Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. február 18.
A remény, hogy van tovább (Beszélgetés Albert Ernővel, a Székely Mikó Kollégium nyugalmazott igazgatójával)
Másfél évtizeden át volt nagy tekintélyű igazgatója Háromszék legrangosabbnak tartott középiskolájának, pályáját az iskola kultúrcsoportjának megteremtése, a legendás házi dolgozatok és helyesírási felmérők, no meg az 1975-ös „plakátforradalom” szegélyezi. Beszélgetés Albert Ernő tanárral arról is, milyen körülmények között szurkolna román csapatnak. – Egykori diákjaként sokszor felmerült bennem: vajon ez a roppant szigorú ember hazaérve kabátjával együtt az igazgatói tartást is szögre akasztja?
– Ennyire félelmetes lettem volna? A fegyelmet még a csíkszeredai gimnáziumból hoztam magammal, ott nagyon megkövetelték a diákoktól. Nem készültem tanárnak, ám az egyetemen a gyakorlati tanítások idején annyi értéket olvashattam ki a gyermekek szeméből, hogy mégis a tanári pályát választottam. A moldvai csángókat akartam magyarra tanítani, fellelkesedve, hogy a Magyar Népi Szövetség megszervezte az ottani magyar oktatást. A kihelyezéskor Márton Gyula dékán elnevette magát: eddig mindenki tiltakozott Moldva ellen, most meg, amikor akadna egy ember, aki önként menne, már senkit sem küldhetünk, mert nemrég érkezett az értesítés, hogy megszüntetik a magyar oktatást. A felkínált két tanári hely közül Nagyváraddal szemben Sepsiszentgyörgyöt választottam. A tanfelügyelőségen viszont azzal fogadtak, hogy nincs hely a Mikóban, de kineveznek a köpeci iskolába. Bartha János ajánlására aztán – mint táncolni is tudó ember – a 3-as számú iskolába kerültem, de nem sokáig maradhattam, hamarosan kineveztek a Mikó esti tagozata igazgatójává, majd 1957-ben, nem egészen huszonöt évesen az egész iskola élére. Akkor döbbentem rá, mi vár rám: a helytállás kötelessége, a sok gyermek iránti felelősség, hogy szót kell érteni a tanári karral. Bár korábban sem volt tőlem idegen a rend, a pontosság iránti igény, a helyzet óhatatlanul megváltoztatta a magatartásomat. Soha nem volt ez álarc, amit csak a külvilág előtt viseltem, ez voltam, ezzé váltam. – Ezzel párhuzamosan pedig a Székely Mikó Kollégium történetének egyik leghosszabban „regnáló” igazgatója.
– Pedig nem indult túl jól. Az 1956-os események utórezgéseként 1958-ban letartóztatták az iskola hat diákját és Erőss János tanárt. Sokat tépelődtem: vajon meg tudtam volna-e akadályozni, hogy így alakuljon? Persze rögtön rohantam a pártbizottságra, kértem, bízzák rám, elrendezzük. A hangnem azonban, amelyen beszéltek velem, jelezte: ők tudnak még valami olyat, amit mi nem. Le is váltottak, a leánylíceumba helyeztek, majd 1960-ban visszahívtak, onnan vonultam nyugdíjba 1996-ban. Rengeteg és sokirányú feladat hárult akkoriban az iskolára. Mindig is vallottam, hogy a tanár feladata nem korlátozódik az órára való felkészülésre, illetve az óra megtartására. Ennek jegyében vezettem be a házi dolgozatokat, amelyek révén a diákjaimat arra próbáltam rávezetni, hogy egy tanéven át önállóan dolgozzanak egy témán, s abban lehetőleg örömüket leljék. Kezdetben irodalomtörténettel foglalkoztunk, írók életével, a diákok még leveleket is küldtek az íróknak, közel ötven ilyen levelezés vár még feldolgozásra. Az 1960-as évek elején jelentkezett aztán egy Nagy Róza nevű lány, hogy ő inkább a háromszéki népviseletről, varrottasokról írna, már gyűjtögetett is néhány környékbeli faluban. Én egyetemista koromban foglalkoztam népköltészetgyűjtéssel, s amikor a Háromszéki népballadák című kötet kiadásának ötlete is felmerült, már kimondottan azt kértem a diákoktól, hogy balladákat gyűjtsenek. A könyv anyaga jelentős mértékben a diákok munkájából állt össze. – És mi történt azokkal, akiket a Fennvaló nem „vert” meg a betű, az írás iránti érdeklődéssel?
– Az önállóságra való nevelés nem jelentett kizárólag irodalmi tevékenységet, az is a céljaim közé tartozott, hogy keresgélésre, kutatásra késztessem őket. Hiszen minden irányból azt érzékelhette az ember, hogy el akarják feledtetni a történelmünket. Stanca propagandatitkár például a nyomdában állíttatta le az iskolamonográfia kiadását, mert, úgymond, túl sok a történelem benne. A faluról származottaktól elsősorban saját településük történetét kértem számon, a szentgyörgyiektől az utcanevek történetének felkutatását, térkép készítését. Albert István mai belgyógyász főorvos Dani Árpáddal két nyáron át kerékpáron járta a háromszéki vártemplomokat, várromokat, felmértek, fényképezték, ebből az anyagból született a roppant sikeresnek bizonyult Várak és vártemplomok című kötet.
– Az egyre több korlát közé szorított korban intézményvezetőként bizonyára sok kompromisszumra is kényszerült. Mi fájt leginkább?
– Az idők során többször elhangzott, hogy a Mikó nem a legjobb helyen épült: a városközpontban vagyunk, nincs hely bővítésre, szűk az udvar. Ujjvárossy József, a Székely Mikó Kollégium és a Református Egyházmegye főgondnoka a múlt század elején azért adományozta az iskolának a tulajdonában lévő kertet, hogy majd oda költöztetik az iskolát. Ezt jeleztem is Király Károly első titkárnak, aki kezdetben beleegyezett, hogy kezdjük az egészet a fiúbentlakás építésével, pénzt is ígért a munkálatokhoz. Egy évig nem történt semmi, aztán hallom, hogy pártaktivistáknak szánt lakótelepet építenek oda. Szóvá is tettem egy gyűlésen: Király elvtárs, mi ebben az ügyben már megegyeztünk... Sajnos, semmi sem lett belőle, ma is bosszankodom, valahányszor arra járok. Más léptékű volt, mégis csalódásként éltem meg, amikor 1971-ben telefonáltak a pécsi Leöwey Klára Gimnáziumból, hogy nem tudják fogadni az iskola küldöttségét. Nagyon készültünk, valamennyi utazási engedélyt beszereztük, a kultúrcsoport már túl volt a színházban tartott főpróbán. Később derült ki, hogy a pécsiek egy nagy szocialista hadgyakorlat miatt voltak kénytelenek lemondani az utazásunkat, amit aztán a ’72-es tavaszi vakációban pótoltunk.
– Igazgatósága egyik forró pillanatát a mikós diákok 1975-ös plakátragasztása jelentette. Hogy élte meg a sorstragédiákba torkolló eseményeket?
– Egy novemberi reggelen azzal fogadtak az iskolában, hogy az éjszaka folyamán néhány tanulónkat elfogta a Securitate. Köztük Hervai Zoltán tanárunk leányát, Katalint, a csoport vezetőjét, a nagyborosnyói iskolaigazgató fiát, Jakab Lehelt, később a fiamat, Leventét is kapcsolatba hozták a diákok mozgalmával. Felkerestem a Securitate megyei főnökét, Ioan Hancheșt, a tanulók hollétéről és tetteiről érdeklődtem. Meglehetősen rideg és kimért volt. Most vizsgálják az ügyüket, majd bővebben is tájékoztatnak – közölte. A fiam elmondta, hogy diáktársai őt is meghívták a gyűlésükre, de mivel edzésre kellett mennie, nem tudott részt venni, többször aztán nem hívták. Ettől kezdve arra számítottunk, hogy őt is beidézik. Késő esténként gyakran hallgattuk a pattogó lépéseket, hosszasan figyeltük, csengetnek-e lakásunk ajtaján. Egyik este az iskolánkba civilben bejáró tiszt – sokáig azt hittem, hogy KISZ-aktivista – csengetett az ajtónkon. A főnöke arra kér, mondta, menjek vele a székházba. Amikor a tömbház előtt megláttam a fekete Volgát, belém villant, vajon visszajövök-e még. A Securitate épülete előtt kísérőm kiszállt, nemsokára megérkezett a főnök helyettese, Aulich Sándor, arra kért, menjünk be az iskolába, meg akarja nézni a térképeket a földrajzszertárban. Minden tömböt átnézett, néhányat félretett, amelyekben a diákok ceruzával vagy tintával Erdélyt külön országként tüntették fel. Egyik délelőtt a fiammal együtt kellett bemennünk a Securitatéhoz. A fiamat magával vitte egy tiszt, engem a főnökhelyettes hívott be egy másik irodába. Elmondta: a tanulókat ebben az épületben tartják fogva, zajlik a kivizsgálás. Közölte, hogy a fiamat is hívták a gyűlésükbe, tudtam-e róla. Amikor elmondtam, hogy néhány napja értesültem róla, be is fejezte a kihallgatást. Egyértelmű volt, hogy mindent tudnak, csak az ellenőrzéseket végzik. 1976 tavaszán tájékoztattak arról, hogy a tanulókat szabadon engedik. Az ügyben hozott ítéleteket – négy diák kicsapását – a tantestület előtt tartott gyűlésen jelentették be. – Ez az esemény jelentette az ön igazgatói pályájának végeztét is, a tanév végén önt is „kicsapták”. – Ennek azért egyéb előzményei is voltak. Az előző tanév kicsengetési ünnepségén megjelent Izsák Ferenc főtanfelügyelő is, aki a búcsúztatóbeszédek elhangzása után odajött hozzám: „A beszédedben egyszer sem hangzott el a főtitkár elvtárs neve” – mondta. Azt feleltem, nem szükséges minden alkalommal ismételgetni a nevét, ilyenkor az eredmények a fontosak, az arra érdemes tanulók nevének felolvasása. „A tegnapi kézdivásárhelyi ünnepségen Kiss Lajos igazgató tízszer említette beszédében Ceaușescu elvtárs nevét” – érvelt. Ezt már alig tudtam szembenevetés nélkül megállni: még ezt is megszámolja, nahát!
Az 1975-ös tanévkezdés előtti napon az egyik tanfelügyelő azzal érkezett az iskolába, hogy a főnöke el akarja előzetesen olvasni az évnyitó beszédem szövegét. Azt feleltem neki: mondhatnám, hogy még nem készítettem el, de megmutathatom, itt van. Mondja meg a főnökének, ha meg akarja hallgatni, jöjjön el az ünnepségre. Nem értem ezt a bizalmatlanságot, de amíg igazgató vagyok, ilyen kérésnek nem teszek eleget.
Ugyanazon az őszön az oktatási minisztérium tizenöt tagú csoportja ellenőrizte iskolánkat. Azt tapasztalhattuk, hogy bizonyos céllal és nagyfokú előítélettel érkeztek. Az iskola eredményeiről általában elismeréssel nyilatkoztak, de kifogásolták a szocialista szellemben való nevelés hiányosságait. A folyosón ott álltak még a szekrények, amelyekben az iskola megalapításának 110. évfordulója alkalmával közel száz mikós véndiák munkásságát mutattuk be. A csoport vezetőjével ismertetnem kellett az egykori diákok tevékenységét. Amikor megtudta, hogy Makkai Sándor Magyarországra távozott, hiába bizonygattam, hogy kiváló író. Nem beszélve Bihari József vagy Kiss Manyi érdemeiről. Bár Domokos Géza és Beke György, akkor Bukarestben élő írókról is beszéltünk, ők is képtelenek voltak ellensúlyozni az elődök megítélését. Az értékelőn többször is elhangzott, hogy a múlt felé fordultunk, nem látjuk a szocialista jövőnket, ez a káros szemlélet pedig nem szolgálja a szocialista nevelést. A plakátragasztást nem is említették, a kádercsere jegyében leváltottak, helyemre Izsák Ferenc érkezett. – Mostanában mi foglalkoztatja leginkább?
– Az, hogy sehogy sem akar kialakulni valamiféle emberi viszony a többségi nemzet és közöttünk. Nem akarják megérteni, hogy mi emberként akarunk itt élni, s az unokáink is. És éppen emberségünkben aláznak meg bennünket azzal, hogy a szimbólumaink, a magyar feliratok ellen indított buta perekben élik ki magukat soviniszta, korlátolt emberek. A pápa hetven nyelven mondja ki a béke szót, a mi nyelvünk pedig ma is sértő ebben az országban. A bűnös ember mindig félti a napjait, mindig retteg valamitől. Bizonyára érzik ők is, hogy itt valami nagy bűn lappang. Ha megbecsülnének, talán még a román csapatnak is tudnék drukkolni egy meccsen, de így képtelen vagyok mást kívánni, mint hogy verjék meg őket.
– És a saját „bűneivel” milyen viszonyban van?
– Nem titok, engem vallásos szellemben neveltek, Dánfalván ministrálni jártam, de még a gimnáziumban is néha. Aztán hívtak a diákszövetségbe, igazából nem is tudtuk, mi az, de izgalmasnak tűnt, kultúrfelelős voltam, szerettem, amit csináltam, alkotásnak tekintettem. Az egyetemen egyszerre vad jelszóvilágban találtam magam, milyen harcos, lendületes fiatalok ezek, gondoltam, eleinte még csodáltam is őket. Azokban az években egészen természetesen alakult ki egyfajta egyházellenes hangulat, sokan és vehemensen követelték a templomba járó két-három kollégának az IMSZ-ből való kizárását, ami az egyetemről való kizárást is jelentette volna. Aki szembefordult ezzel a hangulattal, azonnal magán találta az opportunista, a nem elég forradalmár, a megalkuvó bélyeget. Abban az időben egy ideig IMSZ-kari titkár voltam, alig tudtuk megakadályozni ezeket a kizárásokat. Én mindig, később igazgatóként is károsnak tartottam a nyílt vallásüldözést, de nem jártam templomba. Azóta sem, akkor sem, amikor 1990 után sok korábbi ádáz vallásüldöző hirtelen egyházi elöljáró akart lenni. Szegény édesanyám mindenesetre élete végéig imádkozott fiai lelki üdvéért.
– Aki önnel találkozik, a hajdani szigorú igazgató úr helyett ma egy kedves, szinte joviális öregúrt lát. Mi a titka?
– Hát kérem, nagy dolog az unoka. Az ember mindig keresi, hogy mi volt, honnan jött. Nagyszüleim harisnyás dánfalvi földműves emberek voltak, szüleim rengeteg áldozatot hoztak értünk. Mátyás unokám érkezésével az életünket látom folytathatónak, csak reménykedve, örülve tudunk beszélni róla, a csintalanságát, a szófordulatait rágjuk egész nap. Mindent megváltoztatott, okoskodik, minden érdekli, rombol is, de mindenekelőtt annak reményét táplálja, hogy van tovább.
ALBERT ERNŐ
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nyugalmazott tanára, 1960 és 1976 közötti igazgatója, népköltészeti gyűjtő. Csíkdánfalván született 1932. január 14-én. Csíkszeredában járt középiskolába, majd 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Tanítványaival mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze, ezekből 425-öt közöl a Háromszéki népballadák című kötetben. Kötetei – Faragó Józseffel közösen: Háromszéki magyar népballadák (1973), Rigó és madár. A főd népe: egy gyimesi csángó család élete, elmondta Albert Mátyás és felesége, Tamás Katalin (1995), Sok szép cigánylány (1998), Szabad madár. Háromszéki cigány népköltészet (2000), Sír az út előttem. Háromszéki cigányoktól gyűjtött népköltészet és levéltári okmányok (2001), A halál völgye. A határőrség szervezése 1762–1764-ben (2004). Díjak, elismerések: Sepsiszentgyörgy – Pro Urbe díj (2006), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Másfél évtizeden át volt nagy tekintélyű igazgatója Háromszék legrangosabbnak tartott középiskolájának, pályáját az iskola kultúrcsoportjának megteremtése, a legendás házi dolgozatok és helyesírási felmérők, no meg az 1975-ös „plakátforradalom” szegélyezi. Beszélgetés Albert Ernő tanárral arról is, milyen körülmények között szurkolna román csapatnak. – Egykori diákjaként sokszor felmerült bennem: vajon ez a roppant szigorú ember hazaérve kabátjával együtt az igazgatói tartást is szögre akasztja?
– Ennyire félelmetes lettem volna? A fegyelmet még a csíkszeredai gimnáziumból hoztam magammal, ott nagyon megkövetelték a diákoktól. Nem készültem tanárnak, ám az egyetemen a gyakorlati tanítások idején annyi értéket olvashattam ki a gyermekek szeméből, hogy mégis a tanári pályát választottam. A moldvai csángókat akartam magyarra tanítani, fellelkesedve, hogy a Magyar Népi Szövetség megszervezte az ottani magyar oktatást. A kihelyezéskor Márton Gyula dékán elnevette magát: eddig mindenki tiltakozott Moldva ellen, most meg, amikor akadna egy ember, aki önként menne, már senkit sem küldhetünk, mert nemrég érkezett az értesítés, hogy megszüntetik a magyar oktatást. A felkínált két tanári hely közül Nagyváraddal szemben Sepsiszentgyörgyöt választottam. A tanfelügyelőségen viszont azzal fogadtak, hogy nincs hely a Mikóban, de kineveznek a köpeci iskolába. Bartha János ajánlására aztán – mint táncolni is tudó ember – a 3-as számú iskolába kerültem, de nem sokáig maradhattam, hamarosan kineveztek a Mikó esti tagozata igazgatójává, majd 1957-ben, nem egészen huszonöt évesen az egész iskola élére. Akkor döbbentem rá, mi vár rám: a helytállás kötelessége, a sok gyermek iránti felelősség, hogy szót kell érteni a tanári karral. Bár korábban sem volt tőlem idegen a rend, a pontosság iránti igény, a helyzet óhatatlanul megváltoztatta a magatartásomat. Soha nem volt ez álarc, amit csak a külvilág előtt viseltem, ez voltam, ezzé váltam. – Ezzel párhuzamosan pedig a Székely Mikó Kollégium történetének egyik leghosszabban „regnáló” igazgatója.
– Pedig nem indult túl jól. Az 1956-os események utórezgéseként 1958-ban letartóztatták az iskola hat diákját és Erőss János tanárt. Sokat tépelődtem: vajon meg tudtam volna-e akadályozni, hogy így alakuljon? Persze rögtön rohantam a pártbizottságra, kértem, bízzák rám, elrendezzük. A hangnem azonban, amelyen beszéltek velem, jelezte: ők tudnak még valami olyat, amit mi nem. Le is váltottak, a leánylíceumba helyeztek, majd 1960-ban visszahívtak, onnan vonultam nyugdíjba 1996-ban. Rengeteg és sokirányú feladat hárult akkoriban az iskolára. Mindig is vallottam, hogy a tanár feladata nem korlátozódik az órára való felkészülésre, illetve az óra megtartására. Ennek jegyében vezettem be a házi dolgozatokat, amelyek révén a diákjaimat arra próbáltam rávezetni, hogy egy tanéven át önállóan dolgozzanak egy témán, s abban lehetőleg örömüket leljék. Kezdetben irodalomtörténettel foglalkoztunk, írók életével, a diákok még leveleket is küldtek az íróknak, közel ötven ilyen levelezés vár még feldolgozásra. Az 1960-as évek elején jelentkezett aztán egy Nagy Róza nevű lány, hogy ő inkább a háromszéki népviseletről, varrottasokról írna, már gyűjtögetett is néhány környékbeli faluban. Én egyetemista koromban foglalkoztam népköltészetgyűjtéssel, s amikor a Háromszéki népballadák című kötet kiadásának ötlete is felmerült, már kimondottan azt kértem a diákoktól, hogy balladákat gyűjtsenek. A könyv anyaga jelentős mértékben a diákok munkájából állt össze. – És mi történt azokkal, akiket a Fennvaló nem „vert” meg a betű, az írás iránti érdeklődéssel?
– Az önállóságra való nevelés nem jelentett kizárólag irodalmi tevékenységet, az is a céljaim közé tartozott, hogy keresgélésre, kutatásra késztessem őket. Hiszen minden irányból azt érzékelhette az ember, hogy el akarják feledtetni a történelmünket. Stanca propagandatitkár például a nyomdában állíttatta le az iskolamonográfia kiadását, mert, úgymond, túl sok a történelem benne. A faluról származottaktól elsősorban saját településük történetét kértem számon, a szentgyörgyiektől az utcanevek történetének felkutatását, térkép készítését. Albert István mai belgyógyász főorvos Dani Árpáddal két nyáron át kerékpáron járta a háromszéki vártemplomokat, várromokat, felmértek, fényképezték, ebből az anyagból született a roppant sikeresnek bizonyult Várak és vártemplomok című kötet.
– Az egyre több korlát közé szorított korban intézményvezetőként bizonyára sok kompromisszumra is kényszerült. Mi fájt leginkább?
– Az idők során többször elhangzott, hogy a Mikó nem a legjobb helyen épült: a városközpontban vagyunk, nincs hely bővítésre, szűk az udvar. Ujjvárossy József, a Székely Mikó Kollégium és a Református Egyházmegye főgondnoka a múlt század elején azért adományozta az iskolának a tulajdonában lévő kertet, hogy majd oda költöztetik az iskolát. Ezt jeleztem is Király Károly első titkárnak, aki kezdetben beleegyezett, hogy kezdjük az egészet a fiúbentlakás építésével, pénzt is ígért a munkálatokhoz. Egy évig nem történt semmi, aztán hallom, hogy pártaktivistáknak szánt lakótelepet építenek oda. Szóvá is tettem egy gyűlésen: Király elvtárs, mi ebben az ügyben már megegyeztünk... Sajnos, semmi sem lett belőle, ma is bosszankodom, valahányszor arra járok. Más léptékű volt, mégis csalódásként éltem meg, amikor 1971-ben telefonáltak a pécsi Leöwey Klára Gimnáziumból, hogy nem tudják fogadni az iskola küldöttségét. Nagyon készültünk, valamennyi utazási engedélyt beszereztük, a kultúrcsoport már túl volt a színházban tartott főpróbán. Később derült ki, hogy a pécsiek egy nagy szocialista hadgyakorlat miatt voltak kénytelenek lemondani az utazásunkat, amit aztán a ’72-es tavaszi vakációban pótoltunk.
– Igazgatósága egyik forró pillanatát a mikós diákok 1975-ös plakátragasztása jelentette. Hogy élte meg a sorstragédiákba torkolló eseményeket?
– Egy novemberi reggelen azzal fogadtak az iskolában, hogy az éjszaka folyamán néhány tanulónkat elfogta a Securitate. Köztük Hervai Zoltán tanárunk leányát, Katalint, a csoport vezetőjét, a nagyborosnyói iskolaigazgató fiát, Jakab Lehelt, később a fiamat, Leventét is kapcsolatba hozták a diákok mozgalmával. Felkerestem a Securitate megyei főnökét, Ioan Hancheșt, a tanulók hollétéről és tetteiről érdeklődtem. Meglehetősen rideg és kimért volt. Most vizsgálják az ügyüket, majd bővebben is tájékoztatnak – közölte. A fiam elmondta, hogy diáktársai őt is meghívták a gyűlésükre, de mivel edzésre kellett mennie, nem tudott részt venni, többször aztán nem hívták. Ettől kezdve arra számítottunk, hogy őt is beidézik. Késő esténként gyakran hallgattuk a pattogó lépéseket, hosszasan figyeltük, csengetnek-e lakásunk ajtaján. Egyik este az iskolánkba civilben bejáró tiszt – sokáig azt hittem, hogy KISZ-aktivista – csengetett az ajtónkon. A főnöke arra kér, mondta, menjek vele a székházba. Amikor a tömbház előtt megláttam a fekete Volgát, belém villant, vajon visszajövök-e még. A Securitate épülete előtt kísérőm kiszállt, nemsokára megérkezett a főnök helyettese, Aulich Sándor, arra kért, menjünk be az iskolába, meg akarja nézni a térképeket a földrajzszertárban. Minden tömböt átnézett, néhányat félretett, amelyekben a diákok ceruzával vagy tintával Erdélyt külön országként tüntették fel. Egyik délelőtt a fiammal együtt kellett bemennünk a Securitatéhoz. A fiamat magával vitte egy tiszt, engem a főnökhelyettes hívott be egy másik irodába. Elmondta: a tanulókat ebben az épületben tartják fogva, zajlik a kivizsgálás. Közölte, hogy a fiamat is hívták a gyűlésükbe, tudtam-e róla. Amikor elmondtam, hogy néhány napja értesültem róla, be is fejezte a kihallgatást. Egyértelmű volt, hogy mindent tudnak, csak az ellenőrzéseket végzik. 1976 tavaszán tájékoztattak arról, hogy a tanulókat szabadon engedik. Az ügyben hozott ítéleteket – négy diák kicsapását – a tantestület előtt tartott gyűlésen jelentették be. – Ez az esemény jelentette az ön igazgatói pályájának végeztét is, a tanév végén önt is „kicsapták”. – Ennek azért egyéb előzményei is voltak. Az előző tanév kicsengetési ünnepségén megjelent Izsák Ferenc főtanfelügyelő is, aki a búcsúztatóbeszédek elhangzása után odajött hozzám: „A beszédedben egyszer sem hangzott el a főtitkár elvtárs neve” – mondta. Azt feleltem, nem szükséges minden alkalommal ismételgetni a nevét, ilyenkor az eredmények a fontosak, az arra érdemes tanulók nevének felolvasása. „A tegnapi kézdivásárhelyi ünnepségen Kiss Lajos igazgató tízszer említette beszédében Ceaușescu elvtárs nevét” – érvelt. Ezt már alig tudtam szembenevetés nélkül megállni: még ezt is megszámolja, nahát!
Az 1975-ös tanévkezdés előtti napon az egyik tanfelügyelő azzal érkezett az iskolába, hogy a főnöke el akarja előzetesen olvasni az évnyitó beszédem szövegét. Azt feleltem neki: mondhatnám, hogy még nem készítettem el, de megmutathatom, itt van. Mondja meg a főnökének, ha meg akarja hallgatni, jöjjön el az ünnepségre. Nem értem ezt a bizalmatlanságot, de amíg igazgató vagyok, ilyen kérésnek nem teszek eleget.
Ugyanazon az őszön az oktatási minisztérium tizenöt tagú csoportja ellenőrizte iskolánkat. Azt tapasztalhattuk, hogy bizonyos céllal és nagyfokú előítélettel érkeztek. Az iskola eredményeiről általában elismeréssel nyilatkoztak, de kifogásolták a szocialista szellemben való nevelés hiányosságait. A folyosón ott álltak még a szekrények, amelyekben az iskola megalapításának 110. évfordulója alkalmával közel száz mikós véndiák munkásságát mutattuk be. A csoport vezetőjével ismertetnem kellett az egykori diákok tevékenységét. Amikor megtudta, hogy Makkai Sándor Magyarországra távozott, hiába bizonygattam, hogy kiváló író. Nem beszélve Bihari József vagy Kiss Manyi érdemeiről. Bár Domokos Géza és Beke György, akkor Bukarestben élő írókról is beszéltünk, ők is képtelenek voltak ellensúlyozni az elődök megítélését. Az értékelőn többször is elhangzott, hogy a múlt felé fordultunk, nem látjuk a szocialista jövőnket, ez a káros szemlélet pedig nem szolgálja a szocialista nevelést. A plakátragasztást nem is említették, a kádercsere jegyében leváltottak, helyemre Izsák Ferenc érkezett. – Mostanában mi foglalkoztatja leginkább?
– Az, hogy sehogy sem akar kialakulni valamiféle emberi viszony a többségi nemzet és közöttünk. Nem akarják megérteni, hogy mi emberként akarunk itt élni, s az unokáink is. És éppen emberségünkben aláznak meg bennünket azzal, hogy a szimbólumaink, a magyar feliratok ellen indított buta perekben élik ki magukat soviniszta, korlátolt emberek. A pápa hetven nyelven mondja ki a béke szót, a mi nyelvünk pedig ma is sértő ebben az országban. A bűnös ember mindig félti a napjait, mindig retteg valamitől. Bizonyára érzik ők is, hogy itt valami nagy bűn lappang. Ha megbecsülnének, talán még a román csapatnak is tudnék drukkolni egy meccsen, de így képtelen vagyok mást kívánni, mint hogy verjék meg őket.
– És a saját „bűneivel” milyen viszonyban van?
– Nem titok, engem vallásos szellemben neveltek, Dánfalván ministrálni jártam, de még a gimnáziumban is néha. Aztán hívtak a diákszövetségbe, igazából nem is tudtuk, mi az, de izgalmasnak tűnt, kultúrfelelős voltam, szerettem, amit csináltam, alkotásnak tekintettem. Az egyetemen egyszerre vad jelszóvilágban találtam magam, milyen harcos, lendületes fiatalok ezek, gondoltam, eleinte még csodáltam is őket. Azokban az években egészen természetesen alakult ki egyfajta egyházellenes hangulat, sokan és vehemensen követelték a templomba járó két-három kollégának az IMSZ-ből való kizárását, ami az egyetemről való kizárást is jelentette volna. Aki szembefordult ezzel a hangulattal, azonnal magán találta az opportunista, a nem elég forradalmár, a megalkuvó bélyeget. Abban az időben egy ideig IMSZ-kari titkár voltam, alig tudtuk megakadályozni ezeket a kizárásokat. Én mindig, később igazgatóként is károsnak tartottam a nyílt vallásüldözést, de nem jártam templomba. Azóta sem, akkor sem, amikor 1990 után sok korábbi ádáz vallásüldöző hirtelen egyházi elöljáró akart lenni. Szegény édesanyám mindenesetre élete végéig imádkozott fiai lelki üdvéért.
– Aki önnel találkozik, a hajdani szigorú igazgató úr helyett ma egy kedves, szinte joviális öregúrt lát. Mi a titka?
– Hát kérem, nagy dolog az unoka. Az ember mindig keresi, hogy mi volt, honnan jött. Nagyszüleim harisnyás dánfalvi földműves emberek voltak, szüleim rengeteg áldozatot hoztak értünk. Mátyás unokám érkezésével az életünket látom folytathatónak, csak reménykedve, örülve tudunk beszélni róla, a csintalanságát, a szófordulatait rágjuk egész nap. Mindent megváltoztatott, okoskodik, minden érdekli, rombol is, de mindenekelőtt annak reményét táplálja, hogy van tovább.
ALBERT ERNŐ
A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium nyugalmazott tanára, 1960 és 1976 közötti igazgatója, népköltészeti gyűjtő. Csíkdánfalván született 1932. január 14-én. Csíkszeredában járt középiskolába, majd 1954-ben a Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet. Tanítványaival mintegy 3000 csíki és háromszéki népballadát, illetve változatot gyűjtött össze, ezekből 425-öt közöl a Háromszéki népballadák című kötetben. Kötetei – Faragó Józseffel közösen: Háromszéki magyar népballadák (1973), Rigó és madár. A főd népe: egy gyimesi csángó család élete, elmondta Albert Mátyás és felesége, Tamás Katalin (1995), Sok szép cigánylány (1998), Szabad madár. Háromszéki cigány népköltészet (2000), Sír az út előttem. Háromszéki cigányoktól gyűjtött népköltészet és levéltári okmányok (2001), A halál völgye. A határőrség szervezése 1762–1764-ben (2004). Díjak, elismerések: Sepsiszentgyörgy – Pro Urbe díj (2006), a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (2012).
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 18.
