Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. december 3.
A Bethlen Gábor-szoborpályázat nyertese
A marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szobor kezdeményezői immár hivatalosan is bejelentették, hogy a pályaműveket elbíráló szakmai szoborbizottság döntése alapján Harmath István terve kerül kivitelezésre. A város főterére tervezett egész alakos alkotás gipszmodelljét a fejedelem reális méretűre nagyított portréjával együtt a Maros Megyei Múzeum székhelyén fotóztuk az októberi zsűrizés idején. Azóta az emlékmű kivitelezése már folyamatban lehet a művész bajai műtermé- ben, hiszen az a cél, hogy Bethlen Gábor bronz szobormása mihamarabb ott álljon Marosvásárhely központjában. Az alkotóról a helybeliek keveset tudnak, olvasóink bizonyára szí- vesen fogadnak róla néhány fontosabb adatot. Harmath István Székelyudvarhelyen született 1974-ben. Jelenleg magyarországi testvérvárosunkban, Baján él, tanár és az ottani művészélet egyik legaktívabb tagja. Rendkívül termékeny, sikeres szobrászművész, számos köztéri szoborpályázatot megnyert. Alig múlt negyvenéves, de máris elmondhatja magáról, hogy számos magyarországi és erdélyi emlékmű és térplasztika megvalósítója. Sepsiszentgyörgyön a Szent György-kompozíció, Nagyváradon Boldog Bogdánffy Szilárd, illetve Pázmány Péter szobra, Baján Wass Albert, Zsuffa István, II. János Pál pápa, Mészáros Lázár mellszobra, dr. Belon Gellért emléktáblája, Budapesten a Lobogás című jelképes emlékmű és mindmáig legnépszerűbb munkája, a gróf Tisza Istvánról készített egész alakos szobormás mutatja fel alkotói erényeit, tehetségét, tudását. Jelenleg nemcsak a vásárhelyi pályázat nyertese, Sepsiszentgyörgyön is újabb köztéri mű megalkotása vár rá. Az 1848-as forradalmi kormánybiztos, Berde Mózsa szobrát az ő megmintázásában tervezik felavatni 2017. március 15-én. Remélhetőleg Marosvásárhely sem marad le Bethlen Gábor szobrának olyantájt várható felavatásával. (nk) Népújság (Marosvásárhely)
A marosvásárhelyi Bethlen Gábor-szobor kezdeményezői immár hivatalosan is bejelentették, hogy a pályaműveket elbíráló szakmai szoborbizottság döntése alapján Harmath István terve kerül kivitelezésre. A város főterére tervezett egész alakos alkotás gipszmodelljét a fejedelem reális méretűre nagyított portréjával együtt a Maros Megyei Múzeum székhelyén fotóztuk az októberi zsűrizés idején. Azóta az emlékmű kivitelezése már folyamatban lehet a művész bajai műtermé- ben, hiszen az a cél, hogy Bethlen Gábor bronz szobormása mihamarabb ott álljon Marosvásárhely központjában. Az alkotóról a helybeliek keveset tudnak, olvasóink bizonyára szí- vesen fogadnak róla néhány fontosabb adatot. Harmath István Székelyudvarhelyen született 1974-ben. Jelenleg magyarországi testvérvárosunkban, Baján él, tanár és az ottani művészélet egyik legaktívabb tagja. Rendkívül termékeny, sikeres szobrászművész, számos köztéri szoborpályázatot megnyert. Alig múlt negyvenéves, de máris elmondhatja magáról, hogy számos magyarországi és erdélyi emlékmű és térplasztika megvalósítója. Sepsiszentgyörgyön a Szent György-kompozíció, Nagyváradon Boldog Bogdánffy Szilárd, illetve Pázmány Péter szobra, Baján Wass Albert, Zsuffa István, II. János Pál pápa, Mészáros Lázár mellszobra, dr. Belon Gellért emléktáblája, Budapesten a Lobogás című jelképes emlékmű és mindmáig legnépszerűbb munkája, a gróf Tisza Istvánról készített egész alakos szobormás mutatja fel alkotói erényeit, tehetségét, tudását. Jelenleg nemcsak a vásárhelyi pályázat nyertese, Sepsiszentgyörgyön is újabb köztéri mű megalkotása vár rá. Az 1848-as forradalmi kormánybiztos, Berde Mózsa szobrát az ő megmintázásában tervezik felavatni 2017. március 15-én. Remélhetőleg Marosvásárhely sem marad le Bethlen Gábor szobrának olyantájt várható felavatásával. (nk) Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 5.
Tudományos ülésszak Maros megye történetéről - Korok, emberek, történések
Egy hosszú és érdekes napot töltöttünk helybeli és vendég történészek társaságában november 26-án a Kultúrpalota kistermében. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumán Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete szervezett emlékkonferenciát. A rendezvényt Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének titkára és László Lóránt, a Borsos Tamás Egyesület elnöke ajánlotta a nézők figyelmébe és mondott köszönetet a támogatóknak. A konferencia zárszavaként Pál Antal Sándor akadémikus foglalta össze a nap tanulságait. Mint elmondta, a címben megfogalmazott témáról – Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulójára – egy mondat sem hangzott el, de nem véletlenül, hiszen április 29-én ugyanabban a teremben az idei kerek évforduló témáját már feldolgozták a vásárhelyi történészek. Az előzményeket figyelembe véve terveztek a tudomány napjára egy olyan vegyes hely- és régiótörténeti tematikájú ülésszakot, ami magába foglalja a Bethlen Gábor kiváltságlevele utáni 400 évet, sőt a korábbi korokat is. A cél az volt, hogy a múlt kutatásával foglalkozó szakemberek összegyűljenek, és egymással, valamint a történelem iránt érdeklődő közönséggel az utóbbi időben végzett kutatásaik eredményét ismertessék. Pál-Antal Sándor szerint a szervezőkben volt egy hátsó gondolat is: lehetőleg olyan előadások kerüljenek bemutatásra, amelyeknek az írott változata idővel kiadvány formájában napvilágot láthat. Az emlékkonferencián a középkortól a 20. századig terjedő idő- szakról 14 előadást hallottunk, amelyek közül kilenc Marosvásárhely város történetére vonatkozott, három Maros megyére és kettő általános témát dolgozott fel. Tartalmukat tekintve három tanulmány 20. századi köztörténetről, négy személyiségtörténetről szólt. – Ez utóbbiakat hallgatva arra gondoltam, hogy pár évvel ezelőtt kiadtunk egy marosvásárhelyi személyiségekről szóló tanulmánykötetet. A könyv sikere kapcsán készítettem egy lajstromot, amelyen 200 körüli név szerepel. Téma tehát volna, csak legyen, aki ezeket a tanulmányokat megírja – jegyezte meg Pál-Antal Sándor. A konferencián három előadó címertörténetről, pecséttörténetről beszélt, egy szerző egyháztörténeti, egy pedig nemzetiségtörténeti témát dolgozott fel. – A 14 előadóból hatan marosvásárhelyiek, nyolcan pedig meghívottak voltak, ami bizonyos szempontból rossz aránynak tekinthető, mert a vásárhelyi történészek egy része politikai útra tér, és kezdi a szakmát elhanyagolni – tette hozzá Pál-Antal Sándor. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, és még inkább a kutatóknak, akik hosszú utazás után Budapestről és távoli erdélyi településekről érkeztek Marosvásárhelyre, hogy húszperces előadásukat megtartsák. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, aki az egyedüli hiteles és országosan elismert magyar heraldikus Romániában, színesen és érdekesen beszélt és mutatott be képeket a marosvécsi református templomban látható címeres táblákról és azok feliratáról, amit az átlagember már nem vagy csak nehezen tudna kibetűzni, s talán a jelentésükkel és a háttérinformációkkal sincsen tisztában. A Gyergyószentmiklósról érkezett Garda Dezső az 1916. augusztus 27-i Gyergyó elleni román katonai támadásról és annak következményeiről, a menekülésről számolt be. Tegyük hozzá, hogy az évforduló kapcsán ezt a témát taglalta Pál-Antal Sándor is, aki az 1916-os menekülőket fogadó és továbbító Marosvásárhely helyzetét mutatta be. Simon Zsolt a marosszéki pecsétekről szóló, újonnan előkerült adatokat magyarázta. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára, aki a kolozsvári helyett a marosvásárhelyi tanácskozást választotta, Borsos Tamás lányának, Balogh Lászlóné Borsos Annának a végrendeletéről írt érdekes tanulmányt. A végrendeletet a mezőbándi Kovács család családi levelei között találta meg. Mihály János székelyudvarhelyi (lövétei) történész, aki Pál-Antal Sándorral évek óta együtt dolgozik a régi székely szimbólumok kutatásán, azt a folyamatot követte nyomon, ahogy az ősi székely címer a karról, amely szívet és medvefejet szúr át, és ami sok székelyföldi templom bolthajtásán megtalálható, hogyan vált Marosvásárhely szabad királyi város címerévé. Boér Máté (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) fiatal kutató Kovásznai Sándornak, a marosvásárhelyi Református Kollégium professzorának két fordításkötetét elemezte, amelyekből az 1871-es Erdély-szintű oktatási tervezetet támadó és védő álláspontoktól eltérő felfogás olvasható ki. Minden történészkonferenciára tanulságos, új témával érkezik a nagyernyei Nemes Gyula – hangzott el az értékelőben. Ezúttal Dillmont (Széphegyi) Gyula (1872-1921) búzaházi hangszerkészítő asztalosmesterről tartott elő- adást, aki az európai nyomdatörténetben páratlan fabetűs nyomdát hozott létre Búzaházán, és működtetéséhez saját kezűleg készítette el a felszerelést. – László Lóránt történészt mi ragadta meg szakemberként? – tettem fel a kérdést a konferencia egyik szervezőjének. – Vásárhely története szempontjából érdekes újdonságot hozott Rüsz-Fogarasi Enikő előadása, aki nagyon jó rálátást nyújtott arra nézve, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a Borsos család. Örvendetesnek tartom, hogy három heraldikai előadás hangzott el. Nagyon alapos kutatáson alapult a két életrajz két olyan személyről, akinek az élete jelentősen kötődik Marosvásárhelyhez. Süli Attila (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Jeney József, Marosszék honvéd őrnagyának életét mutatta be, akit túlkapásaiért Bem altárbornagy hadbíróság elé állított. Somogyi Gréta a kiváló marosvásárhelyi jogtudor és politikus Dósa Elek pályaképét rajzolta meg. Dósa Elek a Református Kollégium tanára, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Brassó kerület kormánybiztosa, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, az 1867-es kiegyezés jogi előkészítésében pedig Deák Ferenc fő segítőtársa volt. Külön színes foltja volt a konferenciának Petelei Klára előadása a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről, amely 1901-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra szecessziós stílusban kézzel illusztrált album készült, amely sok érdekes adatot tartalmaz a szervezet működéséről. Tamási Zsolt alapos levéltári kutatáson alapuló visszatekintése az 1913-as zsinatnak az erdélyi katolikus egyházmegyében betöltött szerepéről és a marosi esperesi kerület előkészítő koronaüléséről szólt. Nagyon keveset beszélünk Marosvásárhely zsidó lakosságának a II. világháború utáni történetéről, az újrakezdés nagyon kényes témájáról, amelyről alaposan dokumentált előadásában Spielmann Mihály beszélt. Lázok Klárának a Teleki Téka és a Bolyai-könyvtár 1950-es évekbeli történetéről tartott előadása az ismert adatok mellett sok érdekes újdonságot is tartalmazott. Összefoglalójában Pál-Antal Sándor arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a marosvásárhelyi EME-fiók a tudomány napjának megünneplését hamarabb elkezdte, mint a kolozsvári központ. Az első ülésszakot ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1997-ben tartották, 1999-től az Orvosi Szakosztállyal közösen, majd 2005-től újra önállóan. – Az utóbbi időben, érezve, hogy az erőnk lankad, sikerült hasznosan együttműködni a Borsos Tamás Egyesülettel, amelynek László Lóránt személyében kiválóan szervezni tudó elnöke van. Ami a jövőt illeti, Pál-Antal Sándor a korábbi példákra alapozva azt reméli, hogy a szerzőknek ezúttal is sikerül az előadásokból nyomtatásban kiadható tanulmányokat szerkeszteni, és lesz olyan kiadó, amely könyv formában megjelenteti a gyűjteményt. A történészek ülésszakának megtartását a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Teleki Téka, a megyei múzeum támogatása tette lehetővé.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)
Egy hosszú és érdekes napot töltöttünk helybeli és vendég történészek társaságában november 26-án a Kultúrpalota kistermében. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumán Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulója tiszteletére az Erdélyi Múzeum-Egyesület marosvásárhelyi fiókszervezete és a történészek Borsos Tamás Egyesülete szervezett emlékkonferenciát. A rendezvényt Simon Zsolt, az EME marosvásárhelyi fiókegyesületének titkára és László Lóránt, a Borsos Tamás Egyesület elnöke ajánlotta a nézők figyelmébe és mondott köszönetet a támogatóknak. A konferencia zárszavaként Pál Antal Sándor akadémikus foglalta össze a nap tanulságait. Mint elmondta, a címben megfogalmazott témáról – Marosvásárhely szabad királyi városi rangra való emelésének 400. évfordulójára – egy mondat sem hangzott el, de nem véletlenül, hiszen április 29-én ugyanabban a teremben az idei kerek évforduló témáját már feldolgozták a vásárhelyi történészek. Az előzményeket figyelembe véve terveztek a tudomány napjára egy olyan vegyes hely- és régiótörténeti tematikájú ülésszakot, ami magába foglalja a Bethlen Gábor kiváltságlevele utáni 400 évet, sőt a korábbi korokat is. A cél az volt, hogy a múlt kutatásával foglalkozó szakemberek összegyűljenek, és egymással, valamint a történelem iránt érdeklődő közönséggel az utóbbi időben végzett kutatásaik eredményét ismertessék. Pál-Antal Sándor szerint a szervezőkben volt egy hátsó gondolat is: lehetőleg olyan előadások kerüljenek bemutatásra, amelyeknek az írott változata idővel kiadvány formájában napvilágot láthat. Az emlékkonferencián a középkortól a 20. századig terjedő idő- szakról 14 előadást hallottunk, amelyek közül kilenc Marosvásárhely város történetére vonatkozott, három Maros megyére és kettő általános témát dolgozott fel. Tartalmukat tekintve három tanulmány 20. századi köztörténetről, négy személyiségtörténetről szólt. – Ez utóbbiakat hallgatva arra gondoltam, hogy pár évvel ezelőtt kiadtunk egy marosvásárhelyi személyiségekről szóló tanulmánykötetet. A könyv sikere kapcsán készítettem egy lajstromot, amelyen 200 körüli név szerepel. Téma tehát volna, csak legyen, aki ezeket a tanulmányokat megírja – jegyezte meg Pál-Antal Sándor. A konferencián három előadó címertörténetről, pecséttörténetről beszélt, egy szerző egyháztörténeti, egy pedig nemzetiségtörténeti témát dolgozott fel. – A 14 előadóból hatan marosvásárhelyiek, nyolcan pedig meghívottak voltak, ami bizonyos szempontból rossz aránynak tekinthető, mert a vásárhelyi történészek egy része politikai útra tér, és kezdi a szakmát elhanyagolni – tette hozzá Pál-Antal Sándor. Majd köszönetet mondott mindazoknak, akik elfogadták a meghívást, és még inkább a kutatóknak, akik hosszú utazás után Budapestről és távoli erdélyi településekről érkeztek Marosvásárhelyre, hogy húszperces előadásukat megtartsák. A sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, aki az egyedüli hiteles és országosan elismert magyar heraldikus Romániában, színesen és érdekesen beszélt és mutatott be képeket a marosvécsi református templomban látható címeres táblákról és azok feliratáról, amit az átlagember már nem vagy csak nehezen tudna kibetűzni, s talán a jelentésükkel és a háttérinformációkkal sincsen tisztában. A Gyergyószentmiklósról érkezett Garda Dezső az 1916. augusztus 27-i Gyergyó elleni román katonai támadásról és annak következményeiről, a menekülésről számolt be. Tegyük hozzá, hogy az évforduló kapcsán ezt a témát taglalta Pál-Antal Sándor is, aki az 1916-os menekülőket fogadó és továbbító Marosvásárhely helyzetét mutatta be. Simon Zsolt a marosszéki pecsétekről szóló, újonnan előkerült adatokat magyarázta. Rüsz-Fogarasi Enikő, a Babeş- Bolyai Tudományegyetem tanára, aki a kolozsvári helyett a marosvásárhelyi tanácskozást választotta, Borsos Tamás lányának, Balogh Lászlóné Borsos Annának a végrendeletéről írt érdekes tanulmányt. A végrendeletet a mezőbándi Kovács család családi levelei között találta meg. Mihály János székelyudvarhelyi (lövétei) történész, aki Pál-Antal Sándorral évek óta együtt dolgozik a régi székely szimbólumok kutatásán, azt a folyamatot követte nyomon, ahogy az ősi székely címer a karról, amely szívet és medvefejet szúr át, és ami sok székelyföldi templom bolthajtásán megtalálható, hogyan vált Marosvásárhely szabad királyi város címerévé. Boér Máté (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) fiatal kutató Kovásznai Sándornak, a marosvásárhelyi Református Kollégium professzorának két fordításkötetét elemezte, amelyekből az 1871-es Erdély-szintű oktatási tervezetet támadó és védő álláspontoktól eltérő felfogás olvasható ki. Minden történészkonferenciára tanulságos, új témával érkezik a nagyernyei Nemes Gyula – hangzott el az értékelőben. Ezúttal Dillmont (Széphegyi) Gyula (1872-1921) búzaházi hangszerkészítő asztalosmesterről tartott elő- adást, aki az európai nyomdatörténetben páratlan fabetűs nyomdát hozott létre Búzaházán, és működtetéséhez saját kezűleg készítette el a felszerelést. – László Lóránt történészt mi ragadta meg szakemberként? – tettem fel a kérdést a konferencia egyik szervezőjének. – Vásárhely története szempontjából érdekes újdonságot hozott Rüsz-Fogarasi Enikő előadása, aki nagyon jó rálátást nyújtott arra nézve, hogy milyen vagyonnal rendelkezett a Borsos család. Örvendetesnek tartom, hogy három heraldikai előadás hangzott el. Nagyon alapos kutatáson alapult a két életrajz két olyan személyről, akinek az élete jelentősen kötődik Marosvásárhelyhez. Süli Attila (budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum) Jeney József, Marosszék honvéd őrnagyának életét mutatta be, akit túlkapásaiért Bem altárbornagy hadbíróság elé állított. Somogyi Gréta a kiváló marosvásárhelyi jogtudor és politikus Dósa Elek pályaképét rajzolta meg. Dósa Elek a Református Kollégium tanára, majd az 1948-49-es forradalom és szabadságharc idején Brassó kerület kormánybiztosa, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, az 1867-es kiegyezés jogi előkészítésében pedig Deák Ferenc fő segítőtársa volt. Külön színes foltja volt a konferenciának Petelei Klára előadása a Marosvásárhelyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületről, amely 1901-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Erre az alkalomra szecessziós stílusban kézzel illusztrált album készült, amely sok érdekes adatot tartalmaz a szervezet működéséről. Tamási Zsolt alapos levéltári kutatáson alapuló visszatekintése az 1913-as zsinatnak az erdélyi katolikus egyházmegyében betöltött szerepéről és a marosi esperesi kerület előkészítő koronaüléséről szólt. Nagyon keveset beszélünk Marosvásárhely zsidó lakosságának a II. világháború utáni történetéről, az újrakezdés nagyon kényes témájáról, amelyről alaposan dokumentált előadásában Spielmann Mihály beszélt. Lázok Klárának a Teleki Téka és a Bolyai-könyvtár 1950-es évekbeli történetéről tartott előadása az ismert adatok mellett sok érdekes újdonságot is tartalmazott. Összefoglalójában Pál-Antal Sándor arra emlékeztette a hallgatóságot, hogy a marosvásárhelyi EME-fiók a tudomány napjának megünneplését hamarabb elkezdte, mint a kolozsvári központ. Az első ülésszakot ugyanis húsz évvel ezelőtt, 1997-ben tartották, 1999-től az Orvosi Szakosztállyal közösen, majd 2005-től újra önállóan. – Az utóbbi időben, érezve, hogy az erőnk lankad, sikerült hasznosan együttműködni a Borsos Tamás Egyesülettel, amelynek László Lóránt személyében kiválóan szervezni tudó elnöke van. Ami a jövőt illeti, Pál-Antal Sándor a korábbi példákra alapozva azt reméli, hogy a szerzőknek ezúttal is sikerül az előadásokból nyomtatásban kiadható tanulmányokat szerkeszteni, és lesz olyan kiadó, amely könyv formában megjelenteti a gyűjteményt. A történészek ülésszakának megtartását a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, a Teleki Téka, a megyei múzeum támogatása tette lehetővé.
(bodolai) Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 6.
Szubjektív visszaemlékezés - Tízéves a Humana Regun
Az önszerveződés követendő példája mindaz, amit a szászrégeni Humana Regun Egyesület jelent a közösségnek. A hagyományt folytatva, a korábban már létező Kemény János Népszínház néhány tagja mintegy tizenöt évvel ezelőtt aktív szerepet vállalt a március 15-i ünnep, a történelem jeles évfordulói alkalmával szervezett rendezvényeken. Ugyanakkor számos más művelődési rendezvényt is szerveztek, amelyek célja a szászrégeni magyarok együvé tartozásának megerősítése volt. Az évtizedes múltra, a teljesség igénye nélkül, Menyei Ildikó, a Humana Regun Egyesület elnöke emlékezett vissza. Az említett rendezvényeket a kezdetekben szászrégeni és a környékbeli iskolák magyar diákjai és néhány tanár bevonásával szervezték. Az évek során több tehetséges fiatal bemutatkozhatott az eseményeken. Másrészt a népszínház tevékenysége fellendült, így anyagi támogatás kellett a színdarabok elkészítéséhez, a kiszállások költségeinek fedezésére. Szükségessé vált egy olyan egyesület létrehozása, amely hivatalos keretek között felvállalja a rendezvények szervezését, a népszínház adminisztrálását, s lehetőséget teremt arra is, hogy a szervezők többet tegyenek a város magyar művelődési életének fejlesztéséért. 2006. augusztus 21-én a nagyrészt értelmiségiekből álló csapat úgy döntött, hogy létrehoz egy civil szervezetet, amely önkéntes alapon, politikamentesen működjön. Célul tűzték ki a szászrégeni magyar köz- művelődési élet értékeinek a meg- őrzését, ápolását és fellendítését. Az alapító tagok Tamás Ibolya, Sükösd Levente, Szabó Annamária, Fábián András és Menyei Ildikó voltak. 2006. október 30-án hivata- losan is bejegyezték és megkezdhette tevékenységét a Szászrégeni Humana Regun Egyesület, amelynek védjegyeként egy szívbe rajzolt tulipánt választottak, ezzel is jelképezve, hogy az egyesület tagjai „szívből, fizetség nélkül” teszik a dolgukat. A megalakulást követően sikeres pályázatok útján rendszeresebben a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta a rendezvényeket. Ezek közül kiemelendő a 2007-ben megrendezett egykori szászrégeni színjátszók találkozója, amelyen azok vettek részt, akik az utóbbi 50 évben, hosszabb-rövidebb időre, a szászrégeni műkedvelő színjátszást erősítették. A műkedvelő színjátszók találkozóján plakát- és képkiállítás, valamint egy színházi előadás is volt. Ennek folytatásaként 2008-tól évente megszer- vezik a Kemény János nevét viselő műkedvelő színjátszók szászrégeni találkozóját. 2009-ben kiemelkedő rendezvény volt Schultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió volt szerkesztője, Szabó Zsolt, a Művelődés és Agyagási Levente, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével való találkozó. Ebben az évben a város első írásos említésének 780. évforduló- ját ünnepelte. Ebből az alkalomból Bíró Donát helytörténész újabb, Szászrégenről szóló könyvet adott ki. Az Adalékok Régen monográfiájához című kötet szerkesztésében és bemutatójának megszervezésében is oroszlánrészük volt az egyesület tagjainak. Az egyesület tevékenységének köszönhetően a színjátszó, báb- és néptánccsoportok Erdély és Magyarország különböző településein is vendégszerepelhettek. Több éven át támogatták az elsősorban diákoknak szóló Historia nostra történelmi vetélkedőt, a környezetvédő rendezvényeket és a Maros menti Vitéz László műkedvelő bábos találkozót, amely szervezőjének, a Humana Regun alapító tagjának, Tamás Ibolyának az elhunyta miatt félbeszakadt. Az egyesület által hagyományosan megszervezett rendezvények között van: a március 15-i ünnepsé- gek, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedő, a 2011-ben elindított Gézengúzok Diákszínpad találkozó, az október 6-i megemlékezések, a szászrégeni magyar napok. Ezenkívül a rendszeressé vált író-olvasó találkozókon neves erdélyi írók, költők műeit is bemutatták az érdeklődőknek. Állandósult a Kemény János Népszínház gyerek- és felnőttcsoportjainak a támogatása. Az egyesület jó kapcsolatokat ápol a a Szászrégen és Vidéke helyi kiadvány, valamint a Népújság, a Krónika és a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőivel is. Kapcsolatot alakítottak ki és ápolnak a nagykőrösi NATKA és a pécsi KOMA nemkormányzati szervezetekkel. Népújság (Marosvásárhely)
Az önszerveződés követendő példája mindaz, amit a szászrégeni Humana Regun Egyesület jelent a közösségnek. A hagyományt folytatva, a korábban már létező Kemény János Népszínház néhány tagja mintegy tizenöt évvel ezelőtt aktív szerepet vállalt a március 15-i ünnep, a történelem jeles évfordulói alkalmával szervezett rendezvényeken. Ugyanakkor számos más művelődési rendezvényt is szerveztek, amelyek célja a szászrégeni magyarok együvé tartozásának megerősítése volt. Az évtizedes múltra, a teljesség igénye nélkül, Menyei Ildikó, a Humana Regun Egyesület elnöke emlékezett vissza. Az említett rendezvényeket a kezdetekben szászrégeni és a környékbeli iskolák magyar diákjai és néhány tanár bevonásával szervezték. Az évek során több tehetséges fiatal bemutatkozhatott az eseményeken. Másrészt a népszínház tevékenysége fellendült, így anyagi támogatás kellett a színdarabok elkészítéséhez, a kiszállások költségeinek fedezésére. Szükségessé vált egy olyan egyesület létrehozása, amely hivatalos keretek között felvállalja a rendezvények szervezését, a népszínház adminisztrálását, s lehetőséget teremt arra is, hogy a szervezők többet tegyenek a város magyar művelődési életének fejlesztéséért. 2006. augusztus 21-én a nagyrészt értelmiségiekből álló csapat úgy döntött, hogy létrehoz egy civil szervezetet, amely önkéntes alapon, politikamentesen működjön. Célul tűzték ki a szászrégeni magyar köz- művelődési élet értékeinek a meg- őrzését, ápolását és fellendítését. Az alapító tagok Tamás Ibolya, Sükösd Levente, Szabó Annamária, Fábián András és Menyei Ildikó voltak. 2006. október 30-án hivata- losan is bejegyezték és megkezdhette tevékenységét a Szászrégeni Humana Regun Egyesület, amelynek védjegyeként egy szívbe rajzolt tulipánt választottak, ezzel is jelképezve, hogy az egyesület tagjai „szívből, fizetség nélkül” teszik a dolgukat. A megalakulást követően sikeres pályázatok útján rendszeresebben a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatta a rendezvényeket. Ezek közül kiemelendő a 2007-ben megrendezett egykori szászrégeni színjátszók találkozója, amelyen azok vettek részt, akik az utóbbi 50 évben, hosszabb-rövidebb időre, a szászrégeni műkedvelő színjátszást erősítették. A műkedvelő színjátszók találkozóján plakát- és képkiállítás, valamint egy színházi előadás is volt. Ennek folytatásaként 2008-tól évente megszer- vezik a Kemény János nevét viselő műkedvelő színjátszók szászrégeni találkozóját. 2009-ben kiemelkedő rendezvény volt Schultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió volt szerkesztője, Szabó Zsolt, a Művelődés és Agyagási Levente, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztőjével való találkozó. Ebben az évben a város első írásos említésének 780. évforduló- ját ünnepelte. Ebből az alkalomból Bíró Donát helytörténész újabb, Szászrégenről szóló könyvet adott ki. Az Adalékok Régen monográfiájához című kötet szerkesztésében és bemutatójának megszervezésében is oroszlánrészük volt az egyesület tagjainak. Az egyesület tevékenységének köszönhetően a színjátszó, báb- és néptánccsoportok Erdély és Magyarország különböző településein is vendégszerepelhettek. Több éven át támogatták az elsősorban diákoknak szóló Historia nostra történelmi vetélkedőt, a környezetvédő rendezvényeket és a Maros menti Vitéz László műkedvelő bábos találkozót, amely szervezőjének, a Humana Regun alapító tagjának, Tamás Ibolyának az elhunyta miatt félbeszakadt. Az egyesület által hagyományosan megszervezett rendezvények között van: a március 15-i ünnepsé- gek, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedő, a 2011-ben elindított Gézengúzok Diákszínpad találkozó, az október 6-i megemlékezések, a szászrégeni magyar napok. Ezenkívül a rendszeressé vált író-olvasó találkozókon neves erdélyi írók, költők műeit is bemutatták az érdeklődőknek. Állandósult a Kemény János Népszínház gyerek- és felnőttcsoportjainak a támogatása. Az egyesület jó kapcsolatokat ápol a a Szászrégen és Vidéke helyi kiadvány, valamint a Népújság, a Krónika és a Vásárhelyi Hírlap szerkesztőivel is. Kapcsolatot alakítottak ki és ápolnak a nagykőrösi NATKA és a pécsi KOMA nemkormányzati szervezetekkel. Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 7.
BESZÁMOLÓ a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 15. fórumáról (az erdélyi magyar kutatók és kutatások seregszemléje 2016 novemberében)
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben határozta el, hogy csatlakozik a magyar tudomány novemberi ünnepéhez, és megszervezte első konferenciáját A Magyar Tudomány Napja Erdélyben (MTNE) címmel. Az évente megtartott rendezvény időpontja – az EME 1859-es alapító közgyűlésére emlékezve – a november 23-ához közeli hétvégére lett kitűzve. Hagyományunkká vált azóta, hogy a pénteki nyitónapon plenáris előadások hangozzanak el a tudomány időszerű kérdéseiről, szombaton pedig a hét szakosztály és fiókegyesületeink tartják meg a saját tudományterületükhöz szabott konferenciájukat, illetve az egyes régiókban és tudományágakban felmerülő sajátos kérdéskörökben maguk határozzák meg annak a tematikáját is. Az évek során ezek a rendezvények is kiszélesedtek, s az egyes konferenciákat november különböző időpontjaiban tartjuk meg. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat célja, hogy a különböző tudományágak és tudományos műhelyek számára teret biztosítson az elért eredmények bemutatására, megvitatására, valamint a jövőbeni feladatok kijelölésére és egyeztetésére. Az EME hét szakosztálya és négy fiókegyesülete összesen 15 rendezvényével járult hozzá Egyesületünk központi rendezvényéhez, s ezáltal kapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvénysorozatához.
A rendezvények változatos képet mutattak téma, nagyságrend, helyszín és célközönség tekintetében, volt közöttük öt nemzetközi tudományos konferencia, tudomány-népszerűsítő rendezvény, illetve emlékkonferencia is. Kilenc rendezvény Kolozsváron, hat vidéken zajlott (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy).
Ha számszerűsíteni szeretnénk rendezvénysorozatunkat, akkor elmondhatjuk, hogy összesen 700 vettek részt 324 szerző 215 munkát mutatott be, a plenárison, a szakosztályi és fiókegyesületi rendezvényeken mintegy 650 résztvevő volt. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferencia nyitóünnepségét és plenáris előadásait november 25-én tartottuk Kolozsvárott, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az idei tudománynap témája az Oknyomozó tudomány volt, amely a tudományos kutatások alapját jelentő, a körülöttünk levő világban tapasztalt jelenségek okainak felderítésére utal, és kijelölésében, az elmúlt évekhez hasonlóan, az MTA javaslatát vettük figyelembe. Rendezvényünk fővédnöke hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László akadémikus volt. A Magyar Tudományos Akadémiát Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke és Tarnóczy Mariann osztályvezető képviselte. A rendezvényt Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívottakat, intézményi képviselőket, s beszédében kiemelte a rendezvénysorozat jelentőségét, ezt követően Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s kiemelte a határon túli magyarok tudományos tevékenységének jelentőségét, folyamatos támogatásának szükségességét, összefogását, s az MTA ebben való szerepét. A köszöntések sorában következett, Kecskés Tibor konzul, aki Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntőjét tolmácsolta. A továbbiakban Bitay Enikő, az EME főtitkára, a fórum programfelelőse bemutatta a rendezvénysorozat tizenöt ülésszakának témáit, jelentőségét, fényképes kivetítéssel illusztrálva a már megrendezésre került tudományos üléseket. Ezt követően kezdődtek el a plenáris előadások.
Az idén a plenáris előadások megtartására különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértünk fel, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait. Így kilenc kutatási témába és ezek eredményeibe láthattunk bele, melyek tükrözték a fiatal generáció tudományos törekvéseinek irányát és a jövőbeni lehetőségeket.
Betekintést kaptunk a mezőgazdaság fejlesztési lehetőségeibe; a földtani kutatásoknak a tengerek és óceánok megismerésében betöltött szerepébe; a mechanizmusok és robotok világába. Ezenkívül az 1400 körüli népességváltásra vonatkozó bizonyítékokat ismerhettük meg oknyomozó megközelítésben, illetve újabb kutatási adatokat Gyulafehérvár mint fejedelmi székváros külső főteréről és lakóiról a XVI. század közepén.
Az idei Debüt-díjas médiakutató Hogyan látták elődeink a két világháború közti Kolozsvárt? című előadása a kolozsvári amatőr fotósok látásmódjára koncentrált, nyomába eredt a fényképészek médiaműveltségének és vizuális kultúrájának, valamint a képeslapok nyújtotta városkép változásaival hasonlította össze mindezt.
Bodó Zalán előadásának lényege, hogy a mesterséges intelligenciában a gépi tanuló algoritmusok az emberi tanulás különböző típusait modellezik. Egy költséghatékony osztályozást, a félig felügyelt gépi tanuló algoritmus módszerét ismerhettük meg az informatikus szakember beszámolójából. Az egyik legrégebben ismert neurológiai kórképről, az epilepsziáról s ennek feltáratlan hátteréről tartott előadást a meghívott orvos-kutató. Végül a kisebbségi (anyanyelvű) jogászképzésről, az egykori Bolyai Tudományegyetemen zajló jogászképzés rekonstrukciójáról és tanulságairól egy jogászkutató számolt be.
A tudománynapi rendezvény keretében 2016-ban is sor került a gr. Mikó Imre-emléklapok átadására. Maróth Miklós akadémikusnak,az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete igazgatójának, az MTA volt alelnökének és Vékás Lajos akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének intézményünk gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott az EME-ben zajló tudományos kutatói és ismeretterjesztő munkásság folyamatos és hatékony támogatása elismeréseként adományozott Nyárádi Imre-István agrármérnök az EME Agrártudományi Szakosztályában kifejtett munkássága és a mezőgazdasági tudományok területén végzett egyetemi oktatói tevékenysége és kutatómunkája elismeréséül, míg Orbán-Kis Károly egyetemi docens, kutatóorvos az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályában kifejtett munkássága és az orvostudomány területén végzett egyetemi oktatói tevékenysége és kutatómunkája elismeréséül részesült gr. Mikó Imre-emléklapban. A rendezvény záróakkordjaként, társintézményünket megtisztelve, könyvbemutatóra kerül sor. Az EMKE fennállásának 130 éves évfordulójára kiadott Életpályák, programok a közművelődés szolgálatában c. kötetről Dávid Gyula írt ismertető szöveget, amelyet Szémán Rózsa olvasott fel. A kötetet Biró Annamária, az EME felelős kiadója méltatta. A két intézmény közös kiadásában megjelent kötetet Bartha Katalin Ágnes szerkesztette, aki a szerkesztési munkálatokról, a kötet létrehozásának hátteréről, körülményeiről beszélt.
A központi rendezvény ünnepi hangulatához egy kiskoncert járult hozzá: Négy zsoltár címmel. Nicolas Vallet (1583–1642) feldolgozásában a 24., 42., 92. és 100. zsoltárt adták elő Fehér Árpád, Macalik Abigél, Macalik Arnold. A trió a feldolgozásokat az eredeti, 1619-es tabulatúrák alapján játszotta, korhű hangszereken: reneszánsz lanton, psalteriumon és tenorfurulyán. A rendezvény meghitt hangulatban, az EME székházában folytatódott állófogadással, kötetlen beszélgetéssel. Másnap, november 26-án szombaton további hét rendezvény zajlott párhuzamosan különböző helyszíneken s más-más szakterületeket felölelően, a szakosztályok szervezésében Kolozsvárt, illetve Marosvásárhelyen a fiókegyesület szervezésében.
