZ jövőjéről szavazunk. Huszonöt évvel ezelőtt az RMDSZ azt vállalta, hogy ő lesz az erdélyi magyarok szabadságának őre. Az emberek ma is ezt várják tőlünk: védjük meg jogainkat, és tartsuk egybe közösségünket. Huszonöt év alatt hosszú utat jártunk be együtt és külön-külön is. Minden sikerünk mögött ott áll a mezőségi, a szilágysági, a székelyföldi, a partiumi magyarok másfél milliós, erős közössége. Az RMDSZ sikerei az erdélyi magyarság sikerei. Az ő akaratuk pedig a mi feladatunk. Mert huszonöt éve minden magyar számít. És mi minden magyarra számítunk!
Szekeres Attil
Háromszék (Sepsiszentgyörgy), a
2014. április 24.
Kampány a porticusban
Egy hónap múlva, május 25-én rendezik az európai parlamenti választásokat. Az RMDSZ kampányindító nagygyűlését már március végén megtartották, a napi politika iránt kevésbé érdeklődő nagyközönség azonban jóval később, húsvétvasárnap délelőttjén szembesült azzal, hogy a politika semmit nem bíz a véletlenre. A vasárnapi istentiszteletek és szentmisék résztvevői a templomból kijövet találkozhattak Erdély-szerte az RMDSZ Huszonöt címet viselő választási kampányfolyóiratával. A több tízezer példányban piacra dobott, ingyen osztogatott kiadványban – az ünnepre való tekintettel – a protestánsokat Sógor Csaba református lelkész, az EP-lista lehetséges befutója, a katolikusokat pedig Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szólítja meg. Böjtének felajánlották az EP-listán való indulás lehetőségét is, amit nem vállalt, de a kampányban ő is jelen van.
Ha leszámítom, hogy húsvétkor a legkevésbé vágyik pártpolitikai propagandaanyagra a templomba járó ember, nem tartom eget verő bűnnek sem azt, ha valaki vesz egy példányt a porticusban heverő, színes folyóiratból, mint ahogy azt sem, ha közömbösen tovább lép. Inkább az „RMDSZ-hívők” kétkulacsossága az elgondolkoztató: akik éveken át vádolták politizálással és az egyház megosztásával Tőkés László volt királyhágómelléki református püspököt, most a saját oldalukról szerveznek be pártkatonáknak protestáns és katolikus lelkészeket .
Világos, hogy az RMDSZ számára óriási a tét. Ha a májusi EP-választásokon a szövetség nem éri el az ötszázalékos bejutási küszöböt, nemcsak az RMDSZ, de az erdélyi magyarság életében is új korszak kezdődhet. Véget érhet az egypártrendszeri képviseleti monopólium huszonöt éve, amely arról szólt, hogy az erdélyi magyar szavazó a román parlamentbe és az Európai Parlamentbe is csak az RMDSZ-t juttathatta be függetlenül attól, hogy teljesítménye alapján a párt megérdemelte-e, vagy sem a választói kegyet.
Az RMDSZ-es kampányjelszavak mögött először érezni a bizonytalanságot. Az előző években könnyű volt a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt kevésbé ismert, a napi politikában beágyazódás nélkül megmérettetésre jelentkező politikusait kiütni a ringből. Úgy tűnik azonban, Tőkés Lászlóval más a helyzet. A rendszerváltó magyar református püspök immár akkor is veszélyt jelent az erdélyi magyar RMDSZ-re, ha nem itthon, hanem Magyarországon méretkezik meg.
Az általános közöny és az egykori püspök szavazótáborának választói érdektelensége 2014 májusában könnyen hozhat tragikus eredményt az RMDSZ számára.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
Egy hónap múlva, május 25-én rendezik az európai parlamenti választásokat. Az RMDSZ kampányindító nagygyűlését már március végén megtartották, a napi politika iránt kevésbé érdeklődő nagyközönség azonban jóval később, húsvétvasárnap délelőttjén szembesült azzal, hogy a politika semmit nem bíz a véletlenre. A vasárnapi istentiszteletek és szentmisék résztvevői a templomból kijövet találkozhattak Erdély-szerte az RMDSZ Huszonöt címet viselő választási kampányfolyóiratával. A több tízezer példányban piacra dobott, ingyen osztogatott kiadványban – az ünnepre való tekintettel – a protestánsokat Sógor Csaba református lelkész, az EP-lista lehetséges befutója, a katolikusokat pedig Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szólítja meg. Böjtének felajánlották az EP-listán való indulás lehetőségét is, amit nem vállalt, de a kampányban ő is jelen van.
Ha leszámítom, hogy húsvétkor a legkevésbé vágyik pártpolitikai propagandaanyagra a templomba járó ember, nem tartom eget verő bűnnek sem azt, ha valaki vesz egy példányt a porticusban heverő, színes folyóiratból, mint ahogy azt sem, ha közömbösen tovább lép. Inkább az „RMDSZ-hívők” kétkulacsossága az elgondolkoztató: akik éveken át vádolták politizálással és az egyház megosztásával Tőkés László volt királyhágómelléki református püspököt, most a saját oldalukról szerveznek be pártkatonáknak protestáns és katolikus lelkészeket .
Világos, hogy az RMDSZ számára óriási a tét. Ha a májusi EP-választásokon a szövetség nem éri el az ötszázalékos bejutási küszöböt, nemcsak az RMDSZ, de az erdélyi magyarság életében is új korszak kezdődhet. Véget érhet az egypártrendszeri képviseleti monopólium huszonöt éve, amely arról szólt, hogy az erdélyi magyar szavazó a román parlamentbe és az Európai Parlamentbe is csak az RMDSZ-t juttathatta be függetlenül attól, hogy teljesítménye alapján a párt megérdemelte-e, vagy sem a választói kegyet.
Az RMDSZ-es kampányjelszavak mögött először érezni a bizonytalanságot. Az előző években könnyű volt a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt kevésbé ismert, a napi politikában beágyazódás nélkül megmérettetésre jelentkező politikusait kiütni a ringből. Úgy tűnik azonban, Tőkés Lászlóval más a helyzet. A rendszerváltó magyar református püspök immár akkor is veszélyt jelent az erdélyi magyar RMDSZ-re, ha nem itthon, hanem Magyarországon méretkezik meg.
Az általános közöny és az egykori püspök szavazótáborának választói érdektelensége 2014 májusában könnyen hozhat tragikus eredményt az RMDSZ számára.
Makkay József. Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2014. április 30.
Határtalanul: kevés magyar diák jut el Székelyföldig
A Bethlen Gábor Alap által harmadik alkalommal kiírt Határtalanul programja nagy népszerűségnek örvend a magyarországi iskolák körében. Erdély listavezető a a határon túli területek között, ám ezen belül Székelyföldre már jóval kevesebb diákcsoport érkezik. Idegenvezetők, helyi szervezők, diákok beszélnek arról, hogy miért.
Sok iskola él a Határtalanul lehetőséggel, anyagilag ugyanis nagyon megéri a diákoknak a kirándulás, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma állja a gyerekek utaztatását és szállásdíját, a diákoknak csak az étkezést, a belépők árát, illetve a költőpénzt kell fedezni.
Erdély a legnépszerűbb, majd Felvidék, Délvidék következik a preferencialistán. A leginkább háttérbe szoruló helyszín Kárpátalja, egyrészt az útlevél-kötelezettség, másrészt a háborús helyzet miatt. Az idei, Kárpátaljára tervezett látogatások mind elmaradtak, a csoportokat átszervezték más területekre, számol be a programról a székelyföldi Sebestyén Zita, a magyarországi Talabor utazási iroda erdélyi referense.
Népszerű és hatékony a program
„Az iskolák többsége kihasználja ezt a lehetőséget, évről évre egyre többen vannak, megírják a pályázatokat és részt vesznek a programon, ezért idéntől a kormány is több pénzt szán erre. Első esztendőben alig öt csoportunk volt Erdélyben, két év alatt azonban megnégyszereződött ez a szám. Nagyon sok iskola szívesen foglalkoztat utazási irodákat, akik vállalják a teljes szervezést, mentesítve ez alól a pedagógusokat” – mondta Sebestyén Zita idegenvezető, aki éppen Székelyföld látványosságait mutatja be egy közel ötvenfős diákcsoportnak.
Az idegenvezető szerint a Határtalanul program hatékonysága évek múltán lesz mérhető. "Nagyon zsúfolt a program, nagyon sok helyszínt meglátogatunk, katonás a tempó, és egyértelmű, hogy nem tudnak mindent megjegyezni. De amikor a jelenlegi tizenévesből huszonéves lesz, akkor valószínű, hogy más értékrend szerint gondol majd ezekre a kirándulásokra és a magyarok lakta Kárpát-medencei területekre" – magyarázta.
Kevesen látogatják Székelyföldet
Erdély megtekintése sok iskola temérdek osztályánál ki lett pipálva, ám a statisztika azt mutatja, leginkább a határhoz közeli vidékeket járják be a magyarországi diákok, elsősorban Máramaros, Partium területeit: Nagyváradon át érkeznek be Erdélybe, majd Kolozsváron át és Déván keresztül Arad irányában utaznak haza.
Az idei program úgy alakult, hogy húszból csupán egy csoport érkezik Székelyföldre. Az idegenvezető szerint ennek oka elsősorban a távolság, a hosszabb utazás miatt, hiszen a több napos program több pénzt is igényel, azonban a gyerekek számára megengedett önrész stabil, nem lehet növelni az útvonal függvényében.
„Ha egy iskolának van egy talpraesett igazgatója, aki ismeri Székelyföldet, és tudja, hogy érdemes kikerülni idáig, akkor ő ragaszkodik hozzá, hogy ide jöjjenek a gyerekek. A többség azonban, akik nem tudják, mi van itt, megjárják az erdélyi kisebb utat és ezzel a program ki van pipálva” – mondta Sebestyén Zita.
Zsúfolt program, tele látnivalóval
A program nagyon kötött és zsúfolt, de az idegenvezető szerint teljesíteni kell, "ha törik ha szakad, ha esik, ha havaz". Történelmi, kulturális, földrajzi látványosságok együtt kapnak helyet a körútban.
A Székelyföld célpontú úton Nagyváradon a székesegyház, a püspöki palota, a kanonok-sor, a Szigligeti színház, a Saspalota, majd a Királyhágón keresztül Kolozsváron Mátyás király szülőháza és szobra, a Szent Mihály templom, a Házsongárdi temető látogatható. Ezt követi egy hosszú és kimerítő utazás Gyergyó vidékére, ahol olyan nevezetességeket csodálhatnak meg a diákok, mint a Gyilkostó, a Békás- szoros, a Madéfalvi veszedelem emlékműve, a Szent Anna tó, Mohos tőzegláp, Sóvidék, Parajd, Szováta, Udvarhely, Farkaslaka.
A hazafelé vezető út Marosvécsen visz át, ahol Wass Albert emlékhelye, Marosvásárhely látnivalói kapnak teret az utolsó napon. Mivel a látnivalók mellett az is fontos, hogy a magyarországi gyerekek itteniekkel találkozzanak, meglátogatták a Böjte Csaba által létrehozott gyergyószárhegyi gyerekotthont is.
Ha jó a szervezés, jó a látogatottság
Gyergyó vidékén a legkeresettebb helyszín Újfalu: a program indulása óta közel ezer diákot fogadtak itt: 2012-ben százan két iskolából, egy év múlva már 324-en öt iskolából érkeztek gyerekek és idénre is van már kétszáz jelentkező. A következő évre, amennyiben a pályázatok nyertesek lesznek, további 250-300 személyt várnak ide.
2011-ben a Határtalanul! program keretében két felhívás került meghirdetésre: a Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és az Együttműködések magyar szakképző iskolák között. Az elsőben a nappali tagozatos, alapfokú képzés hetedik évfolyamán tanuló magyarországi diákok határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányútja került támogatásra, míg a nagyobbaknak szóló a magyarországi és a határon túli magyar tannyelvű, nappali tagozatos, középfokú szakképzésben résztvevő diákok olyan együttműködését támogatta, amely egy magyarországi iskola, valamint egy határon túli magyar tannyelvű partnerintézmény együttes részvételével valósult meg.
A Határtalanul számokban
2012-ben 743-an nyújtottak be pályázatot, ebből 433 nyert támogatást. 465,3 millió Ft keretösszegből 30 millió Ft egyedi támogatás, 435,3 millió Ft pályázati konstrukció alapján nyújtott támogatás volt, ebből a pénzből 17 233 diák és 1 840 tanár utazását sikerült támogatni.
2012-ben a Bethlen Gábor Alap bizottságának döntése értelmében a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek c. felhívás keretében 330 pályázat, az Együttműködés szakképző iskolák között felhívásban 65 pályázat, míg az Együttműködés gimnáziumok között felhívásban 38 pályázat nyert el támogatást. 2013-ban a 713 benyújtott pályázatból 393 nyert támogatást, 17 034 diák és 1 919 tanár utazását sikerült támogatni. maszol.ro
A Bethlen Gábor Alap által harmadik alkalommal kiírt Határtalanul programja nagy népszerűségnek örvend a magyarországi iskolák körében. Erdély listavezető a a határon túli területek között, ám ezen belül Székelyföldre már jóval kevesebb diákcsoport érkezik. Idegenvezetők, helyi szervezők, diákok beszélnek arról, hogy miért.
Sok iskola él a Határtalanul lehetőséggel, anyagilag ugyanis nagyon megéri a diákoknak a kirándulás, mivel az Emberi Erőforrások Minisztériuma állja a gyerekek utaztatását és szállásdíját, a diákoknak csak az étkezést, a belépők árát, illetve a költőpénzt kell fedezni.
Erdély a legnépszerűbb, majd Felvidék, Délvidék következik a preferencialistán. A leginkább háttérbe szoruló helyszín Kárpátalja, egyrészt az útlevél-kötelezettség, másrészt a háborús helyzet miatt. Az idei, Kárpátaljára tervezett látogatások mind elmaradtak, a csoportokat átszervezték más területekre, számol be a programról a székelyföldi Sebestyén Zita, a magyarországi Talabor utazási iroda erdélyi referense.
Népszerű és hatékony a program
„Az iskolák többsége kihasználja ezt a lehetőséget, évről évre egyre többen vannak, megírják a pályázatokat és részt vesznek a programon, ezért idéntől a kormány is több pénzt szán erre. Első esztendőben alig öt csoportunk volt Erdélyben, két év alatt azonban megnégyszereződött ez a szám. Nagyon sok iskola szívesen foglalkoztat utazási irodákat, akik vállalják a teljes szervezést, mentesítve ez alól a pedagógusokat” – mondta Sebestyén Zita idegenvezető, aki éppen Székelyföld látványosságait mutatja be egy közel ötvenfős diákcsoportnak.
Az idegenvezető szerint a Határtalanul program hatékonysága évek múltán lesz mérhető. "Nagyon zsúfolt a program, nagyon sok helyszínt meglátogatunk, katonás a tempó, és egyértelmű, hogy nem tudnak mindent megjegyezni. De amikor a jelenlegi tizenévesből huszonéves lesz, akkor valószínű, hogy más értékrend szerint gondol majd ezekre a kirándulásokra és a magyarok lakta Kárpát-medencei területekre" – magyarázta.
Kevesen látogatják Székelyföldet
Erdély megtekintése sok iskola temérdek osztályánál ki lett pipálva, ám a statisztika azt mutatja, leginkább a határhoz közeli vidékeket járják be a magyarországi diákok, elsősorban Máramaros, Partium területeit: Nagyváradon át érkeznek be Erdélybe, majd Kolozsváron át és Déván keresztül Arad irányában utaznak haza.
Az idei program úgy alakult, hogy húszból csupán egy csoport érkezik Székelyföldre. Az idegenvezető szerint ennek oka elsősorban a távolság, a hosszabb utazás miatt, hiszen a több napos program több pénzt is igényel, azonban a gyerekek számára megengedett önrész stabil, nem lehet növelni az útvonal függvényében.
„Ha egy iskolának van egy talpraesett igazgatója, aki ismeri Székelyföldet, és tudja, hogy érdemes kikerülni idáig, akkor ő ragaszkodik hozzá, hogy ide jöjjenek a gyerekek. A többség azonban, akik nem tudják, mi van itt, megjárják az erdélyi kisebb utat és ezzel a program ki van pipálva” – mondta Sebestyén Zita.
Zsúfolt program, tele látnivalóval
A program nagyon kötött és zsúfolt, de az idegenvezető szerint teljesíteni kell, "ha törik ha szakad, ha esik, ha havaz". Történelmi, kulturális, földrajzi látványosságok együtt kapnak helyet a körútban.
A Székelyföld célpontú úton Nagyváradon a székesegyház, a püspöki palota, a kanonok-sor, a Szigligeti színház, a Saspalota, majd a Királyhágón keresztül Kolozsváron Mátyás király szülőháza és szobra, a Szent Mihály templom, a Házsongárdi temető látogatható. Ezt követi egy hosszú és kimerítő utazás Gyergyó vidékére, ahol olyan nevezetességeket csodálhatnak meg a diákok, mint a Gyilkostó, a Békás- szoros, a Madéfalvi veszedelem emlékműve, a Szent Anna tó, Mohos tőzegláp, Sóvidék, Parajd, Szováta, Udvarhely, Farkaslaka.
A hazafelé vezető út Marosvécsen visz át, ahol Wass Albert emlékhelye, Marosvásárhely látnivalói kapnak teret az utolsó napon. Mivel a látnivalók mellett az is fontos, hogy a magyarországi gyerekek itteniekkel találkozzanak, meglátogatták a Böjte Csaba által létrehozott gyergyószárhegyi gyerekotthont is.
Ha jó a szervezés, jó a látogatottság
Gyergyó vidékén a legkeresettebb helyszín Újfalu: a program indulása óta közel ezer diákot fogadtak itt: 2012-ben százan két iskolából, egy év múlva már 324-en öt iskolából érkeztek gyerekek és idénre is van már kétszáz jelentkező. A következő évre, amennyiben a pályázatok nyertesek lesznek, további 250-300 személyt várnak ide.
2011-ben a Határtalanul! program keretében két felhívás került meghirdetésre: a Tanulmányi kirándulások magyarlakta területekre és az Együttműködések magyar szakképző iskolák között. Az elsőben a nappali tagozatos, alapfokú képzés hetedik évfolyamán tanuló magyarországi diákok határon túli magyarlakta területekre irányuló tanulmányútja került támogatásra, míg a nagyobbaknak szóló a magyarországi és a határon túli magyar tannyelvű, nappali tagozatos, középfokú szakképzésben résztvevő diákok olyan együttműködését támogatta, amely egy magyarországi iskola, valamint egy határon túli magyar tannyelvű partnerintézmény együttes részvételével valósult meg.
A Határtalanul számokban
2012-ben 743-an nyújtottak be pályázatot, ebből 433 nyert támogatást. 465,3 millió Ft keretösszegből 30 millió Ft egyedi támogatás, 435,3 millió Ft pályázati konstrukció alapján nyújtott támogatás volt, ebből a pénzből 17 233 diák és 1 840 tanár utazását sikerült támogatni.
2012-ben a Bethlen Gábor Alap bizottságának döntése értelmében a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek c. felhívás keretében 330 pályázat, az Együttműködés szakképző iskolák között felhívásban 65 pályázat, míg az Együttműködés gimnáziumok között felhívásban 38 pályázat nyert el támogatást. 2013-ban a 713 benyújtott pályázatból 393 nyert támogatást, 17 034 diák és 1 919 tanár utazását sikerült támogatni. maszol.ro
2014. május 4.
Átadták a Barcsay Ákos-díjakat Vajdahunyadon
A magyar közösség életében kiemelkedő szerepet vállaló három Hunyad megyei személyiség szombaton vehette át az idén alapított Barcsay Ákos-díjat. A vajdahunyadi kultúrházban megszervezett ünnepségen Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke adta át a díjat a kitüntetettnek, illetve képviselőiknek. Barcsay Ákos-díjban részesült Tóth János csernakeresztúri plébános, Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója és Varga Károly, a Geszthy Ferenc Társaság elnöke.
,,Idén a közösségépítés éve van Hunyad megyében. Sokan megkérdezték, hogy eddig mit tettünk, ha csak most hirdetjük meg a Közösségépítés évét. Persze, hogy közösségépítést végeztünk, most viszont az elmúlt huszonöt év munkájának akarunk új lendületet adni, a tematikus év meghirdetése által, megerősíteni, hogy igen, ma is szükség van, és ezután is szükség lesz a közösségépítő tevékenységre. Így készülünk a Szövetség megalapításának huszonötödik évfordulójára. Nem telt el sok idő azóta, hogy meghirdettük a Közösségépítés évét, de máris voltak olyan rendezvényeink, amelyek új erővel töltöttek meg minket. Március 15-ére a nők szervezete ezer kokárdát varrt, idén először minden ünneplő viselte nemzeti szimbólumunkat, az ezeregyediket pedig én kaptam útravalóul, amikor a kampánykörútra indultam múlt héten. Böjte atya felhívásához csatlakozva közösségi faültetést szerveztünk. Alig egy napja, hogy nagyszámban gyűltünk össze mi véndiákok, a vajdahunyadi magyar iskola ötvenéves születésnapját megünnepelni” – sorolta Winkler Gyula ünnepi beszédében. Mint mondta, csak akkor lehet sikeres a közösségépítés, ha erős a Szövetség, hatékony a képviselet. ,,Ezért kell május 25-én Hunyad megyében is bebizonyítani, hogy töretlen az egységünk, és hogy erős európai parlamenti képviseletet akarunk" – fogalmazott Winkler Gyula, aki megköszönte a díjazottaknak közösségért végzett munkájukat.
Tóth János atya, csernakeresztúri plébános a szó legnemesebb értelmében igazi pásztora a dél-erdélyi szórványközösségeknek, aki 23 éve szórványgyülekezetekben szolgál. Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója megalapítása óta vezeti az intézményt, munkájának köszönhetően ma az iskola több mint egy tanintézmény, a Hunyad megyei magyarság központjává vált. Varga Károly, a dévai Geszthy Ferenc Társaság elnöke több mint két évtizede végzi közösségépítő munkáját, tevékeny szerepet vállalt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum megalapításában.
Az első alkalommal átadott díjhoz járó alkotást Koppándi Benczédi Ildikó, Déván élő fiatal képzőművész tervezte és készítette el. maszol.ro
A magyar közösség életében kiemelkedő szerepet vállaló három Hunyad megyei személyiség szombaton vehette át az idén alapított Barcsay Ákos-díjat. A vajdahunyadi kultúrházban megszervezett ünnepségen Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke adta át a díjat a kitüntetettnek, illetve képviselőiknek. Barcsay Ákos-díjban részesült Tóth János csernakeresztúri plébános, Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója és Varga Károly, a Geszthy Ferenc Társaság elnöke.
,,Idén a közösségépítés éve van Hunyad megyében. Sokan megkérdezték, hogy eddig mit tettünk, ha csak most hirdetjük meg a Közösségépítés évét. Persze, hogy közösségépítést végeztünk, most viszont az elmúlt huszonöt év munkájának akarunk új lendületet adni, a tematikus év meghirdetése által, megerősíteni, hogy igen, ma is szükség van, és ezután is szükség lesz a közösségépítő tevékenységre. Így készülünk a Szövetség megalapításának huszonötödik évfordulójára. Nem telt el sok idő azóta, hogy meghirdettük a Közösségépítés évét, de máris voltak olyan rendezvényeink, amelyek új erővel töltöttek meg minket. Március 15-ére a nők szervezete ezer kokárdát varrt, idén először minden ünneplő viselte nemzeti szimbólumunkat, az ezeregyediket pedig én kaptam útravalóul, amikor a kampánykörútra indultam múlt héten. Böjte atya felhívásához csatlakozva közösségi faültetést szerveztünk. Alig egy napja, hogy nagyszámban gyűltünk össze mi véndiákok, a vajdahunyadi magyar iskola ötvenéves születésnapját megünnepelni” – sorolta Winkler Gyula ünnepi beszédében. Mint mondta, csak akkor lehet sikeres a közösségépítés, ha erős a Szövetség, hatékony a képviselet. ,,Ezért kell május 25-én Hunyad megyében is bebizonyítani, hogy töretlen az egységünk, és hogy erős európai parlamenti képviseletet akarunk" – fogalmazott Winkler Gyula, aki megköszönte a díjazottaknak közösségért végzett munkájukat.
Tóth János atya, csernakeresztúri plébános a szó legnemesebb értelmében igazi pásztora a dél-erdélyi szórványközösségeknek, aki 23 éve szórványgyülekezetekben szolgál. Kocsis Attila, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója megalapítása óta vezeti az intézményt, munkájának köszönhetően ma az iskola több mint egy tanintézmény, a Hunyad megyei magyarság központjává vált. Varga Károly, a dévai Geszthy Ferenc Társaság elnöke több mint két évtizede végzi közösségépítő munkáját, tevékeny szerepet vállalt a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum megalapításában.
Az első alkalommal átadott díjhoz járó alkotást Koppándi Benczédi Ildikó, Déván élő fiatal képzőművész tervezte és készítette el. maszol.ro
2014. május 16.
Mária Rádió-stúdió Sepsiszentgyörgyön
Nagyvárad, Csíksomlyó, Székelyudvarhely, Gyulafehérvár és Kolozsvár után Sepsiszentgyörgyön is beindul pünkösdkor a Mária Rádió stúdiója a Máltai Szeretetszolgálat Horgász utcai épületében – tudtuk meg Görgényi Tündétől, a sepsiszentgyörgyi stúdió mindenesétől.
A programot Nagyváradról hangolják össze, és a hat stúdiónak mindennap lesz műsorideje. Egyelőre úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyi hétfő délután és szerda hajnaltól 13 óráig sugároz, de a stúdiót nyitva tartják, mert igénylik az emberközeli kapcsolatot. Görgényi Tünde három éve önkéntesként dolgozik a Mária Rádiónál, az éjszakai virrasztásokat közvetítette. A stúdiót Tamás József segédpüspök áldotta meg május 10-én a Mariathon elnevezésű, világméretű rádiós rendezvény második napján, amikor a tervezett írországi Mária Rádióért gyűjtöttek és imádkoztak. A Mária Rádió világszerte önkéntesek munkáján alapszik, a stúdiók egy-egy alkalmazottal működnek; ahogyan Böjte Csaba atya fogalmazott, az idős nénikék két fillérjéből, adományokból tartja fenn magát. Görgényi Tünde lapunknak elmondta: sajátos műsorral, a Lélek szerinti élet bemutatásával készülnek, amivel nemcsak elméleti, hanem gyakorlati módszerekbe is beavatják a hallgatóságot, hiszen nagyon sok lelki betegséget az orvostudomány sem tud gyógyítani.
Józsa Zsuzsanna. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagyvárad, Csíksomlyó, Székelyudvarhely, Gyulafehérvár és Kolozsvár után Sepsiszentgyörgyön is beindul pünkösdkor a Mária Rádió stúdiója a Máltai Szeretetszolgálat Horgász utcai épületében – tudtuk meg Görgényi Tündétől, a sepsiszentgyörgyi stúdió mindenesétől.
A programot Nagyváradról hangolják össze, és a hat stúdiónak mindennap lesz műsorideje. Egyelőre úgy tűnik, a sepsiszentgyörgyi hétfő délután és szerda hajnaltól 13 óráig sugároz, de a stúdiót nyitva tartják, mert igénylik az emberközeli kapcsolatot. Görgényi Tünde három éve önkéntesként dolgozik a Mária Rádiónál, az éjszakai virrasztásokat közvetítette. A stúdiót Tamás József segédpüspök áldotta meg május 10-én a Mariathon elnevezésű, világméretű rádiós rendezvény második napján, amikor a tervezett írországi Mária Rádióért gyűjtöttek és imádkoztak. A Mária Rádió világszerte önkéntesek munkáján alapszik, a stúdiók egy-egy alkalmazottal működnek; ahogyan Böjte Csaba atya fogalmazott, az idős nénikék két fillérjéből, adományokból tartja fenn magát. Görgényi Tünde lapunknak elmondta: sajátos műsorral, a Lélek szerinti élet bemutatásával készülnek, amivel nemcsak elméleti, hanem gyakorlati módszerekbe is beavatják a hallgatóságot, hiszen nagyon sok lelki betegséget az orvostudomány sem tud gyógyítani.
Józsa Zsuzsanna. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. május 19.
Díjátadással ért véget vasárnap a Festum Varadinum
Vasárnap este a Nagyváradi Szigligeti Színházban megtartott díjátadóval ért véget a XXIII. Festum Varadinum ünnepségsorozat.
Székelyhídon meglátogatták a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított gyermekotthont, ahol olyan gyermekek élnek, akiknek életéből sokáig hiányzott egy biztos pont - kezdte beszédét Kelemen Hunor Kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke.
„Remélem és bízom abban, hogy mindaz, amit mi örökségül kaptunk, és ami világítótoronyként segít bennünket eligazodni a világban, az megmarad, meg tudjuk őrizni, ez csak rajtunk múlik.” – mondta az RMDSZ elnöke, majd hozzátette, hogy a Festum Varadinum rendezvénysorozat 23 esztendeje olyan támpont, mely értékké vált, mert 23 esztendeje fölmutatja, megmutatja a magyar kultúra, a magyar történelem értékeit.
A rendezvénysorozat „a Szent László legendából, Szent László alakjából, történelmi és egyházi alakjából nőtt, a történelmi magyar egyházak összefogásával a Romániai Magyar Demokrata Szövetség segítségével, támogatásával, a nagyváradi magyar emberek igényét kielégítve” – mondta Kelemen Hunor, majd hozzátette: az elmúlt 23 évben felmutatott értékekre támaszkodni lehet, azok alapján el lehet igazodni.
Ez volt az első olyan nagy magyar rendezvény Erdélyben, Partiumban, Romániában, amelyet aztán újabbak és újabbak követtek, és ma már szinte nincsen olyan város, ahol magyar közösség él, amelynek ne lenne ilyen vagy ehhez hasonló, rangos, kulturális, egyházi és általában kulturális értékeket felmutató rendezvénysorozata. „Eligazít bennünket, segít bennünket és azt hiszem, kötelességünk ezt továbbvinni, kötelességünk az utánunk következő nemzedékeknek is támpontként hátrahagyni” – fogalmazott Kelemen Hunor, majd hozzátette: „ma, amikor van egy szabad világ, amikor képesek vagyunk magunk választani, magunk dönteni arról, hogy hogyan akarunk továbbmenni, hogyan akarunk építkezni, jövőt alakítani magunk és gyermekeink számára, a Varadinum azt mutatja meg, hogy igen, közösségépítés csak úgy lehetséges, ha összefogunk, hogyha figyeljük azokat is, akik nélkülöznek, hogyha figyelünk egymásra, hogyha figyelünk minden egyes olyan értékre, amelyet a történelemből hozunk és tovább akarunk vinni.” – mondta a rendezvény fővédnöke.
„A következő időszakban is legyünk képesek megmutatni, hogy Erdélyben, Romániában a Partiumban egy erős közösség él, amely tudja, honnan jött és hová megy, ismeri a céljait, a szándékai világosak, tisztességesek, őszinték, emberiek, a keresztény világ értékeit képviselik, és képes képviseletet megtartani mindenhol, ahol döntések születnek. (….) Egy hét múlva, május 25-én megszámláltatunk, és időről időre fel kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk közösségként is megjelenni, közösséget építve leszünk sikeresek, és akkor biztos, hogy nemcsak mi, hanem azok is, akik esetleg kisgyermekkortól nélkülözhetnek, megkaphatják azt a pluszt a nagy családtól, amire minden ember vágyik, ők is ennek a közösségnek erős és hasznos tagjai lesznek” - zárta szavait Kelemen Hunor.
