Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Boór Béla
133516 tétel
2017. február 8.
Szeleink lingvisztikája
Ahogy én a mai Kolozsvárt elnézem, itt nekünk lassan befellegzett.
Háromszéken kiadott hajtási jogosítványomat (a szomszédba költöztem, tehát az eljárás természetes, de érzékelnem kell, hogy korántsem mindegy, bár végülis annak kellene lennie) kolozsvárira kellett felcserélnem. Ott állok a sorban. Előttem egy fiatalember, kezében a jól olvashatóan címezet dosszié, név szerint (itt most tapintatos leszek, hamis, de ékezetileg maradéktalanul precíz nevet adok meg) Mészáros Győző. Az ember (a világ minden táján) főként a hivatalok környezetében társakat keres (egy magyar fokozottan is lehetne), hát én is megszólítom, hadd viseljük együtt a tartós, és kiterjedésében aligha indokolt várakozást. A válasz megdöbbentő: Nu vă supărați, dar nu știu ungurește. Aztán hibátlan románsággal azt is elmeséli, hogy miért. A szülei (mindketten magyarok) gyári munkások voltak, reggel 6-ra indultak munkába, és a bevásárlásokat, meg egyebeket követően, késő délután hulla fáradtan kerültek haza.  A házasságuk sem volt éppen ideális.  Oda ültek a tévé elé, akkor csak román adás volt, s végül az ágyaikban kötöttek ki. Ő reggelente – kulccsal a nyakában – egymaga ment el a közeli iskolába. Magyar csak a központban lett volna, szülei tehát – takarékossági okokból is – a román elemibe íratták, oda buszozás nélkül is elmehetett. S a román iskola az érvényesülés szempontjából is több eséllyel kecsegtetett. Aztán azt is megtudom, hogy mindhiába, nem csinált „karriert”, árumozgató az egyik szupermarketben.  Megbecsülik, de ezért többet kell teljesítenie, mint a román nevűeknek. „Nem szeretem a nevemet, maga igen?”
Bánthattam volna? Ezt Sepsiszentgyörgyön gondolkodás nélkül megteszem. Érzem, hogy itt nem illene. Mindazonáltal élvezetesen elcsevegünk. Vistaiként (itt csaknem mindenki magyar) nekem is jól esett egy kis román beszéd. (Arról nem is beszélve, hogy ebből Sepsiszentgyörgyön – néhány román ismerőstől eltekintve, akikkel ingázóként meglehetősen ritkán találkozhattam – viszonylag kevés részem lehetett.)
Másik.
Orvosnál vagyok. A rokonszenves fiatalembert Ambaruși-nak hívják (a név ismét eufemizmus).  A háziorvos azért küldött hozzá, mert úgymond magyar. Kissé még meg is bántott, hiszen – akkor még úgy gondoltam – nem lenne szükségem efféle diszkriminációra, de megszokta, hogy az én korombeli falubelieket, akik még ma sem mind tudnak igazán jól (!) románul, úgymond, segíteni kell.  Az asszisztensnőnek (rögtön érzékelem, ő kezeli az irataimat) nem vagyok éppen rokonszenves. Leckéztetget. Effélét már (echt székely) diákjaimtól is tapasztaltam, szemrebbenés nélkül viselem.  De mint a világ minden – az egészségügy ítélőszéke elé került – embere, én is zavarban vagyok. Ráadásul – román tudás ide vagy oda – (az egyetemen is oktattam románul) zavaromban a szél (mármint a fing) általam is jól ismert terminusa (bășină meg társai) az irodalomban, melyet – főként szemináriumaimon – kifejezettem román irodalmi anyagon szemléltettem, eléggé el nem ítélhető módon egyetlen egyszer sem fordult elő, aernek fordítottam. Rögtön le is esett a tantusz, hogy a posztmodernben bizony – bășină és egyebek gyanánt vagy még nyersebb alakzatokban – sűrűn találkoztam vele, de ezek nem illettek volna az egészségügyben honos fennköltebb román irodalmi nyelvbe. S akkor csapott belém a villám, hiszen mégiscsak tudogatok románul, hogy az általam kimondott mondat, „am aere” fatálisan más jelent. S még csak nem is a megbocsátható (bășină, purț és egyéb) értelmében, hanem – egy egyetemi tanártól még szánalmasabb – nagyzolás értelmében.  Hogy – itt és most – magyarul is illendő zavarban legyek, „meg voltam semmisülve”, hiszen a munkaadó igazolásomból kiderült, hogy egy Sapientia nevezetű egyetem román-angol szakán oktatok. (Arról már nem kell beszélnem, hogy annak a gyalázatos légnemű dolognak a román neve, mármint a „gaz” is rögtön eszembe jutott. De már a felismerést is okosabb volt visszatartanom.)
Nos, a magyar orvos, aki nyilván érzékelte mind kínosabbá fajuló zavaromat, nem lépett közbe. Persze a szigorú asszisztensnő társaságában (ma már mindinkább tudom) kockázatos is lehetett volna. Szomorú, de soha nem voltam (főként, ha a karrieremre ment volna ki a játék) túlságosan elvetemült „emberjogi” harcos. Feltehetőleg én sem szólalok meg magyarul. (Bár – mint sok minden egyébben – ma már ebben is vannak kétségeim. Nyugdíjasként nyilván.)
Tudom mindez lehet merő véletlen (egyedi eset, ahogy mondani szokták), de élek a gyanúperrel, hogy sajnos nem így van. Sőt, egy kolozsvári magyar épp annyira meg lehet döbbenve, mint a fentebb említettek: Mi van itt, amin meg lehetne döbbeni? És mintha továbbra is érteném a hiányt.
Mégis: döbbenetes, hogy itt állunk, szelektől feszülő beleinkkel egy multikulturálisnak aposztrofált Európa közepén, és másként nem tehetünk.
Bíró Béla
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 8.
Kelemen: a kérdés igazából nem az, hogy mi lesz a kormány sorsa
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke február 8-án, szerdán, a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitáján úgy fogalmazott, hogy a kérdés igazából nem az, hogy mi lesz a kormány sorsa, hanem hogy Romániában van-e jogállamiság vagy nincs.
„Számunkra jelen pillanatban nem a Grindeanu-kormány sorsa a legfontosabb, mint ahogy az sem, hogy két hónappal a parlamenti választások után még megvan-e a többsége vagy nincs. Minket az érdekel, és így tevődik fel a kérdés: 2017 Romániájában valóban szét vannak-e választva a hatalmi ágak, vagy ez a szétválasztás csak egy fikció” – fogalmazott a szövetség elnöke.
„Az én válaszom világos, és mélységes szomorúsággal mondom: Romániában egyre nehezebb azt mondani, hogy létezik a jogállamiság. Évek óta nem beszélhetünk jogállamiságról” – tette hozzá.
Megjegyezte, megalapozott a gyanú, hogy az igazságszolgáltatási intézmények döntéseit bizonyos esetekben befolyásolták, mint ahogy az is bizonyos, hogy az intézmények átláthatatlansága miatt sérülnek az alapvető emberi jogok.
Kelemen közölte, az RMDSZ képviselői és szenátorai tartózkodnak a szavazástól.
„Annak, hogy mi történik a Grindeanu-kormánnyal, már nincs különösebb fontossága. A kormány tévedései nyomán nem lehet jó lelkiismerettel sem a bizalmatlansági indítvány ellen szavazni, de ellene sem” – szögezte le Kelemen Hunor.
szabadsag.ro
2017. február 8.
Laura Kövesi a fabrikált dossziékról terjesztett mítoszról
Nevetséges azt állítani, hogy a teljes igazságszolgáltatási rendszer összeszövetkezett, és bűnügyi dossziékat gyárt – nyilatkozta kedden este az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyésze, Laura Codruţa Kövesi.
A román közszolgálati rádiónak adott interjúban a főügyész hangsúlyozta, amíg a feljelentéstől a jogerős bírósági ítélet kimondásáig jut egy ügy, több, esetenként akár 10-15 ügyész és bíró kezén megy át. „Az ügyészek által a bűnügyi eljárás során gyűjtött bizonyítékokat ellenőrzik a bírák. Nevetséges azt állítani, hogy a teljes igazságszolgáltatási rendszer összeszövetkezett, és bűnügyi dossziékat gyárt. (...) Teljesen kizárt, hogy lennének ilyen fabrikált dossziék, ez hazugság" – idézte az Agerpres hírügynökség Kövesit.
A korrupcióellenes főügyész szerint azt a „mítoszt" is, miszerint bárkit bármikor elvihet a „politikai rendőrség", csak a DNA által vizsgált személyek terjesztik és táplálják. Kövesi emlékeztetett, hogy a nyomozó hatóság tevékenységét két irányból is ellenőrizni lehet. Egyrészt ha egy ügyész törvényt sért vagy átlépi a hatáskörét, ezt jelezni lehet a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnál (CSM), és ennek nyomán a bírósági felügyelet ellenőrzi, hogyan látta el feladatkörét az illető. „Másrészt a bírák is ellenőrzik az általunk folytatott bűnügyi eljárás minden részletét, az elrendelt intézkedéseket, a gyűjtött bizonyítékokat. Az ügyész által elrendelt bármilyen intézkedés ellen óvást nyújthatnak be az érintettek, és ilyenkor is a bíró dönti el, hogy az ügyész jól alkalmazta-e a törvényt vagy sem" – szögezte le Kövesi.
Azt is megkérdezték a főügyésztől, előfordulhat-e Romániában, hogy bűnügyi eljárást indítsanak valaki ellen, aki nem követett el törvénytelenséget. „Én ezt nem hiszem. Ez is a DNA elleni szisztematikus támadás része, célja a DNA hiteltelenítése, megfélemlítése, az ügyészek és általában véve a igazságszolgáltatás meghurcolása. Nincs olyan, hogy valaki ellen csak úgy eljárás indul" – tette hozzá Laura Codruţa Kövesi.
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 8.
Illyés: egyik oldalnak sincs szüksége az RMDSZ-re
A Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője szerint helyén marad a román kormány, ugyanakkor a jövőben is konfliktusos helyzetre kell számítani, az RMDSZ pedig a parlamenti erőviszonyok alapján meglehetősen kellemetlen helyzetben van, egyik oldalnak sincs rá igazán szüksége.
Illyés Gergely a romániai belpolitikai helyzetet kedden az MTI-nek úgy értékelte: a bizalmatlansági indítvány megszavazására nincs esély, az meg fog bukni, és a kormánykoalíció maradni fog. Emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormánypártok mintegy 54 százalékos többséget tudhatnak magukénak a román törvényhozásban.
Az elemző kitért arra is: bár a vitatott kormányrendeletet visszavonták, jelezték, hogy parlamenti eljárással szeretnék a büntető törvénykönyvet módosítani. Ennek tartalmáról még semmit nem tudni, annyit közöltek, hogy széles körű, akár több hónapos konzultáción vitatnák meg, s ebbe a szakmai szervezeteket, valamint akár a Velencei Bizottságot is bevonnák. A kutató szerint a módosításra valóban szükség van, hiszen az alkotmánybíróság számos ponton kifogásolta a jelenlegi törvényt, és több cikkelyt fel is függesztettek.
Megjegyezte: a parlament előtt van a közkegyelmi törvénytervezet is, ezt nem kormányrendelettel kívánták módosítani. Ez is rendkívül vitatott, bár az elmúlt napokban már kevesebb szó esik róla. Illyés Gergely szólt az államfő által várhatóan a közeljövőben, a korrupcióellenes küzdelemről kiírandó népszavazásról is. Kiemelte: a téma továbbra is nagyon erőteljesen szerepel majd a politika napirendjét, viták ezentúl is várhatóak.
Illyés szerint a jobboldali román ellenzék szempontjából probléma, hogy két hónappal ezelőtt voltak a választások, s demokratikus úton ezt a kormányt leváltani nem lehet. Elmondta, nagyon nehéz előrehozott választásokat „kierőszakolni" az alkotmány miatt. Hozzátette: az államfőnek sincs olyan jogköre, hogy a miniszterelnököt visszahívja. Az elemző arra számít, hogy a tüntetések intenzitása csökkenni fog, már a rendelet visszavonása is csökkentette az indulatokat. Ugyanakkor ha népszavazás lesz, akkor ehhez kampány is kapcsolódni fog, és ha nem is több százezres nagyságrendben, de a bukaresti Győzelem téren gyakran lesznek tömegtüntetések.
Illyés Gergely az RMDSZ helyzetéről szólva rámutatott: a kormányoldalnak kényelmes többsége van, az ellenzék megosztott. Valójában egyik oldalnak sincs szüksége a szövetségre, a kormányoldalnak nem kell a többséghez, az ellenzék pedig velük sem tud kormányt buktatni. „A kormány és az RMDSZ közötti parlamenti együttműködési megállapodásnak pedig nem igazán van alternatívája" – mondta. Szerinte rossz helyzetben van az RMDSZ, mert hiába volt jó a választási eredmény, a parlamenti aritmetika úgy alakult, hogy nincs rá szükség, és az alakulat súlya jelenleg csekély a bukaresti politikában. Illyés Gergely hozzátette: a szövetség rá van utalva a kormánypártok párbeszédkészségére és jóindulatára.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 8.
Johannis a parlamentben: mindenért a PSD a felelős
Klaus Johannis államfő a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot (PSD) tette felelőssé az országban kialakult válságért, és a PSD-től vár megoldást – derült ki abból a beszédből, amelyet alkotmányos jogaival élve az elnök a parlamenthez intézett február 7-én, kedden.
Úgy értékelte, hogy az ország válságban van, több százezer ember tüntet, a nemzet elégedetlen. Az elnök szerint a PSD decemberi választási sikere után furcsa „kamikaze stratégiával” frontális összeütközésbe került a társadalom jelentős részével. Johannis szerint joggal háborította fel a tüntetőket az, hogy választási győzelme után a PSD az ország érdekeivel szemben „fontosabbnak tartotta néhány korrupt politikus érdekeit”.
„A kialakult helyzetben a vitatott rendelet hatálytalanítása és egy miniszter kínkeserves leváltása kevés, előre hozott választások kiírása pedig túl sok” – jelentette ki az államfő. Tagadta, hogy ne ismerné el a választások eredményét, és a legitim kormány megdöntésének szándéka vezérelné. Hozzátette: a PSD-nek, miután megnyerte a választásokat, kormányoznia kell, de nem „akárhogy”.
„Romániának erős kormányra van szüksége, nem olyanra, amely félénken végrehajtja a párttól érkező parancsokat. Olyan kormányra, amely átláthatóan, hitelesen, nappal dolgozik, nem titokban, éjszaka” – jelentette ki az államfő. Felszólította a kormánytöbbséget, hogy tartsa be ígéreteit, amelyekkel megnyerte a választásokat, ne sodorja veszélybe Románia felfelé ívelő gazdasági mutatóit, ne okozzon csalódást Románia külföldi partnereinek.
