Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Apostoiu, Liviu
1162 tétel
2015. szeptember 19.
Egyelőre támogatja Pontát a PSD
A Szociáldemokrata Pártban (PSD) nincs jele annak, hogy megvonnák a támogatást Victor Ponta miniszterelnöktől, aki ellen vádat emelt a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Erről Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök nyilatkozott.
Dragnea elismerte, nehéz, de nem váratlan helyzetbe hozta a pártot Ponta bíróság elé küldése, és egyelőre nem tudja megmondani, milyen következtetésre fognak jutni a folytatást illetően a párt vezető testületei. Az ideiglenes elnök megerősítette: a PSD kormányon akar maradni. Kifejezte reményét, hogy Ponta nem mond le, mert ha távozna a kormány éléről, semmi garancia nincs arra, hogy Klaus Johannis a PSD egy másik politikusát bízná meg kormányalakítással.
Dragnea leszögezte: lehet, hogy Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes jó kormányfő lenne, de a PSD számára elfogadhatatlan egy olyan kormányban való részvétel, amelyben nem a párt adja a miniszterelnököt. Oprea a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) elnöke, amely jelenleg a mérleg nyelvét képezi a parlamentben.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. szeptember 22.
Szeptember végi színházszemle
Kezdődik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium!
Hamarosan kezdetét veszi az egyik legjelentősebb erdélyi magyar színházi fesztivál, a Nemzetiségi Színházi Kollokvium, amelynek keretében több marosvásárhelyi produkciót – a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu Társulata, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemhez tartozó Stúdió Színház, illetve a Spectrum Színház előadásait – is láthat az érdeklődő közönség.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által szervezett rangos szemlére ez év szeptember 24-e és október 4-e között kerül sor. A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztiválon huszonhárom előadást (nyolc nagytermi, tizenhárom stúdióelőadást és két kávéházi, kocsmai környezetben történő színházi projektet) tekinthet meg a színházkedvelő közönség.
Mint azt a szemle szervezőinek sajtóközleménye tudatja, a fesztiválon idén Románia magyar, német és jiddis nyelvű állami színházai mellett több független színházi produkció is jelen lesz, közöttük elsőként két román nyelvű társulat magyar közösséghez kötődő munkája is. A hazai színjátszás egyik legnagyobb múltú rendezvénye. Segítségükkel azt próbálja meg körüljárni, hogy mit is jelent ma az a sajátos közép-kelet-európai létezés, ami mindannyiunk- nak osztályrészül jutott? Mit jelent kisebbségi közösségbe születni, büszke többséginek vagy kitaszítottnak lenni, együtt élni egy városban az Idegennel, vasfüggönnyel elválasztva lenni, családi vagy történelmi tragédiák árnyékát, egyéni sorsot hordozni – vagy csak úgy létezni, emberként, szemben az örökké rejtőzködő Másikkal?
A rendezvény, mely a román kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint a Művelődési Minisztérium, a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és a Román Színházi Szövetség támogatásával jön létre, a Hargita Megyei Kulturális Központtal partnerségben, szeptember 24-én 18:00 órától rajtol Gyergyószentmiklóson. Nyitódarabja a nagyváradi Szigligeti Színház díjnyertes előadása, az Anca Bradu rendezte A mi osztályunk című előadás. Tadeusz S³obodzianek kortárs lengyel szerző szövege egy kelet-lengyelországi kisvárosba röpít el sokszor groteszk vagy tragikus, de mindvégig mélyen emberi helyzetei által. Lakói mit sem sejtenek azokról a viharokról, amelyek nemsokára egymás ellen fordítanak lengyelt és zsidót, torzítják nácivá vagy szovjetté, közönyössé vagy álszentté az egykor ártatlan gyermekarcokat. Bocsárdi László új előadása, a sepsiszentgyörgyi Vízkereszt, Victor Ioan Frunza csíkszeredai Éjjeli menedékhelye, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két kiemelkedő produkciója – a Radu Afrim rendezte Az ördög próbája, és a román-magyar együttélés kérdéseit feszegető Double Bind – mellett a fesztivál két ősbemutatót is vendégül lát: Hatházi András Manka című darabját a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a szerző rendezésében, valamint a marosvásárhelyi Székely Csaba A homokszörny című szövegét a házigazda Figura Stúdió Színház előadásában, Nagy Botond rendező eredeti színpadi víziójában.
A fesztivál, mely másfél évtizede Székelyföld és Erdély egyik legfontosabb kulturális eseménye, idén külföldi előadást is vendégül lát: a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Zoltán újratemetve című előadása Vidnyánszky Attila rendezésében egy vasfüggönnyel kettészakított falu történetét meséli el – egy főutca két oldaláét, amit két külön országba sorolt valamiféle kiszámíthatatlan történelmi szándék. A rendezvényt tizenegy, előadásban gazdag nap után október 4-én zárja a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Koldusoperája. John Gay művének kortárs átiratát a neves szerb rendező, Kokan Mladenoviæ és Góli Kornélia átiratában láthatja a fesztivál közönsége.
Megkezdődött az előzetes tárgyalás Ponta büntetőperében
A legfelső bíróságon megkezdődött az előzetes tárgyalás hétfőn a Victor Ponta kormányfőt is érintő büntetőperben, akit okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet gyanújával küldött bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség. Az előzetes szakaszban a bíróság zárt ülésen dönt a vádlottak elleni esetleges kényszerintézkedésekről, a vádirat törvényességét ellenőrzi formai szempontból és megvizsgálja, hogy szabályos volt-e a bűnvádi eljárás. Ez legfeljebb két hónapig tarthat, utána kezdődik a tárgyalás érdemi szakasza, amely nyilvános lesz.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. szeptember 23.
Riportkönyv a szórvány szórványáról
A nagy erdélyi nemzetiségolvasztó kohómű egyik legszomorúbb-legszebb katlanában, a Radnai havasalji, a Nagy-Szamos forrásvidékéhez közeli kishaza két településén: Óradnán és Radnaborbereken forgolódtak a 2015-ös MÚRE-riporttábor résztvevői. Szilágyi Aladár könyvismertetője.
Fokozott érdeklődéssel vettem kézbe a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének legújabb kiadványát. Az immár hagyományos riporttáborok szervezése a MÚRE legígéretesebb rendezvénysorozata. Valahol Erdélyben (Partiumban és a Bánságban sajnos, még nem…) a kezdeményezők kinéznek egy-egy „izgalmas”, „jó” helyet, lehetőleg szórványvidéken, tizenöt-húsz kollégát táboroztatnak, ahonnan szét lehet rajzani, két-három nap alatt begyűjteni a riportanyagot, közösen átbeszélni, majd hazatérve érlelni, megírni, végül kötet formájában közkinccsé tenni az élményeket. Egyik vagy másik kistáj sajátos jelenének feltérképezése, múltjának feltárása, lehetséges jövőjének latolgatása hálás feladat, több is és más is, mintha a tizenötek-húszak egyen-egyenként járták volna be a portyázásra kijelölt terepet.
Párhuzamok és tandemek
Annak idején, amikor az Erdélyi Riportban napvilágot láttak etnosz-sorozatom első darabjai, egy református lelkész hívta fel a figyelmemet Óradnára és Borberekre: feltétlenül keressem fel azt a vidéket, mert vétek volna kihagyni azt az elszomorítóan és örömtelien különös-szépséges végvilágot, ahol magukat magyaroknak valló, de magyarul nem beszélő magyarok élnek. Mivel nem sikerült eljutnom oda, némi szakmai irigységgel keveredő figyelemmel, majd nem kis elégtétellel követtem nyomon a táborozás fejleményeit, és olvastam végig együltömben kollégáim könyvét. Maga a cím: Nem magyarul magyarok – telitalálat, hiszen sokat elárul a nagy múltú történelmi bányavidék-határőrvidék sajátos helyzetéről. A szórványok szórványában, a legközelebbi magyarlakta településtől 60 kilométerre élő – néhány kivételtől eltekintve – egészében anyanyelvét vesztett magyar közösség, mely katolikus vallásától elválaszthatatlan magyar identitását nem veszítette el – kell-e ennél izgalmasabb, riadóra késztető újságírói feladat?
A riporttáborok hasznos voltához nem csupán az tartozik hozzá, hogy különböző városokból érkeznek az írott sajtós, rádiós, televíziós táborozók, hanem az is, hogy más-más orientáltságú, „nézetű” médiumok emberei futnak össze, urambocsá’, nincs szekértáborosdi, kiderül, hogy szót tudnak érteni egymással, netán megtalálják a közös hangot is. Az is lényeges – ez a 2015-ös táborverés alkalmával maradéktalanul érvényesült –, hogy gyakorlatilag minden nemzedék képviseltesse magát, az öreg sajtórókáktól az újdondászinasokig, a diákokig. Ami fokozhatta az együttmunkálkodás varázsát: több esetben családi tandemek (például: apa-lánya) alakultak, avagy két kolléga párba állva eredt útnak. Nem zavaró, inkább elkerülhetetlen jelenség, hogy a szövegek metszik egymást, a két településen forgolódók a nem túl bő riportalany-kínálat miatt esetenként ugyanazt a személyt faggatják, vagy ugyanazt a részletet ragadják ki. Nem zavaró, mert részint más megközelítésben, más-más összefüggésben kérdeznek, részint ugyanannak a jelenségnek más-más aspektusaira világítanak rá. Nem egymást kioltó, ellenkezőleg, egymást erősítő információk ezek, még ha olykor ellentmondásokba is keverednek egymással.
Riportról riportra
Műfajilag is, tematikájában is változatos kötet, a helytörténeti tudnivalókat kalangyába foglaló szövegtől, az alaposan dokumentált oknyomozó riporton keresztül, a szociográfia eszközeivel élő, avagy a hangulati elemeket rögzítő írásokig. A gyakorlatilag szinte mindenki által feltett, mindenki által elemzett kérdés: miként kezdődött, hogyan történhetett meg a fokozatos nyelvvesztés, és ennek ellenére miként maradhatott meg, milyen formában nyilvánul meg a hétköznapokban a magyarul már nem beszélő nemzedékek magyar identitástudata?
Szekeres Attila (Beszélő kövek Óradnán) a település helytörténeti, építéstörténeti dimenzióit ragadja meg, Antal Erika (A nyelvvesztés útján) az anyanyelv eltűnésének nemzedékről nemzedékre erősödő folyamatát járja körül, Sarány István (Ahol az Úr lépked hallgatag…) a katolikus egyház szerepére, bizonyos, a kisközösségen belüli feszültségekre, de nem utolsó sorban a lehetséges szórványstratégiákra hívja fel a figyelmet. Bauer Ilona tanárnő, a település értelmiségének nemrég elhunyt, pótolhatatlannak tűnő alakja két írásban idéződik fel. Szucher Ervin (Reményik intelmével élt élet) című írása a fáradhatatlan pedagógus tevékenységének az eredményeit is felvázolja, megszólaltatja azoknak a nemzedékeknek a tagjait, akik Bauer Ilona tanítványaiként nem csupán a magyar identitás, hanem a magyar nyelv hűségén is megmaradtak. A Függelék egyik darabja, Gáspár Sándor (Viszik a jó hírünket) egy 2010-ben, Bauer Ilonával készült rádióinterjúja, mely Reményik Sándor születésének 120 évfordulóján készült, a radnaborbereki ünnepség alkalmával. Hogy mi köze volt, van a költőnek Borberekhez? Reményik egyik kedvelt rejteke volt, az a hely, amelyik egy kisebb kötetnyi vers megírására ihlette őt. Kultuszát mindkét településen őrzik, még egy kétnyelvű, magyar-román versválogatásra is tellett, a helybeli ortodox esperes lelkes-értő előszavával… A Gegő család panziója éppen annak a háznak a helyére épült, ahová a poéta évekig visszajárt. Többek összefogásával életművéhez méltó irodalmi emlékhelyet alakítottak ki Borbereken. A Reményik kultusszal foglalkozó írások közül az egyik (Az élő Reményik emlékezete) Dávid Gyula irodalomtörténésznek egy évfordulón elhangzott előadását tartalmazza, a másik (Ide, ha egyszer hívnak, kétszer is el kell jönni) ugyancsak Gáspár Sándor beszélgetése a kolozsvári kutatóval. A Reményik-képet gazdagítja az Ambrus Melinda–Ambrus Attila páros riportja (Csendes csodák földjén), melyben részint a Nagyváradról Veszprémbe átszármazott, Erdély-Partium tájegységeit 38 fotóalbumban megörökítő házaspárt, a fotográfus Váradi Péter Pált és az irodalomtanár Lőwey Lillát szólaltatják meg, Reményik és Borberek kapcsolatát bemutató albumuk kapcsán, másrészt a költő kultuszának is színteret nyújtó panzió tulajdonosaival, Gegő Zsuzsannával és Gegő Sándorral beszélgetnek, a Reményik-zarándokokról, illetve a panzió mindenkori vendégeiről. Gáspár kolléga 2010-ben készült, 2015-ben kiegészített riportja (Zichy Domonkos magyarsága) egy különös, tragikus fordulatokat sem nélkülöző pályafutású főpap emlékét idézi. Annak a püspöknek az alakját, akinek hamvai az óradnai magyar temetőben porladnak, aki ide menekültében ennek a kisrégiónak a felemelkedését szolgálta élete végéig. Emblematikus alakja ő ennek a vidéknek, hiszen Óradnán és vonzáskörzetében nemcsak a katolikus magyarok, hanem az ortodox románok is nemzedékről nemzedékre megőrizték őt jó emlékezetükben. A Deák Gyöngyi–Maksay Magdolna tandem (Visszavár a borbereki víz), illetve Farkas-Ráduly Melánia (Óradna elmozdult a holtpontról) riportja olyan idősebb-fiatalabb helybeli lakosokat szólaltat meg, akik még jól-rosszul beszélik az anyanyelvüket, akik még képesek felidézni a magyar iskolát, a hajdani „magyar élet” mozzanatait. Sarány István és Sarány Orsolya (Bányászfeleségek) szociografikus igénnyel követi nyomon ennek a hajdan „kivételezett” státusú rétegnek, azoknak a nőknek a helyzetét, akik – amíg a bányák működtek –, megengedhették maguknak azt a „fényűzést”, hogy „csak” anyák és háziasszonyok legyenek, napjainkra pedig ők, a bányászérában még sok gyermeket vállalók, váltak családfenntartókká.
