A szórvány igenis megmenthető
Nagyvárad
- Nem igaz, hogy a szórványban élőket nem lehet megmenteni- reagált szerdai sajtótájékoztatóján egy elmúlt hétvégi konferenciára Grim András, az RMDSZ szórványügyi ügyvezető alelnöke.
Az elmúlt hétvégén a Magyar Polgári Egyesület egész napos szórványkonferenciát szervezett, melyen Szilágyi Ferenc egyetemi oktató, az EMNP szakpolitikusa is felszólalt, azon meggyőződésének adva hangot, hogy a szórványban élő nemzeti kisebbségeket nem lehet megmenteni. Erre a kijelentésre reagált szerdai sajtótájékoztatóján Grim András, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének szórványért felelős ügyvezető elnöke, megdöbbentőnek nevezve, hogy egy közéleti szereplő hogy mondhat olyat, hogy a szórványrégiókban élő, ott családokat alapító magyarokat nem lehet megmenteni. Arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt három évben az RMDSZ-nek pont a szórványt érintő programja volt a legsikeresebb. Szervezetépítésbe fogtak, tizenkét községben hoztak létre új szervezeteket: Kövesegyházán, Dernán, Oláhszentmiklóson, Cséffán, Mezőbikácson, Váradszentmártonban, Szentandráson, Érábrányban, Vársonkolyoson, Diófáson, Nagyürögdön és Köröskisjenőn. Utána két nyári szórványprogramot indítottak 2011-ben és 2012-ben, több mint 20 településen rendeztek fórumokat, kulturális eseményeket, honosítási ügyintézést, és emellett könyvgyűjtést is meghirdettek, melynek keretében több ezer kiadvánnyal tudták gazdagítani a szórványkönyvtárakat.
Mindezen akciók sikerességét az elmúlt évi önkormányzati választások is jelezték, hiszen olyan helységekben jutottak mandátumhoz a tanácsokban, ahol eddig nem rendelkeztek képviselettel, például Diófáson, Alsóbiharkristyoron, Nagyürögdön, Érábrányban vagy Vársonkolyoson. Ugyanakkor 14 szórványközségben indítottak helyi listát, Telkiben pedig újraindult a magyar oktatás. „Közösségszervezéssel tehát szép eredményeket tudunk elérni a szórványban is. Nyilvánvaló, hogy ehhez szükséges a történelmi magyar egyházaknak, a civil szervezeteknek és az RMDSZ-nek az összefogása”, hangsúlyozta az ügyvezető alelnök. Hozzátette: sajnos negatív példák is vannak, hiszen Váradfenesen az RMDSZ ellen elindult EMNP ugyan nem jutott be a helyi tanácsba, de azért „sikerült” elvinnie egy testületi helyet, és az öt magyar önkormányzati képviselő helyett most csak négy van.
Önfeladás
Grim András azt is kiemelte, hogy a magyar kormány is hisz a szórvány jövőjében, hiszen a Bethlen Gábor Alap által meghirdetett pályázatok kiemelt figyelmet szentelnek ennek. Hangsúlyozta: azért is sajnálja, hogy a szórvánnyal kapcsolatban ilyen negatív attitűdök jelentkeznek, mivel nagyon sok ember dolgozik a tárgyal három régióban- a Sebes Körös völgyében, a Belényesi-medencében és Dél-Biharban- annak érdekében, hogy sikereket érjenek el. „Szilágyi Ferenc az ominózus kijelentésével ezeknek az embereknek a munkáját becsülte alá és vette semmibe, és ez nem jó, hiszen ha mi magunk mondunk le a szórványtelepülésekről, akkor saját magunk húzzuk az etnikai vonalakat még inkább visszafele, és ez hosszú távon ahhoz vezet, hogy önfeladás által valóban eltűnünk”-vélekedett.
Végül az ügyvezető alelnök arra is kitért, hogy az elkövetkezendő időszakban a hangsúlyt a kulturális rendezvényekre szeretnék helyezni, de ezen kívül folytatják a szervezetépítést is a szórványban, új körzeteteket alapítanának Fegyverneken, Esküllőn és Tataroson.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro,

Elődeink hagyatékának nyomában
Bútor- és üvegfestés, faragás, batikolás és ékszerkészítés mellett a hagyomány megőrzése és a magyarságtudat erősítése is célja volt az Elődeink hagyatékának nyomában címmel meghirdetett programnak.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázaton a Pro Terra Alapítvány sikeresen pályázott, így több mint harminc gyergyószentmiklósi 14-18 év közötti fiatal is részt vett a programban, alkotásaik elektronikus formában tekinthetők meg.
„Az Elődeink hagyatékának nyomában című programban ötnapos táborra pályáztunk, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék a magyar kultúrát, a székely motívumok világát" – tájékoztatott Szőcs Zsuzsa, a Pro Terra Alapítvány vezetője, majd beszélt a Zetelakán sorra került táborról.
„A résztvevők maguk döntöttek, hogy milyen kézművességi formát választanak, volt, aki a rendelkezésre állók közül minden tevékenységbe belekóstolt (üvegfestés, faragás, batikolás, bútorfestés és ékszerkészítés), de olyan is, aki csak a bútorfestés mellett döntött, és több tárgyat is kifestett. Zetelakán Dimén Levente földrajz szakos tanár vezetett körbe a székely kapuk birodalmában, mesélt a népi szokásokról, hiedelmekről is, majd ellátogattunk Szabó Gábor asztalos mesterhez, aki a faragás rejtélyeit mutatta be a fiataloknak. Hazaérve közel egy héten át zajlott az alkotás, azokból a motívumokból és tudásból kiindulva, amit a táborban figyelhettek meg a fiatalok" – mesélte Szőcs Zsuzsa. Hozzáfűzte: ez a második olyan nagyobb programjuk volt, melyen a hagyományőrzés, a magyar identitástudat kialakítása, illetve őrzése irányába nyitottak.
A program befejeztével a táborban készült alkotásokat elektronikus formában „állítják” ki a http://www.facebook.com/proterrart oldalon, a hét végén már megtekinthetők lesznek.
Baricz Tamás Imola
Székelyhon.ro,

Nagyenyedi emlékülés a Parlamentben
Nincs európai azonosságtudat a nemzetek azonosságtudata nélkül
Nincs és nem lehet sikeres Európa szilárd európai azonosságtudat nélkül, európai azonosságtudat pedig nincs és nem lehet az európai nemzetek azonosságtudata és önismerete nélkül – mondta Kövér László pénteken a Parlamentben.
Az Országgyűlés elnöke a Bethlen Gábor Kollégium alapításának 390. és Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen kiemelte: közösségi önismeret csak jó iskolák által lehetséges, ezért lehet biztos iránytű a nagyenyedi kollégium a XXI.században is.
Rámutatott: a magyar kultúra számára a nagyenyedikollégium jelkép, az örök újrakezdés erdélyi jelképe.
Kövér László szerint akkor alakult a nagyenyedikollégium, amikor Európában nem a nacionalizmus, hanem a racionalizmus vezérelte a politikai erőket, és Bethlen Gábor, valamint Apafi Mihály egyaránt uralkodásuk egyik legfontosabb feladatának tekintették az iskolák és tudományos intézmények létrehozását, fejlesztését.
Kitért arra is, hogy a történelem forgatagában török, tatár, labanc vagy éppen kommunista rombolás után a nagyenyedikollégium mindig talpra állt. Fennállása alatt a kollégium becslések szerint csaknem negyvenezer hallgatót fogadott falai közé - jelezte.
Az Országgyűlés elnöke kiemelte, hogy a sokszínű Erdélyben a kollégium a román-magyar együttélés tükre is: volt idő, amikor az együttélés rombolást, sebeket okozott a kollégiumnak, és "van idő, mint napjainkban is, amikor a románok és magyarok együttműködése épülést és fejlődést eredményezett a nagyenyedi kollégium életében".
A Házelnök ezért külön köszönetet mondott a helyi polgármesternek, a nagyenyedi városvezetésnek, Szőcs Ildikó igazgatónak és a kollégium irányítóinak, akik – mint hangsúlyozta -– példás együttműködésükkel bizonyítják: a ráció és a racionalizmus, illetve a románok és magyarok közötti kölcsönös tisztelet ma is otthon van Enyeden.
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a kormány elmúlt három éves tevékenysége nyomán gyökeres fordulat következett be a magyar nemzetpolitikában.
Gyökeres fordulat, amelynek eredményeképpen írott törvényekkel erősítették meg a nemzeti összetartozás kötelékeit. Azokat a kötelékeket, amelyek súlyos sérüléseket szenvedtek az elmúlt évszázad háborúi során, később a kommunista terror, majd "az utólag álságosan puhának minősített, de valójában cinikusan kegyetlen, sorsok tízezreit megkeserítő, és a nemzet egészét béklyóba kötő diktatúra idején" – fejtette ki.
Úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta eltelt évtizedek mutatják, hogy a vajúdás hosszú, a szülés pedig nehéz volt, de az eredmény több mint bíztató, és nincs ok kételkedni abban, hogy a nemzetpolitikai célok többé nem rendelődhetnek alá semmilyen más érdek, így a külpolitikai érdek alá sem.
Kiemelte: az oktatás és a művelődés csak anyanyelven nyújthatja a legtöbbet, és csak akkor, ha az a lehető legszélesebb körből merít. Tudjuk és hisszük, hogy aki iskolát épít és fenntart, az a jövőt építi – mondta köszöntőjében a helyettes államtitkár, aki kitért arra is: hogy két évvel ezelőtt hozzájárultak az étkezde rehabilitációjához, idén pedig jelentős összeggel segítik az épületkomplexum teljes megújulását.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy Bethlen Gábor reálpolitikus volt, és mindvégig megmaradt annak. Fejedelemsége idején a Tündérkertben virágzás indult minden téren, és nem véletlenszerűen alapított iskolát, hanem uralkodása szerves részévé tette.
Kiemelte: az erdélyi református oktatás története sikertörténet. Vigyázzunk erre a sikerre - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az erdélyi magyarság jövője művelődési és tudásszintjének emelésén áll vagy bukik.
Az ünnepségen résztvevőket köszöntötte Mihai Horatiu Josan, Nagyenyed polgármestere is.
A rendezvényen elhangzott, hogy a kollégium az erdélyi oktatás és művelődés szellemi fellegvára, falai közül a tudomány, a művelődés, a művészetek jeles képviselői kerültek ki, vonzás és hatásköre kiterjedt Erdély mellett a Partiumra, és a Felvidékre is.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad

Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi autonómia-tüntetésen
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi tüntetésen - jelentette be Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szombaton a szövetség döntéshozó testületének marosvásárhelyi ülésén.
Korábban a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) javasolta, legyen március 10. a Székely Szabadság Napja, és erre a napra a Székelyföldnek területi autonómiát követelő demonstrációt hirdetett Marosvásárhelyre. A kezdeményezéshez az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is csatlakozott.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke szombaton kijelentette: a magyar szabadság napja - március 15. - a székelyeké is, és a székelyeknek is a legfontosabb a piros-fehér-zöld zászló.
Kifejtette, az RMDSZ sokéves küzdelme áll amögött, hogy 1997 óta a román államfők és miniszterelnökök is köszöntik a magyar közösséget március 15-én, és hogy 2002 óta az erdélyi magyarok szabadon használhatják ünnepeiken a piros-fehér-zöld lobogót. Hozzátette, nem akarja szembeállítani ezt egy regionális közösség fontos jelképével - a székely zászlóval - , de fontosabb üzenetnek tartja, hogy "egy a zászló". Ezért azt javasolja, az RMDSZ ne vegyen részt a megmozduláson.
Kelemen Hunor - hivatali elődje felszólalása után - közölte: ezt az álláspontot támogatták az RMDSZ szűkebb vezető testületei is.
"Az RMDSZ nem lesz az SZNT, vagy az EMNP utánfutója. Ezt a tüntetést nem mi szervezzük, ezért nem veszünk részt" - jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette, egy ilyen megmozdulás nem segíti, hanem rontja Székelyföld autonómiájának esélyeit.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombaton elfogadta a Csíkszeredában május 25-én megtartandó 11. RMDSZ kongresszus előkészítésének menetrendjét.
Az SZKT határozatot fogadott el arról is, hogy 2013-at Bethlen Gábor, illetve Kós Károly emlékévvé nyilvánítja - Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400. és Kós Károly születésének 130. évfordulója alkalmából.
Marosvásárhely, 2013. február 23., szombat (MTI) -

Csak valós történésekre alapuló mondák születtek Mátyásról
Lámpások vitték az égbe az idei ünnepség hírét
Legalább egy-két nap erejéig becsempészni életünkbe a reneszánsz értékeket, hangulatot, életérzést – ezzel a csöppet sem titkolt szándékkal szervezi meg évről évre Mátyás-napi rendezvény- és ünnepségsorozatát a kolozsvári Amaryllis Társaság. Idén kerek évforduló is gazdagította a tematikát, mivel Mátyás királyunk 570 esztendővel ezelőtt született. A szervezők minden évben igyekeznek valamilyen különlegességgel is előállni a hagyományos programok mellett: idén kezdő mozzanatként lámpásokat eresztettek szélnek február 22-én, pénteken este a Főtérről. Ezt régizene-koncert követte a Bánffy-palotában, Szerelmes mese címmel, a Trei parale együttes előadásában. A szombat délelőttöt hagyományosan a gyermekeknek szentelték: a Mátyás-házban közös mesekönyv született. A téma azonban a délutánba is belenyúlott, szakemberek a Mátyás-mesék népszerűségének titkáról értekeztek, majd a Carmina Danubiana együttes koncertezett. A program ünnepi misével zárult.
Királyi udvar a könyvtárban
A Mátyás király születésnapjának 570. évfordulójára szervezett rendezvények kavalkádjában a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtára ezúttal Mátyás, az igazságos címmel szervezett játékosan ismeretbővítő programot kisiskolások számára azzal a céllal, hogy megismertesse és megértesse leghíresebb királyunk ellentmondásos személyiségét. A tevékenységre kíváncsian és a gyermeki játékosság szellemében jelentkeztek a Donát negyedi Onisifor Ghibu Természettudományi Líceum magyar tagozatának alsósai, Illés Csilla, Diószegi Roberta Beáta, Korábián Krisztina tanítók, valamint Lőrincz Andrea segítőpedagógus kíséretében.
A királyunkról való lényegesebb tudnivalók bemutatása után meseolvasás következett, a mese témáját a kicsik rajzolással, a nagyobbacskák pedig a hallottak elmélyítéséhez hasznos feladatlappal folytathatták, majd a jó hangulat elmélyítése érdekében énektanítással és a Mátyás király szobrászt keres mozgásos játékkal zárult a program. A hangulat és a tudásvágy megvolt, csupán a rohanó idő nem volt cinkostársunk, így bármennyire is jó volt királyi vendégnek lenni, az időutazás határideje lejárt, és elkövetkező alkalmak ígéretében elérkezett a búcsúzás ideje is.
Miklós Erika
Kódex születik
Az Amaryllis Társaság és a kolozsvári gyerekek összefogásával szombaton egyedi projekt született. Mátyás király szülőháza délelőtt néhány órára komoly műhelymunka helyszínévé vált: seregnyi szorgoskezű kis művész merített ihletet Markó Botond meséjéből, a Ficfakirályból, amelyet Kürti Andrea már előzőleg papírra vetett, így az alkotó kedvnek, csupán a képzelet szabhatott határt, s elkezdődhetett a valódi munka, az illusztrálás. Zsírkrétával, színes ceruzával, vízfestékkel, ecsettel, kézzel, ki amihez hozzáfért. Itt mindenki megtalálta a számára legmegfelelőbb kifejezési eszközt. A sokszínű és vidám alkotásokhoz mindenki hozzátett egy keveset. Különösen jó érzés volt látni, hogy a modern kor hősei, a mesék, filmek és rajzfilmek megannyi változatos karaktere közt a nagy orrú király alakja éppúgy megtalálja a helyét a gyerekek szívében. Mindenki ismeri ezt az álruhás igazságosztót, minden gyermek fejében ott lakozik a róla alkotott kép, amely testet öltött az általuk készített kódex lapjain.
A munkában elfáradt illusztrátorok addig sem unatkoztak, míg később érkező társaikat a tervezőasztalhoz engedték. Szórakoztatásukról Both József és Zsuzsa, valamint a Csereklye zenekar gondoskodott mesés játékkal, tánccal. A vidám forgatag egyaránt magával ragadott kicsiket és nagyokat, szülőket és nagyszülőket, s egészen a kódex kiállításáig tartott az önfeledt mulatság. Trombiták harsonájára ekkorra halkult el az énekszó, s álltak meg egy pillanatra a fürge lábak, hogy mindenki megtekinthesse a közös munka gyümölcsét.
A nyolc darab 70x100 cm-es ív jól látható helyre került, így végül képzeletben mindenki végigforgathatta lapjait, s a Mátyás király koronázásáról szóló mese életre kelt.
Simó Helga
Mesékről meséltek
Lelkileg és szellemileg egyaránt gazdagodhattak a kolozsváriak a délutáni kerekasztal-beszélgetésen, ahol három különböző területen dolgozó szakember járta körül a Mátyás-mesék és -mondák különleges világát. Miből fakad a királyról szóló történetek népszerűsége? Melyek azok az értékek, amelyeket Hunyadi Mátyás emlékezetes cselekedeteiből, megnyilvánulásaiból ihletve a mesék, mondák is előszeretettel felhasználnak? Milyen hatást gyakorolnak az értékek az olvasókra, a felnőttekre és a gyerekekre? Többek között ezekre a kérdésekre kaphattunk választ Antalfai Márta magyarországi pszichológustól, Keszeg Vilmos néprajzkutatótól és Lupescu Radu művészettörténésztől, akikkel Kurta József beszélgetett.
Lupescu Radu kifejtette: mozgalmas és érdekes, eseményekben gazdag az 1458 és 1490 közötti időszak, Hunyadi Mátyás uralkodásának több mint harminc esztendeje, amikor szinte minden évben vezetett hadjáratot, és a többi királytól eltérően erőteljes nyugati politikát folytatott. – A rengeteg esemény közrejátszott abban, hogy különféle történetek keringtek a cselekedeteiről, bizonyára már az ő korában is. Szorosan összefonódik viszont ez a fókusz apja, Hunyadi János alakjával, akiről szintén sokat regéltek. Roppant gazdag irodalma van ennek, nem csak a magyarok, de a szomszédos népek körében is, és valahol ez folytatódik Mátyás király esetében – magyarázta Lupescu Radu. Tartalmi szempontból persze jócskán eltér apa és fia folklorisztikus megközelítése: míg Hunyadi János vonatkozásában inkább a győzedelmes hadjáratokra esik a fő hangsúly, s a történetek a hadvezér alakját állítják előtérbe, addig a Mátyásról szóló mesék egészen másról szólnak.
Keszeg Vilmos utalt arra, hogy nagyon széles a skála, amelyen a király alakjához kapcsolódó értékek sorakoznak: a harcos vitézség, a leleményesség és az őszinteség tisztelője, a szegények pártfogója, segítőkész és jószívű, a dolgozó ember felkarolója és tisztelője, mindeközben pedig erőskezű uralkodó is, aki az öntelt, hatalmával visszaélő hatóságot képes rendre utasítani, és igazságot szolgáltatni. Műfaji szempontból is igencsak változatos kép tárul elénk: míg az anekdotákban az urakat megleckéztető Mátyás jelenik meg, a tréfás mesékben fizikai ereje helyett a leleményessége kerül előtérbe. – Gyakran hallhatunk olyasmit, hogy legendák szólnak Mátyásról, ez azonban nem igaz: a legenda istenekről, szentekről, vallási személyekről szóló történet, a Mátyás király történetek nagy része viszont monda, amely a valóság elemeire épül – hangsúlyozta Keszeg Vilmos.
Akárcsak a tündérmesékben, a Mátyás-mesék esetében is győzedelmeskedik a jó, a rossz pedig megkapja méltó büntetését, gyermekek és felnőttek épülésére, lelki világuk pozitív fejlődésére egyaránt alkalmasak tehát. Antalfai Márta úgy fogalmazott: „az emberi fantázia és képzelet egészen a lélek mélyéig hatol, onnan jönnek a vágyak, amelyek ezekben a mesékben is megfogalmazódnak – mindenekelőtt a jóság, az igazmondás és az igazságtevés, amely számos Mátyás-mese üzenete. – A másik ilyen témakör az okosság: olyan készségeket, képességeket szerepeltetnek – furfangosság, talpraesettség –, amelyek révén a legnagyobb bajból is győztesen kerülhetnek ki a szereplők. Ezekben a mesékben nem csak a király okos, hanem azok az emberek is, akik hatalmas furfanggal, erővel, bátorsággal rendelkeznek, amely által kiemelkedhetnek a többiek közül, ilyen például Mátyás király kovácsa – mondta a pszichológus. Véleménye szerint kicsik és nagyok fejlődésére egyaránt jó hatással lehetnek ezek a mesék, hiszen megtanítanak arra, hogy mindig van megoldás, még a kilátástalannak tűnő helyzetek és az elkeseredettség közepette is, ugyanakkor pedig az empátiakészséget is fejlesztik.
A beszélgetés után a Carmina Danubiana (Juhász Katalin, Csörsz Rumen István, Szabó Zoltán, Orci Géza) régizene-együttes koncertezettMátyás király és a Hunyadiak emlékezete a folklórban címmel.
Ferencz Zsolt
Zárszó a templomban
A Kolozsmonostori Kálvária-templomban vasárnap délelőtt megtartott ünnepi misén fejeződtek be az idei Mátyás Napok. Kádár István plébános arra figyelmeztette a templomot zsúfolásig megtöltő jelenlévőket, hogy Mátyás királyról csakis a szeretet és a tisztelet jegyében emlékezhetünk meg.
A jelenlegi mulandó és a jövőbeli örök haza közötti kapcsolatot a hit teremti meg. Amint pénteken este az égbe szállt a sok-sok lampion, legyen a szívetekben lévő hit is a lampion fényéhez hasonló. Ahogy Jézus mondja: ügyeljetek a hit lámpására, hogy az ki ne aludjon. Ne váljunk közömbössé a hit iránt. Folyamatosan vizsgáljuk meg magunkban azt, hogy élő hittel rendelkezünk-e – figyelmeztetett a plébános.
Bitay Levente kolozsvári magyar konzul beszédében először gratulált a szervezőknek a példaértékű Mátyás-napi rendezvényért, majd a kultúra összekötő hatásáról értekezett. A mise a Himnusz eléneklésével ért véget.
A rendezvényen közreműködött a Lux Aurumque csíkszeredai kamarakórus és a MUN Schola (karnagy: Ványolós András). Három kortárs zeneszerző művét adták elő; az erdélyi származású Orbán György Ave verum, az amerikai Eric Whitacre Lux Aurumque és az észt Arvo Pärt Magnificat című művét tolmácsolták. Három külön zenei világba nyerhettünk betekintést, amelyet a (főként) profi zenészekből álló kórus tökéletes, muzikális előadása kovácsolt eggyé.
A rendezvénysorozat létrejöttét támogatta a Verbau Romania Kft., a Bethlen Gábor Alap és az FKM Építészműhely.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár),

