Díjazták a bihari hősöket
Szinte teljesen megtelt péntek délután a váradi Partiumi Keresztény Egyetem díszterme, ahol az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc hatvanéves évfordulója alkalmából az RMDSZ szervezésében a Bihar megyében élő, a szabadság eszméjéért kiállóknak egy-egy emlékérmet és oklevelet adtak át.
Cseke Attila, a Bihar megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket, és azt a hat személyt – Bodnár Mártont, Dalos Árpádot, Oláh Jánost, Petri Józsefet, Szilágyi Józsefet és Török Lászlót –, akik tizenévesen kiálltak a szabadságért egy olyan rendszerben, amelyben nagyon sokan nem mertek felszólalni az elnyomás ellen, és ezért meghurcolták őket.
„Emlékezünk most mindazokra a bátor emberekre, akik Biharban és a Partiamban is harcoltak a szabadság eszméjéért. A világon páratlan szabadságharc volt ez a fiatal nemzedékkel a népünkért, mert a nemzet szabadon akart dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől” – fogalmazott Cseke. „Amikor diplomát és kitüntetést adunk át, a szónok általában gratulálni szokott, ám engedjék meg nekem, hogy ne gratuláljak, hanem azt mondjam: köszönöm. Köszönöm azt a kiállást, amelyet fiatalként, diákként önök egy olyan rendszerben, amikor sokan nem mertek szólni, szóltak, és emiatt börtönévekkel bűnhődtek és szenvedtek ezért. De mi, egy másik generáció most büszkén mondhatjuk, hogy nekünk, bihariaknak is megvoltak a hőseink az önök személyében. Példaképek számunkra, hiszen minden rendszerben bármilyen elnyomás is van, a szabadság iránti vágy sokkal nagyobb, mint az elnyomástól való félelem” – hangsúlyozta Cseke.
Az 1956-os Bihar megyei eseményekkel kapcsolatos rövid dokumentumfilmet vetítettek le, melyekben a jelenlévő díjazásra jelöltek is visszaemlékeztek az akkor történtekre, annak előzményeire és a rendszer bosszújára, a letartóztatásokra, kínzásokra és a szabadulásra.
Ezt követően Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő és Cseke Attila átadták az okleveleket és emlékérméket a jelenlévő ’56-os hősöknek. A külföldön élőknek – Újlaki István Csabának, Kerekes Attilának, Sárközi Endrének, Sotanyi Józsefnek, Takács Ferencnek és Tasi Gyulának – később juttatják el azokat (Bikfalvy György már megkapta).
A díjátadást az MM Pódium Petrusák János Hulló csillagok című munkája alapján készült előadása zárta. A darab egy amatőr rádiósról szól, és egy család drámáján keresztül vezeti végig a nézőket az eseményeken, melyben színészek és diákok játszanak.
Sükösd T. Krisztina Reggeli Újság (Nagyvárad)

Fotonok a versben
Fénygyökerek címmel jelentette meg a Pallas-Akadémia Kiadó a nagyváradi költő, Lipcsei Márta válogatott verskötetét. A könyvet csütörtökön délután jó hangulatú beszélgetés keretében mutatták be a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban.
Lipcsei Márta öt könyvéből szerkesztette Kozma Mária a válogatott kötetet, melyben a versek mellett Ködöböcz Gábor irodalomtörténész két esszéje is helyet kapott.
Lipcsei Márta Szűcs Lászlónak, a Várad kulturális és irodalmi folyóirat főszerkesztőjének kérdéseire válaszolva például elárulta, hogy őt az idő és a szubjektív idő kérdése izgatta. Sokaknak szokatlan lehet szóhasználata – foton, fraktál stb. –, de számára fizikatanárként ezen fogalmak használata is természetes. Lipcsei Márta azt is elárulta, előző öt kötetéből – Csillagközi utazás, Vertikális álomterek, Életgyakorlatok, Belső dialógus, Életdicséret – ő válogatta össze a Fénygyökerek anyagát.
A szerző több verset is felolvasott, így a közönség betekintést kapott Lipcsei Márta versvilágába, abba, hogyan önti szonettbe vagy éppen szabad versbe gondolatait életről, szerelemről vagy éppen kisebbségi sorsról.
F. N. L. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Háromszék világított
Imádsággal és őrtüzekkel Székelyföld autonómiájáért 
Tegnap délelőtt Székelyföld autonómiájáért imádkoztak azokban a háromszéki templomokban, amelyek eleget tettek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásának, az esti órákban az autonómiakövetelés jeleként pedig őrtüzeket gyúltak.
Sepsiszentgyörgyön több mint kétszázan kérték Székelyföld területi autonómiáját az Erzsébet parkban, a ’48-as emlékmű előtt, ahol gyertyákkal jelenítették meg Székelyföld térképét. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke beszédében kiemelte, a közösségünk elszántságát a hatalom folyamatosan méri, és ha passzívak vagyunk, „akkor bátorságra gerjesszük, és bármit megtehetnek velünk”. Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat irodavezetője is aláhúzta, „a román állam nem jó szülő”, mert semmibe veszi a mi akaratunkat. „Meg kell értetnünk a román állammal azt, hogy ne ellenfélként kezeljen bennünket, hanem vállalja fel a jó szülő szerepét, tartsa be azokat az ígéreteket, melyeket a nemzetünknek tettek akkor, amikor létrejött a modern román állam”, nyomatékosította. 
A hideg és szeles idő, meg a szokatlan helyszín ellenére Kézdivásárhelyen mintegy ötvenen gyűltek össze, hogy őrtüzet gyújtsanak a cukorrépa-begyűjtő állomás területén. Az őrtűz meggyújtása után Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felolvasta az alkalomra íródott SZNT-kiáltványt, majd Kicsi Kincső Kriszta, a Bod Péter Tanítóképző diákja és Tódor Pál szavalt. A méltóságteljes megemlékezés a székely és a magyar himnusz eléneklésével ért véget. 
Baróton alig százan gyűltek össze vasárnap este a Millennium parkban, hogy őrtűzgyújtással tisztelegjenek a székely autonómia napján. A jelenlevőket Zsombori Csaba köszöntötte, emlékeztetve őket arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács létrehozásában Barót játszotta a legfontosabb szerepet: 2003. október 17-én személyesen Csapó József volt szenátor eskette fel annak testületét a baróti református templomban, ugyaninnen indult 2006. december 14-én az autonómia melletti népszavazás, mely később egész Székelyföldre kiterjedt. Megemlékezett a Barót Települési Székely Tanács egyik leglelkesebb tagjáról, Zoltán Elekről is. Szekeres Gabriella előadásában Egyed Emese Ébredés című verse csendült fel, majd ugyancsak Zsombori Csaba olvasta fel Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét. 
A kovásznaiak a csomakőrösi temető mögött imádkoztak az autonómiáért. A rendezvényen több száz személy vett részt. A kiáltványt Ferencz Botond, az Orbaiszéki Székely Tanács elnöke olvasta. Imát mondott Madaras Mihály Attila, a kovásznai belvárosi református gyülekezet gyakornok lelkésze. Az őrtüzet a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat gyújtotta meg, a rendezvény fennköltségét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt működő kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi központ lakóinak zenés összeállítása fokozta. 
Szentivánlaborfalván, az őrtűz meggyújtása után, sámánok kérték az ősök segítségét. A tüzet sajátos eszközeikkel, dobbal és síppal járták körbe, a tűzre zsályát és egyéb aromás gyógynövényeket szórtak, és pálinkát áldoztak. „A sámán elsősorban segítő ember. Az ősök maguktól nem, csak kérésre segítsenek. Ezért szólítottuk meg őket dobbal és síppal, és arra kértük, hogy bölcsességükben, másoknak nem ártva avatkozzanak közbe céljaink elérésében” – mondta el a Sepsiszentgyörgyről Pécsre elszármazott Bálint Mária, akit 2014-ben, többrendbeli vizsga után avattak a Bükkben sámánná. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromszékről kétezren vesztek oda
Uzonban emlékeztek a barcaföldvári áldozatokra 
Élve az alkalommal, hogy a Magyar Országgyűlés és Magyarország Kormánya 2016-ot a Gulág évének nyilvánította, szombaton az uzoni református templomban ünnepi istentisztelettel, kulturális műsorral, előadásokkal és táblaavatással emlékeztek azokra a magyar és német férfiakra, akiket 1944 őszén a barcaföldvári elosztótáborba hurcoltak a román hatóságok.
Ez alkalomból a Sepsi Református Egyházmegye részéről Incze Zsolt György esperes köszöntötte a templomba Háromszékről és az anyaországból egybegyűlteket. Igét Szegedi László Tamás, a Brassói Református Egyházmegye esperese hirdetett, majd az istentisztelet végeztével a barcaföldvári tömegsírokat megjelölő emlékmű elkészítésének értelmi szerzője és kivitelezője, illetve az emlékünnepség megszervezője, Ungvári Barna András, jelenleg Uzonban szolgáló református lelkipásztor elevenítette fel az emlékhely kialakításának nehézségeit. Az elkövetkezőkben az uzoni református dalárda idézte fel szívbemarkoló énekszó és az egykori deportáltak naplójegyzeteinek felolvasásával a barcaföldvári gyűjtőtábor kényszerlakóinak tragédiáját, majd Kóka Zoltán alezredes a bukaresti magyar nagykövetség katonai és légügyi attaséjának, valamint Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szövetsége elnökének áldozatokra emlékező szavai hangzottak el. 
A haláltábornak nevezett egykori gyűjtőhely létrehozásának előzményeit és az ott történteket a téma kutatója, Benkő Levente, jelenleg Kolozsváron élő újságíró, történész idézte fel. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy a mai napig sincsenek pontos adatok az 1944 őszén elhurcoltak számára vonatkozóan, szerinte azonban Kolozsvárról például 5000, Csíkszékről 3000, Háromszékről pedig 2000 személy eshetett ennek áldozatul. A barcaföldvári gyűjtőtábor állandó létszáma valahol 2500–6000 között mozgott, és állandóan változott, ugyanis a munkaképeseket folyamatosan elszállították, a helyüket újakkal töltötték fel.
A döbbenetes történéseket felidéző, de mindvégig méltóságteljes ünnepség a templom oldalán az áldozatok emlékére elhelyezett márványtábla leleplezésével, valamint a foglyok és hozzátartozóik leveleiből, visszaemlékezéseiből létrehozott vándorkiállítás megtekintésével ért véget. 
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromszéki pacsirták
A Temes megyei Újszentesen október 21–23. között nyolcadik alkalommal szervezték meg az Őszirózsa Országos Népdalvetélkedőt, amelyen Kovászna megyét 14 diák képviselte. Közülük a II. osztályos Török Szende a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Általános Iskolából I. helyezett; a II. osztályos Balázs Gergő a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumból és a VI. osztályos Pál Zsófia az árkosi Gelei József Általános Iskolából szintén I. díjasok lettek; a IV. osztályos Biszak Beáta a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Általános Iskolából III. díjjal, míg az V. osztályos Márkosi Lili a Székely Mikó Kollégiumból dicsérettel tért haza. A kézdiszentkereszti Gáspár Zalán a Trefán Leonárd Általános Iskolából a Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját nyerte el. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A meghódított gyarmat?
Nem tudom, az RMDSZ mennyire átgondoltan importálta magyarhonból a jelszót, miszerint „mentsük meg Kolozsvárt (s a többi nagyvárost) Bukaresttől”. Mert ami ott megy Brüsszellel, itt másképpen hangzik Bukaresttel szemben. Lehetett volna fogadni, hogy a román nacionalisták Erdély elvesztéséért kezdenek mindjárt jajongani. Úgy is lett!
Pedig alapjaiban véve nem erről van szó, a romániai magyarok szövetsége jó ügyet akar ezzel szolgálni. Tényleg le kellene építeni a túlzott központosítást. Ezt azonban éppen a centrum nem akarja, mert Ion I. C. Brăteanu liberális miniszterelnök, látva a regáti területek gazdasági lemaradását, már Erdély annektálása után kimondta, hogy a fejlett országrészek támogassák a szegényebb tájakat. Ez égi manna volt a királyi Románia számára, hiszen az amúgy is gyenge gazdasága romokban hevert!
Vitték is Erdőelve megtermelt értékeit más vidékekre. És viszik ma is. A száz év alatt csak annyi változott, hogy e „szegény” vidékek lakói hozzászoktak a kapotthoz, az adok-ot pedig nem ismerik. Nem is dolgoznak, csak tessék-lássék módon. 
„Általában az erdélyi és bánáti románok a gazdasági erejük növelése helyett sokkal rosszabb helyzetbe kerültek, mint a múltban voltak… Vegyük csak a viszonylag gazdag Temes vidékét. Erről a vidékről az állam évente mintegy 5–6 milliárdot vesz be. És tudják, mennyi marad helyben a milliárdokból közigazgatásra, kultúrára, gazdaságfejlesztésre, egészségügyre stb.? 200 millió.” A fentieket nem én írtam, hanem Iuliu Maniu, mégpedig a II. Károlynak küldött, Erdélyt sirató levelében. Ez most sincs másként. Még akkor sem, ha Bukarest adja a legtöbb pénzt a büdzsébe.
Jelenleg a 25,5 milliárd euró bevételből csak 6,5 kerül kiosztásra, 15 megyének adnak több pénzt, mint amennyit bevesznek tőlük. Többségük moldovai, olténiai, munténiai. Még Székelyföldnek sem osztják vissza az itt megtermelt summa egészét, Kolozs, Temes és Brassó megyéknek pedig még a felét sem. „Nem úgy értettem az egyesülést, hogy elvegyék jogainkat, elzárjanak kincseinktől, ellepjenek bennünket, és a régi Regát, valamint Erdély pártjainak önző politikusai meghódított gyarmatként kezeljenek.” Hát ezt sem én mondom, hanem Victor Babeş. De mondott ilyent Octavian Goga, Traian Vuia, Ioan Slavici is. Őket pedig alig lehetne románellenességgel vádolni.
Román Győző Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A legnagyobb ünnep
Az ünnep és az ünneplés akkor tud teljes lenni, ha örülni tudunk mások örömének. Valami ilyesmi fogalmazódott meg bennünk a szovátai Teleki Oktatási Központban, ahol minap pedagógusok ünnepeltek pedagógusokat. S ha a hétköznapok azért válnak egyre szürkébbekké, mert szinte átláthatatlan intézkedések keserítik az oktatásban dolgozók mindennapjait, itt, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének e csodálatosan szép hajlékában nyoma sem volt a nyomottságnak, a tehetetlenségnek, az anyagi és erkölcsi kiszolgáltatottságnak.
Igen, azon a délelőttön mindenki boldogan, felszabadultan mosolygott. Erdély egész területéről és a fővárosból érkezett magyar óvónők, tanítók, tanárok nagy boldog családja gyűlt egybe a hívó szóra, hogy részesei, résztvevői legyenek az Ezüstgyopár-díj, a legrangosabb romániai magyar pedagógus-díj átadásának. Ezt a kitüntetést azok a pedagógusok érdemlik ki, akik hosszú, több évtizedes munkájukkal beírták nevüket a jövő aranykönyvébe, hiszen akiket ők oktattak, neveltek, tulajdonképpen a jövőt jelentik.
Sokan közülük nem csupán otthon, a településükön, a megyéjükben ismertek és elismertek, akadnak, akiknek munkásságát országszerte, sőt a határon túl is értékelik. Elismertségüket szakmai körök, tudományos társaságok, különböző szervezetek méltatásai, oklevelei, helyezései bizonyítják, de mindannyian egyetértenek abban, hogy leginkább az Ezüstgyopár-díj átvétele jelenti számukra a legmeghatóbb jutalmat. Mert azt a pedagógustársaktól kapják egész életpályájuk sikerességéért.
Idén – kétévente kerül erre sor – 49 díjat adtak át, ebből kilencet megyénkbeliek kaptak: Bartha Imre sporttanár (Barót), Cseh Béla zenetanár (Kovászna), Dimény János testnevelő szakos (Barót), Dobolyi Aladár sportedző (Kézdivásárhely, post mortem), Farkas István földrajz–történelem szakos tanár (Sepsiszentgyörgy), Kotta László fizikatanár (Sepsiszentgyörgy), Kövér Sándor sporttanár (Sepsiszentgyörgy), Papp Zoltán biológia és földrajz szakos tanár (Kovászna) és Szakács Zoltán fizika–kémia szakos tanár (Sepsiszentgyörgy).
Díjaikat népes diákcsapat előtt vehették át: azok a kiemelkedő tanulmányi eredményt felmutató középiskolás tanulók voltak jelen (évfolyamonként minden megyéből egy-egy), akiket a pedagógusszövetség megye elnökségei Mákvirág-díjra érdemesítettek. A kissé megtévesztő elnevezésű elismerésre azok érdemesülnek, akik a könyv, a tanulás mellett a különböző elismerés-özönökön túlmenően osztályuk, iskolájuk, településük fontos eseményeinek elindítói, szervezői, kivitelezői voltak. A beérkezett pályázatok bizonyítják, sok ragyogó teljesítményt felmutató fiatal reménykedett a díj elnyerésében, közülük négyet jelölt az RMPSZ megyei elnöksége a megelőző tanév eredményei alapján: Dáni Esztert (IX. osztály), Tamás Andreát (X. osztály, mindketten a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceum tanulói), Bod Réka Barbarát (XI. osztály, sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum) és Boga Bíborkát (XII. osztály, Baróti Szabó Dávid Líceum). Bolyai-díjban részesült Csutak Balázs (Székely Mikó Kollégium – a hazai magyar XII. osztályos tanulók közül ő érte el a legtöbb pontszámot matematikából), akinek felkészítő tanára, Bíró Judit is elismerő oklevelet kapott.
Péter Sándor Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Zászlóbírság adott még több indokot az őrtűzgyújtásra Nyárádszeredában
Pártállástól függetlenül egy emberként fogtak össze a hétvégén a nyárádszeredaiak: vasárnap nemcsak őrtüzet gyújtottak a határban, de székely zászlók lepték el a kisvárost, ezzel is tiltakoztak az ellen, hogy eltávolíttaták a városházáról a székely zászlót.
Aki csak tehette, vasárnap reggel székely zászlót tűzött a lakására, kapujára Nyárádszeredában, a főtéren pedig méretes lobogót függesztettek ki az unitárius templomtoronyra is. Így tiltakoztak a helyiek az ellen, hogy a prefektúrának sikerült levetetnie a székely lobogót a városháza épületéről.
Vasárnap délután pedig több százan gyűltek össze a Kerek-erdő felett, hogy őrtűz gyújtásával hírül adják: a székelyek autonómiát szeretnének. A Székely Nemzeti Tanács felhívására rendezett megmozdulás helyi szervezője, Bíró József Attila, megyei tanácsos, a Magyar Polgári Párt helyi elnöke elmondta: mindenki tudtára szeretnék adni jelképünk, a székely zászló üldöztetését. A lobogók kitűzésével a nyárádszeredaiak nemcsak tiltakoztak vasárnap, hanem megmutatták azt is, hogy ki tudnak állni a közösségükért, polgármesterükért, a székely zászlóért – mondta. Vasárnap a helyi templomokban imát is mondtak a székely jelképekért és az autonómia ügyéért, de a határban is fohászkodott Székely Endre református lelkész, hogy Isten adjon erőt, kitartást vezetőinknek, akik ezért a célért harcolnak, de Magyarország vezetőinek is, hogy érezhessük támogatásukat, és célunk előbb-utóbb megvalósulhasson, s ha mi nem is, de utódaink örülhessenek az autonómiának.
A polgármester lóháton, mások autókkal és gyalog érkeztek vasárnap este a határba, így a tervezettnél később gyújtották meg a máglyát, majd himnuszaink után hazafias nótákat énekeltek a székely lobogók alatt összegyűltek. A helyszínen volt Kincses Előd is, aki kifejtette: bár a marosvásárhelyi rendőrség megpróbálta reklámzászlónak minősíteni a székely lobogót, azt nyugodtan ki lehet tűzni a magánterületeken, házakon. „Lobogjon szabadon a székely zászló!” – adta meg a jelszót az ügyvéd. Az egyik résztvevő elmondta: fontos minél több ember figyelmét felhívni, elsősorban közösségeink kell megértsék, majd utána kell a többségi nemzettel megértetni a jelképek és az autonómia kérdését. A szeredaiak hisznek az autonómiában, különben nem tennék meg ezeket a lépéseket, és apró gesztusokkal, lépésekkel kell elérni a célt, mert ez az egyetlen módja annak, hogy „közösségünk itt maradjon” – fejtette ki véleményét Gálfalvi Tibor Ferenc.
Végleges döntés kötelezte
Mintegy tíz napja született végleges bírósági döntés nyomán került le a napokban a nyárádszeredai városházáról a székely zászló. Tóth Sándor polgármestertől megtudtuk: tavaly decemberben született végleges bírósági döntés arról, hogy a lobogót le kell venni az épületről, ám ezt mindeddig nem hajtotta végre, ezért a prefektúra személy szerint őt, mint városvezetőt perelte be és meg is nyerte az eljárást, Tóth Sándort pedig a decemberi ítélettől számítva naponkénti ezer lejjel és a minimálbér húsz százalának befizetési kötelezettségével büntették meg a döntés végre nem hajtásáért.
A napi ezer lejeket nagyvonalúan „elengedték” neki, de így is majdnem 70 ezer lejes bírságot kellene kifizetnie. Természetesen ügyvédhez fog fordulni és minden eszközzel meg fogja védeni magát, és nem engedi ezt az összeget felhajtani. Egy ilyen per a romániai rendszer hibáját mutatja. „Ki kell mondani, hogy ma Romániában vadásszák a kisebbségek jelképeit, pedig a prefektúrának és a kormánynak nem ez kellene a legfontosabb dolga legyen 2016-ban egy jogállamban – hangsúlyozta Tóth Sándor. Ugyanakkor elmondta: a vasárnapi események nemcsak Nyárádszereda, hanem egész Székelyföld számára fontosak, valamilyen formában mindig jelezni kell, hogy itt vagyunk, összetartozunk, és a szíveinkben élő tűz is megerősödik, és ezt észreveszik azok is, akik ebben az ügyben partnereink lehetek. Elérhetjük a célunkat, Székelyföld autonómiáját, hogy az önrendelkezés közigazgatási eszköz legyen.
Az elöljáró bevallotta: nagyon jóleső számára, hogy a nyárádszeredaiak mellette állnak, aki tehette, eljött vagy kitűzte a lobogót. Ilyenkor érzi, hogy érdemes a közösségért dolgozni, hogy a lakosok szolidarizálnak vele és az üggyel. A közösségi vezetőknek ezt is fel kell vállalniuk, és így tiltakoznak az ellen, ami történik nemcsak Nyárádszeredában, hanem Erdély-szerte is. Székelyhon.ro