Csendes születésnap
Igen, a mai nagy tamtamok idején, amikor egy félresikerült politikus vagy egy félrelépett celeb szerencsétlen félmondatát is hatalmas szenzációként képes tálalni a harsogó média, a szellem emberei körül teljes a csend. Kerek évfordulók sem hozzák lázba a sajtót, ha történetesen csak író, művész, kutató a születésnapos, és semmilyen botrány, rendhagyó, felháborító jelenség nem kapcsolható a nevéhez. Marosi Ildikóról sem olvastam méltatást az eltelt napokban, hetekben, pedig a marosvásárhelyi irodalomtörténész, nyugalmazott újságíró, szerkesztő február elsején töltötte 85. esztendejét. Számos jelentős kiadványt, érdekes, értékes hiánypótló kötetet köszönhetünk neki, elég, ha most csak a két sokat lapozgatott dokumentumgyűjteményre (A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1876–1948, illetve A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. 1924–1944. I-II.) hivatkozunk. Bármikor van alkalmunk kérdezgetni, mindig elő tud rukkolni valamilyen újdonsággal, amit hosszas kutatómunka vagy hirtelen támadt ötlet nyomán sikerült kibányásznia, és éppen izgalmas feldolgozás alatt áll. Mert ha az egészségi állapota az otthonához köti is, alkotó szelleme, kíváncsisága sohasem lankad, abba nem hagyná a munkát. Ritkán van olyan nap, amikor ne új kiadvány előkészítésén dolgozna. De akármennyi elfoglaltsága is lenne, arra szakít időt, hogy alkalomadtán figyelemre méltó kéziratot, közérdeklődésre számot tartó témát ajánljon a szerkesztő kollégáknak. A Múzsa is több ilyen indíttatású írást közölhetett már az elmúlt években. Az alábbi is Marosi Ildikó egyik régi, dédelgetett témájának tömörített változata. A versmondás felejthetetlen erdélyi nagyasszonyáról, Tessitori Nóráról írta 1969-ben, amikor az Új Élet művészeti rovatát vezette. A művésznőről később egy átfogó kötetet is szerkesztett, de az újra megjelentetett cikk így is sok kevéssé ismert információt tartalmazhat a mai olvasók számára. Köszönjük. Kissé megkéstünk ugyan, de annál jobb szívvel kívánunk Marosi Ildikónak jó egészséget és további sikert, elégtételt fontos munkájában!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
Igen, a mai nagy tamtamok idején, amikor egy félresikerült politikus vagy egy félrelépett celeb szerencsétlen félmondatát is hatalmas szenzációként képes tálalni a harsogó média, a szellem emberei körül teljes a csend. Kerek évfordulók sem hozzák lázba a sajtót, ha történetesen csak író, művész, kutató a születésnapos, és semmilyen botrány, rendhagyó, felháborító jelenség nem kapcsolható a nevéhez. Marosi Ildikóról sem olvastam méltatást az eltelt napokban, hetekben, pedig a marosvásárhelyi irodalomtörténész, nyugalmazott újságíró, szerkesztő február elsején töltötte 85. esztendejét. Számos jelentős kiadványt, érdekes, értékes hiánypótló kötetet köszönhetünk neki, elég, ha most csak a két sokat lapozgatott dokumentumgyűjteményre (A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság levelesládája. 1876–1948, illetve A Helikon és az Erdélyi Szépmíves Céh levelesládája. 1924–1944. I-II.) hivatkozunk. Bármikor van alkalmunk kérdezgetni, mindig elő tud rukkolni valamilyen újdonsággal, amit hosszas kutatómunka vagy hirtelen támadt ötlet nyomán sikerült kibányásznia, és éppen izgalmas feldolgozás alatt áll. Mert ha az egészségi állapota az otthonához köti is, alkotó szelleme, kíváncsisága sohasem lankad, abba nem hagyná a munkát. Ritkán van olyan nap, amikor ne új kiadvány előkészítésén dolgozna. De akármennyi elfoglaltsága is lenne, arra szakít időt, hogy alkalomadtán figyelemre méltó kéziratot, közérdeklődésre számot tartó témát ajánljon a szerkesztő kollégáknak. A Múzsa is több ilyen indíttatású írást közölhetett már az elmúlt években. Az alábbi is Marosi Ildikó egyik régi, dédelgetett témájának tömörített változata. A versmondás felejthetetlen erdélyi nagyasszonyáról, Tessitori Nóráról írta 1969-ben, amikor az Új Élet művészeti rovatát vezette. A művésznőről később egy átfogó kötetet is szerkesztett, de az újra megjelentetett cikk így is sok kevéssé ismert információt tartalmazhat a mai olvasók számára. Köszönjük. Kissé megkéstünk ugyan, de annál jobb szívvel kívánunk Marosi Ildikónak jó egészséget és további sikert, elégtételt fontos munkájában!
N.M.K.
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 18.
Tessitori Nóra a képzőművészetben
Tessitori Nóra hangját – aki az elszálló szó, a szavalás művészetének legnagyobb erdélyi művelője volt a húszas-harmincas években – nem őrzi sem lemez, sem magnószalag. Az első világháborút követő két évtizedben – amelyeket ő maga visszaemlékezéseiben „termékeny művészi időszakának” nevez – nem is igen álmodhatott erről vers-előadóművész.
Amikor a gépi kultúra még nem tette „halhatatlanná az emberi hangot”, amikor még nem kezdték gyűjteni a diszkotékák „aranylapjait”, a toll, az ecset és a véső művészei örökítették meg szonettekben, ódai szárnyalású méltatásokban, festményeken, metszeten és szoborban Tessitori Nóra szavalóművészetének az emberi lélekben vert hullámait, megjelenésének olaszos varázsát, Ghirlandaio festményeit idéző alakját.
Kötetnyi terjedelmet kívánna, ha idézni akarnánk Juhász Gyula, Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Tabéry Géza, Molter Károly, Szentimrei Jenő vagy Áprily Lajos írásait – hogy csak néhányat említsünk nagy és hálás kortársai közül – Tessitori Nóráról. Molter Károly péládul egyik szavalóestje bevezető előadásában a következőket mondta: „Tessitori Nóra nem szavalt, csak nagy és szép versek igazát hozta felszínre. Csak a művészet hatalmát éreztette az eluralkodó gyengeség idején, csak ritmust beszélt a dallamtalanságban… több is talán ez a művésznő a szép tolmácsánál, mert búvára ő a rejtett kincseknek, a küszöb alatt maradt költői sejtelmek felkutatója ő, az alkotás félálmának lázbeszélője, akire hallgatni kísérteties öröm, a lélek titkának meglesése, áhítat és jólesés, kielégülés és boldogság... akik hallgatói voltunk többször már, sietve sietünk újra hatása alá”.
De a képzőművészek közül sem ihletett kisebbeket. Hadd mutassunk be néhány alkotást azok közül, amelyeket alkotóik a művésznőnek ajándékoztak, és ma is birtokában vannak mint legféltettebb, legszeretettebb emlékei.
A húszas években Nagy István is készített róla színes krétarajzot Kolozsváron, a Békásban. A zöldben örökítette meg a nedvzöld görögös ruhában ülő Tessitori Nórát (a képet tudomása szerint ma a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzik).
A nagybányai festőiskola sok művésze rajzolt plakátot szavalóestjeihez, Mikola András, Boldizsár István és mások is, de a régi plakátok közül csak egyet őriz otthonában. Ezt Dóczyné Berde Amál tervezte, aki a segesvári Petőfi centenáriumi ünnepségeken a szabadtéri pódiumon szavaló Tessitori Nóra alakját örökítette meg. Talán éppen ez a szereplése és a zilahi Ady-ünnepségek jelentették pályafutása csúcsát.
Több ízben szavalt Nagybányán is. 1925-ben a Ferenczy család vendége volt, akik közül Noémi többször lerajzolta, Valér a Tessitori Nóra feliratú rézkarcot készítette, Béni pedig egy terrakotta szoborportrét. E két utóbbit a művésznőnek ajándékozták.
De a legszebb ajándékot mégis Thorma Jánostól, a nagybányai festőiskola mesterétől kapta 1921-es szavalóestélyén. A kolozsvári Újság 1921. november 27-én így számol be erről:
„... Tessitori Nóra nagybányai estélye előtt, amikor a művésznő ki akart lépni a pódiumra, a Mester (Thorma János) egy krisztusi pillanatában, egy szűkebb körű környezetben és nem a teremben hullámzó tömeg előtt – mert feltűnéstől irtózó lelke így találta szebbnek és egyszerűbbnek – meghatott hangon és nagy, nemes egyszerűséggel így üdvözölte: »Asszonyom, engedje meg, hogy magának, mint verselőadó művésznőnek, aki a magyar költészetnek s ezáltal a magyar művészetnek annyi szolgálatot tett, az erdélyi írók és költők nevében, akiket maga interpretál és akiknek a kultúráját terjeszti: a magáról festett portrét ajándékul és fáradozásának jutalmául felajánljam!«.”
M. I. (Új Élet, 1969/7.)
[Marosi Ildikó]
Népújság (Marosvásárhely)
Tessitori Nóra hangját – aki az elszálló szó, a szavalás művészetének legnagyobb erdélyi művelője volt a húszas-harmincas években – nem őrzi sem lemez, sem magnószalag. Az első világháborút követő két évtizedben – amelyeket ő maga visszaemlékezéseiben „termékeny művészi időszakának” nevez – nem is igen álmodhatott erről vers-előadóművész.
Amikor a gépi kultúra még nem tette „halhatatlanná az emberi hangot”, amikor még nem kezdték gyűjteni a diszkotékák „aranylapjait”, a toll, az ecset és a véső művészei örökítették meg szonettekben, ódai szárnyalású méltatásokban, festményeken, metszeten és szoborban Tessitori Nóra szavalóművészetének az emberi lélekben vert hullámait, megjelenésének olaszos varázsát, Ghirlandaio festményeit idéző alakját.
Kötetnyi terjedelmet kívánna, ha idézni akarnánk Juhász Gyula, Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Tabéry Géza, Molter Károly, Szentimrei Jenő vagy Áprily Lajos írásait – hogy csak néhányat említsünk nagy és hálás kortársai közül – Tessitori Nóráról. Molter Károly péládul egyik szavalóestje bevezető előadásában a következőket mondta: „Tessitori Nóra nem szavalt, csak nagy és szép versek igazát hozta felszínre. Csak a művészet hatalmát éreztette az eluralkodó gyengeség idején, csak ritmust beszélt a dallamtalanságban… több is talán ez a művésznő a szép tolmácsánál, mert búvára ő a rejtett kincseknek, a küszöb alatt maradt költői sejtelmek felkutatója ő, az alkotás félálmának lázbeszélője, akire hallgatni kísérteties öröm, a lélek titkának meglesése, áhítat és jólesés, kielégülés és boldogság... akik hallgatói voltunk többször már, sietve sietünk újra hatása alá”.
De a képzőművészek közül sem ihletett kisebbeket. Hadd mutassunk be néhány alkotást azok közül, amelyeket alkotóik a művésznőnek ajándékoztak, és ma is birtokában vannak mint legféltettebb, legszeretettebb emlékei.
A húszas években Nagy István is készített róla színes krétarajzot Kolozsváron, a Békásban. A zöldben örökítette meg a nedvzöld görögös ruhában ülő Tessitori Nórát (a képet tudomása szerint ma a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzik).
A nagybányai festőiskola sok művésze rajzolt plakátot szavalóestjeihez, Mikola András, Boldizsár István és mások is, de a régi plakátok közül csak egyet őriz otthonában. Ezt Dóczyné Berde Amál tervezte, aki a segesvári Petőfi centenáriumi ünnepségeken a szabadtéri pódiumon szavaló Tessitori Nóra alakját örökítette meg. Talán éppen ez a szereplése és a zilahi Ady-ünnepségek jelentették pályafutása csúcsát.
Több ízben szavalt Nagybányán is. 1925-ben a Ferenczy család vendége volt, akik közül Noémi többször lerajzolta, Valér a Tessitori Nóra feliratú rézkarcot készítette, Béni pedig egy terrakotta szoborportrét. E két utóbbit a művésznőnek ajándékozták.
De a legszebb ajándékot mégis Thorma Jánostól, a nagybányai festőiskola mesterétől kapta 1921-es szavalóestélyén. A kolozsvári Újság 1921. november 27-én így számol be erről:
„... Tessitori Nóra nagybányai estélye előtt, amikor a művésznő ki akart lépni a pódiumra, a Mester (Thorma János) egy krisztusi pillanatában, egy szűkebb körű környezetben és nem a teremben hullámzó tömeg előtt – mert feltűnéstől irtózó lelke így találta szebbnek és egyszerűbbnek – meghatott hangon és nagy, nemes egyszerűséggel így üdvözölte: »Asszonyom, engedje meg, hogy magának, mint verselőadó művésznőnek, aki a magyar költészetnek s ezáltal a magyar művészetnek annyi szolgálatot tett, az erdélyi írók és költők nevében, akiket maga interpretál és akiknek a kultúráját terjeszti: a magáról festett portrét ajándékul és fáradozásának jutalmául felajánljam!«.”
M. I. (Új Élet, 1969/7.)
[Marosi Ildikó]
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 18.
Verstől a rajzig és fordítva
Vers és grafika párbeszéde tette különlegessé Eperjesi Noémi egyéni kiállításának megnyitóját a marosvásárhelyi Bernády Házban. Líra és rajz egybefonódása nem rendhagyó jelenség, a két műfaj gyakran egymásra talál. Közösen összetettebb, nagyobb a hatásuk, a könyvkiadók ennek tudatában szoktak felkérni képzőművészeket a közölt költemények illusztrálására, a kötetek vizuális gazdagítására. Gyakran maguk a festők, grafikusok fedeznek fel, kedvelnek meg egy költői világot, és felkérés nélkül, belső indíttatásra adják hozzá saját víziójukat. Az sokkal ritkább, hogy fordítva alakuljanak a dolgok, költőt ihlessenek versírásra képek. Főleg ha nem klasszikus nagyságok, befutott kortárs kiválóságok műveiről van szó. Itt most ez történt. A fiatal művésznő első vásárhelyi tárlatán két jeles költő, Markó Béla és Demény Péter kimondottan erre az alkalomra, a kiállított munkákhoz kapcsolódva írt és olvasott föl verseket. Ezzel nem csak a jelenlegi alkotásokat méltatták, azt is jelezték, bíznak abban, hogy a Vásárhelyre telepedett művészpedagógus későbbiekben befutandó pályája is sikeres lesz.
Hogy a férj, Demény Péter lírába öntötte művész társához fűződő érzéseit, reményeit, a lehető legtermészetesebb. Már két könyv is tanúsítja közös életük, alkotói együttműködésük ihlető erejét, szépségét. A Lélekkabátról ilyen értelemben szóltunk is a Múzsában eléggé részletesen. De az, hogy a képzőművészetek régi hódolója, Markó Béla, akit időről időre remekművek hoznak lázba, most úgy érezte, Eperjesi Noémi kiállítása is verses méltatásra érdemes, külön kitüntetés. Főleg a Lélekkabát grafikai lapjai váltották ki az elismerését, ezek a szecessziós bőséggel és versszerű képzettársításokkal telített fekete-fehér látomások, amelyek hiánytalanul ott láthatók a tárlaton. Ha elidőzünk e kisméretű, különös grafikák előtt, és szabadjára engedjük fantáziánkat, a művésznő lelki hullámzásait, örömeit, bánatait, kételyeit és bizonyosságait, vágyait és veszteségeit is észrevehetjük. És persze a játékos könnyedség sem kerüli el a figyelmünket, ami egyébként a tárlat egészére is jellemző. És jó adag irónia és groteszk is vegyül a rajzokba.
A színes képek viszont mesevilágba röpítenek. Történeteket is beleálmodhatunk az Eperjesi Noémi festette tájba, és ezek mindig jól végződnek. Hősei boldogok, vidámak, sugároznak az életörömtől. A munkákat uraló derűs, optimista tónusok is arra vallanak, hogy alkotójuk jó passzban van, jól érzi magát a saját bőrében. Tanárként is lendületes, lelkesedését a tanítványaira is képes áttestálni. És arra is jut energiáiból, hogy otthonuk falait „noémissá” dekorálja. Tájélményt nyilván az alkotótáborokban lehet töményen szerezni, kiélni. Régebb erre gyakrabban volt lehetősége, utóbb ritkultak ezek az alkalmak, de tavaly ősszel töretlen kedvvel rajzolt, festett a nagyenyedi nemzetközi művésztelepen. Egykori mentora, tanára, Szabó Vilmos, aki gyermek- és diákkora színhelyén, Zilahon irányította a vizuális művészetek terére, majd az egyetemi tanulmányait is nyomon követte, örülhetne, ha láthatná a mostani bemutatkozást. Ő Marosvásárhelyen végezte a művészeti középiskolát, egy évtizede, nem sokkal halála előtt éppen itt, a Bernády Házban volt nagy sikerű kiállítása. Biztos örömmel fedezné fel, hogy tanítványára milyen jótékony, termékenyítő hatással volt az új környezet, a szecesszió lépten-nyomon szembeötlő vásárhelyi jelenléte. Alkotásainak dús dekorativitása, motívumrendszerének indás, tulipános, art nouveau-s kiteljesedése is sejteti, Eperjesi Noémi gyorsan szervesül az itteni közösségbe.
Az internet, facebookos jelentkezései révén eddig is sokan bepillanthattak abba, amit csinál, ami mindennapjait meghatározza. A közösségi háló azonban bizonyos dolgokban megtévesztő is lehet. A tárlatlátogatók közül többen meglepődtek, arra számítottak, hogy méretesebb képekkel találkozhatnak a kiállításon. A művésznő olyanokat is festett olajjal, akrillal, pasztellkrétával. Azok egy későbbi tárlaton kerülhetnek majd közönség elé valamikor. De most ne azt kémleljük, mit hoz a jövő. Grafikái, amelyeken napi foglalatosságainak bármelyik jelentéktelen, prózai kelléke varázsos főszereplővé léphet elő, festményei, amelyek mórikáló, szép szemű cicákkal testesítenek meg emberi tulajdonságokat, mélyen a mában gyökereznek.
És még valamit illene hangsúlyozni: aki a macskákat szereti, rossz ember nem lehet. Na, azért!
N. M. K.
Népújság (Marosvásárhely)
Vers és grafika párbeszéde tette különlegessé Eperjesi Noémi egyéni kiállításának megnyitóját a marosvásárhelyi Bernády Házban. Líra és rajz egybefonódása nem rendhagyó jelenség, a két műfaj gyakran egymásra talál. Közösen összetettebb, nagyobb a hatásuk, a könyvkiadók ennek tudatában szoktak felkérni képzőművészeket a közölt költemények illusztrálására, a kötetek vizuális gazdagítására. Gyakran maguk a festők, grafikusok fedeznek fel, kedvelnek meg egy költői világot, és felkérés nélkül, belső indíttatásra adják hozzá saját víziójukat. Az sokkal ritkább, hogy fordítva alakuljanak a dolgok, költőt ihlessenek versírásra képek. Főleg ha nem klasszikus nagyságok, befutott kortárs kiválóságok műveiről van szó. Itt most ez történt. A fiatal művésznő első vásárhelyi tárlatán két jeles költő, Markó Béla és Demény Péter kimondottan erre az alkalomra, a kiállított munkákhoz kapcsolódva írt és olvasott föl verseket. Ezzel nem csak a jelenlegi alkotásokat méltatták, azt is jelezték, bíznak abban, hogy a Vásárhelyre telepedett művészpedagógus későbbiekben befutandó pályája is sikeres lesz.
Hogy a férj, Demény Péter lírába öntötte művész társához fűződő érzéseit, reményeit, a lehető legtermészetesebb. Már két könyv is tanúsítja közös életük, alkotói együttműködésük ihlető erejét, szépségét. A Lélekkabátról ilyen értelemben szóltunk is a Múzsában eléggé részletesen. De az, hogy a képzőművészetek régi hódolója, Markó Béla, akit időről időre remekművek hoznak lázba, most úgy érezte, Eperjesi Noémi kiállítása is verses méltatásra érdemes, külön kitüntetés. Főleg a Lélekkabát grafikai lapjai váltották ki az elismerését, ezek a szecessziós bőséggel és versszerű képzettársításokkal telített fekete-fehér látomások, amelyek hiánytalanul ott láthatók a tárlaton. Ha elidőzünk e kisméretű, különös grafikák előtt, és szabadjára engedjük fantáziánkat, a művésznő lelki hullámzásait, örömeit, bánatait, kételyeit és bizonyosságait, vágyait és veszteségeit is észrevehetjük. És persze a játékos könnyedség sem kerüli el a figyelmünket, ami egyébként a tárlat egészére is jellemző. És jó adag irónia és groteszk is vegyül a rajzokba.
A színes képek viszont mesevilágba röpítenek. Történeteket is beleálmodhatunk az Eperjesi Noémi festette tájba, és ezek mindig jól végződnek. Hősei boldogok, vidámak, sugároznak az életörömtől. A munkákat uraló derűs, optimista tónusok is arra vallanak, hogy alkotójuk jó passzban van, jól érzi magát a saját bőrében. Tanárként is lendületes, lelkesedését a tanítványaira is képes áttestálni. És arra is jut energiáiból, hogy otthonuk falait „noémissá” dekorálja. Tájélményt nyilván az alkotótáborokban lehet töményen szerezni, kiélni. Régebb erre gyakrabban volt lehetősége, utóbb ritkultak ezek az alkalmak, de tavaly ősszel töretlen kedvvel rajzolt, festett a nagyenyedi nemzetközi művésztelepen. Egykori mentora, tanára, Szabó Vilmos, aki gyermek- és diákkora színhelyén, Zilahon irányította a vizuális művészetek terére, majd az egyetemi tanulmányait is nyomon követte, örülhetne, ha láthatná a mostani bemutatkozást. Ő Marosvásárhelyen végezte a művészeti középiskolát, egy évtizede, nem sokkal halála előtt éppen itt, a Bernády Házban volt nagy sikerű kiállítása. Biztos örömmel fedezné fel, hogy tanítványára milyen jótékony, termékenyítő hatással volt az új környezet, a szecesszió lépten-nyomon szembeötlő vásárhelyi jelenléte. Alkotásainak dús dekorativitása, motívumrendszerének indás, tulipános, art nouveau-s kiteljesedése is sejteti, Eperjesi Noémi gyorsan szervesül az itteni közösségbe.
Az internet, facebookos jelentkezései révén eddig is sokan bepillanthattak abba, amit csinál, ami mindennapjait meghatározza. A közösségi háló azonban bizonyos dolgokban megtévesztő is lehet. A tárlatlátogatók közül többen meglepődtek, arra számítottak, hogy méretesebb képekkel találkozhatnak a kiállításon. A művésznő olyanokat is festett olajjal, akrillal, pasztellkrétával. Azok egy későbbi tárlaton kerülhetnek majd közönség elé valamikor. De most ne azt kémleljük, mit hoz a jövő. Grafikái, amelyeken napi foglalatosságainak bármelyik jelentéktelen, prózai kelléke varázsos főszereplővé léphet elő, festményei, amelyek mórikáló, szép szemű cicákkal testesítenek meg emberi tulajdonságokat, mélyen a mában gyökereznek.
És még valamit illene hangsúlyozni: aki a macskákat szereti, rossz ember nem lehet. Na, azért!
N. M. K.
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 18.
Az újonnan megnyíló Arad megyei határátkelők programja!
Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták (Napzárta), tíz új határátkelő nyílik a román–magyar országhatáron. Sergiu Bîlcea, az Arad Megyei Tanács alelnöke a szerdai nap folyamán találkozott az érintett települések polgármestereivel, egyeztetni az újonnan megnyíló átkelőhelyek programját.
Az alábbiakban olvashatják mikor lesz nyitva hétvégén a négy határátkelőhely:
Nagylak–Csanádpalota: vasárnap 8–16 óra között; Kisvarjas–Dombegyház: szombaton 9–17 óra között; Ottlaka/ Grăniceri–Elek: szombaton 9–17 óra között; Feketegyarmat–Dénesmajor: szombaton 10–19 óra között.
Az Arad Megyei Tanács vezetői elmondták, a megnyíló határátkelőkkel remélhetőleg sikerül jobban kihasználni azokat a közutakat, melyeket a magyarországi partnerekkel közösen építettek, a határon átnyúló uniós pályázatok keretén belül. A határon átnyúló projekteken keresztül létesített utak finanszírozója ugyanis még év elején felszólította a román kormányt, hogy, ha nem használják a határ menti utakat rendeltetésük szerint, előfordulhat, hogy vissza kell fizetni a támogatást.
Az új átkelőknek elsősorban a környékbeli települések lakói fogják igazán hasznát venni, hiszen ezek után könnyebben látogathatják meg a határon túli rokonaikat, barátaikat, ezáltal sok időt és pénzt takarítanak meg az utazásnál.
Az Arad megyei tanács képviselői szerint a határátkelők ideiglenes megnyitása közelebb hozhatja egymáshoz a határ két oldalán lévő közösségeket. Mindez pedig akkor fog csak igazán kiteljesedni, ha Románia végre csatlakozik a Schengen-térséghez és a határátkelők gyakorlatilag megszűnnek.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták (Napzárta), tíz új határátkelő nyílik a román–magyar országhatáron. Sergiu Bîlcea, az Arad Megyei Tanács alelnöke a szerdai nap folyamán találkozott az érintett települések polgármestereivel, egyeztetni az újonnan megnyíló átkelőhelyek programját.
Az alábbiakban olvashatják mikor lesz nyitva hétvégén a négy határátkelőhely:
Nagylak–Csanádpalota: vasárnap 8–16 óra között; Kisvarjas–Dombegyház: szombaton 9–17 óra között; Ottlaka/ Grăniceri–Elek: szombaton 9–17 óra között; Feketegyarmat–Dénesmajor: szombaton 10–19 óra között.
Az Arad Megyei Tanács vezetői elmondták, a megnyíló határátkelőkkel remélhetőleg sikerül jobban kihasználni azokat a közutakat, melyeket a magyarországi partnerekkel közösen építettek, a határon átnyúló uniós pályázatok keretén belül. A határon átnyúló projekteken keresztül létesített utak finanszírozója ugyanis még év elején felszólította a román kormányt, hogy, ha nem használják a határ menti utakat rendeltetésük szerint, előfordulhat, hogy vissza kell fizetni a támogatást.
Az új átkelőknek elsősorban a környékbeli települések lakói fogják igazán hasznát venni, hiszen ezek után könnyebben látogathatják meg a határon túli rokonaikat, barátaikat, ezáltal sok időt és pénzt takarítanak meg az utazásnál.
Az Arad megyei tanács képviselői szerint a határátkelők ideiglenes megnyitása közelebb hozhatja egymáshoz a határ két oldalán lévő közösségeket. Mindez pedig akkor fog csak igazán kiteljesedni, ha Románia végre csatlakozik a Schengen-térséghez és a határátkelők gyakorlatilag megszűnnek.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 18.
Beszélgetés Matekovits Mihály matematikatanárral
„Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos” (1.)
– Szülőházad és egyik nagymamám házának közös fala volt a Választó utcában. Jól emlékszem szüleidre is.
– Kiss Karcsival mindig mondtuk, hogy belvárosiak vagyunk, mert a Választó utca belvárosi oldalán laktunk. A túloldalon szabadott csirkét, disznót tartani, a belvárosi oldalon nem…
– Hova jártál óvodába?
– Böbe óvó nénihez, két évet. Utána a Kossuth utcai iskolába. Láng István volt az igazgatónk első négy évben. Aztán hoztak egy rendeletet, amely kimondta, hogy tanító nem lehet igazgató. Ő közben elvégezte a magyar tanárit, és elment a Fürj utcai iskolába. Viszont, legszívesebben zenét tanított. De erről nem volt papírja.
– Nekem is énektanárom volt.
– Nagyszerűen vezetett kórusokat.
– Nyolcadiktól, gondolom, hol folytattad.
– A 3-as Számú Középiskola tanulója lettem. Közben Ocskó Teréznek nevezték el az iskolát, de nekünk megmaradt 3-asnak.
– Kikre emlékszel legszívesebben tanáraid közül?
– Nagyon jó pedagógusok tanítottak, de meghatározó személyiség volt az én szempontomból Kovács Miska bácsi, a matematikatanárom, illetve Vadász Ernő, aki osztályfőnököm volt. Miska bácsitól tanultam meg, hogy ha kicsengettek az óra végén, a tanár tegye le a krétát; a csengőszó után úgysem figyel már senki a tanár szavaira. Vadász tanár úr azt vallotta, hogy a pedagógus mindig hallgassa meg a másikat is, amikor az panaszkodik valakire, még akkor is, ha az diák. Sosem felejtem el, hogy azt kérte az órarend készítőitől, hogy az osztályfőnöki óra előtt kapjon egy lyukasórát. Hogy jusson ideje hazamenni, átöltözni öltönybe, ingbe, nyakkendővel. Úgy érezte, hogy az osztályfőnöki órát nem való sportfelszerelésben megtartani. Tudta, milyen sokat számít egy igazi pedagógus külső megjelenése.
– Kedvenc tantárgyaid?
– Történelem és matek. A líceum utolsó két évében teológiára készültem. Az érettségi táján gondoltam meg magam. A matematikát választottam, mert úgy tartottam, hogy arra nem kell tanulni. Ha az ember szeret és tud példákat megoldani, az elég…
– Úgy emlékszem, sokat jártál be a papokhoz.
– Ministráltam. A Sándor testvérek tőlem tanultak ministrálni. Mindkettőjük felszentelésén részt vettem Gyulafehérváron… Aktív egyházi ember voltam. Később is. Most is az vagyok.
– Hol jártál egyetemre?
– Temesváron. Bátyámat követtem, aki oda járt az orvosira.
– Jól tudtál románul?
– Gyenge volt a román tudásom, de hamar rájöttem, hogy a matematikában csupán néhány szót, kifejezést kell ismerni, a többi képlet és sok-sok szám. Az első évben voltak kisebb gondjaim a tudományos szocializmussal, amely narratív tantárgy.
– Tanári szakra jártál?
– Már elsőéves koromban a 3-asban a tanév elején, amíg Miska bácsi dolgozott az órarenden tanítgattam helyette. Rájöttem akkor, mennyire érdekes dolog a tanítás. És a diákok is szívesen fogadták személyemet.
– Úgy tudom, hogy kedvenc fizikaprofesszorommal, Toró Tiborral is jó volt a viszonyod.
– Már az egyetem előtt is ismertük egymást. Sokat jártam haza hozzájuk. Hobbim volt a csillagászat. Felesége, Edit asszony, a planetáriumban sokszor tartott magyar nyelvű bemutatókat; így kerültem közelebb hozzájuk. Később, miután végeztem, együtt mentünk országos csillagászati konferenciákra. Mint tanár, minden évben vittem látogatóba Temesvárra, a planetáriumba egy-egy osztályt. Később itt, Aradon Cziszter Kálmánnal vezettük a Tudomány, technika, technológia tanfolyamot a Népi Egyetemen. Minden évben legalább egyszer átmentünk a planetáriumba. Az idős nénik nagyon szerették hallgatni Edit asszony kedvesen, választékos magyarsággal megtartott, a csillagképek magyar elnevezését használó előadását a „csillagos ég” alatt.
– Emlékszem, hogy minden évben Toró professzor nyitotta meg a Népi Egyetem előadássorozatát, és akkor mesélt a legfrissebb Nobel-díjasokról… Meddig foglalkoztál a csillagászattal?
– Gyakorlatilag a ’89-es forradalomig, amikor átálltam a politikára és kultúrpolitikára. Nem maradt időm tovább elmélyülten foglalkozni vele. Lehet, hogy a csillagászat egyféle menekvés volt számomra a múlt rendszerben, hogy valami értelmes dologgal foglalkozzam.
***
– Hol kezdted tanári pályádat?
– Az egyetem után ’68-ban kihelyeztek Fazekasvarsándra. A fél év katonaságot beleszámítva, három évet töltöttem ott. Szerettem Varsándon dolgozni, mert úgy éreztem, befogadnak a gyerekek és a szülők.
– Volt ott akkor még magyar tagozat?
– Csak magyar osztályokban tanítottam.
– Hogy jutottál ki a faluba?
– A komlósi állomástól négy kilométer biciklivel. Szörnyű rossz volt az út. De egészséges a tekerés. Három év alatt egyszer sem fáztam meg. Hangulatos iskola volt a varsándi. És megtudtam, milyen egy faluban a közhangulat. Irodalmi esteket tartottunk Barják Marikával; ő volt a magyartanár. Ma is több székely népballadát tudok kívülről.
– Egyházi kapcsolataid voltak kint?
– Nagyon jó viszonyban voltam az evangélikus tiszteletessel. Hétvégeken kint maradtam különféle tevékenységekre. Tőle kaptam egy vendégszobát. De ezt nem kellett, hogy tudják mindenhol. Megkértek, hogy segítsek szakembert találni, amikor közadakozásból egy új orgonát akartak vásárolni. Az orgona felavatására engem is meghívtak. Akkor mentem el először nyilvánosan a templomba. Másnap hívtak a tanfelügyelőségre. Berezeltem, de fogalmuk sem volt a történtekről. Felkértek, hogy fél év tanítás után vállaljam el az aligazgatói tisztséget. Ez volt életem első vezető funkciója.
– Hogy jöttél el Varsándról?