Ezt követően Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke olvasta fel először a Szacsvay Imre Általános Iskola, másodszor a Mihai Eminescu Főgimnázium és a Vivant Professores Egyesület laudációját, melyek nevében Pásztor Gabriella igazgató és Hochnauser Enikő aligazgató vették át a 2013-as tevékenységükkel kiérdemelt Varadinum-díjat. Ezt követően Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök, az idei rendezvénysorozat kurátora jelentette be, hogy idéntől az ezévi rendezvények szervezőit is jutalmazzák, majd felolvasta a Várad Kulturális folyóirat laudációját, mely idén a legtöbb eseményt szervezte a Varadinumon belül, majd Szűcs László főszerkesztő vehette át a díjat, majd a szervezéséből 23 éve részét kivevő Kovács Magdolnát, az RMDSZ munkatársát köszöntötték egy csokor virággal.
A díjátadás után a debreceni Csokonai Színház Antigoné című előadásával zárult az est.
Fried Noémi Lujza. maszol/bihor.ro
Vasárnap este a Nagyváradi Szigligeti Színházban megtartott díjátadóval ért véget a XXIII. Festum Varadinum ünnepségsorozat.
Székelyhídon meglátogatták a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított gyermekotthont, ahol olyan gyermekek élnek, akiknek életéből sokáig hiányzott egy biztos pont - kezdte beszédét Kelemen Hunor Kulturális miniszter, az RMDSZ elnöke.
„Remélem és bízom abban, hogy mindaz, amit mi örökségül kaptunk, és ami világítótoronyként segít bennünket eligazodni a világban, az megmarad, meg tudjuk őrizni, ez csak rajtunk múlik.” – mondta az RMDSZ elnöke, majd hozzátette, hogy a Festum Varadinum rendezvénysorozat 23 esztendeje olyan támpont, mely értékké vált, mert 23 esztendeje fölmutatja, megmutatja a magyar kultúra, a magyar történelem értékeit.
A rendezvénysorozat „a Szent László legendából, Szent László alakjából, történelmi és egyházi alakjából nőtt, a történelmi magyar egyházak összefogásával a Romániai Magyar Demokrata Szövetség segítségével, támogatásával, a nagyváradi magyar emberek igényét kielégítve” – mondta Kelemen Hunor, majd hozzátette: az elmúlt 23 évben felmutatott értékekre támaszkodni lehet, azok alapján el lehet igazodni.
Ez volt az első olyan nagy magyar rendezvény Erdélyben, Partiumban, Romániában, amelyet aztán újabbak és újabbak követtek, és ma már szinte nincsen olyan város, ahol magyar közösség él, amelynek ne lenne ilyen vagy ehhez hasonló, rangos, kulturális, egyházi és általában kulturális értékeket felmutató rendezvénysorozata. „Eligazít bennünket, segít bennünket és azt hiszem, kötelességünk ezt továbbvinni, kötelességünk az utánunk következő nemzedékeknek is támpontként hátrahagyni” – fogalmazott Kelemen Hunor, majd hozzátette: „ma, amikor van egy szabad világ, amikor képesek vagyunk magunk választani, magunk dönteni arról, hogy hogyan akarunk továbbmenni, hogyan akarunk építkezni, jövőt alakítani magunk és gyermekeink számára, a Varadinum azt mutatja meg, hogy igen, közösségépítés csak úgy lehetséges, ha összefogunk, hogyha figyeljük azokat is, akik nélkülöznek, hogyha figyelünk egymásra, hogyha figyelünk minden egyes olyan értékre, amelyet a történelemből hozunk és tovább akarunk vinni.” – mondta a rendezvény fővédnöke.
„A következő időszakban is legyünk képesek megmutatni, hogy Erdélyben, Romániában a Partiumban egy erős közösség él, amely tudja, honnan jött és hová megy, ismeri a céljait, a szándékai világosak, tisztességesek, őszinték, emberiek, a keresztény világ értékeit képviselik, és képes képviseletet megtartani mindenhol, ahol döntések születnek. (….) Egy hét múlva, május 25-én megszámláltatunk, és időről időre fel kell mutatnunk, hogy képesek vagyunk közösségként is megjelenni, közösséget építve leszünk sikeresek, és akkor biztos, hogy nemcsak mi, hanem azok is, akik esetleg kisgyermekkortól nélkülözhetnek, megkaphatják azt a pluszt a nagy családtól, amire minden ember vágyik, ők is ennek a közösségnek erős és hasznos tagjai lesznek” - zárta szavait Kelemen Hunor.
Ezt követően Koncsek-Vadnai Zita, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke olvasta fel először a Szacsvay Imre Általános Iskola, másodszor a Mihai Eminescu Főgimnázium és a Vivant Professores Egyesület laudációját, melyek nevében Pásztor Gabriella igazgató és Hochnauser Enikő aligazgató vették át a 2013-as tevékenységükkel kiérdemelt Varadinum-díjat. Ezt követően Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök, az idei rendezvénysorozat kurátora jelentette be, hogy idéntől az ezévi rendezvények szervezőit is jutalmazzák, majd felolvasta a Várad Kulturális folyóirat laudációját, mely idén a legtöbb eseményt szervezte a Varadinumon belül, majd Szűcs László főszerkesztő vehette át a díjat, majd a szervezéséből 23 éve részét kivevő Kovács Magdolnát, az RMDSZ munkatársát köszöntötték egy csokor virággal.
A díjátadás után a debreceni Csokonai Színház Antigoné című előadásával zárult az est.
Fried Noémi Lujza. maszol/bihor.ro
2014. május 24.
Böjte atya szakképző otthont hozna létre Kézdivásárhelyen
A Kézdivásárhelyen megszervezett Szentkereszty-emléknapon aláírták azt az alapító okiratot, aminek szignálói vállalták a kantai minorita rendházban létesülő gyerekotthon létrehozásának támogatását.
A szakképző gyerekközpont Böjte Csaba atya irányításával működne, amennyiben a közeljövőben az önkormányzat megkapja az épület felújítására irányuló pénzösszeget. A elképzelés legkevesebb három év múlva válhatna valóra, és ha minden a tervek szerint alakul, Kézdivásárhelyen közel száz gyermeknek lenne lehetősége, hogy jobb és szerető környezetben nőjön fel.
A kezdeményezés Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselő nevéhez kötődik. Még az év elején egyeztetés indult a kézdivásárhelyi minorita rendház épületének felújításáról, gyermekközponttá alakításáról, amelyet elkészültekor Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekvédelmi intézményrendszerének keretében működtetnének majd.
A május 23-ai egyeztetésen Böjte Csaba atya elmondta, hogy egy nem egy szokványos gyermekotthont szeretne létrehozni. „Kézdivásárhely mindig a kézműves iparáról volt híres, ezért olyan kollégium létrehozásában gondolkodom, ahová olyan gyerekek jöhetnének, akik bizonyos szakmát szeretnének tanulni, de ott, ahol élnek, nincs erre lehetőség. Örülnék annak, ha más árvaházakból, akár a szórványból is jöhetnének gyerekek” – ismertette elképzelését Böjte atya.
Csaba testvér hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést, szerinte a tanügy nem tudja lefödni ezt a fajta képzést, ezért lennének hasznosak a kis műhelyek, ahol 14-18 éves fiatalok elsajátíthatnák a kézműves szakmát. „Számomra ez Isten és ember előtt is vállalható cél” – tette hozzá.
Tövissi Zsolt csíkszeredai műépítész, tervezőmérnök már több mint tíz éve foglalkozik a 18. századi épülettel. Az egyeztetésen az épület állapotáról és a felújítás megvalósíthatóságáról számolt be. Az épület alapja nagyon tönkrement, ezért statikailag kell megerősíteni, a beruházást megközelítőleg két és fél millió euróra becsüli. Tövissi szerint a felújítás után a földszinten lehetnének a tantermek és a műhelyek, az adminisztráció és egy étkezde, az emelet pedig helyet kapna a kollégium, és itt lenne felület a tanári lakások kialakítására is. A tervezőmérnök azt is elmondta, hogy ha valóban megvalósulna ez a szakképző központ, olyan mesterségeket lehetne újra felvirágoztatni, mint a fazekas, a csizmadia, a tímár, a szűcs, a kalapos, az üstgyártó vagy a szíjgyártó, amely annak idején Kézdivásárhely céhes voltát határozta meg.
A gyerekotthon támogatásáról biztosította a várost Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is. Kelemen két utat lát járhatónak ebben a kérdésben, szerinte vagy uniós pályázati pénzekből lehetne felújítani az épületet, vagy a román kulturális tárca támogatásával valósulhatna meg a rehabilitáció. Egyik sem rövid átfutású, de Kelemen azt javasolta, hogy az önkormányzat és a baráti társaság közös erővel még ebben az évben készítse el a terveket.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a város számára ez a kezdeményezés nagyon fontos, és pozitívum az, hogy az épület húsz évre a városi önkormányzat ügykezelésében van, ezért ez nem akadályozhatja a terv előkészítését. A polgármester azt szeretné, ha a kulturális minisztériumon keresztül finanszíroznák a beruházást, és egyet értett azzal, hogy úgy lesz a leghatékonyabb az előrelépés, ha az önkormányzat finanszírozza a tervezést, és már ebben az évben elkészül. A terv elkészítését az önkormányzat 30 ezer euróval támogatja.
Fejér László Ödön képviselő kezdeményezésére létrejött a GyerekKéz Baráti Társaság a Minorita Rendházért, amelynek alapító okiratát május 23-án alá is írták. Az okiratot Böjte Csaba atya, ferences szerzetes, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Fejér László Ödön, parlamenti képviselő, Bokor Tibor polgármester, Ft. Vargha Béla főesperes, Diószegi László, Berszány Tibor, Rancz Lajos, Dobra László, Szarvadi Loránd helyi vállalkozók és Fejér László Előd írták alá, valamint támogatásukról biztosították a társaságot Bakk-Vitális Kinga Mária, a New Fashion Rt. és Zarah Moden Kft. nadrággyárak vezérigazgatója, illetve Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
A Kézdivásárhelyen megszervezett Szentkereszty-emléknapon aláírták azt az alapító okiratot, aminek szignálói vállalták a kantai minorita rendházban létesülő gyerekotthon létrehozásának támogatását.
A szakképző gyerekközpont Böjte Csaba atya irányításával működne, amennyiben a közeljövőben az önkormányzat megkapja az épület felújítására irányuló pénzösszeget. A elképzelés legkevesebb három év múlva válhatna valóra, és ha minden a tervek szerint alakul, Kézdivásárhelyen közel száz gyermeknek lenne lehetősége, hogy jobb és szerető környezetben nőjön fel.
A kezdeményezés Fejér László Ödön RMDSZ-es képviselő nevéhez kötődik. Még az év elején egyeztetés indult a kézdivásárhelyi minorita rendház épületének felújításáról, gyermekközponttá alakításáról, amelyet elkészültekor Böjte Csaba ferences szerzetes gyermekvédelmi intézményrendszerének keretében működtetnének majd.
A május 23-ai egyeztetésen Böjte Csaba atya elmondta, hogy egy nem egy szokványos gyermekotthont szeretne létrehozni. „Kézdivásárhely mindig a kézműves iparáról volt híres, ezért olyan kollégium létrehozásában gondolkodom, ahová olyan gyerekek jöhetnének, akik bizonyos szakmát szeretnének tanulni, de ott, ahol élnek, nincs erre lehetőség. Örülnék annak, ha más árvaházakból, akár a szórványból is jöhetnének gyerekek” – ismertette elképzelését Böjte atya.
Csaba testvér hiánypótlónak nevezte a kezdeményezést, szerinte a tanügy nem tudja lefödni ezt a fajta képzést, ezért lennének hasznosak a kis műhelyek, ahol 14-18 éves fiatalok elsajátíthatnák a kézműves szakmát. „Számomra ez Isten és ember előtt is vállalható cél” – tette hozzá.
Tövissi Zsolt csíkszeredai műépítész, tervezőmérnök már több mint tíz éve foglalkozik a 18. századi épülettel. Az egyeztetésen az épület állapotáról és a felújítás megvalósíthatóságáról számolt be. Az épület alapja nagyon tönkrement, ezért statikailag kell megerősíteni, a beruházást megközelítőleg két és fél millió euróra becsüli. Tövissi szerint a felújítás után a földszinten lehetnének a tantermek és a műhelyek, az adminisztráció és egy étkezde, az emelet pedig helyet kapna a kollégium, és itt lenne felület a tanári lakások kialakítására is. A tervezőmérnök azt is elmondta, hogy ha valóban megvalósulna ez a szakképző központ, olyan mesterségeket lehetne újra felvirágoztatni, mint a fazekas, a csizmadia, a tímár, a szűcs, a kalapos, az üstgyártó vagy a szíjgyártó, amely annak idején Kézdivásárhely céhes voltát határozta meg.
A gyerekotthon támogatásáról biztosította a várost Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes is. Kelemen két utat lát járhatónak ebben a kérdésben, szerinte vagy uniós pályázati pénzekből lehetne felújítani az épületet, vagy a román kulturális tárca támogatásával valósulhatna meg a rehabilitáció. Egyik sem rövid átfutású, de Kelemen azt javasolta, hogy az önkormányzat és a baráti társaság közös erővel még ebben az évben készítse el a terveket.
Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere úgy nyilatkozott, hogy a város számára ez a kezdeményezés nagyon fontos, és pozitívum az, hogy az épület húsz évre a városi önkormányzat ügykezelésében van, ezért ez nem akadályozhatja a terv előkészítését. A polgármester azt szeretné, ha a kulturális minisztériumon keresztül finanszíroznák a beruházást, és egyet értett azzal, hogy úgy lesz a leghatékonyabb az előrelépés, ha az önkormányzat finanszírozza a tervezést, és már ebben az évben elkészül. A terv elkészítését az önkormányzat 30 ezer euróval támogatja.
Fejér László Ödön képviselő kezdeményezésére létrejött a GyerekKéz Baráti Társaság a Minorita Rendházért, amelynek alapító okiratát május 23-án alá is írták. Az okiratot Böjte Csaba atya, ferences szerzetes, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Fejér László Ödön, parlamenti képviselő, Bokor Tibor polgármester, Ft. Vargha Béla főesperes, Diószegi László, Berszány Tibor, Rancz Lajos, Dobra László, Szarvadi Loránd helyi vállalkozók és Fejér László Előd írták alá, valamint támogatásukról biztosították a társaságot Bakk-Vitális Kinga Mária, a New Fashion Rt. és Zarah Moden Kft. nadrággyárak vezérigazgatója, illetve Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is.
Kömény Kamilla. Székelyhon.ro
2014. június 8.
Elbúcsúztatták a gyergyóiak a zarándokokat
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános pünkösd vasárnapján reggel harmadik alkalommal köszöntötte Gyergyószentmiklós központjában a híveket, köztük a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett, a csíksomlyói búcsún is részt vett vendégeket. Böjte atya a bátorítás, a vigasztalás fontosságát emelte ki.
Nagy Gábor Emánuel atya, főcelebráns ezüstmiséjét mutatta be a szabadtéri szentmisén. „A Szűzanya hatalmas kegyelme, hogy itt lehetek, hogy ilyen szép zarándokcsoporttal ünnepelhetem az ezüstmisémet. Ezt a csíksomlyói Szűzanya kegyelmének és Budai Lászlónak köszönhetem, hogy itt, Erdélyben ilyenformán mutathatom be az ezüstmisémet. Mindig az a kérésem, hogy imát kérjen az ember, és ha ennyi ember imádkozik az emberekért, az Isten áldása nem fog elmaradni. Az egyház születése napján, pünkösd vasárnapján imádkozzunk egymásért, a lelki épülésünkért!” – mondta az ezüstmisés felvidéki Emánuel atya.
Gyógyítsuk a sebeket!
Piros pünkösd napján a szentbeszédet Böjte Csaba ferences szerzetes, szintén ezüstmisés atya mondta, a vigasztalás, a bátorítás fontosságát emelte ki: „Mindannyian Isten képére, hasonlatosságára születtünk, mindannyiunknak hivatása a bátorítás, a vigasztalás. Ne botlasztók legyünk testvéreink számára” – emelte ki. Többek között elmondta: „Fiatal orvossal beszélgettem. Az élete első bevetésén volt, amikor bevittek egy szerencsétlenül motorbalesetet szenvedett fiatalt. Mikor levágták róla a ruhát, itt-ott csontok álltak, spriccelt a vért. Az orvos reggelig legózgatott, míg összerakta, sokáig kezelték. Egyszer csak ott állt a kórház ablakában az orvos, és látta, amint a feleségével karonfogva hagyta el a kórházat a fiatal férfi. Integetettek, és az orvos letérdelt, hálát adott az Istennek, hogy ilyen talentumot kapott, hogy össze tudta rakni a csontokat, életet, egészséget tudott adni. Ezen a földön a legszebb dolog vigasztalónak, segítőnek lenni. Jézus Krisztus azt mondta, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen – valami ilyesmire gondolhatott. Szükségünk van egymásra, nem azért, mert tökéletesek vagyunk, azért mert úton vagyunk és segítségre van szükségünk. Merjünk vigasztalók lenni, merjünk bátrak lenni!
Ferenc pápa útra kelt és elment Szentföldre, gondolhattuk, ez nagyon gáz, ki tudja, mi fog történni. És mi történt: öt olyan palesztin családdal ebédelt, akik rengeteget szenvedtek a háború miatt. Pünkösd napján pedig az államelnökökkel teázott, meghívta, hogy imádkozzanak együtt, hogy a Szentlélek Úristen áradjon ki, béke legyen ezen a Földön. Vigasztalók vagyunk. Jézusnak sem lehetett könnyű, de megtette. Nem sopánkodott, szembe ment a damaszkuszi úton Saullal, félrerakta nagy isteni méltóságát, és éjnek idején párbeszédet kezdett ezzel a terroristával. A bátorító, vigasztaló beszédnek az lett a vége, hogy Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, aki élete végén megírja a szeretet himnuszát. Jézus is megírhatta volna, tollba mondhatta volna, de mennyivel szebb, hogy Jézus kiszereti ebből a bűnösből a szeretet himnuszát. Vigyünk mi is szeretetet, jóságot oda, ahol háború van, ne olajat öntsünk a tűzre. Ne elítéljük az embereket, szeressük egymást, gyógyítsuk a sebet. Annyi fájdalom van itt a Kárpát-medencében, történelmünk, a múltunk hozza, de a vigasztalás a bátorítás felül kell kerekedjen. Bátorítók, vigasztalók legyetek, ezt a lelkületet vigyétek magatokkal, erre adom az áldásom” – fogalmazott Böjte atya.
Áldás a betérőre, béke a kimenőre!
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere a Boldogasszony zarándokvonat utasainak fogadásakor testvéri szeretettel üdvözölte a vendégeket. „Áldás a betérőre, béke a kimenőre, írja egy székelykapun. Kívánom a magyarok Istene vigyázzon rátok, hogy sokszor el tudjatok jönni, és lehetőséget biztosítsatok számunkra a fennmaradásra és a jövőbe való tekintésre” – mondta a polgármester.
A Boldogasszony zarándokvonat utasai nevében Budai László köszönte meg a gyergyóiak szeretetét és a kartali Szent Erzsébet kórus közreműködését. Ezüstmisés áldásban részesültek a hívek, Emánuel atya és Csaba testvér adta áldását a jelenlévőkre. A himnuszok eléneklésével zárult a szentmise, és a Boldogasszony zarándokvonat elindult Budapest irányába.
Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro
Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános pünkösd vasárnapján reggel harmadik alkalommal köszöntötte Gyergyószentmiklós központjában a híveket, köztük a Boldogasszony zarándokvonattal érkezett, a csíksomlyói búcsún is részt vett vendégeket. Böjte atya a bátorítás, a vigasztalás fontosságát emelte ki.
Nagy Gábor Emánuel atya, főcelebráns ezüstmiséjét mutatta be a szabadtéri szentmisén. „A Szűzanya hatalmas kegyelme, hogy itt lehetek, hogy ilyen szép zarándokcsoporttal ünnepelhetem az ezüstmisémet. Ezt a csíksomlyói Szűzanya kegyelmének és Budai Lászlónak köszönhetem, hogy itt, Erdélyben ilyenformán mutathatom be az ezüstmisémet. Mindig az a kérésem, hogy imát kérjen az ember, és ha ennyi ember imádkozik az emberekért, az Isten áldása nem fog elmaradni. Az egyház születése napján, pünkösd vasárnapján imádkozzunk egymásért, a lelki épülésünkért!” – mondta az ezüstmisés felvidéki Emánuel atya.
Gyógyítsuk a sebeket!
Piros pünkösd napján a szentbeszédet Böjte Csaba ferences szerzetes, szintén ezüstmisés atya mondta, a vigasztalás, a bátorítás fontosságát emelte ki: „Mindannyian Isten képére, hasonlatosságára születtünk, mindannyiunknak hivatása a bátorítás, a vigasztalás. Ne botlasztók legyünk testvéreink számára” – emelte ki. Többek között elmondta: „Fiatal orvossal beszélgettem. Az élete első bevetésén volt, amikor bevittek egy szerencsétlenül motorbalesetet szenvedett fiatalt. Mikor levágták róla a ruhát, itt-ott csontok álltak, spriccelt a vért. Az orvos reggelig legózgatott, míg összerakta, sokáig kezelték. Egyszer csak ott állt a kórház ablakában az orvos, és látta, amint a feleségével karonfogva hagyta el a kórházat a fiatal férfi. Integetettek, és az orvos letérdelt, hálát adott az Istennek, hogy ilyen talentumot kapott, hogy össze tudta rakni a csontokat, életet, egészséget tudott adni. Ezen a földön a legszebb dolog vigasztalónak, segítőnek lenni. Jézus Krisztus azt mondta, hogy az én örömöm a ti örömötök legyen – valami ilyesmire gondolhatott. Szükségünk van egymásra, nem azért, mert tökéletesek vagyunk, azért mert úton vagyunk és segítségre van szükségünk. Merjünk vigasztalók lenni, merjünk bátrak lenni!
Ferenc pápa útra kelt és elment Szentföldre, gondolhattuk, ez nagyon gáz, ki tudja, mi fog történni. És mi történt: öt olyan palesztin családdal ebédelt, akik rengeteget szenvedtek a háború miatt. Pünkösd napján pedig az államelnökökkel teázott, meghívta, hogy imádkozzanak együtt, hogy a Szentlélek Úristen áradjon ki, béke legyen ezen a Földön. Vigasztalók vagyunk. Jézusnak sem lehetett könnyű, de megtette. Nem sopánkodott, szembe ment a damaszkuszi úton Saullal, félrerakta nagy isteni méltóságát, és éjnek idején párbeszédet kezdett ezzel a terroristával. A bátorító, vigasztaló beszédnek az lett a vége, hogy Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, aki élete végén megírja a szeretet himnuszát. Jézus is megírhatta volna, tollba mondhatta volna, de mennyivel szebb, hogy Jézus kiszereti ebből a bűnösből a szeretet himnuszát. Vigyünk mi is szeretetet, jóságot oda, ahol háború van, ne olajat öntsünk a tűzre. Ne elítéljük az embereket, szeressük egymást, gyógyítsuk a sebet. Annyi fájdalom van itt a Kárpát-medencében, történelmünk, a múltunk hozza, de a vigasztalás a bátorítás felül kell kerekedjen. Bátorítók, vigasztalók legyetek, ezt a lelkületet vigyétek magatokkal, erre adom az áldásom” – fogalmazott Böjte atya.
Áldás a betérőre, béke a kimenőre!
Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere a Boldogasszony zarándokvonat utasainak fogadásakor testvéri szeretettel üdvözölte a vendégeket. „Áldás a betérőre, béke a kimenőre, írja egy székelykapun. Kívánom a magyarok Istene vigyázzon rátok, hogy sokszor el tudjatok jönni, és lehetőséget biztosítsatok számunkra a fennmaradásra és a jövőbe való tekintésre” – mondta a polgármester.
A Boldogasszony zarándokvonat utasai nevében Budai László köszönte meg a gyergyóiak szeretetét és a kartali Szent Erzsébet kórus közreműködését. Ezüstmisés áldásban részesültek a hívek, Emánuel atya és Csaba testvér adta áldását a jelenlévőkre. A himnuszok eléneklésével zárult a szentmise, és a Boldogasszony zarándokvonat elindult Budapest irányába.
Baricz Tamás Imola. Székelyhon.ro
2014. június 12.
Díj mint isteni gondviselés
A Magyar Művészetért Díjrendszer 33. gáláján díjazzák többek közt Csíki Hajnal marosvásárhelyi színésznőt is. A nemrégiben a Versünnep döntőjében a legjobbak között végzett színésznő Ex Libris-díjat kap pénteken, ugyanakkor tüntetik ki többek közt Böjte atyát is, aki Mátyás király-díjjal lesz gazdagabb.
Az Ex Libris-díj a Magyar Művészetért Díjrendszerbe tartozik, amelyet 1987-ben alapítottak, majd fokozatosan különféle díjakkal bővítettek. A díjat Gubcsi Lajos alapította 2009-ben a világ magyarsága színe-javának, elismerésül történelmünk ápolásáért, jelenünk tiszta magyar kultúrájáért, az új nemzedékek neveléséért, kiemelkedő személyeknek és erős közösségeknek egyaránt. Az alapító mottója szerint a díj eljut oda is, ahova már csak a madár jár. Az Ex Libris-díjat egyaránt adományozzák világhírű zenésznek és építésznek, olimpiai bajnoknak és egyházi közösségnek, falusi tanítónak és történelmi jelentőséget hordozó várnak, táncosoknak és gimnáziumoknak az Úz-völgyétől a Csendes-óceánig.
Előadóművészetből jeleskedik
A Magyar Művészetért Díjrendszer 33. gáláját Budapesten tartják június 13-án, akkor adják át többek közt a Mátyás király-díjat, a Zrínyi Ilona-, az Árpád fejedelem-, valamint a Petőfi Sándor-díjat, a Magyar Művészetért 2014-es kitüntetettjei is akkor kapják meg díjukat, és összesen tizenhat Ex Libris-díj is gazdára talál.
Ezek között van Csíki Hajnal marosvásárhelyi színésznő is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. Csíki Hajnal Magyarkirályfalván született 1981-ben, Székelyudvarhelyen tanult a Benedek Elek Tanítóképzőben, majd Marosvásárhelyen végzett a színművészeti egyetemen. Kiemelkedő előadóművészetéről tanúskodik a Hervay Gizella verseiből összeállított műsora, a Vigyázó, benne is különös erővel a költőnő verse tragikus sorsú férjéhez: „Az utolsó levél Szilágyi Domokoshoz”. Idén áprilisban Budapesten, a Versünnep döntőjében a legjobbak között végzett a színésznő: a költészet napján a magyarok által lakott területek 12 legjobb előadóművésze csillogott.
Lehetetlen körülmények közt
Az Ex Libris-díjat a Magyar Művészetért június 13-ai gáláján veszi át Csíki Hajnal is. „Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor azt érzi, hogy a körülmények teljesen ellehetetlenítik a létét, és legszívesebben ő maga is feladná a harcot. És ekkor lép közbe az isteni gondviselés. Én ezt a díjat annak tulajdonítom” – mondja a fiatal színésznő, aki már csak azért is nagy megtiszteltetésnek érzi a díját, mert ugyanakkor tüntetik ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetest is. A gyermekmentő munkájáról híres Csaba testvér Mátyás király-díjban részesül, mert mint valamikor nagy királyunk, ő is „álruhában jár és birodalmat épít”.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro
A Magyar Művészetért Díjrendszer 33. gáláján díjazzák többek közt Csíki Hajnal marosvásárhelyi színésznőt is. A nemrégiben a Versünnep döntőjében a legjobbak között végzett színésznő Ex Libris-díjat kap pénteken, ugyanakkor tüntetik ki többek közt Böjte atyát is, aki Mátyás király-díjjal lesz gazdagabb.
Az Ex Libris-díj a Magyar Művészetért Díjrendszerbe tartozik, amelyet 1987-ben alapítottak, majd fokozatosan különféle díjakkal bővítettek. A díjat Gubcsi Lajos alapította 2009-ben a világ magyarsága színe-javának, elismerésül történelmünk ápolásáért, jelenünk tiszta magyar kultúrájáért, az új nemzedékek neveléséért, kiemelkedő személyeknek és erős közösségeknek egyaránt. Az alapító mottója szerint a díj eljut oda is, ahova már csak a madár jár. Az Ex Libris-díjat egyaránt adományozzák világhírű zenésznek és építésznek, olimpiai bajnoknak és egyházi közösségnek, falusi tanítónak és történelmi jelentőséget hordozó várnak, táncosoknak és gimnáziumoknak az Úz-völgyétől a Csendes-óceánig.
Előadóművészetből jeleskedik
A Magyar Művészetért Díjrendszer 33. gáláját Budapesten tartják június 13-án, akkor adják át többek közt a Mátyás király-díjat, a Zrínyi Ilona-, az Árpád fejedelem-, valamint a Petőfi Sándor-díjat, a Magyar Művészetért 2014-es kitüntetettjei is akkor kapják meg díjukat, és összesen tizenhat Ex Libris-díj is gazdára talál.
Ezek között van Csíki Hajnal marosvásárhelyi színésznő is, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja. Csíki Hajnal Magyarkirályfalván született 1981-ben, Székelyudvarhelyen tanult a Benedek Elek Tanítóképzőben, majd Marosvásárhelyen végzett a színművészeti egyetemen. Kiemelkedő előadóművészetéről tanúskodik a Hervay Gizella verseiből összeállított műsora, a Vigyázó, benne is különös erővel a költőnő verse tragikus sorsú férjéhez: „Az utolsó levél Szilágyi Domokoshoz”. Idén áprilisban Budapesten, a Versünnep döntőjében a legjobbak között végzett a színésznő: a költészet napján a magyarok által lakott területek 12 legjobb előadóművésze csillogott.
Lehetetlen körülmények közt
Az Ex Libris-díjat a Magyar Művészetért június 13-ai gáláján veszi át Csíki Hajnal is. „Vannak olyan pillanatok az ember életében, amikor azt érzi, hogy a körülmények teljesen ellehetetlenítik a létét, és legszívesebben ő maga is feladná a harcot. És ekkor lép közbe az isteni gondviselés. Én ezt a díjat annak tulajdonítom” – mondja a fiatal színésznő, aki már csak azért is nagy megtiszteltetésnek érzi a díját, mert ugyanakkor tüntetik ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetest is. A gyermekmentő munkájáról híres Csaba testvér Mátyás király-díjban részesül, mert mint valamikor nagy királyunk, ő is „álruhában jár és birodalmat épít”.
Szász Cs. Emese. Székelyhon.ro
2014. június 14.
A kétpólusú, de háromosztatú erdélyi magyar kilátástalanságról (Szász sorspárhuzamokban)
Háromgyermekes családok tapasztalatából tudjuk: valahányszor vita kerekedik két testvér között, az melegében belső körükben lecsendesedik.
