Alkoholizmus, erőszak, torzulások
Helyzetkép
Nyers őszinteséggel előadott, megdöbbentő jelenetek sorozata, vulgáris, de mégsem visszataszító, hanem inkább elszomorító nyelvezet, kétségbeesett vergődés az elképzelt világ és valóság között. Íme, néhány jellemzője a Szabadkáról hozzánk érkezett Kosztolányi Dezső Színház társulata Dogs and Drugs című előadásának, melyet a sepsiszentgyörgyi közönségnek vasárnap este volt alkalma megtekinteni.
Jelena Bogavac, Péter Ferenc és Puskás Zoltán segítségével Urbán András rendező olyan témákat feszeget, melyekkel nem is olyan rég esetleg csak a televízió képernyőjén szembesültünk, napjainkra azonban bármikor személyesen is belebotolhatunk. Még egy olyan vidéki kisvárosban is, mint Sepsiszentgyörgy. Ezek pedig az alkoholizmus, valamint mellékhatásaként a családon és iskolán belüli erőszak, mely esetenként kábítószerfogyasztáshoz és függőséghez vezet, annak minden gyászos következményével együtt, illetve a ferde szexuális hajlamok.
Az időrendet szándékosan felrúgó színpadi jelenetekből kérdések sora következik, melyek legfontosabbika: megelőzhetjük-e, és ha igen, miként, hogy gyermekeink vagy unokáink a drogok karmai közé kerüljenek? Ennek megválaszolásához a darab nyújt ugyan némi támpontot, azonban a helyes felelet megtalálása a néző feladata marad, aki így rákényszerül a tragikus állapotok tüzetes elemzésére és vizsgálatára. A színészek és az általuk megjelenített személyek keresztneveinek azonossága pedig arra figyelmeztet, hogy a látottak bármelyikünkkel előfordulhatnak.ESEN MEGTEKINT
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A mindennapok valóságából merít
Sebészi pontossággal
Az idei Szent György Napok irodalmi programjának nyitórendezvényeként került sor Botházi Mária Boldogság juszt is a tiéd címet viselő könyvének bemutatójára a Tein Teaházban. Az egyes frappáns mondatok után felcsendülő nevetés és taps egyértelműen jelezte, hogy a helyiséget megtöltő közönség a szerzővel egy hullámhosszra hangolódott.
Szonda Szabolcs köszöntő szavai után az írónővel Csinta Samu újságíró beszélgetett, és magánéleti vonatkozásokról is szó esett. Így többek között megtudhattuk, hogy a szerző Székelyudvarhelyen született, és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem újságíró szakán végzett Kolozsváron 2001-ben. Jelenleg itt tanít, és a Főtér.ro publicistája. A bemutatásra kerülő kötet írásai eddig hetilapokban, illetve a világhálón jelentek meg, már ebben a formában nagy sikert aratván.
És ennek titka, amint erről a felolvasások alatt mi is meggyőződhettünk, a szerző mély gondolatokat hordozó, azonban mégis könnyed és humoros stílusában rejlik. Segítségével ugyanis sebészi pontossággal, de a sértődést kizáró vicces kedvességgel mutat rá a minket körülvevő társadalom, illetve saját életünk fonákságaira. Ezt pedig saját bevallása szerint a külvilágtól elszakadva, átszellemült állapotban teszi. Végezetül pedig az is tisztázódott, hogy írásainak közvetlen hangneme ellenére nem a saját élete mozzanatait dolgozza fel, tárja az olvasók elé, hanem a mindennapok valóságából meríti történeteit.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Költő, író és kávéház tulajdonos
Beretvált fenegyerek
Az erdélyi magyar irodalom egyik fenegyereke, Orbán János Dénes költő, prózaíró volt a vendége annak a közönségtalálkozónak, melynek az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székháza adott otthont szerda este. Egykori mentora, Sántha Attila költő vele folytatott beszélgetése során arra is fény derült, hogy miként lett vendéglőtulajdonos, és miért van szükség az Íróakadémiára.
Kopacz Attila intézményvezető köszöntő szavai után a két alkotó elárulta, Orbán János Dénes költői tehetségét Sántha Attila fedezte fel, és első verseit is ő közölte a kolozsvári Echinox általa szerkesztett magyar oldalain. A továbbiakban pedig más, eddig nem ismert részletek is nyilvánosságot kaptak az irodalmi pályafutásának 25. évfordulóját ünneplő Orbán életéből. Így többek között megtudhattuk, hogy a számára 2002-re nyomasztóvá vált siker és elismerés hatására ideiglenesen hátat fordított az irodalmi szereplésnek, és Kolozsváron létrehozta a mára már fogalommá vált Bulgakov irodalmi kávéházat, amit 2014-ig irányított.
Janus Pannonius (1434–1472) megkedvelése egy újabb fordulatot váltott ki belőle, ennek nyomán olyannyira beleásta magát első költőnk életébe, hogy hamarosan könyvet fog írni. A nagy műveltségű férfiú ugyanis nem csak alkotó, pécsi püspök és az ország egyik leggazdagabb főura volt, hanem Mátyás király bizalmasa, és tíz éven keresztül híres titkosszolgálatának vezetője is. Az általa Budapesten vezetett Íróakadémia létét viszont azért vállalta és tartja fontosnak, mert esélyegyenlőséget próbál teremteni, áthidalni a távolságokat, és legyűrni a szociális helyzetből adódó akadályokat a Kárpát-medencei magyarság körében.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Nemzetpolitikai fontosságú intézmény született
Oktatás nélkül nincs jövő
Szombaton Kató Béla református püspök, Antal Árpád András polgármester, Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Török Áron tervező és népes közönség jelenlétében avatták fel Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas Református Egyetemi Kollégiumot és Szállót. Az épület egyik fele egyetemi bentlakásként, a másik szállóként fog működni, hogy a bentlakást fenn lehessen tartani.
Kató Béla püspök köszöntő beszédében arra emlékeztetett, hogy amikor az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei megalapították a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, arra kötelezték el magukat, hogy minden erejükkel támogatni fogják az erdélyi magyar felsőoktatást. Így a Sepsiszentgyörgyön átadott kollégium is a Sapientia munkáját hívatott segíteni.
Azt sem rejtette véka alá, hogy amióta a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumot elvették az egyházától úgy érzik, hogy ebben az országban csak a saját területükön és épületeikben lehetnek viszonylagos biztonságban. Éppen ezért a gazdasági tevékenységeket bonyolító Fidelitas cégük vásárolta meg és újította fel az épületet, melynek egyik szárnyában egyetemi kollégium kapott otthont. A másikat szállodaként fogják működtetni, de csak a kellő diáklétszám eléréséig. Létrehozásának fő célja ugyanis az oktatás elősegítése volt és maradt. Azé az oktatásé „amely nélkül nincs jövő, nincs egyház, és nincs közösség” – jelentette ki végezetül Erdély református püspöke. Dávid László rektor a Kárpát-medence-szerte fontos szerepet játszó kollégiumok szükségességére hívta fel a hallgatóság figyelmét. Véleménye szerint ugyanis az innen kikerülő értelmiségiek már egyetemista korukban egy közösség tagjaivá válva, megtapasztalván annak összetartó és felhajtó erejét, később is közösségben fognak gondolkozni, valamint érte fognak cselekedni. Elszigetelődéstől fertőzött világunkban pedig az a legfontosabb, hogy gyermekeink már fiatal korban belekóstoljanak a közösségi lét édes gyümölcsébe. Ugyanakkor nem titkolt büszkeséggel említette, hogy eddig elért eredményeinek köszönhetően a Kárpát-medence legjobb határon kívüli magyar felsőoktatási intézményévé nőtte ki magát a Sapientia EMTE.
Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere az általa vezetett hivatal és a lakosság nevében is köszönetet mondott a református egyháznak, hogy jóvoltából a város egy újabb, nemzetpolitikai szempontból is nagyon fontos intézménnyel gyarapodhatott. Ugyanakkor kijelentette: „ez az átadás azt üzeni azoknak, akik igen-igen gyakran ellenünk dolgoznak, hogy nem tudnak annyit rombolni, nem tudnak annyit elvenni tőlünk, mint amennyit mi építeni tudunk akkor, hogyha összefogunk.”
Az egykori „leányblokk” történetét, valamint felújításának részleteit ennek egyik megtervezője, Török Áron építész ismertette az egybegyűltekkel. Miután Kántor Csaba püspökhelyettes megáldotta és Kató Béla püspök, Dávid László rektor, valamint Antal Árpád András polgármester elvágta a nemzeti színű avatószalagot, az újonnan létrejött intézményt belülről is meg lehetett tekinteni. Ennek során pedig meggyőződhettünk, hogy itt valóban átlagon felüli körülményeket biztosítanak a diákoknak.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Párbeszéd szobrokban és grafikákban
Közös bemutatkozás
A ragyogó napsütés és a vásárhangulat ellenére péntek délután sokan voltak kíváncsiak Albert Levente és Vargha Mihály közös tárlatának a megnyitójára. Olyannyira, hogy ez alkalomból szűknek bizonyult Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központ (EMÜK) egyébként tágas kiállítóterme.
Albert Leventét a nagyközönség képzőművészként talán kevésbé ismeri, hiszen száguldozó fotóriporterként él a város köztudatában. Vargha Mihály szobrász neve pedig a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójaként is gyakran szerepel – állapította meg köszöntő beszédében Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, EMÜK-igazgató.
A két művész már több mint húsz éve együtt dolgozik, mely idő alatt nem csak barátság, hanem művészeti dialógus is kialakult közöttük. A most megnyíló kiállításon pedig éppen ennek eredménye látható – tudhattuk meg Muladi Brigitta szentendrei művészettörténésztől. Szerinte ez is hozzájárult ahhoz, hogy most különböző műfajokban, de hasonló hangnemben szólaljanak meg. Ugyanakkor művészetileg is közelítenek egymáshoz, mert a grafikus megpróbál kilépni a térbe, a szobrász viszont a felületekkel többet foglalkozik, mint ahogy ez a műfajban megszokott.
Vargha Mihály ez alkalomból látható alkotásairól a szakember úgy vélekedett, ősi rituális szobrok és eleven fatörzsek tulajdonságait ötvözik, emberi kapcsolatokat, viszonyokat, hangulatokat fejeznek ki. Albert Leventéről pedig megjegyezte, eljátszik az emberi és a kozmikus lét dimenzióival, így művei lehetnének fizikai, kémiai kísérletek dokumentációi, mikroszkopikus felvételek, apró organizmusok mozgásának vizsgálati anyagai, de akár űrszondák poétikus kozmoszfotói is.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Történetek táncban és zenében
Emlékezés és emlékeztetés
Mundruc című előadásának múlt hétvégi bemutatóján a Háromszék Táncegyüttes, a Heveder zenekar és Könczei Árpád rendező, zeneszerző, koreográfus újra bebizonyították, hogy együttműködésükből minden esetben magas színvonalú színpadi mű születik. Olyan, mely nem csak szórakoztatja és tanítja a nagyérdeműt, hanem a legnemesebb gondolatokat, érzelmeket is felszabadítja benne.