Szerdán kezdődik az Alter-Native filmfesztivál
Rendkívül érdekes programot kínálnak a szervezők a szerdán kezdődő és vasárnapig tartó 24. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon. Idén öt kontinensről hétszáz alkotó jelentkezett – számolt be Sipos Levente és Gáspárik Attila.
A fesztivál hétfői beharangozóján az igazgató és művészeti igazgató elmondta, idén újból sok rendezővel és producerrel találkozhatnak a nézők, úgy ahogy az a kezdeti időszakban is volt, és ami az elmúlt években valahogy kimaradt a fesztivál programjából. Érdekességként elmondták, hogy lesznek pakisztáni, iraki és iráni filmek is. Igaz ugyan, hogy háború dúl ezekben az országokban, de ennek ellenére sem áll le az élet. Természetesen lesznek magyar és román nagyjátékfilmek is, olyanok, amelyeket itt mutatnak be először a nagyközönség előtt, illetve olyanok is, amelyek már klasszikusnak számítanak. Az idei fesztiválon az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójáról sem feledkeznek meg, a témát feldolgozó alkotásokat is láthatnak a nézők.
Gáspárik Attila a ’90-es évekről beszélt, az első fesztiválról, amely még filmszemle volt, nem verseny. Akkor a mozizás szokását szerették volna visszahozni, hiszen a kultúrából kikopott a mozi – magyarázta a művészeti igazgató, hozzátéve, hogy ma már nem szokás az iskola helyett moziba menni.
A versenyfilmek mellett számos nagyjátékfilmet vetítenek, valamennyit román feliratozással. Lesznek beszélgetések, közönségtalálkozók, illetve nem maradnak el a koncertek sem. Az öt napra a bérlet 40 lejbe kerül.
Antal Erik Székelyhon.ro

Böjte Csaba – Halottak napja
Kedves Testvéreim!
A halottak napján nem csak a halottaink miatt megyünk ki a temetőbe, hanem saját magunkért is, mert az élet mindennapi gondjai közepette, hajlamosak vagyunk megfeledkezni e világ kérlelhetetlen igazságáról: Az élet mulandó, ahogy az Ószövetség mondja, csupán: „egy kurta őrségváltás éjszaka!"
Kimenni a temetőbe, szeretteink sírja mellett imádkozni, döbbenten megállni a megmásíthatatlan igazság előtt, mindannyiunknak hatalmas lecke, megrázó tanulság. Állsz a sírok között, pislákolnak a kis gyertyák, és te lelked mélyén érzed a nagy igazságot: mindaz miért az ember töri, hajtja magát ezen a földön, mulandó, a sok gürcöléssel, törtetéssel elért legdrágább földi kincseinket is a rozsda szétrágja, a moly megeszi.
A hideg zimankós novemberi délután, lelkedben felszakadhat a csalóka, csillogó homály, és megvilágosodhatsz: Csak a jó Isten által felkínált maradandó, örök értékekért érdemes élni és dolgozni! Mert – „mit használ, ha az egész világot megnyered, de a lelkednek kárát vallod?"
Hány végtelennek hitt hatalommal berendezkedett nagy úr bukott meg csúfosan csak ebben az évben? Hadseregekkel, mesés vagyonokkal rendelkező diktátorok, legyőzhetetlennek hitt fejedelmek tűntek el hetek, hónapok alatt mindenestől. Hatalmuk, jól őrzött svájci bankokban lapuló vagyonuk, mérhetetlen arany kincseik, jól képzett, felfegyverzett katonaságuk, mint tavasszal a hó elolvadt, és elmúlik nyomtalanul. És itt nem csak a messzi Arab országokra kell gondolni, hanem közvetlen környezetünkben élő, a televízióban sztárolt politikusokra, a kulturális, gazdasági élet felkapott „nagyjaira" is gondolhatunk. Cserépedényben őrzött kincseink, egészségünk, életünk törékeny!
Állsz a sír mellett és érzed, hogy semmi sem biztos, csak Isten irántunk való végtelen szeretete: „A hegyek megmozdulhatnak, a halmok táncra perdülhetnek, de az én szeretetem nem hagy el soha!" – mondja neked is a Szentírás által az élő Isten! Merj belekapaszkodni e végtelen jósággal hozzád hajló szeretetbe, alázattal fogd meg Teremtőd kezét, és hagyd, hogy vezessen. Hidd el, a csillogó, villogó bevásárlóközpontokon, a zajos elegáns partikon túl is van élet. Isten azt akarja, hogy fedezd fel Őt, és szeretteidet, testvéreidet. Szeretné, ha az Ő öröme a mi örömünk lenne: a létezés, a tudás, a jóság, az alkotás, egyszóval a szeretet örömét kínálja fel nekünk. Az emberiség legértékesebb tanítása, az Isteni főparancs neked is szól – „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, és felebarátaidat, mint önmagadat" – és boldog leszel már itt ezen a földön, ráadásul megkapod az örök életet is!
Kedves gyerekek, kedves testvéreim, kedves munkatársaim, ezekkel a gondolatokkal bátorítlak arra, hogy ti is kimenjetek imádkozni, eszmélődni a temetőbe, szó nélkül is tanulni drága halottainktól!
Szeretettel, Csaba t.
Erdély.ma

