A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete megdöbbenéssel és értetlenséggel fogadja a Művelődési Minisztérium legújabb döntését, amely a magyar nyelven megjelenő kulturális folyóiratok pénzügyi támogatásának teljes megvonását helyezi kilátásba. Az intézkedés a demokratikus jogállam elveivel nem egyeztethető össze. Elfogadhatatlan, hogy az európai uniós csatlakozás küszöbén a kormány diszkriminatív intézkedésekkel sújtsa a magyar művelődési értékeket közvetítő kiadványokat, amelyek nem mellesleg a magyar-román párbeszédet, az interkulturalitást és multikulturalitást is szolgálják, olvasható a MÚRE nyilatkozatában. A MÚRE kéri a kormányt, a Művelődési Minisztériumot, hogy részesítse állami támogatásban azokat a magyar vagy más kisebbségek nyelvén megjelenő kiadványokat, amelyek impresszumában a Művelődési Minisztérium mint támogató, a minisztérium honlapján mint kiadó szerepel. /Állásfoglalás a magyar művelődési lapok védelmében. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 30./

Kevesen hallgatták meg Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban a révkomáromi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeuma szakembereinek előadásait. A magyar honfoglalás fegyver- és viselettörténetéről, valamint a komáromi intézmény múzeumpedagógiájáról Kovács Csomor Endre tartott vetített képes beszámolót, Jókairól és szülővárosáról, Komáromról Mácza Mihály beszélt, a Zobor-vidék népviseletét Tóth Imre ismertette, és végül a felvidéki magyar történelem legsötétebb korszakáról, az 1945–1948 közötti deportálások és kitelepítések kálváriájáról, annak előtörténetéről Trianontól a kassai kormányprogramig és a Benes-dekrétumokig Fehér Csaba, a Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumának igazgatója tartott előadást, megelőlegezve a korszakról készült dokumentumfilmben az események átélőinek vallomásait. Az előadások október 15-én Kézdivásárhelyen hangzanak el újra, a Céhtörténeti Múzeumban. /(vop): Felvidék bemutatkozása. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 15./

A Hargita Kiadóhivatal és a Székelyföld szerkesztősége megdöbbenéssel vette tudomásul Csíkszereda tanácsának határozatát, amely felhatalmazza Ráduly Róbert Kálmán polgármestert, hogy a kiadónak kiutalt szolgálati lakásból peres úton lakoltassa ki a kiadó munkatársát, György Attilát. Amennyiben a tanácsa ugyanezt az eljárást kezdeményezi a Temesvár sugárút szolgálati és tanácsi lakásainak összes albérlőjével szemben (pl. Sógor Csaba szenátor, Mircea Dusa volt prefektus, a Distrigaz, Sapientia Egyetem, Csíki Játékszín, Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és más intézmények és magánszemélyek), úgy elfogadják a kilakoltatást. Ellenkező esetben a városi vezetőség személyes ellenszenvének, a diszkrimináció bizonyítékának tudják be az egész ügyet, és az emberi jogok országgyűlési biztosához, illetve a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordulnak. /Ferenczes István kiadóigazgató: Közlemény. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 16./ „Személyem elleni bosszúnak tartom az intézkedést, és beperelem a polgármesteri hivatalt” – háborgott György Attila, a Székelyföld szerkesztője amiatt, hogy a városháza felszólította: hagyja el a várostól bérelt szolgálati lakását. A Csíkszereda központjában lévő 23 szolgálati lakás kérdése évek óta tabutéma volt a városban. A korábban több ízben is felújított bérleti szerződések egy részét azonban a városvezetés idén már nem hosszabbította meg. Antal Attila alpolgármester szerint inkább azokon az igénylőkön szeretnének segíteni, akik lakás hiányában nem tudnak Csíkszeredában megtelepedni, a városnak pedig szüksége lenne rájuk, vagy pedig jelenleg nem megfelelő körülmények között élnek. Az alpolgármester hangsúlyozta: kilenc bérlőt szólítottak fel, hogy lejárt a szerződése. A felszólítottak között volt Bunta Levente megyei tanácselnök és Petres Sándor, a megyei tanács alelnöke, akikkel végül megállapodás született, így továbbra is az ingatlanban maradhatnak. Lányi Szabolcs egyetemi tanár már ki is költözött az ingatlanból, valamint a Distrigaz. Ugyancsak ebben a tömbházban kapott szolgálati lakást Sógor Csaba szenátor is, aki elmondta: szerződése arra az időre szól, amíg szenátori tisztséget tölt be, s a mandátum lejárta után rögtön ki kell költöznie az ingatlanból. Szintén itt rendelkezik szolgálati lakással Mircea Dusa volt prefektus, jelenlegi PSD-képviselő is. Ezekre az albérlőkre tesz utalást közlerményében a Hargita Kiadó igazgatója is. /Daczó Dénes: Szolgálatilakás-botrány Csíkszeredában – kilakoltatják György Attilát. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 17./

Nyílt levelet küldött az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) Csíkszereda polgármesterének, Ráduly Róbert Kálmánnak, illetve Csíkszereda városi tanácsának, amelyben megdöbbenésüket fejezték ki amiatt, hogy megszüntették a Székelyföld folyóirat számára kiutalt szolgálati lakás bérleti jogát. Az aláírók szerint „egyszerű politikai leszámolásnak vagyunk a tanúi, mikor a hatalmon lévők próbálják a kritikus hangokat elhallgattatni”, ezért az E-MIL fenntartja magának a jogot, hogy a nemzetközi emberjogi és írói érdekvédelmi szervezetek elé vigye az ügyet, amennyiben nem vizsgálják felül az intézkedést. /E-MIL tiltakozás. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./

A Magyar Polgári Szövetség vezetősége megdöbbenéssel értesült Traian Basescu elnök válaszáról Székelyföld autonómiája kapcsán, és kérte az államfőt, hogy Koszovó helyett az ország problémáira figyeljen. Az államelnök magyarázatából “az derül ki, hogy az államelnök véleménye szerint csak háború útján lehet kivívni Székelyföld területi autonómiáját” – áll az MPSZ-közleményben. Az MPSZ szerint a koszovói alaphelyzet hasonló volt a székelyföldihez: a régióban számbeli többségben élők autonómiát, anyanyelvű oktatást és közigazgatást akartak, olyat, amilyet Európa számos népe élvez, Dél-Tiroltól Aland szigetekig. “A két régió között a különbség az, hogy míg a koszovói albánok jogaik érvényesítéséért fegyveres harcot kezdtek, addig a székelyek a jogállam eszközeit választották” – áll a közleményben. Az MPSZ vezetősége szerint az elnöki hivatal szóvivőjének nyilatkozatai azt sugallják, hogy Basescu elnök csak akkor fogadja el az autonómia biztosítását, ha azt fegyveres harc előzi meg. Az MPSZ hangsúlyozza: a székelység nem mond le a területi autonómia iránti igényéről. Adriana Saftoiu elnöki szóvivő kifejtette: “Az államelnök tudomásul vette az MPSZ álláspontját, de úgy gondolja, hogy a koszovói megoldás nem alkalmazható Románia esetében, mivel országunk alkotmánya egyértelműen rendelkezik ebből a szempontból”. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 28./

Salat Levente politológus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem rektor-helyettese a Kossuth Rádió Tizenhat óra című műsorának adott nyilatkozatában sötét jövő jósolt a romániai magyar közösségnek. Salat úgy látja, az erdélyi magyarság az elmúlt 15 évben nem bízott eléggé a saját erejében, emiatt valószínű, hogy nem fogadják el a kisebbségi törvényt, ha pedig el is fogadják, akkor az alkalmazhatatlan lesz. Salat Levente szerint rendezni kell az erdélyi magyar közösség viszonyát egyrészt a román állammal, másfelől a magyar állammal. Mindkét országnak érdeke a romániai magyarság kivándorlása Magyarországra. Annak a közösségnek, amelynek a társadalmi szerkezete nagymértékben az idős generációk felé tolódik el, annak nincs politikai jövője, ezért etnográfiai színfolttá redukálódhat néhány évtizeden belül. – Megdöbbenéssel értesült az RMDSZ-szel együttműködő ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöksége a rektor-helyettes nemzetpolitikai megállapításairól – olvasható közleményükben. Kovács Péter társelnök és Borboly Csaba elnök szerint megalapozatlan az a megállapítás, hogy az erdélyi magyarság nem volt elég körültekintő, nem bízott eléggé saját erejében. – Szerintük az utóbbi 15 évben elért eredmények cáfolatát adják ezen sommás megállapításnak. A gyarapodó iskolahálózat, a gazdagodó civil világ, a magyarlakta vidékek javuló gazdasági helyzete, a közösségi javak visszaadása, a csökkenő mértékű kivándorlás mind azt bizonyítják, van jövője a magyar nemzeti közösségnek. A rektor-helyettes megnyilatkozása közvetve kivándorlásra ösztönzi az erdélyi magyar fiatalokat. Salat Leventének a szülőföldön való maradás lehetőségeinek megteremtése tartozik feladatkörébe. Ellentmondás van megnyilatkozása és az intézményvezetői pozíciója között. /Vita az erdélyi magyarság sorsáról. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 30./

