Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Antal István
196 tétel
2004. szeptember 25.
Antal István személyében új igazgatója van Kőrösfőn az iskolának. Idén indul az informatika tanítás. Az ehhez szükséges felszerelést – öt számítógépet – pályázat útján, illetve külföldi segítséggel szerezték be. Kőrösfőn 75–80 magyar gyerek van, az iskolát, óvodát sikerült felújítani. – Nyárszón 12 gyermekkel ismét beindult a magyar óvoda. /F. I.: Kőrösfő. Új iskolaigazgató a községközpontban. Tizenketten a nyárszói magyar óvodában. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 25./
2004. október 11.
Hét végén további 14 RMDSZ területi szervezetben tartottak előválasztásokat. Ezek közül 6-ban (Arad, Brassó, Bukarest, Szatmár, Temes, Történelmi Máramaros) elektoros választást tartanak, Háromszék, Felsőháromszék, Csík, Gyergyó, Udvarhelyszék, Kolozs és Nagybánya területi szervezetek esetében a közvetlen, állóurnás módszert választották. Az alig 12,51 százaléknyi magyar lakosú Arad megyében Király András megyei RMDSZ-elnök pályázott a képviselői helyre, ő kapta a legtöbb szavazatot az okt. 9-én tartott küldöttgyűlésen. Hasonló a helyzet Brassó megyében (a magyarok aránya 9,88 százalék). Az egyetlen befutónak számító képviselői helyre négy jelölt volt, a megyei küldöttek szavazatai alapján a listavezető Kovács Attila, a megyei szervezet elnöke lett, aki a jelenlegi képviselőre, Kovács Csabára leadott szavazatoknak majdnem a háromszorosát kapta. Máramaros megyében (10,16 százaléka magyar) az RMDSZ-lista két, a nagybányai és a Történelmi Máramaros területi szervezetek javaslatai alapján állt össze. A képviselő-lista vezető helye ezúttal a nagybányaiaké, akik szintén közvetlen előválasztásokon döntöttek a jelölt személyéről. Szatmár megyében (35,02 százalék magyar) négy évvel ezelőtt a magyar szavazók magas választási részvételének köszönhetően 2 szenátora és 3 képviselője volt az RMDSZ-nek. Az okt. 9-i küldöttgyűlés döntése értelmében a szenátori lista első két helyére ismét Szabó Károly és Kereskényi Sándor szenátorok kerültek. A három esélyes képviselőjelölt: Varga Attila, Erdei Dolóczki István és Vizsnyai Csaba, aki alig egy szavazattal előzte meg a szintén parlamenti helyre pályázó ifjabb Kereskényit. Pécsi Ferenc, a hivatalban lévő képviselők egyike úgy döntött, hogy nem jelölteti magát. Szeben megyében (4,2 százalék magyar) az RMDSZ-nek soha nem volt parlamenti képviselője. Amennyiben a töredékszavazatok visszaosztásakor egy képviselői mandátumra futja, Jakab Eleké a mandátum, ha a szenátusi listavezetőnek kedvez a sors, akkor Benedek Zakariás kerül a parlamentbe. Temes megyében (8,98 százalék magyar) a befutó helynek számító képviselőházi listavezető ismét Toró T. Tibor lett, akire a 123 küldöttből 75 szavazott. Az újraválasztott Temes megyei képviselő, aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöki tisztségét is betölti, jelen pillanatban az egyetlen az RMDSZ belső ellenzékéből, aki az RMDSZ színeiben vállalta a megmérettetést, és aki további mandátumban reménykedhet. Hargita megyében (84,71 százalék magyar) tűnik a legszorosabbnak a harc az RMDSZ szenátorjelöltjei között. A befutónak számító 2 helyre olyan személyek pályáznak, mint például Dézsi Zoltán egykori alprefektus, majd prefektus, aki több évig töltötte be az SZKT elnöki tisztségét is, Zsombori Vilmos, a megyei tanács elnöke, Verestóy Attila szenátor, valamint az RMDSZ belső ellenzék köreihez tartozó Sógor Csaba szenátor. A képviselőjelöltek közül a csíkiak helyeire a legesélyesebb Kelemen Hunor képviselő, illetve Kóródi Zoltán. A versenybe beszállt az MPSZ-szel szakító Szondy Zoltán is. Udvarhelyszéken a két jelenlegi képviselő, Antal István és Asztalos Ferenc az esélyesek, a gyergyóiak pedig Garda Dezső jelenlegi képviselő és Melles Előd közt kell hogy válasszanak. Kovászna megyében (72,24 százalék magyar) a 2 szenátusi hely egyikére nagy valószínűséggel Puskás Bálint Zoltán jelenlegi szenátor pályázik, kérdéses, hogy a másik RMDSZ-es szenátor, Németh Csaba meghosszabbítja-e mandátumát vagy sem. /Sz. K.: Valamennyi RMDSZ-szervezetben lezárultak az előválasztások. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 11./
2004. október 11.
Okt. 10-én tartották Hargita megyében az RMDSZ előválasztásait, ahol az urnáknál megjelent választópolgárok egyetlen kivétellel az eddigi szenátoroknak és képviselőknek szavaztak bizalmat. A szenátorjelölti előválasztásokat Verestóy Attila nyerte meg, akit a második, bejutónak számító helyen a csíki Sógor Csaba követett, Dézsi Zoltán harmadikként, Zsombori Vilmos negyedikként került ki a megmérettetésből, azonban a megyének csupán két szenátora lehet. A képviselőjelöltségért folyó versenyben Udvarhelyszéken Antal István és Asztalos Ferenc eddigi képviselők diadalmaskodtak, ők a területi egyeztetésen a területi szervezetek közt felállított sorrend alapján a megyei választási lista második és negyedik helyét foglalják majd el, az első helyet pedig Kelemen Hunor. Garda Dezső Gyergyóban elért sikerének köszönhetően ismét elfoglalhatja a lista harmadik helyét. A képviselői lista csíki ötödik helyéért folyó versenyben Korodi Attila legyőzte Szondy Zoltánt. /Rédai Attila: A folytonosság mellett voksoltak az RMDSZ-előválasztásokon. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 11./ Az öt képviselőjelölt megmérettetése – a szavazatok összesítése után: Antal István és Asztalos Ferenc parlamenti képviselők nyerték el a szavazók többségének bizalmát: Antal István 13.064, Asztalos Ferenc 12.895, Sebestyén Csaba 6.832, Benedek Csaba 4.928 és Ványolós István 2.062 szavazatot kapott. A szenátorjelölteknél megyei szinten Verestóy Attila 23.967 szavazattal lett első. Udvarhelyszéken 13.224-en szavaztak rá. Másodikként Sógor Csaba 22.985 szavazatot összesített. Udvarhelyszéken 9625-en voksoltak rá. Továbbá Udvarhelyszéken Borbáth István szenátorjelöltként 6.475, Zsombori Vilmos 4.538, Dézsi 4.238 és Nagy István 1.021 szavazatot kapott. A megyében több mint 46 ezren járultak az előválasztások urnáihoz. /(bágyi): Magabiztosan nyertek a favoritok. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 11./
2004. október 13.
