A csángóföldi magyar oktatás összeomlásától tart az MCSMSZ
A csángóföldi magyar oktatási program összeomlásától tart a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), a program korábbi koordinátora; az új koordinátor szerint az MCSMSZ aggodalmait az táplálja, hogy a szövetség pénz nélkül maradt.
Az Új Magyar Szóhelyi portál összeállításában arra hívja fel a figyelmet, hogy a moldvai magyar oktatási programot február óta irányító Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) változtatott a programban részt vevő tanárok szerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésének alapelvein. A most bevezetett rendszerben az oktatási program tanárai egységesen havi 700 lej (44 500 forint) költségtérítési juttatást kapnak. Ebből maguk fedezik az oktatási helyszín és lakásuk bérleti és fenntartási költségeit. Az RMPSZ elképzelése szerint az MCSMSZ által működtetett magyar házakban is az ott tanító tanárok bérlik a tantermeket.
Az MCSMSZ elnöke, Pogár László úgy vélte, az új rendszer az oktatási program összeomlásához, az oktatók szétszéledéséhez vezet. Szerinte a pedagógusszövetség nem kívánt adminisztratív terheket ró a programban részt vevő tanárokra, másrészt a személyenkénti 700 lejes keret nem elég az oktatással járó költségek biztosítására. Pogár emlékeztetett arra, hogy a múlt tanévben még a csángószövetségre hárult az oktatási körülmények biztosítása, a tanároknak pedig egyetlen feladatuk volt: magyarra tanítani a csángó gyerekeket.
Pogár László kijelentette, az MCSMSZ nem lát más kiutat, mint elindítani a saját oktatási programját. Hozzátette, olyan településeken kezdeményezik a csángó gyerekek magyar nyelvű oktatását, amelyekre nem terjedt ki eddig a moldvai magyar oktatási program. Nem látjuk ennek a rendszernek a jövőjét, ebben nem vállalunk felelősséget. Budapest lényegében államosította az egészet" – jelentette ki Pogár László.
Az Új Magyar Szó kitért arra, hogy a rendszer bevezetéséről szeptember elején tájékoztatták a csángó oktatási programban részt vevő tanárokat az RMPSZ, illetve a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő képviselői. Az elképzeléseket a pedagógusok megszavazták. Petres László lujzikalagori tanár – akit a programban részt vevő tanárok az egyik szószólójukká választottak – jogosnak tartotta az MCSMSZ elnökének aggodalmát. Úgy vélte azonban, hogy a rendszer kipróbálásával derülhet ki, kell-e változtatni azon.
Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke – aki a moldvai oktatási program felügyeletét látja el – az Új Magyar Szónak elmondta, a tavalyi félév tapasztalata alapján dolgozták ki a csángó oktatási program új lebonyolítási rendszerét. Nem lehet egy oktatási helyszínt úgy biztosítani, hogy a tanár állandóan telefonálgat, ha kiment egy biztosíték. Adminisztrátort egy akkora területen utaztatni, rengeteg benzinköltséggel jár" – jelentette ki Lászlófy Pál. Hozzátette, az RMPSZ-nek felelnie kell azért, hogy ne legyenek fölösleges kiadások. Emlékeztetett arra, hogy a csángószövetségtől éppen azért vették el ezt a feladatot, mert a finanszírozó túlzottnak találta az MCSMSZ költekezését. Meg tudom érteni a csángószövetség aggodalmait: pénz nélkül maradtak" – fogalmazott az RMPSZ tiszteletbeli elnöke.
MTI
Erdély.ma

Répás: átláthatóan működik a Bethlen Gábor Alap
Átláthatóan és rendben működik a Bethlen Gábor Alap, amely tavaly több mint 12 milliárd forinttal gazdálkodott – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága hétfői ülésén. A Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámolót a testület ülésén 9 igen és 3 nem szavazattal hagyták jóvá.
Répás Zsuzsanna kérdésre válaszolva beszélt arról, gondolkodnak az oktatási-nevelési támogatási rendszer átalakításán. Nagy kérdés, hogy valóban a jelenlegi formájában tudja-e leghatékonyabban betölteni szerepét ez a támogatási forma. Jelezte: nyitott minden ezzel kapcsolatos javaslatra. Ellenzéki felvetésre megjegyezte: az összeg 12 éve nem változott, ami “elképesztő”, ugyanakkor mintegy negyedmillió gyermek számára minden évben kérik ezt a támogatási formát. Hozzátette: a 21.századi követelményeknek megfelelő rendszert alakítottak ki, a támogatást bankkártyára utalják. Lélfai Koppány az alapkezelő vezérigazgatója ezzel kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy idén a támogatások kifizetése gördülékenyebb lesz majd. Jelezte: tavaly 5,6 milliárd forintot fordítottak e célra. A csángóoktatásra térve a helyettes államtitkár kiemelte: megnyugtatóan sikerült rendezni a korábbi problémákat, az oktatás folyamatos, a részt vevő pedagógusoknak olyan fizetést tudnak juttatni, amely 10 százalékkal magasabb, mint az erdélyi fizetések.
Szabó Vilmos (MSZP) azt mondta, hogy súlyos kifogásaik voltak az alap létrehozásával kapcsolatban, és ezek nem múltak el. Szóvá tette, hogy a tavalyi évi beszámoló időre nem készült el, és az látszik, nem igazán van több forrás, mint az előző kormány idején. Kifogásolta, a bíráló bizottság összetételét, és hogy a döntés előkészítésből a határon túli szakértők gyakorlatilag ki vannak zárva. Szávay István (Jobbik) szintén a beszámoló csúszását tette szóvá, és azt, hogy nincs több anyagi forrás mint korábban. Úgy fogalmazott: a kormány nemzetpolitikai fordulatról beszél, azt ugyanakkor nem tartotta nagy eredménynek, hogy a támogatások korábbi összegét sikerült megőrizni. Szerinte a BGA nem átlátható, bürokratikus az ügyintézés, nem szakszerű és nem kiegyensúlyozott a működése. Potápi Árpád (Fidesz) a bizottság elnöke jelezte: támogatják a beszámolót, a kormány és a frakciószövetség is azt szerette volna, ha a határon túli magyarság támogatási keretei egy alapba kerülnek. Arra volt kíváncsi, miközben a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot sikerprogramnak nevezte, hogy a források növekednek-e és több diák tud-e részt venni benne. Kitért arra, hogy a szükségessé vált az oktatás-nevelési támogatási rendszerének átalakítása, és beszámolt azokról a visszajelzésekről, amelyek szerint nehezek a pályázati feltételek. Azt kérdezte, könnyítésre, gyorsításra van-e lehetőség, hogy az érintett civil szervezetek korábban megkapják a támogatásokat. Répás Zsuzsanna válaszában a beszámoló csúszását az ÁSZ és egyéb ellenőrzésekkel indokolta, és jelezte: másként ezen nem tudnak változtatni, mint törvénymódosítással, amire mindenképpen sor kerül. Azt nem tudta értelmezni, hogy a határon túliak ki lennének zárva a pályázatok elbírálásából, az előkészítésből, mint monda: a kiemelt jelentőségű intézmények körébe csak olyanok kerültek, amelyeket határon túlról javasoltak. A nyílt pályázati keret egyharmada pedig kihelyezett támogatás volt, abba Budapestről egyáltalán nem szóltak bele – tette hozzá.
Úgy látta: a nemzetpolitikai fordulat nem feltétlenül csak többletforrást kell, hogy jelentsen, és kitér arra, hogy szemléletváltás valósult meg a 2010-es kormányváltás után e téren. A terület támogatását kismértékben sikerült növelni – jelezte, hozzátéve: azt, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben van egy ágazat, amelyiknek ez sikerült, nagy eredmény.
Az alap minden döntése átlátható, és a honlapon elérhető – jelezte az ellenzéki kritikákra. Elismerte, az alap indulása nem sikerült úgy, ahogy szerették volna, de ennek az idei évre már nincs kihatása. Lélfai Koppány azt mondta: készen állnak a Határtalanul! program bővítésére, igyekeztek azt úgy megújítani, hogy minél szélesebb kör számára legyen elérhető.
A jövőbeni elképzelésre térve beszélt a határon túli cserkészmozgalom megújításáról, amelyre egymilliárd forintot kívánnak fordítani.
(MTI), Budapest

A riport mint kordokumentum
MÚRE-tanácskozás és díjazás
Évek óta ősszel a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látja vendégül a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjait országos tanácskozásra és a szervezet közgyűlésére. Az idén szeptember 14-én és 15-én a szakmai beszélgetések témája a riport mint kordokumentum volt, és sort kerítettek a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciójának a találkozójára is.
Péntek délután szakmai értekezlet folyt. A téma, amint korábban jeleztük, a riport volt, amely az újságírói műfajok közül a legösszetettebb. Elsősorban nagy tapasztalattal, érzékkel, empátiával, nyelvismerettel, tehetséggel rendelkező újságíró írhat olyan riportokat, amelyekben – a témának megfelelően – az információ és adatközlés mellett akár élettörténetek, helyszínleírások jelennek meg. S ettől az újságban közölt, vagy a képernyőn látott, illetve a rádióban hallott riportok közlésüket követően dokumentumokká válnak, hiszen az adott időszak társadalmi réteg életének tükrévé válik. Bodolai Gyöngyi, lapunk munkatársa vitaindítóként a műfajról beszélt, illetve arról, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozott több évtizedes munkássága alatt, többek között a Mezőségen. Ezeket a Táltos erő című riportkötetbe gyűjtötte össze. Vajda György, szintén lapunk munkatársa a fotóriportról beszélt, és arról, hogy a szerkesztőségeknek fontos megőrizni a munkatársaik által készített fotókat, hiszen ezek is idővel kordokumentumok lesznek. Tájékoztatta a jelenlevőket egy erdélyi fotómúzeum létrehozása érdekében tett eddigi törekvésekről. Hangulatos illusztrálása volt az elhangzottaknak a Kacsó Sándor– az RTV magyar adása főszerkesztője – által a tanácskozásra elhozott három, Ceausescu-korszakban készült oknyomozó, szocio- és vívmányriportfilm. A pénteki előadásokat Fischer István Azerbajdzsánban készített dokumentumfilmjének levetítése zárta, amely megrázóan illusztrálta, hogy a kőolajért és a meggazdagodásért vívott harc miként rendezi át a világot és befolyásolja az emberi sorsokat.
Szombaton délelőtt került sor a MÚRE igazgatótanácsának ülésére, majd a közgyűlésre, amelyen Karácsonyi Zsigmond elnök beszámolt a 2011. év tevékenységéről és felvázolta a 2012-es előterjesztést, illetve a jövő évi terveket. A becsületbíróság ismertette, hogy az előző időszakban milyen ügyekkel fordultak hozzájuk a kollégák. A testület új elnöke Mózes Edith, lapunk munkatársa lett. A belső, napirenden lévő témákon kívül három fontos nyilatkozatot is megfogalmazott és elfogadott a szervezet. Az egyik a közelgő parlamenti választásokkal kapcsolatos. A MÚRE megerősítette azt a korábbi ajánlását, miszerint – a romániai magyar újságírói szakma hitelének és tekintélyének megőrzéséért – az az írott vagy elektronikus médiában dolgozó munkatárs, aki politikai szerepet vállal, függessze fel szakmai tevékenységét. Egy másik beadványban – Kacsó Sándornak az igénylésére – a Román Televíziótársaság tervezett átszervezése kapcsán a MÚRE együttműködési szándékát fejezte ki azon testületekkel, amelyek a közszolgálati televízió személyzeti és műssorrácsbeli változásaiért felelnek majd. Ugyanakkor egy következő nyílt levélben a MÚRE aggodalmát fejezte ki a Maros Megyei Tanácsnak azon intézkedése kapcsán, amely a marosvásárhelyi Látó és a Vatra irodalmi folyóiratok összevonására irányult. Ebben az alkotói közösségek függetlenségének tiszteletben tartására hívták fel a helyhatóság figyelmét.
Délben, a pénteki előadás-sorozat folytatásaként, közel kétéves egyeztetés után tarthatta meg előadását Al Ghaoui Hesna, az MTV haditudósítója, a Bábel című riportműsor szerkesztője (sz. m.: a legközelebbi műsor szerdán 22 órától lesz az m1 műsorán), aki érdekes háttér- információkkal szolgált arról, hogy milyen körülmények között dolgozik frontvonalon egy tévétudósító. Majd a Bábel első adásának riportját vetítette le, amelyben egy Líbiában – a felkelők pártján – harcoló amerikai önkéntes sorsán keresztül került emberközelbe a véres konfliktus. A riporternő nemrég megjelent Háborúk földjén című kötetét is bemutatta és dedikálta az érdeklődőknek.
Némiképpen kötődve az előző előadáshoz, Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hadisírkutató munkájáról számolt be – alátámasztva azt a tényt, hogy a média is végezhet tudományos irányú kutatást, feltárást, hiszen nem egy esetben olyan helyszíneken járhatnak a munkatársak, ahol mások nem, és olyan információkat tudnak meg, amelyek dokumentumértékűek. S hogy azért ne csak a riport pozitívumairól beszéljünk – dr. Csermák Zoltán, az MTVA közkapcsolati szakembere a riport hibáiról is beszámolt a kollégáknak. A Kós Károly Kollégiumot, a külhoni magyarsággal foglalkozó tanácsadó testületet Barlay Tamás elnök mutatta be, amelynek két erdélyi tagja is van, a székely-udvarhelyi Jakab Endre és a kolozsvári Maksay Magdolna– mindketten televíziós szakemberek.
Szombaton délután megtartotta ülését a Külhoni Magyar Újságírók Konvenciója, amelyben az erdélyieken kívül vajdasági, kárpátaljai és horvátországi magyar sajtószervezetek képviselői is jelen voltak. A résztvevők folytatták az idén a Vajdaságban szervezett tanácskozást, ahol körvonalazták a külhoni magyar médiastratégiát, amelynek keretében először felmérés, ún. médiakatalógus készül a határon túli médiaszervezetekről. A stratégia lesz az az útmutató, amely eligazítást nyújthat majd az anyaországiaknak abban, hogy milyen támogatást hova juttassanak, illetve egy olyan együttműködésnek is a szolid alapja lehet, amellyel erősebbé, szorosabbá fűzhetik majd a kapcsolatot a határon túli médiaszervezetek, s ezen túl akár kulturális csereprogramok is elindulhatnak. A tanácskozáson jelen volt Szili Katalin magyar országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke is, aki több éve támogatja az említett törekvést.
A rendezvény a Lázár-kastély Lovagtermében tartott hagyományos díjkiosztással ért véget. Ezen a MÚRE évente egyszer elismerő okleveleket ad át azoknak a kollégáknak, akik életpályájuk során kimagasló eredményt értek el. Az írott sajtóbeli nívódíjat Bakó Zoltán, egykor a Vörös Zászló, majd a Népújság, a Vásárhelyi Hírlap jelenlegi szerkesztője vehette át Vajda György javaslatára. Az audiovizuális média kategóriában Gödri Ildikót, a Román Televízió magyar adásának szerkesztőjét tüntették ki Kacsó Sándor főszerkesztő ajánlására. A különdíjasok között volt B. Szabó Zsolt, előbb a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Fm mostani munkatársa, aki a Tomcsányi Mária által a férje és fia emlékére alapított és a pályakezdő rádiósoknak felajánlott Tomcsányi-díjat vehette át. A KMÚEK minden évben azokat a személyiségeket tünteti ki, akik sokat tesznek a külhoni magyar sajtóért. A vajdasági Sándorov Péterről, a BBC volt munkatársáról elnevezett Messzelátó Díjat az idén – nem kis meglepetésére – Szili Katalinnak adták át, aki szerényen megjegyezte: barátok közé jön, akikért egyszerűen teszi a dolgát.
A Hargita Megyei Tanács, illetve a szárhegyi művelődési központ nemcsak sajtóbeli, hanem művelődésszervezői munkájáért Ambrus Attilát, a Brassói Lapok főszerkesztőjét díjazta. Az idén nem adták át az Oltyán László- emlékdíjat, amelyet előző években pályáztatás alapján a legjobb oknyomozó riportért osztott ki a néhai marosvásárhelyi újságíró családja és a Juventus Alapítvány.
A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap, a Hargita Megyei Tanács és a Communitas Alapítvány támogatta.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