Akinek nem sikerült eljutnia rendezvényeinkre, kiadványainkból is tájékozódhat az egyes szakterületeken elhangzott előadásokról. Az évi rendszerességgel megjelenő Certamen sorozatban a nyelv-, irodalom-, néprajztudomány, történelem és művészettörténeti szekció előadásait, valamint a Műszaki Tudományos Közlemények sorozatban a reál tudományok szakterületén elhangzott előadások írott változatát olvashatják. A természettudományi előadások közlésre javasolt tanulmányai pedig a Múzeumi Füzetek – Acta Scientiarium Transylvanica folyóiratban lesznek terjesztve. Természetesen mindegyik rendezvény fontos volt számunkra, jellemzői voltak a szakmaiság, a korszerű tudományos eredmények bemutatása, megvitatása, terjesztése s mindemellett a tudományos közösségépítés. A rendezvénysorozatot a kolozsvári RTV, rádió és Szabadság napilap folyamatosan népszerűsítette, s tették közé a rendezvényeken készített interjúkat, beszámolókat. Pl. a Szabadság napilap, 2016. november 17-én előzetesként közölt a rendezvénysorozatról Oknyomozással (is) népszerűsítik a magyar tudományt.Küszöbön az erdélyi magyar kutatók és kutatások seregszemléje címmel.
Sajtóvisszhang, pl. a Szabadság napilapban, mely 2016. november 26-án jelent meg, „Magyar tudományról oknyomozással” címmel. Ugyancsak a Szabadság honlapján tették közzé a megnyitó napján a fotó-anyagot a rendezvényről, Oknyomozás jegyében zajlik az Erdélyi Múzeum-Egyesület hagyományos konferenciája címmel, mely itt látható... Interjú a Kolozsvári Rádióban Kolozsvár volt a magyar tudomány fővárosa. Beszélgetés dr. Bitay Enikővel A rendezvényünket a Magyar Tudományos Akadémia, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány és a Kolozs Megyei Tanács támogatták, melyet ezúton is megköszönünk, hiszen hozzájárultak sikeres lebonyolításához, megvalósításához.
Kolozsvárt, 2016. 11. 30.
Bitay Enikő,
az EME főtitkára
eme.ro
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2002-ben határozta el, hogy csatlakozik a magyar tudomány novemberi ünnepéhez, és megszervezte első konferenciáját A Magyar Tudomány Napja Erdélyben (MTNE) címmel. Az évente megtartott rendezvény időpontja – az EME 1859-es alapító közgyűlésére emlékezve – a november 23-ához közeli hétvégére lett kitűzve. Hagyományunkká vált azóta, hogy a pénteki nyitónapon plenáris előadások hangozzanak el a tudomány időszerű kérdéseiről, szombaton pedig a hét szakosztály és fiókegyesületeink tartják meg a saját tudományterületükhöz szabott konferenciájukat, illetve az egyes régiókban és tudományágakban felmerülő sajátos kérdéskörökben maguk határozzák meg annak a tematikáját is. Az évek során ezek a rendezvények is kiszélesedtek, s az egyes konferenciákat november különböző időpontjaiban tartjuk meg. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat célja, hogy a különböző tudományágak és tudományos műhelyek számára teret biztosítson az elért eredmények bemutatására, megvitatására, valamint a jövőbeni feladatok kijelölésére és egyeztetésére. Az EME hét szakosztálya és négy fiókegyesülete összesen 15 rendezvényével járult hozzá Egyesületünk központi rendezvényéhez, s ezáltal kapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia tudományünnepi rendezvénysorozatához.
A rendezvények változatos képet mutattak téma, nagyságrend, helyszín és célközönség tekintetében, volt közöttük öt nemzetközi tudományos konferencia, tudomány-népszerűsítő rendezvény, illetve emlékkonferencia is. Kilenc rendezvény Kolozsváron, hat vidéken zajlott (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy).
Ha számszerűsíteni szeretnénk rendezvénysorozatunkat, akkor elmondhatjuk, hogy összesen 700 vettek részt 324 szerző 215 munkát mutatott be, a plenárison, a szakosztályi és fiókegyesületi rendezvényeken mintegy 650 résztvevő volt. A Magyar Tudomány Napja Erdélyben című konferencia nyitóünnepségét és plenáris előadásait november 25-én tartottuk Kolozsvárott, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az idei tudománynap témája az Oknyomozó tudomány volt, amely a tudományos kutatások alapját jelentő, a körülöttünk levő világban tapasztalt jelenségek okainak felderítésére utal, és kijelölésében, az elmúlt évekhez hasonlóan, az MTA javaslatát vettük figyelembe. Rendezvényünk fővédnöke hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László akadémikus volt. A Magyar Tudományos Akadémiát Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke és Tarnóczy Mariann osztályvezető képviselte. A rendezvényt Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívottakat, intézményi képviselőket, s beszédében kiemelte a rendezvénysorozat jelentőségét, ezt követően Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s kiemelte a határon túli magyarok tudományos tevékenységének jelentőségét, folyamatos támogatásának szükségességét, összefogását, s az MTA ebben való szerepét. A köszöntések sorában következett, Kecskés Tibor konzul, aki Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja köszöntőjét tolmácsolta. A továbbiakban Bitay Enikő, az EME főtitkára, a fórum programfelelőse bemutatta a rendezvénysorozat tizenöt ülésszakának témáit, jelentőségét, fényképes kivetítéssel illusztrálva a már megrendezésre került tudományos üléseket. Ezt követően kezdődtek el a plenáris előadások.
Az idén a plenáris előadások megtartására különböző szakterületeket képviselő fiatal kutatókat kértünk fel, figyelembe véve a szakosztályok javaslatait. Így kilenc kutatási témába és ezek eredményeibe láthattunk bele, melyek tükrözték a fiatal generáció tudományos törekvéseinek irányát és a jövőbeni lehetőségeket.
Betekintést kaptunk a mezőgazdaság fejlesztési lehetőségeibe; a földtani kutatásoknak a tengerek és óceánok megismerésében betöltött szerepébe; a mechanizmusok és robotok világába. Ezenkívül az 1400 körüli népességváltásra vonatkozó bizonyítékokat ismerhettük meg oknyomozó megközelítésben, illetve újabb kutatási adatokat Gyulafehérvár mint fejedelmi székváros külső főteréről és lakóiról a XVI. század közepén.
Az idei Debüt-díjas médiakutató Hogyan látták elődeink a két világháború közti Kolozsvárt? című előadása a kolozsvári amatőr fotósok látásmódjára koncentrált, nyomába eredt a fényképészek médiaműveltségének és vizuális kultúrájának, valamint a képeslapok nyújtotta városkép változásaival hasonlította össze mindezt.
Bodó Zalán előadásának lényege, hogy a mesterséges intelligenciában a gépi tanuló algoritmusok az emberi tanulás különböző típusait modellezik. Egy költséghatékony osztályozást, a félig felügyelt gépi tanuló algoritmus módszerét ismerhettük meg az informatikus szakember beszámolójából. Az egyik legrégebben ismert neurológiai kórképről, az epilepsziáról s ennek feltáratlan hátteréről tartott előadást a meghívott orvos-kutató. Végül a kisebbségi (anyanyelvű) jogászképzésről, az egykori Bolyai Tudományegyetemen zajló jogászképzés rekonstrukciójáról és tanulságairól egy jogászkutató számolt be.
A tudománynapi rendezvény keretében 2016-ban is sor került a gr. Mikó Imre-emléklapok átadására. Maróth Miklós akadémikusnak,az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete igazgatójának, az MTA volt alelnökének és Vékás Lajos akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia alelnökének intézményünk gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott az EME-ben zajló tudományos kutatói és ismeretterjesztő munkásság folyamatos és hatékony támogatása elismeréseként adományozott Nyárádi Imre-István agrármérnök az EME Agrártudományi Szakosztályában kifejtett munkássága és a mezőgazdasági tudományok területén végzett egyetemi oktatói tevékenysége és kutatómunkája elismeréséül, míg Orbán-Kis Károly egyetemi docens, kutatóorvos az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályában kifejtett munkássága és az orvostudomány területén végzett egyetemi oktatói tevékenysége és kutatómunkája elismeréséül részesült gr. Mikó Imre-emléklapban. A rendezvény záróakkordjaként, társintézményünket megtisztelve, könyvbemutatóra kerül sor. Az EMKE fennállásának 130 éves évfordulójára kiadott Életpályák, programok a közművelődés szolgálatában c. kötetről Dávid Gyula írt ismertető szöveget, amelyet Szémán Rózsa olvasott fel. A kötetet Biró Annamária, az EME felelős kiadója méltatta. A két intézmény közös kiadásában megjelent kötetet Bartha Katalin Ágnes szerkesztette, aki a szerkesztési munkálatokról, a kötet létrehozásának hátteréről, körülményeiről beszélt.
A központi rendezvény ünnepi hangulatához egy kiskoncert járult hozzá: Négy zsoltár címmel. Nicolas Vallet (1583–1642) feldolgozásában a 24., 42., 92. és 100. zsoltárt adták elő Fehér Árpád, Macalik Abigél, Macalik Arnold. A trió a feldolgozásokat az eredeti, 1619-es tabulatúrák alapján játszotta, korhű hangszereken: reneszánsz lanton, psalteriumon és tenorfurulyán. A rendezvény meghitt hangulatban, az EME székházában folytatódott állófogadással, kötetlen beszélgetéssel. Másnap, november 26-án szombaton további hét rendezvény zajlott párhuzamosan különböző helyszíneken s más-más szakterületeket felölelően, a szakosztályok szervezésében Kolozsvárt, illetve Marosvásárhelyen a fiókegyesület szervezésében.
Akinek nem sikerült eljutnia rendezvényeinkre, kiadványainkból is tájékozódhat az egyes szakterületeken elhangzott előadásokról. Az évi rendszerességgel megjelenő Certamen sorozatban a nyelv-, irodalom-, néprajztudomány, történelem és művészettörténeti szekció előadásait, valamint a Műszaki Tudományos Közlemények sorozatban a reál tudományok szakterületén elhangzott előadások írott változatát olvashatják. A természettudományi előadások közlésre javasolt tanulmányai pedig a Múzeumi Füzetek – Acta Scientiarium Transylvanica folyóiratban lesznek terjesztve. Természetesen mindegyik rendezvény fontos volt számunkra, jellemzői voltak a szakmaiság, a korszerű tudományos eredmények bemutatása, megvitatása, terjesztése s mindemellett a tudományos közösségépítés. A rendezvénysorozatot a kolozsvári RTV, rádió és Szabadság napilap folyamatosan népszerűsítette, s tették közé a rendezvényeken készített interjúkat, beszámolókat. Pl. a Szabadság napilap, 2016. november 17-én előzetesként közölt a rendezvénysorozatról Oknyomozással (is) népszerűsítik a magyar tudományt.Küszöbön az erdélyi magyar kutatók és kutatások seregszemléje címmel.
Sajtóvisszhang, pl. a Szabadság napilapban, mely 2016. november 26-án jelent meg, „Magyar tudományról oknyomozással” címmel. Ugyancsak a Szabadság honlapján tették közzé a megnyitó napján a fotó-anyagot a rendezvényről, Oknyomozás jegyében zajlik az Erdélyi Múzeum-Egyesület hagyományos konferenciája címmel, mely itt látható... Interjú a Kolozsvári Rádióban Kolozsvár volt a magyar tudomány fővárosa. Beszélgetés dr. Bitay Enikővel A rendezvényünket a Magyar Tudományos Akadémia, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány és a Kolozs Megyei Tanács támogatták, melyet ezúton is megköszönünk, hiszen hozzájárultak sikeres lebonyolításához, megvalósításához.
Kolozsvárt, 2016. 11. 30.
Bitay Enikő,
az EME főtitkára
eme.ro
2016. december 9.
Külhoni emlékműveket újítanak fel
Határon túli magyar településeken felállított első világháborús emlékműveket újítanak fel a Bethlen Gábor Alap közreműködésével. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint az emlékművek felújításához szükséges pályázatok meghirdetését év végéig kell meghirdetni. A meghirdetett pályázatok fedezetének biztosítása céljából – ideértve a kapcsolódó feladatok megvalósításának a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél felmerült kiadásait is – 114,1 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány. Ezen felül a nemzetgazdasági miniszternek további csaknem 86 millió forintot kell biztosítania.
(MTI) Népújság (Marosvásárhely)
Határon túli magyar településeken felállított első világháborús emlékműveket újítanak fel a Bethlen Gábor Alap közreműködésével. A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározat szerint az emlékművek felújításához szükséges pályázatok meghirdetését év végéig kell meghirdetni. A meghirdetett pályázatok fedezetének biztosítása céljából – ideértve a kapcsolódó feladatok megvalósításának a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél felmerült kiadásait is – 114,1 millió forint átcsoportosításáról döntött a kormány. Ezen felül a nemzetgazdasági miniszternek további csaknem 86 millió forintot kell biztosítania.
(MTI) Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 13.
Tudományos diákkörök erdélyi konferenciája
A hónap elején tizenötödik alkalommal került sor a tudományos diákkörök erdélyi konferenciájára, ismertebb nevén a Tudekre. A rangos rendezvényt idén Kézdivásárhelyen tartották a Nagy Mózes Elméleti Líceum szervezésében.
A kétnapos rendezvényre közel 140 középiskolás érkezett nyolc erdélyi megyéből. A konferencia munkálatai nyolc szekcióban zajlottak, a résztvevők változatos dolgozatokkal jelentkeztek a különféle tudományterületeken. A vetélkedő a diákok önálló tudásán alapuló tudományos szakdolgozatok bemutatásából és megvédéséből állt, a kutatási anyagot tíz percben kellett ismertetni a szakmai zsűri előtt, amit ötperces vita követett. A rendezvény nemcsak a munkáról szólt, hanem lehetőséget biztosított az ismerkedésre, a közös szórakozásra is. Jelen volt Bényei Éva Bernadett, a tudományos diákkörök országos konferenciájának megálmodója, aki elmondta: több magas színvonalú előadást is hallhattak a résztvevők, ugyanakkor a zsűri szakembereitől valóban hozzáértő segítséget kaptak a diákok a továbbfejlődéshez.
A Tudek díjkiosztó gáláján a Vigadóban Bejan András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója és Pénzes Gábor, a budapesti Kutató Diákok Országos Szövetségének elnöke köszöntötte a jelenlevőket. A díjkiosztás előtt T. Szabó Levente, a BBTE magyar irodalomtudományi intézetének docense és dékánhelyettese, a kantai gimnázium volt diákja Zsenik a piacon – A modern magyar irodalom és művészeti piac kialakulása címmel tartott előadást. A vendégek a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum gyűjteményével ismerkedhettek, s szombat este táncház zárta a programot. A legjobb eredményeket elérő diákok részt vesznek a tudományos diákkörök országos konferenciáján, a Tudokon, amelyet jövő év márciusában Székesfehérváron szerveznek meg, és ahol együtt versenyeznek majd a magyarországi, kárpátaljai, felvidéki konferenciákról továbbjutott tanulók. A 16. Tudek résztvevői jövő évben a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban találkoznak.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A hónap elején tizenötödik alkalommal került sor a tudományos diákkörök erdélyi konferenciájára, ismertebb nevén a Tudekre. A rangos rendezvényt idén Kézdivásárhelyen tartották a Nagy Mózes Elméleti Líceum szervezésében.
A kétnapos rendezvényre közel 140 középiskolás érkezett nyolc erdélyi megyéből. A konferencia munkálatai nyolc szekcióban zajlottak, a résztvevők változatos dolgozatokkal jelentkeztek a különféle tudományterületeken. A vetélkedő a diákok önálló tudásán alapuló tudományos szakdolgozatok bemutatásából és megvédéséből állt, a kutatási anyagot tíz percben kellett ismertetni a szakmai zsűri előtt, amit ötperces vita követett. A rendezvény nemcsak a munkáról szólt, hanem lehetőséget biztosított az ismerkedésre, a közös szórakozásra is. Jelen volt Bényei Éva Bernadett, a tudományos diákkörök országos konferenciájának megálmodója, aki elmondta: több magas színvonalú előadást is hallhattak a résztvevők, ugyanakkor a zsűri szakembereitől valóban hozzáértő segítséget kaptak a diákok a továbbfejlődéshez.
A Tudek díjkiosztó gáláján a Vigadóban Bejan András, a Nagy Mózes Elméleti Líceum igazgatója és Pénzes Gábor, a budapesti Kutató Diákok Országos Szövetségének elnöke köszöntötte a jelenlevőket. A díjkiosztás előtt T. Szabó Levente, a BBTE magyar irodalomtudományi intézetének docense és dékánhelyettese, a kantai gimnázium volt diákja Zsenik a piacon – A modern magyar irodalom és művészeti piac kialakulása címmel tartott előadást. A vendégek a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum gyűjteményével ismerkedhettek, s szombat este táncház zárta a programot. A legjobb eredményeket elérő diákok részt vesznek a tudományos diákkörök országos konferenciáján, a Tudokon, amelyet jövő év márciusában Székesfehérváron szerveznek meg, és ahol együtt versenyeznek majd a magyarországi, kárpátaljai, felvidéki konferenciákról továbbjutott tanulók. A 16. Tudek résztvevői jövő évben a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban találkoznak.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 16.
Bemutatják A csillagösvény népét (Előadás Sepsiszentgyörgyön)
Magyarországi és erdélyi zenészek együttműködésével készült el az az eredettörténeti zenemű, amelyet Sepsiszentgyörgyön mutatnak be szombaton, és amely a jövő évi Székely Vágta színpadi előadásának keretét szolgáltatja. A csillagösvény népe Kövi Arthur Bálint zeneszerző alkotása, és Demeter János, a Vadon Egyesület elnökének ötletéből született.
Az ötletgazda szerint az elképzelés 2015-re nyúlik vissza, a Nemzeti Vágtát követően ugyanis felvetődött, hogy kezdeményezzék – mások mellett mozgás- és táncművészek, valamint lovasok bevonásával – egy lovasszínház létrejöttét Háromszéken is. Demeter János elmondta, Sztakics Évával, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterével, a Székely Vágta egyik szervezőjével nem intézményesített megoldásban gondolkodtak, inkább abban, hogy színpadi lovas előadásokat is létrehozzanak helyben, helyiekkel. Meglátásuk szerint eljött az idő, hogy Háromszék is előrukkoljon egy igényes előadással a Székely Vágtán, ahol eddig túlnyomórészt vendégelőadók szerepeltek. A tervek szerint a jövő évi megmérettetésen ez a forgatókönyv érvényesül. „Egy jó lovas előadás előfeltétele az igényes zenemű, ezért elhatároztuk, hogy pályázunk, és a Bethlen Gábor Alaptól hárommillió forintos támogatást kaptunk a célra. Ezzel párhuzamosan megszületett az ötlet, hogy a hun-magyar-székely eredettörténet lehetne a többfelvonásos zenés előadás témája” – részletezte Demeter. Végül egy 13 tételes mű megalkotására kérték fel a magyarországi zeneszerzőt, Kövi Arthur Bálintot. Az előadói csapat is összeállt, a szerzőn kívül Veres Lóránt, valamint Franczia Dániel az anyaországból érkezett, Szöllősi Kata pedig Marosvásárhelyről, míg Melkuhn Róbert és Kertész János sepsiszentgyörgyi muzsikusok. A mű népzenei elemeket elegyítő alkotás, formabontó hangszereléssel (gordonka, brácsa, cajon, sansula, tapan, tombak, csörgők, furulyák, tilinkók, kaval, bansouri, fuvola, citerák, ütőgardon egyaránt megszólal). A pár hete elkészült zeneművet december 17-én 19 órától hallhatják első alkalommal az érdeklődők a belvárosi református templomban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Magyarországi és erdélyi zenészek együttműködésével készült el az az eredettörténeti zenemű, amelyet Sepsiszentgyörgyön mutatnak be szombaton, és amely a jövő évi Székely Vágta színpadi előadásának keretét szolgáltatja. A csillagösvény népe Kövi Arthur Bálint zeneszerző alkotása, és Demeter János, a Vadon Egyesület elnökének ötletéből született.
Az ötletgazda szerint az elképzelés 2015-re nyúlik vissza, a Nemzeti Vágtát követően ugyanis felvetődött, hogy kezdeményezzék – mások mellett mozgás- és táncművészek, valamint lovasok bevonásával – egy lovasszínház létrejöttét Háromszéken is. Demeter János elmondta, Sztakics Évával, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterével, a Székely Vágta egyik szervezőjével nem intézményesített megoldásban gondolkodtak, inkább abban, hogy színpadi lovas előadásokat is létrehozzanak helyben, helyiekkel. Meglátásuk szerint eljött az idő, hogy Háromszék is előrukkoljon egy igényes előadással a Székely Vágtán, ahol eddig túlnyomórészt vendégelőadók szerepeltek. A tervek szerint a jövő évi megmérettetésen ez a forgatókönyv érvényesül. „Egy jó lovas előadás előfeltétele az igényes zenemű, ezért elhatároztuk, hogy pályázunk, és a Bethlen Gábor Alaptól hárommillió forintos támogatást kaptunk a célra. Ezzel párhuzamosan megszületett az ötlet, hogy a hun-magyar-székely eredettörténet lehetne a többfelvonásos zenés előadás témája” – részletezte Demeter. Végül egy 13 tételes mű megalkotására kérték fel a magyarországi zeneszerzőt, Kövi Arthur Bálintot. Az előadói csapat is összeállt, a szerzőn kívül Veres Lóránt, valamint Franczia Dániel az anyaországból érkezett, Szöllősi Kata pedig Marosvásárhelyről, míg Melkuhn Róbert és Kertész János sepsiszentgyörgyi muzsikusok. A mű népzenei elemeket elegyítő alkotás, formabontó hangszereléssel (gordonka, brácsa, cajon, sansula, tapan, tombak, csörgők, furulyák, tilinkók, kaval, bansouri, fuvola, citerák, ütőgardon egyaránt megszólal). A pár hete elkészült zeneművet december 17-én 19 órától hallhatják első alkalommal az érdeklődők a belvárosi református templomban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 16.
„Neve élni fog, míg nemzetünk létezik; és míg neve élni fog, áldani fogják emlékét”
In memoriam gróf Mikó Imre
Mint ismeretes, folyó év szeptember 17–18-án nagyszabású, kétnapos rendezvény keretében került sor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületcsoportjának ünnepélyes felavatására.
Annak idején az írott és elektronikus médiák részleteiben ismertették e nem mindennapi nagyszabású eseményt. Ez alkalommal a rendezvénysorozat csupán egy mozzanatára szeretnék visszatérni és azzal részleteiben foglalkozni. E pillanat gróf Mikó Imre személyiségéhez, enyedi, kollégiumi kötődéséhez kapcsolódik. Halálának 140 éves évfordulója is – amely éppenséggel az ünnepség napjaira esett – arra kötelez, hogy behatóbban foglalkozzunk a kollégiumban betöltött szerepkörével, érdemeivel. E vonatkozásban, a kollégiumban az esemény keretében az alábbi szöveggel ellátott emléktábla felavatására is sor került: „Gróf Mikó Imre. Zabola, 1805 – Kolozsvár, 1876. Erdélyi magyar államférfi. Nagyenyedi diák. Művelődés- és gazdaságpolitikus, Erdély főkormányzója, a Bethlen Kollégium újjáépítője, Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztereként a MÁV létrehozója, a közlekedésügy megújítója. A Magyar Tudományos Akadémia tagja. Állította: Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, MAUT Magyar Út-és Vasútügyi Társaság, Közlekedéstudományi Egyesület, Magyar Mérnöki Kamara, 2016.”
Nos, minden tekintetben elismerésre és dicséretre méltó gesztus a kezdeményezők és végrehajtók részéről, ugyanis a Barabás Miklós által 1874-ben elkészített s a felújításig a Bethlen Könyvtár olvasótermében őrzött életnagyságú Mikló Imre-portrén kívül a kollégiumban ezidáig egyéb önálló emlékjel nem jelezte ezen erdélyi kimagasló személyiség nagyságát és fontosságát. Sajnálatos dolog viszont, hogy a becses emléktábla az intézmény egyik folyósójának sötét bemélyedésében került elhelyezésre, hol nem fogja észrevenni vagy fölfedezni sem az alkalmi látogató, sem a hivatalos érdeklődő. Szükséges és fontos onnan mielőbb kiemelni és őt megillető, előkelő helyre áthelyezni, hogy főhelyen és fényben hirdesse a nagy nyilvánosság előtt néhai kollégiumi főgondnokunk emlékének hallhatatlanságát. Enyedi érdemeit pedig alábbiakban szeretném ecsetelni.
1863-ban személyi könyvtárának legértékesebb részét, mintegy 950 kötet görög és római klasszikus díszkiadást, adománylevele kíséretében ajándékozta a kollégiumnak: „Mély hódolat érzését hordozva lelkemben kora ifjúságom óta a classicai irodalom iránt: felkerestem, olvasgattam s egyet mást megszerezni jókor elkezdettem. Később fiamnak hasonló lelki irányát látván: a gyűjtést megkettőztem. Úgy akartam, hogy majd idővel a lehető legteljesebb classicai gyűjteményt hagyjam nevem s kedvenc tanulmányaim örökösének birtokában. Az égi hatalom elszakította tőlem azt, akinek e gyűjtemény eredetileg szánva volt. S így most, midőn hajdan virágzó nagyenyedi Főiskolánk, egyesített törekvései által, hamvaiból ismét új életre kelt: hova tehetném szükségesebb helyre, kinek adhatnám méltóbban, mint azon intézetnek, melyben szeretett székely nemzetem fiai nagyobbára tanulásukat végzik, hol én is nevelkedtem, melynek főgondnoka vagyok s nagyszámú felső tanuló ifjúsága ily nemű könyvgyűjtemény s a classicai irodalom alapos ismerete nélkül egyáltalán el nem lehet? Legyen tehát e gyűjtemény örök időkre a nagyenyedi ev. református főiskoláé. Terjessze annak ifjúsága között az alapos tudást, a tisztult ízlést, a classicai műveltséget. Az azokban levő nagy eszmék, nemes polgárjellemek, dicső életpályák vezéreljék jóra és szépre, ápolják a bölcs és tevékeny hazaszeretetet, tartsák vissza mindenkor a rúttól, óvják meg az erkölcsi és szellemi süllyedéstől”.
Györfi Dénes Szabadság (Kolozsvár)
In memoriam gróf Mikó Imre
Mint ismeretes, folyó év szeptember 17–18-án nagyszabású, kétnapos rendezvény keretében került sor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium felújított épületcsoportjának ünnepélyes felavatására.
Annak idején az írott és elektronikus médiák részleteiben ismertették e nem mindennapi nagyszabású eseményt. Ez alkalommal a rendezvénysorozat csupán egy mozzanatára szeretnék visszatérni és azzal részleteiben foglalkozni. E pillanat gróf Mikó Imre személyiségéhez, enyedi, kollégiumi kötődéséhez kapcsolódik. Halálának 140 éves évfordulója is – amely éppenséggel az ünnepség napjaira esett – arra kötelez, hogy behatóbban foglalkozzunk a kollégiumban betöltött szerepkörével, érdemeivel. E vonatkozásban, a kollégiumban az esemény keretében az alábbi szöveggel ellátott emléktábla felavatására is sor került: „Gróf Mikó Imre. Zabola, 1805 – Kolozsvár, 1876. Erdélyi magyar államférfi. Nagyenyedi diák. Művelődés- és gazdaságpolitikus, Erdély főkormányzója, a Bethlen Kollégium újjáépítője, Magyarország közmunka- és közlekedésügyi minisztereként a MÁV létrehozója, a közlekedésügy megújítója. A Magyar Tudományos Akadémia tagja. Állította: Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság, MAUT Magyar Út-és Vasútügyi Társaság, Közlekedéstudományi Egyesület, Magyar Mérnöki Kamara, 2016.”
Nos, minden tekintetben elismerésre és dicséretre méltó gesztus a kezdeményezők és végrehajtók részéről, ugyanis a Barabás Miklós által 1874-ben elkészített s a felújításig a Bethlen Könyvtár olvasótermében őrzött életnagyságú Mikló Imre-portrén kívül a kollégiumban ezidáig egyéb önálló emlékjel nem jelezte ezen erdélyi kimagasló személyiség nagyságát és fontosságát. Sajnálatos dolog viszont, hogy a becses emléktábla az intézmény egyik folyósójának sötét bemélyedésében került elhelyezésre, hol nem fogja észrevenni vagy fölfedezni sem az alkalmi látogató, sem a hivatalos érdeklődő. Szükséges és fontos onnan mielőbb kiemelni és őt megillető, előkelő helyre áthelyezni, hogy főhelyen és fényben hirdesse a nagy nyilvánosság előtt néhai kollégiumi főgondnokunk emlékének hallhatatlanságát. Enyedi érdemeit pedig alábbiakban szeretném ecsetelni.
1863-ban személyi könyvtárának legértékesebb részét, mintegy 950 kötet görög és római klasszikus díszkiadást, adománylevele kíséretében ajándékozta a kollégiumnak: „Mély hódolat érzését hordozva lelkemben kora ifjúságom óta a classicai irodalom iránt: felkerestem, olvasgattam s egyet mást megszerezni jókor elkezdettem. Később fiamnak hasonló lelki irányát látván: a gyűjtést megkettőztem. Úgy akartam, hogy majd idővel a lehető legteljesebb classicai gyűjteményt hagyjam nevem s kedvenc tanulmányaim örökösének birtokában. Az égi hatalom elszakította tőlem azt, akinek e gyűjtemény eredetileg szánva volt. S így most, midőn hajdan virágzó nagyenyedi Főiskolánk, egyesített törekvései által, hamvaiból ismét új életre kelt: hova tehetném szükségesebb helyre, kinek adhatnám méltóbban, mint azon intézetnek, melyben szeretett székely nemzetem fiai nagyobbára tanulásukat végzik, hol én is nevelkedtem, melynek főgondnoka vagyok s nagyszámú felső tanuló ifjúsága ily nemű könyvgyűjtemény s a classicai irodalom alapos ismerete nélkül egyáltalán el nem lehet? Legyen tehát e gyűjtemény örök időkre a nagyenyedi ev. református főiskoláé. Terjessze annak ifjúsága között az alapos tudást, a tisztult ízlést, a classicai műveltséget. Az azokban levő nagy eszmék, nemes polgárjellemek, dicső életpályák vezéreljék jóra és szépre, ápolják a bölcs és tevékeny hazaszeretetet, tartsák vissza mindenkor a rúttól, óvják meg az erkölcsi és szellemi süllyedéstől”.
Györfi Dénes Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 17.
Időutazók Erdélyben – egy vetélkedő élményei
A BBTE Magyar Történeti Intézet és a Buza László Egyesület immár harmadik alkalommal szervezte meg az erdélyi magyar középiskolások számára az Időutazók Erdélyben című történelmi vetélkedőt. Az immár hagyománnyá vált, 2014-ben indult kezdeményezést idén az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek szentelték.
A nagy sikernek örvendő és számos középiskolát és egyetemistát megmozgató vetélkedő célja az iskolai tantervben elhanyagolt 1956-os események megismertetése, a helytörténeti vonatkozások elsajátítása, valamint a fiatalok és a múlt közötti élő kapcsolat létrehozása, megerősítése volt.
A diákoknak több feladat-csoportot kellett megoldaniuk. Interjúkat kellett készíteniük településük és szülővárosuk 1956-os eseményeiről. Ezáltal nemcsak szülővárosuk történetével és a helyi „hősökkel” ismerkedhettek meg, de betekintést nyertek az oral history, azaz a kollektív mentalitás és történelmi memória feltérképezésének nehézségeibe is. A diákoknak településük 1956-os emlékműveit, képzőművészeti alkotásait és az 1989 utáni sajtóban megjelent megemlékezéseket is össze kellett gyűjteniük, illetve 1956-os megemlékezést kellett szervezniük iskoláikban. A kutatásaik eredményeit a második fordulóban december 10-ig küldhették be. A magyar kormány által támogatott eseményt idén is a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott ösztöndíjakkal jutalmazta a Buza László Egyesület.
Első díjban részesült Pataki Timea, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Liceum 11. osztályos tanulója, aki a Dobai-perben elítélt Varga Lászlóval készített tartalmas interjút. Második díjat kapott az ugyancsak dicsőszentmártoni Chetan Andreea Sorina 10. osztályos hallgató. Harmadik díjas lett Zatoschill Ballai O. Andor a margittai Horváth János Elméleti Liceum 11. osztályos diákja.
Kiemelt díjat érdemelt a megható iskoladrámát előadó bukaresti magyar színjátszó diákcsoport 14 tagja. A BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese, Rüsz-Fogarasi Enikő és Ötvös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense által elnökölt zsűri számos különdíjat is kiosztott középiskolásoknak és egyetemistáknak.
Jövőre, a reformáció 500. évfordulója és a Balázs Ferenc Emlékév alkalmából Erdélyi Világjárók, Erdélyi Nagyutazók címmel szervezik a református peregrinus diákok és Erdély nagy utazóinak emléket állító vetélkedőt.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
A BBTE Magyar Történeti Intézet és a Buza László Egyesület immár harmadik alkalommal szervezte meg az erdélyi magyar középiskolások számára az Időutazók Erdélyben című történelmi vetélkedőt. Az immár hagyománnyá vált, 2014-ben indult kezdeményezést idén az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi eseményeinek szentelték.
A nagy sikernek örvendő és számos középiskolát és egyetemistát megmozgató vetélkedő célja az iskolai tantervben elhanyagolt 1956-os események megismertetése, a helytörténeti vonatkozások elsajátítása, valamint a fiatalok és a múlt közötti élő kapcsolat létrehozása, megerősítése volt.
A diákoknak több feladat-csoportot kellett megoldaniuk. Interjúkat kellett készíteniük településük és szülővárosuk 1956-os eseményeiről. Ezáltal nemcsak szülővárosuk történetével és a helyi „hősökkel” ismerkedhettek meg, de betekintést nyertek az oral history, azaz a kollektív mentalitás és történelmi memória feltérképezésének nehézségeibe is. A diákoknak településük 1956-os emlékműveit, képzőművészeti alkotásait és az 1989 utáni sajtóban megjelent megemlékezéseket is össze kellett gyűjteniük, illetve 1956-os megemlékezést kellett szervezniük iskoláikban. A kutatásaik eredményeit a második fordulóban december 10-ig küldhették be. A magyar kormány által támogatott eseményt idén is a Bethlen Gábor Alapnál megpályázott ösztöndíjakkal jutalmazta a Buza László Egyesület.
Első díjban részesült Pataki Timea, a dicsőszentmártoni Andrei Bârseanu Elméleti Liceum 11. osztályos tanulója, aki a Dobai-perben elítélt Varga Lászlóval készített tartalmas interjút. Második díjat kapott az ugyancsak dicsőszentmártoni Chetan Andreea Sorina 10. osztályos hallgató. Harmadik díjas lett Zatoschill Ballai O. Andor a margittai Horváth János Elméleti Liceum 11. osztályos diákja.
Kiemelt díjat érdemelt a megható iskoladrámát előadó bukaresti magyar színjátszó diákcsoport 14 tagja. A BBTE Történelem és Filozófia Karának dékánhelyettese, Rüsz-Fogarasi Enikő és Ötvös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense által elnökölt zsűri számos különdíjat is kiosztott középiskolásoknak és egyetemistáknak.
Jövőre, a reformáció 500. évfordulója és a Balázs Ferenc Emlékév alkalmából Erdélyi Világjárók, Erdélyi Nagyutazók címmel szervezik a református peregrinus diákok és Erdély nagy utazóinak emléket állító vetélkedőt.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 19.
Sepsiszentgyörgyön ünnepelt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) 25 év az anyanyelv szolgálatában
25 évvel ezelőtt, 1991. december 14- én a Székely Mikó Kollégium régi dísztermében 84 küldött írta alá a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító dokumentumát. Ezt megelőzően a marosvásárhelyi Vártemplomban felröppent gondolattól a ma jól működő szervezetig, amely eredményesen fogja át, szervezi és a megérdemelt elismeréssel jutalmazza a romániai magyar pedagógusok és diákok munkáját, hosszú volt az út. Tele munkával, nehézségekkel, akadályokkal, de eredményekkel, emlékezetes pillanatokkal, ünnepekkel is. Ilyen tartásos, színvonalas, építő gondolatokban és művészi élményekben gazdag rendezvény volt az elmúlt negyedszázadra visszatekintő jubileumi megemlékezés, amelyet az alapítás színhelyén december 9-én világi és egyházi méltóságok, elöljárók, pedagógusok részvételével tartottak.