A harmadik testvér ugyanis vagy egyik, vagy másik oldalra áll, létrejön a „demokratikus” kétharmados többség, s ezzel a konfliktus rövidre záródik. De az is igaz: nem mindig a családi béke, avagy a szülői szemszögből megítélt legfelsőbb tisztesség javára. Három romániai magyar pártunk legutóbbi szereplését elemezve a fenti példabeszéd juthat eszünkbe, de mindenekelőtt azt kellene megállapítanunk: az erdélyi magyarság belső indíttatásból lett-e háromosztatú, vagy a köreinkből kitermelődött „izzadmány” (politikusaink zsíros egzisztenciáért folytatott iszapbirkózása) erőszakolja ránk a kényszerzubbonyt? A brit történelem árnyékkorszakából maradt fenn a public(man) or perish – közéleti szereplő (leszel), vagy elvesztél -- életbölcsesség. Én itt sejtem erdélyi magyar „rákbetegségünk” eredendő okát.
Bíró Zsolt MPP-pártelnök legutóbbi nyilatkozatai (Száva Enikő kérdéseire a Duna TV-ben adott mellébeszélési „szökőárak”) azt jelzik, az MPP-nek ugyanvalóst meggyűlt a baja saját „filozófiájával”. (Lásd: A választás szabadsága!) Gyanítható, hogy nem volt más választási szabadsága, mint letérdelni az RMDSZ előtt. Mert miként is szól a román párttörvény? A választások szintjein huzamosan gyengén szereplő párt elveszítheti legitimitását. (Román térfélről ne várjunk támadást, ők kéjelegve figyelik a magyar kakasviadalt, kivárnak.)
Az első nagy kérdéskör így fest: az RMDSZ, amely az MPP megalakulását tűzzel-vassal szabotálta annak idején, mi okból nem kezdeményezte az ellenfél lerobbantását? Megtehette volna! Markó Béla 2007-beli ideges nyilatkozatát – még elnök volt – emlékezetből rekonstruálom. Így fogalmazott: nincs kifogása a másként gondolkodók iránt, de jöjjenek be a Szövetségen belülre, platformként, ne kívülről támadják a magyar egységet! Csakhogy az új pártot kezdeményezők látták vagy épp bőrükön tapasztalták pl. az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, majd a Reform Tömörülés mint RMDSZ-en belüli ellenzéki platformok csapdába ejtettségét, kilátástalanságát. Azóta eltelt hét (gonosz) esztendő, és hogy mi folyik a színfalak mögött, azt már régóta nem kötik az orrunkra. Elemzéseinkben így kénytelenek vagyunk a formállogika módszereire fanyalodni. Nos, a Dâmboviţa partján „leérettségizett” (sőt: doktorált) RMDSZ-t már annál profibb „gruppenhecc”-társaságnak tarthatjuk, semhogy elsőszülött magyar ellenzéki pártját megsemmisítse! Mert akkor a hoppon maradt tömeg átépülhet az EMNP-be! Ezzel az RMDSZ baja gyarapodhat! Hát nem könnyebb a Néppártot úgy lehetetlenné tenni, hogy az MPP-t RMDSZ-„partnerré” csalogatja? Természetesen, ad neki „csontot” is, de tüstént; lásd javaslat az autonómiatervezet közös megszövegezésére-benyújtására – amit rövidesen felrúg –, lobbiígéret ilyen-olyan ügyekben stb. És ha az MPP pártelnöke igazat beszélt a Dunán, hogy az EU-választáson 50 000 polgári szavazattal támogatta az RMDSZ-t, elcsodálkozhatunk: az alapjában RMDSZ-ellenzékiségben fogantatott tömeget milyen maszlaggal sikerült bevezetni Kelemenék udvarába, és Bírót felültetni az „anyósülésre”! A „kincstári” ötlet vajon valóban Kelemenéktől származott-e, avagy Bíró vidékéről? (Ja kérem, ezt a kártyavetőnő ha tudja!) Inkább arra érdemes odafigyelnünk: keletkezett-e véleményfeszültség az MPP-ben a történtek nyomán? Mert volt már „polgárháború” az MPP-ben: amikor Szász Jenőt próbálta megbuktatni saját megosztott-felbosszantott tagsága által, nem kizárt, hogy „trójai falovak” közreműködésével. Ezt a manővert részletesebben megmagyarázom. Az RMDSZ tűzzel-vassal szabotálni próbálta az MPP bejegyzését. Erre Szász Jenő az államelnök közbelépését kérte, sikerrel. És alakultak a vidéki/városi MPP-sejtek. Ekkor kezdődött a sebtében klónozott „polgáriak” tömeges beépítése az újszülött szervezetbe. Hitbuzgón „bábáskodtak” minden tevékenységén, majd hazafelé menet betértek az RMDSZ-be, s letudósították a történteket. Az akciót az RMDSZ bőkezűen revanzsálta! Így vált a polgári mozgolódás már „ab initio” ingó... cégtáblává. A később született EMNP is ugyanígy járt. Példaként egy kisváros nagy eseményét említem – a magyar állampolgárságot ügyintéző Demokrácia Központ avatását –, ahol egyszeriben megjelent az RMDSZ-es polgármester és alpolgármester. Se szó, se beszéd, átvették az ünnepség irányítását, s megragadták a „köldökzsinór” két végét, melyet egy általuk meghívott pap vágott el ünnepélyesen. „Független szalagvágás” címen lépett be a vezércsel a történelembe. De az Európa-polgár díjjal épp Tőkés kezdeményezésére kitüntetett Böjte atyát is sikerült „lenyúlnia” az RMDSZ-nek. Bocsánatot kérek Böjte atyától, de elárulom: az erdélyi értelmiség elképedve szemlélte, amint a Ferenc-rendi szerzetes feláll az RMDSZ tulipános szószékére és javára kampányol. Ennyi erővel – idejében – nem tudta volna a három veszekedő testvért összehozni, legalább ad hoc koalícióba? Rengeteg hasonló huncutságot tudnék felsorolni, de helyszűke miatt összegezzük az elmondottakat! Bár népszerűsége rohamosan csökken, romániai viszonylatban az RMDSZ tűnik politikára legalkalmasabb alakulatunknak, bár ezt csak annak köszönheti, hogy két ellenzéki kistestvére nem tud összefogni. Tulipánista választottjaink magabiztosak, virulensek, gátlástalanok, ha kell, szószegők, mindenre elszántak, és zsebeik tekintetében „sikeresek”. Csupáncsak azt kifogásolhatjuk, hogy következetesen a magyar térfélen és ott is ELLENÜNK működtetik politikusi adottságaikat. Bukarestben messzemenően szolgalelkűek, olyannyira, hogy a magyarság nemzeti becsületét is nevetség tárgyává tették.
Írásom alcímében sorspárhuzamot ígértem. Alább Adolf Meschendörfer brassói szász író 1931-ben megjelent könyvéből idézek (Meschendörfer: Corona – Kós Károly fordítása, Kriterion, Bukarest 1983., 234–239. old.). Száz-egynéhány évvel ezelőtt az autonómiát élvező erdélyi szászok is megbomlottak, polarizálódtak „feketékre” (Budapest és Bécs iránt megalkuvókra) és „zöldekre”, ők voltak az ellenzék, a rebellisek. Burtesch vezetésével Brassóból indult az elégedetlenség. (Figyeljük Burtesch alakját, aki vagyonát áldozta fel az eszméért, nem politizálásból tollasodott meg, mint a mi választottjaink! Figyeljük a korabeli szász papság szerepét a feketék támogatásában a zöldek ellen, és gondolkozzunk el felette!)
* Nagyszeben székváros! Városa a szászok grófjának (az ispánnak, Szászföld legmagasabb méltóságának – Gy. S. megj.), a szász püspöknek, a nemzet legkitűnőbb koponyáinak. (…) A városi nagytemplom ki van világítva. A padok túlzsúfoltak, és mind újabb csoportok tolakodnak be a folyosókra. A karzaton kitűzve álmodnak a régi céhzászlók, a falakról aranyosan, bíborveresen és sötétzölden világítanak az egykori szász grófok és királybírák epitáfiumai. Az emelvényen, a tépett városzászló alatt telepedett le a püspök és a szász gróf, egyetértően, mint két testvér, akiknek együtt kell kormányozniuk népüket. Jobbra tőlük trónolnak székeikben az esperesek és városi papok prémes templomi kabátjukban, balra tőlük az országgyűlési képviselők. (…) A gimnáziumok rektorai a szász polgármesterekkel és szenátorokkal a második sorban foglalnak helyet. És egy lépcsőfokkal mélyebben a városok és vidékek többi választott bizalmi emberei rendezkednek el. Micsoda fejek! Parasztok hosszúra vágott germán hajviselettel, bikanyakú falusbírák hosszú szárú csizmában. A sorok között a különböző települések különböző tájszólásai szállonganak. Egy ajtó kinyílik! Minden szem felpillant. A sekrestyéből a néptanács tizenkét meghatalmazottja lép ki. Reggel óta tanácskoztak. A szebeni városi pap lép az asztalhoz:
– Édes szász testvéreim – üdvözli mindnyájukat honi szász szóval. Szeme könnyes lesz, amikor itt együtt látja őket, reszketve az izgalomtól, borzalmas hallgatásban, s hogy visszaszáll gondolata az ősökre, akik ebben a hatalmas teremben minden évszázadban – milyen gyakran! – újból fel kellett építsék hajlékukat. Hála legyen az úrnak, ezúttal is sikerült. Mind a feketék, mind a zöldek megbízottjai az egység kedvéért engedtek és megegyeztek.
Hallatszott, hogy a tágas templom fellélegzett. (…) Az egyház főügyésze felolvasta az új szabályzatot, mely az összes országgyűlési képviselőket és kerületi választmányokat kötelezi. Az egyház és az iskola állományából egy mákszemnyit sem engednek, ahogy a zöldek követelik. (Templomok és iskolák, a zöldek követelik! – Gy. S. megj.) És az anyanyelvről ezt állapították meg: vedd el egy népnek a nyelvét, és mindenét elvetted! De az egymagunkban vívott vad harcot, mely a feketék szerint csupán erőnknek haszontalan pocsékolása, be kell szüntetni. A szebeni várospap éles tekintete a brassóiakat kémleli. Melyik fogja közülük az ő művét megtámadni? A mi Reguneschünkre nézek. Forr benne az indulat. Összeszorított öklére mereszti a szemét: mit mondjon majd otthon, Brassóban? Ott volt ő is a sekrestyében, aláírt ő is.
Ekkor szólásra jelentkezik valaki. (...) Burtesch az, a mi zöldjeink főnöke. Megszürkülve, odvas törzs, kiben a szenvedélyek mint falánk tűz dühöngtek. Mindenki tudja, hogy tönkrement, egész vagyonát a zöld mozgalomnak áldozta fel. Mit akarhat még?
– Éljen Burtesch! – rikkantott egy hang.
Felrezzent. Ez a hang Brassóból jött! És biztosan, megfontoltan kezdett beszédéhez: -- Hány száz esztendeig védelmeztük testünkkel falainkat törökök, tatárok, a vajdák, a császáriak és saját fejedelmeink ellen? Akkoriban nem voltunk tunyák. Ma pedig, amikor az ellenség falaink között, a mi fekete képviselőink Budapestre utaznak, és ott zárt ajtók megett tárgyalnak bizalmasaikkal. Ezeket a sötétségben kiérlelt gyümölcsöket kapjuk aztán mi, hogy együk meg, és ezek mindig keserűek: lemondás, veszteség, lépésről lépésre való hátrálás sok esztendőn át. Mi lesz ennek a vége?
Az elnök válaszadásra emelkedett. Szeme szikrázott. Most tehát itt van előtte a brassói gyújtogató, az átkozott farkas, aki társaival a szebeni nyájba is kétszer betört, egyházközségét izgalomba hozta és felkavarta.
– Mit értek el a zöldek? Éberekké és minden nemzeti problémánk iránt fogékonnyá tettek minket. Köszönet nekik ezért. De egyúttal lerombolták egységünket, legerősebb fegyverünket évszázadokon át. Becsülettel meghalni csak egy ember tud. Egy nép másképp hal meg. Gyógyíthatatlan betegség pusztítja el, egyik tagja a másik után elhal, elveszíti belső fenntartó erejét, hitét magában és jövendőjében, s miután mások megbecsülését régen elvesztette, elmorzsolódik, széthull, porrá lesz. Ez értelmes beszéd volt. Mégis... Burtesch, a vén katona megint felállt. Szinte támolygott az első lépcsőig. Ott megállt, és még egyszer szembenézett népével.
− Mi, zöldek sohasem gondoltunk arra, hogy vajon rendben van-e a magunk szénája, a népünké volt minden gondunk. Tunya béke jobban pusztít, mint kegyetlen harc! Testvéreim, aki a néppel tart, az velem együtt kivonul ebből a málladozó épületből! De magunkkal elvisszük innen a szász jogot is! És felvetette a fejét, és kiegyenesedve ment a keskeny utcán végig, amely megnyílott előtte. Egyetlen ember sem követte.
* Tehát: ...egyetlen ember sem követte! És rövidesen – mert váratlan fejleményeket hoztak a világháborúk – mi lett a vége a sorozatos szász megalkuvásnak? Ami akkor Szebenben történt, mai napig befolyással bír a mi megbűnhődött székely múltunkra-jövendőnkre is. De az a mozzanat is, amikor a nyugatnémetek „megvásárolták”, kimentették a szászokat Romániából. Szerintem Kövér László budapesti politikusunk is hibázott, amikor Szász Jenőt „kimentette” az MPP-ből. Punktum! Ideje a vitának!
Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Háromgyermekes családok tapasztalatából tudjuk: valahányszor vita kerekedik két testvér között, az melegében belső körükben lecsendesedik.
A harmadik testvér ugyanis vagy egyik, vagy másik oldalra áll, létrejön a „demokratikus” kétharmados többség, s ezzel a konfliktus rövidre záródik. De az is igaz: nem mindig a családi béke, avagy a szülői szemszögből megítélt legfelsőbb tisztesség javára. Három romániai magyar pártunk legutóbbi szereplését elemezve a fenti példabeszéd juthat eszünkbe, de mindenekelőtt azt kellene megállapítanunk: az erdélyi magyarság belső indíttatásból lett-e háromosztatú, vagy a köreinkből kitermelődött „izzadmány” (politikusaink zsíros egzisztenciáért folytatott iszapbirkózása) erőszakolja ránk a kényszerzubbonyt? A brit történelem árnyékkorszakából maradt fenn a public(man) or perish – közéleti szereplő (leszel), vagy elvesztél -- életbölcsesség. Én itt sejtem erdélyi magyar „rákbetegségünk” eredendő okát.
Bíró Zsolt MPP-pártelnök legutóbbi nyilatkozatai (Száva Enikő kérdéseire a Duna TV-ben adott mellébeszélési „szökőárak”) azt jelzik, az MPP-nek ugyanvalóst meggyűlt a baja saját „filozófiájával”. (Lásd: A választás szabadsága!) Gyanítható, hogy nem volt más választási szabadsága, mint letérdelni az RMDSZ előtt. Mert miként is szól a román párttörvény? A választások szintjein huzamosan gyengén szereplő párt elveszítheti legitimitását. (Román térfélről ne várjunk támadást, ők kéjelegve figyelik a magyar kakasviadalt, kivárnak.)
Az első nagy kérdéskör így fest: az RMDSZ, amely az MPP megalakulását tűzzel-vassal szabotálta annak idején, mi okból nem kezdeményezte az ellenfél lerobbantását? Megtehette volna! Markó Béla 2007-beli ideges nyilatkozatát – még elnök volt – emlékezetből rekonstruálom. Így fogalmazott: nincs kifogása a másként gondolkodók iránt, de jöjjenek be a Szövetségen belülre, platformként, ne kívülről támadják a magyar egységet! Csakhogy az új pártot kezdeményezők látták vagy épp bőrükön tapasztalták pl. az Erdélyi Magyar Kezdeményezés, majd a Reform Tömörülés mint RMDSZ-en belüli ellenzéki platformok csapdába ejtettségét, kilátástalanságát. Azóta eltelt hét (gonosz) esztendő, és hogy mi folyik a színfalak mögött, azt már régóta nem kötik az orrunkra. Elemzéseinkben így kénytelenek vagyunk a formállogika módszereire fanyalodni. Nos, a Dâmboviţa partján „leérettségizett” (sőt: doktorált) RMDSZ-t már annál profibb „gruppenhecc”-társaságnak tarthatjuk, semhogy elsőszülött magyar ellenzéki pártját megsemmisítse! Mert akkor a hoppon maradt tömeg átépülhet az EMNP-be! Ezzel az RMDSZ baja gyarapodhat! Hát nem könnyebb a Néppártot úgy lehetetlenné tenni, hogy az MPP-t RMDSZ-„partnerré” csalogatja? Természetesen, ad neki „csontot” is, de tüstént; lásd javaslat az autonómiatervezet közös megszövegezésére-benyújtására – amit rövidesen felrúg –, lobbiígéret ilyen-olyan ügyekben stb. És ha az MPP pártelnöke igazat beszélt a Dunán, hogy az EU-választáson 50 000 polgári szavazattal támogatta az RMDSZ-t, elcsodálkozhatunk: az alapjában RMDSZ-ellenzékiségben fogantatott tömeget milyen maszlaggal sikerült bevezetni Kelemenék udvarába, és Bírót felültetni az „anyósülésre”! A „kincstári” ötlet vajon valóban Kelemenéktől származott-e, avagy Bíró vidékéről? (Ja kérem, ezt a kártyavetőnő ha tudja!) Inkább arra érdemes odafigyelnünk: keletkezett-e véleményfeszültség az MPP-ben a történtek nyomán? Mert volt már „polgárháború” az MPP-ben: amikor Szász Jenőt próbálta megbuktatni saját megosztott-felbosszantott tagsága által, nem kizárt, hogy „trójai falovak” közreműködésével. Ezt a manővert részletesebben megmagyarázom. Az RMDSZ tűzzel-vassal szabotálni próbálta az MPP bejegyzését. Erre Szász Jenő az államelnök közbelépését kérte, sikerrel. És alakultak a vidéki/városi MPP-sejtek. Ekkor kezdődött a sebtében klónozott „polgáriak” tömeges beépítése az újszülött szervezetbe. Hitbuzgón „bábáskodtak” minden tevékenységén, majd hazafelé menet betértek az RMDSZ-be, s letudósították a történteket. Az akciót az RMDSZ bőkezűen revanzsálta! Így vált a polgári mozgolódás már „ab initio” ingó... cégtáblává. A később született EMNP is ugyanígy járt. Példaként egy kisváros nagy eseményét említem – a magyar állampolgárságot ügyintéző Demokrácia Központ avatását –, ahol egyszeriben megjelent az RMDSZ-es polgármester és alpolgármester. Se szó, se beszéd, átvették az ünnepség irányítását, s megragadták a „köldökzsinór” két végét, melyet egy általuk meghívott pap vágott el ünnepélyesen. „Független szalagvágás” címen lépett be a vezércsel a történelembe. De az Európa-polgár díjjal épp Tőkés kezdeményezésére kitüntetett Böjte atyát is sikerült „lenyúlnia” az RMDSZ-nek. Bocsánatot kérek Böjte atyától, de elárulom: az erdélyi értelmiség elképedve szemlélte, amint a Ferenc-rendi szerzetes feláll az RMDSZ tulipános szószékére és javára kampányol. Ennyi erővel – idejében – nem tudta volna a három veszekedő testvért összehozni, legalább ad hoc koalícióba? Rengeteg hasonló huncutságot tudnék felsorolni, de helyszűke miatt összegezzük az elmondottakat! Bár népszerűsége rohamosan csökken, romániai viszonylatban az RMDSZ tűnik politikára legalkalmasabb alakulatunknak, bár ezt csak annak köszönheti, hogy két ellenzéki kistestvére nem tud összefogni. Tulipánista választottjaink magabiztosak, virulensek, gátlástalanok, ha kell, szószegők, mindenre elszántak, és zsebeik tekintetében „sikeresek”. Csupáncsak azt kifogásolhatjuk, hogy következetesen a magyar térfélen és ott is ELLENÜNK működtetik politikusi adottságaikat. Bukarestben messzemenően szolgalelkűek, olyannyira, hogy a magyarság nemzeti becsületét is nevetség tárgyává tették.
Írásom alcímében sorspárhuzamot ígértem. Alább Adolf Meschendörfer brassói szász író 1931-ben megjelent könyvéből idézek (Meschendörfer: Corona – Kós Károly fordítása, Kriterion, Bukarest 1983., 234–239. old.). Száz-egynéhány évvel ezelőtt az autonómiát élvező erdélyi szászok is megbomlottak, polarizálódtak „feketékre” (Budapest és Bécs iránt megalkuvókra) és „zöldekre”, ők voltak az ellenzék, a rebellisek. Burtesch vezetésével Brassóból indult az elégedetlenség. (Figyeljük Burtesch alakját, aki vagyonát áldozta fel az eszméért, nem politizálásból tollasodott meg, mint a mi választottjaink! Figyeljük a korabeli szász papság szerepét a feketék támogatásában a zöldek ellen, és gondolkozzunk el felette!)
* Nagyszeben székváros! Városa a szászok grófjának (az ispánnak, Szászföld legmagasabb méltóságának – Gy. S. megj.), a szász püspöknek, a nemzet legkitűnőbb koponyáinak. (…) A városi nagytemplom ki van világítva. A padok túlzsúfoltak, és mind újabb csoportok tolakodnak be a folyosókra. A karzaton kitűzve álmodnak a régi céhzászlók, a falakról aranyosan, bíborveresen és sötétzölden világítanak az egykori szász grófok és királybírák epitáfiumai. Az emelvényen, a tépett városzászló alatt telepedett le a püspök és a szász gróf, egyetértően, mint két testvér, akiknek együtt kell kormányozniuk népüket. Jobbra tőlük trónolnak székeikben az esperesek és városi papok prémes templomi kabátjukban, balra tőlük az országgyűlési képviselők. (…) A gimnáziumok rektorai a szász polgármesterekkel és szenátorokkal a második sorban foglalnak helyet. És egy lépcsőfokkal mélyebben a városok és vidékek többi választott bizalmi emberei rendezkednek el. Micsoda fejek! Parasztok hosszúra vágott germán hajviselettel, bikanyakú falusbírák hosszú szárú csizmában. A sorok között a különböző települések különböző tájszólásai szállonganak. Egy ajtó kinyílik! Minden szem felpillant. A sekrestyéből a néptanács tizenkét meghatalmazottja lép ki. Reggel óta tanácskoztak. A szebeni városi pap lép az asztalhoz:
– Édes szász testvéreim – üdvözli mindnyájukat honi szász szóval. Szeme könnyes lesz, amikor itt együtt látja őket, reszketve az izgalomtól, borzalmas hallgatásban, s hogy visszaszáll gondolata az ősökre, akik ebben a hatalmas teremben minden évszázadban – milyen gyakran! – újból fel kellett építsék hajlékukat. Hála legyen az úrnak, ezúttal is sikerült. Mind a feketék, mind a zöldek megbízottjai az egység kedvéért engedtek és megegyeztek.
Hallatszott, hogy a tágas templom fellélegzett. (…) Az egyház főügyésze felolvasta az új szabályzatot, mely az összes országgyűlési képviselőket és kerületi választmányokat kötelezi. Az egyház és az iskola állományából egy mákszemnyit sem engednek, ahogy a zöldek követelik. (Templomok és iskolák, a zöldek követelik! – Gy. S. megj.) És az anyanyelvről ezt állapították meg: vedd el egy népnek a nyelvét, és mindenét elvetted! De az egymagunkban vívott vad harcot, mely a feketék szerint csupán erőnknek haszontalan pocsékolása, be kell szüntetni. A szebeni várospap éles tekintete a brassóiakat kémleli. Melyik fogja közülük az ő művét megtámadni? A mi Reguneschünkre nézek. Forr benne az indulat. Összeszorított öklére mereszti a szemét: mit mondjon majd otthon, Brassóban? Ott volt ő is a sekrestyében, aláírt ő is.
Ekkor szólásra jelentkezik valaki. (...) Burtesch az, a mi zöldjeink főnöke. Megszürkülve, odvas törzs, kiben a szenvedélyek mint falánk tűz dühöngtek. Mindenki tudja, hogy tönkrement, egész vagyonát a zöld mozgalomnak áldozta fel. Mit akarhat még?
– Éljen Burtesch! – rikkantott egy hang.
Felrezzent. Ez a hang Brassóból jött! És biztosan, megfontoltan kezdett beszédéhez: -- Hány száz esztendeig védelmeztük testünkkel falainkat törökök, tatárok, a vajdák, a császáriak és saját fejedelmeink ellen? Akkoriban nem voltunk tunyák. Ma pedig, amikor az ellenség falaink között, a mi fekete képviselőink Budapestre utaznak, és ott zárt ajtók megett tárgyalnak bizalmasaikkal. Ezeket a sötétségben kiérlelt gyümölcsöket kapjuk aztán mi, hogy együk meg, és ezek mindig keserűek: lemondás, veszteség, lépésről lépésre való hátrálás sok esztendőn át. Mi lesz ennek a vége?
Az elnök válaszadásra emelkedett. Szeme szikrázott. Most tehát itt van előtte a brassói gyújtogató, az átkozott farkas, aki társaival a szebeni nyájba is kétszer betört, egyházközségét izgalomba hozta és felkavarta.
– Mit értek el a zöldek? Éberekké és minden nemzeti problémánk iránt fogékonnyá tettek minket. Köszönet nekik ezért. De egyúttal lerombolták egységünket, legerősebb fegyverünket évszázadokon át. Becsülettel meghalni csak egy ember tud. Egy nép másképp hal meg. Gyógyíthatatlan betegség pusztítja el, egyik tagja a másik után elhal, elveszíti belső fenntartó erejét, hitét magában és jövendőjében, s miután mások megbecsülését régen elvesztette, elmorzsolódik, széthull, porrá lesz. Ez értelmes beszéd volt. Mégis... Burtesch, a vén katona megint felállt. Szinte támolygott az első lépcsőig. Ott megállt, és még egyszer szembenézett népével.
− Mi, zöldek sohasem gondoltunk arra, hogy vajon rendben van-e a magunk szénája, a népünké volt minden gondunk. Tunya béke jobban pusztít, mint kegyetlen harc! Testvéreim, aki a néppel tart, az velem együtt kivonul ebből a málladozó épületből! De magunkkal elvisszük innen a szász jogot is! És felvetette a fejét, és kiegyenesedve ment a keskeny utcán végig, amely megnyílott előtte. Egyetlen ember sem követte.
* Tehát: ...egyetlen ember sem követte! És rövidesen – mert váratlan fejleményeket hoztak a világháborúk – mi lett a vége a sorozatos szász megalkuvásnak? Ami akkor Szebenben történt, mai napig befolyással bír a mi megbűnhődött székely múltunkra-jövendőnkre is. De az a mozzanat is, amikor a nyugatnémetek „megvásárolták”, kimentették a szászokat Romániából. Szerintem Kövér László budapesti politikusunk is hibázott, amikor Szász Jenőt „kimentette” az MPP-ből. Punktum! Ideje a vitának!
Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. június 19.
Tőkés: valljon színt az RMDSZ
Megbosszulta magát az RMDSZ „pártos kizárólagossága”, a szövetség ugyanis sokkal rosszabbul szerepelt az Európai Parlamenti (EP) választásokon, mint öt vagy hét évvel korábban, az erdélyi magyarság pedig eggyel kevesebb képviselőt juttatott a testületbe – jelentette ki Tőkés László csütörtökön Nagyváradon.
A Fidesz-listán EP-mandátumot szerzett képviselő szerint az RMDSZ annak ellenére „döntött negatív rekordot” a választáson, hogy versenytárs nélkül pályázott az erdélyi magyarok szavazatára, és olyan politikai személyiségek segítették a kampányát, mint Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Böjte Csaba ferences szerzetes. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő képviselő a sajtótájékoztató után kiadott nyilatkozatában színvallásra szólította fel az RMDSZ-t politikai kapcsolatainak a kérdésében.
„A magyarság érdeke, hogy az RMDSZ ne álljon össze mindenféle párttal, ne Bukarestet, ne a Ponta-kormányt képviselje a magyarság irányában, hanem Erdély ügyét” – fogalmazott Tőkés, aki szerint az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy a magyar nemzetpolitika imperatívuszának a függvényében ki a barátja, és ki az ellensége. Továbbá politikai promiszkuitásnak nevezte azt, hogy a szövetség itthon együtt van a baloldali szociál-demokratákkal, miközben Brüsszelben „büszke” tagjai az Európai Néppártnak.
Székely zászlók a Partiumban
Szerdán este egyébként Tőkés László székely zászlót tűzött ki nagyváradi irodája erkélyére, és ezzel egy időben a Partium és a Banság tizennégy pontján helyezték el a lobogót a magyar szimbólumok miatt üldöztetett személyekkel szolidaritást vállaló EMNT és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői.
„Tiltakozunk a kommunista visszarendeződés ellen, a magyar kulturális, irodalmi szimbólumaink és a székely zászló meggyalázása ellen” – jelentette ki a volt püspök a nagyváradi nyilvános sajtótájékoztatóval egybekötött villámcsődületen. Emlékeztetett a Székelyföldön történt zászlóbotrányokra, valamint arra, hogy a Hargita megyei rendőrség elkobozta az utcai árusoktól a Wass Albert-köteteket a csíksomlyói búcsún, majd az író szovátai magánterületen felállított emlékművét kobozták el a Maros megyei hatóságok.
Az EMNT-elnök elmondta: tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után „futni hagyják” az igazi kommunista bűnösöket, de poraiban gyalázzák meg a magyarság ártatlan nagyjait. „Azt szeretnénk, ha tiszteletben tartanák jogainkat a nemzeti szimbólumaink használatára” – fogalmazott Tőkés László.
„Örülünk, hogy békén hagytak”
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke rámutatott: a magyar érdekképviselet kis lépéses politikája oda vezetett, hogy az autonómia helyett alapvető nemzeti szimbólumaik használati jogáért kell harcolniuk az erdélyieknek, még a többségében magyar lakta Székelyföldön is. A villámcsődületen emlékeztetett arra is, hogy hamarosan elkészülnek a szintén önrendelkezést szorgalmazó Partium jelképei is. Tőkés portálunknak elmondta, hogy kíváncsi a helyi hatóságok reakciójára az irodájánál elhelyezett székely zászló kapcsán, de már azt örömtelinek tartja, hogy a szerdai megmozduláson békén hagyták őket.
Az EMNT helyi szervezetének felhívására amúgy a váradiak közül többen is a Romániában háborús bűnösnek tartott és emiatt tiltott Wass Albert-kötettel a kezükben érkeztek a rendezvényre, amelyet a székely himnusz eléneklésével zártak le.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Székelyhon.ro
Megbosszulta magát az RMDSZ „pártos kizárólagossága”, a szövetség ugyanis sokkal rosszabbul szerepelt az Európai Parlamenti (EP) választásokon, mint öt vagy hét évvel korábban, az erdélyi magyarság pedig eggyel kevesebb képviselőt juttatott a testületbe – jelentette ki Tőkés László csütörtökön Nagyváradon.
