Fügedes a… PKE színpadán
Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportja a váradi PKE dísztermében.
Ügyesek, talpraesettek, megállják a helyüket a világot jelentő deszkán- a vasárnap esti előadás után legalábbis ezt a megállapítást lehetett tenni a Nagyvárad-Velencei Református Egyházközség ifjúsági színjátszó csoportjáról, mely Sütő András Fügedes a pokolban, avagy Sáronnak nárcisza című színdarabját mutatta be a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
A szép számú érdeklődőt Farkas Antal várad-velencei református lelkipásztor köszöntötte. Arra hívta fel a figyelmet: a gyülekezetben több mint tíz éve működik egy ifjúsági színjátszó csoport,mely az előadásait nem egy alkalomra készíti elő, hanem evangelizációs célzattal az ország határain belül és természetesen az anyaországban is meghívásra bemutatja. 2016-ban is több ilyen fellépésre került sor. Minden esztendőben azonban van egy nagy gondjuk, márpedig az, hogy hol találjanak keresztyén témájú műre, lévén hogy ezekkel igen „csehül állunk”. Emellett arra is törekednek, hogy a darabok szórakoztatók is legyenek.
Úgy gondolták, hogy a Reformáció 500. Emlékévében méltó, hogy az évforduló előtt egy Sütő András-írással tisztelegjenek. A Kortárs Színpad ’71 valamikor 1975 vagy 1976-ban bemutatta már ezt a színdarabot, melyre nagy szeretettel emlékeznek vissza azok, akik látták, vagy akik anno ennek a társulatnak a tagjai voltak. Az akkori előadást Hajdu Géza rendezte, a főszereplő Fügedes Károly pedig nem más volt, mint Pete István, a későbbi RMDSZ-es szenátor, majd állami számvevőszéki vezetőtanácsi tag, aki a most a közönség soraiban foglalt helyet.
Szereplők
Az ifjúsági színjátszó csoport nevében a tiszteletes köszönetet mondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek a támogatásért, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemnek, amiért helyet biztosított számukra a próbák idején is, külön kiemelve Pintér István személyét. A díszletekért és a jelmezekért pedig a Szigligeti Színháznak, Trifán Lászlónak és Schneider Máriának járt köszönet, ezek átalakításában a velencei gyülekezet néhány tagja nyújtott segítséget.Mint elhangzott, fél évig készültek az előadásra.
Rendező: Farkas Antal, művészeti vezető: Meleg Vilmos.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Sodort az élet a normális mederben
Makai Zoltán Ferdinánd 1936. július 21-én született Nagyváradon. A család elsőszülött fiaként elemi iskolai tanulmányait Székelyhídon végezte (1942–1949), ahol a sakk iránt meggyökereztek az édesapja által elültetett érdeklődés magvai. A középiskolát a nagyváradi 2-es számú Magyar Fiúlíceumban végezte, ahol 1953-ban érettségizett. A temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerzett villamosmérnöki diplomát 1958-ban. A Nagyváradi Áramszolgáltató Vállalatnál kapott állást fiatal mérnökként, ahol az akkori vezetőség egyik kedves tagja ismertette meg vele a köznyelvben villanytelepként emlegetett intézmény történetét. A későbbi évek másik kedves elfoglaltsága – a sakktörténeti kutatások mellett – a nagyváradi és a Bihar megyei villamosság- és ipartörténet még megfogható részeinek feltárása és átörökítése.
 „Családi háttérnek köszönhető, hogy most itt ülhetek”
Makai Zoltán a műszaki egyetem elvégzése után fiatal mérnökként került a Nagyváradi Áramszolgáltató Vállalathoz, ahol nyugdíjazásáig, 1998-ig dolgozott. Ezt követően, a helyi Proenerg villamossági cég szaktanácsadójaként tevékenykedett 2013-ig, ahol a kutatásai számára fenntartott egykori irodájában fogadott. Az aprócska helyiség egyszerű berendezési tárgyaival és a falakat borító, a nagyváradi villanytelep történetét bemutató képekkel egy kiállításra emlékeztet, ahol a látogató a tavaly 80. életévét betöltő Makai Zoltán tárlatvezetésében részesül.
„Az, hogy én nyugodtan itt ülhetek, és foglalkozhatok ezekkel a dolgokkal, a családi háttérnek is köszönhető. Feleségemmel, Judittal, aki német szakos tanárként oktatott az Ady Endre Líceumban, két fiút neveltünk fel, akik öt unokát adtak nekünk. Kíváncsiak, érdeklődők, és még egyetemista korúak, de nem valószínű, hogy technika- vagy sakktörténeti kutatásokra adják majd a fejüket. A tenni akarás azonban mindannyiuknál érvényesül, hiszen szorgalmasak, tanulnak, képzik magukat. Nagyon hálás vagyok nekik” – meséli büszkén családjáról.
„Nagyváradon az áramszolgáltató vállalatnál kezdtem el dolgozni különböző munkakörökben, amit mindenki villanytelepnek hívott – kezd el mesélni. – A fiatalokat mindig nagyon nagy szeretettel fogadta a vezetőség, és mindent kipróbálhattunk. Ez azt jelentette, hogy félévenként voltam karbantartó, művezető, laboratóriumi vezető. Mondhatni, sodort az élet a normális mederben. 1960-ban kaptam aztán egy nagyobb feladatot az akkori főmérnöktől, Andrássy Gyula bácsitól. Akkoriban nem voltak bürokratikus kinevezések, a főmérnök egyszerűen behívott, és azt mondta: »Zoli! Holnaptól kezdve te felügyeled majd az első 110 kV-os vonal építését!« A megye ezzel csatlakozott az országos villamosenergiai rendszerhez, tudniillik itt akkoriban egy hőerőmű és egy diesel-erőmű volt, amely elszigetelődve működött. Akkor még nem megyékről beszéltünk, hanem a Crişana tartományról, hiszen szovjet mintára tizenhat tartománya volt Romániának – 1968-ig. Ez az ún. 110 kV-os vonal Vaskohról indult, és nagyjából 78 kilométer volt Váradig. A munka felügyeletét eleinte két kollégával, aztán egyedül végeztem és nagyon sokat tanultam. 1961 februárjában helyeztük üzembe a rendszert. Számomra ez egy jelentős feladat volt.”
A villanytelep mint közösség
Ma már jóformán elképzelhetetlen a sok frissen egyetemet végzett számára, hogy hosszú évtizedekre elkötelezzék magukat egy-egy cégnél vagy intézménynél. Makai Zoltánt valóban az élet sodorta választott pályáján, és ő engedte is, hogy sodorja.
„Ez a villanytelep egy óriási közösség volt – folytatja a mérnök. – Sporttevékenység is működött itt, sőt több dolgozó híres futballista volt, például Ion Vasile mérnök. Tudni kell, hogy 1948-ban az úgynevezett ICO (Întreprindere Comunală Oradea) futballcsapat román bajnok volt! Én azonban a családi hagyományt követve, a sportegyesületünk sakkszakosztályában tevékenykedtem. Hamarosan aztán felelősségteljesebb feladatot kaptam: osztályvezető, majd szekcióvezető lettem, és a legnagyobb megtiszteltetés 1990-ben ért: műszaki igazgatóvá léptettek elő. Ami talán érdekesnek tűnhet, hogy fokozatosan engem is megismertek országos szinten az akkori Villamossági Minisztériumban, és több munkabizottságba bevontak. Nekünk, fiatal mérnököknek, egy nagyon kedves mentorunk volt Bolcaş Victor főmérnök, aki tíz évvel volt idősebb nálunk, és bevezetett minket a villanytelep történetébe: hogyan is született meg Nagyváradon a villanytelep, beszélt a kezdeményezőkről, például a híres fizikusról, Károly Iréneusz Józsefről. Ahogy szétnéz ezeken a falakon, a születő villanytelep életképeit láthatja: csoportképek, berendezések, egy generátor, portrék, például a villanytelep első igazgatójáé, Belányi Imréé; az elosztó-kapcsoló tábla ma is megvan, jóllehet a rendeltetése ma már más. Nekem nagy fényképgyűjteményem van ezekből az időkből, és jólesik ezekre ránézni, amikor hetente háromszor bejövök ide dolgozgatni.”
Ipar- és technikatörténeti kutatások
„A nyugdíjazásom után még több idő állt rendelkezésemre, hogy az ipar- és technikatörténetben kutakodjam. 1990 után pedig különböző civil szervezetek alakultak, amelyekhez jómagam is csatlakoztam, például a Román Energetikusok Társasága, amelyen belül igyekeztünk jó kapcsolatot kiépíteni a román és magyar elektrotechnikusok között. Tagja lettem továbbá az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaságnak (EMT), aztán Váradon a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaságnak (PBMET) és a Premontrei Öregdiákok Egyesületének” – magyarázza Makai Zoltán.
A mérnök tudatja: „A 90-es évektől kezdtem el ipartörténettel foglalkozni. Az EMT, PBMET és a premontreiek nagy hangsúlyt fektetnek műszaki múltunk megismerésére, főleg a magyar értelmiség szerepének népszerűsítésére. Egy nagyon komoly műszaki értelmiség nőtte ki magát Nagyváradon, és ez nagyon fontos. Komoly ipari szakiskolák működtek, és nagyon sok jó technikus került ki belőlük, akik alapemberekké váltak ezekben a gyárakban. Nagyváradnak jelentős műszaki és közgazdasági értelmisége volt, akik a közéletben, a kultúrában is jeleskedtek. Látva azt, hogy ennek a múltnak a darabjai egymás után tűnnek el, tizenhárom helytörténész kollégával összefogtunk, és megírtuk Nagyvárad ipartörténetét, amely a Partiumi Füzetek-sorozatban jelent meg, majd egy pár év múlva megjelent a Szemelvények Bihar megye és térsége ipartörténetéből című kötet is. Nem kimerítő cikkek szerepelnek benne, de mindent megemlítettünk, ami 1990-ig működött Nagyváradon és a megyében.”
Az ipartörténethez szervesen kapcsolódnak iparoscsaládok történetei is, amelyeket szintén szívesen kutat, például a Medra családé, amelynek az államosításkor hat vízimalma volt a megyében, és apáról fiúra adták át a molnármesterséget.
Az anyaggyűjtés nem csupán levéltárakban történik, mint meséli, hanem egy annál sokkal izgalmasabb és szerencsésebb úton is: beszéltető módszerrel, azaz a korabeli szemtanúk, leszármazottak megszólaltatásával.
„Nem lehet állandóan lapátolni egy témában”
„Annak dacára, hogy villamosmérnök vagyok, számomra nem idegen különböző ipari létesítményekről vagy szakágakról írni. Kedvencem a bányaipar, és aztán egyre jobban kezdett érdekelni az uránbányászat. Nem árt tudni, hogy Románia első komoly uránbányája Vaskohszikláson volt. Összeszedtem azokat az információkat, amelyek a rendelkezésemre álltak, de ma persze sok témával már nem foglalkozom, igyekszem új ötletekkel előállni, mert nem lehet állandóan lapátolni egy témában. Évek óta együttműködöm például a Román Televízió magyar adásának belső munkatársával, Miholcsa Gyulával, akinek csapata évek óta sok jó dokumentumfilmet készített. Az első ilyen film Károly Iréneusz Józsefről szólt, amelyhez én szolgáltattam néhány fotográfiát, a legutóbbi együttműködésünk tavaly októberben volt, egy Irinyi Jánosról, a zajtalan gyufa feltalálójáról szóló kisfilm kapcsán. Most egy másik kedvenc témán dolgozom: egy családtörténeten, amely szamosújvári születésű feleségem egyik nagybátyjához, Bocsánczy Jánoshoz kötődik, aki jelentős bányamérnöki és tanári karriert futott be Magyarországon a múlt században. Másfelől az én nagyapámat Miokovichnak hívták, bunyevác gyökerekkel is rendelkezem ily módon, és nemrég felvettem a kapcsolatot a szabadkai leszármazottakkal, akikre tavaly bukkantam egy helyi újságcikkben. Szóval az újabb témák sok esetben adják magukat, és nem is kell messzire menni értük.”
Makai Zoltán tiszteletbeli tagja a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek és a Magyar Mérnöki Kamarának, valamint kitüntetett tagja az Erdélyi Magyar Műszaki Társaságnak (EMT). Ipartörténeti kutatásainak fő területei a villamosítás kezdetei megyénkben, a megye ipari létesítményei és a vízenergia hasznosítása. Aktív és nyugdíjas kollégákkal rendszeresen vesznek részt kerekasztal-beszélgetéseken, megemlékezéseken, amelyek például a villamosközlekedés beindulásának évfordulóit is számon tartják. Cikkei, írásai hazai és magyarországi szaklapokban és folyóiratokban jelennek meg. Számos kitüntetés és díj tulajdonosa, legutóbb, idén január 22-én Életműdíjban részesült. „Hogy az élet mit hoz, és hogy mit hoz a jövő, nem tudjuk megjósolni. Egyet tudunk: dolgozunk továbbra is a magyar kultúra érdekében. Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek, kívánok mindannyiunknak jó egészséget, derűs napokat és örüljünk az életnek!” – ezekkel a szavakkal köszönte meg a magyar kultúra napján átvett Életműdíjat a nagyváradi mérnök.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

250 ezren a Schweighofer ellen
Negyedmillió romániai, németországi és ausztriai követeli a Holzindustrie Schweighofer osztrák fafeldolgozó óriáscég fenntartható erdőgazdálkodásra vonatkozó tanúsítványának visszavonását. A romániai de-clic nevű fórum által indított online aláírásgyűjtő akcióhoz csatlakozott a németországi Campact nevű szervezet is, így sikerült mintegy 250 ezer támogató aláírást összegyűjteni.
A petícióban kérik, hogy a Felelős Erdőgondnoksági Tanács (Forest Stewardship Council – FSC) határolódjon el az osztrák fafeldolgozótól, és vonja meg végleg a cég jelenleg felfüggesztés alatt lévő tanúsítványát. A környezetvédő civilek Bonnban adták át kedden a Felelős Erdőgondnoksági Tanácsnak a 250 ezer európai polgár aláírását tartalmazó petíciót, az akció azért időszerű, mert az FSC ezekben a napokban (február 7–10.) ülésezik, és tárgyalja a Holzindustrie Schweighofer átmenetileg felfüggesztett tanúsítványának ügyét is. (Maszol) A KREATIVITÁS MÚZEUMA. Múzeumot hoznak létre Kolozsváron az elmúlt napok kormányellenes tüntetéssorozatának képi és tárgyi emlékeiből: összegyűjtik és archiválják a tüntetésekről készült képeket, videófelvételeket, a használt táblákat, jelmezeket, improvizált hangszereket. A Z. Angles Galéria tulajdonosa, Székely Sebestyén György művészettörténész elmondta, a kezdeményezéssel elsősorban a kreativitás különböző formáit szeretnék megőrizni, hisz az, hogy a plakátok és egyéb tárgyak mennyire tekinthetők műalkotásnak, vitatható. (Krónika) TÍZMILLIÓ FORINT A MARIAN COZMA EGYESÜLETNEK. A Magyarországon gyilkosság áldozatául esett Marian Cozma halálának nyolcadik évfordulója alkalmából Íjgyártó István, Magyarország kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára átadta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tízmillió forintos pénzadományát a sportoló nevét viselő egyesületnek Bukarestben. Az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosának emlékére édesapja, a szintén kézilabdázó-múlttal rendelkező Petre Cozma Marian Cozma Egyesület néven nonprofit szervezetként működő egyesületet hozott létre 2009-ben a hátrányos helyzetű gyermekek sporttevékenységének támogatása érdekében. (MTI) A LEGJOBB SZÁLLODÁK. A marosvásárhelyi Hotel Privo az ország legjobb szállodája 2017-ben a TripAdvisor utazóközösségének véleménye alapján. A második helyre a brassói Hotel Kronwell, a harmadik helyre a bukaresti Hotel Epoque került a világ legnagyobb turisztikai ajánló oldala szerint. A marosvásárhelyi Hotel Privo nem először kapott ilyen jellegű elismerést, korábban a világ legjobb luxus dizájnszállodájának is választották. A Hotel Privo 2014-ben nyílt meg, Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában található. A szecessziós stílusú Csonka-villa kiegészítéseként épült negyvenszobás épületet úgy tervezték, hogy annak minden szobájából rálátás legyen a Csiszár Lajos által megálmodott hatszobás villára. Idén a világ legjobb szállodájának az Aria Hotel Budapestet választották. (Transindex)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