Munkacsoport ülést tartott a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság
A hungarikum-törvényről, a Bethlen Gábor Alapról szóló törvény módosításáról és a határon túli támogatásokról volt szó egyebek között a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság keddi budapesti munkacsoport ülésén.
Az államtitkárság MTI-hez eljuttatott közlése szerint az eseményen részt vettek az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes szervei.
A minisztériumok közösen tekintették át a közeljövőben bekövetkező nemzetpolitikai szempontból legfontosabb tervezett, illetve már elfogadott jogszabályváltozásokat, többek között a hungarikum-törvényt, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló törvény módosítását.
Ezt követően szó volt még a minisztériumoknál a határon túli támogatási célokra rendelkezésre álló idei forrásokról, valamint a jövőre tervezett források mértékének változásáról.
MTI

Tisztelgő megemlékezés
Szabó Lajos 100. születésnapján
Szabó Lajos drámaíró, egyetemi tanár, színháztörténész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (az egykori Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet) alapító rektora Alsóbölkényen született pontosan száz éve, 1912. szeptember 20-án. Középiskoláit a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte (1931), majd a kolozsvári I. Ferdinand Király Egyetemre iratkozik be, s itt szerez tanári diplomát magyar nyelv és irodalom–filozófia–esztétika szakon (1938). Színházi utóképzése az 1939. szept. 1–1941. jún. 30. közötti időszakban történik: a bölcsésztanulmányait befejező fiatalember ekkor kerül ki Magyarországra, közel két évre, egy félhivatalos színházi rendező- és vezetőképző tanfolyamra, a budapesti Nemzeti Színház igazgatójának, Németh Antalnak az irányítása alatt.
A budapesti szakmai tapasztalatok alapján nevezik ki 1941. július elsejétől az újjászervezett Kolozsvári Nemzeti Színház művészeti és igazgatói titkárává. E minőségében Szabó Lajos szürke eminenciása volt a Kolozsvári Nemzeti Színház 1941–1944 közötti időszakának. Időközben, 1941 decemberében a Kolozsvári Nemzeti Színház mellett egy hivatalosan intézményesített és államilag finanszírozott színi tanoda is megkezdte működését, a Kolozsvári Magyar Állami Konzervatórium szintén felújított szervezeti keretében, annak színművészeti tagozataként. A színház szakemberi gárdájából összeálló tanári karban Szabó Lajos az egyetemes drámairodalom története elnevezésű diszciplínát tanította. Tanártársai közül Tompa Miklós és Kőmíves Nagy Lajos nevét kell kiemelnünk: hármuk neve hamarosan újból együtt bukkan fel a negyvenes évek második felében, akkor már a román állami keretek között megszervezett magyar felsőfokú színészoktatás intézményesítése kapcsán.
1944. október elején, a háborús események kaotikus kavargásában, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként Szabó Lajos volt az, aki a budapesti kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. Feltételezésem szerint ez a rendkívül kockázatos kiállás később döntő módon határozta meg vezetői kiválasztását a romániai magyar felsőfokú színészképzés élére, s talán ez óvta meg attól a letartóztatási hullámtól is, amelynek Balogh Edgár a Bolyai Egyetem, Csőgör Lajos pedig a marosvásárhelyi orvosi intézet rektoraként esett áldozatul 1949 novemberében.
Szabó Lajos 1946–1950 között Kolozsváron az ekkor formálódó, többször átszervezett magyar tannyelvű színészképzés oktatója, 1950-től a Kolozsváron létrehozott színiakadémia, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanulmányi igazgatója. 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol huszonkét évig rektora az eredeti nevét változatlanul megtartó intézménynek. 1976 júniusi leváltása után tanszékvezető tanár marad, s a következő tanév végén vonul nyugdíjba (1977. július 1.).
A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának három évtizede meghatározta a romániai magyar színészoktatást, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra.
"Úgy adta éveinek javát – három évtizedét – a főiskola élén, valami olyan emelkedettséggel, olyan puritánsággal és természetes háttérbe húzódással és hűséggel, amilyet talán csak színháztörténetünk régi legendás alakjairól jegyzett fel az emlékezés" – írja róla hetvenedik születésnapjának évében a volt tanítvány, Marosi (Farkas) Ildikó. Szabó Lajos a következő év augusztusában ment el: halálakor nem volt még hetvenegy éves. Ami azóta történt emlékének és életművének ápolása körül, arról az embernek Kosztolányi háromsorosa jut eszébe:
"Utókor?/ Megyünk az úton s elfödi nyomunk a / futó por."
Bár Szabó Lajos nyolc drámája közül hat sikeresen kiállotta az erdélyi magyar színpadok próbáját, e drámáknak csupán fele jutott el a könyvkiadás vagy a folyóiratközlés nyilvánosságáig. Szabó Lajos magától értetődő, jelleméből adódó puritánsággal szorította háttérbe alkotói-szerzői ambícióit, amikor művei kiadásáról vagy előadásáról volt szó.
Születésének idén esedékes centenáriumán – az intézményalapítói és -vezetői munkásságát megörökítő emléktábla mellett – Szabó Lajos három legsikerültebb drámájának egy kötetben való megjelentetését gondoltuk a hozzá leginkább méltó tiszteletadásnak. A centenáriumi ünnepség alkalmából megjelenő első kötet három, időben az egész életművet átfogó és reprezentáló alkotást tartalmaz, amelyeknek sokatmondóan szoros, már-már trilógiára emlékeztetően szerves a tematikai kapcsolódása (Viharlámpás, 1943; Menekülés, 1957; Hűség, 1976). A három dráma közül kettő most jelenik meg első ízben. A kötet szakmai bemutatóját a Stúdió Színház homlokzatára felkerülő Szabó Lajos-emléktábla avatásának napjára időzítjük. Reményeink szerint a szélesebb nagyközönséget november közepén, a könyvvásár találkozóin és rendezvényein tudjuk elérni és megnyerni Szabó Lajos műveinek újrafelfedezése számára.
A tervezett második kötetben Szabó Lajos két történelmi drámáját jelentetjük meg, a legismertebb művének tekinthető Mentséget, illetve a Bethlen Miklós életét és korát bemutató A kancellár című történelmi drámát. E második kötetben tervezzük közzétenni Szabó Lajos színháztörténeti munkásságának néhány kiemelkedően fontos írását, illetve az életművet összegező válogatott bibliográfiát is*.
* Kiadja az UARTPress, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Kiadója
Lázok János
Szabó Lajos (Alsóbölkény, 1912. szept. 21.–Marosvásárhely, 1983. aug. 13.)
Az 1954-ben Marosvásárhelyre költöztetett Színművészeti tanintézet első rektora, Szabó Lajos
Népújság (Marosvásárhely)

Gyárfás Győző halálának 100. évfordulójára (1855. március 24.–1912. szeptember 22.)
A XIX. század vége, illetve a századforduló Háromszék vármegyének és településeinek urbanisztikai fejlődése szempontjából kulcsfontosságú. Ennek az időszaknak ma már kevésbé ismert, de igencsak meghatározó egyénisége a lécfalvi Gyárfás Győző királyi mérnök. Igazi reneszánsz személyiség: rajzol, utakat, hidakat, épületeket tervez, és felügyeli a kivitelezési munkálatokat, szenvedélyesen gyűjt kőzeteket, néprajzi tárgyakat, szerkeszt és publikál. Kivételes munkabírása, mélyreható szaktudása révén sokrétű feladatait rendkívüli precizitással hajtja végre.
1855. március 24-én született Sepsiszentgyörgyön Gyárfás Lajos 1848-as honvéd hadnagy, később Sepsiszentgyörgy városának főjegyzője és Szilágyi Zsuzsanna gyermekeként. Az önkényuralom éveiben világra jött gyermeket Gyárfás Victorként jegyezték be a sepsiszentgyörgyi református egyház anyakönyvébe. Erdély legjobb iskoláiban pallérozhatta tudását: középiskolai tanulmányait a nagyszebeni ágostai evangélikusok elismert, hírneves gimnáziumában végezte, majd a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett. Az iskolákhoz vezető hosszú szekérutak során folyamatosan készít rajzokat az erdélyi tájról, a szász erődtemplomokról, épületekről. A sikeres érettségi vizsga után mégsem művészi pályát választ, hanem a budapesti Műszaki Egyetemen tanul tovább, ahol rajztudásának is nagy hasznát veszi. Az építőmérnökként végző Gyárfás Győző több tanulmányutat is tesz német területeken, illetve Olaszországban. A nyugati világ urbanisztikai megoldásaival felvértezve tér haza, célja szűkebb hazájába visszakerülni és kamatoztatni a külföldön látottakat. Meggyőződése, és egész életét ennek szenteli, hogy Erdély út- és vasúthálózatának, valamint egyéb infrastruktúrájának kiépítése után hazai és külföldi utazók, kirándulók számára ideális turisztikai célpont lesz. 1888 márciusában a budapesti Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium kinevezi Háromszék vármegye királyi államépítészeti hivatalának főnökévé. A hivatal a közel húsz évig tartó irányítása alatt egyre nagyobb tekintélyt szerez, lelkiismeretes, pontos munkával eléri, hogy egyre több elöljáró kéri ki a véleményét, tervezési megbízásokat kap – legyen szó útról, hídról, épületről vagy emlékműről –, és a kivitelezési munkáknál felügyeletre kap felkérést. Ilyen a Brassó–Ojtoz közút kiépítése – az Ojtozi-szoros tájait kiváló kirándulócélpontnak tekinti a Rákóczi-várral, ugyanakkor fontos kereskedelmi út is –, a nyén–bodzakrasznai átkelő, a mikóújfalu–baconi közút kiépítése a Hatodon keresztül, és ő tervezi a Sugásfürdőre vezető utat is. Mint királyi főmérnök szigorúan követi az építkezésekre vonatkozó tűzvédelmi előírásokat: cserépfedésű borítást kér, megköveteli az épületek közti távolságok betartását, a városokban pedig ragaszkodik a téglafalazathoz az új épületek esetében. Elismert építészként több tervet is készít felkérésre vagy pályázatra, ilyen többek közt a lisznyói községház megtervezése, de nemrég a Székely Nemzeti Múzeumban előkerült egy Gyárfás Győző királyi mérnök és Székely Károly építőmester nevével jelzett terv is a múzeum épületének tervezésére vonatkozóan. Mindeközben szakít időt a publikációkra is: megérti, hogy a folyóiratok nagyszerű lehetőséget jelentenek Erdély természeti, építészeti tájainak népszerűsítésére. Többször közöl a Székely Nemzetben. Írásai valóságos turisztikai élménybeszámolók, melyekhez előszeretettel csatol saját készítésű rajzokat. Tájrajzai mellett szívesen készít portrékat is: a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum őrzi az általa készített, mai napig egyetlen, hitelesnek tartott Gábor Áron-arcképet. 1900-ban Bay István városi mérnök lemondása után a sepsiszentgyörgyi városi tanács felkéri, hogy napidíj ellenében, hivatali óráin kívül ellássa a városi urbanisztikai teendőket is. Az 1907. esztendő fordulópont Gyárfás életében. A kedvezőtlen politikai fordulatok következtében áthelyezik a szeretett Háromszékről az udvarhelyi állami építészeti hivatalhoz. Gyárfás ezt visszautasítja. Visszavonulni készül, amikor a budapesti Kereskedelemügyi Minisztérium amellett dönt, hogy szaktudásának elismeréseként Budapesten Erdélyért felelős munkakörben folytathatja munkáját. Ebben a minőségben fog neki a Békási-szoros közútjának kiépítéséhez, amelyet szintén Erdély fontos vendégforgalmi vonzerejeként tart számon, és szeretné a tömegek számára is elérhetőbbé tenni. Éppen innen tért vissza Budapestre, amikor 1912 szeptemberében, 57 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Gyárfás Győző mindenre kiterjedő, sokrétű munkássága révén olyan előremutató urbanisztikai, infrastrukturális fejlődésvonalat szabott meg, amelyre mind a mai napig
Magyarósi Imola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Félmillió új magyar lesz 2014-re
Eddig mintegy 320 ezer állampolgársági kérelem érkezett, a választási ciklus végére meglesz a félmillió, esküt tett új magyar állampolgár – mondta Semjén Zsolt hétfő este Budapesten, a Szent István Társulat rendezvényén.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes beszámolt arról, hogy 270 ezren tették le az állampolgársági esküt, ennek fele névváltoztatási kérelemmel is járt. Elsősorban Erdélyben és a Vajdaságban zajlik a honosítás, de a világ minden tájáról érkeznek kérelmek – közölte a kormányfő kereszténydemokrata helyettese. Az elutasítások száma fél ezrelék alatt van, ezek nagy része abból adódik, hogy az érintettek nem hajlandók bizonyos hiánypótlásra, elégtelen a magyar nyelv ismerete, és nem is hajlandók a tanulására. Kis részük csak az, akik büntetett előélet vagy nemzetbiztonsági kockázat miatt nem kaphatnak állampolgárságot – mondta Semjén. A politikus ismét leszögezte: ez nem valamiféle kvázi-állampolgárság, nincs A és B kategóriájú állampolgár.
A miniszterelnök-helyettes – aki előadásában felhívta a figyelmet az alaptörvény határon túli magyarokat érintő passzusára is – azt mondta: az elszakított területeken és a diaszpórában az asszimiláció nagyon felgyorsult. Ennek fenyegetésével szemben a hagyományos támogatási formák már nem elégségesek, erős impulzusra van szükség, és ez az állampolgárság megadása, ami a nemzet közjogi egyesítésével azonos – jelentette ki, hozzátéve: ez a lehetséges válasz Trianonra, és a mai körülmények közötti folytatása a Szent István-i államalapításnak.
Szlovákiával meg kell egyezni
Kitért arra, hogy előbb vagy utóbb meg kell állapodni Szlovákiával, hiszen az állampolgársági törvény nemcsak az egyetemes emberi jogokkal, az unió alapértékeivel és a szlovák alkotmánnyal ellentétes, hanem szlovák nemzeti szempontból a józan ésszel is. A szlovák nyelvtörvény alapján az állampolgárságuktól megfosztottak kilencven százaléka nem is magyar. Hoztak egy szabályt a magyarok ellen, és azokat sújtják, akiknek nincs közük a magyar ügyhöz – állapította meg a miniszterelnök-helyettes. (A felvidéki magyarság drasztikus fogyásának legfőbb oka a magyarok országosnál alacsonyabb termékenysége, valamint hogy a vegyes házasságokból származó gyermekek meghatározó többsége a többségi nemzethez tartozónak, szlováknak vallja magát – állapította meg legfrissebb elemzésében Gyurgyík László szociológus.)
Ukrajnában nem a kárpátaljai maroknyi magyar miatt van probléma az állampolgársággal – folytatta. Semjén szerint a félelem a Dnyeperen túl élő mintegy 20 millió orosz miatt van. Attól tartanak, hogy ha tömegesen veszik fel az állampolgárságot, akkor az veszélyt jelent Ukrajnára – jegyezte meg.
Szólt még a határon túli magyarságnak jogsegélyt nyújtó Nemzeti Jogvédő Hivatal felállításáról, és úgy fogalmazott: „emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket tűzön-vízen át érvényesítjük”. Kitért arra is, a tömbmagyarság esetében a területi, a szórványmagyarság esetében a kulturális autonómia a megoldás. Ha Európában más népeknek lehet autonómiájuk, akkor „mi sem vagyunk alább valóak” – fogalmazott Semjén Zsolt, aki ismét megerősítette: az etnikai alapú magyar pártok mellett állnak ki, őket tekintik elsősorban szövetségesnek.
Szavazati jog
A külhoni magyarság esetében a listás, levélben való szavazásra van lehetőség – tért át egy másik témára, és hangsúlyozta: mindenki számára biztosítják majd a postai úton való voksolást.
A Bethlen Gábor Alap létrehozását ismertetve kiemelte: a határon túli magyarság támogatására ilyen összeg, mintegy 15,5 milliárd forint, még nem állt rendelkezésre. Az oktatás–nevelési támogatást minden gyermek számára biztosítják, aki határon túl magyar iskolába jár, 250 ezer gyermek után utal a magyar állam 20 ezer forintot – jelezte.
BuL Forrás: MTI
MNO