A Fidesz-listán EP-mandátumot szerzett képviselő szerint az RMDSZ annak ellenére „döntött negatív rekordot” a választáson, hogy versenytárs nélkül pályázott az erdélyi magyarok szavazatára, és olyan politikai személyiségek segítették a kampányát, mint Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Böjte Csaba ferences szerzetes. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét is betöltő képviselő a sajtótájékoztató után kiadott nyilatkozatában színvallásra szólította fel az RMDSZ-t politikai kapcsolatainak a kérdésében.
„A magyarság érdeke, hogy az RMDSZ ne álljon össze mindenféle párttal, ne Bukarestet, ne a Ponta-kormányt képviselje a magyarság irányában, hanem Erdély ügyét” – fogalmazott Tőkés, aki szerint az RMDSZ-nek el kell döntenie, hogy a magyar nemzetpolitika imperatívuszának a függvényében ki a barátja, és ki az ellensége. Továbbá politikai promiszkuitásnak nevezte azt, hogy a szövetség itthon együtt van a baloldali szociál-demokratákkal, miközben Brüsszelben „büszke” tagjai az Európai Néppártnak.
Székely zászlók a Partiumban
Szerdán este egyébként Tőkés László székely zászlót tűzött ki nagyváradi irodája erkélyére, és ezzel egy időben a Partium és a Banság tizennégy pontján helyezték el a lobogót a magyar szimbólumok miatt üldöztetett személyekkel szolidaritást vállaló EMNT és Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselői.
„Tiltakozunk a kommunista visszarendeződés ellen, a magyar kulturális, irodalmi szimbólumaink és a székely zászló meggyalázása ellen” – jelentette ki a volt püspök a nagyváradi nyilvános sajtótájékoztatóval egybekötött villámcsődületen. Emlékeztetett a Székelyföldön történt zászlóbotrányokra, valamint arra, hogy a Hargita megyei rendőrség elkobozta az utcai árusoktól a Wass Albert-köteteket a csíksomlyói búcsún, majd az író szovátai magánterületen felállított emlékművét kobozták el a Maros megyei hatóságok.
Az EMNT-elnök elmondta: tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után „futni hagyják” az igazi kommunista bűnösöket, de poraiban gyalázzák meg a magyarság ártatlan nagyjait. „Azt szeretnénk, ha tiszteletben tartanák jogainkat a nemzeti szimbólumaink használatára” – fogalmazott Tőkés László.
„Örülünk, hogy békén hagytak”
Csomortányi István, az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke rámutatott: a magyar érdekképviselet kis lépéses politikája oda vezetett, hogy az autonómia helyett alapvető nemzeti szimbólumaik használati jogáért kell harcolniuk az erdélyieknek, még a többségében magyar lakta Székelyföldön is. A villámcsődületen emlékeztetett arra is, hogy hamarosan elkészülnek a szintén önrendelkezést szorgalmazó Partium jelképei is. Tőkés portálunknak elmondta, hogy kíváncsi a helyi hatóságok reakciójára az irodájánál elhelyezett székely zászló kapcsán, de már azt örömtelinek tartja, hogy a szerdai megmozduláson békén hagyták őket.
Az EMNT helyi szervezetének felhívására amúgy a váradiak közül többen is a Romániában háborús bűnösnek tartott és emiatt tiltott Wass Albert-kötettel a kezükben érkeztek a rendezvényre, amelyet a székely himnusz eléneklésével zártak le.
Vásárhelyi-Nyemec Réka. Székelyhon.ro
2014. július 7.
Árkoson köszöntötték Böjte Csabát (Negyedszázad az egyház és az árvák szolgálatában)
Sokan elfértek a felújítás alatt levő árkosi, Szent István oltalma alatt álló kis kápolnában pénteken este, ahol jubileumi szentmisére és keresztelőre gyűltek össze a ferences nővérek segítségével. Fekete József plébános és Böjte Csaba ferences szerzetes közösen mutatta be a szentmisét, melyen részt vettek a sepsiszentgyörgyi életvédők, a falu lakossága és az Irgalmasság Anyja Kismamaotthon lakói. A férfikórus énekkel köszöntötte a ferences atyát. Böjte Csaba ezüstmiséje homíliájában a maradandó és a bűnös örömöket hasonlította össze. Az Istennek kedves örömei közé tartozik a mindannyiunknak felkínált jó cselekedetek öröme, a létezés öröme, a bölcsesség öröme, a tudás öröme, az alkotás öröme. Szokásához híven több példát említett a Dévai Alapítvány gyermekeinek életéből. Kiemelte, hogy a mennyek országában jobban örvendenek egy bűnös megtérésének, mint más kilencvenkilencnek. Sajnos, a gonosz léleknek is megvannak a maga örömei, „bolondgombái”, ilyen a fogyasztás öröme, a birtoklás vágya, a kapzsiság, a hatalomvágy. Vajon milyen örömre nyitom meg a szívemet? – tette fel a kérdést a jelenlevőknek, majd az életadás örömére utalva megkeresztelte a kismamaotthon két kis lakóját, Annamáriát és Amanda-Máriát.
A szentmise végén dr. Kovács Zita gyermekgyógyász, a Pro Vita Hominis Társaság vezetője köszöntötte az ünnepeltet (képünk), akinek segítségével sokéves imáik meghallgatásra találtak: a ferences nővérek átvették és szeretettel működtetik a lányanyaotthont, sok veszélynek kitett élet került oltalom alá az évek során. Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek közösségéhez tartozó Franceska elöljáró nővér megköszönte, hogy hazahívta őket Csaba testvér Magyarországról, és le tudtak telepedni Árkoson, ahol készül a kolostor. Pacifika nővér régi magyar áldással, egy kismama Szent Ferenc imájával, az ott született kisgyermekek egy-egy fehér szál szegfűvel köszöntötték az ezüstmisés szerzetest. Ezt követően a bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi gyógynövényeinkről beszélt. Családjában ő a huszonegyedik nemzedék, amely a gyógynövényekkel foglalkozik, elmondása szerint Magyarországon naponta 600–700 kg gyógynövényt vásárolnak fel, mindez több száz egyszerű embernek jelent megélhetést, ő és a csíkkarcfalvi Macalik Ernő azt a tudást hordozza, amelyet elismertek magyar örökségként. A Csíki Anyák Egyesületének tagjai mosható pelenkát hoztak a kismamaotthonnak, de azt is elmesélték, hogy kreativitásuk és lelkesedésük nyomán elindult egy mozgalom, mely az életet szolgálja.
Józsa Zsuzsanna, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Sokan elfértek a felújítás alatt levő árkosi, Szent István oltalma alatt álló kis kápolnában pénteken este, ahol jubileumi szentmisére és keresztelőre gyűltek össze a ferences nővérek segítségével. Fekete József plébános és Böjte Csaba ferences szerzetes közösen mutatta be a szentmisét, melyen részt vettek a sepsiszentgyörgyi életvédők, a falu lakossága és az Irgalmasság Anyja Kismamaotthon lakói. A férfikórus énekkel köszöntötte a ferences atyát. Böjte Csaba ezüstmiséje homíliájában a maradandó és a bűnös örömöket hasonlította össze. Az Istennek kedves örömei közé tartozik a mindannyiunknak felkínált jó cselekedetek öröme, a létezés öröme, a bölcsesség öröme, a tudás öröme, az alkotás öröme. Szokásához híven több példát említett a Dévai Alapítvány gyermekeinek életéből. Kiemelte, hogy a mennyek országában jobban örvendenek egy bűnös megtérésének, mint más kilencvenkilencnek. Sajnos, a gonosz léleknek is megvannak a maga örömei, „bolondgombái”, ilyen a fogyasztás öröme, a birtoklás vágya, a kapzsiság, a hatalomvágy. Vajon milyen örömre nyitom meg a szívemet? – tette fel a kérdést a jelenlevőknek, majd az életadás örömére utalva megkeresztelte a kismamaotthon két kis lakóját, Annamáriát és Amanda-Máriát.
A szentmise végén dr. Kovács Zita gyermekgyógyász, a Pro Vita Hominis Társaság vezetője köszöntötte az ünnepeltet (képünk), akinek segítségével sokéves imáik meghallgatásra találtak: a ferences nővérek átvették és szeretettel működtetik a lányanyaotthont, sok veszélynek kitett élet került oltalom alá az évek során. Az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővéreinek közösségéhez tartozó Franceska elöljáró nővér megköszönte, hogy hazahívta őket Csaba testvér Magyarországról, és le tudtak telepedni Árkoson, ahol készül a kolostor. Pacifika nővér régi magyar áldással, egy kismama Szent Ferenc imájával, az ott született kisgyermekek egy-egy fehér szál szegfűvel köszöntötték az ezüstmisés szerzetest. Ezt követően a bükki füvesember, Szabó Gyuri bácsi gyógynövényeinkről beszélt. Családjában ő a huszonegyedik nemzedék, amely a gyógynövényekkel foglalkozik, elmondása szerint Magyarországon naponta 600–700 kg gyógynövényt vásárolnak fel, mindez több száz egyszerű embernek jelent megélhetést, ő és a csíkkarcfalvi Macalik Ernő azt a tudást hordozza, amelyet elismertek magyar örökségként. A Csíki Anyák Egyesületének tagjai mosható pelenkát hoztak a kismamaotthonnak, de azt is elmesélték, hogy kreativitásuk és lelkesedésük nyomán elindult egy mozgalom, mely az életet szolgálja.
Józsa Zsuzsanna, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. július 7.
Háromezer székely ruha az Ezer Székely Leány Napján
Népviseletbe öltözött leányoktól, legényektől, kisgyerekes családoktól, sőt nagyszülőkkel érkező unokáktól volt hangos Csíkszereda és Csíksomlyó hegye szombaton. Az Ezer Székely Leány Napján jelentősen nőtt idén is a népviseletbe öltözők száma: szombaton délután a csíksomlyói Nyeregben már 2135 székely ruhába öltözött leány és asszony regisztrált, de a férfiak, fiúk száma is elérte a 938-at.
A csíkszéki falvak fiataljai az Ezer Székely Leány Napjára minden évben szekereken, énekelve vonulnak a megyeszékhelyig, hogy ott közösen ünnepelhessenek. Idén sem volt ez másképp a csíkbánkfalvi fiatalok esetében sem, hiszen egy szekérre sorakoztak fel a népviseletbe öltözött ifjak, a falu határában hozzájuk csatlakozott egy Csíkszentgyörgyről, illetve két Csíkmenaságról induló szekér is.
A több mint hatvan Csíkszentgyörgy községbeli székely ruhás leány és legény az előző évhez képest később, valamivel fél hét után indult Csíkszereda felé. Mindszent és Szentlélek érintésével kilenckor érkeztek Csíkszeredába, ahol énekelve vonultak a Szabadság térre.
Viselkedni is kell a viseletben
Miután az ünneplők eljárták a közös táncot, újra szekerekre szálltak, és énekszóval vonultak végig a Szabadság térről, a Márton Áron utcán és a Szék útján, majd 11 órától részt vettek a csíksomlyói kegytemplomban kezdődő szentmisén.
Idén az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta. Beszédében a békességre buzdított, arra ösztönzött, hogy Isten békéjéből töltődjünk fel, és vigyük ezt a lelkiállapotot magunkkal, hiszen Jézus Krisztus sem volt elégedetlen soha, még azok számára is bocsánatot kért, akik őt meghurcolták, és halálra kínozták.
Közben egyre inkább benépesedett a csíksomlyói Nyereg is: voltak, akik az árnyékban hűsöltek, mások a kézműves vásár asztalai között sétáltak, rég nem látott ismerősökkel beszélgettek, vagy éppen lángossal, kürtőskaláccsal csillapították éhségüket. A Nyeregben a megnyitót ezúttal Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere tartotta, mivel a rendezvénynek idén ez a település volt a tiszteletbeli házigazdája, a kiérkező csapatokat is a község fúvószenekarának muzsikája fogadta.
A község vezetője arra figyelmeztetett, hogy folytatni kell elődeink példáját, mivel nem a ruha teszi az embert, a viseletben meg kell tanulni viselkedni is, a kultúrát, amit elődeinktől kaptuk, meg kell élnünk, hogy tovább tudjuk adni utódainknak.
A főszervező csíkszeredai önkormányzat nevében Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólalt fel, ő is az elődöket méltatta, akik 1931-ben útjára indították a népünnepélyt. Szerinte tőlük azt tanulhatjuk, hogy nincs a város falu nélkül, hogy az egyházi és világi létformák együvé tartoznak, és, hogy nincs értelme a férfi életének, ha a nő hiányzik belőle. „A nők tartják a lelket a családban, és elsősorban ők szokták a hagyományt is továbbéltetni” – mondta.
Élmény idősnek, fiatalnak
A szentmisét követően a Nyeregben nemcsak a csíkszékiek, hanem a távolabbról érkezők is megtalálták a számukra kellemes elfoglaltságot. A hagyományőrző néptánccsoportok előadását szemlélő gyergyóditrói Bíró Zsuzsanna például édesanyjával és testvérével jött az eseményre. „Ritka alkalom, hogy együtt lehet a család: a húgom Debrecenből érkezett haza. Ez az első alkalom, hogy részt veszek a rendezvényen, de úgy gondoltam, hogy ez tartalmas együttlét lehet a családunknak” – osztotta meg véleményét lapunkkal a ditrói tanár.
A háromszéki Gelencéről közel negyven fiatal érkezett Pap Erzsébet Kinga helyi óvónő szervezésében. Mint tőle megtudtuk, már öt éve, hogy rendszeresen járnak az Ezer Székely Leány Napjára. „Szeretném, ha a fiatalok is megszeretnék a népzenét, a néptáncot, a népviseletet, megtapasztalnák a közösség összetartó erejét” – mutatott rá az óvodapedagógus.
Az idősebb korosztály tagjai is szép számban képviseltették magukat az ifjú székelyek között. Péter Ilona Madéfalváról érkezett népviseletben az ünnepre, elmondása szerint 63 évesen is nagyon jól érezte magát a fiatal leányok között. „Nagyon szépnek találom ezt a találkozót. Jó, hogy évről évre szervezhetnek ilyen rendezvényeket, hiszen a kommunizmus idején, a fiatalságunk éveiben mi nem tehettük” – mondta Péter Ilona.
Gál István Csíkszentmártonról unokáival együtt érkezett a szombati eseményre. A 70 éves férfi elmondta, nemcsak július első hétvégéjén, hanem pünkösdkor is felöltik a székely ruhát, így érkeznek Csíksomlyóra. Unokája, a 12 éves Gál Katalin elmondta, szívesen veszi fel ilyenkor a székely ruhát, annál is inkább, mert ezenkívül kevés alkalom adatik arra, hogy viselhesse.
Csíkcsicsóról 130-an érkeztek szekerekkel. A 17 éves Kelemen Istvánt barátai győzték meg, hogy idén, első alkalommal vegyen részt az eseményen. A szintén csicsói Szabó Szilvia a közösségi élményt és a néptánctanulás lehetőségét emelte ki a rendezvény pozitív hozadékaként.
Fiatalított népviselet
A rendezvény és a népviselet népszerűsége egyébként évről évre nő: ahogy Kissné Portik Irén néprajzkutatótól, a népviseletmustra zsűrijének elnökétől megtudtuk, egyre többen ismerik meg a hagyományos népviseletvarrás szabályait is.
„Olyan új ruhákban jönnek a népviseletmustrára jelentkezők, amelyek a régiek mintájára készültek, és amelyek újításaik ellenére is hitelesek, nem találtunk bennük kifogásolni valót. Ez is a nem titkolt célunk, hiszen nem lehet míg a világ dédnagyanyáink, üknagyanyáink viseletét hordani, ellenben, ha elsajátítottuk az általuk ismert öltéstechnikákat, jegyeket akkor újra tudjuk alkotni a hagyományos székely ruhát. Ha ezt veszi át a fiatal nemzedék, akkor nemcsak a látvány kedvéért ölti magára a népviseletet, hanem tudatosan teszi, ismerve a jelképeket, öltési technikákat és az öltözet összeállításának szabályait” – összegzett Kissné Portik Irén.
Kömény Kamilla, Szőcs Lóránt, Krónika (Kolozsvár)
Népviseletbe öltözött leányoktól, legényektől, kisgyerekes családoktól, sőt nagyszülőkkel érkező unokáktól volt hangos Csíkszereda és Csíksomlyó hegye szombaton. Az Ezer Székely Leány Napján jelentősen nőtt idén is a népviseletbe öltözők száma: szombaton délután a csíksomlyói Nyeregben már 2135 székely ruhába öltözött leány és asszony regisztrált, de a férfiak, fiúk száma is elérte a 938-at.
A csíkszéki falvak fiataljai az Ezer Székely Leány Napjára minden évben szekereken, énekelve vonulnak a megyeszékhelyig, hogy ott közösen ünnepelhessenek. Idén sem volt ez másképp a csíkbánkfalvi fiatalok esetében sem, hiszen egy szekérre sorakoztak fel a népviseletbe öltözött ifjak, a falu határában hozzájuk csatlakozott egy Csíkszentgyörgyről, illetve két Csíkmenaságról induló szekér is.
A több mint hatvan Csíkszentgyörgy községbeli székely ruhás leány és legény az előző évhez képest később, valamivel fél hét után indult Csíkszereda felé. Mindszent és Szentlélek érintésével kilenckor érkeztek Csíkszeredába, ahol énekelve vonultak a Szabadság térre.
Viselkedni is kell a viseletben
Miután az ünneplők eljárták a közös táncot, újra szekerekre szálltak, és énekszóval vonultak végig a Szabadság térről, a Márton Áron utcán és a Szék útján, majd 11 órától részt vettek a csíksomlyói kegytemplomban kezdődő szentmisén.
Idén az ünnepi szentmisét Böjte Csaba ferences rendi szerzetes celebrálta. Beszédében a békességre buzdított, arra ösztönzött, hogy Isten békéjéből töltődjünk fel, és vigyük ezt a lelkiállapotot magunkkal, hiszen Jézus Krisztus sem volt elégedetlen soha, még azok számára is bocsánatot kért, akik őt meghurcolták, és halálra kínozták.
Közben egyre inkább benépesedett a csíksomlyói Nyereg is: voltak, akik az árnyékban hűsöltek, mások a kézműves vásár asztalai között sétáltak, rég nem látott ismerősökkel beszélgettek, vagy éppen lángossal, kürtőskaláccsal csillapították éhségüket. A Nyeregben a megnyitót ezúttal Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere tartotta, mivel a rendezvénynek idén ez a település volt a tiszteletbeli házigazdája, a kiérkező csapatokat is a község fúvószenekarának muzsikája fogadta.
A község vezetője arra figyelmeztetett, hogy folytatni kell elődeink példáját, mivel nem a ruha teszi az embert, a viseletben meg kell tanulni viselkedni is, a kultúrát, amit elődeinktől kaptuk, meg kell élnünk, hogy tovább tudjuk adni utódainknak.
A főszervező csíkszeredai önkormányzat nevében Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólalt fel, ő is az elődöket méltatta, akik 1931-ben útjára indították a népünnepélyt. Szerinte tőlük azt tanulhatjuk, hogy nincs a város falu nélkül, hogy az egyházi és világi létformák együvé tartoznak, és, hogy nincs értelme a férfi életének, ha a nő hiányzik belőle. „A nők tartják a lelket a családban, és elsősorban ők szokták a hagyományt is továbbéltetni” – mondta.
Élmény idősnek, fiatalnak
A szentmisét követően a Nyeregben nemcsak a csíkszékiek, hanem a távolabbról érkezők is megtalálták a számukra kellemes elfoglaltságot. A hagyományőrző néptánccsoportok előadását szemlélő gyergyóditrói Bíró Zsuzsanna például édesanyjával és testvérével jött az eseményre. „Ritka alkalom, hogy együtt lehet a család: a húgom Debrecenből érkezett haza. Ez az első alkalom, hogy részt veszek a rendezvényen, de úgy gondoltam, hogy ez tartalmas együttlét lehet a családunknak” – osztotta meg véleményét lapunkkal a ditrói tanár.
A háromszéki Gelencéről közel negyven fiatal érkezett Pap Erzsébet Kinga helyi óvónő szervezésében. Mint tőle megtudtuk, már öt éve, hogy rendszeresen járnak az Ezer Székely Leány Napjára. „Szeretném, ha a fiatalok is megszeretnék a népzenét, a néptáncot, a népviseletet, megtapasztalnák a közösség összetartó erejét” – mutatott rá az óvodapedagógus.
Az idősebb korosztály tagjai is szép számban képviseltették magukat az ifjú székelyek között. Péter Ilona Madéfalváról érkezett népviseletben az ünnepre, elmondása szerint 63 évesen is nagyon jól érezte magát a fiatal leányok között. „Nagyon szépnek találom ezt a találkozót. Jó, hogy évről évre szervezhetnek ilyen rendezvényeket, hiszen a kommunizmus idején, a fiatalságunk éveiben mi nem tehettük” – mondta Péter Ilona.
Gál István Csíkszentmártonról unokáival együtt érkezett a szombati eseményre. A 70 éves férfi elmondta, nemcsak július első hétvégéjén, hanem pünkösdkor is felöltik a székely ruhát, így érkeznek Csíksomlyóra. Unokája, a 12 éves Gál Katalin elmondta, szívesen veszi fel ilyenkor a székely ruhát, annál is inkább, mert ezenkívül kevés alkalom adatik arra, hogy viselhesse.
Csíkcsicsóról 130-an érkeztek szekerekkel. A 17 éves Kelemen Istvánt barátai győzték meg, hogy idén, első alkalommal vegyen részt az eseményen. A szintén csicsói Szabó Szilvia a közösségi élményt és a néptánctanulás lehetőségét emelte ki a rendezvény pozitív hozadékaként.
Fiatalított népviselet
A rendezvény és a népviselet népszerűsége egyébként évről évre nő: ahogy Kissné Portik Irén néprajzkutatótól, a népviseletmustra zsűrijének elnökétől megtudtuk, egyre többen ismerik meg a hagyományos népviseletvarrás szabályait is.
„Olyan új ruhákban jönnek a népviseletmustrára jelentkezők, amelyek a régiek mintájára készültek, és amelyek újításaik ellenére is hitelesek, nem találtunk bennük kifogásolni valót. Ez is a nem titkolt célunk, hiszen nem lehet míg a világ dédnagyanyáink, üknagyanyáink viseletét hordani, ellenben, ha elsajátítottuk az általuk ismert öltéstechnikákat, jegyeket akkor újra tudjuk alkotni a hagyományos székely ruhát. Ha ezt veszi át a fiatal nemzedék, akkor nemcsak a látvány kedvéért ölti magára a népviseletet, hanem tudatosan teszi, ismerve a jelképeket, öltési technikákat és az öltözet összeállításának szabályait” – összegzett Kissné Portik Irén.
Kömény Kamilla, Szőcs Lóránt, Krónika (Kolozsvár)
2014. július 8.
Megtartó hagyomány – A székely viselet, zene és tánc seregszemléje Csíksomlyón
Sziporkázó napsütés. Mélyen szántó gondolatok, főhajtás, hit, alázat, ima. Énekszó, nevetés, jókedv és derű. Az idei évben is ezek jellemezték szombaton a Kis- és Nagy Somlyó nyergében – kisebb szünetekkel – immár 83. éve megrendezett Ezer Székely Leány Napját.
Domokos Pál Péter néprajzkutató nagyot és merészet álmodott, vele együtt pedig maradandót cselekedtek mindazok, akik 1931-ben Csíksomlyón első alkalommal, majd évről-évre megszervezték a székely leányok találkozóját. A rendezvény kiállta az idő próbáját, és létrehozói reményeihez híven, népi értékeink mélyről fakadó forrásává, hagyományaink megőrzésének kincsestárává, a külső nyomás s a belülről gerjesztett erjedés hatékony ellenszerévé vált.
A kommunista diktatúra sötét évei alatt kezdetben ellenrendezvénnyel, majd ebbéli igyekezetük sikertelensége láttán, betiltással próbálták kitörülni népünknek még az emlékezetéből is a július első szombatján hagyományossá vált színes találkozót, de aljas szándékuk végérvényesen megbukott, hiszen a lelkek mélyéről elemi erővel feltörő önazonossági vágy és együvé tartozás érzésének többé már nem lehet erőszakkal vagy csalafintasággal az útjába állni.
Özönlöttek a csinos leányok
Az 1990-es újrakezdéstől kialakult szokásokhoz híven, reggeliben Csíkszereda központjában gyülekeztek a környező falvakból szekéren és lóháton érkező, népviseletbe öltözött menyecskék és legények, ott pedig fényes szőrű paripákon feszítő huszárok és az idei házigazda szerepét ellátó csíkszentsimoni fúvószenekar fogadta őket. Özönlöttek azonban a csinos székely lányok és kísérőik Marosszékről, Gyergyóból, a Gyimesekből és Háromszékről is.
Amint azt a minket kellő értesülésekkel ellátó Simon Réka Ágnestől, valamint munkatársától, Nagy Ibolyától megtudtuk, Háromszékről 350 résztvevő utazott a megyei tanács anyagi hozzájárulásával a rangos eseményre.
Így találkozhattunk a Zaboláról, Csernátonból, Gelencéről, Pákéból, Barátosról, Bibarcfalváról, Mikóújfaluból, Sepsibükszádról, Erdőfüléből, Bardocról, Olasztelekről, Barótról, Vargyasról és Székelyszáldobosról érkező és minket méltán képviselő csoportokkal. Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök és Markó Attila, sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő megnyitóbeszéde után a több ezer résztvevő perceken keresztül együtt ropta a táncot a Szabadság téren, majd felsorakozott a továbbinduláshoz.
A nép új tavasza
Az idei szentmisét Böjte atya celebrálta, aki, a rá jellemző közvetlenséggel, ezúttal békességre ösztönözte a jelenlévőket. Áhítattal elmondott szentbeszédét a következő szavakkal zárta: „én hiszem, hogy egy új tavasz következik a mi népünk életében”.
Fenyőágakból és virágokból font kapun át lehetett a színpaddá alakított Hármashalom-oltár elé lépni, melyről Fábián László csíkszentsimoni és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester köszöntötte a nyeregbe érkezőket. Az utánuk felszólaló Kissné Portik Irén néprajzkutatótól azt is megtudhattuk, hogy idén népviseletmustra is lesz, mely a rendezvény hatására beindult népviseletvarró mozgalom alkotásait lesz hivatott a hagyományok betartásának szemszögéből megvizsgálni és minősíteni, miközben hasznos tanácsokkal is ellátják a jelentkezőket. Ezt követően a színpad a zene, tánc és énekszó birtokába került, hogy a fellépők bemutathassák otthonról hozott tudásukat a Székelyföld különböző zugaiból összesereglett, nagyszámú közönségnek.
Mi, egyik szemünket az előadókon tartva, az ide mozdulás indítékai kitapogatásának szándékával bolyongtunk az árusok sátrai és a színpad közötti hatalmas téren letáborozott tömegben. Így bukkantunk rá Szekeres Adorján csíkszeredai szociológusra, aki a tűző nap sugarai elől menedéket nyújtó fenyvesben hajlandó volt számunkra megfogalmazni a rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait. Megtudhattuk tőle, hogy amióta az Ezer Székely Leány találkozóját újraindították, népviseletet öltve és gyerekeit is abba öltöztetve vesz részt az eseményen. Őseink szokásainak megbecsülését nagyszüleitől és szüleitől örökölte, ezért kötelességének tartja utódainak is továbbadni, a tudás elsajátításának és a hit megélésének vágyával együtt, mert meggyőződése szerint csak a hit, tudás és hagyomány tarthat meg minket székely-magyarnak a jövőben is.
Gyönyörű viseletünk
„Elődeink több évezredes hagyománytisztelete úgy óvott és őrzött meg minket annak, amik vagyunk, mint ahogy az itt látható leánykát és legénykét vértezi fel egy életre a rájuk adott székely ruha magyarságtudattal, s népe iránti szeretettel és tisztelettel – fogalmazott. – Mert, ha ők egyszer ezt a gyönyörű viseletet magukra öltötték, s abban népdalainkat elénekelték, és táncainkat eljárták, akkor már nemcsak tudják, hanem érzik is hovatartozásukat, és ezt továbbra is vállalni fogják.”
Az egyik fiatalemberhez a lova iránt megnyilvánuló ragaszkodása és szeretete vonzott oda. Hosszas beszélgetésünk alatt rájöttem, hogy a nyilvános véleményformálástól való tartózkodásának a székelységre jellemző, s így őbenne is mélyen fészkelő szerénység az oka. Ez viszont ama népi bölcsességből fakad, mely szerint mindenki azzal foglalkozzon, amivel adatott, vagyis a földműves a szántás-vetéssel például, az író ember pedig a szép szavak gyúrásával. Ettől eltekintve, miközben a találkozón való részvételéről faggattam, egy gyönyörű mondatot hallottam tőle: „a szegénységből áradó nagyszerűség vonzott ide”.
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Sziporkázó napsütés. Mélyen szántó gondolatok, főhajtás, hit, alázat, ima. Énekszó, nevetés, jókedv és derű. Az idei évben is ezek jellemezték szombaton a Kis- és Nagy Somlyó nyergében – kisebb szünetekkel – immár 83. éve megrendezett Ezer Székely Leány Napját.
Domokos Pál Péter néprajzkutató nagyot és merészet álmodott, vele együtt pedig maradandót cselekedtek mindazok, akik 1931-ben Csíksomlyón első alkalommal, majd évről-évre megszervezték a székely leányok találkozóját. A rendezvény kiállta az idő próbáját, és létrehozói reményeihez híven, népi értékeink mélyről fakadó forrásává, hagyományaink megőrzésének kincsestárává, a külső nyomás s a belülről gerjesztett erjedés hatékony ellenszerévé vált.
A kommunista diktatúra sötét évei alatt kezdetben ellenrendezvénnyel, majd ebbéli igyekezetük sikertelensége láttán, betiltással próbálták kitörülni népünknek még az emlékezetéből is a július első szombatján hagyományossá vált színes találkozót, de aljas szándékuk végérvényesen megbukott, hiszen a lelkek mélyéről elemi erővel feltörő önazonossági vágy és együvé tartozás érzésének többé már nem lehet erőszakkal vagy csalafintasággal az útjába állni.
Özönlöttek a csinos leányok
Az 1990-es újrakezdéstől kialakult szokásokhoz híven, reggeliben Csíkszereda központjában gyülekeztek a környező falvakból szekéren és lóháton érkező, népviseletbe öltözött menyecskék és legények, ott pedig fényes szőrű paripákon feszítő huszárok és az idei házigazda szerepét ellátó csíkszentsimoni fúvószenekar fogadta őket. Özönlöttek azonban a csinos székely lányok és kísérőik Marosszékről, Gyergyóból, a Gyimesekből és Háromszékről is.
Amint azt a minket kellő értesülésekkel ellátó Simon Réka Ágnestől, valamint munkatársától, Nagy Ibolyától megtudtuk, Háromszékről 350 résztvevő utazott a megyei tanács anyagi hozzájárulásával a rangos eseményre.
Így találkozhattunk a Zaboláról, Csernátonból, Gelencéről, Pákéból, Barátosról, Bibarcfalváról, Mikóújfaluból, Sepsibükszádról, Erdőfüléből, Bardocról, Olasztelekről, Barótról, Vargyasról és Székelyszáldobosról érkező és minket méltán képviselő csoportokkal. Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök és Markó Attila, sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő megnyitóbeszéde után a több ezer résztvevő perceken keresztül együtt ropta a táncot a Szabadság téren, majd felsorakozott a továbbinduláshoz.
