Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Apostoiu, Liviu
1162 tétel
2016. december 21.
Megállapodott az RMDSZ a szociálliberális koalícióval
MTI - Parlamenti együttműködésről szóló megállapodást kötött a kormányalakításra készülő szociálliberális koalíció pártjaival – a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párttal (PSD) és a hatszázalékos súlyú Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) – az RMDSZ december 21-én, szerdán.
A megállapodás aláírása után Liviu Dragnea, a PSD elnöke elmondta: a PSD–ALDE-koalíció egy stabil parlamenti többség kialakításában érdekelt.
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, hogy az együttműködéssel egyebek mellett a – politikai stabilitás szempontjából is fontos – többség–kisebbség viszony javítására keresnek megoldást. A megállapodás a felek – egymással egyeztetett – törvénytervezeteinek kölcsönös támogatásáról szól.
MTI kronika.ro
2016. december 21.
Parlamenti támogatást biztosítana az RMDSZ a Shhaideh-kormánynak
„Szeretnénk stabil parlamenti többséget biztosítani a kormány számára, ezért megegyeztünk az RMDSZ-el arról, hogy a parlamentben támogatják a PSD-ALDE-kormányt” – fogalmazott Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök azon a sajtóeseményen, amelyen koalíciós pártok vezetői és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ellátták kézjegyükkel az együttműködési szerződést.
Az RMDSZ elnöke kifejtette, négy évre szóló, félévente felülvizsgálásra kerülő együttműködésről van szó. Hozzátette: az RMDSZ támogatja a PSD-ALDE miniszterelnök-jelöltjét, Sevil Shhaideh-et. „Azért szeretnénk látni a kormányprogramot is” – mondta Kelemen Hunor.
A dokumentum értelmében az RMDSZ támogatni fogja a kormány által javasolt törvénytervezeteket, az ezeket kezdeményező minisztériumok pedig előzőleg egyeztetnek a megállapodást aláíró pártok parlamenti csoportjaival a tervezetek - beleértve a költségvetési törvényt is - elfogadásához szükséges többség kialakítása érdekében. A megállapodás azt is előírja, hogy a PSD-ALDE koalíció és az RMDSZ kölcsönösen támogatják egymás tervezeteit, amennyiben előzőleg egyeztettek erről a parlamenti frakciók. A dokumentum arra is kitér, hogy előnyben részesítik a kormányprogram oktatással, egészségüggyel, illetve autópálya-építéssel kapcsolatos projektjeit, valamint a helyi közigazgatási alkalmazottak bérének emelését, az egységes bértörvény elfogadásával. Emellett hangsúlyt fektetnek a kommunista hatalom által elkobzott javak visszaszolgáltatási folyamatának hatékonyabbá tételére, valamint a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatát szabályozó törvények és a Románia által is aláírt nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségek betartására - áll még a megállapodásban, amelynek betartását minden parlamenti ülésszak végén kiértékelik. 
Mint korábban írtuk, Kelemen Hunor „érdekesnek” nevezte a PSD-ALDE miniszterelnök-javaslatát. „Sevil Shhaideh asszony a fejlesztési minisztériumot is vezette, államtitkár is volt, kiismeri magát a közigazgatás terén, nincs okunk azt állítani, hogy ne lenne alkalmas erre a tisztségre” – nyilatkozta szerdán az RMDSZ elnöke. Hozzátette, az RMDSZ számára a PSD-ALDE javaslata „rendben van”, mert Sevil Shhaideh asszonynak nincs a szövetség szempontjából „kényelmetlen” politikai háttere. 
M. Á. Zs. maszol.ro
2016. december 21.
Sevil Shhaideh a PSD-ALDE miniszterelnök-jelöltje
Délelőtt 11 órakor fogadta Klaus Johannis államfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) három fős delegációját, hogy megtudja a parlamenti többséggel rendelkező pártszövetség miniszterelnök-jelöltjének nevét. Ez Sevil Shhaideh lesz.  
„Amint tudják, a PSD megnyerte a választásokat és hazai és nemzetközi szokásjog szerint fenntarthattam volna magamnak a jogot, hogy miniszterelnöknek jelöltessem magam. Az államfő elvei és egy érvényben levő törvény szerint erre nem volt lehetőségem. Egyelőre” – fogalmazott Liviu Dragnea. Hozzátette: olyan miniszterelnök-jelöltet kellett keresnie, akiben teljesen megbízhat, aki 100 százalékosan követi a PSD kormányprogramját. Reményét fejezte ki, hogy Klaus Johannis is elfogadja javaslatát. „Jelöltem Sevil Shhaideh, aki teljesíti ezeket a feltételeket” – bökte ki Dragnea.
A tatár származású Sevil Shhaideh 1964. december 4-én született Konstancán. 1987-ben szerzett egyetemi diplomát a bukaresti közgazdasági egyetemen. Sevil Shhaideh előbb államtitkárként dolgozott a Liviu Dragnea vezette fejlesztési minisztériumban, majd a PSD-elnök lemondása után átvette a tárca vezetését. Ő volt az első miniszter, aki nem a Bibliára, hanem a Koránra esküdött fel mandátuma kezdetén. Kétszer ment férjhez, második esküvőjén Dragnea volt a násznagy, amit Dragnea úgy pontosított, hogy tanú volt, mivel a muszlimoknál nincs násznagy. 2015 júniusában lépett be a Szociáldemokrata Pártba.
„Nagy a munkabírása, nagyon jól ismeri az uniós pályázati rendszert, rálátása van a minisztériumok működésére” – jellemezte jelöltjét Dragnea, aki szerint a kormányfő-jelöltnek „néha túl erős az akarata”. „Nem akartam olyan embert, aki saját magát tolja előtérbe. Ez nem lesz sztárokkal teletűzdelt kormány. Shhaideh asszony lesz a kormányfő, de politikailag én felelek az intézkedésekért” – adott rálátást a jövendő erőviszonyokra Liviu Dragnea PSD-elnök.
„Én nem teszek más javaslatot. Ha őt visszautasítja Klaus Johannis államfő, találkozunk máshol" - jelentette ki Dragnea az államfővel tartott megbeszélést követően. 
A minisztérium honlapjára feltöltött utolsó vagyonnyilatkozata szerint a miniszterelnök-jelölt egy konstancai és három szíriai lakás tulajdonosa, bankbetéteinek értéke 423 817, illetve 167 004 lej, 20 000 euró értékben adott személyes kölcsönt és 60 000 lejes hitele van. 
Ponta: Sevil Shhaideh jelölése jó javasla
Sevil Shhaideh miniszterelnöki tisztségre való jelölése nagyon jó javaslat, amelyet Klaus Johannis államfő nem utasíthat el - nyilatkozta Victor Ponta. Az egykori kormányfő hangsúlyozta, jól együtt tudott dolgozni Sevil Shhaideh-hel, amikor az az általa vezetett kabinet minisztere volt. Kiegyensúlyozott nőnek tartja és tiszteli őt - tette hozzá Ponta. A Szociáldemokrata Párt színeiben képviselői mandátumot nyert volt miniszterelnök elmondta, maga is a televízióból értesült Liviu Dragnea pártelnök javaslatáról, amelyet „nyitásra utaló jelként” értékel.
„Sevil Shhaideh nő és muzulmán. Amellett, hogy nagyon jó szakember, jelölése a nyitásra utaló jelként is értékelhető. Nem tudom, mit tesz majd Klaus Johannis, elfogadja-e vagy sem ezt a javaslatot. Bár nem látom, milyen oka lenne elutasítani, hiszen ellene még nem tudtak bűnügyi eljárást indítani” – fogalmazott Victor Ponta
Dragnea „biankó csekket” kapott pártjától
Előzőleg Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök megkapta a felhatalmazást a PSD Országos Végrehajtó Bizottságától arra, hogy a Cotroceni-palotában délelőtt 11 órakor kezdődő tanácskozáson miniszterelnök-jelöltet javasoljon Klaus Johannis államfőnek. Elmondása szerint „biankó csekket” kapott párttársaitól, kollégáinak sem árulta el a jelölt nevét. Arra a kérdésre, hogy a jelölt a PSD tagja-e, Dragnea azt felelte: „egyértelműen”.
A meghirdetett menetrend szerint a 11 órakor kezdődő konzultációsorozaton Klaus Johannis a parlamenti választásokon elért eredmények szerint fogadja a pártokat. Annyi változás történt időközben, hogy a PSD-ALDE-protokollum hétfői megkötése után az államfő beleegyezett abba, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) két társelnöke, Călin Popescu-Tăriceanu és Daniel Constantin is csatlakozzon Liviu Dragneához. maszol.ro
2016. december 22.
Sevil Shhaideh közgazdászt javasolja a PSD miniszterelnöknek 
Megállapodott az RMDSZ a PSD-vel és ALDE-val
Sevil Shhaideh 51 éves közgazdászt, volt regionális fejlesztési minisztert javasolta a miniszterelnöki tiszségre a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) az államfővel folytatott kormányalakítási konzultáció alkalmával.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke kifejtette: a választásokon szerzett több mint 45 százalékos támogatás nyomán „legitim” módon magának kérhette volna a posztot, de tekintettel arra, hogy ebben egy hatályos törvény és az államfő ellenkezése megakadályozza, olyan személyt jelölt, akinek a kormányzati tevékenységéért pártelnökként felelősséget tud vállalni.
Shhaideh fél évig vezette a fejlesztési tárcát
A romániai muzulmán közösségből származó Sevil Shhaideh 2015 májusától kezdődően fél évig vezette a fejlesztési tárcát a Ponta-kormányban, miután elődje, Liviu Dragnea lemondott a tárca éléről. Ezt megelőzően az Amerikai Egyesült Államokban is tanulmányokat folytató, a közigazgatási munkában meglehetősen tapasztalt Shhaideh államtitkári posztot töltött be a tárcánál, 2015-től a PSD tagja. Miniszteri kinevezése alkalmával Dragnea cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy násznagy lett volna munkatársa esküvőjén, mint mondta: a „muzulmánoknál nincs násznagy”, ő tanúként volt jelen az esküvőn.
Dragnea nem titkolta: alkotmányellenesnek tartja azt a törvényt, amely – priusza lévén – „egyelőre” megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy magának igényelje a miniszterelnöki posztot, ezzel is jelezve, ideiglenes megoldásnak tekinti bizalmi emberének várható miniszterelnöki kinevezését. Ezt azzal indokolta, nem háríthatja el magáról azt a hatalmas felelősséget, amelyet a választók bizalma jelent számára, ezért olyan jelöltet keresett, aki dolgozni, a PSD programját végrehajtani „megy a kormánypalotába”, nem azért, hogy személyes politikai ambícióit érvényesítse. Ha Klaus Johannis elfogadja a PSD javaslatát és őt bízza meg kormányalakítással, Sevil Shhaideh lesz Románia első női miniszterelnöke.
A PSD elnöke az ALDE társelnökeivel együtt jelent meg szerdán az elnöki hivatalban, ahova Klaus Johannis államfő kormányalakítási tárgyalásra hívta a pártokat, ezzel is jelezve, hogy Shhaideh a parlamenti mandátumok 54 százalékával rendelkező PSD–ALDE koalíció közös jelöltje.
Az államfő csütörtökön is folytatja az egyeztetéseket a pártok vezetőivel, és várhatóan csak azt követően jelenti be, hogy kit bíz meg kormányalakítással.  Első körben Johannis tegnap fogadta a hozzá közel álló, választásokon csúnyán leszerepelt liberális párti küldöttséget is, akikkel legtöbb tíz percet tárgyalt csupán, majd az RMDSZ képviselőivel – Kelemen Hunor elnökkel, Cseke Attila és Korodi Attila frakcióvezetőkkel – egyeztetett.
Kölcsönös támogatás a parlamentben
A miniszterelnök-jelölt személyének nyilvánosságra hozatala után az RMDSZ tegnap parlamenti együttműködésről szóló megállapodást kötött a kormányalakításra készülő szociálliberális koalíció pártjaival. A dokumentumot a parlamenti mandátumok 6,5 százalékával rendelkező RMDSZ részéről Kelemen Hunor szövetségi elnök, a PSD–ALDE koalíció részéről pedig a koalíciós pártok elnökei írták alá a parlamentben.
A megállapodás a felek – egymással egyeztetett – törvénytervezeteinek kölcsönös támogatásáról szól. Az RMDSZ vállalja, hogy támogatja a kormány törvénykezdeményezéseit, amelyekről a minisztériumoknak előzetesen konzultálniuk kell a megállapodást aláíró pártok parlamenti frakcióival, beleértve az állami költségvetés tervezetét is.
A felek prioritásként támogatják az oktatási és egészségügyi kezdeményezéseket, a kormányprogramba foglalt infrastruktúra-fejlesztések és autópálya-program megvalósulását, a közüzemi szolgáltatások decentralizációját, a helyi és megyei közigazgatásban dolgozók bérének növelését, javítani szándékoznak a kommunizmus idején államosított ingatlanok visszaszolgáltatásának jogi keretein – olvasható a szerdán aláírt megállapodásban.
A dokumentum aláírói leszögezik: a felek vállalják a nemzeti kisebbségek közigazgatási anyanyelvhasználatára, oktatására és jelképhasználatára vonatkozó törvényes előírások és a – Románia által aláírt – nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségek betartásának biztosítását.
A megállapodás végrehajtása érdekében az RDMSZ képviselőházi és szenátusi frakcióvezetői hetente konzultálnak a koalíciós pártok frakcióvezetőivel, a felek pedig minden parlamenti ülésszak végén megvizsgálják, hol tart a vállalások teljesítése.
Ami a kormányfőjelölt személyét illeti, Kelemen Hunor úgy nyilatkozott: Sevil Shhaideh érdekes miniszterelnök-javaslat. „Sevil Shhaideh asszony egy ideig vezette a fejlesztési minisztériumot, korábban államtitkár volt, és nagyon jól ismeri a közigazgatást. Nincs miért azt mondjam, hogy nem lenne alkalmas a tisztségre” – jelentette ki a szövetség elnöke. Hozzátette: Sevil Shhaidehnek nincs olyan politikai múltja, ami „gondolkodóba ejtené” az RMDSZ-t.
Kovács Péter:  megpróbálunk partneri viszonyt kialakítani
„Mint a december 11-i parlamenti választások győztes pártjának, a PSD-nek és a vele kormánykoalícióban levő ALDE-nak jogában áll megnevezni a miniszterelnököt. Az RMDSZ ezt tudomásul veszi, és bárki is legyen az illető, megpróbálunk partneri viszont kialakítani. Most az államfőn van a sor, hogy elfogadja-e vagy sem az előterjesztést” – nyilatkozta a Szabadságnak Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
Az RMDSZ és a kormánykoalíciós pártok között megkötendő alkalmi együttműködési megállapodásról a politikus annyit mondott: csakis parlamenti támogatásról tárgyaltak, és az RMDSZ nem kérte, a PSD pedig nem ajánlotta fel, hogy a szövetség kormányra kerüljön.
„Ezért egyértelmű, hogy a tárgyalások parlamenti támogatásról szólnak. Egyelőre csak annyit tudok mondani, idén minden bizonnyal aláírjuk a megállapodást, amelynek tárgyalásai előre haladott szakaszban vannak. Az RMDSZ az oktatási reformról, ezen belül a nemzeti kisebbségi oktatási kérdésekről és a gyermekek tehermentesítéséről tárgyalt, továbbá nemzetpolitikai céljainkról, azaz a nyelvhasználati küszöb 20 százalékról 10 százalékra való csökkentéséről, nemzeti szimbólumaink szabad használatáról és az erdélyi infrastruktúra, különösképpen az észak-erdélyi autópálya befejezéséről, valamint a családokat segítő politikákról” – összegzett Kovács Péter. 
 Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 22.
A kormányfőjelölt: Liviu Dragnea
Ha de jure nem is, de facto Liviu Dragneának hívják majd Románia miniszterelnökét, amennyiben Klaus Johannis államfő elfogadja Dragnea javaslatát, és a PSD elnökének bizalmasát, Sevil Shhaidehet bízza meg kormányalakítással.