Megdöbbenéssel értesült a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének Igazgatótanácsa arról, hogy Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, az Erdélyi Televízió Alapító Testületének tagja, és Nagy Zsolt, a Janovics Jenő Alapítvány kuratóriumi elnöke azzal a kéréssel fordult a magyar kormányhoz, hogy az említett televízió létrehozása céljából nyújtott támogatás rendeltetését megváltoztassa – áll a szervezet közleményében. A MÚRE úgy ítéli meg, hogy a romániai magyarságnak továbbra is szüksége van egy teljes műsoridős önálló vizuális médiumra. Szerintük Takács Csaba és Nagy Zsolt eljárása nélkülözte a demokratikus ügyintézés szabályait. /Szorgalmazza az erdélyi magyar tévé létrehozását a MÚRE. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./ „Aki ezt a közleményt fogalmazta, nincs tisztában az eljárási renddel” – nyilatkozta az Nagy Zsolt hírközlési és informatikai miniszter, az alapítvány kuratóriumának elnöke. Nagy Zsolt szerint mindaddig nincs amiről beszélni, amíg Magyarországról elvi jóváhagyás nem érkezik a kérésre . „A MÚRE lehet, hogy erdélyi televíziót akar, de nem tett semmit ez ügyben: ám megteheti, hogy kezdeményez egy erdélyi televíziót, és megkeresi hozzá a forrásokat” – reagált Nagy Zsolt. „A MÚRE nem tehet indítványt, mivel az összeget a Janovics Jenő Alapítvány kapja” – mutatott rá Ambrus Attila MÚRE-elnök. Szerinte véleménykülönbség áll fenn a kuratóriumi elnök és a szaktestület között, a MÚRE pedig Nagy Zsolt válaszát követően is fenntartja álláspontját. „Úgy lett volna jobb, ha a Janovics Jenő Alapítvány teljes testülete folyamodik a céladomány rendeltetésének megváltoztatásáért: ez lett volna a korrekt a kuratórium tagjaival szemben – akkor is, ha a folyamodvány helyes” – nyilatkozta a MÚRE-elnök. /Gergely Edit: Pengeváltás az Erdélyi Televízió ügyében. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./ A magyar Informatikai és Hírközlési Minisztérium külkapcsolatok, illetve gazdasági főosztályairól a lap munkatársa azt a választ kapta, hogy nem ők illetékesek nyilatkozni az ügyben. Szabó Béla HTMH-elnök szerint nem tartozik rájuk a kérdés szakmai része, azt az Informatikai Minisztérium dönti el. /Guther M. Ilona: Keret. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./

Január 23-án Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt elnöke Sepsiszentgyörgyön kijelentette, hogy a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvénytervezet az első lépés „az RMDSZ valódi terve”, a területi autonómia felé. – Nem kellene engednünk e tekintetben – mondta Geoana, és hozzátette, egyre erősebb az a meggyőződése, hogy Romániában nincs szükség a kisebbségi törvényre. Előzőleg Márton Árpád, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője kijelentette, hogy az RMDSZ vállalta a területi autonómiát szabályozó törvény kidolgozását. Hozzátette: ez nem fog máról holnapra elkészülni. Mircea Geoana szocialista kollégáját sem kímélte, megdöbbenését fejezte ki annak kapcsán, hogy a Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke romániai látogatásán sürgette a kisebbségi törvény elfogadását: „Mióta áll jogában egy ország parlamenti elnökének beavatkozni egy másik országban folyó törvényhozási vitába?” – kérdezte Geoana. Szerinte elérkezett az ideje annak, hogy Románia kilépjen „a másodrendű partner szerepből a Magyarországgal való viszonyban”. – Nyilvánvaló, hogy Szili asszony elkezdte a választási kampányát Magyarországon, de megengedhetetlen, hogy romániai témák váljanak a magyarországi kampány részévé – mondta Geoana. Geoana a székelyföldi románokért is aggódik, ezért úgy döntött: szenátori irodát nyit Kovászna megyében, hogy segítse az itteni románokat, akiket szerinte továbbra is elnyomnak, és a gazdasági projektek kapcsán is mellőzik őket. Az SZDP elnöke elmondta, pártja a következőkben kitüntetett figyelmet szentel Hargita és Kovászna megyének. /Területi autonómiával riogat Geoana. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./

Megdöbbenéssel látta a Református falinaptár a 2006. esztendőre /Misztótfalusi Kis Miklós Nyomda, Kolozsvár/ című nyomtatványon, hogy a hónap fejléce mellett ott díszeleg a hónapnak megfelelő csillagjegy is, írta Horváth Zoltán. Egyenesen népbutítással ér fel az efféle falinaptár. /Horváth Zoltán: Református falinaptár a 2006. esztendőre. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./

Ismételten szűknek bizonyult február 7-én Aradon a Jelen Ház nagyterme, ahol az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete előadást szervezett a helyi temetők helyzetéről-üzenetéről. Ujj János helytörténész összefoglalója a XI. századtól napjainkig nyújtott történelmi áttekintést az Aradon eltemettettek általános magyar történeti vonatkozásairól. Erkölcsi felelősség a síremlékek megőrzése, hangzott el. /(Kiss): Kirándulás a múltba. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 8./ Aradon a közönség megdöbbenéssel hallgatta Ujj János előadását a temetők állapotáról. Ujj János kutatómunkájának eredményeként nyomdakész állapotban lévő új kötetéből mondott el részleteket. Megvizsgálta, milyen állapotban vannak, ha még egyáltalán léteznek az aradi magyar közösséghez kötődő személyiségek sírhelyei, síremlékei. A sírok nagy része eltűnt, illetve siralmas állapota. Szintén testközelből érzékelhető ebben egyfajta hivatalos tendencia is immár több mint nyolc évtizede. Megkérdezték a jelen lévő Bognár Levente aradi alpolgármestert: mit tesz a hatóság? A válasz túlságosan általános volt. /Kiss Károly: Aradi sírkertek. Marad a siránkozó tehetetlenség? = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

Megdöbbenéssel fogadta a Nyugati Jelen szerkesztősége a hírt: Boros János újságíró meghalt /1959–2006/. Többé nem szervez fáradhatatlanul az Arad megyei kis- és középvállalkozók érdekében, nem szolgál tanáccsal, útmutatással, nem ír pályázatokat… /Boros János 1959–2006. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./ Karácsonyi Zsolt 1995-ben került a Nyugati Jelen szerkesztőségébe, Boros János volt az igazgató. Boros János mérnöki végzettségű volt, nagyszerűen értett a görög mitológiához, Napóleon-szakértő is volt. Sokszor sorolták a mitológiai neveket, eseményeket, egy napon elnevezték egymást, ő lett a Főtitán, Karácsonyi pedig az Ifjú Titán. /Karácsonyi Zsolt: Búcsú a Főtitántól. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 22./

Az Erdélyi Unitárius Egyház vezetősége megdöbbenését fejezte ki Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum /Kolozsvár/ igazgatónője nyilatkozata hallatán. Kósa Mária felháborítónak találta azt, ahogyan a tanfelügyelőség – az iskola vezetőségének megkérdezése nélkül – tudomásukra hozta, hogy az esti tagozatos osztályokat más iskolába irányítják. Az unitárius egyház közleménye emlékeztet: az iskola épülete még 1999-ben került vissza az unitárius közösség tulajdonába. Az egyház vezetősége az iskola igazgatónőjével egyeztetve 2005. október 20-án fordult a Kolozs megyei tanfelügyelőséghez, és az esti tagozat más intézménybe való áthelyezését kérte a 2006–2007-es tanévtől kezdődően. Ezt a kérvényt Kósa Mária is ellátta kézjegyével és az iskola pecsétjével. A tanfelügyelőség 2005. december 16-án az igazgatónő jelenlétében egyeztetett az unitárius egyházzal. E megbeszélés eredményeként az egyház, mint az épület tulajdonosa, szerződést kötött a Kolozs megyei tanfelügyelőséggel az esti tagozat áthelyezéséről. Ennek aláírásakor jelen volt Kósa Mária igazgatónő is, aki akkor nem emelt kifogást a határozat ellen. /D. I.: Kolozsvár. Volt egyeztetés az estisek sorsáról. Cáfol az unitárius egyház. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./