A nép új tavasza
Az idei szentmisét Böjte atya celebrálta, aki, a rá jellemző közvetlenséggel, ezúttal békességre ösztönözte a jelenlévőket. Áhítattal elmondott szentbeszédét a következő szavakkal zárta: „én hiszem, hogy egy új tavasz következik a mi népünk életében”.
Fenyőágakból és virágokból font kapun át lehetett a színpaddá alakított Hármashalom-oltár elé lépni, melyről Fábián László csíkszentsimoni és Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester köszöntötte a nyeregbe érkezőket. Az utánuk felszólaló Kissné Portik Irén néprajzkutatótól azt is megtudhattuk, hogy idén népviseletmustra is lesz, mely a rendezvény hatására beindult népviseletvarró mozgalom alkotásait lesz hivatott a hagyományok betartásának szemszögéből megvizsgálni és minősíteni, miközben hasznos tanácsokkal is ellátják a jelentkezőket. Ezt követően a színpad a zene, tánc és énekszó birtokába került, hogy a fellépők bemutathassák otthonról hozott tudásukat a Székelyföld különböző zugaiból összesereglett, nagyszámú közönségnek.
Mi, egyik szemünket az előadókon tartva, az ide mozdulás indítékai kitapogatásának szándékával bolyongtunk az árusok sátrai és a színpad közötti hatalmas téren letáborozott tömegben. Így bukkantunk rá Szekeres Adorján csíkszeredai szociológusra, aki a tűző nap sugarai elől menedéket nyújtó fenyvesben hajlandó volt számunkra megfogalmazni a rendezvénnyel kapcsolatos gondolatait. Megtudhattuk tőle, hogy amióta az Ezer Székely Leány találkozóját újraindították, népviseletet öltve és gyerekeit is abba öltöztetve vesz részt az eseményen. Őseink szokásainak megbecsülését nagyszüleitől és szüleitől örökölte, ezért kötelességének tartja utódainak is továbbadni, a tudás elsajátításának és a hit megélésének vágyával együtt, mert meggyőződése szerint csak a hit, tudás és hagyomány tarthat meg minket székely-magyarnak a jövőben is.
Gyönyörű viseletünk
„Elődeink több évezredes hagyománytisztelete úgy óvott és őrzött meg minket annak, amik vagyunk, mint ahogy az itt látható leánykát és legénykét vértezi fel egy életre a rájuk adott székely ruha magyarságtudattal, s népe iránti szeretettel és tisztelettel – fogalmazott. – Mert, ha ők egyszer ezt a gyönyörű viseletet magukra öltötték, s abban népdalainkat elénekelték, és táncainkat eljárták, akkor már nemcsak tudják, hanem érzik is hovatartozásukat, és ezt továbbra is vállalni fogják.”
Az egyik fiatalemberhez a lova iránt megnyilvánuló ragaszkodása és szeretete vonzott oda. Hosszas beszélgetésünk alatt rájöttem, hogy a nyilvános véleményformálástól való tartózkodásának a székelységre jellemző, s így őbenne is mélyen fészkelő szerénység az oka. Ez viszont ama népi bölcsességből fakad, mely szerint mindenki azzal foglalkozzon, amivel adatott, vagyis a földműves a szántás-vetéssel például, az író ember pedig a szép szavak gyúrásával. Ettől eltekintve, miközben a találkozón való részvételéről faggattam, egy gyönyörű mondatot hallottam tőle: „a szegénységből áradó nagyszerűség vonzott ide”.
Bedő Zoltán, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2014. július 20.
Fiatal tehetségek alkotnak Szárhegyen
A tehetségkutatás és -gondozás, a magyarságtudat erősítése és a közösségi szellem fejlesztése céljával szervezi meg évről évre alkotótáborát a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány. A huszonegyedik rendezvény vasárnap nyitotta meg kapuit.
Hagyományosan Szárhegyen, ám ezúttal nem a ferences kolostorban táboroznak a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor résztvevői, a huszonnégy fiatalt és oktatóikat Böjte atya Kájoni János Gyermekotthona fogadta be. Rajzot, festészetet, fafaragást, kézművességet tanulnak itt egy héten át a diákok, a hasznosat a kellemessel ötvözve, kirándulásokat, szórakoztató programokat is iktattak programjukba a szervezők. A legtávolabbi résztvevők Felvidékről érkeztek, vannak diákok Nagyszebenből, a csángóföldi Lujzikalagorról, valamint Gyergyó térség különböző településeiről.
Idén is pályázat révén nyertek belépőt a táborba a jelentkezők – gyökerek témában kellett leadják pályamunkáikat, melyeket bárki megtekinthetett a vasárnapi megnyitó alkalmával a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Schola vendégházának előcsarnokában. A közös kiállítás mellett egy egyéni tárlat anyagát is megcsodálhatta a közönség – a 15 éves Spînochi Csilla-Cristina, a Borsos Miklós alkotótábor egyik állandó résztvevője mutatta be munkáit.
A közel negyven alkotást felvonultató kiállítást Ferencz Zoltán képzőművész, a Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője méltatta. Úgy fogalmazott: „A tárlat anyaga bemutatja azt a világot, amit a fiatal alkotó korához illően képvisel. Természetes, hogy ebben a korban még nincsen meghatározott »útja«, de még nem is várható. Csilla sok témához, technikához nyúl hozzá: absztrakt, expresszionista, hagyományos tusrajzzal készült figuratív tájképek, pasztellel készült munkák képezik a tárlat anyagát. Egyvalami közös bennük: látásmódjukban szinte kivétel nélkül megtalálható valami, ami az emberi elme különböző sajátosságait kutatja, valamint a kivételes és a szabályszerű különös ötvözete.”
„Követjük a táborainkban részt vevő gyerekek életútját, úgy érezzük, hogy az évi rendszerességgel szervezett programunk hozzájárul a fiatalok pályaválasztásához, tehetségük fejlesztéséhez. A húsz év alatt 47 egykori táborozónk folytatta tanulmányait képzőművészeti vagy kézműves területen” – mondta el az ünnepségen Bancsi Edit, a szervező alapítvány ügyvezetője.
A 21. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében jött létre. Az esemény Hargita megye tanácsa, a Communitas Alapítvány, a gyergyószentmiklósi Bonus Rt., a Fundamenta Kft., valamint György István támogatásával valósulhatott meg. A szervezők köszönetet mondanak továbbá a Vaskertes Iskola pedagógus-, diák- és szülőközösségének is a segítségért.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro,
A tehetségkutatás és -gondozás, a magyarságtudat erősítése és a közösségi szellem fejlesztése céljával szervezi meg évről évre alkotótáborát a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány. A huszonegyedik rendezvény vasárnap nyitotta meg kapuit.
Hagyományosan Szárhegyen, ám ezúttal nem a ferences kolostorban táboroznak a Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor résztvevői, a huszonnégy fiatalt és oktatóikat Böjte atya Kájoni János Gyermekotthona fogadta be. Rajzot, festészetet, fafaragást, kézművességet tanulnak itt egy héten át a diákok, a hasznosat a kellemessel ötvözve, kirándulásokat, szórakoztató programokat is iktattak programjukba a szervezők. A legtávolabbi résztvevők Felvidékről érkeztek, vannak diákok Nagyszebenből, a csángóföldi Lujzikalagorról, valamint Gyergyó térség különböző településeiről.
Idén is pályázat révén nyertek belépőt a táborba a jelentkezők – gyökerek témában kellett leadják pályamunkáikat, melyeket bárki megtekinthetett a vasárnapi megnyitó alkalmával a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ Schola vendégházának előcsarnokában. A közös kiállítás mellett egy egyéni tárlat anyagát is megcsodálhatta a közönség – a 15 éves Spînochi Csilla-Cristina, a Borsos Miklós alkotótábor egyik állandó résztvevője mutatta be munkáit.
A közel negyven alkotást felvonultató kiállítást Ferencz Zoltán képzőművész, a Kulturális és Művészeti Központ művészeti vezetője méltatta. Úgy fogalmazott: „A tárlat anyaga bemutatja azt a világot, amit a fiatal alkotó korához illően képvisel. Természetes, hogy ebben a korban még nincsen meghatározott »útja«, de még nem is várható. Csilla sok témához, technikához nyúl hozzá: absztrakt, expresszionista, hagyományos tusrajzzal készült figuratív tájképek, pasztellel készült munkák képezik a tárlat anyagát. Egyvalami közös bennük: látásmódjukban szinte kivétel nélkül megtalálható valami, ami az emberi elme különböző sajátosságait kutatja, valamint a kivételes és a szabályszerű különös ötvözete.”
„Követjük a táborainkban részt vevő gyerekek életútját, úgy érezzük, hogy az évi rendszerességgel szervezett programunk hozzájárul a fiatalok pályaválasztásához, tehetségük fejlesztéséhez. A húsz év alatt 47 egykori táborozónk folytatta tanulmányait képzőművészeti vagy kézműves területen” – mondta el az ünnepségen Bancsi Edit, a szervező alapítvány ügyvezetője.
A 21. Kárpát-medencei Borsos Miklós Alkotótábor a Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, valamint a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ szervezésében jött létre. Az esemény Hargita megye tanácsa, a Communitas Alapítvány, a gyergyószentmiklósi Bonus Rt., a Fundamenta Kft., valamint György István támogatásával valósulhatott meg. A szervezők köszönetet mondanak továbbá a Vaskertes Iskola pedagógus-, diák- és szülőközösségének is a segítségért.
Pethő Melánia, Székelyhon.ro,
2014. július 25.
Böjte atyára bízták a keresdi kastélyt
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány használatába adták ötven évre az erdélyi Bethlen család örökösei a keresdi várkastélyt, ahol az alapítvány képzési és nevelési központját akarják létrehozni.
Böjte Csaba ferences atya, az árva és nehéz sorsú gyermekek nevelésével foglalkozó alapítvány elnöke az egyik közösségi oldalon jelentette be tegnap, hogy az általa vezetett alapítványra bízták a Segesvártól 12 kilométerre lévő műemlék épületet a nagy múltú történelmi Bethlen család örökösei. A szerzetes közlése szerint ott akarják kialakítani az alapítvány képzési és nevelési központját. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Bethlen család örökösei közötti megállapodást Bethlen Anikó, a várkastély egyik tulajdonosa is megerősítette az MTI-nek. A nemesi család leszármazottja elmondta, hogy ötven évre bízták az alapítvány gondozására a várkastélyt azzal a feltétellel, hogy rendbe hozzák és közhasznúvá teszik a leromlott állapotban lévő ingatlant. Bethlen Anikó elmondta, azért bízták a dévai alapítványra a várkastélyt, mert azt akarták, hogy jó kezekbe kerüljön. A 2007-ben visszaszolgáltatott romos épület felújítása elkezdődött, de eddig töredékét sikerült elvégezni a munkálatoknak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány használatába adták ötven évre az erdélyi Bethlen család örökösei a keresdi várkastélyt, ahol az alapítvány képzési és nevelési központját akarják létrehozni.
Böjte Csaba ferences atya, az árva és nehéz sorsú gyermekek nevelésével foglalkozó alapítvány elnöke az egyik közösségi oldalon jelentette be tegnap, hogy az általa vezetett alapítványra bízták a Segesvártól 12 kilométerre lévő műemlék épületet a nagy múltú történelmi Bethlen család örökösei. A szerzetes közlése szerint ott akarják kialakítani az alapítvány képzési és nevelési központját. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Bethlen család örökösei közötti megállapodást Bethlen Anikó, a várkastély egyik tulajdonosa is megerősítette az MTI-nek. A nemesi család leszármazottja elmondta, hogy ötven évre bízták az alapítvány gondozására a várkastélyt azzal a feltétellel, hogy rendbe hozzák és közhasznúvá teszik a leromlott állapotban lévő ingatlant. Bethlen Anikó elmondta, azért bízták a dévai alapítványra a várkastélyt, mert azt akarták, hogy jó kezekbe kerüljön. A 2007-ben visszaszolgáltatott romos épület felújítása elkezdődött, de eddig töredékét sikerült elvégezni a munkálatoknak.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 5.
Rajt az EMI-táborban
Lehet-e Nyírő József- vagy Wass Albert-műveket nyilvánosan felolvasni? Háború zajlik Ukrajnában, hogyan érinti ez a kárpátaljai magyarokat? Autonómia – kérdések és témák, amelyek terítékre kerülnek a kedden kezdődő, 10. EMI-táborban.
Épül az előadósátor, folynak az EMI-tábor előkészületei, ezt láthattuk hétfőn Borzonton, a Dorka panziónál. A szervezőket „kézről kézre adták” máris a különböző hatóságok, a rutinellenőrzésekkel engedélyek meglétét vizsgálva. Ez korántsem meglepő, az EMI vezetői megszokták, hogy kiemelt figyelemmel tekintenek rájuk a hivatalos szervek. Minden rendben találtatott, a helyszín megfelel a tábor követelményeinek. A nagyszínpad és a sörsátrak a kezdésre a helyükön lesznek. Jöhetnek a táborozók.
Vissza- és előretekintés a nyitónapon
A tábor ezúttal is fontos közéleti-nemzetpolitikai előadásoknak, kerekasztalnak ad helyet, az előadósátorban neves történészek, politikusok, közgazdászok szólalnak majd meg. Kedd délután azonban még a „háziaké” lesz a főszerep. Az ötkor történő hivatalos megnyitó után 6-kor kezdődik az EMI-tábor – ahogy volt és ahogy lesz című kerekasztal, ahol az elmúlt tíz évre tekintenek vissza, és persze a jövő terveiről is szót ejtenek az egykori és mostani szervezők. Ha az előadósátorban kedden még nem is lesznek nagy nevek, a nagyszínpadon már igen. Az első esti bulit a Pokolgép és a Nevergreen együttes biztosítja, este 8, illetve 10 órától.
Ami a héten igazán érdekes lehet
Sorbán Attila Örs főszervező Raffay Ernő, Szántai Lajos, Vona Gábor, Hetesi Zsolt nevét említette, mint olyanokat, akik előadását valószínűleg nagy figyelem övezi majd, de minden napra jut olyan program, amelyet mindenképpen érdemes követni, amit kár lenne kihagyni.
Szerdán délután 4-től Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik kerekasztal, ahol mindhárom erdélyi magyar párt tisztségviselői megszólalnak, így Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP), Sorbán Attila, Hargita megye tanácsosa (EMNP).
Csütörtökön 12-től tartja előadását Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője. Pénteken délután 4-től Nemzetpolitikai kilátások és törekvések témában Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere (Fidesz) és Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Szombat „Autonómianap” lesz, amelyet idén is az SZNT szervez közösen az EMI-vel. Itt délelőtt 10-kor Az autonómiatörekvés állomásai 2014-ben címmel zajlik kerekasztal, amelyen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztja meg gondolatait. Táborzáróként délután 6-tól ökumenikus istentisztelet lesz, Böjte Csaba atya, Fülöp Júlia unitárius lelkész és Krizbai Imre református lelkész hirdet igét.
Koncertek: változatos kínálat
Kedden a Pokolgép és a Nevergreen, szerdán az Ismerős Arcok és a Leander Rising, csütörtökön az Atilla Fiai Társulat: Kalapács József, Rudán Joe, Varga Miklós, valamint a Beatrice, pénteken a Hot Jazz Band és a P. Mobil, szombaton pedig a Road és a Kárpátia koncertezik. A koncertek este 8 és 10 órakor kezdődnek mindennap. Emellett a kisszínpadon is számos együttes lép fel esténként, illetve éjszakánként. Itt koncertezik például a Transylmania vagy a Bagossy Brothers Company is
Hasznos tudnivalók
Az EMI-táborba a korábbi évekhez hasonlóan menetrend szerinti járatok viszik az érdeklődőket Gyergyószentmiklósról. Fontos tudni, hogy visszafelé a városba éjfélkor és 2 órakor is indul busz a tábor helyszínéről. A táborba a napi belépő 21, a heti belépő 93 lejbe kerül, a belépés 7 év alatti gyermekeknek ingyenes, 14 év alatt pedig csak a jegy ellenértékének felét kell fizetni.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
Lehet-e Nyírő József- vagy Wass Albert-műveket nyilvánosan felolvasni? Háború zajlik Ukrajnában, hogyan érinti ez a kárpátaljai magyarokat? Autonómia – kérdések és témák, amelyek terítékre kerülnek a kedden kezdődő, 10. EMI-táborban.
Épül az előadósátor, folynak az EMI-tábor előkészületei, ezt láthattuk hétfőn Borzonton, a Dorka panziónál. A szervezőket „kézről kézre adták” máris a különböző hatóságok, a rutinellenőrzésekkel engedélyek meglétét vizsgálva. Ez korántsem meglepő, az EMI vezetői megszokták, hogy kiemelt figyelemmel tekintenek rájuk a hivatalos szervek. Minden rendben találtatott, a helyszín megfelel a tábor követelményeinek. A nagyszínpad és a sörsátrak a kezdésre a helyükön lesznek. Jöhetnek a táborozók.
Vissza- és előretekintés a nyitónapon
A tábor ezúttal is fontos közéleti-nemzetpolitikai előadásoknak, kerekasztalnak ad helyet, az előadósátorban neves történészek, politikusok, közgazdászok szólalnak majd meg. Kedd délután azonban még a „háziaké” lesz a főszerep. Az ötkor történő hivatalos megnyitó után 6-kor kezdődik az EMI-tábor – ahogy volt és ahogy lesz című kerekasztal, ahol az elmúlt tíz évre tekintenek vissza, és persze a jövő terveiről is szót ejtenek az egykori és mostani szervezők. Ha az előadósátorban kedden még nem is lesznek nagy nevek, a nagyszínpadon már igen. Az első esti bulit a Pokolgép és a Nevergreen együttes biztosítja, este 8, illetve 10 órától.
Ami a héten igazán érdekes lehet
Sorbán Attila Örs főszervező Raffay Ernő, Szántai Lajos, Vona Gábor, Hetesi Zsolt nevét említette, mint olyanokat, akik előadását valószínűleg nagy figyelem övezi majd, de minden napra jut olyan program, amelyet mindenképpen érdemes követni, amit kár lenne kihagyni.
Szerdán délután 4-től Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik kerekasztal, ahol mindhárom erdélyi magyar párt tisztségviselői megszólalnak, így Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP), Sorbán Attila, Hargita megye tanácsosa (EMNP).
Csütörtökön 12-től tartja előadását Vona Gábor, a Jobbik elnöke és Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője. Pénteken délután 4-től Nemzetpolitikai kilátások és törekvések témában Kőszegi Zoltán, Dabas polgármestere (Fidesz) és Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök előadását hallgathatják meg az érdeklődők.
Szombat „Autonómianap” lesz, amelyet idén is az SZNT szervez közösen az EMI-vel. Itt délelőtt 10-kor Az autonómiatörekvés állomásai 2014-ben címmel zajlik kerekasztal, amelyen Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke osztja meg gondolatait. Táborzáróként délután 6-tól ökumenikus istentisztelet lesz, Böjte Csaba atya, Fülöp Júlia unitárius lelkész és Krizbai Imre református lelkész hirdet igét.
Koncertek: változatos kínálat
Kedden a Pokolgép és a Nevergreen, szerdán az Ismerős Arcok és a Leander Rising, csütörtökön az Atilla Fiai Társulat: Kalapács József, Rudán Joe, Varga Miklós, valamint a Beatrice, pénteken a Hot Jazz Band és a P. Mobil, szombaton pedig a Road és a Kárpátia koncertezik. A koncertek este 8 és 10 órakor kezdődnek mindennap. Emellett a kisszínpadon is számos együttes lép fel esténként, illetve éjszakánként. Itt koncertezik például a Transylmania vagy a Bagossy Brothers Company is
Hasznos tudnivalók
Az EMI-táborba a korábbi évekhez hasonlóan menetrend szerinti járatok viszik az érdeklődőket Gyergyószentmiklósról. Fontos tudni, hogy visszafelé a városba éjfélkor és 2 órakor is indul busz a tábor helyszínéről. A táborba a napi belépő 21, a heti belépő 93 lejbe kerül, a belépés 7 év alatti gyermekeknek ingyenes, 14 év alatt pedig csak a jegy ellenértékének felét kell fizetni.
Gergely Imre, Székelyhon.ro
2014. augusztus 11.
Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad (Tizedik EMI-tábor)
Hinnünk kell a szeretet és a béke világformáló erejében, és vinnünk kell a békét oda, ahol békétlenség van – fogalmazott a Borzonton tartott 10. EMI-tábor előadásait záró szombati ökumenikus istentiszteleten Böjte Csaba ferences atya. Békefelhívása látszólag ellentmondott a tábor szellemiségének, miszerint nem ülhetünk békésen, karba tett kézzel, mert küzdenünk kell azért, hogy sorsunkat magunk alakíthassuk, anyanyelvünket megőrizhessük, de az ige által azt is hirdette, Jézus az ellenfelét nem legyőzte, hanem társává tette az ügy érdekében.
A 10. EMI-tábor kiemelt témái között szerepeltek: Székelyföld autonómiája, a szórványlét kérdései, a rendszerváltás után is fennmaradó titkosszolgálat tevékenysége, az anyanyelvhasználat jogi korlátozottsága, népesedés-népességfogyás, nemzeti jelképeink használata. Az előadásokban helyzetjelentés hangzott el említett témakörökben, s bár megoldási javaslatok nemigen születtek, az együtt gondolkodás, a vita, a párbeszéd előbbre viheti a közös ügyet – vélik a szervezők. Az Ismerős arcok zenekartól választott tábori jelmondat üzenetéről, az EMI-táborok elmúlt tíz esztendejének eredményéről Sorbán Attila Örs EMI-elnök érdeklődésünkre elmondta, a választott mottó, miszerint „amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad”, elsősorban az EMI-seknek szól, hogy ne mondjanak le a céljaikról és a táborról, bármilyen nehézségekbe ütköznek is, másodsorban a nemzeti jellegre hívják fel általa a figyelmet, és „a legfontosabb: ez a mottó tanulságul szolgálhat minden erdélyi magyarnak, hogy amíg nem mondunk le arról, hogy itthon maradjunk, nem mondunk le arról, hogy sorsunkat magunk igazgassuk, hanem folyamatosan építkezünk és dolgozunk érte, addig senki nem veheti el tőlünk népünk jövőjét”. Az EMI elnöke az elmúlt tíz év legfőbb eredményének tartja, hogy „míg korábban csodabogárnak tartották a nemzeti érzelmű fiatalokat, méltányolták, illetve elítélték kiállásukat, mára megszokottá vált, hogy fiatalok tömegesen vallják magukat nemzeti érzelműnek, fontos számukra az autonómia, a nemzet sorsa. Mi azt szeretnénk, ha azt az értékrendszert, amit az EMI-tábor képvisel, a résztvevők megismernék, és ha egyetértenek vele, tegyék magukévá. Az EMI-tábornak mindig az lesz a legfőbb célja, hogy az Erdélyben, a Kárpát-medencében élő, nemzeti érzelmű fiatalokat összegyűjtse, közösséget próbáljon kovácsolni ebből a rétegből, és természetesen szórakozást is nyújtson számukra.”
Sorbán Attila Örs állítását alátámasztotta a tábor programja, amelyben neves előadók értekeztek az említett témákról, a Keskeny út sátorban lelki feltöltődést kínáltak, de a szellemi táplálék mellett az immár kisgyermekeikkel visszatérő fiatalok és az újoncok számára bőven volt választék szórakoztató tevékenységekből is: rajzolás, pólófestés, közös művészeti alkotás, íjászat, tánc, közös éneklés. Az esti koncerteket olykor elverte az eső, de azért bőven akadt hallgatósága többek között a Beatrice, a Hot Jazz Band, az Ismerős arcok, a Leander Rising, az EMI-táborban először fellépő P. Mobil zenekarnak, na meg az évente visszatérő Kárpátiának, amelynek szombat esti fellépését hatalmas rajongótábor követte végig.
Közel hetven előadó, százhetven önkéntes, a fellépő zenekarok, az EMI szervezőcsapata, a táborlakók közösen tettek azért, hogy a 10. EMI-tábor tartalmas legyen, s bár az eredményét nem lehet lemérni az egyhetes együttlétnek, annyi bizonyos, a közösségi gondolkodás és cselekvés színterén az Erdélyi Magyar Ifjak évente megrendezett táborát immár nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hinnünk kell a szeretet és a béke világformáló erejében, és vinnünk kell a békét oda, ahol békétlenség van – fogalmazott a Borzonton tartott 10. EMI-tábor előadásait záró szombati ökumenikus istentiszteleten Böjte Csaba ferences atya. Békefelhívása látszólag ellentmondott a tábor szellemiségének, miszerint nem ülhetünk békésen, karba tett kézzel, mert küzdenünk kell azért, hogy sorsunkat magunk alakíthassuk, anyanyelvünket megőrizhessük, de az ige által azt is hirdette, Jézus az ellenfelét nem legyőzte, hanem társává tette az ügy érdekében.
A 10. EMI-tábor kiemelt témái között szerepeltek: Székelyföld autonómiája, a szórványlét kérdései, a rendszerváltás után is fennmaradó titkosszolgálat tevékenysége, az anyanyelvhasználat jogi korlátozottsága, népesedés-népességfogyás, nemzeti jelképeink használata. Az előadásokban helyzetjelentés hangzott el említett témakörökben, s bár megoldási javaslatok nemigen születtek, az együtt gondolkodás, a vita, a párbeszéd előbbre viheti a közös ügyet – vélik a szervezők. Az Ismerős arcok zenekartól választott tábori jelmondat üzenetéről, az EMI-táborok elmúlt tíz esztendejének eredményéről Sorbán Attila Örs EMI-elnök érdeklődésünkre elmondta, a választott mottó, miszerint „amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad”, elsősorban az EMI-seknek szól, hogy ne mondjanak le a céljaikról és a táborról, bármilyen nehézségekbe ütköznek is, másodsorban a nemzeti jellegre hívják fel általa a figyelmet, és „a legfontosabb: ez a mottó tanulságul szolgálhat minden erdélyi magyarnak, hogy amíg nem mondunk le arról, hogy itthon maradjunk, nem mondunk le arról, hogy sorsunkat magunk igazgassuk, hanem folyamatosan építkezünk és dolgozunk érte, addig senki nem veheti el tőlünk népünk jövőjét”. Az EMI elnöke az elmúlt tíz év legfőbb eredményének tartja, hogy „míg korábban csodabogárnak tartották a nemzeti érzelmű fiatalokat, méltányolták, illetve elítélték kiállásukat, mára megszokottá vált, hogy fiatalok tömegesen vallják magukat nemzeti érzelműnek, fontos számukra az autonómia, a nemzet sorsa. Mi azt szeretnénk, ha azt az értékrendszert, amit az EMI-tábor képvisel, a résztvevők megismernék, és ha egyetértenek vele, tegyék magukévá. Az EMI-tábornak mindig az lesz a legfőbb célja, hogy az Erdélyben, a Kárpát-medencében élő, nemzeti érzelmű fiatalokat összegyűjtse, közösséget próbáljon kovácsolni ebből a rétegből, és természetesen szórakozást is nyújtson számukra.”
Sorbán Attila Örs állítását alátámasztotta a tábor programja, amelyben neves előadók értekeztek az említett témákról, a Keskeny út sátorban lelki feltöltődést kínáltak, de a szellemi táplálék mellett az immár kisgyermekeikkel visszatérő fiatalok és az újoncok számára bőven volt választék szórakoztató tevékenységekből is: rajzolás, pólófestés, közös művészeti alkotás, íjászat, tánc, közös éneklés. Az esti koncerteket olykor elverte az eső, de azért bőven akadt hallgatósága többek között a Beatrice, a Hot Jazz Band, az Ismerős arcok, a Leander Rising, az EMI-táborban először fellépő P. Mobil zenekarnak, na meg az évente visszatérő Kárpátiának, amelynek szombat esti fellépését hatalmas rajongótábor követte végig.
Közel hetven előadó, százhetven önkéntes, a fellépő zenekarok, az EMI szervezőcsapata, a táborlakók közösen tettek azért, hogy a 10. EMI-tábor tartalmas legyen, s bár az eredményét nem lehet lemérni az egyhetes együttlétnek, annyi bizonyos, a közösségi gondolkodás és cselekvés színterén az Erdélyi Magyar Ifjak évente megrendezett táborát immár nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Fekete Réka, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. augusztus 12.
Háborgó világban sziget a megnyugvásnak: Keresd
Megelevenedett, élettel telt meg vasárnap az erdélyi kastélyépítészet legszebb alkotásának tartott keresdi kastély udvara. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentmiseáldozattal kezdte azt a nemes munkát, amelyet a nagy múltú Bethlen családtól 50 évre kapott ajándék felújítása és hasznosítása érdekében vállalt. Az örökösök nagylelkű ajándékát kissé félve, de nagy alázattal vették át – nyilatkozta Böjte Csaba, aki elmondta, hogy szeretnék úgy felújítani, mint a dévai kolostort, Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, s az épületet a béke házává, lelki otthonná, képzési központtá alakítani. A szentmisével kezdődő ünnepi összejövetelen a Bethlen családot Bethlen Anikó grófnő képviselte.
Dánosról letérve már maga a völgy is olyan szép, mintha a megnyugvás útjára térne az arra járó. A nyolc kilométerre levő egykori szász falu központjában a domboldalra épült kastély is a béke hangulatával fogad. A belépő először az öregtoronnyal néz szembe, amely a XV. század óta áll. Utolsó szintjén alabárdos vitézek őrzik az épületegyüttest, a keskeny csigalépcsőn elérhető kilátóból a környező erdős dombokra, s a kastélykertre látni, tetejét színes, mázas cserepek fedik. A torony első szintje adott helyet hajdan a Bethlenek könyvtárának és levéltárának. A toronyhoz kapcsolódik a XVII. században épült kőoszlopokra támaszkodó loggia, amely a sárospataki vár Lorántffy Zsuzsanna által építtetett oszlopos feljárójára emlékeztet. A Bethlen Márk által elkezdett munkát (I.) György, (II.) Mihály, (II.) Elek folytatta, s a reneszánsz elemek, faragott ablak- és ajtókeretek általuk gazdagodtak új elemekkel. Elődei munkáját (II.) Elek (1643–1696) fejezte be, aki a keleti szárnyat építtette az olasz bástyás védőövvel, s az ő idejében készült a "késő reneszánsz kastélykápolna", az erdélyi építészet gyöngyszeme. A kastély utolsó tulajdonosát, Bethlen Bálintot 1945-ben internálótáborba vitték, ahol súlyosan megbetegedett. A kastélyt első házasságából való fiára, Gáborra hagyta, akitől 1949-ban államosították, majd a rendszerváltást követően hosszas huzavona után három lányának: Anikónak, Ágnesnek és Évának szolgáltatták vissza az apai örökséget.