Negyven esztendeje hunyt el az erdélyi legényes és férfitánc mai napig legkiválóbb alkotó-előadója, a Nádas menti, vistai Mátyás István Mundruc (1911–1977). Páratlan és motívumokban gazdag tánctudásáról első alkalommal Molnár István készített felvételt 1941-ben, és ennek megtekintése után Martin György (1932–1983) néprajzkutató, tánctudós kezdett el vele foglalkozni. Annak megértéséhez pedig, hogy ez néprajzi szempontból Istennek mekkora kegyét jelentette, Pesovár Ernő tánctörténészt, néptánckutatót idézzük, aki Martint méltatva így fogalmazott: „Lenyűgöző és egyedülálló néptáncismeretét az 1960-as évek táguló horizontot nyitó gyűjtései mélyítették el, melyek az egész magyar nyelvterület feltárásán túl kiterjedtek a Kárpád-medencében élő népek, a szlovákok, románok, gorálok, németek, cigányok táncfolklórjára. Látókörét céltudatosan bővítette a balkáni népek tánchagyományának kutatásával, majd a török és arab táncfolklór tanulmányozásával. Az egyetemes tánckultúra világába is betekintést nyújtó etiópiai kutatóútja pedig lehetőséget adott arra, hogy a tánchagyomány értelmezésére kialakított elveit a délkelet-európaitól eltérő tradíció összefoglalásával is próbára tegye.”
Saját bevallása szerint Könczei nem csak a kalotaszegi legényes eme kiemelkedő előadóját akarta bemutatni, hanem a falut is, ahol megszületett, az egész a Nádas mentét. Ennek a képnek azonban vannak negatív oldalai is, hiszen amint Kalotaszeg egészére, úgy Vistára is jellemző az egykézés, ezért évtizedek óta fogy az itteni magyarság. Ugyanakkor Martin Vistáról írt monográfiájából az is kitűnik, hogy a környékbeli falvak lakóinak véleménye szerint az itteniek „csúfszájúak, nagyvérűek, kikapósak, rossz feleségek, cifrálkodóak, mulatósak, dühösek, verekedősek, pénzt vesznek fel a bankból, kereskednek. Ráadásul iszik ott férfi és asszony rogyásig, és iszonyatosan káromkodnak…”
Mátyás Istvántól 45 táncfolyamatot sikerült filmen és kéziratos lejegyzésben rögzíteni. Ez összesen 3280 ütem terjedelmű legényes táncrögtönzést, 2500 motívumváltozatot és 100 motívumtípust foglal magába. Így táncáról, tánctudásáról a jelenlegi legnagyobb mennyiségű és formakincsében a leggazdagabb táncanyag áll a kutatás, a táncosok, az utókor rendelkezésére. Kettőjük találkozásai során ugyanakkor a kutató és hagyományőrző közötti szakmai viszony mély emberi kapcsolattá, igazi barátsággá mélyült. Éppen ezért a zene és tánc nyelvezetén az előadás mindkettőjüknek emléket állít.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Terhesség vagy áldott állapot?
Megtartó hagyományaink
Népi kultúránk erényeire hívta fel a figyelmet, illetve annak a szellemiségétől és lelkiségétől való eltávolodásunk káros következményeit tárta a hallgatóság elé Bernád Ilona szülésznő, természetgyógyász, néprajzkutató a Körösi Csoma Sándor emlékére Kovásznán évente megrendezésre kerülő tudományos értekezlet idei ülésszakán.
Negyvenéves megfigyeléseire hivatkozva az előadó nemzetünk lelki és egészségügyi állapotának romlására figyelmeztetett, mely szerinte a tudat és hagyományvesztésre vezethető vissza. Ez sajnos Kárpát-medence-szerte tapasztalható, azonban az anyaországban, és azon belül is Budapesten nagyobb mértékű, mint máshol. Következtében pedig súlyos zavarok keletkeznek a női, illetve férfi szerepvállalásban, a párkapcsolatokban, és végül az életadásban. Ez viszont a születések számának csökkenéséhez, így fogyatkozásunkhoz, elöregedésünkhöz, felesleges művi beavatkozásokhoz, valamint az anyák és babák pszichés, illetve testi zavaraihoz, életerejük csökkenéséhez, betegségekhez vezet.
Minél jobban eltávolodunk tehát népi kultúránktól, testünkben, lelkünkben és tudatunkban annál betegebbé válunk. Emberként és nemzetként egyaránt. Éppen ezért nincs az a politikai erő, mely ezt a negatív folyamatot megállíthatná, erre csupán mi vagyunk képesek, visszatérvén őseink kitapasztalt lelkiségéhez és szellemiségéhez.
A rossz irányba megváltozott gondolkodásmódunk és érzelemvilágunk egyik megnyilvánulásaként például gyermekáldás helyett gyermekvállalást emlegetünk, és a megfogant anyát terhesnek nevezzük, állapotos, várandós, hordozós, boldog, vagy áldott állapotú helyett. Azonban nem csak ezek a negatív sugallatú kifejezések riasztják el a mai lányokat vagy asszonyokat az anyaság gondolatától, hanem a tan- és szakkönyvek, iskolai oktatás, bábaképzés is. Ezekben ugyanis a várandósság csodálatos állapotának és a szülés semmihez sem hasonlítható teremtő érzésének közlése helyett, a fájdalmak, felléphető bonyodalmak veszélyével riogatják őket. Teszik ezt annak ellenére, hogy a vajúdás és a szülés a világ legtermészetesebb dolga, mely hormonkoktéljával egy olyan emelkedett tudat- és lelkiállapotot eredményez, melyben a fájdalom nem érzékelhető. Egyik fennmaradt egyházi énekünk ezért mondja, hogy „Mária felkészüle a boldogságos szülésre.”
Továbbá, az orvos által a várandósság idején túl gyakran elvégzett vizsgálatok és kétkedések, nyugtalanítások zavarják a várakozást, a természetes szülésre hangolódást, az édesanyánál és a babánál, valamint meggátolják a szülés iránti ősbizalom kialakulását. Ugyanígy a császármetszés is gátolja az összehangolódást, a bevésődést, a küzdést és az immunitás kialakulását.
Hagyományunkban az áldott állapotban lévő nőknél, a róluk mindvégig gondoskodó asszonyközösségek megerősítették a szülésbe vetett hitet, eloszlatták félelmeiket, így biztosítván a sikert. És amikor eljött az idő, nem magányosan, egy kórházi ágyon hanyatt fektetve, időhöz kötötten, az olló fenyegető árnyékában kellett szüljenek, hanem a nekik legmegfelelőbb, általában függőleges testtartásban, segítőkész, türelmes, szerető és imádkozó asszonyok társaságában. Gyermekeik pedig egészséges lelkületű, utódokat vállaló, az életet folytató felnőttek lettek.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tanúságtevők emberközelben (Frigyesy Ágnes Sepsiszentgyörgyön)
Sepsiszentgyörgy volt az utolsó háromszéki állomása annak a körútnak, mely során az erdélyi közönség megismerhette Frigyesy Ágnes budapesti újságíró interjúkötetét, amelyben az általa erdélyi nagy tanúságtevőknek nevezett istenszolgákkal, Ferencz Béla Ervin, valamint Bíró János Antal ferences szerzetesekkel, illetve Tőkés István lelkipásztor-teológusprofesszorral, egykori püspökhelyettessel készített beszélgetések kaptak helyet.
Bedő Zoltán újságíró, házigazda felvezetőként Takaró Mihály irodalomtörténésznek Az Úr csodásan működik című könyvhöz írt előszavát olvasta fel, mely szerint hiánypótló és egyszersmind friss, eredeti munka Frigyesy Ágnes két év kitartó kutatása eredményeként megszületett kötete. A kiadvány ft. Urbán Erik érseki helynök, a csíksomlyói kegytemplom igazgatójának ajánlásával kerülhetett nyomdába. A könyv félmúltat és jelent összekötve, felekezeti korlátokon túllépve három istenszolga életét mutatja be, példát állítva ezáltal a 21. század magyarsága elé a hit, a szeretet és a remény megtartó erejéről három kivételesen hosszú, szenvedésekkel, nélkülözéssel és üldöztetéssel tarkított, de végig a Gondviselés kísérte életpályán keresztül. A házigazda felvetésére Frigyesy Ágnes úgy vélte, a kötet létrejötte nem véletlen, és abban, hogy mondhatni az utolsó pillanatban sikerült ily mélységekben megszólaltatnia e három különleges életű istenszolgát – mindhárman 2016-ban távoztak az élők sorából –, talán az is nagy szerepet játszott, hogy ő maga is keresztény gyökerű családból származott (a férfiak a piarista iskolák növendékei), s a rendszerváltást követően megtalálta az utat a keresztény újságírás irányába. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a Mindszenty Alapítványhoz került, ahol az egykori bíboros hagyatékának hazahozásán dolgozott mások mellett az emigrációban élő Szőke János atya. Általa erősödött meg hitében, és végképp erre a pályára lépett, majd az erdélyi rokoni szálak révén megismerhette a két ferences atyát, valamint Tőkés Istvánt. Ervin atyához az újságírói kíváncsiság vonzotta, és elsőként sikerült beszélnie a rendszerváltást követően a gyergyószárhegyi kolostorban élő „remetével”. A beszélgetés végül életfogytig tartó barátsággá alakult. Tőkés Istvánnal való ismeretsége is szép múltra tekint vissza, több mint tizenöt éves mély barátságról van szó – amely fia, Tőkés László volt püspök, egykori temesvári lelkipásztor révén szökkent szárba –, és amelynek végén született meg a könyvben olvasható interjú, illetve e bensőséges viszony révén kerülhettek hozzá a közölt fényképfelvételek, levelek. Bíró János Antal atyával sajátosabb viszonyt ápolt, mivel zárkózottabb, életéről mégis beszélni, írni kívánó emberről volt szó – idézte fel Frigyesy Ágnes. A könyvbemutató körút kapcsán elmondta, az állomásokat nem feltétlenül szándékosan választották ki, valahogy mégis keretesre alakul, hiszen Déván a Szent Ferenc Alapítványnál kezdték, majd Csíksomlyón (Ervin atya utolsó lakhelyén) zárják. Az alapítvány vezetője, Böjte Csaba atya mindkét szerzeteshez szorosan kötődik. A könyv címének választott, Az Úr csodásan működik megállapítás azonos azzal a tanáccsal, amellyel Ervin atya Böjte Csabát annak idején elindította a gyermekmentő pályájára, ami viszont nem lett volna lehetséges Csaba testvér áldozata nélkül, aki vállalta, hogy Szászvárosban a helyébe lép a szószéken, míg a máig működő mentőmissziót végzi – részletezte az összefüggéseket a szerző. A három, a kommunizmus alatt számtalan szenvedést (súlyos börtönéveket is) megélt istenszolga életútjának rövid – a kötetben szereplő – leírását, illetve kisebb, de a jellemüket híven visszaadó szövegrészletet Józsa Zsuzsanna újságíró, Damokos Kinga, illetve Tölgyesi Erik és Karola tolmácsolta, utóbbiak egyházi énekekkel is ünnepélyessé téve a baráti hangulatú találkozót. Frigyesy Ágnes kiegészítésnek szánt történeteiből – az ismerkedések körülményei, az atyák mellett, valamint Tőkés István családjában megélt élmények – egy még emberibb képet ismerhettek meg az érdeklődők (a kilencvenedik évén túl lévő Ervin atya foglalatosságai, Tőkés István személyes hangvételű, gyöngybetűkkel a szerzőnek írt levelei, Bíró és Ervin atya emlékei Márton Áron püspökről), amint arra is fény derült, hogy további feladat vár a szerzőre. Míg a két ferences szerzetes lelki és szellemi hagyatékát a rend viszi tovább, Tőkés István halála előtt arra kérte, lányával, Tőkés Eszterrel dolgozzák fel az egykori Securitate által róla összeállított dossziét.