Csíkszeredában tart kongresszust az RMDSZ
Ülésezett a Szövetségi Képviselők Tanácsa
Az SZKT szombati ülésén, amelyre a Kultúrpalota nagytermében került sor, határozatot fogadtak el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség XI. kongresszusának helyszínéről és időpontjáról is.
A kongresszusra Csíkszeredában, május 25-én kerül sor. Határozat született a kongresszus előkészítésének ütemtervéről, a kongresszusi képviselet kiválasztásáról, valamint az alapszabályzat- módosító és a kongresszusi dokumentumokat kidolgozó bizottságok struktúrájáról, amelyek személyi összetételéről a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) dönt.
A testület ugyanakkor határozatot fogadott el az RMDSZ kongresszusi biztosának személyéről és hatásköréről. Kongresszusi biztos Kovács Péter főtitkár, ő koordinálja a szervezési tevékenységet, összehangolja az alapszabályzat-módosító, illetve a kongresszusi dokumentumokat előkészítő bizottság munkáját, részt vehet ezek ülésein, és folyamatosan tájékoztatja a SZÁT tagjait, illetve felügyeli a küldöttek kijelölési folyamatának szabályosságát a területi szervezetek, platformok és a MIÉRT szintjén.
Bethlen Gábor- és Kós Károly- emlékév
Az SZKT határozatban nyilvánította a 2013-as esztendőt Bethlen Gábor- és Kós Károly- emlékévvé. Ez a két személyiség sokat tett a magyarságnak életerős közösségként a szülőföldön való boldogulása, az otthonteremtés érdekében. Idén ünnepeljük Bethlen Gábor erdélyi fejedelemmé választásának 400., illetve Kós Károly születésének 130. évfordulóját. Az RMDSZ követendő példának tartja Bethlen Gábor és Kós Károly hitvallását: a kitartó, konok építkezés, a nap mint nap elvégzett munka, a magyar nyelvhez, önazonosságunkhoz való ragaszkodás biztosítja az erdélyi magyar nemzetközösség jövőjét, áll egyebek mellett a Szövetségi Képviselők Tanácsa által elfogadott határozatban.
A legnagyobb kihívás a régióátszervezés
Kelemen Hunor szövetségi elnök a tanácskozás végén a sajtónak nyilatkozva a régióátszervezést nevezte a legnagyobb kihívásnak, amely ebben az esztendőben elkészül. – Nem mindegy, milyen közigazgatási szint lesz a falvak és városok után: lesz megye és lesz régió, vagy nem lesz megye, csak régió, illetve milyen hatásköröket kap a régió, amennyiben a megyék is megmaradnak. Az is kérdés, honnan veszik el ezeket a hatásköröket, a kormánytól, vagy a megyei önkormányzatoktól? Milyenek lesznek ezek a régiók? Milyen összetételűek, milyen nagyságúak, az erdélyi magyarságnak ezen belül a döntéshozó testületben lesz-e, lehet-e szerepe, vagy teljesen kiszorul minden olyan döntéshozatalból, amely a városi és a községi önkormányzati szint fölött zajlik. Ezért nagyon fontos, hogy párbeszédet keressünk, alternatívákat javasoljunk, olyan érvekkel jöjjünk, amelyek mögött statisztikai adatokra alapozott szakmai érvek állnak, és emellé tegyük az etnikai dimenziót, mert azt nem lehet megkerülni, de azt sem szabad engedni, hogy teljesen átcsússzon egy etnikai dimenzióba.
Szórványhálózat a szülőföldön való boldogulásért
Beszélt a budapesti Kárpát-medencei Képviselők Fórumán elhangzott javaslatról, amelyet Szász Jenő, a budapesti nemzetstratégiai intézet vezetője vetett fel, és amely sok vitát váltott ki Erdélyben. – Azt mondom, és véleményem szerint ezt mondja a Szövetségi Képviselők Tanácsának minden felszólalója is, hogy nem szabad ezt a paradigmaváltást még csak fölvetni sem, mert nem mondhatjuk azt, hogy a szülőföldet föladjuk, elhagyjuk. Nem fogadhatjuk el azt, hogy a szórványmagyarság számára ebben a pillanatban nem próbálunk perspektívát, jövőképet nyújtani a saját szülőföldjén. Mi az elmúlt 23 évben szórványhálózatot építettünk, 12-13 szórványkollégiumunk működik, magyarul tanulhatnak a gyerekek, kulturális és szórványmenedzsment-programokat indítottunk. Olyan szórványstratégiánk van, amellyel az elmúlt esztendőkben a népességfogyás ellenére is – a magyar identitás, a szülőföldön való megmaradás megerősítésével – pozitív eredményeket ért el és mutatott fel a szövetség – jelentette ki Kelemen Hunor.
Az alkotmánymódosítás is "megér egy misét"
Az alkotmánymódosításról azt mondta, sok vitát váltott ki, és még sokat ki fog váltani az első cikkely, amelynek a módosítására nincs lehetőség, mert egy másik cikkely megtiltja. – De ez nem jelenti azt, hogy ne érne meg egy misét, ahogy mifelénk mondanák, ne lehetne ezekről a kérdésekről vitázni. Kell és szabad és fogunk, jelentette ki a szövetségi elnök.
Véleménye szerint mindig lehet olyan megoldásokat találni, amelyek közelebb visznek a valósághoz. Az elnök szerint egyik ilyen megoldás az 1-es cikkely kiegészítése, vagy ha ezt nem fogadnák el, akkor egy másik cikkelybe belefoglalni azt, hogy a Romániában élő őshonos nemzeti kisebbségeket az alkotmány államalkotó tényezőként ismeri el. Kijelentette: erre van példa Európa néhány országában, úgyhogy nem lenne precedens nélküli, ugyanakkor valóban megadná azt az erdélyi magyaroknak és a többi romániai kisebbségnek is, hogy államalkotó tényezőként elismerve őket, nem éreznék magukat másodrangú állampolgárnak, hanem azt éreznék, hogy ők ennek az országnak egyénként, családként, közösségként a románokkal egyenértékű polgárai, közösségei.
A részletekre visszatérünk.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely),

Nagyenyedet ünnepelték a budapesti Országházban
A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium alapításának 390. és Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából rendeztek ünnepséget a magyar Országház épületében.
A rendezvényen Kövér László házelnök leszögezte: nincs és nem lehet sikeres Európa szilárd európai azonosságtudat nélkül, európai azonosságtudat pedig nincs és nem lehet az európai nemzetek azonosságtudata és önismerete nélkül.
Az Országgyűlés elnöke kiemelte: közösségi önismeret csak jó iskolák által lehetséges, ezért lehet biztos iránytű a nagyenyedi kollégium a 21. században is.
Rámutatott: a magyar kultúra számára a nagyenyedi kollégium jelkép, az örök újrakezdés erdélyi jelképe. Kövér László szerint akkor alakult a nagyenyedi kollégium, amikor Európában nem a nacionalizmus, hanem a racionalizmus vezérelte a politikai erőket, és Bethlen Gábor, valamint Apafi Mihály egyaránt uralkodásuk egyik legfontosabb feladatának tekintették az iskolák és tudományos intézmények létrehozását, fejlesztését. Kitért arra is, hogy a történelem forgatagában török, tatár, labanc vagy éppen kommunista rombolás után a nagyenyedi kollégium mindig talpra állt. Fennállása alatt a kollégium becslések szerint csaknem negyvenezer hallgatót fogadott falai közé – jelezte. Az Országgyűlés elnöke kiemelte, hogy a sokszínű Erdélyben a kollégium a román–magyar együttélés tükre is: volt idő, amikor az együttélés rombolást, sebeket okozott a kollégiumnak, és „van idő, mint napjainkban is, amikor a románok és magyarok együttműködése épülést és fejlődést eredményezett a nagyenyedi kollégium életében”. A házelnök ezért külön köszönetet mondott a helyi polgármesternek, a nagyenyedi városvezetésnek, Szőcs Ildikó igazgatónak és a kollégium irányítóinak, akik – mint hangsúlyozta – példás együttműködésükkel bizonyítják: a ráció és a racionalizmus, illetve a románok és magyarok közötti kölcsönös tisztelet ma is otthon van Enyeden. Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a kormány elmúlt hároméves tevékenysége nyomán gyökeres fordulat következett be a magyar nemzetpolitikában. Gyökeres fordulat, amelynek eredményeképpen írott törvényekkel erősítették meg a nemzeti összetartozás kötelékeit. Azokat a kötelékeket, amelyek súlyos sérüléseket szenvedtek az elmúlt évszázad háborúi során, később a kommunista terror, majd „az utólag álságosan puhának minősített, de valójában cinikusan kegyetlen, sorsok tízezreit megkeserítő és a nemzet egészét béklyóba kötő diktatúra idején” – fejtette ki. Úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta eltelt évtizedek mutatják, hogy a vajúdás hosszú, a szülés pedig nehéz volt, de az eredmény több mint biztató, és nincs ok kételkedni abban, hogy a nemzetpolitikai célok többé nem rendelődhetnek alá semmilyen más érdek, így a külpolitikai érdek alá sem. Kiemelte: az oktatás és a művelődés csak anyanyelven nyújthatja a legtöbbet, és csak akkor, ha az a lehető legszélesebb körből merít. Tudjuk és hisszük, hogy aki iskolát épít és fenntart, az a jövőt építi – mondta köszöntőjében a helyettes államtitkár, aki kitért arra is: hogy két évvel ezelőtt hozzájárultak az étkezde rehabilitációjához, idén pedig jelentős összeggel segítik az épületkomplexum teljes megújulását. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arról beszélt, hogy Bethlen Gábor reálpolitikus volt, és mindvégig megmaradt annak. Fejedelemsége idején a Tündérkertben virágzás indult minden téren, és nem véletlenszerűen alapított iskolát, hanem uralkodása szerves részévé tette. Kiemelte: az erdélyi református oktatás története sikertörténet. Vigyázzunk erre a sikerre – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az erdélyi magyarság jövője művelődési és tudásszintjének emelésén áll vagy bukik. Az ünnepségen résztvevőket köszöntötte Mihai Horaţiu Josan, Nagyenyed polgármestere is. A rendezvényen elhangzott, hogy a kollégium az erdélyi oktatás és művelődés szellemi fellegvára, falai közül a tudomány, a művelődés, a művészetek jeles képviselői kerültek ki, vonzás- és hatásköre kiterjedt Erdély mellett a Partiumra és a Felvidékre is.
Krónika (Kolozsvár)

Az RMDSZ nem tüntet (Szövetségi Képviselők Tanácsa)
Az RMDSZ nem vesz részt a március 10-i marosvásárhelyi tüntetésen – jelentette be Kelemen Hunor elnök szombaton a szövetség döntéshozó testületének marosvásárhelyi ülésén. Nem akarnak az SZNT és az EMNP utánfutójává válni, ők a szülőföldön maradásért dolgoznak, és azon lesznek, hogy az alkotmánymódosítás során a romániai magyarságot államalkotó tényezőnek nyilvánítsák – ígérte.
Markó Béla szenátor, az RMDSZ volt elnöke az SZKT ülésén kijelentette: a magyar szabadság napja – március 15. – a székelyeké is, és a székelyeknek is a legfontosabb a piros-fehér-zöld zászló. Kifejtette, az RMDSZ sokéves küzdelme áll a mögött, hogy 1997 óta a román államfők és miniszterelnökök is köszöntik a magyar közösséget március 15-én, és hogy 2002 óta az erdélyi magyarok szabadon használhatják ünnepeiken a piros-fehér-zöld lobogót. Hozzátette, nem akarja szembeállítani ezt egy regionális közösség fontos jelképével – a székely zászlóval –, de fontosabb üzenetnek tartja, hogy „egy a zászló”. Ezért azt javasolja, az RMDSZ ne vegyen részt a megmozduláson. Kelemen Hunor – hivatali elődje felszólalása után – közölte: ezt az álláspontot támogatták az RMDSZ szűkebb vezetőtestületei is. „Az RMDSZ nem lesz az SZNT vagy az EMNP utánfutója. Ezt a tüntetést nem mi szervezzük, ezért nem veszünk részt” – jelentette ki. Hozzátette: egy ilyen megmozdulás nem segíti, hanem rontja Székelyföld autonómiájának esélyeit.
Ellenzékben Kelemen Hunor szövetségi elnök politikai beszámolójában hangsúlyozta, az RMDSZ a szülőföld megőrzéséért dolgozik, nem támogat az erdélyi magyarságot megosztó, a szülőföld feladásával számoló szórványstratégiát. Az RMDSZ elnöke ily módon reagált Szász Jenő szavaira, aki a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, „önkéntes területfeladásának” a lehetőségét vetette fel. Kelemen Hunor rámutatott: az RMDSZ szórványkollégiumok és a szórvány-Székelyföld partnerség működtetésével segíti a kisebbségben élő magyarok identitásának megőrzését, elköltöztetésük ötletét felelőtlennek tartja.
„A legutóbbi SZKT-n még létezett egy halvány reménysugár a szövetség kormányzati szerepére. Ez azóta szertefoszlott, most pedig arra vagyunk berendezkedve, hogy ellenzékből politizáljunk, és egy olyan 70 százalékos többséggel rendelkező kormánykoalícióval állunk szemben, amelynek a mi szavazatainkra nincs szüksége. Így kell megőriznünk eddig megszerzett jogainkat, és meg kell próbálnunk tágítani ezek körét” – kezdte felszólalását a szövetségi elnök. Kifejtette: az RMDSZ-nek az a feladata, hogy az erdélyi magyarság érdekeit érvényesítse az alkotmánymódosításnál, a közigazgatási átszervezésnél. Az alkotmánymódosítás során fontosnak tartják a képviselőház és a szenátus hatásköreinek szétválasztását, korlátozni kell a sürgősségi kormányhatározatok és a felelősségvállalás általi döntéshozatalt, és az RMDSZ kitart az 1-es cikkely módosítása mellett, amelyből a nemzetállamra vonatkozó kifejezést szeretné kivenni, mert az nem felel meg a romániai valóságnak, a nemzeti kisebbségeket pedig államalkotó tényezőként akarják elismertetni – sorolta elképzeléseiket Kelemen Hunor. „A jelenlegi nyolc fejlesztési régió egy csődtömeg” – jelentette ki az idén esedékes régióátszervezés kapcsán, kiemelte: az RMDSZ szakértői több tervezetet is készítenek, amelyeket az önkormányzati tanácsok együttes tanácskozásán mutatnak be március elején, a szövetség pedig csak egy széles körű egyeztetés után hoz politikai döntést.
Üzenetek Budapestnek
„Arról, ami a székely zászló kitűzése kapcsán történt, még nem tudjuk eldönteni, hogy használt vagy ártott nekünk. Nem tudjuk, hogy a magyarországi politikusok nyilatkozatai eredményesebbek-e, mintha diplomáciai úton folytattak volna párbeszédet. Nekünk arra kell törekednünk, hogy ennek kapcsán tereljük vissza a normalitás talajára a történéseket. A segítségnyújtást ebben az ügyben köszönjük, ha az szolidaritásból és önzetlenségből fakad, de ennek ellenére nem árt, ha szólnak nekünk, kapaszkodjunk meg, mert segítség érkezik” – hangsúlyozta a szövetségi elnök. Hozzátette: egyetlen rossz politikai pillanat elég ahhoz, hogy olyan törvények szülessenek meg, amelyek korlátozzák a magyar nyelv használatát vagy a kettős állampolgárok státusát, ilyenekről szó esett a székely zászló körül kialakult, mesterségesen gerjesztett vitában.
Budapestnek üzent Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke is: „Engem nem nagyon érdekel az, hogy jövőre a magyarországi választásokon melyik párt kap több szavazatot Erdélyben. Minket az kell érdekeljen, hogy ne gyűrűzzön be a magyarországi kampány ide, és ne rontsa a közhangulatot, és legyen jó eredményünk az európai parlamenti választásokon” – mondta az RMDSZ politikai alelnöke.
A Szövetségi Képviselők Tanácsa megszavazta az RMDSZ XI. Kongresszusa szervezésére vonatkozó határozatot, továbbá a 2013-as évet Bethlen Gábor- és Kós Károly-emlékévvé nyilvánította, illetve döntött a XI. kongresszus csíkszeredai helyszínéről. Az SZKT szombati ülésén átadták a 2012-es évre odaítélt Ezüstfenyő-díjakat. Évről évre azok a tisztségviselők kapják meg a kitüntetést, akik „jelentős erőfeszítéseket tesznek a szülőföld visszaszerzéséért, az RMDSZ programjának megvalósításáért”. A kitüntetettek között volt, post mortem Lőrincz Zsigmond, Kovászna tavaly ősszel elhunyt polgármestere is. A díjat a család megbízásából Tamás Sándor vette át.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

XVI. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő verseny
Az erdélyi unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) február 22–24. között közel százharminc résztvevővel, Marosvásárhelyen szervezte meg a XVI. ODFIE Versmondó- és népdaléneklő versenyt a Bod Péter Diakóniai Központban.
A péntek délutáni beiratkozást, illetve hivatalos megnyitót követően beszélgetős műsorra került sor Mesterek társaságában címmel. Vacsora után gitárest zárta a napot. A tulajdonképpeni verseny szombat délelőtt kezdődött. Az idei versenyre 58 fiatal jelentkezett Erdély, de mindenekelőtt Székelyföld különböző településeiről.A verseny ebédszünete után az olthézvízi Oltovány néptáncegyüttes lépett színre. A gálát a marosvásárhelyi Kamaszok Ifjúsági Társulat, labor@pont.hu című előadása nyitotta meg. A darab Kozsik József és Kovács Botond színművészek, illetve Molnár Kinga közös rendezése. A versmondó verseny első díját Román Eszter vihette haza Kolozsvárra, második Fekete Kincső Hajnal (Nagyajta), a harmadik Ghinea Lóránd (Sepsiszentgyörgy). A Napsugár Gyermekirodalmi lap különdíjában Tana Zoltán (Bölön), Fábián Hermina Hajnalka (Nagykadács) és Pál Renáta (Kiskadács) részesültek. A közönségdíjat Ghinea Lóránd (Sepsiszentgyörgy) kapta. A népdaléneklő versenyen az első helyezést Csóg Csengele (Erdőfüle), a második díjat a dicsőszentmártoni Kovács Melinda nyerte, míg a harmadik díjat Demeter Henrietta (Gyepes) vihette haza. A közönségdíjat Fekete Hunor (Nagyajta) kapta. Vasárnap a Bolyai téren lévő unitáius templomban Andorkó Attila kénosi lelkész alkalmi szolgálata zárta az idei versenyt. A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alap, a Magyar Unitárius Egyház, a Magyar Ifjúsági Tanács, a Napsugár Gyermekirodalmi lap és az Antropocentrum Kulturális Egyesület .
Az ODFIE Elnöksége
Nyugati Jelen (Arad),

Tábla a jövőnek – a közösség javaslatait is várják
A Haáz Rezső Múzeum és a történelmi egyházak közreműködésével Székelyudvarhely nagyjainak, a város hírnevét öregbítő személyeknek a síremlékeit térképezi fel a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány. A szervezet információs pannókat helyez el a belvárosi református és katolikus temetők bejárataihoz, az adatgyűjtésben a lakosság javaslataira is számítanak.
Hiánypótló, Tábla a jövőnek című kezdeményezéssel rukkolt elő az SZKA: két nagyméretű információs táblát helyeznének el a belvárosi református és katolikus temetők bejárataihoz, térképen jelölve meg a város nagyjainak sírhelyeit. „A Közösségi Alapítvány számára megtisztelő, hogy részt vehet ebben a folyamatban, mert így valamelyest leróhatja tiszteletét azok előtt, akik a múltban kiemelkedően sokat tettek vidékünkért, közösségünkért. Meggyőződésem, hogy a temetőbe betérők is ugyanígy éreznek” – mondta el a projekt apropóján Péter Ildikó, az SZKA munkatársa. Az információs táblákon egy-egy térkép, illetve az ezen megjelölt nevezetes személyek rövid bemutatása szerepel majd magyar nyelven.
Az alapítvány konzultált a helyi múzeummal, az így megszerzett listát azonban bővíteni szeretnék: a történelmi egyházak és a lakosság javaslatait is szívesen fogadják. Az udvarhelyiek az SZKA Facebook-oldalán, az szka@szka.org e-mail címen vagy személyesen az alapítvány székhelyén (Székelyudvarhely, Bethlen Gábor utca 55. szám) kapcsolódhatnak be a kezdeményezésbe. Az adatgyűjtő kampány két hét múlva, azaz március 13-án zárul. Egyébként a listán egyelőre Bányai János pedagógus, geológus, Bodola Sámuel erdélyi református püspök, királyi tanácsos, Haáz Rezső etnográfus, múzeumalapító, Szigethi Gyula Mihály dráma- és helytörténetíró, Tompa László költő, Csanády György költő, újságíró, Hargita Nándor, az Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola 1893-as alapítója, Spanyár Pál festő, tanár, Szemlér Ferenc költő, író, jogász, Tomcsa Sándor író, karikaturista, Kis Ferenc 1848-as veterán, valamint a Solymossy család három tagja, 1848-as tisztek szerepelnek.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,