Ha a PSD nem oldja meg sürgősen a helyzetet, maga kezdeményez konzultációkat a lehetséges megoldások feltérképezésére – jelentette be az államfő. „A románságnak választania kell, hogy egy erős, virágzó, független igazságszolgáltatással rendelkező jogállamot akar-e, erős parlamenttel, hatékony kormánnyal, vagy egy megvetett, gyenge nemzet akar-e lenni, amely mindent kockára tesz, hogy néhány bajba jutott politikust megmentsen. Vajon megéri Romániát feláldozni néhány politikusért?” – tette fel a kérdést az államfő, rámutatva, ezért döntött úgy, hogy népszavazást ír ki a korrupcióellenes harc folytatásáról.
Johannis csodálatosnak nevezte azt a pillanatot, amikor a kormány székháza előtt tüntető százezrek telefonjukkal világítva „visszahozták a fényt az utcára, mikor a politikusok megpróbálták a demokráciát sötét folyosókba vezetni”, és felhívta a figyelmet arra, hogy a demokrácia sohasem magától értetődő, azt „naponta meg kell védeni” ahhoz, hogy életben maradjon. Johannis gratulált azoknak a szülőknek, akik egy valódi „demokrácialeckére” kivitték gyerekeiket a kormányszékház előtti térre tüntetni. „Tartsuk életben a demokráciát és tisztán az országot – szó szerint és átvitt értelemben is – az utánunk jövő nemzedékek számára" - zárta beszédét Johannis.
A PSD-frakció sértésként értékelte az elnök beszédét, és kivonult a teremből, amikor Johannis a pártot tette felelőssé a válságért. Sorin Grindeanu miniszterelnök nem vett részt a parlament ülésén, elmondása szerint azért, mert nem is kapott meghívót a kétkamarás parlament házelnökeitől. Călin Popescu/Tăriceanu szenátusi elnök, a kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE elnöke csalódottan nyilatkozott az államfő beszéde után, rámutatva, hogy nem kioktatást, hanem békítő üzenetet várt volna tőle.
Liviu Dragnea, a képviselőház és a PSD elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy az elnök – nézete szerint – a nemzet egységének helyreállítása helyett „megosztó, részrehajló” beszédet mondott. Üdvözölte ugyanakkor, hogy az államfő nem akar előre hozott választásokat, és erős kormányt szeretne. Dragnea szerint ezt úgy érheti el, ha „békén hagyja” a kormányt. Az egy hónapja beiktatott Grindeanu-kormány ellen a jobbközép ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be, amelyről szerdán szavaz a bukaresti törvényhozás.
MTI 
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 8.
Tüntetsz? Magyar revizionista vagy!
Ha minden kötél szakad, riogass a magyarveszéllyel – régi gyakorlat ez a román politikában, és a PSD–ALDE-kormány kétségbeesését és cinizmusát egyszerre jelzi, hogy a büntető törvénykönyv módosítására sunyi módon, előzetes bejelentés nélkül, késő este elfogadott, a korrupt politikusok megmentését is célzó sürgősségi rendelet miatt utcára vonult tömeget ezzel próbálja leszerelni.
A kabinet egyelőre meghátrálni kényszerült, és a több százezres utcai tüntetések hatására visszavonta a botrányos rendeletet. Emellett a jelek szerint bűnbakként beáldozza az azt kidolgozó Florin Iordache igazságügy-minisztert.
Csakhogy a tüntetők, akiknek nagy része nem pártalapon vonult utcára – már abban az értelemben, hogy a kormányzó PSD-t ugyan „Vörös pestisnek" titulálja, de nem rajong különösebben az ellenzéki pártokért sem – ezt már nem tartják elégségesnek. Mert azt a vitathatatlan tényt elfogadva, miszerint a Btk. több cikkelyét is módosítani kell, hiszen az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek találta őket, nem bíznak abban a kabinetben, amely egyszer már átvert egy egész országot, és immár az egész kormány távozását követelik.
A PSD most válaszcsapásként a suttogó propagandát vetette be. A kormányoldal udvari televízióiban ülő „szakértők" elkezdték azt pedzegetni, hogy a tüntetések mögött okkult külföldi erők állnak, és utaltak arra, hogy az ország területi épségére törő orosz–magyar összeesküvés állhat a háttérben. De maguk a PSD vezető politikusai sem maradtak adósak az összeesküvés-elméletek gyártásával: Liviu Dragnea pártelnök is külső erők beavatkozásáról beszélt, és amellett, hogy Igor Dodon moldovai elnök Nagy-Moldováról szóló nyilatkozatait idézte, arra is utalt, hogy az országon belül is vannak „mozgolódások". Sejthető, hogy ezzel a magyar önrendelkezési törekvésekre utalt, amelyeket a román politikum igyekszik a függetlenedési, elszakadási szándékkal összemosni.
De ha esetleg valaki számára nem lenne egyértelmű az utalás, akkor Șerban Nicolae, a szenátus jogi bizottságának szociáldemokrata elnöke besegített: szerinte a külföldi beavatkozást az bizonyítja, hogy az általa „revizionistának" nevezett Tőkés László is támogatja a tüntetéseket. Vagyis az üzenet egyértelmű: aki kimegy az utcára a kormány ellen tüntetni, az a magyar „revizionizmus" érdekeit szolgálja, és mint ilyen, akár szándékán kívül is nemzetáruló.
Vészhelyzetben rendszerint ez a román politikum ultima ratiója, ha gond van, bármelyik oldal bedobhatja a köztudatba. A PSD viszont a Ceaușescu fasiszta kommunista rendszerét fenntartó állampárt első számú jogutódjaként szinte már kiszámíthatóan veszi elő a magyarkérdést, amikor megszorongatják. Vélhetően nem tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük: ha nem csitul a kormány lemondását követelő megmozdulások intenzitása, a kormánypárt előbb-utóbb minden egyes tüntetőt fizetett magyar ügynöknek bélyegez majd, és azzal próbálja hergelni az ország polgárait, hogy a magyarok orosz támogatással Erdélyt akarják.
A jelek szerint azonban a kormánypártokkal parlamenti támogatásról szóló megállapodást kötő RMDSZ-t még ez sem zavarja. Persze tudjuk, hogy tudják: a PSD sem gondolja komolyan az összes vérlázító ostobaságot, amellyel a hiszékeny polgárokat kábítja, de ez nem mentő körülmény. Azáltal ugyanis, hogy kitart a kormány mellett, nem tesz egyebet, mint hogy legitimálja a gyakorlatot, miszerint ha szorul a kapca, akkor egy kis magyarveszéllyel való riogatás mindig megteszi a hatását.
És nemigen elfogadható érv, hogy az együttműködés igazából még el sem kezdődött, a Btk. módosításáról pedig nem kérték ki az RMDSZ véleményét. Egyrészt nehezen tudjuk elképzelni, hogy az RMDSZ olyan helyzetben, hogy nélküle is megvan a kormánytöbbség, képes lesz olyan ügyeket keresztülverni a magyar kártyát rutinszerűen használó PSD-n, amelyeket akkor sem sikerült megvalósítania, amikor a kormánytöbbséghez kellettek a voksai. Másrészt pedig ez a kormány – és a mögötte álló két párt – már országnak-világnak megmutatta, mennyit ér, és mennyire lehet bízni benne. És ez az RMDSZ-en kívül lassan már minden józanul gondolkodó ember számára egyértelmű
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 8.
UNESCO-várólistára javasolták a székely kaput
Az UNESCO-várólistára javasolta a székely kaput az RMDSZ, a dokumentáció benyújtása óta azonban nem született döntés ebben a kérdésben. A szövetség szerint a teljes folyamatot újra kellene kezdeni.
Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) várólistájára javasolta a székely kaput az RMDSZ. Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, ezzel a lépéssel szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy Romániában az erdélyi magyarság kiemelkedő kulturális, szellemi értékekkel rendelkezik.
A szövetség politikusától megtudtuk, az elmúlt év végén a szakértői kormány „suttyomban” eldöntötte, hogy változtat a várólistán: a művelődési minisztérium feltett a honlapjára egy erre vonatkozó hírt, amely szerint december végéig fogadnak újabb javaslatokat. Hegedüs Csilla rámutatott, a javaslatok benyújtásának határideje előtt négy nappal tudták meg, hogy a kormány módosítani akarja ezt a listát, és utolsó percben küldték el a székely kapura vonatkozó kész dokumentációt a kulturális örökségvédelmi hivatalnak. A politikus azonban úgy tudja, ebben a kérdésben azóta sem történt előrelépés, az újabb lista nem készült el.
Kérdésünkre elmondta továbbá, a várólista azt tartalmazza, amiről a kormány, a kulturális minisztérium vezetői úgy vélik, hogy különleges értéke miatt helye van az UNESCO világörökség-lajstromában, és amiről záros határidőn belül el is készítik a dokumentációt, hogy a világörökség részévé válhasson.
„Újra kellene kezdeni a teljes folyamatot”
„A jelenlegi romániai várólista is egy saláta – fogalmazott Hegedüs Csilla. – Sokan sok mindent javasoltak a módosítás bejelentése után. Ezután következik a konzultáció, majd el kell döntsék, hogy a javaslatok közül mi az, amit felvesznek, és mit nem. Bármennyire fontos ez a kérdés, az ország és a kormány ebben a pillanatban ezt nem kezeli prioritásként.” A szövetség politikusa úgy véli, az egész folyamatot újra kellene kezdeni, s széles körű konzultáció kellene megelőzze már a javaslatok beküldését is. A kulturális minisztérium országos műemlékbizottságának és az országos szellemiörökség-bizottságnak csak ezt követően kellene eldöntenie, hogy mi kerüljön fel a várólistára – tette hozzá.
Hegedüs Csilla leszögezte: a szövetség folyamatosan lobbizni fog majd a székely kapuért.  A dokumentáció összeállításában egyébként a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzszakértői is segítettek – mondta el lapunknak Vargha Mihály múzeumigazgató. Hangsúlyozta, az anyagban nem arra törekedtek, hogy felsorolják a fellelhető székely kapukat, de tucatnyi példával illusztrálták, hogy mekkora kulturális és szellemi értéket jelentenek. Elmondta továbbá, azért, hogy még jobban ráirányítsák a figyelmet az erdélyi építészet, épített örökség szimbolikus elemére, a székely kapura, március 3-án a múzeum bemutatja Balassa M. Iván A székely kapu című kötetét, és konferenciát is szerveznek ebben a témában.
Mentik a népművészeti értéket
Hargita és Kovászna megyében egyébként már több éve elkezdődött a székely kapuk megmentésére irányuló program. Kovács Piroska elhunyt máréfalvi néprajzkutató Europa Nostra Nagydíjat is kapott a székely kapuk mentéséért, népszerűsítéséért. Hargita megyében a program 2009-ben kezdődött, amikor a megyei önkormányzat betársult a Kőlik Egyesület munkájába, hogy megyei szintre terjeszthesse Kovács Piroska több évtizedes munkáját, megmentve az értékes székely kapukat.
A megyében működő múzeumok néprajzosai, illetve hagyományőrző egyesületek bevonásával indították el a megye székely kapuinak a felleltározását. 2009 óta a megyei önkormányzat restaurálási tervek elkészítését is finanszírozta műemlékvédelmi közszolgálata révén, ugyanakkor számos népművészeti remekművet sikerült megmenteni a pusztulástól. Kovászna megyében pedig a Kovászna Megyei Tanács fenntartásában működő Székely Nemzeti Múzeum megbízásából tucatnyi székely kaput restauráltak. Vargha Mihály igazgató úgy vélekedett, ebben a kérdésben nagy a felelőssége a falusi értelmiségnek, akiknek feladata lenne, hogy a falu vezetőségével együttműködve segítsenek az értékmentésben.
Amint arról beszámoltunk, az UNESCO közgyűlése tavaly decemberben nem sorolta a védett szellemi kulturális örökségek listájára a csíksomlyói búcsút. A búcsút Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kulturális minisztersége idején, 2011-ben terjesztették fel az örökségi listára. Kelemen egyébként a döntés kapcsán úgy nyilatkozott, a minisztérium képviselői nemcsak hogy nem tartották fenn a kezdeményezést, hanem még meg is köszönték az elutasítást az említett UNESCO-közgyűlésen, semmibe véve közel száz szakember munkáját és az erdélyi magyarság óhaját. A művelődési minisztérium közölte, a dokumentáció kiegészítésre szorul, de nincs szó arról, hogy végleg lemondtak a projektről.
Bíró Blanka
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 8.
Sodort az élet a normális mederben
Makai Zoltán Ferdinánd 1936. július 21-én született Nagyváradon. A család elsőszülött fiaként elemi iskolai tanulmányait Székelyhídon végezte (1942–1949), ahol a sakk iránt meggyökereztek az édesapja által elültetett érdeklődés magvai. A középiskolát a nagyváradi 2-es számú Magyar Fiúlíceumban végezte, ahol 1953-ban érettségizett. A temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerzett villamosmérnöki diplomát 1958-ban. A Nagyváradi Áramszolgáltató Vállalatnál kapott állást fiatal mérnökként, ahol az akkori vezetőség egyik kedves tagja ismertette meg vele a köznyelvben villanytelepként emlegetett intézmény történetét. A későbbi évek másik kedves elfoglaltsága – a sakktörténeti kutatások mellett – a nagyváradi és a Bihar megyei villamosság- és ipartörténet még megfogható részeinek feltárása és átörökítése.
 „Családi háttérnek köszönhető, hogy most itt ülhetek”
Makai Zoltán a műszaki egyetem elvégzése után fiatal mérnökként került a Nagyváradi Áramszolgáltató Vállalathoz, ahol nyugdíjazásáig, 1998-ig dolgozott. Ezt követően, a helyi Proenerg villamossági cég szaktanácsadójaként tevékenykedett 2013-ig, ahol a kutatásai számára fenntartott egykori irodájában fogadott. Az aprócska helyiség egyszerű berendezési tárgyaival és a falakat borító, a nagyváradi villanytelep történetét bemutató képekkel egy kiállításra emlékeztet, ahol a látogató a tavaly 80. életévét betöltő Makai Zoltán tárlatvezetésében részesül.
„Az, hogy én nyugodtan itt ülhetek, és foglalkozhatok ezekkel a dolgokkal, a családi háttérnek is köszönhető. Feleségemmel, Judittal, aki német szakos tanárként oktatott az Ady Endre Líceumban, két fiút neveltünk fel, akik öt unokát adtak nekünk. Kíváncsiak, érdeklődők, és még egyetemista korúak, de nem valószínű, hogy technika- vagy sakktörténeti kutatásokra adják majd a fejüket. A tenni akarás azonban mindannyiuknál érvényesül, hiszen szorgalmasak, tanulnak, képzik magukat. Nagyon hálás vagyok nekik” – meséli büszkén családjáról.
