Véget ért az Osonó nemzetközi drámatábora
A színház csak ürügy
Az Osonó színházműhely augusztus 24-e és 26-a között hetedik alkalommal megszervezett nemzetközi drámatáborban 23 erdélyi és magyarországi fiatal vett részt. A foglalkozásoknak a kökösi iskola adott otthont.
A tábor célja egy olyan helyzet megteremtése volt, amely a drámajáték és a színház eszközei által egy intenzív létezés, a kommunikáció valamint a közös gondolkodás és alkotás megtapasztalására sarkallja a résztvevőket.
Az idei alkotótábor Keleti István rendező-pedagógusnak, a magyarországi amatőr színjátszás mozgatórúgójának állított emléket, aki 90 évvel ezelőtt, 1927-ben született. A tábor mottóját is a színésznevelői munkásságáról híres Keleti egyik gondolata adta: „a színház csak ürügy”. Ez impulzusként szolgálhatott a résztvevőknek, akik a színház, a játék ürügyén kerülhettek közelebb önmaguk jobb és teljesebb megismeréséhez.
Az egy héten át zajló szakmai programok a színház-szakmai csoportját Mucha Oszkár, az Osonó színésze, míg a személyiségfejlesztő-önismereti csoportot Fazakas Misi rendező- drámatanár irányította. A tábor a Bethlen Gábor Alap támogatásával, valamint a kökösi Polgármesteri Hivatal és a Gábor Áron Általános Iskola partnerségével jött létre.
Erdély András / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Eseményekben gazdag évet zártak
Tavaly szeptember óta hetven rendezvényt szervezett megyénkben a Magyar Polgári Egyesület. Az elmúlt időszakról és az elkövetkezendő terveiről Nagy József Barna elnök számolt be.
Mondhatni, hogy a helyi közélet egyik legaktívabb civil egyesületévé vált az MPE, hiszen egy év alatt (tavaly szeptembertől idén augusztus végéig) rengeteg rendezvényt szervezett – a kiállítások, konferenciák és karitatív rendezvények mellett négy könyvet is kiadott, mondta el Nagy József Barna. Legutóbb Balázs D. Attila Szent László és Nagyvárad régi képeslapokon című könyvét mutatták be. Amint az egyesület elnöke megjegyezte, a rendezvények egy részét támogatóknak köszönhetően szervezték meg, másokat viszont – mint például a legutóbbi könyv kiadása – önerőből valósítottak meg.
Irányvonal
Tavaly, mivel az 56-os események emlékéve volt, nagyon sok rendezvényt sikerült pályázatokból megvalósítani – ezek egyike az a vándorkiállítás, melynek során 56-ot és az egykori, Szabadságra Vágyó Ifjak Szervezetét mutatják be. Számos nagyváradi iskola mellett Nagyszalontán és Érmihályfalván is megtekinthető volt. Egyúttal a Gulág-emlékév kapcsán is több konferenciát és könyvbemutatót szerveztek. Nagy József Barna kihangsúlyozta: az egyesület felvállalta, hogy a konzervatív, magyar megközelítésű történelmet mutatja be, melyet többek között Raffay Ernő neve fémjelez; a történész egyébként tavaly novemberben, az egyesület szervezésében előadást is tartott Nagyváradon az 1956-os erdélyi román betörésről és kiűzetésről.
A történelmi előadások mellett az egyesület karitatív tevékenységet is folytat – legutóbb húsvétkor osztottak a Szent Márton otthon lakóinak édességet és gyümölcsöt.
Tévhitek és tények
Egyebek mellett vetélkedőt is szerveztek diákoknak 56 és a Gulág kapcsán, több iskolában, s örömmel vették tudomásul, hogy a diákokat érdekli a téma.
Tavaly rendszeressé tették a Polgári Esték rendezvénysorozatot, minden hónapban volt egy előadás, s most, mivel az 1918-as centenáriumi megemlékezés éve lesz, az egyesület olyan előadókat hív majd meg Nagyváradra, akik arról fognak hiteles információkat átadni, hogy miként élte meg az erdélyi és az egyetemes magyarság az 1918-as esztendőt és azt követő időszakot. Fontos, mondta az egyesület elnöke, hogy a sok „más irányú” megemlékezés mellett irányvonalat nyújtsanak, hogy az érdeklődők különbséget tudjanak tenni a történelmi tények és a tévhitek között. „Félő, hogy egyesek másfajta történelmet fognak terjeszteni. A Polgári Esték irányvonala az, hogy bemutassa, magyar szempontból mi történt” – hangsúlyozta ki Nagy József Barna. A rendezvénysorozat amúgy szeptember 6-án 17 órától folytatódik, amikor a Magyar Királyi Honvédség nagyváradi bevonulására emlékeznek. Az esemény a nagyváradi Lorántffy Központban zajlik majd.
Reményeik szerint a Rhédey-szobrot is mihamarabb sikerül felállítaniuk a Rhédey-kert közepén, már nemcsak a szobor, hanem a talapzat is elkészült, az engedélyeztetés pedig folyamatban van, mondta el az egyesület elnöke, hozzátéve: joggal lehetnek büszkék erre, hiszen nagyon sok munka előzte meg.
Előadások
A hetven előadást, melyből 64-et egyénileg szervezték meg, nehéz lenne felsorolni, de a legsikeresebbek között említette meg az egyesület elnöke az 1956 témájában szervezett előadást a partiumi és nagyváradi csoportokról, a kirakatperekről és az elítéltekről, Wittner Mária egykori szabadságharcos előadását, a Gulág emlékév kapcsán szervezett konferenciát és kiállítást, A kommunisták világa című Gulág konferenciát a hadifogolytáborok áldozatainak emlékére, s nem utolsó sorban Szvorák Katalin énekművész és Kudlik Júlia bemondó előadását. Támogatóik: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, s a Nemzeti Kulturális Alap, mely a Rhédey-szobor elkészítését támogatta.
Neumann Andrea / erdon.ro

Szinyei Merse Anna művészettörténész tart előadást Marosvásárhelyen
Dósa Géza 19. századi erdélyi festőről és kortársairól tart előadást Marosvásárhelyen dr. Szinyei Merse Anna, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa. A festőművésznek egy évvel ezelőtt nyílt állandó kiállítása a Kultúrpalotában.
A Dósa kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés című, vetített képes előadás előtt dr. Szinyei Merse Anna a Maros Megyei Múzeum gondozásában megjelent kétnyelvű Dósa Géza-monográfiáját is bemutatja. Az esemény szerda délután 6 órakor kezdődik a Kultúrpalota Tükörtermében.
Dósa Géza Nagyenyeden született 1846-ban, Marosvásárhelyen járt iskolába, és ide is költözött vissza, miután anyagi nehézségei támadtak és nem tudta álmát megvalósítani, Párizsban műtermet nyitni és ott dolgozni. Marosvásárhelyi tanulmányai után 1864-től a budapesti református főgimnáziumban tanult, Székely Bertalan magántanítványa volt, majd a Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert (ez a műve is látható most Marosvásárhelyen). Ebből finanszírozta bécsi tanulmányait. Ott ismerkedett meg és kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal. Bécs után a müncheni akadémiára iratkozott be, majd Párizsban szerette volna folytatni tevékenységét, szakítva a hagyományokkal, saját útját járva. Ám erre nem volt lehetősége és 1870-ben apja tanácsára visszaköltözött Marosvásárhelyre. A kisvárosi élet, a sikertelenség, ami a művészetét kísérte, szerelmi csalódása depresszióba taszította, és 1871-ben öngyilkos lett.
Életművének kutatója, Szinyei Merse Anna művészettörténész egyik kortársának, az 1945-ben született Szinyei Merse Pál dédunokája. maszol.ro

Lelki és kőtemplomot épített (Kibúcsúzott Barót unitárius lelkésze, Kiss Alpár)
Harminchárom esztendő baróti szolgálat után vasárnap kibúcsúzott egyházközségéből Kiss Alpár unitárius lelkész. A nyugdíjba vonuló tiszteletesről nem túlzás kijelenteni, hogy tevékenységével beírta nevét a város történelmébe: abban a korszakban, amelyre az egyházüldözés és rombolás volt jellemző, ő templomépítésbe fogott, és sikerre vitte a kihívásokkal teli feladatot. Kedvezményesen, hatvankét évesen vonul vissza a szolgálattól, mert úgy érzi, már fizikailag és szellemileg is megterhelő számára a közel hatszáz lelkes közösség pásztorolása, jobb lenne, ha helyét tettrekész fiatal venné át. Bár visszavonult, nem szakad el sem templomától, sem az egyházközségtől, mint ígéri, bármikor számíthatnak rá.
Elődei nyomába lépett
– A hetvenes évek derekán egy fiatalember milyen megfontolásból választotta a papi hívatást?
– Az egyház gyermekkorom óta életem része, hiszen édesapám és nagyapám is lelkész volt, azaz a család harmadik nemzedéke vagyok, mely ezt a hivatást választja. Apám szolgálati helyén, Fogarason akarva-akaratlanul szem- és fültanúja voltam az egyházi életnek, a hívekkel való kapcsolattartásnak, a gyermekekkel való foglalkozásnak, és ez természetesen hatott rám. A középiskola elvégzését követően – a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban egy évet, Nagyszebenben hármat jártam – hiába próbáltak lebeszélni a lelkészi pályáról, nem engedtem magam eltéríteni, azt mondtam édesapámnak és nagyapámnak: én is pap leszek, sőt, több, különb, mint ti. Ezt a bölcsködő mondatomat azóta is bánom, mert azt a munkát, amelyet ők végeztek a végeken, nehéz még csak „behozni” is, nemhogy „lehagyni”.
– Milyen volt akkoriban egy teológus, fiatal lelkész élete?
– A teológiára 1974-ben jutottam be, de a kilenc hónap katonaság miatt csak egy év múlva kezdhettem el tanulmányaimat. Szép éveket töltöttem Kolozsváron, ahol menyasszonyommal, Nagyszebenben három évig osztálytársammal, Arankával sokat tanultunk, mellette pedig jó baráti társaságot alakítottunk ki. A végzést követő évek – főleg magánéleti szempontból – nehezebbek voltak, mert feleségemet Besztercére nevezték ki magyar–francia szakos tanárnak, engem pedig Brassóba segédlelkésznek, azaz évekig távkapcsolatban éltünk. Ehhez még hozzáadódott, hogy 1982-ben ösztöndíjat nyertem Amerikába, a Chicagói Egyetem teológiai fakultására, ami további egy évre szakított el minket. Hazatérésemet követően neveztek ki baróti lelkésznek, ekkor lettünk igazán család feleségemmel és az időközben megszületett lányommal. Lelkes kis gyülekezetet vettem át, hamar megtaláltuk a közös szót, és a kezdetektől jó egyetértésben tudtunk együttműködni. Szép időszaka volt ez az életemnek, szívesen gondolok vissza rá.
Ösztöndíjasként Amerikában
– A nyolcvanas évek elején mennyire ment csodaszámba, hogy egy magyar lelkészt ösztöndíjjal kiengedtek Amerikába?
– Azokban az években némileg megengedőbb volt a román hatalom. Talán az ötvenes években történt, hogy egy fiatal ösztöndíjas lelkészünk kint maradt Amerikában, s emiatt évtizedekre elvették tőlünk a Nyugaton tanulás lehetőségét. Szerencsénkre, 1979-ben egyik tanárunkat, egyházunk későbbi püspökét, Szabó Árpádot kiengedték, ő visszatért, és ez lehetőséget adott nekünk, a következő nemzedékeknek, hogy megfelelő ellenőrzést követően mi is külföldön tanuljunk. A nyugati ösztöndíj-felajánlásokat a reformátusok és evangélikusok Németországból, mi pedig az Egyesült Államokból és Angliából kaptuk. Mivel tudott dolog volt, hogy az iskolában tanult francia mellett autodidaktaként én angolt tanultam, névre szóló meghívót kaptam, de azt „úgy” nem lehetett érvényesíteni, a teljes ügyintézést és formaságot végig kellett vinnünk. Versenyvizsgát hirdettek, amelyen az egyetemi tanárok mellett a vallásügyi inspektor (valójában ő volt a szekusunk) is felügyelt, ismernünk kellett Románia kül- és belpolitikáját, Ceauşescu elvtárs beszédeit és a dákó-román kontinuitás elméletét is. Egyvalamit nem kérdezett senki: tudok-e angolul? Mint utólag kiderült, valójában nem is tudtam, hiszen annak, aki a nyelvet könyvből tanulta és gyakorlatban csak az irodalmi konyhanyelvet ismeri, az amerikai akcentus szinte érthetetlen, ezért az első két hónapot nyelvtanulással töltöttem. Nagyon hasznos volt az ott töltött idő! Az emigráns magyaroknak köszönhetően rengeteg helyen megfordultam, számos ismeretséget kötöttem, remek emberi kapcsolatokra tettem szert, melyeknek később még nagy jelentőségük lett.
– Amikor hazatért, el kellett „számolnia” a Securitate előtt a kint töltött időszakról?
– Természetesen! Akkoriban Erdővidéken Fekete László felelt a lelkészekért, aki arra utasított, írásban számoljak be az Amerikában eltöltött évemről. Mivel az egyház is kért hasonlót, nekem készen volt, csak le kellett románra fordítanom. Meglehetősen mérges volt a kapitány, amikor kézhez kapta az írást, hiszen abban nem az állt, ami őt érdekelte volna, nem volt szó a magyar emigrációról, az egyetemen tanultak pedig hidegen hagyták.
– Beérte ennyivel, nem próbálkozott másként?
– Bár további lépést nem tett, de azért megfigyelés alatt tartott. Különösen éreztem ezt a fajta „gondoskodást” 1985-ben, amikor erdélyi körútján Baróton felkeresett a Magyar Baráti Kör tagja, Sass Magda, aki később Nobel-díjas írónk, Kertész Imre felesége lett. Bekísértek a rendőrségre, ahol a securitate megyei vezetői faggattak órákon át, hogy mit keres itt ez a fehérnép, miről beszélgettünk, mit tudtam meg az amerikai magyarokról. A történet vége az lett, hogy Magdát felszólították, negyvennyolc órán belül hagyja el az országot, s öt évre ki is utasították, engem pedig még 1989-ig szigorúbb felügyelet alatt tartottak és folyamatosan megfigyeltek. Valószínűleg mindenkiről tudtak, aki a kapumon belépett. Később jutott tudomásomra, hogy ugyanez az ügy miatt hurcolták meg Farkas Árpádot, Sylvester Lajost és Seprődi Kiss Attilát is.
A templomépítő
– Ilyen körülmények közt miként sikerült elkezdeni a templomépítést?
– A nyolcvanas évek közepén nem is mertünk templomépítésben reménykedni: már annak is örvendtünk, hogy 1986-ban megkaptuk a lelkészi ház bővítésére az engedélyt. Házunk kicsi szobájában nem volt más, csak ötven szék, egy úrasztala és egy harmónium, ami egy átlagos hétvégén elégnek is bizonyult, de ünnepnapokon annyian jöttek, hogy nemcsak a veranda, de szó szerint a hálóágyam is tele volt hívőkkel. Annyit sikerült elérnünk, hogy a lelkészi lakás bővítését – a szoba és a veranda közti falat kivettük volna, hátra fele pedig néhány méterrel megtoldottuk volna – engedélyezték. Mielőtt nekifogtunk volna a munkának, beköszöntött 1989 decembere, mi pedig gondoltunk egy merészet, s bejelentettük az egyházközségnek, hogy hisszük, többet is elérhetünk, templomot fogunk építeni. Ebben az időszakban annyi pénzünk volt, mint egy Dacia ára, azaz hetvenezer lejünk, amiből még a tervezett bővítést is nehezen lehetett volna megoldani, hát bizony sokan kételkedtek sikerünkben. Éppen ennek a kétkedésnek az eredménye volt, hogy a tervkészítést úgy sem lesz belőle semmi alapon teljes egészében rám bízták, így felkérhettem a fiatal és tehetséges Kovács Kázmért, hogy az általam Amerikában látott modern stílusban készítse el a terveket. Ekkor értékelődtek fel igazán külföldi kapcsolataim. Írógépen írt, indigóval sokszorosított leveleket küldtem amerikai, angliai, svájci, németországi és magyarországi egyházi személyeknek, gyülekezeteknek, ismerőseimnek és alapítványoknak, s mondhatni, mindenhonnan segítséget kaptunk. A munkának 1990-ben fogtunk neki, a templom alapját önkéntes munkával mi magunk ástuk ki, felszentelését néhai püspökünk, Erdő János végezte 1995. szeptember 10-én. Harangunkra még várnunk kellett, mert azt csak new jersey-i, summiti testvérgyülekezetünk áldozatos segítségével tudtuk a marosvásárhelyi Rácz-műhelyben megöntetni; felszentelésére egy évre rá került sor, a szolgálatot Szabó Árpád végezte.
– A templom nem kizárólag egyházi ügyet szolgál, hanem befogadója a kulturális eseményeknek is...
– Így van! Templomunkban kétszáz szék van, de ha a szükség úgy hozza, akár ötszázan is elférünk. Néhány éve, amikor Kányádi Sándort Baróton fogadtuk, legalább félezren zsúfolódtak be falaink közé, de megtelik akkor is, amikor az Erdővidéki Közművelődési Napokon vagy Barót Napok alkalmával a szervezők megkeresnek, fogadjuk be őket a jó akusztikával rendelkező termünkbe. Szívesen teszünk eleget ezeknek a kéréseknek, mert ezt a hajlékot azért építettük, hogy Istent, nemzetet és kultúrát egyaránt szolgáljon.
– Három éve Barót városa – ahogy az oklevél fogalmaz – „templomépítő és közösségszervező munkájáért, Barót hírnevének öregbítéséért” díszpolgári címmel tüntette ki. Fontos önnek ez az elismerés?
– Nem itt születtem, de ez a cím visszajelzés számomra, hogy nemcsak én érzem úgy, a Baróton töltött bő harminc év alatt erdővidékivé váltam, ezért bevallom, igencsak jólesett az elismerés.
– Még fiatal, alig hatvankét éves, mégis korhatár előtt kérte, hogy nyugdíjazzák. Miért?
– Nehéz döntés volt, de tisztában vagyok azzal, teljesítőképességem már nem a régi, fizikailag és szellemileg sem érzem úgy, hogy napról napra úgy tudnék dolgozni, ahogy azt megszoktam, ezt pedig megérezné az egyházközség is. Új lendületre van szüksége a gyülekezetnek, azt pedig csak egy új, lelkes fiatal tudja megadni. Szó szerint három percre leszek a templomtól, tanáccsal és mindennemű támogatással az új lelkész mellett állok – nem csak én, de az egyházi életben oroszlánrészt vállaló feleségem is, és míg erőnk engedi, szolgálunk.
Hecser László / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az V. Fekete Körös-Völgyi Magyar Napok
Míg a rendezvény pénteki napja a hagyományörzésről szólt, szombaton, a tárkányi focipályán került megrendezése a családi nap. Ki is tettek magukért a szervezők, mert a program olyan „sűrű” volt, mint a szakácsok által megfőzőtt finom bográcsgulyás, és több volt benne a hús mint a lé.
Reggel 10 órakkor került sor a megnyitóra, közben Várasfenesen párhuzamosan a műfüves futballpályán Tulipán kupaselejtező folyt. Természetesen a nap első része a kicsiknek, gyermekeknek szólt, voltak programok – gyerek előadások , játszóház , ugrálóvár, kifestő és kézmüves műhelyek, ki – ki kedve szerint szórakozhatott. 16 órától már a színpad is megélénkült a Székelyhídi Enemy Dance Family hip – hop csoport mutatta meg a produkcióját, ezekután a magyarországi Dobrossy Family Magic Show bűvészpercei következtek. Erdekes és szép színfoltja volt a délutánnak az ugyancsak anyaországi a Szarvasi Városi Fúvószenekar játéka mely már azért is emlitésreméltó, mert többségük tizenéves gyermekekből állt, de profi előadást produkáltak! Koraeste a Kredenc együttes mulatós percei következtek, egy kicsit felturbózva a közönséget jó magyar nótákkal, majd a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, akik lassan „eltárkányisodnak”, már szabályosan hazajárnak a Fekete –Körös völgyébe. Nem csak fellépni, hanem tanítani, mulatni mert mint mondák itt mindig, mindenki remekül érzi magát. Utánuk már a tanitványok következtek a Köröstárkányi Százszorszép Néptánccsoport előadása, mely egyre jobban fejlődik, hála a tanitóknak Lovas Bálint és Tiszai Zsuza koreográfusok, de ne feletjtsük el Micle Rozika tanitónéni állandó és állhatatos munkáját. Ő minden probán tanitja, buzdítja és igazitja a gyerekeket, és természetesen a színpadon is ott van velük. Már egy kiforott programot láthattuk a tárkányi táncosoktól.
Hazai pályán
Ezekután „hazai pályán” játszott a Köröstárkányi Royal zenekar, ők mulatós és jobbnál jobb slágerekke szórakoztatva a nagyérdemüt. A végső felvonás előtt, színpadra hívták a szervezőket, a helyi és megyei vezetőket, akik most, már ötödik alkalommal “főzték ki” ezt a szép magyar napokat, sikeres programot. Mikló Ernő helyi RMDSZ elnök melett ott volt ugyancsak a falubelije, Fenesi Tibor, a Bihar Megyei Tanács igazgatója és Borsi Imre Loránt, a megyei RMDSZ ügyvezető alelnöke, pár hatásos szóban kiemelték a helyi szervezők áldozatos munkáját, és tovább buzdítva a hathatós , kitartó közösségépitő munkára, amely már évek óta hozza meg a gyümölcseit. Az est záróprogramja az Exotic együttes és Sipos F. Tamás – élő koncertje volt, amely remek hangulatban kezdödött, de sajnos már a végefelé az égiek nagyon beleszóltak a bulizni vágyók kedvébe és, egy hatalmas zápor tette fel a pontot a napra. Még szerencse hogy nem mindenki ázott el, mert hatalmas sátrak alatt meg lehetett várni az eső elcsendesedését.
Gyönyőrü élmény
A vasárnapi nap, már egészen más regiszterben folytatódott, a Köröstárkányi református templomban. Hálaadó Istentisztelet tartottak az új harangért, igét hirdetett Főtiszteletű Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Az igehirdetés után gyönyőrü élményben volt része a híveknek, mert a Szarvasi városi fúvószenekarral együtt került előadásra nemzeti imánk, a Himnusz. A program folytatásaként Sebestyén László Ede köröstárkányi lelkipásztor, mint házigada vette át a szót, és a köszönetnyilvánitások után az új harang kicsinyitett mását adták át tisztlelet jeléül Főtiszteletű Csűry István püspöknek. És mivel a harangot Székelyudvarhelyen öntötték, ennek emlékére és a mesterek becsületére, a karzaton függő magyar nemzeti lobogó mellé kikerült a Székely Zászló is, melyet Derzsi Ákos RMDSZ szenátor függesztett ki, már csak azért is mert ő hargitai származású. Fontos megjegyezni, hogy a köröstárkányiak rekordidő alatt teremtették meg az adományokat, hiszen a harang mindig is a kereszténység fontos szimbóluma, a falu lelke ott, fent a tárkányi sudár toronyban! Énekkel dicsérték tovább a Mindenhatót, a Belényesi medence egyházi kórusok találkozóján, Köröstárkány, Belényessonkolyos és Kisnyégerfalva református kórusai és az Ászáf baptista ifjusági kórus szolgálatai hangzottak fel. Már jól elmúlt dél, amikor a népes hívek átvonulta a templommal szemben levö Köröstárkányi Közösségi Református Központ elkészült részének hivatalos átadására. Csűry István püspök megáldotta a létesitményt, és ezt követően Pataki Jánosssal, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnökével és Derzsi Ákos RMDSZ szenátor közösen adták át a Köröstárkányi Ifjúsági és Oktatási Egyesület új részlegét. Átadóbeszédében Pataki János az ifjúság szülőföldön maradásának fontosságát hangsúlyozta, mint fogalmazott, velük a magyarság tűnne el a térségből. Arra hívta fel a figyelmet, hogy ez ellen tenni lehet a közösségi élet erősítésével is. Az elnök úgy véli, a köröstárkányihoz hasonló ifjúsági létesítmények programjaikkal erősítik a közösséget, a nemzeti identitást és a szülőföld szeretetét, ezért nagyon fontos, hogy minden magyarlakta településen működjenek hasonló kezdeményezések. A létesítmény létrehozását a magyar kormány 2,1 millió Ft-tal támogatta, és a munkálatokat és kivitelezést kalákában, közmunkával végezték el a falubeliek apraja, nagyja. A program e részét a Köröstárkányi református ifjuság szolgálata színesitette, és zárta le.
Az időjárás
Bár eredetileg a közös ebédet a köröstárkányi kispályá adott volna helyszínt, de az időjárás belekontárkodott, így a finom töltöttkáposzta és kalács a helyi kultúrotthonban került felszolgálásra. Ugyancsak a templomban kerult sor az Evangelizációs Istentiszteletre melyen. Igét hirdetett dr. Molnár Róbert, a Magyarországi Kübekház város polgármestere. Este, már a záróünnepségre készülődtek a Fekete Körös-mentiek, a Hajdú Táncegyüttes Gálaműsorára a Belényesi Művelődési Házban, de még előtte természetesen idén is átadták a Zsisku János Szórványdíjat.
Várjuk a hatodikat
A „megszokott” sziporkázó táncprodukció, hatalmas tapsvihart csalt ki a lelkes közönségből, és mint mondhatnánk debreceni táncoslábu barátaink miden számmal rátettek egy lapáttal. Felejthetetlen, szép zárasa volt ennek a három magyar napok programjainak. Talán már közhelynek hathat, de a dicséret nagyon is kijár a helyi és megyei szervezőknek, mindenkinek aki anyagilag, nem utolsó sorban, a Bethlen Gábor Alapitványt, és azokat is akik kemény munkával támogatták a rendezést és lebonyolitást. Egy szóval, várjuk a hatodik Fekete Körös-Völgyi Magyar Napokat!
Kovács Zoltán / erdon.ro