– Ott megszűnt a magyar tagozat, mert nem volt elég magyar gyerek. Réhon József javaslatára behoztak Aradra az 1-es Számú Általános Iskolába aligazgatónak egy évre. Következő évben versenyvizsgáztam is, és véglegesítettek. Kilenc évig működtem, mint aligazgató. Utána magyarként igazgatónak neveztek ki, román aligazgatóval. Ez voltam kilenc évig. Az utolsó két évben többször le akartak váltani, de a románok kiálltak mellettem. Sikerült felfejlesztenem azt az iskolát. És bevezettem a központi fűtést is – teljesen illegálisan. A német tagozatra járó gyerekek szülei – orvosok, pártvezetők – besegítettek pálinkával, illetve a papírok beszerzésével…
– Mikor kellett otthagynod iskoládat?
– Jött 1989 nyara, amikor Elena Ceaușescu kiadta a parancsot, hogy minden magyar intézményvezetőt váltsanak le. Visszakerültem a katedrára. Aztán fél év múlva jött a forradalom.
***
– Hogy élted meg a forradalmat?
– Érdekes helyzet alakult ki. Két nő vezette az iskolát, de erkölcsi vezetőjének engem tartottak. Az iskola körül lövöldöztek. Ők féltek. Engem kértek meg, hogy bent maradjak. Az utcán nagy mozgás volt. Meggyőztem Héjja atyát, hogy ne tartson éjféli misét.
– Mi történt karácsony után?
– Furcsa időszak következett. Megalakítottuk aradi szervezetünket, ami később felvette az RMDSZ nevet. Megfogalmaztunk 12 pontot, ami majdnem szó szerint megegyezett Domokos Gézáék 12 pontjával. Végül is mindannyian ugyanazt akartuk elérni… Fő célunk volt, hogy a 3-as és a Zárda legyen önálló magyar iskola. Ezt megfogalmaztuk Cziszter Kálmánnal, és az átiratot elvittük Voicilăhoz. Ő meg aláírta: „Engedélyezve”. Akkor tört ki igazából az első nagyobb botrány az 1-es iskolában a román tanerők részéről. Mert tapasztalatlanul, nem ajánlottunk alternatívát. Csak azt hangoztattuk, hogy legyen magyar iskola. A román kollégák meg ezt úgy értették, hogy ki akarjuk dobni őket az utcára. Beindult a román mechanizmus. Voicilă kijelentette, hogy nem éppen így gondolta, üljünk le tárgyalni. Halasszuk el a megvalósítást, ne tanév közben csináljuk, jobb lesz augusztusban, tanévkezdés előtt. Gondolta nagyon furfangosan, hogy addig lecsillapodnak a kedélyek, mindkét részről. Közben Zăvoianu „elvtárs” aljas módon elkezdte támadni a sajtóban a magyar vezetőket. Végül szeptemberre semmi sem lett a magyar iskolák újjászületéséből.
– A márciusi marosvásárhelyi események sokat rontottak a kialakult helyzeten?
– Meghatározó volt példának és ellenpéldának minden irányba. Akkor ’90-ben lett feleségem, Marika, aligazgató, és elértük, hogy szeptembertől a Magyar Vegyes épületében két iskola működjön: a 11-es, a petróleum és a 12-es, a magyar. Közös tanári szobával, minden közös, de mindkettő önálló jogi személy volt. Ez jónak tűnt eleinte, mert a város hat iskolájából átköltöztettük ide a magyar líceumi osztályokat. A prefektus írásba foglalta, hogy a következő tanévben a 11-es, román iskolának már csak egy-egy induló osztályt engedélyeznek. Közben jött egy másik prefektus, azt nem érdekelte az iskola, és mégis csak három párhuzamos román osztály indult. Mire megvalósult az igazi szétválás, összesen 28 osztálya volt a két iskolának 16 teremben. Rossz volt a hangulat. Rengeteg konfliktushelyzet alakult ki. S ezeket generálták is egyesek, mindkét oldalról.
– Mikor vette fel iskolánk a Csiky Gergely nevet?
– ’91-ben. Három nevet javasoltunk: Csiky Gergely, Márki Sándor, Munkácsy Mihály. A prefektúra az elsőt választotta.
– A forradalom után visszakerültél tanítani?
– Megválasztottak kisebbségi tanfelügyelőnek. Egy év után visszamentem az iskolába. De megyei tanácsosként folytattam közéleti tevékenységemet. Tíz évig voltam tanácsos. Amikor Czeglédi József nyugdíjba ment, a prefektúra nem egyezett bele, hogy Matekovits foglalja el helyette a főtanfelügyelő helyettesi tisztet, úgyhogy Kovács Istvánt javasoltuk. Nyolc év után versenyvizsgáztam az állásra, és ’97-től főtanfelügyelő helyettes lettem. „Elfogyasztottam” öt főtanfelügyelőt, hat prefektust és hat másik főtanfelügyelő helyettest magam mellett. Én stabil ember maradtam. És mindegyik főtanfelügyelővel jó viszonyban voltam. Jól éreztem magam a tanfelügyelőségen; úgy érzem, hogy jó szervező vagyok, viszont vezetői feladatköreimben mindig csapattal dolgoztam. Mindegyik Arad megyei iskolát meglátogattam. Nagyon változatos életem volt. A magyarság támogatását állandóan éreztem.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
„Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos” (1.)
– Szülőházad és egyik nagymamám házának közös fala volt a Választó utcában. Jól emlékszem szüleidre is.
– Kiss Karcsival mindig mondtuk, hogy belvárosiak vagyunk, mert a Választó utca belvárosi oldalán laktunk. A túloldalon szabadott csirkét, disznót tartani, a belvárosi oldalon nem…
– Hova jártál óvodába?
– Böbe óvó nénihez, két évet. Utána a Kossuth utcai iskolába. Láng István volt az igazgatónk első négy évben. Aztán hoztak egy rendeletet, amely kimondta, hogy tanító nem lehet igazgató. Ő közben elvégezte a magyar tanárit, és elment a Fürj utcai iskolába. Viszont, legszívesebben zenét tanított. De erről nem volt papírja.
– Nekem is énektanárom volt.
– Nagyszerűen vezetett kórusokat.
– Nyolcadiktól, gondolom, hol folytattad.
– A 3-as Számú Középiskola tanulója lettem. Közben Ocskó Teréznek nevezték el az iskolát, de nekünk megmaradt 3-asnak.
– Kikre emlékszel legszívesebben tanáraid közül?
– Nagyon jó pedagógusok tanítottak, de meghatározó személyiség volt az én szempontomból Kovács Miska bácsi, a matematikatanárom, illetve Vadász Ernő, aki osztályfőnököm volt. Miska bácsitól tanultam meg, hogy ha kicsengettek az óra végén, a tanár tegye le a krétát; a csengőszó után úgysem figyel már senki a tanár szavaira. Vadász tanár úr azt vallotta, hogy a pedagógus mindig hallgassa meg a másikat is, amikor az panaszkodik valakire, még akkor is, ha az diák. Sosem felejtem el, hogy azt kérte az órarend készítőitől, hogy az osztályfőnöki óra előtt kapjon egy lyukasórát. Hogy jusson ideje hazamenni, átöltözni öltönybe, ingbe, nyakkendővel. Úgy érezte, hogy az osztályfőnöki órát nem való sportfelszerelésben megtartani. Tudta, milyen sokat számít egy igazi pedagógus külső megjelenése.
– Kedvenc tantárgyaid?
– Történelem és matek. A líceum utolsó két évében teológiára készültem. Az érettségi táján gondoltam meg magam. A matematikát választottam, mert úgy tartottam, hogy arra nem kell tanulni. Ha az ember szeret és tud példákat megoldani, az elég…
– Úgy emlékszem, sokat jártál be a papokhoz.
– Ministráltam. A Sándor testvérek tőlem tanultak ministrálni. Mindkettőjük felszentelésén részt vettem Gyulafehérváron… Aktív egyházi ember voltam. Később is. Most is az vagyok.
– Hol jártál egyetemre?
– Temesváron. Bátyámat követtem, aki oda járt az orvosira.
– Jól tudtál románul?
– Gyenge volt a román tudásom, de hamar rájöttem, hogy a matematikában csupán néhány szót, kifejezést kell ismerni, a többi képlet és sok-sok szám. Az első évben voltak kisebb gondjaim a tudományos szocializmussal, amely narratív tantárgy.
– Tanári szakra jártál?
– Már elsőéves koromban a 3-asban a tanév elején, amíg Miska bácsi dolgozott az órarenden tanítgattam helyette. Rájöttem akkor, mennyire érdekes dolog a tanítás. És a diákok is szívesen fogadták személyemet.
– Úgy tudom, hogy kedvenc fizikaprofesszorommal, Toró Tiborral is jó volt a viszonyod.
– Már az egyetem előtt is ismertük egymást. Sokat jártam haza hozzájuk. Hobbim volt a csillagászat. Felesége, Edit asszony, a planetáriumban sokszor tartott magyar nyelvű bemutatókat; így kerültem közelebb hozzájuk. Később, miután végeztem, együtt mentünk országos csillagászati konferenciákra. Mint tanár, minden évben vittem látogatóba Temesvárra, a planetáriumba egy-egy osztályt. Később itt, Aradon Cziszter Kálmánnal vezettük a Tudomány, technika, technológia tanfolyamot a Népi Egyetemen. Minden évben legalább egyszer átmentünk a planetáriumba. Az idős nénik nagyon szerették hallgatni Edit asszony kedvesen, választékos magyarsággal megtartott, a csillagképek magyar elnevezését használó előadását a „csillagos ég” alatt.
– Emlékszem, hogy minden évben Toró professzor nyitotta meg a Népi Egyetem előadássorozatát, és akkor mesélt a legfrissebb Nobel-díjasokról… Meddig foglalkoztál a csillagászattal?
– Gyakorlatilag a ’89-es forradalomig, amikor átálltam a politikára és kultúrpolitikára. Nem maradt időm tovább elmélyülten foglalkozni vele. Lehet, hogy a csillagászat egyféle menekvés volt számomra a múlt rendszerben, hogy valami értelmes dologgal foglalkozzam.
***
– Hol kezdted tanári pályádat?
– Az egyetem után ’68-ban kihelyeztek Fazekasvarsándra. A fél év katonaságot beleszámítva, három évet töltöttem ott. Szerettem Varsándon dolgozni, mert úgy éreztem, befogadnak a gyerekek és a szülők.
– Volt ott akkor még magyar tagozat?
– Csak magyar osztályokban tanítottam.
– Hogy jutottál ki a faluba?
– A komlósi állomástól négy kilométer biciklivel. Szörnyű rossz volt az út. De egészséges a tekerés. Három év alatt egyszer sem fáztam meg. Hangulatos iskola volt a varsándi. És megtudtam, milyen egy faluban a közhangulat. Irodalmi esteket tartottunk Barják Marikával; ő volt a magyartanár. Ma is több székely népballadát tudok kívülről.
– Egyházi kapcsolataid voltak kint?
– Nagyon jó viszonyban voltam az evangélikus tiszteletessel. Hétvégeken kint maradtam különféle tevékenységekre. Tőle kaptam egy vendégszobát. De ezt nem kellett, hogy tudják mindenhol. Megkértek, hogy segítsek szakembert találni, amikor közadakozásból egy új orgonát akartak vásárolni. Az orgona felavatására engem is meghívtak. Akkor mentem el először nyilvánosan a templomba. Másnap hívtak a tanfelügyelőségre. Berezeltem, de fogalmuk sem volt a történtekről. Felkértek, hogy fél év tanítás után vállaljam el az aligazgatói tisztséget. Ez volt életem első vezető funkciója.
– Hogy jöttél el Varsándról?
– Ott megszűnt a magyar tagozat, mert nem volt elég magyar gyerek. Réhon József javaslatára behoztak Aradra az 1-es Számú Általános Iskolába aligazgatónak egy évre. Következő évben versenyvizsgáztam is, és véglegesítettek. Kilenc évig működtem, mint aligazgató. Utána magyarként igazgatónak neveztek ki, román aligazgatóval. Ez voltam kilenc évig. Az utolsó két évben többször le akartak váltani, de a románok kiálltak mellettem. Sikerült felfejlesztenem azt az iskolát. És bevezettem a központi fűtést is – teljesen illegálisan. A német tagozatra járó gyerekek szülei – orvosok, pártvezetők – besegítettek pálinkával, illetve a papírok beszerzésével…
– Mikor kellett otthagynod iskoládat?
– Jött 1989 nyara, amikor Elena Ceaușescu kiadta a parancsot, hogy minden magyar intézményvezetőt váltsanak le. Visszakerültem a katedrára. Aztán fél év múlva jött a forradalom.
***
– Hogy élted meg a forradalmat?
– Érdekes helyzet alakult ki. Két nő vezette az iskolát, de erkölcsi vezetőjének engem tartottak. Az iskola körül lövöldöztek. Ők féltek. Engem kértek meg, hogy bent maradjak. Az utcán nagy mozgás volt. Meggyőztem Héjja atyát, hogy ne tartson éjféli misét.
– Mi történt karácsony után?
– Furcsa időszak következett. Megalakítottuk aradi szervezetünket, ami később felvette az RMDSZ nevet. Megfogalmaztunk 12 pontot, ami majdnem szó szerint megegyezett Domokos Gézáék 12 pontjával. Végül is mindannyian ugyanazt akartuk elérni… Fő célunk volt, hogy a 3-as és a Zárda legyen önálló magyar iskola. Ezt megfogalmaztuk Cziszter Kálmánnal, és az átiratot elvittük Voicilăhoz. Ő meg aláírta: „Engedélyezve”. Akkor tört ki igazából az első nagyobb botrány az 1-es iskolában a román tanerők részéről. Mert tapasztalatlanul, nem ajánlottunk alternatívát. Csak azt hangoztattuk, hogy legyen magyar iskola. A román kollégák meg ezt úgy értették, hogy ki akarjuk dobni őket az utcára. Beindult a román mechanizmus. Voicilă kijelentette, hogy nem éppen így gondolta, üljünk le tárgyalni. Halasszuk el a megvalósítást, ne tanév közben csináljuk, jobb lesz augusztusban, tanévkezdés előtt. Gondolta nagyon furfangosan, hogy addig lecsillapodnak a kedélyek, mindkét részről. Közben Zăvoianu „elvtárs” aljas módon elkezdte támadni a sajtóban a magyar vezetőket. Végül szeptemberre semmi sem lett a magyar iskolák újjászületéséből.
– A márciusi marosvásárhelyi események sokat rontottak a kialakult helyzeten?
– Meghatározó volt példának és ellenpéldának minden irányba. Akkor ’90-ben lett feleségem, Marika, aligazgató, és elértük, hogy szeptembertől a Magyar Vegyes épületében két iskola működjön: a 11-es, a petróleum és a 12-es, a magyar. Közös tanári szobával, minden közös, de mindkettő önálló jogi személy volt. Ez jónak tűnt eleinte, mert a város hat iskolájából átköltöztettük ide a magyar líceumi osztályokat. A prefektus írásba foglalta, hogy a következő tanévben a 11-es, román iskolának már csak egy-egy induló osztályt engedélyeznek. Közben jött egy másik prefektus, azt nem érdekelte az iskola, és mégis csak három párhuzamos román osztály indult. Mire megvalósult az igazi szétválás, összesen 28 osztálya volt a két iskolának 16 teremben. Rossz volt a hangulat. Rengeteg konfliktushelyzet alakult ki. S ezeket generálták is egyesek, mindkét oldalról.
– Mikor vette fel iskolánk a Csiky Gergely nevet?
– ’91-ben. Három nevet javasoltunk: Csiky Gergely, Márki Sándor, Munkácsy Mihály. A prefektúra az elsőt választotta.
– A forradalom után visszakerültél tanítani?
– Megválasztottak kisebbségi tanfelügyelőnek. Egy év után visszamentem az iskolába. De megyei tanácsosként folytattam közéleti tevékenységemet. Tíz évig voltam tanácsos. Amikor Czeglédi József nyugdíjba ment, a prefektúra nem egyezett bele, hogy Matekovits foglalja el helyette a főtanfelügyelő helyettesi tisztet, úgyhogy Kovács Istvánt javasoltuk. Nyolc év után versenyvizsgáztam az állásra, és ’97-től főtanfelügyelő helyettes lettem. „Elfogyasztottam” öt főtanfelügyelőt, hat prefektust és hat másik főtanfelügyelő helyettest magam mellett. Én stabil ember maradtam. És mindegyik főtanfelügyelővel jó viszonyban voltam. Jól éreztem magam a tanfelügyelőségen; úgy érzem, hogy jó szervező vagyok, viszont vezetői feladatköreimben mindig csapattal dolgoztam. Mindegyik Arad megyei iskolát meglátogattam. Nagyon változatos életem volt. A magyarság támogatását állandóan éreztem.
Juhász Béla
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 18.
Út a Gyimesektől a berni filharmóniáig
Ifj. Zerkula György hegedűművész volt a ZeneSzó februári vendég
A város érdekes és színvonalas kulturális kínálatából az ifj. Zerkula György hegedűművésszel folytatott beszélgetést választottam, és nem bántam meg. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, ám évek óta Svájcban élő és tevékenykedő fiatal hegedűművész életpályája újra megerősített abban, hogy ha a tehetség kitartással és egy kis szerencsével párosul, akkor biztosított a siker. Ifj. Zerkula György kiváló előadónak bizonyult, a rendezvény sikeréhez az interjúalany őszintesége és közvetlensége is nagy mértékben hozzájárult.
Ifj. Zerkula György egy erdélyi hangversenykörút záró eseményeként érkezett Kolozsvárra, ahol a Györkös-emlékházban Horváth Zoltán zongoraművész kérdéseire válaszolt a szokásos ZeneSzó rendezvény során.
Horváth Zoltántól, a rendezvény házigazdájától megtudtuk: az erdélyi körútra való felkészülés próbái miatt Horváth utazott el Svájcba, az ezt követő koncertkörút pedig egybeesett a svájci sportwoche-val (egyfajta vakáció), ifj. Zerkula György sűrű programja közepette tehát így tudott időt szakítani erdélyi fellépés-sorozatára.
– Nekem a hegedülés a hobbim, tehát egész héten ezzel foglalkoztam, pont úgy mint a svájciak, akik eközben sportwoche-t (sporthetet) tartottak, azaz mindenki sportolt vagy a hobbijának szentelte idejét – kezdte a beszélgetést a hegedűművész.
Megtudtuk: a fiatal művész a híres Zerkula János népzenész unokája, és mivel három hónapos korától a nagyszüleinél nevelkedett Gyimesközéplokon, már akkor megismerkedett a hegedű hangjával. Gyerekként úgy gondolta: nem a népzene, hanem a klasszikus zene az ő világa. Borítókép: Jelenet a Mese a kis hercegről című előadásból. Fotó: Puck Bábszínház)Középfokú zenei tanulmányait a székelyudvarhelyi zenelíceumban folytatta a kolozsvári származású Nemes István hegedűtanárnál, majd Budapesten a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban Czettner Vera növendéke lett; később a svájci Fribourg város konzervatóriumának tanára, a budapesti Stuller Gyula meghallgatta, és buzdította, hogy Svájcban kezdje el felsőfokú hegedűtanulmányait. A fribourg-i konzervatóriumban eltöltött három év után a berni konzervatóriumban fejezte be tanulmányait.
– Ezt követően azon tanakodtam a feleségemmel, aki szintén erdélyi származású zenész, hogy mit kezdjek magammal. Épp kenyeret sütöttem, amikor felhívtak telefonon, hogy szükség lenne egy hegedűsre, aki el tudja játszani F. Mendelssohn-Bartholdy Oktettje első hegedűsének szólamát. Mondtam, hogy hívjanak vissza egy fél óra múlva, és megadom a választ. Nem is volt meg ennek a műnek a kottája. Véletlen szerencse folytán viszont fuvolista feleségemnek megvolt. Átfutottam a művet, elvállaltam, majd éjfélig gyakoroltam. Hétfőn próbáltam az együttessel, kedden volt a koncert – elevenítette fel pár évvel ezelőtti emlékeit a hegedűművész.
Megtudtuk: a Berni Szimfonikus Zenekarban a versenyvizsga több szakaszból áll. Első szakaszban a jelentkező egy leengedett függöny mögött egy Mozart-hegedűversenyt ad elő, miközben a száztagú zenekar egy része a függöny másik oldalán hallgatja. Mivel az első megmérettetés sikeres volt, a döntőben egy ismert hegedűversenyt kellett eljátszani. Ötven jelentkezőből öt vehetett részt a második fordulóban, és ifj. Zerkulát választották, azóta a berni filharmónia első hegedűseként muzsikál. Mivel az együttesben több magyar van, pár évvel ezelőtt egy olyan koncerten lépett fel, ahol magyar népzenét játszott nagyapja hegedűjén, egy kollégája pedig azon a gardonyon kísérte, amelyen egykor nagyanyja muzsikált.
Soha nem felejtette el szülőföldjét, gyakran jár haza, koncertezik, és továbbra is szeretne évente legalább egyszer hazajönni.
– Minden koncert siker számomra, ám a legnagyobb elismerésem az volt, amikor 2008-ban második díjat nyertem a II. Ruha István Nemzetközi Hegedűversenyen, de első díjat nem osztottak – jegyezte meg a hegedűművész.
Természetesen a beszélgetés közben ízelítőt kaphattunk ifj. Zerkula György hegedűművészetéből is: muzikalitása és tökéletes technikája lenyűgözte közönségét. Zongorán kísért Horváth Zoltán és Horváth Edit zongoraművész.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
Ifj. Zerkula György hegedűművész volt a ZeneSzó februári vendég
A város érdekes és színvonalas kulturális kínálatából az ifj. Zerkula György hegedűművésszel folytatott beszélgetést választottam, és nem bántam meg. Az erdélyi gyökerekkel rendelkező, ám évek óta Svájcban élő és tevékenykedő fiatal hegedűművész életpályája újra megerősített abban, hogy ha a tehetség kitartással és egy kis szerencsével párosul, akkor biztosított a siker. Ifj. Zerkula György kiváló előadónak bizonyult, a rendezvény sikeréhez az interjúalany őszintesége és közvetlensége is nagy mértékben hozzájárult.
Ifj. Zerkula György egy erdélyi hangversenykörút záró eseményeként érkezett Kolozsvárra, ahol a Györkös-emlékházban Horváth Zoltán zongoraművész kérdéseire válaszolt a szokásos ZeneSzó rendezvény során.
Horváth Zoltántól, a rendezvény házigazdájától megtudtuk: az erdélyi körútra való felkészülés próbái miatt Horváth utazott el Svájcba, az ezt követő koncertkörút pedig egybeesett a svájci sportwoche-val (egyfajta vakáció), ifj. Zerkula György sűrű programja közepette tehát így tudott időt szakítani erdélyi fellépés-sorozatára.
– Nekem a hegedülés a hobbim, tehát egész héten ezzel foglalkoztam, pont úgy mint a svájciak, akik eközben sportwoche-t (sporthetet) tartottak, azaz mindenki sportolt vagy a hobbijának szentelte idejét – kezdte a beszélgetést a hegedűművész.
Megtudtuk: a fiatal művész a híres Zerkula János népzenész unokája, és mivel három hónapos korától a nagyszüleinél nevelkedett Gyimesközéplokon, már akkor megismerkedett a hegedű hangjával. Gyerekként úgy gondolta: nem a népzene, hanem a klasszikus zene az ő világa. Borítókép: Jelenet a Mese a kis hercegről című előadásból. Fotó: Puck Bábszínház)Középfokú zenei tanulmányait a székelyudvarhelyi zenelíceumban folytatta a kolozsvári származású Nemes István hegedűtanárnál, majd Budapesten a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban Czettner Vera növendéke lett; később a svájci Fribourg város konzervatóriumának tanára, a budapesti Stuller Gyula meghallgatta, és buzdította, hogy Svájcban kezdje el felsőfokú hegedűtanulmányait. A fribourg-i konzervatóriumban eltöltött három év után a berni konzervatóriumban fejezte be tanulmányait.
– Ezt követően azon tanakodtam a feleségemmel, aki szintén erdélyi származású zenész, hogy mit kezdjek magammal. Épp kenyeret sütöttem, amikor felhívtak telefonon, hogy szükség lenne egy hegedűsre, aki el tudja játszani F. Mendelssohn-Bartholdy Oktettje első hegedűsének szólamát. Mondtam, hogy hívjanak vissza egy fél óra múlva, és megadom a választ. Nem is volt meg ennek a műnek a kottája. Véletlen szerencse folytán viszont fuvolista feleségemnek megvolt. Átfutottam a művet, elvállaltam, majd éjfélig gyakoroltam. Hétfőn próbáltam az együttessel, kedden volt a koncert – elevenítette fel pár évvel ezelőtti emlékeit a hegedűművész.
Megtudtuk: a Berni Szimfonikus Zenekarban a versenyvizsga több szakaszból áll. Első szakaszban a jelentkező egy leengedett függöny mögött egy Mozart-hegedűversenyt ad elő, miközben a száztagú zenekar egy része a függöny másik oldalán hallgatja. Mivel az első megmérettetés sikeres volt, a döntőben egy ismert hegedűversenyt kellett eljátszani. Ötven jelentkezőből öt vehetett részt a második fordulóban, és ifj. Zerkulát választották, azóta a berni filharmónia első hegedűseként muzsikál. Mivel az együttesben több magyar van, pár évvel ezelőtt egy olyan koncerten lépett fel, ahol magyar népzenét játszott nagyapja hegedűjén, egy kollégája pedig azon a gardonyon kísérte, amelyen egykor nagyanyja muzsikált.
Soha nem felejtette el szülőföldjét, gyakran jár haza, koncertezik, és továbbra is szeretne évente legalább egyszer hazajönni.
– Minden koncert siker számomra, ám a legnagyobb elismerésem az volt, amikor 2008-ban második díjat nyertem a II. Ruha István Nemzetközi Hegedűversenyen, de első díjat nem osztottak – jegyezte meg a hegedűművész.
Természetesen a beszélgetés közben ízelítőt kaphattunk ifj. Zerkula György hegedűművészetéből is: muzikalitása és tökéletes technikája lenyűgözte közönségét. Zongorán kísért Horváth Zoltán és Horváth Edit zongoraművész.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 18.
Potápi: sorsközösség-vállalásra kötelez Szent László öröksége
A Kárpát-medencei magyarság megerősítésére és a közép-európai országok szoros együttműködésén alapuló sorsközösség vállalására kötelez ma Szent László öröksége – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Győrben, a Szent László-év központi megnyitóján, a városházán.
Potápi Árpád János az MTI beszámolója szerint kiemelte: a nemzetpolitikai célokkal összhangban soha nem látott mértékű támogatást tudott adni a kormány 2010 óta a Kárpát-medencei magyaroknak. Sorra hirdette meg a pályázatokat, többet ezek közül emelt összeggel. A következő hónapokban külhoni óvodafejlesztési programot hirdetnek meg és folytatódik a testvértelepülési pályázat is – sorolta.
Hozzátette: a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a szlovénok, a horvátok, a szerbek és a magyarok egymásra utaltságát még hangsúlyosabbá teszi a keresztény Európa megőrzése és az annak érdekében kifejtett munka. Szent László alakja olyan szimbólum, amelyet a közép-európaiság és a visegrádi országok tekintetében is használhatunk, mert ha rajta akarunk maradni a kontinens térképén évszázadok múlva is, akkor ezeket a barátságokat ápolni kell – mondta.
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszédében hangsúlyozta, Szent László uralkodásának és életművének azon értékei, amelyekre büszkék vagyunk, ma is aktuálisak. Meggyőződése szerint nem divatjamúlt kereszténynek lenni és keresztény nemzeti vezetésről beszélni, mert a keresztény értékrend szerinti munkálkodás hívők és nem hívők számára is jót teremt. Hangsúlyozta: Szent László reményei szerint arra lelkesít mindenkit, hogy a keresztény értékeket megerősítse. Beszélt arról is, hogy a lovagkirály szent király volt, arra törekedett, hogy népének békét, szabadságot és elismerést szerezzen. Uralkodása a magyarság történelmében vízválasztó volt, mert biztos alapokra helyezte a keresztény országot. A vallás erkölcsi értékét nemcsak a magánéletben, hanem a közigazgatásban és az ország építésében is megtartotta, őrizte.
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere hangsúlyozta: Szent László ma arra figyelmeztet, hogy nemcsak fontos és értékes alakjai vagyunk az európai keresztény kultúrának, hanem sok esetben védelmezői is. Szent László korokon átívelő példakép, akinek rendíthetetlensége és az igaz ügy érdekében végzett szolgálata észrevehetetlenül hitet és erőt ad nekünk – tette hozzá. Kitért arra: a város számára különösen fontos a lovagkirály tisztelete és szellemi, erkölcsi hagyatékának tovább örökítése, hiszen a megyeszékhely őrzi a Szent Korona és a Szent Jobb utáni harmadik legértékesebb ereklyét, a Szent László-hermát, amelyet minden évben körmenetben visznek végig a belvárosban. A király tiszteletét ünnepi közgyűlési üléssel, lovagi napokkal és a Szent László-díj átadásával is őrzik.
A nyitóünnepség előtt Veres András szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-bazilikában, ahol homíliájában Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök szavai nyomán hangsúlyozta: a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor a társadalom eszméjét keresztelik meg. Szent László életével és munkásságával ezt tette, mert egész lényét áthatotta a Krisztus-hit – mondta.
A szentmisét követően Szent László életrajzát kórusok énekelték el, Értünk támadt fényes csillag, virág ország gyökerén címmel. Az énekeket az Ének Szent László életéről című könyv alapján állította össze Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész. Az ünnepség végén megnyitották Móser Zoltán fotóművész kiállítását. A Kárpát-medence Szent László-freskóiról készített fényképsorozatot az emlékév során országszerte és a határon túl is bemutatják.
Az eseményen részt vett mások mellett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság a múlt év végén jelentette be, hogy Árpád-házi Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából emlékévet hirdet az idei évre, hogy széles körben megismertesse a lovagkirály életét és művét.
Amint arról beszámoltunk, Nagyvárad lesz a Szent László-év egyik kiemelt helyszíne. A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Krónika (Kolozsvár)
A Kárpát-medencei magyarság megerősítésére és a közép-európai országok szoros együttműködésén alapuló sorsközösség vállalására kötelez ma Szent László öröksége – hangsúlyozta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár pénteken Győrben, a Szent László-év központi megnyitóján, a városházán.
Potápi Árpád János az MTI beszámolója szerint kiemelte: a nemzetpolitikai célokkal összhangban soha nem látott mértékű támogatást tudott adni a kormány 2010 óta a Kárpát-medencei magyaroknak. Sorra hirdette meg a pályázatokat, többet ezek közül emelt összeggel. A következő hónapokban külhoni óvodafejlesztési programot hirdetnek meg és folytatódik a testvértelepülési pályázat is – sorolta.
Hozzátette: a lengyelek, a csehek, a szlovákok, a szlovénok, a horvátok, a szerbek és a magyarok egymásra utaltságát még hangsúlyosabbá teszi a keresztény Európa megőrzése és az annak érdekében kifejtett munka. Szent László alakja olyan szimbólum, amelyet a közép-európaiság és a visegrádi országok tekintetében is használhatunk, mert ha rajta akarunk maradni a kontinens térképén évszázadok múlva is, akkor ezeket a barátságokat ápolni kell – mondta.
Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke beszédében hangsúlyozta, Szent László uralkodásának és életművének azon értékei, amelyekre büszkék vagyunk, ma is aktuálisak. Meggyőződése szerint nem divatjamúlt kereszténynek lenni és keresztény nemzeti vezetésről beszélni, mert a keresztény értékrend szerinti munkálkodás hívők és nem hívők számára is jót teremt. Hangsúlyozta: Szent László reményei szerint arra lelkesít mindenkit, hogy a keresztény értékeket megerősítse. Beszélt arról is, hogy a lovagkirály szent király volt, arra törekedett, hogy népének békét, szabadságot és elismerést szerezzen. Uralkodása a magyarság történelmében vízválasztó volt, mert biztos alapokra helyezte a keresztény országot. A vallás erkölcsi értékét nemcsak a magánéletben, hanem a közigazgatásban és az ország építésében is megtartotta, őrizte.
Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP), Győr polgármestere hangsúlyozta: Szent László ma arra figyelmeztet, hogy nemcsak fontos és értékes alakjai vagyunk az európai keresztény kultúrának, hanem sok esetben védelmezői is. Szent László korokon átívelő példakép, akinek rendíthetetlensége és az igaz ügy érdekében végzett szolgálata észrevehetetlenül hitet és erőt ad nekünk – tette hozzá. Kitért arra: a város számára különösen fontos a lovagkirály tisztelete és szellemi, erkölcsi hagyatékának tovább örökítése, hiszen a megyeszékhely őrzi a Szent Korona és a Szent Jobb utáni harmadik legértékesebb ereklyét, a Szent László-hermát, amelyet minden évben körmenetben visznek végig a belvárosban. A király tiszteletét ünnepi közgyűlési üléssel, lovagi napokkal és a Szent László-díj átadásával is őrzik.