Ne politizálj, építkezz! Látványos kezdetként Sepsiszentgyörgy középiskolái vonultak be az iskolazászlóval a helybeli Művészeti Líceum fúvós kvintettjének játékára. A tágas konferenciatermet megtöltő több mint háromszáz résztvevő együtt énekelte a Szózatot Lőfi Gellért igazgató tanár orgonakíséretével. Szabó Margit műsorvezető felvezető szövege után a meghívottakat, vendégeket, támogatókat, együttműködő partnereket és a házigazdákat Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke köszöntötte. „Ne politizálj, építkezz! – idézte Bethlen Gábor fejedelem cselekvésre ösztönző szavait, majd kiemelte, hogy az eltelt 25 év a szolgálat, az építkezés, a küzdelem, a magyar nyelvű közoktatás minőségi fejlesztése érdekében végzett munka időszaka volt. Az érdekvédelemre és érdekérvényesítésre összpontosító kezdeti szerepvállalást a sokkal aktívabb, szerteágazóbb cselekvésvállalás évei követték, kínálkozó lehetőségekkel, szakmai kihívásokkal, sikerekkel és kudarcokkal. Mindezt a jubileumi eseményre készített kiadvány és a képernyőn pergő képek bizonyították. A további cél, hogy a romániai magyar gyermekek egy jól működő, fejlődő minőségi oktatási rendszer keretében tanulhassanak. Ennek érdekében minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni, az oktatásügy minden szereplőjének minden szinten vállalnia kell mindazt, amit tudása, tehetsége, társadalmi és szakmai helyzete lehetővé tesz – hangsúlyozta az elnök. Más a feladata, a felelőssége, mások a hatáskörei az oktatáspolitika és az oktatási hatóság képviselőinek, az RMPSZnek – mint civil szakmai, érdekvédelmi szervezetnek –, a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek. És más a feladata az anyaországnak. E területek folyamatos együttműködését kell megvalósítani a közös ügy, a romániai magyar oktatás megmaradása és fejlődése érdekében. Dr. Kondor Ágota, a vendéglátó iskola igazgatója az embert formáló pedagógus személyiségének fontosságára hívta fel a figyelmet, és kívánt erőt, kitartást ahhoz a munkához, amit Németh László a természet nyers gyémántjának szép vigyázattal való csiszolásának nevezett. Szobor Apáczai Csere Jánosnak Dr. Péter Sándor, az RMPSZ Kovászna megyei elnöke, a szövetség alapító tagja a kezdetekre emlékezett, majd azt javasolta, hogy állítsanak szobrot Sepsiszentgyörgyön az erdővidéki születésű első nagy erdélyi pedagógusnak, Apáczai Csere Jánosnak, ami egyben főhajtást jelentene a mindenkori névtelen tanító előtt is. A vendéglátó város polgármesterének beszédét Sztakics Éva alpolgármester tolmácsolta. Antal Árpád a gondokat vette számba: iskoláinkat visszaállamosítják, az egyházi javakat nem szolgáltatták vissza, a székelyföldi diák, bármennyire is szeretné megtanulni a román nyelvet, a jelenlegi helyzetben képtelen rá, a pedagógusok egyik fizetéstől a másikig élnek, anyanyelvünkön továbbra sem működik önálló fakultás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Többek között ezekért a megoldandó kihívásokért van szükség az összefogásra és egy olyan megbecsült szakmai szervezetre, ami egy biztos pont és kapaszkodó a pedagógusok életében. Óvodafejlesztési program indul Az elmúlt 25 év alatt az RMPSZ az erdélyi magyarság megmaradásának fontos alappillére tudott lenni, megvalósítva az összefogást az anyanyelvű oktatás ügyéért. Szakmai konferenciákat, továbbképzéseket, versenyeket szervezett, összekovácsolva a pedagógusok által a magyar iskolákat – értékelte a szövetség munkáját Potápi Árpád, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára, a rendezvény fő- védnöke. Kiemelte Lászlófy Pál István, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnökének érdemeit, akinek tevékenységét nemrégiben a Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki. A magyar állam és az RMPSZ eredményes partnerségét jelzik a közösen végrehajtott sikeres projektek, mint a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, amely 29 helyszínen 44 pedagógus bevonásával csaknem 2000 gyermek számára biztosítja az anyanyelvű oktatást, továbbá a szakképzési terv megvalósítása 39 szakképző intézmény tanműhelyének és tangazdaságának kialakításával, felújításával. Potápi Árpád egy újabb nagy projektről szólt, amelyben számítanak a szövetség közreműködésére. A magyar kormány a jövő évtől indítja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot a bölcsődék támogatásával egyetemben. A program keretében Erdélyben 900 millió forintból 200 játszótér kialakítására kerülhet sor, 300 millió forinttal az óvodák eszközfejlesztését, 227 millió forinttal a módszertani fejlesztésüket támogatják. A 17 milliárdos óvodai programot két hete fogadta el magyar kormány. Beszédének zárómondatában születésnapi ajándékként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága részéről egy emlékplakettet és a vele járó egymillió forintot ajánlotta fel a szövetségnek informatikai fejlesztésre, további hárommillió forintot pedig az Apáczai Csere János-szobor felállításához. Az egy évszázaddal ezelőtti kiemelkedően jól szervezett, jó teljesítményt nyújtó magyar oktatási erőtér visszaállítására dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának miniszteri biztosa a Kárpát-medencei pedagógusszervezeteknek, köztük az RMPSZ-nek is az együttműködés lehetőségét ajánlotta fel. Az Európai Unió támogatásával induló hétmilliárd forintos operatív program az emberi erőforrás-fejlesztésre irányul az oktatás területén. Versenyképes oktatás Az RMPSZ ráérzett arra, hogy létünk alapját jelenti a versenyképes anyanyelvi oktatás, és az oktatási hálózat újragondolását, újraalakítását tűzte ki célul, megszervezte az oktatási központokat, a pedagógusok továbbképzését, a tehetséges diákok gondozását és mindazt, ami az oktatási rendszer megerősödését szolgálja – mondta Király András, a román közoktatási minisztérium államtitkára, aki tíz éven át a pedagógusszövetség Arad megyei szervezetének az élén állt. Ma a 117 középiskolából, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, 74 önálló jogi személyiségként működik, 1400 iskolában van valamilyen szintű magyar nyelvű oktatás, és 10.000 pedagógus dolgozik a rendszerben – sorolta az államtitkár, majd a Bethlen Gábor idézet kapcsán kifejtette, hogy az érdekvédelemnek, a politizálásnak és a cselekvésnek össze kell fonódnia. Különösen ma, amikor visszaköszönnek az 1990-es évek, még nagyobb szükség van az összefogásra annak érdekében, hogy jól szervezett oktatási hálózatunk elnyerje a kezdettől óhajtott ön- állóságát. Ha a diák jól érzi magát, nem szorong, magabiztos és életvidám, akkor szívesen jár iskolába. A tanár–diák kapcsolat javításának a feltétele, ha a pedagógusok alkalmazzák a tanulók jogállására vonatkozó szabályzat elő- írásait, és ezáltal befolyásolhatják a jövő nemzedék hozzáállását a munkához – hangzott el a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségét képviselő bolyais diák, Bucur Tamás köszöntőjében. Sajnos nem tudja azt az örömhírt bejelenteni, hogy megszűnik az iskolai tanterv és tananyag, és a diákra szabják az oktatást, mint azokban az országokban, ahol a nemzetközi felmérés a legjobb eredménnyel járt. Ahogy azt a hírt sem közölheti, hogy némely ázsiai országhoz hasonlóan (ahova gyakran küldenek), Romániában is a nemzeti jövedelem 20-24 százalékát fogják az oktatásra fordítani, bár jelenleg a megígért 5-6 százalékot sem teljesítik – mondta Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Beszédének végén az Apáczainak tulajdonított szavakkal biztatta a jelenlevőket, miszerint lerombolhatják egy népnek a templomait, megszüntethetik az iskoláit, de ha a lelke erős marad, ismét naggyá lehet. Majd ismertette ajándékát, miszerint Gullyás Beatrix és tanára, Szolláth Hunor egy kétnapos brüsszeli jutalomkiránduláson vehetnek részt. A meghátrálások nem hozhatnak megoldást Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének üdvözletét Sándor Krisztina ügyvezető tolmácsolta. Tőkés László kiemelte a történelmi egyházaknak és a magyar élet legszélesebb pászmáját felvállaló RMPSZ-nek az iskolaügyünk képviseletében és fenntartásában vállalt szerepét a társadalmi visszarendeződés mostoha körülményei között is. Az elmúlt 25 év közös tanulságának nevezte, hogy a félig véghezvitt dolgok, a szépítőleg kompromisszumoknak nevezett meghátrálások nem hozhattak megoldást gondjaikra, az igazi talpra állást és kiteljesedést az intézményes autonómia megvalósulása biztosíthatja. A beszéd végén bejelentette, hogy Lászlófy Pált az EMNT Kós Károly-díjával tüntetik ki januárban Nagyváradon. A nemzetstratégia legfontosabb sarokköve, a mai világ kihívásaihoz igazodó, a használható és felelősséggel párosuló, mindenki számára elérhető minőségi magyar oktatás a közösség boldogulásának a feltétele. A pedagógus tehet azért is, hogy az egyéni érvényesülés csábító lehetőségei ellenére tanítványai az itthon maradást válasszák – hangsúlyozta a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Gáll Hajnalka tiszteletbeli konzul. A jól működő távoktatásos pedagógusképzésben és továbbképzésben, konferenciák szervezésében, az iskolai támogatásokban, a tanulócserékben, tanulmányutak szervezésében nyújtott segítség révén az RMPSZ egyik fontos együttműködő partnere volt az egri Eszterházy Károly Egyetem, amelynek rektora, dr. Liptai Kálmán Csaba a szövetség elnökét és tiszteletbeli elnökét a volt főiskola egyetemmé nyilvánítása alkalmával kiállított emlékéremmel tüntette ki. A Kárpát-medencei társ-pedagógusszövetségek és egyesületek nevében Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a nagy testvért, a következő szavakkal: „a határokon túl addig van jövője a magyar nyelvnek, amíg beszélői fontosnak tartják az átörökítését szülőről gyermekre, amíg hisznek abban, hogy boldogulásuk eszköze lehet, amíg nem hajlandók sem lelket, sem hazát cserélni”. Jókai Tibor átnyújtotta a szlovákiai pedagógusszövetség díszoklevelét és ajándékát, majd ezt követően a kárpátaljai, vajdasági, észak-bácskai, horvátországi szervezetek is átadták ajándékukat a szövetség vezetőinek. Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke végigtekintett az úttörés időszakán, amikor az önálló magyar oktatási rendszer létrehozásának rendelték alá tevékenységüket az alázat és a szolgálat jegyében. Az akarat megvolt, de le kellett győzni az akadályokat. Ezért a kitartó munkáért köszönetet mondott az alapítóknak, a különböző szintű vezetőknek, a szervezet minden tagjának. Megköszönte az anyaország és oktatási intézményeinek támogatását, ami a jövőben is kulcsfontosságú lesz. Beszédét Márton Áron szavaival zárta: „Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlásához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által a maga felelősségével intézze a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek tiszteletben tartása mellett”. Az ünnepségen a vargyasi Borbáth Károly történészt, könyvtárost, pedagógust a szövetség post mortem RMPSZ-díj arany fokozatával tüntették ki, amit a róla elnevezett vargyasi általános iskola igazgatója vett át. Az Örökség mozgalom erdélyi nagykövete, Kelemen Éva bemutatta a mozgalom videoklipjét, és annak népszerűsítésére kérte a jelenlevőket. A 25 évforduló alkalmával az RMPSZ emlékplaketteket és emlékérmeket adott a szövetség támogatóinak, intézményeknek, magánszemélyeknek, politikai pártok és alakulatok vezetőinek, a történelmi egyházak képviselőinek, a megyei és területi szervek vezetőinek és az általuk előterjesztett pedagógusoknak. A díjazottak magas száma miatt – 94 plakett, 500 emlékérem, 2310 emléklap – az ünnepségen az anyaországi és hazai támogató intézményeknek és személyeknek adták át az elismerés és köszönet jelét. A pedagógusok a megyei szervezetek által szervezett rendezvényeken vehetik át az elismerést. Megyénkből Tőkés András alapító társelnök, az RMPSZ megyei szervezetének volt vezetője, Horváth Gabriella jelenlegi elnök és Szolláth Hunor, a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója kapott emlékérmet, Kilyén Ilka színművésznő, aki Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét adta elő vastapsot kiváltó átéléssel, a megyei szervezet javaslatára a támogatóknak járó emlékplakettet és emléklapot kapott, akárcsak e sorok írója, az RMPSZ 25 éves tevékenységét végigkövető tudósításaiért. A beszédek közötti színvonalas műsorban fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, népdalt énekelt SteckbauerHanzi Réka, csángó dalokat adott elő Nyisztor Ilona és Vaszi Levente, verset mondott Incze Melinda és Turbuk Mária, fellépett a Székely Mikó Kollégium kiváló néptánccsoportja. Az ünnepséget Zelenák József esperes, evangélikus püspökhelyettes áldása és a Himnusz zárta
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)
25 évvel ezelőtt, 1991. december 14- én a Székely Mikó Kollégium régi dísztermében 84 küldött írta alá a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapító dokumentumát. Ezt megelőzően a marosvásárhelyi Vártemplomban felröppent gondolattól a ma jól működő szervezetig, amely eredményesen fogja át, szervezi és a megérdemelt elismeréssel jutalmazza a romániai magyar pedagógusok és diákok munkáját, hosszú volt az út. Tele munkával, nehézségekkel, akadályokkal, de eredményekkel, emlékezetes pillanatokkal, ünnepekkel is. Ilyen tartásos, színvonalas, építő gondolatokban és művészi élményekben gazdag rendezvény volt az elmúlt negyedszázadra visszatekintő jubileumi megemlékezés, amelyet az alapítás színhelyén december 9-én világi és egyházi méltóságok, elöljárók, pedagógusok részvételével tartottak.
Ne politizálj, építkezz! Látványos kezdetként Sepsiszentgyörgy középiskolái vonultak be az iskolazászlóval a helybeli Művészeti Líceum fúvós kvintettjének játékára. A tágas konferenciatermet megtöltő több mint háromszáz résztvevő együtt énekelte a Szózatot Lőfi Gellért igazgató tanár orgonakíséretével. Szabó Margit műsorvezető felvezető szövege után a meghívottakat, vendégeket, támogatókat, együttműködő partnereket és a házigazdákat Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ országos elnöke köszöntötte. „Ne politizálj, építkezz! – idézte Bethlen Gábor fejedelem cselekvésre ösztönző szavait, majd kiemelte, hogy az eltelt 25 év a szolgálat, az építkezés, a küzdelem, a magyar nyelvű közoktatás minőségi fejlesztése érdekében végzett munka időszaka volt. Az érdekvédelemre és érdekérvényesítésre összpontosító kezdeti szerepvállalást a sokkal aktívabb, szerteágazóbb cselekvésvállalás évei követték, kínálkozó lehetőségekkel, szakmai kihívásokkal, sikerekkel és kudarcokkal. Mindezt a jubileumi eseményre készített kiadvány és a képernyőn pergő képek bizonyították. A további cél, hogy a romániai magyar gyermekek egy jól működő, fejlődő minőségi oktatási rendszer keretében tanulhassanak. Ennek érdekében minden kínálkozó lehetőséget ki kell használni, az oktatásügy minden szereplőjének minden szinten vállalnia kell mindazt, amit tudása, tehetsége, társadalmi és szakmai helyzete lehetővé tesz – hangsúlyozta az elnök. Más a feladata, a felelőssége, mások a hatáskörei az oktatáspolitika és az oktatási hatóság képviselőinek, az RMPSZnek – mint civil szakmai, érdekvédelmi szervezetnek –, a pedagógusoknak, a diákoknak és a szülőknek. És más a feladata az anyaországnak. E területek folyamatos együttműködését kell megvalósítani a közös ügy, a romániai magyar oktatás megmaradása és fejlődése érdekében. Dr. Kondor Ágota, a vendéglátó iskola igazgatója az embert formáló pedagógus személyiségének fontosságára hívta fel a figyelmet, és kívánt erőt, kitartást ahhoz a munkához, amit Németh László a természet nyers gyémántjának szép vigyázattal való csiszolásának nevezett. Szobor Apáczai Csere Jánosnak Dr. Péter Sándor, az RMPSZ Kovászna megyei elnöke, a szövetség alapító tagja a kezdetekre emlékezett, majd azt javasolta, hogy állítsanak szobrot Sepsiszentgyörgyön az erdővidéki születésű első nagy erdélyi pedagógusnak, Apáczai Csere Jánosnak, ami egyben főhajtást jelentene a mindenkori névtelen tanító előtt is. A vendéglátó város polgármesterének beszédét Sztakics Éva alpolgármester tolmácsolta. Antal Árpád a gondokat vette számba: iskoláinkat visszaállamosítják, az egyházi javakat nem szolgáltatták vissza, a székelyföldi diák, bármennyire is szeretné megtanulni a román nyelvet, a jelenlegi helyzetben képtelen rá, a pedagógusok egyik fizetéstől a másikig élnek, anyanyelvünkön továbbra sem működik önálló fakultás a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen. Többek között ezekért a megoldandó kihívásokért van szükség az összefogásra és egy olyan megbecsült szakmai szervezetre, ami egy biztos pont és kapaszkodó a pedagógusok életében. Óvodafejlesztési program indul Az elmúlt 25 év alatt az RMPSZ az erdélyi magyarság megmaradásának fontos alappillére tudott lenni, megvalósítva az összefogást az anyanyelvű oktatás ügyéért. Szakmai konferenciákat, továbbképzéseket, versenyeket szervezett, összekovácsolva a pedagógusok által a magyar iskolákat – értékelte a szövetség munkáját Potápi Árpád, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára, a rendezvény fő- védnöke. Kiemelte Lászlófy Pál István, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnökének érdemeit, akinek tevékenységét nemrégiben a Márton Áron-emlékéremmel tüntették ki. A magyar állam és az RMPSZ eredményes partnerségét jelzik a közösen végrehajtott sikeres projektek, mint a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program, amely 29 helyszínen 44 pedagógus bevonásával csaknem 2000 gyermek számára biztosítja az anyanyelvű oktatást, továbbá a szakképzési terv megvalósítása 39 szakképző intézmény tanműhelyének és tangazdaságának kialakításával, felújításával. Potápi Árpád egy újabb nagy projektről szólt, amelyben számítanak a szövetség közreműködésére. A magyar kormány a jövő évtől indítja a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot a bölcsődék támogatásával egyetemben. A program keretében Erdélyben 900 millió forintból 200 játszótér kialakítására kerülhet sor, 300 millió forinttal az óvodák eszközfejlesztését, 227 millió forinttal a módszertani fejlesztésüket támogatják. A 17 milliárdos óvodai programot két hete fogadta el magyar kormány. Beszédének zárómondatában születésnapi ajándékként a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága részéről egy emlékplakettet és a vele járó egymillió forintot ajánlotta fel a szövetségnek informatikai fejlesztésre, további hárommillió forintot pedig az Apáczai Csere János-szobor felállításához. Az egy évszázaddal ezelőtti kiemelkedően jól szervezett, jó teljesítményt nyújtó magyar oktatási erőtér visszaállítására dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságának miniszteri biztosa a Kárpát-medencei pedagógusszervezeteknek, köztük az RMPSZ-nek is az együttműködés lehetőségét ajánlotta fel. Az Európai Unió támogatásával induló hétmilliárd forintos operatív program az emberi erőforrás-fejlesztésre irányul az oktatás területén. Versenyképes oktatás Az RMPSZ ráérzett arra, hogy létünk alapját jelenti a versenyképes anyanyelvi oktatás, és az oktatási hálózat újragondolását, újraalakítását tűzte ki célul, megszervezte az oktatási központokat, a pedagógusok továbbképzését, a tehetséges diákok gondozását és mindazt, ami az oktatási rendszer megerősödését szolgálja – mondta Király András, a román közoktatási minisztérium államtitkára, aki tíz éven át a pedagógusszövetség Arad megyei szervezetének az élén állt. Ma a 117 középiskolából, ahol magyar nyelvű oktatás folyik, 74 önálló jogi személyiségként működik, 1400 iskolában van valamilyen szintű magyar nyelvű oktatás, és 10.000 pedagógus dolgozik a rendszerben – sorolta az államtitkár, majd a Bethlen Gábor idézet kapcsán kifejtette, hogy az érdekvédelemnek, a politizálásnak és a cselekvésnek össze kell fonódnia. Különösen ma, amikor visszaköszönnek az 1990-es évek, még nagyobb szükség van az összefogásra annak érdekében, hogy jól szervezett oktatási hálózatunk elnyerje a kezdettől óhajtott ön- állóságát. Ha a diák jól érzi magát, nem szorong, magabiztos és életvidám, akkor szívesen jár iskolába. A tanár–diák kapcsolat javításának a feltétele, ha a pedagógusok alkalmazzák a tanulók jogállására vonatkozó szabályzat elő- írásait, és ezáltal befolyásolhatják a jövő nemzedék hozzáállását a munkához – hangzott el a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségét képviselő bolyais diák, Bucur Tamás köszöntőjében. Sajnos nem tudja azt az örömhírt bejelenteni, hogy megszűnik az iskolai tanterv és tananyag, és a diákra szabják az oktatást, mint azokban az országokban, ahol a nemzetközi felmérés a legjobb eredménnyel járt. Ahogy azt a hírt sem közölheti, hogy némely ázsiai országhoz hasonlóan (ahova gyakran küldenek), Romániában is a nemzeti jövedelem 20-24 százalékát fogják az oktatásra fordítani, bár jelenleg a megígért 5-6 százalékot sem teljesítik – mondta Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. Beszédének végén az Apáczainak tulajdonított szavakkal biztatta a jelenlevőket, miszerint lerombolhatják egy népnek a templomait, megszüntethetik az iskoláit, de ha a lelke erős marad, ismét naggyá lehet. Majd ismertette ajándékát, miszerint Gullyás Beatrix és tanára, Szolláth Hunor egy kétnapos brüsszeli jutalomkiránduláson vehetnek részt. A meghátrálások nem hozhatnak megoldást Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének üdvözletét Sándor Krisztina ügyvezető tolmácsolta. Tőkés László kiemelte a történelmi egyházaknak és a magyar élet legszélesebb pászmáját felvállaló RMPSZ-nek az iskolaügyünk képviseletében és fenntartásában vállalt szerepét a társadalmi visszarendeződés mostoha körülményei között is. Az elmúlt 25 év közös tanulságának nevezte, hogy a félig véghezvitt dolgok, a szépítőleg kompromisszumoknak nevezett meghátrálások nem hozhattak megoldást gondjaikra, az igazi talpra állást és kiteljesedést az intézményes autonómia megvalósulása biztosíthatja. A beszéd végén bejelentette, hogy Lászlófy Pált az EMNT Kós Károly-díjával tüntetik ki januárban Nagyváradon. A nemzetstratégia legfontosabb sarokköve, a mai világ kihívásaihoz igazodó, a használható és felelősséggel párosuló, mindenki számára elérhető minőségi magyar oktatás a közösség boldogulásának a feltétele. A pedagógus tehet azért is, hogy az egyéni érvényesülés csábító lehetőségei ellenére tanítványai az itthon maradást válasszák – hangsúlyozta a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről felszólaló Gáll Hajnalka tiszteletbeli konzul. A jól működő távoktatásos pedagógusképzésben és továbbképzésben, konferenciák szervezésében, az iskolai támogatásokban, a tanulócserékben, tanulmányutak szervezésében nyújtott segítség révén az RMPSZ egyik fontos együttműködő partnere volt az egri Eszterházy Károly Egyetem, amelynek rektora, dr. Liptai Kálmán Csaba a szövetség elnökét és tiszteletbeli elnökét a volt főiskola egyetemmé nyilvánítása alkalmával kiállított emlékéremmel tüntette ki. A Kárpát-medencei társ-pedagógusszövetségek és egyesületek nevében Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a nagy testvért, a következő szavakkal: „a határokon túl addig van jövője a magyar nyelvnek, amíg beszélői fontosnak tartják az átörökítését szülőről gyermekre, amíg hisznek abban, hogy boldogulásuk eszköze lehet, amíg nem hajlandók sem lelket, sem hazát cserélni”. Jókai Tibor átnyújtotta a szlovákiai pedagógusszövetség díszoklevelét és ajándékát, majd ezt követően a kárpátaljai, vajdasági, észak-bácskai, horvátországi szervezetek is átadták ajándékukat a szövetség vezetőinek. Lászlófy Pál, az RMPSZ örökös tiszteletbeli elnöke végigtekintett az úttörés időszakán, amikor az önálló magyar oktatási rendszer létrehozásának rendelték alá tevékenységüket az alázat és a szolgálat jegyében. Az akarat megvolt, de le kellett győzni az akadályokat. Ezért a kitartó munkáért köszönetet mondott az alapítóknak, a különböző szintű vezetőknek, a szervezet minden tagjának. Megköszönte az anyaország és oktatási intézményeinek támogatását, ami a jövőben is kulcsfontosságú lesz. Beszédét Márton Áron szavaival zárta: „Amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, a szabadsághoz, a munkához, a becsülethez, a tulajdonhoz, a művelődéshez, a vallás szabad gyakorlásához, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje, kultúráját fejleszthesse, a saját ügyeit a maga alkotta szabályok szerint és saját szervei által a maga felelősségével intézze a vele együtt lakó népek jogos érdekeinek tiszteletben tartása mellett”. Az ünnepségen a vargyasi Borbáth Károly történészt, könyvtárost, pedagógust a szövetség post mortem RMPSZ-díj arany fokozatával tüntették ki, amit a róla elnevezett vargyasi általános iskola igazgatója vett át. Az Örökség mozgalom erdélyi nagykövete, Kelemen Éva bemutatta a mozgalom videoklipjét, és annak népszerűsítésére kérte a jelenlevőket. A 25 évforduló alkalmával az RMPSZ emlékplaketteket és emlékérmeket adott a szövetség támogatóinak, intézményeknek, magánszemélyeknek, politikai pártok és alakulatok vezetőinek, a történelmi egyházak képviselőinek, a megyei és területi szervek vezetőinek és az általuk előterjesztett pedagógusoknak. A díjazottak magas száma miatt – 94 plakett, 500 emlékérem, 2310 emléklap – az ünnepségen az anyaországi és hazai támogató intézményeknek és személyeknek adták át az elismerés és köszönet jelét. A pedagógusok a megyei szervezetek által szervezett rendezvényeken vehetik át az elismerést. Megyénkből Tőkés András alapító társelnök, az RMPSZ megyei szervezetének volt vezetője, Horváth Gabriella jelenlegi elnök és Szolláth Hunor, a szovátai Teleki Oktatási Központ igazgatója kapott emlékérmet, Kilyén Ilka színművésznő, aki Faludy György Óda a magyar nyelvhez című költeményét adta elő vastapsot kiváltó átéléssel, a megyei szervezet javaslatára a támogatóknak járó emlékplakettet és emléklapot kapott, akárcsak e sorok írója, az RMPSZ 25 éves tevékenységét végigkövető tudósításaiért. A beszédek közötti színvonalas műsorban fellépett a Sipos Zoltán vezette Pro Musica kamarakórus, népdalt énekelt SteckbauerHanzi Réka, csángó dalokat adott elő Nyisztor Ilona és Vaszi Levente, verset mondott Incze Melinda és Turbuk Mária, fellépett a Székely Mikó Kollégium kiváló néptánccsoportja. Az ünnepséget Zelenák József esperes, evangélikus püspökhelyettes áldása és a Himnusz zárta
Bodolai Gyöngyi Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 20.
Nagy az érdeklődés (Jancsó Benedek történelmi emlékverseny)
A budapesti Jancsó Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa közösen hirdette meg ez év november 4-én a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt a háromszéki iskolák háromfős csapatban induló VII. és VIII. osztályos tanulói számára.
A gelencei Jancsó Benedek-iskola kezdeményezőként és házigazdaként fogadja be az emlékversenyt, amelyet a következő években változó témákkal Székelyföldre, illetve Erdélyre is kiterjesztenének. A verseny témája első évben a székelység történelme, néprajza és hagyományai. Háromszék településeinek iskoláiból tizennyolc csapat nevezett. A verseny első fordulójára készítendő pályázati anyagot 2017. január 31-ig kell eljuttatni a Jancsó Alapítványhoz. A második fordulóban (a döntőben) a neves szakértőkből álló szakmai zsűri által kiválasztott, legjobb tíz pályamunkát beküldő csapat vesz részt. Ezt március 25-én Gelencén tartják meg. A Jancsó Benedek nevét viselő és szellemiségét terjesztő, hagyományteremtő szándékkal szervezett diákversenyt a Bethlen Gábor Alap is támogatja. A legjobb három csapat értékes jutalomban részesül, és a versenyben elinduló valamennyi csapat könyvjutalmat kap.
A versenyt meghirdető és szervező Jancsó Alapítvány szándéka, hogy a vetélkedő által is találkozzon a mai fiatalság Jancsó Benedek életművével, a tudós ma is aktuális gondolatait a hazaszeretetről, a székelységről minél többen megismerjék, és jó céllal használják. „Külön öröm, hogy ezt a nemes versenyt a Jancsó Alapítvány Kovászna Megye Tanácsa támogatásával és a gelenceiekkel közösen szervezi” – nyilatkozta lapunknak Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A budapesti Jancsó Alapítvány és Kovászna Megye Tanácsa közösen hirdette meg ez év november 4-én a Jancsó Benedek Történelmi Emlékversenyt a háromszéki iskolák háromfős csapatban induló VII. és VIII. osztályos tanulói számára.
A gelencei Jancsó Benedek-iskola kezdeményezőként és házigazdaként fogadja be az emlékversenyt, amelyet a következő években változó témákkal Székelyföldre, illetve Erdélyre is kiterjesztenének. A verseny témája első évben a székelység történelme, néprajza és hagyományai. Háromszék településeinek iskoláiból tizennyolc csapat nevezett. A verseny első fordulójára készítendő pályázati anyagot 2017. január 31-ig kell eljuttatni a Jancsó Alapítványhoz. A második fordulóban (a döntőben) a neves szakértőkből álló szakmai zsűri által kiválasztott, legjobb tíz pályamunkát beküldő csapat vesz részt. Ezt március 25-én Gelencén tartják meg. A Jancsó Benedek nevét viselő és szellemiségét terjesztő, hagyományteremtő szándékkal szervezett diákversenyt a Bethlen Gábor Alap is támogatja. A legjobb három csapat értékes jutalomban részesül, és a versenyben elinduló valamennyi csapat könyvjutalmat kap.
A versenyt meghirdető és szervező Jancsó Alapítvány szándéka, hogy a vetélkedő által is találkozzon a mai fiatalság Jancsó Benedek életművével, a tudós ma is aktuális gondolatait a hazaszeretetről, a székelységről minél többen megismerjék, és jó céllal használják. „Külön öröm, hogy ezt a nemes versenyt a Jancsó Alapítvány Kovászna Megye Tanácsa támogatásával és a gelenceiekkel közösen szervezi” – nyilatkozta lapunknak Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 21.
2017-től kiépül a falugazdász-hálózat - Hiánypótló civil kezdeményezés
A magyar Földművelődésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásának köszönhetően 2017-től hozzáfognak a falugazdász-hálózat kiépítéséhez Erdélyben is. A szaktárca az idén 25 millió forinttal segíti 17 határon túli falugazdász munkáját. A hálózat legfontosabb feladatai között szerepel a határon túli gazdák támogatása a szakmai információk átadásával, regionális mezőgazdasági rendezvények, fórumok, képzések, szakmai konferenciák szervezésével, piaci lehetőségek felkutatásával. A 17 határon túli falugazdászból 11 az idén először kap támogatást Magyarországról, többek között a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, az EMGESZ és az RMGE-Maros szervezete. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, Győrffy Balázs szerint a kamara sikeresen felépített és üzemeltet egy olyan falugazdász-hálózatot, amely egységes keretek között, az ország minden pontján magas színvonalon segíti a gazdálkodók munkáját. Erre építve egy hasonló határon túli szakmai támogatói hálózat kiépítését szeretnék, amelyet felka- rolt a Kárpát-medencei agrárfórum is. A hálózat kiépítését tulajdonképpen a Földművelődésügyi Mi- nisztérium és a Bethlen Gábor Alap finanszírozza. Csomoss Attila, az RMGE-Maros elnöke elmondta, Romániában igencsak szükség van egy ilyen hálózat kiépítésére. Tulajdonképpen a XIX. században az uradalmi nagybirtokokon is létezett egy olyan gazdasági intéző, aki a szak- mai irányítást végezte. A birtokok felszámolását követően létrejöttek a mezőgazdasági termelőszövetke- zetek, ahol ezt a feladatot a tsz agrármérnöke látta el. A falusi gazda azt kellett tegye, amit a mérnök mondott, így 40 év alatt felszámolták az önálló gondolkodásmódot. Az 1989-es változásokat követően visszaszolgáltatták a földtulajdont, és az új helyzetben mindenki megpróbált valamit kezdeni vele. Az idősebbek hozták az eleiktől örökölt tudást, de a technológia, az igények és a piacorientáltság egészen új helyzetet teremtett, amivel már nem lehetett tartani a lépést. Az EU-csatlakozás előtt és az azt követő pályázati rendszert pedig nehezen tudták, tudják befogadni, alkalmazni. Sajnos a romániai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium alárendeltségében levő agrárkamarák nem tudják ellátni ezt a feladatot, hiszen az utóbbi 10 évben több mezőgazda- sági minisztere is volt a szaktárcának, és mai napig nem dolgozták ki az ország egységes agrárpolitikáját. Az agrárkamara önálló, független és apolitikus szakmai fórum kellene legyen ahhoz, hogy valóban segítse a gazdákat és ne legyen ki- szolgáltatva a politikumnak. Mivel Romániában függnek a kormányon levő hatalomtól, ezért nem is mű- ködnek a kamarák. Ezt a hiányt pótolná az a falu- gazdász-hálózat, amelynek kiépítését a magyar állam támogatja azzal a céllal, hogy a külhoni magyar gazdálkodókat ezáltal is segítse, hogy a szülőföldön maradást vá- lasszák. Az említett szervezetek pályázat útján pénzügyi támogatást kapnak azért, hogy a hálózat kiépítése céljából egy-egy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert alkalmazzanak. Marosvásárhelyen Horváth Csabát, az EMGESZ ügyvezető elnökét bízták meg azzal, hogy az említett szervezetek falugazdásza- inak tevékenységét összehangolja, irányítsa. Sikó László az RMGE-Maros, míg Putnoky Csicsó Barna az EMGESZ falugazdásza – mind- hárman fiatal kertészmérnökök. Az RMGE-Maroshoz 24 jogi személyiséggel rendelkező és nyolc anélküli gazdakör tartozik. Mivel a falugazdászoknak ajánlott feladatkörökben már értek el eredményeket, olyan általános célkitűzéseket jelöltek meg, mint a gazdalajstrom felülvizsgálata, felújítása, a gazdák segítése az agrár- támogatások igényléséhez szükséges okiratok összeállításában, a természeti katasztrófák vagy vad- károk megtérítésében, tájékoztatni a gazdakörök vezetőit az agrárium legfontosabb kérdéseiről, a megjelenő új törvényekről, szabályokról, pályázati lehetőségekről, a piaci árakról, a termeléshez szükséges input anyagok beszerzéséről, kap- csolattartás a gazdakörök között, il- letve a gazdákkal, az önkormányzatokkal és más szak- mai és kulturális egyesületekkel, szervezetekkel; szakmai és kulturális, gazdasági rendezvények, szaktanfolyamok, kiállítások szer- vezése. Mindezek mellett az RMGE- Maros azt is felvállalta, hogy kiépíti a Mezőségen is gazdaköröket, gazdaszervezeteket, amelyeket természetesen bevonnak a meglévő hálózatba. Mezőbándon és Mezőmadarason már elkezdődtek a tárgyalások egy-egy gazdakör létesítése érdekében. Putnoky Csicsó Barna ismertetőt dolgozott ki a hazai nemzeti vidékfejlesztési programokról, amelyeket jövőben népszerűsítenek majd a gazdakörökben. Ugyanakkor a nemrég megjelent országos erdősítési programot is bemutatják majd az érdekelt önkormányzatoknak, gazdáknak. Sikó László fontosnak tartja a közvetlen értékesítési hálózat kiépítésének népszerűsítését. És természetesen nem zárkóznak el a román gazdák támogatásától, segítésétől sem, hiszen az a szándék, hogy ha majd a hálózat jól működik, a román szaktárca is karolja fel és támogassa a civil alapokon működő rendszer országos kiterjesztését. Népújság (Marosvásárhely) Népújság (Marosvásárhely)
A magyar Földművelődésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásának köszönhetően 2017-től hozzáfognak a falugazdász-hálózat kiépítéséhez Erdélyben is. A szaktárca az idén 25 millió forinttal segíti 17 határon túli falugazdász munkáját. A hálózat legfontosabb feladatai között szerepel a határon túli gazdák támogatása a szakmai információk átadásával, regionális mezőgazdasági rendezvények, fórumok, képzések, szakmai konferenciák szervezésével, piaci lehetőségek felkutatásával. A 17 határon túli falugazdászból 11 az idén először kap támogatást Magyarországról, többek között a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete, az EMGESZ és az RMGE-Maros szervezete. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, Győrffy Balázs szerint a kamara sikeresen felépített és üzemeltet egy olyan falugazdász-hálózatot, amely egységes keretek között, az ország minden pontján magas színvonalon segíti a gazdálkodók munkáját. Erre építve egy hasonló határon túli szakmai támogatói hálózat kiépítését szeretnék, amelyet felka- rolt a Kárpát-medencei agrárfórum is. A hálózat kiépítését tulajdonképpen a Földművelődésügyi Mi- nisztérium és a Bethlen Gábor Alap finanszírozza. Csomoss Attila, az RMGE-Maros elnöke elmondta, Romániában igencsak szükség van egy ilyen hálózat kiépítésére. Tulajdonképpen a XIX. században az uradalmi nagybirtokokon is létezett egy olyan gazdasági intéző, aki a szak- mai irányítást végezte. A birtokok felszámolását követően létrejöttek a mezőgazdasági termelőszövetke- zetek, ahol ezt a feladatot a tsz agrármérnöke látta el. A falusi gazda azt kellett tegye, amit a mérnök mondott, így 40 év alatt felszámolták az önálló gondolkodásmódot. Az 1989-es változásokat követően visszaszolgáltatták a földtulajdont, és az új helyzetben mindenki megpróbált valamit kezdeni vele. Az idősebbek hozták az eleiktől örökölt tudást, de a technológia, az igények és a piacorientáltság egészen új helyzetet teremtett, amivel már nem lehetett tartani a lépést. Az EU-csatlakozás előtt és az azt követő pályázati rendszert pedig nehezen tudták, tudják befogadni, alkalmazni. Sajnos a romániai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium alárendeltségében levő agrárkamarák nem tudják ellátni ezt a feladatot, hiszen az utóbbi 10 évben több mezőgazda- sági minisztere is volt a szaktárcának, és mai napig nem dolgozták ki az ország egységes agrárpolitikáját. Az agrárkamara önálló, független és apolitikus szakmai fórum kellene legyen ahhoz, hogy valóban segítse a gazdákat és ne legyen ki- szolgáltatva a politikumnak. Mivel Romániában függnek a kormányon levő hatalomtól, ezért nem is mű- ködnek a kamarák. Ezt a hiányt pótolná az a falu- gazdász-hálózat, amelynek kiépítését a magyar állam támogatja azzal a céllal, hogy a külhoni magyar gazdálkodókat ezáltal is segítse, hogy a szülőföldön maradást vá- lasszák. Az említett szervezetek pályázat útján pénzügyi támogatást kapnak azért, hogy a hálózat kiépítése céljából egy-egy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert alkalmazzanak. Marosvásárhelyen Horváth Csabát, az EMGESZ ügyvezető elnökét bízták meg azzal, hogy az említett szervezetek falugazdásza- inak tevékenységét összehangolja, irányítsa. Sikó László az RMGE-Maros, míg Putnoky Csicsó Barna az EMGESZ falugazdásza – mind- hárman fiatal kertészmérnökök. Az RMGE-Maroshoz 24 jogi személyiséggel rendelkező és nyolc anélküli gazdakör tartozik. Mivel a falugazdászoknak ajánlott feladatkörökben már értek el eredményeket, olyan általános célkitűzéseket jelöltek meg, mint a gazdalajstrom felülvizsgálata, felújítása, a gazdák segítése az agrár- támogatások igényléséhez szükséges okiratok összeállításában, a természeti katasztrófák vagy vad- károk megtérítésében, tájékoztatni a gazdakörök vezetőit az agrárium legfontosabb kérdéseiről, a megjelenő új törvényekről, szabályokról, pályázati lehetőségekről, a piaci árakról, a termeléshez szükséges input anyagok beszerzéséről, kap- csolattartás a gazdakörök között, il- letve a gazdákkal, az önkormányzatokkal és más szak- mai és kulturális egyesületekkel, szervezetekkel; szakmai és kulturális, gazdasági rendezvények, szaktanfolyamok, kiállítások szer- vezése. Mindezek mellett az RMGE- Maros azt is felvállalta, hogy kiépíti a Mezőségen is gazdaköröket, gazdaszervezeteket, amelyeket természetesen bevonnak a meglévő hálózatba. Mezőbándon és Mezőmadarason már elkezdődtek a tárgyalások egy-egy gazdakör létesítése érdekében. Putnoky Csicsó Barna ismertetőt dolgozott ki a hazai nemzeti vidékfejlesztési programokról, amelyeket jövőben népszerűsítenek majd a gazdakörökben. Ugyanakkor a nemrég megjelent országos erdősítési programot is bemutatják majd az érdekelt önkormányzatoknak, gazdáknak. Sikó László fontosnak tartja a közvetlen értékesítési hálózat kiépítésének népszerűsítését. És természetesen nem zárkóznak el a román gazdák támogatásától, segítésétől sem, hiszen az a szándék, hogy ha majd a hálózat jól működik, a román szaktárca is karolja fel és támogassa a civil alapokon működő rendszer országos kiterjesztését. Népújság (Marosvásárhely) Népújság (Marosvásárhely)
2016. december 23.
