Román soviniszták az RMDSZ mellett
Ezt is megértük: a kolozsvári helyi rendőrség, valamint az ügyeletes bukaresti soviniszták az RMDSZ-nek kampányolnak.
Nem feltétlenül tudatosan persze, de az RMDSZ „Mentsük meg Erdélyt Bukaresttől!" plakátkampánya elleni fellépéssel egyértelműen a magyar szervezet malmára hajtják a vizet. Mint ismeretes, a szövetség Nagyváradon és Kolozsváron állíttatta fel a tőle szokatlanul határozottan regionalista hangvételű plakátokat.
A szokatlanul erős hangvételt fontos kihangsúlyozni, hisz a szövetség mindeddig nem érezte szükségét, hogy ilyen üzeneteket fogalmazzon meg – pláne kampányon kívül –, amihez annak is köze lehet, hogy az elmúlt 26 évben maga is a bukaresti „rendszer" szerves részeként tevékenykedett. Most viszont komolyan fennáll a veszélye, hogy története során először nem éri el a parlamenti bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt, és bár ezt valamelyest ellensúlyozhatja azzal, hogy a választási törvénybe bevitte azt a számára kedvező cikkelyt, miszerint az a párt is mandátumokat szerez, amely legalább négy megyében megkapja a leadott voksok 20 százalékát, azért így mégsem ugyanolyan erőt képviselve vehetne részt a bukaresti hatalmi osztozkodásban, mint a küszöb megugrásával.
A plakát üzenetével persze minden jóérzésű és normális ember – nemzetiségtől függetlenül – egyetért, hiszen a szubszidiaritás és a valós önkormányzatiság csakis akkor valósulhat meg, ha az adók nagyobb része helyben marad, és nem nyeli el a bukaresti vízfej. Csakhogy az a tény, hogy az RMDSZ eddig nem érezte szükségét ilyen „radikális" üzenetek megfogalmazásának, csupán most, a parlamenti választások közeledtével, határozottan azt az érzést kelti, hogy egyszerű kampányfogásról van szó, amelynek egyik fő célja a szélsőséges román ellenreakciók kiprovokálása, és ezáltal a magyar közösségben az „ostromlott vár" érzés gerjesztése volt. Hogy az RMDSZ elleni megnyilvánulásokat az egész magyar közösség elleni támadásként lehessen magyarázni, és ezáltal az RMDSZ ismét a magyarok védelmezőjének szerepében tetszelegve kérhesse a voksokat.
A számítás bejött, a román fél „hibátlanul" végzi a feladatát. A kolozsvári helyi rendőrség két napon belül leszedette az óriásreklámokat. Azt még mérlegeljük, hogy a zsigeri magyarellenesség mellett a cinizmus vagy csupán az ostobaság jele, hogy – miközben hivatalosan arra hivatkoztak, hogy kiderült: az érintett reklámfelületeket törvénytelenül állítota fel a reklámcég – a „törvénytelen" felületekről csak az RMDSZ reklámja került le, a másik felén látható reklám nem. Bár lehet, hogy csak a pannó egyik fele volt illegális.
Beindultak a bukaresti média ügyeletes román nemzetvédői is, akik máris Románia feldarabolásának vagy legalábbis föderalizálásának szándékát látják a plakátok üzenetében, és szinte 24 órában uszítanak, hiszen a magyarügy mindig hálás téma. Persze figyelembe véve, hogy a román oktatási rendszer már az óvodától kezdve sovinizmusra és a magyarokkal szembeni zsigeri gyűlöletre szocializálja a románokat, mindezeken nincs miért csodálkozni. A kolozsvári hatóságok is zsigerből cselekszenek: ha esetleg föl is merülhet, hogy a plakátok eltávolításával akár még használhatnak is azok megrendelőinek, mindent felülír a magyar kezdeményezések eltiprására vonatkozó parancs.
Nem a plakátkampányra adott válasz, de időzítésében ugyancsak az RMDSZ-nek kedvez az a tény is, hogy a legionárius eszmék elkötelezettjévé vált egykori diákvezér, Marian Munteanu ultranacionalista pártja a magyar feliratok és jelképek ellen perek tucatjait indító „civil jogvédőt", Dan Tanasát kívánja Kovászna megyében képviselőjelöltként indítani. Most a helyi magyar illetékesek azzal is kampányolhatnak, hogy tőle is „megvédik" a magyarokat. Pedig hát fölmerül a kérdés, hogy miért csak most akarják megvédeni őket, eddig miért hagyták, hogy évekig folytassa hadjáratát minden ellen, ami magyar, ahelyett, hogy az RMDSZ jogi apparátusának igénybevételével kidolgozták volna, hogyan lehet – például uszítás miatt indított perek tucatjaival – örökre elvenni a kedvét attól, hogy a magyarokkal packázzon.
Az RMDSZ tehát az első körből jól jött ki: a román illetékesek kiszámíthatóan, az elvárt módon cselekedtek, a szövetség az áldozat szerepében tetszeleghet. A kérdés az, hogy az „áldozatkampány" meghozza-e szavazatokban mérhető sikert is, azaz képes-e mozgósítani az egyre passzívabb, az RMDSZ kampányígéreteire egyre kevésbé fogékony magyar választópolgárokat.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)

Mile Lajos: sikeres a Petőfi-program Erdélyben
Rendkívül sikeres a Kárpát-medence szórványmagyarságának megerősítését célzó, a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Petőfi Sándor-program az eddigi tapasztalatok alapján – jelentette ki Mile Lajos kolozsvári főkonzul csütörtökön, a főkonzulátuson tartott ismertető rendezvényen.
A diplomata kifejtette: az ösztöndíjasok sokrétű tevékenységet folytatnak, elsősorban gyermekekkel és idősekkel foglalkoznak. Többek között iskolán kívüli tevékenységeket tartanak, történelmi, nyelvi ismereteket adnak át, és néptáncköröket szerveznek. A közös programok tehát egyrészt a szabadidőhöz köthetők, másrészt gondoskodó jellegük van, egyesek ugyanakkor a generációk közötti kapcsolat megteremtésén dolgoznak. „Rendkívüli aktivitással és odaadással vesznek részt a közösség építésében, ez a szórványban kiemelten fontos” – magyarázta Mile Lajos. A főkonzul úgy látja: nagy esély nyílik arra, hogy a mindennapi tevékenységen túl a program révén eleven kapcsolat alakuljon ki a Kárpát-medence magyar közösségei között.
A Petőfi-program keretében már az ösztöndíjasok második évfolyama, összesen huszonöt személy dolgozik jelenleg Erdélyben. Ketten Kárpátaljáról érkeztek, a főkonzul szerint ez jó lehetőség a szórványban élők közötti tapasztalatcserére. Az egyik ösztöndíjas székelyudvarhelyi, ezzel kapcsolatban Mile rámutatott: a szórvány és tömbmagyarság kapcsolatrendszerén is van mit javítani, ezt is meghittebbé, szorosabbá kellene tenni. A csütörtöki rendezvényre egyébként azért is szükség volt, mert így a program résztvevői elmondhatták, milyen problémákkal szembesülnek, a főkonzulátus pedig lehetőségei szerint segíthet.
A Petőfi Sándor-programot tavaly március 15-én hirdette meg a nemzetpolitikai államtitkárság. Az akció révén tavaly a Kárpát-medence szórványvidékein összesen ötven ösztöndíjas végzett közösségszervező munkát, közülük huszonketten Romániában.
Kiss Előd-Gergely Krónika (Kolozsvár)

Csomortányi: Szabó és Biró lépjen vissza
Szigorú feltételekhez köti az RMDSZ Bihar megyei jelöltjeinek a támogatását az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). 
Csomortányi István, a párt megyei elnöke csütörtöki közleményében leszögezte, mindent megtesz az RMDSZ jelöltlista sikeréért, ha Szabó Ödön és Biró Rozália nem indul a december 11-ei parlamenti választásokon. Csomortányi szerint a hitelesség látszata érdekében a szövetségnek inkább nem befutó helyen szereplő, de köztiszteletben álló személyeknek kellene lehetőséget teremtenie arra, hogy parlamenti mandátumhoz jussanak.
A politikus emlékeztet: az RMDSZ képviselőjelölt-listájának első két helyét „közéleti botrányaik és korrupciós ügyek miatt hírhedté vált” Szabó Ödön és Biró Rozália „bukott, volt nagyváradi alpolgármester” foglalja el. „Jellemző, hogy minden országos ígéret ellenére, Biharban nincsen megújulás, ugyanazokat a kompromittálódott személyeket látjuk a parlamenti jelöltlisták befutó helyein, mint négy éve” – jegyzi meg Csomortányi.
„A közösségi bizalom és jövőnk iránt érzéketlen erőkkel versenyezve nem vállalhatom független jelöltként való indulásomat. Egyúttal lehetőséget kívánok teremteni arra, hogy a döntésem hozzájáruljon a bihari magyar közélet megtisztulásának elindításához” – fogalmaz közleményében Csomortányi István. Mint ismeretes, az EMNP úgy döntött, nem méretkezik meg a decemberi választásokon, majd bejelentette: függetleneket sem kíván támogatni. Csomortányi István közleményében megjegyzi, az elmúlt két évtizedben, az 1996-os első magyar kormányzati szerepvállalás óta a bukaresti magyar parlamenti képviselet semmit nem teljesített az 1989-es rendszerváltás fő céljaiból.
„Annak ellenére, hogy ebből a húsz évből az RMDSZ 14 esztendeig volt kormányon, álom maradt az önálló állami magyar egyetem, egyházaink mai napig nem kapták vissza valamennyi elkobzott tulajdonukat és a hivatalokban, még a magyarok vezette önkormányzatoknál sem biztosított a magyar nyelv egyenjogúsága. A folyamatosan szajkózott siker helyett a valóság az, hogy az ország legalacsonyabb béreit Hargita (rangsorban az utolsó, 41. helyezett), Kovászna (39.) és Bihar (37.) megyében kapják, a bukarestinek éppen a felét” – mutat rá a partiumi politikus. Csomortányi szerint eredmények helyett viszont állandósult az erdélyi magyar korrupció. Krónika (Kolozsvár)

Önmegértés és önazonosság az irodalomban
Létezik-e még egyáltalán közép-európai irodalom? – ezt a kérdést járta körül szerdán Temesváron az október 25. és 28. között szervezett Nemzetközi Irodalmi Fesztivál (FILTM) keretében tartott konferencia.
Az ötödízben tartott programsorozatra, amelyet annak jegyében tartanak, hogy a Bega-parti város nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa 2021 címet, az európai irodalom képviselői érkeztek: költők, írók, esszéírók, kritikusok. A közép-európai irodalomról szóló konferencián Balázs Imre József, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Intézetének tanára, a Korunk folyóirat főszerkesztő-helyettese, valamint a párizsi Sorbonne egyetemről Xavier Galmiche, a krakkói egyetemről Kazimierz Jurczak, a Temesvári Nyugati Egyetemről pedig Radu Pavel Gheo vett részt.
Az értekezés egyik témája az volt, hogy a közép-európai országokban vajon lehet-e az irodalmak egységéről beszélni az 1989 után egymást követő, sorozatos átalakulások után, és hogy a globalizáció sodrásának foglyaiként ezek az irodalmak körvonalazzák-e valamiképpen identitásukat, vagy már nem létezik az őket összefogó kohéziós erő. Balázs Imre József a Krónikának elmondta, a konferencián a szakértők egyetértettek abban, hogy a közép-európai irodalom gondolata elsősorban kutatási területként fontos, politikai relevanciája viszont visszaesőben van.
„1989 előtt a kelet-közép-európai irodalmaknak demokráciapárti, a Szovjetúniótól való elszakadásra vágyó, úgymond ellenzéki ereje és üzenete volt. A rendszerváltozás után az európai integrációs törekvések miatt ezekben az irodalmakban közös érdekek fogalmazódtak meg, mostanra ez már eltűnőfélben van. A közép-európai szerzők egyre kevésbé szeretik önmagukat közép-európai szerzőknek nevezni, műveiket inkább tágabb perspektívából kell megközelíteni: a konferencián erre példaként Krasznahorkai Lászlót és a lengyel Andrzej Stasiukot említették a szakértők” – mondta el Balázs Imre József.
Hozzátette, ő a közép-európai irodalom kontextusában legrelevánsabbnak tartott kortárs szerzőket említette meg a konferencián: Bodor Ádámot, Bartis Attilát, Dragomán Györgyöt, Tompa Andreát, Oravecz Imrét. A temesvári Radu Pavel Gheo író, esszéíró doktori értekezésének tekintélyes része Bodor Ádám művészetéről szól. Balázs Imre elmondta, a konferencián az is elhangzott, hogy bár a kolozsvári születésű Bodor Ádám, a marosvásárhelyi származású Bartis Attila és Dragomán György művészete a magyar kultúra szerves részét képezi, az, amiről írnak, a románok számára is releváns. Bodor Ádám írásművészetét pedig Herta Müller irodalmi Nobel-díjas, bánsági születésű, sváb származású német írónőével állították párhuzamba a konferencián részt vevő szakértők.
„Az, hogy létezik-e közép-európai irodalom, elsősorban az önmegértés szempontjából tekinthető fontosnak, identifikáció tekintetében viszont nem annyira aktuális már, mint amennyire 20-30 évvel ezelőtt volt” – összegezte a konferencián elhangzottakat Balázs Imre József. A Nyugattól Keletre mottójú rendezvénysorozat keretében további konferenciákat, kerekasztal-beszélgetéseket tartanak a Temesvári Nyugati Egyetemen. A nemzetközi irodalmi fesztivált többek közt a párizsi Sorbonne egyetemmel közösen szervezték.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)|

A versek építésze
A két világháború közötti erdélyi magyar líra kiemelkedő alakjáról, Reményik Sándorról emlékeztek meg halálának 75. évfordulója kapcsán kedden a Magyar Örökség-díjas nagyváradi Kiss Stúdió Színház által indított Irodalmi Estek sorozat keretében, amely közel félévnyi kihagyás után folytatódott, és – mint bevezetőjében Kiss Törék Ildikó színművésznő megígérte – folytatódni is fog a közeljövőben.
A versek építésze címet viselő emlékelőadást – melynek keretében Molnár Judit tanárnő közreműködésével a költő életútját is felelevenítették – teltházas közönség fogadta. Mint elhangzott, a két világháború között élt más irodalmárokhoz hasonlóan Reményik is igyekezett útmutatást adni művei által, melyekben többek közt az anyanyelv megőrzésének és ápolásának fontosságát hangsúlyozta. Ars poeticája legmarkánsabban talán Vagy-vagy című versében fogalmazódik meg: „Vagy fent, vagy lent, élőn, halálra-váltan/Jaj, csak ne felemásan, felemásan!”
A műsor keretében ugyanakkor igyekeztek egyaránt felvonultatni Reményik ismert és kevésbé ismert műveit, melyek által a népes nézőközönség kerek képet kaphatott a költő életművéről. Fazakas Márton Erzsébet, Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos színművészek közreműködésével elhangzott többek közt az „Elefántcsont-torony” 1931-ben, a Zöld csillagok, A feltámadt Lázár litániáiból, a Csendes csodák, A fordító, Az ige, az Ahogy lehet és az Ismét a Kapuban.
Sz. G. T. Reggeli Újság (Nagyvárad)