Lejárt építkezési engedély miatt szünetel a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítése
Alig láttak hozzá a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítéséhez, a helyszínen máris szünetlenek a munkálatok. A kellemetlenség a helyi polgármesteri hivatal figyelmetlenségéből adódik, ugyanis lejárt az építkezési engedély, amit nem hosszabbítottak meg időben. Az építkezés kezdeményezője ettől függetlenül bizakodó, állítása szerint jövőre felépül a vár.
A gyimesbükki Rákóczi-várat Erdély nagy fejedelme, Bethlen Gábor építtette 1626 körül, majd a 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét. A 20. század során azonban elmaradt a vár helyreállítása, így a falai erőteljesen pusztulni kezdtek.
Hét évvel ezelőtt aztán a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata a világ magyarságának támogatásával felvállalta a 220 ezer euró (68 millió forint, közel egymillió lej) értékű felújítás finanszírozását.
Többéves munka során 2015-re sikerült beszerezniük az újjáépítéshez szükséges szakhatósági engedélyeket. A 2015 nyarán elvégzett régészeti feltárások után 2016 tavaszán kiadták a végeleges építkezési engedélyt, amely alapján el lehetett indítani a közbeszerzési eljárást. Idén nyáron úgy tűnt, hogy minden akadály elhárult az építkezés útjából: a közbeszerzési eljárást lezárták, és került egy vállalkozó, aki elvállalta a vár felépítését.
Egy hónappal ezelőtt el is kezdték a munkálatokat, a gyimesi oldalról bevágták az utat, ahol a munkagépek ki tudják szállítani az anyagokat a helyszínre, és kijelölték azoknak az eszközöknek a helyét, amelyek a falakat támasztják.
A munkálatokat azonban két héttel ezelőtt kénytelenek voltak leállítani, ugyanis lejárt az építkezési engedély – tudtuk meg Deáky Andrástól, az építkezés kezdeményezőjétől, a Gyimesbükkért Egyesület vezetőjétől. Jövőben mindenképp elkészül? Az engedélyt egyébként a lejárta előtt meg lehetett volna hosszabbítani, most azonban erre már nincs lehetőség, és új engedélyt kell kiváltani a munkálatok folytatása érdekében.
A polgármesteri hivatal elhanyagolta az építkezési engedély megújítását, figyelmetlenség miatt történhetett ez meg, és valószínűleg a személyzethiány is hozzájárult, hiszen nincs olyan személy, aki ezzel foglalkozik. A probléma azonban orvosolható, hiszen nincs semmilyen akadálya annak, hogy új építkezési engedélyt kapjunk. Ennek kiállítása egy-két hónapba telik, így lehet, hogy még az idén folytatni tudjuk a munkát.
A munkálatokat egyébként egy év alatt el tudjuk végezni, ha most folytathattuk volna, az ősz végéig fedél alá került volna a vár. Az időigényesebb része az, hogy korabeli berendezést kell tervezni, és azt ki is kell vitelezni. Ha az idén már nem lesz rá lehetőség, jövő tavasszal mindenképp folytatjuk a munkát, és jövő őszig kész is lesz a vár. Az is fantasztikus, hogy mennyire a szívükön viselik az emberek a vár felépítését, folyamatosan támogatják az ügy előremenetelét” – emelte ki Deáky.
Hozzátette, a magyarországi és erdélyi magyarok adományai által a beruházásra eddig összesen 10 millió forint (150 854 lej) gyűlt össze a bankszámlán és a téglajegyekből.
Az építkezés kezdeményezője úgy véli, ha továbbra is megmarad az adakozási kedv, jövő ilyenkorra összegyűl a beruházáshoz szükséges teljes összeg. A Rákóczi-vár felépítéséhez tehát továbbra is várják a támogatást, az érdeklődők kétféleképpen adakozhatnak: Deáky Andrásnál téglajegyeket még vásárolhatnak, de azok is hozzájárulhatnak az újjáépítés megvalósulásához, akik nem tudnak Gyimesbükkbe utazni, ugyanis az egyesület bankszámlájára továbbíthatják a felajánlásokat.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

A rendi székely nemzettől a modern magyar nemzetig (A székelység a magyarság részét képezi)
A Székely rendi nemzetet, mint önálló erdélyi politikai szerveződést, az 1437. szeptember l7-én Kápolnán a magyar nemességgel és a szász nemzettel megkötött egyezségtől tartja számon a történelem. Az egyezséget, uniót – mint köztudott – a belső és külső ellenség, azaz az akkor zajló parasztfelkelés, valamint a török veszedelem elleni védekezés lehetősége hívta létre.
Az egyezséget többször megújították, tartalmában kiegészítették-bővítették, de a székelység mindvégig annak egyik tagja maradt, mint a vármegyei nemesség és a szász nemzet is. Középkori rendi nemzetekről van szó, amelyek fennmaradtak Erdélyben az 1848-as forradalomig. Emlékeztetőül lássuk röviden, mit is értünk rendiségen, rendi nemzeten. Nyugat-Európa 13–15. századi történetének meghatározó jellegzetessége a rendiség volt. A rendek azonos jogállású, örökletes kiváltságok birtokába jutott társadalmi csoportokból alakultak ki, és szabályozott képviseleti rendszer keretében, a rendi országgyűléseken érvényesítették jogaikat az államban. A rendiségben az egyének jogait és kötelezettségeit nem saját helyzetük határozta meg, hanem az, hogy milyen társadalmi rendnek voltak a tagjai. A közgondolkodás is a rendi hovatartozásuk alapján különböztette meg az embereket és az egyes csoportokat. Amint a jeles történész, Hajnal István, a kérdés kiváló ismerője írta, egyik rend kialakulása sem tudatos szerveződés, hanem spontán fejlődés eredménye volt, amelynek során a 12–13. században földesúri réteg alakult ki s az elkülönült a parasztságtól. Az előbbi kiváltságos renddé vált, a parasztság viszont kevés kivétellel (Svájc, a skandináv országok, néhány német és olasz tartomány) mindenhol kívül rekedt a rendiség szervezetén, emiatt a rendi képviseletből is kimaradt. Ez jellemezte az erdélyi helyzetet is. A székely nemzetségi társadalomból a 14–15. században három rend alakult ki: előbb a lovas katonák, a lófők és a gyalogok rendje, s rövidesen a főemberek rendje. A székely rendiség katonai jellegét a társadalmi rendek elnevezése is jól mutatja. A székely katonai rendek az állandó katonai szolgálat vállalása által jutottak olyan szabadságjogokhoz, mint az adómentesség, az önszerveződés (tisztségviselők választása), saját birtokjog és egyebek. A székelyekről állapította meg a legkiválóbb magyar jogtudós, Werbőczy István az 1517-ben kinyomtatott Tripartitum (Hármaskönyv) című művében: „Teljesen külön törvények és szokások szerint élnek, a hadi dolgokban igen jártasak, és az örökségeket és tisztségeket, régi szokás alapján, törzsek, nemzetségek és nemzetségi ágak szerint osztják el maguk között”. Az előbb említett mindhárom székely katonai rend egyaránt a székely nemzethez tartozott, annak kollektív nemesi státusa révén, mert a székely rendiségben voltak egyetemes jellegű, minden székely és mindhárom rend számára érvényes szabadságjogok. A székelység, amint már említettük, a hadi szolgálattal szerezte meg a szabadságjogait. Minden székely férfi köteles volt saját költségén fejenként katonáskodni a számára kijelölt alakulatban és helyen. A szászok viszont nagyobb összegű adó fejében meghatározott nagyságrendű katonai alakulatot állítottak ki, de fejenkénti hadi szolgálatra nem kötelezték őket. Megállapítható tehát, hogy a székely szabadság jogforrása a katonai szolgálat volt. A három székely rend sajátos jogai mindaddig voltak megtarthatók, amíg teljesíteni tudták hadi feladataikat, illetve amíg szükség volt a székely haderőre. Mátyás király 1473-ban, majd II. Ulászló 1499-ben kiadott rendelkezései szabályozták a hadviselés módját. Az első nagy rést ezen a rendszeren az ütötte, hogy az önálló Erdélyi Fejedelemség szerveződése idején a nagy tömegű gyalogrend hadi szolgálataira már csak kisebb mértékben tartottak igényt, mert nem volt rá szükség. Annál inkább kellett az adózó nép, hiszen a fejedelemség (új állam) fenntartása költséges volt. Ezért megkezdődött a gyalogrend adóztatása. Ezt a közszékelység és az elszegényedett lófők nem tudták elfogadni, ezért 1562-ben hatalmas felkelést indítottak el. Azonban a fejedelmi hatalom elfojtotta, a közszékelységet fejedelmi jobbágyságra vetette, s nem kis részüket földesuraknak adományozta. S bár később a fejedelmek a székelyek egy részét felmentették a jobbágyság alól s visszavették katonai szolgálatra, de a volt gyalogrend a régi jogait többé nem tudta visszaszerezni – még ismételt tiltakozásai, felkelései révén sem. De a küzdelemben a székely identitás erősödött, amit a székely történetírók, krónikások igyekeztek ki is fejezni (de ez egy más téma, amire most nem térhetünk ki). Példaként mégis megemlítem a történetíróként és magas rangú tisztségviselőként is kiváló hidvégi Mikó Ferencet, aki az 1611. évben készült História a maga életében történt dolgokról című magyar nyelvű munkájában ezt írja „az én Uram Bethlen Gábor főkapitány… én annak egy főember szolgája, erdélyi és igaz régi Székely Nemzet vagyok”. Ez vallomással felérő öntudat kifejezése volt. A fejedelmi korszakban az alapvető rendi jogokat Székelyföldön elsősorban a két felső rend, a primorok és a lófők rendje gyakorolhatta, s részben a nemesi diplomát szerzett armalisták rendje. A történetileg kialakult székely rendiség további változást szenvedett a Habsburg-korszakban, a 17. század végétől az 1848-as forradalomig. Bár az 1691-es Diploma Leopoldinum kinyilvánította, hogy hadfelkelési kötelezettségük mellett a székelyek megőrzik adómentességüket, 1701-ben már bevezették a volt gyalogrend megadóztatását. Aztán a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc leverése után, 1711-ben megszüntették a régi székely hadi rendszert, s ezzel az egész szabad székelység nagy része szabadparaszti státusba jutott. Ugyanakkor adófizetésre kötelezték a legalább három adózó jobbággyal nem rendelkező lófőket, armalistákat és egytelkes nemeseket is. A lesüllyedt székely rendek szabadságjogaik elvesztése miatt a „sérelmi politika” elszánt képviselői lettek a Habsburg-hatalommal szemben. Az 1790–91-es erdélyi országgyűlésen a székely követek azt kérték, hogy az országgyűlés segítse „a székely nemzetnek törvényellenes adózás alá vonatott részét azon mostani adózás és egyéb nemteleneket illető terhek alól kiemelkedni és törzsökös nemesi állapotjába visszahelyeztetni”. Ezt a kérelmet a Habsburg-hatalom azonban nem fogadta el, mert egészen más székely politikát kezdeményezett. Ennek során 1762–1764-ben megszervezték a székely határőri rendszert, ami újabb forrása volt a székely sérelmeknek. Mint ismeretes, a határőrséget a Székelyföldön Háromszék, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Bardóc fiúszék területére terjesztették ki, kimaradt belőle Maros- és Udvarhelyszék. Ezáltal a Székelyföldet a hatalom kettéosztotta nemcsak földrajzilag, de a társadalmi struktúra alakulása szempontjából is. Mesterségesen új katonai rendeket hozott létre a szabad székelyekből és a kisnemes székelyekből, de mentességet biztosított a birtokos nemeseknek és a jobbágyoknak, ami a közjogi egyenlőtlenség nagyméretű fokozódását eredményezte, csorbát ejtve a székely egyenlőségtudaton is. A székely határőrök helyzete nem sokban különbözött a román határőrökétől, és a marosszéki, valamint udvarhelyszéki szabad székelyek helyzete is hasonló volt a szász és román szabad parasztokéval. Székelyföld népességének társadalmi összetétele az idők folyamán sokat változott. Az 1848-as forradalom előtti években Imreh István kutatásai szerint a székelyföldi népesség társadalmi struktúrája a következő volt: egytelkes nemes 6,29 százalék, határőr katona 35,13, szabad székely 17,22, jobbágy és zsellér 38,24, taxalista polgár 0,13, bányász 0,54, egyéb 2,54 százalék. Tehát a székelységnek mintegy 60 százaléka tartozott a szabad székely rendekhez, mert a jobbágynép nem volt jogokkal rendelkező társadalmi rend. A fenti kimutatást ki kell egészítenünk a 23 grófi, 24 bárói és mintegy 1100 birtokos nemes családdal. Tekintettel arra, hogy rendszerint nagycsaládokról van szó, egyes kutatók számításai szerint Székelyföldön 136 arisztokrata családdal és 1100 birtokos nemesi családdal számolhatunk. Témánk alapján felvetődik az a kérdés, hogy 1848-ban hogy nézett ki a rendi székely nemzet Székelyföldön. Hogy a rendiségből általában az európai társadalmakban, így Erdélyben és Székelyföldön is kimaradtak a politikai jogokkal nem rendelkező rétegek, jobbágyok, városi szegények, szolgák, nem szorul bővebb magyarázatra. A székely nemzet részei voltak a szabad rendek (határőr katonák, szabad földművelők), de a meghatározó vezető rendet a birtokos nemesi családok alkották; akik nagyrészt a korábbi primor és lófő rendűek leszármazottjai voltak, részben pedig a vármegyékből kerültek be a székely nemesi rendbe. Természetesen nyelvi-kulturális és etnikai szempontból a székelység, amióta történelmüket ismerjük, a magyarság részét képezte, s ezt identitása is tükrözte, miről az 1848-as események során bizonyságot tett. De lássuk, mi történt a rendi nemzettel 1848-ban. A forradalom hírét nagy lelkesedéssel s reménykedéssel fogadta a székelység. Általánosan magáévá tette a Tizenkét Pontot, de ezekhez sietett hozzáfűzni a maga szempontjait. És ebből számos probléma adódott, ugyanis rövidesen kiderült, hogy a sajátos székely kérdések megoldásának milyen nehéz érvényt szerezni a magyar forradalom általános programja szerint – abban a konfliktusos helyzetben, amely a magyar forradalom és a Habsburg-hatalom között keletkezett. Ilyen kérdések voltak: a határőri rendszer azonnali megszüntetése, a székelyföldi jobbágyok azonnali felszabadítása és a székelység régi rendi jogai. További gondot okoztak a székely társadalom különböző kategóriái között feszülő ellentétek kiegyenlítésének nehézségei. Induljunk ki abból a tényből, hogy a székelység saját jövőjét Erdély és Magyarország uniója alapján képzelte el. Ezt bizonyítják az 1848 tavaszán Háromszék-, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék, Udvarhelyszék, Marosszék, valamint Aranyosszék közgyűlésein s a népgyűléseken elfogadott határozatok. És erről szól a kolozsvári utolsó rendi országgyűlés, valamint a pesti nép¬képviseleti országgyűlés forrásanyaga. A régi öröklött állapotok felszámolása s a polgári társadalom elvei szerint való rendezéséről azonban sem a kolozsvári, sem a pesti országgyűlésnek nem sikerült mindenben megfelelő törvényt alkotni. A határőrrendszert azért nem lehetett azonnal megszüntetni – holott ez volt a határőrrendiek legfőbb kívánsága –, mert ellenezte a fennálló erdélyi császári főhadparancsnokság, illetve mert a magyar forradalom vezetése is úgy vélte, hogy a székely fegyveres alakulatokra még szükség lehet a forradalom vívmányainak védelmében. Kiderült, hogy az erdélyi országgyűlés úrbéri törvényét, amely kimondta a jobbágyviszonyok megszüntetését, Székelyföldön csak a jobbágycsaládoknak mintegy tíz százalékára lehetett alkalmazni, mert a székelyföldi földtulajdon-jogot meghatározó „székely örökség” (siculitas haereditas) mint birtokjog kizárta az úrbériséget s nem volt elidegeníthető az eredeti tulajdonosától. Igaz, a jobbágyfelszabadítást már 1848 májusának végén kihirdették Háromszéken, amely kedvező hatással volt a jobbágymozgalmak lecsendesítésére, de mégsem helyettesíthette a törvényes rendezést. Pedig az általános jogi keret adva volt: ugyanis az 1848. április 11-én kihirdetett pozsonyi törvények, valamint az 1848. május 30.–július 18. között Kolozsvárt elfogadott törvénycikkek értelmében megszűntek a rendiséget kodifikáló törvények, ez következett a törvény előtti egyenlőség és a közös teherviselés elvének kinyilatkoztatása és a megfelelő törvények alkotása nyomán. De a polgári egyenlőséget meghirdető törvények is nehezen találtak befogadásra Székelyföldön. Ugyanis a székelyek minden olyan régi jog visszaadását kívánták a forradalomtól, amelyektől korábban a Habsburg-hatalom megfosztotta. A katonarendűek követelése sem bizonyult könnyen megoldható kérdésnek. Ők azt kérték, hogy azonnal szűnjön meg az 1764-ben létrejött határőri rendszer s megalakítandó nemzetőrségek keretében a nemes és jobbágy éppúgy teljesítsen szolgálatot, mint az eddigi katonarend. Ezek rendezését a székely székek az erdélyi országgyűléstől várták, amelynek összehívását külön is követelte a Kolozsvárra érkező udvarhelyszéki küldöttség. Az utolsó erdélyi rendi országgyűlés 1848. május 29-én ült össze Kolozsvárt. Ezen természetesen megjelentek Székelyföld képviselői (követei, ahogy akkor nevezték), összesen 27 széki, illetve városi követ. Az országgyűlés elsőként az Erdély és Magyarország egyesüléséről szóló törvényt fogadta el, amelyet előzőleg a magyar országgyűlés már megszavazott s a király kézjegyével ellátta, jóváhagyta. Az I. törvény kimondta: „Valamint a testvér Magyarországban minden lakosok jogegyenlősége kimondva és életbe léptetve van, ugyanazon módon, itt is, e hazában minden lakosaira nézve, nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül örök és változhatatlan (!) elvül elismertetik, és az evvel ellenkező eddigi törvények ezennel eltöröltetetteknek nyilváníttatnak.” A törvényt június 10-én az uralkodó, V. Ferdinánd megerősítette. Ezzel és más elfogadott törvényekkel, például a jobbágyok felszabadítását, a törvény előtti egyenlőséget, közös teherviselést kimondó törvényekkel a feudális rendiség törvényeit eltörölték, és lerakták a polgári világ törvényes alapjainak legfontosabb elveit. Mivel a magyar országgyűlés ezt már megtette, nyilvánvaló, hogy rendszerváltás történt. Így értékelhetjük 1848 eseményeit, amelyek a modern magyar polgári nemzet megszületését eredményezték. Mivel a rendiség idején a sajátos székely ügyeket székely nemzetgyűléseken is megvitatták, sőt azon a középkorban és kora újkorban törvényeket is hoztak, 1848 nyarán is sort kellett keríteni egy ilyen fórum megtartására, hogy a középkor óta különálló székely nemzet magáévá tegye a gyökeres változást jelentő említett törvényeket, s ezek által elfoglalhassa az őt megillető helyet a modern magyar polgári nemzetben. Agyagfalvára Berzenczey László marosszéki követ hívására 1848. október 16–18-án mintegy 60 ezer székely gyűlt össze, ahol gróf Mikó Imrét választották meg a gyűlés elnökének. A gyűlés kimondta az elszakadást a Habsburg-hatalomtól, s azt is, hogy a székelység csak a magyar kormány rendelkezéseit hajlandó elfogadni. Az előterjesztett javaslatok között szerepelt a székely nemzet „jog és kötelezettségbeli egyenlősége”, amit a fórum jóváhagyott. Ezt a Három- és Miklósvárszékek minden népeihez című kiáltványban a következőkben hirdette ki a szék vezetősége: „Az agyagfalvi téren tartott székely nemzeti gyűlés határozata folytán – mely felmerült a törvényhozás alapján – kimondatott, hogy jogban és kötelességben Székelyföldnek, tehát székünknek is minden polgára egyenlő, s ezek folytán elhatároztatott az is, hogy az eddig fennállott katonáskodási rendszer s ebből felmerült sérelmes viszonyok eltöröltettek”. E határozat, amellett hogy teljesen összhangban állt az erdélyi és pesti országgyűlések törvényeivel, elfogadta a társadalmi rendszer polgári elveit, jogalapját. Ezzel a székelység végképp kijelölte s elfoglalta helyét az egységes modern magyar nemzetben. A székelység a magyar nemzet részeként lépett át a 19. század második felébe. Erről azóta számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Ezután külön székely nemzetről – véleményem szerint – csak történelmi múltként lehet szó. De a székely identitás, öntudat tovább élt és napjainkban is él mintegy szimbiózisban a magyar tudattal. Szabadság; Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Leleplezték Bethlen Gábor szobrát Aranyosegerbegyen
A Reformáció 500. évfordulójára és a Bethlen Gábor (1580-1629) által 400 éve megadott vásártartási jogra emlékezve az erdélyi fejedelemről készült bronzszobrot lepleztek le vasárnap délelőtt a Kolozs megyei Aranyosegerbegy településen. Az ünnepségen Daróczi Attila helyi református lelkész elmondta: a több éves álom valósult meg a szoborállítással, amely Fábián Zsigmond nyugalmazott aranyosgerbegyi történelemtanár ötlete volt. A rendezvény már szombaton elkezdődött három népszerűsítő előadással, majd kulturális programokra került sor a helyi kultúrotthonban.
Vasárnap igét hirdetett Szegedi László lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, majd a résztvevők átvonultak a parókia udvarára, ahol leleplezték Bethlen Gábor kő talapzaton álló, bronzból készült mellszobrát, Vetró András szobrászművész alkotását, akinek vallomása szerint a munka során népünk gazdagításának érzése hatotta át.
„Ötszáz évvel ezelőtt adatott meg nekünk az ige magyarul, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem pedig négyszáz évvel korábban oly módon támogatta ezt a közösséget, hogy még ma is ennek áldásaiból élnek. Hallgassuk meg Isten szavát, mert másképp mindennapi munkánkat nem kíséri áldás, hiszen Isten igéje örök igazságot hordoz” – mondta vasárnapi igehirdetésében Szegedi László lelkipásztor, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora.
Csernáczki Andrea aranyosegerbegyi pedagógus arra emlékeztetett: Bethlen Gábor fejedelem 1617-ben a falunak vásártartási jogot, a helyi református egyháznak pedig területet adományozott templomépítésre, működésének támogatására.
„Bethlen Gábor és a reformáció elválaszthatatlan egymástól. Bethlen Gábor kiváló politikus és stratéga volt, aki pártolta a művészetet és az oktatást, s olyan időszakban vezette Erdélyt, amelyet később Erdély aranykorának neveztek” – méltatta az erdélyi fejedelmet Barabás János konzul.
Csutak Lajos a Tordai Református Egyházmegye részéről Isten áldását kérte az aranyosegerbegyi gyülekezetre.
Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Nagyenyedi Bethlen-kollégium: új tanév kezdő kisiskolásokkal és pályakezdő pedagógusokkal
Öt évvel a 400. alapító évforduló előtt, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium munka és diákközössége ünnepélyes keretek között megnyitotta a 2017-2018-as tanévet. Bethlen Gábor, Apafi Mihály és Pápai Páriz Ferenc mellszobra előtt tettek tanúbizonyságot, hogy az új iskolai évben is hűségesek lesznek a kollégium múltjához, és tudásukhoz mérten szolgálni fogják a jelent és a jövőt.
A tanévnyitó ünnepség a szokásos módon, de néhány rendhagyó mozzanattal zajlott a 640 diák, a tantestület és a szülők, valamint a meghívott vendégek részvételével. A megjelenteket ezúttal újra a sikeres igazgatói vizsgát tett Turzai Melán magyar szakos tanárnő, régi-új aligazgató köszöntötte. Szőcs Ildikó igazgató rövid idővel az ünnepség előtt elújságolta az örömhírt, miszerint minden ciklust végzett osztály helyett új alakult. Így az összlétszám csak kicsit módosult és az osztályok száma sem változott. A másik újdonság az volt, hogy a felújítás befejezése óta a kollégium diáksága új rendszerben tanult, amit a kabinettek tettek lehetővé. Egy évvel a rehabilitáció után a szépen rendbe hozott termekben semmiféle rongálás nem történt, ugyanígy a folyosókon sem. A rendszer tehát bevált. A tanulók megszokták és megszerették az új környezetet, amiben tanulnak. Most már természetes, hogy óráról-órára mindig a megfelelő szakterem előtt gyülekeznek majd csengetéskor, a tanár érkezésekor foglalják el helyeiket.
Az ünnepséget megtisztelték jelenlétükkel Lőrincz Helga, Enyed városának alpolgármestere, Deák Székely Szilárd Levente az RMPSZ megyei elnöke, Radu Călin a megyei tanács részéről, a helyi rendőrség képviselői (Zagnea Silviu és Oţel Cristian), akik meleg szavakkal üdvözölték a diákokat és a kollégium munkaközösségét. Lőrincz Helga beszédében elmondta, hogy jó a fiatalokkal együtt dolgozni. Csodák is születnek, amelyekkel hegyeket lehet mozgatni. Ezek közé tartozott az ismétlődő imalánc, amelyben az áramütéses balesetet szenvedett Kelemen Dávid XII. osztályos tanuló mellett kiállt a kollégium diáksága és tantestülete valamint sokan a városból is. A sérült diák most már magához tért és javul az állapota. Gyógyulása jó példa az összefogás erejére.
Megható mozzanata volt az ünnepségnek a 24 előkészítő osztályos tanuló köszöntése, akik Tomai Gyöngyi tanítónő mellett sorakoztak fel. A képzős tanulók irányításával érkeztek a kicsik, és tapssal üdvözölték őket. A IV. osztályosok kis alkalmi műsorral (versek, dalok) köszöntötték az iskolába lépő legkisebb „fikákat.” Egy kis zárt üvegben mindnyájan ajándékot is kaptak, amelyben mese, versek, dalok, édesség voltak elrejtve.
Szőcs Ildikó igazgató üdvözölte a kezdő kisiskolásokat, valamit a pályakezdő pedagógusokat, hiszen valóságos generációváltás történt. Új munkatársak: Bóné Timea és Szabó Mária óvónők, Tövisi Antal tanító, Garamfalvi Angyalka történelem szakos tanár, Szabó Zsombor zenetanár és Lazar Timea fizika-kémia szakos tanár. Az igazgató kihangsúlyozta a bizalom és a jó partnerség fontos szerepét a közösség életében. Kónya Tibor iskolalelkész egy áhitattal zárta az évnyitót, üdvözölte az ünnepség résztvevőit, majd közös éneklés következett. A tantestület a déli szárny belső bejárata előtt közös fotóra sorakozott fel, amit minden évben meg szeretnének ismételni. Az évnyitó jó szervezettségével rendben és fegyelmezetten zajlott le. Fehér megye legnagyobb magyar iskolájában beindult az új tanév.
Bakó Botond / Szabadság (Kolozsvár)