Shhaideh pályafutása alapján ugyanis egyértelmű: hosszú évek óta közeli munkakapcsolat fűzi a szociáldemokrata pártelnökhöz, már a megyei önkormányzatok szövetségében is együtt dolgoztak, a köztük lévő bizalmi viszonyt emellett az is kiválóan illusztrálja, hogy Dragnea Shhaidehet vette maga mellé államtitkárnak a fejlesztési minisztériumba, majd miután az ellene indult bűnvádi eljárás miatt kénytelen volt távozni, ő lett az utódja.
Dragnea választása persze a saját szempontjából nézve nem csupán ezért telitalálat, hanem azért is, mert igencsak „trendi". Elvégre női jelöltről van szó, ami újdonság Romániában, ráadásul kisebbségi is, hiszen a muzulmán vallású török-tatár közösségből származik. Ezzel azokat a köröket, amelyek számára csak az ilyen külsőségek fontosak, a tartalom már másodlagos, máris bizton megnyerte magának, függetlenül attól, hogy – Dragnea habitusát ismerve, illetve szerdai kijelentéseit figyelembe véve – az új kormányfő nem lesz több a választási csalás miatt jogerősen elítélt, és ezért a miniszterelnöki tisztségtől eleső PSD-elnök kesztyűbábjánál. (És ez nem jelenti azt, hogy Sevil Shhaideh mögött nem áll impozáns szakmai pályafutás – csakhogy ennél a kinevezésnél nem ez volt a fő szempont).
Ráadásul Dragnea utalásaiból akár az is leszűrhető, hogy előbb-utóbb átvenni készül a miniszterelnöki tisztséget, ehhez csupán arra vár, hogy az új parlamenti többség módosítsa a törvényt, amely tiltja jogerősen elítélt személyek kormánytaggá történő kinevezését. Ha az államfő rábólint Shhaideh kinevezésére, a külvilág számára Románia ismét csak a tolerancia mintaországaként és a kisebbségek paradicsomaként tűnik majd fel, hiszen a német államfő mellé most odakerülhet a török származású miniszterelnök.
Ez a felszínen olyan idillt sugall, amely szinte példa nélküli a világon – miközben tisztában vagyunk azzal, hogy a felszín alatt a mindennapok csak akkor „idilliek" a kisebbségiek számára, ha immár elenyésző számú, lassan felszámolódó közösség tagjai, illetve ha Johannis államfőhöz hasonlóan román nemzetiségűnek vallják magukat. Amennyiben azonban kiállnak saját hivatali anyanyelvhasználatuk, nemzeti jelképeik, oktatási intézményeik, valamint kulturális és területi önrendelkezésük mellett, a legsötétebb diktatúrákat idéző hatósági üldöztetés sújtja őket a román „nemzetállam" részéről.
Ezért is lehet kétélű fegyver, hogy az RMDSZ máris sietett legitimálni a várható új kormánytöbbséget, és már a kormányfőjelölt megnevezését követően aláírta az együttműködési megállapodást a PSD-ALDE koalícióval. Még akkor is, ha nem kormányszereplésről van szó, hanem a koalíció parlamenti támogatásáról. Ezzel ugyanis már előre biankó csekket írtak alá a kormányoldal számára, anélkül, hogy érdemben befolyásolhatnák annak lépéseit, hiszen a többsége az RMDSZ nélkül is kényelmesen megvan.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
2016. december 23.
Dragnea: megfenyegettek, hogy le fognak tartóztatni
Egyesek semmitől nem riadnak vissza abbéli igyekezetükben, hogy megváltoztassák a történelmet - mondta csütörtökön este a Szociáldemokrata Párt elnöke, Liviu Dragnea, hozzátéve, hogy fenyegetésekben is volt része az utóbbi hetekben. 
„Közvetítőkön keresztül üzeneteket kaptam, miszerint le fognak tartóztatni, börtönbe fognak zárni. Amint tudják, én már rég bejelentettem, hogy mandátumom lejárta előtt egy nappal lemondok képviselői tisztségemről, hogy ne részesüljek a különnyugdíjból, amellyel nem értek egyet. 'Amint nem lesz mentelmi jogod, letartóztatunk” – ilyen fenyegetésekben is volt részem. Ezek a dolgok azonban nem ijesztenek meg engem, én nem engedek a fenyegetésnek. Egyesek mindent megkísérelnek, hogy megváltoztassák a történelmet. De ez már nem működik. Ők nem értették meg, hogy december 11-én a román választópolgárok elvágtak bizonyos szálakat. Ha valaki nem érti meg, hogy ha elindul egy hullám, azt még államelnöki tollvonással sem lehet megállítani, őt is elsodorja az a hullám, és történelemmé válik” – nyilatkozta Dragnea az Antena3 televízióban. 
A képviselőházi elnök hangsúlyozta, nem hagyja megfélemlíteni magát, és nem fog meghátrálni, mert a maga oldalán tudja a parlamentet és az alkotmányt, emellett pedig a választópolgárok nagy részének bizalmát is élvezi. A pártelnök hozzátette, tanult a múlt hibáiból, és mára a PSD olyan párt lett, amelyre szüksége van az országnak. 
„Ez a párt most pontosan olyan, amilyennek Victor Pontával elképzeltük 2010-ben. 2015-ben mindkettőnkre csapást mértek. Ő feladta, én felálltam és folytattam a munkát. Mostanra pedig olyan pártunk lett, amilyent mindig is szerettünk volna, és amilyenre szüksége van Romániának. Nekem pedig nincs, amitől tartanom” – tette hozzá Liviu Dragnea. maszol.ro
2016. december 27.
Ki is a hazafi?
Ahogy az borítékolható volt, nem kellett sokáig várni arra, hogy a román közéletben beinduljon a hazafias mázba csomagolt berzenkedés a miniszterelnöki tisztségre jelölt Sevil Shhaideh ellen annak neme, vallása és nemzetisége miatt.
Vezető szociáldemokrata (PSD) politikusok – köztük Jászvásár polgármestere – máris bánják, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett, hogy az általuk nyújtott biankó csekket kihasználva Liviu Dragnea pártelnök olyan kormányfőjelöltet húzott elő a cilinderből, aki sehogyse fér bele az egységes román nemzetállamról alkotott mítoszba. Persze sokak számára félig-meddig ugyanilyen „sokként” hatott a szász és evangélikus Klaus Johannis államfővé választása is két évvel ezelőtt, a többségnek azonban már csak azért is sikerült hozzászoknia a „német” elnökhöz, mert az untig szereti kidomborítani jó románságát. Márpedig a román nemzetállamról alkotott összképbe ugyanúgy nemigen fér bele, hogy Ștefan cel Mare országában egy török és muzulmán nő lássa el a miniszterelnöki teendőket, mint az, hogy egy Attila vagy Hunor nevezetű férfi. És hogy miért nem, azt az önmagát a fény harcosának tituláló, az ortodoxia egyszemélyes védelmezőjének szerepében tetszelgő George Becali élő karácsonyi televíziós adásban meg is indokolta: mert ezzel Isten ellen vétkeznének a románok.
Persze elintézhetnők az egészet egy kézlegyintéssel, miszerint az is balga, aki odafigyel egy zavaros elméjű korábbi börtöntöltelék hagymázas eszmefuttatásaira. Csakhogy a PSD elnöke tulajdonképpen azt kénytelen enni, amit főzött, a kampány során ugyanis ő (és „dicső” elődje, Victor Ponta) szabadította ki a román (ál)hazafiság szellemét a palackból azzal, hogy az ország érdekei ellen cselekvő idegenekként állította be a csak Julienként és Wernerként emlegetett kormányfőt, illetve az államelnököt. Nincs min csodálkoznia Dragneának, ha választása nem arat osztatlan sikert: a társadalom egy része nyílt vagy lappangó idegengyűlölete okán nézi rossz szemmel a kormányfőjelöltet, a másik fele pedig amiatt, mert jól tudja, hogy a kiszemelt nem más, mint a PSD-elnök bábja.
Mellesleg egy normális országban nem kellene problémát okozzon a miniszterelnöki poszt várományosának neme, vallása és nemzetisége. A valóságban Sevil Shhaidehhel sem ez a baj, hanem hogy annak a balliberális koalíciónak a kormányprogramját kellene megvalósítania, amely a választást megelőzően olyan ígéreteket fogalmazott meg – kezdve a béremelésektől az adócsökkentésekig –, amelyek gyakorlatba ültetéséhez nemhogy a román, de a német költségvetés sem lenne elegendő. Valójában ezzel ártanak a legtöbbet az országnak.
Rostás Szabolcs Krónika (Kolozsvár)
2016. december 27.
Tamás Sándor: az új kormány prioritásként kell kezelje a decentralizációt
A decentralizáció kell legyen az új kormány legfontosabb célkitűzése – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. A választásokat és a kormányalakítást értékelve kifejtette, a győztes Szociáldemokrata Pártnak (PSD) is érdeke a decentralizálás, ezt különben kockázat nélkül megteheti, hiszen „bepirosodott az ország, nemcsak a parlamentben van kényelmes többségük”.
A decentralizáció kell legyen az új kormány legfontosabb célkitűzése – jelentette ki Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke. A választásokat és a kormányalakítást értékelve kifejtette, a győztes Szociáldemokrata Pártnak (PSD) is érdeke a decentralizálás, ezt különben kockázat nélkül megteheti, hiszen „bepirosodott az ország, nemcsak a parlamentben van kényelmes többségük”. A háromszéki politikus emlékeztetett, a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) egyezményébe is belefoglalták a decentralizálást célkitűzésként. „Az RMDSZ meghallgatta, amit az emberek mondtak, nem léptünk kormányra a szociáldemokratákkal, de igyekszünk megoldani a problémákat. A parlamenti együttműködés kétoldalú, a kormánykoalíciónak is szüksége van az RMDSZ-re, hiszen a többségük törékeny. Nekünk ebből a legtöbbet kell kihozni, és a közösség számára néhány fontos döntést el kell fogadtatni” – szögezte le Tamás Sándor.
A tanácselnök elmondta továbbá, az RMDSZ-nek nagy elvárásai vannak Liviu Dragnea pártelnökkel és Sevil Shhaideh kormányfőjelölttel szemben, hiszen mindketten ismerik az önkormányzatok működését: Shhaideh fejlesztési igazgató volt Konstancán, Dragnea pedig a Teleorman megyei tanács elnöke volt, és különben már korábban is kezdeményezte a decentralizációt. A régiósítással kapcsolatban Tamás úgy fogalmazott: „aki időt nyer, életet nyer, ezt a 98 év alatt többször megtapasztalhattuk”. Rámutatott, az RMDSZ kétszer is megakadályozta a romániai magyarság számára kedvezőtlen régiósítást, most pedig úgy érzi, le fog lassulni ez a folyamat. A háromszéki politikus ugyanakkor úgy értékelte, a Szociáldemokrata Párt politikailag okos döntést hozott Sevil Shhaideh jelölésével, aki szerinte szakmailag felkészült kormányfő lesz. Tamás Sándor egyébként személyesen ismeri a kormányfőjelöltet.
Bíró Blanka | Krónika (Kolozsvár)
2016. december 27.
Klaus Johannis: a PSD-ALDE javasoljon új kormányfőjelöltet
Nem bízza meg a választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterelnök-jelöltjét, Sevil Shhaideht kormányalakítással az államfő. Klaus Johannis december 27-én, kedden felkérte a PSD-t, hogy javasoljon új jelöltet. Cikkünk frissül.
Az elnöki palotában tartott rövid sajtónyilatkozatában az államfő nem indokolta meg döntését. Csupán annyit mondott, hogy mérlegelte a Sevil Shhaideh kijelölése ellen és mellett szóló érveket, és úgy határozott: felkéri a szociáldemokratákat, hogy javasoljanak mást a kormányfői tisztségre.
Mint ismert, a PSD elnöke, Liviu Dragnea karácsony előtt azt nyilatkozta, Sevil Shhaideh az együtt kormányozni kívánó, Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló koalíció miniszterelnök-jelöltje, és nem kívánnak más személyt javasolni a tisztségre. „Ha pedig az államfő elutasítja a jelöltünket, akkor máshol találkozunk” – jelentette ki a politikus, aki vélhetőean arra utalt: a választásokon győztes pártok megpróbálják majd felfüggeszteni hivatalából Klaus Johannist.
A török származású Sevil Shhaideh feddhetlenségével kapcsolatban nem merültek fel aggályok, a közgazdász végezettségű hölgy tavaly fejlesztési miniszter is volt egy fél évig.  Férjéről, Akram Shhaidehről azonban kiderült: a háborús bűnökkel vádolt szíriai diktátor, Bashar al-Assad támogatója, emellett kormányzati tisztséget is betöltött Damaszkuszban. Egyes értelmezések szerint ez is volt az oka annak, hogy Klaus Johannis államfő múlt csütörtökön elhalasztotta a miniszterelnök megnevezését.
Băsescu: ez nem hiúsági kérdés
„Liviu Dragneának és Klaus Johannisnak kötelessége azonnal megoldást találni a kialakult helyzetre. Gondoskodni kell arról, hogy az új jelölt és az új kormány tagjai ne legyenek a titkosszolgálatok által irányított emberek” – írta percekkel az államfő bejelentése után Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu volt államfő. Hozzátette: indulásból el kell vetni az államfő felfüggesztésének lehetőségét. 
A PNL üdvözli a döntést
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke üdvözölte Klaus Johannis döntését, mert szerinte az ország érdekét szolgálja. „Az elnök alkotmányos joga visszautasítani a miniszterelnök-jelölt személyét, és meg vagyok győződve arról, hogy döntésének jó alapja van” – írta közleményében Raluca Turcan. Hozzátette: Románia következő kormányát meg kell óvni bárminemű támadási felülettől, különösképpen a jelenlegi bonyolult nemzetközi kontextusban.
A politikus szerint megengedhetetlen, hogy a román kormány Liviu Dragnea játékszerévé váljon, amelyet közvetítőkön keresztül irányít. „A PSD azt mondta, hogy tízezer szakértőjük van. Ha ez igaz, akkor nem lesz nehéz dolguk újabb miniszterelnök-jelöltet találni. Olyan valakit, akinek a munkássága ismert, akinek nincsenek gyenge pontjai, és nincs büntetett előélete” – tette hozzá a PNL ügyvivő elnöke.
Az USR is Johannis mellé állt
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) üdvözli, hogy Johannis nem bízza meg kormányalakítással Sevil Shhaideht - nyilatkozta kedden Cristian Ghinea, az USR parlamenti képviselője.  "A kinevezés ellen szavaztunk volna amúgy is. Egy bizarr jelölés, nagyon keveset tudunk a személyéről. Kerestünk az elmúlt időszakban képeket Sevil Shhaidehről, de nem találtunk. Bizarr dolognak tartjuk, hogy egyfajta szellemet jelöljenek a román kormány élére. Nem tudjuk, milyen érvek győzték meg az államfőt, hogy így döntsön, de úgy gondoljuk, hogy a döntés elnöki mandátuma alkotmány-adta keretei között történt" - nyilatkozta Ghinea a parlamentben.
A képviselő azt mondta: az USR bölcs megfontolásra int mindenkit és arra kéri az érintetteket, hogy ne kezdődjön el a hiúságok harca. "Úgy értettem, hogy a Szociáldemokrata Pártban sokan elégedetlenek, mert nem volt egy valós belső konzultáció. Ha pedig Dragnea és Iohannis közötti hiúsági harcra kerül sor, én azt hiszem, hogy Dragnea fog veszíteni. Maradjunk nyugton és legyünk bölcsek, nincs itt világvége akkor sem, ha nem Dragnea úr védence lesz a miniszterelnök" - tette hozzá Ghinea.