Nagy D. István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Szent Korona hiteles másolatára is tisztelettel kell tekintenünk
Dicsőség és hányatott sors
A Szent Korona hányatott sorsáról, valamint a koronaőrség történetéről tartott nagy ívű előadást v. Kerecsen László koronaőr-parancsnok péntek este a Székely Nemzeti Múzeumban. Az eseményt népes hallgatóság tisztelte meg jelenlétével.
A rendezvény nemzeti ereklyénk hiteles másolatának a koronaőrök által a Bartók-terembe történő ünnepélyes behozatalával, elhelyezésével és nemzeti imánk eléneklésével kezdődött. A felemelő pillanatok után a szervező Történelmi Vitézi Rend sepsiszéki állományának képviseletében v. Molnár Zsolt hadnagy köszöntötte a jelenlévőket, majd Wass Albert A bujdosó imája című verse hangzott el v. Bagaméri László tolmácsolásában.
– A Szent Korona a magyar államiság jelképe, és a hagyomány szerint a főhatalom birtokosa, az alattvalók érdekeit és az ország területi integritását megjelenítő független személy, aki az uralkodó felett áll. Éppen ezért, amint szüleink fényképére, úgy a hiteles másolatára is tisztelettel kell tekintenünk – szögezte le az előadó, majd rátért a korona történetének vázlatos ismertetésére. Ennek során megtudhattuk, hogy Szent István koronája beavató jellegű volt, vagyis csak királlyá szentelésekor kerülhetett a magyar uralkodó fejére, ha pedig ez nem történt meg, valódi királyi hatalommal nem rendelkezhetett. Pótolhatatlan volta a koronaőri intézmény kialakulásához vezetett.
A 14. századig az egyház őrizte Székesfehérváron, a Szűz Máriáról elnevezett székesegyházban, mely az Árpád-házi királyok koronázási temploma és egyben temetkezési helye volt. Ennek a szokásrendnek Vencel vetett véget, aki 1301-ben történt koronázását követően cseh földre vitette, és személyes felügyelete alá helyeztette. Innen az 1310-ben trónra került Károly Róbert hozatta vissza Magyarországra, de már nem Székesfehérvárra, hanem az új királyi székhelyre, Visegrádra. Nagy Lajos (1342–1382) és Zsigmond király (1387–1437) uralkodása alatt egy ideig Budán őrizték, 1434 és 1439 között pedig Esztergomban, az érseki palotában. Albert király ismét Visegrádon őriztette, ahonnan 1440-ben özvegye ellopatta, és vele együtt Bécsbe menekült, ahol átadta Frigyes császárnak. Tőle Hunyadi Mátyás vásárolta vissza, akinek a Szent Korona hiányában hat évet kellett várakoznia a megkoronázására. Mindebből okulva 1464-ben törvénnyel szabályozták őrzésének helyét (Visegrád) és körülményeit, ezzel létrehozván a koronaőri intézményt és meghatározván annak működését.
Szent Koronánk hányatott sorsa azonban ezzel nem ért véget, a történelmi viharok következtében ugyanis többször menekítették vagy hurcolták egyik helyről a másikra. Trencséntől Siklóson, Budán, Erdélyen, Kassán, Bécsen, Prágán, Pozsonyon, Zólyom várán, Kassán, Ecseden, Győrön át Passauig, majd onnan vissza Budára. De a magyar forradalom és szabadságharc leverése után volt elásva Orsován és a II. világháború végén az ausztriai Mattseeben is. Itt került az amerikai hadsereg birtokába, majd a Fort Knoxban (Kentucky állam) lévő katonai támaszpontra, és Jimmy Carter elnöksége idején, 1978. január 5-én szolgáltatták vissza Magyarországnak.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ökumenikus istentiszteleten búcsúztatták a végzős diákokat
Megtartani szépet és jót
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) hívó szavára immár huszadik alkalommal gyűltek össze Isten házában Sepsiszentgyörgy magyar középiskoláinak ballagó diákjai, hogy alázatos lélekkel az Úr áldását kérjék magukra, iskolájukra, városukra, szülőföldjükre és nemzetükre. Az ökumenikus istentiszteletnek ezúttal a belvárosi református templom adott otthont.
Az ünnepség a Gaudeamus eléneklésével és a megyeszékhelyi középiskolák zászlóinak méltóságteljes felsorakoztatásával kezdődött, majd házigazdaként Papp Attila református lelkész köszöntötte a több mint ötszáz végzőst, valamint az őket kísérő tanárokat, illetve iskolaigazgatókat.
A szervezők nevében felszólaló dr. Péter Sándor, az RMPSZ háromszéki elnöke drágakőnek nevezte a diákokat, melyet nincs joga elveszíteni egyetlen iskolának vagy pedagógusnak sem. Ugyanakkor arra is figyelmeztette az iskola padjaiból most távozókat, hogy az álmaikkal és vágyaikkal együtt kötelességük magukkal vinni és érvényesíteni mindazt, amivel a 12 esztendő alatt felvértezték őket.
Szabó Réka Fruzsina, a Mikes Kelemen Líceum diákjának tiszta hangzású és messze csengő népdalelőadása után Péterfi Ágnes unitárius lelkész ünnepi igehirdetése következett, aki Pál apostolnak a következő szavaira építette mondanivalóját: „mindent megpróbáljatok, ami jó, azt megtartsátok!”
A Boldogasszony anyánk eléneklése és Kovács István unitárius lelkész fohásza után Sztakics Éva alpolgármester asszony tolmácsolta Antal Árpád András polgármester gondolatait, aki azt üzente a ballagó diákoknak, hogy csak alázattal, hittel, kitartással és becsületes munkával lehet célba érni. Mint a szép híves patakra címet viselő egyházi ének elhangzása, valamint Simion Orsolya mikós diák szavalata után Kiss Imre megyei főtanfelügyelő az idő múlásával emlékekké szelídülő diákkori élmények és kapcsolatok megőrzésének a fontosságát emelte ki ünnepi beszédében. Végezetül Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök arra kérte a végzősöket, hogy ne a jelentéktelen dolgokra összpontosítsanak, és ne fecséreljék az idejüket, hanem az őket körülvevő és bennük rejlő csodákra. Így ugyanis az előttük álló utak közül is képesek lesznek kiválasztani a sajátjukat, a számukra megfelelőt, hiszen mindenkiben megvan a teremteni vágyó isteni szikra, a jóra figyelmeztető belső hang és a helyes irányt jelző iránytű.
Az ünnepség Zelenák József evangélikus lelkész áldásával és himnuszaink eléneklésével zárult. Bensőséges és emelkedett hangulatának a megteremtéséhez a Református Kollégium tanulóinak, valamint a Plugor Sándor Művészeti Líceum és a Mikes Kelemen Főgimnázium Sipos Zoltán, illetve Szőts Dániel által vezetett kórusainak fellépése is nagyban hozzájárult.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Isten és a nemzet szolgálatában
Erdélyi tanúságtevők
Szombaton a Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatták be Frigyesy Ágnes budapesti újságírónő Az Úr csodásan működik címet viselő, Ferenc Béla Ervin és Bíró János Antal ferences szerzetesek, valamint Tőkés István református teológus életútját ismertető riportkönyvét. A szerzővel lapunk munkatársa, Bedő Zoltán beszélgetett.
Társalgásukból a jelenlévők megtudhatták, hogy Frigyesy Ágnes értelmiségi családban született 1963-ban Kecskeméten. Felmenői között pedagógusok, jegyzők, jogászok, földbirtokosok, iskolaalapítók és művészek találhatók, így családja nem tartozott a kommunista rendszer kedveltjei közé. Első diplomáját a kaposvári Tanítóképző Főiskolán, a másodikat a szegedi Tanárképző Főiskola magyar szakán szerezte. Újságírói pályára hét év tanítás után, a rendszerváltás után lépett. Munkatársa volt többek között a Kecskeméti Lapoknak, az Új Magyarországnak, a Film, Színház, Muzsikának, a Honismeretnek, a Magyarok Világszövetsége lapjainak: a Világszövetségnek, a Magyarok Világlapjának és a Világlapnak. Nemzeti elkötelezettségű, keresztény újságírónak tartja magát, ezért cikkei központjában sorskérdéseink állnak, és az evangéliumi örömhír közvetítője szeretne lenni. Jelmondatának Kodály Zoltán eme kijelentését választotta: „Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.”
Saját bevallása szerint a könyv megírásával e három erdélyi tanúságtevőnek szeretett volna emléket állítani, és helytállásukat példaként az elkövetkező nemzedékeknek felmutatni. Közülük kettővel bensőséges kapcsolatban állt, ezért a velük készített interjúk tulajdonképpen egy-egy őszinte beszélgetés írásban rögzített formái.
A kommunista börtönökben sokat szenvedett Ervin atyát néhai Bartis Ferenc, szárhegyi születésű költő jóvoltából ismerte meg Budapesten. Kölcsönösen ráéreztek a lelki rokonságra, így az évek során hosszú beszélgetésekkel fűszerezett ismeretségük érzelmi kötődéssé mélyült. Tőkés Istvánban némiképp az elvesztett nagyapját vélte felfedezni, és talán e jól érzékelhető rokonszenv hatására alakult ki barátság közöttük. Olyannyira, hogy szekusdossziéjának feldolgozását is rábízta.
Bíró Antal atyával Csaba testvér gyergyószentmiklósi, Szent Annáról elnevezett gyermekotthonának a felszentelésekor találkozott, aki már akkor a bizalmába fogadta. Ennek ellenére vele nem volt könnyű interjút készíteni, mert beszéd helyett inkább írásban szerette megfogalmazni mondanivalóját.
Tölgyesi Erik gitárjátéka, Karola húga csengő hangja, valamint az idézetek Damokos Kinga, Józsa Zsuzsa és Tölgyesi Erik általi tolmácsolása hangsúlyosan hozzájárult az est emelkedett hangulatához.
(berecki) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Bemutatkoztak a végzős művészetisek
Búcsútárlat a Köntésben
A hagyományteremtés szándékával nyitották meg a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum képzőművészeti tagozatán végző diákok diplomamunkáiból álló tárlatot kedd este a Köntés Galériában.
A különleges alkalomból több mint ötven festmény, grafika, textilkompozíció, könyvillusztráció, borítóterv és egy vers került közszemlére Intro címmel, B. Hajdú Enikő, Péter Alpár és Tóth Sarolta szaktanárok irányításával.
– Bár a tehetség és hozzáértés lenyomatai egyértelműen felfedezhetők és érzékelhetők az alkotásokon, tovább kell fejleszteniük az iskolában megalapozott tudásukat, és be kell járniuk a saját útjukat ahhoz, hogy igazi művészekké váljanak – fogalmazta meg útravaló jó tanácsként a jelenlévő diákok felé Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató.
Várallyay Réka művészettörténész ígéretesnek nevezte a kiállított műveket, egyúttal a már körvonalazódó pályájuk folytatására biztatva a most nyilvánosság elé lépő végzős diákokat. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmüket, hogy az érettségivel számukra egy korszak lezárul ugyan, viszont egy lehetőségekkel teli új is elkezdődik, melynek kiaknázása elsősorban rajtuk múlik.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Szórakozás minden korosztálynak
Polgári majális
Egész napos, minden korosztály elvárásait kielégítő polgári majálist szervezett vasárnap délután Sepsiszentgyörgyön a Magyar Polgári Párt, valamint a Magyar Erdélyért Egyesület, s mivel az időjárás is kedvezően alakult, késő estig több mint kétezren fordultak meg a sportcsarnok mögötti zöldövezetben.