Az okt. 10-én lezajlott előválasztásokkal lezárul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség őszi előválasztás-sorozata. A következő jelöltlisták alakultak ki: Arad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Király András, Horváth Levente, Nagy István. Szenátorjelöltek: Cziszter Kálmán, Bölöni György Beszterce-Naszód megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kocsis András, Toók Katalin, Szilágyi János. Szenátorjelölt: Koszorús Zoltán Bihar megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Lakatos Péter, Sóki Béla, Székely Ervin, Dérer Ferenc, Bradács Alíz, Sarkady Zsolt, Póti Csaba. Szenátorjelöltek: Pete István, Szentmiklósi Zoltán Brassó megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Kovács Attila, Kovács Csaba, Nádudvary György, Aranyosi István. Szenátorjelöltek: Szente László, Magdó János, Nedeczky László Bukarest, küldöttgyűlés, 2004. október 8. Képviselőjelöltek: Dr. Cihó Miron, Máté Csaba. Szenátorjelöltek: Dr. Kövér György, Kováts László Hargita megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Verestóy Attila, Sógor Csaba, Dézsi Zoltán, Borbáth István, Zsombori Vilmos. Képviselőjelöltek: Kelemen Hunor, Antal István, Garda Dezső, Asztalos Ferenc, Korodi Attila, Melles Előd, Sebestyén Csaba Hunyad megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Winkler Gyula, Szőts Lajos. Szenátorjelöltek: Babóczi Imre, Dézsi Attila Kolozs megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Szenátorjelöltek: Eckstein-Kovács Péter, Szedilek Lenke, Bethlendi István, Váncsa Áron Pál. Képviselőjelöltek: Kónya-Hamar Sándor, Máté András Levente, Mátis Jenő, Vekov Károly, Kovács Péter Kovászna megye, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: Antal Árpád András, Tamás Sándor, Márton Árpád, ifj. Olosz Gergely, Haszmann Péter Pál, Dimény János. Szenátorjelöltek: Puskás Bálint Zoltán, Németh Csaba, Szabó Ilona, Papp Attila, Török Béla. Maros megye, küldöttgyűlés, 2004. október 2. Képviselőjelöltek: Kerekes Károly, Borbély László, Kelemen Atilla, Benedek Imre, Jakab István, Makkai Gergely. Szenátorjelöltek: Markó Béla, Frunda György, Szakács János Máramaros megye: Történelmi Máramaros: küldöttgyűlés, 2004. október 8., Nagybánya terület, urnás előválasztás, 2004. október 10. Képviselőjelöltek: dr. Bónis István (Nagybánya terület), Béres Ildikó (Történelmi Máramaros), Böndi Gyöngyike (Nagybánya terület). Szenátorjelöltek: Várady László (Történelmi Máramaros), Kádár Miklós (Nagybánya terület) Szatmár megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Varga Attila, Erdei Dolóczki István, Vizsnyai Csaba, Kereskényi Gábor, Antal István, Tóga István, Seres Ferenc, Reha Endre. Szenátorjelöltek: Szabó Károly, Kereskényi Sándor, Günthner Tibor, Kabai István, Juhász Zsolt Szeben megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9. Képviselőjelöltek: Jakab Elek, Bándi István. Szenátorjelöltek: Benedek Zakariás, Balázs Béla Attila Temes megye, küldöttgyűlés, 2004. október 9 Képviselőjelöltek: Toró T. Tibor, Marossy Zoltán. Szenátorjelölt: Bodó Barna A 2000-es választások nyomán az RMDSZ-t 26 képviselő és 12 szenátor képviseli a törvényhozásban. /Az RMDSZ véglegesítette jelöltlistáját. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 13./
2004. október 18.
Okt. 17-én Agyagfalván megemlékeztek a székely nemzeti gyűlés 156. évfordulójáról. Farkas Márton polgármester, valamint Antal István parlamenti képviselő köszöntötte az egybegyűlteket. Az RMDSZ országos vezetőségének üdvözletét Kelemen Hunor parlamenti képviselő tolmácsolta. Az emlékünnepélyt a díszruhába öltözött lovasok felvonulása, illetve az agyagfalvi fúvószenekar műsora színesítette. /Szász Emese: Megemlékezés Agyagfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 18./
2004. november 22.
Nov. 20-án Markó Béla, az RMDSZ államelnök-jelöltje beszédet mondott a Csíkszeredában rendezett választási fórumon. – Minden magyar felelős minden magyarért. Csíkszereda felelős Szatmárnémetiért, Vajdahunyad Gyergyószentmiklósért, minden székely minden székelyért, és minden magyar minden magyarért. Az összefogás a garanciája annak is, hogy a kettős állampolgárságot itt Romániában is el tudjuk fogadtatni – mondta Markó Béla. Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere mutatta be az RMDSZ Hargita megyei szenátor- és képviselő-jelöltjeit: Verestóy Attilát, Sógor Csabát, Korodi Attilát, Becsek Garda Dezső Kálmánt, Kelemen Hunort, Antal Istvánt és Asztalos Ferencet. /Markó Béla székelyföldi kampánykörútja. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 22./
2004. december 4.