Jubileumi RMPSZ-emlékérmeket adtak át a Bethlen-kollégiumban
Nem a körülmények, hanem az ember szenteli meg a helyet. Ez most hatványozottan érvényes volt a nagyenyedi Bethlen-kollégium ünnepi műsorára, amelyet most először a Bethlen Gábor fejedelemről elnevezett szépen felújított díszteremben szerveztek.
Kezdetben mindenki a felújított termet csodálta. A belépőket az iskolaalapító fejedelem Bethlen Gábor, és gróf Mikó Imre iskolatámogató a díszterem falára visszakerült portréi, valamint új helyén, Kőrösi Csoma Sándor a nagy magyar tudós-világvándor szobra fogadta. Mikó Imre 1848–49 után vagyonát kettéosztva a Székely Mikó Kollégiumnak és a Bethlen Gábor Kollégiumnak ajándékozta. Ma is lehet olvasni könyvtárának gyöngyszemeit, amelyek a tudományt szolgálják. A szépen felújított, lefestett padok látványa és kényelme is jóleső érzéssel töltött el mindenkit. Mindezek sok-sok régi, a díszteremben zajlott esemény emlékét idézték fel.
Ideillő alkalom volt a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség megalakulásának 25. évfordulója. Az egykori kezdeményezők közül néhányan jelen voltak a jubileumi ülésen a sok szülő és diák között, akik szintén részt vettek az eseményen.
Az elemisták karácsonyi műsora vezette fel az eseményt, amit a tanítónők (Tomai Gyöngyi, Mester Ágnes) valamint a ma is igen tevékeny nyugalmazott zenetanárnő, Fórika Éva készített elő. Versek, jelenetek, kórusművek hangzottak el a kisdiákok előadásában, amit nagy figyelemmel kísért a közönség. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, valamint Deák Székely Szilárd Levente, az RMPSZ Fehér megyei elnöke. Mindketten a szórvány magyar nyelvű oktatás fenntartásáért és továbbfejlesztéséért dolgozó pedagógusok és más szakemberek áldozatos munkáját méltatták.
Ezt követően 26 pedagógusnak és szakembernek adták át az ízléses Együtt a magyar nyelvű oktatásért. (1991–2016)megnevezéssel szignált, az Országos RMPSZ elnökség által kibocsátott mutatós és ízléses okleveleket és emlékérmeket. Többek között a kiemelkedő tanári vagy tanítói teljesítményekért, a különböző pályázatok megírásában és a könyvelői munkában vagy éppen a sajtóban kifejtett munkásságért nyújtották át a megtisztelő kitüntetéseket.
Másnap mindehhez hozzájárult az utolsó éves tanítóképzős diákok karácsonyi látogatása, akik felkeresték otthonaikban a nyugdíjas tanárokat, sajátosan szép karácsonyi énekeikkel.
Bakó Botond Szabadság (Kolozsvár)
Nem a körülmények, hanem az ember szenteli meg a helyet. Ez most hatványozottan érvényes volt a nagyenyedi Bethlen-kollégium ünnepi műsorára, amelyet most először a Bethlen Gábor fejedelemről elnevezett szépen felújított díszteremben szerveztek.
Kezdetben mindenki a felújított termet csodálta. A belépőket az iskolaalapító fejedelem Bethlen Gábor, és gróf Mikó Imre iskolatámogató a díszterem falára visszakerült portréi, valamint új helyén, Kőrösi Csoma Sándor a nagy magyar tudós-világvándor szobra fogadta. Mikó Imre 1848–49 után vagyonát kettéosztva a Székely Mikó Kollégiumnak és a Bethlen Gábor Kollégiumnak ajándékozta. Ma is lehet olvasni könyvtárának gyöngyszemeit, amelyek a tudományt szolgálják. A szépen felújított, lefestett padok látványa és kényelme is jóleső érzéssel töltött el mindenkit. Mindezek sok-sok régi, a díszteremben zajlott esemény emlékét idézték fel.
Ideillő alkalom volt a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség megalakulásának 25. évfordulója. Az egykori kezdeményezők közül néhányan jelen voltak a jubileumi ülésen a sok szülő és diák között, akik szintén részt vettek az eseményen.
Az elemisták karácsonyi műsora vezette fel az eseményt, amit a tanítónők (Tomai Gyöngyi, Mester Ágnes) valamint a ma is igen tevékeny nyugalmazott zenetanárnő, Fórika Éva készített elő. Versek, jelenetek, kórusművek hangzottak el a kisdiákok előadásában, amit nagy figyelemmel kísért a közönség. Üdvözlő beszédet mondott Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója, valamint Deák Székely Szilárd Levente, az RMPSZ Fehér megyei elnöke. Mindketten a szórvány magyar nyelvű oktatás fenntartásáért és továbbfejlesztéséért dolgozó pedagógusok és más szakemberek áldozatos munkáját méltatták.
Ezt követően 26 pedagógusnak és szakembernek adták át az ízléses Együtt a magyar nyelvű oktatásért. (1991–2016)megnevezéssel szignált, az Országos RMPSZ elnökség által kibocsátott mutatós és ízléses okleveleket és emlékérmeket. Többek között a kiemelkedő tanári vagy tanítói teljesítményekért, a különböző pályázatok megírásában és a könyvelői munkában vagy éppen a sajtóban kifejtett munkásságért nyújtották át a megtisztelő kitüntetéseket.
Másnap mindehhez hozzájárult az utolsó éves tanítóképzős diákok karácsonyi látogatása, akik felkeresték otthonaikban a nyugdíjas tanárokat, sajátosan szép karácsonyi énekeikkel.
Bakó Botond Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 27.
Újabb hiánypótló kötet az Érmellékről
Megjelent Sütő Évának az Érmellék leírásával foglalkozó második kötete, Érmelléki embermesék címmel. A kötet kiadását a Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alapon keresztül, valamint az Érintő Egyesület támogatta.
A tájegységről mind ezidáig nem született átfogó jellegű alkotás, amely leírta volna annak hagyományait, néprajzi jellegzetességeit, szájhagyomány útján terjedő „emberízű” történeteit, a tájegységet alkotó települések legendáit, híres szülötteit. Mindezeket a szerző, hasonlatosan az első kötetéhez (Érmellék, szerelmem), olvasmányos irodalmi keretbe foglalja.
A könyv megeleveníti táj embereinek szokásait, jellegzetes szóhasználatát, életvitelét, tárgyi eszközeit, nem utolsósorban az egykori nádasok, lápok világát, amely fedelet, megélhetést biztosított az ott lakóknak, hiszen a nádból, sásból széket, ágyat, kosarakat, egyéb használati eszközöket készítettek. A kötet a régi nádfedeles „lelkes házakról”, az „otthonillatúakról” is szól, ahol természetes módon generációk éltek együtt. Szól a családi meleget és együvé tartozást biztosító búbos kemencékről, a betyárbújtató nádasokról, régi lápvidék lakóiról, hadat viselt idős emberek történeteiről.
Az Érmelléknek varázsa van – írja a szerző. Aki ezen a tájon születik, nem tud tartósan elszakadni a lápok világától, ha előbb nem, de idősebb korára hazatér, hogy e vidékre oly jellemző homokdombos temetőkben pihenjen meg örökre. Ezeket foglalja össze a szerző az Érmelléki embermesék című kötetében is. itthon.ma
Megjelent Sütő Évának az Érmellék leírásával foglalkozó második kötete, Érmelléki embermesék címmel. A kötet kiadását a Magyar Kormány a Bethlen Gábor Alapon keresztül, valamint az Érintő Egyesület támogatta.
A tájegységről mind ezidáig nem született átfogó jellegű alkotás, amely leírta volna annak hagyományait, néprajzi jellegzetességeit, szájhagyomány útján terjedő „emberízű” történeteit, a tájegységet alkotó települések legendáit, híres szülötteit. Mindezeket a szerző, hasonlatosan az első kötetéhez (Érmellék, szerelmem), olvasmányos irodalmi keretbe foglalja.
A könyv megeleveníti táj embereinek szokásait, jellegzetes szóhasználatát, életvitelét, tárgyi eszközeit, nem utolsósorban az egykori nádasok, lápok világát, amely fedelet, megélhetést biztosított az ott lakóknak, hiszen a nádból, sásból széket, ágyat, kosarakat, egyéb használati eszközöket készítettek. A kötet a régi nádfedeles „lelkes házakról”, az „otthonillatúakról” is szól, ahol természetes módon generációk éltek együtt. Szól a családi meleget és együvé tartozást biztosító búbos kemencékről, a betyárbújtató nádasokról, régi lápvidék lakóiról, hadat viselt idős emberek történeteiről.
Az Érmelléknek varázsa van – írja a szerző. Aki ezen a tájon születik, nem tud tartósan elszakadni a lápok világától, ha előbb nem, de idősebb korára hazatér, hogy e vidékre oly jellemző homokdombos temetőkben pihenjen meg örökre. Ezeket foglalja össze a szerző az Érmelléki embermesék című kötetében is. itthon.ma
2016. december 30.
Csomakőröstől Nagyenyedig
Örömmel hallottam, olvastam, hogy az idei tanévkezdéskor megújulva átadott nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium közelében, a Fehér megyei Magyarlapádon is néhány héttel ezelőtt új otthonba költözhettek a magyarul tanuló kisdiákok. Eszembe jutott, hogy milyen szeretettel fogadtak minket ebben a két faluban 1992 tavaszán, amikor Kőrösi Csoma Sándor emlékére futottunk a szülőfalujától az iskoláig. Az alábbiakban néhány akkori naplóbejegyzésemet adom közre.
Március 21. Kézbe kapom a Gáll Lajos futókör szervezőbizottságának felhívását, amely szerint Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára emlékezve jelképes stafétafutást szervezünk Csomakőrös és Nagyenyed között, elvisszük a Csoma Sándor diófájáról vett faragott botot az enyedi kollégiumba. A staféta április 4-én az emlékünnepségről rajtol, majd néhány napos sepsiszentgyörgyi megszakítás után Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Dicsőszentmártonon és a közbeeső falvakon áthaladva, április 25-én délelőtt érkezik Nagyenyedre.
Április 4. Csomakőrösön megvásároltam a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Kiadványát, amelynek 6. oldalán olvasom Fábián Ernő áttekintő vázlatát. Innen tudom meg, hogy a mi híres nyelvtudósunk, a tibetológia megalapozója 1784. márc. 27-én született, és április 4-én keresztelték meg. Vagyis keresztvíz alá tartásának napján hallgatjuk meg a meghívottak beszédeit, majd lassú futamodással indulunk Sepsiszentgyörgy felé.
Április 23. Sok izgalmas napot éltünk át, de a tervet betartva folytatjuk utunkat Székelykeresztúr irányába. Április 24. Ma reggel Csekefalva, Szentábrahám, Gagy következik, majd Hargita megyéből kilépve, a Kis-Küküllő mentén Kóródszentmárton, Vámosudvarhely, Vámosgálfalva, Dicsőszentmárton. Magyarlapád az utolsó előtti megálló a célállomástól. Kíváncsiak voltunk az elrománosodott Alsó-Fehér megye református magyarnak maradó falujára, amelynek frissen választott, fiatal férfiakból álló ,,vezetőtanácsa” estig várt ránk a községházán egy korsó borral.
Április 25. Mintegy tíz kilométer után „dicsőségesen” megérkeztünk a Bethlen Gábor Kollégiumba, amelynek tágas udvara tele volt ünneplő vendéggel. Akkor zsebemben felejtettem az előre megfogalmazott köszöntőt, amely ekképpen hangzott volna: „Kőrösi Csoma Sándor falujából a Székelyföld meleg szeretetét, üdvözletét hozom tarsolyomban. Megérkeztünk abba a kollégiumba, ahová édesapja hozta 1799-ben, s amely »tápláló édesanya« volt 16 évig számára. Nem volt gondtalan séta a több mint 300 km leszaladása, de a fáradtságot már kipihentük, és kárpótlásul olyan élményekben volt részünk, amelyeket sem szóban, sem írásban nem tudunk kifejezni. Köszönjük a résztvevőknek, az enyedi ünnepség szervezőinek, hogy piciny küldöttségünk ebben a fogadtatásban részesülhetett. Köszönjük a lelkek és szívek mellénk állását, az utak szélén ránk várakozók mosolyát, integetését. (...) Most már kijelenthetem: önként vállalt küldetésünket becsülettel teljesítettük. Tettük ezt az értünk is tevő nagyenyedi kollégiumért, Kőrösi Csoma Sándorért, jó hírnevéért!”
Ferenczy L. Tibor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Örömmel hallottam, olvastam, hogy az idei tanévkezdéskor megújulva átadott nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium közelében, a Fehér megyei Magyarlapádon is néhány héttel ezelőtt új otthonba költözhettek a magyarul tanuló kisdiákok. Eszembe jutott, hogy milyen szeretettel fogadtak minket ebben a két faluban 1992 tavaszán, amikor Kőrösi Csoma Sándor emlékére futottunk a szülőfalujától az iskoláig. Az alábbiakban néhány akkori naplóbejegyzésemet adom közre.
Március 21. Kézbe kapom a Gáll Lajos futókör szervezőbizottságának felhívását, amely szerint Kőrösi Csoma Sándor halálának 150. évfordulójára emlékezve jelképes stafétafutást szervezünk Csomakőrös és Nagyenyed között, elvisszük a Csoma Sándor diófájáról vett faragott botot az enyedi kollégiumba. A staféta április 4-én az emlékünnepségről rajtol, majd néhány napos sepsiszentgyörgyi megszakítás után Csíkszeredán, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Dicsőszentmártonon és a közbeeső falvakon áthaladva, április 25-én délelőtt érkezik Nagyenyedre.
Április 4. Csomakőrösön megvásároltam a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület Kiadványát, amelynek 6. oldalán olvasom Fábián Ernő áttekintő vázlatát. Innen tudom meg, hogy a mi híres nyelvtudósunk, a tibetológia megalapozója 1784. márc. 27-én született, és április 4-én keresztelték meg. Vagyis keresztvíz alá tartásának napján hallgatjuk meg a meghívottak beszédeit, majd lassú futamodással indulunk Sepsiszentgyörgy felé.
Április 23. Sok izgalmas napot éltünk át, de a tervet betartva folytatjuk utunkat Székelykeresztúr irányába. Április 24. Ma reggel Csekefalva, Szentábrahám, Gagy következik, majd Hargita megyéből kilépve, a Kis-Küküllő mentén Kóródszentmárton, Vámosudvarhely, Vámosgálfalva, Dicsőszentmárton. Magyarlapád az utolsó előtti megálló a célállomástól. Kíváncsiak voltunk az elrománosodott Alsó-Fehér megye református magyarnak maradó falujára, amelynek frissen választott, fiatal férfiakból álló ,,vezetőtanácsa” estig várt ránk a községházán egy korsó borral.
Április 25. Mintegy tíz kilométer után „dicsőségesen” megérkeztünk a Bethlen Gábor Kollégiumba, amelynek tágas udvara tele volt ünneplő vendéggel. Akkor zsebemben felejtettem az előre megfogalmazott köszöntőt, amely ekképpen hangzott volna: „Kőrösi Csoma Sándor falujából a Székelyföld meleg szeretetét, üdvözletét hozom tarsolyomban. Megérkeztünk abba a kollégiumba, ahová édesapja hozta 1799-ben, s amely »tápláló édesanya« volt 16 évig számára. Nem volt gondtalan séta a több mint 300 km leszaladása, de a fáradtságot már kipihentük, és kárpótlásul olyan élményekben volt részünk, amelyeket sem szóban, sem írásban nem tudunk kifejezni. Köszönjük a résztvevőknek, az enyedi ünnepség szervezőinek, hogy piciny küldöttségünk ebben a fogadtatásban részesülhetett. Köszönjük a lelkek és szívek mellénk állását, az utak szélén ránk várakozók mosolyát, integetését. (...) Most már kijelenthetem: önként vállalt küldetésünket becsülettel teljesítettük. Tettük ezt az értünk is tevő nagyenyedi kollégiumért, Kőrösi Csoma Sándorért, jó hírnevéért!”
Ferenczy L. Tibor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 30.
Ajándékokkal segítik a szórványt
Nem várt gyakorisággal tért be az angyal az elmúlt napokban-hetekben a Bástya Egyesület által működtetett vicei és magyardécsei szórványkollégiumokba. Bár a karácsony tájékán megnövekedett adományozási kedv nem oldja meg a 43 mezőségi és csángó gyerek iskoláztatását és teljes ellátását biztosító civil szervezet problémáit, képviselőiben növeli a hitet, hogy van értelme a munkájuknak. „Annyi pénzt soha nem fogunk kapni, hogy az összes tervünkre elég legyen” – jegyezte meg a Krónikának a rendszerint anyagi problémákkal küszködő egyesület elnöke, Kerekes Zoltán.
Kanadától Kolozsvárig, Angliától Kozárvárig számos helyről kapott adományokat karácsonykor a Beszterce-Naszód megyében két szórványkollégiumot is működtető Bástya Egyesület. Kerekes Zoltán egyesületi elnök szerint meg is lepődtek a sok ajándék láttán, főleg, hogy idén először a környékbeli román közösség részéről is érkezett az angyal, de a Facebook közösségi portálon szerveződő bethleni csoporton kívül besztercei és szászlekencei vállalkozók is segítettek.
A bethleni adományozók képviselői a szórványkollégiumokban tett látogatás után el is kötelezték magukat az egyesület mellett, jelezve, hogy húsvétkor és jövő karácsonykor is visszatérnének a névre szóló csomagokkal, mesélte a Krónikának az elnök. „Nem is tudom, honnan szereztek tudomást rólunk, hiszen nem hirdettük, hogy segítséget várunk. De úgy tűnt, nagyra értékelik a munkánkat, megköszönték a látogatással kapott élményt, és jelezték, hogy a jövőben is segítenének” – adott hangot meglepetésének Kerekes Zoltán, aki szerint az alig hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megyében ritka, hogy a többségi közösség magyar gyerekeket támogasson. „Érezzék ők is, hogy karácsony van”
Természetesen megmaradtak a hagyományos adományozók is, Zabolai Sándor kozárvári református lelkipásztor és Bányai József kolozsvári ügyvéd idén is szervezett gyűjtést a vicei és magyardécsei bentlakók számára, ahogy a helyi, illetve környékbeli települések – Apanagyfalu, Magyarborzás, Tacs – magyar közösségei is adakoztak annak érdekében, hogy szebbé tegyék a többnyire szegény sorsú gyerekek karácsonyát. Míg előbbi településeken gyűjtést, utóbbin karácsony másodnapján jótékonysági bált szerveztek, annak a bevételét ajánlották fel a Bástya Egyesületnek, de a rendszeres támogató magyardécsei adventista közösség segítsége sem maradt el.
„Minden évben kapunk adományokat, de idén különösen sok érkezett. Volt, amit ki sem osztottunk, későbbi időpontra tartogatjuk” – mesélte Kerekes Zoltán. Az adományozók között akadt, aki tartós élelmiszerrel, befőttekkel, mások tisztálkodási és tisztítószerekkel segítettek, de a legtöbben gyümölcsöt és édességet, illetve életkorra és nemre való tekintettel összeállított, névre szóló „cipősdobozt” küldtek. De mindig hiánycikknek számító lábbeli is akadt a zsákokban, ahogy sokan pakoltak ruhaneműt is, utóbbit kiválogatják, a kisebb méretűekkel, illetve a felnőttruhákkal a szegény sorsú gyerekek családját segítik Mezőségen és Moldvában egyaránt. Idén főleg egy visai családnak jutott az adományokból – „érezzék ők is, hogy karácsony van” – fogalmaz Kerekes Zoltán, aki szerint a több mint tíz gyerek közül hétnek az oktatását és ellátását az egyesület biztosítja.
Hiányzik a megnyugtató megoldás
Az adományok jelentős segítségnek bizonyulnak a két szórványkollégiumban lévő közel félszáz gyerek napi ellátásában, ruháztatásában, ilymódon csökken az e célra fordított kiadás, mely a két bentlakás esetében havi 2500–3200 lej között mozog. Bár adnak egyfajta biztonságot, nem jelentenek megnyugtató megoldást a számos más erdélyi szórványkollégiumhoz hasonlóan év elején rendszerint pénzhiánnyal küzdő Bástya Egyesület számára.
A magyar kormánynak a Bethlen Gábor Alapból biztosított normatív támogatása ugyanis márciusig rendszerint elfogy, év elején már csak a januári bérek és különböző illetékek kifizetésére futja, és az áprilisban várható újabb pályázati pénzig alternatív forrásokat kell keresni. Az átmeneti időszak a gyerekeket nem érinti, elsősorban az alkalmazottak látják kárát, mondja Kerekes Zoltán, aki szerint nem is lehet elvárni, hogy az összes kiadást a magyar kormány állja, a helyieknek is tenniük kell valamit saját érdekükben.
Mint meséli, a BGA erre a tanévre eredetileg 20 millió forintot utalt ki a vicei és magyardécsei magyar iskolák fennmaradását biztosítani hivatott Bástya Egyesület számára, az összeget a romániai béremelések miatt később újabb 3 millió forinttal egészítette ki. Ez elegendő is lenne a 27 millió forintos költségvetéssel rendelkező egyesület számára, hiszen a maradék 4 millió forintot rendszerint sikerül „összekalapozni”, ám idén végre megvásárolták a vicei bentlakás épületét, és az összekalapozott összegből annak fizették ki az első részletét. Elengedhetetlen a saját épület
A saját épület pedig elengedhetetlen a helyhiánnyal küzdő egyesület számára, mely a helyi gyerekek létszámának folyamatos csökkenése, illetve a környékbeli magyar iskolák megszűnése miatt kénytelen egyre több bentlakót befogadni és az ingatlant is ennek megfelelően fejleszteni. Pályázati pénzt pedig csak saját tulajdon bővítésére lehet igényelni, magyarázza az illetékes. „Növelni kellene a létszámot, mivel Vicében egyre kevesebb a gyerek” – mondja Kerekes Zoltán, aki szerint a Dsida Jenő Általános Iskolában évről évre nehezebb a két összevont elemi osztályt fenntartani, és örülnek, ha a különálló osztályokat legalább gimnáziumban sikerül hosszabb távon biztosítani.
A helyhiányt és a kiadásokat tetézi, hogy az egyesület a nyolcadik osztályt elvégző „véndiákokról” is gondoskodik, megfelelő szülői támogatás hiányában biztosítva továbbtanulásukat. A 15 fiatal között már egy egyetemista is van, aki a támogatásért cserében szociálismunkás-tanoncként az egyesület tevékenységét segíti, míg a középiskolások ellátásának biztosítását a befogadó oktatási intézmények segítségével oldják meg: Nagyenyeden a jól működő keresztszülőprogram, Gyulafehérváron a római katolikus egyház, míg Székelyudvarhelyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) segítsége révén. Alkalomadtán a véndiákok is Vicébe „járnak haza”, ugyanakkor az újonnan érkezőknek is szállást kell biztosítani, így egyre sürgősebb a bentlakás tervezett manzárdosítása, mely elé játszóteret is szeretnének a gyerekek számára, a fejlesztéseket pedig pályázati pénzből finanszíroznák.
Magyardécsén is építkeznek
Magyardécsén a helyi iskola oktatói által létrehozott Schola Alapítványban és az – egyébként Beszterce-Naszód megyében egyetlen magyar vezetésű – árpástói önkormányzatban leltek partnerre, amely felvállalta, hogy a községhez tartozó 5–8. osztályos décsei iskola emeletén 20–40 férőhelyes bentlakást alakít ki a máshonnan érkező gyerekek számára. A tervek szerint a cseresznyéjéről és gyümölcsöseiről híres településen tanuló 12 mezőségi és moldvai gyerek ősztől költözne át ide a jelenlegi bérelt épületből. Addig azonban még rengeteg a tennivaló, a mintegy kétmilliárd lejes beruházásba pedig lehetőségei szerint a Bástya Egyesület is próbál besegíteni. „Annyi pénzt soha nem fogunk kapni, hogy valamennyi tervünkre elég legyen. De az is nagyon fontos, hogy gondolnak ránk, próbálnak segíteni, ez már ad egy lelki pluszt. Úgy, ahogy most, karácsony tájékán is mindenki segíteni akart, remélem, hogy a többi problémánk is megoldódik” – adott hangot optimizmusának Kerekes Zoltán.
A magyar kormány nemzeti jelentőségű intézményként tartja számon a Bástya Egyesületet, amelyet 2006-ban alapítottak a vicei Dsida Jenő Általános Iskola oktatói azzal a céllal, hogy az egyre csökkenő gyereklétszámot moldvai csángó gyerekekkel gyarapítsák, biztosítva a tanintézet fennmaradását. Az egyesület tagjai évek óta visszajárnak a moldvai csángó falvakba, és főleg szegénysorú gyerekek magyar nyelven való taníttatását, ellátását, gyógykezelését, utaztatását vállalják. A pár száz lelkes településre a csángók szinte „hazamennek”, a vicei származású Gergely István (Tiszti) volt csíksomlyói plébános segítségével ugyanis korábban már több csángó család telepedett le itt.
A tízévnyi működés során a vicei szórványkollégium feladata lett az is, hogy magyar nyelvű oktatást biztosítson a Mellyes völgye, valamint a Bethlen és Szászlekence közötti térség bezárt tanintézetei miatt román iskolába kényszerülő magyar gyerekek számára. 2010 óta az egyesület a szórványmegye legnagyobb magyar településének számító Magyardécsére is kiterjesztette tevékenységét, ahol jövő szeptemberben adnák át az új szórványkollégiumot.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)
Nem várt gyakorisággal tért be az angyal az elmúlt napokban-hetekben a Bástya Egyesület által működtetett vicei és magyardécsei szórványkollégiumokba. Bár a karácsony tájékán megnövekedett adományozási kedv nem oldja meg a 43 mezőségi és csángó gyerek iskoláztatását és teljes ellátását biztosító civil szervezet problémáit, képviselőiben növeli a hitet, hogy van értelme a munkájuknak. „Annyi pénzt soha nem fogunk kapni, hogy az összes tervünkre elég legyen” – jegyezte meg a Krónikának a rendszerint anyagi problémákkal küszködő egyesület elnöke, Kerekes Zoltán.
Kanadától Kolozsvárig, Angliától Kozárvárig számos helyről kapott adományokat karácsonykor a Beszterce-Naszód megyében két szórványkollégiumot is működtető Bástya Egyesület. Kerekes Zoltán egyesületi elnök szerint meg is lepődtek a sok ajándék láttán, főleg, hogy idén először a környékbeli román közösség részéről is érkezett az angyal, de a Facebook közösségi portálon szerveződő bethleni csoporton kívül besztercei és szászlekencei vállalkozók is segítettek.
A bethleni adományozók képviselői a szórványkollégiumokban tett látogatás után el is kötelezték magukat az egyesület mellett, jelezve, hogy húsvétkor és jövő karácsonykor is visszatérnének a névre szóló csomagokkal, mesélte a Krónikának az elnök. „Nem is tudom, honnan szereztek tudomást rólunk, hiszen nem hirdettük, hogy segítséget várunk. De úgy tűnt, nagyra értékelik a munkánkat, megköszönték a látogatással kapott élményt, és jelezték, hogy a jövőben is segítenének” – adott hangot meglepetésének Kerekes Zoltán, aki szerint az alig hatszázalékos magyarsággal rendelkező észak-erdélyi megyében ritka, hogy a többségi közösség magyar gyerekeket támogasson. „Érezzék ők is, hogy karácsony van”
Természetesen megmaradtak a hagyományos adományozók is, Zabolai Sándor kozárvári református lelkipásztor és Bányai József kolozsvári ügyvéd idén is szervezett gyűjtést a vicei és magyardécsei bentlakók számára, ahogy a helyi, illetve környékbeli települések – Apanagyfalu, Magyarborzás, Tacs – magyar közösségei is adakoztak annak érdekében, hogy szebbé tegyék a többnyire szegény sorsú gyerekek karácsonyát. Míg előbbi településeken gyűjtést, utóbbin karácsony másodnapján jótékonysági bált szerveztek, annak a bevételét ajánlották fel a Bástya Egyesületnek, de a rendszeres támogató magyardécsei adventista közösség segítsége sem maradt el.
„Minden évben kapunk adományokat, de idén különösen sok érkezett. Volt, amit ki sem osztottunk, későbbi időpontra tartogatjuk” – mesélte Kerekes Zoltán. Az adományozók között akadt, aki tartós élelmiszerrel, befőttekkel, mások tisztálkodási és tisztítószerekkel segítettek, de a legtöbben gyümölcsöt és édességet, illetve életkorra és nemre való tekintettel összeállított, névre szóló „cipősdobozt” küldtek. De mindig hiánycikknek számító lábbeli is akadt a zsákokban, ahogy sokan pakoltak ruhaneműt is, utóbbit kiválogatják, a kisebb méretűekkel, illetve a felnőttruhákkal a szegény sorsú gyerekek családját segítik Mezőségen és Moldvában egyaránt. Idén főleg egy visai családnak jutott az adományokból – „érezzék ők is, hogy karácsony van” – fogalmaz Kerekes Zoltán, aki szerint a több mint tíz gyerek közül hétnek az oktatását és ellátását az egyesület biztosítja.
Hiányzik a megnyugtató megoldás
Az adományok jelentős segítségnek bizonyulnak a két szórványkollégiumban lévő közel félszáz gyerek napi ellátásában, ruháztatásában, ilymódon csökken az e célra fordított kiadás, mely a két bentlakás esetében havi 2500–3200 lej között mozog. Bár adnak egyfajta biztonságot, nem jelentenek megnyugtató megoldást a számos más erdélyi szórványkollégiumhoz hasonlóan év elején rendszerint pénzhiánnyal küzdő Bástya Egyesület számára.
A magyar kormánynak a Bethlen Gábor Alapból biztosított normatív támogatása ugyanis márciusig rendszerint elfogy, év elején már csak a januári bérek és különböző illetékek kifizetésére futja, és az áprilisban várható újabb pályázati pénzig alternatív forrásokat kell keresni. Az átmeneti időszak a gyerekeket nem érinti, elsősorban az alkalmazottak látják kárát, mondja Kerekes Zoltán, aki szerint nem is lehet elvárni, hogy az összes kiadást a magyar kormány állja, a helyieknek is tenniük kell valamit saját érdekükben.
Mint meséli, a BGA erre a tanévre eredetileg 20 millió forintot utalt ki a vicei és magyardécsei magyar iskolák fennmaradását biztosítani hivatott Bástya Egyesület számára, az összeget a romániai béremelések miatt később újabb 3 millió forinttal egészítette ki. Ez elegendő is lenne a 27 millió forintos költségvetéssel rendelkező egyesület számára, hiszen a maradék 4 millió forintot rendszerint sikerül „összekalapozni”, ám idén végre megvásárolták a vicei bentlakás épületét, és az összekalapozott összegből annak fizették ki az első részletét. Elengedhetetlen a saját épület
A saját épület pedig elengedhetetlen a helyhiánnyal küzdő egyesület számára, mely a helyi gyerekek létszámának folyamatos csökkenése, illetve a környékbeli magyar iskolák megszűnése miatt kénytelen egyre több bentlakót befogadni és az ingatlant is ennek megfelelően fejleszteni. Pályázati pénzt pedig csak saját tulajdon bővítésére lehet igényelni, magyarázza az illetékes. „Növelni kellene a létszámot, mivel Vicében egyre kevesebb a gyerek” – mondja Kerekes Zoltán, aki szerint a Dsida Jenő Általános Iskolában évről évre nehezebb a két összevont elemi osztályt fenntartani, és örülnek, ha a különálló osztályokat legalább gimnáziumban sikerül hosszabb távon biztosítani.
A helyhiányt és a kiadásokat tetézi, hogy az egyesület a nyolcadik osztályt elvégző „véndiákokról” is gondoskodik, megfelelő szülői támogatás hiányában biztosítva továbbtanulásukat. A 15 fiatal között már egy egyetemista is van, aki a támogatásért cserében szociálismunkás-tanoncként az egyesület tevékenységét segíti, míg a középiskolások ellátásának biztosítását a befogadó oktatási intézmények segítségével oldják meg: Nagyenyeden a jól működő keresztszülőprogram, Gyulafehérváron a római katolikus egyház, míg Székelyudvarhelyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) segítsége révén. Alkalomadtán a véndiákok is Vicébe „járnak haza”, ugyanakkor az újonnan érkezőknek is szállást kell biztosítani, így egyre sürgősebb a bentlakás tervezett manzárdosítása, mely elé játszóteret is szeretnének a gyerekek számára, a fejlesztéseket pedig pályázati pénzből finanszíroznák.
Magyardécsén is építkeznek
Magyardécsén a helyi iskola oktatói által létrehozott Schola Alapítványban és az – egyébként Beszterce-Naszód megyében egyetlen magyar vezetésű – árpástói önkormányzatban leltek partnerre, amely felvállalta, hogy a községhez tartozó 5–8. osztályos décsei iskola emeletén 20–40 férőhelyes bentlakást alakít ki a máshonnan érkező gyerekek számára. A tervek szerint a cseresznyéjéről és gyümölcsöseiről híres településen tanuló 12 mezőségi és moldvai gyerek ősztől költözne át ide a jelenlegi bérelt épületből. Addig azonban még rengeteg a tennivaló, a mintegy kétmilliárd lejes beruházásba pedig lehetőségei szerint a Bástya Egyesület is próbál besegíteni. „Annyi pénzt soha nem fogunk kapni, hogy valamennyi tervünkre elég legyen. De az is nagyon fontos, hogy gondolnak ránk, próbálnak segíteni, ez már ad egy lelki pluszt. Úgy, ahogy most, karácsony tájékán is mindenki segíteni akart, remélem, hogy a többi problémánk is megoldódik” – adott hangot optimizmusának Kerekes Zoltán.
A magyar kormány nemzeti jelentőségű intézményként tartja számon a Bástya Egyesületet, amelyet 2006-ban alapítottak a vicei Dsida Jenő Általános Iskola oktatói azzal a céllal, hogy az egyre csökkenő gyereklétszámot moldvai csángó gyerekekkel gyarapítsák, biztosítva a tanintézet fennmaradását. Az egyesület tagjai évek óta visszajárnak a moldvai csángó falvakba, és főleg szegénysorú gyerekek magyar nyelven való taníttatását, ellátását, gyógykezelését, utaztatását vállalják. A pár száz lelkes településre a csángók szinte „hazamennek”, a vicei származású Gergely István (Tiszti) volt csíksomlyói plébános segítségével ugyanis korábban már több csángó család telepedett le itt.