A gyermekek különböző vetélkedőkön vehettek részt, de kipróbálhatták a gyöngyfűzést és arcfestést, valamint megismerkedhettek a néptánc elemeivel is. A felnőttek jó hangulatáról az étfalvi fúvósok és a megyeszékhelyi Spontán zenekar gondoskodott, a Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola pedig a vívás tudományába engedett betekintést. Nagy sikere volt ugyanakkor a tokányfőző verseny során elkészült ínyencségeknek is. Az esti bulira a helyi Vezuvius és Insect, majd a magyarországi Cairó együttes fellépése teremtett alkalmat.
Újra bebizonyosodott tehát, hogy van igény az olyan rendezvényre, melyen családi vagy baráti körben, természetes környezetben lazíthatunk, szórakozhatunk. Melyen gyermek és felnőtt egyaránt talál magának való foglalatosságot, és az ügyességét is próbára teheti. És melyen a dolgaink állásáról is véleményt cserélhetünk.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Iskolanap és könyvtáravató Uzonban
A jövőépítés jegyében
Az elmúlt hétvégén immár tizenharmadik alkalommal rendezték meg Uzonban a községi napokat, melynek az ilyenkor szokásos lacikonyhás vásári forgatagon, szórakoztató műsorokon és közös mulatságon kívül, pénteken két kiemelkedő mozzanata volt: az iskolanap és a könyvtáravató.
„Uzon a holnapért, a fenntartható fejlődésért” jelmondattal szervezték meg a Tatrangi Sándor Általános Iskola napját, melynek idei tematikája a természetvédelem volt. A nagyközség pedagógustársadalma ugyanis hiszi és vallja, hogy jövőt csak természetkímélő és környezetbarát magatartásra lehet építeni. Az ünnepi rendezvényt Szabó Margit igazgatónő nyitotta meg, két nyelven elmondott köszöntőjében az eredetileg sokszínű, de az ember, romboló tevékenysége következtében egyre szürkébbé és barátságtalanabbá váló természet még megmaradt értékei megóvásának fontosságára hívta fel a hallgatóság figyelmét. Dr. Ráduly István polgármester az önkormányzat nevében szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozván, hogy életünk minden pillanata egy újabb lehetőséget rejt magában, az viszont már rajtunk múlik, hogy tudunk-e élni vele, képesek vagyunk-e a magunk és mások javára fordítani.
Bartók Enikő Anna tanfelügyelőnő ez alkalomból elhangzott véleménye szerint egy iskola értékét nem csak a tanulmányi eredmények határozzák meg, hanem az ott végzett diákok felelősségérzete, értékrendje, a kihívások megválaszolásának képessége és a természethez való viszonyulásuk is.
A beszédek után az I–IV. osztályos tanulók, Oxigén nevet viselő előadása következett, mellyel szintén a természet megóvásának szükségességére hívták fel a figyelmet. Ezt követően pedig az V–VIII. osztályosok mutatták be Beke György írása nyomán született összeállításukat, majd a tűz, víz, levegő témakörben kiírt pályázatok nyerteseinek díjazása következett. Példaértékű munkásságáért Pénzes Klára, Tatrangi Sándor és Vargha Orbán Csaba, pedagógusi díjban részesült. Az iskolanap a falu nagy szülöttje, Beke György, valamint a pedagógusok emlékére állított kopjafák koszorúzásával ért véget.
Délután, érdeklődők népes tábora jelenlétében avatták fel az Erdélyi Lajos Községi Könyvtár 1939-ben épített és 2015–16-ban felújított régi új otthonát. Az egybegyűlteket köszöntő dr. Ráduly István polgármestertől megtudhattuk, ennek megvalósítása egy európai uniós pályázat elnyerése és az önkormányzat hozzájárulása révén vált lehetségessé. Szonda Szabolcs az általa vezetett Bod Péter Megyei Könyvtár nevében értékes könyveket adományozott a tevékenységét újraindító intézménynek, melyben az elöljáró ígérete szerint kéthavonta tartanak író–olvasó találkozókat.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A főfogyasztóvédő „igaza”
Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője közleményben tudatta tegnap, hogy a megyei magyar napilapok több, őt „nemzetiségében diszkrimináló, becsületében megsértő, zsaroló, tisztségéből való menesztésével fenyegető cikke”, valamint egy „magyar nemzetiségű férfi bántalmazása” nyomán számára kedvező hatósági határozatok születtek. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) által megrovásban részesített Bedő Zoltán közíró furcsának találja, hogy nem kapta meg az őt elítélő határozatot, ám a jelentgető Dan Tanasă már szombaton közölte azt blogján. Ezt a bloggernek a titkosszolgálatokkal való együttműködésével magyarázza.
A Vrancea megyéből Háromszékre szegődött Diacon előbb rendőr volt, de magatartása miatt eltanácsolták az intézménytől. Aztán polgárőrnek állt, onnan meg kirúgták. Volt a Szociáldemokrata Párt megyei aktivistája, egy ideig Spanyolországban tartózkodott, aztán prefektusi tanácsos, 2013. január közepétől a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője. Többször felhívta magára a figyelmet, többek között a „székely ízek” üldözésével, a taxisok SIC-matrica miatti megbírságolásával, az unitárius ifjak árkosi egyházi táborában rendőri kísérettel való ellenőrzésével, vendéglői dulakodásával. Hivatali visszaélésért és diszkriminatív magatartásért, sőt, bűncselekmények elkövetésének gyanújával Diacont többen feljelentették, a maga rendjén ő is feljelentette a Székely Hírmondó kiadóját és Bedő Zoltán publicistát. Utóbbinak A főfelügyelőnek távoznia kell! című jegyzete miatt az ODT megrovásban részesítette a szerzőt és a kiadót. Az erről szóló tizenegy oldalas határozatot Diacon leveléhez csatolta.
Bedő Zoltán érdeklődésünkre szemenszedett hazugságnak nevezi a határozatban felsoroltakat. Jegyzetében emberként marasztalta el Diacont, nem azért, mert román – magyarázta. Őt viszont azért róják meg, mert magyar. A határozat sérti a sajtószabadságot és az egyéni véleménynyilvánítás szabadságát. Felsorolnak egy sor európai normát, amelyeknek minden betűjével egyetért, mondja Bedő, de itt nem erről van szó. Tiltakozni fog hazai és nemzetközi újságíró-szervezeteknél, tette hozzá. Arról még nem döntött, hogy a bíróságon megtámadja-e az ODT határozatát, de sok értelmét nem látja, mert, mint fogalmaz, titkosszolgálatok irányítják az országot. Az ODT egy másik határozata felmenti Diacont a diszkrimináció vádja alól. Az RMDSZ háromszéki területi szervezete jelentette fel a székely ízek üldözéséért, és sértő hangnemben beszélt arról, hogy milyen termékeket lehetne még a székely elnevezéssel illetni: „székely vécé vagy székely temető”. Egy újságírói kérdésre visszakérdezett: maga kóstolt székelyt? Diacon csatolta a bírósági végzést, mely szerint elítélték és 1000 euró erkölcsi kártérítésre kötelezték az őt bántalmazó L. L.-t. Továbbá a sepsiszentgyörgyi ügyészségnek az ő bűnügyi vizsgálatát bűntett hiányában lezáró határozatát.
Diacon bűnügyi feljelentést tett a Háromszék és kiadója három vezetője ellen fenyegetés (!) vádjával. Erről eddig nem értesültünk. Ám határidőn túl történt a feljelentés, az ügyészség nem kezdett kivizsgálást.
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mircea Diacon éjszakai magánakciója
A magyar közösség ellen indított fenyegetések, megfélemlítések, hivatali pozícióval való visszaélés következmények nélkül marad?
Nagy érdeklődéssel olvastam május 30-án reggel Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjének közleményét a helyi sajtóban, amelyben sorra megfogalmazta „sérelmeit”, amelyek személyére irányultak a magyar sajtó és Bedő Zoltán részéről, valamint L. L. „magyar nemzetiségű férfi bántalmazása” nyomán, és szeretnék kicsit belemélyülni a „bántalmazás” ügyébe.
A helyi sajtóból mindenki nagyon jól ismeri a helyi Lukoil vendéglőben történt incidenst és a román, részrehajló szekus igazságszolgáltatás ítéletét, viszont én – mint az akkor történtek szem- és fültanúja – elfogadhatatlannak tartom az ügyben született ítéletet, amely L. L. személye ellen irányul.
Ebben az ügyben igazságos ítélet akkor született volna, ha Mircea Diacon urat menesztik hivatali állásából.
Hogy miért merem leírni ezen gondolatokat?
Kezdjük a történet elején... Az akkori incidens estéjén jómagam is a helyi Lukoil vendéglőben tartózkodtam. Ahogy illik, a lokálba érkeztem után beköszöntem a benti terembe a muzsikusoknak, K. L.-nek és D. I.-nek, majd a kinti teremben, a bárpult előtti asztalnál a szokásos esti menüt rendeltem a pincérektől, sült krumplit rántott sajttal és egy Hargita sört (a pincérek tudják, hisz mindig azt rendelek). Diacon fiatalabb kollégáival és egy idősebb, „párttitkár” alkatú öregúrral volt, aki szintén román anyanyelvű; a belső teremben iszogattak, a zenekar melletti asztalnál. A lokál többi vendége (a pincérekkel és a zenekarral együtt) mind magyar volt, és ilyenkor természetes, hogy az együttes vegyes, magyar és román dalokat is játszik. Nem is vettem nagyon tudomást a bent iszogató társaságról, egészen addig a pillanatig, amíg Diacon fel nem hívta magára a figyelmet. És valójában itt kezdődött az incidens. Diacon ittas állapotban, szolgálaton kívül, hivatali igazolványát lobogtatva megfenyegette K. L. gitárost, valamint D. I. billentyűst, énekest, hogy márpedig, amíg ők a lokálban tartózkodnak, addig csak és kizárólag román zene szólhat, majd ugyancsak a hivatali igazolványával kirohant a kinti terembe a bárpulthoz, az általunk Lacika néninek becézett pincérnőhöz, ugyancsak fenyegető szándékkal... Már itt szeretném megkérdezni, hogy akkor mi róható ki Diacon úrra? Nyilvános helyen történő diszkrimináció a magyarsággal szemben vagy ittas állapotban hivatali tisztséggel, igazolvánnyal való visszaélés.... vagy talán mindkettő?!
Mi, a többi vendég és L. L., valamint asztaltársasága döbbenten tapasztaltuk az említett eseményeket, hogy ilyen dolog egyáltalán megtörténhet városunkban, Sepsiszentgyörgyön. Diacon visszaült az asztalához iszogatni, mint aki jól végezte „hivatali kötelességét”, és társaival mulattak odabent a kizárólag nekik szóló dallamokra... Miután a zenekar tényleg nem mert magyar zenét játszani – ami a vendéglőben elég szokatlan, mivel magyar lokálról van szó, ahol minden hétvégén élő (magyar és román) zene van –, egy idő után mi, magyar vendégek szóvá tettük egymás között, hogy eddig és ne tovább, és egy ittas hivatalnok ne szabjon „programot” az egész közönségnek.