Ötvenhatosokat tüntetnek ki
Péntek délután 18 órakor, a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében az RMDSZ szervezésében Bihar megyében élő ’56-osokat tüntetnek ki. Vetítés is lesz és megtekinthető az MM Pódium műsora.
A csütörtöki beharangozón Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető alelnöke arra hívta fel a figyelmet: az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából az RMDSZ országos és megyei szinten is elindított egy kezdeményezést, hogy méltóképpen emlékezhessünk azokra a hősökre, akik kiálltak a szabadságért, hiszen mint köztudott, a hat évtizeddel ezelőtti eseményekben erdélyi, illetve partiumi személyek is érintve voltak. A hála és a tisztelet jeléül a még élők egy-egy, az aradi Szabadság-szobrot ábrázoló ezüst emlékérmet, valamint oklevelet vehetnek át. Úgy fogalmazott: természetesen tisztában vannak azzal, hogy a szenvedéseikért és meghurcoltatásukért nem tudják kárpótolni őket, de kötelességüknek érzik ezt a gesztust, illetve példaképként szeretnék bemutatni őket a mai fiataloknak.
Nagyváradon az ünnepséget péntek délután 6 órakor tartják a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében, melynek keretében levetítenek egy kisfilmet is, melyben megszólalnak az érintettek. Hat személy fogja átvenni a kitüntetést, akik érintve voltak a váradi perben, ők ugyanis jelenleg is Bihar megyében élnek: Dalos Árpád, Szilágyi József, Oláh János, Petri József, Bodnár Márton és Török László. Rajtuk kívül ugyancsak elítélt volt Újlaki István Csaba, Kerekes Attila, Takács Ferenc, Sárközi Endre, Sotanyi József, Tasi Gyula és Bikfalvi György.
Előadás
A rendezvény emellett az MM Pódium Színház is fellép, a Hulló csillagok című történelmi drámával. Meleg Attila, a társulat vezetője kifejtette: az ’56-os emlékbizottság az év elején pályázatot hirdetett a forradalom 60. évfordulója kapcsán, ugyanis viszonylag kevés irodalmi alkotás készült az akkor történtekről. Több mint ezer pályamű érkezett, melyek közül Petrusák János drámája bekerült az első öt közé. A határon túl is be akarták mutatni, valószínűleg ezért esett a választás az MM Pódiumra. Tizenkilenc szereplője van, olyan gyerekek, fiatalok is, akik a Mini Pódium színjátszó csoportnak a tagjai, illetve a Bihari Naplóban meghirdetett casting nyomán kerültek be a produkcióba Éradonyból és Biharfélegyházáról. A darabban feltűnnek úttörők, fiatal forradalmárok, a Nagy-család drámája révén felnőttek is, és mivel egy amatőr rádiós az egyik főszereplő, a Szabad Európa és a Kossuth Rádió hallgatásával nem csak a budapesti, hanem a magyarországi vidéki, valamint a partiumi és erdélyi események is fókuszba kerülnek. Október 30-án különben Élesden, november 4-én Nagyszalontán, 6-án Monospetriben, 10-én Székelyhídon lépnek még fel, és szóba jöhet még Berettyószéplak és Belényes is.
A sajtótájékoztató második felében az ötvenhatos Török László idézte fel a Szabadságra Vágyó Ifjak szervezete megalakulásának történetét, a korabeli hangulatot, a börtönben töltött időt.
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Provinciális az RMDSZ üzenete - Iohannis szerint
Klaus Iohannis román államfő "vidékies", "provinciális" üzenetnek minősítette a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) erdélyi nagyvárosokban felszerelt, nagy visszhangot keltő óriásplakátjait, amelyeken a helyben befizetett adók helyi hasznosítását követeli a magyar érdekképviselet.
Az elnököt az európai alapokért felelős új miniszter, Dragos Cristian Dinu beiktatása után, csütörtökön kérdezték az újságírók, mi a véleménye az RMDSZ választási plakátjairól, de rövid megjegyzésének értelmét Iohannis nem fejtette ki bővebben.
Egy másik újságíró azt firtatta: miért tartotta Iohannis fontosnak kihangsúlyozni, hogy a kidolgozásra váró új országprojektben nem merül fel, hogy az ország áttérjen a föderális berendezkedésre.
"Ez azért fontos, mert időnként felmerülnek különböző felvetések, amelyekben nem feltétlenül föderalizációról beszélnek, hanem regionális autonómiáról vagy másról, és tisztázni akartam: mi nem ezt szeretnénk, én nem ezt szeretném" - magyarázta Iohannis.
Az RMDSZ több erdélyi nagyvárosban felszerelt, Megmentjük Kolozsvárt (Nagyváradot)! Bukaresttől. Az adóink Erdélyt gazdagítsák. Ne a fővárost! feliratú pannóinak fotói a napokban felháborodott, nacionalista kommentárok kíséretében bejárták a román médiát és közösségi portálokat, az üzenetet ugyanis sokan szakadár törekvésként értelmezték.
A kolozsvári helyi rendőrség felszólítására kedden eltávolították az RMDSZ decentralizációt követelő óriásplakátját, azzal az indokkal, hogy nincs rá építkezési engedély.
Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Transindex.ro portálon korábban közölt írásában rámutatott: az RMDSZ decentralizálásról és szubszidiaritásról beszél, amikor követeli, hogy az erdélyiek adói ne Bukarestet gazdagítsák.
"Azt kérjük, amit mindig is kértünk: építsük le a központosított államot, bízzunk meg a helyi és megyei önkormányzatokban, adjunk át minden lehető hatáskört és az ezzel járó forrásokat. A külügyi és védelmi területeken kívül nem indokolt Bukarestben központosítani. Úgy gondoljuk, hogy ami jó Erdélynek, az jó Romániának" - fogalmazott az RMDSZ ügyvezető elnöke. szatmar.ro

Markó Attila az ANI vádjáról: újabb bemocskolási kísérlet
„Újabb bemocskolási, lejáratási kísérlet, amely ugyanolyan hamis, akár a többi” – írta Facebook-oldalára Markó Attila annak arról, hogy a feddhetetlenségi ügynökség (ANI) szerint az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) vezetőjeként mandátuma alatt érdekkonfliktusba került.
Az ANI csütörtöki közleménye szerint a volt képviselő államtitkárként aláírt négy olyan szerződést, amelyek alapján a kormány hatáskörébe tartozó DRI vissza nem térítendő támogatásban részesítette a Romániai Magyar Jogászok Egyesületét, amelynek maga is tagja volt. Az ANI szerint a Romániai Magyar Jogászok Egyesülete a támogatást többek között szakmai továbbképzések szervezésére fordította, amelyeken Markó Attila is részt vett jogászi minőségében.
Egy civil szervezeti tagság önmagában nem lehet érdekellentét alapja – reagált a vádra a jelenleg Budapesten tartózkodó volt képviselő. „Mint a legtöbb, közélet iránt érdeklődő aktív magyar ember én is tagja voltam és vagyok számos magyar civil szervezetnek, némelyiket alapítottam is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármelyikhez is patrimoniális kapcsolat, anyagi haszon vagy érdek fűzött volna” – emlékeztetett Markó.
A DRI volt vezetője felidézte: az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala a kormányon belül 2001-ben elsőként indított nyílt pályázati rendszert, kuratórium-szerű elbíráló bizottsággal, pontozásos elbírálással, precíz elszámolási szabályokkal. „A nyertes pályázók rendezvényein, eseményein rendszerint részt vettem, nem csak hivatalvezetőként, de abból a Romániában ma már bűnnek minősülő okból is, hogy kíváncsi voltam, mire megy el a közpénz” – részletezte.
Markó szerint a Romániai Magyar Jogászok Egyesülete is egy a sok száz pályázó közül, és emlékezete szerint utoljára 2008-ban volt pályázata, ráadásul minden évben letette a vagyon- és érdeknyilatkozatot, amelyben civil szervezeti tagságait is beírta. „Hogy közel tíz év után szúr ez szemet valakinek, az tovább mutat egy egyszerű vizsgálódásnál. De hát már csak ilyen ez a sajátosan értelmezett román jogállam: a mellékelt ábra szerint a tisztesség és az őszinteség hiba, az önéletrajz civil elemei pedig közhivatal gyakorlásának akadályai. Nagy az én hátam, elbírja már ezt is” – fogalmaz a volt képviselő. maszol.ro

Távozott Jakab István a Környezetvédelmi Alap éléről
Távozott a Környezetvédelmi Alap éléről Jakab István. Az államtitkár maga kérte a felmentését a miniszterelnöktől, aki már ki is nevezte az utódját Mihai Moia személyében.
Jakab István közel hét hónapig vezette a környezetvédelmi minisztérium alárendeltségébe tartozó Környezetvédelmi Alapot. Távozásának okait a Maszol megkeresésére nem kívánta részletezni
akab István korábban pénzügyminisztériumi államtitkár is volt a Tăriceanu-kormányban, majd Brüsszelben, az Európai Bizottságnál dolgozott. Idén Maros megyében szenátorjelöltként vett részt az RMDSZ-előválasztáson. A lista második helyére került, de a Szövetségi Állandó Tanács döntése értelmében a harmadik helyre szorult vissza, ami már nem jelent parlamenti mandátumot.
Cs. P. T. maszol.ro

Magyarul szavalt a BBTE rektora a Fehér Holló Médiaklub gáláján
Bemutatták Kolozsváron a Fehér Holló Médiaklub által gondozott, a román-magyar együttélés pozitív oldalaira rávilágító írások füzérét tartalmazó, Antologia Corbii Albi 2015 – “ZBOR PE LOC”című kötetet – számolt be a médiaklub.
A rendezvényre nemcsak az ország minden sarkából összegyűlt “fehér hollók” voltak kíváncsiak, de az a több mint száz román gimnazista is, aki valós érdeklődést mutatva a tematika iránt, megtöltötte a Kolozsvári Rádió nagytermét.
A rendezvényen a médiaklub három ösztöndíjasa is debütált moderátorként – Vizeli Ibolya, Luiza Fechită és Pálfi-Horváth Áron. E kultúrtársadalmi esemény újszerűségét Lukács Robi mozgóárus jelenléte és díjazása, valamint a román-magyar rockzenei alkotások oda-vissza fordításainak kivetítése is erősítették.
A Fehér Holló Médiaklub anyagi juttatással is járó nagydíját Essig József televíziós újságíró vette át. A másfél órás, kétnyelvű bemutató egyik érdekes színfoltja Ioan-Aurel Pop, a BBTE rektorának a felszólalása volt, amelynek a végén a professzor magyarul szavalta Ady Endre versét, kiváló akcentussal: „A Szajna partján él a Másik / Az is én vagyok, én vagyok…”
A bemutató végén ismertették a Fehér Holló Médiaklub nyári oknyomozó riportsorozatának  dokumentumfotóit is, amelyek a magyarországi román települések hivatalos épületein lengő román zászlókat mutatták be.
„Nem mindennapi látvány volt elnézni amint a román gimnazisták tömege elhűlve figyeli a BBTE rektorának magyar nyelvű szavalatát. Többen jelezték utóbb, hogy ez a momentum fordulópont volt az életükben, és e pillanattól kezdve tudatosan tanulmányozni fogják Kolozsvár magyar gyökereit. A három ösztöndíjasunk bemutatása a legkézenfekvőbb példa arra, hogy a Fehér Holló Médiaklub elindult az intézményesülés útján – mondta az egyesület elnöke, Szabó Csaba újságíró.
„Engem azért hívnak a székelyföldi román nacionalisták Ildikónak - mondta Mirela Cara, sepsiszentgyörgyi román újságíró – ,mert nem vagyok hajlandó beállni abba a „patrióta mozgalomba”, amelynek fő célja a magyarság gyalázása. Sok gondom volt emiatt, jó néhány szélső jobboldali portálnak vagyok ezért a célpontja”.
„A Barițiu-líceumban választható tantárgy Kolozsvár történelme. Ezt én tanítom és bevallom, büszke vagyok erre” – mondta Vladimir Bogosavlievici történelemtanár. Hozzátette: amióta a Fehér Holló Médiaklubban kezdett tevékenykedni, tucatnyi román gyerekben ébresztette fel az érdeklődést a magyar épületek, illetve kultúra iránt. maszol.ro

A Quadro Galériában mutatták be Vetro Artur szobrászművész „jegyzet-könyvét”
Vetro Artur Jelzések a művészet útvesztőiben (egy szobrász jegyzetei művészetről, művészekről) című könyvét mutatták be csütörtök este a kolozsvári Qaudro Galériában, a szobrász kortársainak festményei között.
A művész özvegye, Vetro Mária idős kora ellenére erős jelenlétével, közvetlenségével megadta a kerekasztal-beszélgetés oldott alaphangulatát. Ő és fia, a könyv szerkesztője, Vetro András osztotta meg emlékeit a könyv elkészültének körülményeiről.
„A művész írásainak alapját azok a magnóra vételezett beszélgetések, gondolatok képezik, amelyeket Vetro rögzített műtermében, pályatársak látogatása alkalmával. Ezeket kísérik azok a műalkotásként is jelentős vázlatok, amelyeket a művész kollégáiról készített. Vetro Arturnak sikerült ,,kicsikarni'' egyfajta alkotói hitvallást Nagy Albert festőművészből, de a kötetben Mohy Sándor sajátos világába is betekintést nyerhetünk, ugyanakkor Nagy Imre munkásságáról, illetve Fülöp Antal Andor képi világáról is értékes részleteket tudhatunk meg. A könyvben Vetro elbúcsúzik pályatársától, Forró Antaltól, visszaemlékezik Gallasz Nándorra, és születésnapjuk alkalmával köszönti Romul Ladeát és Vida Gézát. Vetro Artur feljegyzései továbbá kitérnek Bene József, Medgyessy Ferenc, Constantin Brâncuși, Étienne Hajdu, illetve Szervátiusz Tibor munkásságára is. A kötetben helyet kaptak a szobrász jegyzetei a művészi tudatról, kritikáról, illetve az irodalom és a képzőművészet viszonyáról" - olvasható a könyv ajánlójában.
Vetro András elmondta, hogy gyermekként tanúja volt azoknak a beszélgetéseknek, amit édesapja kolozsvári, Bolyai utcai műtermében művésztársaival folytatott és inkább érezte, mint értette, hogy milyen jelentős pillanatok voltak ezek. Vetro Artur tudatos művész és a kolozsvári művésztársadalom aktív tagja volt, aki nem csak kiváltotta társaiból a művészetre való reflexiót, hanem képes volt lelket önteni azokba, akik épp elkeseredtek vagy alkotói válságban szenvedtek – idézte fel Vetro András. Az édesapja hivatását követő szobrászművész hozzátette, hogy sokat jelentenek neki azok a művészetre vonatkozó „apai intelmek” is, amelyek a hagyatékból nemrég előkerültek. 
Vetro Artur (1919-1992) Temesváron született, 1945-ben fejezte be tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. 1949-től 1982-ig Kolozsváron élt, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola tanára volt és részt vett alkotásaival azokon a megyei tárlatokon, amelyekről a Quadro Galéria szombaton záruló kiállítása szól(Cluj70. Kolozsvári képzőművészet a megyei tárlatok szemszögéből 1968–1972). Köztéri szobrai több romániai városban megtalálhatóak. Megformálta például Ady Endre (1960, Nagyvárad, Ady-múzeum előtti téren), George Coşbuc (1960, Kolozsvár, Sétatér), Bolyai János (a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem udvara) szobrát, a kötet borítóján található Integető nő pedig 1968-ban készült és ma bronzba öntve Sepsiszentgyörgyön látható.
A beszélgetést moderáló Székely-Sebestyén György kiemelte a könyv művészettörténeti jelentőségét: Vetro Artur volt az egyik első, aki Constantin Brâncuși jelentőségét már akkor felismerte, amikor még nem kapták fel és rámutatott az akkoriban uralkodó Brâncuși-értelmezések tévedéseire.
„Vetro Artur az a fajta művész - és ez látszik az írásaiban is, akárcsak a rajzaiban -, aki a lényegre törekszik, jellemez" - mondta a művészettörténész, aki Vetro Artur még kiadatlan naplójegyzeteinek forrásértékét hangsúlyozta. „Naplójegyzeteiben nemcsak a kolozsvári művészeti életről van szó, bár nagyon fontos, hogy hogyan alakult ki a háború utáni művészeti élet. A ’40-es évek második felében a kolozsvári Magyar Művészeti Intézet megalakulása körül hatalmas izgalom volt, és ez mai napig egy feldolgozatlan történet. Vetro Artur írásai még sokban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ezt pontosabban megismerjük, a tágabb kép is láthatóvá válik a megrendelések körül, az, hogy hogyan alakult át az ország a szocializmusnak köszönhetően, amit kezdetben lelkesen fogadott, majd elég hamar belátta, hogy ez intézményi szinten abszolút nem úgy működik, ahogy azt sokan elképzelték."
Zs. E. maszol.ro