Az RMDSZ színeiben mandátumot szerzett szenátorok és képviselők: Szenátus: PETE ISTVÁN – Bihar; ECKSTEIN-KOVÁCS PÉTER – Kolozs; PUSKÁS VALENTIN ZOLTÁN – Kovászna; NÉMETH CSABA – Kovászna; VERESTÓY ATTILA – Hargita; SÓGOR CSABA – Hargita; MARKÓ BÉLA – Maros; FRUNDA GYÖRGY – Maros; FEKETE SZABÓ ANDRÁS – Szilágy; SZABÓ KÁROLY – Szatmár;Képviselőház KIRÁLY ANDRÁS – Arad; LAKATOS ANDRÁS – Bihar; SÓKI BÉLA – Bihar; KOVÁCS ATTILA – Brassó; KÓNYA-HAMAR SÁNDOR – Kolozs ; MÁTÉ ANDRÁS – Kolozs; ANTAL ÁRPÁD – Kovászna; TAMÁS SÁNDOR – Kovászna; MÁRTON ÁRPÁD – Kovászna; SZÉKELY LEVENTE – Galac; KELEMEN HUNOR – Hargita; ANTAL ISTVÁN – Hargita; BECSEK-GARDA DEZSŐ – Hargita; ASZTALOS FERENC – Hargita; BÓNIS ISTVÁN – Máramaros; KEREKES KÁROLY – Maros; BORBÉLY LÁSZLÓ – Maros; KELEMEN ATTILA – Maros; SERES DÉNES – Szilágy; VARGA ATTILA – Szatmár; ERDEI-DOLOCZKI ISTVÁN – Szatmár; TORÓ TIBOR – Temes /Czédly József: Képviselőink és szenátoraink Románia parlamentjében. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./
2004. december 4.
A választás eredményeként az RMDSZ szenátorai: Pete István közgazdász (Bihar megye), Verestóy Attila vegyészmérnök és Sógor Csaba református lelkipásztor (Hargita), Eckstein-Kovács Péter jogász (Kolozs), Puskás Bálint Zoltán jogász és Németh Csaba tanár (Kovászna), Markó Béla tanár és Frunda György jogász (Maros), Szabó Károly mérnök (Szatmár) és Fekete Szabó András Levente mérnök (Szilágy). Az RMDSZ képviselői: Király András György tanár (Arad megye), Lakatos Péter közgazdász és Sóki Béla tanár (Bihar), Kovács Attila tanársegéd (Brassó), Székely Levente Csaba állatorvos (Galac), Kelemen Hunor állatorvos, filozófiatanár, Antal István mérnök, Becsek-Garda Dezső Kálmán tanár és Asztalos Ferenc tanár (Hargita), Kónya-Hamar Sándor filozófiatanár és Máté András Levente jogász (Kolozs), Antal Árpád András szociológus, Tamás Sándor jogász és Márton Árpád Francisc színész, jogász (Kovászna), Bónis István fogorvos (Máramaros), Kerekes Károly jogász, Borbély László közgazdász és Kelemen Attila állatorvos (Maros), Varga Attila jogász és Erdei-Doloczki István mérnök (Szatmár), Seres Dénes jogász (Szilágy) és Tóró Tibor fizikus (Temes). /(demeter): A tulipános testület. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 4./
2005. március 1.
A tüntető magyarországi gazdák Budapesten követelik jussukat, és velük rokonszenvez az EU gazdatársadalmának jelentős része. A magyar gazdákat jogosan megillető agrártámogatási kifizetések kapcsán döbben rá az ember, hogy milyen óriási összegeket vághat zsebre a francia, német, vagy holland gazda, miközben ennek az összegnek a 25 százalékát kitevő agrártámogatásokért tüntetnek Budapesten, írta Makkay József, a lap munkatársa. Az agrárszakemberek tudni vélik, hogy a 4,5 millió romániai törpegazdaságból jó esetben 1 millió maradhat az Európai Unióban. A kolozsvári agrárfórumon a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) vezetői, az Erdély különböző régióiból összesereglett magyar agrárszakemberek tették szóvá, hogy baj van a mezőgazdaságban. Az RMDSZ politizálására jellemző Antal István képviselőnek az aggálya az erdélyi magyar gazdák azon javaslatára, hogy a már lezárt mezőgazdasági fejezetet újra kellene tárgyalni. Antal szerint ez azt jelentené, hogy az erdélyi magyar gazdák nem akarják az EU-csatlakozást. /Makkay József: Uniós mézesmadzag a gazdáknak. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./
2005. március 2.
Az Agrofórum záródokumentuma ultimátumot adott az RMDSZ-nek, ennek ellenére a jelen lévő aradi RMGE-küldöttek nem szívesen lépnének ki az RMDSZ-ből. – Antal István képviselő szerint a “mocsok hangvételű” záródokumentumnak semmi köze a szakmához. Kocsik József, az aradi RMGE elnöke szerint Antal Istvánnak semmi köze a mezőgazdasághoz, csak épp őt küldte a fórumra az RMDSZ. Kocsik József nem ért egyet a kilépéssel, inkább arra kell ösztönözni az RMDSZ-t, hogy tegyen valamit a faluért, a gazdákért – magyarázta. Türelemre, tárgyaláskészségre intett Sebestyén Csaba, az RMGE országos elnöke is. /Irházi János: Kilépéssel fenyegetőznek a magyar gazdák. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 2./
2005. május 31.
Az RMDSZ udvarhelyszéki szervezetének hétvégi tisztújító közgyűlésén a küldöttek újraválasztották az egyedüli elnökjelöltet, Verestóy Attila szenátort. Az elnökségben Sófalvi László ügyvezető elnök, továbbá Borbáth István, Bunta Levente, Antal István, Asztalos Ferenc, Bálint Elemér, Sándor József, Burus Ella Mária, Ladányi László és Benyovszky Lajos kapott helyet. Az Udvarhelyszéki Önkormányzati Tanács vezetésével Csáka Józsefet bízták meg, az ifjúsági szervezetek élére pedig Benedek Árpád Csabát választották. /Régi-új RMDSZ-elnök Udvarhelyszéken. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 31./
2005. július 7.
Milyen volt a Hargita megyei RMDSZ-képviselők és -szenátorok parlamenti tevékenysége 2005. február 1.–június 30. között? Garda Dezső képviselő szerint tevékenységüknek három alapvető fokmérője van: parlamenti beszédek száma, törvénykezdeményezések száma és az interpellációk száma. Ezek alapján a honatyánk tevékenységének mérlege: Parlamenti beszédek száma – Törvénykezdeményezések száma – Interpellációk, kérdések száma Kelemen Hunor, képviselő – Csíkszereda, Hargita megye 8 – 1 – 0; Sógor Csaba, szenátor – Csíkszereda, Hargita megye 2 – 3 – 2; Antal István, képviselő – Székelyudvarhely, Hargita megye 8 – 0 – 0; Asztalos Ferenc, képviselő –Székelyudvarhely; Hargita megye 3 – 0 – 0; Dr. Verestóy Attila, szenátor –Székelyudvarhely, Hargita megye 0 – 0 – 0; Dr. Becsek Garda Dezső képviselő – Gyergyószentmiklós; Hargita megye 19 – 10 – 13 /Beszédek, törvénykezdeményezések, interpellációk. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 7./
2005. október 6.