L. L. bement a zenekarhoz magyar nótát kérni, hogy a történtek dacára a kinti társaság is kellemesen érezze magát. A zenekar teljesítette kérését, és ez volt az a pillanat, amely után Mircea Diacon kezelhetetlenné vált. Azonnal felvette ismét a hivatali arcát, és emlékeztette az alkalmazottakat arra, hogy ki ő, milyen tisztséget tölt be, melyik hivatalnál, és ismét megfenyegette őket.
Miután már az ott tartózkodók megelégelték Diacon túlkapását, L. L. személyes párbeszédet kezdett a fogyasztóvédővel. A párbeszédből hangoskodás lett, a hangoskodásból pedig Mircea Diacon fogyasztóvédő részéről újabb fenyegetés: Fii atent, că eşti luat în vizor! (Vigyázz, mert figyelve leszel!) – hangzott el a nyilvános fenyegetés Diacon szájából... És ez volt az a pillanat, amikor az ember azt érzi, hogy eddig és ne tovább...
Kérdem ismét, hogy végül is ki bántalmazott kit, amikor egy ittas állapotban levő hivatalnok nyilvánosan fenyeget, terrorizál, visszaél a hivatali pozíciójával csakis azért, mert akármit is csinál, a törvény emberei úgyis neki adnak igazat?
Ez történt ebben az ügyben is. A szekus igazságszolgáltatás ismét megmutatta az igazi arcát, és az igazság mérlege a gazság felé billent.
Kérdem én, hogy Mircea Diacont, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjét mikor és ki fogja számonkérni akkori „szerepléséért”, a magyar közösség ellen indított fenyegetéseiért, megfélemlítéseiért, hivatali pozícióval való visszaéléséért, és ne soroljam tovább, amit mind-mind egy este alatt a kontójára halmozott következmények nélkül. Remélem, hogy az igazság mérlege ebben az ügyben a mi oldalunkra billen! Miklós András, Szotyor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trianon-megemlékezés a bizakodás jegyében
Fél hat után két perccel, a 97 esztendővel ezelőtti trianoni döntés aláírásának időpontjában Sepsiszentgyörgyön is megszólaltak a magyar történelmi egyház templomainak harangjai, megemlékezésre toboroztak az Erzsébet parkba, az egykori országzászló helyére. Több százan gyűltek össze felidézni a magyarság számára tragikus történelmi eseményt, következményeit, ám ezúttal a szónokok többsége keserűség, siránkozás helyett a remény magvait igyekezett elszórni: a történtek dacára is itt vagyunk, van erőnk és hitünk, tenni akarunk megmaradásunkért – hangzott el.
A több mint egy évtizede meghonosított, immár Sepsiszentgyörgyön is hagyománnyá vált trianoni megemlékezést idén a Sepsiszéki Székely Tanács szervezte, és felvezetőként Bedő Zoltán olvasta fel a magyar püspöki kar imáját a trianoni döntésről, majd Gazda Zoltán idézte fel a 97 éve történteket. „Nem feledhetjük Trianont, mert az embertelen hadjárat a magyarság, Magyarország ellen ma is folyik, nemzetünket azóta is megalázzák, hadviselésben szövetkeznek ellenünk ugyanazok. Félnek tőlünk, mert a magyar mindig erős tudott lenni” – fogalmazott. „Nem tántoríthatnak meg korlátaikkal, mert élünk, hiszünk nemzetünk jövőjében, és ezért következetesen küzdünk. Magyar gyermekeket nemzünk, élhető életteret teremtünk számukra, ők meg maguknak, utódaiknak, így tudunk csak megmaradni” – hangsúlyozta Gazda Zoltán. Hasonlóan fogalmazott Nagy Gábor Levente, a Magyar Erdélyért Egyesület elnöke, kiemelve: „Nem függetlenséget akarunk, hanem azt, hogy jogainkat tiszteletben tartsák, megbecsüljenek bennünket, mert nélkülünk Erdély nem lenne olyan, amilyen” – mondott.  Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke  a félig üres vagy tele pohár hasonlatára alapozva sorolta nehézségeinket, sérelmeinket, de mint mondotta: „mégis itt vagyunk, a román hatalom múltbeli és jelenlegi sorozatos és módszeres beolvasztási törekvései ellenére is”. Arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, miként gondolkodik a felnőtt nemzedék, mit ad át azoknak a fiataloknak, akik az elmúlt 20–25 évben úgy nőttek fel itt, Erdélyben, hogy szüleik, nagyszüleik által soha nem tapasztalt tárgyi bőség vette őket körül, nem értik, amikor tragédiáról beszélnek nekik a felnőttek. „Nem panaszkodni kell, nem siránkozni a múlt veszteségein, hanem a pohár félig tele van bizodalmával kell hitet és erőt sugározni, hogy igenis van értelme építkezni, jövőt tervezni itt is, Erdélyben is, Székelyföldön is” – mondotta.  Pethő István, a Magyar Polgári Párt megyei alelnöke arról szólt, hogy a trianoni diktátum nem békét teremtett, hanem tulajdonképpen bekódolta a második világháborút, és ezért senkit nem vontak felelősségre. Mindezt a megjutalmazott trianoni utódállamok asszimiláló politikája követte, a magyarság 97 éve hét utódállamban küzd megmaradásárért, közösségi jogaiért, autonómiájáért – hangsúlyozta Pethő István. Benkő Erika RMDSZ-es képviselő arról szólt, hogy Trianonba majdnem belepusztultunk, de érvényes a magyar nemzetre is a mondás: ami nem öl meg, az megerősít. „Sokat tehetünk azért, hogy enyhítsük Trianon traumáját, legfőképp úgy, hogy nem várunk senkitől semmit, ha bízva saját erőnkben, az alkotó akaratban, sorsunkat a kezünkbe vesszük” – hangsúlyozta. „A múlton nem tudunk változtatni, veszteségeinket pedig ezerszer elsirattuk már, most eljött az ideje, hogy abbahagyjuk a jajgatást, előrenézzünk, bízzunk magunkban, és a kezünkbe vegyük a sorsunkat. Az a feladatunk, hogy olyan jobb és igazságosabb világot építsünk itt, a szülőföldünkön, amelyet örökül tudunk hagyni gyermekeinknek, hogy ne kelljen kallódniuk, sodródniuk a nagyvilágban. Muszáj, hogy a székelységnek legyen egy otthona, amely óv, véd és táplál mindannyiunkat. És ezt az otthont nekünk senki sem fogja felépíteni, ez a feladat ránk vár” – fejtette ki Benkő Erika.  Az ünnepség meghívott szónoka, Bayer Zsolt magyarországi publicista együtt gondolkodásra hívta az egybegyűlteket a magyar lélekről, arról, hogyan kellene gyökeresen megváltoztatnunk az önmagunkról való gondolkodást. Rendhagyó irodalomórával kezdte felszólalását: az elmúlt években a legszebb magyar verssort kereső magyarországi közönségszavazáson folyamatosan ugyanaz a két idézet kerül ki győztesen: Petőfitől az „Elhull a virág, eliramlik az élet”, illetve Vörösmartytól a „Most tél van és csend, és hó, és halál”. A magyar lelket tükrözi, hogy mindkét legszebbnek talált verssor az elmúlásról szól. „Igen, ilyen a magyar lélek” – illusztrálta újabb irodalmi példákkal, majd hozzáfűzte: mi lenne, ha ezt tudomásul véve végre azt mondanánk: de micsoda hihetetlen teljesítmény az, amit mi, magyarok 1100 éven keresztül képesek voltunk véghezvinni, mi lenne, ha egyszer az életben fordítva gondolnánk magunkra. Felidézte, hogy a történelem során mily erők mozdultak meg a magyarság elpusztításáért, „és mi mégis itt vagyunk”. Számba vette, hogy a trianoni döntés olyan volt a magyarság számára, mint amikor egy embernek kezét, lábát levágják, majd beteszik egy üres szobába, hogy maradjon életben, ahogy tud. S a világ egyik legnagyobb csodája megtörtént, ez a nemzet életben maradt. Mi ez, ha nem sikertörténet? Miért nem tudunk így gondolni magunkra? – tette fel a kérdéseket. Hogyan másképp tudnánk Trianont megtagadni, zárójelbe tenni, mint hogy éppen  Trianon napján azt mondjuk, ez a mi nemzeti összetartozásunk napja. Véleménye szerint a trianoni döntés századik évfordulóján nekünk, magyaroknak kellene elhívnunk a helyszínre az utódállamok képviselőit szembesíteni azzal, hogy nem tudtak és soha nem tudnak elpusztítani, számonkérni a szerződésben szereplő vállalásokat, köztük Erdélyben a nemzeti önrendelkezés jogát.  A rendezvény végén előbb Czegő Zoltán szavalta el az alkalomra írt versét, majd Kovács István unitárius lelkész mondott imát nemzetünk megmaradásáért, felemelkedéséért, a trianoni sebek gyógyulásáért. A megemlékezésen közreműködött Kanalas Éva magyarországi énekművész.
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nagykövetségek álláspontját kéri Bedő
Elmarasztalt közíró
Diszkriminál a diszkriminációellenes tanács – így kommentálta Bedő Zoltán azt, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) megrovásban részesítette őt (és ugyanakkor lapunkat) egy véleménycikke miatt a megyei „fő fogyasztóvédő” feljelentésére.
Mint ismeretes, Mircea Diacon, a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetője Bedő Zoltán A főfelügyelőnek távoznia kell! című írása miatt fordult a diszkriminációellenes tanácshoz, ez pedig elmarasztalta lapunkat, illetve munkatársát. Bedő Zoltán sajtótájékoztatón kiemelte, még nem kapta meg hivatalosan az ominózus határozatot, Dan Tanasă blogjáról töltötte le. 
„Mindazt, amit abban a cikkben leírtam, szóról szóra fenntartom, mert ez az igazság, viszont úgy fogalmaznék, hogy diszkriminál a diszkriminációellenes tanács. Ha elolvassuk a cikket és az ellenem megfogalmazott vádakat, akkor nyilvánvaló, az egyetlen gond az, hogy én magyar vagyok”, véli a közíró.
Elutasítja, hogy románellenes lenne, és csak a román nemzetisége miatt támadna bárkit is, mert az elveivel ez összeegyeztethetetlen. „Mély meggyőződésem, hogy a gyűlölet nem vezet semmire, és ezért kell harcolni az ilyen Mircea Diaconu és Dan Tanasă nevezetű emberek ellen, mert gyűlöletet szítanak, ez pedig káros a magyarokra és románokra nézve egyaránt”, nyomatékosította Bedő.
Elmondta, lapunkban megjelent jegyzetét elküldi a magyar, amerikai, francia, német, brit és orosz nagykövetséghez is, hogy fogalmazzák meg állásfoglalásukat ebben a kérdésben, de hazai és nemzetközi újságírószervezetekhez is fordul, mivel úgy véli, hogy az ODT határozata által sérült a sajtószabadság és a szabad véleménynyilvánítás joga. Arról azonban még nem döntött, hogy jogi útra tereli-e vagy sem az ügyet, mert nincs meggyőződve arról, hogy egy román bíróság igazat adna neki ebben a kérdésben.
Kiss Edit Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Kós Andrásról nemhivatalosan
Az ember és művész
Kós András (1914–2010) szobrászművész alkotásaiból nyílik ma kiállítás 18 órakor az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székházában, tudhattuk meg Szebeni Zsuzsa sajtótájékoztatóján. Magyarország Kulturális Központja sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetője ugyanakkor azt is elárulta, hogy meglepetésekben lesz részük az idelátogatóknak.