„Nagyváradon az áramszolgáltató vállalatnál kezdtem el dolgozni különböző munkakörökben, amit mindenki villanytelepnek hívott – kezd el mesélni. – A fiatalokat mindig nagyon nagy szeretettel fogadta a vezetőség, és mindent kipróbálhattunk. Ez azt jelentette, hogy félévenként voltam karbantartó, művezető, laboratóriumi vezető. Mondhatni, sodort az élet a normális mederben. 1960-ban kaptam aztán egy nagyobb feladatot az akkori főmérnöktől, Andrássy Gyula bácsitól. Akkoriban nem voltak bürokratikus kinevezések, a főmérnök egyszerűen behívott, és azt mondta: »Zoli! Holnaptól kezdve te felügyeled majd az első 110 kV-os vonal építését!« A megye ezzel csatlakozott az országos villamosenergiai rendszerhez, tudniillik itt akkoriban egy hőerőmű és egy diesel-erőmű volt, amely elszigetelődve működött. Akkor még nem megyékről beszéltünk, hanem a Crişana tartományról, hiszen szovjet mintára tizenhat tartománya volt Romániának – 1968-ig. Ez az ún. 110 kV-os vonal Vaskohról indult, és nagyjából 78 kilométer volt Váradig. A munka felügyeletét eleinte két kollégával, aztán egyedül végeztem és nagyon sokat tanultam. 1961 februárjában helyeztük üzembe a rendszert. Számomra ez egy jelentős feladat volt.”
A villanytelep mint közösség
Ma már jóformán elképzelhetetlen a sok frissen egyetemet végzett számára, hogy hosszú évtizedekre elkötelezzék magukat egy-egy cégnél vagy intézménynél. Makai Zoltánt valóban az élet sodorta választott pályáján, és ő engedte is, hogy sodorja.
„Ez a villanytelep egy óriási közösség volt – folytatja a mérnök. – Sporttevékenység is működött itt, sőt több dolgozó híres futballista volt, például Ion Vasile mérnök. Tudni kell, hogy 1948-ban az úgynevezett ICO (Întreprindere Comunală Oradea) futballcsapat román bajnok volt! Én azonban a családi hagyományt követve, a sportegyesületünk sakkszakosztályában tevékenykedtem. Hamarosan aztán felelősségteljesebb feladatot kaptam: osztályvezető, majd szekcióvezető lettem, és a legnagyobb megtiszteltetés 1990-ben ért: műszaki igazgatóvá léptettek elő. Ami talán érdekesnek tűnhet, hogy fokozatosan engem is megismertek országos szinten az akkori Villamossági Minisztériumban, és több munkabizottságba bevontak. Nekünk, fiatal mérnököknek, egy nagyon kedves mentorunk volt Bolcaş Victor főmérnök, aki tíz évvel volt idősebb nálunk, és bevezetett minket a villanytelep történetébe: hogyan is született meg Nagyváradon a villanytelep, beszélt a kezdeményezőkről, például a híres fizikusról, Károly Iréneusz Józsefről. Ahogy szétnéz ezeken a falakon, a születő villanytelep életképeit láthatja: csoportképek, berendezések, egy generátor, portrék, például a villanytelep első igazgatójáé, Belányi Imréé; az elosztó-kapcsoló tábla ma is megvan, jóllehet a rendeltetése ma már más. Nekem nagy fényképgyűjteményem van ezekből az időkből, és jólesik ezekre ránézni, amikor hetente háromszor bejövök ide dolgozgatni.”
Ipar- és technikatörténeti kutatások
„A nyugdíjazásom után még több idő állt rendelkezésemre, hogy az ipar- és technikatörténetben kutakodjam. 1990 után pedig különböző civil szervezetek alakultak, amelyekhez jómagam is csatlakoztam, például a Román Energetikusok Társasága, amelyen belül igyekeztünk jó kapcsolatot kiépíteni a román és magyar elektrotechnikusok között. Tagja lettem továbbá az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak (EMT), aztán Váradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak (PBMET) és a Premontrei Öregdiákok Egyesületének” – magyarázza Makai Zoltán.
A mérnök tudatja: „A 90-es évektől kezdtem el ipartörténettel foglalkozni. Az EMT, PBMET és a premontreiek nagy hangsúlyt fektetnek műszaki múltunk megismerésére, főleg a magyar értelmiség szerepének népszerűsítésére. Egy nagyon komoly műszaki értelmiség nőtte ki magát Nagyváradon, és ez nagyon fontos. Komoly ipari szakiskolák működtek, és nagyon sok jó technikus került ki belőlük, akik alapemberekké váltak ezekben a gyárakban. Nagyváradnak jelentős műszaki és közgazdasági értelmisége volt, akik a közéletben, a kultúrában is jeleskedtek. Látva azt, hogy ennek a múltnak a darabjai egymás után tűnnek el, tizenhárom helytörténész kollégával összefogtunk, és megírtuk Nagyvárad ipartörténetét, amely a Partiumi Füzetek-sorozatban jelent meg, majd egy pár év múlva megjelent a Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből című kötet is. Nem kimerítő cikkek szerepelnek benne, de mindent megemlítettünk, ami 1990-ig működött Nagyváradon és a megyében.”
Az ipartörténethez szervesen kapcsolódnak iparoscsaládok történetei is, amelyeket szintén szívesen kutat, például a Medra családé, amelynek az államosításkor hat vízimalma volt a megyében, és apáról fiúra adták át a molnármesterséget.
Az anyaggyűjtés nem csupán levéltárakban történik, mint meséli, hanem egy annál sokkal izgalmasabb és szerencsésebb úton is: beszéltető módszerrel, azaz a korabeli szemtanúk, leszármazottak megszólaltatásával.
„Nem lehet állandóan lapátolni egy témában”
„Annak dacára, hogy villamosmérnök vagyok, számomra nem idegen különböző ipari létesítményekről vagy szakágakról írni. Kedvencem a bányaipar, és aztán egyre jobban kezdett érdekelni az uránbányászat. Nem árt tudni, hogy Románia első komoly uránbányája Vaskohszikláson volt. Összeszedtem azokat az információkat, amelyek a rendelkezésemre álltak, de ma persze sok témával már nem foglalkozom, igyekszem új ötletekkel előállni, mert nem lehet állandóan lapátolni egy témában. Évek óta együttműködöm például a Román Televízió magyar adásának belső munkatársával, Miholcsa Gyulával, akinek csapata évek óta sok jó dokumentumfilmet készített. Az első ilyen film Károly Iréneusz Józsefről szólt, amelyhez én szolgáltattam néhány fotográfiát, a legutóbbi együttműködésünk tavaly októberben volt, egy Irinyi Jánosról, a zajtalan gyufa feltalálójáról szóló kisfilm kapcsán. Most egy másik kedvenc témán dolgozom: egy családtörténeten, amely szamosújvári születésű feleségem egyik nagybátyjához, Bocsánczy Jánoshoz kötődik, aki jelentős bányamérnöki és tanári karriert futott be Magyarországon a múlt században. Másfelől az én nagyapámat Miokovichnak hívták, bunyevác gyökerekkel is rendelkezem ily módon, és nemrég felvettem a kapcsolatot a szabadkai leszármazottakkal, akikre tavaly bukkantam egy helyi újságcikkben. Szóval az újabb témák sok esetben adják magukat, és nem is kell messzire menni értük.”
Makai Zoltán tiszteletbeli tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek és a Magyar Mérnöki Kamarának, valamint kitüntetett tagja az Erdélyi Magyar Műszaki Társaságnak (EMT). Ipartörténeti kutatásainak fő területei a villamosítás kezdetei megyénkben, a megye ipari létesítményei és a vízenergia hasznosítása. Aktív és nyugdíjas kollégákkal rendszeresen vesznek részt kerekasztal-beszélgetéseken, megemlékezéseken, amelyek például a villamosközlekedés beindulásának évfordulóit is számon tartják. Cikkei, írásai hazai és magyarországi szaklapokban és folyóiratokban jelennek meg. Számos kitüntetés és díj tulajdonosa, legutóbb, idén január 22-én Életműdíjban részesült. „Hogy az élet mit hoz, és hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk megjósolni. Egyet tudunk: dolgozunk továbbra is a magyar kultúra érdekében. Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek, kívánok mindannyiunknak jó egészséget, derűs napokat és örüljünk az életnek!” – ezekkel a szavakkal köszönte meg a magyar kultúra napján átvett Életműdíjat a nagyváradi mérnök.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. február 8.
Intézmény van születőben
Korszerű látványraktár kialakítását tervezik 
Kovászna Megye Tanácsa 2012 októberében szavazta meg az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) létrehozását, mely 2014 májusában vette birtokba Sepsiszentgyörgyön a felújított egykori postaépületet. Az intézményt azzal a céllal hozták létre, hogy összegyűjtse, megőrizze és bemutassa az 1945 utáni erdélyi magyar modern, valamint kortárs képzőművészeti alkotásokat, különös tekintettel azokra a hagyatékokra, amelyeket szétforgácsolás vagy elkallódás fenyeget. Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt, az EMÜK vezetőjét a vállalt célok megvalósításáról, tervekről kérdeztük, és az intézmény múlt évi tevékenységeit idéztük fel.
– Mára kikristályosodott az a szerep és feladat, melyet az EMÜK-nek szántak, ezért arra kérem, hogy fogalmazza ezt meg.
– Már a két világháború között felvetődött egy erdélyi képzőművészeti múzeum létrehozásának a gondolata, azonban a körülmények csak az elmúlt években tették lehetővé, hogy Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa és az anyaország támogatásával hozzálássunk a megvalósításához. E folyamat elindítója és mozgatórugója Jakobovits Miklós nagyváradi festőművész volt, azonban ilyen irányú törekvését az erdélyi magyar képzőművész-társadalom egésze felkarolta. A múzeumnak intézményes keretet ugyan még nem sikerült biztosítani, viszont létrejöttének a megalapozása, és az ide vezető program végrehajtása évek óta sikeresen zajlik egy civil egyesületen keresztül. 
– Mit tudtak mostanig megvalósítani? 
– Rendelkezésünkre bocsátották ezt a korszerű kiállítótermekkel, megfelelő raktárhelyiségekkel és irodákkal ellátott épületet, melyben egymás után nyílnak az általunk szervezett tárlatok, és folyamatosan bővül a gyűjteményünk, valamint a munkatársaink köre. 
– Működésük szempontjából milyen volt a mögöttünk hagyott esztendő? 
– Sikeresnek ítélem, ugyanis a kitűzött céljainkat meg tudtuk valósítani. Tizenöt kiállítást szerveztünk, melyből tizenegyhez katalógust is tudtunk csatolni, illetve 54 nagy értékű műtárgy került be a gyűjteményünkbe. Ez utóbbiakat a nálunk kiállító művészek, vagy a hagyatékaik őrzői adományozták. Kiemelkedő esemény volt továbbá a Székelyföldi Grafikai Biennále, és Székelyudvarhelyen bemutattuk az eddig összegyűlt műalkotásainkat, illetve néhányat a birtokunkba csak ezután kerülők közül is. 
– Mi az, amire büszke az elmúlt év rendezvényei közül?
– A még mindig látogatható Jakobovits-kiállítás, melyet nem véletlenül rendeztünk be a földszinti és emeleti termekbe is. Azon kívül ugyanis, hogy amint már említettem, ő a leendő Erdélyi Képzőművészeti Múzeum szellemi szülőatyja, de kiemelkedő kortárs művészeink egyike is. Egy olyan alkotó, akinek életműve, bár helyi sajátosságokkal tűzdelt, nemzetközi viszonylatban is bemutatható. Ugyanakkor megelégedéssel tölt el növekvő hírnevünk is, melynek hozadéka a minket felkereső művészek vagy örököseik, illetve a hozzánk látogatók számának állandó gyarapodásában is lemérhető. 
– Maradtak megvalósítatlan célkitűzések?
– Igen, éspedig egy olyan korszerű, úgynevezett látványraktár kialakítása, melyben a művek gördíthető falakon vannak elhelyezve, és így a szakmai érdeklődőknek könnyedén megmutathatók.
– A Lábas Házban található felületekkel bővült a kiállítóterük. Ennek milyen hatása van a működésükre?
– Itt a még be nem érkezett, de ígéretes művészek alkotásait tervezzük bemutatni. 
– Melyek az idei tervek és célkitűzések?
– Megközelítőleg 20 kiállítást tervezünk, melyből tízhez katalógust, a közönségszervezés terén pedig aktívabbá szeretnénk válni, és főleg a diákok köréből még több látogatót bevonzani. Éppen ezért ez úton is arra biztatjuk az érdeklődőket, hogy keressenek fel minket, hiszen ezt ingyenesen megtehetik.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. február 8.
„Ne törvényesítsétek a lopást” – a bizalmatlansági indítványról szavaz a parlament
Elutasította szeptember 8-án a parlament az ellenzék bizalmatlansági indítványát, amelyet azért terjesztettek be a kormány ellen, mert az sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet és a perrendtartást. Grindeanu-kabinet megbuktatása mellett 163-an szavaztak, az indítvány sikeréhez 233 szavazatra lett volna szükség. Az RMDSZ nem vett részt a szavzáson. Felszólalásában Kelemen Hunor szövetségi elnök arról beszélt, hogy Romániát egyre nehezebb jogállamnak nevezni. 
maszol.ro
2017. február 8.