GAAL GYÖRGY A KINCSES VÁROS TEMETŐINEK KRÓNIKÁSAKÉNT TÁRJA FEL A KÖZÖSSÉG TÖRTÉNELMÉT
KALANDOZÁS KOLOZSVÁRI SÍRKERTEKBEN
Az enyhén emelkedő, hullámzó domb oldalán, dús lombú fák közt elterülő kolozsvári sírkert, a Házsongárd a magyar kultúra igazi panteonja. 1585 óta temetkeznek ide a kincses város polgárai. Híres személyiségek nyugszanak itt, köztük a zsoltárköltő Szenczi Molnár Albert, az enciklopédiaíró Apáczai Csere János és holland felesége, Aletta van der Maet, a betűmetsző és nyomdász Tótfalusi Kis Miklós, az orvos és nyelvész Gyarmathy Sámuel, a néprajztudós Kriza János, a múzeumalapító gróf Mikó Imre, a Marianum Leánynevelő Intézet építtetője, Hirschler József, a költő Reményik Sándor és Dsida Jenő, az író és politikus gróf Bánffy Miklós, az építész és író Kós Károly, a színművész Szentgyörgyi István, a grafikusművész Gy. Szabó Béla, hogy csak néhányat említsek.
Sokan és sokat írtak már róla, például Jakab Elek, Herepei János, Lászlóffy Aladár, de a legtöbbet Gaal György publikált a témáról. Saját bevallása szerint az 1960-as évektől járja a sírkertet, és az 1970-es évektől vált krónikásává, de már az 1990-es évektől felmerült az igény, hogy a történelmi temetőn túli részeket, sőt a többi kolozsvári sírkertet is jó volna feltérképezni, hiszen a XX. század második évtizedétől több jeles személyiség itt kapott nyughelyet.
A XIX. század végén egyre inkább szűknek bizonyult a temetkezésre használt terület, ezért már a gróf Béldi Ákos főispán elnökletével 1892. február 26-án megtartott ülés elhatározta, hogy a Házsongárdi temetőt kibővítik, és erre azt a 15 holdnyi területet használják, amely a temetőkert fölött terül el, és amelyet a város erre a célra már korábban megvásárolt. A határozat meghozatalától azonban elég sok időnek kellett eltelnie a tulajdonképpeni használatba vételig.
A Házsongárdi új temető feltérképezésére Gaal György 2013 nyarán vállalkozott, és ugyanebben az évben járta be a Kismezői temetőt is. 2014 nyarán pedig a négy zsidó temető következett. Sok nehezítő körülmény ellenére, alapos és aprólékos gyűjtőmunkával sikerült rögzítenie az adatokat. Minden fontosnak ítélt sír feliratát lemásolta és lefényképezte, folytatólag a legjelesebb személyiségek rövid életrajzát is felkutatta. Erről a feltáró munkáról számol be A Házsongárdtól a Kismezőig című, a Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból alcímű, az Exit Kiadónál tavaly év végén megjelent, számos színes és fekete-fehér fényképpel illusztrált könyvében.
A Házsongárdi új temető szemrevétele során kiderült, hogy a városnak már az 1910-es években gondja volt rá, hogy az új temetőrészt parkosítsa és mérnökileg megtervezze, ugyanis az egyes táblák, köröndök a magyar ábécé betűivel vannak megjelölve. Sajnos azonban, amikor ez az új temető is betelt, az 1980-as években megkezdték az egykori sétányok és utak betemetését. Így az egykori ösvényekről csak a rajtuk hosszában fekvő sírok árulkodnak.
1914 szeptemberében az új temető feletti részben nyitották meg a Hősök temetőjét, ahova az első világháború végéig sok halottat temettek. A Hősök temetője és a köztemető között megmaradt szabad részbe később a szovjet elesettek parcellája került.
A könyv külön és kiemelten foglalkozik a Kismezői vagy más nevén Kalandos temető történetével, felosztásával, első világháborús emlékoszlopával, amelyet a Kolozsvár-hídelvei Református Földész Kalandos Temetkezési Társulat emeltetett 1943-ban. Az emlékmű a városban egyedüliként ma is áll, és magyar nyelvű felirata szerint a magyar királyi 21-es honvéd gyalogezred, a császári és királyi 51-es gyalogezred, valamint a császári és királyi 2-es, 23-as, 82-es ezred hősi halottainak emlékére állították.
Egyébként ez a temető szintén több évszázados múltra tekint vissza, alig két évvel fiatalabb a Házsongárdinál. Az 1587. február 22-én kelt német nyelvű ajándékozási levél szerint Paul Fleyscher városi polgár a hídelvei Kalandos társulatnak adományozza szőlőjét temető céljaira. A kolozsvári hóstáti földművesek jellegzetes szervezkedési formája, a Kalandos társulat gyökere a középkorig nyúlik vissza, amikor is a céhekben dolgozó „kalandosok” egy-egy templom oltárát gondozták, és minden hónap első napján gyűléseztek. Nevüket e nap latin „Calendae” nevének ragozott alakjából (Calendis) alakították ki. Míg e társulatok a XIX. században Európa-szerte kihaltak, a hóstátiak társulatai a XX. század közepén is működtek, tevékenységük a temetések megszervezésére irányult.
A könyv második része a zsidó sírkertek történetét mutatja be széles történelmi kitekintéssel. Előbb a zsidóság kolozsvári megtelepedéséről és a városban betöltött szerepéről, sorsáról, majd a zsidók egyik legismertebb szerveződésének, a Szentegyletnek, héber nevén a Hevra Kádisának a működéséről olvashatunk, amelynek legfontosabb feladata a halottak hagyományok szerinti felkészítése és elhantolása volt.
Kolozsváron négy zsidó temető található. A legrégebbi a XIX. század közepén, a legújabb a XX. század második negyedében jött létre. A legrégebbi a Házsongárdi temető történelmi részéhez kapcsolódik, ezt Balassa utcai temetőként ismerik a helybeliek. Két újabb a XX. században megnyitott Házsongárdi új temető szélein helyezkedik el, ezek közül az egyik a Tordai úti régi ortodox temető, a másik az új neológ temető. A legújabb, a negyedik, az új ortodox temető a Tordai úton kissé távolabb fekszik.
Az újonnan számba vett kertek síremlékei külön-külön és együttesen is kőbe vésett dokumentumai a kolozsvári lakosok és városi közösségük viszontagságoktól nem mentes újabb történetének. A szerző ennek a történetnek a feltárt, értékes adataival az érdeklődő olvasókat a bővülő kolozsvári panteon még részletesebb, még behatóbb megismerésére készteti.
Kabán Annamária
Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX−XX. századból. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016.
Magyar Idők

A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz fordult az RMDSZ iskolaügyben
A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) fordult az RMDSZ a marosvásárhelyi Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében, arra kérve Ghena Mariana elnököt, vizsgálja ki az intézmény ellen folytatott bűnügyi eljárás során tapasztalt visszaéléseket, hatáskörének megfelelően biztosítsa a kivizsgálás folyamatának törvényességét. Kelemen Hunor március elsejei levelében arról értesítette a CSM elnökét: szülőket hallgat ki a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), tanúként hívja be azokat, akik ezelőtt két évvel átíratták gyermekeiket a római katolikus gimnáziumba.
A szövetségi elnök úgy véli, a fennálló eset megkérdőjelezi az ügyészek hitelességét, pártatlanságát, nem számol mindannak hatásával, amit egy ilyen ügy a végleges bírói ítélet hiányában okozhat. „Az ügyészek több olyan szülőt is behívtak kihallgatásra, akinek a római katolikus iskolában tanulnak gyermekei. Meggyőződésünk, hogy a szülőknek semmi közük az iskolaalapításhoz, az egyedüli kapcsolatuk a tanintézménnyel gyermekeik révén van. A szülők és ügyvédeik állításai alapján a DNA részéről egyértelmű a megfélemlítés, esetenként azzal fenyegették meg őket, hogy nem ismerik el gyermekeik tanulmányait – ez jóval túllépi az ügyészek hatáskörét –, mi több: a gyermekeket is behívják kihallgatásra. Nem beszélve arról, hogy az érintetteket gyermekeik felekezeti hovatartozásáról is kikérdezték – amennyiben válaszukból az derült ki, hogy azok nem római katolikusak, vitatottá tették, hogy miért íratták őket mégis a római katolikus gimnáziumba” – érvelt. Kelemen Hunor meggyőződése, hogy ez a hozzáállás etikailag sem helyes, mindazonáltal túllépi az ügyészek hatáskörét.
Az RMDSZ elnöke arról is beszámol: bár mindmáig nem született végleges bírói ítélet arról, hogy törvényesen jártak-e el az iskola alapításakor, a Maros Megyei Tanfelügyelőség február 27-én mégis megtiltotta a 2017–2018-as tanévre a cikluskezdő – 0., 5. és 7. – osztályok beindítását. Az érv: bűnügyi vizsgálatot folytat a tanintézmény ellen a Korrupcióellenes Ügyészség. „Egy ilyen döntés nem születhetett volna meg akkor, ha a kivizsgálás a törvény előírásainak megfelelően, a szakmai követelmények betartásával zajlott volna, hiszen a DNA eljárása nemcsak a szülőkben keltett bizonytalanságot és félelmet, hanem a döntéshozókban és hatóságokban is. Továbbá nem tartotta szem előtt azt, ami a legfontosabb: a diákok jogait” – tette hozzá levelében Kelemen Hunor.
Közlemény
Erdély.ma

Beszélgetés Berecz Gáborral, az Aradi Kölcsey Egyesület ügyvezető elnökével
Szinten tartani, sőt lendíteni a Kölcsey ügyét
A Kölcsey Egyesület legutóbbi közgyűlésén az eddigi elnök lemondása után új elnököt és vezetőséget kellett volna választani. Furcsa helyzet alakult ki: a résztvevők (egyéb variáns hiányában) elfogadták a (csonka) elnökség javaslatát, hogy egy évig, a következő februárig ideiglenes vezetőség irányítsa a Kölcsey ügyeit, s ügyvezető elnökké Berecz Gábor eddigi titkárt jelölték.
Vele beszélgetünk az alábbiakban.
– Hogyan fogadtad, hogy Te lettél a Kölcsey Egyesület ügyvezető elnöke?
– Amikor először valaki gratulált, azt mondtam: sajnos, én vagyok. Valahogy másképpen kellett volna alakulniuk a dolgoknak, nem lemondással és személyes ambíciókkal. Nem is nekem kellett volna elnöknek lennem, szerintem Fekete Károly kollégánk rátermett az ilyen tisztségre, de valahol éreztem, hogy a teher rám fog nehezedni. Tíz évig titkára voltam az egyesületnek, sőt már Pávai Gyula idején is bedolgoztam, van bizonyos fokú rálátásom a dolgokra – szervezés, utánajárás, gazdasági dolgok, egyebek. Őszintén szólva nem szívesen fogadtam el – az én hajam is őszül, nagyon sok papír, cetli van az asztalomon olyan témákról, amelyeket még szeretnék kutatni, szeretnék olvasni, elmenni sok helyre itthon és külföldön, nemcsak a Kölcseynek, de több más egyesületnek is tagja vagyok–, ez a funkció tehát akadály a személyes érdeklődési köröm szempontjából. De úgy láttam, minden beképzeltség nélkül mondom, hogy rám most szükség van. A funkciót arra fogom felhasználni, hogy színvonalon tartsuk vagy lendítsünk a Kölcsey tevékenységén, megfelelően képviseljük az egyesületet az ország határian belül, de azon túl is. A Kölcseynek jó neve van Nagyváradon, Makón, Kaposvárott és másutt is.
– Akkor beszéljünk a „szinten tartásról, lendítésről”.
– Az elmúlt években az egyesület szerteágazó tevékenységet folytatott mind Arad megyei, mind országos és nemzetközi viszonylatban, gyakran társszervezetekkel együtt tartottunk rendezvényeket. Szeretnénk néhány alaprendezvényt folytatni, megtartani, megfelelő szinten. Ha viszonyítjuk a Kölcsey jelenlegi taglétszámát a régihez, nyilvánvaló, hogy nem tehetünk ugyanannyit, mint valamikor, amikor a magyarságnak sokkal erőteljesebb volt a jelenléte, gazdasági ereje, a két világháború között, például, de igyekszünk, ha nem is mennyiséget, de minőséget adni, amit felvállaltunk, azt az új körülmények között is hozni.
– Térjünk rá a 2017-es elképzelésekre. Mit vett be az egyesület idei tevékenységi tervébe?
– Megtartottuk, mint minden évben, a Magyar Kultúra Napját január 22-én, kiosztottuk a Kölcsey-díjakat, februárban volt a közgyűlés, egy könyvbemutató. Március 15. táján bevezettük a honismereti találkozót, „interaktív sétát” az 1848–49-es események kapcsán, felnőtteknek és diákoknak egyaránt. Minden évben Arad egyik kerületében elvezetjük őket és ismertetjük, milyen események, történések fűződnek az egyes épületekhez – a cél Arad jobb megismerése. Idén a város központja, a Szabadság tér és környéke a célpont. Lehet fotózni, kérdezni. A következő években a külvárosokra is kitérünk.
– Kik az „idegenvezetők”? Általában: hogyan oszlik meg a munka a vezetőségen belül?
– Ez esetben Fekete Károly és Erdélyi István a témafelelős, ők állítják össze évről évre a programot. Minden rendezvénynek megvan egyébként a maga két-három felelőse, de adott esetben több más tag is közreműködik (például ha egy festménytárlatot gyorsan kell berendezni).
Áprilisban az egyik téma a költészet napja. Március 2-án lesz nagy költőnk, Arany János születésének 200. évfordulója. Úgy gondoltuk, hogy egy kultúrcsoport színházi előadásaként március végén, április elején emlékezünk meg az eseményről. Reméljük, hogy addig meg tudjuk jelentetni a második Kölcsey Évkönyvet (az első a 2013–14-es időszak eseményeit foglalta magában, a mostani a 2015–2016-os évet dokumentálná). A tervek szerint 26-án lesz Simó Margit képzőművész kiállítása: a művésznő Dante Isteni színjátékát illusztrálta, a grafikákat többnyelvű felirattal állítanánk ki.
– Apropó évkönyv. Megszoktuk, hogy a Kölcsey minden évben újabb és újabb Fecskés könyveket ad ki, a közgyűlésen júniusra újabbat ígértek. Hogy áll a könyvkiadás-terv?
– Rengeteg anyag gyűlt össze, több könyvre való, a Fecskés könyvek sorozatból az egyik valóban már nyomdában van – nem akarom elárulni a címét, legyen meglepetés –, legalább három úgy áll, hogy tördelni kell, korrektúrázni. Mindehhez az szükséges, hogy a tagságunk, szimpatizánsaink jobban odafigyeljenek ránk, „adjanak egy lökést”, mert a tagsági díjakból begyűlt összeg kiadásainknak csak egy részét fedezi, nagyobb programokra nem futja belőle. Azokra pályázatok kellenek, 3-4-et a városi művelődési bizottsághoz adunk be, némelyik könyv kiadását magánszponzorok is támogatják.
– Májustól folytassuk, e hónapra a felolvasott terv kórusfesztivált említett.
– Szeretnénk hagyományt teremteni – Hadnagy Dénes javaslatára –, a diák kórusfesztivál szervezésével, de nem versenyszerűen, hanem fellépési, kibontakozási lehetőség biztosításával Arad és vidékének tanulói számára. Nemcsak kórusok, hanem vokálegyüttesek, hangszeresek (egyénileg vagy csoportosan) is felléphetnének. Az első ilyen rendezvényünk tavaly volt, a második, idén, mondhatni már hagyományteremtés lenne.
Júniusban folytatnánk A Bánság és a Partium határánművelődéstörténeti konferenciát, a negyedik rendezvénnyel. Az elképzelések szerint az aradi zenei életről, de volt olyan javaslat Jankó András részéről, hogy a solymosi várról beszéljünk. Még nem dőlt el, mi is lesz a főtéma. Ha a zene, akkor reprintben kiadnánk egy régi aradi, zenei életről szóló könyvet.
Júliusban a Kölcsey különböző honismereti találkozókon vesz részt itthon és az anyaországban, a KITÁSZ júliusi konferenciáján is ott leszünk, de csoportokat is fogadunk, amelyeket mi vezetünk végig Aradon vagy a megyén.
Augusztus általában a szabadságolások, pihenők időszaka, de mi már szervezzük a következő időszakot. Szeptemberben vannak az aradi magyar napok, szeptemberben lesz a 14. Alma Mater-találkozó. A hónap végén tartanánk meg (az időpontot még egyeztetni kell) a reformáció 500. évfordulója előtt tisztelgő vallás- és művelődéstörténeti szimpóziumot, nagyváradi, kolozsvári professzor-előadókkal.
Október folyamán rendkívüli előadást szeretnénk tartani az orvosbiológus Dankó Katalin professzor asszony részvételével az egészségről. Novemberben Eisele Szűcs Zoé festőművész gyűjteményes kiállítására kerül sor, decemberben (9-re terveztük) tartjuk meg az 5. adventi hangversenyt és kórustalálkozót.
A fentiek persze csak vázlat, jöhetnek most nem látott események is.
– A közgyűlésen elhangzott Ódry Máriának egy nagyon érdekes javaslata, hogy a Kölcsey karolná fel egy Kölcsey-képtár ötletét, s érvekkel is alátámasztotta ennek szükségességét. Mit gondolsz róla?
– Az ötlet nagyon jó, és fel is szeretnénk karolni – a gond az, hogy helyszűkében vagyunk. Évekkel ezelőtt elindítottuk a folyamatot, hogy megkapjuk a Minorita rendházban lévő előadótermet, meg azt a két termet, amelynek könyvtárnak használtunk (a könyveink nagy része ma is ott van). Pár éve már szóbeli megegyezés is született erről, de nem írták alá a szerződést – újra kell tárgyalni a dolgot a minorita rendházzal, tisztázni a tulajdonviszonyokat, addig ott se pályázni, se beruházni nem lehet. De nagyon elővigyázatosnak kell lennünk, mert számos (tűzvédelmi és egyéb) szabálynak kell megfelelni, a mostani állapotában a terem működtetésére egészen biztosan nem kaphatnánk jóváhagyást. Ha találnánk olyan helyiséget, akár magánszemélynél, más lenne a helyzet.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