XV. MAGYARFALUSI NAPOK A PETŐFI SÁNDOR PROGRAM ÖSZTÖNDÍJASAIVAL
017. augusztus 12-13. között immár tizenötödik alkalommal került megrendezésre a moldvai Magyarfalusi Napok, melynek megvalósításában Bogdán Tibor mellett a Petőfi Sándor Program több egykori és jelenlegi ösztöndíjasa is szerepet vállalt.
Bogdán Tibor – aki 2015-ben a Petőfi Sándor, majd 2016-ban a Kőrösi Csoma Sándor Program keretén belül teljesített szolgálatot – jelenleg is komoly identitásőrző munkát folytat szülőfalujában és Moldva egész területén.
Idei rendezvénye a XV. Magyarfalusi Napok Márton Áron emlékművének felszentelésével vette kezdetét a magyar iskola udvarán. A műalkotás sikeres kivitelezésében és átadásában közreműködött a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt, a Fiatalok a Moldvai Csángókért Egyesület, a Petőfi Sándor és Kőrösi Csoma Sándor Program, Csoma Gergely szobrászművész, Bálint Dorinel asztalos, Bátor Botond pálos atya, valamint Kovács Ákos budapesti jótevő és háttér ügyintéző.
Az idei rendezvény különlegességeként kiemelendő, hogy a délutáni gálaműsorban és az azt követő táncházban a helyi “Kerek alma falapi”, “Kalászka” illetve a forrófalvi “Tavaszi szél” hagyományőrző csoportok mellett a Nemzetpolitikai Államtitkárság több egykori és jelenlegi ösztöndíjasa is meghatározó szerepet vállalt. Népzenészként közreműködött: Molnár Balázs (furulya), Hunyadi Péter (hegedű), Garamvölgyi Anett (koboz-ének) és Nagy Bence (tapan). Mellettünk táncosként bekapcsolódott a programba Brum Alejandra, Bódi Viktória, Varga Kincső, Varga Emese és Tóth Tamara is, akik a Magyarfalusi Napok után Pusztinára utaztak tovább, hogy egy különlegesen szép tábort tartsanak az ottani csángó fiataloknak.
A XV. Magyarfalusi Napok rendezvényét hang- és képanyagban egyaránt gyönyörűen megörökítette Boér Károly, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa.
Úgy érzem, mindannyiunk nevében írhatom, hogy csodálatos élményekben volt részünk. Ez az alkalom megerősítette bennem azt az érzést, hogy ösztöndíjasnak lenni hivatás és az ebből fakadó feladatok nem érnek véget kilenc hónap után, hanem egy életen át tartanak.
Garamvölgyi Anett / Erdély.ma

Beszámoló a XXIII. Partiumi Honismereti Konferenciáról
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2017. szeptember 1–3. között Nagyváradon szervezte meg a XXIII. honismereti konferenciáját, a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének amfiteátrumában. A regisztráció alatt mindenki megkapta a 2-es számú Partium lapunkat, amely a konferencián elhangzó előadásokat tartalmazza.
Az ünnepélyes megnyitó a Szózat eléneklésével kezdődött. Ezt követően ökumenikus áhítatot tartott Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Fodor József, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség általános helynöke. A résztvevőket köszöntötte Dukrét Géza, a PBMET elnöke. A házigazdák nevében dr. Pálfi József, az egyetem rektora köszöntötte a konferenciát, kifejtette, hogy a két intézménynek közös célkitűzései vannak, közöttük a Partium és a Bánság értékeinek felkutatása és megismertetése. Ennek érdekében a PKE és a PBMET együttműködési szerződést írt alá. Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács elnöke kihangsúlyozta, hogy minden ilyen rendezvényt, ahol megnyilvánulhatunk, támogatni kell. Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, hogy az egyesület egyik értéke ennek a térségnek, hiszen ha nem lennének feltárva a helyi értékek, akkor azok már nem is lennének. Igazi műhelyt hoztak létre az itt folyó kutatómunka érdekében. Gaál György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT) elnöke szerint az egyesület által elvégzett munka maradandó értéke a magyar művelődéstörténetnek. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetségének elnöke szerint nagyon fontos megóvni épített örökségünket. Utalva az egyesület könyvkiadására, fontosnak tartja, hogy a feltárt helytörténeti anyagok könyvekben megjelenjenek, mert így biztosan hozzáférhetők. Wanek Ferenc az Erdélyi Múzeum Egyesület nevében üdvözölte a konferenciát, sok sikert kívánva. Révász Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke boldognak érezte magát, hogy itt lehet, mert sokat tanult az egyesülettől. Kállai Irén, a Berettyó Kulturális Központ igazgatója, kifejtette, hogy régi kapcsolatai vannak az egyesülettel, közös tevékenységek szervezésében és a könyvkiadásban. A konferenciát még megtisztelte jelenlétével Széphegyi László, a Város és Faluvédők Szövetségének alelnöke, Fehér József, a Kazinczy Ferenc Társaság elnöke, Kiss Endre József, a Kazinczy Ferenc Társaság titkára, dr. Dénes Zoltán kanonok, egyetemi docens, Millisits Máté, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Sárkány Viola, a Bocskai István Szövetség elnöke, Dukrét Lajos, a Háromszéki Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Balazsi József, Érsemjén polgármestere.
A köszöntések után átadtuk az idei Fényes Elek-díjakat: Berecz Gábor, az aradi Kölcsey Egyesület elnöke és Gaál György, a KLMT elnöke kapta meg.
Az ünnepség után a plenáris ülés következett. A konferencia témái a következők voltak: Szent László éve, a Reformáció ötszáz éves ünnepe, Nagy személyiségeink emlékezete. Meghallgattuk Bélfenyéri Tamást, Fugyivásárhely, Szent László törvénykönyveiről. Dr. Pálfi József érdekes előadást tartott a Váradi Bibliáról. Olasz Angéla (Arad), a Kárpát-medencében található Szent László-emlékeket ismertette, vetített képes előadásban.
Délután dr. Csorba Csaba (Sátoraljaújhely) A keresztény vallás változásai térben és időben című értekezését ismertette, a kereszténység több mint kétezer évének eseményeibe nyújtott betekintést. Szekernyés János (Temesvár) A protestantizmus kezdetei a Temesközben című nagy ívű ismertetőjét hallgathattuk meg. Dr. Dénes Zoltán atya a levéltári kutatások kimeríthetetlenségéről beszélt a Szent László emlékei Biharban című, rendkívül érdekes előadásában. Kifejtette, hogy a váradi vár nemzeti emlékhely, ahol királyaink vannak eltemetve. Deák József (Borossebes) I. Zsigmond király életéről és szerepéről beszélt. Ezután könyvbemutató következett: Fazekas Lóránd Egy nemesi család évszázadai. A Böszörményiek Szatmárban című könyvét Kiss Kálmán (Túrterebes) ismertette. Itt említem meg, hogy a Podmaniczky-díjas Kósa Pál, a Várak, kastélyok, templomok folyóirat főszerkesztője, számos folyóiratot hozott ajándékba.
Ezután a közgyűlés következett, amelyen az elnök és a területi elnökök rövid beszámolót tartottak. Majd a következő problémákat tárgyalták meg: a következő év kutatási témái, javaslatok a jövő évi programba, a következő konferencia helyszíne, székhely a Partiumi Keresztény Egyetemen, majd díszokleveleket adtunk át a nyolcvanon felüli tagtársainknak.
Este fellépett a Csillagocska néptánccsoport, fergeteges előadást tartva. Majd meghallgattuk Meleg Vilmos színművész szívhez szóló előadóestjét.
Szombat délelőtt a következő előadások hangzottak el: Mihálka Nándor (Nagyvárad) vetített képes előadásában a váradi várban történt ásatások történetét, a középkori székesegyház építéstörténetét ismertette. Mivel Arany-évet is ünneplünk, két előadás hangzott el: Nagy Aranka (Nagyvárad) Arany János családja, Ujj János (Arad) az aradi Kölcsey Egyesület emlékezése Arany János halálakor. Ezután dr. Vajda Sándor, (Borosjenő) Perecsényi Nagy László író, költő életét és munkásságát ismertette, aki Nagyváradon született, s korának egyik polihisztora volt. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője bemutatta a legújabb lapszámokat. Ezután Millisits Máté, Budapestről, Europa Nostra-díjas, Műemléki felújítások a Kárpát-medencében című kiállítását nyitotta meg.
Kávészünet után Kiss Endre József (Sárospatak) A reformáció Közép-Európában című előadását hallhattuk meg, majd Kupán Árpád (Nagyvárad) az egyházépítő és szervező Sulyok István püspök áldozatos tevékenységét ismertette. Pásztai Ottó (Nagyvárad) az András család híres személyiségeinek munkásságát mutatta be. A kétszáz éve született Irinyi Jánosról, a tudósról Makai Zoltán (Nagyvárad) értekezett. Dr. Szabó József, bihardiószegi helytörténész az Érmellék szőlészetének és borászatának apostolait mutatta be. Messik Miklós, a budapesti Magyar Emlékek a Világban Egyesület elnöke Széchenyi-emlékek nyomában a Partiumban című, vetített képes előadását tekinthettük meg.
Délután két előadást hallgattunk meg: Vallasek István (Kolozsvár) Toró Tibor atomfizikus élete és munkássága, Komáromi Ernő (Nagyvárad) Szántói Komáromi János élete és munkássága. Ezután Mihálka Nándor muzeológus vezetésével meglátogattuk a nemrég restaurált váradi vár részeit, a Vármúzeumot. Közben megkoszorúztuk Arany János szobrát. Este Dalolj velünk címen, magyar nótákat énekeltünk.
Vasárnap a Fekete-Körös-völgyének műemléktemplomaival és népművészetével ismerkedtek a résztvevők. Magyarremetén megcsodáltuk a nemrég restaurált 13. századi műemlék templomot. Itt található a Partiumban egyedül álló Szent László-legenda falfestményei. Belényesben meglátogattuk a római katolikus templomot, amely 1752-ben épült. Ezután megkoszorúztuk Köröstárkányban a mártírok és hősi halottak emlékművét. Várasfenesen megcsodáltuk a Vura család tájházát, amelyben megőrizték a család régi népviseletét, régi tárgyait. Itt épült fel Györffy István néprajztudós emlékterme. Az ő tevékenységéről, a Fekete-Körös-völgyi kutatómunkájáról Dukrét Géza tartott előadást. Körutunkat Nagyszalonta megismerésével zártuk. Dánielisz Endre ny. tanár, helytörténész bemutatta a szoborparkot, a református templomot, az Arany-portát, Sinka István és Zilahy Lajos szülőházát, végül a Csonka-toronyban lévő Arany János Emlékmúzeumot.
A konferenciát támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Bihar Megyei Szociális és Közösségfejlesztési Igazgatóság, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, valamint az RMDSZ és Communitas Alapítvány.
Dukrét Géza / Reggeli Újság (Nagyvárad)