A művész, Kós Károly fiaként látott napvilágot, mely tény nem vált az előnyére, hiszen alkotóként egy életen keresztül apja árnyékával birkózott. Élet és Rajz címet viselő, saját rajzaival illusztrált önéletrajzi kötetéből ugyanakkor azt is megtudhatjuk, hogy már gyermekkorában szeretett fából faragni. Nem a véletlen műve volt tehát, hogy szobrász vált belőle. Alkotásairól Jakobovits Miklós festőművész a róla írt nekrológjában így fogalmazott: „Mint templomi gótikus szobrok vonulnak fel előttünk remek alkotásai, mint olyan jelzések az időről és Erdélyről, melyek nagyszerű jellemek karaktereit mutatják be, mint küzdeni tudó, de egyben felszentelt alakok, melyeknek erkölcsi magasságába mindannyian vágyunk.”  
Amint a sajtótájékoztatón kiderült, ennek a tárlatnak Budapest és Kolozsvár után Sepsiszentgyörgy a harmadik helyszíne lesz, viszont katalógus kiadására most első alkalommal kerül sor. Ezúttal pedig nem a művész hivatalos, közismert arcát mutatják be, hanem a gyermekét, apáét és nagyapáét. Éppen ezért a kiállítás anyagát a Kós örökösök magángyűjteményéből származó, általa készített, de személyes célokat szolgáló tárgyak alkotják.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ajándékként született alkotások
Kós-örökség
Kós András szobrászművész örök érvényű ajándékai címmel nyílt kiállítás az Árkosi Művelődési Központ Olt utcai székhelyén, Sepsiszentgyörgyön. A nagy érdeklődésnek örvendő eseményt megtisztelte jelenlétével az alkotó lánya és egyben hagyatékának örököse, Kós Katalin is.
Kopacz Attila házigazda köszöntő szavai után Gál Hajnalka, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának munkatársa Kós András személyes rendeltetésű szobrairól és faragványairól megfogalmazott gondolatait osztotta meg a szép számú hallgatósággal. A tárlatot megnyitó Vargha Mihály szobrász, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az általa nagyra tartott művész méltatása mellett kitért a család, valamint a kolozsvári Farkas utcai református gyülekezet tulajdonában lévő életművet fenyegető veszélyekre is. Nem megfelelő tartósítás esetén ugyanis a túlnyomórészt fából készített szobrok tönkremehetnek. Éppen ezért ennek megelőzéséhez felajánlotta az általa vezetett intézmény segítségét.
Kós Katalintól megtudhattuk, hogy a jelen kiállítás anyagának túlnyomó részét azon ajándéktárgyak alkotják, mellyel édesapja egy-egy ünnep vagy évforduló alkalmából megörvendeztette szeretteit. Köztük található az a fa kottatartó, melyet annak idején zenei középiskolába járó lánya számára készített.
Szebeni Zsuzsa, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának kurátorszerepét is betöltő vezetője a művész néhány gipszmintában maradt alkotására hívta fel a figyelmet, melyek ércbe öntése az utókorra vár. Az elhangzottakat Stan Katalin, Bukarestben élő zenekritikus román nyelven is összefoglalta, Constantin Muşat hegedű és Ioana Ionescu zongorajátéka pedig az eseményhez méltó hangulatot teremtett.
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Ünnepi esemény Bibarcfalván
Kopjafák a nemzet nagyjainak
Bibarcfalva ősi temploma ismét nevezetes, ünnepi eseménynek adott otthont. Vasárnap a Vitézi Rend háromszéki tagjainak jelenlétében zajlott az istentisztelet, keretében színvonalas műsorral, melyre a templomkertben felavatandó újabb kopjafák kínáltak alkalmat.
Hat évvel ezelőtt a rend helybéli tagjainak, v. Molnár József székkapitánynak és nejének, Arankának a kezdeményezésére Szent István király emlékére állítottak kopjafát a templomkertben, most – ugyancsak nekik köszönhetően – immár kopjafák őrzik vitéz nagybányai Horthy Miklós, valamint az 1956-os szabadságharcosok emlékét is. „Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért” – hangoztatta az ünnepi istentiszteleten Székely Lajos lelkipásztor a Máté evangéliumából vett alapige örökérvényű szavait, általuk népünk rögös, de mindvégig az igaz célok által vezérelt történelmi útjának hozadékára is rávilágítva, mely úton – mint fogalmazott – még a közelmúltban is gyakran érte sérelem, bántalom nemcsak a magyarság vezetőit, de olykor a lelkészeket, a hűséges tanítókat, a magyarabb érzelmű tisztségviselőket is. A bibarcfalvi templom kertje immár Kovászna megyei szinten is egyedülálló emlékparkkal büszkélkedhet: az itt elhelyezett alkotásoknak köszönhetően bárki, aki ide betér, rendhagyó történelemóra részese lehet, azok segítségével jobban megismerheti múltunkat, népünk nagymérvű eseményeit, történéseit, mondta.
A Vitézi Rend ünnepi műsora a sepsiszéki kapitányság, az erdővidéki székkapitányság és a háromszéki törzs zászlóinak felavatásával kezdődött, melyekre Molnár Aranka hadnagyasszony tűzött szalagot. Ezután Kelemen Tibor törzskapitány mondott beszédet, abban a nemrég lezajlott Nemzeti Összetartozás Napjának jelentőségéről szólva, de felelevenítve Horthy Miklós emlékét is, idézve az egykori kormányzónak 1940. szeptember 11-i kolozsvári díszszemle alkalmával tartott beszédéből. Bedő Zoltán, a Vitézi Rend tagja ezután a Magyar Püspöki Kar 1920-ban, a trianoni diktátum után megfogalmazott, Mindenkitől elhagyatva című imáját olvasta fel, majd a helybéliek közül is többen szavalattal, a bibarcfalvi református férfikórus pedig énekekkel tette felemelőbbé az eseményt. A kopjafák leleplezése előtt azok készítője, a sepsiszentgyörgyi Balázs Antal nyugalmazott tanító röviden arra figyelmeztetett, ne feledkezzünk meg ezután sem fejet hajtani nemzetünk nagyjai előtt.
Böjte Fere Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vaszi Jánoska szobrot érdemel
„Azzal a céllal készítettük, vetítjük az Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című filmünket, hogy beszéljünk az 1984 júniusában történtekről, az igazságot mindannyian szeretnénk tudni” – mondta hétfőn Vörös T. Balázs a sepsiszentgyörgyi filmbemutató utáni beszélgetésen a Művész moziban.
Az Emlékmű helyett – Vaszi Jánoska emlékére című dokumentumfilm ősbemutatóját tartották hétfő este Sepsiszentgyörgyön, a produkciót az alkotók szerint a továbbiakban a Duna World többször vetíti majd, illetve szeretnék, ha a történelemoktatásban segédanyaggá válhatna, hiszen annak a kamasznemzedéknek készítették, amelynek nincs tudomása a diktatúráról. Vörös T. Balázs rendező és Filep Farkas operatőr filmjében sepsiszentgyörgyiek beszélnek az 1984. június 5-én fél egykor történt szoborrobantásról (a Mihai Viteazul-szoborcsoportnál egy máig ismeretlen eredetű szerkezet kioltotta az akkor tizenkét éves Vaszi Jánoska életét), provokáció volt, állítják azóta is az emlékezők, de a Securitate is ekként tálalta annak idején a történteket, noha hivatalos és egyértelmű állásfoglalás soha nem született az ügyben. Vaszi Jánoska szüleinek kérésére 1998-tól kezdődően Puskás Attila a Volt Politikai Foglyok Szövetségét képviselve és néhai Simó Erzsébet, a Háromszék újságírója megpróbálta kideríteni, mi történt, ám a brassói táblabíróság főügyészénél elakadtak, ott ugyanis addig halogatták az iratcsomó ismertetését, amíg az ügy elévült, és 1999-ben lezárták anélkül, hogy kiderült volna, ki a tettes, mert 15 év után nem vizsgálnak tovább egy gyilkosságot. Pedig a sepsiszentgyörgyiek – miként mind a filmben, mind a bemutatót követő beszélgetésen elhangzott – szeretnék tudni az igazságot, de egyelőre be kell érniük vélekedésekkel, sejtésekkel, bizonyíthatatlan állításokkal. Vargha Mihály a filmben úgy fogalmazott, az áldozat megérdemelne egy emlékművet a városban, de néhai Nagy-Kopeczky Kálmán – Vaszi Jánoska osztálytársaként – is megjegyezte, a Mihai Viteazul tér (korábban Gábor Áron) felújításakor legalább egy emléktáblát kellett volna állítani, hiszen a kommunizmus áldozatává vált egy ártatlan gyermek. Akárki lehetett volna – tette hozzá.
A bemutatót követő beszélgetésen Vörös T. Balázs kifejtette: korábban úgy gondolta, akkor kezdenek foglalkozni ezzel a filmmel, „amikor eléggé felnőttek leszünk hozzá”, a forgatásokat a harmincadik évfordulón kezdték el, három évvel ezelőtt gyertyás megemlékezést szerveztek a szobornál, ám azon nagyon kevesen vettek részt. Filmjük nem tényfeltárás, hanem egyszerű dokumentumfilm emlékképekből, vallomásokból, egyfajta korrajzot nyújtanak a nyolcvanas évek végéről. Ennél többet nem lehetett kideríteni, susognak mindenféléket, de bizonyíték nélkül nem lehet kijelentéseket tenni – tette hozzá. Ha annyi év után újra elővették a bányászjárást és az 1989-es fordulat eseményeit, lehetne olyan besorolást találni Vaszi Jánoska ügyének is, amely alapján nem tekinthető elévültnek, jogászoknak kellene foglalkozniuk vele – jegyezte meg Puskás Attila. Filep Farkas hozzátette, amikor a Mihai Viteazul-szoborcsoportnál forgattak, mindig megjelent „egy-egy fotózó turista”, Bedő Zoltán pedig azt emelte ki hozzászólásában, hogy az 1984-es sepsiszentgyörgyi szoborrobbantás előzményként és hivatkozási alapként szerepel a Beke-ügy vádiratában, arra célozva,  hogy mi egy terrorista nemzet volnánk – ami elfogadhatatlan. Végül Puskás Attila úgy fogalmazott, megerősíti Vargha Mihály véleményét, egy rendszer mártírjaként Vaszi Jánoska megérdemli, hogy szobrot kapjon Sepsiszentgyörgyön.
Mózes László Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Egységes magyarellenesség
Az elmúlt napok magyarellenes nyilatkozatait, gyűlölettel telített szónoklatait, valamint soviniszta, fasiszta kirohanásait lehetetlen egyenként elemezni és megválaszolni. 
Elég azonban közülük kettőt, a volt és jelenlegi államfőét kiragadni annak érzékeltetésére, miként viszonyul a román politikum az erdélyi magyarsághoz, de az ilyenkor elengedhetetlen tanulságok is levonhatók belőlük.
Băsescu exelnök keddi Facebook-bejegyzésében például többek között azt állította, hogy 1848-ban a magyar grófok hadseregei Erdélyben tízezer számra gyilkolták a románokat, falvakat törültek el a föld felszínéről, és románok százezreit kényszerítették szülőföldjük elhagyására. 
Felháborító és mélyen elítélendő ez a nyilatkozat, ugyanis durván meghamisítja a magyar múltat, és gyűlöletet szít két egymás mellett élő nép között. Ráadásul ezt olyan történelmi pillanatban teszi, mikor az összefogás nyújtja az egyetlen esélyt a túlélésre és megmaradásra. 