Fellobbantak az autonómia fényei
„Folyó év október 30-án Székelyföldön több mint 200 helyszínen, a Kárpát-medencében és a nagyvilágban több tucat helyen lobbantak fel az autonómia fényei. Őrtüzek, fáklyák, mécsesek, gyertyák tízezrei hirdették az autonómia gondolatát. Elhangzott a rendezvény kiáltványa, amely ismételten leszögezte, hogy élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását!
Délelőtt a magyar történelmi egyházak templomainak többségében a hívek Székelyföld autonómiájáért imádkoztak” – áll a Székely Nemzeti Tanács tegnapi, Izsák Balázs által aláírt közleményében, melyben a szervezet elnöke mindenkinek megköszönte a figyelemfelkeltő akcióban kifejtett szervezőmunkát.
Az SZNT közleménye szerint a résztvevők egyénileg, de közösségbe kovácsolódva is bizonyították, hogy él bennük az autonómia iránti igény, és legfontosabb nemzetpolitikai törekvésünkért áldozatokra is képesek. Izsák Balázs külön köszönetét fejezte ki a sajtónak, mely előzetesen, de beszámolókban is mindenkihez eljuttatta a nap üzenetét.
A kétkedőknek, a távol maradóknak ismételten figyelmébe ajánlotta a felhívásban már megfogalmazott gondolatot: az elmúlt évek során bebizonyosodott, hogy az autonómiáért folytatott küzdelem hosszú lesz, és próbára teszi az érintett közösség kitartását, elkötelezettségét, ezért nem lehet ez a küzdelem pusztán néhány ezer ember felelőssége. Szükség van arra, hogy a népszavazáson kinyilvánított népakaraton túl legyen a székely autonómiaküzdelemnek egy szilárd alapja, egészen az autonómia megvalósításáig. „Bízunk abban, hogy sikerült hagyományteremtő kezdeményezéssel mozgósítani Székelyföld lakóit, és az eljövendő években október utolsó vasárnapján, Székelyföld autonómiájának napján a székely közösség ki fog állni saját jövőjéért, megerősíti, hogy saját törvényei szerint akar élni” – zárja közleményét az elnök.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A plakátokat sem engedélyezik
Hivatalos választ vár a Musai-Muszáj csoport a Kolozsvári Közszállítási Vállalattól, miután a civil kezdeményezők a sajtóból értesültek arról, hogy a polgármesteri hivatal visszavonja a már kiadott engedélyt a többnyelvű helységnévtábláról szóló plakátjaikra, melyeken a magyar feliratokkal kapcsolatos kérdésekről tájékoztatnák a kolozsvári közvéleményt.
A polgármesteri hivatal szóvivője, Oana Buzatu a sajtónak azt nyilatkozta, hogy nem adnak engedélyt a plakáttervre, mert az egy folyamatban lévő perre utal. A Musai-Muszáj szerint a polgármesteri hivatal indoklása tendenciózus, nem lehet egy peres ügyre hivatkozva korlátozni a szólásszabadságot, ez ugyanis az alapvető emberi jogok közé tartozik. A Com’on Kolozsvár nevű pályázatot korábban ezzel a plakáttervvel megnyerő aktivista csoport arra kéri a pályázatot szervező PONT csoportot és a Közösségi Alapítványt is, hogy határolódjanak el a Polgármesteri Hivatal álláspontjától.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bírálják az RMDSZ-t
Az Autonomy for Transylvania mozgalom szombati közleményében élesen bírálja az RMDSZ politikáját, szerintük a román társadalom politikai osztályba vetett bizalmának megrendüléséért a szövetség is felelős, hiszen ők a legtöbbet kormányon levő romániai politikusok. Mint írják, az RMDSZ parlamenti jelenlétének oka, hogy egyedül ők indulnak magyar pártként a választáson. A közlemény szerint érezve a társadalom ellenszenvét, az RMDSZ megpróbálja a felelősséget a román pártokra hárítani, a velük való ellentét látszatáért pedig választások előtt előszeretettel alkalmazzák a magyar kártyát: a plakátok levétele most is felhergeli majd a magyar közösséget, és áldozatául esve az RMDSZ propagandának, elmegy szavazni. A szövetség óriásplakát kampánya nem tesz mást, csak hitelteleníti az autonómiaküzdelmet – írják. (közlemény)
A TISZTELETLEN JOHANNIS. Kisebb médiabotrány alakult ki hétvégén Klaus Iohannis államfő körül, aki Târgu-Jiuban tett látogatásán leült A hallgatás asztala című Constantin Brâncuşi-alkotás egyik székére. A sajtóban számon kérték az államfőtől, hogy miért ült le a műalkotásra, a tiszteletlenség jelének tekintve gesztusát. A szoborparkban ki van függesztve, hogy a látogatók ne érintsék meg a műalkotásokat, hogy ezek épségben megmaradhassanak a következő nemzedékek számára. Az esetre Târgu-Jiu polgármesteri hivatala Facebook-bejegyzésben reagált, amelyben helyi tanácshatározatra hivatkozva azt írják: bárki, aki jószándékkal ül le A hallgatás asztalához vagy a Székek sétányának alkotásaira, fotózás céljából és nem rongálási szándékkal, az nem követ el törvénytelenséget. A helyi rendőrség is megállapította, hogy csak az büntetendő, ha valaki rááll a műalkotásokra, a ráülés nem vétség. (Transindex)
FELJELENTETTÉK A KORMÁNYFŐT. Hivatali visszaélés és csalás vádjával feljelentést tett a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia Párt Dacian Cioloş miniszterelnök ellen a Föld bölcsessége című Constantin Brâncuşi-szobor megvásárlása miatt. A feljelentést Bogdan Diaconu, a soviniszta párt elnöke, valamint a korrupcióellenes ügyészség által meggyanúsított képviselő, Sebastian Ghiţă tette meg. Diaconu vádjai szerint a tizenegymillió euróra taksált szobor árát „tízszeresen túlértékelték”, és szerinte hiábavalóan költöttek el tizenegymillió euró közpénzt, mivel a műalkotás a nemzeti kulturális örökség részét képezi, így nem vihető ki az országból. Ghiţă szerint nyomozást kell indítani ebben a „nagy csalási ügyben”, amelyet a restitúciós hatóságot érintő, több százmillió eurós bűncselekményekhez hasonlított. A miniszterelnök nem kívánta kommentálni az ügyet, csupán „jó egészséget” kívánt a feljelentőknek. (Krónika)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Vetró András: igyekszem a legtöbbet tenni választott közösségemért
Az anyagot beszélni kell hagyni, uralni lehet, de nem szabad fölé kerekedni, olyan formát belekényszeríteni, ami nem a lényege – vallja a Kézdivásárhelyen élő Vetró András szobrászművész. Ezt még édesapjától, Vetró Artúr szobrászművésztől, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola egyik alapítójától tanulta gyermekkorában, és azóta is tartja magát a tanításához. A szobrászművésszel műtermében az apai örökségről, hitvallásáról, művésztáborokról és kiállításokról, elkészült és készülő munkáiról beszélgettünk.
–Teher vagy inkább ösztönzés volt az apai örökséggel művészként útnak indulni?
– Hogy lett volna teher? Hiszen nagyon sokat tanultam tőle, ő volt az első tanítómesterem. Ma is fülembe csengenek az előbb idézett szavai. És folytathatom: ne válasszunk tömör anyagot, ha levegősebb, könnyedebb a téma; a súlyosabb témákat pedig, ha lehetőségünk van, öntsük bronzba, vagy formáljuk meg kőből, alumíniumból, fémből. De apám nemcsak szóval tanított, hanem tettel is: az is fontos volt, hogy inaskodhattam mellette. Legelőször a Házsongárdi temetőbe készített Tessitori Nóra-szobránál segédkeztem: miután ő megmintázta, én kifaraghattam. Ha nem is tudatosan, de magamba szívtam mindent, amit a művészete és az általa megteremtett környezet jelentett. A műteremben körülvettek a szobrai, az albumok. És nem utolsósorban ott voltak a diskurzusai, a művészeti írásai. Ezeket nem ismeri a közönség, mostanra sikerült a családnak összegyűjteni és kötetbe szerkeszteni őket, múlt héten jelent meg a könyv a kolozsvári Idea Design & Print nyomdában. Pályatársairól, ars poeticájáról, az alkotói tett elsődlegességéről szólnak ezek az írások, a „látva lássanak” magamutogatással szemben. A kötetet rajzai illusztrálják.
Közösségi szerepvállalás, alkotótáborok és kiállításaik
– Ön nem a műtermébe visszahúzódó művész, hanem közösségi ember is. Nyugdíjasként visszajár iskolájába, mert érdekli a szobrászat tagozat sorsa. Az Őszi Sokadalom alkalmával is láttuk a gyerekekkel foglalkozni. Önkormányzati képviselő volt, a XV. Székely Határőr Gyalogezred I. zászlóaljának századosa, részt vesz a kézdivásárhelyi március 15-i ünnepségeken, hagyományőrző századának tagjaival felvonult Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján. Rendszeresen részt vesz alkotótáborokban…
– Habár nem itt születtem, érdekel a székelység múltja, sorsának alakulása a jelenben. Ezért lehetőségeim szerint igyekszem a legtöbbet tenni választott közösségemért. Mindenütt ott vagyok, ahol igénylik hozzáállásomat, munkámat.
Fontosnak, megtermékenyítőnek érzem az alkotótáborok légkörét, hangulatát, a különböző helyekről érkező művészekkel való találkozást, a beszélgetéseket. Több mint húsz éve részt veszek a ló témájú Incitato alkotótáborban, amelyet kezdetben a Kézdivásárhely melletti Fortyogón, jelenleg pedig Bálványosfürdőn szervez meg az Incitato Lovasklubot alapító Tóth család. A kezdetektől ott vagyok a Bálványosi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótáborban is, amelyet 2000-ben alapítottak Hegedűs Ferenc, Szarvadi Loránd és felesége, valamint Téglás Zsuzsa vállalkozók. Ezekhez hasonlót működtet a gyimesi Borospatakán a Szász házaspár, amelyen idén, október 6–16. között harmadik alkalommal vettem részt. Érdekes egybeesés, hogy pontosan a gyimesi tábor ideje alatt, a Csíki Székely Múzeum szervezésében, október 13-án nyitották meg a Kossuth utcai Galériában a bálványosi tábor anyagából szervezett kiállítást. A nyolcadik alkalommal szervezett borospataki tábor is kiállítással zárult, amelyet október 15-én, szombaton nyitottak meg Banner Zoltán és Nagy Miklós Kund művészettörténészek. Itt készült el a Márton Áront ábrázoló domborművem, ez szerepel a kiállításon. Márton Áron karizmatikus alakja már rég izgatott, ezért is született meg az őt ábrázoló egész alakos szobrom, amely Kézdivásárhelyen az azóta róla elnevezett kis teret díszíti. A Márton Áron-emlékév alkalmával idén újból visszatértem a témához. Borospatakán tavaly egy gyimesi Madonnát ábrázoló juharfa szobrot készítettem, ami – nagy örömömre – bekerült a skanzen kis kápolnájába. De részt veszek az 1974 óta működő szárhegyi alkotótáborban is, mint ahogy az újabban szerveződött csíkszentmártoni, Mátyás József festőművészről elnevezett táborban is, ahol idén az 1700 évvel ezelőtt született Szent Márton tours-i püspök, köpenyének felét a koldusnak ajándékozó, kardját a keresztért eldobó, csodatévő hittérítő volt a központi téma. Ezért róla készítettem egy plakettet, amely a csíkszentmártoni Viridis vendégház állandó kiállításának egyik darabja lett.
Domborművek, plakettek, köztéri szobrok
– A rendszerváltás előtt többnyire a dombormű és a plakett műfajában alkotott. A „keretezett forma-gát” hőseiről Bereményi Géza ezt mondta: „mindent megtesznek, egész a humoros kétségbeesésig, a nyaktörő ravaszságig, hogy szabadságra jussanak. Hiszen bensőjük eleve szabad.”
– Bereményit a Lovag- és a Bohóc- (A Nagy Mutatvány) sorozatok „fogták meg”. Amikor a szabadulásra vágyó emberek mindent elkövetnek, hogy kitörjenek az idő és a tér szorításából. Tágítani szeretnék a teret, ahová beleszülettek, ugyanakkor az elmúlás ellen is lázadnak. Ezt a kitörési kísérletet ábrázolják a két sorozat darabjai. Ezek megalkotásában Hamvas Béla írása is hatott rám, Arlequinről, a bohócról, a bolond figurájáról, aki a teljes szabadság állapotát éli meg, mert semmitől sem fél. Először a feleségem, Zsuzsa rajzolta meg az egyensúlyozó bohócokat, azután én mintáztam meg őket, ahogyan a dombormű síkjából kitüremkednek a fény felé. Don Quijote, a búsképű lovag is ugyanilyen figura, aki „Utópia ismeretlen tartományai, újabb szélmalmok és Dulcineaák felé” igyekszik, ahogy Bogdán László mondta. De hasonló érzéseket, gondolatokat fejez ki az a sorozat, amelyet Egyed Péternek A 23 buborék című balladaszerű költeménye ihletett. A 2000-ben elsüllyedt kurszki tengeralattjáróban a robbanást túlélő huszonhárom haldoklót ábrázolja, akiknek tudatosan kellett szembenézni a lassú halállal. Őket a jézusi áldásból sugárzó fény váltja meg, lelkük így szabadulhat és szállhat – mint buborék – az ég felé.
– Szabadtéri szobrokat inkább a rendszerváltás után alkotott.
– Az 1989-es fordulat előtt nem volt divat a történelmi téma. Azután lett igény a szoborállításra, az úttörő emberek és hősök emlékének megörökítésére. Először domborműben megformáltam az aradi tizenhárom tábornok portrésorát, azután a háromszéki negyvennyolcas hősök domborműveit is, majd közülük egyeseknek – Turóczi Mózesnek, Bem Józsefnek és Tuzson Jánosnak – szabadtéri szobrot is alkothattam. Majd következett Bod Péter, Nagy Mózes, Márton Áron és a többiek.
„Szunnyadó” szobrok
– Műtermében rengeteg alkotás található. Gipsz mellszobrok, bronzszerű, fémes bevonattal vagy anélkül. Domborművek, plakettek. Ezek rendelésre készültek? Vagy egyszerűen csak azért, mert az alkotó soha nem pihen?
– Ezeket én „szunnyadó” alkotásoknak nevezem, amelyek a kedvező pillanatra várakoznak. Megszületett bennem a gondolat, hogy ezek a személyiségek megérdemelnék, hogy megörökítsék őket, és időtálló formába öntve parkokban, tereken, középületek falain szerepeljenek. A Szent László-mellszobornak helye lehetne Nyujtódon, hiszen Szent László a templom védőszentje. Molnár Józsiás szobra is várakozik, hogy hátha lesz szándék és akarat emléket állítani Kézdivásárhelyen a helyi Széchenyinek a róla elnevezett parkban. Kós Károly mellszobra megtalálta a helyét a budapesti állatkertben, érdeklődnek iránta. És úgy tűnik, Hatvanba kerül az a plakettem, amely a három testvérváros – Kézdivásárhely, Hatvan és a holland Maassluis – szimbolikussá nőtt alakjaiból építkezik: Gábor Áront, Grassalkovich I. Antalt és Rubenst ábrázolja, ugyanakkor egybeolvasztja a három település címerének meghatározó motívumait, az ágyút, az oroszlánt és a szélmalmot. Csiha Kálmán mellszobra a kézdivásárhelyi Református Kollégium udvarára kívánkozna… Egyik kedvenc kompozíciómat Kézdivásárhely központjába, a szökőkút mellé álmodtam: három nemzedék képviselőjét jeleníti meg – az öreget, aki süllyed a lóval; a gyereket, aki nem érti a lefelé irányulást, a süllyedést; és a férfit, aki lováról felfelé tekintve dialogizál, vitatkozik Istennel. A három alak a téren három irányba nézne, a lómotívum jelezné, hogy lovasnemzet vagyunk. A kompozíció megalkotásában hatott rám Rodin Calais-i polgárok című világhírű alkotása, hogy az ember mennyiféleképpen viszonyulhat a halálhoz, az elmúlás fenyítéséhez: értetlenül, lázadva és belenyugvóan. A kompozícióból egy rész – a gyereket ábrázoló – elkészült, Kézdivásárhelyen, az Atrium Szálloda előtt áll.
Kedvenc alkotások
– Van-e kedvenc munkája a művésznek?
– A szobrok közül szeretem a kézdivásárhelyi Kossuthot, talán azért is, mert azon a helyen volt a buszállomás, ott tettem először lábamat a céhes város földjére, ahol aztán meghonosodtam. De kedvelem a Bod Péter-mellszobrot is a tanítóképző udvarán, amelyet egy kőből formált papírtekercsbe helyeztem el, ami talapzatként szolgál. Szívemhez közel álló a Nagy Mózes-szobor is, amelyen az iskolaalapító pap egyfajta Kőműves Kelemenként a talapzatot képező, kemény és érdes kődarabokból – mintegy önmagából, a testéből – építkezik, és mintha kezét az égnek emelve mondaná Istennek: Uram, elkészült, megvan!
És szeretem az egyik legfrissebb munkámat, a kórházalapító dr. Benedek Gézáról alkotott szobrot is, amit idén szeptember 13-án avattak Kovásznán, a központi parkban. Boldoggá tett, hogy a Benedek leszármazottak munkáim alapján engem kértek fel a szobor megalkotására. Mint ahogy elszomorított, hogy a munkáimat kedvelő és értékelő Sylvester Lajosnak nem én alkothattam meg a szobrát szülőfalujában, Csernátonban. Tartoztam volna neki ezzel, hiszen ő volt az, aki apámtól az Integető lány című szobrát Sepsiszentgyörgy városának elkérve engem 1973-ban Kézdivásárhelyre hívott. És kedvelem a Kapu-ketrec című kompozíciót is. Az emberi vívódást, a kitörési kísérletet fogalmazza meg az útvesztőből, a labirintusból. Azt is részletezi, hogyan viszonyulnak a különböző embertípusok az őket körülvevő akadályokhoz: az egyik megkerüli a falat, a másik átbújik a megrepesztett falon, a lyukon, a harmadik átmászik rajta. Az életben is hasonlóan teszünk az elénk tornyosuló nehézségekkel, akadályokkal.
VETRÓ ANDRÁS
1948. október 14-én született Temesváron.
Főiskolai tanulmányait 1967–1973. között végezte a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán.Tanárai Löwith Egon, Bretter György, Földes László és édesapja, Vetró Artúr szobrászművész voltak. 1973-ban érkezett Kézdivásárhelyre, ahol a Nagy Mózes Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatán tanított rajzot és mintázást feleségével, Vetró Bodoni Zsuzsa grafikusművésszel együtt. Gyerekei Vetró Bodoni Sebestyén András és Vetró Bodoni Barnabás. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetség sepsiszentgyörgyi fiókjának, valamint az újraalakult Barabás Miklós Céhnek.1973-tól romániai és külföldi (magyarországi, franciaországi, svájci) egyéni és csoportos kiállítások résztvevője. Közel húsz egyéni kiállítással, több mint harminc szabadtéri szoborral büszkélkedhet, a belterekben elhelyezett alkotásainak száma több mint ötven.
Ambrus Ágnes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Öreg tölgyfák örökifjú vendége
Az örökifjú vendég nem más, mint Kemény János, aki immár 45 éve nyugszik az évszázados tölgyek alatt, és most csodálatos színekben pompázó őszi levelek takarják sírhantját és annak környékét. De az itt-ott felbukkanó őszi vadvirágok arról tanúskodnak, hogy az ő sírjánál nem a mulandóságról, a tovatűnésről van szó, hanem a maradandóról, az értékesről, az életről.
Ezekkel a gondolatokkal kezdte emlékező beszédét szombaton a marosvécsi vár kertjében Székely József nyugalmazott lelkipásztor, aki 45 évvel ezelőtt az írót temette, most pedig emlékezni és tisztelegni jött ide a Helikon–Kemény János Alapítvány és a Kemény Auguszta Egyesület meghívására. Akkor ragyogott a nap, meleg volt, most pedig szitált az eső, és melegen kellett felöltözni. Ez azonban senkit sem zavart, nagy örömünkre szépszámú emlékező gyűlt össze, természetesen közel sem annyian, mint annak idején a temetésen. Mégis reméljük, hogy valóra válik a tiszteletes úr kívánsága, amelyet most idézek is beszédéből: "Adja a Jóisten, hogy mindazokból, amik az ő áldásos életéből, szívének jó kincseiből morzsákként még előkerülnek, ne csak személyisége táruljon egyre jobban ki, hanem a róla emlékezők, a vele foglalkozók példát lássanak, tanuljanak és gazdagodjanak mások számára áldás lenni... Erdély földjén talán ő volt az igazi példa arra, hogy a kisebbségi sorsba került nép nemzeti, művelődési és kulturális nevelésének és védelmének hogyan kell anyagi áldozatokat vállaló harcosa lenni".
Ezután Kilyén Ilka színművésznő olvasta fel Sütő András Kemény János halálára írt búcsúbeszédét és beszámolóját a méltóságteljes, hatalmas temetésről.
Most is számos koszorú került a sírra, de számomra a legmeghatóbb az volt, amikor az iskolás gyermekek vonultak oda hosszú sorban, és tették le az udvarukról, a kertjükből hozott virágokat.
A csepergő esőből bevonultunk a kastély nagy pipázótermébe, ahol Vécsi Nagy Géza nagy érdeklődésre számot tartó kiállítást nyitott meg: Marx József és Erdélyi Lajos fotóművészek képei 1971 őszén készültek a temetésen. A régies hatású barna-fehér fényképeket egészen pici eredetiekről nagyították most fel, és helyezték el a pipázószoba falán. A megemlékezés végén a közönség hosszasan, nagy érdeklődéssel nézegette meg őket.
Az iskolások tisztelgésére is sor került a pipázóban, ahol persze most senki sem pipázott. A dalcsoport Gorbai Eszterrel, a pöttöm második osztályos kislánnyal felváltva népdalokat énekelt, Ördög Klementina pedig Dsida Jenő Tarka-barka strófák című költeményéből mondott el részleteket. Az alapítvány részéről köszönet illeti azokat a pedagógusokat, akik az iskolásokat felkészítették.
Csodálatos percek következtek ezután, kevés ember szeme maradt szárazon. Bizony könnyeztünk, amikor Kilyén Ilka felolvasta Kovács György színművész búcsúját, melyet az író koporsója mellett mondott el. Aki eddig nem tudta, most megjegyezhette, hogy Kemény János bizony nagyon bátor ember is volt: anyagi támogatást és fellépési lehetőséget biztosított a zsidó színművészek számára, akik azokban a sötét időkben kiszorultak a színházból. És tovább is segített, segített…
A fényképek nézegetése közben kötetlen beszélgetés kezdődött néhány idősebb marosvécsivel, akik személyesen ismerték Kemény Jánost, és szívesen, nagy szeretettel emlékeznek rá. Cserbár Rozika például elmondta, hogy édesanyja hat évig volt szobalány a báró úr családjánál, és igazi családtagnak tekintették. Édesapja pedig mindig eldugott egy üveg jóféle gyümölcspálinkát, hogy megkínálhassa a báró urat, amikor néha betért hozzájuk egy kis baráti beszélgetésre.
Megemlékezésünk a Tűzvarázs együttes rövid meglepetés-koncertjével zárult, akik egyébként hagyományőrző íjászok, és majd még visszatérnek Marosvécsre. Mint ahogy mi is mindnyájan!
Kovács Emese ny. magyartanár
Népújság (Marosvásárhely)