A bányászat sok évszázados történetének, a bányák jelenlegi állapotának Ambrus Attila (Ami arany van, arany marad) nézett utána. A legilletékesebbeket: Liviu Păius tanárt, a bányászati múzeum igazgatóját és Szőke Kálmán nyugalmazott bányamérnököt szólaltatta meg. Utóbbival be is járta a bezárt, kifosztott telepeket, a több mint két évezredes színesfémbányászat utolsó, alig egy évtizede elnémult tanúit. Nem csak a tárnákat falazták be, hanem ennek a távoli kisvilágnak a rossz, szinte járhatatlan utak melletti, egyetlen ép köldökzsinórját, a vasútat is elvágták – derül ki Sarány Orsolya (Búcsú a szárnyvonaltól) vasúttörténeti írásából. Az ipari tevékenység nem állt le telejesen, csakhogy egy olyan – egyébként igen kevés munkahelyet biztosító – ágazat lendült fel, amelyik veszélyes a környezetre: a törpe vízierűművek működtetése. Bögözi Attila (Magas hegyek gonosz törpéi, huss!) rendkívül alaposan dokumentált, címében is igen kifejező riportja számos kultúrtörténeti és társadalomtörténeti adalékkal egybefűzve térképezi fel a kérdéskör minden aspektusát. Megszállott oknyomozó lévén, azokat a maffióta jellegű összefonódásokat is legombolyítja, amelyek következtében a rezervátummá, Nemzeti Parkká nyilvánított Radnai havasok övezetében, a nemzetközi tilalmak semmibe vevése, a hazai szabályok kijátszása révén Radnaborberek peremén felépülhetett az első törpeszörnyeteg. Költői vénával is megáldott Attila kollegánk képtelen volt ellenállni a múzsa csábításának: versbe foglalta riporterként megélt élményeit-érzelmeit (Az Ünőkőnél). A környék legmagasabb csúcsa, mely a nagymértékben kihasználatlan turistaparadicsomot uralja, a Gáspár családnak, Melindának és Sándornak köszönhetően, valóban megélt hegymászókalandként került a könyvbe (Az Ördög-szorostól az Ünőkőig). A riporterkülönítmény Benjáminja, Kovács Péter középiskolás diák szubjektív napló formájában (Hol vagy, Ünőkő?) jegyezte fel a maga táborélményeit. Két leányzó, a médiaszakos Prózsa Lilla-Zsuzsanna és Vadas Henrietta a vendéglátás egyik legfontosabb tevékenységéből, a gasztronómiai hagyományokból kínál ízelítőt (Helyi ízek Randaborbereken és Óradnán), néhány eredeti ételreceptet mellékelve. A kötetet záró interjú (Magyarság-kérdés Besztercén) Moldován Zenkő egyetemi hallgató tollából, Antal Attila megyeszékhelyi RMDSZ-tanácsost, iskolaigazgatót szólaltatja meg. A tábornyitón megjelent pedagógus még azzal a reménységgel nyilatkozott, hogy néhány hét múlva, 2015 szeptemberében, több évtizedes hiányt követően, megnyithatják az önálló magyar nyelvű líceumot. Egy nappal a kötet nyomdába kerülése előtt – derül ki a szerkesztő, Szűcs László fülszövegéből – „a politika és a jog útveszőiben” megrekedt s kezdeményezés.
Nem áll szándékomban borúlátóan fejezni be a könyvismertetőmet, annál inkább nem, mert pótolnom kell legnagyobb recenzensi adósságomat: a tábor és a könyv „anyukája”, felelős kiadója, Rácz Éva oldalán sok táborlakó fotózott, a szerzői lajstrom már felsorolt szereplői mellett olyanok, akik speciel fotóriporteri minőségükben tüsténkedtek: Gál Zsófia, Kovács Sándor és Réman Tibor. A tíz fotografáló kolléga mintegy hatvan felvétele legalább annyira gazdag üzenetű, fontos vonulata a kötetnek, mint a huszonegy szöveg.
Rácz Éva így, ezzel a gondolattal fejezte be az előszót: „Óradnán és Radnaborbereken tett látogatásaink legnagyobb tanulsága, amelyet szívesen továbbadnék, ez: a magyarság nem nyelv kérdése, sokkal inkább meggyőződés.” – Ami pedig engem illet, immár minden irigység nélkül csatlakozom Évához, aki a Radnai havasok alját először megpillantva, így kiáltott fel: „De hát ez gyönyörű!”
erdelyiriport.ro
2015. szeptember 24.
A Szekuritáté hálójában a Király család
Király Károly volt háromszéki megyei pártitkár, a Ceauşescu-rendszer legendás ellenállója szeptember 26-án tölti 85. életévét. Testvére, Király István, szekusdossziéjának néhány részletével emlékezik a hetvenes és nyolcvanas évek családi üldöztetéseire, amikor a beépített besúgók és mikrofonok előtt nem volt titok. Az archív felvételen Király Károly Fazekas János egykori miniszter társaságában.
Király István
Tíz évig, 1977 és 1987 között tartott megfigyelés alatt Ceuşescu hírhedt állambiztonsági szervezete, a Szekuritáté. De lehet, hogy még ezt követően is, miután családommal 1988 januárjában hivatalosan áttelepedtünk Magyarországra. Legalábbis erre lehet következtetni abból a feljegyzésből, miszerint szükséges a további megfigyelésem. Ha van ilyen anyag, azt a SRI nem adta át a CNSAS-nak, így nem juthattam hozzá.
A megfigyelési dossziékat feldolgozó szerzők közül sokan úgy vélik, hogy ezeket az anyagokat fenntartással kell kezelni, mert nem minden szempontból megbízhatóak. Nem szeretnék senkivel polemizálni, de a 7 kötetből álló és több mint 2500 oldalt magába foglaló dossziém iratanyagának alapos áttanulmányozása után a fentiekkel ellentétes következtetésre jutottam. A „fiúk” igen alapos és a körülményekhez képest korrekt munkát végeztek: „3 D”-ben rögzítették a megfigyelt személyt, azaz családja, barátai, ismerősei életét, tevékenységét, gondolkodásmódját és kapcsolatrendszerét követték figyelemmel. A háromdimenziós megfigyelés hangot, írást és képet egyaránt tartalmaz. A hanganyagot írássá átalakítva közlik, a fényképek az írásos anyag kiegészítéseként jelennek meg.
Az ellenőrzés dimenziói
Az operatív technikai eszközök (TO) bevetése az átfogó, mindenre kiterjedő lehallgatást, a levelek felbontását és tartalmuk teljes vagy kivonatos feljegyzését jelentette. A megfigyeltnek teletűzdelték a lakását mikrofonokkal, és telefonbeszélgetéseit lehallgatták.
A második dimenziót a besúgók, kollaboránsok és ügynökök jelentései képezték. Ezek alapján készültek a tartótisztek, az ügyosztályok, az igazgatóságok és a megyei parancsnokok összefoglalói. Bármely megszerzett információ – ha áttételesen is kapcsolatba lehetett hozni a célszeméllyel – bekerült a nyilvántartásba. Ezért szerepel az én dossziémban is más megyékből származó információ és megszámlálhatatlanul sok személy neve függetlenül attól, hogy ismertem-e őket vagy sem.
Ameddig 1975. november 1. és 1980. november 30. között a Csíkszeredai Állami Levéltár vezetője voltam, elsőként a szászrégeni származású beosztottamat, Giurgiu Aurelt (konspiratív nevén „Dunăreanut”) állították rám. Két év múlva, a helyébe került Boar Liviut vagy meg sem próbálták beszervezni, vagy ellenállt a kísérletnek. Igaz, az intézménynél velem együtt mindössze öten dolgoztak. Amikor később a Hargita Megyei Munkaügyi Igazgatóságnál dolgoztam (1980. december 1.–1987. december 31.), a negyven alkalmazott közül három személlyel figyeltettek. Tájékoztatást kértek mindenről, saját kézírással. Kíváncsiak voltak, hogyan viszonyul hozzám a vezetőség, a munkatársaim, miről beszélgetünk, mi a véleményem az éppen aktuális bel- és külpolitikai eseményekről és intézkedésekről? A „Sabău”, a „Mureşan” és a „Stanciu” fedőnevű besúgók mellett más intézményektől beszervezett informátorok is jelentettek rólam, például a Hargita napilaptól egy rám állított újságíró, akinek „Fekete”, illetve „Botos” név alatt aláírt jelentéseire bukkantam a dossziémban. Akadt egy túlbuzgó gyermekgyógyász orvosnő is, aki a Jégpálya- negyedbeli egyesített gyermekorvosi rendelőben dolgozott – „Coman Zsófia” fedőnévvel volt nyilvántartva –, és a János Pált leváltó múzeumigazgató, „Áron” fedőnév alatt, valódi nevén Barabási László, aki 1944-ben született és 2013-ban halt meg. Ez utóbbiról érdemes több szót ejtenünk, mert nem hétköznapi kis besúgó volt. Annyira megbízhatónak tartották, hogy 1988-ban ügynökként átdobták Magyarországra azt követően, hogy Magyarország bejelentette, menedéket nyújt a romániai menekülteknek. A rendszerváltás után visszahívták, majd később újra visszaküldték, és a Magyarok Világszövetségének lett a munkatársa! Mindezekről a halálával kapcsolatban, az MVSZ Sajtószolgálatának 2013 július 16-i kommünikéjéből szereztem tudomást, amelyben felvázolták életútját. A világszövetség saját halottjának tekintette, és a Csíkszereda Kalász-negyedi köztemetőjében temette el. Sírja ott árválkodik egymagában, egy olyan parcellában, amelyet tudomásom szerint a város jövendőbeli díszpolgárai számára tartanak fenn.
Volt a szekuritátés megfigyelésnek egy harmadik dimenziója is, az úgynevezett szoros megfigyelés (filaj), a másik kétféle megfigyelési módszerhez képest azonban elenyésző mennyiségben. Itt már kiegészítésként fényképek is szerepelnek, amelyekre azért lehetett szükség, mert utcán, parkban vagy egy lokálban beszélgettem. Nem tudom, hogy általános gyakorlat volt-e vagy sem, de az én esetemben ezt mindig más megyékből érkezett szekus csapat végezte. Talán azért, mert a megyei szekuritátés tisztek nagy részét látásból ismertem. Léteztek korszerűbb megfigyelési eszközök is, például a filmfelvevő készülék, de esetemben ezt nem használták.
Tény, hogy azokban az időkben szervezkedni nem sokan mertek. Jómagam is mindig arra törekedtem, hogy ennek a látszatát se keltsem. Tudtam, hogy azonnal lecsap az állambiztonság. Hargita megyében is megtörtént, hogy szervezkedő csoportok tagjait sújtottak nehéz börtönévekkel. A legközismertebb politikailag elítéltek: Borbély Ernő, Buzás Balázs és Bíró Katalin.
Áttelepedésünk után Magyarországra, 1988 nyarán célszerűnek láttam 50 oldalnyi papírra vetni mindazt, amit fontosnak tartottam a kommunista Romániában átélt tapasztalatokról. Természetesen az idő sok mindent kirostált emlékezetemből, most viszont összevethetem az általam szubjektíven leírtakat az igen precízen dolgozó állambiztonságiak rögzített adataival. Vannak olyan epizódok, amire én jól emlékszem, de ezek a dossziémból már nem köszönnek vissza. Lehetséges, hogy bizonyos dolgokról mégsem szereztek tudomást? Vagy tudatosan nem rögzítették azokat? Volt ezek között olyan is, amivel az intézkedési terveikben mindegyre visszatérő céljukat – személyem kompromittálását, lejáratását, ez által pedig elszigetelésemet – tudták volna elérni. Nem hiszem, hogy erre a kérdésre valaha is megtalálom a választ.
Király Károly és az amerikai külügy
Dossziém áttanulmányozása alapján megbizonyosodtam arról, hogy a szerv behatolt az emberi élet legintimebb szférájába is. Számukra nem volt semmi sem szent: meghitt családi eseményeken – keresztelő, házasság, lakodalom vagy temetés – egyaránt jelen voltak. Mindig találtak olyan résztvevőt, akitől megszerezzék a számukra fontos információkat. Már akkor felmértem ezt, amikor 1980 februárjában a marosvásárhelyi református temetőben édesanyánk temetése egy csendes szimpátiamegnyilvánulás volt bátyám, Király Károly „disszidensi” tevékenysége mellett. Sok gondot okozott az állambiztonsági szerveknek a rá három hónapra, 1980 májusában Burján József temetése is. Burján József párttitkárként bátyám mellett dolgozott a Gyergyó-rajonban. A megyésítéskor, 1968-ban Hargita megye szakszervezeti elnöke lett, de nemsokára megyei pártitkári tisztségbe került. A párt Központi Bizottságának instruktoraként halálozott el 1980-ban, Gyulafehérváron a Nicolae Ceauşescu által a megyei pártbizottságokkal tartott telekonferencia idején. Szülőfalujában, Galócáson temették el. Temetésén részt vett bátyám és jómagam is, számtalan megyei és gyergyói párt és állami funkcionáriussal együtt.
Az előzményekhez hozzátartozik, hogy Ceuşescuék nem tudtak kitérni az Egyesült Államok által nyújtott legnagyobb kereskedelmi kedvezmény előtt, ezért belementek abba, hogy 1980. április 24-én este, Marosvásárhelyen a Maros vendéglőben az Egyesült Államok Kongresszusának két szakértője és a bukaresti amerikai nagykövet, Hall Pattison vacsorával egybekötött, családias jellegű beszélgetésen tájékozódjon a romániai nemzetiségi kérdésről. A beszélgetésre magas rangú szekuritátés tisztek jelenlétében került sor. Király Károly ezúttal a szokásosnál mérsékeltebben, de kellő határozottsággal fejtette ki álláspontját, ami így is szenzációként hatott a világsajtóban. A Szabad Európa Rádió és Amerika Hangja világgá kürtölte bátyám bírálatait. Nem véletlen tehát, hogy munkatársa temetésére a szokásosnál népesebb „díszkíséret” érkezett. A megfigyelési dossziémban erről több tízoldalas jelentés készült, amely részletesen beszámol arról, kivel találkozott, mit beszélt, mi a visszhangja a nyilatkozatának, ki hogyan reagált a megjegyzéseire, kik tudnak a nyilatkozatáról, és hogyan viszonyulnak az abban kifejtett bírálataihoz.
Megfigyelések kereszttüzében
Dossziém igen szerteágazó anyagaiból fontosnak tartom kiemelni egy lakodalom történetét, amivel ízelítőt adhatok arról, mire is volt kíváncsi a Szekuritáté egy családi esemény kapcsán. Bizonyára nem minden lakodalmat figyeltek ennyire elszántan és körültekintően, de ez különösen felkeltette érdeklődésüket, hiszen két közismert „magyar nacionalista és irredenta” személy vett részt rajta: Kányádi Sándor és Király Károly. És ha már Magyarországról egy volt horthysta tiszt is megjelent, érthetővé válik, hogy az ő szemszögükből ott valószínűleg „ellenséges megnyilvánulásra” is sor kerülhet. Nincs tehát semmi meglepő abban, az állambiztonsági szolgálat időben tudomást szerzett arról, hogy a Bögöz községhez tartozó Nagygalambfalván Kányádi Sándor unokahúga esküvőjére kerül sor 1980. augusztus 30-án. Az első jelzést a székelyudvarhelyi Szekuritáté adta le egy nappal az esemény előtt: Könyves Lajos őrnagy feljegyzést juttatott el a megyei szervhez arról, hogy Csomor Ilona – Kányádi Sándor leánytestvérének leánya – érettségizett hajadon, a helyi kisipari termelőszövetkezet alkalmazottja házasságra lép a volt Gábor Áron néven közismert Technoutilaj vállalatnál dolgozó Csíki Elekkel. Az esküvőt követő lakodalomra a nagygalambfalvi kultúrházban került sor. A „hálózatból” senkit nem hívtak meg az eseményre, viszont a meghívottak között mégis akadt egy személy, aki a szomszédos Maros megyei milícia hálózatában tevékenykedett. Könyves őrnagy rögtön intézkedett: másnap reggelre magához rendelte a községi milícia őrsparancsnokát, hogy a szükséges lépésekről megállapodjanak.