„Nem csak magyarságtudatunkban, hitünkben, hanem gazdaságilag is erős közösséggé kell válnunk”
Az erőre kapott abrudbányai magyar közösség nem csak az évszázadok alatt kialakult túlélési ösztönünk, hanem előrelátó, céltudatos szervezési munka eredménye is. Kopenetz Loránd Mártonnal, a Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület elnökével készített interjút elsősorban azoknak ajánljuk figyelmébe, akik számára a szórványlét egyre inkább a beolvadás, menthetetlen önfeladás szinonimája.
– Önnek oroszlánrésze van abban, hogy az abrudbányai magyarság „feléledt”, lapunk évek óta tudósít farsangjaikról, adventi ünnepségeikről, a magyar napokról. Hány éves folyamat ez?
– Abrudbánya apadó magyar közössége egyre inkább „kikapcsolódott” az erdélyi magyar életből az elmúlt évtizedekben. 2004-ben tértem vissza szüleim, nagyszüleim városába. Azóta Gábor Ferenc református lelkésszel együtt minden igyekezetünk arra irányul, hogy „visszabillentsük” ezt a feltartóztathatatlannak tűnő beolvadási folyamatot. Hogy mentsük, ami még menthető: anyanyelvünket, magyarságtudatunkat, épített örökségünket. Ezt azonban csak szervezetten lehet. Kezdettől fogva figyeltem arra, hogy a közösségen belül mindenki részt vegyen a munkában, hogy mindenkinek legyen szerepe, érezze, hogy fontos, és akkor persze, hogy melletted vannak.
Nehéz és hosszú munka eredménye, hogy az Abrudbányán még megmaradt magyar közösség nem csak hogy vállalja a magyarságát, hanem büszkék is erre. Sőt, egyre többen igénylik a magyar állampolgárságot. Hamarosan abrudbányai magyarok nagy csapata fogja letenni az állampolgári esküt. Fontos esemény ez közösségünk életében. A magyar állampolgárság, annak tudata, hogy ott van az anyaország mögöttünk, biztonságot, önbizalmat ad.
Sok magyar származású abrudi már alig beszéli a magyar nyelvet, ezért volt fontos a nyelvoktatás beindítása mind a gyermekek, mind a felnőttek számára. Van olyan színtiszta katolikus család, amelyik egyáltalán nem beszél magyarul, bár magyar a nevük, és vannak olyanok is, akiknek román nevük van, de magyarul jól beszélnek, reformátusok. Eddig az egyház, illetve az én cégem állta az oktatással járó költségeket, jelenleg a Bethlen Gábor Alapnál nyert pályázat útján sikerült anyagi fedezetet szerezni. Négyórás magyar óvodai oktatást biztosítunk, ide nem csak magyar, hanem román gyermekek is eljárnak, délután pedig a felnőttek oktatásán a sor. Változtak tehát a dolgok.
Szabadság (Kolozsvár),

Beszélgetés a szórványkérdésről: lehetőségek és alternatívák
A szórvány kitelepedésének elősegítése címmel szervezett beszélgetést csütörtökön a Kolozsvári Magyar Politológus-hallgatók Társasága és a kolozsváros.ro csapata a kolozsvári Sapientia EMTE-n. Székely István politológusnak, az RMDSZ főtitkárhelyettesének, és Gergely Balázsnak, az EMNP alelnökének beszélgetését Szalma György, a kolozsváros.ro főszerkesztője moderálta. A szórványkérdés az utóbbi időben a közbeszéd előterébe került Szász Jenő „kontrollált visszavonulást” „népességáttelepítést” javasló, elhíresült kijelentései nyomán. Székely István a szórvány fogalmának tisztázását, a népességtelepítések történelmi analógiáit számba véve leszögezte: ilyen jellegű programokat csak jelentős állami támogatással lehetne megvalósítani; kizártnak tartotta, hogy ez akár a tömbmagyar Székelyföld irányába megtörténhessen. A meghívottak egyetértettek abban, hogy folyamatosan zajlik ugyanakkor az egyes térségek szórványosodásához hozzájáruló belső migráció, amelynek körülményeit viszont bizonyos eszközökkel alakítani lehet.
Mint ismeretes, széles körű vitát gerjesztett Szász Jenőnek, a budapesti Nemzetstratégiai Intézet nemrég kinevezett vezetőjének a Kárpát-medencei Magyar Képviselők (KMKF) februári fórumán, zárt ajtók mögött elhangzott kijelentése, amelyben a kisebb létszámú Kárpát-medencei magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának”, az „önkéntes területfeladásnak” a lehetőségét vetette fel – emlékeztetett Szalma György, hozzátéve: a rendezvény a társadalmi párbeszédre kínálna lehetőséget a kérdés kapcsán.
Mi a szórvány?
Székely István politológus mindenekelőtt a szórványfogalom tisztázását tartotta szükségesnek. Mint kifejtette, az elmúlt húsz évben több értelmezés is született; a számbeliségből kiinduló megközelítés szerint, ha egy településen egy adott lélekszámnál kevesebb magyar él, az szórványközösségnek tekinthető. Egy másik értelmezés arányszámot állapít meg: a tíz százalék alatti közösséget minősíti szórványnak. A politológus szerint vitatható a „szórványmegyék” megfogalmazás, ugyanis a mindennapi élet szempontjából nem a megyei, hanem a helyi népességarány a meghatározó. Maros megyének például a déli, Szilágy megyének pedig a keleti része szórvány, ugyanakkor a megyék szempontjából nem lehet erről beszélni – hangsúlyozta.
Egy másik megközelítés értelmében az intézmények megléte vagy hiánya a döntő: szórvány az, ahol nincs oktatási intézmény, sem etnikailag elkülönült történelmi egyház. Mindemellett, Szilágyi N. Sándor nyelvészprofesszor meglátásában az alapkérdés az, hogy a mindennapi kommunikáció szintjén hány százalékot tesz ki az interetnikus, és mennyit a saját etnikumon belüli kommunikáció – tette hozzá. Egy másik, összegző célú, funkcionális jellegű értelmezésnek megfelelően a szórvány az a közösség, amely külső segítségnyújtás nélkül alkalmatlan, vagy nincs lehetősége a saját nemzeti identitásának a megőrzésére és továbbadására. Az elmondottak alapján a dél-erdélyi megyékben, Észak-Erdélyben pedig elsősorban Máramaros és Beszterce megyében találunk szórványosodó közösségeket – állapította meg Székely István.
„Nem ördögtől való” a migráció
Az 1990-es nagyváradi RMDSZ-kongresszus óta létezik egy olyan megfogalmazás, miszerint a szórványt a saját településén kell hozzásegíteni ahhoz, hogy etnikai identitását, saját kulturális értékeit megőrizze; ebben a kérdésben mindig konszenzus volt valamennyi határon túli magyar pártban – hangsúlyozta az RMDSZ főtitkárhelyettese.
Gergely Balázs kiemelte, helyénvalónak tartja – a sajtóban való üzengetés helyett – a téma megtárgyalását, az erről szóló társadalmi párbeszédet. Egy korábbi nyilatkozatára utalva megerősítette: „nem tartja ördögtől valónak”, ha adott esetben egy kisközösség, család vagy egyén, aki a szórvány olyan pontján él, hogy saját helyzetét, identitásának megőrzését már kilátástalannak tartja, más helyre költözzék. Ez egy ténylegesen zajló folyamat, hiszen például Kolozsvár is egy nagy vonzerővel bíró központ, a magyar népességnek legalább fele áttelepedett valahonnan – fejtette ki a politikus.
Hangsúlyozta, Szász Jenő kategorikusan „áttelepítésről” beszélt, amit az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az EMNP vezetői határozottan elutasítanak. Mint mondta, Szásznak az elképzelése egyébként is megbotránkoztató, hiszen az adott közösség „értékes tagjaira” értette a kitelepítést, áttelepítést. Az egyének, családok létező migrációja ugyanakkor egy kétoldalú folyamat, mivel a költözési szándék mellett az új környezetnek befogadónak is kell lennie. Mindezekről a kérdésekről széles körben kellene gondolkodni, tárgyalni, tekintve, hogy az elmúlt húsz év demográfiai mutatói nem sok jót ígérnek.
Népességtelepítési analógiák
A népességfogyás problémájának kezelésére vonatkozó történelmi előzményeket összegezve Székely István elmondta: a 19. század végén a magyar kormány a mezőgazdasági területek túlnépesedése okán beindult tengerentúli kivándorlásra próbált választ adni. Az 1894-ben elfogadott állami telepítések törvényében pontosan szabályozták a feltételrendszert, amely szerint a magyar államkincstár tulajdonában levő – elsősorban bánsági – területekre lehetett költözni. A program főleg Bácskát, Temesvár környékét, a Mezőséget célozta; a jogszabály szerint egy új település létrehozásához például 150 telepes kellett, a templom és iskola felépítését az állam vállalta. A Kolozs megyei Detrehemtelep például mezőgazdaságilag használhatatlan terület volt, ezért a magyar állam saját költségén lecsapoltatta, hasznosíthatóvá tette. 1904-ben a projekt finanszírozására egy telepítő és parcellázó bankot is létesítettek – tette hozzá a szakember. Mint mondta, a program keretében 1390 családot sikerült telepíteni.
További példa az 1921-es román földtörvény, amelynek révén megindították a határmenti magyar települések közé iktatott román helyiségek létesítését; 1940-ben a bukovinai csángókat Bácska északi részére telepítették, e népesség később Magyarországra költözött; a kommunizmus alatt pedig a németek által elhagyott falvakba a termelőszövetkezetekben földműveléssel foglalkozó családokat telepítettek – részletezte Székely István. Következésképpen, ilyen jellegű programok az államreformmal függnek össze, abban az esetben lehet működtetni őket, ha az állam segíteni tudja a telepesek anyagi boldogulását, lakhatási feltételeket, munkahelyeket teremtve. Mint mondta, az eddigi analógiák alapján kizárja a Székelyföld irányába történő esetleges telepítés lehetőségét, hiszen a magyar állam nem rendelkezik megfelelő autoritással és vagyonnal a folyamat beindítására, Romániának pedig nem valószínű, hogy ez lenne a prioritása. Ugyanakkor a magyar kormány részéről, vagy a magyar közbeszéd terén egyetlen olyan kijelentés sem hangzott el, amiből arra lehetne következtetni, hogy a magyar állam a maga romlott demográfiai mutatóit Kárpát-medencei magyarokkal töltené fel – válaszolt Székely István a moderátor kérdésére, miszerint elképzelhető-e, hogy a felvetett „áttelepítés” Magyarország fele irányulna.
Gergely Balázs szerint a feltételezés nevetséges, és felhívta a figyelmet arra, hogy a határon túlra szánt magyar állami támogatások jelentős részét interetnikus- és szórvány-környezetbe folyósítják. A néppárti politikus úgy vélte, a felelősen gondolkodóknak be kell látniuk, hogy meggondolatlan és megalapozatlan kijelentésekre alapozva nem szabad politikai harcteret teremteni, mert ez elsősorban a szórványosodás elszenvedőinek lenne kárára.
Alternatívákat fiataljainknak
Gergely Balázs megállapította, erkölcsileg elfogadhatatlan embereket egyik helyről a másikra telepíteni szervezett, tömeges módon. Hangsúlyozta, mindenki szabad akarata szerint él ott, ahol jól érzi magát. Mindemellett úgy vélte, ha egyének, családok költözni óhajtanak, ahhoz technikai feltételeket, segítséget lehet nyújtani. A potenciálisan befogadó térségek, települések vonzereje, a munkahelyteremtés befolyásolhatja az ilyen típusú migrációt – jegyezte meg.
Székely István nehezményezte, hogy az erdélyi – egyébként igen jó szakemberek által végzett – demográfiai kutatások nem tértek ki a belső migráció hátterére, arra, hogy valójában mi áll egy adott terület súlyos népességfogyása mögött. Hangsúlyozta, létezik egy erre alkalmas adatsor, ugyanis a 2011-es népszámlálás során is rákérdeztek arra, hogy az illető hol született, hol volt a jelenlegi előtti lakhelye, illetve kiderül a kérdőívből, hol történt az összeírás. Úgy vélte, ezeknek az adatoknak az elemzése felülírná azt a képet, amely jelenleg – elsősorban a dél-erdélyi szórvány alakulása esetében – kirajzolódik. Kifejtette: a szórványrégiók fiataljai folyamatosan áramlanak a tömbök irányába az országban különböző helyeken tevékenykedő, utazgató ifjúsági szervezetek közreműködésével kialakított kapcsolatrendszerük, másrészt a szórványkollégiumok révén.
A politológus szerint megfelelő odafigyelést, infrastruktúrát, anyagi támogatást kell a szórványkollégiumok, az ifjúsági szervezetek programjai, valamint a magyar házak láncolata mellé rendelni. Mint kifejtette, valószínűleg nem szerencsés az évtizedek óta ugyanabban a környezetben élő polgárok kimozdítása. Mindamellett az új egzisztenciát, új családot létesítő fiatalok számára – nem normatív jellegű – alternatívákat lehet megfogalmazni, amelyekkel vagy élnek majd, vagy sem. Az interetnikus környezetből, szórványból származó polgárok, az esetleges külföldi munkavállalásuk nyomán felhalmozott tőkéjükből valószínűleg inkább a nagyobb magyar lélekszámú településeken fognak letelepedni – vélekedett.
Kiemelte, a politika eszközrendszere kevés a szórványprobléma megoldására: a politika jelzéseket bocsáthat ki követendő magatartásformákat illetően, felerősíthet bizonyos folyamatokat. Elmondta, az Antall-kormány idején egy pénzalapot különítettek el a nyugatról való hazatérés ösztönzésére; Erdélybe egyetlen személy, egy politikushoz közel álló polgár tért vissza.
Székely István Gergő politológus hozzászólásában felvetette: érdemes lenne a támogatáspolitikát oly módon alakítani, hogy az interetnikus vagy szórványkörnyezetben élő szülők a gyermekeiket a lakóhelyük közelében levő, magyar tannyelvű oktatást biztosító felsőoktatási intézményekbe küldhessék, a másod- vagy harmadrangú román tannyelvű egyetemek helyett.
Bodó Barna politológus, egyetemi tanár szerint a Válaszúton létesített intézményhez hasonló szórványkollégium-típusban kell gondolkodni, amely valódi közösségi életformát biztosít a diákoknak, szüleik is tudatában lévén annak, hogy az ott-tanulás társadalmi előrelépést jelent számukra. Hozzátette, fontos lenne kielemezni, hogy a különböző támogatáspolitikai eszközök milyen eredménnyel jártak. Tibád Zoltán, a Bethlen Gábor Alap kolozsvári irodavezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai ösztönzés és támogatási rendszer mellett ugyanolyan fontos, hogy megfelelő emberanyag is létezzen az adott szórványkollégium létesítésére és működtetésére.
Zay Éva
Szabadság (Kolozsvár),

Román történészek támadják a Székelység történetét
"A tavaly szeptemberben bemutatott, 6. és 7. osztályos diákok számára készült Székelység története című tankönyvből a székelyek gyerekei azt tanulhatják meg, hogy a románok a székelyek szolgái voltak, és hogy az I. világháború idején a románok kirabolták és feldúlták a székelyek boltjait, házait" - áll az Adevărul című lap által közzétett cikkben. A cikk Ioan Aurel Popot, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történelem szakos rektorát is idézi, aki szerint a könyv rengeteg pontatlanságot és durva ferdítéseket tartalmaz, amelyekkel a komoly magyar történészek sem érthetnek egyet.
A publikáció szerint a tanügyminisztérium illetékesei kezüket mossák, mondván, hogy a kötet valójából nem tankönyv, hanem egy kézikönyv, amelyet a székely történelem választható tantárgyként való oktatása során használnak, ilyen értelemben a tanügyi tárca nem viseli a felelősséget a könyv tartalmát illetően.
Továbbá a cikk Marius Diaconescu, a Bukaresti Egyetem Történelem Karának előadótanára Historia című történelmi publikációban megjelent, a Székelység története írásából közöl részleteket.
A szerző szerint a 6. és 7. osztályos székely diákok egy olyan tankönyvből fognak tanulni a román állami iskolákban, amelynek megjelenését teljes egészében Romániában finanszírozták, de amely a románellenességet oltja bele a szeretet és utálat szavak érzelmi szempontból történő definiálása korában levő 12-13 éves diákokba.
Marius Diaconescu szerint a történelmi valóság elferdítése az a könyvben szereplő passzus, mely szerint a Bethlen Gábor által felszabadított székely jobbágyok helyére új munkaerőt kellett találni, így érkeztek a felszabadított székelyek helyére havasalföldi, fogarasi és moldvai románok, amint azt egy 1614-ben írt dokumentum tanúsítja. Szerinte románok már 1600 előtt éltek a székelyek között, ezért is volt gyakori az Oláh név a térségben.
Diaconescu szerint az sem felel meg a történelmi valóságnak, hogy az I. világháború során székely gyerekeket és időseket gyilkoltak volna le a román katonák, illetve azt is cáfolja, hogy 17 ezer székely civilt hurcoltak volna el a románok a iaşi-i Şipote nevű lágerbe, ahonnan az embertelen körülmények miatt mindössze 3 ezer személy tért volna vissza.
A szerző szerint a román hatóságok a 1940 után Székelyföldön bekövetkezett krach miatt sem tehetők felelőssé, amikor Észak-Erdélyt a náci Németország és a fasiszta Olaszország Magyarországhoz csatolta. A román hatóságok és hadsereg kivonulása a visszacsatolt területekről 15 nap alatt történt meg, Diaconescu szerint ez túl rövid idő volt ahhoz, hogy a románok olyan mértékben befolyásolhatták volna a gazdaságot, amely négy évig tartó válságot eredményezhetett volna. Diaconescu szerint a horthysta rezsimet terheli a felelősség a székelyeket érintő gazdasági válság miatt, hiszen nem sikerült a helyi gazdaságot a magyarországi gazdasági körforgásába integrálnia, ez pedig az árak emelkedéséhez, gyárak bezárásához és végül szociális válsághoz vezetett. (hírszerk.)
Transindex.ro,