Kelemen Hunor: Dragnea javasoljon új jelöltet
Liviu Dragneának mást személyt kell javasolnia a kormányfői tisztségre Sevil Shhaideh helyett. Az RMDSZ támogató szavazata az újonnan javasolt jelölt személyétől függ - nyilatkozta az Agerpresnek kedden Kelemen Hunor. A szövetségi elnök úgy fogalmazott: nem hinné, hogy Dragnea kétszer egymás után ugyanazt a kormányfőjelöltet nevezné meg, mert "ha egyszer már elutasították Sevil Shhaideh asszony személyét, akkor másodszor is el fogják." maszol.ro
2016. december 28.
Elnöki sakk-matt?
Különösebb magyarázat nélkül utasította vissza az SZDP miniszterelnök-jelöltjét Klaus Iohannis államelnök. Lépése nem meglepő, mert bár nagyon ravasznak és megvétózhatatlannak gondolta döntését a győztes párt elnöke, Liviu Dragnea, utóbb kiderült, ezer sebből vérzik, és rendkívül támadható.
Beárnyékolta a szociáldemokraták fergeteges választási győzelmét a tény, hogy pártelnökük nem lehet kormányfő. Napokig tették-vették, hogy mennyire megérdemelné, mily megfelelő a feladatra, de az elnök rendíthetetlennek bizonyult, megismételte: elítélt vagy büntetőeljárás alatt álló jelöltet nem nevesít a magas tisztségre. Amikor egy héttel ezelőtt Dragnea előállt a nagy meglepetéssel, első ránézésre valóban visszautasíthatatlannak tűnt ajánlata: egy nőt jelölt, aki ráadásul a tatár kisebbség soraiba tartozik, és muzulmán vallású. Számosan vélekedtek úgy, hogy Románia így igazodhat az európai trendekhez, maximális toleranciáját igazolja, ha elfogad egy ilyen miniszterelnököt. Csakhogy nagyon hamar napvilágra kerültek a háttér-információk, kiderült, a hölgy férje a véreskezű szíriai diktátor, el-Aszad híve, s bizony ez már nehezen illeszthető az európai, atlanti törekvések sorába. Karácsonykor is folytak a találgatások, mi lehet Dragnea döntése hátterében, azonkívül, hogy egy könnyen irányítható bábot állítana a kormány élére. Volt, aki Oroszországhoz közeledését látta a jelölés mögött, más a demokratikus értékekkel való leszámolás kezdetét, mondván, így szakít az SZDP vezére a kényes Nyugattal, hogy leállíthassa aztán a korrupcióellenes ügyészség oly sok politikustársát érintő ténykedését. Húzása nem jött be, az elnöki ellenállás miatt jelöltje nem lehet az új kormány vélt vagy valós feje.
Az államfői bejelentés után jó négyórás dilemmázást követően álltak a közvélemény elé a győztes koalíció vezetői. Megdöbbenve, értetlenül, de harcra készen – körülbelül ez derült ki nyilatkozataikból. Dragnea kényes helyzetbe került, hisz többször kijelentette, más jelöltet nem nevesít, visszakoznia kell, ezért támadásba lendült, Iohannist vádolta, hogy politikai válságba akarja sodorni az országot, nem hajlandó elfogadni a választások eredményét, saját és pártja érdekeinek rendeli alá az oly fontos nemzeti érdeket. Meglebegtették ismét az elnök felfüggesztésének lehetőségét, de azt is, fontolóra veszik, mi legyen a következő lépésük, mintegy jelezve: ők, a józan ítélőképességű győztesek hajlandóak a kompromisszumra, eleget tesznek az elnöki kérésnek, és előállnak egy másik jelölttel, de mindezt csakis azért, mert az ország érdeke ezt kívánja.  Az már bizonyos, a szociáldemokraták gyors kormányalakítási álma elúszott, idén már nem lesz új kabinetje az országnak. Iohannis, aki eddig mindig kiszámítható volt, most nagy elődje, Băsescu mintájára elkezdett játszani. Sakk-mattot adott, de még nem tudni, húzása apró fricska, ellenfelei bosszantása csupán, vagy ismét elkezdődik a paloták közötti ádáz háború.  
Farkas Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 28.
Dragneáék felfüggesztéssel fenyegetik Johannist
Liviu Dragnea szerint megrökönyödve vett tudomást az államfő kedden bejelentett döntéséről. A PSD-elnök úgy véli, Sevil Shhaideh kormányfővé való kinevezésének elutasításával Klaus Johannisnak az a célja, hogy politikai válságba sodorja az országot.
A szenátust irányító Călin Popescu-Tăriceanuval, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnökével közösen tartott kedd délutáni sajtótájékoztatóján Dragnea elmondta, az egész országhoz hasonlóan valamennyien „megrökönyödve vették tudomásul" az államfő bejelentését.
„Kollégáimmal együtt kielemeztük a helyzetet, próbáltunk olyan alkotmányos és tisztességes indokokat találni, amelyek e döntés hátterében állhatnak. Egyetlen alkotmányos okot sem találtunk. Szerintünk ez az ember politikai válságba akarja sodorni Romániát" – fogalmazott sajtónyilatkozatában a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Dragnea elfogadhatatlannak és alkotmányellenesnek nevezte Johannis döntését. A bukaresti képviselőház elnöki tisztségét betöltő szociáldemokrata politikus leszögezte: sem Sevil Shhaideh, sem annak szíriai férje „nem áll kapcsolatban terroristákkal", és nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot Románia számára. Dragnea szerint az államfő minden áron meg akarja akadályozni a szociáldemokratákat kormányprogramjuk érvényesítésében. Szerinte Johannis abban reménykedik, hogy ha a parlament felfüggeszti őt hivatalából, azzal „újraépítheti" magát, vagyis visszanyerheti a választók bizalmát.
Liviu Dragnea elmondta, a balliberális koalíció a következő két napban dönt arról, mit lép azok után, hogy az államfő nem hajlandó megbízni kormányalakítással a két alakulat által jelölt Sevil Shhaideht. „Amennyiben arra a következtetésre jutunk, hogy az ország érdekei megkövetelik Klaus Johannis államfői tisztségből való felfüggesztését, nem fogunk tétovázni" – jelentette ki a PSD elnöke.
„Konzultáltam a kollégáimmal, és legkésőbb holnapután döntenünk kell. A 12 órakor beszédet tartott személyt parafrazálva: alaposan meg kell fontolnunk a dolgot, de döntésünk meghozatalakor nem a saját vagy egy bizonyos csoport, hanem az ország érdekeit kell szem előtt tartanunk. Rengeteg üzenetet kaptunk, amelyekben az államfő tisztségből való felfüggesztését kérik az emberek. Amennyiben arra a következtetésre jutunk, hogy az ország érdeke ezt kívánja, nem habozunk, és kezdeményezni fogjuk az államfő felfüggesztését" – fogalmazott Liviu Dragnea.
Tăriceanu a sajtótájékoztatón ama véleményének adott hangot, miszerint az államfőnek közvetítő szerepet szán az alkotmány, hogy megszervezze a pártok közötti kormányalakítási egyeztetéseket, amikor azok nem tudnak megállapodni. Most viszont egy formálisan is megalakult többségi koalíció miniszterelnök-jelöltjét utasította el, amivel szerinte Johannis túllépte alkotmányos hatáskörét.
A szenátus elnöke egyúttal azt állította: az államfő már a választási eredmények közzétételének másnapján egy magánbeszélgetésben a mérleg nyelvét képező ALDE társelnökeinek tudomására hozta, hogy „totális" háborút akar indítani a PSD ellen, és mindent megtesz, hogy ne kelljen szociáldemokrata kormányfőt jelölnie. Krónika (Kolozsvár)
2016. december 28.
Felfüggesztés, hat lépésben – a Băsescu-forgatókönyvet alkalmazzák Johannisra is?
A parlamenti választásokon Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége fontolóra vette Klaus Johannis tisztségéből való felfüggesztését, mivel államfő elutasította a miniszterelnök-jelöltjüket.  A forgatókönyv ismert, alkalmazták már Traian Băsescu volt elnök esetében is.
Klaus Johannis lenne Traian Băsescu után a második, tisztségéből felfüggesztett államfő Romániában, ha a PSD-ALDE koalíció valóban kezdeményezné eltávolítását az elnöki hivatalból. Ismert, hogy a volt államfő leváltása kétszer is elbukott a népszavazáson. A PSD-ALDE-nak azonban most könnyebb a dolga, mert a referendum érvényességi küszöbe 50 százalékról 30 százalékra csökkent.
Az alaptörvény szerint az alkotmány előírásait megsértő „súlyos cselekedetek” elkövetése esetén Románia elnökét felfüggesztheti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus, a képviselők és szenátorok többségének a szavazatával, az alkotmánybíróság véleményezése után.
Az alkotmány „súlyos megsértése” azonban értelmezhető: Traian Băsescu esetében például 2007-ben a taláros testület úgy ítélte meg, hogy az általa elkövetett cselekedetek nem minősülhetnek súlyos alkotmányszegésnek. Az államfő az ellene felhozott vádak ellen védekezhet a parlamentben.
A tisztségből való felfüggesztésre irányuló javaslatot a képviselők és a szenátorok összességének legkevesebb egyharmada kezdeményezheti, és azt késedelem nélkül az elnök tudomására kell hozni. A határozattervezetben fel kell tüntetni az államfő által elkövetett súlyos alkotmányszegést vagy szegéseket.
Az alkotmánybíróság csak véleményez
Az új román parlamentnek 465 tagja van, a felfüggesztés kezdeményezéséhez tehát 155 aláírásra van szükség. A PSD és az ALDE  250 mandátummal rendelkezik. Az aláírások összegyűjtése után a felfüggesztésről szóló parlamenti határozattervezet az alkotmánybírósághoz kerül véleményezésre. A taláros testület álláspontja konzultatív jellegű.
Harmadik lépésként, 24 órával az alkotmánybíróság álláspontjának közzététele után a parlament két háza együttes ülésén vitát folytat és szavazattal dönt az elnök felfüggesztéséről. Az együttes ülésre meghívják magát az államfőt is, aki – ha kéri – a vita során bármikor szót kaphat, hogy magyarázatot adhasson az ellene felhozott vádakra. A felfüggesztésről a képviselők és a szenátorok egyszerű többsége dönt urnás szavazással. A PSD és az ALDE nyilván rendelkezik a szükséges többséggel a parlamentben.
Az állam élén: Tăriceanu vagy Dragnea
Ha a parlament a tisztségből történő felfüggesztés mellett dönt, akkor a következő lépésben az államfő helyét, ideiglenes jelleggel, sorrendben a szenátus elnöke – jelen esetben Călin Popescu Tăriceanu – vagy a képviselőház elnöke – azaz Liviu Dragnea – veszi át. A ügyvivő elnök átveheti a „tényleges” elnök valamennyi hatáskörét, ám nem fordulhat a parlamenthez országos fontosságú, a nemzet egészét érintő kérdésekkel, nem oszlathatja fel a törvényhozás fórumát, nem írhat ki népszavazást.
Ha a parlament megszavazza az államfő tisztségéből történő felfüggesztését, akkor az ötödik lépésben a határozatot eljuttatják a kormánynak, amelynek harminc napon belül ki kell írnia az elnök leváltásáról döntő népszavazást. A referendum akkor érvényes, ha az állandó választói névjegyzékben szereplő személyek harminc százaléka az urnákhoz járul. Ha a voksolók többsége rábólint az államfő felfüggesztésére, akkor helyét átveszi az ügyvivő elnök.
Hatodik lépésként az államfői tisztségét megüresedettnek nyilvánítják. Ebben az esetben a kormánynak három hónapon belül újabb elnökválasztást kell kiírnia.
Bogdán Tibor maszol.ro
2016. december 28.
Lényegi módosítás nélkül ismét megszavazta a képviselőház az illetékeltörlési törvényt
MTI - Lényegi módosítás nélkül fogadta el a képviselőház szerdán azt az illetékeltörlési törvényt, amelyet egy hete küldött vissza megfontolásra a parlamentnek Klaus Johannis államfő.
A 102 féle díjat és illetéket megszüntető, a választási kampány előtt, októberben egyhangúlag megszavazott jogszabály ellen az államfő előzőleg alkotmányossági óvást is emelt, de az alkotmánybíróság szerint a tervezet nem sérti az alaptörvényt.
A jogszabály egyebek között eltörölné a gépjárművek után fizetendő környezetszennyezési díjat, a cégbejegyzési illetéket, az ideiglenes útlevelekre fizetendő konzuli illetéket. A törvénytervezet a rádió és televízió előfizetési díjak eltörlésére is kiterjed. Ez utóbbi rendelkezés ellen a függetlenségüket féltő közmédiumok, romániai és nemzetközi médiaszervezetek is tiltakoztak.
Az államfő azt kérte a parlamenttől, hogy mielőtt ilyen döntést hozna, dolgozza ki a közszolgálati média intézményi reformját, és biztosítsa finanszírozását. Johannis arra is figyelmeztette a törvényhozókat, hogy az illetékek - egyébként sokak által várt - eltörléséhez az adófegyelem növelését célzó intézkedéseket kellene társítani, különben a bevételkiesés fennakadásokat okozhat az állami intézmények működésében.
Rekordsebességgel fogadták el
A kétkamarás parlament rekordsebességgel másodszor is elfogadta a törvényt, így az államfő nem tagadhatja meg kihirdetését. A tervezetet most már csak a választásokon győztes szociáldemokraták és parlamenti szövetségeseik szavazták meg: a jobboldal ellene voksolt. Az egyedüli módosítás a tervezetben az, hogy nem 2017-től, hanem a kihirdetése utáni hónap első napján lép életbe.
A törvénytervezetet előterjesztő Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök azzal indokolta a sietséget, hogy a jogszabályt a 2017-es költségvetési törvény elfogadása előtt hatályba akarják léptetni.
Dragnea kijelentette: senkinek sem kell "sírnia a köztévé és közrádió vállán", mert éppen a szerdán megszavazott törvény mentesíti őket a politikai befolyás alól, hiszen a jogszabály szerint a közmédia működéséhez és fejlesztéséhez szükséges pénzösszegeket a kormánynak bele kell foglalnia az állami költségvetés tervezetébe. A PSD elnöke szerint ezentúl a közmédiának nem kell sem a kormánynál, sem a parlamentnél "kéregetnie", az éppen befolyásos politikai vezetők kegyeit keresnie.
Az államfőnek elvileg tíz napon belül kell kihirdetnie a törvényt, de az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) már bejelentette, hogy újabb alkotmányossági óvással próbálkoznak, amit a közmédia autonómiáját szavatoló előírásra alapoznak.
Kelemen Hunor: fenntartásaink vannak
A 102 adónem eltörléséből 100-zal egyet értünk minden további nélkül, ám bizonytalanságot eredményezne a közszolgálati rádió és televízió működésében az illetékek eltörlése - hangsúlyozta Kelemen Hunor szövetségi elnök a törvénykezdeményezés plénumi vitáján. „A 102 adónem eltörléséből, 100-al minden további nélkül egyet értünk. Indokoltnak tartjuk az adóterhek csökkentését, azonban nem tartjuk hasznosnak a rádió- és tévéilleték eltörlését. Ez az intézkedés nagyobb bizonytalanságot eredményezne a közszolgálati rádió és televízió működésében, más megoldást kell találni, amely elősegíti e két állami intézmény problémamentes üzemeltetését. Az illetékek eltörlésével megváltozik a finanszírozási rendszer, és ez tükröződni fog a két intézmény működésében is. Ezt leszámítva az RMDSZ egyetért a további 100 adónem csökkentésével, hiszen ez egy első lépést jelentene afelé, amit kampányban vállaltunk” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. 