Tamás Sándor: furcsa esetekből tényleg nem volt hiány a megyei önkormányzatnál
Az elmúlt négy évben 104 nyelv- és szimbólumhasználati ügyben léptek fel Kovászna megye önkormányzatai ellen a megye prefektusai. A kormány helyi képviselőinek a fellépéseiről Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke tartott szerdán sajtótájékoztatót Sepsiszentgyörgyön. A politikus cáfolta Sebastian Cucu prefektus január végi állítását, amely szerint csupán 38 ilyen eset lenne. Tamás szerint a kormány helyi képviselőjének a számítása "páratlan, de nem hibátlan". Tamás Sándor elmondta, összesen 98 iratcsomót sikerült azonosítani, amelyek 104 esetet tartalmaznak (olyan iratcsomók is vannak, amelyekben több esetet kifogásol a prefektus), de hozzátette: lehet, hogy nem teljes a lista. A tanácselnök rámutatott: „2012-2016 közt, ahogy mi számoltuk, hiszen mi járunk a bíróságra, összesen 104 esetben volt, hogy a prefektus valamit megtámadott. Összesen 96 iratcsomó van, 2 büntetési jegyzőkönyvvel, 44 felszólítással, 50 bírósági üggyel. Persze volt olyan helyzet, amikor az észrevétel jogos volt, olyankor módosítottunk határozatainkon.” Mindezek mellett, csupán Dan Tănasă leveleiből tekintélyes méretű dosszié gyűlt össze – a vastag, 190 levelet tartalmazó gyűjteményt Tamás Sándor be is mutatta a sajtó képviselőinek, hozzátéve, hogy furcsa esetekből tényleg nem volt hiány a megyei önkormányzatnál. Ilyen volt, amikor a Filon Aurel, a Călărași megyében levő Sărulești Gară településről a Székely Nemzeti Múzeum által rendezett Gomba Nap plakátjait kifogásolta, mivel azok külön készültek román, illetve magyar nyelven. „Az országban minden probléma meg volt már oldva akkor is, amikor a kökösi önkéntes tűzoltók szertáránál az egymás mellett elhelyezett magyar és a román felirat esetében merült fel probléma, nevezetesen fontosabb lett volna, hogy a román a magyar fölé kerüljön. Vannak közérdekű dolgok, hiába” – fogalmazott ironikusan az elnök. Tamás Sándor hangsúlyozta: azt szeretné, hogy a mindenkori prefektus hozzájáruljon a megye ügyeihez, ne legyen közömbös azokkal szemben. „Ahhoz képest, hogy több prefektusunk volt Kovászna városából, például az arrafelé vezető országút felújításáért egyikük sem lobbizott, holott ráférne a javítás. Ha már itt tartunk, van jó hírem is: az Országutakat Kezelő Társaság, a CNADR számára jóváhagytak 200 000 lejt tervezésre, illetve 8,5 milliót kivitelezésre: ezt a Bükszád, Bálványos, Torja szakaszra fordítják, a munkálatok még idén megkezdődnek. Ilyen ügyekben várnánk a prefektusok együttműködését” - mondta. (mti, közlemény)
Transindex.ro
2017. február 8.
Fordulatra várva III.
Azt kérdeztem legutóbb, milyen belső átrendeződés, koncepcióváltás zajlik érdekvédelmi szervezetünk berkeiben, s a nyilvánosságra jutott hírek alapján bajos lenne kielégítően válaszolnom rá, ezért inkább az általam kívánatosnak tartott irányokról írnék. 
Az anyaország határok fölötti nemzetegyesítési törekvése felerősödőben, ez szavatolna egy olyan új helyzetet, melyben a belső érdekvédelemnek is váltania kellene, hogy megfeleljen küldetésének. Pillanatnyilag ígéret van – hányadszor már? – a meglehetősen kilúgozott kisebbségi törvénytervezet naprendre tűzésére és elfogadására, s az a kulturális önigazgatás némi előképével kecsegtet. Székelyföldön nyilvánvalóan távolról sem lenne elegendő, itt ugyanis kollektíve nagyobb a mozgástér, s éppen ez ütközik állandóan, már rendszeres vegzálásnak minősíthetően, korlátokba. 
Mert mi ma a Székelyföld és rajta a mi 80 százalékos többségünk, a legutóbb összeszámolt közel hétszázezer lélek, aki szinte ötszáz településén éli ezeréves hagyományra visszamenően a maga tömbszerűen szervezett és megalapozott, nagy arányban még mindig öntörvényű, bár jogilag nem kellőképpen kanonizált életét? E szinte 13 ezer négyzetkilométer sajnos máig kibocsátó területnek számít, ami magyarán azt jelenti, hogy különben évszázadok óta több itt az ember, mint akit e terület társadalma eltartani tud. Most nem Pesten és Kolozsváron cselédkednek, napszámoskodnak kivándorlói, a Regátban sem, inkább Magyarországon, illetve annak érintésével vagy a románság különben ijesztő exodusától is sodortatva, még nyugatabbra keresi e sajnálatosan felesleges többletnek minősülő tömeg a maga boldogulását. Kelet-Európában persze általános jelenség, legfeljebb fékezni lehet, s még közép távon sem felszámolható. Lassítani és megfordítására törekedni viszont kötelesség, mert gyengíti az itthoniak helyzetét, bár időszakosan hasznát is láthatják az itthoniak. A folyamat kimeneteléről jósolni még korai, de a belső munkahelyteremtés és életnívó emelés annál parancsolóbb követelmény. Kellő ütemben és források birtokában folyik-e ez? Erről a vélemények nagyon eltérőek, de hogy többet is tehetnénk, mindenki elismeri. Hát még ha átfogó társadalomépítés is kezdetét vette volna?
B. Kovács András 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. február 8.
Mindössze öt esti tagozatos osztály van Hargita megyében
Az idei tanévben mindössze öt esti tagozatos osztály indult Hargita megyében. A tanfelügyelőségnek módjában állna többet is létrehozni, viszont túl kevés a jelentkező.
Nem mindenki érettségizik, és nem mindenki teszi ezt nappali oktatási formában. Közülük, akik szakiskola vagy a nyolc elemi elvégzése után mégis úgy döntenek, hogy érettségizni szeretnének, az esti látogatású osztályokban tehetik meg ezt.
Az esti osztályok minimális beiskolázási létszáma tizenöt fő, e létszámot Hargita megyében mindössze öt osztályban sikerült teljesíteni az idei tanév beiratkozási szakaszában: kettőt Csíkszeredában, egyet-egyet Gyergyószentmiklóson és Székelykeresztúron, valamint egyet Gyergyóvárhegyen. Előbbi négy esetében 11. osztálytól kezdődik az oktatás, és azok járhatnak, akik csak a tizedik osztályig végezték el tanulmányaikat a középiskolai oktatásban, illetve akik a szakiskola elvégzése után nem tanultak tovább. Utóbbiban, a gyergyóvárhegyi osztályban pedig azok iratkozhattak be, akik csak a nyolcadik osztályig végezték el az iskolát. Görbe Péter főtanfelügyelőtől tudjuk, hogy néhány évre visszamenőleg több esti tagozatos osztály indult a megyében, viszont manapság sokkal kevesebben érdeklődnek ezen oktatási forma iránt. Mint mondta, lehetőség lenne többet is indítani, viszont megfelelő létszám hiányában nem tudnak. Ez abból is fakad – fűzte hozzá –, hogy szakiskola elvégzése után sokan külföldön próbálnak szerencsét.
Hargita megyében továbbá létezik egy úgynevezett „második esély” oktatási program, ebben azok vehetnek részt, akiknek nincs meg a nyolc általános osztálya. Itt van egy elemi tagozat, ahová azok iratkozhatnak, akik négy osztálynál kevesebbet ültek az iskolapadban, illetve egy általános tagozat, ahová azok járhatnak, akiknek noha kijárták az elemit, de nyolcnál kevesebb iskolai osztályuk van. Elemi tagozatban jelenleg öt osztály működik megyeszerte 88 tanulóval, általánosban pedig szintén öt osztály 70 diákkal. Többek között Csíkkozmáson, Csíkszeredában, illetve Székelyudvarhelyen vannak ilyen tagozatok – tudtuk meg a főtanfelügyelőtől. Megjegyezte, itt is kevés az érdeklődő.
„A megyei munkaerő-elhelyező ügynökségtől is folyamatosan kapunk jelzéseket, hogy rengeteg munkanélküli segélyben részesülőnek nincs meg a kötelező nyolc osztálya. Viszont sokan nem élnek a lehetőséggel, hogy újra iskolapadba üljenek” – jegyezte meg Görbe Péter.
Molnár Rajmond | 
Székelyhon.ro
2017. február 8.
Beiskolázott diákok száma: látványos csökkenés Hargita megyében
Tizenkilenc év alatt közel 17 ezer tanuló „tűnt el” a Hargita megyei közoktatási rendszerből: míg 1997-ben 68 148 beiskolázott gyerek (óvodás és iskolás, kivéve az egyetemi hallgatókat) kezdte el a tanévet, addig 2016 őszén mindössze 51 549.
A beiskolázási számokat a Hargita Megyei Tanfelügyelőségtől kértük ki; az elküldött adatok az 1997–2016 közötti időszakot ölelik fel. A legfontosabb számadat: amíg 1997-ben 68 148 óvodás, elemi osztályos, általános, középiskolás és szakiskolás kezdte el a tanévet, addig az idei, 2016/17-es tanévben mindössze 51 549. A csökkenés 24,3 százalékos. A cikkhez mellékelt kimutatásban évekre lebontva szolgálunk adatokkal, feltüntetve azon a magyar és román  nyelvű oktatási intézményekbe beíratott gyerekek számát. Az 1997–2016 közötti időszakban Hargita megye diáklétszáma (a felsőoktatásban résztvevőkön kívüliekről van szó, tehát akik a közoktatási rendszerben vannak) folyamatosan csökken: 2016-ban (51 549 fő) az 1997-es létszámnak (68 148) háromnegyedét képezi (75,7%-át). Görbe Péter főtanfelügyelő kérésünkre kifejtette, az utóbbi időkben a tanulók többsége befejezi az iskolát, azt követően az egyetemet, majd karriert próbál építeni. „Ez nem megy egyik napról a másikra, így sokan jóval később vállalnak gyereket, mint néhány évtizeddel korábban. A családok pedig kevesebb gyereket vállalnak, mint korábban” – adott gyors magyarázatot a főtanfelügyelő. Hozzátette, a beiskolázások csökkenéséhez nyilván az is hozzájárul, hogy demográfiai (népesedés adatait elemző tudomány) mutatók is fokozatosan lefele haladnak a térségünkben, illetve egyre többen keresik nyugatabbra a szerencséjüket. „Ezek az elszomorító adatok az ország más megyéiben is ugyanúgy jelen vannak, mint térségünkben” – vázolta a felvetett témánk kapcsán Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke. Elmondta, mivel a gyereklétszám csökkenése nagyban befolyásolja a beiskolázási számokat, az utóbbi években térségünkben is egyre inkább érezhető az összevont (szimultán) osztályok állományának növekedése, amely már nemcsak az elemi oktatásban, az általános tagozatokban is jelen van. Az iskolások számának évenkénti csökkenése pedig sajnos osztály- és tagozatmegszűnésekhez, de akár iskolák bezárásához is vezethet. Ezekre már példát is lehet mondani, hiszen az olyan kisebb falvak tanintézeteiben, ahol kevés a gyerek, a szülők inkább elviszik nagyobb iskolákba tanulni a gyerekeiket – fejtette ki Burus. Hangsúlyozta, iskoláink fennmaradása nemcsak a demográfiai mutatóktól függ, „ez vállalás kérdése is”. A pedagógus szövetség elnöke azt is megjegyezte, hogy a romániai magyar oktatás szintjén, míg öt évvel ezelőtt mintegy 162 ezer gyerek számára igényelték a Szülőföldön magyarul program anyagi támogatását, addig legutóbb ez a számadat csak 152 ezer igénylés volt. Az adatok szakmai értelmezésére szakértőt kértünk fel. Demeter Gyöngyvér, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara Társadalomtudományi Tanszékének oktatója, demográfiai szakértő szerint a csökkenésnek több oka is van, első helyen természetesen a születések számának visszaesése említendő.  „A rendszerváltást követő társadalmi-gazdasági bizonytalanság, az abortusz legalizálása, az önállósodás és családalapítás fokozódó nehézségei mind kiváló okot szolgáltatnak erre. A nyers élveszületési arányszám például az 1992-es 12 ezrelékről 2014-re 10 ezrelékre csökkent Hargita megyében (ezer lakosra csak 10 születés jutott), ami még mindig jobb, mint az országos 8,8 ezrelék. De a diáklétszám csökkenéséhez hozzájárultak mind a külföldre, mind a más megyékbe való költözések is – mindezek együttes következményeként Csíkszereda lakossága a hivatalos statisztikai adatok szerint 2015-ben 5,5%-kal, Hargita megyéé pedig 2,8%-kal csökkent 1997-hez viszonyítva” – magyarázta a szakember, aki a lakosságra vonatkozó számadatokat a Központi Statisztikai Hivatal (INSSE) Tempo-Online idősoros adataiból emelte ki. „Ezzel párhuzamosan – folytatja Demeter Gyöngyvér – nemcsak a lakosságszám, hanem a korcsoportok lakosságon belüli aránya is megváltozott. Az elöregedés mind városszinten, mind megyeszinten jól kimutatható: míg 1992-ben a 0–14 éves korosztály a megye lakosságának 23,9%-át képezte, addig 2016-ra lecsökkent 15,7%-ra, és ezzel párhozamosan a 65 év feletti népesség aránya 11,2%-ról 15,6%-ra nőtt. Csíkszereda szintjén még gyorsabb és nagyobb a változás: a fiatalok 1992-es 26,4%-os aránya 2016-ra lecsökkent 14,2%-ra, míg az idős korosztály aránya 5,3%-ról 14,5%-ra nőtt. Mindezek mellett nagy valószínűséggel az iskolaelhagyás is fontos szerepet játszik a diáklétszám jelentős csökkenésében.”
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
2017. február 9.
A prefektusok a fejlődés kerékkötői
Ahelyett, hogy a térség fejlesztésében lenne partnere a megyei és helyi önkormányzatoknak, a prefektúra pereket zúdít a nyakukba. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján Sebastian Cucu kormánymegbízottnak egy korábbi nyilatkozatára reagált. Idézte Codrin Munteanu korábbi prefektust, miszerint az a feladatuk, hogy a kézifék szerepét töltsék be a helyi közigazgatásban.
Tamás Sándor a megyei tanács januári soros ülésén kitört zászlóvita során említette, hogy 2012 óta a prefektusok több mint száz eljárást indítottak a megyében anyanyelv- és jelképhasználat okán. Sebastian Cucu évértékelőjén erre reagálva közölte, nem tudja, az elnök honnan vette a számot, mert adataik szerint csupán 38 ilyen bírósági eljárás volt, és ezek közül csak ötben érintett a megyei önkormányzat. Tamás Sándor most viszontreagált: „a prefektus matekje páratlan, de nem hibátlan”. Kifejtette, 2012 és 2016 között 104 esetről van szó, ezek 96 iratcsomót jelentenek. Ezekből 2 büntető jegyzőkönyv, 44 felszólítás és 50 bírósági ügy. És ezeken kívül ott van a hivatásos feljelentő, aki 16 pert indított. A Dan Tanasă megyeházának címzett 190 beadványából összeállított iratcsomót felmutatta az elnök.
A felszólításokból többnyire bírósági eljárás következett. Arra is volt példa, hogy a felszólítás a bírósági idézéssel egy napon érkezett meg. Sok esetben a felszólítás is elmaradt, a Kovászna Megyei Törvényszék idézéséből tudták meg, hogy keresetet nyújtott be az éppen aktuális prefektus. A jóindulat hiányáról árulkodik az említett 50 bírsági ügy, mely a megye közigazgatási egységeire vonatkozik. Kovászna Megye Tanácsát hét felszólítás és tíz bírósági kereset érinti, pontosított az elnök, aki idézett egyes esetekből.