Ötéves az Aradi Kamaraszínház – ünnepi évadkezdés Erdély egyik legfiatalabb teátrumában
Interjú Tapasztó Ernő színházigazgatóval
Tapasztó Ernő és Gujdár Gabriella házaspár merészet gondolt, és Bukarestből hazaköltöztek Aradra, hogy teljes erővel igazgathassák az általuk alapított Aradi Kamaraszínházat. Ekkor 2007-et írtunk, s most öt évvel később górcső alá vettük, mit sikerült megvalósítaniuk. Kiderült, hogy a mintegy 15 ezer fős magyar közösséggel rendelkező Aradon más erdélyi színházak által is megirigyelhető nézőszámmal rendelkezik az új társulat, amely földrajzi és kulturális adottságok miatt főleg magyarországi társulatokkal és művészekkel fonta szorosra az együttműködést. Ennek az izgalmas közös munkának az eredményessége nem csak közönségsikerekben, hanem szakmai elismerésben is mérhető. A következőkben a Tapasztó Ernő igazgatóval készített interjút olvashatják.
– Honnan ez a vágy, hogy színházat alapíts?
– Már tizenegy éves koromban, amikor elkezdtem verseket mondani, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha Aradon ismét létezne magyar színház. Legutóbb 1948-ban volt hivatásos magyar színjátszás. Nem volt könnyű megalapítani az új intézményt, de többen segítettek. Meg kell említenem feleségem mellett Nótáros Lajost, aki jelenleg is a színház művészeti tanácsadója, valamint Fekete Rékát, aki a mai napig is velünk dolgozik. Külön elismerésem Demeter Andrásé, aki akkoriban a román kulturális minisztérium államtitkáraként dolgozott, és sokat segített nekünk az induláskor. De hasonló elismeréssel kell szólnom Bognár Leventéről, Arad alpolgármesteréről, aki szintén felkarolt bennünket. Óriási segítséget nyújtott Radu Dinulescu rendező is, aki akkoriban az aradi bábszínház igazgatója volt. Ő befogadott minket az általa vezetett intézménybe, ahol jelenleg is működünk. Ott van két kis irodánk, valamint a próbáinkat is ott tartjuk. Időközben már kinőttük az ottani Kamaraszínház termét, és időnként a nagy színházban kell megtartanunk előadásainkat, akkora az érdeklődés. A színházunk kedden indította az ötéves évforduló jegyében az új évadot, és eddig nem látott érdeklődéssel fogadta a közönség az idei első bemutatónkat, a Tótékat, amelyre mintegy ötszáz ember volt kíváncsi. Ebből is látszik, hogy a nézők szeretik a színházat. Az idei évadra sikerült valamennyi bérletünket értékesíteni, úgyhogy rendkívül pozitív előjelekkel kezdődik az új évad.
– Milyen nehézségekkel küszködik a színházatok?
– Jelenleg arról tárgyalunk a városi önkormányzattal, hogy saját épületet kapjunk, hiszen nehéz társbérletben működni. Az utóbbi időben voltak is súrlódásaink, mivel a helyi önkormányzat összevont több helyi kulturális intézményt, így több nehézség merül fel az adminisztráció és a pénzügyek terén, de reméljük, hogy sikerül mielőbb új épületet kapnunk, amiről folyamatosan egyeztetünk az alpolgármester úrral. Egy új székhely nemcsak a színházunknak jelentene nagy előrelépést, hanem az egész aradi magyarságnak, hiszen így a városnak lehetne egy igazi magyar kulturális központja. Aradon két magyar intézmény működik, az egyik a Csiky Gergely Főgimnázium, amely rendelkezik saját épülettel, a másik a mi színházunk. Tény, hogy a színház nem jöhetett volna létre, ha nem támogat a helyi önkormányzat, a román kulturális minisztérium, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, a román és a magyar nemzeti kulturális alap, a Bethlen Gábor Alap. Emellett nagy megtiszteltetés számunkra, hogy 2010-ben nemzeti jelentőségű intézménnyé nyilvánították Budapesten az Aradi Kamaraszínházat, így ennek köszönhetően évente normatív támogatásban részesülünk.
– Milyen lett az Aradi Kamaraszínház öt év alatt? A jelen találkozik-e az eredeti elképzelésekkel, vagy időközben eltértetek a tervektől?
– Kis színházat képzeltünk el, amely öt év alatt kinőtte magát. Kezdetben úgy terveztük, hogy befogadó színház leszünk, amely évente létrehoz egy-két produkciót, és ezek tükrözik az általunk vallott művészi koncepciót, a színházról vallott nézetünket. Csakhogy közben sokkal több előadást mutattunk be. A megalakulás után fél évvel megszületett az első produkciónk, a Rudolf Hess tízparancsolata, amelyet azóta negyvenkilencszer játszottunk, és hamarosan következik az ötvenedik előadás. Ez az előadás számos szakmai sikert hozott színházunknak, és utólag nézve, rendkívül szerencsés választás volt, hiszen ez olyan erős indulást eredményezett, ami megkönnyítette a folytatást.
– Számokban kifejezve, mit tud felmutatni az Aradi Kamaraszínház?
– Öt év alatt tizenkilenc saját előadásunk volt, negyvenkét színházi fesztiválon léptünk fel, Aradon kívül százhetvenkilencszer játszottuk produkcióinkat. Aradon évente átlagban 40 előadásunk van, ami azt jelenti, hogy szinte minden héten játszunk. Évente előadásainkat 12–14 ezren tekintik meg.
– Hogyan határoznád meg a színház művészi profilját?
– Úgy alakítjuk ki a repertoárunkat, hogy az egyik vonalat a saját előadásaink képezik. Ezekre a minimális díszlet, a kevés szereplő, az erőteljes színészi játék jellemző. A másik vonalat a befogadó színházi jellegünk képezi, ami azt jelenti, hogy vendégelőadásokat hívunk meg Aradra. Ebben a vonulatban már helyet kap a kabaré, a vígjáték, az operett és a musical, hiszen a közönség ilyen jellegű előadásokat is látni szeretne. Megpróbáljuk egyensúlyban tartani művészi terveinket azzal az elvárással, hogy a közönség is kapja meg azt, ami jár neki. Azt látjuk, hogy a nézőink bérletet váltanak, hogy megnézzék Bajor Imrét, de szeretik a mi előadásainkat is. Idéntől megpróbáljuk hangsúlyosabban megújítani a színház profilját, enyhíteni akarunk az általunk eddig képviselt kegyetlen minimálszínházon, amely a kortársszínház legdurvább szálát ragadta meg kemény emberi tragédiák és sorsok bemutatása révén. Erdélyi kabarészínházat akarunk alapítani, hiszen ennek a műfajnak olyan kiválóságai fogadták el az Aradi Kamaraszínház felkérését, mint Maksa Zoltán, Nádas György, Aradi Tibor, Lung László Zsolt, akik a Magyarország, szerellek! című kabarét mutatják be az idén. A jelenetek egy részét a friss Karinthy-gyűrűs Varga Ferenc József írja Thaiföldről. Reméljük, hogy sok helyre eljutnak majd kabaré-előadásaink.
– De ez nem azt jelenti, hogy lemondtok a művészi elképzeléseitekről, csak megpróbáltok egyensúlyt teremteni a művészszínház és a közönség számára befogadhatóbbnak tartott műfajok között?
– Igen, hiszen úgy gondolom, hogy minden műfajban a jó előadás a fontos.
– A változatosság hiányzik?
– Unalmasnak tartom, hogy mindig kemény és kegyetlen monodrámákat vagy két-három szereplős produkciókat mutassunk be, amelyekbe mindig beleszakad az ember. Szakmailag persze ezek hozzák a sikereket, hiszen öt év alatt huszonhárom díjat nyertünk, van saját arculatunk, és ebből nem akarunk engedni.
– Egy évadban általában milyen arányt képeznek a saját produkciók és a vendégjátékok?
– Hatvan százalék a vendégjátékok aránya, és 40 százalékot tesznek ki a saját előadásaink. Az idén úgy alakult, hogy fele-fele arányú lesz ez a megoszlás.
– Arad földrajzilag és kulturálisan is határhelyzetben van. Ott van az etnikailag sokszínű Bánság, valamint Partium és Magyarország határán. Az együttműködések terén melyik irányba kerestetek inkább partnereket?
– Egyértelműen Magyarország felé mentünk, hiszen közelebb van hozzánk. Véletlenszerűen alakult ez így. Elsőként Harsányi Attilát kértem fel együttműködésre, akinek akkor már volt Szegeden egy színháza, amely a Hetek Csoportja nevet viseli. Ő elfogadta, hogy eljátssza Rudolf Hesst, ami nagy sikereket hozott színházunknak és személyesen neki is. További keresések után csapódott hozzánk Pécsről Bacskó Tünde, de van aradi is köztünk, például Éder Enikő. Ez a magyarországi orientáció meglátszik a befogadó színházi programunkon is, hiszen főleg magyarországi társulatokat, színházakat hívunk. Ennek két oka van, az egyik a kulturális, hiszen az aradi magyarok a Magyar Televízión nőttek fel, így sok vígjátékból és kabaréból ismerik a magyarországi színészeket, például Kern Andrást, Bajor Imrét, Esztergályos Cecíliát, vagy Eszenyi Enikőt. A másik ok a földrajzi, hiszen sokkal könnyebben eljut hozzánk Budapestről a Karinthy Színház, mint Sepsiszentgyörgyről a Tamási Áron Színház. Mondjuk az sem mellékes, hogy Magyarországon a vígjátékot, a kabarét, a musicalt, az operettet, a stand-up műfajt profi módon játsszák, sokkal jobban, mint Romániában.
– Konkrétan kik a partnereitek?
– Előadásaink koprodukcióban készülnek el más társulatokkal, ami hatalmas könnyebbség számunkra, e nélkül nem is tudnánk létezni. A legfontosabb partnerünk a Szegedi Maszk Egyesület, de együtt dolgozunk a Pécsi Horvát Színházzal és a Pécsi Harmadik Színházzal, valamint a Gyulai Várszínházzal. Jó viszonyt ápolunk a Zsámbéki Színházi Bázissal, mostanában a budapesti Thália Színházzal vagyunk állandó kapcsolatban, akárcsak a Bakelit Multi Art Centerrel. Erdélyből a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházzal is állandó kapcsolatunk van.
– Fiatal színház vagytok még, szakmai irigységet nem tapasztaltatok a partner- vagy más színházak részéről?
– Egyetlen romániai és magyarországi színházzal sincs rossz kapcsolatunk. Folyamatos egyeztetésben vagyunk például a Miskolci Nemzeti Színházzal Harsányi Attila miatt, akinek az aradi sikereire a miskolciak is büszkék, hiszen az általa nyert díjakról ők is rendszerint beszámoltak honlapjukon.
– Mit tekintesz a legnagyobb eredménynek az elmúlt öt évben?
– Sikerült Aradon olyan társulatot összekovácsolni, amelynek tagjai kemény alkotói folyamatban vesznek részt, és nem taposómalomban vannak. Kialakult a társulaton belül egy kemény mag, akik sokat dolgoznak együtt, jól ismerik a színészek egymást, ezért nehéz bekerülni ebbe a magba. Megújuló műhelymunka zajlik, amelyben mindenki része az alkotófolyamatnak. Valami miatt – első perctől kezdve – még a vendégművészek is teljes odaadással dolgoztak, talán azért is, mert ennek a színháznak van egy jó légköre, jó hangulata, ami vélhetően amiatt van, hogy többet akar annál, mint egyszerűen létezni. Az Aradi Kamaraszínháznak és Aradnak is van egy különleges légköre, ezért fogadta és fogadja el meghívásainkat például Mácsai Pál, Esterházy Péter, Kepes András, Vágó András vagy a Kaláka Együttes.
BORBÉLY TAMÁS
Szabadság (Kolozsvár)

A szórvány érdeke a valós önrendelkezést és tartalmas kisebbségi jogokat szavatoló törvény
Szórványpolitikánk megvalósításának közjogi kerete a kisebbségi törvény parlamenti elfogadásából származhat – fogalmazott szombaton a Zilahon megtartott SZKT-én Winkler Gyula EP-képviselő, a Szórvány frakció elnöke.
Egy módosított kisebbségi törvény elfogadásának lehetőségéről beszélve, az európai parlamenti képviselő hangsúlyozta: a nemzeti kisebbségi szervezetek intézményes hátterét biztosító törvényt nem szabad összetéveszteni a valós kulturális autonómiát szavatoló kisebbségi törvénnyel. „Az RMDSZ nem támogathat egy tartalmától kiürített üres vázat, hanem az új törvényhozási ciklusban folytatni fogja a küzdelmet egy valós önrendelkezést és tartalmas kisebbségi jogokat szavatoló jogszabály érdekében" – vélte felszólalásában Winkler Gyula.
Az RMDSZ által kidolgozott és az elmúlt időszakban bemutatott új szórványprogramokkal kapcsolatban a Szórvány frakció elnöke üdvözölte a Főtitkárság által újtára indított Összetartozunk szórványmenedzser-szolgálat programot, hiszen az pragmatikusan és konkrétan járul hozzá a közösségépítő kezdeményezések megvalósításához. "Az RMDSZ szórvány cselekvési tervének legfontosabb célkitűzése, hogy ne legyenek fehér foltok Erdély térképén. Egyértelműen a legnagyobb mértékben veszélyeztetett vidékeken, településeken szükséges a leghatározottabb fellépés. A fehér foltok felszámolása magyar intézmények létrehozásával és azoknak kiszámítható működési körülményeinek biztosításával érhető el" – mondta Winkler Gyula, kiemelve, hogy a szórványmenedzser-szolgálat is bizonyítja, hogy az RMDSZ szórványpolitikája nem defenzív, önfeladó jellegű, hanem merész, közösségeinket megerősítő, újabb és újabb kihívásoknak választ adó aktív politika.
Az SZKT-n mondott beszédében Winkler Gyula emlékeztetett arra, hogy Erdélyben idén másodszor ünneplik a magyar szórvány napját november 15-én, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napján. A képviselő meggyőződését fejezte ki, hogy nagyon sok szórvány közösségben büszkén fogják ünnepelni ezt a hagyományteremtés szándékával kijelölt napot.
RMDSZ-sajtóiroda
Nyugati Jelen (Arad)

Családtörténeti időutazás a Kálnoky-kastélyban
Nem létezik Erdélynek egyetlen olyan szurdoka sem, melyet a Jóisten ne tűzdelt volna tele tehetséggel – idézte találóan Bethlen Gábort szombaton a miklósvári Kálnoky-kastélyban Tüdős S. Kinga művelődéstörténész.
A gróf Kálnoky Borisz által egy évvel korábban meghirdetett családtörténeti esszépályázat díjkiosztóján hét tehetséges háromszéki diáklány kitartó munkáját értékelték. Tüdős S. Kinga – aki az ötletgazda szerint szeretetteljes odafigyeléssel, de szakmai szigorral követte a dolgozatokat – a pályázók munkájának pozitívumaira összpontosított, hangsúlyozván: nemcsak szeretet, odaadás, de türelem is szükséges a családtörténethez. Gróf Kálnoky Boriszt saját családja történetének megírása késztette arra, hogy hasonló pályázatot hirdessen – a kiértékelőt megelőzően a kastély felé tartva mesélte érdeklődésünkre: a kutatómunka összehozta a családot az öt kontinensről, s ez nagy élmény volt számukra. Attól, hogy jobban megismertük elődjeinket az okmányokból, a levelekben személyes megnyilvánulásaikból, önmagunkat ismertük meg jobban. Szerettem volna ezt az élményt továbbadni a fiataloknak, ezért hirdettem meg a pályázatot – összegzett. A zsűri értékelése szerint olyan kiváló munkák születtek, hogy némelyiket módosítás nélkül közölni lehetne – így vélekedett Tüdős S. Kinga Makkai Fanni dolgozatáról, mondván: kordokumentumot fogalmazott meg néhány tíz oldalban, s arra buzdította: az írással a továbbiakban se hagyjon fel. Hasonlót kértek Szász Kovács Rékától is, akinek munkája kapcsán elhangzott: a Mikes Kelemen Líceum végzős diákja egyszerűen regényírónak született. A zsűri szerint a családtörténetet a legjobban Csíki Réka közelítette meg, dolgozatát szakirodalommal dokumentálta, illusztrálta. Duka Tímea Iringó kiváló, írásra termett érettségét bizonyította, Györfi Hajnalka pedig édesanyja segítségével elevenítette fel az erdővidéki Huszár család történetét. A pályázók legfiatalabbika, az alig 15 éves Boga Bíborka családja múltját megidéző fényképekből építkezett, Mild Andreát pedig a családi életképek színes, izgalmas leírásáért illette dicséret. A megmérettetésnek bizonyosan lesz folytatása, hiszen gróf Kálnoky Borisz nem titkolt szándéka, hogy fiúkat is írásra késztessen következő témáinak egyikével. – Szeretném, ha a díjazással nem merülne ki ez a verseny – vázolta lapunknak –, ezért egy hálózat kiépítésén dolgozunk, a szándék pedig az, hogy a diákok egymással és velünk is kapcsolatban maradjanak, legyenek egymás támaszai, ha pedig szükség van rá, pályafutásuk során, a továbbtanulásban, elhelyezkedésben mi is támogatjuk. Ahogy fejlődik a dolog, olyan hálózat épülhet ki, amely a háromszéki ifjúság támaszává erősödhet – összegzett gróf Kálnoky Borisz.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