Az RMDSZ elnöke úgy értékelte, hogy a közszolgálati rádió- és tévéadók eltörlése tovább mélyítené a két állami intézmény körül kialakult problémákat: „Amennyiben hatékonyak akarunk lenni, akkor nem az adónemek eltörlésével kell kezdenünk a két intézmény megreformálását, hanem vissza kell térnünk az alapokhoz: a működésüket szabályzó törvényhez, és ezt kell újragondolni, majd utána beszélhetünk az illetékekről.” Kelemen Hunor plénumi felszólalásában nehezményezte, hogy a 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvénykezdeményezést csak a pénzügyi szakbizottság tárgyalta újra, míg a képviselőház kulturális bizottsága nem lett megkeresve az államelnök által visszaküldött törvénytervezet megvitatása során.
„Ha vissza akarjuk adni a parlamentnek a hitelét és valós szerepét, akkor szakmaiságot kell társítani a döntéshozás mellé. Az ilyen jellegű törvénykezdeményezéseket minden érintett szakbizottságban kell megtárgyalni, így a kulturális bizottságban is” – fogalmazott Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Az RMDSZ megszavazta a tervezetet
A 102 illeték eltörlésére vonatkozó törvénykezdeményezés kitér többek között a cégek bejegyzésére vonatkozó adók eltörlésére, a nem bírósági adónemek kiiktatására, valamint számos konzulátusi adóteher törlésére. Továbbá afelől is rendelkezik, hogy a nyugdíjasok számára ingyenes legyen a nyugdíjpénztár által nyújtott szolgáltatásokhoz és információkhoz való hozzáférés. A jogszabály eltörli a gépjárművekre fizetendő környezetvédelmi bélyegilletéket is.
A szövetség képviselőházi frakciója törvénymódosító-javaslatban kérte a rádió- és tévéilleték eltörlésére vonatkozó cikkelyek visszavonását, azonban ezt a szakbizottsági ülésen elutasították. Ezért az RMDSZ alsóházi frakciója fenntartásokkal szavazta meg a törvénykezdeményezést, amely a közszolgálati rádió- és tévéilleték eltörlésének kivételével, jelentősen könnyít a bürokratikus eljárásokon. maszol.ro
2016. december 29.
Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert jelölték kormányfőnek
Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert jelölte miniszterelnöknek a PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség szerdán, miután Klaus Johannis államfő előző nap elutasította első javaslatukat, Sevil Shhaideh volt regionális minisztert.
A bánsági Karánsebesen született Grindeanu 43 éves, a temesvári tudományegyetem matematika szakán szerzett informatikusi oklevelet, korábban Temesvár alpolgármestere volt, jelenleg pedig a Temes megyei önkormányzat elnöke. 2014 decemberétől a Ponta-kormány 2015. novemberi lemondásáig vezette a bukaresti távközlési tárcát.
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint – korábbi fogadkozásai ellenére – azért javasol a koalíció második és „utolsó" miniszterelnök-jelöltet, mert az országnak stabilitásra van szüksége, és el akarják kerülni a politikai válságot.
A PSD elnöke a koalíciós pártvezetők közös sajtóértekezletén elmondta: semmilyen hivatalos indoklást nem kapott az államfőtől, miért utasította el Shhaidehet, aki – állítása szerint – már halálos fenyegetéseket is kapott, miután a sajtó „sárba taposta" hírnevét. A román jobboldali médiában általánossá vált az a feltételezés, hogy a muzulmán kisebbséghez tartozó Shhaideh jelölését a szíriai származású férjével kapcsolatos nemzetbiztonsági aggályok miatt utasította el az államfő.
„Sorin Grindeanu tudomásom szerint nem Hezbollah-ügynök, nem Hamász-ügynök, de persze még kideríthetik róla, hogy a KGB-nek dolgozott, vagy megölt valakit" – ironizált Dragnea, arra utalva, hogy véleménye szerint a párt első miniszterelnök-jelöltjét is alaptalanul gyanúsították meg.
Calin Popescu Tariceanu, a liberális ALDE társelnöke szerint ha Iohannis a koalíció második javaslatát is elutasítja, akkor bebizonyosodik, hogy minden áron meg akarja akadályozni egy szociálliberális kormány beiktatását, ami az egyértelmű választói akarat semmibe vételét jelentené. Ez már nyilvánvaló alkotmánysértés lenne, és elkerülhetetlenné válna, hogy a parlamenti többség felfüggessze az államfőt hivatalából – figyelmeztetett Tariceanu.
A sajtóértekezleten a PSD-ALDE koalíció vezetői ismét szóba hozták, hogy a miniszterelnöki tisztség valójában Dragneát illetné meg, aki azért nem kérhette magának a posztot, mert priusza van. Dragnea korábbi nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy pártvezetőként ellenőrzése alatt akarja tartani a kormányt, mondván, hogy a választók az általa megjelenített PSD-programnak szavaztak bizalmat, és az ő politikai felelőssége, hogy azt be is tartassa.
Arra a kérdésre, hogy Grindeanu kormányfői megbízatása esetén „alárendeltje" lesz-e Dragneának, maga a jelölt „igennel" válaszolt, hozzátéve magyarázatként, hogy „Dragnea a PSD elnöke".
Liviu Dragnea nem tartotta valószínűnek, hogy Romániában még idén beiktathatják az új kormányt, mert ha erre sort is keríthetnének péntekig, az új kabinetnek már nem lenne alkalma idén döntéseket is hozni. MTI
Erdély.ma
2016. december 29.
Eckstein-Kovács Péter: Csak fenyeget a PSD Johannis felfüggesztésével
Klaus Johannis nem sértette meg az alkotmányt, amikor a PSD komrányfőjelöltjét visszautasította. Hogy taktikailag helyes volt-e, vagy sem, arról lehet vitázni – véli Eckstein-Kovács Péter jogász.
Kérdésünkre, hogy milyen módon szabályozza Románia Alkotmánya azt, hogy az államfő hányszor élhet a visszautasítás lehetőségével, Eckstein-Kovács Péter elmondta: van az alkotmánybíróságnak egy olyan, a miniszterekre vonatkozó és értelmezhető döntése, miszerint az államfő csak egyszer utasíthatja vissza a miniszteri jelöléseket. Ha tehát Johannis nem fogadja el a második kormányfő-jelöltet, akkor problémák merülhetnek fel – magyarázta.
Eckstein-Kovács Péter nem tartja kizártnak, hogy a PSD újra Shevil Shhaideh-et jelöli, de akár Liviu Dragnea is lehet a jelölt vagy Călin Popescu Tăriceanu, esetleg egy olyan jelöltet sikerül megnevezni, aki rendelkezik e tisztség betöltéséhez szükséges rátermettséggel.
Ami pedig a Johannis tisztségéből való  felfüggesztésével való riogatást illeti, Eckstein-Kovács Péter is úgy látja: ez inkább fenyegetés, semmint reális veszély.
- Az államfő felfüggesztése hosszas és bizonytalan kimenetelű procedúra még akkor is, ha az erre vonatkozó népszavazás érvényességi küszöbét az eddigi 50 százalékról 35 százalékra csökkentették.
Varga Attila alkotmányjogászt, az Alkotmánybíróság tagját arról kérdeztük, van-e a PSD-nek elég nyomós oka arra, hogy az államelnök felfüggesztését kérje. A szakértő úgy vélekedett: ez elsősorban politikai döntés.
- Ha a pártok úgy ítélik meg, hogy az államelnök súlyosan megsértette az alkotmányt, akkor beindíthatják a felfüggesztési procedúrát. Ezt azonban alaposan meg kell indokolniuk, az Alkotmánybíróságnak pedig véleményeznie kell. Ha a kezdeményezést a két ház plénuma elfogadja, akkor a köztársasági elnököt felfüggesztik tisztségéből, és ideiglenesen a szenátus elnöke gyakorolja az államfői tisztségét, a kormány pedig népszavazást ír ki az államfő menesztésével kapcsolatosan – magyarázta.
Arra a kérdésre, mi történik akkor, ha a PSD következő jelöltjét is elutasítja Johannis, Varga azt felelte: egy ilyen helyzet komoly konfliktust idézhet elő Johannis és a parlament között, az alkotmánybíróságnak pedig jogában áll a közhatóságok közti konfliktust megoldása érdekében közbelépni.   
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)
2016. december 30.
Johannis megbízta kormányalakítással Sorin Grindeanut
Grindeanunak tíz napja van a kabinet létrehozására
Klaus Johannis államfő megbízta a kormányalakítással Sorin Grindeanu volt távközlési minisztert, a december 11-i választások nyomán alakult PSD-ALDE szociálliberális parlamenti többség miniszterelnök-jelöltjét - közölte pénteken szűk szavú közleményében az elnöki hivatal.
Grindeanu a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékával rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) második kormányfőjelöltje, miután az államfő kedden elutasította a muzulmán vallású Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési miniszter kormányfői jelölését. Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmat kérjen a kabinet névsora és a kormányprogram számára.
Johannis csütörtökön félórás megbeszélést folytatott a szociálliberális koalíció második kormányfőjelöltjével, a kormányalakítási megbízásról szóló pénteki döntést azonban nem sajtótájékoztatón személyesen jelentette be, az elnöki hivatal erről csak egy közleményt jelentetett meg honlapján. Ez is arra utal, hogy az államfő politikai társbérleti viszonyra készül a szociálliberális koalíció leendő kormányával – vélik elemzők.
A PSD-ALDE koalíció vezetői szerdai sajtóértekezletükön mutatták be újabb miniszterelnök-jelöltjüket, ahol ismét szóbahozták: a tisztség valójában a választásokon győztes PSD elnökét, Liviu Dragneát illetné meg, aki azért nem kérhette magának a posztot, mert priusza van. Dragnea korábbi nyilatkozataiból egyértelművé vált, hogy pártvezetőként ellenőrzése alatt akarja tartani a kormányt, mondván, hogy a választók az általa megjelenített PSD-programnak szavaztak bizalmat, és az ő politikai felelőssége, hogy azt be is tartassa. szabadsag.ro
2016. december 30.
Johannis, az ellenzék
Horgászkifejezéssel élve tovább „fárasztja” a választásokat megnyerő, és parlamenti többségbe került PSD–ALDE-koalíciót Klaus Johannis államfő. Aki nem siette el az új miniszterelnök-jelöltről kialakított álláspontja közlését, hiszen csütörtökön még nem volt hajlandó arról nyilatkozni, hogy megbízza-e a volt távközlési minisztert kormányalakítással, vagy sem.
Persze ezt lehet azzal is magyarázni, hogy a jelölt szerda esti megnevezése óta neki és stábjának nem volt elegendő ideje áttanulmányozni Grindeanu szakmai és egyéb jellegű pedigréjét. Azonban élünk a gyanúperrel, hogy ha a szívéhez közel álló PNL jelölhetett volna kormányfőt, nem lenne ennyire rigurózus. A halogatás oka így valószínűleg az, hogy ezáltal továbbra is jelzi a PSD–ALDE-nak: hiába van parlamenti többségük, nem tehetnek meg mindent, amit csak akarnak. Ezt szolgálta az első jelölt, Sevil Shhaideh indok nélküli elutasítása is: megtette, mivel alkotmányosan megtehette, és megmutatta a koalíciós pártoknak, hogy nem csupán a háttérből figyeli majd a tevékenységüket, de aktívan részese is kíván lenni a politikai napirend alakításának. Johannis a jelek szerint arra készül, hogy ha ki is nevezi Grindeanut – elvégre az vitathatatlan tény, hogy a választáson a többségi népakarat a már előre bejelentett PSD–ALDE-koalíciót támogatta –, a kormány ellensúlyaként, az ellenzék egyfajta önjelölt vezéreként szerepel, ha már a korábban általa vezetett liberálisok fele annyira sem szerepeltek jól, mint a most kormányalakításra készülő szociáldemokraták. Persze az óvatosság és a határozott fellépés nem árt, hiszen a PSD 2012-ben egyszer már megmutatta, hogy minden jogszabályon és intézményen kész átgázolni a totális hatalom, céljai megvalósítása érdekében, amikor minden lehetséges intézményt bedarált, hogy felfüggeszthesse tisztségéből Traian Băsescu volt államfőt. (Az ügy pikantériája amúgy, hogy akkoriban mindezt éppen a PNL-lel szövetségben tette, amelyből „emlékül” a szakítás óta is „megtartotta” a gátlástalan hatalomvágy miatt mára a szociáldemokraták kitartottjává züllött Tăriceanu volt kormányfőt.) Ráadásul az is egyértelmű, hogy akárcsak Shhaidehet, Grindeanut is a választási csalás miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Liviu Dragnea PSD-elnök kézivezérli majd. Ezt maga Dragnea erősítette meg, amikor jelezte, éppen azért esett a választása a Temes megyei közgyűlés elnökére, mert nem látja benne a potenciált arra, hogy kormányfőként a fejére nőjön, és a saját pecsenyéjét kezdje sütögetni. Márpedig Dragnea többször is jelezte, hogy magának szeretné a miniszterelnöki tisztséget, és azt is értésre adta, hogy ha rajta múlik, elhárítja az ezt akadályozó törvényt, amely tiltja, hogy a magafajta, jogerősen elítélt személyeket kormánytaggá nevezzék ki. Johannis tehát továbbra is bizonytalanságban tartja a PSD–ALDE-tandemet – igaz, velük együtt az országot és a nemzetközi partnereket is. Ami nem annyira jó, hiszen a politikai bizonytalanság miatt a lej árfolyama máris megzuhant, és teljes jogú kormány nélkül a bizonytalanság tovább fennmarad. A jelek szerint azonban az államfő még ennek az ódiumát is bevállalja, hogy jelezze: bármennyire is sótlan és háttérbe húzódó személyiség volt eddig, emberükre akadtak a személyében, és nem habozik a rendelkezésére álló eszközökhöz nyúlni, hogy az általa szükségesnek látott esetekben ő „helyettesítse” a súlytalan ellenzéket. 
Persze azt semmi sem garantálja, hogy az általa szükségesnek látott beavatkozások minden esetben az ország érdekét is szolgálják – de ehhez Romániában már hozzászokhattunk államfőtől, kormányoldaltól és ellenzéktől is egyaránt.
Balogh Levente Krónika (Kolozsvár)
2016. december 30.
Sok sikert. Klaus Iohannis
Úgy szerzett tudomást arról, hogy Klaus Iohannis államfő elfogadta jelölését, hogy kapott egy 'Sok sikert. Klaus Iohannis' szövegű üzenetet a telefonjára - nyilatkozta pénteken Sorin Grindeanu kijelölt miniszterelnök.
Grindeanu bevallása szerint azonnal felhívta Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, aki arra kérte, ellenőrizze, hogy az a szám, amelyről az sms-t kapta, valóban a Klaus Iohannisé-e. Miután erre sor került, küldött egy választ, 'Köszönöm, elnök úr!' szöveggel - mondta Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök hozzátette, "decens" beszélgetést folytatott csütörtökön az államfővel, nem kérték tőle a leendő kabinet névsorát.
Elmondta: ha minden a tervek szerint halad, január 4-én leteszik az esküt, és még aznap este megtartják az első kormányülést.
Grindeanu kifejezte készségét, hogy miután benyújtják a parlamentbe a kormányprogramot és a kabinet névsorát, tárgyalásokat folytasson az RMDSZ képviselőivel.
'Láttam, hogy egyes politikai pártok bejelentették, nem szavazzák meg a kormányt, noha nem is ismerik az összetételét és a kormányprogramot sem. Szerintem ez nem helyes eljárás, de ez már az ő dolguk' - tette hozzá Grindeanu. (AGERPRES) szatmar.ro
2016. december 30.
Ismertették a kormányalakítás ütemtervét
Meghatározta a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a kormányalakítási ütemtervet – jelentette be december 30-án, pénteken Liviu Dragnea PSD-elnök.