Vetró András szobra Aranyosegerbegyen
A reformáció 500 éves évfordulója alkalmával vasárnap a Kolozs megyei Aranyosegerbegyen a hálaadó istentisztelet után ünnepélyes keretek között leplezték le Bethlen Gábor erdélyi fejedelem mellszobrát, a kolozsvári származású, kézdivásárhelyi Vetró András szobrász alkotását.
A szoboravatást megelőző napon, szombaton a református templomban a reformációról és Bethlen Gábor fejedelem életéről, koráról és munkásságáról, valamint Bethlen Gábor és Aranyosegerbegy kapcsolatáról szóló előadások hangzottak el.
(iochom) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Thália szekerén a Bánság döcögős útjain
Vándorszínész őseik hagyományát folytatják a Temesváron alapított Bánsági Vándorszínház tagjai, akik felvállalták, hogy segítenek életben tartani a Bánságban élő maroknyi magyarságot és annak kultúráját.
Ki ne tudná, hogy Petőfi és Arany János életük egy bizonyos szakaszában vándorkomédiásként járták a hazát, hogy a szép magyar beszédet, a kultúrát terjesszék a legelhagyatottabb vidékeken is. Nem véletlenül mondják, a színész „felül Thália szekerére”, hiszen a színházat jó ideig azok a társulatok jelentették, akik faluról falura, városról városra járva szórakoztatták a nagyérdeműt.
Hivatástudat, szakma, közönség és közösség iránti alázat – ezek jellemzik a Bánsági Vándorszínház tagjait is, akik saját szabadidejüket áldozzák fel annak érdekében, hogy a kultúrát eljuttassák a vidék legeldugottabb, magyarok által lakott településeire is.
A vándorszínház megalapításának alapgondolata már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a fennállásának idén negyvenedik évfordulóját ünneplő Vajdasági Tanyaszínház mintájára – meséli Aszalos Géza, a vándortársulat rendezője és egyik alapítója (portrénkon). Aszalos Géza színművész, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja két alkalommal (2007 és 2012 nyarán) is részt vett a Vajdasági Tanyaszínház próbafolyamatában és turnésorozatán, ahonnan azzal a határozott elképzeléssel tért vissza, hogy vajdasági mintára a bánsági igényekre és specifikumokra koncentrálva létrehozza a vándorszínházat. A temesvári színművész felismerte, hogy a bánsági és vajdasági szórványközösségek helyzete sok szempontból hasonlónak mondható. A magyar nyelv, kultúra és identitástudat rohamos háttérbe szorítása hasonlóképpen jelen van mindkét területen. „E folyamatnak a lassítására, valamilyen szintű visszafordítására vállalkozik a vándorszínház-program azáltal, hogy olyan közösségeket, településeket látogat meg, ahol lassan már nincs másfajta lehetőség a magyar nyelv és kulturális örökség használatára” – mondja Orbán Enikő, a vándorszínház dramaturgja. „A Bánsági Vándorszínház működése egyszerre állandó és ideiglenes. Állandó, hiszen 2014 óta minden évben útra kel, és aktuális előadásával körbeutazza a Bánságot. Ideiglenes, hiszen a tagok »civil munkája« (minden résztvevő valamelyik hazai vagy külhoni magyar színház munkatársa vagy főiskolai hallgató) az év tíz hónapjában, szeptembertől júniusig máshová köti őket” – teszi hozzá.
Kezdeti kudarcból maradandó siker
Az első próbálkozások sorra kudarcot vallottak anyagi és logisztikai támogatottság hiányában, de Aszalosék nem adták fel terveiket.
Végül 2014 tavaszán a Bánsági Közösségért Egyesület segítségével elindult a Bánsági Vándorszínház első évada. A színház alappillérei: Aszalos Géza színművész, aki az utóbbi három évben magára vállalta a rendezői feladatokat, Orbán Enikő dramaturg, aki a szöveg mellett a turné megszervezéséért és a pályázatok megírásáért felel, valamint Albert Alpár díszlet- és jelmeztervező. Mindhárman a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház munkatársai. Az egyes évadok színészei között egyesek visszatérő tagok, akik első perctől az elképzelés mellett álltak, mások csupán egy-egy évadra csatlakoznak a társulathoz. Vegyes társaság, hiszen vannak közöttük már végzett színészek, bábszínészek, főiskolás hallgatók és amatőr diákszínjátszók is. Orbán Enikő elmondta, a vándorszínház híre szájhagyomány útján terjed a főiskolások és a fiatal színészek között, így aztán ritka az, amikor a szervezőknek kell jelentkezőket toborozniuk.
Manapság kissé hihetetlennek tűnik, de egyes vidékeken az emberek még életükben nem láttak színházi előadást. Ez azzal magyarázható, hogy a rendszerváltás előtt a színházak még kijártak úgymond tájolni, aztán ez a tevékenységük – különféle okokból – megszűnt. És van ennek még egy oka, amire Orbán Enikő dramaturg hívja fel a figyelmet: a Bánságban a legtöbb település elveszítette magyar nyelvű iskoláit, óvodáit és így azokat a tanárokat és pedagógusokat is, akik lehetőség szerint alkalmat tudtak volna biztosítani a fiatalabb generációknak a színház megismerésére. A Bánsági Vándorszínház felvállalta azt, amit csak kevesen: szabadtéri előadások ingyenes megtekintését teszi lehetővé olyanok számára, akik évtizedek óta nem láttak színházi előadást. E mellett lehetőséget teremt a helyi közösség számára az egymással való találkozásra, teret és időt nyit a beszélgetésre, emlékezésre, tervezésre. Végvár, az előretolt helyőrség
Minden vándortársulatnak kell egy ideiglenes otthon, ahol megpihen, felkészül, erőt gyűjt a következő próbatételre. A Bánsági Vándorszínház ezt az 1500 lelket számláló, többségében magyarok lakta, Temesvártól mintegy 40 kilométerre levő Végvár községben találta meg. Az alapító tagok eredeti elképzelése szerint a társulat bázisa minden évben más szórványtelepülésen lett volna, ezzel is hangsúlyozva vándorszínház jellegét. „Sajnos bebizonyosodott, hogy bármennyire szeretné egy-egy település felvállalni a házigazda szerepét az egyre fogyatkozó szórványban, kevés az olyan, amely megfelelő körülményt és lehetőséget tud nyújtani a csapatnak” – vélekedik Aszalos Géza. Végvár viszont ideális környezetnek bizonyult: az elmúlt három évben a község lakói, elöljárói egyaránt befogadták és példaértékűen támogatták a csapatot. A szervezők hosszú távú tervei között szerepel egy saját bázis kialakítása és létrehozása, de anyagi támogatás hiányában ezt még nem sikerült megvalósítani.
Végvárról indul tehát a társulat a turnéra, Temes és Arad megye településeit járja, de idén először Krassó-Szörény megye is bekerült az útvonalba, miután a csapat meghívást kapott Resicabányára. Mindenhol szeretettel fogadják őket, a társulat pedig az előadásokért cserébe mindössze szállást és vacsorát kér. De aludtak már kultúrházakban a földön, családoknál elszállásolva, óvodában, egyházi bentlakásban, panzióban, tornateremben is. Mindez annyira nagyszerű élmény volt számukra, hogy senkinek sem jutott eszébe panaszkodni a kényelmetlenségekért.
A Bánsági Vándorszínházat működtető Tarisznyás Egyesület alapító tagjai, illetve a társulat főszervezői a temesvári színház alkalmazottai, így az egyesület és a színház vezetősége közötti viszony igencsak jónak mondható. Ezáltal pedig sikerült megoldani a szállítást is: a vándorszínház kibéreli annak kisbuszát, utánfutóját és ezzel szállítja a szereplőket, valamint a díszletet.
Egyre nagyobb az érdeklődés
A tagok minden évben olyan előadásokkal készülnek, amelyek könnyed szórakozást nyújtanak, de művészi értéket is képviselnek. Így mutatták be többek között Petőfi Sándornak A helység kalapácsa, Rejtő Jenő Rózsa, a lovag vagy Nóti Károly Majd a Jegenye című vígjátékát. A színészek minden esetben élőben, mikroporttal énekelnek, csak a zenei alap megy felvételről. A zene sok tekintetben kulcsfontosságú, hiszen hidat teremt a színpad világa és a néző között, befogadhatóvá, ismerőssé téve az amúgy is vígjátéknak megírt előadást.
A nézettséggel kapcsolatban a szervezők elmondták: a nézőszám évről évre növekszik, ami a projekt létjogosultságát, népszerűségét és talán körvonalazódó eredményességét is tükrözi.
A kezdeti időkhöz viszonyítva 2017-ben a legtöbb településen megháromszorozódott a nézők száma, ami bizonyos települések esetében 70–80 főt jelent, máshol százas nagyságrendekről beszélhetünk” – tájékoztat a társulat dramaturgja. A miniévad öt hétig tart, és a tervek szerint jövőre a turné újabb településekkel bővül majd.
Alig akad támogató
Bár működésükkel nyilvánvalóan nemes célt szolgálnak, a színház támogatását kevesen vállalják fel. A csapatnak és a résztvevőknek az egyik legnagyobb szívfájdalma az, hogy bár négy év alatt sikerült hagyományt teremteniük, a kevés támogatás nem tud biztonságos fejlődést, előrelépést biztosítani. Működésük első két évében az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala biztosította a túléléshez szükséges költségvetést, tavalyelőtt a Bethlen Gábor Alap, idén pedig a Temes Megyei Tanács támogatta a projektet. Egyedül a temesvári színház vállalta fel a mindenkori partnerséget, és technikailag példaértékűen támogatja az egyesület munkáját. Dicséretes, hogy temesvári magyar magánszemélyek hozzájárulásukkal segítik a csapatot, de egy minimális állandó támogatás hiánya sajnos ellehetetleníti a továbblépést. Márpedig a 23 település meglátogatása bebizonyította: a társulat mindent megtesz, hogy kiérdemelje létjogosultságát. A felkeresett települések magyar elöljárói és lakosai csakis élvezői lehetnek e projektnek, nem pedig fenntartói.
„Az évek során kialakított személyes kapcsolatok biztatóak, számos településen sokszor magánemberként vállalják közösségi vezetők, hogy önköltségből vendégül látják a csapatot. Egy közösségi program viszont nem szólhat személyes kapcsolatokról” – véli Aszalos Géza ötletgazda. Hozzáteszi, meg kell találni e településeken azokat az embereket, akik a kultúráért, a helyi közösségért, egy cél érdekében hajlandóak áldozni szabadidejükből, és összefogva a még megmaradt magyar közösséget politikai, vallási hovatartozástól függetlenül segítenek megtartani a bánságban élő magyarság kultúráját. Bármi történjék is, a vándorszínház alapítói által létrehozott Tarisznyás Egyesület munkája a projekt végeztével is folytatódik. Igyekeznek olyan programokat létrehozni, amelyek főként a fiatal generáció színházi neveléséhez járulnak hozzá.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Kötet az újrafelfedezett művészről
„Egyike a legnagyobb magyar festőknek”
A Nagyenyeden született és Marosvásárhelyen tragikusan korán elhunyt Dósa Géza korának, a tizenkilencedik századnak egyik legjelentősebb magyar festőművésze. Ezt ma már tudjuk. Kortársai azonban nem ismerték föl zsenialitását, végül ez is okozta, hogy az alkotó az öngyilkosságba menekült. Jelentőségére jóval később eszméltek föl, ma a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Maros Megyei Múzeum képzőművészeti galériája őrzi legtöbb, fennmaradt alkotását. Az alkotóról dr. Szinyei Merse Anna művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főmuzeológusa írt könyvet, amelyet szeptember 6-án a Kultúrpalota Tükörtermében mutattak be, a könyvbemutatót követően a művészettörténész Dósa-kortársak – akiknek megadatott a kiteljesedés címmel tartott vetített képes előadást. Az eseményről rövid beszámolót már olvashattak az előző Múzsa-lapszámban: felszólaltak Oniga Erika és Cora Fodor művészettörténészek, a kötet szerkesztője, a marosvásárhelyi Lector Kiadó munkatársa, Gálfalvi Ágnes pedig a könyv struktúrájáról szólt:
– Kétnyelvű kiadványról van szó, ezt nagyon fontos kiemelni. A Maros Megyei Múzeum kezdte a többnyelvű kötetek kiadását pár évvel ezelőtt, ezáltal a román anyanyelvű festőművészeknek, érdeklődőknek is alkalmuk nyílik megismerni az erdélyi magyar festőket. A kötet alapos bibliográfiával, adatokkal rendelkezik, a szöveget Csortán Ferenc ültette át románra. Szabó Zoltán előszavát követi a Szinyei Merse Anna monográfiája, a szerző összehasonlító módszerrel helyezte el Dósa művészetét a kortárs művészeti életben. Ezután következik a galéria, majd a jegyzetek. A kötet létrejötte meghatározó módon Szőcs Katalin és Szabó Zoltán érdeme, ők harcoltak érte leginkább. Ioan Şulea és Cora Fodor szakmai szempontból rengeteget segített a kötet létrehozásában, köszönöm nekik.
Szinyei Merse Anna elmondta:
– 1975-től kezdődően álltam rá a magyar festészet 1860 és 1910 közötti, csodálatos korszakának kutatására, akkor a legelsők között figyeltem fel arra, hogy van egy méltatlanul elfeledett művészünk. Ki az, aki merészelt 1871-ben modernebbül festeni, mint Szinyei Merse Pál? Amikor egy müncheni festőnövendék úgy fest meg egy anyát és gyermekeit ábrázoló életnagyságú kompzíciót, hogy szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodásról, az olyan bátorságra vall, amire méltán figyelt fel 2010 körül néhány külföldi kolléga. 1983-ban már erősen kezdtem kutatni Dósát és felkereshettem Olariu Györgyöt, nagyszerű segítsége azokban a nagyon nehéz években igen sokat jelentett. Viorica Herbean cerberusként őrizte a képeket, Török Gáspár segítségével mégis elkészíthettem a fotókat, amelyeket monografikus tanulmányomban mellékeltem – így loptuk ki Marosvásárhelyről Budapest számára a Dósa-képeket. Plájás István, Bordy András és mások is sokat segítettek Dósa megismertetésében. Erdélyben Dósa-művekkel nagyon nehezen tudta gyarapítani gyűjteményét a képtár, Budapesten számos magángyűjtő tulajdonában vannak alkotásai. 2001-ben szerveztem egy tanulmányutat, és megismerhettem Szabó Zoltán Judókát – ma nem ülnénk itt, ha ő nem dolgozott volna a legönfeláldozóbb módon Dósa megismertetésének szolgálatában. Köszönöm Szőcs Katalinnak, Gálfalvi Ágnesnek, Oniga Erikának, Soós Zoltánnak, Cora Fodornak és Ioan Şulea osztályvezetőnek ezt a könyvet. Amikor a magyar művészet kvalitásairól van szó, nem ismerek tréfát, mégis csodálatos barátsággal fejeztük be a közös munkát, és elkészülhetett ez a kötet. Kérem, látogassák a marosvásárhelyi képtárat és a budapesti Magyar Nemzeti Galériát, ott eredeti csodálatos színeikben láthatók az alkotások. A két galériának össze kellene fogni és a teljes Dósa-életművet közösen bemutatni, mert ő egyike a legnagyobb magyar festőknek. Hiszen olyan, hogy legnagyobb magyar festő, nincsen – mondta a szerző.
Amint azt az interneten is olvashatjuk, Dósa Géza elszegényedett erdélyi nemesi családba született, apja Dózsa György ügyvéd, anyja Gyarmathy Róza. Apja az 1848-1849-es szabadságharcban hadbíróként tevékenykedett, ezért bujdosni kényszerült, először álnéven szappangyáros lett Kolozsváron, majd életét Marosvásárhelyen állatorvosként fejezte be. Dósa Géza már tízévesen Simó Ferenc kolozsvári rajziskoláját látogatta. Tanulmányait 1862-től a marosvásárhelyi református kollégiumban végezte, ahol rajztanára Péterffy Károly volt, majd 1864-től beiratkozott a budapesti református főgimnáziumba és egyúttal Székely Bertalan magántanítványa lett. 1865-ben részt vett az Eötvös József miniszter által történelmi festményre kiírt pályázaton, ahol Bethlen Gábor tudósai között című vázlatával ötszáz forintos ösztöndíjat nyert. Az ösztöndíj segítségével 1866-ban beiratkozott a bécsi képzőművészeti akadémiára, ahol Karl Wurzinger tanítványa lett. Itt kötött szoros barátságot Munkácsy Mihállyal, aki ekkor – szintén állami ösztöndíjjal – az akadémia hallgatója volt. 1869-től a müncheni akadémián Wagner Sándor tanítványa lett, de még ugyanebben az évben – Gustave Courbet Kőtörők című művének hatására – kilépett és önálló műtermet nyitott. Megrendelésre arcképeket és történelmi képeket is festett, többek között ekkor festette meg Az ónodi országgyűlés című képét. 1870-ben apja kérésére visszatért Marosvásárhelyre, ahol arcképfestésből próbált megélni. Sikertelensége, rossz anyagi helyzete is közrejátszhatott abban, hogy 1871 tavaszán egy szerelmi ügy miatt öngyilkos lett. Művészetét csak évtizedekkel halála után kezdték értékelni. 1941-ben Kolozsvárott, 1944-ben Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tartottak műveiből emlékkiállítást.
K. NAGY BOTOND / Népújság (Marosvásárhely)

Mint egy tömegkatasztrófa túlélői, olyanok voltak a határon túli magyarok
Hatásos-e a magyar nemzetpolitika, a szimbólumokon túl működik-e a gyakorlatban is a támogatási rendszer? Az ukrán oktatási törvény ügye és az egyre-másra Erdélyben is előforduló, a magyar nyelv használata és az alapvető jogok ellen irányuló fellépések azt mutatják, a valódi kisebbségvédelem terén egyes szomszédainktól Európa még túl messze van.
Soha annyi pénzt nem költött a magyar állam az anyaországon kívül élő nemzettársainkra, mint mostanában, és ez a tény szinte kötelezővé teszi, hogy a közelgő kampányban balliberális oldalról előjöjjön a már ismert „túlszerették a határon túliakat” érvelés, valamint a támogatás átszámolása lélegeztetőgépekre. Ha viszont egy másik szempontból vizsgáljuk a kérdést, a 18 000 milliárdos magyar költségvetésből a tavaly erre a célra elköltött 90-100 milliárd csak csepp a tengerben. Az éves magyar büdzsé alig több mint öt ezreléke, vagyis minden ezer befizetett adóforintból öt. Ettől viszont még jogos a kérdés: van-e nemzetstratégiánk?
Két fő forrásból csordogál (néha pedig valósággal ömlik, hiszen például tavaly decemberben két nap alatt 36,7 milliárd forintot osztottak szét, de erről később) a támogatás a határon túlra: a Miniszterelnökséghez tartozó Nemzetpolitikai Államtitkárság pénzosztó szervezetén, a Bethlen Gábor Alapon (BGA) keresztül, újabban pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium csatornáin is.
Rossz néven veszik
Kezdjük az utóbbival: Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára 2015 decemberében jelentette be, hogy a kormány ötvenmilliárdos gazdaságfejlesztési programot indít a Vajdaságban. A keret nagy részét hitelprogram teszi ki, közel harmincmilliárdos összeggel, a maradék húszmilliárd vissza nem térítendő állami támogatás. A program elsődleges célja, szólt az MTI-hír, hogy a világ legjobb termőföldjeit magáénak tudó Vajdaságot és az ottani gazdákat segítsék termékeik távoli piacokra való eljuttatásában. A programmal a turizmust is akarták támogatni, valamint a helyi kis- és középvállalkozásokat, utóbbiakat főként kedvezményes hitelekkel.
A jó hírek az Ukrajnában élő nemzettársainkat sem kerülték el: idén március tizenötödikén a beregszászi Petőfi-szobornál tartott ünnepségen Magyar Levente arról beszélt, hogy 2017 aranybetűkkel íródhat be a kárpátaljai magyarság történelmébe, ugyanis ebben az évben a magyar állam húszmilliárd forintos támogatást utal ki a megye gazdaságának felvirágoztatására (tavaly kétmilliárd jutott ugyanerre a célra). A borostyánkői mezőgazdászról és kultúrpolitikusról, Egán Edéről elnevezett gazdaságfejlesztési programban eddig főként egyéni gazdálkodók földprivatizációs költségeit fedezték, de ezentúl jut hitel vállalkozásfejlesztésre is.
Ám a külügyesek által vitt program nem mindenütt fáklyásmenet, és ezt jól jelzi a romániai példa. Idén májusban Marosvásárhelyen az államtitkár arról beszélt, hogy az erdélyi magyarság számára is beindul a másik két régióban már működő támogatási rendszer, és ki is hirdette, hogy kezdésnek a Mezőség Maros megyei részén élő magyar gazdák pályázhatnak összesen egymilliárd forintra. Információink szerint a román kormány ráborította az asztalt a magyarra, és azt mondta: ha etnikai alapon osztanak pénz, ötvenszázalékos adót vetnek ki a támogatásokra. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ugyan már százmilliárdos támogatást vizionált Erdélyben, mi biztos forrásból úgy tudjuk, a program teljesen leállt. Szlovákiában pedig információink szerint egyenesen Bugár Béla torpedózta meg a hasonló elképzelést – a vegyes pártjával kormányon lévő magyar politikus nincs jóban a Fidesszel, és nem vette jó néven, hogy kihagyták a buliból, ezért meggyőzte Fico kormányfőt, hogy Szlovákia ne engedélyezze a felvidéki magyarok efféle támogatását.
Egyházi intézmények
A határon túli oktatási, szociális és kulturális támogatásokat kezelő Bethlen Gábor Alap költségvetési támogatása látványosan emelkedett a 2010-es választási győzelem óta. Egyik forrásunk úgy fogalmazott: sokáig erős határon túli politikusok mondták meg, mire mehet pénz (Erdély esetében a szocialista kormányok alatt Markó Béla akkori RMDSZ-elnök, a második Fidesz-kormányzás elején pedig főként Tőkés László), de ez most már nincs így. A százmillió forint fölötti támogatásokról Orbán Viktor miniszterelnök dönt, az annál kisebb összegeknél van esélye tulajdonképpen bárkinek, ha jó a pályázat, és az érintett személyre vagy szervezetre nem haragszanak a Fideszben. Információink szerint a magyar kormányfő két szempontot preferál: egyházi kezelésben lévő intézményt támogassanak, mert attól még az időnként ellenséges kormányok sem tudják elvenni a vagyont (így például határon túli iskolaépület felújítására csak akkor lehet sikerrel pályázni Budapesten, ha egyházi tulajdonban működik, akár állami intézményként is); a másik szempont pedig az, hogy fenntartható legyen, tehát húsz év múlva is működjön az intézmény, amely jelentősebb összeget kapott.
Szóval Orbán Viktoron kívül most már nincsenek erős emberek, akik tollba mondják, mi történjen a pénzzel – pontosabban a legtöbb régió esetében nincsenek, Kárpátalja kivételével. Ez a régió ugyanis külön kormánybiztost is kapott, és Grezsa István joggal indulhatna a leghosszabb titulust viselő közszolgák versenyén, mivel „Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja (Закарпатська область) együttműködési és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjával” bízták meg 2015 decemberében. Lázár János kancelláriaminiszter egykori háziorvosa kívülről csöppent a nemzetpolitikába (rossz nyelvek szerint azért kapott határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatot, mert nagyon szeretett Erdélybe járni), de annál vehemensebben vetette bele magát a munkába. Olyan beregszászi forrásunk is akad, aki azt mondta: a támogatás fejében még arra is kapott jóindulatú javaslatot, kinél vásárolja meg a téglát. Ez a többi térségben nincs így – erdélyi forrásaink azt mondták, nem jellemző a magyar közbeszerzéseken tapasztalható állapot, hogy a nagy összegű támogatások elnyerőinél hamar kopogtatnak a kijelölt kivitelezők. A nagyváradi római katolikus püspöki palota rekonstrukciójára például 2 milliárdnyi adóforint megy, de könnyen elképzelhető, hogy a munkát nem valamelyik Mészáros-érdekeltség, hanem helyi vállalkozók végzik el.
Ha van időnk alaposan végigböngészni a BGA nem túl jól kereshető honlapját, semmiféle logikát nem találunk a támogatásokban. A stratégia hiányát forrásaink is elismerték – egyikük egy nagyon érzékletes példát is mondott.
Mint egy tömegkatasztrófa túlélői
2010-ben a Fidesz úgy vette át a kormányrudat, fogalmazott riportalanyunk, hogy a határon túli magyarság olyan állapotban volt, mint egy tömegkatasztrófa túlélői. Az egészségügyben ilyenkor úgynevezett sürgősségi triázsolást végeznek: eldöntik, kinél kell kezdeni a beavatkozást, ki várhat még, és kit hagynak meghalni, mert az élettel össze nem egyeztethető sérülései vannak. Ennek pontos szakmai kritériumai vannak, de a magyar adminisztrációban nem volt meg ehhez a „nemzetpolitikai triázshoz” a kellő szakértelem, és a kétharmad ellenére talán a politikai bátorság sem. Ami súlyosabb, hogy az ehhez szükséges tárgyi tudással a határon túli közösségek vezetői sem rendelkeznek, így a kormányzás hét esztendeje alatt sok múlt az esetlegességen: ki találkozott jó időben és helyen Orbán Viktorral, vagy kinek voltak kiváló pályázatírói és lobbistái. Vagy csak egyszerűen szerencséje volt, és épp jó fiókban, felül volt egy elfekvő pályázata: a nemzetpolitikai államtitkárság munkatársainak rémálmaiban jön elő tavaly december, amikor négy nap alatt kellett egy ad hoc ötlet nyomán Kárpát-medencei óvodai és bölcsődei támogatási koncepciót kitalálni és beindítani, mert a költségvetés valamely bugyrából hirtelen el kellett költeni – és csak erre lehetett elkölteni – 9 milliárdot. Ez volt december 21-én, másnap, december 22-én újabb 27,7 milliárd sorsa dőlt el, főként egyházi nyertesekkel. Majdnem 8 milliárd jutott az Erdélyi Református Egyházkerületnek ingatlanberuházásra, 1,75 milliárdot kaptak a felvidéki reformátusok is ugyanerre a célra, és sok más mellett jutott erdélyi katolikus plébániáknak is nagyjából két és fél milliárd. A HVG úgy tudja, hogy más kalapból ugyan, de egy-egy milliárd ment eszéki, munkácsi, dunaszerdahelyi, csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi sportkluboknak is.
Az erdélyi Átlátszó oknyomozó portál munkatársa, miután több hónapot töltött a határon túli támogatások böngészésével és összeadogatásával, úgy fogalmazott: az államapparátus egymással versengő szereplői látszólag ötletszerűen döntenek a rendelkezésükre álló forrásokról, és senki sem tudja pontosan megmondani, összesen mennyi támogatás megy a határon túlra.
A fura helyzet ellenére forrásaink egybehangzóan azt mondták, hogy a támogatásokban nincs hátsó szándék, és meggyőződésük, hogy a pénzt hatékonyabban költik el a határon túl annál, mint ahogyan itthon például az európai uniós források lehívásánál történik. Az viszont elismerik, hogy a támogatások elosztásához szerkezetváltásra, a helyzet pontos ismeretén alapuló, rendszerszintű gondolkodásra és főképp tudatos tervezésre volna szükség.
Sokan – az ellenzéken kívül még a Fideszből is – úgy látják, hogy az Orbán-kormány nemzetpolitikáját egyre erősödő mértékben a belpolitikai célok határozzák meg. Röviden: minél több határon túli voksot begyűjteni. Ennek viszont némileg ellentmond, hogy a Fidesz holdudvarában van ugyan egy erőteljes erdélyi sajtóportfólió, de hiába lapoztuk fel ezeket a lapokat, egyetlen szem, választási regisztrációra buzdító hirdetést sem találtunk bennük. Pedig a kampány elkezdődött – a közterületekre kikerült plakátokon Székelyföldön arra buzdítják a honosított magyar állampolgárokat (áprilisra minden bizonnyal elérjük az egymilliós számot), hogy regisztráljanak a levélbeli szavazáshoz.
Mindez azért is furcsa, mert mint korábban megírtuk, miniszteri biztosa is lesz a környező országokban lebonyolított választásoknak, mivel a kvótanépszavazáson feltűnően sokan szavaztak érvénytelenül a jogszabályok hiányos ismerete miatt. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója fejtágítást tartott augusztus végén a magyar nagykövetek szokásos éves értekezletén, és a kormány maga is küldött levelet a magyar állampolgárságot is szerzett határon túliaknak, amelyben a választáson való részvételre buzdít. A „stratégia” – ha lehet ezt annak nevezni – kiagyalója és irányítója természetesen maga a miniszterelnök, ezt egy külügyekkel foglalkozó fideszes forrásunk mondta. Az idei tusnádfürdői szabadegyetem politikai programjai között is hangsúlyosan szerepeltek olyanok, amelyekben kiemelt téma volt a választási regisztráció.
Érdekes és aktuális kérdés az ukrán oktatási törvény ügye is. Szijjártó Péter most „hátba szúrásról”, „cinikus időzítésről” beszél, miközben már hónapok óta ismert, hogy valamilyen, a magyarokat nem feltétlenül kedvezően érintő változásra készül az ukrán kormány. Olyannyira, hogy a nyár elején a budapesti ukrán nagykövetség sajtóbeszélgetést is szervezett a témában, amelyen Ljubov Nepop nagykövet azzal indokolta a tervezett változtatásokat, hogy a kárpátaljai magyarok között nagyon kevesen beszélnek ukránul, ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy normálisan ügyeket tudjanak intézni például. Szintén még a nyár elején került lapunk birtokába egy olyan minisztériumi belső feljegyzés, amely már akkor arra figyelmeztetett: Petro Porosenko kompromisszumokra kényszerülhet a törvényhozásban a nacionalista pártok támogatásáért cserébe.
Hallgatólagos megállapodás
Ukrajnával ugyanakkor információink szerint kötöttünk egy nagyon érzékeny hallgatólagos megállapodást: az ukrán hatóságok nem firtatják, hány kárpátaljai magyar szerezhetett már állampolgárságot (az ukrán törvények tiltják a kettős állampolgárságot), cserébe a magyar kormány fejlesztéseket hajt végre a régióban, és nemzetközi fórumokon támogatja például az ukrán vízumkönnyítést. A határon túli szavazatmaximalizálásra törekvő Orbán-kabinetnek ebből a szempontból nem érdeke a helyzet túlzott elmérgesítése.
Mindez illeszkedik abba magyar nemzetpolitikai stratégiába, amely lehetőség szerint kerüli az éles konfliktust szomszédainkkal nemzetiségi-kisebbségvédelmi ügyekben. Cserébe viszont az olyan nagypolitikai kérdésekben, mint a migráció vagy az energetika, számít a közép-európai együttműködésre. Mint akár a kvótaper körüli huzavonából is látszik, ez a modell működik is, meg nem is. Hosszú távon a Kárpát-medencei magyarság szempontjából kétségtelenül vannak kockázatai annak, ha Magyarország az állandó gazdasági növekedésben, európai befolyása erősödésében bízva úgy gondolja, pozíciójánál fogva el tudja simítani a kisebbségvédelem terén jelentkező problémákat, miközben a nemzeti ügyekben csökkentett hangerőn szólal meg.
A magyar kormányt biztosan nem érte váratlanul a kijevi Rada döntése, arról viszont nincs tudomásunk, hogy az elmúlt hónapokban diplomáciai úton bármilyen tárgyalást kezdeményezett volna a magyar fél valamilyen kompromisszumos megoldás elérésére. „Ha tudtak róla, de nem tettek semmit, az nagyon súlyos hiba. Ha próbáltak valamit elérni, akkor pedig az derült ki, hogy ezek a lépések teljesen eredménytelenek maradtak” – mondta az esettel kapcsolatban egy korábban az Orbán-kormányokban több poszton is fontos diplomáciai küldetést teljesítő forrásunk. Ő szintén úgy látja, hogy a határon túli magyarok ügye kizárólag belpolitikai szempontból fontos a kormánynak. Szerinte ezt mutatja, hogy a Fidesznek állandó törekvése volt a környező országokban a párthoz feltétel nélkül lojális politikai erők mesterséges kreálása pénzt, energiát nem kímélve.
– A Fidesz 2010-es győzelmével megszűntek a magyar–román közös kormányülések, pedig ha valami, az jó fórum lett volna arra, hogy bármilyen közös problémát megvitassanak – mondta forrásunk.
Szerinte a belpolitikai célok érdekében a kormány feladta a mindenkori magyar nemzetpolitikai érdekérvényesítés egyik fontos eszközét is: mégpedig azt, hogy a lehető legjobb viszonyt ápoljon azokkal a befolyásos országokkal, amelyek egy-egy vitás ügyben esetleg valamelyik szomszédos kormányra is nyomást tudnának gyakorolni.
– Teljesen egyértelmű, hogy a magyar kormány egyedül nem mindig tud hatékonyan fellépni Romániával, Szlovákiával vagy éppen most Ukrajnával szemben. De ha ehhez meg tudnánk nyerni az amerikai vagy a német kormány támogatását, már más lenne a helyzet. Ez diplomáciai alaptétel, a kormányban mégsem foglalkozott vele senki. Most egyszerre vagyunk rosszban Berlinnel és Washingtonnal, talán nem véletlen, hogy az amerikai kormány pozitívan nyilatkozott az ukrán nyelvtörvényről” – összegzett forrásunk.
A kijevi amerikai nagykövetség elismerő szavait – vagyis hogy gratuláltak Ukrajnának az oktatási reform „továbblendítéséhez” – a nagy nemzetközi jogvédő szervezetek is elhibázottnak tartják.
Elhalkult a bírálat
A legtisztábban persze Szlovákia esetében látszik, mik a magyar kormány mozgatórugói a határon túli kisebbségeket illetően. Még ellenzékben a Fidesz rendszeresen azzal bírálta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt, hogy nem áll ki elég keményen a magyarellenes Fico-kabinettel szemben. Aztán 2010 után kiderült, hogy Orbán Viktor kormányfőként nagyon is jól megtalálja a hangot Ficóval (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szlovák kormányfőnek időközben sikerült megszabadulnia a vállalhatatlanul szélsőjobbos Szlovák Nemzeti Párttól, így ő is változtatott a politikáján), a menekültválságban pedig gyakorlatilag stratégiai partnerek lettek. Ezzel együtt minden bírálat elhalkult Budapesten a felvidéki magyarok helyzetét illetően. A Fidesz által támogatott Magyar Koalíció Pártja ugyan időközben kiesett a szlovák törvényhozásból, és vissza sem sikerült kerülnie, az elvben a magyar ügyeket is képviselő Híd–Most magyar-szlovák vegyes pártot mégsem tekinti partnerének a kormány, pedig ők még a kormánykoalíciónak is tagjai. „Alig néhány fős, megkérdőjelezhető támogatottságú egyesületek rendszeresen ott ülnek a Magyar Állandó Értekezleteken, Bugár Béláék pedig nem, ez is jellemző a kormány szemléletére” – mondta a már idézett volt diplomata.
A fentieket az sem menti különösebben, hogy egy határon túli ügyekben is aktív fideszes képviselő szerint arra számítottak, hosszabb távon minden környező országban folyamatosan javulni fog a magyar kisebbség helyzete, és ez egyre kevésbé „ad munkát” a politikának. Tény, hogy – elsősorban az uniós integráció miatt – Szlovákiában, Romániában, Horvátországban és a még csatlakozási fázisban lévő Szerbiában is jobb a nemzetiségi kisebbségek helyzete, mint a 90-es években vagy a 2000-es évek elején volt, de a tendencia akkor sem egyértelmű. Jó példa erre a román belpolitika, ahol azért még ma is rendszeresen előkerül a „magyar kártya”.
– Az a furcsa, hogy Ukrajnát illetően éppen fordított a helyzet. Ott – bár a szegénység nagy volt – a 90-es években Kárpátalján nem tudtál úgy bemenni egy iskolába egy magyarok által is lakott településen, hogy az ukrán mellett ne legyen kitéve a magyar zászló is. Mindenki számára egyértelműen fontos volt, hogy a kisebbségek jogait biztosítsák – mondta a képviselő. Persze az is igaz, hogy az ukrán nemzeti törekvéseket elsősorban az oroszellenes érzelmek motiválják, a magyar kisebbség ettől függetlenül egy olyan geopolitikai játszma túszává válhat, amelyben egyelőre nem éppen jók az esélyeink.
KÓSA ANDRÁS, LUKÁCS CSABA / Magyar Nemzet