OGY – A Bethlen Gábor Alap 2011-es tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló és az ennek elfogadásáról szóló határozati javaslat
Rétvári Bence a Bethlen Gábor Alap működésével kapcsolatban hangsúlyozta: az alap támogatásokkal segíti a határon túli magyarság szellemi és anyagi gyarapodását, nyelvének és kultúrájának megőrzését, forrásaival egy háromtagú bizottság rendelkezik, a Magyar Állandó Értekezlet iránymutatása alapján. Az államtitkár közlése szerint az alap irányítása és működtetése új, négyszintű rendszerben folyik, amelynek célja, hogy szétválassza a politikai, a szakmai döntéshozó és a végrehajtó szervezetet, ennek eredményeképpen pedig javult az eljárás tisztasága és áttekinthetősége.
Rétvári Bence elmondta, az alapnak 2011-ben több mint 12 milliárd forint kiadási előirányzat állt rendelkezésére, amiből 11,5 milliárd forint teljesült. A kiadási megtakarítás 715 millió volt, ebből az 2012-re áthúzódó kifizetés 684 millió forint, a felhasználható szabad keret pedig 30 millió forint volt - ismertette. Kiemelte, hogy a 2011-ben korszerű folyósítási rendet vezettek be az OTP közreműködésével, így a támogatások közvetlenül az érintettekhez jutottak el.
Rétvári Bence a szervezet legnagyobb sikerének azt nevezte, hogy az alap 2011-ben összesen 1743 pályázatot támogatott, így korábban nem látott mértékben segítette elő a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradását és a magyar-magyar kapcsolatok erősítését. Szintén sikernek tartja, hogy 2011 ősze és 2012 nyara között tizenötezer magyar diák juthatott el határon túli kirándulásokra a Határtalanul! program segítségével.
Az államtitkár úgy vélte: a Bethlen Gábor Alapon keresztül pontos elszámolással annyi támogatást kapott a határon átnyúló kapcsolatos erősítése, amire a korábbi időszakban nem volt példa.
Potápi Árpád, a nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke, a Bethlen Gábor Alap 2011. évi tevékenységéről és működéséről szóló beszámoló elfogadásáról szóló határozati javaslat kapcsán azt hangsúlyozta, hogy 2010. óta világos szabályok és szigorú elszámolás szerint működik az új támogatási politika, az alap egységbe fogja a nemzetstratégiai elképzeléseket és az ahhoz rendelt forrásokat.
Kiemelte, hogy az alap kezelésében működik a Magyarság Háza, amely közösségi tér és turistalátványosság is egyben, ahol a külhoni magyarok ügyeiket is elintézhetik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány 145 millió forint átcsoportosítását jelentette be a Magyarság Háza számára.
Potápi Árpád méltatta a 2011 novemberében létrejött Nemzetpolitikai Kutatóintézetet is, amelynek fő célja a kisebbségi és nemzetpolitikai kutatások összehangolása.

Értjük-e egymást?
Amikor a Szabadság 2012. július 24–25-i számaiban megjelent, a szokványosnál talán igen, de a témakör súlyánál semmiképpen sem terjedelmesebb írásomban (Számvetés félidőben. Hogyan lehetünk sikeres nemzet?) kifejtettem az álláspontomat arról, milyen koncepcionális kérdések megválaszolására van szükség a nemzetpolitikában, abban reménykedtem, hogy nem csupán a romániai magyar közösség és annak véleményformálói mondanak majd arról így vagy úgy véleményt, de abban is, hogy a magyarországi hivatalos szereplők sem odázzák el a szükségszerű szembenézést az elmúlt két év fejleményeivel és annak a magyar közösségekre gyakorolt hatásával.
Ha szembenézésként és politikai korrekcióként nem is, de bizonyos értelemben a magyar hivatalos nemzetpolitika tartalmi összefoglalásaként mindenképpen tekinthetünk arra az írásra, amely a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárától jelent meg a Krónika 2012. október 8-i számában (Répás Zsuzsanna: Nemzetpolitika a gyarapodás jegyében), valamivel több, mint két évvel a magyarországi kormányalakítást követően.
Az e témakörben már bevettnek számító gyakorlat szerint mindazonáltal sajnálatosan kevés szó esik a koncepcionális, a magyarság jövőjét alapvetően meghatározó kérdésekről és az arra adandó válaszokról, cserében mintegy eláraszt bennünket számos szakmapolitikai vagy annak gondolt kérdés technikai részlete. Mert biztosan érdekes lehet, milyen elhivatottan végzi a honosítási eljárás során a kormányzati apparátus a munkáját – amihez komoly anyagi és személyi többletforrást kapott –, de talán ezért önmagában még nem kellene ünnepelnünk a munkájukat végző kollégákat. Arról, ami valóban meghatározó kérdés, hogy az érzelmi tölteten túl mit jelent az állampolgárság letelepedés nélküli megszerzésének lehetősége a magyar közösségek szülőföldön maradására és gyarapodására nézve, vajmi kevés szó esik. Azt pedig egyenesen kikerüli a hivatalos nemzetpolitika, hogy választ adjon arra, számolt-e azzal, hogy – ha csökevényes formában, kizárólag a pártlistákra történő szavazás jogának megadásával – a külhonban élő állampolgárok választójoga milyen következményekkel járhat e közösségekre és a magyarországi–külhoni magyar viszonyra. Mint ahogyan eddig még nem sikerült kellően cizellált választ kapni arra sem, miért is kellett a kulturális nemzet addig a magyar közegben vallott és Európában is általánosan elfogadott koncepcióját felrúgva, 2010-ben meghirdetni a „közjogi nemzetegyesítés” programját, és vajon mit is jelent ez valójában.
Sokszor kifejtettem, de most is megerősítem: a mindenkori magyar kormánynak elvitathatatlan joga, hogy kialakítsa és működtesse a magyar–magyar egyeztetés és a támogatáspolitika rendszerét. Egyetlen kívánalom a pártatlanság és a hatékonyság. Ezért önmagában nem az az érdem, hogy valamely kormányzat ilyen vagy olyan néven működtet valamilyen konstrukciót, hiszen a Bethlen Gábor Alapot sem azért kritizálják megszületése óta folyamatosan, mert nevet váltott Szülőföld Alapról, hanem mert nem működik kellő hatékonysággal és átláthatósággal, nem utolsósorban pedig kirekeszti a konkrét támogatási döntések meghozatalából a külhoni magyarság legitim képviselőit. Mint ahogyan az oktatási-nevelési támogatás körüli turbulenciák és gyakran keserű kritikák oka nem a támogatást lebonyolítók rapid és eléggé homályos érvelésű lecserélése volt, hanem az, hogy késve és a korábbiakhoz képest nehézkesebben jutott el a támogatás összege az érintettekhez.
És ha már a különböző magyar–magyar fórumok üléseinek idejét éljük: bármennyire is szeret hallgatni erről a hivatalos Budapest, 2006. és 2010. között is működött a magyar–magyar egyeztetés sokelemű rendszere, más néven mint ma, de a világ magyar közösségei képviselőinek bevonásával.
De mi lenne, ha egyszer nem merülnénk el a támogatáspolitika tengernyi technikai részletében, az egyes kérdések mikromenedzsmentjében. És nem azt bogoznánk, hogy a Határtalanul! Program egyenes folytatása-e az előző kormányzati ciklusban költségvetési forrásokból gazdálkodó Apáczai Közalapítvány hasonló programjának, vagy valami új felfedezés. Vagy a nyugati magyarság emlékeit összegyűjteni szándékozó projekt vajon azonos-e azzal, amit 2009-ben hirdetett meg az akkori nemzetpolitikai kormányzat? És persze jó lenne azt is feledni, miért tartott attól valaki, hogy egy jó, a magyar közösségek érdekét szolgáló program folytatása, mint például a nemzeti jelentőségű intézmények és programok dolga nem lenne szalonképes csak azért, mert Budapesten egy másik kormány alakult. Mert miközben ilyen kérdéseken elmélkednénk, nem maradna elég idő és energia a valóban meghatározó kérdésekre.
Abban talán nincs vita – és ezt a Krónikában megjelent cikk is alátámasztja –, hogy a külhoni magyarok nyelvi és kulturális önazonosságának megőrzése, az ehhez kapcsolódó intézményrendszer fejlesztése, támogatása prioritás. Ez például olyan ügy, aminek az eredményessé tételében, a versenyképes tudás megszerzésében minden szereplő gond nélkül képes együttműködni.
Éppen ezért örömmel vettem, hogy a nemzetpolitikai kormányzat az eddigi támogatási formákhoz a maga részéről az óvodai nevelésre irányuló figyelemmel járul hozzá. De itt újra előtüremkedik a koncepció kérdése: ha nem versenyképes a magyar nyelven szerzett tudás, akkor reálisan várható-e, hogy arányában növekszik majd a magyar nyelvű oktatást választók száma? Nem lenne-e időszerű, hogy szakmai kutatások eredményeképpen ne csak jelszavakban értesülhessünk az egységes oktatási tér kialakításáról, de láthassuk is végre annak kereteit? Népszerű lehet iskolát, egyetemet alapítani, de tudjuk, hogy lesz elegendő iskolás gyermek, érettségizett, az egyetem kapuit átlépni képes hallgató vagy csak a presztízskérdések számítanak?
Gyakran szeretnek megfeledkezni arról a nemzetpolitikával hivatalból foglalkozók, hogy a magyar közösségek jövőjének és a magyar–magyar viszonynak az alakulása nem függetleníthető a külső körülményektől, elsősorban a szomszédos államoktól, azok többségi nemzeteitől. Lehet másképp gondolni, de attól még nem lesz sikeres az a nemzetpolitika, amelyik nem a térségbeli kooperációt tekinti alapvető céljának. Az együttműködés képessége hozzátartozik a tekintélyes és megbecsült Magyarország alapértékeihez. Ahhoz a Magyarországéhoz, amelynek sikerét a külhoni magyar közösségekben is fontosnak tartják. Valóban, bizalom nélkül nem csak az államközi kapcsolatokban, de a magyar–magyar viszonyban sincs előrelépés.
Amíg a pártpolitikai logika szorításából nem sikerül kiszabadítani a nemzetpolitikát, addig lehetnek ugyan egyes projektek sikeresek, de nem lehet az egyes ciklusok eredményeit összegző és ötvöző szakpolitikákat megvalósítani.
Én továbbra is úgy gondolom, hogy a magyar kormány és a külhoni magyar közösségek közötti bizalomnak a pártpolitika-mentességre, a kölcsönös felelősségvállalásra és a közösségek autonómiájának tiszteletben tartására kell épülnie. És ezen a téren még bőven van tennivalója Budapestnek.
Ezeket a gondolataimat, a szokásnak megfelelően, először a szóban forgó írásnak helyet adó kolozsvári napilapnak küldtem el, de mivel szerkesztősége a közléssel kapcsolatos megkeresésre nem válaszolt, ezért – és a téma aktualitására való figyelem okán – fordultam a Szabadsághoz.
Gémesi Ferenc,
a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatalának
volt kisebbség- és nemzetpolitikai szakállamtitkára
Szabadság (Kolozsvár)

Mi lesz veled, csángóoktatás?
Nem látja biztosítottnak a moldvai csángók magyaroktatásának jövőjét a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, miután a Budapest által finanszírozott program új koordinátora, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége változtatott az oktatók munkaszerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésén.
Cseke Péter Tamás a pró- és kontra érvekről kérdezte az érintetteket. Miután a budapesti kormány finanszírozóként tavasszal úgy döntött, többé nem bízza a Moldvai Csángómagyarok Szövetségére (MCSMSZ) a moldvai csángók magyaroktatásának megszervezését, az új koordinátor, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) új alapokra helyezte ettől az iskolai évtől az oktatási programot. A pedagógusszövetség elsősorban az oktatók munkaszerződésének feltételein és az oktatási helyszínek működtetésének alapelvein változtatott. Ezek szerint a tanárok minden hónapban szerződés alapján, egységesen 700 lej költségtérítési juttatást kapnak, amelyből az oktatási helyszínt és a lakás bérlését, illetve fenntartását – fűtés, villany, internet, kisebb javítások – önállóan fedezik. A megtakarítást, ha van, megtarthatják, és bevételként 16 százalékkal leadózzák. Az RMPSZ elképzelései szerint az MCSMSZ által működtetett magyar házakban az ott tanító tanárok bérlik a csángószövetségtől a tantermeket. Az új rendszer bevezetéséről szeptember elején, a szovátai Teleki Oktatási Központban tájékoztatták a csángó oktatási programban részt vevő tanárokat az RMPSZ, illetve a finanszírozó budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság és Bethlen Gábor Alapkezelő képviselői. Az elképzeléseket a pedagógusok megszavazták.
Pogár László: összeomlik a program
Az MCSMSZ álláspontja szerint az új elképzelés az oktatási program összeomlásához, az oktatók szétszéledéséhez vezet. „Máris kapom a jelzéseket a tanároktól, hogy amint csak tehetik, új állás után néznek” – nyilatkozta az Erdélyi Riportnak a csángószövetség elnöke, Pogár László. Tájékoztatása szerint a pedagógusszövetség elképzelésének két nagy hibája van: egyrészt adminisztratív terheket ró a programban részt vevő tanárokra, másrészt a személyenkénti 700 lejes keret nem biztosítja az oktatással járó költségeket. „A pedagógust hagyni kellene tanítani, nem gazdasági szakember, nem adminisztrátor. Ettől a tanévtől házat kell bérelnie, terembért kell fizetnie, fűtőanyagot kell beszereznie, állni a számláit, és mindezt a megadózott 700 lejből, azaz 588 lejből. Csupán a házbér 300 lej havonta” – magyarázta Pogár. Emlékeztetett arra, hogy a múlt tanévben még a magyar állammal szerződő csángószövetségre hárult az oktatási körülmények biztosítása, a tanárnak pedig egyetlen feladata volt: magyarra tanítania a csángó gyerekeket. „Így most kihelyezik a tanárt Kukutyinfalvába, oldja meg a szállását, és senki sem ellenőrzi, hogy tanít-e egyáltalán, vagy kispórolja a terembért, hogy több maradjon a 700 lejből” – vetítette előre a jövőt. Pogár szerint a csángószövetség összesen hét magyar házában lévő oktatási helyszínek biztosítására a 700 lej távolról sem elég. „A tavalyi számlákat átlagolva ki tudjuk mutatni: a tanároknak biztosított összegek távolról sem fedezik a költségeket” – jelentette ki. Ezért szerinte a megoldást az jelentette volna, ha az MCSMSZ-től nem a tanárok, hanem szerződés alapján az RMPSZ bérli a termeket. Felvetésünkre, hogy az elképzeléseket a pedagógusok is megszavazták, Pogár kijelentette: „Mit egyebet tehettek volna? Kell egy munkahely, amíg más állás után nem néznek”. Hozzátette: legfeljebb heten-nyolcan lehettek elégedettek a szerződési feltételekkel, azok az új pedagógusok, akik „nem tudták, mivel jár ez az egész”.
Petres László: előbb ki kell próbálni
A Teleki Oktatási Központban tartott megbeszélésen a tanárok titkos szavazással két képviselőt választottak maguk közül: Ferencz András kosteleki és Petres László lujzikalagori tanárt, akik a jövőben közvetítenek az RMPSZ és a tanárok között. Petres László az Erdélyi Riportnak elmondta: jogosnak tartja az MCSMSZ elnökének aggodalmát, tanártársai közül többen is félve vágnak neki ennek a tanévnek. „Ennek ellenére azt mondom, meg kell adni a lehetőséget új rendszer beindulásának, mert a visszásságok csak akkor derülnek ki, ha már kipróbáltuk. Múljon el a tél, lássuk például azt, hogy mekkorák a fűtésszámlák” – jelentette ki. A pedagógus tájékoztatása szerint elsősorban a nagy oktatási helyszíneken, az MCSMSZ által működtetett magyar házak esetében derülhet ki, hogy az RMPSZ által biztosított keret nem elég a költségek fedezésére. „Ezek nagyobb intézmények, fenntartásuk több költséggel jár” – magyarázta. Hozzátette, az is aggodalomra adhat okot, hogy a magyar közösségi házak fejlesztésére így már nem nyílik lehetőség. „Az MCSMSZ ezt korábban megtette” – fogalmazott.
Lászlófy Pál: az MCSMSZ aggódik, mert pénz nélkül maradt
Az RMPSZ-nél a tiszteletbeli elnök, Lászlófy Pál felügyeli és irányítja a moldvai oktatási program felügyeletét. Az Erdélyi Riportnak elmondta: a csángó oktatási program új lebonyolítási rendszerét a tavalyi félév tapasztalata alapján dolgozták ki. „Nem lehet egy oktatási helyszínt úgy biztosítani, hogy a tanár állandóan telefonálgat, ha kiment egy biztosíték. Adminisztrátort akkora területen utaztatni, rengeteg benzinköltséggel jár” – utalt Lászlófy arra, hogy korábban a tanárok ügyes-bajos dolgait az MCSMSZ intézte. Hozzátette: az új megoldás tehermentesíti az RMPSZ-t, önállóságot biztosít a tanároknak, és a helyszínek jobb színvonalon tartását eredményezheti. Az RMPSZ tiszteletbeli elnöke emlékeztetett arra, hogy a csángószövetség tulajdonában lévő magyar közösségi házakban nem egy, hanem két tanár tanít, tehát ezeken a nagyobb oktatási helyszíneken nem havi 700, hanem havi 1400 jut működési költségekre. „A költségeket amúgy is átlagolni kell: a téli hónapok valóban többe kerülnek, de nyáron nem kell fűtésre költeni” – magyarázta. Lászlófy azt sem tartja jó megoldásnak, hogy bizonyos oktatási helyszínek működtetésére a tanárokkal, másokéra a csángószövetséggel kössenek szerződést. „Ha az MCSMSZ-szel szerződünk, akkor ismét előfordulhat az, ami a múltban megtörtént: a tanár ránk telefonál, hogy a csángószövetség nem biztosította a feltételeket. Ha a tanárral kötünk szerződést, aki ott lakik és ott dolgozik, akkor ő fizet a csángószövetségnek, és nem nekünk telefonál be Csíkszeredába, ha bedugult a vécéje” – jelentette ki. Elmondta: miután az RMPSZ-re bízta a csángó oktatási program lebonyolítását a magyar kormány, felelniük kell azért, hogy ne legyenek fölösleges kiadások. Emlékeztetett arra, hogy a csángószövetségtől éppen azért vették el ezt a feladatot, mert a finanszírozó túlzottnak találta az MCSMSZ költekezését. „Én meg tudom érteni a csángószövetség aggodalmait: pénz nélkül maradtak” – fogalmazott Lászlófy Pál.
Pásztor Gabriella: nem szabad plusz terheket róni a tanárokra
Pásztor Gabriella oktatási államtitkárként évekig foglalkozott a csángó oktatási programmal, többször járt a csángóföldi helyszíneken is. Az Erdélyi Riportnak elmondta, legfontosabb kifogása az RMPSZ elképzeléseivel kapcsolatban az, hogy adminisztratív feladatokkal terheli meg a tanárokat. „Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy azon a vidéken igen kemények a telek, nem tudom, hogy a 700 lej mire lesz elég” – jegyezte meg. Szerinte sokkal jobb volt az az elképzelés, hogy a programban résztvevő tanárok ügyes-bajos dolgait az MCSMSZ intézze. Emlékeztetett arra, hogy a csángó gyerekeket oktató tanárokra amúgy is hárulnak plusz pedagógusi feladatok, ha komolyan veszik a küldetésüket. „Például egyénekre szabott fejlesztési terveket kell készíteniük, mert a gyerekek nem azonos szinten beszélik a magyar nyelvet. Tudom, hogy ezeknek a pedagógusoknak rengeteg energiáját felemészti ez a munka, többször voltam óralátogatáson csángóvidéken” – magyarázta Pásztor Gabriella. Emlékeztetett arra is, hogy a tanároknak ellenséges közegben kell dolgozniuk. „Azokban a román községekben nem mindenki örül annak, hogy magyaroktatás zajlik a településen. Lujzikalagor polgármestere ott jártamkor arról biztosított, hogy nem gáncsolja a magyaroktatást, ám a helybeliektől tudom, hogy megfenyegette a családokat: kizsuppolja őket a faluból, ha gyermekeiket ezekre az órákra járatják” – mondta a volt oktatási államtitkár. Hozzátette: mindezt figyelembe véve úgy látná jónak, ha az RMPSZ hagyná, hogy a tanárok csak az oktatással foglalkozzanak.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