A tízévnyi működés során a vicei szórványkollégium feladata lett az is, hogy magyar nyelvű oktatást biztosítson a Mellyes völgye, valamint a Bethlen és Szászlekence közötti térség bezárt tanintézetei miatt román iskolába kényszerülő magyar gyerekek számára. 2010 óta az egyesület a szórványmegye legnagyobb magyar településének számító Magyardécsére is kiterjesztette tevékenységét, ahol jövő szeptemberben adnák át az új szórványkollégiumot.
Pap Melinda Krónika (Kolozsvár)
2017. január 4.
Két muzeális értékű könyv
500 éves a reformáció
Az alábbiakban két olyan muzeális értékű könyvet mutatunk be, amelyek a Gecse utcai (kistemplomi) gyülekezet megőrzésében vannak, ám a tíz marosvásárhelyi református gyülekezet közös kincsét és büszkeségét jelentik.
Az Öreg Graduál (1636)
Graduálnak nevezzük azokat a protestáns énekgyűjteményeket, amelyek a lelkész, a kántor és a kórus által énekelt gregorián szertartási énekeket tartalmazzák. Tehát nem a mai gyülekezeti énekeskönyveinkhez hasonló, hanem szertartási énekeskönyvek, melynek helye általában a templom központi részén elhelyezett, a kántor által használt pulpitus, az úgynevezett éneklőszék volt (amilyen a Vártemplomban is megőrződött). A protestáns gyülekezetekben a 18. századig énekelték ezeket a magyar gregorián szertartási énekeket, míg aztán a református egyházban addig nem használt orgona a 18. század második felétől megváltoztatta a gyülekezeti éneklést, és a graduálok használaton kívül kerültek. A kalotaszegiBánffyhunyadé az egyetlen olyan református gyülekezet, ahol a mai napig éneklik a nagypénteki passiót: az Öreg Graduál Máté passiójának egy rövidített változatát.
A reformációt követően a magyar nyelvű graduálok többnyire kéziratos formában terjedtek. A sorozatos másolás azonban az énekanyag megromlásához vezetett, ezért az Öreg Graduál előszavában a következőket olvassuk: „egyik exemplárból másokba való sokszori által meg által írattatások miatt közéjük sok tapasztalható fogyatkozások elegyedtek, az exemplárok is egymással sokban nem egyeztek, mert az énekek egyben sokkal többek s különbek voltak, mint másban.” Ezeket a hibákat szerette volna kiküszöbölni az a graduál, amit Keserűi Dajka János püspök és Geleji Katona István udvari lelkész „iminnen-amonnan bekéretett graduálokból” állított össze, Bethlen Gábor támogatásával, hogy az mintagraduálként szolgáljon.
Ennek a kéziratos graduálnak a kiegészítését és sajtó alá rendezését Geleji Katona István immár püspökként fejezte be. Kinyomtatására 1632–36 között került sor a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában, I. Rákóczi György fejedelem bőkezű támogatásával, aki szívügyének tekintette a könyv megjelentetését. A közel nyolcszáz oldalas graduál két részből áll: az elsőben az egyházi év ünnepeinek énekei, a másodikban zsoltárok és más énekek találhatók, nem öt-, hanem négyvonalas kottákkal.
A graduál létrejöttét az előszó így foglalja össze:
„KESERŰI DAJKA JÁNOSNAK
ÉS
GELEJI KATONA ISTVÁNNAK,
ERDÉLY ORSZÁGÁBAN LEVŐ MAGYAR
Keresztyén Reformata Ecclesiáknak
Püspökinek, és az GYULA-
FEIRVARINAK Lelki Pásztorinak
fáradtságos munkájok által.
És elsőben... BETHLEN GÁBOR Fejedelem Urunknak... gondviseléséből ez itt való
FEIRVARI Ecclesiabéli szolgálatra kézzel, nagy öreg bötükkel le íratott. S-most immár... RÁKÓCI GYÖRGY Fejedelmünknek keresztyéni szorgalmatoskodásából,... még az írottnál is sokkal tellyessebben
és tisztábban ki nyomtattatott.
GYULA FEIR-VARATT
MDCXXXVI. ESZTENDŐBEN”
Rákóczi Györgynek a graduállal kapcsolatos ügybuzgalmát tanúsítja az is, hogy a kétszáz példányban kinyomtatott graduál minden egyes példányát a fejedelem aláírta, beírta jelmondatát (Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei – Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. – Róm 9,16) és azt, hogy melyik gyülekezetnek szánták (pl.: Maros vasarheli ecclesiaje).
Az Öreg Graduál kétszáz példányából huszonegy maradt fenn: tizenöt darab könyvtárakban, a többi gyülekezetek tulajdonában. A mi graduálunk az egyik legteljesebb és legjobb állapotban megőrzött példány. Jelenlegi kötése Szentgyörgyi Mihály compactor (könyvkötő) munkája 1710-ből. A kötést díszítő ezüst köldökvereteket, sarkokat és kapcsokat Lakatos Jeremiás helybeli ötvös készítette 1637-ben – tehát minden bizonnyal a graduál első kötéséről származnak. A kötet üres lapjai több latin és magyar nyelvű kéziratos bejegyzést (köztük a Vártemplom és a Kistemplom kántorainak névsorát) tartalmaznak. Ezek közül az előzéklapra lejegyzett, az 1710-es újrakötés alkalmával írt versből idézünk:
Dállayi György Deák már sokat énekölt
Ebbül, mellyért gyakrann jó Reggel föl-is költ,
Cantori Tisztibenn sok jó idő is tölt
Mostis megh szolgállja VÁROS mit réá költ.
Tiéd légyen míg élsz a szép CANTORIA’.
Tenéked ajánlja szent CURATORIA.
Torkodis ne légyen rekedező soha
Mígh élsz. Holtod utánn Menybenn a KORONA.
A Váradi Biblia (1660–1661)
A Váradi Biblia a harmadik olyan bibliakiadásunk, amely azzal a céllal készült, hogy a Károli Gáspár által készített fordítás revíziója legyen. A Köleséri Sámuelnagyváradi teológiaprofesszor által javított és lapszéli jegyzetekkel ellátott szöveg kiadásának előkészületei I. Rákóczi György fejedelem támogatásával kezdődhettek el. A kiadás költségeit, Rákóczi mellett, Rhédey Ferenc és Barcsay Ákos fejedelmek, Gyulay Ferenc váradi kapitány és főleg Bethlen István viselték (végrendeletében ezer tallért hagyott e célra).
Nagyváradon, Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában kezdték meg a nyomtatást 1657-ben, tízezer példányban. Az Újszövetség nyomtatása 1660-ra el is készült. A munkát azonban 1660-ban félbeszakította Ali pasa seregének ostroma. A 45.000 főből álló török sereg július 14-én vette ostrom alá a 850 fő által védett várat. Augusztus 27-én (46 napos ostrom után) az árulással is gyengített, reménytelen helyzetben levő vár védői kapituláltak. A vár feladásának egyik feltétele az volt, hogy a Biblia már kinyomtatott példányait, a nyomtatáshoz szükséges papírt és a nyomdai felszerelést a törökök épségben kiengedik a várból: „Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyeken typographia s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahoz tartozó sok tallér érő papiros... értetnek vala...) kezekhez adatván szabadosan birassanak.”
A törökök állták szavukat, és a feladott várat prédáló janicsárok ellen is őrséggel védték a nyomdát. Augusztus 29-ének hajnalán a török lovasság kettős sorfala által biztosított védők kivonultak a várból. A súlyos veszteségek dacára is több tízezer fős török sereg döbbenten nézte a várból kivonuló, nőkön és gyermekeken kívül alig háromszáz maradék várvédőt.
A Biblia kinyomtatott és szekerekre rakott példányai közül a Debrecenbe küldött négyezer példány odaveszett. Kolozsvárra hatezer példány érkezett meg, és ott, az újonnan felállított nyomdában fejezték be a nyomtatást 1661-ben. A hatezer Biblia néhány év alatt elfogyott, noha az ára magas volt: 10-12 forint (két ökör ára).
A Váradi Biblia előszavában Szenci Kertész Ábrahám a következőket írta: „Arra kellene minden szent buzgósággal igyekeznünk, hogy mentül tisztább és hibátlanabb Biblia jönne szemünk eleibe és forgana kezűnkben, tudván hogy ez egy kiváltképpen való fegyverünk minden mi lelki ellenségeink ellen”.
A nemes szándék – hála a tudós professzornak és a kiváló, tudományosan is képzett nyomdásznak, a bőkezű patrónusoknak és a vár hős védőinek – megvalósulhatott. A Váradi Biblia azóta is az egyik legmagasabb teológiai, nyelvi és nyomdai minőséget képviselő bibliakiadásunk.
A Váradi Bibliának mintegy kétszáz példánya maradt fenn gyülekezetek, könyvtárak és magánszemélyek tulajdonában. A mi példányunk aranyozott ezüst kapcsokkal ellátott, fatáblás, aranyozott bőrkötése 1764-ben készült Kolozsváron.
Lakatos Péter lelkipásztor
Népújság (Marosvásárhely)
500 éves a reformáció
Az alábbiakban két olyan muzeális értékű könyvet mutatunk be, amelyek a Gecse utcai (kistemplomi) gyülekezet megőrzésében vannak, ám a tíz marosvásárhelyi református gyülekezet közös kincsét és büszkeségét jelentik.
Az Öreg Graduál (1636)
Graduálnak nevezzük azokat a protestáns énekgyűjteményeket, amelyek a lelkész, a kántor és a kórus által énekelt gregorián szertartási énekeket tartalmazzák. Tehát nem a mai gyülekezeti énekeskönyveinkhez hasonló, hanem szertartási énekeskönyvek, melynek helye általában a templom központi részén elhelyezett, a kántor által használt pulpitus, az úgynevezett éneklőszék volt (amilyen a Vártemplomban is megőrződött). A protestáns gyülekezetekben a 18. századig énekelték ezeket a magyar gregorián szertartási énekeket, míg aztán a református egyházban addig nem használt orgona a 18. század második felétől megváltoztatta a gyülekezeti éneklést, és a graduálok használaton kívül kerültek. A kalotaszegiBánffyhunyadé az egyetlen olyan református gyülekezet, ahol a mai napig éneklik a nagypénteki passiót: az Öreg Graduál Máté passiójának egy rövidített változatát.
A reformációt követően a magyar nyelvű graduálok többnyire kéziratos formában terjedtek. A sorozatos másolás azonban az énekanyag megromlásához vezetett, ezért az Öreg Graduál előszavában a következőket olvassuk: „egyik exemplárból másokba való sokszori által meg által írattatások miatt közéjük sok tapasztalható fogyatkozások elegyedtek, az exemplárok is egymással sokban nem egyeztek, mert az énekek egyben sokkal többek s különbek voltak, mint másban.” Ezeket a hibákat szerette volna kiküszöbölni az a graduál, amit Keserűi Dajka János püspök és Geleji Katona István udvari lelkész „iminnen-amonnan bekéretett graduálokból” állított össze, Bethlen Gábor támogatásával, hogy az mintagraduálként szolgáljon.
Ennek a kéziratos graduálnak a kiegészítését és sajtó alá rendezését Geleji Katona István immár püspökként fejezte be. Kinyomtatására 1632–36 között került sor a gyulafehérvári fejedelmi nyomdában, I. Rákóczi György fejedelem bőkezű támogatásával, aki szívügyének tekintette a könyv megjelentetését. A közel nyolcszáz oldalas graduál két részből áll: az elsőben az egyházi év ünnepeinek énekei, a másodikban zsoltárok és más énekek találhatók, nem öt-, hanem négyvonalas kottákkal.
A graduál létrejöttét az előszó így foglalja össze:
„KESERŰI DAJKA JÁNOSNAK
ÉS
GELEJI KATONA ISTVÁNNAK,
ERDÉLY ORSZÁGÁBAN LEVŐ MAGYAR
Keresztyén Reformata Ecclesiáknak
Püspökinek, és az GYULA-
FEIRVARINAK Lelki Pásztorinak
fáradtságos munkájok által.
És elsőben... BETHLEN GÁBOR Fejedelem Urunknak... gondviseléséből ez itt való
FEIRVARI Ecclesiabéli szolgálatra kézzel, nagy öreg bötükkel le íratott. S-most immár... RÁKÓCI GYÖRGY Fejedelmünknek keresztyéni szorgalmatoskodásából,... még az írottnál is sokkal tellyessebben
és tisztábban ki nyomtattatott.
GYULA FEIR-VARATT
MDCXXXVI. ESZTENDŐBEN”
Rákóczi Györgynek a graduállal kapcsolatos ügybuzgalmát tanúsítja az is, hogy a kétszáz példányban kinyomtatott graduál minden egyes példányát a fejedelem aláírta, beírta jelmondatát (Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei – Nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené. – Róm 9,16) és azt, hogy melyik gyülekezetnek szánták (pl.: Maros vasarheli ecclesiaje).
Az Öreg Graduál kétszáz példányából huszonegy maradt fenn: tizenöt darab könyvtárakban, a többi gyülekezetek tulajdonában. A mi graduálunk az egyik legteljesebb és legjobb állapotban megőrzött példány. Jelenlegi kötése Szentgyörgyi Mihály compactor (könyvkötő) munkája 1710-ből. A kötést díszítő ezüst köldökvereteket, sarkokat és kapcsokat Lakatos Jeremiás helybeli ötvös készítette 1637-ben – tehát minden bizonnyal a graduál első kötéséről származnak. A kötet üres lapjai több latin és magyar nyelvű kéziratos bejegyzést (köztük a Vártemplom és a Kistemplom kántorainak névsorát) tartalmaznak. Ezek közül az előzéklapra lejegyzett, az 1710-es újrakötés alkalmával írt versből idézünk:
Dállayi György Deák már sokat énekölt
Ebbül, mellyért gyakrann jó Reggel föl-is költ,
Cantori Tisztibenn sok jó idő is tölt
Mostis megh szolgállja VÁROS mit réá költ.
Tiéd légyen míg élsz a szép CANTORIA’.
Tenéked ajánlja szent CURATORIA.
Torkodis ne légyen rekedező soha
Mígh élsz. Holtod utánn Menybenn a KORONA.
A Váradi Biblia (1660–1661)
A Váradi Biblia a harmadik olyan bibliakiadásunk, amely azzal a céllal készült, hogy a Károli Gáspár által készített fordítás revíziója legyen. A Köleséri Sámuelnagyváradi teológiaprofesszor által javított és lapszéli jegyzetekkel ellátott szöveg kiadásának előkészületei I. Rákóczi György fejedelem támogatásával kezdődhettek el. A kiadás költségeit, Rákóczi mellett, Rhédey Ferenc és Barcsay Ákos fejedelmek, Gyulay Ferenc váradi kapitány és főleg Bethlen István viselték (végrendeletében ezer tallért hagyott e célra).
Nagyváradon, Szenci Kertész Ábrahám nyomdájában kezdték meg a nyomtatást 1657-ben, tízezer példányban. Az Újszövetség nyomtatása 1660-ra el is készült. A munkát azonban 1660-ban félbeszakította Ali pasa seregének ostroma. A 45.000 főből álló török sereg július 14-én vette ostrom alá a 850 fő által védett várat. Augusztus 27-én (46 napos ostrom után) az árulással is gyengített, reménytelen helyzetben levő vár védői kapituláltak. A vár feladásának egyik feltétele az volt, hogy a Biblia már kinyomtatott példányait, a nyomtatáshoz szükséges papírt és a nyomdai felszerelést a törökök épségben kiengedik a várból: „Az oskolához, szent egyházhoz tartozó minden dolgok, könyvek, minden eszközök (mellyeken typographia s a végeződésben levő bibliai exemplárok, ahoz tartozó sok tallér érő papiros... értetnek vala...) kezekhez adatván szabadosan birassanak.”
A törökök állták szavukat, és a feladott várat prédáló janicsárok ellen is őrséggel védték a nyomdát. Augusztus 29-ének hajnalán a török lovasság kettős sorfala által biztosított védők kivonultak a várból. A súlyos veszteségek dacára is több tízezer fős török sereg döbbenten nézte a várból kivonuló, nőkön és gyermekeken kívül alig háromszáz maradék várvédőt.
A Biblia kinyomtatott és szekerekre rakott példányai közül a Debrecenbe küldött négyezer példány odaveszett. Kolozsvárra hatezer példány érkezett meg, és ott, az újonnan felállított nyomdában fejezték be a nyomtatást 1661-ben. A hatezer Biblia néhány év alatt elfogyott, noha az ára magas volt: 10-12 forint (két ökör ára).
A Váradi Biblia előszavában Szenci Kertész Ábrahám a következőket írta: „Arra kellene minden szent buzgósággal igyekeznünk, hogy mentül tisztább és hibátlanabb Biblia jönne szemünk eleibe és forgana kezűnkben, tudván hogy ez egy kiváltképpen való fegyverünk minden mi lelki ellenségeink ellen”.
A nemes szándék – hála a tudós professzornak és a kiváló, tudományosan is képzett nyomdásznak, a bőkezű patrónusoknak és a vár hős védőinek – megvalósulhatott. A Váradi Biblia azóta is az egyik legmagasabb teológiai, nyelvi és nyomdai minőséget képviselő bibliakiadásunk.
A Váradi Bibliának mintegy kétszáz példánya maradt fenn gyülekezetek, könyvtárak és magánszemélyek tulajdonában. A mi példányunk aranyozott ezüst kapcsokkal ellátott, fatáblás, aranyozott bőrkötése 1764-ben készült Kolozsváron.
Lakatos Péter lelkipásztor
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 6.
Világháborús emlékművek felújítása
A Bethlen Gábor AlapkezelőZrt. a külhoni településeken felállított első világháborús emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállítása érdekében írt ki pályázatot, amelynek felhívását az alapkezelő internetes oldalán tették közzé.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta: 500 ezer és kétmillió forint közötti összegre lehet pályázni. A pályázók önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, történelmi egyházak, egyházközösségek, civil szervezetek, állami intézmények lehetnek, pályázataikat az államtitkár ismertetése szerint 2017. február 15. és március 17. között nyújthatják be. A támogatott programnak vagy projektnek legkésőbb 2018. március végéig kell megvalósulnia, a pályázatot emlékművek helyreállítására, felújítására, az emlékmű megközelíthetőségének biztosítására, műemléknek minősülő emlékhely felújításához tervdokumentáció készítésére lehet benyújtani. A bgazrt.hu oldalon közzétett pályázat szerint a teljes támogatási keretösszeg 186 millió forint.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Bethlen Gábor AlapkezelőZrt. a külhoni településeken felállított első világháborús emlékművek rendbetétele, felújítása, helyreállítása érdekében írt ki pályázatot, amelynek felhívását az alapkezelő internetes oldalán tették közzé.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára azt mondta: 500 ezer és kétmillió forint közötti összegre lehet pályázni. A pályázók önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, történelmi egyházak, egyházközösségek, civil szervezetek, állami intézmények lehetnek, pályázataikat az államtitkár ismertetése szerint 2017. február 15. és március 17. között nyújthatják be. A támogatott programnak vagy projektnek legkésőbb 2018. március végéig kell megvalósulnia, a pályázatot emlékművek helyreállítására, felújítására, az emlékmű megközelíthetőségének biztosítására, műemléknek minősülő emlékhely felújításához tervdokumentáció készítésére lehet benyújtani. A bgazrt.hu oldalon közzétett pályázat szerint a teljes támogatási keretösszeg 186 millió forint.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 7.
Nagy Miklós Kund: a szívem már régóta vásárhelyi
Hosszú lenne sorolni, mennyi műfajban van otthon, de ragaszkodik az újságíró szakmához, ezt tekinti hivatásának. Azt vallja, hogy interjúiban kérdéseivel maga is benne van. A publicisztikáiba pedig egy kis irodalmat is be tud csempészni. Az értekező prózát, az esszé műfaját szereti legjobban.
Nagyenyeden a nagyhírű Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1961-ben, majd Marosvásárhelyen a Tanárképző főiskolán diplomázott román-magyar szakon. Később magyar-francia szakos diplomát is szerzett a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen.
Pályáját falusi pedagógusként kezdte, majd a Marosvásárhelyi Rádióban művészeti műsorokat szerkesztett, majd a rádió megszüntetéséig, kulturális osztályvezető volt. Később a Vörös Zászló megyei napilapnál szerkesztőként dolgozott, itt érte a rendszerváltás, amikor a szerkesztőség megalapította a Népújságot, ennek művészeti mellékletét, a Múzsát negyedszázada szerkeszti. Tanított a színiakadémián és a Sapientián is több évig, több mint húsz képzőművészeti könyvet írt, számos portrékötete született, de írt rádiókabarét és dalszövegeket is. Színházi, irodalmi kritikái, képzőművészetről szóló cikkei megszámlálhatatlanok, hétről hétre nyit meg kiállításokat, és házigazdája kulturális rendezvényeknek. Számos elismerés és díj tulajdonosa, legutóbbi kitüntetése a Bernády-emlékplakett. Nagy Miklós Kunddal életútja történéseiből szemezgettünk.
– Önt a Mikulás hozta ’43-ban, a háború kellős közepén, a II. Bécsi döntés akkoriban rendesen belekavart az erdélyiek életébe. Az önökét érintették-e az akkori események?
– Én Dél-Erdélyben születtem, ezt a részt nem csatolták vissza az anyaországhoz. Nagyenyed a Bethlen Kollégiummal egyik magyar központja volt a régiónak, ott próbálták őrizni a magyar kultúrát és az identitást. Az enyedi szellemi erő minket meghatározott. Édesapám a város fontos magyar emberének számított. Születésem idején heteken át katonai munkaszolgálatosként a Szebeni-havasokban volt, majd hónapokat töltött a zsilvásári lágerben, amikor végre hazajött, féltem tőle. „Menj el, bácsi!”– mondtam neki. Nem lévén itthon, az anyakönyvbe Nicolaeként jegyeztek be, a Kundot Cundnak írta a hivatalnok. Így a nevem csak a publikációimban és a magyar állampolgársági igazolványomban szerepel magyarul.
– Édesapja azért került lágerbe, mert az akkori rendbe nem jól illeszkedett?
– A világháború vége felé „túszként” gyűjtötték oda a jeles magyarokat. Ő harcos ügyvéd volt. Magna cum laude eredménnyel végzett a román nyelvű egyetemen, megbecsült szakmai hírnevet szerzett magának, Bukarestbe is hívták románokat védeni. Rázós, veszélyes ügyekhez kérték föl őt magyarok is, románok is. Nagyszüleim tekintélyes polgárok voltak. Dédnagyapám kétszer is volt a Bethlen Kollégium rektor professzora. Aztán az ötvenes években édesapám összekülönbözött egy ügyésszel, egy tárgyaláson azt találta mondani, azért bántják védencét, mert az magyar – ekkor rágalmazási pert akasztottak a nyakába, és börtönbe került. Szabadulása után nem praktizálhatott, jogtanácsosként tudott nagy nehezen elhelyezkedni, csak jóval később rehabilitálták. Sok gondunk volt, de ettől függetlenül szép volt a gyermekkorunk, így éreztük ezt a bátyámmal együtt. Jómagam rengeteget olvastam, fociztam, sportoltam, korán megismerkedtem a művészettel, a családban is volt festőművész, zenészek is, ez előnyös volt később a pályám alakulásánál. Viszont nagy hátrányt jelentett a származásom.
– Gondolom valamilyen humán szakon szeretett volna továbbtanulni, a nagyhírű Bethlen Gábor Kollégiumban eltöltött évek után.
– A kérdés az volt, hogy ezzel a származással egyáltalán hova vehetnek fel? Végül Marosvásárhelyre a pedagógiai főiskolára sikerült bejutnom, ahol szerencsémre kiváló tanárokra leltem. Sokan kényszerből választottuk ezt a főiskolát, de nagyon jó évfolyam sikeredett.Többekből lett közülünk író, újságíró, szerkesztő. Évfolyamelsőként végeztem, majd egy nyárádmenti faluba, Szentgericére kerültem román szakos tanárnak.
– Nem volt ellenállás önben a román nyelv iránt?
– Enyeden jól megtanultam románul. Akkor már vegyes lakosság volt ott, mi, gyerekek hamar barátkoztunk. Az egyik szomszédunk román volt, a másik szász. Sajnos a szászok is többnyire magyarul beszéltek, nem tanulhattam meg tőlük németül.
– Hogy ízlett a falusi élet a polgári neveltetésű fiatalembernek?
– Szentgericéről tudni kell, hogy hagyományőrző falu. Az üveges táncáról is híres, folklórban gazdag település. A tanárkodás nem volt fő életcélom, újságíró szerettem volna lenni. Talán nem véletlen, hogy Szentgericén egy kollégával együtt iskolarádiót csináltunk. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha a vásárhelyi rádióhoz kerülhetek. Aztán volt egy versenyvizsga, amire a falumból vittem anyagot. Fölvettek, három évig folklórműsort szerkesztettem, ami nagyon jó iskola volt számomra. Az egész Székelyföldet bejárhattam. Hályogkovácsként kezdtem, de aztán olyan zeneszerző tanácsadóim lettek, mint például Szabó Csaba vagy Birtalan József. Közben a főnökeim látták, hogy más műfajok is érdekelnek, később megkaptam a rádió irodalmi és művészeti műsorát, majd én lettem a kétnyelvű rádió kulturális osztályának vezetője. De továbbra is szerkeszteni, riportereskedni szerettem a legjobban. A Rádiószínház, a Vers mindenkinek, a portréműsorok voltak a kedvenceim, de miután annyira kevesen foglalkoztak képzőművészettel, beleástam magam abba is. Akkoriban Vásárhely volt a magyar képzőművészeti élet egyik legfontosabb központja. Bekerültem a művészeti nyüzsgésbe, a művészek barátsággal fogadtak, bevezettek műhelytitkaikba, és annyi mindent megtanultam tőlük, hogy később húszegynéhány képzőművészeti könyvet is tudtam írni.
– A politika mennyire szabott határokat akkoriban a műsoroknak?
– Elég hamar meg kellett tanulnom, mi a hatalom és a diktatúra. De a kultúra valahogy a legkeményebb időkben is kicsit szabadabban mozoghatott. Amikor szigorúan próbálták tiltani, hogy az erdélyi magyarság különböző központjai tartsák egymással a kapcsolatot – nehogy erősödjön a magyar egység –, akkor mi kitaláltunk olyan műsorokat, amelyek jellegükből adódóan ez ellen hatottak. Ilyen volt például a Megy a magnó vándorútra című műsor, egy országos interjúfolyam, amelyben stafétaszerűen küldte a szerkesztőt egyik alany a másikhoz. Kós KárolytólSzabó T. Attiláig, Fülöp Antal AndortólBalázs Péterig, Szilágyi DomokostólLászlóffy Aladárig, Harag GyörgytőlSzékely Jánosig több száz fontos embert felkerestünk. Voltak tiltólisták, amelyek valahogy elkerülték a rádiót, ezt is ki tudtuk használni. Például a költő Bartis Ferencet mi szólaltattuk meg először, miután kiengedték a börtönből. Aztán egyszer csak egyik pillanatról a másikra megszüntették a Marosvásárhelyi Rádiót.
– A ’89-es események a Vörös Zászló nevű megyei napilap szerkesztőjeként érték önt, milyen volt átállni egy demokratikus vágányra, hogyan emlékszik erre?
– Izgalmas volt a feladat, hogy egyik pillanatról a másikra létrehozhatunk egy újságot. Ezért se mentem vissza végleg a rádióhoz. Nagy kihívás volt, hisz addig soha nem volt szabad sajtó. Hirtelen új nevet is kellett találni a lapnak.
– Akkor született a Népújság?
– Igen. És az új lapba én írtam a vezércikket. Bár akkor véglegesen még nem dőlt el, hogy úgymond győztünk-e, de az eufória minket se került el, felvállaltuk, hogy megcsináljuk a lapot. Közben a tévét is figyeltük, emlékszem, izgalmas volt éjjel a nyomdában, de igazi forradalmi hangulat volt. Az első napok tényleg rendkívüli elégtételt nyújtottak, hihetetlen érdeklődés volt az újság iránt. Napokig tízezrekkel kellett növelnünk a példányszámot, percek alatt elfogyott.
– Huszonöt éve szerkeszti a Múzsát, az újságírás, rádiózás, tévézés, könyvek írása folyamatosan együtt voltak az életében, ma is kulturális rendezvények állandó szereplője. Hogyan fért bele mindez az idejébe, hogy közben a család sem szenvedett hiányt?
– Ahhoz, hogy ennyi mindent csináljak, az kellett, hogy a feleségem nagyon sok dolgot átvállaljon. A családban most is ő a „főrendező”, a szervező, a hivatalos ügyeket is ő intézi. Nagyon szereti az irodalmat, sokszor, amit én szeretnék olvasni, azt ő szerzi meg elsőként, és hamarabb olvassa el, mint én. A lányaim régen panaszkodtak, hogy sosem látnak, mert „terepre megyek”, vagy tanulok. Volt idő ugyanis, mikor bejártam a kolozsvári egyetemre, egy-egy vizsgára repülővel mentem, utána autóstoppal jöttem haza. Azóta sok idő telt el, a nagyobbik lányunk most Budapesten él, informatikusként dolgozik, a kisebbik Dániába ment férjhez, ott van két unokánk, akik a dán mellett a magyart is szépen beszélik.
– Múlt évben ön kapta a Bernády-emlékplakettet, nehezen lehetne összefoglalni, mi mindennel érdemelte ki. Ezek szerint a város becsüli a munkáját. Ön milyen érzéseket táplál Vásárhely iránt?
– Mikor rákérdeznek, hová való vagyok, azt mondom, nagyenyedi, de a szívem már régóta vásárhelyi. Ennek a városnak nem csak a vonzó, de a megtartó ereje is nagy. A leglelkesebb lokálpatrióták, a legfontosabb emberek nagy százaléka nem itt született, hanem vásárhelyivé lett. Nagy hagyományú központja ez a magyaroknak, mindig volt egy olyan polgári magja e városnak, ami az értékeket képes volt megtartani, és tovább is tudta adni. Sokan mennek el innen, de aki marad, az igyekszik ezt teljes erőből tenni. Ebben a pillanatban is, amikor megint annyi kétség van az emberekben. Hiszem, hogy ez a város még sokáig tudja őrizni az arcát és a magyarságát.
Pacsika Emília
Székelyhon.ro
Hosszú lenne sorolni, mennyi műfajban van otthon, de ragaszkodik az újságíró szakmához, ezt tekinti hivatásának. Azt vallja, hogy interjúiban kérdéseivel maga is benne van. A publicisztikáiba pedig egy kis irodalmat is be tud csempészni. Az értekező prózát, az esszé műfaját szereti legjobban.
Nagyenyeden a nagyhírű Bethlen Gábor Kollégiumban érettségizett 1961-ben, majd Marosvásárhelyen a Tanárképző főiskolán diplomázott román-magyar szakon. Később magyar-francia szakos diplomát is szerzett a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetemen.
Pályáját falusi pedagógusként kezdte, majd a Marosvásárhelyi Rádióban művészeti műsorokat szerkesztett, majd a rádió megszüntetéséig, kulturális osztályvezető volt. Később a Vörös Zászló megyei napilapnál szerkesztőként dolgozott, itt érte a rendszerváltás, amikor a szerkesztőség megalapította a Népújságot, ennek művészeti mellékletét, a Múzsát negyedszázada szerkeszti. Tanított a színiakadémián és a Sapientián is több évig, több mint húsz képzőművészeti könyvet írt, számos portrékötete született, de írt rádiókabarét és dalszövegeket is. Színházi, irodalmi kritikái, képzőművészetről szóló cikkei megszámlálhatatlanok, hétről hétre nyit meg kiállításokat, és házigazdája kulturális rendezvényeknek. Számos elismerés és díj tulajdonosa, legutóbbi kitüntetése a Bernády-emlékplakett. Nagy Miklós Kunddal életútja történéseiből szemezgettünk.
– Önt a Mikulás hozta ’43-ban, a háború kellős közepén, a II. Bécsi döntés akkoriban rendesen belekavart az erdélyiek életébe. Az önökét érintették-e az akkori események?
– Én Dél-Erdélyben születtem, ezt a részt nem csatolták vissza az anyaországhoz. Nagyenyed a Bethlen Kollégiummal egyik magyar központja volt a régiónak, ott próbálták őrizni a magyar kultúrát és az identitást. Az enyedi szellemi erő minket meghatározott. Édesapám a város fontos magyar emberének számított. Születésem idején heteken át katonai munkaszolgálatosként a Szebeni-havasokban volt, majd hónapokat töltött a zsilvásári lágerben, amikor végre hazajött, féltem tőle. „Menj el, bácsi!”– mondtam neki. Nem lévén itthon, az anyakönyvbe Nicolaeként jegyeztek be, a Kundot Cundnak írta a hivatalnok. Így a nevem csak a publikációimban és a magyar állampolgársági igazolványomban szerepel magyarul.
– Édesapja azért került lágerbe, mert az akkori rendbe nem jól illeszkedett?
– A világháború vége felé „túszként” gyűjtötték oda a jeles magyarokat. Ő harcos ügyvéd volt. Magna cum laude eredménnyel végzett a román nyelvű egyetemen, megbecsült szakmai hírnevet szerzett magának, Bukarestbe is hívták románokat védeni. Rázós, veszélyes ügyekhez kérték föl őt magyarok is, románok is. Nagyszüleim tekintélyes polgárok voltak. Dédnagyapám kétszer is volt a Bethlen Kollégium rektor professzora. Aztán az ötvenes években édesapám összekülönbözött egy ügyésszel, egy tárgyaláson azt találta mondani, azért bántják védencét, mert az magyar – ekkor rágalmazási pert akasztottak a nyakába, és börtönbe került. Szabadulása után nem praktizálhatott, jogtanácsosként tudott nagy nehezen elhelyezkedni, csak jóval később rehabilitálták. Sok gondunk volt, de ettől függetlenül szép volt a gyermekkorunk, így éreztük ezt a bátyámmal együtt. Jómagam rengeteget olvastam, fociztam, sportoltam, korán megismerkedtem a művészettel, a családban is volt festőművész, zenészek is, ez előnyös volt később a pályám alakulásánál. Viszont nagy hátrányt jelentett a származásom.
– Gondolom valamilyen humán szakon szeretett volna továbbtanulni, a nagyhírű Bethlen Gábor Kollégiumban eltöltött évek után.
– A kérdés az volt, hogy ezzel a származással egyáltalán hova vehetnek fel? Végül Marosvásárhelyre a pedagógiai főiskolára sikerült bejutnom, ahol szerencsémre kiváló tanárokra leltem. Sokan kényszerből választottuk ezt a főiskolát, de nagyon jó évfolyam sikeredett.Többekből lett közülünk író, újságíró, szerkesztő. Évfolyamelsőként végeztem, majd egy nyárádmenti faluba, Szentgericére kerültem román szakos tanárnak.
– Nem volt ellenállás önben a román nyelv iránt?
– Enyeden jól megtanultam románul. Akkor már vegyes lakosság volt ott, mi, gyerekek hamar barátkoztunk. Az egyik szomszédunk román volt, a másik szász. Sajnos a szászok is többnyire magyarul beszéltek, nem tanulhattam meg tőlük németül.
– Hogy ízlett a falusi élet a polgári neveltetésű fiatalembernek?
– Szentgericéről tudni kell, hogy hagyományőrző falu. Az üveges táncáról is híres, folklórban gazdag település. A tanárkodás nem volt fő életcélom, újságíró szerettem volna lenni. Talán nem véletlen, hogy Szentgericén egy kollégával együtt iskolarádiót csináltunk. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha a vásárhelyi rádióhoz kerülhetek. Aztán volt egy versenyvizsga, amire a falumból vittem anyagot. Fölvettek, három évig folklórműsort szerkesztettem, ami nagyon jó iskola volt számomra. Az egész Székelyföldet bejárhattam. Hályogkovácsként kezdtem, de aztán olyan zeneszerző tanácsadóim lettek, mint például Szabó Csaba vagy Birtalan József. Közben a főnökeim látták, hogy más műfajok is érdekelnek, később megkaptam a rádió irodalmi és művészeti műsorát, majd én lettem a kétnyelvű rádió kulturális osztályának vezetője. De továbbra is szerkeszteni, riportereskedni szerettem a legjobban. A Rádiószínház, a Vers mindenkinek, a portréműsorok voltak a kedvenceim, de miután annyira kevesen foglalkoztak képzőművészettel, beleástam magam abba is. Akkoriban Vásárhely volt a magyar képzőművészeti élet egyik legfontosabb központja. Bekerültem a művészeti nyüzsgésbe, a művészek barátsággal fogadtak, bevezettek műhelytitkaikba, és annyi mindent megtanultam tőlük, hogy később húszegynéhány képzőművészeti könyvet is tudtam írni.
– A politika mennyire szabott határokat akkoriban a műsoroknak?