Néhai Lőrincz Zsigmond kovásznai polgármester ellen azért indítottak eljárást, mert nem viselte a kék-sárga-piros keretszalagot a Kőrösi Csoma Sándor Líceum fennállásának 55 éves évfordulóján. Olyan kereset is volt, hogy kötelezzék az alperes önkormányzatot Sepsibodok község bejáratánál felállított „kézműves” helységnévtábla kicserélésére. A községben a hivatalos bejárati tábla – fent Bodoc, alatta Sepsibodok – mögött, a hídon túl állítottak egy köszöntő táblát: Isten hozott Bodokon/Bine aţi venit în Bodoc felirattal. Egy másik keresetben a kökösi önkéntes tűzoltó-alakulat székházának feliratába kötöttek bele, nem tetszett, hogy a román és a magyar szöveg egymás mellett van, kérték, hogy a románt a magyar fölé helyezzék. Az elnök kedvence az, amikor a megyeháza iratainak háromnyelvű fejlécét kifogásolták. Két prefektus is felszólítást küldött, végül beperelte Dan Tanasă, ám elveszítette a pert a táblabíróságon. Antal Árpádot, Sepsiszentgyörgy polgármesterét tízezer lejre bírságolták, mert nem voltak megelégedve a visszaszolgáltatás ütemével. Tamás Sándor hozzátette, Romániában nem itt kellene keresni a visszaszolgáltatás lassúságát, hanem egész más helyen, mint az elmúlt időszak bizonyította. S ezt az esetet nem is számolták bele a közölt adatba. Azt viszont igen, hogy Bokor Tibort, Kézdivásárhely polgármesterét ötezer lejre bírságolták, mert 2014-ben Románia nemzeti ünnepén „nem volt elég zászló kitűzve”.
Az elnök elmesélte, egy Aurel Filon nevű állampolgár a Călăraş megyei Săruleşti Gară nevű településről észrevette és kifogásolta, hogy Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat által támogatott, a László Kálmán Gombászegyesület által a Székely Nemzeti Múzeumban szervezett Gombanap plakátja nem kétnyelvű, hanem külön volt magyar és külön román nyelvű plakát. Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult. Érdekes módon, szóról szóra ugyanazt a beadványt, ugyanazokkal a hibákkal, elírásokkal nyújtotta be a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma is ebben a kérdésben.
Tamás Sándor ironikusan kifakadt: az országban minden probléma meg volt oldva, már csak a kökösi önkéntes tűzoltók tábláján levő sorrend és a megyeháza fejlécének kérdése maradt. Az a gond, hogy amíg az önkormányzatok konkrét gondok megoldásával foglalkoznak, a prefektusoknak – amint azt Codrin Munteanu megfogalmazta az akkori belügyminiszter jelenlétében – a helyi közigazgatás kézifékének szerepét kell betölteniük, mondotta Tamás Sándor. Hozzátette, sajnos nagyon sokszor igaz is, hogy a prefektusok Székelyföldön kézifékként működnek. 2012 óta Codrin Munteanu, Dumitru Marinescu, Marius Popică és Sebastian Cucu volt prefektus. A legtöbb támadás – 44 eset – a legrövidebb ideig regnáló Marius Popică idejében született. A kormánymegbízottak többségéről elmondható, hogy egy gyufásdoboznyi fejlesztési értéket nem hoztak a megyébe.
Szekeres Attila
Háromszék
Erdély.ma
2017. február 9.
Másodszor is visszadobták a pályázatot (Kovászna)
Kovászna önkormányzata két alkalommal is benyújtotta iratcsomóját a Regionális Operatív Program 7.1-es tengelyén meghirdetett, fürdővárosok számára kiírt pályázatra, amely segítségével tizenegy utca teljes körű felújítására igényeltek vissza nem térítendő támogatást. Mindkét esetben visszadobták iratcsomójukat – tudtuk meg Gyerő József polgármestertől.
Először még tavaly nyáron véleményezte kedvezőtlenül a gyulafehérvári székhelyű, Központi Vidékfejlesztési Ügynökség a város pályázatát. Formai hibák mellett azt kifogásolták, hogy a pályázatban szerepel az utcák közvilágításának felújítása is, holott a meglévő hálózat nem a város tulajdonát képezi. Kijavították a felmerült gondokat, év végén újból letették a pályázatot, de másodszor sem jártak sikerrel. Az ügynökség újból visszadobta a papírokat, mondván, a tanács nem tudja bizonyítani a felújításra kiszemelt utcák vízhálózata és csatornarendszere fölötti tulajdonjogát – ecsetelte a döntés hátterét a városvezető. Annak ellenére sem ismerik el a tulajdonjogot, hogy már évekkel korábban, a 2002-ben hozott 975-ös kormányhatározat értelmében Kovászna köztulajdonává nyilvánították a város utcáit, az infrastruktúrájával együtt. Azt kérik, a korszerűsítés támogatásához külön-külön, utcánként bizonyítsák a tulajdonjogot, minden szakasz hosszát, a meglévő rendszereknek a pontos leírása mellett. Érthetetlen a döntés, hiszen igazolni tudják, hogy a rendszereket kezelésbe adták a városgazdálkodási cégnek, az szerződéseket is kötött a lakossággal – állapította meg a polgármester. A döntést megtámadták, adminisztratív fellebbezést nyújtottak be a fejlesztési minisztériumhoz és az ügynökséghez is. „Jogi szempontból a város nem veszíthet, ha viszont a háttérben más okok is állnak, akkor ez már nem az igazságszolgáltatástól függ” – vélekedett Gyerő József. 
Beszélgetésünk után kaptuk a hírt az elöljárótól: tíz hasonló pályázatot iktattak Gyulafehérváron, de mindegyiket visszadobták, így minden valószínűség szerint új pályázati kiírás következik.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 9.
Jogosult volt a kormány a módosításra
Elutasította az alkotmánybíróság tegnap azokat az óvásokat, amelyeket a Legfelsőbb Bírói Tanács, illetve Klaus Iohannis államfő terjesztett a taláros testület elé a kormány január 31-én hozott – azóta hatályon kívül helyezett – sürgősségi rendelete miatt, amelyben a büntető törvénykönyv és perrendtartás egyes cikkelyeit módosították. A taláros testület úgy ítélte meg, hogy nem áll fenn alkotmányos jellegű jogi konfliktus sem a kormány és az igazságszolgáltatás, sem a kormány és a törvényhozás között. Az alkotmánybíróság tegnap csak azt elemezte, hogy jogosult volt-e a kormány sürgősségi rendelettel módosítani a Btk.-t, a sürgősségi rendeletet tartalmi szempontból ma vizsgálják, az ombudsman óvását bírálva el.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 9.
Hírsaláta
TILTOTT IGAZI SÖR. Az Igazi Csíki Sör Manufaktúra Facebookon jelentette be, hogy átmenetileg Tiltott Igazi Sörre változtatja az Igazi Csíki Sör nevet, a rövid bejegyzés szerint „az üveg tartalma változatlan marad”. A Marosvásárhelyi Táblabíróság január végén jogerősen helyt adott a Heineken Románia keresetének, és az Igazi Csíki Sört gyártó vállalatnak megtiltotta a Csíki Sör márkanév használatát. A döntés értelmében többek között arra is kényszerítik a vállalatot, hogy az ítélet közlésétől számított 30 napon belül semmisítsék meg az összes Csíki Sör elnevezésű terméket. A döntésnek Magyarországon is rendkívül nagy visszhangja volt, Hódmezővásárhely önkormányzata például bojkottra hívta az embereket, és azt javasolta a lakosságnak, hogy ne fogyasszák a Heineken által gyártott termékeket. A felszólításra a magyarországi holland nagykövetség is reagált, aki jelentést készít az esetről a holland hatóságoknak. (Transindex)
OLCSÓN ÉTKEZÜNK. Az uniós statisztikai hivatal 440, valamennyi tagországban kapható élelmiszer árát hasonlította össze, s az eredmény azt mutatja, hogy csak Lengyelországban lehet olcsóbban étkezni, mint nálunk. Mivel a tanulmány 2015-ös adatokon alapszik, szinte biztos, hogy időközben a romániai árak kisebbek lettek mint a lengyelek, az áfacsökkenéseknek köszönhetően. Az élelmiszerek mellett szeszes italt és dohánytermékeket is tartalmazó árukosarat nálunk az EU-s átlag 64 százalékáért lehetett megvásárolni, Lengyelország 1 százalékkal volt olcsóbb. Jövedelmek tekintetében a bolgárok kullognak leghátul az unióban, miközben bevásárlásra többet költenek nálunk, a kosár értéke náluk az átlag 70 százaléka. Magyarország szintén az olcsó tagállamok közé tartozik, ott a termékkosár 21 százalékkal kerül kevesebbe az uniós átlagnál. A legdrágábban a dánok vásárolnak, az uniós átlagérték 145 százalékáért, tehát náluk az árak több mint kétszer nagyobbak a mieinknél. Sajnálni azért nem kell őket, mivel az átlagkeresetük 3100 euró, vagyis hat és félszer annyi, mint egy romániainak. (Maszol)
UNESCO-LISTÁRA JAVASOLTÁK A SZÉKELY KAPUT. Az UNESCO-várólistára javasolta a székely kaput az RMDSZ, a dokumentáció benyújtása óta azonban nem született döntés ebben a kérdésben. A szövetség szerint a teljes folyamatot újra kellene kezdeni. Hegedüs Csilla, a szövetség kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szerint ezzel a javaslattal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy Romániában az erdélyi magyarság kiemelkedő kulturális, szellemi értékekkel rendelkezik. A politikus elmondta: az elmúlt év végén a szakértői kormány „suttyomban” eldöntötte, hogy változtat a várólistán, a művelődési minisztérium feltett a honlapjára egy erre vonatkozó hírt, amely szerint december végéig fogadnak újabb javaslatokat. Hegedüs Csilla azt állítja, a javaslatok benyújtásának határideje előtt négy nappal értesültek a lista módosításáról, így utolsó percben küldték el a székely kapura vonatkozó dokumentációt a kulturális örökségvédelmi hivatalnak. A politikus azonban úgy tudja, a kérdésben azóta sem történt előrelépés, az újabb lista nem készült el. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 9.
Szilágyi Sámuel, a tragikus sorsú honvéd
A Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) kezdeményezésére 2012-ben a sepsiszentgyörgyi református temetőben lelkes fiatalok cserejegenyét ültettek tiszteletük jeléül. Ez sajnos kiszáradt, de utólag egy olaszteleki példányt plántáltak helyébe: a feledésbe nem merült, tragikus sorsú Szilágyi Sámuel honvéd emlékére.
Néhai Kónya Ádám rajza alapján az ifjak maguk azonosították az 1848–49-es forradalom és szabadságharc helyi hőseinek temetkezési helyeit, azóta minden március 15-én meg is koszorúzzák. Illő, hogy Szilágyi Sámuel halálának 160. évfordulóján emlékezzünk rá. Szilágyi Sámuel székely lófő családból származott. Sepsiszentgyörgyön született 1799. október 13-án. Apja szintén Sámuel, birtokos volt, édesanyja Havadi Anna. Mint közvitéz végezte el a nagyszebeni katonai intézetet, s már 1848 tavaszán a sepsiszentgyörgyi határezred főszázadosa, majd Kézdivásárhelyen az ott állomásozó székely határőrezred kapitánya lett. Itt vette nőül a szacsvai Bagoly Juliannát, aki két gyermekkel ajándékozta meg.
A forradalmi kormány 1848 májusában Alsó-Fehér megyébe rendelte, majd a nyár folyamán Jellasics ellen hadakozott Délvidéken. Ezután a feldunai hadtesthez csatlakozott, s érdemeiért szeptemberben őrnaggyá nevezték ki. Részt vett a schwechati csatában is. 800 fős háromszéki zászlóalja Bem rendelkezésére állt még az év decemberében, és részt vett az Erdély felszabadításáért vívott fontosabb harcokban.
1849 februárjában mint alezredes Medgyes térparancsnoka, majd a háromszéki sereg dandárparancsnoka lett. Ezzel a seregével vett részt a vesztes Habsburgok elleni tömösi csatában (1849. június 2.). A vesztes csata ellenére vitézségéért érdemjellel tüntették ki. A nyári hadjáratban a székelyföldi hadosztály dandárnoka volt, a nevezetes kökösi csatában – 1849. július 2-án – a balszárny parancsnoka.
Amikor az ellenség betört Háromszékre, a feldúlt Kézdivásárhelyen tartózkodó Szilágyi család teljes vagyona odaveszett. Felesége a bekvártélyozott kozák tiszteket volt kénytelen elszállásolni és élelmezni. Szilágyi Sámuel július 12-én a kozákok fogságába esett, és a brassói fellegvárban börtönözték be. Innen az osztrákok Fogarasra vitték, majd Nagyszebenbe és utólag vissza Brassóba. Októberben átszállították a nagyszebeni ferencesek zárkájába. Együtt raboskodott Gyárfás Károly lécfalvi honvéd századossal, Sepsiszentgyörgy későbbi városi főjegyzőjével, Német László kormánybiztossal.
1850 őszén halálra ítélték, amit életfogytiglanra, majd kegyelemként tíz év várfogságra változtattak. A josephstadti börtönben hat évet raboskodott. Az itthon maradt családot lázadónak minősítették, zaklatás, megfigyelés alatt éltek. Feleségének végül sikerült kiszabadítania férjét, akit 1857 elején közkegyelemben részesítettek. Már nagyon beteg volt, fizikailag legyengült, felgyógyulása reményében felesége Sepsiszentkirályba szállíttatta. De mindhiába, február 9-én meghalt.
Halála után is sok zaklatás érte a családot. Felesége 91 éves korában, 1901-ben hunyt el. Emlékük legyen áldott!
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 9.
Kelemen József, aki minden szavával tanított (Régi iskolaigazgatók)
Életét három stáció: Barátos–Kolozsvár–Sepsiszentgyörgy között élte le. Kovászna felé utazva érintjük Barátost, ahol az úttesttől jobbra eső,  gyümölcsöstől takart házban látta meg a napvilágot 1930. január 9-én. A Kelemen család tősgyökeres barátosi, édesapja, József műbútorasztalos és gazdálkodó, édesanyja, Deák Ida cófalvi származású, Szebenben tanulta a szülésznői mesterséget.