A jelzés alapján a Szekuritáté Hargita megyei parancsnokságán is azonnal léptek: Purle Ioan alezredes az I. Ügyosztály megyei vezetőségében még aznap akciótervet dolgozott ki. Ebben felvázolta a rendelkezésükre álló információt, többek között azt, hogy az esküvőre és lakodalomra meghívták „Károlyt” (Kányádi Sándor) Kolozsvárról és a Călătorult (Király Károly) Marosvásárhelyről és vélhetően több rokont Magyarországról.
Az akcióterv kidolgozója hat pontban foglalta össze javaslatait, amelyet a megyei vezetőség, és szóban Szász János, a megyei pártbizottság titkára is jóváhagyott. Az intézkedések arra irányultak, hogy felkészítsék a lakodalomban biztosan résztvevő szomszéd megyei milicista kollaboránst. A Szekuritáté arra volt kíváncsi, kik vesznek részt a menyasszony és a vőlegény munkatársai közül. Arra törekedtek, hogyha lehet, ezek közül újabb együttműködőket szervezzenek be, illetve megfigyeljék a székelyudvarhelyi szállodát, ahol valószínűleg az utazó, illetve a Magyarországról érkező vendégek megszállnak. Azt is leszögezték, hogy szorosan együttműködnek az intézményen belüli egyéb egységekkel, valamint a Maros és a Kolozs megyei felügyelőségekkel. Az információkat jelentik Bukarestbe az I. Ügyosztály igazgatóságának. Az esemény fontosságát jelzi, hogy Székelyudvarhelyen megjelent Popescu Stelian, az I. Ügyosztály igazgatósága részéről: szeptember elsején már ő volt jelen Könyves őrnaggyal Nagygalmbfalván a „Păduraru” fedőnevet viselő rendőrségi informátorral való találkozón. Az intézkedést tartalmazó „feljegyzés” végére kézírással valaki rávezette, hogy vélhetően 200-300 meghívott vendég lesz az eseményen, többségük nem a községből való.
Egy polgármester vallomásai
A történet így kerekedik ki: Kányádi Sándort az unokahúga kérte fel, hogy legyen a násznagya a lakodalomban. Kányádi hívta meg Király Károlyt és feleségét. Részt vett még Szőke András nyugalmazott tiszt Magyarországról, aki távoli rokona a menyasszonynak. Összesen mintegy ötszázan voltak. Király Károly a fiatal pár asztalánál ült Kányádi Sándor mellett, és ugyanott helyezték el Szőke Andrást is. Éjfél körül ők hárman kimentek, nem egyszerre, hanem egymás után. A kultúrház előtt hosszasan beszélgettek. Egy adott pillanatban egy 45-50 éves őszülő férfi odalépett hozzájuk, és melegen köszöntötte Király Károlyt, majd mintegy 15 percig beszélgettek. A lakodalomban sem Király sem Kányádi nem mondott pohárköszöntőt. Augusztus 31-én fél háromkor mindhárman elvonultak Kányádi Sándor édesapjának a házához. Király 3 óra 20 perckor érkezett meg Székelyudvarhelyre a Küküllő Szállóba, ahol már előzőleg szobát foglalt. A gépkocsiját Nagygalambfalván hagyta. 11 óra 50 perckor elhagyták a szállodát és egy magyar rendszámú, piros színű Škodában visszamentek Nagygalambfalvára – írja szeptember 1-én keltezett jelentésben Könyves Lajos őrnagy.
A lakodalomról a legtöbb információt érdekes módon nem „hálózati” személytől, hanem a község polgármesterétől, Pásztor Jolántól kapták. Vele, mint az eseményen részt vevő hivatalos személlyel „tájékoztatást” írattak. A polgármesternő számtalan új információt szolgáltatott a témában az állambiztonságiaknak. A lakodalom a helyi szokásoknak megfelelően zajlott, nem volt semmi, ami túllépett volna „a társadalmi együttélés szabályain.” Kányádi bemutatta a polgármesternőt Király Károlynak, aki érdeklődött a tevékenységéről. Arról beszélt neki, hogy Nagygalambfalván egy 8 osztályos iskolát akar építtetni, beszélt a község szisztematizálásáról és más hasonló dolgokról. Király gratulált neki, és arra biztatta, hogy továbbra is eltökélten dolgozzon: mutassa meg, a női vezetőknek is megvan a rátermettségük ahhoz, hogy jó vezetők legyenek, bár sokan kétségbe vonják képességeiket. Király szerényen viselkedett, nem mondott tósztot. Leginkább Kányádi Sándorral, Bakk Sára nyugdíjas orvosnővel és annak Anikó nevű, Kolozsváron tanárnőként dolgozó lányával beszélgetett. Szőke Ferenccel is társalgott, aki Magyarországról jött. Ő vitte be éjjel két óra körül a Király családot Székelyudvarhelyre. Szőke ezt Kányádi Sándor kérésére tette. Amikor visszatért, mondta is Kányádinak: elintéztem, ahogy kérted. A polgármester jelentéséből az is kiderül, hogy Székelyudvarhelyről jelen volt a 45 év körüli Pethő Sándor, akinek a felesége a városházán dolgozik. Ő leginkább Kányádival beszélgetett. Mivel ő jó viszonyban van Kányádi Sándorral, meg is kérdezte tőle: „miért hozta ide Király Károlyt?” Kányádi ezt válaszolta: „Ne izgasd magad, mert nem lesz emiatt kellemetlenséged. Azért hívtam meg, mert mindenki azt hiszi, hogy Király kényszerlakhelyen van, és hadd győződjenek meg arról, hogy ez nem igaz. Azt is akartam, hadd lássa, milyen egy székely lakodalom.”
A jelentés nem tartalmazott semmit arról, hogy Király miről beszélgetett Bakk Sárával és családjával, sem Szőke Ferenccel. Szőkéről annyit tudunk meg, hogy első felesége révén kötődik a székelyföldi rokonhoz, de most más asszonnyal él. Tiszt volt, de már nyugdíjba vonult. Az országból a második világháború idején került ki.
Nem mindenkit lehetett beszervezni
A polgármesternő hétfőn, szeptember 1-jén írta meg jelentését. Ez a példa is bizonyítja, hogy a hivatalosságoktól sokszor több információhoz jutottak, mint saját besúgóiktól. Az egész rendszer így volt beállítva. Minden intézményért, gazdasági egységért egy szekuritátés tiszt felelt, aki tartotta a kapcsolatot az együttműködésre kötelezett helyi vezetőséggel. Esetemben például gyakran jártak ki feleségem munkahelyére, ahol az igazgató középiskolás osztálytársam volt, és vele is írattak jelentéseket. Fedőneve is volt, tehát beszervezték, de soha nem jelentett olyasmit, ami egyébként is ne lett volna közismert. Igaz, jó viszonyunk ellenére titokként kezelte kollaboráns voltát. Nem úgy Szép Zoltán gyermekkori barátom, aki a Talajfeljavító Vállalatnál dolgozott vezető beosztásban. Mivel vállalata modern sokszorosító eszközökkel rendelkezett, megkeresték és ellenőrzés ürügyén hozzám közel álló személyként akarták beszervezni. Zoltán rögtön felkeresett a lakásomon és elmondta a dolgot. Még azt is felajánlotta, hogyha akarom, látszólag belemegy a dologba, és így ő is fog tudni számomra információkat szolgáltatni, például arról, hogy a szekusok milyen utasításokkal látják el. Én erről lebeszéltem. Mondtam, ez nagyon kockázatos. Ne higgye, hogy más feladatokkal nem fogják megbízni. Jobb, ha nem vállal ilyen kockázatot. Harminc év után a dossziémban megtaláltam a beszélgetésünk anyagát. A lakásba szerelt mikrofonokon keresztül rögzítették, majd papírra vetették. Mivel tudomást szereztek, hogy Zoltán beszámolt nekem a beszervezési kísérletükről, leszálltak róla. Ezt a kis kitérőt azért iktattam be, mert a totalitárius rendszer ellenőrző tevékenységének szerves része volt a vezetők együttműködésre való kényszerítése.
Kolozsvári besúgók Nagygalambfalváról
A lakodalom kapcsán bárkiben felvetődhet a kérdés: mi oka lehetett annak, hogy Király Károly mással vitesse be magát Székelyudvarhelyre? A válasz szinte felkínálja magát: biztosan alkoholt fogyasztott és olyan személyt kellett találni, aki nem ivott. Logikusnak tűnik, de nem ez volt a tényleges ok. A Hargita megyei Szekuritáté a választ három héttel később, Kolozsvárról kapta meg. Egy 1980. szeptember 26-i keltezésű feljegyzés rögzíti, hogy ellenőrzött „forrás” szerint Kányádi Magdolna, Kányádi Sándor költő felesége arról beszélt, hogy Marosvásárhelyről Király Károly kocsijával utaztak a nagygalambfalvi lakodalomba. Székelyudvarhely felé haladva észrevették, hogy egy szekuritátés gépkocsi követi őket. Hogy megzavarják az állambiztonságiakat, a nagygalambfalvi lakodalomról való távozáskor Királyék nem a saját kocsijukkal tértek vissza Székelyudvarhelyre, hanem beültek egy magyarországi rendszámú kocsiba, akinek a tulajdonosa is rész vett a lakodalomban.
Ezzel az ügy nem zárult le. A legfontosabb információt egy „Csepán” fedőnevű besúgó szolgáltatta 1980. október 16-án. Könyves őrnagy tájékoztatója szerint „Csepán” egy nappal korábban járt Nagygalambfalván és szóra bírt italozás közben néhány helyi férfit. A besúgó tette fel nekik a kérdést, hogy ki volt az a személy, aki a lakodalomban azt mondta Királynak: „Ön mellett vagyunk, vigye tovább a küzdelmet, a harcot”. Valaki megmondta, hogy Feleki Jánosnak hívják az illetőt, a helyi mezőgazdasági termelőszövetkezet főkönyvelőnőjének a férje. Ugyanaznap a „forrás” találkozott Pásztor Jolánnal, a községi néptanács elnöknőjével, és közölte vele: megtudta, hogy ki volt az, aki dicsérte és biztatta Király Károlyt a lakodalom idején. Meg is mondta, hogy Feleki János ez a személy és Pásztor Jolán megerősítette, hogy valóban ő volt. Könyves rávezette a tájékoztatás aljára, hogy Feleki János eddig még nem került látókörükbe, és hogy egy hónap időtartamra ellenőrzés alá vonják. Október 22-én Suciu Mihăilă alezredes, a megyei I. Ügyosztály vezetője is megjegyzést ír a tájékoztatóra, miszerint ezt a dolgot a Kolozs Megyei Felügyelőség is jelezte. Utasította beosztottjait – vélhetően Könyves őrnagyot Udvarhelyről –, hogy sürgősen mélyítsék el az ellenőrzést, és javaslatokat kér.
Itt ér véget a történetem. Más forrás nem áll rendelkezésemre. Hogy mi lett Feleki János egy hónapos ellenőrzésének a következménye, nem tudom. Vélhetően egy újabb „magyar nacionalista–irredenta” személyt vontak megfigyelés alá. Lehet, egy újabb dossziéval gazdagodott az állambiztonságiak amúgy is óriásira felduzzasztott irattára, amely várja, hogy felfedjék titkait…
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2015. szeptember 25.
A kommunista totalitarizmus múzeuma
Megszavazta kedden a szenátus Sorin Ilieşiu SZDP-szenátor a Kommunista Totalitarizmus Nemzeti Múzeumának és az áldozatok emlékművének létrehozására vonatkozó törvénykezdeményezését. Az új intézményt 2016 elején, bukaresti székhellyel hozzák létre, és kilenc hónapon belül megnyitják a közönség számára, az emlékművet – egy román zászlóval díszített, 20–25 méter magas inoxkeresztet – az Egyetem tér közepén, „a kommunistaellenes harc jelképes területén” helyezik el.
A jogszabály egyik cikkelye a Román Akadémiát arra kötelezi, hogy – a kommunizmus bűneit, a román száműzötteket és a totalitarizmust vizsgáló intézetekkel együtt – készítsen 150 nap alatt „tudományos és objektív” jelentést a kommunizmus elítélésére és a nemzeti emlékezet részére. Ennek terjedelmét is előírták: legyen egy nagyjából 300 oldalas jelentés, egy 10–15 oldalas összefoglaló és egy háromoldalas tartalomjegyzék. A jelentést a fontosabb állami intézmények honlapján is közlik, és 2017-ben több nyelvre, köztük magyarra is lefordítják. A törvénytervezetet – amelynek a szenátusban csak négy ellenzője volt, nyolcan pedig tartózkodtak a szavazástól – még a képviselőháznak is el kell fogadnia. (Agerpres)
ÁTVENNÉK A MÓDSZERT ÉS A HATALMAT. Az NLP időpontokat egyeztet a pártvezetőkkel, hogy a bizalmatlansági indítványról tárgyaljanak – jelentette be Alina Gorghiu liberális társelnök. „Mindenkit emlékeztetek a most kormányon lévők közül, hogy ők hasznot húztak egy másik kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nyomán, és akkor ezt nem gondolták árulásnak. Két kormány is megbukott. A Boc- és az Ungureanu-kormányról beszélek, és akkor sem Tăriceanu, sem más vezetők nem tekintették ezt árulásnak, sőt, dicsérték azokat a képviselőket, akik a leváltásra szavaztak. Az idő telik, a helyzetek változnak, akár 180 fokban is” – fejtegette, hozzátéve: arra nem számít, hogy Liviu Dragnea ideiglenes SZDP-elnöknél is megértésre talál. (Mediafax)
MA NEKEM, HOLNAP NEKED. Megfeddte Victor Ponta kormányfő az SZDP bukaresti szervezetének elnökét. Robert Negoiţă kedden mindenki számára váratlanul jelentette be, hogy megpályázza a pártelnöki tisztséget, mert pártja „kényes” helyzetben van: az ügyvivő elnököt alapfokon elítélték, a kormányfő ellen pedig vádat emeltek. Ponta szerint kockázatos így beszélni, mert lehet, hogy „holnap ő következik”. Negoiţă egy nap után a visszavonulását is bejelentette: meggondolta magát, miután Liviu Dragnea ideiglenes pártelnök közölte, hogy ő is versenybe száll. (Ziare.com)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 29.