– Elég hamar meg kellett tanulnom, mi a hatalom és a diktatúra. De a kultúra valahogy a legkeményebb időkben is kicsit szabadabban mozoghatott. Amikor szigorúan próbálták tiltani, hogy az erdélyi magyarság különböző központjai tartsák egymással a kapcsolatot – nehogy erősödjön a magyar egység –, akkor mi kitaláltunk olyan műsorokat, amelyek jellegükből adódóan ez ellen hatottak. Ilyen volt például a Megy a magnó vándorútra című műsor, egy országos interjúfolyam, amelyben stafétaszerűen küldte a szerkesztőt egyik alany a másikhoz. Kós KárolytólSzabó T. Attiláig, Fülöp Antal AndortólBalázs Péterig, Szilágyi DomokostólLászlóffy Aladárig, Harag GyörgytőlSzékely Jánosig több száz fontos embert felkerestünk. Voltak tiltólisták, amelyek valahogy elkerülték a rádiót, ezt is ki tudtuk használni. Például a költő Bartis Ferencet mi szólaltattuk meg először, miután kiengedték a börtönből. Aztán egyszer csak egyik pillanatról a másikra megszüntették a Marosvásárhelyi Rádiót.
– A ’89-es események a Vörös Zászló nevű megyei napilap szerkesztőjeként érték önt, milyen volt átállni egy demokratikus vágányra, hogyan emlékszik erre?
– Izgalmas volt a feladat, hogy egyik pillanatról a másikra létrehozhatunk egy újságot. Ezért se mentem vissza végleg a rádióhoz. Nagy kihívás volt, hisz addig soha nem volt szabad sajtó. Hirtelen új nevet is kellett találni a lapnak.
– Akkor született a Népújság?
– Igen. És az új lapba én írtam a vezércikket. Bár akkor véglegesen még nem dőlt el, hogy úgymond győztünk-e, de az eufória minket se került el, felvállaltuk, hogy megcsináljuk a lapot. Közben a tévét is figyeltük, emlékszem, izgalmas volt éjjel a nyomdában, de igazi forradalmi hangulat volt. Az első napok tényleg rendkívüli elégtételt nyújtottak, hihetetlen érdeklődés volt az újság iránt. Napokig tízezrekkel kellett növelnünk a példányszámot, percek alatt elfogyott.
– Huszonöt éve szerkeszti a Múzsát, az újságírás, rádiózás, tévézés, könyvek írása folyamatosan együtt voltak az életében, ma is kulturális rendezvények állandó szereplője. Hogyan fért bele mindez az idejébe, hogy közben a család sem szenvedett hiányt?
– Ahhoz, hogy ennyi mindent csináljak, az kellett, hogy a feleségem nagyon sok dolgot átvállaljon. A családban most is ő a „főrendező”, a szervező, a hivatalos ügyeket is ő intézi. Nagyon szereti az irodalmat, sokszor, amit én szeretnék olvasni, azt ő szerzi meg elsőként, és hamarabb olvassa el, mint én. A lányaim régen panaszkodtak, hogy sosem látnak, mert „terepre megyek”, vagy tanulok. Volt idő ugyanis, mikor bejártam a kolozsvári egyetemre, egy-egy vizsgára repülővel mentem, utána autóstoppal jöttem haza. Azóta sok idő telt el, a nagyobbik lányunk most Budapesten él, informatikusként dolgozik, a kisebbik Dániába ment férjhez, ott van két unokánk, akik a dán mellett a magyart is szépen beszélik.
– Múlt évben ön kapta a Bernády-emlékplakettet, nehezen lehetne összefoglalni, mi mindennel érdemelte ki. Ezek szerint a város becsüli a munkáját. Ön milyen érzéseket táplál Vásárhely iránt?
– Mikor rákérdeznek, hová való vagyok, azt mondom, nagyenyedi, de a szívem már régóta vásárhelyi. Ennek a városnak nem csak a vonzó, de a megtartó ereje is nagy. A leglelkesebb lokálpatrióták, a legfontosabb emberek nagy százaléka nem itt született, hanem vásárhelyivé lett. Nagy hagyományú központja ez a magyaroknak, mindig volt egy olyan polgári magja e városnak, ami az értékeket képes volt megtartani, és tovább is tudta adni. Sokan mennek el innen, de aki marad, az igyekszik ezt teljes erőből tenni. Ebben a pillanatban is, amikor megint annyi kétség van az emberekben. Hiszem, hogy ez a város még sokáig tudja őrizni az arcát és a magyarságát.
Pacsika Emília
Székelyhon.ro
2017. január 13.
Nem szűnik meg a Peda jogi státusza
Nem szűnik meg a Benedek Elek Pedagógiai Líceum jogi státusza, de több változást is tartalmaz a Székelyudvarhely oktatási hálózatának szerkezetéről szóló új terv, amelyet az önkormányzat a héten küldött el a megyei tanfelügyelőségnek.
A terv szerint átcsoportosítások lesznek a napközik esetében, ám Lőrincz Edit, az önkormányzat oktatási szakbizottságának elnöke szerint ebből semmit nem fognak érezni az állami napközikbe járó gyerekek, sem szüleik – „csupán más írja alá a papírokat”, hiszen adminisztratív okok miatt történnek a módosítások.
„Nem működhet önálló jogi státusszal óvoda, ha 150 alatti gyereklétszámmal rendelkezik, éppen ezért szükséges volt az átcsoportosítás, hiszen volt olyan intézmény, amelynek megmaradása kérdésessé vált a jogszabály miatt, holott szükség van rá” – magyarázta Lőrincz Edit, hozzáfűzve, arra figyeltek a terv kidolgozásakor, hogy a város összes körzetének legyen napközije.
Elmondása szerint a Ficánka Napközi Otthon esetében merült fel, hogy az előkészítő osztályba készülő gyerekek miatt nem lesz meg a működéshez szükséges létszám, noha a Csereháton lakó gyerekek többsége oda kerül. Az új terv szerint a Ficánka a meglévő mellett még egy óvodai csoportot indít a Budvár Szociális Központban, a Csereháton pedig tipegő csoport indul, illetve terveznek egy vegyes csoportot is.
A Bethlen Gábor utcai Napsugár Napközi Otthon három tagóvodával rendelkezik, az egyik a Tamási Áron utcában, a másik pedig Szombatfalván van, így földrajzilag is távol esnek egymástól, ezért adminisztratív szempontból módosítottak. A Villanytelepi Napközi Otthonhoz átkerült a Bethlen Gábor 10. szám alatt működő Napsugár Napközi Otthon, a jelenleg a Napsugár Napközi Otthon alárendeltségében működő Csicsergő napközit pedig a Malom utcai Zsibongó napközihez rendelik hozzá jogilag – tájékoztatott Lőrincz Edit.
A Wesselényi Miklós utca 15. szám alatt lévő szombatfalvi napközi, amely eddig a Napsugár Napközi Otthon alárendeltségébe tartozott, jövőtől a Nicolae Bălcescu utca 2. szám alatti Eszterlánc Napközi Otthonhoz kerül. A Csillagvár és a bethlenfalviKipi-kopi Napközi Otthon esetében nem lesz változás.
„Nem volt kényszer, nem volt erőszak, maguk között beszélték meg és hozták meg a döntést az igazgatók, hozzáállásuk példaértékű volt, ennek köszönhetően jött létre hat erős napközi” – mondta Lőrincz Edit. Hozzátette, hogy a Napsugár Napközi Otthon korábbi igazgatója, Bunta Gyöngyi idén nem indult az igazgatói versenyvizsgán, de a tanév végéig még ő vezetheti a napközit. Azt is elmondta, hogy az igazgatók megegyeztek abban, egymás körzetéből nem „halásszák” el a gyerekeket.
A Kósba költözik az asszisztensképző
A következő hetekben végleges döntést hoznak arról is, hogy a Tamási Áron Gimnázium alárendeltségéből a Kós Károly Szakközépiskolába „költözzön” az Egészségügyi Technikum.
„Az lenne a cél, hogy önálló intézményként működjön az asszisztensképző, erre is keressük a megoldást, ám egyelőre arról szólnak a tárgyalások, hogy a helyszínt áthelyezzük a Kós Károly Szakközépiskolába” – mondta Lőrincz.
Ennek egyik oka, hogy így felújított termekben, „jó kabinetrendszerben” tanulhatnak a technikum tanulói, illetve ezzel „tehermentesítenék” a Tamásit is. „A Kós nagyon szívesen fogadja a technikumot” – fogalmazott Lőrincz Edit. A költözésről a végső döntést az asszisztensképző vezetősége hozza meg. A városháza a tanfelügyelőségtől néhány hetes halasztást kért az oktatási hálózat tervének végleges kialakítására.
A városháza egy átfogó felmérést is megrendelt az oktatási stratégia kidolgozásához. „Mivel nem voltak egyértelműek a vélemények, és néhány intézményvezető részéről elhangzott felvetések nagy port kavartak, a városháza egy külső szakmai csoportot kért fel az oktatás felmérésére” – mondta Lőrincz Edit.
A hivatal közleménye szerint az új városfejlesztési tervek részeként alakítják ki az új oktatási stratégiát, ezért fókuszcsoportos megbeszéléseket is tartottak, és közel száz szakember véleményét kérdezték meg. Továbbá március 15-éig egy tanulmányt is készítenek a diákok és szülők elvárásairól, a vállalkozások igényeiről, valamint az oktatási egységek tanári állományáról és felszereltségéről. A tanulmány eredményeit hosszú távon, legalább öt-tíz évre alkalmaznák a városi iskolahálózat megszervezésében.
Huszonöt tanegység, nyolcezer gyerek
Jelenleg a székelyudvarhelyi iskolahálózat 25 oktatási intézményből áll, melyekbe összesen 8155 diák jár – derül ki a tájékoztatóból, amit a polgármesteri hivatal sajtóosztálya küldött szerkesztőségünkbe. Hét önálló jogi személyiséggel rendelkező, állami finanszírozású napközi otthon, egy, a Kerekerdői Katonai Alakulathoz tartozó napközi, egy magánóvoda, négy általános iskola, nyolc középiskola, a Sportiskola és a Cimbora Ház alkotja az udvarhelyi oktatási hálózatot.
Veres Réka
Székelyhon.ro
Nem szűnik meg a Benedek Elek Pedagógiai Líceum jogi státusza, de több változást is tartalmaz a Székelyudvarhely oktatási hálózatának szerkezetéről szóló új terv, amelyet az önkormányzat a héten küldött el a megyei tanfelügyelőségnek.
A terv szerint átcsoportosítások lesznek a napközik esetében, ám Lőrincz Edit, az önkormányzat oktatási szakbizottságának elnöke szerint ebből semmit nem fognak érezni az állami napközikbe járó gyerekek, sem szüleik – „csupán más írja alá a papírokat”, hiszen adminisztratív okok miatt történnek a módosítások.
„Nem működhet önálló jogi státusszal óvoda, ha 150 alatti gyereklétszámmal rendelkezik, éppen ezért szükséges volt az átcsoportosítás, hiszen volt olyan intézmény, amelynek megmaradása kérdésessé vált a jogszabály miatt, holott szükség van rá” – magyarázta Lőrincz Edit, hozzáfűzve, arra figyeltek a terv kidolgozásakor, hogy a város összes körzetének legyen napközije.
Elmondása szerint a Ficánka Napközi Otthon esetében merült fel, hogy az előkészítő osztályba készülő gyerekek miatt nem lesz meg a működéshez szükséges létszám, noha a Csereháton lakó gyerekek többsége oda kerül. Az új terv szerint a Ficánka a meglévő mellett még egy óvodai csoportot indít a Budvár Szociális Központban, a Csereháton pedig tipegő csoport indul, illetve terveznek egy vegyes csoportot is.
A Bethlen Gábor utcai Napsugár Napközi Otthon három tagóvodával rendelkezik, az egyik a Tamási Áron utcában, a másik pedig Szombatfalván van, így földrajzilag is távol esnek egymástól, ezért adminisztratív szempontból módosítottak. A Villanytelepi Napközi Otthonhoz átkerült a Bethlen Gábor 10. szám alatt működő Napsugár Napközi Otthon, a jelenleg a Napsugár Napközi Otthon alárendeltségében működő Csicsergő napközit pedig a Malom utcai Zsibongó napközihez rendelik hozzá jogilag – tájékoztatott Lőrincz Edit.
A Wesselényi Miklós utca 15. szám alatt lévő szombatfalvi napközi, amely eddig a Napsugár Napközi Otthon alárendeltségébe tartozott, jövőtől a Nicolae Bălcescu utca 2. szám alatti Eszterlánc Napközi Otthonhoz kerül. A Csillagvár és a bethlenfalviKipi-kopi Napközi Otthon esetében nem lesz változás.
„Nem volt kényszer, nem volt erőszak, maguk között beszélték meg és hozták meg a döntést az igazgatók, hozzáállásuk példaértékű volt, ennek köszönhetően jött létre hat erős napközi” – mondta Lőrincz Edit. Hozzátette, hogy a Napsugár Napközi Otthon korábbi igazgatója, Bunta Gyöngyi idén nem indult az igazgatói versenyvizsgán, de a tanév végéig még ő vezetheti a napközit. Azt is elmondta, hogy az igazgatók megegyeztek abban, egymás körzetéből nem „halásszák” el a gyerekeket.
A Kósba költözik az asszisztensképző
A következő hetekben végleges döntést hoznak arról is, hogy a Tamási Áron Gimnázium alárendeltségéből a Kós Károly Szakközépiskolába „költözzön” az Egészségügyi Technikum.
„Az lenne a cél, hogy önálló intézményként működjön az asszisztensképző, erre is keressük a megoldást, ám egyelőre arról szólnak a tárgyalások, hogy a helyszínt áthelyezzük a Kós Károly Szakközépiskolába” – mondta Lőrincz.
Ennek egyik oka, hogy így felújított termekben, „jó kabinetrendszerben” tanulhatnak a technikum tanulói, illetve ezzel „tehermentesítenék” a Tamásit is. „A Kós nagyon szívesen fogadja a technikumot” – fogalmazott Lőrincz Edit. A költözésről a végső döntést az asszisztensképző vezetősége hozza meg. A városháza a tanfelügyelőségtől néhány hetes halasztást kért az oktatási hálózat tervének végleges kialakítására.
A városháza egy átfogó felmérést is megrendelt az oktatási stratégia kidolgozásához. „Mivel nem voltak egyértelműek a vélemények, és néhány intézményvezető részéről elhangzott felvetések nagy port kavartak, a városháza egy külső szakmai csoportot kért fel az oktatás felmérésére” – mondta Lőrincz Edit.
A hivatal közleménye szerint az új városfejlesztési tervek részeként alakítják ki az új oktatási stratégiát, ezért fókuszcsoportos megbeszéléseket is tartottak, és közel száz szakember véleményét kérdezték meg. Továbbá március 15-éig egy tanulmányt is készítenek a diákok és szülők elvárásairól, a vállalkozások igényeiről, valamint az oktatási egységek tanári állományáról és felszereltségéről. A tanulmány eredményeit hosszú távon, legalább öt-tíz évre alkalmaznák a városi iskolahálózat megszervezésében.
Huszonöt tanegység, nyolcezer gyerek
Jelenleg a székelyudvarhelyi iskolahálózat 25 oktatási intézményből áll, melyekbe összesen 8155 diák jár – derül ki a tájékoztatóból, amit a polgármesteri hivatal sajtóosztálya küldött szerkesztőségünkbe. Hét önálló jogi személyiséggel rendelkező, állami finanszírozású napközi otthon, egy, a Kerekerdői Katonai Alakulathoz tartozó napközi, egy magánóvoda, négy általános iskola, nyolc középiskola, a Sportiskola és a Cimbora Ház alkotja az udvarhelyi oktatási hálózatot.
Veres Réka
Székelyhon.ro
2017. január 18.
Születésnapi beszélgetés Albert Ernő néprajzkutatóval
Csak a fiatalok látnak öregnek
Néhány nappal ezelőtt, január 14-én ünnepelte 85. születésnapját Albert Ernő tanár, néprajzkutató, nyugalmazott iskolaigazgató. Csíkdánfalván született, az egyetem elvégzése óta Sepiszentgyörgyön él. Munkássága Csíkhoz és Háromszékhez egyaránt kötődik. Albert Ernő e-mailen válaszolt kérdéseimre.
– 85 év – sok vagy kevés? Elégedett, ha visszatekint?
– Ha a számot nézem, azt mondom, sok. Ha visszatekintek eddigi életemre, terveimre, megvalósításaimra, akkor kevésnek tartom. Azért tartom kevésnek, mert végzős diákként, kezdő tanárként bőven jelöltem meg magamnak feladatokat, de abból keveset tudtam megvalósítani. Pedig igyekeztem. Amikor Konsza Samu, az iskola volt tanára és igazgatója, egyben néprajzkutató 80. születésnapját ünnepeltük tanárokkal és diákokkal együtt, akkor 35 éves voltam, és azt gondoltam: tanárként, kutatóként mily eredményesen dolgozott, dicsőséget szerzett az iskolának, a megyének, illő méltó módon köszönteni – bár sem tanítványa, sem tanártársa nem voltam. Azt is megállapítottuk: milyen szép kort élt meg, megérdemli a pihenést, hisz öregember. Aztán karjába vett az idő, gyors léptekkel száguldott velünk is, s amikor bekopogtunk a 80 évesek ajtaján, azt mondtuk, mi nem is vagyunk olyan öregek, mint akit akkor ünnepeltünk. S még ráadatott most újabb öt év, s most is azt mondom – bizonyára a fiatalok látnak öregnek, magunkat nem érezzük annak.
– Minden interjúalanyomtól megkérdezem: honnan az indíttatás? Milyen családban született? Mi határozta meg csíkdánfalvi gyermekéveit?
– Édesapám nagycsaládban született, tizenketten voltak testvérek, kilencen hetven éven felüli életkort éltek meg. Nagyanyám gyakran siratta a három korán elhalt gyermekét. Amikor 74 éves korában, 1947-ben nagyapámat temettük, a rokonok, a barátok, az ismerősök mellett ötvenkét unokája és dédunokája kísérte az utolsó útra. Az elemi iskolában, a mi osztályunkban hárman tanultunk unokatestvérekként. Amikor csépléskor a rokonság összegyűlt nagyapóék udvarán, nagy ricsajt csaptunk, szaladgáltunk, kicsi volt számunkra a nagy udvar. Nagyobb unokatestvéreim sok mindenre megtanítottak. Szüleim iparosok voltak, közvetlenül nem éltem a földműves emberek életét, annál inkább tetszett, amikor megismertem a kialakított szokások törvényeit. Mert Dánfalván, és a többi felcsíki községben is, kialakított életforma szerint éltek az emberek, s annak betartását egymástól is megkövetelték. Dánfalvától soha nem szakadtam el teljesen, a mindennapjait mindig is követtem. Most elszomorít a népesség csökkenése: 1977 és 1992 között a község lakossága 212 fővel lett kevesebb.
– Ön többször, több helyen is vallott életéről, ezért minden életszakaszáról nem kérdezek most részleteket, de a gimnáziumi éveiből – ha tegyük fel, öt mondatban kellene megfogalmaznia, mit emelne ki?
– Csíkszereda s a gimnázium számomra a város megismerését jelentette. Dánfalván petróleumlámpa fényénél tanultunk, a bentlakásban eleinte rácsodálkoztunk a villany fényére. Aztán a nagy épület titkaiba is bepillanthattunk. Később a nagyobb diákoktól hallottunk a népi írókról, magunk is egymásnak adtuk azokat a könyveket, amelyeket városi osztálytársainktól kaphattunk. E könyvek hatására egyszerre másként kezdtünk látni a világba. Utolsó éveinkben szerveztük az iskola kultúréletét: soktagú tánccsoportunkat Kovács Dénes tanár úr tanította. Színdarabokat tanultunk be, külön magyar és külön világirodalmi kört alakítottunk. Irodalmi törvényszéken ismertettünk ifjúsági regényt. Magunkkal viaskodtunk a hirtelen jött átalakulási folyamatokban. De mindenképpen alkotni, tenni akartunk. 1950-ben úgy búcsúztunk az iskolától, hogy senki azt sem mondta: fél kalap! Régi, úri, elavult szokásnak tekintették a kicsengetési ünnepséget, pedig előző évben még szépen búcsúztak a diákok, mi is nagyon készültünk rá. Nem számoltam meg az öt mondatot. De legalább még néhány ezer hátravan, ha mindent el kellene mondani arról, mit jelentett számomra Csíkszereda s a gimnázium.
– Kacérkodott az újságírással is, végül magyartanár lett, testvére, Albert Antal viszont újságíró volt. Az Önök ifjúkorában, az 1950-es években nem az volt az újságírás, mint korábban, vagy mint mondjuk 1968 vagy 1990 után. Mi az, ami vonzhatta vagy eltántoríthatta a fiatalt?
– Érettségi után újságírónak készültem. Felvételi jellegű cikk után értesítettek, hogy induljak Bukarestbe, a Magyar Szó szerkesztőségébe. A reggeli vonattal Szeredáig utaztam, onnan a késői gyorssal számítottam Bukarestbe jutni. Alig szálltam fel a vontara Dánfalván, levél érkezett a bátyámtól, amiben azt írta, hogy jobbnak látná, ha egyetemen tanulnék, állásban van, ő is tud segíteni. Édesanyám, hogy megakadályozza továbbutazásomat, gyalog indult utánam a 20 kilométeres távolságból, s amikor Szeredában megtalált, mutatta bátyám levelét. Nem akartam szószegő lenni, de édesanyám annyira sírt, hogy nem engedhettem egymagára haza, így a Dánfalva felé induló vonaton melléje ültem. A további körülményekre most nem térek ki. Egy hét múlva indultam Kolozsvárra felvételizni a magyar szakra. Az egyetemen új világ tárult elénk. Az előző év hallgatói határozott új ifjúságnak mutatkoztak be, mindent tudtak az új világról, mi pedig nem találtuk helyünket. Közben céduláztam a nyelvészeti katedrán a moldvai nyelvjárást Domokos Pál Péter A moldvai magyarság 1941-ben kiadott könyve felhasználásával. Négy éven át pénzt is kaptam érte. Néptáncok, népköltészet gyűjtésébe is bekapcsolódtunk, az egyetem tánccsoportját szerveztem. Közben éjjelenként vagonokból áruk kirakására vállalkoztunk. A bentlakási szobánk kis szemináriumi estéket jelentett. Egy szobában laktunk Szabó Gyulával, Kányádi Sándorral. Viták vitákat értek: bíráltunk, elégedetlenkedtünk, lázadoztunk. Az egyetem elvégzésekor Faragó József ajánlására felvettek volna a Folklór Intézetbe, de én tanítani akartam. Szívem szerint a moldvai csángómagyarokhoz mentem volna, de ott éppen akkor, 1954-ben szüntették meg a magyar iskolákat, így végül Sepsiszentgyörgy mellett döntöttem.
– Mit jelentett az Ön számára a tanítás?
– Az első pillanattól kezdve örömet találtam az irodalmi, nyelvtani órákban. Tanárságom során végig arra törekedtem, hogy térjek el a kialakított sablonoktól, a kérdező, a felelő, a jegyadó, az összefoglaló mozzanatoktól. Arra törekedtem, hogy tanulóim önálló feladatok elvégzésére vállalkozzanak. Lehetett látni, hogy nekik is örömet jelent az ilyen kihívás. Bevezettük, hogy mindegyik tanuló készítsen nagyobb lélegzetű dolgozatot kedvelt írójáról, vagy írja meg a szülőfalujában látottakat, szokásokat. A feladatot év elején beszéltük meg, a dolgozatnak év végére kellett elkészülnie. Dolgozat született ily módon például Háromszék várairól és vártemplomairól. Két tanulóm végigkerékpározta a megyét, fényképeket, rajzokat készítettek, a várak történetéhez adatokat gyűjtöttek, két év alatt négy kötetben mutatták be alkotásukat. Egy másik tanuló Bethlen Gáborgyergyószárhegyi gyermekkoráról készített dolgozatot. Jó alkalomnak kínálkozott a város utcáinak névadói című dolgozat készítése arra, hogy egyrészt a tanulók megismerjék jelentős személyiségek életét, róluk fényképeket keressenek, és a város térképét is elkészítsék. Bár hosszú időn át egy vagy két osztályban tanítottam, az évek során közel ezer dolgozat készült el. A jelenkori írókról szóló dolgozatok készítői íróktól kértek segítséget írásaik elkészítéséhez. Az írók pedig szívesen írták életrajzukat, tanácsaikat. Fokozatosan mintegy száz ilyen levél gyűlt össze, amely jelentős dokumentuma a XX. századi irodalomnak. Közöttük található Illyés Gyula, Passuth László, a L’Umanité egyik szerkesztője, Kós Károly, Horváth István, Sütő András, Kányádi Sándor és még sok író és művész levele. Gyakran emlegettük az iskola diákfolyóiratát, a Gyökereket. Ez a folyóirat 1966-ban jelent meg, és 1980-ban a 47. szám után betiltották. Jó lehetőséget kínált a tanulók önálló megnyilatkozásaira, mindennapi életük bemutatására.
– Hosszú ideig volt – kisebb megszakítással – az 1-es számú Líceum (Székely Mikó Kollégium) igazgatója. Hogyan jutott ideje a kutatásra, a gyűjtésre?
– Elsősorban tanárnak, majd igazgatónak kellett lennem. De már egyetemi hallgató koromban hozzákezdtem szülőfalum népköltészetének összegyűjtéséhez. A gyűjtőmunkát Sepsiszentgyörgyre érkezésemtől kezdve folytattam, és ebben segítettek tanulóim is. Amikor az iskolának az ötvenes évek végén sikerült magnetofont szereznünk, azzal végeztük a gyűjtést. Hatalmas népköltészeti anyag gyűlt össze. Mintegy háromezer felvételünk található hangszalagon. Ezt Budapesten 150 CD-re másolták át. Sikernek tekinthetjük a Háromszéki népballadák és A halálra táncoltatott leány című köteteket, az Édesanyám sok szép szava címűt, Albert Mátyás és Tamás Katalin gyimesi csángók életrajzát, meséit, hiedelemmondáit, a Dánfalváról és Felcsíkról szóló három kötetet, az 1848-as forradalomról és a madéfalvi veszedelemről szólót. Készítettem két szöveggyűjteményt is a középiskolák magyar irodalmának tanításához. Összesen huszonöt kötetem, mintegy százötven tanulmányom és számos kisebb írásom jelent meg.
– Van kedvenc balladája?
– A Kőmíves Kelemen balladát kedvelem a leginkább, még ha nehéz is választani. Talán azért emelném ki, mert gyűjtéseink során azt tudtuk gazdagítani a leginkább, és új elemek létezését is be tudtuk mutatni. 1902-ben Horger Antal azt írta, hogy Csíkban senki nem ismeri. Öt év múlva Bartók Béla több új változatát vette fonográfra, lejegyezte Kodály Zoltán is. Magam egészen 1971-ig folyamatosan kutattam hollétét, ekkor Ditróban csodálatos szépségű változatára bukkantam. Később Háromszéken a cigányok őrizte változatokkal lehetett bővíteni ismereteinket. A részletek kerülésével azt írom le csupán, hogy míg 1973-ig a népköltészeti kutatás az egész magyar nyelvterületen 46 változatát ismerte, amelyek között Csíkból 13, Háromszékről két szöveget és dallamot jegyeztek le, addig napjainkban Csíkból 22-t, Háromszékről 30-at ismerünk. Így tehát 2016-ra a változatok ismeretének száma 99-re emelkedett, nagyrészt a csíki és háromszéki gyűjtések eredményeként. Két eddig ismeretlen motívumra is sikerült rátalálnunk: az egyik háromszéki szöveg szerint a kőművesek bécsi tornyot építenek, néhány változatban pedig az építők kardot húznak, és úgy esküsznek, hogy kinek felesége hamarabb érkezik, feláldozzák.
– Hogyan telnek nyugdíjaséként a napjai?
– Folytatom a kutatásokat. Ehhez ma már a számítógép kezelése nélkülözhetetlen. Amíg korábban napok elteltek, amíg például Daczó Katalinnal közös dolgainkról beszélgethettünk, addig az üzenet két perc alatt megérkezik, s a következő két percben már a válasz is szállhat Csíkszereda felé. De ugyanez mondható mondjuk Kanadáról. Ott folyóiratot szerkesztő volt tanítványom, ha cikket kér, még aznap lebonyolítható, ő pedig amikor megjelenik az írás, azonnal postázza a világhálón. Vagy: a nyolcvanas években, ha szükségem volt valamely itt nem található könyvre, Kolozsvárra kellett utaznom, hogy jegyzeteljek. De az 1940-es években megjelent nyelvészeti folyóiratot még az egyetemi könyvtárban sem adták a kezünkbe – az évszám nem tetszett. Mostanság, ha valamit el kell olvasnom, a világhálón megkereshetem. Hajnalonként a számítógép segítségével elolvasom a háromszéki, csíki, kolozsvári, magyarországi újságokat. Gyakran dühöngök, amikor pert indítanak például a székely zászlóért, a kétnyelvű hivatalos iratok kibocsátásáért is vagy a községházáért. Talán azért is, hogy tudjanak rólunk, mostanság gyakran leírom: Székelyország. Ha megrettennek az autonómia hangoztatásától, akkor idézhetjük az 1506-os évet, amikor Székelyországnak nevezték területünket. Vagy arról nem hallottak, hogy 27 000 lakosú terület külön országként szerepel? De más teendőm is van. Feleségem három éve eltörte a lábát, azóta a bevásárlás rám vár. Addig azt sem tudtam, merre van az üzlet, most már az elárusítók mind ismernek…
– Min dolgozik most?
– Szeretném megjelentetni a Gyergyóditróban gyűjtött népköltészetet – külön kötetben, valamint a madéfalvi veszedelemhez kapcsolódó, eddig ismeretlen, közel száz levéltári iratot. Naponta dolgozom egyik kedves emléket idéző könyvön, amelyben az 1694-es tatárbetörést szeretném megörökíteni. Amikor a tatárok megtámadták Csíkot, és fel akarták gyújtani a csíksomlyói templomot és scholát is, mintegy 200 csíki diák élet-halál harcra vállalkozott. Ők a lakossággal közösen sikerrel akadályozták meg ezt. Ezt szeretném megírni.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
Csak a fiatalok látnak öregnek
Néhány nappal ezelőtt, január 14-én ünnepelte 85. születésnapját Albert Ernő tanár, néprajzkutató, nyugalmazott iskolaigazgató. Csíkdánfalván született, az egyetem elvégzése óta Sepiszentgyörgyön él. Munkássága Csíkhoz és Háromszékhez egyaránt kötődik. Albert Ernő e-mailen válaszolt kérdéseimre.
– 85 év – sok vagy kevés? Elégedett, ha visszatekint?
– Ha a számot nézem, azt mondom, sok. Ha visszatekintek eddigi életemre, terveimre, megvalósításaimra, akkor kevésnek tartom. Azért tartom kevésnek, mert végzős diákként, kezdő tanárként bőven jelöltem meg magamnak feladatokat, de abból keveset tudtam megvalósítani. Pedig igyekeztem. Amikor Konsza Samu, az iskola volt tanára és igazgatója, egyben néprajzkutató 80. születésnapját ünnepeltük tanárokkal és diákokkal együtt, akkor 35 éves voltam, és azt gondoltam: tanárként, kutatóként mily eredményesen dolgozott, dicsőséget szerzett az iskolának, a megyének, illő méltó módon köszönteni – bár sem tanítványa, sem tanártársa nem voltam. Azt is megállapítottuk: milyen szép kort élt meg, megérdemli a pihenést, hisz öregember. Aztán karjába vett az idő, gyors léptekkel száguldott velünk is, s amikor bekopogtunk a 80 évesek ajtaján, azt mondtuk, mi nem is vagyunk olyan öregek, mint akit akkor ünnepeltünk. S még ráadatott most újabb öt év, s most is azt mondom – bizonyára a fiatalok látnak öregnek, magunkat nem érezzük annak.
– Minden interjúalanyomtól megkérdezem: honnan az indíttatás? Milyen családban született? Mi határozta meg csíkdánfalvi gyermekéveit?
– Édesapám nagycsaládban született, tizenketten voltak testvérek, kilencen hetven éven felüli életkort éltek meg. Nagyanyám gyakran siratta a három korán elhalt gyermekét. Amikor 74 éves korában, 1947-ben nagyapámat temettük, a rokonok, a barátok, az ismerősök mellett ötvenkét unokája és dédunokája kísérte az utolsó útra. Az elemi iskolában, a mi osztályunkban hárman tanultunk unokatestvérekként. Amikor csépléskor a rokonság összegyűlt nagyapóék udvarán, nagy ricsajt csaptunk, szaladgáltunk, kicsi volt számunkra a nagy udvar. Nagyobb unokatestvéreim sok mindenre megtanítottak. Szüleim iparosok voltak, közvetlenül nem éltem a földműves emberek életét, annál inkább tetszett, amikor megismertem a kialakított szokások törvényeit. Mert Dánfalván, és a többi felcsíki községben is, kialakított életforma szerint éltek az emberek, s annak betartását egymástól is megkövetelték. Dánfalvától soha nem szakadtam el teljesen, a mindennapjait mindig is követtem. Most elszomorít a népesség csökkenése: 1977 és 1992 között a község lakossága 212 fővel lett kevesebb.
– Ön többször, több helyen is vallott életéről, ezért minden életszakaszáról nem kérdezek most részleteket, de a gimnáziumi éveiből – ha tegyük fel, öt mondatban kellene megfogalmaznia, mit emelne ki?
– Csíkszereda s a gimnázium számomra a város megismerését jelentette. Dánfalván petróleumlámpa fényénél tanultunk, a bentlakásban eleinte rácsodálkoztunk a villany fényére. Aztán a nagy épület titkaiba is bepillanthattunk. Később a nagyobb diákoktól hallottunk a népi írókról, magunk is egymásnak adtuk azokat a könyveket, amelyeket városi osztálytársainktól kaphattunk. E könyvek hatására egyszerre másként kezdtünk látni a világba. Utolsó éveinkben szerveztük az iskola kultúréletét: soktagú tánccsoportunkat Kovács Dénes tanár úr tanította. Színdarabokat tanultunk be, külön magyar és külön világirodalmi kört alakítottunk. Irodalmi törvényszéken ismertettünk ifjúsági regényt. Magunkkal viaskodtunk a hirtelen jött átalakulási folyamatokban. De mindenképpen alkotni, tenni akartunk. 1950-ben úgy búcsúztunk az iskolától, hogy senki azt sem mondta: fél kalap! Régi, úri, elavult szokásnak tekintették a kicsengetési ünnepséget, pedig előző évben még szépen búcsúztak a diákok, mi is nagyon készültünk rá. Nem számoltam meg az öt mondatot. De legalább még néhány ezer hátravan, ha mindent el kellene mondani arról, mit jelentett számomra Csíkszereda s a gimnázium.
– Kacérkodott az újságírással is, végül magyartanár lett, testvére, Albert Antal viszont újságíró volt. Az Önök ifjúkorában, az 1950-es években nem az volt az újságírás, mint korábban, vagy mint mondjuk 1968 vagy 1990 után. Mi az, ami vonzhatta vagy eltántoríthatta a fiatalt?
– Érettségi után újságírónak készültem. Felvételi jellegű cikk után értesítettek, hogy induljak Bukarestbe, a Magyar Szó szerkesztőségébe. A reggeli vonattal Szeredáig utaztam, onnan a késői gyorssal számítottam Bukarestbe jutni. Alig szálltam fel a vontara Dánfalván, levél érkezett a bátyámtól, amiben azt írta, hogy jobbnak látná, ha egyetemen tanulnék, állásban van, ő is tud segíteni. Édesanyám, hogy megakadályozza továbbutazásomat, gyalog indult utánam a 20 kilométeres távolságból, s amikor Szeredában megtalált, mutatta bátyám levelét. Nem akartam szószegő lenni, de édesanyám annyira sírt, hogy nem engedhettem egymagára haza, így a Dánfalva felé induló vonaton melléje ültem. A további körülményekre most nem térek ki. Egy hét múlva indultam Kolozsvárra felvételizni a magyar szakra. Az egyetemen új világ tárult elénk. Az előző év hallgatói határozott új ifjúságnak mutatkoztak be, mindent tudtak az új világról, mi pedig nem találtuk helyünket. Közben céduláztam a nyelvészeti katedrán a moldvai nyelvjárást Domokos Pál Péter A moldvai magyarság 1941-ben kiadott könyve felhasználásával. Négy éven át pénzt is kaptam érte. Néptáncok, népköltészet gyűjtésébe is bekapcsolódtunk, az egyetem tánccsoportját szerveztem. Közben éjjelenként vagonokból áruk kirakására vállalkoztunk. A bentlakási szobánk kis szemináriumi estéket jelentett. Egy szobában laktunk Szabó Gyulával, Kányádi Sándorral. Viták vitákat értek: bíráltunk, elégedetlenkedtünk, lázadoztunk. Az egyetem elvégzésekor Faragó József ajánlására felvettek volna a Folklór Intézetbe, de én tanítani akartam. Szívem szerint a moldvai csángómagyarokhoz mentem volna, de ott éppen akkor, 1954-ben szüntették meg a magyar iskolákat, így végül Sepsiszentgyörgy mellett döntöttem.
– Mit jelentett az Ön számára a tanítás?