1956-os emlékrendezvény a Sapientián
Azok a pesti és erdélyi srácok!...
Október 27-én, csütörtökön a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmával szervezett konferenciát Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A rendezvény első részében a történelmi időszakot kutatók előadásain keresztül a résztvevők betekintést nyerhettek a forradalom magyarországi, erdélyi és marosvásárhelyi eseményeibe, majd szó esett az ezt követő megtorlásokról, politikai-társadalmi következményeiről. Az egyetem előcsarnokában emléktáblát avattak, és kiállítás is nyílt, 20 pannón a forradalom eseményeit vázolták fel.
Az egyetem nagy előadótermében a konferenciát a szervezők nevében Lukács Bence, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja nyitotta meg, majd a házigazdák nevében dr. Dávid László rektor olvasta fel köszöntőjét. Beszédében választ kaptunk arra, hogy miért választották a szervezők az 1956-os megemlékező eseménysorozat egyik kiemelkedő rendezvényének helyszínéül a fiatal erdélyi magyar egyetemet. Elmondta: az 1956-os esemény közvetlen következménye volt az erdélyi magyar egyetem, a Bolyai Tudományegyetem megszüntetése. A Sapientia EMTE létrejöttének a célja is az volt, hogy némiképpen orvosolja ezt a fél évszázados döntést, és önálló lehetőséget biztosítson az erdélyi magyar értelmiségiek képzésére. A másik ok pedig az, hogy szeretnék, ha a mai fiatalokban is tudatosulna, hogy mit vittek véghez 1956 októberében a magyarországi fiatalok, miként csatlakoztak a forradalom szellemiségéhez az erdélyi magyarok, és milyen következményei voltak egy olyan egyszerű, szimbolikus gesztusnak, mint az 1956. október 26-i kolozsvári Házsongárdi temetőbeli sírtisztítás, amikor az egyetemisták halottak napja előtt jeles magyar értelmiségiek emlékhelyeit takarították meg és ezért kirakatper áldozati lettek. A hősök példája követendő, emléküknek nemcsak rendezvényeinken, hanem mindennapi tetteinkben is adózhatunk – mondta többek között a rektor.
Első előadóként Horváth Miklós professzor, hadtörténész arról a nemzetközi geopolitikai helyzetről beszélt, amely kiváltotta az elégedetlenséget, ugyanakkor rávilágított arra, hogy az 1947-es békeszerződésben, majd a Varsói szerződésben leszögezettek miatt esély sem volt arra, hogy a második világháború alatt már kettéosztott Európában a nyugati államok beavatkozzanak a szovjet érdekszférába került országok sorsába.
A Szovjetunió totális háborút viselt a magyar nép ellen – mondta a professzor –, mert, amint utólag az okiratokból kiderült, parancs volt arra, hogy kíméletlenül irtsák ki az ellenállókat. S tették mindezt annak ellenére, hogy a nemzetközi szerződések értelmében a szovjet csapatoknak nem volt jogi alapja arra, hogy állomásozzanak Magyarországon és beavatkozzanak a belügybe. A magyarországi meg- mozdulásoknak előzményei is voltak. 1953-ban a berlini munkások tüntettek a kommunizmus ellen. A tiltakozást azonnal elfojtották és másfél hónapig katonai szükségállapot uralkodott az országban. Ekkor készül el az a hadműveleti terv Magyarországon, amelynek alapján elfoglalják Budapestet és biztosítják az ország nyugati határát egy esetleges intervenció ellen. 1956. június 2-án a lengyelországi Poznanban felkelés tör ki a szovjet hatalom ellen. Ezt is vérbe fojtják. 78 halottja és mintegy 500 sebesültje van a karhatalmi intézkedéseknek, szeptembertől pedig megkezdődnek a szervezők koncepciós perei. Ugyanakkor engedményeket is tesznek. Tulajdonképpen 1956. október 23-án a budapesti Bem térre vonulók a lengyelországi változások iránti szolidaritásukat fejezik ki. Ezt követően a Petőfi térre mennek a tüntetők, majd ledöntik Sztálin szobrát. 23-án este megindul a már említett Hullám fedőnevű hadművelet. Délután 4 órakor Debrecenben már rálőnek a tiltakozókra, Budapesten este 9 órakor a Magyar Rádió előtt használnak fegyvert a tüntetők ellen. Politikai válság alakul ki, október 23. és 25. között a tiltakozás az idegen hatalom elleni szabadságharccá alakul át, mivel Zsukov marsall elrendelte, hogy Kárpátaljáról két, Romániából pedig egy hadosztály vonuljon be Magyarországra. Október 28-án győz a forradalom, engedményeket tesz a magyar kormány is, felszámolják a tanácsrendszert, az új vezetőtestületekben a forradalmi bizottságok is részt vesznek, sajtószabadságot hirdetnek és megszűnik az egypártrendszer. Mi több, a professzor tudomása szerint október 30-án a szovjetek azt is fontolgatják, hogy kiengedik Magyarországot a befolyási övezetükből. Aztán másként döntenek, október 31-én újabb támadást rendelnek el, ezúttal 17 hadosztály jön be Magyarországra, és brutálisan elfojtják a forradalmat. A számadatok szerint mintegy 2500 – 3000 személy hal meg, 20.000-en megsebesülnek. 25 ezer embert ítélnek el, a 350 halálos ítéletből 229-et végre is hajtanak – hallhattuk többek között az esemény-összefoglalóból.
Tófalvi Zoltán az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásait kutatja több mint egy évtizede. Előadásában többek között kifejtette, hogy Gheorghe Gheorghiu Dej által vezetett román kommunista hatalom a forradalom hírére azonnal intézkedik. 1956. október 24-én 13 órától gyűlésezik a politikai büró, és azokban a tartományokba, ahol a kisebbségek döntő többségben laknak, "teljhatalmú" küldötteket neveznek ki, akiknek feladatuk mindennemű, a rendszert veszélyeztető szolidaritás, megmozdulás elfojtása. Tulajdonképpen az 1956-os forradalom kiváló ürügyet szolgáltatott a belső ellenzékkel (főként a romániai magyar értelmiségiekkel) való leszámolásra, akik közül 2500-at tartóztatnak le és ítélnek el. Az erdélyi magyar diákság eszmei szolidaritást vállal.
Már 1956. október 4-én megalakul az EMISZ (Erdélyi Magyar Ifjúsági Szervezet), amely a fiatalok közképviseletét vállalta fel. Október 24-én létrejön a diákszövetség is Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, ahol forradalmi hangulat alakul ki. A házsongárdi "akció" mellett számos olyan rendezvény (március 15-i koszorúzás Sepsiszentgyörgyön) vagy kezdeményezés volt, amely, ha burkoltan is, de szolidarizál a magyarországi eseményekkel. Ezeket kegyetlenül felszámolja a Securitate, és sokan koholt vádakkal éveket ülnek a legkegyetlenebb börtönökben. Tófalvi Zoltán büszkén adta tudtára a hallgatóságnak, hogy a magyar forradalom áldozatai között nyolc erdélyi magyar is van, akiket kivégeztek, többek között Dudás József, Szabó János, Pongrácz Gergely.
Benkő Levente újságíró, történész Erdélyi srácok címmel összeállított előadásával folytatta a Tófalvi Zoltán gondolatait. Egy megrázó idézettel kezdte bemutatóját. Kutatásai során megtalálta Mihai Nedelcu, a kolozsvári Securitate parancsnokának utasítását, miszerint az volt a céljuk, hogy "minél több embert küldjenek kényszermunkára a Duna-csatornához". Ennek ellenére a Székely Ifjak Társasága 1956-ban megkoszorúzza Sepsiszentgyörgy főterén az 1848-as hősök emlékoszlopát. S ha akkor sikerül is megúszniuk, egy év múlva, 1957. március 15-én letartóztatják a csoportot, és egyenként 8–18 év közötti börtönbüntetésre ítélik a résztvevőket. Jó volt hallani, hogy Temesváron 1956. október 30-án több ezren szolidarizáltak a magyar forradalommal. 3000, nagyrészt diákot tartóztatnak le, az elítéltek között egyaránt vannak magyarok, románok és svábok. Azok, akik ilyenkor csoportosan vagy akár külön- külön is tettek valamit, tulajdonképpen egy emberként fordultak szembe a diktatúrával, igazolva azt, hogy a szabadságvágyat nem lehet kordában tartani – mondta Benkő Levente.
Pál Antal Sándor nyugalmazott főlevéltáros a marosvásárhelyi eseményekre reflektált. Többek között elmondta, a Maros Magyar Autonóm Tartományban működő Securitate által meghurcolt személyek nyilvántartásából kiderült, hogy az akkori 58.000 létszámú városból (a lakosság 74%-a magyar, a többi román és más nemzetiségű volt) 117 személyt tartóztattak le az 56-os események ürügyén, ebből 67 magyar, 57 román anyanyelvű volt. Az utóbbiakat nemcsak a magyar forradalom miatt, hanem mert a kommunista rendszer ellen emeltek hangot. Érdekes volt hallani, hogy ebben az időszakban Marosvásárhelyen létrehozták a Nemzeti Felszabadító Bizottságot, amelyet Ioan Faliboga tanító kezdeményezett, s amelynek célja Erdély függetlenségének kivívása és egy Svájchoz hasonló konföderációs államforma kialakítása volt. A vezetőtanácsban két magyar is tevékenykedett: Frunda Károly és Miholcsa Gyula. A Securitate azonban felszámolta a szerveződést, és vezetőit meghurcolták. Az 56-os októberi események ideje alatt a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetbe érkezik Fazakas János, a politikai büró delegátusa, aki "próbálta lebeszélni a diákokat a várható incidensekkel járó akciókról". A diákok mégis felvonulást szerveztek, átadták követeléseiket az egyetem vezetőségének. Ezt követően három diákot azonnal kizártak. 1957 folyamán átvizsgálják az egyetemet pártideológiai szempontok szerint, és még 1958-ban is kizártak diákokat azzal az ürüggyel, hogy nem megbízhatóak. Megállapítják, hogy a 960 egyetemistából 200 "provokatív módon viselkedett" – mondta többek között Pál-Antal Sándor, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a részletes eseményeket lapunk hasábjain is elolvashatják az érdeklődők.
A konferenciát követően az egyetem aulájában Bibó István-idézettel ("A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem") feliratozott emléktáblát avattak. Ezt megelőzően a volt politikai foglyok Maros, Hargita és Kovászna megyei szervezetének nevében Kelemen Kálmán, Szilágyi Árpád és Török Zoltán tolmácsolták 1956 üzenetét a mai fiataloknak.
Dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának főkonzulja felszólalásában elmondta, hogy az 1956-os forradalom tulajdonképpen leleplezte azt a hazug rendszert, amely egyenlőséget, humanizmust ígért, de elnyomást, meghurcoltatást és önkényuralmat jelentett. A magyar nép a sorsát a kezébe vette. A szabadság azt jelenti, hogy tudjuk és akarjuk irányítani a saját életünket – mondta a konzul, majd a mai aktuálpolitikai helyzetre utalva hangsúlyozta, ma is kifinomult módszerekkel tévesztik meg a polgárokat, próbálnak befolyást gyakorolni a nagyhatalmak. Az 56-os szellemiség azt is jelenti, hogy nem adjuk fel értékeinket, közösen ki kell állni ezek mellett és megvédeni bármilyen más érdekkel szemben – jegyezhettük le többek között a főkonzul üzenetét.
Novák Zoltán Csaba, az RMDSZ szenátorjelöltje szerint a magyar forradalom megrendítette a "vasfüggönyt". Az együttérzés fontosságát hangsúlyozta, hiszen ez a szolidaritás döntötte meg a későbbiekben a rendszert. Továbbra is szükség van a magyar közösség összefogására, hiszen kulturális, oktatási téren még van tennivaló.
A református, unitárius és a katolikus egyház nevében Less Zoltán, Nagy László és Oláh Dénes áldották meg az emléktáblát, majd a leleplezést követően Horváth Miklós röviden ismertette annak az aulában felállított 20 tablónak a tartalmát, amelyek bemutatják az 1956-os eseményeket, a hősöket és a megtorlásban részt vett "felelősöket" is.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Dicsőszentmártoni diákok Budapesten
Idén október 21–23. között, a Rákóczi Szövetségnek köszönhetően, részt vettem az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szervezett eseményeken, mely különleges élmény és felejthetetlen esemény volt számomra.
1956 októberében a budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai kezdeményezték az akkor elnyomó politikát folytató kommunisták, valamint a sztálinista terror és a szovjet megszállás elleni tüntetést, ami szabadságharccá alakult.
Az 1956-os hősökre emlékezünk minden október 23-án. Egyik szemünk könnybe lábad a gyász miatt, a másik pedig nevet, mert látja, hogy még él egy maroknyi magyar, aki büszkén emlékszik vissza múltjára.
Péntek dél körül érkeztünk meg Budapestre, majd tanárnőmmel a díjátadásra siettünk a Magyarság Házába, mivel én történelmi pályázatot nyújtottam be, amit a zsűri pozitívan bírált el (dicséretben részesültem).
Az idei történelmi esszépályázat címe Nagy idők tanúi voltak, melynek keretén belül idősebb családtagokkal, barátokkal, az események még élő tanúival készült interjúk vagy memoárok alapján kellett beszámolni a történtekről. Én bekopogtam az idősebb falubeliekhez, akik nagyon sokat meséltek, így azt is megtudtam, hogy milyennek látták erdélyi szemmel az 1956-os forradalmat. Azt tapasztaltam, hogy ezek az idős nénik, bácsik nagyon megörvendtek annak, hogy egy XXI. századi diák az ő visszaemlékezéseikre kíváncsi. Nagyon hálás vagyok azért, amiért annyira lelkesek voltak és segítettek kutatómunkámban.
Később, a díjátadás után, megtekintettük a Mi, magyarok kiállítást, mely a magyarság kincseit mutatja be. A nap végén Hegedűs Endre zongoraművész koncertjén vettünk részt. Másnap, szombaton a budai várban ejtettük meg a reggeli sétát, minekutána a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen megtartott emlékünnepségen vettünk részt. Kevés szabadidőnkben meglátogattuk Budapest híresebb műemlékeit: a Hősök terét, a Terror Házát, a Corvin közt, a Szent István-bazilikát és a Dohány utcai zsinagógát, valamint végigsétáltunk a Szabadság hídon, a Lánchídon és nagyon sokat metróztunk, ami nagyon izgalmas volt. Az emlékünnepség után fáklyás felvonulás indult az egyetemtől, mely a Nagy Imre téren, a Forradalom lángja emlékműnél, végül a Bem-szobornál állomásozott. A hosszú sorban fáklyák fényei csillogtak és nemzeti színű zászlók lobogtak. Felejthetetlen élmény volt számomra egyik kezemben az égő fáklyával, másikban pedig a nemzeti színekben pompázó lyukas zászlóval felvonulni. Este ismét egy gyönyörű klasszikus zenei koncerten, a Weiner- Szász Kamaraszimfonikusok koncertjén vettünk részt, mely nyugalmat hozott rohanó életünkbe és egy másik világba vezetett át, ahol a hegedű szava jelentette az életben maradást.
Vasárnap részt vettünk a hivatalosan szervezett ünnepségeken, majd délután sok új élménnyel gazdagodva indultunk haza.
Mint minden évben, október 21–23. között a Rákóczi Szövetség idén is gazdag programokkal várta a határon túli diákokat: Gloria Victis történelmi vetélkedő, történelmi és irodalmi pályázat, számos kulturális műsor és persze a hivatalos megemlékezések.
Köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek és az erdélyi Rákóczi Szövetségnek, hogy ott lehettünk.
E rangos eseményre felkészítő tanárnőm, Béres Ilona és iskolatársaim: Chetan Andreea, Bokor Borbála, Szentgyörgyi Ervin és Márton Norbert kísértek el. Nagyon jó volt velük együtt ünnepelni és egyben kirándulni is.
Budapest számomra egy olyan város, amely, valahányszor visszatérek, mindig egy újabb és újabb arcát mutatja meg, ezért is hordom örökre a szívemben.
Idéznék a nyertes dolgozatomból, amelynek egy részét felolvastam a zsűri kérésére: ,,Egyre többet és többet akartam megtudni az 1956-os forradalomról. Elindultam a faluba, és megkerestem azokat az öregeket, akik tanúi voltak annak az időszaknak vagy az akkori eseményeknek. Néhányan közülük még gyerekek voltak akkor, és csak az izgalmas estéli rádióhallgatásra emlékeznek. Sokak már csak szüleik meséléséből tudtak a történtekről, hisz az 1990-es évekig, a kommunizmus lejártáig, nem is volt szabad ezekről beszélni.(…)
…Én büszke vagyok arra, hogy magyarnak születtem, mert bárhogyan, bármekkora erőfeszítéssel, fenn tudott maradni ez a nemzet. Nem számít, hány forradalomba, csatába, vitába és mennyi energiába került, őseink megvédték hazánkat, nekünk is helyt kell állnunk érte!"
Gloria Victis!
Pataki Tímea XI. osztályos tanuló
Népújság (Marosvásárhely)