Felmond minden „paktumot” a Román Hírszerző Szolgálat
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) felmond minden olyan, más intézményekkel kötött megállapodást, amely már nem felel meg az időközben bekövetkezett jogszabályi változásoknak. Ezt Eduard Hellvig, a szolgálat igazgatója ígérte meg.
Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat SRI) igazgatója ígéretet tett arra, hogy felmondják az összes olyan, más intézménnyel kötött megállapodást, amely nincs összhangban az azóta elfogadott törvényi módosításokkal – jelentette ki Adrian Ţuţuianu, a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke kedden este Hellvig meghallgatása után.
Megjegyezte: az együttműködési megállapodások aláírása törvényes, és szükséges az intézmények közötti hatékony együttműködéshez. A SRI 1992 óta számos ilyen megállapodást aláírt, néhányat közülük a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) is jóváhagyott, többségük ugyanakkor államtitkot képez. Többek között a külügyminisztériummal, a védelmi tárcával, a külügyi hírszerzéssel, a különleges távközlési szolgálattal, a kormányőrséggel, valamint az igazságügyi, a közlekedési, a kereskedelmi és az egészségügyi tárcával is volt ilyen megállapodás.
Ţuţuianu elmondta, létezett egy megállapodás a legfőbb ügyészség és a SRI között, ezt 2009. február 4-én írták alá, és az alkotmánybíróság tavaly hozott határozatáig volt érvényben, amely kimondta, hogy a SRI nem folytathat lehallgatásokat az ügyészségi nyomozások során. Annak kapcsán, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztállyal volt-e ilyen megállapodás, emlékeztetett: a DNA ugyanis ennek a részét képezi. Ţuţuianu leszögezte, a bemutatott tájékoztató és a kérdésekre adott válaszok után nem találtak arra utaló jeleket, hogy törvényszegés történt volna a SRI és a legfőbb ügyészség, illetve más intézményekkel kötött megállapodások nyomán.
Egyébként a parlament két háza megszavazta szerdán a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) működését felügyelő parlamenti bizottság összetételét. A testület elnökévé Mihai Weber szociáldemokrata képviselőt, alelnökévé pedig a liberális Sorin Răzvan Prişcát választották.
CSM: jöhet a részleges közkegyelem
Kedvezően véleményezték a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai a részleges közkegyelemről szóló, a kormány által kidolgozott törvényjavaslatot, ugyanakkor módosító javaslatokat is megfogalmaztak - közölte kedden este Mariana Ghena, a CSM elnöke. A bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő testület elnöke rámutatott: a CSM észrevételei többek között arra vonatkoznak, hogy egyes előírásokat összhangba kell hozni a büntető törvénykönyvvel. A testület álláspontja szerint veszélyeztetheti a társadalom biztonságérzetét, ha minden, öt évnél rövidebb szabadságvesztésre ítélt őrizetest közkegyelemben részesítenek. A szerzők szerint újra kell értékelni a büntetéshatárt, hogy ne kerüljenek szabadlábra olyan személyek, akik rendkívül súlyos bűncselekményeket követtek el, mert ez veszélyt jelenthet a közrendre és -biztonságra. Az álláspont megfogalmazói hiányolják azt is, hogy a jogszabályban nincs szó arról, hogy a közkegyelem érvényes-e azokra is, akiket felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek. Ennek kapcsán a diszkrimináció veszélyére hívják fel a figyelmet.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Amikor a Szent Mihály-templom tornya is kilengett…
Negyven éve, 1977. március 4-én több mint másfél ezer halálos áldozatot követelő földrengés pusztított Romániában, az 55 másodpercig tartó rengés leginkább Bukarestet érintette. A földmozgást Kolozsváron is lehetett érezni, különösen a tömbházak felső emeletein lakók körében keltett riadalmat. Az egykori Igazság napilap szerint voltak olyanok is, akik látták, hogy a rengés másodpercei alatt a főtéri Szent Mihály-templom tornya kileng. „Lesznek nemzedékek, amelyek már csak hírből, leírásból, dokumentum-film összeállításból, talán éppen játékfilmből tudnak a március 4-i szerencsétlenségről” –olvastuk egy jegyzetecskében ugyancsak az Igazság hasábjain. Szerencsére az azóta felnőtt generációk valóban csak hírből ismerik az ilyen erősségű földrengéseket, nem kellett átélniük hasonló természeti katasztrófát itt, az országban. Számukra készült alábbi összeállításunk az egykori kolozsvári napilap számaiban tallózva.
A román köztévé silány kínálatának Édeskeserű című bolgár filmje sokunk számára emlékezetes maradt, és nem elsősorban művészi értékéért: este 9 óra 22 perckor a kolozsváriak többsége először adáshibára gyanakodva, majd a félbeszakadt közvetítésből, a csillárok lengéséből, poharak koccanásából következtethettek valami rendellenesre. Bukarestben viszont más volt a helyzet, a fővárosban és környékén hatalmas pusztítást végzett a földrengés. Az 1.578 halálos áldozatból 1424-et a Bukarestben regisztráltak. A sebesültek száma országszerte 11.300 volt, 32.900 épület súlyos kárt szenvedett. A pusztítás ereje felért az 1945-ben Hiroshimára dobott atombomba tízszeresével – írta annak idején a France Press, amelyet az Adevărul idéz az évforduló alkalmával készült összeállításában. A Világbank 1978-as jelentése kétmilliárd dollárra becsülte az anyagi károkat.
„Kiakadt az egész hálózat”
– Azon a napon, ügyeletes szerkesztőségi titkárként a nyomdában irányítottam a tördelést, szerkesztettem az Agerpres hírügynökségtől telexen érkező híreket-anyagokat – emlékezik vissza az akkori eseményekre Dózsa Sándor kollégánk.
– Úgy este kilenc óra körül hirtelen elsötétült a tv-készülék és leálltak a telex gépek. Az áramszolgáltatás nem szakadt meg. Azonnal hívtam a postai telex-ügyeletet. Kérdésemre, hogy miért állt le az adás, ők sem tudtak válaszolni. „Kiakadt az egész hálózat”, mondta a telex-műhely főnöke. A kolozsvári telefonok működtek, de Bukarest nem válaszolt. A făcliás kolléga a brassói lapot csengette, azok telefonon válaszoltak ugyan, de a telex-tv-hálózat ott sem működött, viszont az ottani szerkesztő jelezte, hogy valami nagy baj lehet a Kárpátokon túl, mert ők is éreztek valami rezgéseket.
Máskor is előfordult rövidebb-hosszabb adásszünet, de hogy telefonálni sem lehetett, az Agerpresnek, arra nem volt rá példa. Megpróbáltam telefonálni Mag Máriának, az Agerpres magyar adása vezetőjének a lakására, de minden telefon néma volt.
Közben valami rádióhírből kiderült, hogy a fővárosban hatalmas földrengés pusztított. Ez már nagy gond volt. Minket annyiban érintett, hogy félig üres volt az első oldalunk és a külpolitikai hírek is hiányoztak. Átgondoltam a helyzetet, átcsoportosítással, képekkel be tudtam volna fejezni a lapot, de még korán volt, tehát várakoztunk. A Honvéd utcai katonai parancsnokságon nagyon jól ismertem még lugosi sorkatonaságom idejéből egy hiradós vezérkari századost. Hirtelen ötlettel felcsengettem otthonában telefonon és röviden elmondtam, mi a problémám, vagyis, hogy szeretnék telefonálni az Agerpresnek. Meghallgatott, azt mondta visszahív. Meg is tette, úgy negyedóra múltán közölte: a hadsereg rádió-telefonján kapok öt percre egy vonalat, azon hívhatom az Agerpres számát. Néhány perc múlva csengett a telefon és bejelentkezett egy híradós, hogy beköt a vonalba. Én máris hívtam az Agerprest, de nem válaszolt.
Erre gondoltam egy merészet és felhívtam volt főszerkesztőm, Kovács András Drumul Taberei utcai lakását. Ő jelentkezett. Azt kérdeztem, ÉLTEK? – Igen, élünk – mondta csak apróságok törtek össze, az óriási robaj azonban nagy bajt jelezhet, de.....és itt megszakadt a beszélgetés. Én ennek a röpke szóváltásnak is nagyon örvendtem, megbizonyosodtam, hogy Kovácsék túlélték a katasztrófát – elevenítette fel a negyven éve történteket Dózsa Sándor.
Szükségállapotot vezettek be
Az Igazság másnap végül címoldalán közölte öles betűkkel az elnöki rendeletet a szükségállapot bevezetéséről. A Ceauşescu-házaspárt nigériai látogatásán érte a tragédia híre, értesülések szerint a vizitet azonnal félbeszakítva indultak haza. „Tekintettel az 1977. március 4-én este történt földrengésre, amely emberi áldozatokat és jelentős anyagi veszteséget okozott, annak érdekében, hogy biztosítsák a földrengés következményeinek felszámolását és meggátolják újabb károk keletkezését, az egész gazdasági-társadalmi tevékenység normális feltételeinek megteremtése érdekében, Románia Szocialista Köztársaság Alkotmánya 75. szakasza 13. pontja alapján, Románia Szocialista Köztársaság elnöke, a Fegyveres Erők főparancsnoka kihirdeti a szükségállapotot” – állt a rendeletben.
Az Agerpres tájékoztatása szerint, amelyet az Igazság is átvett, a földrengés epicentruma Vrancea térségben volt, a rengésfészek körülbelül 100 km mélységben helyezkedett el a földkéreg alatt. A kéregmozgás erősségét a Richter skála szerint 7,2 fokozatra becsülték, ami azt jelenti, hogy a legerősebbek közé tartozott Romániában. A földrengés érezhető volt az ország egész területén, de még a szomszéd országokban is, Bulgáriába 120 halottja volt a katasztrófának. Utórengéseket regisztráltak március 5-re virradó éjjel, ez a szakemberek véleménye szerint azt jelenti – idézzük továbbra is a négy évtizeddel ezelőtti hírügynökségi jelentést -, hogy a földkéregben és a kéreg alatt felgyülemlett és a március 4-ei földrengést előidéző energia legnagyobb részt felszabadult, hasonló földrengés tehát nem várható. Egyébként a világszerte regisztrált hasonló kéregmozgások vizsgálata azt mutatja, hogy az erős rengéseket rendszerint nem követik újabb rengések – igyekeztek valamelyest megnyugtatni a pánikban levő lakosságot az idézett szakemberek.
Kolozsváron a toronyházakban csaknem mindenki érezte
Bár Kolozsváron is lehetett érezni a bukaresti földrengés jellegzetes kísérőjelenségeit, sérülések, anyagi károk nem keletkeztek. A csillárok, a falra akasztott lámpák ingaszerűen mozogtak, az ingaórák megálltak, a vitrinekben elhelyezett edények, üvegpoharak összekoccantak, a falon levő képek kissé elmozdultak. Erre az erősségi fokra az is jellemző – olvasható dr. Xantus János ismert földrajztudósnak a kolozsvári lapban közölt cikkében –, hogy az utcán járók nem észlelik, a házakban tartózkodók, különösen a magas emeleten lakók, vagy fekvő helyzetben lévők azonban igen. Ezért a toronyházakban csaknem mindenki érezte. Sokakon szédülés vett erőt, mások hányingerre panaszkodtak. A kolozsvári földmozgások erősségének érzékelését az egyéni érzékenység is befolyásolta, emellett pedig az is számított, hogy az illető épület milyen altalajra épült. A laza szerkezetű kavicsos-homokos rétegek veszedelmesebbek – írta.
„Igen érdekes egyik olvasónknak az a megfigyelése – folytatja a szerző –, hogy Szent Mihály-templom tornya kilengett. Az ablakkerethez viszonyítva észlelte többekkel együtt ezt. Ingaórájának elmozdulásából, illetőleg megállásából igen helyesen három szeizmikus hullámot állapított meg”.
Romániában hasonló intenzitású földrengés csak 1802-ben és 1940-ben történt (mindkét esetben 7,4-es erősségű), több utórengéssel, az utóbbinál ezek hetekig tartottak, de a lakosság már nem érezte meg. Erdély területén 1170 és 1909 között 127 földrengésről számolnak be a krónikák, ezek közül Kolozsvárt csak egynéhány érintette komolyabban, annál több azonban Brassót és a Barcaságot. Néhány példa: az 1620. november 8-i, majd 1782. február 15-i rengés során templomtornyok dőltek le, épületek omlottak le. Az 1802-es és 1832-es rengések erőssége meghaladta az 5-6-os fokozatot. 1880. október 3-án a rengések a Szilágyságra is kiterjedtek, akárcsak az 1885. május 26-i földmozgások, amelyeknek központja Zsibó környékén volt.
Tíz nap után is találtak túlélőket
A tragédiát követő napokban a lapban is kezdtek megjelenni a Bukarestben élő kollégák – rádiósok, tévések, újságírók – személyes beszámolói annak az 55 másodpercnek egy életre szóló rémületéről: „A föld bömbölt, ijesztően dübörgött aztán csend lett, bántóan nagy csend és nyugalom, sötétség” – olvasható az egyikben. A szerző megjegyzi: a földrengés nyomai jobban megrendítették a bukarestieket, nagyobb hatással voltak mindenkire, mint a közel egy percig tartó hánykolódás, amikor az ember tudja, hogy menekülni kéne, de nincs hova.
A mentések több mint tíz napig tartottak – nem hiába. Egy 58 éves tanárnőt tíz nap után találtak meg élve a romok alatt. A nő egy zsebrádió segítségével értesült arról, hogy a mentési munkálatok folynak, ezt tartotta benne a lelket, a reményt, hogy őt is kimentik. Szerencséje volt, még időben érkeztek a mentőalakulatok. Keringtek történetek olyanokról is, akik csodával határos módon menekültek meg. Egy egyéves kisfiú például az összeomlott épület hetedik emeletéről szánkózott le ágyacskájának matracán és a romok közt téblábolt az éjszakában. Később anyját és apját is megmentették. Sok gyerek azonban árván maradt. A sajtóban is megjelent a felhívás, amelyben örökbefogadásra buzdítja azokat, akik segíteni akarnak a kicsiken.
Érkeztek azonban más hírek is: az Igazság halálozási rovatában A Hét munkatársától, Dankanics Ádámtól és kisfiától búcsúztak a megrendült hozzátartozók, ismerősök, mindketten a bukaresti katasztrófában vesztették életüket.
A Ceauşescu-házaspárnak a mentési akciókban és a nyugalom helyreállításában kifejtett „fáradhatatlan, önzetlen” tevékenységéről a pártpropaganda ontotta a dicshimnuszokat a javából, ezeknek az „árnyékában” azért meg-meghúzódott egy-két emberibb hangú jegyzet, amely a bukarestiek tragédiáját átérző szolidaritásról szólt. Az egyik ilyen írás például arról szólt: Gy. Szabó Béla a legelsők között volt, aki adományt ajánlott fel. Nem kis összeget, hanem tízezer lejt. Akárcsak az 1970-es árvíz pusztítása idején …
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár),

Megkésve bár, de újabb volt kommunista börtönparancsnokot állítottak bíróság elé
Emberiesség elleni bűncselekmények miatt bíróság elé állította csütörtökön a román legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek.
Petrescut azzal vádolják, hogy 1959-ben és 1960-ban, a galaci börtön parancsnokaként módszeresen embertelen és megalázó bánásmódnak, testi, lelki kínzásnak vetette alá a politikai foglyokat, megfosztotta őket emberi jogaiktól, politikai meggyőződésük miatt ölt meg embereket. Petrescu embertelen magatartását példázza, hogy áldozatai haláláról a családot nem értesítette, a holttesteket jeltelen sírokba temettette, így a családtagok nem tudják, hol nyugszik a börtönben elpusztult hozzátartozójuk – olvasható az ügyészségi közleményben.
A legfőbb ügyészség arra hivatkozik, hogy a kínzás, embertelen bánásmód, testi sértés és gyilkosság a kommunizmus idején is bűncselekménynek minősült. Az új büntető törvénykönyv (Btk.) szerint az emberiesség elleni bűncselekmények nem elévülnek el. A hatályos román Btk. életfogytiglani, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki – politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt – alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait.
A volt galaci börtönparancsnok ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) tett büntetőjogi feljelentést.
[MTI]
http://itthon.ma/erdelyorszag

Arany kétszáz
Csütörtök volt. Március 2-a. Mint minden olyan reggelen, amikor 8 óra felé már egyedül maradok otthon (mivel a család tanuló, illetve tanító tagjai addigra már elmennek az iskolába), tennivalóim közepette Petőfi rádiót hallgattam. Aznap reggel az a meglepetés ért, hogy a Talpra, magyar! című műsor témájául Arany Jánost nevezték meg.
Azt tudtam ugyan, hogy a közmédia egész napos műsorfolyamot szentelt a bicentenáriumnak (épp elégszer hallottam ezt a megelőző napokban), arra mégsem gondoltam, hogy az egyébként könnyed reggeli műsorban Peller Mariann, Harsányi Levente és Kardos-Horváth János is arról fog beszélgetni, hogy mit jelent számukra Arany János költészete. Pedig ezt történt: kiderült, hogy mindenkinek van egy meghatározó emléke iskolás korából, egy darabka Toldi, egy Ágnes asszony vagy A dalnok búja, amelyet azóta is hord, visz magával. Aztán a műsorba telefonon bejelentkezett a tudósító Nagyszalontáról: elmondta, hogy a szikrázó reggeli napsütésben az ünneplők épp a református templomból sétálnak át a városházára, ahol hamarosan kezdődik a Magyar Tudományos Akadémia kihelyezett ülésszaka. Ez volt az a pillanat, amikor a kávém kortyolgatása közben kicsit el is érzékenyültem, arra gondolva, hogy igen, most talán egy rövid időre mindenki arra a picike bihari városra figyel, ahol Arany János 200 évvel ezelőtt megszületett.
Hogy mi mindent jelentett és jelent nekünk, szalontaiaknak Arany János, azt nehéz lenne felsorolni. Nemcsak a minden év márciusában felöltött ünneplő ruhákat, nemcsak a beszédeket és koszorúkat a szobornál és az egykori szülőház telkén lévő tájház falán, nemcsak a városban itt-ott megtalálható emléktáblákat és intézményneveket. Illetve dehogynem, de ezeket csak mintegy negyedszázada, amióta már nem tilos, amióta lehet nyíltan és szabadon ünnepelni. Szüleink, nagyszüleink generációja azonban nemcsak akkor tartotta számon Aranyt, amikor már lehetett, hanem azokban az időkben is, amikor még a büszkeséget is titkolni kellett. Valamikor könyvesbolti eladóként dolgozó nagymamámnak köszönhetően családi könyvtárunk polcán elég korán felfedezhettem a három kötetes Arany-összest. Ma is szeretem kézbe venni, lapozgatni némiképp már barnuló oldalait, és bár azóta több újabb kiadás is került a polcokra, nekem ez a régi, patinás, papírszagú az igazi, mert ez őrzi az első szembesülést, az első megtanult verseket, a később már saját érdeklődésből felfedezett, szépséges sorokat. Nekem valamiért mindig Arany volt az a költő, akivel nem lehetett, nem tudtam betelni. Merem állítani, mindig többet tudtam róla, mint egy átlagos iskolás, hiszen abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy középiskolás koromban több éven át rendszeresen összeállítottunk róla szóló emlékműsorokat, ezért alaposan elmélyültünk a versein túl többek között a levelezésében, a fordításaiban, esszéiben, de még azElveszett alkotmányból is simán tudnék idézni néhány szakaszt, holott az nem is volt tananyag. Balladái közül jónéhányat megtanultam, nemcsak azért, mert eljuthattam a nagykőrösi balladamondó versenyre is, hanem mert jól esett tudni az V. Lászlót, a Tengeri-hántást, vagy épp a legnagyobb kedvenc Vörös Rébéket (amelynek két kezdő soráról Moldova György is azt vallja: borzongató hatású, tökéletes remekmű). Mindezek ellenére is valami iszonyatos lázban izgultam végig a magyar szóbeli érettségit, mert híre ment, hogy olyan bizottság jön ki az egyik nagyváradi gimnáziumból, akik különösen érzékenyek arra, hogy ha egy szalontai diák Aranyból húz tételt, akkor tündököljön, és pontosan tudtam, hogy bármennyi tudás sem elég. Mindig van tovább, mindig van az embernek, a költőnek egy olyan oldala, amelyről alig-alig tudunk valamit.
Március 2-a elmúlt, az ünnep azonban nem. Tart egész éven át. Bízom benne, hogy idén sokan felkerekednek, teljesítik az Arany-emléktúrát, végigjárják Nagyszalonta, Debrecen, Nagykőrös, Budapest emlékhelyeit, előveszik a verses köteteteket, akár meg is tanulnak néhány sort, és felfedezik a nyelvnek azt az egyedülálló zamatát, ami csak Aranynak a sajátja. S ha ötlet kell, azt is szívesen adok: mi éppen arra készülünk, hogy április 11-én, a magyar költészet napján néhány száz diákkal és további verskedvelőkkel együtt Baja főterén hangosan elmondunk egy Arany-balladát. Nevezhetnénk ezt villámcsődületnek, de mégsem az, mivel nem lesz meglepetésszerű: előre készülünk rá, hirdetjük, szervezzük, és bízunk benne, hogy messzire száll majd a hangunk. Lehet követni a példát, vagy kitalálni egyebet, a lényeg csak az, hogy ne hagyjuk veszni ezt az örökséget sem, hozzuk minél közelebb a gyerekekhez, hiszen Arany sosem lesz korszerűtlen. Mindig fénylik.
Sándor Boglárka
Szabadság (Kolozsvár)