Pomogáts: Az irodalmi munkásság számít
Nagyvárad- Hétfő délután A művelődés hete- A tanulás ünnepe rendezvénysorozat keretében dr. Pomogáts Béla tartott előadást Nagyváradon Nyirő Józsefről és az erdélyi gondolatról, az Ady Endre Középiskolában.
A Bethlen Gábor Alap támogatásával zajlott rendezvény fő szervezői a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége (BINCISZ) és a váradi Sapientia Varadiensis Alapítvány voltak, partnerségben a debreceni Megyei Népfőiskolai Egyesülettel, a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesületével, a berettyóújfalui Bihari Népfőiskolával és a Biharország Civil Társulással.
Az Ady Endre Középiskola könyvtártermében megjelenteket dr. Fleisz János egyetemi tanár, BINCISZ-elnök köszöntötte. Felvázolta a 2005-ben indított A művelődés hete- A tanulás ünnepe eseménysorozat célkitűzését és eddig történetét, kiemelve a kisebbségi művelődés, illetve közösségi kultúra fejlesztésének, valamint a felnőttoktatásnak és az élethosszig tartó tanulásnak a fontosságát, melyek amúgy beilleszkednek az európai folyamatokba. Porkoláb Lajos, a Megyei Népfőiskolai Egyesület vezetője arra hívta fel a figyelmet: egy 2006-os uniós direktíva azt tartalmazta, hogy 2012-ig az EU nagykorú lakosságának legkevesebb 12 százaléka részt kell vegyen a felnőttképzésben, ehhez képest azonban ez az arány napjainkban Romániában és Magyarországon sem éri el az 5 százalékot. Elgondolkodtató adat, hogy az anyaországban 1 millió lakos nem végezte el a nyolc osztályt, s ugyanennyi embernek nincs szakmája, a körülbelül 4 millió fős munkaerő-piacnak azonban csupán a 0,6 százalékát teszik ki az ezen kategóriába tartozó személyek által igénybe vehető állások.
Nyirő-vita
Dr. Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténész előadása első harmadában részletesen ismertette az erdélyi gondolat, illetve ezen szemléletmód képviselőinek főbb vonásait, tulajdonságait. Nyirő József tevékenységével kapcsolatban kifejtette: 1940-ben még a transzilvanizmus eszméjének nemes gondolatai mellett foglalt állást, sőt 1942-es parlamenti felszólalásaiban is a kisebbségben töltött évtizedek fontos erkölcsi-politikai hagyományaira figyelmeztetett. Ezután azonban néhány hónapig egy olyan utat választott magának, mely eltért korábbi életpályájától, ugyanis követte Szálasit és tagja volt a soproni nyilas Országgyűlésnek. Pomogáts Béla meglátásában Nyirő nem volt egy politikai őstehetség és ezért gondolhatta azt 1944 végén, hogy a németek megnyerik a világháborút, a szélsőjobbhoz pedig azért csatlakozott, mert meggyőződése volt, hogy csakis a német segítség tudja garantálni Erdély biztonságát. Az irodalomtörténész szerint azonban a közvélekedéssel ellentétben a Nyilaskeresztes Pártban nem vállalt szerepet, és későbbi emigrációjában visszatért korábbi nézeteihez.
Pomogáts Béla a közelmúlt Nyirő-vitájával kapcsolatban is elmondta véleményét, bírálva mindkét politikai tábort. Úgy vélte: az irodalom ügyét nem volna szabad alárendelni a politikának, és egy író tevékenységének a megítélésekor az irodalmi munkásság kellene legyen a lényeg. Úgy fogalmazott: nem akarja Nyirőt „mosdatni”, de szerinte nem volt „alkatilag antiszemita”. 1943-44-ben tett egy-két antiszemita beszólásától, illetve újságcikkétől eltekintve nem jellemző rá a zsidóellenesség, ezt támasztják alá például a zsidó származású Ligeti Ernővel folytatott beszélgetései is, vagy az Uz Bence című regényének az egyik részlete. Az irodalomtörténész ugyanakkor elszomorítónak, kamaszos, olcsó, a 19. századi francia vígjátékok jeleneteire emlékeztető meggondolatlan színjátéknak nevezte a „Nyirő temetése körüli cirkuszt”, mely meglátásában azt a politikai stratégiát szolgálta, hogy egy bizonyos oldal győzzön a romániai önkormányzati választásokon, ezen erőfeszítéseket azonban nem koronázta siker.
Meglepetés közjáték
Pomogáts Béla előadása első felében arra is kitért, hogy miként mutatkozik meg a transzilván meggyőződés Nyirő József irodalmi munkásságában. Történelmi regényeivel kapcsolatban kijelentette: az erdélyi gondolatot követő elbeszélő irodalom közös jegyeit viselik magukon, melyek megalapozták a kisebbségbe szorult magyarság sorsvédelmét. A rendezvény meglepetés-blokkjaként a Kiss Törék Ildikó-Varga Vilmos színművészházaspárt egy részletet olvasott fel az Uz Bence című regényből.
Ciucur Losonczi Antonius
Erdon.ro

Répás: kiemelt nemzetpolitikai feladat a fiatal jogászok megfelelő képzése - Kiemelt nemzetpolitikai feladatnak nevezte a fiatal jogászok megfelelő képzését Répás Zsuzsanna, amikor kedden, a budapesti Magyarság Házában köszöntötte a Szász Pál szülőföldi jogász ösztöndíj 25 nyertesét.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint fontos, hogy olyan szakértői gárda jöjjön létre, amely magabiztosan jár el a szakmai kérdésekben, és versenyképes tudásával hozzájárul a magyar jogász szakma és jogász társadalom nemzetközi megbecsültségéhez.
Répás Zsuzsanna felidézte, az ösztöndíjat azzal a szándékkal alapította a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, együttműködve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-vel, hogy a külhoni magyar gazdasági jogászképzést fejlesszék.
A cél az, hogy olyan magasan kvalifikált, gazdasági joghoz értő fiatal jogászokat támogassunk, akik sikeresen járulhatnak hozzá a külhoni magyarság jogi és gazdasági gyarapodásához - fogalmazott, jelezve: a program szakmai és tudományos hátterét a Budapesti Ügyvédi Kamara biztosítja. A helyettes államtitkár rámutatott arra is, "a magyarság jogi gyarapodását szem előtt tartva az ösztöndíjjal párhuzamosan a magyar jogászságot a jogvédelem érdekében is meg kívánják erősíteni".
Kiemelt projekt a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítása - mondta, emlékeztetve arra, hogy a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet 2012 júniusában állt fel. Az alapítvány nyári egyetemet is szervezett épp azzal a céllal, hogy elősegítsék a fiatal jogászok képzését, és egy hálózat kiépítését közöttük.
Kitért arra is, hogy az utóbbi két évtizedben bővült a magyar nyelvű felsőoktatási kínálat a határokon túl. Ez egyrészt a helyi magyar politikai képviselet politikájának eredménye, másrészt a magyar állam közreműködésével megalapított egyetemeknek köszönhető - állapította meg.
A tapasztalatok azonban arra is rávilágítottak, hogy a versenyképes tudás biztosításához csak az intézmény léte nem elégséges. Fontos, hogy alkalmazkodjanak a munkaerő-piaci igényekhez, versenyképes tudással vértezzék fel a fiatal tehetségeket - fűzte hozzá.
Réti Pál, a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke arról beszélt, hogy a fiatal jogászok tutorálására felkért ügyvédi irodák jól szervezettek, "gyárszerűen működnek" és a munkafolyamatokat pontosan megszervezik. Kiemelte: az ösztöndíjasok nagyon fontosak Magyarország számára, összekötő kapcsot jelentenek a szomszéd népekhez.
Papp-Váry Borbála, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettese reményét fejezte ki, hogy az ösztöndíjasok száma tovább bővülhet majd az elkövetkező években.
A Szász Pál ösztöndíj havi ötvenezer forintos juttatással jár. Tízen Erdélyből, öten a Felvidékről, hárman-hárman a Vajdaságból és Kárpátaljáról, ketten-ketten pedig Szlovéniából és Horvátországból nyerték el a támogatást.
(MTI)

Átadták a Bethlen Gábor Alapítvány idei díjait
Sára Sándor filmrendezőnek, Péntek János nyelvtudósnak és Jurij Poljakov orosz írónak, kritikusnak ítélték oda idén a Bethlen Gábor-díjat.
Az erdélyi fejedelem nevét viselő alapítvány díjait pénteken adták át a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban. Lezsák Sándor Országgyűlési képviselő, a kuratórium elnöke a díjátadó előtt felidézte, éppen 110 évvel ezelőtt született Illyés Gyula, aki az ország függő helyzetében a magyarság „egyszemélyes intézménye" volt. Illyés nélkül nem jöhetett volna létre 1979 májusában a Fiatal írók találkozója, és lélekben ott volt 1987-ben a lakitelki sátorban is – hangsúlyozta.
Emlékeztetett arra, hogy az illyési életmű része a Bethlen Gábor Alapítvány is, amely Bakos István kezdeményezésére jött létre az író szellemiségében 30 éve. Sára Sándort Bakos Edit, az Uránia mozi igazgatója „művészt teremtő emberként" jellemezte, legyen szó akár fotóról, játékfilmről vagy dokumentumfilmről.
Operatőrként különleges látványteremtő képességét adta pályatársai alkotásaihoz, 1993-ban pedig „az összmagyarságnak szóló" Duna Televízió meghatározó elnöke lett – szólt a díjazottról. A Péntek Jánost méltató Kiss Jenő nyelvész elmondta, a kolozsvári Babes-Bólyai Egyetemen tanító nyelvtudós a romániai magyar nyelvtudomány vezető alakja, az erdélyi magyar értelmiség és magyar nyelv ügyének fáradhatatlan munkása, akit a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben választott külső tagjainak a sorába.
Jurij Poljakov író, a Lityeraturnaja Gazetta főszerkesztőjének méltatásakor Bíró Zoltán irodalomtörténész, az alapítvány kurátora elmondta, hogy az alapítvány fennállása óta először orosz írónak ítélték oda a díjat.
Munkái tanúsága szerint értéktudatában és szellemében közel áll az alapítvány szellemiségéhez.
A Társaság az orosz magyar kapcsolatokért nevű társaság elnöke.
Márton Áron-emlékérmet adományoztak Pákh Tibor jogásznak a nemzeti ellenállás jelképes alakjának, Kiss Gy. Csaba művelődéstörténész laudációját Petrik Béla kurátor olvasta fel. Elhangzott, hogy Pákh Tibor ez ideig még nem részesült semmilyen kitüntetésben. Pákh hosszú időn keresztül szinte egyedül képviselte a nemzeti ellenállást.
1960-ban letartóztatták az államrend megdöntésére irányuló összeesküvés miatt, és 15 év börtönbüntetésre ítélték, de a nyolcvanas években is számos alkalommal tartóztatták le ellenzéki tevékenysége miatt. Kunckelné Fényes Ildikó fizikus, a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke Zika Klára közíró méltatása szerint a díjazott 1945-ben emigrált Németországon keresztül Venezuelába. Egyetemistaként részt vett az 56-os menekültek segítésében, majd a venezuelai magyarság életének oszlopos tagja lett, és jelentős szerepét vállalt Mindszenty bíboros ottani látogatásának szervezésében. Agócs Sándor költő, szerkesztő az Antológia Könyvkiadó vezetője Márton Áron-emlékéremben részesült. Ács Margit író elmondta, hogy rendszerváltó, aktív értelmiségiként 1990-ben Lakitelken nyomdát teremtett, az ő szakmai tudásának köszönhető, hogy néhány év alatt professzionális könyvkiadóvá fejlődött. Szellemileg előkészítette és támogatta a Népfőiskola programját és a népi nemzeti értelmiséget. A Tamási Áron-díjjal kitüntetett Szakolczay Lajos közíró, kritikus az őt laudáló Márkus Béla irodalomtörténész szerint a különböző művészi területek: az irodalom, az opera, a festészet, a szobrászat között egyaránt otthonosan mozog. Munkássága során Szakolczay Lajos az elcsatolt területeken élő és a nyugati magyarságot is igyekezett a „nemzet vérkeringésébe bekötni".
A Bethlen Gábor Alapítvány 1980-ban kezdte meg működését azzal a céllal, hogy anyagi, szellemi támogatásával, díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túli magyarság anyaországi megismertetésében. A Márton Áron-díjat 1988-ban alapították, a Tamási Áron-díjat pedig két évvel később hozták létre. MTI
Erdély.ma