Új kötetek a Pallas-Akadémia Könyvkiadótól
Számos újdonsággal készül a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra. A nemrégiben megjelent vagy a még nyomdai munkálatok alatt álló új kötetekről Kozma Máriával, a kiadó főszerkesztőjével beszélgettünk.
„A könyvvásárra mindig igyekszünk új könyvekkel jelentkezni. Ez a szerzőknek is nagyon jó, mert a nevük forgalomba kerül, plakátok jelennek meg a rendezvényekről, az újságokban megjelennek a lajstromok, hogy kik dedikálnak, kikkel van író-olvasó találkozó. És a mai reklámteljes világban ez is egy kis népszerűsítést jelent. Minden könyv egy olyan szellemi egység és egyéniség, amit valójában két-három szóval, recenzióval alig-alig lehet jellemezni. Majd az olvasó – aki belelapoz, érdeklődni kezd és elolvassa a könyvet az első szótól az utolsóig – lesz az igazi reklámozója, mert esetleg majd ajánlja a barátainak, a családtagjainak. Én valójában nagyon szeretem a könyvespolcokon a szakadt könyveket. És nagyon remélem, hogy azok a könyvek, amelyeket az idén is kiadunk, ilyen szakadt, használt könyvekké fognak válni” – fogalmazott Kozma Mária.
Képzőművészeti „tankönyvek” 
Mivel a képzőművészet a kiadónak egy fontos szelete, most két ilyen jellegű könyv is napvilágot lát. A népszerű Életjelek sorozatban Nagy Miklós Kund Orth Istvánról szóló kötete jelenik meg. „Orth István azért is érdekes személyiség, mert bár a szakma nagyon elismeri, a köztudatban nincs igazán benne a neve. Orth István arról is nevezetes, hogy rendkívül szerény ember, és tulajdonképpen a képzőművészetnek annyiféle ágával foglalkozik, hogy alig-alig lehet monográfiát írni róla, hiszen mindenről szót kell ejteni ilyenkor. A korabeli politikai helyzet miatt »kályhásmesterként« kezdte a pályáját, majd elvégezte a képzőművészeti egyetemet és a teológiát” – magyarázta a szerkesztő.
A másik most megjelenő könyv Banner Zoltán művészettörténész Képírás – képolvasás. Az erdélyi magyar művészetről című kötete, amely egyfajta folytatása az Erdélyi magyar művészet a huszadik században című könyvének. Az új kötet művészettörténeti tanulmányokat gyűjt egybe, de lexikonként is használható. Gazdag névmutató található benne, amelyben az erdélyi képzőművészet minden alkotó egyénisége szerepel, és rengeteg lexikális életrajzi adatot tartalmaz. A szerkesztő reméli, hogy ez a könyv tankönyvként fog népszerűvé válni.
„Banner Zoltán az első, aki konkrétan és nagyon határozottan arról beszél, hogy Erdélyben létezik, és létezett ún. székely festőiskola. Ez eléggé vitatott, de igencsak jelentős megfogalmazás. Banner azt mondja, hogy a székely festőiskola megalapítója Márton Ferenc, Nagy István és Nagy Imre hármasa, és ez a vonal mind a mai napig követhető. Valójában ennek a három nagy festőegyéniségnek nemcsak a művészeti stílusát vitték tovább, hanem azt a nagyon fontos világszemléletet is, amit úgy szoktunk megnevezni, hogy transzilvanizmus, erdélyi lélek és erdélyi gondolat.”
Az erdélyi magyar irodalomról
Két irodalomtörténeti könyv is napvilágot lát a Pallas Akadémiánál. Egyik Pomogáts Béla Erdélyi műhely Budapesten című tanulmánygyűjteménye, amelyben arra hívja fel az olvasók figyelmét, hogy hogyan újult meg a két világháború között az az erdélyi magyar irodalom és irodalomtörténet, amely a Trianon után árván maradt. „Nagyon sok író áttelepült, »hazaköltözött« Magyarországra Trianon után. Azok, akik itt maradtak, hallatlanul mély és nagy harcot vívtak nemcsak az alkotás és a közlés lehetőségéért, hanem azért is, hogy ennek az útját ne csak egyéni sikerek jelezzék, hanem intézményeket teremtsenek. Olyanokat, amelyek által az irodalom igazi közösségszolgálattá válhatott. Adott pillanatban úgy tűnt, hogy a nyelv is csak a templomokba és a felekezeti iskolákba szorul vissza. Elképzelhető hát, hogy az íróknak milyen óriási felelőssége volt, és amit az írók kötelességüknek éreztek, éspedig azt, hogy a közösséget szolgálják, a közösségnek adjanak erőt. És ezt a reményt, ami az erdélyi magyarság megmaradását szolgálta, anyanyelven tegyék úgy, hogy minden olvasó megérezze azt, hogy az anyanyelv több mint egy kommunikációs eszköz. Az anyanyelv azonos azzal, ami a hagyományainkat jelenti, és ami ennek a megőrzését segíti” – hangsúlyozta Kozma Mária. Úgy véli azért is jelentős Pomogáts Béla minden írása, amely Erdélyről és az erdélyi irodalomról szól, mert megmutatja azt a politikai és társadalmi hátteret, amiben az alkotómunka adott pillanatban ellehetetlenült, vagy pedig egy olyan küzdelemmé vált, aminek szinte nem lehetett soha látni a végét.
A másik megjelenő könyv Cseke Péter Örökhagyók, értékvédők című műve, amely annak ellenére, hogy nagyon jelentős forráskutatások alapján készült esszéket és tanulmányokat tartalmaz, roppant olvasmányos. „Hogy csak egyetlen példával éljek, a Trianon után a Tizenegyek nevű írói csoportosulás egy antológiát adott ki, és Cseke Péter elmeséli, hogy a nagyjából fiatal, ismeretlen írókból álló Tizenegyek hogyan szereztek pénzt a kiadásra. Abban az időben 200–300 példányban jelentek meg a könyvek, és ők kitalálták azt, hogy ezer erdélyi lány előfizetőket gyűjtsön. Tamási Áron írt egy toborzó levelet, a lányok kihordták a levelet, gyűjtötték az előfizetőket olyan óriási sikerrel, hogy háromszáz példány helyett 3200 példányban jelent meg ez a könyv. A Tizenegyek irodalomtörténeti szempontból azért is kimagaslók, mert ők jelentették az előzményt az Erdélyi Szépmíves Céhnek. Úgy érzem, hogy Pomogátsnak és Cseke Péternek a könyve is azért nagyon jelentős, mert megmutatja az igazi irodalmat, az igazi küzdelmet, és szembemegy azzal a pátosszal, amit az amatőrök és a dilettánsok nagyon gyakran zászlóra tűznek.”
Verseskötetek csíkszeredai költőktől
Ferencz Imre Játékidő című kötete az egyén és a történelem kapcsolatáról szól. „Egyfajta lélekutazás, szellemutazás ez a könyv. Azt követi végig, amikor az egyén nemcsak felismeri a helyét a történelemben, hanem számot vet azzal is, hogy mit kell megtartania, mit kell eldobnia azért, hogy jövőt építhessen” – ismertette a szerkesztő. Borsodi L. László prózavers kötete is olvasható lesz hamarosan. „Prózaverset nagyon nehéz írni, ez egy keleti műfaj, rímes próza. A prózavers úgy tűnik, hogy se nem vers, se nem próza, hanem hol ez, hol az. A prózavers kicsit a szabadvershez közelít, amikor a nyelvi ritmikák követik a megfogalmazott gondolatokat. A prózavers kicsit lekerekíti ezeket a gondolatokat, és egyféle szép ritmust is ad a szövegnek” – magyarázta Kozma Mária.
A gyerekekre is gondoltak, Kenéz Ferenc Esőben könnyen rámtaláltok című könyve gyerekeknek és felnőtteknek is egyaránt ajánlott. A kötet első kiadása 1983-ban jelent meg, a verseket ezúttal Orosz Annabella korszerű, a mai olvasói igényekhez igazodó illusztrációi kísérik. „Első megjelenésekor óriási revelációt jelentett az erdélyi irodalomban, hisz ez volt az első olyan minőségi gyermekverskötet, ami a gyermek látószögéből, nézőpontjából írja meg a világot. Nagyon szerettük annak idején a könyvet, olvastuk, adtuk egymásnak ajándékba, és remélem, hogy ezzel az újabb kiadással is így lesz.”
Az olvasó regénye
Kozma Mária egy újabb regénye is nyomdában van, amelynek – a szerző elmondása szerint – a főhőse maga az olvasó. A regény arról szól, hogy valaki ír egy családregényt, ezt egy másik személy, aki ismeri a családot és a történeteket, elolvassa és kommentálja, rámutatva, hányféle olvasata lehet például egy önéletrajznak. „Az írók gyakran azért írnak önéletrajzot, merthogy igazából kit ismernének leginkább, ha önmagukat nem? De ez nem így van. Mert az emberek önmagukat többnyire olyannak ismerik, ahogyan mások látják őket. Valószínű, ennél a könyvemnél is meg fogják kérdezni azt, hogy mi lesz, ha valaki felismeri önmagát a regényben? Meggyőződéssel vallom, hogy senki nem ismeri fel önmagát a regényben, mert senki nem látja önmagát pont olyannak, mint amilyennek mások látják őt. Ha megsértődik, akkor annál rosszabb, akkor valóban nem önmagát látja, hanem csak azt a tükörképet, amit mások szemében fölfedez. A regénynek van egy alcíme, hogy interaktív regény, és valójában az a családregény, amit a főszereplő olvas, csak néhány részletben jelenik meg, ugyanakkor fölhasználtam régebbi írásaimból is, és mivel hogy könyvtáros voltam, a regény egyik szereplője könyvtáros.”
Péter Beáta Székelyhon.ro

KMKF: nehogy már összemossák az őshonos kisebbségeket a bevándorlókkal!
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) meg kívánja állítani azt a trendet, amellyel az európai közösségen belül összemosódik az őshonos kisebbségekkel foglalkozás más kisebbségek kezelésével – állapította meg Szabolcs Attila (Fidesz) és Harangozó Gábor (MSZP), a szervezet két társelnöke a fórum regionális önkormányzati munkacsoportjának ülése utáni sajtótájékoztatón.
Harangozó Gábor a szervezetnek az Országház épületében tartott zárt ülését követően emlékeztetett: a KMKF önkormányzati munkacsoportjának egyik alapvető célja, hogy a részvevők megismerjék egymás autonómiakoncepcióit.
Kiemelte, az ülésen mindenki egyetértett abban, hogy a magyar közösségeknek is jár olyan autonómia, amely másnak is Európában, és amelyről bebizonyosodott: gazdaságilag és társadalmilag is hatékony.
Emellett többen felhívták a figyelmet arra, hogy meg kell állítani azt a trendet, amelyben az őshonos kisebbségekkel foglalkozás az európai közösségen belül összemosódik más kisebbségekkel foglalkozással - mondta a szocialista politikus. Hozzátette: míg más közösségek esetében, például a „huszonegyedik századi népvándorlás" következtében Európában egyre nagyobb kihívást jelent a kisebbségek integrációja, addig a kisebbségbe került nemzeti közösségek identitásának megőrzése ezzel ellentétes feladat.
Harangozó Gábor szerint a szervezet részvevői ezért kifejezetten azért harcolnak, például az európai bíróságon is, hogy az Európai Uniónak legyen ilyen kötelezően teljesítendő szakpolitikája és a nemzeti kisebbségek identitásának megőrzése kiemelt európai cél legyen.
A munkacsoport ülésén beszédet mondott Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának új igazgatója, az RMDSZ külügyi titkára. Szabolcs Attila erről beszámolva óriási diplomáciai sikerként és nagy lehetőségként értékelte, hogy magyar vezetője lett a 33 ország 93 kisebbségét képviselő szervezetnek. Kiemelte, az új vezető a korábbi, jellemzően Nyugat-Európából érkező elnökök után új lendületet adhat a kelet-közép-európai térség autonómiatörekvéseinek.
Szabolcs Attila kérdésre válaszolva megerősítette, parlamenti választókörzetében, Budafok-Tétényben október utolsó vasárnapján idén is őrtüzeket gyújtanak majd, kifejezve a székely autonómia melletti kiállásukat. A kormánypárti politikus minden magyar közösséget arra kért, hogy csatlakozzon a Székely Nemzeti Tanács felhívásához, mivel Székelyföld autonómiája csak a minél nagyobb nemzetközi figyelemfelkeltés mellett érhető el.
Harangozó Gábor megjegyezte, hogy a székelyföldi autonómia sikere nagyban függ a közelgő romániai választás eredményétől is, ezért a magyar közösséget arra biztatják, minél többen vegyenek részt a voksoláson, és támogassák a magyar jelölteket. A KMKF társelnökei hangsúlyozták, a sikerért minél nagyobb összefogásra van szükség a magyar szervezeteknél.
A KMKF önkormányzati munkacsoportjának csütörtöki zárt ülésén felszólalt Szili Katalin határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott, továbbá Fremond Árpád, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke és Körösi Ildikó, a Magyar Közösség Pártjának alelnöke.
[MTI] itthon.ma//karpatmedence