„Mindig kíváncsi voltam a világra”
Jósa Piroska kör- és üzemorvos, helytörténetíró és utazó Váradpósán (Păuşa) született 1934. március 14-én. Az apai ágon háromszéki eredetű család tagjaként ma Váradszőllősön élő, a 83. életévét ünneplő Piri nénit az általa előszeretettel „Nufărul City”-nek becsmérelt, villamosok és gépkocsik zajától terhes városrészben, háromszobás lakásán látogattuk meg. Életének történelmi jelentőségű állomásairól és arról a hosszú évszázadról mesélt, amelyekben ezek felépültek.
Csodaszép bútorok, könyvszekrények és a mennyezet felé törő kötetek oszlopai, és öt jól megtermett macska fogadja Piri néni oldalán a meglehetősen gyakori látogatókat, akik az életkorát meghazudtoló asszony frissességét jól ismerve nem minden esetben érkeznek előre megbeszélt időpontban, mint én. Piri néni szívesen fogad látogatókat, és előfordul, hogy a szomszédok is nyomósabb okkal néznek le hozzá, mint szomszédok általában szoktak: ha például rosszul érzik magukat, megkérik, hogy vizsgálja meg őket, írjon fel nekik valamit – amit a doktornő előzékenyen meg is tesz: megméri a vérnyomást, meghallgatja a tüdőt, felméri a tüneteket és receptet ír. Bevásárlás, főzőcskézés és estébe nyúló beszélgetés jellemezte a gazdag napot, amelyhez kétkezi segítségként és beszélgetőpartnerként, két generációt összekapcsolva, Jósa M. Levente is hozzájárult. „Apámnak volt a nagynénje Piri” – közli elsőkben, a rokonság szerteágazó szálait tisztázva.
– Meséljen a származásáról, a családjáról!
– Nagyapámnak, Leventének a dédapja Háromszéken volt tanító, úgy hívták, mint édesapámat: Jósa Gábor. Nagyapámnak kilenc gyereke volt, hatan érték meg a felnőttkort, köztük Leventének a nagyapja és az én apám is. Apámnak is megvolt a tanítói diplomája. Én Váradpósán születtem, kisbaba voltam, amikor Szőllősre jöttünk, édesanyámnak pedig a nagyapja volt itt katolikus kántortanító. Húgom, Ibolya, aki másfél évvel volt fiatalabb nálam, már Váradszőllősön született. Tanítócsalád volt tehát a Jósa is, meg az anyai Kuglis is, akik Szatmár megyeiek voltak. Apám igazi gazdaember volt, sok földünk volt akkoriban az úgynevezett Külső Határban, és még volt Mezőbottyánban is (ami Szakadáthoz tartozik). Nagy portánk volt, még a ház körüli földet is lovakkal szántotta fel apám, mert túl nagy volt ahhoz, hogy felássa, és mindenfélét veteményeztünk, amit a jószágok ettek.
– Történelmi pillanatokban élt. Kezdjük az 1940-es évekkel, amelyeket később kutatott is, és helytörténeti könyvekben írt róluk.
– Hatéves voltam, amikor 1940-ben bejöttek a magyarok, akkor kezdtem az elemi iskolát. Apám református volt, anyám katolikus, engem is katolikusnak kereszteltek. Református és katolikus iskolába is jártam, a magyar leánylíceumban érettségiztem 1952-ben.
Tízéves voltam, amikor elkezdtek hullani a bombák 1944 júniusában, majd szeptemberében, kétszer is. Emlékszem, apám fogta a fejét, és hívta anyámat: „Nézzétek, hogy hullnak a bombák!” (Itt félbeszakítom, és rákérdezek a deportálásokra). Szőllősön nem nagyon voltak zsidók, de hallottuk, mi történik Váradon. Nagynéném mondta: „Elvitték a zsidókat, nincs már becsületes kereskedelem!” Én jártam Auschwitzban, még a kommunista rendszerben. Borzalmas volt.
Az oroszok bevonulásakor itt község volt, nem voltak tömbházak. Nagyon kiürült Szőllős, sokan elmentek, mert féltek. Szegény apám azt mondta, mi nem menekülünk. Hát maradtunk, és az oroszok nem bántottak minket, a húgomat játékosan feldobálták a levegőbe. Mongoloknak néztek ki, a gyerekeik képeit mutogatták, kedvesek voltak, de az egyik szobát oda kellett adni nekik, és persze agyonlőtték a disznónkat, a nagynéném pedig finom paprikást készített nekik belőle. Nagynéném aztán elszántan vasalta utánuk az ágyneműt, félt a tetvektől.
– Meséljen az orvosi pályafutásáról, milyen volt orvosnak lenni vidéken a kommunizmus éveiben?
– Marosvásárhelyen magyarul végeztem el az egyetemet, és 1958-ban szereztem általános orvosi diplomát. Utána egy évig gyakorló orvos voltam Váradon a Szülészeti és Nőgyógyászati Kórházban, aztán kikerültem falura, Köröskisjenőbe, Telegd mellé, ott dolgoztam 15 évig mint falusi körorvos. Tíz évig két körzetet láttam el, hat falut, Köröskisjenőt, Köröskisújfalut és Bottyánt, Szakadátot, Szabolcsot és Borsát, hozzáteszem, egy fizetéssel. Állandóan úton voltam, és az volt a szerencsém, hogy volt ott egy kordé egy félszemű lovacskával, és a kocsis örvendett, hogy a doktornő tud bánni a lovacskával. Tudtam hajtani, gyerekkoromtól ismertem és szerettem az állatokat, hiszen volt tehenünk, disznónk is. Köröskisjenőn, ahol kicsi volt a református közösség, még villany sem volt. Volt egy román cigánynegyed, és itt nem volt olyan család, ahol ne kereszteltem volna gyermeket, sőt volt, ahol hármat is kereszteltem. Kétévente mindig át kellett vizsgálni az egész lakosságot: házhoz mentem, megmértem a vérnyomást, meghallgattam a szívet, megkérdeztem, ki hogy érzi magát. Mindig volt egy szanitécem és egy felcsernőm, és volt bábaasszony is, mert sokszor otthon szültek az asszonyok. A legszigorúbban a csecsemők (nullától egyéves korig) vizsgálatát és felügyeletét vették és a várandós asszonyokét. Gyerekeknél kis korban a vírusos tüdőgyulladás volt gyakori, de előfordult, hogy az egyévesnél fiatalabb gyerekek balesetben haltak meg. A cigányfaluban például petróleumlámpa miatt kigyulladt egy kunyhó, és mire kicipelték ágyastól, füstmérgezésben meghalt egy öreg bácsi. Volt olyan, hogy egy 18 éves fiú belefulladt a Körösbe, de volt egy öreg cigány, Murvai Józsi bácsi, aki például százegy évet élt, és mindig azt mondogatta: „Tetszik tudni, én mindig kisbíró voltam, amikor jött Horthy, azt is én doboltam ki a faluban”. Szerettem falun lenni, ez az igazság, jó levegő volt, és engem is mindenki szeretett, sokat kereszteltem, románt, reformátust is. Minden cigányasszony meghívott komaasszonynak, néha egyik-másik még ma is meglátogat.
Végül a rendszerváltás után vonultam vissza, mert hamarabb elengedtek. Tizenöt évig voltam falusi orvos, aztán tíz évig Nagyváradon üzemorvos. A visszavonulás után az RMDSZ székházában rendeltem körülbelül 2007-ig, amíg baj nem lett a szememmel.
– Visszatekintve ezekre az évekre, mi volt a legmegrendítőbb önnek?
– Volt egy húgom, Ibolya, aki másfél évvel volt fiatalabb. Ő matematika-fizika karon járt egyetemre Kolozsvárra, a Bolyai Egyetemre. Első éven kiküldték őket a Szamoshoz, amelyen megakadtak a nagy jégtáblák, hogy dobálják ki azokat, és szívreumát kapott. Nem tudta befejezni az első évet sem, mert kórházba került, és abban az időben szívbillentyűműtétet nem nagyon végeztek itt, még gyerekcipőben járt az operáció. Én 1956-ban negyedéves voltam, és átküldtek egy hónapra kórházi gyakorlatra Pécsre, aztán Budapestre. Rendes volt a professzorom, akinek elmeséltem a húgom esetét, és ő közölte, hogy ők már operálják a szívet, és adott is egy beutalót a húgom számára. De aztán jött ’56, és nem tudtunk kimenni, lezárták a határokat. Itt Romániában pedig félt a műtéttől, és addig félt, hogy huszonnyolc éves korában meghalt. Borzasztó volt látni. Csak kaptam egy táviratot. Ennyi volt. Apám akarta, hogy hazahozzuk, de itt Szőllősön se tudott nyugodni, mert ugye felszámolták ezt a temetőt.
Szőllősön aztán nagyon sokan belehaltak a bánatba, amikor kisajátították a telkeket, és lebontották az egészet. Apám is kórházba került. Virágoztak a gyümölcsfák, és mindent szétbontottak, azt a szép nagy kertet, alma, diófa, szőlő… Apám nem bírta nézni. Nagynéném azt mondta, hogy nem kell bánkódni, legalább majd folyik a víz, nem kell a kútra járni. Azért is élt 98 évig, mert mindig fantasztikusan optimista volt. De apám belerokkant, hiába vigasztalták. Aztán jött a temető, amit felszámoltak. Itt voltak a nagyszüleim, akiket nem ismertem, anyám és a húgom. A katolikus pap szervezett egy temetőmentő akciót: a templom mögött közös sírba kerültek azok, akiknek a még itt élő hozzátartozói igényt tartottak erre. Egy tábla néhány névvel és sok sírkő. Ennyi maradt belőlük. „Fiam, még a temetőt is megölték!” – mondogatta nagynéném.
– Hogyan lett világutazó, helytörténész, közíró?
– Az irodalom vonzott, szerettem írni. Egészségügyi felvilágosításokat írtam először, fiatal orvosként az akkori Fáklyának. Később, mivel sokat jártam a világban, megkértek, hogy írjak ezekről az utakról is. Ekképpen írtam meg a könyvet is belőlük, kibővítve.
A világjárás volt a hobbim, a mániám, mindig kíváncsi voltam a világra, és fontosnak tartottam, hogy ezt megosszam, és kaptam adottságot az Istentől, hogy le tudjam írni.
Az első kirándulásaim itt Romániában voltak, a Nyomdászklubbal, aztán ők szerveztek csoportos utakat a szocialista országokba, Csehszlovákiába, Magyarországra, a Szovjetunióba. Hatszor voltam Moszkvában, elég jól gagyogtam oroszul is. Mindenütt minden ki volt írva oroszul. Odáig voltak értünk például Szamarkandban, ahol ízletes sárgadinnyét lehetett kapni, mert európaiak voltunk. A legérdekesebb számomra Egyiptom volt és Észak-Korea. A Kheopsz-piramisba bemászni, negyven méter magasan a sírkamra belsejében lenni nagy élmény volt, vagy II. Ramszeszt látni a kairói múzeumban. Aztán Koreában például, a vendéglőben, ahol étkeztünk, a maradékot mindig az éhezők ették meg, akiket beengedtek az asztalokhoz, miután mi végeztünk.
Jártam Svájcban, a rendszerváltás előtt és után is, az egyik asszisztensnőm innen ment ki Zürichbe, ő a Félixfürdőn ismerte meg a férjét, aztán ’89 után jártam náluk ismét: elküldték a jegyet, vendégül láttak. A férje valamilyen északi származású volt, franciául beszéltünk egymással, jópofa volt, és nagyon sok kiállítást néztünk meg. Aztán persze ott volt még Párizs, Olaszország és sok más csodás világ. Közben mindig gondolkoztam azon is, hogy írjak valami mást is, ne csak az utakról, és így az elmúlt években öt helytörténeti kötetem látott napvilágot, amelyekre büszke vagyok, és amelyekhez közösen kutattunk Leventével. Jelenleg is dolgozunk egy újabb könyvön, amely a régi Szőllőst lesz hivatva megörökíteni visszaemlékezések, történetek, anekdoták révén.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Irodalomelmélet helyett élő nyelv az új román tantervben
Szakemberek szerint a kommunikációra, a beszédértésre helyezi a hangsúlyt a magyar diákoknak kidolgozott román tanterv. Az új tanterv akkor is életbe lép, ha szeptember közepéig nem készülnek el az új tankönyvek.
„Bár kivitelezése mögött hosszú és göröngyös út áll, az 5–8. osztályos magyar diákok számára készült új román tanterv nagyszerű lehetőséget kínál az iskolák számára, hiszen új szemléleten alapszik, amely új gondolkodásmódot feltételez” – nyilatkozta a Krónikának Tódor Erika Mária egyetemi docens, a Sapientia EMTE csíkszeredai kara humán tudományok tanszékének vezetője, az új, kimondottan a magyar diákok számára készített román nyelv és irodalom tantervet kidolgozó bizottság munkatársa.
Az oktatási minisztérium múlt héten jelentette be, hogy jóváhagyta az új elemeket tartalmazó tanterveket, a következő lépés, hogy tankönyveket dolgozzanak ki ezek alapján – mondta el kérdésünkre Király András oktatási államtitkár. A segédeszközök először az 5. osztály számára készülnek el, ugyanis ez az évfolyam fog elsőként az új tanterv alapján tanulni, majd következnek a 6., 7. és 8. osztályosoknak szóló tankönyvek. „Az lenne a legjobb, ha egyszerre, de legalábbis gyorsabban lépne életbe a specifikus tanterv minden évfolyam számára, mindez ugyanakkor az elemi ciklusban is fokozatosan valósult meg. Ilyen a romániai tanügyi reformra vonatkozó elképzelés, a román tannyelvű osztályok is évenként lépnek előre az új tantervvel és tankönyvekkel, sajnos ezt nekünk is be kell tartani” – magyarázta az RMDSZ szakpolitikusa.
Elmondta, az új tankönyvekre vonatkozó licitet már kiírták, és bár – okulva abból , hogy a hosszas procedúra miatt korábban nem készültek el határidőre a kiadványok – a szaktárca próbálta felgyorsítani a folyamatot, a Versenytanács ellenkezése miatt maradt a korábbi rendszer. Ami könnyítésnek számít, hogy eddig az ár volt a meghatározó szempont, most pedig a tankönyv minősége számít nagyobb, 85 százalékos arányban, hívta fel a figyelmet az államtitkár. „Remélem, a munkacsoportnak a tanterven dolgozó tagjai közül sokan felvállalják a tankönyvek megírását is” – mondta Király András, hozzátéve, kiadót is kell találniuk, a tenderre ugyanis csak ezek jelentkezhetnek. Ha nem is készülnek el időben az új tanterv alapján írt tankönyvek, a minisztérium döntése értelmében akkor is az új tanterv szerint kell tanulniuk a diákoknak a magyar tannyelvű iskolákban.
Fontos szerepet kap a beszédértés
Jelenleg a magyar elemisták speciális tanterv és tankönyvek szerint tanulják a románt, ötödiktől viszont óriási a szakadék, hiszen a román anyanyelvűeknek szánt tanterv szerint kell számot adniuk tudásukról. Tódor Erika kifejtette: a tervezés folyamatában abból kellett kiindulni, hogy milyen szintre jut el a magyar tannyelvű iskolában tanuló diák negyedik osztály végére, és olyan, a kommunikációs készség fejlesztését célzó módszert kellett felkínálni, amely folytatása az előző szintnek. „Az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik, a törekvés észszerűen alakult” – mondta a szakember.
Mint fogalmazott, az új tantervben foglalt elvek és elképzelések sajátos szemléletet kívánnak érvényesíteni, amelyben az elsajátítandó nyelv státusa (második nyelv, nem anyanyelv) határozza meg a módszertani feldolgozást, pedagógiai kivitelezést. Mindez oly módon történik, hogy a cél a többnyelvű személyiség kialakítása a mellérendelő kétnyelvűség (többnyelvűség) jegyében, a tanterv arra alapoz, amit a diák tud, magával hoz anyanyelvi kultúrájából, eddigi tanulási tapasztalataiból – fejtette ki Tódor Erika.
Hozzátette, az új tanterv kompetencia-alapú szemléletet követ és közvetít, ami azt jelenti, hogy a pedagógusnak, tankönyvírónak nem a lexikális tudásátadás megtervezéséből kell kiindulnia a tanulás tervezésében és irányításában (tehát nem abból például, hogy hány órában tanítson bizonyos tartalmakat), hanem arra kell választ keresnie, hogy a különböző készségek – beszédprodukció, értő olvasás, szövegalkotás – elsajátítását mely tartalmak, jelentésalkotási kísérletek révén éri el. „Különösen fontos, hogy az 1–4. osztályos tantervhez hasonlóan és a jelenleg alkalmazott, a román anyanyelvűeknek szánt tantervtől eltérően lényeges szerepet kap a beszédértés, a különböző audiovizuális anyagok révén megteremtett nyelvi környezet szimulációja, az élő, pragmatikus beszédhelyzetek megértése” – magyarázta a tantervíró munkacsoport tagja.
Tódor Erika kitért arra is, szintén újszerű eleme a tantervnek az úgynevezett interkulturális kompetencia (érzékenység) is, ugyanis mostanig a magyar diákok elsősorban a irodalmi szövegeken keresztül „láthatták” a másik kultúrát. „Abból a meglátásból indultunk ki, hogy a jelentésalkotás nyelv- és kultúraspecifikus, így egy nyelv elsajátítása a szókincs és nyelvtani formák mellett bizonyos kulturális elemek ismeretét is feltételezi. Ebben az összefüggésben célravezetőnek tartottuk, hogy a diákok halljanak, olvassanak a másik kultúra reprezentatív értékeiről, művészetéről, hagyományairól” – fejtette ki.
Regionalizmusok helyett Harry Potter
A kommunikációs készség kialakításában az egyik legfontosabb pillér a szókincs gazdagítása, ebből a célból fokozatosságon alapuló, tematikus struktúrát kínál az új tanterv. A nagyobb témák (például Én és a családom, Én és a környezetem, A megismerés horizontjai stb.) több kisebb témát foglalnak magukban, ezek a mindennapi élethelyzetekkel kapcsolatosak – részletezte a szakember, rámutatva, ezáltal a tankönyvíróknak, de főképp a tanulási folyamatot tervező, szervező, irányító pedagógusoknak lehetősége nyílik arra, hogy rugalmasan, a diákok nyelvi adottságaiból, akár kommunikációs igényeiből kiindulva tervezzenek.
„A témákhoz kapcsolódóan változatos szövegtípusok vannak megjelölve, ugyanakkor fontos újításnak számít, hogy a szövegek hosszúságát és jellemzőit is szabályozták. Itt például a diákok érdeklődési és életkori sajátosságait vettük figyelembe, így olyan ajánlott szerzői lista is van, amely a román és a világirodalom ismert szerzőit vonultatja fel. Ha egy adott témához például éppen a Harry Potterből a legtalálóbb egy részlet, akkor érdemes a szöveg adta lehetőségeket kihasználni. A diákok számára ez is izgalmas gyakorlat lehet: hogyan olvasható újra kedvenc könyvük egy másik (ez esetben román) nyelven. Természetesen a szövegválasztás a tanár és a tankönyvszerző szabadsága, ami azt is jelenti, hogy nem kell, nem kötelező például regionalizmusokkal teletűzdelt szöveget olvastatni a nyelvelsajátítás ezen szakaszában” – fejtette ki a szakember.
Nem merev szabálykészlet a nyelvtan
A tantervben megjelennek a nyelvtani fogalmak is, és fontos figyelni a mellettük található zárójeles magyarázatra. „A nyelvtani fogalmakat nem merev szabálykészletként kell felfogni, hanem olyan stratégiák készleteként, amelyeket azért alkalmaznak a beszélők, hogy érthető közléseket hozzanak létre, hatékonyan érvényesíthessék beszédszándékaikat. E célból az adott fogalom mellett megjelenik a megközelítési, feldolgozási mód is” – részletezte a szakember. Rámutatott, a tanterv természetesen csak keret, kiindulópont, gyakorlati kivitelezése a pedagógusok feladata.
„Ebben az összefüggésben mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy a pedagógus hozzáállása, kreativitása a meghatározó, hiszen a szemléletmód alapos megértése mellett elengedhetetlen az állandó készülés, gondolkodás, tervezés ebben az új helyzetben, viszont lehetősége van a szabad, észszerű tervezésre, a diákok sajátosságaiból kiindulva. Bízom abban, hogy a most ötödik osztályba készülő generációnak, amelyet a »reformgenerációnak« (R generáció) is nevezhetünk – hiszen sok, többé-kevésbé jól sikerült változtatást és kísérletet átélt – élményszerű, kreatív, gondolkodtató tanulási tapasztalat lesz a román nyelv tanulása, megerősíti őket a tudatos nyelvhasználatban, az igényes nyelvi magatartás fejlesztésében” – magyarázta Tódor Erika.
„A román nem idegen nyelv”
„A kisebbségiek számára készült 5–8. osztályos román tanterv fő újdonsága, hogy nem azonos a többségiekével” – mondta el a Krónikának Mariana Norel, a román tantervet a kisebbségiek számára kidolgozó bizottság elnöke, a magyaroknak szóló tantervet készítő munkacsoport irányítója. A brassói Transilvania Egyetem tanára – aki maga is hosszú ideig tanította a román nyelvet magyar diákok számára Kézdivásárhelyen – rámutatott: ahhoz, hogy a kisebbségi gyerekek jól megtanuljanak románul, a legfontosabb, hogy a tanár aktív módszereket használjon, olyanokat – ha nem is pont úgy –, amelyeket idegennyelv-tanításnál alkalmaznak. „A román nem idegen nyelv, hiszen az ország nyelve, normális, hogy meg kell tanulja a diák, és véleményünk szerint az új program pont ebben fog segíteni, mivel az irodalomelméleti elemek helyett a kommunikációra fekteti a hangsúlyt. Minket az érdekel, hogy helyesen tudja használni a diák a nyelvet”– hangsúlyozta Mariana Norel.
Kifejtette, az új tanterv legfőbb célja, hogy a kisebbségi diákok intuitívan és alkalmazhatóan tanulják a románt, főleg 5. osztályban. „Játszva akarjuk felébreszteni a gyerekek érdeklődését a román nyelv, az irodalmi olvasmányok iránt” – összegzett a szakember. Elmondta, romántanárként volt olyan magyar anyanyelvű diákja, aki román tantárgyversenyen vett részt. „Tehát igenis lehetséges hatékonyan tanítani a magyar diákot románra” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a különböző térségek sajátosságai alapján ez más-más módon kell történjen. „Például Hargita és Kovászna megyében – magam is Kovászna megyei vagyok – nagyon oda kell figyelni arra, hogy milyen módszerek alapján segítjük a gyereket, mert román szót csak az iskolában hall” – részletezte a különbségeket.
Szabad kezet kapnak a tanárok
Mariana Norel hangsúlyozta, az oktatási minisztérium, illetve a szaktárca illetékesei támogatták az új tanterv elkészítését, és arra is felhívta a figyelmet, hogy ma már külön román tantárgyversenyt is szerveznek a kisebbségi diákok számára. „Ezzel is azt próbálják elősegíteni, hogy a diák legyen érdekelt abban, hogy megtanuljon románul” – magyarázta a munkacsoport irányítója, aki szerint a jövőben sok minden függ majd attól, hogy a tanárok mennyire tartják be a tantervben foglaltakat. „A lényeg, hogy kövessék a tantervet, mert a tankönyv csak egy eszköz a sok közül. Az a cél, hogy a tanárok figyelme elsősorban a tantervre irányuljon, hiszen például könnyen talál egy másik szöveget, ha úgy véli, a tankönyvben lévő túl nehéz” – mutatott rá az oktatási szakember. Elmondta, nem az a cél, hogy a gyerek egyszerűen szöveget fordítson, hanem azon a nyelven próbáljon gondolkodni, amelyiken éppen beszél: magyarul gondolkodik, amikor magyarul beszél, és románul vagy angolul fogalmazza meg magában a mondanivalóját, amikor azon a nyelven szólal meg.
Mariana Norel hangsúlyozta, a most megjelent tanterv kifejezetten a magyar kisebbség számára készült, a többi kisebbségnek szánt tervet ezután dolgozzák ki. „A magyar kisebbség a legtöbb tagot számláló, ezért fontos volt, hogy elsőként a nekik szóló stratégia készüljön el” – magyarázta az illetékes, aki szerint mivel nem lehetett külön programot kidolgozni a szórvány, a vegyes lakosságú és a tömbmagyar térségek számára, olyanra volt szükség, amely mindegyik régiónak megfelel. A „testreszabás” a tanáron múlik, ahogy az is, hogy az általános és speciális készségeket 8. osztály végére kifejlessze a diákban.
Kiss Judit, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)

A magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás
Egyszerre kell magyarnak és Krisztus-követőnek lenni – hangoztatta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hétfőn Székesfehérváron, ahol kiosztották a kutatóintézet rajz- és esszépályázatának díjait „magyar zászló és címer”, illetve „az én hősöm” témakörben.
Szász Jenő azt mondta, hogy az általuk kiírt pályázat egyszerre felelt meg a magyar és keresztény kettősségnek, amely tulajdonképpen Szent István-i örökség. Emlékeztetett arra, hogy az első magyar király egyrészt hazát teremtett e nemzetnek, másrészt fia elvesztése miatt arra kényszerült, hogy Máriának ajánlja fel a hazát, innen a keresztény örökség.
Az elnök közölte, hogy felhívásukat a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból fiatalok ezrei hallották meg.
Jakab Antal erdélyi püspök szavait idézve Szász Jenő azt hangsúlyozta: a magyar és keresztény kettős örökség oly szoros és oly nagy az egymásrautaltsága, mint a test és lélek kapcsolatának.
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere méltónak nevezte, hogy a díjkiosztó kapcsán a nemzeti szimbólumok és a magyar hősök jelentőségéről a „nemzet történelmi fővárosában” lehet beszélni.
Molnár János festő- és grafikusművész, a rajzpályázat zsűritagja értékelésében hangsúlyozta, nem voltak nehéz helyzetben a képek vizsgálatakor, inkább örömteli feladat volt a rendkívül színvonalas alkotások áttanulmányozása. Megemlítette, hogy a 10 évesnél fiatalabb pályázók esetében csak a benyomásaik visszaadását, ezen életkor felett már a tanult rajztudást és technikát is értékelték.
Megjegyezte, hogy a kétezernél is több rajzon megjelentek történelmi személyek Attilától Szent Istvánon át Széchenyi Istvánig, míg az életképeken csatajelenetek, ‘48-as honvédrohamok és 1956 budapesti harcai is fellelhetők voltak. Érdekességnek nevezte, hogy napjaink hősei, a sportolók is feltűntek egy-egy alkotáson.
Takaró Mihály irodalomtörténész, az esszépályázat zsűrijének elnöke kiemelte, hogy békéről és nemzeti egységről szólt a pályázati kiírás, valamint „az én hősöm” kategóriában kiderült, kik a mai magyar ifjúság hősei, ideáljai. Mint mondta, pozitív meglepetést jelentett, hogy nemcsak Szent István, Szent László vagy Mátyás király a mostani fiatalság hőse, hanem a szeretet, a tisztelet nemzetünk valódi nagyjai iránt más történelmi hősökön keresztül is megmutatkozott. „A magyarság nem elsősorban genetikai kérdés, a magyarság tudatos sorsvállalás, tudatos kultúravállalás. Aki ezt vállalja, őrzi és építi, az magyar, és senki sem az, aki ezt nem teszi meg” – fogalmazott Takaró Mihály.
A IV. Ünnepi Rajz- és Esszépályázat keretében mintegy hatvan rajzot és esszét díjaztak. A díjazottak között a határon belüli (budapesti, miskolci, bonyhádi, székesfehérvári, szolnoki, ócsai, nagykállói) alkotók mellett vannak határon túliak is, a többi között Csíkszeredából, Szilágysámsonról, Nyárádremetéről, Székelyudvarhelyről, Kolozsvárról, a délvidéki Szabadkáról, Eszékről, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Horgosról, a kárpátaljai Nagydobronyból, Ungvárról, valamint a felvidéki Nagycétényből, Szencről és Ógyalláról.
A díjnyertes műveket a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében kiállították, a következő hetekben megtekinthetők lesznek.
MTI
Népújság (Marosvásárhely)

Örökségünk, a Marianum katolikus leánynevelde épülete
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum örökségvédő csapata az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedőben idén az egykori Marianum épületét választotta.
A Marianum egy szigorú szabályzattal rendelkező katolikus leánynevelő intézmény volt, négyféle tagozattal, ahol az azt működtető apácák mellett civil tanárok is tanítottak. Az első világháború előtti korszakban az egyik legmodernebb erdélyi iskolaépület volt, tornateremmel, fürdővel, internátussal. Kolozsvár első vasbeton épülete Hübner Jenő tervei alapján épült 1910–1911-ben, szecessziós stílusban. Az 1948-as államosítás után a Bolyai Egyetem működött benne, majd 1959-től napjainkig a Babeş-Bolyai Tudományegyetem bölcsészkara. Éppen ezért elég nehéz dolgunk van, mert az épületbe való bejutáshoz és fényképezéshez engedély szükséges. Végül ez sikerült, bejártuk a hatalmas épületet, és még az egykori kápolnába is bemehettünk, sőt imádkoztunk az elhunyt tanárokért és diáklányokért.
A kutatómunkát olvasással kezdtük, természetesen leghamarább az olyan furcsaságokat jegyeztük meg, hogy kötelező volt az egyenruha viselése, ami nem volt a legkényelmesebb. A lányoknak nem volt szabad egyedül ácsorogniuk az épület folyosóján, a bentlakók csak ritkán utazhattak haza és ellenőrizték a levelezésüket. Az információkat a Marianum Kolozsvár nevű Facebook-oldalunkon osztottuk meg, több-kevesebb rendszerességgel három nyelven. Később olyan embereket kerestünk meg, akik jól ismerik a Marianum múltját, hagyatékát. Így jutottunk el Kovács Sándor főesperes-plébános, az intézményalapító főpap mai utódjának útmutatásával Fodor György piarista konfráterhez, aki mesélt nekünk a Marianum épületéről és a benne zajló egykori életről. A Házsongárdi temetőben is jártunk, ahol meglátogattuk és letakarítottuk többek között Hirschler József, a Marianum megalapítójának sírját, valamint a Miasszonyunkról elnevezett szegény iskolanővérek (napjainkban Boldogasszony iskolanővérek) sírkertjét.
Márciusban végre „megtaláltuk” Szász (Demeter) Enikő nénit, a Marianum egykori diákját, aki 1946-ban érettségizett. Mosollyal az arcán mesélt nekünk a marianumosok diákéletéről, internátusi élményeiről, az ott tanító apácákról. Büszke arra, hogy oda járt iskolába, mert olyan példaértékű nevelést kapott, amely egész életére kihatott. Nagy örömünkre Enikő néni rendelkezésünkre bocsátotta összes marianumos emléktárgyát és fényképeit.
Az általa és Fodor György által összegyűjtött tárgyi emlékek adták egy kiállítás szervezésének ötletét, hogy ezeket az értékeket minél többen láthassák. Erre az előadással egybekötött kiállításra március 21-én került sor a Marianum épületében, a Brassai teremben (hol máshol?). Életre szóló élmény volt az ott megjelent három marianumista diákkal beszélgetni – egyik társunk erre az alkalomra a néhai marianumista diáklányok egyenruháját öltötte magára.
A Marianum őrei
Szabadság (Kolozsvár)

Örökségünk Őrei: a Purjesz-Óváry Ház és a Sétatér csapata nyerte a kolozsvári vetélkedőt
Hétfő este a Kolozsvári Magyar Operában zárult az Örökségünk Őrei − Fogadj örökbe egy műemléket! kolozsvári vetélkedője. A zsűri, figyelembe véve a csapatok több hónapos tevékenységét, illetve a döntőre összeállított szkeccseket, eredményt hirdetett: a Református Kollégium, illetve a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megosztva kapta az első díjat.
A kolozsvári vetélkedőbe 13 csapat nevezett be szeptember végén, közülük hat iskola hat csapata jutott a döntőbe. Rajtuk kívül még húsz csapat őrködik műemlékek felett Erdélyben a program keretében.
A szakmai zsűri tagjai Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor, kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke voltak.
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke üdvözölte, hogy a versenyző fiatalok nem a romos épületeket látják csupán a műemlékekben. „Ha merünk nagyot álmodni, és egész életünket feltenni rá, ha megértjük azt, hogy mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar, akkor hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− fogalmazott.
Winkler Gyula EP-képviselő, az Örökségünk Őrei lelkes támogatója szerint a program megérdemelné, hogy európai szinten bevált jó gyakorlatként népszerűsítsék, amit ő már kétszer meg is tett Brüsszelben, az Európai Régiók Tanácsában, majd Strasbourgban a FUEN elnökség előtt. „Meggyőződésem, hogy tájékozott, céltudatos európai fiatal és tájékozott, céltudatos erdélyi fiatal ugyanazt jelenti”- fogalmazott, majd javasolta, hogy a csapatok ezután több nyelven készítsék el a műemlék-ismertetőket.
„Az, ami fontos nekünk, azt senki más nem fogja helyettünk megvédeni. Mi vagyunk ma felnőttek, akik ezzel tudunk foglalkozni, és holnap, akik ma az Örökségünk Őreiben vesznek részt” – figyelmeztetett Hegedüs Csilla, majd megköszönte a diákokat támogató tanárok, szülők munkáját.
A színpadon dübörgött a történelem
Ezután következtek a produkciók, többnyire dramatizált időutazások, amelyek során az örökbefogadott műemlékek vagy lakóik történetével ismertették meg a közönséget a diákok. Konkrét adatokat is megtudtunk, például azt, hogy a Marianum épületében működő leánynevelő intézet diákjai nemhogy csecsebecséket, de még rövid ujjú ruhát sem viselhettek, vagy hogy a Purjesz-Óváry Házban szovjet katonák rejtélyes parancsra lemészárolták a vacsoravendégeket, de azért előzetes készülés nélkül nem mindig volt követhető a tartalom, sokkal inkább a kreatív és bájos színpadi megoldások vonták el a figyelmünket.
A Státus paloták őrei, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata remekül válogatott zenékkel érzékeltette az időutazást.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata a Mauksch-Hintz-házat, azaz a patikamúzeumot fogadta örökbe. Előadásukban élő hegedűjáték is volt, de a legjobban mégis a kis Johann Martinon és tanulótársán mosolyogtunk, akik a gyógyszerésztudomány, illetve a matematika elsajátítása közben egymásba szerettek.
A Purjesz-Óváry ház örökbefogadói, a Református Kollégium csapatának tagjai bátran, minden „playback” nélkül dalra fakadtak és Szilvássy Karolájuk is legalább annyira megkerülhetetlen jelenség volt, mint amilyen az eredeti grófnő lehetett az Óváry-szalon híres vacsoráin.
A Sétateret örökbe fogadó Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata megmutatta, hogy milyen erős, amikor egy csomó fehérkesztyűs gyerek jelel élőzenére, a Marianumot (ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának épülete) örökbe fogadó Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapatának előadása pedig a dokumentum és fikció keverésével lepett meg: kosztümös előadásukba egy visszaemlékező hangját szőtték bele.
Utolsóként lépett fel a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a tavalyi első díjasak, akik most a Tűzoltótornyot fogadták örökbe. Így a dramaturgiailag és színészileg legkiforrottabb előadás zárta a döntőt, az egykori Takácsok tornya történetét a jól ismert magyar népmesei keretbe helyezték, voltak benne „meg nem erősített krónikákból” merített poénok is, illetve Bogdán Farkas tavalyi, New York-szállós sikerre emlékeztető intermezzója.
Ez volt az egyetlen előadás, amelybe beleszőtték az aktuálpolitikát: bár a Tűzoltótorony épp felújítás előtt áll, Kolozsvár polgármesterét irgalmatlanul kifigurázták. Megemlítették a kétnyelvű táblák ügyét, a vésővel megtámadott műemlékeket vagy azt, hogy senki sem tudja, hogy mi történik a felállványozott New York szállóval.
Megosztott első díjat adott a zsűri
A zsűri tanácskozásának idejét helytörténeti kvízzel töltötték ki a szervezők, a közönség pedig – bár nem sikerült bevonni – türelmesen várt. Valóban éles vita folyhatott a háttérben, ugyanis az est házigazdája, Szilágyi Szabolcs legjobb rádiós tudását latba vetve tartotta szóval a közönséget, míg megérkezett a színpadra Hegedüs Csilla, aki a zsűri értékelését tolmácsolta.
„A legjobban azt az embert tisztelem, aki túllépi a saját határait, és ti ezt ma este is és az elmúlt hat hónapban is megcsináltátok”, mondta Hegedüs Csilla a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájából érkezett első díjas csapatnak, akik a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvételt nyertek (vezető tanárok: Blaga Júlia és Albert Nagy Erika).
Ugyancsak első díjat nyert a Református Kollégium csapata, a Purjesz–Óváry-ház őrei (vezető tanár: Antal Andrea), ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából Brüsszelbe utazhatnak. „Meglepetés-házzal, slammel, takarítással – hozzák mindazt, amit számomra az Örökségünk Őrei jelent” – dicsérte meg a csapatot Hegedüs Csilla.
A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának, az Electric Castle fesztivál jegyeknek a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a Tűzoltótorony őrei (vezető tanár: Solymosi Zsolt) örülhettek. Szintén ők a döntő kvízjátékának nyertesei is, így az április 3–9. között megrendezendő Humorfeszten is részt vehetnek.
Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének, Csoma Botond képviselőnek és László Attila szenátornak köszönhetően az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, a Státus paloták őrei (vezető tanárok: Antal Orsolya és Adorjáni Mária) Vibe Fesztivál belépőjegyekkel lettek gazdagabbak.
A MIÉRT EU-táborába a Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch-Hintz-ház őrei (vezető tanár: Vincze Csilla) mehetnek.
Az IDEA Könyvtér könyvjutalmát a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum őrei (vezető tanárok: Szász Enikő és Vajnár János Zsolt) vihette haza. A döntős csapatok mindegyike részt vehet az Örökségünk őrei nyári táborában.
Zs. E.
maszol.ro