A nyitóünnepség előtt Veres András szentmisét mutatott be a Nagyboldogasszony-bazilikában, ahol homíliájában Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök szavai nyomán hangsúlyozta: a nemzet akkor válik kereszténnyé, amikor a társadalom eszméjét keresztelik meg. Szent László életével és munkásságával ezt tette, mert egész lényét áthatotta a Krisztus-hit – mondta.
A szentmisét követően Szent László életrajzát kórusok énekelték el, Értünk támadt fényes csillag, virág ország gyökerén címmel. Az énekeket az Ének Szent László életéről című könyv alapján állította össze Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész. Az ünnepség végén megnyitották Móser Zoltán fotóművész kiállítását. A Kárpát-medence Szent László-freskóiról készített fényképsorozatot az emlékév során országszerte és a határon túl is bemutatják.
Az eseményen részt vett mások mellett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát. A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság a múlt év végén jelentette be, hogy Árpád-házi Szent László trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából emlékévet hirdet az idei évre, hogy széles körben megismertesse a lovagkirály életét és művét.
Amint arról beszámoltunk, Nagyvárad lesz a Szent László-év egyik kiemelt helyszíne. A nagyváradi Szent László Egyesület előadás-sorozattal és kulturális fesztivállal tiszteleg a lovagkirály előtt az uralkodóról szóló idei tematikus évben.
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 18.
Hétvégi határátkelők nyíltak a magyar-román határon
MTI - Új, alkalmi nyitvatartással működő határátkelők nyílnak a magyar-román határszakaszon a hétvégén, kilencet szombatonként, egyet vasárnaponta használhatnak az utazók.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly és Károlypuszta közötti határnyitási ünnepséget követően Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, az új átkelési helyekkel megduplázódott a magyar-román határszakaszon működő határátlépési helyek száma, így több lehetőségük van a határ két oldalán élőknek a találkozásra és a kapcsolattartásra. Eddig 58 kilométert kellett megtenni két határátkelő között, a tíz új átkelővel ez a távolság 35 kilométerre rövidül - jelezte Perényi Zsigmond. A helyettes államtitkár hozzátette, a magyar kormány azt szeretné, hogy minden nap használhassák majd a lakosok az új átkelőket.
Az ömbölyin kívül a Zajta-Nagypeleske, a Garbolc-Szárazberek, a Dombegyház-Kisvarjaspuszta, az Elek-Ottlaka, a Körösnagyharsány-Körösszeg, a Dénesmajor-Feketegyarmat, a Pocsaj-Biharfélegyháza, valamint a Bagamér-Érkenéz határátkelőhelyek nyíltak meg. Az átkelők szombatonként nyolc órán keresztül fogadják az utazókat. Csanádpalota-Nagylak között is nyílik átkelő, amely vasárnaponként lesz nyitva.
Az ömbölyi ünnepségen részt vettek a két érintett település polgármesterei, a magyar és román kormány képviselői, illetve szenátorai.
A magyar és a román településeket összekötő utat 2014-ben adták át, a 12 kilométer hosszú útszakasz több mint 10 kilométeres része román oldalon Szaniszlót, illetve a hozzá tartozó Károlypusztát és az országhatárt, a fennmaradó csaknem 2 kilométeres része a határt és Ömbölyt köti össze.
A beruházási összeg mintegy 5,6 millió euró volt, a fejlesztéshez 4,8 millió eurós támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a két település, a fennmaradó összeget pedig saját forrásból, illetve nemzeti támogatásból finanszírozták. Ebből a forrásból épült meg a másik kilenc helyszínen a magyar-román határon átvezető út is. Az utakat azonban nem használhatták az utazók, mert Románia még nem tagja a schengeni övezetnek. A két ország közötti utakat ezért betonelemekkel és sorompóval kellett lezárni. Az utak megfelelő módon történő használata a program uniós jogszabály szerinti sikeres lezárásához is szükséges, ennek határideje 2017. március 31.
A Miniszterelnökség az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében azt írta, a továbbiakban a határnyitások gyakoriságát növelni szeretnék és legalább két út esetében az állandó határátkelést biztosítani. Ezt követően - a helyi igények figyelembevételével - további utak esetében is törekedni fognak az állandó határnyitásra.
A Pocsaj és Biharfélegyháza közötti határátkelő szombati átadásán Kecskés Gyula (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj polgármestere elmondta: a 11 kilométeres útszakasz uniós és magyar, illetve román forrásból valósult meg, hatmillió euróba került, ebből Pocsaj önkormányzatára 3,1 millió euró jutott, míg Biharfélegyháza 2,5 millió euróval járult hozzá. A Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. 235 ezer euróval egészítette ki az előbbi összegeket.
Deloreán Gyula Bihar megyei alprefektus reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem lesznek elválasztó utak a két ország között. Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke beszédében a határátkelő elkészültét a határon átnyúló együttműködések remek példájának nevezte. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere köszönetet mondott a beruházásban közreműködőknek.
maszol.ro,
MTI - Új, alkalmi nyitvatartással működő határátkelők nyílnak a magyar-román határszakaszon a hétvégén, kilencet szombatonként, egyet vasárnaponta használhatnak az utazók.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ömböly és Károlypuszta közötti határnyitási ünnepséget követően Perényi Zsigmond, a Miniszterelnökség nemzetközi helyettes államtitkára az MTI-nek elmondta, az új átkelési helyekkel megduplázódott a magyar-román határszakaszon működő határátlépési helyek száma, így több lehetőségük van a határ két oldalán élőknek a találkozásra és a kapcsolattartásra. Eddig 58 kilométert kellett megtenni két határátkelő között, a tíz új átkelővel ez a távolság 35 kilométerre rövidül - jelezte Perényi Zsigmond. A helyettes államtitkár hozzátette, a magyar kormány azt szeretné, hogy minden nap használhassák majd a lakosok az új átkelőket.
Az ömbölyin kívül a Zajta-Nagypeleske, a Garbolc-Szárazberek, a Dombegyház-Kisvarjaspuszta, az Elek-Ottlaka, a Körösnagyharsány-Körösszeg, a Dénesmajor-Feketegyarmat, a Pocsaj-Biharfélegyháza, valamint a Bagamér-Érkenéz határátkelőhelyek nyíltak meg. Az átkelők szombatonként nyolc órán keresztül fogadják az utazókat. Csanádpalota-Nagylak között is nyílik átkelő, amely vasárnaponként lesz nyitva.
Az ömbölyi ünnepségen részt vettek a két érintett település polgármesterei, a magyar és román kormány képviselői, illetve szenátorai.
A magyar és a román településeket összekötő utat 2014-ben adták át, a 12 kilométer hosszú útszakasz több mint 10 kilométeres része román oldalon Szaniszlót, illetve a hozzá tartozó Károlypusztát és az országhatárt, a fennmaradó csaknem 2 kilométeres része a határt és Ömbölyt köti össze.
A beruházási összeg mintegy 5,6 millió euró volt, a fejlesztéshez 4,8 millió eurós támogatást nyert el az Európai Regionális Fejlesztési Alapból a két település, a fennmaradó összeget pedig saját forrásból, illetve nemzeti támogatásból finanszírozták. Ebből a forrásból épült meg a másik kilenc helyszínen a magyar-román határon átvezető út is. Az utakat azonban nem használhatták az utazók, mert Románia még nem tagja a schengeni övezetnek. A két ország közötti utakat ezért betonelemekkel és sorompóval kellett lezárni. Az utak megfelelő módon történő használata a program uniós jogszabály szerinti sikeres lezárásához is szükséges, ennek határideje 2017. március 31.
A Miniszterelnökség az MTI-hez pénteken eljutatott közleményében azt írta, a továbbiakban a határnyitások gyakoriságát növelni szeretnék és legalább két út esetében az állandó határátkelést biztosítani. Ezt követően - a helyi igények figyelembevételével - további utak esetében is törekedni fognak az állandó határnyitásra.
A Pocsaj és Biharfélegyháza közötti határátkelő szombati átadásán Kecskés Gyula (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei Pocsaj polgármestere elmondta: a 11 kilométeres útszakasz uniós és magyar, illetve román forrásból valósult meg, hatmillió euróba került, ebből Pocsaj önkormányzatára 3,1 millió euró jutott, míg Biharfélegyháza 2,5 millió euróval járult hozzá. A Nemzeti Infrastruktúra (NIF) Zrt. 235 ezer euróval egészítette ki az előbbi összegeket.
Deloreán Gyula Bihar megyei alprefektus reményét fejezte ki, hogy a jövőben nem lesznek elválasztó utak a két ország között. Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat elnöke beszédében a határátkelő elkészültét a határon átnyúló együttműködések remek példájának nevezte. Kelemen Zoltán, Biharfélegyháza polgármestere köszönetet mondott a beruházásban közreműködőknek.
maszol.ro,
2017. február 18.
Grindeanu Brüsszelben: megértettem a tüntetők üzeneteit
Tiszteletben tartja az utcára vonult tüntetők véleményét, megértette üzenetüket, és a tiltakozást kiváltó kérdést a parlament fogja tárgyalni - jelentette ki pénteken a Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu kormányfő.
"Figyelemmel kísértem minden tüntetést, azt is, amelynek során tízezrek vonultak a kormány épülete elé, és a mostaniakat is, amikor alábbhagyott a tiltakozók létszáma. Tiszteletben tartom a tüntetők véleményét, értékelem, hogy a megmozdulások rendben zajlottak, sőt kimondottan értékelem azt a kreativitást, amiről polgártársaink bizonyságot tettek az elmúlt időszakban. Megértettem az üzenetüket” – mondta a miniszterelnök Brüsszelben.
Sorin Grindeanu arra a kérdésre válaszolt, hogy mit üzen azoknak, akik folytatják a tüntetést Bukarestben, illetve annak a mintegy húsz, ellene tiltakozó embernek, akik az Európai Bizottság székhelye előtt várták.
A kormányfő kiemelte: a büntetőjogot módosító sürgősségi kormányrendelet hatályon kívül helyezése a bizonyíték arra, hogy a kormány megértette a tüntetők üzenetét. "Minden vita erről a parlamentben fog zajlani, a civil szervezetek és az érintett intézmények bevonásával” - jelentette ki a miniszterelnök.
Nem kapott a romániai igazságügyi rendszerre vonatkozó feladatlistát az Európai Unió magasrangú köztisztviselőivel lezajlott találkozói során - jelentette ki a sajtótájékoztatón a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy kértek-e tőle garanciát az igazságügyi rendszerrel kapcsolatos módosításokra, Grindeanu úgy reagált: "Vagyis, hogy van-e valamiféle To do List-em (feladatlistám)? Nincs!"
Grindeanu ismét kifejezte óhaját, hogy szűnjön meg a Romániával szemben alkalmazott Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus. Hozzátette: ezzel kapcsolatban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta neki: reméli, hogy a mechanizmus még az ő mandátuma lejárta előtt megszűnik. "Ha szemügyre vesszük a tíz évvel ezelőtti ajánlásokat és a legutóbbi jelentésben foglalt ajánlásokat, akkor láthatjuk, hogy nem ugyanazok, időközben fejlődtek. Románia is fejlődött, és nagyon fontos lépéseket tett ezen a téren" - mondta a kormányfő.
Sorin Grindeanu csütörtökön és pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság és az Európai Tanács magas rangú képviselőivel találkozott. Csütörtökön Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével, pénteken pedig Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, valamint Jyrki Katainennel, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnökével találkozott a román kormányfő.
maszol.ro,
Tiszteletben tartja az utcára vonult tüntetők véleményét, megértette üzenetüket, és a tiltakozást kiváltó kérdést a parlament fogja tárgyalni - jelentette ki pénteken a Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján Sorin Grindeanu kormányfő.
"Figyelemmel kísértem minden tüntetést, azt is, amelynek során tízezrek vonultak a kormány épülete elé, és a mostaniakat is, amikor alábbhagyott a tiltakozók létszáma. Tiszteletben tartom a tüntetők véleményét, értékelem, hogy a megmozdulások rendben zajlottak, sőt kimondottan értékelem azt a kreativitást, amiről polgártársaink bizonyságot tettek az elmúlt időszakban. Megértettem az üzenetüket” – mondta a miniszterelnök Brüsszelben.
Sorin Grindeanu arra a kérdésre válaszolt, hogy mit üzen azoknak, akik folytatják a tüntetést Bukarestben, illetve annak a mintegy húsz, ellene tiltakozó embernek, akik az Európai Bizottság székhelye előtt várták.
A kormányfő kiemelte: a büntetőjogot módosító sürgősségi kormányrendelet hatályon kívül helyezése a bizonyíték arra, hogy a kormány megértette a tüntetők üzenetét. "Minden vita erről a parlamentben fog zajlani, a civil szervezetek és az érintett intézmények bevonásával” - jelentette ki a miniszterelnök.
Nem kapott a romániai igazságügyi rendszerre vonatkozó feladatlistát az Európai Unió magasrangú köztisztviselőivel lezajlott találkozói során - jelentette ki a sajtótájékoztatón a kormányfő. Arra a kérdésre, hogy kértek-e tőle garanciát az igazságügyi rendszerrel kapcsolatos módosításokra, Grindeanu úgy reagált: "Vagyis, hogy van-e valamiféle To do List-em (feladatlistám)? Nincs!"
Grindeanu ismét kifejezte óhaját, hogy szűnjön meg a Romániával szemben alkalmazott Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus. Hozzátette: ezzel kapcsolatban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken azt mondta neki: reméli, hogy a mechanizmus még az ő mandátuma lejárta előtt megszűnik. "Ha szemügyre vesszük a tíz évvel ezelőtti ajánlásokat és a legutóbbi jelentésben foglalt ajánlásokat, akkor láthatjuk, hogy nem ugyanazok, időközben fejlődtek. Románia is fejlődött, és nagyon fontos lépéseket tett ezen a téren" - mondta a kormányfő.
Sorin Grindeanu csütörtökön és pénteken Brüsszelben az Európai Bizottság és az Európai Tanács magas rangú képviselőivel találkozott. Csütörtökön Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével, pénteken pedig Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével, Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével, valamint Jyrki Katainennel, az Európai Bizottság munkahelyteremtésért, növekedésért, beruházásokért és versenyképességért felelős alelnökével találkozott a román kormányfő.
maszol.ro,
2017. február 18.
Kórusművekkel örvendeztették meg egymást és a hallgatóságot
Mintegy háromszáz kórista vett részt a huszonkettedik alkalommal megszervezett Alcsíki Egyházi Kórustalálkozón Csíkszentgyörgyön, ahol elhangzottak Kodály Zoltán szavai, miszerint teljes lelki élet zene nélkül nincs.
Az ünnep alkalmából megtelt a helyi plébániatemplom az énekesekkel és az érdeklődő hívekkel szombaton. A tizenegy órakor kezdődő szentmisén a főcelebráns Tamás József püspök rámutatott, a kórustalálkozó nem a versengést jelenti, két célja van: gazdagodni és gazdagítani. A kórusok felkészülésük és fellépésük révén is tanulnak, azaz gazdagodnak, míg az őket hallgatókat énekükkel gazdagítják, élményt nyújtanak számukra.
A szentbeszédben Illyés Zsolt, Csíkszentlélek plébánosa arra is kitért, hogy a kórustalálkozók megszervezése, illetve az azokon való részvétel is áldozatot, plusz energiát kíván az énekkaroktól. Örvendetesnek nevezte, hogy a mindennapi teendők mellett az érintettek mégis időt szánnak a zenére, a hagyományra, a kultúrára. A lelkipásztor Kodály Zoltán szavait idézve: „teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be”. Azt kívánta a jelen levő énekeseknek, hogy énekelésük révén valóban nyíljanak meg a lélek másképp elérhetetlen részei, azáltal pedig kerüljenek kapcsolatba Istennel.
Ilyés Zsolt a prédikáció további részében párhuzamba állította a mindennapi közösségi, családi életet a kórusok működésével. Mint fogalmazott, ahhoz hogy szépen szóljon egy-egy kórusmű, a kórustagoknak figyelniük kell a karvezetőre, hogy tudják mikor, milyen tempóban, hangerősséggel kell belépniük az éneklésbe. Ehhez hasonlóan az életben is figyelni kell Istenre ‒ hiszen az emberek is hangjegyek Isten alkotásában ‒, azáltal lehet az élet, zűrzavar helyett harmonikus.
szentmise végén a tavalyi szervező Csíkszentléleki Egyházi Kórus átadta az alcsíki kórustalálkozó vándorzászlóját a csíkszentgyörgyi Illyés András Egyházi Kórusnak, akik egy évig őrzik majd azt templomukban. Mint a kórusok fellépése előtt elhangzott, a találkozón felcsendülő dalokkal a szervező énekkar névadója, Illyés András előtt is tisztelegtek születésének 380-dik, halálának pedig 305-ik évfordulója alkalmából. Az 1999 óta működő szentgyörgyi kórus megalakulásának tizedik évfordulóján vette fel a helyi születésű egyházi elöljáró nevét.
Ezt követően egymás után két-két kórusművel mutatta meg tudását a csíkszentléleki egyházi kórus (karvezető: Gergely Tibor), a csíkszentimrei egyházi énekkar (vezényelt: Darvas Róbert, Szopos Zoltán), a Szent László nevét viselő csíkszentsimoni énekkar (karnagy: Pap Levente), a csíkszentmártoni Baka János Egyházi Kórus (karvezető: Szabó Tamás), a csíkszentkirályi kórus (vezényelt: Domahídi Vaszi Zalán), a Tusnádfürdői Kisboldogasszony Egyházi Kórus (karvezető: Virágh Imre), végül pedig a helyi énekkar (karnagy: Fejér István).
A jelenlevők hallhatták többek között a Domine Deus, a Gaudete, a Szép csillag száll az égre fel, az Isten dicsősége és a Gyönyörű mind kórusműveket. Az éneklések sora a Christus vincit közös eléneklésével zárult.
A kórustalálkozó megszervezéséhez, a helyi plébánia, a csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi közbirtokosságok és az Alcsík Kistérségi Társulás járult hozzá.
Fejér István, a szervező egyházi kórus vezetője érdeklődésünkre elmondta, a kórustalálkozó tulajdonképpen lehetőséget biztosít a Jézussal való találkozásra, hiszen ahogy a Szentírásban is olvasható: Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. Emellett a kórusok fejlődése is szemmel követhető az évről évre megrendezett találkozók révén. Mint a kántortól megtudtuk, jövőben Csíkszentkirályon találkoznak újra az Isten dicsőségét éneklő alcsíki kórusok. Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulója okán egy tőle származó idézetet is kiemelt, amely véleménye szerint rámutat a kóruséneklés lényegére: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!”
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
Mintegy háromszáz kórista vett részt a huszonkettedik alkalommal megszervezett Alcsíki Egyházi Kórustalálkozón Csíkszentgyörgyön, ahol elhangzottak Kodály Zoltán szavai, miszerint teljes lelki élet zene nélkül nincs.
Az ünnep alkalmából megtelt a helyi plébániatemplom az énekesekkel és az érdeklődő hívekkel szombaton. A tizenegy órakor kezdődő szentmisén a főcelebráns Tamás József püspök rámutatott, a kórustalálkozó nem a versengést jelenti, két célja van: gazdagodni és gazdagítani. A kórusok felkészülésük és fellépésük révén is tanulnak, azaz gazdagodnak, míg az őket hallgatókat énekükkel gazdagítják, élményt nyújtanak számukra.
A szentbeszédben Illyés Zsolt, Csíkszentlélek plébánosa arra is kitért, hogy a kórustalálkozók megszervezése, illetve az azokon való részvétel is áldozatot, plusz energiát kíván az énekkaroktól. Örvendetesnek nevezte, hogy a mindennapi teendők mellett az érintettek mégis időt szánnak a zenére, a hagyományra, a kultúrára. A lelkipásztor Kodály Zoltán szavait idézve: „teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be”. Azt kívánta a jelen levő énekeseknek, hogy énekelésük révén valóban nyíljanak meg a lélek másképp elérhetetlen részei, azáltal pedig kerüljenek kapcsolatba Istennel.
Ilyés Zsolt a prédikáció további részében párhuzamba állította a mindennapi közösségi, családi életet a kórusok működésével. Mint fogalmazott, ahhoz hogy szépen szóljon egy-egy kórusmű, a kórustagoknak figyelniük kell a karvezetőre, hogy tudják mikor, milyen tempóban, hangerősséggel kell belépniük az éneklésbe. Ehhez hasonlóan az életben is figyelni kell Istenre ‒ hiszen az emberek is hangjegyek Isten alkotásában ‒, azáltal lehet az élet, zűrzavar helyett harmonikus.
szentmise végén a tavalyi szervező Csíkszentléleki Egyházi Kórus átadta az alcsíki kórustalálkozó vándorzászlóját a csíkszentgyörgyi Illyés András Egyházi Kórusnak, akik egy évig őrzik majd azt templomukban. Mint a kórusok fellépése előtt elhangzott, a találkozón felcsendülő dalokkal a szervező énekkar névadója, Illyés András előtt is tisztelegtek születésének 380-dik, halálának pedig 305-ik évfordulója alkalmából. Az 1999 óta működő szentgyörgyi kórus megalakulásának tizedik évfordulóján vette fel a helyi születésű egyházi elöljáró nevét.
Ezt követően egymás után két-két kórusművel mutatta meg tudását a csíkszentléleki egyházi kórus (karvezető: Gergely Tibor), a csíkszentimrei egyházi énekkar (vezényelt: Darvas Róbert, Szopos Zoltán), a Szent László nevét viselő csíkszentsimoni énekkar (karnagy: Pap Levente), a csíkszentmártoni Baka János Egyházi Kórus (karvezető: Szabó Tamás), a csíkszentkirályi kórus (vezényelt: Domahídi Vaszi Zalán), a Tusnádfürdői Kisboldogasszony Egyházi Kórus (karvezető: Virágh Imre), végül pedig a helyi énekkar (karnagy: Fejér István).
A jelenlevők hallhatták többek között a Domine Deus, a Gaudete, a Szép csillag száll az égre fel, az Isten dicsősége és a Gyönyörű mind kórusműveket. Az éneklések sora a Christus vincit közös eléneklésével zárult.
A kórustalálkozó megszervezéséhez, a helyi plébánia, a csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi közbirtokosságok és az Alcsík Kistérségi Társulás járult hozzá.
Fejér István, a szervező egyházi kórus vezetője érdeklődésünkre elmondta, a kórustalálkozó tulajdonképpen lehetőséget biztosít a Jézussal való találkozásra, hiszen ahogy a Szentírásban is olvasható: Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük. Emellett a kórusok fejlődése is szemmel követhető az évről évre megrendezett találkozók révén. Mint a kántortól megtudtuk, jövőben Csíkszentkirályon találkoznak újra az Isten dicsőségét éneklő alcsíki kórusok. Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulója okán egy tőle származó idézetet is kiemelt, amely véleménye szerint rámutat a kóruséneklés lényegére: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen, százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: Örvendjen az egész világ!”
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro
2017. február 18.
GAAL GYÖRGY A KINCSES VÁROS TEMETŐINEK KRÓNIKÁSAKÉNT TÁRJA FEL A KÖZÖSSÉG TÖRTÉNELMÉT
KALANDOZÁS KOLOZSVÁRI SÍRKERTEKBEN
Az enyhén emelkedő, hullámzó domb oldalán, dús lombú fák közt elterülő kolozsvári sírkert, a Házsongárd a magyar kultúra igazi panteonja. 1585 óta temetkeznek ide a kincses város polgárai. Híres személyiségek nyugszanak itt, köztük a zsoltárköltő Szenczi Molnár Albert, az enciklopédiaíró Apáczai Csere János és holland felesége, Aletta van der Maet, a betűmetsző és nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az orvos és nyelvész Gyarmathy Sámuel, a néprajztudós Kriza János, a múzeumalapító gróf Mikó Imre, a Marianum Leánynevelő Intézet építtetője, Hirschler József, a költő Reményik Sándor és Dsida Jenő, az író és politikus gróf Bánffy Miklós, az építész és író Kós Károly, a színművész Szentgyörgyi István, a grafikusművész Gy. Szabó Béla, hogy csak néhányat említsek.
Sokan és sokat írtak már róla, például Jakab Elek, Herepei János, Lászlóffy Aladár, de a legtöbbet Gaal György publikált a témáról. Saját bevallása szerint az 1960-as évektől járja a sírkertet, és az 1970-es évektől vált krónikásává, de már az 1990-es évektől felmerült az igény, hogy a történelmi temetőn túli részeket, sőt a többi kolozsvári sírkertet is jó volna feltérképezni, hiszen a XX. század második évtizedétől több jeles személyiség itt kapott nyughelyet.
A XIX. század végén egyre inkább szűknek bizonyult a temetkezésre használt terület, ezért már a gróf Béldi Ákos főispán elnökletével 1892. február 26-án megtartott ülés elhatározta, hogy a Házsongárdi temetőt kibővítik, és erre azt a 15 holdnyi területet használják, amely a temetőkert fölött terül el, és amelyet a város erre a célra már korábban megvásárolt. A határozat meghozatalától azonban elég sok időnek kellett eltelnie a tulajdonképpeni használatba vételig.
A Házsongárdi új temető feltérképezésére Gaal György 2013 nyarán vállalkozott, és ugyanebben az évben járta be a Kismezői temetőt is. 2014 nyarán pedig a négy zsidó temető következett. Sok nehezítő körülmény ellenére, alapos és aprólékos gyűjtőmunkával sikerült rögzítenie az adatokat. Minden fontosnak ítélt sír feliratát lemásolta és lefényképezte, folytatólag a legjelesebb személyiségek rövid életrajzát is felkutatta. Erről a feltáró munkáról számol be A Házsongárdtól a Kismezőig című, a Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból alcímű, az Exit Kiadónál tavaly év végén megjelent, számos színes és fekete-fehér fényképpel illusztrált könyvében.
A Házsongárdi új temető szemrevétele során kiderült, hogy a városnak már az 1910-es években gondja volt rá, hogy az új temetőrészt parkosítsa és mérnökileg megtervezze, ugyanis az egyes táblák, köröndök a magyar ábécé betűivel vannak megjelölve. Sajnos azonban, amikor ez az új temető is betelt, az 1980-as években megkezdték az egykori sétányok és utak betemetését. Így az egykori ösvényekről csak a rajtuk hosszában fekvő sírok árulkodnak.
1914 szeptemberében az új temető feletti részben nyitották meg a Hősök temetőjét, ahova az első világháború végéig sok halottat temettek. A Hősök temetője és a köztemető között megmaradt szabad részbe később a szovjet elesettek parcellája került.
A könyv külön és kiemelten foglalkozik a Kismezői vagy más nevén Kalandos temető történetével, felosztásával, első világháborús emlékoszlopával, amelyet a Kolozsvár-hídelvei Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat emeltetett 1943-ban. Az emlékmű a városban egyedüliként ma is áll, és magyar nyelvű felirata szerint a magyar királyi 21-es honvéd gyalogezred, a császári és királyi 51-es gyalogezred, valamint a császári és királyi 2-es, 23-as, 82-es ezred hősi halottainak emlékére állították.
Egyébként ez a temető szintén több évszázados múltra tekint vissza, alig két évvel fiatalabb a Házsongárdinál. Az 1587. február 22-én kelt német nyelvű ajándékozási levél szerint Paul Fleyscher városi polgár a hídelvei Kalandos társulatnak adományozza szőlőjét temető céljaira. A kolozsvári hóstáti földművesek jellegzetes szervezkedési formája, a Kalandos társulat gyökere a középkorig nyúlik vissza, amikor is a céhekben dolgozó „kalandosok” egy-egy templom oltárát gondozták, és minden hónap első napján gyűléseztek. Nevüket e nap latin „Calendae” nevének ragozott alakjából (Calendis) alakították ki. Míg e társulatok a XIX. században Európa-szerte kihaltak, a hóstátiak társulatai a XX. század közepén is működtek, tevékenységük a temetések megszervezésére irányult.
A könyv második része a zsidó sírkertek történetét mutatja be széles történelmi kitekintéssel. Előbb a zsidóság kolozsvári megtelepedéséről és a városban betöltött szerepéről, sorsáról, majd a zsidók egyik legismertebb szerveződésének, a Szentegyletnek, héber nevén a Hevra Kádisának a működéséről olvashatunk, amelynek legfontosabb feladata a halottak hagyományok szerinti felkészítése és elhantolása volt.
Kolozsváron négy zsidó temető található. A legrégebbi a XIX. század közepén, a legújabb a XX. század második negyedében jött létre. A legrégebbi a Házsongárdi temető történelmi részéhez kapcsolódik, ezt Balassa utcai temetőként ismerik a helybeliek. Két újabb a XX. században megnyitott Házsongárdi új temető szélein helyezkedik el, ezek közül az egyik a Tordai úti régi ortodox temető, a másik az új neológ temető. A legújabb, a negyedik, az új ortodox temető a Tordai úton kissé távolabb fekszik.
Az újonnan számba vett kertek síremlékei külön-külön és együttesen is kőbe vésett dokumentumai a kolozsvári lakosok és városi közösségük viszontagságoktól nem mentes újabb történetének. A szerző ennek a történetnek a feltárt, értékes adataival az érdeklődő olvasókat a bővülő kolozsvári panteon még részletesebb, még behatóbb megismerésére készteti.
Kabán Annamária
Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Magyar Idők
KALANDOZÁS KOLOZSVÁRI SÍRKERTEKBEN
Az enyhén emelkedő, hullámzó domb oldalán, dús lombú fák közt elterülő kolozsvári sírkert, a Házsongárd a magyar kultúra igazi panteonja. 1585 óta temetkeznek ide a kincses város polgárai. Híres személyiségek nyugszanak itt, köztük a zsoltárköltő Szenczi Molnár Albert, az enciklopédiaíró Apáczai Csere János és holland felesége, Aletta van der Maet, a betűmetsző és nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az orvos és nyelvész Gyarmathy Sámuel, a néprajztudós Kriza János, a múzeumalapító gróf Mikó Imre, a Marianum Leánynevelő Intézet építtetője, Hirschler József, a költő Reményik Sándor és Dsida Jenő, az író és politikus gróf Bánffy Miklós, az építész és író Kós Károly, a színművész Szentgyörgyi István, a grafikusművész Gy. Szabó Béla, hogy csak néhányat említsek.
Sokan és sokat írtak már róla, például Jakab Elek, Herepei János, Lászlóffy Aladár, de a legtöbbet Gaal György publikált a témáról. Saját bevallása szerint az 1960-as évektől járja a sírkertet, és az 1970-es évektől vált krónikásává, de már az 1990-es évektől felmerült az igény, hogy a történelmi temetőn túli részeket, sőt a többi kolozsvári sírkertet is jó volna feltérképezni, hiszen a XX. század második évtizedétől több jeles személyiség itt kapott nyughelyet.
A XIX. század végén egyre inkább szűknek bizonyult a temetkezésre használt terület, ezért már a gróf Béldi Ákos főispán elnökletével 1892. február 26-án megtartott ülés elhatározta, hogy a Házsongárdi temetőt kibővítik, és erre azt a 15 holdnyi területet használják, amely a temetőkert fölött terül el, és amelyet a város erre a célra már korábban megvásárolt. A határozat meghozatalától azonban elég sok időnek kellett eltelnie a tulajdonképpeni használatba vételig.
A Házsongárdi új temető feltérképezésére Gaal György 2013 nyarán vállalkozott, és ugyanebben az évben járta be a Kismezői temetőt is. 2014 nyarán pedig a négy zsidó temető következett. Sok nehezítő körülmény ellenére, alapos és aprólékos gyűjtőmunkával sikerült rögzítenie az adatokat. Minden fontosnak ítélt sír feliratát lemásolta és lefényképezte, folytatólag a legjelesebb személyiségek rövid életrajzát is felkutatta. Erről a feltáró munkáról számol be A Házsongárdtól a Kismezőig című, a Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból alcímű, az Exit Kiadónál tavaly év végén megjelent, számos színes és fekete-fehér fényképpel illusztrált könyvében.
A Házsongárdi új temető szemrevétele során kiderült, hogy a városnak már az 1910-es években gondja volt rá, hogy az új temetőrészt parkosítsa és mérnökileg megtervezze, ugyanis az egyes táblák, köröndök a magyar ábécé betűivel vannak megjelölve. Sajnos azonban, amikor ez az új temető is betelt, az 1980-as években megkezdték az egykori sétányok és utak betemetését. Így az egykori ösvényekről csak a rajtuk hosszában fekvő sírok árulkodnak.