– Az első pillanattól kezdve örömet találtam az irodalmi, nyelvtani órákban. Tanárságom során végig arra törekedtem, hogy térjek el a kialakított sablonoktól, a kérdező, a felelő, a jegyadó, az összefoglaló mozzanatoktól. Arra törekedtem, hogy tanulóim önálló feladatok elvégzésére vállalkozzanak. Lehetett látni, hogy nekik is örömet jelent az ilyen kihívás. Bevezettük, hogy mindegyik tanuló készítsen nagyobb lélegzetű dolgozatot kedvelt írójáról, vagy írja meg a szülőfalujában látottakat, szokásokat. A feladatot év elején beszéltük meg, a dolgozatnak év végére kellett elkészülnie. Dolgozat született ily módon például Háromszék várairól és vártemplomairól. Két tanulóm végigkerékpározta a megyét, fényképeket, rajzokat készítettek, a várak történetéhez adatokat gyűjtöttek, két év alatt négy kötetben mutatták be alkotásukat. Egy másik tanuló Bethlen Gáborgyergyószárhegyi gyermekkoráról készített dolgozatot. Jó alkalomnak kínálkozott a város utcáinak névadói című dolgozat készítése arra, hogy egyrészt a tanulók megismerjék jelentős személyiségek életét, róluk fényképeket keressenek, és a város térképét is elkészítsék. Bár hosszú időn át egy vagy két osztályban tanítottam, az évek során közel ezer dolgozat készült el. A jelenkori írókról szóló dolgozatok készítői íróktól kértek segítséget írásaik elkészítéséhez. Az írók pedig szívesen írták életrajzukat, tanácsaikat. Fokozatosan mintegy száz ilyen levél gyűlt össze, amely jelentős dokumentuma a XX. századi irodalomnak. Közöttük található Illyés Gyula, Passuth László, a L’Umanité egyik szerkesztője, Kós Károly, Horváth István, Sütő András, Kányádi Sándor és még sok író és művész levele. Gyakran emlegettük az iskola diákfolyóiratát, a Gyökereket. Ez a folyóirat 1966-ban jelent meg, és 1980-ban a 47. szám után betiltották. Jó lehetőséget kínált a tanulók önálló megnyilatkozásaira, mindennapi életük bemutatására.
– Hosszú ideig volt – kisebb megszakítással – az 1-es számú Líceum (Székely Mikó Kollégium) igazgatója. Hogyan jutott ideje a kutatásra, a gyűjtésre?
– Elsősorban tanárnak, majd igazgatónak kellett lennem. De már egyetemi hallgató koromban hozzákezdtem szülőfalum népköltészetének összegyűjtéséhez. A gyűjtőmunkát Sepsiszentgyörgyre érkezésemtől kezdve folytattam, és ebben segítettek tanulóim is. Amikor az iskolának az ötvenes évek végén sikerült magnetofont szereznünk, azzal végeztük a gyűjtést. Hatalmas népköltészeti anyag gyűlt össze. Mintegy háromezer felvételünk található hangszalagon. Ezt Budapesten 150 CD-re másolták át. Sikernek tekinthetjük a Háromszéki népballadák és A halálra táncoltatott leány című köteteket, az Édesanyám sok szép szava címűt, Albert Mátyás és Tamás Katalin gyimesi csángók életrajzát, meséit, hiedelemmondáit, a Dánfalváról és Felcsíkról szóló három kötetet, az 1848-as forradalomról és a madéfalvi veszedelemről szólót. Készítettem két szöveggyűjteményt is a középiskolák magyar irodalmának tanításához. Összesen huszonöt kötetem, mintegy százötven tanulmányom és számos kisebb írásom jelent meg.
– Van kedvenc balladája?
– A Kőmíves Kelemen balladát kedvelem a leginkább, még ha nehéz is választani. Talán azért emelném ki, mert gyűjtéseink során azt tudtuk gazdagítani a leginkább, és új elemek létezését is be tudtuk mutatni. 1902-ben Horger Antal azt írta, hogy Csíkban senki nem ismeri. Öt év múlva Bartók Béla több új változatát vette fonográfra, lejegyezte Kodály Zoltán is. Magam egészen 1971-ig folyamatosan kutattam hollétét, ekkor Ditróban csodálatos szépségű változatára bukkantam. Később Háromszéken a cigányok őrizte változatokkal lehetett bővíteni ismereteinket. A részletek kerülésével azt írom le csupán, hogy míg 1973-ig a népköltészeti kutatás az egész magyar nyelvterületen 46 változatát ismerte, amelyek között Csíkból 13, Háromszékről két szöveget és dallamot jegyeztek le, addig napjainkban Csíkból 22-t, Háromszékről 30-at ismerünk. Így tehát 2016-ra a változatok ismeretének száma 99-re emelkedett, nagyrészt a csíki és háromszéki gyűjtések eredményeként. Két eddig ismeretlen motívumra is sikerült rátalálnunk: az egyik háromszéki szöveg szerint a kőművesek bécsi tornyot építenek, néhány változatban pedig az építők kardot húznak, és úgy esküsznek, hogy kinek felesége hamarabb érkezik, feláldozzák.
– Hogyan telnek nyugdíjaséként a napjai?
– Folytatom a kutatásokat. Ehhez ma már a számítógép kezelése nélkülözhetetlen. Amíg korábban napok elteltek, amíg például Daczó Katalinnal közös dolgainkról beszélgethettünk, addig az üzenet két perc alatt megérkezik, s a következő két percben már a válasz is szállhat Csíkszereda felé. De ugyanez mondható mondjuk Kanadáról. Ott folyóiratot szerkesztő volt tanítványom, ha cikket kér, még aznap lebonyolítható, ő pedig amikor megjelenik az írás, azonnal postázza a világhálón. Vagy: a nyolcvanas években, ha szükségem volt valamely itt nem található könyvre, Kolozsvárra kellett utaznom, hogy jegyzeteljek. De az 1940-es években megjelent nyelvészeti folyóiratot még az egyetemi könyvtárban sem adták a kezünkbe – az évszám nem tetszett. Mostanság, ha valamit el kell olvasnom, a világhálón megkereshetem. Hajnalonként a számítógép segítségével elolvasom a háromszéki, csíki, kolozsvári, magyarországi újságokat. Gyakran dühöngök, amikor pert indítanak például a székely zászlóért, a kétnyelvű hivatalos iratok kibocsátásáért is vagy a községházáért. Talán azért is, hogy tudjanak rólunk, mostanság gyakran leírom: Székelyország. Ha megrettennek az autonómia hangoztatásától, akkor idézhetjük az 1506-os évet, amikor Székelyországnak nevezték területünket. Vagy arról nem hallottak, hogy 27 000 lakosú terület külön országként szerepel? De más teendőm is van. Feleségem három éve eltörte a lábát, azóta a bevásárlás rám vár. Addig azt sem tudtam, merre van az üzlet, most már az elárusítók mind ismernek…
– Min dolgozik most?
– Szeretném megjelentetni a Gyergyóditróban gyűjtött népköltészetet – külön kötetben, valamint a madéfalvi veszedelemhez kapcsolódó, eddig ismeretlen, közel száz levéltári iratot. Naponta dolgozom egyik kedves emléket idéző könyvön, amelyben az 1694-es tatárbetörést szeretném megörökíteni. Amikor a tatárok megtámadták Csíkot, és fel akarták gyújtani a csíksomlyói templomot és scholát is, mintegy 200 csíki diák élet-halál harcra vállalkozott. Ők a lakossággal közösen sikerrel akadályozták meg ezt. Ezt szeretném megírni.
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)
2017. január 23.
A megkerülhetetlenné vált Magma
Hetedik születésnapját ünnepli idén a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér. A meghatározónak tartott első hét esztendő alatt biztos irányvonalat kapott a dinamikus kulturális intézmény, amelyet tárlatai mellett egyre alaposabb művészetpedagógiai tevékenység is jellemez. Tavaly a The New York Times világlap is cikkezett a Magmáról, ez jelentette számukra az Andy Warhol által emlegetett „tizenöt perces hírnevet”, ám ugyanakkor felerősítette az erdélyi média érdeklődését is.
A kiállítások szervezésekor Kispál Ágnes Evelin és Kispál Attila ma már a kevesebb több elvét alkalmazza, elegendőnek tartanának évente öt-hat tárlatot, de úgy látják, kapcsolódniuk kell a közismert kulturális rendezvényekhez (művészeti biennálék, PulzArt, Szent György Napok), így több tárlatmegnyitóval számolnak. Tavaly összesen harminc bejegyzés – azaz különféle rendezvény – szerepel honlapjukon, többet vállalnak, mint amennyit bírnak, de a felkérésekre sem tudnak nemet mondani. Voltak olyan esztendők, amikor havonta új kiállítással jelentkeztek, de rájöttek, egy-egy jelentősebb kortárs művészeti anyag bemutatásához nem elegendő egy hónap, így a fontosabb kiállítások újabban két-három hónapig látogathatók, ezekre műhelyfoglalkozásokat is „telepítenek”.
Egyre több fiatal jár a Magmába, a tárlatlátogatási szándék mellett ez főként a műhelyfoglalkozásoknak, a Fám Erika által vezetett művészetpedagógiai tevékenységnek köszönhető, iskolákból, sőt, óvodákból is érkeznek csoportok, olyan hónap is volt, amikor hatszáz diákkal foglalkoztak. Ezt mindannyian nagy eredménynek tartják, és büszkék arra, hogy középcsoportosoktól középiskolásokig minden korosztályt meg tudnak szólítani, s hogy foglalkozásaik ingyenesek, azokat pályázati támogatásból (Bethlen Gábor Alap) finanszírozzák. Fám Erika a Székely Mikó Kollégium volt filozófiatanáraként azt mondja, a Magmában élhet oktatói szenvedélyének, tömörítetten hasznosíthatja vizuális kultúrával kapcsolatos tudását. A diákok az iskolában nem találkoznak kortárs művészettel, ezért be kell „csábítaniuk” mind a pedagógust, mind a diákot. A tárlatvezetés mellett műhelyfoglalkozást tartanak, ha kell, játékosan, a művészetpedagógiát pedig a legkisebbek, olykor az óvodások élvezik a legjobban, de legfogékonyabbak az általános iskolások, ők már látják az értelmezési lehetőséget. A gyermekekhez rengeteg vizuális információ eljut, de nem tanítják meg, hogyan kell azokat feldolgozni, ezért amit a Magmában kapnak, hiánypótló is. Értő módon látni tanulni ugyanolyan fontos, mint írni, olvasni tanulni, véli Fám Erika, aki azt is szeretné, hogy idéntől a szentgyörgyiek mellett vidéki iskolásokat is fogadjanak a Magmában. Szokásukhoz híven, 2017 első tárlataként saját gyűjteményüket mutatják be, ezúttal „megviccelve” a nézőket, ugyanis a szükséges leltározást összekapcsolták a kiállítással, így született meg a jobbára installációkat felvonultató, Leltár miatt nyitva című összeállítás. Egy nagyon gyakori animációs műfaj ihleti a következő, februári tárlatot, a számítógépet, okostelefont használók körében jól ismert GIF (Graphics Interchange Format) formátum ugyanis átmenetet jelent az állókép és a videó között. Ezután a bukaresti képzőművészek kiállítása következik, majd Szent György Napokra a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány egyedi videóarchívumából mutatnak be válogatást, a kiállítás kurátora Kozma Éva és Peternák Miklós. Nyárára egy három hónapig látható nemzetközi tárlatot terveznek, a Hálózat című kiállítást Barabási Albert László csíkszeredai származású, világszerte ismert hálózatkutató nyitja meg, s reményeik szerint előadást is tart a műtárgy-kereskedelem hálózatáról. Ezt igen hangsúlyos rendezvénynek tartják, már tavaly február óta szervezik. Következik a Maybe 4 csoportos kiállítás Újratervezés címmel, öt évvel a korábbi kiadás után most arra kíváncsiak, holt tart ma a kilencvenes évek elején végzett művészgeneráció; közülük többen Sepsiszentgyörgyhöz kötődnek, a címet az is indokolja, hogy az alkotókra amúgy is jellemző a folyamatos újratervezés. Végül év végére egy meglepetésszerű csoportos kiállítást ígérnek, de 2017 folyamán még bemutatkozik Bordos László Zsolt is, akit a 3D-animáció és az épületvetítés tett világhírűvé. Idén az egyik alagsori termüket úgy alakítják át, hogy művészetpedagógiai tevékenység állandó helyszíne lehessen, de azt is szeretnék, ha bővíthetnék állandó munkatársaik számát, illetve annak is örülnének, ha nagyobb keretből gazdálkodhatnának.Tavaly a Tranzit.org közép-európai független kortárs művészeti hálózat részeként működő Tranzit.ro elismerésben részesítette a Magmát, a DaDa 100 díjat adományozva nekik, ez számukra visszaigazolást jelent, azt, hogy másutt is szemmel tartják munkájukat. Ezt támasztja alá a The New York Times októberi, Kárász Palkó által jegyzett cikke is, amely a Brâncuşi fiai és lányai, egy családi intrika című csoportos kiállítás kapcsán mutatta be a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti kiállítóteret. Mindezek okán az intézmény működtetői úgy vélik, hét év alatt a Magma beírta magát a sepsiszentgyörgyiek emlékezetébe, beépült a közösségi tudatba. „Ha valaki kortárs képzőművészetről beszél, nem tudja megkerülni a Magmát” – teszi hozzá Kispál Attila.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Hetedik születésnapját ünnepli idén a sepsiszentgyörgyi Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér. A meghatározónak tartott első hét esztendő alatt biztos irányvonalat kapott a dinamikus kulturális intézmény, amelyet tárlatai mellett egyre alaposabb művészetpedagógiai tevékenység is jellemez. Tavaly a The New York Times világlap is cikkezett a Magmáról, ez jelentette számukra az Andy Warhol által emlegetett „tizenöt perces hírnevet”, ám ugyanakkor felerősítette az erdélyi média érdeklődését is.
A kiállítások szervezésekor Kispál Ágnes Evelin és Kispál Attila ma már a kevesebb több elvét alkalmazza, elegendőnek tartanának évente öt-hat tárlatot, de úgy látják, kapcsolódniuk kell a közismert kulturális rendezvényekhez (művészeti biennálék, PulzArt, Szent György Napok), így több tárlatmegnyitóval számolnak. Tavaly összesen harminc bejegyzés – azaz különféle rendezvény – szerepel honlapjukon, többet vállalnak, mint amennyit bírnak, de a felkérésekre sem tudnak nemet mondani. Voltak olyan esztendők, amikor havonta új kiállítással jelentkeztek, de rájöttek, egy-egy jelentősebb kortárs művészeti anyag bemutatásához nem elegendő egy hónap, így a fontosabb kiállítások újabban két-három hónapig látogathatók, ezekre műhelyfoglalkozásokat is „telepítenek”.
Egyre több fiatal jár a Magmába, a tárlatlátogatási szándék mellett ez főként a műhelyfoglalkozásoknak, a Fám Erika által vezetett művészetpedagógiai tevékenységnek köszönhető, iskolákból, sőt, óvodákból is érkeznek csoportok, olyan hónap is volt, amikor hatszáz diákkal foglalkoztak. Ezt mindannyian nagy eredménynek tartják, és büszkék arra, hogy középcsoportosoktól középiskolásokig minden korosztályt meg tudnak szólítani, s hogy foglalkozásaik ingyenesek, azokat pályázati támogatásból (Bethlen Gábor Alap) finanszírozzák. Fám Erika a Székely Mikó Kollégium volt filozófiatanáraként azt mondja, a Magmában élhet oktatói szenvedélyének, tömörítetten hasznosíthatja vizuális kultúrával kapcsolatos tudását. A diákok az iskolában nem találkoznak kortárs művészettel, ezért be kell „csábítaniuk” mind a pedagógust, mind a diákot. A tárlatvezetés mellett műhelyfoglalkozást tartanak, ha kell, játékosan, a művészetpedagógiát pedig a legkisebbek, olykor az óvodások élvezik a legjobban, de legfogékonyabbak az általános iskolások, ők már látják az értelmezési lehetőséget. A gyermekekhez rengeteg vizuális információ eljut, de nem tanítják meg, hogyan kell azokat feldolgozni, ezért amit a Magmában kapnak, hiánypótló is. Értő módon látni tanulni ugyanolyan fontos, mint írni, olvasni tanulni, véli Fám Erika, aki azt is szeretné, hogy idéntől a szentgyörgyiek mellett vidéki iskolásokat is fogadjanak a Magmában. Szokásukhoz híven, 2017 első tárlataként saját gyűjteményüket mutatják be, ezúttal „megviccelve” a nézőket, ugyanis a szükséges leltározást összekapcsolták a kiállítással, így született meg a jobbára installációkat felvonultató, Leltár miatt nyitva című összeállítás. Egy nagyon gyakori animációs műfaj ihleti a következő, februári tárlatot, a számítógépet, okostelefont használók körében jól ismert GIF (Graphics Interchange Format) formátum ugyanis átmenetet jelent az állókép és a videó között. Ezután a bukaresti képzőművészek kiállítása következik, majd Szent György Napokra a budapesti C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány egyedi videóarchívumából mutatnak be válogatást, a kiállítás kurátora Kozma Éva és Peternák Miklós. Nyárára egy három hónapig látható nemzetközi tárlatot terveznek, a Hálózat című kiállítást Barabási Albert László csíkszeredai származású, világszerte ismert hálózatkutató nyitja meg, s reményeik szerint előadást is tart a műtárgy-kereskedelem hálózatáról. Ezt igen hangsúlyos rendezvénynek tartják, már tavaly február óta szervezik. Következik a Maybe 4 csoportos kiállítás Újratervezés címmel, öt évvel a korábbi kiadás után most arra kíváncsiak, holt tart ma a kilencvenes évek elején végzett művészgeneráció; közülük többen Sepsiszentgyörgyhöz kötődnek, a címet az is indokolja, hogy az alkotókra amúgy is jellemző a folyamatos újratervezés. Végül év végére egy meglepetésszerű csoportos kiállítást ígérnek, de 2017 folyamán még bemutatkozik Bordos László Zsolt is, akit a 3D-animáció és az épületvetítés tett világhírűvé. Idén az egyik alagsori termüket úgy alakítják át, hogy művészetpedagógiai tevékenység állandó helyszíne lehessen, de azt is szeretnék, ha bővíthetnék állandó munkatársaik számát, illetve annak is örülnének, ha nagyobb keretből gazdálkodhatnának.Tavaly a Tranzit.org közép-európai független kortárs művészeti hálózat részeként működő Tranzit.ro elismerésben részesítette a Magmát, a DaDa 100 díjat adományozva nekik, ez számukra visszaigazolást jelent, azt, hogy másutt is szemmel tartják munkájukat. Ezt támasztja alá a The New York Times októberi, Kárász Palkó által jegyzett cikke is, amely a Brâncuşi fiai és lányai, egy családi intrika című csoportos kiállítás kapcsán mutatta be a sepsiszentgyörgyi kortárs művészeti kiállítóteret. Mindezek okán az intézmény működtetői úgy vélik, hét év alatt a Magma beírta magát a sepsiszentgyörgyiek emlékezetébe, beépült a közösségi tudatba. „Ha valaki kortárs képzőművészetről beszél, nem tudja megkerülni a Magmát” – teszi hozzá Kispál Attila.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 23.
Fiatalokon segítettek – Erdélyi vállalkozó az Év Példaképe
A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programra elkülönített 750 millió forintos keretből több mint kétezer fiatal szakmai és 117 fiatal anyagi támogatását sikerült megvalósítani.
A régiókon belüli és a régiók közötti együttműködés ösztönzéséről szól a külhoni magyar fiatal vállalkozók szempontjából a 2017-es év – véli Szilágyi Péter. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program záró konferenciáján, pénteken Budapesten kiemelte: a programra szánt 750 millió forintos keretből több mint kétezer fiatal szakmai és 117 fiatal anyagi támogatását sikerült megvalósítani. Rámutatott: a céljuk az volt, hogy ösztönözzék a külhoni magyar fiatalokat, hogy saját vállalkozást indítsanak, és segítsék azokat, akik már ezen az úton járnak.
A helyettes államtitkár kijelentette: különleges volt a tavalyi év, hiszen olyan fiatalokkal találkoztak, akiknek a hozzáállása, elhivatottsága garancia számukra, hogy a Kárpát-medencében hosszú távú, biztos gazdasági növekedésről beszélhessünk. Az általuk közvetített frissesség, tenni akarás, innováció mellett a hagyományok és a szülőföld tisztelete "olyan kivételes egység, amely tele van erővel" – fogalmazott Szilágyi Péter. Kitért arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet decemberi plenáris ülése döntött arról, hogy 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve legyen. Az idei program elemeit úgy alakítják, hogy a családi vállalkozások problémáira nyújtsanak megoldásokat, de a fiatal vállalkozókról sem feledkeznek meg – ígérte. Jelezte: február végén tartják nyitórendezvényüket, utána tavasztól újra Kárpát-medencei körutat, a nyáron képzést szerveznek, pályázatot hirdetnek.
A most közölt háttéranyag szerint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tenderére 967 pályamunka érkezett. A nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások 3 és 6 millió forint közötti, a mezőgazdasági tevékenységet folytatók pedig 3 és 4,5 millió forint közötti támogatásra nyújthatták be igényüket. A legtöbb pályázat a szolgáltatóipar és a növénytermesztés területén volt, de kiemelkedő helyen szerepelt a feldolgozóipar és az egészségügy is. A 750 millió forintos keretből eredetileg 525 milliót különítettek el, de tekintettel a nagy érdeklődésre, a támogatási keretösszeget 600 millió forintra emelték. A támogatás intenzitása 100 százalék.
Erdélyi az Év Példaképe
A 2016-os Év Példaképe fődíját Weber Tibor Rudolf kolozsvári építési vállalkozó, a Weberbrau Kft. tulajdonosa vehette át pénteken a Pesti Vigadóban. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az ünnepségen elmondta, a Példakép Alapítvány – csatlakozva a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programhoz – a korábbi évekkel ellentétben az idén külhoni vállalkozók között osztotta ki díjait. A civil kezdeményezésre létrejött alapítvány öt olyan magyar vállalkozót díjazott a határon túlról, aki tevékenységével példa lehet a kortársai számára – tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Példakép Alapítvány idei kiadványába 30 külhoni magyar fiatal vállalkozó került be. Az ő munkájuk és életútjuk "egyértelműen megmutatja számunkra, hogy a szülőföld termékeny talaj, hiszen olyan fiatal magyar vállalkozók élnek és dolgoznak határainkon túl is, akik szülőföldjükön szeretnének boldogulni". Valentinyi Katalin, az alapítvány létrehozója kiemelte, egyik legfontosabb céljuk vált valóra azáltal, hogy a magyar sikertörténeteket már nemcsak Magyarország határain belül, a magyarországi fiatal vállalkozók, hanem a Kárpát-medence minden magyarja között keresték.
Az MKB Bank által támogatott fődíj mellett az alapítvány különdíjasa lett az erdélyi Esztány István, az Esztány Táska alapítója. A Magyar Nemzeti Bank különdíjasa pedig a kolozsvári Pillich-Wright Gyöngyvér, a Bridge Language Study House Egyesület vezetője lett.
Krónika (Kolozsvár)
A külhoni magyar fiatal vállalkozók éve programra elkülönített 750 millió forintos keretből több mint kétezer fiatal szakmai és 117 fiatal anyagi támogatását sikerült megvalósítani.
A régiókon belüli és a régiók közötti együttműködés ösztönzéséről szól a külhoni magyar fiatal vállalkozók szempontjából a 2017-es év – véli Szilágyi Péter. A nemzetpolitikai helyettes államtitkár a 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program záró konferenciáján, pénteken Budapesten kiemelte: a programra szánt 750 millió forintos keretből több mint kétezer fiatal szakmai és 117 fiatal anyagi támogatását sikerült megvalósítani. Rámutatott: a céljuk az volt, hogy ösztönözzék a külhoni magyar fiatalokat, hogy saját vállalkozást indítsanak, és segítsék azokat, akik már ezen az úton járnak.
A helyettes államtitkár kijelentette: különleges volt a tavalyi év, hiszen olyan fiatalokkal találkoztak, akiknek a hozzáállása, elhivatottsága garancia számukra, hogy a Kárpát-medencében hosszú távú, biztos gazdasági növekedésről beszélhessünk. Az általuk közvetített frissesség, tenni akarás, innováció mellett a hagyományok és a szülőföld tisztelete "olyan kivételes egység, amely tele van erővel" – fogalmazott Szilágyi Péter. Kitért arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet decemberi plenáris ülése döntött arról, hogy 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve legyen. Az idei program elemeit úgy alakítják, hogy a családi vállalkozások problémáira nyújtsanak megoldásokat, de a fiatal vállalkozókról sem feledkeznek meg – ígérte. Jelezte: február végén tartják nyitórendezvényüket, utána tavasztól újra Kárpát-medencei körutat, a nyáron képzést szerveznek, pályázatot hirdetnek.
A most közölt háttéranyag szerint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tenderére 967 pályamunka érkezett. A nem mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozások 3 és 6 millió forint közötti, a mezőgazdasági tevékenységet folytatók pedig 3 és 4,5 millió forint közötti támogatásra nyújthatták be igényüket. A legtöbb pályázat a szolgáltatóipar és a növénytermesztés területén volt, de kiemelkedő helyen szerepelt a feldolgozóipar és az egészségügy is. A 750 millió forintos keretből eredetileg 525 milliót különítettek el, de tekintettel a nagy érdeklődésre, a támogatási keretösszeget 600 millió forintra emelték. A támogatás intenzitása 100 százalék.
Erdélyi az Év Példaképe
A 2016-os Év Példaképe fődíját Weber Tibor Rudolf kolozsvári építési vállalkozó, a Weberbrau Kft. tulajdonosa vehette át pénteken a Pesti Vigadóban. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár az ünnepségen elmondta, a Példakép Alapítvány – csatlakozva a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett a külhoni fiatal magyar vállalkozók éve programhoz – a korábbi évekkel ellentétben az idén külhoni vállalkozók között osztotta ki díjait. A civil kezdeményezésre létrejött alapítvány öt olyan magyar vállalkozót díjazott a határon túlról, aki tevékenységével példa lehet a kortársai számára – tette hozzá az államtitkár.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a Példakép Alapítvány idei kiadványába 30 külhoni magyar fiatal vállalkozó került be. Az ő munkájuk és életútjuk "egyértelműen megmutatja számunkra, hogy a szülőföld termékeny talaj, hiszen olyan fiatal magyar vállalkozók élnek és dolgoznak határainkon túl is, akik szülőföldjükön szeretnének boldogulni". Valentinyi Katalin, az alapítvány létrehozója kiemelte, egyik legfontosabb céljuk vált valóra azáltal, hogy a magyar sikertörténeteket már nemcsak Magyarország határain belül, a magyarországi fiatal vállalkozók, hanem a Kárpát-medence minden magyarja között keresték.
Az MKB Bank által támogatott fődíj mellett az alapítvány különdíjasa lett az erdélyi Esztány István, az Esztány Táska alapítója. A Magyar Nemzeti Bank különdíjasa pedig a kolozsvári Pillich-Wright Gyöngyvér, a Bridge Language Study House Egyesület vezetője lett.
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 24.
Egymilliárd forintra pályázhatnak külhoni szervezetek
A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázatot írtak ki határon túli civil szervezeteknek és egyházi jogi személyeknek mintegy egymilliárd forint értékben – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.Az államtitkár a részletekről szólva elmondta, a pályázaton kulturális, oktatási és kutatási programokat, írott és elektronikus médiát, könyvkiadást, valamint civil szervezetek, illetve egyházi jogi személyek által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működését támogatják.
Potápi Árpád János közölte, a pályázati összeg két részre oszlik. A 600 milliós központi keretből nagyobb, országos szervezeteket támogatnak legfeljebb hárommillió forint értékben, míg a 400 milliós regionális keretből kisebb szervezeteket maximum 600 ezer forintig.Pályázni már lehet, a beadási határidő február 22. – tette hozzá az államtitkár. További információ a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a www.bgazrt.hu, valamint a www.kormany.hu oldalon található.
MTI
Erdély.ma
A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázatot írtak ki határon túli civil szervezeteknek és egyházi jogi személyeknek mintegy egymilliárd forint értékben – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.Az államtitkár a részletekről szólva elmondta, a pályázaton kulturális, oktatási és kutatási programokat, írott és elektronikus médiát, könyvkiadást, valamint civil szervezetek, illetve egyházi jogi személyek által fenntartott oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működését támogatják.
Potápi Árpád János közölte, a pályázati összeg két részre oszlik. A 600 milliós központi keretből nagyobb, országos szervezeteket támogatnak legfeljebb hárommillió forint értékben, míg a 400 milliós regionális keretből kisebb szervezeteket maximum 600 ezer forintig.Pályázni már lehet, a beadási határidő február 22. – tette hozzá az államtitkár. További információ a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a www.bgazrt.hu, valamint a www.kormany.hu oldalon található.
MTI
Erdély.ma
2017. január 24.
Új Legendárium születik Szent László a Kárpát-medencében
Bizonyára sok gyermek zárta szívébe az elmúlt pár év alatt a Székelyföldi Legendárium hő- seit, történeteit, sokan lapozgatták a kötetet, böngészték a térképet, játszták újra meg újra a társasjátékot. A székelyudvarhelyi alkotócsapat – szokásához híven – 2017-et is rengeteg új ötlettel és folyamatban levő munkával kezdi. Számukra az idei esztendő első „termése” a hamarosan kiadandó Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma lesz, amelyről Fazakas Szabolccsal, a szerteágazó Legendárium-projekt ötletgazdájával, elindítójával beszélgettünk. – Szent László-év van az idén. Gondolom, nem véletlen egy- beesés, hogy éppen most ké- szül el új kiadványotok. – Már tavalyelőtt nekifogtunk ennek a munkának, és amint a nyáron tudomásunkra jutott, hogy 2017 Szent László- év lesz, felgyorsítottuk a könyv szerkesztését, a térkép összeállítását. A Kárpát-medence Szent László-legendáit tartalmazó gyűjtemény jelenleg grafikai szerkesztés alatt áll, és várhatóan februárban jelenik meg. – Mit tartottatok leginkább szem előtt a könyv szerkesztése során? – Azt, hogy átfogó képet adjunk a köztudatban talán legerőteljesebben jelen levő szentünk legendaköréről. A kiadvány földrajzi helyszínekhez kötődően mutatja be az egyes térségek Szent László-legendáit, beleértve többek közt a Kárpát-medencei templomok falain ábrázolt leányrabló kun történetét is. Az anyaggyűjtés során érdekes tapasztalat volt, hogy ezt a legendát mindenütt másként ábrázolták, így rengeteg változata maradt fenn. A könyvben ugyanakkor feltérképeztük a Szent László nevét viselő összes települést, amelyeket be is mutatunk, a hozzájuk kapcsolódó legendákkal együtt. Ezenkívül megjelenítjük a templomokban fennmaradt, Szent Lászlóhoz kötődő tárgyi emlékeket, mint például a freskókat és szobrokat. – Kik segítettek a legendakör feltérképezésében? – Számos történész és néprajzi szakember is közreműködött ebben a Kárpát-medence minden részéből. Partnerünk volt többek közt Jánó Mihály művészettörténész, aki a freskókkal kapcsolatos ismeretanyagot ellenőrizte, illetve Vetési László református püspöki referens is segítette munkánkat. A könyv elkészítéséhez felhasználtuk a témában fellelhető szakirodalmat is. A könyv szövegét Gyöngyössy János történész-grafikus állította össze, ő és Kovács Zsigmond készítette el azt a térképet is, amelyen a Szent Lászlóhoz kapcsolódó települések, emlékek mind megjelennek. Munkánkat a Bethlen Gábor Alap támogatta. – Kikhez szól elsősorban a Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma? – Főként a gyermekekhez. Éppen ezért a könyv gerincét is egy mesebeli jelenet képezi: Zete találkozik Szőrmanóval (aki a grafikusunk karikatúrája), és ő vezeti be a székely kislegényt a Szent László-legendák világába, ő vezeti végig a Kárpát-medence érintett települé- sein, és ő szolgáltatja a történelmi adatokat is. Zete és Szőrmanó történetét Muszka Sándor író-költő írta. A kötetet az én ötletem alapján Nagy Koppány Zsolt szerkesztette. Az illusztrációkat Gyöngyössy János készíti, megjelenítve a fennmaradt freskókat, néhol kiegészítve azokat a mai tudományos ismeretek szerint. A rajzok dinamikusak, a gyerekek szá- mára élvezhetők lesznek. – Mikor ismerheti meg közelebbről a marosvásárhelyi kö- zönség az új Legendáriumot? – A könyvet februárban tervezzük bemutatni, és nyitottak vagyunk a marosvásárhelyi meghívásokra is. A marosvásárhelyiek számára egyébként a nyáron megnyíló Mini Erdély Parkban is tartogatunk érdekességet: látható lesz majd a vásárhelyi zenélő kút, amely zenélni is fog. A Mini Erdély Parkra egy következő beszélgetésben visszatérünk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
Bizonyára sok gyermek zárta szívébe az elmúlt pár év alatt a Székelyföldi Legendárium hő- seit, történeteit, sokan lapozgatták a kötetet, böngészték a térképet, játszták újra meg újra a társasjátékot. A székelyudvarhelyi alkotócsapat – szokásához híven – 2017-et is rengeteg új ötlettel és folyamatban levő munkával kezdi. Számukra az idei esztendő első „termése” a hamarosan kiadandó Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma lesz, amelyről Fazakas Szabolccsal, a szerteágazó Legendárium-projekt ötletgazdájával, elindítójával beszélgettünk. – Szent László-év van az idén. Gondolom, nem véletlen egy- beesés, hogy éppen most ké- szül el új kiadványotok. – Már tavalyelőtt nekifogtunk ennek a munkának, és amint a nyáron tudomásunkra jutott, hogy 2017 Szent László- év lesz, felgyorsítottuk a könyv szerkesztését, a térkép összeállítását. A Kárpát-medence Szent László-legendáit tartalmazó gyűjtemény jelenleg grafikai szerkesztés alatt áll, és várhatóan februárban jelenik meg. – Mit tartottatok leginkább szem előtt a könyv szerkesztése során? – Azt, hogy átfogó képet adjunk a köztudatban talán legerőteljesebben jelen levő szentünk legendaköréről. A kiadvány földrajzi helyszínekhez kötődően mutatja be az egyes térségek Szent László-legendáit, beleértve többek közt a Kárpát-medencei templomok falain ábrázolt leányrabló kun történetét is. Az anyaggyűjtés során érdekes tapasztalat volt, hogy ezt a legendát mindenütt másként ábrázolták, így rengeteg változata maradt fenn. A könyvben ugyanakkor feltérképeztük a Szent László nevét viselő összes települést, amelyeket be is mutatunk, a hozzájuk kapcsolódó legendákkal együtt. Ezenkívül megjelenítjük a templomokban fennmaradt, Szent Lászlóhoz kötődő tárgyi emlékeket, mint például a freskókat és szobrokat. – Kik segítettek a legendakör feltérképezésében? – Számos történész és néprajzi szakember is közreműködött ebben a Kárpát-medence minden részéből. Partnerünk volt többek közt Jánó Mihály művészettörténész, aki a freskókkal kapcsolatos ismeretanyagot ellenőrizte, illetve Vetési László református püspöki referens is segítette munkánkat. A könyv elkészítéséhez felhasználtuk a témában fellelhető szakirodalmat is. A könyv szövegét Gyöngyössy János történész-grafikus állította össze, ő és Kovács Zsigmond készítette el azt a térképet is, amelyen a Szent Lászlóhoz kapcsolódó települések, emlékek mind megjelennek. Munkánkat a Bethlen Gábor Alap támogatta. – Kikhez szól elsősorban a Szent László Kárpát-medencei Legendáriuma? – Főként a gyermekekhez. Éppen ezért a könyv gerincét is egy mesebeli jelenet képezi: Zete találkozik Szőrmanóval (aki a grafikusunk karikatúrája), és ő vezeti be a székely kislegényt a Szent László-legendák világába, ő vezeti végig a Kárpát-medence érintett települé- sein, és ő szolgáltatja a történelmi adatokat is. Zete és Szőrmanó történetét Muszka Sándor író-költő írta. A kötetet az én ötletem alapján Nagy Koppány Zsolt szerkesztette. Az illusztrációkat Gyöngyössy János készíti, megjelenítve a fennmaradt freskókat, néhol kiegészítve azokat a mai tudományos ismeretek szerint. A rajzok dinamikusak, a gyerekek szá- mára élvezhetők lesznek. – Mikor ismerheti meg közelebbről a marosvásárhelyi kö- zönség az új Legendáriumot? – A könyvet februárban tervezzük bemutatni, és nyitottak vagyunk a marosvásárhelyi meghívásokra is. A marosvásárhelyiek számára egyébként a nyáron megnyíló Mini Erdély Parkban is tartogatunk érdekességet: látható lesz majd a vásárhelyi zenélő kút, amely zenélni is fog. A Mini Erdély Parkra egy következő beszélgetésben visszatérünk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 25.
A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázat határon túli szervezeteknek
A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázatot írtak ki határon túli civil szervezeteknek és egyházi jogi szemé- lyeknek mintegy egymilliárd forint értékben – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Az államtitkár a részletekről szólva elmondta, a pályá- zaton kulturális, oktatási és kutatási programokat, írott és elektronikus médiát, könyvkiadást, valamint civil szerve- zetek, illetve egyházi jogi személyek által fenntartott okta- tási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működését támogatják. Potápi Árpád János közölte, a pályázati összeg két részre oszlik. A 600 milliós központi keretből nagyobb, országos szervezeteket támogatnak legfeljebb há- rommillió forint értékben, míg a 400 milliós regionális keretből kisebb szervezeteket maximum 600 ezer forintig. Pályázni már lehet, a beadási határidő február 22. – tette hozzá. További információ a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a www.bgazrt.hu, valamint a www.kormany.hu és a Nemzeti Regiszter oldalon található.