Kelemen József szülőfalujában végezte a négy elemit, majd egy polgári után Sepsiszentgyörgyön iratkozott be a Székely Mikó Kollégiumba, ahol 1949-ben érettségizett. Következett Kolozsvár, a Bolyai-egyetemen történelem szakból szerzett tanári oklevelet 1953-ban. Tanárai felismerték kitűnő szellemi adottságait, nagyszerű felkészültségét, és visszatartották mint tanársegédet az egyetemen. Ő ezt nem vállalta el, visszatért Sepsiszentgyörgyre. A 2. számú Magyar Tannyelvű Leányiskola történelem katedrájára nevezték ki, ahol megszakítás nélkül, nyugdíjazásáig, 1990-ig tanított és igazgatott. 1953. szeptember 29-én nőül vette a szintén történelem szakos, kolozsvári születésű Sebe Margitot. Házasságukból született 1955-ben egyetlen gyermekük, Zsolt – ezúton köszönöm neki az adatszolgáltatást –, aki ma Bécsben él.
Szakmai tudását, igényességét elismerve a felsőbb szervek nagyon fiatalon – alig 25 évesen –, 1955-ben kinevezték az intézmény igazgatójának. Legénynek kellett lennie a talpán, aki a helyi pártszervek utasításai közepette is meg tudta őrizni az intézmény személyiségét. „A helyi pártszervek igen gyakran zavarták az igazgatóság mindennapi tevékenységét... beleszóltak olyan kérdések megoldásába, amelyek kimondottan az iskolára tartoztak” – írja az általa összeállított iskolamonográfiában.
Az iskola vezetésében Székely Margitot váltotta, aki további hat évig aligazgatóként segítette munkájában. Együtt vezették be a koedukációt, támogatta az esti oktatás meghonosítását, kezdeményezte a kultúrotthon és egyben ebédlő és könyvtár építését 1957-ben, amelyet 1959-ben avattak fel – ő akkor már csak tanárként vesz részt az avatóünnepségen. Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ezen az ünnepségen mutatta be a líceumi tagozat színjátszó csoportja a Kiss-Seprődi Anna vezetésével színre vitt Görög Ilonát, valamint fellépett az Albert Ernő és Péter Albert vezette népi tánccsoport. Ki tudja, miért, 1958-ban leváltották, helyébe Albert Ernőt nevezték ki, akit kétévi igazgatás után, 1960-ban ismét ő váltott. Újra építő munkába kezdett. A mai hadkiegészítő központ (a volt zárda) épületét tette rendbe, új szárnnyal bővítette, az emeletre laboratóriumot létesített, az alagsorban (a politechnikai oktatás bevezetése igényeként) a fiúk számára lakatosműhelyt hozott létre. 1961-ben befejezte a sporttelep építését (a mai törvényszék erre épült), együtt dolgozott a diákokkal és a szülőkkel. További „építő” tevékenységét ebben az épületben nem tudta folytatni, mert az iskolát újabb megpróbáltatás elé állították a helyi pártszervek. A Fegyveres Erők Minisztériuma lemond a mai Mihai Viteazul Főgimnázium épületéről és telkéről, s ide költöztetik a „licit”. A leromlott épületet kellett nagyon gyorsan oktatási célra visszaalakítani, felújítani úgy, hogy az oktatás ne érezze kárát. Tanárok, tanulók, szülők összefogásával ez sikerült is, és 1961 szeptemberében már itt indult el a tanítás az első épületben. A hátsó, ún. B épületben bentlakást, étkezdét létesített. Gazdasági jellegű foglalatossága mellett tervezte az oktatás tartalmi színvonalának emelését, történelmet és latint tanított, órákat látogatott, tanácsokkal látta el kollégáit. Közben nagy érvágás érte az anyanyelvi oktatást az iskolában: 1962 őszén, ezúttal legfelsőbb utasításra, bevezették a líceumi tagozaton a román vonalat, ezzel az 1874-től csak magyar tannyelvű intézmény kétnyelvűvé vált.
Szintén 1962 őszétől az eddigi Textil Művek által patronált esti tagozat a líceum saját tagozatává vált. Újabb fejtörés, újabb nehézségek az iskola vezetése előtt. A higgadt, kiegyensúlyozott igazgató ezeket is megoldotta. Nem élvezhette sokáig munkája gyümölcsét, mert 1963 őszén ismét leváltották, de tapasztalatára szükség volt. Az esti tagozat aligazgatója lett, ezt a tisztséget 1970-ig töltötte be. Ezután nyugdíjazásáig történelmet és latint tanított a legnagyobb hozzáértéssel és szakmai szeretettel.
Tévedhetetlen memóriával volt megáldva. Nemcsak a történelmi eseményeket ismerte a legapróbb részletekig, hanem munkatársai életrajzi adatait is, nem beszélve iskolánk végzettjeiről, akiket igazi pedagógusként követett életpályájukon, évek múltán is tudta, ki hol van, él, mivé lett.
Ki volt számunkra Kelemen József? – tesszük fel a kérdést. Egy szóval: az ember, aki minden szavával tanított, okított és tanácsokkal látott el. Olyan igaz ember, akitől, ha úgy adatott, félni kellett, vagy akihez éppen a legnagyobb tisztelettel kellett fordulni. Egész lényében, a katedrán vagy a civil életben ízig-vérig pedagógus volt. Tőle tanultunk pontosságot, igazságérzetet, az elődök iránti tiszteletet, leküzdeni a kicsinyességet. Kelemen József sokrétű személyiség volt: pedagógus, iskolavezető, zenekedvelő és -művelő, egyházi és civil zenekari vezető, helytörténész. Iskolánkban 90 tagú leánykórust szervezett, 1972–1981 között megalapította az iskolai fúvószenekart, ő maga is játszott benne. Eredményességét igazolta, hogy 1975-ben a zenekar Năvodari-on első díjat nyert. Felpártolta az iskola művelődési életét, támogatta a kórust és a tánccsoportot: ő kezdeményezte az iskola kultúrcsoportjainak falujárását, ezzel is hozzájárulva az intézmény tekintélyének növeléséhez.
Közéleti szerepet is vállalt. Tagja volt a Textil Művek fúvószenekarának, 1970-től a barátosi fúvószenekar újjászervezésében vállalt oroszlánrészt, karmestere lett. Közben nem feledkezett meg az utánpótlás neveléséről sem, 1988-tól a gyermek-fúvószenekar létrehozásának egyik fő mozgatója. A zenekar teljesítményét országos szinten is elismerték: 1980-ban és 1982-ben nagyon jó, 1984-ben kitűnő elismerésben részesítették a Buziáson megtartott országos vetélkedőkön. 1991-ben felléptek a Székely Mikó Kollégium véndiákjainak II. világtalálkozóján. Három évtized után adta át a karmesteri pálcát. Nyugdíjba vonulása után a vártemplomban kántorizált, több helytörténeti jellegű előadást tartott. Ha igaz a mondás, miszerint az írás a lélek tükre, akkor ez százszorozva is igaz Kelemen Józsefre. Erről a legmeggyőzőbb gyöngybetűs írásával kinyomtatott két könyve: A sepsiszentgyörgyi községi felső leánytanodától a Mikes Kelemen Líceumig (1999) és Barátos monográfiája (2001). A Mikó Kollégium Évkönyve is nagyrészt az ő kutatásai alapján készült el. Életpályáját felelevenítve nem hagyhatom ki azt az iskolánk történetében meghatározó, korszakalkotó javaslatát, amely 1990. január 18-án hangzott el, miszerint intézményünk vegye fel a Mikes Kelemen nevet. A Mikes Kelemen Líceum vezetőtanácsa az iskoláért tett munkája elismerése jeléül a líceum örökös tiszteletbeli igazgatója címet adományozta.
Halála hirtelen következett be 2004. november 3-án. A háromszéki pedagógustársadalom nagy vesztesége volt. Fáradt teste a vártemplomi református temetőben nyugszik. 
Jancsó Árpád
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 9.
Első világháborús emlékművek felújítására
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyílt pályázatot hirdetett az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetételének, felújításának, helyreállításának támogatására.
A pályázati felhívás tárgya: a határon túli településeken felállított első világháborús helyi emlékművek (szobor, emléktábla, emlékjel, emlékoszlop, kopjafa stb.) felújítása, helyreállítása; az emlékmű közvetlen környezetének, talapzatának helyreállítása; az emlékmű megközelíthetőségének biztosítása; tervdokumentáció elkészítése műemléknek minősülő emlékhely felújításához. A pályázat keretében nincs lehetőség hadisírok, sírhelyek felújítására, azonban temetési hely területén található emlékmű rendbetételére lehet pályázni. Pályázatot nyújthat be romániai székhelyű civil szervezet, állami fenntartású intézmény, települési, területi önkormányzat, valamint a határon túli egyház.
500 000 és 2 000 000 forint közötti összeg pályázható meg vissza nem térítendő támogatásként. A pályázat kiírója nem teszi kötelezővé az önrész bemutatását. Megvalósítási időszak: 2017. április 1.–2018. március 31. A pályázat benyújtásának határideje: 2017. március 17. Részletek a http://bgazrt.hu oldalon.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. február 9.
Ugron Zsolna sikerei
Hollóasszony – Libri Kiadó, 2016
Néhány éve már, hogy a pesti metró legmélyebb részén lefelé vitt a mozgólépcső, amikor megpillantottam a reklámok közt többször is előforduló Úrilányok Erdélyben címlapját. Örömmel konstatáltam, hogy én már olvastam a könyvet (írni szerettem volna róla). 
Lektűrújdonságnak, kitűnőnek tartottam arra, hogy az olvasót közel vigye Erdélyhez, a szokásokhoz, a nyelvi gazdagsághoz. 
Azóta Ugron Zsolna sokat dolgozott, megjelent a trilógia két része Báthory Annáról, az erdélyi fejedelmi udvarok, paloták asszonyainak titkairól, most pedig (úgy közben) egy olyan nagyasszonyról írta Hollóasszony című könyvét, aki talán mindenki másnál jobban él a szívünkben, mert Arany János csodálatos balladájából jobban megismertük, mintha hosszú történeteket olvastunk volna róla. 
A Mátyás anyja az anyai szeretet, a messzeségben raboskodó fiához csoda módra közelítő anya olyan valósághű drámai pillanatainak megjelenítése, hogy soha ki nem megy az eszünkből, nemegyszer ismételgetve magunkban: – ki kopog, mi kopog? 
A drámai pillanatok közepette egyszerre megnyugszunk, megérkezett az üzenet, az anyai ösztön, a szívszeretet legyőzi a távolságot, aggódást, igaz, ehhez a legendás holló kellett, a Hunyadiak hollója, aki a vadászó Mátyás gyűrűjét lopta el valaha. 
Ugron Zsolna Szilágyi Erzsébetet nem az érzelmek világában látja és láttatja, hanem a valós, igazi nagyasszonyt, nagy tervek szövőjét, a Hunyadiak felemelkedésének előmozdítóját, ha úgy tetszik, megalapozóját. A regény címe találó, hiszen a Hunyadiak hollós címerében a legendás „gyűrűtolvaj” és Arany eszes madara szimbóluma a mondáknak, meséknek. Legenda és valóság, egy asszony mi mindent tehet ügyességgel, ravaszsággal, éleslátással, bár olykor ő a legtragikusabb hős, amikor nagyobbik fiát nem mentheti meg a bakó pallosától.
Az író megint rátalált egy kiváló asszonyhősére, közben adós maradt Báthory Anna történetének harmadik kötetével. Tudatosnak érzem viszont, hogy ezt meg kellett írnia, és nem meglepőnek. A nagy király szobrának árnyékában gyermekeskedni, eljárni szülőháza mellett, a Gyalui-havasok frissítő szelét mindennap érezni, a bástyákra tekinteni, csoda-e, hogy Kolozsvár, az erdélyi történelem, annak is asszonyvilága fő témája lett az íróvá növekedett Ugron Zsolnának?
Képzelete és a sok fellelt rokoni elbeszélés a Szilágyiak és anyai ágon a Bellyéniek nyomán döbbenetes az a rész, amikor a gyermek Erzsébet visszatér a halálból. Az anyja erős akarata hozza vissza, és erről mondja Simon deák, Szilágyi László írástudó deákja: „Aki kicsit is járatos az Úristen útjainak tanulmányozásában, mint jómagam, tudhatta már akkor, kivételesen adakozóan áldja majd meg az Úr ezt a páratlan lelket. Nagy dolgokra hivatott, isteni küldetéssel felruházott volt Erzsébet”.
Az egyes fejezetekben a környezetében élők, testvére, Szilágyi Mihály, a nádor felesége, tescheni hercegnő és Zsófia, saját húga mondják el Erzsébetről a legkülönösebb történeteket, de megérzik, megértik a csodát, amiért érdemes volt mindent latba vetnie, hogy azon a fagyos februári napon, a Duna jegén az addig széthúzó, hatalomért mindent elkövető urak egyszerre kiáltsák ki Mátyást, Szilágyi Erzsébet fiát, magyar királlyá. Szép, megható jelenet, amikor a szikár, istenfélő, magától mindent megtagadó asszony ennek a látványnak az igézetében mosolyog. 
„A nagy, kegyes fehér holló kitárta oltalmazó szárnyait. Fehér homlokán sem gond felhője, sem a megelégedettség közönségessége. Halvány keze rebbent, ruhaujja lobogott a szélben. Ott állt diadalának teljes glóriájában, rendíthetetlenül.”
Amint egyik interjúbeszélgetéséből kitűnik, akárcsak a Báthory Anna-képben és környezetében az írónő nem riadozik a történelmi személyek, bárók, főurak, királyok gyarlóságainak hatalmi vágyból vagy botorságból eredő „barbár” szokásainak érzékletes leírásától, az egyébként vallásos, istenfélő asszony borzalmas dühkitöréseinek jeleneteitől.
Milyen is volt, hogy öltözött, mennyire volt szerethető (mert Hunyadi János valóban szerette) ez a nem mindennapi asszony? Ismerjük Józsa Juditnak Szilágyi Erzsébetet ábrázoló kerámiaszobrát, nem tudom, mi ihlette a megmintázásra, mivel korabeli festmény vagy rajzolat a krónikákból, levelekből származó leírásokon kívül nem maradt róla. 1846-ban előkerült egy olajfestmény, amelyet többen elfogadtak volna Erzsébet portréjaként, mivel egy holló is látható volt a képen, és egy gyűrűt tartott a csőrében.
Az pedig mindennél meggyőzőbb, hiszen a Hunyadi család címerének egyik alakja, és innen ered a Hunyadiak latin neve (Corvin – corvus – holló). Nagy volt a híre, hogy előkerült egy 500 éves portré Erzsébetről. Sajnos, a későbbi elemzések megállapították, hogy a portré egy szentté avatott angol királyt ábrázol (Falvai Róbert a Hunyadiak asszonyai c. könyve nyomán). 