Ötmillió régi lejre büntette az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a Csíkszeredai Sportklubot, mivel szurkolói diszkriminatív jelzőkkel illették a Bukaresti Steaua játékosait. „Egy, a Gardianul című napilapban júliusban megjelent cikkre hivatkoznak, amelyben egy februári mérkőzést elevenít fel egy olyan újságíró, aki jelen sem volt az említett meccsen. Természetesen fellebbezünk a büntetés ellen” – nyilatkozta Antal István, a Sportklub igazgatója. A cikk szerint a Vákár Lajos Műjégpálya lelátóin „Cigányok, cigányok!” és „Büdös románok!” jelszavakat skandáltak a hazai szurkolók. Az igazgató elismerte, hogy nem mindig sportszerűek a kék-fehérek drukkerei, szerinte a cikk valótlanságokat állít. „Nem értek egyet a döntéssel, ez túlkapás a kollegáim részéről” – nyilatkozta a Krónikának Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke, aki nem volt jelen a döntést meghozó ülésen. Februárban Kóródi Attila környezetvédelmi államtitkár részéről feljelentés érkezett, miszerint a bajnoki döntő első bukaresti mérkőzésén magyarellenes jelszavakat skandált a Steaua szurkolótábora. „A Steauát akkor ötmillióra büntettük, azonban a kivizsgálás során a fővárosiak is panaszkodtak, hogy Csíkban is diszkriminatív rigmusok hangzottak el” – mondta Asztalos. „Amíg Bukarestben azzal fogadnak bennünket, hogy ki a magyarokkal az országból, nehéz visszafogni a négy-ötezer embert. A Steaua-hokisok provokatív viselkedését sem tudják lenyelni a drukkerek” – vélte Fodor Attila, aki nemcsak a hazai mérkőzésekre jár ki rendszeresen, hanem Bukarestbe is elkíséri a csapatot. /Asztalos: túlkapás a Sportklub büntetése. = Krónika (Kolozsvár), okt. 6./
2006. január 24.
Év elején a vagyonbevallások ideje van. Az RMDSZ parlamenti képviselői és szenátorai közül természetesen Verestóy Attiláé a legterjedelmesebb bevallás. A politikus a szenátus honlapján közzétett nyilatkozata szerint zetelaki termőföldje, két vladiceascai és egy bukaresti erdőterülete mellé 2005-ben újabb 2500 négyzetméter erdőt vásárolt az Ilfov megyei településen. Épületeinek listája nem változott: három tömbházlakást és egy hétvégi házat vallott be, kettő Bukarestben van, egy Udvarhelyen, a víkendház pedig Vladiceascán. Egy 2001-es Audi S8-as gépkocsi van a nevén, 2005 májusához viszonyítva pedig 10–10 ezer euróval nagyobb értékű ékszereinek és festményeinek összessége, 30.000, illetve 20.000 eurót kóstálva. Folyószámláinak, bankbetéteinek értéke is növekedett 2005-ben, ebben az évben 1.980.000 eurót helyezett letétbe, 1.200.000 eurót a bécsi Kathrein & Co. Banknál, 150.000 eurót a genfi Clariden Banknál, 75.000 eurót pedig idehaza, a Raiffeisen Banknál. Több részvénytársaságnál, korlátolt felelősségű társaságnál, egyesületnél rendelkezik tulajdonrésszel. Legnagyobb piaci értéke a Junior Com Kft.-ben tulajdonolt részének van (1.615.000 új lej), ezt azonban mindjárt az egyesületi tulajdonrész követi (1.072.585 új lej). Magyarországon százszázalékos tulajdonosa a Sajó-Hor Kft.-nek, résztulajdonosa a Sajó 2005 Kft.-nek és a General Kémia Kft.-nek, ezek a tulajdonrészek azonban bevallása szerint „mindössze” 5,3 millió forintot érnek. A bukaresti részvénytőzsdén jegyzett vállalatoknál tulajdonolt értékpapírjait külön mellékletben tüntette fel a szenátor, ezek piaci értéke január 10-én közel 47,5 millió új lej volt. Verestóy Attila szenátusi fizetése 2005-ben 40.395 új lej volt, ugyanakkor 36.946 új lej a Hungastro Rt. területi igazgatójaként, 11.000 új lej a SIN-Bukarest, 2,4 millió forint a Sajó-Hor Kft. adminisztrátoraként, 7500 új lejben részesült a Famos Rt. cenzoraként. A Hungastro Rt. osztalékaként 6.170.180 új lej adózás utáni jövedelemben részesült 2005-ben, ugyanezen társaság részvényeinek eladásából 3.685.100 euró érkezett számláinak egyikére. A tőzsdés portfólió 5.385.345 új lejt hozott a konyhára részvénytranzakciókból, 26.235 új lejt osztalékból. A Famos Rt.-től 35.970 új lejnyi osztalékot vett fel. A Transilvania Bank és a Siretul Pascani Rt. ingyenrészvényei nyomán 487.000 illetve 2327 új lej bevételt tüntetett fel. Banki tranzakciók 1.040.058 új lejjel és 27.335 euróval gyarapították az udvarhelyi szenátort. Mellette csíki kollégája, Sógor Csaba vagyona szinte említésre sem méltó. Antal István mezőgazdasági és erdőterületekkel, vízfelülettel, négy épülettel vagy épületrésszel, két gépkocsival rendelkezik, bankbetétei is vannak, mintegy 10.000 euró és 90 millió régi lej értékben. Asztalos Ferenc 2005-ös bevallásának tanúsága szerint mindössze egy székelyudvarhelyi lakóház, egy 11.000 dolláros és egy 5000 eurós bankbetét tulajdonosa. Kelemen Hunor csíki képviselő egy 50.000 új lej értékű bankbetétet, valamint a csíkszeredai Medianet Kft.-ben birtokolt 1,8 millió lej tulajdonrészt vallotta be. /Rédai Attila: Képviselői, szenátori vagyonbevallások megyénkben. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 24./
2006. január 25.