A helyzetet pedig csak súlyosbítja, hogy politikai ellenfelei lehengerlése érdekében nem csak az erdélyi magyarság torkának ugrott neki, hanem képes volt felrúgni saját nemzete és országa érdekeit is.
I(J)ohannis jelenlegi elnök sem marad el azonban mögötte magyarellenességben és az ország érdekeinek felrúgásában, ha saját hatalma megtartása, netalán kiszélesítése a tét. 
Ezt ékesen bizonyítja a kedden Berlinben elhangzott üzenete is, melyben arra figyelmezteti a jelenleg kormányzó szociáldemokrata párt vezetőit, hogy vannak dolgok, melyek nem lehetnek politikai alku tárgyai. Szerinte pedig az erdélyi magyarság Romániában nemkívánatos autonómiaigénye is ezek közé tartozik. 
Ez világos beszéd, mint ahogy a Băsescu vagy a többi ellenünk csaholó román politikus szándéka is. Látszatengedményekkel a szekértolóikká tenni minket, ha pedig ez mégsem lehetséges, egységesen és összehangoltan a torkunknak esni, hiszen a fő cél a tőlünk való végleges megszabadulás. 
Éppen ezért reméljük, hogy az eltelt néhány nap történései saját vezetőink előtt is világossá tették, hogy fordulatra van szükség az erdélyi magyar politikában. Az elnyomó hatalom részeseként ugyanis nem lehet az elnyomottakat képviselni. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó Erdély.ma

Gyermek vértanúnk
A megyeszékhelyi Művész moziban nemrég vetítették Filep Farkas és Vörös T. Balázs Emlékmű helyett címet viselő dokumentumfilmjét. Alkotásuk a sepsiszentgyörgyi szoborrobbantási kísérlet következtében szörnyethalt Vaszi Jánoska tragédiáját idézi fel – sajátos módon. Bizonyítékok hiányában ugyanis az emlékezés, logika és következtetés segítségével próbálja alátámasztani mindazt, ami akkor mindannyiunk számára nyilvánvaló volt és azóta is az: Vaszi Jánoska a kommunista diktatúra magyarellenes intézkedéseinek áldozata lett.
Ő a mi vértanúnk tehát, akinek alakjáról már legfőbb ideje volt letörülni a feledés porát. Már csak azért is, mert helyette bárki megjárhatta volna és hasonlóan járhat a jövőben is, ha nem derítjük ki, hogy mi is történt és nem vonjuk felelősségre az elkövetőket. Hiszen az eszközök változtak ugyan, az elnyomásunk azonban maradt. Ennek fokozását és kiszélesítését pedig csak közös fellépéssel tudjuk megakadályozni. Ahhoz viszont, hogy ezt megtegyük, nemzeti és polgári öntudatra van szükség, melyek felélesztésének leghatékonyabb eszköze a múlt feltárása mellett az emlékezés és emlékeztetés.
A napjainkban is állandó megfigyelés alatt álló Mihai Viteazul-szoborcsoportot akkoriban huzamosabb ideig még szemlélni sem volt tanácsos, nemhogy túlzottan megközelíteni. Hogy a milícia (rendőrség) és a szekuritáte (politikai rendőrség) mindent és mindenkit az ellenőrzése alatt tartott. Hogy jóváhagyás nélkül még írógépet sem lehetett vásárolni, és vadászfegyverrel is csak a hatalom birtokosai rendelkezhettek.
Mindezek tudatában feltehetünk néhány kényelmetlen kérdést az 1984 nyarán bekövetkezett tragikus eseménnyel kapcsolatban. Például, kinek, vagy kiknek volt lehetősége összeállítani a robbanószerkezet? Miként lehetett azt a szobor talapzatához helyezni? Hogyan állhatott ott órákon keresztül észrevétlenül? Mit kerestek ott a szekusok, a robbanás bekövetkezte előtt?  Megválaszolásuk után pedig az is érthetővé válik, hogy a rendszerváltás ellenére, miért nem lehetett ennek a sötét ügynek a végére járni, illetve a nyomozati anyag miért van 50 évre titkosítva.  A végső kérdés azonban mégiscsak az, hogy szabad-e elhantolva hagyni az igazságot?
Bedő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ismeretszerzés, barangolás és vetélkedő
Gyümölcsöző testvérkapcsolatok
Az elmúlt héten Hagyományaink, meséink és legendáinkcímmel szervezett a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Gimnázium és testvériskolája, a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 30 tanulója és 4 kísérőtanára számára diáktábort Csomakőrösön. Ennek célja pedig, amint azt Kátai Zsuzsa és Kustán Tünde kísérőtanároktól megtudhattuk, az anyaországi és sepsiszentgyörgyi tanulóknak a háromszéki mesékkel, mondákkal és legendákkal való megismertetése, valamint a két testvériskola tanulói között már meglévő kapcsolatok elmélyítése volt.
Első nap a helyszínnel való ismerkedés után Dancs Attiláné, Annuska néni jóvoltából a gyerekek betekintést nyertek a rezgőnyárfa alapanyagú kalap készítésének rejtelmeibe. Innen a református templomba és a felújított Kőrösi Csoma Sándor Emlékházba vezetett az útjuk, ahol Bende Tamás helybéli lelkipásztor tartott nekik rögtönzött előadást a híres kutató és nyelvtudós életútjáról. Délután legendákat meséltek nekik, majd lerajzolták mindazt, amit a hallottakból lelki szemeikkel rögzítettek.
Másnap a megye nevezetességeivel való ismerkedés során elsőként a vulkáni utódműködés két kovásznai helyszínét, a Pokolsárt és Bene-mofettát keresték fel. Kézdivásárhelyi sétájukat az Incze László Céhtörténeti Múzeum megtekintésével kezdték, ahol Dimény Erika múzeumpedagógus gyerekközpontú tárlatbemutatójának köszönhetően, maradandó élményben részesültek. Végül a Gyűjtemények Házában kiállított tárgyakról Beke Ernő tartott nekik érdekfeszítő előadást.
Útjuk következő állomása a legendából már ismert felsőcsernátoni Ika vára volt, melynek látványa saját bevallásuk szerint, rendkívüli hatással volt a gyerekekre. Innen Dálnok mentek, ahol Dózsa György szobránál felidézték a nagy hadvezér és lázadó tetteit, majd Gábor Áron eresztevényi síremlékénél a székely szabadságharcosról és ágyúöntőről is megemlékeztek. A táborba a Rétyi Nyír érintésével érkeztek vissza fáradtan, de élményekkel feltarisznyálva.
Harmadnap a Mikes Kelemen és Kiss Manyi emlékét őrző Zágonba látogattak, majd Brassó következett, ahol nem csak az állatkertet, hanem az óvárost és kívülről a Fekete templomot is megtekintették.
Együttlétük negyedik napján a ragyogó napsütést kihasználva a sepsiszentgyörgyi strand nyújtotta élményeket is megízlelték, majd a fogadógyerekek szüleinek kíséretében városismerkedés következett.
Zárónap az elhangzott legendákhoz fűződő vetélkedőt szerveztek, majd kiértékelték annak eredményeit és átadták a jól megérdemelt okleveleket.
A résztvevők egyöntetű véleménye szerint, az ismeretek bővülésén túl a tábor legnagyobb hozadékát az együttlét öröme, a közösen megélt élmények és a hatásukra szövődő barátságok jelentették. A két iskola közötti immár több mint 20 éve tartó testvérkapcsolatot jövő esztendőben a sepsiszentgyörgyi gyerekek Kecskeméten történő nyaraltatása fűzi még szorosabbra.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tusványos: szellemi műhelymunka és szórakozás
Létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen
Az elmúlt héten 28. alkalommal rendezték meg a Bálványoson indult, időközben Tusnádfürdőre költöztetett nyári szabadegyetemet és diáktábort. Működését ezúttal is vita és párbeszéd, tapasztalatcsere és ismeretáramlás, régi barátságok elmélyülése és újak születése, buli és jókedv fémjelezte.
Minden reggel hétágra sütött a nap, ezért az Olt parti fák árnyékába húzódva próbáltuk az esedékes programok sokasága közül kiválasztani a számunkra megfelelőt. Mire sikerült, már indulhattunk is a helyszín felé, ahol nagy meglepetésünkre nem csak fülledt meleg, hanem számos, zömében fiatal érdeklődő fogadott. Örvendetes továbbá, hogy a hallgatóság túlnyomó részét végig ők alkották, legalábbis azokon a beszélgetéseken, ahol volt szerencsénk megfordulni. Legjobb igyekezetünk ellenére sem juthattunk el ugyanis mindenhova, hiszen 26 sátor több száz rendezvénye között lehetett válogatni, melyek a politikától a nemzetépítésen, a mezőgazdaságon és turizmuson át a kultúráig és sportig számtalan témakörrel foglalkoztak. Ugyanakkor szép számban láthattunk kisgyermekes családokat, akik számára közös tevékenységeket is szerveztek az idei tábor megálmodói.
Drága portékák, hajnalig tartó bulik
A késő délutáni órák a táplálkozás és pihenés időszakai voltak, majd az est közeledtével valóságos népvándorlás indult a tábor irányába, mely következtében 20 óra magasságában már hatalmas tömeg tolongott a koncerteknek otthont adó focipályán. Így viszont csak hosszas sorban állás után lehetett a hőség következtében fellépő folyadékhiányt pótolni, a portékájukat túlzottan magas árakon kínáló kereskedők valamelyikénél. De nem csak a jéghideg sörre szomjaztak a fiatalok, hanem a jó zenére és táncra is. Olyannyira, hogy ebbéli igényüket két egymás után fellépő zenekar sem tudta csillapítani, ezért a buli hajnalig folytatódott. Azonban nem mindenkinek, mert akadt, aki a túlzott alkoholfogyasztás bódító hatására valamelyik bokor tövében, vagy az út szélén tért nyugovóra.
Istenhez a keskeny úton
Örömmel fedeztük fel, hogy a tábor területén nem csak politikai, gazdasági kulturális és más világi témákat feszegetnek, hanem a Keskeny Út sátorban a lelki szükségletek kielégítésének is teret biztosítottak. Az itt zajló programok vezetőjével, Bardócz Csaba ikafalvi református lelkipásztorral folytatott beszélgetésünk során kiderült, hogy erre bőven van igény, amint ezt a 13 alkalommal itt végzett szolgálatának ideje alatt volt lehetősége megállapítani. Sőt, amint ezt a hallgatóságnak az utóbbi 3 évben a sátor méretének megnövekedésében is tetten érhető megnégyszereződése is mutatja, folyamatosan bővül az Istenhez valamilyen formában közeledni kívánók köre. Elmondása szerint ugyanis szép számmal vannak olyan fiatalok, akik a hagyományos egyházi kereteket nem veszik igénybe, mert azokat túl merevnek tartják, azonban egy fesztiválos áhítatnak nevezett, közvetlen és kötetlen beszélgetés során szívesen ráhangolódnak Isten igéjére.
Túlszervezettség és nyereségvágy
A Tusnádra ez alkalomból immár ötödször visszatérő Juhos Gábor maratoni futó úgy vélekedett, hogy a tábori élet a feltöltődésre és kikapcsolódásra egyaránt jó alkalmat kínál, ezért kár lenne kihagyni. Nehezményezte viszont az idén megtapasztalt és a gumibotos rendfenntartók fokozott jelenlétében is tetten ért túlszervezettséget, valamint az árakban megnyilvánult fokozott nyereségvágyat. A tapasztalt hiányosságok ellenére azonban ennek a tábornak a létjogosultságát egy pillanatig sem kérdőjelezte meg, hiszen egy magyar–magyar találkozóvá nőtte ki magát, ahol az elszakított területek szellemi és politikai vezetői nyilvános, vagy szűk körű eszmecserét folytathatnak egymással. Ugyanakkor több síkon biztosítja a tájékozódás és fejlődés lehetőségét az érdeklődőknek.