Eszerint január 3-án, kedden 10 óra 30 perctől ülésezik a parlament két házának állandó bürója, és ugyanaznap délre hívták össze a plénumot. Ugyancsak kedden 14 órától a PSD és ALDE vezetőtestületei jóváhagyják a miniszterjelöltek listáját, 15 órától pedig a két alakulat parlamenti frakciói együttes ülést tartanak, amelynek keretében röviden bemutatják mindegyik jelöltet. A kijelölt kormányfő ezt követően nyújtja be a parlamenthez a miniszterjelöltek jegyzékét és a kormányprogramot.  Kedden 17 órától kerül sor a két ház állandó bürójának együttes ülésére, amelyen megállapítják a szerdai ülés napirendjét. Szerdán 8 és 14 óra között a szakbizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket, 15 és 18 óra között ismertetik a kormányprogramot, illetve sor kerül a vitára és a beiktatási szavazásra. 18 óra után egyeztetésre várják az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek parlamenti csoportjának képviselőit, „amennyiben igényt tartanak erre” – tette hozzá Dragnea. 
A PSD elnöke elmondta továbbá, ha az államfő beleegyezését adja, szerdán 19 órától sor kerülhet a miniszterek eskütételére.
[Agerpres] itthon.ma//erdelyorszag
2016. december 30.
Sorin Grindeanu kormányalakítási megbízatást kapott az államfőtől
Klaus Johannis államfő pénteken délelőtt aláírta azt az elnöki rendeletet, amellyel kormányalakítási megbízatást adott az ALDE szociálliberális koalíció miniszterelnök-jelöltjének. Sorin Grindeanunak tíz napon belül kell a parlament elé járulnia, hogy bizalmi szavazást kérjen a miniszteri névsorra és a kormányprogramra. Cikkünk frissül.
Sorin Grindeanui a PSD-ALDE-koalíció második jelöltje a miniszterenöki tisztségre, az elsőt, Sevil Shhaidehet az államfő visszautasította.
A 43 éves politikus 1996 óta tagja a Szociáldemokrata Pártnak, eddigi legmagasabb tisztségét a Ponta-kabinetben foglalta el távközlési miniszterként. 2008-2016 között Temes megyei szenátor volt, idén nyáron lemondott felsőházi mandátumáról, ugyanis a PSD színeiben megválasztották a Temes megyei tanács elnökének. 
1973 december 5-én született Karánsebesen. 1992-ben érettségizett a helyi Traian Doda líceumban, majd 1997-ben matematika szakon diplomázott le a temesvári Nyugati Egyetemen. Az egyetemen rövid ideig asszisztensi állást töltött be, majd 2001 novembere és 2004 januárja között a Temes megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság igazgatója volt. Nős és két gyerek apja.
Sorin Grindeanu egy ház és három telek tulajdonosa, és több mint 44.000 euró hitele van. Vagyonnyilatkozata szerint Grindeanu feleségével együtt egy gyüregi lakóház tulajdonosa, és együtt vásároltak még egy 500 és egy 300 négyzetméteres belterületet. Felesége Karátsonyifalván örökölt egy csaknem háromhektáros mezőgazdasági területet. 
A vagyonnyilatkozat szerint 2016-ban Sorin Grindeanu eladott egy 30 000 eurós tömbházlakást. 83 500 lejjel és 20 000 euróval meghitelezte a DuoFarm nevű céget, amelynél felesége vezető gyógyszerész beosztásban dolgozik. A Grindeanu család Nicolae Grindeanutól 10 000 euró adományt kapott.  2007-ben egy több mint 44.000 eurós hitelt vett fel, amelynek futamideje 2035-ig tart. 
Az elmúlt évben Sorin Grindeanu miniszterként 86 228 lejt kapott fizetésként, 7 610 lejt képviselői illetékként. Felesége 5 300 lejt keresett vezető gyógyszerészként és 33. 000 lejt kapott bérként egy albérletbe adott tömbházlakásért.A jelölt önéletrajzát itt böngészheti. 
Az RMDSZ "elviekben" támogatja
Az RMDSZ „elviekben” bizalmat szavaz a parlamentben Sorin Grindeanu kabinetjének, de előbb ismerni szeretné a kormányprogramot és miniszterek listáját – jelentette ki pénteken az Agerpresnek Kelemen Hunor. A szövetségi elnök elmondta, egyelőre nem lát okot arra, hogy az RMDSZ ne támogassa Sorin Grindeanu kormányát. Közlése szerint a kinevezett miniszterelnök személyét nem kifogásolják. „Temesvári, bánsági kollégáink szerint megérdemli a támogatásunkat, a szavazatunkat” – fogalmazott a politikus.
Băsescu: saját életét nehezítette meg Johannis
Hibásnak tartja utódja lépését Traian Băsescu volt államfő, aki azt rója fel Klaus Johannisnak, hogy nem személyesen jelentette be Sorin Grindeanu megbízatását a kormányalakítással.  
„Hibázott, elnök úr! A miniszterelnök kinevezését nem lehet letudni egy egyszerű közleménnyel” – írja Facebook-bejegyzésében Traian Băsescu. Hozzátette: ha már úgy döntött, hogy elfogadja a PSD-jelöltjét, akkor a „románok és az államhatalmak közötti viszony iránti tiszteletből  ezt a rendkívül fontos bejelentést személyesen kellett volna megtennie a Cotroceni-palotából”. Szerinte a jelöltnek, Sorin Grindeanunak is ott kellett volna lennie ez alkalomból.
Raluca Turcan látni akarja a kormány névsorát
A Szociáldemokrata Párt elsődleges felelőssége jelen pillanatban az, hogy olyan miniszterjelöltekkel álljon elő, akik a köz, nem pedig Liviu Dragnea személyes érdekeit szolgálják majd - véli a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke, Raluca Turcan. 
„A miniszterjelöltek listájának közzétételekor kiderül, mennyire autonóm és jóhiszemű a kormányfőjelölt. Nagy érdeklődéssel várjuk ezt a listát. Remélem, olyan személyek szerepelnek majd rajta, akiknek tevékenysége ismert, és nem ad okot a gyanakvásra" - hangsúlyozta az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Raluca Turcan. 
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavazza meg a Sorin Grindeanu vezette kormány beiktatását - jelentette be az USR elnöke, Nicuşor Dan.
Az USR nem szavaz bizalmat Grindeanunak
"Az USR a kormány beiktatása ellen szavaz, még akkor is, ha Sorin Grindeanu áll a kabinet élén. Tiszteletben tartjuk a választópolgárok szavazatát, de annak alapján, amit nap mint nap láthatunk a parlamentben, nem hiszünk abban, hogy a PSD megváltozott. A kormányt ugyanúgy Liviu Dragnea fogja vezetni, de nem a kormánypalotából, hanem a Kiseleff úti pártszékházból" - írja Facebook-oldalán Nicuşor Dan.
Az USR elnöke hozzáteszi, az alakulat támogatni fogja a kormány által javasolt és általuk jóknak tartott projekteket, az "ártalmasnak" vélt tervezetek ellen azonban minden rendelkezésre álló eszközzel küzdeni fognak. maszol.ro
2016. december 31.
Verespatak halasztva
Dacian Cioloş miniszterelnök úgy döntött, hogy Verespatakot csak egy közösen meghozott döntés alapján terjesszék elő felvételre az UNESCO világörökségi listájára – közölte Liviu Iolu kormányszóvivő.
„A miniszterelnök nem azt a döntést hozta, hogy Verespatakot ne terjesszék fel a világörökségi listára, hanem azt, hogy egy, a kormányban hozott közös döntés alapján tegyék meg, ám ebben a jelenlegi kormány már nem járhat el, főleg, hogy jelen pillanatban a román állam perben áll az ügyben” – magyarázta Iolu. A kormány javaslatot tett a parlamentnek, hogy hirdessenek tízéves moratóriumot a ciánalapú arany- és ezüstbányászati technológiák használatára ötéves felülvizsgálati záradékkal. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. december 31.
S. Grindeanu: a miniszterelnök és az új kormány legfőbb kötelessége betartani a kormányprogramban előírtakat
A miniszterelnök és az új kormány legfőbb kötelessége betartani a kormányprogramban előírtakat, hiszen erre adta voksát december 11-én a lakosság nagy része – nyilatkozta pénteken Sorin Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, politikai kormányról lévén szó, ennek összetételéről a PSD és az ALDE vezetőtestülete dönt, jövő kedden.
“Itt nem egyéni szimpátiákról és baráti viszonyokról beszélünk, hanem két párt, a PSD és az ALDE felelősségéről. (…) Meggyőződésem, hogy mindkét alakulat hozzáértő személyeket jelöl majd a miniszteri tisztségekre, akik tartani tudják magukat a kormányprogramhoz. Hangsúlyozom ismét, nem szakértői kormányról beszélünk, hanem politikai kormányról, amelynek tagjairól – a PSD esetében legalábbis – ugyanúgy az Országos Végrehajtó Bizottság dönt majd, akárcsak az én jelölésemről. Minden miniszterjelöltnek meg kell szereznie a testület támogató szavazatát” – mondta Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök ismét hangsúlyozta, a PSD által a parlamenti választásokon elért eredmény alapján ő is, és a párt végrehajtó bizottsága is azt látták volna helyénvalónak, hogy az alakulatot történelmi sikerre vivő elnök, Liviu Dragnea legyen a kormány feje.
“Azáltal, hogy ő másképpen döntött, mi nehéz helyzetbe kerültünk. (…) Nagyon szorosan együttműködöm majd Liviu Dragneával. Ne higyjék, hogy akár egy percig is figyelmen kívül hagyom azt, hogy 20 éve vagyok a PSD tagja, és hogy Liviu Dragnea a párt elnöke” – tette hozzá Sorin Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökével, Liviu Dragneával és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) társelnökével, Călin Popescu-Tăriceanuval közösen tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, politikai kormányról lévén szó, ennek összetételéről a PSD és az ALDE vezetőtestülete dönt, jövő kedden.
“Itt nem egyéni szimpátiákról és baráti viszonyokról beszélünk, hanem két párt, a PSD és az ALDE felelősségéről. (…) Meggyőződésem, hogy mindkét alakulat hozzáértő személyeket jelöl majd a miniszteri tisztségekre, akik tartani tudják magukat a kormányprogramhoz. Hangsúlyozom ismét, nem szakértői kormányról beszélünk, hanem politikai kormányról, amelynek tagjairól – a PSD esetében legalábbis – ugyanúgy az Országos Végrehajtó Bizottság dönt majd, akárcsak az én jelölésemről. Minden miniszterjelöltnek meg kell szereznie a testület támogató szavazatát” – mondta Grindeanu.
A kijelölt miniszterelnök ismét hangsúlyozta, a PSD által a parlamenti választásokon elért eredmény alapján ő is, és a párt végrehajtó bizottsága is azt látták volna helyénvalónak, hogy az alakulatot történelmi sikerre vivő elnök, Liviu Dragnea legyen a kormány feje.
“Azáltal, hogy ő másképpen döntött, mi nehéz helyzetbe kerültünk. (…) Nagyon szorosan együttműködöm majd Liviu Dragneával. Ne higyjék, hogy akár egy percig is figyelmen kívül hagyom azt, hogy 20 éve vagyok a PSD tagja, és hogy Liviu Dragnea a párt elnöke” – tette hozzá Sorin Grindeanu. erdon.ro
2017. január 5.
Beiktatták a kormányt
Bizalmat szavazott tegnap este a parlament a Sorin Grindeanu vezette kormánynak. A szociáldemokrata, liberális-demokrata koalíció nyomán összeállt kabinetet jelentős többséggel szavazta meg a törvényhozás két háza. A három ellenzéki román alakulat a kormány ellen voksolt, míg az RMDSZ, valamint a többi nemzeti kisebbség képviselői támogatták. A kormánytagok este le is tették a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt, aki több erős megjegyzéssel fejezte ki elvárásait irányukba, illetve Liviu Dragnea pártelnököt a kormányprogram egyedüli alapos ismerőjeként megkérte, tudását ossza meg a kabinet tagjaival is.
A kabinetnek legkevesebb 232 honatyának kellett bizalmat szavaznia ahhoz, hogy beiktassák, ehhez képest 295 törvényhozó voksolt igennel, 133-an pedig ellenezték. Az összes, 463 honatya közül 433-an voltak jelen a parlament két házának együttes ülésén, 429-en szavaztak, egy voksot érvénytelenítettek. A felelősség, a szerénység és a románok iránti tisztelet elve alapján fogja vezetni kormányát – nyilatkozta Sorin Grindeanu a szavazást követően.A miniszterelnök a szavazást megelőző felszólalásában egyebek mellett leszögezte, hogy semmi rendkívülit, semmi elérhetetlent nem javasol, csak egy „normális Romániát”, amelynek polgárai ugyanolyan jogokkal és lehetőségekkel rendelkeznek, mint az Európai Unió más tagállamainak lakói, mandátuma során pedig olyan országgá szeretné tenni Romániát, ahonnan nem vándorolnak el a fiatalok. Meglátása szerint a normalitás első jele az lenne, hogy a megválasztott politikusok betartják kampányban tett ígéreteiket, gyakorlatba ültetik azokat az intézkedéseket, amelyekkel elnyerték a választópolgárok voksait. Hozzátette: az ő értelmezésében az a normális ország, amelyben nem kell sorban állniuk az embereknek azért, hogy befizethessék adóikat, amely megfelelő körülményeket biztosít a gyermekneveléshez, amelynek jól fejlett egészségügyi rendszere van, autópályákkal rendelkezik, és amelyben a kormány arra törekszik, hogy nagyobb béreket biztosítson állampolgárainak. „Egy normális országban a kormány célja az állampolgárok jólétének biztosítása. Természetesen szükség van a külföldi befektetésekre is, de elsősorban azért, hogy jól fizető állásokat kínáljanak az embereknek. Ez nem lehet cél, csak eszköz a jólét biztosítása érdekében. Ebből a megfontolásból kormányprogramunk gazdasági nézőpontváltást javasol a külföldi befektetésekkel kapcsolatban” – mutatott rá. Ami az ellenzékkel való viszonyt illeti, a kormányfő kijelentette: civilizált és az építő jellegű párbeszéden alapuló kapcsolatot szeretne kialakítani az alakulatokkal (miután egy évtizeden keresztül a gyűlölködés uralta a romániai politikai életet).
Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (SZDP) elnöke szerint a Szociáldemokrata Párt–Liberálisok és Demokraták Szövetsége koalíció elszánta magát, hogy a kormányprogramot ne 20, 30, vagy 65 százalékban, hanem teljes egészében megvalósítsa. Cáfolta, hogy a kormány döntései az SZDP székházában fognak születni.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint Románia bizalmi válságban van: a hatóságok bűnöst látnak a polgárokban, a többség veszélyt lát a nemzeti kisebbségekben. A parlamentnek vissza kell nyernie tekintélyét, az emberek bizalmát, politikai döntéshozó szerepét, a nemzetbiztonsági intézmények feletti ellenőrzését. Kelemen elismételte: az RMDSZ támogatásával nem biankó csekket ad a Grindeanu-kormánynak, hanem azt ígéri, hogy partnere lesz a munkahelyteremtésben, családvédelmi kezdeményezéseiben, infrastruktúra-fejlesztésben. Kelemen Hunor az etnikumközi kapcsolatok normalizálását, a kisebbségvédelmi rendelkezések és nemzetközi egyezmények betartását, az ingatlan-visszaszolgáltatás újraindítását, a döntések és erőforrások valós decentralizációját sürgette.
Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) ideiglenes elnöke szerint a Grindeanu-kabinet nem Románia, hanem egy önkényes pártvezér személyes kormánya. Az ellenzéki politikus szerint Dragnea azáltal, hogy bizalmasait tette meg minisztereknek, feudális rendszert vezetett be Romániában. Úgy vélekedett: az SZDP teljesíthetetlen ígéretekkel nyert választásokat, majd bizalmukkal visszaélve valójában arra használja hatalmát, hogy közkegyelmet eszközöljön ki korrupt politikusai számára. „A Népi Mozgalom Pártja (NMP) nem szavaz bizalmat ennek a kormánynak, mert nincs személyisége, a kormányprogram pedig nem több egy populista szövegnél” – nyilatkozta Valeriu Steriu, az alakulat ügyvezető elnöke. Steriu szerint a programon már négy hónap múlva javítani kell, mivel homályos célkitűzéseket és határidőket tartalmaz, és „még a Ponta programjánál is populistább”. „A volt szocialista kormányok mintájára most ismét az következik, hogy a közérdeket, a közhivatalokat és a közigazgatást alárendelik a pártérdekeknek” – jelentette ki Nicuşor Dan pártelnök, aki szerint a kormányprogram egy „csődtömeg”. Nicuşor Dan kritikával illette a kormány egyes tagjait, elsősorban az ifjúsági és sport, a munkaügyi, az a víz- és erdőgazdálkodási, az egészségügyi, az igazságügyi és a külügyi tárcák várományosait.