Hosszú idő után ismét több a dolgozó, mint a nyugdíjas Romániában
Romániában hosszú idő után ismét meghaladja a dolgozók száma a nyugdíjasokét – nyilatkozta kedden Liviu Pop társadalmi párbeszédért felelős tárca nélküli miniszter.
Pop közölte, hogy jelenleg 6 millió 60 ezer munkaszerződéssel rendelkező személy szerepel nyilvántartásban és 5 millió 137 ezer nyugdíjas. A miniszter szerint az elmúlt három évben 406 ezerrel nőtt az új egyéni munkaszerződések száma.
Hozzátette: a jövő évtől hatályos új adótörvény hatására az újonnan létesített munkahelyek számának további növekedésére számítanak. Ez a jogszabály egyebek mellett 24 százalékról 20 százalékra csökkenti január 1-jétől az általános forgalmi adót (áfa). A miniszter az egyéni munkaszerződések számának eddigi növekedését azzal magyarázza, hogy a bukaresti kormány 2014 októberétől öt százalékponttal csökkentette a munkáltatóra háruló nyugdíjjárulékot, és júniustól kiterjesztették az élelmiszerekre a kedvezményes, 9 százalékos áfát az addigi 24 százalék helyett.
A 19,9 millió lakossal rendelkező Romániában júliusban 1849 lej volt a nettó átlagbér, az átlagnyugdíj 886 lej.
erdon.ro
2015. október 1.
EMNP: kooperációt és kerítést
Újabb kerítést szeretne az EMNP: azt szorgalmazzák, hogy Románia is építsen ilyet, mert tetszik nekik a magyar, amit megoldásnak vélnek. Erről is szó volt a tájékoztatójukon, meg az önkormányzati választásról is.
Készül már a jövő év tavaszának végén esedékes önkormányzati választásokra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is. Erről is beszéltek a tömörülés vezetői – Szilágyi Zsolt országos elnök és Csomortányi István Bihar megyei szervezeti elnök – nagyváradi tájékoztatójukon. Mint mondták, más és más stratégiát alkalmaznak majd azokon a vidékeken, ahol 80-90%-os arányú a magyarok jelenléte, valamint ahol 10-20%-os. Már dolgoznak a jelöltlisták összeállításán is, és szerintük jól haladnak ezzel. Csomortányi István hozzátette: Bihar megyében mostanra történelmi mélypontra esett a magyarság képviselete a megyei tanácsban is és a nagyváradi helyiben is. A közelgő választáson ismét azt szorgalmazzák, hogy működjön együtt az EMNP és az RMDSZ, de ennek akadályai vannak. Csomortányi szerint a következők: „A magyar-magyar kooperáció közös érdek, de a korrupció elleni küzdelem is. Márpedig e kettő Bihar megyében szemben áll egymással. A Bihar megyei RMDSZ megosztott. Van egy mérsékelt, együttműködésre hajló szárnya, és egy szélsőséges, egypártrendszer-hívő szárnya is, amelyik elutasít mindenféle kooperációt. Bízom benne, hogy ez a kérdés jó felé fog eldőlni, és Biharban, de főleg Váradon lesz megállapodás. Többet azonban akkor tudunk mondani majd, ha a Bihar megyei RMDSZ-ben lezárulnak a hatalmi harcok.”
„Biharba se jöjjenek”
A migránsügy volt a tájékoztató másik témája, aminek kapcsán Szilágyi Zsolt országos EMNP-elnök többek között azt mondta: szorgalmazzák, hogy „Románia is építsen kerítést a határra a Bánságban”, ugyanolyat, amilyet a mostani magyar vezetés építtetett. Szerintük ezzel Románia úgymond üzenetet küldene a menekülteknek, hogy ne jöjjenek erre. Szilágyi Zsolt hozzátette: szerinte „ez nem határzár, mert a zöldhatáron eddig sem volt szabad közlekedni, még a schengeni övezetben sem”. Ugyanakkor meglátása szerint az ország „ezzel bizonyítaná, hogy képes megvédeni az Unió határait, és méltó a schengeni csatlakozásra”.
Lapunkban beszámoltunk arról, hogy pár hete országszerte, így Bihar megyében is összeírták, hogy mennyi hely lenne a középiskolai és egyetemi bentlakásokban, ha esetleg – a bukaresti vezetés szerint is hangsúlyozottan csak esetleg – menekülteket kellene majd elszállásolni. Bihar megye néhány kisebb településéről jelezték, hogy vannak helyek – összesen pár százat írtak össze -, majd az érintett tanintézetek elkezdtek visszatáncolni, jelezve, hogy még sincsenek. A bukaresti kormánypárt részéről pedig Liviu Dragnea akkoriban megfeddte az összeírás kezdeményezőit, el is határolódva ettől, meg nem is, mondván, hogy a kezdeményező oktatásügyi tárca velük nem egyeztetett. Minderről az EMNP elnöke Váradon azt mondta: kérik, hogy a kormány tisztázza, továbbra is téma-e e kollégiumokban való esetleges elhelyezés, vagy sem. Mert ha igen, akkor az EMNP „békés eszközökkel, de tiltakozni fog”.
Ugyanakkor Szilágyi Zsolt méltatta a mostani magyarországi vezetés lépéseit migránsügyekben, továbbá gratulált Klaus Iohannis romániai államfőnek és az itteni kormánynak, mert elutasítani igyekeznek a kvótarendszert. Ez utóbbi ugyanis az EMNP elnöke szerint „nem megoldás, csak tüneti kezelés – az igazi megoldás az EU-n kívül van, Görögország határainak védelmében és a konfliktushelyzetek az adott államokban való kezelésében áll”.
Szeghalmi Örs
erdon.ro
2015. október 3.
Kelemen és Tőkés a legnépszerűbb húsz között
Az INSCOP legfrissebb közvélemény-kutatása – szeptember 10. és 15. között készült 1085 személy megkérdezésével, hibalehetősége plusz-mínusz három százalék – szerint a romániai politikusok népszerűségi rangsorát továbbra is az államfő vezeti, popularitása azonban csökkenőben: most már a válaszadóknak csak az 58,6 százaléka bízik Klaus Johannisban.
A második hely birtokosa sem változott, Mugur Isărescu jegybanki vezető népszerűsége kevéssel ugyan, de meghaladja a negyven százalékot. Közel harminc százalékon áll George Maior, a húsz százalékot meghaladja még Victor Ponta és Mihai Răzvan Ungureanu. Tíz százalék fölötti közkedveltségnek örvend Călin Popescu Tăriceanu, Alina Gorghiu, Liviu Dragnea, Cătălin Predoiu, Mircea Geoana, Traian Băsescu, Sorin Oprescu, Vasile Blaga és Monica Macovei, de Ion Iliescu már csak 9,3 százalékon áll. Elena Udrea népszerűsége alig haladja meg az öt százalékot, a sort Kelemen Hunor folytatja 4,1 százalékos indexszel, őt Tőkés László követi 3,2 százalékkal. (Adevărul)
FELÉLEDT AZ EREKLYEMÚZEUM. Újra állandó kiállításon tekinthetőek meg az Arad megyei múzeumban az egykori Ereklyemúzeum tárgyai. Az Ereklyemúzeum egy 1867-es felhívás nyomán, országos gyűjtés eredményeként jött létre Aradon. Az 1893. március 15-én megnyitott múzeum gyűjteménye a szabadságharc vértanú tábornokainak személyes tárgyai mellett több mint 17 ezer, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idejéből származó tárgyi emléket és dokumentumot tartalmaz. A budapesti Nemzeti Múzeum valamint a Hadtörténeti Intézet és Múzeum 1848–49-es gyűjteménye után az aradit tekintik a korszak legjelentősebb gyűjteményének. A kiállítás túlélte a román közigazgatás bevezetését és a második világháborút, csak 1956 után kezdték fokozatosan ritkítani, mígnem 1974-ben, Nicolae Ceauşescu személyi kultuszának megerősödésekor a raktárak mélyére száműzték. Az Ereklyemúzeum anyagát az aradi múzeum szakemberei 2009-ben és 2010-ben a szegedi Móra Ferenc Múzeummal és a Budapesti Hadtörténeti Intézettel és Múzeummal európai uniós támogatással katalogizálták, restaurálták és foglalták gyűjteménybe. A csütörtökön megnyílt kiállításhoz a múzeum egyelőre nem tud magyar nyelvű tárlatvezetést biztosítani. (MTI)
A BBTE A LEGJOBB ROMÁNIAI EGYETEM. Új egyetemi világrangsort állított fel a londoni Times Higher Education, amelyben a világ legjobb 600 egyeteme közé sorolták a Babeş–Bolyai Tudományegyetemet. A The Times Higher Education World University Rankings 2015–2016 800-as rangsorába még három romániai felsőoktatási intézmény került be: a jászvásári Alexandru Ioan Cuză Egyetem, a Bukaresti Egyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem. A világrangsor összeállítása során 13 kritériumot vettek figyelembe, és ezek közül a legfontosabbakat öt főbb mutató köré csoportosították: az oktatási tevékenység minősége, tudományos kutatás, idézettség, nemzetközi perspektívák, az üzleti környezettel való kapcsolatok. A tekintélyes lista első helyezettje egyébként a Kaliforniai Műszaki Egyetem, majd sorban az oxfordi, stanfordi, cambridge-i, massachusettsi és a harvardi egyetem következik. (Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 3.
Fesztiválok és tanévnyitó
Zajlik az élet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen
Hamarosan elkezdődik a 2015/2016-os tanév a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen. De a nyári szünet alatt és az őszi időszakban sem lankadt a tevékenység a Köteles Sámuel utcai intézetben: mint azt az egyetem közleményében olvashatjuk – és mi is írtunk róla –, a héten a Nemzetiségi Színházi Kollokviumon szerepelt a Stúdió Színház előadása, a Liselotte és a május. Hamarosan pedig az Astra filmfesztiválon vetítik Kós Anna Transylvanian (Love)Stories című filmjét.
Gyergyószentmiklóson szeptember 24. és október 4. között zajlik a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizenegyedik kiadása, melyre a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színházának Harsányi Zsolt által rendezett előadása, a Liselotte és a május is meghívást kapott. A fesztiválközönség szeptember 28-án, hétfőn láthatta az előadást, Gecse Ramónával és Galló Ernővel a címszerepben. A dinamikus, helyzetkomikumokban gazdag vígjáték az egyetem Akadémiai Műhely programjának része, melynek célja, hogy teret nyújtson a színházi kísérletezésnek, merész színházi nyelvek kipróbálásának az egyetemen oktató művészek előadásában.
Október 5-én veszi kezdetét és október 11-ig tart Nagyszebenben Románia egyik legjelentősebb filmes seregszemléje, az Astra Nemzetközi Filmfesztivál. A kortárs dokumentumfilmeket felvonultató, neves filmszemle az egyik legrégebbi az országban: első alkalommal több mint húsz évvel ezelőtt szervezték meg, sikere mindmáig töretlen. Az idei kiadás keretében marosvásárhelyi produkciót is láthatnak a fesztivál vendégei: október 8-án, csütörtökön 19.30 órától vetítik a Transzszilván (láv)sztorik című dokumentumfilmet, amelynek rendezője Kós Anna, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Karának dékánja, operatőre Schneider Tibor, az intézmény audiovizuális kommunikáció-multimédia szakának oktatója. A film a vegyes házasságban élők szemszögéből mutatja be az erdélyi román-magyar együttélés különböző helyzeteit, a marosvásárhelyi 1990. márciusi események után huszonöt évvel. (Az Astra filmfesztivál egy marosvásárhelyi színházi produkciót is vendégül lát: a Kincses Réka és Alina Nelega által szerzett és rendezett, ugyancsak a román–magyar együttélésről szóló Double Bind című előadást, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulatainak közös produkcióját. A tizenegy román és magyar színész által játszott előadás október 5-én, hétfőn 18 órakor nyitja a filmes seregszemlét – a szerk.)
A Művészeti Egyetem 2015/2016-os tanévnyitó ünnepségére pedig ugyancsak október 5-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kerül sor a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 12.
Nem vicc!
Nem újdonság, hogy törvénytervezetek tucatjai porosodnak évek óta a parlament valamelyik fiókjában, és a képviselők/szenátorok nem veszik a fáradságot, hogy bár a látszat kedvéért "megvitassák". Egyetlen példát mondanék: az RMDSZ 1993-ban (!!!) elkészítette a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről szóló törvénytervezetet, amelyet a parlamentben törvényjavaslatként iktattak, majd egy évvel később benyújtották a kisebbségek egy közös törvényjavaslatát, amely a Kisebbségi Tanács keretében készült. Mondanom sem kell, bár több mint húsz év telt el azóta, nem került sor sem az RMDSZ, sem a Kisebbségi Tanács által benyújtott tervezet megvitatására, ne adj’Isten, elfogadására. Több mint tíz esztendővel ezelőtt, amikor 2004-ben megalakult a Tariceanu-kormány (amelyben részt vett az RMDSZ is), programjába iktatta a kisebbségek jogállását rögzítő törvénykezdeményezését, amely többek között a kulturális autonómia törvényi és intézményi keretét is megteremtette volna. Ám ennek a kezdeményezésnek sem lett jobb sorsa. Ma, 2015 októberében még mindig egy fiók mélyén lapul.
Csak egyetlen példa volt, de számtalan olyan törvénykezdeményezés sikkad el, marad "fiókban", amely az ország gazdasági fellendülése, infrastrukturális fejlesztése, a hazai és külföldi befektetések fellendítése, egyszóval "népjóléti" szempontból életbevágó lenne.
Úgy néz ki, hogy a legkevésbé sem zavarja ez a helyzet a honatyákat, mert időnként eleresztik a fantáziájukat, és olyan törvénytervezeteket "találnak ki", hogy még Fülig Jimmy is megirigyelné. Sőt, ha a kezdeményezők politikai hovatartozását nézzük, a szociáldemokraták fantáziája szárnyal a legmagasabban. Legutóbb a nagyobbik kormánypárt elnöke, Liviu Dragnea rukkolt elő egy úgynevezett viccellenes törvénytervezettel, amelynek a lényege, hogy az elkövetkezendőkben "társadalmi lejáratás" címén büntethetők legyenek azok, akik akár a szőke nőkről, akár a rendőrökről, székelyekről, oltyánokról, másokról szóló vicceket mondanak. A kezdeményező szerint a Diszkriminációellenes Tanács keretében létre kellene hozni egy emberi méltóság és tolerancia elnevezésű főosztályt, a médiában az emberi méltóságot népszerűsítő anyagokat, műsorokat kellene kötelező módon bevezetni, az iskolákban programba kellene foglalni, sőt a tankönyveket megjelenésük előtt az említett főosztálynak kellene láttamoznia. Azokat pedig, akik megsértik ezeket az elveket – és elmondanak egy viccet – komoly büntetésekkel sújtanák akár évekkel is az "elkövetés" után.
Nem vicc, valódi a tervezet. És az sem vicc, sajnos, hogy ezt a törvényt is, akárcsak a "keresztest", amelyről nemrég írtunk, és amely arról szól, hogy Bukarest közepébe egy 40 méteres éjjel-nappal kivilágított keresztet állítanának, elfogadta a felsőház. Ez az ötlet is egy szocialista szenátor agyából pattant ki.