„Az életjáradék bevezetése teljesen megváltoztatja a romániai, ezen belül a székelyföldi felaprózódott birtokrendszert, és hatékonyabb, versenyképesebb mezőgazdaságot kell eredményezzen” – nyilatkozta Csíkszeredában Tánczos Barna, az Állami Birtokok Ügynökségének vezérigazgatója. Január 23-tól Csíkszeredában is működik az életjáradék-iroda. A megyében Csíkszereda mellett hetente egy-egy alkalommal Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson is fogadják majd az ügyfeleket. Antal István képviselő szerint az elkövetkező időkben arra is fény fog derülni, hogy az elmúlt években hamis statisztikai adatokról számoltak be a prefektúrák a birtoklevelek kibocsátásáról, hiszen ezeknek legfeljebb 30-40 százalékát adták ki. /Daczó Dénes: Átalakul a székely birtokrendszer. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 25./
2006. március 8.
Első falugyűlését tartotta a másfél évvel ezelőtt önállósult Csíkcsicsó község, melyen a volt szövetkezeti vagyon sorsát próbálták tisztázni. Csíkcsicsó ugyanis a különváláskor nem kérte az egykori szövetkezet vagyonának megosztását. Az egykori Madéfalva, Rákos és Csicsó falvak közös szövetkezete tizenhét taggal alakult újra, pedig 1989-ben ötszáznál is több csicsói tagja volt. Meghívták a falugyűlésre Antal István, Kelemen Hunor képviselőket és Borboly Csabát, a megyei tanács alelnökét, továbbá a megyei szövetkezet vezetőit. A település lakói a tisztségviselőktől vártak segítséget, mert nem szeretnék, ha az egykori közösségi vagyon most csupán néhány személy tulajdonát képezné. /Daczó Dénes: Újraalakult a csicsói Hangya. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./
2006. március 16.
Hargita megyében mindenütt emlékeztek a szabadságharcra. Székelykeresztúron a város főterén került sor az ünnepségre. Az Orbán Balázs Gimnázium, az Unitárius Teológiai Középiskola diákjai, valamint a Polgári Fúvószenekar és a fiatfalvi lovasbandérium felvonulásával kezdődött az emlékezés. Benyovszki Lajos polgármester üdvözölte a résztvevőket. A főszónok, Potyó Ferenc általános érseki helynök, a város egykori plébánosa az ünnep összetartó erejére hívta fel a figyelmet. A múzeumban Vármegyeházak a századfordulón címmel nyílt meg Hatvani Sándor fotókiállítása. Gyergyószentmiklóson az ünnepi szentmise után a tekerőpataki fúvósok muzsikájára vonultak az ünneplők a térre. Ünnepi beszéd helyett diákok szerepeltek, majd a Szabadság-emlékmű és a Kossuth-szobor megkoszorúzása után a mintegy félezer ember a temetőbe vonult Kiss Antal szabadságharcos honvédezredes kopjafájához koszorúzni. A Gyergyói-medencében egyébként Vasláb és Marosfő kivételével minden településen megünnepelték március 15-ét. Borszéken két helyszínen zajlottak az események: délben az iskolában és délután az Emlékparkban. Agyagfalván a kultúrotthonban Farkas Márton polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Antal István parlamenti képviselő, az Agyagfalva 1848 Alapítvány elnöke mondott ünnepi beszédet. /1848. március 15-re emlékeztek megyeszerte. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./
2006. március 17.
Azért döntöttem úgy, hogy egy nappal az ünnepségek után érkezek Székelyudvarhelyre, hogy a Magyarország nemzeti ünnepének kijáró elnöki protokoll ne borítsa fel a helyi programot. Azonban félreértés ne essék, nincsenek komplexusaim, Románia határain belül akkor és olyan ünnepségre megyek el amilyenre akarok – szögezte le március 16-án a Székelyudvarhelyre érkező Traian Basescu. A „meglepetésszerűen” Udvarhelyre érkező államfő látogatását rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg. A városközpont valósággal kéklett a sok egyenruhástól. Az államfő kifejtette, látogatásának célja, hogy folytassa a Szász Jenő polgármesterrel a múlt héten Bukarestben megkezdett eszmecserét, ugyanakkor tájékozódni kíván az udvarhelyi lakosságot érintő problémákról. A Szász Jenővel zárt ajtók mögött folytatott megbeszélésen, többek között, Ladányi László alpolgármester, Constantin Strujan prefektus, Antal István és Mircea Dusa parlamenti képviselők is jelen voltak. A beszélgetésen terítékre került a helyi tanács és a polgármester közti konfliktus. Basescu államelnöki és volt polgármesteri minőségében is utalt arra, hogy nem szerencsés ha a helyi tanács aláássa a polgármester legitimitását. Basescu elmondta, autonómiáról csak a jelenlegi alkotmányos keretek között lehet beszélgetni. Arra a kérdésre, hogy egyet ért-e a székely nagygyűlésen elhangzottakkal, Traian Basescu elmondta: államelnökként nem érthet egyet egy tiltakozó jellegű megmozdulással, viszont tiszteli a szabad véleménynyilvánítás jogát. Az államfő és kísérete gyors látogatást tett a városi sportcsarnokban is, innen az udvarhelyi ortodox parókiához hajtott Basescu, ahol Ioan Selejan, Hargita és Kovászna megye ortodox püspöke fogadta. Szász Jenő a látogatást követően a Hargita Népének adott nyilatkozatában úgy fogalmazott: Traian Basescuban ma jobban bízok, mint a romániai magyar politikai elitben. Jóhiszemű vagyok, ha valaki őszinte párbeszédet kezdeményez velünk, ezt jóhiszeműen kell fogadnunk. Természetesen addig, amíg nem győződünk meg az ellenkezőjéről – fűzte hozzá. /Orbán Ferenc, Szüszer-Nagy Róbert: Államfői „meglepetés-látogatás” Udvarhelyen. Basescu: autonómiáról csak alkotmányos keretek között lehet szó. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./
2006. március 22.
Március 20-án Románia Hivatalos Közlönyében megjelent a közúti közlekedést szabályozó törvény, amely 6 hónap múlva, vagyis szeptember 20-án lép érvénybe. Az RMDSZ javaslatának köszönhetően, a jogszabály értelmében lehetővé válik a kisebbségek számára az anyanyelven történő vizsgázás a gépkocsivezetői-jogosítvány megszerzésére. Antal István képviselő, a törvényt alapfokon tárgyaló ipari szakbizottság alelnöke már egyeztetett a forgalmi rendőrség vezetőségével, hogy az anyanyelven történő vizsgázáshoz szükséges anyagok minél hamarabb készüljenek el. /Magyarul tanulhatunk vezetni. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./
2006. május 2.