Jelentős támogatás Hunyad megye magyar oktatási központjának
Ablakot tártak a nagyvilágra
Vetítőgéppel, világhálóra csatlakoztatott modern számítógépekkel, könyvtárral felszerelt kommunikációs teremben tanulhatnak délutánonként a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum bentlakó diákjai.
– A terem számos helyi, megyei és országos vetélkedő, tanácskozás helyszínévé is vált az utóbbi időben, ablakot nyitva a világra diákjaink számára. Mindez a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT. jelentős anyagi támogatásának köszönhetően történhet, hiszen a tavaly meghirdetett meghívásos pályázaton 2 millió forintos támogatást nyert el iskolánk közössége – közölte tegnap Kocsis Attila iskolaigazgató. Az elnyert összegből 400 000 forintot fordítottak a kommunikációs terem korábban elkezdett felszerelésének, berendezésének befejezésére és 1 600 000 forintot a bentlakó diákok közvetlen támogatására. – Utóbbi összegből 16 Zsil-völgyi bentlakónk számára 75 és 100 százalék közötti támogatást tudtunk biztosítani a bentlakási, étkezési költségeik fedezésére. Mindannyian olyan szociális helyzetben vannak, hogy családjuk képtelen fedezni a bentlakási költségeket. Ezért külső anyagi támogatás nélkül ezek a gyermekek, fiatalok egyszerűen kimaradnának a magyar tannyelvű iskolahálózatból, hiszen lakóhelyükön, Lupényban, Petrozsényban csupán nyolcadik osztályig létezik magyar oktatás. A Bethlen Gábor Alap anyagi támogatásának köszönhetően azonban az idei tanév hat hónapjára biztosított volt számukra az ellátás. Ezért nagyon hálásak vagyunk a támogatónknak – fogalmazott Kocsis Attila iskolaigazgató.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Hermann Gusztáv Mihály
RE: SZÉKELYSÉG TÖRTÉNETE
Védőbeszéd "tévelygő történészekért"
Hermann Gusztáv Mihály gondolatai a Marius Diaconescu Mit şi manipulare în conştiinţa secuilor prin manualul de istorie a secuilor című cikkében megfogalmazott bírálatról.
Miután első körben átestünk a román közvélemény nemzet és fajvédő részének erőteljes, olykor acsarkodó támadásain mi, A székelység története című kiadvány szerzői-szerkesztői már vártuk a román szakmai kritikát. Kritikát vártunk, de megintcsak ledorongolás lett a vége.
A Historia című folyóiratban megjelent bírálat szerzője Marius Diaconescu, a Bukaresti Tudományegyetem Történelem Karának adjunktusa. A cikk, mindjárt a legelején, munkánk tankönyv státuszát boncolgatja, kifogásolva, hogy a szerzők az előszóban igencsak próbálják hangsúlyozni és indokolni írásuk tudományos jellegét, illetve annak szükségességét. Marius Diaconescu úr vagy nem tudja, vagy nem akar tudomást venni arról, hogy a szerzők nem csak a román közvélemény (illetve a román történész-társadalom e közvélemény elvárásainak megfelelni akaró része) ellenszenvével és támadásaival kell szembenézzenek. Legalább ilyen mértékű támadás volt várható (és be is következett) a székely-magyar radikálisok részéről, akik tudományos alapokon vállalhatatlan eredetelméletek és egyéb – a könyvben nyilván nem szereplő –, részben történetileg öröklött, de legalább ugyanolyan mértékben újabban kreált mítoszok tényként való megjelenítését kérik számon a szerzőktől. A székely-magyar közvélemény számára meg kellett tehát indokolni ezt az alapállást, noha sejthettük volna, hogy a román kritika ennek kapcsán (is) ironizálni fog. A szerzők előre tudták, hogy mindenképpen két malomkő közé kerülnek, e két malomkő pedig dolgozni fog keményen. Tessék elhinni, nem egy kellemes állapot!
Ugyanitt Marius Diaconescu azt fejtegeti, hogy ez az általa tendenciózusnak bélyegzett „tankönyv” – talán tisztázzuk: valójában kézikönyv és oktatási segédanyag –,
veszedelmes hamis állításaival az érzelmileg könnyen befolyásolható ifjú korosztályt célozza. Ebből annyi igaz, hogy ez az a korosztály, amelynél – a történelmi nevelés tekintetében – először fordítható a szó komolyra. De a szerzők igyekeztek tartózkodni az érzelmi túlreagálástól, inkább tényeket próbáltak közölni, szükség szerint magyarázni. Úgy tűnik viszont, ez másoknál generált – éppen ellenkező előjelű – érzelmi túlreagálást.
A székely eredetmítoszok: a hun leszármazástól a magyarig – ez egy alcím Marius Diaconescu úr kritikájában. És legalábbis megtévesztő: azt sejteti, hogy a könyv mítoszok alapjaira építkezik, eképpen áltatva-ámítva az ifjú korosztályt. A szövegben azt olvashatjuk, hogy „a tankönyv szerzői, miután szelektív módon felsorolnak néhány elméletet, azt sejtetik az olvasóval, hogy a székelyek magyar eredetűek”. Nos, aki bírál egy szöveget, az olvassa el azt, ha pedig nem érti, kérje avatott tolmács segítségét! Mert az illető részben világosan kifejtjük: az akadémia-közeli tudományos körökben két elmélet van ma vitában: az ótörök (türk) leszármazás, illetve a magyar eredet elmélete. A fejezetszerző ezt a két elméletet egyenlő súllyal és terjedelemben elemzi, nem foglal állást egyik mellett sem. Azért nem, mert a kérdés még a legilletékesebb tudományos körökben is annyira vitatott, hogy egy összegző jellegű munkában korai volna az állásfoglalás. A könyvet megjelenése előtt átolvasó VII. osztályos gyerekek ezt megértették, ezért mi úgy gondoltuk, hogy a történészeknek sem jelent majd problémát… Egyébiránt – ismét hangsúlyozom – a székelyek magyar eredetének tana nem mítosz, mint Marius Diaconescu úr állítja, hanem egy tudományos alapú elmélet, ismert régész-történészek és nyelvészek (köztük akadémikusok) vallják, tekintélyes szakkiadványokban, véleményüket mi is idézzük, de tessék más forrásokból bővebben utánanézni! Másfelől, ma már románul is, de valamely világnyelven mindenképpen akadna a székely eredetkérdésről korszerűbb munka, mint a Marius Diaconescu által ajánlott G. Popa-Lisseanu 1933-ban kiadott brosúrája, mely a románok székelyföldi őshonosságának bizonyítása okán előszeretettel hivatkozik a román forráskritika által is hamisnak minősített oklevelekre (ezekről lásd Maria Holban: Din cronica relaţiilor româno-ungare în secolele XIII-XIV. Bucureşti, 1981.), amellett, hogy egész elemzése, forráskezelése és szelekciója fondorlatos, bevallottan propaganda-jellegű: a román és az európai közvéleményt próbálja meggyőzni a székelyekkel kapcsolatos akkori román hivatalos álláspontról. E propaganda jegyében magyar fordítás is készült róla, majdnem olyan rossz, mint az interneten keringő román zug-fordítás az itt vitatott székely történelemkönyvről… (Melyben Juliánusz barátból prietenul Iulian lett – hacsak időközben ki nem javították…)
A székely kiváltságok mítosza című alfejezetben Marius Diaconescu e kiváltságok általunk vázolt módját kifogásolja: mindenekelőtt a székelyek kollektív nemességének fogalmát. Szerintem a tankönyv világosan kifejti, hogy ezek katonai alapú csoportos előjogok. Marius Diaconescu, ha figyelmesen elolvasta volna A székelység közigazgatási szervezete című (7. számú) fejezetet, akkor e székely kiváltságok analógiáira is talál bőven utalást, Magyarország- és Erdély-szerte, tehát a könyv egyáltalán nem állítja be a székely szabadságokat valami mitikus egyedi dolognak. Ő ennek ellenére keményen ironizál: „A ’történész’ uraknak fogalma nincs arról, mit jelentett nemesnek lenni a középkori Magyarországon, és összetévesztik a székelyek kollektív szabadságjogait, mindenekelőtt a katonai szolgálatokért cserébe kapott adómentességet, a nemesi kiváltságokkal. Vajon ez a tankönyvszerzők történelmi ismereteiknek súlyos hiányát mutatja, vagy szándékos manipuláció?” No, itt azért álljunk meg egy szóra! Figyelmébe ajánlom Marius Diaconescu „kollégának” – hadd legyek ezek után én is ironikus –, hogy az általa kifogásolt mondat így szól: „Az 1562. évi felkelésig elméletileg […] a székely jogilag teljesen egyenlő s kivétel nélkül nemes volt.” Ez az „elméletileg” jelzi, hogy a dolgok nem álltak egészen így… De nemcsak e beékelt szó jelzi, hanem az ezt megelőző másfél oldal taglalja a székelység belső rétegződését, a székelyek három rendjét, amelyek ismertetéséből kiderül, szó nincs tényleges egyenlőségről, egyenlő nemesi státusról, sem vagyoni, sem társadalmi szempontból.
Ami engem illet, eddigi írásaimban többször foglalkoztam a kérdéssel, és következetesen kerültem a székelyek kollektív nemességének, mint fogalomnak a használatát, mert a székely szabadságokat magam is más, katonai alapon kiváltságozott csoportok kedvezményeivel azonos lényegűnek tartom. Persze, egy fővárosi történésztől nem várható el, hogy kövesse a vidéki szellemi élet minden szakterületébe vágó rezdülését, még akkor sem, ha az illető tanulmányok olyan helyeken jelennek meg, mint az Erdélyi Múzeum Egyesület, Debreceni Egyetemi Kiadó, Böhlau Verlag (Köln – Weimar – Wien), avagy a Columbia University Press kiadványai. Kollégám (így, csipkelődő idézőjelek nélkül), aki a megfelelő fejezetet írta a könyvben (személy szerint Mihály János) viszont fontosnak vélte a székelyek „elvileg” létező kollektív nemességére való utalást, én pedig a szerkesztés során úgy döntöttem, hogy ezt a szövegben hagyom. Miért? Mert a királyság-kori forrásokban
több helyen találkozunk e fogalommal,
így például Verancsics Antal krónikájában („a nemesség, amelynek [a székelyek] közösen mindannyian örvendenek”). Másfelől, összevetve a középkori Magyarországon létező, katonai alapon szervezett autonóm közösségek kiváltságait, a legtöbb hasonlóság a székelység, illetve az ún. „szepesi lándzsás nemesek” között mutatható ki (el addig, hogy kizárólag e két közösségben volt érvényesíthető az ún. „fiúleányság” joga, vagyis az, hogy egy kiváltságos székely, vagy szepesi lándzsás család férfiágának kihalása esetén a leányág örökli a jogokat, de a katonai kötelezettségeket is). A szepesi lándzsásokat eleve nemeseknek nevezi a középkori magyar jog, a székelyek pedig annak tartják magukat: véletlen csupán? Maga Werbőczy is azt állapítja meg Hármaskönyvében, hogy a székelyek „teljesen külön törvények és szokások szerint élnek”. Ennek alapján, a Magyarországra telepedett székelyek esetében, a vármegyei hatóságok még a 18–19. század fordulóján is minden további nélkül elfogadták a család valamely elődjének az 1614-es (Bethlen Gábor féle) székely lustrán való szereplését, mint magyar nemességét igazoló tényt. Utóbbi jelenségről román nyelvű, Secuii. Istorie – cultură – identitate (Pro-Print, Miercurea Ciuc, 2009.) című könyvemben is írok, dokumentumok alapján, tessék elolvasni!
A románok – mint a székelyek szolgái a címe Marius Diaconescu kritikai írása következő részének. Ez, elvileg, a székelyföldi románokról szólna. A cikkszerző által hivatkozott tudományos viszonyítási alap itt I. I. Rusu műve: Românii şi secuii. (Bucureşti, 1990). Hát erről megint vitatkozhatnánk: kapásból cáfolható, ellentmondásos vagy ellenőrizhetetlen állításaiból-adataiból csupán a legszembetűnőbbeket gyűjtötte csokorba és cáfolta Benkő Elek (az ELTE régész-történész professzora) a Magyar Tudomány. 1991/11. számában. Különösen bővelkedik nyilvánvaló tévedésekben Ioana Cristache-Panait néprajzi tanulmánya, melyet a szerkesztők, Rusu munkájának kiegészítéseképpen, a könyv második felében helyeztek el. Utóbbi sem a vidéket, sem a kutatáshoz szükséges magyar nyelvet bizonyíthatóan nem ismeri, ellenben habozás és válogatás nélkül románnak minősít minden útjába kerülő fából faragott emléket, ezekből pedig a Székelyföldön akad elég. Vitatott kézikönyvünk székelyföldi románokkal kapcsolatos állításai közül Marius Diaconescu leginkább azt kifogásolja, hogy a szerzők szerint a románok a székelyek „szolgáiként” érkeznek ide, illetve, hogy jelentősebb arányban a 17. századtól számolhatunk velük. Nos, ezen nincs mit magyarázkodnunk: a székelyföldi románok a 19. század közepéig jobbágyok és zsellérek voltak, kivéve, ha valamiképpen – kezdetben leginkább „fiúleánnyal” kötött házasság révén – sikerült bekerülniük egy kiváltságos székely családba. Nem feltétlenül voltak a székelyek jobbágyai és zsellérei, hiszen nagy részük a székelyföldön birtokos vármegyei nemesek „szolgáló embere”. Ez utóbbi kifejezést ne értsük félre, a magyar történeti szakirodalomban ez együtt jelöli a jobbágyokat és zselléreket, nincs benne semmi sértő, csupán körvonalaz egy társadalmi állapotot. Ami a másik kifogást illeti: a könyv szerzői jelzik ugyan, hogy „a románok székelyföldi jelenlétével már a királyság korában számolnunk kell”, ám számarányuk jelentősebb növekedését a rendelkezésre álló demográfiai források a 16. század végétől kezdődően adatolják, de főleg a következő században. Mi alapján állítsunk egyebet? Egy feljegyzését 1584-ben író olasz jezsuita nyomán, aki átutazóban azt állapítja meg, hogy „a székelyek között elvegyülve sokan vannak románok is”? Mi az, hogy „sokan”? Ezzel ellentételezzük a különféle – pontos ténymegállapításra, számszerűségre törekvő – összeírásokat? Ne tessék velünk szórakozni! Különben is, és még egyszer: igen, voltak a Székelyföldön románok, oktalanság tagadni, nem is tesszük. És elnézést kérünk, azért írtunk csak ennyit róluk, mert könyvünk címe A székelység története. E kérdés bővebb megismerésére ajánljuk A többség kisebbsége. Tanulmányok a székelyföldi románság történetéről címen, a csíkszeredai Pro-Print kiadónál, 1999-ben megjelent könyvet (szerkesztők Bárdi Nándor és Hermann Gusztáv Mihály; román nyelvű tartalmi kivonatokkal).
A következő alcím Marius Diaconescu cikkében: Urbánus legenda: a románok rablásai és gyilkosságai a Székelyföldön az első világháború idején. A fő kifogás itt – röviden –, hogy a könyv a román csapatok székelyföldi bevonulását és ténykedését megszállásként állítja be. Nos, egész Erdély vonatkozásában – ahol, mint tudjuk, és megint csak ostobaság volna tagadni – a lakosság többsége román nemzetiségű, a kérdés egészen másképp tevődik fel, mint a területileg-népességileg összefüggő tömböt alkotó Székelyföld esetében, ahol viszont a lakosság túlnyomó része székely-magyar. Ez a lakosság, amely el addig egy másik országban élt, más állampolgársággal, a bevonulókat nem fogadhatta virágesővel. A bevonulók viszont értelemszerűen megszállókként viselkedtek. Igenis, voltak rablások, dúlások, verések, kínzások, deportálások és nem kevés polgári emberáldozat. Ezekről pedig vannak dokumentumok. Elvégre háború volt, nem fáklyásmenet. Korábbi történelemkönyvek próbálták ezt másképpen tálalni, de ki hitt nekik?
Aztán a könyvszerzők a kommunista nosztalgiázás vétségébe esnek: a Tanácsköztársaságot létrehívó magyar bolsevik forradalmat – Marius Diaconescu szerint – polgári forradalomként tüntetik fel. Itt egy – nagyjából általános iskolai szintű – apróságra bátorkodnék felhívni a figyelmet: hogy Magyarországon 1918-19-ben két, egymást időben követő forradalom zajlott. Az egyik, 1918. október 31. és 1919. március 21. közötti ún. őszirózsás, jellegét tekintve polgári demokratikus forradalom, vezéralakja gróf Károlyi Mihály. A második 1919. március 21-től augusztus 1-ig, a szovjet típusú Tanácsköztársaság bolsevik forradalma. A könyv szerzői ennek megfelelően tárgyalják a székelyföldi eseményeket. Kétségkívül, voltak társadalmi feszültségek, és voltak székelyek, akik orosz fogságba esvén, majd a pesti események forgatagában, a bolsevik eszmék hatása alá kerültek, de távolról sem ez volt a jellemző, a könyvből sem ez derül ki.
A kritikai elemzés azt is kifogásolja, hogy a könyv szerzői a háború utáni román agrárreformot teszik felelőssé amiatt, hogy a két világháború közti időszakban – főképpen az általános válság idején – a székely gazdaság, a falvak népe nehézségekkel küzdött. Természetesen mi is tudjuk, hogy a kisbirtok-rendszerre és kisiparra épülő székely gazdaság nem a 20. századra termett. De az is tény, hogy főleg a székely közbirtokosságok – román agrárreform okozta – erdő- és legelőveszteségei súlyos csapást mértek a székelyek megélhetésére, amelyben a legrégibb időktől fő szerepe volt az állattartásnak és fakitermelésnek, megmunkálásnak. És nem igaz, hogy a korábbi, a kettős monarchia idején kialakult székelyföldi gazdasági problémákról (bezzeg, ugye…) nincs szó a könyvben: tessék megnézni a 17. fejezetet, kiemelten a 122–124. oldalakat!
Hogy pedig a Regátba ideiglenesen kivándorló székely csak alantasnak tekintett munkakörökben jutott volna kereseti lehetőséghez, mert képtelen volt megtanulni románul, és nem volt neki semmiféle mestersége, szaktudása? Nono! A román királyi palota, meg számos jelentős bukaresti köz- és magánépület emelésén székely ácsok dolgoztak! Úgy tűnik, munkáltatóiknak megérte elviselni beszédükben a kétségkívül nem ritka nyelvhelyességi bakikat. Vagy ez is csak mítosz volna, kedves kolléga? És nem akarunk gonoszak lenni, de ezek után kikívánkozik: még Nagyrománia új nemzeti címerét is székely ember, Keöpeczi Sebestyén József tervezte!
Tovább pedig állítólag azt bizonygatjuk, hogy „a románok a felelősek a hortista [így!] közigazgatás alatti székely gazdasági krízishelyzet miatt”. Elnézést, én ezt így a szövegben nem találom… Erre vonatkozóan itt ennyi áll: „…Magyarország egy gazdaságilag leromlott országrésszel gyarapodott. Erdély ipara megcsappant, a mezőgazdasági termelés minőségileg visszaesett. A helyzetet súlyosbította a román hatóságok által végbevitt kiürítés is…” Ez nem vád, hanem ténymegállapítás. De akár számolhatunk: hány középület, iskola, vasútvonal, stb. épült a Székelyföldön az első világháború előtti húsz esztendőben, és hány az utána következő húszban? Azt hiszem, könnyű dolgunk lesz… Ami pedig a kiürítés kérdését illeti, tudjuk: a román hatóságok vitték a mozdíthatót, amit akár természetesnek tekinthetünk, ezért nem is kommentáltuk. Amúgy a második világháború éveit tárgyaló fejezet nem ad az illető korszakról egy mesterségesen derített képet: nem kendőzi a helyi székely lakosság és új közigazgatás közti súrlódásokat sem (ezt persze magyar radikálisok vetik szemünkre), továbbá nyíltan és tényszerűen elemzi a deportálások kérdését (ezt meg szintén, ugyanazok…). Ilyen a malomkövek közti állapot…
Utolsó, és egyben a legsúlyosabb vádat tartalmazó része a kritikának az, amelyikben a szerző etimologizál az autonómia, önrendelkezés, önkormányzat és önállóság fogalmai körül. A vád, amit egy későbbi, az Adevărul hasábjain megjelent cikkében bővebben kifejt, hogy mi, szerzők, véletlenül-tudatlanságból, netán szándékosan összemossuk e fogalmakat. A legnagyobb probléma az, hogy Marius Diaconescu úr, véletlenül-tudatlanul, vagy szándékosan az önállóságot independenţa-nak fordítja, ami – ennyit már mi is tudunk – függetlenséget jelent. Innen már csak egy lépés azt állítani – és a bírálat szerzője meg is teszi! –, hogy a székelyek úgy beszélnek az autonómiáról, hogy közben függetlenségre gondolnak. Hát igen, ha román volnék, valószínű, hogy nekem is kinyílna a bicskám… Kedves Marius Diaconescu úr, ezek nagyon kényes politikai-diplomáciai fogalmak, ne tessék játszani velük! Ne tessék visszaélni azzal, hogy olvasóinak túlnyomó többsége nem érti a magyar nyelvet. Önről viszont, aki ugyebár Budapest legrangosabb tudományegyetemén szerezte doktori oklevelét (ahol mellesleg az Ön által lesajnált régész kollégánk, az első fejezetek társszerzője, Sófalvi András is), tehát Önről joggal feltételezik, hogy jól érti azt! Pedig itt nem ez derül ki… Ne tessék hát efféle súlyos félremagyarázásokkal egy ország haragját ránk zúdítani, mert kijut abból nekünk anélkül is!
Tisztelt Marius Diaconescu Úr! Egyáltalán nem volna baj az, hogy mi vitatkozunk. Sőt, ez volna a normális. Merthogy én hiszek abban, amit George Duby, a francia Annales történész-iskola nagy öregje tanított: „Az az ember, akinek múltja más, mint az enyém, aki nincs megáldva ugyanazokkal a szenvedélyekkel, mint én, biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazokra a következtetésekre jutna, mint jómagam.” Csakhogy az a gyanúm, kedves Marius Diaconescu Úr, hogy Ön inkább abban hisz, amit a híres-hírhedt bestseller-szerző, Dan Brown mondat ki egyik szereplőjével: „…A történelmet mindig a győztesek írják. Amikor két kultúra megütközik, a vesztes megsemmisül, és a győztes írja meg a történelemkönyveket. Amelyekben persze a saját ügyét ünnepli, az ellenfélét pedig becsmérli. […] A történelem, természeténél fogva, mindig egyoldalú beszámoló.”
Nem tudom, ezek után van-e értelme a vitának?
Transindex.ro,

Szórványkiszállás
Nándorhegy és Oravicabánya után újabb helységben folytatta szórványkiszállását a Templom és Iskola Szórványegyesület: az Újmoldován élő magyarokat keresték fel március 16-án. A jól sikerült találkozóra a szépen felújított római katolikus templomban került sor, Rebegila Petru plébános jóvoltából.
Általában a vendéglátók szokták üdvözölni a vendégeket, most azonban a Jakab leveléből vett igével Megyasszai Attila resicabányai lelkész köszöntötte a mintegy húsz újmoldovait. A munkanélküliséggel, az asszimilációval és fogyással küszködő szórványlétben élőknek a lelkész hangsúlyozta, hogy mennyire fontosak. Ugyanakkor bátorította őket, hogy Istennel örömmel lehet fogadni, ha különböző nehézségeken mennek is keresztül.
A Hóvirág Daloskör hat tagja Kossuth-nótákat adott elő, Pénzes Béla elszavalta Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című költeményét, Székely Zsolt rövid előadást tartott a 48-as forradalomról, majd közösen énekeltek más magyar népdalokat, melyek minden jelenlevőt megérintettek és sokan el is érzékenyültek. Az újmoldovai kis magyar közösség, mely a népszámlálási adatok szerint 100 körüli, örömmel fogadta a resicabányai látogatókat, annál is inkább, mivel ritkán van alkalmuk más magyarokkal találkozni, nincs magyar nyelvű miséjük, nincs magyar sajtó a városban. A Templom és Iskola Szórványegyesület vezetői és tagjai újabb kiszállást terveznek Újmoldovára és Krassó-Szörény megye más helységeibe, ahol még élnek magyarok. Az eddigi és a jövőbeni kiszállások költségeit a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Nyugati Jelen (Arad),