Ezek után még csodálkozunk, hogy ebben az országban úgy mennek a dolgok, ahogyan?
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 13.
Gyárfás-emlékkonferencia Kolozsváron
Méltánytalanul felejtette el az utókor
Ünnepi emlékmisével vette kezdetét a Szent Mihály-templomban péntek délután Kolozsváron megszervezett Gyárfás Elemér-emlékkonferencia.
A főcelebráns Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, egyben a konferencia egyik védnöke mutatta be a legszentebb áldozatot, akivel több, a városban szolgáló és más helységekből érkezett pap koncelebrált, köztük Marton József nagyprépost, egyetemi professzor, Kovács Sándor főesperes-plébános, Orbán Szabolcs ferences tartományfőnök, Holló László egyetemi docens, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Kádár István esperes-plébános, Nóda Mózes és Jitianu Liviu egyetemi előadótanárok, Takó István egyetemi lelkész.
Szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta: ahogyan Gyárfás Elemér minden körülmények között hitbeli meggyőződéssel, sokoldalú tudását latba vetve kiállt a magyarság és a katolikus egyház jogaiért, ugyanúgy kell tennünk nekünk is. A Báthory-líceumban megtartott konferencián az érsek úgy vélekedett: a Szentírás szerint cselekszünk, amikor elöljáróinkról megemlékezünk. A konferencia célja, hogy tanuljunk Gyárfás Elemér életéből, példájából.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a konferencia védnöke azért tartotta fontosnak az értekezlet megszervezését, mivel Gyárfás Elemér sokoldalú munkássága nem igazán ismert, ugyanakkor azon erdélyi magyar politikusok, közéleti személyiségek közé tartozik, akiket méltánytalanul felejtett el az utókor.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 19.
A nagy visszatérés
Ha Victor Pontát komolyan lehetne még venni, akkor talán megérne egy vezércikket az a kijelentése, miszerint a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) továbbra is egy igazi ellenfele van, mégpedig Traian Băsescu. Ő az egyetlen széles e vidéken, aki rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek alkalmassá teszik a kihívó szerepére, vélekedett Ponta a párt vasárnapi kongresszusán, amelyen Liviu Dragnea hivatalosan is átvette a hatalmat – tőle.
Ponta még sok mást is mondott. Dragnea bölcsességére bízta miniszterelnöki mandátuma sorsát, és a köztük levő „bajtársias” viszony jegyében emlékeztette az egybegyűlteket: nemcsak a jó döntéseket, hanem azokat is, amelyekből baj lett, együtt hozták meg Dragneával. Közösen terheli mindkettőjüket a felelősség a helyzetért, amelyben a PSD és az ország van, Dragneának tehát nincs erkölcsi alapja arra, hogy alkalmatlansággal vádolja őt, és a párt bizalmának megvonását helyezze kilátásba, amint erre tett korábban célzást. (Ezt Ponta már nem mondta ki, de mindenki érthette, mire utal.)
Nem tudom, hogy a politikusokhoz is jár-e az angyalka, de ha mégis, Traian Băsescuhoz az idén nagyon korán jött el. A volt államelnök múlt héten jelentette be visszatérését a politikai porondra. Amint arra számítani lehetett, saját ihletésű pártja, a Népi Mozgalom (PMP) színeiben kíván új életet kezdeni.
Nehéz megmondani, hogy az immár egy éve leköszönt Băsescu a korrupciós botrányok, – köztük Elena Udrea ideiglenes letartóztatása – által felkavart közhangulat lecsendesedését várta a bejelentéssel, vagy éppen ellenkezőleg, az újabb zavaros vizeket, időzítése mindenesetre jól sikerült. Az Európát lázban tartó menekültügynél egyetlen politikus sem kívánhat jobb alkalmat arra, hogy kihasználva az egészből nem sokat értő tömegek figyelmét-félszét, reflektorfénybe kerüljön. Băsescu sem hagyja ki ezt a lehetőséget, Ponta pedig kezére játszik, valahányszor – pótcselekvésként a DNA-tól jövet? – a magyarok határvédelmi politikáját bírálja például, de nem csak!
SZÉKELY KRISZTA
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 21.
Új kapitány régi csapattal
Stratégiai hibának tartja a szociáldemokraták Erdéllyel kapcsolatos eddigi politikáját Liviu Dragnea újonnan felkent SZDP-pártelnök, ugyanis szerinte a rossz üzenetek, illetve „etnikai vagy radikális pártokkal kötött elsietett szövetségek” miatt elveszítették az itteni választók támogatását. Kissé sejtelmesen fogalmaz, noha etnikai szövetségesként vélhetően az RMDSZ-re utal, hiszen korábban a szociáldemokraták vele egyezkedtek kormányzati céllal.
Érdekes fordulat ez egyébként, hiszen míg az erdélyi magyarok egy része már rég úgy vélekedik, hosszú távon nem járható a bratyipolitika útja a szociáldemokrata „partnerekkel”, immár a magát baloldalinak tartó párt csúcsvezetése is feledné a régebbi kényszerházasságot. Nyilvánvalóan nem lelkiismereti okokból, hanem mert ezáltal próbálja magához csábítani az erdélyi román választókat. Ami egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen többségük a tavalyi elnökválasztáskor nem voksolt Pontára, a szavazati arányokat tükröző térképen élesen el is határolódott Erdély az ország többi részétől. Ezért Dragnea most sebtiben autópályát ígér az erdélyieknek. Ez írva s mondva egyaránt nevetséges, elég visszautalni a Nagyszeben és Szászváros közötti tizenkét kilométeres útszakasz tragikomikus helyzetére.
De mire számíthat az erdélyi, székelyföldi magyarság a kommunizmus bűneiért késve bocsánatot kérő, szociális téren és közalkalmazottak bérével zsonglőrözésre készülő politikustól, akit különben választási csalás és befolyással üzérkedés miatt alapfokon elítéltek, illetve az SZDP megújult vezetésétől? Jóra aligha, amennyiben már most hamut szórnak fejükre „etnikai” szövetségeseik miatt, arról nem is beszélve, hogy választásokkor a magyar kártyát még mindig nyerőnek vélik, s inkább újra előveszik, mintsem felvállaljanak közös erdélyi célokat. Tekintve a mostani, a székelyföldi magyarok megalázására építő bukaresti irányvonalat, aligha feltételezhető, hogy ezen Dragneáék változtatnának. Ez már csak azért sem valószínűsíthető, mert Dragnea korábbi régiósítási elképzeléseiben sem volt hajlandó tudomást venni Székelyföldről. De alighanem az erdélyi románok számára is illúzió marad a baloldal korszerűsödése, hiszen szerény kormányzati eredmények mellett bármikor szavazatokban mérhető haszonnal vethető be a marosfői, szélsőségesen nacionalista szavalókórus. Sokáig úgy tűnt, Pontáék után nem következhet rosszabb. Ám most, látva a tétova kezdőrúgást, félő, hogy a szociáldemokráciát mímelő csapat régi játékosai az új kapitánnyal is csak a harmadosztály szintjén gurigáznak majd. És ez mind az országra, mind az erdélyi, székelyföldi magyarokra nézvést igen siralmas lehetőség.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. október 22.
Amivel tartozunk
Bár nem tulajdonítunk látnoki képességet Liviu Dragneának, sejthetett valamit a szociáldemokraták frissen megválasztott elnöke, amikor az alakulat múlt vasárnapi kongresszusán elítélte a kommunizmus rémtetteit, kezdeményezésére pedig a küldöttek megemlékeztek a romániai áldozatokról.
Sőt a pártelnök bocsánatot is kért a PSD által az 1989-es rendszerváltást követő években elkövetett hibákért, egy nappal később pedig gyakorlatilag kizárta a párt csúcsvezetőségéből a tiszteletbeli elnöki posztot betöltő Ion Iliescut.
Nincsenek illúzióink a tekintetben, mennyire őszinte a múlttal való szembenézés és szakítás igénye a kommunista utódpártként elkönyvelt alakulat berkeiben. Elvégre jól emlékszünk, mekkora össztüzet zúdítottak a szocdemek Traian Băsescu államfőre amiatt, hogy 2006-ban illegitimnek és gyilkosnak nyilvánította a kommunista rezsimet.
A PSD sohasem volt képes vállalni a felelősséget azért, hogy hosszú ideig olyan egykori apparatcsikok és nomenklaturisták adták meg számára az alaphangot, mint például Iliescu. Akinek bizony a ‘89-es forradalom, a kilencvenes évek bányászjárásai, sőt a marosvásárhelyi fekete március kapcsán egyaránt vér tapad a kezéhez.
A román igazságszolgáltatás óriási hiányossága – egyúttal paradoxona –, hogy miközben az elmúlt években jelentős eredményeket mutatott fel a korrupcióellenes küzdelem terén, de még az egykori börtönparancsnokokat is bíróság elé citálta az 50-es és 60-as években politikai foglyok ellen elkövetett gaztettekért, eddig futni hagyta a közelmúlt véres eseményei során súlyos bűncselekményt elkövetett állami vezetőket. Szégyenletes és felháborító, hogy az 1990-es bányászjárás miatt a mai napig egyetlen vájárt, történetesen a magyar nemzetiségű Domokos Dénest ítélték – természetesen nem érdemtelenül – börtönre.
Még szerencse, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság nemrég arra kötelezte a román államot, hogy szolgáltasson igazságot az emberiesség elleni bűncselekmények ügyében, így a főügyészség szerdai akciója nyomán végre megkaphatják méltó büntetésüket az igazi felelősök. Ez a legkevesebb, ami kijár az egykori áldozatok emlékének, a társadalom lelkiismeretének, a múlttal való szembenézésnek.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 23.
Kultúra, sport, szórakozás a XVII. Szeben Megyei Magyar Napokon: vasárnap zárul a rendezvény
A hét végéig tart a XVII. alkalommal megszervezett Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Amint arról az esemény kezdetekor, október 17-i lapszámunkban már írtunk, a szervezők igyekeztek valamilyen programmal a megye lehető legtöbb magyarlakta településére eljutni, Balázs Botond, a medgyesi MADISZ elnöke pedig a települések közötti jó együttműködést hangsúlyozta. A magyar napok programjában ma délután emléktábla avatás szerepel: 1956-os emléktáblát avatnak a medgyesi református templomban. 18 órától dr. Jitianu Liviu az autonómiáról tart előadást a gyülekezeti teremben, 21 órától Slam Poetry est lesz a Traube borpincében, 22 órától ugyanott MADISZ-buli Dj Picivel.A XVII. Szeben Megyei Magyar Napok rendezvénysorozat Medgyesen a Traube teremben, a Nagyváradi Színház Szigligeti Társulatának előadásával kezdődött október 16-án. A megnyitó ünnepségen Fejér László parlamenti képviselő Tamás Sándornak, a Kovászna megyei tanács elnökének üzenetét továbbította: minden szórványban élő magyar ember számíthat a támogatására. A közönséget továbbá köszöntötte Balázs Béla, a Szeben megyei RMDSZ elnöke. A felszólalók elmondták, a rendezvénysorozat célja a magyar kultúra és hagyományok megőrzése, a szórványban élő magyarok nemzeti identitásának megerősítése. 
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 27.
Tíznapos magyar ünnepet zártak le Medgyesen
Kulturális programokban gazdag tíz napot zárt a 17. Szeben Megyei Magyar Napok. A szervezők a medgyesi rendezvénysorozattal a magyar kultúra megőrzését, valamint a szórványban élő közösség nemzeti identitásának megerősítését tűzték ki célul – tájékoztatott az RMDSZ sajtóirodája.
Október 23-án, pénteken az 1956-os hősök emlékére helyezett el emléktáblát a református templom udvarán a helyi magyar közösség. A református egyházközösség nevében Orosz András és Turzai György presbiter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szeben megyei szervezetének képviseletében Csifó Levente, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének részéről pedig Dr. Balázs Béla koszorúztak tiszteletük jeléül.
A megemlékezésen Székely Zoltán református lelkész köszöntötte a jelenlévőket, és beszédet mondott Orosz Csaba, az RMDSZ medgyesi szervezetének elnöke. „Olyan értékrend szerint kell élnünk, amely életünk és történelmünk bármely pillanatában vállalható. A felavatásra kerülő tábla emlékeztessen mindenkit, főleg a holnap generációját, a fiatalokat arra, hogy a tiszta és magasztos eszmék szolgálatában mindig becsülettel kell helytállni” – fogalmazott Orosz Csaba. Hangsúlyozta: október 23-a hitéből, üzenetéből erőt kell meríteni a mindennapok nehézségeinek leküzdésére, közösségünk megmaradása érdekében.
Az ünnepséget követően Dr. Jitianu Liviu Az autónómiáról címmel tartott előadást, a fiatalabb generáció pedig slam poetry-esten vehetett részt. Szombaton a kicsik Póra Zoltán és a Stone Hill gyermekműsorát tekinthették meg, a felnőttek pedig a Cserebere vásár keretében megszabadulhattak régi ruhadarabjaiktól. A rendezvénysorozat vasárnap ért véget a Szomszédnéni Produkciós Iroda, valamint a Koszika and the HotShots zenekar fellépésével.
Kulturális programokban gazdag tíz napot zárt a 17. Szeben Megyei Magyar Napok. A szervezők a medgyesi rendezvénysorozattal a magyar kultúra megőrzését, valamint a szórványban élő közösség nemzeti identitásának megerősítését tűzték ki célul – tájékoztatott az RMDSZ sajtóirodája.
Október 23-án, pénteken az 1956-os hősök emlékére helyezett el emléktáblát a református templom udvarán a helyi magyar közösség. A református egyházközösség nevében Orosz András és Turzai György presbiter, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Szeben megyei szervezetének képviseletében Csifó Levente, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének részéről pedig Dr. Balázs Béla koszorúztak tiszteletük jeléül.
A megemlékezésen Székely Zoltán református lelkész köszöntötte a jelenlévőket, és beszédet mondott Orosz Csaba, az RMDSZ medgyesi szervezetének elnöke. „Olyan értékrend szerint kell élnünk, amely életünk és történelmünk bármely pillanatában vállalható. A felavatásra kerülő tábla emlékeztessen mindenkit, főleg a holnap generációját, a fiatalokat arra, hogy a tiszta és magasztos eszmék szolgálatában mindig becsülettel kell helytállni” – fogalmazott Orosz Csaba. Hangsúlyozta: október 23-a hitéből, üzenetéből erőt kell meríteni a mindennapok nehézségeinek leküzdésére, közösségünk megmaradása érdekében.
Az ünnepséget követően Dr. Jitianu Liviu Az autónómiáról címmel tartott előadást, a fiatalabb generáció pedig slam poetry-esten vehetett részt. Szombaton a kicsik Póra Zoltán és a Stone Hill gyermekműsorát tekinthették meg, a felnőttek pedig a Cserebere vásár keretében megszabadulhattak régi ruhadarabjaiktól. A rendezvénysorozat vasárnap ért véget a Szomszédnéni Produkciós Iroda, valamint a Koszika and the HotShots zenekar fellépésével.