Múzeumavató és szépkorúak köszöntése Havadtőn
Vasárnap, október 30-án újra megtelt a havadtői kultúrotthon. Ez alkalommal kettős ünnepet ült a falu. A rendezvény első részében az időseket köszöntöttük, a második részében múzeumavató ünnepségre került sor, ugyanis a helyi néprajzi gyűjtemény a polgármesteri hivatal segítségével egy saját épületbe költözhetett. Először Varga József polgármester, majd Csép Éva Andrea képviselőjelölt köszöntötte az egybegyűlteket, ezt követte az óvodások, iskolások köszöntő műsora. Diós Brigitta- Borbála népdalokat énekelt. A múzeumavató ünnepség előtt Novák Csaba Zoltán szenátorjelöltet hallhattuk, majd sor került az Ünnepek és hétköznapok című kiállítás megnyitására dr. Orbán János művészettörténész, tudományos kutató és dr. Kinda István néprajzkutató, főmuzeológus ajánlásával, valamint Donáth István tárlatvezetésével. A rendezvény szeretetvendégséggel és kötetlen, baráti beszélgetéssel zárult.
Rendezvényünk támogatói: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Gyulakuti Polgármesteri Hivatal, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, Szilágyi Zsolt, a Korpos család, Farkas László, Donáth István, Nagy Attila, Nagy Pál, Rigmányi Magdolna, Koncz Róbert, az óvodások és iskolások szülei. Továbbá köszönet azoknak, akik felajánlották értékes tárgyaikat a múzeum számára, a szakembernek, aki szakszerűen irányította a tárlat elrendezését, a múzeumépítésben részt vevő vállalkozóknak, a havadtőieknek és nem utolsósorban a Pro Havadtő Egyesület tagjainak az önzetlen munkáért, segítségért. Isten áldása legyen a további együttműködésen a közösség érdekében!
Koncz Emma, Pro Havadtő Egyesület
Népújság (Marosvásárhely)