1914 szeptemberében az új temető feletti részben nyitották meg a Hősök temetőjét, ahova az első világháború végéig sok halottat temettek. A Hősök temetője és a köztemető között megmaradt szabad részbe később a szovjet elesettek parcellája került.
A könyv külön és kiemelten foglalkozik a Kismezői vagy más nevén Kalandos temető történetével, felosztásával, első világháborús emlékoszlopával, amelyet a Kolozsvár-hídelvei Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat emeltetett 1943-ban. Az emlékmű a városban egyedüliként ma is áll, és magyar nyelvű felirata szerint a magyar királyi 21-es honvéd gyalogezred, a császári és királyi 51-es gyalogezred, valamint a császári és királyi 2-es, 23-as, 82-es ezred hősi halottainak emlékére állították.
Egyébként ez a temető szintén több évszázados múltra tekint vissza, alig két évvel fiatalabb a Házsongárdinál. Az 1587. február 22-én kelt német nyelvű ajándékozási levél szerint Paul Fleyscher városi polgár a hídelvei Kalandos társulatnak adományozza szőlőjét temető céljaira. A kolozsvári hóstáti földművesek jellegzetes szervezkedési formája, a Kalandos társulat gyökere a középkorig nyúlik vissza, amikor is a céhekben dolgozó „kalandosok” egy-egy templom oltárát gondozták, és minden hónap első napján gyűléseztek. Nevüket e nap latin „Calendae” nevének ragozott alakjából (Calendis) alakították ki. Míg e társulatok a XIX. században Európa-szerte kihaltak, a hóstátiak társulatai a XX. század közepén is működtek, tevékenységük a temetések megszervezésére irányult.
A könyv második része a zsidó sírkertek történetét mutatja be széles történelmi kitekintéssel. Előbb a zsidóság kolozsvári megtelepedéséről és a városban betöltött szerepéről, sorsáról, majd a zsidók egyik legismertebb szerveződésének, a Szentegyletnek, héber nevén a Hevra Kádisának a működéséről olvashatunk, amelynek legfontosabb feladata a halottak hagyományok szerinti felkészítése és elhantolása volt.
Kolozsváron négy zsidó temető található. A legrégebbi a XIX. század közepén, a legújabb a XX. század második negyedében jött létre. A legrégebbi a Házsongárdi temető történelmi részéhez kapcsolódik, ezt Balassa utcai temetőként ismerik a helybeliek. Két újabb a XX. században megnyitott Házsongárdi új temető szélein helyezkedik el, ezek közül az egyik a Tordai úti régi ortodox temető, a másik az új neológ temető. A legújabb, a negyedik, az új ortodox temető a Tordai úton kissé távolabb fekszik.
Az újonnan számba vett kertek síremlékei külön-külön és együttesen is kőbe vésett dokumentumai a kolozsvári lakosok és városi közösségük viszontagságoktól nem mentes újabb történetének. A szerző ennek a történetnek a feltárt, értékes adataival az érdeklődő olvasókat a bővülő kolozsvári panteon még részletesebb, még behatóbb megismerésére készteti.
Kabán Annamária
Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Magyar Idők
2017. február 18.
Templom a Hargitán
„Szó, szó, szó” – mondja Hamlet. „De mi a veleje?” – hangzik rá a kérdés Poloniustól. Mélyen elgondolkodtató, hogy mennyi minden rejlik egy egyszerű szó, egy egyszerű mondat mögött. Keresztényellenesség. Csak egy szó. Mégis benne az egész világtörténelem. Az Ó- és Újtestamentum minden rezdülése, a kereszténység terjedése, eluralkodása a világon, a keresztes háborúk, az inkvizíció szörnyűsége, a reformáció. A szó mögött rejtőzik Magyarország Európához tartozása, felemelkedése, államalapítónk zsenialitása. És ott lapul az iszlám 150 éves zsarnoksága, Mindszenty bíboros örök érvényű lelki ereje és kitartása, és a kommunizmus legalább százmillió embertársunkat és hitét kiirtó kegyetlensége is.
Ma pedig erre a múltra épül a nemzetállamok végleges eltörlésére irányuló liberális törekvés, a gyökerekhez való ragaszkodás felszámolása, a keresztény hit föld színéről történő eltörlésének elementáris erejű célja, s fajunk megcsúfolása, álságos emberi jogi jelszavak mögé bújtatva. S bizony, az ember- és nemzetellenes ultraliberális eszme nyilai gyakran célba érnek.
Az Európai Unió bürokratái rettegtek attól, hogy a kereszténység megtartóerejét rögzítse a szervezet alapokmánya. Márai Sándor így írt: „Ha a keresztény Európa meg akarja tartani vezető szerepét, új aszkézisra kell elszánnia magát… Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcs tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy, és az élethez való jogunk.” E szavak rögzítésekor 1941-et írtunk. Ma 2017-et. Soha aktuálisabb gondolatok Európáról, mint Márai 76 éves szavai.
Keresztényüldözés Európában. Szó, szó, szó. És a „veleje”? 2010-ben Franciaország lakosságának 28, Németországnak 25, Hollandiának 42 százaléka vallotta magát ateistának. Európa roskadozik a „funkcióváltó” templomoktól.
A holland Arnheimben a Szent József-katedrálisban görkorcsolyáznak, más templomokban konditerem és szupermarket működik. Glasgow-ban az Òran Mór [skót gael nyelven: „nagy dal” – a szerk.] névre átkeresztelt templomba kocsma települt. Edinburgh-ban a skót egyház honlapon hirdeti a templomokat eladásra. Manchester közepén a valamikori Szent György-templom tornyában luxuslakás épült. A The Wall Street Journal adatai szerint az elmúlt években az anglikán egyház átlagban évente húsz, a német katolikus egyház ötven templomot zár be. Tény, hogy a kommunisták ugyanúgy féltek a kereszténységtől, mint ma a liberálisok, mert a történelmi egyházak szerepe mindig is jelentős volt, ha létezhettek. Vallási, erkölcsi, oktatási, karitatív, egészségügyi, nemzetösszetartó szerepük elvitathatatlan minden társadalomban.
Nem véletlen tehát, hogy Erdélyben is rengeteg a romos, magára hagyott, vagy éppen tóba süllyesztett keresztény templom. S amikor napjainkban a legádázabb jeleit tapasztaltuk az újabb keresztényüldözésnek, a keresztényellenességnek és az erőszakos iszlamizációnak, amikor már temettették velünk a keresztény hitet, történt valami. Tán isteni elrendelés?
2016. szeptember 18-án leégett egy katolikus templom Székelyföldön, Atyha községben. Volt ugyan villámhárítója, de a természet ereje nagyobb volt az emberi képességeknél. A templom a történelem során súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül az 1790-es években történő megépítése óta.
1867-ben leégett, 1927-ben vihar vitte el a tornyát. És most ismét megtörtént a lehetetlen: ugyanabba a templomba csapott a mennykő. Mintha a mennybéli Atya elrendelte volna, hogy a Sóvidék legmagasabb pontján, több mint 700 méter magasan álló, messziről is jól látható templomot a községben uralkodó végtelen szegénység ellenére újra és újra fel kell építeni. A kereszténység és Isten dicséretére és a hívők lelke érdekében. Mert nem lehet feladni. Még a keresztényellenesség reneszánszában sem. Kétszáz, főként idős magyar lakja a települést. Mindnyájuk egy életen át tartó munkája sem tudná talán előteremteni az újjáépítéshez szükséges 112 millió forintnak megfelelő román valutát. Adorján Imre atya augusztusban került a plébániára, abban bízva, hogy szép, nyugodt nyugdíjasévei lesznek a Hargita tövében.
A templomban volt a tragédia idején, s csak az életét tudta megmenteni egy miseruha kíséretében. Könnyeivel küszködve mondta el a kameráknak, hogy ők egyedül képtelenek lesznek megépíteni Isten házát. Így a felszentelt ravatalozóba költözött a hit gyakorlása. Shakespeare sem találhatott volna ki szimbolikusabb üzenetet. Székelyföldön az Atyha (Atya) nevű községben a XXI. századi keresztényüldözés idején Isten imádata a ravatalozóba kényszerült.
De megtörtént a csoda. Összefogtak az anyaországi, a romániai, a clevelandi magyarok, civil szervezetek, erdélyi önkormányzatok és a magyar állam, s fél év alatt összeadták az új templom anyagi fedezetét. A magyarok megint fityiszt mutattak a liberális, istentagadó világnak, mert a magyarok többsége mélyen a lelkében érzi, hogy több évezredes fennmaradásunkhoz az isteni hit kellett. Így ezeknek az embereknek a jóvoltából Atyhában a mennyei Atya visszatérhet a ravatalozóból a templomba.
Templomépítés összefogásból. Csupán szavak. De mit is takarnak? A keresztény értékrend visszatérését egy olyan világba, amely már ünnepelte a nihilizmust, az önmagát megtagadó emberi lényt, a szabályok nélküli, önpusztító nyílt társadalmat. A Civil Összefogás Fórum a páratlan sikertörténet megünneplésére és még egy utolsó adomány biztosítására jótékonysági estet szervez nagyszerű művészek közreműködésével a Vigadó dísztermében március 13-án, este 7 órakor.
Ünnepelünk. Szó, szó, szó. De ami mögötte van, az remélhetőleg az istentagadó világ összeomlásának kezdete. A magyar nemzet egy része megint irányt mutatott. Köszönet érte! S boldogan értünk egyet XII. Pius pápa gondolataival: „A társadalmi egyensúly legszilárdabb alapja egy olyan erkölcsi rend, amely nem hideg és számító logikából, hanem Krisztus példáját követve az igazságosságból és a nagylelkű szeretetből táplálkozik.”
Bencze Izabella
A szerző jogász
Magyar Idők
„Szó, szó, szó” – mondja Hamlet. „De mi a veleje?” – hangzik rá a kérdés Poloniustól. Mélyen elgondolkodtató, hogy mennyi minden rejlik egy egyszerű szó, egy egyszerű mondat mögött. Keresztényellenesség. Csak egy szó. Mégis benne az egész világtörténelem. Az Ó- és Újtestamentum minden rezdülése, a kereszténység terjedése, eluralkodása a világon, a keresztes háborúk, az inkvizíció szörnyűsége, a reformáció. A szó mögött rejtőzik Magyarország Európához tartozása, felemelkedése, államalapítónk zsenialitása. És ott lapul az iszlám 150 éves zsarnoksága, Mindszenty bíboros örök érvényű lelki ereje és kitartása, és a kommunizmus legalább százmillió embertársunkat és hitét kiirtó kegyetlensége is.
Ma pedig erre a múltra épül a nemzetállamok végleges eltörlésére irányuló liberális törekvés, a gyökerekhez való ragaszkodás felszámolása, a keresztény hit föld színéről történő eltörlésének elementáris erejű célja, s fajunk megcsúfolása, álságos emberi jogi jelszavak mögé bújtatva. S bizony, az ember- és nemzetellenes ultraliberális eszme nyilai gyakran célba érnek.
Az Európai Unió bürokratái rettegtek attól, hogy a kereszténység megtartóerejét rögzítse a szervezet alapokmánya. Márai Sándor így írt: „Ha a keresztény Európa meg akarja tartani vezető szerepét, új aszkézisra kell elszánnia magát… Ha a civilizációt nem tudjuk megtölteni egy ősrégi örökség, az európai keresztény műveltség és erkölcs tartalmával, elhal benne a nemesebb emberi becsvágy, és az élethez való jogunk.” E szavak rögzítésekor 1941-et írtunk. Ma 2017-et. Soha aktuálisabb gondolatok Európáról, mint Márai 76 éves szavai.
Keresztényüldözés Európában. Szó, szó, szó. És a „veleje”? 2010-ben Franciaország lakosságának 28, Németországnak 25, Hollandiának 42 százaléka vallotta magát ateistának. Európa roskadozik a „funkcióváltó” templomoktól.
A holland Arnheimben a Szent József-katedrálisban görkorcsolyáznak, más templomokban konditerem és szupermarket működik. Glasgow-ban az Òran Mór [skót gael nyelven: „nagy dal” – a szerk.] névre átkeresztelt templomba kocsma települt. Edinburgh-ban a skót egyház honlapon hirdeti a templomokat eladásra. Manchester közepén a valamikori Szent György-templom tornyában luxuslakás épült. A The Wall Street Journal adatai szerint az elmúlt években az anglikán egyház átlagban évente húsz, a német katolikus egyház ötven templomot zár be. Tény, hogy a kommunisták ugyanúgy féltek a kereszténységtől, mint ma a liberálisok, mert a történelmi egyházak szerepe mindig is jelentős volt, ha létezhettek. Vallási, erkölcsi, oktatási, karitatív, egészségügyi, nemzetösszetartó szerepük elvitathatatlan minden társadalomban.
Nem véletlen tehát, hogy Erdélyben is rengeteg a romos, magára hagyott, vagy éppen tóba süllyesztett keresztény templom. S amikor napjainkban a legádázabb jeleit tapasztaltuk az újabb keresztényüldözésnek, a keresztényellenességnek és az erőszakos iszlamizációnak, amikor már temettették velünk a keresztény hitet, történt valami. Tán isteni elrendelés?
2016. szeptember 18-án leégett egy katolikus templom Székelyföldön, Atyha községben. Volt ugyan villámhárítója, de a természet ereje nagyobb volt az emberi képességeknél. A templom a történelem során súlyos megpróbáltatásokon ment keresztül az 1790-es években történő megépítése óta.
1867-ben leégett, 1927-ben vihar vitte el a tornyát. És most ismét megtörtént a lehetetlen: ugyanabba a templomba csapott a mennykő. Mintha a mennybéli Atya elrendelte volna, hogy a Sóvidék legmagasabb pontján, több mint 700 méter magasan álló, messziről is jól látható templomot a községben uralkodó végtelen szegénység ellenére újra és újra fel kell építeni. A kereszténység és Isten dicséretére és a hívők lelke érdekében. Mert nem lehet feladni. Még a keresztényellenesség reneszánszában sem. Kétszáz, főként idős magyar lakja a települést. Mindnyájuk egy életen át tartó munkája sem tudná talán előteremteni az újjáépítéshez szükséges 112 millió forintnak megfelelő román valutát. Adorján Imre atya augusztusban került a plébániára, abban bízva, hogy szép, nyugodt nyugdíjasévei lesznek a Hargita tövében.
A templomban volt a tragédia idején, s csak az életét tudta megmenteni egy miseruha kíséretében. Könnyeivel küszködve mondta el a kameráknak, hogy ők egyedül képtelenek lesznek megépíteni Isten házát. Így a felszentelt ravatalozóba költözött a hit gyakorlása. Shakespeare sem találhatott volna ki szimbolikusabb üzenetet. Székelyföldön az Atyha (Atya) nevű községben a XXI. századi keresztényüldözés idején Isten imádata a ravatalozóba kényszerült.
De megtörtént a csoda. Összefogtak az anyaországi, a romániai, a clevelandi magyarok, civil szervezetek, erdélyi önkormányzatok és a magyar állam, s fél év alatt összeadták az új templom anyagi fedezetét. A magyarok megint fityiszt mutattak a liberális, istentagadó világnak, mert a magyarok többsége mélyen a lelkében érzi, hogy több évezredes fennmaradásunkhoz az isteni hit kellett. Így ezeknek az embereknek a jóvoltából Atyhában a mennyei Atya visszatérhet a ravatalozóból a templomba.
Templomépítés összefogásból. Csupán szavak. De mit is takarnak? A keresztény értékrend visszatérését egy olyan világba, amely már ünnepelte a nihilizmust, az önmagát megtagadó emberi lényt, a szabályok nélküli, önpusztító nyílt társadalmat. A Civil Összefogás Fórum a páratlan sikertörténet megünneplésére és még egy utolsó adomány biztosítására jótékonysági estet szervez nagyszerű művészek közreműködésével a Vigadó dísztermében március 13-án, este 7 órakor.
Ünnepelünk. Szó, szó, szó. De ami mögötte van, az remélhetőleg az istentagadó világ összeomlásának kezdete. A magyar nemzet egy része megint irányt mutatott. Köszönet érte! S boldogan értünk egyet XII. Pius pápa gondolataival: „A társadalmi egyensúly legszilárdabb alapja egy olyan erkölcsi rend, amely nem hideg és számító logikából, hanem Krisztus példáját követve az igazságosságból és a nagylelkű szeretetből táplálkozik.”
Bencze Izabella
A szerző jogász
Magyar Idők
2017. február 18.
A CSALÁD FONTOSSÁGÁT HANGSÚLYOZTÁK HATÁRON TÚLI MAGYAR VEZETŐK
MTI - A család fontosságát emelték ki határon túli magyar vezetők a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által Családban élni és magyarnak maradni a szülőföldön címmel szervezett konferencián, szombaton az Országházban. Biró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: a globalizálódó világ kihívásai kikezdik a hagyományos székely családmodellt, így nem kis felelőssége van annak, aki kapcsolatba kerül a családpolitikával, sőt mindenkire komoly felelősség hárul. Magyarországon a legmagasabb szinten elismerik a család fontosságát, „nem üres lózung a családpolitika”, a sokgyermekes családok támogatása – vélekedett.
Hozzátette: fontos, hogy „egységes magyar nemzetben tudunk gondolkodni”.
Biró Zsolt szerint a család a legtermészetesebb közösség, a társadalom legősibb alapvető eleme, amely nem minősíthető vissza valamiféle „szerződéses érdektársulásra”, szerepe a társadalom szövetének megerősítésében alapvető, ezért ha a családok sérülnek, rajtuk keresztül sérül az összes közösségi forma is. Olyan cselekvési programra van szükség, amely a népességfogyás mélyén húzódó bajokat orvosolhatja – mondta.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezető-helyettese előadásában rámutatott: ahhoz, hogy a magyarság kisebbségi helyzetben megmaradhasson, jogbiztonság, gazdasági és kisebbségi biztonság szükséges, Romániában pedig mind a hárommal vannak gondok. Azt mondta: a magyar vállalkozókat és a közösség vezetőit rendszeresen megfélemlítik, utalva az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatását segítők koncepciós pereire, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyére.
Ebben a helyzetben különösen nehéz megteremteni a családok biztonságérzetét, amelyhez elengedhetetlen a határon túli magyarság egysége és a meglévő magyar oktatási hálózat megvédése – mutatott rá Szabó Ödön.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség – Demokratikus Cselekvés Pártja szerbiai parlamenti frakcióvezetője közölte: Szerbiában a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 3,5 százaléka vallja magát magyar nemzetiségűnek, ez 40 ezerrel kevesebb embert jelent, mint tíz évvel korábban. A demográfiai csökkenés egész Szerbiát érinti, de a kisebbségi közösségek esetében jelentősebb, mint az országos átlag – magyarázta. Hozzátette: ráadásul a magyar közösségben az átlagéletkor három évvel magasabb, mint a szerbiai átlag.
Pásztor Bálint kifejtette: feladatuk, hogy a magyar közösséget a szülőföldön tartsák, ez az alapja a demográfiai mutatók javulásának, a boldogulásuknak és a kollektív jogok érvényesítésének. Bár a magyar kormány határozott támogatását élvezik, „a csatákat elsősorban otthon kell megvívni”, ezért fontos a magyar közösség megfelelő képviselete a szerbiai törvényhozásban és az önkormányzatokban – vélekedett.
Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja országos tanácsának elnöke a gazdasági helyzet fontosságról beszélt. Mint mondta, a fiatalok szülőföldön maradási, családalapítási és gyermekvállalási kedvét erősen befolyásolja egy-egy térség gazdasági helyzete.
Közlése szerint Szlovákiában a gazdaságilag leggyengébben teljesítő térség éppen a magyarok lakta régió. Van olyan határ menti település, ahol 70 százalékos a munkanélküliség, és ezek a területek rendre kimaradnak a szlovák kormány ipari fejlesztéseiből – mondta.
Őry Péter aggasztó jelenségként szólt arról, hogy a magyar fiatalok „nem fektetnek be a jövőbe”, inkább eladják nagyszüleik, szüleik földjét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, parlamenti képviselő hangoztatta: a családok helyzete a legfontosabb a magyar nemzet jövője és megmaradása szempontjából. Lényeges a nemzet egységének helyreállítása, hogy ebben az egységben tehessenek a nemzet megmaradásáért – mutatott rá.
Azt mondta: a kárpátaljai magyarság élete soha nem volt könnyű, rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie történelme során, sokat kellett küzdenie. A család azért fontos, mert amikor más lehetőség nem volt, a magyar nyelvet és kultúrát a családban ismerte meg a kárpátaljai magyar – magyarázta Brenzovics László.
http://magyaridok.hu
MTI - A család fontosságát emelték ki határon túli magyar vezetők a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége által Családban élni és magyarnak maradni a szülőföldön címmel szervezett konferencián, szombaton az Országházban. Biró Zsolt, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke kiemelte: a globalizálódó világ kihívásai kikezdik a hagyományos székely családmodellt, így nem kis felelőssége van annak, aki kapcsolatba kerül a családpolitikával, sőt mindenkire komoly felelősség hárul. Magyarországon a legmagasabb szinten elismerik a család fontosságát, „nem üres lózung a családpolitika”, a sokgyermekes családok támogatása – vélekedett.
Hozzátette: fontos, hogy „egységes magyar nemzetben tudunk gondolkodni”.
Biró Zsolt szerint a család a legtermészetesebb közösség, a társadalom legősibb alapvető eleme, amely nem minősíthető vissza valamiféle „szerződéses érdektársulásra”, szerepe a társadalom szövetének megerősítésében alapvető, ezért ha a családok sérülnek, rajtuk keresztül sérül az összes közösségi forma is. Olyan cselekvési programra van szükség, amely a népességfogyás mélyén húzódó bajokat orvosolhatja – mondta.
Szabó Ödön, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakcióvezető-helyettese előadásában rámutatott: ahhoz, hogy a magyarság kisebbségi helyzetben megmaradhasson, jogbiztonság, gazdasági és kisebbségi biztonság szükséges, Romániában pedig mind a hárommal vannak gondok. Azt mondta: a magyar vállalkozókat és a közösség vezetőit rendszeresen megfélemlítik, utalva az elkobzott egyházi vagyon visszaszolgáltatását segítők koncepciós pereire, valamint a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum ügyére.
Ebben a helyzetben különösen nehéz megteremteni a családok biztonságérzetét, amelyhez elengedhetetlen a határon túli magyarság egysége és a meglévő magyar oktatási hálózat megvédése – mutatott rá Szabó Ödön.
Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség – Demokratikus Cselekvés Pártja szerbiai parlamenti frakcióvezetője közölte: Szerbiában a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 3,5 százaléka vallja magát magyar nemzetiségűnek, ez 40 ezerrel kevesebb embert jelent, mint tíz évvel korábban. A demográfiai csökkenés egész Szerbiát érinti, de a kisebbségi közösségek esetében jelentősebb, mint az országos átlag – magyarázta. Hozzátette: ráadásul a magyar közösségben az átlagéletkor három évvel magasabb, mint a szerbiai átlag.
Pásztor Bálint kifejtette: feladatuk, hogy a magyar közösséget a szülőföldön tartsák, ez az alapja a demográfiai mutatók javulásának, a boldogulásuknak és a kollektív jogok érvényesítésének. Bár a magyar kormány határozott támogatását élvezik, „a csatákat elsősorban otthon kell megvívni”, ezért fontos a magyar közösség megfelelő képviselete a szerbiai törvényhozásban és az önkormányzatokban – vélekedett.
Őry Péter, a szlovákiai Magyar Közösség Pártja országos tanácsának elnöke a gazdasági helyzet fontosságról beszélt. Mint mondta, a fiatalok szülőföldön maradási, családalapítási és gyermekvállalási kedvét erősen befolyásolja egy-egy térség gazdasági helyzete.
Közlése szerint Szlovákiában a gazdaságilag leggyengébben teljesítő térség éppen a magyarok lakta régió. Van olyan határ menti település, ahol 70 százalékos a munkanélküliség, és ezek a területek rendre kimaradnak a szlovák kormány ipari fejlesztéseiből – mondta.
Őry Péter aggasztó jelenségként szólt arról, hogy a magyar fiatalok „nem fektetnek be a jövőbe”, inkább eladják nagyszüleik, szüleik földjét.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, parlamenti képviselő hangoztatta: a családok helyzete a legfontosabb a magyar nemzet jövője és megmaradása szempontjából. Lényeges a nemzet egységének helyreállítása, hogy ebben az egységben tehessenek a nemzet megmaradásáért – mutatott rá.
Azt mondta: a kárpátaljai magyarság élete soha nem volt könnyű, rengeteg nehézséggel kellett szembenéznie történelme során, sokat kellett küzdenie. A család azért fontos, mert amikor más lehetőség nem volt, a magyar nyelvet és kultúrát a családban ismerte meg a kárpátaljai magyar – magyarázta Brenzovics László.
http://magyaridok.hu
2017. február 19.
Amire nem emlékezünk, az nem létezik
A Magyar Polgári Egyesület szervezésében tartottak konferenciát a Gulágról február 18-án, szombaton a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében.
A Gulág Emlékbizottság támogatásával létrejött eseményen elsőként Tőkés László, EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke köszöntötte a szép számban egybegyűlteket az emlékezés fontosságára hívva fel a figyelmet. Ebben a vonatkozásban, mint fogalmazott, első tézise az, hogy „amiről nem emlékezünk, az nem létezik”, második tétele pedig így hangzott: „ahogyan emlékezünk valamire, az úgy létezik.” Kiemelte, hogy nagyon jól ismerték ezeket a tételeket a kommunisták, akik egész egyszerűen el akarták törölni a múltat, vagy a tényeket eltorzítva alakították ki hivatalos történelemszemléletüket. Nem csoda hát, ha a kommunizmus bukása után az emberekben egyszerre tör fel a múlt megismerésének az igénye – jegyezte meg Tőkés László.
Idézés
„Akié a múlt, azé a jelen” – folytatta beszédét a politikus, kiemelve, hogy a múlt felidézésének módja politikai kérdés is, hiszen, mint fogalmazott: „ahogyan elfoglalták Erdélyt, úgy el akarják foglalni a múltunkat is. Ezért a múltra emlékezés nekünk létkérdés”. Végezetül bejelentette, hogy a bukaresti katonai törvényszék megidézte tanúként az 1989-es forradalom eseményeinek feltárása ügyében. Tőkés László reményét fejezte ki, hogy „nem fog ezúttal is hazugságba torkollni a kivizsgálás, és valóban kiderül, mi történt 1989 decemberében, 1990 márciusában és júniusában”, majd hozzátette: „Fontos lenne, ha nem a forradalom hatvanadik évfordulón derülne ki, hogy mi is történt valójában, hanem már most tudnánk, mi az igazság”.
Előadások
Elsőként Benkő Levente újságíró, történész osztotta meg a hallgatósággal kutatási eredményeit Magyarok és németek elhurcolása 1944 őszén Romániában című előadásában. Benkő Levente abból az alaptézisből indult ki, hogy nincs kollektív bűnösség, az elítélendő cselekményeket soha nem egy közösség, hanem egyének és intézmények követik el. Ezzel szemben Romániában már 1943-ban megfogalmazódott a magyar és a német nép kollektív bűnösségének a gondolata. Benkő Levente felidézte: 1944 augusztus 23-ika, azaz Románia átállása után a magyar hatóságok kivonultak Észak-Erdélyből, és így a magyar lakosság teljesen védtelen maradt. Erős magyar- és németellenes hangulat alakul ki, és már augusztus 25-én megszületik az első csendőrségi parancs, amit további parancsok követnek, melyek alapján elkezdődött a német és a magyar közösség tagjainak a deportálása. Bár a parancsok alapján az 1940 auguszus 30, tehát a második bécsi döntés után Észak-Erdélybe költözött magyarokra és németekre vonatkozott a deportálás, a román hatóságok a szovjetekkel együttműködve azonban az őshonos erdélyi magyar és német férfiakra is kiterjesztették azok hatályát. 1945 februárjában Molotov szovjet külügyminiszter jóváhagyta azt, hogy az őshonos kisebbségeket ne hurcolják el, de mint fogalmazott, ezt az intézkedést sietség nélkül kell életbe léptetni. Nyilván ez annak is betudható volt, hogy a Szovjetúniónak rengeteg munkaerőre volt szüksége az újjáépítéshez, így érdekében állt, hogy Erdélyből is minél több embert deportáljanak. Benkő Levente előadása után Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, író elevenítette fel a hajdúnánási magyarok deportálásának tragikus történetét, majd a nagyváradi Duma István idézte fel börtönélményeit. Végezetül Papp Annamária kolozsvári újságíró egyéni sorsokban rajzolta meg a kolozsvári deportálások történetét.
Pap István
erdon.ro
A Magyar Polgári Egyesület szervezésében tartottak konferenciát a Gulágról február 18-án, szombaton a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében.
A Gulág Emlékbizottság támogatásával létrejött eseményen elsőként Tőkés László, EP-képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke köszöntötte a szép számban egybegyűlteket az emlékezés fontosságára hívva fel a figyelmet. Ebben a vonatkozásban, mint fogalmazott, első tézise az, hogy „amiről nem emlékezünk, az nem létezik”, második tétele pedig így hangzott: „ahogyan emlékezünk valamire, az úgy létezik.” Kiemelte, hogy nagyon jól ismerték ezeket a tételeket a kommunisták, akik egész egyszerűen el akarták törölni a múltat, vagy a tényeket eltorzítva alakították ki hivatalos történelemszemléletüket. Nem csoda hát, ha a kommunizmus bukása után az emberekben egyszerre tör fel a múlt megismerésének az igénye – jegyezte meg Tőkés László.
Idézés
„Akié a múlt, azé a jelen” – folytatta beszédét a politikus, kiemelve, hogy a múlt felidézésének módja politikai kérdés is, hiszen, mint fogalmazott: „ahogyan elfoglalták Erdélyt, úgy el akarják foglalni a múltunkat is. Ezért a múltra emlékezés nekünk létkérdés”. Végezetül bejelentette, hogy a bukaresti katonai törvényszék megidézte tanúként az 1989-es forradalom eseményeinek feltárása ügyében. Tőkés László reményét fejezte ki, hogy „nem fog ezúttal is hazugságba torkollni a kivizsgálás, és valóban kiderül, mi történt 1989 decemberében, 1990 márciusában és júniusában”, majd hozzátette: „Fontos lenne, ha nem a forradalom hatvanadik évfordulón derülne ki, hogy mi is történt valójában, hanem már most tudnánk, mi az igazság”.
Előadások
Elsőként Benkő Levente újságíró, történész osztotta meg a hallgatósággal kutatási eredményeit Magyarok és németek elhurcolása 1944 őszén Romániában című előadásában. Benkő Levente abból az alaptézisből indult ki, hogy nincs kollektív bűnösség, az elítélendő cselekményeket soha nem egy közösség, hanem egyének és intézmények követik el. Ezzel szemben Romániában már 1943-ban megfogalmazódott a magyar és a német nép kollektív bűnösségének a gondolata. Benkő Levente felidézte: 1944 augusztus 23-ika, azaz Románia átállása után a magyar hatóságok kivonultak Észak-Erdélyből, és így a magyar lakosság teljesen védtelen maradt. Erős magyar- és németellenes hangulat alakul ki, és már augusztus 25-én megszületik az első csendőrségi parancs, amit további parancsok követnek, melyek alapján elkezdődött a német és a magyar közösség tagjainak a deportálása. Bár a parancsok alapján az 1940 auguszus 30, tehát a második bécsi döntés után Észak-Erdélybe költözött magyarokra és németekre vonatkozott a deportálás, a román hatóságok a szovjetekkel együttműködve azonban az őshonos erdélyi magyar és német férfiakra is kiterjesztették azok hatályát. 1945 februárjában Molotov szovjet külügyminiszter jóváhagyta azt, hogy az őshonos kisebbségeket ne hurcolják el, de mint fogalmazott, ezt az intézkedést sietség nélkül kell életbe léptetni. Nyilván ez annak is betudható volt, hogy a Szovjetúniónak rengeteg munkaerőre volt szüksége az újjáépítéshez, így érdekében állt, hogy Erdélyből is minél több embert deportáljanak. Benkő Levente előadása után Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, író elevenítette fel a hajdúnánási magyarok deportálásának tragikus történetét, majd a nagyváradi Duma István idézte fel börtönélményeit. Végezetül Papp Annamária kolozsvári újságíró egyéni sorsokban rajzolta meg a kolozsvári deportálások történetét.
Pap István
erdon.ro
2017. február 19.
A Gerliczy egyike a legrégebbi magyar családoknak
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság által szervezett előadássorozat folytatódott péntek délután a vár civil házában. Ezúttal Pásztai Ottó értekezett a Gerliczyekről.
A szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Mihálka Nándor régész köszöntötte az érdeklődőket, majd a híres váradi családok közül ezúttal a Gerliczyek múltját, történetét ismertette Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke egy figyelemre méltó, jól összeállított előadás keretében.
Felvezetőjében megjegyezte: tősgyökeres váradi polgárként mindig jóleső csodálattal adózott az egymással szemben álló két Gerliczy-palotának, de tetszett neki a szépen csengő név is. Miután pedig a helyi sajtóban elég gyakran bukkant fel a nevük mindig csupa dicsérő, magasztaló jelzővel, kíváncsi lett, mit lehet megtudni róluk? Teltek az év, évtizedek, ám csak a közelmúltban jutott el oda, hogy részletesebben utána tudjon nézni a famíliának. Ekkor döbbent csak rá arra, hogy milyen nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy egy rövid bemutatást tart. Legelőször azon lepődött meg, hogy milyen hatalmas és ősi a család! Egyike ugyanis a legrégebbi magyar családoknak. A bölcső Krassó vármegye, mivel azonban a családban bőséges volt a gyermekáldás, jutott belőlük a történelmi Magyarország, majd az Osztrák-Magyar Monarchia sok vidékére is.
Nőegylet
A közérthetőség végett a bemutatást és a szerepüket a váradi Gerliczy-kel kezdte, a család egyik ága ugyanis Erdélyben telepedett le. Feltétlenül említést érdemel Félix báró (1819-1895), aki főrendházi tag, kamarás és Bihar vármegye másodalispánja volt, és nőül vette a vallásos, jótékony lelkületű, az elesettek sorsát felkaroló, hazafias érzelmű Kornis Lujzát, aki ötven éven keresztül a Bihar vármegyei és Nagyváradi Nőegyletnek az alapító-elnöke volt. A családfő Félix pedig szívesen vett részt a Szigligeti Társaság rendezvényein, valamint az 1835-ben Polgári Lövész Egylet versenyein.
A Gerliczy-család nevében ugyanakkor szerepel a Kruspér név is, valamint a Des Echerolles, hogy ennek mi az oka, arra is kitért Pásztai Ottó. Arra is felhívta a figyelmet: a közelmúltban egy értékes dokumentumhoz jutott. Egy egykori premontrei diák dédunokája Budapestről fénymásolatban elküldte az 1897-98-as iskolaév értesítőjét, melyben Az új ifjúsági zászló felszentelése címmel jelent meg egy tudósítás. Ez amiatt érdekes, mert a zászlóanya Des Echerolles Kruspér Sándorné volt, báró Gerliczy Félixné leánya, akinek a fiai, Sándor és Gilbert a Premontrei Főgimnáziumnak voltak a növendékei.
Előadása utolsó harmadában Pásztai Ottó nagyvonalakban a távolabbi ősökről is megemlékezett, megemlítve a jeles személyeket, valamint a Haller családot is, mely szintén „képbe került” akkor, amikor Gerliczy Félix feleségül vette Kornis Lujzát.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság által szervezett előadássorozat folytatódott péntek délután a vár civil házában. Ezúttal Pásztai Ottó értekezett a Gerliczyekről.
A szervező Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság nevében Mihálka Nándor régész köszöntötte az érdeklődőket, majd a híres váradi családok közül ezúttal a Gerliczyek múltját, történetét ismertette Pásztai Ottó, a Nagyváradi Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke egy figyelemre méltó, jól összeállított előadás keretében.
Felvezetőjében megjegyezte: tősgyökeres váradi polgárként mindig jóleső csodálattal adózott az egymással szemben álló két Gerliczy-palotának, de tetszett neki a szépen csengő név is. Miután pedig a helyi sajtóban elég gyakran bukkant fel a nevük mindig csupa dicsérő, magasztaló jelzővel, kíváncsi lett, mit lehet megtudni róluk? Teltek az év, évtizedek, ám csak a közelmúltban jutott el oda, hogy részletesebben utána tudjon nézni a famíliának. Ekkor döbbent csak rá arra, hogy milyen nagyon nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elhatározta, hogy egy rövid bemutatást tart. Legelőször azon lepődött meg, hogy milyen hatalmas és ősi a család! Egyike ugyanis a legrégebbi magyar családoknak. A bölcső Krassó vármegye, mivel azonban a családban bőséges volt a gyermekáldás, jutott belőlük a történelmi Magyarország, majd az Osztrák-Magyar Monarchia sok vidékére is.
Nőegylet
A közérthetőség végett a bemutatást és a szerepüket a váradi Gerliczy-kel kezdte, a család egyik ága ugyanis Erdélyben telepedett le. Feltétlenül említést érdemel Félix báró (1819-1895), aki főrendházi tag, kamarás és Bihar vármegye másodalispánja volt, és nőül vette a vallásos, jótékony lelkületű, az elesettek sorsát felkaroló, hazafias érzelmű Kornis Lujzát, aki ötven éven keresztül a Bihar vármegyei és Nagyváradi Nőegyletnek az alapító-elnöke volt. A családfő Félix pedig szívesen vett részt a Szigligeti Társaság rendezvényein, valamint az 1835-ben Polgári Lövész Egylet versenyein.
A Gerliczy-család nevében ugyanakkor szerepel a Kruspér név is, valamint a Des Echerolles, hogy ennek mi az oka, arra is kitért Pásztai Ottó. Arra is felhívta a figyelmet: a közelmúltban egy értékes dokumentumhoz jutott. Egy egykori premontrei diák dédunokája Budapestről fénymásolatban elküldte az 1897-98-as iskolaév értesítőjét, melyben Az új ifjúsági zászló felszentelése címmel jelent meg egy tudósítás. Ez amiatt érdekes, mert a zászlóanya Des Echerolles Kruspér Sándorné volt, báró Gerliczy Félixné leánya, akinek a fiai, Sándor és Gilbert a Premontrei Főgimnáziumnak voltak a növendékei.
Előadása utolsó harmadában Pásztai Ottó nagyvonalakban a távolabbi ősökről is megemlékezett, megemlítve a jeles személyeket, valamint a Haller családot is, mely szintén „képbe került” akkor, amikor Gerliczy Félix feleségül vette Kornis Lujzát.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro
2017. február 19.
Digitalizálták a szovjet táborokba hurcoltakról szóló legnagyobb iratanyagot
Digitalizálta a Szovjetunióba hurcolt magyarok legnagyobb egységes iratanyagát, a külügyminisztérium egykori hadifogoly osztályának dokumentumait a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), amely a Gulág Emlékbizottság támogatásával multimédiás online oktatóanyagot is készített a témában.
A mintegy 700 ezer oldalnyi iratanyag digitalizálása hatalmas lehetőség, hiszen bár sokan gondolhatják, hogy az 1945 utáni történelmünk már teljesen ismert, de ez nem így van – mondta el Mikó Zsuzsanna, az MNL főigazgatója csütörtökön Budapesten. Hozzáfűzte: az MNL Oktatólapok internetes oldalán elérhető interaktív Gulág-alkalmazás mindenki számára közérthető formában ismerteti meg a korszak történelmét, a kutatási eredményeket és forrásokat.
Az 1945 utáni időszak egyik legtragikusabb eseménye, amikor a magyar kormány közreműködésével a szovjet megszálló csapatok magyar állampolgárokat hurcoltak el a Szovjetunió lágereibe mindenféle ítélet nélkül – hangsúlyozta Mikó Zsuzsanna. A sajtótájékoztatón Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a lágerekbe és málenkij robotra elhurcoltak története évtizedekig a 20. századi történelem elhallgatásra ítélt fejezete volt. Ma nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek nagy része sem tudja pontosan mi az a Gulág, a hadifogság vagy a lágerélet. Az adatok gyűjtése és közreadása ezért a Gulág-emlékév egyik legfontosabb eredménye.
“Az utolsó órában vagyunk, hiszen a mai is élő túlélők már mind 80 éven felüliek” – hangsúlyozta Kovács Emőke, a Gulág Emlékbizottság szakmai vezetője, aki szerint az emlékévben a közös társadalmi trauma feldolgozására számos interjú készült túlélőkkel, konferenciákat rendeztek, adatbázisok és feltáró munkák indultak el. A történész úgy vélte: a szakma bevonása mellett nagyon fontosak a civil pályázatok, a február 25-én záródó emlékévben számos magyarországi és határon túli magyar település kapott támogatást kordokumentumok megjelentetésére, kiállítások rendezésére, emléktáblák állítására.
Szabó Csaba, az MNL általános főigazgató-helyettese kiemelte: a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztály irategyüttese 347 doboz terjedelmű, rendkívül rossz állapotban lévő anyagot ölelt fel, amelyet most állományvédelmi szempontból kezeltek, rendeztek, település szerint kereshetővé tettek és digitalizáltak. A dokumentumok fényében hihetetlen szervezettséggel működött az elhurcolás folyamata a Vörös Hadsereg részéről, a front elvonulása után 2-3 nappal már megjelentek azok a speciális alakulatok, amelyek összefogdosták a katonákat és civileket – mutatott rá a szakember.
A Magyarok a Gupvi- és gulág-táborokban című interaktív, multimédiás és folyamatosan bővülő oktatóanyag az MNL korábbi két alkalmazásával (Rendszerváltozás Magyarországon 1987-1990 és Koncepciós perek Magyarországon 1945 után) együtt vált szabadon hozzáférhetővé a levéltár Oktatólapok internetes oldalán. A közép- és felsőoktatásban is jól használható felületen több órányi hang- és videóanyag, mintegy 15 ezer oldal eredeti levéltári irat, számos fotó, tudományos értekezések és névlexikon böngészhető – mondta el Szabó Csaba. Kitért arra is: az összesen 37 millió forintos projekt részeként megújult az MNL 16 éves múltra visszatekintő Archivnet című akadémiai besorolású, forrásközlő tudományos online szaklapja is. A folyóirat 2017. évi első Hadifogság, gulág, málenkij robot (1944-1956) című tematikus számában hét tanulmány jelent meg.
Tóth Tünde
Forrás: mult-kor.hu
karpatalja.ma
Digitalizálta a Szovjetunióba hurcolt magyarok legnagyobb egységes iratanyagát, a külügyminisztérium egykori hadifogoly osztályának dokumentumait a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), amely a Gulág Emlékbizottság támogatásával multimédiás online oktatóanyagot is készített a témában.
A mintegy 700 ezer oldalnyi iratanyag digitalizálása hatalmas lehetőség, hiszen bár sokan gondolhatják, hogy az 1945 utáni történelmünk már teljesen ismert, de ez nem így van – mondta el Mikó Zsuzsanna, az MNL főigazgatója csütörtökön Budapesten. Hozzáfűzte: az MNL Oktatólapok internetes oldalán elérhető interaktív Gulág-alkalmazás mindenki számára közérthető formában ismerteti meg a korszak történelmét, a kutatási eredményeket és forrásokat.
Az 1945 utáni időszak egyik legtragikusabb eseménye, amikor a magyar kormány közreműködésével a szovjet megszálló csapatok magyar állampolgárokat hurcoltak el a Szovjetunió lágereibe mindenféle ítélet nélkül – hangsúlyozta Mikó Zsuzsanna. A sajtótájékoztatón Krucsainé Herter Anikó kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a lágerekbe és málenkij robotra elhurcoltak története évtizedekig a 20. századi történelem elhallgatásra ítélt fejezete volt. Ma nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek nagy része sem tudja pontosan mi az a Gulág, a hadifogság vagy a lágerélet. Az adatok gyűjtése és közreadása ezért a Gulág-emlékév egyik legfontosabb eredménye.
“Az utolsó órában vagyunk, hiszen a mai is élő túlélők már mind 80 éven felüliek” – hangsúlyozta Kovács Emőke, a Gulág Emlékbizottság szakmai vezetője, aki szerint az emlékévben a közös társadalmi trauma feldolgozására számos interjú készült túlélőkkel, konferenciákat rendeztek, adatbázisok és feltáró munkák indultak el. A történész úgy vélte: a szakma bevonása mellett nagyon fontosak a civil pályázatok, a február 25-én záródó emlékévben számos magyarországi és határon túli magyar település kapott támogatást kordokumentumok megjelentetésére, kiállítások rendezésére, emléktáblák állítására.
Szabó Csaba, az MNL általános főigazgató-helyettese kiemelte: a Külügyminisztérium Hadifogoly Osztály irategyüttese 347 doboz terjedelmű, rendkívül rossz állapotban lévő anyagot ölelt fel, amelyet most állományvédelmi szempontból kezeltek, rendeztek, település szerint kereshetővé tettek és digitalizáltak. A dokumentumok fényében hihetetlen szervezettséggel működött az elhurcolás folyamata a Vörös Hadsereg részéről, a front elvonulása után 2-3 nappal már megjelentek azok a speciális alakulatok, amelyek összefogdosták a katonákat és civileket – mutatott rá a szakember.
A Magyarok a Gupvi- és gulág-táborokban című interaktív, multimédiás és folyamatosan bővülő oktatóanyag az MNL korábbi két alkalmazásával (Rendszerváltozás Magyarországon 1987-1990 és Koncepciós perek Magyarországon 1945 után) együtt vált szabadon hozzáférhetővé a levéltár Oktatólapok internetes oldalán. A közép- és felsőoktatásban is jól használható felületen több órányi hang- és videóanyag, mintegy 15 ezer oldal eredeti levéltári irat, számos fotó, tudományos értekezések és névlexikon böngészhető – mondta el Szabó Csaba. Kitért arra is: az összesen 37 millió forintos projekt részeként megújult az MNL 16 éves múltra visszatekintő Archivnet című akadémiai besorolású, forrásközlő tudományos online szaklapja is. A folyóirat 2017. évi első Hadifogság, gulág, málenkij robot (1944-1956) című tematikus számában hét tanulmány jelent meg.
Tóth Tünde
Forrás: mult-kor.hu
karpatalja.ma
2017. február 20.
A jövő a mai magyaroktól függ
Születésének 460. évfordulóján színvonalas ünnepségsorozattal tisztelgett Nyárádszereda Bocskai István emléke előtt, akit a székelyek ebben a kisvárosban választottak fejedelmükké1605. február 21-én.
A fejedelem nevét viselő gimnáziumba pénteken a megye más iskoláiból is érkeztek diákok történelmi és sportvetélkedőkre, szombaton délelőtt a művelődési házban Mihály Eszter nyárádszentsimoni művész hagyományos középkori technikával, magyar és keleti rokon népek mintáival díszített nemez- és kelmekiállítását tekinthették meg az érdeklődők, majd a középiskolások irodalmi és zenés hitvallására került sor.
Sárándi Tamás történész a második bécsi döntést követő, 1940 őszén sorra kerülő magyar katonai bevonulást és erdélyi közigazgatási átvétel időszakát mutatta be a Levezényelt visszacsatolás című kötetével, míg Kovászna Megye Tanácsának elnöke régi erdélyi térképgyűjteménnyel érkezett, illetve Petelei Klára Descriptio Transilvaniae című, 57 szerző 85 térképével illusztrált könyvét ismertette a közönséggel.
Délután a házigazda Tóth Sándor polgármester mutatta be Nyárádszeredát, mint kistérségi központot, majd Buksa Ferenc rigmányi lelkész a tizenkét éve folytatott, főleg a Nyárádmentét felölelő családfakutatásairól tartott előadást, este pedig a Bekecs néptáncegyüttes mutatta be az Esszencia című erdélyi folklórműsorát a művelődési házban.
Pénteken este díszülést tartott a városi tanács, amelynek keretében az önkormányzat díjazta azokat a kisdiákokat és pedagógusaikat, akik a 2015–2016-os tanévben kiváló eredményeket értek el megyei szinten. Az óvodások mesemondó versenyén elért első helyezésért Kiss Adrien, az óvodásoknak szervezett Kiskurutty Játéktanoda versenyén elért első helyért Kiss Adrien, Csiszér Tibor, László Gergő, Varga Zselyke kapott elismerést, a kisiskolásoknak szervezett mesemondó verseny első helyezéséért Török Ivett, a kisikolásoknak szervezett Kurutty általános műveltségi vetélkedőn elért első helyezésért Török Ivett, Csipán Réka, Kátai Zsanett és László Boglárka kapott oklevelet, továbbá a győzteseket felkészítő pedagógusok is: Balogh Judit és Kádár Ilona óvónők, Kátai Judit tanítónő.
A rendezvénysorozat vasárnap délelőtt a főtéri református templomban ünnepi istentisztelettel folytatódott, amelynek keretében a Bocskai Dalkar műsorral tisztelgett a fejedelem emléke előtt. Az ünnepség díszvendége, dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának üdvözletét is hozta, és arra kereste a választ, hogy megtartottuk-e Bocskai testamentumát, „a szép egyezséget, atyafiúi szeretetet”.
2010-ben közjogi nemzetegyesítésre került sor, mára 920 ezer határon kívüli magyar kapott magyar állampolgárságot. De „egyezség” van az erdélyi és magyarországiak között abban is, ami az önigazgatást, autonómiát illeti, hogy egy közösség szabadon dönthesse el, mikor milyen zászlót tesz ki és hová, hogy gyerekét milyen iskolában taníttatja, identitását hogyan őrzi, használja. Az, hogy 2105-ben Nyárádszeredában, a Nyárád völgyében lesz-e magyar szó, és táncolják-e székely táncainkat, az a mai magyaroktól függ – hangsúlyozta a politikus.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
Születésének 460. évfordulóján színvonalas ünnepségsorozattal tisztelgett Nyárádszereda Bocskai István emléke előtt, akit a székelyek ebben a kisvárosban választottak fejedelmükké1605. február 21-én.
A fejedelem nevét viselő gimnáziumba pénteken a megye más iskoláiból is érkeztek diákok történelmi és sportvetélkedőkre, szombaton délelőtt a művelődési házban Mihály Eszter nyárádszentsimoni művész hagyományos középkori technikával, magyar és keleti rokon népek mintáival díszített nemez- és kelmekiállítását tekinthették meg az érdeklődők, majd a középiskolások irodalmi és zenés hitvallására került sor.
Sárándi Tamás történész a második bécsi döntést követő, 1940 őszén sorra kerülő magyar katonai bevonulást és erdélyi közigazgatási átvétel időszakát mutatta be a Levezényelt visszacsatolás című kötetével, míg Kovászna Megye Tanácsának elnöke régi erdélyi térképgyűjteménnyel érkezett, illetve Petelei Klára Descriptio Transilvaniae című, 57 szerző 85 térképével illusztrált könyvét ismertette a közönséggel.
Délután a házigazda Tóth Sándor polgármester mutatta be Nyárádszeredát, mint kistérségi központot, majd Buksa Ferenc rigmányi lelkész a tizenkét éve folytatott, főleg a Nyárádmentét felölelő családfakutatásairól tartott előadást, este pedig a Bekecs néptáncegyüttes mutatta be az Esszencia című erdélyi folklórműsorát a művelődési házban.
Pénteken este díszülést tartott a városi tanács, amelynek keretében az önkormányzat díjazta azokat a kisdiákokat és pedagógusaikat, akik a 2015–2016-os tanévben kiváló eredményeket értek el megyei szinten. Az óvodások mesemondó versenyén elért első helyezésért Kiss Adrien, az óvodásoknak szervezett Kiskurutty Játéktanoda versenyén elért első helyért Kiss Adrien, Csiszér Tibor, László Gergő, Varga Zselyke kapott elismerést, a kisiskolásoknak szervezett mesemondó verseny első helyezéséért Török Ivett, a kisikolásoknak szervezett Kurutty általános műveltségi vetélkedőn elért első helyezésért Török Ivett, Csipán Réka, Kátai Zsanett és László Boglárka kapott oklevelet, továbbá a győzteseket felkészítő pedagógusok is: Balogh Judit és Kádár Ilona óvónők, Kátai Judit tanítónő.
A rendezvénysorozat vasárnap délelőtt a főtéri református templomban ünnepi istentisztelettel folytatódott, amelynek keretében a Bocskai Dalkar műsorral tisztelgett a fejedelem emléke előtt. Az ünnepség díszvendége, dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának üdvözletét is hozta, és arra kereste a választ, hogy megtartottuk-e Bocskai testamentumát, „a szép egyezséget, atyafiúi szeretetet”.
2010-ben közjogi nemzetegyesítésre került sor, mára 920 ezer határon kívüli magyar kapott magyar állampolgárságot. De „egyezség” van az erdélyi és magyarországiak között abban is, ami az önigazgatást, autonómiát illeti, hogy egy közösség szabadon dönthesse el, mikor milyen zászlót tesz ki és hová, hogy gyerekét milyen iskolában taníttatja, identitását hogyan őrzi, használja. Az, hogy 2105-ben Nyárádszeredában, a Nyárád völgyében lesz-e magyar szó, és táncolják-e székely táncainkat, az a mai magyaroktól függ – hangsúlyozta a politikus.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2017. február 20.
A 19. század „háromdéje” az udvarhelyi múzeumban
A kalandos sorsú Erdélyi Panoráma bemutatásával emlékezik meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitöréséről a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. A Herendi Porcelánmanufaktúra darabjait az Ópusztaszerről érkező Bem–Petőfi-körkép váltja fel.
Idén vélhetőleg még nem lesz saját kiállítása a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumnak, viszont számos más tárlatot hoznak el a Haberstumpf-villába, a múzeum nagy sikerű Anna-kiállítása pedig eljut a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumba. Az év egyik kiemelkedő tárlata lesz a következő, amely az Erdélyi Panorámát mutatja be – mondta el Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
A Herendi-kiállítás helyére kerülő tárlat a kevésbé ismert történelmi körképet, az Erdélyi Panorámát mutatja be, melynek története 1896-ig nyúlik vissza. „Rólunk szól, ezért is jelentős a székelyudvarhelyi és székelyföldi látogatók számára, hiszen az 1849. március 11-én vívott nagyszebeni csatát ábrázolja, amelyet Bem József vezetett” – magyarázta. A panorámaképet Jan Styka lengyel festőművésztől rendelte meg a magyar kormány 1896-ban, az 1848-as forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára készülve. A 120 méter hosszú és 15 méter magas festmény témájaként a Bem József vezette nagyszebeni csatát választotta a megrendelő. Mivel a kiegyezés után készült a forradalom egyik dicsőséges jelenetét bemutató festmény, ezért eshetett az orosz–osztrák csatára a választás, hiszen ezzel nem sérthették meg az osztrákokat.
A csatakörkép elkészítése előtt a művész eljött Erdélybe megtekinteni a tájat, majd 1897 tavaszán elkezdte a munkát, és alig néhány hónap alatt be is fejezte. A folyamatban több olyan magyar festőművész is segített neki, akik a Feszty-körképen is dolgoztak, például Vágó Pál és Spányi Béla. Noha a hitelességre törekedtek, a romantikus történelmi festményen olyan szereplők is vannak, akik nem vettek részt a csatában – például a kép egyik főszereplője, Petőfi Sándor sem volt jelen a szebeni összecsapáson.
„Elkészülésükkor, a 19. század végén a panorámaképek olyanok voltak, mint ma a 3D mozik. Kör alakban állították fel, és különböző elemekkel egészítették ki” – magyarázta a festmény korabeli jelentőségét Miklós Zoltán.
A százhúsz éve kiállított óriási festmény sorsa azonban különös fordulatot vett, hiszen az elkészült művet ugyan bemutatták Magyarországon, ám nem tudták kifizetni. A művész ezért 1907-ben feldarabolta a körképet, hogy a darabokat külön eladva szerezze vissza a festménybe fektetett pénzét. Az Erdélyi Panorámából a szakértők ismeretei szerint mára mindössze 36 részlet maradt fenn, amelyből tizennyolcat a festményen is szereplő Bem József tábornok szülővárosában, Tarnówban őriznek. A Tarnówi Körzeti Múzeum ezeket a festményeket, valamint a festmény népszerűsítésére készült olajnyomatokat adta kölcsön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak, onnan hozzák Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
A festmények utaztatása nem lesz egyszerű munka, hiszen csupán a művek biztosítása 450 ezer euróba kerül – magyarázta a múzeumigazgató. A fennmaradt darabok közül a legkisebb 15 ezer euróba, a legnagyobb pedig ötvenezer euróba kerül. A tárlat magyarországi támogatók segítségével érkezik a székely anyavárosba. Miklós Zoltán elmondta, hogy a festmények elhelyezése is kihívás lesz számukra, hiszen néhány darab egészen nagy méretű. A többméteres panorámadarabokat a lengyelországi múzeum restaurátorainak irányításával fogják elhelyezni – még a világítást is le kell szerelni, hogy beférjenek a terembe.
Miklós Zoltán szerint a múzeum új otthona ugyan a réginél sokkal jobb teret biztosít a tárlatoknak, mégsem szeretnék utánozni más múzeumok brand jellegű kiállításait. Mint fogalmazott, minden múzeumnak a saját útját kell járnia, így a Haáz Rezső Múzeum is keresi a maga útját.
A vidéki gyerekeket is elhoznák a múzeumba
A tárlatot március 15-én nyitják meg, ám nemcsak az Erdélyi Panoráma darabjait állítják ki, hanem 1848–49-es tematikájú tárgyakat is, amelyeket a szegedi Móra Ferenc Múzeumtól kapnak kölcsön. A tárlat három hónapig lesz látogatható, mely időre számos programot is terveznek, főként gyerekeknek. Lesznek vetélkedők, és szeretnék, ha minél több vidéki iskolából érkeznének csoportok – mondta az igazgató.
Veres Réka
Székelyhon.ro
A kalandos sorsú Erdélyi Panoráma bemutatásával emlékezik meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitöréséről a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum. A Herendi Porcelánmanufaktúra darabjait az Ópusztaszerről érkező Bem–Petőfi-körkép váltja fel.
Idén vélhetőleg még nem lesz saját kiállítása a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumnak, viszont számos más tárlatot hoznak el a Haberstumpf-villába, a múzeum nagy sikerű Anna-kiállítása pedig eljut a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumba. Az év egyik kiemelkedő tárlata lesz a következő, amely az Erdélyi Panorámát mutatja be – mondta el Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
A Herendi-kiállítás helyére kerülő tárlat a kevésbé ismert történelmi körképet, az Erdélyi Panorámát mutatja be, melynek története 1896-ig nyúlik vissza. „Rólunk szól, ezért is jelentős a székelyudvarhelyi és székelyföldi látogatók számára, hiszen az 1849. március 11-én vívott nagyszebeni csatát ábrázolja, amelyet Bem József vezetett” – magyarázta. A panorámaképet Jan Styka lengyel festőművésztől rendelte meg a magyar kormány 1896-ban, az 1848-as forradalom leverésének ötvenedik évfordulójára készülve. A 120 méter hosszú és 15 méter magas festmény témájaként a Bem József vezette nagyszebeni csatát választotta a megrendelő. Mivel a kiegyezés után készült a forradalom egyik dicsőséges jelenetét bemutató festmény, ezért eshetett az orosz–osztrák csatára a választás, hiszen ezzel nem sérthették meg az osztrákokat.
A csatakörkép elkészítése előtt a művész eljött Erdélybe megtekinteni a tájat, majd 1897 tavaszán elkezdte a munkát, és alig néhány hónap alatt be is fejezte. A folyamatban több olyan magyar festőművész is segített neki, akik a Feszty-körképen is dolgoztak, például Vágó Pál és Spányi Béla. Noha a hitelességre törekedtek, a romantikus történelmi festményen olyan szereplők is vannak, akik nem vettek részt a csatában – például a kép egyik főszereplője, Petőfi Sándor sem volt jelen a szebeni összecsapáson.
„Elkészülésükkor, a 19. század végén a panorámaképek olyanok voltak, mint ma a 3D mozik. Kör alakban állították fel, és különböző elemekkel egészítették ki” – magyarázta a festmény korabeli jelentőségét Miklós Zoltán.
A százhúsz éve kiállított óriási festmény sorsa azonban különös fordulatot vett, hiszen az elkészült művet ugyan bemutatták Magyarországon, ám nem tudták kifizetni. A művész ezért 1907-ben feldarabolta a körképet, hogy a darabokat külön eladva szerezze vissza a festménybe fektetett pénzét. Az Erdélyi Panorámából a szakértők ismeretei szerint mára mindössze 36 részlet maradt fenn, amelyből tizennyolcat a festményen is szereplő Bem József tábornok szülővárosában, Tarnówban őriznek. A Tarnówi Körzeti Múzeum ezeket a festményeket, valamint a festmény népszerűsítésére készült olajnyomatokat adta kölcsön az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparknak, onnan hozzák Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
A festmények utaztatása nem lesz egyszerű munka, hiszen csupán a művek biztosítása 450 ezer euróba kerül – magyarázta a múzeumigazgató. A fennmaradt darabok közül a legkisebb 15 ezer euróba, a legnagyobb pedig ötvenezer euróba kerül. A tárlat magyarországi támogatók segítségével érkezik a székely anyavárosba. Miklós Zoltán elmondta, hogy a festmények elhelyezése is kihívás lesz számukra, hiszen néhány darab egészen nagy méretű. A többméteres panorámadarabokat a lengyelországi múzeum restaurátorainak irányításával fogják elhelyezni – még a világítást is le kell szerelni, hogy beférjenek a terembe.
Miklós Zoltán szerint a múzeum új otthona ugyan a réginél sokkal jobb teret biztosít a tárlatoknak, mégsem szeretnék utánozni más múzeumok brand jellegű kiállításait. Mint fogalmazott, minden múzeumnak a saját útját kell járnia, így a Haáz Rezső Múzeum is keresi a maga útját.
A vidéki gyerekeket is elhoznák a múzeumba
A tárlatot március 15-én nyitják meg, ám nemcsak az Erdélyi Panoráma darabjait állítják ki, hanem 1848–49-es tematikájú tárgyakat is, amelyeket a szegedi Móra Ferenc Múzeumtól kapnak kölcsön. A tárlat három hónapig lesz látogatható, mely időre számos programot is terveznek, főként gyerekeknek. Lesznek vetélkedők, és szeretnék, ha minél több vidéki iskolából érkeznének csoportok – mondta az igazgató.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2017. február 20.
Hatvan kopjafa az 1956-os forradalom évfordulójára
Hatvan kopjafából álló kompozíciót avattak szombaton a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett emlékünnepségen.
A kompozíciót Balázs Antal fafaragóművész (fotó) készítette. A kopjafákat Grezsa István a magyar Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa avatta fel.
A sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség által szervezett rendezvényen hangsúlyozta, az 1956-os forradalom eseményei egyformán érintették Budapestet és Székelyföldet, hiszen Romániában a forradalom később ürügyül szolgált olyan intézkedések bevezetéséhez, melyek nagymértékben megnehezítették a magyar kisebbség életét.
„Az emlékhely átadásával adósságot törlesztünk ’56 hősei és az ügyükért kiálló, határon túl élő magyarság felé” – hangsúlyozta a kormánybiztos.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
Hatvan kopjafából álló kompozíciót avattak szombaton a sepsiszentgyörgyi unitárius templomban, az 1956-os forradalom 60. évfordulója tiszteletére rendezett emlékünnepségen.
A kompozíciót Balázs Antal fafaragóművész (fotó) készítette. A kopjafákat Grezsa István a magyar Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa avatta fel.
A sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség által szervezett rendezvényen hangsúlyozta, az 1956-os forradalom eseményei egyformán érintették Budapestet és Székelyföldet, hiszen Romániában a forradalom később ürügyül szolgált olyan intézkedések bevezetéséhez, melyek nagymértékben megnehezítették a magyar kisebbség életét.
„Az emlékhely átadásával adósságot törlesztünk ’56 hősei és az ügyükért kiálló, határon túl élő magyarság felé” – hangsúlyozta a kormánybiztos.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro
2017. február 20.
Miholcsa József alkotásait állították ki a Pro Art Galériában
Miholcsa József szobrászművész 106 alkotása március elejéig még megtekinthető a Pro Art Galériában. A képíró, székely szobrász egyéni kiállítására 29 évet vártak a gyergyószékiek, ugyanis három évtizeddel ezelőtt volt egyéni tárlata Gyergyószentmiklóson.
Nagyon örült a művészetszerető közönség, hogy Jeszenszky Melinda meghívását elfogadta Miholcsa József, és alkotásaiból egy szeletet megmutatott. A Pro Art Galéria vezetője megmozgatta a művészetbarátokat, sok érdeklődő jelent meg a szombat esti tárlatnyitón. Tusa Lajos köszöntötte a jelenlévőket és Gáll Mihály Wass Albert Üzenet haza című versét szavalta.
Balázs József alfalvi festőművész nyitotta meg a kiállítást, méltatta az alkotót, aki Marosvásárhelyen született, viszont anyai ágról alfalvi és Ditróban is tanított, tehát nem idegen a neve a gyergyószékieknek, annál is inkább, mert több köztéri alkotása is díszíti tereinket.