– Együtt imádkozzunk, hogy Isten áldását kérjük tervünkre – kezdte a szentmisét Böjte Csaba, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a múltat a jövő érdekében kell felvállalni. Aztán arról beszélt, hogy háborúk dúlnak körülöttünk, keresztény emberek ezreit ölik meg, templomokat égetnek fel, nagyvárosokat bombáznak, feszült, ideges, ellenséges a világ. Ilyen körülmények között vagy közömbös marad az ember, vagy fegyvert fog valamelyik fél oldalán, vagy Krisztus útját, a párbeszédet választja. Mivel a jóság evangéliuma hiányzik az emberekből, a gyönyörű keresdi kastélyt arra szeretnék felhasználni, hogy a katolikus egyház által vállalt szociális karitatív tevékenységek mellett egy újfajta szolgáltatást indítsanak be, abból kiindulva, hogy az ember életében minden a fejben kezdődik. Ez a tapasztalat erősödött meg benne húsz év alatt, amelyek során a Szent Ferenc Alapítvány 500 gyermek gondozását vállalta és látta el. Az alapítvány nevelési és képzési központját, a Béke Házát (Domus Pacis) tervezik Keresden berendezni, ahol az örömhírt szeretnék hirdetni, a lelki nyugalmat, a tisztánlátást, s a lélek dolgaiban való elmélyülést biztosítani azok számára, akik rászorulnak. Azokra a fiatalokra is gondoltak, akik egymás után végzik az egyetemeket, mégsem tudnak mit kezdeni magukkal, s a tervezett keresdi központban utat mutatnának számukra is.
Böjte Csaba köszönetet mondott Bethlen Anikónak, aki felmenői mindenkori jószándékát hangsúlyozva reményét fejezte ki, hogy az árva és nehéz helyzetben levő gyermekek gyámolítójának munkáját siker kíséri.
Sok szép dolgot gyűjtött össze élete során, s felajánlotta, hogy azokból egy kis múzeum nyíljon a kastélyban, majd azzal zárta szavait: hisz abban, hogy amit a történelem vihara széthordott, azt a szeretet és a jóság összefogja.
Kérdésemre, hogy miért gondolt a család Böjte Csaba ferences szerzetesre, egyszerű kérdéssel válaszolt: ki másra gondolhattak volna? Aztán egy régi élményt mesélt el, hogy miért hatotta meg Böjte Csaba neveltjeinek magatartása, miért zárta őket annyira a szívébe.
– Úgy éreztem, mintha a nyugalom völgyébe érkeztem volna, s ez csak fokozódott, amikor a kastély udvarára értem. Békességgel tölt el, jó érzés itt lenni – osztotta meg benyomásait a hallgatósággal Márton Judit, a gyulafehérvári főegyházmegye műépítész szakembere, aki a felújítási terveket készíti, s bemutatta a hallgatóságnak a kastélyt.
A már említett adatok mellett beszélt a kastélyegyüttes négy sarkán levő füles bástyákról, amelyek nagy vívmányt jelentettek olyan szempontból, hogy minden irányban lehetett látni és lőni, s a felső szinten levő szurokkiöntők is a védelmet szolgálták.
Az épület annyira szép volt, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatal a hetvenes években nekifogott, hogy felújítsák, majd 1977-ben, amikor a hivatal megszűnt, az átadásra kész épületből szinte mindent széthordtak. Az 1990-es években visszatértek a tervre, és a ’90-es években luxusszállóvá akarták alakítani, de időközben a család visszaigényelte és -kapta az épületet.
– A kastélyon az 1667-es évszám olvasható, ami azt jelzi, hogy az 1661-es nagy tartárjárás után erősítették meg az épületet. Ebben a nehéz korban gyűjtötte össze Kájoni János Ferenc-rendi szerzetes a kor vallásos énekeit, amelyekből jó néhányat a csíkszeredai Role együttes dolgozott fel és szólaltatott meg az ünnepség alatt – ajánlotta az együttest a közönség figyelmébe Böjte Csaba. Majd elmondta: tudatában van annak, hogy nagy feladatra vállalkozott, ezért örömmel fogadnak minden tanácsot és főleg minden segítséget, önkénteseknek és tehetősebb embereknek a hozzájárulását ahhoz, hogy a központ felújítása elkezdődhessen, majd Isten áldását kérte az elkövetkező 50 évre vállalt munkára. Ha a téglákat elkezdjük egymásra rakni, én hiszem, hogy sok minden megvalósul – válaszolta kérdésünkre a mise végén, miután hosszú sorokban kanyarogtak a résztvevők, hogy áldozzanak, majd a szovátai Szent József Gyermekotthon vendégelte meg a közönséget.
Végül zárjuk a tudósítást Szőcs Bélának, a keresdi otthon jövendő munkatársának a szavaival, amelyek az épület elképzelt rendeltetéséről szólnak: Ha nem találod a helyed – akkor Keresd!/ Ha üresnek, céltlannak érzed életed – akkor Keresd!/ Ha megállnál, kiszállnál a mindennapok pörgéséből – akkor Keresd!/ Ha valós, értelmes, előrevivő célokra vágysz – akkor Keresd!/ Ha kipróbálnád magad – akkor Keresd!/ Ha csak elhúzódnál, hogy találkozz "vele" – akkor Keresd!
Remélhetőleg sokan megtalálják!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Megelevenedett, élettel telt meg vasárnap az erdélyi kastélyépítészet legszebb alkotásának tartott keresdi kastély udvara. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője szentmiseáldozattal kezdte azt a nemes munkát, amelyet a nagy múltú Bethlen családtól 50 évre kapott ajándék felújítása és hasznosítása érdekében vállalt. Az örökösök nagylelkű ajándékát kissé félve, de nagy alázattal vették át – nyilatkozta Böjte Csaba, aki elmondta, hogy szeretnék úgy felújítani, mint a dévai kolostort, Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát, s az épületet a béke házává, lelki otthonná, képzési központtá alakítani. A szentmisével kezdődő ünnepi összejövetelen a Bethlen családot Bethlen Anikó grófnő képviselte.
Dánosról letérve már maga a völgy is olyan szép, mintha a megnyugvás útjára térne az arra járó. A nyolc kilométerre levő egykori szász falu központjában a domboldalra épült kastély is a béke hangulatával fogad. A belépő először az öregtoronnyal néz szembe, amely a XV. század óta áll. Utolsó szintjén alabárdos vitézek őrzik az épületegyüttest, a keskeny csigalépcsőn elérhető kilátóból a környező erdős dombokra, s a kastélykertre látni, tetejét színes, mázas cserepek fedik. A torony első szintje adott helyet hajdan a Bethlenek könyvtárának és levéltárának. A toronyhoz kapcsolódik a XVII. században épült kőoszlopokra támaszkodó loggia, amely a sárospataki vár Lorántffy Zsuzsanna által építtetett oszlopos feljárójára emlékeztet. A Bethlen Márk által elkezdett munkát (I.) György, (II.) Mihály, (II.) Elek folytatta, s a reneszánsz elemek, faragott ablak- és ajtókeretek általuk gazdagodtak új elemekkel. Elődei munkáját (II.) Elek (1643–1696) fejezte be, aki a keleti szárnyat építtette az olasz bástyás védőövvel, s az ő idejében készült a "késő reneszánsz kastélykápolna", az erdélyi építészet gyöngyszeme. A kastély utolsó tulajdonosát, Bethlen Bálintot 1945-ben internálótáborba vitték, ahol súlyosan megbetegedett. A kastélyt első házasságából való fiára, Gáborra hagyta, akitől 1949-ban államosították, majd a rendszerváltást követően hosszas huzavona után három lányának: Anikónak, Ágnesnek és Évának szolgáltatták vissza az apai örökséget.
– Együtt imádkozzunk, hogy Isten áldását kérjük tervünkre – kezdte a szentmisét Böjte Csaba, aki annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a múltat a jövő érdekében kell felvállalni. Aztán arról beszélt, hogy háborúk dúlnak körülöttünk, keresztény emberek ezreit ölik meg, templomokat égetnek fel, nagyvárosokat bombáznak, feszült, ideges, ellenséges a világ. Ilyen körülmények között vagy közömbös marad az ember, vagy fegyvert fog valamelyik fél oldalán, vagy Krisztus útját, a párbeszédet választja. Mivel a jóság evangéliuma hiányzik az emberekből, a gyönyörű keresdi kastélyt arra szeretnék felhasználni, hogy a katolikus egyház által vállalt szociális karitatív tevékenységek mellett egy újfajta szolgáltatást indítsanak be, abból kiindulva, hogy az ember életében minden a fejben kezdődik. Ez a tapasztalat erősödött meg benne húsz év alatt, amelyek során a Szent Ferenc Alapítvány 500 gyermek gondozását vállalta és látta el. Az alapítvány nevelési és képzési központját, a Béke Házát (Domus Pacis) tervezik Keresden berendezni, ahol az örömhírt szeretnék hirdetni, a lelki nyugalmat, a tisztánlátást, s a lélek dolgaiban való elmélyülést biztosítani azok számára, akik rászorulnak. Azokra a fiatalokra is gondoltak, akik egymás után végzik az egyetemeket, mégsem tudnak mit kezdeni magukkal, s a tervezett keresdi központban utat mutatnának számukra is.
Böjte Csaba köszönetet mondott Bethlen Anikónak, aki felmenői mindenkori jószándékát hangsúlyozva reményét fejezte ki, hogy az árva és nehéz helyzetben levő gyermekek gyámolítójának munkáját siker kíséri.
Sok szép dolgot gyűjtött össze élete során, s felajánlotta, hogy azokból egy kis múzeum nyíljon a kastélyban, majd azzal zárta szavait: hisz abban, hogy amit a történelem vihara széthordott, azt a szeretet és a jóság összefogja.
Kérdésemre, hogy miért gondolt a család Böjte Csaba ferences szerzetesre, egyszerű kérdéssel válaszolt: ki másra gondolhattak volna? Aztán egy régi élményt mesélt el, hogy miért hatotta meg Böjte Csaba neveltjeinek magatartása, miért zárta őket annyira a szívébe.
– Úgy éreztem, mintha a nyugalom völgyébe érkeztem volna, s ez csak fokozódott, amikor a kastély udvarára értem. Békességgel tölt el, jó érzés itt lenni – osztotta meg benyomásait a hallgatósággal Márton Judit, a gyulafehérvári főegyházmegye műépítész szakembere, aki a felújítási terveket készíti, s bemutatta a hallgatóságnak a kastélyt.
A már említett adatok mellett beszélt a kastélyegyüttes négy sarkán levő füles bástyákról, amelyek nagy vívmányt jelentettek olyan szempontból, hogy minden irányban lehetett látni és lőni, s a felső szinten levő szurokkiöntők is a védelmet szolgálták.
Az épület annyira szép volt, hogy a bukaresti műemlékvédelmi hivatal a hetvenes években nekifogott, hogy felújítsák, majd 1977-ben, amikor a hivatal megszűnt, az átadásra kész épületből szinte mindent széthordtak. Az 1990-es években visszatértek a tervre, és a ’90-es években luxusszállóvá akarták alakítani, de időközben a család visszaigényelte és -kapta az épületet.
– A kastélyon az 1667-es évszám olvasható, ami azt jelzi, hogy az 1661-es nagy tartárjárás után erősítették meg az épületet. Ebben a nehéz korban gyűjtötte össze Kájoni János Ferenc-rendi szerzetes a kor vallásos énekeit, amelyekből jó néhányat a csíkszeredai Role együttes dolgozott fel és szólaltatott meg az ünnepség alatt – ajánlotta az együttest a közönség figyelmébe Böjte Csaba. Majd elmondta: tudatában van annak, hogy nagy feladatra vállalkozott, ezért örömmel fogadnak minden tanácsot és főleg minden segítséget, önkénteseknek és tehetősebb embereknek a hozzájárulását ahhoz, hogy a központ felújítása elkezdődhessen, majd Isten áldását kérte az elkövetkező 50 évre vállalt munkára. Ha a téglákat elkezdjük egymásra rakni, én hiszem, hogy sok minden megvalósul – válaszolta kérdésünkre a mise végén, miután hosszú sorokban kanyarogtak a résztvevők, hogy áldozzanak, majd a szovátai Szent József Gyermekotthon vendégelte meg a közönséget.
Végül zárjuk a tudósítást Szőcs Bélának, a keresdi otthon jövendő munkatársának a szavaival, amelyek az épület elképzelt rendeltetéséről szólnak: Ha nem találod a helyed – akkor Keresd!/ Ha üresnek, céltlannak érzed életed – akkor Keresd!/ Ha megállnál, kiszállnál a mindennapok pörgéséből – akkor Keresd!/ Ha valós, értelmes, előrevivő célokra vágysz – akkor Keresd!/ Ha kipróbálnád magad – akkor Keresd!/ Ha csak elhúzódnál, hogy találkozz "vele" – akkor Keresd!
Remélhetőleg sokan megtalálják!
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2014. augusztus 13.
Megkezdődött a CSIT
„A hívők sokaságának egy volt a szíve–lelke” (ApCsel 4,32), ezzel a jelmondattal nyitotta meg kapuit a 2014-es Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, a CSIT, augusztus 12-én. A rendezvénynek a Szent István Kollégium és a hozzá tartozó Mária-kert ad otthont.
A 38-ik alkalommal megszervezett CSIT-re mintegy hétszáz fiatal érkezett. A 14-30 év közötti korosztálynak gazdag programot állítottak össze a szervezők. A Találkozó ideje alatt a fiatalok részt vehetnek előadásokon, csoportfoglalkozásokon és tanúságtételeken is. A programból az idén sem marad ki az imádságos együttlét, a sok játék és a több, mint 30 műhelyfoglalkozás.
A CSIT főszervezője a Gyulafehérvári Érsekség Ifjúsági Főlelkészsége. Tamás Barna ifjúsági lelkész elmondta, egy nagyszerű találkozót készítettek elő. Munkájukat egy húsz fős szervezőcsapat, és több mint száz önkéntes fiatal segíti. A szervezők nagyon fontosnak tartják, hogy a fiatalok felfedezzék, hogy a hit, a vallás egy járható út, hogy Isten létezik és megtapasztalható. Ugyanakkor a keresztények az öröm emberei, tudnak és szeretnek is szórakozni, idejüket tartalmasan eltölteni.
A regisztráció után mindenki elfoglalta a helyét a kollégium épületében, vagy felállították sátrukat a kollégiumhoz tartozó Mária-kertben. Az ünnepélyes megnyitón a szervezők nevében Tamás Barna és Veress Sándor ifjúsági lelkészek, házigazdaként Böjte Csaba ferences atya és a rendezvény egyik támogatójaként Hargita megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba köszöntötte a résztvevőket. Az előadók is bemutatkoztak, majd az első napot zenés program és képes beszámoló zárta.
A szervezők a következő napokban is várják azokat, akik csak egy napra tudnak eljönni a CSIT-re.
Részletes információk, illetve fényképek a www.csitinfo.ro oldalon és a CSIT Facebook oldalán találhatóak. Közlemény
Erdély.ma
„A hívők sokaságának egy volt a szíve–lelke” (ApCsel 4,32), ezzel a jelmondattal nyitotta meg kapuit a 2014-es Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, a CSIT, augusztus 12-én. A rendezvénynek a Szent István Kollégium és a hozzá tartozó Mária-kert ad otthont.
A 38-ik alkalommal megszervezett CSIT-re mintegy hétszáz fiatal érkezett. A 14-30 év közötti korosztálynak gazdag programot állítottak össze a szervezők. A Találkozó ideje alatt a fiatalok részt vehetnek előadásokon, csoportfoglalkozásokon és tanúságtételeken is. A programból az idén sem marad ki az imádságos együttlét, a sok játék és a több, mint 30 műhelyfoglalkozás.
A CSIT főszervezője a Gyulafehérvári Érsekség Ifjúsági Főlelkészsége. Tamás Barna ifjúsági lelkész elmondta, egy nagyszerű találkozót készítettek elő. Munkájukat egy húsz fős szervezőcsapat, és több mint száz önkéntes fiatal segíti. A szervezők nagyon fontosnak tartják, hogy a fiatalok felfedezzék, hogy a hit, a vallás egy járható út, hogy Isten létezik és megtapasztalható. Ugyanakkor a keresztények az öröm emberei, tudnak és szeretnek is szórakozni, idejüket tartalmasan eltölteni.
A regisztráció után mindenki elfoglalta a helyét a kollégium épületében, vagy felállították sátrukat a kollégiumhoz tartozó Mária-kertben. Az ünnepélyes megnyitón a szervezők nevében Tamás Barna és Veress Sándor ifjúsági lelkészek, házigazdaként Böjte Csaba ferences atya és a rendezvény egyik támogatójaként Hargita megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba köszöntötte a résztvevőket. Az előadók is bemutatkoztak, majd az első napot zenés program és képes beszámoló zárta.
A szervezők a következő napokban is várják azokat, akik csak egy napra tudnak eljönni a CSIT-re.
Részletes információk, illetve fényképek a www.csitinfo.ro oldalon és a CSIT Facebook oldalán találhatóak. Közlemény
Erdély.ma
2014. augusztus 19.
Felavatják a küküllőkeményfalvi kultúrházat
Szombaton, augusztus 23-án 13 órakor avatóünnepséget tartanak a Fenyéd községhez tartozó településen. Több évtizedes álom valósult meg a közösségi létesítmény használatba adásával. Ugyanakkor rendkívüli ajándékot is kap a szülőfalu népe Bíró János Antal ferences atyától: erre az alkalomra írta legújabb könyvét a Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja. Az eseményre meghívták Böjte Csaba ferences szerzetest is.
2011-ben tették le a művelődés helyi hajlékának alapkövét – tudtuk meg Bokor Botond polgármestertől. „Hála Istennek rövid idő alatt sikerült befejeznünk. Olyan településen épült kultúrház, ahol eddig nem volt. Legnagyobb igénye erre volt a falunak, amit meg is fogalmaztak – összegezte a településvezető. A saját források mellett Hargita megye tanácsa finanszírozta a beruházást, és kormánypénzt is sikerült bevonni.
„Erre az alkalomra egy könyvecskével szeretném meglepni honfitársaimat. Falumban a kultúrház építésével szélesre nyílnak a szellemi kultúra ajtói, mert ez az első komoly lépés a falu emelkedése felé” – írja a Hetvenöt év Isten szolgálatában című kiadvány előszavában Antal atya, a település díszpolgára. 1918. szeptember 15-én született Küküllőkeményfalván, és jelenleg Szászvárosban él. A kötetbe, amely évszázadnyi időt ölel át, belefogalmazta sorsát. Ugyanakkor helyet kaptak benne azok a versek is, amelyeket zömmel 90 éves kora után írt.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro
Szombaton, augusztus 23-án 13 órakor avatóünnepséget tartanak a Fenyéd községhez tartozó településen. Több évtizedes álom valósult meg a közösségi létesítmény használatba adásával. Ugyanakkor rendkívüli ajándékot is kap a szülőfalu népe Bíró János Antal ferences atyától: erre az alkalomra írta legújabb könyvét a Gyulafehérvári Főegyházmegye legidősebb papja. Az eseményre meghívták Böjte Csaba ferences szerzetest is.
2011-ben tették le a művelődés helyi hajlékának alapkövét – tudtuk meg Bokor Botond polgármestertől. „Hála Istennek rövid idő alatt sikerült befejeznünk. Olyan településen épült kultúrház, ahol eddig nem volt. Legnagyobb igénye erre volt a falunak, amit meg is fogalmaztak – összegezte a településvezető. A saját források mellett Hargita megye tanácsa finanszírozta a beruházást, és kormánypénzt is sikerült bevonni.
„Erre az alkalomra egy könyvecskével szeretném meglepni honfitársaimat. Falumban a kultúrház építésével szélesre nyílnak a szellemi kultúra ajtói, mert ez az első komoly lépés a falu emelkedése felé” – írja a Hetvenöt év Isten szolgálatában című kiadvány előszavában Antal atya, a település díszpolgára. 1918. szeptember 15-én született Küküllőkeményfalván, és jelenleg Szászvárosban él. A kötetbe, amely évszázadnyi időt ölel át, belefogalmazta sorsát. Ugyanakkor helyet kaptak benne azok a versek is, amelyeket zömmel 90 éves kora után írt.
Molnár Melinda, Székelyhon.ro
2014. augusztus 21.
Beszélgetés dr. Horváth István Károlyné Margóval, a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület elnökével
Ötágú síp Nagyvarjason
Dr. Horváth István Károlyné, Margó harmadmagával volt jelen augusztus 16-án, szombaton Nagyvarjason a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület képviseletében a helybeliek világtalálkozóján. Ez alkalommal készült az alábbi beszélgetés.
Ön az Ötágú Síp képviselője, Szegedről. Hogy kerültek ide, az itteni találkozóra?
A könyv, a Nagyvarjasi harangszó egyik szerzőjétől, Szabó Istvántól és Nagy Istvántól kaptunk meghívást, mert ők a Szögedi nemzet nevű rendezvényeink találkozóin részt vettek eddig is, ismerték, hogy ez micsoda, meghívtuk őket és most visszahívtak bennünket ide, Varjasra. Életemben soha nem voltam itt, mint ahogy a többiek sem.
– Ön szegedi?
– Születésre nézve nem, de nagyon régóta Szegeden élek.
– Mondja el, kérem, hátha valaki még nem tudja, mi az Ötágú Síp?
– Ez egy egyesület, 1995-ben alakult, Biró Zoltán irodalomtörténész volt az első elnökünk. A névvel mindig baj volt, nagyon sokan azt hitték, hogy ez egy zenei egyesület. Hát nem. Az anyaországban nem köztudott, hogy ez mi, bezzeg a határon túl… sokkal többen tudják. Egyszer Illyés Gyulától megkérdezte egy riporter, hogy Magyarország ilyen állapotban, mint amilyenben van, rendelkezik-e egységes kultúrával? Mire Illyés azt mondta: bár bennünket Trianonban ötfelé daraboltak, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen, harmonikusan szólni, mint egy ötágú síp. Aminek a szárai különbözőek, a hangszer mégis egy. Innen vettük a nevünket, és a név mutatja azt is, hogy mit csinálunk, mi a fő profilunk: az elcsatolt területek kulturális életével, kulturális személyiségeivel való kapcsolattartás, őket velünk, saját magunkkal és őket egymással hozzuk kapcsolatba. De nemcsak a kultúrával foglalkozunk, hanem azzal, amivel kell.
– És mi az, amivel kell, a kultúrán kívül? Vagy mi az, amivel lehet?
– Főleg amióta ezt a Szögedi nemzet találkozót csináljuk, azóta egyéni vagy közösségi kérelmeket is közvetítünk. Mondok egy példát. Idén Újkígyóson, a kétszázéves kirajzású Újkígyóson volt a negyedik találkozó, odajöttek hozzánk a majlátiak azzal, hogy nincs elég gyerek, bezárják az iskolát. Összehoztuk őket az óteleki Heinrich József plébánossal, aki ezt a kérdést tavaly náluk megoldotta.
– És Majláthon?
– Nem tudom még, hogy milyen tanácsokat adott nekik, de úgy tudom, hogy az ótelekiek Böjte Csabától kértek gyerekeket. És a létszám összejött, és be lehetett indítani az iskolát. A majhlátiak szakképzést szeretnének, és ez még jobb ötlet. Most nem tudom, hol tartanak: kaptak-e kölcsön gyerekeket, vagy örökbe. De valószínű, hogy a kapcsolatot felvették egymással. Ez például, kultúra, ha akarom, de más is.
– Ez valamivel több a szűkebb értelemben vett kultúránál.
– Igen, de az csak úgy jön össze, ha ezeket a találkozókat mi megszervezzük. Ha nem tudjuk, kinek mi a baja, akkor nem tudunk mit csinálni.
– Az Ötágú síp: civilszervezet. Ez azt jelenti, hogy a tisztségviselőit, tagjait nem fizetik.
– Igen, nonprofit civilszervezet, 1995 óta működik Szegeden. És dehogy fizetik (nevet), mi fizetünk, ha a civilszervezetnek nincs elég pénze. Pályázunk (nem tudom, hol kopogjam le, az esetek többségében nyerünk), de hát ez olyan, mint a kutya vacsorája, bizonytalan. Amikor az egyesület bajban van, akkor a tagok segítenek, amikor ők sem tudnak segíteni, egy kicsit kunyerálunk. Volt olyan időszak, amikor majdnem végünk lett, de ezt túléltük.
– Mondana olyan példát, amikor az egyesület konkrétan bizonyos magyar, határon túli egyesületeknek segített, a majláthi példát kivéve?
– Igen, a Délvidéken (amihez Szeged igen közel van, ezért is Hármashatár a kiadványunk neve), Hódegyházán (Jasovo) a falu határában teljesen tönkrement az útszéli kereszt. Mi pályáztunk, nyertünk és állíttattunk oda egy tisztességes, nagyon szép kőkeresztet (nem rajtunk múlt, hogy olyan szép lett), és íme, hosszú távon megvan a szép keresztjük, a régit bevitték a templomkertbe. A másik példa: Petrás Máriával készíttettünk egy domborművet Szent Erzsébetről, és a Szent Erzsébet évforduló évében Mária párjával, Döbrentei Kornél költővel odajött Hódegyházára, és felavattuk.
– A közelebbi vagy a távolabbi jövőben vannak-e konkrét terveik?
– Hogyne. Minden évben rendezünk Balassi Bálint és a Bálint-kardos költők tiszteletére Bálint-napi mulatságot februárban, oda mindig határon túli vendéget hívunk, vendégnek vagy előadóművésznek, a lényeg, hogy rendezvényeinken szerepeljen határon túli valaki. Ez már nagyon régóta megy, a Nándorfejérvári napok, 2006 óta, oda „bedolgozunk”, történészkonferenciákat szervezünk, és nagyon sok vetélkedőt, gyerekeknek. Most, idén még olasz gyerekek is jönnek, meg székelyföldiek, a téma: az első világháború.
– Olaszországi magyar gyerekekről van szó?
– Nem, olasz gyerekekről, számukra olasz nyelven van összeállítva az a bizonyos anyag, amiből felkészülnek és versenyeznek, ugyanaz, mint a magyar gyerekeknek. Erre nagyon kíváncsi vagyok, ilyet még nem csináltunk.
– Bírják szusszal és energiával mindezt?
– Uram, azt mondják, élőlénnyel le lehet kopogtatni… most lekopogtatom magán, hogy igen.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)
Ötágú síp Nagyvarjason
Dr. Horváth István Károlyné, Margó harmadmagával volt jelen augusztus 16-án, szombaton Nagyvarjason a Szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület képviseletében a helybeliek világtalálkozóján. Ez alkalommal készült az alábbi beszélgetés.
Ön az Ötágú Síp képviselője, Szegedről. Hogy kerültek ide, az itteni találkozóra?
A könyv, a Nagyvarjasi harangszó egyik szerzőjétől, Szabó Istvántól és Nagy Istvántól kaptunk meghívást, mert ők a Szögedi nemzet nevű rendezvényeink találkozóin részt vettek eddig is, ismerték, hogy ez micsoda, meghívtuk őket és most visszahívtak bennünket ide, Varjasra. Életemben soha nem voltam itt, mint ahogy a többiek sem.
– Ön szegedi?
– Születésre nézve nem, de nagyon régóta Szegeden élek.
– Mondja el, kérem, hátha valaki még nem tudja, mi az Ötágú Síp?
– Ez egy egyesület, 1995-ben alakult, Biró Zoltán irodalomtörténész volt az első elnökünk. A névvel mindig baj volt, nagyon sokan azt hitték, hogy ez egy zenei egyesület. Hát nem. Az anyaországban nem köztudott, hogy ez mi, bezzeg a határon túl… sokkal többen tudják. Egyszer Illyés Gyulától megkérdezte egy riporter, hogy Magyarország ilyen állapotban, mint amilyenben van, rendelkezik-e egységes kultúrával? Mire Illyés azt mondta: bár bennünket Trianonban ötfelé daraboltak, a magyar kultúra egy és oszthatatlan, tud olyan szépen, harmonikusan szólni, mint egy ötágú síp. Aminek a szárai különbözőek, a hangszer mégis egy. Innen vettük a nevünket, és a név mutatja azt is, hogy mit csinálunk, mi a fő profilunk: az elcsatolt területek kulturális életével, kulturális személyiségeivel való kapcsolattartás, őket velünk, saját magunkkal és őket egymással hozzuk kapcsolatba. De nemcsak a kultúrával foglalkozunk, hanem azzal, amivel kell.
– És mi az, amivel kell, a kultúrán kívül? Vagy mi az, amivel lehet?
– Főleg amióta ezt a Szögedi nemzet találkozót csináljuk, azóta egyéni vagy közösségi kérelmeket is közvetítünk. Mondok egy példát. Idén Újkígyóson, a kétszázéves kirajzású Újkígyóson volt a negyedik találkozó, odajöttek hozzánk a majlátiak azzal, hogy nincs elég gyerek, bezárják az iskolát. Összehoztuk őket az óteleki Heinrich József plébánossal, aki ezt a kérdést tavaly náluk megoldotta.
– És Majláthon?
– Nem tudom még, hogy milyen tanácsokat adott nekik, de úgy tudom, hogy az ótelekiek Böjte Csabától kértek gyerekeket. És a létszám összejött, és be lehetett indítani az iskolát. A majhlátiak szakképzést szeretnének, és ez még jobb ötlet. Most nem tudom, hol tartanak: kaptak-e kölcsön gyerekeket, vagy örökbe. De valószínű, hogy a kapcsolatot felvették egymással. Ez például, kultúra, ha akarom, de más is.
– Ez valamivel több a szűkebb értelemben vett kultúránál.
– Igen, de az csak úgy jön össze, ha ezeket a találkozókat mi megszervezzük. Ha nem tudjuk, kinek mi a baja, akkor nem tudunk mit csinálni.
– Az Ötágú síp: civilszervezet. Ez azt jelenti, hogy a tisztségviselőit, tagjait nem fizetik.
– Igen, nonprofit civilszervezet, 1995 óta működik Szegeden. És dehogy fizetik (nevet), mi fizetünk, ha a civilszervezetnek nincs elég pénze. Pályázunk (nem tudom, hol kopogjam le, az esetek többségében nyerünk), de hát ez olyan, mint a kutya vacsorája, bizonytalan. Amikor az egyesület bajban van, akkor a tagok segítenek, amikor ők sem tudnak segíteni, egy kicsit kunyerálunk. Volt olyan időszak, amikor majdnem végünk lett, de ezt túléltük.
– Mondana olyan példát, amikor az egyesület konkrétan bizonyos magyar, határon túli egyesületeknek segített, a majláthi példát kivéve?
– Igen, a Délvidéken (amihez Szeged igen közel van, ezért is Hármashatár a kiadványunk neve), Hódegyházán (Jasovo) a falu határában teljesen tönkrement az útszéli kereszt. Mi pályáztunk, nyertünk és állíttattunk oda egy tisztességes, nagyon szép kőkeresztet (nem rajtunk múlt, hogy olyan szép lett), és íme, hosszú távon megvan a szép keresztjük, a régit bevitték a templomkertbe. A másik példa: Petrás Máriával készíttettünk egy domborművet Szent Erzsébetről, és a Szent Erzsébet évforduló évében Mária párjával, Döbrentei Kornél költővel odajött Hódegyházára, és felavattuk.
– A közelebbi vagy a távolabbi jövőben vannak-e konkrét terveik?