Sikerül történelmet írnunk – jelentette ki Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke a Hargita Gaz Rt. és a OTP Bankcsoport között létrejött hosszú távú hitelszerződés aláírásakor. „Öt évvel ezelőtt Antal István képviselővel beszélgetve merült fel a Hargita megye egészére kiterjedő gázhálózat kivitelezésének gondolata” – mondta Nagy Gábor, a Hargita Gaz igazgatója. A székelyudvarhelyi székhelyű cég igazgatója hangsúlyozta: öt éves munka után, most már a 25 millió eurós beruházás forrásoldala nagyjából összeállt. A Hargita Gaz Rt. januári közgyűlésén döntött, hogy ebben az évben összesen huszonnégy községbe és városba vezetik be a gázt a megyében. Gyergyószentmiklós városában is elkezdik a városi hálózat kiépítését. /Daczó Dénes: OTP-eurómilliók gázhálózatra. Öt faluban indítja be a gázszolgáltatást a Hargita Gaz. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 2./
2006. június 21.
Az ipari és szolgáltatásügyi parlamenti szakbizottság elfogadta az Antal István képviselő által benyújtott módosító indítványt a gépjárművezetői jogosítvány megszerzéséért anyanyelven történő vizsgázásra vonatkozóan. Szeptember 20-a után anyanyelvükön vizsgázhatnak a kisebbségiek is a gépjármű-jogosítvány megszerzéséért. Antal István parlamenti képviselő már tárgyalt a Közforgalmi Rendőrség vezetőségével és sürgette az anyanyelven történő vizsgázáshoz szükséges anyagok elkészülését, ugyanakkor felkérte az érintett jogi személyeket, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket. /Szeptembertől magyarul is lehet vezetői engedélyre vizsgázni. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 21./
2006. október 23.
Az utolsó erdővidéki honatyára, az Erdővidék, majd a Barót és Vidéke hetilapok főszerkesztőjére, a régió egyik legtekintélyesebb ügyvédjére, dr. Fábián Lászlóra emlékeztek halálának ötvenedik évfordulója alkalmából, házának falára pedig emléktáblát helyeztek el. Ügyvéd, politikus, újságíró: mind olyan tevékenység, amely ma is fontos, ha valaki a köz javát akarja szolgálni – mondotta beszédében Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke. A baróti Fábián László Egyesület szervezésében tartott megemlékezésen az Elekes Zoltán marosvásárhelyi tanár által tervezett és Szabó Imre baróti kőfaragó által készített emléktáblát leplezték le. A városi művelődési házban dr. Fábián László közösségét szolgáló szenátor emlékét idézte Kónya Ádám, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatója, a közel harminc évig tartó lapszerkesztői munkáját Ambrus Attila, továbbá életművét méltatta meg Márton Árpád képviselő, id. Antal István, továbbá Antal István, az Erdővidék tulajdonosa és igazgatója, végül Benedek H. János, az 1997-ben újraindított regionális hetilap első főszerkesztője. /Hecser László: Főhajtás dr. Fábián László emléke előtt. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 23./
2007. január 23.
Az elméleti vizsgát magyar nyelven letenni szándékozók ezentúl könnyebben szerezhetik meg a jogosítványt, februárban várhatóan megjelenik a magyar nyelvű új Közlekedési Rendszabályzat (KRESZ). A jelenlegi kormányrendeletből egy európaibb jogszabályt készítenek. Az RMDSZ-nek két tagja Erdei D. István és Antal István bekerült a bizottságba, Antal Istvánt pedig a bizottság elnökéül választották. Csíkszeredán már most is taníthatnának magyarul, de nincs magyar nyelvű könyv, ezért várják a megjelenését. A háromszéki magyaroknak még nincs lehetőségük anyanyelvükön elsajátítaniuk a járművezetéshez szükséges közlekedési szabályokat. A nyár folyamán várható a vizsgázásnál használatos kérdőívek magyar nyelvű változatának megjelenése. Hasonló a helyzet Kézdivásárhelyen is. /Bakó Zoltán: Már készül a magyar KRESZ-tankönyv. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./
2007. február 3.
Megtartották a kőrösfői Rákóczi Kultúregylet kétévente megszervezésre kerülő tisztújító közgyűlését, újabb két évre megválasztották Péntek László elnököt. A szervezet egyik alelnöke maradt Antal János polgármester, az ifjúsági kérdésekért felelős másik alelnök pedig ettől az évtől Antal István iskolaigazgató lesz. Idén is megemlékeznek március 15-éről. /D. I. : Kőrösfő. Eseménydús év előtt a Rákóczi Kultúregylet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./
2007. április 4.
A Baróton kiadott Erdővidék regionális hetilap 500. lapszámának megjelenését ünnepelték a lap egykori és mostani szerkesztői és nagyszámú az Erdővidék Múzeumát zsúfolásig megtöltő érdeklődő jelenlétében. Az Antal István irányította lap közel tíz esztendeje jelentkezett először. Antal István a tízéves lapkészítés folyamát felidézve elmondta, legfőbb erényük, hogy önkéntes tudósítókat tudtak szerezni, ez lett fő éltető ereje és fenntartója a lapnak. A lap új arcát Könczei Elemér kolozsvári grafikus tervezte. Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke kiemelte, az Erdővidék sikere annak köszönhető, hogy olvasóit érdeklő információkat tartalmaz, ugyanakkor felkészíti a régiót a mentalitásváltásra. Benedek Huszár János, a lap első szerkesztője, most sepsiillyefalvi polgármester, a lap fontosságát a tájékoztatásban és értelmezésben határozta meg. /Váry O. Péter: Múltidézés és jövőkeresés (Az Erdővidék 500. lapszáma). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./
2007. május 15.