„Miholcsa József egy rendkívüli ember, egy rendkívüli művész, termékeny szobrász, akit hatalmas energiák mozgatnak” – mondta Balázs József festőművész, és személyes élményét is megosztotta a jelenlévőkkel. Mint mondta, annak idején a kultúrházban megrendezett kiállításon Miholcsa József alkotásaival kapcsolatban is ugyanazok az érzések futottak át rajta, mint amikor Nagy István, a nagy székely festő alkotásait szemlélete. „Miholcsa József a székely szobrász, a mi szobrászunk, munkái olyan hatást keltenek, olyan formavilágban vannak megfogalmazva, amit más nem tud megcsinálni, ehhez ide kell születni, az ősök génjeit kell hordozni„ – mondta Balázs József. „Miholcsának egyszer a fülébe tört az a mondat, hogy a székelyek magyarul beszélő románok, ezt követően Bandi Dezső néprajzkutatóval való találkozása meghatározta, alakította további életét, illetve választ is adott e különös mondatra. A magyar emberhez hozzátartozik a ló is. Miholcsa József fogathajtóként is tevékenykedett, és számos, jó hangulatú művésztábort szervez, huszárkodásba is kezdett. Nemzetünk ezen értékeit is felmutatta. Alkotásaiban Miholcsa visszanyúlt az eredeti, tiszta forráshoz, megtalálta a székely népművészetet, és mivel székelynek született, természetes elemi erővel nyúlt hozzájuk. Alkotásai varázslatnak is tűnnek, nem naturalista szobrász. Ha elolvassuk a címeket, érdekes fogalmakat találunk arra, hogyan képes megfogalmazni egy deszkadarabot. Szimbolizmus, szürrealizmus, minden van alkotásaiban, amit az ember keres. Alkotásait nézve azt tapasztalja az ember, hogy nem a szem lát, hanem az agy, a szem, az csak néz. Az ember egyszerre látja az anyagot, az anyag szellemét és a mondanivalót is, képet lát. Miholcsa képíró szobrász, és ez is magyar sajátosság. Sajátos nyelvezete van, mely egy közösséget jellemez. Egyénisége sajátos, és amit kifejez, az önmaga kifejezése, de ez jellemzi a nemzetet. A nemzet lelkülete sűrűsödik Miholcsa lelkében, egész lényében, ebben gyönyörködhetünk. Ezt a kiállítótermet nem is lehetett volna jobban feldíszíteni, az alkotások összhangban vannak a teremmel, jól érzik magukat itt” – mondta többek között Balázs József.
Miholcsa József egyéni kiállítása március 3-ig tekinthető meg a Pro Art Galériában.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
Miholcsa József szobrászművész 106 alkotása március elejéig még megtekinthető a Pro Art Galériában. A képíró, székely szobrász egyéni kiállítására 29 évet vártak a gyergyószékiek, ugyanis három évtizeddel ezelőtt volt egyéni tárlata Gyergyószentmiklóson.
Nagyon örült a művészetszerető közönség, hogy Jeszenszky Melinda meghívását elfogadta Miholcsa József, és alkotásaiból egy szeletet megmutatott. A Pro Art Galéria vezetője megmozgatta a művészetbarátokat, sok érdeklődő jelent meg a szombat esti tárlatnyitón. Tusa Lajos köszöntötte a jelenlévőket és Gáll Mihály Wass Albert Üzenet haza című versét szavalta.
Balázs József alfalvi festőművész nyitotta meg a kiállítást, méltatta az alkotót, aki Marosvásárhelyen született, viszont anyai ágról alfalvi és Ditróban is tanított, tehát nem idegen a neve a gyergyószékieknek, annál is inkább, mert több köztéri alkotása is díszíti tereinket.
„Miholcsa József egy rendkívüli ember, egy rendkívüli művész, termékeny szobrász, akit hatalmas energiák mozgatnak” – mondta Balázs József festőművész, és személyes élményét is megosztotta a jelenlévőkkel. Mint mondta, annak idején a kultúrházban megrendezett kiállításon Miholcsa József alkotásaival kapcsolatban is ugyanazok az érzések futottak át rajta, mint amikor Nagy István, a nagy székely festő alkotásait szemlélete. „Miholcsa József a székely szobrász, a mi szobrászunk, munkái olyan hatást keltenek, olyan formavilágban vannak megfogalmazva, amit más nem tud megcsinálni, ehhez ide kell születni, az ősök génjeit kell hordozni„ – mondta Balázs József. „Miholcsának egyszer a fülébe tört az a mondat, hogy a székelyek magyarul beszélő románok, ezt követően Bandi Dezső néprajzkutatóval való találkozása meghatározta, alakította további életét, illetve választ is adott e különös mondatra. A magyar emberhez hozzátartozik a ló is. Miholcsa József fogathajtóként is tevékenykedett, és számos, jó hangulatú művésztábort szervez, huszárkodásba is kezdett. Nemzetünk ezen értékeit is felmutatta. Alkotásaiban Miholcsa visszanyúlt az eredeti, tiszta forráshoz, megtalálta a székely népművészetet, és mivel székelynek született, természetes elemi erővel nyúlt hozzájuk. Alkotásai varázslatnak is tűnnek, nem naturalista szobrász. Ha elolvassuk a címeket, érdekes fogalmakat találunk arra, hogyan képes megfogalmazni egy deszkadarabot. Szimbolizmus, szürrealizmus, minden van alkotásaiban, amit az ember keres. Alkotásait nézve azt tapasztalja az ember, hogy nem a szem lát, hanem az agy, a szem, az csak néz. Az ember egyszerre látja az anyagot, az anyag szellemét és a mondanivalót is, képet lát. Miholcsa képíró szobrász, és ez is magyar sajátosság. Sajátos nyelvezete van, mely egy közösséget jellemez. Egyénisége sajátos, és amit kifejez, az önmaga kifejezése, de ez jellemzi a nemzetet. A nemzet lelkülete sűrűsödik Miholcsa lelkében, egész lényében, ebben gyönyörködhetünk. Ezt a kiállítótermet nem is lehetett volna jobban feldíszíteni, az alkotások összhangban vannak a teremmel, jól érzik magukat itt” – mondta többek között Balázs József.
Miholcsa József egyéni kiállítása március 3-ig tekinthető meg a Pro Art Galériában.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro
2017. február 20.
Csíki Magánjavak: közösen kell tenni a cél eléréséért
Mintegy száz küldött vett részt hétfőn a Csíki Magánjavak tisztújító közgyűlésén. A találkozás jó alkalom volt arra is, hogy a jelenlevők egymást megerősítsék abban, hogy közösen tudnak eredményeket elérni.
A leköszönő igazgatótanács beszámolója a mandátum időszakáról, a 2016-os év tevékenységi beszámoló, valamint ugyanerre az évre vonatkozó pénzügyi jelentés, a 2017-es év tevékenységi és pénzügyi terv, az igazgatótanács és cenzorbizottság megválasztása, illetve különfélék szerepeltek a Csíki Magánjavak hétfői közgyűlésének napirendjén. A megyeházán tartott gyűlésre – a közbirtokossági elnökök, polgármesterek, önkormányzatok képviselői mellett – meghívták Darvas Kozma József római katolikus esperest, Farkas Balázs konzult, Sógor Csaba EP-képviselőt és a sajtó képviselőit is.
„Nem az erdőt tartom a legnagyobb értéknek, hanem hogy ennyien egy asztalhoz le tudunk ülni, hogy ennyi embernek fontos a holnap. (...) Persze, jó lenne, ha visszaadnák a javakat, de ha soha nem adják vissza, akkor is dolgoznunk kell” – hívta fel a figyelmet Böjte Csaba, a Csíki Magánjavak elnöke.
Bíró Albin, a magánjavak alelnöke beszámolójában kitért az elkobzott erdővagyon és több ingatlan visszaigénylési pereire. Rámutatott, ha kell, Strasbourgig mennek megkeresni az igazságot. Kiemelte, a négyévenként megtartott közgyűlésre azért is szükség van, hogy egymást megerősítsék abban, hogy együvé tartoznak, és ezekről a bizonyos „magánjavakról”, erkölcsi és anyagi javakról nem mondanak le.
Kolumbán Tibor ügyvéd, igazgatótanácsi tag elmondta, addig is, amíg a tárgyalásokon előrelépés történik, folytatják a munkát. Ugyanakkor igyekeznek a nagyközönséggel is megismertetni a Csíki Magánjavak történetét, törekvéseit, honlapot és közösségi oldalt terveznek létrehozni.
Mátéffi Győző, a csíksomlyói közbirtokosság elnöke javasolta, vonják be a közbirtokossági tagságokat a Csíki Magánjavakba, Darvas Kozma József esperes pedig pénzbeli felajánlást is tett. „Nagyon fontosnak tartom a Csíki Magánjavakat, és négyezer lejjel fogjuk támogatni az ügyet. Ha akarjuk, akkor valóság lesz minden.”
Rafain Zoltán igazgatótanácsi tag javaslatára a jelenlevők közösen imádkoztak azért, hogy a Csíki Magánjavak ügyei jó irányba haladjanak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
Mintegy száz küldött vett részt hétfőn a Csíki Magánjavak tisztújító közgyűlésén. A találkozás jó alkalom volt arra is, hogy a jelenlevők egymást megerősítsék abban, hogy közösen tudnak eredményeket elérni.
A leköszönő igazgatótanács beszámolója a mandátum időszakáról, a 2016-os év tevékenységi beszámoló, valamint ugyanerre az évre vonatkozó pénzügyi jelentés, a 2017-es év tevékenységi és pénzügyi terv, az igazgatótanács és cenzorbizottság megválasztása, illetve különfélék szerepeltek a Csíki Magánjavak hétfői közgyűlésének napirendjén. A megyeházán tartott gyűlésre – a közbirtokossági elnökök, polgármesterek, önkormányzatok képviselői mellett – meghívták Darvas Kozma József római katolikus esperest, Farkas Balázs konzult, Sógor Csaba EP-képviselőt és a sajtó képviselőit is.
„Nem az erdőt tartom a legnagyobb értéknek, hanem hogy ennyien egy asztalhoz le tudunk ülni, hogy ennyi embernek fontos a holnap. (...) Persze, jó lenne, ha visszaadnák a javakat, de ha soha nem adják vissza, akkor is dolgoznunk kell” – hívta fel a figyelmet Böjte Csaba, a Csíki Magánjavak elnöke.
Bíró Albin, a magánjavak alelnöke beszámolójában kitért az elkobzott erdővagyon és több ingatlan visszaigénylési pereire. Rámutatott, ha kell, Strasbourgig mennek megkeresni az igazságot. Kiemelte, a négyévenként megtartott közgyűlésre azért is szükség van, hogy egymást megerősítsék abban, hogy együvé tartoznak, és ezekről a bizonyos „magánjavakról”, erkölcsi és anyagi javakról nem mondanak le.
Kolumbán Tibor ügyvéd, igazgatótanácsi tag elmondta, addig is, amíg a tárgyalásokon előrelépés történik, folytatják a munkát. Ugyanakkor igyekeznek a nagyközönséggel is megismertetni a Csíki Magánjavak történetét, törekvéseit, honlapot és közösségi oldalt terveznek létrehozni.
Mátéffi Győző, a csíksomlyói közbirtokosság elnöke javasolta, vonják be a közbirtokossági tagságokat a Csíki Magánjavakba, Darvas Kozma József esperes pedig pénzbeli felajánlást is tett. „Nagyon fontosnak tartom a Csíki Magánjavakat, és négyezer lejjel fogjuk támogatni az ügyet. Ha akarjuk, akkor valóság lesz minden.”
Rafain Zoltán igazgatótanácsi tag javaslatára a jelenlevők közösen imádkoztak azért, hogy a Csíki Magánjavak ügyei jó irányba haladjanak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro
2017. február 20.
Bocskai Napokat rendeztek Nyárádszeredában
Színes kulturális programsorozattal ünnepelték Nyárádszeredában a 24. alkalommal megszervezett Bocskai Napokat. A rendezvény bizonyítéka annak, hogy a múlt és a hagyományok előtt fejet hajtanak, de a jelenbeli értékeket is becsülni tudják.
Amint lenni szokott, ezúttal is együtt ünnepeltek a szeredaiakkal az Aszód, Hajdúdorog, Szerencs, Mór és Zalaegerszeg testvértelepülésekről érkező vendégek, akikkel szoros barátságot ápolnak a helybéliek. A Bocskai Napokon a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának köszöntőjét dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott tolmácsolta.
A hét végi háromnapos rendezvénysorozat egyik színes mozzanataként Hagyomány és megújulás a nemezművészetben címmel a nyárádszentsimoni Mihály Eszter képzőművész egyéni tárlata nyílt meg a szeredai művelődési otthonban. A fiatal művész kézügyességét és fantáziáját dicsérő, ízléses darabokkal állt a közönség elé. Hagyományos, ősi technikával és mintavilággal készült kirgiz, türkmén mintájú nemeztakarók, ülőlapok és a selyem-nemez „összeházasításából” született kelmék, sálak, mellények, táskák, fejfedők kerültek bemutatásra.
Elismerés a legügyesebb „kuruttyolóknak”
A Bocskai Napok kiváló alkalom volt arra, hogy ünnepélyes keretek között elismerő oklevéllel értékeljék azoknak a gyerekeknek a teljesítményét, akik a Kurutty kisiskolás vetélkedőn, valamint az óvodásoknak szánt Kiskurutty Játéktanoda általános műveltségi versenyen jól szerepeltek, illetve köszönetet mondjanak azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik fáradságot nem kímélve, sok esetben szabadidejüket is erre áldozva azon munkálkodnak, hogy a tananyag mellett a gyerekekben rejlő készségeket fejlesszék, és kreativitásra ösztönözzék őket. – Tudott dolog, hogy a nevelő, tanító egész életre szóló példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amit a gyermek soha el nem felejt. Boldog vagyok, hogy iskolánkban ilyen példaadó pedagógusok oktatnak. Hiszem, hogy igaz embereket nevelnek a társadalomnak, akik megállják a helyüket az életben. És remélem, hogy évek múltán itthon építenek majd otthont, a Székelyföldön, Erdélyben, figyelve Bocskai intésére: „Erdély megléte legerősebb pajzsa a mi nemzetünk fennmaradásának, abból várhatjuk tán örökös megtartását egész nemzetünknek” – fogalmazott Tóth Sándor polgármester, majd gratulált a pedagógusoknak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt.
A Kiskurutty Játéktanoda megyei fordulójának tavalyi első helyezettjei: Csiszér Tibor, Kiss Adrienn, László Gergő, Varga Zselyke óvodások, akiket Balogh Judit és Kádár Ica óvónők készítettek fel.
A legügyesebben „kuruttyoló” szeredai kisiskolások: Csipán Réka, Kátai Zsanett, László Boglárka, Török Ivett. Felkészítő tanítónő: Kátai Judit. Az előbb említett tanítónő és óvónők tanítványai, Kiss Adrienn és Török Ivett első helyezést értek el a mesemondó verseny megyei szakaszán is.
A helyi intézmények nagy része a teljes térséget szolgálja ki Szombat délután két érdekes előadásnak adott otthont a Deák Farkas Általános Iskola amfiteátruma. Mivel az egyik meghívott előadó, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere nem tudott részt venni a rendezvényen, helyette Tóth Sándor, Nyárádszereda elöljárója tartott előadást a Kisváros mint kistérségi központ címmel. A polgármester már az elején hangsúlyozta, számos tényező van, ami indokolja, hogy Szeredát a Nyárádmente – legalábbis a Közép-Nyárád mente – központjaként emlegessék. Mint mondta, a nyolc ággyal működő, tavaly felújított nyárádszeredai kórházban ellátott betegek több mint fele nem helybéli, hanem a környező községek lakója. A magyarlakta településeken élő idősek ódzkodnak attól, hogy Marosvásárhelyre menjenek orvosi ellátásra, ugyanis nem beszélnek románul. Ezért óriási segítség számukra, hogy a szeredai kórházban anyanyelvükön szólnak hozzájuk. Hasonló a helyzet a pár évvel ezelőtt megalakított helyi rohammentő-szolgálattal, bár ennek költségeihez a kisváros járul a legnagyobb mértékben hozzá, a szolgálat a környező településeket is kiszolgálja. A helyi, uniós finanszírozással kibővített és korszerűsített idősotthon szintén a teljes kistérséget kiszolgálja, még marosvásárhelyi bentlakók is vannak. Bár a városvezetés abban reménykedett, hogy sikerül önellátóvá tenni az intézményt, tavaly nyáron mégis elő kellett irányozni egy bizonyos összeget a működési költségek fedezésére. Mindemellett a polgármester szólt a Bekecs Néptáncegyüttesnek nyújtott anyagi támogatásról, például nemrég korszerű próbatermet alakítottak ki a táncosoknak, akik a környéken 750 gyereknek oktatnak néptáncot. Ugyanakkor a Nyárádmente Kistérségi Társulás működtetéséhez is hozzájárulnak.
Tóth Sándor előadásában rámutatott, a városi cím birtokában Nyárádszereda több szempontból hátrányba került, ugyanis nem pályázhatott vidékfejlesztési, sem pedig Leader-pénzalapokra. Viszont a hamarosan kezdődő Leader pályázati ciklusban végre a városokat is elfogadják, bár nem arányosan vannak elosztva a megpályázható összegek. A Leader-program keretében Nyárádszereda ezúttal is a teljes kistérséget érintő projektben gondolkodik, a helyi piacot szeretnék korszerűsíteni, ami szerdánként a környező községekből érkező több száz termelő és vásárló találkozóhelye. A megújult piac látványterve elkészült, az elöljáró be is mutatta, és hamarosan meglesz a kivitelezési terv is. Az előadás keretében a polgármester ismertette a kisváros főterével kapcsolatos további elképzeléseiket is.
Erdélyben mindenki atyafi egymással
A polgármestert követően Buksa Ferenc, rigmányi és nyárádszentsimoni református lelkész Családfakutatás a Nyárádmentén című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A lelkipásztor elismerte, a Nyárádmente áll a szívéhez a legközelebb, hiszen Szentgericén született, és eddigi munkássága során mindvégig a térségben teljesített szolgálatot. 12 évvel ezelőtt kezdte a családfakutatást, és a történelmi Marosszék, de főként a Nyárádmente jelenti a kutatási területét. Mint mondta, az ember általában három, de legtöbb öt generációra visszamenőleg ismeri az elődei nevét, de azon túl kevesen veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek a családfájuknak. Mint mondta, különböző írásos forrásokra alapozva például a főnemesi családoknál akár a 12-13. századig is vissza lehet vezetni a családi ágakat. Kutatások támasztják alá, hogy valójában Erdélyben mindenki atyafi egymással, például egy településen, ha kétszáz évre visszamegyünk a családfakutatásban, kimutatható, hogy az ottlakókat mind rokoni szálak kötik össze.
Az előadók után a testvértelepülések képviselői köszöntötték a nyárádszeredaiakat, elsőként Sztán István, Aszód polgármestere gratulált a rendezvénysorozat szervezőinek. Rámutatott, sok minden összeköti a két települést, ugyanis Aszód is kisváros, és ott is azért dolgoznak nap mint nap, hogy eleget tegyenek a lakosság elvárásainak. A nyárádszeredai főtér megújításával kapcsolatos elképzelések hallatán Aszód elöljárója elmondta, tavaly 75 millió forintot költöttek a főtér felújítására, és ezért az új köntösbe öltöztetett főteret ábrázoló festménnyel ajándékozta meg a szeredai vendéglátókat.
Szerencs alpolgármestere, dr. Egeli Zsolt kifejtette, hasonló gondokkal küszködnek, mint a nyárádmenti város lakói, az egyik legfőbb probléma, hogy a jó szakemberek külföldre vándorolnak, így otthon nincsen szakképzett munkaerő. A települések jelenlegi vezetőinek nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük, mint az előző nemzedékeknek – véli az alpolgármester, majd hozzátette, a nehézségek ellenére az utóbbi években azt tapasztalták, hogy Nyárádszereda évről évre fejlődik.
Ennek kapcsán Tóth Sándor hangsúlyozta, magyar állami támogatásnak köszönhetően jelentős előrelépés történt a szakmunkásképzés terén Nyárádszeredában, a Bocskai István középiskola százhúszezer euró értékű támogatást kapott, amiből egy korszerű autószerelő műhelyt alakítanak ki, és nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy ennek köszönhetően sikerül jóval magasabb szintre emelni a helyi szakképzést.
A szombati napot a Bekecs Néptáncegyüttes Esszencia című előadása zárta. Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Színes kulturális programsorozattal ünnepelték Nyárádszeredában a 24. alkalommal megszervezett Bocskai Napokat. A rendezvény bizonyítéka annak, hogy a múlt és a hagyományok előtt fejet hajtanak, de a jelenbeli értékeket is becsülni tudják.
Amint lenni szokott, ezúttal is együtt ünnepeltek a szeredaiakkal az Aszód, Hajdúdorog, Szerencs, Mór és Zalaegerszeg testvértelepülésekről érkező vendégek, akikkel szoros barátságot ápolnak a helybéliek. A Bocskai Napokon a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának köszöntőjét dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott tolmácsolta.
A hét végi háromnapos rendezvénysorozat egyik színes mozzanataként Hagyomány és megújulás a nemezművészetben címmel a nyárádszentsimoni Mihály Eszter képzőművész egyéni tárlata nyílt meg a szeredai művelődési otthonban. A fiatal művész kézügyességét és fantáziáját dicsérő, ízléses darabokkal állt a közönség elé. Hagyományos, ősi technikával és mintavilággal készült kirgiz, türkmén mintájú nemeztakarók, ülőlapok és a selyem-nemez „összeházasításából” született kelmék, sálak, mellények, táskák, fejfedők kerültek bemutatásra.
Elismerés a legügyesebb „kuruttyolóknak”
A Bocskai Napok kiváló alkalom volt arra, hogy ünnepélyes keretek között elismerő oklevéllel értékeljék azoknak a gyerekeknek a teljesítményét, akik a Kurutty kisiskolás vetélkedőn, valamint az óvodásoknak szánt Kiskurutty Játéktanoda általános műveltségi versenyen jól szerepeltek, illetve köszönetet mondjanak azoknak a lelkes pedagógusoknak, akik fáradságot nem kímélve, sok esetben szabadidejüket is erre áldozva azon munkálkodnak, hogy a tananyag mellett a gyerekekben rejlő készségeket fejlesszék, és kreativitásra ösztönözzék őket. – Tudott dolog, hogy a nevelő, tanító egész életre szóló példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amit a gyermek soha el nem felejt. Boldog vagyok, hogy iskolánkban ilyen példaadó pedagógusok oktatnak. Hiszem, hogy igaz embereket nevelnek a társadalomnak, akik megállják a helyüket az életben. És remélem, hogy évek múltán itthon építenek majd otthont, a Székelyföldön, Erdélyben, figyelve Bocskai intésére: „Erdély megléte legerősebb pajzsa a mi nemzetünk fennmaradásának, abból várhatjuk tán örökös megtartását egész nemzetünknek” – fogalmazott Tóth Sándor polgármester, majd gratulált a pedagógusoknak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt.
A Kiskurutty Játéktanoda megyei fordulójának tavalyi első helyezettjei: Csiszér Tibor, Kiss Adrienn, László Gergő, Varga Zselyke óvodások, akiket Balogh Judit és Kádár Ica óvónők készítettek fel.
A legügyesebben „kuruttyoló” szeredai kisiskolások: Csipán Réka, Kátai Zsanett, László Boglárka, Török Ivett. Felkészítő tanítónő: Kátai Judit. Az előbb említett tanítónő és óvónők tanítványai, Kiss Adrienn és Török Ivett első helyezést értek el a mesemondó verseny megyei szakaszán is.
A helyi intézmények nagy része a teljes térséget szolgálja ki Szombat délután két érdekes előadásnak adott otthont a Deák Farkas Általános Iskola amfiteátruma. Mivel az egyik meghívott előadó, Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere nem tudott részt venni a rendezvényen, helyette Tóth Sándor, Nyárádszereda elöljárója tartott előadást a Kisváros mint kistérségi központ címmel. A polgármester már az elején hangsúlyozta, számos tényező van, ami indokolja, hogy Szeredát a Nyárádmente – legalábbis a Közép-Nyárád mente – központjaként emlegessék. Mint mondta, a nyolc ággyal működő, tavaly felújított nyárádszeredai kórházban ellátott betegek több mint fele nem helybéli, hanem a környező községek lakója. A magyarlakta településeken élő idősek ódzkodnak attól, hogy Marosvásárhelyre menjenek orvosi ellátásra, ugyanis nem beszélnek románul. Ezért óriási segítség számukra, hogy a szeredai kórházban anyanyelvükön szólnak hozzájuk. Hasonló a helyzet a pár évvel ezelőtt megalakított helyi rohammentő-szolgálattal, bár ennek költségeihez a kisváros járul a legnagyobb mértékben hozzá, a szolgálat a környező településeket is kiszolgálja. A helyi, uniós finanszírozással kibővített és korszerűsített idősotthon szintén a teljes kistérséget kiszolgálja, még marosvásárhelyi bentlakók is vannak. Bár a városvezetés abban reménykedett, hogy sikerül önellátóvá tenni az intézményt, tavaly nyáron mégis elő kellett irányozni egy bizonyos összeget a működési költségek fedezésére. Mindemellett a polgármester szólt a Bekecs Néptáncegyüttesnek nyújtott anyagi támogatásról, például nemrég korszerű próbatermet alakítottak ki a táncosoknak, akik a környéken 750 gyereknek oktatnak néptáncot. Ugyanakkor a Nyárádmente Kistérségi Társulás működtetéséhez is hozzájárulnak.
Tóth Sándor előadásában rámutatott, a városi cím birtokában Nyárádszereda több szempontból hátrányba került, ugyanis nem pályázhatott vidékfejlesztési, sem pedig Leader-pénzalapokra. Viszont a hamarosan kezdődő Leader pályázati ciklusban végre a városokat is elfogadják, bár nem arányosan vannak elosztva a megpályázható összegek. A Leader-program keretében Nyárádszereda ezúttal is a teljes kistérséget érintő projektben gondolkodik, a helyi piacot szeretnék korszerűsíteni, ami szerdánként a környező községekből érkező több száz termelő és vásárló találkozóhelye. A megújult piac látványterve elkészült, az elöljáró be is mutatta, és hamarosan meglesz a kivitelezési terv is. Az előadás keretében a polgármester ismertette a kisváros főterével kapcsolatos további elképzeléseiket is.
Erdélyben mindenki atyafi egymással
A polgármestert követően Buksa Ferenc, rigmányi és nyárádszentsimoni református lelkész Családfakutatás a Nyárádmentén című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A lelkipásztor elismerte, a Nyárádmente áll a szívéhez a legközelebb, hiszen Szentgericén született, és eddigi munkássága során mindvégig a térségben teljesített szolgálatot. 12 évvel ezelőtt kezdte a családfakutatást, és a történelmi Marosszék, de főként a Nyárádmente jelenti a kutatási területét. Mint mondta, az ember általában három, de legtöbb öt generációra visszamenőleg ismeri az elődei nevét, de azon túl kevesen veszik a fáradságot, hogy utánanézzenek a családfájuknak. Mint mondta, különböző írásos forrásokra alapozva például a főnemesi családoknál akár a 12-13. századig is vissza lehet vezetni a családi ágakat. Kutatások támasztják alá, hogy valójában Erdélyben mindenki atyafi egymással, például egy településen, ha kétszáz évre visszamegyünk a családfakutatásban, kimutatható, hogy az ottlakókat mind rokoni szálak kötik össze.
Az előadók után a testvértelepülések képviselői köszöntötték a nyárádszeredaiakat, elsőként Sztán István, Aszód polgármestere gratulált a rendezvénysorozat szervezőinek. Rámutatott, sok minden összeköti a két települést, ugyanis Aszód is kisváros, és ott is azért dolgoznak nap mint nap, hogy eleget tegyenek a lakosság elvárásainak. A nyárádszeredai főtér megújításával kapcsolatos elképzelések hallatán Aszód elöljárója elmondta, tavaly 75 millió forintot költöttek a főtér felújítására, és ezért az új köntösbe öltöztetett főteret ábrázoló festménnyel ajándékozta meg a szeredai vendéglátókat.
Szerencs alpolgármestere, dr. Egeli Zsolt kifejtette, hasonló gondokkal küszködnek, mint a nyárádmenti város lakói, az egyik legfőbb probléma, hogy a jó szakemberek külföldre vándorolnak, így otthon nincsen szakképzett munkaerő. A települések jelenlegi vezetőinek nagyobb kihívásokkal kell szembenézniük, mint az előző nemzedékeknek – véli az alpolgármester, majd hozzátette, a nehézségek ellenére az utóbbi években azt tapasztalták, hogy Nyárádszereda évről évre fejlődik.
Ennek kapcsán Tóth Sándor hangsúlyozta, magyar állami támogatásnak köszönhetően jelentős előrelépés történt a szakmunkásképzés terén Nyárádszeredában, a Bocskai István középiskola százhúszezer euró értékű támogatást kapott, amiből egy korszerű autószerelő műhelyt alakítanak ki, és nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy ennek köszönhetően sikerül jóval magasabb szintre emelni a helyi szakképzést.
A szombati napot a Bekecs Néptáncegyüttes Esszencia című előadása zárta. Menyhárt Borbála
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2017. február 20.
Huszadik napja tiltakoztak országszerte
Bukarestben és az ország több városában tüntettek tegnap este, a tiltakozássorozat huszadik napján a kormány ellen.
A fővárosban mintegy háromezren vonultak utcára. A Győzelem – téren esőben kérték a kabinet lemondását. Doboltak, sípoltak, és kormányellenes jelszavakat skandáltak. A tüntetés mintegy másfél órát tartott, 22 óra után oszlani kezdett a tömeg.
Kolozsváron – a rendfenntartó erők becslése szerint – ugyancsak körülbelül háromezren vettek részt a tegnap esti kormány- és Szociáldemokrata Párt – ellenes tüntetésen. A megmozdulás 19 órakor kezdődött, a résztvevők végigvonultak a belváros utcáin, kormányellenes jelszavakat skandálva. Temesváron mintegy 1500-an vettek részt a kormányellenes megmozduláson. A tüntetés 21 óra körül véget ért, előtte azonban a résztvevők hangosan skandálva köszönték meg a csendőrök munkáját. Néhány százan tüntettek az este Brassóban, Nagyszebenben és Iasi-ban, néhány tucatnyian Nagyváradon, Gyulafehérváron, Szászsebesen, Besztercén, Krajován és néhány további településen is tiltakoztak a kormány ellen.
agerpres.ro
Erdély.ma
Bukarestben és az ország több városában tüntettek tegnap este, a tiltakozássorozat huszadik napján a kormány ellen.
A fővárosban mintegy háromezren vonultak utcára. A Győzelem – téren esőben kérték a kabinet lemondását. Doboltak, sípoltak, és kormányellenes jelszavakat skandáltak. A tüntetés mintegy másfél órát tartott, 22 óra után oszlani kezdett a tömeg.
Kolozsváron – a rendfenntartó erők becslése szerint – ugyancsak körülbelül háromezren vettek részt a tegnap esti kormány- és Szociáldemokrata Párt – ellenes tüntetésen. A megmozdulás 19 órakor kezdődött, a résztvevők végigvonultak a belváros utcáin, kormányellenes jelszavakat skandálva. Temesváron mintegy 1500-an vettek részt a kormányellenes megmozduláson. A tüntetés 21 óra körül véget ért, előtte azonban a résztvevők hangosan skandálva köszönték meg a csendőrök munkáját. Néhány százan tüntettek az este Brassóban, Nagyszebenben és Iasi-ban, néhány tucatnyian Nagyváradon, Gyulafehérváron, Szászsebesen, Besztercén, Krajován és néhány további településen is tiltakoztak a kormány ellen.
agerpres.ro
Erdély.ma
2017. február 20.
A korrupció bezár és leszegényít
Nagy az öröm a román–magyar határ mentén: végre megnyitották a már több éve elkészült mellékutakon fekvő kis határátkelőket, ami jelentősen megkönnyíti a szomszédos településeken, de a két országban élők családi, üzleti, kulturális kapcsolatainak fenntartását, még akkor is, ha egyelőre csak hetente egyszer nyitják fel a sorompókat. A távolabb élőknek sem közömbös a hír, hiszen enyhíti a nagy határátkelők zsúfoltságát, ha mást is lehet választani.