– Hogyne. Minden évben rendezünk Balassi Bálint és a Bálint-kardos költők tiszteletére Bálint-napi mulatságot februárban, oda mindig határon túli vendéget hívunk, vendégnek vagy előadóművésznek, a lényeg, hogy rendezvényeinken szerepeljen határon túli valaki. Ez már nagyon régóta megy, a Nándorfejérvári napok, 2006 óta, oda „bedolgozunk”, történészkonferenciákat szervezünk, és nagyon sok vetélkedőt, gyerekeknek. Most, idén még olasz gyerekek is jönnek, meg székelyföldiek, a téma: az első világháború.
– Olaszországi magyar gyerekekről van szó?
– Nem, olasz gyerekekről, számukra olasz nyelven van összeállítva az a bizonyos anyag, amiből felkészülnek és versenyeznek, ugyanaz, mint a magyar gyerekeknek. Erre nagyon kíváncsi vagyok, ilyet még nem csináltunk.
– Bírják szusszal és energiával mindezt?
– Uram, azt mondják, élőlénnyel le lehet kopogtatni… most lekopogtatom magán, hogy igen.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)
2014. augusztus 25.
Beszélgetés dr. Páva Zsolttal, Pécs polgármesterével
A magyarság kenyerétől a tudásátadás erkölcsi kötelességéig
– Noha úgy tudtuk, hogy nem járt még Aradon polgármesterként, kiderült, hogy mégis.
– Negyedszer járok itt, másodszor mint polgármester. 2010-ben, ugyancsak a Pécsi Napon voltam Aradon. Ez az aradi hátterem.
– Polgármester úr, ön természetesen megkóstolta az István-napi kenyeret Pécsett.
– Igen.
– A magyarok kenyere kezdeményezés Pécsről indult négy esztendővel ezelőtt?
– Pécsről. Egy egykori tanárom, egy idősebb professzor, Korinek László megkeresett azzal: mi lenne, ha Pécsett szerveznénk egy olyan programot, hogy búzát kérünk a különböző területekről, határon innen, határon túl, a történelmi Magyarországról, a búzát összeöntjük, megőröljük, és a lisztből elkészül a magyarok kenyere, amit megszegünk augusztus 20-án, s ez egy össznemzeti magyar összefogást szépen szimbolizálna. Nagy örömmel tettem a kérésnek eleget. Az első évben 10 tonna búzát tudtunk összegyűjteni az egész Kárpát-medencéből, Erdélyből, a Felvidékről, Magyarország területéről, a Vajdaságból stb. –, és megindult a program. A második évben már jóval többet, kb. 40 tonnát összeszedtünk, ennek nagyon örültünk, és úgy éreztük, hogy tovább nincs. Ehhez képest tavaly sikerült már 100 tonnával fellépnünk, idén pedig 220 tonna búza gyűlt össze. Elképesztő! Olyan adakozási kedv van – csak mondok két számot, Magyarországról 420 településről kaptunk adományt, városokból, falvakból, kis és nagy helyekről, a határon túlról 50 településről, köztük Aradról. Az ország különböző részein vannak gyűjtőpontok, a búzákat egységes zsákokba teszik, lehozzák Pécsre, ott pedig van egy összeöntési ünnep (nem tudunk minden búzát összeönteni, de ez egy szimbolikus ünnep a mohácsi Szent Miklós vízimalomban, a Duna partján fekszik ez a malom), utána a búzát megőröljük a szigetvári nagy kapacitású malomban, és ebből a lisztből készül a magyarok kenyere. Aztán a továbbiakban jótékony célra használjuk az ügyet, hisz a lisztnek jelentős többsége Böjte Csaba atyához, az ő alapítványához kerül, Erdély-szerte az ő gyerekeihez. Idén kicsit ez bővült: Nagydobronyban, egy kis kárpátaljai településen van egy református leánynevelő intézmény, az adományok kisebbik része oda ment. Hogy érzékeltessem, mit jelent az összegyűlt mennyiség: Csaba atya 2600 gyereket gondoz az alapítványában, ezeknek a gyerekeknek ez a búza az egész évi kenyérfogyasztását fedezi, arra tehát nem kell külön költeniük, csak meg kell sütniük a kenyeret. Óriási dolog ez. Már csak „finomság”, hogy idén az erdélyi Parajdról kaptuk a sót, az ottaniak felajánlották, hogy a bányából megkapjuk ezt a mennyiséget, illetve Werbőczi István híres jogtudósunk szülőfaluja, Verbőc (Kárpátalja) adta a kovászt, hogy megkeljen a tészta – tehát valóban összmagyar összefogással készült a magyarok kenyere. Nagyon szépen sikerült, tegnap (szerk. megj.: augusztus 20-án) volt az ünnepe, megszegtük a kenyeret, sok vendégünk volt, és jólesett tapasztalni, polgármesterként és magyar emberként egyaránt, hogy egy ilyen szimbolikus nagy összefogás összejött egy nagyon szép ügy kapcsán.
– Ön sokat utazik?
– Viszonylag igen, Magyarországon, de külföldön is. Most kevésbé, mert jön a kampány, itthon kell maradni. De egyébként elég sokat.
– Oda akarok kilyukadni, hogy testvérvárosokba is ellátogat? Pécsnek, ha jól tudom, 12 testvérvárosa van, az egyik Arad. Fel szokta őket keresni?
– Hát nem tudok hirtelen pontos számot… Azért nem, mert vannak úgynevezett projekt-együttműködések városokkal, amelyekkel nincs aláírt megállapodásunk, de szintén nagyon jó a kapcsolatunk. Például Lendvával, Szlovéniában van ez a kisváros, a magyar határ közelében. Velük is egy nagyon jó együttműködés alakult ki konkrét programok mentén.
– Hogyan értékeli a Pécs–Arad, e két, nagyjából azonos nagyságú város testvérvárosi kapcsolatát?
– Arad egy picit talán nagyobb lélekszámát tekintve… Ez egy érdekes dolog, amikor ezt, amire itt is kitérek, elmondtam más polgármestereknek, más kollégáknak, csodálkozással vegyes irigységgel hallgatták ezt a hírt. Arról van szó, hogy a két város között – nyugodtan mondom, nem túlzás ez a mondat – egy tudományosan megszervezett együttműködés létezik. Minden év elején, januárban–februárban a két város kulturális bizottsága, képviselők, az apparátusbeli kollégák leülnek egy munkaértekezlet során, ami tart két-két és fél napig, váltott helyen, hol Aradon, hol Pécsett, és megtervezik az adott év programját, hogy júniusban Aradon mondjuk a Pécsi Balett lép fel – napra lebontva, mikor, hol mi történik, ki jön, hova érkezik, mit hoz magával, ki fizeti melyik költséget stb. A két polgármester aztán aláírja, hogy hivatalosan, a legmagasabb szinten megerősítsék az együttműködést az adott évre. Aztán „csak” ezt a menetrendet kell betartani. Ebben nyilván kiemelt szerepet kap a két város ünnepkörében az Aradi Nap Pécsett és a Pécsi Nap Aradon. Pécs ugye most augusztus 21-én volt itt, az aradiak szeptember 12-én jönnek Pécsre, akkor az egész nap az övék. De vannak más ügyek is, nem csak ez a két nap. Amikor ezt elmondom más polgármester-kollégáknak, nem hiszik el, hogy ilyen létezik. Ez csak Araddal van. Nem tudom, hogy alakult ki ez az intenzív, szépen, szorosan felvett ritmusban való együttműködés, a többiekkel sokkal spontánabb és alkalomszerűbb, vannak hegyek és hullámvölgyek.
– Tudja-e, hogy Aradról – ez részben biztosan a testvérvárosi kapcsolat hozadéka is – az évek során számos kirándulócsoport indult Pécsre?
– Ezt nem tudtam.
– A nagy „bumm” 2010-ben, az Európai Kulturális Főváros kapcsán volt. De azóta is hallani, hogy „Pécsett jártunk”. Önöktől vajon jönnek-e ide, Aradra?
– Azt tudom, hogy Erdélybe sokan járnak (Arad, tudom, Partium, de most ezt ne firtassuk.) Erdélybe nagyjából két irány van, Nagyváradról a Királyhágó–Kolozsvár felé, vagy Arad érintésével Déva–Nagyszeben felé. Tudom konkrétan, hogy nagyon sok barátom évente kiruccan Erdélybe egy-két vagy akár több napra, közülük biztosan sokan jönnek Aradra is. A városnak van egy különleges vonzereje, ezt el kell mondanom, amióta újra felállították a vértanúk emlékművét, amit ugye, sajnos, jó hetven évig nem lehetett látni. Ennek úgy tíz éve, de még mindig van vonzereje, aki még nem látta, az mondja, hogy Aradra el kell menni, megnézni, s az mindenképpen tesz erre egy kitérőt. Ha Arad azt a lehetőségét ki tudná használni, amit most még nem, vagy kevésbé: a várat – ha megkapná, ott lenne egy különleges, teljesen unikális hely. A Maros, ugye, körbeveszi a várat, ami több mint kétszáz éves építmény. Ezek a régi várak nem maradtak meg, talán csak a komáromi. Óriási lehetősége lenne Aradnak, egy nagyon nagy „dobása” lehetne, különösen, ha megnyeri a kulturális fővárosért folyó „meccset”, akkor ezt be kell vonni az egész rendszerbe.
Most, amikor átjöttünk a határon, döbbenettel láttam megint, hogy Nagylaknál milyen kamiontömeg áll az úton, mind a két oldalon. Ha a román oldalon nem volt hat kilométeres a kamionsor, akkor semennyi. Mit akarok ebből kihozni? A közlekedés, az autósztráda fontosságát. Így nem lehet, ez nem 21. századi megoldás, amit most látunk.
– A kulturális főváros státussal kapcsolatban célzott megnyitóbeszédében arra, hogy Pécs támogatja Aradot. De támogatnia kellene Arad ellenfelét, Kolozsvárt is, hisz az szintén testvérvárosa Pécsnek. Hogy is van ez?
– Nem lehetünk önzők. Pécs városa – szerencsénk volt, vagy egyéb, teljesen mindegy – 2010-ben olyan helyzetbe jutott, hogy megszervezhette az Európa Kulturális Fővárosa programot. A szervezés során óhatatlanul olyan tudás halmozódott fel, amit mi magunk is máig használunk. Amikor közeledtünk a 2010-es év végéhez, komoly, többfordulós egyeztetést tartottunk kollégákkal, külső szakemberekkel, hogy a stábbal, azzal a száz fővel, amelyik a projekten dolgozott, mi legyen. Mindegyikük, aki ott dolgozott, komoly tudás birtokába került az évek során. Mi szétválasztottuk azt a céget (jogi személyiséggel bíró cégről beszélünk), az egyik feléből, a kulturális szervezőmunkában részt vettekből jött létre a Zsolnay-örökség Kezelő Közhasznú Társaság (azóta részvénytársasággá alakult), illetve a pályázatnak logisztikával, pénzügyekkel foglalkozó kollégák bekerültek egy új alapítású cégbe, a Pécsi Fejlesztési Részvénytársaságba. Ezt azért mondom, mert ezt a tudást mi a mai napig használjuk. Ergo: aki minket megkeres, legyen az bárki (még akkor is, ha nagyon távolról érintett ebben a dologban), hogy hölgyek és urak, kéne egy kis segítség, mert valamilyen problémánk van ilyen vagy olyan tárgykörben, mi ezt a tudást mindenfajta ellenszolgáltatás, díjazás nélkül szívesen megosztjuk. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy konkrét megkeresés három helyről érkezett hozzánk ilyen tárgykörben. Pécsnek van egy horvát testvérvárosa, a hozzánk közel eső Eszék, amelyik Horvátország nevében aspirál egy ilyen címre, azt hiszem, 2020-ban esedékes, segítséget kért tőlünk Arad és Kolozsvár is. Én elmondtam mindenkinek: ez nem egy exkluzív dolog, hogy mi csak egynek segítünk – aki jön és kéri, mindenkinek jó szívvel segítünk. Aradnak is, de Kolozsvárnak is, meg Eszéknek is, mert úgy érezzük, hogy ezt a megszerzett tudást tovább kell adnunk, ez egyfajta erkölcsi kötelességünk.
– Pécs, úgy tudom, nagyon sokat profitált kulturális főváros voltából, még akkor is, ha nem mindent fejeztek be időre, de nagyon sok minden létrehoztak, fejlesztettek.
– Na most az a helyzet, hogy egy fél poharat optimistán félig telinek vagy pesszimistán félig üresnek tekintünk. Sokan egészen magas szintű elvárásokkal vágtak neki az évnek, azzal, hogy Pécs olyan kulturális monopóliumra fog szert tenni, ami ötven vagy legalább negyven évre meghatározza a városnak a jövőképét. Azok számára az, ami történt, csalódás, hisz az az elvárás képtelenség volt, ez az én véleményem. Ha úgy nézzük, hogy Pécs mit kapott ezzel – felújítások, új intézmények, egy fantasztikus koncertterem, a Zsolnay gyár kulturális negyeddé alakítása (egy különleges gyöngyszeme lett szerintem Európának, nemcsak Magyarországnak) –, ha így vesszük, óriási a nyereség, mert ezt elérni egész biztosan sohasem tudtuk volna. Hosszú évtizedek mulasztását, lemaradását tudtuk behozni, bepótolni. Nem is beszélve arról, hogy autópályát kapott a város, amiről keveset szólunk, de ha nem lett volna a 2010-es év, biztosan nem lett volna. Hogy mit jelent az autópálya egy városnak, azt nem kell magyarázni.
– Arad egyelőre pályázik, nem tudni, milyen eséllyel, de sokak szerint ez önmagában is valami, mert előrelépést jelenthet a mostani állapothoz képest.
– Ez egy olyan lehetőség, amit semmiképpen nem szabad kihagyni! Mindegy, hogy állnak a sanszok, hogy Erdélyen belül lesz a döntés, vagy a Kárpáton túli területeken – mindenképpen meg kell próbálni, mert maga a pályázás folyamata is olyan tudást tud hozni a városnak, amit későbben – lehet, hogy nem ilyen horderejű, de mégis fontos ügyekben lehet majd hasznosítani.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)
A magyarság kenyerétől a tudásátadás erkölcsi kötelességéig
– Noha úgy tudtuk, hogy nem járt még Aradon polgármesterként, kiderült, hogy mégis.
– Negyedszer járok itt, másodszor mint polgármester. 2010-ben, ugyancsak a Pécsi Napon voltam Aradon. Ez az aradi hátterem.
– Polgármester úr, ön természetesen megkóstolta az István-napi kenyeret Pécsett.
– Igen.
– A magyarok kenyere kezdeményezés Pécsről indult négy esztendővel ezelőtt?
– Pécsről. Egy egykori tanárom, egy idősebb professzor, Korinek László megkeresett azzal: mi lenne, ha Pécsett szerveznénk egy olyan programot, hogy búzát kérünk a különböző területekről, határon innen, határon túl, a történelmi Magyarországról, a búzát összeöntjük, megőröljük, és a lisztből elkészül a magyarok kenyere, amit megszegünk augusztus 20-án, s ez egy össznemzeti magyar összefogást szépen szimbolizálna. Nagy örömmel tettem a kérésnek eleget. Az első évben 10 tonna búzát tudtunk összegyűjteni az egész Kárpát-medencéből, Erdélyből, a Felvidékről, Magyarország területéről, a Vajdaságból stb. –, és megindult a program. A második évben már jóval többet, kb. 40 tonnát összeszedtünk, ennek nagyon örültünk, és úgy éreztük, hogy tovább nincs. Ehhez képest tavaly sikerült már 100 tonnával fellépnünk, idén pedig 220 tonna búza gyűlt össze. Elképesztő! Olyan adakozási kedv van – csak mondok két számot, Magyarországról 420 településről kaptunk adományt, városokból, falvakból, kis és nagy helyekről, a határon túlról 50 településről, köztük Aradról. Az ország különböző részein vannak gyűjtőpontok, a búzákat egységes zsákokba teszik, lehozzák Pécsre, ott pedig van egy összeöntési ünnep (nem tudunk minden búzát összeönteni, de ez egy szimbolikus ünnep a mohácsi Szent Miklós vízimalomban, a Duna partján fekszik ez a malom), utána a búzát megőröljük a szigetvári nagy kapacitású malomban, és ebből a lisztből készül a magyarok kenyere. Aztán a továbbiakban jótékony célra használjuk az ügyet, hisz a lisztnek jelentős többsége Böjte Csaba atyához, az ő alapítványához kerül, Erdély-szerte az ő gyerekeihez. Idén kicsit ez bővült: Nagydobronyban, egy kis kárpátaljai településen van egy református leánynevelő intézmény, az adományok kisebbik része oda ment. Hogy érzékeltessem, mit jelent az összegyűlt mennyiség: Csaba atya 2600 gyereket gondoz az alapítványában, ezeknek a gyerekeknek ez a búza az egész évi kenyérfogyasztását fedezi, arra tehát nem kell külön költeniük, csak meg kell sütniük a kenyeret. Óriási dolog ez. Már csak „finomság”, hogy idén az erdélyi Parajdról kaptuk a sót, az ottaniak felajánlották, hogy a bányából megkapjuk ezt a mennyiséget, illetve Werbőczi István híres jogtudósunk szülőfaluja, Verbőc (Kárpátalja) adta a kovászt, hogy megkeljen a tészta – tehát valóban összmagyar összefogással készült a magyarok kenyere. Nagyon szépen sikerült, tegnap (szerk. megj.: augusztus 20-án) volt az ünnepe, megszegtük a kenyeret, sok vendégünk volt, és jólesett tapasztalni, polgármesterként és magyar emberként egyaránt, hogy egy ilyen szimbolikus nagy összefogás összejött egy nagyon szép ügy kapcsán.
– Ön sokat utazik?
– Viszonylag igen, Magyarországon, de külföldön is. Most kevésbé, mert jön a kampány, itthon kell maradni. De egyébként elég sokat.
– Oda akarok kilyukadni, hogy testvérvárosokba is ellátogat? Pécsnek, ha jól tudom, 12 testvérvárosa van, az egyik Arad. Fel szokta őket keresni?
– Hát nem tudok hirtelen pontos számot… Azért nem, mert vannak úgynevezett projekt-együttműködések városokkal, amelyekkel nincs aláírt megállapodásunk, de szintén nagyon jó a kapcsolatunk. Például Lendvával, Szlovéniában van ez a kisváros, a magyar határ közelében. Velük is egy nagyon jó együttműködés alakult ki konkrét programok mentén.
– Hogyan értékeli a Pécs–Arad, e két, nagyjából azonos nagyságú város testvérvárosi kapcsolatát?
– Arad egy picit talán nagyobb lélekszámát tekintve… Ez egy érdekes dolog, amikor ezt, amire itt is kitérek, elmondtam más polgármestereknek, más kollégáknak, csodálkozással vegyes irigységgel hallgatták ezt a hírt. Arról van szó, hogy a két város között – nyugodtan mondom, nem túlzás ez a mondat – egy tudományosan megszervezett együttműködés létezik. Minden év elején, januárban–februárban a két város kulturális bizottsága, képviselők, az apparátusbeli kollégák leülnek egy munkaértekezlet során, ami tart két-két és fél napig, váltott helyen, hol Aradon, hol Pécsett, és megtervezik az adott év programját, hogy júniusban Aradon mondjuk a Pécsi Balett lép fel – napra lebontva, mikor, hol mi történik, ki jön, hova érkezik, mit hoz magával, ki fizeti melyik költséget stb. A két polgármester aztán aláírja, hogy hivatalosan, a legmagasabb szinten megerősítsék az együttműködést az adott évre. Aztán „csak” ezt a menetrendet kell betartani. Ebben nyilván kiemelt szerepet kap a két város ünnepkörében az Aradi Nap Pécsett és a Pécsi Nap Aradon. Pécs ugye most augusztus 21-én volt itt, az aradiak szeptember 12-én jönnek Pécsre, akkor az egész nap az övék. De vannak más ügyek is, nem csak ez a két nap. Amikor ezt elmondom más polgármester-kollégáknak, nem hiszik el, hogy ilyen létezik. Ez csak Araddal van. Nem tudom, hogy alakult ki ez az intenzív, szépen, szorosan felvett ritmusban való együttműködés, a többiekkel sokkal spontánabb és alkalomszerűbb, vannak hegyek és hullámvölgyek.
– Tudja-e, hogy Aradról – ez részben biztosan a testvérvárosi kapcsolat hozadéka is – az évek során számos kirándulócsoport indult Pécsre?
– Ezt nem tudtam.
– A nagy „bumm” 2010-ben, az Európai Kulturális Főváros kapcsán volt. De azóta is hallani, hogy „Pécsett jártunk”. Önöktől vajon jönnek-e ide, Aradra?
– Azt tudom, hogy Erdélybe sokan járnak (Arad, tudom, Partium, de most ezt ne firtassuk.) Erdélybe nagyjából két irány van, Nagyváradról a Királyhágó–Kolozsvár felé, vagy Arad érintésével Déva–Nagyszeben felé. Tudom konkrétan, hogy nagyon sok barátom évente kiruccan Erdélybe egy-két vagy akár több napra, közülük biztosan sokan jönnek Aradra is. A városnak van egy különleges vonzereje, ezt el kell mondanom, amióta újra felállították a vértanúk emlékművét, amit ugye, sajnos, jó hetven évig nem lehetett látni. Ennek úgy tíz éve, de még mindig van vonzereje, aki még nem látta, az mondja, hogy Aradra el kell menni, megnézni, s az mindenképpen tesz erre egy kitérőt. Ha Arad azt a lehetőségét ki tudná használni, amit most még nem, vagy kevésbé: a várat – ha megkapná, ott lenne egy különleges, teljesen unikális hely. A Maros, ugye, körbeveszi a várat, ami több mint kétszáz éves építmény. Ezek a régi várak nem maradtak meg, talán csak a komáromi. Óriási lehetősége lenne Aradnak, egy nagyon nagy „dobása” lehetne, különösen, ha megnyeri a kulturális fővárosért folyó „meccset”, akkor ezt be kell vonni az egész rendszerbe.
Most, amikor átjöttünk a határon, döbbenettel láttam megint, hogy Nagylaknál milyen kamiontömeg áll az úton, mind a két oldalon. Ha a román oldalon nem volt hat kilométeres a kamionsor, akkor semennyi. Mit akarok ebből kihozni? A közlekedés, az autósztráda fontosságát. Így nem lehet, ez nem 21. századi megoldás, amit most látunk.
– A kulturális főváros státussal kapcsolatban célzott megnyitóbeszédében arra, hogy Pécs támogatja Aradot. De támogatnia kellene Arad ellenfelét, Kolozsvárt is, hisz az szintén testvérvárosa Pécsnek. Hogy is van ez?
– Nem lehetünk önzők. Pécs városa – szerencsénk volt, vagy egyéb, teljesen mindegy – 2010-ben olyan helyzetbe jutott, hogy megszervezhette az Európa Kulturális Fővárosa programot. A szervezés során óhatatlanul olyan tudás halmozódott fel, amit mi magunk is máig használunk. Amikor közeledtünk a 2010-es év végéhez, komoly, többfordulós egyeztetést tartottunk kollégákkal, külső szakemberekkel, hogy a stábbal, azzal a száz fővel, amelyik a projekten dolgozott, mi legyen. Mindegyikük, aki ott dolgozott, komoly tudás birtokába került az évek során. Mi szétválasztottuk azt a céget (jogi személyiséggel bíró cégről beszélünk), az egyik feléből, a kulturális szervezőmunkában részt vettekből jött létre a Zsolnay-örökség Kezelő Közhasznú Társaság (azóta részvénytársasággá alakult), illetve a pályázatnak logisztikával, pénzügyekkel foglalkozó kollégák bekerültek egy új alapítású cégbe, a Pécsi Fejlesztési Részvénytársaságba. Ezt azért mondom, mert ezt a tudást mi a mai napig használjuk. Ergo: aki minket megkeres, legyen az bárki (még akkor is, ha nagyon távolról érintett ebben a dologban), hogy hölgyek és urak, kéne egy kis segítség, mert valamilyen problémánk van ilyen vagy olyan tárgykörben, mi ezt a tudást mindenfajta ellenszolgáltatás, díjazás nélkül szívesen megosztjuk. Pillanatnyilag az a helyzet, hogy konkrét megkeresés három helyről érkezett hozzánk ilyen tárgykörben. Pécsnek van egy horvát testvérvárosa, a hozzánk közel eső Eszék, amelyik Horvátország nevében aspirál egy ilyen címre, azt hiszem, 2020-ban esedékes, segítséget kért tőlünk Arad és Kolozsvár is. Én elmondtam mindenkinek: ez nem egy exkluzív dolog, hogy mi csak egynek segítünk – aki jön és kéri, mindenkinek jó szívvel segítünk. Aradnak is, de Kolozsvárnak is, meg Eszéknek is, mert úgy érezzük, hogy ezt a megszerzett tudást tovább kell adnunk, ez egyfajta erkölcsi kötelességünk.
– Pécs, úgy tudom, nagyon sokat profitált kulturális főváros voltából, még akkor is, ha nem mindent fejeztek be időre, de nagyon sok minden létrehoztak, fejlesztettek.
– Na most az a helyzet, hogy egy fél poharat optimistán félig telinek vagy pesszimistán félig üresnek tekintünk. Sokan egészen magas szintű elvárásokkal vágtak neki az évnek, azzal, hogy Pécs olyan kulturális monopóliumra fog szert tenni, ami ötven vagy legalább negyven évre meghatározza a városnak a jövőképét. Azok számára az, ami történt, csalódás, hisz az az elvárás képtelenség volt, ez az én véleményem. Ha úgy nézzük, hogy Pécs mit kapott ezzel – felújítások, új intézmények, egy fantasztikus koncertterem, a Zsolnay gyár kulturális negyeddé alakítása (egy különleges gyöngyszeme lett szerintem Európának, nemcsak Magyarországnak) –, ha így vesszük, óriási a nyereség, mert ezt elérni egész biztosan sohasem tudtuk volna. Hosszú évtizedek mulasztását, lemaradását tudtuk behozni, bepótolni. Nem is beszélve arról, hogy autópályát kapott a város, amiről keveset szólunk, de ha nem lett volna a 2010-es év, biztosan nem lett volna. Hogy mit jelent az autópálya egy városnak, azt nem kell magyarázni.
– Arad egyelőre pályázik, nem tudni, milyen eséllyel, de sokak szerint ez önmagában is valami, mert előrelépést jelenthet a mostani állapothoz képest.
– Ez egy olyan lehetőség, amit semmiképpen nem szabad kihagyni! Mindegy, hogy állnak a sanszok, hogy Erdélyen belül lesz a döntés, vagy a Kárpáton túli területeken – mindenképpen meg kell próbálni, mert maga a pályázás folyamata is olyan tudást tud hozni a városnak, amit későbben – lehet, hogy nem ilyen horderejű, de mégis fontos ügyekben lehet majd hasznosítani.
Jámbor Gyula, Nyugati Jelen (Arad)
2014. augusztus 26.
Hívő hazafiság
Amióta az erdélyi médiában a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapott a marosvásárhelyi Unirea líceum visszaszolgáltatásának ügye és ennek kapcsán a katolikus egyház iskolaalapító szándéka, az ezt követő polémiában rosszmájú és a valóságtól elrugaszkodott vélemények és vádak törtek felszínre újfent. A szokásos gumicsontok – ti. hogy a katolikus egyház nem magyar, világpolgárokat nevel, a Vatikánból irányítják, elárulta a csángókat, nem tesz semmit nemzeti összetartozásunkért és megmaradásunkért, feladva a küzdelmet mintegy elárulja nemzeti közösségünket… stb. – mellett újabbakkal is előálltak a szolgálatos fröcskölődők. Azt állítják, hogy az egész Szent István-i mű magyarellenes volt, István királyunk kiirtotta az ősmagyar kultúrát, és ezzel nemzetünk vesztét okozta. Vajk kultuszát pedig – mondják – a Habsburgok kezdték „terjeszteni”, hogy hatalmukat megalapozzák… Ezek már annyira igazságtalan és minden realitást nélkülöző vádak, hogy azóta is azon töprengek: hogy lehet valakiknek kétezer év egyetemes, ezer év magyar kereszténység után ilyen sötétség a lelkükben. Próbálom a fájdalom és az elkeseredettség, a butaság és a rosszindulatú csőlátás miatt elvakult „érvek” okait keresni, vizsgálni, elemezgetni, de tulajdonképpen belőlem is kérdések törnek fel. Nem történelmietlen kérdések ezek, hanem önazonosságunkat firtató, mindannyiunktól becsületes, őszinte választ váró kérdések. Ilyenek pl., hogy: mi köze a nemzetnek az egyházhoz? Mi a fontosabb, a hazaszeretet vagy a hit? Melyik melyikre épül? Hogyan élhető meg a hívő hazafiság? Hogyan lehet összeegyeztetni saját nemzetem és más nemzetek szeretetét? Ebben a széthulló, minden szellemi alapot megkérdőjelező szabadelvű világban a globális agymosásra vagy a kisebbségi sorsra csak szélsőségekkel lehet reagálni? Itt Erdélyben mindig gond, hogy melyik egyházak „magyarabbak”: a protestánsok vagy a katolikus, ill., hogy a katolicitás s az ortodoxia teológiai közelsége nincs-e hátrányára a nemzeti identitás megőrzésének… Egyáltalán jogos, szabad ezt a kérdést így feltenni? Hogyan lehet szórványban, elnyomásban úgy megélni a hitet, hogy nemzeti identitásunk ne sérüljön? Biztos, hogy sok sebből vérzünk. Látjuk, tapasztaljuk, hogy Európa elöregszik, kereszténysége is kifáradt, a gyorsuló világ húz el mellettünk, miközben hagyományaink, templomaink, életterünk kiürülőben. Eközben az anyaország kereszténysége, de a többi európai keresztény ország hívő népe is identitásválságban szenved, felhígult, átalakult. Erdélyi viszonylatban meg keresztre szegez minket a beolvadás veszélye, a kivándorlás, a munkahelyek hiánya, a fiatalok jövőkép nélkül elbátortalanodnak; s mintha a keresztény egyházaknak sem lenne mondanivalójuk, vagy inkább a jelenlétük, a kovász szerepük erőtlen. A politikai vonatkozásokról most nem is ejtek szót. Azzal már tele van a hócipőnk. Sajnos.
Mi sem kézenfekvőbb, mint hogy egymás ellen acsarkodjunk, s amit az elmúlt évtizedek csendes megújulása, ökumenikus próbálkozásai is elindítottak, lélektől lélekig, abba most ilyen durva hitetlenséggel beletaposunk.
Eltűnődöm, mi lenne nemzetünkből nyelvemlékeink, költészetünk, irodalmunk, a gregorián zenekultúra, a csodálatos építészeti és kulturális remekművek nélkül?
