Nagy Pál sok esztendős szerkesztői múlttal a háta mögött, nyolcvanadik életévén túl is folyamatosan dolgozik. Jelenlegi munkái közül a leglátványosabb a Mentor Kiadónál megjelenő Wass Albert-életműsorozat szerkesztése. Nincs időm unatkozni, mondta Nagy Pál. Ajándéknak tekinti, hogy öreg fejjel is dolgozhat. A Mentornál megjelenő Wass-sorozat immár harminchárom címet tudhat magáénak. Nemrégiben látott napvilágot Nagy Pál szerkesztésében Wass Albert Éltem: voltam címen a szerző önéletrajzi vonatkozású vallomása. Wass Albertet sokáig a kitagadottak és megbélyegezettek sorába tartozott, akár Nyirő József vagy Márai Sándor, meg más magyar írók, akik a háború után emigrációba kényszerültek. Nagy Pál 1992-ben A mindig hazanéző Wass Albert címmel írt egy hosszabb ismertető cikket az egykori Romániai Magyar Szóban. Talán ez volt errefelé az első „megszólalás” az Amerikában élő erdélyi magyar íróról. Sok könyvét kiadták, ennek ellenére még hatalmas terjedelmű kéziratmennyiség vár megjelentetésre. Az emigrációban keletkezett írásokról van szó, jórészt publicisztikai cikkekről, riportokról, különböző alkalmi szövegekről, vallomásokról, de még színdarabokról is. A Mentor a közelmúltban adta ki az Amerikai emberek című kötetet, ami Wass Albertnek a Szabad Európa Rádió számára készített egykori riportjait tartalmazza. Sokat javíthatna Wass Albert megítélésén az író műveinek román közegben való népszerűsítése. Az Elvész a nyom román fordítása készült el, kiadóra vár. 2000-ben megjelent A funtineli boszorkány Corneliu Caltea fordításában Langa Scaunul Domnului címmel. Akkor Ion Coja, a magyarok iránti barátsággal nemigen vádolható Vatra-alapító, bukaresti egyetemi tanár egyebek között azt mondotta, hogy ilyen szépen, ilyen mély együttérzéssel kevesen írtak a román népről. A közelmúltban megjelent Kolozsvárt Mircea Tomusnak az Aripile domnului című dokumentumregénye, pontosabban annak első kötete, melyben a mezőségi, mócsi származású szebeni román író részletesen szól Wass Albertről, a Wass-családról, 1940 őszének mezőségi viszonyairól, drámai napjairól. Nagy Pál gondozásában a budapesti Palatinus Kiadónál – Gondolat és árvaság, Szellemi őrség, illetve Emberi szavak címmel – megjelentek a Tamási Áron esszéinek, cikkeinek, interjúinak kötetei. Ugyanitt kiadás előtt áll egy Tamási-leveleskönyv. A Mentor jelentette meg nemrég Nagy Pál Napló nélkül című könyvét, s remélhetőleg idén napvilágot lát – Gond és remény címmel – közelmúltbeli publicisztikai cikkeiből egy válogatás. A Kriterionnál Mosolygó Erdély címmel többkötetes anekdotasorozatot terveznek kiadni. Nagy Pál /sz. Mezőkölpény, 1924/ a marosvásárhelyi Református Kollégium után Kolozsvárra, a Református Teológiára, majd később a Babes–Bolyai Tudományegyetemre került, az Ifjú Erdély című diáklapban kezdte közölni első írásait. Az egyetem elvégzése után tanársegédként dolgozott Kolozsváron, majd 1955-ben Marosvásárhelyre költözött, ahova az Igaz Szó című irodalmi folyóirathoz hívták. Tizenöt év után A Hét, majd ‘73-tól nyugdíjazásáig az Új Élet munkatársa lett. Publicisztikai, irodalom- és színikritikai cikkei mellett számos kötetet jelentetett meg, illetve szerkesztett. /Szucher Ervin: „Nincs időm unatkozni” Beszélgetés Nagy Pál irodalomtörténésszel. = Krónika (Kolozsvár), jan. 4./

Nagyszabású kőzet- és ásványtani kiállítás, és egy galéria létrehozása – tervei bőven vannak a gyergyói Tarisznyás Márton Múzeumnak, pénz azonban annál kevesebb. Csergő Tibor igazgató hiányolja az önkormányzat érdeklődését, az alpolgármester szerint viszont el kell dönteni, mi a fontosabb. Kontesveller József, Gyergyószentmiklós alpolgármestere szerint nem igaz, hogy nem érdeklődnek a múzeum tevékenységei iránt, de vannak prioritások, és jelen esetben a múzeum nem tartozik ezek közé. „El kell dönteni, hogy kanálist akarunk vagy kulturális tevékenységeket” – mondja az alpolgármester. Csergő rámutatott, a képzőművészeti gyűjtemények 95 százaléka raktáron hever, nagyon rossz körülmények között. /Barabás Márti: Kanális vagy kiállítás? = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./

Május 19-én Kolozsváron két, a miskolci Bíbor Kiadónál megjelent kötetet ismertettek a szerzők és Balázs Imre József. Mózes Huba Világfigyelő tető című antológiája az Erdélyi Helikon történetét öleli fel, amely nyolcvan évvel ezelőtt indult útjára régiónk vezető irodalmi folyóirataként. 1928-ban (Kisbán) Bánffy Miklós vezetésével, pontosan meghatározott célkitűzéssel látott napvilágot, és 1944-ig olyan kiválóságok szerkesztették, mint Áprily Lajos, Kuncz Aladár, Lakatos Imre, Kovács László stb. Az Erdélyi Szépmíves Céh által támogatott folyóiratban magyarországi nagyságok is helyet kaptak. Mózes Huba és Kabán Annamária közösen írt, a hetven éve elhunyt Dsida Jenő életét és költészetét idéző, Vers és lélek című kötetet az utóbbi szerző mutatta be. /Világfigyelő, Dsidával. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

A kolozs-dobokai római katolikus főesperesi kerület, a kolozsvári Szent Mihály Caritas és a Piaristák Romániai Rendtartománya Az Isten-szeretet Dsida Jenő költészetében című rendezvényét tartotta május 19-én Kolozsváron. Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános elmondta: Dsida kimagasló tisztelettel viseltetett az egyház iránt. Fodor György piarista confráter örömmel számolt be arról, hogy magyarországi barátja Dsida kéziratot hozott Kolozsvárra. Kabán Annamária textológus előadásában több Dsida verset elemezve végigvonultatta az Isten-szeretet motívumát. Elmondta: Dsida Jenő élete és költészete magában válasz az Isten-szeretetre. Mózes Huba irodalomtörténész Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának Dsida Jenő féle fordítását elemezte. /D. I. : Dsida költészete és élete válasz az Isten-szeretetre. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

Május 19-én a kolozsvári Szent Mihály plébánia keretében tevékenykedő nőszövetség Dsida-emlékestet rendezett. Az előadók a téma szakértői, a Miskolci Egyetem kolozsvári származású tanárai: Kabán Annamária és Mózes Huba voltak, akik ismertették az életmű egyes vonatkozásait. Az ünnepi alkalomra különleges meglepetést készített Kolozsvár értő közönségének Kovács Sándor főesperes: egy vaskos kötetnyi eredeti Dsida-kéziratot szerzett vissza a szülőváros számára. Egy budapesti Dsida-rajongó üzletember vásárolta és gyűjtötte össze azokat a lapokat, gép- és kéziratokat, amelyek a kolozsvári Státus-ház, Dsida Jenő egykori lakójának hagyatékát képezik. Ezeket küldte el Kovács főesperes kérésére az ünnepi alkalomra. A kötet kincseit egyelőre a Szent Mihály plébánián őrzik, míg méltó helyet nem találnak számukra. /Bodó Márta: Hazaérkeztek a Dsida-kéziratok. = Vasárnap (Kolozsvár), jún. 8./

Augusztus 23-án emlékezett a helikoni írókra és a marosvécsi találkozók házigazdájára, Kemény Jánosra a Helikon-Kemény János Alapítvány jubileumi rendezvényén Marosvécs református lelkésze, Benkő Mihály. Külföldről is érkeztek érdeklődők a 80 éves Erdélyi Helikon évfordulójára és a helikoni leszármazottak találkozójára. Adamovits Sándor, az alapítvány elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mózes Huba, a marosvécsi találkozók kutatója, a nemrég megjelent Világfigyelő tető című kötet szerkesztője ismertette a nagy írónemzedék örökségével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Kabán Annamária pedig a helikoniak egyik legkiválóbb lírikusa, a 70 éve elhunyt Dsida Jenő életművéről olvasta fel esszéjét. Kemény János és felesége, Kemény Auguszta síremléke, Wass Albert emlékköve és a Helikon-asztal megkoszorúzásával ért véget az emlékezés. Az ünneplők azután megtekintették látványos tájházat. A leszármazottak találkozóján Kemény János utódai, az Erdélyi Helikont egy időben szerkesztő Kovács László rokonai mellett "tiszteletbeli" helikonista követők is jelen voltak, így például a helikoniak által nagyra becsült bibliafordító Csia Lajos utódai. A Helikon-antológiát és a Vers és lélek című kötetet, a miskolci Bíbor Kiadó újdonságait Mózes Huba ismertette. /N. M. K. : Együtt, egy akarattal. Helikoni megemlékezés Marosvécsen. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 25./

Újabb monumentális kettős keresztet adományozott Ján Slota, ezúttal a Pozsonyhoz közeli Malacka városának, és jelezte: eltökélt szándéka, hogy a szlovák államiság jelképének hatalmas betonmásaival tűzdeli tele hazája határvidékét. Azokban az órákban, amikor Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnökök Brüsszelben kötetlen megbeszélést tartottak, Fico koalíciós partnerpártja, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Ján Slota ismét a magyarokból csúfot űző kijelentéseket tett, mondván, mennyire sajnálatos, hogy "a területünkön eddig sokkal több turulnak nevezett magyar papagájt avattak fel, mint a szlovák államiságot jelképező, a nemzetünk hazafias szellemét ébresztő kettős keresztet". Slota szavai szerint "a kettős kereszt már a IX. századtól aranyfonálként szövi át" a szlovák nemzet egész történelmét, s amit az SNS ezek felállításával elindított, azt véghez is viszi. Így további kettős kereszteket állít a haza magaslatain, hogy megmutassa: "a szlovák nemzet ezen a területen igenis őshonos nemzet, s voltak szebb idők is, amikor a IX. században mi szlovákok még ennél is szélesebb területen voltunk őshonosak, de sosem voltunk elég harciasak, sosem fenyegettünk más nemzeteket, nem követeltünk magunknak további területeket, mint ahogy azt most valaki Felső-Magyarországra, Felvidékre igényt tartván követeli. Dél-Szlovákia nem az ocsmány turulok hona, hanem a szlovák államiságot jelképező kettős kereszteké" – jelentette ki Slota. Nem véletlen a Gyurcsány–Fico találkozó és a malackai jelkép avatásának időben való egybeesése. Valószínűsíthető, hogy Slota arra a napra időzített üzenetnek szánta, amikor a magyar miniszterelnök Robert Ficónak várhatóan felveti, hogy ideje lenne elhatárolódnia Slota magyar-szlovák kapcsolatokat beárnyékoló, a szlovákiai magyarság közérzetét károsító, mindennapjaikat megkeserítő kijelentéseitől. Robert Fico még egyszer sem határolódott el Ján Slota magyarellenes kijelentéseitől – emlékeztet rá gyakran a szlovákiai és a magyarországi média. Brüsszelben Robert Fico kijelentette: "Nem vagyok az erőteljes kijelentések híve, s el is tudok határolódni azoktól, ám hadd kérdezzem már meg, hogy vajon melyik a rosszabb: a negatív kijelentés, vagy a Magyarországon masírozó félfasiszta szervezet? Korántsem örülnék azonban annak, ha a kapcsolatainkat ezekre az erőteljes kijelentésekre, vagy a bőrükbe nem férő magyarországi egyének cselekedeteire korlátoznánk". /Slota újabb "bravúrja"! Kettős kereszt kontra turul. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 3./

A Székely Útkereső 1990 áprilisa és 1999 decembere között Székelyudvarhelyen megjelentetett irodalmi és művelődési folyóirat. 1990-ben havonta, 1991–1994 között kéthavonta, 1995-től 1999 decemberéig (anyagi nehézségek miatt) negyedévenként, összevont lapszámokkal jelent meg. Főszerkesztőként mindvégig Beke Sándor jegyezte. 1999-től a folyóirat megszűnt ugyan, de jogutódja, a már korábban elindított Székely Útkereső Kiadványok folytatja a folyóirat programját és szellemi hagyományait. A kiadványok történelmi, művelődéstörténeti, néprajzi esszéket, nagyobb lélegzetű ismeretterjesztő tanulmányokat tartalmaznak. Így a folyóirattal párhuzamosan nőtte ki magát a Székelyföld egyik szellemi műhelyévé az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó. A folyóirat 1999-ben megszűnt, de az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó továbbélteti a Székely Útkereső Kiadványok megjelentetésével: könyvekbe foglalták a Székely Útkereső teljes anyagát. Hat ilyen összegező könyv született, valamennyit az Erdélyi Gondolat Könyvkiadó jelentette meg. Ezek a következők: Székely Útkereső (1990–1999) – Laptörténet és sajtóvisszhang; Székely Útkereső – Szellemi műhely a XX. század végén Erdélyben; Az élőszó dicsérete. Kritikák, recenziók, beszélgetések a Székely Útkereső hasábjain; Becsüld a népet! – gyermekirodalmi antológia; Székely Útkereső Antológia 1990–1999; Magyar, székely és csángó örökség – a Székely Útkereső Kiadványok antológiája (1991–2006). A köteteket Beke Sándor és Brauch Magda aradi újságíró szerkesztette. Egyik kötet tavaly, a többi idén jelent meg. A szerkesztőt és a kiadót a Noé bárkája felé című Kányádi-versben megfogalmazott gondolat – feladat, kötelesség – vezérelhette: „Be kell hordanunk, hajtanunk mindent. / A szavakat is. Egyetlen szó,/ egy tájszó se maradjon kint. / Semmi sem fölösleges. " A Laptörténet című kötetben a Hargita Népében is hetente közlő Barabás István bevezető tanulmányában – A Székely Útkereső az egyetemes magyar művelődéstörténet része – erkölcsi, esztétikai magaslatokba helyezte a folyóiratot. Beke Sándor neves írókat, történészeket, jó tollú újságírókat toborzott munkatársai közé. A Hargita Népe 1990. április 19-i számában Beke Sándor nyilatkozott a folyóiratról: „Célunk csupán egy lehet: mindannyiunk elé tárni székely közéletünket, s egy elnyomott, embertelen kisebbségi sors koromsötét emlékéből feloldani lebilincselt közművelődésünk, kultúránk, történelmünk és irodalmunk értékes pillanatait. " A fiatalon elhunyt költő, Vass László Levente Egyedül az éjszakában című verseskötete volt 1991-ben a Székely Útkereső Kiadványok első kötete. Az élőszó dicsérete című kötet a Székely Útkereső hasábjain közölt kritikákat, recenziókat, beszélgetéseket tartalmazza. A kritikákat Ráduly János jegyezte. A Becsüld a népet! című kötet a Székely Útkereső gyermekirodalmi antológiája. A szerzők között volt Benedek Elek, Marton Lili, Nagy Olga, Ráduly János, Csire Gabriella, Papp Attila, Fábián Imre, László László, P. Buzogány Árpád és Beke Sándor. Változatos olvasmányt kínál a Székely Útkereső Antológia 1990–1999 című kötet. Magyar, székely és csángó örökség a címe a Székely Útkereső Kiadványok antológiájának. A sorozat indulásának körülményeiről Beke Sándor nyilatkozott a Hargita Népének (2000. március 24.): „A lapszerkesztés során gyakran előfordul, hogy egy-egy nagyon jó kézirat nem fér be a jellegénél fogva szűkre szabott laptestbe. Ezért úgy döntöttünk, hogy e nagyobb lélegzetű munkákat kis füzetekben, a Székely Útkereső Kiadványok sorozatban jelentetjük meg. " A sorozatban eddig 22 füzet vagy könyv jelent meg. Mutatóba néhány cím a sorozatból: Ráduly János: Nemzeti kincsünk – a rovásírás, Gábor Dénes: Gondolatok a székely himnuszról, Kisgyörgy Imre: Kopjafák – régen és ma, Kovács Piroska: Örökségünk a székely kapu, Bán Anna: Erdély és a székely székek címerei. /Borbély László: Könyvekbe mentett Székely Útkereső. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 15./ Vass László Levente /Székelyudvarhely, 1955. – Homoródalmás, 1979/ a hétfalusi magyar gimnázium végzettje, 1976-ban hivatásos taxisofőr Kolozsváron. Élete utolsó két évét Budapesten töltötte, gyógyíthatatlan betegsége elvitte, mielőtt költészete kiteljesedhetett volna.

A Háromszék lapot okolják a gyenge háromszéki részvételért az RMDSZ helyi vezetői. Márton Árpád több országos lapnak, hírügynökségnek nyilatkozta, a Háromszék felelős, mert távolmaradásra, érvénytelen voksolásra buzdította a választókat. Egyetlen példával sem támasztotta alá vádaskodását, és a lap kérdései elől elzárkózott. Márton Árpád legdurvább kirohanását a Transindex közölte: ,,Van egy monopolhelyzetben levő magyar lap, melynek felelőtlen újságírói nem vették észre, hogy román érdekeket szolgálnak. Arra buzdították az olvasókat, hogy ne menjenek el szavazni, szavazzanak a függetlenekre, vagy szavazzanak érvénytelenül. Ezt le lehet ellenőrizni, mint ahogy azt is, hogy hogyan mocskolták az RMDSZ-jelölteket, miközben semmilyen információt nem nyújtottak például Ötvös Mózes képviselőjelölt ’89 előtti életéről, vagy arról, hogy később hogyan szerzett vagyont. Kovászna az egyedüli megye, ahol ilyen monopolhelyzetben levő, egyértelműen rossz irányban elkötelezett napilap van, számomra ez magyarázza az eredményt. Megengedhetetlen, hogy egy napilap reklámoldalon elsikkasztva hozza azt a közérdekű információt, hogy ki melyik utcába menjen szavazni. ” Hasonlóan nyilatkozott a Transindexnek Albert Álmos is, aki szerint ,,egyértelműen az RMDSZ és a háromszéki magyarság ellen dolgozó Háromszék napilapnak köszönhető”, hogy 5000 szavazatnál is többet kapott a függetlenként induló Szilágyi Sándor, meglátása szerint ,,egy teljesen ismeretlen személy nem kaphat ennyi szavazatot”.,,A háromszéki alacsony részvétel elsősorban annak köszönhető, hogy háromszéki politikusaink nem dolgoztak az elmúlt 4–8 évben, nem tudtak meggyőzőek lenni, a szociális és gazdasági problémák miatt nagyon rossz hangulat alakult ki” – nyilatkozott a Transindexnek Takács Csaba kampányfőnök. Takács szerint a gyenge részvétel annak is köszönhető, hogy a sajtó – elsősorban a Háromszék – ellenségesen viszonyult az RMDSZ politikusaihoz. /(-kas): Össztűzben a Háromszék. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 2./

A választásokat követő nyilatkozatok között megjelentek egyikéből egy részlet: „Sajnálattal állapította meg, hogy a szövetség némely fő célkitűzése nem érvényesült. Az MTI kérdésére válaszolva konkrétan említette a decentralizációt, amellyel kapcsolatban annak idején a kormány és a parlament elfogadott ugyan egy jó kerettörvényt, de utána a minisztériumok semmit sem tettek megvalósításáért. A prioritások közé sorolta az oktatási és az egészségügyi rendszer reformját, az infrastruktúra dinamikus fejlesztését, az egyének és a közösségek szociális helyzetének javítását. Továbbra is elsődlegesnek nevezte a nemzeti kisebbségekről szóló törvénytervezet elfogadtatását. ” Ebben semmi rendkívüli nem volna, ha ezt egy ellenzéki írta volna az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról. Azonban a fenti megállapítások Markó Bélától, az RMDSZ elnökétől származnak. Ez a korrekt beismerés akkor lett volna igazán őszinte, ha a választási kampány derekán hangzott volna el. Akkor felmerült volna, „hogy tessék mondani, nem tetszett teljesen véletlenül államminiszter lenni? Vagy hogy az elmúlt négy évben mi az ördög vonta el a kormánypárt erejét az említett dolgok megvalósításától?” – írta a lap munkatársa. Markó nagyon bölcsen a kampány után osztotta meg a nagyközönséggel a kudarcok listáját, így a kérdésekre immár semmi szükség, habár továbbra is aktuálisak. /Szüszer-Nagy Róbert: Kontra, basszus. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 5./

Hóhér, vigyázz! címmel készített Siklósi Beatrix portréfilmet a szabadságharcos Wittner Máriáról. A filmet több éves előkészület után, 2007 augusztusában kezdték el forgatni az alkotók, hogy megmentsék a történelmi emlékezet számára egy nem mindennapi életút legfontosabb pillanatait, személyes vallomásokban és időnként szívszorító dallamokban elbeszélve. Siklósi Beatrix és Matúz Gábor rendező-forgatókönyvírók nem szokványos módon örökítették meg az egykori ’56-os forradalmár, a siralomházban annak idején hónapokat eltöltött halálraítélt életét és gondolatait. A filmet az Erdélyi Magyar Ifjak szervezete december 11-én vetíti a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. /Portréfilm egy forradalmárról. = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 11./

Február 8-án, vasárnap Sepsiszentgyörgyön a prefektúra épülete előtt zajlott a tüntetés, a történelmi magyar egyházak felhívására körülbelül ötezren gyűltek össze, hogy felemeljék szavukat a román kormány ,,gyarmatosító” szándékai ellen, és kifejezzék igényüket Székelyföld területi autonómiája iránt. A nagygyűlés résztvevői nevében Dénes Csaba református esperes, Albert Álmos RMDSZ-es szenátor, Kulcsár-Terza József a háromszéki MPP nevében tízpontos petíciót iktatott a kormánymegbízotti hivatalban, amelyet az államfői hivatalhoz, a kormányhoz és az Európai Parlamenthez is eljuttatnak. Ebben követelik többek között az etnikai arányos képviselet biztosítását a központi és helyi állami intézményekben, az állami támogatású önálló magyar egyetem létrehozását, az etnikai arányok megváltoztatását célzó betelepítések leállítását, az elkobzott egyházi és közösségi vagyon gyorsított visszaszolgáltatását és Székelyföld területi autonómiáját. A tiltakozó megmozduláson számos politikus, honatya, megye- és városvezető részt vett, csak az egyházak képviselői mondtak beszédet. Ünneplőbe öltözött emberek érkeztek székely zászlóval, piros-fehér-zöld lobogókkal, táblákkal a prefektúra előtti térre, ahol a rétyi fúvószenekar dallamai mellett a jelenlevők mindig tapssal várták az újonnan érkezőket. És a tömeg egyre csak nőtt, vidékről is érkeztek buszok, a Hargita megyeiek is eljöttek (jelen volt többek között a Hargita megyei tanács elnöke, Korodi Attila képviselő vagy Sógor Csaba európai parlamenti képviselő).,,A megoldás: az autonómia” – hirdette több tábla magyar, román és angol nyelven, másokon meg: Területi autonómiát a Székelyföldnek, Magyar intézményvezetőket, Tartsák be az etnikai arányosságot.,,Nem csak voltunk, hanem vagyunk, és akarunk lenni” – szögezte le köszöntőbeszédében Hajdu János római katolikus főesperes, majd Petőfi Sándor szavait idézve mondta: rabok többé nem leszünk. Dénes Csaba református esperes hangsúlyozta: atyáink örökségét nem hagyjuk, felemeljük szavunkat a hatalmi önkény ellen. Kovács István unitárius lelkész emlékeztetett: hasonló kordonok mellett állt a tömeg ezelőtt húsz évvel is, amikor a diktatúrával szegült szembe. Nemes Levente színművész egy Reményik-költemény elszavalásával tette ünnepélyesebbé a hangulatot, majd Papp Attila református lelkész szólalt fel, hangsúlyozva: a nagygyűlés tanúskodik arról, hogy van jogunk otthon lenni. Egyúttal felolvasta az egyházak, a civil szervezetek, az RMDSZ és az MPP közös nyilatkozatát.,,A magyar intézményvezetők leváltásával veszélybe kerül a nyelvi szabadság, az autonómia, a magyar jövő folytonossága Székelyföldön. (…) Nem fogadhatjuk el a gyarmatosítást, nem fogadjuk el, hogy Bukarestből megkérdezésünk nélkül rólunk döntsenek, nem fogadjuk el, hogy megalázzanak, hogy hátrányos helyzetbe hozzák székely népünket” – hangzott el. Nemes Levente olvasta fel a tízpontos petíciót is. /Farcádi Botond: Ezrek vonultak utcára (A magyar intézményvezetőkért és a területi autonómiáért). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./ A petíció szövege: Petíció Románia Államelnöki Hivatalához, Románia kormányához, az Európai Parlamenthez. Mi, a sepsiszentgyörgyi nagygyűlésen részt vevők felháborodással tapasztalva, hogy a parlamenti választások után mind a román kormány, mind az államelnök részéről felerősödtek a magyarellenes megnyilvánulások, tudatában annak, hogy Székelyföld autonómiája több évszázados múlttal rendelkezik, emlékeztetve, hogy a modern román állam megszületési alapokmányában is garantálták a székelyföldi területi autonómiát, amely a legsötétebb kommunista időkben is – csorbított jogokkal ugyan, de – létezett, figyelembe véve az Európai Unió országaiban biztosított autonómiaformákat, valamint a kollektív kisebbségi jogok elismerését, amelyek az etnikai közösségek közötti békés együttélést szavatolják, követeljük: 1. az etnikai arányos képviselet biztosítását a központi és helyi állami intézményekben; 2. az irányított, nyílt vagy burkolt betelepítések leállítását, amellyel az etnikai arányok megváltoztatását célozzák; 3. Székelyföld gazdasága szándékos elsorvasztásának megállítását és a méltányos infrastrukturális fejlesztéseket; 4. az elkobzott egyházi és közösségi vagyon gyorsított visszaszolgáltatását; 5. a militarizált egységek bővítésének leállítását és az ország más régióihoz hasonlóan a katonai egységek ingatlanjainak átadását a helyi önkormányzatoknak; 6. állami támogatású önálló magyar egyetem létrehozását; 7. a román nyelv mellett a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvként való elismerését; 8. a kollektív jogok elismerését és kiszélesítését; 9. Székelyföld területi autonómiáját; 10. Traian Basescu államelnök vonja vissza a székely népet sértő kijelentéseit. /Petíció. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./

Az európai parlamenti választásokon bejegyzendő „magyar összefogás” listájáról, az erdélyi autonómia-törekvések közös képviseletéről, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) létrehozásáról írt alá megállapodást február 22-én, vasárnap Marosvásárhelyen, a Kultúrpalotában Markó Béla, az RMDSZ és Tőkés László, az EMNT elnöke. Tőkés László szerint a megállapodás nem párt-, hanem nemzeti érdeket szolgál. Azok, akik emiatt őt megalkuvással, elveinek feladásával vádolják, szem elől tévesztik, hogy az erdélyi magyarság ügye elsősorban erkölcsi kérdés. Tőkés László ezzel arra utalt, hogy a Magyar Polgári Párt (MPP), a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a polgári oldal más szervezetei is bírálták őt amiatt, hogy az RMDSZ-szel kiegyezett. Markó a két szervezet több vezetője, a történelmi magyar egyházak képviselői és újságírók jelenlétében emlékeztetett: többször próbálkoztak az egyezség megkötésével az RMDSZ és a szövetségen kívüli politikai áramlatok leghitelesebb képviselőjének tekintett Tőkés László között. Az SZNT és az MPP a szavazáson nem vett részt. Az ülésén jelen volt Szász Jenő MPP-elnök és EMNT-alelnök is, de ő sem szavazott. Az aláírt dokumentumok a két szervezet együttműködését, illetve a júniusi EP-választásokon történő együttes jelöltállítást szabályozzák. Az egyik az erdélyi magyarság kollektív identitásának megőrzését és gazdagítását, a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómia-formák elismertetését tekinti fontos célnak, és ennek közös képviseletét írja elő. Az EP-választásokra összeállítják a „magyar összefogás listáját”, s azt az RMDSZ nevében jegyeztetik be. A jelöltek 75 százalékát az RMDSZ, 25 százalékát pedig az EMNT nevezi meg. A listát Tőkés László vezeti, a második és harmadik helyre az RMDSZ, a negyedik helyre pedig az EMNT nevezi meg a jelölt személyét, A másik megállapodás az EMEF létrehozásáról szól. A testület paritásos alapon jön létre, tagjainak felét az RMDSZ, másik felét az EMNT elnöke jelöli (hat-hat személyt). /Markó és Tőkés aláírta a magyar összefogás megállapodását. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./ Tőkés László kifejtette: európai parlamenti képviselőként nyilvánvalóvá vált számára, hogy az együttműködés nélkül nem lehet eredményeket elérni, nem lehet autonómiát, magyar nyelvű felsőoktatást teremteni, rendezni a csángók problémáit, és az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdéseit. Markó Béla és Tőkés László aláírta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról szóló dokumentumot is, a testületnek a közös autonómiakoncepció kidolgozása, és a fontos stratégiai kérdések megvitatása lesz a feladata. Az SZNT úgy döntött, hogy kilép az EMNT-ből, ennek egyik oka pedig az RMDSZ-szel közösen állítani tervezett jelöltlista. Izsák Balázs, az SZNT elnöke szerint a „függetlenedés” oka nem csupán a közös listaállítás, hanem az SZNT és az EMNT eltérő elképzelései a Székelyföld autonómiájával kapcsolatban. Az SZNT elnöke szerint a szervezet továbbra is együttműködik majd az EMNT-vel, és értékeli Tőkés László munkáját az Európai Parlamentben. /Aláírták a közös jelöltállításról szóló EMNT-RMDSZ megállapodást. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./ A megállapodás szövege: Koalíciós MEGÁLLAPODÁS a közösségi autonómia-formák közös képviselete és az európai parlamenti választásokon való együttműködés érdekében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között: Tudatában annak, hogy az erdélyi magyarság kollektív identitásának megőrzése és gazdagítása, a belső önrendelkezésen alapuló közösségi autonómia-formák elismertetése szempontjából kulcsfontosságú az autonómia-program egységes megjelenítése és következetes képviselete, Felismerve a politikai pluralizmus és az abból eredő verseny korlátait egy számbeli kisebbségben élő nemzeti közösség érdekeinek érvényesítése esetében, Azon meggyőződés által vezérelve, hogy az erdélyi magyarság stratégiai céljainak érvényesítéséhez önálló külpolitikai fellépésre van szükség, az európai parlamenti képviselet pedig a közösségi érdekvédelem egyik legfontosabb külpolitikai eszköze, amelynek tükröznie kell a közösség sokszínűségét és egységét, Egyetértve abban, hogy közös fellépéssel az erdélyi magyarok európai parlamenti képviselete erősebb lehet, A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megállapodik a következőkben: I. Az azonnali és távlati közösségi célok tisztázása, kiemelten az autonómia-törekvések összehangolása és közös képviselete érdekében: 1. Közösen hozzák létre az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumot (EMEF), melynek működését külön megállapodás szabályozza. Az EMEF április hónap elején alakul meg. Az EMEF keretében keresik a megoldást arra, hogy az erdélyi magyarság személyi elvű autonómiája intézményrendszerének megvalósítására és működtetésére hivatott Kulturális Autonómia Tanácsát (KAT) közösen hozzák létre. Az RMDSZ a szövetség soron következő – 2009. áprilisi – kongresszusán napirendre tűzi az erre vonatkozó határozatok módosítását, az EMNT pedig soron következő – 2009. áprilisi – plenáris ülésén erre vonatkozó határozatot fogad el. Az RMDSZ és az EMNT közös munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata cselekvési terv kidolgozása és a konkrét lépések összehangolása a Székelyföld területi autonómiájának megvalósítása érdekében. Az érintett önkormányzatokkal együttműködve, közös munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata cselekvési terv kidolgozása és a konkrét lépések összehangolása a magyar többségű, illetve jelentős magyar lakosságú közigazgatási egységek sajátos jogállásának elismertetése érdekében. 1. Támogatják a székelyföldi önkormányzati elöljárók által kezdeményezett Székelyföldi Memorandum gondolatát, és vállalják annak képviseletét a különböző hazai és nemzetközi fórumokon. Hasonló jellegű memorandum kidolgozását kezdeményezik az interetnikus környezetben és a szórványban élő erdélyi magyar közösségek sajátos problémáinak bemutatására, és vállalják ennek képviseletét a különböző hazai és nemzetközi fórumokon. 2. Az RMDSZ által kidolgozott és a Velencei Bizottság által pozitívan véleményezett törvénytervezetet az EMNT két erre vonatkozó tervezetének rendelkezéseivel összehangolva, közösen lépnek fel egy olyan kisebbségi törvény elfogadása érdekében, amely megteremti a kisebbségi közösségek kulturális autonómiájának jogi kereteit. 3. Az RMDSZ együttműködik a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanáccsal, és megvizsgálja teljes jogú tagként való részvételének lehetőségét ebben a testületben. II. Az EP-választásokon való közös fellépés érdekében: 1. Az RMDSZ és az EMNT belső koalíciós jelölt-listát állít a 2009. június 7-én tartandó EP-választásokon „Magyar összefogás” név alatt. 2. A hatályos törvényes feltételeket mérlegelve, a belső koalíció jogi keretét az RMDSZ jogi személyisége adja, tehát „A magyar összefogás listáját” az RMDSZ nevében, a tulipán jele alatt jegyeztetik be, politikai tartalmát a jelen megállapodásban megfogalmazottak határozzák meg. 3. „A magyar összefogás listáján” szereplő jelöltek 75%-át az RMDSZ, 25%-át az EMNT nevezi meg. A belső koalíciós partnerrel való egyeztetés után, mindkét szervezet maga dönt jelöltjeiről. A jelölési folyamat során a felek kötelezően érvényesítik a Temesvári kiáltvány 8. pontjában megfogalmazottakat. „A magyar összefogás listáját” Tőkés László, az EMNT elnöke vezeti. 4. „A magyar összefogás listájának” 2. és 3. helyére az RMDSZ, 4. helyére az EMNT nevezi meg a jelöltek személyét. 5. A lista többi helyére a felek felváltva nevezik meg a jelölteket, a fenti arány tiszteletben tartásával. A felek vállalják, hogy időközi mandátumcserék esetében is megtartják a választásokon kialakult mandátumarányt. A választók minél hatékonyabb mozgósítása érdekében a felek saját kampánystábbal rendelkeznek, és önállóan kampányolnak, de kampányrendezvényeiket összehangolják. A különböző elképzelések összehangolására, valamint a közös fellépések megtervezésére és kivitelezésére kampányegyeztető bizottság alakul, amelybe mindkét fél 3 – 3 személyt javasol. A hivatalos szavazócédula kivételével az összes kampány-kiadványon, illetve nyomtatott és audiovizuális kampány-eszközön feltüntetendő az RMDSZ és az EMNT jele, továbbá a „magyar összefogás” felirata. Az RMDSZ és az EMNT egyaránt kiveszik a részüket az induláshoz szükséges támogató aláírások összegyűjtéséből, illetve a kampány finanszírozásából. Közös munkacsoport dolgozza ki a „Magyar összefogás” – RMDSZ-EMNT-belső koalíció európai választási keretprogramját, az alábbi sarokpontok szerint: a. a különböző közösségi autonómia-formák nemzetközi képviselete; Románia EU-tagságából eredő lehetőségek kiaknázása Erdély modernizációja érdekében; a régiók Európája, valamint ezen belül Erdély és Kelet-Közép-Európa felértékelése az EU reformfolyamatában; A közös választási program véglegesítésénél a felek képviselői egyetértési jogot gyakorolnak. 6. A RMDSZ és az EMNT által nevesített jelöltek a választási kampányban a közös választási program mellett a saját értékrendjüket, célkitűzéseiket és prioritásaikat képviselik. A megválasztott európai parlamenti képviselők saját szervezetüknek tartoznak felelősséggel, de keresik a konzultációs lehetőségeket és a konszenzust a magyar közösséget érintő ügyekben. „A Magyar összefogás listáját” 2009. március 23-ig véglegesíti az RMDSZ és az EMNT. Az RMDSZ nevében az EMNT nevében Markó Béla. elnök; Tőkés László, elnök. Marosvásárhely, 2009. február 22. MEGÁLLAPODÁS az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról Az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének és érdekvédelmének hatékony működtetése szükségessé teszi egy hiteles egyeztető fórum létrehozását, olymódon, hogy a közösség érdekérvényesítő képessége a politikai sokszínűség hasznosításával tovább erősödjék. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megállapodik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (továbbiakban EMEF) létrehozásában. 1. Az EMEF a politikában és a közéletben jelentkező különböző vélemények és álláspontok egyeztető fóruma. Működésének elvi alapjai: a bizalom és a közösségi szolidaritás helyreállítása, a választói akarat és a demokrácia szabályainak tiszteletben tartása, a munkamegosztás és esetenként az egységes fellépés a közösségi érdekérvényesítésben, a konszenzusalapú döntéshozatal. 2. Az EMEF paritásos alapon jön létre. Tagjainak felét az RMDSZ elnöke, felét az EMNT elnöke jelöli. Az EMEF, a két szervezet elnökén kívül, akik egyben a társelnöki tisztséget is betöltik, további 12 tagból áll. Az EMEF működési szintjei és tanácskozási rendje: országos vezetői szinten – szükség szerint, de évente legalább kétszer ülésezik, szakértői szinten – szükség szerint. 3. Az EMEF általános feladata közös álláspont kialakítása a romániai magyar közösség egészét érintő politikai kérdésekben, kiemelten az alábbiakban: a közösségi autonómia különböző formáinak egységes képviselete a hazai és külföldi fórumokon, választási együttműködés részleteinek kidolgozása az önkormányzati, parlamenti és EP választásokon, a romániai és magyarországi közpénzeken alapuló támogatási rendszerek hatékonyságának növelése, munkacsoportok kialakítása döntés-előkészítés céljából. 4. Az EMEF a megalakulását követő hónapokban a következő területeken hoz létre munkacsoportokat: a különböző közösségi autonómiaformák koncepcióinak egyeztetése, és egységes jogi kodifikációja, a választási törvények módosítása, diszkriminációmentes és kisebbségbarát választási rendszer kialakítása céljából, alkotmányos reform, saját alkotmánytervezet kidolgozása, felsőoktatási és közoktatási stratégia kidolgozása, beleértve a felekezeti oktatást, a szociális rendszer reformja, beleértve a nyugdíjrendszert is, a fiatalok szülőföldön való boldogulásának programja, a politika, az egyházak, illetve a szakmai és rétegszervezetek együttműködésének összehangolása a támogatási rendszer újragondolása annak érdekében, hogy hatékonyabbá és átfogóbbá tegyük azt. 5. Az EMEF döntéseit konszenzussal hozza meg, határozatai formálisan ajánlás jellegűek. Az EMEF konkrét szervezési és működési rendjét saját maga határozza meg, közvetlenül megalakulása után. Markó Béla, az RMDSZ elnöke; Tőkés László, az EMNT elnöke. Marosvásárhely, 2009. február 22. /Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

A magyar képviselők az Európai Parlamentben egy 13-15 milliós nemzet érdekeit képviselik, a teljességnek ez az igénye nem követi szolgaian a trianoni határokat – mondta az MTI-nek adott interjújában Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, a Magyar Összefogás választási listájának vezetője. Emlékeztetett: a nemzetrészeket egykor elszakították egymástól. Ezért szerinte bármely magyar európai parlamenti képviselő – aki egy adott ország küldöttségében foglal majd helyet – úgy érezhetné: a magyarságnak csupán egy részét képviseli. Utalva arra, hogy Szlovákiában nacionalistának bélyegzik Orbán Viktort, a püspök megállapította: „Bagoly mondja verébnek... ”. „A brassói magyaroknak például kampányom során azt mondtam: brassói magyarokként legyenek tudatában annak, hogy egy 13-15 milliós nemzet tagjai, ilyen értelemben nem kisebbségi közösséget alkotnak, hanem egy nemzet közösségének a részei”. „Le kell bontanunk a bennünk lévő határokat” – mondta Tőkés, aki szerint az emberek lelkében kell megvalósítani az egymástól elszakított nemzetrészek összetartozását, és akkor – mint fogalmazott – első fokon már végbemegy a nemzetegyesítés egy olyan Európában, amelyben a határok lebomlanak, és amelyben a magyarok európai polgárok, tehát még szélesebb körű az identitásuk. „Azok vádolnak minket nacionalizmussal, akik bennünket, mint nemzetet továbbra is szétdarabolva akarnak látni, és felmegy a vérnyomásuk egy olyan békés, már-már idillikus kifejezéstől, mint a Kárpát-medence. Ez a nacionalizmus” – szögezte le az EMNT elnöke. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor állandó céltáblája a magyarországi „posztkommunista baloldalnak” is, amely „nacionalista populizmussal” vádolja őt, akárcsak azzal, hogy összekacsint a szélsőjobboldallal. Tőkés László szerint azonban a Fidesz elnöke által képviselt európai néppárti, kereszténydemokrata jobboldali értékek teljességgel szalonképesek a nemzetek Európájában. Szerinte akarva-akaratlanul a magyarországi „posztkommunista baloldal” vádjai egybecsengenek a szlovákiai vagy a romániai „posztkommunista baloldal” vádaskodásával. /Tőkés: a 13-15 milliós nemzet érdekeit képviselik. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 6./

Amerikai stílusban indította kampányát a hétvégén Csíkszeredában Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökjelöltje. A rendezvényen felszólaló közéleti személyiségek egy dologban egyetértettek: a szövetség a jelöltindítással azt is jelezni akarja, hogy az országban a románokon kívül mások is élnek. A város főterén már egy nappal korábban hangszórók hirdették, hogy Kelemen Hunor, Románia elnökjelöltje mindenkit szívesen lát a Republic-koncertre. Mindegyik felszólaló tapsot kapott. Székely, majd magyar himnusszal vette kezdetét a látványos show-elemekkel tarkított rendezvény. Frunda György szenátor szerint az RMDSZ azért állított jelöltet az elnökválasztásra, hogy bebizonyíthassa: a szervezetnek jobb megoldási javaslatai vannak, mint a román pártok jelöltjeinek. Markó Béla szövetségi elnök elmondta: „véget kell vetni Romániában annak a szemléletnek, hogy a nemzetiségek egyfajta albérlői státuszt töltenek be az országban, ahol a kisebbségek a román többség kegyei folytán bizonyos jogokat kaphatnak. Ezen változtatni kell – hangsúlyozta a politikus –, el kell jutni oda, hogy mindenkiben tudatosuljon, hogy ennek az országnak közösen vagyunk a tulajdonosai”. /Horváth István: A Republic sztárvendége volt Kelemen Hunor. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 19./

Nem szégyellnivaló magyarnak lenni Moldvában! – ennek tudatosítása létfontosságú a csángómagyar kultúra fennmaradásában, megőrzésében – vallja Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) elnöke. Ehhez kért segítséget Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól (EMNT) is. Solomon végzettségét tekintve közgazdász, 1991 és 2004 között Magyarországon élt. Bár jól érezte magát odakint, mindig tudta: előbb vagy utóbb hazajön szülőföldjére, Moldvába. Mind Tőkés László, mind pedig az EMNT szívügyének tekinti a csángó ügyet: ahol csak tehetik, segítik is a csángókat és a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét, mondta el Solomon. Hírét viszik a világban annak, milyen állapotok uralkodnak jelenleg Moldvában. Tőkés László több alkalommal szót emelt a csángók ügyében Brüsszelben és más városokban egyaránt. A moldvai magyarok még mindig félnek: száz éven keresztül azt nevelték beléjük, hogy nem csak mutogatni nem szabad, de inkább titkolni kell mindazokat az értékeket, amelyeket örököltek. Az emberekbe sulykolták, hogy ők voltaképpen nem is magyarok, nem könnyű ezen a fajta meggyőződésen változtatni. A legfőbb gond, hogy a moldvai csángómagyarok már-már elhitték, a nyelvet és a kultúrát nem érdemes továbbadni gyermekeiknek. A szövetségben ezzel kell megküzdeni. Azok hajlandók csángó magyarnak vallani magukat, akik az iskolában kapott információk mellett más helyekről is szereztek ismereteket. A civil társadalom még nem alakult ki Moldvában. Szervezetként a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elsősorban anyagi gondokkal küzd, pénz nélkül valósággal tehetetlenek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségét 1991-ben jegyeztették be jogilag, 2000-ig viszont gyakorlatilag nem folytattak rendszeres tevékenységet. Kezdetben mindössze két faluban dolgoztak, ma már 21 település diákjait oktatják. Sikerült elérni, hogy idén (a román állami iskolán belül, vagy azon kívül) 1600 gyermek tanulhassa a magyar nyelvet, sajnos azonban 7500-an kimaradnak ebből a körből, 25–30 olyan település létezik, ahová anyagi gondok miatt nem tudtak eljutni. Bákóban a különböző állami intézmények eleinte úgy tartották, hogy a szervezet illegális tevékenységet folytat. Azok az intézményeket, amelyek 2000-ben még gyanúsnak ítélték őket és elutasították őket (tanfelügyelőség, prefektúra, múzeumok, stb.), mára már elfogadják a Moldvai Csángómagyarok Szövetségét. /Ferencz Zsolt: „Belénk sulykolták, hogy nem is vagyunk magyarok” Beszélgetés Solomon Adriánnal, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnökével. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

Beszűkül a magyar összefogás
Veszélybe került az RMDSZ és a többi erdélyi magyar politikai-közéleti szervezet együttműködése a szövetség kormányzati részvétele és partnereit mellőző magatartás miatt – hangzott el az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum hét végi ülésén, amelynek résztvevői mégis úgy váltak el egymástól, hogy a nézetkülönbségek ellenére is folytatni kell a párbeszédet a romániai magyarság helyzetének javítása és a nemzetpolitikai célok megvalósítása érdekében.
A kölcsönös sérelmek felsorolása közepette zajlott pénteken az RMDSZ és az önmagukat a romániai magyar nemzeti erőknek nevező szervezetek alkotta Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) idei első ülése, amelyen hangsúlyosan felmerült a két tábor közötti együttműködés jegelésének a lehetősége.
A Marosvásárhelyen rendezett tanácskozás feszült párbeszédének alaphangját a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői ütötték le, felsorolva az RMDSZ kormányra kerülésével kapcsolatos kifogásaikat, de elvárásaikat is. A megbeszélést követően az európai parlamenti képviselő a Krónikának elmondta, noha a Markó Béla vezette alakulat és az erdélyi magyar nemzeti erők közötti összefogás egy évvel ezelőtt, az EMEF megalakulásakor jól indult – márciusban közösen rendeztek önkormányzati nagygyűlést a székelyföldi autonómiaigény kinyilvánításáról, júniusban pedig a magyar összefogás listája három mandátumot szerzett az európai parlamenti választásokon –, az együttműködés kerete mára beszűkült.
„Az RMDSZ megkérdezésünk nélkül nevezte meg államfőjelöltjét, nem kérte ki a véleményünket akkor sem, amikor a szociáldemokrata Mircea Geoană államfőjelölt támogatása mellett döntött, majd a kormányra lépés során sem volt kíváncsi álláspontunkra” – sérelmezte Tőkés László. Az EMNT elnöke fontosnak nevezte az együttműködést, és úgy értékelte, erősíteni kell a magyar összefogást, és a nézetkülönbségek ellenére folytatni kell a párbeszédet a nemzetpolitikai célok megvalósítása érdekében. Tőkés nem rejtette véka alá: nem örül az RMDSZ kormányzati részvételének, de sok sikert kívánt a szövetségnek ahhoz, hogy megvalósíthassa közösségi célkitűzéseit. Markó Béla úgy nyilatkozott: a két szervezet közötti legnagyobb véleménykülönbségek valóban a kormányzati szerepvállalás mentén bontakoznak ki, pontosabban annak kapcsán, hogy melyek azok a politikai eszközök, amelyek eredményesek lehetnek a magyar érdekvédelmi politikában.
„Meggyőződésünk, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása nemcsak az általános országos célok, hanem a sajátos közösségi célkitűzések megvalósításához is hozzájárul, hiszen a közösen kidolgozott kormányprogramban számos, az etnikumközi kapcsolatok javítására vonatkozó célkitűzés szerepel. E tekintetben nem értünk egyet az EMNT-vel, ők ellenzékben szeretnének látni minket, míg meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarok túlnyomó többsége támogatja az RMDSZ kormányzati részvételét” – szögezte le az RMDSZ elnöke. A két fél végül abban állapodott meg, hogy folytatódik a munka a két szervezet által létrehozott munkacsoportokban, a következő, februári EMEF-ülésig közösen készítenek elemzést a kisebbségi törvénytervezetről, a tanügyi reform kérdéséről és a decentralizációs problémákról, márciusban pedig ismét megrendezik a területi önrendelkezést tematizáló székelyföldi nagygyűlést.
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke szerint kevés konkrét eredmény született az EMEF-ülésen, az viszont pozitívum, hogy nem zárt le utakat, vagyis megmaradt az összefogás működésének a perspektívája.
„Mi olyan elemzést hoztunk Marosvásárhelyre, miszerint a fórum létezésével még nem biztos, hogy a valódi összefogás is működik. Ez az összefogás viszonylag jól működött a tavalyi EP-választásokon, biztatóan indult a másik nagy erőpróba, a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés is, bár kiderült, hogy az összefogás nem sétagalopp. Az ezt követő hónapokban az összefogás egyáltalán nem működött, az RMDSZ vezetői nem támaszkodtak az egyeztető fórumon kialakult álláspontokra. Meglehet, a szövetségnek nincs is szüksége összefogásra, csak arra, hogy az EMEF keretében egymással konzultáljanak a felek” – húzta alá Toró. Lapunk információi szerint a tanácskozáson az RMDSZ vezetői felrótták az EMNT-nek, hogy miközben most az együttműködés felrúgását fontolgatja, a Tőkés László újabb, ezúttal RMDSZ-es színekben elnyert brüsszeli mandátumát eredményező tavalyi EP-választás előtt nem voltak aggályai az összefogás kapcsán.
Szóba került Szász Jenő december elsejei cotroceni-i látogatása is, amelynek kapcsán Tőkés megjegyezte: az MPP elnöke az RMDSZ vezérkarától „tanult politizálni”. Különben szombati ülésén az EMNT bővített elnöksége úgy határozott, a magyar összefogás politikai programját a következő elvek és célok mentén képzeli el: a demokratikus rendszerváltás folytatása a kisebbségpolitikában is, a kulturális autonómia közjogi kereteinek törvény általi szavatolása, alkotmányos és közigazgatási reform a decentralizáció, szubszidiaritás és az önkormányzatiság elvei alapján és ennek keretében az autonóm közigazgatási formák, kiemelten a Székelyföld sajátos jogállásának biztosítása, oktatási autonómia, anyanyelvünk regionális hivatalos nyelvi státusának kivívása, egységes és méltányos erdélyi magyar támogatáspolitika kialakítása.
Máthé Éva, Rostás Szabolcs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

;;;?Újratöltenék az EMEF-et – Kölcsönösen tájékoztatták egymást az RMDSZ és az EMNT vezetői
Elsősorban kölcsönös eszmei, politikai kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatásra használták az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) Marosvásárhelyen megtartott hétvégi ülését az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői.
A megbeszélést követő sajtótájékoztatón az EMEF két társelnöke, Markó Béla és Tőkés László elmondta: februárban egy újabb találkozóra kerül sor, ahol a közeljövő konkrét feladatait fogják leosztani a különböző munkacsoportok számára.
Közös elemzéseket készítenek
Markó Béla elmondta, az EMNT-t elsősorban az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról, a Demokrata–Liberális Párttal (PD-L) közösen kidolgozott kormányprogramról tájékoztatták, arról, hogy a szövetség mit tart fontosnak ebben a kormányprogramban, úgy az általános társadalmi érdekek tekintetében, mint a sajátos magyar ügyekkel kapcsolatban.
„Arról is tájékoztattuk partnereinket, hogy a kormányban és állami intézményekben milyen súlyt foglal el az RMDSZ az elkövetkező időszakban, kitérve az államtitkári, prefektusi, alprefektusi tisztségekre és a dekoncentrált intézmények vezetőire” – fogalmazott Markó, hozzátéve, hogy az együttműködés további módozatairól is tárgyaltak.
Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint bár a két szervezet között vannak véleménykülönbségek, keresni kell az együttműködés útjait, módjait. Közösen készítenek például elemzést a kisebbségi törvénytervezetről, a tanügyi reform kivitelezéséről, decentralizációs problémákról és más fontos kérdésekről.
Szétzilálódott az egység?
Tőkés László azzal kezdte mondanivalóját, hogy a húsz évvel ezelőtti egyetértés mára már nem jellemző, az egység szétzilálódott. „Most nehezebb szót érteni, mint ezelőtt negyedévvel” – utalt a közelmúlt eseményeire Tőkés, aki szerint az elnökválasztás után nehezebb egyetérteni az RMDSZ-szel, mint előtte.
„Az erdélyi magyar összefogás veszélybe került, nagyon jól indultunk az európai parlamenti választásokon, ami folytatódott az EMEF megalakulásával, megrendeztük a székelyföldi önkormányzati nagygyűlést, együtt tudtunk működni különböző kérdésekben. Az RMDSZ mostani politikájával azonban mi nem tudtunk egyetérteni – tulajdonképpen nem is igényelték egyetértésünket –, ezért a mostani helyzetben nagyon problematikussá vált az összefogás folytatása” – fogalmazott az EMNT elnöke.
Vita az eszközökről
Markó Béla úgy értékelte, a két szervezet közötti legnagyobb véleménykülönbségek valóban a kormányzati szerepvállalás mentén bontakoznak ki, pontosabban annak kapcsán, hogy melyek azok a politikai eszközök, amelyek eredményesek lehetnek a magyar érdekvédelmi politikában.
„Az RMDSZ álláspontja szerint, amikor egy kisebbségi szervezet a román belpolitikában cselekvő részvétel mellett dönt, természetszerűen számol a kormányzás lehetőségével és eszközeivel is. Meggyőződésünk, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása nemcsak az általános országos célok, hanem a sajátos közösségi célkitűzések megvalósításához is hozzájárul, hiszen a közösen kidolgozott kormányprogramban számos, az etnikumközi kapcsolatok javítására vonatkozó célkitűzés szerepel. E tekintetben nem értünk egyet az EMNT-vel, ők ellenzékben szeretnének látni minket, míg meggyőződésem, hogy az erdélyi magyarok túlnyomó többsége támogatja az RMDSZ kormányzati részvételét” – szögezte le az RMDSZ elnöke.
Antal Erika. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Dsida Jenő évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére
A Kriterion Könyvkiadó gondozásában tavaly megjelent Dsida Jenő emlékezete című kötetet ismertette Sas Péter magyarországi művelődéstörténész, a kiadvány szerkesztője szerdán délután, a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület által szervezett Dsida-nap záró mozzanataként.
A nőszövetség Szentegyház utca 2. szám alatti székházában tartott rendezvény keretében Laczkó Vass Róbert színművész Dsida költeményeiből, Fodor György piarista konfráter pedig Dsida prózai műveiből olvasott fel részleteket, a Potyó István karnagy által összeállított zenei műsorban pedig Mányoki Mária és a kórus tagjai működtek közre.
– Dsida Jenő egész élete során kimagasló tisztelettel viseltetett az egyház iránt: a költészetére jellemző istenszeretet annyira áthatotta a lelkét, hogy nem csak saját vallásfelekezetét szerette, hanem valamennyi, a keresztényi szeretet eszmeiségét képviselő egyházat is tisztelte. Ennek felismerésében a Kolozs-Dobokai Római Katolikus Főesperesi Kerület nem csak születésének vagy halálának évfordulója kapcsán tartja fontosnak a róla való megemlékezést, lehetőség szerint igyekszik hozzájárulni megérdemelten és örvendetesen megerősödött kultuszának fenntartásához és annak az ifjúság számára történő átörökítéséhez. Ehhez a célhoz járult hozzá a ma megvalósított elképzelés, hogy ne csak egy röpke időt, néhány órát, hanem egy teljes napot szenteljünk a Dsida Jenő életműve előtti tisztelgésnek – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte a rendezvény népes hallgatóságát Kovács Sándor kanonok, főesperes-plébános.
Sas Péter művelődéstörténész elsőként annak fontosságát emelte ki, hogy erdélyi magyar tudósaink, kiváló történészeink és levéltárosaink mellett íróink és költőink emlékének is méltó helyet kell biztosítanunk, jelen esetben méltán érdemes figyelmünket „a nagyon fiatalon elhunyt, mégis teljes életművet maga után hagyó” Dsida Jenő munkásságára irányítani. – Dsidának továbbra is szerepe van az erdélyi művelődéstörténetben, ezért tettem kísérletet arra, hogy irodalomtörténészek munkáinak felhasználásával bemutassam életművét – magyarázta Sas az általa szerkesztett Dsida Jenő emlékezete (Összeállítás születésének és munkásságának évfordulóhoz nem kötött, időtlen tiszteletére) című kötete kapcsán. Mint mondta, a hat fejezetből álló könyv összeállítása során olyan, a Dsida-kultusz felélesztése érdekében közreműködő személyek munkáit szemlézte, mint Láng Gusztáv, Lisztóczky László, Mózes Huba és Kabán Annamária.
Megtudtuk: Lisztóczky László, az egri Dsida Jenő Baráti Kör megalapítója korábban arra kérte Sas Pétert, hogy olyan nézőpontból próbálja meg bemutatni Dsida Jenő életét, amellyel eddig még senki nem próbálkozott, nevezetesen, hogy a költő életművében mennyire fellelhető a ferences szellemiség. Ennek megválaszolására tett kísérletet Sas Péter a kötetben szereplő egyik írásában. – Dsida mindig hitet tett katolicizmusáról, kiemelve annak nagyszerűségét, és nagy előszeretettel kereste fel a kolozsvári ferences templomot is – hangsúlyozta a művelődéstörténész, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy nemsokára emlékszobát is berendezhetnek a költő Fürdő utca 14. szám alatti egykori lakásában.
H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója szerint a kolozsváriaknak kötelességük, hogy Dsida gazdag életművét felkutassák és a fiatalabb generációknak is megmutassák, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kultusz építésének az elkövetkező időszakban is lesz folytatása. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Akkreditációs remények
A román büdzsére is számít az akkreditációért a napokban folyamodó egyetem
Benyújtotta a Sapientia–Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetősége a Román Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottsághoz (ARACIS) az intézményi akkreditáció megszerzéséhez szükséges dokumentációt. Az elsősorban magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény nagy reményeket fűz az akkreditáció elnyeréséhez.
Az elsősorban magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott felsőoktatási intézmény nagy reményeket fűz az akkreditáció elnyeréséhez, mert ez számtalan előnyt jelente a felsőoktatási intézménynek és közel kétezer hallgatójának – tudtuk meg tegnap Dávid László rektortól.
Az előnyöket sorolva az egyetem vezetője elsők között a finanszírozási lehetőségek bővülését említette. „Az akkreditált egyetemeknek a pályázás is könnyebb, kedvezőbb elbírálást kapnak” – nyilatkozta az ÚMSZ-nek a rektor, megemlítve, hogy a Sapientia eddig csak alapítványként tudott pályázni.
Az akkreditálás a diákok számára is számos előnnyel járna: beindulnának a diákcsere-programok (mint például a Socrates), amelyeken eddig a hallgatók csak úgy tudtak részt venni, ha „hozzácsapódtak” valamelyik másik intézményhez. Ezenkívül az egyetem maga szervezhetné meg saját államvizsgáit, s a diákok nem más egyetem oklevelét vinnék haza, hanem a Sapientiáét – sorolta Dávid László.
A rektor arra is számít, hogy az állam a diákoknak is számos juttatást biztosít majd. „Az ösztöndíjak mellett szerintem a tömegközlekedési eszközök, vonatjegyek finanszírozása a legfontosabb” – hangsúlyozta. Dávid László nem rejtette véka alá: jogosnak érezné, ha az egyetem működéséhez nemcsak a magyar állam, hanem a román kormány is nyújtana anyagi támogatást.
„A nálunk tanuló diákok családjai mind adófizető polgárok, tehát megilleti őket a román állam támogatása” – magyarázta. A rektor úgy tudja, a román költségvetési források csupán az akkreditáció birtokában nyílhatnak meg a Sapientia számára. „Ez azonban nem-csak szakmai, hanem politikai kérdés is” – jelentette ki.
Dávid László arra számít, hogy az egyetem már májusban választ kap a felsőoktatás minőségét ellenőrző bukaresti bizottságtól az akkreditációs kérésre. Rostás Zoltán, az ARACIS Konzultatív és Audit Bizottságának tagja szerint azonban a rektor túlzottan optimista. „Az akkreditáció rendkívül komplex folyamat” – magyarázta lapunknak a professzor, aki maga is a Sapientia oktatója.
Első mozzanataként az ARACIS több kötetnyi dokumentációt kért az egyetemtől; ez elsősorban az intézmény működésével kapcsolatos kérdésekre ad adatszerű választ. A következő mozzanat a helyszínelés lesz.
Az ARACIS úgynevezett nagybizottsága a Sapientia „főhadiszállására”, Kolozsvárra látogat el, várhatóan áprilisban, s ezzel párhuzamosan három csíkszeredai és két marosvásárhelyi szakon szakmai bizottságok vizsgálódnak majd néhány napig. „A bizottság tagjai a tanszékvezetőkön, gazdasági igazgatókon, könyvtárosokon kívül szóba állnak a diákokkal, sőt felkeresik azokat a munkáltatókat is, akik Sapientián végzett hallgatókat alkalmaztak” – tájékoztatta lapunkat Rostás Zoltán.
A helyszínelő bizottságok ezután jelentést írnak a tapasztaltakról, ez kerül a havonta egyszer ülésező ARACIS-tanács asztalára. „Így inkább úgy fogalmaznék: a Sapientia még az idén választ kap a kérésére” – mondta az ÚMSZ-nek a professzor. Pozitív válasz esetén az egyetem akkreditálását előbb egy kormányrendelet, majd a parlament szavazata szentesítené.
Válasz a bírálóknak
Mint ismert, korábban több szakember bírálta a Sapientián zajló oktatás színvonalát, illetve azt, ahogyan az intézmény gazdálkodik a magyar államtól kapott pénzzel. „Az a tény, hogy már tíz akkreditált szakunk van, önmagában is bizonyítja, hogy az oktatás az intézményünkben jó minőségű, s ha májusban ezt az öt szakot is elismerik, az csak felteszi a pontot az i-re” – válaszolta a bírálatokra a rektor, aki szerint a Sapientiának, mint akkreditált, tudományos intézettel rendelkező egyetemnek, „nincsen párja az országban”.
„A felsőoktatási piacon ádáz harc folyik, hisz egyértelmű, hogy mindenki szeretné megszerezni a jó hallgatókat. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy amint a diákok megismerkednek a Sapientiával, felfedezik benne a lehetőséget és kitartanak mellette” – mondta lapunknak az intézmény vezetője.
Király: magánegyetemeknek nem jár támogatás
„Magánegyetemek eddig nem kaphattak állami támogatást Romániában, az akkreditáció nem teremt automatikusan jogalapot az ilyen jellegű kiegészítő finanszírozáshoz” – nyilatkozta lapunknak Király András.
Az oktatási államtitkár szerint azonban ha az új tanügyi törvényt elfogadja parlament, akkor esély lehet arra, hogy az állam a magánkézben lévő felsőoktatási intézmények működtetéséből is ki vegye a részét. „Ez azonban annak a függvénye – tette hozzá Király –, milyen szövegváltozatot fogad el a parlament, és milyen jellegű kiegészítésekkel élnek a törvényalkotók.”
Cseke Péter Tamás, Fleischer Hilda. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

Sólyom László: az anyaországok felelőssége, hogy fellépjenek kisebbségeik jogai védelmében
- Az anyaországok joga és felelőssége, hogy fellépjenek határaikon túli kisebbségeik jogai védelmében, s ha szükséges, a kisebbségek sérelmeit nemzetközi fórumok elé vigyék - mondta Sólyom László köztársasági elnök kedden Budapesten, a IV. magyar-lengyel barátság napján mondott köszöntő beszédében.
Az államfő megemlítette: már korábban is felvetette, hogy az Európai Uniónak a kisebbségi jogokkal foglalkoznia kell, sőt egy külön biztosi pozíció létrehozása is indokolt lenne. Az uniós polgárok közösségeinek a régiók és a kulturális nemzetek uniójává is kell válnia - hangsúlyozta Sólyom László.
Sólyom László emlékeztetett arra, hogy Lengyelország az Európai Unió szervei elé kívánja vinni a fehéroroszországi lengyel kisebbséget ért atrocitásokat. Ebben számíthat segítségünkre, hiszen a kisebbségvédelemnek nemcsak az unión belül, de az Európai Unió szomszédságpolitikájában is meg kell jelennie - fogalmazott.
A köztársasági elnök annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a lengyel-magyar barátság "mindig megújul, mindig meg fogja hozni a maga gyümölcseit". Utalt arra: Magyarország hálával tartozik azért, hogy a lengyelek napirenden tartják a százezernyi lengyel menekült második világháború kezdetén Magyarországra történő befogadását és a katonák továbbjuttatását a szövetséges erőkhöz. Az akkori lengyelek id. Antall Józsefet - a későbbi rendszerváltó miniszterelnök édesapját - nevezték "a lengyelek apójának" a menekítésekért.
Sólyom László Magyarország 1939-es segítségnyújtása kapcsán kifejezésre juttatta, hogy 1939-ben a két országnak ellentétes külpolitikai érdekei voltak. A lengyel-magyar barátság és az emberiesség mégis minden ellenkező érdek, politikai kötelezettségvállalás és nyomásgyakorlás ellenére, és azokkal szemben is érvényesülni tudott - emelte ki.
Szólt még arról is, hogy Lengyelország befogadta II. Rákóczi Ferenc fejedelmet az általa vezetett szabadságharc leverése után, továbbá a lengyelek légiójukkal segítették az 1848-1849-es magyar szabadságharcot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy 1956-ban a tüntetők "Poznan, Varsó, Budapest" jelszóval indultak tüntetni, a forradalom és szabadságharc bukása után pedig a lengyel társadalom nyíltan kiállt a magyarok mellett, és segélyeket, illetve vért küldött az országnak.
Az államfő kiemelte: a lengyel-magyar kapcsolatok Lengyelországban annak délkeleti részén a legerősebbek, mert "itt voltunk és itt vagyunk fizikailag a legközelebb egymáshoz", ezért is ellenezte, hogy - ha csak átmenetileg is, de - bezárták Magyarország krakkói főkonzulátusát. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy az intézmény mihamarabb újra megnyitja kapuit.
Sólyom László közölte: a két ország parlamentjei 2007-ben határoztak arról, hogy március 23-át a magyar-lengyel barátság napjává nyilvánítják. Azóta közösen ünnepeltek Varsóban és Przemysl-ben, Krosnón, illetve Debrecenben, Győrött, és most Budapesten tartanak ennek jegyében rendezvényeket.
Lech Kaczynsky lengyel államfő nevében - aki családi okok miatt nem tudott Magyarországra jönni - Mariusz Hanzlik helyettes államtitkár mondott beszédet, amelyben felhívta a figyelmet arra: "a magyar-lengyel határ mindig a béke határa volt", a barátság pedig a gyakorlati életben nyilvánult meg. A két ország önkormányzatai kiemelkedő szerepet visznek a barátság ápolásában, s az Európai Unió és a NATO politikájában is mindkét állam részt vesz.
A helyettes államtitkár megjegyezte: a gazdasági kapcsolatok fejlesztése nem lenne lehetséges a magyarországi lengyelek nélkül, ehhez kapcsolódóan megköszönte Magyarországnak, hogy az itteni iskolákban van lehetőség lengyelül tanulni, ami a kisebbségi lengyelek identitását növeli.
A lengyel politikus elmondta: jövőre Poznanban rendezik a magyar-lengyel barátság napját.
A plenáris ülés után Sólyom László és Hanzlyk Mariusz megkoszorúzta Óbudán a katyni mártírok parkjának emléktábláját. A hivatalos program szerint a nap során a Wysocki légió és más hagyományőrző egyesületek korhű öltözékben felelevenítik, hogyan zajlott egy középkori vadászat, illetve hogyan harcoltak a katonák az 1848-1849-es szabadságharcban.
A rendezvény eseményei között szerepel ezen kívül többek között a Téka, a Kincső, a Lazurki és a Duna Művész Együttes műsora, valamint egy történelmi konferencia a lengyel hercegnőről és magyar királynéról, Piast Erzsébetről, aki Károly Róbert magyar király felesége és Nagy Lajos király édesanyja volt. A műsort irodalmi teadélután, filmklub és Chopin-est is színesíti. Forrás: MTI

Jók a tapasztalatai az RMDSZ-nek a Fidesz-kormányzással kapcsolatban
A magyarországi választások eredménye a várakozásoknak megfelelően alakult; amit érdemes kiemelni: a Fidesz már az első fordulóban kormányzó párttá vált, ehhez gratulálunk, és eredményes négy éves kormányzást kívánunk - kommentálta Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke az eredményeket.
Pozitívumként értékelte azt, hogy a Fidesz magas részvételi jelenlét mellett biztosította be a győzelmét, meglátásában ez a váltás társadalmi támogatottságát emeli ki. Takács szerint érdemes figyelni az újdonságokra is, egyrészt a politikailag kevésbé tapasztalt szervezetnek számító LMP bejutására, másrészt arra, hogy a Jobbik a szocialista eredmény közelébe került. Meglátásában ez a politikai erő lesz a következő négy év egyik legnagyobb politikai kérdése, hiszen a parlamentben más normák, magatartási feltételek mellett zajlik a politizálás, mint az utcán. Ez meg fogja határozni a párt politikai karakterét is, de ha erre nem kerülne sor, akkor a magyar társadalom szembesülni fog a szélsőségességgel - fejtette ki.
Arról, hogy a nemzetpolitika terén milyen változást hozhat a Fidesz kormányra kerülése, az ügyvezető elnök kifejtette: a Fidesz programjában a külpolitikai tézisek sorában mindig is erőteljesen jelen volt a határon túli magyarok kérdése, de nem az a lényeg, hogy most milyen programmal indultak, hanem, hogy a pártban mindig markánsan jelen volt a nemzetpolitikai vonal.
Kifejtette: a Fidesz korábbi kormányzása idején jó tapasztalatokat szerzett az RMDSZ a két szervezet együttműködéséről, ebben a periódusban jött létre a Sapientia EMTE, ekkor született a státusztörvény, és az RMDSZ szerepet vállalt ezekben illetve az oktatás-nevelési támogatások lebonyolításában is. Szintén a Fidesznek köszönhető, hogy az integrált Magyarország és a várakozólistán lévő Románia kapcsolatában feloldották a korlátozó intézkedéseket. Takács kifejtette: a korábbi együttműködés tapasztalata alapján abban reménykedik, hogy az együttműködés tervezhető módon, a kölcsönös tisztelet jegyében zajlik majd.
Kifejtette: a két szervezet kapcsolatában annak is fontos szerepe lesz, hogy az RMDSZ közvetíteni tud a román kormány irányába, és fontos szempont az is, hogy mostantól mindkét ország kormánypártjai ugyanannak az európai pártcsaládnak a tagjai.
Mivel a magyar kormány elsődleges feladatának a gazdasági válságból való kilábalás tekinthető, Takács szerint a következő román-magyar kormányülésen az unión belül is jelentősnek számító határokon átnyúló programokról is tárgyalhatnak, amelyek gazdasági előnyöket eredményezhetnek. Természetesen konkrét kérdésekre konkrét válaszokat csak akkor adhatunk majd, ha megszületik a kormányprogram, megvannak a tárcavezetők - mondta.
A magyarországi támogatáspolitikával kapcsolatban a Communitas Alapítvány elnöki tisztségét is betöltő Takács elmondta: nehéz elvárásokat megfogalmazni egy nehéz gazdasági helyzetben levő ország számára. A támogatási rendszer meglátása szerint mostanig is működött nagyjából, a szakmai és civil szervezetek be voltak vonva a döntéshozatalba, a létrejött intézmények pedig megkapták a fenntartásukhoz szükséges, nem elegendő, de elégséges támogatást.
Takács szerint a támogatáspolitikai munkának közös tervek kidolgozásával kellene kezdődnie. A támogatási rendszerek átszervezéséről minden esetben a támogatást nyújtót illeti meg a döntés, de a döntésekbe be kell vonni a határon túliakat is – vélekedett.
Transindex.ro

Nemzetpolitikai változásban bíznak az erdélyi vezetők
Üdvözölték az erdélyi magyar politikai szervezetek a Fidesz győzelmét a magyarországi országgyűlési választásokon, nemzetpolitikai szemléletváltást, az autonómiatörekvések támogatását és jó együttműködést várnak az új budapesti kabinettől.
A Fidesszel korábban is stratégiai partnerséget vállaló, Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) nemzetpolitikai rendszerváltásra számít a következő időszakban. Toró T. Tibor, a szervezet ügyvezető elnöke elmondta: számítottak az eredményre, közös sikerként értékelik azt, hiszen a Fidesz korábban is hűséges partnere volt az erdélyi magyar jobboldalnak.
A rendszerváltás befejezését, illetve a nemzetpolitikára való kiterjesztését, a korábbi Orbán-kormány által elkezdett összmagyar nemzeti integráció folytatását várják el a Fidesztől. Abban bíznak, hogy újra felélesztik a nemzetstratégiai ügyekkel foglalkozó intézményeket, és átszabják a támogatáspolitikát is.
Az autonómiatörekvések tekintetében szeretnék, ha az új kormány és a magyar diplomácia teljes mellszélességgel felvállalná azokat, és nemzetközi szinten is megjelenítené az egységes Kárpát-medencei magyar ügyet.
A Háromszék kérdésére, miszerint a magyarországi választási eredmények kihatnak-e az erdélyi magyar szervezetekkel való kapcsolatra, Toró T. Tibor azt mondta: értékorientált viszonyra lenne szükség, jóllehet az RMDSZ a semleges, egyenlő távolság elvét hirdette meg. A nemzeti minimum kidolgozásában mindenkinek részt kell vennie, a viszony mélységét azonban annak kell meghatároznia, hogy mely szervezet mennyi részt vállal a célok megvalósításában.
Jó együttműködésben bízik Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője is, aki két képviselőtársával, Édler Andrással és Derzsi Ákossal Semjén Zsolt KDNP-elnök meghívására Budapestre utazott a választások napjára. Olosz hangsúlyozta: a magyarországi vezető első szavaival mondott köszönetet az egyetemes magyarságnak, amiért ,,hitben, reménykedésben, támogatásban" együtt voltak a jobboldal választóival. ,,Meggyőződésem, hogy jól tudunk majd együttműködni mindazokon a területeken, ahol ez szükséges lesz az összmagyarság érdekében" - szögezte le az RMDSZ frakcióvezetője.
Örömét fejezte ki a magyarországi választások eredménye kapcsán Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is, aki bízik abban, hogy okos és határozott nemzetpolitikát folytat majd az új kormány. Székelyföld ügyében azt a magatartást várják el az új kabinettől, amelyet Ausztria tanúsított a dél-tiroli autonómiatörekvések kapcsán - fejtette ki a Háromszék érdeklődésére Izsák, aki szerint az új magyar kormány ezt meg is tudja valósítani. Az elmúlt nyolc év nemzetpolitikájához képest váltást, a korábbi nemzeti kormányok politikájának következetes folytatását reméli az SZNT elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

ROMÁNÜLDÖZÉS? – Hatalmi átrendeződés a Székelyföldön és a Har-Kov jelentés
Az 1989-es fordulat során személyes leszámolásokra is sor került, a zavaros helyzetben megszaporodtak a fosztogatások és egyéb bűncselekmények.
Romániában 1989 utolsó két hetében egy zavaros eseménysorozat közepette megbukott Nicolae Ceauşescu diktatúrája. Egy rövid időre a kisebbségben élők számára is úgy tűnhetett, hogy a nemzeti kommunista rendszer összeomlása nemcsak a demokratikus, hanem a nemzeti szabadságjogok kibontakozását is magával hozza. Az ebben reménykedőknek azonban hamarosan csalódniuk kellett. A februári bukaresti zavargások először a fővárosiak számára tették világossá, hogy a romániai forradalom váratlan fordulatot vett, Marosvásárhely fekete márciusa pedig az erdélyi magyarságnak mutatta meg a kisebbségi jogérvényesítés korlátait.
De a diktátor bukása és a márciusi marosvásárhelyi konfliktus közötti időszakban elkezdett összeállni a székelyföldi románellenesség tablója is, amely hamarosan a romániai közélet egy sajátos, máig aktuális jelenségének, az ún. „Har-Kov jelenségnek” az alapjává vált.
Jelen írás ennek a kérdésnek a genezisét próbálja meg röviden bemutatni. Tekintettel a terjedelmi korlátokra, de még inkább arra, hogy a témában eddig még csak szórványosan végeztek kutatásokat, ez elkerülhetetlenül csak vázlatos és töredékes módon lehetséges.
Bár az 1989. decemberi történésekre már kevesen használják a forradalom kifejezést, vagy legalábbis idézőjelbe tették, illetve különféle jelzőkkel látták el, az ország számos településén – különösen a nagyobb városokban – valóban forradalmi volt a hangulat.
Nem volt ez másképp a székelyföldi városokban sem, ahol 1989. december 22-én a lakosság az utcára vonulva tüntetett Ceauşescu ellen. A tömeg számos helyen feldúlta a gyűlölt rezsimet jelképező hivatalokat, a kirobbanó népharagnak pedig a Milícia és a Securitate több alkalmazottja is áldozatul esett, csakúgy, mint más romániai városokban. A fordulat során személyes leszámolásokra is sor került, a zavaros helyzetben megszaporodtak a fosztogatások és egyéb bűncselekmények. Jó ideig még érezhetően ingatag volt a közbiztonság.
„Forradalmi” változások történtek a politikában is, mind országos szinten, mind a Székelyföldön. A számos helyen spontán magyar önszerveződést a Bukarestben, Domokos Géza vezetésével megalakult Romániai Magyar Demokrata Szövetség fogta össze. Az RMDSZ csatlakozott a Nemzeti Megmentési Front – a Ion Iliescu vezette új, ideiglenes hatalom – programjához, és tagjai a Front helyi tanácsaiban is helyet kaptak.
Vidéken azonban már meglehetősen korán jelentkeztek az első nemzeti jellegű nézetkülönbségek. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a magyarok most arányosabb részvételt követeltek a hatalomból. Mivel a megbukott rendszerben a román vezetők még a magyar többségű Székelyföldön is felülreprezentáltak voltak, a váltás sok esetben nem csak „politikai”, hanem „nemzeti” színezetet is kapott.
Így gyakran fordult elő, hogy a leváltott vagy maguktól elmenekült román tisztviselők helyét magyarok töltötték be: a helyi lakosság tekintélyét vagy bizalmát élvező személyek, értelmiségiek, továbbá az utóbbi évek során háttérbe szorult volt funkcionáriusok. A nézeteltérések másik fontos oka a magyar igényekben rejlett.
Az RMDSZ még 1989 decemberében megfogalmazta a romániai magyar közösség célkitűzéseit, amelyek megvalósításához szinte azonnal hozzá is kezdett. Az egyik legfontosabb törekvés a magyar intézményrendszer – főképp pedig az önálló oktatási hálózat – visszaállítása volt. A fordulatot követő hatalmi átrendeződés a Székelyföldön számos románt elbizonytalanított, különösen a helyi elit, azaz a nemzeti kommunista rendszert kiszolgáló vagy csak egyszerűen a munkájukat jól-rosszul végző hivatalnokok, értelmiségiek soraiból. Közvetlenül voltak érintve azok a román tanárok is, akik a korábban erőszakkal egyesített román és magyar iskolák szétválasztásával hirtelen tanulók – és így munka – nélkül maradtak.
A karrierjükért vagy megélhetésükért aggódó románok egyaránt gyanakvással szemlélték a kisebbségi jogokért határozottan kiálló új helyi hatalmat, a magyar követelések ugyanis az ő pozícióikat is fenyegetni látszottak. Sokan a korábbi magyar dominancia, a „magyar világ” visszaállításától tartottak. A régi beidegződésekre, a korábbi évtizedekben gondosan életben tartott történelmi sérelmekre épülő bizalmatlanság, amelyet a zavaros romániai politikai helyzetben szélsebesen terjedő pletykák és híresztelések is erősítettek, kiváló táptalajul szolgált egy etnikai konfrontáció számára. A félelmek már az 1990-es év első napjaiban elkezdtek egyre konkrétabb alakot ölteni. Január elején a csíkszeredai románok képviseletében három politikus egy emlékiratot nyújtott be a Nemzeti Megmentési Front Tanácsának a Hargita megyében 1989. december 22. után történt románellenes eseményekről.
A dokumentum soviniszta megnyilvánulásokról, több bestiális gyilkosságról és rongálásokról számol be, továbbá arról, hogy románellenes hangulat alakult ki a magyar többségű megyében. Szerzői szerint a románok elleni névtelen fenyegetések, a megfélemlítés, a munkahelyi atrocitások és visszaélések – románok elbocsátása, leváltása – arra irányultak, hogy megtisztítsák Hargita megyét a románoktól.
A széles körű, jól szervezett akciók mögött pedig a magyar nacionalizmust, illetve a magyar hatalmi dominancia megteremtésének célját látták. Ugyanezekben a napokban olyan hírek is érkeztek Bukarestbe, hogy a székelyföldi megmozdulásokban magyar állampolgárok is részt vettek. Noha egyes források szerint a kormányzat helyszínen tájékozódó megbízottja az állítások egy részét megalapozatlannak találta, a feszültség tovább nőtt.
A magyarság képviseletében ténykedő RMDSZ törekvéseit – a magyar túlsúlynak köszönhetően – Hargita és Kovászna megyében többnyire siker koronázta, ám az 1990-re már csak csekély magyar többséggel bíró Marosvásárhelyen a román elitek ellenállása szívósabbnak bizonyult. A februárban megalakult – magát kulturális szervezetként meghatározó, ám a korábbi rendszer számos hívét is tömörítő – Vatra Românească a helyi románság önvédelmét hirdetve sikeresen mobilizálta a magukat fenyegetve érzőket.
Aktivitásának köszönhetően Maros megye székhelyén egymást követték a magyar és román tüntetések és ellentüntetések, amelyek végül nyílt konfliktusba torkolltak március 19-én. Igaz, hogy a polgárháborúra emlékeztető konfliktust Marosvásárhelyen viszonylag gyorsan sikerült pacifikálni, és a magyar-román feszültségek többé már nem érték el ezt az intenzitást, ám az ellentétek nem szűntek meg.
Mindössze az eszközök változtak – a konfrontáció a továbbiakban tüntetések és kisebb incidensek révén, illetve a törvényhozásban és a médiában folytatódott. A különféle magyar igényekre (magyar intézmények létrehozása, magyar nemzetiségű hivatalnokok kinevezése, magyar feliratok kihelyezése stb.) gyakran meglehetősen ingerülten reagált a román közvélemény, amely mindezeket nacionalista, revizionista és románellenes megnyilvánulásokként értékelte.
Nem csoda, hiszen a román közgondolkodást – és korántsem csak az elitek szintjén – meghatározta a több évtizedes nemzetállam-építés, különösen pedig a nemzeti kommunista közelmúlt mindent átszövő nacionalizmusa. És épp a magyar törekvések számítottak a román nemzeti érdekeket sértő vagy azokat leginkább veszélyeztető fő tényezőnek.
A magyarok ugyanakkor saját sérelmeik hosszú listájából és jogosnak, természetesnek tartott igényeikből indultak ki, amelyeket minél gyorsabban akartak orvosolni, illetve érvényesíteni. Román részről ezt sokan türelmetlen, agresszív fellépésként élték meg, nem egyszer még azok is, akik alapjában véve nem utasították el a magyar követeléseket. A vélt vagy valós nemzeti érdekek egymásnak feszültek, amihez a hátteret az ideiglenes hatalom bizonytalan helyzete, illetve a belpolitikai viharok alkották.
Míg a Nemzeti Megmentési Front január 5-i nyilatkozata viszonylag nagyvonalú ígéreteket tartalmazott a nemzeti kisebbségek jogairól, a kormányzat későbbi ténykedése egyre ellentmondásosabbá vált. Jó néhány helyzetértékelés rámutat, hogy a politikai küzdelmek (az ideiglenes hatalom konszolidálódása, a júniusi parlamenti választások stb.) során a hatalom számára kézenfekvőnek tűnhetett a nemzeti kártya kijátszása.
A magyar veszéllyel a kormányzat elterelhette a figyelmet a gazdasági problémákról, a román nemzeti érdekek melletti kiállásával pedig növelhette egyre inkább megkérdőjelezett legitimitását. Mindez meglehetősen szűkre szabta a magyar közösség képviselőinek mozgásterét az elkövetkező – tulajdonképpen az 1996-os választásokig tartó – időszakban, és jobbára defenzívába kényszerítette a magyar politikusokat.
Az egyik legkomolyabb új kihívás 1990 végén kezdett érlelődni, amikor a nacionalista Román Nemzeti Egységpárt politikusainak kezdeményezésére parlamenti bizottságot hoztak létre a Hargita és Kovászna megyéből a forradalom után elüldözött románok meghallgatására.
A bizottság közel egy évig dolgozott, jelentését pedig 1991 őszén terjesztette a törvényhozás és a nyilvánosság elé, egy bel- és külpolitikai szempontból egyaránt feszült időszakban. Míg a romániai politikai életre többek közt a Petre Roman-kormány erőszakos megbuktatása (az 1991. szeptemberi bányászjárás) vagy az agyagfalvi autonómia-kezdeményezés nyomta rá a bélyegét, a nemzetközi kontextust a jugoszláviai válság határozta meg.
A jelentés ennek megfelelően nagy vihart kavart a közéletben, felolvasását élő adásban közvetítette a román televízió is. A terjedelmes szöveg megállapításainak egy része az 1990 eleji – már említett – emlékirat vádjait idézte fel vagy ismételte meg: a két székelyföldi megyében ezek szerint az 1989-es forradalom románellenes jelleget öltött.
Ennek következtében hét gyilkosságra, számos erőszakos cselekedetre és rongálásra került sor, rendszeressé váltak a (magyar) nacionalista, szeparatista megmozdulások és akciók, a románellenes légkör hatására pedig körülbelül 4000 románnak kellett elhagynia Hargita és Kovászna megyét. A bizottság két RMDSZ-es tagja azonban nem írta alá a jelentést, és különvéleményt fogalmazott meg.
A napokig tartó parlamenti vitában RMDSZ-ellenes bírálatok és hazafias szólamok váltakoztak heves, nem egyszer kifejezetten magyarellenes felszólalásokkal. Egyes képviselők keménykezű intézkedéseket is javasoltak a székelyföldi „rendteremtés” érdekében. Bár a dokumentum jó néhány állítását az RMDSZ képviselői megcáfolták, a vita parttalan vádaskodásokba torkollott, a jelentést pedig a román parlament 1992 elején elfogadta.
Az 1989 utáni székelyföldi események markánsan eltérő értelmezései a vitában is jól láthatóvá váltak. Ezek a különbségek fokozatosan két párhuzamos narratívába rendeződtek, és azóta is egymás mellett léteznek. Az egyik – főleg, de nem kizárólag magyar – interpretáció szerint egyfajta visszarendeződési kísérletről beszélhetünk.
Azaz, hogy a fordulat utáni demokratikus átrendeződést és a kisebbségi jogok ezzel járó visszaállítását-bővítését mesterségesen kreált etnikai konfliktussal próbálták megakadályozni különféle román csoportok, főként nacionalisták és a múlt rendszer hívei.
A másik, román „nemzetvédő” narratíva ezzel szemben a lezajlott folyamatokat egy olyan „magyar hatalomátvételként” írja le, amely nemcsak a székelyföldi románok ellehetetlenítésére irányult, hanem végső soron Románia területi egységét is veszélyeztette.
A két olvasatban többé-kevésbé világosak a szerepek, a „jók”, a „rosszak” és törekvéseik, és mindkettő kerek egésszé áll össze, így nem meglepő, hogy gyakorlatilag nincs közöttük átjárás.
Anélkül, hogy belemennék a két interpretáció értékelésébe, csak annyit jegyeznék meg, hogy a „nemzetvédő” narratíva több tézisét az azóta eltelt közel két évtizedes időszak eseményei is cáfolni látszanak. Ám az ebben az időszakban a Székelyföldről és az ottani helyzetről kialakult (torz)kép mindmáig hatással van a régió romániai megítélésére.
Ez pedig annak is köszönhető, hogy az azóta történtek nagyobb nehézségek nélkül beilleszthetőek mindkét olvasatba, fenntartva a „Har-Kov jelenség” aktualitását. Igaz, a forma némileg változott – a hangnem az időnkénti kirohanások és sarkos megfogalmazások ellenére is mérséklődött –, a tartalom viszont alig. A lényeg továbbra is ugyanaz marad: milyen lesz a Székelyföld a jövőben?
A cikk a Románüldözés a Székelyföldön? Egy állítólagos etnikai tisztogatás történetei c. tanulmány rövidített változata. (Juhász József – Krausz Tamás (szerk.): Az új nemzetállamok és az etnikai tisztogatások Kelet-Európában 1989 után. L’Harmattan – ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék, Budapest 2009.) A szerző a Terra Recognita Alapítvány történésze.
Zahorán Csaba
Transindex.ro

Átfogó kép Nagyvárad magyar polgármestereiről
Nagyvárad – Nagyvárad magyar polgármesterei címmel Kádár József jogász tartott vetítéssel egybekötött előadást kedden a Városháza dísztermében, a Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében.
Gazdag forrásanyagot, Fleisz János, Péter I. Zoltán, Kupán Árpád és Jósa Piroska helytörténeti munkáit használta fel Kádár József előadásában annak érdekében, hogy – megfogalmazása szerint – átfogó képet tudjon nyújtani a hallgatóságnak Nagyvárad magyar polgármestereiről. Indításképpen rövid történeti áttekintést hallhattunk a régen a püspökség uradalma alá tartozó, civitas joggal rendelkező városról, amelynek vezetőit az 1848-as forradalom leverését követően kinevezték, illetve a későbbiekben a városi tanács választotta őket.
Érdekességek
Nagyvárad első polgármesterét, Bölöny Menyhértet 1850-ben nevezték ki (egyes források Bölöny Menyhártként említik a nevét). Az előadó kronológiai sorrendben beszélt a magyar polgármesterekről, a hozzájuk kapcsolódó érdekességekről, érdemeikről, esetenként súlyos tévedéseikről. Nagyvárad egyik legjelentősebb polgármestere Rimler Károly volt, Bulyovszky Józsefről köztudott, hogy az ő nevéhez fűződik a színház felépítése, Sall Ferenc városmegújítóként ismert, Soós István polgármester programja pedig ma is aktualitással bír. Egy idézet ez utóbbinak 1933-ban, a magyar párt újjászervezési ülésén elhangzott beszédéből: „… (kötelességünk) minden magyar ember igazságos ügyét diadalra vinni”.
Várad magyar polgármestereinek sok esetben példaértékű tettei mellett azonban szólni kell arról is, amire nem lehetünk büszkék: a szélsőséges megnyilvánulásairól ismert Gyapay László például olyan könyörtelenül hajtotta végre a nyilasok utasításait a zsidósággal szemben, hogy a váradi gettó a legnyomorúságosabbak közé tartozott. 1945-ben került a város élére az első munkás származású polgármester, Ványai Károly, aki baloldali beállítottságú volt ugyan, de pozitívumként értékelhető, hogy nem volt hajlandó felsőbb utasításra leveretni a magyar vonatkozású freskókat a városháza faláról, hanem csak lemeszeltette ezeket (mint ismeretes, ezeket 2003-ban állították helyre). A kommunista időkben is voltak magyar polgármesterei Váradnak, utolsóként ezt a tisztséget Szántó István töltötte be 1968–73 között. A bő egy órás ismertetőt korabeli dokumentumokból vett idézetekkel és fényképfelvételek vetítésével színesítette az előadó.
Tököli Magdolna
erdon.ro

Levél? Titok? Tempfli József levele Tőkésnek: magánélet vagy politika?
Tempfli József Tőkés László válása kapcsán írt az EP-képviselőnek. Két szakértőt: Bíró Bélát és Bakk Miklóst szólaltattunk meg az ügyben.
Két hete nagy port kavart az erdélyi – és magyarországi – sajtóban az a levél, amelyet Tempfli József címzett Tőkés Lászlónak, az EP-képviselő válása kapcsán. A levél .pdf formában (innen letölthető) eljutott az erdélyi magyar sajtó minden orgánumához, azzal a megjegyzéssel: szerzője azt eredetileg magánlevélnek szánta.
“Később a tudomásomra jutott, hogy levelemet egy harmadik személy, történetesen újságíró is olvashatta, ezért úgy érzem helyesnek, hogy a levél tartalmát a széles közvélemény is megismerhesse” - állt a levélhez csatolt, szintén Tempfli József által aláírt szövegben.
A levelet többek között az Új Magyar Szó idézte cikkében, ezt az írást vette át a Magyar Távirati Iroda (MTI) is. Tőkés László sajtófőnöke, Demeter Szilárd közleményben reagált az ÚMSZ cikkére, idézve többek között a római katolikus püspökség álláspontját, amely “teljes mértékben elhatárolódik Tempfli József nyugalmazott püspök levelétől és annak nyilvánosságra hozatalától, a római katolikus egyház mint ahogy eddig, ezután sem kíván senki magánéleti problémáiba beleszólni”.
Ugyanakkor hozzátették: “(...)Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester asszony (...) azzal kereste fel a nyugalmazott katolikus püspököt, hogy Tőkés Edith a kétségbeesés szélén áll, a reformátusok nem védik meg őt, ezért kérnék a Tempfli atya által biztosítandó védelmet”. Az alpolgármester az MTI megkeresésére nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A Transindex politológiai, társadalomtudományi szakértők segítségét kérte a levél és kontextusa értelmezéséhez, akik közül ketten: Bíró Béla újságíró, egyetemi adjunktus és Bakk Miklós politológus, egyetemi adjunktus vállalták, hogy megszólalnak az ügyben. A továbbiakban kettejük véleménye olvasható.
Bíró Béla: Erkölcs és politika
Tempfli püspök és Tőkés László kapcsolatának hátterét nem ismerem. Az azonban a levél egy explicit passzusából is bizonyosnak látszik, hogy megszületésében a két felekezet közti nézetkülönbségek is szerepet játszanak (lásd válás!). Politikai implikációk sem zárhatóak ki, amennyiben Tőkés László személye révén az új magyar hatalom sokkal szorosabban kötődik az erdélyi reformátussághoz, mint a katolikus felekezethez.
A kérdésfelvetés mindazon által a fentiektől függetlenül is jogosultnak látszik, s egy normális demokráciában nem is maradhat el. Tőkés László karizmája ugyanis nem csak papi hivatásával függött össze, hanem erkölcsi radikalizmusával is. Az akkor még püspök-politikus európai választásokon elért sikere első sorban annak volt köszönhető, hogy székelyföldi választói az erkölcsi promiszkuitással vádolt „hivatásos politikusokkal” szemben a politika erkölcsi tisztaságát, az egyenes beszédet, a meg nem alkuvást, az egyéni és nemzeti tisztességet látták a jelöltben megtestesülni.
Vélekedésük elsősorban azon a civilkurázsin alapult, melynek Tőkés László 1989 decemberében tanújelét adta. Ezt a bátorságot a későbbiekben Tőkés sokak által érzékelt emberi gőgje, hiúsága, rajongói iránti tiszteletlensége sem árnyékolhatta be. (Nem emlékszem például egyetlen olyan nyilvános összejövetelre sem, melyen Tőkés László ne várakoztatta volna meg lelkes híveit.)
Feltehetően ez az oka annak, hogy a házasságával kapcsolatos botrányok, a házastársak közti nyilvánossá vált és kölcsönös gyűlölködés, engem sem igazán lepett meg. Azok közé tartoztam, akik jóval korábban is aggódtak amiatt, hogy az erkölcsi parancsolatok jegyében fellépő politikus morális alkata potenciális veszélyt jelenthet a képviselni szándékolt értékekre is. A veszély annál jelentékenyebb, mivel nyilvánvaló: a romániai magyar közösség (és minden más közösség) közösségként való fennmaradása valóban erkölcsi kategóriák függvénye. Ezt ma már a nyugat-európai szakirodalomban is mind többen látják.
Az, ha valaki a pátosszal vallott erkölcsi kategóriákat, a másik ember (és a másik közösség) emberi (és közösségi) méltóságának tiszteletét, a kölcsönösség és az alázat keresztény parancsát csak másokra tartja érvényesnek, sőt az erkölcsöt a másként gondolkodók megbélyegzésének és nem önnön életvezetésének elvi alapja gyanánt használja, csakis a közösség politikai, kulturális, hitéleti törekvéseinek lejáratását eredményezheti.
Igen, Tőkés László joggal állapítja meg, hogy a magyar kérdés európai árfolyama meglehetősen alacsony. De vajon ennek – a nyugati államok Trianon miatti lelkiismeret-furdalása és önnön kisebbségeiktől való félelme mellett – nem lehet-e az egyik oka éppen azoknak az embereknek az erkölcsi minősége, a személyközi kapcsolatokban megnyilvánuló érzéketlensége, akik a kérdést Nyugat Európában forgalmazzák?
Az a tény, hogy fölmerülhet a gyanú: Tőkés László a testvérével mondatja el a feleségéről azt, amit ő – az egyértelmű megbotránkoztatás kockázata nélkül – nem mondhat el, s amire a Tempfli püspök által kifogásolt hallgatás is vallani látszik, meglehetősen aggasztó.
Kétségtelen, hogy vannak az emberi együttélésnek olyan határhelyzetei, melyek – egyébként nem a felek alkatától függetlenül – megoldhatatlanoknak vagy időről-időre majdnem megoldhatatlanoknak mutatkoznak. (Ezt több mint negyven év boldog házasélet után is állíthatom.) Ezért végső esetben a házasság felbontása sem tekinthető erkölcstelennek. Legalábbis önmagában. Az azonban, hogy a válás közös megegyezéssel, egymás emberi méltóságának tiszteletben tartásával történjen, továbbra is alapvető erkölcsi követelmény marad. És meggyőződésem, hogy kellő tapintattal és empátiával valóban megoldható.
A tapintat és az empátia hiánya azonban olyan emberi fogyatékosságok, melyek egy politikus esetében katasztrofális következményekkel járhatnak. A képviselt közösségre nézve is, illetve főként arra. (Lásd Magyarország!) A politika és az erkölcs értékei mindazonáltal nem azonosak. De nem is függetleníthetőek egymástól. És végképp nem akkor, ha valaki éppenséggel egybemosásukat tartaná kívánatosnak.
Következésként aligha tekinthető a házastársi szennyesben való méltatlan turkálásnak, ha valaki erre figyelmeztet.
Bakk Miklós: Merre moralizáljon Tőkés?
Azt hiszem, bármilyen elemzése, minősítése Tempfli József Tőkés Lászlóhoz címzett levelének, akár annak tartalmára, akár a küldő vagy címzett szándékaira nézve olyan hiba, amelyet messze el kell kerülnünk. Bármilyen morális igazságot kívánnánk itt megosztani, az óhatatlanul az ügy politikai kontextusába épül be, ami tovább erősíti azt az egyre dominánsabb észleletet, hogy a moralizálás itt most a politika álruhája.
Mindazonáltal, épp ezt szem előtt tartva, van néhány tanulsága az ügynek. El lehet gondolkodni azon, hogy annyi hazai politikus magánéleti válsága (válása) közül miért ez bulvárosodott a legerőteljesebben, és miért épp ebben látnak többen több politikai lehetőséget, mint más politikusok hasonló magánéleti megpróbáltatásában.
Ugyanis mifelénk is inkább az európai politikai stílus és mentalitás terjed, amely – szemben az amerikaival – nem tulajdonít kiemelt hitelesítő erőt a politikus magánéletének, szemben közéleti tetteivel, megnyilatkozásaival. Persze, mondhatnók: Tőkés László kivétel, hiszen ő egyházi személy (volt), és egyébként is, az erőteljesen moralizáló nyelvet az erdélyi politikában ő honosította meg.
Nos, szerintem épp ebben van a tanulság. Tőkés László valóban moralizálja a politikát, de ha jobban odafigyelünk, ennek a moralizálásnak a csapásiránya sohasem a magánélet, a magánerkölcs, hanem valami hiányzó közéleti éthosz számonkérése. Vagyis a moralizálása inkább politikai nyelv és nem etikai szigor (ahogy ez az amerikai közéleti szereplőkkel szemben viszont hangsúlyosabb szokott lenni).
Persze, lehet arról vitázni, hogy mire jó egy ilyen politikai nyelvezet, úgymond „korszerű-e”, a tény azonban az, hogy egyelőre „van rá igény”, és sokan látnak benne táborszervező erőforrást. Azt hiszem, ennek a nyelvezetnek a jövője még nem dőlt el. Ha abba az irányba változik, hogy alkalmas lesz a nálunk alakuló demokrácia hiányzó morális alapjának számonkérésére, akkor a modern értékkonzervativizmus megteremtője lesz Erdélyben. Ha ez nem sikerül, akkor megmarad egy politikai zárvány nyelvezetének. Addig is: Tőkés László épp magánéleti válsága kapcsán gondolkodhat el, merre is terelje a politikában moralizáló hajlamát.
Transindex.ro

90 év után
Anélkül, hogy patetikusan viszonyulnánk a kérdéshez, elmondhatjuk, hogy Trianon sok esetben jelen van a mindennapokban. Érezzük ezt, amikor az abszurditás és a primitivizmus határát súroló vitákat kell folytatnunk a multikulturalizmus nyelvi megjelenítése érdekében, vagy éppen amikor bonyolult jogi érveléseket és bírósági eljárásokat követően kerül ki a többnyelvű helységnévtábla Aranyosgyéresen, és a példákat még lehetne sorolni. Mindezt egy kis jóindulattal és a Gyulafehérvári Kiáltvány szellemében sokkal könnyebben és ésszerűbben lehetett volna orvosolni…
Trianon egy nagyon komplex kérdés, magyar szempontból pedig – teljesen érthető módón – komoly érzelmi dimenziót tartalmaz, más szóval egy olyan esemény, amelyet elég nehéz racionalizálni, annál is inkább, mert a határok meghúzásánál a szövetségesek még az etnikai elvet sem tartották be, az utódállamok pedig a beígért széleskörű kisebbségi önrendelkezési jogok helyett komoly homogenizáló politikát folytattak. Tehát, a magyarok joggal érezhették igazságtalannak Trianont, amely affektív síkon, hosszútávon meghatározta a kollektív nemzettudatot. Ennek ellenére a magyar történészek egy része – itt kiemelném Romsics Ignácot, akinek a Trianoni békeszerződés című, 2001-ben megjelent könyve mérföldkövet jelent ezen a területen – megtette szakmai kötelességét, és kilépve a romantikus érzelmi viszonyulás által behatárolt kényszerpályáról – a lehetőségekhez mérten – tárgyilagos és kritikai elemzést tárt elénk Trianonról. A kiváltó tényezők között ott találjuk a magyar politikai rövidlátást, a környező népek nemzetállami törekvéseit és a vesztett háború által kiváltott nemzetközi helyzetet, egyaránt.
Az 1947-es párizsi békeszerződéssel tulajdonképpen lezárult az a korszak, amikor még a területi revízió gyakorlati vagy elméleti esélye létezett. Jelen pillanatban a békeszerződés bármilyen felülvizsgálata alaptalan és meggondolatlan ábránd, amely csakis illuzórikus frusztrációk forrása lehet.
Talán 2010-ben eljött az ideje annak, hogy a bagatellizálás és a felejtés veszélye nélkül túllépjünk a Trianon komplexuson, és ennek fényében, a valóság mentén alakítsuk sorsunkat. Határozott és jól kigondolt stratégiára van szükség, hogy nyelvi és kulturális jogainkat érvényesítsük Kolozsváron, amelyben együttműködésre van szükség a politikum és a civil társadalom között, mert már rég elmúlt az az idő, amikor a politikum a „maga bölcsességében” át tudta látni egy bizonyos kérdés minden vetületét.
A meghirdetett nemzeti összetartozást kezdhetnénk egy kis szolidaritással, szűkebb pátriánkban, Erdélyben, a magyar közösségen belül. Ne azon vitatkozzunk, hogy származás szempontjából ki a kolozsvári, és ebből kifolyólag kinek van, vagy nincs joga hozzászólni például a Főtér átalakításához, hanem fogadjuk el azt, hogy az a kolozsvári, aki elsősorban annak érzi magát, és Kolozsváron él, vagy innen ment el.
Nemzeti identitásunkat konstruktív módon őrizzük meg, és ne essünk az elszigetelődés csapdájába, és főleg ne attól legyünk „jó magyarok”, hogy gyengén vagy egyáltalán nem beszélünk románul, mert ezáltal marginalizálódunk, a társadalom peremére sodródunk, és anyagi egzisztenciánk is veszélybe kerülhet, ami ellehetetlenít bennünket közösségként. Ily módon Trianon legsötétebb következményei valósulnának meg…
Csoma Botond
Szabadság (Kolozsvár)

Érdekekből táplálkoznak a román–magyar kapcsolatok
Kerülték a kényes kérdéseket Tusványos záró előadásán
A kölcsönös baráti gesztusok, diplomáciai kedveskedések, a dicséretek, mi több, a hízelgés jegyében zajlott Tusványos záró előadása, amelyen Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Traian Băsescu román államfő, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke illetve Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára vett részt. Igaz ugyan, hogy Tőkés László több ízben felvetette a székelyföldi területi autonómia illetve a kulturális önrendelkezés kérdését, ilyen irányú résztvevői kérdés is érkezett, de az államfő a diplomáciától nem szokatlan módon kitérő választ adott. Ehhez képest tavaly kerek-perec kijelentette: annyi autonómia lesz a Székelyföldön, mint Caracalban. Míg Orbán Viktor a nyugati típusú kapitalizmus válságát ecsetelte, addig Tőkés László a magyarországi kétharmados forradalomról, Traian Băsescu pedig a Duna-stratégiáról és a Nabucco vezetékről beszélt, és egy beteljesületlen vágyát is megosztotta a részvevőkkel.
Elemzők egybehangzó véleménye, hogy kímélték egymást, sőt kedveskedtek és hízelegtek egymásnak a Hargita megyei Tusnádfürdőn sorra került 21. Bálványosi Nyári Egyetem és Diáktábor záró előadásának résztvevői: Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Traian Băsescu államfő, Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, illetve Németh Zsolt, a magyar külügyminisztérium államtitkára. Bezzeg a tavaly, amikor a jelenlegi magyar miniszterelnök még „csak” a legnagyobb magyar ellenzéki párt, a Fidesz elnöke volt, hangsúlyosabban vetődtek fel bizonyos, a két ország kapcsolatát lényegesen befolyásoló kérdések. Ugyanakkor Traian Băsescu sokkal frappánsabb és keményebb válaszokat adott például az autonómiát taglaló felvetésekre. Bár az előadás címe Közép-Európa Európa közepe? volt, mindenki arról beszélt, amiről akart. Megfigyelők szerint a záró előadásra kíváncsi résztvevők száma alacsonyabb volt, mint a tavaly.
A kedveskedést Tőkés László kezdte, aki a néhány hónappal ezelőtt zajlott magyarországi parlamenti választások eredményéről szólva elmondta, hogy az anyaországban „valóságos forradalom” következett be. Ezután Traian Băsescu következett, akinek megköszönte, hogy külön vizsgáló csoportot hozott létre, amely Vladimir Tismăneanu vezetésével végül jelentést állított össze a kommunizmus bűneiről. Az elítélő dokumentumot az államfő fogadtatta el, ezért köszönet jár neki, mondta az EP alelnöke. Néhány perccel később a Feddhetetlenségi Ügynökséggel (ANI) kapcsolatos fejleményekről szólva Tőkés újabb hízelgő kijelentést tett az államfő javára: „nem Frundával tartok, hanem Băsescuval”.
Bomoljon le a mentális vasfüggöny
A kommunista időkre visszavezethető küzdelmek zajlottak a Feddhetetlenségi Ügynökséggel, pontosabban annak működésével kapcsolatban. Mi az elszámoltatás hívei vagyunk – fogalmazott a politikus. Más témára térve kijelentette: nem történhet meg az, hogy megbukott a kommunizmus, de még mindig nem bukott meg a nacionalizmus.
Emlékeztetett, hogy Románia NATO-csatlakozása előtt többedmagával levélben fordult a nemzetközi katonai és biztonsági szervezethez, amelyben arra hívták fel a figyelmet, hogy a romániai kisebbségi kérdések nem megfelelő kezelése biztonságpolitikai kockázatot jelent a térség számára. – Vissza kell kerülnünk Európa közepébe, de ehhez elsősorban az szükséges, hogy mihamarabb lebomoljon a nemzetek közötti mentális vasfüggöny – fogalmazott. Tőkés kijelentette: szívén viseli Moldova Köztársaság sorsát, nem akarja azt, hogy a szomszédos ország „a hátsó kapun jöjjön be Európába”.
Még Tőkés felszólalása előtt Németh Zsolt kijelentette: nagy jövő áll Közép-Európa előtt, de minden attól függ, a térség országai és polgárai képesek lesznek-e kihasználni a lehetőségeket. Szerinte a térség közepe Tusványos és nem Magyarország vagy Románia, ugyanis e település szellemisége alapján épültek újjá a román–magyar kapcsolatok.
Orbán Viktor: válságban a kapitalizmus
Magyarország miniszterelnöke már beszéde legelején fején ütötte a szöget. – Jelen pillanatban a magyar–román kapcsolatok a szokásosnál jobbak, mert érdekekből táplálkoznak – fogalmazott. Ezt követően az általa is vezetett ország jövőjét fürkészte, azon gondolkozva, mi történik majd a magyarokkal a következő években. Előbb viszont a 21. század első évtizedében végbement tektonikus változásokra hívta fel a figyelmet. – Tulajdonképpen a nyugati típusú kapitalizmus került válságba az elmúlt években, nem időszakos pénzügyi zavarról van szó – vélekedett a magyar miniszterelnök. Szerinte előtérbe kerültek a spekulatív jellegű pénzmozgások, a munka elvesztette értékét. – A tankönyvekben jól mutatnak a nyugati típusú kapitalista elméletek, de a gyakorlat szinte csődbe vitt bizonyos államokat. Az Istenbe vetett hit helyett a spekuláció érvényesült. Senki sem gyakorolta már azt, hogy a hentes nem árulhat rossz húst, illetve a bank nem adhat olyan hitelt, amelyről jó előre tudja, hogy visszafizethetetlen – jegyezte meg a magyar kormányfő, hozzátéve, hogy szerinte a kapitalizmus eltávolodott az alapértékektől. – Beteg dolgok történnek a világgazdaságban. A korlátok helyébe a gátlástalanság került. Ebből az a tanulság, hogy feltétlenül és mihamarabb szükség van az erkölcsi értékek rehabilitációjára. A nyugati országok valóságos szívrohamot kaptak, s jól át kell gondolniuk, hogy milyen irányban haladnak tovább, hogyan épülnek fel – fogalmazott.
A magyar kormányfő nem akar Che Guevara lenni
A Magyarországon bevezetett bankadóról szólva kijelentette: korántsem akar a bankellenes harc Che Guevarája lenni, de „az sem lehet, hogy az ilyen gazdasági válságok idején, s ha baj van, akkor az állampolgárokhoz forduljunk segítségért.” – Onnan is el kell venni valamit, ahol van – szögezte le.
Az anyaország belpolitikai helyzetéről szólva ő is úgy ítélte meg, akár Tőkés László, hogy kétharmados forradalom következett be. – Véget vetettünk annak a korszaknak, amikor rendes, becsületes magyar emberek a helyzet állandó vesztesévé váltak. Olyan rendszert akarunk felépíteni Magyarországon, amelyben a tisztességes, becsületes ember jobban járjon, mint az, aki megszegi a törvényeket. Sajnos a magyar ember igen hajlamos arra, hogy a dolog fonákját, s ne a színét lássa. Azon kell folyton dolgoznunk, hogy ezt a szemléletet is megváltoztassuk – tette hozzá Orbán Viktor.
Băsescu be nem teljesült vágya
Traian Băsescu általános megállapításokkal szólt a közép-európai térségről. Szerinte fontos egy térségen belül az egyensúly, illetve a két vagy több régió közötti összhang. Vélekedése szerint konszolidálódik a közép-európai térség, s ennek a folyamatnak az alappillére a román–magyar megbékélés. – Szerintem ez a megbékélés az elmúlt 20 év elsődleges sikere – mondta az államfő. Úgy gondolja, a megbékélés csak másodsorban fontos a térség számára, elsősorban viszont a Romániában élő magyarok és a Magyarországon élő románok szempontjából mérvadó. Szerinte a térség jövőjét a mindenki által elfogadott, kölcsönösen érvényes értékekre lehet alapozni. – Nem a nemzeti hovatartozás, nem a vallás, nem a történelem vagy a földrajz az, ami megerősít egy térséget, hanem azok az értékek, amelyeket az európai uniós és észak-atlanti csatlakozáskor mind Magyarország, mint pedig Románia elfogadott. A térség kiegyensúlyozottságának szavatolásáról szólva elmondta: fontos a többség és a kisebbségek közötti viszony harmonikus fejlődése.
Lévén, hogy a két ország közötti kapcsolat ecsetelésekor Orbán Viktor magyar miniszterelnök érdekekről beszélt, Traian Băsescu ezeket nevükön nevezte: Duna-stratégia, a Nabucco-vezeték és a roma kérdés rendezése. Utóbbival kapcsolatosan egy be nem teljesült vágyáról számolt be a hallgatóságnak: 2008-ban európai szintű stratégiát javasolt, de egyes országok meggátolták annak létrehozását. – Most viszont bírálnak bennünket, hogy nem vagyunk hajlandóak megakadályozni azt, hogy a romák bizonyos országokba utazhassanak. Kijelentem: ezt ezután se fogjuk megtenni – szögezte le az államfő.
Băsescu egyetértett a magyar miniszterelnökkel abban, hogy más alapokra kell helyezni a kapitalista rendszert. – Új, reális kapitalizmust kell építeni, ugyanis a világgazdasági válság előtti kapitalista rendszer már nem él – mondta.
S ha Trianon „fordítva sül el”?
A hallgatóság összesen 68 kérdést tett fel. Tulajdonképpen ez jelenthette volna a szókimondóbb fellépést, ugyanis konkrét és frappáns kérdéseket fogalmaztak meg egyes résztvevők, mint például: amennyiben a trianoni békeszerződés éppen fordítva „sült volna el”, Băsescu támogatná-e a Románia határain kívül élő román kisebbség autonómia törekvéseit?
Kérdésre válaszolva Tőkés László úgy vélekedett, hogy Románia elmaradt Szerbia mögött a magyar kisebbség számára biztosítandó kulturális autonómia vonatkozásában. – Remélem, ez a kérdés az őszi magyar–román együttes kormányülés napirendjén lesz – mondta Tőkés. Kéréssel fordult az államfőhöz: – Lévén, hogy mi támogattuk Önt az elnökválasztáson, kérjük, hálálja meg nekünk, s adja meg az autonómiát – fohászkodott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspöke.
A Nemzetközi Valutaalappal megszakított együttműködéssel kapcsolatos kérdésre Orbán Viktor frappáns választ adott: – Kellemes tárgyalópartner volt addig, ameddig nem úgy lépett fel, mint a bankárok nemzetközi szakszervezete. Nem újítjuk meg az ősszel lejáró együttműködést – jelentette be. Ugyanakkor a román–magyar megbékélésről szólva kijelentette: nincs megbékélés igazság nélkül. – Ebben a kérdésben is józan agyra, forró szívre és hidegvérre van szükség – jegyezte meg.
A román államfőnek több fogas kérdés is jutott. Arra a felvetésre, hogy mikor kap költségvetési pénzt magyar felsőfokú oktatási intézmény, Băsescu a parlament asztalán levő oktatási törvénytervezettel válaszolt. – A jogszabálytervezet lehetővé teszi azt is, hogy állami vagy magán egyetemet finanszírozzunk – mondta.
A trianonos kérdés alól elegánsan kibújt, mondván, hogy nem akar erről a kérdésről beszélni, ugyanis „ez elválaszt bennünket”. „Még mondanék azért valamit az autonómiával kapcsolatban: mi sohasem jártunk közbe, hogy egy másik állam közigazgatási szervezése átalakuljon” – jegyezte meg. Tőkés László fohászára pedig így válaszolt: a magyarság 75 százaléka rá szavazott, nem tudja ennyi ember vágyát teljesíteni.
KISS OLIVÉR. Szabadság (Kolozsvár)

Simon bírál Simont
A Wiesenthal Központ szerint bakizott az izraeli elnök
Bírálta a Simon Wiesenthal Központ Simon Peresz izraeli államfőt amiatt, hogy romániai látogatásán megköszönte Romániának 400 ezer zsidó megmentését a második világháború idején, miközben nem ítélte el a romániai holokausztot. Izraeli államfő először látogatott Romániába a zsidó állam 1948-as megalapítása óta.
Mint arról hétvégi lapszámunkban tájékoztattunk, Simon Peresz a román kollégájával, Traian Băsescuval csütörtökön tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette: Izrael soha nem fogja elfelejteni, hogy Románia a második világháború idején sok zsidó életét mentette meg, akik közül 400 ezren később Izraelbe mentek, és a zsidó állam építőivé lettek.
A Wiesenthal Központ pénteki közleményében meglepetésének és csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az izraeli államfő eközben nem tett említést a nácibarát Ion Antonescu marsall rezsimjéről, amely felelős 280-380 ezer ukrán és román zsidó haláláért a második világháború idején. A Wiesenthal Központ szerint komoly következményei lesznek Romániában és Kelet-Európában annak, hogy Peresz nem ítélte el a szörnyű mészárlásokat, hiszen a térségben egyre erősödik az a tendencia, hogy tagadják vagy minimalizálják a náci kollaboránsoknak a zsidó népirtásban betöltött szerepét.
Az izraeli államfő pénteken, látogatásának második napján, a bukaresti holokauszt-emlékműnél tett látogatása során már szóvá tette a második világháború idején elkövetett romániai tömegmészárlásokat is, és megköszönte Romániának, hogy elismerte világháborús történelmének kegyetlenségeit. Hangsúlyozta, hogy a mai Románia már nem az az ország, amely a második világháborúban elkövette ezeket a szörnyű tetteket, hanem demokratikus és szabad állam.
Románia és a holokauszt
Románia hosszú hallgatás után ismerte el, hogy része volt a zsidóság kiirtásában. 2003-ban vizsgálóbizottságot állítottak fel a romániai holokauszt körülményeinek tisztázására.
A Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezette bizottság megállapította, hogy az 1940 és 1944 között román ellenőrzés alatt álló területen mintegy 270 ezer román és ukrán zsidót gyilkoltak meg. A bukaresti holokauszt emlékmű felállítását is ez a bizottság javasolta, az emlékhelyet tavaly októberben avatták fel. Új Magyar Szó (Bukarest)

Megfenyegették a magyarokat a román papok
Tíz éve indította el a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) azt az oktatási programot, melynek hála ma már 25 moldvai településen tanulhatják a csángó gyermekek anyanyelvüket, népi kultúrájukat. A MCSMSZ mögött óriási munka és – mondhatjuk – sikeres 10 esztendő áll, azonban a program egyik vezetője szerint a fő célt, a csángók asszimilációjának megállítását még nem sikerült elérniük. A Kárpátoktól keletre, a romániai Moldvában él egy közel 250 ezer fős közösség, melynek tagjai hosszú időn keresztül csak úgy nevezték magukat: katolikusok. Ez különböztette meg őket a környezetükben élő (ortodox vallású) románoktól. Ők a moldvai csángók, akik közül 60 ezerre becsülik azok számát, akik beszélik a magyar nyelvet, pontosabban annak „csángó” változatát, amely a magyar és a román sajátos keveréke, sok archaikus magyar kifejezéssel és román jövevényszóval tarkítva. A csángó települések oktatása a 19-20. század fordulóján kezdődött – román nyelven. Egy pár éves intermezzót (ötvenes évek) kivéve egészen 2000-ig nem volt magyar nyelvű oktatás Moldvában, így nem csoda, hogy bekövetkezett a csángók nagymértékű asszimilációja. Az 1990-ben alakult Moldvai Csángómagyarok Szövetsége így valóban a 24. órában lépett közbe, amikor 2000-ben útjára indította a Csángó Oktatási Programot.
Minden kezdet nehéz
2000-ben két helyszínen 70 gyerekkel kezdődtek az eleinte még iskolán kívüli magyar nyelvű foglalkozások. Ahogy a Duna TV riportfilmjéből kiderül, a magyar oktatás népszerűsítése nem volt éppen zökkenőmentes, ugyanis több irányból is támadták a kezdeményezést. A legkeményebb ellenállást az egyház fejtette ki (s gyakran fejti ki ma is): a román anyanyelvű papok gyakran fenyegették meg azokat a szülőket, akik magyarul taníttatták gyereküket, de nem volt ritka a feljelentéstétel és a zsarolás sem. (Az egyik faluban a helyi plébános például nem engedte ministrálni a magyarul tanuló gyerekeket.)
A nehézségek ellenére a tíz év alatt sikerült elvinni a magyar nyelvű oktatást 25 moldvai településre, melynek köszönhetően ma 1600 gyerek tanulhat magyar nyelvet és irodalmat, a szerencsésebb helyeken – 2002 óta – akár iskolai óra keretében is. A számok első hallásra sikertörténetet sejtetnek az olvasóval, azonban ahogy azt az MCSMSZ oktatási felelőse, Ferencz Éva hangsúlyozta: a magyarul beszélő moldvai gyerekek becsült száma 9000, közülük viszont csak 1600-hoz jutottak el eddig.
De kik oktatják a csángó gyermekeket? A Marosvásárhelyi Rádió Jelenlét című műsorában elhangzottak szerint közel száz fiatal és idős, székelyföldi, szórványbéli és magyarországi pedagógus szolgált már Csángóföldön. Meglepetésre a legnagyobb számban magyarországiak jelentkeznek önkéntes magyartanárnak, de pozitív fejlemény, hogy egyre több a csángó származású oktató is.
Lássuk a tíz év eredményeit!
Mára elmondható, hogy az MCSMSZ oktatási tevékenysége átfogja a gyermekek magyar nyelven való tanulásának segítését az óvodától egészen az egyetemig. Az oktatási program egyik kezdeményezője, Hegyeli Attila beszámolója szerint 14 éves korig saját településükön iskolai és iskolán kívüli foglalkozások során tanítják a nyelvet, az írást, olvasást. Később a legügyesebb diákok számára – mivel Moldvában nincs magyar nyelvű iskolaközpont – biztosítják a székelyföldi magyar tannyelvű oktatásban való továbbtanulás lehetőségét (teljes ellátásuk és felzárkóztató programjuk, nevelésük révén). Csíkszeredában egy 76 fős csángó kollégium várja a továbbtanulni vágyó fiatalokat, Székelyudvarhelyen pedig a felsőfokú tanulmányok alatt van mód kollégiumban lakni. A gyerekek Magyarországra mehetnek felsőoktatási intézményekbe (az Oktatási és Kulturális Minisztérium biztosít évente 10 helyet számukra) vagy maradhatnak az MCSMSZ által biztosított ösztöndíjjal valamely romániai magyar egyetemen is.
Az oktatási tevékenység mellett az MCSMSZ nagy hangsúlyt fektet a közösségi programokra és a tanárok szakmai fejlődésére is. Ennek okán rendszeresen sort kerítenek tanári találkozókra, népdalversenyekre, táboroztatásra és más kulturális programokra is.
Pénzügyek
Az MCSMSZ adományok révén szerzi meg a szükséges pénzügyi alapokat az Oktatási Programhoz. A budapesti állami támogatás teszi ki a költségek fedezésének viszonylag nagy részét. Ezt egészíti ki a Keresztszülők a Moldvai Csángókért program keretében befolyt összeg. A KEMCSE egyedülálló kezdeményezés, melyben bárki részt vehet, aki személyesen is szeretne felelősséget vállalni a csángómagyar gyerekekért.
A keresztszülős program lényege, hogy a támogató vállalja egy moldvai magyar gyermek magyarul tanításának finanszírozását. Ez általános iskolások esetében évi 40 ezer, középiskolások esetében 150 ezer Ft. Az anyagiakon túl azonban hangsúlyt fektetnek a személyes kapcsolatra is, így a jelképes keresztszülő levélben tarthatja a kapcsolatot „új családtagjával”, de személyes találkozókra is gyakran sor kerül.
Az érem másik oldala
A szívmelengető eredmények azonban nem fedhetik el azokat a hiányosságokat, melyek pótlása elengedhetetlen a csángók asszimilációjának megakadályozásához. Hegyeli Attila véleménye szerint nem elég a gyermekek oktatása, a moldvai felnőttek számára is programokat kellene indítani, és gazdasági, szociális és kulturális téren is lépéseket kell tenni, hogy ez a magyar közösség fennmaradjon. Ahhoz, hogy a csángómentő akció valóban sikeres legyen, még legalább 30-35 faluban szeretnék bevezetni a magyar oktatást. Dolgoznak továbbá azon is, hogy minden faluban működjön egy „Gyermekek Háza”, amely helyszínéül szolgálhat minden, a magyar kultúrával kapcsolatos iskolán kívüli programnak. Mindemellett pedig szeretnék elérni, hogy a csángóföldi magyar falvakba magyar plébánost küldjön az egyház. Az ugyanis, hogy hitüket milyen nyelven gyakorolják ezek a közösségek, nagymértékben befolyásolja a magyar nyelvhez való ragaszkodásuk mértékét.
A feladat tehát még koránt sincs elvégezve, hiszen a tíz év eredményei csak a kezdeti lépéseket jelentik a hosszú és göröngyös úton. Állhatatos munkájáért minden kétséget kizáróan nagy tiszteletet érdemel a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Ahhoz azonban, hogy erőfeszítésük ne váljék szélmalomharccá, s eddigi munkájuk valóban meghozza gyümölcsét, szélesebb körű összefogás szükséges – határon innen és túl.
KovácsEszter kulturpart.hu, Erdély.ma