A magyar nyelv éve alkalmából Nagyenyeden a Dr. Szász Pál Közösségi Házban Kazinczy Ferenc emlékét idézték fel, születésének 250. évfordulója kapcsán. Életét Józsa Miklós nyugalmazott magyar tanár ismertette. Kazinczy nem alkotott ugyan remekműveket, de az élete valódi remekműnek minősül, életét szentelte a küzdelemnek, amelyet a magyar nyelv megújításáért folytatott. Dvorácsek Ágoston kollégiumi fizika tanár vetített képei mellett felolvasta Kazinczy visszaemlékezéseinek enyedi részleteit. Turzai Melánia magyar szakos tanár, aligazgató összefoglalót adott a kollégiumban folyó anyanyelv ápolási tevékenységről. /Bakó Botond: Nagyenyed. Képzeletbeli utazás Erdély kies tájain. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 3./

Második alkalommal rendeztek Magyar Napokat november 6-8-a között Nagyenyeden. A szervező Dr. Szász Pál Egyesület az első napon a Magyar Közösségi Ház névadójára emlékezett. Arra a két világháború közötti erdélyi magyar politikusra, közéleti emberre, aki hatalmas áldozatot vállalt azért, hogy közösségként is megmaradhassunk, méltatta tevékenységét a cikkíró. Dr. Szász Pál (1881–1954) 55 éve halt éhhalált a börtönben. Rácz Levente, a dr. Szász Pál Egyesület elnöke a hagyományteremtés nemes szándékáról beszélt, majd dr. Szász Pálról, aki többek között 1948-ban utolsó főgondnoka volt a kollégiumnak, és létrehozta a Csombordi Téli Mezőgazdasági Iskolát. Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul a mérföldkövekről szólt. A húsz év leltárába több megvalósítás is szerepel, többek között a Mindszenty József-szobor Budapesten, vagy a Márton Áron szobor Kolozsváron és az 56-os emlékmű a Sétatéren. Dr. Benkő Samu akadémikus dr. Szász Pál egyéniségéről értekezett. Márton Áron püspök köré csoportosult felekezeti hozzátartozástól függetlenül a magyar ellenállás, a hasonlóan gondolkodók csoportja. Innen kerültek aztán a vádlottak padjára azok a magyar vezetők, akiknek volt bátorságuk tenni is valamit. Dr. Vekov Károly a Márton Áron per és Szász Pál életének összefüggéseiről tartott előadást. 1946-ban volt egy terv, miszerint mindenképpen meg kell törni a magyar közösség erejét. 198 névből álló listát szerkesztettek, amelyen ott volt Márton Áron, dr. Szász Pál és Balogh Edgár neve is. Kónya-Hamar Sándor Demeter Béla, a kiváló újságíró életéről ismertetett részleteket, aki szintén börtönben halt meg 1951-ben. Másnap a hallgatóság egy része Vetési László kolozsvári református lelkész vezetésével egy egész napos Hunyad megyei kirándulásra indult, megemlékeztek Sipos Pál matematikus, lelkész és filozófus munkásságáról. Este Kelemen Hunor elnökjelölt tartott sajtóértekezletet, majd szüreti bál következett. Rácz Levente eddigi munkásságáért megkapta a Szórványmagyarságért díjat, amit Kelemen Hunor elnökjelölt nyújtott át neki. A harmadik nap a római katolikus egyházé volt. A szentmise után dr. Marton József egyetemi tanár Az Erdélyi Római Katolikus Püspökség ezer éve címen tartott előadást. Dr. Csávossy György könyvét (Hív a harang, Mentor Kiadó, Marosvásárhely 2009.) Jakab Gábor mutatta be. Többek között kifejtette, hogy ebben a munkájában a szerző-költőtárs „harangozásra”, illetve az „igehirdetés” nem könnyű feladatára vállalkozott. Rácz Emese kolozsvári könyvtáros könyvét /Az egykori Nagyenyedi Minorita Rendház könyvtárának régi állománya, Országos Széchényi Könyvtár, Biblioteca Centrala Universitara Lucian Blaga, Budapest–Cluj-Napoca (Kolozsvár, 2009)/ dr. Gábor Csilla egyetemi tanár ismertette. /Bakó Botond: Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 10./

Kalotaszegi önépítkezés, kolozsvári ódon házak, a tudomány szolgálatába állított élet, második világháborús fogolytábor, a magyar és a lengyel nemzet sorsközössége – egyebek mellett ilyen témákban kínál olvasnivalót a kolozsvári Művelődés folyóirat októberi száma. A lap az 1989-es rendszerváltozás utáni erdélyi újraépítés egyik példájaként a magyarvistai református gyülekezet kulturális központját, a Kalotavárat építő igyekezetét mutatja be, Gáspár Attila a szeptemberben Budapesten lezajlott XIV. Kárpát-medencei napokról számol be. Bakó Botond a 70. életévét betöltött Tóthfalussyné dr. Veress Éva biológus, kutató, feltaláló, egyetemi tanár, Takács Gábor pedig Barcsay Jenő tanár és festőművész életpályáját mutatja be. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

Gyulafehérváron a Kisszeminárium kápolnabúcsúja november 4-én évente ismétlődő ünnepi esemény. A kápolna 1996-ra lett készen, hat évvel utána, hogy 1990-ben újjáformálódott a Kisszeminárium a hajdani Majláth Főgimnázium és Római Katolikus Kántoriskola jogutódaként, azóta világi érettségit biztosítanak a végzős tanulóknak. Idén rendhagyó módon a szentmise keretében orgonaszentelést végeztek, amit ünnepi orgonakoncert követett. Az ünnepi szentmisét dr. Jakubinyi György érsek celebrálta. Az orgona felújítását Pap Zoltán székelyudvarhelyi orgonaépítő mester végezte el. /Bakó Botond: Gyulafehérvár. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./

Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium diákjai, tanárai, a vendégek és más érdeklődők. Az Áprily-estek és a Fenichel Sámuel Önképzőkör közös rendezvényét Nagyenyedtől a Himalájáig címmel rendezték. Az nemzetközileg is elismert Fenichel Sámuel Önképzőkör tagjai a budapesti Természet Világa folyóirat 140. születési évfordulóján gyertyát gyújtottak a Kőrösi Csoma Sándor szobor talapzatán. Staar Gula főszerkesztő üdvözlő levelet küldött ez alkalommal „Csoma mai utódainak”, a kis „tudós jelölteknek” és Dvorácsek Ágoston körvezető tanárnak. A kör tagjai magyarországi rendezvényeken 83 díjat nyertek, a Természet Világa diákpályázatain 29-et, és ugyanannyi cikkük jelent meg a lapban. Az esten megjelent Bartha Zoltán, a Tinivár Könyvkiadó igazgatója, aki magával hozta Solymár László 81 éves budapesti író legújabb könyvét, amit Gyalog a halhatatlanságba (Tinivár, Kolozsvár, 2009) címen Kőrösi Csoma életéről írt. Krizbai Jenő történelem tanár tartott előadást az esten Kőrösi Csoma Sándor életéről. Szó esett Jakabos Ödönről is, aki végigjárta a nagy előd útját. /Bakó Botond: Nagyenyed – „Ólmot keresett és aranyat talált” 225 éve született Kőrösi Csoma Sándor. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./

A Romániai Magyar Cserkészszövetség nagyenyedi, november 27. és 29. közötti találkozójára Erdély számos részéből több mint 150-en jöttek. A találkozó főszervezője Kónya Tibor iskolalelkész volt, a Bethlen Gábor nevét viselő, és egyben a legnagyobb cserkészcsapat vezetője. Olyan foglalkozásokat szerveztek, amelyek ma már többnyire hiányoznak a gyermekek életéből. A cserkészek mindent maguk készítettek, lisztet szitáltak, kenyértésztát gyúrtak, kovászoltak, majd kenyeret sütöttek. /Bakó Botond: Nagyenyed. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

Élő hagyomány
Aratókaláka Jobbágytelkén
Szombaton reggel 9 óra után talán az egész falu hallotta az énekszót először az utcáról, majd távolabbról, a domboldalról és tudták, hogy a zenészeket népviseletbe öltözött, mintegy ötven helybéli gyerekből, fiatalból, idősből, valamint a hozzájuk csatlakozó magyarországi és hazai meghívottakból álló menet Orbán Veronka földje felé tart kalapszalmás búzát aratni. A 14 ár búzaparcella a Nagyborozda fertályban van, amely egyike azoknak a domboknak, amelyek körülölelik Jobbágytelkét. Fent, a kissé sima és nem nagyon meredek oldalakon kukorica, kalapszalmás (nevezik még csóréfejű vagy kalászosnak) búza, alább pedig takarmány terem. Ezt a fajta búzát ma csupán Jobbágytelke környékén termesztik, mert a szalmája alkalmas a szalmakalap és egyéb dísztárgyak készítésére.
A domboldalon tűző napsütésben kezdődött az aratás – sarlóval. Régi hagyomány, hogy az asszonyok vágják a búzát, fiatalok, gyerekek, készítik a kévekötő, szalmafonatot, a férfiak kötözik a kévéket és kalangyába rakják. Szigorú szabály: 22 kéve egy kalangya. Sarlóval aratni…, a fiatal Nagy Tibi kollegám megpróbálta, lehajolt, levágta a maroknyi szalmát a kialakuló kévére rakta, lehajolt, vágta, a kévére rakta, aztán rövid idő után abbahagyta és azt mondta: – Nagyon rádolgoztak régebb a megélhetésre. Közben folytatódott az aratás, vágta a búza szárát a 63 éves Bálint Irén, a 60 éves Bereczki Pauli, ott volt a 84 éves Szántó Antal, aki ügyesen kalangyált. A 10 éves Bereczki Henrietta, a 8 éves Orbán Júlia Szidónia a szalmából kévekötöző köteleket készítettek, mert szeretnek segíteni a felnőtteknek. A 16 éves, népviseletbe öltözött Bakó Botond Endre azért ment ki az aratókalákára, mert ezt nem tanították az iskolában, kíváncsi volt, milyen is ez a hagyomány élőben.
Amint a helybéliek mesélték, régen egy-egy aratókaláka egész napos volt, a gazda meghívására arattak, utána aratókoszorút készítettek, átadták a gazdának, aki megvendégelte az aratókat, este pedig aratóbálra hívta. Így történik ez ma is, annyi különbséggel, hogy szombaton az aratókoszorút a kultúrotthonban Orbán Sándor polgármesternek, a község gazdájának adták át.
Mi történik a szalmakalapos búza begyűjtése után? A kérdésre Orbán Veronka válaszolt: – Félmarok szalmát kihúzunk a kévéből a fejét (kalász) levágjuk, ezt később kicsépeljük cséplőgéppel. A fej nélküli szálakat megtisztítjuk (közben mutatta hogyan), majd megválogatjuk, ezután ötféle szalmát kapunk: a gurgyést, ami a legvastagabb, a vastagot, a vastag közrendűt, a vékony közrendűt és a halánkot, az erősen vékonyat. Az utóbbiból a gyerekek már óvodáskorban kukuláncot készítenek, emlékül a kilincsre, szegre, lámpára, csillárra akasztják. De a gyerekek készítenek négyszálú fonatot, recét, csipkét, és így szép lassan felnőttkorukig belejönnek a szalmakalap-fonásba, a díszek készítésébe. Egész télen fonjuk a szalmakalapnak valót, mások varrnak is itthon kész kalapokat. Régebb a szalmakalapokat a helybéliek által megbízott emberek, eladók hosszú rudakon vitték gyalog Szovátára, Szászrégenbe, Besztercére Ezeket ma is értékesítjük, kevesen piacolnak Szovátán és más településeken. A legtöbb szalmakalap-készítő termékét a faluból viszik el. A szalmakalapnak valót megfonjuk, 40 métert egy kötegbe tekerünk, ebből 3-4 kalapot lehet varrni. Ezeket a kötegeket viszik el a kalapvarrók. Ebből ma már nem lehet megélni, de jó mellékjövedelmet biztosít. Ezért is csináljuk, meg azért is, mert ebben nőttünk fel és szeretnénk, ha gyerekeink is folytatnák ezt, a nemzedékek által végzett, ahogy kollegája mondta, nem könnyű munkát – tette hozzá Orbán Veronka.
A hagyomány fenntartásában nagy részt vállalt a hattagú Jobbágytelki Kulturális Egyesület. A budapesti Stoller Antalnak, a Vasas Néptáncegyüttes vezetőjének, aki 1971-től jár Jobbágytelkére a 90-es években vált szorosabbá a kapcsolata a helybeliekkel. Hozzájárult a Balla Antal-emlékház létesítéséhez, az idén pedig az aratókaláka megszervezését egy pályázat elnyerésével támogatta. A zenészeket: Vavrinecz Andrást (hegedű), Adorján Istvánt (brácsa), Nagy Andrást (bőgő) és az eseményt reklámozókat ő hívta meg Budapestről, akik végig jelen voltak az aratáson. A Jobbágytelki Kulturális Egyesülettel közösen az a célja, hogy a következő években turistákat hozzon Jobbágytelkére egy-egy ilyen és ehhez hasonló, hagyományokat éltető eseményre, amelyeket a külföldieknek is érdemes megismerni sajátosságuk miatt, hisz az aratókaláka is az európai népi hagyományok részét képezi. De nemcsak, mert Jobbágytelke a népi hagyományok, a néptánc központjává válik, a tegnap kezdődött meg a XII. egyhetes néptánctábor.
Kilyén Attila. Népújság (Marosvásárhely)

Boldog népnek nincs stratégiája – Tanügyi zárókonferencia
Balázsfalva, Küküllővár és Nagyenyed után most Gyulafehérvár került sorra a Bod Péter Alapítvány és társszervezői által megrendezett és a Szülőföld Alap által támogatott tanügyi konferenciasorozat utolsó állomásaként, november 20-án. Horvát István plébános és Gudor András református lelkipásztor áldása után Gudor Botond magyarigeni lelkész, a rendezvény főszervezője és moderátora együttes szívdobogásnak nevezte a négyhelyszínű konferenciát, amelynek során nagyon sokat tanultunk egymás tapasztalatából. Ezúttal a kivetítőn az ismert gondok mellett a lehetséges megoldások is megjelentek. Ebben a közös megoldás keresgélésben volt ez a tanácskozás eredeti és más.
A házigazda szerepét ezúttal a Gróf Majláth Gusztáv Károly Szeminárium Líceum és igazgatója, Gál László vállalta magára, valamint az iskola megjelent tanerői (Dimén Erika, Pallai Rita, Köllő Tibor prefektus, Korom Imre spirituális vezető, a tanítók és mások), akik mindent megtettek, hogy a résztvevők jól érezzék magukat az ott töltött órák alatt. Az általános iskola dísztermében mintegy 40-en gyűltek össze. Az ablakból jól látszott Bőjte Csaba atya átadás előtt álló új épülete, amely évente feltölti majd az általános iskola létszámát.
Azon előadók, akik az előző tanácskozáson is részt vettek (Szabó Hajnal tanfelügyelő, Vetési László szórvány előadó, Szőcs Ildikó igazgató), megújított és aktualizált előadásokkal rukkoltak elő. Mellettük azonban megtisztelte a konferenciát Király András György, a Közoktatási Minisztérium államtitkára és Borsos László vezérigazgató, akik úgy gondolták: feltétlenül érdemes eljönni ide, és funkciójukból eredő tájékozottságukkal segíteni, tanácsokkal ellátni a megye tanügyi képviselőit. Az államtitkár elmondta: ahhoz, hogy az iskolák szintjén is minden jól menjen, „hajóinknak egy irányban kell haladniuk”, akik pedig tisztséget vállalnak, álljanak ki az igazuk mellett, amíg eredmény nem születik.
Minden eddigi tanácskozáson kiemelten kaptak szót a helyi képviselők. Nagy figyelmet keltett Gál László előadása, aki a négy tanácskozásból három rendezvényen vett részt. Szóban és vetített képeken mutatta be a katolikus egyház történelmi iskolájának históriáját, a kis szeminárium sorsát. A közelmúlt iskolatörténetéhez tartozik az óvoda felújítása és a mintegy 3 éve a városból felhozott, akkor felszámolás előtt álló magyar tagozat befogadása. Ma a magyar gyermekek együtt vannak Gyulafehérváron (iskolabusszal Vajasdról is bejárnak) a gimnáziumban, ahol vallásuktól függetlenül, jó szaktanárokkal és egyre javuló körülmények között tanulnak. Kialakult tehát egy új mikrorégiós iskolaközpont.
Ehhez társult még egy sikertörténet. Szegedi László református esperes Kőhalmon – amint azt valaki megjegyezte – egy új Magyarigent hozott létre, szórvány internátusával és gyülekezeti központjával. Véleménye szerint elsősorban az emberekbe érdemes befektetni. A romokon emelt épületekben 50 gyermek lakik. – Hit kell hozzá, hogy folytassuk, és nem lehet belőle kilépni – mondta. Kováts Krisztián megyei RMDSZ elnök szerint az esperes eredménye nemcsak példa, hanem lecke is egyben mindenkinek, aki a szórvány tanügy érdekében cselekszik.
A beszélgetések, hozzászólások során arról is szó esett, miként lehetne hitelesen népszerűsíteni ezeket a sikertörténeteket, főként a szülők körében. Hogyan lehet megőrizni a magyar nyelvszigeteket, meggátolni a leépülési folyamatot, a kishitűséget, az olyan téveszméket, hogy a többségi iskolában sikeresebb lesz a gyerek. Balázsfalván szórvány kollégium létrehozása volna a megoldás. Figyelni kellene ugyanakkor az összefogás mikéntjére és minőségére is, különösen a szórványban. Erre vonatkozóan a vadlibák példája hangzott el, akik őszi vándorlásuk során a legerősebbet küldik előre, ha elfárad, cserélnek, de az utánuk repülő csapat minden tagja „gágog” az élen haladónak, bíztatja, a leggyengébbekkel pedig ketten is leszállnak pihenni. Vajon mi, emberek, amikor fontos problémákkal küszködünk, amikor látjuk, hogy valakinek jó ötletei vannak, sokat és jelentőset vállal, tudunk-e „gágogni” neki, vagy csak irigykedve a hibákat feszegetjük. Erre kéne mindenkinek választ találnia. Szőcs Ildikó a szorosabb csapatmunkára hívta fel a figyelmet és arra, hogy a messze elől haladókat egyszer biztosan cserélni kell majd, ez pedig nem könnyű feladat, mert utánuk űr marad, amit nehéz betölteni. Erre történelmi példák is akadnak.
Az északi népek némelyikére szokás mondani: boldog népnek nincs stratégiája. Úgy tűnik, nekünk kellenek az olyan tanácskozások, ahol meghallgatják a sikerembereket, ahol „gágognak” nekik, ahol szárnyalnak az értelmes gondolatok, és a közös gondolkodásból összefogás és stratégia is születhet
BAKÓ BOTOND, Szabadság (Kolozsvár)