Borbély Zsolt Attila nemzetpolitikai írásait összegyűjtő könyvet mutatnak be Aradon
Kolozsvár,., - Borbély Zsolt Attila erdélyi politológus és közíró Székely kapu a magyar világra című kötetét mutatják be pénteken az aradi Tulipán könyvesboltban. A könyv Borbély Zsolt Attilának a Kapu című folyóiratban megjelent nemzetpolitikai írásai válogatását tartalmazza.
A szerző az MTI-nek elmondta, hogy a könyvbe gyűjtött írások az elmúlt két évtizedben születtek, és műfajilag a publicisztika és a tanulmány közé sorolhatók. A könyv címével pedig inkább - a székely származású Brády Zoltán által alapított és vezetett - Kapu folyóiratra, mint saját látószögére kívánt utalni. Az írások egyaránt tárgyalnak erdélyi és magyarországi témákat.
Borbély Zsolt Attila sajnálatosnak tartotta, hogy az erdélyi magyar politikára vonatkozó, húsz évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai máig érvényesek maradtak. "Az erdélyi magyar közéletet ma is ugyanazok a dilemmák feszítik. (...) Sőt, ami húsz évvel ezelőtt, az RMDSZ első kormányzati szerepvállalása előtt csak felsejleni látszott, az mára valóság. Az erdélyi magyarság kilencven százaléka által támogatott Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bukarest érdekeinek megfelelő politikát képvisel, az autonómia hívei visszaszorultak" - vélekedett a szerző.
Megjegyezte, ennek ellenére nem borúlátó, mert vannak jelei annak, hogy az erdélyi magyarság fogyása megáll, és az a szint, amelyen a népesség stabilizálódik, még mindig képes lesz "egy nemzet teljes gazdasági, társadalmi, kulturális vertikumát nyújtani".
Borbély Zsolt Attila úgy látta, hogy jelenleg nem az erdélyi magyarság, hanem az egész európai civilizáció került veszélybe. "Ha a muszlimok európai beözönlését nem állítják meg, akár már ötven éven belül semmivé foszolhat a római jogon, görög filozófián, és keresztény erkölcsön alapuló európai kultúra" - állapította meg. Úgy vélte: ez a körülmény szövetségessé teheti a románokat, magyarokat, szerbeket és szlovákokat. A kommunizmus által érintett országok lakói ugyanis egészségesebb önvédelmi reflexekkel rendelkeznek, mint a nyugat-európaiak. (MTI)

Kampány: Kelemen Hunor úgy módosítana alkotmányt, hogy a gyulafehérvári ígéretek is belekerüljenek
Az 1918-as egyesülés centenáriumi évéig, 2018-ig módosítani kell Románia alkotmányát, belefoglalva a gyulafehérvári nyilatkozatban megfogalmazott ígéreteket – nyilatkozta szombaton Nagyváradon Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Amennyiben a modern román állam erkölcsi és jogalapját az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés képezi, törvényi erővel kell bírniuk azoknak az ígéreteknek is, amelyeket a kisebbségekre vonatkozóan tesz az ott elfogadott nyilatkozat az oktatással, kultúrával, közigazgatással és igazságszolgáltatással kapcsolatban – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Elmondta, alakulatának a következő négy évre szóló vaskos, 70 oldalas programja négy pillérre épül, kitér a romániai magyarság sajátos problémáira, a szociális és gazdasági kérdésekre, a közúti és vasúti infrastruktúra problematikájára, illetve az oktatás kérdéskörére is – számol be az Agerpres hírügynökség.
„A közjó és a magyar közösség szolgálata a legfőbb cél. Nagy elvárásokat támaszt a társadalom, nekünk pedig hiteles válaszokkal, hiteles projektekkel kell előállnunk. Természetesen semmi olyant nem szeretnénk ígérni, ami nem kivitelezhető. Az, hogy jelenleg nagyon rossz a politikai osztály megítélése, a 26 éve be nem tartott ígéretekkel is magyarázható” – tette hozzá Kelemen Hunor.
A szövetségi elnök részt vett az RMDSZ Nőszervezetének Nagyváradon tartott küldöttgyűlésén, amelyen bemutatták az alakulat parlamenti választási listáin befutó helyen szereplő női jelölteket. A Nőszervezet elnöke, Biró Rozália szenátor mellett Ambrus Izabella ügyvéd, a Brassó Megyei Tanács alelnöke, Benkő Erika politológus, Kovászna megyei tanácsos, Csép Éva Andrea kommunikációs szakember, Maros megyei tanácsos és Hegedüs Csilla volt kulturális miniszter kapott még helyet az RMDSZ parlamenti választási listáin.
A nagyváradi küldöttgyűlésen részt vett az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke, Doris Pack is, aki támogatásáról biztosította a szövetség női jelöltjeit. Székelyhon.ro

Felére csökkent az adózó gazdák száma Hargita megyében – mi lehet az oka?
Míg 2014-ben 5250 agrártevékenységet folytató Hargita megyei gazda nyújtott be adóbevallást, addig idén mindössze 2714. A jelentős csökkenés okairól Kedves Imrét, a Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezetőjét kérdeztük.
Lejárt kedden a mezőgazdasági adók első felének befizetési határideje, azoknak a gazdáknak, akik az év elején letették adóbevallásukat, december 15-éig kell majd törleszteniük a második részletet. Mint ismeretes, 2013-ban lépett érvénybe az agrártevékenységekre előírt új adózási rendszert szabályozó jogszabály, amelynek értelmében 2014-től a megyei mezőgazdasági igazgatóságok minden évben megállapítják a szabványjövedelmet (románul: normă de venit) az egyes mezőgazdasági és állattenyésztési tevékenységekre. A megadott összegek alapján számolják ki a gazdák számára a 16 százalékos jövedelemadót és az 5,5 százalékos egészségügyi hozzájárulást. Kevés kivétellel minden tevékenységi ág adókötelessé vált, de mindenik esetében van egy minimális, adómentességet élvező nagyságrend is.
A keddi határidő kapcsán arra voltunk kíváncsiak, hogyan alakult az elmúlt években az adózó mezőgazdasági szereplők száma Hargita megyében. A Hargita Megyei Közpénzügyi Adminisztráció vezetője, Kedves Imre által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint míg 2014-ben a megyében több mint ötezer gazda adózott, addig 2015-ben már csak közel négyezren tettek le adóbevallást, idén pedig ez a szám 2714 volt. Kérdésünkre, hogy mi lehet az oka az adózó gazdák csökkenésének, a pénzügy vezetője kifejtette, egy normatív adózási formáról van szó, az alanyra van bízva, hogy önszántából eleget tesz-e ennek a kötelezettségének.
Az okokról
Kedves Imre szerint az adózási kedv csökkenésének több oka is lehet. Egyrészt a törvény nem  kényszerítő jellegű, emellett sem a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA), sem más támogatásokat biztosító intézmény nem kereste fel a hivatalukat, hogy általuk kik a kedvezményezettek, a pénzügy apparátusa pedig nem arra van kiképezve, hogy ezt a tevékenységet ellenőrizze. „A költségvetés 90 százalékát a jogi személyektől kapjuk, ennek 60-70 százalékát a nagy és közepes vállalkozóktól, akkor érthető, hogy azért a 10 százalékért, nem tudunk ellenőrző személyzetet fenntartani” – avatott be Kedves Imre.
Hozzátette, az önkormányzatokat is felkérték, hogy tartsák számon az adóköteles helyi gazdákat, de mivel nincs egy megfelelő rendszer, amivel ezt követni lehetne, így eltekintettek ettől. A gazdák pedig ha látják, hogy a szomszéd – minden következmény nélkül – nem fizeti adóját, akkor ők sem szívesen teszik azt. A csökkenés egy másik okára is rávilágított az igazgató: tudomása szerint egyre kisebb a Hargita megyei állatállomány, ahogy fogynak a mezőgazdálkodók is, a 2-3 tehenes gazdaságok egyre inkább eltűnnek.
Módosítások kellenek
Azt is megtudtuk, hogy Kedves Imre nem nagyon szorgalmazza ennek az adónemnek a behajtását, inkább egy másfajta küszöböt határozna meg az agrártevékenységet folytatók számára: a nagyobb pályázati pénzeket lehívókra koncentrálna, míg a kis gazdákat figyelmen kívül hagyná. Nemcsak amiatt, mert kisebb jövedelmet valósítanak meg az utóbbiak, hanem az adózásnak – az azzal járó papírmunkának, a nyelvismereti  hiányosságoknak – még visszatartó hatása is lehet. Az adózás  pozitív hatására is felhívta a figyelmet az intézményvezető, miszerint az adóalannyá vált személyek idézőjelesen engedélyezett tevékenységet folytatnak.
Mindeddig nem volt olyan eset, hogy az adózást elmulasztó gazdákat elmarasztalták volna kihágás miatt. Ugyanakkor az első évben a központi APIA által kiküldött adatbázis alapján felszólították az adóköteles gazdákat, hogy tegyenek eleget kötelezettségüknek – ezeknek akkor volt is ösztönző hatása – avatott be az illetékes. Hozzátette azt is, a befolyó összeg az állami költségvetésbe kerül. De legyen bármilyen kis mértékű a mezőgazdasági adóból befolyó összeg, nem valószínű, hogy megszüntetnék azt, Kedves Imre azonban bízik benne, hogy – a kisgazdaságok előnyére – módosítani, finomítani fognak rajta.
Kömény Kamilla Székelyhon.ro