Marosvásárhely: látogatás a nemzet nagyjainál
A fiatal történészeket tömörítő Borsos Tamás Egyesület a Halottak napja alkalmával, a nagy elődök tiszteletére körsétát szervezett a marosvásárhelyi református temetőben. A résztvevők jelentős közéleti személyiségekre, tudósokra, városi elöljárókra, színészekre, írókra, képzőművészekre és nem utolsó sorban Borsos Tamásra emlékeztek.
A csoport vezetésére Spielmann Mihály történészt kérték fel, aki a séta elején röviden vázolta a református sírkert történetét. Nagy Szabó Ferenc kertjét 1642 körül vásárolta fel a város, és ez lett a vásárhelyi reformátusok sírkertje. A katolikusok számára 1727-ben a Kálvária hegyen adományozott a város temetőhelyet.
A református temető nem csupán felekezeti sírkert volt, hanem köztemető is, illetve a város kiválóságainak itt adományoztak díszsírhelyet.
Erdély legrégebbi ravatalozója, az 1698-ban, fából épült és zsindellyel fedett cinterem, a Teleki család ajándéka, amelynek a mestergerendája az 1943-as nagy tél következtében megroppant.
A marosvásárhelyi származású, Kelemen Lajos kolozsvári műtörténész gondoskodásának köszönhetően az egyház helyreállította és ezzel igen értékes műemléképületet mentett meg.
A séta során előbb a ravatalozó körül elhelyezett a 17-ik századból fennmaradt sírköveket látogatta meg a társaság.
A Református Kollégium egykori tanárai, a Marosvásárhelyen élt református püspökök, lelkipásztorok, orvosok, az orvosi egyetem egykori orvosprofesszorai, városi elöljárók, a királyi tábla bírái, tudósok, írók, költők, képzőművészek, színészek, művészek sírjainál álltak meg a résztvevők, akik felidézték az elődök szakmai megvalósításait, emberi vonásait, a város közéletében betöltött szerepüket.
A református temetőben nyugszik Bolyai Farkas és Bolyai János, apa és fia, a két nagy matematikus, Bernády György polgármester, Altalffy Endre orientalista, Sütő András író, Hunyadi András rendező és fia Hunyadi László színművész, Oláh Tibor színikritikus, Székely János író-drámaíró, Szőcs Kálmán költő, Molter Károly író, Marosi Péter irodalomkritikus, szerkesztő, Oltyán László újságíró, Péterffy Gyula színművész, Szabó Lajos, a színművészeti főiskola egykori rektora, Szépréti Lilla újságíró, Nyilka Róbert festőművész.
Itt nyugszik az a Simó Géza, akiről Vásárhelyen bútorgyárat neveztek el, Kulcsár Béla szobrászművész, aki a Színház-téri szobrokat készítette, Bustya Lajos a század első évtizedének építkezési vállalkozója, Aranka György, az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság alapítója, Metz Albert, a zeneiskola alapítója, Zoltán Aladár zeneszerző.
A temető távolabbi sarkában fekszik Borsos Tamás egykori városbíró, várépítő, Bethlen Gábor egykori diplomatája, aki jelentős emlékiratot hagyott az utókorra.
Borsos Tamás nevét viseli a marosvásárhelyi fiatal történészek egyesülete, nevükben László Loránd, az egyesület soros elnöke helyezett koszorút a 17-ik századi síremlékre.
Lexikon készül Marosvásárhely egykori elöljáróiról
A temetőséta során a vásárhelyi személyiségek életútja, emberi alakja, a hozzájuk fűződő anekdoták mellett felmerült az az igény, hogy egyre inkább szükség lenne a vásárhelyi személyiségek lexikonára, amelyet jelenleg Fülöp Mária marosvásárhelyi nyugalmazott könyvtáros készít.
A túravezető hangsúlyozta: hatalmas szellemi örökségről van szó, kiváló személyiségek éltek Vásárhelyen, akiket nem szabad elfeledni.
„Menteni kell a régi köveket, amelyek talán utolsó jelei annak, hogy egykor közöttünk éltek, a közösségért fáradoztak” – fogalmazott Spielmann Mihály.
Maszol.ro

Bethlen Gábor-díj Péntek János nyelvésznek
Péntek János nyelvész, Sára Sándor filmrendező, operatőr és Jurij Poljakov orosz író, kritikus kapta az idei Bethlen Gábor-díjat, a fejedelem nevét viselő alapítvány elismeréseit péntek este adták át Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Lezsák Sándor Országgyűlési képviselő, a kuratórium elnöke a díjátadó előtt kifejtette: éppen 110 évvel ezelőtt született Illyés Gyula, aki az ország függő helyzetében a magyarság „egyszemélyes intézménye” volt. Emlékeztetett arra, hogy az illyési életmű része a Bethlen Gábor Alapítvány is, amely Bakos István kezdeményezésére jött létre az író szellemiségében 30 éve.
A Péntek Jánost méltató Kiss Jenő nyelvész elmondta: a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanító nyelvtudós a romániai magyar nyelvtudomány vezető alakja, az erdélyi magyar értelmiség és magyar nyelv ügyének fáradhatatlan munkása, akit a Magyar Tudományos Akadémia 2004-ben választott külső tagjainak sorába.
A rendezvény keretében átadták a Márton Áron-emlékérmeket és a Tamási Áron-díjat is.
Szabadság (Kolozsvár)

Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Gazdag programmal várja idén is a kultúra kedvelőit Nagyenyedre a Magyar Kulturális Napok rendezvénysorozata, a Dr. Szász Pál Egyesület és a Marosgombási Református Egyházközség szervezésében. Az első nap – november 9., péntek – témája Áprily Lajos emlékezete. A költő munkásságát Király László és Józsa Miklós nyugalmazott magyartanárok méltatják, Jancsó Miklós és Rekita Rozália kolozsvári színművészek pedig a Magasra száll az ember dallama című versösszeállítással tisztelegnek Áprily Lajos emléke előtt, születésének 125. és halálának 45. évfordulója alkalmából, du. 4 órától a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. November 10-én, szombaton de. 11 órakor Lőrincrévén, a református gyülekezeti teremben Karsai Zsigmond néptáncos-népdalénekes-festőművész emlékkiállítása nyílik meg, beszédet mond dr. Juhász Tamás egyetemi tanár. Este 8 órakor szüreti bál lesz Nagyenyeden a LUK étteremben (Libertăţii u. 9.), muzsikál a Kéknefelejcs együttes, fellép a felvinci néptáncegyüttes. November 11-én, vasárnap Marosgombáson folytatódik a program. Délelőtt 11 órától istentiszteletre várnak mindenkit a helyi református templomba, igét hirdet Sikó Levente lelkipásztor, majd leleplezik Székely Mihály emléktábláját. Méltató beszédet mond dr. Csávossy György író, fellép a Bethlen Gábor Kollégium Collegium Gabrielense együttesének zenekara, Kelemen Ferenc irányításával. Délután 4 órától Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban folytatódik a program: Székely Mihály születésének 100. és halálának 10. évfordulója előtt tisztelgő kiállítást Pópa Tibor helyi református lelkipásztor nyitja meg, Józsa Miklós pedig volt pályatársként Székely Mihály tanári pályáját méltatja.
Szabadság (Kolozsvár)

Farkas Wellmann Endre és Szőcs Géza könyvét mutatták be Kolozsváron
Farkas Wellmann Endre L. D. hagyatéka című verseskötetét, valamint Szőcs Géza Carbonaro éjszakái – Egy magyar Ezeregyéjszaka című könyvét ismertették vasárnap este a kolozsvári Bulgakov kávéházban.
„Azzal a gondolattal játszottam el, hogyan nézne ki a mai Európa történelmi, illetve kulturális arculata, amennyiben a Lucius Domitius Ahenobarbus néven született Néró római császár annak idején egy kicsit másképp használja ki azt a kort, amelyben él, ha mondjuk korábban végezteti ki Pál apostolt vagy őmaga tovább él” – vázolta fel lapunknak L. D. hagyatéka című verseskötetének alapgondolatát Farkas Wellmann Endre. Kérdésünkre hozzáfűzte, olyan könyvről van szó, amely Néró egykori római császár feltételezett költői hagyatékát próbálja meg rekonstruálni. Mint részletezte, a kereszténység fő tanítását, a szeretetet vonja kétségbe a kötet.
„Néró alakja nagyon jó lehetőséget kínált arra, hogy ezen gondolataimat versek formájában tolmácsoljam. Előző kötetem utolsó részében már megjelent néhány, a témával kapcsolatos vers. Aztán továbbírtam ezt a ciklust, így született meg a mostani könyv” – nyilatkozta a Krónikának Farkas Wellmann Endre. Mint mondta: a verseket akár egyenként, külön-külön is lehet olvasni, ugyanakkor van egy „laza epikai szál”, amely végig érvényesül a szövegekben, és kontúrt ad Néró történetének.
Szőcs Géza a könyvbemutatón elmondta: a történelmet mindkét kötet olyan valóságként éli meg, amelynek tanulságai, értékei, dinamikája, tudattartalmai „átszülethetnek a mába”. A kötet rövid ismertetője szerint „a Carbonaro éjszakái – Egy magyar Ezeregyéjszaka című könyv valószerű és valószerűtlen történetek különleges válogatása. Felettébb izgalmas és élvezetes olvasmány annak – legyen magyar vagy nem magyar –, aki érteni szeretné a történelmünket mozgató erőket.” A kötetben Bethlen Gábortól Faludy Györgyig számos történelmi személyiség felbukkan, életük egy-egy érdekes momentumával találkozhat az olvasó a rövid történetekben, legyenek ezek valóságosak, vagy elképzeltek. Faludy életéből például azt a momentumot villantja fel a kötet, amikor a Recskről kiszabadult költő a feleségével beszélget.
Szőcs a két kötet közötti párhuzamokat ecsetelve kiemelte: Farkas Wellmann Endre Néró személyét „kortársunkká tette a könyvében”. A szerzők fel is olvastak köteteikből a közönségnek, Szőcs Géza például egy olyan történetet, amelyben az Isztambulból Rodostó felé hajózó II. Rákóczi Ferenc hű embere, Mikes Kelemen lemegy a gályarabok közé, ahol a magyar gályarabok elmondják neki, hogy már nem is akarnak megszökni, mert a hajón enni adnak nekik.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Rendhagyó történelemóra a Lorántffyban
Hagyományőrző rendezvényt szervezett nagyváradon a Szent László Egyesület november 8-án délután a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjainak.
A hagyományőrző program két részben zajlott le, mind az előadást, mind a harci bemutatót a nagyváradi Ezüstsólyom Hagyományőrző Csapat tartotta meg. Az elméleti részben a résztvevők a honfoglaló magyarok történetével ismerkedhettek meg: az ősmagyarok útjával, majd magával a honfoglalással, a hun-magyar rokonsággal, a magyarok harci módjával és a kalandozások korával is. A közel egy órás előadás után a tanulók nagy örömére a rendhagyó történelemóra az iskola udvarán folytatódott, ahol az Ezüstsólyom Hagyományőrző Csapat négy tagja harci bemutatót tartott korabeli öltözékekben és fegyverekkel. A gyerekek megtekinthették a korabeli magyar, viking és rusz gyalogsági harci öltözékeket és fegyvereket, ezt követően pedig felpróbálhatták a sisakokat és megnézhették a különböző fegyvereket: kardokat, szablyákat, íjakat, fokosokat, lándzsákat. Az Ezüstsólyom Hagyományőrző Csapat 2010-ben alakult újjá és ekkor vette fel jelenlegi nevét is. Több éves tapasztalattal hátuk mögött az addig kizárólag íjászatra koncentráló csapat kibővítette tevékenységét és a teljes tizedik század megjelenítését tűzte ki célul, a legnagyobb hangsúlyt ezen kor gyalogos harci hagyományának megőrzésre fektetve. A csütörtök délutáni programot a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Nagy Noémi
erdon.ro

Módosulhat a Bethlen Gábor Alapról szóló törvény
A Bethlen Gábor Alapról szóló törvény módosítását kezdeményezi a magyar kabinet: a Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter által jegyzett javaslat szerint a támogatások kedvezményezettjei lehetnek civil szervezetek, önkormányzatok, valamint az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmények mellett gazdasági társaságok és egyházak is.
Az Országgyűlés honlapján szombaton közzétett javaslat szerint a Bethlen Gábor Alap jogszerű és átlátható működésének biztosítása érdekében van szükség a szabályozás pontosító és kiegészítő jellegű módosítására. Rögzítenék, hogy a költségvetési támogatások jogosulatlan igénybevétele, jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználásakor vagy a támogatási szerződéstől történő elálláskor, felmondáskor, a támogatói okirat visszavonásakor a kedvezményezett a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatás összegét – késedelem esetén – kamattal növelt mértékben köteles visszafizetni.
Krónika (Kolozsvár)

Nagyenyedi Magyar Kulturális Napok
Nagyenyed/Fehér – Ötödik alkalommal rendezték meg Nagyenyeden a Magyar Kulturális Napokat, idén, november 9–11-én. Pénteken, november 9-én 16 órakor volt az ünnepélyes megnyitó a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban, ahol Kováts Krisztián, a Fehér Megyei RMDSZ elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Király László és Józsa Miklós ny. magyartanárok Áprily Lajos életét és munkásságát méltatták. Király László tanár úr előadásából a jelenlévők nagyok sok érdekességet tudhattak meg: Nagyenyed, a Kollégium nagy hatással voltak Áprilyra és költészetére. Józsa Miklós tanár úr röviden bemutatta Áprily életrajzát és az enyedi éveket.
Ezek után Jancsó Miklós és Rekita Rozália kolozsvári színművészek a „Magasra száll az ember dallama” című versösszeállítással tisztelegtek Áprily Lajos emléke előtt.
Szombat délelőtt, Lőrincrévén, a református gyülekezet termében, a helyi születésű Karsai Zsigmond néptáncos, népdalénekes, festőművész emlékkiállítását lehetett megtekinteni. Este a nagyenyedi LUK étteremben szüreti bált rendeztek meg. Itt bemutatták a Fehér Megyei RMDSZ jelöltjeit a december 9-i parlamenti választásokra:
Tóth Csaba Kálmán az 1-es számú egyéni választókerület képviselőjelöltje. 1952. június 2-án a Kovászna megyei Nyújtódon született. Tanulmányait a Csombordi Mezőgazdasági Líceum, borászati szakán, majd a Gyulafehérvári Egyetemen végezte. A Gyulafehérvári RMDSZ elnöke, s jelenleg a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdatisztje.
Szabó Dániel (2-es számú egyéni választókerület) 1983. május 22-én született Magyarlapádon. Tanulmányait a Bethlen Gábor Kollégiumban, és Kolozsváron, a Babeş–Bolyai Egyetem testnevelés és sportszakán végezte. A MIÉRT országos elnökségi tagja, Fehér Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, a Magyarlapádi Ifjúsági szervezet elnöke. Jelenleg Torockón és Magyarlapádon tanít.
Kováts Krisztián (3-as választókerület) 1964. július 31-én született Lippán. Tanulmányait a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban kezdte, majd 3 felsőfokú oklevelet szerez: a Kolozsvári Babeş–Bolyai egyetemen matematika tanári, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem erdő- és vadgazdálkodási szakán mérnöki, majd Gyulafehérváron a jogi oklevelet szerez. Jelenleg az Állami Birtokok Ügynöksége Fehér Megyei Területi Kirendeltségének igazgatója és a Fehér Megyei RMDSZ elnöke.
·Kerekes György (4-es számú választókerület) 1974. november 19-én született Nagyenyeden. A Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett, majd a Temesvári Közgazdasági Egyetemen szerez diplomát. Jelenleg a nagyenyedi polgármester tanácsosa.
Szűcs Attila (5-ös választókerület) 1975. szeptember 28-án született Topánfanván. Tanulmányait az abrudbányai HCC elméleti középiskolában végezte, majd Aradon az ékszerész mesterséget sajátította el. Jelenleg az Abrudbányai Magyar Kulturális Egyesület idegenvezetője, nemzetközi turisztikai ügynök.
 Kopentz Lóránd-Márton  az 1-es választókerület szenátorjelöltje. 1976. augusztus 27-én született Kolozsváron. Tanulmányait az aranyosbányai elméleti középiskolában kezdte, majd Aradon szerez orvosi diplomát. Elvégezte a Nagyváradi Egyetem Orvostudományi és Gyógyszerészeti Karát, gyógyszerész szakosítással. Jelenleg egy gyógyszertár adminisztrátora és egyetlen részvényese, s az Abrudbányai RMDSZ elnöke.
 Pálosy János (2-es választókerület) 1957. június 21-én született, Marosvásárhelyen. Tanulmányait Marosújváron és Marosvásárhelyen végzi, majd a Brassói Műszaki Egyetem Gépészeti szakán gépjármű gépészmérnöki oklevelet szerez. Jelenleg Marosvásárhelyen a ROMBELT KFT technikai igazgatója és a Marosújvári RMDSZ elnöke.
Vasárnap 11 órai kezdettel Marosgombáson falunapot ünnepeltek. Igét hirdetett Sikó Levente helybeli református lelkipásztor, majd sor került a Székely Mihály-emléktábla avatására. Délután a Magyar Kulturális Napok befejezéseként a nagyenyedi Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban életmű kiállítás volt Székely Mihály születésének 100. és halálának 10. évfordulója alkalmából. Megnyitó beszédet mondott Pópa Tibor nagyenyedi református lelkész, az ünnepelt tanári pályáját méltatta volt pályatársa, Józsa Miklós nyugalmazott magyartanár.
Érsek Attila
Nyugati Jelen (Arad)