Így a képzeletre, a róla szóló leírások, levelek, itt-ott fellelhető családi megjegyzések utalásaira bízhatjuk a nagyasszony ábrázolását. Ugron Zsolna könyve mindenképpen egy kivételes asszonyról szól, a magyar történelem legtöbbet emlegetett, legnagyobb költőink soraiban felidézett királyasszonyáról, hiszen Mátyás királynénak őt tekintette később. Egy hatalmas földes-úri birodalmat gyarapító, megtartó, éles eszű, nagyon szigorú asszony, erről tanúságot tesz a könyv fejezeteiben első személyben mesélő testvérhúga, anyja és nagynénje, vagy éppen a Szilágyi-ágból származó közeli rokonok. Lehet, hogy ily módon a Szilágyiakat, a Hunyadiakat, az egyezkedő Garákat, a vad, barbár harcokat és az esetlen királyt, Lászlót jobban megismerjük, hogy eljussunk a Bécsből győztesen hazatérő nagy király látványához, ha bármikor megállunk a kolozsvári szobor előtt. Olyankor Vörösmartyt idézve:
„S felrobognak hadvész-ülte képpel 
Újlaki s a megbékült Garák.
S a király jő, fölség érzetével
Környékezvén őt a hős apák.”
Ugron Zsolna az erdélyi nagyasszonyok sorsának olykor regényes, ebben az esetben valószerű dokumentumaiban történelmet idéz, de érdekes tévéműsoraiban megismerteti a nemzet élő nagyjait, és sikerül közelhoznia a nagy színészt, a nagy építészt, a nagy rendezőt, akikről elmondja a leglényegesebbeket. Van, akiktől kérdésekkel, de nem ostromló módon, hanem könnyed társalgással, érdeklődő modorban tudja meg és tudjuk meg, mi volt sorsdöntő az életükben, hogy küzdöttek meg ezernyi nehézséggel, miért volt szép a munkájuk, az életük, hogy máig is – fizikai értelemben is – szépet, jót mutatnak nekünk. 
Nem fogott rajtuk az idő, bár a sors nemegyszer megpróbálta őket. Példájuk olykor derűs, sokszor elszomorító, ha éppen a Szervátiusz Tiborral készült műsorra gondolunk, de mindannyian művészetük, hazaszeretetük őszinte kitartásával Nagyok lettek, mellettük, velük élünk, ők jelentik a Szépet és a Jót. 
Ugron Zsolna bizalmukat elnyerte, és ne nehezteljen rám senki, ha azt mondom: erdélyisége, közvetlen kedvessége, mosolya, nem kevésbé ismeretei jól eligazítják a Nagyok közt. Tehetsége egy irányból jött, de sokfelé mutat. Sikere pedig megérdemelt.
A könyvet édesanyjának és édesapja emlékének ajánlja. 
Végh Júlia színes illusztrációi megtalálják a könyv hangulatának, múltidézésének igézetes jeleneteit, ezzel is gazdagítják a Hollóasszony világát.
RÓZSA MÁRIA
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 9.
„Esélyünk sem volt a túlerővel szemben!”
– Kali Sándor visszaemlékezései –
1943. január 12-én a II. világháború keleti frontján nagy erejű támadás érte a Don-kanyarban védelmi állásokat elfoglalt, csaknem 200 ezer fős 2. magyar hadsereg egységeit. Sokáig csak annyit írtak a történelemkönyvek, hogy a Don-kanyarban elpusztult szinte a teljes 2. magyar hadsereg. A rosszul felszerelt, az orosz télre fel nem készült magyar katonák hatalmas túlerővel álltak szemben. Hősök voltak? Áldozatok? Ezt csak a résztvevőktől tudhatjuk meg. Az alábbiakban néhai id. Kali Sándor világháborús visszaemlékezéseit olvashatják, amelyet 2003-ban osztott meg a szerzővel.
Több mint kétéves sorkatonai szolgálatot teljesítettem Magyarország háborúba lépése előtt. Sepsiszentgyörgyön rukkoltam be 1940. december 2-án a 27. gyalogezred 1. zászlóaljához, később Madéfalván folytatódott a kiképzésem. De a várva várt leszerelés elmaradt.
A 2. magyar hadsereg 1942 októberében a Don partjához ért, de igencsak megfogyatkozott létszámban. Szükség volt az utánpótlásra... Tisztjeink azt mondták nekünk, hogy gyakorlatozni visznek egy távolabbi helyre. Ha jól emlékszem, november végén indultunk útnak, nem többen, mint százan, de lehet, hogy valamivel kevesebben (az 1. zászlóalj 3. százada). Sejtettük, hogy a frontra visznek, de azt nem gondoltuk, hogy napokig utazunk, majd hetekig gyalogolunk. Puskás honvéd voltam az ezredben, fiatal és vakmerő. Nádasi Oszkár ezredes volt az ezredparancsnokom, Fehér Kálmán százados a századparancsnokom. Alig tettük a lábunkat orosz földre, máris támadás ért. A golyózápor után a mellettem lévő bajtársam ki akart lépni a lövészárokból, de amikor megmozdult, gránáttalálat érte. Akkor éreztem először, hogy ez már nem gyakorlatozás, hanem élet-halál játék.
Oroszország belseje felé haladva, egyre nagyobb volt a hideg. Az év utolsó napjaiban csattogó hidegben mentünk előre, nagy távolságokat megtéve. Talán még mínusz 35 C-fokos hideg is volt. Egyik bajtársam figyelmeztetni akarta a századost, hogy fehér a füle a hidegtől. A tiszt odanyúlt, megtapogatta, és leszakadt a füle. Ijesztő látvány volt…
Január első napjaiban értünk a Don-kanyarhoz. Nappal fehér köpennyel álcáztuk magunkat, éjszaka beástuk magunkat a hóba. Nem tudtunk aludni a hideg miatt, csak pihentünk, összebújva, mint a juhok. Hideg ételt kaptunk, konzervekkel vertük el az éhségünket. Éjjel-nappal ropogtak a fegyverek. Gyengén felszerelt hadseregünk csak 5-6 napig bírt ellenállni az orosz túlerőnek. Sík területen ütköztünk meg az oroszokkal, az sem volt ahová elbújjunk. Az orosz tankok ellen nem lehetett puskával harcolni. A páncélosok agyontemették a lövészárkokban állást foglaló honvédeket. Nagyobb aknavetőnk nem volt, kevés volt a gépfegyveresek száma. Vécsey-puskának nevezték fegyvereinket, melyeket minden lövés után tölteni kellett. A muszkák annyian voltak, mint a hangyák. Nagy veszteségek értek, megkezdtük a visszavonulást. Tudtuk, éreztük, hogy értelmetlen a harc. Ha azt mondanám, hogy nem féltünk, hazudnék. Mindenki félt. Mindenki tudta, hogy itt már csak a visszavonulás, a menekülés segíthet. Nem akartunk meghalni. A századosunk azt mondta: „Nincs esélyünk, rengetegen vannak és jól felszereltek”. Az orosz katonákat leitatták, vodkával bátorították a tisztek. Másfél méteres hó volt, s annak a tetején jöttek. Rengetegen voltak, azóta mondjuk, hogy annyian vannak, mint az oroszok. Tele voltak szesszel, nem törődtek a halállal.
Vorodkába értünk, aztán Ukrajna Zabi nevű városába. Itt rajtunk ütött az ellenség. Kiszálltunk a vagonokból, és egy jeges vizű patakba ugrottunk. Sokáig nem mozdulhattunk, mert megállás nélkül lőttek a muszkák. Felbomlott a rend, a tisztek hiába próbáltak védőállásba állítani bennünket. Folytatni kellett a visszavonulást. Az oroszok még zavartak egy ideig, de aztán a tüzérségnek sikerült visszaverni őket. Közben súlyosan megsebesültem, gránátszilánk került a hátgerincembe. Egerbe vittek, kórházba. Édesanyám megtudta, hogy találat ért, utánam jött és hazahozatott Marosvásárhelyre. A falumbeli Szabó Mihály is velem jött, Ukrajnában találkoztunk, ő is megsebesült. Néhány hónap után lábadozni kezdtem. Menekülni kellett, mert közeledett az orosz. Szabó Mihály biztatott, hogy szökjünk haza. A kórházparancsnok nem egyezett bele, hogy hazamenjünk. Mihálynak mégis sikerült meglépni, engem feltettek egy vöröskeresztes kocsira, és Zalaegerszegre vittek. Ez 1944 októberében történt…
A zalai kórházból Brünnbe szállítottak, ahol április elején fogságba estem. Akkor már eldobtam a mankót, s pálcával jártam. Különben ez az oroszokat cseppet sem érdekelte. Aki még szuszogott, magukkal vitték. Gyalog kísértek Székesfehérvárra, néha erőltetett menetben. Hét-nyolc nap alatt tettük meg az utat. Ott bevagoníroztak, nem tudtuk, hogy hová megyünk. Sós halat adtak – mikor eszükbe jutott –, de vizet nem. Sokat gyötört a szomjúság, volt aki belehalt. Egyikünk javasolta, hogy igyuk meg a vizeletünket. Aki így tett, életben maradt. 
Útban Oroszország felé Marosvásárhelyen, majd Sáromberkén is áthaladtunk. Az állomásban torkomszakadtából kiabáltam: „Kali Sándor vagyok Sárpatakról. Adják hírül a családomnak, hogy élek, de elfogtak az oroszok!” Egy papírdarabkára is ráírtam mindezt, és kidobtam a vonatból. Később megtudtam, hogy egy sáromberki ember megtalálta, és áthozta édesanyámnak.
Rîmnicu Săraton kiparancsoltak a vagonokból. Találgattuk, hogy mi lesz velünk. Azt hallottuk, hogy az amerikaiak nem engednek ki Oroszországba. De nem így történt…
Leningrádot elhagyva már-már biztosak voltunk, hogy Szibéria a végállomás. Tbiliszitől nem messze, Karajasban szállítottak le. Egy óriási lágerbe kerültünk, ahol 32 ezer ember tengette napjait. Nemcsak hadifoglyokat őriztek ott, hanem orosz elítélteket is, akiknek zöme lopásért „ült”. Érkezésünk után füstre lettem figyelmes. Gondoltam, odamegyek megnézni, mi történik. Konyhát sejtettem, rettentő éhes voltam, így nagy öröm volt, mikor meggyőződtem, hogy valóban onnan jön a füst. Kiderült, hogy a konyhafőnök román. Törni kezdtem én is a nyelvet, mire ő a testvérének nevezett, és maga mellé vett a konyhára. Ételt osztottam a foglyoknak. Örvendtem, hogy melegben vagyok és van mit ennem. Egyszer egy ismerős arcot fedeztem fel a sorban álló foglyok között. A sárpataki Lakó Sanyi barátom volt, akivel a Don-kanyarnál is együtt voltunk, de később elváltak útjaink. Felkiáltottam örömömben, megöleltük, megcsókoltuk egymást. A konyhafőnök róla is gondoskodott, őt a szabóműhelybe tette be dolgozni.
Teltek-múltak a hetek, hónapok. Sokat gondoltunk haza, reménykedtünk, hogy nemsokára ismét szabadok leszünk. Sok foglyot foglalkoztatott a szökés gondolata. Fegyveres őrök százai vigyáztak ránk, lehetetlennek tűnt meglógni. Néhány fogolynak mégis sikerült…
A lágerben volt egy villanyoszlop. Egyik éjszaka két elszánt bajtársunk felmászott reá. Megpróbáltak végigmenni a dróton, de egyikük odaragadt. A másik Törökországba szökött, ahonnan biztató, vigasztaló leveleket írt nekünk.
Egyszer hírét vettem, hogy Lakó Sanyi barátom nagyon beteg. Gyorsan hozzá siettem, majd román szakács barátom közbenjárására átvittem magamhoz a konyhára, hogy gondját viseljem. Csak pirítós kenyeret ehetett, néha egy kis vajjal, amit a rántáshoz adtak a konyhára. Szódavizet is szereztem neki. Istennek hála talpra állt. 
Később elhelyeztek a konyháról, átkerültem az asztalosműhelybe. Itt nemsokára műhelyfőnökké léptettek elő. Egy kis könyvecskét kaptam a lágerparancsnoktól, amely feljogosított arra, hogy elhagyjam a láger területét. Bárhová mehettem, de nem nagyobb távolságra, mint 70 kilométer. Egy dicsőszentmártoni fogolytársam is hasonló kedvezményben részesült, így együtt jártuk be a környéket. A közeli településeken megrendelőkre akadtunk, akik bútorokat kértek tőlünk. Főleg asztalokat és székeket árusítottunk, gyűjtögetve a rubeleket. Moszkvában is jártunk (igaz, kísérettel), ahol egy gazdag embernek dolgoztunk. Itt kifogástalan ellátásban volt részünk, a finom ételeket pezsgővel nyomtattuk le. Úgy éreztük, mintha egyik napról a másikra a pokolból a mennyországba kerültünk volna. 
1948 augusztusában közölte a lágerparancsnok, hogy hazamegyünk. Időközben többen szereztek közülünk pénzt és ékszereket. Egyesek az ételüket adták el, hogy pénzt vigyenek haza. Bevarrtuk szerény vagyonunkat a ruhánkba, de pórul jártunk. A román határ közelében leszállították és fertőtlenítették a foglyokat. A fürdő előtt levetkőztettek, tisztálkodás után jobb ruhákat kaptunk. Volt aki beleőrült a váratlan ruhacserébe, mert összekuporgatott vagyona orosz kézre került. A kapzsi muszkák valósággal marakodtak a zsákmányon, darabokra tépve levetett ruháinkat.
A focşani-i lágerbe hoztak, innen Marosvásárhelyre utaztunk, és nemsokára szeretteim között lehettem. Október 17-én értem haza.
BEREKMÉRI EDMOND
Népújság (Marosvásárhely)
2017. február 9.
Évértékelő a Kölcsey Egyesület leköszönő elnökével
Jankó András mindig szívesen tette a dolgát, de…
Amint azt a Nyugati Jelenben is közöltük, február 15-én, szerdán 18 órától a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartja beszámoló és tisztújító közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. A hír hallatán megkerestük Jankó Andrást, az Egyesület elnökét, akivel az elmúlt évi közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket vesszük számba.
– Elnök úr, hogyan értékeli az elmúlt évet?
– Értékelés helyett inkább röviden felsorolom a tavalyi év eseményeit, hiszen, gondolom, az aradi magyar kultúra iránt érdeklődők ismerik a tevékenységünket. Mármint azok, akik többnyire jelen voltak minden rendezvényünkön.