Értékteremtők
A tudománnyal magas szinten foglalkozókról ritkán szólnak hírek, jobbára azért is, mert az elhivatott kutatók rendszerint kerülik a reflektorfényt. Dolgoznak konokul, kitartóan, s eredményeiket nem a tévében, hanem a szakma rangos, világszinten elismert kiadványaiban közlik. Így aztán őket, munkásságukat többnyire csak szűk berkekben ismerik, illetve legfennebb akkor kerülhetnek a figyelem középpontjába, ha állást foglalnak valamiféle társadalmi kérdésben. De a hitelességét, tartását mindennél fontosabbnak tartó tudományos kutató – noha rendszerint érdeklődéssel követi, mi és miért történik a világban – általában nem arra törekszik, hogy álláspontját egyenes adásban fejtse ki.
A most Csíkszeredában bemutatkozó, a székelyföldi minőségi tudományos kutatás ügyét zászlajára tűző Pro Scientia Siculorum Egyesület megalakulása azonban lényeges fejlemény. Egyrészt azért, mert székelyföldi kötődésű, élvonalbeli kutatók azért szövetkeznek, hogy magas szintű tudásukat a Székelyföld javára is fordítsák, másrészt, mert olyanok kezdeményezik ezt a szakmai összefogást, akik saját példájukkal igazolják, akár egy székelyföldi faluból nekigyűrközve, kizárólagosan önerőből is nagyon messzire lehet jutni. Ezt bizonyítja az egyesület ötletgazdája, a sepsiszentgyörgyi Kristály Sándor, aki Csíkszentdomokosról indulva vált világszinten elismert matematikussá. És amikor most indítékként arról beszél, minden nemzetnek sikerült összefognia tudományos elitjét, akkor nemcsak példát említ, hanem egy székelyföldi lehetőségről, esélyről is szól.
A székelyföldi kötődésű tudományos kutatók összefogása ezért nem pusztán egy újabb szakmai testületet jelent, hanem annál sokkal többet. Hiszen az alapítók arra a kérdésre is választ keresnek, miként léphet előre a Székelyföld a magas szinten művelt tudomány által, illetve hogy miként fordítható a térség javára a tudás? És eközben tudományos értékteremtőinkre mérceként is tekinthetünk, hiszen azt mutatják, kiváló eredményt alázattal, tartással, tudással lehet elérni. Ezért is lényeges a kezdeményezők alapelve, miszerint a Székelyföld tudományosságáért cselekvő kisközösség tagja csakis az lehet, aki már nemzetközi szinten bizonyított, kizárólag a tudományos teljesítmény a mérce.
És mi más szavatolhatja Székelyföld vállalható jövőjét, ha nem a teljesítményre, a minőségre alapozott szemlélet? Ki lehet hitelesebb azon értékteremtőknél, akik bizonyították, nagy erő a tudás, ugyanakkor azt is hangsúlyozzák, legfontosabb mai feladataink egyike a tehetséges fiatalok felkarolása. Hiszen ők jelenthetik az utánpótlást, ők folytathatják azt, amit a mai értékteremtők tesznek: elismertséggel, méltósággal mozoghatnak, dolgozhatnak a világban, tudnak mindenről, mi szakmájukban időszerű, ám szívük mindig  Székelyföldért dobog.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelölték Bányai János geológus szülőházát (Kézdivásárhely)
A péntektől vasárnapig Kovásznán zajló XVIII. székelyföldi geológus konferencia első napján tanulmányi kirándulással egybekötve fekete márványtáblát lepleztek le Kézdivásárhelyen a Kanta utca 13. szám alatti ingatlan homlokzatán, megjelölvén Székelyföld legnagyobb geológusának, Bányai Jánosnak (1886–1971) a szülőházát születésének 130., halálának 45. évfordulóján.
A kezdeményező Kisgyörgy Zoltán geológus, lapunk főmunkatársa és Jánosi Csaba geológus, a csíkszeredai Természetjáró és Természetvédő Egyesület elnöke volt. Az emléktábla-állítást a polgármesteri hivatal anyagilag is támogatta. Az avatóünnepségen mintegy hatvan-hetven erdélyi, magyarországi és felvidéki geológus volt jelen. Bányai János életét és munkásságát Kisgyörgy Zoltán ismertette, elmondva azt, hogy a nagy előd szülőházát Beke Ernő segítségével sikerült beazonosítani. Bokor Tibor polgármester üdvözletét Bartha Zsolt geológus tolmácsolta. Az emléktáblát lapunk főmunkatársa és Bartha Zsolt leplezte le. Az utóbbi azzal a javaslattal állt elő, hogy jó lenne, ha egy új utcát neveznének el a város jeles szülöttjéről. A rövid, családias hangulatú ünnepség koszorúzással ért véget.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csoóri és az ismeretlen erdélyi orvos
Mondják, hogy Csoóri Sándor az egybegyülekezés embere volt: költőként, gondolkodóként, világjáróként, a magyar szó szerelmeseként. Létezett olyan érdemleges tanácskozás, szervezkedés, beszélgetés a Kádár-kori Magyarországon, ahol ő nem volt jelen? Volt-e olyan emberpróbáló ügy, amelyhez ne tette volna oda vállát, még a pártteokrácia főkorifeusaival is vállalva a szembesülést – barátai, védencei, az ÜGY érdekében?
Nem ismertem személyesen, túl sokan forgolódtak körülötte. Amikor megtudtam, hogy nagybeteg – úgy két éve forma, nyár vége felé –, elmentem Zámolyba, meglátogatni a szülőházát, beszippantani gyermekkora táji-tárgyi világából egy tüsszentésre valót. A községet átszelő Kossuth Lajos főutcán, a központ közelében parkoltam le, ahol északnak tartva lefelé lejt az út, közel a református templomhoz. Egy virágárus asszony igazított útba: „Menjen egy keveset vissza, forduljon jobbra a Vörösmarty utcába. Haladjon előre, aztán az első utca jobbra a Petőfi utca. Annak a közepén áll üresen a háza.” Így könnyű költővé válni, évődtem magamban. Aztán a szerény kinézetű vaskapu előtt állingálva délnyugat felé tekintgettem: abba az irányba, amerre az Arany János utca, Móra Ferenc utca, a Zrínyi utca és Gárdonyi utca húzódott. Ringató gyermekkor? Nem is folytatom. Szeptember 21-én, szikrázó napsütésben, az Óbudai temető 16-os parcellájában az elhunyt költőt pályatársai és barátai nevében – többek közt – Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Tornai József költő, Illyés Mária művészettörténész és Kósa Ferenc filmrendező búcsúztatta. Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke így idézte fel utolsó találkozásukat: „Amikor néhány hete – már hosszú ideje tartó, magányos befelé-tekintése és önkéntes csendfogsága után – megromlott fizikumában, nagybetegen meglátogattam, a kórházi szobában az orvos-gépek közé zárva, megkérdeztem tőle: Sándor, mit olvassak neked, harci zsoltárt vagy vigasztalót? De ismerve őt – és lám, kiderült, mégsem ismerem – mit sem várva a válaszára, már lapoztam is a 35. zsoltárra (perelj, Uram, a velem perlőkkel, harcolj, a velem harcolókkal), meg a 144. zsoltárra (áldott az Úr, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet...), ő ezt válaszolta rettentő erővel: vigasztalót!” Odahaza és a könyvtárakban délutánonként újra olvasgatni próbáltam verseit, esszéit. Néha céltalanul pergettem ujjaim közt vaskos köteteit, mígnem – váratlanul – az újpesti városi könyvtárban egy még ismeretlen, karcsú kötetére bukkantam Esztergomi töredékek címmel. Ottani művészbarátai adták ki 1990-ben. Hogyisne: a városnak támaszkodó kilátó dombon állt már több mint egy évtizede a költő szerény faháza, itt érezte otthon magát, ide tudott elmenekülni a Kádár János-i, Aczél György-i Pestről. Kertje úgy lejtett, mint dédnagyapám tanórokja (sövénnyel kerített cseresznyés kertje) a Kis-Küküllő menti suvadozásban. A címadó verséből idézek: „Alvó kutyák feje a nehéz porban / s itt-ott szétszórva kövek, / kidöntött fák és bazilika-árnyak: / Esztergom augusztus-éji töredékei. / Hazaérni én már csak itt érek haza.” A kötet gazdag – barátokról, képtármegnyitókról, összejövetelekről tanúskodó – fotóanyagát nézegetve az 59. oldalon egy kép ébresztett fel metafizikai álmodozásomból, amely alatt ezt állt: Kiss Ferenc és Csoóri Sándor között egy erdélyi orvos. De hiszen ez Darkó Zsiga bátyám, hogyan lehet elfeledni a nevét! – méltatlankodtam egy sort. Talán úgy, hogy nem ültek mellette órák hosszat – hetente legalább egyszer –, éveken át! Mit tudják az esztergomi szerkesztők, hogy mit jelent a sepsiszentgyörgyi „Kripta” magas székében lábat lóbálni és várni a világvégét  1986-ban egy csésze kávépótló mellett! Nem hallották soha Zsiga bátyám ízes, vége nincs történeteit. A közeli kórház műtőjéből dolga végeztével hazafelé tartva mindig felment a Kriptába, és várta művész és újságíró barátait. Helyettük gyakran én érkeztem a Mikó Kollégiumból. Volt eset, hogy súlyos műtét után inkább hallgatni volt kedve, és az asztalfőn ülve Maurice Paléologue A cárok Oroszországa című könyvét olvasta. A csupa ablak első emeletről pompás kilátás nyílt a közeli erdőre. Azt bámultam, eközben remélve, hogy meglepő részletre bukkan Trianon előzményével kapcsolatban. Aztán észbe kapva töltött nekem is egy pohár murfatlart, hiszen a lányunokája tanára voltam.  A szerkesztő Nagyfalusi Tibor azt sem tudhatta, mit jelent együtt várni Darkó úrral a felmentő sereget: talán megérkezik Farkas Árpád jobbról vagy Magyari Lajos, Czegő Zoltán balról, a közeli szerkesztőségből. Az alanyi költők híján esetleg benéz jövet-menet a próza fáradhatatlan mestere: Bogdán László, a filozofálgató Bíró Béla vagy a szintén mindenütt jelen lévő, szoborállító, kultúrmindenes kolumnista: Sylvester Lajos.  Darkó Zsigmond sebész főorvos úr nemcsak Csoóri Sándorral, hanem a képen látható, kitűnő irodalomtörténész és nagy ellenzéki szervező Kiss Ferenccel is megjárta. Mielőtt a 85. születésnapjára kiadott Emlékkötetről elemzést írtam volna, elolvastam Kiss Ferenc naplóját. Az alábbi bekezdésre bukkantam: „Tegnap este itt volt Sanyi (ti. Csoóri – S. K. B.), Király (ti. Károly – K.B.) meg Für Lajos. Utóbb Czine jött Dorkó Zsigával”. Ha jól emlékszem, a nyolcvanas évek közepéről származik ez a névelírásos bejegyzés. Tisztelt ismeretlen erdélyi orvos! Veled és asztaltársaiddal jobb volt üldögélni lapos pénztárcával is a szentgyörgyi Sugás vagy Stadion vendéglőben, azaz a „Kriptában”, mint később Budán, a Rózsadomb étteremben vagy a soproni Borkóstolóban. Egy Csoóri-verssel búcsúzunk újból Tőled, annak a költőnek a soraival, aki nemrég hagyott itt minket, és akit a Charta aláírása miatt földszintes Dugovics Titusznak gúnyoltak az örök alkalmazkodók: „Múlnak a napok nélkülem, / életem nélkül múlnak a napok. / Hétfőre hétfő jön és keddre kedd / és már a pompás kínkeservek is / maguk elunva fuvoláznak”. S. KIRÁLY BÉLA Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Főváros a periférián (Súlyponteltolódások az erdélyi magyar képzőművészetben)
Reális célkitűzés vagy lázálom egy székelyföldi művészeti egyetem létrehozása? Az erdélyi képzőművészet súlypontjainak eltolódásáról, az intézményalapítások aktuális szempontjairól, érintettekről és érinthetetlenekről.
Népes diáksereg vár vasárnap esténként a székelyföldi vasútállomásokon a Budapestre tartó Korona nemzetközi gyorsvonatra. Az egyetemisták, főiskolások nagyobbik része Kolozsvárig utazik, a többiek Nagyváradon kászálódnak le a vonatról a hajnali órákban. Utóbbiak a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszéke diákjai, az ott tanulók és tanítók jelentős hányadát ugyanis Székelyföld „szolgáltatja”. A kérdésfelvetés tehát korántsem művi: miért utazzanak a székelyföldi fiatalok és oktatóik 450 kilométert, miért ne biztosítsanak számukra továbbtanulási lehetőséget a térségben, ahová a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem néhány kihelyezett szaka révén már „betette a lábát” a felsőoktatás? Ezért aztán csak kevesen kezelték kizárólag kampányfogásként, amikor a júniusi önkormányzati választások hajrájában Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy azóta újraválasztott RMDSZ-es polgármestere és Ütő Gusztáv képzőművész, egyetemi tanár, a Magyar Polgári Párt helyi képviselőjelöltje együtt jelentette be egy székelyföldi művészeti egyetem létrehozásának szándékát. Élet civilek nélkül
Az erdélyi magyar képzőművészet súlypont-áthelyeződésének kezdetei jóval korábbról datálódnak. Jelentős részben Baász Imre grafikus Sepsiszentgyörgyre kerülésével az 1970-es évek végétől egyfajta pezsgés indult a város művészeti életében, amit annak tényszerűsége sem tudott „mérsékelni”, hogy a művészeti felsőoktatási képzés központja hagyományosan Kolozsvár volt. A folyamatot Baásznak a romániai rendszerváltás utáni tragikus halála sem törte meg, Ütő Gusztáv állt a mozgalom élére, aki ma is pontosan idézi Baász Imrének 1991 májusában, a második Médium-kiállítás megnyitóján elhangzott szavait: „Úgy gondolom – bár ezt sokan megkérdőjelezik –, hogy Sepsiszentgyörgy igazi művészeti központtá növi ki magát”. Ennek hatására Ütő tíz éven át szervezte a Szent Anna-tónál az AnnArt cselekményművészeti fesztivált, iskolát teremtve a műfajban. És azóta is tartja: ami még nincs, de lesz, már van.
A művészképzéssel kapcsolatos álmok gyakorlatba ültetésének, a szervezeti keretek megteremtésének legfőbb mozgatója Székely István, az RMDSZ által létrehozott Kulturális Autonómia Tanács elnöke. „A rendszerváltó elit kezdeti elképzelése szerint olyan civil hátterű intézményrendszert kellett volna kiépíteni, amely többnyire leképezi a társadalmat. Ugyanakkor megegyezik a világháború előtti struktúrákkal, és alkalmas arra, hogy a különböző autonómiák kapcsán feladatokat vállaljon át az államtól. Csakhogy hamar kiderült, hogy a civilek állami feladatok átvállalását célzó megerősítésének két alapvető akadálya van: a tömeges jólét, illetve a civil szféra helyzetbe hozásának hiánya” – hangzik Székely látlelete.
A román törvényhozásból gyorsan eltűnt a civil szervezetekből kinőtt elit, helyüket olyan emberek vették át, akik civilekkel nem számoló országot kívántak építeni. Közben az új alkotmány sem osztott lapot a civileknek. Ez vezetett a felismeréshez: az önkormányzatokra kell hagyatkozni, elsősorban ott, ahol közép-, illetve hosszú távon valószínűsíthető a magyar többség a döntéshozásban. Így kerültek előtérbe a székelyföldi önkormányzatok, képzőművészeti szempontból pedig az évtizedekkel ezelőtt elkezdődött pezsgés révén némi helyzeti előnyt élvező Sepsiszentgyörgy, ahol ma több képzőművészeti intézmény is működik. 
Kolozsvártól Sepsiszentgyörgyig
„Hogyan lehet olyan intézményeket építeni, amelyeket közpénzből finanszírozunk, a döntési kompetenciák azonban helyben maradnak? Ez volt az alapkérdés. Uniós és hazai forrásokból lehet ugyan pénzt szerezni a megyei önkormányzatok számára, de az összegek felhasználási területe nem haladhatja meg a megye földrajzi határait” – vázolja a tervezgetés  szempontjait Székely István. E tényszerűség jegyében hozták létre Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központot (EMŰK), amelynek hivatásául az 1945 utáni erdélyi képzőművészeti „termés” begyűjtését szabták meg. Vezetésével Vécsi Nagy Zoltán művészettörténészt – a Helikon-jelenség megteremtője, a vagyona jelentős részét a művészetek pártolására áldozó báró Kemény János unokáját – bízták meg. A Szocrelatív című kiállítással 2012 novemberében rajtoló EMŰK-öt kezdetben a Székely Nemzeti Múzeumba betagolódva képzelték el, ma azonban Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának egyik ügyosztályaként, gyakorlatilag autonóm intézményként működik. Otthonául az önkormányzat által bérelt, a közeljövőben talán megvásárolandó ingatlan, a posta régi épülete szolgál, Vécsi Nagy szerint azonban amúgy is a produkció a lényeg. Márpedig a produkció igencsak figyelemre méltó: közel négy év alatt immár közel kilencven, 1945 után született műalkotás került az intézmény tulajdonába – egészen pontosan a mellette tevékenykedő egyesület birtokába.  Az EMŰK portfóliója azonban fokozatosan olyan mértéket kezd ölteni, amit teljes egészében már képtelen bemutatni. Így aztán mindenképp ingatlanberuházásnak kell bekövetkeznie, főleg hogy a magyar kormány döntése értelmében az elkövetkező években jelentős összeg áll majd rendelkezésre műtárgyvásárlásra. Ettől a lépéstől elsősorban a hagyományra és felsőoktatási környezetre hivatkozó kolozsváriak „fájdalmának” enyhítését remélik. A generációváltás egyébként is fokozatosan puhítja a kezdeti keserveket, amelyek eleinte abból is táplálkoztak, hogy a közös erdélyi gyűjtemény gondolatának atyja, a néhány éve elhunyt nagyváradi Jakobovits Miklós képzőművész a kilencvenes években egy hatalmas kolozsvári kiállítótér létrehozásában látta a megoldást. Annak ugyan alig akadt vitatója, hogy a kincses város jóval nagyobb integrációs potenciállal rendelkezik, ám mivel a politikai környezet húsz éven át kivitelezhetetlenné tette a tervet, megszületett a konszenzusos döntés: az összerdélyi program tető alá hozására Sepsiszentgyörgyön létesítenek „befizető ablakot”. Egészséges arányok
Az ingázás tényszerű, de nem feltétlenül perdöntő szempontja mellett mindenekelőtt ezek a súlypontáthelyezések látszanak érvelni egy székelyföldi művészeti egyetem létrehozása mellett. Az elképzelés táptalaja ugyanaz, ami az EMŰK létrehozása esetén is. Székely István szerint egy művészeti tanárképző főiskolával kellene kezdeni, ami jó előszobája lehetne a projekt további dimenzionálásának, a művészképzés megteremtésének. Főleg, miután Romániában jelentősen elszaporodtak a művészeti képzést kínáló felsőoktatási intézmények. Közülük földrajzilag a marosvásárhelyi színművészeti egyetem keretében látvány-, díszlet-, jelmeztervezés műfajában elindított, ma már azonban mindent oktató szak a „legszékelyebb”.  Az Erdélyi és Székelyföldi Művészeti Egyetem (ESZME) támogatói azzal érvelnek, hogy a hagyományőrzés, illetve új kulturális értékek teremtésének párhuzamosságát Sepsiszentgyörgyön művelik a legegészségesebb arányban. A minden téren pezsgő művészeti élet mellett az is a háromszéki főváros mellett szól, hogy a lélekszámhoz arányítva második a kultúrára legtöbbet áldozó romániai városok listáján két színház, múzeum, képtárak, kórusok, fotóklubok fenntartásával. Az interetnikusság minden hátrányával küzdő Kolozsvárhoz képest pedig az erőteljes magyar többségű helyi döntéshozatali lehetőség jelentős pluszbiztonságot is kölcsönöz. Ezt az állapotot teljesíthetné ki egy egyetem létrehozása és működtetése, hiszen abban a megállapításban is konszenzusról beszélhetünk, hogy az innováció elsősorban a kultúra, a művészetek irányából érkezik. A magyar közeg vonzása
A hiányzó láncszem pótlása ügyében 2011 májusában kezdődött az egyeztetés Antal Árpád polgármester és Ütő Gusztáv között, tudtuk meg az egyetem ügyének legfőbb „apostolától”. Ütő 2007 óta ingázik a nagyváradi Partium egyetemre, s már kezdettől igyekezett elhinteni a magot, miszerint kellene egy művészeti egyetem Szentgyörgyön. Eleinte nevettek rajta, most már a munkahelye iránti lojalitását hiányolva meglehetősen megfagyott a levegő az egyetem több tanszékén is oktató művész körül.  A tervek a 2012-es tusnádfürdői szabadegyetem alkalmával kezdtek formát ölteni. A Sapientia-egyetem rektora, Dávid László előzetes tanulmányt kért, amely tartalmazná a tanárok nevét, a megalapítás indoklását, az infrastrukturális elképzeléseket. Ez utóbbiban lényeges továbblépésnek tűnik, hogy Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatón jelezte az önkormányzat hajlandóságát az 1893-ban épített tüdőkórház műemlék jellegű épületének átadására, amelynek becsült felújítási költsége 1,5 millió euró. 
Az épületegyüttes Ütő Gusztáv szerint rangos és inspiráló otthona lehet az egyetemnek, amelyet a tervek szerint hat szakkal indítanának el. Az ESZME nemcsak a huszadik század nyilvános vonulatait tanítaná. A piaci igények által túldimenzionált grafika mögött mostoha sorsba kényszerített festészet és szobrászat mellett nemzeti-keresztény eszmeiséget hordozó szakokkal is terveznek: néprajzot, népi építészetet, írásművészetet, művészet- és építészettörténetet, építészetet, tájépítészetet. Az indulást négy-öt éven belül tervezik, ez idő alatt a lehetséges oktatók megszerezhetik az egyetemi tanári státushoz szükséges tudományos fokozatokat. A nem közvetlenül nevesíthető, illetve számszerűsíthető célkitűzések között pedig ott szerepel a partiumi, bánsági, dél-erdélyi magyar fiatalok tömény magyar közegbe vonzása, nemzettudati építésük. Ezt a szempontot még senki sem kérdőjelezte meg.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 33. (részletek)
Paradox módon az 1968-as csehszlovákiai események hoztak gyökeres változást a romániai magyarok életében. Néhány héttel korábban, 1968. június 28-án az RKP Központi Bizottsága nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bizottságának titkára és miniszterelnök-helyettes Fazekas János kezdeményezésére találkozóra került sor Nicolae Ceauşescu és mintegy száz magyar értelmiségi között; a találkozó sajnos kudarccal végződött. A magyarok kisebbségi statútumot követeltek, magyar nyelvű szakmai oktatást, saját kiadót, egy hetilapot, a bukaresti Magyar Ház újranyitását és magyar nyelvű műsort a tévében. Az 1956-os forradalom után elítélt értelmiségiek rehabilitálásának kérdését is felvetették. Ceauşescu nagyon ingerültnek látszott, és semmit sem ígért. Az iskolákkal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem számít az oktatás nyelve, csak jól végezd a munkádat.
1968 augusztusa, a csehszlovákiai invázió után a Ceauşescu-rendszer bel- és külpolitikája néhány év alatt gyökeresen megváltozott, hiú reményeket ébresztve a románok és a magyarok körében egyaránt. Ceauşescu volt az egyetlen kommunista vezető, aki visszautasította az invázióban való részvételt; ezzel kockáztatta, hogy felbosszantja a szovjeteket, de kivívta nemcsak a nyugati világ szimpátiáját, hanem a románokét is. Azt remélték, hogy Románia még jobban eltávolodik Moszkvától, és közeledik a Nyugathoz; az első lépések már megtörténtek a Német Szövetségi Köztársaság bukaresti követségének 1967-es megnyitásával. Ceauşescu 1968-as dacos gesztusa után több, politikáját támogató tüntetésre is sor került, ezeken a magyarok is részt vettek, az egyik ilyen eseményt a Zalomit utcai művelődési házban tartották. Egy hónappal az események után 60 kolozsvári magyar értelmiségi fejezte ki egyetértését Ceauşescu politikájával, és biztosította őt támogatásáról. Domokos Géza még egy áradozó cikk szégyenét is vállalta az Előrében, de a magyarok számára utólag megszerzett előnyök tükrében úgy vélte, a kompromisszum megérte. A maga részéről Ceauşescu úgy értékelte, eljött a pillanat, hogy a magyarokat a maga oldalára állítsa. Székelyföldre látogatott, ahol ígéretek egész sorával elnyerte szimpátiájukat. Még egy magyar mondat kimondására is képes volt: Éljen a Román Kommunista Párt! A valós fordulópont azonban akkor következett be, amikor a párt több bukaresti magyar intézmény létrehozásáról döntött, eleget téve a magyar kérések egy részének. Domokos Géza szerint ez  Ceauşescu  álnok politikájának része volt, így akarta elérni, hogy az erdélyi magyar intézmények minél többet veszítsenek fontosságukból és befolyásukból. Létrehozták a bukaresti egyetem hungarológiai katedráját (az 1969/70-es egyetemi tanévtől), a tévé magyar nyelvű adását (1969-ben), a Kriterion Kiadót (1969), újra bevezették a magyar nyelvű tevékenységeket a Petőfi Művelődési Házban (1969), megjelent A Hét (1970), az első magyar nyelvű központi hetilap. 1969-ben újraalakult a tanügyminisztérium nemzetiségi osztálya, a magyarokat több tanfelügyelő is képviselte, köztük Debreczi Árpád, Murvai László (1972–2008), Gergely László (1980–1990), és egy államtitkár, Lőrincz László, később Fúró Gyula. 1971-ben nemzetiségi osztály alakult a Nicolae Iorga Történelemkutató Intézetnél, majd a művelődési minisztériumnak megfelelő Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács mellett létesült nemzetiségi osztály. Újraindították a közrádió magyar nyelvű műsorait; a 13 órától sugárzott műsor 40 perces volt, és 20 perces adást közvetítettek este, 19 órától. A felsorolt intézmények magyar értelmiségiek újabb hullámát vonzotta Bukarestbe, a fővárosban valaha is létező legtöbbet, ám számuk semmiképp sem haladhatta meg a néhány százat. Az új intézményekbe fiatalabb, lehetőleg „jó káderlappal” rendelkező embereket szándékoztak felvenni. A bukaresti magyar írók régebbi generációja, köztük Szemlér és Méliusz, már túl öregek voltak. Az új emberek Erdélyből érkeztek: írók, költők, zenészek, újságírók, grafikusok, fordítók. A vállukra nehezedő felelősség tudatában egyesek nehéz helyzetbe kerültek: meg kellett felelniük az erdélyi magyarok elvárásainak, és rájöttek, hogy Nicolae Ceauşescu a magyarok választott képviselőin keresztül rájuk akarja erőltetni saját pártpolitikáját. A régi pártaktivisták erősködtek, hogy fogadják el ezeket a máskülönben számos anyagi és társadalmi előnnyel járó funkciókat. Mindnyájan kivételezetteknek számítottak, lakást kaptak, jó fizetésük volt, külföldre utazhattak. Bár a hatalom kezdetben csak kirakatnak szánta ezeket az intézményeket, néhánynak, vezetőik professzionizmusának köszönhetően, sikerült fontos szerepet játszania a magyar kulturális igények kielégítésében. * Legrövidebb virágzása  a Petőfi Művelődési Háznak volt. A Magyar Társulat egykori Zalomit utcai házában működött, Bukarest város 1960-as útikalauzában a Február 16. rajoni Petőfi Sándor Művelődési Házként szerepelt, azonban magyar nyelvű tevékenysége nem volt. 1969. december 29-én az RKP Központi Bizottsága Matekovics Jánost, egy nonkonformista egyéniséget és szervezőzsenit nevezett ki a művelődési ház igazgatójának. Matekovics 1961-től az Ifjúmunkásnál volt újságíró. Kemény dolgokon ment át, miután ideiglenes szállásán egyik besúgó szobatársa följelentette. Hogy a rendszer beindult gépezete ne tegye tönkre egész életét, a Domokos házaspár tanácsára önkritikát gyakorolt, így megbüntetését megúszta. Gyanította, hogy nem sokáig maradhat az igazgatói székben, de addig is jó munkát akart végezni. Kinevezése előtt a művelődési ház tevékenységének színvonala nagyon leromlott, gyakorlatilag csak a társadalom peremén élőket vonzó, kétes hírű bálokat szerveztek. Matekovics kétnyelvű feliratot kért és kapott az épületre, ez a gesztusa merészségére vallott, hisz kolozsvári kollégája éppen azért jelentette fel, mert a kétnyelvű felirat eltűnése miatt méltatlankodott. Az intézménynek nem voltak saját költségvetési forrásai, így gyakorlatilag képtelen volt bármiféle tevékenységre; még kapust sem tudott alkalmazni, pedig anélkül a milícia nem engedélyezte a működését. Securitate ügynök-gyanús román helyettese azt tanácsolta, próbáljon meg különféle művelődési tevékenységekből pénzre szert tenni, ehhez a milícia is szóbeli beleegyezését adta. Így nyílt lehetősége arra, hogy gyökeresen megváltoztassa a művelődési ház életét és embereket is alkalmazzon. Építészek véleményét kikérve (megtehetette, mert a Műépítészeti Intézet egyik dékánja a magyar Benedek Tibor volt), az épületet három részre osztották, mindegyikben saját ruhatárat, büfét és mellékhelyiségeket alakítottak ki. Az egyetemista Pusztai Péter, aki később emigrált, gyönyörű festett üvegablakot készített az egyik bejárat fölé, amely sajnos ma már nincs meg. Így lehetővé vált, hogy több klub is működjék a különféle érdeklődési körűek számára, amelyek programjaiban neves magyar értelmiségiek is részt vettek. Volt egy értelmiségi klub – hová újságírók, kiadók, szerkesztők, művészek, filmesek jártak –, egy laboratóriummal felszerelt diákfilmklub – ezt Andrei Blaier bukaresti rendező vezette –, egy zeneklub Bács Lajos karmester vezetésével, dzsesszklub, melyet Bányai Péter irányított és egy művészeti kör kiállítóteremmel. A dzsesszklubnak óriási sikere volt, még az Egyesült Államok követségének tagjai is eljártak a hétfő esti előadásokra; a meghívottak között híres amerikai együttesek is szerepeltek. Az idősebb korosztályokról sem feledkeztek meg, számukra népzenei vagy operettzenei előadásokat szerveztek. A magyar írók itt mutatták be újonnan megjelent köteteiket, a Kriterion író-olvasó találkozókat szervezett, ismert erdélyi értelmiségieket hívtak meg, akik mindig telt ház előtt tartottak előadást. Matekovics beleegyezett, hogy a magyar művelődési házban továbbra is működjék egy román szekció, ezt szabadegyetem formájában képzelte el, ahová a román irodalom és művelődés sok neves személyiségét, köztük akadémikusokat hívott meg. A meghívottakat taxi hozta, ünnepi vacsorákat szerveztek a tiszteletükre, melyeken székely népviseletbe öltözött lányok szolgáltak fel, majd utána taxival vitték őket haza.  Az újságok nem szűntek meg dicsérni Matekovicsot, azonban hamarosan tilos lett bármit is írni a magyar ember által vezetett legjobb bukaresti művelődési házról. A hatóságok rájöttek, hibáztak, hogy  ilyen energikus és találékony embert neveztek ki a csak formálisnak szánt intézmény élére. Pénzügyi ellenőrök szálltak ki, akik megállapították, hogy nem volt miniszteri jóváhagyása a létszámemeléshez. A havi 2300 lejes bérezésű Matekovicsot 100 ezer lejre büntették. 1971. május 31-én leváltották igazgatói tisztségéből. Az Ifjúmunkás visszavette, de fizetésének felét visszatartották minden hónapban; később elköltözött Bukarestből, és Sepsiszentgyörgyön lett szabadúszó. A fenti eset is bizonyítja, hogy a román hatalom jóindulatából létrejött magyar intézményeket csak kirakatintézményeknek szánták; amelyik túlnőtt ezen a szerepen, azt szigorúan büntették. Matekovics helyébe Antal Miklós jogászt nevezték ki; nagyon jó káderlappal rendelkezett,  magyar körökben közismert volt, hogy ,,egy szekus nevelte árva”. A művelődési ház levéltára is elveszett.  Az új igazgató feljelentéseivel sok értelmiségit tartott távol a művelődési háztól.  A Hét 1978-as évkönyvében mégis megünnepelte a ház tevékenységét. Ugyanis elméletileg a házban még mindig ugyanolyan pezsgő élet folyt, mint Matekovics idejében. Verses és zenés estéket továbbra is szerveztek, voltak író-olvasó találkozók, képzőművészeti kiállítások stb. Működtek a (román és magyar) tánccsoportok, a színjátszócsoportot pedig egy időben a Ion Vasilescu Színház színésze, a magyarul is tudó Cornel Gârbea vezette. Néhány darabot a mai napig egyik legelismertebb és legegyénibb rendező, Tompa Gábor is színpadra állított bukaresti főiskolás korában. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bernády György mindenkié
Vásárhelyiek ünnepe
Bernády György emlékének ápolói, üzenetének továbbvivői gyülekeztek péntek délelőtt a marosvásárhelyi református temetőben a városépítő polgármester nyughelyénél.
A Bernády Napok hagyományos mozzanatának számító koszorúzáson a szervező Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány és a város életében fontos szerepet játszó civil szervezetek, egyesületek mellett évről évre diákcsapatok is részt vesznek. Idén a Bolyai líceumból, a Református Kollégiumból és a Dr. Bernády György Általános Iskolából érkezett gyermekek vettek részt az ünnepi momentumon, amelyet dr. Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának főkonzulja is megtisztelt jelenlétével.
Az egybegyűlteket Borbély László, a hajdani polgármester nevét viselő alapítvány elnöke köszöntötte.
– Ez mindig egy olyan pillanat, amikor elgondolkozhatunk azon, mi végre vagyunk ezen a világon, mi a teendőnk – mondta Borbély László, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a 19. alkalommal zajló rendezvénysorozat egyik legfontosabb célkitűzése átadni az új nemzedékeknek a Bernády-féle üzenetet, ezért is annyira örvendetes, hogy fiatalok is részt vesznek a polgármester emléke előtt tisztelgő rendezvényeken. A jelenlevők közösen mondták el a Miatyánkot, majd elkezdődött a koszorúzás.
Az ünnepség a továbbiakban a Bernády-szobornál folytatódott.
– Büszkék lehetünk arra, amit sok száz éve felépített ez a közösség. Fontos, hogy fel tudjuk mutatni ezeket az értékeket – hallhattuk a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnökétől az 1994 októberében felavatott szobornál.
– Talán csak a könyves-gyertyás tüntetésen láthattunk akkora tömeget Vásárhelyen, mint a szobor avatásánál – idézte fel Borbély László a 22 évvel ezelőtti pillanatot, amelyre – az ünnepségen ezúttal is részt vett – Balogh József (Cubi) öntőmester nélkül nem kerülhetett volna sor.
Balogh Cubi több száz kiló bronzból öntötte Bernády György szobrát. Az emberek kis szobrocskáikat ajánlották fel a cél érdekében – tette hozzá Borbély László, majd azt is elárulta, hogy számára ez a legkedvesebb szobor Marosvásárhelyen.
Az alapítvány elnöke a Bernády Napok csütörtöki nyitómozzanatára, a premiernek számító sportvetélkedőre is kitért, amely nemcsak tematikájában, forgatókönyvében számított újdonságnak, hanem abban is, hogy román diákok is részt vettek benne.
– Bernády szerette a sportot, az ő idejében már volt teniszélet Vásárhelyen, futballoztak. Ezért is jó, hogy sor kerülhetett erre a sportdélutánra. Az első díjat egy vegyes, magyar és román gyermekekből álló csapat vitte el. Ez is jelzi, hogy Bernády nemcsak a magyaroké, Bernády mindenkié. Jó lenne, ha ezt a jelenlegi városvezetés is megértené, és nem az ünnepség előtt egy nappal helyezné el koszorúját a szobornál – hangsúlyozta Borbély László.
Sportdélután Bernády szellemében
A Szász Albert Sportlíceum tornatermében csütörtök délután zajlott rendhagyó diákvetélkedő főszervezői Vita Csaba, a Pedagógiai Líceum tanára és – a Bernády Napok vetélkedőjéért évről évre felelő – Simon György magyar szakos tanár voltak, munkájukat további 20 személy segítette. A versenyre 12 öttagú, egy-egy pótjátékossal is rendelkező csapat nevezett be, tudásukat, ügyességüket kétszáz szurkoló követte.
Az elméleti próbák során egyebek mellett arra kellett válaszolniuk a versenyzőknek, hogy melyik sportegyesület alakult Bernády polgármestersége idején, és melyik utcában volt az egykori Tornakert. A gyakorlati próbák alatt minifociban és kosárlabdában mérték össze erejüket a játékosok.
Nagy Székely Ildikó Népújság (Marosvásárhely)