Forradalom és iskolamentés a szórványban
Balázsfalva
Egyszerre tartották a magyar iskola és a nagy szabadságharc ünnepét március 12-én este, Balázsfalván, a zsúfolásig telt Művelődési Házban. A környékbeliek lelkébe mindkét mozzanat mélyen befészkelte magát, hiszen sorsunk múlott és múlik ezeken: forradalmunk szellemén és állandó küzdelmünkön iskoláinkért. Gyökerek nélkül nincs igazi jövő, de megteremtéséhez itt, a végvári környezetben elsősorban anyanyelvi iskola szükséges és gyermekek, akik megtöltik. Különösen a szórványban, ahol a napi élethez, a teljes élethez legalább két nyelv tudása nélkülözhetetlen. Ehhez pedig felkészült szülőkre és minőségi iskolára van szükség.
Tanulni, majd ünnepelni gyűlt össze a közönség, köztük balázsfalvi, péterfalvi, tűri, gyulafehérvári, búzásbocsárdi vendégek. Karácsonyi István a Szülőföldünkért Egyesület nevében, házigazdaként üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve Vetési László református szórvány lelkipásztort, a Diaszpóra Alapítvány elnökét és Valentin Rotar balázsfalvi polgármestert. A moderátor szerepét betöltő Szakács Júlia, a Bethlen-kollégium véndiákja, jelenleg az Erdélyi Magyar Ifjak szórvány szakcsoportjának vezetője elmondta: olyan rendezvény ez, ahol sorskérdések felvetésére és megvitatására gyűltek össze a résztvevők.
Dr. Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, a rendezvény eszmei irányítója, szervezője szerint a helyszín megválasztása, ahol ő is született, nem volt véletlen. 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Családról, iskoláról kell beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetünk száz év múlva is ezeken a helyszíneken. Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk. Örömmel jelentette be, hogy április 2-án Kolozsváron, a felújított Mátyás-szoborcsoport avatási ünnepségén ott lesznek reneszánsz táncukkal az erdélyi színt képviselő enyedi diákok is. Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója szerint az iskolával erősödött a magyar oktatás, létszámában is emelkedett (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében.
Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahol ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, amikor a szomszédasszony vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke. A választ a szülők ott helyben megkaphatták abban az igényes, színes, kétnyelvű, 12 oldalas alkalmi kiadványban, amelyet a Szülőföld Alap és Kovászna Megye Tanácsának segítségével adtak ki, Milyen iskolát válasszak gyermekemnek? Magyar iskolát program. Dr. Gudor Botond vezércikkében (Miért magyar iskolát?) konkrét válaszokat fogalmazott meg a kérdésre. „… A választás több, mint egy szójáték. A 21. század kihívása, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy apa és anyanyelvedet jól, ha lehet, tökéletesen megismerd. Lehetőség arra, hogy későbbi munkahelyeden a legjobb állást nyerd el. Lehetőség arra, hogy a templomban megértsd a lelkészt, és nagymamával is elbeszélgethess. A magyar iskola azt a leendő embert jelenti, aki nem fél, hanem boldogul. Magyarul és románul egyformán tud. Ezt kínálják magyar iskoláink Bethlenszentmiklóson, Gyulafehérváron és Nagyenyeden. Nem egyszerű iskolát, hanem olyan iskolát, ahol nyelvet, nyelveket tanul, ahol több lesz, mint az átlag, ahol hitre és reményre nevelik.” A kiadványban helyet kapott még többek között Kémenes Loránt Zoltán plébános, Szőcs Ildikó és Gál László líceumi igazgatók, Veres József tanár és Máté János református lelkipásztor írása.
Az ünnepi műsor keretében a helybéli magyar gyermekek forradalmi verseket és hegedűszólót adtak elő. Boros Erzsébet búzásbocsárdi református tiszteletesasszony a nap szellemének megfelelően válogatta ki forradalmi dalait, nótáit, hatalmas sikert aratva, majd Kossuth Lajos beszédét hallgathattuk fonográf felvételről. Ezt követően fellépett a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amely 2004-ben alakult a gyermektáncház mozgalom részvevőiből. Jelenleg négy korosztályban több mint 140 gyermek tanul táncolni óvodától a XII. osztályig. 2006-ban a Küküllő menti bokrokra utaltak, amikor nevet választottak. Ezúttal is tematikus táncjátékot mutattak be március 15. tiszteletére, Verbuválás, csatamező, szabadság… címmel. Az énekszámokat Németi László kollégiumi véndiák és Vásárhelyi Mónika adta elő. Többször visszatapsolták őket. Amikor a közönség elhagyta a termet, az egyik idős néni azt mondta: „Ilyen szép ünnep, rég nem volt Balázsfalván. Tudja, az én unokám is magyar iskolába jár!”
Létkérdések megidézése és ünnep volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata (támogatók: Szülőföld Alap, Bod Péter Alapítvány, Erdélyi Magyar Ifjak, balázsfalvi, búzásbocsárdi, magyarpéterfalvi református egyházközségek, tűri római katolikus egyházközség). A Fehér megyei magyar szórvány anyagi segítséggel, de saját elképzelésekkel és szellemi erőkkel építette fel ezt a szép és tanulságos ünnepnapot. Önmaga dolgozott saját sorsa irányításán. Folytatása várható Gyulafehérváron április 30-án, Küküllőváron május 21-én, Marosújváron május 28-án. A szórványsegítő civil csapat tehát tovább dolgozik a magyar iskolák megmentéséért.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Nagyenyed – Besúgói jelentések dr. Borbáth Károly történészről
Szécsi Antal könyvét mutatták be az Áprily-esten
Szécsi Antal, a vargyasi iskola nyugalmazott igazgatója 2008 áprilisában ugyancsak a Magyar Közösségi Házban mutatta be dr. Borbáth Károlyról írott első könyvét („…Maga-felejtő sorsunk halk tudója…” Székelyudvarhely, 2008.). Borbáth kilenc éven át (1968-1977) munkálkodott a Bethlen Dokumentációs Könyvtár könyvtárosaként: nemcsak páratlan emlékező tehetségével, rendkívüli tudásával, a történelmi igazsághoz való feltétlen és következetes ragaszkodásával, hanem emberi, könyvtárosi nyitottságával, segítőkészségével is kitűnt. Egy dologban tudták megakadályozni: nem tudta kiírni magából azt a rendkívüli tudásanyagot, amellyel rendelkezett. Nem olyan idők vannak – mondta.
Itt Nagyenyeden Sütő András szavaival a besúgókat „szolgálatos füleknek” neveztük. Akkoriban nagyrészt sejtettük kilétüket. Voltak köztük tanárok, diákok, egyszerű enyedi polgárok. Akik még élnek, most is itt vannak. Áldozatok, tudatlanok vagy csak gyenge gerincű emberek? A 70-es években valahol keményen, „erős kötéllel” ragadták meg őket, ők pedig nem voltak elég erősek ahhoz, hogy elszakítsák bilincseiket. Jelen találkozón is kiderült, hogy egyik fő célpontjuk éppen a tudós-könyvtáros volt. A 90-es években alkalma nyílt egyikükkel beszélgetni az utcán: félelmeiről számolt be, és intett, vigyázzunk, mit teszünk. Éppen akkor alapítottuk érdekvédelmi szervezetünket. Most a márciusi Áprily-plakát megjelenése után véletlenül csaknem ugyanott találkoztunk. Riadt szemek! Megint fél: „meglátja, bosszút állnak” – mondja. Több mint két évtizeddel szabadulásunk után vajon ők is szabadok? Vagy továbbra is rabok, mert még nem számoltak el saját lelkiismeretükkel?
Sikerült hozzáférni az anyagokhoz
A rendezvényen Józsa Miklós házigazda minőségében üdvözölte a vendéget. Szécsi Antal következetes, türelmes, szerény és kitartó ember. Ilyen szempontból olyan, mint könyveinek főhőse. Második könyvéért is végigjárta a tövises utat. Az első elutasítás után nem torpant meg. Mircea Dinescu személyében komoly támogatója akadt. Az újabb próbálkozásra 3–4 hónap múlva érkezett meg a pozitív válasz: megtalálták a dossziét, és rendelkezésére bocsátják. Antal István parlamenti képviselő közjegyzői felhatalmazással segített abban, hogy az 502 oldalas anyag másolata eljusson az íróhoz. Előkerült még egy 227 oldalas anyag a lehallgatásokról, amit CD-n kapott meg, és ezt is beépítette új könyvébe. A kötetet jórészt saját költségén adta ki, de végül akadtak támogatók. A kiadó (az Udvarhelyszéki Kulturális Egyesület, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont) abban is segítette, hogy 2011. január 13-án, amikor Borbáth Károly 85 éves lett volna, jeles gesztusként 150 példányt időben és előzetesen kinyomtattak a könyvéből. Vargyason, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron nagy érdeklődésnek örvendett a könyvbemutató. Más vidékekről is érkeztek részvevők.
Szécsi Antal csendesen, minden pátosz nélkül beszélt a könyvről. A dosszié átvételének az volt a feltétele, hogy személyek elleni támadásra nem használhatja fel, ez egyébként sem állt szándékában, hiszen, mint mondta, nagyon vitatható, hogy ki milyen következmények miatt válik besúgóvá. Érdekes módon az iratok nem tartalmaznak jelentéseket a kolozsvári éveiről, ahol egyetemi katedrája volt, de az első figyelmeztető átirat 1969-ben Nagyenyedre éppen onnan érkezik. Itt, a kisvárosban aztán bőségesen foglalkoztak a nagy tudású könyvtárossal: 25 fedőneves informátort szerveztek be, továbbá hármat Kolozsvárról, hatot Torockószentgyörgyről, kettőt Aradról és egyet Tordáról. Ők azon dolgoztak, hogy mindent megtudjanak róla. Ehhez hozzájárult még az is, hogy lehallgató készüléket helyeztek el a könyvtárban, lehallgatták telefonbeszélgetéseit, elfogták leveleit. A kollaboránsok, akiknek fedőneveit közli a szerző, sokszor semleges vagy éppen pozitív módon írtak Borbáth Károlyról. Egyik informátor idézi a szavait: „A történelem egy tudomány, de lehet így is, úgy is írni. Biztos forrásokra van szükség és dokumentumokra, sok kutatásra…. A polémiának nincs helye az objektív kutatásban. A dokumentumoknak van szavuk.” A könyv olvasása közben kiderülnek álmai, véleményei, kapcsolatai és állítólagos bűnei. A jelentésekben sok érdekes beszélgetés és látogatás szerepel. Igazából nem támasztják alá a hármas vádat, amelyet megfogalmaztak ellene: nacionalista, soviniszta, irredenta, és nem tartja be a könyvtári szabályzatot. A Szekuritáté egyik tisztje írásban is elismeri, hogy a vádak nem dokumentáltak („nu este documentat”).
Humoros epizódok
A humor sem hiányzott az előadásból. Kutatóként dolgozott Kolozsvárott, s egy alkalommal hazatérőben sajátos történelmi elméletéről elhíresült kollégája, aki fiatal korában a magyar fővárosban tanult, így fogadta: „na, Karcsikám nekem mit hoztál Budapestről?” A válasz nem késett: egy újságot, amely azt írja, hogy D. Szilárd március 15-én Budapesten elszavalta a Talpra, magyar!-t. Szécsi Antal egy kis büszkeséggel említi, hogy igazgatósága idején védőpajzs alatt volt Borbáth Károly, és jelentések sem érkeztek ellene.
Az előadás végén Nagy Miklós Kund hangfelvételét hallhattuk, amelyen Borbáth Károly többek között Apáczai Csere Jánosról is beszél, majd filmvetítés következett. Spontán beszélgetés alakult ki a nagyrészt idős közönség sorai között. A beszélgetésben részvett dr. Csávossy György, valamint Józsa Miklós és Simon János, a kollégium volt igazgatói, akik személyesen is ismerték Borbáthot. Kiderült, hogy csak cetlikre, vonatjegyekre jegyzetelt, aztán másnap reggel az adatokat memorizálta, a „papírkákat” pedig eldobta. Élmény volt vele dolgozni, az volt a bűne, hogy jó magyar ember volt és kitűnő történész – mondták el róla kortársai. Szóba került rejtélyes halála is, amelynek hivatalos verziója, hogy szénmonoxid mérgezésben hunyt el, de többen azt állítják: nem lehet kizárni, hogy ehhez hozzájárultak.
Szécsi Antal könyve most először nyújtott betekintést a 70-es évek nagyenyedi besúgói tevékenységébe. Borbáth Károly ennek és az akkori politikának volt az áldozata. A pozitív vélemény, amely emberi magatartásáról, tudásáról, munkásságáról maradt fenn, azt bizonyítja, ami az Áprily-est egyik pillanatában elhangzott: a közösség elismerése sohasem marad el.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Nagyenyed
Megmaradásról, szórványról, csatákról
Beder Tibor Az utolsó csata című kötetét mutatták be az Áprily-estek keretében május 12-én a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. A szerző nyolcadik könyvét is éppen úgy írta meg, mint a többit. Dedikálás közben meséli: „Először úgy egy évig magamban hordozom a mondanivalót, aztán leülök, és egyben megírom.” Miközben magában hordozza a témát, sétálni szokott az erdélyi tájakon, a városokban és a falvakban. Nézelődik és szóba áll az emberekkel. Nagyenyedre éppen Sínfalváról érkezett, ahol már csak román iskola van, és ezért a magyarok nagyrészt románul beszélnek. Nem egyedi eset ez tájainkon. Sétált az enyedi könyvbemutató előtt is, és a városi tanács épülete előtt felfedezte a feliratos táblákat. Az egyiken az áll, hogy ez a bor városa – ezt eddig is tudta –, a másikon pedig, hogy a művészetek városa: ezt kevésbé tudta. Egyenes beszédű székely ember lévén azonnal ki is mondja: odaillene, hogy Enyed iskolaváros is lenne a lassan 400 éves történelmi kollégiuma révén, amelyet 1622-ben Bethlen Gábor fejedelem akadémiai rangra emelt. És, tegyük hozzá, ez utóbbit illene kiírni magyarul is. És hadd ne soroljuk ezúttal a történelmi indokokat.
Beder Tibort igazán a lelke mélyén érdekli magyarságunk sorsa, szétdaraboltságunk tragédiája. 1990-ben földrajztanárként, később Hargita megye főtanfelügyelőjeként elindult megvalósítani rég dédelgetett álmát, és felkereste a 400 éve elrabolt honfitársaink utódjait a törökországi Magyarfaluban (Macerkőjben) Az Utolsó csata 326 oldalas, dokumentált munka, számos, a magyar–török kapcsolatokat érintő történelmi adalékkal. A mából merített, hétköznapi példáival és tanulságaival hozzánk szól, akik még itt vagyunk. Józsa Miklós nyugalmazott kollégiumi magyartanár, az Áprily-estek lankadatlan szervezője mutatta be Beder Tibort és legújabb könyvét. Három előző kötetének is volt bemutatója itt, Enyeden. Hasonlóan más munkáihoz, a legújabb könyve is a Pro-Print Könyvkiadó gondozásában látott napvilágot 2011-ben.
A jelzett „csata” az anyanyelvünkért folyik, Nagyenyeden és környékén is, ahol másokkal együtt örökösei és tulajdonosai vagyunk e tájnak. A könyvben kiemelt marosszentimrei csata ma is tart –, írja a szerző. A megmaradt romos templom az erdélyi szórványsors szimbólumává vált. Eleink 560 évvel ezelőtt kellő erővel és bátorsággal rendelkeztek ahhoz, hogy az akkori világ leghatalmasabb birodalmával szembeszegüljenek. Akkor is a megmaradásuk volt a tét. Bármilyen sokan vannak is, akik nyelvünkre, kultúránkra törnek, a harcot folytatni kell.
A szerző a példákat, eseményeket igazi székelyes beszéddel és szójárással fűszerezte. Három IX. osztályos, tanítóképzős, Csíkból jött kollégiumi diák a bemutatóhoz illő költeményeket adott elő (Molnár Noémi: Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban, László Emőke: Kányádi Sándor Egy csokor orgona mellé, Pál Erika: Ferenczes István A marosszentimrei templom – 2002). A szerző a 275. oldalon Kiss Olivér újságíró a Szabadságban közölt írását idézi: „Külön színházunk, újságunk, folyóiratunk, társaságunk, barlangász-klubunk, műemlék és állatvédő egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk van…” Mindez véleményünk szerint nem különcködés, hanem a lehető legtermészetesebb, tudatos önszerveződés. Valamennyire szükségünk van, hogy nyelvünket megtartsuk és továbbfejlesszük, mert „nyelvében él a nemzet.” Számos hasznos gondolat és izgalmas történet található a könyvben, érdemes beleolvasni, különösen itt, a szórványban, a végvári harcok színterén.
Azon kevesek, aki eljöttek, biztosan hírvivői lesznek a Beder Tibor-i gondolatoknak, annak, hogy bátrabban kell harcolnunk, hogy ezt a csatát, ha nem is karddal vagy modern fegyverekkel, de megnyerjük. Bíznunk kell abban, hogy a jövő egyetlen lehetséges európai alternatívája a sokszínűség és a különbözőség, amelyben minden nyelvnek és kultúrának meglesz a maga helye. És nem felejthetjük: a harc egyben fennmaradásunkért folyik.
Bakó Botond
Szabadság (Kolozsvár)