Egy iskola ellopott története
Mioritikus tájainkon sok mindent loptak és lopnak. Loptak már házat, épületet, földet, iskolát és intézményt, templomot, iskolai felszerelést és bútorzatot, pénzt és bankbetétet, könyvtárakat, alapítványokat, múzeumokat, és még a Jóisten tudja, mi mindent.
Legújabban nemcsak vasúti síneket és elektromos huzalokat, az alig megépült autópályák út menti felszereléseit, ócskavasat és minden elmozdíthatót és elmozdíthatatlant lopnak, hanem államilag elismert intézmény történetét és jelmondatát is. Teljesen véletlenül a napokban kezembe került a kolozsvári Református Kollégium Petőfi utcai épületét ma is bitorló román tannyelvű Gheorghe Şincai Líceum egyik levele, és megdöbbenve vettem észre a levélpapír fejlécén használt jelmondatot: Litteris et pietati sacrum. Hát már ezt is?
Nem elég az épület, a nagyudvar, a felszerelés, az évszázadokon át a Református Kollégium által összegyűjtött szertári anyag bitorlása, ennek 450 éves történetét, valamint több mint kétszáz éves jelmondatát is ellopják? A jogtalan eltulajdonítás nemcsak a jobblétre szenderült szocialista állam jellemzője, hanem Romániában napjainkban is büntetlenül alkalmazható gyakorlat? Miért kell a Şincai-líceumnak jelmondat? Hát hogy legyen, mert ugyebár az neki nincs. Újat kitalálni viszont nagyon megerőltető dolog. Túlságosan igénybe veszi az agyat. És minek gondolkozni, a jelmondat itt van készen, hiszen már kétszáztíz esztendeje kitalálták a magyar református atyafiak. Vegyük el, legyen a mienk, ha kollégiumuk épületeit és felszerelését mi használjuk, használjuk iskolájuk történetét és jelmondatát is – gondolják a fent említett líceum korifeusai.
Államosítás, átkeresztelés
Litteris et pietati sacrum – A tudománynak és a kegyességnek szentélye – írták fel őseink a jelmondatot a kolozsvári Református Kollégium 1801-ben elkészült épületének, az ókollégiumnak a Farkas utcai homlokzatára. Az 1798-ban tűzvészben elpusztult régi kollégiumi épület helyére kissé nyugati irányban eltolva felépített, akkor új iskola az Erdélyi Református Egyházkerület pénzéből, a kolduló diákok által összegyűjtött adományokból, az erdélyi és magyarországi reformátusok és nem reformátusok adományaiból épült fel. És amikor ez az épület már szűknek bizonyult, akkor építtette fel a református egyház ugyancsak adományokból és a kollégium terhére felvett bankkölcsönökből a Bethlen Gábor fejedelem által még 1622-ben a reformátusoknak adományozott, a templom melletti nagy kiterjedésű telken a Petőfi utcára néző újkollégium épületét.
Ennek kapubejárata fölé szintén a Litteris et pietati sacrum jelmondatot írták fel eleink 1902-ben, mintegy jelezve, hogy a két épület, és a kettőt összekötő terület együvé tartozik és egymástól elválaszthatatlan. Folytatták rendületlenül mindkét épületben az 1557-ben még az óvári létesítményben elkezdett, magyar református szellemű oktatást 1948-ig, amikor mindent egyetlen tollvonással elvettek, elloptak az akkori állami szervek.
A kolozsvári Református Kollégium – alapításától az államosításig – az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdona volt, hiszen 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem a református egyháznak adományozta a Farkas utcai templomot és a templom melletti területet. A tulajdonos attól kezdve 1948-ig, az államosításig nem változott. (A tulajdonjog megállapítása fölöttébb egyszerű volna, hiszen az 1948/177-es számú Hivatalos Közlönyben megjelent 1948/176-os számú államosítási dekrétumban felsorolt államosított felekezeti és magániskolák sorában a 6336. oldalon olvasható: „Kogălniceanu utca 16. sz. alatti református fiúgimnázium, a református egyház tulajdona teljes vagyonával a napi leltár szerint”, s a napi leltárban a Petőfi utcai épület is fel kell legyen sorolva.)
Az államosítás után 1959-ig tisztán magyar tannyelvű iskola működött az elvett épületekben, előbb 2. sz. Magyar Tannyelvű Líceum, majd Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum néven. Azután a magyar és román iskolák egyesítésének ürügyével román tannyelvű osztályokat telepítettek a Petőfi és a Farkas utcai épületbe, az iskola nevét Ady–Şincaira változtatták. A román tannyelvű osztályok számát egyre gyarapították a magyar tannyelvű osztályok számának csökkentésével egy időben, egészen addig, amíg az utolsó magyar tannyelvű osztályt is megszüntették. Az iskola nevéből Ady Endre nevét „kifelejtették”, és lett belőle Liceul Teoretic Gheorghe Şincai. Ez a kolozsvári Református Kollégium és magyar tannyelvű utódiskolájának igaz története dokumentumokkal bizonyíthatóan, nagyon röviden felvázolva.
Elveszve az idők homályában
Ezekkel a tényekkel szemben mit tesz a Şincai-líceum? Egy magát történésznek nevező valakivel írat egy olyan iskolatörténetet, amelyben megkísérli a Református Kollégium történetét a maga történetének beállítani, és így 450 éves történetet fabrikálni magának. Mert aki ilyen történetet szeretne, és ilyen neki nincs, az vagy ír, vagy írat, vagy lop magának történetet. A líceum honlapján, valamint az 1998/1999-es évkönyvében és az azt követőkben is Scurt istoric al liceului (A líceum rövid története) cím alatt bizonyos Vasile Lechinţan elképesztő valótlanságokat ír ennek az iskolának a történetéről.
Mert ugye, gondolja ő történészként, ha a Református Kollégium elorzott épületeit és felszerelését használja a Şincai, akkor joga van a történetét is magáénak tekinteni. Elöljáróban szögezzük le, hogy 1919 előtt Kolozsváron sem állami, sem felekezeti (görög katolikus vagy görögkeleti) román tannyelvű középiskola tudomásom szerint nem működött (a mai George Bariţiu román tannyelvű középiskola például honlapján úgy határozza meg magát, mint a legrégebbi kolozsvári román tannyelvű középiskola 1919. október 19-ei létesítéssel).
A ma Kolozsváron működő egyik román tannyelvű középiskolának sincs tehát 1919 előtti története. Egyes épületeknek, amelyekben most román tannyelvű iskolák tevékenykednek, visszanyúlik ugyan a történetük 1919 előtti időkre, de ez nem esik egybe az iskolák történetével, a kettőt összemosni nem lehet. Lechinţan úr szerint a Gheorghe Şincai román tannyelvű középiskola olyan rég létezik, hogy „kezdetei elvesznek az idők homályában, és történetét Kolozsvár városának történetével fonja össze”. (Idézem eredetiben: „Liceul Gheorghe Şincai, ale cărui începuturi se pierd în negura timpului, îşi împleteşte istoria cu cea a oraşului Cluj”). Ha Lechinţan úr „az idők homályában elvesző” időpontnak tekinti az 1959-es esztendőt, akkor még talán igaza is lehet. De szándékosan elhallgatja, hogy a Şincai-líceum 1959-ben alakult meg, amikor az 1948-ban államosított Református Kollégium örökébe lépő, eleinte 2. sz. Magyar Tannyelvű Líceum, majd Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum nevet viselő iskolát román–magyar tannyelvű vegyes iskolává alakították át erőszakkal, hatalmi rendelettel Ady–Şincai néven. Ekkor találkozunk itt először a Şincai névvel.
A Şincai-iskola „történetét” (1948-ig tulajdonképpen a Református Kollégium történetét) rengeteg hibával és valótlan állításokkal írja le a szerző. El nem tudom képzelni, hogyan sikerülhetett neki harminchat sorba ennyi valótlanságot összesűríteni. A sok téves adat mellett a történetet fantáziája és saját (vagy mások) vágyai szerint bonyolítja. Azt állítja ugyanis, miután a Református Kollégium történetét a Şincai történeteként ismerteti, hogy a Református Kollégium 1922–1940 között Constantin Angelescu néven román tannyelvű líceummá alakult át, majd 1945-ben 2-es számú román líceum lett belőle, amely azután egyesült az Inochenţie Micu-Klein Líceummal.
Hogy mindenki eredetiben megismerhesse, ide másolom a szerző román szövegét: „În paralel cu liceul reformat funcţiona o şcoală primară, o şcoală civilă de fete şi cursul comercial pentru fete, iar între anii 1922–1940 şcoala devine liceul românesc Constantin Angelescu. Devenit în 1945 Liceul Român nr. 2 de băieţi, fuzionează cu Liceul Inochenţie Micu-Klein, inaugurarea festivă avînd loc în prezenţa episcopului Iuliu Hossu.” A fentebb közölt román szöveg nem a Református Kollégium történetére vagy a Şincai-líceum 1959-től kezdődő történetére, hanem az Angelescu román gimnázium történetére vonatkozik. A Constantin Angelescu román gimnáziumnak az égadta világon semmi köze a Református Kollégiumhoz. Ilyen nevű román tannyelvű gimnázium működött 1922–1940 között a Király (ma Brătianu) utca 22. szám alatti épületben, sokan emlékezünk még rá. Ez valóban egyesülhetett egy másik román iskolával 1945-ben, és válhatott 2-es számú román tannyelvű fiúiskolává.
De mi köze ennek a Református Kollégiumhoz? A szerző szándékosan vagy abszolút tudatlanságból ködösít. Mit akar ezzel elérni? Netalán megkísérli hazugságokkal bizonyítani, hogy 1948-ban az államosításkor a Református Kollégium már nem is volt a református egyházé? Ezek szerint jómagam és sok ezer iskolatársam, akik 1922–1948 között a Református Kollégium padjait koptattuk, nem is voltunk a kollégium tanítványai, hanem az Angelescu Gimnáziumé, majd a 2-es számú román tannyelvű líceumé? Netalán az akkor nem létező Şincai-líceumé? Ezt akarja velünk, református kollégiumi öregdiákokkal, az akkori idők még élő tanúival megetetni? S az 1948–1959 közötti időszakban a 2. sz. magyar fiúlíceum és Ady Endre Magyar Tannyelvű Líceum egykori tanítványaival elhitetni, hogy ők a 2. sz. román líceumban tanultak?
Vagy az általam több mint tízévnyi kutatómunka után ugyancsak Litteris et pietati sacrum címmel megírt háromkötetes munka nem is a kollégium történetének, hanem a Şincai-líceum vagy az Angelescu-gimnázium történetének eseményeit taglalja? Nahát, hogy mit meg nem ér az ember, ha sokáig él! De lényegében nem is minket, hanem a román közvéleményt igyekszik bizonyos meghatározott céllal megtéveszteni a rövid iskolatörténet szerzője. A Şincai-líceum mai diákjai és azok szülei, avagy mások, akik az évkönyvükben megjelent „iskolatörténetet” vagy a Şincai honlapját olvassák, bizonyára el is hiszik a képtelen állításokat, zagyvaságokat, hiszen valódi információkkal nem rendelkeznek. Az állami levéltárban, az Akadémiai Könyvtárban, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, az egyetemi könyvtárban és máshol fellelhető kollégiumi elöljárósági és tanári gyűlések jegyzőkönyvei, a kollégium teljes levelezése, évenként rendszeresen kiadott évkönyvei, kimutatások tömegei és egyéb iratok sokasága tanúsítják a szerző állításainak valótlanságát. Csak tanulmányozni kell ezeket, és a valóságnak megfelelően, ferdítések nélkül írni történelmet.
Támadás a magyar múlt ellen
De lássunk egy másik dokumentumot is. Ez egy román nyelvű prospektus, amely az 1989 utáni Şincait mutatja be. Ebben a Şincai-líceum alapítási évét 1921-re teszi az ismeretlen szerző. Amikor ezt a prospektust készítették (nincs rajta évszám, kb. tíz évvel ezelőtt készülhetett) az étvágy még nem volt túl nagy, megelégedtek az 1921-es (amúgy szintén légből kapott) alapítási évvel, de ahogy az évek teltek, az étvágy növekedett: előbb több évszázados lopott történelmet, majd újabban lopott jelmondatot is próbálnak szerezni maguknak. Idegen tollakkal ékeskedni sem embernek, sem intézménynek nem illik. Mások megvalósításaira áhítozni, azokat eltulajdonítani, kisajátítani, nem a legjellemesebb cselekedet. Mint ahogy nem a legelegánsabb az sem, amit a szerző állít „műve” befejező mondatában, hogy ti. „öt évszázad óta ez az intézmény (mármint írása megjelenésekor csupán 40 éve létező Şincai-líceum) minden szeptemberben azok számára nyitja meg kapuit, akik Gheorghe Şincaijal együtt mondják: sok hasznosat tettünk a nemzet és a nyelv dicsőségére.” Hát igen. Sokan azok közül, akik évszázadokon át a Református Kollégiumban tanítottak és tanultak, valóban sokat tettek a nemzet és a nyelv érdekében. Csak éppen nem olyan értelemben, ahogy azt a szerző gondolja.
Visszatérve az ellopott történetre és jelmondatra, a Şincai-líceum eltulajdonítási cselekedetét nemcsak a Református Kollégium, hanem egész magyar közösségünk és múltunk elleni támadásnak tekinthetjük. A magam és még élő iskolatársaim nevében is felszólítom a Şincai-líceum vezetőségét, hogy a Református Kollégium 450 éves történetét ne használja saját történeteként se honlapján, se kiadványaiban. A Şincai-líceum történetét az 1500-as évektől eredeztetni nem más, mint szemenszedett hazugság. Egyidejűleg felkérem a Şincai-iskola igazgatóságát, haladéktalanul vonja vissza levélpapírjairól a Református Kollégium több mint kétszáz éves jelmondatát, amit jogtalanul használ. Ez a jelmondat a Református Kollégiumé, és senki másnak nincs joga kisajátítani. Nem ők találták ki, és nem ők helyezték oda. Illene bocsánatot kérniük a magyar közösségtől és a Református Kollégiumtól elkövetett hamisításaikért. Érdek-képviseleti szervezetünk, valamint parlamenti és európai parlamenti képviselőink figyelmét is felhívnám, hogy megfelelő fórumoknál lépjenek fel ezek ellen az eléggé el nem ítélhető hamisítások ellen.
Kolozsvári József
Krónika (Kolozsvár),

Barcsay Jenőre emlékeznek
Huszonöt éve hunyt el az iskolateremtő festőművész, a mezőségi község, Katona szülötte. A magyar konstruktivizmus úttörőjeként emlegetett alkotó tehetségét a marosvásárhelyi Teleki Téka egykori őreként is nagy megbecsülésnek örvendő rajztanár, Gulyás Károly fedezte fel, ő indította el a korábban zenei pályára készült fiatalembert a képzőművészet felé. Erről nem olyan rég részletesebben írtunk lapunkban akkor, amikor Barcsay mester és szintén nagy hírű tanítványai munkáiból rendeztek kiállítást a vásárhelyi Bernády Házban. A napokban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban láthattam ismét a szentendrei festő portréját. A díszterem mellett elhelyezett domborművel egykori diákja emléke előtt tiszteleg az ősi alma mater. E relief létrejöttéhez is igyekeztek hathatósan hozzájárulni Barcsay Jenő jogörökösei, Kónya Márta és Ferenc, akik a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány révén is megragadnak minden alkalmat az alkotó és gyűjteménye népszerűsítésére. Szerkesztőségünknek címzett legfrissebb meghívójuk április 3-ra szól (magyar idő szerint 17 órára). A Barcsay-gyűjtemény székhelyén (Szentendre, Dumtsa Jenő u. 10.) koszorúzási ünnepségre kerül sor. A Ferenczy Múzeum és az említettek által közösen szervezett főhajtás során megkoszorúzzák a mester emlékére állított kopjafát, a Barcsay- életmű jelentőségét dr. Kálnoki- Gyöngyössy Márton múzeumigazgató, dr. Dietz Ferenc polgármester és dr. Feledy Balázs művészeti író méltatja. A megemlékezésen közreműködik Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekművész és Németh Ilona versmondó, a Szentendrei Kreatív Színházi Stúdió tagja.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely),

A Veresbástya őrei
Mindig megtenni, amit lehet!
Marosillye nyugati szélén, a báró Bornemissza család által 19. század közepén építtetett klasszicista kastély egykori kertjében, a Maros-part közelében emelkedik a mára szépen helyreállított ún. Veres-bástya.
Ez az épület, amelyet a 19. században kialakult szájhagyomány Bethlen Gábor fejedelem szülőházaként tart számon, egyetlen maradéka az illyei birtokon állt középkori várnak, s fennmaradását csupán a nagy fejedelem országlását méltányló utókor tiszteletének köszönheti. (Kovács András művésztörténész)
Ezt a műemléket fogadtuk örökbe a Fogadj örökbe egy műemléket című verseny keretében a Téglás Gábor Elméleti Líceumból mi, a tizenkettedik matematika-informatika osztály.
Osztályunkról elmondható, hogy mindig is szerettük a kihívásokat. Amikor Kocsis Attila-Levente igazgató úr először beszélt nekünk e versenyről, úgy éreztük, hogy ez egy ránk szabott feladat. Szinte mindenki lelkesen belekapcsolódott a munkába, e verseny még összetartóbbá kapcsolta osztályközösségünket.
Legfőbb célunk az, hogy minél szélesebb körben ismertté tegyük a Bethlen Gábor szülőházaként ismert Veres-bástyát. Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek rögtön összekössék a műemléket Bethlen Gábor nevével, tudják, hogy ő európai műveltségű fejedelem volt, akinek uralkodásához az „Erdély aranykora” elnevezést kötötték a történészek.
Osztályunk már számos ismertetési tevékenységben ügyeskedett e hetek folyamán, és számos tervre is készülődik. Kicsitől nagyig mindenkihez próbáljuk eljuttatni a legfontosabb információkat. Takarítási akciót szerveztünk, aminek keretében az osztály szorgos fiataljai mindent megtettek a bástya környezetének szebbé tételéért. Az iskolánkban is videók vetítésével, power-pointos bemutatókkal, versenyekkel, plakátokkal és szórólapokkal ismertetjük a Veresbástya történetét. Pár szóban az Erdély-Tv is hangsúlyozta e verseny fontosságát, és osztályunk figyelemre méltó szorgos tevékenységét.
Fontosnak tartottuk, hogy e verseny után ne tűnjön el törekvésünk emléke, ezért néhány fát ültettünk el Bethlen Gábor szülőháza udvarában. E fák szimbólumok, a 12. matematika-informatika osztály „pecsétjei” e helyen. Szimbólumai annak a végtelen odaadásnak, lelkesedésnek, amivel mi hozzájárulunk e műemlék megőrzéséhez.
Szándékaink nem csak a közeljövőre terjednek ki, hiszen maga az örökbefogadás szó is a jövőbe mutat. Lelkiismereti kötelességünk lesz majd egész életünk során e műemlék ismertetése és megbecsülése.
Erdélyi fejedelmünk, Bethlen Gábor a következőképpen fogalmazott: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet”.
További tevékenységeinket a http://www.facebook.com/BethlenGaborSzulohaza?fref=ts oldalon tekinthetik meg
Zsargó Éva Emese
Téglás Gábor Elméleti Líceum
XII. matematika-fizika osztály
Nyugati Jelen (Arad),

Minden magyar gyermek számít
Körülbelül 55 elsősre számítanak szeptemberben a Hunyad megyei magyar iskolákban, illetve tagozatokon.
A pedagógusok felkeresik a magyar családokat és számos vegyes családot is, hogy magyarázzák el a szülőknek a magyar nyelvű oktatás előnyeit, mert szöges ellentétben a még mindig jelentős közhiedelemmel, az anyanyelvű oktatás igenis előnyt jelent a román nyelvűvel szemben. Mert valóban minden magyar gyerek számít: ez nem szlogen, az RMDSZ mindig is az oktatást tekintette első számú prioritásának, s ez most is így van, hangsúlyozta Winkler Gyula EP-képviselő csütörtökön Déván tartott sajtóértekezletén. A minden magyar gyerek számít egész Erdélyben érvényes, a szórványban pedig különösen.
Néhány év visszaesés után 2011-től Hunyad megyében 1100 körül stabilizálódott a magyarul tanuló diákok száma. Közülük több ötven százalék, olyan 600 a dévai Téglás Gábor iskolában tanul, beleértve annak csernakeresztúri elemi szintű kirendeltségét, a többiek pedig Vajdahunyadon, Szászvároson, illetve három Zsil-völgyi városban: Petrozsényban, Vulkánban és Lupényban. Szeptembertől hasonló diáklétszámra számítanak, szögezte le a megyei RMDSZ elnöke, aki fontosnak tartja az enyhe visszaesés megállítását: 2005 őszén, például, mintegy 1300 diák tanult magyar nyelven a megyében. Jelenleg szakképzett pedagógus-gárda várja a diákokat valamennyi magyar iskolában vagy tagozaton, a helyettesítők száma elenyésző, ami az oktatás folyamatosan korszerűsödő színvonaláról tanúskodik. A széleskörű délutáni és közösségi foglalkozások pedig egy másik fontos érv, amely az anyanyelvi oktatás választás mellett szól a szülőknél.
Ilyen kiemelkedő közösségi program például a „Fogadj örökbe egy emlékművet” kezdeményezés, melyet a Téglás diákjai az elvárásokat meghaladó lelkesedéssel és tenni akarással fogadtak. Április 22-én Déván és a közeli Marosillyén lesz a program erdélyi döntője, melyen mind a 16 erdélyi megye magyar diákjai és pedagógusai részt vesznek. Délelőtt a Téglás iskolában kerül sor a műemlék-felkaroló program kiértékelésére, délután pedig a marosillyei Veres bástyában, Bethlen Gábor szülőhelyén kerül sor az „Örökségünk őrei” összerdélyi kezdeményezés indítóeseményére. Az önkéntesség, főleg fiatalok részéről, fontos lépés Erdély történelmi és kulturális magyar épített örökségének megőrzése, illetve a dicső múlt megismerése és tudatosítása irányába, hangsúlyozta Winkler Gyula.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad).