Krónika (Kolozsvár)
2015. október 28.
Márton Áron díjat kapott Szombatfalvi József lelkész
Székelykeresztúrnak, Balánbányának és Madéfalvának ítélt oda támogatást tartalékalapjából Hargita Megye Tanácsa, illetve Márton Áron-díjjal tüntették ki nt. Szombatfalvi József nyugalmazott unitárius lelkészt. A megyei tanács októberi soros ülését szerdán Székelykeresztúron a Molnár István Múzeumban tartották.
Hargita Megye Tanácsa Márton Áron-díjjal tüntette ki nt. Szombatfalvi József unitárius lelkészt. Az éremmel, emléklappal és pénzutalvánnyal járó díjjal a lelkész kimagasló egyházi, kulturális és közéleti tevékenységét jutalmazta a megyei tanács. Borboly Csaba megyei tanácselnök köszöntötte a nyugalomba vonult esperest, ez követően laudációját Berei István unitárius lelkész olvasta fel.
Szombatfalvi József a város elismert polgára, munkássága olyan eredményeket hozott Keresztúron és térségében, amelyekre méltán lehet emlékezni, mondta köszöntőjében Borboly Csaba. Munkája több területen kiemelkedő, legyen szó szervezésről, sportról vagy szőlőtermesztésről. Az egyházi tevékenységen kívül további közéleti szerepeket vállalt, amelyek tetten érhetők a hagyományápolásban, a kulturális programokon és szociális tevékenységeken keresztül, tette hozzá az elöljáró. Mint mondta, bízik benne, hogy az elkövetkező években is további eredmények fogják kísérni a nyugalmazott lelkész munkásságát.
A negyven éven át Csehétfalván, Tarcsafalván és Székelykeresztúron szolgáló lelkész nevéhez templomjavítás, lelkészi lakás felújítása, segédlelkészi lakások építése, gyülekezeti ház és szociális otthon építése, kántortanítói ház és elemi iskola épületének felújítása, ökumenikus tábor szervezése, a Gondviselés Segélyszervezet alapítása és közéleti szerepvállalás kapcsolódik, hangzott el munkásságának méltatásában.
Támogatás a településeknek
A költségvetés-módosítás jóváhagyása révén nőtt a megyei tanács tartalékalapja. Ebből összesen 524 ezer lejt különítettek el Székelykeresztúrnak: 460 ezer lej a kórház tetőszerkezetének javítására, ezenkívül 64 ezer lejt kap egy óvoda a mosdójának feljavításához. Százezer lejt utaltak ki Balánbányának a Liviu Rebreanu Iskolaközpontnak modernizálásra, illetve 150 ezer lej Madéfalva községnek egy napközi otthon munkálataira. Jóváhagyták a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vezetőtanácsának összetételét: Czimbalmos Attila, Polgár Csaba, Ferencz Tihamér, Danguly Ervin, Lázár Zoltán, illetve a Borboly Hargita Megye Tanácsa képviseletébe Bende Sándor tanácsost, a Gyergyó Területi RMDSZ elnökét jelölte.
Székelyhon.ro
2015. november 2.
Pénzt kapnak az önkormányzatok
Költségvetés-módosítást fogadott el a kormány múlt heti gyűlésén. Pénteken beszámoltunk arról, hogy immár sikerült elfogadtatnia az RMDSZ-nek, hogy a kongresszusi döntés szerint csökkentsék a rezsiköltségek egy részét, éspedig januártól a víz áfája 9 százalékos lesz. Úgy néz ki, a kormánynak és a román politikának szüksége van egy kis időre, hogy megeméssze magyar képviselők javaslatait, melyeket általában először elutasítanak, az alkalmazás során azonban rájönnek, hogy mégiscsak az RMDSZ-eseknek van igazuk. Így járt Szabó Ödön parlamenti képviselő javaslata is, melyet még 2014. december 19-én fogalmazott meg a Képviselőház ülésén a költségvetési vitán. A Bihar megyei honatya akkor elmondta, hogy téves azon kezdeményezés, amelyet a pénzügyminisztérium beterjesztett, mely szerint a megyei önkormányzatoktól a pénzügyminisztérium alárendeltségében működő igazgatókhoz rendeli a költségvetés-kiegészítést, ezáltal centralizálja, központosítja a döntéshozatalt. Az akkori vitában az közigazgatási minisztériumot is vezető Liviu Dragnea jelenlegi szociáldemokrata pártelnök azt mondta, hogy ezzel akarják megszüntetni a kiszolgáltatottságot, és „a megyei tanács káros hatását a települések fölött”.
Szabó Ödön később sajtótájékoztatón is elmondta, hogy nem érti, miként lehet elfogadni azt, hogy a döntések ne az emberekhez közelebb, hanem az emberektől távol kerüljenek. Akkor a Bihar megyei képviselő javaslatát csak az RMDSZ-es kollégái támogatták. Alig telt el tíz hónap, a kormány megszüntette ezt az intézkedést. A múlt héten elfogadott és pénteken a Hivatalos Közlönyben megjelent költségvetés-kiegészítési törvény 51-es cikkelyének 4. bekezdése újból előtérbe helyezi a megyei önkormányzatok költségvetési döntési jogát. „Mondhatnánk azt, azok után, hogy a kormányzat június végén már kénytelen volt kijavítani hibáját, mert rosszul állapította meg a küszöbértékeket, amire felhívtuk a figyelmüket, és több önkormányzat csődközelbe került a rossz bukaresti döntés miatt, most végleg eltörlik a decemberben elfogadott költségvetés-elosztásra vonatkozó rendelkezést” ? mondta Szabó Ödön.
A konkrét összegekről szólva, Bihar megye is megkapja azon juttatásokat, amelyek a szociális és oktatási intézmények működtetéséhez, illetve a bérkiegészítést bíróságon megnyerők költségvetési keretét jelenti, ugyanakkor a megye, illetve a települések költségvetése összesen 24 096 000 lejt kap. Ebből a Bihar megyei tanács saját intézményeire költhet 6 505 920 lejt, a települések számára pedig 17 590 000 lej jut. Ezen összeg 8o százalékát, azaz 14 072 000 lejt a település nagysága, befizetett adók mértéke, lakossági számaránya alapján oszt ki a közpénzügyi hivatal, és 20 százalékot úgy, mint az elmúlt években mindig, jelen esetben 3 618 000 lejt a Bihar megyei tanács határozata alapján osztanak szét az önkormányzatoknak. Itt elsősorban a működési adóssággal, EU-s pályázattal rendelkező önkormányzatok kell előnyben részesüljenek.
Szabó Ödön elmondta, újból bebizonyosodott, hogy a magyar képviselet szakmailag közelebb áll a valósághoz, hiszen nem ez az első alkalom, amikor kis idő elteltével mégis az RMDSZ javaslata érik be és kerül elfogadásra, noha első felindulásukban a román képviselők lesöprik azt csupán azért, mert magyar képviselő az előterjesztő.
Kérdésünkre, hogy a megyei tanács elosztásra váró összegéből körülbelül mennyit kaphatnak a magyar vezetésű önkormányzatok, Szabó Ödön elmondta: „Ez nyilván a döntés előkészítésén és az érdekérvényesítési lehetőségeken múlik, mert volt olyan időszak és bizonyos terület, amikor a források közel felét is megkapták, azonban azt nem bírom elképzelni, hogy legalább a lakossági számarányunknak megfelelő 25 százalékot ne tudná a megyei RMDSZ-frakció kiharcolni.”
„Ezért kell ott lenni a döntéseknél, hogy az önkormányzataink ne maradjanak támogatás nélkül” – zárta nyilatkozatát Szabó Ödön.
Bihari Árpád
Reggeli Újság (Nagyvárad)
2015. november 4.
Lemondott Victor Ponta miniszterelnök
A miniszterelnök azt követően távozik posztjáról, hogy kedd este a hatalom elleni tüntetéssé alakult át a pénteki tragikus diszkótűz miatt hirdetett demonstráció.
A bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea november 4-én, szerda reggel jelentette be, hogy a miniszterelnök a nap folyamán távozik posztjáról számolt be az Agerpres.
Hamarosan maga a kormányfő jelent meg sajtótájékoztatón, ahol a Transindex tudósítása szerint azt mondta, megteszi azt a gesztust, amit az emberek elvárnak tőle, és az egész kormánnyal együtt lemond. „Az elmúlt napokban az összes erőforrásunkkal segíteni akartuk az áldozatokat, és megköszönöm minden tűzoltónak, orvosnak a segítségét" – mondta Ponta. A fő bűnös a kapzsiság és a felelőtlenség, és ha ezeket nem szüntetjük meg, akkor hasonló tragédiák még megtörténhetnek – jelentette ki.
Bukarestben kedd este 25-30 ezren tüntettek a péntek éjszakai, eddig 32 halálos ádozatot követelő diszkótűz miatt, a felelősök számonkérését, a kerületi polgármester lemondását követelve. hvg.hu
Erdély.ma
2015. november 5.
Lemondott Ponta (Mircea Duşa lehet az ideiglenes miniszterelnök)
Benyújtja lemondását Victor Ponta miniszterelnök. A televízióban közvetített nyilatkozata szerint ezt a döntést azt követően hozta meg, hogy tegnap estétől hatalmas tömegek tüntettek Bukarestben és más nagyvárosban, követelve az ő, a belügyminiszter valamint a fővárosi IV. kerület polgármesterének a lemondását, akiket felelősnek tartanak a hétvégi tragédiáért, amelyben már több mint 30 fiatal meghalt, egy szórakozóhelyen történt tűzesetben.
A kormányfő reményét fejezte ki, hogy döntése nyomán helyreáll a rend, és a kormány továbbra is elláthatja feladatát.
Ma összeül a kormánykoalíció, délután 16 órára pedig rendkívüli kormányülést hívtak össze, hogy megvitassa a kialakult helyzetet.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke elmondta, reggel megbeszélést folytatott Victor Pontával az elmúlt napok eseményeiről, illetve a tegnap este történtekről. „Tekintettel arra, hogy egyesek nem hajlandóak felelősséget vállalni, ezért a miniszterelnök úgy döntött, lemond kormányfői tisztségéről, mivel ez így nem mehet tovább” – fejtette ki Dragnea. (13)
Kelemen Hunor: a jelenlegi kormánykoalíció nem alakíthat újabb kormányt
Máté András: Idén nem lehetnek előrehozott választások
Egyelőre nem világos, milyen megoldás körvonalazódik Victor Ponta miniszterelnök lemondását követően, az RMDSZ számára az lenne az ideális, ha olyan kormány alakulna, amely biztosítja a politikai stabilitást – jelentette ki a Szabadságnak Máté András Levente Kolozs megyei képviselő.
Máté szerint ebben az évben előrehozott választásokra nem kerülhet sor, hiszen a korábbi választási törvény hatályon kívül van, az új jogszabály pedig csak 2016-tól lép érvénybe.
Előrehozott választásokat kérnek a liberálisok
Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke bejelentette: az előrehozott választásokban látják a jelenlegi politikai válság megoldását.
„Szükség van egy új kezdetre a román politikában. A PNL világosan látja: az esti bukaresti tüntetés tiltakozás volt a gondatlanság, arrogancia, korrupció ellen. Olyan figyelmeztetés, amelyet a politikai elit nem hagyhat szó nélkül” - nyilatkozta Gorghiu.
Oprea: tegnap este tizenegykor beszéltem Pontával, úgy döntöttük, meg kell hallani az utca hangját
Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes azt mondja, kedd este 23 órakor beszélt Victor Ponta miniszterelnökkel, és úgy döntöttek, hallgatnak az „utca hangjára”, mondván, „a legjobb és a legnormálisabb” döntés a kormány lemondása.
„A Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és én tartottam a szavamat, támogattuk a kormányt, amelynek részei voltunk, ahogyan tartottuk a szavunkat Klaus Johannis elnökkel szemben is nemzetbiztonsági kérdésekben, és ez a továbbiakban is így lesz” – hangzott Gabriel Oprea első nyilatkozata azt követően, hogy Victor Ponta bejelentette, a kormány lemond.
Oprea azt mondta, kedd este 23 órakor beszélt Victor Pontával, és együtt döntötték el, hallgatniuk kell „az utca hangjára”.
„Tegnap este, és ezt biztosan Victor Ponta is alátámasztja majd, a Colectiv klubban történt tragédia nyomán, ahol a belügyminisztérium megtette a kötelességét, 23 órakor beszéltem a miniszterelnökkel, és együtt úgy döntöttünk, meg kell hallanunk az utca hangját, a legjobb döntés pedig az, hogy Victor Ponta lemond mandátumáról. Ez volt a normális és helyes döntés. (…) Úgy véljük, természetes, hogy az egész kormány benyújtsa lemondását” – mondta Oprea.
Szerda este több mint 25 ezer bukaresti tüntetett a főváros központjában, a Piedone becenévre hallgató illetett kerületi polgármester lemondását kérve, mert őt teszik felelőssé a 4. kerületben található, engedélyek nélkül működő Colectiv klubban történt tragédiáért.
Victor Ponta miniszterelnök szerdán úgy nyilatkozott, hogy visszaadja megbízatását, és reméli, hogy a kormány lemondása kielégíti az utcai megmozdulásokon részt vevő emberek elvárásait. Hozzátette: racionális megoldásokra van szükség.
Dușa lehet az ideiglenes kormányfő
Mircea Dușa honvédelmi minisztert javasolja ideiglenes kormányfőnek Victor Ponta, megbizatása addig tartana, amíg az új kormány hivatalba lép.
Ponta a délután folyamán találkozik Klaus Johannis államelnökkel, neki kell döntenie arról, elfogadja-e a javaslatot, vagy sem.
Dușa: lássuk, elfogadja-e a jelölést az elnök
Mircea Dușa, akit Victor Ponta ideiglenes kormányfőnek jelölt, azt mondja, megvárja, Klaus Johannis elnök egyetért-e ezzel a jelöléssel.
„Ma reggel beszélgettünk Dragnea úrral, a pártelnökkel, illetve a kormányfővel, az ideiglenes kormányfő kilétéről. Lássuk, elfogadja-e az elnök. Megvárom, hogy vajon az államfő beleegyezik-e ideiglenes miniszterelnökké való jelölésembe” - mondta Duşa.
Hozzátette: az ideiglenes kormányfő csak a napi problémákkal foglakozik az új miniszterelnök kinevezéséig.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 11.
Elhalasztott forradalom
Ahogy fogynak az emberek a téren, úgy tér vissza az élet a politikusokba, ismét erősödik múlt héten még elhaló hangjuk. Akkor fülüket-farkukat behúzva járultak az államelnök elé, azt sem tudták, hogyan tegyenek az utcán összesereglők kedvére, felelős vezetők szerepében próbáltak tetszelegni, akiknek az ország érdeke mindenekfölötti.