Elhurcoltaknak emléket állító vándorkiállítás
A Gulág-emlékév kiemelkedő rendezvényének nevezte a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületének előcsarnokában csütörtökön este megnyitott vándorkiállítást Murádin János Kristóf, az egyetem kancellárja, amelynek megvalósításában közreműködött a budapesti Magyarság Háza és a Veritas Történetkutató Intézet is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kifejtette: a jelenleg Kolozsváron található vándorkiállítást el szeretnék vinni a Kárpát-medence több magyarlakta városába, hogy megerősítsék az ott élők magyarságtudatát.
„A mai kiállítás és Molnár Erzsébet előadása még jobban igazolja, hogy missziójánál fogva a Sapientia EMTE nemcsak szakmai, hanem olyan feladatokat is ellát, amelyek hasznosak a Kárpát-medencei, így az erdélyi magyar közösségnek” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Szakály Sándor történész beszédében elmondta: a Gulágot megjárt több tízezer magyar honfitársunk, akik Magyarország akkori területéről kerültek oda, évtizedeken át magukba fojtották az emlékeket, amelyek semmi jót nem hoztak. Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg Magyarország területére lépett, és elkezdődött az elhurcolás, amelynek főleg a magyar és a német lakosság vált áldozatául, ez nem egyezett sem a nemzetközi hadjoggal, sem a humanitárius megnyilvánulásokkal.
„A sebesülés, a hősi halál, a hadifogság a háború velejárója, de nem természetes velejáró az, ha a civil lakosságot elhurcolják az elfoglalt területről. El kellett telni hetven esztendőnek, hogy a magyar kormány Gulág-emlékévvé nyilvánítsa 2016-ot, és a téma kutatói bemutassák azt a helyzetet, ahol tizenéves lányokat hurcolnak el és ítélnek szabadságvesztésre. Vajon milyen döntés és milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csak olyan, ami a kommunizmus eszméjéből adódik, amit akkor csak a Szovjetunió képviselt. Elszomorító, hogy a Szovjetunió második világháborús nagy szövetségei, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok a sokat emlegetett demokrácia alapján nem szólaltak fel. Elfogadták és tudomásul vették azt, hogy a győzelemért a Szovjetuniónak joga van, de oka nincs mindent megtenni azon a területen, amit számára biztosítottak” – mondta Szakály Sándor.
A Veritas Történetkutató Intézet vezetője kifejtette: a kiállításon látható képek, feliratok azt jelzik, kiket és hogy visznek el, milyen ítéletek születtek. A magyar kormány hiába próbált valamit tenni értük, a legyőzött ország nem léphetett fel a győzővel szemben. A nemzeti szocialista Németország áldozatai többségének Németország kárpótlást fizetett, de a Gulágra elhurcoltak esetében sem a Szovjetunió, sem utódállamai nem fizettek semmit.
„A kiállítás ezeknek az elhurcoltaknak állít emléket. Jusson el, még ha csak minimális információ is róluk az utódoknak. Eljön talán az idő, hogy valamennyi településen, ahol magyar közösségek élnek, felkerülnek a templomok, iskolák és közösségi házak falára azok a nevek, akik megszenvedték ezt a világot” – összegzett Szakály Sándor.
A Gulág-emlékév kiemelkedő rendezvényének nevezte a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületének előcsarnokában csütörtökön este megnyitott vándorkiállítást Murádin János Kristóf, az egyetem kancellárja, amelynek megvalósításában közreműködött a budapesti Magyarság Háza és a Veritas Történetkutató Intézet is. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója kifejtette: a jelenleg Kolozsváron található vándorkiállítást el szeretnék vinni a Kárpát-medence több magyarlakta városába, hogy megerősítsék az ott élők magyarságtudatát.
„A mai kiállítás és Molnár Erzsébet előadása még jobban igazolja, hogy missziójánál fogva a Sapientia EMTE nemcsak szakmai, hanem olyan feladatokat is ellát, amelyek hasznosak a Kárpát-medencei, így az erdélyi magyar közösségnek” – mondta Tonk Márton, a kolozsvári kar dékánja.
Szakály Sándor történész beszédében elmondta: a Gulágot megjárt több tízezer magyar honfitársunk, akik Magyarország akkori területéről kerültek oda, évtizedeken át magukba fojtották az emlékeket, amelyek semmi jót nem hoztak. Amikor 1944 augusztusában a szovjet hadsereg Magyarország területére lépett, és elkezdődött az elhurcolás, amelynek főleg a magyar és a német lakosság vált áldozatául, ez nem egyezett sem a nemzetközi hadjoggal, sem a humanitárius megnyilvánulásokkal.
„A sebesülés, a hősi halál, a hadifogság a háború velejárója, de nem természetes velejáró az, ha a civil lakosságot elhurcolják az elfoglalt területről. El kellett telni hetven esztendőnek, hogy a magyar kormány Gulág-emlékévvé nyilvánítsa 2016-ot, és a téma kutatói bemutassák azt a helyzetet, ahol tizenéves lányokat hurcolnak el és ítélnek szabadságvesztésre. Vajon milyen döntés és milyen hozzáállás kell ahhoz, hogy ezt megtegyék? Csak olyan, ami a kommunizmus eszméjéből adódik, amit akkor csak a Szovjetunió képviselt. Elszomorító, hogy a Szovjetunió második világháborús nagy szövetségei, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok a sokat emlegetett demokrácia alapján nem szólaltak fel. Elfogadták és tudomásul vették azt, hogy a győzelemért a Szovjetuniónak joga van, de oka nincs mindent megtenni azon a területen, amit számára biztosítottak” – mondta Szakály Sándor.
A Veritas Történetkutató Intézet vezetője kifejtette: a kiállításon látható képek, feliratok azt jelzik, kiket és hogy visznek el, milyen ítéletek születtek. A magyar kormány hiába próbált valamit tenni értük, a legyőzött ország nem léphetett fel a győzővel szemben. A nemzeti szocialista Németország áldozatai többségének Németország kárpótlást fizetett, de a Gulágra elhurcoltak esetében sem a Szovjetunió, sem utódállamai nem fizettek semmit.
„A kiállítás ezeknek az elhurcoltaknak állít emléket. Jusson el, még ha csak minimális információ is róluk az utódoknak. Eljön talán az idő, hogy valamennyi településen, ahol magyar közösségek élnek, felkerülnek a templomok, iskolák és közösségi házak falára azok a nevek, akik megszenvedték ezt a világot” – összegzett Szakály Sándor.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Az emlékezés összetart…
Víg Emese tévés szerkesztő a kolozsvári 56-os diákmegmozdulásokat és az őket követő megtorlásokat felidéző dokumentumfilmjének vetítésével kezdődött az a pénteki rendezvény, amelyen Kelemen Hunor szövetségi elnök Szabadság-szobor emlékérmet és elismerő oklevelet nyújtott át több ötvenhatos elítéltnek.
A bemutató előtt, amelyről lapunk röviden már tájékoztatott, Víg Emese elmondta: egyedülálló emberi példákkal találkozhattak a forgatás során. Olyan emberekkel, akik az igazságért, a magyarságért és a szabadságért szenvedtek. Az összeállításban több 56-os erdélyi elítélt, közöttük Szilágyi Árpád, Nagy Benedek és Dávid Gyula eleveníti fel a hatvan évvel ezelőtti eseményeket, megszólal továbbá Böjte Csaba ferences szerzetes is, akinek édesapját ítélték el, aki szabadulása után rövidesen meg is halt.
Dávid Gyula, aki hét év börtönbüntetést kapott az erdélyi 56-os eseményekben játszott szerepéért, előadásában kifejtette: – Az államhatalom attól félt, hogy Romániára is kiterjed a forradalom, ezért minden eszközzel igyekezett ellehetetleníteni, hogy a magyarországi események hírei ide is eljussanak. A lakossággal megpróbálta elhitetni, hogy ott „fasiszta bandák” által keltett „ellenforradalom” zajlik, a magyarok megint Erdélyt akarják. Aztán következtek a perek, a megtorlások, a szörnyű ítéletek, amelyeknek a közösség megfélemlítése volt a fő célja.
A három évre ítélt Kelemen Kálmán a börtönben elszenvedett kínzások, éhezések, verések, a későbbi kényszerlakhely keserű emlékeit elevenítette fel.
Nagy Benedek öt évet kapott. Elmondta: az itteni kommunista hatalom az erdélyi 1956-ot is a román nemzetépítésnek „rendelte alá”. Ez jó ürügyet jelentett, hogy megtorlásként, a magyar elit rebellis tagjainak félreállításával a Bolyai Tudományegyetem beolvasztását érjék el. „Gyönyörű volt 56, de reálpolitikusként úgy vélem: a halottak, a közel kétszázezer elmenekült magyar mellett legalább ekkora veszteségnek számított a hatalomra került Kádár-rendszer, amely a magyarság gerincét megtörte”, mondta.
Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, rádiós szerkesztő mutatta be Benkő Levente történész-újságíró Volt egyszer egy ’56 című riportkötetének bővített változatát. Ebben az 1996-ban szervezett zarándokút élményeit foglalja össze, amelyen a résztvevő erdélyi 56-osok végjárták megkínzásuk, raboskodásuk helyszíneit. – Az utóbbi időben sokat beszélünk 56-ról, mert ráébredünk, hogy a történelem körülöttünk zajlik, ám oly keveset tudunk erről. Ez a könyv hozzásegít ahhoz, hogy többet tudjunk meg erről – mondta Rácz Éva.
– Az 1996-os év szeptember havának elején megtett út során végig magnón rögzítettem az elmondottakat, fényképeztem. Ebből született az első, 1998-as kiadás Sepsiszentgyörgyön, de mivel úgy éreztem, hogy a történet nem teljes, kiegészítettem. Olyan embereket szólaltattam meg elsősorban, akikről bizonyos volt, hogy nem fogják leírni emlékeiket. Nem szabad feledésbe hagyni ezeket a történeteket. Az 1956-os magyar forradalom miatt csak Romániában közel 20 000 embert tartóztattak le úgy, hogy egyetlen puskalövés sem dördült el, és több mint 10 000 embert börtönöztek be. Az önök meghurcoltatásával a hatalom példát akart statuálni, köszönöm szépen a példátokat! – összegzett Benkő Levente történész.
A szabadságért való harc mindig a megújulás története is – mondta a rendezvényen Kelemen Hunor. – Habár az 1848-as és az 1956-os szabadságharc elbukott, a nemzet lelkében és életében elhintette a megújulás magvát. Ez elmondható azokról is, akik az 1956-os szabadságharchoz itt, Erdélyben, Romániában csatlakoztak. A romániai 56-osokra, magyarokra és románokra úgy csapott le a kommunista diktatúra, ahogy az természetéből következett. Megtorlásokkal, halálos ítéletekkel, súlyos börtönévekkel, munkatáborokkal. És nemcsak személyek voltak a diktatúra áldozatai, hanem intézmények is. Ennek a megtorlási folyamatnak lett az áldozata a Bolyai Egyetem. Az erdélyi magyarság közel száz esztendeje a mindennapi lét kihívásai mellett, nap mint nap szabadságharcot is vív. Ma, a 21. században nem lövedékek süvítenek, hanem a gyanakvás pusztít. A cél: elbizonytalanítani bennünket, mert a bizonytalanság mindig veszélybe sodorja a jövőt, a szabadságot. Ma a szabadságért folytatott küzdelem bonyolultabb és megfoghatatlanabb, mint ezelőtt hatvan esztendővel. Ma semmi sem egyértelmű, nem tudjuk biztosan, ki az ellenség. Egyetlen dolog bizonyos: mindenek előtt magunkra számíthatunk – fogalmazott.
A cél adott: a 21. században egy olyan Erdély építése, ahol biztonságban vannak jogaink, ahol gyermekeinknek van jövője, ahol a tisztességesen dolgozó embert megbecsülik és megfizetik. Olyan Erdélyt kell építenünk, amelyben transzilván értékekre támaszkodunk, ahol a magyar és a román társadalom tud közösen gondolkodni, tervezni és eredményeket felmutatni. És igen, olyan Erdélyt, ahol az anyanyelv mellett, az identitás mellett kultúránkat szabadon megélhetjük, egy olyan Erdélyt, ahol nem volt hiábavaló azt a szabadságharcot megvívni, amelyet Önök, és sokan, akik nem lehetnek itt, 1956-ban megvívtak. A körülményeket, sajnos, ma sem mi szabjuk. Horváth Anna ezelőtt néhány nappal azt mondta: biztos abban, hogy ha bárkit közülünk félreállítanak, százak lépnek a helyébe, hogy folytassák, amit elkezdtünk. Ebben rejlik a mi erőnk. És ez így volt 60 esztendővel ezelőtt is. Az emlékezés egyrészt összetart, másrészt a közös tervezés megerősít – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Látványos előadással zárult a térség táncművészeinek váradi találkozója
A budapesti Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című nagyszabású előadása zárta a másodízben szervezett Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti eseménysorozatot vasárnap Nagyváradon: a látványos záróelőadás keretében csaknem ötven művész, zenész, énekes és táncos lépett színpadra.
Az ötnapos seregszemlén tíz hivatásos táncegyüttes lépett fel, a profi produkciók előtt pedig hét helyi amatőr csoport mutatkozott be a közönségnek. Dimény Levente, a Szigligeti Színházhoz tartozó Nagyvárad Táncegyüttes és a fesztivál művészeti vezetője kiemelte, a rendezvény célja már az első kiadástól kezdődően az volt, hogy találkozási pontot biztosítson a különböző művészeti ágak képviselői számára.
A fesztiválon egyebek mellett koncertek, kiállítások és egy különleges performansz várta a közönséget. A Várad Kulturális Folyóirattal való együttműködés eredményeképpen összművészeti performanszra is sor került a Darvas–La Roche-házban: az Élő Várad mozgalom fiatal szerzői (Jock Evelin, Kemenes Henriette, Ozsváth Zsuzsa és Mihók Tamás) Cristina Breteanu divattervező, Sütő Fanni és Csathó Töhötöm Csongor Károly képzőművész, valamint Andreea Belu és Bogya Bonni táncművész improvizált lendület, mozdulat, tánc témára Dombi Dávid zongorakíséretében.
A sepsiszentgyörgyi M Studio erős nyitása után a budapesti Feledi Project, valamint a Bukaresti Nemzeti Táncközpont lépett fel a Szigligeti Színházban. Október 28-án a Nagyvárad Táncegyüttes, valamint a Közép-Európa Táncszínház produkcióját, a Stabat Mater című táncoratóriumot tűzték műsorra a szervezők, amelyet a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat Monológok című előadása követett. Másnap a térség táncművészeti főiskoláié volt a főszerep: a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola interaktív tánctörténeti előadását követően a váradi Unique Dance Studio vezette fel a főiskolák gáláját, amelyen a Bukaresti Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Magyar Táncművészeti Főiskola diákjai léptek fel.
Az Infinite Dance Festival vasárnapi záróeseményén beszédet mondott Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke, aki további támogatásáról biztosította a színházat, valamint a művészetkedvelő közönséget, Czvikker Katalin, a színház főigazgatója, valamint Dimény Levente a Nagyvárad Táncegyüttes és az IDF művészeti vezetője értékelte a rendezvényt. Az estet a Csillagocska Néptáncegyüttes közel negyvenperces előadása nyitotta, amelyben kicsik és nagyok egyaránt megmutathatták tehetségüket.
Krónika (Kolozsvár)