Kiállítással zárult a Molnár Dénes Alkotótábor
Az idei székely-mezőségi alkotótáborok sorát a múlt héten zajló mezőpaniti Molnár Dénes Alkotótábor zárta. A tábort tizenkettedik alkalommal szervezték meg, miután az utóbbi négy évben objektív okok miatt szüneteltették. A Maros-mezőségi Művésztelep elnökével, Czirjék Lajossal beszélgettünk, aki ifj. Molnár Dénessel a tábor kezdeményezőjének emlékére vállalta fel e tábor irányítását.
– Nem tudok a Kárpát-medencében öt olyan szomszédos települést, ahol alkotótáborokat szerveznek. Örvendetes, hogy a Székely-Mezőség öt faluja (Mezőmadaras, Mezőbergenye, Mezőbánd, Mezőpanit és Csittszentiván) ilyen lehetőséget nyújt a művészeknek. Az első tábort Molnár Dénes képzőművész irányításával 1999-ben szervezték. Ennek mintájára merítettük az ötletet, hogy a többi faluban is elindítsuk a táborokat. Aztán létrehoztuk a Maros-mezőségi Művésztelepet, ami egy ernyőszervezet tulajdonképpen, de minden tábornak megvan a felelőse, szervezője. Mindenik önálló módon szerveződik. Tudni kell, hogy Molnár Dénes mellett Bandi Dezső bácsi is Mezőpanitban szervezte a faragóköröket. Sajnos, mindketten távoztak közülünk. A mezőbándi az Egerházi Képíró János nevével fémjelzett tábor, idén visszafogottabb volt, akárcsak a tavalyi bergenyei, amit annak idején Ősz Zoltán tanár kezdeményezett és szervezett éveken át. A mezőpaniti táborban – ami négy évig szünetelt – idén 16 művész vett részt, hárman helyi alkotók, egy hollandiai és egy magyarországi. A résztvevők: Balló Andrea Szegedről, Bálint Zsigmond, Molnár Krisztina és Nagy Dalma Marosvásárhelyről, Borbély Attila, Molnár Károly és Sikó Rozália Mezőpanitből, Forró Ágnes Kolozsvárról, Miholcsa József Sárpatakról, Molnár D. Dénes Erdőcsinádról, Nagy Annamária Aranyosgyéresről, Orbán Endre Csíkszeredából, Sz. Kovács Géza Segesvárról, Varga Gerry Hollandiából, Zsigmond Márton Csíkszeredából és jómagam. A legtöbb művész festő, grafikus, textiles, de van köztük szobrász, faragó, illetve fotós. A művészek egy részét a természet, a táj, a falusi porták ragadják meg, míg mások elvontabb alkotásokat készítenek. Bálint Zsigmond fotóin évről évre a falusi embereket, a hagyományos falusi környezetet, házakat, kapukat örökíti meg, ami dokumentum jelleggel bír – fogalmazott Czirjék Lajos.
– A tábor presztízsét a művészek adják meg. Ha jó mag alkotja a művészgárdát, akkor nagyobb a vonz-erő. Másrészt a paniti embereket szeretnénk közelebb hozni az alkotótáborhoz, mert némi idegenkedést tapasztalunk. Úgy gondolom, hogy sikerül kialakítani jó emberi kapcsolatokat, amiben részt vállalt a jelenlegi polgármester is – fogalmazott ifj. Molnár Dénes.
A tábor a vasárnapi istentisztelet után nyíló kiállítással zárult. A támogatók a Mezőpaniti Polgármesteri Hivatal, a református egyházközség, a Bethlen Gábor Alap és az Optica-Optofarm voltak.
MEZEY SAROLTA / Népújság (Marosvásárhely)

Romokból feltápászkodó kisnemesek
Dél-Erdély magyar múltja az egykor pompázatos kastélyok, templomok és arborétumok maradványaiban mérhető fel. Ebből a mérhetetlen örökségből próbáltunk riportutunkon körbejárni néhányat. Az ott tapasztaltak legtöbb esetben megrázó élményt nyújtottak.
A Hátszegi-medence Erdély egyik legpazarabb és leggazdagabb része, amelynek minden szegletét átlengi a történelem hol hűvös, hol langyos szele. Román többségű vidék, ahol a magyarokat vagy az elmagyarosodott nemeseket általában becsben tartották egykor is, most is. Leszámítva persze a Trianon utáni időszakot, majd a kommunisták hatalomra kerülésének máig lesújtó következményeit. Ha nem is a történelemkönyvből, de szülei vagy nagyszülei elbeszéléseiből mindenki tudja: a vidéken szinte nincs olyan település, amelynek létesítése vagy felvirágoztatása ne kötődne valamelyik nemes család nevéhez.
Az impériumváltás, majd az államosítás után kisemmizett családok közül többen is visszakapták, visszaperelték ősi jussukat, ám közülük csak páran tértek vissza a környékre.
A térségben szolgáló lelkészek szerint kevesen tartják fontosnak, hogy ősi szokáshoz híven falvaik, egyházuk, közösségük vezéregyéniségévé váljanak. Visszahúzódva a maguk kis világában próbálják leélni életük hátralévő részét. Van, aki megérti őket, van, aki nem.
Mindenhol a középkor örökségébe botlunk
A Sztrigy és a Nagy-Víz völgyében – ha lepusztult vagy egyenesen romos állapotban is – többségében még állnak azok a várak, őrtornyok, kastélyok, udvarházak vagy kőhalmazok, amelyek léte az úri családok több évszázados történelmi örökségét jelzik. Mint ahogy még dacolnak az idővel azok a templomok és toronycsonkok is, amelyek falai – ha beszélni tudnának – sokat mesélhetnének a környék tehetős magyarjainak a hithez és az egyházhoz való ragaszkodásáról.
A Maros-mentéről Déva felől érkezve Hátszegnél elénk tárul a Déli-Kárpátok fenséges kincse, a többtucatnyi tengerszemet és egyedülálló növényfajokat rejtegető Retyezát. A műút is kettéválik: dél-kelet felé a Merisor-hágón keresztül a Petrozsényi-medencébe, dél-nyugatnak indulva az Erdélyi Vaskapu és a Bisztra-völgy mentén a Bánságba jutunk. Bármelyik utat vagy annak későbbi leágazását választanánk, szinte biztos, hogy egy középkori várba, kastélyba, templomba botlanánk. Vagy legalábbis azok romjaiba.
Csipkerózsika-álomba szenderülve
A hátszegi királyi várnak már csak a feltételezett helye ismert, de a környék sziklás hegycsúcsaira épült családi váracskák és őrtornyok romjai ma is könnyűszerrel megtalálhatók. A felsőszálláspataki kenézek malajesdi lakótornyos vára külön kategóriát képez: a helyi önkormányzat gondoskodott az újjáépítéséről.
A térség egykori ékszerdobozkastélyai közül is alig maradt néhány. Az államosítást követően a kernyesdi Torockay-kastélyt lebontották, parkját felszámolták. Ez a sors várt az őraljaboldogfalvi és a szacsali kastélyok arborétumára is. A nalácvádi és részben a poklisai megúszta a láncfűrészek könyörtelen támadását, ám a méteres gazban bóklászva aligha idézhető fel az elmúlt századok hangulata.
Az udvarházként is emlegetett alsófarkadini Lónyai–Nopcsa-kastélynak és a boldogfalvi Kendeffy-palotának a termelőszövetkezet, a nalácinak a kórház, a poklisainak és a szacsalinak a fogyatékkal élő gyerekek beköltöztetésével volt szerencséje.
Ezek közül az őraljaboldogfalvit visszakapták a Kendeffy-, a poklisait a Pogány-örökösök. Előbbit valamennyire kipofozták, szállodának használták, utóbbi viszont évtizedek óta lelakatolva hever. És pusztul napról-napra.
A Kendeffyek malomvízi kúriája és a mellette lévő kápolna teljes romhalmaz. A nalácvádi Pekry–Fáy-kastélyért a család pereskedik, a szacsali Nopcsa-örökségért nem jelentkezett senki. Amióta az állam kiürítette a naláci kastélyt, a fosztogatók szabad prédájává tette. Előbb a csempekályháknak, később az ajtóknak és ablakoknak kelt lába, újabban minden, ami mozdítható és tüzelhető, eltűnik. A szacsali kastély ennél is siralmasabb állapotban van. Egyetlen „szerencséje”, hogy a múlt rendszerben teljesen körülbástyázták szocreál betonskatulyákkal – elrejtve a világ szeme elől.
A demsusi Nopcsa-kúriát már csak a Szentlélek tartja egyben.
A fehérvízi egykori Bágya-, későbbi Pietsch-udvarházat a Marák ugyan visszaszerezték és lakhatóvá tették, de az évszázados épületen és udvarán még sok a csinosítanivaló ahhoz, hogy visszanyerje a száz évvel ezelőtti fotográfiákról ismert fényét. Jelentős beruházásra vár a család nagypestényi kúriája is, csakhogy az anyagi forrásokat egyelőre a gazdaság fellendítése emészti fel. Mara Ernő nem csekély szellemi és anyagi befektetéssel azon kevesek közé tartozik, aki felmenői hagyományát követve igyekszik az ősi birtokot jó gazdaként kezelni. Alakulgat a Lészayak nehezen visszaszerzett puji udvarháza, amelyet a Magyarországról hazatért Lészay Zoltán igyekszik visszahozni szörnyen lelakott állapotából. Nagypestényben a Brázovayak kúriája kezdi visszanyerni eredeti arculatát, az örökös Bernád család – szintén komoly peres kálvária után – ízlésesen csinosítgatja.
Nemesek: jönnek, kapnak, eladnak?
Hátszeg katolikus templomát a Nopcsa család építette 1745-ben, amiről gondosan őrzött emléktábla is tanúskodik. Ezen túlmenően a felsőszilvási bárói família hosszú időn keresztül hozzájárult egyháza fenntartásához. Nem véletlen, hogy a Nopcsák javarésze a templom kriptájában lelt nyugalomra. Itt alussza örök álmát többek között a legendás prefektus és egyben haramiavezér Nopcsa László is, akiről Jókai Mór 1860-ban írt Szegény gazdagok című regényében Fatia Negra álarcos rablóvezérét mintázta. A térség többi templomának építése, tatarozása, fenntartása is az egykori nemes családok bőkezűségének köszönhető. Amellett, hogy gyakran a zsebükbe nyúltak, közösségformáló és összetartó erejüket, tekintélyüket is latba vetették. Hogy milyen az egyház és a leszármazottak közti viszony 2017-ben?
Semmilyen – foglalja össze a lehető legtömörebben Szász János római katolikus plébános. – Egyetlen utód sem kapcsolódott be gyülekezetünk életébe. Személyesen nem ismerem őket, nem láttam a templomban.” A pap nem neheztel senkire, viszont kissé furcsának tartja, hogy miközben az ősök az egyház fenntartói voltak, sem a közelben élő, sem a Nyugatra vándorolt leszármazottak nem lépik át a templom küszöbét – még egy dél-erdélyi látogatás erejéig sem. Magyarázatként szolgálhatna a kisnemesek felekezeti hovatartozása: a Nopcsákon kívül mindenki Kálvin útját követte. Csakhogy Szász János protestáns kollégája, Bódis Miklós, Hátszeg és további kilenc környékbeli település református lelkésze sem igen érti, a visszaszivárgott nemesi családok miért nem kapcsolódnak be az egyházi életbe. Tudja, hogy mindnyájuk számára nagy érvágás volt az agrárreform címen 1921-ben elkövetett első államosítás, amire 1948-ban a kommunisták rádupláztak, és valósággal földönfutóvá tették Erdély arisztokráciáját. Azzal is tisztában van, hogy a vagyontöredék visszaszerzéséért sokszor hosszú szélmalomharcot kell vívniuk, de nem érti, mindezért miért lenne hibás az egyház és a közösség. „A megfogyatkozott gyülekezetnek vezéregyéniségekre, példaképekre lenne szükségük. Ahogy az elmúlt évszázadokon keresztül, amikor magyar nemeseink a helyi közösség élére álltak, követendő módon viselkedtek, templomot építettek, az egyházban világi szerepet vállaltak. Nem értem…” – néz el a semmibe a lelkész.
Ugyanezt a távolságtartást érzékeli Székely István is. Az RMDSZ elnöke nem várja el egyetlen kisnemestől sem, hogy mindössze nemzetiségére való tekintettel iratkozzon be a szövetségbe, azonban azt sem tudja elfogadni, hogy politikai hovatartozása miatt sértegessék. „Nem a tegnap történt, mégis mindmáig rosszul esik, hogy egyikük lekommunistázott, holott soha nem szerettem a vörösöket. Amiért egyszerű mozdonyvezetőként a munkásosztályhoz tartoztam, nem hinném, hogy ezt érdemeltem voltam – főleg egy nemes ember részéről. Én nem tehetek arról, hogy az RMDSZ-ben fentről mindegyre a szociáldemokratákkal való együttműködést zongorázzák nekünk, én úgyis meggyőzött jobboldali maradok” – mondja a hátszegi RMDSZ-elnök. Persze az éremnek van egy másik oldala is. A restitúciós törvény irigységet, esetenként torzsalkodást is szült. Az addig barátságos falubeliek közül sokan ismét a népnyúzó ellenséget látják némely uraság leszármazottjában. Holott az csak a neki járó birtokot igényelte, semmi többet… A legkevésbé az RMDSZ-re és annak Hunyad megyei vezetőire neheztelhetnek a környékbeli nemesek – állítja Winkler Gyula, a szervezet térségi elnöke és jelenlegi EP-képviselő, aki számadatokkal igyekszik alátámasztani mondandóját. Mint fejtegeti, Hunyad megye már az ő alispánsága korában jobban állt az ingatlanok visszaszolgáltatásával, mint Hargita vagy Kovászna megye napjainkban. Pedig annak már bő másfél évtizede, amikor 1999 és 2000 között Winkler a kormányhivatal második embere volt… Mi megtettük a kötelességünket, a törvény értelmében mindent visszaszolgáltattunk, amit csak lehetett. A nemesek megkapták, ami őket megillette. Ám néhány kivétellel továbbálltak áruba bocsátva földeket, erdőket, kastélyokat, udvarházakat. Kollégám, Dézsi Attila, aki a kétezres évek végén prefektusként felügyelte a restitúciós folyamatot, a mai napig járja az ügyészséget és a bíróságot. Nem vártuk el, hogy hálálkodjanak nekünk, de legalább ne ígértek volna fűt-fát a közösségnek vagy a dévai magyar iskolának. Mert kérdem én: mit nyer mindebből a helyi és az erdélyi magyarság? A nemesek leszármazottjai zsebre vágják a pénzt, visszamennek Nyugatra, a kastélyok és az udvarházak pedig elveszítik a magyar jellegüket” – tér a lényegre Winkler Gyula. Fájó, de igaz.
Ha román kézre kerül a magyar kúria…
Az EP-képviselő által felvázoltak ékes példája az alsófarkadini Lónyai–Nopcsa-kastély, amelybe a Román Tudományos Akadémia rendezkedett be. A két világháború között az épület és a hozzá tartozó szántó, gyümölcsös és erdő annak az Henri Mathias Berthelot francia tábornoknak a birtokába került, aki az első világháborúban a romániai francia katonai misszió vezetője volt. Erdély Romániához való csatolásában elért érdemeit Ferdinánd király többek között állampolgársággal és a Lónyai családtól elkobzott kastéllyal hálálta meg. Nem sokkal halála előtt a magas rangú katonatiszt az akadémiára testálta birtokait, cserébe pedig tiszteletbeli tagságot kapott. Sőt róla nevezték át a románul addig Fărcădinul de Jos néven ismert Alsófarkadint. A kommunista időben az épületet a termelőszövetkezet használta, majd az akadémia mentette meg a pusztulástól. Az uniós támogatással helyreállított kastélynak egyetlen, de lényeges szépséghibája van. Falain nincs semmiféle említés vagy legalább utalás a Nopcsákra. Pedig a birtok egykori tulajdonosa, a paleontológus, geológus és albánológus Nopcsa Ferenc is akadémiai tag volt. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, nem a románé… A kastély csak Berthelot generálisnak állít emléket, mintha a 19. századi épületnek 1922-ig nem is létezett volna gazdája. Ezek alapján nincs miért csodálkozni azon, hogy Bethlen Gábor dévai Magna Curiája elé miért került éppen a három magyargyilkos – Horea, Cloşca és Crişan – szobra, vagy a Hátszegi-medencében fellelhető szinte összes turisztikai jelző miért említi kizárólag csak Cândeaként a Kendeffy családot. A lován ülő, bronzba öntött Decebalt és az ezerkilencszáz évvel ezelőtti bőrcsizmáját a románok is megmosolyogják, hiszen emlékeznek szüleik, nagyszüleik bocskorára. Eközben Nopcsa Ferencnek Albániában állítottak emléktáblát, ott neveztek el róla utcát és a tiranai egyetemen egy termet.
A román állam hozzáállását a magyar építészeti örökséghez, az alsófarkadini esettől eltérően, a puji Naláczy-udvarházzal szemben tanúsítottak is hűen tükrözik. A kúriát a Szoboszlay család kapta vissza, majd eladta a helyi önkormányzatnak. A vásár megkötése és a vételár kifizetése után a polgármesteri hivatal szinte azon nyomban lebontotta.
Kevesebbet ér az ingatlan, mint egykori lakójának mellszobra?
Minimális esély mutatkozik arra, hogy az alsófarkadini Nopcsa-kastélyhoz hasonlóan a Pogány család poklisai birtoka magyar tulajdonosra leljen. A leszármazottaknak visszaszolgáltatott kastélyt a bukaresti Artmark Historical Estate aukciós iroda próbálja értékesíteni. A kezdetben úgy tűnt, az állam visszavásárolja az elhanyagolt állapotba került kétszintes, saroktornyos, manzárdtetős kastélyt, azonban a művelődési minisztérium nem kívánt élni elővásárlási jogával. Az évek során kiderült: mások sem állnak sorban a 18 hektáros park közepén fekvő, szabálytalan alaprajzú épületért, amelyet látható módon több szakaszban húztak fel. A kastély üresen áll a parkban, a szocialista érában beépült betonskatulyákat mindmáig szellemi fogyatékos gyerekek népesítik be. Érdeklődők ugyan meg-megjelentek időnként, volt köztük olasz, izraeli, román, ám magyar egy sem. „Anyagi körülményeink nem teszik lehetővé, hogy felújítsuk és megtartsuk a kastélyt. Most viszont úgy tűnik, egy, a környékbeli Kernyesdről származó román vállalkozó venné meg. A Călăraşi mellett élő módos férfi arról biztosított, hogy szívügyének tekinti a kastély megmentését” – mondja Sepsi Márta, a Nagyenyeden élő leszármazott. Hangjában derűlátás és kétség váltakozik: a déli megyei farm és lovarda tulajdonosa volt az egyetlen komolynak tűnő vevő, azonban a szerződés aláírása még várat magára.
A románok főként azok után kezdték felkapni a fejüket Poklisa és a Pogány név hallatán, miután bizonyos történelmi forrásokból arról értesültek, hogy valamikor a 19. században itt élt és alkotott Pogány Margit, a kor ismert festőművésze, aki azonban Constantin Brâncuşi múzsájaként és modelljeként tett szert igazi hírnévre. Az örökösök inkább legendának tartják az egészet, tény, hogy a kastély utolsó lakóinak, Teleki Leoninnak és férjének, Pogány Károlynak az azonos nevű unokaöccse úgy távozott néhány évvel ezelőtt e világból, hogy semmit nem tudott állítólagos felmenője és a híres román képzőművész kapcsolatáról.
„Nem tudjuk, hogy ez a Pogány-lány lett volna Brâncuşi múzsája. Igaz, nem is kutattuk a múltat, sőt, a szocializmus ideje alatt jóformán nem is beszéltünk róla, hiszen a szeku mindenütt a nyomunkban volt” – mondja Pogány Károly György özvegye, Pogány Erzsébet, aki bevallása szerint hosszú évekig nem is tudta, hogy orvos férje kisnemesi családból származik.
A legenda szerint a neves szobrásznak egy párizsi szállodai étteremben tűnt fel Pogány Margit, a különleges nő, akiről később a híres Mademoiselle Pogany című mellszobor-sorozatát formálta meg. Hármat márványváltozatban, kilencet bronzötvényben készített el. A Pogány kisasszonyról készült művei ma olyan intézményekben állnak, mint a New York-i Kortárs Művészeti Múzeum vagy a Philadelphiai Művészeti Múzeum. A festőnőt ábrázoló bronzszobor 1997-ben egy New York-i árverésen 5,6 millió euróért cserélt gazdát. Ehhez képest a Pogány-birtok kastélyostól, parkostól ma még a félmilliót sem éri el. Pedig közvetlenül az államosítás után még a kommunisták is jobban ügyeltek rá, mint az 1990 után hatalomra került utódjaik. A hetvenes éveit taposó Schreiber Éva most is szívesen emlékszik vissza gyermekkorára, amikor apjának köszönhetően megadatott, hogy néhány évig a Pogány-kastélyban lakjon. A cseperedő kislány számára nem csak az akkor még jó állapotban lévő épület, a szemet kápráztató berendezése és a csodálatosan rendben tartott park vésődött az emlékezetébe. Feltűnt, hogy fiútestvérein kívül az összes körülötte lévő gyermek valamiféle fura nyelvet beszél, ráadásul vágott szemű. Az 50-es évek elején a kommunista hatalom a koreai gyermekeknek nyújtott menedéket. A háború elől Poklisára menekített és szüleiket nélkülöző csöppségeknek a román hatóságok igyekeztek teljesen a kedvükben járni. „Finomabbnál finomabb ételeket kaptak, én például akkor ettem először ikrát – meséli a jelenleg a Déva melletti Boholton élő özvegyasszony. – De ahhoz is úgy jutottam, hogy az ázsiai gyermekek nem akarták megenni, ők inkább békákat és gyíkokat fogdostak a parkban meg a tóban, s azzal táplálkoztak.” Bezárt kastély bezárt tulajdonossal A poklisai Pogány-birtokról a Hátszegről is jól látszó őraljaboldogfalvi Kendeffy-kastély felé vettük utunkat. A 18. századi épület csak kis töredéke a turisztikai irányjelző táblákon Cândeaként feltüntetett Kendeffyek hatalmas birodalmának. A Hunyad megyei erdészeti hivatal ellenállása dacára a földosztó bizottság mintegy 14 ezer hektár erdőt és legelőt szolgáltatott vissza a családnak. Ennek egy része a Retyezát Nemzeti Park területén fekszik, továbbá Pujban, Malomvízen, Várhelyen és Petrillán.
Egyes források szerint a Kendeffyek a román királyi családnál is gazdagabbak voltak – még 1918 után is. Miután a család 2003-ban visszakapta a szállodaként használt kastélyt, gyorsan bérbe is adta egy vállalkozónak, aki a továbbiakban is vendéglátóipari egységet üzemeltetett a középkori francia lovagvárak világát idéző tornyos épületben. A vállalkozó hirtelen halálát követően annak felesége visszamondta a szerződést, a külföldön élő tulajdonos pedig lakatot tett az impozáns épületre. Az őr szerint, ha kemény pénztárcával rendelkeznénk, akár meg is egyezhetnénk a tulajjal a vételárban. Hiába magyarázzuk, hogy nem éppen kastélyvásárra érkeztünk, arra bíztat, járjuk körbe az épületet. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál lehangolóbb látvánnyal szembesülünk. Az is visszataszító, amibe az utóbbi időben pénzt fektettek. Azon töprengünk, ki adhatott engedélyt az A-kategóriás műemlék ajtainak, ablakainak fehér műanyagkeretes nyílászárókra való lecserélésére. Az 1943-ban Budapesten született, német állampolgársággal is rendelkező grófi sarjnak most viszont a legkisebb gondja is nagyobb ennél. Főként amióta kiderült, hogy a kastély egyik szobáját kiskorú lányokkal való kéjelgésre használta. Nem csupán helyi folklór, jogerős bírósági ítéletben rögzített tény: az idős úr két kerítőlegény segítségével cserkészte be áldozatait, akik közül a legfiatalabb tizenhárom éves volt, a legidősebb be sem töltötte a tizenhatot. A 2013. június 26-i keltezésű bírói határozat négy kiskorú áldozatot említ név szerint, akik 2008 és 2010 között Darányi Pál ágyában kötöttek ki. A jogerős döntés szerint a Hátszegen és környékén csak Palkó grófként emlegetett öregurat hároméves börtönbüntetésre, gyermekkereskedelemmel vádolt csatlósait öt esztendőre ítélték el. Darányi azzal védekezett, hogy a cigányok csapdát állítottak neki, kihasználták, meglopták, átverték. Bárhogyan is történt volna, mihelyt a rokonság is elhidegült tőle, a Kendeffyek sarja aligha számíthat arra, hogy a hátszegi magyarok ezek után közösségi példaképnek tekintsék.
(befejező része jövő heti lapszámunkban)
Szucher Ervin / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