Találkozások lehetősége
A négy napon át tartó szabadegyetemi tevékenység hivatalos része Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének hagyományos szombat délelőtti előadásával ért véget. A nemzet miniszterelnökének beszéde iránti töretlen érdeklődést, pedig a Székelyföld különböző szegleteiből összeverődött, helyenként székely és magyar zászlókat lengető többezres tömeg jelenléte igazolta félreérhetetlenül.
Összegzésként tiszta lelkiismerettel állíthatjuk, hogy az ismeretszerzésen, tájékozódáson, kikapcsolódáson és szórakozáson túl a tábori élet egyik nagy hozadéka a magyarországi és erdélyi magyar tisztségviselőkkel, döntéshozókkal, illetve vezető beosztású hivatalnokokkal történő találkozások és kötetlen beszélgetések lehetősége volt. Ezek ugyanis mindkét félnek alkalmat kínáltak a másik véleményének megismerésére, az előre mutató párbeszédre, valamint a felmerült gondok megoldásának közös keresésére. Éppen ezért sajnálatos, hogy román részről csak néhány értelmiségi tett eleget a szervezők meghívásának.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Minden ecsetvonása a csángókat hordozza magában
A megtartó ember
A Tusnádon évente megszervezett Bálványosi Szabadegyetem egyik mozzanataként került sor az elmúlt hét közepén Antal Imre csángó festő és grafikusművész tárlatának megnyitójára az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK), Sepsiszentgyörgyön. A kiállított művek betekintést nyújtanak a Gyimesek még mindig zárt, ősi szokásokat és sajátos magatartásformát őrző világába, melynek szellemi terméséből Fintu Dezső furulyajátéka és Csillag Gergely György kesergője is ízelítőt nyújtott.
Elsőként Antal Árpád András polgármester szólt a fullasztó kánikula ellenére is szép számú közönséghez, a Kárpát-medencei magyar képzőművészet biztos pontjaként jelölvén ki az EMŰK helyét, köszöntő beszédében.
A Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, Vargha Mihály magas művészetként értékelte Antal Imre életművét, aki szerinte a kommunista diktatúra enyhülésének éveiben érett alkotóvá. Nem véletlenül, hiszen a marosvásárhelyi művészeti iskola diákja volt. Egy olyan szellemi műhely tagja, mely a gúzsba kötöttség áldatlan korszaka után adandó első alkalommal lehetőséget biztosított a nyitásra és megújulásra. Ez pedig főleg Nagy Pál képzőművésznek és tanárnak volt köszönhető. Ő ugyanis egyéniségével, tehetségével, tudásával, pedagógiai érzékével és hozzáállásával a tanítványaiból ízig-vérig erdélyi, de ugyanakkor európai léptékkel is mérhető művészeket faragott.
Ezzel a szellemi batyuval feltarisznyálva indult el Antal Imre a művészek göröngyös útján, de a benne rejlő kincsekkel nem vágott neki a nagyvilágnak, hanem haza vitte szülőföldjére, és megosztotta sorstársaival. Elhintette és kicsíráztatta a magas művészet magvait. Így vált megtartó emberré, és így történhetett meg az a csoda, hogy Gyimes völgyének elszigetelt gyermekei 1971-ben az UNESCO párizsi versenyének nagydíjában részesültek, majd a következő években a prágai és Kanadai Grafikai Biennálé számos díját nyerték.
Ugyanakkor művészként is maradandót alkotott. Képei a gyimesi csángó lét meghatározó elemeit ábrázolják és rögzítik az örökkévalóságnak. Az istenhit és annak jelképei, a földdel való keserves küzdelem, az ünnepnapokon nem csak imádkozó, hanem daloló és táncoló, környezetével összefonódó és abba szervesen beilleszkedő, nehéz sorsú honfitársaink köszönnek róluk vissza. Az esemény végén a kiállítás megszervezését szülei gyűjteményéből lehetővé tevő magyarországi politikus, Németh Zsolt méltatta az általa ember és művészként egyaránt nagyra értékelt Antal Imrét. Minden ecsetvonásában a csángókat hordozza magában – vélekedett róla az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Az augusztus 6-ig megtekinthető alkotásokat Szepes Hédi művészettörténész választotta ki Németh Géza református lelkipásztor és felesége, Kriza Judit hagyatékából.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Magyarország megerősödése
Egy nagy kaliberű, a hazájáért nem csak tenni akaró, hanem tenni is tudó államférfinak ismernie kell országa valós helyzetét, el kell igazodnia a világ bonyolult folyamatai között, meg kell találnia és tartania a helyes irányt. Elengedhetetlen ugyanakkor, hogy meggondolt és rugalmas, de egyúttal határozott és bátor legyen. Olyan ember, aki gyors helyzetfelismerő, elemző, valamint határozathozatali képességgel rendelkezik. Orbán Viktor pedig Tusnádon elhangzott, múltat és jelent elemző, valamint jövőbe tekintő szombati beszédével újra bebizonyította, minderre képes.
Szokásához híven, ezúttal is nemzetközi szemüvegen keresztül szemlélte és láttatta a magyarság, valamint hazája helyzetét, a magyar külpolitika vezérlő csillagát a mindenkori nemzeti érdek érvényesítésében jelölvén meg. Ennek megvalósítása pedig szerinte azon múlik, hogy a Magyarország szempontjából fontos országoknak érdekében álljon a magyar siker. Lám, ilyen zseniálisan egyszerű, a diplomáciában unalomig hangoztatott, de tartalommal soha meg nem töltött kölcsönös előnyökön nyugvó együttműködés megvalósítása.
Egy erős Magyarország létrejöttének feltételeit a miniszterelnök 12 pontban fogalmazta meg, melyek közül 9 szerinte már teljesült. Ezek értelmében nem szabad a más pénzén, vagyis kölcsönökből élni, pénzügyi fegyelemre van szükség, folyamatosan növelni kell a gazdasági teljesítményt és munkát kell biztosítani mindenkinek. Mindezek mellett az ország sorsát befolyásoló stratégiai ágazatokat (energia, bank és média) többségi nemzeti tulajdonban kell tartani, valamint megállítani és megfordítani a demográfiai hanyatlást, illetve megőrizni a stabil etnikai összetételen alapuló kulturális identitást. De nincs erős magyar állam fejlődő és megújuló tudomány, a jövő iparágai felé történő nyitás, valamint a világ magyarságának egy közösségbe történő szervezése nélkül.
Végezetül egy stabil szövetségi rendszer tagjának kell lenni, rendelkezni a világ nagy rendezvényei fogadásának képességével és egy olyan hadsereggel, mely meg tudja védeni az országot a külső támadásokkal szemben.
Tiszta és egyenes beszéd, pontos fogalmazás, illő a nemzet miniszterelnökéhez.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó / Erdély.ma

Szövetkezetek múltban és jelenben – A fellendülés biztosítékai
A kapuit Tusnádon nemrég bezáró szabadegyetem keretében, Szövetkezzünk – gazdák a globális világban címmel került sor arra a beszélgetésre, melynek részvevői az erdélyi szövetkezeti mozgalom múltját és jelenét tekintették át a vidék jövője megalapozásának szándékával. Elsőként dr. Hunyadi Attila Gábor kolozsvári történész, egyetemi tanár osztotta meg a témával kapcsolatos ismereteit. Többek között megtudhattuk, hogy az erdélyi falu gazdasági fellendülését, jólétét és vagyonosodását a szövetkezeti mozgalom biztosította. Ennek kezdetei Magyarországon 1879-re, Erdélyben pedig 1886-ra nyúlnak vissza, azonban nálunk igazi lendületet a Tusnádon 1902-ben megszervezett Székely Kongresszust követően kapott. Ennek eredményeként hamarosan az erdélyi magyarság fele a mezőgazdaság, ipar, kisipar, bankszektor, oktatás és teljes iskolahálózatot területére kiterjedő szövetkezeti rendszer tagja lett. Nem véletlenül, hiszen ez egy olyan szabad társuláson alapuló vállalkozás, mely a közös beszerzés és értékesítés által megnöveli a tagok alkupozícióját, illetve jövedelmét.
Ezt a virágzó szövetkezeti hálózatot 1948-ban Erdélyben is felszámolta a kommunista diktatúra, hatalmas vagyonát pedig államosította. A vidék helyzetét ugyanakkor tovább súlyosbította a megélhetést és fejlődést biztosító magángazdaságok megszűntetése és az emberek úgynevezett termelőszövetkezetekbe történő kényszerítése földjeikkel, a megművelésükhöz szükséges eszközökkel, valamint állatállománnyal együtt. Így telítődött negatív tartalommal a szövetkezet fogalma, ami a társulás és közös cselekvés máig tartó elutasításához, illetve a kisparcellás gazdálkodáshoz való visszatéréshez vezetett.
Ez viszont gazdasági leromlást vont maga után, amiből kilábalást és fellendülést Hunyadi szerint csak a szövetkezeti mozgalom újraindítása hozhat, amint azt világszerte példák sokasága igazolja. A szövetkezet ugyanis lehetővé teszi, hogy a gazdák a piacnak kiszolgáltatott alanyokból azt alakítani képes szereplőkké váljanak. Ezt napjainkban a piaci tényezőkön kívül már világos szabályok is biztosítják. A Szövetkezetek Világszövetsége által Manchesterben 1995-ben jóváhagyott meghatározás szerint például „a szövetkezet olyan személyek autonóm társulása, akik önkéntesen egyesültek abból a célból, hogy közös gazdasági, társadalmi és kulturális szükségleteiket és törekvéseiket közös tulajdonú és demokratikusan irányított vállalat útján megvalósítsák.” Ugyanakkor azt is kimondják, hogy a jövedelem bizonyos hányadát közösségfejlesztésre kell fordítani.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma

Soha többé ne fordulhasson elő! – Zendülés a tónál
A hagyományteremtés, valamint az emlékezés és emlékeztetés szándékával gyűltek össze ebben az évben is Anna-napkor tucatnyian a Szent Anna-tó partján álló kápolnánál, hogy a 36 évvel ezelőtt ott lezajlott eseményekre emlékezzenek.
1981. július 26-a fordulópont volt az erdélyi magyarság életében, hiszen egy pillanatig felemelte a fejét, és szembefordult a zsarnoksággal. Egy maréknyi fiatal ugyanis kibontotta a magyar zászlót, majd a látvány hatására összeverődött tömeg kíséretében levonult a kápolnához, ahol hazafias versek, diktatúraellenes és tiltakozásra buzdító beszédek hangzottak el.
Mai szemmel tekintve vissza mindez nem tűnik nagydolognak. Tudni kell azonban, hogy a kommunista Romániában egy milliméternyi piros-fehér-zöld szalag birtoklása is elég volt ahhoz, hogy tulajdonosát az egységes román nemzetállam ellenségeként kezeljék, és félholtra verjék a hatalom pribékjei. „A történteket azért kell felidézni, hogy hasonló szörnyűségek soha többé elé ne fordulhassanak” – fogalmazták meg a találkozó résztvevői.
Bedő Zoltán / Erdély.ma