A tíz új, nyugatra vezető út használatba adása mégsem sikertörténet, sokkal inkább kudarc a román állam számára. Hiszen ezeket európai uniós pénzből, a szabadon átjárható schengeni térséghez való csatlakozás reményében építették, és azért kellett őket legalább időszakosan megnyitni, hogy ne kelljen visszafizetni a pénzt a hiábavaló beruházásra. Mert a 2011-re tervezett csatlakozás máig nem valósult meg, sőt, az utóbbi két évben nem is igen beszélnek róla, ellenkezőleg: Európát a migránsáradat megzabolázása foglalkoztatja, és még mindig nem bízik annyira Romániában, hogy felszámolja a határain elhelyezett szűrőket. Hiába magyarázzák a bukaresti diplomaták, hogy műszakilag minden feltételt teljesítettek: amíg a korszerű technika mellett megvesztegethető emberek, korrupt hivatalnokok vannak, addig valós esélyünk nincs arra, hogy bekerüljünk abba a szalonba, ahol az adott szó kötelező érvényű, nem pedig a figyelem elaltatására irányuló kijátszási kísérlet. Vajmi keveset ér azzal érvelni, hogy ide nemigen jönnek keleti bevándorlók, s aki mégis, azt kiutasítják az éber hatóságok: ez még nem oldja meg a belső korrupciós gondjainkat.
A tavaly decemberben uralomra került hatalom nem is igen mutatkozik érdekeltnek ebben: a reflektorok előtt ugyan minden politikus a korrupció visszaszorításáról szónokol, de az éj leple alatt elfogadott 13-as sürgősségi kormányrendelet épp az ellenkezőjéről tanúskodik. És hiába hatálytalanították, tudjuk, hogy nem adták fel, lázasan keresik a módját a büntetőjog személyekre, egy vékony rétegre szabott enyhítésének. Ilyen körülmények között csak álmodozhatunk arról, hogy egyszer majd megállás nélkül mehetünk át Magyarországra. Az állampolgárok életének megkönnyítése ugyan szerepel a kormányprogramban, de ez is főként az „okos fiúk” ügyleteinek akadálymentesítésére vonatkozik, akiknek nem okoz fejfájást, ha a határ mentén élő kisemberek tízezrei naponta pénzt vesztenek és környezetet szennyeznek azzal, hogy húsz-harminc kilométeres kerülőkre kényszerülnek, vagy ünnepek, vakációk idején órákig rostokolnak a határon keletkező dugókban. Ha összeadjuk azt az időt, ami így elveszik, több is kijön annál az egy-három évi börtönnél, amitől a jogállam felrúgása árán is szabadulni akarnak – éppen azok, akik miatt szegényebb és elzártabb az ország...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Nagy az öröm a román–magyar határ mentén: végre megnyitották a már több éve elkészült mellékutakon fekvő kis határátkelőket, ami jelentősen megkönnyíti a szomszédos településeken, de a két országban élők családi, üzleti, kulturális kapcsolatainak fenntartását, még akkor is, ha egyelőre csak hetente egyszer nyitják fel a sorompókat. A távolabb élőknek sem közömbös a hír, hiszen enyhíti a nagy határátkelők zsúfoltságát, ha mást is lehet választani.
A tíz új, nyugatra vezető út használatba adása mégsem sikertörténet, sokkal inkább kudarc a román állam számára. Hiszen ezeket európai uniós pénzből, a szabadon átjárható schengeni térséghez való csatlakozás reményében építették, és azért kellett őket legalább időszakosan megnyitni, hogy ne kelljen visszafizetni a pénzt a hiábavaló beruházásra. Mert a 2011-re tervezett csatlakozás máig nem valósult meg, sőt, az utóbbi két évben nem is igen beszélnek róla, ellenkezőleg: Európát a migránsáradat megzabolázása foglalkoztatja, és még mindig nem bízik annyira Romániában, hogy felszámolja a határain elhelyezett szűrőket. Hiába magyarázzák a bukaresti diplomaták, hogy műszakilag minden feltételt teljesítettek: amíg a korszerű technika mellett megvesztegethető emberek, korrupt hivatalnokok vannak, addig valós esélyünk nincs arra, hogy bekerüljünk abba a szalonba, ahol az adott szó kötelező érvényű, nem pedig a figyelem elaltatására irányuló kijátszási kísérlet. Vajmi keveset ér azzal érvelni, hogy ide nemigen jönnek keleti bevándorlók, s aki mégis, azt kiutasítják az éber hatóságok: ez még nem oldja meg a belső korrupciós gondjainkat.
A tavaly decemberben uralomra került hatalom nem is igen mutatkozik érdekeltnek ebben: a reflektorok előtt ugyan minden politikus a korrupció visszaszorításáról szónokol, de az éj leple alatt elfogadott 13-as sürgősségi kormányrendelet épp az ellenkezőjéről tanúskodik. És hiába hatálytalanították, tudjuk, hogy nem adták fel, lázasan keresik a módját a büntetőjog személyekre, egy vékony rétegre szabott enyhítésének. Ilyen körülmények között csak álmodozhatunk arról, hogy egyszer majd megállás nélkül mehetünk át Magyarországra. Az állampolgárok életének megkönnyítése ugyan szerepel a kormányprogramban, de ez is főként az „okos fiúk” ügyleteinek akadálymentesítésére vonatkozik, akiknek nem okoz fejfájást, ha a határ mentén élő kisemberek tízezrei naponta pénzt vesztenek és környezetet szennyeznek azzal, hogy húsz-harminc kilométeres kerülőkre kényszerülnek, vagy ünnepek, vakációk idején órákig rostokolnak a határon keletkező dugókban. Ha összeadjuk azt az időt, ami így elveszik, több is kijön annál az egy-három évi börtönnél, amitől a jogállam felrúgása árán is szabadulni akarnak – éppen azok, akik miatt szegényebb és elzártabb az ország...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 20.
A megbélyegzés és a privilégiumok ellen (Márton Árpád a perrendtartás módosításáról)
A romániai jogrendben már nagyjából létező előírásokat pontosít és egészít ki az a – büntető perrendtartási törvénykönyvnek az ártatlanság védelmére, a peren való részvételre, illetve a bűnvádi eljárást lefolytató, és döntéshozó hatóságok felelősségére vonatkozó részeit módosító – törvénytervezet, melyet az RMDSZ frakciója újból benyújtott a szenátus elé a múlt héten. Márton Árpád parlamenti képviselő szerint a módosítások véget vethetnek az egyre szélesebb körben elterjedt, korai megbélyegzésnek, illetve a bírák és ügyészek felelősségvállalása terén is rendet teremthetnek.
Ami az ártatlanság vélelmére vonatkozó előírásokat illeti, Márton Árpád kevés újdonsággal szolgált a hét elején lapunkban is ismertetettekhez képest. A honatya a már elmondottak mellett a törvénytervezet alapjául szolgáló 2016/343-as EU-s irányelv azon passzusait ismertette, melyek szinte szó szerint átkerültek a szenátushoz benyújtott jogszabálytervezetbe. Az uniós jogszabály tavaly márciusban lépett érvénybe, a tagállamoknak pedig 2018. április elsejéig kell saját jogrendjükbe illeszteniük. A képviselő szerint Romániában az elmúlt időszakban már szinte bevett gyakorlattá vált, hogy bűnvádi eljárás alatt lévő személyeket előre megbélyegzik az igazságszolgáltatási, bűnüldözési, valamint az államigazgatási (kormánytagok, államfő) hatóságok. Az uniós rendelkezések ezért igencsak üdvözlendőek, főképp, hogy nagyon átütően fogalmaznak, megtiltva, hogy a nyilvánosság előtt (a médiának tett nyilatkozatokban, állásfoglalásokban) már bűnösökként beszéljenek az érintettekről, és egyúttal azt is elrendeli, hogy a tagállamok megteremtsék a keretét annak, hogy ez ne történhessen meg. Ez utóbbi azt jelenti, az állam kötelezettsége a hatóságok értésére adni, hogy az ártatlanság vélelmére fokozottan kell figyelniük a nyilvánosság tájékoztatásakor bűnvádi eljárások esetében. Jelenleg Romániában nem ez történik. Márton Árpád leszögezte: az RMDSZ tervezetébe is bekerült tiltás ugyanakkor nem vonatkozik olyan esetre – az irányelv szellemében –, ha például egy honatya politikai nyilatkozatban állást foglal egy bűnvádi kérdésben. Emellett a tiltás a médiát nem érinti, hiszen csak a hatóságra vonatkozik. „Hogy a nyilatkozatokat követően a sajtó miként kezeli a kapott információkat, illetve hogyan vélekedik a bűnvádi eljárás alatt álló személyről, arra nem vonatkozik a tervezetünk, tehát szó sincs itt arról, hogy a sajtószabadság is sérülne, amint ez elhangzott az elmúlt időszakban” – tette hozzá a honatya. Márton Árpád továbbá kifejtette: a saját bűnvádi peren történő részvétellel kapcsolatos jogok és kötelezettségek terén újból csak elfért a kiegészítés, pontosítás, hiszen a vádlottak értesítése, a vádlott hiányában hozott ítéletek, a fellebbviteli és perújrafelvételi lehetőségekről való pontos tájékoztatás terén a hatályban lévő romániai előírások nem voltak kellően szigorúak. Márton Árpád a törvénytervezet harmadik részét illetően – mely arról rendelkezik, hogy amennyiben egy nemzetközi bíróság a kártérítés kifizetésére kötelezi a román államot, a kárpótlás kifizetése azokra a személyekre háruljon, akik előidézték a kárt, illetve abban az esetben, ha az illető személy rosszhiszeműen vagy súlyos gondatlanságból követte el azt a cselekedetet, amelyért Romániát megbírságolták, akkor ez hivatali visszaélésnek minősüljön – rámutatott: itt egy nagyon fontos módosítást hoz a jogszabálytervezetük. A perrendtartási törvénykönyv előírja mint jogorvoslati formát a kár behajtását az okozón, viszont ez nem kötelező érvényű. Emiatt még nem volt példa arra, hogy a bírákat vagy ügyészeket a bűnvádi eljárás során elkövetett jogsérelem miatt keletkezett kár okán felelősségre vontak volna, legalább diszciplináris vonalon. „Akárhonnan néznénk, ez egy kivételezett helyzetet teremtett főképp a bírák és az ügyészek számára (a törvénykönyv egyébként csak egyszerűen személyeket említ), főképp, ha azt vesszük, hogy a jogállásukat szabályzó törvényben ráadásul erről a kérdésről egy mondat sincs. Ne feledjük, hogy Romániát nem egy alkalommal marasztalták el a nemzetközi ítélőszékek pont bűnvádi eljárásban tapasztalt rendellenességek miatt, és ez leggyakrabban a bírák és az ügyészek felelőssége” – tette hozzá. A honatya ugyanakkor elmondta: azt tapasztalták, hogy a román állam nem igazán siette el az irányelvnek a hazai jogrendbe való beiktatását, az RMDSZ-en kívül csak a kormány emelt be egy passzust a közfelháborodást keltett és időközben hatálytalanított 13-as sürgősségi rendeletbe.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A romániai jogrendben már nagyjából létező előírásokat pontosít és egészít ki az a – büntető perrendtartási törvénykönyvnek az ártatlanság védelmére, a peren való részvételre, illetve a bűnvádi eljárást lefolytató, és döntéshozó hatóságok felelősségére vonatkozó részeit módosító – törvénytervezet, melyet az RMDSZ frakciója újból benyújtott a szenátus elé a múlt héten. Márton Árpád parlamenti képviselő szerint a módosítások véget vethetnek az egyre szélesebb körben elterjedt, korai megbélyegzésnek, illetve a bírák és ügyészek felelősségvállalása terén is rendet teremthetnek.
Ami az ártatlanság vélelmére vonatkozó előírásokat illeti, Márton Árpád kevés újdonsággal szolgált a hét elején lapunkban is ismertetettekhez képest. A honatya a már elmondottak mellett a törvénytervezet alapjául szolgáló 2016/343-as EU-s irányelv azon passzusait ismertette, melyek szinte szó szerint átkerültek a szenátushoz benyújtott jogszabálytervezetbe. Az uniós jogszabály tavaly márciusban lépett érvénybe, a tagállamoknak pedig 2018. április elsejéig kell saját jogrendjükbe illeszteniük. A képviselő szerint Romániában az elmúlt időszakban már szinte bevett gyakorlattá vált, hogy bűnvádi eljárás alatt lévő személyeket előre megbélyegzik az igazságszolgáltatási, bűnüldözési, valamint az államigazgatási (kormánytagok, államfő) hatóságok. Az uniós rendelkezések ezért igencsak üdvözlendőek, főképp, hogy nagyon átütően fogalmaznak, megtiltva, hogy a nyilvánosság előtt (a médiának tett nyilatkozatokban, állásfoglalásokban) már bűnösökként beszéljenek az érintettekről, és egyúttal azt is elrendeli, hogy a tagállamok megteremtsék a keretét annak, hogy ez ne történhessen meg. Ez utóbbi azt jelenti, az állam kötelezettsége a hatóságok értésére adni, hogy az ártatlanság vélelmére fokozottan kell figyelniük a nyilvánosság tájékoztatásakor bűnvádi eljárások esetében. Jelenleg Romániában nem ez történik. Márton Árpád leszögezte: az RMDSZ tervezetébe is bekerült tiltás ugyanakkor nem vonatkozik olyan esetre – az irányelv szellemében –, ha például egy honatya politikai nyilatkozatban állást foglal egy bűnvádi kérdésben. Emellett a tiltás a médiát nem érinti, hiszen csak a hatóságra vonatkozik. „Hogy a nyilatkozatokat követően a sajtó miként kezeli a kapott információkat, illetve hogyan vélekedik a bűnvádi eljárás alatt álló személyről, arra nem vonatkozik a tervezetünk, tehát szó sincs itt arról, hogy a sajtószabadság is sérülne, amint ez elhangzott az elmúlt időszakban” – tette hozzá a honatya. Márton Árpád továbbá kifejtette: a saját bűnvádi peren történő részvétellel kapcsolatos jogok és kötelezettségek terén újból csak elfért a kiegészítés, pontosítás, hiszen a vádlottak értesítése, a vádlott hiányában hozott ítéletek, a fellebbviteli és perújrafelvételi lehetőségekről való pontos tájékoztatás terén a hatályban lévő romániai előírások nem voltak kellően szigorúak. Márton Árpád a törvénytervezet harmadik részét illetően – mely arról rendelkezik, hogy amennyiben egy nemzetközi bíróság a kártérítés kifizetésére kötelezi a román államot, a kárpótlás kifizetése azokra a személyekre háruljon, akik előidézték a kárt, illetve abban az esetben, ha az illető személy rosszhiszeműen vagy súlyos gondatlanságból követte el azt a cselekedetet, amelyért Romániát megbírságolták, akkor ez hivatali visszaélésnek minősüljön – rámutatott: itt egy nagyon fontos módosítást hoz a jogszabálytervezetük. A perrendtartási törvénykönyv előírja mint jogorvoslati formát a kár behajtását az okozón, viszont ez nem kötelező érvényű. Emiatt még nem volt példa arra, hogy a bírákat vagy ügyészeket a bűnvádi eljárás során elkövetett jogsérelem miatt keletkezett kár okán felelősségre vontak volna, legalább diszciplináris vonalon. „Akárhonnan néznénk, ez egy kivételezett helyzetet teremtett főképp a bírák és az ügyészek számára (a törvénykönyv egyébként csak egyszerűen személyeket említ), főképp, ha azt vesszük, hogy a jogállásukat szabályzó törvényben ráadásul erről a kérdésről egy mondat sincs. Ne feledjük, hogy Romániát nem egy alkalommal marasztalták el a nemzetközi ítélőszékek pont bűnvádi eljárásban tapasztalt rendellenességek miatt, és ez leggyakrabban a bírák és az ügyészek felelőssége” – tette hozzá. A honatya ugyanakkor elmondta: azt tapasztalták, hogy a román állam nem igazán siette el az irányelvnek a hazai jogrendbe való beiktatását, az RMDSZ-en kívül csak a kormány emelt be egy passzust a közfelháborodást keltett és időközben hatálytalanított 13-as sürgősségi rendeletbe.
Nagy D. István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 20.
Huszonöt
Szűk baráti körben, a Sugás vendéglőbeli törzsasztalnál mutatta be Czegő Zoltán legújabb – sorrendben huszonötödik – kötetét tegnap kora délután. A Tyúkisten gyermekei rövid elbeszélések gyűjteménye, melyekben nem kipanaszolja magát a szerző – hiszen, mint mondotta, nem vágyik a kipanaszolkodásra, mert míg van ereje, írni szeretne –, hanem sajátos világnézetének lenyomata. Ezt írtam, így láttam jónak, hogy összekomponáljam egy kévébe, csak azt tudom mondani, hogy aki elolvassa, azon legyen áldásom – bocsátotta útjára a kötetet Czegő Zoltán.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Szűk baráti körben, a Sugás vendéglőbeli törzsasztalnál mutatta be Czegő Zoltán legújabb – sorrendben huszonötödik – kötetét tegnap kora délután. A Tyúkisten gyermekei rövid elbeszélések gyűjteménye, melyekben nem kipanaszolja magát a szerző – hiszen, mint mondotta, nem vágyik a kipanaszolkodásra, mert míg van ereje, írni szeretne –, hanem sajátos világnézetének lenyomata. Ezt írtam, így láttam jónak, hogy összekomponáljam egy kévébe, csak azt tudom mondani, hogy aki elolvassa, azon legyen áldásom – bocsátotta útjára a kötetet Czegő Zoltán.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 20.
Sepsiszentgyörgyre költözött az Árkosi Kulturális Központ
Az Olt utcai Bástya vendéglő egy részében rendezkedett be a Szenkereszty-kastélyból kilakoltatott Árkosi Kulturális Központ: újabb rendezvényeit – zömmel hangversenyeket – már ott tartja. Az új székhely átmeneti jellegű, az intézmény vezetőjének, Kopacz Attilának hosszú távra más tervei vannak.
Árkoson érdekes a helyzet, az egykori tulajdonos leszármazottainak a kastélyt, a kápolnát és a régi istállót adták vissza, a terület az egyéb felépítményekkel, létesítményekkel továbbra is az állam tulajdonában, az Árkosi Kulturális Központ vagyonkezelésében maradt. Ideális az lett volna, ha az intézmény kibéreli a kastélyt, tevékenységét Árkoson folytatva, de a visszaszolgáltatott Szentkereszty-kastély tulajdonosával nem tudtak megegyezni, a végrehajtó pedig kilakoltatást helyezett kilátásba, így inkább önszántukból költöztek ki – mondta el megkeresésünkre Kopacz Attila.
A helyszínkeresésben több lehetőség is felmerült, legjobb választásnak az egykori Dózsa-klub bizonyult volna: igazi koncerttermet lehetett volna kialakítani, a Baász-hagyaték elhelyezésére állandó kiállítóteret lehetett volna kiképezni, s nem mellékesen a város egy sajátos épületét lehetett volna visszavonni a kulturális körforgásba – ám bonyolult jogi helyzete miatt „nem jött össze a dolog” – magyarázta Kopacz Attila. A volt dohánygyár adminisztratív épülete is felmerült a lehetséges helyszínek között, ott infrastrukturális gondok adódtak, azonkívül koncertteremmé átalakítható helyiséggel sem rendelkezik – az Árkosi Kulturális Központ számára viszont rendkívül fontosak a jól bejáratott hangversenyek, a zenészek is szívesen jönnek, és az évtizedek során kialakult közönség is igényli. Így hát kényszerűségből került sor a Bástya vendéglő egy részének kibérlésére: a környék egyetlen jó koncertzongorája ott megfelelő környezetben szólhat, a hangversenyek számára elegendő tér áll rendelkezésre.
Ami az intézményt illeti, szűkösebb programkínálattal fog egyelőre működni, hiszen jelenlegi székhelye nem a legmegfelelőbb kiállítások szervezésére, a rezidensprogramok lebonyolítására meg végképp alkalmatlan. Hosszú távon mégis a Dózsa-klubba való berendezkedést tartaná a legjobb megoldásnak Kopacz Attila.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Olt utcai Bástya vendéglő egy részében rendezkedett be a Szenkereszty-kastélyból kilakoltatott Árkosi Kulturális Központ: újabb rendezvényeit – zömmel hangversenyeket – már ott tartja. Az új székhely átmeneti jellegű, az intézmény vezetőjének, Kopacz Attilának hosszú távra más tervei vannak.
Árkoson érdekes a helyzet, az egykori tulajdonos leszármazottainak a kastélyt, a kápolnát és a régi istállót adták vissza, a terület az egyéb felépítményekkel, létesítményekkel továbbra is az állam tulajdonában, az Árkosi Kulturális Központ vagyonkezelésében maradt. Ideális az lett volna, ha az intézmény kibéreli a kastélyt, tevékenységét Árkoson folytatva, de a visszaszolgáltatott Szentkereszty-kastély tulajdonosával nem tudtak megegyezni, a végrehajtó pedig kilakoltatást helyezett kilátásba, így inkább önszántukból költöztek ki – mondta el megkeresésünkre Kopacz Attila.
A helyszínkeresésben több lehetőség is felmerült, legjobb választásnak az egykori Dózsa-klub bizonyult volna: igazi koncerttermet lehetett volna kialakítani, a Baász-hagyaték elhelyezésére állandó kiállítóteret lehetett volna kiképezni, s nem mellékesen a város egy sajátos épületét lehetett volna visszavonni a kulturális körforgásba – ám bonyolult jogi helyzete miatt „nem jött össze a dolog” – magyarázta Kopacz Attila. A volt dohánygyár adminisztratív épülete is felmerült a lehetséges helyszínek között, ott infrastrukturális gondok adódtak, azonkívül koncertteremmé átalakítható helyiséggel sem rendelkezik – az Árkosi Kulturális Központ számára viszont rendkívül fontosak a jól bejáratott hangversenyek, a zenészek is szívesen jönnek, és az évtizedek során kialakult közönség is igényli. Így hát kényszerűségből került sor a Bástya vendéglő egy részének kibérlésére: a környék egyetlen jó koncertzongorája ott megfelelő környezetben szólhat, a hangversenyek számára elegendő tér áll rendelkezésre.
Ami az intézményt illeti, szűkösebb programkínálattal fog egyelőre működni, hiszen jelenlegi székhelye nem a legmegfelelőbb kiállítások szervezésére, a rezidensprogramok lebonyolítására meg végképp alkalmatlan. Hosszú távon mégis a Dózsa-klubba való berendezkedést tartaná a legjobb megoldásnak Kopacz Attila.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 20.
Csak a tiszta közéletért tüntetőkkel tud egyetérteni az RMDSZ
Nekünk nem szabad egyik vagy másik oldal utánfutójává válnunk, nekünk mindig olyan demokratikus alapértékeket kell képviselni, amelyek hiányában veszélybe kerülhet egy kisebbségi közösség, veszélybe kerülhet a jogállam. Nem lesz egyszerű feladat, de ez a helyes döntés – hangsúlyozta pénteken az RMDSZ közleménye szerint politikai tájékoztatójában Kelemen Hunor a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács alakuló ülésén, amelyen az RMDSZ Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Brassó, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyei önkormányzati küldöttei elnöküknek választották Horváth Annát.
„Az utcai tüntetések résztvevői közül csakis azokkal értünk egyet, akik tiszta közéletet akarnak. A legionáriusok, a kisebbségellenesek, a szélsőségesek körével viszont nem szabad azonosulnunk. Aki a közéletben jártas, jól tudja: a tüntetések mögött egy olyan erős hatalmi harc áll, amely arról szól, hogy a következő esztendőkben kik hozzák meg a döntéseket ebben az országban: azok, akiket az állampolgárok választottak, vagy pedig olyan intézmények, amelyeknek semmi közük a politikai döntéshozatalhoz. Az utóbbiak megerősödésével Románia akár oda is eljuthat, hogy hosszú éveken keresztül zárójelbe teszi a jogállamiságot, az alapvető emberi és szabadságjogok tiszteletben tartását” – idézi a közlemény az RMDSZ elnökét.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az alakuló ülésen úgy fogalmazott: „Ez a testület annyira lesz hasznos, amennyire mi azzá tesszük, amennyire mi fel tudjuk tölteni tartalommal a működését”.
A közlemény szerint a résztvevők egyetértettek abban, a mindennapi munkájukat a felesleges bürokrácia lehetetleníti el a leginkább, az, hogy a helyi döntések nagy részét nem lehet helyben meghozni.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének székházában tartott újraalakuló ülésén a 27 tagú testület elfogadta új működési szabályzatát, valamint megválasztotta elnökségét. Ennek tagjai: Máthé István, Bethlen alpolgármestere, Lőrinc Helga, Nagyenyed alpolgármestere, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere részt vesznek a jövő héten Marosvásárhelyen újraalakuló Országos Önkormányzati Tanács ülésén – tájékoztat az RMDSZ közleménye.
Népújság (Marosvásárhely)
Nekünk nem szabad egyik vagy másik oldal utánfutójává válnunk, nekünk mindig olyan demokratikus alapértékeket kell képviselni, amelyek hiányában veszélybe kerülhet egy kisebbségi közösség, veszélybe kerülhet a jogállam. Nem lesz egyszerű feladat, de ez a helyes döntés – hangsúlyozta pénteken az RMDSZ közleménye szerint politikai tájékoztatójában Kelemen Hunor a Belső-erdélyi Önkormányzati Tanács alakuló ülésén, amelyen az RMDSZ Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Brassó, Hunyad, Szeben és Krassó-Szörény megyei önkormányzati küldöttei elnöküknek választották Horváth Annát.
„Az utcai tüntetések résztvevői közül csakis azokkal értünk egyet, akik tiszta közéletet akarnak. A legionáriusok, a kisebbségellenesek, a szélsőségesek körével viszont nem szabad azonosulnunk. Aki a közéletben jártas, jól tudja: a tüntetések mögött egy olyan erős hatalmi harc áll, amely arról szól, hogy a következő esztendőkben kik hozzák meg a döntéseket ebben az országban: azok, akiket az állampolgárok választottak, vagy pedig olyan intézmények, amelyeknek semmi közük a politikai döntéshozatalhoz. Az utóbbiak megerősödésével Románia akár oda is eljuthat, hogy hosszú éveken keresztül zárójelbe teszi a jogállamiságot, az alapvető emberi és szabadságjogok tiszteletben tartását” – idézi a közlemény az RMDSZ elnökét.
Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke az alakuló ülésen úgy fogalmazott: „Ez a testület annyira lesz hasznos, amennyire mi azzá tesszük, amennyire mi fel tudjuk tölteni tartalommal a működését”.
A közlemény szerint a résztvevők egyetértettek abban, a mindennapi munkájukat a felesleges bürokrácia lehetetleníti el a leginkább, az, hogy a helyi döntések nagy részét nem lehet helyben meghozni.
Az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének székházában tartott újraalakuló ülésén a 27 tagú testület elfogadta új működési szabályzatát, valamint megválasztotta elnökségét. Ennek tagjai: Máthé István, Bethlen alpolgármestere, Lőrinc Helga, Nagyenyed alpolgármestere, Géczi Gellért, Négyfalu alpolgármestere részt vesznek a jövő héten Marosvásárhelyen újraalakuló Országos Önkormányzati Tanács ülésén – tájékoztat az RMDSZ közleménye.
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 20.
A hála jegyében született ezüstmisés kötet
Sebestyén Péter ezüstmisés római katolikus plébános tizenötödik kötetét, az Ezüstbeszédet vehette kézbe és ismerhette meg az olvasó szerdán este a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban. A kötetet Oláh Dénes főesperes mutatta be, aki maga is mestere a remekbe szabott írásnak.
Az Ezüstbeszéd című kötetben az ezüstmisés szerző huszonöt év szónoklataiból válogatott, olyan homíliákat, szentbeszédeket, amelyek a lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendők emlékezetes pillanatait és helyszíneit örökítik meg. A beszédeket olvasva rádöbbenünk, jó ehhez a nemzethez és a hívő közösséghez tartozni. A lelkipásztori sorok egyszerre tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, egészséges nemzettudatot ápolnak, általános műveltséget gyarapítanak, megkedveltetik a szép beszédet, életvezetési ötletekkel szolgálnak, életszentségre buzdítanak. Kibékítenek egymással értelmet és szívet, tudományt és vallást, korszerű, naprakész teológiai tudással vértezik fel az olvasót – vallja a szerző a kötet előszavában, majd reményét fejezi ki, hogy a könyvben leírt szavak nem tűnnek el a semmiben, hanem mozgósítanak, Krisztus követésére indítanak, s a jövő papi nemzedékei több ember-öltőn át haszonnal forgatják majd.
– Tizenöt kötet önmagában is teljesítmény. Nem szabad elszalasztani az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében gratuláljunk a szerzőnek. A kötet érdekessége, hogy a bevezetőben Sebestyén Péter ezüstmisés szerzőnek nevezi magát, és ebből a megfontolásból kapta az Ezüstbeszéd címet is. A kötet küllemre is szép kivitelezésű, színe is ezüst. Sebestyén Pétert 1992. április 25-én szentelte pappá Csíksomlyón az Erdélyi Egyházmegye első érseke, Bálint Lajos. Ezért is van az első borítón a csíksomlyói Szűzanya képe és Krisztus szimbólumaként a gyertya. Csonkig égni! – ez sok lelkipásztor jelmondata. Jubileumi esztendő tehát az idei, amikor a szerző első jubileumi hálaadó szentmiséjét, az ezüstmisét mutatja be. E kötet nem más, mint az ezüstmisés szerző hálaadása a 25 éves papi szolgálatért – fogalmazott Oláh Dénes főesperes.
Mit tartalmaz a kötet? Válogatást 25 év lelkipásztori szolgálatából. Az első részben 25 tanulmány, búcsús beszédek, elmélkedések, a második részben szintén 25 téma, vegyes beszédek és esszék találhatók.
Forgassa tehát ki-ki lelki épülésére, hitbeli gyarapodására e tartalmas könyvet.
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)
Sebestyén Péter ezüstmisés római katolikus plébános tizenötödik kötetét, az Ezüstbeszédet vehette kézbe és ismerhette meg az olvasó szerdán este a marosvásárhelyi Deus Providebit Házban. A kötetet Oláh Dénes főesperes mutatta be, aki maga is mestere a remekbe szabott írásnak.
Az Ezüstbeszéd című kötetben az ezüstmisés szerző huszonöt év szónoklataiból válogatott, olyan homíliákat, szentbeszédeket, amelyek a lelkipásztori szolgálatban eltöltött esztendők emlékezetes pillanatait és helyszíneit örökítik meg. A beszédeket olvasva rádöbbenünk, jó ehhez a nemzethez és a hívő közösséghez tartozni. A lelkipásztori sorok egyszerre tanítanak, nevelnek, hitet erősítenek, egészséges nemzettudatot ápolnak, általános műveltséget gyarapítanak, megkedveltetik a szép beszédet, életvezetési ötletekkel szolgálnak, életszentségre buzdítanak. Kibékítenek egymással értelmet és szívet, tudományt és vallást, korszerű, naprakész teológiai tudással vértezik fel az olvasót – vallja a szerző a kötet előszavában, majd reményét fejezi ki, hogy a könyvben leírt szavak nem tűnnek el a semmiben, hanem mozgósítanak, Krisztus követésére indítanak, s a jövő papi nemzedékei több ember-öltőn át haszonnal forgatják majd.
– Tizenöt kötet önmagában is teljesítmény. Nem szabad elszalasztani az alkalmat, hogy mindannyiunk nevében gratuláljunk a szerzőnek. A kötet érdekessége, hogy a bevezetőben Sebestyén Péter ezüstmisés szerzőnek nevezi magát, és ebből a megfontolásból kapta az Ezüstbeszéd címet is. A kötet küllemre is szép kivitelezésű, színe is ezüst. Sebestyén Pétert 1992. április 25-én szentelte pappá Csíksomlyón az Erdélyi Egyházmegye első érseke, Bálint Lajos. Ezért is van az első borítón a csíksomlyói Szűzanya képe és Krisztus szimbólumaként a gyertya. Csonkig égni! – ez sok lelkipásztor jelmondata. Jubileumi esztendő tehát az idei, amikor a szerző első jubileumi hálaadó szentmiséjét, az ezüstmisét mutatja be. E kötet nem más, mint az ezüstmisés szerző hálaadása a 25 éves papi szolgálatért – fogalmazott Oláh Dénes főesperes.
Mit tartalmaz a kötet? Válogatást 25 év lelkipásztori szolgálatából. Az első részben 25 tanulmány, búcsús beszédek, elmélkedések, a második részben szintén 25 téma, vegyes beszédek és esszék találhatók.
Forgassa tehát ki-ki lelki épülésére, hitbeli gyarapodására e tartalmas könyvet.
MEZEY SAROLTA
Népújság (Marosvásárhely)