Örökségünk őrei kolozsvári döntő: az örökségvédelem trendi
Hétfő este hat döntőbe jutott helyi iskola közül, ünnepélyes keretek között hirdettek győztest az RMDSZ által szervezett Örökségünk őrei − Fogadj örökbe egy műemléket! kolozsvári vetélkedőjén.
Ketten osztozhatnak az RMDSZ által szervezett Örökségünk őrei − Fogadj örökbe egy műemléket! kolozsvári vetélkedőjének első díján: a Református Kollégium, illetve a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata. A hétfő esti döntőn hat iskola hat csapata kiselőadásban számolt be értékmentő tevékenységéről. A két első díjas közül a Református Kollégium csapata, a Purjesz–Óváry-ház őrei (vezető tanár: Antal Andrea) nyerte a Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából felajánlott brüsszeli tanulmányutat, a másik első díjas, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának csapata, a Sétatér őrei (vezető tanárok: Blaga Júlia és Albert Nagy Erika) pedig a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvételt.
A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának, az Electric Castle fesztivál jegyeknek a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata, a Tűzoltótorony őrei (vezető tanár: Solymosi Zsolt) örülhetettek. Szintén ők a döntő kvízjátékának nyertesei is, így az április 3–9. között megrendezendő Humorfeszten is részt vehetnek. Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének, Csoma Botond képviselőnek és László Attila szenátornak köszönhetően az Apáczai Csere János Elméleti Líceum csapata, a Státus paloták őrei (vezető tanárok: Antal Orsolya és Adorjáni Mária) Vibe Fesztivál belépőjegyekkel lettek gazdagabbak. A MIÉRT EU-táborába a Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch-Hintz-ház őrei (vezető tanár: Vincze Csilla) mehetnek. Az IDEA Könyvtér könyvjutalmát a Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum őrei (vezető tanárok: Szász Enikő és Vajnár János Zsolt) vihette haza.
A döntős csapatok mindegyikének nyereménye, hogy részt vehet az Örökségünk őrei nyári táborában.
Ilyés Zalán
Szabadság (Kolozsvár)

„A színház által létezünk”
Március 27-én, hétfőn este a színház világnapja alkalmából a nagyváradi Szigligeti Színház nagytermében Varga Gábor nagyváradi publicista, drámaíró Kályhabúcsúztató című darabjával ünnepelték az idén 55. éve világszerte megtartott színházi napot.
A nagyváradi Szigligeti Színház színpadán felállított kisszínpadon találkoztak a helyi társulat vezetői és művészei a felolvasószínházi darab Nagyváradról elszármazott írójával, Varga Gáborral és annak rendezőjével, Gáspárik Attilával, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház főigazgatójával, valamint a színházszerető érdeklődőkkel.
A színházi világnap üzenetét, amelyet 1962-ben Jean Cocteau fogalmazott meg először, évente rendszeresen öntik szavakba a felkért világhírű színművészek, idén Isabelle Huppert francia színésznő tolmácsolta, akinek gondolatait Novák Eszter, a Szigligeti Színház művészeti vezetője továbbította a váradi közönségnek. A nyolcadik színésznőként, akit felkértek az üzenetírásra Huppert a színházi világünnep időn és téren átívelő gazdagságáról beszélt, amikor mindannyian együtt örülünk a szépnek és jónak, kijelentve, hogy „nem mi, a színészek, akiket a szerepeink elkísérnek mindenhová, és nem is a közönség adunk életet a színháznak, hanem éppen fordítva: mi létezünk a színház által”. A Golden Globe-díjas színésznő továbbá úgy fogalmazott: „A színház számomra a másik embert jelenti, a dialógust, a gyűlölet hiányát” Szerinte a színház mindenkit összehoz, azt is, aki csinálja, és azt is, aki nézi. „A színház védelmez és menedéket nyújt.”
A nagyváradi Ady Társaság alapítójának, Varga Gábornak a darabját Fábián Enikő, Dobos Imre, Kardos M. Róbert, Fodor Réka, Kiss Csaba és Szabó Eduárd vitték színpadra, a bemutatót követően pedig az alkotók is szót kaptak, akikkel Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője beszélgetett. A nagyváradi születésű beszélgetőpartnerek, barátok, írótársak megismerkedésük egyes mozzanatait idézték fel, majd a darab kapcsán annak önéletrajzi ihletésű mozgatórugóiról, valamint a színház feladatáról cseréltek eszmét. Varga Gábor azt mondta, hogy „a Kályhabúcsúztatóban a mi életünk van benne, az anyagi megnyomorodásba került család, egy, már feldolgozottnak vélt kor”, a kommunizmus titkosszolgálata, a besúgók és besúgottak félelmei, valamint a jelen modernsége, digitalizáltsága, a régiség értékvesztése. Gáspárik a diktatúra idején élt énünk vállalható vagy nem vállalható tetteiről beszélt, hangsúlyozva azt, hogy Romániában elmaradt a szembenézés ezzel a múlttal, jóllehet igenis kellene beszélni róla, hiszen „bármikor visszaeshetünk egy diktatúrába, csak egy áramszünet kell hozzá, ahogy a darabban is történik”.
A beszélgetés és az este búcsúgondolatát az alkotók a következőképpen fogalmazták meg: „Mindig emberi kapcsolatokról és az erkölcs kérdéséről van szó, arról, hogy mások kárára ténykedünk-e vagy sem. A gyerekeinknek, az unokáinknak kell utat mutatnunk [Varga], különösen most, amikor saját magunkról jelentünk rendszeresen az egész világnak [Gáspárik]”.
Szamos Mariann
Reggeli Újság (Nagyvárad)

Székelyföldi könyvelők találkozója
Románia, az adóparadicsom
„Románia adóparadicsom a mikrovállalkozások számára”, mondja Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adószakértő, a kereskedelmi és iparkamara alelnöke, aki nem emlékszik, hogy lett volna még a mostanihoz hasonló kedvezményes környezet a mikrovállalkozások számára.
Jelenleg ugyanis az évi 500.000 euró alatti forgalmat megvalósító, és legalább egy alkalmazottal rendelkező cégek alig 1 százaléknyi forgalmi adót fizetnek, és a kiadások leszámítása után további 5 százaléknyi osztalékadóval ki lehet venni a pénzt a cégből, mutatott rá az adószakértő. Hozzátette: többek között e köré építik a pénteken, Sepsiszentgyörgyön sorra kerülő 3. Székelyföldi Könyvelők Találkozóját, amelynek témája: alacsony adózás, hatékony vállalatok.
A térség egyik legnagyobb gazdasági jellegű eseményén pénzügyminisztériumi vezetők, neves jogi- és adótanácsadó cégek szakemberei és egyetemi professzorok nyújtanak tájékoztatást az aktuális adózási változásokról és az áfa-szabályokról. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) háromszéki fiókja és a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által harmadik alkalommal megszervezett Székelyföldi Könyvelők Találkozója március 31-én, pénteken 9 órakor kezdődik a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tagozatának székhelyén (részletek a www. rmktkovaszna.ro vagy a www.ccicov.com oldalon).
A találkozó aktualitását hangsúlyozva Debreczeni László rámutatott, idén a mikrovállalkozásokat, a szálloda- és vendéglátóiparban tevékenykedő cégeket érintették az adóügyi újdonságok. Az osztalékadó csökkenése, a visszafordított nyereség adómentessége, a mikrovállalkozások kedvezőbb adózása és szélesebb kiterjesztése olyan tényleges kedvezmények, amelyek a vállalkozások versenyképességét tudják növelni, ezért szükséges és érdemes is róluk beszélni. Ugyanakkor sok kérdés van még a jogszabályok alkalmazása kapcsán, ezeket szeretnék tisztázni a pénteki rendezvényen, ahová nemcsak könyvelőket és adószakértőket, hanem közgazdászokat, vállalkozókat és egyetemistákat is várnak.
György Attila pénzügyminisztériumi államtitkár a pénzügyi jövedelmek nyilvántartóját, Mariana Vizoli pénzügyi szakértő az áfa-fizetők újra regisztrálásának folyamatát ismerteti. Georgeta Toma pénzügyminisztériumi osztályvezető a szállodák és éttermek jellegzetes adózásáról értekezik, Florin Dobre, a CECCAR ügyvezető igazgatója a vissza nem térítendő pályázatok elszámolását ismerteti, Édler András, a kereskedelmi kamara elnöke a fizetésképtelenséget megelőzni hivatott Pre Solve-programot mutatja be, dr. Radu Bufan, a Temesvári Nyugati Egyetem professzora a nyereségadóról tart előadást, az NNDKP ügyvédi iroda szakértője pedig a jövedelem adózása és a társadalmi járulékok témájában tart tájékoztatót. A szervező RMKT Kovászna megyei fiókjának elnöke, Bogdán Laura elmondta: a szervezet célja a szakmai kultúra terjesztése, a tagok szakmai fejlődésének elősegítése, így a Székelyföldi Könyvelők Találkozója is ezt szolgálja, hiszen teret ad az újítások céges szintű alkalmazásának értelmezésére a könyvvitel és az adózás területén.
Kovács Zsolt
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Jogerősen húsz évre ítélték a peripravai munkatábor vezetőjét
Emberiesség elleni bűncselekményekért jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság szerdán Ion Ficiort, a kommunista korszak egyik kegyetlenségéről elhíresült munkatábor-parancsnokát, akit több mint száz politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. Ficior a hatvanas évek elején a Duna-deltában felállított peripravai munkatábort vezette, ahol főleg a rendszer által "ellenforradalmároknak" minősített elítélteket, közöttük erdélyi ötvenhatosokat tartottak fogva, például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt. A vád szerint a peripravai munkatábort a fogvatartottak "megsemmisítésének" céljával működtették: az embertelen körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, élelem és orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg Ficior parancsnoksága idején a peripravai munkatáborban. A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) 2013-ban kezdeményezte meg a még életben lévő, a sajtó által "kommunista pribéknek" nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok büntetőjogi felelősségre vonását. Közülük Ficior a második, akinek az esetében jogerős ítélet született, miután tavaly Alexandru Visinescut, a hírhedt Ramnicu Sarat-i börtön egykori rettegett parancsnokát szintén 20 évi szabadságvesztésre ítélték. Március elején egy harmadik bűnvádi eljárás is eljutott a vádemelés szakaszába: a román legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, is bíróság elé állította, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. A büntető törvénykönyv szerint emberiesség elleni bűncselekményt követ el az, aki - politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt - alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait, amiért életfogytiglani vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel szabható ki. Mivel a még életben lévő "pribékek" túl vannak 60. életévükön, esetükben 25 év börtön lett volna a maximális büntetés. (mti)
Transindex.ro

Örökségünk őrei: divatossá vált a műemlékvédelem
A Kolozsvári Református Kollégium és a Hallássérültek Speciális Iskolájának diákjai nyerték meg az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő hétfő esti, a Kolozsvári Magyar Operában tartott döntőjét. A kincses városbeli magyar iskolák csapatai mutatták be az általuk örökbe fogadott műemlékeket.
Látványos és izgalmas kiselőadásokat tartottak a kolozsvári magyar középiskolák diákjai az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű vetélkedő hétfő esti döntőjében. A Kolozsvári Magyar Operában tartott rendezvény végén a legjobban a Kolozsvári Református Kollégium diákjai – a Purjesz–Óváry-ház őrei – örülhettek, ők nyerték el a vetélkedő fődíját: a brüsszeli utazást.
A versenyen részt vevő többi kincses városbeli gimnáziumnak sem kellett szomorkodnia, mert mindenkinek jutott díj. A rendezvény idén is a hivatalos ünnepi köszöntőkkel kezdődött. „Mindenkire szükség van, idősre, fiatalra, civilekre, politikusokra, mindenkire, aki műemlékeinkért tenni tud és akar” – mondta Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári szervezetének elnöke. Ezt egy, az aktuális élsportból vett párhuzammal szemléltette: az FC Barcelona és a Paris Saint Germain által a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében megvívott párharcot hozta fel példának. Mint ismeretes, a Barcelona előbb 4-0-ra kikapott Párizsban, majd hazai pályán 6-1-re győzött, és továbbjutott.
„Hiszem, hogy a ti erőfeszítésetek, a mi közös mozgalmunk sem lesz hiábavaló!”− hívta fel a diákok figyelmét Horváth Anna. Winkler Gyula európai parlamenti képviselő a megnyitón elmondta, az Örökségünk őrei mozgalom és vetélkedő megérett arra, hogy európai szinten is népszerűsítsék mint jól bevált gyakorlatot. A politikus azt javasolta, a vetélkedő soron következő kiírásaiban a műemlék-ismertetők több nyelven készüljenek el, az Unió többi országának is javára válna, ha honosítaná az Erdélyben jól működő örökségvédelmi programot.
A középiskolások számára meghirdetett vetélkedő döntőjében hat kolozsvári gimnázium egy-egy csapata mutatta be látványos, színpadi előadásszerű vagy éppen történelmi információkat felsorakoztató produkció keretében azt a műemléket, amelynek népszerűsítésére vállalkozott. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum csapata, a Marianum (a BBTE jelenlegi bölcsészkarárnak otthont adó) épületét vette pártfogásába, előadásukban ízelítőt nyújtottak a hajdani katolikus leánynevelő intézet életéből. Ötödik helyezésüket az IDEA Könyvtér könyvjutalmával ismerték el a vetélkedő szervezői.
A Báthory István Elméleti Líceum csapata, a Mauksch–Hintz-ház őrei az egykori gyógyszerész család mindennapjaiba engedtek bepillantást. Negyedik helyezésük jutalma, hogy ott lehetnek a Miért nyári EU-táborában. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjai a Státus-palotákat „fogadták örökbe”, és ötletesen mutatták be a műemlék épületek történetét. Jutalmul VIBE Fesztivál-belépőket nyertek, kreatív produkciójuk a dobogó harmadik fokára juttatta őket.
A tavalyi győztes, a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata a Tűzoltótornyot fogadta örökbe, dramaturgiailag és „színészi” alakítás szempontjából is a legnívósabb előadást mutatta be. A pörgő ritmusú, nemcsak a történelmi eseményeket, de a jelenkori gondokat is felvillantó produkciót második díjjal jutalmazta a zsűri. A Transylvania Trust Alapítvány felajánlásának köszönhetően már az Electric Castle fesztiválra szóló jegyek birtokosai.
A Kolozsvári Református Kollégium diákjainak, a Purjesz–Óváry-ház őreinek történelmi előadása első helyezést és brüsszeli kirándulást ért. Idén a zsűri még egy első díjat kiosztott a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája csapatának, a Sétatér őreinek, akik sajátos előadással jelentkeztek, jutalmuk a Communitas Alapítvány Bölcs Diákok táborában való részvétel.
A zsűri tagja volt Benkő Levente, a Művelődés kulturális folyóirat szerkesztője, Gaál György irodalom- és művelődéstörténész, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kádár Magor kommunikációs szakértő, a BBTE tanára, Kozma Eliz, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum diákja, Makkai Bence reklámgrafikus, Maksay Ágnes, a kolozsvári Video Pontes stúdió vezetője, Tamás Ágnes, az RMDSZ kommunikációs szakértője, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő és Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Kiálltak az egységes Európáért (Az Európai Néppárt kongresszusa)
Európai vezetők az Európai Néppárt (EPP) máltai kongresszusának második napján az egység és a szolidaritás jelentőségét hangsúlyozták azoknak a komoly kihívásoknak a kezelése érdekében, amelyekkel az EU ma szembenéz.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke beszédében kiemelte: „csak az egységes Európa lehet szuverén Európa”, és csak a szuverén Európa garantálhatja a szabadságot és függetlenséget a polgárai számára. Leszögezte: eltökéltek és egységesek maradunk a jövőben is, és a feladatunk az, hogy megértessük a polgárokkal, az erős EU a legjobb garanciája a nemzeti és állami szuverenitásnak. Hozzátette: nincs ellentmondás a liberális demokrácia és a rend, a biztonság iránti igény között, csak szabad és törvénytisztelő társadalom lehet biztonságban. Angela Merkel német kancellár kiemelte: ha az európai országok együttműködnek, sikeresebbek lehetnek, mint egyedül. Az EPP-ről szólva azt mondta: „mi vagyunk a legnagyobb erő az európai családban”, a szabadság, az igazságosság és a szolidaritás értéke köt össze minket, és mindig ezekre az értékeinkre kell támaszkodnunk. Úgy látja, a nyugat-balkáni országoknak perspektívát kell kínálni, hogy az EU tagjaivá válhassanak. A német kancellár a migrációt illetően kijelentette: azért fogadták be a menekülteket, mert ez volt a helyes, és segíteni kell az afrikai országoknak, hogy a saját kezükbe vehessék a sorsukat. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta: „a brexit nem mindennek a végét jelenti”, hanem egy új kezdetet, az uniós tagállamoknak tovább kell haladniuk. Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint az EU-nak változnia kell, hogy Európa maradjon a legjobb hely a világon, és ahhoz, hogy az Európai Néppárt vezethesse ezen az úton, a pártnak is változnia kell. Kijelentette: el kell fogadni az intellektuális és politikai harcot a baloldallal, nem kell félni a baloldal kritikájától, amikor „populistának hívnak minket”, mert tudjuk, hogy nem vagyunk azok. Orbán Viktor hangsúlyozta: az EPP-nek Európa zászlóshajójának kell lennie, olyan pártnak, ahol van helye a nemzeti büszkeségnek és a keresztény identitásnak. Andrej Plenković horvát miniszterelnök arról beszélt, hogy a kihívások, amelyekkel Európának ma szembe kell néznie, rendkívül összetettek, külső és belső problémákat is kezelnie kell az uniónak. Vannak országok Európa délkeleti részén, amelyeknek nagyobb és jobban látható támogatásra van szükségük az unió részéről – vélekedett. Klaus Iohannis román államfő kiemelte: Románia erős és egységes EU-t akar, és elkötelezetten hisz azokban az értékekben, amelyek összekötik az európai országokat. Mariano Rajoy spanyol kormányfő úgy fogalmazott: „ha visszatekintünk, büszkék lehetünk az európai projektre”, mert az EU „nemcsak begyógyította a sebeinket, hanem előrébb is vitt minket a világban”. „Elkötelezettnek kell maradnunk Európa mellett, és hangsúlyoznunk kell ennek a nagyszerű integrációs projektnek az előnyeit” – vélte. Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök szerint, mivel az EU rendkívül komoly nehézségekkel néz szembe, az egységre és az összehangolt cselekvésre még nagyobb szükség van. Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke kiemelte: „nehéz időket élünk, gazdasági válság, migráció, terrorizmus, brexit – a néppárt felelőssége hatalmas”. „Különbözőek vagyunk, különböző nyelveket beszélünk, de ugyanazokat az értékeket valljuk” – magyarázta. Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője felszólalásában elmondta: „büszkének kell lennünk arra, amit az elmúlt évtizedekben elértünk”. Aki szereti a szülőföldjét, annak igent kell mondania az erős Európára – jelentette ki.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hivatalos: jogutóda az EME gr. Mikó Imre tudóstársaságának
További fiatalítást szorgalmaztak az évi közgyűlésen
A hagyománytól eltérő módon a Jókai utcai székhely ülésterme adott otthont április 1-jén, szombaton délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi közgyűlésének, amelyen 2016 mérlegét és 2017 célkitűzéseit vették számba, továbbá díjakat adtak át, és új választmányi tagokra voksoltak a megjelent tagok. A változtatásra azért került sor, mert – amint azt megnyitójában Sipos Gábor EME-elnök közölte – a rendezvény szokásos színhelyét, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermét most renoválják. A közgyűlésen az egyik magyarországi vendég szakmai vezető tisztségviselő szájából többek között elhangzott: az anyaországgal fennálló nagyon szoros és eredményes kapcsolattartás szellemében a magyar kormánynak támogatást kell nyújtania abban, hogy a határon túl különböző akadályok között munkálkodó magyar fiatal kutatók, tanárok, diákok könnyebben hozzáférhessenek az informatikai úton elérhető tudományos tartalmakhoz.
Elnöki megnyitó beszédében Sipos Gábor átlagosnak nevezte az elmúlt esztendőt, ami szerinte a mai viszonyok között elismeréssel felérő értékelés. Jó teljesítményt mondhattak magukénak a kutatási programok, a konferenciák, a szakosztályok rendezvényei, viszont az alkalmazottak bérei változatlanul alacsony szintre kényszerültek.
Sok fiatal csatlakozott tavaly
Köszöntőt mondott Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki a tisztújítás elé néző MTA és az erdélyi magyar tudományos élet szoros kapcsolatát méltatta, melynek eredményeképp az EME teljesítménye évek óta emelkedő tendenciát mutat. Polonyi Géza, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja azt hangsúlyozta, hogy az EME nemcsak tudományos, hanem közművelődési értékeket is szolgál. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy 2016-ban 186 új taggal bővült az EME, köztük sok fiatallal, akik Amerika és Nyugat-Európa óriási elszívó erejének ellenállva itthon maradtak. Korábban közzétett főtitkári jelentéséből Bitay Enikő néhány adatot ragadott ki. 103 rendezvény, 47 kiadvány, 31 kutatási program, 4 szakmai képzés szerepel a tavalyi megvalósítások listáján, amit 13 főállású és 33 külső munkatárs segítségével szerveztek meg, bonyolítottak le. „Felelősek vagyunk a munkatársaink jövőjéért, kutatásaink minőségéért, működésünk átláthatóságáért, ugyanakkor a korszerű szervezet kialakításáért is. Az évek során az intézményt sokrétű tudományos tevékenységgel, minőségi tartalommal töltöttük meg, ideje, hogy intézményi rendszerünk erős bázisát és a méltányos jövedelmeket hosszú távú tevékenységre építsük ki. Ennek jegyében készült el ősszel a regionális tudásközpont tervezete, mely által stratégiai céljainkat kívánjuk megvalósítani, intézményünket stabil alapokra állítani” – mondta a főtitkár.
Új fejezet a gyűjtemények, ingatlanok visszaigénylésében
Fábián Botond gazdasági tanácsos jelentéséből kiderült, hogy az EME bevételei 4,25%-kal, kiadásai 2,28%-kal nőttek, a tételek döntő része támogatásokból valósult meg, és ez így lesz az idén is. Imecs Veronka az ellenőri jelentést ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig arról számolt be, hogy megszületett a végleges bírósági ítélet, melynek értelmében hivatalosan elismerik, hogy az EME a gróf Mikó Imre által alapított társaság jogutódja. Ennek pozitív szerepe lehet az eltulajdonított ingatlanok és gyűjtemények visszaszerzésében.
Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy kérdőjeles a digitális könyvtárak megőrizhetősége, ezért nem szabad megszüntetni a papíralapú könyvtárakat, legfeljebb csak csökkenteni azokban a példányszámot. Ő pedig javasolja a magyar kormánynak, hogy támogassa a külhoni magyar fiatalokat a digitálisan terjesztett tudományos tartalmakhoz való jobb hozzáférésben.
Ki kapott Apáthy-díjat, Mikó-emléklapot?
A jelentések és az idei munkaterv elfogadása után az EME választmányába kerültek a következők: Kis Boglárka Mercedesz, Kisfaludi-Bak Zsombor, Talpas János. Az Apáthy István-díjat az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ötévente adományozza kiemelkedő kutatómunkáért, egyfajta életműdíjként. Legutóbb anyagi okokból ez elmaradt, most viszont két személy is részesülhetett benne: Kolumbán József (laudációt mondott Kása Zoltán) a matematika, Sipos Emese (laudálta Bódis György) pedig a gyógyszerészet terén kifejtett munkájáért kapta az elismerést. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Egyed Emesét az irodalomtudomány terén végzett egyetemi oktatói tevékenységéért és kutatómunkájáért, Garda Dezsőt a történelemtudományban kifejtett munkájáért, és Vincze Máriát a közgazdaságtudományban végzett oktatói tevékenységéért. Külön köszöntötték a nyugdíjba vonulás előtt álló Tarnóczi Mariannt, a Határon Túli Magyarok Hivatala Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken keresztül lelkesen és hathatósan támogatta az EME-t. Az ünnepelt megnyugtatónak nevezte a Kárpát-medencei fiatal tudósnemzedék kapcsolattartásra irányuló törekvését, és elárulta: keresik megfelelő utódját.
Zárszavában Sipos Gábor célként említette meg a hazai tehetősebb rétegek bevonását támogatások reményében, valamint az EME ingatlanjainak jobb kihasználását. Szabadság (Kolozsvár)