Országgyűlési adomány a kollégiumnak
Nagyenyed
A magyar Országgyűlés számítástechnikai berendezéseket és 500 ezer forint értékű irodaszert adományozott a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak, a szórványban élő magyar gyerekek oktatása terén végzett példaértékű munkájának támogatására. Kövér László házelnök nevében az eszközöket Sárdi Péter külügyi igazgató, Pappné Farkas Klára, a Külügyi Igazgatóság Nemzeti Integrációs Irodájának főosztályvezető-helyettese és Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke adta át Nagyenyeden. Az adománnyal a parlament a 390 éves, erdélyi alma mater diákjainak kíván segíteni. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója köszönő szavaiban megerősítette, hogy az iskola ma is azt a szellemiséget képviseli, amit az elmúlt évszázadokban. A parlamenti küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan, Nagyenyed polgármestere is.
Meglepetésként hatott: alig telt el másfél hónap a felejthetetlen budapesti emlékülés óta, és a meghívó, illetve vendéglátó fél, a magyar Országgyűlés küldöttsége ellátogatott Nagyenyedre április 4-én. Úgy tűnk, hogy az ünnepnappal nem szakadt meg a hangulat, hanem folytatódik a kapcsolatfelvétel és az együttműködés. Így kap tartalmat az a kijelentés, amely a tanári szobában lezajlott találkozón többször is elhangzott: „a nemzet képviseletéhez két alapvető dolog feltétlenül szükséges: érzelem és értelem.” Valósággá válhat, működőképessé és sikeressé tehető az összetartozás érzése és az együttgondolkodás gyakorlata. Ennek első lépése volt ez a látogatás.
A két nap alatt az Országgyűlés képviseletében itt volt dr. Sárdi Péter, a Külügyi Igazgatóság államtitkára, Pappné Farkas Klára főosztályvezető-helyettes és Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke. Ezenkívül, az igazgató külön meghívására eljött a csíkszeredai főkonzul, dr. Zsigmond Barna Pál, valamint a látogatás második napján Fodor Tamás a kolozsvári főkonzulátus képviseletében. Az első napon maga a főkonzul is jelen volt, a programban pedig részt vett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, míg a második napon Kántor Csaba püspökhelyettes jött el. A város és a rehabilitáció miatt felkavart iskola megtekintése után a küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan nagyenyedi polgármester, aki maga is részese volt a februári ünnepnapnak. A beszélgetésben felelevenítették a szép emlékeket, és bemutatták a legújabb városi projekteket.
A tanári szobában Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója üdvözölte a vendégeket, az intézmény aktív és nyugalmazott tanárai, valamint a diákok egy csoportjának társaságában. Fórika Éva Kakukkszó nevű, általános iskolai tanulókból verbuválódott kórusa a Kaláka együttes dalaival köszöntötte a vendégeket. Felolvasták dr. Kövér László országgyűlési elnök meleg hangú üdvözlő levelét, amit az iskolának küldött. Ebből idézünk: „Az ünnepi alkalom hozzájárult az örök újrakezdés erdélyi jelképévé vált Bethlen Gábor Kollégium történetének, az intézményben folyó oktatói-nevelői munkának a jobb megismeréséhez, bepillantást engedett egyúttal a kollégium mindennapjaiba, sikereibe, gondjaiba.”
A beszédekből kiviláglottak a szórványmentés és a nemzetiségi tudat erősítésének lehetőségei. Az anyaországi vendégek szinte mindegyike erdélyi gyökerekkel rendelkezik, tehát jobban átérzik a szórványsorsot. Dr. Sárdi Péter kiemelte: öröm számukra, hogy tudnak segíteni, főleg a diákokon, hogy képzettebbek, felkészültebbek legyenek, amikor kilépnek az életbe, és mindezt úgy tegyék, hogy itt, a szórványsorsban is magyarok maradjanak. Pappné Farkas Klára megemlítette: nagyon jó együttműködésre volt szükség, és öröm volt látni a konferencia után, hogy milyen életképes közösség veszi körül a Bethlen-kollégiumot.
A csíkszeredai főkonzul megjegyezte, hogy ott, a tömbmagyarság központjában és általában a Székelyföldön nagy szimpátiával követik a Bethlen-kollégium sorsát. A kolozsvári konzul azt emelte ki, hogy Nagyenyednek modern gondolkodású polgármestere van, aki a kollégiumot partnerként tartja számon. Kántor Csaba püspökhelyettes szintén megerősítette, hogy az egyháznak szívügye a kollégium, amelyet megtartani, megtölteni élettel, elhivatottsággal örömmel vállalt feladat kell hogy legyen.
A találkozó végén szót kaptak a tantestület tagjai is. Krizbai Jenő egykori igazgató és Kónya Mária egykori aligazgató fejtették ki gondolataikat. Győrfi Dénes könyvtáros élt az alkalommal, és bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, miután 36 évet töltött el a Bethlen Dokumentációs Könyvtárban, ez pedig az eddigi leghosszabb idő ebben a funkcióban. Sokat segített diákoknak, tanároknak, a diáktudományos dolgozatok sikereinek nagy része a könyvtári adatokkal lett teljes. Jelenleg a könyvtárat átadta, de a rehabilitáció miatt októberig a téka zárva lesz. Szőcs Ildikó igazgató ezen alkalomból megköszönte Győrfi Dénes munkáját.
A találkozó végén id. Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor két, saját faragású Bethlen-címert adott át az Országgyűlés képviselőinek. A küldöttség tagjai sem jöttek üres kézzel, hiszen több filmet is hoztak az emlékülésről, valamint számítógépeket az iskola számára. A filmet hamarosan az Áprily-estek keretében a város közönsége is láthatja, hallhatja. Megfogalmazódott annak az igénye is, hogy készüljön egy kiadvány is az emlékülés anyagából, amelyben enyedi részvételre is számítanak.
Igazából megvalósulni látszik Áprily Lajos a Fejedelemhez intézett versének egyik sora, amelyet Sütő András is idézett 1972-ben a 350 éves évfordulón: „Fejedelem, a fundamentum állt.” Új kapcsolat van kialakulóban a Budapest–Nagyenyed tengely mentén, amelyre reményeink szerint a távlatokban is alapozni lehet majd.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár).

Csendesen dörmögő
Molyosodik lelkünk, tudatunk – hitünk
Mindaz, ami jó ideje vélünk, mint nemzeti közösséggel történik, okozat. Okozat pedig ok nélkül nincs. Mi eleddig jobbára csak az okozattal foglalkoztunk, nem válna kárunkra – közösségünk számára semmiképpen nem! –, ha utánanéznénk az okozatokat szükségszerűen kitermelő okoknak is. Van belőlük elég, s egyik-másik majd kiveri az ember szemét.
Na igen, gyarlók vagyunk mi, emberek. (Többnyire ebben is különbözünk az állatoktól s a tárgyaktól.)
Tervezünk, akarunk, cselekszünk, és tévedünk is, melléfogunk, ezt-azt rosszul teszünk, néha okulunk (még) a saját tévedéseinkből (is), s korrigálunk is. Csetlő-botló életünkben a mindenféle kis és nagy áldozathozatalok közepette örömökre is vágyunk, apró sikerekre bár, sikerélmény-permetekre. Ettől vagyunk emberek, vélem. Attól (is), hogy olykor nem vagyunk mindig fennköltek, de indulatainkban hevülékenyek is, s attól is, hogy hagyományainkhoz, örökségünkhöz, jelképeinkhez (nemzeti zászló, egy adott szobor, hagyomány, népi kultúra stb.) makacsul ragaszkodók. Noha tudjuk azt is, hogy „okosnak” – számítónak, hidegfejűnek, érzelemmentesnek – lenni úgymond kifizetődőbb lenne, olykor mégis erőt vesz rajtunk az érzelem, a hév, a makacsság stb.
S mondom: hála Istennek ez is, az is megtörténik vélünk – ösztönszerűen, önmagunkat védőn. Még belegondolni is rossz, hogy mivé fajulhatna az ember, ha cserbenhagynák önvédő reflexei. Hasonlóan a másholi emberekhez, mi, romániai magyarok is ilyenek vagyunk. Gyarlók is, és sikerre, örömre vágyók is. Békességre, nyugalomra vágyók is. Az dobja ránk ezért az ilyenségünkért az első követ, aki, akik…
Ama első követ, persze, régen ránk dobták, s a másodikat, s a harmadikat is. Folyik tovább ma is a kődobálás (miként másholi, még a magyarországi magyarságot illetően is!), már-már reflexszerűen. Valóságos kőhalom gyűlik rajtunk ismét. Ez hidegfejjel, tényként (is) megállapítható, nincs e megállapításban siránkozás, nyavalygás, önsajnálat. A tényeket pedig jó és felettébb hasznos tudomásul venni, már csak a miheztartás végett is. Na igen, szemérmesen félre is fordíthatjuk a fejünket, akár homokba is dughatjuk – de hát a tényeknek az a „rossz” tulajdonságuk, hogy akaratunktól, vágyainktól és vakságunktól, süketségünktől függetlenül léteznek. És tényként kell kezelni, mert tények.
Mindazonáltal a tényeket éppúgy nem kell túldramatizálni, miként alábecsülni sem. Közviselkedésünknek, közcselekvésünknek, politizálásunknak sem amaz, sem pedig emez nem válik hasznára. Önijesztgetéshez vezethet, vagy öngerjesztéshez. Egy Bethlen Gábori mérlegre kellene tennünk őket – ha volna ilyesfélénk. Ám nincs. Még nincs.
Mi, magyarok (erdélyiek is) nem szeretjük a köztes, a „kettő közötti” állapotokat. Azt mondjuk rá: langyos, nem nekünk való. S gyakorta még akkor is ezt mondjuk, ha történetesen, ha az adott esetben, helyzetben éppenséggel a számunkra is hasznos, úgynevezett aranyközépről van szó. Mondom, hiányzik a „mérlegünk”. Hogy különbséget tudjunk tenni a valóban kártékonyan langyos és az ésszerű között. Ebből következnek aztán gyakori rossz helyzetfelismeréseink, cselekvési zavaraink, összevisszaságaink, s aztán a nyűgölődéseink, fanyalgásaink, oktalan düheink is. S mindezenközben molyosodik a lelkünk, a tudatunk, s a hitünk is. Ami ismét tény, s amit (szintén) nem akarunk, vagy nem tudunk észrevenni. (Igaz, a moly ravasz teremtmény. Látszólag nincs is. Csak tüzetes odafigyeléssel fedezhető fel a ruha rejtettebb részeiben. Az ember legtöbbször csak a molylepkét veszi észre, látja, azt hajkurássza, miközben a moly maga köszöni szépen, jól van, ízlik neki a rágnivaló.)
Nemrégiben a mindenféle rendszerváltásról azt olvastam valahol, hogy tulajdonképpen nem rendszerváltásról kellene szólnunk midőn változásról beszélünk, hanem minőségről és minőség-alattiságról. Arról, hogy a minőség irányába történt-e a változás, avagy a minőség-alattiság felé. Jó igazság ez, hiszen az alapkérdés, a lényeg mindig is az volt, s marad továbbra is, hogy a társadalom és ezen belül egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség ítélkezéseiben, cselekvési döntéseiben mi a döntő súlyú, a meghatározó: a minőség-e avagy a minőség-alattiság? Ez, nyilván, érvényes a társadalom egyik, napjainkban mindent befolyásoló cselekvésére, a politizálásra is.
Honi társadalmunkat illetően is tehát az a kérdés: cselekvéseiben – s köztük a politikaiban is – a minőség kerekedett-e felül végre, vagy a minőség-alattiság? Képletesen szólva, molyosodunk-e tovább – a látható molylepkéket hajkurászva –, vagy nem? A válaszunk nem igazán lehet szívderítő.
Alighanem önmagunkra nézvést is feltehető a kérdés a minőség és a minőség-alattiság „témájában”. Molyosodunk-e mi is tovább a társadalommal együtt, vagy nem? Huszonvalahány év után ideje volna az önmagunk revíziójára is sort keríteni. Szintén a miheztartás okán. Érdekes tanulságokat lehetne levonni (ugyancsak miheztartásunk jövőjét illetően) közmeggyőződésünket, mindennapi közösségi viselkedésünk milyenségét „górcsövezve”. Közviselkedésünk, közcselekvésünk jövőjét illetően például azt sem volna érdektelen felmérni, felvázolni, hogy milyen lehetőségeink, alternatíváink vannak? (És itt olyan alternatívákra gondolok, amelyek valós alternatívák nemzeti közösségünk számára ebben a számunkra cseppet sem barátságos, sőt, egyre barátságtalanabb honi „környezetben”!)
Igen, szerintem, számunkra is a lényegi kérdés – amelyre érthető, őszinte választ kell(ene) adnunk enmagunknak – milyenek vagyunk minőségileg mi, romániai magyar nemzeti közösség, maholnap száz éve kisebbségi sorban?
Erre a kérdésre tudván a jó és a lehető legpontosabb választ, érthetőbbé válnánk önmagunk számára közösségi viselkedésünket, közösségi cselekvéseinket, politikai habitusunkat illetően is. És akkor talán lényegesen kevesebbet értetlenkednénk, torzsalkodnánk, rögtönöznénk, langyoskodnánk és csodálkoznánk enmagunk milyenségét látván. Bizony, ez a kérdés, a minőségiség, avagy az ez alattiság. De ne arra legyünk kíváncsiak, hogy mi milyennek hisszük, képzeljük el magunkat, hanem arra, tényszerűen, hogy milyenek vagyunk, közösségként. Jelenleg még – avagy már – csak az látható (mint „molylepke”), hogy közösségünk egyre inkább szétdarabolódik különböző „alternatívák” (közöny, kiábrándultság, felelőtlenség stb.) és látszólagos cselekvési, politizálási alternatívák meglehetősen zavaros sodrásában. Holott – állítólag – köztudott még az alternatívák szószólói számára is, hogy egy kisebbségben élő nemzeti közösség számára a szétdaraboltság nem alternatíva, legalábbis a megmaradását, szellemi, anyagi gyarapodását, tényezőként való elismerését és számbavételét illetően semmiképp nem! Tetszik, vagy sem, ahhoz, hogy esélyeink legyenek a jövőben, „vissza” kell térnünk az egységhez, összefogáshoz. De ez – szerintem – nem lesz lehetséges mindaddig, amíg górcső alá nem vesszük több mint két évtizedes politikai cselekvéseinket is, megtalálandó az okát a szétdarabolódásnak, kévénk oldódásának.
Mindaz, ami jó ideje vélünk, mint nemzeti közösséggel történik, okozat. Okozat pedig ok nélkül nincs. Mi eleddig jobbára csak az okozattal foglalkoztunk, nem válna kárunkra – közösségünk számára semmiképpen nem! –, ha utánanéznénk az okozatokat szükségszerűen kitermelő okoknak is. Van belőlük elég, s egyik-másik majd kiveri az ember szemét.
MOLNOS LAJOS
Szabadság (Kolozsvár).

Benkő Samu
Bolyai Farkas és fia, János a matematikai kérdéseken kívül a tudományok majd minden területét vizsgálták. Foglalkoztak nyelvészettel, történelemmel, filozófiával, erkölcstannal, politikával, pedagógiával, művészettel. Az emberi tudásanyagot igyekeztek összefoglalni. Megközelítőleg tízezer oldal őrzi fejtegetéseiket a tudományok legkülönbözőbb területeiről.
Hogy mi köze a Bolyaiaknak Benkő Samu erdélyi művelődéstörténész portréjához?
A Széchenyi-díjas professzor ötvenéves kutatómunkája eredményeként elkészítette Bolyai János kéziratainak katalógusát. Megfejtette Bolyai írásjeleit, és összeállított két kötetre való szöveget a nem matematikai vonatkozású kéziratokból. Ebből kiindulva nyilván az sem véletlen, hogy a filozófus végzettségű Benkő Samu otthon van a művelődéstörténetben, a történelemkutatásban, a nyelvművelésben is. Talán az egyik legfontosabb éppen az említett Bolyai-hagyaték feldolgozása, de sorolhatnánk más könyveit, különféle jegyzeteit, előadásait, történelmi kutatómunkáit. Ez utóbbival kapcsolatban, ha megkérdeznénk, kinek a megbízásából és mi célból kutatott, valószínűleg nekünk is ugyanazt válaszolná, mint a Magyar Országos Levéltár kérdőívében feltett kérdésre: „A magam gyönyörűségére.” (Állítólag akkor az egyik tisztviselő megjegyezte: ügyelni kell, vajon épelméjű-e ez az Erdélyből jött „idegen”.)
Benkő Samu református lelkészcsaládban született Lőrincfalván, 1928. február 25-én. A középiskolát a marosvásárhelyi, majd a kolozsvári református kollégiumban végezte. 1946-ban, a második világháború utáni első romániai választások során a Magyar Népi Szövetségben dolgozott Balogh Edgár mellett. A Bolyai Tudományegyetem filozófia karán tanári oklevelet szerzett, ezt követően rövid ideig Fazekasvarsándon tanított. Tanársegéd volt Gaál Gábor mellett a kolozsvári egyetemen. 1952-ben kizárták a pártból és elbocsátották az egyetemről, olyan záradékkal, hogy csak fizikai munkát vállalhatott. Írni is csak álnév alatt írhatott. 1953-tól a Román Akadémia kolozsvári Történeti Intézetében lett kutató. 1957/58-ban a Korunk szerkesztőjeként dolgozott. 1975-től 1988-as nyugdíjba vonulásáig a Román Akadémia kolozsvári könyvtárának volt a tudományos főmunkatársa. Felesége B. Nagy Margit művészettörténész volt. Testvéröccse Benkő Lóránd nyelvészprofesszornak.
Gyermekkori élete valószínűleg úgy telt, ahogyan a többi hasonló korú, szigorú erkölcsű családban élő fiúgyermeké. Talán innen hozta magával a családról és a nemzetről alkotott képét is. „Nyelvünk két legtermészetesebb közösségi szerveződésünket, a családot és a nemzetet tartotta és tartja össze.”
Gyermekéveiről nem mesélt sokat zentai találkozásunkkor, de azt elmondta, csak keveseknek adatik meg, hogy napra pontosan meg tudják mondani, mikor ért véget ifjúkoruk. Benkő Samu esetében ez a dátum 1949. november 3-ára esett. Ez Balogh Edgár, a kolozsvári állami magyar egyetem rektora, a Romániai Magyar Népi Szövetség egyik vezetője letartóztatásának éjszakája volt, akinél Benkő Samu megszállt akkor éjjel. Ami akkor történt, egy életre meghatározta sorsát. Az egyetemet még befejezhette, de elbocsátották egyetemi gyakornoki állásából.
Baráti segítséggel ekkor kezdett el komolyabban foglalkozni a két matematikus által fölhalmozott tudásanyaggal. A diákévekből hozott kíváncsiság és a munkanélküli állapot előhívta belőle a Bolyai-kutatót, ami végül is hozzásegítette ahhoz, hogy Sztálin halála után a Román Akadémia kutatóként alkalmazta.
„Egy olyan iskolába kerültem, ahol a tanító bácsi, Gagyi László elvitt a marosvásárhelyi református kollégium nagy könyvtárába, ahol láthattuk a Bolyaiak könyveit, kéziratait, körzőit, vonalzóit, sakktábláit, sőt az exhumáláskor kiemelt koponyáit is. Ez olyan megrendítően hatott rám, hogy kitörölhetetlenül megmaradt az emlékezetemben. Ráadásul a diákok körében nemzedékről nemzedékre szálltak bizonyos mesék, hogy ez a két tudós ember mi mindenben tért el a hétköznapi élettől: hogy veszekedtek, hogy párbajra is kihívták egymást, hogy féltékenyek voltak egymásra stb. Tehát ezek a diákszájon formálódó események fölkeltették a gyerek fantáziáját.”
Fontos szerepet játszott az erdélyi művelődéstörténet 18/19. századának kutatásában. Tanulmányokat írt Kemény Zsigmondról, akinek közreadta a naplóját is, munkatársa volt a Románia történelme III. kötetének, sajtó alá rendezte Szenczi Molnár Albert naplóját, II. Rákóczi Ferenc vallomásait. Egyik szerkesztője volt a Kriterion Könyvkiadó Téka sorozatának. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megálmodóiról, az erdélyi történetírási és intézményteremtési törekvésekről több szaktanulmányban számolt be.
1990 óta a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Romániában és Magyarországon egyaránt több díjat és kitüntetést kapott: a Román Írószövetség díja (1971 és 1984), a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1994), Nagy Imre-emlékplakett (1994), Széchenyi-díj (1997), Kemény Zsigmond-díj (1997), a Magyar Művészeti Akadémia aranyérme (1999), Bethlen Gábor-díj (2000) stb. A romániai rendszerváltás után 1990-ben újraindult Erdélyi Múzeum-Egyesületben alelnöki (1990–1994), majd elnöki (1994–2002) tisztséget viselt.
Volt azonban idő, amikor a némaságot választotta, amikor hosszú évek teltek el úgy, hogy egyetlen szót nyilvánosan nem ejtett ki, nyomtatásban nem jelentetett meg. Ezeket az éveket nem jelzik fiókba zárt kéziratok. Nem látta értelmét az írásnak. Annál többet olvasott azonban, élettapasztalata új mondanivalókkal egészítette ki a régi igazságokat. Tanult, építkezett. Hogy ekkora élettapasztalattal és tudással miért nem kapott soha katedrát?
„Engem hatvan esztendeje eltanácsoltak az iskolától. A könyveimben azonban leírom, amit tudok. Így elmondtam a magamét, és meghallgattak. Amíg élek, motyogok, monologizálok, ha egy ember is akad, aki meghallgat.”
Benkő Samu az április 18-a és 21-e között megrendezésre kerülő jubileumi, XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz: nyolcvanötödik születésnapján köszöntik.
Gruik Ibolya .
Magyar Szó (Újvidék).