Kanada bejelentette a vízumkényszer eltörlését
Hivatalosan is bejelentette Kanada, hogy eltörli a vízumkényszert a román és a bolgár állampolgárokkal szemben jövő december 1-jétől. Ezt hétfőn közölte a helyi kormány Ottawában.
Bukarest és Szófia is a vízumkényszer eltörlését támasztotta annak feltételéül, hogy hozzájárulásukat adják az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkötéséhez.
Azokkal szemben, akik megfelelnek bizonyos feltételeknek, már május 1-jén eltörlik majd a vízumkényszert – közölte a kanadai kormány. Ettől az időponttól kezdve azok léphetnek be Kanadába vízummentesen, akiknek az elmúlt 10 évben volt ideiglenes letelepedési engedélyük az észak-amerikai országban, vagy akik érvényes amerikai vízummal rendelkeznek. Az utazás előtt mindenesetre ki kell majd tölteni egy elektronikus űrlapot. Ezt november 10-től minden olyan ország állampolgárának meg kell majd tennie, amelyekből az emberek vízum nélkül utazhatnak Kanadába. Hasonló rendszer működik az Egyesült Államokban is.
Ottawa mindazonáltal figyelmeztetett: fenntartja magának a jogot, hogy ha „jelentősen felerősödnek a szabálytalan migrációs tendenciák”, akkor ismét vízumkényszert vezessenek be Romániával és Bulgáriával szemben. John McCallum kanadai bevándorlási miniszter közölte: Ottawa szorosan együttműködik Bukaresttel és Szófiával, hogy a vízummentes utazás lehetősége hosszú távon fenntartható legyen.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

Kettős elnyomásban
A regény, mely megszólít, és állásfoglalásra késztet
Pénteken mutatták be Gazda József A hajótörött című regényét a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban. A mű tulajdonképpen a Lenin és Sztálin nevével fémjelzett kommunista rémuralom romániai borzalmainak az olvasó elé tárása. Egy olyan korszak fájdalmas lenyomata, melyben az erdélyi magyarság nyakára kettős hurok szorult. A proletár diktatúráé és a többségi elnyomásé.
Az asztalnál beszélgetőtársaként helyet foglaló Tulit Ilona bevezetőként a tavasszal 81. életévébe lépett szerző szerteágazó tevékenységével ismertette meg a hallgatóságot. Egy olyan székely értelmiségi munkásságával, aki mindvégig hivatásként kezelte az általa választott pályát, és konok következetességgel szolgálta nemzetét. A magyar nyelv és irodalom tanáraként, pedagógusként, művelődésszervezőként, könyvszerkesztőként és íróként egyaránt. Ez utóbbi minőségében eddig a magyar irodalom, valamint művészettörténet, műkritika és szociográfia műfajában tett le az olvasó asztalára kis híján negyven kötetet, most viszont második regényével jelentkezett. Az első Vezérelt történelem cím alatt 2014-ben jelent meg.
Tulit Ilona véleménye szerint Gazda József újabb regénye is szervesen illeszkedik a nemzet sorsának alakulását nyomon követő és azt önsanyargató őszinteséggel rögzítő életműbe. Ugyanakkor – amint azt már a hátsó borítón olvasható értékelésében megfogalmazta – lendületes, szenvedéllyel megírt szövege megszólítja, és állásfoglalásra készteti magát az olvasót is.
Tekintetbe véve Gazda eddigi munkásságát, a találkozón már szinte magától adódott a kérdés, hogy a sorsábrázolást önvallomásokra alapozó, tudományos igényességgel megírt és szerkesztett szociográfiai könyvek tucatjai után a szerzőnek miért kellett a regény eszköztárához folyamodnia? Egyrészt azért, mert a romániai kommunizmus szörnyarcának regénye még nem született meg, így az utókor számára nincsenek megörökítve azok a borzalmak, melyeknek az erdélyi magyarság a társadalmi és nemzetiségi elnyomás évtizedei alatt ki volt téve – válaszolta Gazda József. Másrészt szabadon, megkötöttség nélkül szerette volna a történtekkel kapcsolatos véleményét megfogalmazni és kifejteni, erre pedig a regényműfaj bizonyult a legalkalmasabbnak.
Arra is fény derült, hogy a könyv főszereplőjének alakját egy általa jól ismert, a kultúrát szerető és pártoló, egyszerű munkásról mintázta. Ő ugyanis nem csak vállalta magyarságát, hanem szót emelt honfitársai érdekében is, és azt vallotta, hogy a munkát becsülettel kell elvégezni. A hazugságokra épülő kommunista rendszer azonban nem tűrte meg ezt a gondolkozásmódot és magatartásformát, ezért lecsapott rá, és kegyetlenül elbánt vele. Így vált a maga meztelen valóságában és döbbenetes egyszerűséggel ábrázolt életútja az erdélyi magyarság sorsának tükrévé egy olyan kötetben, mely – Tulit Ilona szavaival élve – nem szívmelengető, nem is könnyű olvasmány, de kihagyhatatlan.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kiállítást avattak a Református Egyház váradi jelenlétéről
Hétfő délután a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Levéltára által összeállított állandó kiállítást – A Református Egyház Nagyváradon- nyitották meg a vár- és városi múzeumban.
A Fejedelmi Palota második emeletén megtekinthető kiállítást a Reformáció Emléknapján avatták fel. Az ünneplőket dr. Dumitru Sim, a nagyváradi vár- és városi múzeum igazgatója köszöntötte, majd Emődi András levéltáros beszélt arról, milyen elképzelés mentén állította össze a közgyűjteményt. Arra hívta fel a figyelmet: egy sajátságos tárlatról van szó, ugyanis első perctől kezdve nem készült egy egységes koncepció, melynek alapján az egyházak bemutatják a helyi történelmüket, tehát mindegyik a maga módján prezentálja a rendelkezésre álló anyagokból azt, amit jónak lát.
A reformátusok a hangsúlyt elsősorban a kezdetekre, a 16-17. századra fektették, már csak azért is, mert a református egyháznak ez a korszak ténylegesen a reneszánsza, illetve a csúcspontja a református közösségi életnek Váradon. Nyomdatörténeti momentum van elég sok, rengeteg könyvcímlapot láthatnak az érdeklődők, hiszen Várad Debrecen mellett fontos szerephez jutott a hitvallások soron következő etapjaiban, mind a nyomdai kivitelezést, mind egyáltalán a szellemi hátteret tekintve. A kiállítás egy jelentős része ezért kifejezetten a nyomdákról szól, a Hoffhalter- és a Szenci Kertész Ábrahám-féle tipográfiáról, vizuálisan élvezhetően. Értelemszerűen hiányzik az 1660 és a Türelmi Rendelet között eltelt 120-130 év, hiszen ebben a periódusban Váradon református élet, legalábbis intézményi szinten, ekkor gyakorlatilag nem létezett. Egy másik teremben pedig 1784-től kezdve próbálták kronologikusan bemutatni a leglényegesebb fejlődéstörténeti lépcsőket, amikor egyházközség szerveződött Váradon, és Keresztesi József személyében lelkészt választottak.
Nyilvánvalóan lehetetlen a teljességre törekedni, a kiállítás pedig főleg didaktikus céllal készült, tehát az iskolai csoportoknak hellyel-közel teljes képet nyújt a váradi református közösség múltjáról.
Csoda
Csűry István királyhágómelléki református püspök szerint a tárlat egy ízelőt nyújt azok számára, akik Várad múltjával behatóbban szeretnének foglalkozni. A 78. zsoltár szavait véste a megjelentek emlékezetébe, mely arról szól, hogy a zsoltáros soha nem fogja elfelejteni azt, hogy mindig újból és újból elmondja Isten csodáit, amit az ő népének ajándékoz, s ezek közül kettő igen nagyon fontos: az egyik, hogy Isten tanítja az ő népét, a másik pedig, hogy valóban tételesen mutatja fel a csodákat. Úgy fogalmazott az egyházfő: amikor megnézzük ezt a kiállítást, önmagában is érezzük ezt a csodát, azt, hogy az Úr mivel ajándékozta meg elődeinket és őseinket, akik a maguk áldozatos harcával, Isten egyre jobb megismerésének küzdelmével megalapozták a jelenlegi helyzetet, és ugyanakkor nagyon örülünk annak, hogy ennek birtokosai lehetünk ilyen gyönyörűséges formában. Hozzátette: az is csoda, ahogy a különböző felekezetek megjelennek a maguk kiállításával, hogy közelebb hozzák a néphez az egyházuk életét, múltját és jövendőjét is.
A zürichi és genfi (svájci/helvét), zwingliánus, illetve kálvinista teológiai irányzatok igen korán táptalajra leltek a magyarországi, elsősorban magyar ajkú hitújítók körében. A váradi egyház legelső ismert lelkésze a Wittenbergben tanult Czeglédi György (?-1584) volt, aki vélhetően már 1557-ben váradi papként tevékenykedett, később aktív részese volt az unitáriusokkal vívott nevezetes hitvitáknak, majd 1567-ben a debreceni zsinaton elfogadott és hosszú ideig a református egyház törvénykönyvének számító dokumentum megfogalmazásában volt szerepe.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro

Vatikánban az iratcsomó
Schönberger Jenő püspök október 28-án átadta a Szenttéavatási Kongregációnak azt az iratköteget, amely Hám János püspök boldoggá avatási folyamatának egyházmegyei szakasza során készült.
Személyesen vitte el Schönberger Jenő püspök október 28-án a Vatikánba, a Szenttéavatási Kongregációhoz azt az iratcsomót, amely Isten szolgája Hám János püspök boldoggá avatási folyamata egyházmegyei szakaszának eredményeit mutatja be. Az iratanyag azokat a dokumentumokat, leírásokat tartalmazza, amelyek igazolják és alátámasztják, hogy Hám János istenes életet élt, hősies fokon gyakorolta az erényeket, és példaképül lehet állítani a hívek elé. Tartalmazza ugyanakkor mindazokat az írásokat, nyilatkozatokat, amelyek segíthetnek abban, hogy a kongregáció egységes képet alkothasson róla.
Az iratcsomót a püspök által, az egyházmegyei szakasz elején kijelölt egyházmegyei bíróság állította össze - az említett szakasz posztulátora Ruppert József piarista atya volt. Ő is jelen volt az átadáskor Rómában, ahogy az egyházmegyei bíróság másik tagja, Dr. Hankovszky Ferenc püspöki helynök.
Ezzel ténylegesen lezárult a boldoggá avatási folyamat egyházmegyei szakasza és megkezdődött a vatikáni szakasz, amelyben Szenttéavatási Kongregáció szakértői, tudós teológusai végzik el a megfelelő vizsgálatokat és kutatásokat.
szatmar.ro