Cselekvést, ne csak beszédet! Brassóban ünnepelték a Magyar Szórvány Napját második alkalommal
November 15-én, Bethlen Gábor fejedelem születésének napján a Brassó megyei RMDSZ, valamint az RMDSZ Főtitkárságának szervezésében második alkalommal került megrendezésre a Magyar Szórvány Napja. A Brassóban sorra került ünnepség az Áprily Lajos szülőházán, a költő és műfordító születésének 125. évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla-avatással vette kezdetét. Áprily Lajos szülőháza előtt Kelemen Hunor szövetségi elnök méltatta erdélyi költőnket.
„Költőként, irodalomszervezőként, közéleti személyiségként Áprily Lajos a legjobb transzilván hagyományokat vitte tovább, elérve azt, hogy az erdélyi magyar irodalom felfedje európai arcát. Európai értékeket képviselt ő akkor, amikor a két világháború között sokan elvesztették az irányt. Ezzel az emléktáblával kötelességünknek teszünk eleget. Mi, a huszonegyedik század erdélyi magyarjai nem hagyjuk, hogy Áprily szellemisége és emléke kivesszen a köztudatból” – mondta az RMDSZ elnöke. 
„Cselekedni kell” – kezdte Kelemen Hunor szövetségi elnök megnyitóbeszédét a Magyar Szórvány Napja alkalmából szervezett konferencián. Az RMDSZ elnöke elmondta, a 90-es évek elején elindított szórványprogramokat gondolja újra, aktualizálja a Szövetség.
„Az elmúlt 23 évben az RMDSZ-nek voltak sikerei és kudarcai. Az eredményeinket próbáljuk megerősíteni, a hibáinkat igyekszünk kiigazítani. A kilencvenes években elindított szórványkollégiumok, a Magyar Ház hálózat, a pedagógusok utazási költségeinek a támogatása mind-mind olyan programok, amelyek sikeresen működtek az elmúlt két évtizedben. Nekünk azonban válaszolnunk kell az új kihívásokra, át kell gondolnunk a Szövetség szórványpolitikáját. Figyelembe véve azt, hogy a Székelyföldön az önkormányzataink megerősödtek, képesek gondoskodni a közösségről, a támogatáspolitikánkat is újra kell gondolnunk, nagyobb összegekkel kell támogatnunk a szórványközösségeinket. Már szinte közhely, de ma is igaz: aki szórványt épít, az a tömböt menti” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke. Kiemelte az elmúlt két év egyik nagy megvalósítását, a Székelyföld – Szórvány Összetartozunk programot, amely szerinte az RMDSZ egyik sikertörténete, hiszen személyes kapcsolatok által erősödik az erdélyi magyarság egysége, összetartozása.
„Új, közösségépítő programokat kell indítanunk, amelyeket közös munkával, közös felelősséggel, a jövőben bízva tudunk sikeressé tenni” – zárta megnyitóbeszédét Kelemen Hunor.
Kovács Attila, az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöke köszöntőbeszédében kiemelte: „Minden nap a szórvány napja kell legyen, hisz fontosak az ünnepek, elviselhetőbbé teszik a szórvány magyar létet, azonban nekünk a hétköznapokban kell igazán helytállnunk annak érdekében, hogy legyenek magyar iskoláink, tudjuk támogatni az egyházainkat, a civil és kulturális szervezeteinket, a magyar közösséget. A szórvány magyarság napjai a helytállásról szólnak, és ahhoz, hogy ezt meg tudjuk valósítani, szükség van a politikai képviseletre”. Majd ezt követően kihangsúlyozta: „a szórvány számára az igazi népszámlálás december 9-én következik, hisz annak függvényében, hogy milyen arányban leszünk jelen a szavazáson fog eldőlni, hogy lesz-e képviselőnk a parlamentben, illetve akkor fog bebizonyosodni, hogy a szórvány számít-e az országos képviselet szintjén”.
A megnyitó folytatásában Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szórványprogram elmúlt három sikeres évéről adott számadását követően újabb vállalást fogalmazott meg. Bejelentette, hogy megyehatárok feletti együttműködést kívánnak kialakítani a háromszékiek a brassói magyarsággal. A Székelyföld - Brassó kapcsolat felelőseként pedig Markó Attila, sepsiszentgyörgyi RMDSZ-es képviselőjelöltet bízzák meg, aki erdővidéki családi kötöttséggel rendelkezve tudja felvállalni és végezni ezt a feladatot.
"Elsősorban Székelyföld nyert a szórványban élő magyarságokkal kötött kapcsolatokból. Egymás megismerését, közös értékeink felkutatását kell erősítenünk, és a magyar szolidaritás jegyében még többet kell egymásért vállaljunk. Az a célja a 2009-ben Hargita Megye Tanácsa által indított Összetartozunk közösségerősítő programunknak, amely azóta székelyföldivé nőtte ki magát, hogy ne csak a vezetők között, hanem emberek-emberek között épüljenek ki kapcsolatok, a családokat hozzuk egymáshoz közelebb" - hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. A jövő évben képviseleti irodát kívánunk nyitni a partner szórványmegyéinkben, ami által még hatékonyabbá tudjuk tenni a közös együttműködést. 
A konferencia folytatásában Szegedi László református esperes, a kőhalmi Szórványdiákotthon vezetője a szórványkollégiumok működését mutatta be, Szabó Csaba a Szórványtengely mozgalom alapítója a kapcsolatteremtő média, Ambrus Attila a Brassói lapok főszerkesztője pedig a szórvány sajtó szerepét ismertette. Majd Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese a kulturális autonómia és a szórvány intézményrendszerek kapcsolódási pontjairól tartott előadást a jelenlevő szórványban működő RMDSZ szervezetek, magyar házak, szórványkollégiumok és szórvány ifjúsági szervezetek képviselőinek. Ezt követően Hegedüs Csilla, az RMDSZ főtitkárhelyettese a szórványmenedzser programot mutatta be, míg Magyari Tivadar, RMDSZ főtitkárhelyettes az Erdélyben fellelhető iskolaválasztási trendeket ismertette.
A folytatásban bemutatásra került a Székely - Szórvány Összetartozunk program, melynek céljairól, tapasztalatairól, valamint a jövőbeni tervekről Takács Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi szervezetének elnöke, Kiss Csilla, a Kovászna megyei tanács szórványprogram felelőse, valamint Zonda Erika, a Hargita megyei tanács szórvány munkacsoportjának vezetője és Bodor László főtitkárhelyettes, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke beszélgettek.
A konferencia zárógondolatát Winkler Gyula, európai parlamenti képviselő fogalmazta meg, kiemelve a rendezvény hagyományteremtő jellegét, mely alkalmat ad az elmúlt év mérlegének megvonására, illetve az elkövetkező időszak közös megtervezésére. „Mindannyian egy élő szórványnak vagyunk a munkásai: a szórvány jövőjéről beszélünk, hisz mi nem csak krónikásai akarunk lenni egy haldokló közösségnek, hanem építői a szórvány magyar közösségek megmaradásának” – fejtette ki.
A délután folyamán a Magyar Szórvány Napja alkalmából elindított Fogadj emlékbe egy műemléket program keretén belül Kelemen Hunor szövetségi elnök az Örökségünk Őrei címmel jutalmazta a brassói Áprily Lajos Főgimnázium közösségét, majd a konferencia programját a REDUT Kulturális Központban megtartott gálaműsor zárta.
rmdsz.ro

A Magyar Szórvány Napja Brassóban
Megkerülhetetlennek kell lennie a magyar érdekképviseletnek a bukaresti  parlamentben ahhoz, hogy a magyarság népességarányosan jusson költségvetési forrásokhoz és támogathassa szórványintézményeit – hangsúlyozta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtökön a Magyar Szórvány Napja alkalmából rendezett brassói konferencián.
Kelemen szerint a szórványmentésben a két évtizedes stratégiaírás után eljött a pragmatikus cselekvés ideje. Rámutatott: a szövetség szórványmenedzser-szolgálatot indított, 14 szórványkollégium működését támogatja és a Székelyföld–szórvány partnerség kiépítésével próbálja megakadályozni a településeiken tíz százalék alatti arányt képviselő, elszórtan élő magyarok beolvadását a többségi nemzetbe. „Aki szórványt épít, az tömböt ment” – jelentette ki Kelemen Hunor arra a veszélyre utalva, hogy amennyiben a szórványmagyarság lemorzsolódik, a tömbben élő magyarság „széle” kezd majd szórványosodni.
A magyar szempontból szórványnak minősülő kilenc erdélyi megye képviselőinek és az RMDSZ szakpolitikusainak részvételével rendezett konferencia házigazdája, Kovács Attila, a Brassó megyei RMDSZ-szervezet elnöke arról beszélt, hogy a szórványmagyarság nem engedheti meg magának a pártosodást. „Szórványban az egység jelszava nem demagógia, nem önkényuralmi látlelet, hanem a megmaradás hívó szava” – mondta Kovács Attila. Hozzátette: Brassó megye magyar lakossága ötvenezerről negyvenezerre csökkent az utóbbi évtizedben, de a drámai fogyás ellenére eddig volt ereje képviselőt juttatni a városi és megyei önkormányzatba, van parlamenti képviselője. Ha azonban a politikai megosztás miatt nem lesz már képviselője a szórványnak, az a fogyást is felgyorsítja.
Az RMDSZ 2011-ben döntött arról, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapján, november 15-én, évente megszervezi a Magyar Szórvány Napját.
Szabadság (Kolozsvár)

Emléktáblát avattak Áprily Lajos szülőházán
Emléktáblát avattak csütörtökön Áprily Lajos brassói szülőházán a költő születésének 125 évfordulója alkalmából, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által második alkalommal megszervezett Magyar Szórvány Napja nevű rendezvénysorozat keretében.
A magyar, román és német nyelvű márványtáblát Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és a szövetség helyi vezetői leplezték le.
“Áprily Lajos humanista költő volt olyan időszakban, amikor Európa letévedt a humanizmus útjáról, és az Erdélyi Helikon egyik első szerkesztőjeként, intézményépítő tevékenységével Trianon után otthont teremtett az erdélyi magyar irodalom számára” – mutatott rá az emléktábla-avatáson az RMDSZ elnöke.
Szente László brassói önkormányzati képviselő az MTI-nek elmondta: jelenleg egy magyar és öt román család lakik a költő szülőházában, de mindegyikük szívesen hozzájárult ahhoz, hogy a házat emléktáblával jelöljék meg.
Az emléktáblát az RMDSZ-vezetőkön kívül az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi képviselői is megkoszorúzták.
Áprily Lajos 1887. november 14-én született Brassóban, ahol utcát neveztek el róla, és a magyar tannyelvű főgimnázium is a nevét viseli.
Az RMDSZ 2011-ben döntött arról, hogy Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésnapján, november 15-én, évente megszervezi a Magyar Szórvány Napját Erdély olyan térségeiben, ahol a magyarság részaránya nem éri el a tíz százalékot. Az első rendezvénysorozat házigazdája 2011-ben Hunyad megye volt.
erdon.ro