A miniszterek tegnap este tették le a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt, aki egyebek mellett arra figyelmeztette őket, hogy „bonyolult, a kampányban tett ígéreteket kell gyakorlatba ültetniük”. Iohannis reményét fejezte ki, hogy a kabinet megtartja az ország eddigi euró-atlanti irányvonalát, illetve megőrzi az igazságszolgáltatás függetlenségét és a jogállamiságot, illetve úgy valósítja meg meghirdetett programját, hogy az összes bér- és nyugdíjemelés, illetve adócsökkentés mellett az eddigi modell értékű gazdasági növekedés továbbra is fenntartható legyen. Iohannis hozzátette: ő és a választópolgárok is elvárják, hogy a nemzetbiztonsági kérdésekben a kormány kellő körültekintéssel járjon el. Az államfő Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek, a képviselőház elnökéhez is szólt, kijelentve: a televízióból értesült arról, hogy ő az egyetlen, aki elejétől végéig ismeri a kormányprogramot, ezért megkéri, „tanítsa meg azt nekik is (a kabinet tagjainak)”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 5.
Ki kicsoda a Grindeanu–Dragnea-kormányban? (1.)
Összeállt Sorin Grindeanu kormánya. A kijelölt miniszterelnök kabinetje a kormányfővel együtt 27 miniszterből áll, ez öttel több, mint a Cioloș-kormány tárcavezetőinek száma. A Călin Popescu Tăriceanu vezette Liberálisok és Demokraták Szövetsége négy miniszteri tárcát kapott. Nagy túlélők, titkos befutók, milliomosok és luxusnyugdíj-élharcosok népesítik be Sorin Grindeanu szerdán frissen felkent kabinetjét. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke már Grindeanu nevesítésekor kimondta, és a kormánynévsor is azt tükrözi: számára a lojalitás volt a legfontosabb szempont a miniszterek kiválasztásakor.
Távközlési miniszterből kormányfő
A miniszterelnök, Sorin Grindeanu 43 éves, karánsebesi születésű, matematikus-informatikus. Korábban (2014. december és 2015. november között) távközlési miniszter volt az utolsó Ponta-kormányban. 2004 és 2008 között önkormányzati képviselő Temesváron, 2008 és 2012 között Temesvár alpolgármestere, 2012-től az SZDP parlamenti képviselője. 2016 nyara óta a Temes megyei tanács elnöke, húsz éve tagja az SZDP-nek. Sorin Grindeanunak a Temesvár közvetlen szomszédságában lévő Gyüregen van egy telke 2005 óta, 2007-ben épített rá egy 200 négyzetméteres házat. Ezenkívül a Bánlakhoz tartozó Karátsonyifalván örökölt egy közel háromhektáros telket, illetve Temesváron 2011-ben vásárolt egy 270 négyzetméterest. 49 négyzetméteres lakását tavaly adta el 30 ezer euróért. 2009 óta van a birtokában egy Linhai márkájú quad, autója nincs. A deBanat.ro portál szerint legutóbb karácsony előtt nyilatkozta, hogy semmiféle miniszteri tisztségért nem hajlandó feladni a megyei tanács vezetését.A tökéletes helyettes: Sevil Shhaideh
Sevil Shhaideh neve akkor robbant be a köztudatba, amikor két hete Liviu Dragnea őt nevesítette a miniszterelnöki posztra. Klaus Iohannis államfő azonban úgy döntött, nem nevezi ki. 1987-ben végzett a bukaresti közgáz Gazdasági és Kibernetikai Tervezés karán, 1991-ig programozó volt egy mezőgazdaságot gépesítő konstancai cégnél. 1991-ben váltott át a közigazgatás területére: a megyei tanács munkaügyi igazgatóságán menedzselte az informatikai rendszereket 1993-ig, 2007-ig a teljes megyei tanácsban igazgatta a területet, 2007-ben pedig átnyergelt a tanács uniós pályázatokat kezelő igazgatóságához. Ő irányította a Romániai Megyei Tanácsok Országos Szövetségének munkáját, a Mediafax szerint pedig fő tevékenysége a helyi közigazgatás működését szabályozó törvények módosításának előkészítése volt. 2012-ben  Liviu Dragnea, a regionális fejlesztések frissen kinevezett minisztere felhívta Bukarestbe államtitkárnak. 2015-ben beugrott egyenesen Dragnea helyére a bársonyszékbe, aki azért volt kénytelen lemondani miniszteri tisztségéről, mert jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték választási csalás miatt. Tökéletes helyettese olyan jól összenőtt a minisztériummal, hogy nem távozott a Ponta-kormány 2015 végi bukásakor, azóta is miniszteri tanácsadóként segíti Vasile Dîncu tárcavezető munkáját a technokrata kormányban. Vagyonbevallása szerint 1994-ben vásárolt egy 47 négyzetméteres lakást Konstancán, férjének pedig három ingatlana van Szíriában.
Daniel Constantin, aki mindig talpra esik
A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) színeiben miniszterelnök-helyettesi posztot, illetve a környezetvédelmi tárcát megszerző Daniel Constantin 38 éves. Politikai karrierjét Dan Voiculescunak, a Konzervatív Párt (KP) alapítójának köszönheti, 2006-ban lépett be a pártba, s mentorához köti majd 300 ezer eurós tartozás is.  2011-től a KP és az NLP által alakított  szövetséget vezeti Crin Antonescuval közösen, majd a Szociálliberális Unió (SZLU) vezetőségi tagja. Végzettsége szerint mérnök, többek között Skóciában és Írországban szerzett képesítést. 2003-ban tanácsadóként alkalmazta a mezőgazdasági minisztérium európai integrációs államtitkársága. A Ponta-kormány idején mezőgazdasági miniszter. Ahogy karrierjének ívéből is kitűnik, mindig ott van, ahol a párt szakad. Állítólag a mostani választások után átigazolt volna az LDSZ-ből a liberálisokhoz, mert elégedetlen volt a Călin Popescu Tăriceanu által kialkudott pozíciókkal. Úgy tűnik, egy miniszterelnök-helyettesi tisztséggel sikerült maradásra bírni.Shhaideh jobb keze: Mihaela Toader
Az európai forrásokért felelős tárca nélküli miniszter, Mihaela Toader korábban is vezető pozícióban volt a minisztériumnál. Gyakorlatilag Sevil Shhaideh beosztottja lesz, és a régiófejlesztési minisztériumnál fog tevékenykedni. Ennek rendelik alá ugyanis az európai forrásokért felelős tárcát. 2013 márciusában, Eugen Teodorovici mandátuma idején került a minisztériumhoz. Az utóbbi időben gyermeknevelési szabadságon volt. Mihaela Toader jogot végzett a Nicolae Titulescu magánegyetemen, majd mesteri képzésen vett részt az európai tanulmányok szakon.
Teodor Meleșcanu, a nagy túlélő
Karrierdiplomataként a forradalom előtt és után is mélyen be volt ágyazva a Dâmbovița-parti politikába, és közel állt a titkosszolgálatokhoz, az egyiket még vezette is. Töretlen politikai karrierje töredékmandátumokon, törpepártokon és kamikaze vállalásokon át ívelt az utóbbi évtizedben. Legrövidebb megbízatását botrányok közepette vette át és adta vissza: mindössze nyolc napig volt külügyminiszter Victor Ponta kormányában. Furcsa volt az is, hogy 2014 szeptemberében lemondott a külföldi hírszerző szolgálat vezetéséről, amelyet 2012 februárjában vett át, csak azért, hogy eleve vesztesként induljon az államelnök-választáson.Diplomatakarrierje 25 éves korában, 1966-ban indult, 1992-ben nagykövetté nevezték ki, ugyanazon év novemberében pedig külügyminiszterré Nicolae Văcăroiu kormányában. Ezután háromszor választották meg szenátorrá mindig más párt színeiben: 1996-ben a Szociáldemokrata Párt, 2000-ben a D.A. Szövetség, 2008-ban az NLP listáin indult. Másfél évig, 2007 áprilisa és 2008 decembere között a Tăriceanu-kabinet védelmi minisztere, 2008. január 15. és február 29. között ideiglenes igazságügyi minisztere volt.Ion Mihai Pacepa, a Securitate Amerikába szökött tisztje szerint Meleșcanu azok közé a titkos szekus tisztek közé tartozott, akik a forradalom után átvették a belföldi (SRI) és a külföldi (SIE) hírszerzés, valamint a külügy irányítását, és megtartották Ceaușescu nagyköveteinek 80 százalékát.Akit csak majdnem vittek el: Alexandru Petrescu
A gazdasági minisztérium élére javasolt Alexandru Petrescu 2014 júniusától egy olyan időszakban igazgatta a Román Postát, amikor a legnagyobb román munkáltatók egyikének számító állami vállalat berkeiben az egyik legnagyobb korrupciós botrány érlelődött. A távközlési minisztérium tavaly augusztusban jelentette az Országos Korrupcióellenes Ügyészségnél, hogy rendellenességeket találtak néhány közbeszerzési eljárás kapcsán. Szintén az ő vezetése alatt büntette meg a versenytanács 7,4 millió euróra a postát, amiért megsértette a versenyszabályokat. Ennek ellenére Petrescu bruttó 135 418 lejt vett fel jutalomként. Alexandru Petrescu egyébként egyszerre román és brit állampolgár. Gazdaságot tanult a University of Wales-en, majd Londonban a bankszektorban töltött be vezető pozíciót.Iliescu embere a kulturális tárca élén
A 40 éves, megrögzötten baloldali Ioan Vulpescu ortodox teológiát végzett, majd filozófiából doktorált. 2004-től Ion Iliescu volt államfő kulturális tanácsadója. A Ponta-kormány idején – 2014 decembere és 2015 novembere között – már vezette a kulturális tárcát. 2012 és 2016 között parlamenti képviselő. Azt megelőzően különböző kulturális intézményekben és testületekben vállalt szerepet. Minisztersége idején politikai ellenfelei lemondását követelték, mert nem juttatott elegendő pénzt a kulturális intézmények fenntartására és az országos jelentőségű fesztiválok megszervezésére, és nem szentelt kellő figyelmet a nemzeti kisebbségek kulturális értékeinek megőrzésére. A neki szánt tárca nevét most kibővítik a nemzeti identitás védelmével is.
Hrebenciuc jó barátja kapja az oktatási tárcát
Az oktatási tárca élére javasolt Pavel Năstase az oktatási rendszer egyik legjobban fizetett vezetője. A 65 éves Năstasénak a vagyonbevallása szerint három ingatlanja, két telke, egy Audi típusú gépkocsija, 1,5 millió leje, 135 ezer eurója és 35 ezer dollárja van, mindezt állami fizetésekből és EU-s alapokból sikerült összehoznia. Korábban a bukaresti gazdasági egyetem rektora volt, jelenleg a felsőoktatási intézmény szenátusának elnöke. A több korrupciós ügyben is gyanúsított Viorel Hrebenciuc egyik régi barátja, akinek fiát úgy juttatta katedrához az általa vezetett egyetemen, hogy a férfinak (mármint Hrebenciuc fiának) korrupciós ügyeit még tárgyalta a bíróság. Egyébként ügyviteli informatikát tanít az egyetemen, melyen ő maga is végzett. 1968-ban doktorált gazdasági informatikából. 
Ana Birchall, a milliomos szuperjogász
Ana Birchall 1973-ban született a Prahova megyei Mizilben. Jogot végzett, majd a Yale Egyetemen doktorált pénzügyi jogból és csődeljárásból, és a Wall Street egyik ügyvédi irodájában dolgozott. 2003-ban tért vissza Romániába, 2005 óta a bukaresti SZDP tagja, a párt progresszista fórumának vezetője, jelenlegfőtitkárhelyettese. Ügyvédként és egyetemi tanárként is dolgozik, a Dimitrie Cantemir Egyetem oktatója.
Rövid ideig Mircea Geoană volt külügyminiszter és Victor Ponta volt kormányfő tanácsadója is volt. 2012 óta képviselő, mandátuma alatt az európai ügyek bizottságát vezette, de az oktatás és esélyegyenlőség kérdései is foglalkoztatják. Az egyik legintenzívebben kommunikáló romániai politikus, napi szinten ontja a közleményeket, blog- és Facebook-bejegyzéseket.Férjével, Martyn Birchall üzletemberrel együtt öt lakása van, kettő az Egyesült Államokban. Külföldi befektetéseik 23 millió euróra rúgnak.
Belügyminiszter Dragnea hátországából
Az 1970-ben született Carmen Dan a pártelnök Liviu Dragnea megyéjében, Teleormanban vált általános iskolai titkárnőből belügyminiszterré – írja az Adevărul. 1989-ben érettségizett, egyetemi diplomát viszont csak 2000-ben, 30 évesen szerzett: a rendőrakadémiát végezte el. Korábban járt a teljesen ismeretlen Ökológiai Egyetem jogi karára. Érettségi után hat évig volt a 11 ezer lakosú Videle városka egyik általános iskolájának titkárnője, majd az Agricola, később a Raiffeisen Bank helyi kirendeltségén dolgozott. 2002-től 2012-ig jogtanácsos, majd ügyvezető igazgató volt a Teleorman megyei tanácsnál. Alprefektus, majd 2016 márciusa és októbere között a megye prefektusa volt. A tisztségről azért mondott le, hogy az SZDP szenátori listájának élén induljon az idei parlamenti választásokon. A szenátus jogi bizottságának elnökévé választották.
Petre Daea, a honatyák luxusnyugdíjának élharcosa
Az 1949-ben született Petre Daea agronómus végzettségével 1989 előtt a Mehedinți megyei agronómiában, utána a megyei tanácsban szintén agrárvonalon építgette hivatalnoki karrierjét. 2001 óta tagja az SZDP-nek, 2004 júliusa és decembere között, a Năstase-kormány utolsó félévében annak mezőgazdasági minisztere, korábban államtitkára volt. Nyomozás is indult ellene, mert köze lehetett az ország legtermékenyebb földterülete, a brăilai Nagy Sziget koncesszionálásához. A koncesszió haszonélvezője, Culiţă Tărâţă azóta elhunyt. 2004 óta három mandátumot nyert a törvényhozásban, a mezőgazdasági bizottságokban tevékenykedett. Emellett ő kezdeményezte a honatyák luxusnyugdíját lehetővé tevő törvényjavaslatot.(folytatás holnapi lapszámunkban)
(forrás: Főtér.ro,  HotNews, a News.ro és az Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 5.
Egy vitatott kormányalakítás margójára
Alaposan felkavarta a Facebook közösségi portál fenyőillatú és tűzijátékos állóvizét kedden Grindeanu (vagy inkább Dragnea?) kormányának névsora, egymás után születtek a bejegyzések arról, hogy ki és miért nem alkalmas a tisztségre, egyáltalán semmilyen tisztségre, nemhogy az ország ügyeinek irányítására. 
Az a tény, hogy a kormányalakítással megbízott Sorin Grindeanu rágyújtott a parlament épületében, még akkor is gyerekes huncutságnak hat, ha rendes cigarettát szívott (amit azóta cáfolt), ahhoz képest, hogy milyen bűnlajstrom írható egyik-másik minisztere számlájára.