Büntetést helyezett kilátásba a Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) két vezetőjével szemben. A figyelmeztetés az oktatók munkaszerződésének felbontását is eredményezheti. Nicolae Bocsan, az egyetem rektora Hantz Pétert és Kovács Lehelt arra figyelmeztette, hogy rendszeres nyilvános állásfoglalásaikkal szándékos módon hamis dolgokat közöltek az egyetem multikulturális jellegével és az intézmény által biztosított magyar nyelvű oktatással kapcsolatban. Felhívja a figyelmüket, hogy az egyetem szabályai szerint kötelesek érvényt szerezni a szenátus, a rektorátus, valamint a kari tanács döntéseinek. A figyelmeztető levél végén Bocsan leszögezte, magatartásukkal megsértették az egyetemi személyzet státusáról szóló törvény, amely kimondja, hogy fegyelmi büntetéssel sújthatók azok, akik ártanak az egyetem érdekeinek és hírnevének. – Ezt jelenti a demokrácia a BBTE értelmezésében – jelentette ki a Szabadságnak Hantz Péter. Szerinte ez a figyelmeztetés is bizonyítja, hogy a BBTE diktatórikus intézmény, amelynek célja a magyar tagozat önállósulásának bármi áron való megakadályozása. A figyelmeztetés ellenére továbbra is megragadnak minden jogi eszközt, hogy „a nyilvánosság elé tárják az egyetem mélyen antidemokratikus gyakorlatát”. Kovács Lehel közölte: a matematika karon a magyar oktatók önfelfüggesztése a kari tanácsban betöltött tisztségükből továbbra is érvényben van. Kovács az egyetem rektorának vádja kapcsán, miszerint szakmai okok miatt nincs joguk ilyen vitákat gerjeszteniük, emlékeztetett: 1998-ban is a BBTE vezetősége hozzá nem értéssel vádolta azokat akik a magyar felsőoktatás kiterjesztésén dolgoztak. Akkor éppen a Petőfi-Schiller Egyetem létrehozásával megbízott testület tagjait támadták hasonló érvekkel. Megdöbbenéssel fogadta a magyarországi egyetemek rektorait tömörítő Magyar Rektori Konferencia (MRK), hogy a BBTE szenátusa elutasította az egyetem 149 magyar oktatójának az önálló karok létrehozására vonatkozó kérését. A testület által február 28-án elfogadott nyilatkozat szerint az MRK „támogatja – az európai uniós normákkal összhangban – a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiáját”, amely mellett elvben kiállt Románia is. Az MRK szilárd meggyőződése, hogy „a kulturális autonómia nem lehetséges a kisebbségek anyanyelvén történő széleskörű felsőoktatás lehetősége nélkül”. „Egy multikulturális intézményen belül is egy nemzeti kisebbség képviselőinek joga van arra, hogy önállóan döntsön az anyanyelvi oktatást illető kérdésekben” – áll a nyilatkozatban. A dokumentum szerint az MRK „ezzel a nyilatkozattal és személyes megkereséssel is kezdeményezi a BBTE vezetésénél, hogy a fenti indokok alapján vegye fontolóra döntésének felülvizsgálatát”. /Borbély Tamás: Megbüntetné az egyetem a BKB tagjait. Kirúgással fenyegették meg Hantzot és Kovácsot. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./

Az uniós csatlakozás küszöbén a kormány megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy több százezer állampolgár él villanyáram nélkül. Jelenleg Romániában 116 település van áram nélkül, további 1740 faluban csak részlegesen végeztek a villamosítással, 180 városban pedig sürgősen bővíteni kell a hálózatot, mert a peremkerületekben nincs villany. Az összesítés rózsaszínű tollal íródott, mert az áram hiánya miatt a világtól elszigetelt települések száma 306, ezek döntő hányada a Duna-deltában és nehezen megközelíthető hegyvidéken található. Brüsszel arra kötelezi Romániát, hogy 2007-ig a gyakorlatban fejezze be az ország villamosítását, mert a teljes vagy részleges hiány legalább 300 ezer lakost érint. Az Electrica húzza-halogatja az utolsó falvak villamosítását, mert az sokba kerül, a lakossági fogyasztás ott minimális. Teljesen áram nélküli település Arad megyében, a hivatalos információ alapján, nincs. Simona Cuzman ügyvezető igazgatóhelyettes azonban elmondta, a megyében a 2002-es népszámláláskor összeírt 185 924 lakás közül 3757 otthonban nincs villany. Ebben azok a házak is szerepelnek, amelyeket a szolgáltató kapcsolt le, mert nem egyenlítették ki a számlát. Az illetékesek szerint jelenleg mindegyik Temes megyei településen van villamos energia. Azonban sok helyen elavultak a vezetékek, régiek az oszlopok, elég egy kisebb vihar ahhoz, hogy ideig-óráig áram nélkül maradjanak települések. Hunyad megye területének 90 százalékára jut el az elektromos áram. Jelenleg még 10 olyan települést tartanak számon a megyében, ahol 155 lakásban a petróleumlámpa az egyetlen fényforrás. A legnagyobb gond az, hogy a törvény szerint a települések villamosítását a helyi önkormányzatoknak kell fedezniük. Erre a legtöbb esetben azonban nincs lehetőség. Emellett 196 olyan esetet is számon tartanak, ahol a településre ugyan bevezették az áramot, de bizonyos részek anélkül maradtak. Ez már városon is előfordul: Hátszegen, Pusztakalánban, Algyógyon, Urikányban, sőt az utóbbi időben felkapott üdülőn, Alvácán is. Tariceanu miniszterelnök múlt héten meghirdetett villamosítási akciója az ötvenes évek politikai szlogenjeire emlékeztet, ő sem gondolhatta komolyan, hogy tíz hónap alatt bepótolják, amiről eddig elfeledkeztek. /Gáspár-Barra Réka Irházi János Pataky Lehel Zsolt: Villany nélküli települések. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 3./

Március 2-án búcsúztatták hívei, hozzátartozói és a tordai magyarság jelentős része a helyi unitárius templomban Kiss László unitárius lelkészt, aki február 28-án hunyt el, nem sokkal azután, hogy a helyi önkormányzati ülésen minősíthetetlen módon támadták őt a tordai városi tanács nagy-romániás képviselői. Alin Tise Kolozs megyei prefektus vizsgálja a tordai ügyet. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke beadványban fordult a prefektushoz, amelyben azt kérte Tisétől, vizsgálja meg a történteket, és járjon el a törvényes előírások szerint. A Kiss Lászlót ért személyeskedő támadás a tordai polgármesteri hivatal folyosóján történt, amiről nem készült felvétel. A teremből távozó Kiss László több magyar egyházi képviselő jelenlétében a folyóson volt még, amikor Doru Anca nagy-romániás tanácsos utána rohant, és gyereknek nevezte, majd az épületből való kitiltással fenyegette meg. A szamosújvári RMDSZ vezetősége nyilatkozatban fejezte ki megdöbbenését a tordai tanácsülésen történtekkel kapcsolatban. /B. T.: Elbúcsúztatták Kiss László unitárius lelkészt. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./ A harmincötödik életévét még be nem töltött Kiss László unitárius lelkipásztor pályáját a gyűlölködés törte meg, ami azért zúdult rá, mert ki mert állni a város magyarságának jussa, a tordai magyar iskola mellett. Hány fiatal életnek kell még kialudnia ahhoz, hogy megkapjuk azt, ami nekünk jár? Miért kell Erdély földjén olykor legjobbjaink halálával megszolgálni a Templomot és az Iskolát? A tordai gyülekezet megfogadta: az iskola ügyét nem hagyja annyiban, a harcot, amely Kiss László életét követelte, folytatni fogja. Kiss Lászlót szülőfalujában, Dicsőszentmártonban helyezték örök nyugalomra. /Ercsey-Ravasz Ferenc: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?!? = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./

Több Hargita megyei román egyesület és alapítvány képviselői tiltakoznak az SZNT szándéka ellen, hogy március 15-én székely nagygyűlést szervezzen Székelyudvarhelyen. A sajtónak eljuttatott levelében az öt Hargita megyei román egyesület és alapítvány kifejti, tagjaik „megdöbbenéssel követik, hogy a szélsőséges kihívás ilyen méreteket ölt, miközben a jelenlegi hatalom felőrlődik az apró súrlódásokban, amelyek nem lényegesek a nemzeti érdek szempontjából”. A levél aláírói szerint a nagygyűlésnek negatív vetületei lehetnek a térségben számbeli kisebbségben élő románokra nézve. A román civil szervezetek aggodalmukat fejezik ki az SZNT külföldi akciói kapcsán is, amelyek célja az, hogy Románia EU-csatlakozásának feltételéül szabják a Székelyföld autonómiájának garantálását. /Hargita megyei román egyesületek tiltakoznak a székely nagygyűlés megszervezése ellen. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./