Új tárlat nyílt!
A Teleki nemzetségi levéltár története
Október 14-én a Teleki Tékában új időszakos kiállítás nyílt, címe Ex Archivo Telekiana. A Teleki nemzetségi levéltár története. Az új tárlat a nagyközönség számára egy levéltártörténeti bemutatót kínál, melynek keretén belül az érdeklődők fénykép-reprodukciók formájában ismerkedhetnek meg olyan értékekkel, melyeket az alapító család múltjának szerves részeiként és tanúságaiként egy évszázaddal korábban még könyvtárunk épületében őriztek, de amelyek ma már tárolási helyüket tekintve földrajzilag távol esnek Marosvásárhelytől.
A család történetéhez hasonlóan, a Telekiek levéltára is hosszú és gazdag múltra tekint vissza. Más hasonló, hányatott sorsú gyűjteményekkel ellentétben, az évszázadok során komoly veszteségek nem érték, e szerencsés körülmény következményeként az archívum ma is több kutatásnak biztosít forrásanyagot. A témaválasztás aktualitását több szempont is alátámasztja. Egyrészt ez évben kerek századik évfordulóját jegyezzük annak, hogy a gyűjteményt az első világháború viszontagságaitól féltve Budapestre menekítették. De más körülmények is indokolják a szóban forgó archívum ismertetésére tett kísérletet. A könyvtárosok ugyanis gyakran szembesülnek olyan esetekkel, melyekben, a régebbi genealógiai és heraldikai szakirodalom meghaladott hivatkozásait követve, szakemberek és laikusok egyaránt még mindig a Teleki Tékában keresik ezt az anyagot, amelyet 1916-tól a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őriz.
A bemutatott dokumentumok eredeti rendeltetésük szerint jogi aktusok, tulajdonviszonyok, egyházi események, családi ügyletek alátámasztásához szolgáltak bizonyítékul, az iratkiadás legkülönbözőbb területeiről származva. Szép számban fedezhetők fel így köztük családfák, születéseket igazoló okmányok, keresztelési anyakönyvek, eljegyzési, házassági, temetési meghívók, adománylevelek, peres ügy-jegyzékek, végrendeletek, klenódiumjegyzékek és hozománylisták is. Az idő múltával a személyi tulajdonból intézményi megőrzés alá került dokumentumok, meghaladva szűkebb családi vonatkozásaikat, az erdélyi történet tágabb ismeretszféráiba is átívelnek. Nem indokolatlanul nevezték már 19. századi első kutatói a Teleki-levéltárat úgy mint "a közép- és kora újkori Erdély történetének kurta idő alatt ki nem aknázható kincsesbányája".
A Teleki nemzetségi levéltár múltja néhány alaptémára bontva került megjelenítésre a kiállításon. Az intézmény története mellett a gyűjtemény fejlődési folyamatát, őrzési helyeit, kutatását és természetesen összetételét is vizsgáltuk, továbbá kitértünk az archívum rendezésére is, melynek kontextusában az iratok tárolására, konzerválására, valamint kutatására vonatkozó szabályzatot is bemutattuk. Mivelhogy ez utóbbi tevékenységek végzőinek, a levéltárosoknak szerepe is kulcsfontosságú volt a tárgyalt intézmény életében, a hagyaték tárolásáról, rendszerezéséről és tanulmányozásáról gondoskodó személyzet ismertetését sem hagyhattuk figyelmen kívül. Nemzetségi levéltár jellegéből adódóan, az állomány változatos dokumentumtípusokban bővelkedik, így törekedtünk e sokszínűség szemléltetésére is.
A kiállítás több intézmény együttműködésének eredményeként jött létre. A roll up-ok előállításához használt fényképanyag jelentős részét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára biztosította, de mindemellett a Teleki–Bolyai Könyvtár és a Maros Megyei Könyvtár állományából is válogattunk különböző típusú forrásokat. A rendezvényt anyagilag a Maros Megyei Tanács, a Maros Megyei Könyvtár, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas, valamint a Teleki Téka Alapítvány támogatta. Népújság (Marosvásárhely)