Helytörténeti barangolás a Maros jobb partján
Templomkulcsok nemes őrzői
A 700 éves településként számon tartott Harón kezdték barangolásukat e hétvégén a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör tagjai. A falu nevét a történészek az ómagyar horó (szakács) szóból eredeztetik.
Első írásos feljegyzése, a szomszédos településekkel együtt egy 1330-as pápai tizedjegyzékben szerepel, mint bőkezű adományozó egyházközség. Feltehetően ekkor már temploma is volt, hiszen a mai toronyban 15. századi harang szól. A reformáció idején is önálló egyházközségként szerepel a falu, melynek kora középkori temploma valószínűleg az 1658-as tatárjárás idején pusztult el. Újraépítésére csak jó 300 évvel később kerülhetett sor. Addig Kéménd leányegyházaként tartották számon az itteni gyülekezetet – meséli Boros Éva, a helytörténeti kör harói származású tagja. Mint mondja, az 1700-as években újra felvirágzott a falu élete, a Maroson tutajozás folyt, és számos mesterember, cipész, kovács, szabó, kocsmáros talált itt megélhetést. – Feltehetően a tutajozás, meg a földművelés miatt szaporodott meg a faluban a jobbágyság száma, akik aztán az 1784-es parasztlázadás alkalmával kegyetlen pusztítást végeztek a településen, számos nemesi családot irtva ki. Maga a református pap, Kölönte József, illetve a vidék két legjelentősebb birtokosa, Jósika Dániel és Zeyk János is áldozatul esett a pusztításnak – meséli Boros Éva. Az öblös kövekből épült lakóházak, kúriák nagy része azonban megmaradt. Szinte hihetetlen, mennyi középkori ház áll még Haróban! Többségüket az utóbbi században bővítették, bevakolták, de az alapok, a falak, s némelyiknek a szobái is még őrzik a hajdani formákat. A falu élete nehezen állt helyre a Horea-féle pusztítás után. 1873-ban azonban Albert Imre lelkipásztor telket vásárol, és megépül a templom, illetve az első magyar iskola, amit aztán átvesz a románság. 50 évvel később Filep Albert lelkész új telket vesz, új iskolát épít. – Mi is ebben tanultunk, emlékszik vissza Csuka László, egyházi gondnok, aki maga is régi nemesi család leszármazottja. Boros Éva emlékei szerint az 1940-es 50-es években alig féltucatnyi gyermek járt a magyar elemibe. Tanítóik is évente cserélődtek. Az 1960-ban bezárt magyar iskola épületét lerobbant állapotban kapta vissza néhány éve az egyház. Ma már nincs miből és nincs kiért rendbe tenni – véli a gondnok. Mint mondja, a faluban összesen 103 magyar ember él, de többnyire idősek. – A régi nemesi családok közül még itt van a Csuka, Bíró, Enyedi, Markocsány család. A fiatalok többségükben már vegyes házasságban élnek, de gyermekeik azért megtanultak magyarul – mondja Boros Éva.
Magyarság szempontjából ennél lehangolóbb a kéméndi református gyülekezet, mely tíznél kevesebb tagot számlál. És a 13. századi szentély bővítésével épült középkori templomának állapota sem túl biztató, annak ellenére, hogy 1999-ben beomlott tetőszerkezetét kolozsvári fiatalok helyreállították. A templom falain 14. és 15. századi freskó-részletek láthatók, melyeken az utolsó ítéletre utaló jelenet, illetve három magyar király alakja vehető ki. A falu bőkezű patrónusa, Kéméndi Váradi Miklós által készítetett 18. századi barokk szószékkoronának azonban már nyoma sincs, akárcsak a szintén általa megrendelt festett mennyezetnek. A templomban jelenleg csupán a freskómaradványos falak láthatók, illetve a nyugati és keleti oldalon lévő keskeny karzatok. A különálló haranglábban 1769-ből való a harang. – Kéménden az 1784-es parasztfelkelést megelőzően szintén 47 nemesi családot tartottak számon. Mára azonban mind kihaltak, elmentek innen – mondja Boros Éva, aki szerint a faluban álló giccses kastélyszerűség egy középkori kúria romjaira épült. Kéménd nemesi családjainak már a 19. század végén csupán emléke élt a faluban. Téglás Gábor 1910-ben kiadott Hunyad vármegyei utikalauzában így ír róluk: „A hajdan virágzó szép családok (a Zeykek, Váradyak, Kéméndyek) szétszóródtak innen, s a Várady udvarháznak szépen kifestett kapuja szomorúan hirdeti, hogy itt hajdan szebb élet volt”.
A Maros jobb partján haladva Algyógy irányába, Nagyrápolt történelmi emlékeit is meglátogatták a helytörténeti kör tagjai. A hajdan itt is virágzó életre elsősorban a falu felett magasló többszintes udvarház utal. Téglás Gábor feljegyzései szerint a birtokot a 16. században a Rápolthy, illetve Matskásy család bírta, majd leányágon öröklődve előbb Jósika, majd Hollaky tulajdonba került. A 20. század elején a Kénosi Sándor család lakta. A kastély épületegyütteséhez eredetileg egy főépület, kápolna, malom és a mészkőtufába vájt pince tartozott, melynek fala ma is történelmi emlékeket őriz. Bejáratánál egy latin feliratú kő felett Jósika Dániel neve és az 1783-as évszám olvasható. A pincebejárat gerendáján pedig az 1778-as évszámot sikerült kiböngészni. A falubeliek szerint azonban a különleges pince jelenleg egy helybeli lakos magántulajdonába került. Ezért lakattal van elzárva, és az említett 200 évesnél öregebb gerendán felszegzett tábla hirdeti, hogy „proprietate privată”. A település talajának adottságait amúgy az elmúlt századokban sokan kihasználták, Téglás Gábor feljegyzése szerint még a 20. század elején több barlanglakás, illetve tufa-pince volt használatban Nagyrápolton.
A teljesen elhanyagolt, ám boltíves beltereivel még mindig impozánsnak mondható kastély szomszédságában áll a nagyrápolti református templom. Istentiszteletet évek óta nem tartanak benne, a faluban összesen két református család lakik. Az eredetileg román kori templomot a 15. században gótikus stílusban átépítették. A hajóban még láthatók a 14. századi freskótöredékek (Fájdalmas Krisztus és Pieta). Külső falába a környéken talált római köveket építettek be. 1930-ban Debreczeni László tervei alapján újították föl. Faerkélyes alacsony tornyában 1523-ból való harang található.
A maroknyinál is kisebb gyülekezet kéthetente szokott összegyűlni a templommal szemközt található, szintén lepusztult parókia épületében – számol be Bakó Gábor, a templom kulcsának őrzője. S az évszázados kőkerítések tövében futó rápolti utcácskán haladva, óhatatlanul felötlik az emberben a kérdés, hogy ki őrzi majd 50-100 év múltán a Maros jobb partján a templomkulcsokat?!
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad).

Bevallásuk szerint a kampány körülbelül 100 ezer euró
Az EMNP Országos Választási Hatóság (BEC) honlapján közzétett beszámolójából kiderül, hogy a pártnak a 2012-es parlamenti választások során összesen 557 363 RON (127 ezer euró) jövedelme volt, a kiadásai 501 204 RON-ra (114 ezer euró) rúgtak, tehát sikerült enyhén pluszban zárni. Az EMNP jogi- és magánszemélyektől összesen 9200 RON (2100 euró) adományt kapott.
Csak találgatni lehet, mennyire tükrözi a valóságot ez a bevallás. Annyi bizonyos, hogy az EMNP-nek a parlamenti választások során egy jelölt után 3500 RON-t kellett letétbe helyeznie – 77 jelölttel számolva csak ez a letét egy 61 ezer eurós tétel (ezt az összeget csak akkor térítik meg, amennyiben a párt bejut a parlamentbe).
Az önkormányzati kampányt is „pluszban” zárták
Ami a 2012-es önkormányzati választásokat illeti, a BEC-hez leadott nyilatkozat szerint az EMNP-nek összesen 516 ezer 625 RON (118 ezer euró) jövedelme volt, kiadásai 491 ezer 681 RON-ra (112 ezer euró) rúgtak, tehát közel 25 ezer lej (6 ezer euró) maradt a pártkasszában.
Ami az adományokat illeti, ezek összege 16 603 RON (3800 euró).
Adatigénylésekkel kerestük meg a támogatókat
Feltételezésünk szerint ezek a számok csak részben tükrözik a valóságot, ezért az Atlátszo.hu magyarországi tényfeltáró portál által működtetett Kimittud-rendszeren keresztül egy sor közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a magyar állami szervekhez illetve állami tulajdonú vállalatokhoz, keresve a Néppárt támogatóit.
Tényfeltáró munkánk eredményének ismertetése előtt azonban röviden összefoglalnánk, mi az, amit eddig az EMNT, illetve EMNP finanszírozásáról tudtunk.
Az EMNT-EMNP szövetség
„(Toró Tibor) jelezte, hogy az új alakulat legfőbb szövetségese az EMNT lesz. Utalt arra is, hogy az új pártot Erdélyben Tőkés László nevével hozzák jogosan összefüggésbe, hiszen éppen azokat az elveket vallja majd magáénak, mint amelyek érvényesüléséért az EMNT elnöke, az Európai Parlament alelnöke mindeddig maga is küzdött. (...)” Gergely Balázs, interjúrészlet
Ha a Néppárt pénzügyeiről beszélünk, akkor a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács magyarországi támogatásait sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ez azért fontos, mert minden jel arra mutat, hogy a két szervezet között igen szoros, szimbiózis-szerű viszony áll fenn. Úgy véljük, nem túlzás kijelenteni, hogy bár a két szervezet jogi háttere különbözik, erőforrásaik, céljaik tekintetében egyetlen érdekcsoportról beszélünk.
Az EMNT és EMNP viszonyát jól jelzi, hogy a párt bejegyzéséről az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2010. december 4-i, székelyudvarhelyi országos küldöttgyűlése döntött. Nem csak a bejegyzésről szóló elvi döntés mögött áll ott az EMNT: aktivistái a bejegyzéshez szükséges aláírások összegyűjtésében is segédkeztek.
Számtalan összefonódás
Az EMNP vezetősége kivétel nélkül az EMNT-ből érkezett. Az EMNP elnöke, Toró T. Tibor korábban ügyvezető elnöki tisztséget töltött be az EMNT-ben. Az alelnökök hasonlóképp: Gergely Balázs 2009-2011 között az EMNT közép-erdélyi régióelnöke volt, Papp Előd 2003-2011 között az EMNT alapító tagja volt, majd alelnöke lett.
Szilágyi Zsolt is az EMNT alapító tagja majd alelnöke volt évekig, Zatykó Gyula pedig 2008-2011 között volt az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja.
A választásokon EMNP-színekben induló jelöltek közül sokan jelen voltak/vannak valamilyen szinten az EMNT-ben. Feltűnő, hogy az EMNT és az EMNP honlapján szembeszökően sok az egymásra hivatkozó hír. És ha mindez nem elég, a Bihar megyei EMNT irodában így jelentkeznek be telefonon: EMNT-EMNP, tessék!
Az EMNT Demokrácia Központ-projektje
Amikor 2010 novemberében az EMNT aláírta a könnyített honosítás végrehajtásáról szóló szerződést, sokan azzal vádolták a szervezetet, hogy a Demokrácia Központok (DK) erdélyi irodahálózatát gyakorlatilag helyi EMNP-pártközpontokként használják majd.
„Mivel Magyarországról is jelentős támogatást kaptok a központok finanszírozására, olyan feltételezéseket is hallani, hogy a Fidesz nemcsak morálisan, hanem anyagiakkal is támogatja az új párt létrejöttét. Ezt hogyan kommentálod? – Én nem látok ilyen összefüggést. Nagyon tisztán és nyomatékosan el szeretném mondani, hogy a Demokrácia Központ hálózat az az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács hálózata, amely konkrét céllal és programmal jött létre, az esetleges pártalakításhoz gyakorlatilag nem kapcsolódik és nem is fog kapcsolódni.” Részlet egy Gergely Balázzsal, a DK-hálózat egykori vezetőjével készült interjúból
Itt dolgozik a második vonal
A 26 irodából álló hálózat címeit böngészve nyilvánvaló, hogy azok az EMNT területi szervezeteinek irodáiban működnek, vagy fordítva: az EMNT területi szervezeteit „fogadták be” a Demokrácia Központok.
A vezetők nyilatkozataiból kiderül, hogy a DK 110 személyt foglalkoztat rész- vagy teljes munkaidőben, fizetésük 870 és 1100 lej között mozog. 30 személy irodavezető igazgatói tisztséget tölt be, ők havi 1200 és 2000 lej közötti összeget kitevő bérben részesülnek. A DK irodahálózat legmagasabb funkcióiban hat személy dolgozik, ők 2000 és 2900 lej közötti összeget keresnek (nem világos, hogy ez az összeg nettó vagy bruttó).
És bár az irodavezetők listáját nem tették közzé, sajtóbeszámolókból össze lehet rakni a névsorukat, és világos, hogy azok rendszerint a helyi EMNT-szervezetek vezetői. Közülük sokan (Kovács Lehel István, Bákai Magdolna, Szász Péter, Hupka Félix, Nemes Előd, Bordás Sándor, Kali István, Turzai Orsolya, Nagy Pál, Nagy József Barna, Beksy Ida) indultak EMNP-színekben a tavalyi választásokon, illetve pártfunkciókkal is rendelkeznek.
>> A Demokrácia Központok irodavezetői és politikai szerepvállalásuk (sajtóbeszámolók alapján) (.xls) >>
A Demokrácia Központ-projekt költségvetéséről eddig nem sokat tudtunk – igaz, azt már elismerték, hogy magyar költségvetési támogatást kapnak.
Kérdésünkre, mely szerint miért nem számoltak be korábban erről a tényről (ti. a magyarországi támogatásokról – szerk. megj.), Toró elmondta, mindig érzékenyen érinti a román közvéleményt az az információ, mely szerint Magyarországról pénzek érkeznek a romániai magyar közösséghez, így létezett egy «gentleman’s agreement» arra vonatkozóan, hogy nem nyilatkoznak erről. Hozzátette, egyébként teljesen normális az, hogy a magyar állam támogatja a többek között a kedvezményes honosítások lebonyolításában szerepet vállaló Demokrácia Központokat. Hangsúlyozta, ezek a pénzek nem a magyar kisebbségnek szánt pénzeket kezelő Bethlen Gábor Alapból származnak, meghívásos pályázat alapján nyerték el az összeget. Toró T. Tibor interjúrészlet
Azonban a Demokrácia Központok honlapján a támogatók menüpont továbbra is üres (támogatásokról szóló információt az EMNT honlapján sem találni).
Mennyi lehet a Demokrácia Központok költségvetése?
Szász Péter irodaigazgató elmondta, a kolozsvári DK központ finanszírozása kapcsán nem tud konkrét adatokkal szolgálni. Az induló tőkét a magánszférából, pályázati pénzekből és egyéb adományokból biztosították, a továbbiakban is élni fognak a pályázási lehetőségekkel a központ fenntartása érdekében.
Egyedüli fogódzó egy Evenimentul Zilei-anyag, mely a román állami szervek ellenőrzése során készült, kiszivárgott dokumentumra hivatkozik. Eszerint az EMNT vagyonkezelője, az önálló jogi személyiséggel rendelkező EMNT Egyesület bankszámláira a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kereteiben működő Irányító Szervezet 2010-ben és 2011-ben összesen 490 ezer eurót utalt a Demokrácia Központok működtetésére.
Az EMNT Egyesület támogatására vonatkozó igénylés elutasítva
A KIM az EMNT Egyesületnek folyósított magyarországi közpénzekre vonatkozó adatigénylésünkre a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi törvényre hivatkozva megtagadta a választ, mondván, hogy a határon túli magyar szervezetek vagy személyek számára nyújtott támogatások kívül esnek az információszabadságról szóló 2011. évi törvény hatályán. Ezügyben jogorvoslathoz folyamodtunk. Annyit azonban sikerült kideríteni, hogy az EMNT Egyesület 2011-ben sikeresen pályázott a népszámlálási kampánnyal, illetve a Mikó Imre terv népszerűsítésével a Külügyminisztériumnál: összesen mintegy 8 ezer eurót kaptak (a Mikó Imre terv támogatását 2012 novemberéig nem fizették ki).
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. ezen kívül 85 ezer euróval támogatta „Tematikus átfogó képzés közösségfejlesztésre 22 erdélyi helyszínen az Egyesület szervezésében (2012 december – 2013 február)” című programjukat.
A képzések néppártosoknak szólnak
Az EMNT honlapján nem találtunk hírt a pályázat címéhez hasonló nevű képzésről, nem tudni, hogy azt megszervezték-e, és ha igen, milyen formában.
A sajtóközleményekből azonban kiderül, februárban elindult egy Erdélyi Közszolgálati Szabadegyetem nevű képzés az EMNT és a Bálványos Intézet szervezésében. A képzésre az EMNP önkormányzati tanácsosait várják (sajtóközlemény itt). Ezen kívül az EMNT és a Pro Partium Egyesület szervezésében március elején Érmihályfalván szintén képzést tartottak Politikai kommunikáció címmel. Ez a képzés is kifejezetten az EMNP Bihar és Szatmár megyei önkormányzati tanácsosainak szólt
(sajtóközlemény itt).
A Szilágy megyei néppártosok is voltak képzésen a közelmúltban (sajtóközlemény itt).
Ismerjük a kedvezményes honosítás összköltségvetését
Bár a Demokrácia Központok költségvetéséről nem sokat tudunk, egy másik, kedvezményes honosítással kapcsolatos adatigénylésünkre érdemi válasz érkezett. Kiderült, hogy az 1135/2011 és az 1164/2012 kormányhatározat rendelkezik az állampolgársági eljáráshoz kapcsolódó jogszabályok végrehajtásához szükséges költségvetési forrás biztosításáról. A kormányhatározatokból (a linkekre kattintva letölthetőek a .pdf dokumentumok, melyekben részletesebb bontás is szerepel) kiderül, hogy 2011-ben 11,3 millió euróba, 2012-ben pedig újabb 11 millió euróba került összesen a kedvezményes honosítás. A magyar kormány különféle minisztériumait érintő tételekből azonban nehéz bármilyen következtetést levonni az erdélyi Demokrácia Központok költségvetésére vonatkozóan.
A Szerencsejáték Zrt. adományai
Az utóbbi években az EMNT-EMNP érdekcsoport egyik legbőkezűbb támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt. A látványosan profitábilis nemzeti lottótársaság 100 százalékos tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. tartós tulajdonú társaság.
Honlapján közzétett ismertető szerint a magyar államot megillető tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény alapján –, az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (jelenleg Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter) gyakorolja, aki e feladatát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MNV Zrt. ) tulajdonosi joggyakorló szervezet útján látja el.
A „Tőkés-sajtótröszt” legfőbb támogatója
A Szerencsejáték Zrt. legutóbb akkor került a romániai magyar média figyelmének a középpontjába, amikor két LMP-s politikus, Karácsony Gergely és Dorosz Dávid felhívta a figyelmet arra, hogy a "Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért" Alapítvány 850 ezer eurós adományban részesült (az adománylevél itt letölthető).
Ez az alapítvány vásárolta meg az Udvarhelyi Híradó Kft.-t (Udvarhelyi Hirado SRL), mely többek között az Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap című napilapok, illetve a Székelyhon.ro hírportál kiadója.
A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány képviselője Dr. Korda Éva Judit. Korda korábban a HírTV-t működtető Rt. (HírTV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság) vezérigazgatója volt 2005-2007 között, majd igazgatósági tagja 2008 közepéig. A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány székhelye Budapesten, az Üllői út 102-es szám alatt található, (ugyanitt van a Magyar Nemzet és a Class Fm székhelye).
Azóta további támogatásokról döntöttek
A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány a 2010 decemberi 850 ezer eurós támogatás óta 2011 decemberében újabb 670 ezer eurós támogatást kapott a Szerencsejáték Zrt.-től. Simicskához köthető vezérigazgató dönt az adományokról
Az adománylevél szerint az összeg „a határon túli magyar nyelvű sajtótevékenység ápolására és megsegítésére használható fel.” Egy újabb adatigénylésünkben arra kérdeztünk rá, hogy mi az adományokról döntő testület megnevezése, összetétele, melyek a pályázatok formai követelményei valamint az adományok odaítélésének kritériumai.
A válasz: a Szerencsejáték Zrt. „szponzorációs pályázatot nem ír ki, a Társasághoz beérkezett minden támogatást kérő levél egyformán kérelemnek minősül”. Az odaítélés kritériumaira vonatkozóan érdemi választ nem kaptunk.
Részlet a válaszból: „a támogatási kérelmek elbírálásában a Szerencsejáték Zrt. részére segítséget nyújtó, javaslattevő külső független szakértőkből álló tanácsadó testület megnevezése: Társadalmi Tanácsadó Testület. Tagjai az egészségügy, sport és kultúra területén végzik tevékenységüket. Javaslatuk alapján a végső döntést a Társaság vezérigazgatója hozza meg.”
Rákérdeztünk a Társadalmi Tanácsadó Testület tagjainak kilétére, azonban azt a választ kaptuk, hogy személyes adataik nem nyilvánosak. Közölték, a támogatások odaítéléséről a végső döntést Dr. Szentpétery Kálmán elnök-vezérigazgató hozza meg. Őt 2010-ben nevezték ki.
Szentpétery a Szerencsejáték Zrt. mellett a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt egy ideig (erről a tisztségről tavaly nyáron lemondott), valamint az Aranykor nyugdíjpénztár ellenőrző bizottságának tagja.
Korábban a Bizományi Áruház Vállalat vezérigazgatója, a Simicska Lajoshoz köthető ún. MFB-BÁV-csoport tagja.
(Szentpétery Kálmán a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója. Saját közlése szerint mindig kívül állt a politikán, ehhez képest azonban 1999 óta ott találjuk nem csak a botrányos körülmények között a Simicska-Töröcskei érdekkörbe került BÁV Zrt. vezetésében, de a Főtaxi Zrt., illetve a Metal-Art Zrt., vezetőségében is. Kinevezése óta a Szerencsejáték Zrt. révén milliárdos nagyságrendű megrendelésekhez jutott a Simicska Lajos érdekkörébe tartozó HungIster Zrt. és Publimont Zrt., valamint a Patonai Péter tulajdonolta I.M.G. Kft. egyaránt. Szentpétery névjegye az Atlatszo.hu-n)
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. adományai
Véletlen vagy sem, de az EMNT-EMNP érdekcsoport, valamint a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány másik nagy támogatója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., ahol 2012. június 15.-ig Dr. Szentpétery Kálmán az igazgatóság külső tagja volt.
Az MFB feletti tulajdonosi jogokat ugyancsak az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter (jelenleg Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter) gyakorolja, a társaság elnök-vezérigazgatója pedig Baranyay László (pályakép itt). Neki szintén van kapcsolata Simicska Lajossal.
A támogatások odaítélésében több olyan arcot is felfedezhetünk, akiket az Atlatszo.hu A Nemzeti Együttműködés Rendszere: Kik ejtették foglyul a magyar államot? című anyagában az MFB-BÁV-csoporttal azonosít.
(Baranyay László 2010 júniusa óta újra az MFB Zrt. vezérigazgatója. Az MFB igazgatóságának – akárcsak az első Orbán-kormány idején – újra tagja Orosz Ferenc, Vér Iván vagy a Vegyépszer körüli cégekben is gyakran felbukkanó Várady György. Az akkori alkalmazottak közül Németh Lászlóné miniszterként formálisan immár Baranyaynak is főnöke. Az akkori MFB-n keresztül több száz milliárd forint közpénz jutott autópálya-építő cégekhez, illetve bizonyos privatizációs manőverekben volt a szervezetnek kiemelkedően fontos szerepe az állami tulajdonú banknak. Ma a magyar állam nevében az MFB gyakorolja a tulajdonosi jogokat az összes nagyobb infrastruktárális beruházással és forráskihelyezéssel kapcsolatos tevékenységet végző állami vállalatnál a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ig, de az MFB szervezetéhez tartozik a Magyar Turizmus Zrt.-től a Diákhitel Központ Zrt.-ig több tucatnyi különböző egyéb állami vállalat is. Baranyai névjegye az Atlatszo.hu-n)
A Magyar Villamos Művek Zrt.
Az adományok egy kisebb része a Magyar Villamosművek Zrt.-től származik. A magyarországi áramsz