Hangnemet váltott az RMDSZ a népszavazás előtti héten. Érvek Traian Basescu leváltásához címmel huszonegy pontból álló kampányanyagot készített az RMDSZ, elsősorban belső használatra, jelezte Kovács Péter ügyvezető alelnök. Az anyagban szerepel, hogy Basescu a titkosszolgálatok módszereit használja a politikai küzdelmekben, továbbá: az elnök „egyelőre csak a magyarság vezetőit támadja, de készül a magyar közösség közéletből való kisöprésére”. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete pozitív kampányt folytat, tájékoztatott Szabó Ödön ügyvezető elnök. Saját transzparenseket nem készítettek. „Inkább embertől emberig próbáljuk meggyőzni a lakosságot a helyes döntésről” – mondta Szabó. Az RMDSZ Maros megyei szervezeténél a helyi szervezetek képviselői szintén embertől emberig haladva folytatnak felvilágosító kampányt. Kétezer plakátot és tizenötezer szórólapot osztott szét Udvarhelyszéken az RMDSZ területi szervezete, kampánykörutat is szervez. A körúton részt vesz Verestóy Attila szenátor, az udvarhelyszéki RMDSZ elnöke, valamint két parlamenti képviselő, Asztalos Ferenc és Antal István is. Az RMDSZ megkezdte a népszavazáson való részvételre buzdító huszonötezer plakát kihelyezését és százhuszonötezer szórólap terjesztését az erdélyi megyékben. Az Igen a demokráciára feliratú lapok önkéntesek segítségével jutnak el a magyar családok postaládáiba. Sepsiszentgyörgyön plakátragasztással, szóróanyag-kiosztással, valamint álláspontját a sajtóban ismertetve folytat kampányt az RMDSZ városi szervezete. A szóróanyag az RMDSZ alsó-háromszéki területi szervezetének időszakos, Háromszéki Közlöny című kiadványa. Sem Csíkszeredában, sem más városokban nem rendez nagyszabású fórumokat az RMDSZ, amely csupán szórólapokkal és plakátokkal kampányol – mondta el Ráduly Róbert Kálmán, az RMDSZ Csík-területi elnöke. Szatmár megyében ezekben a napokban zajlanak a tisztújító közgyűlések. /Kampányfinisre keményít be az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./
2007. május 22.
Az öt éve elhunyt író élete és munkássága előtt tisztelgő kétnapos tanácskozás kezdődött május 21-én a Kolozsvár Társaság székhelyén, A zokogó majom könnyei – Bálint Tibor emlékkonferencia címmel. Kántor Lajos, a Kolozsvár Társaság elnöke a most hetvenöt éve született, több nyelvterületen is ismert irodalmi nagyságról kijelentette: ha ma élne Bálint Tibor (1932–2002), alternatív Nobel-díjra jogosulna, annyival egyénibb, egyetemesebb másoknál. Orbán János Dénes, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke azt a tavaly novemberben született írását olvasta fel, amellyel Bálint Tibort post mortem eredménytelenül ajánlották a Pro Cultura Hungarica-díjra. Török Katalin színművész a prózaírónak a kolozsvári szülőföldről szóló vallomását tolmácsolta. Jakab Gábor pápai káplán, Egyed Emese költő, esszéíró Antall István irodalmi szerkesztő (Magyar Rádió) és Láng Gusztáv irodalomtörténész (Szombathely) tartott előadást. Délután az EME-székhelyén Zsehránszky István műkritikus és Csép Sándor tévészerkesztő, író értekezett, majd levetítették a Sánta angyalok utcája színdarab 1972-es kolozsvári előadását. /Ördög I. Béla: Emlékezés Bálint Tiborra. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./ „Bálint Tibor Zokogó majom című nagyregényében a közép-kelet-európai kisember léttapasztalatának egész megrendítő mélységében tárulkozik föl” – fejtette ki Bertha Zoltán debreceni irodalomtörténész előadásában. A Bálint Tiborról könyvet is írt Bertha Zoltán részletesebben elemezte a Forrás-nemzedék egyik kiemelkedő alakjának életművét. /Stanik Bence: A zokogó majom könnyei. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./
2007. június 11.
Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) június 9-i marosvásárhelyi együttes ülésén elemezte a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló május 19-i népszavazást. Mind Markó Béla RMDSZ-elnök, mind pedig a felszólalók többsége azt hangsúlyozta: a romániai magyarságnak továbbra is szüksége van saját érdekképviseletre, és a népszavazási kudarc tanulságait levonva továbbra is egységben kell tevékenykednie. Eckstein-Kovács Péter szenátor ismételten elhibázottnak nevezte az RMDSZ-nek a népszavazással kapcsolatos álláspontját. Markó Béla bejelentette, június végéig lemond miniszterelnök-helyettesi tisztségéről, és teljes figyelmét az elnöki feladatok ellátására fordítja. A magyarság miniparlamentje Kelemen Hunor képviselő személyében új ügyvezető elnököt választott a leköszönő Takács Csaba helyébe. A népszavazással kapcsolatban Markó feltette a kérdést: „Ugyan bizony miért kellett volna támogatnunk azt, akit nem támogattunk, mivel kellett volna egyetértenünk?” Basescu elnöki köztársaság megteremtésére törekszik, rendőrállamot akar kiépíteni, és nagy szerepe van abban is, hogy a román pártok ma ki akarják penderíteni a magyarokat a parlamentből és a kormányból. Az RMDSZ elnöke azonban belátta, hogy mindezen érvek ellenére a szervezet hibázott. A politikus szerint együtt kell maradnia az RMDSZ-nek. „Sem a román demagógoknak, sem magyar konjunktúralovagoknak nem engedhetjük át sorsunk irányítását!” – jelentette ki. Markó szerint Európa is, sőt a magyar kormány is túlságosan hamar jutott arra a következtetésre, hogy „minden rendben van velünk, nem kell már idefigyelni”. Hangsúlyozta: párbeszédre van szükség, szorosabb kapcsolatra a civil szervezetekkel, az egyházakkal, értelmiségiekkel és szakmai egyesületekkel. Eckstein-Kovács ismételten felszólította az RMDSZ vezetőit: e népszavazási kudarc után „tegyenek egy lépést hátra”. A felszólalók nagy része nem tagadta, hogy az RMDSZ hibázott, de helytelenítette, hogy Eckstein-Kovács Péter nyilvánosan szólította fel visszavonulásra az RMDSZ vezetőit. Kelemen Atilla európarlamenti képviselő, Maros megyei elnök úgy fogalmazott: a népszavazási kudarc „hideg zuhanyként” érte a szervezetet, de ez a tanulságok