„Az ember belül hordja a mindent”
Schneider Németh Antal (1939–2013) pedagógus-pszichológus, közíró Temetéstől halálig című posztumusz kötetét mutatták be szerda délután a nagyváradi Tibor Ernő Galériában (TEG).
Schneider N. Antal Temetéstől halálig című posztumusz kötetének bemutatóján kellemes, baráti-családias hangulatú beszélgetés alakult ki szerdán Nagyvárad Kanonok-sori művészeti galériájában, ahol a négy éve csontrákban elhunyt tanárember özvegye, Schneider Németh Katalin és Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője, a tanár volt diákja osztották meg a jelenlévőkkel a kötet kapcsán feltörő emlékeiket a szerzőről.
A kötetbemutatón Gavrucza Tibor, a TEG vezetője köszöntötte az ismerősöket, barátokat és érdeklődőket, majd Ariadna Mircescu fuvolajátékát követően Schneider Németh Katalin Dsida Jenő Nagycsütörtök című verséből szavalt. A bevezető után Szűcs László vette át a szót, aki röviden bemutatta a Litera Print Kiadó gondozásában megjelent „tanár és reneszánsz sokműfajú ember” könyvét: „Három kedvenc írását adja közre posztumusz, amelyek műfaji és tematikai különbségeket mutatnak. Az első, a Temetéstől halálig (a haldokló Csokonai naplója) egy esszéregény, amelyet a szerző dokumentumregénynek nevezett, hiszen fikció és valóság keveredésében, a költő eredeti szövegeinek felhasználásával hiteles szöveget ad utolsó hónapjairól. A második írás Lelkivilágunk címen igazi tudományos szakszöveg, pszichológiai tanulmány, míg a harmadik, a „Szíve meghasada…” teljes mértékben önéletrajzi ihletésű írás, melyben a saját szívbetegsége körüli gondolatait írta ki magából, amelyet 2006-ban a Várad Irodalmi riport-pályázatára küldött be, és amellyel különdíjat nyert.”
Az este hátralévő részében a két moderátor közreműködésével beszélgetés formájában szó esett a Schneider – Németh házaspár életének egyes állomásairól (akik frigyre lépésükkor felvették egymás nevét): megismerkedésükről, váradhegyaljai kezdőtanári tapasztalataikról az 1970-es években: „Antal magyar nyelv és irodalom mellett fizikával is kínlódott, sőt énekórái is voltak – bár ezek annyiban merültek ki, hogy lemezeket hallgattatott a diákjaival. Én testnevelést és oroszt is tanítottam. Nagy volt a szegénység, de az ember belül hordja a mindent, regés belőlünk sugárzott a gyönyörűség” – mesélte a feleség. Szó esett természetesen Schneider hosszú betegeskedéséről és a vágyról, hogy majd a rákkal való küzdelmét is kiírja magából, de sajnos erre már nem kapott időt.
Özvegye elárulta, hogy gyönyörű színházi kritikáit életében nem akarta könyvbe foglaltatni, de talán újabb posztumusz kötetben majd erre is sor kerül. Temetéstől halálig című kötete a nagyváradi Illyés Gyula és a Libris Könyvesboltokban kapható.
Szamos Marian
Schneider N. Antal Petrozsényban született 1939-ben, majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett pedagógia-magyar szakos tanári oklevelet, amelyet a brassói és bukaresti egyetemek iskolapszichológusi szakképesítésének bizonyítványával egészített ki. Nagyváradon különböző tanintézetekben, például az Ady Endre Líceumban oktatott és tartott pszichológusi minőségben fogadóórákat a diákoknak, egészen nyugdíjba vonulásáig. Munkássága nagyon sokrétű: több száz publicisztikai írás, színikritika és szakcikk került ki a tollából, illetve munkafüzetek, pedagógiai kézikönyvek megírásában és szerkesztésében is részt vett. Több szépirodalmi munkája, köztük a posztumusz kötet írásai is a Várad folyóiratban 2006 és 2008 között jelent meg. A Reggeli Újság rendszeres szerzője volt. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Szalagavató a Csikyben
„Maradjatok meg becsületesnek és magyarnak!”
Suhogó csipkeszoknyák, göndör fürtök, tűsarkúk, csokornyakkendők és frissen vasalt fehér ingek villantak fel az aradi nagyszínház előcsarnokában szerdán délután 6 óra körül. Maturandus 2017lebegett a levegőben – a Csiky Gergely Főgimnázium végzős diákjainak a szalagavató ünnepsége zajlott telt ház előtt. A nagyterem színpadán az iskola néptánccsoportja kalotaszegi legényes csárdással és szaporával nyitotta meg az ünnepséget, a táncosokat Sztankó Károly néprajzkutató, néptáncoktató készítette fel.
Dr. Muntean Tibor iskolaigazgató egy tanulságos történettel lépett színpadra, és azt kívánta az iskola padjait elhagyni készülő fiataloknak, hogy ebben, az emberiség történetében talán legnehezebb, értékvesztett korszakban igyekezzenek úgy eligazodni, hogy a lehető legjobb döntéseket hozhassák az életben. A kitűzendő szalag kettős jelentésére hívta fel a figyelmet, mondván, a jelképes piros kiegészítő egyrészt az iskolában eltöltött éveket, az összetartást szimbolizálja, másrészt (ami talán ennél fontosabb), hogy most dönteniük kell, meg kell határozniuk, majd lassan meg is kell valósítaniuk céljaikat.
„Most rajtatok a sor. Fel kell építsétek, lehetőleg a szülőföldeteken, azokat a házakat, melyekben majd jól fogjátok érezni magatokat, amelyek hirdetni fogják – éppen úgy, ahogyan elődeink házai is hirdetik –, hogy mi itt voltunk, itt vagyunk, és lehetőleg itt leszünk évszázadok múlva is” – mondta a főgimnázium vezetője.
Az igazgató beszéde után a színpadon felcsendült az Ismeretlen arcok zenekar Nélküled c. dala, Rudolf Anna és Józsa Tamás XII. A osztályos diákok remek előadásában.
Horváth Levente, az Arad Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Ügynökség aligazgatója (az iskola egykori diákja és tanára) egy kis „útravalót” hozott a felnőtté válás küszöbén toporgó maturandusoknak, mondván: a 18. életév betöltésével felelőssé válnak tetteikért és döntéseikért. „Higgyétek el, az élet iskolája sokkal nehezebb, és akad bőven pótvizsgára szoruló is elég” – szólt a diákokhoz. „Lassan megtapasztaljátok, hogy a sikernek nem titka, hanem ára van, és cserélhettek akárhány ruhát, tiszták csak akkor maradtok, ha a szívetek is tiszta marad” – mondta és azt kívánta a végzősöknek, hogy a hit, a család és a barátok kísérjék végig őket göröngyösnek ígérkező útjukon. „Maradjatok meg becsületesnek és magyarnak, hiszen ez nem állapot, hanem vállalás kérdése!”
A gondolatébresztő beszédek után a XI. A, B és C osztályosok zenés-táncos-humoros produkciói uralták a színpadot, mindeközben Máthé Noémi és Rudolf Anna az Once Upon a December dallal repítette vissza a múltba a jelenlevőket, majd Rudolf Anna a Read all about it (Emeli Sandé) c. dallal „figyelmeztetett” a felnőttek felelősségére. A tizenegyedikes diáklányok Demjén Ferenc Honfoglalás c. dalára, sötétben előadott különleges, Jelbeszéd c. produkciója emelte az est hangulatát, majd Ruscsánszky László (XII. C) lőrincrévi pontozó táncát láthatta a közönség.
Az ünnepség, a hagyománynak megfelelően, a nagykorúvá válást jelképező piros szalagok feltűzésével, majd a XII. osztályosok keringőjével zárult. A keringőt Murvai Dávid volt csikys diák tanította be, ötletekkel segített Erdei Emese tornatanárnő.
A szalagok feltűzésekor természetesen a színpadra vonult a három osztályfőnök: Nyári Andrea (A), Rogoz Marianna (B) és Szente Gabriella (C) is.
Sólyom Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Országos hittanolimpia: Akiket Isten Lelke vezérel...
Ünnepélyes keretek között nyitották meg tegnap délután a Magyar Nyelvű Római Katolikus Országos Hittanolimpiát, amelynek a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum ad otthont április 26. és 28. között. A megmérettetésen közel 110 diák vesz részt hittanáraik kíséretében Arad, Bihar, Brassó, Fehér, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy, Temes megye tanintézményeiből. A kiértékelő bizottság elnöke dr. Holló László, a BBTE Római Katolikus Teológia Kar dékánhelyettese, egyetemi tanár, ügyvezető elnöke Nagy Gabriella (tanügyminisztériumi igazgató), alelnökök: Sidon Marian (Kolozs Megyei Tanfelügyelőség) és Bogos Mária (Hargita Megyei Tanfelügyelőség). A Báthory líceum dísztermében elsőként a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia képviseletében Böcskei László nagyváradi megyéspüspök köszöntötte a jelenlevőket.
Timár Ágnes igazgatónő és Török Zoltán tanfelügyelő-helyettes beszéde után Nagy Gabriella hangsúlyozta hogy először kerülhet sor ilyen tanügyminisztérium által támogatott eseményre. A kincses város római katolikus egyházközségeit képviselő Kovács Sándor főesperes nyomatékosította: öröm látni itt és most a nagyszámú résztvevő és előkészítő hittanáraik lelkes tekintetét. Olyan szellemi megmérettetés kezdődik, amelyről mindenki csak nyertesként távozhat hitélete elmélyítése és gazdagodása révén. Ennek pedig reményeink szerint kisugárzása lesz mind a helybeli, mind az otthoni környezetben.
A megnyitó ünnepséget Miklós György zenés-játékos közösségi estje követte Ludens filii Dei – Isten játszó gyermekei címmel.
Április 27-én, csütörtökön reggel a Báthory-líceum dísztermében közös ima után kezdődik a hittanolimpia. A nap délutánján Kolozsvár diákszemmel-sétán a város történelmi múltjával ismerkednek, este az iskola dísztermében a diákok Laczkó Vass Róbert színművész A legszebb hosszú út című verses-zenés előadásának örvendhetnek, zongorán kíséri Incze Gergely Katalin. Ezt követi az eredményhirdetés, és az esetleges óvások benyújtása. Az Országos Hittanolimpia pénteken délelőtt 10 órakor szentmisével zárul a Szent Mihály-templomban, amelynek főcelebránsa dr. Jakubinyi György érsek lesz. Utána ugyanott kerül sor az ünnepi díjkiosztó és záróünnepségre.
Fodor György / Szabadság (Kolozsvár)

Klaus Johannis államfő kihirdette április 28-án, pénteken azt a törvényt, amely kötelezővé teszi a román nemzeti himnusz bejátszását az országos sportversenyek döntője végén.
A törvény a nemzeti zászlóról, a himnuszéneklésről, valamint a román nemzeti címer használatáról szóló, 1994/75-ös törvény 10. cikkelyét egészíti ki.
„Románia nemzeti himnuszát kötelező bejátszani a stadionokban és sportbázisokon is az országos bajnokságok vagy döntő tornák végén” - rendelkezik a törvény.
A jogszabályt még az elmúlt törvényhozási ciklusban kezdeményezte több szociáldemokrata párti (PSD) képviselő, köztük Liviu Dragnea, Florin Iordache, Marian Neacşu, Florin Pâslaru, Mihai Fifor, Gabriela Firea és Valeriu Zgonea. Klaus Johannis államfő kihirdette pénteken azt a törvényt, amely kötelezővé teszi a román nemzeti himnusz bejátszását az országos sportversenyek döntője végén.
Agerpres; itthon.ma