Magyar szempontból az fáj a leginkább, hogy a kabinetben helyet kapott a politikai karrierjét a Nagy-Románia Pártban (PRM) elkezdő Lia Olguţa Vasilescu, akinek a magyargyűlölete is elég lenne ahhoz, hogy ne lehessen egy jelentős magyar közösséggel rendelkező ország minisztere, nemhogy az a tény, hogy kenőpénz elfogadása és pénzmosás gyanújával vizsgálódik ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Az is kétszeresen szomorú vagy inkább rettenetesen bosszantó, hogy arra a Marius Duncára bízzák az ifjúságpolitikával foglalkozó tárcát, akit a Colectiv-tragédia után elsőként vontak felelősségre, és menesztettek, hiszen ezek szerint nem számít valakinek az előélete, ha jó pártkatona. Másodsorban pedig épp a nép akaratát veszik semmibe. Hiszen ezek szerint hiába vonultak utcára ezrek az emberéleteket követelő klubtűz után azt skandálva, hogy a korrupció öl, és kérve a politikum megújulását, a szociáldemokratáknak – ahogy egyébként jó egy éve világosabb a napnál – eszük ágában sem volt legalább egy árnyalatnyit változni.
Ha akartak volna, nem az elítélt Liviu Dragneával, valamint több bűnvádi eljárás alatt álló képviselővel és szenátorral masíroztak volna be győzedelmesen a parlamentbe, hanem legalább a látszatra odafigyeltek volna. A kormány névsora pedig újfent bebizonyította, hogy – hiába a hazafias retorika – csak saját érdekeiket tartják szem előtt, a nép csak annyira kell, hogy odaüsse a pecsétet, ahova „kell". Az ígéretek viszont még addig sem tartanak, amíg megszárad a tinta a szavazócédulán.
Persze mondhatnánk azt is, hogy ilyen a politika, s a nép sem adott túl sok esélyt azoknak, akik szerint lehetne más is. De Dragneának a választások óta (is) tanúsított arroganciája azért mégiscsak túlzás. Ennek tükrében nem tudjuk, elhiggyük-e neki, hogy a párt tényleg csak akkor avatkozik be a kormányzásba, ha azt látja, hogy nem tartják be a kormányprogramot.De nem akarunk messzemenő következtetéseket levonni egy alig megalakult kormányról. Lássuk, mit tudnak.
Az első nagy próbatétel a 2017-es költségvetés lesz, amihez sürgősen hozzá kell látniuk. A büdzsé tervezete pedig sok kérdésre választ ad majd. Legalábbis reméljük, hogy a költségvetés elfogadása után nem maradnak kérdőjelek, hogy honnan kerül pénz a béremelésekre és a nyugdíjasoknak ígért kedvezményekre, illetve mi lesz a román közszolgálati média finanszírozásával.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)
2017. január 5.
Kelemen Hunorék támogatják a Grindeanu-kormányt
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megszavazza a Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormányt a bukaresti parlamentben – közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kedden, miután a megbízott miniszterelnök és a koalíciós pártok vezetői találkoztak az RMDSZ-frakcióival.
Erről egyhangúlag döntött a magyar szövetség szenátusi és képviselőházi frakciója, miután megállapították, hogy a kormányprogram sok olyan célkitűzést tartalmaz, amely az RMDSZ választási programjában is szerepel – tette hozzá Kelemen Hunor. Példaként a gyermekvállalás ösztönzését segítő családi adókedvezményeket, a helyi közigazgatásban, közszférában dolgozók bérének növelését, az üdülési kedvezményeket, az új vállalkozások támogatását, a minimálbér növelését említette.
A kormányprogramnak van egy kisebbségekkel kapcsolatos része is, amelynek jelentős részét az RMDSZ javaslatára fogadta el a szociálliberális kormánykoalíció – fűzte hozzá az RMDSZ elnöke.
Az RMDSZ korábban az egymással egyeztetett törvénytervezetek kölcsönös támogatásáról állapodott meg a PSD-ALDE koalícióval. Ez a kormány beiktatását követően lép hatályba – mutatott rá Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, amikor az RMDSZ ülésterméből távozott. Azt is bejelentette: az oktatási tárcához hasonlóan a kulturális tárcánál is – amely ezentúl a kultúra és nemzeti identitás minisztériuma lesz – létrehoznak egy államtitkári posztot a kisebbségek számára. Erről az RMDSZ elnöke később kifejtette: a névváltoztatás kizárólagossági üzenetként értelmezhető, ezen “csak úgy lehet túllépni”, ha a tárcánál létrehoznak egy olyan entitást, amely a kisebbségek kultúrájával, identitásával foglalkozik, személyi kérdésekről azonban nem kedden nem volt szó.
Kelemen Hunor a magyar közmédiának elmondta: az RMDSZ egyelőre az induláshoz szükséges bizalmat szavazza meg a Grindeanu-kormánynak, majd hetente egyeztet a kormánykoalícióval a frakcióvezetők szintjén, rendszeresen konzultál a miniszterelnökkel, miniszterekkel, a koalíció vezetőivel, hogy tartalommal töltse meg a parlamenti együttműködési megállapodást. Ez nem jelenti azt, hogy a koalíció minden kezdeményezését támogatják, de ahhoz, hogy a kisebbségi kérdésekben – nyelvhasználati küszöb csökkentésében, jelképhasználatban – előre lehessen lépni, a magyar érdekképviseletnek partnereket kell keresnie – magyarázta.
Arra a kérdésre, hogy mit szól az RMDSZ a munkaügyi és családvédelmi tárca élére javasolt, magyarellenes állásfoglalásairól elhíresült Olguţa Vasilescu jelöltségéhez, Kelemen Hunor azt mondta: az RMDSZ számára az a fontos, hogy ha a kormányfő és a koalíció vállalja: ezek a megnyilatkozások „a múlt részei, és nem a jövő ígéretei”.
A külügyminiszteri posztra javasolt Teodor Meleşcanu jelölését érintő kérdésre az RMDSZ úgy vélekedett: a tapasztalt diplomatáról sokkal inkább el tudja képzelni, hogy „normalizálni tudja és akarja” a román–magyar államközi viszonyt, mint azokról a – posztra esélyesnek tűnő – fiatalabb politikusokról, akik az „elmúlt években tönkretették a román–magyar viszonyt”. (Az MTI nyomán)
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2017. január 5.
Liviu Dragnea nem vette fel Klaus Johannis kesztyűjét
Bár nehéz volt megállnia, nem reagál Liviu Dragnea a Klaus Johannis által a miniszterek eskütételét követően mondottakra. Erről egy szerda esti televíziós műsorban beszélt a Szociáldemokrata Párt elnöke, hozzátéve, hogy bármikor nyitott az államfővel való beszélgetésre. 
Arról kérdezték a műsorban Dragneát, mekkora esélyt lát az elnökkel való együttműködésre vagy egy esetleges politikai társbérleti viszony kialakulására. „Én nem szeretem ezt a kifejezést. A politikai társbérletnek soha nincs vége. Én minden nap, minden lehetséges alkalommal elmondtam, hogy nyitott vagyok a párbeszédre, ehhez azonban két félre van szükség, egy nem elég” - mondta Dragnea. 
A pártelnök utalt az államfőnek a miniszterek beiktatási ceremóniáján mondott beszédére is, hangsúlyozva, hogy nehezére esik nem reagálni a Johannis által mondottakra.
„Nem volt könnyű számomra megállni, hogy ne reagáljak. De nem reagáltam és nem is fogok, mert az emberek nem azért szavaztak ránk, hogy a televízióban vitatkozzunk. Ők azt várják el tőlünk, hogy dolgozzunk értük, hogy jobb életkörülményeket teremtsünk számunkra. Én ehhez tartom magamat" - fogalmazott a Szociáldemokrata Párt elnöke. 
Klaus Johannis államfő azt mondta szerdán, hogy a Sorin Grindeanu vezette kormánynak „bonyolult ígéreteket" kell teljesítenie. „Ettől a pillanattól kezdve önök alkotják Románia kormányát. Nehéz küldetésük van, hiszen bonyolult ígéreteket kell hogy teljesítsenek. Be kell váltaniuk a választási kampányban tett minden ígéretet. A kampány nem csak egy médiacirkusz, bár kétségkívül az is. A kampányban ígéretek hangzottak el, és ezek alapján szavaztak önökre - és itt most elsősorban a parlamenti képviselőkre és szenátorokra, a parlament vezetését ellátó személyekhez szólok. Be kell tartaniuk ezeket az ígéreteket" - fogalmazott az elnök a beiktatási ceremónián, miután gratulált az új kabinet tagjainak. 
Klaus Johannis ugyanakkor felkérte a Sorin Grindeanu vezette új kabinetet, kezelje felelősen az ország gazdaságát és a közpénzeket. „Remélem, egy nap majd elmagyarázzák nekem is, hogyan fogják 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt, és közben emelni a béreket, csökkenteni az adókat, az áfát és egyebeket. Én nagyon szeretném, hogy ez sikerüljön önöknek" - tette hozzá Johannis. 
Az államfő azzal a kéréssel fordult Liviu Dragneához, hogy avassa be a kabinet tagjait a PSD kormányprogramjának részleteibe. „Dragnea elnök úr, úgy értesültem a televízióból, hogy ön az egyetlen, aki az első oldaltól az utolsóig ismeri a kormányprogramot. Megkérem szépen, avassa be a részletekbe a kabinet tagjait is” – mondta az államfő.
itthon.ma//erdelyorszag
2017. január 5.
Bizalmatlan az erdélyi magyar sajtó a Grindeanu-kormánnyal szemben - A Grindeanu-kormánnyal szembeni bizalmatlanságról árulkodnak az erdélyi magyar írott és elektronikus sajtóban csütörtökön megjelent véleménycikkek.
Amint a Maszol.ro portál véleménycikkének a szerzője szerint a minisztereket "mintha nem rátermettségük, hanem Liviu Dragnea pártelnök iránti hűségük mértéke szerint választották volna ki", a kormányprogram pedig inkább hasonlít egy kívánságlistához, mint megalapozott gazdaság- és társadalomfejlesztési tervhez.
"A kormányprogram ezúttal tartalmaz némi hivatkozást a kisebbségpolitikára is, jobbára általánosságokat, ám valóban ránk férne, hogy általánosságokban is javuljon a kisebbségek jogainak betartása és érvényesíthetősége. Hogy mi lesz ezeknek a nagyon halvány ígéreteknek a sorsa, az attól is függ, hogy Sorin Grindeanu - elnézést! - Liviu Dragnea kormánya sikerrel oldja-e fel a társadalmi elvárások keltette feszültségeket. Ha nem, akkor mintegy hamiskártyás, ismét előhúzza majd hajtókájából a magyar kártyát" - vélte a Maszol cikkírója.
A Maszol szerint az RMDSZ-nek nem volt jobb választása, mint megszavazni a Grindeanu-kormányt. "Fontos az RMDSZ-nek felajánlott művelődési minisztériumi államtitkári tisztség is, ha a szövetség jobban tud élni vele, mint az utóbbi években az oktatási tárcánál. De még fontosabb lehet, ha ismét gyakorlattá válik az, ami a NATO- és EU-csatlakozás előtt szokásos volt: a kormánypárt és az RMDSZ közti állandósult párbeszéd, tárgyalás, amelyen az álláspontokat közelíteni lehetett, sikerült kiiktatni a törvényekből kisebbségellenes passzusokat, illetve betoldani olyanokat, amelyek rögzítették az erdélyi magyarok jogait" - vélte a Maszol.ro portál cikkírója.
A Krónika napilap vezércikkírója szerint a kormány első nagy próbatétele a 2017-es költségvetés lesz. "Reméljük, hogy a költségvetés elfogadása után nem maradnak kérdőjelek, hogy honnan kerül pénz a béremelésekre és a nyugdíjasoknak ígért kedvezményekre, illetve mi lesz a román közszolgálati média finanszírozásával" - vélte a cikkíró.
A Háromszék napilap vezércikkírója szerint meglepő, hogy a Liviu Dragnea pártelnökhöz lojális társaságból csak ennyire futotta, hogy szinte mindegyik kormánytag nevéhez fűződik valamiféle botrány.
"Számunkra, magyarok számára különösen visszatetsző, hogy munkaügyi miniszterként a most felálló új csapat tagja lett a magyarellenes megnyilvánulásairól híres Lia Olguţa Vasilescu craiovai polgármester is, aki a Nagyrománia Párt örökségét viszi tovább - immár a kormánypalotában. Ezért és sok másért is érthetetlen az az önfeladónak tetsző magatartás, amellyel az RMDSZ sietett támogatásáról biztosítani az új kormányt anélkül, hogy a meglebegtetett kulturális államtitkári tisztségen kívül ezért bármit kapott volna cserében" - vélte a Háromszék cikkírója.
A cikkíró szerint az RMDSZ "biankó csekknek tűnő" támogatást nyújt a kormánynak, a legnagyobb baj pedig az, hogy "az ország vezetésére készülő bűnbanda" demokratikus, a játékszabályok tiszteletben tartásával megrendezett választásokon nyert.
Gazda Árpád
(MTI)
2017. január 6.
Ki kicsoda a Grindeanu-(Dragnea)-kormányban? (2.)
A „fekete kedd” igazságügyi minisztere
Az úgynevezett „fekete kedd” egyik legnagyobb hangadóját jelölték a Grindeanu-kormány igazságügyi miniszterének: az 57 éves Florin Iordache annak a szűk parlamenti csoportosulásnak volt a tagja, amely 2013-ban a büntető törvénykönyv módosításával igyekezett büntetlenséget biztosítani a honatyáknak. A módosításokat a képviselőház jogi bizottsága titokban dolgozta ki, hogy másnap villámgyorsan szavazzák meg, mentesítve ezáltal magukat a büntetőjogi felelősség alól. Florin Iordache mérnöknek tanult, csak 2002-ben szerzett jogi diplomát, miután Caracal alpolgármestereként belekóstolt a politikába. 2000–2008 között parlamenti képviselő. Több olyan kezdeményezése volt, amely az igazságszolgáltatás gyengítésére irányult. Neki köszönhető az ügyvédek „szuperimmunitását” biztosító törvénytervezet, amelyet 2016 októberében fogadott el a parlament. Iordache felesége tagja volt annak a bírósági tanácsnak, amely felmentette Adrian Năstasét a „Tamara néni”-perben.
Lia Olguța Vasilescu, a megvesztegethető nagyromán
Lia Olguța Vasilescu krajovai polgármester nemrég múlt 42 éves, 1991-ben kezdte politikai karrierjét a Nagy-Románia Párt alapító tagjaként, 1997-ben végzett a krajovai egyetem bölcsészkarán, egy helyi lapnál dolgozott, majd honvédelemből képezte magát, végül a szociológia doktora lett. 2000-ben választották először képviselővé, 2008-ban Dolj megyei szenátorrá. Abban az évben váltott pártot is, az SZDP megyei és országos vezetésében szerzett tisztségeket. Szocdem színekben választották 2012-ben, majd 2016-ban ismét polgármesterré. Mivel 2016 decembere óta képviselő, megírta lemondását a polgármesteri tisztségről.Lia Olguța Vasilescu tavaly márciusban került a korrupcióellenes ügyészek hálójába, és júliusban emeltek vádat ellene többrendbeli pénzmosás és megvesztegetés elfogadása miatt. 2012 és 2014 között összesen körülbelül 135 ezer eurót és 570 ezer lejt kapott különböző üzletemberektől azért, hogy a választási kampányát finanszírozhassa, illetve hogy a városháza elfogadja és kifizesse az érintett üzletemberek által végzett homlokzatfelújítási munkálatokat.