Kiegészült a PéterPál Könyvkiadó sorozata
A veszprémi könyvműhely két fáradhatatlan létrehozója és működtetője, Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla újabb szép albumokkal örvendezteti meg a könyvbarátokat. Erdélyi sorozatuk két legfrissebb kötete rövidesen hozzánk is eljut, tizenegy állomásos novemberi bemutató turnéjuk során a szerzők Maros megyét is felkeresik, s könyveikkel jelen lesznek a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron is.
Az Erdély – Hattyúdalocska. Veszprém felé – Erdély felé – Életünk, útjaink címmel kiadott kötetről már írtunk mellékletünkben. A képanyagot biztosító Magyar Örökség díjas fotográfus, Váradi Péter Pál és az irodalomkutató, szövegíró Lőwey Lilla 42 honismereti és irodalmi fotóalbum elkészítése után saját kutató és könyves munkájuk titkaiba nyújt bepillantást ezzel a vallomásos kiadvánnyal. A könyv első két fejezetét a szerzőnő lánya, Soós Andrea írta, aki a könyvbemutatók állandó versmondója, és a gyűjtőmunkának is aktív szemlélője volt. Az album lemezmelléklettel jelent meg, a szerzőpáros erdélyi költőktől származó legkedvesebb verseit tartalmazza Soós Andrea előadásában.
Az Erdély – Kárpátok koronája – Keleti- Kárpátok – Szórványmagyarság 2. tulajdonképp folytatás. A Keleti-Kárpátok 1. kötete, a Kárpát-kanyar tavaly látott napvilágot. A mostani fotóalbum földrajzi szempontból – észak felé haladva – az előző kötetet folytatja. Sőt a korábbi kettőt is, hiszen a Déli- Kárpátok – Ősvárak 1., 2. is szervesen kapcsolódik a mostani könyvhöz. A négy album a Déli- és a Keleti-Kárpátok gerincén, a Kárpátok koronáján hajdan volt "ezeréves határaink" földrajzi és történelmi szépségeit, érdekességeit gyűjti egybe. Bemutatja a festőien szép vidék hagyományait is a fellelhető ősvárakkal együtt. A Keleti- Kárpátok 2-t lapozgatva a Kárpát-kanyart elhagyó Keleti-Kárpátok északi részeit, szépséges hegységeit, szorosait kereshetjük fel. A Zágont ölelő havasok és Mikes Kelemen világába tekinthetünk be. Az Ojtozi-szorosnál elidőzhetünk a hajdani Rákóczi-várnál. A kötet feleleveníti a hős honvédek emlékét is, és szól az egykori határfalu Sósmezőről. Eljutunk a Nemere-hegységbe, a Kászonok vidékére, majd az Úz völgyébe. A Csíki-havasok és a Gyimesi-szoros is felkínálja történelmi emlékeit. Ott Deáky András gyimesbükki "mindenes" a kalauzunk. Az ottani Rákóczi-vár romjaihoz is elvezet, előrevetítve az épület felújítását. Utunk a Békás és a Nagyhagymás Nemzeti Parkot is elénk tárja. A Tarkő, a Csalhó is vonzó világ, majd a Tölgyesi-szoros, a Kelemen- és a Radnai-havasok festőisége bűvöl el. Végül a bukovinai tájakra visz a kötet.
Van egy harmadik ajánlata is a PéterPál kiadónak: a 2017-es falinaptár, amely Tamási Áron- emléklapokból áll össze az író születésének 120. évfordulóján.
Az albumbemutatók sorát a nagyváradi nyitja november 8-án, majd november 9-én Marosvásárhely és Nyárádszereda, 10-én Szováta lesz a helyszín. A következő napokban Csíkszereda, Csíkszentdomokos, Kászonaltíz, Sepsiszentgyörgy, Négyfalu és Brassó olvasói találkozhatnak a vetített képes előadások főszereplőivel, Lőwey Lillával, Váradi Péter Pállal és Soós Andreával. (nk) Népújság (Marosvásárhely)

Petíció az EP-ben az erdélyi restitúció ügyében
Az erdélyi, illetve a felvidéki magyarságot érő jogsértések miatt három ügyben négy petíció fekszik az Európai Parlament petíciós bizottságának asztalán – jelentette be Tőkés László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
„Az egyik a kommunizmus idején elkobzott egyházi ingatlanok visszaadásának érdekében született, a másik a szlovák állampolgárságuktól önkényesen megfosztottak ügye. Két petíció is született a Benes-dekrétumok hatályon kívül helyezésének ügyében" – sorolta a politikus. Mint elmondta, az egyházi ingatlanok ügye a tulajdonjogot és a vallásszabadságot sérti. Példaként említette, hogy csak szeptemberben 12 visszaszolgáltatási kérelmet utasítottak vissza a román hatóságok és újból államosították a református Székely Mikó Kollégiumot.
Tőkés László közölte: a szlovák állampolgárság megvonása etnikai diszkrimináció, illetve alkotmányos jogfosztás a szlovák alkotmány szerint is. Hozzátette, a Benes-dekrétumok ügyében pedig a kollektív bűnösség elve, etnikai diszkrimináció, illetve rasszizmus érvényesül a felvidéki magyarokkal szemben. Annál is inkább, mert 2007-ben a Szlovák Nemzeti Tanács megerősítette a Benes-dekrétumok hatályát – emlékeztetett.
Az EMNT elnöke hangsúlyozta: eredményként könyvelhető el, hogy a bizottság befogadta a petíciókat és várhatóan a jövő év elején tűzik napirendre. Előrehaladást jelent, hogy a bizottság azzal a kéréssel fordult Romániához, hogy adjanak magyarázatot a kialakult helyzetre. „A román hatóságok választ is adtak, ám az csupa mellébeszélés, csúsztatás és hamisítás" – fogalmazott az EP-képviselő. Közölte, az állampolgárság ügyében is bekérték a szlovák hatóságoktól a magyarázatot és az Európai Bizottságtól is szakvéleményt kértek, hozzátéve: ahogy ezek megérkeznek, készen áll az ügy a bizottsági vitára, amiben reményei szerint számíthatnak az Európai Néppártra.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hangsúlyozta, hogy ugyan Romániával és Szlovákiával javulnak a kapcsolatok, de mindkét országban folytatódik a magyarellenes politika. Közölte, a szlovák állampolgársági törvény ügyében azt a tájékoztatást kapta Brüsszelből, hogy az Európai Bizottság elismeri: a petícióban vannak olyan elemek, amelyek esetében fennáll az európai jogszabályok megsértésének gyanúja. Ezért elképzelhető, hogy maga a bizottság indít eljárást. Ilyen jogsértés – folytatta –, hogy az állampolgárság visszavonása tekintetében teljesen hiányzik a jogorvoslat lehetősége.
Lomnici Zoltán közölte: az egész erdélyi magyarság megmaradása szempontjából fontos, hogy az egyházak folytathassák tevékenységüket. Vagyis alapvető érdekük, hogy visszakapják azokat az ingatlanjaikat, amelyek a Románia EU-csatlakozásakor tett vállalásában is szerepelnek. Az a cél, hogy az EU hívja fel Romániát és Szlovákiát arra, hogy az uniós jogszabályokat tartsa be – fűzte hozzá. Kiemelte, ha a szlovákiai és a romániai magyarság fogyását meg kívánják állítani, akkor határozottan fel kell lépni a jogsértésekkel, a beolvasztó törekvésekkel szemben. A petíciókat civil szervezetek, ezeknek vezetői, egyházi vezetők, illetve magánszemélyek adták be a bizottsághoz.
MTI Krónika (Kolozsvár) 

Román és magyar újságírók könyve népszerűsíti Dálnokot
Magyarul, románul már olvasható, és nemsokára angolul is megjelenik az a kötet, amely a háromszéki Dálnok kulturális és turisztikai értékeit, érdekességeit mutatja be riportok formájában – mondta el a Dálnok felfedezése – Román és magyar újságírók Dózsa falujáról című, nemrég bemutatott kiadványról szerkesztője, Gazda Árpád újságíró.
A kolozsvári székhelyű Közösségért Alapítvány kuratóriumának elnöke kifejtette, a kiadványnak köszönhetően nemcsak a hazai és külföldi turisták számára tűnhet vonzónak a település, de a helyiek is rácsodálkozhatnak a Dálnokhoz kötődő értékekre. A Közösségért Alapítvány két évvel ezelőtt megvásárolta a dálnoki Gál-kúriát, amelyben a magyar biedermeier festészet egyik legkiválóbb mestere, Barabás Miklós nevelkedett, a kiadványt az itt székelő Barabás Miklós Központban mutatták be nemrég a szerzők: az alapítvány újságíró és kommunikációs szakemberei.
„Miért kellene 2016-ban felfedezni egy olyan székelyföldi települést, amelynek első írásos említése 1334-ből való? Miért kellene felidézni a faluban született Dózsa György hadvezér alakját, az itt felnőtt Barabás Miklós festőművészét, a közelben eltemetett Gábor Áron ágyúöntőét, akinek az ágyújából Dálnokban is előkerült egy golyó? Miért is kellene beszélni a mondabeli Darius kincséről vagy a II. világháború két nehéz sorsú tábornokáról: Miklós Béláról és Veress Lajosról, akiknek felmenői e faluból származtak, és akik büszkén viselték a dálnoki előnevet; miért a kúriákról és lakóik deportálásáról vagy a község 21. századi önállósodásáról? A dálnokiak és talán még a háromszékiek, a székelyföldiek is úgy gondolhatják: ismerik e történeteket; tanulták az iskolában, hallották a szülői házban, magukba szívták az anyatejjel. Tévednek azonban, ha legyintenek. E kötet szerzői messziről jöttek Dálnokba, és olyan dolgokra is rácsodálkoztak, amelyek fel sem tűntek a helybéliek számára; olyan dolgoknak is utánanéztek, amelyek nem kerültek eddig a helyi érdeklődés homlokterébe” – írta Gazda Árpád a kötet előszavában.
A kötetben 9 szerző – két magyar és hét román újságíró – járja körül a településhez kötődő, figyelemfelkeltő témák különféle vonatkozásait, szó esik többek közt Barabás Miklósról, a biedermeier festészet székely mesteréről, Dózsa György kivégzéséről, a környékbeli mondákról, medvés történetekről és gyógyító forrásokról, de helyi receptekről is. A kiadvány szerzői: Brînduşa Armanca, Marius Cosmeanu, Mona Dîrţu, Gazda Árpád, Ruxandra Hurezean, Liviu Iolu, Andreea Pora, T. Koós Imola. A román és magyar nyelvű kötet a bukaresti Curtea Veche kiadónál jelent meg lapunk munkatársa, Biró István fotóival.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)