Bod Péter-szobrot avattak Magyarigenben
Felsőcsernátoni Bod Péter emlékére állítottak szobrot Magyaringenben, a tudós pap, történész jelentős munkáinak alkotási helyén, sírja közelében. Az alkalomra szombat délelőtt megtelt a mindössze húsz magyart, köztük tizennégy hívet számláló református egyházközség gótikus temploma.  Az emlékünnepségre a szórványnap (november 15. – Bethlen Gábor születésének és halálának napja – 1580, illetve 1629.) utáni hét végén került sor. Az ünnepi istentiszteleten ifj. Szegedi László, a Brassói Református Egyházmegye újraválasztott esperese igehirdetésében Ábrahám és Bod Péter között vont párhuzamot, hiszen mindketten engedelmeskedtek Isten elhívásának, ezért életük által nemzetük áldásaivá váltak. Bod Péter fontos építőköve a magyar kultúrának, általa mozdult ki középkori merevségéből a tudomány is, de nem csak eszével, szívével is világossága volt korának, mondotta az esperes, aki a magyarigeni egyházközségnek ajándékozott egy Bod Péter fiától származó dokumentumot. Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója vetített képes előadásban ismertette a Bod Péter emlékév rendezvényeit.
Szonda bemutatta Bod Péter: Az erdélyi románok egyháztörténetének két könyve címmel megjelent, a tudós pap latin nyelven írt két művének fordítását. Demeter László, a Kovászna megyei tanács szórványprogramjának felelőse, a baróti Tortoma Kiadó által megjelentetett Gudor Kund Botond: Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és eltűnt egyházi közösségei, illetve Az erdélyi-hegyaljai Magyarigen református közösségének története című kötetet ismertette. Sepsi Enikő, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora a Kurucz Györggyel és Gudor Kund Botonddal közösen szerzett: Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter (1712–1769) korában című könyvet mutatta be.
A sírkertben felavatták Bod Péter mellszobrát, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának alkotását. Ünnepi beszédet Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke mondott: „Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá. Ha ragaszkodunk hagyományainkhoz, értékeinkhez, nem tud megvalósulni a herderi jóslat, a magyar nép nem tűnik el, nem olvad be sem a román, sem a szláv népek közé. Székelyföld pedig ezután is belső anyaanyaországként viszonyul a szórványban élő magyar közösséghez” – hangoztatta a szónok. Vargha Mihály joviális, önmagával és a világgal harmóniában élő ember képmását igyekezett megalkotni, olyan emberét, akinek mindennapi teendői mellett jutott ideje a lélek dolgaira is, mondotta. Az ünnepség, melyen részt vettek a szülőfalu, Csernáton küldöttei is, Szőcs László, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperesével az élen, nemzeti imánk eléneklésével zárult.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékszoba is őrzi a hóstáti népesség szellemiségét – Látogathatók a Kétágú templomban tegnap felavatott helyiségek
Egyre inkább már csak az emlékekben, idősek történeteiben él a kolozsvári földészközösség életmódja, szokásai, hagyományai, mivel az idő és főleg annak történései megváltoztatta sorsukat: a kommunizmus idején kisajátították tulajdonukat, lebontották takaros házaikat, és szeretettel meg gondosan művelt földjeikre tömbházak sokaságát építették. Nem csak vagyonuktól fosztották meg őket, hanem életmódjuktól, sokukat kilátástalanságba és elkeseredésbe kergetve. A későbbi változások pedig már szinte haszontalanná, értelmetlenné tették a hagyományos kertészkedő életvitelt. Mindezek ellenére a hóstáti szellemiség ma is él, fennmaradását és jobb megismerését pedig azok az emlékszobák is szolgálják, amelyeket vasárnap avattak fel istentisztelet és ünnepség keretében a Kétágú templom keleti, felújított tornyában. Ezúttal is bebizonyosodott a közösség ereje, amely segít a túlélésben és a reménység megtartásában.
Három éve merült fel az ötlet, hogy emlékszobát kellene kialakítani a hóstáti közösségnek, ahol kiállíthatnának emléktárgyakat, fényképeket, olyan munkaeszközöket, amelyek érzékeltetik és tükrözik ennek a régi kolozsvári közösségnek az életmódját, hagyományait. A Kétágú templom belső felújításánál használt állványzat faanyagát feldolgozták a keleti torony rendbehozatalánál, és így adódott az ötlet, hogy akkor használják ki a tornyot: három kis emeleti termet alakítottak ki, amelyek tegnaptól hivatalosan is a hóstáti emlékszobák szerepét töltik be. A Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség felajánlotta a helyet emlékszobáknak, hiszen a Kétágú templom, fennállása óta ezé a földész közösségé is. A kitartó munkával beteljesedett elképzelést tegnap ünnepelték meg, istentisztelet keretében.
“És ügyeljünk egymásra”
A zsidókhoz írt levél 10. részének 23-25. versét választotta igehirdetése alapjául Székely József lelkipásztor, hiszen a levél gondolata: tartsuk meg a reménység vallását, ügyeljünk egymásra, buzdítsuk egymást a szeretetre és jó cselekedetekre, s ne hagyjuk el gyülekezetünket, miként az egyeseknek szokása. Vegyes érzelmeket ébresztenek ezek a gondolatok, mondta beszédében Székely József: sokan emlékeznek még azokra az időkre, amikor a hóstátiak örömmel vonultak végig az utcán népviseletben, és jöttek a templomba. Az emlékezés azonban keserűséget is ébreszt, hiszen felmerül a kérdés, hogy hova lett az a sokaság, mi maradt belőle? A mai társadalom egyik dolga az emlékezés, és amikor a hóstátiakról emlékezünk, gondolnunk kell az üldözésekre, nélkülözésre, amelynek ez a közösség ki volt téve. Sokszor kellett nekik is menekülni, új életet kezdeni, és ilyenkor felmerül az emberben, hogy mit lehet megtartani, megmenteni. Vannak, akik mindenről lemondtak, úgy érezve, hogy az erdélyi kisebbségi sorsban nem lehet megtartani semmit – ők gyökertelenül élnek. Mások ellenben kitartottak, mivel a reménység hitvallását választották. Ezt tapasztalta a hóstátiaknál is, akik megpróbáltak és továbbra is megpróbálnak túlélni. Ezt szolgálják az emléktárgyak is, amelyeket sokan elhoztak az emlékszoba kialakítására, és amelyekhez valójában mind történetek kapcsolódnak személyekről, esetekről. Az emlékek megtartásához, hitünk megőrzéséhez azonban nagy szükségünk van a közösségre – hangsúlyozta Székely József lelkipásztor. Szükségünk van a hit megerősítésére a közösségen belül, aki kimarad a közösségből, lemarad valamiről. Fontos, hogy ne hanyagoljuk el a gyülekezeti közösséget, hogy ügyeljünk egymásra, hiszen ez az odafigyelés tarthatja meg a hóstáti, a kolozsvári, az erdélyi magyar közösséget.
Megvan a képességünk, hogy építkezzünk
Az istentiszteletet követően Bányai József ügyvéd ismertette a hóstáti emlékszobák kialakításának előzményeit, majd Magdó János főkonzul köszöntő beszéde hangzott el. A főkonzul Napóleont említette, aki megkérdezte külügyminiszterétől, hogy mit tegyen a magyarokkal. A külügyminiszter tanácsa pedig úgy hangzott, hogy vegye el egy nép múltját, és akkor azt tehet azzal a néppel, amit akar. Magdó János szerint a történelem utólag bizonyította, hogy ennek az elméletnek később is voltak követői bőven, többek között a kommunista rendszer idején, amikor a hóstátiaktól is elvették földjeiket, házaikat. Ez a közösség azonban értékmegőrző, hagyományápoló közösség volt mindég, élte a maga életét, beilleszkedve a város mindennapjaiba. A mai generáció dolga az építkezés, olyan világ megteremtése, amelyben a közösség meg tud maradni magyarnak. Ez a szép szó – földész – is azt igazolja, hogy a föld mellett az ész is megvan ahhoz, hogy építkezzünk és megmaradjunk – zárta beszédét a főkonzul.
“A Hóstát azonban nem halt meg”
Sipos Gábor előadása a kolozsvári Hóstátról szólt, a földész-közösség történetét foglalta össze. A régi kolozsvári városfalakon kívül létrejött peremnegyedek földműveléssel foglalkozó lakóinak életmódja sajátos közösségi tudatot is kialakított, büszkén vallották és vallják magukat mind a mai napig városi polgároknak, de ugyanakkor földészeknek is. A kolozsvári hóstátiak az elmúlt századokban földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak, emellett a szőlőművelés meg a fuvarozás biztosította megélhetésüket. Piacra termelő parasztpolgároknak tekinthetők, akikben megvan a vállalkozási szellem és szívesen képezik tovább magukat. Viseletük stílusa hasonlít a 19. század eleji kisnemesi, polgári viselethez, 30-40 évvel ezelőtt a kolozsvári piac sajátos színfoltját jelentették a gyönyörű, tiszta viseletbe öltözött asszonyok. Ruhájuk cégtábal nélkül is jelezte az áru eredetét, és garantálta minőségét. A földészházak erőszakos bontásával az egész hóstáti közösség léte került veszélybe, a hagyományos kertészkedő életmód fenntarthatalanná vált. Az előadó szerint azonban a Hóstát nem halt meg: a sajátos értékrenddel, erős öntudattal rendelkező, hagyományit őrző közösség elnevezésévé vált, szellemisége pedig túlélte az életformaváltást és az élettér változását is. Az emlékszobák elhelyezése szokatlan egy múzeum számára – vélte Sipos Gábor, de hátha ezek lesznek egy nagyobb hóstáti emlékhely, például egy tájház magja.
Folyamatosan látogathatók az emlékszobák
Az ünnepségen közreműködött a Bethlen Gábor Földész Dalkör, Butyka Anna pedig elszavalta Reményik Sándor – Ahogy lehet című – versét. Ezt követően a templomot megtöltő közönség felvonult a toronyban helyet kapott emlékszobákhoz, amelyeket ünnepélyesen felavatott Magdó János főkonzul és Székely József lelkipásztor. A három, emeleti kis helyiségben régi bútorokat, berendezési tárgyakat, fényképeket, falvédőket, népi viseletet helyeztek el, az utolsó emeleten pedig fényképkiállítást és Csép Sándornak a Hóstátról szóló filmjét lehet megtekinteni.  Az emlékszobákat folyamatosan látogathatják majd az érdeklődők, hétközben kedden és csütörtökön az irodai idő alatt, mondta Székely József. Amennyiben csoportok lennének kíváncsiak a kiállításra, előzetes egyeztetés szükséges, a templom honlapján megtalálható ehhez minden adat és elérhetőség.
Újvári Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

Domokos Pál Péter királysága
Domokos Pál Péter Széchenyi-díjas magyartanár, történész, néprajzkutató, „a moldvai csángók apostola" – miként Beke György nevezte – születésének 110. évfordulójáról nekünk, székelyföldieknek erkölcsi kötelességünk megemlékezni.
A magyar nemzetrész legelárvultabb fiainak, a moldvai csángó magyarok sorsának alakulását hosszú élete során nemcsak figyelemmel kísérte, hanem, amint erre a mindenkori sanyarú időkben lehetősége volt, támogatta, s azt az archaikus szellemi kincset, amelyet a moldvai magyarok megmaradt töredékei birtokolnak, hozzáértő érzékenységgel emelte be a magyar kultúrába.
Egyébként a csángó sorsot, amellyel azonosulni tudott, nemcsak megélte, hanem életének alakulása is sok mindenben hasonlatos, szülőföldjéről neki is el kellett bujdosnia, volt eset rá, hogy „cseberből vederbe esett", mert Magyarországon is üldöztetésben, mellőzésben volt része. Viszont képes volt arra, hogy hátrányos helyzeteit is előnnyé változtassa. Idősen is figyelemmel kísérte a csángók sorsának alakulását, és székelyföldi szülőföldjére hajlott korában is ellátogatott. A diktatúra éveiben, mikor Romániából kitiltották, Kézdivásárhelyen, életének egyik állomáshelyén Szőcs Mihály gimnáziumi igazgató barátját és kollégáját is felkereste, ahol bizony bújtatniuk kellett. A véletlen során jómagam is egy ilyen alkalomkor kerültem – Szőcs Géza lakásán – személyes kapcsolatba vele.
Beszélgetésünk már az első percekben a moldvai csángók irányába kanyarodott. A kézdivásárhelyi tanítóképzőben Erőss Péter és Kaszap István pusztinai csángó gyermekek is tanultak. Osztálytársaim közül többen, köztük Buna István hétfalusi csángó a képző elvégzése után küldetéstudattal moldvai iskolát választott, feleségével, Molnár Olgával együtt. Ezt tették ismeretségi körömből mások is. A beszédtéma e közös szálaira aztán nagy nyomatékkal épült rá az, hogy a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létesítésének előkészületei során találtam rá Szentkatolnai Bakk Endre paptanár 1896-ban kiadott könyvére, A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című vaskos monográfiájára, benne a milkói római katolikus püspökség (Milcov) históriájára. 1991-ben, halála előtt egy évvel budai találkozásunk idején Domokos Pál Péter mintegy végrendeletként ismételte: minden moldvai csángót egyenként is meg kell menteni. Át kell menteni őket Erdélybe, mert otthon menthetetlenül beolvadnak a nagy többségbe.
Az 1989-es romániai fordulat után ez az intelem úgy módosult, hogy otthon is, Erdélyben is, Magyarországon is „menteni" kell őket. Ez az ügy most minden kétséget kizáróan jobb úton van, mint negyedszázaddal ezelőtt. A magyar oktatás részben lehetségessé vált, a csángók közül népes értelmiségi csoport emelkedett ki, intézmények alakultak, a nem csángók közül is sokan misszióként vállalják a moldvai magyarság szellemi felemelkedését.
Személyes kapcsolataink alakulására visszautalva tulajdonképpen arra is Domokos Pál Pétertől kaptam ösztönzést, hogy könyveimmel, publicisztikai írásaimmal támogassam a „csángó ügyet". Napjaink viszont, sajnos, újabb kihívásokkal terheltek: a legújabb jelenség, amire Domokos Pál Péter örökségének szellemében fel kell figyelnünk, az, hogy a moldvai csángók tömegesen vállalnak munkát nyugat-európai országokban. És ennek következtében áll elő az a helyzet, hogy missziós papjaik, az asszimiláció elkötelezettjei is követik őket, és elrománosításuk sok esetben Spanyol- és Olaszországban fejeződik be, a román nyelvű egyházi szolgáltatások révén. A csángóföldi munkaerő-fölösleget ajánlatos lenne akár program alapján is Magyarország felé irányítani. Domokos Pál Péter intelmének – minden csángót egyenként is meg kell menteni – így lehet és kell érvényt szerezni.
Domokos Pál Péter hatgyermekes földműves családban született 1901-ben Csíkvárdotfalván. Gyermekkorában megtapasztalta a csíksomlyói kegyhely pünkösdi búcsújának különlegességét. Ekkor találkozott először az ide zarándokló moldvai csángókkal.
A csíksomlyói tanítóképzőbe járt, amit az 1916-os román betörés miatt egy időre meg kellett szakítania, Debrecenben végzett egy évet, majd otthon fejezte be tanulmányait. A csíkkarcfalvi tanítóskodás után Krajován a román hadsereg katonája. Ez idő tájt határozta el, hogy az elszakadt magyarságért tennie kell, beiratkozott a budapesti Tanárképző Főiskolára, ahol matematika, fizika, kémia, és ének-zene szakon végzett. 1926-ban hazatért, és Vulkánban, majd Csíkszeredában a tanítóképzőben tanított. Tudatosan hordani kezdte vasárnapokon és ünnepnapokon a népviseletet, néptáncokat tanult, hogy később továbbadhassa. Ő szervezte meg először Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napja néven ma is élő rendezvényt.
Három év után elbocsátották, mert Magyarországon szerzett diplomáját a román állam nem fogadta el. Olvasott Bartók és Kodály népdalgyűjtő útjairól, akik szinte az összes magyarlakta vidéket felkeresték, kivéve a moldvai csángókat. Huszonnyolc éves korában indult első ízben a csángók közé. Moldvából visszatérve újra tanítani kezdett Kézdivásárhelyen, míg végleg el nem tiltották a pályától. Gyergyóalfaluba került három esztendőre kántornak. Összegyűjtött anyagát bemutatta Bartóknak és Kodálynak, további kutatásokra ösztönözték. A bécsi döntés után Hóman Bálint kinevezte a Kolozsvári Állami Tanárképző igazgatójává, 1943-ban summa cum laude doktorált néprajzból, Kelet-Európa történelméből és magyar irodalomból a kolozsvári egyetemen. A bukovinai székelyek Magyarországra telepítése kapcsán Teleki Pál is véleményét kérte. Domokos ellenezte a Bácskába való telepítést.
1944 őszén családjával Budapestre menekült, 1945-től a közoktatási, majd a népjóléti minisztériumban dolgozott. 1948-ban elbocsátották, mert a segélyezéshez amerikai civil adományokat vett igénybe. Szárászpusztán birtokot kapott, gazdálkodásba kezdett. Egyházaskozár, Szárászpuszta és Mekényes községekben a Bukovinából idetelepített székelyek közt tovább folytatta az anyaggyűjtést. Három év múlva elvitte az ÁVO, a földjét is elvették. Munkásként, jobbára építkezéseken dolgozott, később egy általános iskolában taníthatott. Ezután nyugdíjba vonulásáig (1961) Budapesten gimnáziumi tanárként tanított.
1991-ben könyvtára csángó vonatkozású anyagait átadta a győri Hungarológiai Tanszéknek. Százezer forintos alapítványt is tett olyan csángó fiatalok képzésére, akik diplomaszerzés után visszatérnek szülőföldjükre. Díjai, elismerései:
Bethlen Gábor-díj (1986); Széchenyi-díj (1991); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (1991); Magyar Örökség-díj (2002); Magyar Művészetért-díj (2006, posztumusz). Munkái: A moldvai magyarság, 1931; Zemlényi János kéziratos énekeskönyve (XVII. század), 1939; Adalékok Moldva történetéhez, 1940; Mert akkor az idő napkeletre fordul. Ötven csángó magyar népdal, 1940; Moldvai csángó mese és négy csángó magyar ének, 1942; Rezeda. 96 csángó magyar népdal, 1953; Hangszeres magyar zene a XVIII. században, 1978; „...édes Hazámnak akartam szolgálni...", 1979; Az én Erdélyem, 1988; Rendületlenül. Márton Áron, Erdély püspöke, 1989; Moldvai útjaim, 2005.
Sylvester Lajos
Háromszék
Erdély.ma

Kortárs művészeti szabadiskola indul Marosvásárhelyen
A műhely célja, hogy a végzős hallgatók vizsgaelőadásai mellett folyamatossá tegyék a Stúdió Színház magyar nyelvű rendezvényeit, valamint lehetőséget biztosítsanak az oktató tanárok és a marosvásárhelyi társulatnál dolgozó művészek alkotótevékénységének, a művészi kísérletezésnek. Az alkotóműhely évadonként mutat be előadásokat, ugyanakkor célkitűzése, hogy művészileg igényes rendezvényeket szervezzen, elsősorban pályázati úton elnyert forrásokból.
Ebben az évadban a Magyar Művészeti Kar előadás-művészeti pályázatot hirdetett, melynek nyertese az egyetem adjunktusa, Bartha József képzőművész, látványtervező. A pénteken kezdődő rendezvénysorozat alcíme: Betekintés a kortárs művészeti alkotó folyamatokba, a kiállító és felvezető Bartha József. Pénteken 19 órától Talált, kisajátított vagy megalkotott – ráérzés és kigondoltság a kortárs művészetben című előadást követheti figyelemmel a közönség a Stúdió Színház előcsarnokában.
Beszélgetőpartnerek: Albert Mária egyetemi adjunktus, Gáspárik Attila színész, Máthé Kincső teatrológia szakos és Kupás Anna látványtervező szakos diák. Egy hét múlva, november 30-án Műtárgykészítés – műtárggyá nyilvánítás (táblakép, objekt, installáció, public art, street art, koncept art) címmel szerveznek beszélgetést ugyanott Harsányi Zsolt rendező, Székely Csaba író, Bányai Tamás világítástervező (rendező szakos hallgató) B. Szabó Zsolt multimédia szakos hallgató részvételével.
December 14-én Narrativitás a kortárs vizuális művészetekben címmel szerveznek beszélgetést, beszélgetőpartnerek: Ungvári Zrínyi Ildikó színházesztéta, Balási András teatrológus, Szabó Róbert Csaba író, Keresztes Franciska művelődésszervezés szakos magiszteri hallgató. Az előadás
helyszíne a Stúdió Színház előcsarnoka. A rendezvénysorozatot a Bethlen Gábor Alap támogatta.
Krónika (Kolozsvár)