Gabriel Beniamin Leş, a felfegyverző védelmi miniszter
A most 41 éves Gabriel Beniam Leş Temesváron végzett marketing szakon, ugyanott mesterizett pénzügyi menedzsmentből, majd a közbeszerzések, közigazgatás és honvédelem terén is képezte magát. Szatmárnémetiben indult a politikai karrierje helyi tanácsosként, majd alpolgármesterként, volt a megye alprefektusa is, később a mezőgazdasági kifizetési ügynökség (APIA) megyei kirendeltségét vezette. 2015 októberében, nem sokkal a Ponta-kormány bukása előtt nevezték ki fegyverzeti államtitkárnak a védelmi minisztériumba, tisztségét a Cioloş-kormányban is megőrizte. A minisztériumban ő volt a felelős a katonaság fegyverzetének modernizálásáért. 2016 decemberében szenátori mandátumot nyert.
Adriana Petcu, az összeférhetetlen
A legkevesebbet az alakuló Grindeanu-kabinetből Adriana Petcuról tudni: 2010 óta vezeti a Buzău-Ialomița Vízügyi Igazgatóságot, 2010 és 2013 között pedig project officer volt egy európai pályázatban, az országos vízügy saját kérésére nevesítette. Ezt onnan tudni, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség nyomozott miatta, és összeférhetetlennek találta, a pályázat munkacsoportjában kapott 27 086 lejnyi jövedelmét pedig illegálisnak minősítette. Adriana Petcu első fokon elvesztette a pert, de fellebbezett a legfelső bíróságon. Mivel jövedelem is származott összeférhetetlen tisztségéből, ezért egytől öt évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható, illetve a bíróság köztisztségek viselésétől is eltilthatja.
Augustin Jianu, az IT ifjú titánja
A mindössze 30 éves Augustin Jianu egyik elődjének, Dan Nica távközlési miniszternek volt a tanácsosa. Jelenleg a CERT-RO rövidítésű országos kiberbiztonsági központ vezérigazgatója.
A lefokozott orvosprofesszor
A most 45 éves nagyváradi orvos hivatalosan csak 2012 óta politikus, amikor elnyerte első szenátori mandátumát, de korábban is töltött be olyan tisztségeket, amelyeket csak politikai támogatással lehet megszerezni. 2009-ben vált a Bihar Megyei Kórház igazgatójává, egy évvel később Cseke Attila akkori egészségügyi miniszter a megyei közegészségügyi hivatal élére nevezte ki.  Cseke utóda, Ritli László kabinetvezetőjévé nevezte ki Florian Bodogot a rövid életű Ungureanu-kormányban, 2012-ben az első Ponta-kormány országos közegészségügyi igazgatója, majd államtitkár lett. A tavaly decemberi választásokon újabb szenátori mandátumot nyert az SZDP színeiben.
Nem sokkal előtte októberben Mircea Dumitru oktatási miniszter visszavonta Bodognak, az egyetemi tanárnak és a váradi orvosi egyetem dékánjának azt a jogát, hogy doktorátusokat vezessen, mivel összesen két tudományos cikk fő szerzőjének számít, ez pedig vézna tudományos teljesítmény, és nem elég a doktorátusok vezetéséhez. Mi több, a helyi sajtó szerint két doktori dolgozata közül az orvosi plágiumgyanús, és botránygyanús volt 2012-es kampányának finanszírozása is: sajtómegjelenéseit állítólag két svájci cég finanszírozta.
Bukott főfogyasztóvédőből ifjúsági miniszter
A 36 éves Marius DuncaBrassóban lett mérnök, de 2004-es diplomaszerzése után nem sokkal, 2006-ban már egy honatya irodájában dolgozott, 2007 és 2008 decembere között pedig az egyik európai parlamenti képviselőnk kabinetjében. 2009-ben fél évig a Brassó megyei fogyasztóvédelem egyik igazgatója volt, 2012 és 2015 között pedig alelnöke, majd elnöke az Országos Fogyasztóvédelmi Hivatalnak. 2015 novemberében, közvetlenül a Colectiv-tragédia után Victor Ponta váltotta le a fogyasztóvédelem éléről, ezután egy teljes mértékben sóhivatalnak tűnő drogellenes központ főtitkárává nevezték ki. December 11-én Brassó megyei szenátorrá választották. Vagyonnyilatkozatában mindössze egy 2015-ös gyártású motorkerékpárt tüntetett fel.
Graţiela Gavrilescu, a veterán
Az 50 éves Graţiela Gavrilescu veteránnak számít az alakuló Grindeanu-kormányban: negyedik képviselői mandátumánál tart, korábban alpolgármester és környezetvédelmi miniszter is volt. A ploieşti-i kőolajipari egyetemen végzett, Bukarestben ipari marketingből mesterizett, de az orvosira is járt munkavédelmi képzésre, majd közigazgatási menedzsmentből is oklevelet szerzett. Gumigyártó cégnél dolgozott, később vezérigazgatója lett. 2000 és 2004 között a Prahova megyei munkaerő-ügynökség munkatársa és a kkv-k országos tanácsának alelnöke volt. 2004 és 2007 között Ploieşti alpolgármestereként dolgozott. 2004-től 2013-ig az NLP tagja volt, de kilépett, és követte Călin Popescu Tăriceanut a reformliberális pártba, majd a Liberálisok és Demokraták Szövetségébe (LDSZ), amelynek Prahova megyei elnöke és országos alelnöke lett. Közel egy évig, 2014 decemberétől 2015 novemberéig volt a Ponta-kormány környezetvédelmi minisztere.
A bélyeggyűjtő karateedző, Şerban Valeca
A romániai korrupció jelképévé vált Adrian Năstase kormányában miniszterként tevékenykedő Şerban Valeca végzettségét tekintve mérnök. Politikai pályája mindvégig a román parlament körül alakult: három mandátumot szenátorként, egyet pedig képviselőként töltött le. A 60 éves férfi emellett személyi edző, a karateszövetség alelnöke, és ötezer euró értékű bélyeggyűjteménye van. A pitești-i mérnöki egyetemen is tanít, jelentős összegeket szerzett különböző tudományos tevékenységekért.
Az újonc miniszter
A 38 éves Toma Florin Petcu az LDSZ jelöltje az energetikai minisztérium élére. Újoncnak számít a román parlamentben, képviselői mandátuma megszerzése előtt főleg a helyi közigazgatásban tevékenykedett. 2015 decembere és 2016 májusa között a Giurgiu megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója, 2013 októbere és 2014 júliusa között a megye alprefektusa. Végzettségét tekintve építőmérnök. A képviselőház honlapján eredetileg közzétett önéletrajza szerint a helyesírása nem éppen tökéletes, ezt gyorsan lecserélték egy uniós szabványűrlapon kitöltött CV-re.
Szállítási bizniszekben érdekelt pénzügyminiszter
A 62 éves Viorel Ştefan a képviselőház pénzügyi bizottságának elnöke, aki 1993 óta tagja az SZDP-nek. Korábban egyszer már felmerült a neve pénzügyminiszterként, amikor Darius Vâlcovot lecsukták, de végül Eugen Teodorovici-ot nevezték ki. Három mandátumot szenátorként, kettőt képviselőként tevékenykedett. Az 1989-es rendszerváltás előtt az állami vízi szállításban, a Navromnál dolgozott, amelynek 1991 után az igazgatója lett. Az állami vállalat privatizációja során részvényeket vásárolt nemcsak a Navromnál, hanem több szállítással foglalkozó cégnél legalább 3 millió lej értékben.
Kirúgták, most tárcavezető lett
A 33 éves Răzvan Alexandru Cucot 2015 októberében Victor Ponta volt kormányfő nevezte ki a közlekedésügyi tárca államtitkárává, de 2016 májusában Dacian Cioloș kirúgta, miután részt vett az SZDP egyik Giurgiu megyei kampányrendezvényén. Cuc egy pékség részvényese, egy ipari park igazgatója, korábban pedig szakértőként működött közre a gazdasági minisztériumban. Fiatal kora ellenére meglehetősen vagyonos.
Ifjak a pályán
A Grindeanu-kormány egyik legfiatalabb tagja a 32 éves Gabriel Petrea, akit a társadalmi párbeszéd tárca élére szánt Liviu Dragnea. Az SZDP ifjúsági szervezetének és a bukaresti Műszaki Egyetem hallgatói szövetségének elnöke Victor Ponta és Nicolae Bănicioiu pártfogoltja. 2008-ben Ecaterina Andronescu csapatának tagjaként tűnt fel, aki akkoriban az egyetem rektora volt. Kampánytevékenységét később egy jól fizető állással hálálta meg Andronescu, majd amikor oktatási miniszter lett, tanácsadóként alkalmazta. 
Kis- és középvállalkozások: Florin Jianu
A 40 éves Florin Jianu a harmadik Ponta-kormányban a kis- és középvállalkozásokért felelős delegált miniszter volt. Jelenleg a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő országos tanács elnöke. Bukarestben matematikai egyetemet végzett, majd az elnöki hivatalban dolgozott, vállalkozói és pályázati tanácsadással is foglalkozott.
Luxusórákat gyűjtő idegenforgalmi miniszter
Az idegenforgalmi tárca élére javasolt Mircea Titus Dobre közgazdász második mandátumát szerezte meg a parlamentben. Egyetemi tanulmányait Bukarestben és Strasbourgban végezte. Az előző mandátuma idején 87 törvényjavaslatot dolgozott ki, ebből 24 törvényerőre emelkedett. Vagyonbevallása szerint 18 ezer euró értékű órával rendelkezik, és három különböző cégnél részvényes. 325 ezer eurót kölcsönzött egy személynek.
Héberül a határon túli románokért
Andreea Păstîrnac filológiai egyetemet végzett, mesteri fokozatot Jeruzsálemben szerzett. Tanulmányai a héber nyelv, a Közel-Kelet, a diplomácia, illetve anemzetközi közkapcsolatok területén összpontosultak. A bukaresti egyetemen és Tel-Avivban is tanított. Az évek során különböző diplomáciai szerepeket töltött be: volt attasé, kulturális attasé, III., II., I. osztályú titkár a világ számos pontján. 2006 és 2011 között Románia ciprusi nagykövete, 2013 szeptembere óta Románia izraeli nagykövete. A Grindeanu-kormányban a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter lesz.
(Forrás: Főtér.ro, HotNews, News.ro és Adevărul)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. január 6.
A minisztériumi rangú nemzeti identitásról
A Kulturális Minisztérium ismét nevet változtatott, sokadig alkalommal az elmúlt 27 évben. Míg legtöbbször a kultuszok és kultúra minisztériumaként vegyítették minden gond nélkül az egyház és a kultúra ma már szekularizációra szoruló fogalmát, most a kultúra a nemzeti identitással lett egy kalap alá véve.
Érthető ez, hisz vészjóslóan közeleg a románság legnagyobb és legszentebb ünnepének, a Nagy Egyesülésnek századik évfordulója. A változtatás jelentős paradigma-váltást is jelent a tiszavirág életű, de úgy a magyar, mint román értelmiség által visszasírt Vlad Alexandrescu féle Minisztérium kultúrpolitikájához képest.
Ionuț Vulpescu a (régi) új kulturális miniszter alig 39 éves és még annál is fiatalabban néz ki. Nevét már 2014 novemberében megismertük, amikor a Ponta kormány kulturális minisztere lett. Bár miniszterségének 13 hónapjában nem sok minden történt, mégis érdemes beleolvasni a nevet váltott minisztérium első emberének akkori írásaiba. A teológiai tanulmányokkal és filozófiai doktorival rendelkező és magát szívbéli baloldalinak (értsd: peszedistának) való Tărgoviște-i születésű politikus 2012 óta írogat a Cultura nevű folyóiratba. Minisztersége idején megjelent cikkeiben dicsérte például Kolozsvár multikulturális jellegét és Bukaresttől távolságtartó, kulturális autonómiáját. Ugyancsak szimpatikusnak hatott az az írása, amelyben kifejti, hogy az 1989 óta működő kulturális minisztériumok mindegyike ugyan stratégiákat dolgozott ki a kultúra és tudomány támogatására, mégis, ezek döntő többsége a pénzügyminisztérium és más, nagyobb érdekcsoportok bűvkörében elbukott. Mindez akár pozitív színben is feltüntethetné az egykori sportújságiról múlttal is rendelkező, 2014 óta nagy elánnal már Gabriel Liiceanu-t és a teljes liberális román értelmiséget is bíráló úriembert. A problémák azonban ott kezdődnek, amikor politikai pályafutását vesszük górcső alá. Ebből kitűnik, hogy pályája 2001-ben kezdődött, alig 25 évesen, amikor még doktoranduszként – valószínűleg nem a kutatással volt tehát elfoglalva, amivel egy doktorandusznak illene – Ion Iliescu köztársasági elnök kultúráért felelős elnöki tanácsosa lett. Az, hogy milyen út vezetett ilyen fiatalon ehhez a rendkívüli pozícióig, máig rejtély övezi, de jól mutatja a romániai (és nem csak) politikában működő nepotizmus és személyes hálózatrendszerek átláthatatlan mélységét. Vulpescu karrierje ezt követően gyorsan ívelt föl a vörös pártban. Hat éven át a Román Szenátus tanácsosa és „szakértője”, majd 2012 decembere óta parlamenti képviselő. Rövid, alig egy éves miniszterségét követően most ismét a Kulturális Minisztériumot vezeti, amely első alkalommal, Kulturális és Nemzeti Identitás Minisztériumaként működik.
A névváltoztatást sem Liviu Dragnea, sem a miniszterelnök nem indokolta. Maga Vulpescu is csak egy, a saját honlapján még a választások előtt, december elsején posztolt írásában utalt arra, hogy milyen következményei lesznek annak, ha ő kerül a kulturális minisztérium élére. Írásából kiderül, hogy Romániának prioritása lesz a Nagy Egyesülés méltó megünneplése. Ez több kell legyen, mint egy fesztív eseménysorozat: meg kell tisztítani ezt az eseményt és a románság mentalitásában elevenen élő, annak mintegy motorjaként működő történelmi jelenséget a kommunizmus interpretációitól és hamis jelzőitől. Olyan történész bizottság felállítását javasolja, amely méltó helyére teszi ezt az eseményt. Kulturális „autósztráda” létrehozását is javasolja, számos kiállítással és eseménnyel kötve össze a Nagy Egyesülésben döntő szerepet játszó városokat. A gyulafehérvári Nemzeti Egyesülés Múzeumát és az egyesülés helyszíneinek, főszereplőinek szülőházait és történelmi relikviáit pedig külön prioritással fogják kezelni és bemutatni. Tervében szerepel például egy monumentális I. Ferdinánd lovas szobor is és egy grandiózus gyulafehérvári egyesülés-emlékmű is.
Ha már a közlekedési miniszter nulla kilométer autópályát ígért, akár meg is nyugodhatnánk, hogy legalább ennyink lesz. Ám a Kulturális Minisztérium névváltoztatása mögött olyan súlyos nacionalista mozgalom kibontakozását látjuk, amely vészjóslóan illeszkedik a Merkel-védte interkulturális Európa és határokon túlívelő kulturális tolerancia és identitásképzés felgyorsult lerombolásába. A nacionalizmusok új korszakában ismét feléledőben van a saját identitás felsőbbrendűvé tétele és minden más aspektus marginalizálása. A „nemzeti identitás” minisztériumától aligha várhatjuk majd, hogy a Romániában élő és jelenlévő tucatnyi kisebbség érdekeit és kultúráját is képviselje. Radikális változásokra persze úgysem számíthatunk, hisz ennek a minisztériumnak ezen túl is ugyanazokkal az akadályokkal és pénzhiánnyal kell majd megküzdeni, amivel már 27 éve bajlódik.
Ám az a kevés kis pénz is, amely eddig a magyar kultúra kapott, most akár veszélybe kerülhet. Az anyagi juttatások és prioritásokon túl azonban sokkal nagyobb veszélyt jelent az elkövetkező két év várhatóan burjánzó nacionalizmusa, amelyet nemcsak a Román Tudományos Akadémia történészei, neves egyetemek rektorai, de immár a Kulturális Minisztérium is felkarolt. Mindez történik akkor, amikor Románia immár tíz éve az egységes kultúrközösségként elképzelt Európai Unió tagja lett.
T. Szabó Csaba
Szabadság (Kolozsvár)