Kelemen: a bizonytalanság, a széthúzás és a kishitűség az ellenségünk
Kelemen Hunor szerint a szabadságért folyó mai küzdelem bonyolultabb és megfoghatatlanabb, mint a hatvan évvel ezelőtti, és ma a bizonytalanság, a széthúzás és a kishitűség a legnagyobb ellenség.
Az RMDSZ elnöke az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából tartott péntek esti kolozsvári rendezvényen mondott ünnepi beszédet. Horváth Anna – tisztségéből felfüggesztett – kolozsvári alpolgármester korábbi szavait idézve kijelentette: „Ha bárkit közülünk félreállítanak, százak lépnek a helyébe, hogy folytassák, amit elkezdtünk. Ebben rejlik a mi erőnk. Ez az egyetlen esélyünk a győzelemre.”
Kelemen Hunor kijelentette: a cél adott. „Egy olyan Erdély építése, ahol biztonságban vannak jogaink. Ahol gyermekeinknek van jövője, ahol a tisztességesen dolgozó embert megbecsülik és megfizetik. Egy olyan Erdélyt építünk, ahol a magyar és a román társadalom tud közösen gondolkodni, tervezni és eredményeket felmutatni. És igen, ahol az adónkat ránk költik. Egy olyan Erdélyt, ahol nem volt hiábavaló a szabadságért folytatott küzdelem” – fogalmazott.
A kolozsvári ünnepségen az 56-os kolozsvári megmozdulásokban való részvételért hétévi börtönbüntetésre ítélt Dávid Gyula, 22 évre ítélt Domokos Miklós, három évre ítélt Kelemen Kálmán, kilenc évre ítélt Kiss Béla és öt évre ítélt Nagy Benedek vett át az RMDSZ elnökétől Szabadság-szobor emlékérmet és elismerő oklevelet. Az eseményen levetítették Víg Emese dokumentumfilmjét, amely a kolozsvári 56-os diákmegmozdulásokat és az őket követő megtorlásokat idézte fel. A filmben Böjte Csaba ferences szerzetes vallja, hogy édesapja 56 utáni bebörtönzése, majd szabadulása utáni halála indította el benne azokat a folyamatokat, amelyek a papi pályára vezették.
A kitüntetett 56-os elítéltek közül megszólaló Nagy Benedek – Horváth Anna kolozsvári alpolgármester édesapja – felidézte: a megtorlások által az erdélyi 56 is a román nemzetépítés lépcsőfoka lett. Ennek ürügyén olvasztották be a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetemet a román Babeș Tudományegyetembe. Nagy Benedek úgy vélte, hogy a magyarság számára nem az 56-os elesettek, elmenekültek jelentették a legnagyobb veszteséget, hanem az azt követő Kádár-rendszer, mely „a bitófák árnyékában” érte el, hogy az emberek jól érezzék magukat. A rendezvény keretében mutatták be Benkő Levente Volt egyszer egy 56 című dokumentumriport-könyvének a bővített kiadását.
MTI Krónika (Kolozsvár)

Könyvbemutató: a romániai jezsuiták a 20. században
A történeti változás és az egyházak történelmisége címmel interdiszciplináris egyháztörténeti konferenciát szerveztek Nagyváradon október 27–29. közt.
A szervezők a Posticum Egyháztörténeti és Társadalomtudományi Intézet, a budapesti Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Pécsi Egyháztörténeti Intézet, a Szacsvay Akadémia és az RMDSZ voltak.
A Posticumban csütörtök este tartott nyitóünnepségen a házigazda intézet nevében dr. Nemes István programfelelős köszöntötte az érdeklődőket. Szabó Ödön történész, az RMDSZ Bihar megyei szervezete által alapított Szacsvay Akadémia ötletgazdája elégedettségének adott hangot, hogy immár ötödik éve, jeles szakértők jönnek Váradra megvitatva különböző témákat, kialakítva egy olyan műhelyt, mely aztán mindig letesz valamit a kutatás asztalára, kitermelve érdekes dolgokat.
Életrajzok
Az érdeklődőket ezután Nagy Mihály Zoltán, a bukaresti Román Kulturális Intézet alelnök is üdvözölte, bemutatva egyúttal a meghívottakat, majd ismertette Bánkuti Gábor történész, pécsi egyetemi adjunktus A romániai jezsuiták a 20. században című kötetét. A jezsuiták 1924-ben alapított romániai szerveződése a Szentszék geopolitikai és missziós szándékainak horizontján jött létre, távlatilag a görögkeleti románok áttérését célozva meg. (Erdélyben a jezsuiták 1579-ben jelentek meg először, a katolikus Báthory István fejedelem támogatásával). Mint elhangzott, a téma abból a szempontból is érdekes, hogy egy latin szertartású rend úgy döntött, felvesz a soraiba keleti rítusú személyeket Romániában, s ezáltal egy kicsit úgymond román renddé is vált. Felvetődik tehát az etnikai falakon való áttörés kérdése, miközben arról sem szabad megfeledkezni, hogy a görög katolikusoknak a Rómához fűződő kapcsolata nemzeti identitásmeghatározó tényezőnek is bizonyult (közös latin nyelveredet), illetve a nyugati kultúrkörhöz való kapcsolódás a társadalmi felemelkedés lehetőségét is biztosította. Emellett a görög katolikusok a kommunista rendszer előtt a román identitás megőrzésének egyik záloga voltak Erdélyben, s a 20. század közepén hirtelen azzal kellett szembesülniük, hogy a román ortodoxia első számú ellenségei lettek, s ezáltal még a nemzeti identitásuk is megkérdőjeleződött, melyre mindig oly büszkék voltak.
Az életrajzokat is tartalmazó kiadványban a szerző olyan kérdésekre keresi a választ, mint például: hogyan viszonyultak a római elképzelésekhez a helyi szereplők? Az elvárások és az adottságok miként alakították a jezsuiták romániai közösségét? Az etnikai és felekezeti ellentétek tűzvonalában milyen válaszokat adtak az impériumváltások és politikai fordulatok okozta kihívásokra?
Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro

Erdélyi ötvenhatosokat tüntetett ki Kelemen Hunor
Az 1956-os forradalom kolozsvári eseményeire és szereplőire hívta fel a figyelmet az RMDSZ péntek esti rendezvényén. Az 56 Kolozsváron című megemlékezésen Kelemen Hunor szövetségi elnök erdélyi ötvenhatosokat tüntetett ki.
Kelemen Hunor szövetségi elnök úgy véli, a szabadságért való harc egyben a megújulás története is, csak annak a nemzetnek van joga a történelmi létre, amelyik képes megújulni. Az 1848–1849-es vagy az 1956-os forradalmak elbuktak ugyan, de a nemzetek lelkében és életében elhintették a megújulás magvát. „Ez bátran elmondható azokról is, akik az 1956-os szabadságharchoz itt Erdélyben, Romániában csatlakoztak. Nem fegyverrel álltak a forradalom oldalára, hanem mindenek előtt szívvel, lélekben, szolidaritással és olyan gondolatokkal, amelyek a szabadságszerető emberben nap mint nap életre kelnek és meghatározzák döntéseit. A romániai ötvenhatosokra, magyarokra és románokra, úgy csapott le a kommunista diktatúra, ahogy az a természetéből következett: megtorlásokkal, halálos ítéletekkel, súlyos börtönévekkel, munkatáborokkal” – magyarázta. Nemcsak személyek, hanem intézmények is áldozatokká váltak, Kelemen Hunor a Bolyai Egyetem példáját említette.
Huszonhat éve szabadon emlékeznek meg az 1956-os forradalom hőseire, de a szövetségi elnök kiemelte, az elmúlt hónapok eseményei miatt az idei megemlékezés más volt, mint az előző években. Ezek az események a békés közösség nyugalmának a felborzolásáról szólnak. „Az erdélyi magyarság közel száz esztendeje a mindennapi lét kihívásai, feladatai mellett nap mint nap egyfajta szabadságharcot is vív. Ma, a 21. században nem lövedékek süvítenek, hanem a gyanakvás pusztít” – hangsúlyozta. Elmondta, ennek célja a közösség elbizonytalanítása, ami veszélybe sodorja a jövőt és a szabadságot.
Míg hatvan évvel ezelőtt egyértelmű volt, ki az ellenség, addig ma a szabadságért folytatott küzdelem bonyolultabb és megfoghatatlanabb. Az RMDSZ elnöke úgy látja, az elmúlt évek azt bizonyították, hogy az erdélyi magyar közösség elsősorban magára számíthat, de ez nem zárja ki a közös tervezés és a párbeszéd lehetőségét. Kelemen Hunor szerint az erdélyi magyarság legnagyobb ellensége a bizonytalanság, a széthúzás és a kishitűség: a közösséget veszélyezteti, ha nem bízik magában, ha elbizonytalanodik vagy elbizonyalanítják céljaiban, ha perspektívái beszűkülnek.
„A cél adott: a 21. században egy olyan Erdély építése, ahol biztonságban vannak jogaink, ahol gyermekeinknek van jövője, ahol a tisztességesen dolgozó embert megbecsülik és megfizetik. Olyan Erdélyt kell építenünk, amelyben a transzilván értékekre támaszkodunk, ahol a magyar és a román társadalom tud közösen gondolkodni, tervezni, eredményeket felmutatni. Olyan Erdélyt, ahol az identitás minden elemét, az anyanyelvet, a kultúrát, a vallást szabadon használhatunk, ahol az adónkat ránk költik. Egy olyan Erdélyt, ahol nem volt hiábavaló azt a szabadságharcot megvívni, amelyet önök és sokan, akik nem lehetnek itt, megvívtak” – osztotta meg gondolatait az RMDSZ elnöke. Horváth Anna szavait idézve hozzátette, a közösség ereje abban rejlik, hogy ha bárkit félreállítanak, százak lépnek a helyébe folytatni az elkezdett munkát.
„Az emlékezés összetart, a közös tervezés megerősít. Erőt meríthetünk azok hősiességéből, akik ma már nincsenek itt, akiknek az emléke kötelez bennünket. Közösen kell küzdenünk azokkal, akik most is itt vannak velünk, mert a mi nemzedékünk van olyan szerencsés, hogy személyesen találkozhat az erdélyi ötvenhatosokkal” – zárta beszédét a szövetségi elnök.
Ezt követően Kelemen Hunor tisztelete és köszönete jeléül átadta a Szabadság-szobor Emlékérmet és oklevelet Dávid Gyulának – második Bolyai per, hét év börtönbüntetés –, Domokos Miklósnak – huszonkét év börtönbüntetés –, Kelemen Kálmánnak – első Bolyai per, három év börtönbüntetés –, Kiss Bélának – protestáns teológusok pere, kilenc év börtönbüntetés –, és Nagy Benedeknek – első Bolyai per, öt év börtönbüntetés. Továbbá a tizenkét évre elítélt Filep Jánost, és a kilenc évre elítélt Szekerán Istvánt is megemlítették, akik nem voltak jelen az eseményen.
A megemlékezésen levetítették a forradalom erdélyi szereplőit megszólaltató 1956 Kolozsváron című filmet. A szerkesztő, Víg Emese üdvözölte az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének azon döntését, amelynek köszönhetően a riportfilm megvalósulhatott: „óriási köszönet illeti az RMDSZ Ügyvezető Elnökségét, hogy felmérte annak fontosságát, hogy ezeknek az embereknek a története, sorsa, szenvedése, helytállása meg kell maradjon az utókor számára. Felmérte azt, hogy nemcsak szlogenekkel, hanem emberi példákkal is lehet hatni a környezetünkre”. A filmben Szilágyi Árpád, Nagy Benedek, Koczka György, Dávid Gyula, Péter Miklós, Böjte Csaba és Páll Lajos osztja meg emlékeit. Az alkotás a Video Pontes stúdió közreműködésével, Csép Gergő operatőr és Péter Anna vágó munkájával, illetve Benkő Levente történész szakmai tanácsadásával jött létre.
Ezt követően Dávid Gyula irodalomtörténész tartott előadást 56 Kolozsváron címmel, amelyben a szabadságharc kolozsvári eseményeit ismertette, majd a közönség soraiban ülők is megosztották saját élményeiket a forradalomról.
Záró mozzanatként Benkő Levente Volt egyszer egy 56 című könyvét ismertette Rácz Éva, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, amelyet a helyszínen megvásárolhattak az érdeklődők.
Tasi Annabella maszol.ro

Gálfalvi György kapta a Bernády-emlékplakettet
Gálfalvi György író, szerkesztő vette át a péntek este a 19. Bernády Napok gálaestjén az egykori városépítő polgármesterről elnevezett emlékplakettet.
Évről évre sikerül olyan rendezvényeket szervezni a Bernády Napok alkalmából, amelyek iránt nagy az érdeklődés – mondta Nagy Miklós Kund a péntek esti ünnepi rendezvényen, ahol kisorsolták Kedei Zoltán festményét, átadták a Bernády-emléklpakettet, majd Szilágyi Enikő, Marosvásárhelyről elszármazott, Párizsban élő színművész lépett színpadra Edith Piaf sanzonestjével.
25 éves a Bernády György Közművelődési Alapítvány, mondta el Borbély László, az alapítvány elnöke. Az intézmény megalakulása óta népszerűsíti és ápolja Bernády hagyatékát, szellemiségét, de még mindig sok minden van, amit el kell mondani róla. Halála után ugyanis nagyon keveset beszéltek róla, még 1940-44 között is, a második világháború után, a szocialista érában pedig szinte egyáltalán nem emlegették a nevét, kivételnek számított Marosi Barna, az egyetlen, aki könyvet is írt Bernády Györgyről. Pedig polgármesteri programja, városfejlesztési tervei máig modernek és aktuálisak. Ivóvízhálózatot, szennyvízcsatornát hozott létre, infrastruktúrát, korszerű intézményeket, bevezettette a földgázt, iskolákat építtetett, felvállalta a közegészségügyi gondok megoldását, állami gyermekmenhely létesítését kezdeményezte, illetve segélyalapot az elhagyott gyerekek támogatására, külön pavilon építését a fertőző betegségben szenvedők elhelyezésére. A városrendezés és az építkezések mellett a kultúra terén is jelentős megvalósításokat ért el Bernády György, aki többször is azt hangsúlyozta, hogy „a város civilizációs fokmérője a közművelődés állapota”.
Mint minden évben, ez alkalommal is átadták a Bernády-emékplakettet, amelynek kitüntetettjéről a Bernády Alapítány kuratóriuma dönt. Az idén Gálfalvi György író, szerkesztő, irodalomszervező vehette át a Gyarmathy János szobrászművész alkotta plakettet, amelyet minden alkalommal Balogh József, közismert nevén „Cubi” műhelyében öntenek bronzba.
Gálfalvi György a magyarság legkövetkezetesebb szószólója, a Látó szerkesztője, majd főszerkesztő helyettese, illetve főszerkesztője volt, aki 121 Látó-esten mutatta be a Kárpát-medence magyar irodalmának legjelentősebb képviselőit – méltatta a díjazottat Nagy Miklós Kund.
Gálfalvi rövid köszönőbeszédében elmondta, azért is örvend a díjnak, mert igazolását érzi annak, hogy nem élt hiába, ahogy szerkesztőtársai, barátai sem, akikkel együtt próbálták előbbre tolni az irodalom szekerét. „Az ellenállásnak mindig értelme van és arról ne mondjunk le” – figyelmeztetett, majd hozzátette, hogy „őrizzük meg a humorunkat, mert vannak helyzetek, amelyek eltűréséhez a nevetés ad erőt. Nem csak a múlt évtizedekben volt erre szükség, de az elkövetkezendőkben is szükség lesz rá” – hangsúlyozta.
A gálaest meghívottját, Szilágyi Enikő színművészt jól ismerik a marosvásárhelyiek. A rendszerváltás előtt hagyta el az országot, hollandiai, belgiumi, magyarországi színpadokon lépett fel nagy sikerrel, 2004 óta Párizsban él. A Kultúrpalota nagyszínpadán Edith Piaf sanzonestjét adta elő, Alceo Basseo olasz zongoraművész kíséretében.
Antal Erika maszol.ro