Népújság (Marosvásárhely)
A magyar kultúrát és oktatást támogató pályázatot írtak ki határon túli civil szervezeteknek és egyházi jogi szemé- lyeknek mintegy egymilliárd forint értékben – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Az államtitkár a részletekről szólva elmondta, a pályá- zaton kulturális, oktatási és kutatási programokat, írott és elektronikus médiát, könyvkiadást, valamint civil szerve- zetek, illetve egyházi jogi személyek által fenntartott okta- tási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények működését támogatják. Potápi Árpád János közölte, a pályázati összeg két részre oszlik. A 600 milliós központi keretből nagyobb, országos szervezeteket támogatnak legfeljebb há- rommillió forint értékben, míg a 400 milliós regionális keretből kisebb szervezeteket maximum 600 ezer forintig. Pályázni már lehet, a beadási határidő február 22. – tette hozzá. További információ a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján, a www.bgazrt.hu, valamint a www.kormany.hu és a Nemzeti Regiszter oldalon található.
Népújság (Marosvásárhely)
2017. január 25.
„Itt a Helikon tanult a mezőtől”
Közösen ünnepeltek a fehérvári és enyedi diákok
A címben szereplő Jókai-idézet a január 19-én Nagyenyeden, az Áprily-estek keretében szervezett műsor témájára utal: a népi hagyományok, kiváltképp a népköltészet szerepe a magyar kultúra fejlődésében. Elmélet helyett azonban eredeti forrásból merítkeztek a diákok, a fellépők között több országos díjazottal is megismerkedhetett a százfős közönség.
„Egy nemzetnek a kultúrája az, ami megkülönbözteti őt a többitől. A miénk megtartó erejű, mi ezt a kultúrát kaptuk, ápoltuk, ezt adjuk tovább nektek, és benneteket is arra kérlek, hogy ti is ezt tegyétek. A miénk több, a miénk szebb, a miénk jobb... így kell megélni a kultúránkat!” – hangzott el a megnyitón, ahol Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke üdvözölte az egybegyűlteket: a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanárait, diákjait, az irodalmi estek közönségét, hangsúlyozva a szórványban élő fiatalok közös ünneplésének fontosságát.
A megye magyar szakos kollégáinak nevében Turzai Melán tanárnő köszöntötte a közönséget és rövid értekezést tartott a magyar kultúra napjának jelentőségéről. A megemlékezés középpontjába Kölcsey Ferencet helyezte, hiszen ő volt az az író, politikus és nem utolsósorban hazafi, aki a Nemzeti Hagyományok című írásában programot adott a reformkor elején, a nemzeti kultúra kialakulásának fontosságát hangsúlyozva. Ennek a programnak az eredménye lett később az a virágzó szépirodalom, amit leginkább Petőfi és Arany neve fémjelez, a zenében pedig Bartók és Kodály. „Globalizálódó, szabadelvű, liberalizálódó világunkban egyre inkább tapasztaljuk a kultúrák, főleg a kisebb népek kultúráinak háttérbe szorítását” – hívta fel a figyelmet a tanárnő, ezért e jeles napon a diákok népi műfajokkal bátorkodtak a színpadra lépni, mintegy ellensúlyozva a „trendi” X-faktorok és Megasztárok dominanciáját. Kelemen Dávid a népmesék világába kalauzolta a hallgatóságot Ortutay Gyula nyomán, Szőcs Noémi, Molnár Orsolya és Kolumbán Pál pedig mesét mondtak. Ferencz Boglárka balladai hangulatot teremtett, akárcsak Kocsis Norbert, a Sepsiszentgyörgyön tavaly megszervezett országos balladamondó verseny első díjasa. Köble Andrea és Kiss Andrea balladákat énekeltek, az enyedi diákok műsorát pedig a csombordi Pipacs tánccsoport bemutatója zárta.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum diákjai már második alkalommal vettek részt a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen. A fehérvári vendégek rangos zenés-irodalmi összeállítással jelentkeztek, amelyet Dimén Erika és Szabó Emília magyar szakos tanárok állítottak össze. A diákok közül kitűnt Gergely József Himnusz-előadása, valamint Kiss Richárd Mihály Elindultam szép hazámból... című dala, utóbbi a Magyar Örökség-díjas marosszéki Kodály Zoltán gyermek- és ifjúsági kar szólóénekese és a Virtuózok elődöntőse. A gyimesbükki származású Antal Norbert és Antal Zsolt „otthoni” legényeseket adtak elő, ők is többször részesültek már rangos elismerésekben, így Norbert a Kreativitás-verseny első helyezettje, már Norvégiában is fellépett, Zsolt pedig Magyarországon állhatott a pódium legfelső fokára. Az összeállítás záróakkordját képező népi táncok ismét fergeteges hangulatot teremtettek, ezáltal a két iskola közös produkciója gondosan összeszerkesztett, kerek egészként hatott.
A műsort vastapssal méltatta a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház zsúfolásig megtelt hallgatósága, ezt követően beszélgetésre, az iskolák közötti tapasztalatcserére került sor.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)
Közösen ünnepeltek a fehérvári és enyedi diákok
A címben szereplő Jókai-idézet a január 19-én Nagyenyeden, az Áprily-estek keretében szervezett műsor témájára utal: a népi hagyományok, kiváltképp a népköltészet szerepe a magyar kultúra fejlődésében. Elmélet helyett azonban eredeti forrásból merítkeztek a diákok, a fellépők között több országos díjazottal is megismerkedhetett a százfős közönség.
„Egy nemzetnek a kultúrája az, ami megkülönbözteti őt a többitől. A miénk megtartó erejű, mi ezt a kultúrát kaptuk, ápoltuk, ezt adjuk tovább nektek, és benneteket is arra kérlek, hogy ti is ezt tegyétek. A miénk több, a miénk szebb, a miénk jobb... így kell megélni a kultúránkat!” – hangzott el a megnyitón, ahol Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke üdvözölte az egybegyűlteket: a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanárait, diákjait, az irodalmi estek közönségét, hangsúlyozva a szórványban élő fiatalok közös ünneplésének fontosságát.
A megye magyar szakos kollégáinak nevében Turzai Melán tanárnő köszöntötte a közönséget és rövid értekezést tartott a magyar kultúra napjának jelentőségéről. A megemlékezés középpontjába Kölcsey Ferencet helyezte, hiszen ő volt az az író, politikus és nem utolsósorban hazafi, aki a Nemzeti Hagyományok című írásában programot adott a reformkor elején, a nemzeti kultúra kialakulásának fontosságát hangsúlyozva. Ennek a programnak az eredménye lett később az a virágzó szépirodalom, amit leginkább Petőfi és Arany neve fémjelez, a zenében pedig Bartók és Kodály. „Globalizálódó, szabadelvű, liberalizálódó világunkban egyre inkább tapasztaljuk a kultúrák, főleg a kisebb népek kultúráinak háttérbe szorítását” – hívta fel a figyelmet a tanárnő, ezért e jeles napon a diákok népi műfajokkal bátorkodtak a színpadra lépni, mintegy ellensúlyozva a „trendi” X-faktorok és Megasztárok dominanciáját. Kelemen Dávid a népmesék világába kalauzolta a hallgatóságot Ortutay Gyula nyomán, Szőcs Noémi, Molnár Orsolya és Kolumbán Pál pedig mesét mondtak. Ferencz Boglárka balladai hangulatot teremtett, akárcsak Kocsis Norbert, a Sepsiszentgyörgyön tavaly megszervezett országos balladamondó verseny első díjasa. Köble Andrea és Kiss Andrea balladákat énekeltek, az enyedi diákok műsorát pedig a csombordi Pipacs tánccsoport bemutatója zárta.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum diákjai már második alkalommal vettek részt a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen. A fehérvári vendégek rangos zenés-irodalmi összeállítással jelentkeztek, amelyet Dimén Erika és Szabó Emília magyar szakos tanárok állítottak össze. A diákok közül kitűnt Gergely József Himnusz-előadása, valamint Kiss Richárd Mihály Elindultam szép hazámból... című dala, utóbbi a Magyar Örökség-díjas marosszéki Kodály Zoltán gyermek- és ifjúsági kar szólóénekese és a Virtuózok elődöntőse. A gyimesbükki származású Antal Norbert és Antal Zsolt „otthoni” legényeseket adtak elő, ők is többször részesültek már rangos elismerésekben, így Norbert a Kreativitás-verseny első helyezettje, már Norvégiában is fellépett, Zsolt pedig Magyarországon állhatott a pódium legfelső fokára. Az összeállítás záróakkordját képező népi táncok ismét fergeteges hangulatot teremtettek, ezáltal a két iskola közös produkciója gondosan összeszerkesztett, kerek egészként hatott.
A műsort vastapssal méltatta a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház zsúfolásig megtelt hallgatósága, ezt követően beszélgetésre, az iskolák közötti tapasztalatcserére került sor.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 25.
Kolozsvár ajándékba magyar diákoknak
Örökség, a játékos-komoly honismereti „óra”
Várat építenek, élő szobrokat alkotnak, activityznek, labdáznak és sokat nevetnek a diákok, közben műemlék épületek elfelejtett ablakain kukucskálnak be, valóságos történelmi nyomozással felfedezik a roppant érdekes várost, amelyben élnek. Ehhez kínál egy egész tanévben akár heti két órát is kitöltő tananyagot (lecketerveket, feladatlapokat, részletes gyakorlatleírást) a Donát Alapítvány által kiadott Örökség című gazdag kötet, amely egy diákoknak szánt idegenvezetői tanfolyam anyagát foglalja össze. A CD-t is tartalmazó könyvet holnap mutatják be Kolozsváron, és ajándékba kapnak belőle a magyar iskolák, szervezetek, könyvtárak.
Egész sor művészettörténeti, építészeti, helytörténeti fogalmat és gazdag tudást sajátíthatnak el azok a diákok, akiknek tanárai most megkapják ezt a kötetet, és abból a tanórákra is bevisznek akár csak néhány foglalkozást. A magyarul (is) oktató kolozsvári iskolák egy-egy tanára használatra megkapja ezt az anyagot, de jut a kötetből Tordára, Szászrégenbe, Szamosújvárra és a Bethlen-kollégiumba is, továbbá az egyetemekre (BBTE, Sapientia), különféle szervezetekhez (EME, EMKE), könyvtárakba (a hazaiakon kívül a budapesti Széchényibe is). A könyv ötletgazdája, szerzői a Donát Alapítvány önkéntesei, szakképzett képzők, projektmenedzserek és okleveles idegenvezetők. A kötet szerkesztője, Zsigmond Ilka bevallása szerint elsősorban arra törekedtek, hogy a iskolákban olyan tanárok kezébe jusson a kiadvány, akik annak anyagát hasznosítani is tudják/akarják diákjaikkal.
Átlapozva elmondhatjuk, igazán kár lenne, hogy a kötet egy-egy fontos könyvtár polcán porosodjon, hiszen akár szakmát is adhat a fiatalok kezébe. Az interaktív „leckék” során olyan idegenvezetői készségeket lehet elsajátítani, amelyeknek köszönhetően a turistának a városlátogatás maradandó élménnyé változhat, és nem kell beérnie azzal az érzéssel, hogy jobban járt volna, ha otthon marad, és elolvas egy képeskönyvet a városról. A diákok azt is megtanulhatják, milyen egy jó idegenvezető, kommunikációs technikáktól stílusig, személyiségjegyekig, hozzáállásig sok tanácsot kapnak. Ezenfelül új fogalmakat sajátítanak el, amelyek személyes műveltségüket gazdagítják, egyben képessé teszik őket arra, hogy másképpen tudjanak látni – és szükség esetén láttatni – egy épületet, egy közteret, egy szobrot, egy történelmi korszakot. Egy hozzáértő pedagógus kezében ez a tananyag kinyithatja a diák szemét és szívét a városra, így ahelyett, hogy „rajta” élne, elkezdhet tényleg benne, vele együtt élni.
A kötet erőssége még az is, hogy bár elsősorban Kolozsvár a témája, a feladatlapok, kreatív gyakorlatsorok, játékok, élménypedagógiai módszerek és eszközök univerzálisak, egy kis extra munkával a tananyag bármely településre adaptálható. Fontos eleme a tanulásnak a szerepjáték, de a diákok maguk végeznek kutatást, sok a terepmunka is – az oktató csupán tanulási helyzetet teremt, a tudnivalókat a diákok kutatják fel. Például a tíz híres kolozsvári személyiséget (Heltai, Misztótfalusi stb.) külön csoportokban tanulmányozzák, majd vita keretében egy „szoborbizottság” előtt képviselik, amely eldönti, hogy „kinek a szobra álljon a téren”.
Iskolai történelemtanárok és turizmusban oktatók haszonnal forgathatják, de a kezdeményezők nem titkolt szándéka szerint a kötet – amelynek tananyagát háromszor kipróbálták (diákidegenvezető képzést tartottak Kolozsváron, Szamosújváron is) – lehetővé teszi, hogy a várostörténetet választható tantárgyként önállóan is oktassák.
– Arra törekedtünk, hogy megvizsgáljuk, az eddig megjelentetett anyagainkkal hol segíthetünk abban, hogy az ezzel foglalkozó tanárok a honismereti oktatást ilyen vagy olyan formában (Iskola másképp héten, köri tevékenységben, órarendi órában, választható tantárgyként – nekünk ez a kedvencünk!) minél rendszeresebb formában vállalják. Ez a könyv heti 2 óra esetében is minimum egy évig ad bevetésre kész anyagot. Ez azt jelenti, hogy el kell olvasni a leírást, munkalapokat fénymásolni, s kész! Még a megoldás is meg van adva – tájékoztatott Zsigmond Ilka.
A Bethlen Gábor Alap, a Gynia és a Donát Alapítvány támogatásával kiadott Örökség című kötetet holnap 19 órától mutatják be Kolozsváron, a Sapientia (Bocskai ház) Óváry termében.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)
Örökség, a játékos-komoly honismereti „óra”
Várat építenek, élő szobrokat alkotnak, activityznek, labdáznak és sokat nevetnek a diákok, közben műemlék épületek elfelejtett ablakain kukucskálnak be, valóságos történelmi nyomozással felfedezik a roppant érdekes várost, amelyben élnek. Ehhez kínál egy egész tanévben akár heti két órát is kitöltő tananyagot (lecketerveket, feladatlapokat, részletes gyakorlatleírást) a Donát Alapítvány által kiadott Örökség című gazdag kötet, amely egy diákoknak szánt idegenvezetői tanfolyam anyagát foglalja össze. A CD-t is tartalmazó könyvet holnap mutatják be Kolozsváron, és ajándékba kapnak belőle a magyar iskolák, szervezetek, könyvtárak.
Egész sor művészettörténeti, építészeti, helytörténeti fogalmat és gazdag tudást sajátíthatnak el azok a diákok, akiknek tanárai most megkapják ezt a kötetet, és abból a tanórákra is bevisznek akár csak néhány foglalkozást. A magyarul (is) oktató kolozsvári iskolák egy-egy tanára használatra megkapja ezt az anyagot, de jut a kötetből Tordára, Szászrégenbe, Szamosújvárra és a Bethlen-kollégiumba is, továbbá az egyetemekre (BBTE, Sapientia), különféle szervezetekhez (EME, EMKE), könyvtárakba (a hazaiakon kívül a budapesti Széchényibe is). A könyv ötletgazdája, szerzői a Donát Alapítvány önkéntesei, szakképzett képzők, projektmenedzserek és okleveles idegenvezetők. A kötet szerkesztője, Zsigmond Ilka bevallása szerint elsősorban arra törekedtek, hogy a iskolákban olyan tanárok kezébe jusson a kiadvány, akik annak anyagát hasznosítani is tudják/akarják diákjaikkal.
Átlapozva elmondhatjuk, igazán kár lenne, hogy a kötet egy-egy fontos könyvtár polcán porosodjon, hiszen akár szakmát is adhat a fiatalok kezébe. Az interaktív „leckék” során olyan idegenvezetői készségeket lehet elsajátítani, amelyeknek köszönhetően a turistának a városlátogatás maradandó élménnyé változhat, és nem kell beérnie azzal az érzéssel, hogy jobban járt volna, ha otthon marad, és elolvas egy képeskönyvet a városról. A diákok azt is megtanulhatják, milyen egy jó idegenvezető, kommunikációs technikáktól stílusig, személyiségjegyekig, hozzáállásig sok tanácsot kapnak. Ezenfelül új fogalmakat sajátítanak el, amelyek személyes műveltségüket gazdagítják, egyben képessé teszik őket arra, hogy másképpen tudjanak látni – és szükség esetén láttatni – egy épületet, egy közteret, egy szobrot, egy történelmi korszakot. Egy hozzáértő pedagógus kezében ez a tananyag kinyithatja a diák szemét és szívét a városra, így ahelyett, hogy „rajta” élne, elkezdhet tényleg benne, vele együtt élni.
A kötet erőssége még az is, hogy bár elsősorban Kolozsvár a témája, a feladatlapok, kreatív gyakorlatsorok, játékok, élménypedagógiai módszerek és eszközök univerzálisak, egy kis extra munkával a tananyag bármely településre adaptálható. Fontos eleme a tanulásnak a szerepjáték, de a diákok maguk végeznek kutatást, sok a terepmunka is – az oktató csupán tanulási helyzetet teremt, a tudnivalókat a diákok kutatják fel. Például a tíz híres kolozsvári személyiséget (Heltai, Misztótfalusi stb.) külön csoportokban tanulmányozzák, majd vita keretében egy „szoborbizottság” előtt képviselik, amely eldönti, hogy „kinek a szobra álljon a téren”.
Iskolai történelemtanárok és turizmusban oktatók haszonnal forgathatják, de a kezdeményezők nem titkolt szándéka szerint a kötet – amelynek tananyagát háromszor kipróbálták (diákidegenvezető képzést tartottak Kolozsváron, Szamosújváron is) – lehetővé teszi, hogy a várostörténetet választható tantárgyként önállóan is oktassák.
– Arra törekedtünk, hogy megvizsgáljuk, az eddig megjelentetett anyagainkkal hol segíthetünk abban, hogy az ezzel foglalkozó tanárok a honismereti oktatást ilyen vagy olyan formában (Iskola másképp héten, köri tevékenységben, órarendi órában, választható tantárgyként – nekünk ez a kedvencünk!) minél rendszeresebb formában vállalják. Ez a könyv heti 2 óra esetében is minimum egy évig ad bevetésre kész anyagot. Ez azt jelenti, hogy el kell olvasni a leírást, munkalapokat fénymásolni, s kész! Még a megoldás is meg van adva – tájékoztatott Zsigmond Ilka.
A Bethlen Gábor Alap, a Gynia és a Donát Alapítvány támogatásával kiadott Örökség című kötetet holnap 19 órától mutatják be Kolozsváron, a Sapientia (Bocskai ház) Óváry termében.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 26.
A Bethlen-kollégium titka
A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden.
Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
A felújítás nehézségei
A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta.
A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők.
Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés
Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban.
Erdély büszkesége
A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla.
Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára.
Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan.
Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök.
Nem könyöradomány
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán.
Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott.
Színes programok a kollégiumban
Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó
Kárpát-medencei református tanévnyitó
Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
A református egyházi tulajdonban levő Bethlen Gábor Kollégium felújításának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet szeptember 17-én Nagyenyeden.
Erdély legkorszerűbb, legjobban felszerelt iskolájává varázsolták a frissen felújított nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumot. A patinás épületegyüttes kívülről-belülről gyönyörű látványt nyújt. A több száz éves alma mater épületeit uniós forrásokból, valamint az egyházkerület és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulásának köszönhetően újították és szerelték fel korszerű, digitális oktatóeszközökkel. A beruházás értéke mintegy hatmillió euró.
A felújítás nehézségei
A református egyház 2004-ben kapta vissza az épületegyüttest, a kollégiumnak régen azonban nem csak ezek az épületei voltak a birtokában. A kommunista államosítás előtt tanári lakásokkal, erdővel, földekkel rendelkezett, ez a vagyon tette lehetővé azt, hogy a kollégium önfenntartóan tudott működni. A visszaszolgáltatást követően időbe telt birtokba venni a kollégium ingatlanjait, mert az épületegyüttesben található a dokumentációs könyvtár és a természetrajzi múzeum is. Amúgy a két közgyűjteménynek otthont adó épületet szintén az egyházkerület újította fel, annak költségei ugyanis nem szerepeltek az uniós projektben. Saját költségén újította fel az egyházkerület a kollégiumi étkezdét is. A református egyház így mintegy 3,5 millió lejt fektetett az ingatlanok korszerűsítésébe, ennek jelentős részét a magyar állam finanszírozta.
A nagyenyedi önkormányzat egyébként partner volt az uniós pályázat benyújtásában és támogatásában: nélküle az egyházkerület nem tudta volna felújítani a kollégiumot. Az egyezség szerint az egyházkerület 25 évre elengedte a kollégium bérleti díját, cserébe azért, hogy az önkormányzat pályázati úton megszerezte a felújítás költségeit. „Az önkormányzat kiszámolta, hogy olcsóbban jön ki, ha segít uniós forrásokból felújítani az épületegyüttest ahelyett, hogy 25 évig fizesse a bérleti díjat” – fogalmaz a püspök. A vonatkozó törvények értelmében ugyanis egyházi ingatlanban működő állami iskola esetében az önkormányzatnak megszabott bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak. A nagyenyedi önkormányzattól eltérően más városoknak – köztük Kolozsvárnak is – sajnos hiába ajánlott fel az egyház ugyanilyen együttműködést, mert nem voltak rá vevők.
Korszerű felszerelés, nagy érdeklődés
Kató Béla szerint annak ellenére, hogy a Bethlen Gábor Kollégium állami intézmény, az egyházkerület a református oktatás szerves részének tekinti. Nemcsak kívülről, hanem belül is teljesen megújult a középiskola. A kollégiumban (bentlakásban) immár minden szoba saját fürdőszobával rendelkezik. Erdély szinte minden vidékéről járnak ide gyerekek. A beruházással az érdeklődés is megnőtt az intézmény iránt. Jól példázza ezt az egyik végzős diák, akivel az ünnepség alatt elegyedek szóba. Tankó Gyöngyi három éve diákja az iskolának, Gyimesközéplokról érkezett. Csodálkozó kérdésemre – miért nem ment közelebb, egy székelyföldi iskolába – azt mondja, nem ő az egyetlen a vidékről, aki a Bethlen Gábort választotta. „A három tizenkettedik osztályban heten vagyunk Gyimesközéplokról. Én az ikertestvéremmel érkeztem, ő a turisztika szakra, én a tanítóképzőbe járok. Nagyon jól érezzük magunkat, igaz, haza csak a sátoros ünnepek alkalmával tudunk menni. Sok ideig szívtuk a port, de megérte, hiszen nagyon szép lett az épület és a bentlakás is” – magyarázza Tankó Gyöngyi.
Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója szerint a modern felszerelés része a projektnek: három számítógépes labor és vadonatúj kémialabor áll az iskola diákjainak rendelkezésére, ugyanakkor minden osztálytermet a legkorszerűbb berendezésekkel látták el. A bútorzatot is kicserélték, ezt a Bethlen Gábor Alap támogatta. Minden osztályteremhez tévé, laptop és vetítő, sőt még nyomtató is tartozik. Szőcs Ildikó igazgató az iskolai oktatással kapcsolatban elmondja: a Bethlen Gábor Kollégiumban – Erdélyben egyedülálló módon – kabinetrendszerben működik az iskola. Vagyis a gyerekek óráról órára más terembe vándorolnak, akárcsak az Egyesült Államokban.
Erdély büszkesége
A hálaadó istentiszteleten a Zakariás 3,2b bibliavers alapján Kató Béla püspök hirdetett igét. Mi a titka a Bethlen Gábor Kollégiumnak, miért tud évszázadok óta szinte folyamatosan működni? – tette fel a kérdést igehirdetésében a püspök. „Jeruzsálemben és környékén évezredeken keresztül harcoltak, a várost többször lerombolták, de mindig újjáépült, mert az emberek hittek abban, hogy az Úr velük van. Az Isten oltalmában való erős és személyes hit a titka annak, hogy az enyedi kollégium ma is él és virágzik. Ez a hit öröklődött nemzedékről nemzedékre, és ez éltette a generációkat annyi évszázadon keresztül” – fogalmazott Kató Béla.
Igehirdetését követően Szőcs Ildikó igazgató a nyolc évvel ezelőtt megkezdett munkálatokról beszélt, valamint arról, hogy a kollégium úgy újult meg, mint a poraiból feltámadt főnixmadár. Maksay Ádám egyházkerületi műszaki előadó, tervezőmérnök többek között azt hangsúlyozta, nehéz volt megoldani azt, hogy a több éves felújítási munkálatok során folyamatosan biztosítani lehessen az oktatást diákok és tanárok számára.
Köszöntötte az egybegyűlteket Horaţiu Mihai Josan, Nagyenyed leköszönt polgármestere is, aki a kollégiumot a város kincsének nevezte, ahol olyan kiválóságok tanultak, mint Kőrösi Csoma Sándor tibetológus. A városnak kötelessége volt támogatni a felújítást, hiszen az oktatás és a kultúra rendkívül fontos a város és a különböző nemzetiségű, egymással jó viszonyban élő lakosok számára. „Isten éltesse az iskolát, amely Nagyenyed, Erdély és Románia büszkesége lehet” – mondta Josan.
Az ünnepségen felszólalt Oana Iuliana Badea polgármester is, aki annak idején Bukarest részéről az Oktatási Minisztérium államtitkáraként írta alá a papírokat. „A társadalom alapjainak az építését jelenti, ha ilyen iskolákat tudunk felmutatni” – mondta a polgármesterasszony.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök köszöntőjében elmondta: felmenői mind a nagyenyedi kollégiumban tanultak. Ám nem csak ők, hiszen sok barcasági, királyföldi, dél-erdélyi evangélikus is, akik a nehéz körülmények miatt nem tudtak dunántúli vagy felvidéki magyar scholákba iratkozni. „Ezért a ma Erdélyben élő több tízezres magyar evangélikus közösség a nagyenyedi Bethlen Gábornak is köszönheti létét” – zárta felszólalását a püspök.
Nem könyöradomány
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök beszédét követően Balog Zoltán miniszter üdvözölte a jelenlevőket. Erdélyben a reformátusoknál szinte minden Bethlen Gáborral kezdődik. Az erdélyi fejedelem nem tehetett meg mindent, amit kellett, de igyekezett mindent megtenni, amit lehet – fogalmazott a miniszter. Most a magyar és a román állam, az önkormányzat és az egyház közös erővel példamutatóan összefogott, és mindent megtett, hogy az európai uniós pályázatból az iskola megújuljon. A pénzt azonban nem szabad könyöradománynak tekinteni, hiszen tudnunk kell azt, hogy a kelet-európai országok 1990 után átadták leszegényedett gazdaságukat a nyugati, német, francia, olasz stb. vállalatoknak szinte adó- és vámmentesen, hogy azok meggazdagodjanak, és általa egy kicsit mi is fejlődjünk. Mi itt Kelet-Európában egymásra vagyunk utalva, meg kell értetnünk mindenkivel, hogy csak együtt munkálkodva tudunk megmaradni, együtt építve a nemzetek Európáját egy olyan időben, amikor láthatólag a kontinens fölé viharfelhők gyülekeznek – mondta Balog Zoltán.
Fekete Károly tiszántúli püspök a Kárpát-medencei Református Egyházak Generális Konventje elnökének, Szabó István dunamelléki püspöknek a köszöntését tolmácsolta, majd a jelenlevő főméltóságok átvágták a szalagot, és az épületet hivatalosan is átadták. Ezt követően emléktábla-avatásra került sor, amelyet gróf Mikó Imre és Vásárhelyi Boldizsár emlékére a Magyar Út- és Vasútügyi Társaság, a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Mérnöki Kamara és az Erdélyi Magyar Műszaki Társaság állíttatott.
Színes programok a kollégiumban
Délután a közelről és távolról érkezett vendégek számos programpont közül választhattak. A Collegium Gabrielense régizene együttes, a kollégium Fügevirág néptánccsoportjának és a Ficfa zenekar, valamint a gyomaendrődi mazsorettek műsora után a fiatalok a Bagossy Brothers Company koncertjén lazíthattak. Mások az iskolatörténeti, természetrajzi múzeumot, sportfotó- és rajzkiállítást tekinthették meg. A gyerekeket kézműves foglalkozások várták, az új cserkészotthonban cserkésztalálkozóra került sor, mások virtuális iskolalátogatáson vehettek részt vagy a biológiai laborban kísérleteket végezhettek. Kárpát-medencei református tanévnyitó
Kárpát-medencei református tanévnyitó
Bethlen Gábor Kollégium ünnepélyes felavatását követő napon, vasárnap délelőtt került sor a Kárpát-medencei református iskolák közös tanévnyitójára. Az istentiszteleten a Kárpát-medence 36 református tanintézete képviseltette magát. A nagyenyedi vártemplomban tartott ünnepség alkalmával Szegedi László missziói előadó, a kollégium egykori diákja hirdette az igét 1Móz 6,9-22 alapján. Majd Brendus Réka, a kollégium volt diákja, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezető-helyettese köszöntötte a dél-erdélyi magyarság egyik legkiemelkedőbb intézményének diákjait és tanárait. A román oktatásügyi államtitkárság kabinetigazgatójaként Nagy Éva szólt az egybegyűltekhez. „Megmaradni csak úgy lehet, ha értékeinket megőrizzük és továbbadjuk. Ezek közé tartozik anyanyelvünk is, amely ősi hitünkkel együtt önazonosságunk alapját jelenti” – hangsúlyozta. A köszöntéseket követően Ábrám Tibor, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi alelnöke, a miskolci Lévay József Református Gimnázium iskolaigazgatója tartotta meg tanévnyitó beszédét, amelyben hangsúlyozta, intézményeink egyre inkább érzékelik, hogy Európa egyik legnagyobb keresztyén református nevelési rendszerének tagjai. Ez a stratégiai tervezés lehetőségét és felelősségét jelenti számunkra. Ábrám Tibor elmondta: a testvéri közösségvállalás gyakorlata érhető tetten a Kárpát-medencei református oktatásalap adománygyűjtésében is. Ennek eredményeképpen a nagyenyedi kollégium kilencedikes tanulói ajándékban részesültek: minden diák egy Bibliát kapott kézhez. A Fórika Éva által vezetett kollégiumi kórus műsorát követően a 2004-ben alapított Bethlen-díj átadására került sor. Idén Királyhágómellékről érkezett a kitüntetett Popper Cserepes Zsófia tanárnő személyében, akit Kovács Laura méltatott. A díjazott német–magyar szakon végzett a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen, majd 30 évig Nagyváradon tanított. A Lórántffy Zsuzsa Gimnáziumba került 1991-ben, majd néhány év múlva az igazgatója lett.
Somogyi Botond
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. január 27.
Értéktudatosítás Kisbaconban
A Nagybacon, Kisbacon és Szárazajta óvodáiban és iskoláiban dolgozó pedagógusok 2014-ben sikeres együttműködési programot valósítottak meg, ennek folytatásaként 2016-ban szűkebb körben is megpályáztuk a Bethlen Gábor Alapkezelő újabb hasonló kiírását. A kisbaconi iskola és óvoda eddig is jó kapcsolatban állt, de közös programjainkhoz sokszor szűkösnek bizonyult a keret.
Faluszinten azonban szükség van az egyre kisebb létszámú intézmények együttműködésére, az iskola-óvoda-család kapcsolat erősítésére. Célunk az volt, hogy az itt élők feltérképezzék a falu értékeit, ráébredjenek a helyi erőforrások adta lehetőségekre, és ne engedjenek az elvándorlási kényszernek. Pályázatunkat kedvezően bírálták el, így százezer forint állt rendelkezésünkre, amiből négy eseményt szerveztünk.
Október 15-én szüreti mulatságot rendeztünk: székely ruhában, szüreti dalokat énekelve felvonultunk a falu utcáin, majd az utcán körcsárdást jártunk élő zene kíséretében, este pedig táncházat tartottunk Lakatos Ágnes irányításával. Október 25-én a kenyér útját követtük a Bodvaj Egyesület támogatásával. A helybelieknek természetes, hogy van Benedek Elek-emlékház, működő vízimalom, tájház, meseillusztrációs kiállítás a faluban, de ritkán adódik alkalom megtekintésükre. E napon kenyérmadár és kürtőskalács sütésére is sort kerítettünk. Október 30-án gasztronómiai napot tartottunk: megtanultuk a hagyományos kisbaconi reszelt leves receptjét, a kürtőskalács eredetét, elkészítési módját. Kétméteres kürtőskalácsot sütöttünk, amelynek rúdját külön erre az alkalomra, bérmentesen készítette két helybeli férfi. A református egyház jóvoltából a régi paplakban terítettünk meg.December 22-én karácsonyváró ünnepélyt tartottunk a kultúrotthonban. Részt vettek az óvodások, kisiskolások, pedagógusok, a gyerekek családjai, népi mesterek, a Népiskola hallgatói, a helyi szervezetek, támogatók képviselői, érdeklődők. Az óvodások és az iskolások külön gyermekjátékcsokrot adtak elő, Kolcza Judit tanítónő beszámolt a pályázatról, és bemutatta a Népi mester(ség)ek tárháza című kiadványt, amely négyhavi kérdőívezés eredménye. A gyermekek szüleikkel együtt közel 50 élő népi mestert kutattak fel a faluban. A gyűjtőmunka eredményeként egyedi, hiteles, írásos és igen sikeres dokumentum született. A műsor a kisiskolások karácsonyi összeállításával, kézműves-kiállítással és -vásárral zárult.Programjainkban 40 (óvodás és kisiskolás) gyermek, 3 pedagógus, 80 szülő, 10 nagyobb testvér és mintegy 100 más személy (népi mesterek, falubeliek, érdeklődők, turisták) vett részt. Tapasztalataink szerint igény van hagyományápoló és identitáserősítő programok szervezésére: nagyon sok pozitív visszajelzést, megerősítést kaptunk a családok, a faluközösség, az intézményvezetők és feletteseink részéről, ezért jövőben is szeretnénk folytatni, mert úgy érezzük, hogy a pedagógusnak a faluközösség lámpásának kell lennie, és tennie kell a közösség fejlődése és megmaradása érdekében.
Kolcza Judit tanítónő,
Veres Ildikó óvónő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Nagybacon, Kisbacon és Szárazajta óvodáiban és iskoláiban dolgozó pedagógusok 2014-ben sikeres együttműködési programot valósítottak meg, ennek folytatásaként 2016-ban szűkebb körben is megpályáztuk a Bethlen Gábor Alapkezelő újabb hasonló kiírását. A kisbaconi iskola és óvoda eddig is jó kapcsolatban állt, de közös programjainkhoz sokszor szűkösnek bizonyult a keret.
Faluszinten azonban szükség van az egyre kisebb létszámú intézmények együttműködésére, az iskola-óvoda-család kapcsolat erősítésére. Célunk az volt, hogy az itt élők feltérképezzék a falu értékeit, ráébredjenek a helyi erőforrások adta lehetőségekre, és ne engedjenek az elvándorlási kényszernek. Pályázatunkat kedvezően bírálták el, így százezer forint állt rendelkezésünkre, amiből négy eseményt szerveztünk.
Október 15-én szüreti mulatságot rendeztünk: székely ruhában, szüreti dalokat énekelve felvonultunk a falu utcáin, majd az utcán körcsárdást jártunk élő zene kíséretében, este pedig táncházat tartottunk Lakatos Ágnes irányításával. Október 25-én a kenyér útját követtük a Bodvaj Egyesület támogatásával. A helybelieknek természetes, hogy van Benedek Elek-emlékház, működő vízimalom, tájház, meseillusztrációs kiállítás a faluban, de ritkán adódik alkalom megtekintésükre. E napon kenyérmadár és kürtőskalács sütésére is sort kerítettünk. Október 30-án gasztronómiai napot tartottunk: megtanultuk a hagyományos kisbaconi reszelt leves receptjét, a kürtőskalács eredetét, elkészítési módját. Kétméteres kürtőskalácsot sütöttünk, amelynek rúdját külön erre az alkalomra, bérmentesen készítette két helybeli férfi. A református egyház jóvoltából a régi paplakban terítettünk meg.December 22-én karácsonyváró ünnepélyt tartottunk a kultúrotthonban. Részt vettek az óvodások, kisiskolások, pedagógusok, a gyerekek családjai, népi mesterek, a Népiskola hallgatói, a helyi szervezetek, támogatók képviselői, érdeklődők. Az óvodások és az iskolások külön gyermekjátékcsokrot adtak elő, Kolcza Judit tanítónő beszámolt a pályázatról, és bemutatta a Népi mester(ség)ek tárháza című kiadványt, amely négyhavi kérdőívezés eredménye. A gyermekek szüleikkel együtt közel 50 élő népi mestert kutattak fel a faluban. A gyűjtőmunka eredményeként egyedi, hiteles, írásos és igen sikeres dokumentum született. A műsor a kisiskolások karácsonyi összeállításával, kézműves-kiállítással és -vásárral zárult.Programjainkban 40 (óvodás és kisiskolás) gyermek, 3 pedagógus, 80 szülő, 10 nagyobb testvér és mintegy 100 más személy (népi mesterek, falubeliek, érdeklődők, turisták) vett részt. Tapasztalataink szerint igény van hagyományápoló és identitáserősítő programok szervezésére: nagyon sok pozitív visszajelzést, megerősítést kaptunk a családok, a faluközösség, az intézményvezetők és feletteseink részéről, ezért jövőben is szeretnénk folytatni, mert úgy érezzük, hogy a pedagógusnak a faluközösség lámpásának kell lennie, és tennie kell a közösség fejlődése és megmaradása érdekében.
Kolcza Judit tanítónő,
Veres Ildikó óvónő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)