Egy hete még sok tízezren tüntettek országszerte, és Victor Ponta lemondása után még többen gyűltek össze, mint egy nappal korábban, egyértelművé téve: nem egy párttal, koalícióval van bajuk, hanem az összessel, mindazokkal, akik az elmúlt huszonöt év alatt tételesen vagy hallgatólagosan hozzájárultak, hogy Románia velejéig korrupt, alig-alig működő országgá váljék, különféle érdekeket kiszolgáló képlékeny törvényekkel, uram-bátyám alapon kiépített közigazgatással. Az arrogáns, felfuvalkodott, önmagukat felsőbbrendűnek vélő politikusoktól szabadulna a nép, mindannyiuktól, pártállástól függetlenül. Sokan emlegettek történelmi időket, új forradalmat, 1989 decemberéhez hasonlították az eseményeket, mások a demokráciát féltették, arra figyelmeztettek, nem váltható le a teljes politikai osztály, hisz mi jönne helyette.
Politikusaink mindenesetre nagyon megszeppentek, s akárcsak egy évvel ezelőtt, az elnökválasztás utáni tüntetéseket követően, nem győzték hangsúlyozni, megértették az utca üzenetét, változást, megújulást ígértek. Senki nem mert miniszterelnököt javasolni Klaus Johannisnak, elvekről esett szó csupán, ki előrehozott választások, ki szakértői kormány felállításának ötletével igyekezett kiszolgálni a népakaratot. Meghunyászkodásuk hatásosnak bizonyult, fogyatkozni kezdtek a tüntetők, egyre kevesebben kiabálták esténként a mindenki menesztését követelő jelszavakat. És láss csodát, hétfőn a Cotroceni-palota ajtajában már nem remegett Liviu Dragnea hangja, amikor bejelentette szakértőnek álcázott pártközeli kormányfőjelöltjük nevét. A liberálisok sem követeltek már előrehozott választásokat, népakarat ide vagy oda, ha elnökük mást óhajt, ők igazodnak. Klaus Johannis államelnök alaposan átrághatta döntését, napokig kereste a jó megoldást. Végül szakértő miniszterelnököt nevesített a következő egy évre Dacian Cioloş személyében, aki várhatóan szakértő kormányt alakít, melynek az lesz a feladata, hogy biztosítsa a gazdasági növekedést, féken tartsa a kiadásokat. Csakhogy politikai pártok támogatásával kellene mindezt megvalósítania, olyanokéval, melyek jövőben két választáson szeretnének eredményesen szerepelni. Ehhez pedig pénzre, befolyásra van szükségük. Ahogy igen gyorsan magukhoz tértek az első sokkból, pont olyan hirtelen feledik majd mostani ígéreteiket. Csak a miniszterelnökön és csapatán múlik majd, képes-e ellenállni, vagy kicsit nehézkesebben, de folytatódik minden tovább, mint eddig. Semmivé foszlik a megértett üzenet, üres ígéretté a megújulás. Míg valóban túl nem csordul a pohár, és egy következő lázadás végképp el nem söpri mindannyiukat.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. november 16.
Megalakult a Cioloş-kormány
Bemutatta vasárnap miniszterjelöltjeit Dacian Cioloş kijelölt kormányfő: szakértői kabinetjében a Ponta-kormány egyetlen tagja sincs benne.
A 22 tagú Cioloş-kabinet egyharmada nő. Magyar név nem szerepel a szakértői kormány listáján. A jelölteket hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti bizottságok, az új kormány beiktatásáról várhatóan kedd délután szavaz a törvényhozás. Bár pártsemleges szakértőkből álló kormányt ígért, ez nem minden tárca esetében sikerült. Ilyen szempontból Vasile Dâncu mindenképpen kilóg a csapatból: a kolozsvári szociológus, akit a regionális fejlesztési minisztérium élére és az egyik kormányfő-helyettesi tisztségbe jelölt, 2000 és 2003 között kisebbségekért is felelős tájékoztatási miniszter volt a Năstase-kormányban, 2004-től 2008-ig a PSD szenátora. Jelenleg az IRES közvéleménykutató cég elnöke, a BBTE szociológia szakán tanít. Médiaértesülések szerint Liviu Dragnea, a PSD elnöke rendszeresen konzultál vele aktuálpolitikai kérdésekben.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. november 17.
Az RMDSZ megszavazza a Ciolos-kormány beiktatását
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megszavazza kedden Dacian Ciolos szakértői kormányának beiktatását a bukaresti parlamentben, a továbbiakban azonban a konkrét törvénytervezetekről tovább akar egyeztetni a kormány illetékeseivel – közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfőn, miután Ciolos bemutatta miniszterei listáját és kormányprogramját az RMDSZ-frakciónak. Az RMDSZ elnöke szerint a választásokig hátralévő egy évben a Ciolos-kormány fontos reformokat indíthat el, akkor is, ha nem lesz ideje valamennyit véghezvinni.
"Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy helyreálljon a polgárok bizalma, beleértve a magyar közösségét, a központi közigazgatásban" – szögezte le Kelemen Hunor.
Az RMDSZ-frakció ülésterméből távozó Ciolos arra az újságírói kérdésre, hogy mi a legsürgősebb teendő a kisebbségi jogok terén, Kelemen Hunorra hivatkozva a létező törvények alkalmazását jelölte meg. Úgy vélte: Romániának nagyon jó kisebbségvédelmi szabályozása van. Hozzátette: maga is prioritásnak tekinti a regionális fejlesztési programokat, amelyek a kisebbségek érdekeit is szolgálják. Ciolos elmondta: törli a kormányprogramból a parlament és az önkormányzatok ötéves mandátumának bevezetésére vonatkozó célkitűzést. A néhány órával korábban közzétett dokumentum szerint a szakértői kormány előkészítené azokat a tervezeteket, amelyek – az európai parlamenti és az államfői mandátumhoz hasonlóan – öt évben egységesítenék az önkormányzati, parlamenti mandátumokat. A kijelölt kormányfő arra hivatkozott, hogy a politikum megújulását követelő demonstrációk számos elképzelését próbálta beépíteni a programba, de a kritikák hatására belátta, hogy egy egyéves mandátummal rendelkező kabinetnek nincs esélye ilyen reformokat végrehajtani.
A kormányprogramnak a választási törvény megváltoztatására irányuló célkitűzéseit korábban Kelemen Hunor is bírálta. Az RMDSZ elnöke a Maszol.​ro portálnak nyilatkozva megvalósíthatatlannak nevezte a polgármesterválasztás kétfordulóssá tételét, mivel egy korábbi alkotmánybírósági döntés értelmében a szavazást megelőző 12 hónapban már nem változhat a választási szabályozás.
Kelemen Hunor egy másik nyilatkozatában úgy vélekedett: a Ciolos már biztosította kormánya parlamenti támogatását, hiszen a Szociáldemokrata Párt (PSD) valójában kormányon maradt azáltal, hogy Vasile Dancu szociológust jelölte kormányfőhelyettesnek. Így a PSD ellenőrzése alatt marad a legnagyobb költségvetéssel rendelkező, a megyei prefektusi hivatalokat kézben tartó regionális fejlesztési minisztérium – értékelte az RMDSZ elnöke. Dancut Liviu Dragnea PSD-elnök bizalmasaként tartják számon.
Az új kormány beiktatásáról kedden szavaz a román törvényhozás.
MTI
Erdély.ma
2015. november 18.
Bizalom a szakértőknek (Beiktatták a Cioloş-kabinetet)
Nagy többséggel szavazta meg a parlament tegnap Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását, amelyben a miniszteri posztok többségét a pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be. Este az új kormány huszonkét tagja letette a hivatali esküt Klaus Johannis előtt, az államfő beszédében arra figyelmeztetett, a jövő őszi parlamenti választásokig lehetősége van a romániai politikai osztálynak a megújulásra, és „nagyon jó volna”, ha ezt az esélyt kihasználnák.
A Cioloş-kabinet még el sem kezdte munkáját, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma máris nyílt levélben kéri a miniszterelnököt, hogy a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében kisebbségben élő román közösségek védelmét szolgálja. Parlamenti támogatás
A Cioloş-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat. A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Liberális Párt (NLP), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciója is támogatta, a titkos voksoláson mégis 115 ellenszavazat gyűlt össze, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége és a Román Demokrata Párt rendelkezik. A parlamenti szavazáson nem vett részt Victor Ponta lemondott miniszterelnök, a nagy hiányzók közt tartják számon még a volt liberális pártvezért, Crin Antonescut. Liviu Dragnea, az SZDP elnöke arra figyelmeztette Cioloşt, hogy a szociáldemokraták addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. Kijelentette: a Ponta-kormány megemelt fizetéseket és nyugdíjakat, kisebb adókat és az általa örököltnél kevesebb adósságot hagy utódjára. A NLP társelnöke, Alina Gorghiu kifejtette: azt várja a Cioloş-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy az SZDP embereit az NLP embereire cserélje a közigazgatásban. Gorghiu szerint, azért volt szükség technokrata kormányra, mert az emberek csalódtak a politikusokban, és a választásokig hátra lévő évben a politikustársadalomnak meg kell újulnia. Az NLP partnerséget és szükség esetén „őszinte kritikát” ígért Cioloşnak. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Cioloş-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja, beleértve a kisebbségvédelemre vonatkozókat, ugyanakkor olyan kormányzati intézkedéseket, amelyek révén a lakosság érezheti a gazdasági növekedés előnyeit. Az RMDSZ megszavazza a Cioloş-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni – tette hozzá. Cioloş parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni. A technokrata miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását és az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak. Az új kormány
A Cioloş-kormánynak 22 tagja van, ezek a következők: Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettes, fejlesztési és közigazgatási miniszter; Costin Grigore Borc miniszterelnök-helyettes, gazdasági, kereskedelmi és turisztikai miniszter; Lazăr Comănescu külügyminiszter; Petre Tobă belügyminiszter; Mihnea Ioan Motoc védelmi miniszter; Anca Dana Dragu Paliu pénzügyminiszter; Achim Irimescu földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter; Victor Vlad Grigorescu kis- és középvállalkozásokért és üzleti szféráért felelő miniszter; Adrian Curaj oktatásért és tudományos kutatásért felelős miniszter; Vlad Alexandrescu művelődésügyi miniszter; Aura Carmen Răducu európai alapokért felelős miniszter; Raluca Prună igazságügyi miniszter; Cristina Paşca Palmer környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter; Claudia Ana Moarcăş munkaügyi, családügyi, szociális védelemért és idősekért felelős miniszter; Marius-Raul Bostan informatikai miniszter; Patriciu Achimaş-Cadariu egészségügyi miniszter; Elisabeta Lipă ifjúsági és sportügyi miniszter; Marian Dan Costescu közlekedésügyi miniszter; Victoria-Violeta Alexandru társadalmi párbeszédért felelős miniszter; Dan Stoenescu határon túli románokkal való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ciprian Bucur parlamenttel való kapcsolattartással megbízott miniszter; Ioan Dragoş Tudorache a miniszterelnöki kancellária vezetője. Esély a megújulásra
A miniszterelnök és a miniszterek esti eskületétele után tartott beszédében Klaus Johannis kiemelte, a román társadalom megváltozott, mások elvárásai is, mint huszonöt vagy akár tíz évvel ezelőtt, és a krízis oka éppen e társadalmi változásban keresendő. A parlamentben elhangzott beszédekre utalva kifejtette, sem kormányzati, sem parlamentáris, sem politikai jellegű krízisbe nem került az ország, hanem a választópolgárok bizalma rendült meg a politikai osztályban, és ez a legsúlyosabb formájú válság. Ezért felszólította a pártokat, az elkövetkező egy évben, míg a Cioloş-kormány vezeti az országot, lehetőségük lesz visszafordulni választóikhoz, és reményét fejezte ki, hogy ezt a rendkívüli alkalmat nem szalasztják el. Az új kormány tagjainak egyébként azért is gratulált, hogy a jelen körülmények között volt bátorságuk elvállalni a különböző tárcák irányítását. Románok kisebbségben
Miután október 3-án a Hargita megyei románok marosfői találkozóján a Székelyföldön számbeli kisebbségben élő románok egy memorandumot fogadtak el, melyben az ügyeikkel foglalkozó kormányhivatal felállítását követelték, most ugyanezzel a kéréssel nyílt levélben fordultak Dacian Cioloş miniszterelnökhöz. A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma azt kívánja, a kormányprogramba foglaljanak be több olyan intézkedést, amely a három megyében élő román közösségek védelmét szolgálja. Egy saját költségvetéssel rendelkező kormányfőosztályt kérnek, amelyet a miniszterelnöknek közvetlenül alárendelt államtitkár vezet, és amelynek feladata a székelyföldi románság támogatása. Azt is kérik, hogy a központi költségvetésből biztosítsanak számukra finanszírozást kulturális és vallási projektekre. A fórum vezetői gazdasági-fejlesztési stratégia kidolgozását is sürgetik Kovászna és Hargita megye számára, rámutatva: csak új munkahelyek teremtésével és a meglevők megtartásával lehet megállítani a román fiatalok elvándorlását. Hangsúlyozzák, a térségben élő 400 ezer román nevében szólalnak fel 33 Kovászna, Hargita és Maros megyei román civil szervezet ernyőszervezeteként.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. december 7.
Többnyelvűsített tömegközlekedés Kolozsváron? Üdvözli a Musai-Muszáj szervezet, hogy a Kolozsvári Közszállítási Vállalat (CTP) nyitott a tárgyalásra a méltányos nyelvi környezet kialakítására.
A mozgalom a teljes kolozsvári tömegközlekedés többnyelvűsítésének bevezetését kérte Liviu Neagtól, a közszállítási vállalat igazgatója pedig kedvező választ küldött a megkeresésre. A magyar nyelv mellőzéséből származó közösségi feszültségek felszámolásának érdekében a mozgalom szerint román, magyar és angol nyelven kellene megjeleníteni minden, a tömegközlekedésben használt közérdekű információt. Ide tartozna a tömegközlekedési járművek külső és belső feliratai; a jegyinformációkról, az sms rendszerű jegyvásárlásról tájékoztató feliratok; az általános utastájékoztató feliratok; a jegyautomaták külső feliratai; a jegy- és bérletkiadó fülkéken található feliratok; a vonaljegyek és bérletek feliratai.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. december 7.
Hajlandó „magyarul tanulni” a kolozsvári közlekedési vállalat
Sokáig hiába kérte a kolozsvári tömegközlekedési vállalatot (CTP), hogy magyarul is írják ki a kincses város nevét a jegykiadó automatákra, kérésére nem kapott választ a Musai–Muszáj Mozgalom, pedig már október 15-én elküldték levelüket. Vasárnap este azonban a szervezet közölte, a CTP nyitott a tárgyalásra a kolozsvári tömegközlekedés többnyelvűsítéséről.
A kétnyelvűségért küzdő civil mozgalom újabb – Liviu Neaghoz, a tömegközlekedési vállalat igazgatójához címzett – nyílt levélben kért választ.