levonására készteti a szövetséget. Frunda György szenátor, az SZKT elnöke nehezményezte, hogy Eckstein-Kovács a szervezet vezetőinek a leváltását nem „családon belül” kezdeményezte. Lakatos Péter Bihar megyei képviselő elismerte a szervezet hibáit, de hangsúlyozta, hogy ebben a belpolitikai helyzetben, az RMDSZ-nek nagyon sok dolga van a romániai magyarság ügyeinek a megoldása terén. Veres Valér egyetemi tanár kiemelte a miniszterelnök-helyettesi tisztség fontosságát az oktatás szempontjából, hangsúlyozva, nem lenne jó megoldás lemondani erről. Hasonló véleményt fogalmazott meg Borbély László miniszter is. Toró T. Tibor képviselő „monumentálisan rossz döntésnek” nevezte a népszavazással kapcsolatos álláspontot. Hangsúlyozta, a felelősséget nem kell másokra hárítani. Szerinte világos jelt kapott a szövetség a választók részéről arra vonatkozóan, hogy az erdélyi egypártrendszer leáldozott. Toró a párbeszédben látja a megoldást, erre megfelelő keretet teremtene az erdélyi magyar kerekasztal. „Tetszik vagy nem, Tőkéssel ki kell egyezni. Nem szeretetből, hanem mert a helyzet így kívánja’’ – fogalmazott Rácz Levente, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke, nem tartotta korrektnek azt, hogy Frunda György a területi elnököket okolta a kudarcért. László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke felvetette az elnöki szóvivői státus létrehozásának az ötletét. Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) több RMDSZ-es tisztségviselővel egyetemben korrupcióval vádolja, mivel „etnikai alapon” támogatáshoz segített magyar településeket. Markó kifejtette: párbeszédet ajánl Tőkés Lászlónak is, akivel az elmúlt időszakban többször is egyeztettek a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációja ügyében. Az ülésen Markó Béla köszönetet mondott Takács Csaba leköszönő elnöknek az 1993 óta kifejtett munkájáért, amiért Ezüstfenyő díjjal és Bethlen Gábor plakettel jutalmazta. Ezt követően az RMDSZ elnöke bejelentette, hogy Kelemen Hunort javasolja Takács Csaba utódjának. Kelemen Hunor öt főosztály létrehozását javasolta a következő személyekkel az élen: Borbély László, kormányzati kapcsolatokért, Cseke Attila, önkormányzatokért, Kovács Péter területi szervezetekért felelős alelnök, továbbá Lakatos András oktatási és Szép Gyula művelődési alelnök. Ugyanakkor bejelentette a gazdasági és ifjúsági főosztály megszűnését, ezek helyett programirodákat hoznak majd. A testület állásfoglalást fogadott el azoknak az RMDSZ-es tisztségviselőknek az ügyében, akik ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) nemrég büntetőjogi eljárást indított. A dokumentumban aggodalommal állapították meg, hogy a DNA egyes ügyészei alkotmányos jogállásukat túllépve vizsgálatot kezdeményeztek parlamenti képviselők és szenátorok ellen. Az SZKT–SZET határozatot fogadott el a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) megválasztásáról és megalakulásáról, valamint az SZKT megválasztásáról. /Papp Annamária: Markó: Szükség van Romániában a magyar érdekképviseletre. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./ „Mi támogatjuk az erdélyi magyar politikai élet szereplői közötti reprezentatív kerekasztal létrehozását, aminek kétségkívül az RMDSZ is tagja kellene legyen. Én azonban úgy látom továbbra is, hogy az RMDSZ-ben a megújulásnak semmiféle jele nincs” – fejtette ki Szilágyi Zsolt. /Lokodi Imre: Befelé fordul és kifelé nyit az RMDSZ. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./ „Sem nélkülünk, sem helyettünk nem teszi meg más a munkát” – jelentette ki Verestóy Attila, aki a lemondásra való felszólításra csak azzal reagált, hogy ennek a családja örvendene a legjobban. Antal István képviselő szerint a sajtó nagy mértékben felelős amiatt, hogy a népszavazáson a magyarság kihátrált az RMDSZ mögül. A terem vastapssal állt ki az ügyészek által vizsgált Cseke Attila helyettes államtitkár mellett. /Gazda Árpád: Mérsékelt önvizsgálat. = Krónika (Kolozsvár), jún. 11./
2007. július 13.
Tusnádon, a Miért által szervezett EU-táborban július 12-én Birtalan József, a Közalkalmazottak Országos Ügynökségének elnöke a közigazgatásban jelen levő korrupcióról tartott előadást, Bunta Levente, Hargita Megye Tanácsának elnöke a helyi szintű fejlődési lehetőségekről, a regionális fejlesztésekről, Winkler Gyula államtitkár az unió hétéves költségvetéséről számolt be, Antal István RMDSZ-képviselő a fiatal vállalkozóknak adott tanácsokat, Takács Emőke, az OTP Bank Románia munkatársa a fiatalok pénzszerzési lehetőségeit mérlegelte. Szász Attila államtanácsos a tanulás és a piac adta lehetőségek kihasználására ösztönözte a jelenlevőket. Csáka József, a Kis- és Középvállalatok és Szövetkezetek Országos Ügynökségének elnöke a romániai kis- és közepes vállalkozások versenyképességéről beszélt. /Iochom István: Gazdaságról, korrupcióról, fejlődésről (Tusnád, EU-tábor). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 13./
2007. szeptember 14.
Kihelyezett frakcióülést tartott Nagyváradon az RMDSZ képviselőházi csoportja. Lakatos Péter meghívását tizenketten fogadták el. Márton Árpád frakcióvezető és képviselőtársai elsősorban arról beszéltek, milyen témák szerepeltek az utóbbi napokban a képviselőházi bizottságok napirendjén. Asztalos Ferenc beszámolt arról, hogy az oktatási miniszter ismertette a bizottsággal a készülő oktatási törvénycsomagot. Antal István az ipari bizottság tagjaként említést tett a Szatmárnémeti–Zilah, illetve a Marosvásárhely–Szászrégen, Marosvásárhely–Segesvár útszakaszok korszerűsítéséről. Sóki Béla ugyancsak az oktatási bizottság tagjaként közölte, a büdzsében meglesz a szakterületnek ígért 6 százalékos részarány. A decentralizáció részeként az iskolaigazgatókat a vezetőtanácsok nevezik ki, ebben 60 százalékos arányban kapnak helyet a pedagógusok. /RMDSZ-frakcióülés – Nagyváradon. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 14./