Példátlan lehetőség a történelem dokumentált tanulmányozására
Magyar–román levéltári megállapodást írtak alá tegnap Gyulafehérváron
Gyulafehérváron került sor tegnap annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amely a Kárpát-medencében példátlan, és amelynek értelmében a Magyar Országos Levéltár, valamint a Román Nemzeti Levéltár kinyilvánítja azon szándékát, hogy az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését, valamint azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A munkaterv 2012. január 1-jétől kezdődik, a kéziratoknak legkésőbb 2013. június 30-ig kell elkészülniük, és minden erdélyi megye levéltárban őrzött anyaga önálló kötetben jelenik meg, amely tartalmazza az iratok megnevezését, megjelenésének idejét és hozzáférhetőségüket. Az egyezmény célja a hozzáférhetőség megteremtése volt és lesz, aminek alapján a történelem értelmezése a szakemberekre hárul.
Majdnem egyórás késéssel kezdődött el az a sajtóértekezlet, amelynek fő pontja egy levéltári egyezmény aláírása volt Magyarország és Románia között. Az eddig páratlan együttműködési szerződés aláírására Gyulafehérváron a Középkori Szálloda (Castel Medieval) protokoll termében került sor. Magyar részről a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Mikó Zsuzsanna, román részről a Román Nemzeti Levéltár igazgatója, Dorin Dobrincu látta el kézjegyével a dokumentumot. A magyar küldöttségben jelen volt Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke és Varga László, Budapest főváros Levéltára főigazgatója, akikkel a sajtóértekezlet után igen tartalmas beszélgetést folytattunk. Főleg a helyi, továbbá a kolozsvári sajtó és rádió, valamint televízió voltak jelen, akik abban érdekeltek, hogy részleteket tudjanak meg a nem mindennapi egyeztetésről, mert az ismert mondás szerint: az „ördög mindig a részletekben rejlik.”
A gyorsan lebonyolított aláírás után Dorin Dobrincu igazgató tájékoztatta a média jelenlevő képviselőit. Azt hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés most először öltött intézményes kereteket és ennek különös jelentősége van. Felöleli az első dokumentumok megjelenésétől egészen 1918-ig terjedő időszakot. Mikó Zsuzsanna kifejtette, hogy az egyezmény előkészítése nagy örömére szolgált a magyar félnek, és végig prioritásként kezelték a kérdést. Rövid idő alatt felleltározzák a jelzett okiratokat, és 2013. január 30-ig olyan köteteket adnak ki, amelyek tartalmazzák az iratok megnevezését, megjelenésük idejét és hozzáférhetőségüket, tehát nem magukat a dokumentumokat. Ez az egyezmény szerint mindkét fél számára kötelező, és a köteteket a jelzett időpontig kell elkészíteni. Az iratokhoz a jelzett levéltárban lehet majd szabadon hozzáférni. A kötetek kétnyelvűek lesznek, fejezetenként megfelelő bevezetővel. Felmerült egy angol nyelvű változat megjelentetése is, hogy a nyugati országok érdeklődő kutatói számára hozzáférhetővé váljanak az okmányok. A kutatók feladata lesz megkeresni és értelmezni ezeket a régi iratokat. A vezérigazgató asszony elmondta, hogy olyan írások feltárására lesz lehetőség, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők. Még hozzáfűzte, hogy végig élvezték a magyar kultúrszféra nagymértékű egyetértését és támogatását. Elérhetővé válnak azok az okmányok is, amelyek magyar területen vannak, de erdélyi jellegűek. A román küldöttségvezetőtől megtudtuk: az itt levő dokumentumok mennyisége több ezer oldal.
Újságírói kérdésre felmerült, hogy miért nem terjesztették ki az egyezményt 1956-ig vagy 1989-ig, amelyek a magyar és a román történelemben jelentős dátumok. A küldöttségvezetők felváltva adott válasza szerint egyelőre a régi dokumentumokra helyezik a hangsúlyt, a XVIII., XIX. illetve a XX. század elejéig. A vezérigazgató asszonyhoz intézett kérdésre, hogy mi a véleménye a közös történelem vitás kérdéseiről, például az 1300-as évek esetében, és ezek megoldódnak-e az okmányok feltárásával, a válasz egyértelmű volt: „nekünk a hozzáférhetőség megteremtése volt, és lesz a dolgunk, nem a történelem értelmezése”.
Felmerült a két ország irattárainak különbözősége is. Romániában központosított, Magyarországon pedig a budapesti levéltáron kívül megyei és helyi archívumokban is vannak értékes dokumentumok, amelyeknek szintén megoldják a hozzáférhetőségét. Mindkét küldöttségvezető megerősítette, hogy a viták és ellentmondások megoldása nem ennek az együttműködésnek a feladata. Tény az, hogy 1990-hez képest is már sokkal jobban ismerjük a történelmet, és van remény, hogy az újabb okmányok megnyitása még előbbre viszi majd a dolgokat. Erdélyben a legtöbb okirat Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szebenben és Biharban található. Kérdésemre. hogy kormányváltás esetén mi történik az egyezséggel, azt válaszolták, hogy az intézményvezetők aláírásai biztosítják annak végrehajtását.
A sajtótájékoztató utáni beszélgetésen Mikó Zsuzsanna még elmondta, hogy a tárgyalások, intézményi egyeztetések 2009-től kezdődtek a magyar fél kezdeményezésére, de mindig egyenlő felek között. A következőkben, a kötetek megjelenési időpontjai között aktuális egyeztetésekre kerül majd sor. Ez mindkét félnek érdeke.
A zártkörű sajtóértekezleten, ahol a küldöttségen és a sajtó képviselőin kívül szinte senki nem volt jelen, egyértelművé vált, hogy a történelem tanulmányozásának egyedüli járható útja a bizonyító okmányok értelmezése. Ezt nevezzük dokumentált történelemnek, amelyhez a tegnap aláírt magyar–román levéltári egyezmény hatékonyan hozzájárulhat. A közeljövő kérdése marad, hogy ez mennyiben mérsékelheti a misztikus, legendákra épített (nagyrészt hazai) történelem hatását.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Példátlan lehetőség a történelem dokumentált tanulmányozására
Magyar–román levéltári megállapodást írtak alá tegnap Gyulafehérváron
Gyulafehérváron került sor tegnap annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amely a Kárpát-medencében példátlan, és amelynek értelmében a Magyar Országos Levéltár, valamint a Román Nemzeti Levéltár kinyilvánítja azon szándékát, hogy az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését, valamint azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A munkaterv 2012. január 1-jétől kezdődik, a kéziratoknak legkésőbb 2013. június 30-ig kell elkészülniük, és minden erdélyi megye levéltárban őrzött anyaga önálló kötetben jelenik meg, amely tartalmazza az iratok megnevezését, megjelenésének idejét és hozzáférhetőségüket. Az egyezmény célja a hozzáférhetőség megteremtése volt és lesz, aminek alapján a történelem értelmezése a szakemberekre hárul.
Majdnem egyórás késéssel kezdődött el az a sajtóértekezlet, amelynek fő pontja egy levéltári egyezmény aláírása volt Magyarország és Románia között. Az eddig páratlan együttműködési szerződés aláírására Gyulafehérváron a Középkori Szálloda (Castel Medieval) protokoll termében került sor. Magyar részről a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Mikó Zsuzsanna, román részről a Román Nemzeti Levéltár igazgatója, Dorin Dobrincu látta el kézjegyével a dokumentumot. A magyar küldöttségben jelen volt Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke és Varga László, Budapest főváros Levéltára főigazgatója, akikkel a sajtóértekezlet után igen tartalmas beszélgetést folytattunk. Főleg a helyi, továbbá a kolozsvári sajtó és rádió, valamint televízió voltak jelen, akik abban érdekeltek, hogy részleteket tudjanak meg a nem mindennapi egyeztetésről, mert az ismert mondás szerint: az „ördög mindig a részletekben rejlik.”
A gyorsan lebonyolított aláírás után Dorin Dobrincu igazgató tájékoztatta a média jelenlevő képviselőit. Azt hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés most először öltött intézményes kereteket és ennek különös jelentősége van. Felöleli az első dokumentumok megjelenésétől egészen 1918-ig terjedő időszakot. Mikó Zsuzsanna kifejtette, hogy az egyezmény előkészítése nagy örömére szolgált a magyar félnek, és végig prioritásként kezelték a kérdést. Rövid idő alatt felleltározzák a jelzett okiratokat, és 2013. január 30-ig olyan köteteket adnak ki, amelyek tartalmazzák az iratok megnevezését, megjelenésük idejét és hozzáférhetőségüket, tehát nem magukat a dokumentumokat. Ez az egyezmény szerint mindkét fél számára kötelező, és a köteteket a jelzett időpontig kell elkészíteni. Az iratokhoz a jelzett levéltárban lehet majd szabadon hozzáférni. A kötetek kétnyelvűek lesznek, fejezetenként megfelelő bevezetővel. Felmerült egy angol nyelvű változat megjelentetése is, hogy a nyugati országok érdeklődő kutatói számára hozzáférhetővé váljanak az okmányok. A kutatók feladata lesz megkeresni és értelmezni ezeket a régi iratokat. A vezérigazgató asszony elmondta, hogy olyan írások feltárására lesz lehetőség, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők. Még hozzáfűzte, hogy végig élvezték a magyar kultúrszféra nagymértékű egyetértését és támogatását. Elérhetővé válnak azok az okmányok is, amelyek magyar területen vannak, de erdélyi jellegűek. A román küldöttségvezetőtől megtudtuk: az itt levő dokumentumok mennyisége több ezer oldal.
Újságírói kérdésre felmerült, hogy miért nem terjesztették ki az egyezményt 1956-ig vagy 1989-ig, amelyek a magyar és a román történelemben jelentős dátumok. A küldöttségvezetők felváltva adott válasza szerint egyelőre a régi dokumentumokra helyezik a hangsúlyt, a XVIII., XIX. illetve a XX. század elejéig. A vezérigazgató asszonyhoz intézett kérdésre, hogy mi a véleménye a közös történelem vitás kérdéseiről, például az 1300-as évek esetében, és ezek megoldódnak-e az okmányok feltárásával, a válasz egyértelmű volt: „nekünk a hozzáférhetőség megteremtése volt, és lesz a dolgunk, nem a történelem értelmezése”.
Felmerült a két ország irattárainak különbözősége is. Romániában központosított, Magyarországon pedig a budapesti levéltáron kívül megyei és helyi archívumokban is vannak értékes dokumentumok, amelyeknek szintén megoldják a hozzáférhetőségét. Mindkét küldöttségvezető megerősítette, hogy a viták és ellentmondások megoldása nem ennek az együttműködésnek a feladata. Tény az, hogy 1990-hez képest is már sokkal jobban ismerjük a történelmet, és van remény, hogy az újabb okmányok megnyitása még előbbre viszi majd a dolgokat. Erdélyben a legtöbb okirat Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szebenben és Biharban található. Kérdésemre. hogy kormányváltás esetén mi történik az egyezséggel, azt válaszolták, hogy az intézményvezetők aláírásai biztosítják annak végrehajtását.
A sajtótájékoztató utáni beszélgetésen Mikó Zsuzsanna még elmondta, hogy a tárgyalások, intézményi egyeztetések 2009-től kezdődtek a magyar fél kezdeményezésére, de mindig egyenlő felek között. A következőkben, a kötetek megjelenési időpontjai között aktuális egyeztetésekre kerül majd sor. Ez mindkét félnek érdeke.
A zártkörű sajtóértekezleten, ahol a küldöttségen és a sajtó képviselőin kívül szinte senki nem volt jelen, egyértelművé vált, hogy a történelem tanulmányozásának egyedüli járható útja a bizonyító okmányok értelmezése. Ezt nevezzük dokumentált történelemnek, amelyhez a tegnap aláírt magyar–román levéltári egyezmény hatékonyan hozzájárulhat. A közeljövő kérdése marad, hogy ez mennyiben mérsékelheti a misztikus, legendákra épített (nagyrészt hazai) történelem hatását.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Asszonynépe
Felemelő nemzeti ünnep az elnéptelenedő faluban
A Fehér megyei magyarság kilencedik alkalommal köszöntötte nemzeti ünnepünket egy elnéptelenedett, de erre az alkalomra élettel feltöltött és ünnepi hangulattal megáldott kis településen. Ezúttal a Magyarlapádhoz tartozó Asszonynépén történt ez, ahol a református gyülekezetet egyetlen személy képviseli. Borbándi András magyarlapádi református lelkipásztor szerint az államalapítás után Szent István Gizellának adta ezt a területet, aki elvégezte a telepítést. Asszonymunka volt, Asszonynépe lett a neve. A 19. századból egy fatornyos templomot tartanak számon. Egy Budapesten megtalált 1897-es építési terv szerint kőtemplomot terveztek, amely csak 1920-ban valósult meg. 1911-ben 125 református lelket számláltak, 1922-ben pedig 87-et. A kollektivizálás a 60-as években teljesen szétzilálta a birtokos magyarságot. Szent István ünnepén a több száz ünneplőt egy teljesen felújított templom fogadta, amelyet az egyházközség alapjaiból, a hívek adományaiból, az önkormányzat és a megyei tanács támogatásával valósítottak meg.
A falu elöregedett. Mintegy száz idős vagy idősödő lakója között egy református lélek lakik, a 86 éves özvegy Solymosi Ferenc. Kérdésemre Feri bácsi azt mondja: „Ebben a faluban én vagyok az egyház”, aztán csendesen zokogni kezd. A pap rendszerint otthon látogatja, de most ő is ott ül a meghívottak között a szép templomban, ahol a beszolgáló református lelkipásztor szerint a legjobb állapotú istenházában a legkisebb lélekszámú gyülekezet található.
A Fehér Megyei RMDSZ ezúttal is mintaszerűen megszervezte a napot. Kerekes Hajnal ügyvezető elnök a moderátor szerepét is betöltötte. A technikai hátteret László István és Nagy Mária biztosította. Az ünnep a kis templomban kezdődött, miközben megkondultak a harangok, ahonnan szálldogált a por és hullt a törmelék. Az istentiszteletet a nagyszámú ünneplő kihangosítva, a templom előtti téren követte figyelemmel. Ritka, nemzeti gondolatokkal átitatott, ökumenikus prédikációkat hallgathattunk. Igét hirdetett Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkipásztor, Józsa István Lajos tordai unitárius lelkész és T. Bálint Emil balánbányai római katolikus plébános. A kántori szolgálatot Kiss Huba Ernő Nagyváradolaszi református kántor, az enyedi kollégium 15 éve végzett véndiákja látta el.
Az ünnepet megtisztelte jelenlétével Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, aki üdvözlő beszédében a kitartást köszönte meg a Fehér megyei magyaroknak, a csodálatos templomokat és külön köszönet illette a lelkészeket, akik a legkisebb gyülekezeteket is szolgálják. Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke történelmi visszatekintést tartott, és kiemelte Szent István máig ható üzeneteit. Rácz Levente elnök a társszervező Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület nevében említette, hogy 2003-tól rendszeresen látogatják a szórvány templomokat, megmutatva, hogy itt valaha életképes közösségek működtek. Dr. Gál László, a Gróf Majláth Gusztáv Teológiai Líceum igazgatója ünnepi beszédében többek között a lélekben élő tudatról, a kultúráról és az anyanyelvről beszélt, amely ugyanúgy, mint Szent István korában, a magyar megmaradást szolgálja.
Bogdán István színművész részleteket adott elő Dsida Jenő Psalmus Hungaricusából. Kilyén Ilka, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának színművésze és lánya nemzeti hangulatú dalokkal és szavalatokkal ékesítették a szabadtéri előadást, amelyet a magyarlapádiak, ifjak és cserkészek táncműsora követett.
A több száz ember, akik idevándoroltak a környékről, pillanatnyi többséget teremtettek a faluban. Kalács és bor kíséretében igazi ünnepet éltek át. Régi asszonynépi származásúak tértek vissza, és ebéddel várták a rokonságot, pl. a Járaiak vagy a Finnák. Az ünnepi asztal a lelkes és szívélyes vendéglátó Borbándi lelkészpár jóvoltából a lapádi parókián is terítve várta a látogatókat. A nagy találkozások napja volt ez, és most mindannyian újra megtapasztaltuk azt, hogy egy nemzethez tartozunk, és sorsunk az összefogás.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Költözködő-tanügyi reformos tanévnyitó Kolozsváron
Elkezdődik a nagyenyedi Bethlen-kollégium felújítása
Kolozsvár három nagy iskolájának – az Apáczai-, a Brassai- és a magyar tagozatot is működtető S. Toduţă Zenelíceum – életébe hoz jelentős változást a 2011–12-es tanév. Az Apáczai-líceumban a délutáni oktatás szűnik meg az idéntől az elemi osztályok és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályoknak a Karolina téri ferences kolostor udvari épületeibe való költözésével. A brassaisták idéntől egy épülettel odébb, az ókollégiumban tanulnak új lendülettel és új jelszóval (Örökké Brassai!), míg a zeneiskolások a városközponttól távolabb, ám korszerű iskolaépületbe költöztek. Nagyenyeden mozgalmas időszak kezdődik: az idén startolnak a Bethlen-kollégium várhatóan több évig tartó felújításával. Mindezen túl az új oktatási törvény minden tanintézetben gondoskodik arról, hogy érdekes legyen ez a tanév: a szülőknek és önkormányzatoknak hangsúlyosabb szerepet kell vállalniuk az iskolák vezetőtanácsában.
Apáczais tanévkezdés Mézga családdal és tündérkerttel
Vidám csevegés zaja verte fel tegnap az Apáczai-líceum csendjét, majd az ünneplőbe öltözött diákok-szülők rendezetlen sorokban sétáltak át a Farkas utcai templomba. Az ünneplő gyülekezetet Székely Szabolcs segédlelkész fogadta. Dávid imádsága után a népszerű magyar rajzfilmsorozat, a Mézga család közismert mondata zendült fel: „MZ/X, jelentkezz! MZ/X, jelentkezz”. A lelkipásztor a rajzfilmsorozat epizódjainak történéseit így foglalta össze: a kapcsolatfelvételt követte a kívánság elmondása, majd a kívánság érkezése. E szakaszok jellemzik az imát is – zárta a kitérőt a lelkipásztor, hozzátéve: manapság sokan Istent, az imádságot kívánságteljesítő automataként fogják fel. Pedig az imádság nem csak erre való, hiszen az imádságban tudunk mindenkit szeretni. „MZ/X, jelentkezz! Isten jelentkezz!” – kérte végül X, majd azt a kívánságot fogalmazta meg Isten felé, hogy tegye áldásossá a most kezdődő tanévet.
Magó Vivien, Deák Petra és Gregus Fóris Gergő 2. osztályos tanulók szavalatai köszöntötték az új tanévet, majd László Attila alpolgármester üdvözölte a jelenlévőket: „Mi megtettük a magunkét”. Utalt ezzel arra, hogy minden magyar gyermek magyarul tanulhat, és hogy sikerült elérni azt is, hogy ne délután járjanak iskolába. Megköszönte a szülőknek-tanároknak, hogy „gyöngyszemmé nevelték ezt az oktatási intézményt”, és emlékeztetett arra a jelentős lépésre, hogy a tanügyi törvénynek köszönhetően számos döntés átkerül a mi kezünkbe – ehhez kívánt sok sikert, hogy bizonyíthassuk, képesek vagyunk jó döntéseket hozni.
Vörös Alpár igazgató a szokásosnál is meghatottabban vette át a szót, hogy a vakációs események rövid számbavétele után bejelentse: 20 éves álom vált valóra, hiszen a ferences rendnek köszönhetően végre megoldódott a tantermek kérdése, és ezzel megszűnik a délutáni tanítás problémája. Az igazgató által „tündérkertnek” nevezett, egykor a zeneiskolának otthont adó ingatlanba az elemisták és a képzőművészeti tagozatos 5–6. osztályosok költöztek, ez a változás felszabadultabbá teszi az iskolai órarendet. Ugyanakkor kifejtette: az új tanévben a rend és a fegyelem erősítése a cél, hiszen így érhetők el minél jobb eredmények. Azt is elmondta: folytatják a tematikus napok sorozatát, majd figyelmeztetett: tanszercsomag-gyűjtést szerveznek a Dorkas Aid szervezettel közösen az iskola rászoruló diákjai számára.
A tanévnyitó osztályfőnöki órákkal zárult az iskola épületében, előbb azonban az elsősöket a nagyobb elemisták fogadták, még a „régi” épületben: a legkisebbek virágkapu alatt tértek be az alma mater falai közé. (B. B.)
Erkölcsre és tudásra helyeznek hangsúlyt a Báthoryban
Minden tanévnyitó az újdonság erejével hat, és egymást ki nem záró kettősségeket hordoz: elkezdeni és folytatni, meglátni és viszontlátni jellemzi egyaránt az iskolai év első napját, amelynek ünnepélyességét elsősorban az elsős kisdiákok fogadtatása adja meg. A Báthory István Elméleti Líceum nagyépületének udvarára idén is „virágkapun” át mentek be a legkisebbek, a nap főszereplői, akiket a felújított és hangulatosan díszített osztálytermekben vártak a könyvek és egyéb tanszerek.
A tanévnyitó közös imával kezdődött. Kovács Sándor főesperes az évkezdés mottójának a következő mondatot szánta: „Legyek én gyertya, csendes eszköz, szolgája az égi fénynek./ Hogyha Isten úgy akarja, ne tudjam kiért, s kikért égek.” Emellett több értékes és szép gondolattal, tanáccsal látta el a diákokat: légy független, gondolkodó létező; ne légy haragvó, légy önzetlen, élj tisztán és igazul, teremts rendet önmagadban és a világban.
Egy közös érdek, a tanév kezdete, több mint ezer embert hozott össze az iskola udvarára – mondta Timár Ágnes igazgató, aki ünnepi beszédében arról is szólt, hogy a tanüggyel még soha nem foglalkoztak annyit, mint idén, és ennek az érdeklődésnek a kiváltó oka elsősorban az érettségi eredmény volt, amelyek alapján ízekre szedték az oktatást. Az igazgató kiemelte, hogy a Báthory-líceumnak előnyére szolgált az érettségi körüli botrány, hiszen igazolta az intézmény által vallott értékeket, miszerint a tudás érték, amelynek haszna később mutatkozik meg. Példa erre, hogy a líceum az érettségin 98 százalékos sikeraránnyal büszkélkedhet, a megye első tíz iskolája közé sorolható, és első a magyar iskolák között. Az új tanév a változások tekintetében is sok újdonságot hoz, de az igazgató megnyugtatott: ezek jobbára adminisztratívak lesznek, a tanszemélyzet munkájának célját és érdekét továbbra is a diákok jelentik, a hangsúlyt ezentúl is az erkölcs és a tudás megszilárdítására helyezik.
Király András tanügyi tanácsos, az oktatási tárca államtitkára beszédét előbb románul olvasta fel Borsos László államtitkár-tanácsos, majd magyarul is köszöntötte az egybegyűlteket. Kiemelte az RMDSZ szerepét a tanügyben elért változtatások tekintetétben, és dicsérően szólt arról, hogy az idei érettségi eredmények átlagán a magyar oktatás 20 százalékkal emelkedett felül. Péter Tünde főtanfelügyelő-helyettes Emil Boc kormányfő üzenetét tolmácsolta, amelyet arra a mondásra épített, miszerint a tudás kincs, és erre alapozva kell felnőniük a következő generációknak is. Péter Tünde figyelmeztetett, új kihívásoknak kell megfelelni, tovább kell lépni és gyarapítani kell gyermekeink tudását. Szerinte a Báthory-líceum biztosítja a feltételeket ahhoz, hogy a diákok az elkövetkezőkben is megkülönböztethessék a jót a rossztól, az értékest az értéktelentől, majd külön köszöntötte az elsősöket, nyolcadik, kilencedik és tizenkettedik osztályt kezdőket. László Attila alpolgármester arra biztatta a diákokat, ne féljenek a megmérettetéstől, sorsuk irányításától, ennek példáját vegyék át elődeiktől, szüleiktől. (Ú. I.)
Jelszó született a Brassaiban
Nem szokványos helyen és körülmények között nyitotta meg a tanévet a kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Mint ismeretes, az intézmény a nyáron költözött „egy házzal odébb”, az egykori egészségügyi iskola, az ókollégium épületébe. Így a tanévnyitót is eredeti helyszínen, a Béke téri Diákművelődési Házban tartották meg.
Telt ház előtt Vajnár János Zsolt történelemtanár üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a kolozsvári polgármesteri hivatal képviselőjét, Szabó Tamást, továbbá az iskola igazgatóját, Kósa Máriát és igazgatóhelyettesét, Iszlai Enikőt. „Örökké Brassai!” mondattal váltak meg az iskolától a ballagáskor, ez pedig mára jelszóvá vált. „Örömmel »jelentjük«, hogy sikerült iskolánk új épületbe való költöztetése, s közös feladatunk marad őrizni Brassai professzor szellemét” – mondta a ceremóniamester.
Kósa Mária a beszédében szintén kitért az újdonságra. „A szatmárnémeti Kölcsey Főgimnázium és a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium után iskolánk is költözni kényszerült ugyanazon okokból. Nem a mi hibánkból és nem a mi akaratunkból” – mondotta az igazgató. „Az az iskola, amely a kommunizmus legsötétebb éveiben is anyanyelvünk és magyarságtudatunk ápolásának egyik legfontosabb erdélyi központja volt, az új tanévre 42 tanárjával és mintegy 500 diákjával távozni kényszerült az évtizedeken át megszokott épületből.” Kozma Béla szavaival élve: „Egy iskola sohasem holt anyag […] A skóla mi vagyunk, te, én, ő – mi valamennyien. Bennem és benned, általam és általad élő. Bennünk. Sőt, a mögöttünk jövőkben. Diákjainkban.” Kósa Mária szokás szerint külön köszöntötte azokat a diákokat, akiknek még különlegesebb az évkezdés: az óvodától búcsúzó elsősöket, az tanítók védőszárnyai alól kinövő ötödikeseket, és a már saját döntéseiket követő kilencedikeseket. „A Brassai erejét nem a falak adják, hanem szellemisége, tanárai és diákjai teljesítménye. S erre nagyon vigyázunk ezután is. Akárki ellenében” – zárta beszédét az igazgató.
Az ünnepi műsorban a hetedikes Balogh Mónika mondott verset; tanításról, tanulásról szóló gondolatokat osztott meg Ecsedy-Baumann Brigitta, Bagaméri Noémi és Nagy Tamás; Szallós-Kis Csaba Janikovszky-szöveget olvasott fel; Kis Szabolcs a Betűország kincsei, az elsős Szallós-Kis Flóra pedig az Utolérem a bátyámat című költeményt szavalta el – kiválóan.
A Vajnár Emese tanító néni irányításával színpadra felvonuló elsősök megkapták az igazgatóktól a brassais nyakkendőt, majd zárásként a hatodikos Szabó Norbert a Legyen öröm a tanulás című verset mondta el. Örökké Brassai – jelszó született, Vajnár János Zsolt ezzel fejezte be az ünnepélyt, amely után a tanulók átvonultak az iskola épületébe. (P. J. A.)
Kezdődik a Bethlen-kollégium felújítása
Sok változást hoz az új tanév a nagyenyedi Bethlen-kollégium életébe is: a reform értelmében novembertől megújul a vezetőtanács, a líceumi tagozaton nevelési órákat iktatnak be, ugyanakkor beindulnak a kollégium felújítási munkálatai. Az újdonságokról Szőcs Ildikó igazgatót kérdeztük.
– Még nincs meg a kivitelező, de valószínűleg a déli szárnnyal kezdjük majd a munkálatokat, ahol az internátus is van, amit átcsoportosítunk a Bagolyvárba. Az a cél, hogy a 3–4 évig elhúzódó munkálatok alatt is megmaradjon a délelőtti oktatás – tájékoztatott az igazgató, aki reméli, hogy az iskola épülete teljesen átalakul, és sokkal jobban fogja szolgálni a közösség igényeit.
Az iskola vezetőtanácsának módosulásával kapcsolatosan Szőcs Ildikó úgy véli, szemléletbeli változásra is szükség lesz: – Jó partnert kell választani majd, aki az iskola érdekében dolgozik. Azok a szülők, akik vezetőtanácsi tagok lesznek, végre „belülről” látják majd az iskola életét, gondjait és talán jobban mozgósíthatják a szülőközösséget a cselekvésre. Ők nemcsak akkor fognak feljönni, ha díjazzák a gyermeket, vagy történetesen csínytevést követett el – mondta az igazgató.
A Vártemplomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött hétfőn a nagyenyedi Bethlen-kollégium tanévnyitója. Szilágy Róbert informatikatanár gitárosai az alkalomra választott zenét játszottak. Krecsák Albert alpolgármester szerint az iskolán és a szülőkőn múlik az iskola sorsa, a tanácstagok biztosan együtt fognak működni. „Építő típusú” emberek kellenek – mondta. Turzai Melán igazgatóhelyettes bejelentette: új nevelési aligazgató került az iskola élére Turzai Ildikó matematika szakos tanár személyében. Krecsák Albert alpolgármester köszöntötte az ifjúságot, megemlítve, hogy a kollégium a megújulás útján halad. Szabó Hajnal tanfelügyelő a szülők figyelmét hívta fel arra, hogy a magyar iskolákat alkalmanként mi magunk szüntetjük meg, nem mások. Fogni kell a gyermekek kezét, miután a neki megfelelő iskolába íratták. Manea Florin a rendőrség részéről hívta fel a figyelmet a balesetmegelőzés szükségességére. Varga Magdolna és Zudor Mezei Mátyás 4. osztályos tanulók köszöntötték a 22 első osztályost, akik virágot és ajándékot kaptak.
A kollégium 22 első osztályossal, két ötödik osztállyal (18–18 tanuló) és három kilencedikkel (89 tanuló: matematika-informatika, tanító-óvóképző és turisztika-közélelmezés) indul az idén. Nőtt a bentlakók (123) és az ösztöndíjasok száma (csaknem 60). (Bakó Botond)
Összetartó kis közösség a Ghibu-líceumban
A Donát negyedi O. Ghibu Elméleti Líceum tanévnyitó ünnepségén Irsai Mónika aligazgató köszöntötte magyarul a tanulókat és azok szüleit, illetve a tanárkollégákat.
– Megkérdezhetitek, miért érdemes ebbe az iskolába járni? Bárki választ adhat erre: kis közösségünk az összetartáson, együttműködésen, barátságon, közös célokon, vágyakon alapszik. Tanárok, tanítók, szülők azért fogtak össze, hogy jobbá, szebbé, élménytelivé tegyék iskolai éveiteket, családias légkört teremtsenek. Olyan élmények várnak itt rátok, melyek ide, a Donát negyedi iskolához kötnek titeket hosszú évekig. A tietek is ez az iskola, hiszen ti hozzátok magatokkal a sok új ötletet, a lendületet, a vidámságot, a segítőkészséget, ti teremtitek meg azt a diákközösséget, melyre nagyon büszkék vagyunk – magyarázta az aligazgató, majd úgy vélekedett: a közösen kitűzött és megvalósított cél mindig azt bizonyítja, hogy tartozunk valahova és közösséget ápolunk. Irsai ugyanakkor arra kérte a szülőket, hogy kapcsolódjanak be ők is az iskola életébe.
Goga-évnyitó: először és utoljára
Vannak, akik először, és vannak, akik utoljára vesznek részt a Monostor negyedi O. Goga Iskola évnyitóján. Újak az elsősök, akik viráglabirintuson keresztülhaladva érkeznek. Elengedik édesanyjuk kezét, de máris ott egy másik kéz, amely nem hagyja őket magukra: az osztálytársé – jövendőbeli padtársé, vagy baráté, ki tudja... Közös sors vár rájuk: ugyanazok a követelmények, ugyanaz a felkészítő program, ugyanaz a gondoskodás. Nekik szól bátorításként a legtöbb üdvözlet meg a két, társaik által elszavalt vers. Ők azok, akik talán a legnagyobb ámulattal hallgatják az Ábrahám Gizella tanítónő volt osztályának furulya- és gitárelőadását.
Utolsó évnyitójukra jöttek el ide a nyolcadikosok. Büszkén néznek körül: lám, most ők a legnagyobbak. Egyféleképpen jó, mert minden korban íratlan jogokat jelentett végzős diáknak lenni. Másrészt rossz is, mert ahogy a többgyermekes családban az elsőszülöttet terheli a legnagyobb felelősség, ők is érzik: figyelniük kell a kisebbekre, példát mutatni és eredményeikkel növelni iskolájuk hírnevét. Mindez pedig önfegyelmet és nem kevés munkát követel.
Ha szétnézünk az iskola udvarán, mindenfelé mosolygó arcok, kíváncsi szemek, sok-sok virág, fényképező szülők, ünneplő tömeg. Körülnézni mindenki tud. De előre nézni? Igazából csak azok képesek előre nézni, akik hajlandók visszafelé is pillantani.
Eszembe jut egy nem is olyan régi évzáró, amelyre eljött egy volt tanítványunk is. Végignézte az ünnepélyt, majd odajött a tanárokhoz. Nem szólt semmit, csak sírva borult a nyakunkba. Szavaknál többet mondott ez a gesztus. Iskolánk eszerint nemcsak tudást adott át, hanem sok-sok szeretetet is, amit nem lehet elfelejteni.
Kívánom, hogy a most kezdő, a most végző évfolyamok és köztük a többiek tudják bizalommal fogadni tanítóik, tanáraik odaadását, hiszen minden igyekezet értük van. Közös célunk, hogy kiteljesedjenek egyéniségként, megszerezzék a tudás biztonságát, és hagyják magukban nagyra nőni az Embert. (Korom Mária tanár)
47. tanévnyitó a Titulescu-iskolában
Immár 47. alkalommal szólította iskolába régi és új növendékeit a Nicolae Titulescu (volt 1-es számú) Általános Iskola a Györgyfalvi negyedben.
A késő nyári vagy inkább kora őszi napsütésben zsibongó tömeg: gyerekek, szülők, nagyszülők, gyülekeztek az iskola udvarán, amely tárt kapukkal, dallamos zenével hívogatta őket. Az ünnepség a szokásos rendben, bensőséges hangulatban zajlott. A négyszögbe rendeződött résztvevők valósággal körülölelték az elsősöket (két román és egy magyar tannyelvű osztály indult az idén), akik a tanító nénik vigyázó tekintete és biztató mosolya védelmében izgatottan várták a nagy pillanatot: az első csengőszót.
Az egyházi áldás meghallgatása után az intézmény igazgatója, Kőmíves Şoimiţa közvetlen hangon üdvözölte az iskola legfiatalabbjait, majd ismertette azokat az új kihívásokat, amelyek az idei tanévben várnak a tanulókra, tanárokra, szülőkre egyaránt. Köszöntését azzal a szép einsteini gondolattal zárta, miszerint a tanulás lényege a megismerés öröme.
Balog György aligazgató örömmel jelentette be, hogy az iskola magyar tagozatának megerősődését az is jelzi, hogy a most induló első osztályba 25 gyerek iratkozott be. Megköszönte a szülőknek és a helyi közösségnek az iskolának és a tagozatnak nyújtott állandó támogatást, felkérte őket a további együttműködésre. Az ünnepség az elsősök román és magyar nyelvű szavalataival zárult, majd a legifjabb iskolások a nagyobbak virághídja alatt zenei kísérettel léphettek be életük első iskolájába.
Zenelíceum a kolostori cellából a köszörűig
Az új épületre és az ebből adódó új helyzetekre való tekintettel a szokottnál ünnepélyesebb keretek között, de stílusosan dobszóval-cintányérral nyitották meg a tanévet a S. Toduţă Zenelíceumban. Délelőtt 10 órakor tanulók (kis- és nagydiákok román és magyar tagozatról egyaránt), szülők és pedagógusok sokasága töltötte be az egykori Unirea iskola udvarát, és hallgatta meg elsőként Adrian Mureşan ortodox pap rövid áldását és imádságát, majd Marinela Marc főtanfelügyelő-helyettes tolmácsolta a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség üdvözletét, kifejtve: öröm számukra, hogy annyi év izgalma után végre megoldás született, és a zenelíceum beköltözhetett saját épületébe, ahol immár el lehet kezdeni építeni a jövőt.
– Meglehet, eleinte talán kicsit kényelmetlen lesz az épület, büszkének kell lenni azonban a megye legmodernebb iskolájára. Kívánjuk, hogy a legkisebbek is érjék el, sőt haladják is meg az erre a tanintézményre jellemző színvonalat – fejtette ki a tanfelügyelő, aki ezt követően Emil Boc kormányfő üzenetét is felolvasta. A miniszterelnök tanévnyitó üdvözletében elismeréssel említette az új tanügyi reformot és a román oktatásban elkezdődött mentalitásváltást, kifejtve ugyanakkor, hogy a diákok életében az iskola és a tanulás prioritást kell hogy jelentsen az egyéb, életkorukra jellemző elfoglaltságok sorában.
Az új iskolát Sorin Apostu polgármester is köszöntötte, üzenetét Laura Marginean tolmácsolta az ünneplőknek. Az elöljáró örömét fejezte ki, hogy sikerült a lehető legjobb körülményeket megteremteni a zeneiskolások számára, és kiemelte a szülői felelősség és modellnyújtás fontosságát is. Frappáns és ihletett rövid szónoklatot tartott Adrian Pop, a Gh. Dima Zeneakadémia rektora, aki a zene templomának tartópilléreit, a diákokat köszöntötte immár saját hajlékukban, arra intve őket, örvendjenek továbbra is a muzsikának. Adrian Brănescu ifjúsági és sportminiszter üdvözletét Beniamin Chira művészetekért felelős tanfelügyelő olvasta fel, gratulálva az iskola és a város vezetőinek a megvalósításhoz. A miniszter kifejtette: türelmetlenül várja az első koncertet az új épületben.
Vasile Sandean-Ovadiuc igazgató arra biztatta a szülőket, tekintsék egyfajta nyílt napnak az évnyitót, járják be az új épületet. Ugyanakkor az intézményvezető köszönetét fejezte ki a tanári és tanítói karnak és a személyzetnek a költözés lebonyolításában nyújtott segítségükért. Csatlakozott az elismeréshez Kállay-Miklós Tünde aligazgató, aki magyarul is szólt az ünneplőkhöz, kiemelve: az ember szentesíti meg a helyet. – Hatvan évvel ezelőtt a ferences atyák elkobzott celláiban kezdődött a zeneoktatás Kolozsváron, a zene miatt azonban a cellák megbocsátottak. Most feltevődhet a kérdés: mit keres a hegedű a köszörű helyén? A zene rövid idő alatt megszenteli majd ezt a helyet is – biztosított mindenkit az aligazgató, külön köszöntve az elsősöket, a végzősöket, a szülőket és a pedagógusokat. (S. B. Á.)
Virágkoszorús iskolaünnep az unitárius kollégiumban
Solymosi Zsolt aligazgató áhítatával vette kezdetét tegnap reggel a János Zsigmond Unitárius Kollégium tanévnyitó ünnepsége a belvárosi unitárius templomban. Máté evangéliumának felidézett sorai a tágas kapu és széles út, illetve szoros kapu és keskeny út lehetőségeire világítottak rá.
Popa Márta iskolaigazgató elmondta: a természet elcsendesedése ilyenkor mindenkit emlékeztet arra, hogy a forró nyár után következik a gyümölcshozó ősz. Kifejtette: ez a tanév különösen jelentős, hiszen 110 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az imponzás unitárius kollégium. – Sok-sok élet odaadó munkájára emlékezünk ezen a jelentős évfordulón, olyan szeretettel és gondoskodással fogunk az épületre vigyázni, mint amilyen szeretettel őseink átadták – tette hozzá. Az iskolaigazgató szerint a 2011–2012-es tanévben újdonságnak számít, hogy fokozatosan bevezetik az új tanügyi törvény előírásait, délután nyelvvizsgára való előkészítőt szerveznek diákoknak, és az eddiginél is fokozottabb figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra.
Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök a tanévnyitó alkalmával azt kívánta diákoknak, tanároknak, szülőknek egyaránt, hogy mindig hallják azt az isteni hangot, amely rendet és harmóniát teremt bennük. – Szülőknek, pedagógusoknak, egyházi alkalmazottaknak azon kell dolgoznunk, hogy szeretetre neveljük diákjainkat, hogy azt tudják végezni, amit igazán szeretnek – hangsúlyozta a püspök.
Czire Szabolcs, a szülői bizottság elnöke kiemelte: az iskoláknak nem versengeniük kell egymással, hanem azt az érték- és irányvesztettséget, bizonytalanságot kell leküzdeniük, amit gyermekeik szemében látnak. – Az iskola feladata, hogy rávilágítson gyerekeink értékeire, önbizalmat adjon – hangsúlyozta.
A tanévnyitó ünnepi hangulatát fokozták Gorzó Boglárka ajándékdalai, Kiss-Kalló Ákos és Lukács Bíborka versei. Az évnyitó a virágkoszorúk, tájékoztató mappák átadásával zárult: az elsősök fejére a végzős diákok helyeztek virágokat a befogadás szimbólumaként, az ötödikesek iskolájukról szóló, míg a kilencedikesek a kollégium belső életének rendszabályát tartalmazó mappát vehettek át a nagyobbaktól. (dézsi) Szabadság (Kolozsvár)

Együttműködik Fehér és Kovászna megye
Ünnepélyesen szerződést kötöttek egymással Fehér és Kovászna megye képviselői november 13-án, vasárnap az enyedi református templomban, istentisztelet után. Előzőleg prédikációjában Pópa Tibor lelkipásztor is arra intett az igével és Pál apostol szavaival: Egymás terhét hordozzátok (Galatabeliekhez írott levél, 6, 2.). Szórvány terhet hordozni nem könnyű feladat, sem azoknak, akik élik ezt, sem azoknak, akik nem restek átvállalni a gondok egy részét. A kapcsolatok Háromszékkel igen régiek, hiszen hajdanában sok diák jött Enyedre a kollégiumba tanulni, és tanárok is érkeztek tanítani. Ma is nemes feladat iskolát segíteni, de itt most szélesebb körű megállapodás körvonalai bontakoztak ki.
Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke üdvözölte a vendégeket: Tamás Sándort, a Kovászna Megyei Tanács elnökét, valamint Demeter Lászlót, a tanács RMDSZ-es frakciójának vezetőjét és a szórványügyek felelősét. Részt vett az aláírási ceremónián Székely István, az RMDSZ ügyvezető elnökhelyettese is. Kováts Krisztián történelmi időnek, benne jelentős pillanatnak nevezte ezt az alkalmat, hiszen közeledik Bethlen Gábor fejedelem születésnapja, és tavaly a székesegyházban felavatták a Bethlen Gábor emléktáblát is. Tamás Sándor tanácselnök válaszbeszédében elmondta: bárhol is járnak, Bukarestben, Budapesten vagy éppen Brüsszelben, mindig akadnak ennél fontosabb ügyek. Ezért úgy döntöttek, hogy az erdélyi magyar–magyar kapcsolatokat fogják erősíteni. Ennek szellemében született meg a Hunyad megyei kötődés, ahol már eddig is szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Enyeden pedig olyan új szerződés született, amelyet a kovásznai önkormányzat 20 százalékos román kisebbsége is támogatott.
Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Kulturális Egyesület elnöke megköszönte a háromszékieknek a lehetőséget, ami ezzel a szerződéssel jár. Mint elmondta, az egyik leghíresebb székely, aki hajdanában Fehér megyébe jött, Mikó Imre volt, aki a kollégium főgondnoki tisztségét is betöltötte. – Ebben a szerződésben a tömb és a szórvány találkozik. Jó adag optimizmus kell ahhoz, hogy mi itt pozitívan gondolkodjunk, de reménykedhetünk, hogy az új kapcsolat gyümölcsöző lesz – fejtette ki.
Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke a névadó gondolatát idézte: a hazának ártani nem szabad, de aki nem használ, az nagy vétket követ el. Véleménye szerint a szerződés egy kezdet, amelyből sokat lehet majd profitálni, a két közösség érdekében.
Tamás Sándor a megye kék-sárga zászlaját hozta ajándékba, amelynek szimbólumait ismertette az enyediekkel. Ezután a felek ünnepélyesen aláírták a Székelyföld–Szórvány partnerség elnevezésű együttműködési megállapodást, amelynek szövege szerint „Erdélyben minden magyar felelős minden magyarért. Tudnunk kell, hogy van segítség a bajban, és van, akivel osztozzunk az örömben. Összetartozunk, felelősséget kell egymásért vállalnunk.
BAKÓ BOTOND 
Szabadság (Kolozsvár)