Lefedik Erdély magyarlakta részeit
Észre kell venni továbbá, hogy a civil szervezetek területi szempontból „lefedik” egész Erdélyt. A Civil Kurázsi Udvarhelyszéken, az Identitas Egyesület Csíkszéken, a 16 Patak Egyesület pedig Gyergyószéken aktivál.
A Kézdiszékért Egyesület Kézdiszéken, a Mikó Imre Egyesület pedig Sepsiszéken működik. A Pro Partium Egyesület a Partiumban (Bihar megye), míg a Reconstructio Egyesület Közép-Erdélyben (Kolozs megye) aktivál. De mit lehet tudni róluk?
Civil Kurázsi Egyesület
Az Igazságügyi Minisztérium honlapján található civil kataszter szerint a Civil Kurázsi Egyesületet (Asociația Curaj Civic) 2011 novemberében jegyezte be Nagy Pál (az EMNT udvarhelyszéki szervezetének elnöke, tanácsosjelölt, a székelyudvarhelyi Demokrácia Központ vezetője), Balázs Attila (a kézdiszéki EMNT elnökségi tagja, egyben az EMNP kézdiszéki szervezetének elnöke) valamint Jakab Attila (az EMNP udvarhelyi tanácsos-jelöltje, 2012 márciusától az EMNP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke.
Az egyesületnek nincsen honlapja, és a Google is csak egyetlen releváns találatot ad rá: egy, az EMNT-vel közösen szervezett, Magyarul csak helyesen, szépen elnevezésű akciósorozatot, mely révén Székelyudvarhelyen cégeket, intézményeket igyekszenek a magyar nyelv tudatos használatára ösztönözni.
Amikor a szervezet eddigi tevékenységeiről érdeklődtünk Nagy Pálnál, az a Magyarul csak helyesen, szépen akciósorozat mellett honosítással kapcsolatos tevékenységeket, illetve a Magyar állampolgárok klubját említette (mindkét tevékenységre a Bethlen Gábor Alaptól kaptak finanszírozást.) A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány: 100 ezer euró A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány: 34 ezer euró A Magyar Villamos Művek Zrt.-től kapott adomány: 34 ezer euró A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás: 34 ezer euró Összesen: 202 ezer euró Az Identitas Egyesület Az Identitas Egyesületet (Asociația Identitas) 2012 márciusában jegyezték be Hargita megyében. Az alapítók: Tiboldi László (az EMNT csíkszéki elnöke, az EMNT csíkszeredai Demokrácia Központjának az irodavezetője), Sorbán Attila (az EMNP Hargita megyei tanácselnökjelöltje, az EMNP felcsíki képviselőjelöltje) valamint Fekete Gyula. Az Identitas Egyesületnek nincsen honlapja, és a Google-keresés egyetlen, nevükhöz kapcsolódó kezdeményezést ad, ahol az egyesület társzervező volt: egy Nemzeti Értékeink Akadémiája elnevezésű, havi rendszerességgel sorra kerülő nemzetépítő előadássorozatot, ahol legalábbis egy ízben „hiánypótlónak számító, tabudöntögető, színvonalas és érdekfeszítő előadásra” került sor. Idén március 15. alkalmából Folkográfia koncertet szerveztek Csíkzsögödön, a csíkszéki EMNT-vel közösen. A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 135 ezer euró Összesen: 135 ezer euró

16 Patak Egyesület
A 16 Patak Egyesületet (Asociația 16 Patak) 2011 májusában jegyezték be Hargita megyében. Az alapítók: Parászka Géza, az EMNT volt gyergyószéki elnöke, Bákai Magdolna, az EMNP Szilágy megyei szenátorjelöltje, az EMNT gyergyószéki elnöke, a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár volt igazgatója illetve a gyergyói Demokrácia Központ irodavezetője, valamint Baróti Lajos, az EMNT gyergyószéki szervezetének alelnöke.
Az egyesületnek nincsen honlapja, a neten fellelhető egyetlen tevékenységük egy borzonti diáktábor. A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Kézdiszékért Egyesület
A Kézdiszékért Egyesületet (Asociația Kezdiszekert) 2011 júniusában alapította Bardócz Csaba, a kézdiszéki EMNT elnöke, Bardócz Tímea, valamint Balázs Szidónia. Székhelyük a kézdiszéki EMNT irodájában van.
Egyedüli, a Google által is indexelt tevékenységük egy szentkatolnai farsangi rendezvény, valamint a Magyar Festészet napja alkalmából rendezett kiállítás, ahol hivatásos és amatőr alkotók állítottak ki (az MFB Zrt.-hez ezzel a programmal pályáztak).
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Mikó Imre Egyesület
A Mikó Imre Egyesületet (Asociația Miko Imre) 2011 októberében jegyezte be Nemes Előd, aki jelenleg az EMNP háromszéki szervezetének elnöke, egyben a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központ irodavezetője, tanácselnök-jelölt, Jakabos Janka, az EMNT háromszéki elnöke valamint Fábián László EMNT-tag.
Az egyesület vezetősége jelenleg: Jakabos Janka elnök, Nemes Előd ügyvezető elnök, Fábián László alelnök, székhelye Sepsiszentgyörgyön, a Demokrácia Központ címén található. Tevékenységéről nem találtunk adatot.
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 34 ezer euró
Összesen: 34 ezer euró
Pro Partium Egyesület
A Pro Partium Egyesület (Asociația Pro Partium) 2011 szeptemberében lett megalapítva. Az alapítók: Török Sándor (az EMNT Bihar megyei szervezetének elnöke, a Néppárt nagyváradi tanácsosjelöltje), Nagy József Barna (az EMNT partiumi régióelnöke, egyben a nagyváradi Demokrácia Központ irodavezetője, képviselőjelölt) valamint Kiss Zoltán (az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagja).
Az egyesületnek nem találtuk meg a honlapját, és a Google segítségével semmilyen, az egyesülethez köthető rendezvényt vagy tevékenységet nem találtunk. Megkeresésünkre Nagy József Barna elmondta, az egyesületnek sok rendezvénye volt, azonban egyetlen konkrét eseményt sem tudott mondani. Megígérte, e-mailben válaszol majd (ez nem történt meg).
A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 170 ezer euró
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-től kapott adomány összege: 51 ezer euró
Összesen: 221 ezer euró
Reconstructio Egyesület
A Reconstructio Egyesületet (Asociația Reconstructio) 2011 februárjában jegyezte be Csigi Levente (az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnöke, a Kolozs megyei EMNP Gazdasági Ellenőrző Bizottságának tagja), Szász Péter (a kolozsvári Demokrácia Központ igazgatója, az EMNP Kolozs megyei szervezetének alelnöke, megyei tanácselnök-jelölt, szenátorjelölt), valamint Vadas László (az EMNP kolozsvári tanácsos-jelöltje).
A másik három civil szervezethez hasonlóan a Reconstructio Egyesületnek nincsen honlapja, ellenben a Kolozsvári Magyar Napokon a Kolozsvári Atlétikai Club képes történetét bemutató kiállítást szerveztek, az EMNT Kolozs megyei szervezetével közösen.
Szintén a Reconstructio Egyesület volt a társszervezője egy, az önkormányzati választásokról szóló panelbeszélgetésnek, illetve egy koszorúzásnak a Házsongárdi temetőben.
Érdekesség, hogy a Reconstructio Egyesület egyik alapítója az a Csigi Levente, aki a Carpathia Zrt. tulajdonosa, mely Budapest XXII. kerületének önkormányzatával van szerződéses viszonyban. Ez a kerület Németh Zsolt politikai hátországának számít.
Csigi az egyesület tevékenységét firtató kérdésünkre hosszú választ írt, mely itt elérhető. Többek között kiderül belőle, hogy egy Kincses Kolozsvár Kalendárium nevű kiadványt adtak ki 6 ezer példányban, szerveztek megemlékezést az 1568-as tordai országgyűlésről, volt egy Mátyás király visszatér című pályázatuk, valamint a Mátyás és a kolozsvári bíró bábelőadás a XIX. Mátyás-napok keretében.
A Bethlen Gábor Alaptól kapott támogatás összege: 18 ezer euró
A Szerencsejáték Zrt.-től kapott adomány összege: 271 ezer euró
Összesen: 289 ezer euró
Összegzés Mivel az EMNP közvetlen finanszírozását a törvény tiltja, az EMNT-EMNP projektet vélhetően közvetett csatornákon keresztül támogatja a magyar kormány: egyrészt az EMNT által működtetett Demokrácia Központ-hálózaton egy sor másodvonalbeli politikusnak biztosít megélhetést, másrészt (valószínűleg meghívásos) pályázatok révén nagyobb pénzösszegeket adományoz nekik.
Az állami tulajdonú vállalatok a másik nagy támogatói az EMNT-EMNP projektnek. A tavalyi választási évben összesen mintegy 1 millió euró támogatást kapott hat, EMNT-EMNP politikusok által alapított civil szervezet, melyek tevékenysége amúgy megítélésünk szerint nem indokolna ilyen összegű támogatásokat.
Ezen felül a Fidesszel, valamint az EMNT-EMNP projekttel is barátságos sajtótröszt 1,86 millió euró adományban részesült. Az általunk feltárt támogatások azonban minden valószínűség szerint csak egy részét képezik azoknak az összegeknek, melyek az EMNT-EMNP érdekcsoporthoz érkeznek. Ez a tényfeltáró anyag a Freedom House Romania Alapítvány által szervezett "Grants for Investigative Journalism" program keretein belül készült, az amerikai külügyminisztérium (U.S. Department of State) és Franciaország bukaresti nagykövetségének anyagi támogatásával. A cikk tartalmáért a szerző felel, és nem tükrözi feltétlenül az U.S. Department of State és Franciaország bukaresti nagykövetségének az álláspontját.
Această anchetă jurnalistică este derulată în cadrul programului "Grants for Investigative Journalism", organizat de Fundatia Freedom House Romania, cu sprijinul financiar al U.S Department of State și al Ambasadei Franței în România. Responsabilitatea pentru conținutul acestei publicații aparține autorului și nu reflectă neapărat punctul de vedere sau poziția U.S. Department of State și a Ambasadei Frantei in Romania.
A cikk az Atlatszo.hu-n is megjelent, illetve egy rövidebb, román nyelvre lefordított változatát az Adevărul napilap is publikálta.
A magyarországi közadatigénylésekben nagy segítségünkre volt az Atlatszo.hu oknyomozó portál.
Transindex.ro

Az RMDSZ megalakította az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózatot
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bethlen Gábor erdélyi fejedelem marosillyei szülőházában megalakította hétfőn az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózatot, amely a tavaly elindított Fogadj örökbe egy műemléket programot próbálja kiterjeszteni Erdély valamennyi magyar közösségére.
Az RMDSZ hétfői hírlevele szerint az Örökségünk Őrei Erdélyi Hálózat alakuló ülésén kilenc erdélyi megye képviselői ismerkedtek meg a Brassó, Hunyad, Szeben és Temes megye magyar iskolái által „örökbe fogadott" műemlékek helyzetével.
Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkárhelyettese emlékeztetett arra, hogy a szövetség 2012-ben a szórványban elő magyar közösségek identitástudatának megőrzése, a közösségi élet helyszíneinek biztosítása, valamint az összetartozás érzésének kialakítása és fenntartása céljával indította el az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű programot. A program az épített örökség védelme, ápolása által a közösségi tudatot is alakítja.
A szászmedgyesi Báthory István Általános Iskola, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium, a temesvári Bartók Béla Gimnázium és a dévai Téglás Gábor Gimnázium diákjai összesen tíz örökbe fogadott magyar műemléknek váltak az őreivé, számtalan oktatási, kulturális és figyelemkeltő programot szerveztek a program keretében az elmúlt évben.
A főtitkárhelyettes szerint a fiatalok lelkesedésének köszönhetően az „örökbe fogadott" épületek visszakerültek a köztudatba, és a szórványközösségek magyar identitásának a megőrzését szolgálják. „Úgy gondoltuk, hogy a jó példa bemutatása bátorító erővel bír" – magyarázta az MTI-nek a hálózat megalakításának a szükségességét Hegedüs Csilla, aki szerint a tapasztalatok átadása másokat is arra ösztönözhet, hogy további műemlékeket „fogadjanak örökbe". Elmondta, a hétfői marosillyei rendezvényre a sikeres programok lebonyolítói mellett azokat is meghívták, akik egy-egy erdélyi megyében a program koordinálásával foglalkoznak.
MTI
Erdély.ma

Több pénz a külhoni magyarság támogatására
Az előző évihez képest közel egymilliárddal több, 13,4 milliárd forintos forrás áll rendelkezésre a Bethlen Gábor Alapnál a külhoni magyarság támogatására – mondta Lélfai Koppány, az alapkezelő vezetője a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden a fővárosban. Oktatási- nevelési célú juttatásokra 10,76 milliárd forintot, a Sapientia Magyar Tudományegyetem támogatására 1,38 milliárdot, míg a II.Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatására 500 millió forintot különítettek el. Az alapkezelő működési költségeire 810 millió forint áll rendelkezésre.
Népújság (Marosvásárhely)

Összeállt a Csűrszínház idei évadjának programja
Színes, gazdag kínálat
Kedden a szervezők sajtótájékoztatón mutatták be a Csűrszínház 2013-as évadjának programját, amely az előző évhez hasonlóan igen gazdag művelődési kínálattal várja az érdeklődőket. A programot a szervezésben résztvevők: Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke, Vajda György programkoordinátor, Kiss Zsuzsa, a Backamadarasért Egyesület képviselője, Barabás Attila, a Maros Művészegyüttes igazgatója, Incze Tünde, az együttes szervezője, Török Viola és Kovács Levente rendezők, valamint Pánczél Szilamér, a Maros Megyei Múzeum kutatója ismertették.
Szélyes Ferenc, a Csűrszínházi Egyesület elnöke elmondta: az előző évhez viszonyítva szellősebbé szerették volna tenni a programot, de ez nem sikerült, hiszen a partnereknek köszönhetően az idén is minden igénynek, elvárásnak megfelelő műsor állt össze, amelyre remélik, hogy nemcsak a Nyárádmentéről, hanem a megyéből is lesznek érdeklődők.
Hagyományteremtő rendezvénnyel május 25-én nyílik az évad. Erről Kiss Zsuzsa, a backamadarasi önkormányzat művelődési referense beszélt. A szervezők szándéka, hogy évente egy-két nyárádmenti község mutatkozzon be a Csűrszínházban, saját kulturális kínálattal. Az első község Backamadaras. 14 órától kezdődő programjukból nem hiányzik a néptáncműsor, a terménykiállítás, a hagyományos népi vásár, a gasztronómiai bemutató, de lesz fotókiállítás és filmvetítés is a településről.
Június elsején, a gyereknap alkalmából Nyárádremete tánccsoportjai mutatják be műsorukat. Különleges élményre hívja majd az érdeklődőket a marosvásárhelyi Művészkuckó Egyesület június 9-én, amikor a június 1-jén bemutatandó Dés László–Nemes István: Valahol Európában című musicalt viszik ki Mikházára, teljesen új koncepcióban, Korpos András rendezésében. Az idei Csűrszínházi Napok június 28-án kezdődnek. Felavatják a közel 5.000 kötetes könyvtárat, korábban a Csűrszínházi Egyesület kezdeményezésére a könyvgyűjtést a Népújság is felkarolta. A Napok fénypontja a Széllyes Sándor-népdalvetélkedő döntője lesz, amelynek előválogatója alapján nyolc megyei kistérségből jelölik ki a bejutottakat két korcsoportbeli kategóriában. A döntő műsorban az Erdélyi TV közreműködésével a kistérségekről készített rövid filmeket is bemutatják. A rendezők szándéka, hogy a népdalvetélkedőn kívül a döntő lehetőséget teremtsen a kistérségek idegenforgalmi ismertetésére is. Ezt a rendezvényt jövőre is meghirdetik.
Az idén is lesz saját produkció a Csűrszínházban: a Vim Spectrum színház Török Viola rendezésében Móricz Zsigmond Boszorkány című darabját mutatja be. A sajtótájékoztatón a rendező kifejtette, ősbemutató lesz, hiszen a darabot eddig alig játszották. Érdekes kérdést, a hitvilágot, a nonkonformizmust taglalja a darab, amely Bethlen Gábor és Báthory Anna különös viszonyát mutatja be.
Augusztus 3-án egy egészen különleges programmal rukkol elő a Csűrszínház. A Maros Megyei Múzeummal közösen római fesztivál lesz. Ennek a hátterét az a nagyméretű régészeti ásatás adja, amelyben több hazai, magyarországi és németországi egyetem részvételével 70 külföldi diák is részt vesz, hogy feltárják a mikházi római castrum és a hozzá tartozó település (vicus) maradványait. A római napon lesz gladiátorbemutató, rabszolgavásár, temetés, divatbemutató, gyerekprogram, filmmaraton, kézművesműhely. Mi több, aki teheti, a helyszínen ókori római öltözetben jelenhet meg. A műsort röviden Pánczél Szilamér, a múzeum római kort tanulmányozó kutatója, a program koordinátora ismertette, aki elmondta, ha sikeres lesz a kezdeményezés, évente szeretnének hasonlót szervezni.
Ugyancsak Mikháza ad teret a már marosvásárhelyi kultúrtörténeti kuriózumnak számító Majomcsoportnak, amelyet 1963-ban egyetemista színjátszókörként hozott létre Kovács Levente rendező, s amelyet 1989-ig sikerült működtetni úgy, hogy a színjátszáson túl ez a társulat értelmiségiek, ellenzékiek valóságos fórumává vált. Orvosok, színészek, mérnökök, politikusok és sokan mások jönnek majd haza külföldről és gyűlnek össze augusztus 23-án Mikházán, ahol az 50 éves találkozót követően este 8 órától nyilvános műsor is lesz, és fellép a színjátszó kör hajdani zenekara is, de lesz meglepetés is bőven – árulta el az érdeklődőknek Kovács Levente.
A programban szerepel még Népújság író-olvasó találkozó – vázolta fel a terveket Vajda György. Úgy szeretnék megszervezni, hogy a nyárádmenti oktatási intézmények hozzájárulásával diákoknak szóló ismeretterjesztő vetélkedő is megelőzze. A találkozót a dicsőszentmártoni Kökényes fellépése is színesíti majd.
Az idéntől újra felelevenedik a hagyományos szüreti bál, s az idei évadot – mintegy összefoglalóként, az RMGE és a kistérségi társulás hathatós hozzájárulásával – egy nyárád- menti termény- és gasztronómiai kiállítás és vásár zárja majd, amelyet minden évben megismételnének.
Mindezek mellett nyáron táborokat is szerveznek. Az elképzelés szerint design- és divat-, fotó-, alkotó- és tánctáborok helyszíne lesz Mikháza. Az előző évekhez hasonlóan, akinek nincs más lehetősége, a Bálinttrans járataival utazhat a helyszínre, s a szervezők azt is remélik, hogy a Szovátán nyaralóknak is sikerül eljutniuk a Csűrszínházba. A részletes programokat a rendezvényeket megelőzően ismertetik majd a szervezők.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)