Egyszerre kell küzdeni a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) létrehozható magyar karokért és az erdélyi magyar önálló állami egyetemért – jelentette ki március 25-én Kolozsváron Markó Béla, az (RMDSZ) elnöke. A politikus az RMDSZ többi vezetőjével és erdélyi magyar oktatókkal együtt a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), a BBTE tudományos háttérintézményeit tömörítő Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet és az Országos Magyar Diákszövetség által szervezett, az erdélyi magyar felsősoktatásról szóló fórumon vett részt. A rendezvény végén Markó Béla kijelentette: ez a fórum is bizonyította, hogy lehetséges a különböző álláspontok szembesítése. Rámutatott: az RMDSZ legfőbb feladata úgy elfogadtatni a román parlamenttel a most készülő felsőoktatási törvénytervezetet, hogy az nyújtson lehetőséget egyetemeken belül önálló tanszékek és karok, de önálló oktatási intézmények létrehozására is. Megállapította: mivel az oktatók részéről kevés szó esett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, azt a következtetést vonta le, hogy a magyar állami támogatással működtetett felsőoktatási intézménnyel kapcsolatban az oktatóknak kétségeik vannak. Hangsúlyozta: a későbbiekben erről is beszélni kell. Markó szerint az önálló magyar egyetemet nem a BBTE szétválasztásával kell megalapítani. A BBTE-n jelenleg a magyar tagozat nem rendelkezik elég széles döntési jogkörrel, ezért van szükség a magyar karokra. Elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a BBTE az egyetemi autonómiára hivatkozva utasítja el a magyar karok létrehozását. Markó kifejtette: egy újonnan létrehozandó önálló magyar egyetemnek van létjogosultsága, de csak akkor, ha azon a külföldi egyetemek színvonalához hasonló minőségi oktatást biztosítanak. Bodó Barna, a BKB elnöke szerint az új egyetem nem küszködne diákhiánnyal, hiszen a román oktatási minisztérium adatai szerint jelenleg 10 ezer lakosra a románok esetében 300 diák jut, míg a magyarok esetében ez az érték csak 207, ami azt jelenti, hogy a magyar nyelvű oktatás 33 százalékos alulreprezentáltsági deficittel küzd. B. T.: Egyszerre kell küzdeni a magyar karokért és az önálló egyetemért. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./ Nem ért egyet Traian Basescu a BBTE szétszakításával. Kolozsvári látogatásán az államfő kifejtette: a követendő politika az egységé, az összefogásé és nem a széthúzásé – érvelt az elnök. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 27./ A Kolozsvárott megtartott Fórum a magyar egyetemért című rendezvényen Markó Béla elmondta, örvendetes az a tény, hogy sor került egyáltalán egy ilyen fórumra. Markó közölte: feljegyezte magának azokat a feladatokat, amelyeket az RMDSZ kormányszinten tud megoldani. Példaként a tanügyi törvény módosítását emelte ki. Szerinte ha egy kisebbség kérést formál önálló tanintézmény létrehozására, akkor ez a kérés kötelező érvényű kellene legyen. Az önálló magyar, állami egyetemről szólva Markó fontosnak tartja a létrehozását, főként azért, mert a műszaki és mezőgazdasági oktatás terén eléggé rossz a helyzet. Az RMDSZ-elnök azt is kiemelte, hogy szükség van további önálló karokra a BBTE-n belül. A két projekt párhuzamos, nem zárja ki egymást. Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke elmondta, a Babes-Bolyai Tudományegyetem két intézményből állt össze, létezik egy közös szellemi vagyon, végül leszögezte, a BKB azt az álláspontot fogja támogatni, amit a többség. Egyébként a BKB sikeresnek találta a fórum munkálatait, hangsúlyozva, olyan magyar nyelvű felsőoktatást akarnak, ami megfelel a közösség érdekeinek. A Babes-Bolyai Tudományegyetem két magyar rektor-helyettese, Salat Levente és Nagy László részt vett a fórumon, viszont a sajtónak nem kívánt nyilatkozni. /D. H.: Fórum a kolozsvári egyetemről. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 27./  A Bolyai – illetve az önálló állami magyar egyetem – ügye egyre inkább azon a csapáson halad, amely a jelenlegi Babes–Bolyai struktúrában három magyar kart tartana meg, ezeket azonos státusúvá tenné a román karokkal, ekképpen megőrizné az egyetem románok és némely magyarok által európai csodának kikiáltott multikulturális jellegét, és egy új állami finanszírozású magyar egyetem létrehozását követelné. A Fórum a magyar egyetemért című tanácskozáson Markó Béla személyében az oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes vett részt. Markó Béla szerint az önálló állami magyar egyetemet nem a Babes–Bolyai szétválasztásával kell elképzelni. A BKB korábban az önálló magyar egyetem létrehozását a Babes–Bolyai szétválasztásával képzelte el, Hanzt Péter elnök múlt évi nyilatkozata szerint az állami magyar egyetemi konzorcium egyik tagja a Bolyai Egyetem kell hogy legyen, amely megkapná a BBTE infrastruktúrájának 25 százalékát, a főépület felét és a székelyföldi campusokat. A most kialakított kompromisszumos elképzelést kényszer szülte. Országos és a magyarság egészének körében megdöbbenést kiváltó a kolozsvári magyar egyetemi oktatók ,,multikulturális csapatának” álláspontja volt, akik lándzsát törtek a magyar karokat kiszolgáltatott szerepben tartó egyetem egyben tartása mellett. (Köztük olyan vitatkozó is van, aki nem is tanít magyarul.)    Előfordul, hogy magyar egyetemi vezetők el sem mennek fontos rendezvényekre, amelyek az egyetem sorsával kapcsolatosak, például, Salat Levente rektor-helyettes egy másik, a Pro Europa Liga szervezte kolozsvári értelmiségi és kerekasztal-beszélgetésre el sem ment. Kérdéses a Bolyai Egyetem vagyonának a sorsa. Lemondunk róla örökre? – kérdezte Sylvester Lajos. /Sylvester Lajos: Előre- vagy félrelépés egyetemügyben? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 27./

Több román lap a csodálat hangján méltatta az eseményt: Fogarason megnyílt a kommunista rendszer romániai ellenállásának múzeuma. Anyagát zömében a túlélők vallomásai alkotják. A főszereplő Ion Gavrila-Ogoranu, aki a Fegyveres Ellenállás Alapítványának elnöki tisztségét is betölti. Legutóbb, március 27-én a Cotidianul mutatta be harcos múltját abból az alkalomból, hogy négy kötetben közzétette visszaemlékezéseit. Ogoranu 1923-ban született a Fogarasi-hegyekben. 1944-ben önkéntesnek jelentkezett, hogy „harcolhasson a horthysta csapatok ellen”. 1947-ben több társával a hegyekbe menekült, ahol „harcba kezdett a kommunista rendszer ellen”. Huszonegy évig majdani felesége, Ana Sabadus bújtatta, a Szekuritáté ezért nem tudta elfogni. Bővebb információval szolgált az Adevarul évekkel ezelőtt (1997. december 13.). A riporter megkérdezte Ogoranutól: igaz-e, hogy a fegyveres ellenállók döntő többsége az egykori Vasgárda soraiból került ki? A válasz: „Igaz. Harcunk egyezett az ő eszményeikkel. A Fratii de Cruce (a fasiszta mozgalom fegyveres szárnya) sok olyan partizánt küldött a hegyekbe, akik a barátság és önfeláldozás kultuszában nőttek fel.” Jurnalul National, 2004. május 10.: Dr. Gheorghe Cornea, volt partizán: „A kommunistaellenes fegyveres mozgalom az összes volt kommunista országok közül Romániában volt a legkiterjedtebb és itt tartott leghosszabb ideig.” National, 1998. szeptember 9.: Paul Goma, a Ceausescu-rendszer ellenállója, jelenleg Párizsban élő író a román nacionalizmus élharcosairól: „Nyugtalanító mindaz az ostobaság, amit szemrebbenés nélkül hangoztatnak: mi, románok voltunk a legvehemensebben kommunistaellenesek; mi, románok voltunk leghosszabb ideig ellenállók stb. Börtönéveim alatt kapcsolatba kerültem néhány ilyen harcossal, és mindannak alapján, amit elmondtak, tanúsítani tudom: a románok antikommunista harca is passzív mozgalom volt; a mi partizánjaink megelégedtek annyival, hogy bujkáljanak, hátha sikerül majd Nyugatra menekülniük. Mindazt, amit ezzel kapcsolatban írtam, igazolta Ion Gavrila-Ogoranu is.” Revital, 2004/14.: Dumitru Steanta, a Volt Politikai Foglyok Egyesületének tagja idézi fel emlékeit. Egyetemi hallgatóként 1944 őszén Brassóban bekapcsolódott a Parasztpárt szervezte „anti-horthysta mozgalomba.” Zászlóalja Iuliu Maniu nevét viselte, céljául azt tűzte, hogy a front elvonulása után Észak-Erdélyben „visszaállítsa a rendet”. „A háromszéki Szárazajtán elfogtunk 13 magyart, akikről helybeliek jelentették, hogy román katonákat bántalmaztak. A háború törvényei szerint halálra ítéltük őket. A fővádlottat lefejeztük, a többit főbe lőttük. Csíkszentdomokoson hasonlóképpen jártunk el a magyarokkal, akik meg akarták tartani Erdélyt. Vezérünk egy vérbeli hős, Gavrila Olteanu volt. Mikor Maniu utasítást adott zászlóaljaink felszámolására, a hegyekbe vonultunk, hogy utolsó csepp vérünkig folytassuk a harcot. Nem akartuk hagyni a magyarokat, hogy csúfot űzzenek Erdélyből, de az oroszokat sem, hogy leigázzanak bennünket.” /Barabás István: Milyen ügy hősei? = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./

Margittai Gábor, a Magyar Nemzet munkatársa az elcsatolt területek magyarságáról 2001 és 2004 között megjelentetett riportjait gyűjtötte csokorba Külső magyarok. Utazás a végeken /Magyar Nemzet könyvek/ címen. A kötet mintegy harmadrésze a Székelyföld és Gyimes gondjait, megoldatlanságait tárja elénk. Soraiból kitűnik, hogy a sok évtizedre visszatekintő kultúrharc 1989 után is tovább folyik. Az 1952-ben Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön tapasztalt elrománosító törekvés és Gyimesfelsőlok önvédelmet szolgáló Szent Erzsébet Gimnáziuma a két jelképes pólus, amely közt egymásnak feszülő erők küzdenek. Diószegi László, Tánczos Vilmos, Kiss Loránd, Bilibók Jenő, Pozsony Ferenc szolgálata, munkássága jelzi, hogy a csángóság ügyének ma is akadnak igaz apostolai. Dél-Erdélyben, ahol a románság térhódítása szinte beteljesedett, a szórványlét tragikus végkifejlete megállíthatatlan. A régió vészesen fogyatkozó magyarsága életében támaszthat-e új reményt Böjthe Csaba apostoli munkája, a református szórványlelkészségek szolgálata? Máramarossziget hajdan volt jogakadémiája, református tanítóképzője, nagyhírű piarista gimnáziuma már a múlté. Az asszimiláció folyamata vészes gyorsasággal folyik. Kárpátalja „Ukrajna legelhanyagoltabb tartománya”. Ferencz Imre, az Aknaszlatinán missziós szolgálatot vállalt csíki székely katolikus pap templomokat épített, segélyszervezeteket alakított, anyanyelvi óvodát hozott létre. Kiutálták őt Kárpátaljáról. Késmárk, Lőcse, Liptószentmiklós, Podolin utcáin magyar szó csak elvétve hallatszik. A „bűnös nemzet” kollektív bélyege, a benesi kitelepítés miatti rettegés fájó sebek. A szerb tisztogatási akciók magyar áldozatainak számát negyvenezerre becsülik. A csurogi temető összetört márványtáblája példázza, hogy a legyilkoltakra emlékezni ma sem szabad. A szerző szól a belső erőkről, a helyi kezdeményezőkről, a küzdelmet felvállalókról. A szombathelyi civilek szolidáris akcióival Dél-Erdélyben, a szerbiai Bácskában és Bánátban elgazosodott tömegsírokat ásnak elő a feledésből, elhagyott temetők már félig földbe süllyedt fejfáit állítják helyre, hozzájárulásukkal a kárpátaljai Técsőn szobrot emeltek Hollóssy Simonnak, Bácskában és Kárpátalján könyvkiadáshoz nyújtottak segítséget. /Máriás József: Utazás a végeken. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 21./

A koalíciós partnerek megdöbbenésére a demokraták lemondtak a Nép Ügyvédje tisztségről a Szociáldemokrata Párt /SZDP/ javára. Az egyezséget a két párt képviselőházi frakcióvezetője, Cristian Radulescu és Viorel Hrebenciuc írta alá. A képviselőház Állandó Bürójának RMDSZ-es képviselője, Kelemen Hunor úgy nyilatkozott: sem a szövetség, sem a többi koalíciós párt nem fogadják el a DP és az SZDP által aláírt egyezményt. Május 5-én a két ellenzéki párt, az SZDP és az Nagy-Románia Párt NRP együttműködési szerződést írt alá. /Geoana kiegyezett a DP-vel, és megnyerte az NRP támogatását is. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./

A Bolyai Kezdeményező Bizottság sajtóközleményt adott ki Dobolyi Alexandra nyilatkozatáról. Dobolyi Alexandra, az MSZP európai parlamenti képviselője kolozsvári látogatása után úgy nyilatkozott, hogy megnyugtató a Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatának helyzete, és a magyar nyelvű feliratok hiánya jelenti az egyedüli gondot. A Bolyai Kezdeményező Bizottság megdöbbenéssel értesült erről a bejelentésről. Dobolyi Alexandrát vendéglátói, a román egyetemi vezetőkkel kollaboráló magyar rektor-helyettesek félrevezették. Ellenkező esetben tudomást szerezhetett volna arról, hogy a magyar nyelvű képzés minőségének növelése érdekében az oktatók döntő többsége által szorgalmazott magyar karok és tanszékek létrehozását az egyetem döntéshozó fórumai rendre elutasítják, hogy a magyar tagozatnak nincs semmilyen autonómiája, valamint az RMDSZ által kiharcolt, a magyar oktatásnak szánt román állami különjuttatások is elvesznek az egyetem költségvetésében a magyar tagozat pénzügyi autonómiájának hiányában. Dobolyi figyelmét az is elkerülte, hogy az egyetemi ügyintézésben nem használható a magyar nyelv: egy kérvényt sem lehet magyarul beadni, az okleveleket is csak román nyelven állítják ki. Dobolyi nyilatkozatában az áll, hogy „ha már Kolozsváron több egyetem is van, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem is foglalkozhatna a mérnöki vagy agrártudományi képzéssel”. Dobolyi mintha elfeledné, hogy a Sapientia Egyetemet a magyar állam pénzén tartják fenn, és az anyagiak, főleg a román állami támogatás hiánya a legfőbb akadálya a további szakok beindításának. A jelenleg magyarul nem létező és szükséges egyetemi szak beindítását nem a magyar költségvetésnek kellene finanszíroznia. Dobolyi Alexandra figyelmen kívül hagyja mindazokat a követeléseket, amelyeket egy, az RMDSZ által is aláírt, széles társadalmi támogatásnak örvendő nyilatkozatban fogalmazott meg az erdélyi magyar közösség. Dobolyi kizárólag azoktól a magyar rektor-helyettesektől informálódott, akik egyedüliként nem írták alá az egyetemi nyilatkozatot. Dobolyi Alexandra álláspontja az egyetem kérdésében meglepő, mert pártja, a Magyar Szocialista Párt két hónapja egy nyilatkozatot adott ki, amelyben kiállt az önálló romániai magyar felsőoktatás, a Bolyai Egyetem újraindítása mellett. Dobolyi nyilatkozatát a magyar követeléseket elutasító román vezetés fel fogja használni álláspontjának igazolására. /A Bolyai Kezdeményező Bizottság nevében, Bodó Barna elnök, Hantz Péter alelnök, szóvivő, Kovács Lehel alelnök Péntek Imre titkár: Felelőtlen nyilatkozatok hátráltatják a kisebbségi jogok érvényesítését. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./ Megdöbbenve vettem tudomásul a kolozsvári látogatásom kapcsán megjelent nyilatkozatokat, miszerint meglepetésszerű volt a látogatás és felelőtlen az utána elhangzott nyilatkozatom – jelentette ki az ÚMSZ-nek Dobolyi Alexandra MSZP-s európai parlamenti képviselő a Bolyai Kezdeményező Bizottság sajtónyilatkozatára reagálva. Kolozsvárra a Babes-Bolyai Egyetem vezetésének meghívására érkezett. Visszautasította, hogy felelőtlenséggel vádolják. /Guther. M. Ilona: Dobolyi kegyeiért versengenek. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 11./

Több ezer résztvevős Menyházai Napokat rendeztek Arad megye legfestőibb fürdőhelyén. Menyháza már a 19. század utolsó évtizedében gyógyfürdő rangot kapott, s hanyatlása csak az 1980-as években kezdődött. A vidék jeles személyisége az Arad megyei Seprősön született Czárán Kristóf Gyula (1847. augusztus 23.-1906. január 5.), akit a természetjárás erdélyi apostolaként emlegetnek. Czárán jó pár évig lakott Menyházán, saját költségén számos turistautat jelölt meg a vidéken, a helyi temetőben van a síremléke. A Czárán-emlékműre a múlt század elején elhelyezett márványtáblát az 1920-as években eltávolították. Az aradi turistaegylet és Stefanov Titus Czárán-kutató az utóbbi évtizedben ezt a helyi polgármesteri hivatal eddig megakadályozta. Most megtörtént a táblaavatást, a koszorúzást tudományos szimpózium és a menyházai iskolában bemutatott, egyelőre ideiglenes Czárán-emlékkiállítás előzte meg. – Beke György ottjártakor (1985) megdöbbenéssel szemlélte a temetőben a Czárán-kápolna eltűntetését egyetlen éjszaka alatt. Az akkor készült felvételeket titokban csempészte ki az országból. /Puskel Péter: Czárán Gyula-centenárium. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 16./

A Szabadság három májusi száma (12., 15., 16.) két, nemrég Bukarestben megjelent könyvet ismertetett dr. Petru Grozáról, amelyeknek célja az őt körülvevő „mítoszok” lebontása és rehabilitálása. Az ismertetésnek csak kb. ötöde foglalkozik Groza „hőskorával”, az ország sztalinista-posztsztalinista szakaszával, amikor (1945–52 közt) Groza felelős miniszterelnök volt, majd (1952–58 közt) az ország protokolláris államelnöke. Groza pártja, az 1933-ban alapított Ekésfront, még az utolsó polgári, 1938-as választásokon sem mert indulni, bár a Komintern-parancsra szerveződött „erősen baloldali” MADOSZ-szal (a Magyar Népi Szövetség elődjével) társult. A háború után Sztálin a szovjet hadsereg által „felszabadított” államokat bolsevizálni akarta, noha (az illegalitásból) ezen országokban csak jelentéktelen számú bolsevista élt. Ezért bizonyos fokozatosságot tartott szükségesnek. Előbb mindenütt egy ideiglenes kormányt hozott létre élén egy „baloldali” politikussal, ügyelve, hogy ezekben a kulcspozícióban lévő miniszterek kommunisták legyenek. E kormányok alatt erőltetett tagfelvétellel megerősítette a kommunista pártot, majd 1946-ban vagy 1947-ben jól megszervezett-meghamisított választásokat rendezett. Az ekkor alakult kormányokat már bolsevisták vezették: ők voltak többségben. Csehszlovákiában az 1945-ben alakult ideiglenes kormány elnöke még a jól ismert Benes Eduard volt (1935–38 közt már volt köztársasági elnök). Az első választások 1946-ban voltak, a kormányelnök a pártfőtitkár Gottwald lett, a többi már gyermekjáték. Lengyelországban az ideiglenes kormány elnöke a londoni emigráns kormány elnöke kellett hogy legyen, Mikolajczik-nek hívták. Az 1947-es „választás” után – a recept szerint – már kommunista többség „alakult ki”. Bulgáriában az ideiglenes kormány elnöke egy bizonyos Georgiev volt, de csak a választásig (1946) mikor is a miniszterelnök a híres-hírhedt Dimitrov lett, kommunista többséggel. Magyarországon 1945-ben megpróbált Sztálin – kommunista szempontból előkészítetlenül – választást rendezni. A Független Kisgazdapárt 55 %-ot kapott, a kormány elnöke 3 hónapig Toldy Zoltán volt, majd Nagy Ferenc, aki az 1947. augusztus 31-i „választás” után – mikor is kommunisták győztek – kiszökött Svájcba. 1949 májusában a biztonság kedvéért még egy választásra volt szükség, hogy a sztálini recept gördülékenyen működjön. Romániában 1944. augusztus 23. és 1945. március 6. közt még két „polgári” kormány volt hatalmon (Stanescu versus Radescu), ezután jött Groza Petre, ő olyan jól bevált, hogy az 1946-os, durván meghamisított választások után is miniszterelnök maradhatott, 1952-ig. Groza vállalta a báb szerepét, sőt – amikor már 1952-ben megunta őt a párt – vállalta a másik báb, a köztársasági elnök szerepét. Így minden, ami 1952-ig történt – nemzetközi jogi szempontból – Groza lelkiismeretét terheli. Néhány kommunista emlékirat-író beszámolt ezen időkről is. Gáll Ernő kivételével nem dicsérik, sőt Balogh Edgár keményen bírálta Grozát. Sokan ma is elfeledkeznek Groza hangzatos kijelentéseiről a Duna föderációról, a vámunióról, a határok légiesítéséről, de ezek csak a békeszerződés megkötéséig hangzottak el. /Nagy L. György: Vannak-e a kompromisszumnak erkölcsi határai? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./ A Szabadság május 12–15–16. számaiban Groza Péterről megjelenő cikkeket olvasva írt a lapba Kiss Erzsébet 78 éves nyugdíjas tanítónő, felidézve találkozását Groza Péterrel. Táncversenyen voltak a magyarfenesi lányokkal Kolozsváron. Groza Péter miniszterelnök meglátta a színes leánycsoportot (kalotaszegi népviseletben), és elhatározta fényképet készít a lányokkal. Elbeszélgetett a lányokkal, közvetlen volt. /Kiss Erzsébet: Találkozásom Groza Péterrel. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 2./

Nem a kormányátalakítás, hanem a Brüsszel által is sürgetett törvények elfogadása a prioritása Romániának – fejtette ki Markó Béla RMDSZ-elnök. Az Erkölcsi Feddhetetlenségi Ügynökség megalakítására, a politikai pártok finanszírozására, illetve a nemzeti kisebbségek jogállására vonatkozó jogszabályt Markó szerint legkésőbb júliusban, a parlament rendkívüli ülésszakának munkálatain el kell fogadni. Júliusban rendkívüli ülésszak összehívását fogja javasolni, hogy elfogadhassák a csatlakozásig szükséges jogszabályokat, jelentette be bukaresti sajtóértekezletén Markó Béla. Abban bízik, hogy a kisebbségi törvényt szeptemberig megszavazza a parlament. A kisebbségi törvény kormány által jóváhagyott formában történő elfogadása ellen továbbra is leginkább a Demokrata Párt (PD) tiltakozik. Emil Boc PD-elnök azt nyilatkozta: „Ha nem kérnek olyan túlzásokat, mint a Kulturális Autonómia Tanács, vagy ezen tanács által gyakorolt vétójog, a tervezet mehet tovább”. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Közgyűlése nyilatkozatában, „megdöbbenésének ad hangot” amiatt, hogy a 2006. május 16-i jelentés készítői „teljességgel megfeledkeztek” a romániai magyarságról. A Tőkés László püspök-elnök által aláírt dokumentum szerint megütközéssel fogadták Olli Rehn bővítési biztos magyarázatát, amely szerint: „a magyar kisebbség feltételei javultak, amióta az RMDSZ tagja a kormánynak”. Markó Béla RMDSZ-elnök a nyilatkozatot nem kívánta részleteiben kommentálni. „Nem kell ezzel foglalkozni – mondta Markó. – Az elmúlt években a hazai magyarság helyzete természetesen javult, és Olli Rehn bővítési biztos sem azt mondta, hogy minden tökéletes”. /Gujdár Gabriella: Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását javasolja Markó Béla RMDSZ-elnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése Románia küszöbön álló európai csatlakozásával kapcsolatban a megoldatlan problémák közé sorolta az egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatásának elmaradását vagy késleltetését, a magyar nyelvű felsőoktatás korlátozását, az állami magyar egyetem helyreállításának, illetve létrehozásának tilalmát, az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseinek a megtorpedózását, a csángó-magyarok nemzeti-kulturális jogainak a semmibevételét és mesterséges asszimilációjuk folytatását, a kisebbségi egyházakat sújtó diszkriminációt, továbbá a nemzetközi szervezetek által is bírált választási törvények kisebbségi közösségeket diszkrimináló előírásait. A közgyűlés megdöbbenésének ad hangot annak láttán, hogy az országjelentés megfeledkezett a romániai magyarságról. A közgyűlés megütközéssel fogadta Olli Rehn bővítési biztos azon magyarázatát, mely szerint „a magyar kisebbség feltételei javultak, amióta az RMDSZ tagja a kormánynak”      A közgyűlés felveti az RMDSZ felelősségét abban, hogy az erdélyi magyarság számára rendkívül kedvezőtlen országjelentés született.     /Az egyházkerület számonkérést sürget Románia európai uniós csatlakozásáról. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 13./

Robert Fico szlovák miniszterelnök a jelek szerint semmit sem kíván tenni az ellen, hogy koalíciós partnere, Ján Slota folytatja magyarellenes kirohanásait – jelentette az MTI. – Aki ürügyet keres, az talál – mondta Robert Fico kormányfő szóvivője azzal kapcsolatosan, hogy Slota egy cseh lapnak nyilatkozva ismét a magyarokat szidalmazta, mondván, hogy nem a magyarok, hanem a Magyar Koalíció Pártja (MKP) azon képviselői ellen beszél, akik kisebbségként elnyomják a szlovák többségi nemzetet, akik Szlovákiát nem a saját hazájuknak, hanem a történelmi Magyarország részének tekintik. /Erősödő magyarellenes hangok Szlovákiában. Megdöbbenést keltő Slota-nyilatkozat. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 26./

A lap részletet közölt Vígh Károly történész A lakosságcsere kikényszerítése és a reszlovakizáció című munkájából. Az 1945-ös kassai kormányprogram és az azt követő elnöki dekrétumok kihirdetése a magyar kisebbséget minden tekintetben jogfosztottá nyilvánította. Benes elnök a második világháború európai eseményeinek befejezésekor Pozsonyban 1945. május 9-én mondott beszédében kijelentette: ,,...a csehek és szlovákok visszavonhatatlanul elhatározták, és már el is határozták, hogy a németekkel és magyarokkal az eddigi körülmények között egy államban élni nem tudnak és nem is fognak. Ezen háború után már nem lesz az első világháború utáni értelemben vett kisebbségi jog. A bűnösök megbüntetése után a németek és magyarok legnagyobb részének ezt az országot el kell hagynia. (Taps a tömegből.) Ez a mi végleges álláspontunk, s ezt az álláspontunkat megvédjük, és a legapróbb részletekig végre is hajtjuk. Ezt a kérdést megtárgyaltam a Szovjetunióval, az amerikaiakkal és az angolokkal. A mi népünk már nem élhet a németekkel és magyarokkal közös hazában. Kérlek benneteket, hogy a kitelepítésre vonatkozó előkészületeket, amelyeket mi már Csehországban megtettünk, ti itt, Szlovákiában is tegyétek meg.” Benes kimondta: 400 000 magyart ki kell telepíteni, s a megmaradó 150-200 000-et pedig majd szétszórják Szlovákia területén. Magyar részről 1945 novemberében felkérték a szövetséges nagyhatalmakat, hogy a szlovákiai magyarok ügyét vonják ellenőrzésük alá. A kérést mind a Szovjetunió, mind az angolszász nagyhatalmak elutasították, a csehszlovák vezetésnek mégsem sikerült elképzeléseit teljes mértékben végrehajtania. A nagyhatalmak a Magyarországgal kapcsolatos csehszlovák követeléseket a potsdami tárgyalások során nem voltak hajlandók napirendre tűzni. Egészen a párizsi béketárgyalások megkezdéséig halogatták a nagyhatalmak a csehszlovák követelések megtárgyalását. Azonban a nagyhatalmak nem akadályozták meg a magyar lakosság csehországi deportálását. Ez a körülmény kényszerítette a magyar kormányt arra, hogy elfogadja a csehszlovák kormány ajánlatát a lakosságcseréről szóló tárgyalásokra. Budapest eredetileg ahhoz a feltételhez szerette volna kötni az egyezmény létrehozását, hogy a visszamaradó magyarok kisebbségi jogokat kapjanak. Csehszlovák részről azonban ezt nem fogadták el. Végül is Gyöngyösi János külügyminiszter 1946. február 27-én minden feltétel nélkül volt kénytelen a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményt aláírni. A legnagyobb megdöbbenést a VIII. cikkely okozta, amely szerint a magyar kormány kötelezettséget vállal arra, hogy azokat a személyeket, akik az 1945/33. számú, a népbíráskodást elrendelő szlovák nemzeti tanácsi rendelet értelmében meghatározott bűncselekményeket követtek el, paritáson felül átveszi. Csehszlovák részről tízezerszám vontak fe­lelősségre a háború alatti magatartásért a magyar nemzetiségű állampolgárokat. Így történhetett, hogy a szlovák kor­mányszervek utasítására a kerületi és járási népügyészségek mintegy 19 564 ún. ,,nagy háborús bűnös” magyart írtak össze, akik a családtagjaikkal együtt mintegy 73 187 főt tettek ki. Ilyen előzmények után kezdődött meg 1947. április 12-én a magyar-cseh­szlovák lakosságcsere. /A lakosságcsere kikényszerítése és a reszlovakizáció (Vígh Károly). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2006. aug. 3./

A katolikus hittudományi főiskola beolvadása ellen indítottak akciót a hívek. Aláírásgyűjtésbe fogott a Bolyai Kezdeményező Bizottság, hogy a gyulafehérvári katolikus papnevelde ne tagozódjék be a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetembe. A nyílt levelet az Erdély.ma internetes hírportál tette közzé, augusztus 9-én estig közel kétszázan csatlakoztak a felhíváshoz. Az érsekség és a papnevelde tárgyalásokat folytat a kolozsvári egyetemmel arról, hogy a teológia – az egyházi felügyelet tiszteletben tartása mellett – az állami tanintézet részévé váljék. „Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elsősorban anyagi okok miatt beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe” – áll a közzétett dokumentumban. Az aláírók idézik Márton Áronnak, Erdély nagy püspökének a levelét, amelyet 1948-ban írt a Magyar Népi Szövetségnek, miután szóba került a felekezeti oktatásnak az állami rendszerbe történő beolvasztása. Levelében Márton Áron az önálló egyházi iskolarendszer mellett tette le a garast. A nyílt levél szerint az erdélyi római katolikus hívek soha nem fognak belenyugodni abba, hogy „a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné”. Az aláírók úgy látják, a lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével. „Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibevételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani” – áll a nyílt levélben, majd az aláírók arra kérik az egyház vezetését, bírálja fölül döntését. A Krónikának Potyó Ferenc, a főegyházmegye általános érseki helynöke elmondta: az egyházi vezetés mindenkor készséggel meghallgatja és megfontolja a hívek kérését, de a nyomásgyakorlás semmilyen eszközét nem tartják helyénvalónak. Potyó furcsának találta a protestáns egyházak részéről érkezett tiltakozásokat. „Engedtessék meg nekünk, hogy a saját intézményeink működtetésének módjáról mi magunk döntsünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, egyelőre csak tárgyalások folynak az egyetemmel. Elmondta, a tárgyalások megkezdését széles körű konszenzus előzte meg, a négy erdélyi egyházmegye püspöke jóváhagyását adta az elképzelésre, és a teológia tanári kara is beleegyezett. Ami a Márton Áronnal való példálózást illeti, Potyó Ferenc leszögezte: egészen más az egyház helyzete ma, mint 60 évvel ezelőtt. /Lukács János: Aláírásgyűjtés az önállóságért. = Krónika (Kolozsvár), aug. 10./ Az Erdély.ma közölte: Nyílt levél a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola önállóságának megőrzéséért Mi, romániai magyar katolikusok megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a papjainkat képző Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet, elsősorban anyagi okok miatt, beolvadni készül a Babes-Bolyai Tudományegyetembe. Ez a lépés a romániai katolikus magyar felsőoktatás önállóságának feladását jelentené. A történelem többször is megmutatta, hogy a mindenkori román hatalom célja, a romániai magyarságnak tett hangzatos ígéretei ellenére, a magyar nyelvű intézményrendszer felszámolása. Az erdélyi magyarság mindkét világégés után megtapasztalhatta oktatási és művelődési intézményrendszerének a csaknem teljes ellehetetlenítését. Márton Áron, Erdély nagy püspöke, 1948. március 24-én így válaszolt a Magyar Népi Szövetség érveire, amelyek a felekezeti oktatás állami oktatásba történő beolvasztása mellett szóltak: „Erdélyben – talán inkább, mint a világ bármely pontján – a közoktatást úgy alsó, mint felsőfokon századokon át kizárólag a vallási közületek látták el; (…) Valahányszor népünknek újra kellett kezdenie az életet – és hányszor ismétlődött ez a történelem során! – az új alapvetéshez a templomban gyűjtött erőt, az újraépítést pedig mindig az iskolában kezdte meg és az iskola által hajtotta végre. Iskoláit ezért építette és tartotta fenn súlyos áldozatok árán, ezért építette újra minden dúlás után, ezért követelte ki a mindenkori törvényhozó hatalmaktól azok jogainak tiszteletben tartását, s ezért védte meg azokat a támadó törekvésekkel szemben körömszakadtáig.” Az erdélyi római katolikus hívők soha nem fognak belenyugodni abba, hogy a bástyaként megmaradt egyházi intézmény, a papnevelde, amely közösségünk anyagi áldozatvállalása árán a kommunizmus nyomásának is ellenállt, most önként feladja függetlenségét, mikor a megoldás más útjait kereshetné. 1753-ban, alapításakor, az erdélyi püspökség csak igen szerény vagyonnal rendelkezett, a reformáció előtti gazdag püspöki uradalomnak csak a töredéke maradt meg. Sztoyka Zsigmond Antal püspök mégis létrehozta azt az intézményt, amely az erdélyi katolikus életre a legnagyobb befolyással volt. Ennek az intézménynek az önállóságát és egyházi fennhatóságát adják most fel az állami támogatás kedvéért? A lépés súlyossága csak a Bolyai Egyetem elvesztéséhez hasonlítható, és szöges ellentétben áll Márton Áron örökségével, a múlt, jelen és jövő iránti felelősségvállalás eszméjével. Különösen súlyosnak tartjuk, hogy az intézményt a magyar közösség akaratának semmibe vételéről elhíresült Babes-Bolyai Tudományegyetembe akarják beolvasztani. Tisztelettel kérjük Egyházunk vezetését, hogy bírálja fölül döntését, ne adja fel az utolsó bástyát, ne keltsen elégedetlenséget és csalódottságot híveiben. Csíkszereda-Kolozsvár, 2006. augusztus 7. Ajtay Kincses Maria dr., Marosvásárhely; Bács Béla János, Csíkszereda; Csép Katalin dr., Marosvásárhely; Dudutz Gyöngyi, Marosvásárhely; Ferencz Csaba, Sepsiszentgyörgy; Ferenczes István, Csíkszereda; Fodor Imre, Marosvásárhely; Fülöp Gézáné Mária, Marosvásárhely; Gál Gyula dr., Makó György Attila, Csíkszereda; Jeremiás Béla dr., Marosvásárhely; Kincses Imola, Marosvásárhely; Kovács Csaba, Csíkszereda; Kovács Lehel István dr., Kolozsvár; Macalik Arnold, Kolozsvár; Macalik Ernő, Kolozsvár; Márton Lajos, Marosvásárhely; Márton Lajos, Marosvásárhely; Oláh-Gál Róbert dr., Csíkszereda; Pál-Antal Sándor dr., Marosvásárhely; Soós Szabó Klára dr., Csíkszereda; Süket Levente, Csíkszereda; Tiboldi Enikő, Csíkszereda; Toró T. Tibor, Temesvár; Váradi István dr., Farkaslaka. /Erdély.ma, aug. 9./

A legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében vonták fel a magyar lobogót augusztus 20-án Budapesten a Parlament előtt. Budapestre hívta dolgozni a határon túli magyarokat Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere: „arra biztatom tehát a határon túli magyar fiatalokat, hogy jöjjenek minél többen át, dolgozzanak itt, vállalkozzanak Budapesten. Hozzák a feleségüket, a férjüket, a családjukat”. Demszky Gábor szerint a kettős állampolgárságról szóló vita hazug vita. Áder János Fideszes képviselő kijelentette Gyurcsány Ferencről: „Az ország vezetője politikailag erkölcstelennek bizonyult”. „Mit gondoljunk arról az emberről, aki hatalmát féltve azt mondja, hogy nagy a jólét, hogy nincs szükség változásra, és a költségvetés, köszöni szépen jól van. Majd pár hét múlva, már megszilárdítva hatalmi pozícióit ugyanaz az ember azt mondja szemrebbenés nélkül: baj van, gyökeres kiigazításra, alapos megszorításra van szükség”. Emlékeztetett arra is, hogy Gyurcsány Ferenc pár nappal a választások előtt azt mondta, a kormány és személy szerint ő is elkötelezett az adócsökkentés mellett, sőt törvényt is alkotott erről. Majd pár nappal a választások után hatályon kívül helyezte ezt a törvényt és mindenkit sújtó adóemelések sorozatát vezette be. /Szent István-napi megemlékezés Magyarországon. Zászlófelvonás és tisztavatás a Kossuth téren. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 21./