Magyar vadászkastélyból szocialista szálloda, majd román bakaszállás, mostanra ortodox apácalak
A magaslaki Zichy-kastély története mondhatni tipikus kelet-európai, de még inkább tipikus erdélyi történet. Az elvesztett tündérkert egyik mementója.
„Ez a vadászkastély épült a mi Kegyelmes Urunk Zichi és Vásonkeői Zichy Jenő gróf Ő Nagyméltósága óhajtásából az Úrnak 1891-ik esztendejében a leégett vadászlak helyén. Ezen emléktáblát mély hálából emelte Alföldi Flatt Károly uradalmi tiszttartó.” Ez a felirat volt olvasható azon az egykori emléktáblán, ami a vadászlak nyílászáróival és egyéb díszítményeivel egyetemben eltűnt az elmúlt években, azt sem tudni, hogyan, hová és mikor.
A vadászkastély eklektikus stílusban épült – más források szerint 1894-ben, de inkább az emléktáblán állt dátum a hiteles –, távol minden településtől, egy hegyoldalban. A kastélyt az impériumváltás után nem sokkal, 1928-ban a Zichyek eladták a La Roche és Darvas fakitermelő részvénytársaságnak. 1948-ban államosították a kommunisták. A kastélyban, amely sokáig őrizte eredeti jellegét, 1972-től szocialista vendéglő és szálloda működött. Az 1989-es „gengszterváltást” követően egy ideig katonákat szállásolt el benne a román hadsereg, majd 1996-ban a Váradhegyalján ebül szerzett telkeken frissen megtelepedett Szent Kereszt-kolostor görögkeleti apácái vették birtokukba máig tisztázatlan körülmények között, hogy a kastélyban a felújítást követően úgymond gyermektábort működtessenek. Az értékes homlokzati elemek ekkor tűntek el az épületről, ablakait műanyag keretű, hőszigetelő nyílászárókra cserélték, a műemlékvédelmi törvényt súlyosan megsértve.
A Zichy-vadászkastélynak helyet adó Magaslak az Erdélyi-szigethegység Réz-hegység nevű vonulatában, 707 méterrel a tengerszint felett fekszik. Közigazgatásilag Élesdhez tartozik, a Feketeerdő felé vezető 108H jelű megyei út elején balra kell térni, innen kb. 20 km-re áll a kastély, a románul Poiana Florilor néven ismert hegyoldalban. A műemlék az ortodox egyház tulajdonában van, amely jelenleg a Szent Illés remetéről nevezett kolostort működteti benne, de arról senki sem tud, hogy az egyház jótékony vagy közösségi célra használta volna azóta, amióta rátette a kezét. A nagyváradi anyakolostor házfőnöke a román sajtónak annyit ismert be, hogy az épületben felváltva, rotációs alapon tartózkodnak az odaküldött apácák. Maica Mina (azaz Mina anya), polgári nevén Maria Bădilă azt állította, hogy a Szent Kereszt rendház egy máig érvényes kormányhatározattal jutott 1998-ban a Zichy-kastélyhoz. Abban az időben az erdélyi magyarság érdekvédelmét és közképviseletét ellátó RMDSZ éppen kormányon volt Romániában. Ha az egykori tulajdonosoktól elbitorolt ingatlant nem igényelték vissza az örökösök, akkor az jogszerűen az élesdi önkormányzatot illette volna, de úgy tűnik, a kisváros vezetése – amelyben az RMDSZ szintén részt vesz a rendszerváltás óta – veszni hagyta a kastélyt.
Mintegy mellékesen: a tulajdonjogot gyakorló, fent említett priorisszát idén tavasszal állították bíróság elé adócsalás, pénzmosás és egyéb, bűnszövetkezésben elkövetett tettekért, a per körül nagy a csend. Akárcsak az erdélyi épített örökség egyik gyöngyszeme, a Zichy-kastély körül.
itthon.ma

Adománygyűjtés: a másnál lecserélt bútorok is jók lennének ezekben az iskolákban
Ötven-hatvan éves vagy régebbi bútorzat is van a kissolymosi, nagysolymosi, hidegkúti és székelyandrásfalvi iskolákban, ezeket szeretnék újabbakra cserélni. Az intézmények és a helyi önkormányzat szűkös költségvetéséből nem futotta erre, ezért Kardos Ibolya igazgató adománygyűjtést szervezett.
Nagyon rossz állapotban van a bútorzat, már nem alkalmas a felszerelések és tanszerek tárolására. A székelyandrásfalvi iskolában annyira „leharcoltak” a szekrények, hogy már mozdítani sem lehet őket, mert széthullnak – mondta el Karos Ibolya, az iskola igazgatója. A Kis- és Nagysolymosban, illetve Hidegkúton és Székelyandrásfalván található négy épületet néhány éve kalákával újították fel.
„Nekünk erre sajnos nincs anyagi forrásunk. A helyi önkormányzat sem a leggazdagabb, nem tud pénzügyileg támogatni. Elszegényedett község vagyunk, nincsenek vállalkozások, nincsenek munkahelyek, segítene az önkormányzat, ha lenne miből, de így csak a fenntartásra jut” – tette hozzá. Az intézményvezető a megyei tanács segítségét kérte, valamint azokat az iskolákat szólította meg, amelyekben bútorzatot cseréltek. Az igazgató szerint évekig a törvény sem engedte, hogy padokat és szekrényeket vásároljanak a költségvetésből, most már lehetne, de nincs rá fedezetük.
„Nagysolymos kiöregedett, de Kissolymosban van élet. Hat éve vagyok igazgató, akkor 186 diákja volt az iskolának, idén már 203 van, tehát növekvőben a létszám” – büszkélkedett az igazgató. Azt is elmondta, hogy már érkezett adomány a székelykeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskolától, ahol nemrég székeket cseréltek, a Zeyk Domokos Iskolaközponttól pedig nyolc jó állapotú padot is kaptak. A napokban a siménfalvi általános iskolától kaptak hasonló felajánlást. Ennek köszönhetően a székelyandrásfalvi iskolának most már csak korszerűbb polcrendszerekre és szekrényekre lenne szüksége.
„Nincs karbantartónk, és ez a rendszer hibája. A nagy leépítési hullám után megszűnt az állás, így négy falu maradt karbantartó nélkül” – panaszolta az igazgatónő. Ha szükséges, az óvó bácsi és a tanárok segítenek be a javításba, de a szülők is csatlakoznak.
Veres Réka
Székelyhon.ro

Bedő Albertre emlékeztek
Az 1866-ban megalakult Országos Erdészeti Egyesület alapító titkárára, Bedő Albertre (1839–1918) emlékezett múlt hét végén a szervezet erdélyi csoportja.
Szakács Sándor, az egyesület vezetője lapunknak elmondta, a kilencvennyolc évvel ezelőtt elhunyt országos főerdész és volt magyar államtitkár kálnoki sírját, valamint a faluban lévő mellszobrát koszorúzták meg. A csoport azt tervezi, hogy Bedő halálának századik évfordulójáig emlékházat hoznak létre, mely reményeik szerint az erdélyi magyar erdészek zarándokhelyévé válik majd.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro

A Fővárosi Örmény Önkormányzat és Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának együttműködésével november 4-én 16 órától a csíkszeredai városháza gyűléstermében Elkobzott életek címmel tartanak konferenciát.
Az előadássorozat az 1944 őszétől a Szovjetunió által működtetett táborokba hurcolt magyarországi és erdélyi magyar civilek többéves rabságával, a fogolyélet mindennapjaival, a túlélők szabadulásának körülményeivel és az elhurcoltak pszichológiai, vallási vonatkozásaival foglalkozik.
Az előadók rávilágítanak arra, hogy a szovjet rezsim hogyan vezette félre az „igazság” zászlaja alatt a társadalmakat, és hogyan vette el ártatlan emberek százezreinek életét, tette kilátástalanná családjuk helyzetét. Az első alkalommal megszervezett konferencia Csíkszereda mellett két további helyszínen valósul meg, Budapesten és Szamosújváron – tájékoztattak a szervezők. Hangsúlyozzák, a vándorkonferencia a Gulág, a GUPVI, illetve a szovjet rezsim által működtetett táborokat elszenvedett magyar és magyarörmény áldozatok előtt is tiszteleg. Indokolt ez Magyarországon és határon túl is, hiszen csak Erdély területéről több mint 20 ezer embert hurcoltak el GUPVI táborokba, 8–10 ezer embert román táborokban tartottak fogva, Gulág-táborokba pedig csaknem kétezer embert deportáltak.
A vetítéssel egybekötött előadások témái között szerepel többek között a Szovjetunió teljes területét behálózó kényszermunkatáborok ismertetése, valamint az erdélyi magyarok – örmény vonatkozással is bővített – szovjet fogságával kapcsolatos kutatások jelenlegi helyzete. Az előadások kitérnek a fogolyszedés okaira és körülményeire, a foglyok társadalmi összetételére, a kiszállítás útvonalára, a fogság helyszíneire, a fogolyélet mindennapjainak bemutatására. Egyes kutatási adatok szerint 700 ezer magyar állampolgárt hurcoltak el a szovjet kényszer-munkatáborokba: 500 ezer katonát és 200 ezer civilt. Közülük több mint 200 ezren haltak meg.
Menczer Erzsébet a Szovjetunióban volt magyar politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) elnöke, a konferencia védnöke felvételről szól a jelenlevőkhöz. Ezt követően Sárándy Tamás, a Maros Megyei Múzeum muzeológusa (szintén felvételről) Szekuritáte és a magyar kisebbség címmel tart összefoglalót, amelyben az Erdélyben elhurcolt magyarok számbavételét mutatja be a román titkosszolgálat anyagából kutatva, a magyar-örmény vonatkozásokat is keresve. Az anyag kutatója Novák Csaba Zoltán, a Román Akadémia, Gheorghe Sincai Társadalomtudományi Intézet történésze. Nagy Mihály Zoltán történész Az erdélyi magyar értelmiség internálása, ennek hatása a 45 utáni erdélyi magyar politikai önszerveződésre témában értekezik, Nagy Benedek volt politikai elítélt A Duna-delta és a „nagy sziget” kényszermunkatáboraiban címmel tart előadást. Vitéz Békei Koós Ottó, 101 éves nyugalmazott alezredes visszaemlékezése tekinthető meg felvételről A hazáért mindhalálig címmel. Bank Barbara történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága tagja Hadifogolytáborok, internáltak és a kollektív bűnösök címmel tart előadást, majd Szentgyörgyi Dezsőnek, a II. világháborús pilóta fiának gyermekkori visszaemlékezése következik a megtorlás idejéről (felvételről). Muradin János Kristóf Gulág-kutató, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója Erdélyi magyarok a GUPVI lágereiben című előadását lehet meghallgatni, majd Hajagos Csaba történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az MTA BTK Vidéktörténeti kutatócsoport kutatója szólal fel Leigázottság és a malenkij robot című előadásával, amelyben videointerjúkat, rövid portrékat is bemutat. Tóth Eszter Zsófia, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa Magyar nők a Gulágon című előadása látható felvételről, majd Becker Norbert Gyula történész, református lelkipásztor A Gulág lélektana, elhurcolt lelkészek szolgálata a táborokban címmel tart előadást. Az előadássorozatot Nagy Mihály Zoltán történész Egy megfigyelt élet, Márton Áron Erdély püspöke a Szekuritáte célkeresztjében című előadása zárja.
A konferencia záróprogramjaként, az előadásokat követően koszorúkat helyeznek el Millenniumi templom mellett lévő, az első és második világháborús áldozatok tiszteletére állított emlékműnél, amelyet a tervek szerint november 11-én avatnak fel.
A Gulágról
Gulág, azaz Javítómunka-táborok Főigazgatósága kifejezés alatt a sztálini Szovjetunió egészét behálózó munkatábor-rendszerét értjük – írja a Wikipédia. A táborokban a sztálini politika bel- és külföldi ellenzőit, hadifoglyokat, más ürüggyel (pl. „kulákság”) vagy véletlenszerűen elhurcolt polgári lakosokat kemény fizikai munkára fogták, napi 10–12 órát dolgoztatták őket, miközben élelem- és egészségügyi ellátásukról alig gondoskodtak. Feltételezések szerint Sztálin rémuralma alatt körülbelül 20 millióan haltak meg a táborokban.
Székelyhon.ro

Versenyt hirdet a Talentum Alapítvány hátrányos helyzetű gyerekek számára
A marosvásárhelyi Talentum Alapítvány második alkalommal hirdeti meg Rejtett kincseink elnevezésű rendhagyó tehetségkutatóját, a Bethlen Gábor Alap tehetségkutató programjának keretében. Olyan gyerekek jelentkezését várják, akik látszólag sosem tűnnek ki semmivel, mégis tehetségesek valamiben.
A rendezvényre olyan Nyárád-, Maros- és Küküllőmenti hátrányos helyzetű gyermekek – nehéz anyagi körülmények a családban, gyermeküket egyedül nevelő szülők, külföldön dolgozó vagy beteg szülők, árva vagy állami gondozásban lévő gyermekek – jelentkezését várják, akik különleges képességekkel rendelkeznek népdaléneklés, magyar néptánc, tréfás mesemondás, népi anekdoták, meseillusztráció területén.
Jelentkezni november 4-éig lehet, és legtöbb 150 gyereket tudnak fogadni a versenyre – tudtuk meg az alapítvány munkatársától, Kacsó Erika pszichológustól. A nyerteseket a továbbiakban a Talentum Alapítvány támogatja tehetségfejlesztő tanácsadáson, illetve részt vehetnek az alapítvány tehetséggondozó programok tevékenységein az alapítvány költségén.
A rajzverseny kétfordulós lesz, azaz először kiválasztják a jelentkezők közül a legtehetségesebbeket, ők vesznek részt a november 19-ei rendezvényen. A többi versenyszám csak egyfordulós lesz – mondta Kacsó Erika.
„Főként vidékiek jelentkeztek tavaly, de voltak Marosvásárhelyről is, igyekeztünk főként hátrányosabb helyzetű településekről gyerekeket hívni, állami gondozottak is voltak a tavalyi vetélkedőn. Egy elfelejtett csoportból kerülnek ki a részt vevő gyerekek, akikről még a tanítók sem tudják, hogy tehetségesek, mert kevésbé jók a kognitív képességeik, a hátsó padban ülnek, de sokszor kiderül, hogy jól énekelnek, vagy kiváló mesemondók. Ezért fontos, hogy felfedezzék őket, mert így a pedagógusok is felfigyelnek rájuk, rájönnek, hogy velük is érdemes foglalkozni” – magyarázta a pszichológus.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro