1989 után tizenhat évvel az állami magyar egyetem kérdése még mindig nem rendeződött. A fordulat után az erdélyi magyarság azt hitte, hogy az egyetem visszaállítása minden további nélkül megvalósítható. Azonban nem történt meg, az 1990-ben az egyetem létrehozását támogató kétszázezer, 1994-ben ugyanezért összegyűlt mintegy félmillió aláírás ellenére. A fölcsillanó reményt a Határon Túli Magyarok Hivatalának akkori elnökhelyettese, Törzsök Erika igyekezett kifejezetten „jóindulattal” szertefoszlatni a Magyar Hírlapban és a kolozsvári Szabadságban megjelent írásával („önálló egyetemet követelt nagy hangon boldog, boldogtalan”, „de senki nem tudta, miből”), amit azután Cs. Gyimesi Éva is messzemenően támogatott („helyi gyártmányú, barkácsolt torzszülött”-nek, „egyfajta szellemi gettó”-nak, „nyelvi-nemzeti sajátosságba való bezárkózás”-nak minősítette az eljövendő Bolyait). Hasonló véleménye volt az akkor Kolozsvárra látogató Kende Péternek is. Azután jött a multikulturálisnak mondott elterelő művelet. A BBTE-n gyarapodott a magyar hallgatók száma (40 000-ből jelenleg 6000), de ezeknek csak egy része tanul majdnem mindent anyanyelvén, a székelyföldi részlegeken ugyanígy. A BBTE-n a mai napig nincsenek magyar feliratok, a folyosókon csak a román rektorok képmásai láthatók, mintha 1919 előtt és 1940–1945 között semmi sem létezett volna. A Bolyai sem 1945 és 1959 között. A többségiek felhozzák, hogy sehol a világon nincs olyan kisebbség, amelyik saját egyetemmel rendelkezne. Ez nem igaz, mert jónéhány van, számuk egyre gyarapodik, és nem másfél milliós, hanem másfél százezres kisebbségeknek is van saját egyetemük. Mások nagyon aggódnak, mi lesz a szegény magyar diákokkal, amikor végeznek, hiszen nem tudnak románul. Nos, a Bolyai természetrajz-földrajz karán ezt a „végzetes” veszélyt úgy hárították el, hogy román órán nem irodalmat, hanem szaknyelvet adott elő a tanár. Ez most is alkalmazható módszer. Másik aggodalom, hogy a magyarság, mint kisebbség, képtelen létrehozni különálló egyetemet, mert nincs megfelelő tanerő. A felmérések szerint az egyetem újralétesítésekor a jelenlegi magyar tanári kar 85 százaléka átmenne a Bolyaira. A Babes–Bolyai Egyetem két fiatal adjunktusa, Hantz Péter és Kovács Lehel, a Bolyai Kezdeményező Bizottság két tagja, szeptember végén részt vett az Európai Parlament egyik munkacsoportjának strasbourgi ülésén, amelyen ismertették a romániai magyar felsőoktatás helyzetét és hiányosságait. Jelenleg a 600 000 romániai egyetemi hallgatóból csak 26 000 a magyar, vagyis 4,4 százalék, miközben a romániai magyarság a lakosság 6,6 százaléka. Ebből a 26 ezerből is csak 10 ezer tanul anyanyelvén. Az október 11-én Kolozsváron tartott tanácskozáson felszólalók, egyetemi tanárok és diákok egyaránt kiálltak a Bolyai újralétesítése mellett. Miközben a Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) még mindig nemzetbiztonsági kockázatnak tartja az újraindítandó Bolyait, jó hallani, hogy az EP is tud a magyar oktatás, benne a felsőoktatás aggasztó helyzetéről, hogy a magyar oktatók 85 százaléka támogatja a Bolyai visszaállítását. /Asztalos Lajos: Napirenden a Bolyai. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./

1989 után megnyíltak a határok. Azután jöttek a szigorítások. Ehhez járult nemsokára a vonatjegy gyorsütemű drágulása. 1994 után következett a túlsó oldal. A kormány élén Horn Gyula több ízben is azzal fenyegetőzött, hogy bevezetteti a határon túliak számára a vízumkényszert, mert ők követik el a súlyos bűncselekmények 90 százalékát. Jött a román oldal: a 2001 őszén kibocsátott kormányrendelet december 1-től jelentősen megszigorította az országból való kilépést. A Magyarországra utazóknak is kötelező lett az egészségügyi biztosítás, az 1961 óta érvényes megállapodás ellenére. Leszállították az embereket vonatról, buszról, annak ellenére, hogy az akkori belügyminiszter, Ioan Rus elismerte, a két ország közti, az egészségügyi ellátásra vonatkozó 1961. évi megállapodás érvényes. Hónapokba telt, amíg végül a Magyarországra utazóknak ismét nem kellett felmutatniuk efféle biztosítást. Jött a nagy hidegzuhany. 2001. december 1-től nemcsak az egészségügyi biztosítás lett kötelező, hanem Magyarországra 250, Nyugatra 500 euró, illetőleg ennek megfelelő valuta. Mindez persze a vízummentesség érdekében. Küldték is vissza a határról ismét embereket. 2004. május 1-je után már menettérti jegyet és fejenként 500 eurót kellett felmutatni a határon. Idén október elsejétől érvénybe lépett az a rendelet, mely szerint a Magyarországra rokoni, baráti látogatásra utazónak magyar közjegyző által hitelesített, Romániában lefordított és itteni közjegyző által hitelesített hívólevélre van szüksége. Később az ötszáz eurót százötvenre csökkentették. A magyar és a román belügyminiszter végül egyetértett abban, hogy a Magyarországra utazóknak nincs szükségük hívólevélre. A határőrök viszont azt mondják, szóbeszédre nem adnak, lássák ezt írásban, így gyakorlatilag a hívólevél továbbra is szükséges. /Asztalos Lajos: A határ átjárhatósága... és Damoklesz kardja. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 17./

Az 1956-os forradalomra emlékezett Asztalos Lajos. Kádár és cimborái, miután elrettentő példaként széltében-hosszában akasztottak, a fölvett dollármiliárd-kölcsönökből kialakított gulyáskommunizmussal kábították a lakosságot. Amikor Ceausescuékat kivégezték, Sütő András találóan mondta, a hétfejű sárkány két fejét lecsapták ugyan, de a többi a helyén maradt. A régi rendszer emberei rátették kezüket a gazdaság jelentős részére. A demokrácia bajnokainak mezében tetszelegnek, az 1956-os megemlékezéseken az első sorban serénykednek koszorúikkal. A forradalmat is ki akarják sajátítani. Erdélyben az értelmiségiek és politikusok egyaránt máig nem fogják fel, a Bolyai Egyetem újbóli létrehozása ellen felhozott mindenféle ürügy nem a demokrácia, hanem az önkényuralom folytatása. /Asztalos Lajos: Ezerkilencszázötvenhat, te csillag. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 22./

Igaza van Széplaki Attilának, kevesen voltak jelen a Bolyaiért rendezett tüntetésen (Egy tüntetés margójára, Szabadság, okt. 22.). Milyen más volt Kolozsváron Kós Károly temetése. Hatalmas tömeg gyűlt össze a magyarságával tüntető tömeg, a diktatúra idején. Hol vannak a kolozsvári magyarok, akiknek emlékezniök kellene a középiskolás ifjakra, Palocsay Zsigára, Asztalos Lajosra, Juhász Gézára, Kertész Gyuszira, és még ki tudja, hány bátorságukért meghurcolt tanulóra? Hát a seregnyi, börtönbe vetett tanárra? – kérdezte Tatár Zoltán. /Tatár Zoltán: Egy megemlékezés margójára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

1927-ben Kolozsváron a Főtér északkeleti részén föld alatti illemhely építéséhez láttak. Az illemhely földmunkái során sok régészeti emlék került napvilágra. Herepei János összegyűjtötte ezek egy részét, így az S-végű hajkarikákat is. Hitelesítő ásatásra azonban csak 1943-ban került sor. Kezdeményezője László Gyula, a neves régész, megvalósítója Méri István volt. A föld alatti illemhelytől néhány méterre délre, 2,6 m mélyen 14 sírt tártak fel. Az elhunytakat valamennyiben fejjel nyugat felé helyezték el, vagyis keresztények voltak. St. Pascu szerint románok, beolvadófélben lévő szlávok sírjai, köztük talán magyarok is voltak. Véleményének szépséghibája, hogy háromban korhatározó S-végű hajkarikát, XI–XII. századi, jellegzetesen magyar női hajviselet-kelléket találtak – ezt a nemrég elhunyt régész, P. Iambor is megerősítette. 1948-ban az ettől néhány méterrel nyugatra, 1969-ben néhány méterrel délre feltárt sírokból azonos leletek kerültek elő. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek töretlenül kimutatták a település, Kolozsvár folytonosságát. /Asztalos Lajos: Tulipános korlát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./

A december 5-i népszavazás szomorú, ha nem gyászos emlékű nap volt. Az eredmény előidézője a magyar kormány gyalázatosan hazug, féktelen kampánya volt, hangsúlyozta Asztalos Lajos. A bánsági, de különösen a székelyföldi árvíz után kiderült, a magyarok nagy többsége az első hívó szóra az árvízkárosultak segítségére sietett. Amint azt annak idején Fodor Sándor is megírta, ez volt az igazi népszavazás. Kiderült tehát, a magyar összetartozás érzése él, s ha az elnemzetlenítés kádári örökségét híven folytató MSZP és SZDSZ nem folytat félrevezető, megfélemlítő, botrányos kampányt a határon túli magyarság ellen, mondhatni elemi erővel tör elő az emberekből. Eközben a kormánypárti politikusok szemforgató módon a határon túliak támogatásáról beszélnek, fogcsikorgatva és jókora késedelemmel folyósítják azt, amit már aláírtak. A MÁÉRT-értekezlet összehívását a kormány minduntalan halogatja. Mádl Ferenc volt és különösen Sólyom László jelenlegi köztársasági elnök határozott kiállása a kettős állampolgárság mellett reménykeltő. /Asztalos Lajos: Emlékezzünk 2004. december 5-re. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 5./

December 17-én tartotta meg Kolozsváron a Kőváry László Honismereti Kör a VII. Honismereti Napot. Kiss Margit elnök okleveleket nyújtott át a honismereti tanfolyamot elvégzett „diákjainak”. A rendezvény előadásai a 600 éves Zsigmond-kori Kolozsvárról szóltak. Starmüller Géza a város honfoglalás kori és óvári építészeti történetéről, valamint Bocskai Istvánról, Asztalos Lajos A kerített város címmel tartott előadást. Máthé János diavetítésében a régi Kolozsvárt mutatat be. /Ö. I. B.: VII. Honismereti Nap. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

A századok során, Kolozsvár növekedésével az utcák mellett a fertályoknak, a hóstátoknak is nevet adott a lakosság. Így keletkezett az Óvár, a Magyar utcai, a Közép utcai, a Farkas utcai, a Monostor utcai fertály név. Ezek mellett kialakult a Hidelvi hóstát, a Külső-Magyar utcai hóstát, a Külső-Közép utcai hóstát, Külső-Monostor utcai hóstát neve is. A XIX. századból való a Belváros, Monostori külváros, Szén utcai külváros, Hidelvi külváros, Kétvízközi külváros, Magyar utcai külváros, Közép utcai külváros. 1895-ben, miután Kolozsmonostor a város része lett, neve Monostorra egyszerűsödött. Ezután is újabb utcák, terek, újabb telepek, negyedek jöttek létre. Említett nevek egy része megmaradt, így Belváros, Hidelve, de egyrészt a régi határnevekből – Házsongárd, monostori Kétvízköz, Kövespad, Kerekdomb – negyed-nevek lettek, másrészt az új városrészek valamilyen sajátossága, építménye, létrehozója, lakói, gyára, fő utcája stb. neve alapján új nevek születtek: Fellegvár, Kőváry-telep, Tisztviselőtelep, Bulgária-telep, Írisz-telep, Nyárfasor, Tóköz, Donát-negyed, Györgyfalvi-negyed. Az 1960-as az utcák mellett szépen át- és elkeresztelték a város negyedeit is. Így lett a Györgyfalvi-negyedből Gheorgheni, a Donát-negyedből Grigorescu, a Tisztviselőtelepből Andrei Muresan, a Fellegvárból Gruia, a Magyar, Téglás, Cukorgyár utcai hóstátból Marasti, a Hajnal-negyedből Zorilor. Ezeket aztán az alacsony szintű nyelv beszélői szolgai módon átvették: Ándréj Murésán, Gruja, Gyórgyény, Grigorészku, Plópilor, Zórilor. /Asztalos Lajos: Marasti-negyed – Hóstáti-negyed. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 5./

Kolozsvárnak jelenleg 747 utcája és tere van, s közülük csupán 22-nek a neve tekinthető magyarnak vagy magyar vonatkozásúnak. 1945-től folyamatosan tart a kolozsvári helynevek magyartalanítása. Az 1989-es változás után még a Petőfi és Rákóczi utcát is megváltozatták. Asztalos Lajos ebben a helyzetben kezdett cikksorozatot a régi kolozsvári utcanevekből. 1994 áprilisáig 58 közleménye jelent meg. Asztalos Lajos hatalmas munkát végzett, munkája eredményeként megszületett a 2004-es impresszummal kinyomtatott, de csak 2005-ben elkészült összegzése: Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2004/. A könyv több mint 600 oldalán a szerző Kolozsvár ezeréves történetét dolgozza fel. Kolozsvár helynévanyagát Szabó T. Attila tette közzé 1946-ban. Ezt dolgozta tovább, tette teljessé Asztalos. A betűrendben sorakozó szócikkekben az utca neve után a betájolása, körülírása következik, majd az utca kialakulásával kapcsolatos adatok, az utca későbbi nevei, a következő a nyelvtörténeti adattár: évszám és szövegrész, melyben az utca előfordul, irodalmi idézetek is, majd az utcanév eredete, itt a szerző történelmi érveket hoz, amennyiben az épülethez emléktábla kötődik, annak szövegét is közli. Egyik-másik szócikk tanulmánnyá kerekedik /Házsongárd, Híd-utca, Sétatér stb./ A kötet az utcákon kívül minden határ, kaputorony, kocsma, üzlet, gyógyszertár, szobor, emlékmű felsorolását is tartalmazza. A könyvben várostörténeti tanulmány is van, a Kolozsvár előzményei című fejezet a régészeti kutatásokat foglalja össze. A könyv függeléke Kolozsmonostor és Szamosfalva rövid története. A bibliográfia vagy 250 címert tartalmaz, mindazt, amit valaha Kolozsvárról írtak. A könyvhöz hat 1714 és 1942 között készült térképet tartalmazó mappa járul. Asztalos Lajos ezzel a művével beírta nevét Kolozsvár várostörténetébe, írta nagy elismeréssel Gaal György, maga is a város ismert helytörténésze. /Gaal György: Várostörténet helynevekben. = Helikon (Kolozsvár), jan. 10./

Magyarország új nemzeti tartózkodási vízumot vezetett be, amely többszöri beutazásra és három hónapot meghaladó magyarországi tartózkodásra jogosít. Ne magyarkodjunk, írta Asztalos Lajos, ne siránkozzunk a támogatásért. A magyar kormány így öleli magához a határon túli magyarságot. Ölelés helyett újabb eltaszítás. Kettős állampolgárság helyett bezárkózás, a határon túliaktól való elzárkózás, a kirekesztés törvénye. Ne hangoskodjunk, mert a végén a magyar igazolványt is szépen kibelezik mostani illetékesék. Kiderült, a MÁV január elsejétől a nemzetközi vonatokon megszüntette a magyar igazolvány érvényességét. Ezentúl tehát jegyet kell váltani, egészen Budapestig. /Asztalos Lajos: Izé vízum, mint nemzeti összetartozás. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 17./

Január 26-án Kolozsváron a Monostori út 75-ben, a Pro Iuventute székházban Sipos Gábor egyetemi docens tartott előadást a kolozsmonostori templomról. Az egykori, erődített domb maradványa, amelyen a királyi alapítású, a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére létesített apátság monostora állt, ma is látható. Nemkülönben a tévesen Kálváriának mondott „monostori templom” is. A monostor alapítója valószínűleg Szent László király. /Asztalos Lajos: Kolozsmonostor – bencés apátság, hiteleshely. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 28./

A csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó két kiadványát: Kozma Mária A jóság síró vágya és Gaal György Kolozsvár vonzásában című kötetét mutatták be Kolozsváron a Gaudeamus könyvesboltban. Kozma Mária regénye először 1994-ben jelent meg. Balázs Imre József a kötetről elmondta, a regény arra a kérdésre próbál választ adni: hogyan lehet megírni a kommunizmus és a rendszerváltás regényét? Nincs általános válasz, sokan próbálkoznak vele. A szerző bevallotta a hallgatóságnak: úgy véli, a változás győztesei jórészt azok, akik korábban is „fennforogtak”. Gaal György érdeklődésének, munkásságának középpontjában Kolozsvár áll, a Kolozsvár vonzásában című, legújabban megjelent kötete húsz év alatt különféle alkalmakra íródott tanulmányok, művelődéstörténeti írások gyűjteménye. A szerző tollán át megszólalnak a kövek, kertek, épületek, utcák – fogalmazott a kötetet ismertető Cseke Péter. A méltató elmondta: úgy véli, Asztalos Lajos és Gaal György tevékenységének tulajdonítható, hogy a kolozsváriak tudatába, a nyelvhasználatba lassanként visszatérnek az egykori utca- és épületnevek. /F. I.: „A múlt nem mögöttünk, alattunk van; azon állunk”. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 4./ Emlékeztető: Asztalos Lajos Kolozsvár. Helynév- és településtörténeti adattár /Kolozsvár Társaság – Polis Kiadó, Kolozsvár, 2004/

Sokan reménykedtek abban, hogy az idei választások nyomán fordulat következik be a magyar politikai életben, s a Fidesz veszi át a kormányrudat. A határon túli magyarság jelentős többsége is erre számított. Vélemények hangzanak el azóta is, miért lett a kampány kimenetele az, ami. Mondják, hogy a Fidesz bedarálta a kisebb jobboldali pártokat. Koncz Attila például nem átallotta azt állítani, hogy a Fidesz „Rákosi legjobb tanítványaként szalámizta az MDF-et”. Úgy látszik, nem tudja, Rákosi módszerének a kommunista vezérlésű politikai rendőrség, az ÁVO és a szovjet politikai rendőrség, az akkor még NKVD is szerves része volt. Ezek szerint tehát a Magyar Demokrata Fórum (MDF) a Fidesz miatt jutott oda, ahova: 1992-ben a Fidesz zárta ki az MDF-ből Csurka Istvánt és társait; nem Szabó Iván és társai váltak ki az MDF-ből és hozták létre a Magyar Demokrata Néppártot (MDNP), mert ez a Fidesz műve volt; tavaly nem Dávid Ibolya és társai zárták ki az MDF országgyűlési csoportjának majdnem a felét, köztük Lezsák Sándort, az MDF egyik alapítóját és vezéralakját, hanem a Fidesz. Ghiczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) egykori elnöke volt az, aki addig fészkelődött elnöki székében, mígnem szétverte saját pártját. És mi történt a Független Kisgazdapárt háza táján? Torgyán József, a párt elnöke volt az, aki 2002 előtt, kormányszövetségben a Fidesz-szel, bezáratta a párt székházának kapuját és nem engedte be a vezetőségi tagokat. Addig-addig, míg őt is kizárták a maradék pártból. A Magyar Szocialista Munkáspártból lett Magyar Szocialista Párt, bár tagadja, de megőrizte szülője módszerét. Ugyanezt alkalmazza Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is. Goebbels mondta: a hazugságot addig kell ismételni, mígnem igazság lesz belőle. 1998-ban, miután a Fidesz került kormányra, az MSZP-SZDSZ megrémült, nyomban elindították a suttogó propagandától a nyílt támadásig terjedő hazugságfröcskölő gépezetüket. Szájról szájra terjesztették és terjesztik, hogy Orbán Viktor cigány, eredeti neve Orsós. „Csalnak, lopnak, hazudnak”, harsogták. Nyugaton terjesztették, hogy Orbán Viktor faj- és zsidógyűlölő. Horn Gyulával, az ’56-os pufajkással, Kovács Lászlóval, Kádár elvtárs sírig hű tanítványával az élen, a sajtószabadság „védelmében” tüntettek. Az „árokásó” Fidesz „kettészakította az országot” – Kádár idején bezzeg példátlan volt az egység: az ávósok, a III/III-as, a III/II-es ügynökök, a pártkáderek, a pufajkások és az értelmiségiek, a munkások meg a parasztok „egysége”, írta Asztalos Lajos. Orbán Viktor az autópályák építéséhez az apja bányáiból szállított dolomittal hatalmas vagyont harácsolt össze – nem úgy, mint „szegény” Gyurcsány. Keller László, a „nagy” MSZP-s vegy-ész „kiderítette”, felbecsülhetetlen kárt okozott, mert a dolomit az esővíztől „kénsavat fejlesztett”, ami „szétmarta” az utakat. Most, a választási kampány idején viszont arról zengett a kórus, hogy a Fidesz-kormány alatt „egyetlen km” autópálya sem épült. 2001 végén, 2002 elején a 23 millió románnal ijesztették a népet, 2004 novemberében 800 000 határon túli volt a mumus. Közben a költségvetési hiány eddig nem látott méreteket ért el, az államadósság pedig rekordmagasságot. /Asztalos Lajos: Választások, MDF-bedarálás és egyebek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 2./

Mesél a magyar Kolozsvár címmel az Erdélyi Magyar Ifjak kolozsvári szervezete előadás-sorozatot indított, hogy a mostani egyetemista generáció jobban megismerhesse a régi Kolozsvár képét. Az első előadás a Protestáns Teológia Bethlen-termében volt, Asztalos Lajos közíró „A régi Kolozsvár: az utcahálózatok és utcanevek történetének alakulása” címmel tartott előadást. Asztalos Lajos elsőként a város nevének eredetét magyarázta. A Kolozsvár, helynév- és településtörténeti adattárának /Polis, 2004/ szerzője korabeli térképek segítségével magyarázta az utcák és különböző városnegyedek elhelyezkedését. /D. I.: Mesél a Magyar Kolozsvár. Előadássorozat egyetemistáknak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 8./

Ideje, hogy a Gheorghe Funar által megterveztetett címert új váltsa fel. Minthogy Kolozsvár a XIV. századtól századokig ugyanazt a címert használta, a lehető legtermészetesebb volna ezt elővenni. A pártállam maradi, a hűbéri rendszer eszmeiségét hordozó jelképeinek minősítette és eltiltotta a megyék, a városok címerének használatát. Később, 1968-ban, a megyék újbóli létrehozásakor az egykori tiltók szükségesnek érezték, hogy visszatérjenek használatukhoz. Új címereket rajzoltattak. Ezt folytatta Funar, amikor hatalma teljében új címernek minősített rajzzal „ajándékozta meg” Kolozsvárt. A címertani bizottság és a helyi értő közvélemény nem fogadta el, a városháza mégis ezt használja. Asztalos Lajos már javasolta László Attilának, az RMDSZ megyei elnökének, hogy a város régi címerét kellene használnia. Kolozsvár háromtornyos, városfalas-kapus címere a szűcs céh 1369-ben kelt oklevelének pecsétjén tűnt fel először. Ahhoz azonban, hogy ezt elismerjék, királyi engedélyre volt szükség. Ezt biztosította I. (Nagy) Lajos 1377. május 18-án Besztercén kelt engedélylevele. /Asztalos Lajos: Városcímer kerestetik. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 5./

Újabb emlékművet lepleznek le június 10-én Kolozsvárt. Az előző rendszer elítéltjeinek, meghurcoltjainak, a volt politikai foglyoknak állít emléket a Magyar Színházzal szemközt a stilizált, egyik oldalán nyitott cellát ábrázoló alkotás. Jó néhány éve, Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos határozat-tervezetet terjesztett elő, melyben javasolta, hogy Janovics Jenőnek, a kiváló színésznek, rendezőnek, szervezőnek, a Hunyadi téri színház és a sétatéri Színkör építése szorgalmazójának méltó szobrot emeljen a város. Legmegfelelőbb a színház előtti hely lett volna. Ennek kijelöléséhez viszont szükséges lett volna a Magyar Színház támogatása is, de az elmaradt. Így, amint a Volt Politikai Foglyok Szövetsége (VPFSZ) bejelentette emlékmű-állítási igényét, a polgármester nyomban engedélyt adott az említett helyre. A polgármesteri engedély nem volt törvényes, mert ezt a tanács soha nem hagyta jóvá. Ezért Molnos Lajos végig ellenezte az emlékmű anyagi támogatását. A stilizált cella tetején görögkeleti kereszt van. Mi tehát ez, cella vagy kápolna? Az elítéltek között görög és római katolikusok, reformátusok, evangélikusok, unitáriusok, zsidók, jehovisták, muzulmánok is voltak. /Asztalos Lajos: Kolozsvár – közelről. Cella? Kápolna? = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./

1927-ben Kolozsváron a Főtér északkeleti részén földalatti illemhely építéséhez láttak. A munkálatok során négy középkori sírra bukkantak. A feltáráson dolgozó egyik régész szerint az egyikben talált S végű bronz hajpánt alapján XII. század végi, XIII. század eleji szász sírokról van szó. Valójában ezek XI. századi, XII. század eleji magyar sírok voltak /a szászokat V. István a tatárjárás után telepítette Kolozsvárra/. Az illemhely egykori földmunkái során sok régészeti emlék került napvilágra. Herepei János ezek egy részét, így az S-végű hajkarikákat is összegyűjtötte. Hitelesítő ásatásra csak 1943-ban került sor. Kezdeményezője László Gyula, a neves régész, megvalósítója Méri István volt. Ekkor 14 sírt tártak fel. Stefan Pascu szerint románok, beolvadófélben lévő szlávok sírjai, köztük talán magyarok is voltak. Véleményének szépséghibája, hogy háromban korhatározó S-végű hajkarikát, XI–XII. századi, jellegzetesen magyar női hajviselet-kelléket találtak – ezt a nemrég elhunyt régész, Petre Iambor is megerősítette. 1948-ban az ettől néhány m-rel nyugatra, 1969-ben néhány m-rel délre feltárt sírokból azonos leletek kerültek elő. A terület – az 1995-ben a Ferenc-rendi klastrommal szembeni ásatás leletei alapján is – az Óvárban akkor már létező Kolozsvár-csíra temetőjének része volt. A feltárás alapján a város e részén az első emberi település az újabb kőkorból való. Utána hiányzik a bronz- és a vaskor nyoma. A római réteg és a magyar temető között nem került elő közbeeső emlékanyag, bizonyítva, hogy a rómaiak kivonulása és a magyarság megjelenése között itt nem volt jelentősebb élet. A két réteg közti néhány tüzelésnyom az egykori római település romjai közti ideiglenes, népvándorlás kori meghúzódásra utal. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek töretlenül kimutatták a település, Kolozsvár folytonosságát. /Asztalos Lajos: Kora középkori sírok a Főtéren. Kolozsvár – közelről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./

Kolozsváron kőművesek, szobafestők dolgoznak az úgynevezett Gyermekházban. Magyar neve nincs. Az 1989. évi fordulat óta ez a neve. Azelőtt évtizedekig a pártállam egyik agymosodája, az ún. Pionírház tevékenykedett itt. Az ötvenes évek közepéig a Szekuritaté városi központja volt. 1948-ban, a kommunista hatalom átvétel után az állambiztonság kiépítését Kolozsváron a szomszédos házak elkobzásával, a lakók kiköltöztetésével kezdték. Következtek az megfelelő átalakítások: az alagsorban cellákat építettek, a földszinten és az emeleten berendezték a kihallgató irodákat. A kerítés vasrácsait magas téglafallal helyettesítették. Az embereket többnyire éjszaka hozták ide. Az illetőt kitessékelték a kocsiból, és rászóltak: arccal a falnak. Kétféle cella volt. A kisebb kb. két méter hosszú, egy méter széles, egy priccses, a nagyobbik emeletes ágyas volt. A sarokban kis asztalkát is építettek betonból, melyen az ágy szélén ülők elfogyaszthatták napi kosztjukat. Amikor sok embert hoztak be, egy ágyban hárman is aludtak. Az ajtó fölött éjjel is égő villanykörte volt. Reggel félliternyi gyümölcsízzel édesített, víznél valamivel sűrűbb, félliternyi híg puliszkát vagy cikóriából főzött feketekávéval szeletnyi kenyeret és kis kockányi vegyesízt, délben kb. fél liter paszulyfőzeléket „szolgáltak fel”. Este ugyanazt, mint reggel. Akit kihallgatásra vittek, annak sötét szemüveget kellett felvenni, abban nem látott, az őr vezette. „Mi mindent tudunk, úgyhogy mondd el szépen, hogy is volt”, hangzott el bevezetőként. Néhány évvel ezelőtt a Volt Politikai Foglyok Szövetségének sikerült elérnie, hogy az épületben irodát nyisson, az alagsorban pedig két mérethű, az eredetivel azonos cellát építsen föl. /Asztalos Lajos: Egy „híres” épület: Majális utca 23. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 27./

A Magyarországon megjelenő Napút irodalmi, művészeti és környezetismertető folyóirat teljes július–augusztusi számát a kincses városnak szentelte. Benne kolozsvári vagy innen elszármazott irodalmár, filozófus, történész, zenetudós, geológus szakemberek, művészek tollából származó írások jelentek meg, ügyelve arra, hogy egyensúly álljon fenn a már befutott idősebb nemzedékek és a maguk helyét kereső fiatalok között. Névsoruk: Kányádi Sándor, Egyed Ákos, Visky András, László Noémi, Szőcs Géza, Kántor Lajos, Kányádi András, Szántai János, Balla Zsófia, Demény Péter, Telegdi Magda, Bágyoni Szabó István, Papp Ágnes Klára, Széles Klára, Csontos János, Balázs Imre József, Király László, Lászlóffy Csaba, Kerékgyártó István, Karácsony Zsolt, Juhos-Kiss János, Rudnai Gábor, Duma István, Veress Zoltán, Ajtay Ferenc, Asztalos Lajos, Balázs Géza, Vincze Ferenc, Deres Péter, Alvinczy Ferenc, Buzogány Klára, Lénár Andor, László Ferenc, Szakolczay Lajos, Csák Gyula és Hoppál Mihály. /Kolozsvár a Napútban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 16./

„Dübörög a gazdaság”, „Lendületben az ország” – hangzott el az MSZP választási kampányában. Aztán kemény megszorítások lettek belőle. Budapesten a Kossuth téren naponta összegyűlt a tömeg, a „csőcselék”. Mert ugye ő minden, a fennálló hatalommal szembeni megmozdulás főszereplője. Párizsban 1789-ben, Magyarországon 1848-ban, nemkülönben 1956-ban – írta Asztalos Lajos. A „csőcselék” békés, derék polgárokból, egyetemi tanárokból, tisztviselőkből, kétkezi dolgozókból, vidékről érkezett gazdákból, erdélyiekből állt. A szónoki emelvényre lépők Gyurcsány miniszterelnök és a kormány lemondását követelték, de volt, aki arról szólt, hogy a külföldi, bizonytalan minőségű élelmiszertermékek helyett vásároljon mindenki hazai terméket, hogy a mindenkori kormány a nagy nemzetközi cégek helyett a hazai vállalkozásokat, a kis vállalkozókat támogassa. Tekintélyes közéleti személyeknek a köztársasági elnökhöz, az országgyűlés elnökéhez intézett levelét olvasták fel, amelyben a kialakult erkölcsi, politikai válság megoldását sürgetik. Időnként népi együttesek is felléptek. Többen különböző szövetségek, szervezetek, magán személyek, személyiségek felhívását, üzenetét tartalmazó röpcédulákat osztogattak. A gazdák sátrainál díjmentesen ásványvizet, gyümölcslét, hagymás zsíros kenyeret osztogattak. Rákóczi lovas szobra alatt felállított koporsó figyelmeztette a miniszterelnököt, hogy erkölcsi hullaként nincs mit keresnie bársonyszékében. Eközben a tévében Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke arról beszélt, hogy a Fidesz vezetőibe szorult „féktelen hatalomvágy” juttatta az országot a jelenlegi helyzetbe, Hiller István, az MSZP elnöke a „Vádolom a Fideszt!” kezdetű szövegét ismételte. Éppen ők voltak azok, akik hazugságözönt zúdítottak a választókra, sátáni képet festettek a Fideszről. „Másfél, két évig hazudtunk”, „négy évig semmit sem tettünk”, mondta Gyurcsány, de ezt most újabb hazugsággal tizenhat évre bővítik. A beszéd nem az országnak szólt, csak zárt körnek, nem ők tárták fel, csak kiszivárgott, most mégis nagyszerű tettnek állítják be. A most már megbízható miniszterelnök berlini látogatásáról hazatérve szemrebbenés nélkül azt állította, hogy a német kancellár megdicsérte bátor kiállásáért. Amit a kancellár szóvivője azonnal cáfolt. /Asztalos Lajos: Helyszíni tudósítás a Kossuth térről. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./

A Madách Irodalmi Társaság szeptember 22-23-án tartotta tizennegyedik szimpóziuma őszi ülés-szakát Csesztvén, Madách Imre édesanyja kúriájához, a Majtényi-kúriához közeli művelődési házban. A rendezvényt Andor Csaba elnök nyitotta meg. Asztalos Lajos /Kolozsvár/ a Tragédia általa készülő spanyol változatának ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik színét elemezte, majd további előadások következtek. A megjelentek Balassagyarmaton Madách Imre szobra előtt emlékeztek a nagy költőre. Befejezésként a résztvevők ellátogattak a felvidéki Alsósztregovára, ahol megtekintették Madách szülőházát, a Madách-kastélyt és a benne berendezett múzeumot. Örömmel tapasztalták, hogy az előcsarnokban a szlovák előtt terjedelmes magyar szöveg ismerteti a kastély történetét. /Asztalos Lajos: XIV. Madách Szimpózium. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./

A balatonőszödi Gyurcsány-beszéd az utolsó csepp volt a pohárban – nem sokkal ezután a Kossuth téren megjelentek a kormányfő és a kormány lemondását követelő első tüntetők. A néhány napig tartó heves megmozdulásokat követően a tüntetések ugyan békés mederbe terelődtek, de a kormányfő hányaveti kijelentése ellenére – „két-három napig ott lesznek, aztán megunják és hazamennek” – azóta is nap mint nap folytatódnak. A köztársasági elnök kétszer intette a miniszterelnököt, ideje lenne félreállni. Az MSZP, és vele együtt az SZDSZ azonban kiállt mellette. A Le Figaro írta: „a sztálinista képzésű aparátcsikok mint mindenkor, most is megvetik saját népüket”. Az október 1-i önkormányzati választásokon elért ellenzéki siker jelentőségét igyekeztek alábecsülni. A kormányoldal mellett Dávid Ibolya is minden alkalmat megragad arra, hogy hazugsággal vádolja Orbán Viktort. Konrád György, a Kádár-rendszer egyik jeles ellenzékije, a közszolgálati tévében az Árpád-sávos zászlót, a Kossuth téri tüntetőket fasisztának, nyilasnak nevezte. /Asztalos Lajos: Bizalmat szavazott önmagának! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./

Neveink múltjának és jelenének könyvtári szakirodalma van. Ezt tovább gazdagítják a föllendülőben lévő névtani kutatások. Tavaly jelent meg Murádin László Erdélyi magyar családnevek című névtani munkája; a Szabadság rendszeresen közli Asztalos Lajos hiánypótló helytörténeti sorozatát: Kolozsvár helynevei. Fontos B. Gergely Piroska értekezése is: A felekezetek hatása az erdélyi keresztnévhasználatra a reformáció és ellenreformáció korában (2003). És tavaly látott napvilágot az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár XII. kötete, amely az előzőkkel külön szócikkrészekben becses XVI–XIX. századi személy- meg helynévi példát tartalmaz. /Kósa Ferenc: Takács Ferenc takács. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 28./

November elején az európai kisebbségek felsőoktatásáról tanácskozást rendeztek Kolozsvárt. A rendezvényen tizenhárom nemzetiség képviselője vett részt. Köztük volt a galego Manuel González López, aki a Santiago de Compostela-i Egyetemről érkezett, a spanyolországi Galíciából. Asztalos Lajos galego nyelven üdvözölte a vendéget. Spanyolországban az önkormányzati törvény módosítása során rögzítették, hogy a galego, akár a katalán, az eddigi meghatározással ellentétben nem történelmi nemzetiség, hanem nemzet. Erre utal, többek között, kialakulása, saját nyelve és történelme. Asztalos Lajos galego költők számos versét fordította magyarra, nemkülönben a galego népmeséket, legutóbb pedig, galego költő barátjával, galegóra ültették Madách Imre drámai költeményét, Az ember tragédiáját. Asztalos Lajos évekkel ezelőtt írt a galego lapban erdélyi magyar egyetem felszámolásáról és égető szükségességéről /O Correo Galego, 1998. július 29./ López jelezte, hogy hazatérve papírra veti kolozsvári, egyetemmel kapcsolatos élményeit, tapasztalatait. Írása megjelent a Galicia Hoxe santiagói galego napilap december 5-i számában. A cikket Asztalos Lajos fordításában közölte a Szabadság. /Asztalos Lajos: Egy galego Kolozsvárt. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./

A Szabadság befejezte Asztalos Lajos Kolozsvár Helynév és településtörténeti adattár /Kolozsvár Társaság, Polis Könyvkiadó, 2005/ című értékes munkájának folytatásokban közlését. Asztalos Lajos egyedülálló munkájában minden kolozsvári utca történetét, összes elnevezését közölte, továbbá az összes feliratokat, műemlékeket. Könyvének elején végigkíséri Kolozsvár, Kolozsmonostor, Szamosfalva és Kardosfalva fejlődésének menetét a római kortól napjainkig. Ezt követi a névtani fejezet, benne a hegy- és víznevek, az utcák, terek neve, a határ- és a dűlőnevek, az emberi létesítmények – épületek, lakóházak, hidak, emlékművek, oktatási intézmények stb. – neve. A napilap a közlést 2003. nov. 8-i számában kezdte meg, majd hetente, kéthetente közölt újabb részletet. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./

A Szabadság napilap 2003. november 8–i számában kezdte közölni folytatásokban Asztalos Lajos hatalmas munkáját, amely 2004-ben jelent meg: Kolozsvár. Helynév és településtörténeti adattár /Kolozsvár Társaság, Polis Kiadó, Kolozsvár/. A páratlanul értékes kötet Kolozsvár utcáin kívül minden határ, kaputorony, kocsma, üzlet, gyógyszertár, szobor, emlékmű felsorolását, feliratait tartalmazza. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 31./

Megközelítőleg nyolc éve a következő sorokkal kezdte Asztalos Lajos ismertetőjét: „Egy lelkes, vállalkozói szellemmel is megáldott sepsiszentgyörgyi történész, Kádár Gyula, néhány évvel ezelőtt, a könyvkiadásnak e csöppet sem kedvező időben, nem kis kockázatot vállalva, létrehozta a Scribae Kádár Könyv- és Lapkiadó Kft-t. És ez a kis műhely azóta töretlen lendülettel egymás után adja ki az évtizedekig tiltott, általunk hiányolt, múltunkat ismertető köteteket. ”Ezzel egyidejűleg három évvel ezelőtt ugyanő kiadta a Történelmünk című folyóiratot, melyben a múlt eseményei mellett napjaink időszerű kérdései is helyet kaptak. Ennek utóda a Történelmi Magazin. Fenti sorok ma is érvényesek. Az 1996-tól megjelenő, tizedik évét betöltött lap azóta megizmosodott, a kezdeti 12 helyett előbb 20, majd 40 oldalas lett. Tartalmilag gazdagodott. Címéhez illően fő rovata a Történelem. Ezenkívül politikai, művészettörténeti, egyháztörténeti, nyelvészeti, művelődéstörténeti írások találhatók a lapban. Végül Diákmagazin címmel tíz–tizenkét oldal az ifjúság ismereteit gyarapító történeti írásokat közöl. Az utolsó oldalon lévő kolofon szövege nem túloz: a független erdélyi Történelmi Magazin célja a helyes magyarságtudat erősítése. /Asztalos Lajos: 10 éves a Történelmi Magazin. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 7./

Tavaly március 15-én Budapesten a magyar kormányfőt a Nemzeti Múzeum előtti házak tetején lapító lesipuskások védték a „terroristák támadásától”. Az országgyűlési választási kampányban az illetékesek más fogáshoz folyamodtak: az állították, hogy szlovák terroristák esetleg robbantásos merényletekkel zavarják meg nem csupán a két kormánypárt, hanem az ellenzéki pártok választási gyűléseit is. Azután ez az egész a feledés homályába merült. A magyarországi parlamenti választásokat a kormányoldal megnyerte. A választók egy részének szeme a balatonőszödi „bátor beszéd” nyilvánosságra kerülése után nyiladozni kezdett. A kormányoldal lezárhatta a Kossuth teret. Az október 23-i durva rendőrterror – amikor az azonosító név és szám nélküli rendőrök békés sétálókat bántalmaztak – a „demokratikusan megválasztott kormány teljességgel jogos önvédelme” volt. Hálából a budapesti rendőrfőkapitányt kitüntették. Az ellenzék a hibás, nem pedig a kormány, amelynek öt év nyakló nélküli pénzszórását adópréssel, tandíjjal, áremeléssel, vizitdíjjal, vasútvonalak felszámolásával, iskolák, kórházak, postahivatalok bezárásával stb. pótolni akaró, munkahely-megszüntető, életszínvonal-csökkentő intézkedései idézik elő a tömeges tiltakozást. A magyar kormány számára életbevágó fontosságúak tehát „a terroristák”. Február 13-án hajnaliban ismeretlenek több sortüzet adtak le az országos rendőr-főkapitányság épületére. Csupán figyelmeztetni akartak, hogy „nekünk is van ám fegyverünk” – így illetékesék. Gyurcsány minden vizsgálat nélkül levonta a következtetést: „a szélsőséges jobboldali erők radikalizálódása vezetett ide”. Az igazságügyi és rendészeti miniszter pedig azonmód a büntetőtörvények szigorítását kérte. /Asztalos Lajos: „Jogállamot” védő acélkorlát és a „terroristák”. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 17./

Fülöp Sándor a Szabadságban korábban (febr. 24.) ismét szóvá tette, hogy „I. Mátyás magyar király” román „fordítása” nagy tudatlanságot tükröz. Egyrészt a Mátyás név románul Matia (és nem Matei, ami magyarul Máté), másrészt a királyok megnevezésében csak keresztnevük szerepel. Ily módon Mátyás király neve románul Matia I., regele Ungariei, nem pedig Matei Corvin. Azonban hiába jelennek meg ezek a cikkek. Hivatalosan véleményezni kellene ezeknek az emléktábláknak a szövegét, talán a Román Akadémiának. A táblák szövegének összeállítás, helyesbítése nem jelentene gondot, hiszen nagy tudású szakemberek vannak, mint például Asztalos Lajos vagy Gaál György. A felterjesztők talán a Babes–Bolyai Tudományegyetem történészei lehetnének, esetleg a helyi RMDSZ. A cikkíró emlékeztetett, a Mátyás király-szobron elhelyezett Nicolae Iorga szöveg több tévedést is tartalmaz. Stefan cel Mare kevéssel Baia-i nyert csatája után Mátyás királynak hűbéri hűségesküt tett. A cikkíró kitért arra, hogy Gaál Gábor (emléktáblája a Kossuth Lajos utcában) fizetését a Szovjetuniótól, 1933-tól a Kominterntől kapta: ezt feltétlen engedelmességgel kellett meghálálnia. Ezt a szerepet 1945 után átvette az RKP. Minden „engedelmessége” ellenére, trónja épp úgy ingott bizonyos időben, mint 1938-ban Kun Béla feje Moszkvában. /Nagy L. György: A funári emléktáblák megmaradnak? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 4./

Május 5-én Kolozsváron tartotta meg tisztújító közgyűlését a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság (KLMT). Elnöki beszámolójában Gaal György vázolta az elmúlt évi megvalósításokat. Megnyitották László Csaba Ferenc munkáiból összeállított Kolozsvári párhuzamok című fotótárlatot. A felvételek mutatták az 1980-tól napjainkig tapasztalható műemlékpusztítást, az eltűnt szobrokat, emlékműveket. Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója beszámolt a síremlékek felújításáról. A hétszáz éves széki református templom történetét Bibza Gábor lelkész mutatta be. Maksay Ádám a némai református templom falképeinek megmentését vázolta. Csetri Elek állásfoglalást sürgetett a Főtér küszöbön álló átrendezésével kapcsolatban. A tisztújítás eredményeként Gaal György maradt a KLMT elnöke, alelnökök: Maksay Ádám, Kovács András, Bara István, titkár: Asztalos Lajos. A társaság tervei között szerepel egy internetes adatbázis kialakítása és egy műemlékvédelmi melléklet indítása a Szabadságban. /Ördög I. Béla: Régi-új elnök, változatlan és újszerű feladatok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 7./