XVI. Benedek pápa nem hiába kérdezte: „Mi maradna Európából, ha elvennék belőle azt, amit a kereszténység hozott létre…” Menjünk tovább: mi maradna a Kárpát-medencéből, Erdélyből, városainkból és falvainkból, templomaink, egyházi, kulturális értékeink nélkül? Ha az egyház nem lett volna a nemzet mentsvára háborúk, elnyomások idején, ha nem lett volna kovásza a társadalmi fejlődésnek, túléltük volna-e eddig is? Mi tartotta a lelket Hunyadi Jánosban, Kaszap Istvánban vagy épp Márton Áronban, hogy nem adta be a derekát az erősebb nyomása ellenére? Ha Márton Áron a kompromisszum jegyében beköltözött volna Bukarestbe, akkor most nem magyarul írogatnánk s beszélnénk. Nem nemzetmegőrzés, amikor írni-olvasni, értelmiséget kiképezni csak a szerzetesek voltak képesek, akiknél királyok és hadvezérek nevelkedtek? És sorolhatnánk hosszasan a nemzetmegőrzés gesztusait a jelenkorban is: Böjte Csaba egész mozgalma nemzetmegőrzés. Mert nem a saját hobbija a gyermeknevelés és mentés, hanem egyszerre evangéliumhirdetés és nemzetépítés. Egyház szavunk azt súgja, hogy éljünk benne: egy házban valamennyien, egy szívvel, egy lélekkel, egy kenyéren. Mint egy család. Az őskeresztények módján. Módján, mert ugyanúgy már nem tehetjük. Különböző képességeink vannak: Pál Feri előadásaira ezren járnak, Bíró Lászlóéra csak több százan, mert neki nincs akkora terme, mindegyiknél tömegek gyónnak, kérnek lelki vezetési tanácsot. Bírónak ’Szerelmes Hittanja’ is van olyanoknak, akik még nem jegyezték el egymást, még csak „gondolkodnak”. Barsi Balázs húsvét előtti konferenciabeszédeit zsúfolt templomokban tartja, ált. Bp.-en, sümegi lelkigyakorlataira csak hosszú előjegyzés után lehet eljutni. Hofher József SJ gyalogos-kirándulós lelkigyakorlatai is roppant népszerűek. Ha már lelkigyakorlat: a Manréza egész évben telt házas. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az egész országot behálózza, és igényes rendezvényeket szervez. A helyi csoportok persze megülik tagjaik névnapjait. A cserkészek is ugyanezt teszik, és őket kizárólag világiak vezetik. Sokfelé van újra búcsú: lelki épüléssel, gulyással és kirakodóvásárral. Számos egyházközségben van kórus, táncház, újság, családcsoport, babatorna, általában valamelyik pedagógus kismama csinálja.
Ádventi koszorú: karácsonyi vásár, csak saját készítményeket lehet kitenni. Pásztorjáték: ovisok, fölnőttek. Sok helyen van egyházközségi csapatok kispályás focibajnoksága. Hosszasan lehetne idézni – akkor is, ha ennek egyesek számára nincs „hírértéke” –, a sokféle faluünnepet, kopjafa- meg keresztállítást, tárgyi örökségeink megérzéséért vívott küzdelmüket, sokszor egészségük árán is (emléktáblák, templomépítések, családok megsegélyezése, szegény diákok taníttatása, alapítványok működtetése stb.). Említhetnénk a sokféle tábort (tánc-, önismeret, bibliás, családos, lelkigyakorlatos), lelkiségi mozgalmakat, ahol nemzeti és emberi öntudatra, érettségre nevelik egyházaink az ifjúságot és a felnőtteket egyaránt. És a szüleink idejében alakult legény- és leányegyletekről, a Kalot- és Kalász-mozgalmakról még nem is beszéltünk… Ez a fölsorolás talán kimerítő volt, de mégsem az: még rengeteg lelemény színesíti egyházaink életét. Akár lebontva felekezetekre, gyülekezetekre is. Egy részük a paptól függ, más részük a hívektől. Hasonlít Isten országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keres – mondja Jézus. Tehát a kereskedő hasonlít Isten országához, a gyöngyök pedig mi vagyunk! Azok vagyunk, tényleg? Egyszerre fontos a test és a lélek: magyarságunk és hívőségünk. A keresztény hit nemesíti meg a vért, és nem fordítva. A nyers erőt, büszkeséget helyes irányba, a jó felé kell terelni. Már édes anyanyelvünk is jelzi, hogy identitásunk szellemi alapokkal bír. Ha nem hatja át nemzeti létünket a keresztény szeretet, most is csak vadak, pogányok vagyunk, akik a másikban ellenséget, veszélyforrást látnak. Urunk Jézus nem ezt akarja. Meg kell nézni, ő hogy élte meg zsidóságát, népéhez tartozását. Mikor vált eggyé vele, mikor tudott felülemelkedni belőle anélkül, hogy megtagadta volna. Szánalmas, amikor magyarságunkat és egyházunkat, hívő magyar voltunkat kijátsszuk egymás ellen. Ebből mindkettő vesztesen kerül ki. Az alapkérdés tehát az, hogy milyen szellemi kisugárzásra vagyunk képesek.
A haza adottság, a hit kegyelem. Hitemmel ismerem fel adottságaimat, s felelős vagyok, hogyan, mire használom azokat. Őrizni és művelni a földet, ez egyszerre lelki, szellemi feladat. Számba venni a kincseket, fényesíteni, gyarapítani és továbbadni az értékeket, tenni a jót, szeretni a másik embert. Ezt csak hittel lehetséges. Az egyház sem a „levegőben lóg”, mint ahogyan a haza sem csak a „magasban van”, hanem a konkrét nemzet lelkébe ágyazódik bele. Azt termékenyíti meg. Ezt ismerte fel Szent István, ezért látta meg fennmaradásunk garanciáját a nyugati rítusú kereszténységben, habár a másikat is ismerte. Bölcs döntése az évszázadok folyamán nem csak politikailag igazolódott be.
Nemzet ott van, ahol (lelki) közösség van. Közösség ott, ahol azt valami anyagin, földin túli idea, eszmény, tapasztalat összetartja, egybefogja. Ezt teszi a kereszténység. Megnemesíti és célt ad a természetes adottságnak, hogy magyarnak, székelynek születtünk. Beoltja szeretettel, hittel, bizalommal, szárnyakat ad neki. Mint minden nemzetnek. Isten virágoskertjében egy gyönyörű, illatos virág vagyunk, páratlan tulajdonsággal, egyedi feladattal, akárcsak a többi nemzetek virágai. Ezt a célt kell észrevennünk, felismernünk, megélnünk még ellenszélben, kisebbségben, nem mindig kedvező politikai széljárásban is. Egyéni és döntési szabadságunk sose kerülhet szembe közös felelősségünkkel, amelyet hazánk, nemzeti hovatartozásunk iránt viselünk. Kincseinket közösbe téve mutathatjuk meg az egység, az összetartozás erejét. Nem valakik ellen, hanem valamilyen cél, az üdvösség érdekében.
Az első keresztények sem tagadták meg soha nemzeti hovatartozásukat, sőt erősítették a nemzet egységét, sajátosságát. Később, a missziók idején, a „pogány” európaiak a legerősebb földrész nemzetállamai lettek, ugyancsak a keresztény lelkiségnek köszönhetően. Tehát a kérdés inkább az, ki, mi akarja az elkereszténytelenedést bennünk? Hisz az akarja lerombolni nemzeti hovatartozásunkat is. Nos, ez ellen kell közös erővel küzdenünk. A bennünk vagy másokban lévő gonoszság képes szabadsággal, lazasággal, kötelék és kötöttség nélküliséggel álcázni ártó szándékát, miközben azt harsogja: nem kell Isten, nem kell egyház, nem kell törvény, nem kell lelkiismeret. Hisz életünk egy nagy buli, élvezzük hát!… A pénz, a politika vagy a hatalom minden problémát megold. Szent István idejében is ez a közbeszéd járta, ezt a társadalmi vákuumot kellett kitölteni. Az Unirea líceumban létesülő katolikus gimnázium névadója, II. Rákóczi Ferenc zászlóbontása idején még egységben volt a HIT és a HAZA, a NEMZET és az EGYHÁZ. A zászlóra is felíratott latinul: „PRO PATRIA ET LIBERTATE CUM DEO”. Ezt a CUM DEO-t igyekszenek ma letörölni és elfeledtetni azok, akik úgy tartják, hogy a vallás magánügy, és hit nélkül is elboldogul, aki hazát keres. Holott a haza fogalmában benne van a ragaszkodás kollektív élménye. „Sokan vallják, hogy egy közösség szinte vallásos megnyilvánulása a hazaszeretet és a testvériség. A himnikus felszólítás: »Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar« azt a szent követelményt állítja elénk, amit a keresztyén hit így fogalmaz:
»Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Az Úréi vagyunk.« Ez a hit már gyermekkorban kezd kibontakozni, megfelelő nevelés által életértelmezéssé, később világnézetté bővülni. Az egyház az a hely, ahol istenismeretünk és emberszeretetünk úgy összekapcsolódik, hogy fel sem merül az elválaszthatóság. A nemzet pedig „nyelvében él”. Az édes anyanyelv közössége alkalmat kínál arra, hogy a kollektív nemzettudatot kortársainkkal együtt éljük meg úgy is, mint hazaszerető polgárok és egyháztagok. Akinek nincs ilyen részesedése, az idegen marad, sajnálatra méltó, és csak krisztusi szeretettel hozható közelebb. Ezért hirdetjük az Úr Jézus hívogató szeretetét, hogy legyen része az elidegenülteknek is az Ő váltsághalálának áldásaiban” – mondja dr. Horváth Barna nyugalmazott miskolci teológiai tanár.
Mintegy summázva a hívő hazafiság lényegét. Mert jó hazafi csak jó keresztény lehet. Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, plébános
Népújság (Marosvásárhely)
Amióta az erdélyi médiában a kelleténél is nagyobb hangsúlyt kapott a marosvásárhelyi Unirea líceum visszaszolgáltatásának ügye és ennek kapcsán a katolikus egyház iskolaalapító szándéka, az ezt követő polémiában rosszmájú és a valóságtól elrugaszkodott vélemények és vádak törtek felszínre újfent. A szokásos gumicsontok – ti. hogy a katolikus egyház nem magyar, világpolgárokat nevel, a Vatikánból irányítják, elárulta a csángókat, nem tesz semmit nemzeti összetartozásunkért és megmaradásunkért, feladva a küzdelmet mintegy elárulja nemzeti közösségünket… stb. – mellett újabbakkal is előálltak a szolgálatos fröcskölődők. Azt állítják, hogy az egész Szent István-i mű magyarellenes volt, István királyunk kiirtotta az ősmagyar kultúrát, és ezzel nemzetünk vesztét okozta. Vajk kultuszát pedig – mondják – a Habsburgok kezdték „terjeszteni”, hogy hatalmukat megalapozzák… Ezek már annyira igazságtalan és minden realitást nélkülöző vádak, hogy azóta is azon töprengek: hogy lehet valakiknek kétezer év egyetemes, ezer év magyar kereszténység után ilyen sötétség a lelkükben. Próbálom a fájdalom és az elkeseredettség, a butaság és a rosszindulatú csőlátás miatt elvakult „érvek” okait keresni, vizsgálni, elemezgetni, de tulajdonképpen belőlem is kérdések törnek fel. Nem történelmietlen kérdések ezek, hanem önazonosságunkat firtató, mindannyiunktól becsületes, őszinte választ váró kérdések. Ilyenek pl., hogy: mi köze a nemzetnek az egyházhoz? Mi a fontosabb, a hazaszeretet vagy a hit? Melyik melyikre épül? Hogyan élhető meg a hívő hazafiság? Hogyan lehet összeegyeztetni saját nemzetem és más nemzetek szeretetét? Ebben a széthulló, minden szellemi alapot megkérdőjelező szabadelvű világban a globális agymosásra vagy a kisebbségi sorsra csak szélsőségekkel lehet reagálni? Itt Erdélyben mindig gond, hogy melyik egyházak „magyarabbak”: a protestánsok vagy a katolikus, ill., hogy a katolicitás s az ortodoxia teológiai közelsége nincs-e hátrányára a nemzeti identitás megőrzésének… Egyáltalán jogos, szabad ezt a kérdést így feltenni? Hogyan lehet szórványban, elnyomásban úgy megélni a hitet, hogy nemzeti identitásunk ne sérüljön? Biztos, hogy sok sebből vérzünk. Látjuk, tapasztaljuk, hogy Európa elöregszik, kereszténysége is kifáradt, a gyorsuló világ húz el mellettünk, miközben hagyományaink, templomaink, életterünk kiürülőben. Eközben az anyaország kereszténysége, de a többi európai keresztény ország hívő népe is identitásválságban szenved, felhígult, átalakult. Erdélyi viszonylatban meg keresztre szegez minket a beolvadás veszélye, a kivándorlás, a munkahelyek hiánya, a fiatalok jövőkép nélkül elbátortalanodnak; s mintha a keresztény egyházaknak sem lenne mondanivalójuk, vagy inkább a jelenlétük, a kovász szerepük erőtlen. A politikai vonatkozásokról most nem is ejtek szót. Azzal már tele van a hócipőnk. Sajnos.
Mi sem kézenfekvőbb, mint hogy egymás ellen acsarkodjunk, s amit az elmúlt évtizedek csendes megújulása, ökumenikus próbálkozásai is elindítottak, lélektől lélekig, abba most ilyen durva hitetlenséggel beletaposunk.
Eltűnődöm, mi lenne nemzetünkből nyelvemlékeink, költészetünk, irodalmunk, a gregorián zenekultúra, a csodálatos építészeti és kulturális remekművek nélkül?
XVI. Benedek pápa nem hiába kérdezte: „Mi maradna Európából, ha elvennék belőle azt, amit a kereszténység hozott létre…” Menjünk tovább: mi maradna a Kárpát-medencéből, Erdélyből, városainkból és falvainkból, templomaink, egyházi, kulturális értékeink nélkül? Ha az egyház nem lett volna a nemzet mentsvára háborúk, elnyomások idején, ha nem lett volna kovásza a társadalmi fejlődésnek, túléltük volna-e eddig is? Mi tartotta a lelket Hunyadi Jánosban, Kaszap Istvánban vagy épp Márton Áronban, hogy nem adta be a derekát az erősebb nyomása ellenére? Ha Márton Áron a kompromisszum jegyében beköltözött volna Bukarestbe, akkor most nem magyarul írogatnánk s beszélnénk. Nem nemzetmegőrzés, amikor írni-olvasni, értelmiséget kiképezni csak a szerzetesek voltak képesek, akiknél királyok és hadvezérek nevelkedtek? És sorolhatnánk hosszasan a nemzetmegőrzés gesztusait a jelenkorban is: Böjte Csaba egész mozgalma nemzetmegőrzés. Mert nem a saját hobbija a gyermeknevelés és mentés, hanem egyszerre evangéliumhirdetés és nemzetépítés. Egyház szavunk azt súgja, hogy éljünk benne: egy házban valamennyien, egy szívvel, egy lélekkel, egy kenyéren. Mint egy család. Az őskeresztények módján. Módján, mert ugyanúgy már nem tehetjük. Különböző képességeink vannak: Pál Feri előadásaira ezren járnak, Bíró Lászlóéra csak több százan, mert neki nincs akkora terme, mindegyiknél tömegek gyónnak, kérnek lelki vezetési tanácsot. Bírónak ’Szerelmes Hittanja’ is van olyanoknak, akik még nem jegyezték el egymást, még csak „gondolkodnak”. Barsi Balázs húsvét előtti konferenciabeszédeit zsúfolt templomokban tartja, ált. Bp.-en, sümegi lelkigyakorlataira csak hosszú előjegyzés után lehet eljutni. Hofher József SJ gyalogos-kirándulós lelkigyakorlatai is roppant népszerűek. Ha már lelkigyakorlat: a Manréza egész évben telt házas. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége az egész országot behálózza, és igényes rendezvényeket szervez. A helyi csoportok persze megülik tagjaik névnapjait. A cserkészek is ugyanezt teszik, és őket kizárólag világiak vezetik. Sokfelé van újra búcsú: lelki épüléssel, gulyással és kirakodóvásárral. Számos egyházközségben van kórus, táncház, újság, családcsoport, babatorna, általában valamelyik pedagógus kismama csinálja.
Ádventi koszorú: karácsonyi vásár, csak saját készítményeket lehet kitenni. Pásztorjáték: ovisok, fölnőttek. Sok helyen van egyházközségi csapatok kispályás focibajnoksága. Hosszasan lehetne idézni – akkor is, ha ennek egyesek számára nincs „hírértéke” –, a sokféle faluünnepet, kopjafa- meg keresztállítást, tárgyi örökségeink megérzéséért vívott küzdelmüket, sokszor egészségük árán is (emléktáblák, templomépítések, családok megsegélyezése, szegény diákok taníttatása, alapítványok működtetése stb.). Említhetnénk a sokféle tábort (tánc-, önismeret, bibliás, családos, lelkigyakorlatos), lelkiségi mozgalmakat, ahol nemzeti és emberi öntudatra, érettségre nevelik egyházaink az ifjúságot és a felnőtteket egyaránt. És a szüleink idejében alakult legény- és leányegyletekről, a Kalot- és Kalász-mozgalmakról még nem is beszéltünk… Ez a fölsorolás talán kimerítő volt, de mégsem az: még rengeteg lelemény színesíti egyházaink életét. Akár lebontva felekezetekre, gyülekezetekre is. Egy részük a paptól függ, más részük a hívektől. Hasonlít Isten országa a kereskedőhöz, aki igazgyöngyöt keres – mondja Jézus. Tehát a kereskedő hasonlít Isten országához, a gyöngyök pedig mi vagyunk! Azok vagyunk, tényleg? Egyszerre fontos a test és a lélek: magyarságunk és hívőségünk. A keresztény hit nemesíti meg a vért, és nem fordítva. A nyers erőt, büszkeséget helyes irányba, a jó felé kell terelni. Már édes anyanyelvünk is jelzi, hogy identitásunk szellemi alapokkal bír. Ha nem hatja át nemzeti létünket a keresztény szeretet, most is csak vadak, pogányok vagyunk, akik a másikban ellenséget, veszélyforrást látnak. Urunk Jézus nem ezt akarja. Meg kell nézni, ő hogy élte meg zsidóságát, népéhez tartozását. Mikor vált eggyé vele, mikor tudott felülemelkedni belőle anélkül, hogy megtagadta volna. Szánalmas, amikor magyarságunkat és egyházunkat, hívő magyar voltunkat kijátsszuk egymás ellen. Ebből mindkettő vesztesen kerül ki. Az alapkérdés tehát az, hogy milyen szellemi kisugárzásra vagyunk képesek.
A haza adottság, a hit kegyelem. Hitemmel ismerem fel adottságaimat, s felelős vagyok, hogyan, mire használom azokat. Őrizni és művelni a földet, ez egyszerre lelki, szellemi feladat. Számba venni a kincseket, fényesíteni, gyarapítani és továbbadni az értékeket, tenni a jót, szeretni a másik embert. Ezt csak hittel lehetséges. Az egyház sem a „levegőben lóg”, mint ahogyan a haza sem csak a „magasban van”, hanem a konkrét nemzet lelkébe ágyazódik bele. Azt termékenyíti meg. Ezt ismerte fel Szent István, ezért látta meg fennmaradásunk garanciáját a nyugati rítusú kereszténységben, habár a másikat is ismerte. Bölcs döntése az évszázadok folyamán nem csak politikailag igazolódott be.
Nemzet ott van, ahol (lelki) közösség van. Közösség ott, ahol azt valami anyagin, földin túli idea, eszmény, tapasztalat összetartja, egybefogja. Ezt teszi a kereszténység. Megnemesíti és célt ad a természetes adottságnak, hogy magyarnak, székelynek születtünk. Beoltja szeretettel, hittel, bizalommal, szárnyakat ad neki. Mint minden nemzetnek. Isten virágoskertjében egy gyönyörű, illatos virág vagyunk, páratlan tulajdonsággal, egyedi feladattal, akárcsak a többi nemzetek virágai. Ezt a célt kell észrevennünk, felismernünk, megélnünk még ellenszélben, kisebbségben, nem mindig kedvező politikai széljárásban is. Egyéni és döntési szabadságunk sose kerülhet szembe közös felelősségünkkel, amelyet hazánk, nemzeti hovatartozásunk iránt viselünk. Kincseinket közösbe téve mutathatjuk meg az egység, az összetartozás erejét. Nem valakik ellen, hanem valamilyen cél, az üdvösség érdekében.
Az első keresztények sem tagadták meg soha nemzeti hovatartozásukat, sőt erősítették a nemzet egységét, sajátosságát. Később, a missziók idején, a „pogány” európaiak a legerősebb földrész nemzetállamai lettek, ugyancsak a keresztény lelkiségnek köszönhetően. Tehát a kérdés inkább az, ki, mi akarja az elkereszténytelenedést bennünk? Hisz az akarja lerombolni nemzeti hovatartozásunkat is. Nos, ez ellen kell közös erővel küzdenünk. A bennünk vagy másokban lévő gonoszság képes szabadsággal, lazasággal, kötelék és kötöttség nélküliséggel álcázni ártó szándékát, miközben azt harsogja: nem kell Isten, nem kell egyház, nem kell törvény, nem kell lelkiismeret. Hisz életünk egy nagy buli, élvezzük hát!… A pénz, a politika vagy a hatalom minden problémát megold. Szent István idejében is ez a közbeszéd járta, ezt a társadalmi vákuumot kellett kitölteni. Az Unirea líceumban létesülő katolikus gimnázium névadója, II. Rákóczi Ferenc zászlóbontása idején még egységben volt a HIT és a HAZA, a NEMZET és az EGYHÁZ. A zászlóra is felíratott latinul: „PRO PATRIA ET LIBERTATE CUM DEO”. Ezt a CUM DEO-t igyekszenek ma letörölni és elfeledtetni azok, akik úgy tartják, hogy a vallás magánügy, és hit nélkül is elboldogul, aki hazát keres. Holott a haza fogalmában benne van a ragaszkodás kollektív élménye. „Sokan vallják, hogy egy közösség szinte vallásos megnyilvánulása a hazaszeretet és a testvériség. A himnikus felszólítás: »Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar« azt a szent követelményt állítja elénk, amit a keresztyén hit így fogalmaz:
»Közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk, s ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Az Úréi vagyunk.« Ez a hit már gyermekkorban kezd kibontakozni, megfelelő nevelés által életértelmezéssé, később világnézetté bővülni. Az egyház az a hely, ahol istenismeretünk és emberszeretetünk úgy összekapcsolódik, hogy fel sem merül az elválaszthatóság. A nemzet pedig „nyelvében él”. Az édes anyanyelv közössége alkalmat kínál arra, hogy a kollektív nemzettudatot kortársainkkal együtt éljük meg úgy is, mint hazaszerető polgárok és egyháztagok. Akinek nincs ilyen részesedése, az idegen marad, sajnálatra méltó, és csak krisztusi szeretettel hozható közelebb. Ezért hirdetjük az Úr Jézus hívogató szeretetét, hogy legyen része az elidegenülteknek is az Ő váltsághalálának áldásaiban” – mondja dr. Horváth Barna nyugalmazott miskolci teológiai tanár.
Mintegy summázva a hívő hazafiság lényegét. Mert jó hazafi csak jó keresztény lehet. Sebestyén Péter szentszéki tanácsos, plébános
Népújság (Marosvásárhely)
2014. augusztus 28.
Kezdődik az Őszi Sokadalom (Kézdivásárhely)
Kézdivásárhely önkormányzata szervezésében mától vasárnapig zajlik az immár hagyományos Őszi Sokadalom, mely egyúttal városünnep is. Akárcsak az előző esztendőkben, a rendezvény fő témája az értékszüret – a hagyományos termék- és őszi vásár.
Tegnap a vásári sátrakat és a jurtákat szerelték a városháza, illetve a SVESZ munkatársai. A színpadot a szökőkúttal szemben holnap szerelik fel. A Gábor Áron teret körbefutó, őszi színekben pompázó zászlófüzért már a múlt héten előkészítették. Az ünnep ma délután a Borudvarban kezdődik, ahol Éli, az Exit Rock Band, a Demeter Elemér Project, valamint Ráduly Botond (Manó) és a Musicum, este pedig a Kőrösi Szürkeverebek Jazzbandája lép fel. Az Incze László Céhtörténeti Múzeumban Petelei Klára Descriptio Transylvaniae című könyvét Tamás Sándor megyeitanács-elnök, térképgyűjtő mutatja be.
Az idei értékszüret változatos programja minden korosztálynak szól. Az ünnepség zárónapjára a szervezők különleges programot állítottak össze: augusztus 31-én reggel 9 órától helyi asszonyok közreműködésével elkészül a rendezvény lekvárja. A nagy lekvárfőzést igazi kuriózumnak szánják, helyben készítik elő a gyümölcsöt, ott kerülnek bele a hozzávalók is, így az egész folyamat követhető lesz, s a lekvárból a helyszínen fogyasztani is lehet. Kora délután, 13 órakor megáldják a Diószegi Pékségben sütött, egy méternél hosszabb óriáskalácsot. Ezt követően a rendezvény szervezői felszeletelik és szimbolikus összegért értékesítik a jelenlevők között, akár lekvárral is „finomítva”. A lekvárból és az óriáskalácsból befolyó összeget a GyerekKéz Alapítványnak ajánlják fel, amely a Kézdivásárhelyen létesülő, Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett gyermekközpontnak adományozza. A sokadalom zárókoncertjén az Edda Művek felejthetetlen slágerei csendülnek majd fel.
A városünnep miatt hétfő hajnalig lezárják a közúti forgalmat a Gábor Áron téren. Az esetleges kellemetlenségekért a szervezők a lakók megértését és türelmét kérik.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Kézdivásárhely önkormányzata szervezésében mától vasárnapig zajlik az immár hagyományos Őszi Sokadalom, mely egyúttal városünnep is. Akárcsak az előző esztendőkben, a rendezvény fő témája az értékszüret – a hagyományos termék- és őszi vásár.
Tegnap a vásári sátrakat és a jurtákat szerelték a városháza, illetve a SVESZ munkatársai. A színpadot a szökőkúttal szemben holnap szerelik fel. A Gábor Áron teret körbefutó, őszi színekben pompázó zászlófüzért már a múlt héten előkészítették. Az ünnep ma délután a Borudvarban kezdődik, ahol Éli, az Exit Rock Band, a Demeter Elemér Project, valamint Ráduly Botond (Manó) és a Musicum, este pedig a Kőrösi Szürkeverebek Jazzbandája lép fel. Az Incze László Céhtörténeti Múzeumban Petelei Klára Descriptio Transylvaniae című könyvét Tamás Sándor megyeitanács-elnök, térképgyűjtő mutatja be.
Az idei értékszüret változatos programja minden korosztálynak szól. Az ünnepség zárónapjára a szervezők különleges programot állítottak össze: augusztus 31-én reggel 9 órától helyi asszonyok közreműködésével elkészül a rendezvény lekvárja. A nagy lekvárfőzést igazi kuriózumnak szánják, helyben készítik elő a gyümölcsöt, ott kerülnek bele a hozzávalók is, így az egész folyamat követhető lesz, s a lekvárból a helyszínen fogyasztani is lehet. Kora délután, 13 órakor megáldják a Diószegi Pékségben sütött, egy méternél hosszabb óriáskalácsot. Ezt követően a rendezvény szervezői felszeletelik és szimbolikus összegért értékesítik a jelenlevők között, akár lekvárral is „finomítva”. A lekvárból és az óriáskalácsból befolyó összeget a GyerekKéz Alapítványnak ajánlják fel, amely a Kézdivásárhelyen létesülő, Böjte Csaba ferences szerzetes által működtetett gyermekközpontnak adományozza. A sokadalom zárókoncertjén az Edda Művek felejthetetlen slágerei csendülnek majd fel.
A városünnep miatt hétfő hajnalig lezárják a közúti forgalmat a Gábor Áron téren. Az esetleges kellemetlenségekért a szervezők a lakók megértését és türelmét kérik.
Iochom István, Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2014. szeptember 2.
Felvidéki jelentkezőket is vár Böjte Csaba alapítványa
Nevelőket, nevelőcsaládokat keres főállásba Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes, ha lehet, 15-20 évre, de a kevesebb időt vállalókat is várja. Felhívása az egész Kárpát-medencei magyarsághoz szól. A dinamikusan fejlődő otthonhálózatot működtető Csaba testvér arra buzdítja követőit, hogy legyenek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alkalmazásában álló nevelők. Az alapítvány minden ősszel keres olyan családokat vagy magányos embereket, akik főállásban összeköltöznek egy családba árva gyermekekkel, és akik az elvesztett szülők helyett szülei lesznek a bajba került gyermekeknek. A cél, hogy mindazokat az értékeket, szellemi, lelki készségeket, amik az élethez szükségesek, felkínálják a rájuk bízott gyermekeknek – írja a ferences atya. „A nevelőket felkészítjük e szép, nemes feladatra, munkaszerződést kötünk velük, és azt szeretnénk, hogy egy évből tíz hónapon keresztül mint jó szülők tegyenek meg mindent az általuk felvállalt gyermekek nevelése érdekében. Mindenkinek jár a két hónapos pihenésen túl az alapítvány által biztosított nyári tábor is, melyet a gyermekeinkkel tölthet. Azt szeretnénk, hogy minél családiasabb legyen a légkör az általa vezetett kis családban, de az egész intézményhálózaton belül is" – hangzik Böjte Csaba ajánlata.
Mint fogalmaz, „örvendünk azoknak a nevelőknek is, akik csak néhány évre vállalják e szép hivatást, de leginkább olyan nevelőkért imádkozok, akik életvitel szerint, hosszabb távon vállalják a gyermeknevelést. Az alapítvány számukra biztosítja a szükséges otthont, melyet 15-20 év után végleg meg is kapnak, hogy ugyanott, ahol profi szülők voltak, legyenek profi nagyszülők is a nagyra nőtt gyermekeik gyermekei mellett".
Felvidék.ma
Nevelőket, nevelőcsaládokat keres főállásba Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes, ha lehet, 15-20 évre, de a kevesebb időt vállalókat is várja. Felhívása az egész Kárpát-medencei magyarsághoz szól. A dinamikusan fejlődő otthonhálózatot működtető Csaba testvér arra buzdítja követőit, hogy legyenek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alkalmazásában álló nevelők. Az alapítvány minden ősszel keres olyan családokat vagy magányos embereket, akik főállásban összeköltöznek egy családba árva gyermekekkel, és akik az elvesztett szülők helyett szülei lesznek a bajba került gyermekeknek. A cél, hogy mindazokat az értékeket, szellemi, lelki készségeket, amik az élethez szükségesek, felkínálják a rájuk bízott gyermekeknek – írja a ferences atya. „A nevelőket felkészítjük e szép, nemes feladatra, munkaszerződést kötünk velük, és azt szeretnénk, hogy egy évből tíz hónapon keresztül mint jó szülők tegyenek meg mindent az általuk felvállalt gyermekek nevelése érdekében. Mindenkinek jár a két hónapos pihenésen túl az alapítvány által biztosított nyári tábor is, melyet a gyermekeinkkel tölthet. Azt szeretnénk, hogy minél családiasabb legyen a légkör az általa vezetett kis családban, de az egész intézményhálózaton belül is" – hangzik Böjte Csaba ajánlata.
Mint fogalmaz, „örvendünk azoknak a nevelőknek is, akik csak néhány évre vállalják e szép hivatást, de leginkább olyan nevelőkért imádkozok, akik életvitel szerint, hosszabb távon vállalják a gyermeknevelést. Az alapítvány számukra biztosítja a szükséges otthont, melyet 15-20 év után végleg meg is kapnak, hogy ugyanott, ahol profi szülők voltak, legyenek profi nagyszülők is a nagyra nőtt gyermekeik gyermekei mellett".
Felvidék.ma