REGÉNYEKBE SZŐTT TÖRTÉNELEM – A HAZÁÉRT, NEMZETÉRT ÉS A SZABADSÁGÉRT
Püski István kiadótulajdonos kíséretében ismét Erdélybe látogat Cey-Bert Róbert Gyula, 56-os forradalmár, szabadságharcos, író, gasztronómus.
Ez alkalomból a maradék hazát védő vitézeknek emléket állító Végvári oroszlánok, valamint a Habsburg ellenes szabadságharc két vezéregyénisége, Bocskai István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem előtt tisztelgő, Nincs más út csak a szabadságcímű regényei kerülnek bemutatásra.
A „Végvári Oroszlánok” címet viselő regényét magába foglaló kötet, az általa írt Magyar – Török Trilógia második könyveként jelent meg 2016 – ban, a nemzeti ügyet önzetlenül szolgáló Püski kiadónál. Cselekménye a végvári harcok kegyetlen világába nyújt betekintést. Elolvasván megismerhetjük annak rettenhetetlen, a hazáért életüket kockáztató bajvívó hősöseit, illetve átélhetjük velük „a rajtaütések fortélyosan végrehajtott mozgalmas történeteit.” Ugyanakkor kiderül, hogy „a véres rajtaütések kíméletlen oroszlánküzdelmében a magyar és a török vitézek lelkéből idővel kiégett a gyűlölet salakja, jobban megismerték egymást, megtanulták tisztelni egymás vitézségét.”
A Nincs más út csak a szabadság, a már említett trilógia harmadik köteteként látott nyomdafestéket és érdekfeszítő módon tárja elénk Bocskai István, valamint Bethlen Gábor győztes szabadságharcának fordulatokban gazdag, fájdalmasan szép történetét. Dr. Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem docense szavaival élve pedig arra is rádöbbent, hogy „a nemzetnek, mint sorsközösségnek a lényegi tartalma nem más, mint közös célok, közös érdekek megvalósítására való törekvés.”
Bedő Zoltán / Erdély.ma

ELKÉSZÜLT A BETHLEN-SZOBOR (AZ ÖTSZÁZ ÉVES REFORMÁCIÓT ÜNNEPELTÉK BARÓTON)
A baróti reformátusok kettős ünnepet ültek szombaton: bemutatták a nagyközönségnek az utolsó engedélyek beszerzését követően a templom előtt felállítandó Bethlen Gábor-mellszobrot, illetve felavatták az Erdővidéki Református Egyházmegye Esperesi Hivatalát, mindezt a reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a templomot színültig megtöltő hívekhez – nemcsak Erdővidékről, de a megye távolabbi szegleteiből, sőt, még azon túlról is érkeztek vendégek – a Jelenések könyvéből választott igére alapozott istentiszteletben szólt.
Mint mondotta, a protestantizmus az elmúlt fél évezred alatt számtalan értéket felhalmozott, erős közösséget alkot, de megelégedettnek nem szabad lennie, képesnek kell lennie megújulni.
„A református egyháznak arra van szüksége, hogy gyülekezetei forró hittel és lángoló lélekkel, buzgólkodón dolgozzanak, higgyenek Isten megtartó kegyelmében, így az a reform is megszületik, melyre szükség van, hogy az előttünk levő ötszáz évben is megmaradjunk” – mondotta Kató Béla.
Berszán István, az erdővidéki egyházmegye esperese a reformáció-emlékév során szervezett eseményeket olyan mozaikköveknek nevezte, melyek értékét csak akkor látjuk, ha egymás mellé tesszük, és teljes képet formálunk belőlük. Az esperes arra kérte a híveket, álljanak az örök értékek mellé, keressék a Jézusban elrejtett üdvösséget, és hallgassák az Úr üzenetét. Tordai Árpád baróti lelkész örömtelinek és kiváltságnak mondotta az eseményt, majd Bethlen Gábort méltatta, aki kiállásával, határozottságával és hitével aranykort hozott Erdélynek. Bíró Béla Dávid egyházmegyei főgondnok a reformációt az élet minden szöglete számára fejlődést hozó történésnek nevezte.
Kolumbán Gábor teológiatanár Bethlen Gábor és Erdővidék című előadásában szólt fejedelmünk származásáról, felemelkedéséről és kivételes karrierjéről. Politikai éleslátását bizonyítja, hogy jó kapcsolatot tudott kialakítani a magas Portával, közösségünk érdekeit nézte, amikor maga helyett kétszer is mást ajánlott a fejedelemnek, majd, amikor eljött az idő számára, olyan reformokat léptetett életbe, amelyeket a köznép és a nemesség is már régen várt: könyvtárat hozott létre, külföldi tanárok segítségével emelte az oktatás minőségét, a gyulafehérvári kollégium már-már akadémiai szintre emelkedett, s a lelkészképzés mellett jogászok sorát is adta a nemzetnek.
A Bethlen Gábor-szobrot készítő Vargha Mihály köszönetet mondott a barótiaknak, amiért a munkára felkérték. Mint mondotta, nem volt könnyű dolga, mert meglehetősen kevés, hitelesnek mondható ábrázolás maradt fenn Bethlen Gáborról – a korabeli rézmetszetek a bécsi udvar szája íze szerint készültek, melyek meglehetősen groteszken ábrázolták fejedelmünket –, de a korabeli leírások fogódzót adtak a nehézségek leküzdésére. A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy fogalmazott, Bethlen Gábor a ma elöljáróinak is üzen és példát mutat: saját érdekeinél fontosabb volt Erdély érdeke, a más vallásúakkal toleránsan nyilvánult meg, és felismerve fontosságát, támogatta a kultúra minden válfaját. Vargha Mihály beszéde végén úgy fogalmazott: Barót megérdemli, hogy főterét Bethlen Gábor szobra díszítse.
Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke a pragmatikus és céltudatos Bethlent méltatta, majd fontosnak mondotta, hogy ne csak utat és hidakat építsünk, hanem iskolát és templomot is. Lázár-Kiss Barna András polgármester az egybegyűltek köszöntését követően kijelentette, a szobor mihamarabbi felállítását támogatja, és segíteni fog az engedélyek megszerzésében.
Az áldást követően az ünneplő sereg átvonult a Kossuth Lajos utca 170. szám alatti új esperesi hivatalhoz. Kató Béla avatóbeszédében örömét fejezte ki, hogy a Bethlen Gábor Alap öt egyházmegye számára külön hivatal létesítését támogatta. Mint mondotta, az erdővidékieknek Baróton egy tömbház földszintjén található kétszobás lakásban eddig is volt székhelyük, de azt már rég kinőtték, az adminisztráció is nagyobb, kellett tehát egy olyan hely, ahol irodát működtethetnek és fontosabb ünnepeinket megülhetik.
Az ünnepséget színesítette a Kájoni Consort régizene-együttes és a tizenhárom kórusból egyesített Refo500 vegyes kar fellépése.
Hecser László / Háromszék; Erdély.ma

Váradi és pesti költők beszélgettek
Első alkalommal vettek részt közös rendezvényen a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) tagjai és az Élő Várad projekt résztvevői. A szombati beszélgetés a Holnap Feszt keretében zajlott.
A Darvas-házban megszervezett beszélgetést megelőzően Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Tasnádi-Sáhy Péter költő, a Várad folyóirat szerkesztője mondta el: második évébe lépett az Élő Várad projekt, melynek során „nagyváradi irodalmárok önszervezőleg kortárs kultúrát próbálnak létrehozni”, s úgy gondolták, szeretnének nyitni, másokkal is barátkozni – ebben pedig a FISZ remek partnernek bizonyult. Az újonnan létrejött kapcsolat célja, hogy minél többet megtudjanak egymásról, költészetről, önszerveződésről, az író-költő létről – egyúttal köszönetet is mondott a Bethlen Gábor alapnak a támogatásért.
Témák
A későbbiekben bemutatkoztak a beszélgetés résztvevői: Tasnádi-Sáhy Péter, Szőllőssy Balázs költő, a FISZ elnökségi tagja, akinek hamarosan megjelenik a második verseskötete, Hyross Ferenc költő, a FISZ tagja, akinek tavaly jelent meg első kötete, továbbá Bíró Árpád, a Szigligeti Színház kommunikációs felelőse, aki, mint elmondta, csütörtöktől a Babeş-Bolyai Egyetem doktorandusza, színház- és bábszínháztörténettel foglalkozik, ha pedig ír, főleg a szöveg performativitása érdekli. A beszélgetés során a résztvevők egyebek mellett azt boncolgatták: mi az irodalom valójában, olyan körülmények között, amikor – amint Tasnádi-Sáhy Péter megfogalmazta, bármelyik blog nyilvánosságra jut, amikor számtalan csatorna létezik és mégis nehéz hallatszani. Szőllőssy Balázs kifejtette: nem tartja termékenynek a definíciókat, annál inkább azt, hogy beszéljenek róla. „hogy mi válik kánonná, az baromira nem érdekes” – mondta. Hyross Ferenc szerint az irodalom első sorban kreativitás, a vers például kicsit több a szublimálásnál, s attól, hogy valaki saját belső dolgait „írja ki”, még nem válik költővé. Másrészt: sokan abba a hibába esnek, hogy „jó” verset próbálnak írni, pedig ennél sokkal fontosabb bátran írni, „ez nem feltétlenül lesz jó, hanem érdekes, és ez sokkal fontosabb. Egyúttal „elborultan is lehet írni” – hangzott el. Bíró Árpád szerint folyamatosan azon ügyködünk, hogy lebontsuk az irodalomról alkotott elképzeléseiket.
Folytatás
Később szó esett a társadalmi rétegeken belüli elkülönülésről, arról, hogy ki kell használni a diverzitást, s ne csak egy rétegnek szóljon az irodalom, továbbá arról, hogy a személyesen keresztül szóljunk az univerzálisról, s hogy proaktív emberek szükségesek ahhoz, hogy irodalom szülessen – „tökmindegy, hogy ehhez éhezned kell, vagy arisztokrata módon írsz”. A pénzért kapható, leírható identitásról, a személyes és az univerzális kapcsolatáról s beszélgettek, s a témákhoz kapcsolódó saját költeményeiket is felolvasták. Mint elhangzott, az elkövetkezendőkben több közös program is zajlik majd az Élő Várad és a FISZ közreműködésével.
Neumann Andrea / erdon.ro