Január 22-én szerveztük a Kölcsey-díjak átadását, március 1-jén tartottuk az előző évre vonatkozó beszámoló közgyűlést. Március 21-én bemutattuk Csanádi János Eleinkről szól a fáma című kötetét, amit később, a szerző jelenlétében Gyulán és Nagyváradon is bemutattunk. Április 11-én Szép Mária Terézia könyvét mutattuk be, és a férje festményeiből kiállítást rendeztünk. Május 22-én Feszty-konferenciát szerveztünk, május 25-én megtartottuk az első Iskolakórus Találkozót, júliusban volt a KITÁSZ közgyűlése. Szeptember 28-án rendeztük meg Steinhübel Zoltán kiállítását, október 4-én Olosz Lajos-megemlékezést tartottunk, ugyanakkor egy kötetét mutattuk be. December 3-án volt az általunk szervezett kórusfesztivál, 15-én Bodó Barna bemutatta a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet.
– Tehát színes program áll az Egyesület mögött. Az elnök milyennek értékeli a tavalyi rendezvényeiknek a színvonalát?
– A Feszty-konferencia és a KITÁSZ-találkozó, a kiállítások, kórustalálkozók, könyvek kiadása és bemutatása szerintem kimagaslóan jól sikerült rendezvények voltak, amelyeket csak egy jól összeszokott csapat tudott végrehajtani. De az is igaz, hogy nem volt zökkenőmentes a munka, voltak nézetkülönbségek is. A magam részéről azt gondolom, ennél többet már nem tudok levezényelni, ezért átadom a helyem másnak, aki tovább tud lépni, és még magasabb színvonalra emelheti az Egyesület munkáját. Éppen ezért nem jelöltetem magam a meghirdetett tisztújításon.
– Számomra a bejelentése meglepő, hiszen az aradi kultúraigénylő magyarság körében Önöket az év csapataként emlegetik…
– Az, hogy nem jelöltetem magam, nem újdonság, legalábbis azoknak nem, akik olvasták a Nyugati Jelenben tavaly januárban megjelent éves beszámoló interjút. Akkor már jeleztem visszalépési szándékomat. Ehhez még azt is hozzáfűzhetem, hogy amikor elvállaltam az Egyesület vezetését, azért tettem, hogy bebizonyítsam: nincs halálra ítélve ez az Egyesület! Vállalásomat, gondolom, teljesítettem, ezért nyugodt lélekkel állhatok fel, helyet adva egy arra rátermettebb személynek, akinek már most sok sikert kívánok! Ugyanakkor felajánlom a segítségemet is, ha arra szükség lesz.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, ugyanakkor az aradi és a megyei magyarság nevében is megköszönöm az anyanyelvű kultúránkért, eddig kifejtetett, önzetlen munkáját.
– Én köszönöm a lehetőséget, mindig szívesen tettem a dolgomat.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 9.
Szegedi tárgyalásokon Kocsik József AMMGE-elnök
Feltérképeznék a gazdák helyzetét
Kocsik József AMMGE-elnök, Nagy Zsolt Arad megyei falugazda társaságában kedden Szegedre utazott. Út közben megálltak Nagylakon, ahol Varga István agronómussal, mezőgazdasági vállalkozóval, valamint Zahar Péter mezőgazdásszal találkoztak. Az említett vállalkozókat ugyanis a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. által előállított vetőmagoknak kísérleti parcellákon történő termesztése érdekelné. Zahar Péter már sikerrel vett részt az AMMGE által szervezett hajtatott fűszerpaprika termesztésben. A nagylaki gazdálkodóknak ígéretet tettek, hogy Szegeden egyeztetik az általuk igényelt vetőmagoknak a jelzett parcellákon történő termesztési feltételeit. Azokat Szegeden le is tárgyalták dr. Pauk Jánossal, a Szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. aligazgatójával és Riczu István osztályvezetővel. Tekintve, hogy hasonló parcelláknak a bevetését Majláthfalván, Pécskán, de Kisiratoson is igényelnék, az AMMGE, az RMGE közreműködésével felvállalta a jelzett vetőmagoknak Erdély és a Bánság egész területén történő terjesztését. A vetőmagokkal kapcsolatban, az Intézettől megkapják, majd a gazdák felé továbbítják az összes, szükséges tudnivalókat, beleértve a felvásárlási árakat is.
Kocsik József fontosnak tartja a másodvetésként is alkalmazható vetőmagfajtáknak a kipróbálását, a terjesztését nemcsak az Arad megyei, hanem az RMGE hatáskörébe tartozó összes gazdálkodó körében. Tavaszra ugyanis, különös fontosságot kapnak a másodvetések, hiszen a száraz fagyok valószínűleg sok őszi gabonavetést tönkre tettek, ezért a helyükbe rövid termésidejű gabonafajtákat kell majd vetni. Ugyanakkor egy gazdálkodónak a bevételeit nagyon meglendítheti, ha a kalászosok után még idejében beérő kukoricát vethet. A vetőmagokkal kapcsolatos összes tájékoztatót megkapják, amelyeket továbbítani szándékoznak a gazdálkodók felé nemcsak Arad megyében, hanem igazodva az új RMGE-ügyvezető elnök, ifj. Zágoni Szabó András elképzeléseihez, azokban a szórványmagyar megyékben is, ahol a Nyugati Jelent olvassák.
A továbbiakban a Szegedi Agráripari Kamarában jártak, ahol Nagy Zsolt külön tárgyalásokat folytatott a falugazdász kollégákkal, míg Kocsik József Kovács Ferencné Marika főosztályvezetővel tárgyalt, aki pályázati támogatásokkal működő termesztésekkel foglalkozik. Ebbe a kategóriába nem szabvány, de jól fizetett kultúráknak a termesztése tartozik. Velük kapcsolatban az összes tájékoztatót megkapják, amit a gazdálkodók rendelkezésére bocsátanak.
Ugyanaznap, a Paprika Kutató Intézetben is jártak, ahol Bráj Róbert és dr. Somogyi György fogadta őket. A szakemberek ugyanis elégedettek az Arad megyében termesztett, hajtatott fűszerpaprika minőségével, az teljesen megfelel a Hungarikum elvárásoknak. Éppen ezért, olyan szabványméretű fóliasátrakat akarnak hivatalossá tenni, amelyeket majd pályázati támogatással lehet megépíteni. Az agrártámogatásoknak a kibővítése érdekében feltérképezik az Arad megyei magyar gazdáknak a helyzetét, amely alapján megvitatják a támogatási lehetőségeket – mondta el érdeklődésünkre Kocsik József AMMGE-elnök.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2017. február 9.
Dragnea: Grindeanu „megerősödik” a tüntetésektől
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerdán azt mondta, Sorin Grindeanu miniszterelnök „megerősödik” a kormányellenes tüntetések végeztével.
Arra a kérdésre, hogyan jellemezné a Grindeanuval ápolt viszonyát, Dragnea azt mondta: „Nagyon jó, nagyon jó. Olyan időszak volt az elmúlt napokban, amit nem kívántunk magunknak, de végül is az ilyen időszakok után egy szervezeten belül megerősödnek a kapcsolatok. Továbbra is őt támogatom, senki nem akarta, hogy keresztülmenjünk ezeken a napokon, de Sorin Grindeanu megerősödve került ki belőlük. Nehéz napok voltak. Én is, a párt is, a helyi választott elöljárók és parlamenti képviselők is változatlanul támogatják őt”.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. február 9.
Áder János is jelen lesz az Arany-emlékév nagyszalontai nyitóünnepségén
Az Arany János születésének bicentenáriuma apropóján szervezendő emlékév nyitónapján, március 2-án Áder János, Magyarország köztársasági elnöke is jelen lesz a költő szülővárosában, Nagyszalontán – közölte a Krónikával Patócs Júlia, a hajdúvárosi Arany János Közművelődési Egyesület elnöke. 
Mint rámutatott, az emlékév nyitányaként Szalontán tartandó eseményeket a hajdúváros önkormányzata közösen szervezi az egyesülettel. Március 2-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkára, Török Ádám is ellátogat a költő szülővárosába, ahol ünnepi istentisztelet, tudományos előadások, könyvbemutató, megemlékezés, koszorúzás és színházi előadás is várja a közönséget.
A tudományos konferencián irodalomtörténészek, zenészek, helytörténészek szakmai előadásai járják körül a kétszáz éve született költő szellemiségét, életművét. Dánielisz Endre Az Arany-ősok letelepedése Szalontára, Korompay H. János Az Arany János által 1834-ben készített prédikáció, Hász-Fehér Katalin pedig Az Arany-arcképek ikonográfiája, Szörényi László Arany János kiadatlan jegyzetei címmel tart előadást. A városháza nagytermében Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész mutatja be az Arany Szalontája, Szalonta Aranya című albumot. Az emlékév keretében Nagyszalonta egyébként egész éves programsorozatot tervez, amelyről korábban már beszámolt Patócs Júlia a Krónikának.
Az 1817. március 2-án született legnagyobb epikus költő szülőhelye már 2014-ben elkezdett készülni a jubileum megünneplésére, amelybe bekapcsolódik a hajdúváros önkormányzatán és különféle szervezeteken, intézményeken kívül egy helyi emlékbizottság is. A bicentenárium alkalmából számos erdélyi és magyarországi helyszínen megemlékeznek a költőről. A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) életre hívott egy országos Emlékbizottságot, amely már tavaly november 23-án megtartotta első találkozóját, feladata a tudományos rendezvények megszervezése, a különböző megemlékezések figyelemmel kísérése és információinak közvetítése. A magyar Országgyűlés és az MTA 2017-et Arany János-emlékévvé nyilvánította tavaly márciusban, az emlékév fővédnöke Lovász László, az Akadémia elnöke.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 9.
Hellvig: a SRI nem folytat politikai tevékenységet
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem avatkozott bele a politikába, és az én igazgatói mandátuma alatt nem is fog – szögezte le csütörtökön a szakszolgálatot vezető Eduard Hellvig.
A SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság meghallgatására érkezve Hellviget arról kérdezték újságírók, hogyan kommentálja azokat a vádakat, amelyek szerint a hírszerző szolgálatnak köze lenne a bukaresti, Győzelem téri tüntetések megszervezéséhez. „Ez nem igaz, és az én mandátumom alatt a SRI biztosan nem fog részt venni ilyen tevékenységekben" – idézte Hellviget az Agerpres hírügynökség.
Arra a kérdésre, amely azt firtatta, hogy a zavargásokba torkollt tüntetés napján küldött-e értesítést a SRI a belügyminisztériumnak, az igazgató azt felelte, az általa vezetett szolgálat és a belügyi tárca közötti együttműködést megállapodás szabályozza, amelyben pontosan le van szögezve minden „együttműködési mechanizmus", és amelyet bemutat a meghallgatáson a bizottságnak.
A SRI tevékenységét ellenőrző bizottság csütörtöki ülésére Carmen Dan belügyminiszter is meghívást kapott. A meghallgatáson az elmúlt napokban tartott tüntetésekről, illetve a hírszerzés és a belügyi tárca ezek kapcsán kifejtett tevékenységéről lesz szó.
Krónika (Kolozsvár)
2017. február 9.
Fordulatra várva IV.
Mit szeretünk a Székelyföldben? Sokféle válasz adható rá, én a magamét úgy fogalmaznám meg: teljes értékű emberi és magyar életet szeretnék itt élni minden minőségemben. Az egyén a viszonylag szerény életfeltételekkel, a polgárosodás alacsonyabb fokával is megbékél, ha alapvető emberi igényei bár részben vagy belátható jövőben, vagy akár valós remények formájában kielégülnek, ha nem a maga, legalább közvetlen utódai életében.
Nem dicsekedhetek páli fordulattal, nem Damaszkusz felé tartva tértem meg a Székelyföldre, ugyanis sosem kerültem, mi több, riporterként kimondottam kerestem a székely témákat és helyszíneket, és egyre közelebb sodródtam hozzájuk. Szárhegyről és Bözödújfaluból elszármazott székely őseim azonban Kolozsváron keresték a maguk megélhetését, szüleim itt találtak egymásra, én Kolozsvárott nőttem fel, s az ántivilág kihelyezési körhintájáról pottyantam le Brassóba tanári pályámat elkezdendő. Riporterként már Bukarestből utaztam Szatmártól Udvarhelyig végig Erdélyt, s amikor tíz év után ismét választani kellett, nem akaratom ellenére döntöttem Sepsiszentgyörgy mellett, ahol családalapítási terveim valóra is váltak a szakmaiakkal egyetemben. Nem bántam meg, most azonban azzal szembesülök, hogy itt nevelt fiaim esetleg másutt telepednek meg, a székely vándorsors mintegy folytatódik bennük. No de annál székelyebbek leszünk, vigasztalom majd magam, ha valóban úgy lesz. Én, miután végiglaktam az ország pár vidékét, állítom: magyarnak még mindig itt érdemes a leginkább élni. A székely tömb ugyanis mindenképpen marad, és számára új reményt kellene nyújtani. 
Ez lenne a  következő évtizedek nemzeti és székely feladata, egy intenzívebb gazdaságfejlesztési gyakorlattal megtámogatva, melyet összhangba kell majd hozni az etnikai arányok megtartásának feladatával, mert ha azok ellenünkre alakulnak e többségi, egyelőre fölöttébb tökéletlen demokráciában, az jogfosztáshoz vezetne, márpedig itt joggyarapításra, sőt ún. pozitív diszkriminációra van szükség, pontosan a teljes értékű, asszimilációmentes emberi lét megélése érdekében. 
B. Kovács András 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. február 9.
Románia területi épségéért aggódnak akadémikusok
Az ország szuverenitása és a nemzeti egység mellett állt ki csütörtökön közzétett felhívásában 84 romániai akadémikus, köztük egy ismert magyar fizikus is. Akárcsak néhány kormánypárti politikus, Románia területi egységét féltik az utóbbi napok hatalmas utcai megmozdulásaitól.
„Aggodalommal töltenek el bennünket a Románia régiósítására és az etnikai alapú enklávék (utalás a székelyföldi autonómiára - szerk. megj.) létrehozására tett kísérletek, amelyek ellentétesek az alkotmánnyal, az európai integrációs folyamatokkal” – írják felhívásukban az akadémikusok. Az aláírók felszólítják az illetékes romániai intézményeket, hogy lépjenek fel a Románia szuverenitása és területi épsége ellen irányuló „diverzió és agresszió” ellen, és hárítsák el a nemzeti egység és a jogállamiság elleni támadásokat.
Az akadémikusok – köztük egy ismert magyar fizikus, a temesvári Vékás László – ugyanakkor azt kérik Románia lakóitól, az értelmiségiektől és a politikusoktól, hogy „felelősséggel és hazafias módon” működjenek együtt Románia javára.
A felhívást idéző román lapok emlékeztetnek, hogy korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai is Románia feldarabolásának veszélyéről beszéltek a kormányellenes tüntetések kapcsán. A titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság elnöke, Adrian Țuțuianu szerint hasonló demonstrációk vezettek Ukrajna szétszakadásához is. Ismert az is, hogy a PSD elnöke, Liviu Dragnea korábban felvetette: a kormányellenes tüntetéseket külföldről irányítják.
maszol.ro