Harminc év munkáját értékelték
Mentor díj Pető Máriának
Megkapta a MOL Mentor díját Pető Mária. A Székely Mikó Kollégium fizikatanára kedden este Bukarestben vehette át az igen értékes trófeát. A MOL Közösségi Alapítványa által hetedik alkalommal odaítélt díj elhivatott nevelők elismerését szolgálja, erőfeszítésüket és eredményeiket jutalmazza.
Pető Mária „rendkívül megtisztelőnek” tartja, hogy az elit társaságban díjra méltatták. – Azt gondolom, az elmúlt harminc évben kifejtett tevékenységem valamiféle jutalmát képviseli ez a díj, beleértve az iskolai eredményeket, tehetséggondozást és olyan értelembe vett mentorálást, hogy mindig feladatomnak tekintettem a pályairányítást is, és azt is, hogy utólag is odafigyeljek a kezemből „kinőtt” gyerek sorsára, és mindenkor segítsem, ha szüksége van rám – véli Pető Mária.
Úgy gondolja, a sok kitűnő munkatársa közül talán azzal emelkedhetett ki, hogy felkarolta a robotika területén megjelenő újdonságokat, tanítványaival innovációs versenyeken nyertek díjakat, és nem utolsósorban, hogy úttörő jelleggel részt vettek a CanSat nevű versenyen.
Csak emlékeztetőül: a Székely Mikó Kollégium csapata volt az első az országban, amely elfogadta a versenykihívást, és egy olyan kis műholdat épített, amely elfért egy háromdecis üdítős dobozban. A csapat sikeresen teljesítette a feladatot, és egy norvég szigeten, Andoyában, a sarkkörön túl, egy működő űrbázison, ahol tényleg rakétákat indítanak, fel is lőtték azt. Akkor azt nyilatkozták: a legnagyobb élmény nem az volt, hogy saját kis műholdjukat fellőhették, hanem az, hogy egy hétig együtt voltak a világ talán legnyitottabb elméjű fiataljaival, együtt dolgozhattak rakétafejlesztőkkel, „akik minden nap saját kezükkel írják a tudomány és technika legújabb lapjait”.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen éppen doktoráló tanárnő, aki rendszeresen bekapcsolódik a svájci Európai Részecskefizikai Laboratórium (CERN) nyári programjaiba azt vallja: nem kell mindenkiből fizikust csinálni, de „egy kis logikus gondolkodás senkinek sem árt”.
– Hiába áll az ember rendelkezésére tengernyi könnyen elérhető információ, az nem tudás. Az csak egy eszköz, amit felhasználhatsz, ha van neked egy logikus, belső rendszered – szögezi le.
Hozzáteszi: a kitüntetés szól a Székely Mikó Kollégium teljes tanári közösségének és nem utolsó sorban „annak a sok tehetséges gyereknek”, akikkel az évek során együtt dolgozhatott.
András Imre, a Közösségért Alapítvány ügyvezető elnöke emlékeztetett: a program 12 évvel ezelőtt indult abból a megfontolásból, hogy minden tehetséges, sikeres gyerek mögött ott áll egy elhivatott tanár, nevelő, edző. Évente tíz olyan nevelőt díjaznak, akik tehetségeket fedeztek fel, és egyengették útjuk kezdetét. Idén 250 jelölésből választották ki a tíz legjobbat, akik egyenként 8000 lej pénzjutalomban részesültek, és megkapták Ioan Nemțoi üvegművész alkotását, a Mentor Trófeát.
A MOL Mentor díjának 2013-ban is volt sepsiszentgyörgyi kitüntetettje: akkor Salamon András, a Mikes Kelemen Líceum nyugalmazott magyartanára kapta meg a díjat.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kiállnak a hívek a felfüggesztett pap mellett
Felfüggesztettek tisztségéből Botoşani megyében egy ortodox papot, aki nem volt hajlandó engedelmeskedni feletteseinek, és nem foglalta miséibe Moldva és Bukovina metropolitáját, Teofant.
A Schit Orăşeni moldvai település műemlék fatemplomában szolgáló ortodox pap, Ioan Ungureanu idézést kapott az egyházi bíróság elé többek közt hitszakadás, engedetlenség, az egyház tanainak nyilvános megkérdőjelezése, sértegetés, rágalom és a szentségek szabályellenes kiszolgáltatása vádjával – tudósít az Agerpres hírügynökség. A Teofan metropolita által vezetett moldvai és bukovinai metropólia megvonta Ioan Ungureanutól parókusi tisztségét és misézési jogát, felszólítva, hogy adja át a templom kulcsait. A hívek azonban nem engedték be a metropólia képviselőit a település műemlék fatemplomába. Ioan Ungureanu azt mondta, valóban megtagadta, hogy miséibe foglalja Teofan nevét, mert a metropolita tavaly aláírta a krétai zsinat nyilatkozatát, amely szerinte „eretnek, ökumenista” dokumentum. A tisztségétől megfosztott pap szerint nem ő az egyetlen az egyházban, aki nem ért egyet az ökumenizmus tanaival. Mi tiszteljük a többi egyházat és vallást, de nem vegyülhetünk velük. Nem eskethetek össze egy ortodox lányt a falumból egy muzulmánnal, csak azért, mert a metropolita megengedi – jelentette ki Ungureanu. A moldvai és bukovinai metropólia vikáriusa, Marian Timofte szerint a Schit Orăşeni település ortodox hívei azért nem engedték be az egyházmegye képviselőit a templomba, mert papjuk „megmérgezi az agyukat” radikális eszméivel: például csak azoknak szolgáltatta ki a szentségeket, akik tűzbe dobták az egészségügyi kártyájukat. Székelyhon.ro

Virágba borult a Sapientia EMTE
Megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete
A változó időjárás ellenére a hét végén nagyon sokan kilátogattak Marosvásárhelyről a Sapientia egyetem campusába, ahol az épület előtti udvaron az idén először rendezték meg a Dísznövény 2017 – nemzetközi kertészeti kiállítást és vásárt. Ugyanakkor ebben az időszakban zajlott a IV. Erdélyi Kertész- és Tájépítész-konferencia is, és megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete.
Változatos programkínálat nem csak a szakembereknek
A szervezők először is arra törekedtek, hogy a rendezvény ne csak „szárazon” a szakembereknek szóljon, ezért olyan kiegészítő programok is voltak, ahol bárki közérthető információkhoz jutott. Ugyanakkor gondoltak a gyerekes családokra is. Egy sátorban animátorok segítségével ügyességi játékok voltak, és a kisebbek megtanulhatták azt is, hogyan kell helyesen egy virágot, növényt elültetni. A színpadon az ismeretterjesztő előadások szüneteiben kulturális műsor volt. A dísznövényeken, virágokon és cserjéken kívül különböző kézműves- és egyéb helyi termék közül is válogathattak az érdeklődők. A vásárlásban elfáradtakat pedig büfé várta, ahol falatozni is lehetett. S hogy mindez vonzóbb legyen, kérdőíves nyereményjátékon is szerencsét próbálhattak a résztvevők. S bár az eső egy kicsit feláztatta a helyszínt, jó ötletnek bizonyult, hogy a kiállítók sátrait nem sokkal a megnyitó előtt kiépített, lekövezett, hangulatos utcalámpákkal ellátott sétány mellé állítsák fel, amelyek körébe igen jól beilleszkedett az egyetem korábban elkészített dísztava. Húsz dísznövénytermesztő és forgalmazó hozta el termékeit, ezenkívül hat más (kézműves, helyi kisiparos) kiállító is jelen volt a háromnapos rendezvényen.
A szakma és a tudományos kutatás összekapcsolása
Az esemény megnyitója május 5-én, pénteken délelőtt az egyetem kertjében felállított színpadon volt. Házigazdaként először dr. Dávid László rektor szólalt fel. Többek között elmondta: az egyetem elkötelezte magát a közösség szolgálatára. A diákok és tanárok több tudományos jellegű rendezvényen, versenyen vettek részt, ahonnan jelentős eredményekkel tértek vissza. De felmerült a kérdés, hogy a közszolgálatiság csak ennyiben merül ki? A dísznövény-kiállítás adta meg a választ, – amely úttörő rendezvény –, és amelyen a tudományos munkát összeköthetik a gyakorlattal, és ezáltal is nyit az egyetem a helyi közösség felé.
Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy az önkormányzat részese, támogatója lehet ennek a rangos szakmai rendezvénynek, hiszen „mindannyiunk lelkéhez közel áll a kiállítás, mert szeretünk kertészkedni”. Maros megye erdélyi viszonylatban az első helyen áll a dísznövény- és virágtermesztés terén, így a rendezvény, ahol gyönyörű környezetben a szakma képviselői találkozhatnak az oktatókkal, termelőkkel, diákokkal és az érdeklődőkkel, még jobban buzdítja majd a fiatalokat arra, hogy ezen a területen dolgozzanak, tevékenykedjenek.
A magyarországi Földművelődésügyi Minisztériumot dr. Torda Márta, a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztályának az osztályvezetője képviselte, aki tolmácsolta Tóth Katalin helyettes államtitkár üzenetét, majd elmondta: „A díszkert ágazat a Kárpát-medencében több száz éves múltra tekint vissza. A felgyorsult fejlődés, az életkörülmények változása egészen más tartalmat kölcsönöz a dísznövénytermesztés fogalmának, mint azt korábban tartottuk. Az elmúlt évtizedekben nemcsak az ipari termelés növekedett rohamos léptekkel, hanem a mezőgazdasági termelés is fellendült, vele párhuzamosan egyre gyorsabb üteművé vált a városiasodás. Ez a folyamat az emberre és a környezetére jelentős hatást gyakorolt. A természetes táj helyébe előtérbe került a termesztő- és az üdülőtáj, így a táj- és környezetrendezésben a dísznövény az egyik legfontosabb funkcionális elemmé válik, amelynek szociálhigiéniai, pszichológiai jelentősége mellett klimatikus, biológiai és esztétikai hatása is fontos. Ezért a közületi és a lakossági dísznövény- és virágellátás alapvető gazdasági feladattá vált. A díszkertészet az egyéb mezőgazdasági ágazatoknál fajlagosan sokkal nagyobb értéket állít elő” – mondta, majd hozzáfűzte, a szaktárcának évek óta jó kapcsolata van a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karának kertészeti tanszékével, az ösztöndíj- és gyakornokprogramok támogatásával segítik az egyetemet. „Kívánom, hogy ez a rendezvény is járuljon hozzá a fiatalok pályaválasztásához, hogy az itt szerzett diplomával jövőjüket a szülőföldjükön tudják megteremteni, és olyan közösségbe kerüljenek, amire büszkék lehetnek életük folyamán.”
Dr. Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke betegsége miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, helyette Lukács Zoltán okleveles kertészmérnök, a Magyar Faápolók Egyesületének elnöke, a díszkertészek szövetségének vezetőségi tagja a szervezet nevében szólt az egybegyűltekhez. A kertészmérnök elmondta: a szövetség 1990-ben alakult meg szakmai, érdekvédelmi szervezetként. 27 év alatt sok minden történt, az alapító tagok közül többen már nincsenek közöttünk. Voltak nehezebb időszakok is, de a szövetségnek mindeddig sikerült teljesítenie a küldetését. A szervezet legnagyobb érdeme, hogy a díszkertészeket „egy asztalhoz ültette”. Megerősítette, hogy támogatják az erdélyi, illetve más határon túli hasonló szakmai szervezet létrejöttét, mert a Kárpát-medencei kertészekkel is jó kapcsolatot szeretnének kiépíteni. Ennek első lépése ez a kiállítás, amely közelebb hozza egymáshoz az egy ágazatban dolgozókat.
Dr. Kentelky Endre adjunktus, a rendezvény szakmai főszervezője kiemelte, hogy az esemény nem jöhetett volna létre Krébecz József, az ASSA-Divi Kft. ügyvezetője nélkül, aki több éve hasonló kiállítást szervez Székelyudvarhelyen és Kézdivásárhelyen. Innen jött az ötlet, hogy a Sapientia EMTE, ahol a kertészmérnöki tanszéken belül kertészmérnöki, tájépítészeti, növényorvostani mesterkurzus, illetve Sepsiszentgyörgyön agrármérnöki oktatás van, alkalmas lenne a rendezvény megszervezésére. A kiállítás a gyakorlati oktatást is erősíti, hiszen ezáltal a hallgatók megfelelő kapcsolatokat alakíthatnak ki a termelőkkel, kereskedőkkel. „Akkor vagyok boldog, ha a 10 éves találkozón mosolygós embe-rekkel találkoznak, akik a szakmából meg tudnak élni – mondta a tanár, majd megköszönte a kiemelt támogatóknak, a megyei önkormányzatnak, a magyar Földművelődésügyi Minisztériumnak, illetve a Koronkai Polgármesteri Hivatalnak a segítségét is.
Színvonalas szakmai előadások
A kiállítás és vásár szakmai programja két irányból szólította meg az érdeklődőket. A kertben felállított színpadon felszólaló szakemberek azokhoz szóltak, akik hobbiszinten foglalkoznak kertészettel, netán a tömbházlakások erkélyein ápolnak virágot, dísznövényt, de gondoltak gyümölcsfa- és szőlőtermesztőkre is. Szó volt többek között a díszfák szakszerű metszéséről (Lukács Zoltán), a dísznövénytermesztés erdélyi helyzetéről (dr. Kentelky Endre), a vágott virágok kezeléséről (dr. Kentelky Endre). Ismertették a szőlőtermesztés jelenlegi helyzetét Erdélyben (dr. Moldován Csaba adjunktus, Sapientia egyetem), gyakorlati bemutató volt gyümölcsfák oltásáról (dr. Bandi Attila adjunktus), az orchidea ápolásáról Kovács Mariann tartott előadást. Majd dr. Fazakas Csaba bemutatta az egyetem kertészmérnöki tanszékének kínálatát és szőlősben végzendő munkákról is tájékoztatta az érdeklődőket.
A kiállítással egy időben tartották a IV. Erdélyi Kertész és Tájépítész- konferenciát, amelyen az egyetem a meghirdetett célnak megfelelően fórumot biztosított a magyarországi és hazai szakemberek ismerkedésére, kapcsolattartására és tapasztalatcseréjére. Ugyanakkor a tanárok mellett a diákok is bemutathattak szakdolgozatokat. A plenáris, illetve a szekcióüléseken olyan témákról tartottak előadásokat, mint tájépítészet szerepe a kortárs műépítészetben, a bánlaki Karátsony-kastély kertjének története, a természetben létrejött alkotások performativitása, az erdélyi táj rehabilitációjának lehetőségei, Nagybánya főterének arculatváltásai, a különböző növényfajok vizsgálatainak és a növényorvostani, valamint a szőlő-, gyümölcsfa-, illetve a paradicsomtermesztésben elért kutatások eredményeinek ismertetése.
Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesületének alakuló ülése
Pénteken délben a Magyar Díszkertészek Szövetsége képviselőjének jelenlétében hazai dísznövénytermelő és -forgalmazó cégek, valamint és az oktatási intézmény képviselőinek jelenlétében megalakult az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete. A szervezet elnöke dr. Kentelky Endre lett, alelnök Tamás Attila kertészmérnök, főtitkár Rendi Amália, tagok Kluzsán Attila, Bán Lehel termelők lettek.
Dr. Kentelky Endre elmondta, az egyesület székhelye az egyetem központja, a dísznövény-laboratórium lesz, nem véletlenül, mivel a visszajelzésekből ítélve az oktatási intézménynek fontos szerepet kell vállalnia a szakma szervezésében, abban, hogy mind a termelőkhöz, mind a kereskedőkhöz minél több ismeretanyag jusson el. A cégek képviselői magánszemélyekként lettek alapító tagok, és elkötelezték magukat, hogy a saját szakterületükön mozgósítják majd társaikat, hogy csatlakozzanak az érdekvédelmi szervezethez. Az Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete fontosnak tartja, hogy ismertesse és népszerűsítse a tagoknak mind a romániai, mind a magyarországi, illetve EU-s pályázati lehetőségeket. A magyar szövetséggel partnerkapcsolatot létesítenek, hogy minél erőteljesebben képviseljék a szakágat a hazai, külhoni és, ha kell, az európai fórumokon is. Az egyesületet hivatalosan Asociaţia Floricultorilor din Transilvania (Erdélyi Dísznövénytermesztők Egyesülete) néven jegyzik be, várhatóan egy hónapon belül. És ez jelzés arra, hogy nemcsak magyar, hanem román szaktársak is csatlakozhatnak díjmentesen. Hiszen azt is eldöntötték, hogy egyelőre nem lesz tagdíj. Mi több, várják, hogy minél több volt diák is jelentkezzen, hiszen ők viszik majd előre a szakmát. Már a kiállításon is több cég kérte, hogy az egyetem szervezzen állásbörzét a végzős hallgatók körében, mivel a termesztők és a forgalmazók körében egyaránt szükség van a képzett munkaerőre. Ebben pedig fontos szerepet vállal majd az egyesület.
Sikeres rendezvény
A várakozásokat felülmúló rendezvényt zárhattak vasárnap a szervezők, ugyanis több mint 6000 ember látogatott ki a hét végén a Sapientia EMTE campusába. A szakmai előadásokon, a kulturális műsorokon „minden hely elkelt”, és volt olyan időszak is, amikor a helyszínre érkezett gépkocsikkal várni kellett, ugyanis minden parkolóhely foglalt volt. A főszervező a visszajelzésekből úgy ítélte meg, hogy a siker titka az volt, hogy a látogatók nem csak növényeket, virágokat vásárolhattak és „száraz szakmai tanácsot kaptak”, hanem érdekfeszítő, gyakorlati tapasztalatokat nyerhettek virágkötésben, a vágott virágok kezelésében, fametszésben vagy a szőlőtőke gondozását illetően. A kulturális események, a gyerekeknek szánt mesekert is nagyon sok érdeklődőt vonzott. A forgalmazók és a termelők is jelezték, hogy eladás is volt bőven. Mi több, voltak olyan látogatók is, akik a szervezőkhöz címzett személyes leveleikben köszönték meg azt, hogy kellemes és hasznos hétvégét tölthettek az egyetem udvarán a „szép növények társaságában”. S ez megerősítette a szervezőket abban, hogy a marosvásárhelyi nemzetközi dísznövény-kiállításnak és -vásárnak hosszú távú jövője lehet.
VAJDA GYÖRGY / Népújság (Marosvásárhely)

Történeti játék Szent Lászlóról
A Szent László zarándoklat előtt egy nappal, lelki ráhangolódásként történeti játékot adott elő szombat délután a piliscsabai Boldog Özséb színtársulat a Nagyváradi Vár templomában.
Lakatos-Balla Attila történésznek a Nagyváradi Székesegyházról, Szent Lászlóról szóló előadásával kezdődött a Festum Varadinum keretében zajló program. Mint elhangzott, Székesfehérvár után a Nagyváradi Székesegyház a legjelentősebb királyi temetkezési helyként van számon tartva, akkor is, ha Szent László sírját nem tudják felmutatni.
Böcskei László római katolikus püspök vendéglátóként és zarándokként köszöntötte a jelenlévőket. Mint mondta, az aznapi esti program ráhangolódás a vasárnapi zarándoklatra, hogy azok, akik zarándokként érkeztek Váradra, ne csak tisztelegjenek a régiek előtt, de meg is erősödjenek a forrásokból. A váradi zarándoklat összefogás eredménye, hiszen a váradi egyházmegye mellett győri és piliscsabai testvérek is évek óta bekapcsolódnak a programba.
Meghiúsul a cselszövés
A bemutatandó színjátékról a darab összeállítója, Medgyesy S. Norbert, a színjátszókör vezetője szólt. Mint elmondta, az egyik legjelentősebb jezsuita drámaíró, Illei László Salamon király, Lászlónak foglya című műve a XVIII. sz. iskolai színjátszás legjobb Szent László darabja, mely arról szól, hogy Árpád-házi Salamon volt király cselt forral Szent László ellen, de cselszövése meghiúsul.
A későbbiekben a diák színjátszók egy érdekes történetet adtak elő arról, hogyan próbált cselt szőni a volt király a nép által választott Szent László ellen, de a küldönc, akit a szerző Szabolcsnak nevez, elárulja a tervet, miután Szent László bekötözi a sebét. A Lovagkirály töpreng, hogy mit tegyen, hiszen szereti unokabátyját, Salamont, és el szeretné kerülni a további viszálykodást. Még a trónt is átengedné Salamonnak, egészen addig, míg fény nem derül a cselre. Végül Szent László a visegrádi várba záratja Salamont, s a zárójelenetben Magyarországot Szűz Máriának ajánlja. A darab során megjelentek a barokk színjátszás nélkülözhetetlen allegorikus figurái, melyek az egyes szereplők tulajdonságait jelenítik meg a színpadon, vagy befolyásolni igyekeznek a szereplőket: Bosszúállás, Csalárdság, Harag, Kevély Irigység, Ravaszság.
Az előadás során régi népdalok, népénekek is elhangzottak, s a záróénekeket – a Szent László Király, Istennek szolgája, valamint a Boldogasszony anyánk című ősi himnuszt – a közönséggel együtt énekelték el a szereplők. Az allegorikus figurák énekeinek dallamát szerezte és citerán kísérte Dömény Krisztián és Debreczeni-Kis Helga, a darab rendezője Horváth-Simon Eszter és Godena Albert.
Az előadás végén Böcskei László különleges kitűzőt adott át a színtársulat tagjainak, melyen a városalapító tervet tartó Szent László látható.
Neumann Andrea / erdon.ro