Színvonalas rendezvények a kerek évfordulón
A reformáció 500 éve
Hétvégén Háromszék több településén szerveztek rendezvényeket, ünnepségeket a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódóan. Összeállításunkban igyekeztünk visszaadni az események hangulatát, tolmácsolni az ott elhangzottakat azok kedvéért, akik nem lehettek személyesen is jelen.
A reformáció és következményei
A reformációról és annak sepsiszentgyörgyi és háromszéki hatásáról, valamint Sütő András Csillag a máglyán című drámájának teológiai és világi vonatkozásairól hangzottak el előadások a hétvégén, Sepsiszentgyörgy belvárosi református templomában. A genfi zsoltárokat is megszólaltató, Századok élő öröksége nevet viselő kétnapos rendezvényre a reformáció 500. évfordulója alkalmából került sor.
Az eseménysorozat péntek délután indult istentisztelettel, amelyen a rendezvény egyik mozgatórugója, Pap Attila belvárosi lelkész az egyetemes egyház megújulásához vezető folyamatként értelmezte a Luther által 1517-ben elindított reformációt. Az ünnepi rendezvény mozzanatait annak társszervezője, Sánta Imre bikfalvi tiszteletes vázolta fel, majd felkérésére a jelenlévők néma főhajtással emlékeztek az akkor alig három órája utolsó útjára kísért Dezső András néhai vártemplomi lelkészre.
Dr. Kolumbán Vilmos József egyháztörténész, teológiai tanár előadásában rámutatott, hogy a reformációt tulajdonképpen a 15. és 16. század fordulója körül uralkodó pápáknak Krisztus tanításaira fittyet hányó viselkedése váltotta ki. Nem hallgatta el ugyanakkor a változás és változtatás nevében elkövetett visszaéléseket sem. Megtudhattuk továbbá, hogy Magyarországon a reformáció már Mohácsot megelőzően szárnyát bontogatta, terjesztői viszont az új tanokat részben vagyonszerzési vágyból elfogadó főnemesek voltak.
Csáki Árpád sepsiszentgyörgyi történész az új tanok sepsiszentgyörgyi és háromszéki terjedéséről beszélt, ami elsősorban a Brassóban Johannes Honterus által 1544-ben létrehozott középiskola működésének és az ott végzett székely diákoknak volt köszönhető.
Nyelvünk első reneszánsza a reformáció hatására ment végbe – jelentette ki többek között Szabolcs Attila magyar országgyűlési képviselő szombati felszólalásában. Ezt követően dr. Buzogány Dezső egyháztörténész figyelmeztetett Sütő András Csillag a máglyán című drámája teológiai és világi értelmezésének fontosságára, amellyel elkerülhetők a tájékozatlanságból születő félreértések.
Délután Kerezsi János nyugalmazott tanár a helyszínen mutatta be Bikfalva udvarházait, Sánta Imre lelkész pedig műemléknek számító református templomát. Ez utóbbi adott otthont az ünnepi rendezvényt záró hangversenynek is, amelyen a Codex régizene együttes a reformáció zenéjéből nyújtott ízelítőt, játékával nagy elismerést aratván a hallgatóság soraiban. A két nap alatt elhangzottakra egy későbbi lapszámunkban még visszatérünk.
Zenei hitvallások
A Reformáció 500. évfordulójára Zenei hitvallásaink – Zsoltárok a reformációban címmel rendezett koncertsorozat részeként a budapesti Psalterium Hungaricum és a Debreceni Kántus közös koncertjét hallhatták az érdeklődők a kézdivásárhelyi református templomban a Ruszka Sándor lelkész által celebrált, vasárnap délelőtti zenés istentiszteleten. A Berkesi Sándor és Arany János karnagyok vezette összevont kórusok által nyújtotta zenei élményt a zsoltárokat orgonán kísérő Pálúr János orgonaművész improvizációi tették teljessé.
A Debreceni Református Kollégium 1739-ben alapított Kántusa Magyarország leghosszabb ideje folyamatosan működő zenei együttese, míg a 2001-ben alakult és a Psalterium Hungaricum nevet 2003 óta viselő budapesti kórus az elmúlt tizennégy év alatt a fővárosi református zeneélet egyik vezető együttesévé vált. Pálúr János a Liszt Ferenc Akadémia orgona szakvezető- és improvizációtanára, emellett a Budapest-Fasori református gyülekezet orgonistája, akinek huszonnégy CD-je jelent meg.
Baróti reformátusok ünnepe
Zsúfolásig megtelt a tekintélyes befogadóképességű baróti református templom szombaton, amikor ünnepi istentiszteletet tartottak a reformáció kezdetének fél évezredes évfordulójára emlékezve. Az ünnepségen az eredeti szándék szerint Bethlen Gábor mellszobrát is le kellett volna leplezni a templom előtt, azonban ez az esemény egy későbbi dátumra halasztódott, lévén, hogy a szükséges engedélyek még nem érkeztek meg. A szobrot egyelőre a templomban helyezték el. A templomi ünnepség után felavatták az erdővidéki református egyházmegye új székházát is.
Igét az istentiszteleten ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett, figyelmeztetve az erdélyi reformátusokat arra, hogy bár ünnepi évforduló van, nem szabad csak a múlt dicséretének élniük – a református vallás megélt ugyan húsz generációt, ezzel bizonyítva létjogosultságát, – de fontosabb az egyház híveinek megvizsgálniuk ma azt, hogy mit kell a jelenben tenniük, hogy a református hitvallás megmaradjon és élet származzon belőle.
– Ne csak a külsőségeknek éljünk, mert jövőnket lelkületünk, hitbeli látásunk dönti el. Ne legyünk elfogultak, hiszen a küzdelemnek nincs vége. Ne ítélkezzünk egymás felett, hanem segítsük, bátorítsuk egymást – mondotta.
Berszán István, az Erdővidéki Református Egyházmegye esperese köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a reformáció egy örökös folyamat, és ebben a folyamatban nekünk itt és most, a magunk idejében van feladatunk, mely feladatoknak az örök értékekre kell rávilágítaniuk. Tordai Árpád baróti református lelkész úgy fogalmazott, a reformáció fél évezredes évfordulóján nem lezárni kell egy fejezetet, hanem ellenkezőleg, azt tovább kell írni, és tovább kell harcolni azért, hogy ez a hit, mint a reformátusok számára az egyetlen járható út, megmaradjon. Hasonlóképpen Bíró Béla Dávid, az Erdővidéki Egyházmegye főgondnoka is a reformációhoz kapcsolódó gondolatait osztotta meg az ünneplőkkel, hangoztatva, hogy a reformátusok méltán lehetnek büszkék egyházukra.
Miután a szószék mellett felállított Bethlen Gábor-mellszobrot a püspök megáldotta, a további felszólalók már a fejedelem tetteit, életét is méltatták. Bővebben az uralkodóról Kolumbán Vilmos József, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet egyháztörténeti tanszékének professzora és a szobrát bronzból elkészítő Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszélt. Hangsúlyozták, hogy Bethlen fejedelemként egy élhető Erdélyt hagyott maga után, ami köszönhető volt toleranciával, a kultúra szeretetével megáldott jellemének, de nem utolsósorban ügyes diplomáciai érzékének is. Grüman Róbert, a megyei tanács alelnöke úgy fogalmazott: Bethlen Gábor nagy érdeme, hogy Erdély akkori szétzilált társadalmát egységes célok mögé tudta felsorakoztatni. Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere beszédében Bethlent a hitét rendszeresen gyakorló nagy államférfinak nevezte, és úgy vélte, a reformáció nem csak a vallásban, de az élet minden területén forradalmi változásokat eredményezett, vívmányai pedig kiteljesedtek, köszönhetően azoknak, akik számára mindig a Biblia mutatta a követendő utat.
A templomi ünnepség után, amelynek hangulatát a Kájoni Consort régizene együttes és a Refo 500 néven egyesített kórusok előadásai emelték, a jelenlevők a közeli Kossuth utcában található új esperesi székházhoz vonultak, amelyet ezennel használatba vett az egyházmegye. Avatóbeszédet Kató Béla püspök tartott, kiemelve, hogy az új hivatali épület csak erősítheti a régió helyzetét, a közösség, amelyet egy erős hivatal szolgál, pedig csak nyerhet azáltal.
A jövő gyülekezetét nevelik
Szombaton a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye szervezésében tartották meg az Őszi Ifjúsági Találkozót Orbaiteleken, ahol a fiatalok az előadások mellett különböző vetélkedőkön is részt vehettek. A rendezvény a helyi református templomban áhítattal rajtolt, majd Dezső László Levente ifjúsági előadó és egerpataki lelkipásztor tartott előadást „Mesét hallgatni jó” címmel, amiben azt mutatta be, hogy a népmesék világa miként reflektál a jelen korra. A nap további részében műhelymunka és csoportos játékok, valamint vetélkedők várták az ifjakat.
Kérdésünkre Dezső László Levente elmondta: az Őszi Ifjúsági Találkozó része annak az ifjúsági programsorozatnak, aminek a keretében többek közt színjátszó találkozót, bibliaismereti vetélkedőt, IKE tábort tartottak, és amit idén decemberben a Várom az Urat című előadással zárnak.
– Az Őszi Ifjúsági Találkozó célja, hogy a fiatalokat ránevelje az aktív gyülekezeti életre és a közösségben való munkára – részletezte Dezső, megjegyezve, hogy a táborban Kovászna, Telek, Dálnok, Ikafalva, Cófalva és Várhegy fiataljai vettek részt.
A reformáció elhozta Erdély aranykorát
Vasárnap hálaadó ünnepet tartottak a kökösi unitárius templomban is, felavatták a felújított XIX. századi harmóniumot és a frissen készült egyházközségi címert. A reformációról dr. Tăraș Silviu, az egyházközség keblitanácsosa tartott előadást. Bartha Alpár unitárius lelkész Lukács evangéliumából idézett, amikor Jézus meggyógyított tíz leprás férfit, de csak egy adott hálát a jótettért.
– Sportnyelven azt mondhatnám, hogy 9-1-re győzött a hálátlanság a hála ellen, mégis fontos, hogy helyesen döntsünk arról, melyik csapatban játszunk, és Isten szeretetéből nem lesz hiányunk – fogalmazott a fiatal lelkész.
A reformációról, annak előzményeiről és következményeiről, erdélyi és háromszéki elterjedéséről dr. Tăraş Silviu tartott izgalmas, érdekes, jól dokumentált szabadelőadást. A reformáció túlmutat a hiten, egy új világ kezdődik az emberi társadalomban a politika, a gazdaság, a jog, az irodalom és a zene terén egyaránt. A protestáns etika megváltoztatta az emberek életét, kimutatható, hogy a korabeli Európában a protestáns közösségek jobban éltek, gazdagabbak voltak, mint a katolikusok – mondta a történelemtanár.
– A reformáció nem csak reformátusokat jelent, hanem a többi protestáns egyházat is, amelyek – a lutheri alapelv szerint – kizárták Isten és ember közül a közvetítő papságot. A hit futótűzszerű terjedéséhez nagymértékben hozzájárult a Gutenberg által éppen abban az időben felfedezett nyomdagép, amely lehetővé tette az olvasottság terjedését – magyarázta Tăraş Silviu.
Ebből a szabadelvűségből nőtte ki magát Dávid Ferenc, aki az akkor gyakori, igen magas színvonalú hitvitákon folyamatosan az igazat és Istent kereste, és ezáltal természetes módon sodródott a katolicimusból, a lutheránus és református hiteken át az unitarizmus fele. Az új vallási irányzatot elfogadó erdélyi főurak tevékenységének eredményeként (is) következett be az az időszak, amit ma is büszkén nevezünk Erdély aranykorának – mondta el a történész.
Felújították a rétyi templomot
Az Árpádkori templom felújításának alkalmából vasárnap hálaadó Istentiszteletet tartottak Rétyen, majd a templomkertben felavatták a reformáció elindításának 500. évfordulója tiszteletére állított kopjafát. A liturgiai bevezetést Nt. Incze György, a Sepsi Református Egyházkerület esperese tartotta, majd Ft. Kató Béla, Erdély református püspöke emelkedett szóra, aki a hit megtartásának fontosságára és a templomba járás szükségességére figyelmeztette a szép számban jelenlévőket.
A szertartás végeztével Deák Botond helyi lelkipásztor számolt be Isten házának 6 éven keresztül tartó felújítási folyamatáról és az elvégzett munkáról. Ezután Péter Janka diáklány és Gazda Zoltán színművész szavalata következett, a Rétyi Református Egyházközség Dombora Anna zenetanárnő által vezetett dalárdája pedig egyházi énekeket adott elő.
A Balázs Antal tanító által Bukur Béla egyházi gondnok megrendelésére faragott kopjafát annak állíttatója és Ft. Kató Béla püspök leplezte le. A felemelő ünnepség a Rétyi Kováts András zenekar által Maksai József vezényletével eljátszott himnuszainkkal ért véget. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

MEGHAMISÍTOTT MAGYAR MÚLT – TÉNYEK ÉS VALÓSÁG
„Szívesen jövök a Székelyföldre, mert itt még kitapintható és érzékelhető az ősi szellem, mely mindnyájunkat megerősít” – jelentette ki Cey-Bert Róbert Gyula magyarországi forradalmár, szabadságharcos, közgazdász, gasztronómus és író vasárnap Sepsiszentgyörgyön. A vele való találkozásra a Végvári Oroszlánok és Nincs más út csak a szabadság címet viselő, a budapesti Püski kiadónál megjelent könyvei bemutatója alkalmából került sor a Székely Nemzeti Múzeumban.
Az igazságtalanság már gyermekkorában fellázította, és ez sarkalta történelmi témájú regényei megírására is – vallotta be nagy ívű előadásának bevezetőjében a szerző. Mélységesen felháborítja ugyanis, hogy a magyar történetírás a mai napig félrevezető módon, a valóságot elferdítve és hazugsággal tűzdelve mutatja be őseink cselekedeteit. Így mérgezik meg fiataljaink lelkét, rombolják a nemzettudatukat, és fojtják el bennük már csírájában a múlt megismerésének vágyát. Ez pedig hosszútávon nemzeti tragédiához vezet, mert csak azok a népek maradtak fenn az évezredek sodrásában, melyek ismerték, valamint tisztelték a saját történelmüket, tanultak és erőt merítettek belőle. Hiszen amint azt már az ókorban megfogalmazták, a történelem a legjobb tanítómester.
A Végvári oroszlánok című kötetéről megtudhattuk, hogy a többi történelmi témájú regényéhez hasonlóan, ennek megírását is levéltárakban és könyvtárakban történő kutatás előzte meg. Írói fantáziával fűszerezett cselekménye valós tényeken alapszik tehát, és a 16. századi végvári harcok világát tárja elénk. Egy olyan korszakba vezet, melyben a magyar vitézek naponta összecsaptak a törökökkel, és még a győztesnek is sietve kellett távozni a csatatérről, mert egy arrafelé portyázó ellenséges csapat bármikor rajta üthetett. Éppen ezért még az elesettek eltemetésére sem maradt idő, tetemeik a madarak eledelévé váltak. A rosszul felszerelt, sokszor éhező, fizetetlen végvári vitézek mégis vállalták a harcot, mert tudták, hogy az a haza és a nemzet megmaradásáért folyik.
Cey-Bert arra is rámutatott, hogy történelemoktatásunkban csak vesztes csatákról és elbukott szabadságharcokról beszélünk, holott a megnyertek száma ezeknél jóval nagyobb. Közéjük tartoznak Bocskai István (1557–1606) és Bethlen Gábor (1580–1629) fejedelem győzedelmes hadjáratai, melyekkel a Habsburg császárt többször is térdre kényszerítették. Olyannyira, hogy csak Bocskai megmérgezésével tudták az egykori Magyarország teljes felszabadítását és egy magyar király alatt történő újraegyesítését megakadályozni. Bethlen Gábor esetében pedig mézesmázos, de utólag betartatlan ígéretekkel érték el, hogy végül nem koronáztatta magát magyar királlyá. Ennek ellenére azonban hatalmas területeket szerzett vissza a Habsburgoktól, mely következtében az ő uralkodása alatt az Alföld, valamint a Felvidék tetemes része is az erdélyi fejedelemség fennhatósága alá került, határait idegen katona át nem lépte.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Tízéves a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság
Értékápolással a közösség szolgálatában
Kedden este meghitt, családias hangulatban ünnepelte 10 éves fennállását a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság.
A dévai Bethlen-kastély zsúfolásig telt dísztermében a Társaság keretében működő Renaissance Zene- és Táncegyüttes nyitotta meg az évfordulós gálaestet. – Az elmúlt tíz esztendőben e térség rendkívül gazdag történelmi hagyatékát igyekeztünk ápolni, népszerűsíteni. Helytörténeti témájú találkozók, tanulmányok, kiadványok jelentették munkánk alapját. A leglátványosabb tevékenységeinket azonban a társaságon belül 2007-ben megalakult Renaissance Zene- és Táncegyüttes előadásai jelentették. Ezekre építve indítottuk el szintén 10 évvel ezelőtt a Reneszánsz kastélyfesztiválokat, melyekre hazai és magyarországi régizene- és táncegyütteseket hívunk meg. Előadásainknak Hunyad, Fehér és Szeben megyei műemléképületek, kastélyok, kúriák, várak, templomok biztosítanak teret, hiszen kiemelt célunk, hogy ezen épületek újra életre keljenek, visszakapják régi fényüket – fogalmazott Gáspár-Barra Réka, aki férjével, Gáspár-Barra Jánossal és Varga Csaba dévai gitárművésszel közösen indította útjára a Dél-Erdélyért Kulturális Társaságot. Elmondta továbbá: a tíz év során nagyon sok önzetlen támogató segítette munkájukat. Elsősorban magának a Renaissace Együttesnek tagjait köszöntötték, akik a heti rendszerességgel tartott próbák, erdélyi meghívásoknak eleget tevő fellépések során igazi közösséggé forrtak. – Nagy örömünkre szolgál, hogy az együttesben folyamatos az utánpótlás, népes gyermekcsapattal büszkélkedhetünk. Meg kell vallanunk, ebben a társaságban tevékenykedő családoknak is nagy szerepük van. Az elmúlt 10 évben szinte minden esztendőben született egy-egy kisgyermek a csapatban. Köszönjük a jó Istennek a gyermekáldást és társainknak, hogy vállalják az életet. A csöppségek mindannyian belenőnek a közös munkába, van, aki a családi fészekből kirepülve is kapcsolatban marad a régizenével és ápolja gazdag történelmi hagyatékunkat – fogalmazott a Társaság képviselője. A táncosok gyermekeiből alakult kis csapat sikeres iskolai bemutatkozások során osztálytársakat, barátokat toborzott az együttesbe. Kedd esti bemutatkozásukkor is nagy sikert arattak.
A szervezők emléklappal köszönték meg a zene- és táncegyüttes aprajának, nagyjának a tevékenységét, illetve mindazoknak, akik az utóbbi évtizedben hosszabb-rövidebb ideig részt vettek az együttes tevékenységében. Külön köszönet illette Kiss Tünde, dévai származású, nagyváradi zenetanárt, aki az együttes első táncoktatója volt, illetve a varrónői szerepet ellátó barátnőket, nagymamákat, rokonokat, ismerősöket, akik mindig vállalják a tánccsoport ruhatárának a bővítését.
Az est további fellépői között olyan együttesek szerepeltek, akik tíz év során a reneszánsz kastélyfesztiválok rendszeres meghívottjaiként örvendeztették meg előadásaikkal a dél-erdélyi magyar közösségeket: Marosillyén, Marosnémetin, Déván, Vajdahunyadon, Piskin, Sázszvároson, Gyulafehérváron, Nagyenyeden, Torockószentgyörgyön, Nagyszebenben stb.
Elsőként a harmincéves fennálláshoz közeledő baróti Kájni Consort lépett színpadra, melynek tagjaival szoros kapcsolatot alakítottak ki a szervezők, Hunyad megyei és háromszéki közös szereplések során.
A tavaly újraalakult kolozsvári Amaryllis Zene- és Táncegyüttes is vendége volt a gálaestnek. Művészeti vezetőjüket, Szabó Anikót vastapssal köszöntötte a közönség és a szervezők, hiszen mint utóbbiak megfogalmazták az ő szakmai tudásának, nagyszerű pedagógiai érzékének és önzetlen munkájának köszönhetően sikerült a dévai Renaissance együttesnek megismerni a középkori tánc világát.
A rövid, de igen jó hangulatú színpadi produkciók között a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság köszönetet mondott mindazon intézményeknek, vállalkozóknak és magánszemélyeknek, akik támogatják munkájukat. Kiemelt helyen szerepelt a Magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága által fenntartott Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, valamint Kovászna Megye Tanácsa, melyek jelentős támogatást nyújtottak az értékápoló munkában. Továbbá köszönettel fordultak a szervezők a dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, a Téglás Gábor Elméleti Líceum közösségéhez, magyar vállalkozókhoz, segítő barátokhoz, családtagokhoz.
Az estnek mintegy megkoronázásaként lépett színpadra az idén kereken 30. évét ünneplő budapesti Musica Profana Együttes, melynek alapítótagjai – Andrejszki Judit barokk szoprán énekes, csembalóművész és Szabó Zsolt viola da gamba művész – rangos európai rendezvényekre szóló meghívásaik közepette is fontosnak tartják eljönni a dél-erdélyi szórványba, nagyszerű koncertekkel örvendeztetve meg az itt élőket. Idén Molnár Andrea furulyaművész és a csembalón, térdhegedűn játszó ifjú Schallinger Foidl Artúr társaságában érkeztek a fesztiválra. 16–17. századi muzsikát felölelő előadásukat követően jó kedvvel húzták a talpalávalót a kolozsvári és dévai táncosok ráadásként szolgáló közös produkciójához.
A közönség vastapssal jutalmazta a gálaest fellépőit, valamint a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság munkáját. A Hunyad Megyei Magyar Napok szervezői kedves meglepetésként aprósüteménnyel kínálták az est résztvevőit. A záróakkordok előtt természetesen újra meghívás hangzott el a magyar napok és a kastélyfesztivál további eseményeire. A szervezők kiemelt rendezvényként említették a péntek esti dévai klasszikus gitárkoncertet, melyen dévai és kolozsvári művészek lépnek fel, a szombaton esedékes marosillyei reneszánsz napot, valamint az október 1-jén, vasárnap délután 18 órától sorra kerülő rendezvényt: a budapesti Misztrál együttes koncertjét és a Hunyadi János eredetéről című történelmi táncjáték bemutatóját a dévai várban. Valamennyi eseményre szeretettel várnak minden érdeklődőt!
SK / Nyugati Jelen (Arad)

Tárlat nyílik Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképéről Kolozsváron
Különleges, Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész munkásságát bemutató tárlattal nyílik meg Kolozsváron a Református Múzeum időszakos kiállítóterme szombaton a Bocskai (Avram Iancu) tér 13. alatt, 14 órát követően – közölték a szervezők.
A rendezvény a reformáció 500. jubileumát ünneplő kincses városbeli rendezvénysorozat része. A tárlat a művész-testvérpár, R. Berde Mária és Dóczyné Berde Amál pályaképét ábrázolja okmányok és műalkotások, valamint riportok segítségével, és az „isteni ingyen kegyelem” ajándékát hivatott bemutatni.
A szervezők azt írták, a Berde család tagjai az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkottak maradandót. Nem véletlen, hogy a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hithű, elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem" ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés.
„A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád. Kató Béla főtiszteletű püspök úr kiemelte annak az 1629-ben minden felekezetre kiterjesztő Bethlen Gábor-féle nemeslevélnek a jelentőségét, amely lehetővé tette, nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református, unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait: »A lelkipásztor az ordináció révén korábban is a nemesség közé számláltatott és privilégiumai kiterjedtek családjára is.« Bethlen intézkedése példátlan volt a korabeli Európában, hiszen – ahogy Tonk Sándor fogalmaz – egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává.
Közülük került ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett" – idézi a közlemény az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát, Ősz Elődöt.
A kiállításon bemutatott két alkotó jelentőségéről talán elég, ha azt említjük meg, hogy Szabó Magda ezt írja Berde Máriáról, a Baumgarten-díjas, Corvin-koszorús írónőről: „Aki úgy tud írni, mint egy magyar Burns, ne szidja Seherezádét, mert ráhagyta mesemondó képességét.” Berde Amál „gyönyörű színérző tehetségét" Thorma János, legkedvesebb mestere, így figyelmeztette: „Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nem igen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel.”
A tárlat Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kitartó gondoskodása nyomán született meg, és nem jöhetett volna létre az alábbi intézmények támogatása, együttműködése nélkül: Erdélyi Református Egyházkerület, Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, Sapientia EMT Filmművészeti Szak, Székely Nemzeti Múzeum, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium.
A szervezők köszönetet mondanak a Tőkés és Berde családnak, valamint a leszármazottaknak, akik mind a debreceni, mind a zalaegreszegi, mind az udvarhelyi ágon segítették a kiállítás létrejöttét. A bemutatott mozgóképeket Ambrus Emese operatőr készítette. A kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, grafikai szerkesztője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus. Krónika (Kolozsvár)

Reformáció 500 – Kolozsváron megkezdődött a jubileumi év erdélyi főrendezvénye
Megkezdődött a Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vesz.
Az ünnepi istentiszteletre nemcsak a református egyházkerületek képviselőit, hanem az unitárius egyház és a romániai magyar evangélikus egyház képviselőit is meghívták. Amint azt Kató Béla erdélyi református püspök korábban elmondta: 500 palástba öltözött lelkész jelenlétével szerették volna szimbolizálni a reformáció óta eltelt fél évezredet, de több mint 600 lelkész jelentkezett be a rendezvényre.
Az ünnepi istentisztelet liturgikus részét Kató Béla püspök tartja, a prédikációt Kozma Zsolt nyugalmazott kolozsvári teológiaprofesszor mondja. A templomi rendezvény végén az erdélyi magyar protestáns testvéregyházak püspökei és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is szót kap.
Az ünnepség a Református Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kató Béla református püspök és Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek is. Az oktatási intézmény udvarán leleplezik Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése.
Szintén az ünnepség keretében nyitják meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A múzeumot egy az egyház által visszaperelt, 2014-ben birtokba vett földszintjén rendezték be. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak. Szabadság (Kolozsvár)

Reformáció 500: Megkezdődött a jubileumi év erdélyi főrendezvénye Orbán Viktorral
Megkezdődött szombat délelőtt a kolozsvári Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
Az egykor Mátyás király rendelete alapján megépített templom ünnepi istentiszteletére nemcsak a református egyházkerületek képviselőit, hanem az unitárius egyház és a romániai magyar evangélikus egyház képviselőit is meghívták. Amint azt Kató Béla erdélyi református püspök egy minapi tévéinterjúban elmondta: 500 palástba öltözött lelkész jelenlétével szerették volna szimbolizálni a reformáció óta eltelt fél évezredet, de több mint 600 lelkész jelentkezett be a rendezvényre.
Az ünnepi istentisztelet liturgikus részét Kató Béla püspök tartja, a prédikációt Kozma Zsolt nyugalmazott kolozsvári teológiaprofesszor mondja. A templomi rendezvény végén az erdélyi magyar protestáns testvéregyházak püspökei és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is szót kap.
Az ünnepség a Református Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kató Béla református püspök és Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek is. Az oktatási intézmény udvarán leleplezik Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése.
Szintén az ünnepség keretében nyitják meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A múzeumot egy az egyház által visszaperelt, 2014-ben birtokba vett földszintjén rendezték be. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak. maszol.ro