Varga Andrea történész kutatásai alapján tekintette át a magyar-román tárgyalásokat, visszamenve Grósz Károly rossz emlékű 1988-as aradi látogatására. Göncz Kinga augusztus 28-án Bukarestbe látogatott. A román és magyar kapcsolattörténet tompítani képes a várakozás optimista hangoltságát. A két ország viszonyában folytonosan kiemelt szerepet játszott a kisebbségi kérdés, főként a magyar diplomácia nézőpontjából. A magyar kisebbség mindenkori helyzete minőségileg függött Bukarest magyarságpolitikájától. Az 1948-49-ban kiépült sztálini típusú rendszer alapvetően megváltoztatta a két ország kapcsolatrendszerét. A sztálini államközi rendszerben a külpolitika diplomáciai jelentősége devalválódott, degradálódott. A pártközpontú külkapcsolatokra szakosodott külügyi apparátusok igyekeztek a nemzetek közötti ellentéteket háttérbe szorítani. Az 1956-ban hatalomra került, Kádár János nevével fémjelzett politikai vezetés a problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett – ezt is várta el tőle a Kreml. A mosolydiplomáciát erőltették, annak ellenére, hogy a hatvanas évek első felében a budapesti külügyminisztériumban is felismerték: Romániában a nacionalizmus a párt- és állampolitika hivatalos, bár nem nyilvános részévé vált, és a magyar kisebbség helyzete folyamatosan romlik. Ennek ellenére az 1956-ot követő jó 30 évben az erdélyi magyarság problémáját minden esetben alárendelték a Moszkva által megkövetelt szívélyes „jószomszédi” politikának. A budapesti külügyminisztérium illetékesei számos – évek óta húzódó, megoldatlan, vitás – kérdésre hívták fel a pártvezetés figyelmét. (Például már ekkor javasolták, hogy az 1955-ben egyoldalú román lépésre megszűnt kolozsvári Útlevélhivatalt – már konzulátusi rangban – újra meg kellene nyitni, könnyíteni kellene a kölcsönös látogatás feltételeit stb.) Ennek ellenére az 1958. február 20-28. között Romániában „vendégeskedő” Kádár János és Kállai Gyula a bukaresti tárgyalásokon – a román fél szándékának megfelelően – a „kényes” problémákat még csak föl sem vetették, mindenben elfogadták a szomszédok ajánlásait. A román fél ugyanis ügyes taktikával elérte, hogy semmiféle konkrét megállapodásra nem került sor! A közös nyilatkozatban – az eredeti magyar javaslat ellenére – még csak utalás sincs a nemzeti kisebbségekre. Kádár és Kállai látogatása tulajdonképpen két momentum miatt maradt emlékezetes az erdélyi magyarság köreiben. A Marosvásárhelyre érkező delegáció nevében Kállai Gyula a Simó Géza Bútorgyárban megtartott nagygyűlésen előbb „megdicsérte” az RMP vezetését a kisebbségpolitikájáért („Mi eddig is tudtuk és nagyra értékeltük, most személyesen is tapasztalhattuk, hogy a Román Népköztársaságban megvalósult a nemzetiségek jogegyenlősége, a politikai, a gazdasági és a kulturális élet minden területén, [...] a szabad nyelvhasználat természetessé vált.”), majd sorra került „Erdély kérdése”. Először is kijelentette, hogy „a magyarországi ellenforradalom nyíltan felvetette területi követeléseit a szomszédos népi demokráciák felé”, és „felelevenítették a határkérdést”. Majd gyorsan hozzátette: „Megmondjuk világosan: Nekünk semmiféle területi igényünk nincs; azt tartjuk, hogy Magyarországnak van éppen elég földje, és népe, hogy azon – testvéri egyetértésben a szomszéd népekkel – felépítse a maga szocialista hazáját”. Kállai után két nappal, a bukaresti nagygyűlésen Kádár kijelentette, hogy „a Magyar Népköztársaságnak nincs egyetlen országgal szemben sem területi, sem más igénye”. Majd Kolozsvárott tartott beszédében leszögezte: „Mi természetesen elsősorban forradalmárok vagyunk. A határok problémája csak alárendelt kérdés...” Kállai és Kádár kijelentései nagy megdöbbenést keltettek az erdélyi magyar tömegekben. Sokan sejtették, hogy ez nem mást jelent, mint hogy Budapest „levette a kezét” az erdélyi magyarságról, és Bukarest szabad kezet kapott az asszimilációs politikájához. A félelmek igen hamar beigazolódtak. A találkozó után egy évvel bejelentette a bukaresti politikai vezetés a két kolozsvári egyetem, a Bolyai és a Babes „egyesítését” – amihez egy szava sem volt Kádáréknak – sőt, az 1959 júliusi titkos bukaresti tárgyalásain Kállai Gyula megnyugtatta a román partnereit (köztük N. Ceausescut!), hogy „pártunk Politikai Bizottsága tagjainak az a véleménye, hogy e kérdést az önök belső ügyének tekintik.” A két ország viszonya a hetvenes évek elején sem volt probléma-mentes. Hiába volt több magas szintű találkozó is a két ország párt-és állami vezetői között (1972. február 24-26. közt Bukarestben tárgyalt a Kádár János vezette párt- és kormánydelegáció), valódi előrelépés nem történt. Ekkor már a budapesti külügyi vezetés is tisztában volt vele, hogy az RKP vezetésének „alapvető célja továbbra is a nemzetiségek gyors asszimilálása”. A Kádár-Ceausescu találkozó közvetlen előzménye Lázár György miniszterelnök 1976. december 20-21-i bukaresti látogatása volt, amelyen a felek – a közös közlemény szerint – megállapodtak abban, hogy „az illetékes szervek gyorsítsák meg a kishatárforgalmi egyezmény megvalósítását, fejezzék be a konzulátusok (kölcsönösségi alapú) létesítésére vonatkozó tárgyalásokat, terjesszék ki a magyar-román turisztikai együttműködést (beleértve a két ország lakossága közvetlen kapcsolatainak bővítését is)”. Ugyancsak ekkor állapodtak meg abban, hogy „meggyorsítják” a budapesti román, ill. bukaresti magyar kultúrházak megnyitását. (Erről még 1969-ben állapodtak meg!) Kádár és Ceausescu 1977. június 15-16-i nagyváradi-debreceni „baráti találkozó” magyar diplomáciai sikernek bizonyult. Ceausescu ugyanis hajlandó volt a közös nyilatkozatban kitérni a nemzeti kisebbségekre is, és magyar javaslatra bekerült az a kitétel, miszerint a két ország nemzetiségei „híd” szerepet töltenek be a kapcsolatok építésében. Megállapodtak arról, hogy mihamarabb megnyitják a kolozsvári, ill. debreceni főkonzulátusokat és a budapesti, ill. bukaresti kulturális központokat. Azonban, hogy a román fél – következetesen és kiszámíthatóan – nem tarja meg a korábbi ígéreteit. A kulturális központok 1989-ig nem is nyílhattak meg. A magyar főkonzulátus is csak a megállapodás után két évvel, 1979-ben nyithatta meg kapuját (hogy aztán egyoldalú román döntésre 10 év múlva megszűnjön). Az MSZMP legfelső vezetése tisztában volt a magyar kisebbség helyzetének fokozatos romlásával, amely a nyolcvanas évekre elviselhetetlenné vált. Ennek ellenére Kádárék nem léptek fel határozottan a helyzet javítása érdekében. Ennek okát egy hetvenes évek végi belső feljegyzésben így rögzítették: „Az MSZMP politikájának fő irányvonala, hogy előmozdítsa a MNK és a RSZK kapcsolatainak erősítését a marxizmus-leninizmus és a proletár internacionalizmus elvei alapján. (...) Az alapvetően problematikus kérdéseket napirenden tartjuk, és találkozóinkon azokat szóvá tesszük. Változatlanul érvényes, hogy a román relációban türelmes, higgadt magatartást kell tanúsítanunk és érdekeinket szívósan és következetesen kell képviselnünk. (...) A nemzetiségi kérdést úgy tekintjük, mint amelynek megoldása minden ország belső ügye. Nem kívánunk abba kívülről beavatkozni.” A nyolcvanas évek elejétől fokozatosan elhidegül a viszony a két pártvezetés közt, aminek okaként említhető Kádár személyes ellenszenve Ceausescuval szemben, akivel nem volt hajlandó találkozni. 1988-ban színre lépett az új első titkár, Grósz Károly. Grósz abból indult ki: „nem tehetjük meg, hogy két szomszédos szocialista ország első számú vezetői több mint tíz év óta nem találkoztak”. Noha a Külügyminisztérium, és a pártvezetés reformerei is azt javasolták, kösse előre tisztázott szigorú feltételekhez a találkozót, Grósz csak magamagára hallgatott. Ennek meg is lett az eredménye. Az 1988. augusztus 28-i aradi magyar-román csúcstalálkozó román relációban a magyar diplomácia egyik legnagyobb kudarcának tekinthető. Összefoglalásul megállapítható, hogy az 1956 és 1989 közti évtizedekben a magyar párt-és állami vezetés mindvégig – a Moszkva által elvárt – problémamentes, jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekedett. A magyar küldöttségek tárgyalási és megegyezési szándékait a román partnerek szinte minden alkalommal a magyar bátortalanságára épülő tétovaságnak tekintette. S ez a magatartás mindmáig érvényes. /Varga Andrea: Arad 1988/2006. A mosolydiplomácia nem talál fogást. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 30./