Méltányos nyelvi környezetben bíznak
„Levelünkre nem érkezett válasz a megadott határidőn belül, viszont tudomásunkra jutott, hogy megkeresésünk után a tömegközlekedési vállalat a civil szféra önkéntes segítségével megkezdte a honlap (www.ctpcj.ro) magyar változatának elkészítését, amit üdvözlünk. Kérjük, erősítse meg értesüléseinket, és tájékoztassa mozgalmunkat, valamint a kolozsváriakat arról, hogy hol tart a fordítás folyamata, és mikorra tervezik a magyar változat átadását” – volt olvasható a korábbi nyílt levélben.
Ebben újfent arra kérték az intézmény vezetőjét, hogy „járuljon hozzá a méltányos nyelvi környezet kialakításához a kolozsvári tömegközlekedés többnyelvűsítésével”, valamint hogy reagáljon azokra a hiányosságokra, amelyeket már az októberben elküldött levélben is szóvá tettek a mozgalom képviselői.
Mint beszámoltunk, a már említett októberi levélben többek közt leszögezték, hogy „a magyar nyelv mellőzése méltánytalan a magyar lakosság tagjaival szemben, illetve fölöslegesen kelt feszültséget a kolozsvári közéletben”.
Több érvet is felsorakoztattak állításuk mellett. Mint sorolták, a magyar nyelv mellőzése azért méltánytalan, „mert kolozsvári magyarok adólejeikkel ugyanúgy hozzájárulnak a tömegközlekedési vállalat fenntartásához és működtetéséhez, mint román társaik, mert több mint 60 000 magyar lakos és egyetemista jogos igényét figyelmen kívül hagyja, mert nincs összhangban Emil Boc polgármester úr azon üzenetével, hogy Kolozsvárnak minden kolozsvári számára ugyanannyira otthonosnak kell lennie; és mert azt feltételezi, hogy a város vezetői szerint a román közösség felkészületlen a magyar közösséghez való méltányos viszonyulásra”.
Hajlandóak tárgyalni a feliratok többnyelvűsítéséről
Vasárnap este a Musai–Muszáj csoport közleményben tudatta, hogy a Kolozsvári Közszállítási Vállalat nyitott a tárgyalásra. Liviu Neag a mozgalomnak elküldött üzenetében úgy foglamazott, a vállalat „szem előtt tartja a a Musai-Muszáj által felvetett szempontokat, és nyitott az együttműködésre a gyakorlatba ültetés kapcsán."
A Musai–Muszáj üdvözli és a magyar közösség irányába tett fontos jelzésnek tekinti, hogy a CTP nyitott a tárgyalásra a jegyautomaták külső feliratai, a jegy- és bérletkiadó fülkéken található feliratok, a vonaljegyeken és bérleteken található feliratok többnyelvűsítése ügyében. Szintén örvendetesnek tartják, hogy a jegyautomaták digitális kezelőfelülete magyarul is elérhető, és – amint Liviu Neag levelében megerősítette – a CTP honlapjának magyar változata rövid időn belül elkészül.
Korábban egyébként kolozsvári civil aktivisták írták rá Kolozsvár nevét magyarul a jegykiadó automatákra, a kolozsvári önkormányzat pedig azt a látszatot keltve, hogy nekik köszönhető a többnyelvű feliratozás, fogadta a gratulációkat. A Musai-Muszáj Mozgalom azon nyomban közleményben jelezte: nem az önkormányzat helyezte ki a magyar feliratot a kolozsvári jegyautomatákra, ellenben a tömegközlekedési vállalat munkatársai távolították el azokat.
A Musai-Muszáj Mozgalom, illetve megalakulásának pillanatában civil kezdeményező csoport azt követően jött létre, hogy a kolozsvári táblabíróság elutasította az Európai Magyar Emberjogi Alapítvány kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését kérő keresetét.
Kiss Előd-Gergely
Szabadság (Kolozsvár)
2015. december 11.
Titoktól a vallomásig – nemzetközi színháztudományi konferencia Marosvásárhelyen
A színházban a vallomás a napló jellemzőivel rendelkezik, amennyiben, mint Maurice Blanchot mondja, „az őszinteség az a követelmény, amelyet el kellene érnie, de nem meghaladnia” – olvasható a 16. Nemzetközi Színháztudományi Konferencia beharangozójában, amelyet december 11–12. között tartanak Marosvásárhelyen a Plaza Hotel konferenciatermében.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezésében sorra kerülő konferencián, amelynek címe a Titoktól a vallomásig, az előadók arra keresik a választ, hogy milyen mértékben hatja át a titok és a vallomás az alkotófolyamatot, a színrevitelt, újrarendezve színpadi eseményeket, azok értelmét és jelentését? Milyen dramatikus formákat rendel magához a titok, a feltárulkozás? Helyreállítja-e a néző a megfigyelő státusát, végső soron voyeurré alakítva azt? Vajon a színész munkája hozzáidomul a szereplő titkaihoz?
A konferencia előadói közt szerepel Daniel Dinkgräfe, az angliai Lincoln University professzora és Liviu Dospinescu, az Université Laval oktatója Kanadából. Az érdeklődők olyan magyarországi, Marosvásárhelyen tanító nevekkel is találkozhatnak, mint Kékesi Kun Árpád, Jákfalvi Magdolna vagy Kricsfalusi Beatrix.
A ma délelőtti előadók között Sorin Crișan, Filippo Bruschi, Maria-Rosa Lehman, Galina Subbotina, Ungvári-Zrínyi Ildikó, Albert Mária, Liviu Dospinescu, David Yvon értekezett.
Antal Erika
maszol.ro
2015. december 29.
Idén is osztoztunk az ünnep örömén
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ez év decemberében is sikerrel megszervezte a már hagyománnyá vált adománygyűjtést. Az adakozó kedvű nézőknek és a társulatok tagjainak köszönhetően idén is több köbméter adomány gyűlt össze a rászorulóknak.
A Tompa Miklós Társulat az Osszuk meg az ünnep örömét! elnevezésű kampány keretében tartós élelmiszerrel, tisztálkodási és tisztítószerrel, a támogatók jóvoltából pedig élelmiszercsomagokkal ajándékozta meg a Pál atya ferences szerzetes által vezetett Szent Erzsébet Egyesület gyermekeit.
A Liviu Rebreanu Társulat a Színezz ki egy csillagot (Coloreaza o stea) adománygyűjtő akcióval iskolai felszereléseket, könyveket és játékokat gyűjtött a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság gondozásában élő gyermekek számára.
Az adományok átadására a színházban került sor, a december 25-én tartott karácsonyi koncerten. Gáspárik Attila vezérigazgató szerint ezekkel a kampányokkal a színház a rászorulókra szeretné felhívni a figyelmet és egyben gyakorolni a szolidaritást. "Meg szeretnénk mutatni, hogy nem csak a színpadon érdekelnek minket a környezetünk problémái, és nem csak elméleti megoldásokat próbálunk sugallni. Egy nemzeti színháznak társadalmi feladatai is vannak, és a művészek nem közömbösek ez iránt."
A karácsonyi csomagok összeállításában támogatóink voltak az ELDI Pékség és az aprozar.net. Az adománygyűjtésben partnerünk volt a Merkúr üzletlánc. Továbbá köszönjük mindenkinek, aki részt vett az akcióban és a népszerűsítésében; többek között a Marosvásárhelyi Rádiónak, a Népújságnak, az Erdélyi Magyar Televíziónak, a Krónikának, a maszol.ro-nak és a vasarhely.ro-nak.
Színházunk igyekszik segítő együttérzéssel fordulni a szociálisan, egészségileg vagy bármi más módon hátrányos helyzetűek felé. A rászorulók az évad során folyamatosan válthatnak egylejes jelképes áron jegyet az előadásokra, a színház munkatársai igény esetén, egyeztetés szerint segítik a mozgásukban korlátozott nézők bejutását a régi tervezésű és még nem teljesen akadálymentesített épületbe, a társulatok művészei felkérésre játékos fellépést, Mikulás-járást vállalnak gyermekotthonokban, családi típusú házakban, alapítványoknál.
(A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház sajtóirodája)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. december 30.
Később, de nagyobb mértékben nő a minimálbér
Május elsejétől bruttó 1250 lejre nő a minimálbér – döntött a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány. A Ponta-kabinet még azt ígérte, hogy január elsejétől a jelenlegi 1050 lejről 1200 lejre emelik a juttatást, de Cioloşék szerint ez elhamarkodott lenne, egy hasonló kaliberű intézkedést ugyanis nem lehet hatástanulmány nélkül megvalósítani.
A kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek képviselői hétfőn késő délután ültek össze, hogy egyeztessenek a minimálbér 2016-os szintjéről olyan körülmények között, hogy csütörtökig dönteniük kellett a kérdésben. Az ülésen a kabinet azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy az összeg 2016. május elsejétől emelkedjen 1200 lejre, ezt pedig azzal indokolták, hogy hatástanulmányra van szükség. A szakszervezetek azonban nem támogatták a javaslatot, és azt kérték, hogy már január elsejétől legyen 1200 lej a kötelezető legkisebb munkabér.
Tüntetést helyeztek kilátásba
Az érdekvédelmi szervezetek tiltakozó megmozdulásokat is kilátásba helyeztek, amennyiben nem tesznek eleget kérésüknek. Ezt Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti tömörülés elnöke szögezte le hétfő este, miután véget ért a megbeszélés. Az alkalmazottak képviselője egyúttal arról is beszélt, hogy meglátásuk szerint a hatástanulmánynak akkor sincs értelme, ha májustól nő csak a minimálbér, mivel a vonatkozó döntést még az idei év utolsó napjaiban meghozza a kormány. „Hatása lehetne viszont arra, hogy milyen megsegítő intézkedéseket hoznak egyes tevékenységi ágazatokban például az adópolitika, a munkahelyteremtés vagy az európai uniós programok kapcsán. De az elemzés elkészítését tulajdonképpen nem indokolja semmi, ha már megszületett a döntés a minimálbérről” – fejtette ki Hossu az egyeztetések után.
A szakszervezeti elnök arról is beszámolt, hogy egy másik javaslatuk szerint, amennyiben mégis csak májustól emelik a juttatást, az összeg legyen 1275 lej, hiszen így az év során megtérülne a kiesés, amely annak nyomán keletkezi, hogy az év első négy hónapjában a minimálbér 1050 lej marad.
Elégedettek az alkalmazottak
Hossu leszögezte: a jelenlegi kormánynak „nincs oka arra, hogy diszkriminálja az üzleti szféra 3 millió alkalmazottját, akik közül 1,3 millióan minimálbérből élnek”. Kijelentésével arra utalt: az már bizonyos, hogy a közalkalmazottak már januártól több pénzt vihetnek haza a parlament által korábban elfogadott intézkedéscsomagnak köszönhetően. A minimálbérre vonatkozó kompromisszumos megoldás megszületését követően Hossu elégedetten nyilatkozott a Mediafax hírügynökségnek. Ugyanakkor elmondta, a dokumentum – az előző évektől eltérően – immár nem különbözteti meg a közalkalmazottakat olyan értelemben, hogy a garantált minimális juttatás a közszférában is alapfizetést jelent.
Amint arról beszámoltunk, Dacian Cioloş miniszterelnök a 2016-os állami költségvetés elfogadását követően úgy nyilatkozott: a kormánynak év végéig kell döntést hoznia a minimálbérrel kapcsolatban. Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ezt megelőzően azt kérte a kormánytól, hogy jelölje meg, mikor és milyen mértékben készül emelni a minimálbért még a költségvetés elfogadása előtt. Mint fogalmazott, ez az általa vezetett alakulat „határozott kérése". Erre azonban nem került sor. Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke ugyanakkor úgy nyilatkozott, a liberálisok informális tárgyaláson vettek részt a kormány tagjaival, amelyen kérték, hogy a minimálbér emelését vizsgálják párhuzamosan a munkára kivetett adó csökkentésének lehetőségével.
Csak Bulgáriában rosszabb
A munkaügyi felügyelőség főfelügyelője, Dantes Nicolae Bratu elmondása szerint egyébként december 11-én 1 402 329 személy dolgozott az 1050 lejes minimálbérért, és további 129 950 személynek volt 1200 lejes fizetése. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerint ugyanakkor a jelenlegi, 218 eurós romániai legkisebb garantált fizetés a második legalacsonyabb az Unióban, nálunk rossza helyzetben csak a bolgárok vannak a maguk 184 eurójával.
A legnagyobb minimálbért a Benelux államokban biztosítják: Luxemburgban 1923 euró, míg Hollandiában és Belgiumban 1502 euró. Németországban eközben 1473 euró, Franciaországban 1458 euró, de Spanyolországban már „alig” 757 euró. A térség országai közül Lengyelországban 410 euró, Szlovákiában 380 euró, Magyarországon 333 euró, Csehországban 332 euró, Litvániában pedig 300 euró.
Bálint Eszter
Szabadság (Kolozsvár)
2016. január 4.
Tanácskozás a történelmi igazság jegyében
„Számvetés a történelmi múlttal. Beszélgetés egy megemlékező felirat kapcsán" címmel rendeznek tudományos tanácskozást január 9-én Szatmárnémetiben. Az esemény célja, hogy szakértők, történészek bevonásával tisztázzák a „horthysta-fasiszta-magyar" fogalmak összekapcsolásának létjogosultságát, történelmi igazságalapját.
A tanácskozás szervezője a Híd Egyesület, a helyszíne pedig a Szatmár-Láncos református gyülekezet új terme lesz. Előadást tart majd dr. Szakály Sándor, dr. Ottmar Trasca, dr. Liviu Rotman és Turbucz Dávid is.
„Nemzetpolitikailag fontos célja van az eseménynek, azt szeretnénk ugyanis elérni, hogy a román nyelvkörnyezetben oly gyakori horthysta-fasiszta-magyar kifejezések téves és tendenciózus összekapcsolását történelmi tényekkel cáfoljuk és elérjük, hogy azok legalább az emlékművekről eltűnjenek", jelentette ki Krakkó Rudolf főszervező.
Ez immár a második hasonló jellegű esemény lesz, október közepén többek között Ft. Hársfalvi Ottó általános püspöki helynök, Décsei Miklós, a Szatmári Zsidó Hitközség elnöke, Szatmári Elemér református lelkész, Toroczkay Sándor történelemtanár, Kereskényi Sándor irodalomtörténész és  Méhes Kati színművésznő fejtette ki véleményét a témában. Az akkori megbeszélés eredményeként a résztvevők arra a következtetésre jutottak, hogy a „horthysta-fasiszta magyar rezsim általi deportálások" kifejezést  a "náci megszállás alatt a hatóságok közreműködésével megtörtént deportálások"- ra kell lecserélni.
A tanácskozás január 9-én, szombaton a Szatmár-Láncos református gyülekezet új imatermében 12 órakor kezdődik. A szaktekintélyek előadását követően a szakemberek, részt vevő civil szervezetek, egyházak és pártok képviselőinek részvételével tanácskozás kezdődik a tervezett szövegmódosításról, és a további lépésekről. szatmar.ro