A protestantizmus fél évezredes fennállását ünnepelték Kolozsváron
Több ezren ünnepeltek Kolozsváron a reformáció 500. jubileuma alkalmából az erdélyi protestáns egyházak által szervezett központi rendezvényen. A Farkas utcai templomban tartott hálaadó istentiszteleten közel 600 igehirdető és ugyanennyi gondnok, presbiter vett részt. Az ünnepet a felújított 122 éves Protestáns Teológiai Intézet épületének újraavatásával folytatták, ahol leleplezték Szász Domokos egykori püspök mellszobrát, valamint megnyitották az Erdélyi Református Múzeum és a teológiai intézet új sportpályájának kapuit.
Az ünnepi istentiszteleten az igét dr. Kozma Zsolt teológiai professzor hirdette a Zsolt 78,1-7 alapján. Kiemelte: a Tóra, a törvény nemzedékről nemzedékre fenntartotta Izrael népét, ahogyan bennünket is megtartott az ige. „Mindeddig Isten velünk volt, alakította a történelmünket. Egyházunk több ezer éves története pedig Isten története, amely bekebelezett bennünket is, Fiában, az Úr Jézus Krisztusban pedig eggyé lett” – jelentette ki. Hozzáfűzte: „Isten történelme az élet tanítómestere, ebben a folyamatban pedig saját magunkat is megláthatjuk, részesei vagyunk.” A professzor rámutatott: az atyáról fiúra szálló törvény biztos pontot jelent, a szó igévé válik, ereje van, ha a lélek megérinti, ezért ma is át kell adnunk fiainknak, utódainknak az örök tanításokat. „A templomok és iskolák sorsa a családban dől el” – szögezte le az igehirdető.
Az ünnepi köszöntők sorát Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke indította. Kijelentette: „az isteni gondviselés, az evangéliumi tanítás, a pásztorok és hívek áldozatos munkája, a keresztyén testvérfelekezetekkel való kölcsönös tisztelet és eredményes együttműködés segítette és segíti ma is egyházunkat népünk és híveink szolgálatában.” Elmondta, az unitárius egyház számára a reformációra való emlékezés nemcsak a reformátorok tettei előtti tisztelgést jelenti. „Valljuk és tehetségünk szerint munkáljuk is a bennünk és közöttünk jelenvaló és eljövendő Isten országát. Az örök élet részeseiként hitünkkel és cselekedeteinkkel törekszünk igazolni Isten megismerésének és a Jézusi tanítás megélésének igazságát egyéni és közösségi életünkben” – szögezte le a püspök.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke ünnepi beszédében elmondta: „történelmi magyar egyházak, protestánsok és katolikusok, keresztyének – mi akkor tudunk nagy célokat elérni, a Krisztustól kapott hivatásunkat hitelesen betölteni, jó lelkiismerettel szolgálni népünket, ha egy irányba, összeadva erőinket, együtt haladunk a közös cél felé. Különleges erdélyi sorshelyzetünkben megtanultuk, hogy egymásra vagyunk utalva.” A püspök rámutatott: „1920-ban nemcsak anyaország, de anyaegyház nélkül is maradtunk, akkor fogadta be ifjainkat az Erdélyi Református Teológia. Később létrehoztuk a közös Protestáns Teológiai Intézetet. Ami valamikor külső kényszer volt, ma felbecsülhetetlen áldás, amit örömmel ápolunk és őrizünk.”
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Csűry István püspök szólt az ünneplőkhöz. Kiemelte: a nemzet, a keresztyénség védelme szent ügy, amely elszánt küzdelmet érdemel. „Az önvizsgálat jegyében Isten elé kell vinnünk aggodalmunkat: megújulhat-e az anyaszentegyház. Isten alkalmasnak lát bennünket arra, hogy felruházza életünket az új emberrel. Az első teremtett ember, akit Isten jóra teremtett, elveszítette ezt a jóságot. Az első és döntő reformáció már Krisztussal elkezdődött, közénk, tékozló gyermekek közé érkezett, és köztünk marad, amíg felöltözzük a megújult identitást” – jelentette ki, majd hozzátette: reformátoraink igazi szolgálata abban rejlik, hogy felismerték, Isten akaratának alkalmazása halaszthatatlan. A püspök szerint az ige üzenete megerősít bennünket, hogy Krisztusban megújuló emberek vagyunk, ezért meg kell fogadnunk, hogy éljük és éltetjük Isten megismerését, szeretetének boldogító állapotát, a megújulás csodáját.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke két jelmondatot állított az ünneplők elé: a Bethlen Gábortól származó „tudománnyal és fegyverrel kell küzdeni”, valamint a Magyarországi Református Egyház mottóját – „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Elmondta: „emlékezésünk a reformáció kettős jubileumán is arra ösztönöz, hogy Krisztusig lássunk vissza: a bűnös ember egyedül Jézus Krisztusban való hit által, Isten ingyen kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján és a Megváltó érdeméből üdvözülhet. Mindezekért egyedül Istené a dicsőség.”
A világi egyházfők képviseletében Farkas Emőd, a Magyar Unitárius Egyház főgondnoka Dávid Ferenc szavait idézte: „akiket Isten lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniuk, sem az igazságot elrejteniük.” A főgondnok szerint a mostani alkalom nem csupán megemlékezés, hiszen minden visszapillantás egyfajta tükörbe tekintés is. „A reformáció a megújulást hordozza magában, amely nemcsak a történelmi esemény, hanem mindennapi életünk mozgatórugója kell hogy legyen” – hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet a világiak egyházi életbe való aktív bekapcsolódásának szükségességére, hogy bizakodással, reformátori lélekkel, felekezettől függetlenül vihessék előbbre az egyház küldetését.
Balog Zoltán, Magyarország Kormánya Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető minisztere a lelki-szellemi megújulás együtt történő munkálásának jelentőségéről beszélt. Rámutatott: a 200 éve születet Arany János walesi bárdjaiban és a mai ünneplőkben van valami közös: nem maguknak és nem magukért énekeltek, ahogy az igehirdetők sem magukért viselik a palástot. „Keresztyén közösségek megbízásából vagyunk itt. Gyülekezeteket, választókat, magyar családokat képviselünk. Hatalmas tisztesség és felelősség másokért és nem önmagunkért tenni” – hangsúlyozta. A miniszter kijelentette: „azok lesznek a jó pásztorok és jó képviselők, akik nem magukból, hanem kegyelemből élnek.” Úgy véli, a történelem viharain át Isten megőrizte közösségünket, utunk és életünk pedig közös azokkal, akikkel egy nyelven, egy szívvel dicsérjük Őt.
Az istentiszteleten a Kolozsvári Református Kollégium kórusa szolgált dr. Székely Árpád vezénylésével, Kovács Réka orgonatanár kíséretével.
Az istentiszteletet követően az ünnepséget a Protestáns Teológiai Intézet udvarán folytatták, ahol Kállay Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet rektora házigazdaként köszöntötte a meghívottakat. Elmondta: a 122 éves intézet célja már az indulásakor az volt, hogy a legkisebb gyülekezetbe is eljuthasson az evangélium és a zsoltár. „A hitébresztő, evangéliumi hitben megőrző és megerősítő, a lelkeket pásztorló és összetartó, a tudatos népnevelő és közösségszervező feladatot teljesítő lelkipásztorok mindenkori szolgálatának jelentősége a nemzettudat fenntartásában, anyanyelvünk ápolásában, közösségeink megerősítésében nem szorul külön magyarázatra. Kisebbségi létünk mai sajátossága, hogy erre a szolgálatra fokozottan szükségünk van” – jelentette ki a rektor.
Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek elmondta: „a múltat nem tagadhatjuk, de feldolgozzuk, és a jövőbe tekintünk. Ezért ünneplünk ma együtt, keresztyének.” Az érsek az ünneplő közönségnek azt kívánta, mindnyájunkat ez a jelszó vezesse: „a szükségesekben egység legyen, a kétségesekben szabadság, de mindenben a szeretet.”
B. Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke kijelentette, a Protestáns Teológiai Intézet felújított épülete méltó helyszín a reformáció megünneplésére, hiszen a templomból való átvonulás jelzi: „az életet formáló isteni ige meghallása, a megváltó Krisztus megismerése és a szentháromság Istennek való lelki hódolás után a szellem világát is át kell hatnunk a szent életre való elkötelezéssel.” Kiemelte: az isteni áldások ezeríziglen is kihatnak csak azért, mert Isten hűséges. Rámutatott: a teológia Enyedről való elköltöztetése egykor nagy felháborodással járt, de mára bebizonyosodott, hogy jó döntés volt.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a teológiai intézet dísztermének kiemelkedő helyén levő felirat („Az ige testté lett”) jelentőségére hívta fel az ünneplők figyelmét. Úgy véli, ez a Szász Domokos püspök hitvallását és prófétai látását tükrözi. Az ige legelőször Krisztusban öltött testet, majd az első pünkösdkor az egyházban, de testté lett a reformáció idején is, amikor a reformátorok Isten igéjét tették ismét az egyház tanításának és életének zsinórmértékévé – ez a testté válás lehet a kapaszkodónk a legnehezebb időkben is. A püspök kijelentette: „a mi szabad vallásgyakorlatunk csak az anyanyelv teljes körű használatával érhető el. A romániai magyar közösség fennmaradása csak akkor lehetséges, ha sikerül újrateremteni intézményeit és önmagát.” Az egyházi elöljáró köszönetet mondott az anyaország által nyújtott jelentős anyagi támogatásért, amelynek köszönhetően a kolozsvári intézmények is megújulhattak. „Mi tudomásul vesszük a nemzetközi értekezletek egykori döntéseit, lojális állampolgárai akarunk lenni annak az országnak, amelyben élünk, de protestáns hitünk miatt sem tudjuk elfogadni másodrangúságunkat. Ezért is fontos, hogy legyenek intézeteink, iskoláink, óvodáink. Az enyedi lelkészképző intézetet Erdély legszebb szülötteként emlegették, de Kolozsvár Tündérország legellenállóbb, legimmunisabb gyermeke. Túlélt három impériumváltást, egyedüli protestáns tanintézetként megmenekült az államosítástól, kedvező széljárásban pedig úgy gyarapodott, hogy a nehéz időkre is maradtak erőtartalékai. Immunitását az alapító éleslátása, tanárainak felkészültsége, hite és hűsége, de legfőképp Isten védelmező karja biztosította. A megújult épület tiszta falai között ezért adunk ma hálát” – összegzett a püspök.
A beszédet követően Kató Béla püspök Kállay Dezső rektorral leleplezték Szász Domokos Gergely Zoltán szobrászművész által készített mellszobrát.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a reformáció hazánkban kifejtett hatásairól, ezek jelentőségéről beszélt. „A reformáció átalakította a világot, és átalakította Erdélyt is. Sőt, ennél többet tett” – jelentette ki, majd hozzátette: „számunkra, erdélyi magyarok számára Luther Márton tanai és a nyomukban keletkező kreatív káosz jelentősen hozzájárult az erdélyiség, a transzilván szellemiség születéséhez. És ez ma közös örökségünk. Az erdélyiség mint mentalitás, kritikai gondolkodás és kreativitás, onnan nézve a modernitás kezdete, az akkori uralkodó eszmékkel szemben fogant meg.” Az RMDSZ elnöke úgy véli, az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki, vált egyedivé, a maga korában egyenesen különlegessé. Elhangzott: keresztény gyökereink ápolása közös feladat, politikai vezetőink pedig ennek alapján harcolnak továbbra is a százéves gyulafehérvári ígéretek betartásáért, a magyar emberek jogaiért, közösségünk megmaradásáért.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ünnepi köszöntőjében feltette a kérdést: „van-e bennünk annyi erő, amennyit a következő 500 év megkövetel majd?” Válaszként kijelentette: mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek mindeddig – Mohács után, a száz évvel ezelőtti elszakadás után, de a kommunista diktatúra alatt is – megtartottak bennünket. „Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is” – szögezte le az államfő. Rámutatott: a magyarság fennmaradása a faluról falura járó protestáns prédikátoroknak, Európa, a nyugati világ fennmaradása pedig a reformátorok helytállásának is köszönhető. „A kereszténység olyan üllő, amelyen rengeteg kalapács elkopott már” – mondta Orbán Viktor, és hozzáfűzte: őriznünk és folytatnunk kell az öt évszázada fennálló szellemi-lelki-kulturális hagyományt, amelyet itt, Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre, emellett otthont kell itt teremtenünk a magyarok következő nemzedékének. „Mi, magyarok határokkal elválasztva és szétszaggatva is egy közös test tagjai vagyunk” – szögezte le a miniszterelnök, olyan jövőt tűzve ki célul, amelyben a magyar és román nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben az erdélyi magyarok jogait is elismerik.
Az avatóünnepségen a teológiai intézet vegyeskara szolgált Benkőné Zonda Timea vezénylésével. A rendezvény zárásaként hivatalosan is megnyitották az Erdélyi Református Múzeum épületét, ahol egyháztörténeti kiállítást, valamint a Berde Mária és Berde Amál életét bemutató tárlatot tekinthették meg az érdeklődők. Erdély.ma

Orbán Viktor Szászfenesen: Magyarország elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén.
A miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (...) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését”.
Megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett. „Kérem, ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor. „Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást. Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket" - fogalmazott a miniszterelnök.
Orbán Viktor kijelentette, hogy Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan mint cseppben a tenger. A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot” – hangoztatta.
A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg. Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, hogy legyen a templom menedék. Nekünk, erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat” – fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is.
Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette arra, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket” – mondta a miniszterelnök. A Kolozsvártól nyugatra fekvő, a várossal csaknem összeépült Szászfenes az utóbbi 15 évben megnégyszerezte lakossága számát. A kedvezőbb ingatlanárak miatt tízezrek költöztek – többnyire Kolozsvárról – a településen felépített tömbháznegyedekbe, így Szászfenes a több mint 30 ezer lakosával ma Románia legnagyobb községe.
A település 14. században épült római katolikus templomát a reformáció utáni két évszázadban a protestánsok használták. Református templom azonban mindeddig nem épült Szászfenesen. A több mint ezer fősre gyarapodott református közösség szerveződő gyülekezete istentiszteleteit előbb egy magánházban, majd a település kultúrházában, később pedig az egyik presbiter tulajdonában levő panzióban tartották. Máté István lelkész a templomavató előtt elmondta, hogy a teljes beruházás 3,5 millió lejbe (238 millió forint) került, a Bethlen Gábor Alapkezelő 160 millió forinttal támogatta az építkezést. MTI; Székelyhon.ro

Újdonságokkal jelentkezik Nemzetiségi Színházi Kollokvium
Ismét megrendezik Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot. A 12. kiadásához ért rendezvény kínálata igencsak bőséges, a színházi előadások mellett kiállítások, filmvetítések, koncertek, közönségtalálkozók, könyvvásár színesítik a programot. Az érdeklődők számára fontos tudnivaló, hogy a Figuránál már lehetőség van jelezni a részvételi szándékot a kiszemelt programokra.
Nagyszínpadi, stúdiótermi, felolvasó- és kocsmszínházi előadásokat nézhet meg a közönség október 13-22. között a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon.
Az országban létező valamennyi kisebbségi színház részt vesz a fesztiválon, egyedüli „igazolt hiányzó” a bukaresti zsidó színház lesz, lévén, hogy saját fesztivált rendeznek a kollokviummal egy időben.– tájékoztatta a sajtót Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. Bejelentette ugyanakkor, hogy bővült a résztvevő színházak sora: az újvidéki színház például először vesz részt a seregszemlén, és olyan hazai társulatok is jelen lesznek, amelyeket az utóbbi néhány évben nem láthatott a közönség a Figura színpadán.
Új partnerek a szervezésben
A kollokvium naponta legalább két színházi produkciót kínál, de a program ennél jóval bőségesebb, és a helyszínek tekintetében is változatos. Újdonság, hogy idén filmvetítés is szerepel a kínálatban.
A Hajdu Szabolcs által rendezett Ernelláék Farkaséknál című, illetve Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét nézheti meg a közönség.
Más művészeti ágazatok is elérhetők lesznek a színházi eseményen, ami a szervezésbe bekapcsolódó partnerintézményeknek köszönhető – mutatott rá Albu István. A felolvasószínházi előadásokat például a városi könyvtár fogadta be, és ez az intézmény lesz a helyszíne egy rendkívüli könyvbemutatónak is. Erről Fodor Györgyi irodalmi titkár ízelítőként elmondta: Kele Fodor Ákos Echolália címmel jelentetett meg kötetet. Az az izgalmas ebben, hogy a szerző gyakorlatilag egy új műfajt hozott létre, ami nem is irodalom, nem is kiállítás, nem is képzőművészet, inkább mindezeknek egyfajta audiovizuális egyvelege. Ennek a bemutatóját láthatja majd a közönség.
A Tarisznyás Márton Múzeum Weöres Sándor költészetét és életútját bemutató kiállítással várja majd a fesztiválozókat, és a művelődési ház Karancsi-termében is tárlatot rendeznek be erre az alkalomra: a Figura alapítójáról, Bocsárdi László rendezőről Török Réka jelmeztervező készít kiállítást, együttműködve a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központtal. A kocsmaszínházi előadást a Figura épületben működő Yourlivingroom-ban mutatják be. A szórakozóhely vállalta azt is, hogy korábbi kollokviumokon készült felvételek levetítésével, színházi zenékkel emeli majd a fesztiválhangulatot, illetve udvarán helyet biztosít az esti koncerteknek. Természetesen B-verzió is van: nem megfelelő időjárás esetén a koncertek helyszíne a stúdióterem lesz.
„Alkotni csak szabadon lehet, csak szabadon szabad”
Közös gondolkodásra, véleménynyilvánításra is várják a színházkedvelőket a fesztivál idején. A bukaresti Giuvlipen Színházi Társulat kezdeményezésére kerekasztal-beszélgetést tartanak arról, hogy szükséges-e egy állami roma színház megalapítása Romániában.
Az újdonságok közé sorolható az is, hogy idén nem tartanak szakmai kiértékelőket, ezek helyett közönségtalálkozókat iktattak programba a szervezők. Már az előző kiadáson sem volt versenyjellege a seregszemlének, és idén sem lesz – jelentette ki Albu István. „Én azt hiszem, hogy egy színházi fesztivál nem a versengésről kell szóljon. Nem azért kell színházat műveljünk, hogy bebizonyítsuk, hogy milyen ügyesek vagyunk. Az előadások hatása sokkal fontosabb, mintsem egyfajta öntelt és magába forduló versengés társulatok, színészek, rendezők között. Én nem szeretném, hogy a színházi világ erről szóljon, és nem is támogatom ezt. Azt hiszem, hogy alkotni csak szabadon lehet, és csak szabadon szabad, a versengés viszont keretek közé szorítja az alkotókat” – fogalmazott. Hozzátette, az elmondottak nem azt jelentik, hogy a kollokviumon nem vesznek majd részt színházkritikusok, hanem épp ellenkezőleg.
A magyar kritikusok körén túl idén román kritikusok is jelezték, hogy ellátogatnak a fesztiválra.
„Ez fontos, hiszen a kollokvium elsősorban arról szól, hogy a nyelvi, a nemzetiségi különbözőségeket lerúgja magáról a színház. A támogatók is azt bizonyítják, hogy a színház, nem színről, nemről, nyelvről kell szóljon, hanem az alkotásról, a művészetről, az emberekről és a közlendőről – fejtette ki a Figura igazgatója.
Egy előadás Csíkszerdában lesz
A Csíki Játékszín október 13-ra időzített Portugál című előadása Csíkszeredában lesz megtekinthető. Az érdeklődőknek szállítást biztosítanak a kollokvium szervezői. Az autóbusz Gyergyószentmiklósról indul, és előadás után ide tér vissza. Tudnivaló továbbá, hogy a nulladik napon, október 12-én este 7 órától a gyergyószentmiklósi színház nagytermében mutatja be Anyegin című előadását a Figura.
A fesztivált felkarolták a vállalkozók
A szervezés a Figura Stúdió Színház és a Figura Társaság közös munkája, az említett partnerek idén először kapcsolódtak be a szervezésbe – mutatott rá Albu István, kitérve az ifitékás önkéntescsapat által biztosított segítségre is.
Örömmel újságolta továbbá azt az eddig még nem tapasztalt összefogást, ami a gyergyói vállalkozók részéről nyilvánult meg.
„Nagyon sok helyi vállalkozó támogatja a rendezvényt különféle típusú hozzájárulással. Ez nagyon boldoggá tesz minket. Egyrészt mert nagyon nagy segítség, másrészt, mert itt is meglátszik az, hogy a Figura munkásságát mennyire figyelemmel kísérik és értékelik a városban” – fogalmazott. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy 2001-ben a fesztivál kezdeményezője Románia Kormányának Etnikumközi Kapcsolatokért felelős hivatala volt, azóta minden egyes kiadásnak, is az ideinek is a főtámogatója. A rendezvényt támogatja továbbá a Román Kulturális Minisztérium, a Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány.
Már lehet helyeket foglalni
A szervezők tudatják, hogy a programok többségén a helyek száma korlátozott, a bejutás érdekében javasolt mielőbb jelezni a részvételi szándékot. Erre keddtől van lehetőség a Figura jegypénztárában, illetve a színház elérhetőségein. A kollokvium programja böngészhető a Figura Facebook-oldalán, és hamarosan üzemelni fog a kollokvium.figura.ro honlap, ahol a fesztivállal kapcsolatos minden információt megtalálnak majd az érdeklődők.
Workshop táncosoknak
Idén is lesz műhelymunka a kollokvium keretében – Frenák Pál társulatának tagjai tartanak workshopot főképp félprofi és profi táncosoknak. Mivel a helyek száma korlátozott, a szervezők felhívják a figyelmét, hogy az érdeklődők minél előbb jelezzék részvételi szándékukat a Figura bármelyik elérhetőségén. Székelyhon.ro

ÚJ ÉPÜLETET AVATTAK A PARTIUMI KERESZTÉNY EGYETEMEN
Tőkés László szerint a „migránsbarát Brüsszelnek” a Romániából kitelepedők elvonása helyett arra kellene erőfeszítéseket tennie, hogy „fiaink ne legyenek kénytelenek nyakukba venni a világot, hanem idehaza lehessenek büszke európaiak”.
Az európai parlamenti képviselő a magyar állam által fenntartott nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitóján beszélt erről hétfőn Nagyváradon, az újvárosi református templomban az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnökeként. Tőkés László arra emlékeztetett, hogy Bethlen Gábor fejedelem óta cél Erdélyben, hogy az itt születő fiataloknak ne kelljen elmenni hazájukból, hanem otthon, anyanyelven szerezhessék meg a tudást. Hozzátette: ugyanez a cél vezérelte az egyetemalapítókat, amikor 1989 után elkezdték a harcot a magyar nyelvű felsőoktatásért. „Csapataink harcban állnak” – tette hozzá a politikus.
Kelemen Hunor a tanévnyitón arról beszélt, hogy az egyetemnek nem csupán oktatnia, hanem nevelnie is kell. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke feltette a kérdést: elegendő-e, ha egy egyetem csak oktat, vagy nevelnie is kell, tartsa-e szem előtt a nemzet előtt álló kihívásokat? A kérdésre válaszolva kijelentette: nem elegendő csak oktatni, különösen egy olyan egyetemen, amelyet a magyar állam alapított és működtet, ott a nevelésnek is helyet kell kapnia.
Az erdélyi oktatási hagyományok is bizonyítják, hogy akkor volt fejlődés, felemelkedés, ha az oktatás együtt járt a neveléssel – mondta, hozzátéve: „különösen fontos itt és most, kisebbségi létben, Erdélyben és Partiumban új utakat keresni, amelyeken a hagyományokra is építve folytatni lehet az ezeréves utat”.
Az egyetem nemcsak épület, hanem szellemiség, lelkület, elköteleződés a tudományok iránt, új utak keresése, szabadságszeretet és nemzeti jövőkép – mondta Kelemen Hunor, majd a templomi tanévnyitón jelen lévő Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulva azt mondta, helyes döntés volt az erdélyi egyetemek, a Sapientia és a partiumi egyetem létrehozása, ami hozzájárul, hogy „a magyar közösség nem válik futó emlékké”.
Az RMDSZ elnöke szavait azzal zárta: együtt dolgoznak annak érdekében, hogy a romániai adófizetők pénze is visszakerülhessen az intézményekbe.
Kató Béla erdélyi református püspök, a magyar állam által erdélyi felsőoktatásra biztosított pénzösszeget kezelő Sapientia Alapítvány elnöke az elmúlt 17 esztendőre visszatekintve elmondta: létrehozása óta 2016 végéig a Sapientia Alapítvány 25,6 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól. Ennek az összegnek több mint 25 százalékát, 7,3 milliárd forintot a Partiumi Keresztény Egyetem működtetésére fordították – tette hozzá.
Kató Béla rámutatott: ingatlanfejlesztésekre 11,6 milliárd forintot költöttek, ebből a forrásból 2,3 milliárd jutott a partiumi egyetemnek. Az elmúlt 17 év alatt az összes magyar támogatás, amely eljutott az alapítványhoz, meghaladja a 37 milliárd forintot – jelezte a püspök.
Az alapítvány elnöke bejelentette: a Partiumi Keresztény Egyetemen alapszakokon 693, mesterszakokon 147 hallgató kezdi meg a tanévet, 50 főállású oktatóval. Pálfi József rektor tanévnyitó beszédében arra biztatta az egyetem hallgatóit, hogy ne legyenek az olcsó munkaerőt kereső nyugati világ „cselédei”. „Ha el is mentek, tanulni menjetek, és gyertek vissza tudással, tapasztalattal. Szülőföldeteket tegyétek élhető világgá. Ne csak magyar ünnepeink legyenek, hanem magyar mindennapjaink is” – fogalmazott a rektor.
A templomi rendezvény végén a résztvevők átvonultak a Partiumi Keresztény Egyetem új épületének avatójára. A négyszintes, 2096 négyzetméter hasznos felületű épületben egy aula és három tanterem, a képzőművészeti szak termei, valamint az intézmény könyvtára kapott helyet. Magyar Idők