Nagyenyed – Színi vándorlások az erdélyi szórványban
Egy nemesemberről és az ördögről
Mindössze egy-két plakát hirdette, hogy a Bethlen Gábor Kollégium dísztermében szokatlan előadás készül, részleteket azonban senki sem tudott. Amikor egy kis várakozás után beléptünk, a nézőtér még üresen tátongott, de már ott volt a Duna Televízió kolozsvári stábja. A színpadon öt csinos lány – később megtudtuk, hogy színis főiskolai hallgatók – egy kupacban még elmélyülten sminkeltek. Fekete, testhez simuló kosztümjükhöz jól illett kifestett fehér arcuk. Pillanatnyilag úgy tűnt, hajdani farsangi időket idéznek fel, előadásuk folyamán azonban kiderült: ennél sokkal többről van szó.
A diákok Heltai Gáspár 99. fabulája alapján dramatizálták, vitték színre a nemesemberről és az ördögről szóló rövid történetet. A 16. századi, német anyanyelvűségből magyarra váltott (1536-ban tanult meg magyarul) író, nyomdaalapító, szerkesztő legmaradandóbb munkái éppen a fabulák. Ő maga a bevezetőben így jellemzi őket: „Mert noha a fabulák embertől talált és meggondolt dolgok, de azért ugyan velejesek és külemb-külemb szép és hasznos tanóságok vannak benne.” Tudjuk róla, azt is, hogy kiadványait jórészt maga írta, fordította és szerkesztette. Heltai az állatmeséktől eljutott a történeti jellegű novellisztikus ábrázolásig. Tanult nyelvén, következetes nyomdai helyesírással alkotta meg műveit. Vadas László rendező szerint a fabulák máig érvényes üzenetet hordoznak, amelyet az ifjú társulat modern eszközökkel, de korabeli játékstílussal adott elő. Véleménye szerint ők tulajdonképpen egy úgynevezett „moralitás játékot” mutattak be, amit kollegájával, a koreográfus Jakab Melindával együtt alkottak meg.
A társulat tagjai (Daróczi Noémi, Sebők Maya, Simó Emese, Sófalvi Krisztina, Udvari Kardos Tímea) ajándékként olyan látványos előadást produkáltak, hogy valósággal meglepték a képzős tanulókból, tanárokból és néhány városi látogatóból álló közönséget. A fiatalok azonnal érzékelték és értékelték a rövid előadás hatásos kifejezési módjait. Az előadók mind az öten kolozsvári egyetemisták, de négy különböző helyről érkeztek. Ketten Csíkszeredából, Kolozsvárról, Győrből (szintén erdélyi származású) és Budapestről, így igazi nemzeti csapatot alkotnak. Az előadáson a csapat összehangoltan, gyakorlottan szerepelt. Szavakkal és hatásos testmozdulatokkal egyaránt kifejezték Heltai gondolatait. A fabula Heltai „nyelvén” így kezdődik: „Egy kegyetlen és szegényekre megéhezett nemes ember, ki igen kegyetlenül nyomorgatja vala a szegény jobbágyokat, mind törvéntelen adóval, dolgoztatással és külemb színek alatt való sarcoltatásokkal és birságokkal annyéra, hogy teljességgel megnyomorodnak vala a szegény jobbágyok az ő kegyetlensége miatt.” A minden fabula után olvasható úgynevezett értelmezésben a 99. után ezt olvashatjuk: „inti e fabula az urakat, nemes népöket és kazdagokat, hogy kegyetlenek ne legyenek a szegényekhöz. De Szent Pál azt mondja, hogy egy kegyetlen ragadozónak sincsen az Istennek országában része.”
A sikeres kollégiumi fellépés után tovább utaztak, többek között Felvincre, Magyarpéterfalvára, Dévára, Petrozsénybe. A három nap alatt összesen hét előadást tartanak a közép és dél-erdélyi szórványban. Az enyedi előadás másnapján már pozitív visszhangja volt a péterfalvi előadásnak. A színjátszók nemes erőfeszítése mindenképpen dicséretes cselekedet azokon a vidékeken, ahol az élő színházi előadás olyan ritka mostanában, mint a fehér holló.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Már hétvégén elkezdődött az ünneplés
Fehér megye
Közeledett a 164. március 15-e, örök tanulságaival és évente változó sugallataival. A szórvány is ünnepel, igaz, csak némi támogatással, mert a végvárak már nem állnak meg önerőből, kell a pártfogó, a gyámolító segítség, amely erőt ad és irányt szab még a legnagyobb magyar ünnepnek is. Vasárnap volt: ünnep és imádság napja.
Torockón a március 11-re előrehozott ünneplés helyszíne az unitárius templom volt. Az istentisztelet kezdetére mintegy százan gyűltek össze, a borzongató hidegben csak a gondolatok és dalok melegítették a lelkeket. Mátéfalvi Timea V. éves kolozsvári teológus választott igéjéből idézünk: „Nem feledékeny szemlélői valának, hanem cselekvő részvevői.” Mozgósító szavak, az ünnep üzenetéhez illőek, amelyhez társultak Reményik Sándor Erdélyi márciuscímű versének sorai is: „Ne féljetek: nem tüzesednek át/ Halk hangolás után a vers-sorok./ Nem temetni és nem lázítani,/ Csupán figyelmeztetni akarok.” Röpködtek a gondolatok a Székelykő tövében a magyar szülők elsődleges felelősségéről, arról, hogy 1848-ban Bécs volt, most pedig Brüsszel van. Úgy tűnik, a szabadságért minden időben meg kell küzdeni. Feltevődnek a kérdések: Krasznahorka büszke vára, a gyimesi iskola égése vajon lármafák lennének?! Jelzések? Miféle veszélyre figyelmeztetnek? Nem lett volna teljes az ünnep a Bethlen-kollégium leánykórusának jelenléte nélkül. Erdély szinte minden magyar népviseletébe – köztük a különleges szépségű torockóiba – öltözött képzős lányok énekeltek az ünneplőknek forradalmi, majd népdalokat, a nagy hidegben is zokszó nélkül. Fórika Éva kórusvezető ezúttal is a helyzet magaslatán volt. Előzőleg szombaton Nagymedvésen is előadták műsorukat, ahol Kónya Mária történelemtanár tartott ünnepi beszédet, és felléptek műsorukkal a nagymedvési kisiskolások.
Torockón jelen volt Szőcs Ferenc polgármester, Kerekes Hajnal, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke és Ferencz Gábor lelkipásztor. Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója arról a hagyományról beszélt, hogy a régi időkben is vándoroltak a tanárok és a diákok, járták a vidéket, még a Székelyföldre is eljutottak diáktoborzó körútjaikon. Várják a diákokat Torockóról is, akik aztán idővel a mi „nagyköveteink” lesznek. – Bízzák nyugodtan ránk a gyermekeiket, gondozni fogjuk talentumaikat, jobban, mint más iskolákban – mondta az igazgató.
A kollégiumi lányok előadását követte a helyi fúvós zenekar fellépése, majd az ünneplők közösen énekelték el a Székely himnuszt. Megdermedve ugyan, de ünnepi hangulatban oldódva történt meg a koszorúzás és a Himnuszeléneklése a templom előtti kopjafánál.
Balázsfalván vasárnap délután 6 órakor a kultúrházat csaknem megtöltötte a közönség, Péterfalváról és Tűrből is szép számban érkeztek. Karácsony István független ünnepet rendezett. Az előadó, Gudor Botond gyulafehérvári református lelkipásztor beszédében kiemelte: nemzeti identitást nem lehet gyávákra építeni, álmodni pedig mindig szabad, de nem mindig veszélytelen. Kémenes Loránd tűri plébános, rádiós szerkesztő beszédében kifejtette: 1848 óta semmit sem változott az eszme, a szabadság óhaja. Árpád és Szent István óta itt vagyunk a Kárpát-medencében, még ha a határokat át is vitték a fejünk fölött. A hangulatos műsorban a vendégek, a vargyasiak és a homoródszentpáliak előadása lelkesítette a közönséget. A helyi iskola péterfalvi tanulóinak mezőségi táncbemutatója zárta a sikeres ünnepet.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Torockószentgyörgy is ünnepli névadójának napjait
Megoldódni látszanak a falu gondjai
Tartalmas és igényes porgrammal hívogatott az idei Szent György Napok: ami a 2007-es nagy összefogásból megmaradt, arra ezúttal is sokan voltak kíváncsiak Torockón, a testvértelepüléseken, Budapesten, közelben és távolban egyaránt. Idén is megtört tehát a csend a Székelykő és a szentgyörgyi vár között, ahol a természet sok szépsége sűrítetten van jelen. A program ökumenikus istentisztelettel kezdődött a dombon lévő, évszázados múltra visszatekintő római katolikus templomban. Hantz Lám Irén könyvének adatai szerint 1727-ben Thoroczkay György és felesége, Pekri Krisztina építtette, majd 1990 után Papp László enyedi plébános állíttatta helyre a hajlékot. Itt volt a nap szellemiségben legbensőségesebb része. A délutáni ünnepi műsor kínálatában voltak kiemelkedő és javuló minőségű programok. Itt-ott érezni lehetett a másfél hónap múlva következő helyhatósági választások kampányszelét.
Vallásuktól függetlenül zarándokoltak fel az ünneplők, vezetők és vendégek a dombon található, különleges szépségű templomba. Méltó kezdete volt ez a falunapoknak, amely szegényebb lett volna a közönségre itt váró gondolatiság nélkül. A ministráló fiatalok révén itt jelent meg az eredeti torockói népviselet. A szentmihályiak gyakorlott kórusának többször is felhangzó dalai felemelőbbé tették a hangulatot. A misére különleges vendégek is érkeztek. A helyi polgármester kíséretében megjelent Ştefan Bardan prefektus, Sorin Bumb, a Fehér Megyei Tanács alelnöke, Teus Prins református lelkipásztor pedig a hollandiai Aalsmeer településről érkezett, Lőrincz Konrád református lelkész vendégeként. Vitéz dr. Bartal Sándor, Lipótváros (Budapest belváros, V. kerület) önkormányzatának képviseletében régi barátként hozta üdvözletét a szentgyörgyieknek, és jelen volt Kováts Krisztián, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke is. Házigazdaként Csibi Sándor sínfalvi plébános mindenkit szeretettel fogadott.
Szőcs Csaba kolozsi plébános celebrálta a misét, amelyben bőven helyet kapott a falu névadójának, Szent György lovagnak (Giorgio) kalandos élete. Történetét több legenda őrzi. Emléke azért tiszteletre méltó, mert a megtérés és a vértanúság példaképe: amíg mások palotákat építettek, ő végül mindenét, az életét is feláldozta az emberekért. Példája jó válasz mindazoknak, akik mindent csak megszerezni, megkaparintani akarnak, de nem tudnak szívből áldozni, adni valamit közösségüknek.
Lőrincz Konrád református lelkipásztor szerint sok helyről és sokfélék vagyunk, ezért feltevődik a kérdés: különbözőségünk ellenére lehetünk-e a lakói egy olyan lelki háznak, amely sokféle kőből épül fel? A választ maga a falunapok programja kínálta.
Változatos műsor a kultúrházban
Az évek során kialakult egyfajta műsor, amely minden alkalommal újdonságokkal bővül. Szőcs Ferenc polgármester köszöntötte a testvérgyülekezeteket, a vezetőket, valamint a meghívottakat, és bejelentette az örömhírt, amely szerint Kováts Krisztián elnök révén az RMDSZ Fehér megyei szervezetének támogatásával, kormányhatározat alapján a két falu számára 160 ezer lejt utaltak ki, amelyből többek között útjavításokat eszközölnek majd.
A szórakoztató programban elsőnek a torockói fúvós zenekar lépett fel Petruc Sándor karnagy vezetésével (aki megalakulásától kezdve igazgatja a zenekart), hagyományos, de ezúttal mégis üdébbnek ható műsorával, amelyből nem hiányzott a két himnusz sem. Akik meghallgatták a Szabó Zsombor karnagy vezényelte szentmihályi vegyeskart, színvonalas produkciónak lehettek tanúi. Az üllési testvértelepülés táncosainak fellépése is megérdemelt sikert aratott. A torockói iskolások citerazenekarát a polgármesteri hivatal hét citera megvásárlásával támogatta. Szabó Zsombor zenetanár szerint külön öröm, hogy most először használnak egy ősi magyar zeneszerszámot a torockói iskolások. A szentgyörgyi lányok (IV–VI. oszt.) modern táncot mutattak be. Felszabadult, mosolygós előadásuk sokaknak tetszett. Kiemelkedő produkciója volt a délutáni műsornak az óvodás és kisiskolás szentgyörgyi tanulók jelenete, Ludas Matyi, avagy a libák gágogása címmel, amelyet a közönség élénk tapssal jutalmazott. Dicséret illeti az őket felkészítő óvónőt és a tanítónőt, Szabó Emőkét és Varga Melindát. A szentgyörgyi gyerekek rövid idő alatt szereplőből figyelmes nézővé váltak, hiszen a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház látogatott el a Szent György Napokra, és nagy sikerrel adta elő Mátyás király és a kolozsvári bíró történetét. Simon Csilla szentgyörgyi származású marosvásárhelyi diáklány pedig évről évre egyre csiszoltabban mutatja be meglepő hajlékonyságot mutató, modern, akrobatikus táncait.
Este a helyi nőszövetség nyolc tagja a virágvasárnapon már bemutatott színdarabot (Autó hozományba) adta elő. Egyszerű, hétköznapi falusi történetről van szó, és a közönség időnként megfeledkezett arról, hogy amatőr színészek játszanak. A férfi szerepeket is mind a rátermett szentgyörgyi lányok és fiatal vagy idősebb asszonyok (Imre Elvira, Mihácsa Csilla, Géczi Izabella, Csúcsi Annuska, Pozsgi Ibolya Ilona, Gergely Enikő, Bara Xénia, Oancea Éva) alakították. Nagy munka eredménye volt a bemutatkozás, de megérte, mert méltó siker koronázta.
A műsorral párhuzamosan a Rudnyánszky-kúria udvarán jó szakácsok által készített falunapi pörköltet kóstolgathattak a résztvevők. Közben Veres Rudolf szervezésében focimérkőzés zajlott a helyi csapat és az üllésiek között a szépen elrendezett pályán. A fiatalabb korosztályú szentgyörgyi csapat megéredemelten nyert. Este rövid, de látványos tűzijáték következett, amelyet a Székelykő Kúria területéről lőttek fel, majd falunapi bál kezdődött, ahol az üllésiek húzták a talpalávalót.
Polgármesteri jövőkép
Az ízletes pörkölt és italok mellett alkalom kínálkozott egy olyan beszélgetésre a falu vezetőjével, amely már rég váratott magára. Szőcs Ferenc polgármester meggyőzően válaszolt a felvetésekre. Úgy szólítottam meg, mint olyan jelöltet, aki nagy eséllyel pályázhat a polgármesteri székre a következő ciklusban is. Élvezi az RMDSZ támogatását, amit a falunapokon két alkalommal is (a délutáni műsoron és az unitárius templomban) megerősített Bartal Sándor, az V. kerület küldötte, aki szintén pártfogásáról biztosította ezt a jelöltséget. Úgy tűnik, hogy ellenfelek is akadnak majd, mert a PD-L és az USL is indít jelöltet Torockón. Az új magyar pártok eddig itt nem jelentkeztek.
A polgármester vázolta a pillanatnyi eredményeket, pl. jártak a tejfeldolgozó üzemben, és megtalálták a megoldást a vízszennyezésre: gát megépítésével és szűrők alkalmazásával. A hét tonnánál nagyobb rönkszállító teherautók egy-két év alatt komolyan károsíthatják az utat, de ígéret van arra, hogy Muzsnán felmérik majd őket, és így elkerülhető lesz a baj. Az út teljes befejezésére a megyei tanácstól kaptak szóbeli ígéretet (pl. árkok, a Kőköz levédése, parkolók létesítése). A szentgyörgyi vízellátásban komoly problémák vannak, miközben néhány éve, egy 2006-os pályázatnak köszönhetően teljesen kész, új hálózat várja az üzembe helyezést. A hosszas várakozást persze találgatások kísérik, a válasz szerint a bekapcsolás hamarosan megtörténik, meg kell várni azonban annak a megyei vállalkozásnak a beindulását, amely vállalja az új hálózat kezelését. Legkésőbb ebben az évben erre is sor kerül. A kapott 160 ezer lejt többek között a torockói iskola külső habitusának rendbetételére, a szentgyörgyi iskola fásszínének felépítésére, a focipálya nézőterének építésére, a torockói park bekerítésére használják majd fel. A polgármester elégedett az eddigi csapattal, amely segítette munkáját. A torockói választók nincsenek könnyű helyzetben, de talán Bethlen Gábor mondása most is segíthet: „meg kell tenni, amit lehet.” Fontos, hogy a szavazáson nyilvánítsák ki véleményüket, majd a megfelelő fórumokon rendszeresen kérjék számon az ígéreteket.
Vasárnapi búcsú a falunapoktól
Római katolikus templomban kezdődött, unitárius hajlékban végződött a falunapi program. Mátéfi Tímea unitárius lelkész tartotta az istentisztelet, kifejtve: tartalmas, értékközvetítő és hagyománytisztelő napokat hagyhattak maguk után a résztvevők. Az ige arra int: „egymás terhét hordozzátok”, ennek kapcsán a lelkész figyelmeztetett, hogy ne feledkezzünk meg a közösség által nyújtott lehetőségekről és szépségekről.
A dínomdánom még folytatódott egy darabig, hiszen sült a tordai pecsenye, és még vasárnap este is vidám muzsikaszó hallatszott a Rudnyánszky-kúria felől, lassan azonban minden elcsendesedett a faluban.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Bod Péter emlékezete Nagyenyeden és Magyarigenben
A Bethlen Gábor Kollégiumban és az ősi magyarigeni szórvány-templomban nemzetközi konferencián emlékeztek meg arról, hogy 300 éve született az erdélyi református tudós-lelkipásztor, Bod Péter (1712–1769). A kétnapos tudományos konferencia méltóképpen idézte fel Bod Péter alakját, munkásságát, akiről Gudor Botond gyulafehérvári református lelkész többnyelvű könyvében ezt írja: „ő volt az a jellemzően erdélyi tudóstípus, aki (…) az erdélyi közművelődés magas mércéjét tűzte ki célul”.
Mindkét helyszínen sikerült a szervezőknek olyan kedvező környezetet és feltételeket teremteniük, ahol a résztvevők otthon érezhették magukat. Az ódon kollégiumi környezetben vagy a magyarigeni templom hűvösében a Gyulafehérvárról, Nagyenyedről, Kolozsvárról, Marosszentkirályról, Budapestről, Debrecenből, Szegedről, Szombathelyről, Egerből és Oxfordból érkezett jeles tudósok, kutatók éppen ott voltak, ahol Bod Péter hajdanában tanult majd később alkotott, és ahol ma is magyarul hangzik a szó.
Két nap, 19 előadás
Bárócz Huba esperes áhítata után Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató a 390 éves Kollégium emlékekben igen gazdag tárházáról beszélt, arról a hatalmas, nagy örökségről, amelyben Bod Péter is méltó helyet kapott. Gudor Botond a Kollégium igen fontos szerepe mellett, kiemelte a Károli Gáspár Református Egyetem hozzájárulását és a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményező és szervező részvételét a konferencián.
Ezután következtek az előadások, melyekből 19 hangzott el a két nap alatt – többségében fiatal kutatók mutatták be a gazdag hagyaték egy-egy feltárt részletét.
Érdekes, változatos megközelítésű előadások hangzottak el, amelyeket a szervezők tematikusan csoportosítottak, és amelyek során jeles tudós személyiségek vállalták a moderátori szerepet.
Az előadások Az iskola, tudomány és nevelés a barokk korban témával – moderátor Gudor Botond – kezdődtek, amelyben arra is választ kaptunk, hogyan lett Bod Péterből tudós-lelkész. Dr. Bellágh Rózsa (Széchényi Könyvtár – Budapest), aki 30 éve foglalkozik a témával és a 21 éves Bod Péter Társaság tagja, a historia litteraria művelőjéről beszélt, akinek a szellemi öröksége a Magyar Athenas című munkája. Ez utóbbi az első magyar nyelvű írói lexikon. Ugyancsak ő említette meg azt a jellemző epizódot Bod Péter fiatalkorából, amiről később a tudós-lelkipásztor így számolt be: „Elmentem a nagyenyedi kotya-vetyére és ott könyveket vásároltam”. Ebben az előadás-csoportban még hallottunk Nadányi János és Pápai Páriz esetéről (Dr. Nagy Levente, Budapest) és Ajtai Abód Mihályról (Krizbai Jenő, Nagyenyed).
Bod Péter és történetírásainak forrásairól hárman értekeztek Sepsi Enikő (a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsésztudományi Karának dékánja) moderátori irányításával. Az előadók Dáné Hedvig (BBTE, Kolozsvár), Rácz Emese (Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár; volt enyedi könyvtáros) és Verók Attila (Eger) voltak, majd Szonda Szabolcs Háromszék nevében hozta üdvözletét, és amiatti örömét fejezte ki, hogy a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Könyvtár cselekvő részese lehetett a megemlékezésnek.
Délután Krecsák Albert enyedi alpolgármester megtisztelőnek értékelte, hogy éppen Nagyenyeden tartották meg a konferencia egy részét. A külföldi peregrinációról, mint az erdélyi értelmiség továbbképzésének lehetőségéről szóló témakörben Csoma Zsigmond moderátori vezetése mellett igen gazdag és sok kutatómunkával felszínre hozott információt hallottunk azokról a diákokról, akik egyházi vagy más támogatással Nyugat-Európában tanultak, hogy aztán a friss szellemiséget itthon is terjesszék. Előadók voltak: Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest), Sepsi Enikő, Hegyi Ádám (Szegedi Tudományegyetem) és Bozzay Réka (Debreceni Tudományegyetem). Sor került még három előadásra a történelem segédtudományainak bölcsője és Bod Péter korának polihisztori érdeklődése tematikában, Bozzay Réka moderátori vezetése mellett. Egyed Emese (BBTE, Kolozsvár) Bod Péter egyik munkáját, az 1766-ban megjelent Hungarus Tymbaules Continuatust elemezte, amelyben Bod Péter a Gyulai család és a magyarság történetét kívánta rögzíteni. Gróf László Oxfordból igen szemléletesen mutatta be Bod Péter térképeit. Viczián István az ásványtanról értekezett.
Érdekes program volt – különösen a vendégeknek – a Bethlen Dokumentációs Könyvtár Bod Péter tárlatának a megnyitója, amit Győrfi Dénes főkönyvtáros tartott. A bemutatón igen szemléletes, gazdag könyvtári anyaggal ismerkedhettek meg a látogatók, majd alternatív programként városnézés következett, valamint az Iskolai Múzeum megtekintése. Este pedig a díszteremben fellépett a 20 éves Collegium Gabrielense együttese, amelynek sikerült oldania az előadások okozta fáradságot.
Megjósolta a Székelyföld megerősödését
Bod Péter Magyarigenben lelkészi-alkotói pályafutásának igen jelentős részét, mintegy 20 évet töltött, az akkor még sokkal nagyobb gyülekezetben.
Az emlékére tartott magyarigeni ünnepet megtisztelte jelenlétével Pap Géza református püspök, aki ezen alkalomból igét hirdetett. Szász Csaba helyi református lelkész a következőképpen üdvözölte a templomot csaknem teljesen megtöltő vendégsereget: „Erdély-hegyalja ma ünnepel”, majd ismertette az újabb betelepülőkkel 20 főre gyarapodott gyülekezetének sikereit. 1996-ban elődje, Gudor Botond csak három hívet talált a nevezetes községben. Ma Szász Csaba – Sárddal és Zalatnával együtt – 73 magyar lélekkel foglakozik.
Üdvözölte a konferenciát Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke, aki Bod Péter üzenetét a mának azzal a 300 éves vízióval érzékeltette, amelyben a tudós-lelkipásztor megjósolta a Székelyföld megerősödését, azt, hogy a hatalom nem fogja tudni majd megtörni. És éppen most indult el az a székelyföldi mozgalom, amely a szórványt segíti megmaradási cselekvéseiben.
A templomba is szépen jutott az előadásokból, amelyeket a moderátorok kisebb időzavar miatt szűkebb keretek közé szorítottak. Előtte a Bethlen-kollégium Fórika Éva vezette leánykórusa lépett fel nagyszerű műsorával, majd Boros Erzsébet búzásbocsárdi népdalénekes egyházi dalokat adott elő. Ezúttal Egyed Emese volt a moderátor aki A bölcsőhelytől a sírig előadáscsoport előadásait igazgatta. Csoma Zsigmond (KRGE) Bod Péter önéletírásáról beszélt, mint történeti-ökológiai forrásról, Feiszt György levéltáros-heraldikus a családi címerekről, Veres László marosszentkirályi lelkész az ünnepelt olthévizi tevékenységéről beszélt, és felolvasta Jan Andrea Bernhard zürichi kutató Pápai Páriz Ferencről a konferenciára küldött értekezését is. Gróf László moderálása mellett Gudor Botond rövidre fogta gazdag és érdekes ismereteit Bod Péter magyarigeni mindennapjairól. Befejezésül Győrfi Dénes Bod Péter újratemetéséről – amelyen 1912-ben részt vett a Bethlen-kollégium küldöttsége is – adta elő a Dokumentációs könyvtár érdekes adatait.
Olyan, csaknem egyórás koncert következett a sepsiszentgyörgyi Codex régizene együttes előadásában, amelyet többszöri vastaps kísért. A konferencia zárásaként Bod Péter sírjánál az összes résztvevő és támogató szervezet koszorút helyezett el.
*
A magyarigeni program során Gudor Botonddal több alkalommal is megpróbáltuk összegezni a kétnapos konferencia legfőbb tanulságait. Egy hagyomány folytatásáról beszélt, amit most egy szórványban működő alapítvány, a Gyulafehérvári Bod Péter Alapítvány kezdeményezett. Az együttműködés a két helyszín között – tegyük hozzá: a két főszervező között (Szőcs Ildikó, Gudor Botond) – jó és harmonikus volt, ennek eredménye pedig a mintaszerűen megszervezett konferencia lett.
A Károli Gáspár Református Egyetem a közeljövőben könyvben adja ki az előadások anyagát.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

„A régmúlt idők értékei ma is kiaknázhatók” – vallja Krecsák Albert, Nagyenyed leköszönő alpolgármestere
Krecsák Albert vegyészmérnök Nagyenyed megyei jogú város, a megye magyar központjának leköszönő alpolgármestere. Szerény, csendes ember, de belülről fakadó, rendkívüli aktivitással és munkabírással rendelkezik. Nem a konfliktusok, hanem a jól előkészített, lépésről épésre haladó építkezések mestere, aki a négyéves ciklus után maradandó hagyatékot nyújt át a város lakosságának, esetleges utódjának. Négy év óta a legtöbbször ugyanúgy kezdődik a napja. A Széna térre nyíló Kőrösi Csoma Sándor utcácskából indul el tizenkilenc éves autójával a polgármesteri hivatal felé. Pontban nyolc órakor már ott ül irodájában, és tervezgeti a napot. Gyakran estig elhúzódik a sokféle teendő. Önzetlen, a maga módján értékteremtő, minőségi alpolgármestere volt a nagyenyedi magyarságnak és a város minden polgárának. Munkája elismeréseképpen 2010-ben megkapta az Ezüstfenyő-díjat. Anyanyelvünk közéleti szerepeltetése érdekében minden vegyes rendezvényen magyarul is üdvözölte a részvevőket. Elődjének, Kováts Krisztiánnak munkáját folytatva három év alatt 18 esküvői szertartást vezetett magyar nyelven. Dvorácsek Ágoston fizikatanár és Ferencz Csaba kivitelező segítségével, az ő aktív részvételével új négynyelvű (magyar, román, angol, latin) táblát helyeztek el az 1796-ban Benkő Ferencz által alapított múzeum bejáratánál. Újabban az ő kezdeményezésére újítják fel a csombordi parkot, a rózsafesztiválok helyszínét.
– Mi késztette arra, hogy 2008-ban versenybe szálljon a funkcióért?
– Négy évvel ezelőtt tárgyalások, lobbizások és egyezkedések hosszú sora után sikerült az RMDSZ-nek a nagyenyedi alpolgármesteri tisztséget megszereznie. Ekkor még a magyar közösség 16%-os arányban volt jelen a városban. A felkínálkozó lehetőséget ki kellett aknázni, és végül szinte az utolsó percben vállaltam el a jelölést, amikor már úgy tűnt, nincs más jelentkező.
– Elégedett vagy csalódott a négy év munkája után?
– Egyik szemen sír, a másik nevet. Úgy érzem, hogy munkámat becsületesen, ügyeskedések nélkül végeztem, és egy részét sikerült is befejeznem. De nem minden álmom változott át konkrét tervvé, valósággá. Elégtételt érzek azért is, mert a munkatársak többségével jól együttműködtem. Segítséget kaptam a helyi tanácstól, a megyei intézményektől, a megfelelő minisztériumoktól és természetesen az RMDSZ-től.
– Hogyan lehet apró, előremutató lépésekkel egy ilyen városban előbbre jutni?
– A tapasztalataim azt mutatják, hogy mellveregetve, hangzatos kijelentésekkel nekimehetünk ugyan a falnak, de rendszerint nem oldunk meg semmit. Behódolhatunk a nálunk erősebb funkció emberének, de így sem érünk el semmit. Véleményem szerint a járható út a hosszú távú, kiszámítható, céltudatos együttműködés minden olyan személlyel, civil szervezettel, párttal, amely valamilyen módon elősegítheti a magyar kulturális és építészeti örökség megőrzését, vagy éppen gazdasági érdekeket, elvárásokat érvényesít. Külön gondolok itt az anyaországi kapcsolatok jelentőségére. Csak a tárgyalásos politika vezethet konkrét eredményekre a magyar közösség fejlődésében. Visszaemlékszem nehéz tárgyalásokra, amelyeken részt vettem. 1990-ben a kollégiumban tanuló román nyelvű osztályt az enyedi ipari líceumba költöztettük. A végső megegyezés a két iskola igazgatói között történt. Ezzel szemben a román óvodai csoport kiköltöztetése csak többéves tárgyalás után valósult meg. Egy másik példa az ismert szerződés a kollégium felújításáról. Kivitelezése a következő napokban, hetekben kezdődhet meg. Az igazgató, az Erdélyi Református Püspökség, és a városi önkormányzat, valamint a helyi tanács, illetve érdekvédelmi szövetségünk képviselői között hosszas egyeztetés folyt. A tárgyalások eredményeként a jelenlegi, remélhetőleg utolsó szakaszban gyakorlatilag is megkezdődhet a teljes felújítás. Ez a magyar közösség szempontjából a ciklus legfontosabb eredménye, amelyben oroszlánrésze volt Szőcs Ildikó igazgatónak, aki összefogta ezt a bonyolult tárgyalássorozatot. Soha nem látott megújítás előtt áll a kollégium, amely a továbbiakban a 21. századhoz illő körülményeket biztosít majd tanulóinak.
– Hogyan azonosult a város kulturális-turisztikai jövőjével?
– A város turisztikai adottságait vásárokon, kiállításokon népszerűsítettük. Ezek nagy részében az aprólékos előkészítést vállaltam. Standjainkon az enyedi középkori vár, a kollégium, a panziók kínálata, a csombordi rózsatermesztők, borászok és sajtgyártók, méhészek mindig ott szerepeltek. A kollégák ezt nem mindig nézték jó szemmel. A jelentős magyar épített örökség említése, felújítási lehetőségei sajnos sokszor csak kampányszövegnek bizonyultak. Végül mindenkinek el kell fogadnia, hogy a régmúlt idők értékei időtállók, és ma is kiaknázhatók a város turisztikai jövője szempontjából.
– Pontosság szempontjából példás embernek tartják. Honnan ered ez a tulajdonság?
– 33 éven keresztül voltam egy műszaki laboratórium vezetője. Újabb 12 évet dolgoztam minőségbiztosítási rendszerben. Ezeket a feladatokat csak pontossággal, jó időbeosztással tudtam teljesíteni. Később, az önkormányzati munkában is megtartottam ezt a munkastílust, és munkatársaimtól is elvártam, még ha ez a szemükben gyakran szőrszálhasogatásnak tűnt is.
– Hogyan viselte a családja a közéleti munkával járó kiszámíthatatlanságot?
– A családom a feleségemből és a távol lévő gyerekekből áll. A 20 évnél több közszolgálati munka sokszor kényszerűen előbbrevaló volt az otthoni teendőknél. Ezek nagy része a feleségemre hárult, aki nagyszerűen megállta a helyét. Én sokszor apait-anyait beleadtam, ahogy mondani szokták, így legtöbbször nem tudtam a rám háruló otthoni terheket elvégezni. A ciklus végén akaratlanul is felteszem magamnak a kérdést: vajon megérte?
– Mit tanácsol a következő alpolgármesternek?
– A választások után dől el véglegesen, hogy folytatódik-e vagy sem a magyar alpolgármesteri munka. Amennyiben utódomnak szüksége van azokra a tapasztalatokra, amelyeket felhalmoztam, szívesen megosztom vele. Természetesen ez csak egy kifogástalan kapcsolat és ugyanilyen körülmények között lehetséges. Akkor szívesen állok majd rendelkezésére!
– Milyen személyes tervei vannak a közeljövőre?
– A választások után számomra, lezáruló funkciómtól függetlenül a július 6-8. közötti Magyar–Román Kulturális Napok és a XI. Csombordi Rózsanap szervezési teendői még rám hárulnak. Ezt szívesen végzem, hiszen részt vettem az előkészítésükben. Utána következik a család, és a szakmai tevékenység folytatása. Ezt is örömmel várom. Amennyiben bekerülök az új tanácsba, ott is hasznos javaslatokkal élhetek majd.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Szászsebes – Az utolsó követ is meg kell őrizni
Szent István–napi szórványtalálkozó
Egy álom vált valóra tíz évvel ezelőtt, amikor Rácz Levente RMDSZ-elnök ötlete nyomán Marosszentimrén a megye magyar közössége az elhagyatott református templomban ünnepelt. Augusztus 20-a volt. Ezt követően évente mindig valahol a „mélyszórványban” volt az ünnep, és lassan új hagyomány született. Ott voltunk többek között Magyarszentbenedeken, Alvincen, Magyarigenben, Boroskrakkón, Sárdon és utoljára Asszonynépén. Idén buszok és személyautók tucatjai hozták a zarándokokat Szászsebesre, az ősi szász fészekbe, a ma is létező református közösség gyönyörű, felújított templomába. A szórványzarándoklatokban nemcsak a találkozások öröme, az örökségünkkel való törődés volt megragadó, hanem az is, hogy nyitás volt ez a javából. A magyar vándorlást a többségi helyi közösségek is érzékelték, értékelték, és egyre inkább odafigyeltek rá.
Templom- és várostörténet dióhéjban
A református templom történetét Gudor Botond vendégfogadó lelkipásztor ismertette. A Gyulafehérvártól 14 km-re fekvő Szászsebes először 1245-ben Mühlbach néven jelent meg hivatalos iratokban. Módos szász telepesek lakták, akik 1387 után Erdélyben elsőként építették meg városuk erődítményét. A város 19–20. századi fellendülése Johann Schöpp polgármesternek köszönhető. Szász Domokos püspöksége idején a reformátusok számának növekedése (1900-ben kb. száz fő) indokolta az istenháza megépítését. Alapítványt hoztak létre, és 1902–1903-ban, a várfalakon kívül, közadakozásból épült fel a neogótikus templom, amelyet 1904-ben szenteltek fel. Gudor András szolgálata idején (1997–1998) újították fel, idén pedig az önkormányzat támogatásával kisebb frissítési munkálatokat végeztek rajta. A falon elhelyezett emléktáblán olvashatók a templom történetének adatai.
A magyar közösség élete a sepsiszéki székelyek középkori betelepedésével, a katolikus egyház főesperessége révén teljesedett ki. A városban ma is ferences rendház működik, amelynek középkori ablakait a turisták gyakran megcsodálják. Az evangélikus templom szentélye Luxemburgi Zsigmond korabeli budai kőfaragó műhelyének nyomait viseli. Itt halt meg I. János királyunk (1540. júl. 17/21), akit végül Székesfehérváron temettek el. Ezután fia, János Zsigmond unitárius fejedelem uralkodásával indult be az önálló erdélyi fejedelemség. Szászsebes a középkori emlékek mellett ma a terek városa, és ez méginkább így lesz jövőre, amikor befejezik a terelőút megépítését. A lelkész szerint a mai 26 fős gyülekezet nem tudja megtölteni a templomot, de időről időre, nagy ünnepek idején ez mégis megtörténik. A tanulság pedig az, hogy „az utolsó követ is meg kell őrizni.”
Ünnepi pillanatok
Az augusztus végi kánikulában a templom hűvöse sem hozott enyhülést az ünneplőknek. Ökumenikus szellemben hirdetett igét Somogyi László székesfehérvári református lelkipásztor, Bíró Attila kökösi unitárius lelkész és Szabó Dénes nagyenyedi római katolikus esperes-plébános. A kántori szolgálatot Szabó Zsombor tordai kántor látta el. Minden prédikációt és imát a nemzeti ünnepünk körüli gondolatok hatottak át.
Magát az ünnepséget a templomkert fáinak árnyékában, hirtelen felszerelt erősítők segítségével tartották meg. Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte az egyházi és világi vendégeket, többek között Kovács Pétert, az RMDSZ országos alelnökét és Carmen Tomşát, a szászsebesi gazdasági hivatal igazgatóját. Kiemelte, hogy az eltelt évtized ünnepein Gudor Botond több alkalommal volt vendégfogadó lelkész, hiszen ő igazán törődik az apadó gyülekezetű templomokkal. Ünnepi beszédet mondott Józsa Miklós nyugalmazott nagyenyedi magyartanár. Kiemelte Szent István intelmeit, ami mai napig is forrása a keresztény erkölcsiségnek. – Az Úr nem távozott, itt maradt, és a Fehér megyei magyarság megfogyatkozva bár, de létezik, és élni akar. A mára ünnepi díszbe öltözött templom is ezt igazolja – mondta a szónok.
Kovács Péter felhívta a figyelmet: mi egyediek vagyunk abban, hogy ünnepeinken is szomorkodunk. Majd egy fordulattal két szép, derűs Szent István-legendával ajándékozta meg a hálás közönséget.
A beszédeket a helyiek kedves kínálgatása, vendéglátása közepette rövid kultúrműsor követte. Fellépett Katona Kinga (Assissi Szent Ferenc éneke) és Gánya Ervin (Szent István-himnusz), a vargyasi szavalókör tagjai. Rövid műsorral készültek a tordai és a székelykocsárdi református egyházközségek kórusai, valamit Nagy Levente és barátai zenekara és énekese Kökösről. Szászsebesen ezúttal a jelenben futott össze a múlt és a jövő. Aznap délután Kolozsváron is jelen voltunk a Főtéren, abban a hangulatban, amit Moravetz Levente kiváló produkciója keltett. Miközben még bennünk élt a szászsebesi hangulat, Kolozsváron hangzott el: Zrínyi a várból tört ki és a halálba rohant, a mai kolozsváriak kiáramlottak a Főtérre, mert élni akarnak. Ami Kolozsváron, Erdély fővárosában zajlott, az nagyon sok helyen Erdélyben, például a tízszer kisebb Nagyenyeden is beindult, ha szerényebben is. Nevezzük nyitásnak arra a szabad térre, ahol közösségként létezhetünk, lélegezhetünk, és ahol keressük, óhajtjuk a többségi partnerséget. Ezt igazolta a kolozsvári és a szászsebesi ünneplés is.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Holland tapasztalatcserén az erdélyi refomátus iskolák vezetői
Tanárként Nagyenyedről Hollandiába utazni nem teljes élmény Apáczai Csere János emléke nélkül. A 17. század nagy erdélyi pedagógus-tudósa (1625–1659) peregrinációja során már abban az időben felismerte a hollandiai oktatás óriási előnyeit a kelet-európaival szemben. Megdöbbentették a franekeri, leydeni, utrechti és harderweiki egyetemen tanultak. Kétségbeesetten tapasztalta, hogy az ottanihoz képest az itteni tudás gyakorlatilag nem is tudomány, és fájt neki nemzete elmaradottsága. Valószínűleg ma sem véletlen, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület folyamatosan küldi ki kollégiumainak igazgatóit hollandiai tapasztalatcserére. Idén a sepsiszentgyörgyi, a zilahi és a nagyenyedi iskolaigazgatók vettek részt egy kétnapos konferencián Apeldoornban, ahol több mint százan gyűltek össze az európai református tanintézetek képviseletében.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Hitélet – Gyulafehérvár magyar múltja, jelene, a jövőjéért
Évtizednyi iskolatörténelem a „kisszeminárium” második évkönyvében
Gyulafehérvár magyar múltja és jelene címmel látott napvilágot nemrég a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum évkönyve. A szó szoros értelmében hiánypótló kiadványról van szó, hiszen szerkesztői és a szerzők nem kevesebb feladatra vállalkoztak, mint az intézmény utóbbi tíz éve (2002–2012) történetének megörökítésére a magyarság és az utókor számára.
Az intézménynek Értesítője jelent meg az 1870-es évektől kezdődően tova az első világháborúig, majd hosszú szünet következett. A kommunizmus bukását követően az a döntés született meg, hogy évtizedenként kiadnak egy összefoglaló kötetet. Eddig egy kötetet adtak ki, a mostani a második.
Köszöntőjében Dr. Gál László igazgató hangsúlyozza; „Számos esetben kellett és kell újraterveznie erdélyi magyar nemzetközösségünknek útirányát az idők folyamán – amennyiben önmaga tehette ezt –, s jelenünkben, nem éppen barátságos viszontagságok közepette azért, hogy megmaradhasson erdélyi – s ezen belül is dél-erdélyi – magyar önazonossági minőségében. Mindez a törekvés hol békésen, hol ádáz küzdelemmel valósult meg – folytonos arányszámbeli apadással, gyengüléssel... (...) Napjainkban sincs ez másként... Az új tanügyi törvény, a szekularizálódó társadalom állandó odafigyelést, állandó »újratervezést« követel azért, hogy óvodától, elemi és gimnáziumi szinteken keresztül, katolikus teológiai líceumi (előszeretettel nevezett kisszemináriumi) tagozatig teljes magyar oktatási palettát képezzen, remélhetőleg a hosszú idejű fennmaradás kezességével... s azért is, hogy ne csak Gyulafehérvár magyar múltja és jelene legyen a témánk, hanem mindenképpen a jövője is!”
A gazdag tartalmú könyvben alaposan dokumentált tanulmányt olvashatunk Máté Pál tollából Gyulafehérvár és környékének történetéről, az erdélyi püspökség megalapításáról, annak intézményeiről, a városnak a fejedelemség központjaként betöltött szerepéről, műemlékeiről és művelődési életéről.
Irodalmi fejezetében – Híres emberek, híres művek – Karácsonyi Benő gyulafehérvári témájú írása, Ferenczy Miklós: Gy. Szabó Béla méltatása (ezt a művész Márton Áron püspökhöz írt levelének fénymásolata egészíti ki); Kovács Mihai az erdélyi irodalom kellőképpen nem ismert és méltatott alakját, Simpf Jánost, a fiatalon elhunyt papköltőt, magyartanárt mutatja be.
Gudor Botond református lelkész, vallás- és történelemtanár értékes tanulmányának témája „Művelődés, társadalom, könyvtár- és akadémiaalapítási törekvések a Gyulafehérvár melletti Hegyalja XVIII. századi történetében.” Sipos Ibolya történelemtanár az írott magyar nyelv kezdeteihez kapcsolódó, a gyulafehérvári Batthyaneum könyvtár kincsei között található Gyulafehérvári Sorok (1310–20) kéziratot elemzi.
Egyház részében a könyv bemutatja a gyulafehérvári Szent Mihály római katolikus székesegyházat (Fülöp Sándor Szabolcs), a városban működő szerzetesrendeket (Chinda Péter), Komáromi Attila jogtanácsos pedig a kommunista hatalom által államosított és jogtalanul elkobzott ingatlanok romániai helyzetét ismerteti.
Kimondottan a rangos iskoláról szóló fejezetben Gál László tanár, igazgató A gyulafehérvári katolikus oktatás a kezdetektől a XVIII. századig címmel közöl értékes tanulmányt; Marton József nagyprépost, egyetemi professzor Vorbuchner Adolf gyulafehérvári püspökre emlékezik; Geréd Vilmos karnagy, tanár a kántorképzésről ír; Bakó Botond diák- és későbbi tanári éveit idézi fel.
A római katolikus kántoriskolából – ez volt a régi hivatalos neve a mai teológiai líceumnak – indultak közül Tamás József segédpüspök, Potyó Ferenc pápai káplán, általános érseki helynök, Szász János kanonok, petrozsényi plébános, s nem utolsósorban Korom Imre-György, az iskola jelenlegi lelki (spirituális) vezetője és hittantanára vall arról, mennyire szívükhöz nőtt és megerősítette őket hivatásukban ez a „kisszeminárium”. Korom Imre-György így fogalmaz: „Köszönöm neked, Gyulafehérvár, valóban Alma Mater – Tápláló Anya voltál és maradsz számomra!”
Nagyon őszinte hangnemű és tanulságos interjú olvasható a kötetben Jakubinyi György érsekkel a főpásztor és a kisszeminárium kapcsolatáról (diákszemmel kérdezett Ilyés Lehel), amelynek sokatmondó címe A bizalom és a szeretet útján a közösség szívébe. Egy másik interjút Tóth Csabával, az érsekség gazdasági vezetőjével Székely Róbert készítette. Tartalmas összeállítással emlékezik meg a kiadvány Gróf Majláth Gusztáv Károlyról, az intézmény névadójáról, a diákok püspökéről. Gazdag képgyűjtemény, képek az iskola életéből, az elöljárók és tanárok s az elmúlt 10 év csoportjainak, osztályainak és végzőseinek névsora emeli a történelmi kordokumentum értékű, visszapillantó évkönyv jelentőségét.
Fodor György
Szabadság (Kolozsvár)

Nagyenyedi emlékülés a budapesti parlamentben
Négyszáz éve választották fejedelemmé Bethlen Gábort
Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 400. évfordulója alkalmából tartanak emlékülést a Magyar Országházban február 22-én. Az ünnepségre a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium is meghívást kapott. A fejedelem által 1622-ben akadémiai rangra emelt református iskola tavaly ünnepelte fennállásának 390. évfordulóját. A történelem akkori eseményei azt eredményezték, hogy Apafi Mihály 1662-ben Nagyenyedre költöztesse az intézményt, amely itt is megőrizte szellemi folytonosságát és hagyományait. Ma is reprezentatív tanintézete az oktatástámogató fejedelem emlékének.
Ha 1610-ben, a három részre tagolt Magyaroroszág különböző vidékein valaki azt tudakolta volna, ki is az a Bethlen Gábor, aligha kapott volna helytálló választ. A királyi országrészben a nevét sem igen ismerték, a Félhold uralma alatt álló hódoltságban mindössze néhány főtiszt tartotta őt számon fejedelmi követként. Konstantinápolyban, a Fényes Portán már akadtak volna ismerősei. (Forrás: Bitskey István: Így élt Bethlen Gábor. Móra könyvkiadó, 1985.). Ekkoriban még ő maga, a bátor és tehetséges fiatalember sem gondolhatta, hogy három év múlva Erdély fejedelme lesz, majd 1620-ban Besztercebányán az országgyűlés Magyarország királyává választja. Az aranykor fejedelme
Harminchárom éves korában, 1613-ban Bethlen Gábort bonyolult és nehéz politikai és hadászati helyzetben választották erdélyi fejedelemmé. Októberben a már országszerte ismert hadvezér és diplomata török seregektől övezve vonult be Gyulafehérvárra, majd továbbindult Kolozsvárra, ahová összehívták a fejedelemválasztó országgyűlést. Közben Báthory Gábor, Erdély akkori fejedelme orgyilkosok áldozata lett, és így Bethlen egyedüli várományosa maradt az erdélyi fejedelmi trónnak. Előzetesen a diplomácia előiskoláját sikerrel kijárt Bethlen maga mellé állította a hódoltsági török vezéreket, majd egy levélben Thurzó György nádornak, a király helytartójának is jelezte bujdosása mozgatórugóit. Megcáfolta a keringő álhíreket, kiemelve: semmiképpen sem akarta veszélyeztetni a királyságot. Indokolta a török segítség igénybevételét, amelyet elsősorban a fejedelmi zsarnokság ellen használt fel.
Ahmed török szultánt Bethlen csak szerencséjének köszönhetően győzte meg. 1613 februárjában személyesen jelent meg a nagy szultán színe előtt, de nem kapott egyértelmű ígéretet a támogatásra. Ottléte alatt, egy szép tavaszi napon, sétalovaglás közben, külföldi követek gyűrűjében I. Ahmed lova megbokrosodott, és a rakoncátlan állat veszélyeztette a szultán testi épségét. Az épp jelen lévő Bethlennek sikerült megfékeznie a szilaj mént, a szultánt pedig elragadtatta ez a bátorság. A történtek után Bethlen meghívást kapott a szultáni tanácsba, ahol meggyőződtek okos érveléséről, tapintatos modoráról és kitűnő nyelvtudásáról. Most már egyértelműen pártfogolták erdélyi fejedelemmé emelését.
Az októberi kolozsvári fejedelemválasztó Országgyűlésen elhangzott esküjének egy részletét idézzük: „Én Bethlen Gábor, Erdélynek választott fejedelme, Magyarország részeinek ura és székelségek ispánja etc. Eskeszem az élő Istenre etc. Hogy az megmondott birodalomban, országban lévő nagyságos urakat, nemeseket, vitézlőket, székelséget, kerített és mezővárosokat és in genere (általában) minden nemzetségeket, rendeket, státusokat, religiókban, fejedelemségre való libera elektióban suffrágiumban (szabad választásban, szavazásban) és vároknak illibera pronuntiátokban (korlátozott rendelkezéseiben) szabadságokban, törvényekben és approbáta consuetúdójukban (jóváhagyott szokásukban megtartok). (Makkai László: Bethlen Gábor emlékezete, Magyar Helikon, 1980.) Az egykori krónikás szerint „a fejedelem fő gondja volt tudós ifjakat taníttatni, a hazát tudós-keresztény tanítókkal, tudós professzorokkal megékesíteni.” A feljegyzések szerint a kassai, debreceni, nagyváradi, dési, huszti, nagybányai, kolozsvári, marosvásárhelyi, székelyudvarhelyi és nagyenyedi iskolák élvezték bőkezű támogatását. Bethlen Gábor fejedelemmé választása után betartotta ígéreteit, és politikájával Erdély né-pének békességet, stabilitást, új gazdasági és iskolapolitikát, valamint kultúrát teremtett. Megvalósította Erdély aranykorát.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár),

Lapszemle
Művelődés/március
Ha március, akkor ’48-as forradalom – egyebek mellett ezt sem téveszti szem elől legfrissebb számában a Művelődés c. közművelődési folyóirat. Lett ágyú! című írásában Benkő Levente az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc, ezen belül Háromszék önvédelmi harca első ágyúinak a születési helyére, az erdővidéki Bodvaj vaskohójához kalauzolja az olvasókat, bemutatva Gábor Áron mester sikeres ágyúöntő próbálkozásának vázlatát. Benkő Judit a Magyar Kultúra Napjának kolozsvári, nagybányai és máramarosszigeti ünnepségeiről számol be, Bodor Pál (Diurnus) pedig a nemrég elhunyt kiváló erdélyi televíziós szakemberre, Csép Sándorra emlékezik. Galéria rovatában Szabó Zsolt, Bátori Gábor és Szekeres Attila István Makrai Zsuzsa nyírbátori tűzzománc-művésznek a nemrég Kolozsváron, a Minerva-házban is kiállított Báthory-címereiről ír, az Enciklopédia rovatban pedig Kónya-Hamar Sándor Vita Sándor közgazdasági szakíró, szerkesztő életpályáját foglalja össze. Édes iskola címmel Csávossy György a bor szépségeiről ír, Egy életmű feltámadása címmel pedig Bakó Botond Elekes Károly nagyenyedi múzeumőr, professzor életművébe nyújt betekintést. A folyóirat Kuti Márta szerkesztésében folytatja a Híres erdélyi magyarok című sorozatát.
Szabadság (Kolozsvár),

Országgyűlési adomány a kollégiumnak
Nagyenyed
A magyar Országgyűlés számítástechnikai berendezéseket és 500 ezer forint értékű irodaszert adományozott a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumnak, a szórványban élő magyar gyerekek oktatása terén végzett példaértékű munkájának támogatására. Kövér László házelnök nevében az eszközöket Sárdi Péter külügyi igazgató, Pappné Farkas Klára, a Külügyi Igazgatóság Nemzeti Integrációs Irodájának főosztályvezető-helyettese és Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke adta át Nagyenyeden. Az adománnyal a parlament a 390 éves, erdélyi alma mater diákjainak kíván segíteni. Szőcs Ildikó, a kollégium igazgatója köszönő szavaiban megerősítette, hogy az iskola ma is azt a szellemiséget képviseli, amit az elmúlt évszázadokban. A parlamenti küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan, Nagyenyed polgármestere is.
Meglepetésként hatott: alig telt el másfél hónap a felejthetetlen budapesti emlékülés óta, és a meghívó, illetve vendéglátó fél, a magyar Országgyűlés küldöttsége ellátogatott Nagyenyedre április 4-én. Úgy tűnk, hogy az ünnepnappal nem szakadt meg a hangulat, hanem folytatódik a kapcsolatfelvétel és az együttműködés. Így kap tartalmat az a kijelentés, amely a tanári szobában lezajlott találkozón többször is elhangzott: „a nemzet képviseletéhez két alapvető dolog feltétlenül szükséges: érzelem és értelem.” Valósággá válhat, működőképessé és sikeressé tehető az összetartozás érzése és az együttgondolkodás gyakorlata. Ennek első lépése volt ez a látogatás.
A két nap alatt az Országgyűlés képviseletében itt volt dr. Sárdi Péter, a Külügyi Igazgatóság államtitkára, Pappné Farkas Klára főosztályvezető-helyettes és Szilágyi Zoltán, a parlament sajtófőnöke. Ezenkívül, az igazgató külön meghívására eljött a csíkszeredai főkonzul, dr. Zsigmond Barna Pál, valamint a látogatás második napján Fodor Tamás a kolozsvári főkonzulátus képviseletében. Az első napon maga a főkonzul is jelen volt, a programban pedig részt vett Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, míg a második napon Kántor Csaba püspökhelyettes jött el. A város és a rehabilitáció miatt felkavart iskola megtekintése után a küldöttséget fogadta Mihai Horaţiu Josan nagyenyedi polgármester, aki maga is részese volt a februári ünnepnapnak. A beszélgetésben felelevenítették a szép emlékeket, és bemutatták a legújabb városi projekteket.
A tanári szobában Szőcs Ildikó, a Bethlen-kollégium igazgatója üdvözölte a vendégeket, az intézmény aktív és nyugalmazott tanárai, valamint a diákok egy csoportjának társaságában. Fórika Éva Kakukkszó nevű, általános iskolai tanulókból verbuválódott kórusa a Kaláka együttes dalaival köszöntötte a vendégeket. Felolvasták dr. Kövér László országgyűlési elnök meleg hangú üdvözlő levelét, amit az iskolának küldött. Ebből idézünk: „Az ünnepi alkalom hozzájárult az örök újrakezdés erdélyi jelképévé vált Bethlen Gábor Kollégium történetének, az intézményben folyó oktatói-nevelői munkának a jobb megismeréséhez, bepillantást engedett egyúttal a kollégium mindennapjaiba, sikereibe, gondjaiba.”
A beszédekből kiviláglottak a szórványmentés és a nemzetiségi tudat erősítésének lehetőségei. Az anyaországi vendégek szinte mindegyike erdélyi gyökerekkel rendelkezik, tehát jobban átérzik a szórványsorsot. Dr. Sárdi Péter kiemelte: öröm számukra, hogy tudnak segíteni, főleg a diákokon, hogy képzettebbek, felkészültebbek legyenek, amikor kilépnek az életbe, és mindezt úgy tegyék, hogy itt, a szórványsorsban is magyarok maradjanak. Pappné Farkas Klára megemlítette: nagyon jó együttműködésre volt szükség, és öröm volt látni a konferencia után, hogy milyen életképes közösség veszi körül a Bethlen-kollégiumot.
A csíkszeredai főkonzul megjegyezte, hogy ott, a tömbmagyarság központjában és általában a Székelyföldön nagy szimpátiával követik a Bethlen-kollégium sorsát. A kolozsvári konzul azt emelte ki, hogy Nagyenyednek modern gondolkodású polgármestere van, aki a kollégiumot partnerként tartja számon. Kántor Csaba püspökhelyettes szintén megerősítette, hogy az egyháznak szívügye a kollégium, amelyet megtartani, megtölteni élettel, elhivatottsággal örömmel vállalt feladat kell hogy legyen.
A találkozó végén szót kaptak a tantestület tagjai is. Krizbai Jenő egykori igazgató és Kónya Mária egykori aligazgató fejtették ki gondolataikat. Győrfi Dénes könyvtáros élt az alkalommal, és bejelentette, hogy nyugdíjba vonul, miután 36 évet töltött el a Bethlen Dokumentációs Könyvtárban, ez pedig az eddigi leghosszabb idő ebben a funkcióban. Sokat segített diákoknak, tanároknak, a diáktudományos dolgozatok sikereinek nagy része a könyvtári adatokkal lett teljes. Jelenleg a könyvtárat átadta, de a rehabilitáció miatt októberig a téka zárva lesz. Szőcs Ildikó igazgató ezen alkalomból megköszönte Győrfi Dénes munkáját.
A találkozó végén id. Lőrincz Zoltán nyugalmazott református lelkipásztor két, saját faragású Bethlen-címert adott át az Országgyűlés képviselőinek. A küldöttség tagjai sem jöttek üres kézzel, hiszen több filmet is hoztak az emlékülésről, valamint számítógépeket az iskola számára. A filmet hamarosan az Áprily-estek keretében a város közönsége is láthatja, hallhatja. Megfogalmazódott annak az igénye is, hogy készüljön egy kiadvány is az emlékülés anyagából, amelyben enyedi részvételre is számítanak.
Igazából megvalósulni látszik Áprily Lajos a Fejedelemhez intézett versének egyik sora, amelyet Sütő András is idézett 1972-ben a 350 éves évfordulón: „Fejedelem, a fundamentum állt.” Új kapcsolat van kialakulóban a Budapest–Nagyenyed tengely mentén, amelyre reményeink szerint a távlatokban is alapozni lehet majd.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár).

Nagyenyed
Hazai pályázati lehetőségek szórványban
Fehér megye minden szegletéből, de még Kolozs megyéből is érkeztek érdeklődők a nagyenyedi Magyar Közösségi Házba arra a találkozóra, ahol az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának munkatársai hazai pályázati lehetőségeket ismertettek, és gyakorlati segítséggel is szolgáltak az érdeklődőknek.
Kerekes Hajnal, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének ügyvezető elnöke megnyitójában elmondta, hogy a könnyebb kommunikáció miatt eddig főleg a magyarországi pályázatokat célozták meg, ezért különösen hasznosnak ítélte a vendégek, Péter Annamária és Lakatos Júlia, az etnikumközi hivatal képviselőinek tájékoztatását. Ladányi Árpád gyulafehérvári pályázatíró cégének szolgáltatásait ismertette. A nagyrészt fiatal, tucatnyi érdeklődő Nagyenyedről, Gyulafehérvárról, Kolozsvárról, Csíkrákosról, Székelykocsárdról, Miriszlóról, Magyarlapádról, Vajdahunyadról, Felvincről érkezett.
Vetítettképes bemutatójában Péter Annamária beszámolt a lehetőségekről és a tapasztalatokról, a jelenlevőket aktív kérdező magatartásra biztatta. Mint mondta, 6 területi irodájuk segítségével, 19 tagszervezettel és 20 nemzeti kisebbség képviseletében tevékenykednek. Céljaik között szerepel a nyelvi, a nevelési képzési tevékenységek, a nemzeti kisebbségek történelmének megismerését célzó tervek (pl. tankönyvkiadás, inter-kulturális tevékenységek), a kisebbség-többség viszonyát szolgáló kezdeményezések, különféle kiadványok megjelentetésének, előadások, szimpóziumok szervezésének támogatása. A pályázatoknak interetnikus jellegük kell hogy legyen, és elő kell segíteniük a párbeszédet a különböző etnikumok között. Az idén 50 pályázatot támogathatnak kb. 8 ezer–150 ezer lej közötti értékben, a benyújtási határidő május 10. A legkisebb településeket is pályázásra biztatták, hiszen tapasztalatuk szerint amennyiben megszületik a pénzügyi háttér, kis közösségeket is sikerül összefogni. Elhangzott: a nagyobb összegeket természetesen az országos rendezvények kapják, de szívesen támogatják a kisebb fajsúlyú, helyi kezdeményezéseket is.
A bemutató után segítettek a jelenlevőknek a szükséges pályázati dokumentáció összeállításában. A jelenlevők sokszor konkrét ötletekkel érkeztek: Szabó Dániel magyarlapádi testnevelő tanár például szeretné felújítani dr. Demény Piroska egykori nagyszerű kezdeményezését, a szórványszínjátszást, ami évekig sikeresen folyt, de távozásával megszakadt.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Szórvány diákközösségeket látogatnak magyarországi tanítók
Nagyenyed
Anyaországi pedagógusok járják a Kárpát-medence magyar iskoláit a külhoni magyar kisiskolások éve alkalmából.
Zilahi látogatásuk után május 10-én délelőtt Székelyudvarhelyen, majd délután Nagyenyeden szerveztek programokat. Útjuk innen Válaszút felé vezetett, ahol befejezik erdélyi körútjukat. Eddig jártak már Felvidéken, Kárpátalján, Vajdaságban, Horvátországban. Céljuk mindenhol ugyanaz: erősíteni a magyar iskola jelentőségét, a szülők hitét és hajlamát, hogy anyanyelvi oktatásban részesítsék gyermekeiket. Hajnal Virág programfelelős a Nemzetpolitikai Államtitkárság megbízásából számolt be céljaikról, útjaikról, tapasztalataikról, kifejtve: gyarapodás csak ott lehetséges, ahol van működő közösség, ebben pedig jelentős szerepük van a magyar oktatóknak. A magyarországi vendégek sorra járták a termeket, figyelve arra, hogy minden gyermek részt tudjon venni a különböző foglalkozásokon.
Alighogy megérkeztek Nagyenyedre, máris munkához láttak. A tanítók (Hevériné K. Andrea, Nagy Brigitta, Jézeri Beáta, Fehér Kata) aktívan foglalkoztatták a nagyenyedi és magyarlapádi tanulókat. Kreatív és mozgásos játékokkal, vers- és mesemondással, alkotó, érdekes feladatokkal, közös énekléssel telt el a nap. Csoportokra osztva egyszerre 100-200 tanulóval is képesek voltak foglalkozni, miközben a szülők egy része is jelen volt.
Tapasztalatuk szerint az enyedi és környéki gyermekek szépen beszélnek magyarul, ez egész Erdélyre is érvényes. Az első pillanatban a tanulók egy kicsit meglepődtek, aztán felszabadultak, és aktívan bekapcsolódtak az új tanító nénik érdekes tevékenységeibe.
Este a népszerű Kolompos együttes tartott koncertet, amelynek keretében zenés mesejátékkal búcsúztak Nagyenyedtől. A fellépés nagyszerűen sikerült, annyira, hogy a lelkes gyermekek sorai között felfedezhettük a nagyenyedi képzős diákokat is.
BAKÓ BOTOND
Szabadság (Kolozsvár)

Múzeumi mustra, számos érdekességgel
Nagyenyed
A Múzeumok Nemzetközi Napja és az Európai Múzeumok éjszakája alkalmából május 18-án, szombaton du. 6 órától éjfélig ingyenesen látogathattak el az érdeklődők a nagyenyedi Természettudományi Múzeumba. Az 1796-ban Benkő Ferenc által alapított intézmény – amely a Kárpát-medence első ilyen jellegű gyűjteményének számított – 1848–49-ben elpusztult, Elekes Károly és Herepei Károly kollégiumi tanárok és munkatársaik teremtették újra. 1904-ben néprajzi gyűjteménnyel gyarapodott az állomány dr. Szilády Zoltán és Lázár István munkája nyomán, benne Fenichel Sámuel új-guineai kutató (1868–1893) küldeményével. Ezen korszak lelkes és hozzáértő tanárainak gyűjteményei alkotják a múzeum mai állandó anyagát. Ezt aktualizálta a jelenlegi személyzet (Paul Scrobota igazgató, Aurica Negru preparátor, valamint Iulia Ştefănescu és Ramona Mărginean muzeológus) a múzeumok napjára, a 9 km-re fekvő Úrháza (Livezile, Lasslenkirch) községből átvett néprajzi anyag kiállításával és más ötletekkel.
Ezúttal önkéntes általános és középiskolai, enyedi és tövisi tanulók segítették a látogatók eligazodását a néprajzi, állattani, valamint kőzettani, kövületi és ásványtani kiállítási tárgyak között. Hiányoztak azonban a Bethlen-kollégium tanulói, akik sokat segíthettek volna a magyar anyanyelvű látogatók felvilágosításában, hiszen az államosítás után csak a román és latin nyelvű feliratok maradtak meg, és azóta is ez a helyzet. A meghívás ellenére a magyar tanulók az ünnep miatt nem tudtak részt vállalni az akcióban. Szintén érdekes újításként kis műhelyeket rendeztek be, ahol a gyermekek például állatos hűtőmágneseket készíthettek. A falakat is gyermekrajzok díszítették.
Séta közben az ismert múzeumban több látogatónak is feltettük a kérdést: kik és mikor alapították az intézményt. Mindössze egy tanuló (a Titu Maiorescu Líceum diákja) tudta az évszámot. A kiállított tárgyakat mindenki tetszéssel szemlélte, a feltett kérdésekre a válaszokat azonban nekem kellett megadnom. Beszélgetőtársaim csodálkoztak a hallottakon, a 120 éve elhunyt Fenichel Sámuel nevét sem ismerték, holott portréja (ismeretlen festő munkája) ott díszeleg az Új-Guineából küldött lepkegyűjteménye felett. A látogatók az egyedi paradicsommadár-példány eredetét sem ismerhették, pedig azt is Fenichel küldte valamikor Új-Guineából a Bethlen-kollégiumnak. Ennyi maradt fenn mindössze a valamikori gazdag küldeményéből – amely eredetileg kb. 100 tárgyból állt –, amit a tragikus sorsú kutató, „Új Guinea Kőrösi Csomája” iskolájának szánt. A látogatók ezúttal is gazdagodhattak volna fontos tudnivalókkal.
Mi pedig idézzük fel egy nagyszerű ember emlékét, aki 1992-ben Letanovszky István igazgatósága alatt látogatott a kollégiumba: ő Balázs Dénes, a legnagyobb magyar világutazó és számos útikönyv írója, akinek két kívánsága volt a vendégfogadókhoz. Szeretett volna feljutni az iskola feletti történelmi hangulatú Őrhegyre, hogy láthassa a csodálatos enyedi panorámát, valamint meglátogatni a múzeumot, ahol fényképet készített a Fenichel-festményről az akkor készülő Magyar Utazók Lexikona számára. A könyv 117. oldalán található az ismertetés Fenichel képével. Később Balázs Dénes volt a támogatója az újabb erdélyi, enyedi Fenichel-kutatásoknak is. A Távol-Kelet-kutató kollégiumi véndiák mindenképpen megérdemelte volna, hogy a néhány szekrényben várakozó néprajzi tárgyat az évforduló alkalmából a múzeumban is – amelynek gyakori látogatója és aktív gyűjtője volt – bemutassák.
A sok száz látogató nagy része elégedetten távozott a múzeumból, talán nem is sejtve, mennyi érdekes titkot rejt a feliratát tekintve „Raritatum et Rerum Naturalium Museum,” vagyis az Enyedi ritkaságok tára, amely ezúttal éjszaka is tárva-nyitva állt minden érdeklődő számára.
BAKÓ BOTOND
Krónika (Kolozsvár)